31. Hét július.31. Péntek

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "31. Hét 2009. július.31. Péntek"

Átírás

1 Napii Ellemzéss 31. Hét július.31. Péntek Összegzés Kedvezı makrogazdasági adatok által támogatott optimista hangulatban telt a tegnapi amerikai kereskedés. Már a nyitásban jelentıs pluszok mutatkoztak a fıbb indexeken, amit azonban technikailag fıként a Nasdaq indexek nem tudtak megtartani. A réssel történı nyitás után nagy felsı árnyákot hagyva a gyertya diagramokon, napi csúcsuktól távol fejezték be a kereskedést. Mindez elırevetíti a nyitó rés közeli napokban történı betöltését. Az európai indexek nulla körüli nyitást követıen enyhe emelkedést produkáltak, majd az amerikai nyitást látva meredek emelkedésbe kezdtek. A mai napon enyhe negatív nyitás várható. A nyersanyagok piacán megnyugodtak a kedélyek és a megelızı napi veszteségek jelentıs részét visszavette a bika. Érdemes azonban a két nap teljesítménye alapján szelektálni az instrumentumok között relatív erejük alapján. Például az olaj, földgáz, főtıolaj úgy vette vissza az esést, hogy magasabb csúcsra került, míg az arany és az ezüst az esés felét is csak nehezen tudta ledolgozni. Indexek Érték Napi vált. (%) Nasdaq Composite 1984,30 0,84% S&P ,75 1,19% Russell ,80 1,72% DJ Stoxx 50E 2654,74 2,09% DJ Stoxx TMI 218,25 2,20% DAX 5360,66 1,71% CAC ,49 2,08% Devizák Érték Napi vált. (%) EUR/HUF 267,10-1,95% USD/HUF 189,64-1,18% A Bét-en a zárást megelızıen megérkeztek a vevık, így az index 3,85%-os emelkedéssel zárt. Az OTP és a Richter piacára ténylegesen érkeztek vevık a forgalomadatok alapján, azonban a MOL-ról és az MTelekomról csupán az mondható el, hogy a hangulat húzta ıket. A mai napon az Euró Zóna munkanélküliségi adatait várhatjuk (várakozás 9,7%), majd amerikai idı szerint 12:30-kor a GDP Price Index friss adatát teszik közzé (várakozás 1%).

2 Nasdaq100 (USA) 60 perces grafikon A tegnapi kereskedés során kitört a korábban jelzett háromszög formációból, azonban napon belül közel sem adott bikának értékelhetı jeleket. A kitörés réssel következett be, amit a kereskedés végére szinte teljesen be is töltött. A trend nem sérült. Gyorsan behalt kitörés, nagy felsı árnyék. A következı kereskedési napok során várhatóan visszateszteli az 1600 pontos támaszát, melyet követıen valószínőleg jó vételi lehetıségek adódnak. A kitörés napon belüli behalása azonban óvatosságra int. A tegnapi kereskedési nap ársávjának meghaladásához nagyobb erıgyőjtésre lesz szüksége.

3 Copper (Árupiac réz) Rövidtávon az egyik legjobb viselkedéső árupiaci termék. Az elmúlt két nap veszteségeit egyetlen emelkedéssel megette, ami erısen bika viselkedésre vall. Napon belül az emelkedés végét szépen kikonszolidálta az ellenállás, környékén. A következı idıszakban valószínőleg erıt fog győjteni egy kitörési kísérlethez, melynek sikeréhez jelenleg minden feltétel adott technikailag. Nagy relatív erı, szép trend, bika formáció. Nem említhetı. Kitörés esetén jó kockázat/hozam arányú long pozíciók felvételére nyílik lehetıség. Jelentısebb ellenállás - egy középtávú long pozíció építése esetén - csak en található.

4 URE (ProShares Ultra Real Estate - etf) Jelentıs esés után szép, több hónapon átnyúló bázis épített, ami mostanában kezd beérni. Bár jelenleg július elejérıl, mélyebb mélypontról érkezik az emelkedés, de szépen trendelve közelített és tegnap érintette is a 4.40-en található ellenállását. A kitörést nem kísérelte meg, de kis erıgyőjtést követıen ezt biztosan megteszi néhány napon belül. Erıs, stabil bázis, szép emelkedı trend. Középtávon mélyebb mélypontról érkezik. Kitörés esetén érdemes long pozíciók felvételét eszközölni. A középtávú képet kissé árnyalja, hogy 4.40-tıl egészen 7-7,30-ig ellenállási zónán kell áthaladnia.

5 RSX (Orosz etf Market Vector Russia) Nem nevezhetı unalmasnak a piaca, hiszen 26 közelébıl egészen 17,6-ig esett az elmúlt hónapokban. Ez a relatív erıtlenség még mindig meglátszik a grafikonon, hiszen négy nappal ezelıtti csúcsával is csak alacsonyabb lokális csúcsot tudott egyelıre kijelölni. Ezt a szintet a tegnapi 6% feletti emelkedésével is csak távolról tudta megközelíteni. Napon belül láthatóan vevık érkeztek a piacára. Relatív gyenge, hektikus mozgású. Pozíció felvételét kockázatkedvelı spekulánsoknak ajánljuk a grafikonon látható sok rés alapján. Egyelıre érdemes kivárni és fıleg a letöréseket meglovagolni short pozíciókkal. A 21 feletti támasz elestével középtávú short pozíciók építhetık. johndoe Solar Capital Markets Zrt.

32. Hét 2009. augusztus. 04. Kedd

32. Hét 2009. augusztus. 04. Kedd Napii Ellemzéss 32. Hét 2009. augusztus. 04. Kedd Összegzés Felesleges is vezetı makrogazdasági hírt keresni, hiszen a lényeg, hogy az amerikai piacok minden hírt pozitívan értékelve jutottak több havi

Részletesebben

33. Hét 2009. augusztus. 11. Kedd

33. Hét 2009. augusztus. 11. Kedd Napii Ellemzéss 33. Hét 2009. augusztus. 11. Kedd Összegzés Enyhén negatív nyitás, majd lassú egész napos csorgás jellemezte a tegnapi amerikai kereskedést, mely jelentısebb makrogazdasági és vállalati

Részletesebben

31. Hét 2009. július.29. Szerda

31. Hét 2009. július.29. Szerda Napii Ellemzéss 31. Hét 2009. július.29. Szerda Összegzés Leginkább a vártnál rosszabb fogyasztói bizalmi indexértékkel magyarázták a tegnapi amerikai tızsdei kezdést, azonban az egy százalékot meghaladó

Részletesebben

25. Hét 2010. július 22. Kedd

25. Hét 2010. július 22. Kedd Napii Ellemzéss 25. Hét 2010. július 22. Kedd Összegzés Az európai részvények többsége immáron kilencedik napja emelkedik és hétfőn 7 hetes csúcsra ért fel. A fő optimizmust a kínai központi bank bejelentése

Részletesebben

44. Hét 2009. Október 29. Csütörtök

44. Hét 2009. Október 29. Csütörtök Napii Ellemzéss 44. Hét 2009. Október 29. Csütörtök Összegzés Szinte nem tudunk olyan ismertebb instrumentumot felmutatni amely a tegnapi napon pozitív teljesítményt nyújtott volna. Az amerikai tőzsdeindexek

Részletesebben

33. Hét 2009. augusztus 10. Hétfı

33. Hét 2009. augusztus 10. Hétfı Napii Ellemzéss 33. Hét 2009. augusztus 10. Hétfı Összegzés Gyakorlatilag július eleje óta komolyabb korrekció nélkül emelkednek az amerikai piacok és így a világ további jelentısebb tızsdeindexei is.

Részletesebben

46. Hét 2009. November 09. Hétfő

46. Hét 2009. November 09. Hétfő Hettii Ellemzéss 46. Hét 2009. November 09. Hétfő SOLAR CAPITAL MARKETS ZRT. Összegzés A hét elején még hektikus, bizonytalan irányú kereskedést láthattunk a piacokon, ami a hét végére lecsendesedő, lassabb

Részletesebben

30. Hét 2009. július.24. Péntek

30. Hét 2009. július.24. Péntek Napii Ellemzéss 30. Hét 2009. július.24. Péntek Összegzés A tegnapi nap során tovább meneteltek az amerikai piacok a napok óta meglévı rendkívüli technikai túlvettségük ellenére. Ez az emelkedés magával

Részletesebben

18. Hét 2010. május 04. Kedd

18. Hét 2010. május 04. Kedd ..Napii Ellemzéss 18. Hét 2010. május 04. Kedd Összegzés A pénteki esés után tegnap több pozitívan értékelt makrogazdasági adat is az amerikai piacok emelkedését támogatta. Elsősorban mindenki a görögök

Részletesebben

21. Hét 2010. május 28. Péntek

21. Hét 2010. május 28. Péntek Napii Ellemzéss 21. Hét 2010. május 28. Péntek Összegzés A felületes szemlélő azt is mondhatja, hogy a május 6-i mélypontról való felállás játszódik le a piacokon, azonban sok, igen fontos különbséget

Részletesebben

41. Hét Október 07. Csütörtök

41. Hét Október 07. Csütörtök Napii Ellemzéss 41. Hét 2009. Október 07. Csütörtök Összegzés Sok tényező csapott össze eddig a héten az amerikai piacokon, melyek végeredménye egyelőre egy kissé semleges, de továbbra is bika viselkedés.

Részletesebben

6. Hét 2010. Február 10. Szerda

6. Hét 2010. Február 10. Szerda Napii Ellemzéss 6. Hét 2010. Február 10. Szerda Összegzés Leginkább a Görögország megmentése körül forgó hírek befolyásolták a tegnapi pozitív hangulat kialakulását. Úgy néz ki, hogy az eurozóna tagjai

Részletesebben

21. Hét 2010. május 26. Szerda

21. Hét 2010. május 26. Szerda Napii Ellemzéss 21. Hét 2010. május 26. Szerda Összegzés A görög válság már a múlté, legalábbis ami a szalagcímeket illeti. Jelenleg a divatos kifejezés immár a déleurópai országok válsága. Ahogy azt már

Részletesebben

33. Hét 2009. augusztus. 12. Szerda

33. Hét 2009. augusztus. 12. Szerda Napii Ellemzéss 33. Hét 2009. augusztus. 12. Szerda Összegzés Negatív nyitást követıen napon belül jelentısebb veszteségeket is elszenvedtek az amerikai indexek, melyet azonban nap végére részben sikerült

Részletesebben

29. Hét 2010. július 21. Szerda

29. Hét 2010. július 21. Szerda Napii Ellemzéss 29. Hét 2010. július 21. Szerda Összegzés A pénteki esés után hétfőn még nem sok pozitívumot mutattak az amerikai piacok, azonban a tegnapi kereskedés elején már észre lehetett venni, hogy

Részletesebben

48. Hét 2009. November 26. Csütörtök

48. Hét 2009. November 26. Csütörtök Napii Ellemzéss 48. Hét 2009. November 26. Csütörtök Összegzés Nagyságrendileg az előző napi enyhe esést kompenzálták a piacok és számottevő mozgást a héten már nem is várunk a nagy indexektől, mivel a

Részletesebben

41. Hét 2009. Október 07. szerda

41. Hét 2009. Október 07. szerda Napii Ellemzéss 41. Hét 2009. Október 07. szerda Összegzés A keddi kereskedés során a befektetők pozitív híreket kaptak a nemzetközi piacokról, így további jelentős emelkedéseket könyvelhettünk el a nap

Részletesebben

45. Hét 2009. November 05. Csütörtök

45. Hét 2009. November 05. Csütörtök Napii Ellemzéss 45. Hét 2009. November 05. Csütörtök Összegzés Az előző napi enyhe pozitív teljesítmény után várakozásainknak megfelelően a főbb indexek emelkedéssel kezdték a kereskedést, több ázsiai

Részletesebben

39. Hét 2009. Szeptember 25. Péntek

39. Hét 2009. Szeptember 25. Péntek Napii Ellemzéss 39. Hét 2009. Szeptember 25. Péntek Összegzés A befektetők körében egyre több negatív visszhang lát napvilágot a nemzetközi, de főként az amerikai gazdaság jövőjével kapcsolatban. Peter

Részletesebben

29. Hét 2010. július 20. Kedd

29. Hét 2010. július 20. Kedd Napii Ellemzéss 29. Hét 2010. július 20. Kedd Összegzés Az európai indexek hanyatlásával indult a hétfői kereskedés, ami a pénteki amerikai zárás tükrében nem is volt annyira meglepő. A kezdeti gyengélkedés

Részletesebben

47. Hét 2009. November 18. Szerda

47. Hét 2009. November 18. Szerda 1 Napii Ellemzéss 47. Hét 2009. November 18. Szerda Összegzés A tegnapi zárás előtti kérdőjelek jelek miatt pesszimista hangulat uralkodott a távol keleti tőzsdéken, amely a japán jen erősödése és a kétséges

Részletesebben

4. Hét 2010. Január 18. Hétfő

4. Hét 2010. Január 18. Hétfő Hettii Ellemzéss 4. Hét 2010. Január 18. Hétfő SOLAR CAPITAL MARKETS ZRT. Összegzés Sem az Intel gyorsjelentése, sem a JP Morgan vártnál nyereségesebb szereplése nem volt a befektetők ínyére, akik a megelőző

Részletesebben

15. Hét 2010. április 13. Kedd

15. Hét 2010. április 13. Kedd Napii Ellemzéss 15. Hét 2010. április 13. Kedd Összegzés A hét első kereskedési napja meglehetősen nyögvenyelősre sikeredett. Az európai mutatók stagnáltak, vagy minimális emelkedéssel vették a napot.

Részletesebben

20. Hét 2010. május 18. Kedd

20. Hét 2010. május 18. Kedd Napii Ellemzéss 20. Hét 2010. május 18. Kedd Összegzés Megjártak minden irányt tegnap az amerikai piacok, de végül némi pozitívumként emelkedéssel tudtak zárni, ami általában véve is jó hír, mivel a jelenlegi

Részletesebben

4. Hét 2010. Január 28. Csütörtök

4. Hét 2010. Január 28. Csütörtök Napii Ellemzéss 4. Hét 2010. Január 28. Csütörtök SOLAR CAPITAL MARKETS ZRT. Összegzés Az előző napi amerikai hátraarc kedvezőtlen környezetet teremtet a befektetésre Európában, amelynek következtében

Részletesebben

30. Hét 2009. július.21. Kedd

30. Hét 2009. július.21. Kedd Napii Ellemzéss 30. Hét 2009. július.21. Kedd Összegzés Az elmúlt hét alapján, különösen az emelkedés lassulásán korrekció tűnt legvalószínűbbnek e helyett a hétfői kereskedés egy jókora emelkedéssel ért

Részletesebben

47. Hét 2009. November 20. Péntek

47. Hét 2009. November 20. Péntek 1 Napii Ellemzéss 47. Hét 2009. November 20. Péntek Összegzés A nemzetközi piacok korrekciót látjuk világszerte, a távol keleti tőzsdék közül csak Shanghai zárt pluszban, (Nikkei -1,3%, Heng Seng 0,86%,

Részletesebben

16. Hét 2010. április 21. Szerda

16. Hét 2010. április 21. Szerda Napii Ellemzéss 16. Hét 2010. április 21. Szerda Összegzés Az előző napi gyengeséget követően az európai indexek jelentős emelkedéssel kezdték a napot és a 1.5% körüli nyereséget a nap végére is sikerült

Részletesebben

5. Hét 2010. Február 5 Péntek

5. Hét 2010. Február 5 Péntek Napii Ellemzéss 5. Hét 2010. Február 5 Péntek SOLAR CAPITAL MARKETS ZRT. Összegzés A tőzsdei árfolyamokat hosszú hónapok óta a gazdasági növekedés, a recesszióból történő kilábalás iránti bizalom mozgatja.

Részletesebben

16. Hét 2010. április 19. Hétfő

16. Hét 2010. április 19. Hétfő Hettii Ellemzéss 16. Hét 2010. április 19. Hétfő Összegzés Az elmúlt héten hosszú idő óta már nagyon vegyes, inkább negatív eredményeket értek el a részvények a világ tőzsdéin, de biztosan elindult korrekcióról

Részletesebben

30. Hét 2009. július.22. Szerda

30. Hét 2009. július.22. Szerda Napii Ellemzéss 30. Hét 2009. július.22. Szerda Összegzés Sok rövidtávú speki mehetett tönkre a napokban, mert annak ellenére, hogy a túlvettség, a rövidtávú korrekció, a profit realizálási hullám minden

Részletesebben

49. Hét 2009. November 30. Hétfő

49. Hét 2009. November 30. Hétfő Hettii Ellemzéss 49. Hét 2009. November 30. Hétfő SOLAR CAPITAL MARKETS ZRT. Összegzés A pénteki csonka kereskedési napon bekövetkezett esést leszámítva pozitív hetük lehetett volna az amerikai tőzsdéknek.

Részletesebben

39. Hét 2009. Szeptember 22. Kedd

39. Hét 2009. Szeptember 22. Kedd Napii Ellemzéss 39. Hét 2009. Szeptember 22. Kedd Összegzés A részvényindexek többsége esett a tegnapi kereskedés során szerte a világban. Az esés nem volt különösebben jelentős, a múlt heti emelkedés

Részletesebben

34. Hét 2009. Augusztus19. Szerda

34. Hét 2009. Augusztus19. Szerda Napii Ellemzéss 34. Hét 2009. Augusztus19. Szerda Összegzés A tegnapi pánikot követően ma a legtöbb részvényindex emelkedni tudott, köszönhetően a vártnál jobb kiskereskedelmi vállalatok jelentésének és

Részletesebben

14. Hét 2010. április 7. Szerda

14. Hét 2010. április 7. Szerda Napii Ellemzéss 14. Hét 2010. április 7. Szerda Összegzés A keddi kereskedésben tovább meneteltek az indexek mind Európában, mind az Egyesült Államokban, bár az európai kereskedés kellős közepén komoly

Részletesebben

14. Hét 2010. április 5. Hétfő

14. Hét 2010. április 5. Hétfő Hettii Ellemzéss 14. Hét 2010. április 5. Hétfő Összegzés Nagypéntek miatt a tőzsdék zárva tartottak pénteken mind Európában, mind Amerikában bár a forgalom megelőző nap sem volt kimagasló. Annak ellenére,

Részletesebben

34. Hét 2010. augusztus 25. Szerda

34. Hét 2010. augusztus 25. Szerda Napii Ellemzéss 34. Hét 2010. augusztus 25. Szerda Összegzés Újra estek a főbb mutatók a világ tőzsde parkettjein, ráadásul a leértékelődés általánosan 1.5% közelében, vagy a felett zajlott, úgyhogy kiadós

Részletesebben

34. Hét 2009. augusztus 17. Hétfő

34. Hét 2009. augusztus 17. Hétfő Napii Ellemzéss 34. Hét 2009. augusztus 17. Hétfő Összegzés A főbb indexek nem tudtak emelkedni és enyhe csökkenéssel zárták a múlt hetet. A piac mégis attól hangos, hogy a fontosabb amerikai kiskereskedelmi

Részletesebben

44. Hét 2009. Október 28. Szerda

44. Hét 2009. Október 28. Szerda Napii Ellemzéss 44. Hét 2009. Október 28. Szerda Összegzés Az összességében jó vállalati jelentések sem tudták meggyőzni a befektetőket a vásárlás mellett, a piac inkább a negatív hírekre és a fejlődés

Részletesebben

17. Hét 2010. április 27. Kedd

17. Hét 2010. április 27. Kedd Hettii Ellemzéss 17. Hét 2010. április 27. Kedd Összegzés Erőteljes nyitást láthattunk az európai tőzsdéken, a vezető indexek 1% közelében, a két legfontosabb index, a német DAX 30 és a francia CAC 40

Részletesebben

39. Hét 2009. Szeptember 21. Hétfő

39. Hét 2009. Szeptember 21. Hétfő Hettii Ellemzéss 39. Hét 2009. Szeptember 21. Hétfő SOLAR CAPITAL MARKETS ZRT. Összegzés Ismét erőteljes emelkedést láthattunk a világ tőzsdéin a a 38. héten. A főbb indexek markáns nyereséggel zárták

Részletesebben

38. Hét 2009. Szeptember 16. Szerda

38. Hét 2009. Szeptember 16. Szerda Napii Ellemzéss 38. Hét 2009. Szeptember 16. Szerda Összegzés A recessziónak valószínűleg vége mondta Ben Bernanke, Federal Reserve elnöke keddi beszédében. Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed vezetője

Részletesebben

13. Hét 2010. április 1. Csütörtök

13. Hét 2010. április 1. Csütörtök Napii Ellemzéss 13. Hét 2010. április 1. Csütörtök Összegzés Az előző napon zárva tartottak az amerikai tőzsdék a hirtelen jött New York-i havazás miatt. A váratlanul jött hűvös idő komolyan igénybe vette

Részletesebben

04. Hét 2010. Január 20. Szerda

04. Hét 2010. Január 20. Szerda Napii Ellemzéss 04. Hét 2010. Január 20. Szerda SOLAR CAPITAL MARKETS ZRT. Összegzés A hétfői amerikai szünnapot követően újabb jelét kaptuk annak, hogy igazi bikapiacon vagyunk. Az egészségügy múlt heti

Részletesebben

12. Hét 2010. március 21. Hétfő

12. Hét 2010. március 21. Hétfő Hettii Ellemzéss 12. Hét 2010. március 21. Hétfő Összegzés Némi korrekció indult el a héten, bár számos index tudott még emelkedni. Mégis ez az első hét, hogy a korábban vezető kisebb kapitalizációjú részvények

Részletesebben

csütörtök, 2015. szeptember 24. Vezetői összefoglaló

csütörtök, 2015. szeptember 24. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. szeptember 24. Vezetői összefoglaló Szerdán az európai részvényindexek növekedéssel zártak a megjelent euró zónás pozitív adatok hatására, míg az amerikai tőzsdék kismértékű negatív eredménnyel

Részletesebben

hétfő, 2015. február 16. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2015. február 16. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. február 16. Vezetői összefoglaló Jó teljesítménnyel zárták az elmúlt hetet a vezető részvényindexek Európában és a tengerentúlon is. A forint árfolyama nem mutatott jelentős elmozdulást. A

Részletesebben

SOLARCAPITAL MARKETS ZRT. WWW.SOLARCAPITAL.HU SOLAR@SOLARCAPITAL.HU. Összefoglaló

SOLARCAPITAL MARKETS ZRT. WWW.SOLARCAPITAL.HU SOLAR@SOLARCAPITAL.HU. Összefoglaló WWW.CAPITAL.HU @CAPITAL.HU Napi Elemzés 2010. október 11. INDEXEK Záróérték Napi változás (%) Dow Jones IA 11006.48 +0.53% S&P 500 1165.15 +0.61% Nasdaq 100 2027.03 +0.77% DAX 6291.67 +0.25% BUX 23416.53-0.51%

Részletesebben

hétfő, 2016. február 1. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2016. február 1. Vezetői összefoglaló hétfő, 2016. február 1. Vezetői összefoglaló Pénteken pozitív hangulat uralkodott a világ tőzsdéin, hétfőn fordulat következett be Kínában a negatív makrogazdasági adatok miatt. Vegyesen teljesített a

Részletesebben

szerda, 2015. december 2. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. december 2. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. december 2. Vezetői összefoglaló Kedden az európai tőzsdék mínuszban zártak, az amerikai mutatók emelkedtek. Európában az EKB csütörtöki ülésére, az Egyesült Államokban a Fed decemberi tanácskozására

Részletesebben

péntek, 2016. január 22. Vezetői összefoglaló

péntek, 2016. január 22. Vezetői összefoglaló péntek, 2016. január 22. Vezetői összefoglaló Csütörtökön pozitív hangulat uralkodott a tőzsdéken. Tovább folytatódó monetáris lazításra utaló nyilatkozatot tett az EKB. Erősen emelkedtek az olajárak.

Részletesebben

péntek, 2014. június 13. Vezetői összefoglaló

péntek, 2014. június 13. Vezetői összefoglaló péntek, 2014. június 13. Vezetői összefoglaló A vezető nemzetközi részvényindexek többsége veszteséggel zárta a tegnapi kereskedést. Csütörtökön a forint tovább folytatta esését. A BUX 8,2 milliárd forintos

Részletesebben

SOLARCAPITAL MARKETS ZRT. WWW.SOLARCAPITAL.HU SOLAR@SOLARCAPITAL.HU. Összefoglaló

SOLARCAPITAL MARKETS ZRT. WWW.SOLARCAPITAL.HU SOLAR@SOLARCAPITAL.HU. Összefoglaló WWW.CAPITAL.HU @CAPITAL.HU Napi Elemzés 2010. október 19. INDEXEK Záróérték Napi változás (%) Dow Jones IA 11143.70 +0.73% S&P 500 1184.71 +0.72% Nasdaq 100 2104.15 +0.31% DAX 6516.63 +0.37% BUX 23407.53-0.03%

Részletesebben

kedd, 2015. december 1. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. december 1. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. december 1. Vezetői összefoglaló Hétfőn a tengerentúlon estek a tőzsdék, míg a vezető nyugat-európai börzék vegyes teljesítményt mutattak. Kedden reggel a hazai fizetőeszköz erősödött az euróval

Részletesebben

csütörtök, 2015. október 1. Vezetői összefoglaló

csütörtök, 2015. október 1. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. október 1. Vezetői összefoglaló Szerdán mind az európai, mind az amerikai részvényindexek jelentős pluszban zártak, az EKB elnök nyilatkozatának hatására, mely szerint az EKB még tovább

Részletesebben

kedd, 2015. március 3. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. március 3. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. március 3. Vezetői összefoglaló Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai és amerikai indexek tegnap. Hétfőn gyengült a forint a főbb devizákkal szemben, ma reggel az euró jegyzései 304,5-nél

Részletesebben

péntek, 2015. november 27. Vezetői összefoglaló

péntek, 2015. november 27. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. november 27. Vezetői összefoglaló Csütörtökön az európai tőzsdemutatók emelkedtek és háromhavi rekordot döntöttek. Az amerikai tőzsdék a hálaadás ünnepe miatt zárva tartottak. Péntek reggel

Részletesebben

A certifikátok mögöttes termékei

A certifikátok mögöttes termékei A certifikátok mögöttes termékei Erste Befektetési Zrt. Dr. Miró József Budapest, 2011 április 5. 2011.04.06. 1 S&P500 Emelkedő trend Áttörte a rövidtávú trendvonalat ha áttöri az 1 340-es szintet irány

Részletesebben

kedd, 2015. augusztus 18. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. augusztus 18. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. augusztus 18. Vezetői összefoglaló A kínai recesszió kettős nyomást helyez a dollárra. Az építőipari gyorsjelentések mozgatták az amerikai tőzsdéket pozitív irányba. Marad a deflációs környezet

Részletesebben

SOLARCAPITAL MARKETS ZRT. WWW.SOLARCAPITAL.HU SOLAR@SOLARCAPITAL.HU. Összefoglaló

SOLARCAPITAL MARKETS ZRT. WWW.SOLARCAPITAL.HU SOLAR@SOLARCAPITAL.HU. Összefoglaló WWW.CAPITAL.HU @CAPITAL.HU Napi Elemzés 2010. szeptember 14. INDEXEK Záróérték Napi változás (%) Dow Jones IA 10544.13 +0.78% S&P 500 1121.90 +1.11% Nasdaq 100 1921.67 +1.55% DAX 6261.68 +0.75% BUX 23415.34

Részletesebben

csütörtök, 2015. december 31. Vezetői összefoglaló

csütörtök, 2015. december 31. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. december 31. Vezetői összefoglaló Negatív kereskedési hangulat az újra csökkenő olajárak miatt. Nagyot nőtt az amerikai olajkitermelői aktivitás. 12 éves mélypontján az orosz rubel. Gyengült

Részletesebben

kedd, 2015. október 13. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. október 13. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. október 13. Vezetői összefoglaló Hétfőn vegyesen zártak a vezető nemzetközi részvényindexek, de jelentős elmozdulást egyik sem mutatott. A hazai fizetőeszköz mindhárom vezető devizával szemben

Részletesebben

kedd, 2016. január 26. Vezetői összefoglaló

kedd, 2016. január 26. Vezetői összefoglaló kedd, 2016. január 26. Vezetői összefoglaló Ismét lejtőre kerültek az olajárak a világpiacon. Nem tartott sokáig a tőzsdepiacok múlt hét végi optimista hangulata: Amerika mérvadó indexei 1 százalék feletti

Részletesebben

hétfő, 2015. december 21. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2015. december 21. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. december 21. Vezetői összefoglaló Estek a részvénypiaci indexek. Tovább csökkentek az olajárak. Ismét folyó fizetési többlet az eurozónában. A forint mind a három vezető devizával szemben

Részletesebben

hétfő, 2016. január 18. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2016. január 18. Vezetői összefoglaló hétfő, 2016. január 18. Vezetői összefoglaló Negatív tartományban zártak az amerikai és európai börzék. 30 dollár alatt az olaj hordónkénti ára. Hétfő reggel enyhe gyengüléssel indította a napot a forint

Részletesebben

szerda, 2014. június 4. Vezetői összefoglaló

szerda, 2014. június 4. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. június 4. Vezetői összefoglaló Tegnap a vezető nemzetközi tőzsdék veszteséggel zárták a tőzsdei kereskedést. Az euró/forint kurzus a 305-ös szint fölé gyengült a romló nemzetközi hangulat

Részletesebben

szerda, 2015. június 24. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. június 24. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. június 24. Vezetői összefoglaló Nyereséggel zártak az amerikai és a vezető nyugat-európai részvényindexek kedden. A 310-es szint alatt tartózkodott a forint az euróval szemben a 6 órás adatok

Részletesebben

kedd, 2015. szeptember 29. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. szeptember 29. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. szeptember 29. Vezetői összefoglaló Hétfőn mindhárom nagy amerikai index hosszú távú lejtmenetbe kezdett. Tegnap az egész világon részvényeladási hullám söpört végig. A hazai fizetőeszköz az

Részletesebben

Összefoglaló. 2016. május 18.

Összefoglaló. 2016. május 18. 2016. május 18. Összefoglaló Szerda reggel mindhárom vezető devizával szemben gyengült a forint. A BUX 9,1 milliárd forintos, átlag alatti részvényforgalom mellett 1,16 százalékos gyengüléssel zárta a

Részletesebben

hétfő, 2015. április 27. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2015. április 27. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. április 27. Vezetői összefoglaló Pozitív tartományban zártak a vezető nemzetközi részvényindexek pénteken. Ma reggel elérte a 303-as szintet az euró/forint árfolyam. Pénteken 1,7 százalékkal

Részletesebben

péntek, 2015. október 30. Vezetői összefoglaló

péntek, 2015. október 30. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. október 30. Vezetői összefoglaló Csütörtökön mind az európai, mind az amerikai vezető indexek negatív tartományban zártak, bár az elmozdulás nem érdemi egyik index esetében sem. A forint

Részletesebben

szerda, 2015. november 25. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. november 25. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. november 25. Vezetői összefoglaló Kedden az európai tőzsdék mínuszban zártak, az amerikai mutatók enyhén emelkedtek. A kereskedés hangulatára rányomta bélyegét a török-szír határon történt

Részletesebben

szerda, 2014. április 2. Vezetői összefoglaló

szerda, 2014. április 2. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. április 2. Vezetői összefoglaló A tegnap megjelent kedvező makrogazdasági adatok következtében pozitív hangulatú volt a kereskedés tegnap a vezető nemzetközi tőzsdéken. A forint árfolyama

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK. Heti piaci összefoglaló Táblázatos makrogazdasági, árfolyam- és kamatelırejelzések Makrogazdasági kitekintés a jövı hétre

TARTALOMJEGYZÉK. Heti piaci összefoglaló Táblázatos makrogazdasági, árfolyam- és kamatelırejelzések Makrogazdasági kitekintés a jövı hétre CIB HETI TARTALOMJEGYZÉK Heti piaci összefoglaló Táblázatos makrogazdasági, árfolyam- és kamatelırejelzések Makrogazdasági kitekintés a jövı hétre HETI PIACI ÖSSZEFOGALÓ Magyarország MNB kamatdöntés: változatlan

Részletesebben

péntek, 2015. január 9. Vezetői összefoglaló

péntek, 2015. január 9. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. január 9. Vezetői összefoglaló Kiváló teljesítményt nyújtottak a vezető nyugat-európai tőzsdék, pluszban zárt Amerika is. Ma reggelre a forint jelentősen erősödött a vezető nemzetközi devizákkal

Részletesebben

kedd, 2015. november 3. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. november 3. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. november 3. Vezetői összefoglaló Hétfőn pluszban zártak a vezető nemzetközi tőzsdeindexek, különösen a New York-i tőzsdék teljesítettek jól, Európában pedig a frankfurti DAX könyvelhette el

Részletesebben

szerda, 2015. szeptember 2. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. szeptember 2. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. szeptember 2. Vezetői összefoglaló Kedden jelentős veszteséggel zártak a vezető nemzetközi részvényindexek, a napvilágot látott negatív kínai makro-indikátorok hatására. Szerda reggel kismértékben

Részletesebben

szerda, 2015. november 11. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. november 11. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. november 11. Vezetői összefoglaló Kedden az európai és amerikai vezető tőzsdeindexek vegyesen zárták a kereskedést, a legnagyobb csökkenés Londonban, a legnagyobb emelkedés Frankfurtban következett

Részletesebben

SOLARCAPITAL MARKETS ZRT. WWW.SOLARCAPITAL.HU SOLAR@SOLARCAPITAL.HU. Összefoglaló

SOLARCAPITAL MARKETS ZRT. WWW.SOLARCAPITAL.HU SOLAR@SOLARCAPITAL.HU. Összefoglaló WWW.CAPITAL.HU @CAPITAL.HU Napi Elemzés 2010. október 13. INDEXEK Záróérték Napi változás (%) Dow Jones IA 11020.40 +0.09% S&P 500 1169.77 +0.38% Nasdaq 100 2041.55 +0.72% DAX 6304.57-0.08% BUX 23405.97-0.51%

Részletesebben

SOLARCAPITAL MARKETS ZRT. WWW.SOLARCAPITAL.HU SOLAR@SOLARCAPITAL.HU. Összefoglaló

SOLARCAPITAL MARKETS ZRT. WWW.SOLARCAPITAL.HU SOLAR@SOLARCAPITAL.HU. Összefoglaló Napi Elemzés 2010. szeptember 13. INDEXEK Záróérték Napi változás (%) Dow Jones IA 10462.84 +0.46% S&P 500 1109.58 +0.49% Nasdaq 100 1892.34 +0.33% DAX 6214.77-0.11% BUX 23045.71-1.08% EURHUF 283.83-0.22%

Részletesebben

Hazai helyzet. Nemzetközi áttekintés. HETI JELENTÉS 2014. február 3-9. 6. hét. QUAESTOR Heti jelentés 2014. február 10.

Hazai helyzet. Nemzetközi áttekintés. HETI JELENTÉS 2014. február 3-9. 6. hét. QUAESTOR Heti jelentés 2014. február 10. QUAESTOR Befektetési Alapkezelı Zrt. Budapest 1132 Váci út 3. Tel.: 2-999-999 alapok@quaestor.hu HETI JELENTÉS 214. február 3-9.. hét Készítette: Szabó Zsombor Nemzetközi áttekintés A Fed tapírnak becézett

Részletesebben

péntek, 2015. augusztus 7. Vezetői összefoglaló

péntek, 2015. augusztus 7. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. augusztus 7. Vezetői összefoglaló Veszteséggel zártak csütörtökön a vezető nemzetközi részvényindexek. Péntek reggel gyengült a forint a vezető devizákkal szemben. A BUX 1,6 százalékkal került

Részletesebben

péntek, 2014. március 28. Vezetői összefoglaló

péntek, 2014. március 28. Vezetői összefoglaló péntek, 2014. március 28. Vezetői összefoglaló A vezető nemzetközi részvényindexek többsége eséssel zárta a csütörtöki tőzsdei kereskedést a vegyes makrogazdasági és vállalati hírek megjelenése után. Csütörtökön

Részletesebben

kedd, 2016. január 5. Vezetői összefoglaló

kedd, 2016. január 5. Vezetői összefoglaló kedd, 2016. január 5. Vezetői összefoglaló Az év első kereskedési napján jelentős mínuszban zártak az európai és az amerikai piacok is, az Dow Jones az elmúlt 84 év leggyengébb éves nyitását mutatatta

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország A BUX index 380 pontos eséssel zárta a kereskedést, a végül 20 forintot emelkedı OTP kivételével a blue chipek estek. átkötések után viszont üzlet nem született rájuk. A bankpapír

Részletesebben

kedd, 2015. szeptember 8. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. szeptember 8. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. szeptember 8. Vezetői összefoglaló Hétfőn a vezető nyugat-európai részvényindexek kismértékben emelkedtek, az amerikai tőzsdék zárva tartottak. Ma reggelre a vezető devizák többségével szemben

Részletesebben

hétfő, 2015. november 30. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2015. november 30. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. november 30. Vezetői összefoglaló A pénteki kereskedés során az európai tőzsdemutatók vörösben zártak, míg tengerentúlon egyedül a Dow Jones zárt csökkenéssel. Erősödött a forint az euróval

Részletesebben

szerda, 2015. október 28. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. október 28. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. október 28. Vezetői összefoglaló Kedden mind a tengerentúli, mind az európai tőzsdék pirosba fordultak, zárásra valamennyi mutató esetében esést regisztráltak. Amerikában a cégek harmadik

Részletesebben

Technikai elemzés. c.člá. Fio o.c.p., a.s.

Technikai elemzés. c.člá. Fio o.c.p., a.s. Technikai elemzés c.člá Fio o.c.p., a.s. S&P 500: Az S&P 500 index a nem sokkal az 1 300 pontos szint fölött húzódó kisebb ellenállás fölött tartózkodik. A jelenlegi konszolidáció után a szélesebb trendcsatornán

Részletesebben

péntek, 2015. december 4. Vezetői összefoglaló

péntek, 2015. december 4. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. december 4. Vezetői összefoglaló Csütörtökön Amerikában és Európában is mínuszban zártak a tőzsdeindexek, az európai börzéken különösen nagy volt a visszaesés. Gyengült a forint az euróhoz

Részletesebben

péntek, 2014. április 11. Vezetői összefoglaló

péntek, 2014. április 11. Vezetői összefoglaló péntek, 2014. április 11. Vezetői összefoglaló Jelentős esés következett be a vezető tengerentúli részvényindexekben, Nyugat- Európában kisebb volt a csökkenés. Tartani tudta a forint az euróval szembeni

Részletesebben

szerda, 2015. május 27. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. május 27. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. május 27. Vezetői összefoglaló Tegnap veszteséggel zártak a vezető nemzetközi részvényindexek. A hazai fizetőeszköz gyengülést mutatott a dollárral és az euróval szemben is. Negatív tartományban

Részletesebben

hétfő, 2015. február 2. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2015. február 2. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. február 2. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai és tengerentúli részvényindexek mínuszban fejezték be január utolsó kereskedési napját. Pénteken a svájci frank/forint kurzus 299-nél

Részletesebben

kedd, 2013. szeptember 24. Vezetői összefoglaló

kedd, 2013. szeptember 24. Vezetői összefoglaló kedd, 2013. szeptember 24. Vezetői összefoglaló A világ vezető tőzsdéi a hétfői napon is mínuszban zártak: Amerikában a Fed programjával és a költségvetéssel kapcsolatos aggodalmak, Európában a német kormánykoalíciós

Részletesebben

33. Hét 2009. augusztus. 13. Csütörtök

33. Hét 2009. augusztus. 13. Csütörtök Napii Ellemzéss 33. Hét 2009. augusztus. 13. Csütörtök Összegzés A Fed nyilatkozatai és bejelentett lépései pozitívan hatottak a piacokra, melyek az oldalazásban jelenleg az ellenállás felé vették az irányt.

Részletesebben

kedd, 2015. augusztus 11. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. augusztus 11. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. augusztus 11. Vezetői összefoglaló A FED várhatóan nem fog kamatot emelni szeptemberben. Kína leértékeli nemzetközi fizetőeszközét. Pozitív hangulat volt tegnap a nemzetközi tőzsdéken. Ma reggelre

Részletesebben

csütörtök, 2015. június 25. Vezetői összefoglaló

csütörtök, 2015. június 25. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. június 25. Vezetői összefoglaló Szerdán a nemzetközi részvényindexek többsége veszteséggel zárt. Mindhárom vezető devizával szemben gyengülést mutatott a forint árfolyama. A BUX záróértéke

Részletesebben

szerda, 2014. december 17. Vezetői összefoglaló

szerda, 2014. december 17. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. december 17. Vezetői összefoglaló Nyereséggel zártak a vezető nyugat-európai részvényindexek tegnap, míg a tengerentúlon mínuszban végeztek a börzék. Kedden a forint gyengülést szenvedett

Részletesebben

Technikai elemzés. c.člá. Fio o.c.p., a.s. Fio o.c.p., a.s. Forrás: Bloomberg 5/2011

Technikai elemzés. c.člá. Fio o.c.p., a.s. Fio o.c.p., a.s. Forrás: Bloomberg 5/2011 Technikai elemzés c.člá Fio o.c.p., a.s. A S&P 500 index áttörte az utolsó maximumokat. Ez általánosságban véve bika jelzés. Egy olyan kockázat merült fel, hogy a maximumok áttörése hamis lesz és az index

Részletesebben

kedd, 2014. augusztus 26. Vezetői összefoglaló

kedd, 2014. augusztus 26. Vezetői összefoglaló kedd, 2014. augusztus 26. Vezetői összefoglaló A nyugat-európai tőzsdék jelentős pluszokat értek el hétfőn, és a tengerentúlon is jól teljesítettek a fő részvényindexek. Hétfőn szűk sávban mozgott a forint

Részletesebben