Beled Város Önkormányzat. nkormányzatának. ának hírei

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Beled Város Önkormányzat. nkormányzatának. ának hírei"

Átírás

1 2013. július Beled Város Önkormányzat nkormányzatának ának hírei Beled Város Önkormányzat Képviselő-testülete június 27-i testületi ülésének rendeletei és határozatai Első napirendi pont keretében tárgyalta a képviselő-testület a védőnői tevékenységről szóló beszámolót. A védőnők a tájékoztató során elmondták, hogy a 2012-es évben a városban 12 gyermek született, az idei évben, pedig 16 gyermek születése várható. A védőnői körzet átalakítása folyamatban van, hiszen augusztus 1-től a rábakecöli védőnői körzet beolvad a beledi védőnői körzetbe. Az így kialakított, illetőleg integrált védőnői körzetben 2 fő 8 órás munkaidőben foglalkoztatott védőnő látja el a jogszabályban meghatározott feladatokat. Második napirendi pont keretében a városban működő civil szervezetek tájékoztatták a képviselő-testületet tevékenységükről, illetőleg azokról a rendezvényekről és programokról, amelyek megvalósítását tervezik az idei évben. Az egyesületek a Horgász Egyesület kivételével eleget tettek tájékoztatási kötelezettségüknek, amelynek révén a képviselők hű képet kaphattak a civil szervezetek közösségformáló, nélkülözhetetlen tevékenységéről. Programjaik jól illeszkednek az önkormányzat és intézményei által szervezett rendezvényekhez és nagymértékben hozzájárulnak ahhoz, hogy Beled városa egyre inkább a Dél- Rábaköz központjává válik. Ezt követően a évi költségvetési rendeletét módosította a testület a saját hatáskörben végrehajtott költségvetési előirányzatok módosítása miatt. Negyedik napirendi pontban az önkormányzat közötti időszakra szóló Esélyegyenlőségi Programját fogadta el a testület. A program több területet ölel fel és az egyes célcsoportokra külön helyzetelemzést tartalmaz, az elkészített helyzetelemzési terv alapján. Az Esélyegyenlőségi Programra elsősorban azért van szükség, hogy az Európai Uniós projektekre az önkormányzat pályázatot tudjon benyújtani. Az Esélyegyenlőségi Programot bárki megtekintheti a település honlapján. Döntést igénylő ügyek között először a Beledi Általános Művelődési Központ vezetői állására benyújtott pályázatokat bírálta el a testület. A két pályázó közül az egyik pályázó pályázati anyaga sem formailag, sem tartalmilag nem felelt meg a pályázati feltételeknek. A másik pályázó pályázata ugyanakkor mind formai, mind tartalmi szempontból megfelelt a kiírásnak. Ennek ellenére a képviselőtestület a pályázatot eredménytelennek nyilvánította az eddig eltelt rövid időszak szakmai és szervezési tapasztalatai alapján. Így a képviselő testület a vezető állásra kiírt pályázat eredménytelensége miatt a Beledi Általános Művelődési Központ vezetésével Gerencsérné Németh Erika óvodapedagógust bízta meg intézményvezető helyettes státuszban augusztus 1-től az intézményvezetői pályázat eredményes elbírálásáig legfeljebb egy évig. Következő döntést igénylő ügyként a Napköziotthonos Óvoda csoportszámát határozta meg a testület. Ennek értelmében szeptember 1-től a várható óvodai gyermeklétszámot figyelembe véve 3 csoportban határozta meg az óvodai csoportok számát. Harmadik döntést igénylő ügy keretében a Molnár TV Kft. vállalkozási szerződés módosítási kérelmét utasította el a testület, a rendkívül magas tervezett díjemelés miatt. A vállalkozás részéről történő szerződés felmondása esetén utasítja a polgármestert, hogy a helyi tévécsatorna pályáztatása ügyében a szükséges intézkedéseket tegye meg. Döntést igénylő ügyek között határozott a testület az önkormányzat tulajdonában lévő, Beled Rákóczi utca 140/1. számú önkormányzati lakás bérbeadásáról. A bérlakást egy évre Orsós Tiborné részére adja bérbe Ft/hó bérleti díj + rezsi költség összegért. A szerződés biztosítékául a bérlő 5 havi bérleti díjnak megfelelő összeget köteles kaució jogcímén befizetni az önkormányzat részére. Ugyancsak döntést igénylő ügyek között hosszabbította meg a testület a Beled Füzes utca 4. szám alatti önkormányzati lakás bérleti jogviszonyát további egy évvel a jelenlegi bérlővel. 1

2 Ezt követen a Kapuvár Térségi Szociális és Gyermekjóléti Szolgálati Társulás Társulási Megállapodásának módosításáról döntött a testület a július 1-jén bekövetkezett törvényi változások miatt. Hetedik döntést igénylő ügy keretében - Bertha Zoltán önkormányzati képviselő kérésére - a képviselő testület a vicai temető járdájának elkészítéséhez Ft előirányzatot biztosít a kérelmet benyújtó képviselő 3 éves tiszteletdíjának felajánlása mellett. Következő döntést igénylő ügyként a benyújtott nyilatkozatok alapján a 2013-as évben a Füzes utcának a Pacsirta utca és a Rácz köz közötti út szakasz felújítását határozta meg a testület. Végül egy rábakecöli lakos Ft összegű kártérítési igényét utasította el a képviselő testület megalapozatlanság miatt, a tulajdonában lévő kerék felni és gumi úthiba miatti szétrobbanása ügyében. Dr. Gál László jegyző MEGHÍVÓ Szeretettel meghívjuk és várjuk Beled város minden lakóját a 15. alkalommal, július 27-én (szombaton) megrendezésre kerülő GLÓBUSZ-NAPI RENDEZVÉNYÜNKRE, helyszíne a HÁRSFA UTCAI JÁTSZÓTÉR. Programok: 14 órától: Gyermeklégvár Sportrendezvények: Játszótér-Újtelep fiú foci, Glóbusz-Kupa Játszótér-Kupa, Hetesrúgó verseny 15:30-tól: Veterán járművek bemutatója és felvonulása Lovaskocsikázás 16 órától: Gyermekjátszóház Este: Utcabál virradatig A vendéglátásról és a zenéről Prim László és csapata gondoskodik. A Lángossütő Kft-nél friss lángos kapható. Mindenkinek Jó Szórakozást Kívánunk! Anyakönyvi bejegyzések Köszöntjük városunk közelmúltban született polgárait! Sági Abigél (Hollósi Éva és Sági Balázs gyermeke) Gombás Kristóf (Szédelyi Ildikó és Gombás Ádám gyermeke) Gratulálunk! Sok boldogságot! Jakab Hedvig vásárosfalui és Kósa Joseph külföldön élő magyar állampolgár, Gaál Zsuzsanna és Karsay Bálint beledi lakosoknak házasságkötésük alkalmából! Búcsúzunk Sági Józsefné sz.: Heiner Ilona Szabó Miklós Csizmadia Ferencné Nyugodjanak békében! Beledi Általános Iskola és Pedagógiai Szakszolgálat KÖSZÖNET Köszönetet szeretnénk mondani mindazoknak a magánszemélyeknek és szülőknek, akik a 2012/2013-as tanévben anyagi támogatásukkal, munkájukkal segítséget nyújtottak az iskolai- és osztályrendezvények színvonalas lebonyolításában, szervezésében, vagy vállalták a tanulók utaztatását tanulmányi- és sportversenyekre. 2

3 Külön köszönetet szeretnénk mondani Szarkáné Horváth Valériának a sajátos nevelési igényű gyerekek úszásához, és Zsiray Dénesnek a jó tanulók jutalomkirándulásához nyújtott anyagi támogatásáért, valamint Takács Nikolett SZM elnöknek és a Szülői Munkaközösség tagjainak lelkiismeretes munkájukért. Aktív támogatóink voltak: Andáné Csóka Csilla, Bendekovicsné Nagy Ildikó, Bognár Ferencné, Bognárné Boros Márta, Boziné Bugár Ilona Hedvig, Bödecsné Jakab Beáta, Csizmaziáné Molnár Tímea, Dobosné Gurbács Bernadett, Dobosné Németh Zsuzsanna, Eőry Jenő, Eperváriné Galambosi Hajnalka, Ézsöl Imre, Ézsölné Molnár Szilvia, Ferenczyné Ruzsics Olga, Fokiné Tasic Márta, Göcsiené Kasza Melinda, Hajósné Füleki Erzsébet, Hajtó Szilvia, Hideghné Németh Enikő, Horváthné Bozi Hajnalka, Jónáné Horváth Krisztina, Kertészné Nyitrai Tünde, Kesikné Kövér Ildikó, Kovács Béla, Kovács Gyuláné, Kovács Tímea, Kovácsné Moór Andrea, Kő Attiláné, Lendvai Gábor, Lendvai Gáborné, Majorné Kovács Mária, Mászáros László, Módos Imre, Módosné Gombás Henriett, Nagyné Béres Beáta, Nagyné Varga Erzsébet, Németh István György, Németh Mária, Némethné Erdős Ivetta, Némethné Soós Hajnalka, Odoricsné Bödecs Zsuzsanna, Óváriné Korom Krisztina, Skultéty Gábor, Szabadi Péterné, Szabados Árpád, Szabados Józsefné, Székely Zsuzsanna, Székelyné Horváth Bernadett, Takács Melinda, Takács Nikolett, Tóth Imre, Tóthné Tóth Szilvia, Tömböly Csaba, Vargáné Molnár Anita, Vighné Horváth Erika, Wetzerné Bödecs Györgyi. Köszönettel a nevelőtestület és a gyerekek nevében: Borosné Tóth Zsuzsanna igazgató A Beledi Általános Iskola és Pedagógiai Szakszolgálat kitűnő és jeles tanulói A 2012/2013-as tanévben kitűnő tanulmányi eredményt értek el: 2. A osztály: Foki Anna, Ominger Kata, Velner Hanna 2. B osztály: Tóth Bettina 3. A osztály:bendekovics Máté, Odorics Gergely, Varga Bence 3. B osztály: Buthi Dániel, Eőry Eszter 4. A osztály: Göcsei Szabina, Kő Evelin, Ominger Tamás, Takács Izabella, Tóth Bálint 6. A osztály: Módos Eszter 7. A osztály: Göcsei Bettina, Kertész Nikoletta, Orbán Petra 7. B osztály: Kovács Kincső, Tömböly Petra 8. A osztály: Módos Anna, Németh Brigitta 8. B osztály: Giczi Bettina Jeles tanulmányi eredményt értek el: 2. A osztály: Ferenczy Flóra, Németh Viktória 2. B osztály: Ésik Hanna, Horváth Loretta, Kő Dalma 3. B osztály: Bendekovics Réka 4. A osztály: Lukács Gergő, Orbán Balázs, Takács Anna 4. B osztály: Dobos Dorina, Foki Regina 6. A osztály: Horváth Eszter 8. B osztály Jóna Jácint TÁBOR BALATONALMÁDIBAN Ágostonné Hajnali Csilla igazgatóhelyettes Az idei év nyári táborozását iskolánk diákönkormányzata Balatonalmádiban szervezte június között, 21 fő 4-8. osztályos tanuló részvételével. Ugyanebben az időpontban és helyszínen egy 3

4 TÁMOP pályázat keretén belül megvalósuló, ingyenes olvasótábor is zajlott 20 tanulóval. Táboroztató nevelők: DÖK tábor: Barabás Istvánné, Vargáné Simon Katalin. Olvasótábor: Nagyné Császár Mónika, Homlokné Halász Judit. A nem épp kegyes balatoni időjárástól eltekintve sokszínű programokkal, élményekkel gazdagodva zártuk a közösen töltött hetet. Álljanak erre bizonyítékként résztvevő diákjaink beszámolói! Már nagyon vártuk ezt a tábort és mind nagy izgalommal pakoltunk a bőröndbe. Szüleinktől elbúcsúzva boldogan szálltunk fel a buszra. Az út kb. másfél óra volt. Mi a 4-es szobát kaptuk. Sokféle programot szerveztek tanáraink, minden nap valamilyen versenyben lehetett részünk. Az első napon zászlót terveztünk és a Hupikék törpikék mesehősei bőrébe bújtunk. Másnap egy jelenetet adtunk elő, amiben szerepelnie kellett a megadott szavaknak: egy időjárási szó, egy helyszín és egy személy. Szerdán Balaton kvízt kellett kitölteni, majd egy Balatonnal kapcsolatos éneket énekelni vagy táncolni. Csütörtökön az Aquaparkban voltunk Balatonfüreden, majd este kihirdették a versenyek eredményeit. Mi az 5. helyezést értük el. Utána Ki mit tud? versenyen vettünk részt. Pénteken sajnos már pakolnunk kellett, de délután még fürödhettünk a Balaton vizében. Nagyon élveztük a tábort, lehet, hogy jövőre is elmegyünk. Barabás Laura, Kő Evelin, Göcsei Szabina, a Hupikék törpikék csapata A tábor nagyon jó volt. Az idő először nem nagyon kedvezett, de ennek ellenére nagyon jól szórakoztunk. A programok jól sikerültek, szerintünk szuperek voltak. Szívesen jönnénk máskor is, bár a 17-es szoba (ahol tavaly voltunk) hiányzott nekünk, de a mostanival is meg 4

5 voltunk elégedve. Különösen tetszett Balatonfüreden az Aquapark, ahova csütörtökön látogathattunk el. A reggeli, ebéd, vacsora finom volt. Köszönjük kísérő tanárainknak, Zsuzsa néninek, Jutka néninek, Mónika néninek és Kati néninek, hogy elhoztak bennünket a Balatonra, erre a szép helyre. Anda Patrícia, Göcsei Bettina, Orbán Petra, Parrag Anita, Kertész Nikoletta Ez a tábor nagyon jó volt! Ott voltak a barátnőink és sok élményben volt részünk. Az idő nem volt nagyon meleg, de ez nem zavarta a hangulatunkat. Az esti beszélgetések és nevetések, a hajnali takarodó :D Ez az 5 nap örök emlék marad! I love you Balatonalmádi! Pálfi Laura, Balogh Réka Nekem és Ricsinek a kedvencünk az Aquapark volt, de az esti fürdőzés is nagyon jó volt Kati nénivel. Mi olvasni is szeretünk, ezért nagyon tetszett a nonstop olvasás. Reméljük, jövőre is elmehetünk! Rapcsák Pál, Pallag Richárd A hideg idő ellenére jól éreztük magunkat. Néha unatkoztunk, de a programok felvidítottak minket. A heti csapatversenyen 2. Helyezést értünk el, aminek nagyon örültünk. A kedvencünk a csütörtöki Aquapark látogatás volt Balatonfüreden. A hét nagyon izgalmasan telt és nem bántuk meg, hogy elmentünk a táborba. Horváth Eszter, Major Dóra, Skultéty Karina, Módos Eszter Nagyon tetszett ez a kis nyaralás. Az ebéd is finom volt. A tanár nénik is kedvesek voltak. a Balatonban nagyon jó volt fürödni. Balatonfüredre is elmentünk vonattal, ott az Aquaparkban fürödtünk. Sajnos az első pár napban nem volt jó időnk, de utána már szép nyári idő volt. Kicsit rövid volt a tábor, de nem baj, mert én ebben az öt napban is nagyon jól éreztem magam. Remélem, jövőre is lesz ilyen alkalom és egy picit hosszabb idővel. Rám jövőre is számíthatnak! Azért is nagyon kedveltem ezt a tábort, mert nagyon sok és jó program volt. A versenyben a Micimackó és barátai csapattal a 3. Helyet szereztük meg, úgyhogy Jutka néni, jövőre is legyen ilyen tábor! Köszönöm ezt a szép kirándulást! Kürti Regina Hétfőn reggel érkeztünk Balatonalmádiba 11 óra körül. Beköltöztünk a szobákba és mentünk ebédelni. Délután kimentünk a Balatonra C körül lehetett a hőmérséklete. Kedden rendeztek a tanáraink egy versenyt. Zászlót kellett készíteni és verset vagy bemutatkozót kellett hozzá írni. Szerdán kimentünk Balatonalmádi központjába sétálva. Ebédre halrudacskák voltak krumplival. Csütörtökön azt mondták, hogy Balatonfüreden elmegyünk a Jókai Múzeumba. De nem oda mentünk, hanem az Aquaparkba. Nagyon jó volt. Este pizzás csigát kaptunk vacsorára. Pénteken jöttünk haza. Jól éreztem magam és jó volt az ellátás. Jövőre is jövök, ha lesz még ilyen jó tábor. Lukács Gergő Barabás Istvánné Diákönkormányzatot segítő tanár 5

6 Beledi ÁMK Művel velődési Ház Nyári napközis tábor a művelődési házban Nyári napközis, foglalkoztató tábort hirdetünk az általános iskolás korosztály részére a beledi művelődési házban. Időpont: augusztus 5 9. naponta 9 16 óráig. Érdeklődni és jelentkezni lehet: a művelődési házban, a as telefonszámon, illetve a muvhaz@mvh-beled.koznet.hu címen. Jelentkezési határidő: július 26. péntek Tölts el velünk egy élménydús napot a FUTURÁBAN! A Művelődési Ház július 29-én, hétfőn kirándulást szervez az általános iskolás korosztály számára a mosonmagyaróvári FUTURA Interaktív Természettudományi Élményközpontba. Érdeklődni és jelentkezni lehet Pallag Jánosnénál a művelődési házban személyesen, vagy a as telefonszámon. Jelentkezési határidő: július 23. kedd 16 óra. BABA-MAMA KLUB A Baba-Mama Klub nyári időpontjai: július 23-án és augusztus 27-én 16 órakor lesz a művelődési házban. Játszóruhát (nem féltős) hozzatok a gyerekeknek. 6

7 Beledi ÁMK Felnőttképz ttképző Centrum Meghívó! A FotóSzíniStúdió kreatív megoldások Beleden című projekt keretében működő Fotó,- film,- és drámajáték tábor július 19-én pénteken 17 órai kezdettel tartja bemutatóját a beledi Művelődési Házban (Beled, Vásártér u. 2/1.) Program: A rendezvényt megnyitja: Mórocz Ildikó projektmenedzser Rábaközi népdalokat énekel: Takács Györgyné, citerán kísér: Varga Miklós Beled a mozgókép világában tábor tanulói által készített filmek bemutatása Drámajátékok tábor bemutatója: Rábaközi lakodalmas Hagyomány képekben tábor tanulóinak fotókiállítása: Beled akkor és most címmel Táncház a Mihályi Néptánccsoport közreműködésével Minden érdeklődőt szeretettel várunk! Beledi ÁMK Városi Könyvtár július 29 - augusztus 9. között. ZÁRVA TART augusztus között. Könyvtár: Hétfő: 8-12 óráig és Péntek: óráig Számítógépterem (mindkét időszakban az alábbiak szerint lesz nyitva): Hétfő: 8-12 óráig Szerda: óráig Csütörtök: óráig Péntek: 8-12 óráig Köszönjük megértésüket! 7

8 Evangélikus Egyház Július 28-án, vasárnap 10 és 19 órakor az istentiszteleteken az erdélyi Székelyvaja Református Egyházközség lelkészei lesznek a vendégeink. Istentiszteleti alkalmak Beledben: vasárnaponként 10 és 19 órakor. Béres László lelkész mobil: Béres László lelkész Római Katolikus Egyház A betegek jogairól Egyházunk mindig szívén viselte az idős, beteg és szenvedő testvéreinkről való gondoskodást, hiszen nekik is joguk van a szentségek vigasztalására. Egyházközségünk plébánosa minden hónap első csütörtökén látogatja meg otthonukban azokat, akik betegségük vagy idős koruk miatt nem tudnak templomba jönni. Ilyenkor lehetőségük van gyónni, áldozni és a lelkipásztorral beszélgetni. Eddig 13 idős és beteg embertársunk részesül minden hónapban ebben a megerősítésben. Ez tehát nem a rettegett utolsó kenet, hanem a betegekről való rendszeres gondoskodás! Minden katolikusnak joga van hozzá, és teljesen ingyenes. Az sem akadály, ha valaki már régóta nem jár templomba. Ha valaki idős kora vagy betegsége miatt nem tud misére járni, de örülne a plébános látogatásának, a vagy (06) es telefonszámon jelentkezhet. Szeretettel várom hívását! Havassy Bálint plébános Tarka-Barka Prim Viktória: Nyári hangulat Táncra perdül a világ, a Napfény, árnyat vető sugaranként, boldog felhők kacagnak az égen, nyári esőn táncolnak az éjben. A napraforgó is a napra néz, nyeli a fényt és tettre kész, a búzamezők a virágos rétek táncolnak a nyári szélnek. Naplementés éjszakákon, romantikus néma álom, a szellő a hajadat fújja, átölel, te szárnyalsz újra. Hatalmas robaj, hatalmas fények, villan a vaku és kész a képed, mosolyogj, mert szeretnek téged. Augusztusi néma napok, ezek mindig nagyon nagyok, csillaghullás fent az égen, kívánj hármat minden héten. Hegyvidéki magasságban, a bor zamata van a szádban, vagy tóparton ülve, elmerengve, summersby van a kezedben. Boldog percek pillanatok, minden jó mi nyáron adott, itt van, újra itt van végre a napsütötte messzeségbe. Nyári esték, reggelek, sok emléked lesz neked. A stégen ülve vagy épp állva, üvölts bele a világba. Kiadja: Beled Város Önkormányzata (9343 Beled, Rákóczi u. 137). Szerkesztette: Pallag Jánosné művelődésszervező 8

JEGYZŐKÖNYV. Készült: a beledi polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében 2011. július 8-án (pénteken) 15,00 órakor megtartott rendkívüli ülésen.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: a beledi polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében 2011. július 8-án (pénteken) 15,00 órakor megtartott rendkívüli ülésen. Beled Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 8/2011. szám JEGYZŐKÖNYV Készült: a beledi polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében 2011. július 8-án (pénteken) 15,00 órakor megtartott rendkívüli ülésen.

Részletesebben

2015. január. Beled Város Önkormányzatának hírei. Anyakönyvi bejegyzések. Köszöntjük városunk közelmúltban született polgárait!

2015. január. Beled Város Önkormányzatának hírei. Anyakönyvi bejegyzések. Köszöntjük városunk közelmúltban született polgárait! 2015. január Beled Város Önkormányzatának hírei Anyakönyvi bejegyzések Köszöntjük városunk közelmúltban született polgárait! Illés Hanga és Illés Máté (Kirkovics Dóra és Illés Csaba gyermekei) Kovács Nóra

Részletesebben

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina 1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina Hörcsöki Alíz Kovács Antónia M. Kovács Dávid Kovács

Részletesebben

KŐRÖSHEGY KÖZSÉG Ö N K O R M Á N Y Z AT HUMÁN BIZOTTSÁGA 8617 Kőröshegy, Petőfi S. u. 71. Tel.: , fax: ,

KŐRÖSHEGY KÖZSÉG Ö N K O R M Á N Y Z AT HUMÁN BIZOTTSÁGA 8617 Kőröshegy, Petőfi S. u. 71. Tel.: , fax: , KŐRÖSHEGY KÖZSÉG Ö N K O R M Á N Y Z AT HUMÁN BIZOTTSÁGA 8617 Kőröshegy, Petőfi S. u. 71. Tel.: 340-011, fax: 540-044, E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2016. október 24-i ülésére Tárgy: JELENTÉS

Részletesebben

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján -

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján - 1. 5-2/2013 Terdik Ferenc Kossuth 2. 1 m3 2. 5-4/2013 Nagy Ferencné Kossuth 17. 1 m3 3. 5-5/2013 Cseh Gyula Kossuth 20. 1 m3 4. 5-6/2013 Lukács György Kossuth 38. 1 m3 5. 5-7/2013 Deák László Kossuth 49/b.

Részletesebben

Otthon Melege Program ZBR-NY/14 "Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram" Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése

Otthon Melege Program ZBR-NY/14 Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése dátuma: 2015.03.31. 1 NYZCS/14/12289497 SIMON GYULA 4 357,00 520 000 520 000 2 NYZCS/14/12290655 CZUBOR SÁNDORNÉ 3 101,00 450 000 450 000 3 NYZCS/14/12289468 KINCSES GÁBOR FERENC 2 520,00 520 000 520 000

Részletesebben

ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III. KORCSOPORT

ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III. KORCSOPORT 2013/2014. TANÉV ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III. KORCSOPORT EGYÉNI PÁLYABAJNOKSÁG Hajdú Bihar MEGYE Helyszín: Gyulai István Atlétika Stadion -Debrecen, Oláh Gábor u. 5. Időpont: 2014. május 14. A Versenybizottság

Részletesebben

EREDMÉNYLISTA. Megye: Maros. Körzet: Marosvásárhely és környéke. Osztály: V.

EREDMÉNYLISTA. Megye: Maros. Körzet: Marosvásárhely és környéke. Osztály: V. EREDMÉNYLISTA Megye: Maros Körzet: Marosvásárhely és környéke Osztály: V. 1. Kotirlán Ágnes Barabás Anna Liviu Rebreanu Általános Iskola Marosvásárhely 140,5 2. Szekeres Kinga Kádár Andrea Dr.Bernády György

Részletesebben

Körzeti Diákolimpia Úszás 2011.11.28. 14:00 0. KORCSOPORT - FIÚ 0. KORCSOPORT - LÁNY

Körzeti Diákolimpia Úszás 2011.11.28. 14:00 0. KORCSOPORT - FIÚ 0. KORCSOPORT - LÁNY Körzeti Diákolimpia Úszás 2011.11.28. 14:00 Helyszín: KOMÁROM GYÓGYFÜRDŐ FEDETT USZODA EREDMÉNYEK 0. KORCSOPORT - FIÚ 33,3 m GYORS 1. Halász Viktor (oklevél) 1 : 05 : 30 Gesztenyés Óvoda 33,3 MELL 1. Halász

Részletesebben

Csefusz - Futás a tiszta Duna-partért, Helyezés Rajtszám Név Korcsoport Eredmény 3.7km Férfi abszolút Nagy Richárd Felnőtt (1976)

Csefusz - Futás a tiszta Duna-partért, Helyezés Rajtszám Név Korcsoport Eredmény 3.7km Férfi abszolút Nagy Richárd Felnőtt (1976) Csefusz - Futás a tiszta Duna-partért, 2014.04.27. Helyezés Rajtszám Név Korcsoport Eredmény 3.7km Férfi abszolút 1 104 Nagy Richárd Felnőtt (1976) 0:14:05 2 76 Vaskó Balázs IV (2000) 0:14:19 3 125 Tátrai

Részletesebben

A turai Hevesy György Általános Iskola 2012/2013 tanévéről. Körzeti és kistérségi eredményeink Dicsőségkönyv III.

A turai Hevesy György Általános Iskola 2012/2013 tanévéről. Körzeti és kistérségi eredményeink Dicsőségkönyv III. A turai Hevesy György Általános Iskola 2012/2013 tanévéről Körzeti és kistérségi eredményeink Dicsőségkönyv III. Matematika Bajza verseny Lajtos Laura 7. a Meleg Eszter 8. d Mekes Cintia 8. d 2. hely 6.

Részletesebben

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre!

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre! Sikerek 2013/2014: Iskolánkban nagyon népszerű a Bendegúz Levelezős Verseny. Az idén is több diákunk jutott el a Tatán megrendezett megyei fordulóba, ahonnan nagyon szép helyezésekkel tértek haza. Bencz

Részletesebben

1. oldal, összesen: 6

1. oldal, összesen: 6 Név Nem Összesen 0-8 év 5056 19 3 1 Körömi Kornélia 0-8 év 0:26:08 0:19:50 0:06:18 5051 85 45 2 Kiss Emma 0-8 év 0:35:56 0:27:48 0:08:08 9-13 év 5021 36 13 1 Ficzere Alexa Zoé 9-13 év 0:28:06 0:21:10 0:06:56

Részletesebben

JELENTKEZÉSI LAP Fürkész verseny, körzeti szakasz,

JELENTKEZÉSI LAP Fürkész verseny, körzeti szakasz, JELENTKEZÉSI LAP Fürkész verseny, körzeti szakasz, 2016-2017 Megye: Maros Körzet: Gyulakuta 5. osztály 1. Antal Sára Panna Magyari Edit-Csilla Gyulakuti Általános Iskola Gyulakuta 49 97 146 2. Dósa Balázs

Részletesebben

Sport XXI. Mezei, Mosonmagyaróvár U11 (2005 és később születettek), CSAPAT EREDMÉNY

Sport XXI. Mezei, Mosonmagyaróvár U11 (2005 és később születettek), CSAPAT EREDMÉNY U11 (2005 és később születettek), CSAPAT EREDMÉNY 1.hely Zalaegerszeg "A" 133 pont Jakab Martin 2005 5 Fonyódi Ákos 2005 7 Gaál Máté 2005 14 Mészáros Mirkó 2006 17 Horváth Kevin 2005 20 Balogh Ákos 2005

Részletesebben

Megyei versenyek. A verseny megnevezése Elért helyezés Tanuló neve Osztály Felkészítő tanár. Nyerges Tamás, Sajtos Olivér, Torgyik Éva, Wenczel Balázs

Megyei versenyek. A verseny megnevezése Elért helyezés Tanuló neve Osztály Felkészítő tanár. Nyerges Tamás, Sajtos Olivér, Torgyik Éva, Wenczel Balázs Megyei versenyek A verseny megnevezése Elért helyezés Tanuló neve Osztály Felkészítő tanár 1. Nyerges Tamás, Sajtos Olivér, Torgyik Éva, Wenczel Balázs Bolyai Matematika Csapatverseny 6. 19. 12. 14. 15.

Részletesebben

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Férfi 20 év alatt 1 1102 BOROS Ádám 2004 01:14:33 7 7 12:25 min/km +00:00:00 2 1064 RÁCZ Balázs 1997 01:18:10 11 10 13:01 min/km +00:03:37 3 352 SZABÓ Dávid 1999 01:18:43 12 11 13:06 min/km +00:04:08 4

Részletesebben

KÖRZETI SZAKASZ 5-8. OSZTÁLY

KÖRZETI SZAKASZ 5-8. OSZTÁLY FÜRKÉSZ HELYESÍRÁSI ÉS NYELVHELYESSÉGI VERSENY 2016-2017 KÖRZETI SZAKASZ 5-8. OSZTÁLY Megye: Szilágy Körzet: 5. osztály S. sz. A tanuló Felkészítő tanár 1. Kósa Panna Boda Erzsébet Mihai Eminescu Általános

Részletesebben

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Profi 1 1087 VARGA Zoltán Csaba 1972 00:55:25 1 1 9:14 min/km +00:00:00 1 1009 BITA Árpád 1985 00:56:34 2 2 9:25 min/km +00:01:08 1 1063 PICHLER Tamás 1988 01:05:55 3 3 10:58 min/km +00:10:27 3 352 SZABÓ

Részletesebben

MEGHÍVÓ. A HIÁNYZÓ ELŐTERJESZTÉSEK MÁJUS 24-ig KERÜLNEK FELTÖLTÉSRE A HONLAPRA.

MEGHÍVÓ. A HIÁNYZÓ ELŐTERJESZTÉSEK MÁJUS 24-ig KERÜLNEK FELTÖLTÉSRE A HONLAPRA. MEGHÍVÓ Bozzai Község Önkormányzat Képviselő-testülete és Vép Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2018. május 28-án (hétfőn), 13 órakor együttes ülést tart a Vépi Művelődési Ház és Könyvtár hivatalos

Részletesebben

100 m fiú gyorsúszás "B" 1. versenyszám

100 m fiú gyorsúszás B 1. versenyszám 100 m fiú gyorsúszás "B" 1. versenyszám 2. Lendvai András 1996 Református Gimn. 9:99,99 3. Mészáros Dániel 1992 Pápai GSZKI Mező 9:99,99 4. Nimsz Valentin 1993 Pápai GSZKI Mező 9:99,99 5. Szólás Jakab

Részletesebben

Tanuló neve azonosító felvételi sorrend Megjegyzés

Tanuló neve azonosító felvételi sorrend Megjegyzés Élelmiszer- és vegyiáru eladó Tervezett létszám: 12 fő Süveges Attila 10. B 1 felvéve Földvári Beáta 10. B 2 felvéve Vadász Brigitta 10. B 3 felvéve Kun Ibolya 10. B 4 felvéve Baktai Vivien 10. B 5 felvéve

Részletesebben

Kedves Hallgatók! Jó tanulást kívánunk: Linda, Gabi, Nóra

Kedves Hallgatók! Jó tanulást kívánunk: Linda, Gabi, Nóra Kedves Hallgatók! Az alábbi táblázatokban találjátok a csoportbeosztást. Kérjük, hogy július 6-án 9 órakor a megadott teremben jelenjetek meg. Aki még nem fizetett tandíjat, kérjük, hogy vagy a teljes

Részletesebben

Futapest Crossfutás Csömör december 11.

Futapest Crossfutás Csömör december 11. Futapest Crossfutás Csömör 2011. december 11. Végeredmény 4 KM Gyerek 1. RAJSZKI LILI 1998 280 15:55 2. Turschl Bence 1999 241 16:56 3. Bócz Patricia 1998 244 16:59 4. Kiss Viktor Zsolt 1997 246 17:57

Részletesebben

53. OPTTTT-Budapest Eredmények

53. OPTTTT-Budapest Eredmények A2 (turista) kategória Helyezés Csapat Csapattagok ep.hiba idő hiba elmélet hiba Összesen 1. MTDSC6 Mánik Ágnes; Varga Tibor 50 20 38 108 2. MTDSC 2 Lukács László; Lukácsné Nagy Zsuzsanna; Lukács Henrietta

Részletesebben

100 m fiú gyorsúszás "B" 1. versenyszám

100 m fiú gyorsúszás B 1. versenyszám 100 m fiú gyorsúszás "B" 1. versenyszám 1. Vései Viktor 1994 Türr István Gimn. 1:12,72 236p 2. Jákli Péter 1996 Acsády SZKI 1:13,34 230p 3. Bakai Flórián 1995 Református Gimn. 1:15,56 210p 4. Fekete Bálint

Részletesebben

EREDMÉNYLISTA Fürkész verseny, körzeti szakasz, osztály

EREDMÉNYLISTA Fürkész verseny, körzeti szakasz, osztály EREDMÉNYLISTA Fürkész verseny, körzeti szakasz, 2016-2017 Megye: Bihar Körzet: Érmihályfalva 5. osztály S.sz. A tanuló neve Felkészítő tanító neve Az iskola neve Helység 1. Gulácsi Kitty Nagy Éva Zelk

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK. 1. osztály. Bendegúz matematika levelezős verseny. Berki Andrea bronz Berki Milán bronz Bertók Eliza ezüst Németh Boglárka arany

VERSENYEREDMÉNYEK. 1. osztály. Bendegúz matematika levelezős verseny. Berki Andrea bronz Berki Milán bronz Bertók Eliza ezüst Németh Boglárka arany VERSENYEREDMÉNYEK 1. osztály Bendegúz matematika levelezős verseny Berki Andrea bronz Berki Milán bronz Bertók Eliza ezüst Németh Boglárka arany Irodalom, szövegértés Péter Dominik ezüst Felkészítő pedagógus:

Részletesebben

2. oldal Dolhai Balázs Dombi Ádám dr. Buséter Gábor dr. Galó Zsolt dr. Gyürke Bettina dr. Kovács Nikolett dr. Nagy Dóra Zita dr. Németh István dr. Sán

2. oldal Dolhai Balázs Dombi Ádám dr. Buséter Gábor dr. Galó Zsolt dr. Gyürke Bettina dr. Kovács Nikolett dr. Nagy Dóra Zita dr. Németh István dr. Sán 1. oldal Személyi rész a Hivatalos Értesítő 2018/2. számában A Honvédelmi Minisztérium személyügyi hírei 2017. december 1. - 2017. december 31. közötti időszakban Kormányzati szolgálati jogviszony létesült

Részletesebben

EREDMÉNYLISTA. Körzet: Sarmaság Megye: Szilágy 1. osztály

EREDMÉNYLISTA. Körzet: Sarmaság Megye: Szilágy 1. osztály Körzet: Sarmaság Megye: Szilágy 1. osztály EREDMÉNYLISTA Sor- Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pont 1. Keresztes Nóra-Andrea Szász Mónika Sarmasági 1-es Számú Szakképző Líceum Sarmaság

Részletesebben

A TANULMÁNYI PÁLYÁZAT NYERTES TANULÓI

A TANULMÁNYI PÁLYÁZAT NYERTES TANULÓI 7/a Ábrahám Lilla 5 7/a Borók Boldizsár 5 7/a Nagy Vivien Loretta 5 7/a Szilágyi Csenge 5 7/a Csikós Katalin 4,85 7/a Harmati Panna 4,85 7/a Heidrich Zsófia 4,85 7/a Ónozó Zsófia 4,85 7/a Pesti Bianka

Részletesebben

Megye: Kolozs Körzet: Kolozsvár Osztály: II.

Megye: Kolozs Körzet: Kolozsvár Osztály: II. Megye: Kolozs Körzet: Kolozsvár Osztály: II. Ssz. Tanuló neve Település Intézmény neve Felkészítő pedagógus Elért pontszám Tollbamondás Összpontszám 1 Gombos Domokos Kolozsvár János Zsigmond Unitárius

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Vép Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 16-án tartandó képviselő-testületi ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Vép Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 16-án tartandó képviselő-testületi ülésére Vép Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS Vép Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 16-án tartandó képviselő-testületi ülésére tárgy: A képviselő-testület 2015. évi munkaterve előterjesztő:

Részletesebben

2. Képviselő-testület hatályon kívül helyezi a Z-31/2010. (II.15.) számú határozatát.

2. Képviselő-testület hatályon kívül helyezi a Z-31/2010. (II.15.) számú határozatát. Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 2-32/2010/JT. Tárgy: jkv-i kivonat Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. július 29-i rendkívüli zárt üléséről.

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2012/2013 tanév Kecskemét, Lánchíd Utcai Sportcsarnok I-II. korcsoport "B" kategória leány csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2012/2013 tanév Kecskemét, Lánchíd Utcai Sportcsarnok I-II. korcsoport B kategória leány csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 Kecskemét Széchenyivárosi Óvoda és Ált. Isk. 45,650 1 46,150 1 46,750 1 138,550 2 Szeged Arany János Ált. Isk. 45,550 2 45,650 2 45,800 2 137,000 3 Nagykőrös Kossuth Lajos Ált. Isk.

Részletesebben

Megye: Kolozs Körzet: Kolozsvár Osztály: II.

Megye: Kolozs Körzet: Kolozsvár Osztály: II. Megye: Kolozs Körzet: Kolozsvár Osztály: II. Ssz. Tanuló neve Település 1 Gombos Domokos Kolozsvár 2 Kovács Benedek Kolozsvár 3 Bányász Fanni Kolozsvár 4 Kelemen Evelin Kolozsvár 5 Albert István Kolozsvár

Részletesebben

Győrújbaráti Terepfutás km Terepfutás abszolút eredmények Absz Hely. R.sz. Név Nem Bruttó cél Diff. Tempó

Győrújbaráti Terepfutás km Terepfutás abszolút eredmények Absz Hely. R.sz. Név Nem Bruttó cél Diff. Tempó 1 162 LEDVAI András Férfi 00:27:57 00:00:00 3:59 p/km Férfi 1996-1999 1 Férfi 1 2 128 TAKÁCS Dávid Férfi 00:28:43 00:00:46 4:06 p/km Férfi 1976-1980 1 Férfi 2 3 160 GERLEI Máté Férfi 00:28:47 00:00:50

Részletesebben

Pápai Úszó Diákolimpia V-VI.KCS Csapatonkénti rajtlista Pápai Úszó Sportegyesület 1.oldal. Acsády SZKI

Pápai Úszó Diákolimpia V-VI.KCS Csapatonkénti rajtlista Pápai Úszó Sportegyesület  1.oldal. Acsády SZKI Pápai Úszó Diákolimpia 2011-12 V-VI.KCS Csapatonkénti rajtlista Pápai Úszó Sportegyesület www.puse.hu 1.oldal Acsády SZKI B 1 5 Szólás Jakab 1996 9:99,99 B 4 3 Jákli Péter 1996 9:99,99 B 2 2 Varga Dávid

Részletesebben

Be Kezd Ki Kedd

Be Kezd Ki Kedd 2016.06.13 Hétfő Szabó Eszter német nyelv Varga Katalin 8:00 8:00 8:15 Géczi Eszter Zsuzsanna francia nyelv Hedrich Andrea 8:00 8:15 8:30 Szilák Dániel Szabolcs német nyelv Varga Katalin 8:15 8:30 8:45

Részletesebben

12 TÚRA BUCSA KÖRÜL RÉSZVÉTEL

12 TÚRA BUCSA KÖRÜL RÉSZVÉTEL 12 TÚRA BUCSA KÖRÜL RÉSZVÉTEL NÉV CÍM 1.TÚRA 2.TÚRA 3.TÚRA 4.TÚRA 1. ÁDÁM BIANKA BUCSA, JÓZSEF ATTILA U. 2. 2. ÁDÁM CINTIA BUCSA, JÓZSEF ATTILA U. 2. 3. AUER BRIGITTA BUCSA, KOSSUTH U. 96/B 4. AUER GABRIELLA

Részletesebben

3. II. kcs. 50m fiú gyorsúszás. 4. II. kcs. 50m lány gyorsúszás. 5. I. kcs. 50m fiú hátúszás

3. II. kcs. 50m fiú gyorsúszás. 4. II. kcs. 50m lány gyorsúszás. 5. I. kcs. 50m fiú hátúszás Jegyzőkönyv 1. I. kcs. 50m fiú gyorsúszás 1. Bordás Levente 2005 Kodály 00:37,44 2. Takács Dani 2004 Móra 00:38,38 3. Fekete Máté 2004 Móra 00:44,79 4. Zuppán Zsolt 2004 Móra 00:49,87 5. Kerpics Martin

Részletesebben

JUTALOMKÖNYVEK, OKLEVELEK

JUTALOMKÖNYVEK, OKLEVELEK JUTALOMKÖNYVEK, OKLEVELEK 2014-2015. TANÉV VÉGÉN TANULÓ NEVE OSZTÁLY ÉRDEM Horváth Rebeka 1.a Példamutató magatartása, szorgalma és kitűnő. Kovács Boldizsár 1.a Példamutató magatartása, szorgalma és kitűnő

Részletesebben

Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás

Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás A képzőművészeti és a tánc tagozat szóbeli felvételije két részből áll (elméleti és gyakorlati). (Angyalföld tér 7.) aulájában szakmai tájékoztató (csoport

Részletesebben

Köszöntjük a városi olvasópályázat díjátadóján megjelent kedves vendégeinket!

Köszöntjük a városi olvasópályázat díjátadóján megjelent kedves vendégeinket! Köszöntjük a városi olvasópályázat díjátadóján megjelent kedves vendégeinket! 2015. 04. 22. Olvasmányok: 1. évf.: Benedek Elek: Szélike királykisasszony/ Zolnainé Lovas Emma 2. évf.: Tersánszky Józsi Jenő:

Részletesebben

tanév 9.A osztályfőnök: Bíró Krisztina első sor: Bekő Katalin, Kovács Anna Eszter, Vadalma Ferenc, Galamb Attila, Siklósi Márton, Dénes

tanév 9.A osztályfőnök: Bíró Krisztina első sor: Bekő Katalin, Kovács Anna Eszter, Vadalma Ferenc, Galamb Attila, Siklósi Márton, Dénes 2009-2010. tanév 9.A osztályfőnök: Bíró Krisztina első sor: Bekő Katalin, Kovács Anna Eszter, Vadalma Ferenc, Galamb Attila, Siklósi Márton, Dénes Dávid, Szabó Bence második sor: Aranyos Gergely, Takács

Részletesebben

Bezerédj István Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola, Kereskedelmi Szakiskola

Bezerédj István Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola, Kereskedelmi Szakiskola tagozat kód: 11 tagozat megn.: szakközépiskola: 4 középiskolai évf. + a szakképző évfolyam(ok); kerettantervekre épülő helyi tanterv; kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport; a tagozaton

Részletesebben

Angol komplex verseny írásbeli fordulójának eredménye. pontszám tanuló neve évfolyam kategória felkészítı tanár iskola neve

Angol komplex verseny írásbeli fordulójának eredménye. pontszám tanuló neve évfolyam kategória felkészítı tanár iskola neve Angol komplex verseny írásbeli fordulójának eredménye pontszám tanuló neve évfolyam kategória felkészítı tanár iskola neve 44 43 43 42 42 41 40 39 38 37 33 31 29 Sánta Zsombor 5. 5 óra Katona Irma Jelena

Részletesebben

Kedves hallgatók! new english file bármelyik szint 7100 forint. law enforcement english 1 vagy forint

Kedves hallgatók! new english file bármelyik szint 7100 forint. law enforcement english 1 vagy forint Kedves hallgatók! Az alábbi táblázatokban találjátok a csoportbeosztást. a hétfő szerdai csoportok 19-én szerdán, a kedd-csütörtöki csoportok 20-án kedden, a szombati csoportok 22-én szombaton kezdődnek.

Részletesebben

A Mikulás Kupán a következı eredmények születtek: I. korcsoport

A Mikulás Kupán a következı eredmények születtek: I. korcsoport A Mikulás Kupán a következı eredmények születtek: I. korcsoport Fiú 25 méter mellúszás: 1. Vismeg Zsombor, Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola 2. Kék Tamás Ákos, Carolina Óvoda és Bölcsıde 2.Klamancsek

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Napirendi pontok: 1.) Beszámoló a védőnői tevékenységéről Előadó: Németh Mária Etelka védőnő Nyitrainé Horváth Anita védőnő

JEGYZŐKÖNYV. Napirendi pontok: 1.) Beszámoló a védőnői tevékenységéről Előadó: Németh Mária Etelka védőnő Nyitrainé Horváth Anita védőnő Beled Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 8/2013. szám JEGYZŐKÖNYV Készült: a beledi polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében 2013. június 27-én (csütörtökön) 16,00 órakor megtartott képviselő-testületi

Részletesebben

EREDMÉNYLISTA. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám

EREDMÉNYLISTA. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám EREDMÉNYLISTA Bihar megye Körzet: Érmihályfalva és környéke 5. osztály Sor Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pont 1. Szabó Anna Boros Emőke Blanka Érmihályfalvi Zelk Zoltán Gimnázium Érmihályfalva

Részletesebben

SIÓFOKI BESZÉDES JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA VERSENYEREDMÉNYEK 2018 / TANÉV

SIÓFOKI BESZÉDES JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA VERSENYEREDMÉNYEK 2018 / TANÉV SIÓFOKI BESZÉDES JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA VERSENYEREDMÉNYEK 2018 / 2019. TANÉV BOLYAI MATEMATIKA CSAPATVERSENY Megyei döntő: 7. helyezett: Artner Zsombor 5.a Erdei Merse Pál 5.a Orsós Lavínia 5.a Papp Bence

Részletesebben

100 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 0:47.31 (Takács Krisztián - 2009)

100 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 0:47.31 (Takács Krisztián - 2009) 100 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 0:47.31 (Takács Krisztián - 2009) 1. Holoda Péter 1996 Hőgyes G SZKI Hszob. 0:52,74 2. Gyulai Dávid 1996 Tóth Á G Debrecen 0:56,12 3. Kosina Gergő Péter

Részletesebben

14 óra. 1. Végh Janka Szt.Imre Kat.Ált.Iskola Balogh Fazekas Andrea. 2. Papp Máté Szt.Imre Kat.Ált.Iskola Balogh Fazekas Andrea

14 óra. 1. Végh Janka Szt.Imre Kat.Ált.Iskola Balogh Fazekas Andrea. 2. Papp Máté Szt.Imre Kat.Ált.Iskola Balogh Fazekas Andrea Erzsébet királyné emlékére rendezett vers- és prózamondó verseny Elődöntő I. kategória- 2013. november 12. kedd NÉV ISKOLA FELKÉSZÍTŐ 14 óra 1. Végh Janka Szt.Imre Kat.Ált.Iskola Balogh Fazekas Andrea

Részletesebben

RAJTLISTA. 50m férfi gyors. Hajdúság Kupa február 1. Hajdúböszörmény

RAJTLISTA. 50m férfi gyors. Hajdúság Kupa február 1. Hajdúböszörmény 50m férfi gyors Juhász Patrik 2002 Aquasport min. vizsga 2. Varga András Gergő 2002 Aquasport min. vizsga 3. Dénes Noel 2007 Aquasport min. vizsga 4. Horváth Simeon 2007 Aquasport min. vizsga 2. Kiss László

Részletesebben

Versenyeredmények 2010/2011-es tanév

Versenyeredmények 2010/2011-es tanév Versenyeredmények 2010/2011-es tanév A 4 tusa lány szept. csapat Horogh Kati 4 tusa fiú okt. csapat 1 Horogh Kati 5 tusa fiú okt. csapat Horogh Kati 5 tusa fiú okt. egyéni Kovács Norbert Horogh Kati 5

Részletesebben

Megyei matematika verseny 2009.

Megyei matematika verseny 2009. 9. évfolyam 1 Pácsonyi Márton 77 Zrínyi Miklós Zalaegerszeg Kiss Zsolt, Péteri Szabolcs 2 Bubits Bence 66 Kölcsey Ferenc Zalaegerszeg Forgács Ferencné 2 Jung Dániel 66 Zrínyi Miklós Zalaegerszeg Kiss Zsolt,

Részletesebben

Veszprém Megyei Kormányhivatal Ajkai Járási Hivatal

Veszprém Megyei Kormányhivatal Ajkai Járási Hivatal Veszprém Megyei Kormányhivatal Ajkai Járási Hivatal Szervezet Név Beosztás, feladatkör Telefon Ajkai Járási Hivatal Cím: 8400 Ajka, Szabadság tér 12. Telefon: 88/550-644 Fax: 88/550-677 ajka.jaras@veszprem.gov.hu

Részletesebben

Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár

Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár TUDÁSBAJNOKSÁG MEGYEI DÖNTŐ - ANYANYELV Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné TUDÁSBAJNOKSÁG MEGYEI DÖNTŐ - ANYANYELV Fónagy-Árva Péter 2.a 18. 2. Nagy Levente 2.b 26. 2. Bodnárné Bali Krisztina TUDÁSBAJNOKSÁG

Részletesebben

HORVÁTH MIHÁLY EMLÉKVERSENY 2008.

HORVÁTH MIHÁLY EMLÉKVERSENY 2008. 2.Ternai 2.Zelei 3.Katona 1.Sebesi 1.Makai Melitta Anikó Marianna 6Dr.Pálfi 6Lőrincz Edit Tiborné Városi Kiss Bálint Általános Református Iskola Kunszentmárton 2.Füzi Balázs Viktória Hajnalka 6Szemerédi

Részletesebben

24km: abszolút férfi

24km: abszolút férfi 24km: abszolút férfi 1. Lakatos Roland 1977 209 Zalaegerszeg 01:34:15 2. Fehér Ferenc 1970 143 Zalaegerszeg 01:47:16 3. Szeredi Miklós 1958 203 Zalaegerszeg 01:49:45 4. Lubics György Dr. 1971 208 Nagykanizsa

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Berettyóújfalu,2011.márc.19.

JEGYZŐKÖNYV Berettyóújfalu,2011.márc.19. 100m fiú gyorsúszás - 1.versenyszám 1. Molnár Bálint 2002 Debreceni Sportiskola 1:20,10 2. Sándor Benedek 2002 Debreceni Sportiskola 1:24,00 3. Szabó Róbert 2002 Herpály SE 1:31,30 4. Nagy Dávid 2002 Herpály

Részletesebben

Országos Levelező Verseny Döntő helyezések 2011/2012.

Országos Levelező Verseny Döntő helyezések 2011/2012. Nagykőrös Országos Levelező Verseny Döntő helyezések 2011/2012. Tantárgy Évf. Helyezés Neve Város/Iskola neve Bibliaismeret 2. I. Czagány Lotti Mezőcsát, Dr. Enyedy Andor Ref.Ált.Isk. II. Szabó Petra Mezőcsát,

Részletesebben

700m 1. Mészáros Márta Ebes 03:23 2. Szűcs Nelli Ebes 04:09

700m 1. Mészáros Márta Ebes 03:23 2. Szűcs Nelli Ebes 04:09 A VII. SEBES FUTÓVERSENY VÉGEREDMÉNYE 2017.09.10 Ebes 2013-ban vagy később született lányok-bálint cseppek-táv 400m 1. Chrobák Bori Debrecen 02:26 2. Szűcs Fanni Ebes 03:25 3. Zsiros Sára Ebes 03:57 2013-ban

Részletesebben

15,5 II. III. 17,5 32,5

15,5 II. III. 17,5 32,5 Verseny időja: 2016. szeptember 24. (Szombat) Egyesületi Csapatok Gátváltó Lökés Rúd Távolugrás Hajítás Spintváltó helyezési Végső helyezés NYSC "A" eredmény 03:01,2 19 24 32 33 01:28,6 03:20,0 szám 2

Részletesebben

Név. Cseh László úszás I/A. Dombi Rudolf kajak - kenu I/A. Lőrincz Tamás birkózás I/A. Risztov Éva úszás I/A. Sors Tamás (para) úszás I/A

Név. Cseh László úszás I/A. Dombi Rudolf kajak - kenu I/A. Lőrincz Tamás birkózás I/A. Risztov Éva úszás I/A. Sors Tamás (para) úszás I/A Cseh László úszás I/A Dombi Rudolf kajak - kenu I/A Lőrincz Tamás birkózás I/A Risztov Éva úszás I/A Sors Tamás (para) úszás I/A Szabó Gabriella Tímea kajak - kenu I/A Szilágyi Áron vívás I/A Tóth Tamás

Részletesebben

I. Tanévnyitó Amatőr Úszóverseny

I. Tanévnyitó Amatőr Úszóverseny 1/11 Délelőtti végeredmény Versenyszám Futam Sáv Egyesület Név szül nev. Idő vers. idő helyezés 1 25 m fiú gyors 3 Győri Vízisport SE Török Donát vk 2004 9:99,9 0:22,3-1 25 m fiú gyors 4 Győri Vízisport

Részletesebben

AMPLIFON Atlétikai Országos Bajnokság 2009. május 23.

AMPLIFON Atlétikai Országos Bajnokság 2009. május 23. 60 m Leány - I. kcs. 1 4 Varga Viktória Debrecen 9,06 16 II. if. 2 67 Fábián Dóra Kaposvár 9,19 15 I. if. 3 52 Mihály Réka Szeged 9,26 14 II. if. 4 99 Molnár Patrícia Sopron 9,49 13 I. if. 5 3 Gál Rita

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2014/2015 tanév Budapest III-IV. korcsoport "B" kategória leány csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2014/2015 tanév Budapest III-IV. korcsoport B kategória leány csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 XVII. Kossuth Lajos Ált. Isk. 37,700 37,200 37,550 112,450 2 Győr Tánc- és Képzőműv. Ált. Isk. Szakközépisk. és Koll. 35,500 36,300 37,650 109,450 3 Szombathely Ny-mo. Egyetem Bólyai

Részletesebben

A választók névjegyzéke

A választók névjegyzéke A választók névjegyzéke 1. Czikhardt Gyula 41. Fekete Lídia 81. Tarcsi Béla 2. Egyházy Béla 42. Csizmadia Zoltán 82. Tarcsi Béláné 3. Egyházy Sarolta 43. Ifj. Csizmadia Zoltán 83. Kovács Gáspárné 4. Ifj.

Részletesebben

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

REFORMÁTUS KÖZÉPISKOLÁK XX. ORSZÁGOS KÉMIAVERSENYE 7. évfolyam október 5-6. Szakács Erzsébet I.

REFORMÁTUS KÖZÉPISKOLÁK XX. ORSZÁGOS KÉMIAVERSENYE 7. évfolyam október 5-6. Szakács Erzsébet I. 7. évfolyam Ksz Név Iskola 7 Takács Attila 5 Bakai Petra 11 Markó Vivien Szentendrei Ref. Kiss Bálint Ref. Ált. Isk. Szilády Áron Ref. Feladatok Összpont Helyezés 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. Szakács Erzsébet

Részletesebben

Tiszaszentmárton község Önkormányzat Képviselı Testületének Településfejlesztési- Foglalkoztatás ügyi Beruházás felügyelıi Bizottsági ülésének

Tiszaszentmárton község Önkormányzat Képviselı Testületének Településfejlesztési- Foglalkoztatás ügyi Beruházás felügyelıi Bizottsági ülésének Tiszaszentmárton község Önkormányzat Képviselı Testületének Településfejlesztési- Foglalkoztatás ügyi Beruházás felügyelıi Bizottsági ülésének a) jegyzıkönyve b) határozata : 9/2013 Napirendi pontok: 1.

Részletesebben

II. S.Pártai Félmarathon

II. S.Pártai Félmarathon 1 8008 BERTALAN Renátó 2014 00:00:00 00:14:03 00:27:48 +00:00:00 3:28 min/km 1 2 8121 BARABÁS Gábor 2014 00:00:00 00:14:03 00:28:30 +00:00:42 3:33 min/km 2 3 8118 ZATYKÓ Miklós 1977 00:00:00 00:14:09 00:29:26

Részletesebben

7Km összetett eredmény:

7Km összetett eredmény: 7Km összetett eredmény: Helyezés Rajtszám Név: Idő eredmény: Tempó: Nem: 1 296 Zvekan zsombor 0:28:21 04:03 Férfi 2 166 Vörös Attila 0:28:51 04:07 Férfi 3 401 Kárpi Róbert 0:28:54 04:08 Férfi 4 664 Csorba

Részletesebben

DR. MEZŐ FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ALKALMAZOTTAK - FELADATOK. 2016/2017. tanév. 3. Aranyosné Siklósi Ágnes tanár (matematika-rajz), tanulószoba, 8.d of.

DR. MEZŐ FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ALKALMAZOTTAK - FELADATOK. 2016/2017. tanév. 3. Aranyosné Siklósi Ágnes tanár (matematika-rajz), tanulószoba, 8.d of. DR. MEZŐ FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ALKALMAZOTTAK - FELADATOK 2016/2017. tanév 1. Albertné Rácz Gyöngyi tanító, 3.c of. 2. Ankuczáné Varga Katalin tanító, 2.c intézményvezető-helyettes 3. Aranyosné Siklósi

Részletesebben

Általános Iskola. Tájékozódási bemutató és verseny Diáktájfutás - egy program a jövőért. Bogyiszló Eredmények

Általános Iskola. Tájékozódási bemutató és verseny Diáktájfutás - egy program a jövőért. Bogyiszló Eredmények Általános Iskola Tájékozódási bemutató és verseny Diáktájfutás - egy program a jövőért Bogyiszló 2009.02.18. Eredmények Helyezés/Név Osztály D1 D2 Idő Fiú (6) 1 Bencze Máté Márk 1.oszt. 4:24 4:24 2 Végh

Részletesebben

A sportnap eredményei

A sportnap eredményei 48 1 eredmények 2 A sportnap eredményei 9. évf. 9. évf. Távolugrás 1. Karancsi Zsófia (7. b) 415 cm 1. Cervenak Márton (7. c) 420 cm 2. Nagy Emese (7. b) 380 cm 2. Szórádi Balázs (7. a) 415 cm 3. Szabó

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2015/2016 tanév Szombathely III-IV. korcsoport "B" kategória leány csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2015/2016 tanév Szombathely III-IV. korcsoport B kategória leány csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 Zalaegerszeg Eötvös József és Liszt Ferenc Ált. Isk. 37,600 37,350 37,200 112,150 2 Bolyai János Ált. Isk. 37,100 37,600 37,050 111,750 3 Veszprém Hriszto Botev Ált. Isk. 36,750 37,750

Részletesebben

2007/2008. TANÉV MEZEIFUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY

2007/2008. TANÉV MEZEIFUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY 2007/2008. TANÉV MEZEIFUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ III. korcsoport - FIÚ EGYÉNI (1995-1996) Hely Név Szül Település Iskola Megye 48 Horváth Ákos 1995 Püspökladány Ált. Isk., Előkészítő Szakiskola, AMI,

Részletesebben

202. tanterem. 101 Idegenvezető, magyar-angol két tanítási nyelvű oktatás 9kny.a. Születési hely

202. tanterem. 101 Idegenvezető, magyar-angol két tanítási nyelvű oktatás 9kny.a. Születési hely 202. tanterem 101 Idegenvezető, magyar-angol két tanítási nyelvű oktatás 9kny.a hely 1. Antal Zsófia 72362045816 Debrecen 2003.10.11. 2. Arnócz Nikolett 72369980208 Debrecen 2004.04.17. nem tud jelen lenni

Részletesebben

Összefoglaló a Törd a fejed! óvodai matematikai versenyről

Összefoglaló a Törd a fejed! óvodai matematikai versenyről A verseny Összefoglaló a Törd a fejed! óvodai matematikai versenyről megrendezésének időpontja: 2017. 03.24. rendező intézményének neve: Dr. Enyedy Andor Református Általános Iskola, és Bölcsőde szervezőjének

Részletesebben

NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉSI ALAP

NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉSI ALAP Eredmények A verseny időpontja: 2013. OKTÓBER 12. 09-14 óra A verseny színhelye: SZOLNOKI FÜVES SPORTREPÜLŐTÉR A verseny rendezői: SZOLNOKI HONVÉD SPORTEGYESÜLET MH 86 SZOLNOK HELIKOPTER BÁZIS Versenyt

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ I. Terület 2010/2011 tanév. Budapest, március 19. V-VI. korcsoport "B" kategória leány csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ I. Terület 2010/2011 tanév. Budapest, március 19. V-VI. korcsoport B kategória leány csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 Debrecen Bethlen Gábor Közg. SZKI 47,650 1 47,150 1 47,200 1 46,750 1 188,750 2 Budapest Hunfalvy J. Gyak. Közg. SZKI 44,800 5 46,050 2 46,000 2 45,400 2 182,250 3 Nagykőrös Toldi

Részletesebben

TANULMÁNYI VERSENY. Emlékeztek? 2. évfolyam

TANULMÁNYI VERSENY. Emlékeztek? 2. évfolyam TANULMÁNYI VERSENY Tisztelt Kollégák, Szülők! Iskolánk ez évben először, március 11-én rendezte meg a NAPRAKÉSZ elnevezésű, tanulmányi versenyt. Nagy szeretettel és örömmel fogadtuk iskolánkban a versenyen

Részletesebben

2008/2009. TANÉV ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA IV. KORCSOPORT EGYÉNI PÁLYABAJNOKSÁG HAJDÚ-BIHAR MEGYE

2008/2009. TANÉV ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA IV. KORCSOPORT EGYÉNI PÁLYABAJNOKSÁG HAJDÚ-BIHAR MEGYE 2008/2009. TANÉV ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA IV. KORCSOPORT EGYÉNI PÁLYABAJNOKSÁG HAJDÚ-BIHAR MEGYE Helyszín: Debrecen Időpont:2009. május 14. A Versenybíróság elnöke: Benéné Lipcsey Irén 2008/2009. TANÉVI ATLÉTIKA

Részletesebben

Zeneiskolai szolfézscsoportok beosztása. 1. csoport EK1 Helyszín: Reguly Iskola F. épület. Tanulók: Főtárgy: Főtárgy tanár:

Zeneiskolai szolfézscsoportok beosztása. 1. csoport EK1 Helyszín: Reguly Iskola F. épület. Tanulók: Főtárgy: Főtárgy tanár: Zeneiskolai szolfézscsoportok beosztása 1. csoport EK1 Helyszín: Reguly Iskola Időpont: hétfő, szerda 14:30-15:15 1. Adler Márton hegedű Tarcsay Beáta 2. Bolla Zsófia Zorka hegedű Tarcsay Beáta 3. Dublecz

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Kp. tel.: 417-255, 522-900 Kp. fax: 310-838

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Kp. tel.: 417-255, 522-900 Kp. fax: 310-838 Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Kp. tel.: 417-255, 522-900 Kp. fax: 310-838 www.salgotarjan.hu jegyzo@salgotarjan.hu VEZETŐK Dóra Ottó polgármester

Részletesebben

Angol I. nyelv 3 óra New English File Pe-Intermediate Haladó

Angol I. nyelv 3 óra New English File Pe-Intermediate Haladó 2015/2016. tanév 9. évfolyam nyelvi csoportjai Könyv: Angol I. nyelv 3 óra New English File Pe-Intermediate Haladó Osztály 1 Korossy Ádám A 2 Borsos Áron A 3 Schmeiszer Gergő A 4 Családi Krisztián A 5

Részletesebben

Futakeszi. 10 km nemenkénti eredménylista. Férfi

Futakeszi. 10 km nemenkénti eredménylista. Férfi 1 1027 FAZEKAS Attila 1970 00:38:34 00:38:20 3:50 min/km 1 Szenior (40 év felett) 1 +00:00:00 2 1068 KÖVÉR Balázs 1976 00:40:33 00:40:19 4:01 min/km 2 Szenior (40 év felett) 2 +00:01:59 3 1079 MAZUG Zsolt

Részletesebben

Pedagógiai Szakszolgálatok Hete április PROGRAMFÜZET PROGRAMFÜZET

Pedagógiai Szakszolgálatok Hete április PROGRAMFÜZET PROGRAMFÜZET BÁCS-KISKUN MEGYEI PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT Pedagógiai Szakszolgálatok Hete 2019. április 8-12. PROGRAMFÜZET PROGRAMFÜZET Tisztelt Intézményvezetők! Tisztelt Kollégák! Tisztelt Szülők! 2019. 2019. április

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2017/2018 tanév Budapest V-VI. korcsoport KEZDŐ "B" kategória leány csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2017/2018 tanév Budapest V-VI. korcsoport KEZDŐ B kategória leány csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 Kecskemét Kecskeméti SZC Szent-Györgyi A. Szakgimn. és SZKI 36,750 36,650 37,050 110,450 2 Eger Neumann János Gimn., Szakgimn. és Kollégium 36,800 35,750 37,250 109,800 3 Békéscsaba

Részletesebben

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2012-2013-as tanévre

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2012-2013-as tanévre ADY ENDRE ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS PESTERZSÉBETI PEDAGÓGIAI INTÉZET 1204 Budapest, Ady Endre u. 98. Tel/fax: 284-01-38; Tel.: 421-07-71 Email: pepe20@pepint.sulinet.hu Honlap: www.pepint.hu Pesterzsébeti Ifjúsági

Részletesebben

Csecsemő- és kisgyermeknevelő felsőoktatási szakképzési szak

Csecsemő- és kisgyermeknevelő felsőoktatási szakképzési szak Beosztás a 2015. június 17 19 között tartandó záróvizsgára Bizottság száma : 23. sz. Terem szám:, B épület 537. terem Záróvizsga időpontja: 2015. június 17. 8. 00 órától Balázsi Éva Kata Béres Nikoletta

Részletesebben

Iskolai versenyek. Név Osztály Tantárgy Helyezés Felkészítő tanár

Iskolai versenyek. Név Osztály Tantárgy Helyezés Felkészítő tanár Iskolai versenyek Név Osztály Tantárgy Helyezés Felkészítő tanár Iványi Martin 5.a I. Knotz Lászlóné Sági Márton Matematika verseny 5. évfolyam II. Buzás Istvánné Fekete Zsombor III. Buzás Istvánné Lakatos

Részletesebben

Név Telefon Mellék Ajtó E-mail Keller Anikó. 74/505-672 224 kellera@lab.hu igazgató

Név Telefon Mellék Ajtó E-mail Keller Anikó. 74/505-672 224 kellera@lab.hu igazgató TOLNA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA 7100, Szekszárd, Szent István tér 11-13. Honlapcím: http://kozig.tolnamegye.hu Központi tel.szám:74/505-600 Fax:74/415-686 e-mail: tolnakh-mk@lab.hu Név

Részletesebben

Eredménylista. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám

Eredménylista. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám Eredménylista Megye: Bihar Körzet: Nagyvárad és környéke V. osztály Sorszám Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám 1. Benedek Boglárka Fehér Gabriella Szent László Római Katolikus Gimnázium

Részletesebben

II. OrfűFitt Pécsi-tó Át-és Körbeúszás eredményei

II. OrfűFitt Pécsi-tó Át-és Körbeúszás eredményei II. OrfűFitt Pécsi-tó Át-és Körbeúszás eredményei 2014. augusztus 9. Az II. OrfűFitt Pécsi-tó Át-és Körbeúszáson összesen 129 induló állt a rajtvonalhoz. 76 fő az átúszást, 53 fő a körbeúszást választotta.

Részletesebben

2014. március 4. - Szóbeli meghallgatás szakközépiskolába jelentkezett tanulóknak Bizottság Sorszám Időpont Tanuló neve Születési hely Születési idő

2014. március 4. - Szóbeli meghallgatás szakközépiskolába jelentkezett tanulóknak Bizottság Sorszám Időpont Tanuló neve Születési hely Születési idő 2014. március 4. - Szóbeli meghallgatás szakközépiskolába jelentkezett tanulóknak Bizottság Sorszám Időpont Tanuló neve Születési hely Születési idő I. 1 13:00 Ákos Anita Budapest 1999.05.31 I. 2 13:07

Részletesebben

Tanári fogadóórák rendje. általános formátum:

Tanári fogadóórák rendje. általános formátum: osztályfőnök Tanári fogadóórák rendje általános formátum: vezeteknev.keresztnev@egaaszod.hu Kérjük, hogy a tanár bejelentkezési email-címén szíveskedjenek bejelentkezni, legkésőbb az adott fogadóóra előtt

Részletesebben