DARREN SHAN FENEVAD Démonvilág

Átírás

1 DARREN SHAN FENEVAD Démonvilág Ötödik könyv

2 Móra Könyvkiadó A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: Darren Shan: Blood Beast First published in Great Britain by HarperCollins Children 's Books 2007 HarperCollins Children's Books is a division of HarperCollins Publishers Ltd Fulham Palace Road, Hammersmith, London, W68JB Darren Shan, 2007 Darren Shan erkölcsi jogot formál arra, hogy a mű szerzőjének tekintsék Minden jog fenntartva A kiadvány egészének vagy bármely részének a kiadó írásos engedélye nélküli sokszorosítása és másolása szigorúan tilos! Fordította POLYÁK BÉLA A borítót Mel Grant készítette Hungarian translation Polyák Béla, 2007 Hungarian edition Móra Kiadó, 2007 A Démonvilágról és Darren Shanról minden érdekesség megtalálható a világhálón

3 Mary Barrynek (szörnyű nagyanyómnak), aki Grubbs Grady minden elenfelénél félelmetesebb fenevadat győzött le! Nagy öröm, hogy még itt vagy köztünk, vén csont! VZSR (Véres Zsigerek Rend) jár: Catherine nyakmetsző" Holmesnak és Katie McGowannek - a környék legújabb halálos csajának! Főmágusom: Stela Paskins, a Bélontó Varázsasszisztenseim: A Christopher Little-féle vándortársulat

4 Tartalom Első rész LOCH Átkozott rémálmok Mócsing Rémálmok még és még Készülődés Partizóna Kincskeresés Kemény meló A barlang

5 Második rész JUNI Az ígéret Magyarázat és vallomás Mócsing utódja Juni látogatóban Ismerős arc Közös titok Nem félünk a farkastól? Totál brutál Pokolra szállás

6 Első rész LOCH Átkozott rémálmok A két kezem vértől vöröslik. Futok az erdőn át. Teljesen meztelen vagyok, de nem törődöm vele. Elvégre állat vagyok, nem ember. És az állatoknak nincs szükségük ruhára. A nyelvemről is vér csöpög. Nyilván nemrég ettem. Nem emlékszem, hogy zsákmányom erdei vad volt-e vagy ember. Nem is nagyon érdekel. Még mindig éhes vagyok, most csak ez számít. Találnom kell még valamit, amit felfalhatok. Méghozzá nagyon gyorsan. Átugrom egy kidőlt fa törzse fölött. Ahogy a túloldalán földet érek, a lábam vékony ágaknak ütközik. A gallyak reccsenve eltörnek, és félig belesüppedek egy sárgödörbe. Üvöltve zuhanok. Az ágak felsértik bőrömet. Tűzvörösen izzó szempár mered rám a gödör mélyéről. A sebeimet nem is ágak okozzák, hanem... fogak! Bőszen kapálózom a lábammal, és esztelenül sikítok... Sárrögök és fadarabkák röpülnek szerteszét. Gyanakvóan nézek körbe a felfordulásra, és a szívverésem közben végre lassanként lelassul. Tévedtem. Nem estem áldozatául annak a borzalmas csöppségnek, akinek két tenyerében egy-egy száj rejlik, és a szeme helyén tűzgömb lángol. Ez csupán egy sáros gödör, amit befedett néhány korhadó ág meg egy halom levél. Fintorogva felállok, és pár lépéssel odébb törölgetni kezdem a lábam a fűcsomókban. Épp a körmömmel próbálok kipiszkálni pár szálkát, amikor megszólal a hang: Grubbs... Egy pillanatig fel sem fogom, hogy a saját nevemet hallottam. Aztán észbe kapok: de hiszen én vagyok Grubbs! Vagyis hogy én voltam, valamikor régen. Óvatosan körülpillantok, beleszaglászom a levegőbe, de csak a vér szagát érzem. Grubitsch... motyogja a hang, mire dühösen felmordulok. Ki nem állhatom a rendes nevemet. A Grubbs se valami nagy szám, de még mindig jobb, mint a Grubitsch. Anyán és a nővéremen, Greten kívül soha senki nem hívott Grubitschnak. Úgysem találsz meg... kötekedik a hang. Beleüvöltök az erdő sötétjébe, majd rávetem magam a bokorra, mely mögül a hangot hallani vélem. Átzuhanok a túloldalra, de sehol senki.

7 Nem talált... nevet a hang, ezúttal valahonnan mögülem. Megpördülök, tekintetem ide-oda rebben, de nem látok senkit. Itt vagyok... A suttogás most jobb felől hallatszik. Kancsalítva közelebb óvakodom. Nem tetszik a dolog, úgy érzem, csapdába akarnak csalni. Mégsem tudom rávenni magam, hogy visszaforduljak. Hajt a kíváncsiság, meg még valami más. A hang egy lány hangja, és úgy gondolom, tudom is, hogy kié. Ahogy megkerülök egy fát, hirtelen mozgást látok. Nyolc hosszú, sápatag kar vonaglik előttem a hold fényében. Tucatnyi apró kígyó csúszik felém sziszegve. Ijedtemben felkiáltok, aztán a fának vetem magam, és eltakarom a szemem, hogy ne lássam a közeledő borzalmat. Múlnak a másodpercek, de nem támad rám semmi. Ahogy leengedem a kezemet, rájövök, hogy a karok valójában egy másik fa himbálózó ágai. A kígyók pedig kúszónövények, melyeket a szél hintáztatott. Rendesen kikészültem, de azért kipréselek magamból egy halk kuncogást, aztán megkerülöm a fát, és tovább keresem azt, aki szólongatott. Egy kis erdei tó partjára érek. Töprengve nézem a tavat. Ismerem az erdőt, tudom, hogy nincs benne tó. Mégis itt van előttem, rezzenetlen vize visszatükrözi a teliholdat. Szomjas vagyok. A vér már megszáradt a nyelvemen, és keserű rezes ízt hagyott maga után. Leguggolok, hogy igyak, aztán úgy ereszkedem négykézlábra és hajolok a víz fölé, mint egy farkas. Épp amikor belekortyolnék a vízbe, megpillantom tükrében az arcomat. Mindenütt csupa vörös, a vér rászáradt a bőrömre és a hajamra. A tekintetem megmerevedik és rémülettel telik meg. De nem a vér miatt, hanem mert megpillantom magam mögött egy alak árnyékát. Hátrapördülnék, de már késő. A lány erősen lenyomja a fejem, a víz alá bukom. A szám megtelik, öklendezni kezdek. Próbálok szabadulni, de a lány nagyon erős. Leszorítva tart, míg a tüdőm is meg nem telik. Még most is érzem a rezes ízt, és egyszerre csodálkozó rémülettel döbbenek rá, hogy a tó nem is vízzel, hanem vérrel van tele. Mikor a testem már nem mozdul, a lány a hajamnál fogva felránt, és fülhasogató élességű kacaj tör ki belőle, ahogy eszelős félelmemben levegő után kapkodok. Mindig is ilyen gyáva hülye voltál, Grubitsch acsarog. Gret? hörgöm, és csak bámulok gúnyosan vigyorgó nővéremre. Azt hittem, meghaltál. Nem krákogja, és szeme összeszűkül, arca nyúlni kezd. Te haltál meg. Miközben az arca átalakul a mutáns farkas pofájává, elerednek a könnyeim. Legszívesebben futva menekülnék vagy nekiesnék, de képtelen vagyok mozdulni, csak ülök és bámulom. Amint a változás befejeződik, Gret kitátja a száját, és felüvölt. Aztán előreveti magát. Agyarai a torkomba mélyednek. És összezárulnak. Fuldokolva ébredek. Sikoltanék, de képzeletemben Gret fogai éppen átharapják a torkomat. Félig-meddig még az álom világában küzdve próbálom eltaszítani magamtól halott nővéremet. Ám a karom az üres levegőt éri. Megdörzsölöm a szememet, és lassanként helyreáll körülöttem a hálószobám képe.

8 Nyögve felülök, és lelógatom lábamat az ágy szélén. Arcomat a kezembe temetve felidézem az álom legborzalmasabb részeit. Borzongva állok föl, hogy kimenjek a mosdóba. A legokosabb, ha ma már nem is próbálok visszaaludni. Tapasztalatból tudom, hogy olyankor még rettenetesebb rémálmok várnak rám. A fürdőszoba ajtajában megtorpanok, hirtelen az az érzésem támad, hogy démonok bújnak meg a sötétben. Amint felkapcsolom a villanyt, rám támadnak. Tudom, hogy röhejes az egész, ez csupán az álom utóhatása, mégis remegő kézzel nyúlok a kapcsoló felé, és végül nem merem megnyomni. A francba az egésszel! sóhajtok, és belépek a fürdőszobába. Mint már korábban oly sokszor, ma éjjel sem sikerült úrrá lenni a félelmen, s így sötétben végzem el a dolgom. Mócsing Hát persze hogy vannak rémálmaim. Mint mindenki másnak. Minden éjjel? Nem. Majdnem minden éjjel? Egy pillanatig hallgatok. Nem. De gyakran? Vállat vonok és elfordítom a fejem. Mr. Mauch irodájában ülök. William Mauch (akit mi magunk között csak Mócsingnak hívunk) az iskolapszichológus. Hetente pár alkalommal eljön a suliba, hogy ítéletet hirdessen alattvalói felett. Elbeszélget azokkal a diákokkal, akiknek gondot okoz a házi feladat, a beilleszkedés vagy a szüleik túlzott zsarnoksága. Vagyis a hétköznapi gondokkal küszködő hétköznapi diákokkal. Aztán pedig itt vagyok neki én. Mócsing imádja a velem folytatott feltáró jellegű" beszélgetéseket. Nem is csoda. Errefelé mindenki ismeri a sztorit: Grubbs Grady szüleit és nővérét a szeme láttára mészárolták le... több hónapot töltött diliházban (vagy ahogy Mócsing mondja; időlegesen zavart ítélőképességűek zárt intézetében"). Carcery Vale-be költözött, Dervish nagybátyja kísérteties régi házába.. a nagybácsi nemsokára begolyózott... Grubbs egy évig ápolta, és Dervish rendbe jött... pár hónap múlva Grubbs barátjával, Bill-E Splennel hármasban elmentek egy filmforgatás helyszínére, és tanúi lettek több száz ember tragikus halálának, akik a díszleteket porig romboló iszonyatos tűzben vesztek oda. Ezzel a múlttal olyan gigantikus dinócsont lehetek, amin száz kilométeres körzetben bármelyik pszichiáter szívesen elrágódna! Volna kedved beszélni nekem az álmaidról, Grubitsch? kérdezi Mócsing. Nem. Egész biztos? Kedvem lenne röhögni, de inkább mégsem teszem. Végül is Mócsing teljesen ártalmatlan. Nem lehet valami nagy élmény folyton körbekajtatni azt a pár iskoláját, és állandóan ugyanazokkal az unalmas tinizűrökkel foglalkozni nap mint nap, évről évre. Az ő helyében én is ráhajtanék egy ilyen nyálcsordítóan zavart elméjű diákra. Grubitsch...? próbálkozik tovább Mócsing némi hallgatás után.

9 Hmm? Talán segít, ha elmondod nekem, miről szoktál álmodni. Aki megosztja baját, feledi búját. Kedvem támad megkérdezni, mi van azzal, aki a közhelyeit osztja meg, de inkább befogom a számat. Nem akarom elszúrni a napját azzal, hogy így beszólok neki. Még a végén sírva fakadna itt nekem. Nem nagy ügy az egész, uram nyugtatom meg, és már igyekszem lezárni a beszélgetést. Épp fizikaórám van, és a fizikát nagyon bírom. Kérlek, Grubitsch, szólíts nyugodtan Williamnek. Igen, uram... vagyis jó, William. Mócsing arcán széles mosoly terül el, mintha komoly áttörést ért volna el. Ha nem akarnak elmúlni, biztos, hogy gondot okoznak a rémálmok makacskodik. Ha beszélnél róluk, talán együtt kitalálhatnánk, hogyan lehetne véget vetni nekik. Nem hiszem vágom rá kicsit élesebben, mint kellene. Olyasmibe akar beleavatkozni, ami messze meghaladja a képességeit. Nem zavar, ha egy iskolapszichológus érdeklődést mutat irántam, de az nem tetszik, hogy úgy próbál turkálni a fejemben, mint egy B kategóriás sarlatán, és tök bénán akarja kiszedni belőlem a titkaimat. Nem akartalak megbántani, Grubitsch mentegetőzik sietve, mert észrevette, hogy túl messzire ment. Őszintén szólva, uram mondom hűvösen, nem hinném, hogy elég felkészült az én problémámhoz. Nem hát, nyilván nem ért egyet máris, és az arcán szomorúság ömlik el. Nem is akarok úgy tenni, mintha értenék ehhez. Ha így érezted, elnézést kérek, nem állt szándékomban, hogy megtévesszelek. Épp csak arra gondoltam, ha van kedved beszélni erről, az segíthet. Azzal elkezdődhet valami. Tudom persze, hogy ez nem az én... egy percig sem hiszem, hogy nekem... ahogy mondtad, nem vagyok elég felkészült... Motyogása elhal, Azért ne keseredjen el vigasztalom nevetve, de némi bűntudattal. Nem olyan nagy ügy az egész. Csak hát senkinek nem akarok beszélni az álmaimról. Most még nem. Mócsing nagyot nyel, hevesen bólogat, aztán közli, hogy visszamehetek az osztályba. Még hozzáteszi, hogy jövő héten is jön, de nem fog behívatni. Egy időre békén hagy. Talán egy-két hónap múlva újra behív majd, hogy dumáljunk egyet. Az ajtóban habozva megállok nem akarom ilyen rossz hangulatban otthagyni, A jegyzetei fölé görnyedve ül, és nagyon úgy néz ki, mint aki mindjárt elbőgi magát. Mr. Mócs... izé, William... Kíváncsian pillant föl. Legközelebb szólíthat Grubbsnak. Grubbsnak? ismétli értetlenül. A barátaim így hívnak. Aha mondja, és felderül az arca, mintha épp most tudta volna meg, hogy nyert a lottón. Mosolyomat elfojtva lépek ki az ajtón. Gyerekjáték egy tanácsadót nem nehéz leszerelni. Ebédidőben Loch kérdezi, miről beszéltünk Mócsinggal. Az agyadról felelem. Próbáltunk rájönni, mennyire kicsi. Az én agyamon nem kell agyalnod horkan fel Loch. Nincs annak semmi baja. Egészséges, mint a makk, a tiéd viszont akkora, mint a makk. Amúgy mekkora az agy? kérdezi Charlie, mire mindenki rábámul, De tényleg, tele

10 van vele az egész fejünk? Azzal böködni kezdi a koponyáját, lágyabb részeket keres. A tiéd tuti nincsen jelenti ki Loch. Szerintem akkora üres hely van még mellette, hogy egy focilabda is elférne. Kitör a röhögés. Még maga Charlie is nevet. Már megszokta, hogy sokat ugratjuk, és nem zavarja. A viccek sosem durvák. Elvégre mindenki bírja Charlie Rallt. Olyan rendes srác, hogy képtelenség szemétkedni vele. Hatan behúzódunk a focipályára néző egyik ajtóba. A pályán az esővel mit sem törődve a szokásos barbár horda gyilkolja a kopott, ósdi labdát meg persze a többieket. A csapatom tagjai: Loch, Charlie, Frank, Leon és Mary. Loch meg én jó egy fejjel magasabbak vagyunk társainknál. Sőt az egész iskolában mi vagyunk a legnagyobb melákok, és annak idején éppen emiatt haverkodtunk össze. Loch amúgy birkózik. Kitalálta, hogy legyek az edzőtársa, ezért barátkozott velem. Sokáig nem mentem bele (az igazi birkózás egyáltalán nem olyan, mint amit a tévében látni, sokkal összeszedettebb, és nincs benne semmi látványos), de végül sikerült rávennie, hogy tegyek egy próbát. Nem megy valami jól, és nem is szeretem, de hogy Loch örüljön, havonta párszor elutazom vele egyik-másik versenyre, és beszállok a buliba a jó izzadt szőnyegeken. Szerintem Mócsing egész szexi a maga öreges módján vélekedik Mary. A kijelentést egy sor döbbent horkantás és gúnyos pfujolás fogadja. Komolyan beindultál Mócsingtól? Leon levegő után kapkod, mint aki infarktust kapott. Nem szögezi le hűvösen Mary. Csak azt mondom, hogy egész szexi. Lefogadom, hogy a sulin kívül ragadnak rá a nők. A nevetés elhal, és a csapat öt hormontúltengéses vagánya bizonytalanul pislog egymásra. Soha be nem ismernénk, de tény, hogy a velünk egykorú lányok nálunk sokkal többet tudnak a felnőttek világáról. Ez a világ nagyon eltér a miénktől. A suliban könnyű megkülönböztetni a nyerteseket és a veszteseket, a jó fejeket és az uncsi arcokat. De az iskolán kívüli világ elég zavaros. A profi sportolók nyilván jó fejek, ahogy a színészek meg a popsztárok is. De mi van a hétköznapi emberekkel? Egy átlagos pasit mitől talál vonzónak egy nő? Erről bizony fogalmam sincs. Ha viszont Mócsingban megvan ez a valami, akkor mi később gondban leszünk. A haverjaim ráncba gyűrődött homlokát látva tudom, hogy nekik is pont ez jár a fejükben. Miközben mi gyötrődve próbálunk elképzelni egy olyan világot, amelyben Mócsing Mauch valóságos szexisten, kart karba öltve megjelenik Reni és Shannon, akik épp jót nevetve szórakoznak valamilyen viccen. Épp mondom a fiúknak szólal meg Mary, hogy milyen szexi Mr. Mauch. William? Reni elgondolkodva bólogat. Tényleg klassz pasi. Mi az, hogy William? horkan Loch a húgára. Ő mondta, hogy így szólítsuk. Nem is tudtam, hogy jársz hozzá morog Loch. És még mi minden van, amit nem tudsz rólam... vág vissza Reni csípősen, aztán kíváncsian Shannonhoz fordul. Na és szerinted milyen pasi William Mauch? Menő vagy ciki? Nagyon is menő jelenti ki Shannon nagy komolyan... aztán elneveti magát. Bocs... de ha látnátok, milyen képet vágtok! Dögök vagytok közli Leon acsarogva, miközben a lányok cincogva nevetnek. Ez egyáltalán nem volt vicces.

11 Dehogynem, nagyon jó poén volt tiltakozik Reni, akinek már potyognak a könnyei a nevetéstől. Tök könnyen berágtok. Inkább képzeljétek el Mócsing Mauchot mint a nők kedvencét. Ahogy ezt kimondja, újra rátör a nevetés. Előveszem a zsebkendőmet, és odanyújtom neki. Reni kedvesen rám mosolyog, és a zsepivel felitatja a könnyeit. Barátaim persze rögtön nagy füttyögéssel fogadják a gesztust. Két szerelmes pár, mindig együtt jár... énekli Frank. Fordulj föl dörrenek rá, és higgadtan átveszem Renitől a felém nyújtott zsebkendőt az eredmény: újabb füttykoncert. Az ebédidő, mint mindig, most is villámgyorsan elszáll. Persze rengeteg a megdumálni való: a haverok, a tanárok, a házi, a tévé, filmek, számítógépes játékok, zenék, a birkózás, meg hogy kinek milyen töpörödött az agya. Közben Robbie McCarthy is odajön hozzánk. Igazából nem tagja a bandának, de mivel mostanában Marynél próbálkozik, kénytelen velünk is lógni valamennyit. Renivel csomót szoktunk hülyéskedni. A zsebkendőt például direkt neki hoztam. Dervishtől szereztem, merthogy amúgy én is papír zsebkendőt használok, mint mindenki más úgy nagyjából a középkor óta. Már hetek óta ezzel a zsebkendővel mászkáltam mindenhová, és csak vártam az alkalomra, hogy felkínálhassam Reninek. Kicsit nyálas dolog, és csak poénból csináltam, de azért félig komolyan is. Hogy legyen okunk összenézni és egymásra mosolyogni. Reni tudja, hogy nagyon bírom. És szerintem ő is gerjed Grubbster mesterre. Bár az ilyesmiben nem igazán vagyok otthon. Még az is lehet, hogy totál félreértem az egészet. Csak akkor tudhatom biztosan, mi a helyzet, ha rá bírom venni magam, hogy átöleljem és megpróbáljam megcsókolni, de szerintem nem lesz gond. Loch szerencsére nem balhézik. Pedig láttam már nem egyszer, mennyire begőzöl, amikor egyik-másik srác nyomulni kezd Renire. Jól felszívja magát, kidülleszti a mellét, hogy nagyobbnak nézzen ki, mint amekkora valójában, és morog, mint a medve, úgy ijeszti el a próbálkozókat. Persze ha Reninek tetszett volna valamelyik fiú, szólt volna Loch-nak, hogy álljon le. De legtöbbször hagyja, hadd játssza a védelmező nagytesó szerepét, sőt még buzdítja is. Fontos, hogy Loch ne ellenezze a dolgot. Elvégre ő a legjobb barátom. Márpedig az ember nem randizhat a legjobb barátja húgával a srác engedélye nélkül. Az teljesen kizárt. Az ebédszünet vége felé egy alacsony, zömök, bal szemével lustán hunyorgó srác csoszog oda hozzám, és máris belém hasít a lelkifurdalás, sokkal erősebben, mint Mócsing Mauch irodájában. Szia, Grubbs! köszön Bill-E, és reménykedve mosolyog.

12 Szasz morgok vissza. Szeva, Bill-E! Hogy s mint, haver? kiáltja Loch lelkesen, és kinyújtja a kezét. Bill-E keze is önkéntelenül jattolásra lendül, ám Loch elkapja a kezét, hüvelykujját az orrához emeli, kidugja a nyelvét, és csúfosan orrot mutat neki. Szivacs! Bill-E elvörösödik, de aztán sikerül elgyötört vigyort kényszerítenie az arcára, és leengedi a karját. Tiszta dedó szólal meg Reni, és lesújtóan néz a bátyjára. Bilifej nem haragszik, igaz, Spleen? vág vissza Loch felhorkanva, majd elkapja Bill-E fejét, és birkózófogásba szorítja. Igen feleli Bill-E fojtott hangon. Loch elereszti és összeborzolja a haját. A fiú még mindig mosolyog, de a mosolya egyre elgyötörtebb, az arca pedig már olyan vörös, mint a rák. Hogy vagy, Grubbs? Megvagyok. És te? Én is. Zavartan mosolygunk egymásra. A többiek pár pillanatig némán bámulnak ránk. Aztán folytatják a beszélgetést, csak épp nélkülünk. Van valami programod a hétvégére? kérdezi Bill-E. Nem igazán. Talán elmegyünk Loch-kal kicsit edzeni, begyakorlunk pár fogást. Aha. Gondoltam, megnézhetnénk nálatok egy filmet... ha ráérsz. Ne szórakozz, tudod jól, hogy kérdezned sem kell felelem erőltetett nevetéssel. Akkor jössz, amikor csak akarsz. A ház éppúgy a te otthonod is, ahogy az enyém. Királyság! Bill-E arcán végre természetessé válik a mosoly. Akkor megnézel majd velem egy filmet? Lehet. De lehet, hogy át kell mennem Loch-hoz gyakorolni, érted. Igen mondja Bill-E halkan. Értem. Megszólal a csengő, mire mindenki elindul vissza az osztálytermekbe. Több száz gyerek morog, kiabál, nevet. Bill-E el se köszön, úgy indul a saját osztálya felé. Nézem, ahogy egymagában, magányosan kullog a tömegben, és úgy érzem, olyan aljas disznó vagyok, hogy még egy gusztustalan féreg is nagy ívben elkerülne. Mielőtt Loch Gossel megjelent, Bill-E Spleen volt a legjobb barátom. Mikor a szüleim halála meg a diliházban töltött időszak után ideköltöztem, és úgy éreztem, hogy teljesen egyedül vagyok a világban, neki sikerült kirángatnia a gödörből, ő segített abban, hogy magamra találjak. Megkönnyítette a beilleszkedést a suliban, például mellém ült ebédnél, mikor még mindenki tartott tőlem. Aztán később velem együtt küzdött a Vérfüred forgatásának helyszínén, márpedig az nem volt gyerekjáték. Akkor is próbált segíteni, mikor valamivel ezután újra elkezdődtek a rémálmaim, pedig az ő fejében is jól megkavarodtak a dolgok. És mindezért cserébe mit kapott tőlem? Szépen ejtettem, amikor összebarátkoztam Loch-kal, Renivel, és kialakult a bandánk. Faképnél hagytam. Elárultam. Tudom, hogy nem volt szép, de hát ez van. Mikor egy régi barátunk nem passzol az újakhoz, megszabadulunk tőle. Ez a suli törvénye. Már másokkal is megtettem ezt, és velem is megtették mások. A különbség az, hogy Bill-E a féltestvérem. Csak éppen ő ezt nem tudja.

13 Kémiaóra. Általában bírom a kémiát, de ma valahogy nem tudok odafigyelni. Állandóan Bill-E jár a fejemben. Nem akartam ilyen rondán lerázni. Eleinte, amikor haverkodtunk Loch-kal, még volt időm őrá is. Loch-kal csak párszor futottunk össze suli után, úgyhogy sokat voltunk együtt Bill-E-vel. Aztán szép lassan minden megváltozott. Loch egyre gyakrabban hívott meg, és egyre többet járt át hozzám. Összehaverkodtam a barátaival is, Frank Martinnal, Charlie Rall-lal és Leon Penn-nel. És így ismertem meg Shannon Campbellt meg Mary Hayest na és persze Renit is. Mikor Reni eszembe jut, pár percre megfeledkezem Bill-E-ről Helyette inkább Reni vállig érő gesztenyebarna hajára gondolok, a hosszú, seprűs szempilláira, világosbarna szemére, az alakjára... Nem tökéletes, arról szó sincs nagydarab és csontos, mint a bátyja, az orra meg mint egy sísánc, mégis mindenki szerint ő az egyik legmenőbb csaj a suliban. Megrázom a fejem, hogy eltereljem róla a gondolataimat, és megint Bill-E jut eszembe. Az új barátaim új elfoglaltságokat is jelentettek. Klassz volt, hogy befogadtak, dumáltak velem, úgy kezeltek, mint aki közéjük tartozik. Már jó régóta semmilyen bandának nem voltam tagja. És egészen eddig fel se tűnt, hogy ez milyen sokat számít, és mennyire hiányzott. Bill-E-t is hívtam, hogy együtt bandázzunk, de valahogy nem működött a dolog. Fogalmam sincs, miért nem. Legtöbbünknél fiatalabb (egy évvel később kezdte a sulit, mint mi), de Leon alig valamivel idősebb nála. Elég alacsony, de hát Frank sem egy kosaras alkat. Gyakran tök béna szavakat használ, mint például a Királyság!", de Robbie-nak meg a kedvenc beszólása a nem kicsit ciki totál brutál". A bal szeme furán hunyorog, Charlie-nak viszont olyan a foga, hogy kiharapja a pókot a sarokból, Shannonnak egy ronda szemölcs nőtt az arcára, én meg olyan széles vagyok, mint Hulk. Mindenkinek van valami furcsasága. Bill-E ráadásul okos, van humora, és sokkal jobb a dumája, mint nekem. Mégse találta meg a helyét itt a suliban. Amikor idekerültem, ezt jó ideig nem vettem észre. Úgy látszott, teljesen normális, átlagos srác. Tudtam, hogy nem igen vannak barátai, de abban biztos voltam, hogy nálam jobban kijön a többiekkel. Aztán később észrevettem pár dolgot. Például hogy suli után sose ment át senkihez. Vagy hogy gúnyolják és utánozzák, amikor olyanokat mond, hogy Királyság!". Meg hogy Loch Gossel és még páran szívóznak vele. Nem vagyok vak, látom, hogy viselkedik Loch Bill-E-vel. Folyton ugratja meg kitol vele, mint az előbb is azzal a kézfogásos átvágással meg a fejfogással. Charlie-val sosem csinál ilyeneket. Ilyen genyaságokat. Sokszor égeti Bill-E-t mások előtt, azt érezteti vele, hogy egy nagy nulla, és csak útban van. Csomószor gondoltam arra, hogy leállítom őt is meg másokat is, akik Bill-E-vel szórakoznak. Ha bárki bántotta volna, száz százalék, hogy megvédem. De az ugratás nehezebb ügy. Nem lehet csak úgy orrba nyomni valakit, mert gúnyolódik... vagy igen? Ráadásul ha beleavatkozom, azzal csak tovább rontok a dolgon, mert úgy nézne ki, mintha Bill-E olyan nyamvadt gyerek lenne, aki nem tudja megvédeni magát. És igazából azért nem olyan borzasztó az egész. Az élete mégse totál nyomor. Legalább itt vagyok neki én, bármikor fel tudom vidítani. Vége az órának. Irodalom jön. Egyedül, szótlanul, elgondolkodva megyek át a másik terembe. Szégyellem magam. Délután be kéne ugranom Bill-E-hez és áthívni. Hétvégéig úgysincsen az égvilágon semmi dolgom. Megnézhetnénk pár filmet, közben

14 kajálhatnánk pattogatott kukoricát, aztán meg tovább kereshetnénk Lord Sheftree elrejtett kincsét. Pontosan úgy, mint a régi szép időkben. De nem megyek. Inkább hagyom, hadd gyötörjön a lelkifurdalás, várok, míg el nem múlik, aztán mehet minden tovább, ahogy eddig. Szemétség, de hát ilyen az élet. Hiába is magyaráznám, Mócsing Mauch úgysem értené meg, de az tuti, hogy itt a suliban sőt a világ összes sulijában mindenki megértené. Rémálmok még és még Hát persze hogy vannak rémálmaim. Mint mindenki másnak." Ezzel hárítottam el Mócsing kíváncsiskodását, de a kérdése hazáig elkísért, mint egy kóbor kutya. A házunk pár mérföldre van magától Carcery Vale-től. Erős, régi, kétemeletes épület, tele mindenféle régiséggel meg titokzatos csecsebecsékkel. Valamikor régen egy bizonyos Lord Sheftree nevezetű zsarnok élt itt, egy igazán bűbájos fazon, akinek a legkedvesebb időtöltése az volt, hogy csecsemőket aprított fel, és a húsukkal etette a pirájáit. De most a ház már a nagybátyámé, Dervish Gradyé, aki van olyan gazdag, mint Lord Sheftree, sőt sokkal gazdagabb, és nincsenek ilyen ronda szokásai. Dervish épp egy szendvicset csócsál a konyhában, mikor hazaérek. Milyen volt az iskola? kérdezi, miközben odanyújtja nekem a szendvicse felét. Semmi különös felelem, és beleharapok a szendvicsbe. Szalonnás és csirkés. Fincsi! Dervish nagyjából most is úgy néz ki, mint amikor először láttam. Vékony és magas, a feje búbja kopasz, körben a haja őszes. Erős, szürkés szakállát úgy egy éve leborotválta, de azóta megint hagyta visszanőni. Kék szeme metsző pillantású. Tetőtől talpig farmerban jár. Talán egyedül az arca változott meg. Már több rajta a ránc, mint régebben, az arckifejezése pedig olyan, mint azoké, akik komoly meg próbáltatásokon vannak túl. Nem véletlen, ő is közéjük tartozik. Bill-E azt mondta, hogy talán a hétvégén átjön mondom. Dervish bólint, és tovább rág. Tudja jól, hogy már nem a régi a barátságunk, de sosem szólt bele. Nyilván úgy gondolja, nem lenne semmi értelme, úgysem tudna olyat mondani, ami mindent rendbe hozna. Jobb is, ha a felnőttek nem avatkoznak ilyesmibe. Mindenki természetesnek tartja, hogy mi, gyerekek, nem tudjuk megoldani az ő gondjaikat, ezért képtelen vagyok megérteni, miért gondolja annyi felnőtt, hogy ők meg tudják oldani a mieinket. Elmesélem Dervishnek, hogy ment a beszélgetés Mócsinggal. Nem villanyozza fel különösebben a dolog. Mauch rendes pasi mondja, de nem valami nagy koponya. Ha túl sokat kérdezősködik, csak szólj, majd váltok vele pár szót. Vissza is mennék napközisnek, ha nem tudnék simán lerendezni egy ilyen fazont, mint Mócsing Mauch vágom rá hőzöngve. Ó, Grubbs, imádom, mikor ilyen férfias vagy áradozik Dervish cérnahangon, és verdes hozzá a szempilláival. Fordulj föl! horkantok rá. Elnevetjük magunkat, aztán befaljuk a szendvics maradékát.

15 Hát persze hogy vannak rémálmaim. Mint mindenki másnak." Képtelen vagyok kiverni a fejemből ezt a két rohadt mondatot. Végig ott visszhangzik a fülemben, miközben megírom a leckét, tévézek egy kicsit, belehallgatok pár CD-be, és átlapozom a Loch-tól kölcsönkapott birkózóújságot. Persze mindenkinek vannak rémálmai, de nem hinném, hogy sokaknak olyanok, mint nekem. A lázálmaimban démonok jelennek meg, nagyszabású mészárlások, a világot átszövő hálók és üstökös méretű szörnyetegek. És mindezt a valóságban is megtapasztaltam. Fél tizenkettő körül szoktam lefeküdni, ez nem számít későnek nálam, és az álom nem jön könnyen. Aztán mikor meglep... A szobámban vagyok a házunkban mármint a régi házunkban. A falra kiragasztott posztereken a focisták szeméből vér szivárog, de nem törődöm vele. Egyszer csak belép Gret. A felsőteste végig ketté van hasítva. A beleit maga után húzza a földön. Kilógó belső részeit egy kutyatestű, krokodilfejű démon rágcsálja. Apa hív mondja Gret. Akkor most megkapom a magamét? kérdezem. Annyira biztos nem, mint én válaszolja. Végigmegyek a folyosón, és belépek a szüleim szobájába. Rémálmaimban már vagy ezerszer megtettem ezt az utat, és mindig ugyanazt a forróságot és félelmet érzem. Ahogy a kilincs felé nyúlok, mint mindig, most is néhány könnycsepp gördül le az arcomon. Pontosan tudom, mi vár rám odabent: a szüleim holttestének látványa és az öntelt, gonosz Vész herceg. Nem szeretném kinyitni az ajtót, de persze mégis kinyitom, és minden épp ugyanúgy történik, mint aznap este, amikor széthullott körülöttem a világ. Aztán változik a helyszín, és az elmegyógyintézetben találom magam. A két karom lekötve, úgy üvöltök a falaknak, ahol képzelt démonokat látok mindenütt. Végül az egyik fal elhalványul, hálók kusza szövevényévé válik. A szálak között Dervish közeledik. Tudom, hogy léteznek démonok mondja. Segíthetek neked. Megszökni? kérdezem szipogva. Nem. Egy tükröt tart elém, amiben látom, hogy vérfarkassá változtam át. Meghalni! kiáltja acsarogva, azzal bárdját a nyakam felé lendíti. Lerúgom magamról a takarót, és odébb gurulok. Az ágyról a padlóra zuhanok, ide-oda tekergek, hogy elkerüljem a nagybátyám kezében suhogó bárdot. Lassan kitisztul a látásom, és rájövök, hogy felébredtem. Nagyot nyögök, feltápászkodom, és megnézem az éjjeliszekrényen álló órát. Még hajnali egy sincs. Úgy néz ki, ma éjjel sem fogok rendesen aludni. A pólóm és az alsóm csupa izzadság. Átöltözöm, belépek a fürdőszobába, hideg vizet lötykölök az arcomra, aztán mászkálni indulok a házban. Amikor nem tudok aludni, gyakran jövök-megyek éjjel, bejárom a folyosók és szobák labirintusát, ahol biztonságban vagyok. Itt nem érhet baj. Az épületet ugyanis erős varázslatok védik. Végigballagok a ház régi, felújított részén, ahol a kőpadlón lépkedve fázni kezd a lábam, de lusta vagyok visszamenni a papucsomért. Aztán az új szárnyban találom magam, ebben a ronda hozzátoldásban, amivel akkor egészítették ki az eredeti épületet, amikor még lakhatatlan volt. Dervish sokszor mondogatja, hogy le fogja romboltatni az új szárnyat, de még nem ért rá ezzel foglalkozni.

16 Visszakanyarodom a régi házrész díszes, túlzott eleganciájú helyiségei felé, és ahogy az ezeken az álmatlan éjszakákon lenni szokott, végül a portrék csarnokába érek. Több tucat festmény és fénykép lóg itt a falakon: halott őseim képmásai. Sokan közülük még egész fiatalok, korán érte őket az erőszakos halál ahogy például nővéremet, Gretet is. Végtelenül hosszú ideig tanulmányozom Gret fényképét, a torkomban gombócot érzek, és milliomodszorra is ugyanazt kívánom: bár elmondhatnám neki, mennyire sajnálom, hogy nem segítettem neki, amikor szüksége volt rám amikor úrrá lett rajta a farkasvér. Mert ez családunk átka. Sokan közülünk vérfarkassá változnak. Olyan rég öröklődik ez az átok családtagjaink génjeiben, hogy már nem is tudjuk, hány generáció óta sújt bennünket. A kór serdülőkorban bontakozik ki. Legtöbbünknél már tizenkét, tizenhárom évesen, de még akár tizenhét vagy tizennyolc évesen is elkezdődhet... az átváltozás. A testünk átalakul. A józan eszünk semmivé lesz. Vérszomjas fenevadakká válunk, akiknek egyetlen életcélja a gyilkolás. Nem olyan vérfarkasokká leszünk, amilyeneket a mozifilmeken látni, nem úgy történik, hogy telihold idején átváltozunk, majd másnap ismét emberi formát öltünk. Ha elkezdődött az átalakulás, az már örökre szól. Az áldozatnak még talán marad néhány hónapja a teljes alakváltás előtt, és ebben az időszakban teliholdkor egy kicsit mindig rájön a bolondóra. Aztán elérkezik a teljes átváltozás éjszakája, és onnantól már nincs visszaút. Vagyis egy mégis van. De azon az úton Vész herceg vár a démonaival. Dervish dolgozószobájában ülök, saját magam ellen játszom egy sakkjátszmát a számítógépen. Ez a helyiség még az épület szokatlan méreteihez képest is hatalmas. A régi szárny többi szobájától eltérően itt szőnyeg van a földön, a falakat pedig bőrbevonat fedi. Két jókora asztal, egy sor könyvespolc, egy asztali számítógép, laptop meg egy írógép. A falakon szablyák, bárdok és más fegyverek függnek. Amikor az alvajárása miatt attól lehetett tartani, hogy Dervish esetleg rám támad, mindet leszedte, de mivel már ártalmatlan, mint egy kismacska, a fegyverek visszakerültek a helyükre. Viszont a korábban szintén itt tartott öt sakk-készletet nem hozta vissza, ezért játszom most a számítógépen. Nálunk Gretre sújtott le a családi átok. A szüleim megpróbálták megmenteni, és ezért szembeszálltak egy démonmesterrel, a már említett Vész herceggel. Merthogy nemcsak a vérfarkasok legendája igaz démonok is járják az éjszaka árnyas ösvényeit. Ők a Démonvilágból lépnek át a miénkbe. Vész herceg borzalmas teremtmény, sápadtvörös színű testét dudorok csúfítják, a szíve helyén pedig egy lyuk van, amiben kígyók tekergőznek. Mindig ezernyi apró vágás és kis repedés vérzik a bőrén, és nem lépked, hanem a föld felett lebeg. A fájdalom élteti. Szomorú, gyötrődő embereket hálóz be, és a szenvedésükből

17 nyeri a táplálékát. Semmi nem okoz neki nagyobb örömet, mint egy kínban vergődő ember kivéve talán egy izgalmas sakkjátszmát. Lassan csúsztatom ide-oda az egeret, a világos és sötét bábukat mozgatom vele a képernyőn. Családunk egyik nagy hatalmú varázslóőse jött rá sok-sok évvel ezelőtt, hogy Vész hercegnek a sakk a szenvedélye. Versenyt javasolt neki, melyben a családi átok által fenyegetett gyerek két rokona szimultán mérkőzésre hívhatta ki a démonmestert. Ha Vész herceg veszített, vissza kellett állítania a változásnak indult gyerek emberi formáját, és végleg el kellett törölnie az átkot. Ám ha nyert... A szüleim elveszítették a játszmát. Vész herceg szabályainak értelmében mindkettőjüknek meg kellett halnia, és a démonmester velük együtt Gretet is megölte. Én is velük pusztultam volna, de addig rejtve maradt varázserőmnek köszönhetően sikerült megmenekülnöm. Pár hónap múlva, mikor Dervish már magához vett, elmondta, mi miért történt, és az is kiderült, hogy Bill-E a féltestvérem. Nemsokára azt is megtudtam, hogy Bill-E-t is utolérte a családi átok. Hogy megmentsük, Dervishsel együtt kiálltunk Vész herceg ellen. Ennél merészebb és rettenetesebb dologra még életemben nem vállalkoztam, és remélem, nem is fogok soha. Sikerült túljárnom Vész herceg eszén, és ellene fordítanom a szenvedés utáni olthatatlan vágyát. Rosszul viselte a vereséget. Mindhármunk ellen bosszút esküdött. Néhány hónap múlva a Vérfüred című film forgatásán majdnem sikerült is bosszút állnia. Egy híres horrorrendező készítette ezt a filmet démonokról. Minket Dervishsel és Bill-E-vel csapdába csalt Vész herceg. Egy seregnyi démonnal támadt a stábra. Több százan haltak rettenetes halált, de mi szerencsére megmenekültünk. Bill-E-t nagyon megviselte az összecsapás a démonokkal. Dervish segítségével összeszedte magát, és megint a régi, legalábbis nagyjából. De azért a tekintetében még mindig ott bujkál az aggodalom még most is tart attól, hogy a sötét zugok démont rejtenek. Nos és velem mi a helyzet? Vajon a rémálmoktól és az álmatlan éjszakáktól eltekintve én túltettem-e magamat mindezen? Sínen van az életem, jól boldogulok, minden rendben van velem? Hát, mondjuk, hogy igen, igyekszem. Persze azért akad egy-két dolog, ami belerondít a képbe. Az egyik az, hogy még el kell telnie néhány évnek, és csak aztán lehetek biztos benne, hogy én nem örököltem a farkasemberré változtató gént. Addig lehetséges, hogy valamikor én is átalakulok. Ha így lesz, akkor nekem végem. Az én megmentésemért Vész herceg semmire sem hajlandó, mivel ember számára felfoghatatlanul gyűlöl bennünket. Sem az ő világában, sem a miénkben nincs olyasmi, amivel rá lehetne venni, hogy tegyen valamit értem. Dervish ugyan ezt nem fogalmazta meg így, de mindketten tudjuk, mi a helyzet. Ha rám is hat majd a hold, és változni kezd a testem, akkor számomra a nyakon át adagolt bárd jelenti az egyetlen gyógymódot. A másik problémám... Hát ez talán még az elsőnél is súlyosabb. Visszamegyek a fürdőszobámba, és megint vizet lötykölök az arcomra. Hagyom, hogy lecsöpögjön, és figyelem a lefolyóba csurgó vizet. A gravitáció hatására az óramutató járásával ellentétes irányba forgó spirálban folyik le a lyukon. Összpontosítok, és mereven nézem a vizet. Előhívok magamban egy belső erőt. A víz a lefolyó körül pezsegni kezd, azután megint simán folyik lefelé csak

18 éppen most már az óramutató járásával egyező irányban. Coriolis forog a sírjában! Pár másodpercig még figyelem, aztán fejcsóválva megtöröm a varázst. A víz folyása visszafordul a rendes irányba. Kedvetlenül és félve fekszem vissza az ágyba, ahol nyilván álmatlanul kínlódva forgolódom majd a takaró alatt. A varázslók ritka szerzetek. Évszázadonként alig egy vagy két ilyen ember születik, akinek varázsereje felér a démonokéval, aki akár egy csettintéssel megváltoztathatja a világot. Rajtuk kívül vannak még a mágusok, vagyis a kisebb mágikus erővel bíró emberek. Ők akkor tudnak varázsolni, amikor démoni energia van jelen a környezetükben, hétköznapi körülmények között csak apró varázslatokra képesek. A mágusok többsége tagja a Tanítványok néven ismert csoportnak ők küzdenek a démonokkal, és igyekeznek megakadályozni, hogy átlépjenek a mi világunkba. Senki nem hiszi, hogy varázsló vagy akár csak mágus lennék. Igaz, a legtöbb embernél több varázserőm van, és éppen ebből sikerült meríteni, amikor először szemben találtam magam Vész herceggel és a csatlósaival. De igazából nem tartozom a varázslat világában élők közé. És ez így nagyon is megfelel nekem. Nem akarom, hogy egy, a démonokkal csatázó Tanítvány legyen belőlem. Egyszerű életet akarok élni. Már a gondolatától is rettegek, hogy újra meg kellene küzdenem Vész herceggel meg a hozzá hasonlókkal. Mivel nincs velem született varázserőm, nem látom be, miért is kellene újabb csatába keverednem a démonokkal. Inkább kívül maradok az egészen, ahogy szinte minden más ember, tudni sem akarok róla, hogyan küzdenek a jó erői a gonoszokkal, és meg akarok szabadulni a varázserő átkától és a vele járó felelősségtől. Legalábbis Dervish így tudja. Azt szeretném, ha így lehetne. De a Vérfüred forgatásakor valami megváltozott. Felfedeztem magamban egy komoly erőt, amit azóta is próbálok titkolni Dervish elől, mert egyáltalán nem szűnt meg. Érzem, hogy a varázserő érik bennem, utat keres, ki akar törni. Segítségével meg tudom fordítani a víz folyását, fel tudok emelni jókora súlyokat, a távolból mozgathatok tárgyakat. Már többször ébredtem arra, hogy az ágyam fölött lebegek. Elszántan küzdök a varázserőm ellen, és többnyire nem is eredménytelenül. Remélem, hogy ha minden erőmet latba vetve kitartóan szembeszállok vele, akkor sikerül megszabadulnom tőle, és ismét olyan lehetek, mint bárki más. Szívesen beszélnék erről Dervishsel, és tanácsot is kérnék tőle. De félek. Neki a varázserő egyet jelent az élettel. Mindennél fontosabb számára, hogy a Tanítványok közé tartozik, odaadóan szolgálja a célt, hogy világunktól távol tartsák a démonokat. Dervish nagyon szeret, de biztos vagyok benne, hogy ha tudna a varázserőmről, megpróbálna rávenni, hogy tanuljak meg újabb varázslatokat. Azzal érvelne, hogy a világnak szüksége van rám. Nyaggatna, kioktatna, könyörögne. Hiába ellenkeznék, a nagybátyám nagyon meggyőző tud lenni, ha elszánt. Tuti, hogy megint visszarángatna a mágia világába... vagyis a démonok világába. Hát ez a helyzet. Szeretnék átlagos tini lenni, akinek nincs más gondja, mint a serdülőkor, a pattanások, hogy hogyan jöjjön össze egy csajjal, hogyan legyen jobb fej a barátainál, és hogy érettségizzen le anélkül, hogy szétdurranna az agya. Ehelyett naphosszat kénytelen vagyok azon parázni, mikor változom vérfarkassá,

19 vagy hogy akarok-e varázsló-csodagyerek lenni, aki harcba száll a gonosszal, a szó szoros értelmében szívtelen démonokkal küzd. Hát persze hogy vannak rémálmaim... Készülődés Dervishnek pár napra el kell utaznia. Meera nagy útra indul, messzi idegenbe, így hát jó néhány hónapig nem látjuk errefelé, ezért stílusosan akar elköszönni. Stílusosan? kérdezem gúnyosan vigyorogva. Meera Flame Dervish egyik legjobb barátja. És határozottan a legszexisebb mind közül. Annyira jó bőr, hogy hozzá képest Angelina Jolie olyan, mint a vasorrú bába. Remélem, összejöttök végre. Ne hülyülj már horkan fel nagybátyám. Tudod jól, hogy csak barátok vagyunk. Azt tudom, hogy mindig ezt mondod ugratom. Ezt mondom berzenkedik Dervish, mert ez az igazság. Sosem próbáltam felcsípni, és most sem akarom megpróbálni. De hát miért nem? kérdezem őszinte kíváncsisággal. Dervish jámbor arckifejezéssel fordul felém. Grubbs mondja halkan, ugye emlékszel arra, mikor elmeséltem, hogy apád volt Bill-E édesapja is? Ööö... igen felelem aggodalmasan. No, hát azt viszont nem mondtam el akkor, hogy édesanyád... illetve akiről úgy tudtad, hogy az édesanyád, csak a születésed utáni napon ismerkedett meg apáddal. És valójában Meera... Itt hirtelen elhallgat. Tátott szájjal meredek rá, a fejem lüktet, kezem-lábam remeg. A világ mintha darabokra akarna hullani körülöttem. Aztán észreveszem, hogy a szája vigyorra görbül. Te ronda aljas disznó! üvöltöm, és dühösen csapkodom a fejét, ahol érem. Ez egyáltalán nem volt vicces. Ó, dehogynem tiltakozik nevetve, és közben a könnyeit törölgeti. Általában bejön nekem Dervish kissé alattomos humora. Máskor viszont az agyamra megy vele. Csináld csak morgok rá. Csak aztán ne csodálkozz, ha beszámolok rólad Mócsing Mauch-nak. Nem hinném, hogy ő is humorosnak tartja az ilyen eszement vicceket. Még az se lepne meg, ha elintézné, hogy visszavonják a gyámsági engedélyedet, és olyanoknál helyeznének el, akik legalább félig normálisak. Bár úgy lenne sóhajt Dervish, aztán hunyorogva néz rám. Nem akarok itt kiselőadást tartani neked, de valamit komolyan meg kell beszélnünk, úgyhogy most nagyon figyelj. Na vajon mi jöhet még? kérdezem kétkedő fintorral az arcomon. Bill-E nagyszülei igazából az én nagyszüleim is? Vagy esetleg Mócsing Mauch a féltestvéred? Egyszer már rommá lett ez a ház mondja a nagybátyám. Nem akarom, hogy másodszor is lerombolják. Ezért elvárom, hogy rövid pórázon tartsd a szörnyeteg haverjaidat. Egy kis törés-zúzás elkerülhetetlen, belátom, de ha nem fogod vissza őket, akkor teljesen bevadulnak. Szóval légy szigorú velük, és akkor nem okoznak

20 komolyabb kárt. És az ég szerelmére, ne engedj be senkit a dolgozószobámba! Ne felejtsd el, hogy varázslat védi, úgyhogy ha hívatlan látogató lép be... Te meg mi a jó fenéről gagyogsz? csattanok fel. Ki nem állhatom, amikor csak mondja és mondja, löki a dumát, és a leghalványabb fogalmam sincs, miről beszél. Dervish a homlokát ráncolja. Kissé mintha lassan forognának ma a kerekek, nem? MIRŐL VAN SZÓ!? ordítok fel türelmetlenül. Arról, hogy elmegyek feleli, azzal odanyúl, és a bütykével megkopogtatja a fejemet. Itt maradsz egyedül a házban. Megint a fejemre koppant. És jön a hétvége. Már emeli a kezét, hogy tovább kopogtasson, de félúton elkapom. Széles mosoly terül el az arcomon, mert végre leesik a tantusz. Ugyanabban a pillanatban tör ki belőlünk a kiáltás csak persze belőlem izgatott lelkesedéssel, őbelőle pedig gúnyosan: Buliiiiiiii! Üvegezés jelenti ki halálos komolysággal Frank. Ez tök alap. Hé! vakkant közbe Loch. A húgom is ott lesz. Hát akkor majd megvárjuk, míg Grubbsszal lelépnek andalogni, és aztán... terítünk! Mindenki nevet, még Loch is. A csajoknak szóltál már? kérdezi Charlie. Még nem. Előbb veletek akartam megdumálni, hogy csináljuk, kiket hívjunk meg, legyen-e valamilyen jelmez vagy ilyesmi, meg hogy... Jelmez? horkan fel Loch. Ez nem farsangi buli, kisapám! Szerintem nem kéne túl sok embert meghívni szólal meg Leon aggodalmas kifejezéssel az arcán. Én egyszer elkövettem ezt a ballépést. Meghívtam kábé a fél iskolát, amikor a szüleim elmentek síelni. Aztán másnap hiába kínlódtam fél napig a takarítással, eleve totál reménytelen volt az egész. Pontosan bólogat Frank. Ez az első bulid. Ne told el azzal, hogy túl sokat vállalsz. Már csak azért se, mert a házatokban még nagy jövő áll előttünk teszi hozzá Loch. A következő pár évben nagyon jól jöhet majd az a sok szoba, mármint a sok hálószoba ággyal... meg hogy a nagybátyád tudja, mi a pálya... Olyan lesz, mint a paradicsomban. De most még vigyáznunk kell. Ha rögtön elsőre szétzúzzuk a házat, Dervish soha többé nem hagy itt egyedül. Tovább tárgyaljuk az ügyet. Loch, Frank, Charlie, Leon és Robbie mind előállnak valamilyen ötlettel. A zenét, a kaját, a piát, a vendégeket külön-külön kivesézzük. Ám a vendégekre folyton visszakanyarodunk: ez kavarja a legnagyobb vitát, hogy kiket is hívjunk meg. Minden fiúra két lány jusson makacskodik Frank. Vagy inkább három. Ne már! morog Robbie. Ha nem ugyanannyian vannak, mint mi, akkor nekiállnak szívatni minket. És az téged mit érdekel? kérdezi kihívóan Leon. Te úgyis csak Maryvel foglalkozol. Egy bulin bármi megtörténhet mondja Robbie, és ránk kacsint. Charlie hirtelen kiabálni kezd: Töltött tojás! Csináljunk egy csomó töltött tojást, rakunk mindenhova, és majd beleülnek. Na, neked máris túl vannak töltve a tojásaid rikkantja Loch, mire az egész