A marista mozgalom 200. évfordulója 2017: Egy új kezdet

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A marista mozgalom 200. évfordulója 2017: Egy új kezdet"

Átírás

1 Misszió Titkárság Marista L'Hermitage Tartomány július A marista mozgalom 200. évfordulója 2017: Egy új kezdet Június 6-án Emili Turú tartományfőnök testvér mindnyájunkat egy új kezdetre hívta. Ami a kezdeteket illeti, van belőlük szép számmal február 2. óta. A kétszázadik évforduló kijelölése arra a napra esett, amikor P. Champagnat megkért két fiatalt, hogy segítsen neki az evangelizációs misszióban. Ez a meghívás a Marista Testvérek Intézményének Alapítása. Így három év áll előttünk. Az első év lesz Montagne éve, amikor arra kapunk meghívást, hogy a mai Montagne-ok Jézusa legyünk. A másodikat Fourvière jelöli, hogy Jézus alakja köré gyűljünk missziós küldetésünk teljesítésében azért, hogy ne legyünk olyanok, akik csak hátrafelé néznek, de ne legyünk azok közül valók se, kik Jézustól eltávolodnak, s a maguk útját járják. Az utolsó év közvetlenül a Kétszázadik évfordulóra készít fel minket La Valla képével, hogy ápoljuk életünk misztikus dimenzióját, hogy terjesszük magunk körül az élet Jézus által kívánt teljességét. A Misszió Titkársága sokat foglalkozott a megemlékezéshez való kapcsolódással, valamint azzal, hogyan indítsa útjára a lehető legjobban, az intézményekben a témákat és jelképeket. Már ezen a nyáron is, de az elkövetkező három év során is, pedagógia eszközök, elmélkedési és cselekvési tervek kidolgozására kerül sor, hogy aztán hozzáférhető legyen mindenki számára. Szó van egy minden évben megtartott Champagnat-napról is, hogy a Tartomány marista intézményeiben a gyermekek és fiatalok a maga teljességében élhessék meg ezt a napot. Helyi képzési útmutatók is készülnek majd hozzá. A Montagne év október 28-án kezdődik, a fiatal Jean Baptiste és Marcellin találkozásának évfordulóján. A majd szeptemberben közreadott javaslatokból kiindulva minden ország, minden intézmény kidolgozhatja, hogy hogyan is képzeli e hároméves időszak legmegfelelőbb indítását. Egymást kell támogatnunk a kétszáz éves évforduló megünneplésének folyamán, hogy legyen az mindnyájunk számára egy új kezdet, Champagnat karizmájának megerősítése mai világunkban. 1

2 A Marista Misszió II. Nemzetközi Találkozója, Hermitage Notre-Dame-ban, május Örülünk, hogy közös nyelvet beszélünk, s hogy küldetésünket ugyanaz a lelkesedés vezérli. Találkozó a tűz körül - a marista misszió szimbóluma, amit a világban gyújtott. Találkozónk az egész világ felé nyitott. A Marcellin által gyújtott tüzet életben kell tartanunk! Új szemmel kell néznünk a világra, a melyben küldetésünk van. Merni kell változtatni, hogy másképpen mutathassuk be missziónkat. A misszió ugyanaz, csak résztvevőinek kell változniuk, megújulniuk. A Találkozó egy erős pillanat volt, érzelmileg is megérintő, amelynek során mindenki teljes őszinteséggel megnyílhatott személyes mivoltában is, s a marista karizmához kapcsolódva azt mondhatta : «igen, Champagnat maristái vagyunk». Örülünk, hogy közös nyelvet beszélünk, s hogy küldetésünket ugyanaz a lelkesedés vezérli. Jean-Baptiste Montagne Innovációs Díj Tartományi szinten ez a kezdeményezés nagyon jó visszhangot keltett a Tartomány valamennyi intézményében. 23 pályamű érkezett Katalóniából, Franciaországból, Görögországból és Magyarországról. Köszönet mindenkinek, aki megosztotta terveit a Tartomány egészével. A pályaművek értékelésének szempontjai a következők voltak: interdiszciplinaritás, innováció és hogy a tervezet értékes legyen a diáknak és a közösségben végzett munkájának. Az eredmény a következő: 2

3 1. díj Τα Πρόσωπα της Πίστης, της Ελπίδας και της Αγάπης Lycée Léonin Néa Smyrni Παντελής Ζούρας Ez évi pasztorációs témánk eszköz arra, hogy felfedezzük a hit, a remény és a szeretet arcait. 2. díj Találkozó pont Nyitott Ház koncepciója Tànoda Karcag Péter Catalá, Erika Fodorné Segítjük azokat a tanulókat, akiknek nehézségeik vannak iskolai vagy szakmai előmenetelükben hátrányos családi vagy szociális helyzetük miatt. 3. díj En parlem! Maristes Montserrat Lleida Pere Travesset, Dolors Elias, Anna Cabau, Pilar Bigordà, Encarni Serrano, Mari Carmen Oró, Anna Terrado, Pili Cuesta, Irene Mayoral, Elisabet Girol i Joan Pifarré. Fejlesztjük a gyerekek szóbeli megnyilvánulásának képességét. Projektek, ami előmozdítja a diákok megtanulását Dispositif 3ème Alternance St Louis Le Cheylard Luc Alexis M. Alexis, Mme André, Mme Carle, Mme Pahlies, M. Gallina, M. Chek Egy alternatív program pedig azokkal foglalkozik, akik a normál iskolai rendszerben nem lelik helyüket. Projektek, ami előmozdítja a diákok megtanulását A hátrányos helyzetű gyerekekre és fiatalokra való figyelem és szolidaritás A hátrányos helyzetű gyerekekre és fiatalokra való figyelem és szolidaritás La minute electroacoustique Megnyílni, meghallgatni, a saját énünket adni kreatív módon. ESÉLY Komplex program mélyszegénységben élő lányok és fiatal anyukák számára Raoul Follereau Chazelles Isabelle Nesme A Mi Házunk Esztergom Márton Gábor Számos akció indul a szociálisan kritikus helyzetben levő leányok segítésének érdekében. «Recicleta» Centre Compartir El Pinar Rubí Yolanda Díaz, Núria Garcia, Laura Roldàn, Carlos Castillo, Ramon Carayol, Kary Lumbreras, Laura Titos i Josep Ma Prats A kerékpározás újrafelfedezésével visszaadjuk a bizalomba vetett hitett olyan fiataloknak, akiket a kirekesztődés veszélye fenyeget. Többnyelvű projektek Információs és kommunikációs eszközök használata Törekvések, arra hogy a diákok kezdeményezőkké és kreatívakká váljanak Projecte PILE Let s communicate Maristes Valldemia Mataró Marta Rodríguez Pla Két tantárgy oktatásában fejlesztjük az angol nyelvi kommunikációs képességeket. Un crayon, une gomme, un Smartphone! St Laurent La Paix N.D. Lagny s/marne Nathalie Lepouder Bevezetünk új technológiákat a tanulásba és a tudományos értékelésbe. Επιχειρησιακό Πλάνο: Leon...Τουριστική Ο.Ε. Lycée Léonin Néa Smyrni Παύλος Κουτσοβίτης Vállalkozási ismereteket tanítunk egy virtuális vállalkozás létrehozásával a turizmus területén. 3

4 A elkövetkező hetekben átadjuk a díjakat a különböző intézményekben. A weboldalon mindenki számára közzé-tesszük a díjazott pályaműveket. Biztatunk mindenkit, hogy maradjon kreatív, újító és mindig figyelmesen hallgassa a gyerekeket és a fiatalokat, hogy a legmegfelelőbb válaszokat adhassa nekik. Nyisd ki az ajtódat...! A ös év témája Idén az ibériai Compostella, Hermitage és a Mediterránea Tartományok közös téma kidolgozását javasolják az év során. Ez az egyesülés jele a misszióban valamennyi intézményünk számára. Az idei évre vállalt téma a Nyisd ki az ajtódat...! Központjainknak rá kell hangolódniuk erre a nyitásra és erre a mozgalomra, amelyet ez a téma inspirál, arra kell ösztönözniük, hogy menjünk messzebbre, ne maradjunk ott, ahol vagyunk most, hogy lépjünk át azokon az ajtókon, amelyek közelebb visznek minket a valósághoz, a mai gyerekekhez és fiatalokhoz, valamint ahhoz a társadalomhoz, amelyben élünk. Nyisd ki az ajtódat...! - ez arra is ösztönöz minket, hogy megkeressük azokat a kulcsokat, amelyek segíthetnek minket, hogy ezt a nyitási folyamatot kövessük, és megnyissuk szívünket az Evangéliumra, Isten szavára, hisz ez vezet el az Élethez és a marista szellemiséghez, amelyet be kell építenünk a mindennapokba. Ez a megközelítés lehetővé teszi majd számunkra, hogy : Tevékeny életet éljünk! Legyünk figyelmesek a körülöttünk zajló életre, s tudatosítsuk, hol van szükség ránk! Hagyjuk megszólítani magunkat azon személyek által, akikkel találkozunk! Ismerjük fel azt a növekedési folyamatot, amelyben a gyerekek, a fiatalok és a felnőttek benne élnek! Jézus üzenete éljen bennünk, s engedjük, hogy ez vezessen minket az életben! A Tárjuk ki a kapukat! téma egy magatartás, egy mód arra, hogy szembenézzünk a valósággal, az élettel. Ilyen távlatban, azt szeretnénk sugallni, hogy mindenki képes gyorsan kinyitni a kapukat a saját életében és a másokéban, és hogy mindenki arra kapott meghívást, hogy elfogadja és együtt munkálkodjon mindazzal, amit majd talál a kapuk kitárásával. Ez felhívás arra is, hogy legyünk optimisták : sok kapu van, amelyet mások már kinyitottak előttünk, Isten maga is kitárta előttünk kapuját, mert benne találjuk meg azt a sok embert környezetünkből, akiket szeretünk, s akik kitárták szívük kapuját... Ez a megközelítés erőt, örömet, bátorságot ad, hogy kinyissuk a még zárva levő kapukat. Ez könnyen megvalósítható magatartás az előrehaladásban és a folyamat fenntartásában. Minden alkalommal, amikor kinyitunk egy kaput, átlépünk egy akadályt, egy új út nyílik meg előttünk annak lehetőségével, hogy új, kinyitásra váró kapukat fedezzünk fel. Nyitás a hivatás felé, a személyes és keresztényi létünk növekedése felé. Ez a magatartás vágyat ébreszt az adott személyben minden új iránt, minden iránt, ami a kapu mögött van, hogy embereket fedezzen fel, új tapasztalatokat éljen meg, és hogy képes legyen önmagában meglelni azokat a kulcsokat, amelyek lehetővé teszik a kapuk kinyitásának folytatását. 4

5 SED. Szolidaritási tapasztalat a déli országokban A SED - Szolidaritás, Nevelés és Fejlesztés civil szervezet a fejlesztés érdekében létrejött marista együttműködési civil szervezet. Célja, hogy segítse és koordinálja a marista közösségben létrejött szolidáris kezdeményezéseket a szegényebb déli közösségek irányában, illetve hogy figyelemmel kísérje az önkéntes mozgalmat. A SED egyik fő cselekvési területe az önkéntesség segítése. Az önkéntesség eszköz a világ megváltoztatására, reális alternatívája annak, amit ma a fogyasztói társadalom kínál. A katalóniai SED nyitott arra a civil aktivitásra, amely a szolidaritásban nyilvánul meg az Evangélium és a marista értékek mentén. E területen a civil szervezet a következőket javasolja: ÖNKÉNTES MUNKA HELYI INTÉZMÉNYEKBEN: Egy marista iskolában vagy szociális intézményben, amely szoros tevékenységi kapcsolatban áll a város valamely intézményével. NEMZETKÖZI SZOLIDARITÁSRA FELHÍVÓ KAMPÁNY: Képzés olyan személyek számára, akiknek van már tapasztalatuk az önkéntes munkában saját országukban, s akik most a déli országokban részt vennének egy mások javát kereső keresztény közösség munkájában. Ezen a nyáron 15 önkéntes fiú és lány készül részt venni ebben a nemzetközi szolidaritásra szervezett bevezető kampányban, hogy az ott tanultakat hasznosítsák a déli országaiban. A kampány januárban kezdődik, és öt hétvégén az önkéntes fiúk és lányok bekapcsolódnak az ehhez a munkához szükséges tapasztalatot nyújtó felkészítő képzésben. A résztvevőknek 21. évüket beöltött személyeknek kell lenniük, igazolniuk kell az önkéntes munka terén más intézményben szerzett tapasztalatukat, és részt kell venni a képzésben. A kampány során az önkéntesek vállalják, hogy bekapcsolódnak a SUD javára végzett kisebb akciókba (vásárok, előadások...), másfél hónapig: júliusban és augusztusban, elfogadják, hogy a szervezet által kijelölt csoportban, illetve országban a kijelölt területen dolgoznak, s maguk fizetik mind a képzés, mind a szállás és utazás költségét. Konkrétan idén, 2014 nyarán 15 személy megy Paraguayba vagy Tanzániába, hogy megéljék ezt a tapasztalatot. Paraguayban a Marista testvérek valamint a pilcomayo-i apostoli vikárius fogadja őket, s hat személy a horqeuetai, két személy a fischat-i, három személy pedig az esterosi Saint José közösségben lesz. Tanzániában négy önkéntest fogadnak a Marista Testvérek a masongai és a mwanzai közösségekben. Reméljük, hogy jó tapasztalatot szereznek e szolidaritási alapon létrejövő találkozásaikon és tudnak élni a déli országaiban. Ezzel az akcióval arra vállalkoznak, hogy egy kicsit jobbá tegyék a világot, és hogy az evangéliumi és a marista értékek szerint élnek. 5

6 XXXII. Atlétikai Játékok Május 18-án A katalóniai marista iskolák A montjuic-i Lluís Companys olimpiai stadionban találkoztak a 32. Atlétikai Játékokon atléta vett részt. Idén Hermitage Tartomány különböző országainak iskolái is jelen voltak. Konkrétan Franciaországból Marseilles és Bourg-de-Péage, valamint a Léonin Gimnázium Néa Smyrni-ből (Görögország). Igen szép sportnap volt mind a résztvevő gyermekeknek, mind a nevelőknek és szülőknek, akik elkísérték őket. Találkozó Pont nevű Nyitott Ház Tanoda A Tanoda program a karcagi marista iskola kezdeményezésére jött létre állami támogatással júliusában kezdte meg tevékenységét a Tanoda. A program célja segíteni azokat a tanulókat, akik nem tudják sikeresen folytatni iskolai tanulmányaikat vagy szakmai képzésüket családi vagy szociális problémák miatt. A programban résztvevők többsége olyan gyerek, aki nagyon szegény családból jön, s a Tanoda iskolai időn kívül végzett tevékenységgel segíti őket. A tanulók többsége (38) a marista Szent Pál iskolából jön, ötödiktől nyolcadik osztályosokig. A többi tanuló (11) a Varró István szakközépiskolából való, 9. és 10. osztályosok. Ezekből a diákokból három foglalkozási csoport alakult: 5. és 6. osztályosok, osztályosok és osztályosok. A szakképzési tanulók számára a fő tevékenység, hogy a tanítás után elkészítsék a házi feladatukat. Később, amikor megérkeznek az általános iskolások, mindnyájan uzsonnáznak. Utána különböző foglalkozások vannak: játék, sport, csoportfoglalkozások stb. A foglalkozások 18 óráig tartanak. Hétvégén kirándulások és különféle szabadidős tevékenységek vannak. A családias légkör elérését a szülők foglalkozásokba való bevonásával is segítik. 6

7 Zarándoklat Montserrat-ba Május 31-én és június 1-jén közel nyocszázötven személy (gyerekek, fiatalok, vezetők, papák, mamák, nevelők, testvérek és régi tanítványok) az iskolákból, nevelési intézményekből és a marista mozgalomból CMS és FAJMACOR mentek fel a montserrat-i szentélybe, hogy köszöntsék anyánkat, Máriát és felejthetetlen élményt éljenek át. Sok csoport számára szombaton kezdődött az út, különböző indulási pontokon. Önkéntesek nagy számban főleg papák és mamák segítettek különböző szolgálatokkal kényelmessé tenni az utat. Vasárnap kora reggel érkeztek meg a csoportok a szentélyhez, ahol finom reggeli várta őket. Negyed tizenegykor kezdődött a bazilikában az ünnepi szentmise. A megtett út segített minket az imában, a Mennybemenetel vasárnapjára rendelt evangélium meghallgatásában. A csoportok és iskolák különböző képviselői mondták az imákat és mutatták be az év témájához,«vess reményt!», készített plakátot. Le Virolai, a monserrat-i Szűz dicséretére írt ének zárta a szertartást. A kijáratnál ezt énekelve búcsúztunk egymástól. Köszönet monserrat-i jó anyánknak a találkozóért, és azért az erőfeszítésért, amit a hegyre menetel jelentett, de amelyért kárpótolt ez a mindnyájunk számára örömteli találkozó. Két új intézményt üdvözölhetünk a maristák között Franciaországban Néhány éve az elzászbeli Matzenheimi Keresztény Testvérek Közössége foglalkozik két intézményük csatlakozásával: A mulhouse-i XXIII. János Általános Iskola és a matzenheimi Szent József Iskola. Megszületett a döntésük, és a franciaországi marista iskolahálózathoz fognak kapcsolódni. Örülünk, hogy közöttünk üdvözölhetjük őket, s javasoljuk, hogy lassanként éljenek mindazzal a lehetőséggel, amit a Tartomány és az iskolahálózat kínál. Isten hozta őket nálunk, és azt kívánjuk, hogy érezzék jól magukat közöttünk! 7

8 Tűz, Remény, Találkozás Húsvét Les Avellanes-ban Tűz, Remény, Találkozás... Ez a három szó vezetett idén több mint 200 fiatalt a Marista Testvérek monostorába a katalóniai Les Avellanes -ba, hogy együtt éljék át ünnepélyes körülmények között Jézus Krisztus passióját és feltámadását. A katalóniai Fiatal Maristák húsvéti ünnepe hosszú múltra tekint vissza. Ugyanakkor, április 16-tól 21-ig, a Fiatal Maristák Akcióban görög csapata idén először vett részt ezen 17 fős delegációjával. A barátság, a szertartásokon és a csoportos programokon való közös részvétel fénye bevilágította azt az utat, ami a mi Urunk mártíromságának sötét útjától a Feltámadásával feltörő fényig vezet. A spirituális elmélyülés terén ez egy mindnyájunkat mélyen megérintő élmény volt. Ezen közben szorosabb kapcsolat is szövődött katalán testvéreinkkel mint ahogy a világ egész marista családjával akikkel összeköt minket alapítónknak, Marcellin Champagnat-nak a tisztelete. Hazafelé magunkkal hoztuk csomagjainkban az átélt eseményeket, hogy megoszthassuk azokat csoportunk többi tagjával és valamennyi marista fiatallal, hogy mindenki megélhesse azt a maga saját életében. Marilisa Kritikou, Joseph Varthalitis, Nicolas Charikiopoulos i Markos Palamaris Marista képzés (Patissia-i Léonin Gimnázium, Néa Smyrni-ai Léonin Gimnázium) Hivatás Pasztoráció: Hogyan definiálható és építhető be a Fiatalok Marista Pasztorációjába? március 29-én szombaton, 9-től 14 óráig, a Néa Smyrni-beli Léonin Gimnázium adott helyet a Hivatás Pasztoráció iránt elkötelezett vezetőknek szervezett Reflexió és elmélyülés elnevezésű ülésszaknak, melynek témája volt a Hivatás Pasztoráció - Hogyan definiálható és építhető be a Fiatalok Marista Pasztorációjába? Ezen a címen került be a «Velük együtt kelt útra» című, 2013 januárjában négy nyelven Hermitage Tartomány által publikált könyvbe (katalán, francia, magyar és görög). Az ülésszakot Ferré Pere, katalóniai marista testvér, Hermitage Tartomány Tartományi Vikáriusa vezette, akinek nagy tapasztalata van a hivatás pasztorációban és a könyv egyik szerzője is. Pere testvér segített nekünk elmélkedni arról, mit is jelent nekünk, keresztényeknek a hivatás fogalma, továbbá arról, hogyan keresik és találják meg hivatásukat a fiatalok, valamint foglalkoztunk azokkal az eszközökkel, amelyeket mi, marista nevelők használunk a fiatalok vezetésében és támogatásában e keresésük során. (Hivatás Pasztoráció) 8

9 A könyv hetedik fejezetében olvashatjuk : «A hivatás fontossága a pasztorációs munka minden területének egyik lényeges aspektusa. Ezért tehát mindenkire, aki részt vesz egy gyermek, egy fiatal nevelésében, hogy az jó emberré és jó kereszténnyé váljon, úgy tekintünk, mint a hivatás pasztoráció tevékeny segítőjére. Ezek az emberek a hivatás fontosságát megjelenítik már a jelenlétükkel a fiatalok körében végzett mindennapi munkájuk során, illetve növekedési folyamatuk követésével és segítésével.» Kívánjuk, hogy Jézus tanítása mindig áthassa pasztorációs küldetésünket, s hogy az ülésszak áldásos és gyümölcsöző legyen mind a fiatalok keresztény nevelésében végzett küldetésünkben, mind személyes lelki gyarapodásunkban. A Marista Képzési csoport tagjai Új állomás, egy lépés előre KATALÓNIA: Sokoldalúság Március 17-én kezdődött a Champagnat Alapítvány intézményeinek és szolgáltatási központjainak külső auditja, hogy megszerezhessük az ISO 9001:2008 minősítést a multisite központminősítésre. A folyamat áprilisig tartott. A multisite központminősítés egyetlen tanúsítványa érvényes valamennyi intézményre (ez ideig különkülön kapták meg az intézmények) és egy másik tanúsítvány pedig a szociális intézményekre vonatkozik, ez a kezdetektől megvan. Az ilyen típusú tanúsítvány egyik követelménye az eljárásban részt vett intézmények közötti kölcsönös függés, és hogy ugyanazon szervezeti hálózathoz tartozzanak. Ez azt jelenti többek között, hogy feltérképezzük erősségeinket és a jól működő dolgait, ezt egymásnak átadjuk, segítjük egymást nevelési és evangelizációs tevékenységünk erősítésében. Másrészt ez magában foglalja a köz-pontok vezetésében eddig folytatott eljárás továbbfejlesztését és annak bizonyítását, hogy mindnyájan ugyanolyan módon dolgoztak. Tehát gratulálhatunk magunknak, mint Champagnat Alapítványnak ahhoz, hogy idáig ezt a feladatot jól valósítottuk meg, s ez eredményezte ezt az elismerést. Ugyanakkor a tanúsítvány önmagában nem lehet cél, hanem nagyon fontos, hogy a folyamatos javulás beépüljön mindennapjainkba és a hálózati munkába. Mindazonáltal a tanúsítvány megszerzése fontos állomás ebben a folyamatban és elégedettségi mutató is mindnyájunk számára. FRANCIAOSZÁG A Tartomány valamennyi intézményében és oktatási intézményében a vezetők szintjén megvalósuló munka minőségbiztosítási tanúsítványát 2014 végére kellene megkapnia a Marcellin Champagnat Alapítványnak (MCA). Először egy belső audit lesz augusztus végén, majd egy független hivatal által végzett külső vizsgálat decemberben. Ugyanakkor megszervezzük a szükséges felkészítést, és ben elindítjuk azt a minőségbiztosítási folyamatot, amellyel 2015 végére a hálózat valamennyi intézménye megszerezheti a tanúsítványt. 9

Montagne éve 2014 október-2015 július

Montagne éve 2014 október-2015 július Misszió Titkárság Marista L'Hermitage Tartomány 24 2014. október Montagne éve 2014 október-2015 július A találkozás a fiatal Montagne-nal mély nyomot hagyott Champagnat atya életében, és nyilvánvaló oka

Részletesebben

2011 az ÖNKÉNTESSÉG EURÓPAI ÉVE. Papp-Váry Borbála helyettes államtitkár KIM

2011 az ÖNKÉNTESSÉG EURÓPAI ÉVE. Papp-Váry Borbála helyettes államtitkár KIM 2011 az ÖNKÉNTESSÉG EURÓPAI ÉVE Papp-Váry Borbála helyettes államtitkár KIM AZ ÖNKÉNTESSÉG EURÓPAI ÉVÉNEK CÉLKITŰZÉSEI az Unio Tanácsa 2010/37/EK döntése alapján Az Európai Unión belüli önkéntes tevékenység

Részletesebben

Ifjúsági Közösségi Szolgálat IKSz. Magyar Környezeti Nevelési Egyesület MKNE Fogadó szervezet

Ifjúsági Közösségi Szolgálat IKSz. Magyar Környezeti Nevelési Egyesület MKNE Fogadó szervezet Ifjúsági Közösségi Szolgálat IKSz Magyar Környezeti Nevelési Egyesület MKNE Fogadó szervezet Egy jó gyakorlat: MKNE - BNAG Együttműködési megállapodás a közösségi szolgálat megszervezéséről... Vállalások:

Részletesebben

Audi Hungaria Iskola. Audi Hungaria Óvoda

Audi Hungaria Iskola. Audi Hungaria Óvoda Küldetésünk: A gyermek személyiségének fejlesztése családias környezetben Alapítás: 2012-ben az Audi Hungaria Iskola Intézményegységeként Két, 25-25 fős vegyes korosztályú csoport Egész napos felügyelet

Részletesebben

HU01-KA

HU01-KA 2016-1-HU01-KA202-022981 Tapasztalatok a Weiss-ben Beszámoló az alkalmazásról és a fejlesztésről Iskolánk Budapesti Komplex Szakképzési Centrum Weiss Manfréd Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma

Részletesebben

MOTIVÁCIÓ A HILDBEN. avagy egy néha göröngyös út az eredményekhez. Göggené Somfai Zsuzsa igazgató Budapest, november 29.

MOTIVÁCIÓ A HILDBEN. avagy egy néha göröngyös út az eredményekhez. Göggené Somfai Zsuzsa igazgató Budapest, november 29. MOTIVÁCIÓ A BEN avagy egy néha göröngyös út az eredményekhez Göggené Somfai Zsuzsa igazgató Budapest, 2017. november 29. HITVALLÁS Félig sem oly fontos az, amit tanítunk gyermekeinknek, mint az, hogy tanítjuk.

Részletesebben

Dugonics András Piarista Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium ÉVKÖNYV. a tanévről

Dugonics András Piarista Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium ÉVKÖNYV. a tanévről Dugonics András Piarista Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium ÉVKÖNYV a 2014-2015. tanévről az iskola alapításának 294. évében a gimnázium 252. tanévében az újraalapítás 24. évében kiadja

Részletesebben

RIVER projekt. A projekt bemutatása

RIVER projekt. A projekt bemutatása RIVER projekt A projekt bemutatása Az Európai Bizottság támogatást nyújtott ennek a projektnek a költségeihez. (Hivatkozási szám: 517741-LLP-1-2011-1-AT-GRUNDTVIG-GMP) A kiadvány a szerző nézeteit tükrözi,

Részletesebben

Misszió Titkárság Marista L'Hermitage Tartomány

Misszió Titkárság Marista L'Hermitage Tartomány 26 2015. február ROE, 10 éves UBUNTU, Én azért vagyok, mert mi vagyunk Christophe Schietse Misszió Titkárság Marista L'Hermitage Tartomány A l Hermitage Tartomány nevelési intézményeinek tízedik találkozóját

Részletesebben

Magyarországi Református Egyház Cigánymissziós Stratégiájának Bemutatása. 2014. Január 30.

Magyarországi Református Egyház Cigánymissziós Stratégiájának Bemutatása. 2014. Január 30. Magyarországi Református Egyház Cigánymissziós Stratégiájának Bemutatása 2014. Január 30. Bemutatkozás A Stratégia alkotás előzményei Felmérés a lelkészek körében: - a kérdőívet 2012. december és 2013.

Részletesebben

A MARISTA MISSZIÓ A szegény gyermekek szemével látni a világot.

A MARISTA MISSZIÓ A szegény gyermekek szemével látni a világot. 7 F. Gabriel Villa-Real A MARISTA MISSZIÓ A szegény gyermekek szemével látni a világot. Olyan, mintha egy új Pünkösd jött volna el! A Lélek gyújtott tüzet a szívünkben, és vezetett minket arra, hogy új

Részletesebben

ÉLETMŰHELY. Mi a program célja?

ÉLETMŰHELY. Mi a program célja? ÉLETMŰHELY Mi a program célja? A kreatív gondolkodás és a kreatív cselekvés fejlesztése, a személyes hatékonyság növelése a fiatalok és fiatal felnőttek körében, hogy megtalálják helyüket a világban, életük

Részletesebben

Misszió Titkárság Marista L'Hermitage Tartomány

Misszió Titkárság Marista L'Hermitage Tartomány 28 2015. szeptember EGY ÚJ KEZDET Projet Fratelli Fr. Miquel Cubeles Misszió Titkárság Marista L'Hermitage Tartomány Épp öt nappal ezelőtt érkeztem Libanonba, szeptember 3-án. Ma, Mária születésnapján,

Részletesebben

Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület

Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület A szervezet célja A Dél-Zalai civil szektor tevékenységének, érdekvédelmének, forrásteremtésének és környezetvédelmi,- karitatív akcióinak koordinálása. Térségfejlesztési

Részletesebben

Szegedi Baptista Középiskola

Szegedi Baptista Középiskola Szegedi Baptista Középiskola OM azonosító száma: 200917 Cím: 6724 Szeged, Rigó u. 24/D Telefonszám: 20/478-4819, 62/246-062 E-mail: szeged@baptistaoktatas.hu Honlap: www.mffg.hu; szeged.baptistaoktatas.hu

Részletesebben

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT NAPLÓJA

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT NAPLÓJA KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT NAPLÓJA Tanuló neve: Oktatási azonosító: Születési hely, idő: Anyja születéskori neve: Tanuló neve: Osztálya:.. Mit nevezünk iskolai közösségi szolgálatnak? Az iskolai közösségi szolgálat

Részletesebben

gestion des talents HG.indd 1 15/09/ :44:02

gestion des talents HG.indd 1 15/09/ :44:02 gestion des talents HG.indd 1 15/09/2014 22:44:02 TARTALOM 1 2 3 Előszó A humán menedzsmentre vonatkozó általános elv A humán menedzsment a. A személyzet kiválasztása és fogadása. b. Képzés és fejlesztés.

Részletesebben

Dugonics András Piarista Gimnázium. Évkönyv

Dugonics András Piarista Gimnázium. Évkönyv Dugonics András Piarista Gimnázium Évkönyv 2010 2011 Dugonics András Piarista Gimnázium, Szakközépiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Kollégium ÉVKÖNYV a 2010-2011. tanévről az iskola alapításának

Részletesebben

SZÜLŐ-KÉRDŐÍV KIÉRTÉKELÉSE 44 válasz alapján. 1. Hányadik évfolyamra jár legidősebb iskolánkba járó gyermeke?

SZÜLŐ-KÉRDŐÍV KIÉRTÉKELÉSE 44 válasz alapján. 1. Hányadik évfolyamra jár legidősebb iskolánkba járó gyermeke? SZÜLŐ-KÉRDŐÍV KIÉRTÉKELÉSE válasz alapján Az iskola vezetősége novemberében arra kérte a szülőket, hogy e kérdőív kitöltésével segítsék az iskola fejlődését és adjanak visszajelzést arra, hogy látják az

Részletesebben

BESZÁMOLÓ TEVÉKENYSÉGRŐL 2012. ÉV

BESZÁMOLÓ TEVÉKENYSÉGRŐL 2012. ÉV BESZÁMOLÓ TEVÉKENYSÉGRŐL 2012. ÉV VitaFutura az életért, a jövőért Közhasznú Alapítvány 1139 Budapest, Teve u. 9/c 3/15. Budapest, 2013. április 24. képviselő www.vitafutura.hu * info@vitafutura.hu * Tel.:

Részletesebben

Consell de Missió Provincia Marista L'Hermitage

Consell de Missió Provincia Marista L'Hermitage 35 2017. Consell de Missió Provincia Marista L'Hermitage HERMITAGE TARTOMÁNY MISSZIÓS TANÁCSA (CONSEIL DE MISSION DE LA PROVINCE L HERMITAGE - CMH) Llorenç Claramunt Az előző hónapok koordinációja alapján

Részletesebben

30/846-9130, 30/681-0007 elestaregyesulet@gmail.com www.elestaregyesulet.mindenkilapja.hu

30/846-9130, 30/681-0007 elestaregyesulet@gmail.com www.elestaregyesulet.mindenkilapja.hu SOMOGY MEGYEI CIVIL INFORMÁCIÓS CENTRUM 7400 Kaposvár, Csokonai u.1. 3/5. - EGYÜD Árpád Kulturális Központ, Agóra - ÉLÉSTÁR Fogyasztóvédelmi és Jogvédő Egyesület 30/846-9130, 30/681-0007 elestaregyesulet@gmail.com

Részletesebben

Nyíregyháza, március 27. Szabó István Köznevelésért Felelős Államtitkári Kabinet

Nyíregyháza, március 27. Szabó István Köznevelésért Felelős Államtitkári Kabinet Nyíregyháza, 2014. március 27. Szabó István Köznevelésért Felelős Államtitkári Kabinet istvan.szabo@emmi.gov.hu Jogszabályi háttér Kötelező alkalmazandó 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről szóló

Részletesebben

Eredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése

Eredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése Eredmény rögzítésének dátuma: 2016.04.20. Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése 1. Pedagógiai módszertani felkészültség 100.00% Változatos munkaformákat alkalmaz. Tanítványait önálló gondolkodásra,

Részletesebben

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT NAPLÓJA

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT NAPLÓJA KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT NAPLÓJA Tanuló neve: Oktatási azonosító: Születési hely, idő: Anyja születési neve: Mit nevezünk iskolai nak? Az iskolai egy szervezett keretek között (iskolai osztály, csoport, évfolyam,

Részletesebben

Továbbtanulási munkacsoport Fodorné Strausz Irma

Továbbtanulási munkacsoport Fodorné Strausz Irma Pályázati program: TÁMOP 3.3.2 Esélyegyenlőségi programok végrehajtásának támogatása A projekt címe: ESÉLYTEREMTÉS A BARCSI NEVELÉSI ÉS OKTATÁSI INTÉZMÉNYBEN TÁMOP-3.3.2-08/2-2008-0034 Továbbtanulási munkacsoport

Részletesebben

TÁRSADALMI BEFOGADÁS A TÁRSADALMI VÁLLALKOZÁSOKBAN MAGYARORSZÁGON KISS JULIANNA PRIMECZ HENRIETT TOARNICZKY ANDREA

TÁRSADALMI BEFOGADÁS A TÁRSADALMI VÁLLALKOZÁSOKBAN MAGYARORSZÁGON KISS JULIANNA PRIMECZ HENRIETT TOARNICZKY ANDREA EFOP-3.6.2-16-2017-00007 "Az intelligens, fenntartható és inkluzív társadalom fejlesztésének aspektusai: társadalmi, technológiai, innovációs hálózatok a foglalkoztatásban és a digitális gazdaságban TÁRSADALMI

Részletesebben

EGYÜTTNEVELÉS INTEGRÁCIÓ. Inklúzió

EGYÜTTNEVELÉS INTEGRÁCIÓ. Inklúzió EGYÜTTNEVELÉS INTEGRÁCIÓ = Inklúzió Integráció (együttnevelés) Inklúzió I-I-I Innováció A saját pedagógiai gyakorlatunk optimalizálására irányuló folyamat Integráció Inklúzió Az integrációval be kívánják

Részletesebben

1. sz. melléklet. Orientáló mátrix. a TAMOP 5.1.1.-09/2 kódszámú pályázati útmutatóhoz

1. sz. melléklet. Orientáló mátrix. a TAMOP 5.1.1.-09/2 kódszámú pályázati útmutatóhoz 1. sz. melléklet Orientáló mátrix a TAMOP 5.1.1.-09/2 kódszámú pályázati útmutatóhoz Kistérség Projekt címe Összeg (mft) Baktalórántháza Játszva, tanulva, sportolva a társadalom hasznos tagjává válni Leírás

Részletesebben

Magyar Ifjúsági Vöröskereszt. Bázisovi Program

Magyar Ifjúsági Vöröskereszt. Bázisovi Program Magyar Ifjúsági Vöröskereszt Bázisovi Program A hálózat A Magyar Ifjúsági Vöröskereszt egyedi Bázisiskola Programja már 9 sikeres évet és rengeteg tapasztalatot tudhatott maga mögött 150 általános- és

Részletesebben

Légy biztos benne, hogy Isten mindig azt adja neked, ami számodra a legjobb. Ward Mária. Éves munkaterv, tanév

Légy biztos benne, hogy Isten mindig azt adja neked, ami számodra a legjobb. Ward Mária. Éves munkaterv, tanév Légy biztos benne, hogy Isten mindig azt adja neked, ami számodra a legjobb. Ward Mária Éves munkaterv, 2018-2019. tanév Dátum Esemény Alsó tagozat Felső tagozat Középiskola Összes tagozat AUGUSZTUS 23.

Részletesebben

Audi Hungaria Schule. Tájékoztató az Iskolai Közösségi Szolgálatról

Audi Hungaria Schule. Tájékoztató az Iskolai Közösségi Szolgálatról Tájékoztató az Iskolai Közösségi Szolgálatról Fogalom tisztázás A közösségi szolgálat: szociális, környezetvédelmi, a tanuló helyi közösségének javát szolgáló, szervezett keretek között folytatott, Mi

Részletesebben

A szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai és hazai szemmel

A szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai és hazai szemmel A szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai és hazai szemmel A szociális védelemről és társadalmi befogadásról szóló 2008. évi Közös Jelentés A szegénység 78 millió embert, köztük

Részletesebben

AZ ISKOLAI EREDMÉNYESSÉG DIMENZIÓI ÉS HÁTTÉRTÉNYEZŐI INTÉZMÉNYI SZEMMEL

AZ ISKOLAI EREDMÉNYESSÉG DIMENZIÓI ÉS HÁTTÉRTÉNYEZŐI INTÉZMÉNYI SZEMMEL XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 AZ ISKOLAI EREDMÉNYESSÉG DIMENZIÓI ÉS HÁTTÉRTÉNYEZŐI INTÉZMÉNYI SZEMMEL Bander Katalin Galántai Júlia Országos Neveléstudományi

Részletesebben

EFOP ISKOLAKÖZPONTÚ HELYI EGYÜTTMŰKÖDÉSEK TÁMOGATÁSA

EFOP ISKOLAKÖZPONTÚ HELYI EGYÜTTMŰKÖDÉSEK TÁMOGATÁSA EFOP-1.3.9-17 ISKOLAKÖZPONTÚ HELYI EGYÜTTMŰKÖDÉSEK TÁMOGATÁSA PÁLYÁZAT CÉLJA: A felhívás célja, hogy összhangban az Európai Unió és Magyarország között létrejött Partnerségi Megállapodás irányelveivel

Részletesebben

A nevelés-oktatás fejlesztése, komplex pilot programok. Készítette: Varga Attila Budapest május 31.

A nevelés-oktatás fejlesztése, komplex pilot programok. Készítette: Varga Attila Budapest május 31. A nevelés-oktatás fejlesztése, komplex pilot programok Készítette: Varga Attila Budapest 2013. május 31. XXI. századi közoktatás a TÁMOP-3.1.1. projekt Konzorciumvezető: Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet

Részletesebben

Iskolai közösségi szolgálat - az iskolák és a fogadó intézmények közötti kapcsolat módszertana

Iskolai közösségi szolgálat - az iskolák és a fogadó intézmények közötti kapcsolat módszertana Iskolai közösségi szolgálat - az iskolák és a fogadó intézmények közötti kapcsolat módszertana Szentendre, 2013. október 28. Dr. Bodó Márton Fogalma Nemzeti köznevelési törvény A közösségi szolgálat: szociális,

Részletesebben

Iskola:Vörösmart Osztály:IV. Hittanár:Sipos-Tűr Klára Dátum: 2015. Kognitív (Tudás, megértés): /ismereti szint/ érdeklődés felkeltése: A

Iskola:Vörösmart Osztály:IV. Hittanár:Sipos-Tűr Klára Dátum: 2015. Kognitív (Tudás, megértés): /ismereti szint/ érdeklődés felkeltése: A Iskola:Vörösmart Osztály:IV. Hittanár:Sipos-Tűr Klára Dátum: 2015. Téma:A hit útján Tanítási egység / a tanóra anyaga:az egyházi év Kulcsfogalmak:Katolikus ünnepek, ünnepkörök, egyházi év, Az óra fő céljai:

Részletesebben

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete Pályázati azonosító: TÁMOP-3.3.10.B-12-2013-0016. Továbbtanulás erősítő kezdeményezések támogatása pályázati felhívás keretében, Továbbtanulás erősítése a Móricz Zsigmond Iskolában. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A

Részletesebben

DUGONICS ANDRÁS PIARISTA GIMNÁZIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM ÉVKÖNYV. a tanévről

DUGONICS ANDRÁS PIARISTA GIMNÁZIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM ÉVKÖNYV. a tanévről DUGONICS ANDRÁS PIARISTA GIMNÁZIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM ÉVKÖNYV a 2013-2014. tanévről az iskola alapításának 293. évében a gimnázium 251. tanévében az újraalapítás 23. évében kiadja

Részletesebben

Hullott körték Paradicsoma a Komplex Ifjúságsegítő Modell módszertana

Hullott körték Paradicsoma a Komplex Ifjúságsegítő Modell módszertana Hullott körték Paradicsoma a Komplex Ifjúságsegítő Modell módszertana Belvárosi Tanoda Alapítvány http://www.youthopportunity.eu/kim/index.htm Fiatalok Tematikus Hálózat (Támogatta: az EQUAL) 2009. május

Részletesebben

Beszámoló IKT fejlesztésről

Beszámoló IKT fejlesztésről Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4/08/2-2008-0010 Beszámoló IKT fejlesztésről Piarista Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon Kecskemét Tartalomjegyzék

Részletesebben

Szent Mór Iskolaközpont Pedagógiai Program. Tartalomjegyzék

Szent Mór Iskolaközpont Pedagógiai Program. Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék I. FEJEZET: AZ INTÉZMÉNY BEMUTATÁSA... 1. 1. Anyagi és személyi feltételek... 1. 2. Küldetésnyilatkozat... 2. 3. A pedagógiai program jogszabályi háttere... 3. 4. Az iskola hivatalos adatai...

Részletesebben

Bibliai szemléletű szervezetfejlesztés

Bibliai szemléletű szervezetfejlesztés Református Pedagógiai Intézet Bibliai szemléletű szervezetfejlesztés dr. Szalai Zsolt 2018. április 13. 1 Tartalom Látás és küldetés meghatározásának fontosság A minket körülvevő valóság megértése Képességeink

Részletesebben

A felsőoktatási lifelong learning társadalmi és gazdasági haszna: kutatás fejlesztés innováció

A felsőoktatási lifelong learning társadalmi és gazdasági haszna: kutatás fejlesztés innováció A felsőoktatási lifelong learning társadalmi és gazdasági haszna: kutatás fejlesztés innováció Benke Magdolna Egyetemisták a tanuló közösségekért. Gondolatok a Téli Népművelési Gyakorlatok tanulságairól.

Részletesebben

Máltai Óvoda és Általános Iskola. Mentori rendszer 2013/2014

Máltai Óvoda és Általános Iskola. Mentori rendszer 2013/2014 Máltai Óvoda és Általános Iskola Mentori rendszer 2013/2014 A mentori rendszer bemutatása A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Iskola Alapítvány, a Máltai Óvoda és Általános Iskola és a Befogadó falu Program

Részletesebben

JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned

JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned Iskolánk felsős énekkara és gregorián kórusa az őszi szünetben (2014.10.24 10.30-ig) egy hetet töltött Lengyelországban a prezentációs nővérek által fenntartott

Részletesebben

Kapcsolat a szülői házzal Velük vagy nélkülük velük vagy helyettük?

Kapcsolat a szülői házzal Velük vagy nélkülük velük vagy helyettük? Hogyan növelhető az iskola megtartó ereje? Mit tehetünk a tanulói lemorzsolódás ellen? Mit tehet a család? Kapcsolat a szülői házzal Velük vagy nélkülük velük vagy helyettük? FPF konferencia 2018.02.24

Részletesebben

NYÍLT NAP MAGYAR MŰHELY ÁMK GIMNÁZIUMA

NYÍLT NAP MAGYAR MŰHELY ÁMK GIMNÁZIUMA NYÍLT NAP 2018. 11. 14. MAGYAR MŰHELY ÁMK GIMNÁZIUMA Milyen célkitűzésekkel jött létre az iskola? Mezőörs és környéke fiataljainak tehetséggondozása Felelősséget vállalni a környezetért és a közösségért

Részletesebben

Ertelné Csák Judit vezetői pályázatának véleményezése adiák-önkormányzat szemszögéből

Ertelné Csák Judit vezetői pályázatának véleményezése adiák-önkormányzat szemszögéből Ertelné Csák Judit vezetői pályázatának véleményezése adiák-önkormányzat szemszögéből A pályázat részletekbe menően ismerteti iskolánk elmúlt15 évének eredményeit, melyet a pályázó vezetése alatt ért el.

Részletesebben

Minoség. Elismerés. Mobilitás. Oktatás /képzés. Standardok. Foglalkoztathatóság. Munkaerő piaci igényekre épülő képzési programok és képesítések

Minoség. Elismerés. Mobilitás. Oktatás /képzés. Standardok. Foglalkoztathatóság. Munkaerő piaci igényekre épülő képzési programok és képesítések Minoség Elismerés Mobilitás Oktatás /képzés Standardok Foglalkoztathatóság Munkaerő piaci igényekre épülő képzési programok és képesítések A VSPORT+ projekt A VSPORT+ projekt fő célja, hogy a főbb szereplők

Részletesebben

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT. 1. Az érettségi bizonyítvány kiadásának feltétele ötven óra közösségi szolgálat elvégzésének igazolása.

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT. 1. Az érettségi bizonyítvány kiadásának feltétele ötven óra közösségi szolgálat elvégzésének igazolása. KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT 1. Az érettségi bizonyítvány kiadásának feltétele ötven óra közösségi szolgálat elvégzésének igazolása. 2. Az érettségi bizonyítvány kiadásához a közösségi szolgálat végzésének igazolását

Részletesebben

A pedagógus önértékelő kérdőíve

A pedagógus önértékelő kérdőíve A pedagógus önértékelő kérdőíve Kérjük, gondolja végig és értékelje, hogy a felsorolt állítások közül melyik milyen mértékben igaz. A legördülő menü segítségével válassza a véleményét tükröző értéket 0

Részletesebben

6. Téma: Hivatás Új kapcsolatok Isten Marista szívet adott nekünk

6. Téma: Hivatás Új kapcsolatok Isten Marista szívet adott nekünk 6. Téma: Hivatás Új kapcsolatok Isten Marista szívet adott nekünk ISTEN MARISTA SZÍVET ADOTT NEKÜNK A marista karizma örökösei A hivatás, mint a karizma emlékezete. Ajándék, amit befogadnunk és gyarapítanunk

Részletesebben

8. téma: Hivatás - Új reláció A többiek egyszerre tárják fel előttünk Istent és sajátmagunkat

8. téma: Hivatás - Új reláció A többiek egyszerre tárják fel előttünk Istent és sajátmagunkat 8. téma: Hivatás - Új reláció A többiek egyszerre tárják fel előttünk Istent és sajátmagunkat A TÖBBIEK EGYSZERRE TÁRJÁK FEL ELŐTTÜNK ISTENT ÉS SAJÁTMAGUNKAT A marista karizmát másokkal együtt éljük meg:

Részletesebben

Álombeosztott avagy az ideális munkavállaló I. Elvárásaink:. 1 éves hasonló területen szerzett tapasztalat min. 5 éves fejlesztési

Álombeosztott avagy az ideális munkavállaló I.  Elvárásaink:. 1 éves hasonló területen szerzett tapasztalat min. 5 éves fejlesztési Álombeosztott avagy az ideális munkavállaló I. www.profession.hu Elvárásaink:. 1 éves hasonló területen szerzett tapasztalat min. 5 éves fejlesztési tapasztalat.területen szerzett gyakorlat..használatában

Részletesebben

Tartalomjegyzék. Mérk-Vállaj Általános Művelődési Központ Iskoláinak Pedagógiai Programja

Tartalomjegyzék. Mérk-Vállaj Általános Művelődési Központ Iskoláinak Pedagógiai Programja Tartalomjegyzék Mérk-Vállaj Általános Művelődési Központ Iskoláinak Pedagógiai Programja I. Előszó a felülvizsgált Pedagógiai programhoz...3 II. Bevezetés...4 1. Az intézmény múltja...8 1.1. A mérki iskola

Részletesebben

A Magyarországi Református Egyház küldetése, követe legyen a mai magyar társadalomban, a. helyzetére való tekintet nélkül, újjáteremtő erejét.

A Magyarországi Református Egyház küldetése, követe legyen a mai magyar társadalomban, a. helyzetére való tekintet nélkül, újjáteremtő erejét. A Magyarországi Református Egyház küldetése, hogy a Szentlélek által Isten Országának jele és követe legyen a mai magyar társadalomban, a személyes és közösségi megújulás egyháza, ahol minden ember, származására

Részletesebben

A legfontosabb adatok

A legfontosabb adatok Alapítva 1876-ban A legfontosabb adatok Fenntartó: Székesfehérvári Tankerületi Központ Iskola címe: 8000 Székesfehérvár, Budai út 7. Tagintézmény: 8000 Székesfehérvár, Sziget u. 1. www.telekiblanka.hu

Részletesebben

Szakmai ö sszeföglalö a pröjektteve kenyse gekrö l

Szakmai ö sszeföglalö a pröjektteve kenyse gekrö l Szakmai ö sszeföglalö a pröjektteve kenyse gekrö l Készítette: Kiss Albert szakmai vezető 2015. február 28. A című pályázat megvalósításában a Zalabéri Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola és

Részletesebben

Portfólióvédés március 2. Bajnokné Vincze Orsolya. Pedagógiai előadó Református Pedagógiai Intézet

Portfólióvédés március 2. Bajnokné Vincze Orsolya. Pedagógiai előadó Református Pedagógiai Intézet Portfólióvédés 2018. március 2. Bajnokné Vincze Orsolya Pedagógiai előadó Református Pedagógiai Intézet Hitvallásom Nem változtathatunk azon, ami már megtörtént, de hatást gyakorolhatunk arra, ami most

Részletesebben

a László Mária tanító néni adventi koszorú készítő délutánja: a Fancsali Adélka-Leilla tanító néni karácsonyi és húsvéti kézműves délutánjai:

a László Mária tanító néni adventi koszorú készítő délutánja: a Fancsali Adélka-Leilla tanító néni karácsonyi és húsvéti kézműves délutánjai: KAPCSOLATAINK Számomra minden kisgyermek csoda. És mindegy, hogy szép vagy eláll a kisfüle, mindegy, hogy csillagszemű vagy kancsal egy picit kisgyermek, tehát csoda. Esendő és kiszolgáltatott. Óvjuk és

Részletesebben

Közzétételi lista 2014/2015

Közzétételi lista 2014/2015 Közzétételi lista 2014/2015 10. számú melléklet a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelethez 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához VÉGZETTSÉG

Részletesebben

JÉZUS SZENVEDÉSE (Rózsa Huba) A szenvedés története az evangéliumokban 15

JÉZUS SZENVEDÉSE (Rózsa Huba) A szenvedés története az evangéliumokban 15 Tartalom JÉZUS SZENVEDÉSE (Rózsa Huba) A szenvedés története az evangéliumokban 15 JÉZUS SZENVEDÉSE MÁRK SZERINT Márk szenvedéstörténetének tanítása 19 1. Jézus az Isten Fia 20 2. A szenvedés hozzátartozik

Részletesebben

4. (13) bekezdés: A közösségi szolgálat: szociális, környezetvédelmi, a tanuló helyi közösségének javát szolgáló, szervezett keretek között

4. (13) bekezdés: A közösségi szolgálat: szociális, környezetvédelmi, a tanuló helyi közösségének javát szolgáló, szervezett keretek között Közösségi szolgálat Jogszabályi háttér: A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 40 (13) bek., 97 (2.) bek. A Nemzeti alaptanterv kiadásáról bevezetéséről és alkalmazásáról szóló 110/2012.

Részletesebben

Eredmények 2 0 1 0 / 2 0 11.

Eredmények 2 0 1 0 / 2 0 11. Eredmények S z ü lői elégedettségi kérdőív 2 0 1 0 / 2 0 11. A kérdőívek száma 250 213 200 150 100 93 50 0 kiadott kitöltött 2 Az Ön gyermeke 60 56 50 40 34 30 20 10 0 fiú lány nincs válasz 2 3 A kérdőív

Részletesebben

Előadás elhangzott: Magyar Ifjúsági Konferencia visegrádi ünnepi ülése, szakmai panel, 2014. december 13.

Előadás elhangzott: Magyar Ifjúsági Konferencia visegrádi ünnepi ülése, szakmai panel, 2014. december 13. Előadó: Majzik Balázs főosztályvezető-helyettes EMMI Ifjúságügyi Főosztály Előadás témája: Emberi Erőforrás Fejlesztési OP, 2014-2020 Előadás elhangzott: Magyar Ifjúsági Konferencia visegrádi ünnepi ülése,

Részletesebben

Δίκτυο 41 MÁRCIUS

Δίκτυο 41 MÁRCIUS Δίκτυο 41 MÁRCIUS 2019 1 Christophe Schietse A toulouse-i, a marseille-i és a lagny-i marista iskolák kilenc tanulója néhány napra Magyarországra látogatott lelkipásztori felelősök és tanárok kíséretében.

Részletesebben

Mosolyt az arcokra! Tanoda

Mosolyt az arcokra! Tanoda Mosolyt az arcokra! Tanoda NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAM Készült: 2013. augusztus 08. Készítette: Nagy Anikó szakmai vezető I. Alapelvek 1 I.1. Tanodai célok megfogalmazása A Tanoda biztosítja minden gyermek

Részletesebben

ÖNÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT AZ INTÉZMÉNYI ELVÁRÁS-RENDSZER ALAPJÁN

ÖNÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT AZ INTÉZMÉNYI ELVÁRÁS-RENDSZER ALAPJÁN Nikola Tesla Szerb Tanítási Nyelvű Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium ÖNÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT AZ INTÉZMÉNYI ELVÁRÁS-RENDSZER ALAPJÁN 2015. Jogszabályok: 2011.évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről

Részletesebben

Koronkai Zoltán SJ. HIVATÁS ÉS IMÁDSÁG HANS URS VON BALTHASAR TEOLÓGIÁJÁBAN

Koronkai Zoltán SJ. HIVATÁS ÉS IMÁDSÁG HANS URS VON BALTHASAR TEOLÓGIÁJÁBAN Koronkai Zoltán SJ. HIVATÁS ÉS IMÁDSÁG HANS URS VON BALTHASAR TEOLÓGIÁJÁBAN SZEMÉLYES VONATKOZÁSOK Casa Balthasar, Róma, 2000-2002 Licencia dolgozat, Torontó, 2005-2007 Hivatásgondozási munka, 2007- KÉRDÉSFELTEVÉS

Részletesebben

SZEGLET IRODALMI TÁRSASÁG 2. ANTOLÓGIA SZERKESZTETTE: VARGA MAGDOLNA BUDAPEST 2015.

SZEGLET IRODALMI TÁRSASÁG 2. ANTOLÓGIA SZERKESZTETTE: VARGA MAGDOLNA BUDAPEST 2015. SZEGLET IRODALMI TÁRSASÁG 2. ANTOLÓGIA SZERKESZTETTE: VARGA MAGDOLNA BUDAPEST 2015. Készült az Underground Kiadó és Terjesztő Kft. támogatásával, magánkiadásban BEVEZETŐ Történetünk 2005-ben kezdődött.

Részletesebben

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről Egyesületünk 2005. október 27 én alakult szülői kezdeményezésre. Célja: Tápiószecsőn és a környező Tápió vidék - Kistérségben értelmi vagy testi

Részletesebben

TANULÁS MAGATARTÁSKULTÚRA ÉLETVEZETÉS

TANULÁS MAGATARTÁSKULTÚRA ÉLETVEZETÉS TANULÁS MAGATARTÁSKULTÚRA ÉLETVEZETÉS Tapasztalatok tanoda-programok működéséről Előadó: Dr. Szakácsné Foki Katalin, elnök Iskolakultúráért Esélyteremtésért Egyesület Győr Iskolakultúráért-Esélyteremtésért

Részletesebben

Felső tagozatos munkaközösség 2018/2019-es tanév -munkaterv-

Felső tagozatos munkaközösség 2018/2019-es tanév -munkaterv- Felső tagozatos munkaközösség 2018/2019-es tanév -munkaterv- A felső tagozatos munkaközösség munkaterve a 2018/2019-es tanévre A munkaközösség tagjai Batári Géza Batáriné Dömötör Judit Fodorné Raffer Krisztina

Részletesebben

Korszerű magas- és útépítési feladatok Németországban.

Korszerű magas- és útépítési feladatok Németországban. Korszerű magas- és útépítési feladatok Németországban. LEONARDO MOBILITÁS PÁLYÁZAT 2013 Székesfehérvári Belvárosi I. István Középiskola Jáky József Tagintézménye 8000 Székesfehérvár, Deák Ferenc utca 11.

Részletesebben

Berzsenyi Dániel Gimnázium 1133 Budapest Kárpát utca

Berzsenyi Dániel Gimnázium 1133 Budapest Kárpát utca Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4/08/1-2008-0011 Berzsenyi Dániel Gimnázium 1133 Budapest Kárpát utca 49.-53. Tartalomjegyzék 1 Az érintett tevékenység

Részletesebben

Pályázat. Második esély típusú programok megvalósítása az Apáczai Oktatási Centrumban (TÁMOP-

Pályázat. Második esély típusú programok megvalósítása az Apáczai Oktatási Centrumban (TÁMOP- Második esély program TÁMOP-3.3.9 D-12-2012-0008 Pályázat Második esély típusú programok megvalósítása az Apáczai Oktatási Centrumban (TÁMOP- 3.3.9.D-12-2012-0008) Pályázat adatai Pályázat száma TÁMOP-3.3.9.D-12-2012-0008

Részletesebben

A Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet tevékenysége az életen át tartó tanulás. Dr. Majoros Anna.

A Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet tevékenysége az életen át tartó tanulás. Dr. Majoros Anna. A Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet tevékenysége az életen át tartó tanulás Dr. Majoros Anna igazgatóhelyettes Erősségek Az intézet hírneve Nyitottság innovációra Vezetői

Részletesebben

Ujváriné Gercsák Anikó alprojektvezető 31+8 = MTM HÁLÓZAT

Ujváriné Gercsák Anikó alprojektvezető 31+8 = MTM HÁLÓZAT Ujváriné Gercsák Anikó alprojektvezető 31+8 = MTM HÁLÓZAT MINŐSÍTETT TEHETSÉGGONDOZÓ MŰHELYEK Az ÚNK tehetségfejlesztési feladatainak gyakorlati megvalósítása Az MTM hálózat a horizontális tanulás terepe

Részletesebben

Befejeződött a püspöki konferencia téli ülése Magyar Kurír Katolikus Hírportál, December 3, 2015

Befejeződött a püspöki konferencia téli ülése Magyar Kurír Katolikus Hírportál, December 3, 2015 Befejeződött a püspöki konferencia téli ülése Magyar Kurír Katolikus Hírportál, December 3, 2015 A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia december 1 2-ig megtartotta téli rendes ülését, amelyen az alábbi

Részletesebben

Jelentkezés: RAJTAD ÁLL A JÖVŐD!

Jelentkezés: RAJTAD ÁLL A JÖVŐD! Jelentkezés: RAJTAD ÁLL A JÖVŐD! 2018. december 14-16-a között kerül sor Budapesten, az UNICEF "Egy generáció korlátok nélkül" új kezdeményezésének céljait megvalósító, "Rajtad áll a jövőd!" elnevezésű

Részletesebben

Felhívás társadalmi vállalkozások mentorálására

Felhívás társadalmi vállalkozások mentorálására Felhívás társadalmi vállalkozások mentorálására Sok éves vállalkozói vagy vállalkozásokat segítő tapasztalattal rendelkezik? Szívesen használná tudását, tapasztalatát mélyszegénységben élő közösségek segítésére?

Részletesebben

Intézkedési terv a es tanévre vonatkozóan, a es tanév minőségirányítási programjának értékelése alapján

Intézkedési terv a es tanévre vonatkozóan, a es tanév minőségirányítási programjának értékelése alapján Intézkedési terv a 2011-2012-es tanévre vonatkozóan, a 2010-2011-es tanév minőségirányítási programjának értékelése alapján Dobó István Gimnázium 3300. Eger, Széchenyi út 19. Készült: 2011. június 30.

Részletesebben

A legfontosabb adatok

A legfontosabb adatok Alapítva 1876-ban A legfontosabb adatok Fenntartó: Székesfehérvári Tankerületi Központ Iskola címe: 8000 Székesfehérvár, Budai út 7. Tagintézmény: 8000 Székesfehérvár, Sziget u. 1. www.telekiblanka.hu

Részletesebben

Általános Iskola Hajdúdorog Petőfi tér 1.

Általános Iskola Hajdúdorog Petőfi tér 1. SZENT BAZIL OKTATÁSI KÖZPONT HAJDÚDOROG Ady E. u. 23-27. Általános Iskola Hajdúdorog Petőfi tér 1. LELKIPÁSZTORI PROGRAM 2009/2010 Munkaterv a tanévre: Augusztus 24-25. 9.oo - Pedagógusok lelkigyakorlata

Részletesebben

Összeállította: Kiss Zoltánné koordinátor az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet közös kiadványa alapján.

Összeállította: Kiss Zoltánné koordinátor az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet közös kiadványa alapján. Összeállította: Kiss Zoltánné koordinátor az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet közös kiadványa alapján. (www.kozossegi.ofi.hu) Jogszabályi háttér: A nemzeti köznevelésről

Részletesebben

A es nevelési év eseménynaptára

A es nevelési év eseménynaptára A 2018-2019-es nevelési év eseménynaptára Dátum Programjaink Augusztus 15-től Augusztus 21. Augusztus 28. Szeptember 2. Szeptember 3. Szeptember 5. Szeptember 6. Szeptember 7. Szeptember 12. Szeptember

Részletesebben

Felvételi tájékoztató

Felvételi tájékoztató Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola Felvételi tájékoztató 2014/2015. tanév Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola 7632 Pécs, Melinda u. 23. OM azonosító: 201190 Igazgató: Németh

Részletesebben

Cím: 2600 Vác, Rákóczi út 36. weboldal: www.boldogceferinoalapitvany.hu e-mail: eselyreferens@boldogceferinoalapitvany.hu telefon: +36208231404

Cím: 2600 Vác, Rákóczi út 36. weboldal: www.boldogceferinoalapitvany.hu e-mail: eselyreferens@boldogceferinoalapitvany.hu telefon: +36208231404 Célcsoportjaink közé soroljuk mindazon embereket és csoportokat, akik a hátrányos helyzetükből adódóan, vagy az egyenlő bánásmódban is rögzített védett tulajdonságaik miatt perifériára szorultak. Feladatunknak

Részletesebben

1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15.

1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15. Szakmai beszámoló a kerületi kortárssegítő képzésről 1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15. 2. A képzés további időpontjai és helyszíne:

Részletesebben

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT KEMPELEN FARKAS GIMNÁZIUM

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT KEMPELEN FARKAS GIMNÁZIUM KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT KEMPELEN FARKAS GIMNÁZIUM AZ ÚJ KÖZNEVELÉSI TÖRVÉNY ELŐÍRÁSA: Azoknak a tanulóknak, akik 2016. január elseje után kezdik meg érettségi vizsgájukat, az érettségi megkezdésének feltétele,

Részletesebben

A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi tájékoztatója

A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi tájékoztatója A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi tájékoztatója Az iskola neve: Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium Az iskola OM-azonosítója: 028300

Részletesebben

A Nemzeti Pedagógus Kar szerepe az iskolai közösségi szolgálat programjában

A Nemzeti Pedagógus Kar szerepe az iskolai közösségi szolgálat programjában Dr. ZALAY SZABOLCS PhD A Nemzeti Pedagógus Kar szerepe az iskolai közösségi szolgálat programjában A Nemzeti Pedagógus Kar szerepe az iskolai közösségi szolgálat programjában Dr. Zalay Szabolcs PhD elnökségi

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2013/2014-es tanévre

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2013/2014-es tanévre FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2013/2014-es tanévre Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelemi Szakközépiskola OM azonosító: 035424 www.hunfalvy-szki.hu 2012.10.30. TANULMÁNYI TERÜLETEK

Részletesebben

Ügyelet: a célcsoport folyamatos fogadása és szükségletfelmérés. Hátrányok leküzdését célzó tevékenységek

Ügyelet: a célcsoport folyamatos fogadása és szükségletfelmérés. Hátrányok leküzdését célzó tevékenységek A partnerszervezetek nevei és rövidítése: Belvárosi Tanoda Alapítvány - BTA Megálló Csoport Alapítvány Szenvedélybetegekért Belvárosi Tanoda Alapítványi Gimnázium és Szakközépiskola Leo Amici 2002 Addiktológiai

Részletesebben

Beiskolázási információk

Beiskolázási információk Újbudai Teleki Blanka Általános Iskola Teleki-Blanka-Grundschule Beiskolázási információk Ö R Ö K Ö S ÖKOISK LA 2017/2018 A TELEKI Iskolánkban a pedagógiai munka legfőbb célja olyan tartalmas, bensőséges

Részletesebben

RÉSZVÉTELI MINŐSÉGBIZTOSÍTÁS

RÉSZVÉTELI MINŐSÉGBIZTOSÍTÁS RÉSZVÉTELI MINŐSÉGBIZTOSÍTÁS RÉSZVÉTELI MINŐSÉGBIZTOSÍTÁS HELYI ÉRTÉKEKRE, LEHETŐSÉGEKRE ÉS ADOTTSÁGOKRA FÓKUSZÁLÓ TERMELŐKET MINŐSÍTŐ RENDSZER, AMELY AZ ÉRINTETTEK AKTÍV RÉSZVÉTELÉN ALAPUL, OLYAN ÉRTÉKEKRE

Részletesebben

MESÉL A SZÁMÍTÓGÉP. Interaktív mesekészítés óvodás és kisiskolás korban

MESÉL A SZÁMÍTÓGÉP. Interaktív mesekészítés óvodás és kisiskolás korban MESÉL A SZÁMÍTÓGÉP Interaktív mesekészítés óvodás és kisiskolás korban Pasaréti Otília, Infor Éra 2009 TARTALOM A kutatás célja Interaktív mese A Meseszerkesztő bemutatása A kutatás menete A program fejlődése

Részletesebben

Közösségi szolgálati napló

Közösségi szolgálati napló Közösségi szolgálati napló Kedves középiskolás Diák! Bizonyára sokat hallottál már a közösségi szolgálatról, és foglalkoztat a kérdés: Miért éppen most? Miért nekem? Mire jó ez? Tudjuk és megértjük, ha

Részletesebben