Öt cipó Illusztrációk: Szabó Enikő

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Öt cipó Illusztrációk: Szabó Enikő"

Átírás

1 Székely Győző Öt cipó Illusztrációk: Szabó Enikő Fönt, a havasok között, ahol a fellegek naphosszat az égbe törő fenyőfák csúcsán pihennek, gerendából ácsolt házacskáival megbújt egy kis falu. Ebben a falucskában sövénnyel elválasztott házaikban élt két jó szomszéd, fiatal, házasulandó legények, az egyiket Péternek nevezték, a másik a Pál névre hallgatott. Mindketten szorgalmas emberek voltak, akik kétkezi munkával keresték a kenyerüket. Őszszel fát vágtak, abból deszkát és gerendát készítettek, és azt a vásárokban adták el. Tavasszal sem henyéltek, megragadták a kaszanyelet és füvet kaszáltak, amit a réten favillával kiterítve és megforgatva szárítottak, majd amikor a széna megszáradt, egy tartórúd köré kazlakba rakták, hogy az állatoknak legyen téli eledele. Nyáron az aratók közé álltak, a munkájuk béreként kapott búzát pedig a malomban lisztté őröltették, a lisztet ácsolt ládákba tették, és gondosan beosztották, hogy elegendő kenyerük legyen a következő nyárig. Ion Creangă Cinci pâini című történetének felhasználásával 1

2 Az egyik nyáron, nem sokkal a nevezetes Péter és Pál nap előtt, amikor az alföldön már beérett a búza, a két legény újra elindult hosszú útjára, munkát vállalni egy aratóbandában. Otthon, ahol már nagy volt az ínség, mindkettőjük édesanyja összekaparta a lisztesláda aljából a maradék lisztet, és kenyeret sütött ki-ki a maga fiának. Péternek két, Pálnak három cipó került a tarisznyájába. Hajnalban, az első kakasszóra indultak útnak, hegyen-völgyön át mentek szaporán, ám miközben a fejük fölött a nap mind magasabbra hágott, nagyon megéheztek. Az erdőben kerestek egy árnyas tisztást, és egy forrás mellé telepedtek, hogy elverjék az éhüket. Még ki sem pakolták a cipókat a tarisznyából, mikor a fák között, az ösvényen egy vándor tűnt föl. Adjon isten jó napot! emelte meg szalmakalapját tisztelettel a jövevény, és elmondta, hogy hosszú út van mögötte, és nagyon megéhezett, de az ő tarisznyájában még egy morzsa sem maradt. Hozott Isten, vándor! Jöjj és tarts velünk, az öt cipó elegendő lesz mindhármunk számára hívták jó szívvel a szomszédok az éhes embert. 2

3 A jövevény nem sokat kérette magát, letette vándorbotját, közéjük telepedett, és a legényekkel együtt jó étvággyal falatozott. Mikor az öt cipó elfogyott, friss forrásvízzel szomját oltotta, majd elővett öt tallért poros köpenye zsebéből, és annak a legénynek nyújtotta, akinek három cipója volt: Fogadjátok mindketten köszönettel a harapnivalóért, amit testvériesen megosztottatok velem! búcsúzott, és útjára indult. Pál, akinek a tallérokat adta, rövid gondolkodás után két tallért a társának nyújtott: Fogjad, testvér, ez a te részed, használd tetszésed szerint. Két cipód volt, nekem három, így az öt tallérból kettő téged illet. Nem oda Buda! utasította vissza Péter, miközben a zsebébe csúsztatta a feléje nyújtott pénzt az öt tallért mindkettőnknek szánták, így neked is, nekem is két és fél tallér jár. Az idegentől nem kértünk pénzt a cipókért, amit adott tehát, azt ajándékként adta, és annak a fele nekem jár. Ebben nem értünk egyet, ám ne veszekedjünk, hanem forduljunk bíróhoz, döntse el ő, hogy melyikünknek mennyi jár az öt tallérból ajánlotta a másik legény. Úgy is tettek: ahogy beértek a legközelebbi faluba, megkeresték a bírót, és előadták mindketten, hogyan osztanák meg a kapott pénzt. A bíró, miután figyelmesen végighallgatta a két felet, rövid gondolkodás után egyet koppintott az asztalon, és így szólt Péterhez: Mivel kevesled a társad által felajánlott pénzt, és igazságos döntést szeretnél, halld hát a döntésem: neked, akinek két cipója volt, egy tallér jár, a társadnak pedig, akinek három cipója, négy tallér a része. A meglepett legények láttán a bíró megindokolta a döntését: Nem oda Buda! Toldi Miklós mondása, mikor szénarúddal a kezében mutatta meg az eltévedt katonáknak az utat. Mai jelentése: Nem úgy van az! Nem úgy lesz, ahogy te akarod! 3

4 Hárman ettétek meg az öt cipót, ezért gondolatban vágjuk mindegyiket háromfelé, így tizenöt (5 cipó x 3 = 15) cipószeletünk lesz. Ebből hat szelet lett a te két cipódból (2 cipó x 3 = 6), kilenc (3 cipó x 3 = 9) pedig a társad három cipójából. Egyformán ettetek, ötöt részt mindegyikőtök, magad is a te hat szeletedből ötöt, tehát ebből csak egy maradt az idegennek (6 5 = 1), a társad kilenc szeletéből viszont négy darab (9 5 = 4), miután ő is megevett ötöt a maga kilenc darabjából. A vendég 5 tallért adott nektek összesen a tőled kapott egy részért és a társadtól elfogyasztott négy szeletért. Ezért, ha igazságos elosztást szeretnél, adj vissza társadnak a kapott két tallérból egyet. A két cipóval útnak induló és két tallérjával elégedetlenkedő Péternek nem volt mit tennie, szégyenkezve visszaadott egy tallért a társának, majd mindketten megköszönték a bírónak a munkáját, és egymással megbékülve sietve folytatták az útjukat. 4

5 Kérdések és feladatok 1. A bíró döntése alapján keress igazságos megoldást arra az esetre, mely során a két legénynek 5, illetve 3 cipója volt, a vendég pedig, aki velük együtt fogyasztotta el a 8 kenyeret, 8 tallért adott távozásakor kettőjüknek. (A megoldást a feladatok végén találod meg.) Segítségül: három ember eszik nyolc cipót: a 3 és a 8 legkisebb közös többszörösét kell megtalálni először. 2. Sorold fel a történet szereplőit! 3. Milyen faluból indultak el a legények és hová igyekeztek? Indokold meg, miért kellett az alföldre menniük, ha aratómunkásnak akartak állni? (Gondolj arra, hol teremnek a gabonafélék, és hol nem érnek be.) 4. Mit jelent itt a havas szó? Milyen más értelemben használjuk ezt a szavunkat? Segítségül alább egy mondatot olvashatsz, melyben mindkét értelemben megtalálod a szót: földrajzi névként, tehát főnévként és tulajdonságot jelző melléknévként is. Húzd alá egy vonallal a főnevet és két vonallal a melléknevet, majd írd le a mondatot más szavakkal! A havasok havasak. 5. Figyeld meg a fenti mondatban, hogy az azonos alakú szavak többes száma különbözik! Írd le ezt a mondatot egyes számban kifejezett szavakkal! 5

6 6. A Havasok havasak mintájára írj egy-egy mondatot az okos, illetve a páros szóval! 7. A történetben két alkalommal is találkozhatsz az ácsolt szóval. Miből és milyen szerszámmal készülnek az ácsolt tárgyak? 8. Hogyan nevezzük az ácsolás során lehulló anyagot? Ebben a szóban is megtalálod az ácsot. A keresd a szót az alábbi műdal szövegében! Társaiddal énekeljétek el a dalt! Kertek alatt faragnak az ácsok, Idehallszik a fejszecsapásuk. Eredj lányom, kérdezd meg az ácsot, Ad e csókért egy kötény forgácsot. Édesanyám huncutok az ácsok De drágáért adják a forgácsot Kilenc csókot adtam neki érte, Tizediket ráadásul kérte. 9. Mire használták és mire használják ma is a fa faragásakor és a fűrészeléskor lehulló forgácsot? Segítségül: gondolj hő, élelmek, illetve bútorok előállítására. 10. Keresd meg a történetben és írd le azt a 10 szót, melyek a fából készült tárgyat jelölnek! 6

7 11. Miről nevezetes a nyári Péter Pál-nap? Milyen, a szántó-vető ember számára fontos munkát szoktak kezdeni ezen a napon? 12. Hogyan fejezi ki a mesemondó azt, hogy közeledik a dél? 13. Mit kellett elverni a legényeknek, és mit oltott a jövevény? Fejezd ki ezeket a kifejezéseket más szavakkal! 14. A történetben pirossal szedett szavak helyett keress más, rokon értelmű szavakat! Írd le páronként ezeket! Segítségül válogass a felsorolt szavak közül: vitatkozik, akar, jut, adta, tette, csillapította, eledel, takarmány, árnyékos, lustálkodik, kerítés, hegy, felhő, szegénység, kenyér, gyorsan, emelkedik, panaszos, dukál, hívják, ül, elmond, megfog. 15. Figyeld meg, hogyan köszönti a legényeket az érkező, és hogyan válaszolnak a vándornak a legények! Írj le néhány más köszöntési módot régebbieket és maiakat, többek között olyant is, amellyel te köszöntenéd egy kirándulás alkalmával az idegeneket, akikkel az erdőben találkozol! 7

8 16. A Nem oda Buda! mondásunk eredetéről többet megtudhatsz, ha elolvasod a Honismeret rovatunkban Benedek Elek Toldi Miklós című írásának egy részletét. 17. Olvasd el Arany János Toldi című elbeszélő költeményének első sorait: Ég a napmelegtől a kopár szík sarja, / Tikkadt szöcskenyájak legelésznek rajta; Nincs egy árva fűszál a tors közt kelőben, Nincs tenyérnyi zöld hely nagy határ mezőben. Milyen tájra (a havasok erdős vidékére, vagy az alföldi pusztákra) és milyen évszakra jellemzők ezek a sorok? 18. Milyen fák alkotják a havasok magasabban fekvő erdőit? 19. Hogyan nevezzük a leveleik formája alapján a fenyőfákat? 20. Milyen gyűjtőnévvel illetik a leveleiket egész évben megtartó fákat? 21. Mi a gyűjtőneve a leveleiket ősszel elvesztő fáknak? Segítségül: gondolj a fa összes levelének gyűjtőnevére! 22. Összegyűjtöttünk néhány szólást az igazság szó kapcsán. Olvasd el, és próbáld megfejteni, melyik, mit jelent! Első az igazság. Nem kell ott bizonyság, hol maga szól az igazság. Úton igazság, otthon barátság. 8

9 Megoldások 1. feladat Ebben az esetben 3 + 5, azaz összesen 8 cipónk van, és mivel hárman ettek, mindegyik cipót képzeletben háromfelé vágjuk, azaz megszorozzuk a 8-at 3-mal: 8 x 3 = 24, így 24 szeletet kapunk. (Matematikai nyelven: megkeressük a 3 és a 8 legkisebb közös többszörösét.) Feltételezzük, hogy a 3 ember egyenlő számú szeletet evett, ez fejenként 8 8 megevett szeletet jelent (24 : 3 = 8). Az a legény, aki 3 cipóval rendelkezett, vagyis 3 x 3 = 9 szelettel, a saját kilenc szeletéből 8-at maga evett meg, így csak 1 szelet cipó jutott az övéből a jövevénynek. A másik legénynek 5 x 3 = 15 szelete volt, ebből megevett 8-at, ő tehát 7 szeletet tudott adni a vándornak. Az igazságos elosztás tehát: 1 tallér annak, akinek 3 cipója volt és 7 tallér annak, aki 5 cipót vett elő a tarisznyájából. 3. feladat: hegyi faluból az alföldre igyekeztek, ahol munkát vállalhattak a gabona aratásához összeverődő brigádok egyikében. 4. feladat Havas: a) csúcsain nyáron is hó borította magas hegy; b) behavazott, hóval borított. Például: A hegyek hóval borítottak; vagy: A hegyeket hó fedi. 5. feladat: A havas havas. (= A hegyet hó borítja.) 9. feladat 1. az összepréselt, briketté alakított forgácsot fűtésre használják; 2. az élelmek tartósítására, valamint különleges ízek elérésére egyes hústermékeket megfüstölnek; lassan izzó forgács fölött füstölik a szalonnát, a kolbászt, a sonkát, halakat, sajtokat, 9

10 szalámiféléket stb.; 3. préselt forgácsból gyanta hozzáadásával készül a bútorgyártás alapanyaga, a forgácslap. 10. feladat A fából készült tíz tárgy: gerenda, ház, sövény, deszka, kaszanyél, favilla, tartórúd, láda, vándorbot, asztal. 10

Feladatok. 1. Keress hasonló értelmű szavakat az alábbiak helyett! szállj nevetős megy komolykodva csillámló mosolygó koccanó

Feladatok. 1. Keress hasonló értelmű szavakat az alábbiak helyett! szállj nevetős megy komolykodva csillámló mosolygó koccanó Feladatok 1. Keress hasonló értelmű szavakat az alábbiak helyett! szállj nevetős megy komolykodva csillámló mosolygó koccanó (Segítségül gondolj a következő szavakra: kacag, fut, távozik, suhan, somolyog,

Részletesebben

1. Hány király él a mesében? egy... Hány lánya van neki? három... Hány országa van? három...

1. Hány király él a mesében? egy... Hány lánya van neki? három... Hány országa van? három... A SÓ (népmese) Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy öreg király s volt három szép lánya. Volt néki három dúsgazdag országa, mindhárom lányának jutott egy-egy ország. Hanem ahogy mondják: nincs három

Részletesebben

Szia Kedves Elsős! Remélem, jól megtanulsz írni év végéig! Jutalmad ez az érme lesz. Színezd ki, vágd ki, és viseld büszkén! Megérdemled! Jó munkát!

Szia Kedves Elsős! Remélem, jól megtanulsz írni év végéig! Jutalmad ez az érme lesz. Színezd ki, vágd ki, és viseld büszkén! Megérdemled! Jó munkát! Szia Kedves Elsős! Ugye ismersz? Én vagyok BÖLCS BAGOLY! Remélem, jól megtanulsz írni év végéig! Jutalmad ez az érme lesz. Színezd ki, vágd ki, és viseld büszkén! Megérdemled! Jó munkát! 3 4. Játsszunk

Részletesebben

Keresd a választ a mesében!

Keresd a választ a mesében! Keresd a választ a mesében! Kérdések és feladatok 1. Röviden összefoglaljuk a történetet. Figyelj jól, és ha olyan állításokkal, szavakkal találkozol, melyek nem igazak vagy nem illenek a mesébe, akkor

Részletesebben

EVALUARE NAŢIONALĂ LA FINALUL CLASEI A II-A ALTERNATIVA EDUCAŢIONALĂ WALDORF. Citit. Școli și secții cu predare în limba maghiară maternă TEST 1

EVALUARE NAŢIONALĂ LA FINALUL CLASEI A II-A ALTERNATIVA EDUCAŢIONALĂ WALDORF. Citit. Școli și secții cu predare în limba maghiară maternă TEST 1 EVALUARE NAŢIONALĂ LA FINALUL CLASEI A II-A 2015 ALTERNATIVA EDUCAŢIONALĂ WALDORF Citit Școli și secții cu predare în limba maghiară maternă TEST 1 Judeţul/ sectorul... Localitatea... Şcoala... Numele

Részletesebben

Magyar nyelvi felvételi feladatok 2008. február 22.

Magyar nyelvi felvételi feladatok 2008. február 22. Magyar nyelvi felvételi feladatok 2008. február 22. Kedves Felvételiző! Aláhúzással válaszd ki, melyik idegen nyelvet szeretnéd tanulni! angol német - A feladatlapok mindegyikére írd rá a kódszámodat!

Részletesebben

148 feladat 21 + + 20 20 ) + ( 1 21 + 2 200 > 1 2. 1022 + 1 51 + 1 52 + + 1 99 2 ) (1 1 100 2 ) =?

148 feladat 21 + + 20 20 ) + ( 1 21 + 2 200 > 1 2. 1022 + 1 51 + 1 52 + + 1 99 2 ) (1 1 100 2 ) =? 148 feladat a Kalmár László Matematikaversenyről 1. ( 1 19 + 2 19 + + 18 19 ) + ( 1 20 + 2 20 + + 19 20 ) + ( 1 21 + 2 21 + + 20 21 ) + ( 1 22 + 2 22 + + 21 22 ) =? Kalmár László Matematikaverseny megyei

Részletesebben

BOLYAI MATEMATIKA CSAPATVERSENY KÖRZETI SZÓBELI FORDULÓ 2005. OKTÓBER 29. 5. osztály

BOLYAI MATEMATIKA CSAPATVERSENY KÖRZETI SZÓBELI FORDULÓ 2005. OKTÓBER 29. 5. osztály 5. osztály Józsi bácsi egy farkassal, egy kecskével és egy fej káposztával egy folyóhoz érkezik, amin át szeretne kelni. Csak egy olyan csónak áll rendelkezésére, amellyel a felsoroltak közül csak egyet

Részletesebben

ÉG A GYERTYA, ÉG. 1. Bontsuk betűkre a szót! SZERETET = _ Miből indul ki? Abból, hogy valaki _

ÉG A GYERTYA, ÉG. 1. Bontsuk betűkre a szót! SZERETET = _ Miből indul ki? Abból, hogy valaki _ ÉG A GYERTYA, ÉG Ég a gyertya ég, Sok kis gyertya ég, Jaj, de szép a karácsonyfa, Égjen soká még! 1. Bontsuk betűkre a szót! SZERETET = _ Miből indul ki? Abból, hogy valaki _ 2. Mi már tudjuk: fal + at

Részletesebben

asztal bárány oroszlán káposztafej róka zebracomb farkas családapa kályha tyúk nyúl édesgyökér sámli anya medve kéményseprő szekrény óriás küszöb fa

asztal bárány oroszlán káposztafej róka zebracomb farkas családapa kályha tyúk nyúl édesgyökér sámli anya medve kéményseprő szekrény óriás küszöb fa 1. 2. Elérhető pontszám: 9x2+2= 20 pont Húzzátok össze, lehetőleg más-más színnel, a párokat! asztal bárány oroszlán káposztafej róka zebracomb farkas családapa kályha tyúk nyúl édesgyökér sámli anya medve

Részletesebben

IV. Matematikai tehetségnap 2013. szeptember 28. IV. osztály

IV. Matematikai tehetségnap 2013. szeptember 28. IV. osztály IV. osztály 1. feladat. Ha leejtünk egy labdát, akkor az feleakkora magasságra pattan fel, mint ahonnan leejtettük. Milyen magasról ejtettük le a labdát, ha ötödször 10 cm magasra pattant fel? 2. feladat.

Részletesebben

Feladatok a MATEMATIKA. standardleírás 2. szintjéhez

Feladatok a MATEMATIKA. standardleírás 2. szintjéhez Feladatok a MATEMATIKA standardleírás 2. szintjéhez A feladat sorszáma: 1. Standardszint: 2. Gondolkodási és megismerési módszerek Halmazok Képes különböző elemek közös tulajdonságainak felismerésére.

Részletesebben

III. osztály 1 Orchidea Iskola IV. Matematika verseny 2011/2012 II. forduló

III. osztály 1 Orchidea Iskola IV. Matematika verseny 2011/2012 II. forduló III. osztály 1 Orchidea Iskola IV. Matematika verseny 2011/2012 II. forduló 1. Mennyi az eredmény 15+17 15+17 15+17=? A) 28 B) 35 C) 36 D)96 2. Melyik szám van a piramis csúcsán? 42 82 38 A) 168 B) 138

Részletesebben

Régi dolgok, nehéz sorsok. Írta: Fülöp Tiborné

Régi dolgok, nehéz sorsok. Írta: Fülöp Tiborné Régi dolgok, nehéz sorsok Írta: Fülöp Tiborné Előszó 1933-ban születtem, egy nagyon szép kis faluban, földműves családban. Szegények voltunk. Nagyszüleim még közepesen jómódú család volt, de a nagyapám

Részletesebben

MATEMATIKA VERSENY

MATEMATIKA VERSENY Vonyarcvashegyi Eötvös Károly Általános Iskola 2015. 8314 Vonyarcvashegy, Fő u. 84/1. 2. osztály MATEMATIKA VERSENY -------------------- név Olvasd el figyelmesen, majd oldd meg a feladatokat! A részeredményeket

Részletesebben

1. Melyek azok a kétjegyű számok, amelyek oszthatók számjegyeik

1. Melyek azok a kétjegyű számok, amelyek oszthatók számjegyeik 1991. évi verseny, 1. nap 1. Számold össze, hány pozitív osztója van 16 200-nak! 2. Bontsd fel a 60-at két szám összegére úgy, hogy az egyik szám hetede egyenlő legyen a másik szám nyolcadával! 3. Van

Részletesebben

Olvadáspont: az a hőmérséklet, amelyen egy anyag folyékony és szilárd állapotban egyaránt jelen van.

Olvadáspont: az a hőmérséklet, amelyen egy anyag folyékony és szilárd állapotban egyaránt jelen van. Halmazállapot változások olvadás: szilárd halmazállapotból folyadék lesz fagyás: folyadékból szilárd halmazállapotú anyag lesz forrás: folyadékból gázhalmazállapotú anyag lesz lecsapódás: gázhalmazállapotú

Részletesebben

FELSŐBÜKI NAGY PÁL ALSÓ TAGOZATOS TANULMÁNYI VERSENY Bük, 2013. március 25. MATEMATIKA 1. OSZTÁLY

FELSŐBÜKI NAGY PÁL ALSÓ TAGOZATOS TANULMÁNYI VERSENY Bük, 2013. március 25. MATEMATIKA 1. OSZTÁLY FELSŐBÜKI NAGY PÁL ALSÓ TAGOZATOS TANULMÁNYI VERSENY Bük, 2013. március 25. MATEMATIKA 1. OSZTÁLY név:... iskola:... 1. Számolj pontosan! Milyen szám kerül az utolsó helyre? 19-3 + 2-7 - 2 + 5-2 + 6 =

Részletesebben

JAVÍTÓKULCS 6. osztályosok számára B-2 feladatlap

JAVÍTÓKULCS 6. osztályosok számára B-2 feladatlap JAVÍTÓKULCS 6. osztályosok számára B-2 feladatlap 2001. február 7. 1. A jéghegyeknek csak 1/9 része van a vízfelszín felett. Hány tonnás az a jéghegy, amelynek víz alatti része 96 tonna tömegű? A válasz:

Részletesebben

Tatay Sándor HÚSHAGYÓKEDD

Tatay Sándor HÚSHAGYÓKEDD Tatay Sándor HÚSHAGYÓKEDD TATAY SÁNDOR Húshagyókedd Regény 2011 Fapadoskonyv.hu Kft. Tatay Sándor jogutódja Barabás már kilencedik napja kerülgette a várost. S e kilenc napot megelőző kilenc hónapig vándorolt.

Részletesebben

OLVASÁS FEJLESZTÉSE 6.HÉT PROGRAMJA

OLVASÁS FEJLESZTÉSE 6.HÉT PROGRAMJA OLVASÁS FEJLESZTÉSE 6.HÉT PROGRAMJA OLVASÁS FEJLESZTÉSE 1.NAP PROGRAMJA Elsőként megismerkedünk azokkal a betűkkel, amelyekkel ezen a héten dolgozni fogunk. Ezek pedig: b,d,p Nem elég, hogy vizuálisan

Részletesebben

Mesék. Jorinde és Joringel. Komplex iskolai bűnmegelőzési program hallássérült gyermekek számára 2017

Mesék. Jorinde és Joringel. Komplex iskolai bűnmegelőzési program hallássérült gyermekek számára 2017 Mesék Jorinde és Joringel Komplex iskolai bűnmegelőzési program hallássérült gyermekek számára 2017 Az oktatási segédanyagot készítette: Mészáros Judit, Szalay Katalin Témavezető: Mészáros Judit Olvasószerkesztő:

Részletesebben

Szövegek típusa: elbeszélő, mese Szövegek olvashatósága: könnyű Kérdések nehézsége: könnyű, közepes, nehéz Javasolt felhasználás: 3 4. évfolyam.

Szövegek típusa: elbeszélő, mese Szövegek olvashatósága: könnyű Kérdések nehézsége: könnyű, közepes, nehéz Javasolt felhasználás: 3 4. évfolyam. Címek: A róka és a tigris, A sajtot osztó róka Forrás: Első meséskönyvem. Móra Könyvkiadó, 1969. és http://www.freeweb.hu/verslista/rokafi/magyarmese1.htm Szövegek típusa: elbeszélő, mese Szövegek olvashatósága:

Részletesebben

Élt egyszer egy nagyon szegény család. Olyan szegények voltak,

Élt egyszer egy nagyon szegény család. Olyan szegények voltak, A sarló, a kakas és a fehér rigó Francia népmese 1. rész Élt egyszer egy nagyon szegény család. Olyan szegények voltak, hogy majdnem mindig éheztek. Amikor este lefeküdtek, sohasem tudták, kerül-e másnap

Részletesebben

Rátz László Matematikai kvízverseny 5. osztály

Rátz László Matematikai kvízverseny 5. osztály Rátz László Matematikai kvízverseny 5. osztály 2010. november 26. 1. feladat Ez a különleges óra a pontos időt mutatja. Az első sor ötórás intervallumokat számol (minden ötóránként vált szürkére), a második

Részletesebben

VERASZTÓ ANTAL AKIKKEL AZ ÉLET TÖRTÉNIK

VERASZTÓ ANTAL AKIKKEL AZ ÉLET TÖRTÉNIK VERASZTÓ ANTAL AKIKKEL AZ ÉLET TÖRTÉNIK A következő történet szereplői közül példaként egy olyan helybéli embert állíthatunk, akit a neve miatt mindenki Bokor Mihálynak szólított, és akiről semmi rosszat

Részletesebben

Az elmúlt tanévben megismert játékok közül melyiket játszanád idén is szívesen?

Az elmúlt tanévben megismert játékok közül melyiket játszanád idén is szívesen? 1. Játékok Az elmúlt tanévben megismert játékok közül melyiket játszanád idén is szívesen? 1. Mi lenne, ha? Gondold végig a jó és a rossz tulajdonságaidat, majd válaszolj a kérdésekre! Válaszodat indokold

Részletesebben

Számelmélet. 4. Igazolja, hogy ha hat egész szám összege páratlan, akkor e számok szorzata páros!

Számelmélet. 4. Igazolja, hogy ha hat egész szám összege páratlan, akkor e számok szorzata páros! Számelmélet - oszthatóság definíciója - oszthatósági szabályok - maradékos osztás - prímek definíciója - összetett szám definíciója - legnagyobb közös osztó definíciója - legnagyobb közös osztó meghatározása

Részletesebben

Boronkay György Műszaki Középiskola és Gimnázium Vác, Németh László u : /fax:

Boronkay György Műszaki Középiskola és Gimnázium Vác, Németh László u : /fax: 5. OSZTÁLY 1.) Apám 20 lépésének a hossza 18 méter, az én 10 lépésemé pedig 8 méter. Hány centiméterrel rövidebb az én lépésem az édesapáménál? 18m = 1800cm, így apám egy lépésének hossza 1800:20 = 90cm.

Részletesebben

OLVASÓK KIRÁLYA 2012

OLVASÓK KIRÁLYA 2012 OLVASÓK KIRÁLYA 2012 Kányádi Sándor: Virágon vett vitéz Fejtsd meg a találós kérdéseket, majd olvasd el a könyvben a megfelelő történeteket! 1. Hóval, faggyal nem törődik Tűri némán, szótlanul, De mikor

Részletesebben

Kérdések és feladatok. 1. Kihez szól a költő a vers első négy szakaszában? Egészítsd ki!

Kérdések és feladatok. 1. Kihez szól a költő a vers első négy szakaszában? Egészítsd ki! Kérdések és feladatok 1. Kihez szól a költő a vers első négy szakaszában? Egészítsd ki! A költő a szobában látott szól. 2. Hogyan nevezzük azt, ha a versben a költő emberi tulajdonságokkal ruház fel állatokat?

Részletesebben

Nyitott mondatok Bennfoglalás maradékkal

Nyitott mondatok Bennfoglalás maradékkal Matematika A 2. évfolyam Nyitott mondatok Bennfoglalás maradékkal 35. modul Készítette: Szitányi Judit 2 modulleírás A modul célja Időkeret Ajánlott korosztály Modulkapcsolódási pontok A képességfejlesztés

Részletesebben

Olvasók királya Pályázati lap. Név:... Cím:... Telefonszám vagy ... Iskola neve, osztály:...

Olvasók királya Pályázati lap. Név:... Cím:... Telefonszám vagy  ... Iskola neve, osztály:... Olvasók királya 2017 Pályázati lap Név:... Cím:... Telefonszám vagy e-mail:... Iskola neve, osztály:... 1. Csukás István: Pom Pom meséi: Madárvédő Golyókapkodó A feladat megoldásához olvasd el a meseregényt!

Részletesebben

VOLT EGYSZER, LESZ EGYSZER (Was Albert nyomán)

VOLT EGYSZER, LESZ EGYSZER (Was Albert nyomán) VOLT EGYSZER, LESZ EGYSZER (Was Albert nyomán)... Minden esztendőnek a vége felé az Úristen emlékeztetni akarja az embereket arra, hogy a gonoszság útja hova vezet, s ezért ősszel a napok rövidülni kezdenek,

Részletesebben

Csivitelő (2. osztály)

Csivitelő (2. osztály) Olvasórally 2-3. oldalhoz Csivitelő (2. osztály) 2-3. oldalhoz 1. Olvasd el az újság 2. és 3. oldalán található szövegeket, verseket! Keresd meg, mely dátumhoz mi tartozik, kösd össze! Kisboldogasszony

Részletesebben

Sün Simi. Iskolás Sün lettem Simi. 1. Hol lakhat Sün Simi? Színezd ki, és rajzold oda Simit! 2. Színezd ki Simi táplálékait!

Sün Simi. Iskolás Sün lettem Simi. 1. Hol lakhat Sün Simi? Színezd ki, és rajzold oda Simit! 2. Színezd ki Simi táplálékait! Iskolás Sün lettem Simi Sün Simi. Hol lakhat Sün Simi? Színezd ki, és rajzold oda Simit! 2. Színezd ki Simi táplálékait!. Rajzold le, mi jelenthet veszélyt Simi számára! Óvodából az iskolába. Rajzold le,

Részletesebben

Kérdések és feladatok

Kérdések és feladatok Kérdések és feladatok A vers és a zene egyaránt érzelmeket fejez ki olvashatjuk Benedek Marcell versről, drámáról és prózáról (regényről) szóló hármaskönyvében. 1 1. Milyen érzéseket vagy érzelmeket vélsz

Részletesebben

Klasszikus valószínűségszámítás

Klasszikus valószínűségszámítás Klasszikus valószínűségi mező 1) Egy építőanyag raktárba vasúton és teherautón szállítanak árut. Legyen az A esemény az, amikor egy napon vasúti szállítás van, B esemény jelentse azt, hogy teherautón van

Részletesebben

Micimackó vendégségbe megy Malacka szülinapjára. A Malacka egy játékot ajánl Micimackónak: valahányszor Micimackó megeszik egy csupor mézet, a

Micimackó vendégségbe megy Malacka szülinapjára. A Malacka egy játékot ajánl Micimackónak: valahányszor Micimackó megeszik egy csupor mézet, a 1. Micimackó vendégségbe megy Malacka szülinapjára. A Malacka egy játékot ajánl Micimackónak: valahányszor Micimackó megeszik egy csupor mézet, a Malacka annyi tallért ad a Micimackónak, amennyi éppen

Részletesebben

Kedves Olvasó! Tisztelettel köszöntöm Önt hírlevelünk karácsonyi, 2010/11. számában! 2010. december 204

Kedves Olvasó! Tisztelettel köszöntöm Önt hírlevelünk karácsonyi, 2010/11. számában! 2010. december 204 Kedves Olvasó! Tisztelettel köszöntöm Önt hírlevelünk karácsonyi, 2010/11. számában! 2010. december 204 (SERBÁN ANDRÁS igaz székely ember emlékének) Karácsonyi történet Mi, gyerekek, nagyon vártuk az első

Részletesebben

Érettségi feladatok: Halmazok, logika 1/5

Érettségi feladatok: Halmazok, logika 1/5 Érettségi feladatok: Halmazok, logika 1/5 I. Halmazműveletek 2006. február/12. Az A és a B halmazokról a következőket tudjuk: A B = {1; 2}, A U B = {1; 2; 3; 4; 5; 6; 7}, A \ B = {5; 7}. Adja meg az A

Részletesebben

Megoldások IV. osztály

Megoldások IV. osztály Bolyai Farkas Elméleti Líceum Marosvásárhely, 2015. március 20-22. Megoldások IV. osztály 1. Számkeresztrejtvény: Az alábbi keresztrejtvény ábra abban különbözik a hagyományos keresztrejtvényektől, hogy

Részletesebben

Hallani akarom a robbanás zaját. Én nem a szememmel, az ujjaimmal látok. Amit megérintek, rögtön a testembe hatol, és mielőtt megtudnám,

Hallani akarom a robbanás zaját. Én nem a szememmel, az ujjaimmal látok. Amit megérintek, rögtön a testembe hatol, és mielőtt megtudnám, Ott vess ki! Hallani akarom a robbanás zaját. Én nem a szememmel, az ujjaimmal látok. Amit megérintek, rögtön a testembe hatol, és mielőtt megtudnám, mi az, felrobban az idegek pályáin. Szépek a rózsák,

Részletesebben

A HAPPY-hét időpontja: 2014. március 24-28.

A HAPPY-hét időpontja: 2014. március 24-28. 2014. 03.26-án a Zipernowsky Károly Általános Iskola Tematikus Napjainak keretében a felső tagozatos diákok Irodalmi Teadélutánon vettek részt az iskola könyvtárában. A foglalkozás témája az aktuális Happy

Részletesebben

Eszközök: Classmate PC, tanári laptop; füzetek; üres kis kártyalapok; pörgettyű, írólapok; óra; két szöveg; 2 darab szinonimaszótár.

Eszközök: Classmate PC, tanári laptop; füzetek; üres kis kártyalapok; pörgettyű, írólapok; óra; két szöveg; 2 darab szinonimaszótár. Óravázlat 2. osztályos nyelvtan Tananyag: Mit tudsz már a szavakról? Oktatási cél: A szavak jelentésének megfigyelése. Szómagyarázatok készítése az életkornak megfelelő szókincs használatával. Szavak összeállítása

Részletesebben

1. TÁJÉKOZÓDÁS A SAKKTÁBLÁN 1

1. TÁJÉKOZÓDÁS A SAKKTÁBLÁN 1 TÁJÉKOZÓDÁS A SAKKTÁBLÁN Egy híres sakkozó nevét kapod, ha jó úton jársz. Írd át színessel a név betûit! P O V G P O L G J Á R D U J T U T D I I T 2. Moziba mentek a bábok. Nézz körül a nézôtéren, és válaszolj

Részletesebben

Harmadik lecke. a szekrény mellett. a tükör előtt. az ablak alatt. a trikó és az alsónadrág között. a fehérnemű között

Harmadik lecke. a szekrény mellett. a tükör előtt. az ablak alatt. a trikó és az alsónadrág között. a fehérnemű között Harmadik lecke - Hol a koffer? - A szekrény mellett. - Melyik szekrény mellett? - A nagy barna mellett. - Hol? - Ott, a tükör előtt. - Aha, tényleg. És az a nagy táska? - Kint, az ablak alatt. - Cipő.

Részletesebben

Megoldások 4. osztály

Megoldások 4. osztály Brenyó Mihály Pontszerző Matematikaverseny Megyei döntő 2015. február 14. Megoldások 4. osztály 1. Számkeresztrejtvény: Az alábbi keresztrejtvény ábra abban különbözik a hagyományos keresztrejtvényektől,

Részletesebben

PETŐFI SÁNDOR TANULMÁNYI VERSENY

PETŐFI SÁNDOR TANULMÁNYI VERSENY PETŐFI SÁNDOR TANULMÁNYI VERSENY 0 ISKOLAI FORDULÓ II. fokozat ÉLETTÖRTÉNETEK Háy János: A bogyósgyümölcskertész fia Feladatlap Megoldási idő: 45 perc Elérhető pontszám: 50 pont Elért pontszám: pont Kódszám:

Részletesebben

bibliai felfedező A12 1. TörTéNET: Zakariás és Erzsébet Bibliaismereti Feladatlap F, Erzsébet f szül neked, és J fogod őt nevezni.

bibliai felfedező A12 1. TörTéNET: Zakariás és Erzsébet Bibliaismereti Feladatlap F, Erzsébet f szül neked, és J fogod őt nevezni. Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliaismereti Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTéNET: Zakariás és Erzsébet Olvasd el: Lukács

Részletesebben

Feladatlap. lókedvelő könyvbarátoknak

Feladatlap. lókedvelő könyvbarátoknak Feladatlap lókedvelő könyvbarátoknak Összegyűjthető 56 / Név: Iskola, osztály:. Lakcím:. Elérhetőség: mail, telefon Beküldés határideje: 2012. április 13. Cím: Békés Megyei Tudásház és Könyvtár, Gyermekkönyvtár

Részletesebben

Lehet hogy igaz, de nem biztos. Biztosan igaz. Lehetetlen. A paralelogrammának van szimmetria-középpontja. b) A trapéznak két szimmetriatengelye van.

Lehet hogy igaz, de nem biztos. Biztosan igaz. Lehetetlen. A paralelogrammának van szimmetria-középpontja. b) A trapéznak két szimmetriatengelye van. Geometria, sokszögek, szögek, -, 2004_01/5 Lili rajzolt néhány síkidomot: egy háromszöget, egy deltoidot, egy paralelogrammát és egy trapézt. A következő állítások ezekre vonatkoznak. Tegyél * jelet a

Részletesebben

80/ S z ö v e g é r t ő v e r s e n y május osztály. Jó versenyzést kívánunk! Név: Iskola: Elért pontszám:

80/ S z ö v e g é r t ő v e r s e n y május osztály. Jó versenyzést kívánunk! Név: Iskola: Elért pontszám: S z ö v e g é r t ő v e r s e n y 2018. május 3. 1. osztály Név: Iskola: Elért pontszám: 80/ Hasznos tanácsok: 1. 45 percig dolgozhatsz! 2. Ceruzával írj! 3. Figyelj az utasítás pontos végrehajtására!

Részletesebben

A pillangóval jelölt feladatok mindenki számára könnyen megoldhatók. a mókussal jelölt feladatok kicsit nehezebbek, több figyelmet igényelnek.

A pillangóval jelölt feladatok mindenki számára könnyen megoldhatók. a mókussal jelölt feladatok kicsit nehezebbek, több figyelmet igényelnek. Kedves második osztályos tanuló! Bizonyára te is szívesen tanulod a matematikát. A 2. osztályban is sok érdekes feladattal találkozhatsz. A Számoljunk! című munkafüzetünk segítségedre lesz a gyakorlásban.

Részletesebben

FELADATOK ÉS MEGOLDÁSOK

FELADATOK ÉS MEGOLDÁSOK 3. osztály 40 rózsát el lehet-e osztani 5 lány között úgy, hogy mindegyik lánynak páratlan számú rózsa jusson? Nem lehet.(1 pont) Öt darab páratlan szám összege páratlan, a 40 páros (1 pont). Hogyan tudnátok

Részletesebben

A MEGFELEZETT AJÁNDÉK

A MEGFELEZETT AJÁNDÉK A MEGFELEZETT AJÁNDÉK Volt egyszer egy királyfi. Ez a királyfi vadászni ment az erdőbe, s úgy belemelegedett a vadászatba, hogy egyszerre ráesteledett, s ment volna haza, de nem találta meg az utat a nagy

Részletesebben

TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY SZÖVEGÉRTÉS 4. OSZTÁLY

TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY SZÖVEGÉRTÉS 4. OSZTÁLY TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY SZÖVEGÉRTÉS. OSZTÁLY Tanuló neve, osztálya: Iskola neve, címe: Levelezési cím: Felkészítő tanár neve: BEKÜLDÉSI HATÁRIDŐ: 009. DECEMBER 7. 1 CÍM: FEKETE ISTVÁN ÁLTALÁNOS

Részletesebben

Hangos mesék, versek és ismeretterjesztő cikkek a szövegértés fejlesztésére. Pirosmalac. Hangos mese

Hangos mesék, versek és ismeretterjesztő cikkek a szövegértés fejlesztésére. Pirosmalac. Hangos mese Varázsbetű Mesetár Hangos mesék, versek és ismeretterjesztő cikkek a szövegértés fejlesztésére http://varazsbetu.hu/mesetar Pirosmalac Hangos mese (A hanganyag itt található: http://varazsbetu.hu/mesetar/pirosmalac)

Részletesebben

hang Példamondatok: hang hang hang hang Feladatok: hang

hang Példamondatok: hang hang hang hang Feladatok: hang hang A hangokat a fülünkkel érzékeljük. Nyelvtanórán a hang szónak a beszédhang jelentését használjuk. Amikor kimondunk egy betűt, az a hang. A beszédhangokat mi hozzuk létre a szánkkal és a nyelvünkkel.

Részletesebben

Benedek Elek Melyik ér többet?

Benedek Elek Melyik ér többet? Benedek Elek Melyik ér többet? Arra, arra, lefelé, egy kicsit felfelé, Tiszán túl, Dunán túl, hol a kurta farkú tarka malac túr, volt egyszer egy király s annak három fia. Mikor mind a három fiú annyira

Részletesebben

MATEMATIKA VERSENY

MATEMATIKA VERSENY Eötvös Károly Közös Fenntartású Óvoda, Általános Iskola 2012. és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 8314 Vonyarcvashegy, Fő u. 84/1. 2. osztály MATEMATIKA VERSENY -------------------- név Olvasd el figyelmesen,

Részletesebben

5. osztály. tört nem irreducibilis! ezért x y

5. osztály. tört nem irreducibilis! ezért x y 1. feladat: 5. osztály Anna és Tamás egy 7x10 kisnégyzetből álló tábla csokoládén osztozik. Felváltva törnek vagy egy sort vagy egy oszlopot a táblából, amíg elfogy. Ha Anna vesz először, milyen stratégiája

Részletesebben

MagyarOK 1. tanmenetek

MagyarOK 1. tanmenetek Szita Szilvia Pelcz Katalin MagyarOK 1. tanmenetek A1.2. Forrásnyelvi környezetben (külföldön) Egy 96 órás tanfolyam 49 96. órájára Szita Szilvia és Pelcz Katalin, www.magyar-ok.hu 1 Az alábbiakban a MagyarOK

Részletesebben

Ismétlő kérdések 1. Tájfutó elméleti ismeretek. Ismétlő kérdések 3. Ismétlő kérdések 2. Ismétlő kérdések 4. Ismétlő kérdések 5.

Ismétlő kérdések 1. Tájfutó elméleti ismeretek. Ismétlő kérdések 3. Ismétlő kérdések 2. Ismétlő kérdések 4. Ismétlő kérdések 5. Ismétlő kérdések. Mire utal a térképen a sárga szín? Tájfutó elméleti ismeretek. foglalkozás Nyílt területre, fák nélkül Homokos talajra Lankás, dombos vidékre Ismétlő kérdések. Ha egyenesen haladunk az

Részletesebben

Tölgyerdeink aranyszagáról a gubacsról.

Tölgyerdeink aranyszagáról a gubacsról. Tölgyerdeink aranyszagáról a gubacsról. Irta Erdődi Adolf. (Folytatás.) II. A gubacs értékitése. Az erdőbirtokosok a gubacsot minálunk rendesen a fán szokták ajánlatok vagy árverezés utján eladni. Az eladási

Részletesebben

1.1. Halmazok. 2. Minta - 5. feladat (2 pont) Adott két halmaz:

1.1. Halmazok. 2. Minta - 5. feladat (2 pont) Adott két halmaz: 1.1. Halmazok 2009. május id. - 11. feladat (3 pont) A H halmaz elemei legyenek a KATALINKA szó betűi, a G halmaz elemei pedig a BICEBÓCA szó betűi. Írja fel a H U G halmaz elemeit! 2010. október - 1.

Részletesebben

Antoine Bauza játéka. 13 év fölött 2-4 játékos kb. 45 perc. Mit kezdünk ezzel a szörnnyel, Uram? Biztos vagyok benne, hogy jó sora lesz itt.

Antoine Bauza játéka. 13 év fölött 2-4 játékos kb. 45 perc. Mit kezdünk ezzel a szörnnyel, Uram? Biztos vagyok benne, hogy jó sora lesz itt. Mit kezdünk ezzel a szörnnyel, Uram? Ez egy kínai óriáspanda. Békés, kedves és erös. A kínai nép alázatos ajándéka. Biztos vagyok benne, hogy jó sora lesz itt. Ez az állat oly ritka, akár csak a híres

Részletesebben

Készítette: niethammer@freemail.hu

Készítette: niethammer@freemail.hu VLogo VRML generáló program Készítette: Niethammer Zoltán niethammer@freemail.hu 2008 Bevezetés A VLogo az általános iskolákban használt Comenius Logo logikájára épülő programozási nyelv. A végeredmény

Részletesebben

Valószínűség számítási feladatok és megoldásaik

Valószínűség számítási feladatok és megoldásaik Valószínűség számítási feladatok és megoldásaik Egy szabályos dobókockával egyszer dobunk Milyen esemény valószínűsége lehet az illetve az érték? P(a dobott szám prím) = P(a dobott szám -mal nem osztható)

Részletesebben

A hagyományos aratás és gépi cséplés Hetésben

A hagyományos aratás és gépi cséplés Hetésben A hagyományos aratás és gépi cséplés Hetésben A múlt felidézésének kísérlete Göntérháza, 2012. 7. 14. TÁMOGATÓ: Készítette dr. Halász Albert a Lendva-vidék néprajza c. projekt keretében Lendva, 2013 Az

Részletesebben

Kombinatorika A A B C A C A C B

Kombinatorika A A B C A C A C B . Egy ló, egy tehén, egy cica, egy nyúl és egy kakas megkéri a révészt, hogy vigye át őket a túlsó partra. Hányféle sorrendben szállíthatja át őket a révész, ha egyszerre vagy egy nagy testű állatot, vagy

Részletesebben

Szivárvány Óvoda Toldi Tagóvodája

Szivárvány Óvoda Toldi Tagóvodája Szivárvány Óvoda Toldi Tagóvodája 2007-2008-as nevelési év értékelése Készítette: Ceglédiné Csősz Erzsébet Tagintézmény vezető 1 Gyermeklétszám: 2007. évi statisztika szerint: 21 fő, köztük: 10 fiú, 11

Részletesebben

Harmadik lecke. a szekrény mellett. a tükör előtt. az ablak alatt. a trikó és az alsónadrág között. a fehérnemű között. a vaku meg a film mellett

Harmadik lecke. a szekrény mellett. a tükör előtt. az ablak alatt. a trikó és az alsónadrág között. a fehérnemű között. a vaku meg a film mellett Harmadik lecke - Hol a koffer? -A szekrény mellett. - Melyik szekrény mellett? - A nagy barna mellett. -Hol? - Ott, a tükör előtt. - Aha, tényleg. És az a nagy táska? - Kint, az ablak alatt. - Cipő. Zokni,

Részletesebben

Tanári útmutató a Családi költségvetés felső tagozatos órájához

Tanári útmutató a Családi költségvetés felső tagozatos órájához Tanári útmutató a Családi költségvetés felső tagozatos órájához Előkészületek: A terem berendezése 6 db asztal 5 székkel, lehetőség szerint a székek fél körben elhelyezve, hogy mindenki kényelmesen lássa

Részletesebben

Január, a polgári év elsõ hónapja tehát a Vízöntõ csillagkép nevét viseli. A régi magyar neve pedig Boldogasszony hava, mert eleink az év elsõ hónapját Szûz Máriának szentelték. A keresztény (katolikus)

Részletesebben

EUROPEAN CONSORTIUM FOR THE CERTIFICATE OF ATTAINMENT IN MODERN LANGUAGES NYELVVIZSGA-BIZONYÍTVÁNY MODERN NYELVEK ISMERETÉRŐL MAGYAR

EUROPEAN CONSORTIUM FOR THE CERTIFICATE OF ATTAINMENT IN MODERN LANGUAGES NYELVVIZSGA-BIZONYÍTVÁNY MODERN NYELVEK ISMERETÉRŐL MAGYAR Centre Number Vizsgaközpont száma.... Candidate No. Vizsgázó száma EUROPEAN CONSORTIUM FOR THE CERTIFICATE OF ATTAINMENT IN MODERN LANGUAGES NYELVVIZSGA-BIZONYÍTVÁNY MODERN NYELVEK ISMERETÉRŐL For Examiners'

Részletesebben

Tartozékok. 4 játéktábla (sárga, vörös, zöld, kék) ezek együtt alkotják a pontsávot (1-100)

Tartozékok. 4 játéktábla (sárga, vörös, zöld, kék) ezek együtt alkotják a pontsávot (1-100) Tartozékok 4 játéktábla (sárga, vörös, zöld, kék) ezek együtt alkotják a pontsávot (1-100) 5 nagy alattvaló (1-1 minden színben) 5 kis alattvaló (1-1 minden színben) 5 láda 5 100/200-as lapka hátlap Fontos:

Részletesebben

TÖRTSZÁMOK, MÉRÉSEK. 34. modul

TÖRTSZÁMOK, MÉRÉSEK. 34. modul Matematika A 3. évfolyam TÖRTSZÁMOK, MÉRÉSEK 34. modul Készítette: SZITÁNYI JUDIT matematika A 3. ÉVFOLYAM 34. modul TÖRTSZÁMOK, MÉRÉSEK MODULLEÍRÁS A modul célja Időkeret Ajánlott korosztály Modulkapcsolódási

Részletesebben

MATEMATIKA A. feladatlapok. 2. évfolyam. 2. félév

MATEMATIKA A. feladatlapok. 2. évfolyam. 2. félév MATEMATIKA A feladatlapok. évfolyam. félév A kiadvány KHF/3993-18/008. engedélyszámon 008.08.18. időponttól tankönyvi engedélyt kapott Educatio Kht. Kompetenciafejlesztő oktatási program kerettanterv A

Részletesebben

Petőfi Sándor: FA LESZEK, HA...

Petőfi Sándor: FA LESZEK, HA... Petőfi Sándor: FA LESZEK, HA... Fa leszek, ha fának vagy virága. Ha harmat vagy: én virág leszek. Harmat leszek, ha te napsugár vagy... Csak hogy lényink egyesüljenek. Ha, leányka, te vagy a mennyország:

Részletesebben

Műveletek egész számokkal

Műveletek egész számokkal Mit tudunk az egész számokról? 1. Döntsd el, hogy igazak-e a következő állítások az A halmaz elemeire! a) Az A halmaz elemei között 3 pozitív szám van. b) A legkisebb szám abszolút értéke a legnagyobb.

Részletesebben

Könnyek útja. Versválogatás

Könnyek útja. Versválogatás Könnyek útja Versválogatás Szerző: Nemes Kiss Kata Minden jog fenntartva Borítóterv és kivitelezés: Boris Vanessza Szerkesztette: Lélek Sándorné 2014. Előszó a Könnyek útjához: A szépség: álom. Az álom

Részletesebben

Karikázd be, hogy hányadik osztályba jársz! 7 8

Karikázd be, hogy hányadik osztályba jársz! 7 8 MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 7-8. évfolyamos tanulók számára 1. forduló Beküldési határidő: 2014. október 20. Össz.pontszám: 65p Név:.. Lakcím:... Iskola neve, címe:.... TOLLAL DOLGOZZ! Karikázd be, hogy hányadik

Részletesebben

Magyar nyelvi felvételi feladatok 2007. február 23. Kedves Felvételiző! Aláhúzással válaszd ki, melyik idegen nyelvet szeretnéd tanulni!

Magyar nyelvi felvételi feladatok 2007. február 23. Kedves Felvételiző! Aláhúzással válaszd ki, melyik idegen nyelvet szeretnéd tanulni! Magyar nyelvi felvételi feladatok 2007. február 23. Kedves Felvételiző! Aláhúzással válaszd ki, melyik idegen nyelvet szeretnéd tanulni! angol német - A feladatlapok mindegyikére írd rá a kódszámodat!

Részletesebben

Tiszperger József : Örökkévaló. Publio Kiadó ISBN: 978-1-4709-4666-1. Kezdet

Tiszperger József : Örökkévaló. Publio Kiadó ISBN: 978-1-4709-4666-1. Kezdet Tiszperger József : Örökkévaló Publio Kiadó 2011 ISBN: 978-1-4709-4666-1 Kezdet Kezdetben volt Drakkar. Senki nem tudta honnan jött ezekre a földekre. Senki nem tudta miért. Senki nem tudta őt megfékezni.

Részletesebben

TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY SZÖVEGÉRTÉS 3. OSZTÁLY

TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY SZÖVEGÉRTÉS 3. OSZTÁLY TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY SZÖVEGÉRTÉS 3. OSZTÁLY Tanuló neve, osztálya: Iskola neve, címe: Levelezési cím: Felkészítő tanár neve: BEKÜLDÉSI HATÁRIDŐ: 2009. DECEMBER 7. CÍM: FEKETE ISTVÁN ÁLTALÁNOS

Részletesebben

Miért tanulod a nyelvtant?

Miért tanulod a nyelvtant? Szilágyi N. Sándor Mi kell a beszédhez? Miért tanulod a nyelvtant? Nyelvtani kiskalauz (Részletek a szerző Ne lógasd a nyelved hiába! c. kötetéből, Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, 2000) 2. rész Térjünk

Részletesebben

Bibliai Olimpia 2015. I. forduló 2015. március 7. 1

Bibliai Olimpia 2015. I. forduló 2015. március 7. 1 Biliai Olimpia 05. I. forduló 05. március 7. Jövendölések a Egyéni versenyző neve A csoport neve Milyen jövendölések utalnak a Szaadítóra a Mózes. könyvéen? Tegyél x-et a megfejtés oszlopa a helyes állítások

Részletesebben

A Székelyföld geográfiája dióhéjban

A Székelyföld geográfiája dióhéjban Hankó Vilmos Dr. A Székelyföld geográfiája dióhéjban Az erdélyi felföld keleti részén nagy kiterjedésű, hegyekkel sűrűn behálózott hegyes vidék emelkedik. A hegyek hatalmas tömegéből különösen két hegylánc

Részletesebben

Az egyszerűsítés utáni alak:

Az egyszerűsítés utáni alak: 1. gyszerűsítse a következő törtet, ahol b 6. 2 b 36 b 6 Az egyszerűsítés utáni alak: 2. A 2, 4 és 5 számjegyek mindegyikének felhasználásával elkészítjük az összes, különböző számjegyekből álló háromjegyű

Részletesebben

FELADATOK ÉS MEGOLDÁSOK

FELADATOK ÉS MEGOLDÁSOK 3. osztály A mellékelt ábrán két egymás melletti mező számának összege mindig a közvetlen felettük lévő mezőben szerepel. Fejtsétek meg a hiányzó számokat! 96 23 24 17 A baloldali három mezőbe tartozó

Részletesebben

1. ablaka Azt mondom a szomszéd háznak az udvarra néz az.. (mutatással) Ez a szobának az (mutatással)

1. ablaka Azt mondom a szomszéd háznak az udvarra néz az.. (mutatással) Ez a szobának az (mutatással) 1. ablaka Azt mondom a szomszéd háznak az udvarra néz az.. (mutatással) Ez a szobának az (mutatással) 2. üvege Amin átlátunk, az az ablaknak az.. 3. i t t Megkérdik tőlem: Hol van a szék? Rámutatok, s

Részletesebben

Pasarét, 2008. március 16. (virágvasárnap) Cseri Kálmán SIRÁNKOZUNK VAGY SÍRUNK?

Pasarét, 2008. március 16. (virágvasárnap) Cseri Kálmán SIRÁNKOZUNK VAGY SÍRUNK? Pasarét, 2008. március 16. (virágvasárnap) Cseri Kálmán SIRÁNKOZUNK VAGY SÍRUNK? Alapige: Lk 19, 41-48 Amikor közelebb ért Jézus, és meglátta a várost, sírt. Így szólt: "Bár felismerted volna ezen a napon

Részletesebben

ŐSZI JELES NAPOK, ÜNNEPI SZOKÁSOK A HAGYOMÁNYOK TÜKRÉBEN

ŐSZI JELES NAPOK, ÜNNEPI SZOKÁSOK A HAGYOMÁNYOK TÜKRÉBEN ŐSZI JELES NAPOK, ÜNNEPI SZOKÁSOK A HAGYOMÁNYOK TÜKRÉBEN 2013/2014-es tanév 1. forduló A csapat neve: Az iskola neve, címe: A felkészítő tanár neve, e-mail címe: 1. Melyik őszi jeles napra gondoltunk?

Részletesebben

3. osztály - Olvasás Mintafeladat

3. osztály - Olvasás Mintafeladat a. Melyik hónapra jellemző? Írjátok be a naptárba! Két hónap kimarad, oda ti írjatok be egy-egy jeles napot /ünnepet! Márton nap, Karácsony, Farsang, Anna-bál, Mindenszentek-ünnepe, Sándor- József-Benedek

Részletesebben

MÁRCIUS BÖJTMÁS HAVA TAVASZELŐ KIKELET HAVA - bölénytor (fák) hava

MÁRCIUS BÖJTMÁS HAVA TAVASZELŐ KIKELET HAVA - bölénytor (fák) hava MÁRCIUS BÖJTMÁS HAVA TAVASZELŐ KIKELET HAVA - bölénytor (fák) hava A hónap régi magyar (katolikus) neve Böjtmás hava. Ez az elnevezés arra utal, hogy március a böjt második hónapja. A nagyböjt java többnyire

Részletesebben

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Pasarét, 2014. február 2. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Lekció: ApCsel 4,23-31 Alapige: Zsolt 124,8 A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette

Részletesebben

Feladatok a meséhez. 1. Miért mondja a szerző, hogy igaz mese volt? Írj véleményt! Élete során milyen állatokkal került kapcsolatba Hóka?

Feladatok a meséhez. 1. Miért mondja a szerző, hogy igaz mese volt? Írj véleményt! Élete során milyen állatokkal került kapcsolatba Hóka? Feladatok a meséhez 1. Miért mondja a szerző, hogy igaz mese volt? Írj véleményt! 2. Válaszolj! Élete során milyen állatokkal került kapcsolatba Hóka? Milyen munkaeszközökkel találkozott? Milyen munkahelyekre

Részletesebben

I. Egységtörtek. Ha az egységet nyolc egyenlő részre vágjuk, akkor ebből egy rész 1-nyolcadot ér.

I. Egységtörtek. Ha az egységet nyolc egyenlő részre vágjuk, akkor ebből egy rész 1-nyolcadot ér. Tudnivaló I. Egységtörtek Ha az egységet nyolc egyenlő részre vágjuk, akkor ebből egy rész 1-nyolcadot ér. Ezt röviden így írhatjuk: A nevező megmutatja, hogy az egységet hány egyenlő részre vágjuk. A

Részletesebben

Költők, romantikusan, minden időben

Költők, romantikusan, minden időben Kiss Benedek Költők, romantikusan, minden időben 62 Ha nincs más lehetőséged, csak akkor írj verset, költeményt, de ha máshoz is értesz, gondold jól meg. Nagy erő kell a dalhoz, s ne hidd, hogy ha magadat

Részletesebben