BRIAN DALEY A BIRODALMI FLOTTA

Átírás

1 NNCL683-3DDv2.0 BRIAN DALEY A BIRODALMI FLOTTA 1

2 Valhalla Páholy BUDAPEST 1993 A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: Brian Daley Jinx on a Terran Inheritance Published in 1987 by Del Rey Book, Ballantine Books Copyright 1986 Brian Daley Fordította Hoppán Eszter Minden jog fenntartva, beleértve az egész vagy részletek reprodukálásának jogát! All rights reserved! A címlapon Jim Bums festménye Tipográfia: Marjai Csaba Műszaki szerkesztés: Adamov András Hungarian translation 1993 Hoppán Eszter Hungarian edition 1993 Valhalla Páholy Kft Az AVALON Kiadói Csoport tagja ISBN VP-SF-28Í A kötet kizárólagos terjesztője a TóthÁgas Könyvterjesztő Kft Budapest, Perényi Zsigmond u. 15. Kiadja a Valhalla Páholy. Felelős kiadó: Novak Csanád ügyvezető igazgató. Felelős szerkesztő: Gáspár András. Művészeti igazgató: Marjai 2

3 Csaba. Korrektor NWAI rendszer. Szedés, tördelés: Valhalla Páholy Kft. A nyomdai munkálatokat az Alföldi Nyomda Rt. végezte. A nyomdai megrendelés törzsszáma: Felelős vezető: György Géza vezérigazgató. Terjedelem: 19 ív Készült Debrecenben, az évben. Ezúttal a házi csimpánzoknak: Eileennek, Kevinnek, Danny-nek, Mike-nak, Erinnek és Nicholasnak, 3

4 1. "Bocsánat!" Kapaszkodj! ordított fel Alacrity, és az irányítópultra csapott. Ó az! Olyan gyorsan kapcsolta át a villamost automata üzemmódról, és olyan hirtelen változtatott pályát vele, hogy Hobart Floytnak teljes erőből kapaszkodnia kellett, nehogy csomagjaikkal együtt elrepüljön. A villamos végül hirtelen megállt egy hatalmas falpillér mögött a Fagyerődben minden olyan nagyszabású volt! és kis híján levetette őket magáról. A tógaféleség, amelyet Caspahr Weir temetésén viseltek, és amiben kis híján megölték őket egy órával korábban, most gyűrötten, szakadozottan és nevetségesen lógott rajtuk. Floyt felhorzsolta a csípőjét az Örökösök Övével, a vöröses fémlapocskákkal kirakott derékszíjjal, amit viselt. Kit láttál? kérdezte Floyt suttogva. Mi folyik itt? Vissza kellett volna kérnünk Redlock helytartótól a fegyvereinket... Alig néhány héttel ezelőtt Floyt, a múltba néző, elszigetelődő Föld szülötte, még semmilyen fegyverhez nem volt hajlandó hozzányúlni. De azóta sok minden történt. 4

5 Hé, nézz a lábad elé! tette hozzá, amikor Alacrity átgázolt rajta. Alacrity felnyüszített a fájdalomtól, amit a reggeli bicikliversenyben szerzett bordatörése okozott. Óvatosan körülnézett, és csendre intette Floytot. Alacrity ferde metszésű szemei, a vörössel és feketével erezett világító sárga szembogarak még a szokásosnál is tágabbra nyíltak. Lenge köpönyege lecsúszott egyik válláról, szabadon hagyva szürke sörényét, amelybe helyenként ezüst szálak vegyültek. A csodás hajzat hegyes V alakban nőtt le izmos hátán. Szép szál, százkilencvenhét centi magas legény volt. Floyt kiszállt a villamosból, és puha tabijában tappogva követte. Több mint húsz centivel volt alacsonyabb Alacritynál, barna tüskehajához kissé őszes szakállt viselt Az utóbbi napok eseményei lefaragtak egy keveset zömök alakjából. Ki volt az? Talán Heartot láttad? Heartot? Előle miért bujkálnék? Hiszen szeretem! Nem. Azt hiszem, Sintillát láttam. Floyt elgondolkodott szortyintott Sintilla az egyik olyan kisebb ünnepségre ment, amit Weir szertartása előtt rendeztek, nem emlékszel? Órákig távol lesz. Ne legyél ilyen vészmadár! Mégis jobb, ha nem vesz észre. Vagy talán azt akarod, hogy a Blackguardig egész úton ott sertepertéljen körülöttünk? Floyt lassan szívta be a levegőt összeszorított fogai között Türelmes és józan ember létére lassan nála is kezdett betelni a pohár. A pillérnek támaszkodva súgta oda társának: Még ha ő az, akkor sem minket keres, egyelőre. És mire rájön, hogy... Hirtelen felegyenesedett, Alacrity elé állt. Az a nő egy élelmezéstechnikus! Nem láttad a ruháján? Különben is, legalább kétszer akkora, mint Sintilla. Most pedig gyere, vagy azt akarod, hogy a Kék Gyöngy nélkülünk menjen el? Első pillantásra teljesen olyan volt, főleg a haja. Hallgass 5

6 ide, Hó, sosem lehetünk elég óvatosak! Már így is épp elég bajunk van. Ezt nem vitatom ismerte el Floyt. A Földszolgálat kondicionálása egyre rágta őket egyszerűen el kellett menniük Weir rejtélyes örökségéért, az Astrea Imprimatur nevezetű csillaghajóért, hogy a Földszolgálat Erőforrásgazdálodási Osztályát gazdagíthassák vele. Ez azt jelentette, hogy el kell menniük egy Blackguard nevű bolygóra amiről úgyszólván semmit sem tudtak hogy fölszedjék. Persze ha élve kijutnak a Fagyerődből... Valami baj van? kérdezte egy hang a hátuk mögül. Egyszerre ugrottak a levegőbe, és össze is ütköztek. Alacrity nem létező oldalfegyvere után kapott. Dincrist, Heart apja állt mögöttük. A temetésen viselt ruháját már visszaváltotta a kereskedelmi hajók kapitányainak díszes egyenruhájára. Fegyvertelennek tűnt. De ha a tekintet tényleg ölni tudna, gondolta Alacrity. Már így is nagyobb bajban vannak, mint amivel el tudnak bánni, és még sokkal nagyobban lesznek! Dincrist a patrícius-sportember mintaképe volt, még Alacritynál is magasabb; elképesztően fitt, galambősz hajú és napbarnított. Alacrity, aki huszonkét esztendős létére már évek óta aktív űrjáró volt, készenlétbe helyezkedett. Már kétszer akasztott tengelyt Dincristtel, nagyjából döntetlen eredménnyel, de Dincristnek nem volt légibicikli-balesete, és megölni sem próbálták még aznap, amellett kitűnő kondícióban volt. Alacrity mégis szembeszállt vele. Ó, csak maga az? Nem látott itt a környéken egy valódi űrhajóst? Dincrist enyhén elvörösödött. Hatalmas hajóépítő és szállítási birodalom feje volt, de a tényleges hajózási tapasztalatai minimálisnak bizonyultak - csak elméletben volt 6

7 joga az egyenruha viselésére. Hallottam, hogy Endwraithe meg akart ölni magukat mondta. Örülök, hogy nem sikerült neki, mert én, saját kezűleg akarok elbánni magával, Fitzhugh! Figyeled, milyen jól beszél, Hó? vetette oda társának Alacrity. Az arcjátéka is milyen kifejező! felelte Floyt könnyedén. A valóságban persze nagyon félt. Dincrist olyan ember volt, akitől joggal lehetett tartani. Nincs időm ilyen szócséplésre tett egy fél lépést feléjük Dincrist, és Alacrity már készült az összecsapásra. De ehelyett Heart apja felemelt ujjal rájuk mutatott, és a következőt mondta: Alacrity Fitzhugh és Hobart Floyt, én, Softcoygne Dincrist kapitány kijelentem, hogy ezentúl az esküdt ellenségetek vagyok, ti pedig az én esküdt ellenségeim. A Tiltásokra és Törvényekre esküszöm mind szavakkal, mind tettekkel, hogy ártani fogok nektek, akadályozni foglak benneteket, hogy megtörlek és megöllek titeket; szerencsétlenséget, bajt, zűrzavart és vészt hozok rátok! Az eskü méltóságteljes, ritmusos hömpölygése és Dincrist zengő hangja olyan hipnotikus hatású volt, hogy csak pillanatokkal később jutott el a tudatukig: a beszédnek vége. Ó, valóban? vágott vissza erőtlenül Alacrity. Hát, ne számítson rá, hogy sikerül a fúrás! Ám legyen! kiáltott közbe Floyt meglepő élénkséggel. Ha maga bármilyen bajt okoz nekünk, akkor mi úgy megpörgetjük a fejét, mint egy szélkakast! Alacrity vette a lapot. Így van! Laposabbra döngöljük, mint egy elütött békát! Gyorsabban megöljük, mint bármilyen gyógyszer! A golyóin fogjuk fényesíteni a cipőnket! Ez a váratlan ellencsapás teljesen ledöbbentette Dincristet. 7

8 Túlságosan feldühödött ahhoz, hogy érdemben visszavágjon. Sarkonfordult és elsietett. Floyték változatos jókívánságokat ordibáltak utána. Két zsilipajtó közé fogjuk a farkát! Az arcán fogjuk ellejteni a Haláltáncot! Alacrity lejjebb vette a hangját. Te, ez megátkozott minket! De ha a dolgok így mennek tovább, honnan fogjuk tudni, hogy hatásos volt-e? Jobb, ha most megyünk. Visszaszálltak a villamosba, és folytatták útjukat a torony teteje felé. Onnan indul majd Redlock pazar hajója, a Kék Gyöngy. A helytartónak sok minden járt a fejében, kezdve az apósa, Inst főtanácsos halálával, aki megtámadta Alacrityt és Flbytot a légibicikli-verseny közben, folytatva azzal e felfedezéssel, hogy a felesége, Dorraine királynő nem egészen az, akinek addig gondolta. A két bajtárs erősen kételkedett benne, hogy Redlock hajlandó lesz az ő kedvükért késleltetni a felszállást, úgyhogy rákapcsoltak. Aztán ott volt Sintilla, az élénk, határozott kis szabadúszó újságíró, aki olyan szövetséges-félévé vált a Fagyerődben részben saját érdekből. Csak percekkel korábban jöttek rá, hogy Sintilla egész sorozatra való zaftos és teljes mértékben kiagyalt kalandregényt készül írni róluk. Eddig legalább viszonylagos mozgási szabadsággal rendelkeztek, és nevüket az ismeretlenség homálya fedte jótékonyan, de Sintilla éppen arra készült, hogy galaxisméretű reklámot csapjon nekik filléres ponyváiban, amelyek a legelképesztőbb címeket viselték, amit Floyt valaha látott. Hobart Floyt és Alacrity Fitzhugh a szupernóva amazonrabszolganők ellen morogta a bajusza alatt. Alacrity együttérzően csóválta a fejét. Tudom, tudom. De most ne gondolj erre, Hó! Inkább 8

9 tartsd nyitva a szemed Endwraithe-nek lehettek társai. Vagy Dincrist próbálkozik valamivel, Fegyvernyugvás ide vagy oda. Scheisse, bár visszaadta volna a dolgainkat Redlock! Több biztonsági ellenőrzőponton haladtak keresztül, ahol a Legyőzhetetlenek, Weir elitalakulatának katonái teljesítettek szolgálatot karmazsin-arany egyenruhájukban. A Legyőzhetetleneknek azt kellett biztosítaniuk, hogy semmilyen fegyvert ne lehessen becsempészni a Fagyerődbe a Szigorú Fegyvernyugvás alatt. Mindenkit alaposan átkutattak, Endwraithe valahogy mégis kicselezte őket. Hogy a hatalmas Spicai Bank egyik magasrangú tisztviselője miért faggatta Floytot az örökségéről, aztán miért akarta lelőni őt Alacrityvel együtt, még mindig rejtély volt. Floyt egy kicsit még érezte az orrát, ami ugyanabban a légibicikli-versenyben tört el, mint Alacrity bordája, és bizony még sajgott, minden orvosi kezelés ellenére is. Nyelvét végigfuttatta a résen, ahonnan két fogát verte ki Alacrity. Mi értelme van állandóan gyilkosokra lesni? morgott Floyt. Ha akarnak, úgyis bármikor lecsaphatnak ránk... A végakarat felolvasása után és a többi ceremóniák végeztével a Fagyerőd folyosóin viszonylag élénk volt a forgalom, főleg a távozók nyüzsgése. Floyt, aki a vendégeknek csak viszonylag kis részével találkozott, figyelmesen nézte a méltóságokat, akik tucatnyi világból gyűltek ide az Epiphanyra, Weir főbolygójára. Weir fontos hatalom volt az űrnek ebben a szegletében: birodalmának felosztása jelentős eseménynek számított. Floyt kételkedett benne, hogy családja és barátai hinni fognak neki, amikor és főként ha visszatér, és elmeséli a különféle lények kavalkádját, a ruhákat és ételeket, a bábeli nyelvzavart. Alacrity fölemelte a csuklóját, hogy megnézze, mennyi idejük maradt még a Kék Gyöngy felszállásáig, de konstatálnia 9

10 kellett, hogy a csuklója csupasz. A francba, Hó! A proteuszaink! Tillánál hagytuk őket... Alacrity egy kissé ingadozott, de aztán kezdett afelé hajlani, hogy leírja a proteuszokat. Kevés pénzük volt, és a Kék Gyöngy jelentette az egyetlen lehetőséget, hogy elhagyhassák a bolygót. Floyt egy villámgyors bűvészmozdulattal elővarázsolta a zsebéből a két proteuszt. Észrevettem őket, amikor... hm... meglátogattuk Tilla szobáját. Az "átkutattuk" szó jobban fedte volna a valóságot. Alacrity viszont nagyon hálás volt, hogy visszakapta a proteuszát: kevés tulajdona volt, de közülük is ez volt számára az egyik legértékesebb: kommunikációs eszköz, adatbank és terminál egyben, egymást átfedő fekete fémlapokból összeállított karkötő-szerűségben. Gyorsan lefuttatott egy ellenőrzést. Minden oké, senki nem nyúlt a levédett anyaghoz. Úgy tűnik, Tilla nem babrált vele. Az enyémmel sem. Floyté nagyon olcsó, egyszerű modell volt, amit a Földszolgálat bocsátott rendelkezésére külvilági küldetéséhez. Alacrity elfojtott egy vigyort. Floyt proteuszából ugyan nemigen lehetett megtudni semmi fontosat, de Alacrity proteuszának titkai rengeteg pénzt jelentettek, és egy átoknál is veszélyesebbek lehettek bizonyos ellenfelei számára. A villamos éppen ekkor ért fel a torony tetejére, az Epiphany éjszakai ege alá. A Fagyerőd mint fehéren derengő tündérváros világította be az égboltot. Túl világos volt ahhoz, hogy a csillagokat látni lehessen, de az Epiphany két holdja, a Becsültes Benő és a Tolvaj Szarka jól kivehető volt. Hőseink ugyanazon a lapos tetőn álltak, ahová a Kék Gyöngyből kiszálltak négy és fél nappal előbb. A díszes fogadószőnyeg 10

11 még mindig a helyén volt: mattfekete anyag Weir címerével és szimbólumaival, köztük a legfeltűnőbbel, a széttört rabszolganyakravalóval. De a Kék Gyöngyöt sehol sem látták. Gondolod, hogy elindultak nélkülünk, Alacrity? Végül is Redlock meg Dorraine meghívtak minket. Úgy értem, még ha Inst meg is halt, amikor lezuhantunk a légibiciklivel, azt hittem... Még itt vannak, Hó mutatott Alacrity oda, ahol a hajó állt egy spirális torony tetején, a Fagyerőd másik végén. Akár az a torony is lehetett, ahol Endwraithe sarokba szorította őket, mielőtt Alacrity lelőtte a bankárt Floyt néhány foga árán. Redlock hajójára illet a neve. Üvegkék, gyöngyházfényű gömb volt, mintegy negyven méter átmérőjű. Belül fények világítottak, és árnyak suhantak. Maguk ketten a helytartóval mennek? kiáltott rájuk egy földi irányító egy kis szolgálati kupolából. Igen. Mi a helyzet? rikkantott vissza Alacrity. A férfi feléjük indult. A Gyöngy még vár a severeemiekre, Dorraine királynőre, és még egy pár másra. Maga az a földi, meg a másik? Én vagyok a földi. Miért? Alacrity keze ökölbe szorult. Karcsú volt, de vállban meglepően széles, és minden langalétasága ellenére nagyon is izmos. Nem szerette, ha piszkálják a barátját. Én pedig a másik ment bele Floyt a játékba. Csak ellenőriztem. Nem akartam senkit megsérteni. Várakozhatnak itt kint, vagy bent is, ahogy tetszik... A földi irányítónak valami fontos juthatott eszébe hirtelen, mert pánikszerűen elviharzott. Fölnéztek oda, ahol a Fagyerőd fénye találkozott az Epiphany éjszakájával. Légikocsik, gondolák, lebegő pavilonok és siklók suhantak vagy ringatóztak fölöttük kecses eleganciával. 11

12 Hiányozni fog nekem ez a hely bökte ki Floyt. Pedig neki most el kell mennie az Astraea Imprimaturért, aztán vissza kell térnie a Földre, ahonnan aztán már ki sem fog mozdulni élete további részében. Nekem is -jegyezte meg Alacrity, aki kinyújtott nyakkal kémlelte a fantasztikus repülőalkalmatosságokat. Jaj, nekem is! Arrafelé nézett, ahol valaha Weir katafalkja volt, és ahonnan alig néhány órája sugározták ki a végtelenbe megboldogult igazgató maradványait. Floyt mondott valamit, amire Alacrity először oda sem figyelt. Aztán végre eljutott á tudatáig. Milyen adattároló állomás? Hé! Hosszú lépteit megszaporázva éppen a kupola bejáratánál érte utói a földit. Bent senki sem volt. Tiajo ugyan azt mondta, hogy nincs információja az Astraea Imprimaturrőí elmélkedett Floyt, én mégis arra gondoltam, hogy utánanézek, hátha... hm... elkerülte a figyelmét valami. Jó gondolat, Ho! Floyt lebegő ruhaujjait hátracsapva munkához látott. Mint a Földszolgálat képzett adatkeresője, pillanatok alatt kiismerte magát a Fagyerőd rendszerében. Lecsatolta proteuszát, és belenyomta egy periféria-csatlakozóba. De nem volt semmi, amit rögzíthetett volna. Nincs nyilvántartva ilyen nevű hajó közölte Flpyt. És mit jelent a név? Az Astraea Imprimatur? Floyt egy kicsit dolgozott. -Hát persze! Latinul van. Az imprimatur közreadási, közlési engedélyt jelent. Az Asrtraea pedig... keresett tovább...valami római istennővel kapcsolatos. Az igazság és ártatlanság istennőjével. Persze a csillagokra is utal. Gondolom, ezek után valami olyasmit jelent az egész, hogy "Astraea által jóváhagyandó". 12

13 Jóváhagyandó... huh! rázta a fejét Alacrity. De a hajóról nincs semmi? Tiajo azt mondta, hogy Weir mindent a fejében tartott róla, emlékszel? Úgy látszik, igazat mondott. De legalábbis semmi nyilvánosan hozzáférhető adatot nem találok. És a Blackguardról van valami? Alig. A képernyő felfénylett. Nagyon kevés. Csak valami illegális tevékenységre célozgatnak. Ezek is kleptokráciának emlegetik, mint Tiajo. Hát ez nagy segítség volt. Akár mehetünk is. Válj egy percet! Floyt mindenesetre ezeket a soványka adatokat is átvitte a proteuszra, aztán ki akarta húzni, de meggondolta magát. Mi van? kérdezte Alacrity. Nem tudom, valami furcsa. Minek sietsz annyira? Nem akarok végleg ittragadni. Floyt felpillantott. A Kék Gyöngy feléjük siklott, könnyedén, mint egy szappanbuborék. Több kisebb jármű is kitért az útjából. A Gyöngy még a Fagyerőd esti ragyogása mellett is lenyűgöző látványt nyújtott. Oké. Bármi is volt, már vége csattintotta vissza a proteuszt Floyt a kezére. Felnyalábolták a poggyászukat, amikor a Kék Gyöngy egyetlen zörrenés vagy fújás nélkül leereszkedett a tetőre. Egy pillanatig semmi sem történt, aztán egy kör alakú ajtó jelent meg az alsó félgömbön, és egy beszállórámpa nyúlt ki belőle. Nevetgélés, beszélgetés és pohárcsörgés halk zaja ömlött ki az esti levegőbe. A hajó felé indultak, egy kicsit lelassulva a hatalmas fekete-arany szőnyegen. Hobart! hallatszott egy távoli hang. Alacrity! Floyt megtorpant. 13

14 Alacrity, te is hallottad, amit én...? Sintilla bukkant fel a tetőn egy messzebb eső ajtóban. Trois fois merde! sziszegte Alacrity. Fussunk! Zötykölödö táskákkal, zászlószerűen lobogó köpönyegben rohanva botladoztak át a szőnyeg utolsó méterein. Floyt majdnem kétszer olyan öreg létére egy lépéssel sem maradt el Alacritytől. Feldübörögtek a rámpán. Az ajtóban egy egyenruhás celesztin várakozott. Amikor végre belül voltak, Alacrity elkiáltotta magát: Teljes a létszám, motorok begyújtva, indulhatunk! A hajó belseje egyetlen hatalmas szalon volt teraszos kertekkel, bútorozott boxokkal, megemelt táncp,arkettekkel és sok ember összevegyülésére alkalmas nagy térségekkel a gömb áttetsző háromnegyed-burája alatt. Felszolgálók jártak körbe zajtalanul különféle italokkal, csemegékkel és egyéb jófélékkel megrakva. Az utasok hirtelen elhallgattak, és kíváncsian megbámulták a két űzött kinézetű késönjövő belépőjét. A celesztinek-többi társukhoz hasonlóan magas, erős fajták kétkedő pillantással méregették őket, aztán jelt adtak a Gyöngy parancsnoki hídjának, ami a hajó aljában rejtőzött. A rámpa visszahúzódott, az ajtó bezárult. A hajó simán, hangtalanul fölemelkedett. Az utasok zsongó csevegése folytatódott. Kinn a tetőn, körülbelül a feleúton a szőnyegen, Sintilla csalódottan lelassított, aztán megállt. Apró termetű nő volt, alig százötven centi, és időnként egészen olyan volt, mint egy energikus kamasz. Gödröcskés, bájos kis arca volt, és göndör, világosbarna haja. Fényes, metálvörös kezeslábast viselt. Semmirekellők! ordította az emelkedő Alacrity és Floyt után. Majd még meglátjátok! 14

15 Tehetetlenül tajtékozva figyelte a Kék Gyöngyöt, ami a Fagyerőd fölé emelkedett, ahonnan az utasok még egy utolsó pillantást vethettek lefelé. Sintilla azon rágódott, vajon a vár személyzetének melyik tagját kéne megszorongatnia, hogy megtudja, mit csinált az űrjáró és a barátja közvetlenül a végakarat kihirdetése után. Zaftosabbnál zaftosabb pletykák forogtak közszájon az eseményekről. Persze azt is mindenáron meg szerette volna tudni, hogy hova mentek. Akkor vette észre a földi irányítót, aki a szolgálatos kupola ajtajában ejtőzött. Az ajtó mögött látta az adattároló állomást is. Legbájosabb mosolyát felőlivé arrafelé indult sietős, határozott lépteivel... Ezalatt Floyt és Alacrity lerakta a táskáját, miközben felszolgálók sereglettek köréjük ételes-italos tálcákkal, mások pedig a csomagjukat vették gondjukba. Alacrity megkönnyebbülten felsóhajtott, és egy nagy pohár zöldes bort választott, egy stílusos kis orr-inhalálóval. Na, most egy ideig csak ezeknek a koktéloknak a támadásától kell tartanunk. Floyt, aki vörös kerámiaibrikben egy remek pohár sört szorongatott a kezében, bólintott Nagyon remélem... Körülnézett. A hajó belső tere csodálatosan levegős volt, szobrokkal és dísznövényekkel, virágokkal és fácskákkal, amelyek gazdagon ontották illatukat a levegőbe. A világítás kellemesen diszkrét volt, a szőnyegek kézzel szőtt mesterművek. Nem sok utas volt rajtuk kívül. Dorraine királynő egymagában állt egy kis, szószék-szerű fülkében a kupola szélénél, és gondolatokba merülve bámult ki az éjszakába. Apja, Inst főtanácsos csak aznap reggel halt meg. A severeemi küldöttek, Hétháború miniszter és Sortie-Wolf tábornok, apa és fia, testőreik társaságában álldogáltak. Ennek a genetikusan megtervezett és szelektíven kitenyésztett fajnak 15

16 a négy tagja mellett mindenki más eltörpült a hajón. Floyt véleménye szerint nem is voltak embernek tekinthetők. Hosszúkás, csontos, felül súlyos fejük volt, durva szürke bőrük, fémpengeszerű karmaik, Hajuk pedig fehér acélgyapotra emlékeztetett. Ők hazafelé tartottak, és Redlockot meg Dorraine-t is hozták magukkal, hogy minél hamarabb kidolgozhassák az áhított szövetség részleteit. A Gyöngy központi táncparkettjének közepén, ami éppen üresen állt, egy epihany-i savófából készült, díszes talapzat emelkedett, rajta egy kicsi, sima fehér porcelándobozkával. Floyt arra gondolt, hogy valami udvariassági ajándék lehet. Kikerülvén a közfigyelem fókuszából, egy kilátópont felé igyekeztek a hajó úgyszólván másból sem állt, mint kilátópontokból, hogy még egy búcsúpillantást vessenek a lélegzetelállítóan gyönyörű, éteri Fagyerődre. Az ott Weir szobája mondta Floyt. Ott van az a miafene a teraszon. Az Oksági Hárfa segítette ki Alacrity, és ő is odanézett. Tiajo így nevezte... Az oksági hárfa egy állandóan változó, öt méter magas izzó köd folt volt, ami mozdulatlanul lebegett a terasz fölött, telve fénypászmákkal, vibráló fázis-portrékkal és remegő félalakos ábrázolásokkal. Floyt szinte hallotta kísérteties hangját és a mély, már-már alig hallható bugást. Tiajo azt mondta, olyan, mint a szélben csilingelő csengők. Gondolod, hogy komolyan beszélt? Alacrity! Alacrity lassan megcsóválta a fejét, nem tagadólag, hanem inkább hogy jelezze, nem tudja. A Kék Gyöngy maga mögött hagyta a Fagyerődöt. Hőseink fellélegeztek. És valaki máris megindult feléjük. Redlock helytartó alig valamivel lehetett magasabb Floytnál, de széles volt, mint egy ajtó, és nagyon erőteljes. 16

17 Elnyűtt, ravasz vonásai voltak és tömpe orra, vörös hajzata lassan őszesbe csavarodott. Celesztinjeinek fekete uniformisát viselte és egy sarló alakú nyakéket kilenc, fekete zománc alapon drágakövekkel kirakott napjelvénnyel, amelyek a helytartósága alá eső rendszereket jelképezték. Ő is az Örökösök Övét hordta. Nem kellett volna futniuk, uraim mondta alattomos félmosollyal. Ó, sosem árt egy kis edzés dadogta Alacrity. A helytartó egyikről a másikra nézett. Hogyne, ez érthető. Végül is már nem volt semmi kalandban részük... mióta is? Majdnem egy teljes órája. Amikor Alacrity hallgatott, mert úgy döntött, hogy nem említi Sintillát, Floyt törte meg a csendet: Mindazonáltal nagyon-nagyon hálásak vagyunk önnek és Dorraine királynőnek. Ha nem hoztak volna el minket, akkor most nagy gondban lennénk. Nem volt szükség rá, hogy hozzátegye: azért vannak ilyen nyomorult helyzetben, mert Tiajo nagyasszony, Redlock uralkodónője megtagadott tőlük minden anyagi eszközt, amivel a Blackguardra utazhattak volna. Néhai bátyjához hasonlóan ő is utálta a Földszolgálatot, ezért nem támogatta Floytnak azon célját, hogy visszavigye a hajót, és így a földi bürokráciát gazdagítsa. Persze ő nem tudott a kondicionálásról, ami Alacrityt és Floytot a feladat végrehajtására szorította, őket magukat pedig ugyanez a kondicionálás akadályozta meg abban, hogy erről beszéljenek. Ugyan, semmiség! Nem kerül semmibe, hogy kitesszük magukat ott az űrhajókikötőben. Szívesn segítenénk még többet, de... Redlock széttárta a karját, mintha azt mondaná: hiába, ez már csak így megy. De ők már jóltudták, hogyan mennek a dolgok, és itt egy olyan dologról volt szó, ami nem ment még ennek az erős és független embernek sem, jelesül: 17

18 eltéríteni szándékától Hajót, ezt a vén varjút, ha egyszer a fejébe vett valamit. Különösen, ha olyan jelentéktelen űrközi senkikről volt szó, mint Hobart Floyt és Alacrity Fitzhugh. Van egy-két dolog, amiben tanácsot tudok adni folytatta Redlock. Például, hogy hogyan váltsák ki az örökséget. Én magam is gondolkoztam már ezen ismerte el Floyt. De nem volt alkalmam rá, hogy bárkitől is megkérdezzem, ezért reméltem, hogy ön majd elmondja. Nincs szükség papírokra, vagy Tiajo valamilyen engedélyére? Akármire? Itt van az igazolása mutatott Redlock Floyt övére. Weir igazgató mindent elrendezett de ne kérdezzék, hogyan, mert én sem tudom. Csak annyit tudok, hogy ez az öv az összes igazolás, amire szükségük van. Amíg Floyt kifejezte legmélyebb köszönetét, zenészek kezdtek hangolni a központi táncparkettnél. Négy fiatal nő ugyanazok, aki idefelé is játszottak kezdett amolyan hangulatcsináló zenébe, a Murphy-törvényben gyökerező élénk stílusban. Csengőpálcikákon, hangkürtőn, okarinán és ujjdobon játszottak. Félvállas csillámbőr ruhát viseltek függőlegesen futó fekete-fehér csíkozással. Apródfrizurájuk volt és fehér sminkjük. A muzsika olyan gondtalan és élénk volt, hogy mindketten felnéztek Dorraine-re, aki még mindig némán és elmerülten állt a fülkében. Úgy tűnt, nem is hallja a zenét, Redlock pedig nem akart véget vetni a mulatságnak. Dorraine-nek szemmel láthatóan nem volt szüksége arra, hogy mások is részt vegyenek gyászában. Apropó, ha már itt van, helytartó ragadta meg az alkalmat Alacrity lenne még valami. A fegyvereinkre gondolok. Ugye még a Királyi váltságdíjon vannak? Az igazat megvallva, Alacrity, áthozattam őket: végig itt voltak a Gyöngy fedélzetén. Kiszálláskor visszakapják őket. Most Alacrityn volt a hálálkodás sora, és még a jámbor 18

19 Floyt is örült, hogy nem üres kézzel kell állnia a galaxissal szemben. Ekkor egy másik utas jelent meg hangtalanul Redlock mögött. Alacrity azonnal kiszúrta a nőt. Jellemző, gondolta Floyt a barátjára nézve. Tudom, hogy igazán szereti Heartot, és hiszek neki, amikor azt mondja, hogy mindenáron felkutatja, de a libidója mindig pásztázó üzemmódban van... Finom jelenség ez volt a nővel kapcsolatos következő gondolata. Nem volt sokkal magasabb Sintillánál, amitől Floyt szemében csak még különlegesebb lett, hiszen megszokta, hogy a külvilágiak testalkata általában a langaléta és a behemót között váltakozik. Aranyszín bőre volt, a derekát verdeső fekete, egyenesszálú haja, és mandulavágású, enyhén mongolos szeme. Arcának kifinomult tökéletessége még Floyt pulzusára sem maradt hatástalan. Nem hinném, hogy ismerik Yumit mondta Redlock. A Daimyo kíséretéhez tartozik. A Shurutzu bolygó Daimyója kisebb szenzációt keltett a Fagyerődben, bizonyos szerencsétlen balesetek miatt. Ó, dehogynem vigyorgott a lányra Alacrity, félig hunyt szemmel. Csak nem ismertem meg így, leengedett hajjal, kimonó nélkül. A lányon most tollas gallér volt, a felsőtestére csillogó vízkelmét tekert. Fodros csípő-keret és magas sarkú szandál egészítette ki öltözékét. Jobb felsőkarján a proteusz rubintos, csillagporos, kaleidoszkóposan ragyogó pántnak volt álcázva. Mozdulatait finom jázminillat kísérte. Ne csorgasd ennyire a nyálad, mert elázik a ruhád, Alacrity! Alacrity visszanézett Floytra, de csak egyre szélesebben és várakozóbban mosolygott. 19

20 Redlock befejezte a bemutatást. Yumi szólalt meg furcsa dallamú, csilingelő hangon: Floyt polgártárs, engem uram, a Daimyo küldött, hogy elmondjam önnek őszinte kérését. Kérem, hallgasson meg! Öööö...huh... Floyt abban a pillanatban csak ennyit tudott kinyögni. Alacrity, aki meghökkent, és mellőzöttnek érezte magát, közbevágott: Kérés? Miféle? Itt én vagyok a testőr, úgyhogy talán velem kéne először megbeszélnie a dolgot, mielőtt... O nem, minden rendben, Alacrity! szerelte le Floyt. Redlock kíváncsian állt, szemmel láthatóan szórakoztatta az előadás. Yumi mosolyától mintha felragyogott volna a Gyöngynek az a része, ahol álltak. Floyt polgártárs, a Daimyo csak azt kérdezteti, hajlandó lennél-e fontolóra venni, hogy megválj becses és nagyértékű terrai véred egy fél literjétől? Szó sem lehet róla! vágta rá Alacrity, részint megszokásból, részint a kondicionálása miatt, nyugtalanul és csalódottan. Bocsássa meg, hogy ilyen kurtán beszélek, de az idő rövid. A Daimyo igen nagyra értékelné az adományát, Floyt polgártárs. Az ön vére, amely a Föld szent bioszférájában és mágneses mezejében alakult ki, olyan létfontosságú anyagokat és egyedülálló esszenciákat tartalmaz, amelyek páratlanok az univerzumban ez az Emberiség Honának igazi elixírje. Megmondhatja annak a babonás, vén vámpírnak, hogy... kezdte Alacrity. Uram, a Daimyo természetesen ajándékkal viszonozza a nagylelkűségét vetette közbe Yumi. Egészen pontosan háromezer ovállal. Biztos, hogy elég lesz az a fél liter? kérdezte mohón 20

21 Alacrity. Van neki bőven vére. Ha akarja, akkor még ugrálok re egy kicsit a mellkasán. Rajta kívül úgysem fognak soha földivel találkozni. Azt hiszem, megteszem döntött Floyt. Yumi megint elmosolyodott, ők pedig önkéntelenül visszamosolyogtak. A nagylelkű Redlock helytartó úr átengedett nekem egy magánszobát itt a hajón. Tiszteletreméltó Floyt polgártárs, lenne olyan kedves utánam jönni? Redlock észrevette az aggodalmas rándulást, ami átfutott Alacrity arcán, ezért biztatóan ódabólintott az űrjárónak. Alacritynek ez elég is volt. Micsoda pech! morogta. Mard fel a dohányt, mielőtt megcsapolnak, ne adakozz hozomra! figyelmeztette a barátját, amikor Yumi belekarolt Floytba. Floyt zavartnak, de boldognak tűnt. Nem lesz ebből fennakadás? kérdezte Redlocktól Alacrity. A helytartó a fejét rázta. A Királyi váltságdíj csak két óra múlva jön értünk az űrkikötőbe, addig körpályára állunk. Szükségem van egy kis időre, többek közt azért, hogy zavartalanul tárgyalhassak Hétháborúval és Sortie-Wolffal. Alacrity értette. Meg azért, hogy módot adjon nekik egy kis pénzszerzésre ott, ahol Tiajo nem léphet közbe. Köszönjük, helytartó űr. Remélem, egy nap majd meg tudjuk hálálni. Redlock biccentett Aztán oda tekintett, ahol a felesége meditált magányosan a hideg csillagok felett. A Gyöngy burkolatát teljesen átlátszóra kapcsolták, a fények pedig letompultak. Alacrity észrevette a Szórványt, azt a nyílt csillagcsoportot, amely az Epiphany éjszakájának legfényesebb éke volt a két hold után. Helyezze magát kényelembe biztatta Redlock, amikor 21