A telemedicinális projekt szerepe és előnyei

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A telemedicinális projekt szerepe és előnyei"

Átírás

1 A telemedicinális projekt szerepe és előnyei

2 Bevezető A hazai egészségügy helyzetének érdemi javításának kulcsa az egészségügyi szolgáltatások átfogó működés-szervezési modernizációja. Ez az egészség megőrzésével és helyreállításával kapcsolatos összes feladat és költség teljes körű számbavételét és a legkorszerűbb infokommunikációs technológiákra (és matematikai modellekre) épülő optimalizálását jelenti. Három dolog szükséges hozzá: a) a szükséges információk begyűjtése, beleértve: o a páciensek szenzorokkal mért fiziológiai paraméterei, o a kórtörténet, a gyógyítás eszközeinek és költségeinek on-line nyomon követése; b) az adatok biztonságos tárolása és illetékesség szerinti hozzáférhetősége; c) az információhalmaz intelligens feldolgozása, és ez alapján a legoptimálisabb beavatkozások megtétele. Kijelenthetjük, hogy a hazai egészségügyben jóval kevesebb információ áll rendelkezésre a szükséges időben és helyen, mint amennyit a jelen kor technológiája szerint elvárható tenne. Következésképp a rendszer működése nem lehet optimális. A rendelkezésre álló információ mind a beteg ellátásról döntést hozó orvos szintjén, mind az orvosi ellátást szervező magasabb szinteken elégtelen az adekvát döntések meghozatalához. Az ehhez szükséges infokommunikációs eszközök (adatgyűjtők, kommunikációs, IT és on-line elemző rendszerek) messze kevésbé épültek be az egészségügybe, mint más ágazatokban. A papíron/cd-n beérkezett adatok feldolgozása szervezetlen, sok rés és párhuzamosság figyelhető meg a rendszerekben. Általánosan jellemző az információhiány és a primitív szervezettség alacsony színvonala 1. A legfrissebb KSH-adatok szerint évente 60 ezer ember hal meg ilyen jellegű betegségekben. Azt azonban már csak kevesen tudják, hogy rendszeres méréssel és pontos kezeléssel akár 30%-uknak további boldog éveket adhatnánk. Nagyon ritka a rendszeres mérés a veszélyeztetett korban élők körében. A legtöbb esetben orvos már csak akkor találkozik a beteggel, amikor a betegség már egy előrehaladott stádiumban tart. Szintén kevesen tudják, hogy a magas vérnyomást csökkentő gyógyszerek csak akkor alkalmazhatóak hatékonyan, ha azok szedése során folyamatosan ellenőrés alatt tartják a beteg egészségi állapotát. Ez azért szükséges, mert minden vérnyomáscsökkentő gyógyszer minden emberre másképp hat, ezért a pontos napi gyógyszermennyiség beállításához rendszeres ellenőrzés, amihez pedig rendszeres mérés szükséges. 1 Magyar Telemedicina és E-Health Egyesület Intelligens egészségügyi rendszerek, az egészségügyi szolgáltatások működtetésének új modellje

3 A mai napig a rendszeres mérésre két lehetőség állt rendelkezésre: A mérések elvégzéséhez a mért személynek el kellett látogatnia a háziorvosához vagy valamilyen egészségközpontba. Ez a legtöbb páciens számára problémát okoz, ezért nem ritka, hogy csak havonta egyszer kerül sor ilyen mérésre. A másik komoly probléma az úgynevezett fehér köpeny effektus, ami azt jelenti, hogy a mért személy a legtöbb esetben az orvosnál izgatottabb, így az ott mért értékek nem vagy csak nagyon ritkán fedik a valóságot. A másik lehetőség, hogy a páciens maga, otthon, a megszokott körülmények között végzi el a méréseket. Ma már az otthoni mérésre tervezett készülékek bőven teljesítik az elvárt a klinikai pontosságot. A problémát a mérések rendszeres elvégzése, a mért adatok pontos lejegyzése és azok az orvos számára eljuttatása jelenti. Az egészségügy fogalmának kiterjesztése Az intelligens egészségügyi paradigmaváltást eredményez, túllép az egészségügy hagyományos struktúráján és elavult keretein. Célja, hogy az egészségügy fogalmát kiterjessze mind térben és időben, technológiai és kulturális szempontból egyaránt. Előnyök A szolgáltatással Ön megbízható és naprakész információkkal fog rendelkezni saját vagy egészségügyi kockázattal élő idős rokona egészségügyi állapotáról. Így Önt nem érheti váratlan helyzet! A betegségek kialakulása előtt, még biztonságosan kezelhető szakaszban fordulhat orvosához elkerülve a kórházi kezelést. A szolgáltatás segítségével Ön akkor is felügyelheti szerettei egészségi állapotát, ha nem tud minden nap melletük lenni! Miért jó az orvosoknak? - A vérnyomás és a pulzus rendszeres mérése, - a vércukor-, a koleszterin- és a trigliceridszint rendszeres mérése, - a páciens otthonában segítség nélküli hiteles mérés, - a mért egészségügyi adatok biztonságos továbbítása és tárolása az ország bármely pontjáról, - a mért adatok megtekintése a számítógépen vagy mobiltelefonon, - a mért adatok megosztása más orvossal, és ezek alapján pontosabb telefonos konzultáció lehetősége.

4 Milyen plusz lehetőségeket nyújt a szolgáltatás az Orvosok számára? - A mérési adatok rendezett formában kerülnek az orvos elé. - A mérési mintaszám a hagyományos otthoni adatrögzítéshez képest akár egy nagyságrenddel is növekedhet, ami javítja a megítélés biztonságát. - Egyszerű áttekintés mellett statisztikai megítélésre, világos tendenciák kimutatására is van lehetőség. - Az adatok összefüggéseikben vizsgálhatóak a különböző betegségekben: o hypertonia: vérnyomás, szívfrekvencia; o szívelégtelenség: vérnyomás, szívfrekvencia, testsúly*, oxigénszaturáció*; o pitvarfibrillació: vérnyomás, egy csatornás EKG* alapú szívfrekvencia (INR-mérő); o coronariabetegség: vérnyomás, több csatornás EKG-n az ischaemia* megjelenése; o diabetes: vércukorszint, napi fizikai aktivitás, vérnyomás, szívfrekvencia; o metabolikus X szindróma: vércukorszint, vérnyomás, szívfrekvencia, testsúly*, fizikai aktivitás; o COPD: peek flow*, szívfrekvencia, oxigénszaturáció; o egynapos sebészet: vérnyomás, szívfrekvencia, testhőmérséklet, sebfénykép. - A szorosabb kontroll jobb gyógyszerbeállítást eredményez, javítva a betegek életminőségét. - A személyes vizitek száma biztonsággal ritkítható. - A telemedicinális követés alapján bármikor személyes vizit kezdeményezhető. - Amennyiben hospitalizációs igény alakulna ki, a hospitalizáció még egy kevésbé súlyos, könnyebben uralható állapotban valósítható meg, rövidítve ezzel a kórházi tartózkodás időtartamát. - Amennyiben a kórházi betegelbocsátást telemedicinális monitorizálás követi, a beteg önállósulása fokozatosabbá válik, biztonsága növekszik, amelyre korábbi stádiumú betegtávoztatás épülhet, rövidíve ezzel az ápolási időt. - Egyes kórházi ellátások (pl. pitvarfibrillálók Syncumar-beállítása) a telemedicinális módszerrel (INR-monitorizálás) akár teljesen kiválthatók. - Az egynapos sebészeti ellátás és az otthoni felépülés monitorizálása önálló VIP egészségügyi ellátási kategóriát nyithat.

5 - A betegek személyesen megjelenéseinek csökkentésével a beteg- és a biztosítói oldalon is utazásiköltség-megtakarítás jelentkezik. - A telemedicinális vizitek a szakorvosi ismereteket igénylő speciális problémakörre koncentrálhatnak, a betegek járulékos panaszai az alapellátó orvos hatáskörében maradnak. Összefoglaló Egy telemedicinális projekt megvalósítása elősegítheti a gyógyszergyártók presztízsének növekedését, mivel olyan innovatív technológiát adnak az orvosok kezébe, amely jelentősen megkönnyíti a mindennapi munkájukat, valamint megnöveli szakmai tekintélyüket. A gyógyszeradagok pontosabb beállítására van lehetőség.

A korszerű infokommunikációs technológia (IKT) alkalmazásával csak kis mértékben javíthatjuk az emberi agy információ tároló és feldolgozó képességét.

A korszerű infokommunikációs technológia (IKT) alkalmazásával csak kis mértékben javíthatjuk az emberi agy információ tároló és feldolgozó képességét. 1. Az informatika alapgondolata A korszerű infokommunikációs technológia (IKT) alkalmazásával csak kis mértékben javíthatjuk az emberi agy információ tároló és feldolgozó képességét. 2. Az egészségügyi

Részletesebben

ProSeniis projekt. Monos János GE Healthcare

ProSeniis projekt. Monos János GE Healthcare ProSeniis projekt Monos János GE Healthcare ProSeniis projekt 3 éves, magyar állam által támogatott program GE Healthcare által vezetett, 6 tagú konzorcium neves magyar egyetemekkel és egészségügyi vállalkozásokkal

Részletesebben

OMRON - Medistance egészséggondozási rendszer. Személyre szabott egészséggondozás az egyéni egészségügyi célértékek eléréséhez, megtartásához

OMRON - Medistance egészséggondozási rendszer. Személyre szabott egészséggondozás az egyéni egészségügyi célértékek eléréséhez, megtartásához OMRON - Medistance egészséggondozási rendszer Személyre szabott egészséggondozás az egyéni egészségügyi célértékek eléréséhez, megtartásához OMRON egészség megőrzési divízió Omron Healthcare France SAS

Részletesebben

Egészségügyi kommunikáció A Newmédia lehetőségei és korlátjai

Egészségügyi kommunikáció A Newmédia lehetőségei és korlátjai KÉPZELT BETEG Egészségügyi kommunikáció A Newmédia lehetőségei és korlátjai G. NÉMETH GYÖRGY c.egyetemi docens, Napinetwork, főszerkesztő Benyovszky Orvosi Központ, igazgató GYÓGYÍTÓ SZAVAK MIT? HOGYAN?

Részletesebben

Modellezett orvosszakmai protokollok, folyamatvezérelt páciens életút

Modellezett orvosszakmai protokollok, folyamatvezérelt páciens életút Modellezett orvosszakmai protokollok, folyamatvezérelt páciens életút Daiki Tennó Sendorfin Kft. 2012.4.13. NJSzT Orvos-biológiai Szakosztály Egészségügyi életút támogatáshoz megvalósított rendszerünk

Részletesebben

Folyamat-optimalizálás az egészségügyben

Folyamat-optimalizálás az egészségügyben Folyamat-optimalizálás az egészségügyben Dr. Kósa István egyetemi docens Pannon Egyetem, Egészségügyi Informatikai Kutató- Fejlesztő Központ, Veszprém Innovációs Konferencia, Veszprém 2011. Március 30.

Részletesebben

Egy javasolt krónikus betegellátási modell. Tóth Tamás Alkalmazott Logikai Laboratórium

Egy javasolt krónikus betegellátási modell. Tóth Tamás Alkalmazott Logikai Laboratórium Egy javasolt krónikus betegellátási modell Tóth Tamás Alkalmazott Logikai Laboratórium Alkalmazott Logikai Laboratórium Alapítás éve:1986 Nemzetközi K+F tevékenység Orvos-informatikai rendszerek Beszéd-

Részletesebben

Szerkesztette: dr Lázár Sarnyai Nóra

Szerkesztette: dr Lázár Sarnyai Nóra Szerkesztette: dr Lázár Sarnyai Nóra A cukorbetegség (diabetes mellitus) a szénhidrátanyagcsere zavara, amely a vérben, illetve a testnedvekben megemelkedett cukorszinttel és kóros anyagcseretermékekkel

Részletesebben

Krónikus megbetegedések Magyarországon és kezelésük telemedicinális megoldásokkal

Krónikus megbetegedések Magyarországon és kezelésük telemedicinális megoldásokkal Telemedicina a krónikus betegségek szolgálatában Krónikus megbetegedések Magyarországon és kezelésük telemedicinális megoldásokkal 21-ben a magyar társadalom 31 százaléka, tehát több mint 3 millió ember

Részletesebben

Integrált Video Kommunikációs Rendszer

Integrált Video Kommunikációs Rendszer SZEMFÜLESONLINE Integrált Video Kommunikációs Rendszer A rendszer működése, Technikai áttekintés A Szemfüles Integrált Video Kommunikációs Rendszer (IVKR) egyidejűleg ötvözi a jelenleg ismert információs

Részletesebben

25 év az egészségügy szolgálatában

25 év az egészségügy szolgálatában 77 Elektronika Kft. 25 év az egészségügy szolgálatában Zettwitz Sándor ügyvezető igazgató, 77 Elektronika Kft. 2011. május 26. A 77 Elektronika növekedése 2 1986: 6 fő 27m 2 bérelt lakás 2011: több mint

Részletesebben

DIABÉTESZ A DIABÉTESZESEK SZEMÉVEL

DIABÉTESZ A DIABÉTESZESEK SZEMÉVEL 1 DIABÉTESZ A DIABÉTESZESEK SZEMÉVEL FELMÉRÉS 2-ES TÍPUSÚ CUKORBETEGEK KÖRÉBEN Magyar Cukorbetegek Országos Szövetsége (MACOSZ), a NOVARTIS támogatásával KINCSES JÁNOS a MACOSZ elnöke 2010. januárjában

Részletesebben

ehealth8 A protokoll alapú távegészségügyi rendszer

ehealth8 A protokoll alapú távegészségügyi rendszer ehealth8 A protokoll alapú távegészségügyi rendszer egészségügy és informatika kutatásfejlesztési projektje Előadó: Engi Csaba pályázati igazgató, Answare Kft. evita Forum 2010. július 1. A telemedicina

Részletesebben

Mobil alkalmazások használata az egészségügyi ellátásban

Mobil alkalmazások használata az egészségügyi ellátásban Mobil alkalmazások használata az egészségügyi ellátásban XV. Országos Járóbeteg Szakellátási Konferencia és X. Országos Járóbeteg Szakdolgozói Konferencia Balatonfüred, 2013. szeptember 13. Király Gyula

Részletesebben

beveszed? Pukler Gábor

beveszed? Pukler Gábor beveszed? Pukler Gábor o r T beveszed? v e e t e g o s l e k o m Beteg érdekeltsége Milyen is az E-health Versenyhelyzet az egészségügyi ellátórendszerben Beteg érdekeltsége Milyen is az E-health Versenyhelyzet

Részletesebben

Így dolgozunk mi Egynapos Sebészet

Így dolgozunk mi Egynapos Sebészet Így dolgozunk mi Egynapos Sebészet a történelmi múltú Szent Rókus Kórházban IX. Országos Járóbeteg Szakdolgozói Konferencia Balatonfüred, 2012. Farkas Annamária, Dr. Göböl Zsolt Szent Rókus Kórház és Intézményei,

Részletesebben

Protokoll. Protokoll a gépi lélegeztetésről tőrténő leszoktatásról. Ellenőrizte: SZTE ÁOK AITI Intenzív Terápiás Kerekasztal

Protokoll. Protokoll a gépi lélegeztetésről tőrténő leszoktatásról. Ellenőrizte: SZTE ÁOK AITI Intenzív Terápiás Kerekasztal . A DOKUMENTUM CÉLJA Az intenzív osztályokon ápolt betegek lélegeztetési idejének optimalizálása. 2. A DOKUMENTUM HATÁLYA Szegedi Tudományegyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet valamennyi

Részletesebben

A minőség és a kockázat alapú gondolkodás kapcsolata

A minőség és a kockázat alapú gondolkodás kapcsolata Mottó: A legnagyobb kockázat nem vállalni kockázatot A minőség és a kockázat alapú gondolkodás kapcsolata DEMIIN XVI. Katonai Zsolt 1 Ez a gép teljesen biztonságos míg meg nem nyomod ezt a gombot 2 A kockázatelemzés

Részletesebben

30 MB INFORMATIKAI PROJEKTELLENŐR

30 MB INFORMATIKAI PROJEKTELLENŐR INFORMATIKAI PROJEKTELLENŐR 30 MB DOMBORA SÁNDOR BEVEZETÉS (INFORMATIKA, INFORMATIAKI FÜGGŐSÉG, INFORMATIKAI PROJEKTEK, MÉRNÖKI ÉS INFORMATIKAI FELADATOK TALÁKOZÁSA, TECHNOLÓGIÁK) 2016. 09. 17. MMK- Informatikai

Részletesebben

Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja 2010 2020

Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja 2010 2020 Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja 2010 2020 www.egeszsegprogram.eu EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA A Programban résztvevők egészségi állapotára irányuló statisztikai jelentés Projekt:

Részletesebben

B E S Z Á M O L Ó. a 126/2008.(II.21) Kt. számú határozat alapján történt egészségügyi eszközbeszerzésekről BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA

B E S Z Á M O L Ó. a 126/2008.(II.21) Kt. számú határozat alapján történt egészségügyi eszközbeszerzésekről BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA ALPOLGÁRMESTER B E S Z Á M O L Ó a 126/2008.(II.21) Kt. számú határozat alapján történt egészségügyi eszközbeszerzésekről Készítette: Viszkievicz Ferenc mb. intézményvezető

Részletesebben

DR. VARGA ZSUZSANNA BKS RESEARCH KFT. ALBERT SCHWEITZER KÓRHÁZ RENDELŐINTÉZET, HATVAN

DR. VARGA ZSUZSANNA BKS RESEARCH KFT. ALBERT SCHWEITZER KÓRHÁZ RENDELŐINTÉZET, HATVAN Háziorvosok szerepe és fontossága a klinikai kutatások során. A beteg, a szponzor és a vizsgálóorvos szemszögéből DR. VARGA ZSUZSANNA BKS RESEARCH KFT. ALBERT SCHWEITZER KÓRHÁZ RENDELŐINTÉZET, HATVAN Háziorvos

Részletesebben

AZ EHEALTH FEJLESZTÉSEK MEGHATÁROZÓ PROJEKTJEI Avagy a fejlesztések motorja. Dr. Németh László ÁEEK főigazgató

AZ EHEALTH FEJLESZTÉSEK MEGHATÁROZÓ PROJEKTJEI Avagy a fejlesztések motorja. Dr. Németh László ÁEEK főigazgató AZ EHEALTH FEJLESZTÉSEK MEGHATÁROZÓ PROJEKTJEI Avagy a fejlesztések motorja Dr. Németh László ÁEEK főigazgató ÁEEK feladatai No1: Fenntartói feladatkör No2: Középirányítói feladatkör No3: Tulajdonosi joggyakorlás

Részletesebben

Svábhegyi Gyógyintézet 1037-Budapest III. kerület Bokor utca 17-21. Tel: +36 30 500 2500 www.svabhegy.eu

Svábhegyi Gyógyintézet 1037-Budapest III. kerület Bokor utca 17-21. Tel: +36 30 500 2500 www.svabhegy.eu - rendeléseit azoknak ajánljuk, akik gyermek-gyógyászati specialistákkal szeretnének konzultálni, elkerülve a hosszas előjegyzési- és várakozási időt, a munkahelyi vagy nagyobb gyermekek esetében az iskolai

Részletesebben

32. NEVES Betegbiztonsági Fórum

32. NEVES Betegbiztonsági Fórum 32. NEVES Betegbiztonsági Fórum Best of BELLA II. - Az akkreditációs program betegbiztonságot támogató legjobb gyakorlatai: A szakmai protokollok szerinti tevékenység lehetőségei és korlátai 2015. december

Részletesebben

2. Hatályát veszti az R. 25. (11) bekezdése.

2. Hatályát veszti az R. 25. (11) bekezdése. 50714 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2013. évi 71. szám Az emberi erőforrások minisztere 31/2013. (IV. 30.) EMMI rendelete a törzskönyvezett gyógyszerek és a különleges táplálkozási igényt kielégítő tápszerek

Részletesebben

Svábhegyi Gyógyintézet 1037-Budapest III. kerület Bokor utca 17-21. Tel: +36 30 500 2500 www.svabhegy.eu

Svábhegyi Gyógyintézet 1037-Budapest III. kerület Bokor utca 17-21. Tel: +36 30 500 2500 www.svabhegy.eu A Svábhegyi Gyógyintézet rendeléseit azoknak ajánljuk, akik gyermek-gyógyászati specialistákkal szeretnének konzultálni, elkerülve a hosszas előjegyzési- és várakozási időt, a munkahelyi vagy nagyobb gyermekek

Részletesebben

Terhesgondozás, ultrahangvizsgálat Dr. Tekse István. www.szulesz-nogyogyaszt.hu

Terhesgondozás, ultrahangvizsgálat Dr. Tekse István. www.szulesz-nogyogyaszt.hu Terhesgondozás, ultrahangvizsgálat Dr. Tekse István www.szulesz-nogyogyaszt.hu 1. Fogamzás előtti ( praeconceptionalis ) tanácsadás, gondozás 2. Kismamák gondozása a szülésig 1. A kismama és fejlődő magzatának

Részletesebben

Az egészségügyi intézmények speciális létesítménygazdálkodási szempontjai, a szolgáltatások kiszervezhetősége az. Dr.

Az egészségügyi intézmények speciális létesítménygazdálkodási szempontjai, a szolgáltatások kiszervezhetősége az. Dr. Az egészségügyi intézmények speciális létesítménygazdálkodási szempontjai, a szolgáltatások kiszervezhetősége az egészségügyben Dr. Szentes Tamás főigazgató-helyettes 2015.06.03. Egészségügyi intézmények

Részletesebben

mi a cukorbetegség? DR. TSCHÜRTZ NÁNDOR, DR. HIDVÉGI TIBOR

mi a cukorbetegség? DR. TSCHÜRTZ NÁNDOR, DR. HIDVÉGI TIBOR mi a cukorbetegség? DR. TSCHÜRTZ NÁNDOR, DR. HIDVÉGI TIBOR az OkTaTÓaNyag a magyar DiabeTes Társaság vezetôsége megbízásából, a sanofi TámOgaTásával készült készítette a magyar DiabeTes Társaság edukációs

Részletesebben

Hidak építése a minőségügy és az egészségügy között

Hidak építése a minőségügy és az egészségügy között DEBRECENI EGÉSZSÉGÜGYI MINŐSÉGÜGYI NAPOK () 2016. május 26-28. Hidak építése a minőségügy és az egészségügy között A TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM KIADVÁNYA Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza (Debrecen, Thomas

Részletesebben

Az Allianz Hungária Zrt. dolgozói egészségmegırzı programja

Az Allianz Hungária Zrt. dolgozói egészségmegırzı programja Az Allianz Hungária Zrt. dolgozói egészségmegırzı programja ADEP 2003-2009 / Kántor Emília, Dr. Sonkodi Balázs 2009.02.27.Dátum 1 Összegzés 6 fıs munkacsoport koordinálja a projektet a menedzsment saját

Részletesebben

Energiafelügyelet egyszerűen, mindenkinek. Energy Online - szinte ingyen

Energiafelügyelet egyszerűen, mindenkinek. Energy Online - szinte ingyen Energiafelügyelet egyszerűen, mindenkinek Energy Online - szinte ingyen Energiafelügyelet a legmodernebb eszközökkel Intelligens és célirányos információ akkor és ahogy Ön szeretné Napjainkban már végtelen

Részletesebben

Egészség: a betegség vagy fogyatékosság hiánya, a szervezet funkcionális- és anyagcsere hatékonysága

Egészség: a betegség vagy fogyatékosság hiánya, a szervezet funkcionális- és anyagcsere hatékonysága Egészség: a betegség vagy fogyatékosság hiánya, a szervezet funkcionális- és anyagcsere hatékonysága Kincses (2003): Az egészség az egyén biológiai működése, valamint a kora és neme szerint elérhető és/vagy

Részletesebben

Hidak építése a minőségügy és az egészségügy között

Hidak építése a minőségügy és az egészségügy között DEBRECENI EGÉSZSÉGÜGYI MINŐSÉGÜGYI NAPOK () 2016. május 26-28. Hidak építése a minőségügy és az egészségügy között A TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM KIADVÁNYA Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza (Debrecen, Thomas

Részletesebben

A TELJES SZÍV- ÉS ÉRRENDSZERI RIZIKÓ ÉS CSÖKKENTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI

A TELJES SZÍV- ÉS ÉRRENDSZERI RIZIKÓ ÉS CSÖKKENTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI A TELJES SZÍV- ÉS ÉRRENDSZERI RIZIKÓ ÉS CSÖKKENTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI Dr. Páll Dénes egyetemi docens Debreceni Egyetem OEC Belgyógyászati Intézet A HYPERTONIA SZÖVŐDMÉNYEI Stroke (agykárosodás) Szívizom infarktus

Részletesebben

A SZÍV ÉS ÉRRENDSZERI NEMZETI PROGRAM tevékenysége és eredményei 2006-2010 között

A SZÍV ÉS ÉRRENDSZERI NEMZETI PROGRAM tevékenysége és eredményei 2006-2010 között A SZÍV ÉS ÉRRENDSZERI NEMZETI PROGRAM tevékenysége és eredményei 2006-2010 között Prof. Dr. Kiss István Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége SZÉNP Programtanácsának elnöke 1 SZÍV ÉS ÉRRENDSZERI

Részletesebben

Alkalmazási előírás. 4.2 Adagolás és alkalmazás. 4.3 Ellenjavallatok

Alkalmazási előírás. 4.2 Adagolás és alkalmazás. 4.3 Ellenjavallatok A Strattera (atomoxetine) hatásai a vérnyomásra és a szívfrekvenciára a forgalomba hozatali engedély jogosultja (MAH) által végzett klinikai vizsgálat adatainak felülvizsgálata alapján. Végleges SPC és

Részletesebben

Hipertónia regiszter, mint lehetséges eredmény indikátorok forrása

Hipertónia regiszter, mint lehetséges eredmény indikátorok forrása Hipertónia regiszter, mint lehetséges eredmény indikátorok forrása Vincze Ferenc, Bárdos-Csenteri Orsolya, Kovács Nóra, Nagy Attila, Poráczkiné Pálinkás Anita, Szőllősi Gergő József, Vinczéné Sipos Valéria,

Részletesebben

Új felállás a MAVIR diagnosztika területén. VII. Szigetelésdiagnosztikai Konferencia 2007 Siófok

Új felállás a MAVIR diagnosztika területén. VII. Szigetelésdiagnosztikai Konferencia 2007 Siófok Új felállás a MAVIR diagnosztika területén VII. Szigetelésdiagnosztikai Konferencia 2007 Siófok Állapotfelmérés, -ismeret 1 Célja: Karbantartási, felújítási, rekonstrukciós döntések megalapozása, Üzem

Részletesebben

A Jövő Internet Nemzeti Kutatási Program bemutatása

A Jövő Internet Nemzeti Kutatási Program bemutatása A Jövő Internet Nemzeti Kutatási Program bemutatása Dr. Bakonyi Péter és Dr. Sallai Gyula Jövő Internet Kutatáskoordinációs Központ Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Budapest, 2013. június

Részletesebben

hatályos:

hatályos: 1886/2016. (XII. 28.) Korm. határozat az Egészséges Magyarország 2014 2020 Egészségügyi Ágazati Stratégia 2017 2018 évekre vonatkozó cselekvési tervéről A Kormány hatályos: 2016.12.28 - a) elfogadja az

Részletesebben

Vizsgálataink. EKG (Elektrokardiogramm) A míg az lész, a mi vagy. (Goethe)

Vizsgálataink. EKG (Elektrokardiogramm) A míg az lész, a mi vagy. (Goethe) Kardiológiai Szakrendelés Dr. Füsi Gabriella Kardiológus Főorvos Élni való minden élet, Csak magadhoz hű maradj. Veszteség nem érhet téged, A míg az lész, a mi vagy. (Goethe) Vizsgálataink EKG (Elektrokardiogramm)

Részletesebben

Az SKT és SMT rövid áttekintése

Az SKT és SMT rövid áttekintése Az SKT és SMT rövid áttekintése Életvitel támogatása infokommunikációs (IKT) Kutatási irányok bemutatása Összefoglaló Infokommunikáció az életvitel szolgálatában Otthoni felügyelet infokommunikációs Terápiakövetés

Részletesebben

VASTAGBÉLSZŰRÉS CSONGRÁD MEGYÉBEN TÁMOP A-13/ PROJEKT

VASTAGBÉLSZŰRÉS CSONGRÁD MEGYÉBEN TÁMOP A-13/ PROJEKT VASTAGBÉLSZŰRÉS CSONGRÁD MEGYÉBEN TÁMOP 6.1.3.A-13/1-2013-0001 PROJEKT 2015.06.11. DR. KOVÁCS RITA SZAKMAI KOORDINÁTOR A PROJEKT KÖZVETLEN CÉLKITŰZÉSE Az alprojekt rövid és hosszú távú céljai Kommunikációs

Részletesebben

NEMZETKÖZI EGÉSZSÉGPOLITIKAI TRENDEK, GYAKORLATOK, II. RÉSZ

NEMZETKÖZI EGÉSZSÉGPOLITIKAI TRENDEK, GYAKORLATOK, II. RÉSZ NEMZETKÖZI EGÉSZSÉGPOLITIKAI TRENDEK, GYAKORLATOK, II. RÉSZ Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ 2014. NOVEMBER 21. TÁMOP 5.5.7-08/1-2008-0001 Betegjogi, ellátottjogi

Részletesebben

A krónikus veseelégtelenség kardio-metabolikus kockázata

A krónikus veseelégtelenség kardio-metabolikus kockázata A krónikus veseelégtelenség kardio-metabolikus kockázata Dr. Kiss István Fıv. Önk. Szent Imre Kórház, Belgyógyászati Mátrix Intézet, Nephrologia-Hypertonia Profil 1 2 SZÍV ÉS ÉRRENDSZERI KOCKÁZAT ÉS BETEGSÉG

Részletesebben

Sportági teljesítmény diagnosztika, méréseredmények feldolgozása, alkalmazása az edzéstervezés folyamatában.

Sportági teljesítmény diagnosztika, méréseredmények feldolgozása, alkalmazása az edzéstervezés folyamatában. Sportági teljesítmény diagnosztika, méréseredmények feldolgozása, alkalmazása az edzéstervezés folyamatában. Új technológia a kajak-kenu sportban: ArguStress Sport-Pro Kayak - Általános cél Folyamatosan

Részletesebben

Az ALPINION Crystal Signature technológia a mély struktúrák részletes képeivel növeli a klinikai pontosságot és hatékonyságot.

Az ALPINION Crystal Signature technológia a mély struktúrák részletes képeivel növeli a klinikai pontosságot és hatékonyságot. Az ALPINION E-CUBE sorozat megváltoztatja a diagnosztikai ultrahang területét, egyedi és megbízható technológiai áttörései révén maximális eredményességet tesz lehetővé. Az E-CUBE 9 az integrált ALPINION

Részletesebben

Szívstresszmérés (VIPORT - EKG-bázisú szívstresszmérő készülék)

Szívstresszmérés (VIPORT - EKG-bázisú szívstresszmérő készülék) Szívstresszmérés (VIPORT - EKG-bázisú szívstresszmérő készülék) A stressz hatása a szívre A túlzott mértékű stressz a szívbetegségek egyik rizikófaktora. Nyugalmi állapotban, átlagosan a felnőtt szív percenként

Részletesebben

FUSION VITAL ÉLETMÓD ELEMZÉS

FUSION VITAL ÉLETMÓD ELEMZÉS FUSION VITAL ÉLETMÓD ELEMZÉS STRESSZ ÉS FELTÖLTŐDÉS - ÁTTEKINTÉS 1 (2) Mérési információk: Életkor (év) 41 Nyugalmi pulzusszám 66 Testmagasság (cm) 170 Maximális pulzusszám 183 Testsúly (kg) 82 Body Mass

Részletesebben

Virtuális hegesztés. A jövő kiképzési módja

Virtuális hegesztés. A jövő kiképzési módja Virtuális hegesztés A jövő kiképzési módja Valósághű tanulás a szimulátorral 100%-ban biztonsági kockázat nélkül Erőforrás takarékos A sikeres oktatócsomag ÁLTALÁNOS TUNDNIVALÓK A jövő hegesztési kiképzésének

Részletesebben

A klinikai vizsgálatokról. Dr Kriván Gergely

A klinikai vizsgálatokról. Dr Kriván Gergely A klinikai vizsgálatokról Dr Kriván Gergely Mi a klinikai vizsgálat? Olyan emberen végzett orvostudományi kutatás, amely egy vagy több vizsgálati készítmény klinikai, farmakológiai, illetőleg más farmakodinámiás

Részletesebben

Cardiovascularis (szív- és érrendszeri) kockázat

Cardiovascularis (szív- és érrendszeri) kockázat Cardiovascularis (szív- és érrendszeri) kockázat Varga Gábor dr. www.gvmd.hu 1/7 Cardiovascularis kockázatbecslő tábla Fatális szív- és érrendszeri események előfordulásának kockázata 10 éven belül Nő

Részletesebben

A KÖZFINANSZÍROZOTT EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÓK PERSPEKTÍVÁI

A KÖZFINANSZÍROZOTT EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÓK PERSPEKTÍVÁI A KÖZFINANSZÍROZOTT EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÓK PERSPEKTÍVÁI PIACKÉPES SZAKTERÜLETEK AZ EGÉSZSÉGTURIZMUS SZEMPONTJÁBÓL FICZERE ANDREA MAGYAR KÓRHÁZSZÖVETSÉG UZSOKI UTCAI KÓRHÁZ A vonatkozó munkálatok abból

Részletesebben

P R E M I U M S Z O L G Á L T A T Á S O K A K Ú T V Ö L G Y I K L I N I K A I T Ö M B B E N

P R E M I U M S Z O L G Á L T A T Á S O K A K Ú T V Ö L G Y I K L I N I K A I T Ö M B B E N P R E M I U M S Z O L G Á L T A T Á S O K A K Ú T V Ö L G Y I K L I N I K A I T Ö M B B E N G O N D O S K O D Á S É S P R O F E S S Z I O N A L I Z M U S A Kútvölgyi Klinikai Tömb neve szorosan összekapcsolódik

Részletesebben

GYÓGYSZERÉSZI GONDOZÁS A HÁZIORVOS SZEMÉVEL DR. VAJER PÉTER

GYÓGYSZERÉSZI GONDOZÁS A HÁZIORVOS SZEMÉVEL DR. VAJER PÉTER GYÓGYSZERÉSZI GONDOZÁS A HÁZIORVOS SZEMÉVEL DR. VAJER PÉTER Forrás: WHO The world health report 2008 PREVENCIÓ SZINTJEI PRIMORDIÁLIS PRIMER ERŐSEN VESZÉLYEZTETTEK (HIGH RISK) NÉPESSÉGI MEGELŐZÉS SZEKUNDER

Részletesebben

A Népegészségügyi Programok és a háziorvoslás negyed százada. Prof. Dr. Balogh Sándor egyetemi tanár PTE ÁOK Alapellátási Intézet

A Népegészségügyi Programok és a háziorvoslás negyed százada. Prof. Dr. Balogh Sándor egyetemi tanár PTE ÁOK Alapellátási Intézet A Népegészségügyi Programok és a háziorvoslás negyed százada Prof. Dr. Balogh Sándor egyetemi tanár PTE ÁOK Alapellátási Intézet 6/1992. (III. 31.) NM rendelet A háziorvosi szolgálat elsődleges, személyes

Részletesebben

Gyógyszerészi gondozás

Gyógyszerészi gondozás Gyógyszerészi gondozás A Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság (MGYT) a Magyar Gyógyszerész Kamara (MGYK) a Magángyógyszerészek Országos Szövetsége (MOSZ) a Gyógyszertár-tulajdonosok Egyesülete (GYTE)

Részletesebben

A BEGONIA JELENTŐSÉGE A GYÓGYSZERÉSZI GONDOZÁS JÓ GYAKORLATÁBAN. dr. Bezsila Katalin DEMIN XV május 29.

A BEGONIA JELENTŐSÉGE A GYÓGYSZERÉSZI GONDOZÁS JÓ GYAKORLATÁBAN. dr. Bezsila Katalin DEMIN XV május 29. A BEGONIA JELENTŐSÉGE A GYÓGYSZERÉSZI GONDOZÁS JÓ GYAKORLATÁBAN dr. Bezsila Katalin DEMIN XV. 2015. május 29. Gyógyszertár = egészségügyi intézmény A gyógyszertár egészségügyi feladata a lakosság gyógykezeléséhez

Részletesebben

Kísérleti üzemek az élelmiszeriparban alkalmazható fejlett gépgyártás-technológiai megoldások kifejlesztéséhez, kipróbálásához és oktatásához

Kísérleti üzemek az élelmiszeriparban alkalmazható fejlett gépgyártás-technológiai megoldások kifejlesztéséhez, kipróbálásához és oktatásához 1 Nemzeti Workshop Kísérleti üzemek az élelmiszeriparban alkalmazható fejlett gépgyártás-technológiai megoldások kifejlesztéséhez, kipróbálásához és oktatásához Berczeli Attila Campden BRI Magyarország

Részletesebben

Vezetői információs rendszerek

Vezetői információs rendszerek Vezetői információs rendszerek Kiadott anyag: Vállalat és információk Elekes Edit, 2015. E-mail: elekes.edit@eng.unideb.hu Anyagok: eng.unideb.hu/userdir/vezetoi_inf_rd 1 A vállalat, mint információs rendszer

Részletesebben

Új-Generációs Kardiológiai Szűrésprogram. Őrizze meg szíve egészségét a legmodernebb szív- és érrendszeri szűrésprogram segítségével.

Új-Generációs Kardiológiai Szűrésprogram. Őrizze meg szíve egészségét a legmodernebb szív- és érrendszeri szűrésprogram segítségével. Új-Generációs Kardiológiai Szűrésprogram Őrizze meg szíve egészségét a legmodernebb szív- és érrendszeri szűrésprogram segítségével. Őrizze meg szíve egészségét A CardioMobile szűrésprogram célja, hogy

Részletesebben

EGYÜTT, NYITOTTAN A BETEGEKÉRT. Közzététel tól

EGYÜTT, NYITOTTAN A BETEGEKÉRT. Közzététel tól EGYÜTT, NYITOTTAN A BETEGEKÉRT Közzététel 2016- tól Az átláthatóság iránti igény erősödése Világszerte fokozatosan szigorodnak a gyógyszer-promócióra vonatkozó jogszabályok A társadalom részéről egyre

Részletesebben

Telemedicina. Tisljár Roland, Ph. D. DE OEC NK Magatartástudományi Intézet. tisljar.roland@sph.unideb.hu

Telemedicina. Tisljár Roland, Ph. D. DE OEC NK Magatartástudományi Intézet. tisljar.roland@sph.unideb.hu Telemedicina Tisljár Roland, Ph. D. DE OEC NK Magatartástudományi Intézet tisljar.roland@sph.unideb.hu Telemedicina A modern telekommunikációs technikák segítségével történő orvosi tevékenység Klasszikus

Részletesebben

A gyermekápolónő szerepe a rehabilitációra szoruló gyerekek ellátásában

A gyermekápolónő szerepe a rehabilitációra szoruló gyerekek ellátásában B-A-Z Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Gyermekrehabilitációs Osztály A gyermekápolónő szerepe a rehabilitációra szoruló gyerekek ellátásában Készítette: Magyarné Szabó Tímea 2013. Előadásom fő témája

Részletesebben

A megbízható pontosság

A megbízható pontosság A megbízható pontosság Tájékoztató a vércukormérő rendszerek pontosságáról Ismerje meg, mire képesek az Accu-Chek termékek! Vércukor-önellenőrzés A vércukor-önellenőrzés szerves része mind az 1-es, mind

Részletesebben

Smart Color System Fedezze fel saját értékeit!

Smart Color System Fedezze fel saját értékeit! S2 Smart Color System Fedezze fel saját értékeit! Caring for Life through Innovation S2 Smart Color System Fedezze fel saját értékeit! Ergonómikus kialakítás Hordozható kivitel bárhol, bármikor használatra

Részletesebben

Véletlen besorolásos kontrollos klinikai vizsgálatok:

Véletlen besorolásos kontrollos klinikai vizsgálatok: A FLAVIN 7 szerepe a betegségek megelőzésében és gyógyításában A harmadik évezred kihívásai a tudományos természetgyógyászat kérdéseit, eredményeit sem hagyták érintetlenül. Őszinte büszkeséggel adunk

Részletesebben

Test-elemzés. Ezzel 100%-os lefedettséget ér el. TANITA digitális mérleg. Rendkívül gyors elemzést tesz lehetővé.

Test-elemzés. Ezzel 100%-os lefedettséget ér el. TANITA digitális mérleg. Rendkívül gyors elemzést tesz lehetővé. Test-elemzés Bioelektromos impedancia mérés 5 különböző pályán kerül mérésre (lábtól-lábig, kéztől-kézig, bal kéztől a jobb lábig, jobb kéztől a bal lábig, bal kéztől a bal lábig). Ezzel 100%-os lefedettséget

Részletesebben

Egészségértés: Híd a jobb egészséghez

Egészségértés: Híd a jobb egészséghez Egészségértés: Híd a jobb egészséghez Mi az egészségértés? Az egészségértés (Health Literacy) az emberek alapvető egészségügyi információkhoz való hozzáférési, feldolgozási és megértési képessége. Ez a

Részletesebben

Logisztikai. ellátási lánc teljes integrálására. Logisztikai szolgáltatók integrációja. B2B hálózatokhoz a FLUID-WIN projektben.

Logisztikai. ellátási lánc teljes integrálására. Logisztikai szolgáltatók integrációja. B2B hálózatokhoz a FLUID-WIN projektben. Logisztikai szolgáltatók integrációja B2B hálózatokhoz a FLUID-WIN projektben Külső logisztikai szolgáltatók integrációja interdiszciplináris web-alapú platformon The logistic domai under the 6th Fram

Részletesebben

A 0 64 éves férfiak és nők cerebrovascularis betegségek okozta halálozásának relatív kockázata Magyarországon az EU 15

A 0 64 éves férfiak és nők cerebrovascularis betegségek okozta halálozásának relatív kockázata Magyarországon az EU 15 A hipertónia, mint kiemelt kardiovaszkuláris rizikófaktor befolyásoló tényezőinek és ellátásának vizsgálata az alapellátásban Dr. Sándor János, Szabó Edit, Vincze Ferenc Debreceni Egyetem OEC Megelőző

Részletesebben

ELEMZŐ KAPACITÁS FEJLESZTÉSE, MÓDSZERTANI FEJLESZTÉS MEGVALÓSÍTÁSA

ELEMZŐ KAPACITÁS FEJLESZTÉSE, MÓDSZERTANI FEJLESZTÉS MEGVALÓSÍTÁSA TÁMOP-2.4.8-12/1-2012-0001 A munkahelyi egészség és biztonság fejlesztése, a munkaügyi ellenőrzés fejlesztése ELEMZŐ KAPACITÁS FEJLESZTÉSE, MÓDSZERTANI FEJLESZTÉS MEGVALÓSÍTÁSA Előadó: Szentesi Fekete

Részletesebben

A koszorúérbetegség (agyi érbetegség és perifériás érbetegség) prevenciós stratégiája a családorvosi gyakorlatban

A koszorúérbetegség (agyi érbetegség és perifériás érbetegség) prevenciós stratégiája a családorvosi gyakorlatban Szűcs József dr. Szatmár-Beregi Kórház és Gyógyfürdő A koszorúérbetegség (agyi érbetegség és perifériás érbetegség) prevenciós stratégiája a családorvosi gyakorlatban Atherothrombosis mint globális betegség

Részletesebben

Bevezetés a jogvédelem gyakorlatába I. Az ellátottjogi képviselő működési területe és feladatrendszere Hőhn Ildikó ellátottjogi képviselő

Bevezetés a jogvédelem gyakorlatába I. Az ellátottjogi képviselő működési területe és feladatrendszere Hőhn Ildikó ellátottjogi képviselő TÁMOP-5.5.7-08/1-2008-0001 Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ Bevezetés a jogvédelem gyakorlatába I. Az ellátottjogi képviselő működési területe és feladatrendszere

Részletesebben

K i n c s e s G y u l a

K i n c s e s G y u l a Javaslat az egészs szségügyi gyi technológi giák egységes ges életciklus-esemény- rendszerének nek kialakítására Dr. Kincses Gyula 2005. - 2008. 1/12 A technológi giák k fogalmának jelentősége Az EBM alapú

Részletesebben

www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben GINOP 1.2.1-16 Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése pályázat rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió Üzleti Kommunikációs

Részletesebben

Folyamatcentrikus betegút menedzselés gyakorlati megvalósítása és eredményei az onkológiai ellátás területén

Folyamatcentrikus betegút menedzselés gyakorlati megvalósítása és eredményei az onkológiai ellátás területén Folyamatcentrikus betegút menedzselés gyakorlati megvalósítása és eredményei az onkológiai ellátás területén Király Gyula 2016. október 6., Debrecen XXIII. MAGYARORSZÁGI EGÉSZSÉGÜGYI NAPOK 1 A fejlesztés

Részletesebben

Mi gondoskodunk gépparkjáról, Ön gondoskodhat üzletéről!

Mi gondoskodunk gépparkjáról, Ön gondoskodhat üzletéről! Mi gondoskodunk gépparkjáról, Ön gondoskodhat üzletéről! Hilti. Tartósan teljesít. Hilti Flottamenedzsment Bízza ránk gépparkját, és mi megkíméljük az üzemeltetésből eredő rejtett költségektől. A felszín

Részletesebben

Oktatási keretrendszer. Aba 0 perces ügyintézés pilot projekt

Oktatási keretrendszer. Aba 0 perces ügyintézés pilot projekt 1 Aba 0 perces ügyintézés pilot projekt 1 Közigazgatás jelene 2 Problémák Lassú ügyintézési folyamat Államháztartásnak költséges működés Cél Hatékonyság növelése Legyen gyorsabb, egyszerűbb Költség csökkentés

Részletesebben

Az agyi infarktus (más néven iszkémiás stroke) kialakulásának két fő közvetlen oka van:

Az agyi infarktus (más néven iszkémiás stroke) kialakulásának két fő közvetlen oka van: Szívvel a stroke ellen! - Háttéranyag Az agyi érkatasztrófa (szélütés) okai Tünetei bár hasonlóak, mégis két jól elkülöníthető oka van: az agyi infarktus, melynek hátterében az agyat ellátó ér elzáródása

Részletesebben

Az emberi erőforrás értéke. A munka értéke. Az idő értéke. Mérhető.

Az emberi erőforrás értéke. A munka értéke. Az idő értéke. Mérhető. Az emberi erőforrás értéke. A munka értéke. Az idő értéke. Mérhető. Filozófiánk Az idő attól lesz munkaidő, mert azt munkával töltjük. A JobCTRL azok számára kifejlesztett rendszer, akik ezzel egyet tudnak

Részletesebben

HISCOM GOP-1.2.1-08-2009-0002

HISCOM GOP-1.2.1-08-2009-0002 Pan-Inform Kutatás-fejlesztési és Innovációs Kft. HISCOM GOP-1.2.1-08-2009-0002 K+F EREDMÉNYEK BEMUTATÁSA Budapest, 2011. május Náray Gábor Zsolt Egészségügyi informatikai kutató-fejlesztő központ Megalapítás:

Részletesebben

Az autonómia és complience, a fogyatékosság elfogadtatásának módszerei

Az autonómia és complience, a fogyatékosság elfogadtatásának módszerei Az autonómia és complience, a fogyatékosság elfogadtatásának módszerei Dr. Kollár János egyetemi adjunktus Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum, Népegészségügyi Kar Magatartástudományi

Részletesebben

Az egészség nem várhat!

Az egészség nem várhat! Az egészség nem várhat! UNIQA Európai értékek Európa szívéből Az UNIQA Ausztria vezető betegségbiztosítója 8,2 millió osztrák negyedének van betegségbiztosítása Minden 2. biztosított így több mint 1 millió

Részletesebben

A cukorbetegség karbantartása mozgásterápia segítségével

A cukorbetegség karbantartása mozgásterápia segítségével A cukorbetegség karbantartása mozgásterápia segítségével Szabó Bence OORI Nappali kórház Szombathely 2012.09.07. A fizikai aktivitás hatása Fő terápiás eljárás volt az inzulin felfedezéséig Fokozott a

Részletesebben

Nemzetközi megoldások a népszámlálás területi feladataira

Nemzetközi megoldások a népszámlálás területi feladataira Nemzetközi megoldások a népszámlálás területi feladataira Mag Kornélia Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálás, a területi adatok kincsestára Gödöllő, 2011. Népszámlálási kihívások Adatszolgáltatói

Részletesebben

VI. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2015.

VI. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2015. VI. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2015. Jubileumi V. Sikeresen Teljesült Évad / 2010-2011 - 2012-2013 - 2014 / 2010-2011-2012-2013-2014. évi eredmények, összefüggések bemutatása II. Dr. habil Barna

Részletesebben

Kutatás-fejlesztés, innováció

Kutatás-fejlesztés, innováció Az ellátás minősége a magán és a közfinanszírozott szolgáltatóknál Dr. Papik Kornél (Országos Gerincgyógyászati Központ, Budai Egészségközpont Szakkórháza) I. Egészségközpont Magán járóbeteg-ellátás Teljes

Részletesebben

Diagnosztikai irányelvek Paget-kórban

Diagnosztikai irányelvek Paget-kórban Diagnosztikai irányelvek Paget-kórban Dr. Donáth Judit Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet, Budapest HALADÁS A REUMATOLÓGIA, IMMUNOLÓGIA ÉS OSTEOLÓGIA TERÜLETÉN 2012-2014 2015. ÁPRILIS 17.

Részletesebben

TÁMOP-2.4.8-12/1-2012-0001 A munkahelyi egészség és biztonság fejlesztése, a munkaügyi ellenőrzés fejlesztése

TÁMOP-2.4.8-12/1-2012-0001 A munkahelyi egészség és biztonság fejlesztése, a munkaügyi ellenőrzés fejlesztése TÁMOP-2.4.8-12/1-2012-0001 A munkahelyi egészség és biztonság fejlesztése, a munkaügyi ellenőrzés fejlesztése Depresszió miatt jelenleg, illetve korábban kezeltek munkaköri orvosi alkalmasságának meghatározása,

Részletesebben

Általános lelet. A vizsgálatot kérő orvos: 70 30 38 59 29 37 11 1 2 0 0 0 [mmhg*h]

Általános lelet. A vizsgálatot kérő orvos: 70 30 38 59 29 37 11 1 2 0 0 0 [mmhg*h] Általános lelet Páciens: Neme: férfi Megjegyzés: Vizsgálat paraméterei Magasság: 18 Súly: 125 kg cm BMI 38.58 Mérési terv 15/3 (24h), Standard 1 A vizsgálatot kérő orvos: Eredmények SBPao HR Általános

Részletesebben

QB-Pharma II. és a minősített szolgáltatás

QB-Pharma II. és a minősített szolgáltatás Gyógyszerészi Kamara Budapesti Szervezetének GYÓGYSZERÉSZ A GYÓGYSZERÉSZETBEN Továbbképző program 2009. október 14. QB-Pharma II. és a minősített szolgáltatás Bagi Zoltán ügyvezető igazgató Minőségbiztosítás

Részletesebben

Intelligens fogyasztásmérés az elosztói engedélyesek szemszögéből. Mező Csaba 2009.01.22

Intelligens fogyasztásmérés az elosztói engedélyesek szemszögéből. Mező Csaba 2009.01.22 Intelligens fogyasztásmérés az elosztói engedélyesek szemszögéből Mező Csaba 2009.01.22 Cél 2006/32 EK irányelv Célok Biztosítani a lehetőségét az energiahordozók (gáz, villamos energia, hőmennyiség, víz)

Részletesebben

Dr. Kóti Tamás, Soós Mányoki Ildikó, Dr. Daróczi János

Dr. Kóti Tamás, Soós Mányoki Ildikó, Dr. Daróczi János Dr. Kóti Tamás, Soós Mányoki Ildikó, Dr. Daróczi János 2013. szeptember 14. Bevezetés A Szent Kristóf Szakrendelő kontrolling és minőségbiztosítási csoportja 2009 óta végez részletes szakmai és gazdasági

Részletesebben

24 ó r á s ka r d i o l ó g i a i fe l ü g y e l e t

24 ó r á s ka r d i o l ó g i a i fe l ü g y e l e t 24 ó r á s ka r d i o l ó g i a i fe l ü g y e l e t a z Ön ot t h o n á b a n! w w w.im s k f t.hu Kedves Ügyfelünk! Szeretnénk figyelmébe ajánlani a Transztelefonikus EKG-Telemedicinális ellátást, mellyel

Részletesebben

Az ügytípus megnevezése Hatáskörrel rendelkező szerv Eljáró szerv Illetékességi terület Eljárási illeték. Ügyintézéshez szükséges dokumentumok

Az ügytípus megnevezése Hatáskörrel rendelkező szerv Eljáró szerv Illetékességi terület Eljárási illeték. Ügyintézéshez szükséges dokumentumok Az ügytípus megnevezése Hatáskörrel rendelkező szerv Eljáró szerv Illetékességi terület Eljárási illeték Ügyintézéshez szükséges dokumentumok Alapvető eljárási szabályok (jogszabályok) Eljárás megindító

Részletesebben

S20. Az Ön igényeinek megfelelő optimális megoldás. Caring for Life through Innovation

S20. Az Ön igényeinek megfelelő optimális megoldás. Caring for Life through Innovation S20 Az Ön igényeinek megfelelő optimális megoldás Caring for Life through Innovation S20 Az Ön igényeinek megfelelő optimális megoldások S20, a SonoScape legújabb színes Doppler készüléke - az alkalmazások

Részletesebben

III. melléklet. Az alkalmazási előírás és a betegtájékoztató érintett szakaszainak ezen módosításai a referral eljárás eredményeként jöttek létre.

III. melléklet. Az alkalmazási előírás és a betegtájékoztató érintett szakaszainak ezen módosításai a referral eljárás eredményeként jöttek létre. III. melléklet Az alkalmazási előírás és a betegtájékoztató érintett szakaszainak módosításai Megjegyzés: Az alkalmazási előírás és a betegtájékoztató érintett szakaszainak ezen módosításai a referral

Részletesebben