Miért segítenek a segítık? Az altruizmus jelensége a szociális munkában

Átírás

1 ELTE Társadalomtudományi Kar Szociálpolitika - Szociális munka Doktori Program Miért segítenek a segítık? Az altruizmus jelensége a szociális munkában Disszertáció Készítette: Vályi Réka Témavezetı: Dr. Vajda Júlia Budapest, április 27.

2 Köszönetnyilvánítás Dolgozatom nem készült volna el tanáraim, barátaim és munkatársaim hozzájárulása nélkül. Köszönetet mondok elsısorban témavezetımnek, Vajda Júliának, aki megtanított a narratív interjú technikára, és munkámat türelmes tanácsaival segítette. Ferge Zsuzsának, aki bábáskodott kutatási témám megszületésekor, és bíztatásával hozzákezdhettem ehhez az izgalmas munkához. Tanáraimnak, Bányai Emınek, Darvas Áginak és Szilvási Lénának, akik tanácsaikkal járultak hozzá az anyag elkészüléséhez. Végül és legfıképpen Fehér Borókának, aki majdnem szerzıtársam lett, több interjút is elkészített, és aki gondolataival és támogató személyiségével végig kísért a disszertáció írás boldog-szomorú fázisain. 2

3 Tartalomjegyzék I. PROBLÉMAFELVETÉS... 5 II. AZ ALTRUIZMUS FOGALMA, TUDOMÁNYOS ELMÉLETEI III. EMPIRIKUS KUTATÁSOK CSERÉRİL, AJÁNDÉKOZÁSRÓL, ALTRUIZMUSRÓL IV. SEGÍTSÉGNYÚJTÁS ÉS SZOCIÁLIS MUNKA IV. 1. AMIT EDDIG TUDTUNK RÓLUK HAZAI VIZSGÁLATOK SZOCIÁLIS MUNKÁSOKRÓL 46 V. 1. A KUTATÁS MÓDSZERTANI ALAPELVEI V. 2. A NARRATÍV ÉLETTÖRTÉNET FOGALMA ÉS JELLEMZİI V. 3. A MÓDSZER NARRATÍV ÉLETTÖRTÉNETI INTERJÚ TECHNIKA V. 4. AZ INTERJÚ KÉSZÍTÉS ÉS ELEMZÉS MÓDSZERTANA V. 5. INTERJÚK SZOCIÁLIS MUNKÁSOKKAL V. 6. KUTATÁSI KÉRDÉSEK VI. SZOCIÁLIS MUNKÁS NARRATÍVÁK A SEGÍTSÉGNYÚJTÁSRÓL VI.1. ESETTANULMÁNYOK JUDIT GÁBOR KÉT SEGÍTİ GENERÁCIÓ - KINGA SZERZETES SEGÍTİK MÁRIA, EMMA ÉS ANNA VI. 2. TÖRTÉNETEK KÖZÖTT ZÁRSZÓ HIVATKOZOTT IRODALOM

4 A megrögzött ateista Bertrand Russellt egyszer megkérdezték, mit tenne, ha halála után mégis találkozna Istennel. Russell állítólag így válaszolt: Meg fogom kérdezni tıle: Mindenható Isten, miért adtál olyan kevés bizonyítékot létezésedre? Ez a mi borzasztó világunk valóban nem úgy néz ki legalábbis a felszínen -, mint ahol egy mindenható jóakarat munkálkodik. Ha a világrend tényleg olyan könyörületes volna, hogy kerül ide annyi szegény, éhezı, nyomorgó és nélkülözı ember, és miért halnak éhen, pusztulnak el gyógyellátás és szociális gondoskodás híján évente ártatlan gyerekek milliói. Ez a kérdés természetesen nem új, teológusok is foglalkoznak vele: Jelentıs tudományos támogatottságot is élvez az érv, hogy Istennek oka van arra, miért akarja, hogy mi magunk oldjuk meg ezeket a problémákat. Mint nem vallásos ember, nem vagyok abban a helyzetben, hogy felmérjem ennek az érvelésnek a teológiai értelmét. De tudom értékelni azt a követelményt, hogy az embereknek maguknak kell felelısséget vállalniuk világuk fejlıdéséért és megváltozásáért. Nem kell ahhoz hívınek vagy nem hívınek lenni, hogy elfogadjuk ezt az alapvetı összefüggést. ( ) Mint értelmes emberi lények, nem bújhatunk ki a feladat alól, hogy megítéljük az adott helyzetet és eldöntsük, mit kell tenni. Mint gondolkodó teremtmények, képesek vagyunk arra, hogy elgondolkodjunk mások életén: Nemcsak azokkal a szenvedésekkel kapcsolatban kell felelısséget éreznünk, amelyeket esetleg tulajdon magatartásunk okozott (bár ez is nagyon fontos lehet), hanem azokkal a nyomorúságokkal kapcsolatban is, amelyeket magunk körül látunk, és amelyeket hatalmunkban áll orvosolni. (Amartya Sen: A fejlıdés mint szabadság) 4

5 I. Problémafelvetés A közgondolkodásban elterjedt vélekedés, hogy a szociális munkások, más segítı hivatások végzıihez hasonlóan, önzetlenek, altruisták. Ezeket az embereket mindig körüllengte valamiféle misztikus tisztelet, sajátos megbecsülés. Régóta foglalkoztatott ez a kérdés, vajon tényleg igazak-e ezek a feltételezések. Vajon tényleg a másokon való önzetlen segítés az, ami a mindennapi munkájukat meghatározza? Elképzelhetı, hogy a szociális munkások egy sajátos embertípushoz tartoznak? És ha igen, vajon a személyiségükbıl ered ez, vagy a szocializációjukban keresendı az ok? Minek a hatására választják ezt a pályát? És miért maradnak ott? A kérdések egy része az elmúlt 15 év magyar szociális munkás kutatásainak is témája volt. Az altruizmus problémája azonban továbbra is megválaszolatlan maradt. Pedig mindez most különösen aktuális, hiszen a szociális munkáról folyó diskurzusok egyre hangsúlyosabban emlegetik a szakma bürokratizálódásának, és a menedzserizmus térhódításának a veszélyét. Az egészségügyi és a jóléti területen is a piacosítás a meghatározó tendencia, a szakember nem a kliensnek, hanem a fenntartónak felelıs, a személyes kliens - szociális munkás viszonyt felváltja a gondozási csomagok vásárlása véli Bányai (Bányai, 2007). Dominelli (Pik, 2001) a posztmodern szociális munka elemzésekor bemutatja, hogyan terjed el a kompetencia alapú paradigma a gyakorlatban, szétaprózott, töredékes szolgáltatásokat vezetnek be, melyek csak a krízisállapot megelızését helyezik elıtérbe. Az esetmenedzsment (case management) gyakorlata újból pszichologizálta a szakmát, és elısegítette a kliensek helyzetének patologizálását. Márpedig ha az egyéneket a társadalmi kontextustól függetlenül szemléljük, csapdába esünk, véli Pik. A csapda a nem cselekvés, a felelısség áthárítása, a szakmai álarc mögé bújt nemtörıdömség. (Pik, 2001:358) Az európai szociális munkában az utóbbi években lezajlott folyamatok elemzésekor Bill Jordan az Egyesült Királyságbeli változásokra a kemény szeretet terminológiáját használja (Jordan, 2003). Anélkül, hogy részletesen bemutatnám elméletét, csak röviden vázolom a fı gondolatait. Az Új Munkáspárt harmadik út programja a munkanélküliséget akarta csökkenteni a jólét növelése érdekében, a program a foglalkoztatás és a beillesztés közötti kapcsolatot tekintette a központi kérdésnek. Ebben a programban a szociális munkának kevés szerep jutott, a kormány új közszolgálati ügynökségek egész sorát hozta létre, új foglalkozásokkal. Eközben az amúgy is válságban lévı szociális szakma individualizált, széttagolt, piacosított 5

6 szolgáltatásokat nyújtott. Bár megfogalmazódtak olyan új gondolatok, mint a szolgáltatások felhasználói érdekérvényesítési esélyeinek növelése, a kirekesztés elutasítása, a fogyatékossággal élı emberek állampolgári jogainak érvényesítése, ezek alárendelıdtek a menedzserizmus és a kontraktualizmus elveinek, és a racionalizáció és ellenırzés feladatának. Jordan szerint: a közszférában mőködı szociális munka bezáródott egy sajátos stílusú gyakorlatba, melynek alapvetı jellemzıje a legalizmus, a formalizmus, az eljárásközpontúság és a távolságtartás, aminek következtében az irodákban rekedt szakemberek elveszítették kapcsolatukat a közösségi hálózatokkal. A közszférában dolgozó szociális munkások tevékenysége egyre inkább a veszélyhelyzetek felmérésére és kezelésére, továbbá a szolgáltatások elosztására és ellenırzésére korlátozódik egy olyan rendszeren belül, mely kevés helyet ad a személyes készségeknek. (Jordan, 2003) Mindezen tendenciák mögött Jordan az állam és az állampolgár közötti viszony megváltozását látja. Az ipari társadalom szolgáltató gazdasággá alakult, és míg a korábbi jóléti állam bürokratikus szabályokon és rendszereken keresztül mőködött, a harmadik út a személyes fejlıdésen, a teljesítményen alapszik. A korábbi az osztálykonfliktus korlátozásának és a szolidaritásnak a rendszere volt, ez személyes, szemtıl szembeni módszerekkel dolgozik, és a személyes, családi szintet akarja elérni. A kialakult helyzetbıl Jordan lát kiutat, hiszen egyre világosabbak a kormány keménységének korlátai. És amit a szociális munka véleménye szerint kínálhat, az a kölcsönös függés, az együttmőködés; a hatalom és a konfliktus problémáival, tágabban a társadalmi igazságosság kérdéseivel összefüggı ügyek szakavatott kezelése, és olyan módszerek, melyek rugalmasak, kreatívak és a politika területének nagy részén alkalmazhatóak. (Jordan, 2003) Egy másik szerzı, Lorenz cikkében a kontinentális Európa szociális munkájában megfigyelhetı fı tendenciákat tekinti át (Lorenz, 2003). Elsı megállapítása, hogy az egyes nemzeti szakmák koránt sem egységesek, ezért nehéz általános tendenciákat megfogalmazni. Amit mégis látni lehet, az a következıkben foglalható össze. A szociális munka az utóbbi évtizedekben a legtöbb országban megszilárdította helyzetét a felsıoktatásban, minden szinten lehetıség van fokozat megszerzésére. Fontos jelenség az akkreditáció és a nemzetközi licenszálás, amely magával hozza az internacionalizációt is. Aggasztó jel az oktatási ügyek funkcionalizációjával kapcsolatban a technikai kritériumok felülkerekedése a szakmai kritériumokon. 6

7 A szociálpolitika változásával kapcsolatban az a probléma jelenik meg, hogy míg a harmadik utas politikák fıként az önsegítésre, a megküzdési stratégiák javítására helyezik a hangsúlyt, ez nincs összhangban a szakma társadalmi sajátosságaival. Pontosabban Lorenz arra utal, hogy a szociális munkának társadalmi mandátuma van, nem tárgyalhat magánszemélyekkel magánszerzıdésekrıl. A szociális azt jelenti, hogy a szociálpolitikai kontextust is figyelembe kell venni, és aktív részvételt kíván a szociálpolitika megformálásában. Ehelyett azonban a szociális szakma egyre inkább a politikai döntéshozatal kiszolgálójává válik. A legutóbbi idık egyik legfontosabb jelensége a gondozó szerep és a kontroll szétválása, és e szakadás intézményesülése. Az állam legitimitását inkább az ellenırzési, irányítási szerepébıl származtatja, semmint a társadalmi szolidaritás létrehozásából. A szociális szakma erıteljes kontroll szerepet kap, a gondozás pedig az önkéntesek vagy a közösségek tevékenységei közé sodródik. A szociális munkában alkalmazott helyes módszerek kérdése kikerült a szakmai viták fókuszából, a szociális munkás maga választ a rendelkezésére álló módszerek közül. Gyorsan teret nyert az esetmenedszment koncepciója, a menedzseri megközelítés mely a mérhetı kimeneteket tőzi ki célul, és magával hozza a minıségellenırzést is. A nemzetközi tendenciákhoz képest Magyarországon az elmúlt húsz évben zajlott a szociális szakma újjászületése: egy addig nem, vagy csak csíráiban létezı szakma indult útjára, és professzionalizálódott néhány év alatt. Mindez a folyamat a rendszerváltást követı gazdasági-társadalmi változásokkal párhuzamosan, több elemzı (pl. Darvas-Kozma) szerint egymásra hatva zajlott. A szociális munkások részt vettek a demokratizálódási folyamatban, és fontos szerepük volt a hazai jóléti intézményrendszer kialakításában is. Ettıl kezdve - Darvas és szerzıtársa meglátása szerint - a hazai szociális munkában a nyugat-európaihoz hasonló folyamatok zajlanak, csak nálunk az egész sokkal gyorsabb ütemben, ugyanakkor nagy idıbeli késéssel zajlik. A legnagyobb problémát a szerzık abban látják, hogy a szolgáltatások körének gyors bıvülését a képzés nem tudta követni és 2004 között így is szociális diplomát adtak ki a felsıoktatási intézmények (Mányai-Bass, 2006). De egy 1996-os tanulmány szerint a szociális munkások iránti kereslet az ezredfordulóra várhatóan ezerre emelkedik (idézi Mányai-Bass). Az es tanévben 7 helyen indult szociális képzés, de ban már 14 intézményben (ebbıl 2 egyetemi szintő, és 12 fıiskola) lehetett szociális munkás diplomához jutni, míg további 8 fıiskolán szociálpedagógus, 3 egyetemen 7

8 szociálpolitikus oklevelet adtak ki (Nagy, 2003). Bár a felsıoktatás próbált lépést tartani az igényekkel, a szociális munkát végzık nagyobb része a statisztikai adatok szerint nem diplomás szociális munkás. A másik probléma a jogszabályok gyors változása következtében kialakult instabil környezet, ami a gyakorlati munkát megnehezíti. Többféle értelmezése is van a szociális munkának: egyesek inkább a pszichoszociális, egyéni segítségnyújtásra helyezik a hangsúlyt, míg másoknak a társadalmi változás elérése, a szakpolitika befolyásolása a fontosabb. A szociális munka mottója hagyományosan a segítés egyéneknek, csoportoknak, közösségeknek. A szociális munkások pedig olyan emberek, akik hivatásszerően végzik munkájukat, iskolában elsajátított képzés, velük született és a képzés során fejlesztett készségek, valamint a szakmában általánosan elfogadott értékek mentén. Kutatásomban a szociális munkát Bill Jordan elmélete alapján értelmezem, aki a fogalom többdimenziós definícióját alkotta meg. Mivel a szociális munkát többnek tartotta, mint alkalmazott jóindulat (Jordan, 1994:91), a tevékenység három dimenzióját különítette el: a morálist, a szociálist és a politikait. A morális dimenzióhoz tartozik a segíteni vágyás, ami szerinte vallásos vagy humanista okokból fakadhat, és szükséges, de nem elégséges feltétele a szociális munkássá válásnak. Egyfajta erıhöz hasonlítható, ami segíti a mindennapi munkát, és a kliensek számára is érzékelhetı. A szociális dimenzió egyrészt a szociális munka specialitására utal, vagyis hogy sok segítı foglalkozással ellentétben (pl. orvos, pedagógus) az esetet a környezettel együtt látja. Ide tartozik még az a vonás is, hogy ez a tevékenység törvények által szabályozott. A szociális munkás és a kliens kapcsolata leképezi az állam és az állampolgár kapcsolatát, és ez nem más, mint a politikai dimenzió. De míg egy hivatalnoknak ragaszkodnia kell a formális eljárásokhoz, a szociális munkás rugalmasabb lehet, ezzel elısegítve a klienscsoportok társadalmi részvételének növelését, áttételesen pedig, a demokráciát. A segítı viselkedés magyarázatai között számos olyan elméletet találunk, ami a motivációk között a nárcisztikus kielégülést, a hatalomvágyat vagy az elismerés iránti vágyat tartja a legfontosabb mozgatórugónak. Az egyik legismertebb elmélet kidolgozója Schmidbauer, aki a 70-es években írta le a segítı tünetcsoport jelenségét, amelyben a segítık motivációit a személyiségjegyeikkel hozta összefüggésbe (Fekete, 2000). Azt állítja: a segítı saját ingatag pszichés egyensúlya fenntartásával függ össze rejtetten a gyengéken, a pácienseken való segítés szükséglete (Fekete, 2000:180). Véleménye szerint a helfer szindrómás segítı azért segít, hogy saját érzéseit, szükségleteit ne kelljen észrevennie, jellemzı rá, hogy saját szükségleteit tagadja, kerüli 8

9 az egyenrangú kapcsolatokat, a privát kapcsolatait is segítı-kliens kapcsolat mintájára alakítja. Fekete szerint a helfer szindróma esetén a tudatosítás és az önismeret segíthet abban, hogy a segítségnyújtás a felettes én szabályozta tevékenység helyett az én szolgálatában álló aktivitás legyen. A kreatív, kielégítı, növekedésre lehetıséget adó aktivitás pedig az érett segítı identitásra jellemzı. Kutatásom nem ehhez az elméletrendszerhez kötıdik, nem a segítı viselkedést motiváló személyiségjegyeket vizsgálom. Alapvetı kérdésem sokkal inkább a csereelmélethez kötıdik. Hogyan értelmezhetı a morális dimenzió, vagyis hogyan jelenik meg az altruizmus, az önzetlen segítségnyújtás a szociális munkában? Hogyan élik meg a segítı kapcsolatot a szociális munkások, mit jelent számukra az altruizmus, hiszen lehet tisztán altruista módon segíteni; külsı vagy belsı parancsra, gazdasági érdekbıl, vagy egy közösség fennmaradása érdekében. Célom a weberi értelemben vett megértés, nem pedig statisztikai összefüggések felfedezése, ezért kvalitatív kutatási eljárást választottam, amennyiben: Empirikus anyagon és kutatómunkán alapuló elméleti magyarázat megalkotását, kialakítását tartom szükségesnek a szociális munkások segítségnyújtáshoz való viszonyáról, illetve ennek mintázatáról. Nem törekszem statisztikai értelemben vett reprezentativitásra, a segítségnyújtás jelenségének megérése a célom. Kutatóként interpretatív szerepet veszek fel, és megpróbálkozom a vizsgált jelenség leírásán túl annak értelmezésével is. Mielıtt rátérek saját kutatási eredményeim ismertetésére, az elsı fejezetekben összefoglalom azt az elméleti és empirikus alapot, amirıl kiindulva megterveztem a vizsgálatot. Egyrészt áttekintem az altruizmus fogalmáról alkotott elméleteket, másrészt ismertetem a legfontosabb hazai és nemzetközi kutatások eredményeit a témáról. Ezzel egyúttal elhelyezem magam abban a gondolati mezıben, amiben a kutatásom mozog. Talán szerteágazónak tőnik, de fontosnak tartom bemutatni, hogy a társadalomtudományon kívül mely határtudományágak tematizálják az altruizmust, hisz ezek hatással vannak a társadalomtudomány elméleteire is. Az ötödik fejezetben bemutatom azt a kvalitatív kutatási módszertant és a mögötte álló narratív elméletet, amivel a kutatásom során dolgoztam. Ezt azért tartom fontosnak, mert a kvalitatív módszertan hazánkban még kialakulatlan, a kutatók gyakran elvi megfontolások nélkül vágnak bele egy-egy interjús kutatásba. A tudományos közönség pedig olyan elvárásokat támaszt felé, amik a kvantitatív eljárásokra 9

10 jellemzıek. A másik ok, amiért önálló fejezetet szánok a témának, a narratív életút interjú módszer viszonylagos ismeretlensége a hazai kutatók körében 1. A hatodik fejezetben mutatom be a saját empirikus kutatásom eredményeit. Elemzem a segítségnyújtásról összegyőjtött narratívákat, és esettanulmányok segítségével ismertetem megállapításaimat. Az esettanulmányok a kutatás során, között készült narratív élettörténeti interjúk hermeneutikai esetrekonstrukciós módszerrel történı elemzése alapján készültek. Tulajdonképp a kutató interpretációi a segítségnyújtás fogalmának konstrukciós mechanizmusáról, valamint a segítık saját segítségnyújtásukról alkotott képérıl. Kutatási kérdéseim: 1. Rekonstruálom a szociális munkássá válás élettörténeti folyamatát, azonosítom a tipikus utakat a megélt élettörténetek elemzésével. Megvizsgálom, hogy milyen történetek jönnek elı a narratívában, mire vonatkoznak az élettörténeti adatok. 2. Igyekszem feltárni azokat a sorseseményeket, amik az interjúalanyt a szociális munka felé vitték. A kérdés továbbá arra vonatkozik, hogy elıfordul-e a reflexív önkéntességnek megfelelı, általam reflexív segítınek nevezett jelenség, amikor a rossz életút-választásokból eredı életút-diszkontinuitás vezet a szociális munkássá váláshoz. Egy másik esetlegesen elıforduló jelenség lehet az elnyújtott reciprocitás, vagyis amikor az interjúalany családjának az életében már elıfordult segítségnyújtás elfogadása, és ennek tudatos vagy tudattalan viszonzásaként választotta ezt a pályát. 3. Az elemzés másik szintje az elbeszélt élettörténet, az élettörténeti narratíva. Itt egyrészt a segítségnyújtás elbeszélhetıségét, valamint reflektáltságát vizsgálom. 4. Külön, és részletesebben is elemzem azokat a narratíva-részleteket, amik a segítségnyújtásról szólnak. Vajon az önfeláldozás eszméje a jellemzı, vagy 1 Magyarországon e módszerrel végzett kutatásokat Kovács Éva és Vajda Júlia a zsidó identitásról, Pászka Imre a lokális elitekrıl, Kovács Éva és Melegh Attila a magyarországi emigrációról, Kovács, Vajda és munkatársai a Kádár-kor emlékezetérıl, Vajda és munkatársai pszichiátriai és neurológiai betegségben szenvedıkrıl. Vajda Júlia tanítványai közül szakdolgozatában Légmán Anna és Fernezelyi Borbála kutatást végzett pszichiátriai betegekrıl, Udvarnoky Virág ávósokról, Laszák Melinda vajdasági vegyes házasságokban a magyar identitásról, Kalocsai Csilla pedig a leszbikus szubkultúráról. 10

11 hazánkban is végbement már az a változás, aminek eredményeként vannak olyan segítık, akik a magánéletüket, a családjukat ugyanolyan fontosnak mutatják be, mint a hivatásukat. Az önmegvalósítás mennyire jelenik meg a segítı viselkedésben? 5. Ehhez kapcsolódva a különbözı szociális munkás csoportok között megvizsgálom, létezik-e generációs ellentét a régi és az új típusú segítık között. Vannak-e generációk a fiatal magyar szakmában, illetve a fiatal generáció már mutatja-e a posztmodern etika jellemzıit. 11

12 II. Az altruizmus fogalma, tudományos elméletei Miután meghatároztam, hogy a szociális munka morális dimenziójával foglalkozom, tisztáznom kellett az altruizmus, az önzetlen segítségnyújtás fogalmát is. Mielıtt tehát belekezdtem a szociális munkások altruizmusáról folytatott kutatásomba, áttekintettem a társadalomtudomány legfontosabb, altruizmussal foglalkozó irodalmát. Ez alapján a magam számára is meg tudtam alkotni egy definíciót, mely jól használható a késıbbiekben. Ebben a fejezetben ennek az elméleti kutatásnak az eredményeit adom közre. Ahogy az elméleteket tanulmányoztam, lassan az altruizmus fogalma mellett olyan egyéb fogalmak is elıtérbe kerültek, mint az ajándék, a csere. Ahhoz, hogy az altruizmus komplex fogalmához eljussunk, ezeket is át kellett tekinteni. Az altruizmus szó köznyelvi jelentése önzetlen, jótékony, emberszeretı tett, vagy ilyen személy, de beszélhetünk altruista szellemrıl, illetve magatartásról is (Magyar Értelmezı Kéziszótár, 2006). A közbeszédben az altruizmus a segítségnyújtás egy alkategóriája, mely önkéntes, a másik jóléte motiválja, és nem valamilyen külsı jutalom anticipációja. A bibliai karitász fogalom szinonimájának tekinthetı szeretet, amely nem vár viszonzást. Az európai, zsidó-keresztény hagyományban az altruizmusnak nagy jelentısége van. A zsidó vallásban a micve 2, a vallásos jócselekedet meghatározó szerepet tölt be. Fontos jellemzıje a tudatosság, és hogy a Tóra törvényeire támaszkodik. Alapja az úgynevezett aranyszabály, mely a Tóra középsı könyvének közepén található: Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat. A micve gyakorlása olyan fontos a zsidó emberek számára, hogy még az imádságot is meg lehet szakítani miatta. A zsidó vallás egyik legfontosabb parancsa tehát az embertársak szeretete, segítése. A Talmud beszámol egy alkalomról, amikor Hillel rabbit (Jézus kortársát, a zsidó hagyomány egyik legismertebb tanítóját) felkereste egy pogány, és azt mondta neki, hogy ha meg tudja neki tanítani a Tórát annyi idı alatt, amíg egy lábon áll, áttér a zsidó hitre. A rabbi a következıt válaszolta: Ne tégy semmi olyat másokkal, aminek te nem örülnél. Ez a teljes Tóra, a többi csak ennek a magyarázata. Menj és tanulmányozd!. Egy másik híres rabbi, Akiba ben József, aki szintén a római birodalom idejében élt, hasonlóképp vélekedett. Szerinte a 2 Errıl lásd: Raj Tamás: Száz jiddis szó 87. A micve ( ) 12

13 Tóra lényege a 5 Mózes 19:18 Szeresd felebarátodat, mint saját magadat!, s az összes többi parancsolat (micve) ennek a módszerére tanít 3. Az általános felebaráti szereteten belül külön csoportot alkot a cedeka. Ezt a héber kifejezést magyarul jótékonyságnak fordíthatnánk, hiszen ez rendelkezik a szegények számára elkülönítendı pénzösszegekrıl és a rászorulókkal való törıdésrıl, ugyanakkor a szó eredete többre utal egyszerő nagylelkőségnél, az igazságosság megnyilvánulása. A zsidó ember a cedeka parancsainak betartásával Istennek engedelmeskedik, ez feltétele a bőnbocsánat elnyerésének. Az adományadásnak a következı fajtáit különbözteti meg a Talmud: 1. összeszorított fogakkal adni 2. kevesebbet adni, mint kellene, de vidám szívvel 3. kérésre adni 4. kérés nélkül adni 5. úgy adni, hogy ne tudja az adakozó, kinek ad, a rászoruló viszont tudja, hogy kitıl kapta 6. úgy adni, hogy az adakozó ismeri a rászorulót, a rászoruló azonban nem tudja, kitıl kapta 7. úgy adni, hogy egyik fél sem ismeri a másikat 8. a rászorulót képessé tenni az önellátásra A keresztény egyházak és személyek évszázadok óta gyakorolt segítı tevékenységét leíró szó a karitász, vagy más szóval diakónia, ami a keresztény altruizmus egyik megnyilvánulásának is tekinthetı, hiszen lényege az ellenszolgáltatást nem váró segítségnyújtás. A keresztények számára Jézus és a Biblia tanítása alapján kötelezı felebarátaik (embertársaik) segítése. Az egyik legismertebb újszövetségi példabeszéd, az irgalmas szamaritánus példája bemutatta, mit is értett Jézus a felebarát szeretetén. Fontosabbnak tartja a szív állapotát, a segítıkészség, irgalom meglétét a foglalkozásnál: hisz épp a hivatásos segítık voltak azok, akik cserbenhagyták volna a rászorulót. Olyan fajta morális elkötelezettségrıl van szó tehát, amely a másik emberben Isten teremtményét, sıt, Isten leheletének birtoklóját látja, s ezért arra törekszik, hogy a másik emberben is minél jobban ki tudjon bontakozni az isteni rész. Más vallásoktól és a humanistáktól az különbözteti meg a keresztény altruizmust, hogy az ember mint örök érték jelenik meg, a földi lét ennek az örökkévalóságnak csak egy (ámde nagyon fontos) mozzanata. Az ember szeretete az isten iránt érzett szeretet egyik mérıje, bár avval nem egyezik - a diakóniát végzık az ember segítését célul tőzı tanúságtétel formájában konkretizálják Isten szeretetét. Ez a segítés végsı soron a testi, lelki és szociális szükség okainak megszüntetésére irányul, módszereiben pedig igénybe veszi

14 az anyagi, fizikai, lelki akadályozó tényezık felszámolásának lehetıségeit és a belsı és külsı erıforrásokat. (Csáky 1994:34) A keresztény egyházak a történelem folyamán több-kevesebb lelkesedéssel igyekeztek megfelelni a felebarátok iránti szolgálat elvárásának. Számos rendet alapítottak a szegények, betegek, özvegyek istápolására, de a plébániákon, gyülekezeteken belül is alakultak laikusokból álló csoportokat, melyek szegénygondozást végeztek. Nem csak azokban a korokban volt jelentıs a szerepük, amikor az állami felelısségvállalás e téren még nem létezett, hanem a jóléti állam kialakulásának korában, sıt, napjainkban is. A két világháború közötti Magyarországon pl. a Szociális Testvérek Társasága végzett olyan magas színvonalú szociális munkát és képzést, mely állta a versenyt a fejlettebb Anglia és Németország hasonló intézményeivel, és napjainkban is számos keresztény identitású szervezet lát el szociális feladatokat. Az altruizmus tudományos fogalmának megalkotása a 19. század elejének fejleménye, és Comte nevéhez főzıdik. A fogalom eredete az olasz altrui (másik) szóra vezethetı vissza. Comte elképzelése szerint az altruizmus az önzetlenséggel szinonim, és az egoizmussal ellentétes ösztönt jelenti. Az ı altruizmusa nem csupán etikai kategória, hanem vallási fogalom, a humanitás vallása. Elképzelése szerint a pozitív stádiumban a tudomány hatására az önzés helyét az önzetlen szeretet, a társadalom iránti odaadás veszi át. Ekkor a másokért való élet mint magatartás legfıbb célja nem az egyéni boldogság megtalálása, hanem az emberiség mint egész iránti érdek nélküli odaadás lesz. Az altruizmus uralmának elımozdítása érdekében Comte vallást is alapított, ahol az istenséget egy absztrakció, az emberiség helyettesítette. Az altruizmus problematikájával napjainkban számos tudományterület foglalkozik, tematizálva az állatvilágban és az emberi társadalmakban megfigyelhetı segítı viselkedést. Sokféle fogalom keveredik ezekben az elméletekben. Az altruizmus szót használják az ajándékozás, az önzetlen segítségnyújtás, de a kooperáció vagy a proszociális viselkedés szinonimájaként is. A szakirodalomban már több jól használható összefoglaló is megjelent a témával kapcsolatban. A legfontosabb közülük Jane Allyn Piliavin és Hong-Wen Charng 1990-es publikációja Altruism: A review of recent theory and research címmel, és Kristen Renwick Monroe nagyon figyelemfelkeltı címő cikke, az A fat lady in a corset: Altruism and social theory 1994-bıl. Mindkettı interdiszciplináris hozzáállást tükröz, bemutatva a szociálpszichológia, a politológia, a közgazdaságtan és a szociológia legfontosabb dilemmáit. A fı kérdés, hogy létezik-e 14

15 egyáltalán tiszta altruizmus, mi a lényegi meghatározója, és mik az altruista viselkedés genetikai, szociobiológiai és szociálpszichológiai alapjai. Számtalan definíciós kísérlet látott napvilágot, több szinten megközelítve a problémát. Az önzetlen segítségnyújtás létezésével kapcsolatban Monroe úgy látja, hogy mivel a közgazdaságtan és a racionális döntéselmélet az önérdek-érvényesítést tartja az emberi viselkedés meghatározójának, az altruista viselkedés nem illeszkedik a paradigmákba. A mai napig az altruizmust az önérdekkövetés sajátos formájának tekintik hisz a segítı hasonló jószándékú viselkedést kap cserébe, vagy valamilyen pszichés haszonra tesz szert. Ha elfogadjuk, hogy mégis létezik az altruizmus, vagyis hogy az emberek számításba veszik a másikat, törıdnek a közjóval, áldozatot hoznak másokért esetleg olyanokért is, akik nem a hozzátartozóik, még számtalan további kérdés következik. Az egyik, hogy vajon vannak-e az altruizmusnak különbözı fajtái? Piliavin és Charng a kutatási adatok alapján három típust sorol fel: a hardcore altruizmust (pl. altruista öngyilkosság), az evolúciós altruizmust (pl. vészhelyzetben megfigyelhetı impulzív reakció) és a komplex altruizmust (hosszabb távú, rendszeres segítségnyújtás). A különbözı tudományágak nagyon eltérı kifejezéseket használnak az altruizmus meghatározásakor. Fıként a szociobiológia tartja az altruizmust egyfajta viselkedésnek, önmagára nézve kedvezıtlen viselkedés, mások hasznára (Wilson definícióját idézi Michalski 2003: 342.). Evolúcióelméleti nézıpontból az altruizmusnak genetikai alapjai vannak, és egy élılény túlélési esélyeinek növekedését jelenti egy másik (az altruista) kárára (Ridley Dawkins, idézi Michalski 2003: 342). A szakirodalom egy másik része az altruista viselkedés motivációs bázisára koncentrál, és megkülönbözteti a sajátos altruista motivációt másfajta motivációktól (mint pl. az egoizmus). A meghatározásban fontos fogalomelem a szándékosság, vagyis hogy a másik jólétének növelése szándékos legyen. Több kutató az érzelmek jelentıségét hangsúlyozza, mely nagy hatással lehet a cselekvésre. Hasonlóan fontos lehet az empátia, hiszen azok, akik empátiával fordulnak a többi ember felé, nagyobb eséllyel viselkednek altruista módon (Batson, idézi Michalski 2003: 343). Elsısorban a szociálpszichológusok fordítanak kiemelt figyelmet a szocializáció folyamatára, mely kulcsfontosságú az altruista orientáció elsajátításában. Egészen más fókuszból, nem az egyénre koncentrálva az altruizmus felfogható egyfajta interakciónak is, a források egyirányú elosztásaként (Michalski 2003: 344). Végül az altruizmus normatív modellje úgy fogalmaz, hogy a társadalmi kapcsolatok sokféle normatív sajátossága vezethet a csere altruista típusához, beleértve a 15

16 reciprocitás, a társadalmi felelısségvállalás és az igazságosság normáit. A közelmúlt tudományos eredményei közül két definíciót emelnék még ki, melyek talán közelebb visznek egy teljesebb és pontosabb megértéshez. Eisenberg (idézi Midlarsky és Kahana 1994: 14) szerint az altruizmus olyan viselkedés, mely más hasznára van, önkéntes, szándékos, és tudatosan nem a cselekvı saját érdekeit szolgálja. Bal-Tar és Raviv (idézi Midlarsky és Kahana 1994: 14) az altruizmust a segítés legmagasabb rendő formájaként értelmezik. Önkéntes és szándékos, önmagáért viszi véghez a cselekvı, valaki másnak az érdekében, az igazságba vetett erkölcsi meggyızıdés eredményeként, külsı jutalom elvárása nélkül. A fentiek alapján megfogalmazhatóak az altruizmus kritériumai; ezek teljesülése szükséges ahhoz, hogy valamit altruista cselekedetnek minısíthessünk. Négy dimenzió, a motiváció, a költségesség, az önkéntesség és az alternatív cselekvési lehetıségek meglétének mentén szervezi Kahana és szerzıtársa az altruista cselekedet meghatározóit. 1. táblázat. Az altruista cselekedet kritériumai Kritérium Altruista tett Nem altruista cselekedet A cselekvı motivációi másokkal való törıdés morális ítélet altruista értékek beállítódás szociálisan érzékeny viselkedésre anyagi juttatás dicséret társadalmi státusz emelkedése A költségesség mértéke Önfeláldozással jár, a cselekvı többet veszít, mint amennyit befektet. Az önkéntesség mértéke Önként, önmagáért hajtja végre a Alternatív cselekvések lehetıségének mértéke segítı. Valódi alternatívát jelentı cselekvési lehetıségek vannak. A befektetés és a nyereség egyensúlyban van, vagy ez utóbbi a nagyobb. Szerepelvárásnak vagy más külsı elvárásnak tesz eleget. A segítésen kívül nincs más lehetıség. Természetesen nagyon ritka az a viselkedés, mely az altruizmus minden kritériumának megfelel, ezért a szerzık a segítés egy kontinuumát állították fel, melynek egyik végpontján alacsony az altruizmus mértéke, másik végpontján pedig magas. Rosenham (idézi Midlarsky és Kahana 1994: 39) kifejezésével az elıbbi az ún. normatív altruizmus, míg a másik az autentikus altruizmus az igazi altruizmus, amely önfeláldozó, önkéntes, másokkal törıdik valamilyen morális ok, értékrendszer vagy a beállítódás hatására. 16

17 Elméletek Mielıtt megpróbálok széles körő és részletes áttekintést adni a legkülönfélébb tudományágak altruizmuselméleteirıl, egy rövid táblázatban foglalom össze a tematizált problémagócokat. 2. táblázat. Tudományos dilemmák az altruizmussal kapcsolatban Etológia Pszichológia Antropológia Minden viselkedésforma, amelynek hatására a szaporodás sikeressége csökken, ki kell, hogy szelektálódjon? Mi a szelekció alapegysége? Az individuum, a faj vagy a gén? Altruista személyiség Miért viselkedünk altruista módon az altruizmus motivációi Létezik valódi altruizmus A nem piaci társadalmakra alkalmazható-e a piac vonatkozási rendszere? Hol van a csere egyensúlyi állapota? Az ajándékozás helye a modern társadalomban Hamilton, rokonszelekció (csoportszelekciós elmélet) Trivers, reciprok altruizmus Dawkins, önzı gén elmélete (génszelekciós elmélet) Schwartz, Howard, önelvárások által befolyásolt altruista viselkedés, az altruista viselkedés folyamatmodellje Hornstein, az altruista viselkedés mozgatója a külsı világban végbemenı kívánatos változások elırevetítése Batson: empátia-altruizmus hipotézis Polányi, az ember gazdasága társadalmi kapcsolataiba van rejtve Sahlins, a csere kontinuuma Godelier, az ajándékozás terepe egyre szőkebb, személyes ügy, de a szolidaritás egyik bástyája Titmuss, szociálpolitikai folyamatok mőködési elvei, amelyek során egyének segítik egymást ajándékokon keresztül (véradás) Szociológia Társadalmi reguláció és individualizáció problémái A gazdasági önérdek az egyetlen motivációs tényezı, vagy a hatásmaximalizáló modell keretein belül tárgyalhatók más viselkedésbefolyásoló mechanizmusok is? A társadalmi kirekesztés és befogadás indikátorai Durkheim, altruista öngyilkosság Elster, következménycentrikus morális megfontolások Mások anyagi jólétének javítására irányuló motivációs tényezı Az adakozás vágya Putnam: Bowling Alone Berman Phillips, az altruizmus, mint a társadalmi kohézió egyik indikátora A csoportszelekciótól a génszelekcióig Az állatok egymást segítı, együttmőködı és önzetlen viselkedésének evolúcióelméleti magyarázata hosszú ideig váratott magára. A darwini evolúció alkalmazásával arra a következtetésre juthatunk, hogy az altruista viselkedésforma, amikor is egy állat olyat 17

18 tesz, ami növeli egy társa szaporodási sikereit, a saját szaporodási sikereit viszont csökkenti, nem fejlıdhet ki. Minden olyan viselkedésforma, melynek hatására a szaporodás sikeressége csökken, szelektálódik. Újabban három olyan szelekciós elképzelés is ismert, amely darwini alapokon magyarázza az altruista cselekedetek eredetét (rokonszelekció, reciprok altruizmus, parazitizmus). Az altruista magatartás elsı lehetséges evolúciós magyarázata Hamilton nevéhez főzıdik, aki a rokonszelekció fogalmának bevezetésével oldotta fel az ellentmondást. A rokonszelekció az az eset, amikor egy szervezet azért szelektálódik, hogy egy viszonylag közeli rokonát segítse (idézi Trivers 1999: 246). Ezt pedig azért teszi, hogy rokonai reproduktív sikerességét növelje, bár így csökken saját reproduktív sikere. Trivers bírálja Hamilton megközelítését. Definíciója szerint igazán altruista viselkedés csak az lehet, amely kedvezı egy másik, nem szorosan rokon számára, azonban káros a viselkedést gyakorló szervezet számára (Trivers 1999: 246). Olyan modellt dolgoz ki, amivel azon fajok közötti altruisztikus viselkedések is magyarázhatók, amik genetikailag távol állnak egymástól, vagyis a rokonszelekció kizárható ez pedig a reciprok altruizmus modellje. Hosszú távon azonban a viszonzások révén a modell szerint a veszteségek és a nyereségek kiegyenlítıdnek: a természetes kiválasztódás bizonyos feltételek mellett azért kedvez az altruisztikus viselkedésformáknak, mert azok hosszú távon az altruisztikus viselkedést gyakorló szervezet elınyét szolgálják. (Trivers 1999: 246). Trivers megállapítása szerint az állati fajokon kívül az embernél is szinte minden kultúrában megfigyelhetık olyan viselkedésformák (segítségnyújtás veszély esetén, élelem megosztása, beteg, öreg, fiatal segítése, szerszámok megosztása, tudás átadása), melyekre az a jellemzı, hogy az adó kis árat fizet, de a kapó nagy elınyt élvez. A viszonzáskor azonban ez az arány megfordul, vagyis mindkét félnek elınyös, ha segítséget nyújt. Nincs közvetlen bizonyíték arra, hogy a reciprok altruizmus a humán evolúció során milyen mértékben érvényesült, és a genetikai alapokra vonatkozóan sem rendelkezünk bizonyítékokkal. Adott azonban a humán reciprok altruizmus univerzális jellege és szinte mindennapos gyakorlata, és ezért ésszerő az a feltételezés, hogy az altruizmus az újabb kori humán evolúciónak jelentıs tényezıje lehetett, és hogy a háttérben álló, az altruisztikus viselkedést befolyásoló emocionális diszpozíciók fontos genetikus komponenssel rendelkeznek (Trivers 1999: 260). 18

19 A reciprok altruizmus modellje szerint az egyedek nem egyszerően altruisták vagy csalók 4, hanem abban különböznek, hogy milyen mértékben altruisták és milyen feltételek mellett csalnak. Az altruizmust szabályozó pszichológiai rendszerek elemei között Trivers felsorolja a barátságosságot, a morális agressziót, a hálát, a szimpátiát, a bizalmat, a megbízhatóságot és a bőntudatot. A harmadik magyarázati lehetıség a parazitizmus, ekkor a gazdának valamilyen haszna származik a parazita felé irányuló altruizmusból. Mérı László (1996) másfajta csoportosítását adja az evolúciós elméleteknek. Ebben a különbség abból adódik, hogy mit tekintünk a szelekció alapegységének: az individuumot, a fajt vagy a gént. Az a szemlélet, mely szerint az egyedre vonatkozik a természetes szelekció, és a jól alkalmazkodó, több utódot hátrahagyónak kedvez, nem tudta magyarázni az állatvilágban egyértelmően tapasztalható altruizmust. A kutatók két irányba mozdultak el, és ez a mai napig versengı elméletek kialakulásához vezetett. A csoportszelekciós elmélet feltételezése szerint a szelekció alapegysége egy nagyobb csoport, a fajta vagy a faj. Ha a szelekció magára a fajtára hat, akkor szükség esetén valóban kikényszerítheti az egyes egyedek önfeláldozó viselkedését, hiszen az a csoport lesz a túlélı, amelynek egyedei ezt megteszik (Mérı 1996: 169). Hasonlóan jó magyarázat született abból a feltételezésbıl, hogy a szelekció az egyednél kisebb egységre hat. A génszelekciós elmélet, pontosabban Dawkins után az önzıgén-elmélet szerint a természetben zajló túlélési verseny a gének küzdelme. Az önzı gén elmélete olyan gépeknek fogja fel az egyedeket az amıbától az elefántig, sıt az emberig, amelyeket génjeik kizárólag saját túlélésük céljából építettek. Valamennyien önzı génjeink túlélıgépei vagyunk. A létért folytatott harc következtében ugyan nem az egyes gének pusztulnak el vagy maradnak fenn, de maga a szelekció mégis a génekre hat: az a gén lesz a túlélı gén, amelyik jobb túlélıgépben talál helyet magának (Mérı 1996: 171). Az elmélet szerint a génnek tulajdonképpen mindegy, melyik példánya a túlélı, mert nem saját maga miatt önzı, hanem a vele pontosan azonos felépítéső összes gén érdekében. A feltételezett altruista gént is saját példányainak túlélése vezérli, számára érdektelen, hogy közben elpusztul a túlélıgép, és ezzel a génnek az a példánya, amely történetesen ı maga. 4 A csalás ebben a modellben a viszontsegítés elmulasztását jelenti. 19

20 Elıfordulhat, hogy az a gén, amely a túlélıgép számára bizonyos esetekben önfeláldozást határoz meg, segíti önmagának (mint génnek) a túlélését azzal, hogy az egy egyedre kényszerített önfeláldozással a többi egyedben önmaga több példányát megmenti (Mérı 1996: 172). Vita az önzetlenségrıl 1962 és 1982 között több mint 1000 empirikus kutatást végeztek pszichológusok az altruizmusról (Rigby és O Grady 1989). Az egyik vizsgált témakör az altruizmus és a személyiség összefüggése. Piliavin és Charng összegyőjtötték a legfontosabb idevágó kutatásokat. Az eredmények döntı többsége arra utal, hogy az altruizmus az egyéni értékekkel függ össze. A segítséget nyújtók, legyen szó véradókról, mint Boe és Ponder kutatásában (idézi Piliavin Charng 1990: 31), vagy a náci Európában zsidókat segítıkrıl (Oliner és Oliner 1988-as kutatását idézi Piliavin Charng 1990: 31.), jobban bíznak az emberekben, hisznek az egyenlıségben, és kevésbé potyautasok. Ugyanakkor megfigyelhetı náluk az önfeláldozási vágy, a presztízs és az elismerés iránti vágy, de a rizikó keresése is. Az altruizmus motivációit kutatva, vagyis annak a kérdésnek a megválaszolására, miért viselkedik az ember a hétköznapokban altruista módon, szintén számtalan pszichológiai és szociálpszichológiai elmélet született. Most Karylowski (1983) összefoglalójára támaszkodva tekintem át a legfontosabb pszichológiai magyarázatokat. 3. táblázat. Az altruizmus pszichológiai magyarázatai Motiváció Eredete az egyénnel kapcsolatos önelvárás belsıvé vált társadalmi normák egyén által kialakított normák Altruizmus a másik emberrel kapcsolatos kognitív a külvilággal kapcsolatos elvárások affektív a másik érzelmi állapotáról érkezı információk Az egyik magyarázattípus szerint az altruisztikus viselkedést a cselekvı saját magáról alkotott elképzelésében beálló kívánatos változás anticipációja irányítja (Karylowski 1983: 114), illetve az motiválja, hogy elkerülje az önleértékelés különbözı formáit (Schwartzot idézi Karylowski 1983: 115). Az önelvárások állhatnak 20