Pesti Bölcsész Újság HU ISSN Interjú az új sörivó bajnokkal 4. A konténer és kincsei 6. xvi. évfolyam, 223. szám szeptember 24.

Átírás

1 1

2 Tartalom Interjú az új sörivó bajnokkal 4 A konténer és kincsei 6 Erkel Színház évadnyitó 7 Little Italy filmkritika 8 9 A finn kortárs költészet A költészet emberi arca A hallássérültek világnapja A magyar alter Habos Gofri ajánló és akció 20 Infósarok 21 Eltévedni 24 Impresszum Pesti Bölcsész Újság HU ISSN xvi. évfolyam, 223. szám szeptember Budapest, Múzeum körút 4. H épület Megjelenik kéthetente, 2000 példányban Főszerkesztő Zámbó Gergő Főszerkesztő-helyettes Bíró Eszter és Stemler Diána Korrektor Bognár Ivett Olvasószerkesztő Vályi Dániel Illusztrációk Katona Rózsa Arculat, tipográfia, tördelés Zámbó Gergő Felelős kiadó Sujtó Attila elte btk hök elnök Terjesztés Murai László Betűtípus Chronicle Display és Chronicle Text Nyomdai kivitelezés Komáromi Nyomda és Kiadó Kft. Elérhetőség pbu@btkhok.elte.hu 2

3 A változás állandó Kedves Bölcsész Hallgatótársaim! Tabula rasa Minden kezdet nehéz. Minden véges, még a vég is. És így tovább, folytathatnám sokáig ezeket a közhelyes lózungokat. Mielőtt azonban oravecznórai magasságokba kergetném saját eszmefuttatásom, talán nem tévedek nagyot, ha azt állítom, hogy a címben szereplő megállapítást jelen időszakban mindenki egy kicsit magáénak érezheti. Változás a középiskolát sikeres érettségivel elhagyó, a nyarat végigbulizó, majd hirtelen az egyetemre becsöppenő diák számára a frissen kapott szabadság felelőssége. Alig három hónap elteltével a világ kifordult a sarkaiból: már nem kapok órarendet, hanem én állítom össze (még szerencse, hogy a Neptunban látom is ), nem negyvenöt percet bóbiskolok matekórán, hanem legalább kilencven percen keresztül kell egyhuzamban csillogó szemmel figyelnem, és a négy, hat, nyolc éve megismert osztálytársak helyett minden kurzuson tucatnyi új arcot látok. Mindenkinek ismerős az érzés, amikor elsőévesként új környezetbe csöppenve új elvárásoknak kell megfelelni. Ugyanakkor nemcsak a bölcsészkaron tanulmányokat kezdő elsőéves, de a felsőoktatási színtér összes szereplője (oktató, hallgató, dolgozó) számára változásokat hozó időszak következik. Az új felsőoktatási stratégia kúszik be a küszöb alatt, a kancellár (no, nem a lilaruhás a Süsüből) pedig már szinte az ablakon kopogtat. Új gazdálkodási rend, új szervezeti működés és új képzési struktúrák. Ezek az üres szóösszetételek töltődnek meg tartalommal hamarosan, és egészen biztos, hogy mindannyiunk egyetemi létét befolyásolják majd. Megijedni persze nem szabad: amíg a Rumadai-ra mechanikusan együtt csápolunk, amíg a kávéban van koffein, és az óráinkon a legjobb oktatókkal együtt tárjuk fel a bölcsészettudományok nagy titkait, a változás kulcsa a mi kezünkben van. Ha ehhez hozzávesszük, hogy nyáron tizenöt fok van és monszun, a metrón könyv helyett az ájfónt simogatjuk, és a legjobb barátunk már nem a szomszéd kislány/kisfiú, hanem a Google, láthatjuk, hogy a változás elkezdődött. A változás elkezdődött a kezetekben tartott Pesti Bölcsész Újságnál is: alig egy hónapja munkába állt a lap új főszerkesztője, Zámbó Gergő és mindenre elszánt, lelkes csapata. A pbú mind belsőleg, mind külsőleg nagy változások előtt áll, melyek jeleit már ebben a számban is érezhetitek. A félév során pedig további meglepetések várnak Titeket! Az új szerkesztői csapatnak jó munkát, tartalmas lapszámokat, Nektek pedig sikerekben gazdag tanulmányokat, és a változásokban az újdonság élményeit megtaláló félév(ek)et kívánok! Sujtó Attila elnök elte btk hök Louis C.K. komikus hosszú ideig nem jött rá, mi teszi George Carlin előadásait anynyira felszabadulttá, pörgőssé és végtelenül újszerűvé. Louis gyűjtött, összeszedte minden gondolatát, megszerkesztette az anyagot, felállt a színpadra, és érezte, hogy nem jut egyről a kettőre. Valami hiányzik. Aztán egy szép napon kidobta az egészet a kukába. Elfelejtett mindent, amin addig dolgozott. És újrakezdte. Mikor összegyűlt egy jóravaló anyag, fogta magát, és újra megvált mindentől. Újrakezdte. Tiszta lappal. George Carlin azért válhatott korának egyik legzseniálisabb komikusává, mert képes volt vállalni azt a hatalmas kockázatot, teljes bizonytalanságot előadásról előadásra, hogy az abszolút nulláról kezd, a totális semmivel. Tiszta lappal, ami amiatt nyújt hatalmas inspirációt, hogy kényszerítve vagy arra, hogy kóvályogj, eltévedj, felfedezz és végigjárj azokon a gondolati ösvényeken, amiket sosem fedeztél volna fel, ha ragaszkodsz mindahhoz, amit addig összegyűjtöttél. Mindezt nem harcos avantgárd mentalitással tesszük. Pusztán kíváncsiságból. Játékból. Kalandvágyból. Erre biztatlak téged is. Kísérletezz! Járj új utakon! Mi is ezt fogjuk tenni, hogy minden szám lehetőleg meglepetéssel, valami újjal, szokatlannal szolgáljon. Azonban szükségünk van rátok is! A gondolataitokra. Ezen a hatalmas bölcsészkaron, ahol simán megszületnek olyan legendák, hogy friss gólyák első napjaikban elvesznek az egyetem épületeiben, és elemlámpával próbálják kétségbeesve megtalálni a kivezető utat, nagyon nehéz lenne titeket megtalálni. Ti viszont bármikor könnyen megtalálhattok minket. Arra biztatlak most benneteket, hogy reflektáljatok a megjelenő írásokra. Írjatok nyílt levelet, mondjatok nekünk ellent! Ha úgy érzitek, hogy valamiről szólni kell, írjatok, mert csak így lehet majd ez az újság valóban a bölcsészkar egészének a szócsöve, lelke, szellemi megnyilvánulása. Jöjjön hát a kaland! Értetek. Tiszta lappal. Z. G. 2 3

4 Több mint 120 perc sörivás A vonat meg még mindig sehol Amióta létezik az elte btk gólyatábora, azóta rendezik meg nyaranta a zánkai gyermeküdülőben a hagyományos sörivó versenyt. Minden évben bátor és elszánt fiatalok jelentkeznek a feladatra, hogy minél több folyékony kenyeret pusztítsanak el. Minden évben csak egy diák kerül ki győztesen. Olykor a dicsőség nem csak egy évre szól. Az eddigi rekordot lelkes gólyák már majdnem húsz éve nem tudták megdönteni. Idén az anglisztika szakos Vidó Márknak mégis sikerült. Őt kérdeztük arról, hogyan jutott győzelemre. Szia Márk! Kérlek, mondd el röviden a sörivó verseny menetét! Szia! A Gólyatábor résztvevőit az első nap kisebb csoportokba (őrsökbe) osztják a szervezők. Minden őrsből egy versenyző indul. Így harmincketten vesznek részt a megmérettetésen. A színpad előtt van egy nagy, elkerített rész, oda ültetik le az indulókat, míg a tábor többi résztvevője a verseny alatt körülöttük tombol. A feladat egyszerű: percenként meg kell inni fél deci sört, és egészen addig van valaki játékban, amíg ülve marad (tehát nem mehet el pisilni), illetve rosszabb esetben addig, ameddig vissza nem jön a sör a gyomrából. Szeretném kiemelni a szervezők munkáját, hiszen több esetben még a kritikus pont előtt javasolták egy-egy versenyzőnek, hogy ne folytassa. Mennyi az annyi? Pontosan hány feles sört ittál meg? Átszámítva ez hány liter? Száznegyvenhetet. Ez valamivel több, mint 7 liter. Mit éreztél, amikor leültél az asztalhoz? Azt, hogy sosem söröztem még ennyi ember előtt. (nevet) Volt egy lány, aki keresztrejtvényt fejtett; egy másik fiú gameboy-jal játszott sörözés közben. Neked volt valami praktika a tarsolyodban? Kaptál valami tanácsot másoktól? Különösebb taktikám nem volt, az azonban valószínűleg előnyömre vált, hogy aznap délután érkeztem vissza a táborba, így nem fogyasztottam a verseny előtt alkoholt. Több tanácsot is kaptam, a kedvencem így hangzott: A lényeg, hogy igyál meg minél több sört! Emlékszel valamilyen mélypontra, amin át kellett lendülnöd a verseny alatt? Úgy rémlik a száztizedik feles sör környékén úgy gondoltam, ennyi elég volt, egyszerűen nem fér belém több folyadék. Mégse hagytad abba, és eljött az a pillanat, mikor már csak ketten voltatok a kör közepén. Mire gondoltál, miután megittad azt a bizonyos utolsó sört? A verseny vége sajnos kissé homályos, így nem szeretnék találgatásokba bocsátkozni Az éjszakát mégsem a veszprémi kórház sürgősségi részlegén töltötted. Hánykor feküdtél le aznap? A telefonom szerint hajnali öt óra körül küldtem még egy üzenetet, így valószínűleg valamikor ezután. A győzelem mámoros pillanatain kívül hogyan érezted magad a zánkai gyermeküdülőben? Nagyon tetszett az egész! A társaság remek volt, a programok érdekesek, a lányok szépek, a sör pedig hideg. Nem lehetett okunk panaszra. Előfordult azóta, hogy felismertek a kampuszon? Igen, már többször is. Ez azonban határozottan pozitív számomra! Sokkal egyszerűbb így beszélgetést kezdeményezni. A gólyatábort megnyitó beszédében dr. Dezső Tamás, az elte btk dékánja, megígérte, hogy az idei Gólyabálon személyesen gratulál annak, aki megdönti a rekordot. Várod már ezt a találkozást? Természetesen! Biztosan érdekes élmény lesz. Van kedvenc sörmárkád? Kedvenc márkám nincsen, a belga söröket viszont nagyon kedvelem! Mit érzel most, ha meghallod a máv jelzőhangot? [Ez jelezte a versenyzőknek, mikor kell lehúzniuk a következő feles sört. a szerk.] Önkéntelenül is elkezdem keresni a sopronis üveget és a műanyag felespoharat. Köszönjük Márknak a beszélgetést, a bölcsészkar új sörivó bajnokának! Ha összefuttok vele a Könyvtár Klubban, igyatok meg vele egy korsó sört! Márkus Flóra SI SAPIS, SIS APIS foto: fortepan/somlai Tibor 4

5 A kultúra furcsa helyeken való felbukkanásáról Új évad az Erkel Színházban Ott van egy csomó könyv a szemetesszatyorban. Vidd el nyugodtan bármelyiket! Odaléptem a szemetesszatyorhoz és két adag kávézacc, egy rakás gyűrött papír, virágföld és törmelék alól kiemeltem egy kemény borítású, hófehér könyvet, amiben az eredeti orosz versek a bal, a magyar fordításuk a jobb oldalon szerepelt kortárs költőktől. Egy tizedmásodpercre leblokkolt minden agyi tevékenységem és nem tudtam logikus magyarázatot találni a dologra. Az orosz irodalom távol áll tőlem. Viszont ismertem valakit. Valakit, aki kívülről fújta az összes kommunista író életútját, művét, mozgalmi versét, hobbiját, cáratyuskához írott levelét ábécé sorrendben, kedvenc ételét, mindent. Átadtam neki a könyvet, mire izgatottan, verejtékező homlokkal grabancul ragadott és kicsattant, hogy ezt hol találtam és van-e még belőle. Mire felértünk, a szatyornak lába kélt. Ekkor kezdődött meg bölcsész oknyomozásunk az orosz Szent Grál után. A három takarítónéni kedvesen beszélgetett az asztalnál. K. közbeszólt: Tessék mondani, volt itt egy szemétszatyor. Hová lett? Jaj drágám! Azt én már kidobtam lenn a konténerbe. Hatalmasra tágult pupillák. Egy kimaradt szívdobbanás. A takarítónéni kérésünkre levezet minket a hátsó udvarba egy hatalmas zöld konténer elé. K. felnyitja, és hős proletár módjára, beveti magát a mocsok legmélyére. Egy pillanat múlva már csak a visszhangját lehet hallani, ahogyan extázisban ujjong. Anna Karenina. Oroszul. Majakovszkij elveszett rajzai. A Nevelési regény díszes kiadása. Munkásindulókkal teli énekesfüzet. Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés. Pár perc múlva, miután drága barátom lelkendezve mondta be minden egyes kihalászott könyv íróját és címét, huszonnégy könyv került elő az orosz szépirodalom legjavából eredeti orosz nyelven, melyek mindegyike nagyjából éves kiadás. A kedves takarítónéni sürögve-forogva rongyot és zacskót (ezúttal nem szemeteset) adott a kezünkbe és K. boldog, felhőtlen mosollyal dicsekedett társainak remekül sikerült kincskeresése végeztével. Rövidhírek: két magyar szakos hallgató az elte btk A (magyar szakos) épületének konténerében a hétfői nap délelőttjén huszonnégy darab eredeti nyelvű, jó állapotban lévő orosz szépirodalmi könyvre bukkant. Az események után úgy gondoltuk, hogy legkedvesebb konténerünkre felírjuk ógörögül a következőket: Ismerd meg önmagadat! Z. G. Szeptemberben elkezdődtek az új színházi évadok. Az Erkel Színházban estéről estére színvonalas előadások várják az érdeklődőket, magyar és külföldi művészekkel a színpadon. Mi változott idén? Milyen új előadások vannak? Az egyik különlegesség, ami most is repertoárra került, a Parázsfuvolácska című mese-dal-játék. A cím alapján egyértelmű, hogy a darab Mozart Varázsfuvolájával áll kapcsolatban. A zenei betétek és a tartalom szinte azonos az operáéval, azonban a rendező, Toronykőy Attila ezúttal egy cirkuszba helyezte a történetet. Azonban nem csak a kicsik között aratott sikert ez az új változat. A felnőttek is élvezték, és együtt nevettek a Lackfi János által írt komikus fordulatokon. Klasszikusokból sem lesz hiány, a már említett Varázsfuvolát is meg lehet majd nézni Szinetár Miklós rendezésében, valamint Verdi operái közül a Nabuccót, a Rigolettót, az Aidát, Puccini Turandotját és Bizet Carmenjét is csak néhány példát említve az évad kínálatából. A zenés-énekes darabok mellett baletteket is nézhettek, többek között a tavalyról már ismert Víg özvegyet, vagy az évad egyik újdonságát, a Karamazov testvéreket. Bár idén nem játsszák, de az előző évadban ünnepelte a századik előadását a Hófehérke és a 7 törpe című táncjáték, aminek egyik különlegessége, hogy mind a zeneszerző, Kocsák Tibor, mind a koreográfus, ifj. Harangozó Gyula magyar. Az összes előadás telt házas volt, a közönség pedig tapssal kísérte a darabot, amikor egy-egy, a meséből már ismerős dal megszólalt. A mintegy ezernyolcszáz férőhelyes Erkel Színházban, akárhova is szóljon a jegyetek, a kiváló akusztika miatt tökéletesen halljátok majd a zenekari árokból felcsendülő dallamokat. A színvonalas darabok mellett az árak egy diák pénztárcáját sem terhelik meg. Egy hónapban akár többször is érdemes elmenni valamilyen előadásra. Kovács Alexandra 6 7

6 Gengszterek a babaházban Wes Anderson: Little Italy filmkritika A rendező alig egy éve rukkolt elő a nagy sikerű Grand Budapest Hotel című filmjével. A pénztáraknál ez lett a legsikeresebb műve, azonban többen kritizálták, hogy túlságosan andersonos lett a végeredmény. Alig egy évvel később premier előtt láthattam legújabb alkotását, a Little Italyt. Csak egy kérdés fogalmazódott meg bennem, ahogy elfoglaltam helyem az Uránia nagytermében: vajon ezúttal túltolta a cukiság-o-métert a művész úr? A főszereplő a legutóbb megismert Tony Revolori, aki egy olasz bevándorlót alakít a húszas évek New Yorkjában. Hamar bekerül a maffiába, ahol a helyi keresztapa (Jeff Goldblum) jobb kezeként tevékenykedik. Ez bármelyik gengszterfilm alapja lehetne, azonban Anderson több helyen megbontja a műfaji formulát. Itt nem a felemelkedés, majd a bukás a hangsúlyos. Tony erős honvággyal küzd, apját (George Clooney) hibáztatja a szeretett Szicília elhagyásáért. Központi kérdés kapcsolatuk rendezése, amire Tony egyik munkája ad alkalmat: el kell juttatnia egy táskát a fejlődő Las Vegasba. Ez nyilván nem megy egyszerűen, rögtön összecseréli a táskát valaki máséval. Innentől egyik félreértés a másikat követi, a film pedig átalakul egy apa-fia roadmovie-vá. Clooney és Revolori között nagyszerű az összhang, öröm nézni, ahogy feladják a labdákat egymásnak. A filmben természetesen van szerelmi szál is, az újonc Emma Stone (miért kellett ennyit várni erre a koprodukcióra?) töri össze Tony szívét. Az apához és fiához egyre többen csatlakoznak, és üldözik azt a bizonyos táskát, aminek tartalmát senki sem ismeri pontosan. Andersonfilmeknél megszokott módon a legapróbb mellékszerepet is világsztárok töltik be, így a film végére díszes társaság jön össze. Owen Wilson a szokásos kiskutyaszemekkel hódít, Jason Schwartzman egyszerre rezignált és tahó, Bill Murray pedig újra bebizonyította, hogy már csak Wes Andersonnak hajlandó teljes szívéből színészkedni. Willem Dafoe továbbra is ördögi, ha a kisujját megmozdítja, megáll bennünk az ütő. A film legemlékezetesebb jelenete pedig minden bizonnyal Edward Norton cameója, a poént viszont nem szeretném lelőni, érdemes kivárni. A film a lassú expozíció után jelentősen felpörög, egy percre sem áll le, és annak ellenére tud folyamatosan kacagtatni, hogy egy másodpercre sem veszti el közben az olyannyira jellemző melankóliáját. Felmerül a kérdés, hogy egy gengszterfilmbe hogy lehet behozni a megszokott babaház-effektust. Anderson ezt is megoldja! Ebben nagy segítségére van Alexandre Desplat muzsikája, illetve másik állandó alkotótársa, Robert Yeoman, operatőr. A színek szokás szerint gyönyörűek, ezúttal a barna és mélyvörös dominál, a képek mesterien komponáltak. Megkockáztatom, hogy képvilágában ez az eddigi legösszetettebb film az életműben. Minden képkockában annyi részlet, annyi utalás van elrejtve, hogy lehetetlen első látásra mindent észrevenni. A megelőző filmeknél jelentősen szimmetrikusabb beállításokat láthatunk, a tablószerű összeállítások pedig szokás szerint egyszerre imponálóak és groteszkek. Pont ez a groteszkség a film egyik erőssége, de egyben gyengéje is: ha valakinek nem kenyere az abszurditás, ezt a mozit kerülje el! A stop-motion trükkfelvételekből talán túl sok lett. A nyüzsgő New Yorknak még jól áll a pixilláció, azonban néhol teljesen indokolatlan a használata. A film végi nagy üldözéses jelenetet minden cél nélkül valósította meg így a rendező, amit én kínosan feszengve néztem. Értem, hogy ez is hozzáad az abszurditáshoz, és pont az a lényeg, hogy filmtechnikailag is megidézzen egy idealizált múltat, de ez már átlépi az egészséges határt. A Pesti Bölcsész Akadémia előadásai szeptember 25. csütörtök Spiró György: Fogság Pethő Anita szeptember 29. hétfő Klasszikusok kortárs színpadi adaptációi az Alföldi Róbert vezette Nemzeti Színházban I. Alföldi Róbert: János vitéz Puskás Anna szeptember 30. kedd Irodalomtörténeti kapcsolatok a határon túlról I. Régi kérdésekre új válaszok: Létezik-e határon túl(i) irodalom? Szarvas Melinda Hiába kiváló a film, sokan lesznek akik értetlenül jönnek majd ki a mozikból. Valószínűleg két nagy csoport lesz. Az egyikbe azok fognak tartozni, akik nem értékelik az ilyen stílusú filmeket. Anderson igenis rétegfilmet csinál. A másik csoportban a régi vágású rajongók lesznek. Ők talán úgy érzik majd, hogy a rendező ezen arcát ezerszer látták már. Ahogy nő a büdzsé, biztonságosabb a bevált formulánál maradni. Egyre inkább olyan, mintha önmagát másolná. Baj ez? Ennek megítélését a nyájas olvasóra bízom. Annyi bizonyos, hogy nekem személy szerint még mindig piszkosul bejön ez a stílus, és úgy érzem, rajtam kívül még sokan mások is szívesen nézik majd ezeket a más-más sztorival, de egy kaptafára készült filmeket. A midcult mozik száma manapság meglehetősen kevés, így egy olyan kedves színfolt ez a mai palettán, amire remélem, mindig is lesz kereslet. Kovács Kristóf Az Eötvös Collegium Magyar Műhelyének konferenciája nov ( jelentkezés okt. 13-ig) infó: honlap.eotvos.elte.hu/aa

7 Egyezséget kötni a hideggel Finn költőnők, és a belőlük áradó csend Nincs két költészet egymástól ennyire különböző! Ők dísztelenül, fölösleges emelkedettség nélkül beszélnek, nekünk meg mintha még mindig Kossuth Lajos súgná fülünkbe az ünnepélyes dallamokat. írja Tornai József egy finn versantológia előszavában, figyelmeztetve: finnül egy levegővel mondják, ami fontos. Finnországba a lírai modernizmus néhány, zömmel svéd nyelvű előzmény után az ötvenes évek elején ért be, és habár az elmúlt fél évszázadban sok irányzat hatott a finn költészetre főként angolszász-skandináv, mégis elmondható róla, hogy elszigetelten, saját ritmusában fejlődik. A korai modernség idején fellépő Eeva- Liisa Mannernek a magány az egyik fő témája: pillanatok, emberek között feszülő, kongó, vénséges magány. A költőt, aki fiatalon mágikus rendből indul, élete végén leküzdhetetlen rendetlenség veszi körül, és a legkülönfélébb csendek kezdenek el burjánzani körülötte. Tapasztalatom szerint a magyar lírikusok és az ő olvasóik éppen ellenkezőleg, pályafutásuk végén remélnek, vágynak egy olyan rendre, amely organikus egésszé rendezi a műveket. Manner utolsó köteteiben az ellentétek rendszere egyre bonyolultabb, a természet kiapadhatatlansága, túlterjeszkedése ontja őket. A képzuhatagok kibontódnak, rendszerük kifinomultabb, a szüneteknek, hallgatásoknak egyre nagyobb szerep jut. Olyan fényes az ég, hogy minden kékjébe olvad. Oly forró a nap, mintha most hívná életre teremtő kéz. Pedig a víz ugyanígy locsogott kezdettől fogva, szél fésülte a füvet, patak csiszolgatta kavicsait. A zsurló absztrakt kereke épp olyan vén, éppolyan vén Az észlelés új csupán, alig egyórás még. Olyan fényes az ég, hogy keresztüllátni a suhanó madáron, olyan mély a víz És minden más véletlenszerű. Ebben a versben Manner összegzi mindazt, ami a finn líra sajátja. A fordítás Jávorszky Béla munkája, akinek kiemelkedően sokat köszönhet a magyar fennomán közösség. Különös hatással képes visszaadni a finnek csendjét, sötétjét és magányát úgy, hogy az ne jusson el a veretes hazai bánat fennköltségéhez, áporodottságához. A másik fordító, aki szinte odahajol a szavakhoz, Pusztai- Varga Ildikó, ugyanúgy évtizedek óta fordít, főként kortárs finn és svéd nyelvű nőköltészetet ben jelent meg Szemünk álomra gyúl fordítás-antológiája, melyben svéd és finn költőnők munkáiból válogat. Egyikük Vilja-Tuulia Huotarinen, Finlandia Junior-díjra jelölt kortárs alkotó. Anyák, lányok, beszéd és csend, élet és halál kerülnek előtérbe a 2004-ben megjelent Sakset kädessä ei saa juosta (Ollóval a kézben nem szabad futni) című kötetében. A következő versrészlet ebből származik. Oly sokat beszéltünk már az öngyilkosságainkról, sikoltó vonatokról és a fém ízéről a szájban, hogy most egy pillanatig az életre gondolok. Hogy a padlás lépcsőjén ülünk, hogy vékony bokánk lengetjük előre-hátra, ferde óramutatók. Mellünkre tavaszi hó szitál. Vállunkon arany hajfürtjeink súlya, glória. Ígéretek, amik majd később teljesülnek, csordultig. A lépcsőn egy eltört lámpa, ami újra és újra kigyullad. Szelíden, ahogyan a vadállatok, megragadjuk egymás kezét, gyenge ütéseket kapunk a vezetéken át. Szemünk álomra gyúl. A fájdalom és a boldogság nem enged messzire. Szemünk álomra gyúl. Finnül elég egy levegővétel. Egy oldalnyi kotta, trillák, magas hangok, a fuvola rezgése és végül zuhanás a tüdő mélyére. Az üreg betöltése lehetetlen, a falak visszadobnak, kétségbeesés. Aztán jön a következő oldal kotta. A fordító észleli, hogy a bensőséges hangnem és a tavaszi hó (kevätlumi) egyszerű nyelvhasználatot kíván. Mindössze egyetlen helyen fejezi ki magát hosszabban a magyar, az utolsó előtti sorban. Ez, a finn nyelv általános sűrűségét és egyszerűsítő jellegét tekintve, teljesítmény! Finnül a fontos érzelmek, mint a fájdalom (suru, kipu, tuska), a boldogság (onni, ilo) rövid szavak, míg magyarul képzők segítségével állítjuk elő ezeket. Ebből következően nagyívűbbek, csak azt a pár csepp pátoszt viszik a versbe, amire Huotarinennek szüksége van a lendületéhez, a könnyed humorhoz és rozsdás keserűséghez, amivel a generációk között vibráló kapcsolatról, az időn végigfutó nőiségről beszél. Izgalmas megoldás olvasható a vers utolsó sorában. Az eredeti mondatban a täyteen alapján a szemek nem álomra gyúlnak, sokkal inkább teljesen megtelnek, teleégnek az álommal. A fordító azonban ráérzett, túl sok lenne ezt értelmileg visszaadni. Érdekes, hogy a finn irodalomra vonatkozó legtalálóbb pár sort eddig nem irodalomtörténetben vagy finn nyelvű közegben, hanem egy görög költő, Jannisz Risztosz versében találtam, alig pár nappal ezelőtt. A következőt írja: S itt nálunk a hideg éles, mint a kard, mely elvágja az új megalkuvásra irányuló vágyat s a reményt a sosemlesz találkozásra szinte egyezséget kötöttünk ezzel a zárkózott, tiszta hideggel. Pákozdi Dóra Vilja-Tuulia Huotarinen 10 11

8 Hát bizony mondta aztán, kedves Lajos, ez tényleg nem vers. Miért lobogtatta a papírját Szörnyeteg Lajos, amikor a sorok szépen egymás alá vannak írva, és minden sor nagybetűvel kezdődik? Akkor miért nem vers? Mikkamakka elgondolkozott, vakarta a feje búbját. Valami okosat akart kisütni. Ki is sütött, mert amikor Szörnyeteg Lajos harmadszor kérdezte, hogy miért nem vers, rávágta: Csak! És lássuk be, igaza volt. A költészetről és annak nem kevésbé költői kérdéseiről való végeláthatatlan vitázás nem ismeretlen dolog a bölcsészek közt, noha elsősorban a magyar szakosok érzik magukénak a témát. Miért szép, vagy éppenséggel miért nem az egy költemény? Igaza volt-e Mikkamakkának, vagy Szörnyeteg Lajos érvelése állja meg a helyét? A kérdések látszólagos egyszerűsége mögött valójában igazán nagy problémák állnak, ám az efölötti derűs diskurzus előmozdítása érdekében e cikk írója igyekszik egy csokorra valót gyűjteni a magyar poéták kérdéses értékű irományaiból. A fiatal Vörösmarty Mihály alig huszonöt évesen írta meg honfoglalási eposzát, a mind akkor, mind a későbbiekben igen kevesek által olvasott Zalán futását. A mű egyik főszereplőjének, Etének a jellemzésekor Vörösmarty így írt: Mindene nagy: vasa nagy, dárdája nagy, ő maga is nagy. A röhögéstől dülöngélő honfiak és honleányok hja, az élcelődés ezen bizonyára ütős poénokat gyárthatott akkoriban között a későbbi Club27-es Petőfi, ha igaz a hazai irodalomtörténet legendáriumából származó füles, e sor eksztatikus hatásának köszönhetően keresztelte el eposzparódiájának, A helység kalapácsának főhősét Fejenagynak. Pákh Albert 1854-ben megalapította a Vasárnapi Újságot, melynek haláláig főszerkesztője is maradt. A lap Szerkesztői mondanivalók néven ismert rovatában nem egyszer a bohó költőpalánták által beküldött gyöngyszemeket értékelve jelentkezett hamisítatlan xix. századi oltogatásokkal: A pór fiu a mulatságban népdal tisztelt szerzője kérdi tőlünk, hogy megérdemel-e érte szeretett nejétől egy findzsa kávét? Meg, de czukor nélkül. Volt szeretőm, de megszökött. Ha illyen rosz verseket irt hozzá, méltán szökött meg. Tatárfutás. Ha kiadnók, előfizetők futása lenne belőle. Ám ha valakit nem kötnek le a klasszikus magyar irodalom ilyetén bugyrai, nos, azoknak valószínűleg nagyobb felüdülést jelenthet az interneten kampányszerűen felbukkanó Kosztolányi-féle Nyár, nyár, nyár című költemény, melynek akrosztichonja nemesebbik felének kinyalását ajánlja barátjának a következő sorok kíséretében: Karinthy Frigyesnek, úri-magának, az embernyi embernek, De kicsit talán a Kálomistának is küldöm, azzal az Instanciával, hogy ne átallaná elolvasni ezt a nekem-kedves Poémát, minden irányban. Az ínyenc persze Karinthy versparódiái segítségével láthatja meg a líra legvidámabb arcát. Karinthy nem egyszer csinált viccet költői alkotásokból, például A tanulság címet viselő humoreszkjében az életét visszafelé is leélő ember Szent Péternek az így szerzett tanulságot firtató kérdésére ennyit felel csupán: Kassák Lajos verseinek hátulról visszafelé olvasva éppen úgy nincs értelme, mint előlről hátrafelé. Az Így írtok ti zsenialitása sok más kísérletet elhomályosított, így többek között az 1912-ben Lovászy Károly szerkesztésében megjelent Ugatot is, melyben Adyde Endre Ez is dal, ez is dal című költeménye olvasható. Vesszen meg a kutya, Vesszen meg a költő, aki dadog, Csak Te légy üdvöz Marha Szerkesztő Ki e Verset is leadod. A magyar lantosok természetesen a század másik felében sem voltak restek olyan műveket alkotni, melyek jócskán okot adtak az élcelődésre. Romsics Ignác Magyarország története a xx. században című munkájában az 1950-es évek kulturális változásai kapcsán mesél egy érdekes esetről: Kadosa Pál Terjed a fény című kantátája, amelynek 221 szavas szövegéből 93 szó nem volt más, mint Sztálin nevének éneklése, illetve kiáltása. E sorok írója annyit érdemesnek talál megjegyezni, hogy Kadosa pusztán megzenésítette Devecseri Gábor versét, így a nyálcsorgató ámulás nem az ő fáradozásait illeti. Ágh István, aki nem kisebb nagyság, mint Nagy László öccse, 1981-es Napvilág kötetében könnyfakasztó szavakkal búcsúztatta Sipos György költő-újságírót: Földet osztottál, most téged oszt föl a föld Érdekes kísérletet tett Nagy Bandó András, mikor Vers mindegy kinek címmel megalkotta kabaréklasszikussá vált jelenetét, melyben Arany Jánostól Juhász Gyuláig kölcsönzött verssorokat, hogy azokból vagdossa össze saját műalkotását. Repül a nehéz kő Ej, mi a kő? Föl-földobott kő, földre lehullva, majdnem alatta maradtam halva! Végül anyám főzött. Ez derék tett. Aztán terített. Borozgatám apámmal, ivott a jó öreg mindig. Be is rúgtunk alaposan, az Isten áldja meg! Anyám meg bíztatott vala:»igyál, nekem nősz nagyra szentem!«föl is hajtottam, volt még három centem! Végezetül a témában megkerülhetetlen alkotás megemlítésével zárná sorait a cikkíró ben jelent meg a Móra Könyvkiadó gondozásában a Megfúvom fűzfa-lantomat gyűjteményes kötet, melynek szerkesztői Kövesdi Péter, Marton Péter és Szilágyi Márton az esztétikai határok kijelölése nélkül igyekeztek egyéni ízlésük alapján összeállítani a szórakoztatóan rossz versek antológiáját. Kedvcsinálónak csak néhány cím a válogatásból: Tiszteljük a rendőrséget (Szittya Attila Bendegúz), Paripám a mokány élet (Zalai Fodor Gyula), Serkentő rigmusok (Marjai Márton). És valóban, Szörnyeteg Lajos kérdésének megválaszolásán még törnünk kell a fejünket, mert mindig lesz egy-egy botcsinálta verssor, ami mosolyra fakasztja a mélyen tisztelt publikumot, akárcsak úgy, ahogyan mindig is születni fognak remekművek

9 Egy meg nem hallott ünnep A Hallássérültek Világnapja Amikor el akarunk menekülni a valóságból, sokunk számára a legjobb megoldás, ha betesszük a fülhallgatónkat, felhangosítjuk a zenét, és egyszerűen kizárjuk a világot. Sokunk számára de nem mindannyiunknak. Mi van azokkal, akik nem maguktól zárják ki a világ zajait, hanem a csend szeparálja el őket? Hajlamosak vagyunk elfeledkezni arról, hogy mindaz, ami számunkra magától értetődő, nem mindenkinek adatott meg. Élnek köztünk siketek és nagyothallók, szeptember utolsó vasárnapja pedig az ő ünnepük: a hallássérültek világnapja. Annyi mindent tudunk távoli kultúrákról, szokásokról és különbségekről. Segítünk a külföldi turistáknak, idegen ételeket eszünk, szívesen hallgatjuk más népek zenéit, és mindeközben tudjuk, hogy mind különbözik attól, amit mi megszoktunk, de nem rosszabb vagy jobb. Egyszerűen más. Hogy lehetséges hát az, hogy a hallássérültekről olyan keveset tudunk? Hogy történhet meg az, hogy míg a márkák vagy böngészők neveit mindenki pontosan tudja, sokan képtelenek eldönteni, hogy a süket és a siket ugyanazt jelenti-e, hogy a jelnyelvet sokan úgy azonosítják, hogy az a mutogatás? Szeretném azt hinni, hogy mindez nem azért van, mert az emberek nem is akarnak erről tudomást venni. Sokan bizonyára nem ismernek hallássérülteket, és keveset tudnak az ő életükről. A világnap azonban egy olyan alkalom, amikor foglalkoznunk kell ezzel. Hallássérültnek nevezzük mindazokat az embereket, akiknek a hallása nem tökéletes, legyenek akár nagyothallók, akár siketek. Azok, akik születésüktől fogva, vagy hallásvesztés miatt (akár egy baleset, akár egy betegség következtében), természetes úton nem hallanak, siketek. Nem süketek és nem süketnémák. A süket egy régről megmaradt, lekezelő kifejezés: ha valaki nem ért meg elsőre valamit, mind azt kérdezzük: süket vagy? Mintha azt kérdeznénk: mondd, normális vagy? Pedig nem azért nem értik, mert nem figyelnek. Csak nem hallanak, ezt pedig nem ők választották. Nem is süketnémák, hiszen a hangképző szerveikkel nincs semmi baj, meg tudnak tanulni beszélni. Meg tudnak, de nem hallják vissza magukat. Nincs semmiféle visszacsatolás, nem tudják, milyen hangerővel beszélnek, mennyire érthetően, milyen hangsúllyal mintha csak bekötött szemmel próbálnánk táncolni, nem tudva, hol ütközünk bele valamibe, és mennyire nézünk ki nevetségesen. Ezért a hallássérültek többsége a hangzó nyelv helyett inkább a jelnyelvet használja. A világ számukra vizuális ingerekből áll, nekik ez a természetes módja az önkifejezésnek és kapcsolattartásnak ezt megtiltani nekik olyan, mintha nekünk, akik egész életünkben beszéltünk, egyszer csak leragasztanák a szánkat, és azt mondanák, hogy boldoguljunk, ahogyan tudunk. Pedig hivatalosan még mindig nem jelnyelven folyik az oktatás a hallássérült iskolákban. A jelnyelv attól függetlenül, hogy nem hangzó nyelv, ugyanúgy képes kifejezni a gondolatainkat és érzelmeinket. De nem csak a kézjelekből épül fel, két másik fontos összetevője az artikuláció és a hozzá társított mimika. Az artikulációra azért van szükség, mert két kézzel csak korlátozott számú jelet tudunk létrehozni, az átfedéseket tehát ez különbözteti meg, míg a mimika a hangsúlyt helyettesíti. Létezik nemzetközi jelnyelv is, de minden országnak saját jelnyelve van, sőt, nyelvjárások is előfordulnak. Magyarországon például hét jelnyelvi nyelvjárás létezik. Jelnyelv oktatásával Budapesten két szervezet, a sinosz (Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége) és a Hallatlan Alapítvány foglalkozik, újabb és újabb jelnyelv tanfolyamokat indítva, melyekről a jelnyelv. hu és a hallatlan.hu webcímeken találtok bővebb információt óta egyedülálló módon az elte Bölcsészkarán is tanulható jelnyelv specializáció, diszciplináris és tanári minor formájában. Nem minden hallássérült jelel, van lehetőség hallókészülék használatára is. De ne legyenek illúzióink, nem tudja pótolni teljesen a természetes hallást. Egyes fajták csak a háttérzajokat erősítik fel, szinte semelyikkel sem érthetőek a gépek által létrehozott hangok, és még ha elég jól értik is vele az emberi beszédet, türelemre és tiszteletre van szükség velük szemben. A számok is sokat elmondanak: a világon több mint hetvenmillió siket él. Minden egyes nap megküzdenek azzal, hogy ez egy halló világ: minden tele van hangjelzésekkel, sok helyen pedig eleve elzárkóznak a speciális igényektől. Kutatási eredmények szerint csupán két százalékuk rendelkezik felsőoktatásban szerzett végzettséggel. Magyarországon egymillió ember él valamiféle halláskárosodással, közülük becsült adatok szerint harminc-negyvenezren teljesen siketek. A siket babák több mint kilencven százaléka halló családba születik. A hallássérülés nem valami távoli jelenség, ami csak másokkal történik meg. Nagyon sokan élnek együtt vele, és nem kell tragédiának lennie. A cikk alatt üzeneteket találtok, amiket hallássérült fiatalok szeretnének elmondani hallóknak, olvassátok őket figyelemmel. Mark Twain szavaira hívnám fel mindenki figyelmét: A kedvesség az a nyelv, amelyet a siketek hallani, a vakok pedig látni képesek. Jó lenne megtörni a csendet. Patkó Dóra Születésem óta siket vagyok. Ezzel nőttem fel, és már a személyiségemhez tartozik. Ez egy olyan dolog, amelynek vannak előnyei és hátrányai. Azok az előnyök, hogy megtanultam szájról olvasni, tudok nyugodtan aludni, megtalálni a sorstársakat, és szerencsére a környezetemben sok ember van, aki elfogad így, ahogy vagyok. Bár vannak hátrányok is. Például nem értem, vagy alig értem a gépi eszközöket, a bajuszos, fogszabályzós, nem artikuláló és hadaró embereket. Volt olyan, amikor évekig piszkáltak és csúfoltak a másságom miatt, de nem is baj, mert ezek az emberek sokkal erősebbé tettek. Ami igazán segített életem során, az a családom, a barátaim, a kitartásom és a pozitív szemléletem. (Patkó Linda, 18) 14 15