SZEMÉLYAZONOSÍTÓ OKMÁNYOK

Átírás

1 Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXIX 401 SZEMÉLYAZONOSÍTÓ OKMÁNYOK A XIX XX. SZÁZADI MAGYARORSZÁGON NAGY PÁL PAPP JÓZSEF A z ember ősi idők óta társas lény utazik, társasági életet él, ügyeit intézi, felfedi kilétét és céljait. De vajon az-e az illető, akinek mondja magát? Történelmi tényként tudjuk, hogy voltak küldöttek, követek, akik megbízóik különleges okmányaival igazolták magukat és szerepüket, de a köznép számára olyan írásos dokumentum sokáig nem létezett, amivel hitelt érdemlően igazolhatta volna kilétét. Nem túl nagy létszámú, és zárt közösségekben nem volt gond: mindenki ismerte egymást. Emberi emlékezetük 2 3 generáció rokoni kapcsolatait is képes volt megőrizni. A szájhagyomány, a tanuk nyilatkozatai szükség esetén az adott személy kilétét elfogadható módon igazolták. A krónikák, évkönyvek, önéletrajzok, emlékiratok, egyéb hivatali feljegyzések pl. céhes feljegyzések, katonai összeírások, népszámlálások, telekkönyvek, periratok, a nemesi származás igazolása, móring (házasság) levelek, testamentumok, sírfeliratok, gyászjelentések, emléktáblák, temetői parcellakönyvek, stb. is őrzik az emberek adatait, tanúsítva eredetüket, kilétüket. Azonban ezek az iratok még nem általánosan használtak, nem a személyazonosság igazolására készültek, mivel ilyen célra való felhasználásuk igen körülményes lett volna. Az első hivatalos nyilvántartás az anyakönyv, szabatosabb nevén az egyházkönyv volt, amely már általánosságban bár még nem kizárólagosan a személyazonosság igazolására is alkalmas volt. A kéziratos könyv az egyház, illetve a lelkészi hivatal hiteles könyve, mely a hívek nem szentségi életének adatait tartalmazta: újszülött kereszteltek, bérmálkozók, házasulók és halottak neveit. Az anyakönyveknek jelentősége azóta is változatlan, a személyi és családi jelentősége mellett, többek közt történeti- statisztikai, helytörténeti szempontból is igen fontos kortörténeti dokumentum. Az egyházi, felekezeti anyakönyvek megjelenése a XV. századba nyúlik vissza. A katolikusokra nézve az anyakönyvek használatát a tridenti zsinat tette kötelezővé. Magyarországon 1515-ben a veszprémi egyházmegyei zsinat rendelte el az anyakönyvek bevezetését ben a nagyszombati zsinat a keresztelésen túl már a házasságok feljegyzését is elrendelte. Bár a protestánsok anyakönyv-vezetési jogát

2 402 Nagy Pál - Papp József: Személyazonosító okmányok II. József 1785-ben adta meg, a legkorábbi magyar evangélikus anyakönyv 1592-től, a református anyakönyv pedig már 1624-től ismert. Az es országgyűlés XXVI: tc.-ével szűnt meg a katolikus püspökök felügyeleti joga a protestáns egyházak felett. Az izraelita vallású lakosság anyakönyvezése csak a Bach-korszakban vált kötelezővé 1851-ben, az egyház anyakönyvi kerületeit egy 1885-ben kiadott miniszteri rendelet szabályozta. Az egyedi szabályozás az XLII:tc. elfogadásával szűnt meg, mivel az izraelita vallást is a bevett felekezetekhez sorolta. 1 Az anyakönyv, mint személyazonosító okirat Az első példa egy nemességigazolási ügy, a Mi Bihar Vármegye Egyházi Fő Rendjeinek Esztendő Karácsony hava 14-ik napján Várad Olasziban tartott Köz Gyülés -éből származik: Hogy pedig ezen Nemes Nagy Mihálynak István fiától származtak az esedezők Sándor és Ferenc, Sándornak pedig ismét Sándor, Gábor és Pál, Ferencnek pedig ismét Ferenc, Károly, Gábor István törvényes és egyenes maradékai származtanak, mindnyájan pedig fent kitett elődök Nemes Nagy István ivadékai, azt teljes hitű anyakönyvi kivonatukkal, sőt törvényesen meghitelesített tanúvallomásokkal, melyekből egyszersmind, valamint számos előadott rendes nemesi úti levelekből, szakadatlanul fenntartott nemesi jussuk gyakorlását tökéletesen próbálták, úgy mi is kérését meghallgatva kiadtuk e jelen nemesi bizonyságlevelünket, hiteles pecsétünkkel megerősítve, a közigazság azt javasolván. Kelt az ezernyolcszázharmincnegyedik esztendő Pünkösd hava tizenötödik és több napokon tartott közgyűléséből Az anyakönyvi kivonatokat házasságkötéseknél is felhasználták, így a Debrecenben, decemberében kelt Házasság-engedélyi bizonyítványban is. Az engedély arra vonatkozik, hogy a jegyes felek, akik másodíziglen vérrokonsági kapcsolatban vannak, felmentvényi díj lefizetése esetén szabályszerű egyházi szertartással megeskedhetnek. A XIX. században az anyakönyvek nagy jelentőséggel bírtak. Rajtuk keresztül bepillantást nyerhetünk a korabeli igazoló dokumentumok világába: egy katonai, századosi nősülési engedélybe egy rokonsági kimutatási okiratba s annak püspöki ellenjegyzésébe 1 Az anyakönyv, mint forrás o.

3 Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXIX 403 igazolás a szent vallás tanainak ismeretéről és az úrvacsora vételére való alkalmasságról egy hitvallási áttérésről szóló kivonat (római katolikusról református hitre) 2 A házasulók közötti vérségi rokoni viszony (amit a születési anyakönyv bizonyít) ellenére megkötött házasságra vonatkozó dokumentumok alapján érdemes megemlíteni, hogy milyen kapcsolatok is jelentettek problémát, és jelenhetnek még napjainkban is: elsődleges rokoni kapcsolat: gyermek és szülő viszonya, testvérek viszonya, testvérek feleségeihez való viszonya (sógorság), másodlagos rokoni kapcsolat az első unokatestvérség (az unokatestvérek szüleinek valamelyike egymásnak testvérei), harmadlagos rokoni kapcsolat: másod-unokatestvérség (a nagyszülők valamelyike egymásnak testvérei), negyedleges rokoni kapcsolat: harmad-unokatestvérség (a dédszülők testvérei egymásnak). Minél távolabbi a rokoni kapcsolat, annál veszélytelenebb a megkötött házasság az utódokra nézve. A születési anyakönyvi kivonatok mellett egyéb iratok is alkalmasak voltak a személyazonosság igazolására. Így pl. a katonai sorozásra vonatkozó főszolgabírói igazolás, a szülésznői bizonyítvány, főszolgabírói vagyoni igazolás, stb. Látható, mindinkább egybefonódnak a vallási, felekezeti, államigazgatási és települési elöljárósági dokumentumok; vagyis a születési (keresztelési) anyakönyv, az egyházi okiratok, a felsőbb hivatalok és a helyi elöljáróságok dokumentumai. Mindezek együttesen, de akár külön-külön is alkalmasak voltak a személyazonosság igazolására, egy-egy speciális alkalomból és célból rögzített adat bizonyításán túl. 3 A születési anyakönyvi kivonatok jelentősége a XVIII. században, főként a városokban nőtt meg. A nemesi családok leszármazási pereiben az anyakönyvi adatok bizonyító erejűek voltak. Sok esetben az eredeti anyakönyvek szerepeltek a bíróság előtt, de a lelkészek, plébánosok, mint anyakönyvvezetők által másolt példányokat is elfogadták. Az is előfordult, hogy az anyakönyvek vezetői nem tudtak felvilágosítást adni, mert a régebbi matrikulák elvesztek, vagy olyan időkből kellett volna igazolást adni, amikor az adott településen még meg sem indult az anyakönyvvezetés. Általában az emberek csak saját szűk pátriájukat ismerték. Viszont a párválasztás, az iskolába járás (peregrináció), a katonáskodás, a szakmai célú, például a céhlegények vándorlása, az üzleti és hivatalos ügyek miatti eljárás, majd a későbbiekben az idénymunka-vállalás, még később a világjárás (turistáskodás) divatja kimozdította az embereket lakóhelyükről. Az egyik helységből a másikra gyakorta vándorlók, pl. cselédek, béresek, idénymunkások, vándorcigányok, kóborlók, koldusok esetében állandó mozgásuk, gyakori költözködésük nem egyszer kizárta őket az anyakönyvezésből. A szatmári békekötés után sok falusi templom úgy épült, hogy papja sem 2 TtREL I. 62. a. 4 3 ua.

4 404 Nagy Pál - Papp József: Személyazonosító okmányok volt, így az anyakönyvvezetés sem lehetett teljes körű. Hivatalos nyilvántartás híján, az érsek rendelkezése szerint a keresztszülők, vagy ha elhaltak, egyszerűen a tanúk aláírásával ellátott bizonyítvány is helyettesíthette a keresztlevelet. A keresztlevelek személyazonosító dokumentumértékét mutatják a korabeli céhek számára kiadott, a Magyar Helytartó Tanács által is jóváhagyott céhszabályzatokban foglaltak. Például az 1814-ben kelt közönséges czéhbeli czikkelyek /.../ XII. cikkely szerint:) A vándorló legény helyre érkezvén, a szálló helyre, a fogadóba venni magát és ott, hol ez nem volna, legalább második nap a Czéhmesternél, vagy ennek jelen nem létében, az öregebb Mesternél megjelenni, munkát kérni, és az ajánlott műhelyt vonakodás nélkül felvállalni tartozik: mindenek előtt pedig származását, megkeresztelését, s felszabadítását bizonyító levelét és tanúbizonyságát (KUNDSCHAFT-ját) az előbbieket ugyan a helyről, hol inaskodott, az utolsót pedig onnét, hol utolszor dolgozott, előmutatni és a Czéhládába reá gondviselés végett bététetni, s abban hagyni köteles mindaddig, a míg tsak ott fog dolgozni. 4 Az idézetből két dologra külön is érdemes figyelni: egyrészt a bejelentési kötelezettségre, másrészt a személy igazolásának alapvető dokumentumára, a keresztlevélre. Ez abban az értelemben is igaz, hogy a személyazonosító igazolvány elnevezésétől függetlenül egyik alapvető dokumentuma a keresztlevél volt és maradt is. Ennek igazolása az I. Ferenc császártól, az 1829-ik esztendő Szent György Havának 14-ik napján kelt, a Magyar Helytartó Tanács által szám alatt országszerte közhírül adatott rendelése a céhek szabályzására. ( Czéhszabályok Első Czikkelye :) Minek előtte valaki Czébéli Gyülekezetbe inasnak beírattatik, szükséges, hogy azon Mesternél akihez béállni kivánkozhat, keresztelő levelét, vagy születése helyéről más egyéb hiteles tanúbizonyságait előterjeszti és azt a Czéhládába betenni köteles 5 A fentiekben már említett Kundschaft (Tanú Levél) is személyazonosító okmánynak tekinthető, mert az a közösség vezetői által kiállított olyan dokumentum volt, amely elengedhetetlen feltétele volt a mesterré válásnak. A Kundschaftot 1816-ban a Vándorló Könyv váltotta fel, amelyet a Magyar Királyi Helytartó Tanács július 16-án kelt rendeletével hozott létre. A Vándorló Könyv már részletes személyleírást is tartalmazott, ezért tekinthetjük a személyazonosító okmányok egyik korai formájának is. A legény, vándorlása során, akár országon belül, akár külhonban, ezzel igazolta magát. 6 4 HBML IV.A.1012/f.1., HBML/HbL IX.46/1. 5 HBML.IX. 46/1. 6 Déri Múzeum DV.605, DV.713/9

5 Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXIX 405 Szintén a személy azonosítására szolgáltak a különböző úti levelek. Ez az úti levél, vagy levél, máshol útlevél is alkalmas volt az egyén személyének igazolására Adattartamuk attól függött, hogy a személy honnan hová utazott. Akik egy adott helyen állandó jelleggel éltek, nem hagyták el környezetüket, azok számára nem volt szükség azonosító okmányra, csak ha utazásra szánták magukat akkor kellett részükre úti levél. Példaként említhető a Debrecenben, május 25- én kelt levél: Levelünket mutató helybéli Polgár Bagdi István Ő Klme V. N-ro 225. kinek élet ideje 63 esztendő, vallása református, állapotja feleséges polgár, élelme tímár mesterség, termete magas, haja barna őszös, szeme fekete, óra 7 rendes, ábrázatja tiszta, rendes. Isten kegyelméből egészséges helyről ezen Városból szándékszik utazni maga alkalmatosságán vásárokra, s egyébb céljához szükséghez való hellyekre is. Arra nézve minden Tekintetes Törvényhatóságok és illető Tisztviselő Urak illendőképpen és viszonti szolgálatunk ajánlása mellett hivatalosan kérettetnek, hogy a fentemlített polgár Bagdi István ő K lmét Háza népével és cselédjeivel eggyütt igaz járatbeli személyeknek lenni ismervén, mindenütt, Országunk Törvényei által meg- 7 itt: orra

6 406 Nagy Pál - Papp József: Személyazonosító okmányok erősített Polgári szabadságához képest, vám, rév, 30-ad és hellypénz fizetés nélkül szabadon és békével botsátani, s botsáttatni ne terheltessenek. Csató István Debrecen város jegyzője. ) 8 Nem csak az úti levél, hanem a Vándorló Könyv (érvényben között), a Munkakönyv (érvényben között), a Cselédkönyv (érvényben között) is tartalmazott személyleírást, sőt a cselédkönyvbe 1915 után fényképet is tettek. Mégis, mai értelemben nem tekinthetők személyi igazolványnak, mert e könyveket munkába álláskor le kellett adni azoknak, akik alkalmazták (céhmesternek, mesternek, gazdának, stb.). A születést igazoló egyházi okiratok (keresztelő anyakönyv, születési jegyzék) mind fontosabbá válása a XVIII. század végétől kezdve arra késztette az egyházi vezetőket, hogy ezeket az anyakönyveket mind gondosabban kezeljék. A világi jogi esetek elbírálása során a bírák mindinkább az anyakönyvekhez fordultak, azokból igyekeztek ellenőrizni például, hogy hány évesek az előttük tanúskodók. Kezdetben kizárólag a születési (keresztelési) anyakönyv, a későbbiekben pedig a házassági és a halálozási anyakönyv is a bizonyítás eszközévé vált. Az 1848 előtti, feudális jogrendszerből és az ősiség -ből következő birtoköröklés jogcímét legpontosabban a leszármazást bizonyító keresztlevéllel lehetett igazolni. Az anyakönyvek szerepe a polgári perekben is megnőtt. Mivel sok esetben magukat az anyakönyveket vitték el a bíróságra, amely azok sérülésével és elvesztésével is járhatott, így ezt a helytelen gyakorlatot az állam az 1770, 1774 és 1778-ban hozott rendelkezésekkel kívánta megakadályozni. Megtiltották, hogy az anyakönyveket bármilyen jogcímen elvigyék az egyház hivatalos helyiségéből. A betekintésre is csupán a népesség összeírásakor volt lehetőség. A különböző okokból szükséges másolatok kiadását a papok kötelességévé tette a helytartótanács. A nemességvizsgáló bizottság feladatait az 1783-ban felállított külön ügyosztály vette át. Egy nemességigazolás felülvizsgálati eljárásának (III. Károly és Mária Terézia uralkodása alatt) a legkülönbözőbb okai lehettek. Általában az elszegényedett nemesi családok kiváltságra való jogosultsága körül merültek fel kételyek. Esetenként a család egyes ősei nem éltek nemesi előjogaikkal, így az utódok nemességét erre hivatkozva vagy a vármegye, vagy más nemesi családok vonták kétségbe. Sokan törvénytelen úton, legtöbb esetben hamisítással próbáltak maguknak nemességet igazolni, és erre derült fény. Gyakran feljelentések miatt kellett megindítani az igazolási eljárást. Más esetben a vármegyékből való elköltözés miatt kérték a nemességet igazoló bizonyságlevél kiadását, mivel az új lakóhelyen csak az igazolás felmutatása esetén ismerték el a nemességet. A megye által kiállított nemességi igazolásban leírták, hogy a kérelmező mely őse kapta a nemességet, és részletesen levezették a kérelmező leszármazását is. Az ügyosztály által felülvizsgált nemességi igazolásokat a nemesi vármegye tanácsülésének határozatával a kancellárián keresztül az uralkodó elé terjesztették. Mind a helytartótanács, mind a kancellária részéről mindvégig az a törekvés érvényesült, hogy a nemesi leszármazási igazolá- 8 HBML IV.A cs.

7 Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXIX 407 sok száma mind kevesebb legyen. A nemesi kiváltságot élvezők ugyanis kikerültek az adózó alattvalók köréből. Igazoló jegy A XIX. század derekának társadalmi mozgásai, átrendeződései miatt egyre inkább hiányzott egy kizárólag a személyazonosságot bizonyító hivatalos irat, amellyel kellő biztonsággal igazolható, hogy valaki azonos önmagával és minden kétséget kizáróan az, akinek mondja magát. Ezzel kapcsolatban február 9-én kelt a 31. sz. császári rendelet és a végrehajtási rendelkezés ( új útlevél-rendőrségi szabályok ): (1. ) Belföldieknek belföldöni utazások végett útlevélre rendszerint nincs szükségük. Ők azonban igazolási jegyekkel kötelesek magukat ellátni, melyeket a járási hivatalok főnökei egy év tartamára adnak ki azon személyek számára, kik hivatalkörletökben tartják rendes lakásukat (17. ): Az igazolási jegy a 1 a vezeték és melléknév (keresztnév), 2. a rang vagy foglalkozás, 3. lakhely, 4. kor /.../ előszabott kivántatóságokat tartalmazandja. Az február 15-én kelt rendelet a településre érkező idegenek bejelentési kötelezettségével foglalkozik: Idegenek alatt azok értendők, kik a községhez nem tartoznak, vagy legalább ott rendes lakhelyük nincs. 9 9 Birodalmi törvénylap február 21. Ref. Nagykönyvtár, CsML/SzL V.145.b.73.

8 408 Nagy Pál - Papp József: Személyazonosító okmányok A kapcsolódó, 32. sz. alatt, a jelentkezési ügy tárgyában, báró Bach, báró Kempen miniszterek neve alatt kiadott, 19 paragrafusban megfogalmazott rendelet tartalmazza mindazokat a követelményeket, amelyek a lakhatással, a lakónyilvántartással kapcsolatban hosszú időre meghatározták a nyilvántartás módját és adattartamát. (Példaként említhető a majd száz évvel későbbi, a bejelentési kötelezettség teljesítésének szabályozása tárgyában kiadott /1946. B.M. számú rendelet.) Az osztrák-magyar monarchia megalakulása után a B.M. számú, évi rendelet bevezette nem kötelező jelleggel az IGAZOLÓ JEGY-et, ami tartalmában azonos volt az 1857-beli rendeletben kiadottal. Az igazoló jegy tartalmazott anyakönyvből átvett személyi adatokat, sőt személyleírást is, de fényképet még nem. Mindezek ellenére az igazoló jegy a személyi igazolvány ősének, az első nem kötelező személyi igazolványnak tekinthető. (A minden magyar állampolgár részére kötelező személyazonosító dokumentumot csak 1954-ben vezették be, ennek részletezésére majd még kitérünk.) A nem kötelező jelleget azért kell külön hangsúlyozni, mert Igazoló jegyet csak akkor kértek az emberek, amikor lakóhelyüket elhagyták, hogy idegenben igazolni tudják magukat. Igazolványok Az évi rendelet szerinti Igazoló jegyet a magyar kir. belügyminisztérium 1927-ben, a /1926. BM. számú rendelettel hatályon kívül helyezte és bevezette az új tartalmú igazolványt, amelyet szintén Igazoló jegy -nek neveztek, amelyben már kötelezően előírták, hogy arcképpel kell ellátni. A fényképpel kapcsolatos követelmények: új (egy éven belüli), szembenéző, kalap nélküli, szakáll- és bajuszviselettel egyező, 6x6 cm nagyságú legyen, amelyet a hivatal szárazbélyegzőjével kell lepecsételni. Az igazolványnak a tulajdonos saját kezű (hatóság előtti) aláírását is tartalmaznia kellett; 3 évre lehetett kiállítani; utazási okmányt pótolhatta; száma szerint kellett nyilvántartani; csak magyar állampolgár kaphatta. Kiadásához igazolni kellett a honosságot, a személyazonosságot, erkölcsi és politikai megbízhatóságot, körözés és elfogató parancs mentességet, külföldi állampolgár esetén lakhatási bizonylatot. Az új igazolvány kiállítására a rendőrhatóság volt jogosult, és az Igazoló jegy -el való visszaéléseket szigorúan büntették. A fentiek alapján is belátható, hogy az 1926/27-es Igazoló jegy minden vonatkozásban alkalmas volt a személyazonosság megbízható igazolására. Több állami nyilvántartást is érintett, így pl. bűnügyi vonatkozása is volt: szerepelt benne az erkölcsi-,

9 Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXIX 409 politikai megbízhatóságra, valamint a büntetőeljárással kapcsolatos mentességre vonatkozó adat is. A szinte teljes körű személyes adattartam ellenére még nem volt kötelező okmány, és nem tekinthető kizárólagos személyazonosság-igazoló okmánynak sem. Az 1920-as évektől 1946-ig terjedő időszakban használt egyéb igazolványok igen változatos képet mutatnak. Az alkalmazotti fényképes igazolványok között ismertek voltak: a Magyar Államvasutak (MÁV) alkalmazottainak arcképes igazolványai, az ügyvédi kamarák ügyvédjeinek fényképpel ellátott Tanúsítvány, a kereskedelemben dolgozó üzletkötők részére kiállított, szintén arcképes igazolvány, az arckép nélküli polgári személyi lap, stb. Személyazonosító kódok a nyilvántartásokban Az 1945 előtt kiadott /1937. BM számú rendelet bizonyítja a törekvést, hogy a lakosságot olyan számozott, egyedi igazolvánnyal lássák el, amely kellően bizonyítja a személyazonosságot. A rendelet jelentős intézkedéseket tartalmazott a személyi nyilvántartás korszerűsítésére. Az január 10-i hatállyal egy új rendszerű, manuális személyazonossági szám bevezetését tette kötelezővé. A rendelet bevezetése nemzetközi vonatkozásokat is közöl: évi július 27-én a Genfi Nemzetközi Vörös-Kereszt Bizottság a személyazonosság igazolására új Azonossági jegy rendszeresítését határozta el. Az Azonossági jegy lényeges adata az azonossági szám. A belügyminiszteri részletes szabályozásból: 1. (l) Az évi január 10. napjától kezdődően az állami születési anyakönyvekből kiállított minden születési anyakönyvi kivonaton és értesítésen a címfelirat felett fel kell tüntetni a gyermek azonossági számát. (2) Az azonossági szám tíz számjegyből áll. Az első négy számjegy az anyakönyvi kerület sorszáma, a következő két számjegy a gyermek születésének bejegyzését tartalmazó anyakönyvi évfolyam két utolsó számjegye, az utolsó négy számjegy a

10 410 Nagy Pál - Papp József: Személyazonosító okmányok születési anyakönyvi bejegyzés folyószáma. Ha az első és az utolsó számcsoportnak megfelelő szám négynél kevesebb számjegyből áll, úgy azt a szám elé írandó 0 szám alkalmazásával kell négy számjegyből álló számmá kiegészíteni. A rendelet fontosságát mutatja, hogy 1946-ban és 1948-ban is körrendelettel fordultak valamennyi anyakönyvi felügyelő hatósághoz (91.440/1946. BM, /1948. BM. sz.) a rendelet pontos és lelkiismeretes végrehajtására és a szigorú helyszíni ellenőrzésre. Az azonossági szám képzéséhez az anyakönyvi kerületek sorszámát a Magyar Közlönyben közlölték. Az január 10-én bevezetett új rendszerű, manuálisan vezetett nyilvántartás elsődlegesen rendészeti és katonai érdeket szolgált. Ezt bizonyítja az 1945 előtt forgalomban lévő, úgynevezett Polgári személyi lap is. A Polgári személyi lap a következő adatokat tartalmazta: város, község népmozgalmi nyilvántartójától. Személyi lap száma: Polgári személyi lap részére. Azonossági szám, Szülőanyjának leánykori családi és utóneve, Születésének ideje, helye, Vallása: Foglalkozása (állása, alkalmazása), szakképzettsége (tanult mestersége), Tényleges katonai (csendőri) szolgálatot teljesített-e, Különleges esetre szóló polgári beosztása, a beosztás helyének közelebbi megjelölésével, tartalma, év, hó, nap, helye és közelebbi címe, melyik nyilvántartó jegyzete be, dátum helye, pecsét helye, népmozgalmi nyilvántartó aláírása. Figyelmeztetés. Ez a lap a személyazonosság igazolására is szolgál, melyet saját érdekében gondosan őrizzen meg. Ha a lap elvész, megsérül, vagy olvashatatlanná válik, ezt a körülményt köteles haladéktalanul bejelenteni az állandó lakóhelyen lévő népmozgalmi nyilvántartónak, (községi), (kör) jegyzőnek, polgármesternek, Budapesten a kerületi elöljárónak. A személyi lappal való bármely visszaélést szigorúan megbüntetik. A személyazonosság igazolására szolgáló IGAZOLÓ JEGY kiadásról rendelkező /1926. évi B.M. számú rendeletet a /1947.B.M. számú rendelet hatályon kívül helyezte. Egyben elrendelte, hogy a személyazonosság igazolására kizárólag arcképes Személyazonossági igazolvány adható ki. Az igazolvánnyal kapcsolatban néhány fontosabb követelmény: a 6x6 cm nagyságú fényképnek teljesen sértetlennek kell lennie a fényképet a kiállító hatóság előtt sajátkezűleg kell aláírni az igazolvány legfeljebb egy évre állítható ki az igazolvány csak magyar állampolgárnak adható ki a külföldi állampolgárok személyazonosságukat a fényképes lakhatási engedélylyel igazolják.

11 Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXIX 411 Ez az igazolvány azonban még nem volt mindenki számára kötelező, azt az állampolgárok kérésére állították ki. (A minden magyar állampolgár számára kötelező okmányt az 1/1954. /I. 9./ M.T. számú rendelet vezeti be.) 1945 után különös tekintettel a II. világháború eseményeire szükségessé vált az állampolgárok nyilvántartásának rendezése. Budapesten lakó személyek részére már márciusában kötelezővé tették az egyszeri bejelentkezést, majd a /1946. BM számú rendelet országosan elrendelte az állampolgárok be- és kijelentkezési kötelezettségét, lakcímváltozások bejelentését. Az állampolgárok olyan igazolványt nem kaptak, amely személyazonosságuk és egyéb adataik hitelt érdemlő igazolásra alkalmas lett volna. A bejelentőlap szelvénye igazolta a lakóhelyet, de fénykép hiányában azt bárki felhasználhatta. Az egyéb adatok igazolására sok más okirat, bizonyítvány, stb. használatára volt szükség. Ezen a helyzeten kívánt segíteni az 1945 után alkotott első új állampolgársági törvény, az évi LX. törvénycikk, amely február 1-én lépett hatályba. Ez a 33. -ában a magyar állampolgárok nyilvántartásba vétel céljából való összeírását rendelte el. A személyi nyilvántartás létrehozását célozta a /1949/218 BM számú rendelet, amely az egyszeri általános bejelentkezési kötelezettséget írta elő. A rendelkezés szerint az évi november hó 1. napjának 0 órájában az ország területén állandó jelleggel lakó minden személynek a területenkívüliséget élvező személyek kivételével állampolgárságára, nemére és korára, továbbá arra való tekintet nélkül, hogy állandó lakásán be van-e jelentve, vagy nincs, az évi november hó 1. és 15. napja közötti időben lakcímbejelentést kell teljesítenie. Az általános bejelentkezési kötelezettség elrendelése és végrehajtása nem oldotta fel az egységes, a személyazonosságot hitelt érdemlően bizonyító igazolvány rendszeresítésének hiányát. Egységes, kötelező érvényű személyi igazolvány Első és mindenki számára kötelező érvénnyel 1954-ben vezették be a személyi igazolványt. Az 1/1954. (I.9.) MT. számú rendelet és annak végrehajtására kiadott l/1954. BM. számú rendelet alapján került sor első esetben az ország 16 éven felüli lakosságának személyi igazolvánnyal történő ellátására ben Budapesten, Bács, Pest és a dunántúli megyékben (Baranya, Fehér, Győr, Komárom, Somogy, Tolna,

12 412 Nagy Pál - Papp József: Személyazonosító okmányok Vas, Veszprém, Zala) 1955-ben Békés, Borsod, Csongrád, Hajdú, Heves, Nógrád, Szabolcs, Szolnok megyében osztották ki az első személyi igazolványokat. A magyar állampolgárok teljes körére kötelező személyi igazolványt a Miniszter Tanács az 1/1954. (I.9.) M.T. sz. rendelete vezette be. A rendelet végrehajtását az 1/1954. (I.9.) B.M. számú belügyminiszteri rendelet szabályozta. Ennek alapján az országban lakó 16 éven felüli minden magyar állampolgár számára kötelező a személyi igazolvány. A belügyminiszteri rendelet az 1946-os lakásbejelentéssel kapcsolatos szabályokat is tartalmazza, ezért azt részletesebben ismertetjük. Az első rész a lakosság személyi igazolvánnyal való ellátását, a második a be- és kijelentési kötelezettséget, a harmadik a büntető rendelkezéseket, a negyedik az átmeneti és záró rendelkezéseket tartalmazza. A lakosság személyi igazolvánnyal való ellátásával kapcsolatos rendelkezések: Minden magyar állampolgárnak egy időben egy személyi igazolványa lehet. Kétféle igazolvány van forgalomban: állandó és ideiglenes személyi igazolvány. Az állandó személyi igazolvány kivitelezését tekintve 8x12 cm méretű, bordó színű könyvecske, mely bőrvászonnal bevont karton fedőlapból 3 30-ig számozott oldalból áll. Az első fedőlap külső oldalán az első kiadásban aranyozott, a második kiadásban saját színében dombornyomással MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG, SZE- MÉLYI IGAZOLVÁNY felirat és a Magyar Népköztársaság címere látható. Az 1954 és 1957 közötti időben kiadott igazolványon az évi államcímer látható. ( Kétoldalt búzakoszorúval egybefogott kerek, világoskék mezőben kalapács és búzakalász, a mező felső részében a mezőbe sugarakat bocsátó vörös csillag, alján piros fehér zöld színű szalag. ) A lapok hajszálvékony, szabálytalan alakú köríveket ábrázoló, összefüggő, világosbordó színű alnyomatos papírból készültek. Az oldalakon alnyomásszerűen a SZEMÉLYI IGAZOLVÁNY felirat és a Magyar Népköztársaság címere látható. A személyiigazolvány páratlan oldalának alsó szélén, díszes rajzolatú kerettel körbefogva, fehér betűkkel a Magyar Népköztársaság felirat olvasható. A páros oldalon található a személyi igazolvány sorozata és száma. A sorozat két betűből és esetenként római számból áll. Közvetlen mellette az igazolvány hat számjegyű száma, a en aluli számoknál helypótlóként 0 áll. Az igazolvány lapjain vízjel látható. Az első kiadásban a Szabadságszobor, a második kiadásban ötágú csillag, a középpontból kiinduló és csúcsokban végződő belső árnyékolással. Az igazolvány második oldalán felül 4x4 cm méretű hely van fénykép számára. A belügyminiszteri rendelet szerint a kiadott személyi igazolvány tartalmazta az igazolvány tulajdonosának: fényképét, a kiállító rendőri szerv szárazbélyegzőjének lenyomatát, a tulajdonos sajátkezű aláírását, családi és utónevét (asszonynál a leánykori családi és utónevét is), születési helyét, születése idejét (év, hó, nap), foglalkozását, szakképzettségét, katonai igazolványának számát, állampolgárságát, anyjának leánykori családi és utónevét, apjának családi és utónevét, a személyi igazolvány

13 Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXIX 413 kiállításának alapját 10, a kiállító hatóság megnevezését, a kiállító hatóság nedves körbélyegzőjének lenyomatát, a kiállítás helyét és időpontját, a személyi igazolványt kiállító személy aláírását. A könyvecskében önálló oldalakat biztosítottak az állandó lakcím változásai számára (a 4. oldaltól a 7. oldalig). A különleges bejegyzéseket a 8. oldaltól a 11. oldalig, az ideiglenes lakásváltozásokat a 12. oldaltól a 17. oldalig. A további oldalakon a személyi igazolvány tulajdonosának családi állapotát, házastársának nevét, születési helyét és idejét, a házasságkötés helyét és idejét, valamint az anyakönyvi változásokat, a 16 éven aluli gyermekeinek, valamint a gyámság, gondnokság alatt állóknak a születési adatait, munkakönyvének számát, szakképzettségét, munkáltatójának nevét és pontos címét, alkalmaztatásának minőségét, és munkaviszonyának kezdetét. Az igazolvány helyettesíti a születési, házassági és halotti anyakönyvi kivonatokat, az állampolgársági bizonyítványt, valamint hitelt érdemlően igazolja az állandó és ideiglenes lakás be-, illetőleg kijelentését és a munkahelyet. A személyi igazolványba csak az igazolványt kiállító rendőri hatóság és az erre feljogosított szervek tehetnek bejegyzést. A személyi igazolványok formai és tartalmi ismertetésénél fontos hivatkozni a belügyminiszter 2/1957. (III.24.) B.M. számú rendeletére, amely aktuális politikai indíttatásból 1. -ában az Állandó vagy ideiglenes személyi igazolvánnyal ellátott valamennyi magyar állampolgár személyi igazolványát tekintet nélkül kiállításának időpontjára érvényesíteni kell. A 3. -a szerint A személyi igazolványok érvényesítését az ország egész területén az 1957.évi szeptember hó 30. napjáig kell befejezni. (...) A megjelölt időpontig nem érvényesített iganyolványok érvényüket vesztik. Az 1956-os társadalmi mozgások szükségessé tették egyrészt az 1954-től kiadásra került személyi igazolványok érvényesítését, valamint cseréjét től a személyi igazolvány külső megjelenése lényeges változást mutat, mert az évi államcímert felváltotta az 1957-ben a Magyar Alkotmány 74. alapján a Magyar Népköztársaság új címere. ( Kétoldalt búzakoszorúval egybefogott világoskék mezőben álló, ívelt oldalú, piros fehér zöld színű pajzs. A búzakoszorút balról piros fehér zöld, jobbról vörös színű szalag fonja át, a pajzs közepén elhelyezett ötágú vörös csillag aranyszínű sugarakat bocsát a mezőre. ) Az között forgalomban lévő, sőt érvényessége szerint határidő nélküli - ként forgalomban is maradó személyi igazolvány mérete, oldalszáma változatlan maradt: 8x12 cm méretű bordó színű bőrvászonnal bevont karton fedőlapos, 32 oldalas könyvecske. A Magyar Forradalmi Munkás Paraszt Kormány a 38/1969. (XI.17.) számú rendelete a személyi igazolványokról valamint a lakcím bejelentéséről és nyilvántartásáról intézkedik. A rendelet az 1954 és az évi rendelkezéseket módosítja. A bel- 10 pl: születési anyakönyvi kivonat

14 414 Nagy Pál - Papp József: Személyazonosító okmányok ügyminiszter 3/1969. (XI.17.) B.M. számú rendelete a személyi igazolványokról, a 4/1969.(XI.17.) B.M. számú rendelete a magyar állampolgárok lakcímének bejelentéséről és nyilvántartásáról intézkedik. A kormányrendelet szerint: A Magyar Népköztársaság területén állandó jelleggel tartózkodó valamennyi magyar állampolgár köteles a személyi igazolványt abban az évben kiváltani, amelyikben a 14. életévét betölti, illetőleg amikor a kiváltásra jogosulttá válik. (Az évi rendelet még a 16. évet jelölte alsó korhatárként.) A szülők személyi igazolványába a 18 éven aluli gyermekek nevét, születési helyét és idejét kell bevezetni, szemben az évivel amikor is a bejegyzési kötelezettség a 16 év alatti gyermekekre vonatkozott. A személyi igazolvány érvényessége 18 éven alul 4 év, év között 7 év, év között 10 év és határidő nélküli az 55 éven felüli személyek részére. A végrehajtást a 3/1969. (XI.17.) B.M. számú rendelet szabályozta. A 3. -a szerint az új kiadású személyi igazolvány tartalmazza, és az ellenkező bizonyításig hitelesen igazolja a tulajdonos: fényképét és a kiállító rendőri szerv szárazbélyegzőjének lenyomatát, a tulajdonos sajátkezű aláírását, családi és utónevét, nőknél a leánykori családi és utónevét, születési helyét, születési idejét (év, hó, nap), anyjának leánykori családi és utónevét, apja családi és utónevét, állampolgárságát, a személyi igazolvány kiállításának alapját, a kiállítás keltét (a hely megnevezésével) év, hó, nap, a kiállító rendőri szerv nedves körbélyegzőjét, a személyi igazolványt kiállító személy aláírását, az állandó lakcímváltozásokat (a 4. oldaltól a 7. oldalig), a különleges bejegyzéseket (a 8.oldaltól a 11. oldalig), az ideiglenes lakcímváltozásokat (a 12.oldaltól a 17. oldalig), az anyakönyvi részt családi állapota, házastársának neve, születési helye, házasságkötésének ideje, változások, (a 18. és a 19. oldalon), az anyakönyvi részt (18 éven aluli gyermekei családi és utóneve, születési helye, születési ideje év, hó, nap, megjegyzések (a 20.oldaltól a 21.oldalig) a szakképzettségre vonatkozó bejegyzéseket, a változásokat, a munkahelyváltozásokat (a 22. oldal). A 23. oldaltól a 27. oldalig a munkáltató neve és pontos címe, foglakozás, alkalmaztatási minőség, a foglalkoztatás kezdete, a bejegyzés dátuma, a bélyegző helye, a bejegyzést eszközlő aláírása. A katonai bejegyzések, a katonai igazolvány száma, a változások a 28. oldal, a tudnivalók oldal, a személyi igazolvány érvényességének meghosszabbítására szolgáló rész helye a 31. oldal, amely tartalmazza a személyi igazolvány tulajdonosának fényképét és az érvényesség határidejét. A belügyminiszter 4/1969. (XI.17.) B.M. sz. rendelete a magyar állampolgárok lakcímének bejelentéséről és nyilvántartásáról intézkedik. Bejelentési kötelezettség szabályai: A Magyar Népköztársaság területén állandó jelleggel tartózkodó minden 14. évét betöltött magyar állampolgár köteles az első személyi igazolvány kiállítása alkalmával, továbbá az állandó vagy ideiglenes lakóhelyre történő beköltözéskor, illetőleg kiköltözéskor a lakcímét vagy annak megváltozását a meghatározott szervnél nyilvántartás céljából bejelenteni. (Lakóhely szerint illetékes rendőrkapitányságnál, ennek székhelyén kívüli helységben a tanács végrehajtó bizottsága igazgatási osztályánál, községben a szakigazgatási szervnél kellett a bejelentést megtenni.)

15 Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXIX 415 Változatlanul érvényben marad az országban tartózkodó valamennyi személyről az állandó és ideiglenes lakóhelyen vezetett helyi lakónyilvántartás. A helyi lakónyilvántartás vezetéséről a tanács végrehajtó bizottsága a szakigazgatási szerv útján gondoskodik. A lakcímnek és megváltozásának bejelentéséhez szükséges nyomtatványokat alá kell íratni a szállásadóval és a helyi lakónyilvántartóval. A lakónyilvántartást a /1946. B.M. rendelet szabályozta. (Az 5/1975. sz. B.M. utasítás március 13-től szüntette meg.) A lakosság és az erősen központosított állam kapcsolatrendszerében meghatározó döntés volt a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának évi 8. számú törvényerejű rendelete, amely az állami népességnyilvántartásról intézkedik. 1. (1) szerint: Az állami népességnyilvántartás célja a lakosság ügyei intézésének az állami, gazdasági, szövetkezeti és társadalmi szervek munkájának egyszerűsítése, a személyhez fűződő jogok védelmének, a kötelességek teljesítésének hatékony biztosítása. Az állami népességnyilvántartás a Magyar Népköztársaság területén állandó lakóhellyel rendelkező lakosokra, (a továbbiakban: állampolgárokra) terjed ki. Ennek érdekében a törvényerejű rendelet 6.. (1) pontja szerint az állami népességnyilvántartásban egységes személyi számot kell bevezetni. A belügyminiszter, hivatkozva a 24/1974. (VI.6.) MT számú rendeletre, amely a személyi számnak a személyi igazolványba és a lakhatási engedélybe történő bevezetéséről rendelkezik, a 3/1979. (IX.16.) BM számú rendelettel intézkedik a végrehajtásról: 1.) A személyi igazolványba, illetve a lakhatási engedélybe tulajdonosa személyi számát a személyi szám első ízben történő kiadása alkalmával az állandó lakóhely szerint illetékes városi, fővárosi kerületi tanács végrehajtó bizottságának igazgatási feladatot ellátó szakigazgatási szerve, a megyei városi kerületi hivatal, illetőleg a községi tanács végrehajtó bizottságának szakigazgatási szerve vezeti be. 2.) Az évi január hó l-je után csak a tulajdonosa személyi számát tartalmazó személyi igazolvány érvényes. A fent ismertetett, 1969-ben kiadott belügyminiszteri rendelet személyi igazolványnyal kapcsolatos felsorolása a személyi szám bevezetésével bővült. A belügyminiszter 5/1985. (XII.22.) BM számú rendelete a személyi igazolványokról az addig érvényben lévő szabályozáshoz képest a következő változtatásokat vezeti be. A személyi igazolvány tartalmazza és az ellenkező bizonyításig hitelesen igazolja a tulajdonos családi és utónevét, valamint nőknél a házasság kötés után viselt nevét; születési helyét és személyi számát; anyjának leánykori családi és utónevét; apjának családi és utónevét; magyar állampolgárságát; állandó és ideiglenes lakcímét; családi állapotát; házastársa nevét a felesége leánykori nevét születési helyét és személyi számát, vagy ha ez a bejegyzés alkalmával nem áll rendelkezésre, a születési idejét; házasságkötésének helyét és idejét; tizennyolc éven aluli gyermekének nevét, születési helyét és személyi számát, vagy ha ez a bejegyzés alkalmával nem áll rendelkezésre, akkor születési idejét; szakképzettségét, egyetemi doktori címét és tudományos fokozatát; munkahelyének (tanulónál az oktatási intézmény) megnevezését és címét, foglalkozását, nyugdíjas esetében e minőségét és a

16 416 Nagy Pál - Papp József: Személyazonosító okmányok nyugellátást folyósítási törzsszámát; katonai igazolványának számát; személyi igazolványának érvényességi idejét; személyi igazolványának a különleges bejegyzések oldalára e rendelet alapján bejegyezhető egyéb adatokat. A tizennyolc éven aluli személy adatait tekintet nélkül az állampolgárságára és arra, hogy van-e személyi igazolványa a törvényes képviselő (mindkét szülő, illetőleg gyám, kivéve, ha az intézeti gyámolt) személyi igazolványba be kell jegyezni. A személyi igazolvány érvényességi ideje: 20 éven aluliak részére 6 év, év között 15 év és határidő nélküli az 50 éven felüli személyek esetében. A személyi szám használatával kapcsolatban felmerült aggályokkal az Alkotmánybíróság foglalkozott. A 15/1991. (IV.13.) AB számú határozatában az évi 10. trv-t és végrehajtási rendeletét alkotmányellenesnek nyilvánította és megsemmisítette az ezzel kapcsolatos szabályokat. Ennek megfelelően a Kormány elvi állásfoglalást tett, amelynek értelmében az április 13-a után kiállított személyi igazolványok már nem tartalmaznak személyi számot. A személyekkel kapcsolatos okmányok kiadásában alapvető változásokat eredményezett az évi LXVI. törvény a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról, illetve a 168/1999. (XI. 24.) kormányrendelet a személyazonosító igazolvány kiadásáról és nyilvántartásáról. A törvény szerint: Az Országgyűlés, az Alkotmánynak a személyes adatok védelméről szóló rendelkezéseire figyelemmel a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról törvényt alkotott. A törvény célja, hogy meghatározza a polgárok személyi és lakcímadatait tartalmazó nyilvántartás működésének törvényes feltételeit. (..) E törvény biztosítja a természetes személy (a továbbiakban: polgár) személyes adataival való önrendelkezési joga, illetőleg az állami és önkormányzati feladatok ellátáshoz szükséges adatok használatához fűződő közérdek összhangjának érvényesülését. A személy azonosító számával kapcsolatban megállapítja: A személyazonosító jel csak az e törvényben meghatározott korlátozott körben és szabályozott feltételek mellett, valamint az ebben megállapított határidőig használható. A nyilvántartás hatálya alá tartozó polgárok teljes körére ha a törvény másként nem rendelkezik személyi és lakcím adatokat csak a nyilvántartás szervei gyűjthetnek. A törvény hatálya kiterjed a személyi adat nyilvántartási, az adatkezelési, lakcímbejelentési és a személyazonosító igazolvánnyal kapcsolatos eljárásra. A benne használt kifejezések értelmező rendelkezéseit is érdemes közreadni: (5. -ból) (1) A polgár természetes személyazonosító adatai: családi és utóneve(i), nők esetében leánykori családi és utóneve(i) (a továbbiakban együtt: név), neme, születési helye és ideje, anyja leánykori családi és utóneve(i), (továbbiakban :anyja neve). (2) A polgár lakóhelye: annak a lakásnak a címe, amelyben a polgár él. Így a lakcímbejelentés szempontjából lakásnak tekinthető az az egy, vagy több lakóhelyiségből álló épület vagy épületrész, amelyet a polgár otthonául használ, továbbá az a helyiség, ahol valaki szükségből lakik, vagy amennyiben más lakása nincs megszáll.

17 Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXIX 417 (3) A polgár tartózkodási helye: annak a lakásnak a címe ahol lakóhelye végleges elhagyásának szándéka nélkül három hónapnál hosszabb ideig tartózkodik. (4) A polgár lakcím adatai: bejelentett lakóhelyének, illetve tartózkodási helyének címe (a továbbiakban együtt: lakcím) (5) A személyazonosító jel: a nyilvántartás hatálya alá tartozó polgárok egyedi azonosítására szolgáló, matematikai módszerrel, e törvény mellékletében leírt módon képzett kódjel. (6) Adatszolgáltatás: a nyilvántartásban szereplő polgárok adatainak a törvényben meghatározott tartalmú és terjedelmű közlése. (7) A személyazonosító igazolvány: olyan hatósági igazolvány, amely a polgár személyazonosságát és az e törvényben meghatározott adatait közhitelűen igazolja. (8) A nyilvántartás alapiratai: azok az iratok, amelyek alapján a polgár személyi és lakcím adatait és az azokban bekövetkezett változásokat a nyilvántartásba felvették. A személyekkel kapcsolatos okmányok kezelésében további változás, hogy a törvény felhatalmazása alapján, a belügyminiszter irányítása alatt önálló, elsőfokú államigazgatási hatósági jogkörrel rendelkező központi hivatalként az Országos Személyi Adat- és Lakcímnyilvántartó Hivatal jött létre. Ez a Hivatal végzi, többek közt mindazokat a feladatokat, amelyek a polgár személyazonosító igazolványának kiadásával, nyilvántartásával kapcsolatos. A lakcímbejelentés kezelése és a nyilvántartás is a Hivatal feladatköréhez tartozik. Az évi törvényt azért is szükséges elemezni, mert a személyi igazolvány alakja, mérete, elnevezése és főleg annak tartalma lényegesen megváltozott. Az 1954 és 1988 között érvényes személyi igazolványok a személy igazolására 15 pontban határozták meg a szükséges adatokat. Az évi törvény szerint a személyazonosító igazolvány már csak a személy nevét, születési helyét, idejét, az állampolgárságot, anyja nevét, lakcímét, arcképét, saját kezű aláírását, a személyazonosító igazolvány sorszámát és az érvényességi időt tartalmazza. Az 1990-es évektől lényeges formai és tartalmi változásokat tapasztalunk a személyi igazolványokban. Az új forma: Az igazolvány 80x115 mm méretű bordó színű puha borítású 16 oldalas könyvecske. A borítófedelek külső oldalának a felső részén a MAGYAR KÖZTÁRSASÁG felirat, közepén a Magyar Köztársaság koronás kiscímere látható. ( Hegyes talpú hasított pajzs. Első mezeje vörössel és ezüsttel hétszer vágott. A második vörös mezejében zöld hármas halomnak aranykoronás kiemelkedő középső részén ezüst kettős kereszt. A pajzson a magyar Szentkorona nyugszik. 11. Az igazolvány borítójának záró belső oldala az érvényesség meghoszszabbítására való. Az 1.számozott oldalon a fénykép és a személyi adatok, a 2. oldalon az érvényességi idő és személyi adat(ok?), valamint: A Magyar Köztársaság állampolgára felirat, a oldalon az állandó lakcím, a 6 7. oldalon a különleges bejegyzések, a oldalon az ideiglenes lakcím, a oldalon a tudnivalók találhatók. 11 Magyar Alkotmány 76..

18 418 Nagy Pál - Papp József: Személyazonosító okmányok E koronás kiscímerrel nyomtatott személyi igazolványoknak kétféle kiadása ismert. Az egyikben a nyomtatáskor a személyi számokra szolgáló rublikák is kerültek, és csak ebben különbözik az előzőekben ismertetettektől. A második az utolsó olyan, könyvecske alakú igazolvány, amelyben már azonosak az elnevezések a évben kiadott igazolványkártyákéval, így az állandó lakcím helyett a LAKÓHELY, az ideiglenes lakcím helyett pedig a TARTÓZKODÁSIHELY kifejezés kerül. A személyi igazolvány kifejezést 2000-től a személyazonosító igazolvány, és külön a lakcímet igazoló hatósági igazolvány váltotta fel. A január 1-jén hatályba lépett személyazonosító igazolvány tartalmazza a polgár nevét, születési helyét, születési idejét, állampolgárságát, anyja nevét, lakcímét, arcképét, sajátkezű aláírását, a személyazonosító igazolvány sorszámát és érvényességi idejét, az igazolvány kiállításának keltét, a kiadó magyar állam kódját és a kiállító hatóság nevét. Az igazolvány, az adatokat gépi olvasására alkalmas adatsor formájában is tartalmazza. A polgár állandó személyazonosító igazolványának meghatározó alapszíne kék. Az állandó személyazonosító igazolványok mellett ideiglenes igazolványok is kiadásra kerülhetnek. A személyazonosító jel képzésének szabályai az évi LXVI. törvény 13. -a szerint a következők: 1. A személyazonosító jel tizenegy jegyű. 2. A személyazonosító jelet az alábbiak szerint kell képezni: a.) az 1. számjegy az állampolgár állampolgárságát, születésének évszázadát és nemét jelöli a következők szerint b.) a 2 7 számjegyek az állampolgár születési évének utolsó két számjegyét, a születés hónapját és napját tartalmazzák. c.) d.) a 8-10 számjegyek az azonos napokon születettek születési sorszáma. a 11. számjegy az 1 10 számjegy felhasználásával, matematikai módszerekkel képzett ellenőrző szám 3. A személyazonosító jel 11. számjegyét úgy kell képezni, hogy a 2 a) c) pontok szerint képzett 10 számjegy mindegyikét szorozni kell azzal a sorszámmal, ahányadik helyet foglalja el a személyazonosító jelen belül. (Első számjegy szorozva egygyel, a 2. számjegy szorozva kettővel, és így tovább.) Az így kapott szorzatokat össze kell adni és az összeget tizeneggyel osztani. Az osztás maradéka a 11. számjeggyel lesz egyenlő. A c) pont szerinti születési sorszámot nem szabad kiadni, ha a tizeneggyel való osztás után a maradék egyenlő tízzel. (1996. december 31. után születettek személyi azonosító jel képzése:) Születési idő és nem Állampolgárság 1899 után 1900 előtt született férfi nő férfi nő magyar nem magyar (1996. december 31. után születettek személyi azonosító kódjának képzése:)

19 Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXIX 419 Születési idő és nem január 1. és december 31. után december 31. között Született férfi nő férfi nő Lakcímbejelentés, lakcímnyilvántartás A lakcímbejelentés alapvető célja az ország területén tartózkodó magyar állampolgárok lakcímének (tartózkodási helyének) nyilvántartása, hogy szükség esetén a hatóságok a nyilvántartás alapján megtalálják az állampolgárokat. A lakcímnyilvántartáshoz fontos társadalmi és egyéni érdekek is fűződnek. Alapjául szolgálnak gazdasági, szociális és egyéb intézkedéseknek, adatokat szolgáltatva a lakosság számáról és összetételéről. Állami és közbiztonsági érdekeket is szolgál. Első ízben, 1879-ben a XXVIII. törvénycikk mondta ki a lakcímbejelentés akkor még lakásbejelentés kötelezettségét és az ezzel kapcsolatban a bejelentések nyilvántartásának szervezését az állami rendőrség keretében. A törvénycikk rendelkezése folytán május 1-jén Budapesten 10 napig tartó népszámlálás kezdődött. Ez az anyag képezte a későbbi nyilvántartások alapját. A törvénycikk felhatalmazta a mindenkori belügyminisztert, hogy a bejelentési kötelezettséget esetről esetre, a szükséghez képest más törvényhatóságokra is kiterjeszthesse. Így a későbbiek során Magyarország több városában is elrendelték a lakcímbejelentési kötelezettséget. Az 1945 előtti időkben adták ki a /1926. számú és a /1930. számú BM rendeletet is. A legátfogóbban a /1941. évi BM. számú rendelet szabályozta a bejelentési kötelezettséget, amely már akkor kiterjedt mind az állandó, mind pedig az ideiglenes lakcím bejelentésre. A bejelentést az illetékes rendőri bejelentőhivatalban (rendőrőrszobán), illetőleg a községi (kör-) jegyzőnél, az erre a célra rendszeresített többfajta be- és kijelentőlap kitöltésével eszközölték. E lapok külön igazoló szelvényt tartalmaztak, melyet az állampolgárok a bejelentést követően lebélyegezve visszakaptak, és a hivatalos ügyintézés során személyi igazolvány még nem lévén ezzel igazolták magukat. A II. világháborút követően az első érdemleges jogszabály a bejelentési kötelezettség teljesítésének részletes szabályozása tárgyában kiadott /1946 és a /1946. B.M. számú rendelet volt. A két rendelet az ország területén az állampolgárságra, nemre és korra tekintet nélkül minden személy részére kötelezővé tette az állandó és ideiglenes lakcím keletkezésének és megszűnésének bejelentését, a be- és kiköltözést követő 24 órán belül. Érdekessége, hogy a nők és a férfiak részére külön be- és kijelentőlapok szolgáltak az állandó és ideiglenes lakcím bejelentésre. Az állampolgárok változatlanul a bejelentőlap igazoló szelvényével igazolták magukat. Emellett az egyéb adataik igazolására természetesen egy sor más okiratra, bizonyítványra is szükségük volt.

20 420 Nagy Pál - Papp József: Személyazonosító okmányok A lakónyilvántartó könyv első megjelenése az február 15-én kelt császári rendelethez köthető: Olyan városokban s helyeken, hol a politikai járási hatóság székhelye van, továbbá minden tetemesebb útvonalak mellett fekvő helységekben, minden oly helyeken, ahol idegenek szoktak tartózkodni, ahol az utasok befogadásra jogosított vendégfogadók vannak, kötelesek a náluk megháló idegenekről következő rovatokkal ellátott idegenek könyvét vezetni: - megérkezés napja, - vezeték és mellékneve (keresztneve), továbbá kora és vallása, - állapota és foglalkozása, - lakhelye, - kísérete, - honnan jő, - hová utazik, - mi által van igazolva, - elutazott hova. Idegenek alatt itt azok értendők, kik a községhez nem tartoznak, vagy legalább ott rendes lakhelyük nincs. A vendégfogadós köteles a nála megháló idegenek megérkezésekor az idegenek könyvét tüstint elibe terjeszteni. Az idegen köteles az idegenek könyvének rovatait betölteni vagy betöltetni. A kijelölt helyeken a vendégfogadósokon kívül minden más szállásadók is kötelesek a náluk megháló idegeneket bejelenteni. Így például a Kézmíves-szállásokon a szállási jegyzőkönyvek következő rovatok szerint vezetendők: - megérkezés napja, - a mesterlegény vezeték és mellékneve, - mestersége, - lakhelye, - kora és vallása, - mi által van igazolva, - itt munkába állott, - elutazott. Cselédek, mesterlegények s egyéb iparüzleti, munka- és foglakozási segédek és tanítványok gazdáik s illetőleg munkaadóik által minden helyeken beállásuk után legföljebb három nap alatt bejelentendők. Ugyanazon határidő alatt jelentendő be a kilépés is. A községelöljáró köteles az idegenek könyveit gyakran megvizsgálni, a tett bejelentésekkel összehasonlítani, s azokon megjegyezni, hogy s mikor történt a megvizsgálás. Mennyiben kelljen az igazolvány nélkül s különben gyanús személyeket községelöljárónak letartóztatni s a politikai hatóság elé állítani, azt külön utasítás határozza meg. A magyar állampolgárok bejelentési kötelezettségét, az egész ország területére első ízben a belügyminiszter évi /1. számú körrendelete tartalmazta. (A rendelet évi január hó 1-én lépett hatályba.) 1.. Minden magyar állampolgár bejelenteni köteles: