EURÓPAI TÜKÖR XIII. ÉV. 11. SZÁM n NOVEMBER

Átírás

1 E U R Ó PA I TÜ KÖR A KÜLÜGYMINISZTÉRIUM OLYÓIRATA EURÓPAI TÜKÖR XIII. ÉV. 11. SZÁM n NOVEMBER A TARTALOMBÓL n Egy szenvedélyes európai polgár José Manuel Barroso az Eötvös Loránd Tudományegyetemen n Hargita Árpádné: Sikereink, és ami még hiányzik a megoldáshoz n Iván Gábor: Stratégiai irányok a spanyol belga magyar EU-elnökség programjában és a trió együttmûködésének más területein n Deák Péter: Egy elmozduló, többpillérû világrend új erõszakformái n Herzog Tamás: Vízi szállítási teljesítmények az Európai Unióban XIII. ÉV OLYAM 11. SZÁM NOVEMBER

2 EURÓPAI TÜKÖR Kiadja a Magyar Köztársaság Külügyminisztériuma, a HM Zrínyi Kommunikációs Szolgáltató Kht. támogatásával. elelõs kiadó: A szerkesztõbizottság elnöke: A szerkesztõbizottság tagjai: õszerkesztõ: Lapszerkesztõ: Lapigazgató: Rovatszerkesztõk: Szerkesztõk: Mûszaki szerkesztõ: A szerkesztõség címe: Terjesztés: Korsós Tamás Palánkai Tibor Bagó Eszter, Balázs Péter, Balogh András, Barabás Miklós, Baráth Etele, Bod Péter Ákos, Erdei Tamás, Gottfried Péter, Halm Tamás, Hefter József, Horváth Gyula, Hörcsik Richárd, Inotai András, Iván Gábor, Kádár Béla, Kassai Róbert, Kazatsay Zoltán, Levendel Ádám, Lõrincz Lajos, Magyar erenc, Nyers Rezsõ, Somogyvári István, Szekeres Imre, Szent-Iványi István, Török Ádám, Vajda László, Vargha Ágnes orgács Imre Hovanyecz László Bulyovszky Csilla azekas Judit, Becsky Róbert Asztalos Zsófia, arkas József György Lányi György Magyar Köztársaság Külügyminisztériuma 1027 Budapest, Nagy Imre tér 4. Telefon: , , Horváthné Stramszky Márta, mstramszky@kum.hu Az Európai Integrációs Iroda kiadványai hozzáférhetõk az Országgyûlési Könyvtárban, valamint a Külügyminisztérium honlapján ( Kiadványaink menüpont). A kiadványcsalád borítón látható emblémája Szutor Zsolt alkotása. Nyomdai elõkészítés: Omigraf Kft. Nyomdai kivitelezés: Pharma Press Kft. ISSN

3 EURÓPAI TÜKÖR 2008/11. A KÜLÜGYMINISZTÉRIUM OLYÓIRATA

4 Tartalom Egy szenvedélyes európai polgár JOSÉ MANUEL BARROSO az Eötvös Loránd Tudományegyetemen HARGITA ÁRPÁDNÉ: Sikereink, és ami még hiányzik a megoldáshoz. Gondolatok Magyarország EU-csatlakozási tárgyalásai lezárásának hatodik évfordulójára I GRÚBER KÁROLY: A brit-orosz kapcsolatok dilemmái két évvel a Litvinyenkó-gyilkosság és két hónappal a grúz-orosz háború után GYULAI-SCHMIDT ANDREA: Aranyrészvények Európában ÉDERER ÁGNES: Befejezetlen szlovén demokrácia HEGEDÛS DÁNIEL: Hosszú adósság. Miért nem ratifikálja Magyarország a Madridi Keretegyezmény kiegészítõ jegyzõkönyveit? Magyar EU-elnökség, 2011 IVÁN GÁBOR: Stratégiai irányok a spanyol belga magyar EU-elnökség programjában és a trió együttmûködésének más területein Európai biztonság- és védelmi politika DEÁK PÉTER: Egy elmozduló, többpillérû világrend új erõszakformái Szemle TUKA ÁGNES: Regionális identitás nemzetközi nyomás a kialakítására? A Dél-dunántúli Régió képviselete Brüsszelben Uniós aktualitások Központi Statisztikai Hivatal HERZOG TAMÁS: Vízi szállítási teljesítmények az Európai Unióban Konferenciák ejlesztés és segélyezés az Európai Unióban és Magyarországon (Majsa Dóra) Olvasólámpa The Implication of EU Membership on Immigration Trends and Immigrant Integration Policies for the Bulgarian Labour Market (Az EU-tagság hatása a bevándorlási trendekre és a bevándorlók bolgár munkaerõpiaci integrálását célzó politikákra) (Artner Annamária) Monitor English summaries

5 3 Egy szenvedélyes európai polgár José Manuel Barroso az Eötvös Loránd Tudományegyetemen A Magyar Tudományos Akadémia budapesti székháza adott otthont szeptember 15-én az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EITI) alakuló ülésének. Az Európai Bizottság június 18-án döntött úgy, hogy az intézetnek Budapest legyen a székhelye, és az ünnepélyes eseményre Magyarországra érkezett José Manuel Barroso. Az Európai Bizottság elnöke az EITI-vel kapcsolatos protokollrendezvényen túl találkozott a budapesti egyetemisták mintegy 150 fõs csoportjával. A kötetlen beszélgetés ötlete a Magyar Televíziótól származott, szervezésében az MTV nemzetközi igazgatóságától a Barroso-kabineten át a Külügyminisztériumig számosan vállaltak szerepet. Az ELTE lágymányosi campusán lebonyolított találkozó moderátora D. Tóth Kriszta, az MTV korábbi brüsszeli tudósítója, a Híradó és a Panoráma mûsorvezetõje volt. Az Európai Bizottság vezetõje azt üzente a szervezõknek, hogy a fiatalokkal folytatott beszélgetés budapesti látogatásának egyik csúcspontja volt. Az Este címû tévémûsor összefoglalta a találkozón elhangzottakat, lapunk pedig az egész beszélgetés szerkesztett anyagát olvasóink rendelkezésére bocsátja. D. Tóth Kriszta: Elnök úr, nagyon szépen köszönjük, hogy eljött ide. Az elsõ kérdést én magam teszem fel, a további kérdéseket a diákok. Ön az Európai Innovációs és Technológiai Intézet, az Európai Unió legfiatalabb intézménye alakuló ülésére érkezett Magyarországra. Mit gondol, mikorra születnek meg ennek a központnak az elsõ kézzelfogható eredményei? J. M. Barroso: Nos, a mai napon tartottuk az igazgatótanács alakuló ülését, megválasztották az elnökét ennek az intézetnek. Rendkívül fontos intézmény, hiszen megpróbálja összekötni a kutatást, az oktatást és az innovációt, méghozzá európai szinten. Kétségtelenül remek kiválósági központjaink vannak a kutatásban, és nagyon jó egyetemeink is, de az egyik terület, ahol legalábbis véleményem szerint hiányosságaink mutatkoznak, az az, hogy a kutatás eredményeit a piac nem tudja megfelelõképp hasznosítani. Ez az intézmény valóban össze kell kösse az egyetemeket az üzleti körökkel, valamint az oktatással. Az Európai Innovációs és Technológiai Intézet hálózati alapon mûködik majd, amelynek központja Budapesten van. Szeretnék gratulálni Magyarországnak, Budapestnek, hogy otthont ad ennek a fontos projektnek. Erõs verseny volt, amit önök megnyertek, gratulálunk. Azért is nyertek, mert Magyarország nagy tradícióval rendelkezik a tudomány területén, például ez az egyetem is, ahol most vagyunk. Azt hiszem, Magyarország ezután is elkötelezett lesz, és támogatja majd ezt a nagyon fontos európai projektet. Az idõponttal kapcsolatban 2010-et említeném. Akkor indítjuk el az úgynevezett Tudás és Innovációs Közösségeket, amelyekben azok az intézmények, egyetemek és

6 4 EURÓPAI TÜKÖR 2008/11 NOVEMBER üzleti körök vesznek majd részt, amelyek itt összefognak. Ma találkoztam az igazgatótanáccsal, tagjai Európa más és más részeirõl érkeztek, néhányan az üzleti életbõl, néhányan a közgazdaság különbözõ területeirõl, megint mások kiemelt egyetemekrõl és kutatóhelyekrõl, és most õk tervezik a különféle munkamódszereket ezen intézmény vonatkozásában. Éppen ezért azt gondoljuk, hogy 2010-re ez készen lesz, és mûködni fog. D. Tóth Kriszta: Köszönjük, szaván fogjuk, elnök úr! Most pedig átadom a szót a diákoknak. Nazán Csaba, Zsigmond Király õiskola: Az olimpián az európai uniós tagállamok összességében több érmet és több aranyérmet szereztek, mint Kína vagy az Egyesült Államok. Vajon elõfordulhat-e az a jövõben, hogy az uniós tagállamok közös zászló alatt vonulnak és az érmek közös statisztikában szerepelnek, hogy ezzel is bizonyítsák az unió erõsségét, sport iránti elkötelezettségét? J. M. B.: Az olimpiai játékok vége felé én is elkezdtem számolni az érmeket. Az Európai Unió tagállamai tényleg több érmet nyertek, mint Kína és az Egyesült Államok együtt, úgyhogy ez valóban nagyon impresszív eredmény, de nem az Európai Bizottságnak vannak sportolói, hanem a nemzeteknek, és nyilvánvalóan a nemzeti sportszövetségeknek, illetve a nemzeti olimpiai bizottságoknak, hogy pontosak legyünk. Nekik vannak csapataik, és az igazság az, hogy õk szeretnék a saját nemzeti zászlaik alatt megtartani ezt, úgyhogy azt hiszem, van némi ellenállás néhány ilyen nemzeti intézmény részérõl a tekintetben, hogy európai zászló alatt vonuljanak fel. Természetesen én nem ellenezném, ha európai zászló lobogna ilyenkor, de úgy vélem, a jelen helyzet is elfogadható. Ami nagyon fontos, az az, hogy Európa valóban jól teljesít a sportban, és nagyon remélem, hogy az innováció, a technológia, a kultúra terén és más területeken is. Baranyi Márton, Budapesti Corvinus Egyetem: A Lisszaboni Szerzõdés módosításával kapcsolatban szeretnék kérdezni. Milyen válasza van az ír nem -re az Európai Bizottságnak? J. M. B.: Mint tudják, a Lisszaboni Szerzõdés reformszerzõdés, ezt az Európai Unió mind a 27 kormánya aláírta. Most történt meg elõször az, hogy az összes tagállam aláírt és támogatott egy ilyen szerzõdést, de volt egy nem szavazat Írországban. Mivel azonban a szerzõdés életbelépése egyhangú döntést igényel, minden tagállamnak jóvá kell hagynia. Úgyhogy azt gondoljuk, hogy most folytatni kell a ratifikációs folyamatot. Eddig már 24 ország ratifikálta. Gratulálunk egyébként Magyarországnak ismét, hiszen Magyarország volt az elsõ állam, amely a ratifikációs folyamatot befejezte, a magyar parlament ratifikálta elsõként a szerzõdést. Ez azt mutatja, hogy valós elkötelezettség van Európa, az Európai Unió iránt, ezt a parlament megmutatta, és remélem, hogy a magyar nép is így gondolja. Úgy gondolom, hogy ír barátaink akik egyébként nagyon támogatják az európai integrációt is megpróbálnak megoldást találni. Írország miniszterelnöke eljön az Európai Tanács következõ ülésére, és megígérte, hogy elmondja a nézeteit arról, miként kellene ezt a helyzetet kezelni. Gondolom, kell egy kis idõt adni nekik, és úgy vélem, hogy az írek akik egyébként nagyon fontos tagjai az uniónak nem kívánják majd blokkolni az összes tagállam további útját az európai integráció felé.

7 EGY SZENVEDÉLYES EURÓPAI POLGÁR 5 Persze, ehhez további idõ kell, és ezt a kérdést mindenképpen oly módon kell kezelnünk, ami figyelembe veszi és tiszteletben tartja az ír nép érdekeit, kívánságát is. Nagy Mihály, Budapesti Corvinus Egyetem: Az iraki háborúnak egy következményérõl szeretném kérdezni elnök urat. Ugyanis az USA és az EU is minél több demokráciát szeretne látni a világban, ugyanakkor a demokráciaexportról és a nemzetépítésrõl már megoszlik a véleményük. Tehát a meghonosítás módjáról. Amit pedig az utóbbi idõben láttunk az iraki hadszíntéren, az az, hogy az erõszak szintje soha nem látott mértékben csökkent, egyre több ország küld szívesen nagykövetet Bagdadba, a kereskedelem élénkül, visszatér az élet az utcákra. Vagyis az USA egyedül a sorozatban elkövetett hibák ellenére is többet ért el, mint amire bárki számított, és bebizonyította ezzel azt, hogy az EU-ra nincs igazán szüksége, és hogy ha az EU nem reformálja meg önmagát, akkor a globális színpadon csak másodhegedûs lehet. J. M. B.: Véleményem szerint az Egyesült Államok érdekelt abban, hogy együttmûködjön Európával a globális kérdések tekintetében. Ez egyébként nemcsak a vágyam, hanem azt gondolom, hogy már teszünk is lépéseket ebben az irányban. Példának okáért, itt ez a legutóbbi válság, Oroszország és Grúzia között. Valószínûleg önök is láthatták, hogy Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter-asszony mielõtt Grúzia fõvárosába, Tbiliszibe ment, azelõtt Párizsba utazott, amely az Európai Unió jelenlegi elnökségének fõvárosa, hogy segítse és támogassa a mi erõfeszítéseinket a megoldás keresésében. A világ ma egyre bonyolultabbá, egyre kiszámíthatatlanabbá válik, és bizonyos esetekben egyre veszélyesebbé is. Ezért teljesen egyértelmû, hogy azok, akik politikai tudományokat vagy nemzetközi kapcsolatokat hallgatnak, illetve azok, akik ezt nem iskolai tárgyakként tanulják, viszont mégis figyelemmel kísérik a világ eseményeit, egyetértenek velem abban, hogy most már nincs egyetlen egy olyan ország, amely kontrollálná, ellenõrizné és irányítaná a glóbuszt. Ez lehetetlen ma, amikor a globalizáció megváltoztatja a világot. A globalizációt nem elsõsorban politikai szándékok vagy kormányzatok irányítják, hanem nagymértékben a technológia, a tudomány, az a forradalom, amely az informatikában és az informatikai tudományokban megvalósult. Tehát nincs egy olyan szuperhatalom, amely mindent ellenõriz. Önök már most egy nagyon izgalmas világban élnek, amely tele van lehetõségekkel, de természetesen tele van kockázatokkal is. Ezzel együtt úgy látom, az Egyesült Államoknak érdekében áll az, hogy Európával bizonyos alapelvekben osztozzon: a demokráciában, a jogállamiságban, az emberi jogokban. Sok dologban nem értünk egyet, mégis úgy gondoljuk, vannak közös értékek, úgyhogy az õ érdekükben is áll csakúgy, mint a mi érdekünkben, hogy együttmûködjünk azért, hogy ez az új világ, amelyet teremtünk, élhetõ világ legyen. Ez persze nem jelenti azt, hogy mindenben egyetértünk majd, természetesen nem. De az együttmûködés még akkor is nagyon fontos, ha a múltban voltak különbségek, és persze nemcsak az Európai Unió és az Egyesült Államok között, hanem mások vonatkozásában is. Olyan országokat is be kell vonni, amelyek tõlünk távolabb állnak, olyanokat is, amelyek ma még nem demokráciák, de ahol mégis úgy ítéljük meg, hogy valamiféle elõrelépés már történt. Úgy gondolom tehát, hogy nagyon alapvetõ kérdés, amit ön feltett, hiszen a világ már nem egy vagy két szuper-

8 6 EURÓPAI TÜKÖR 2008/11 NOVEMBER hatalom által vezetett, hanem egyre inkább plurálissá válik. Egy olyan világ, ahol Európa valóban tudja érvényesíteni szavát, hiszen majdnem ötszázmillió ember él az Európai Unióban. Az EU-tagállamok együttesen már a világ elsõ számú gazdaságát jelentik, megelõzve az Egyesült Államokat, világszerte a legnagyobb kereskedelmi hatalom. Emellett az unió a legnagyobb támogatást nyújtja a fejlõdõ országoknak. Ha összeadjuk az erõforrásainkat, akkor valóban el tudunk érni változást. Miért is nem értünk el eddig ilyen változást? Azért, mert bizonyos idõkoherencia hiányzik a külsõ tevékenységeink tekintetében. Például nincsen közös energiapolitikánk, pedig egy olyan piacon, ahol ötszázmillió ember él, lehetetlen, hogy 27 különbözõ energiapolitikával rendelkezzünk. Pontosan ezért dolgozik a Bizottság, és dolgozom én is, próbáljuk meggyõzni a tagállamokat, hogy egységesebb álláspont alakuljon ki, olyan álláspont, amely nem ellentétes a nemzeti szuverenitásokkal, hanem épp ellenkezõleg: az olyan országoknak, mint Magyarország, vagy akár nagyobb államoknak is érdekében áll. Csak így lehet változást elérni a világban. Ha ezt megtesszük, akkor tisztelni fognak amerikai barátaink is és más partnereink is, legyen az Oroszország, Kína vagy India. Nagyon jelentõs hatalmak ezek, amelyek napról napra fontosabbá válnak. Kovács Zsolt, Pázmány Péter Katolikus Egyetem: Én is a Lisszaboni Szerzõdés kapcsán szeretném kérdezni. Az ír népszavazás mennyiben befolyásolja majd az európai értékek közös képviseletét? Továbbá: már nemcsak a merészebb politikai elemzõk, hanem a gazdasági élet szereplõi is beszélnek egyfajta válságról, újabb hidegháborúról. Tehát kérdésem konkrétan, hogy hogyan tovább? J. M. B.: Elõször is a Lisszaboni Szerzõdés hitem szerint nagyon fontos, és úgy gondolom, nagyon hasznos is sok okból. Ezek közül az egyik éppen a külpolitika. Csak egy példa. A kaukázusi válság alatt Sarkozy elnök úr, jómagam, valamint Solana úr, az Európai Unió külügyi fõképviselõje elmentünk Moszkvába, ezt követõen pedig Tbiliszibe, és mindent megtettünk, amit csak tudtunk annak érdekében, hogy békét és stabilitást, kicsivel több stabilitást érjünk el. Ez persze nem a legtökéletesebb megoldás, de ez volt akkor az egyetlen kísérlet a megoldás keresésére, és úgy gondolom, nagyon jól hozzájárultunk a megoldáshoz. Ma Európában a Tanács elnöksége vagy elnöke hathavonta változik, hiszen ma Sarkozy elnök úré ez a tisztség, de a következõ év elsõ felében a Cseh Köztársaság adja az elnökséget, azt követõen Svédország, majd Spanyolország, Belgium, illetve Magyarország 2011-ben. Nagyon jó, hogy ez a rotáció mûködik, de még jobb volna, ha a Tanács elnökének megbízása is, mondjuk, öt évre szólna, csakúgy, mint a Bizottság elnökéé. A Tanács elnöke így az összes országot tudná hosszabb távon képviselni, hiszen a Bizottság mint tudják nem a kormányzatokat képviseli, hanem egy független intézmény, amely csak az általános európai érdekeket képviseli. Néha nem értünk egyet a kormányzatokkal, néha súlyos lépéseket kell tennünk egyes kormányzatok ellen. Tehát amennyiben kifelé akarunk fellépni annak érdekében, hogy a Lisszaboni Szerzõdés innovációja érvényesüljön, ehhez kell egy állandó elnök, az Európai Tanács vezetõjeként, kell egy fõképviselõ, mint amilyen Solana úr, és kell a Bizottság. Ezeknek együtt kell mûködniük. Ezért gondoljuk, hogy a Lisszaboni Szerzõdés nagyon jó megoldás. Legyünk õszinték: az intézmények nagyon fontosak, de nem tudják he-

9 EGY SZENVEDÉLYES EURÓPAI POLGÁR 7 lyettesíteni a politikai akaratot vagy elkötelezettséget. Azt a kultúrát, amely az európaiság kultúrája, az együtt cselekvés kultúrája. Miért tudtunk így fellépni együtt a már említett kaukázusi válságban? Azért, mert szeptember 1-jén az európai állam- és kormányfõk találkoztak Brüsszelben, és megbeszélték az álláspontjukat Oroszországgal kapcsolatban. Voltak különbözõségek, hiszen egyes tagállamok erõsebb lépéseket akartak, mások kevésbé erõseket, mégis lehetõség nyílt egy közös álláspont kialakítására, és ez valóban politikai elkötelezettség, politikai akarat kérdése. Ezért remélem, hogy az európai kormányok elismerik, felfogják: ez az egyetlen módja annak, hogy befolyásolni lehessen a világot. Ha befolyásolni szeretnénk a világot az európai értékekkel (szabadság, béke, demokrácia, szolidaritás) amelyek szerintem jó értékek, s nemcsak számunkra jók, hanem másoknak is, akkor ezt kell tennünk. Nagyon sok problémánk van Európában, mégis úgy gondolom, együtt tudunk élni a gondjainkkal. Azt szoktam mondani: sokkal jobban örülök annak, hogy azokkal a problémákkal élünk, amelyek itt vannak Európában, mint ha olyanokkal küszködnénk, mint amilyenek ott vannak, ahol nincs demokrácia, vagy ahol éhínség van, vagy ahol nincsen víz. Nagyon népszerû Európában válságról beszélni, és persze tényleg vannak nehézségeink, de egy kicsit próbáljunk gondolatban elutazni, próbáljunk beülni egy idõgépbe. Hogy nézett ki Európa 60 évvel ezelõtt? Holokauszt volt, itt volt ezen a kontinensen, ez volt az emberiség történetének egyik legszörnyûbb idõszaka. Milyen volt Európa, mondjuk, 35 évvel ezelõtt? Az olyan európai országok, mint például Portugália az én hazám, Spanyolország és Görögország diktatúrában éltek. Kicsivel több, mint 20 évvel ezelõtt egyetlen kelet-közép-európai ország sem volt szabad. Közülük voltak olyanok, amelyek nem voltak önállóak sem, mint például a balti államok. Válságban vagyunk? kérdem én. Most elõször van az, hogy 27 ország békében, demokráciában és viszonylagos gazdasági jólétben él Európában, még akkor is, ha vannak társadalmi és szociális problémáink, sõt, bizonyos esetekben vannak valódi szegénységgel kapcsolatos gondjaink is. Tehát összehasonlíthatjuk azt, amit csinálunk, a világ más részeiben zajló eseményekkel. Tudjuk, hogy a világ más részein vannak dinamikus gazdaságok. Igen, de néha ennek ára van. Környezeti ára van példának okáért, tönkreteszik a környezetüket, a folyóikat, az életminõségüket, vagy nem tisztelik a dolgozók szociális jogait, vagy nem tisztelik a szabadságjogokat. Akarjuk mi ezt? Én nem hiszem, hogy az európaiak ezt akarják. Mit akarunk? Megvédeni az európai modellt, a nyílt társadalom modelljét, a nyílt gazdaság modelljét, de úgy, hogy közben nem engedjük el az emberek kezét, hanem szolidaritást tanúsítunk; egy hálót húzunk ki, és megpróbáljuk megfelelõen kiegyensúlyozni ezt a két dolgot, és ily módon megpróbálunk ellenállni annak a versenynek, ami kívülrõl jön. Tehát amikor Európáról beszélek, én nem beszélek válságról, hiszen ha történelmi léptékben gondolkodunk, akkor megérthetjük, hogy Európa ma sokkal jobb, mint korábban volt ben érkeztem elõször az önök országába. (Egyébként Salzburgban jártam egy egyetemi kongresszuson, akkoriban politikai tudományokat tanítottam Genfben egyetemi tanársegédként.) Elmondhatom önöknek, hogy ma léteznek ugyan problémák, de sokkal jobb helyzetben vannak, mint 1981-ben.

10 8 EURÓPAI TÜKÖR 2008/11 NOVEMBER Kalmár Szilvia, Budapesti Corvinus Egyetem: A kérdésem részben bõvítéspolitikai, részben energiapolitikai. A Gazpromról tudjuk, hogy Észak-Afrikában és Szerbiában, tehát a Balkánon is befolyást szerez általa Oroszország. Úgy tûnik, hogy az Európát körbevevõ energiahálózaton talán az egyetlen rés Törökországnál van. Lehetséges-e, hogy Törökország csatlakozása szorosan összefügg majd ezzel a kérdéssel? J. M. B.: Azon döntésünk, hogy tárgyalni kezdjünk Törökországgal, olyan döntés volt, amelyet Európa összes kormányzata hozott meg. Néha persze vannak kételyek e tekintetben, de kérem, ne felejtsük el, hogy ezt a döntést nem a Bizottság hozta meg egyedül. Ez a döntés a mostani energiaválság elõtt született. Úgy gondolom, Törökország nagyon fontos ország, sok tekintetben. Nemcsak azért, mert igen fontos tranzitnyomvonalat jelent az energiaszállítás tekintetében, hanem azért is, mert egy gyorsan növekvõ gazdaságról beszélünk, fiatal populációval. Ha Törökország be tudja bizonyítani, hogy egy muzulmán állam képes demokráciaként mûködni legyünk õszinték, ilyenbõl elég kevés van a világon, tehát ha be tudják bizonyítani, hogy egy muzulmán társadalom tud úgy mûködni, hogy tiszteli azokat az értékeket, amelyekben Európában hiszünk (a jogállamiságot, az emberi jogokat, a nõk jogait), az nagyon fontos. Van azonban más is: a katonai és a polgári hatalom elválasztása, a szakszervezetek jogai, a szólás teljes szabadsága, tehát minden, ami egy modern demokráciában kell. Ha ezt elérjük, az nagyon jó Törökországnak, és nagyon jó Európának összességében, mivel stabilizálja a világ ezen részét. Hiszen mit szeretnénk jobban: Törökországot vagy Iránt? Melyik modellt szeretnék látni egy muzulmán országban? A török, vagy az iráni modellt? Na, ez a kérdés az európaiak számára. Úgyhogy úgy gondolom, nagyon fontos, hogy folytassuk a tárgyalásokat Törökországgal, támogassuk azokat, akik Törökországban azért harcolnak, hogy modern demokráciában élhessenek, és a döntést természetesen ezt követõen kell meghozni. Látnunk kell, hogy Törökország készen áll-e a tagságra, és hogy Európa készen áll-e arra, hogy egy ilyen fontos országot befogadjon. Erdõs Attila, Eötvös Loránd Tudományegyetem: Milyen határai vannak ön szerint az Európai Unió bõvítésének? J. M. B.: A saját véleményemet tudom errõl elmondani, illetve az Európai Bizottság véleményét. Tárgyalásokat kezdtünk néhány országgal, és megígértük nekik, hogy abban az esetben, ha az összes kritériumnak megfelelnek, taggá válhatnak. Ezek Horvátország és Törökország. Ezenkívül azt is mondtuk, hogy a balkáni országok, amelyek szintén Európához tartoznak, ha megvalósítják a megfelelõ reformokat, akkor egy napon az Európai Unió tagjaivá kell váljanak. Azt gondolom, a belátható jövõben ez a feladatunk. Horvátország: ha minden a tervek szerint halad azaz ha õk is elvégzik a saját dolgukat, házi feladatukat, akkor 2009-ben akár a tárgyalások végére is juthatnak velünk. A Balkán többi államával kapcsolatban úgy gondolom, hogy ott jelentõs fejlemények várhatók, hiszen Szerbia, mint önök is tudják, nagyon fontos országa a régiónak, és ha és amennyiben és ezt aláhúzom: ha és amennyiben! minden jól halad, akkor jövõre tagjelölt státust kaphat, majd ezt követõen elkezdhetjük a tárgyalásokat. Úgy vélem tehát, hogy Európa a bõvítés felé mozdul el. Törökország tekintetében folytatjuk a tárgyalásokat, de Törökország

11 EGY SZENVEDÉLYES EURÓPAI POLGÁR 9 méretei és természete miatt sokkal bonyolultabb kérdés. És legyünk õszinték: van azért ellenállás bizonyos tagállamaink közvéleményében e tekintetben, és az Európai Unióban 27 demokrácia van, tehát nem hozhatunk úgy döntést, hogy figyelembe ne vennénk azt, hogy mit akar a közvélemény. Éppen ezért idõre van szükségünk ahhoz, hogy ezt a folyamatot folytassuk. Mégis úgy hiszem, hogy ez az õ érdekükben is áll, meg a mi érdekünkben is, hiszen ez az, ami a stabilitást biztosítja, Európa környezetének stabilitását. Vannak más országok is, amelyek szeretnének csatlakozni Európához. Eldöntöttük, hogy az ajtókat nem zárjuk be elõttük, de a tagállamok, azaz az Európai Unió tagállamainak kormányzatai úgy gondolják, hogy nem tudunk további elkötelezettségeket vállalni a bõvítést illetõen, hiszen már nagyon sokat bõvítettünk egy viszonylag rövid idõ alatt, 15-rõl 27-re nõtt a tagállamok száma. Emlékszem, amikor nem olyan rég Portugália külügyminisztere voltam, akkor még csak 12-en voltunk, aztán 15 ország, Ausztriával, innországgal és Svédországgal, majd 25, az önök országa ebben a körben csatlakozott, majd legutóbb Romániával és Bulgáriával 27-re nõtt a tagállamok száma. Úgyhogy meg kell értenünk, hogy a bõvítés nem mehet konszolidáció nélkül. Két dolgot kell egyszerre tennünk: az Európai Unió kibõvítését és párhuzamosan az intézményrendszer konszolidálását. Ezért volt fontos a Lisszaboni Szerzõdés, hiszen a 27-ek Európája nem dolgozhat tovább ugyanazokkal a módszerekkel, mint a 12-ek vagy 15-ök uniója. Sokkal több döntést kell többségi szavazással meghozni, hiszen ha minden egyes kérdésrõl egyhangú döntést próbálnánk elérni, akkor ez nagyon idõigényes lenne, ezért van az hadd használjak egy ilyen kifejezést, hogy dialektikus kapcsolat van a bõvítés, a konszolidáció és a mélyítés között. Komári Ágnes doktorandusz, ELTE jogi kar: Lát-e lehetõséget az Európai Bizottság a genetikailag módosított növények engedélyezésére? J. M. B.: Ez az egyik legnehezebb kérdés a döntéshozatalunkban Brüsszelben. A Világkereskedelmi Szervezet szabályai szerint az Európai Uniónak nem lenne szabad korlátoznia a genetikailag módosított növények behozatalát. De mint tudják, ugyanakkor nagyon erõs aggályok vannak akár környezeti, akár közegészségügyi, népegészségügyi szempontból az EU számos tagállamában és közvéleményében. Éppen ezért e kockázatok kiértékelésére nagyon szigorú mechanizmust vezettünk be. Tehát a környezeti és népegészségügyi, közegészségügyi aggodalmak megfontolását jelenti, amikor engedélyt adunk bármilyen ilyen jellegû termék, tehát genetikailag módosított szervezetek, illetve termékek behozatalára. Néha ez eléggé ellentmondásos dolog. A Bizottságban egyébként megpróbáljuk a döntéseinket tudományos bizonyítékok alapján meghozni. A lehetõ legjobb tudományos szakembereket kérjük fel, az õ véleményük alapján döntünk, és ha úgy érezzük, hogy a kockázat elhanyagolható, akkor azt mondjuk, igen, behozható, ha pedig nem, akkor pedig nemet mondunk e genetikailag módosított termékek behozatalára. Nem látok jobb lehetõséget, mert, õszintén, nem gondolom, hogy megfelelõ lenne, ha minden termék politikai szavazás tárgyát képezné, hiszen vannak olyan alkalmak, amikor a politikai döntéshozóknak ki kell vonulniuk, és át kell adniuk a terepet a tudomány képviselõinek. Tudjuk, hogy a tudomány sem tökéletes, azt hiszem, az egyetemen

12 10 EURÓPAI TÜKÖR 2008/11 NOVEMBER már önök is sokszor megtapasztalták, hogy néha a legjobb tudósok is hibázhatnak. Mégis úgy gondolom, hogy ezekben a kérdésekben jobb a tudományra támaszkodni, mint a politikára. Várai Róbert, Central European University gazdasági kara: Milyen megoldást lát ön a demográfiai változásra? J. M. B.: Nos, hát egyszerû választ is adhatnék önnek: csináljanak több gyereket (derültség, taps)! Komolyra fordítva a szót, valóban nagyon súlyos demográfiai problémáink vannak Európában egyébként Magyarországon is. Különösen akkor nagy a baj, amikor a világ más részeivel vetjük össze az itteni helyzetet. Úgyhogy amit az elõbb említettem, az nyilvánvalóan egyéni döntés kérdése, de az egyik fontos dolog, hogy nem kényszerítjük az embereket arra, hogy gyereket vállaljanak, vagy nem gátoljuk meg õket ebben (mert egyes országokban ez is megtörténhet). Nálunk nincsenek ilyen politikák, egyéni döntés, hogy valaki vállal-e gyereket, vagy sem, alapít-e családot, vagy nem. Véleményem szerint ennek így is kell lennie. De ettõl eltekintve nagyon fontos, hogy a közpolitikák az életet versenyképesebbé tegyék azok számára, akik szeretnének családi életet is és szakmai életet is élni. Azok számára, akik szeretnének gyermeket vállalni, és utána dolgozni is. Vannak olyan nõk, akik szeretnének szakmai karriert építeni, személyes ambícióikat szeretnék kiterjeszteni, és szeretnék közben megtartani azt a lehetõséget is, hogy gyermeket vállaljanak. Hiszen hagyományosan a nõk több idõt szántak a gyermeknevelésre, mint a férfiak. Éppen ezért nagyon fontos, hogy a közpolitikák megkönnyítsék a gyermekfelügyeletet, tehát akár a hivatalos iskolaköteles kor elõtt is legyen gyermekgondozási lehetõség. Bizonyos országokban 5, máshol 6 évesen válnak iskolakötelessé a gyerekek, de fontos, hogy ez elõtt is legyen ilyen lehetõség, illetve legyen szülési szabadság, gyermeknevelési szabadság, mind a férfiak, mind a nõk számára. Ezek a politikák egyébként nem közösségiek, a jelenlegi szerzõdések szerint, sõt a Lisszaboni Szerzõdés szerint sem, hanem a nemzeti kormányok hatáskörébe tartoznak. Nagyon érdekes például összehasonlítani az északi, skandináv országokat a dél-európaiakkal. Tradicionálisan a dél-európai államokban sokkal magasabb a születésszám, a legutóbbi idõben viszont a skandináv vagy az északi országok megelõzték a délieket, méghozzá azért, mert olyan aktív politikákat vezettek be, amelyek demográfiai kihatással járnak. Mindezek mellett a migráció is fontos, szükségünk van a bevándorlókra Európában. Nagyon fontos persze, hogy a migrációt felelõsséggel kezeljük. Azt gondolom, két veszélyt kell elkerülnünk. Az egyik az, hogy egy bezárkózott elefántcsonttorony- Európát építsünk, amikor azt mondjuk, senki nem jöhet be Európán kívülrõl Európába ez nagyon buta hiba lenne. De a másik nagy hiba az lenne, ha azt mondanánk: teljesen nyitottak vagyunk, bárki bejöhet, jöjjön mindenki! Az európai társadalmaknak nehézséget jelentene e jelenség feldolgozása, éppen ezért irányítanunk, kezelnünk kell a migrációt, a bevándorlást, és ez az, amit teszünk. Az Európai Unión belül a mozgás szabad. Önök is a schengeni övezetbe tartoznak, mint ahogy a legtöbb európai ország, és persze nagyon abszurd lenne, ha 20, 25 vagy 27 migrációs politika létezne. Hiszen ha az egyik ország hoz egy döntést, akkor ennek azonnal kihatása van a többi országra. Éppen ezért éppen most, a francia elnökség ide-

13 EGY SZENVEDÉLYES EURÓPAI POLGÁR 11 je alatt az a javaslat van a Bizottság elõtt, hogy közös elveket dolgozzunk ki a migráció, a bevándorlás és a menekültjog, a menekült státus tekintetében. Megismétlem: azt gondolom, nagyon fontos az Európai Unió számára a migráció, a bevándorlás. Több bevándorlóra van szükségünk Európában, de ezt megfelelõen kell kezelni, azaz harcolnunk kell az illegális bevándorlás ellen, hiszen bizonyos bûnözõi hálózatok ezt kihasználják. Például Afrikából nagyon rossz állapotban érkeznek ide emberek, akik haldokolnak, mire elérik Európa déli partjait, például a Kanári-szigeteket vagy Olaszországot, Máltát. Ezeket az embereket kihasználják ezek a bizonyos hálózatok, úgyhogy mindenképpen keményen fel kell lépnünk az illegális migráció ellen, viszont nagyvonalúnak kell lennünk a migráció más vonatkozásai tekintetében. Ilyen politikákat kell kialakítanunk, és ez nagyon nehéz. Tehát több aktív politika kell, ami megkönnyíti és ösztönzi a gyermekvállalást, és összeegyeztethetõvé teszi a szakmai élettel és az egyéni ambíciókkal, ugyanakkor aktív és felelõsségteljes politikákkal kell segíteni a migrációt, a bevándorlást Európába. D. Tóth Kriszta: Bár még sokáig szívesen hallgatnánk elnök urat, elfogyott az idõnk. Záró kérdésünket egy kollégám teszi fel. Lung Bettina: A Magyar Televízó Eurtaxi címû mûsorának munkatársa vagyok, melyben különbözõ európai uniós országokban készítünk interjúkat az ott élõkkel európai uniós témákkal kapcsolatosan. A kérdésem az lenne, hogy ha ön velünk dolgozna, akkor mit kérdezne az Európai Unió állampolgáraitól? J. M. B.: Egy nagyon õszinte kérdést tennék fel elõször. Ez így hangzana: hogyan tudná összehasonlítani jelenlegi életét azzal az élettel, amit akkor folytatott, mielõtt országa az Európai Unió tagjává vált? Azt gondolom, hogy ez nagyon fontos kérdés. De egy nem ennyire õszinte kérdést is feltehetnék, mert ez már persze nyilván a saját véleményemet is sugallná. Megkérdezném az embereket: Tudták-e önök azt, hogy az Európai Unió nélkül a telefonhívások díja sokkal magasabb lenne? Tudják-e azt, hogy az Európai Unió nélkül nem tudnának úgy utazni, ahogy most tudnak? Tudják-e, hogy az Európai Unió mit adott önöknek konkrétan, az életüket tekintve? Hiszen ha valaki a schengeni területen van, akkor szabadon utazhat, útlevél nélkül Európában. Tudják-e azt, hogy amikor én még fiatalember voltam, mint önök most, akkor félelmetesen nehéz volt Portugáliából elmenni Spanyolországba, legalábbis bürokratikus tekintetben? De ez a kérdés már nyilvánvalóan tartalmazná a saját véleményemet és Európa iránti elkötelezettségemet, szenvedélyemet is, márpedig a cél az, hogy objektív kérdéseket tegyünk fel. D. Tóth Kriszta: Köszönöm szépen elnök úr, a szenvedélyessége megnyerõ volt. Köszönöm, hogy megjelent körünkben, és remélem, hogy ezt a beszélgetést még folytathatjuk. n

14 12 EURÓPAI TÜKÖR 2008/11 NOVEMBER HARGITA ÁRPÁDNÉ Sikereink, és ami még hiányzik a megoldáshoz Gondolatok Magyarország EU-csatlakozási tárgyalásai lezárásának hatodik évfordulójára I decemberében lesz hat éve annak, hogy a keleti kibõvítés ún. Koppenhágától Koppenhágáig folyamata véget ért. Az Európai Tanács december i ülésén lezárultak nyolc közép-kelet-európai országgal, köztük Magyarországgal, valamint Máltával és Ciprussal a csatlakozási tárgyalások, Románia és Bulgária pedig menetrendet kapott azok befejezésére. Megérett már az idõ tehát arra, hogy áttekintsük: mit értünk el a tagság csaknem öt éve alatt, hol vannak még megoldandó problémák, eltekintve az újonnan jelentkezõ feladatoktól/kihívásoktól. A cikk szerzõje 1989 óta intenzíven részt vett ebben a folyamatban: a tárgyalások elõkészítõ szakaszában és a tárgyalási szakaszban is. Gondolatait, tapasztalatait három részben, három egymást követõ számban adjuk közre. Elõször is, hosszabb együttmûködési idõszak kell az unión belül ahhoz, hogy egy ilyen hatalmas változás eredményei beérjenek Másodszor a magyar-eu társulási megállapodás megkötését eredményezõ, majd az EU-tagsági tárgyalások résztvevõjeként végzett közel húszéves munka után, immár távolabb kerültem a tûztõl, a napi uniós ügyektõl, és inkább a folyamatok szemlélõje, elemzõje vagyok, mint aktív részese. Ebben a helyzetben a szemlélõ szakértõ nagyobb perspektívából látja a dolgokat, de nem minden összefüggését ismeri, ezért ítéleteiben, következtetéseiben indokolt a szerénység és a visszafogottság, vagyis nem kinyilatkoztatásokat akarok tenni, hanem csupán néhány tényre és folyamatra kívánok rámutatni uniós tapasztalataim alapján. Olyan tényekre és folyamatokra gondolok, amelyek fontosak lehetnek ahhoz, hogy mindenki megértse, miért fontos az EU-tagság, miként használhatjuk ki a leghatékonyabban az unió kínálta lehetõségeket. Harmadszor, e kissé távolibb perspektívából szemlélve az EU-ügyeket, most látom az értelmét olyan gyakran idézett bölcsességeknek, mint nem lehet ugyanabba a folyóba kétszer belelépni, vagy tempora mutantur et nos mutamur in illis, azaz: változnak az idõk és mi is változunk velük. E bölcsességek igazát egyre inkább tapasztalom EU-tagságunk kapcsán is, ugyanis mindennapi állampolgári és köztisztviselõi életünk során folytonosan új és új problémákkal kell szembenézni, amelyek megoldásra várnak elõbb vagy utóbb. A régi, a csatlakozási tárgyalások során Az összeállítás elõzményét képezi a szerzõ szakmai és magánéletének fõbb eseményeire és tapasztalataira visszatekintõ Évtizedeim képes krónikája címû kézirat, amely a tervek szerint könyvként is megjelenik.

15 SIKEREINK, ÉS AMI MÉG HIÁNYZIK A MEGOLDÁSHOZ 13 nagy izgalmakat okozó problémák megoldódnak, módosulnak, vagy egyszerûen az új problémák háttérbe szorítják õket. Azaz EU-tagságunk is, mint mindennapi életünk, tele van viszonylag állandó elemekkel és változó feltételekkel. Mindazonáltal a korábbi tapasztalatok az új feladatok megoldásában is nagyon fontosak. Szükséges ezért, hogy újabb belsõ és külsõ kihívások, gondjaink közepette megálljunk egy-egy pillanatra, és számot vessünk az európai folyamat eredményeivel, nem rejtve véka alá a még megoldandó ügyeket, megkeresve azt a határvonalat is, amelyen túl saját belsõ hiányosságaink az elõrehaladás akadályozó tényezõi. Az Európához való visszatérés folyamata és a tagságra való törekvésünk azon a feltételezésen alapult, hogy a XXI. századi globalizálódó világban ez fejlõdésünk fontos, sõt elengedhetetlen eszköze. A megtett út, az elért eredmények azt bizonyítják, hogy ebben a feltételezésben nem csalatkoztunk. Ez a leghatározottabb véleményem. Az EU ösztönzést, támogatást adott és ad elõrehaladásunkhoz, és segít külsõ és belsõ biztonságunk megteremtésében és megõrzésében. E cikk áttekintés kíván adni néhány kiemelt kérdéskörben az elért eredményekrõl, a még leküzdendõ akadályokról és nem utolsósorban EU-tagságunk sikeressége érdekében a hazai terepen elvégzett vagy még elvégzendõ feladatokról, olyan feladatokról, amelyek megoldása EU-beli lehetõségeink további hasznosításához szükséges. Egyidejûleg szeretném felhívni a figyelmet néhány tanulságra, amelynek a szem elõtt tartását, figyelembevételét további EU-beli életünk hatékonysága szempontjából fontosnak tartom ahogy azokat immár a partvonalról látom. Magyarországról írok, de tapasztalataink zöme úgy vélem egybevág a velünk együtt csatlakozó kilenc másik új EU-tagállam tapasztalataival. 1. Érdemes volt-e Magyarországnak belépnie az Európai Unióba? Milyen volt a fogadtatásunk? május 1-jével formailag annyi történt, hogy Magyarország neve mellé egy újabb jelzõ került: az Európai Unió tagállama, és középületeinkre kifüggesztették az EU kék alapon tizenkét arany csillagot ábrázoló zászlaját. A lényegi változások ennél jóval mélyebbek voltak, noha nem mindig és nem mindenki számára láthatók és érzékelhetõk. Az EU-tagsággal több generáció több évtizedes vágya vált valóra azzal, hogy a világ egyik meghatározó gazdasági szervezetéhez csatlakozva a demokratikus Európához való visszatérésünk intézményi téren is befejezõdött. Ezzel együtt járt egy sorsdöntõ, de talán nem eléggé ismert minõségi változás is: Magyarország a történelem eddigi tárgyából a történelem egyik társalakítójává lépett elõ, az eddigi kizárólag alkalmazkodó helyzetbõl a döntéshozatal résztvevõjének a helyzetébe került. Beilleszkedésünk viszonylag zökkenõmentes volt mind a belföld, mind a régi tagállamok vonatkozásában, úgy csúsztunk át a nem-eu létbõl az EU-tagságba, az EUtagállami mûködésbe, hogy szinte észre sem vettük. Ami a belföldet illeti, nem következtek be csodák, nem oldódtak meg egy csapásra a gazdaságpolitikai problémáink, mert e problémák korábbi és belsõ eredetûek,

16 14 EURÓPAI TÜKÖR 2008/11 NOVEMBER megoldásukat alapvetõen magunknak kell megtalálnunk. Elindultunk egy, a fejlett Európához való minõségi színvonalbeli és demokratikus jellegû felzárkózás útján, amely elõsegíti mindennapi életünk anyagi-minõségi színvonalának emelkedését és demokratikus jellegének erõsödését. A legérzékelhetõbb, hogy szabadon járunk-kelünk az EU belsõ országhatárain át, ha kedvünk van rá, és ha megvan hozzá az anyagi hátterünk. Aki akar, munkát vállalhat a nyugat-európai EU-országok többségében, vándoréletet élhet egyetemi évei alatt egymás kultúráinak jobb megismerése érdekében, képezheti magát úgy, hogy a diplomáját nem kell többéves, fáradságos munkával honosítani, mert az EU-tagállamok elismerik egymás diplomáit. Ez mindazok számára jelentõs változás, akik megelõzõ évtizedekben átélték a határátlépés és a vámvizsgálat izgalmait, nem beszélve a továbbiakról: a munkavállalásról vagy a tanulásról a nyugati országokban, ami teljes lehetetlenség volt. Javulnak a környezetvédelem körülményei, állataink, növényeink védelme, tisztulnak folyóink és tavaink, ivó- és fürdõvizeink. Épül a Budapesti Szennyvíztisztító, Közép-Európa legnagyobb környezetvédelmi beruházása, ami kihat az emberek egészségére, a Duna tisztaságára, élõvilágára, a hulladékgyûjtés minõségi színvonala változik stb. Közúti hálózatunk új szakaszokkal bõvül, korszerûsödik a vasúti hálózat, így rövidül az országrészek közötti távolság, Sok minden épül és megújul az országban. EU-ügyekkel foglalkozóként külön örömet jelent, hogy a vidéket járva egyre több helyen látom falvakban és városokban a kiírást: épült vagy újjáépült EU-támogatással. Tehát életkörülményeinkben számtalan összefüggésben már látszik, hogy egy fejlettebb gazdasági színvonalat képviselõ integráció tagjává váltunk. Az EU-ról kialakult kép azonban az átlag magyar állampolgárban mégsem ennyire pozitív. Azt hiszem, hogy ez az EU-tagállamokban általános jelenség. Nehezen érthetõ az unió mûködési mechanizmusa, és nem is mindenki akarja ezt megérteni. Emellett a belpolitika erõsen keveredik a fejekben az EU-val, amire a kormányzat és az ellenzék sok helyen, így nálunk is rájátszik. Ne felejtsük el azt sem, hogy EU-tagságunk ideje túl rövid, míg a hagyományok, identitások kialakulásához évtizedek vagy évszázadok kellenek. Egy dolgot azonban senkinek sem szabad elfelejtenie: az unió számos stratégiai jelentõségû feladat megoldásához teremt kedvezõ feltételeket, segít, de nem végzi el helyettünk a nemzeti hatáskörbe tartozó feladatokat. Sokan ezt nem értették meg eddig, és ez okozza azt, hogy az állampolgárok bizonyos hányada csalódott az EU-ban. Két terület van, ahol a magunkkal cipelt problémáink megoldatlanságáért elõszeretettel tesszük meg bûnbaknak az EU-t: az egyik agrárgazdaságunk, a másik a konvergenciaprogramban testet öltõ, hosszú távra ható, reformokat is tartalmazó takarékossági program. (E két kérdéskörrel a késõbbiekben még részletesebben foglalkozom.) Végül néhány szót a humán tényezõrõl. Képes volt-e az új körülményekhez alkalmazkodni? Segítette-e tagságunk eredményességét? Az emberi tényezõ ugyanis nagyon fontos a problémák megoldásában és egy szervezet mûködtetésében. Az EUval kapcsolatos humán tényezõ több csoportba osztható. Vegyük elõször azok körét, akik az EU-intézményekben tevékenykednek, akik az EU alkalmazottai, azaz a közösséget, a közös érdeket képviselik a tagállamok körében. Nekik nagy szerepük van a döntések elõkészítésében és végrehajtásának megszervezésében. Az ide tarto-

17 SIKEREINK, ÉS AMI MÉG HIÁNYZIK A MEGOLDÁSHOZ 15 zók egy szûkebb körét a tagállamok jelölik, a többségük azonban a különféle feladatkörökre kiírt pályázatokon keresztül kezdi el útját az EU-intézmények felé. Bármilyen funkcióról is van szó, a tagállam által jelöltnek és a pályázatra jelentkezõnek komoly megmérettetésen kell átesnie, annak valamennyi tagállamra nézve egységes, az adott feladattól és funkciótól függõen meghatározott követelményeinek megfelelnie. A vizsgáztatás formái eltérõek: írásbeli, szóbeli, személyes, szûkebb körû és nyilvános konzultációk stb., ahol a nyelvi és a szakmai képességeket, ismereteket, tapasztalatokat, a problémamegoldó-készséget, a vezetési képességeket stb. vizsgálják. Sajátos kategóriát képeznek az európai parlamenti képviselõk, akik tagállami megmérettetés útján kerülnek az Európai Parlamentbe (EP), de ezt egy kinti megmérettetés is követi, mert az Európai Parlament is a pártcsaládokra oszláson túl a közösségi feladatok megoldása érdekében szakmai bizottságokra tagolódik, és a parlamenti munka ezek keretében szervezõdik. Örvendetes, hogy Magyarország a vele együtt csatlakozók közül a legelsõk közé sorolódik a közösségi intézményekbe való felvételi arányokat illetõen. Listavezetõk vagyunk, azaz kiemelkedõen eredményesen jutnak be a magyar pályázók az EUintézmények különbözõ posztjaira, szakmai felkészültségüknek, nyelvtudásuknak köszönhetõen. Nem kevésbé örvendetes, hogy a Magyar Köztársaság részérõl az EU-intézményekbe Európai Bizottság, Európai Bíróság, Elsõfokú Bíróság delegált képviselõink, európai bírónk, európai biztosunk, európai parlamenti képviselõink tevékenysége elismerést kiváltóan járul hozzá az integrációs feladatok megoldásához. Ami az Európai Bizottságba delegált biztosunk megmérettetését illeti, ez az elsõ menetben nem járt sikerrel, mert a jelölt nem súlyának megfelelõen kezelte az ügyet. Kovács László felkészülése feltehetõen az aktuális belpolitikai problémák áldozatává vált, miközben a belpolitikai csatározások az Európai Parlamentben történõ meghallgatáson is éreztették hatásukat. Szereplése az Európai Parlamentben bírálatot váltott ki. Emiatt Magyarország elesett egy stratégiai portfóliótól, az energetikától. Az energia jelenleg és a jövõben is valamennyi tagállam számára létfontosságú kérdés, és e téma kezelésében, annak világpiaci, világgazdasági, világpolitikai összefüggései miatt, biztosunk elõélete és tapasztalatai alapján mind Magyarország, mind az unió szempontjából megítélésem szerint különös hasznot tudott volna hozni. (Ez az eset szolgáljon komoly tanulságul a soron következõ biztosjelölteknek: igényes mûfajról van szó, a hazai jelölés nem elég, az EU-vizsga nem formális, alapos felkészülés nélkül nem lehet átjutni. De tanulságul szolgálhat belpolitikánknak is: a belsõ csatározások megjelenítése a nemzetközi szinten nem kívánatos.) Biztosunk felkészülése a második menetre már igen alapos volt, a megmérettetése sikerült, és azóta az EU adó- és vámügyeinek terén magas színvonalon végzi a munkáját. Erre utal tevékenységének kedvezõ sajtóvisszhangja is. Az EU-val kapcsolatos humán tényezõ nem kevésbé fontos körét alkotják azok a kormányzati szereplõk, akik Magyarország képviseletében végzik a munkájukat a politikai döntéseket hozó Európai Tanácsban, a jogi döntéseket hozó Miniszteri Tanácsban, valamint az itt folyó munkát közvetlenül elõkészítõ tanácsi munkacsopor-

18 16 EURÓPAI TÜKÖR 2008/11 NOVEMBER tokban. Ezeknek a kormányzati szereplõknek az elsõdleges feladata, hogy érvényre juttassák az ország aktuális és perspektivikus, stratégiai érdekeit a döntéshozatali folyamatban. Nem kevesebb szakmai felkészültséget, igényességet, nyelvtudást igényel ez a feladat sem. A tagállami érdekeket képviselõk kiválasztásában fontos a felkészültség, a téma hazai és EU-hátterének ismerete, a helyzetfelismerés, a nyelvtudás, mert ez jelentõsen befolyásolja ügyünk képviseletét. Egy kétoldalú tárgyalás sem könnyû, de mindenki fantáziájára bízom, hogy milyen súlycsoportú feladatot jelent a 27-tagú közegben elérni azt, hogy a közös döntés valóban tartalmazza a magyar érdekeket is, vagy olyan kompromisszum legyen, amely nem árt érdekeinknek. Úgy tapasztaltam, hogy az elmúlt években kialakult csapat is igen magas színvonalon végezte, végzi a munkáját, aminek egyik fontos állomása volt a évi uniós pénzügyi keret Magyarországot érintõ elõirányzataiban elért megállapodás. Az EU-beli befogadó közeg számára sem hozott megrázó eseményeket csatlakozásunk, nem járt ilyen következményekkel, a tíz, illetve 2007-tõl tizenkettõ országból álló csoport csatlakozása sem. Nem okoztunk alapvetõ zavarokat a régi tagállamokban az áru-, szolgáltatás-, tõke- és munkaerõpiacokon. Nem árasztottuk el olcsó árukkal ezeket a piacokat. Nem özönlött olcsó munkaerõ ezekbe az országokba. Nem vonultak ki a régi tagállamokból tömegesen a nagy multinacionális vagy a nemzeti tõkén alapuló vállalatok az új tagállamokba. Sõt az Európai Bizottság éves jelentései rendre azt állapítják meg, hogy az említett ötödik csatlakozási hullám kedvezõen járult hozzá a régi tagállamok gazdasági bõvüléséhez, és egészében véve kedvezõ hatást gyakorolt a 27 ország növekedésére, azaz az európai integráció fejlõdésére. Mi az, ami mégis tüske a régi tagállamok lakosságának jelentõs csoportjai számára? A globalizáció, a fenntartható fejlõdés, az ázsiai földrész elõretörõ fejlõdése által támasztott követelmények, valamint a lakosság elöregedése egyre inkább és egyre mélyrehatóbb változásokat igényelnek az EU-tagállamokban megszokott és az elmúlt évtizedekben élvezett szociális modellben, valamint az életszínvonal növelését biztosító feltételekben. A legnagyobb EU-tagállam, Németország számára még külön terhet jelentett és jelent a német újraegyesítés, azaz a keleti országrész felzárkóztatásának napjainkban is tartó folyamata. Számos tagállamot terhelnek egyegy másik földrészrõl érkezõ tömeges migráció gondjai. Ezeknek az országoknak az állampolgárai, akik az említett problémák egyik vagy másik következményével mindennapi életükben vagy a belpolitikában szembesülnek, aggodalmat, esetenként félelmet éreznek, hogy az újabb feladatok újabb nehézségeket hoznak számukra. Ebbõl a szempontból tehát illeszkedésünk még tart, és a belépésünkkel kapcsolatos kritikák szerepet játszottak szakértõi vélemények szerint abban is, hogy a franciák és a hollandok leszavazták az Alkotmányszerzõdést 2005-ben. Ezzel nem azt akarom állítani, hogy a keleti bõvítés kizárólagos és közvetlen oka volt a két nem -nek. Nem ugyanazon tényezõk voltak a meghatározók a két országban, amennyire még néhány év távlatából is valamiféle körkép adható azokról a többnyire inkább sajátos érzelmi elemeken, mint megalapozott és racionális meg-

19 SIKEREINK, ÉS AMI MÉG HIÁNYZIK A MEGOLDÁSHOZ 17 fontolásokon alapuló magatartásokról, állásfoglalásokról, amelyek az Alkotmányszerzõdés elutasításához vezettek. A holland lakosság EU-kritikus állásfoglalásának fõ indoka Hollandia nettó befizetõi pozíciója, azaz az, hogy Hollandia nagyobb összegeket fizet be az unió költségvetésébe, mint amennyit abból visszakap. Hibáztatják ezért a brüsszeli bürokráciát és átvitt értelemben mindent, ami ehhez a helyzethez hozzájárul, tehát többletforrást igényel. Ez egyebek között azért is nehezen érthetõ álláspont, mert az 1980-as években a többéves pénzügyi keret nagysága az akkori EU-tagállamok öszszesített bruttó nemzeti termékének 1,27 százalékát tette ki, az 1990-es évek során ez az arány már kisebb lett, akkor is, amikor mi még csak betettük a lábunkat az EU-ba, azaz a os évek folyamán. Amikor már teljes jogú tagok lettünk, azaz 2007 és 2013 között, már csak 1,05 százalék körül mozog. A holland befizetés nagyságára torzítóan hat az is, hogy Hollandia az Európai Unió talán legnagyobb tengeri kapuja, és ebbõl a többi tagállamhoz képest viszonylag magas vámbevétele van. A vámbevétel egy részét Hollandia megtartja kezelési költségként, a másik része azonban belekerül abba a híres-neves befizetési zsákba, és hozzájárul ahhoz, hogy Hollandia nettó befizetõ legyen. Ilyen technika részletek azonban bizonyára nem képezik részét az állampolgárok mindennapi ismereteinek. A francia népszavazást elsõsorban a belpolitikai gondok motiválták. A hosszabb ideje tartó mediterrán térségbeli migráció feszültségeket okoz, és sokan úgy vélték, hogy a keleti bõvítés következményei fokozhatják e feszültségeket. Nõhet a keleti migráció az új tagországokból, anyagi források kellenek ezen országok felzárkóztatásához, és kevesebb eszköz jut a migráció fékezésére, kordában tartására. A franciák ellenérzését csak fokozta, hogy Törökországgal megindultak a csatlakozási tárgyalások. Az Alkotmányszerzõdéssel szembenállók számos plakátja, falfelirata hirdette a népszavazást megelõzõ kampányukban: Non pour la Turquie azaz Nem Törökországra, a török EU-tagságra. Tehát nem mi, a tizek voltunk a közvetlen, fõ oka az elutasító népszavazásoknak, amint azt utólag számosan vélték, de ismeretlenségünk bizonyára közrejátszott azoknak a bizonytalanságoknak az erõsítésében, amelyek a francia vagy a holland közhangulatban jelentkeztek. Mindezek a gondok egyes fejekben összekapcsolódtak azzal, hogy az Alkotmány megnevezésû új szerzõdés esetleg kevesebb mozgásteret ad a tagállamoknak a vélt vagy valóságos gondok megoldásában. Érezhetõ az új tagállamokkal szembeni aggodalom más témakörökben is, pl. a szolgáltatási piac mûködését szabályozó szolgáltatási irányelv, a költségvetésben szereplõ strukturális alapok céljainak meghatározása, a schengeni rendszer alkalmazása stb. kapcsán. (Ezekre a maguk helyén még kitérek.) A régi tagállamokban fõleg a kilencvenes években olyan félelem is volt, hogy számukra a keleti kibõvülés elviselhetetlen pénzügyi-költségvetési terhekkel jár majd. Ez veszélyeztetni fogja fejlõdésüket, életszínvonalukat stb. Ez a probléma alapvetõen lekerült a napirendrõl 2014-ig, mert a nehezen és többéves éles vitában kialakult as pénzügyi keret az EU-tagállamok összességére számított GDP mintegy 1,05 századnyi részét kitevõ költségvetési összegbõl biztosítja a 27 tagállam számára a közös feladatok, köztük az új tagok felzárkózását biztosító fejlesz-

20 18 EURÓPAI TÜKÖR 2008/11 NOVEMBER tési támogatások finanszírozását is. Immár átmeneti eltérések nélkül, a korábbi tagokkal teljes mértékben azonos elbánás mellett. Noha számos kétely volt, az EU intézményrendszere 27 taggal is mûködik. Igaz, nehézkesebben, amire több példát is lehet találni az elmúlt évek gyakorlatában, de mûködik. Ha túljutunk a Lisszaboni Szerzõdés ratifikációjának megpróbáltatásain, akkor ez a mûködés javítható lesz. Beilleszkedésünk zökkenõmentességének és egyben a megfelelõ felkészültségünknek egyik jelzõje az is, hogy a csatlakozási szerzõdésben szereplõ védzáradékok közül egyetlenegyet sem kellett sem a régi tagállamoknak Magyarországgal és a velünk együtt, egy idõben csatlakozó országokkal szemben használniuk, sem nekünk velük szemben. 2. Miért volt zökkenőmentes a beilleszkedés? a) Ezt részben annak köszönhetjük, hogy kellõ idõ állt rendelkezésünkre: volt felkészülési idõ a társult tagságra, volt egy tárgyalási periódus a tagság feltételeinek tisztázására, és volt egy megfigyelõi idõszak, amikor részt vehettünk az EU-fórumok munkájában felszólalásainkkal, de nem lehettünk részesei a döntéseknek. Igaz, annak idején nem vettük jó néven a különbözõ határidõk kitolódását, és a keserûség, a csalódás, esetenként pedig a megaláztatás érzését is keltette a magyar tárgyaló delegációban a folyamat vontatottsága. De hosszú ideje mégis úgy érzem, hogy talán több csalódással és nehézséggel járt volna, ha a csatlakozásunkra 1995-ben került volna sor, ahogy ezt a fáma szerint Antall József miniszterelnök kérdésére Helmut Kohl kancellár egy hivatalos vacsora alkalmával az ünnepi vacsora menükártyájára írta. Ennyi idõ kellett ahhoz, hogy a belépésünk zökkenõmentes legyen, hogy a csatlakozás idõpontjáig minél többen megértsék az EU mûködésének filozófiáját és elsajátítsák a tagállami lét gyakorlatát. Ebben megerõsítenek azok a problémák, melyek a két legutóbb felvett tagállam Bulgária és Románia esetében nap mint nap felmerülnek. b) Európához való visszatérésünk hazai elõkészítésében az idõtényezõ mellett fontos szerepe volt az olyan elõzményeknek, mint az 1968 óta tartó reformfolyamat és a világgazdaságba való visszailleszkedésünk kezdeti lépései, amelynek elsõ állomásai a nemzetközi kereskedelmi és pénzügyi szervezetekhez, azaz a GATT-hoz, majd a Valutaalaphoz és a Világbankhoz való csatlakozásunk volt. Ezt követte az Európai Közösségekkel (EK) való kapcsolataink folyamatos bõvítése és az OECD-vel való tárgyalások megkezdése, ami 1995-ben az OECD-be való felvételünket eredményezte. A felkészülés feszes, menetrendszerû folyamata a társulási szerzõdéstõl a csatlakozásig tartott, egészében véve több mint tíz évig. E feszes felkészülési folyamatnak több fontos eleme volt. Elsõ lépés: a társulási szerzõdés, amely folyamatosan újabb jegyzõkönyvekkel kiegészülve liberalizált feltételeket teremtett Magyarország számára a nyugati piacokon, kezdetben csak az ipari termékek, majd késõbb agrárgazdasági termékeink jelentõs hányada számára