ZSÁMBÉKI. a nyári, zsámbéki közös rendezvényeket, tanácskoztak az októberi

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ZSÁMBÉKI. a nyári, zsámbéki közös rendezvényeket, tanácskoztak az októberi"

Átírás

1 ZSÁMBÉKI Zsámbék Nagyközség Önkormányzatának hírei május Wettenbergi látogatás Közel száz fős zsámbéki küldöttség ünnepelte Wettenbergben a két település partnerkapcsolatának huszadik évfordulóját. Az ötnapos programra autóbusszal és személyautókkal érkeztek a zsámbékiak, akik többségükben ismerős családoknál laktak. A több mint két évtizedes barátságok ma is élnek, és az évről évre ismétlődő kölcsönös látogatások tovább erősítik őket. Tájékoztató Zsámbék jegyzôjétôl 2. oldal Templomfutás Négycsillagos kényeztetés 4. oldal 6. oldal A küldöttség május 19-én, kedden este érkezett meg az 1050 kilométeres, dugókkal tarkított út után Wettenbergbe, fáradtan, de a viszontlátás örömétől vigasztalódva. Másnap a delegáció reggel kilenc órától hivatalos programon vett részt. A kordorf-gleibergi tanácsteremben Gerhard Schmidt polgármester ismertette Wettenberg aktuális gazdasági és szociális helyzetét, majd a delegáció meglátogatta a helyi óvodát. Még a délelőtt folyamán látogatást tettek egy optikai üzemben és egy általános iskolában, ahol az új igazgató ismertette pedagógiai programját. Este mind a vendégek, mind a vendéglátók részt vettek a zene és a tánc tisztelete jegyében szervezett közös kulturális esten, amelyen a zsámbéki és a wettenbergi művészeti csoportok léptek fel. Zsámbékot többek között a zeneiskola művésztanárai és tanulói, a nyugdíjas klubok tánccsoportjai, a Senior tánccsoport, a német nemzetiségi kórus, és a Lochberg tánccsoport képviselte. Az A wettenbergi Mesevásáron esten köszöntőt mondott Gerhard Schmidt polgármester valamint Lovas Lajos polgármester, akinek németül elmondott köszöntő szavait tetszéssel fogadta a hallgatóság. Csütörtökön a zsámbékiak teljes napjukat a hagyományos wettenbergi Mesevásáron töltötték, ahol nagy sikerrel lépett fel a Lochberg tánccsoport, és nem utolsó sorban a wismari fúvósok, akik koncertjükön a magyarok tiszteletére írt polkájukat is előadták. Pénteken a házigazdák a zsámbéki vendégeket hajókirándulásra vitték a Fulda folyón, majd Kasselben a világhírű Herkules-kúthoz kirándultak. Szombaton a hivatalos küldöttség partnerkapcsolati megbeszélésen vett részt, amelyen a polgármesterek, a képviselők, a jegyző, a zsámbéki civil szervezetek, intézmények és a Vöröskereszt vett részt. A megbeszélésen áttekintették a nyári, zsámbéki közös rendezvényeket, tanácskoztak az októberi EU-szeminárium tematikájáról, valamint a jövő évi programokról. A búcsúesten ismét a kulturális csoportok léptek fel nagy sikerrel. A partnerkapcsolat megerősítésére Gerhard Scmidt és Lovas Lajos polgármesterek a sajtó nyilvánossága előtt ünnepélyesen aláírták a kapcsolatot megerősítő nyilatkozatot, és a delegációk kölcsönösen megajándékozták egymást. Pünkösd eredete Polgárôr toborzó Sporthírek Lomtalanítás 7. oldal 6. oldal 8 9. oldal 10. oldal

2 2 ZSÁMBÉKI Tájékoztató Zsámbék jegyzőjétől Tisztelt Zsámbéki Lakosok! Az utóbbi időszakban több érdemi változás történt az önkormányzat hosszabb távú működtetését illetően, erről néhány szóban írok, részletesebben minden információ elérhető az önkormányzat honlapján a határozatok, ill. az általános közzétételi lista címszavak alatt: Pénzügyi gazdálkodás Az önkormányzat július 1-től visszavonta a Zichy Miklós Általános Iskola és Többcélú Intézmény gazdálkodásának önállóságát, így az intézményi pénzügyeket a jelölt időponttól a Polgármesteri Hivatal látja el. Ezzel a gazdálkodás egységes feladatkörbe vonása teljessé válik az önkormányzati intézmények körében: az óvoda, a bölcsőde, az orvosi ügyelet, a védőnői szolgálat gazdálkodását eddig is a Polgármesteri Hivatal látta el. Parkolási rendelet módosítása Parkolási rendeletét (17/2009. (V.07.) is módosította az önkormányzat. A jelenleg hatályos szabályok szerint ott kell a magánszemélyek esetében a parkolásra nézve az eddigiektől eltérő szabályokat alkalmazni, ahol ezt erre vonatkozó táblával jelölt szabályozás előírja. A cégek számára az önkormányzat szakbizottsága a parkolóhelyeket hamarosan kijelöli. Azon cégek, üzemek, vendéglátók, akik saját költségükre a hivatallal egyeztetett műszaki előírások mellett szilárd burkolatú parkolóhelyeket létesítenek, és ezeket a hivatal átveszi", mentesülnek a díjfizetés alól. Fontos megjegyezni, hogy az önkormányzat továbbra is foglalkoztat közterületfelügyelőt. A közterület-felügyelő a fentieken túlmenően az országos jogszabályokban (KRESZ) foglaltaknak megfelelően köteles ellenőrizni, és szankcionálni a szabálytalan parkolásokat pl.: kereszteződésnél, forgalmi csomópontnál, stb. A forgalmi táblák kapcsán megjegyzendő, hogy a magyar jogrend hatálya alá tartozó állampolgárok nem rongálhatják meg a forgalmi táblákat, nem távolíthatják el azokat, és nem létesíthetnek önkényesen gyalogos átkelőket sem, még ha adott esetben ez érdekeikkel összefüggőnek látszik is. Ilyen eljárás mindenki számára szigorúan tilos, és büntetendő, mert ezzel mások testi épségét veszélyezteti. Perek Perek sokasága szakadt a 2006-ban megalakult önkormányzat nyakába. Ezeknek nagyobbik része beleértve az akár évtizede húzódóakat is sikeresen lezárult. A perek egy része munkaügyi (intézményvezetők munkáltatói döntésének megtámadása), és polgárjogi (önkormányzati szerződések bármely fél általi nem teljesítéséből adódó jogviták). Akad büntetőjogi is (a korábbi képviselő-testület tagjainak kommunikációs minőségéből adódó eljárások). Vegyes, polgári és közjogi vonatkozású a per Tök község önkormányzatával. A zsámbéki önkormányzat 2007-ben kezdeményezte azt, hogy pontot tegyen követelésének behajtására Tökkel szemben. Az elsőfokú bíróság elutasította keresetünket Tök ellen, az iskolánk 10 éve húzódó finanszírozási vitájában. Az elsőfokú határozat ellen a törvényes határidőn belül fellebbezést nyújtottunk be a táblabíróságra, az elsőfokú bírósági határozat hatályon kívül helyezését kezdeményezve, mivel meggyőződésünk szerint a bíróság helytelenül értékelte a hozzá benyújtott indítványunkat, valamint a bizonyítást nem folytatta le teljes körűen. A másodfokú per időpontját még nem ismerjük. Közterület Mint a lakosság számára látható, településünk látképe sokat javult az új eljárás szerinti közterület gondozás miatt. Kérem, hogy a lakosok fokozottan ügyeljenek a közterületek rendjére: a zöldfelületekre, és a környezetükben lévő fákra. A közterületek állapota a település látképének legfontosabb építőköve. A saját ingatlanok előtt a közterület gondozása a lakosok feladata. Erre fokozottan ügyeljenek. A szezon beköszöntével a törvényes előírások, valamint a nagyszámú allergiás megbetegedés okán fontos a parlagfű ellen védekezés. Erre külön felhívást teszünk közzé! A nyári időszakban más növények virágzása is elindul, ezekre is legyünk figyelemmel, a fás szárú növények közterületen, csak jegyzői engedéllyel vághatók ki, megfelelő számú fa pótlása mellett. A nyári időszakra mindenkinek kellemes időtöltést, és jó pihenést kívánok. Dr. Malik Dean jegyző Külterületi hulladék-gyűjtőpontok megszűnése A külterületek hulladék-elszállítási rendszerének változása (a külterületi ingatlanok előli környezetbarát zsákokban gyűjtött hulladék elszállítása) miatt felszámolásra kerültek a korábbi gyűjtőpontok (benzinkútnál, laktanyánál, stb). Ezeken a helyeken a jövőben hulladékot lerakni tilos! Az illegális hulladék elhelyezése szabálysértésnek minősül! Reichardt Sírkő Garanciával vállaljuk: márvány, gránit, mészkőborítású sírkövek, kripták kivitelezését egyedi elképzelések alapján is. Épület műkő: ablakpárkány kerítés támfal-fedkő lépcsőlap kéményfedkő egyedi méretben Zsámbék Díszkő Kft Zsámbék, Magyar u. 70. Tel./fax: 23/ , Mobil: 30/

3 Anyakönyvi hírek Szeretettel köszöntjük Zsámbék új polgárait! Széll Katinka március 22. Nagy Emília április 2. Somody Mátyás április 5. Szabó Martin Gábor április 14. Várhegyi Ákos április 25. Bokor Levente május 3. Telkes Adrienn május 5. Babits Enikő Blanka május 6. Könyves Richárd Márk május 11. André Violetta május 26. Zártkerti közvilágítás Az önkormányzat megvizsgálta a település külső területeinek közvilágítási kiadásait, tételes lebontásban kérve be a szolgáltatótól az erre vonatkozó költségelemzést. A vizsgálatot a külterületek jelentős fényszennyezése indokolta. A képviselő-testület e tárgyban a világítás fenntartásáról, és a lámpatesteknek későbbiekben költséghatékonyabb, és kevésbé szennyező fényforrásokkal való felszereléséről döntött. ZSÁMBÉKI Parkolási rendelet A parkolásról, és a gépjármű-várakozóhelyek biztosításáról szóló 31/2008. (XII.10.) számú rendeletet a képviselőtestület a 17/2009. (V.07.) rendelettel módosította. 6.. A rendelet 3.. (11) bekezdése helyébe az alábbi szövegrész kerül: (11.) Tehergépjárművek és 9-nél több személy szállítására alkalmas gépjárművek részére parkolóhelyet a Polgármesteri Hivatal jelölhet ki, a 2. számú melléklet szerinti díjfizetési kötelezettség teljesítése mellett. 7.. A rendelet 3. -a az alábbi szövegrészszel egészül ki: (13.) 750 kg megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó pótkocsik, valamint pótkocsinak nem minősülő vontatmányok maximális várakozási ideje a kijelölt parkoló kivételével 20 perc. (14.) Autóbusszal csak az autóbuszok 3 számára kijelölt parkolóhelyen lehet várakozni e rendelet 2. számú mellékletében meghatározott díjfizetés mellett. (15) A közcélú közlekedést szolgáló, vagy az egyébként nem profitorientáltan működő vállalkozás vagy gazdasági társaság részére a polgármester egyedi kedvezményt, vagy parkolási díjmentességet állapíthat meg legfeljebb 90 nap időtartamra. 9.. A rendelet 2. számú melléklete az alábbi szövegrésszel egészül ki: d.) autóbusz, tehergépjármű várakozási a kijelölt fizető parkolóhelyeken 350,- Ft/óra 900,- Ft/nap 3.750,- Ft/hét ,-Ft/hó e) Tehergépjárművek, autóbuszok rendszeres parkolásának biztosítása közterületen ,- Ft/év Civil szervezetek támogatása Az önkormányzat, a Pénzügyi, ügyrendi bizottság és az Oktatási, kulturális és sport bizottság javaslata alapján a civil szervezeteket a 67/2009.(V.05.) és a 76/2009.(V.11.) számú határozata szerint 2009-ben havonta egyenlő részletben folyósításra kerülő összegekkel támogatja, a felhasználásról január 31-ig a képviselő-testületet tájékoztatni kell. Civilszervezet megnevezése támogatás összege Zsámbéki Sport Klub ,- Lochberg Regionális Tánccsoport ,- Ismerjük Meg Világunkat Hagyományőrző Baráti Kör ,- Árpádházi Szent Erzsébet Alapítvány ,- Mátyás Íjászai Hagyományőrző Baráti Kör ,- Zsámbéki Német Nemzetiségi Kör ,- Zsámbéki Önkéntes Tűzoltó Egyesület ,- Játsszunk Együtt Baráti Egyesület ,- Római Katolikus Egyházközség ,- Apróka Alapítvány a Zsámbéki Bölcsődéért ,- Zsámbéki Hagyományőrző Baráti Kör ,- Polgárőrség ,- Zsámbéki Sportbarát Egyesület ,- Képviselő-testületi SZMSZ Zsámbék képviselő-testülete a 16/2009.(V.07.) számon módosította, a képviselő-testület és szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 1/2007. (I.16.) számú rendeletét, a rendes és a rendkívüli ülések meghívójának kiküldési határidejére vonatkozóan, illetve a Szociális és Egészségügyi Bizottság feladat és hatáskörét a Pénzügyi, Ügyrendi Bizottság feladat és hatáskörébe utalta. A lapban megjelenő határozatok és rendeletek közzététele nem teljes körű és terjedelmű. A községi könyvtárban és a Polgármesteri Hivatalban, interneten: a oldalon valamennyi határozat és rendelet hiteles szövege teljes terjedelmében megtekinthető.

4 4 ZSÁMBÉKI Templomfutás Új, sikeres fogadtatás esetén akár hagyományteremtő - kezdeményezéssel jelentkezik a Zsámbéki Református Gyülekezet dinamikusan fejlődő, lelkes csapata. Az egészséges életmód népszerűsítése és a rászorultaknak nyújtott segítség ötletesen fonódik egybe az ökumenizmus gondolatával. Szeptember 5-én, szombaton szeretettel várunk minden korosztályt a zsámbéki Öregtemplomhoz, ahol az óvodástól a profi futókig mindenki különböző távokon próbálhatja ki állóképességét. A futás sarokpontjai a környék templomai, a leghosszabb körben a töki PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Zsámbék Nagyközség Önkormányzata a Zsámbékvíz Kft ügyvezető igazgatói állására pályázatot ír ki az alábbiak szerint: Az ügyvezetői munkakör betöltésének pályázati feltételei: - minimum középfokú iskolai végzettség - büntetlen előélet - gazdasági cégvezetői gyakorlat. Előnyt jelent: - vízellátási, csatornázási szakirányú képesítés vagy gyakorlat. A pályázat benyújtásához szükséges: - iskolai végzettséget igazoló okirat (minimum középfokú) - szakmai gyakorlatot igazoló okirat - erkölcsi bizonyítvány. A megbízás időtartama: augusztus 1-től határozatlan időre. A pályázat benyújtásának határideje: június 30. A pályázat benyújtásának helye: Zsámbék Nagyközség Polgármesteri Hivatala 2072 Zsámbék, Rácváros u határban álló kápolna-romokig kell eljutni. A rendezők gondolnak a családokra is, nekik könnyített pályát lehet teljesíteni, az óvodások pedig körbefuthatják az Öregtemplomot. Terveink szerint kerékpáros futamok is lesznek. A befutó után színes programok, frissítők és harapnivalók várják a fáradt versenyzőket. A futáson befizetett nevezési díjat jótékonysági célra szeretnénk fordítani, a Down-kóros emberek javára. További részletekkel a nyár folyamán jelentkezünk. A Védőnői Szolgálat elköltözött! Új cím: Zsámbék, Rácváros u Telefon:23/ Polgármesteri Hivatal (hátul az udvarban) Tanácsadás egészséges csecsemők és kisgyermekek részére: - orvossal hétfő: 10,30 12 ig - védőnői: hétfő: 8 9-ig Ribényi Csabáné hétfő: 9 10-ig Kovács Kálmánné péntek: időpont egyeztetéssel Várandós tanácsadás: szerda: ig Ribényi Csabáné csütörtök: ig Kovács Kálmánné Védőnők: - Kovács Kálmánné (Viki) területi védőnő - Ribényi Csabáné (Dóri) területi védőnő - Kalácska Emese iskolavédőnő Gyermekorvos: Dr. Galambos Ildikó ELKÖLTÖZTÜNK! VIDEOTÉKA KULCSMÁSOLÁS ÓRÁS ÚJ CÍM: ZSÁMBÉK, PETŐFI SÁNDOR ÚTI PAVILONSOR (A KENYÉRBOLT MELLETT) NYITVA: Hétfőtől Péntekig: óráig Szombat: óráig 20/

5 ZSÁMBÉKI 5

6 6 ZSÁMBÉKI Négycsillagos kényeztetés Május közepén megnyitotta kapuit a családi vállalkozásban épült négycsillagos wellnes és konferencia szálloda, az Espa Bio & Art Hotel. Az impozáns épület 38 szobával, sportlétesítményekkel, étteremmel, fodrászattal, kozmetikával, képzőművészeti kiállításokkal várja az idelátogatókat. Patocskai Dalma értékesítési vezetővel a zsámbékiaknak nyújtott szolgáltatásaikról beszélgettünk. Miért éppen Zsámbék? A szüleim tíz éve Bajnán élnek, jól ismerik ezt a környéket. Amikor elhatároztuk a szállodaépítést, akkor Budapesttől ebbe az irányba még nem volt ilyen beruházás. Azóta már felépült két másik is, velük együtt erősítjük a térséget. Tréningeket, konferenciákat tartani Budapest közelsége miatt tetszik a rendezvényszervezőknek, cégeknek. Kimozdulhatnak a fővárosból, mégsem kell messzire menniük, és a négycsillagos kényeztetés, színvonal is garantált. A családból hányan foglalkoznak a szállodával? Teljes mértékben családi vállalkozás. Édesapám húga tervezte az épületet, a szüleim beruházásában épült, a sógorom, Russói Tamás a szállodaigazgató, nővérem, Russói-Patocskai Réka besegít a menedzsment munkájába, én az értékesítéssel és a marketinggel foglalkozom. Milyen szolgáltatásokat, kedvezményeket vehetnek igénybe a helyben lakók? Nagyon szeretnénk, ha használnák a sport és szabadidős lehetőségeket a zsámbékiak is. Négy teniszpálya, belső, külső medence, két bowling, és két squash pálya, fitneszterem áll a rendelkezésükre. Első körben 10 % kedvezményt biztosítanánk a zsámbékiaknak. Reggel nyolctól este nyolcig érvényes a napijegy, amely 2500 Ft-ba kerül, ennek az árában benne van a belső, külső medence, pezsgőfürdő, szauna, gőzkabin használata, és természetesen öltözőt is biztosítunk. Ha pedig a vendégek megéheznek a sportolástól, akkor az épületben található Nyárfás éttermünkben választhatnak finomságokat az étlapról. Művészettel foglalkozó családtagokról és képzőművészeti kiállításokról is hallani Valóban szeretnénk képkiállításokat szervezni, a konferenciatermünket galériaként is használva. Édesanyám és én szeretünk festeni, a szálloda szobáit a képeinkkel tettük hangulatosabbá. Tudjuk, hogy Zsámbékon nagyon sok művész él, van egy kis üzletünk, ahol akár el is adhatjuk az alkotásaikat. A képzőművészeti kiállításokon az ő műveikre is számítunk, mert az idelátogató vendégeknek szeretnénk megmutatni a zsámbéki mesterek munkáját is. Polgárőr toborzó Újraindult a járőrözés Az Országos Polgárőr Szövetség pályázatot hirdetett, amelyet megnyertünk. Az elnyert pályázati pénzből július 31-ig tudjuk folytatni a járőrözést. Minden éjjel kint vagyunk a település utcáin. A Polgárőrség megjelenése nagyon sokat számít: a kétes elemek és az idegen járművek is továbbállnak. Sok fiatalt küldünk vagy kísérünk haza hajnalban a szórakozóhelyekről. Munkánk eredményeként a katolikus templom kertjében megszűnt az éjszakai randalírozás. Számos rendezvényt is biztosítunk, ilyen volt nemrégiben a Premontrei szakközép- iskola szalagavatója és ballagása, vagy a Zsámbékon is áthaladó nemzetközi kerékpárverseny. Ha szükséges akkor útlezárásnál ellenőrzünk, forgalmat irányítunk. Reméljük továbbra is tudunk járőrözni, hogy a település közbiztonsága javuljon. Kérjük a település lakóit, támogassák azzal a Polgárőrség munkáját, ha gyanús eseményt, gépjárművet, személyt látnak, azonnal jelzik nekünk. Munkatársakat keresünk! Olyan harminc-negyven év körüli, büntetlen előéletű belevaló fiatalokat, akik szeretnének polgárőrök lenni. Simon Mihály a Polgárőrség elnöke 20/ Köszönöm Torma Róbert és Torma Krisztián értékes segítségét és mindazok munkáját, akik május 16-án részt vettek a Zárdakert takarításában. Horgos Zsolt a Településfejlesztési és környezetvédelmi bizottság alelnöke Véradás június 22-én, hétfőn óráig a zsámbéki Művelődési Házban. Mindenkit szeretettel várunk! A Vöröskereszt zsámbéki szervezete

7 ZSÁMBÉKI Pünkösd eredete, hiedelmei 7 Pünkösd ünnepét a húsvét utáni ötvenedik napon tartják, a húsvéthoz kapcsolódva, pünkösd is mozgóünnep, május 10-e és június 13-a közé esik. EREDETE Pünkösd ünnepét a keresztény egyház annak emlékére tartja, hogy Jézus mennybemenetele után a Szentlélek leszállt az apostolokra. Az 50 nap a zsidó vallásból ered. Ők ünnepelték a Pészach utáni ötvenedik az aratás, az első gyümölcsök, majd később a Tízparancsolat adományozásának ünnepét. A magyar pünkösdi szokásokban a keresztény szokások keveredtek az ősi, pogány szokásokkal, a már meglévő pogány hagyományokra épültek rá a keresztény elemek, és olvadtak össze egy ünneppé. Krisztus mennybemenetele után az apostolok, Mária és a legközelebbi tanítványok közösen ünnepelték pünkösdöt. Hirtelen hatalmas szél támadt, amely betöltötte az egész házat, ahol összegyűltek. Majd lángnyelvek jelentek meg, amelyek szétoszlottak és leszálltak mindegyikükre: megteltek Szentlélekkel. Ezután különféle nyelveken kezdtek el beszélni, ahogy a Lélek adta neki, hogy szóljanak. A Jeruzsálemben tartózkodók meglepve tapasztalták, hogy amit az apostolok mondanak, ki-ki a maga nyelvén megérti. Előállott Szent Péter és prédikálni kezdett. Sokan megértették beszédét, és belőlük alakultak az első keresztény gyülekezetek. Pünkösd a keresztény egyház születésnapja is. NÉPSZOKÁSOK A Pünkösdhöz fűződő népszokások lassan feledésbe merülnek, de néhány faluban még ma is élnek a pünkösdi hagyományok, játékok. A Pünkösdikirály választást már alig ismerik, pedig a mai napig él a szólás: rövid, mint a pünkösdi királyság. Kezdetben vitézi szokás volt, a katonák maguk közül választottak egy évre királyt. Később legényvirtuskodás: lovas versennyel, tűzugrással, tekézéssel. Aki a legderekabb volt, egy évig ingyen ihatott a falu kontójára és minden mulatságra meghívták. Ez az időszak volt az udvarlás, párválasztás ideje is. Ilyenkor enyhültek a szigorú szabályok, a leányok bátran mutatkozhattak választottjukkal. Pünkösdi királynénak a legszebb kislányt választották meg. Mise után házról házra jártak jókívánságokkal, versekkel, énekekkel köszöntve a háziakat, virággal szórták be a szobát. A játék végén a háziak megkérdezték a lányokat: hadd látom a királynétokat édes-e vagy savanyú?, és megcsiklandozzák a kislány állát. A királynénak mosolyognia kellett és a fogát nem villanthatta ki. Ha jól csinálta akkor a háziak megnyugodtak, mert jó termés volt várható. Almát, tojást, kolbászt, pénzt ajándékoztak a jókívánóknak. HIEDELMEK A pünkösdi harmattal kapcsolatosan élt az a hit, hogy gyógyító és varázsereje van. Pünkösdkor harmatot szedtek szembaj ellen, egyébként a szeplő ellenszerének is tartották. Mint minden nagy ünnepen, ilyenkor is tiltották az állatok befogását és a kenyérsütést. Pünkösdi rózsát szórtak a mosdóvízbe, hogy egészségesek legyenek. Nyírfaágat, gyümölcságat, bodzát tettek pünkösdkor a házakra, az istállókra, hogy távol tartsák tőlük az ártó, gonosz szellemeket. Úgy tartották, hogy a májusi eső aranyat ér, de a pünkösdi eső ritkán hoz jót. ÉTELEK A pünkösd hagyományos étele a rántott csirke és az idei liba uborkasalátával. Juhtartó gazdáknál szokásos a pünkösdi bárányból való ételek készítése: báránysült, báránypaprikás. Egyes helyeken édes tésztákat ettek, hogy sárga legyen a kender, a tésztákat friss gyümölccsel - eperrel, cseresznyével - töltötték meg. Forrás: nappal.hu Testvérváros lehet Homoródszentpál A Zsámbék és Homoródszentpál közötti kapcsolatfelvétel huszadik évfordulóján Lovas Lajos polgármester vezetésével hivatalos delegáció utazott az erdélyi Homoródszentpálra. Az utazás célja az volt, hogy a két település családjai és civil szervezetei között egyre gyengülő kapcsolatot megerősítve hasznosítva az EU-pályázatok adta lehetőségeket is a hivatalos testvérvárosi megállapodás előkészítéséről tanácskozzanak. A Székelyföldön folytatott személyes tárgyalásoknak köszönhetően, megegyezés született arról, hogy augusztus 20-án, amikor Pest megye, fennállásának évfordulóját Zsámbékon ünnepli, a két képviselő-testület támogató, és konkrét szerződés szövegezési határozati döntését követően a települések vezetői aláírják a testvérvárosi szerződés dokumentumait.

8 8 ZSÁMBÉKI A Zsámbéki Sportbarát Egyesület hírei Lassan minden sportágban befejeződik a es bajnoki szezon. Még a pingpongosoknak és a kéziseknek van hátra egyegy meccs a bajnokságból. De kezdjünk a sakkozókkal, akik óriási eredményt értek el a Diákolimpia országos döntőjében. Sakk Szombathelyen rendezték az idei Diákolimpia sakkcsapatdöntőjét. Már az is nagy eredmény volt, hogy gyerekeink a Premontrei Általános Iskola színeiben eljutottak a döntőig. Az es korcsoport 24-es döntőjében csapatunk minden várakozáson felül szerepelt, kiélezett küzdelemben a 4. helyet szerezte meg. Az ország negyedik legjobb korosztályos csapatát alkotják tehát ők hárman, csupa nagybetűvel: BŐHM ZSOMBOR, SUGÁR KOLOS és HOMOKI MÁTÉ. Gratulálunk nekik és köszönjük felkészítőik munkáját! Bőhm Zsombor bejutott a Diákolimpia egyéni döntőjébe is. (A csapatbajnoki döntőn egyébként 8 partiból hatot megnyert az első táblán!) A kiegyensúlyozott mezőnyben a 21. helyet szerezte meg 8 partiból 3,5 pontot gyűjtve. Nagyon kevés kellett volna hozzá, hogy még előrébb végezzen az es korcsoportban. Az egy évvel idősebbeknél Sugár Bálint jutott a döntőbe és 4 pontot szerezve szintén a középmezőnyben végzett. A nagyok -nál véget ért az NB II-es bajnokság, melynek tabellája a következő: NB II. felnőtt sakkcsapat-bajnokság 1.Tatai HAC 89 pont 2.Kisbér-Ászár 84,5 pont 3.Géniusz Tata 80,5 pont 4. Balatonfüredi SC 77 pont 5. BEAC 74 pont 6. Zsámbéki SBE 65 pont 7. Dunaharaszti 58,5 pont 8. Esztergomi SC 57,5 pont 9. Turul SE 53 pont 10.Győri SE 52 pont 11. Vízügyi SC 50,5 pont 12. Vértesi Erőmű SE50,5 pont Asztalitenisz Elvesztettük a bajnokságot... Dabas Zsámbék 11:7 A bajnoki cím szempontjából döntő mérkőzés volt. Még sosem kaptunk ki Dabastól, most is úgy kalkuláltunk, hogy még ha minden kétes meccset ők nyernek, akkor is 10:8-cal miénk a mérkőzés. A mérkőzés folyamán odáig rendben is volt minden a kalkulációval, hogy ők nyertek minden kétes, ki-ki meccset. Ezen felül azonban nekünk sikerült párost veszteni döntő szett 10:4-ről, a másik párost kettőegy 10:7-ről, egyénit kettő-egy 8:2-ről stb. Egyszerűen feldolgozhatatlanok a vereség körülményei. Ezzel a győzelemmel Dabas gyakorlatilag már bajnok, nekünk a 2. vagy a 3. hely fog jutni. Göd Zsámbék 5:13 Egy héttel Dabas után nehéz volt játszani az 5. helyen álló ellenféllel. Ráadásul ők is meg akartak bennünket verni, de erre semmi esélyük sem volt. Lelkisérült játékkal is biztosan nyertünk. Kosárlabda Befejeződtek a Pest megyei felnőtt férfi bajnokság B csoportjának küzdelmei. A végeredményt a legnagyobb örömmel tesszük közzé: Pest megye felnőtt férfi kosárlabda-bajnokság, B csoport 1. Zsámbéki SBE 32 pont 2. Tokodaltáró 31 pont 3. Monor 31 pont 4. Watt pont 5. Kiskunlacháza 30 pont 6. Nagytarcsa 28 pont 7. Vác 27 pont 8. Gyömrő 20 pont 9. OMSZ 20 pont 10. Ceglédbercel 20 pont A bajnokság befejezése után megkezdődött a nyári streetball-szezon, magyarul az utcai kosárlabda bajnokságok sorozata. Ebben (is) jók a gyerekeink, úgyhogy néhány éremmel gazdagabbak lesznek az idei nyáron is. Kézilabda A megyei bajnokság alsóházi rájátszásában érdekelt a női csapatunk. Sajnos, nem a várt eredmények születtek. Zsámbék - Soponya Eddig mindig megvertük őket, most vészkapussal játszva nem volt esélyünk. Szeif Annamária a hét, Bariné Sági Melinda öt gólt dobott, de ez is kevés volt. Zsámbék Seregélyes II A pályán ezt a meccset is elveszítettük, de a szövetség nekünk ítélte a meccset, az ellenfél egyik játékosának jogosulatlan játéka miatt. Soponya Zsámbék A kézilabda az egyik leglátványosabb és legizgalmasabb sportág, csak bírók ne lennének némelyik meccsen. Ez a meccs is ebbe a körbe tartozott. Hiába dobott Baradlai tíz, Bariné őt, Landszmann Réka és Magony Juli négy-négy gólt, a két bíró és Soponya egy góllal győzött. Júniusi programajánló Asztalitenisz Június 6. 11,00 Vecsés Vecsés Zsámbék A bajnokság utolsó meccsén az eredménynek már nincs túl nagy jelentősége számunkra. Kézilabda Június 6. 10,00 Seregélyes Seregélyes II. Zsámbék Jó lenne már a pályán is nyerni! Sőregi Tibor

9 ZSÁMBÉKI A Zsámbéki Sport Klub hírei 9 A es megye I. osztályú labdarúgó bajnokság a vége felé közeledik. A legkisebbek Bors Attila és Almádi Antal edzővel az edzéseken és a NUPI által rendezett tornákon tanultakat kamatoztatva, egyre több és több tapasztalattal felvértezve várják a lehetőséget, hogy az U14 es csapat tagjai lehessenek. Az U14-es korosztály (előkészítő csapat), Káldi Sándor edző vezetésével, már az utolsó mérkőzése előtt bajnoknak mondhatja magát. Bátran állíthatjuk, hogy az általuk elért eredmény nem csak a gyermekeket, de a szülőket is motiválja és büszkeséggel tölti el, ha fiuk bekerül a csapatba. Májusi eredmények: Tokod SE - Zsámbék Zsámbék - Sárisáp-Sikér Zsámbék - Tát SE Piliscsév SE - Zsámbék Tabella: 1. Zsámbék Zoltek SE Lábatlan ESE Tát SE *** Az U16-os korosztályú serdülő csapat Fekete Zsolt irányítása alatt, jó esélyekkel focizik hétvégén a harmadik helyért. Az utolsó mérkőzés előtt pontegyenlőség alakult ki csapatunk és a Piléscsév labdarúgó csapata között, ezért a jobb helyezés eléréséhez a győzelem feltétlenül szükséges. Májusi eredmények: Tokod SE - Zsámbék Zsámbék - Tát SE Piliscsév SE - Zsámbék Tabella: 1. Tát SE Zoltek SE Piliscsév Zsámbék *** Ifjúsági csapatunk a megszokott jó játékkal hozta az eredményeket. Bodó László edző volt a garancia arra amit rég vártunk, hogy csapatunk a tabella első helyén várja a folytatást. Négy mérkőzéssel a vége előtt még soha nem volt olyan közel a bajnokság megnyerése mint most. Szeretnénk, ha most már nem csúszna ki a kezünkből a végső győzelem, de semmit nem szabad elkiabálni. Májusi eredmények: Zsámbéki SK - Komáromi VSE Tokod SE - Zsámbéki SK Zsámbéki SK - Lábatlan Naszály SE - Zsámbéki SK Tabella: 1. Zsámbéki SK Komáromi VSE Esztergomi SC Bajót SZIKRA SE *** Felnőtt csapatunk Bősze András edző irányítása alatt még kedvezőbb helyzetben van, mert hat pont az előnyük, a második Tokod csapata előtt. A Naszály ellen becsúszott vereség remélhetőleg minden játékost meggyőzött arról, hogy az előadás csak a függöny leengedésével ér véget és a hátralevő négy mérkőzést komolyan kell venni a bajnoki cím eléréséhez, amire az edző felkészültsége, a játékosok tudása és elszántsága alapján minden esélyük megvan. Májusi eredmények: Zsámbéki SK - Komáromi VSE Tokod SE - Zsámbéki SK Zsámbéki SK - Lábatlan Naszály SE - Zsámbéki SK Tabella: 1. Zsámbéki SK Tokod SE Tardosi FC Bajót SZIKRA *** Öregfiúk csapatunk hozta hagyományosan jó formáját és sorban aratta a szinte kötelező győzelmeket. Ahhoz szinte már kétség sem férhet, hogy az ifj. Czakó Péter edző vezetésével játszó csapatunk megnyeri a bajnokságot, de a bajnokságnak még nincs vége. Májusi eredmények: Zsámbék-Etyek 7 2 Sprint SE Tárnok-Zsámbék 1 14 Tárnok I. KSK-Zsámbék 0 6 Herceghalom Zsámbék 0 2 Tabella: 1. Zsámbék Martonvásár Sóskút Tárnok I. KSK További információt a honlapunkon találnak.

10 10 ZSÁMBÉKI Lomtalanítás Értesítjük ZSÁMBÉK Tisztelt Lakosságát, hogy az AVE Tatabánya Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Zrt JÚNIUS én TAVASZI LOMTALANÍTÁST végez Zsámbék egész területén, a következők szerint: 8-án és 9-én a község azon részén ahol hétfői napon történik a hulladékszállítás. 10-én és 11-én a község azon részén ahol keddi napon történik a hulladékszállítás. Lomtalanításba tartozó anyagok: az ingatlanoknál keletkező hulladék, lom,(nagyobb berendezési tárgy) Nem tartozik a lomtalanítás anyagai közé: veszélyes hulladék, építési törmelék, szénpor, falevél gally, állati tetem, valamint az olyan méretű, súlyú tárgy, amelyhez darus gépkocsi igénybevétele szükséges (pl. gépkocsi karosszéria, kazán, stb.) gumiabroncs. ( a 20/2006.(IV. 05.) KVVM bekezdés d.) pontja alapján). A lomtalanítás anyagai közé nem tartozókat külön megrendelés alapján térítés ellenében szállítjuk el. Érdeklődni a 34/ vagy a 34/ telefonszámokon lehet. A LOMTALANÍTÁS A LAKOSSÁG RÉSZÉRE TÉRÍTÉSMENTES. A lom kihelyezhető: az ütemezés szerinti napon reggel 6 óráig. Kérjük a Tisztelt Lakosságot, hogy az elszállítandó lomot csak a meghirdetett időpontban helyezzék el az ingatlanok elé oly módon, hogy az tehergépjárművel megközelíthető legyen. Segítő közreműködésüket előre is kérjük és köszönjük. AVE Tatabánya Zrt. Elektronikai hulladékok elszállítása Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy az AVE Tatabánya Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Zrt. a tavaszi lomtalanítás keretein belül június én az elektronikai hulladékok gyűjtését is térítésmentesen elvégzi elkülönített konténerekben. E hulladékok körébe tartoznak pl.: háztartási kisgépek, barkácsgépek, bojler, mosógép, számítástechnikai eszközök, videó-lejátszó, DVD-lejátszó, rádiós magnó, stb. A Zrt. a Magyar u. 20 szám alatti műhely udvarában konténert helyez el, ahová a lomtalanítás ideje alatt 7 órától 15 óráig az elektronikai hulladék elhelyezhető. Érdeklődni a 34/ vagy a 34/ telefonszámokon lehet. Zsámbék Nagyközség Polgármesteri Hivatala

11 Polgármesteri Hivatal 2072 Zsámbék, Rácváros u Polgármester: Lovas Lajos Alpolgármester: Horváth László Jegyzõ: Dr. Malik Dean Fõépítész: Bánhidi László Tel.: 23/ Hétfõn és szerdán 9.00-tõl óráig Informatikus: Jáger István 20/ Közterület-felügyelő: Helembai József Pál Fogadónapok Polgármester: minden hónap elsõ csütörtök, 9.00-tõl óráig Alpolgármester: minden héten kedden, 9.00-tõl óráig Jegyzõ: minden héten péntek, 9.00-tõl óráig Keserû János: minden hónap elsõ hétfõ, tól óráig Ügyfélfogadás: Hétfõ tól óráig Szerda 9.00-tõl óráig és tól ig Péntek 9.00-tõl óráig Telefon: 23/ / / / Fax: 23/ Okmányiroda 2092 Budakeszi, Dózsa György tér 25. személyi igazolvány: 23/ lakcímkártya: 23/ Közlekedésigazgatás: 23/ útlevél: 23/ Munkaügyi Központ 2072 Zsámbék, Zichy tér 1. 23/ Művelődési Ház 2072 Zsámbék, Etyeki u / Községi Könyvtár 2072 Zsámbék, Magyar u / Lámpamúzeum 2072 Zsámbék, Magyar u / Mentők: 104 Zsámbéki Mentõállomás 2072 Zsámbék, Petõfi Sándor u / Orvosi ügyelet 2072 Zsámbék, Petõfi Sándor u / Egészségház 2072 Zsámbék, Magyar u. 20. ZSÁMBÉKI Háziorvosok Dr. Kispál Erzsébet 23/ Dr. Legerszki Tamás 23/ Tök Dr. Tornári György 23/ Perbál Dr. Vándor Zsolt 26/ Gyermekorvos Dr. Galambos Ildikó 23/ Védõnõi szolgálat 23/ Fizikoterápia 23/ Fogorvosok Dr. Hegyeshalmi Angéla 23/ Dr. Balázs Adrienn 23/ Patika 2072 Zsámbék, Szent István tér / Polgárőrség Simon Mihály 2072 Zsámbék, Terv u / Tűzoltók: 105 Zsámbéki Önkéntes Tûzoltók Egyesülete 2072 Zsámbék, Petõfi Sándor u Riasztás: Vas Gábor 70/ Csepilek István 30/ Rendőrség: 107 Budakeszi Rendõrõrs: 23/ Körzeti megbízott: Ipacs Endre 70/ Bölcsõde 2072 Zsámbék, Akadémia u. 3. Telefon 23/ Napköziotthonos Óvoda I. számú 2072 Zsámbék, Magyar u / II. számú 2072 Zsámbék, Petõfi S. u / Zichy Miklós Általános Iskola 2072 Zsámbék, Honvéd u / / Zsámbéki Premontrei Keresztelõ Szent János Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Mûvé szetoktatási Intézmény 2072 Zsámbék, Zichy tér 3. 23/ Zsámbéki Premontrei Szakközépiskola és Szakiskola 2072 Zsámbék, Piac köz 8. 23/ Vujisits Tihamér Alapfokú Mûvészetoktatási Intéz mény zsámbéki tagintézménye 2072 Zsámbék, Honvéd u / / Boldog Gertrúd Alapszolgáltatási Központ és Idõsek Átmeneti Otthona 2072 Zsámbék, Magyar u / Boldog Gertrúd Központ, Családsegítõ és Gyermekjóléti Szolgálat 2072 Zsámbék, Magyar u / Zsámbéki Premontrei Nõi Kanonokrend 2072 Zsámbék, Petõfi Sándor u / Holnapy Dénes Márton plébános 2072 Zsámbék, Magyar u / Matyó Lajos református lelkész 2072 Zsámbék, Petõfi Sándor u / / ZSÁMBÉKI Kiadó: Zsámbék Nagyközség Önkormányzata képviselő-testületének megbízásából: REVIVAL TEAM Kft. Felelõs szerkesztõ: Bokor Anikó Szerkesztõség elérhetõsége: Levelezési cím: 2072 Zsámbék, Pf. 53 Hirdetésfelvétel: en: Telefonon: 70/ hétköznap 9-12 óráig Nyomdai elõállítás: Syled Express Bt. Megjelenés: havonta 1700 példányban ISSN X Lapzárta: a hónap utolsó napján, délelőtt 10 órakor A szerkesztõség a szerkesztés jogát fenntartja, levelet, rajzot, fotót, kéziratot nem õriz meg és nem küld vissza.

12 12 ZSÁMBÉKI VASTELEP Tóbel Trans Zsámbék Az OMV benzinkútnál Úszókapu Technika Betonacél Betonacélháló Kengyelhajlítás Zártszelvény Laposacél Szögacél Négyzetacél Köracél Cső Lemez Kovácsoltvas Ipari Gázok Szigetelőanyagok Akció! PB gázpalack-csere 3780 Ft Ereszcsatornák Dekornád Tel./Fax: 23/ ;Mobil: 30/

ZSÁMBÉK VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2010. ÉVI MUNKATERVE. a Képviselő-testületi ülések tervezett időpontjai és témái

ZSÁMBÉK VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2010. ÉVI MUNKATERVE. a Képviselő-testületi ülések tervezett időpontjai és témái ZSÁMBÉK VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK MUNKATERVE a Képviselő-testületi ülések tervezett időpontjai és témái 2010. február 04. (csütörtök) - Beszámoló a lejárt határidejű határozatok elfogadásáról - 2010.

Részletesebben

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármcstere. I. Tartalmi összefoglaló

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármcstere. I. Tartalmi összefoglaló 'f Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármcstere Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Mászóka Óvoda és a Kőbányai Janikovszky Éva Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános

Részletesebben

Férfi Serdülő nyílt Férfi Mini nyílt Férfi B csoport Középiskolás DSE Kunszentmiklós. Középiskolás DSE Kunszentmiklós

Férfi Serdülő nyílt Férfi Mini nyílt Férfi B csoport Középiskolás DSE Kunszentmiklós. Középiskolás DSE Kunszentmiklós 2009/2010-es bajnokság Férfi A nyílt Minimini Férfi Kupa Damjanich kosár KLIKK Zsiráffickók Budaörsi DSE Közgáz öregfiúk Vagány Nyulak Damjanich kosár Diósdi TC Haraszti Sasok Geac Kettő Váci Reménység

Részletesebben

.f lrg. . számú előterjesztés. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere. I. Tartalmi összefoglaló

.f lrg. . számú előterjesztés. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere. I. Tartalmi összefoglaló Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere.f lrg. számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Gépmadár Óvoda intézményvezetői álláshelyének pályáztatásáról

Részletesebben

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

A legutóbbi képviselő-testületi ülés óta történt fontosabb települési események és önkormányzati intézkedések

A legutóbbi képviselő-testületi ülés óta történt fontosabb települési események és önkormányzati intézkedések A legutóbbi képviselő-testületi ülés óta történt fontosabb települési események és önkormányzati intézkedések Fábri István polgármester beszámolója a 2012. november 29-december 12. közötti időszakról.

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

(/I,. (2 ELŐTERJESZTÉS. NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE

(/I,. (2 ELŐTERJESZTÉS. NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE Ügyiratszám: 20037-8/2012/05. Ügyintéző: dr. Krizsai Anita NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 4401 Nyíregyháza, Kossuth tér 1. Pf.: 83. Telefon: (42) 524-500 Fax: (42) 524-501 E-maii: polgbrmester@nyiregvhbzb.hu

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. sz. Készítette: Fodorné Szabó Mária E L Ő T E R J E S Z T É S megüresedett házi gyermekorvosi körzet betöltésére irányuló pályázat kiírására

Részletesebben

Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán 8.00 12.00 13.00 16.00

Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán 8.00 12.00 13.00 16.00 Szajoli Polgármesteri Hivatal 5081 Szajol, Rózsák tere 1. Tel.: 56/446-000 Fax: 56/446-447 E-mail: titkarsag@szajolph.t-online.hu Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/162-1/2015/I. Ea: Varga Erika Tárgy: Czirbus Gábor alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

a Corvin Művelődési Ház magasabb vezetőjének megbízására kiírt pályázattal kapcsolatos döntés Zárt ülést igényel az Mötv 46. (2) b) pontja alapján!

a Corvin Művelődési Ház magasabb vezetőjének megbízására kiírt pályázattal kapcsolatos döntés Zárt ülést igényel az Mötv 46. (2) b) pontja alapján! BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Készült a képviselő-testület 2014. május 14-ei ülésére. Készítette: Müller Kinga Intézményi Irodavezető Tárgy: Corvin Művelődési Ház magasabb vezetői

Részletesebben

2340 Kiskunlacháza, Vörösmarty u. 3. tel: 06-20-569-7031

2340 Kiskunlacháza, Vörösmarty u. 3. tel: 06-20-569-7031 Közérdekű információk Kiskunlacházi Polgármesteri Hivatal Cím: 2340 Kiskunlacháza Kossuth Lajos tér 1. Tel./Fax: 06-24-519-830, 06-24-519-840 E-mail: pmhivatal@kiskunlachaza.hu dr. Répás József polgármester:

Részletesebben

XIV évfolyam - 12 szám 2013 December Meghívó Programajánló Az Örökzöld Nyugdíjas Klub meghívja klubtagjait 2013 december 18-án 16 órai kezdettel Karácsony és Névnapok ünneplésére a Dr Brusznyai Árpád Művelődési

Részletesebben

a Képviselő - testülethez a házi gyermekorvosi praxis betöltésére irányuló pályázati felhívás ismételt közzétételére

a Képviselő - testülethez a házi gyermekorvosi praxis betöltésére irányuló pályázati felhívás ismételt közzétételére 1 FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5./Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 5. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő - testülethez a házi gyermekorvosi

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: kultura.derekegyhaz@gmail.com Telefon: 06 20/258-55-11 december 14. (péntek) 18:00 Derekegyházi Horgász Egyesület taggyűlése Könyvtár TOP lista - november 1. Kristin Cashore:

Részletesebben

Bakonyszentlászlói Szent László Óvoda. Különös közzétételi lista

Bakonyszentlászlói Szent László Óvoda. Különös közzétételi lista Bakonyszentlászlói Szent László Óvoda Különös közzétételi lista A kormány 229/2012 (VIII. 28.) kormányrendelete a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról 23. -a értelmében az alábbi adatokat

Részletesebben

2008/2009-es bajnokság Férfi A nyílt Férfi serdülő Mini

2008/2009-es bajnokság Férfi A nyílt Férfi serdülő Mini 2008/2009-es bajnokság Férfi A nyílt Férfi serdülő Mini Szentendrei Kosárlabda SEELITE SE KLIKK Zsiráfok SE / Női Diósdi KK Kőrisfa SE Miklósi Kékrókák Közgáz öregfiúk Szentendrei Kosárlabda SESzentendrei

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 9-ei rendes, nyílt ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 9-ei rendes, nyílt ülésére Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-051, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány

Részletesebben

Orosháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 36/2012. (XII.21.) önkormányzati rendelete

Orosháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 36/2012. (XII.21.) önkormányzati rendelete Orosháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 36/2012. (XII.21.) önkormányzati rendelete az önkormányzati feladatokról egységes szerkezetben a módosítására kiadott 18/2013. (VI.28.) önkormányzati

Részletesebben

MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. FÉLÉVI MUNKATERVE

MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. FÉLÉVI MUNKATERVE MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. I. FÉLÉVI MUNKATERVE A Képviselő-testület - Monor Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról 27/2014. (X. 27.) önkormányzati rendelete

Részletesebben

g ~.. szám ú előterjesztés

g ~.. szám ú előterjesztés Budapest Főváros X. Kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere g ~.. szám ú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Egészségügyi Szolgálat igazgatói álláshelyének ismételt

Részletesebben

2009. évi munkaterv.

2009. évi munkaterv. 2009. évi munkaterv. Tisztelt Képviselő-testület! A Képviselő-testület a 2008. évi munkaterve alapján napirendre tűzte a 2009. évi munkaterv elfogadását. A Képviselő-testület Szervezeti és Működési Szabályzatáról

Részletesebben

2013. ÉVI MUNKATERVE

2013. ÉVI MUNKATERVE NAGYMAROS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 222/2012. (XI. 26.) számú határozatával elfogadott 2013. ÉVI MUNKATERVE Nagymaros Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. évi munkatervét az

Részletesebben

Fehérvár Rugby Club 2012. évi. Beszámolója.

Fehérvár Rugby Club 2012. évi. Beszámolója. Fehérvár Rugby Club 2012. évi. Beszámolója. 2012. január: Iskolai csoportedzések, István Király ált iskola, minden hétfő 14 órától Gyolcsos Ferenc vezetésével 15 fő. Táncsics Mihály Általános iskola kedd

Részletesebben

KÉZILABDA RÉSZTVEVŐ CSAPATOK FIÚ

KÉZILABDA RÉSZTVEVŐ CSAPATOK FIÚ KÉZILABDA RÉSZTVEVŐ CSAPATOK FIÚ Ssz. Megye: Iskola: Település: 1 Bács-Kiskun II Kalocsa és Térsége Általános Iskolája Kalocsa 2 Békés I Békési Kistérségi Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola, Sportiskola,

Részletesebben

Nagyigmánd Nagyközség Képviselő-testületének 2007. évi M U N K A T E R V E

Nagyigmánd Nagyközség Képviselő-testületének 2007. évi M U N K A T E R V E Nagyigmánd Nagyközség Képviselő-testületének 2007. évi M U N K A T E R V E Január 31. Február 14. 1. Tájékoztató a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról és a két ülés között 2. Önkormányzat 2007.

Részletesebben

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2010. évben Szálka községben végzett tevékenységéről

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2010. évben Szálka községben végzett tevékenységéről Beszámoló a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának 2010. évben Szálka községben végzett tevékenységéről A beszámoló a 149/1997. (IX.10.) Kormányrendelet 10. számú

Részletesebben

Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2012. (...) Öh. sz. határozata

Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2012. (...) Öh. sz. határozata Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2012. (...) Öh. sz. határozata Biatorbágy Város Önkormányzata és intézményei, valamint a lakosság civil szerveződéseinek 2012. évi kulturális és rendezvényi

Részletesebben

E L Ő T E R J E SZ T É S. A Képviselő-testület február 7--i ülésére

E L Ő T E R J E SZ T É S. A Képviselő-testület február 7--i ülésére BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1 Szám: 1/205- /2013. Pékné dr. Csefkó Judit E L Ő T E R J E SZ T É S A Képviselő-testület 2013. február 7--i ülésére Tárgy:

Részletesebben

MÁJUSI ELÕZETES Május 1. Majális a Sárostói Sportpályán tervezett program

MÁJUSI ELÕZETES Május 1. Majális a Sárostói Sportpályán tervezett program ÁPRILIS 1-3. (csütörtök-szombat) III. Bihar-Bihor Amatõr Diákszínjátszó Fesztivál színházterme ÁPRILIS 8. (csütörtök) 17 óra A GOBLEIN kör gyûlést tart Szõllõsi Imréné vezetésével Munkákat lehet hozni

Részletesebben

PÉTER ANDRÁS EMLÉKVERSENY

PÉTER ANDRÁS EMLÉKVERSENY PÉTER ANDRÁS EMLÉKVERSENY Országos felnőtt B, C kategóriájú tollaslabda ranglista verseny kiírása 2016. szeptember 24. Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Zrínyi Miklós Laktanya, BUDAPEST 1. A verseny célja:

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2015. február 19-i nyilvános ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2015. február 19-i nyilvános ülésére 3. napirendi pont Nyirád Község Önkormányzata Polgármesterétől 8454 Nyirád, Szabadság u. 3. Tel./fax: 88/235-001; 88/506-070 e-mail: hivatal@nyirad.hu Ügyszám: 87-7/2015. Előterjesztő: Sarkadi-Nagy András

Részletesebben

Cím: 2340 Kiskunlacháza Kinizsi u. 1. Tel.: Mobil:

Cím: 2340 Kiskunlacháza Kinizsi u. 1. Tel.: Mobil: Közérdekű információk Kiskunlacházi Polgármesteri Hivatal Cím: 2340 Kiskunlacháza Kossuth Lajos tér 1. Tel./Fax: 06-24-519-830, 06-24-519-840 E-mail: pmhivatal@kiskunlachaza.hu dr. Répás József polgármester:

Részletesebben

ellenőrzést végző járművei, továbbá a Baranya Megyei Polgárőr Egyesületek Szövetsége járőrszolgálatot ellátó járműve.

ellenőrzést végző járművei, továbbá a Baranya Megyei Polgárőr Egyesületek Szövetsége járőrszolgálatot ellátó járműve. Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének./2015. (VI.) önkormányzati rendelete Pécs város környezetkímélő forgalmi rendjéről, a fizetőparkoló-helyek működtetéséről, valamint a várakozás díjairól

Részletesebben

Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2013. (IX.19.) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról

Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2013. (IX.19.) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2013. (IX.19.) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról Vecsés Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a hulladékról szóló

Részletesebben

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA Erkel Ferenc Művelődési Központ 2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA 2092 Budakeszi, Fő u. 108. Tel/fax: 06-23-451-161 www.efmk-budakeszi.hu, info@efmk-budakeszi.hu Szeptemberi programjaink Szeptember 20-án, (péntek)

Részletesebben

M E G H Í V Ó. Az ülés helye: Közösségi Ház és Könyvtár első emeleti tanácsterme

M E G H Í V Ó. Az ülés helye: Közösségi Ház és Könyvtár első emeleti tanácsterme Pétfürdő Nagyközség Polgármesterétől 8105 Pétfürdő, Berhidai út 6. Pf.: 452. Telefon.: 06 (88) 476-015 Tel./fax: 06 (88) 588-930 e-mail: polgarmester@petfurdo.hu Értesítem Önt, hogy Pétfürdő Nagyközség

Részletesebben

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa MEGHÍVÓ

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa MEGHÍVÓ MEGHÍVÓ Vámosgálfalva Önkormányzata tisztelettel meghívja a Vámos Települések Szövetségének tag önkormányzatait és minden kedves érdeklődőt a 2010. június 4 6 án megrendezésre kerülő Vámos Települések

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 15 - én megtartott nyílt ülésről. 43/2015.(VI.15.) kt. határozat.

Jegyzőkönyv. Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 15 - én megtartott nyílt ülésről. 43/2015.(VI.15.) kt. határozat. 264/7/2015. Zala Megye Kányavár Jegyzőkönyv Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 15 - én megtartott nyílt ülésről. Határozatok: 40/2015.(VI.15.) kt. határozat. 41/2015.(VI.15.)

Részletesebben

I. Szitás Róbert 18.000 gr,

I. Szitás Róbert 18.000 gr, Általános iskolás horgászaink részt vettek május 11-én az általános iskolák közötti horgászversenyen, amit a szegedi Herman Ottó HE. rendezett. A résztvevő csapat tagjai: Cseh Dániel, Csuhaj András 6.osztály,

Részletesebben

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2014-2015-ös tanévre

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2014-2015-ös tanévre Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2014-2015-ös tanévre Készítette: apigyö képviselő-testülete és Oláhné Horváth Ildikó apigyö patronálója Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2004. november 29-i ülésére Tárgy: A Városi Könyvtár és Művelődési Ház intézményvezetői állás pályázat kiírása Előadó Kasper Ágota

Részletesebben

BUDAKESZI POLGÁRMESTERE

BUDAKESZI POLGÁRMESTERE BUDAKESZI POLGÁRMESTERE Tisztelt Képviselő-társam! Értesítem, hogy Budakeszi Város Önkormányzatának Képviselő-Testülete rendes ülését 2015. április 30-án (csütörtökön) 10:00 órai kezdettel tartja, melyre

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város

Salgótarján Megyei Jogú Város Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere Szám: 29.731/2012. Javaslat közoktatási intézmények intézményvezetői megbízásra kiírt pályázatok elbírálására, valamint közoktatási intézmények magasabb vezetői

Részletesebben

A jegyzőre átruházott hatásköröket a rendelet 8. melléklete tartalmazza. Az R. e rendelet 1. melléklete szerinti 8. melléklettel egészül ki.

A jegyzőre átruházott hatásköröket a rendelet 8. melléklete tartalmazza. Az R. e rendelet 1. melléklete szerinti 8. melléklettel egészül ki. Segesd Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2015. ( ) önkormányzati rendelete a képviselő-testület és szervei szervezeti és működési szabályzatáról szóló 6/2014. (IV. 11.) önkormányzati rendelet

Részletesebben

- helyi építészeti örökség értékeinek védelme évi LXXVIII. tv. 6. (1) 57. (2)

- helyi építészeti örökség értékeinek védelme évi LXXVIII. tv. 6. (1) 57. (2) TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI ÉS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI FELADATOK - helyi építészeti örökség értékeinek védelme 1997. évi LXXVIII. tv. 6. (1) 57. (2) - településfejlesztés 13. (1) - településrendezés 1997. évi LXXVIII.

Részletesebben

Vámosmikola Község Polgármestere M E G H Í V Ó. Nyilvános ülés napirendi javaslatai:

Vámosmikola Község Polgármestere M E G H Í V Ó. Nyilvános ülés napirendi javaslatai: Szám: 10/2011. Vámosmikola Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2011. november 30-án (szerda) 14.15 órakor tartja soron következő ülését. 1/ A 13/2011. (XII.1.) önkormányzati rendelet a köztisztaságról

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2008. június 23-i ülésére Tárgy: Zirc Városi Erzsébet Kórház- rendelőintézet igazgatói állására beérkezett pályázat elbírálása Előadó

Részletesebben

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből K I V O N A T Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből 203/2013.(XII. 18.) KT. számú HATÁROZAT: Képviselő testülete úgy határoz, hogy a 2014. évi városi

Részletesebben

14/ sz. Hivatalos közlöny MEGYEI I. OSZTÁLY ELMARADT FELNŐTT MÉRKŐZÉSEK EREDMÉNYEI ELMARADT U-21-ES MÉRKŐZÉSEK EREDMÉNYEI TABELLA FELNŐTT

14/ sz. Hivatalos közlöny MEGYEI I. OSZTÁLY ELMARADT FELNŐTT MÉRKŐZÉSEK EREDMÉNYEI ELMARADT U-21-ES MÉRKŐZÉSEK EREDMÉNYEI TABELLA FELNŐTT Magyar Labdarúgó Szövetség Tolna Megyei Igazgatósága Telefonok: 74/511-123 7100 Szekszárd, Keselyűsi u 3. 74/511-124 E-mail: tolna@mlsz.hu Fax: 74/412-857 Honlap cím: www.tolnalsz.hu 14/2014-2015 sz. Hivatalos

Részletesebben

A 2016/2017. nevelési év ÓVODAI RENDJE. KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. OM azonosító:

A 2016/2017. nevelési év ÓVODAI RENDJE. KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. OM azonosító: A 2016/2017. nevelési év ÓVODAI RENDJE KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. OM azonosító: 029 524 1 A nevelési- oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló

Részletesebben

J e l e n t é s. Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítása megtörtént.

J e l e n t é s. Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítása megtörtént. Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

Részletesebben

Tápióság Községi Önkormányzat Képviselő-testületének április 16-án, 18 órakor megtartott rendkívüli ülésének. j e g y z ő k ö n y v e

Tápióság Községi Önkormányzat Képviselő-testületének április 16-án, 18 órakor megtartott rendkívüli ülésének. j e g y z ő k ö n y v e Tápióság Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. április 16-án, 18 órakor megtartott rendkívüli ülésének j e g y z ő k ö n y v e 51/2009. sz. képviselő-testületi határozat: Jegyzőkönyv hitelesítők

Részletesebben

MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E 2015. ÉV

MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E 2015. ÉV MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E 2015. ÉV 2015. január 28. (szerda) 1. Az önkormányzat 2015. évi költségvetése (első olvasat) 2. A Mezőkövesdi Roma Nemzetiségi Önkormányzattal

Részletesebben

MAGYAR GYEPLABDA SZAKSZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐK

MAGYAR GYEPLABDA SZAKSZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐK MAGYAR GYEPLABDA SZAKSZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐK 1 2014/2015. TANÉVI GYEPLABDA DIÁKOLIMPIA TEREM és MŰFÜVES VERSENYKIÍRÁS 1. Az országos döntő célja: A gyeplabdázás népszerűsítése az általános

Részletesebben

MUNKATERVE ÖREGLAK KÖZSÉG ÉVI KÖZMŰVELŐDÉSI. Készítette: Buzsáki Mónika Kulturális referens

MUNKATERVE ÖREGLAK KÖZSÉG ÉVI KÖZMŰVELŐDÉSI. Készítette: Buzsáki Mónika Kulturális referens ÖREGLAK KÖZSÉG 2010. ÉVI KÖZMŰVELŐDÉSI MUNKATERVE Készítette: Buzsáki Mónika Készült a 2009. november 30-án tartandó Képviselő-testületi ülésre 2010. évi Közművelődési munkaterv 2 Öreglak község 2010.

Részletesebben

Országos döntő: Sárvár, 2015. május 11. (hétfő)

Országos döntő: Sárvár, 2015. május 11. (hétfő) Országos döntő: Sárvár, 2015. május 11. (hétfő) 1 2014/2015. TANÉVI PETANQUE DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS 1. A verseny célja: A petanque sport népszerűsítése az általános és középiskolák tanulói és pedagógusai

Részletesebben

MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. I. FÉLÉVI MUNKATERVE A Képviselő-testület - Monor Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról 27/2014. (X. 27.) önkormányzati rendelete

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: derekpont@freemail.hu telefon: 0620-389-58-53. Zetelakán jártunk Aki járt már Derekegyház testvértelepülésén Zetelakán az bizonyára igen kellemes tapasztalatokat szerzett az

Részletesebben

KÉZILABDA RÉSZTVEVŐ CSAPATOK FIÚ

KÉZILABDA RÉSZTVEVŐ CSAPATOK FIÚ KÉZILABDA RÉSZTVEVŐ CSAPATOK FIÚ Ssz. Megye: Iskola: Település: 1 Bács-Kiskun II Kalocsa és Térsége Általános Iskolája Kalocsa 2 Békés I Békési Kistérségi Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola, Sportiskola,

Részletesebben

Csömör Nagyközség Önkormányzata képviselő-testületének. 22/2010. (XII. 10.) önkormányzati rendelete. a gyermekvédelem helyi szabályozásáról

Csömör Nagyközség Önkormányzata képviselő-testületének. 22/2010. (XII. 10.) önkormányzati rendelete. a gyermekvédelem helyi szabályozásáról Csömör Nagyközség Önkormányzata képviselő-testületének 22/2010. (XII. 10.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról Csömör Nagyközség Önkormányzatának képviselő-testülete a gyermekek

Részletesebben

Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja

Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja Programfüzet Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja Augusztus 8. péntek Futóverseny Göncről Vizsolyba 10.00 Szenczi Molnár Albert nyomában futóverseny Gönc és Vizsoly

Részletesebben

Apátfalva Község Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2015. (VIII.26.) Önkormányzati rendelete

Apátfalva Község Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2015. (VIII.26.) Önkormányzati rendelete Apátfalva Község Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2015. (VIII.26.) Önkormányzati rendelete Apátfalva Község Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 14/2014.

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ az Ózdi Kézilabda Club tevékenységéről

TÁJÉKOZTATÓ az Ózdi Kézilabda Club tevékenységéről TÁJÉKOZTATÓ az Ózdi Kézilabda Club tevékenységéről Ó z d, 2014. június 26. Előterjesztő: Ózdi Kézilabda Club Elnöke Az Ózdi Kézilabda Club nevében szeretnénk Önöket tájékoztatni egyesületünk működéséről.

Részletesebben

Tiszacsécse község Önkormányzat Képviselőtestülete 2014.január 17-én tartott ülésének: TÁRGYSOROZAT

Tiszacsécse község Önkormányzat Képviselőtestülete 2014.január 17-én tartott ülésének: TÁRGYSOROZAT Tiszacsécse község Önkormányzat Képviselőtestülete 2014.január 17-én tartott ülésének: a.) jegyzőkönyve, b.) határozatai: 1-2., c.) tárgysorozata TÁRGYSOROZAT 1.) Pályázat kiírása falugondnoki munkakör

Részletesebben

2014. évi. 14. szám. Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2014. május 23-án megtartott rendkívüli üléséről készült

2014. évi. 14. szám. Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2014. május 23-án megtartott rendkívüli üléséről készült 2014. évi 14. szám Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 23-án megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V T Á R G Y M U TAT Ó Határozat/Rendelet száma

Részletesebben

Támogatások közzététele (2009.)

Támogatások közzététele (2009.) Támogatások közzététele () Sorszám Döntéshozó testület Döntés ideje Döntés száma A kedvezményezettje A célja A összege A i program megvalósításának helye 1. január 6. 160-1/ számú megállapodás Őszülő Fények

Részletesebben

XLIX. MAGYAR NEMZETI BAJNOKSÁG

XLIX. MAGYAR NEMZETI BAJNOKSÁG Magyar Repülő Szövetség MAGYAR EJTŐERNYŐS SZÖVETSÉG XLIX. MAGYAR NEMZETI BAJNOKSÁG II. OSZTÁLYÚ BAJNOKSÁG IFJÚSÁGI ÉS UTÁNPÓTLÁS BAJNOKSÁG MESTER BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA Nyíregyháza, 2011. 07. 28 07.

Részletesebben

BAKONYKOPPÁNY. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 24. napján 18 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

BAKONYKOPPÁNY. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 24. napján 18 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: 129-2/2015. BAKONYKOPPÁNY Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 24. napján 18 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Önkormányzat Képviselő-testülete 8571 Bakonykoppány,

Részletesebben

Január. Február. 02. szombat 18 óra. 15. péntek 18 óra. 19. kedd 17 óra 22. péntek 17 óra

Január. Február. 02. szombat 18 óra. 15. péntek 18 óra. 19. kedd 17 óra 22. péntek 17 óra Január 02. 15. 19. kedd 22. 23. 30. 01. hétfő 06. 16:30 12. Újévi koncert R: Jánossomorjai Fúvós Egyesület tel.: 20/435-8431 www.jfe.hu Megemlékezés a doni áttörés 67. évfordulója alkalmából H: Kalafszky

Részletesebben

BAJNAI KÉPÚJSÁG Utoljára frissítve: január 11.

BAJNAI KÉPÚJSÁG Utoljára frissítve: január 11. Utoljára frissítve: 2017. január 11. NYITVA TARTÁS, ÜGYFÉLFOGADÁS A POLGÁRMESTERI HIVATAL ÜGYFÉLFOGADÁSI RENDJE HÉTFŐ: 8.00-12.00 12.30-15.30 KEDD: 8.00-12.00 12.30-15.30 SZERDA: 8.00-12.00 12.30-15.30

Részletesebben

SZOCIÁLIS ÉS EGÉSZSÉGÜGYI BIZOTTSÁGI ELŐTERJESZTÉS

SZOCIÁLIS ÉS EGÉSZSÉGÜGYI BIZOTTSÁGI ELŐTERJESZTÉS Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal Humán-közszolgáltatási Osztály 1239 Budapest, Hősök tere 12. SZOCIÁLIS ÉS EGÉSZSÉGÜGYI BIZOTTSÁGI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a Budapest Főváros

Részletesebben

36. Nemzetközi Tavaszi Sportgála Gyalogló Magyar Szuper Liga verseny

36. Nemzetközi Tavaszi Sportgála Gyalogló Magyar Szuper Liga verseny 36. Nemzetközi Tavaszi Sportgála Gyalogló Magyar Szuper Liga verseny Békéscsaba, 2015. április 26. vasárnap Magyarország Felnőtt 20 km-es Gyalogló Férfi, Női Egyéni és Csapatbajnoksága, Havasi István-emlékverseny

Részletesebben

Tájékoztatási kötelezettségemnek az alábbiakban teszek eleget: Az előző beszámoló óta az alábbi események, intézkedések történtek:

Tájékoztatási kötelezettségemnek az alábbiakban teszek eleget: Az előző beszámoló óta az alábbi események, intézkedések történtek: B e s z á m o l ó Mágocs Város Képviselő-testületének 2016. augusztus 16-i ülésére. Tárgy: Tájékoztató a két ülés közötti időben történt eseményekről, tett intézkedésekről, átruházott hatáskörben hozott

Részletesebben

Az Egri Családsegítő Intézet tagintézményeinek H Á Z I R E N D J E. MÓDSZERTANI GYERMEKJÓLÉTI KÖZPONT (Eger, Mindszenty G. u. 12.)

Az Egri Családsegítő Intézet tagintézményeinek H Á Z I R E N D J E. MÓDSZERTANI GYERMEKJÓLÉTI KÖZPONT (Eger, Mindszenty G. u. 12.) Az Egri Családsegítő Intézet tagintézményeinek H Á Z I R E N D J E MÓDSZERTANI GYERMEKJÓLÉTI KÖZPONT (Eger, Mindszenty G. u. 12.) A házirendben foglaltak biztosítják a Gyermekjóléti Központ szolgáltatásait

Részletesebben

Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének Önkormányzati Bizottsága 2015. március 9-i ülésére

Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének Önkormányzati Bizottsága 2015. március 9-i ülésére 1. Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének Önkormányzati Bizottsága 2015. március 9-i ülésére Tárgy: Sport és társadalmi szervezetek pályázati felhívására beérkezett pályázatok

Részletesebben

Látnivalók, múzeumok, egyéb szolgáltatók nyitva tartásai Szilvásváradon

Látnivalók, múzeumok, egyéb szolgáltatók nyitva tartásai Szilvásváradon Látnivalók, múzeumok, egyéb szolgáltatók nyitva tartásai Szilvásváradon Szilvásvárad Állami Erdei Vasút: Október 31-ig naponta, az 1 -es jelzésű vonatok indulnak a Szalajka-völgybe: 10:30, 11:30, 13:00,

Részletesebben

Házasságkötő terem. Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Intézmény -

Házasságkötő terem. Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Intézmény - Január Február Március 22. Csütörtök 17 órától Ünnepi műsor a Magyar Kultúra Napja alkalmából Házasságkötő terem,, Etyeki Versmondó Kör 24. Szombat Etyeki piknik Szépvölgy, Újhegy Roxer Produkció 3. Kedd

Részletesebben

Hajdúsámson Város Önkormányzata Polgármesterétől

Hajdúsámson Város Önkormányzata Polgármesterétől Hajdúsámson Város Önkormányzata Polgármesterétől ELŐTERJESZTÉS a helyi önszerveződő közösségek és egyéb szervezetek 2012. évi támogatásának elszámolása és 2013. évi támogatása tárgyában Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

A «Tíz év egy csónakban, Nr.2013-5154/001-001» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében

A «Tíz év egy csónakban, Nr.2013-5154/001-001» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében EURÓPA A POLGÁROKÉRT A «Tíz év egy csónakban, Nr.2013-5154/001-001» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében Az 1. alprogram, 1.1. pályázati típusra vonatkozóan

Részletesebben

POLGÁRMESTERE. Készült a 2013. december 11-i képviselő-testületi ülésre! Készítette: dr. Varga Dorina önkormányzati referens

POLGÁRMESTERE. Készült a 2013. december 11-i képviselő-testületi ülésre! Készítette: dr. Varga Dorina önkormányzati referens BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI POLGÁRMESTERE ÖNKORMÁYZAT Készült a 2013. december 11-i képviselő-testületi ülésre! Készítette: dr. Varga Dorina önkormányzati referens Tárgy: Javaslat az Összefüggések Alapítvány

Részletesebben

Előterjesztés Biatorbágy Város Önkormányzata 2013 évi munkatervéről

Előterjesztés Biatorbágy Város Önkormányzata 2013 évi munkatervéről Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Tisztelt Képviselő-testület! Előterjesztés

Részletesebben

Települési Rendezvény Naptár 2009.

Települési Rendezvény Naptár 2009. Települési Rendezvény Naptár Időpont Rendezvény megnevezése A rendezvény helyszíne február 14. február 21. március 15. 18 órakor március 21. április 4. 10 órától Iskolai farsangi bál A rendezvényszervező

Részletesebben

Tartósan beteg gyermekek támogatása: 250. 000,- Családi nap megrendezése: 100 000,- Mikulás ünnep Nagykállói Beteg Gyerekekért Alapítvány

Tartósan beteg gyermekek támogatása: 250. 000,- Családi nap megrendezése: 100 000,- Mikulás ünnep Nagykállói Beteg Gyerekekért Alapítvány Nagykálló Város Önkormányzathoz 2011. évre az önszerveződő közösségek támogatási igényei Szociális és Népjóléti Bizottság A Bizottságok által javasolt támogatás dévai és helyi hátrányos helyzetű gyerekeknek

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/ Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.: 22-6/2016. Tárgy: A Képviselő-testület 2016. évi munkaterve Mell.: munkaterv

Részletesebben

Pilisszentkereszt Község Önkormányzata 5/2016. K-t. Jegyzőkönyv

Pilisszentkereszt Község Önkormányzata 5/2016. K-t. Jegyzőkönyv Pilisszentkereszt Község Önkormányzata 5/2016. K-t. Jegyzőkönyv A 2016. április 6-án megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésről. (41-42/2016. sz. önkormányzati határozat) (-/2016. sz. önkormányzati

Részletesebben

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődésről (módosítással egybefoglalva és lezárva: 2014. december 31.) Tapolca Város Önkormányzatának

Részletesebben

Az Asztalitenisz-szakosztály beszámolója

Az Asztalitenisz-szakosztály beszámolója 2012 Az Asztalitenisz-szakosztály beszámolója Megyei ranglista-versenyeredmények Újonc egyéni 2001 Czémán Róbert 1999 Raposa Roland 1. helyezett Szalai Anna 1. helyezett Serdülő egyéni 1997/98 Raposa Roland

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség 01/2013 (01.14.) számú Hivatalos Értesítő 2013.01.14. Tartalom Versenybizottsági határozatok... 3 2 Versenybizottsági határozatok 428/2012 (12.05.) számú határozat A 2012. december

Részletesebben

ÁCS VÁROS RENDEZVÉNYNAPTÁRA /TERVEZET/ 2009.

ÁCS VÁROS RENDEZVÉNYNAPTÁRA /TERVEZET/ 2009. ÁCS VÁROS RENDEZVÉNYNAPTÁRA /TERVEZET/ 2009. Esemény Időpont Helyszín Szervező Újévi Koncert január 3. Ritmus zenekar, Évnyitó túra Január 3. Ökumenikus imahét Január 14. Mesevetélkedő Január 19. Jókai

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET december 10-i ülésére. Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselőtestületének

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET december 10-i ülésére. Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselőtestületének Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 236/2015. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2015. december 10-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Előzetesen tárgyalja: Budapest

Részletesebben

XXXIX. MŰSZAKI FELSŐOKTATÁSI SPORTNAPOK

XXXIX. MŰSZAKI FELSŐOKTATÁSI SPORTNAPOK XXXIX. MŰSZAKI FELSŐOKTATÁSI SPORTNAPOK 2008. OKTÓBER 23-24. DEBRECEN PROGRAM A SPORTNAPOK RÉSZVEVŐI: - DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA - KECSKEMÉTI FŐISKOLA - PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM - BUDAPESTI MÜSZAKI FŐISKOLA

Részletesebben

2014 RKSZ Önvédelmi Nemzetkőzi Kupa

2014 RKSZ Önvédelmi Nemzetkőzi Kupa 2014 RKSZ Önvédelmi Nemzetkőzi Kupa Amatőr és Profi Meghívásos Nyílt Verseny VERSENYKIÍRÁS A verseny célja: - a 2014 évi RKSZ II. önvédelmi Nemzetkőzi Kupa bajnoki címek eldöntése - a Magyar és Nemzetkőzi

Részletesebben

Bürüs község Önkormányzat Képviselő-testületének. 712001.(V/Il.24.) Önk. számú rendelete

Bürüs község Önkormányzat Képviselő-testületének. 712001.(V/Il.24.) Önk. számú rendelete Bürüs község Önkormányzat Képviselő-testületének 712001.(V/Il.24.) Önk. számú rendelete a települési szilárd hulladék kezelési közszolgáltatás igénybevételéről Bürüs község Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Beszámoló a 24 órás sportnapról:

Beszámoló a 24 órás sportnapról: Beszámoló a 24 órás sportnapról: A TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0236 számú pályázatunk iskolai hagyománnyá tehető eseményei között immár 2. alkalommal rendeztük meg a tanév vége előtti 24 órás sportnapot, amely

Részletesebben

Fonyód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2009. (I. 30.) rendelete

Fonyód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2009. (I. 30.) rendelete Fonyód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2009. (I. 30.) rendelete A környezetvédelem helyi szabályairól szóló 32/2005. (XII.30.) rendelet módosításáról Fonyód Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/6/5/2015. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. május 27-i ülésére Tárgy: Eplény Községi Önkormányzat fenntartásában

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2014. december 11-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2014. december 11-i ülésére Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592 660. Pf.: 76. fax: 592 676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati

Részletesebben