MIOK Gimnázium és Szakképző Iskola Miskolc

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "MIOK Gimnázium és Szakképző Iskola Miskolc"

Átírás

1 MIOK Gimnázium és Szakképző Iskola Miskolc Évkönyv 2009/2010

2 K i a d j a : M I O K G i m n á z i u m é s S z a k k é p z ő I s k o l a M i s k o l c F e l e l ő s k i a d ó : P ó c s i k J u l i a n n a, i g a z g a t ó S z e r k e s z t ő : T i n t a M a r i a n n N y o m d a i m u n k á k : P e t ő N y o m d a

3 Kedves Olvasó! Az évkönyv, melyet a kezében tart ebben az esztendőben, harmadik alkalommal jelenik meg önálló kiadványként. Megjelenése mindig ugyanazt jelenti: vége a tanévnek, egy időszak lezárult. Évkönyvünk évről évre egyre markánsabb külsővel jelenik meg, egyre több oldal szól rólunk. S ez nem bőbeszédű szerkesztőinknek köszönhető, hanem elsősorban annak, hogy egyre több az írni-való, több az iskolai esemény, változnak a programok, s egyre több a szereplő is a történetünkben. Ezek az írások visszaemlékeznek a mögöttünk álló tanévre, kiemelkedő eseményekre, értékekre, felejthetetlen napokra, emberekre. A képek által megörökített pillanatok megállítják az időt, felidézik az élményeket, barátokat, társakat, a küzdelmes, mégis igazi diákéletet. Talán nem olyan izgalmas történetek ezek, mint amilyenek bulvárja sokakat elkápráztat, de rólunk szól, s így minden MIOK-os diáknak szép emlék marad. Ha a korábbi években jellemezni kellett a MIOK-ot, azt mondtuk, a legtalálóbb vonása: az egyetlen állandósága a folytonos változás, megújulás. A es tanév is akár az előzőek a változások éve volt. Az előző tanév utolsó hónapjában vettem át a korábbi igazgatótól, Dobai Szabolcstól az iskola vezetését, ő azóta is mint fenntartó gondoskodik rólunk. Ez a váltás nem csak a mi életünkben 3

4 jelentett gyökeres fordulatot, hanem az iskola életében is. Önálló működésünk 2. évét kezdtük meg így, s a ránk váró munka óriási erőfeszítéseket kívánt, aminek gyümölcse a tanév végére beérni látszik. Csak néhány újdonság, melyekről bővebb leírást is kaphat a Kedves Olvasó a továbbiakban: 2009 szeptemberében indult először szakközépiskolai osztályunk nyelvi előkészítővel, 25 fős lelkes - színes kis csapat. Átadtuk első Tanboltunkat a Martin-kertvárosi iskolarészünkben, első tornaszobánkat a Meggyesalja úti épületben, megrendeztük első színházi délutánunkat. Először avatott szalagot a 12. évfolyam informatika és kereskedő osztálya, s az iskola történetében először nekik rendeztünk ballagási ünnepséget. Befejezi iskolai tanulmányait első érettségiző osztályunk, az esti tagozatos 12.EG osztály. Ebben a vizsgaidőszakban először minden vizsgázó csoport az új OKJ szerinti moduláris rendszerű szakmai képesítését szerzi tehát az ELSŐK éve volt, s az elsőket sosem felejtik el. Emlékük méltó megőrzésében segít ez az évkönyv, melyet sok szeretettel ajánlok figyelmükbe! Pócsik Julianna igazgató 4

5 A 2009/2010-es tanév eseményei Szokás szerint Újdonságok a tanévben Fókuszban az idegen nyelv Szakmai programok az érettségi utáni szakképzésben Kulturális programok Versenyek, vetélkedők 5

6 A 2009/2010-es tanév eseményei Nagy őszi sziklamászás Szeptember 22-én a megszokott tanulás helyett egy izgalmasabb nap várt ránk: túráztunk és sziklát másztunk. A túra nagyon jó volt, na meg fárasztó is. Mindig lemaradtunk a csoporttól, mert néhány társunk (na igen, a lányok) nem bírtak jönni. De nem számított a tempó, így is odaértünk. Ezután jött a kirándulásunk legjobb része, a sziklamászás, ami nagyon izgalmas volt. A Felső Hámorban található mászófalra próbáltunk felkapaszkodni. Majdnem mindenki mászott, akik nem, azok biztosan megbánták. Remélem, lesz jövőre is ilyen kirándulás, mindenkinek ajánlom. Javaslom, hogy a sziklamászást is mindenki próbálja meg, mert nagyon jó (ez a tanárokra is vonatkozik). A nap végén gyalog mentünk a Majális-parkhoz, ahol buszra szállva hazafelé vettük az irányt. Nagyon elfáradtunk, de mindenkinek jól esett a mozgás. Harangi Viktor 9. NYEK 6

7 Szokás szerint MIOK Mikulás Iskolánkba december 3-án ismét ellátogatott a Mikulás, aki osztályról osztályra járt a krampuszaival. Tarsolyában finom csokoládékat hozott a jó diákoknak, míg a krampuszok virgácsokkal "kedveskedtek" a rosszabbaknak. Persze a diákok csak akkor kaphattak csokoládét, ha énekeltek egy szépen szóló dalt a Télapónak. Sokunk örömére (de főképp a Télapóéra) sok osztály énekelt. Sajnos azonban volt olyan csapat is, mely kicsit kérette magát. Azonban nem csak az énekért látogatott el hozzánk a Télapó, hanem a kívánságok teljesítése miatt is. Minden osztály kívánt valami szépet, volt ahol a tanár is kért valamit (pl. egy jobban tanuló osztályt!) vagy éppenséggel a Télapó ölébe ült. Nagyon reméljük, hogy a kívánságok teljesülni is fognak és jövőre is ellátogat hozzánk a Mikulás bácsi a krampuszaival. Gábor Krisztina 11.G 7

8 A 2009/2010-es tanév eseményei Óévbúcsúztató nap Az év utolsó napján az emberek vidám mulatsággal, tánccal, zenével, pezsgővel búcsúztatják az óévet. Így van ez minden esztendőben. De mi már korábban, az év utolsó tanítási napján búcsút intünk neki: játékkal, zenével, vidám filmekkel, finomabbnál finomabb teákkal. És ez is így van minden esztendőben. A mi kis előszilveszterünk idén december 22- ére esett. Osztályaink most is, mint mindig, nagyon kitettek magukért, s a választható programok színes kavalkádját varázsolták az iskolánkba erre a napra. Volt itt minden, mi a tanulásban megfáradt gyermekléleknek ingere, de legfőképpen sok-sok játék: csocsó, pingpong a sportosabbaknak, társas az ücsörgősöknek, póker a jó színészeknek és persze az elmaradhatatlan hálózati játékok a kalandvágyóknak. Aki pedig egyik kategóriába sem tudta besorolni magát a fentiek közül, az megnézhetett egy jó kis filmet, lazíthatott valamelyik teaházban vagy tombolhatott a karaoke bajnokaival. Sőt mert egy MIOK-os mindenre gondol, a reggeli rohanásban kissé zilálttá vált hajkorona, elfelejtett smink problémáját is pillanatok alatt rendbe hozták a Hajmeresztő szalonban. 8

9 Szokás szerint Egy szó, mint száz: remekül éreztük magunkat. Mi mást is kívánhattunk volna az újévre, mint hogy 2010-ben is legyen majd ilyen vidám, színes óévbúcsúztató napunk. Tinta Mariann tanár 9

10 A 2009/2010-es tanév eseményei A legjobb orvosság a bajok ellen... szeretetteli December 21- én mint kis angyalkák léptünk be a GYEK életébe. Akkor jöttem rá, hogy az a gondolat, amellyel adni indultunk szeretetteli életet és kapcsolatot teremtett. Adni indultunk és úgy gondolom mégis mi kaptuk a legtöbbet. Rengeteg hálát és szeretetet ajándékoztak nekünk. És ami a világon a legtöbbet ért abban a pillanatban, az a mosoly, amit a gyerekek arcára csaltunk. Ez a piciny mosoly gazdagabbá tett minket. Bár csak egy pillanatig élt, de mégis örökre megmarad. Ez napfény a csüggedőnek, világosság a szomorkodónak és a legjobb orvosság a bajok ellen. Mindenkinek adok egy jó tanácsot, csupán négy szó, mégis a világot jelenti: Mosolyogj másokra és segíts rajtuk! Gönczi Katalin 13.LÜ 10

11 Szokás szerint Igazi hősök voltatok! A MIOK-ban évek óta kétszer szervezünk a Magyar Vöröskereszttel közösen véradást: ősszel és tavasszal. Legnagyobb örömünkre mindig vannak lelkes véradók, de idén március 5-én csúcsot döntöttünk. Soha ilyen hamar nem gyűlt még össze a megfelelő létszám az adott napra, sőt tanulóink túl is szárnyalták a vártakat. Köszönet illet minden egyes diákot és tanárt, aki ezen a napon hőshöz méltóan ténylegesen vérét adta az arra rászoruló ismeretlenekért. Orbán Boglárka tanár, szervező 11

12 A 2009/2010-es tanév eseményei Ünnepi pillanatok a 2009/2010-es tanévben Nincsen tanév ünnepek, megemlékezések nélkül. Hála lelkes diákjainknak, idén is színvonalas, az alkalomhoz méltó műsorokkal idézhettük meg egy-egy ünnep szellemét. Megemlékezés az 1956-os eseményekről Szereplők: Bagi Roland Richárd (9. NYEK), Bereznay Felícia (10. A), Gönczi Katalin (13. LÜ), Gulya Fruzsina (9. NYEK), Harangi Viktor (9.NYEK), Hrustinszki Nóra (9. NYEK), Juhász Beatrix (9.NYEK), Kolláth Viktória (9.NYEK), Mida Mariann (9. NYEK), Szlavenka Mónika (9. NYEK) Rendezte: Tinta Mariann Szalagavató ünnepség Szereplők: Minkó Nikolett (11.G), Kállai Anett (11.G), Gábor Krisztina (11.G), Neubauer Nikolett (11.G), Gönczi Katalin (13.LÜ) Rendezte: Tinta Mariann Karácsonyi ünnepség Szereplők: Rendezte: Bereznay Felícia (10.A), Gábor Krisztina (11.G), Gönczi Katalin (13.LÜ), Neubauer Nikolett (11.G), Dudás Attiláné és Tinta Mariann 12

13 Szokás szerint Megemlékezés az 1848/49-es eseményekről Szereplők: Csonka Tamara (11.G), Gábor Krisztina (11.G), Gönczi Katalin (13.LÜ), Kállai Anett (11.G), Neubauer Nikolett (11.G) Rendezte: Dudás Attiláné Ballagási ünnepség Szereplők: Bagi Roland (9.NYEK), Bencze Nóra (11.R), Bereznay Felícia (10.A), Fekete Ádám (13.LÜ), Gábor Krisztina (11.G), Gönczi Katalin (13.LÜ), Gulya Fruzsina (9.NYEK), Hrustinszky Nóra (9.NYEK), Juhász Beatrix (9.NYEK), Kozma Zsuzsanna (9.NYEK), Neubauer Nikolett (11.G), Rácz Emese (11.R), Révész Roland (9.NYEK), Szántai Viktória (9.A), Takács Anita (9.NYEK), Torhány Imre (11.I), Tóth Richárd (11.I), Zsebesi Klaudia (11.G), Zsíros Borbála (11.R) Rendezte: Tinta Mariann Pedagógus napi ünnepség Szereplők: Gábor Krisztina (11.G), Jakab Ádám (11.G), Kissné Bárány Kitti (11.G), Neubauer Nikolett (11.G), Zsebesi Klaudia (11.G) Rendezte: Dudás Attiláné Valamennyi ünnepség technikai hátterét Kapros Károly biztosította. 13

14 A 2009/2010-es tanév eseményei Tanbolt a Forgács utcai épületünkben A es tanévben nagy segítséget kaptak kereskedő tanulóink. Az iskola vezetőjének kezdeményezésére tanbolt került kialakításra a Forgács utcai épület eddig ki nem használt részén. A folyosóból leválasztott területet Igazgató Asszony vezetésével, kétkezi munkájával és néhány diák segítségével sikerült úgy átalakítani és berendezni, hogy megkönnyítse az osztályban szakmai tantárgyakat tanító tanárok munkáját és a diákok fejlődését. A tanboltban megtartott órák kiválóan helyettesítik az igazi boltok látogatását, és nagyon sok időt takarítanak meg mind a tanároknak, mind a diákoknak. Molnár Gábor tanár 14

15 Újdonságok a tanévben 15

16 A 2009/2010-es tanév eseményei Megújult a tornaszoba Iskolánkban mindig problémát jelentett a téli testnevelés órák megtartása. Ettől az évtől kezdve azonban megváltozott a helyzet. A DSE tagsági díjakból befolyt összegből, Igazgató Asszony kezdeményezésére, megkezdtük a tornaszoba kialakítását. Sajnos a helyiség nem túl nagy, de a rendelkezésre álló területet igyekszünk a legoptimálisabban kihasználni. Televízió és DVD lejátszó segítségével lehetővé vált, hogy mindenféle zenés mozgásformát kipróbáljanak a diákok profi aerobikosok (Béres Alexandra, Rubin Réka stb.) vezetésével. A bordásfal, a szobakerékpár, a LEG MAGIC, a haspad és még néhány eszköz remek lehetőséget biztosít a mozogni vágyók számára, hogy csökkenjen a karácsonyi zsírpárna és feszesebb, izmosabb legyen a test a nyári időszakra. A mostani eszközök elsősorban a lányok vonalait alakítják, de szeretnénk a jövőben különböző erősítő berendezéseket, súlyzókat is beszerezni, hogy a fiúk is fejleszthessék (most sem satnya ) izomzatukat. Molnár Gábor tanár 16

17 Újdonságok a tanévben Ballag már a vén diák Különleges év volt ez számunkra: várakozással, kihívásokkal, izgalmakkal és emelkedett pillanatokkal teli. Egy olyan tanév, mely sok újdonságot hozott az életünkbe, köztük egy olyat is, melyre már 4 éve vártunk: az első igazi középiskolai évfolyam-búcsúztatás örömét és nagy feladatát. Örömöt, hiszen a 2009/2010-es tanévben első alkalommal adatott meg számunkra, hogy egy olyan végzős szakiskolai évfolyamot ünnepeljünk, mely a kezdetektől iskolánk kötelékeiben formálódott. És feladatot: méltó módon búcsúztatni az utolsó tanévét itt töltő két osztályt, emlékezetessé tenni a készülődés és a ballagás pillanatait. Szeptemberben tehát végre kimondatott az addig csak némán fel-felsejlő gondolat, és mi nekigyürkőztünk a feladatnak. Abban a pillanatban a tanári kar számára kezdetét vette a beavatás abba a misztikumba, amit ballagásnak nevezünk. S a kezdeti bizonytalanság lassan-lassan határozott elképzeléssé alakult. Megszületett a szalagavató ünnepség erős kontúrvonalakkal megrajzolt látomása, ami aztán néhány gimnazista és egy logisztikus tanuló közreműködésével valósággá is vált. A szalagot avató két osztály maga is készült 17

18 A 2009/2010-es tanév eseményei egy-egy produkcióval erre a jeles alkalomra. Egy szóval: megcsináltuk és a siker sem maradt el. Az első próbát tehát kiálltuk, de a nagyja még csak ekkor következett. Fénykép, tabló, meghívó, ballagási próbák. jaj, csak minden meglegyen! És lassan, de biztosan minden a helyére került: a meghívók a rokonokhoz, a fényképek a tablókra, a tablók a kirakatba. S mivel a ballagás előtti utolsó napokban eljárt esőriogató tánc is hatásosnak bizonyult, az ünnepség a Forgács utcai épületünk udvarán kapott helyet, gyönyörű, kertvárosi környezetben. Felejthetetlen élmény volt! Azon a napon mindannyian diákok, tanárok és szülők közösen éltük meg a soha meg nem ismételhető alkalom varázsát. Egy szóval: ezt is megcsináltuk és a siker ezúttal sem maradt el! A munkát immár magunk mögött hagytuk, s örömmel gondolunk arra, hogy valami olyat vittünk véghez, ami túlmutat ezen a tanéven: megteremtettük intézményünk ballagási hagyományát. Ennek jegyében útjára indítottuk iskolánk vándorbotját, melyet ma már két selyemszalag díszít: a es évfolyam informatikus és kereskedő szakirányon lévő osztályainak szalagja. Ez a bot évről évre gazdagodva őrzi majd minden egykori tanulónk emlékét. De az 18

19 Újdonságok a tanévben első helyen mindig az idén elbúcsúztatott két osztály szalagja lobog majd. Tinta Mariann tanár 19

20 A 2009/2010-es tanév eseményei Szalagavató képekben 20

21 Újdonságok a tanévben B a l l a g á s k é p e k b e n 21

22 A 2009/2010-es tanév eseményei A kitartás meghozza gyümölcsét! A miskolci MIOK Gimnázium és Szakképző Iskola életében történelmi pillanatokat jelent az EG/12, az első esti tagozaton végző gimnáziumi osztály érettségije. A nagy létszámmal induló évfolyam maradék maroknyi csapatát belső szóhasználatuk szerint a kemény magot dicséri a tény, hogy évkönyvünk megjelenésekor az írásbeli vizsgákon túl, félúton vannak az érettségi bizonyítványért folytatott küzdelemben. Megfogyva bár, de törve nem.. " írhatnák ki mottóul, hiszen szinte ők maguk se hitték, hogy ezernyi probléma ellenére, többen sok évnyi kihagyás után visszaülve az iskolapadba elérnek idáig. Sokszor egymást biztatva, segítve, erőszakkal is itt marasztalva, szívós akarással haladtak előre. Néha kacagva, néha könnyek között. A fényképen félmosollyal, fáradtan, de büszkén áll a végzős osztály. Az én osztályom. Büszke vagyok rájuk, és nagyon szurkolok a sikerért! Csak így tovább! Hajrá EG/12! Ládi Éva osztályfőnök 22

23 Újdonságok a tanévben 23

24 A 2009/2010-es tanév eseményei Isten hozott, 9. NYEK! Az idei tanév számos újdonsága közé tartozik 25 szorgos kéz, az ezekhez tartozó 25 csillogó szempár: 25 kedves, nyitott, érdeklődő fiatal a 9. NYEK. De nem pusztán azért nevezhetőek ők újdonságnak, mert idén kezdték nálunk középiskolás éveiket, hanem azért is és főleg azért, mert velük és általuk kelt hódító útjára iskolánk új képzése: a nyelvi előkészítő évfolyammal induló szakközépiskolai oktatás. NYEK-eseink igen magas óraszámban tanulják az általuk választott idegen nyelvet. A nyelvtani és kommunikációs ismeretek elsajátíttatása mellett tanáraik nagy gondot fordítanak az érintett nyelvterületek földrajzi, idegenforgalmi és kulturális jellemzőinek bemutatására is. Sőt mivel sem e diákok, sem nyelvtanáraink nem ismernek lehetetlent, időnként idevarázsolnak nekünk egy-egy tradicionális ünnepet: egy vidám sörfesztivált vagy épp egy szellemes, tökfaragós halloween partyt. Rendezvényeik az iskola minden tanulóját csalogatják, a recept pedig egyszerű: hallgass meg, hogy okosodj, majd ülj mellém és szórakozz! Lássuk hát, hányszor is alkalmaztuk ezt a receptet idén: fókuszban az idegen nyelv! 24

25 Fókuszban az idegen nyelv Jelentés az első Mini sörfesztiválról Mi, 9. nyelvi előkészítősök nemcsak nyelvet tanulunk, hanem az adott nyelvterület kultúrájával is megismerkedünk, ezért adatott a feladat az osztály németes felének, hogy varázsolja ide a németek egyik legnagyobb ünnepét, az Oktoberfestet. Az esemény előkészületeibe rengeteg munkát fektettünk. A feladat nem volt egyszerű, kérdéses volt, hogy mit és hogyan csináljunk, de végül megoldottuk. Így szeptember 28-án megrendeztük a Mini sörfesztivált, amin részt vehetett minden német nyelvet tanuló diák és persze a tanárok is. Ezzel a lehetőséggel sokan éltek is, például az iskola igazgatónője, a 9. NYEK osztályfőnöke és a 14. ISZM. A résztvevők előadásokat láthattak Németország nevezetességeiről, a német sörkultúráról, hogy mi is az a német sörfesztivál, miért és mióta létezik, kipróbálhatták a sörcsúszdát (ami annyit foglal magába, hogy valamilyen sós apróságot esznek, hogy jobban csússzon a sör). Ez utóbbira is szükség volt, ugyanis mindenki, aki jelen volt, alkoholmentes sört ihatott. Ezután a jelenlévők a németek egyik közkedvelt ételét, a főtt virslit fogyasztották. 25

26 A 2009/2010-es tanév eseményei Miután már ettünk, ittunk s nagyon jókedvű volt a társaság, sramli zenét hallgattunk, melyet aztán meg is tanultunk és vidáman énekeltünk. Bagi Roland 9. NYEK 26

27 Fókuszban az idegen nyelv Halloween Party Édességet vagy megviccelünk! valahogy így szól magyarul a több mint 2000 éves hagyományokra visszatekintő ünnep jelmondata, melyet már több éve nálunk, Magyarországon is megünnepelnek. Ez a nap, október 31-e, a partyk és ijesztő jelmezek kavalkádja, mellyel annak idején a gonosz szellemeket akarták már a kelták is elijeszteni és hát ha ez így van, ebből a MIOK diákjai sem maradhatnak ki. A nyelvi előkészítő osztály (NYEK) szervezésében töklámpás faragó versenyen és hagyományőrző vetélkedőn mérhették össze szelleműző erejüket a diákok. Úgy tűnt, hogy mindenkit a győzelem titkos szelleme hajtott, mert igen nagy lelkesedéssel fenték késeiket a lámpás kifaragása előtt. A vetélkedőn több feladatban is bizonyíthatták leleményességüket a csapattagok. A legviccesebbnek az almaevő verseny bizonyult, aminek lényege az volt, hogy a levegőben lógó almát kellett minél rövidebb idő alatt elfogyasztani, persze anélkül, hogy kézzel megérinthették volna azt a játékosok. Nem kevésbé okozott fejfájást a puzzle kirakása sem vagy a cukik kosárba dobálása mindössze egy perc alatt. Aki megéhezett, puszedlit kapott, szomjúságát pedig 27

28 A 2009/2010-es tanév eseményei vérszörpivel olthatta.szóval mindenki nagyon jól érezte magát. Csapataikért izguló, felszabadult diáksereg kacagása töltötte be az iskola falait. Az elkészült töklámpások még napokig büszkén díszítették az iskola bejáratát, mosolyt csalva a járókelők arcára. Ez tök jó buli volt hallatszott a folyosón, Happy Halloween mindenkinek! Monostory Judit angoltanár 28

29 Fókuszban az idegen nyelv Adventi NYEK-party én kis csapatunk, a 9. nyelvi előkészítős osztály német nyelvi csoportja, karácsony közeledtével adventi partyt tartott. Már hetekkel korábban elkezdtük a felkészülést, hisz ez az esemény nem csak a szórakozásról szólt, hanem komoly munka is várt ránk. Azt kaptuk feladatul, hogy tartsunk beszámolót a németországi karácsonyi hagyományokról, az adventi vásárokról. A partyt az iskolánkban, a 101. teremben tartottuk, ahová eljöhetett minden német nyelvet tanuló diák és persze az érdeklődő tanárok is. Sokan éltek is ezzel a lehetőséggel, s nem is bánták meg, hiszen élvezhették a puncs kellemes ízét, szívhez szóló német karácsonyi dalokat tanultak, finom bejglit ettek, megtanultak gyöngyből hópihét készíteni (ami remek karácsonyfadíszként tud szolgálni) s mindeközben német nevezetességekről láthattak, hallhattak előadásokat. Ünnepségünk sikeréhez a csoport minden tagja hozzájárult. Mida Mariann a stuttgarti, Gulya Fruzsina a hamburgi, Kolláth Viktória a müncheni, Fige Nikolett a berlini, Barta Dorina a nürnbergi, Szlavenka Mónika a bécsi, Varga Dávid pedig a frankfurti adventről tartott előadást. Kissné 29

30 A 2009/2010-es tanév eseményei Oravecz Anikó tanárnő útmutatása mellett belekóstolhattunk a gyöngyfűzésbe is. S mindezt egy karácsonyi hangulatba öltöztetett teremben tehettük, e környezet megteremtéséért jómagam vállaltam a felelősséget. Ez az adventi NYEK-party nem jöhetett volna létre, ha nincs Szanyi Ildikó és Kissné Oravecz Anikó tanárnő köszönet érte! Bagi Roland Richárd 9. NYEK 30

31 Fókuszban az idegen nyelv Kulturális kavalkád avagy Honnan jött a cserediák? Rendkívül izgalmas dolog egy másik embert megismerni, s különösen az, ha az illető egy másik országból érkezett, egy másik nemzet tagja, egy másik kultúra képviselője. Ebben a tanévben többször is lehetőségünk nyílt erre, hiszen 3 külföldi cserediákot is vendégül láthattunk az AIESEC program segítségével. Az AIESEC több mint 4500 diák és friss diplomás fiatal számára teszi lehetővé, hogy a Szakmai Gyakorlatcsere Program során egy másik országban éljen és dolgozzon. Ez Magyarországon, helyi viszonylatban több, mint 300 tagot jelent, akik az ország 11 különböző egyeteméről és főiskolájáról származnak. Egy csapatként dolgoznak együtt azért, hogy évente egy 120 vezetői pozíciót kínáló csapatot hozzanak létre, és további 150 kimenő és bejövő gyakornoknak adjanak lehetőséget arra, hogy multinacionális, kulturális sokféleséggel telített munkaés élettapasztalatot szerezzenek hazájukban, illetve más tagországok egyikében. Idén Medea, Juraj és Sarah volt vendégünk, és a sornak reményeink szerint nincs vége, hiszen a program jövőre folytatódik. 31

32 A 2009/2010-es tanév eseményei Medea Sharikadze Grúziából Medea egy fiatal grúziai ösztöndíjas gyakornok, akit másfél hónapon keresztül láttunk vendégül iskolánkban. Ez idő alatt előadásokat tartott hazájáról, kultúrájáról angol nyelven. Bemutatta nekünk Grúziát, ami számomra nagyon lebilincselő volt. A legjobban a barlangvárosról szóló elbeszélése tetszett, melyet a szerzetesek saját kezükkel vájtak ki. De hasonlóan érdekes volt megismerkedni legalábbis látásból és hallásból a grúz gasztronómiával. Medea minden óráját angolul tartotta, mivel magyar nyelven sajnos nem tudott. Mi azonban megtanítottunk neki pár szót (pl.: Jó napot kívánok!, köszönöm és még sok kis szót, kifejezést). Itt tartózkodása alatt volt alkalmam kötetlenül is beszélgetni vele. Elmondása szerint jól érezte magát nálunk és nagyon tetszett neki a mi kis Miskolc városunk. 32 Révész Roland 9. NYEK

33 Fókuszban az idegen nyelv Juraj Cserei Szlovákiából Épphogy elbúcsúztunk a kedves grúz lánytól, Medeától, az AIESEC programnak köszönhetően hamarosan újabb vendég érkezett iskolánkba ezúttal Szlovákiából. Juraj, a 24 éves kassai cserediák 6 hetet töltött nálunk, s ez idő alatt ő is érdekes előadásokat tartott hazájáról, a szlovák konyháról, történelmi kérdésekről, sőt még az ufókról is. Juraj jelenleg Kassán végzi tanulmányait végzős egyetemistaként, így került bele az ösztöndíjprogramba, melynek révén ellátogathatott hazánkba, közelebbről Miskolcra. Kellemesen érezte magát iskolánk vendégeként, szívesen visszalátogatna még Magyarországra, de mint mondta szeretne még eljutni Skandináviába, Ausztráliába és az egzotikus országok is vonzzák őt. Juraj ugyan magyar származású, de ő maga sajnos már nem tud magyarul, csak néhány szót. Így hát, míg ő az angoltudásunkat fejlesztette, mi igyekeztünk bővíteni az ő magyar szókincsét. 33

34 A 2009/2010-es tanév eseményei Hamar elrepült ez a kis idő, amit köztünk töltött, személyében egy újabb érdekes embert s általa egy újabb kultúrát ismerhettünk meg. Juraj december 25-én hazautazott Kassára. Mindig egy kis szomorúság fog el minket, mikor búcsúznunk kell az aktuális vendégünktől, de ezt az érzést később felváltja a kíváncsiság és az izgalom, hiszen az AIESEC program folytatódik. Révész Roland, 9.NYEK Tinta Mariann, tanár Sarah Wang Tajvanból És hamarosan megérkezett újabb vendégünk, egy egyetemista lány. Sarah Wang Tajvanból jött az AIESEC segítségével. Sarah jelenleg egyetemi hallgató Tajpejben. Angoltanár szeretne lenni, hiszen mindig is könnyen ment neki ez a nyelv. Medeahoz és Jurajhoz hasonlóan ő is prezentációkat tartott nekünk. Ezek során bemutatta a tajvani ételeket, kultúrát és persze megtudhattunk tőle még sok más érdekességet is a 34

35 Fókuszban az idegen nyelv hazájával kapcsolatban. Igaz ugyan, hogy az első két hétben honvágya volt, de megszerette hazánkat. Szeretne eljutni még Franciaországba és Hollandiába, de szívesen visszajönne Magyarországra is. S persze az általa legjobban megismert magyar város, Miskolc is tetszett neki. Az utolsó napon a Diósgyőri várat is meglátogatta Gyarmati Judit tanárnő idegenvezetésével. Véleménye szerint a miskolci emberek nagyon kedvesek attól függetlenül, hogy nem nagyon tudnak angolul. Itt tartózkodása éppen egy időre esett Gerry Miller szokásos látogatásával, így részt vett az ír költő tiszteletére rendezett versenyen is. Összességében Sarah imádott itt lenni! Minket, MIOK-os tanulókat és tanárokat pedig aranyosnak, barátságosnak tart. Hiányozni fog neki az itt eltöltött idő. Nekünk is. Kozma Zsuzsanna és Révész Roland, 9. NYEK 35

36 A 2009/2010-es tanév eseményei Global Village Világfalu Vajon mit is jelenthet ez, a már önmagában is ellentmondásos, összetett szó? Egy falu, melyben ott az egész világ? Egy világ, mely elfér egy falunyi helyen? Tulajdonképpen igen. A falunak a Miskolci Egyetem adott otthont az AIESEC világszervezet miskolci központjának szervezésében október elején. A miskolci szervezet, mely több magyarországi központtal együttesen szervezi a magyar hallgatók külföldi tapasztalatszerzését, kiemelkedő szerepet vállal a nemzetek közötti összefogásban. Fontos lépésnek tartotta a VILÁGFALU megszervezését, mely szimbolizálta a nemzetek közötti különbséget, a tökéletes harmóniát, intelligens együttműködést egy falunyi, illetve annál jóval kisebb helyen. A világfalu résztvevői több szerepet is betölthettek; vendégül látták az érdeklődőket, nemzeti ételkülönlegességekkel várták a vendégeket, kulturális nagykövetként mutatták be kultúrájukat, hagyományaikat. Megízlelhettük a törökök mézédes nyalánkságait, az ausztrálok meglehetősen érdekes vajkrémét, amitől mindenkinek kikerekedett a szeme és elgörbült a szája. Ugyanakkor boldogan nyugtáztuk, hogy ezen a tapasztalaton is túljutottunk, és legközelebb tudni fogjuk, mi az, amit Ausztráliában biztosan nem szabad enni. 36

37 Fókuszban az idegen nyelv Figyelemmel kísérhettük Kína, Japán, Lengyelország, Ukrajna, Grúzia történelmét és látványosságait. A házigazdák kitettek magukért, de a MIOK-os diákok is. Szinte minden iskolát meghívtak a rendezvényre, de büszkén kijelenthetjük, hogy csak a MIOK-os kíváncsiskodó szemek és szájak pásztázták az asztalokat. Részt vettek a 13.MR, 13.LÜ, 11.G diákjai és végül, de nem utolsó sorban néhány tanár. Diákjaink pozitív és hasznos tapasztalatokkal térhettek haza, gyakorolhatták a nyelvet, bátorságukért pedig szuvenírt is kaphattak. A falu célja kulturális látószögünk kiszélesítése, nemzetek nyugodt együttélésének bemutatása és persze a nyelvgyakorlás volt. Egy faluba belefért az egész világ. A külföldi hallgatók egy célt, az AIESEC célját és feladatát szentesítették, ami nem más, mint a világbéke! Ti lehettek a következők, akik részt vehettek egy ilyen nemzetközi ösztöndíjprogramban. Használjátok ki ezt a világraszóló élményt! Ne felejtsük el, hogy a falut színesítette Magyarország is. Magyarországot pedig, Titeket, kedves Olvasók, a MIOK GISZIM diákjai képviseltek. Gyarmati Judit angoltanár 37

38 A 2009/2010-es tanév eseményei Gerry Miller ismét nálunk Nagy örömünkre ebben az évben is sikerült Gerry Millernek időt szakítania arra, hogy iskolánkban látogatást tegyen. Sokan nem is sejtik, milyen nagynevű ember is Ő hazájában, Észak-Írországban, és mostanra már azokban az országokban is, ahol rendszeresen megfordul. Nem csak neves írót köszönthetünk személyében, hanem egy olyan szervezet alapító tagját, mely békét és szeretetet szeretne Írországban. Ki ne hallott volna a keserű és sokszor véres harcokról, melyek már évek óta feldúlják Belfast és más városok békéjét. Az Emberek a Békéért (The Peace People) szervezet létrejöttével egy jobb jövő várhat a fiatalokra, öldöklés és vérontás nélkül. Gerry ez évi látogatása már hetekkel érkezése előtt nagy lázba hozta mind a diákokat, mind az érintett tanárokat. Sajnos tudtuk, hogy ez alkalommal csak két napot tartózkodik Miskolcon, ezért mindent megtettünk azért, hogy emlékezetes legyen számára ez a látogatás. Írországgal kapcsolatos versenyt 38

39 Fókuszban az idegen nyelv szerveztünk itt tartózkodása első napjára, melynek fő szervezője Gyarmati Judit tanárnő volt, szorgos segítői pedig Séra Orsolya és jómagam. Nagy gondossággal készítettük elő a feladatokat. Mindenki izgatottan készült, a diákok szorgalmasan tanulmányozták Írországot, prezentációt készítettek, mindent megtettek azért, hogy felejthetetlen élmény legyen ez a verseny. A megnyitón a zsűri tagjai és Pócsik Julianna igazgatóasszony is köszöntötte a verseny résztvevőit, kívánt sok szerencsét és jó szórakozást. A csapatok lelkesen vágtak bele a feladatokba, fantasztikus prezentációikkal lenyűgözték a zsűri tagjait, akik ezt természetesen megfelelő pontszámokkal jutalmazták. Gerry és tajvani vendégünk, Sarah előadással készültek, melyek után kérdésekkel lehetett bizonyítani, mennyit is sikerült megjegyezni az előadásokból. A legizgalmasabb versenyszámnak a kirakós bizonyult, ahol szemfülesen először meg is kellett találni a feladatot, majd minél gyorsabban megfejteni a kirakóson található ír nevezetességet. Szomjunkat teával, éhségünket pizzával és apró sütikkel oltottuk a szünetben, melyek felszolgálásában néhány kis lelkes 9.NYEK-es diák segített. A verseny végeredménye igen szoros lett, bár a díjkiosztásig még volt mit izgulnia a csapatoknak, 39

40 A 2009/2010-es tanév eseményei hisz az csak másnap történt meg. A díjakat Gyarmati Judit tanárnő és vendégünk, Gerry adta át a csapatoknak. A nyertes csapat a 13.LÜ Guinness nevű csapata lett, akik egy szabadon választott iskolaszüneti napot kaptak, valamint a Ferihegyi repülőtér látogatására nyertek egy utat. A második helyezett a 13. MR Fun Fairies nevű csapata lett, ők büféutalványt kaptak, illetve kis ír kabala figurákat, míg a harmadik helyet, csak egy pont lemaradással, a 11.G Irish Fairies nevű csapata nyerte. Ők egy finom tortát vehettek át Gerrytől. A többi csapat se ment haza üres kézzel, vendégünk gondoskodott kisebb ajándékokról, hogy felejthetetlen emlék maradjon a verseny mindenki számára. A díjkiosztás után Gerry verseskötetéből választottunk ki néhányat a legszebbek közül, és azokat értelmezték az érdeklődő diákok. Hogy dolgukat egy picit megkönnyítsük, Gyarmati Judit tanárnő magyarul is felolvasta a verseket. Igen kellemes hangulatban zajlott a délelőtt, a diákok nagy érdeklődést mutattak és próbáltak aktívan részt venni a versek elemzésében. Gyorsan telt el ez a két élményekben gazdag nap. Jövőre veled ugyanitt, Gerry! Monostory Judit angoltanár 40

VOLT EGYSZER EGY GÓLYABÁL. sok-sok tánccal....és a gólyaesküvel.

VOLT EGYSZER EGY GÓLYABÁL. sok-sok tánccal....és a gólyaesküvel. Jeles napok 113 VOLT EGYSZER EGY GÓLYABÁL énekléssel sok-sok tánccal...és a gólyaesküvel. 114 A szalagavatót minden évben nagy várakozás előzi meg, mind a diákok, mind a tanárok részéről. Így történt ez

Részletesebben

Erasmus+ Lengyelország

Erasmus+ Lengyelország Erasmus+ Lengyelország 2016.05.30.-2016.06.05. Hétfőn indultunk Lengyelországba vonattal, az út 8 óra hosszú volt. A vége felé mindenki unta már az ülést. Katowicénél át kellett szállni egy másik vonatra,

Részletesebben

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA Mi legyek, ha nagy leszek? pályaválasztási nyílt nap 2013. január 22. A program az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Nemzeti Együttműködési Alap és Civil Támogatások Igazgatósága támogatásával valósul meg.

Részletesebben

Erasmus+ Közoktatási dolgozók mobilitása 2014/2016. Beszámoló a pályázati program keretében október ig. tartó német nyelvi kurzusról

Erasmus+ Közoktatási dolgozók mobilitása 2014/2016. Beszámoló a pályázati program keretében október ig. tartó német nyelvi kurzusról Erasmus+ Közoktatási dolgozók mobilitása 2014/2016 Beszámoló a pályázati program keretében 2015. október 26-30-ig tartó német nyelvi kurzusról Egy hetes továbbképzésen vehettem részt az Erasmus+ pályázat

Részletesebben

Svájci tanulmányút. Basel

Svájci tanulmányút. Basel Svájci tanulmányút Basel A tanulmányúton öten vettünk részt; két tanár, Gál Anikó és Dékány István, valamint három diák: Annus Péter, Pászti Ferenc és én, Papp Zsolt. 2013. január 22-én hajnali 2 órakor

Részletesebben

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete Pályázati azonosító: TÁMOP-3.3.10.B-12-2013-0016. Továbbtanulás erősítő kezdeményezések támogatása pályázati felhívás keretében, Továbbtanulás erősítése a Móricz Zsigmond Iskolában. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A

Részletesebben

Török Fanni. 1. kép: Flash MOB

Török Fanni. 1. kép: Flash MOB Török Fanni A 2004-ben alapított díj másik díjazottja 2008-ban lett Medgyaszay-díjas. A középiskolai évek után ezek történtek vele: Érettségi után a Budapesti Gazdasági Főiskolára jelentkeztem a külkereskedelmi

Részletesebben

TÁMOP-3.1.4/08/ Kom petencia al apú oktatás, egyenl ő ho z záférés bevezet ése Hévíz k özoktatási ne vel ési intézm é nye ibe n.

TÁMOP-3.1.4/08/ Kom petencia al apú oktatás, egyenl ő ho z záférés bevezet ése Hévíz k özoktatási ne vel ési intézm é nye ibe n. A projekt címe: Belebújunk maskarába farsang - témahét A projekt fő célja: A farsangi ünnepkör szimbólumainak, az ünnepkör eredetének megismertetése mellett az adott témát a lehető legváltozatosabb szemszögből

Részletesebben

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ DÉR NAPOK RENDEZVÉNYSOROZAT Mottó: A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ Iskolánk 2003-ban vette fel Dér István festőművész (1937 1993) nevét. A település

Részletesebben

Művészetek hete. Reneszánsz. a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában

Művészetek hete. Reneszánsz. a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában Művészetek hete a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában Reneszánsz Iskolánkban október 1. és 5. között rendeztük meg a Művészetek hetét. A diákok és a tantestület tagjai ezáltal kicsit visszacsöppentek

Részletesebben

Beszámoló a 24 órás sportnapról:

Beszámoló a 24 órás sportnapról: Beszámoló a 24 órás sportnapról: A TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0236 számú pályázatunk iskolai hagyománnyá tehető eseményei között immár 2. alkalommal rendeztük meg a tanév vége előtti 24 órás sportnapot, amely

Részletesebben

Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában,

Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában, Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában, ama XII. ÁGOTA táborrul, mely tarttatott az jeles Szeged városában, azon vidám ifjak örömére!!! Az ÁGOTA Alapítvány (helyett) bemutatja (a 2

Részletesebben

.a Széchenyi iskoláról

.a Széchenyi iskoláról Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk

Részletesebben

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. Játsszunk együtt! 4. Kedves Nagycsoportos Óvodások! Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. A részvétel ingyenes!

Részletesebben

JuGáWi 7.A. Férfi Kézilabda Világbajnokság. Női Kézilabda Európa Bajnokság. Adventi műsor. Mit is ünnepelünk karácsonykor? Mikulás-buli az osztályban

JuGáWi 7.A. Férfi Kézilabda Világbajnokság. Női Kézilabda Európa Bajnokság. Adventi műsor. Mit is ünnepelünk karácsonykor? Mikulás-buli az osztályban JuGáWi 7.A 2010. december-2011. január Női Kézilabda Európa Bajnokság Amiről szó van az újságban: Rövidpályás Úszó Világbajnokság Férfi Kézilabda Világbajnokság Adventi műsor Mikulás-buli az osztályban

Részletesebben

Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola

Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola FELVÉTELI a 2015-2016-os tanévre TANDÍJ NINCS! Szakközépiskola Összesen 6 osztály 204 tanuló, ebből 2 osztály turizmus szakirány érettségi

Részletesebben

Beszámoló a sikeresen megvalósított Határtalanul! pályázatról

Beszámoló a sikeresen megvalósított Határtalanul! pályázatról Beszámoló a sikeresen megvalósított Határtalanul! pályázatról 2012 tavaszán két lelkes kolléganő Csapi Edit és Heisz Mónika megírta és megnyerte a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által kiírt pályázatot.

Részletesebben

Kálmánháza egy közel 2000 fős szép, virágos település. Szabolcs Szatmár Bereg megyében, Nyíregyházától 15 km-re fekszik. A településünk gyerekbarát,

Kálmánháza egy közel 2000 fős szép, virágos település. Szabolcs Szatmár Bereg megyében, Nyíregyházától 15 km-re fekszik. A településünk gyerekbarát, Kálmánháza egy közel 2000 fős szép, virágos település. Szabolcs Szatmár Bereg megyében, Nyíregyházától 15 km-re fekszik. A településünk gyerekbarát, óvoda, általános iskola, bölcsőde is működik. A szépen

Részletesebben

A Baross az Erasmus+ programjában

A Baross az Erasmus+ programjában A Baross az Erasmus+ programjában Mi is az Erasmus+ és hogyan kötődik az iskolánkhoz? Az Erasmus+ program az Európai Unió 2014-2020 között futó oktatási, képzési, ifjúsági és sport programja. Iskolánk

Részletesebben

b) utolsó tanítási nap június 15. péntek ballagás tanévzáró : június 20. szerda

b) utolsó tanítási nap június 15. péntek ballagás tanévzáró : június 20. szerda TANÉV RENDJE Tanítás nélküli munkanapok 1. szept.29. őszi nevelési értekezlet szépkorúak napja 2. dec.22. péntek ig. szünet 3. február 5. félévi értekezlet 4. ápr. 4. tavaszi nevelési ért. 5. ápr. 21.

Részletesebben

EFOP Érezd jól magad a bőrödben! Változatos tevékenységformák a Jászai Mari Általános Iskolában SZAKMAI BESZÁMOLÓ

EFOP Érezd jól magad a bőrödben! Változatos tevékenységformák a Jászai Mari Általános Iskolában SZAKMAI BESZÁMOLÓ 1 EFOP-1.3.9-17-2017-00011 Érezd jól magad a bőrödben! Változatos tevékenységformák a Jászai Mari Általános Iskolában SZAKMAI BESZÁMOLÓ Idegen nyelvi klub A megvalósítás időszaka: 2018. 02. 15.-2018. 05.

Részletesebben

Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai

Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Ebben a tanévben gyermekszervezetünk feladatait nagyrészt az Kultúra és művészetek köré tervezi.

Részletesebben

Az osztályfőnöki munkaközösség beszámolója a 2014/2015-öss tanév I. félévi munkájáról

Az osztályfőnöki munkaközösség beszámolója a 2014/2015-öss tanév I. félévi munkájáról Az osztályfőnöki munkaközösség beszámolója a 2014/2015-öss tanév I. félévi munkájáról Első féléves munkánkat a Pedagógiai Programunkkal összhangban, a munkatervben meghatározott feladatok alapján végeztük.

Részletesebben

A megyei angol szavalóversenyen Fehér Anna (8/7) első helyezést ért el. ( felkészítő tanár : Medvéné Kendi Tímea )

A megyei angol szavalóversenyen Fehér Anna (8/7) első helyezést ért el. ( felkészítő tanár : Medvéné Kendi Tímea ) Idegen nyelvek oktatásának szerepe és eredményessége Az elmúlt évtizedben a nyelvtudás társadalmi értéke radikálisan megváltozott. A használható nyelvtudás számos területen a munkahely megszerzésének és

Részletesebben

Szabóné Tóth Judit: Ballagó diákok búcsúzója. Pöttöm kis elsősként - hátunkon nagy táska - félve és ámulva léptünk az iskolába.

Szabóné Tóth Judit: Ballagó diákok búcsúzója. Pöttöm kis elsősként - hátunkon nagy táska - félve és ámulva léptünk az iskolába. Szabóné Tóth Judit: Ballagó diákok búcsúzója Pöttöm kis elsősként - hátunkon nagy táska - félve és ámulva léptünk az iskolába. A tanító néni kedves mosolya bátorított minket, az első "o" betűnél még ő

Részletesebben

Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában

Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában 2016. június elején került sor a Nagymágocsi Hunyadi János és a Vásárosnaményi Petőfi Sándor Általános Iskola tanulmányi kirándulására a Határtalanul program

Részletesebben

ISKOLAI ÉLET. Merítés! Iskolai programajánló: J A N U Á R

ISKOLAI ÉLET. Merítés! Iskolai programajánló: J A N U Á R 2015/2016 3. évfolyam 4. szám Merítés E ö t v ö s J ó z s e f E v a n g é l i k u s G i m n á z i u m é s E g é s z s é g ü g y i S z a k k ö z é p i s k o l a Hírlevél, 2015. december K e d v e s O l

Részletesebben

Kirándulás a Felvidéki bányavárosokba és a Szepességbe

Kirándulás a Felvidéki bányavárosokba és a Szepességbe Kirándulás a Felvidéki bányavárosokba és a Szepességbe Felvidéki kirándulásunk az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával jött létre. A kirándulást hosszas előkészítő munka előzte meg, amiben tanáraink

Részletesebben

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken)

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken) Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken) A tények: Időpont: 2012. október 10 13. Helyszínek, látnivalók, programok: Dachau: koncentrációs tábor megtekintése Strasbourg: angolosok: részvétel

Részletesebben

Határtalanul program Erdély május 3-6.

Határtalanul program Erdély május 3-6. Határtalanul program Erdély 2017. május 3-6. Május harmadikától hatodikáig Erdélyben jártunk. Mindenki nagyon várta a kirándulást, amin a Határtalanul pályázat segítségével vehettünk részt. Szerdán korán

Részletesebben

Nemzetiségi nap az első osztályban

Nemzetiségi nap az első osztályban Nemzetiségi nap az első osztályban November 10-én ismét nemzetiségi napot tartottunk az alsó tagozaton. Az első osztályosok közös programot szerveztek. Két vendéget hívtunk. A nap mesehallgatással kezdődött.

Részletesebben

NTP-OTKP A hazai és határon túli tehetség-kibontakoztató programok támogatása

NTP-OTKP A hazai és határon túli tehetség-kibontakoztató programok támogatása NTP-OTKP-17-0054 A hazai és határon túli tehetség-kibontakoztató programok támogatása Nagykanizsa Központi Óvoda Hétszínvirág Tagóvodájában működő Népi játék, néptánc műhely Gyű, paci, paripa nem messze

Részletesebben

VÁC VÁROS UZONYI BÁLINT DIÁKPOLGÁRMESTER BESZÁMOLÓJA 2016/2017 TANÉV

VÁC VÁROS UZONYI BÁLINT DIÁKPOLGÁRMESTER BESZÁMOLÓJA 2016/2017 TANÉV VÁC VÁROS UZONYI BÁLINT DIÁKPOLGÁRMESTER BESZÁMOLÓJA 2016/2017 TANÉV VÁC 2017 Képviselőtestületi ülés 2016.05.21. A diák-polgármesteri beiktatás után meghívást nyertem a soron következő képviselő-testületi

Részletesebben

KSZR Műhelynapok Szeged, 2016. március 9-10.

KSZR Műhelynapok Szeged, 2016. március 9-10. Mi történt a KSZR háza táján? Rovatvezető: Mikolasek Zsófia mikolasek.zsofia@jamk.hu 20/2326-626 VI. évfolyam 3. szám 2016. március KSZR Műhelynapok Szeged, 2016. március 9-10. Mikolasek Zsófia Ebben az

Részletesebben

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Irinyi hét

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Irinyi hét A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Irinyi hét Minden év május havában büszkén emlékezünk iskolánk névadójára, Irinyi Jánosra, aki magyar vegyész, a zajtalan- és robbanásmentes gyufa feltalálója,

Részletesebben

Beszámoló. Szakmai gyakorlatról. Lengyelország május. Készítette: Nedreu Flórián

Beszámoló. Szakmai gyakorlatról. Lengyelország május. Készítette: Nedreu Flórián Beszámoló Szakmai gyakorlatról Lengyelország 2018. május Készítette: Nedreu Flórián Első hét Reggel 5-kor indultam Kétegyházáról, nagyon szép tájakon vezetett az utunk. Az első megálló egy benzinkútnál

Részletesebben

Történelmi Veszprém Klasszikus városnézés 2-2,5 órában

Történelmi Veszprém Klasszikus városnézés 2-2,5 órában Történelmi Veszprém Klasszikus városnézés 2-2,5 órában Találkozó: Óváros tér/köd utcai parkoló Időtartam: 2-2,5 óra Ismerkedés Veszprémmel és a várnegyeddel Azoknak ajánljuk, akik előszőr járnak a városban,

Részletesebben

KÁRPÁT-MEDENCE KINCSEI VETÉLKEDŐ 2. FELADAT AKIRE BÜSZKÉK VAGYUNK INTERJÚ KÉSZÍTÉSE

KÁRPÁT-MEDENCE KINCSEI VETÉLKEDŐ 2. FELADAT AKIRE BÜSZKÉK VAGYUNK INTERJÚ KÉSZÍTÉSE KÁRPÁT-MEDENCE KINCSEI VETÉLKEDŐ 2. FELADAT Csapatnév Vörösmarty-Fröccs Település Pincehely Interjúalany Spacérné Szili Zsuzsanna INTERJÚALANY: SPACÉRNÉ SZILI ZSUZSANNA CSAPAT NEVE: VÖRÖSMARTY-FRÖCCS 1/1

Részletesebben

COOL-TÚRA 2010. 2. évf., 3. szám. Kistörő Adrienn és Hódosné Tatár Ildikó Cool-túra vetélkedő szervező

COOL-TÚRA 2010. 2. évf., 3. szám. Kistörő Adrienn és Hódosné Tatár Ildikó Cool-túra vetélkedő szervező A B E R E N T E I Á M K D I Á K J A I N A K L A P J A 2. évf., 3. szám COOL-TÚRA 2010 Idén 5. alkalommal került sor a berentei kezdeményezésű Cool-túra vetélkedőre. A nyelvművelés tematikájú írásbeli feladatsort

Részletesebben

A 2014/2015-es tanév ütemterve

A 2014/2015-es tanév ütemterve A 2014/2015-es tanév ütemterve Tanévkezdés: Alakuló értekezlet: 2014. augusztus 25. Tanévnyitó ünnepély: 2014. 01. Első tanítási nap: 2014. 01. A tanév munkarendje: A tanév első napja: 2014. 01. Az első

Részletesebben

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A 2015. ÉVRŐL A Csengőszó Császártöltési Iskolai Alapítvány alapvető célja a Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola tanulóinak támogatása.

Részletesebben

Bánki Donát Közlekedésgépészeti Szakközépiskola és Szakiskola

Bánki Donát Közlekedésgépészeti Szakközépiskola és Szakiskola Bánki Donát Közlekedésgépészeti Szakközépiskola és Szakiskola Budapest www.bankidonat.net Iskolánk névadója: Bánki Donát 1859. június 6. Bakonybánk 1922. augusztus 1. Budapest Korának legnagyobb gépészmérnöke

Részletesebben

Tisztelt Igazgató Úr /Asszony! Tisztelt Kollégák!

Tisztelt Igazgató Úr /Asszony! Tisztelt Kollégák! Kedves Szülők! Kedves Diákok! Tisztelt Igazgató Úr /Asszony! Tisztelt Kollégák! Kiadványunkkal tájékoztatni szeretnénk leendő diákjainkat, szüleiket, osztályfőnökeiket a 2015-2016. tanévben indítandó osztályainkról.

Részletesebben

2014-2015. TANÉVBEN INDULÓ OSZTÁLYOK

2014-2015. TANÉVBEN INDULÓ OSZTÁLYOK Kökönyösi Szakközépiskola Nagy László Gimnáziuma 7300 Komló, Alkotmány u. 2. OM azonosító: 201286 Telephely kódja: 013 Igazgató: Vámos Ágnes Pályaválasztási felelős: Varga Margit Telefon: 72/482367 E-mail:

Részletesebben

SZISZKI KRÓNIKA. Érdi Szakképzési Centrum Százhalombattai Széchenyi István Szakgimnáziuma és Gimnáziuma

SZISZKI KRÓNIKA. Érdi Szakképzési Centrum Százhalombattai Széchenyi István Szakgimnáziuma és Gimnáziuma Felelős szerkesztő: Breznay Gáborné Írta: Ridzi Gizella Fotókat készítette: Tauber Norbert, Péter András, Ráksi Mihály Szerkesztette: Fekete Balázs EU CODE WEEK - A PROGRAMOZÁS HETE EURÓPÁBAN IGY A SZISZKIBEN

Részletesebben

A Drezdai Kórusakadémia látogatása Budapesten

A Drezdai Kórusakadémia látogatása Budapesten A Drezdai Kórusakadémia látogatása Budapesten 2015. október 21-25-e között Magyarországra látogatott A Drezdai Kórusakadémia Gyermekkara. A Singakademie Dresden 130 éves tradiciójával a németországi Szászország

Részletesebben

Egy hosszú hétvégét töltöttünk el Gyulán a Corso Hotelben. Gyula nagyon szép,

Egy hosszú hétvégét töltöttünk el Gyulán a Corso Hotelben. Gyula nagyon szép, Gyulai emlék Egy hosszú hétvégét töltöttünk el Gyulán a Corso Hotelben. Gyula nagyon szép, tiszta és turistákkal teli kisváros. Gyönyörűek a belváros szökőkútjai, a vár körüli sétány, ahol a nyári melegben

Részletesebben

Igmándyné Hebling Gabriella intézményvezető adott tájékoztatót az óvodával kapcsolatos főbb tudnivalókról, így a közelmúltban lezajlott

Igmándyné Hebling Gabriella intézményvezető adott tájékoztatót az óvodával kapcsolatos főbb tudnivalókról, így a közelmúltban lezajlott Testvérség képekben Huszonkét tagú delegáció érkezett Zircre német testvérvárosunkból, Pohlheimből. A képviselő-testületek tagjai, a két vöröskeresztes szervezet és a testvérvárosi egyesületek képviselői

Részletesebben

11 Mindig van két lehetőség. Vagy nincs. Kacs RETTEGJETEK ÉRETTSÉGIZŐK A cikk szerzője, Kercsó Katalin búcsúbeszéde a ballagási ünnepségen. A ballagók névsorát megtalálod az utolsó oldalon! Most ezzel

Részletesebben

DÉL-BALATONI. Fenntartói értékelés a 2010/2011-es. tanévről. Zamárdi, 2011. Tanulói adatok: IDEGENFORGALMI, KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM

DÉL-BALATONI. Fenntartói értékelés a 2010/2011-es. tanévről. Zamárdi, 2011. Tanulói adatok: IDEGENFORGALMI, KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM DÉL-BALATONI IDEGENFORGALMI, KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM Fenntartói értékelés a 2010/2011-es tanévről Zamárdi, 2011. Tanulói adatok: Az iskola tanulói létszáma 2010.szeptember 15 én: 102

Részletesebben

A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap

A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap A jó gyakorlat célja Az idegen nyelvi nap során a tanulók különböző idegen nyelvi foglalkozásokon, workshopokon

Részletesebben

HAT június 5-11., Magyarország, Bolyai-líceum

HAT június 5-11., Magyarország, Bolyai-líceum HAT-18-02-0074 2019. június 5-11., Magyarország, Bolyai-líceum Egy vérből valók vagyunk - Testvériskolák diákjai közötti kapcsolaterősítés Beszámoló az erdélyi diákok magyarországi újáról Hazafele úton

Részletesebben

Nyári gyakorlat beszámoló

Nyári gyakorlat beszámoló Nyári gyakorlat beszámoló Készítette: Vándor Lilla Mikor megtudtam az iskolában, hogy van lehetőségünk külföldön gyakorlatozni, nem is hezitáltam, ahogy lehetett jelentkeztem a programra. El sem hittem,

Részletesebben

Október. Szüreti felvonulás és bál. Kirándulás a Gemenci erdőben. Tanulmányi kirándulás Bikalon

Október. Szüreti felvonulás és bál. Kirándulás a Gemenci erdőben. Tanulmányi kirándulás Bikalon Tartalom Szüreti felvonulás és bál Kirándulás a Gemenci erdőben (1.-2. évf.) Tanulmányi kirándulás Bikalon (3.-4. évf.) Rajzpályázat Vetélkedő a magyar népmese napjának tiszteletére Bolyai matematika csapatverseny

Részletesebben

Népek karácsonya. Debrecen, december 21. Vizler Pálné és Berdóné Deli Zita szervezők

Népek karácsonya. Debrecen, december 21. Vizler Pálné és Berdóné Deli Zita szervezők TÁMOP-3.3.14.A-12/1-2013-0100 Hátrányból előny testvériskolai kapcsolat kialakítása a és a Szolnoki Belvárosi Általános Iskola között Népek karácsonya A Népek karácsonya címmel szervezett a téli ünnepkör

Részletesebben

Szakmák éjszakája HSZC Boros Sámuel Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája április 13.

Szakmák éjszakája HSZC Boros Sámuel Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája április 13. Szakmák éjszakája HSZC Boros Sámuel Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 2018. április 13. Ebben a tanévben harmadik alkalommal került megrendezésre a Szakmák éjszakája című rendezvénysorozat az ország

Részletesebben

CSENGŐSZÓ. A Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola diáklapja 2015/2016-os tanév 2. szám

CSENGŐSZÓ. A Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola diáklapja 2015/2016-os tanév 2. szám CSENGŐSZÓ A Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola diáklapja 2015/2016-os tanév 2. szám Készítették: A Diák-újságíró szakkör tagjai: Juhász Valentina, Jónás Levente, Flórián Zsolt, Prohászka

Részletesebben

Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a

Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a Szardínia Szicília 2012. március 28-tól április 5-ig Készített: Varga Orsolya 13. a 1.nap: Már hetek óta várt utazás végre kezdetét vette. Mindenki izgatottan várta a repülő utat, a fogadó családját, az

Részletesebben

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI Óvodánk a hagyományőrzést, a népi kultúra ápolását egyik legfontosabb feladatának tekinti. Megteremtjük azt a miliőt, amelyben az óvodába lépés első pillanatától a nevelés

Részletesebben

2011. évi rendezvényeken való részvételének beszámolója

2011. évi rendezvényeken való részvételének beszámolója Mozgáskorlátozottak Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete Nefelejcs Fogyatékos Személyek Nappali Ellátást Nyújtó Intézmény 2011. évi rendezvényeken való részvételének beszámolója Január 2011. január

Részletesebben

Vár-Lak, azaz a Bácsalmás 3. lakás névadója és más programok

Vár-Lak, azaz a Bácsalmás 3. lakás névadója és más programok Vár-Lak, azaz a Bácsalmás 3. lakás névadója és más programok Január hónap eleje csendesen telt, mindenki igyekezett visszarázódni a hétköznapokba, az iskolások felvették táskáikat, elkezdték az újévet

Részletesebben

Hírek FÖLD PROJEKT április

Hírek FÖLD PROJEKT április Hírek 2016. április 18-22. FÖLD PROJEKT A projekt témája: a FÖLD A projekt megvalósításának helyszíne: Monorierdei Fekete István Általános Iskola A projekt időtartama: 2016. április 18-22. A projekt résztvevői:

Részletesebben

Bernáth Kálmán Református Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola. felvételi tájékoztató

Bernáth Kálmán Református Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola. felvételi tájékoztató Bernáth Kálmán Református Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola felvételi tájékoztató 2016/2017 BEMUTATKOZÁS Iskolánkban 60 év óta folyik kereskedelmi és vendéglátóipari szakemberek képzése.

Részletesebben

IX. évfolyam I. szám 2011. március Ladánybene Polgármesteri Hivatalának Információs Kiadványa. Önkormányzati hírek

IX. évfolyam I. szám 2011. március Ladánybene Polgármesteri Hivatalának Információs Kiadványa. Önkormányzati hírek Benei Hírmondó IX. évfolyam I. szám 2011. március Ladánybene Polgármesteri Hivatalának Információs Kiadványa Önkormányzati hírek Az önkormányzat képviselő-testülete 2011. február 14-én testületi ülést

Részletesebben

www.tantaki.hu Oldal 1

www.tantaki.hu Oldal 1 www.tantaki.hu Oldal 1 Problémacsillapító szülőknek Hogyan legyen kevesebb gondom a gyermekemmel? Nagy Erika, 2012 Minden jog fenntartva! Jelen kiadványban közölt írások a szerzői jogról szóló 1999. évi

Részletesebben

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) 2008/2009-es tanév Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) Iskolánk tanulói az országos döntőben az alábbi eredményeket érték el. Fliszár Tímea (12.B osztály)

Részletesebben

Kökönyösi Gimnázium 7300 Komló, Alkotmány u. 2/B 2016-2017. TANÉVBEN INDULÓ OSZTÁLYOK

Kökönyösi Gimnázium 7300 Komló, Alkotmány u. 2/B 2016-2017. TANÉVBEN INDULÓ OSZTÁLYOK Kökönyösi Gimnázium 7300 Komló, Alkotmány u. 2/B OM azonosító: 201286 Telephely kód: 001 Igazgató: Vámos Ágnes Pályaválasztási felelős: Varga Margit Telefon: 72/482-367 E-mail: gimnazium@nagylaszlo-komlo.sulinet.hu

Részletesebben

Szeptemberi októberi programok

Szeptemberi októberi programok Szeptemberi októberi programok Szeptember 17 én, 18 án iskolánkban papírgyűjtés volt. A felsőtagozat összesen 5623 kg papírt gyűjtött. A tavalyi évben többet gyűjtöttünk. Reméljük a következő tanévben

Részletesebben

Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: /00295 Adatlap azonosító: A2014/N8906

Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: /00295 Adatlap azonosító: A2014/N8906 Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: 202104/00295 Adatlap azonosító: A2014/N8906 1 A program előzményei A Happy Dixieland Baráti Kör Egyesületet többek között a magyar zenei kulturális örökség megőrzése

Részletesebben

Visszajelzések osztályoktól

Visszajelzések osztályoktól Visszajelzések osztályoktól 2014. 06. 18-ai napot töltöttük Önöknél. 3-8.osztályos tanulókkal. Már a szervezésben is rendkívül rugalmasan kezelték a kéréseimet a programokkal kapcsolatosan. Ezt tovább

Részletesebben

MÓRICZ ZSIGMOND ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, SZAKKÉPZŐ ISKOLA, KOLLÉGIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT

MÓRICZ ZSIGMOND ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, SZAKKÉPZŐ ISKOLA, KOLLÉGIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT MÓRICZ ZSIGMOND ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, SZAKKÉPZŐ ISKOLA, KOLLÉGIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT M U N K A T E R V a 2010/2011-es tanévre Tiszakécske, 2010. augusztus

Részletesebben

A környék legjobb sulija

A környék legjobb sulija A környék legjobb sulija Szerintem minden diák egyetért velem, ha azt mondom, hogy egy jó suliban rengeteg a program. Persze az még jobb lenne, ha a gyerekeknek kellene tanítania a tanárokat, de ezt sajnos

Részletesebben

Beszámoló Szabó Letícia

Beszámoló Szabó Letícia Beszámoló Szabó Letícia A küldő iskola neve: BVHSZC Kanizsay Dorottya Szakképző iskolája A szakma neve: Szociális gondozó és ápoló A projekt neve: Erasmus+ program, M.I.T.O. - Mobilitá in Toscana - Ápoló

Részletesebben

ANGOL NYELVI VETÉLKEDŐ

ANGOL NYELVI VETÉLKEDŐ Innovatív iskolák fejlesztése 2. ütem című pályázat TÁMOP 3.1.4.C-14-2015-0494. számú Tanulj nyelveket és közlekedj okosan! projekt ANGOL NYELVI VETÉLKEDŐ Az angol nyelvi vetélkedőt a témahét utolsó napján

Részletesebben

A tábor hivatalos menete

A tábor hivatalos menete A tábor hivatalos menete Első nap (júl 28.): 8:00 óra: Érkezés, regisztráció, reggeli 9:00 óra: Bevezetés, a tábor menetének, szabályainak ismertetése. 9:30 óra: A tanulók 5 csapatot formálnak a későbbi

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: derekpont@freemail.hu telefon: 0620-389-58-53. Zetelakán jártunk Aki járt már Derekegyház testvértelepülésén Zetelakán az bizonyára igen kellemes tapasztalatokat szerzett az

Részletesebben

Egy hónap Hollandiában. Nagy Nikolett Fogászati asszisztens

Egy hónap Hollandiában. Nagy Nikolett Fogászati asszisztens Egy hónap Hollandiában Nagy Nikolett Fogászati asszisztens A kezdetek Úgy érzem, duplán is szerencsésnek mondhatom magam, hogy sikerült kijutnom Hollandiába.Egyrészt, mert hatalmas élményt jelentett számomra

Részletesebben

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A 2016. ÉVRŐL Alapítványunk alapvető célja a Császártöltési Bánáti Miklós Német Nemzetiségi Általános Iskola tanulóinak támogatása. Különösen fontosnak

Részletesebben

Tanító szakos hallgatók beosztása tanítási gyakorlatra es tanév I. félév

Tanító szakos hallgatók beosztása tanítási gyakorlatra es tanév I. félév Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Tanító szakos hallgatók beosztása tanítási gyakorlatra 2018-19-es tanév I. félév 1 III. évfolyam (5. félév) A III. évfolyamos hallgatók

Részletesebben

Erasmus élménybeszámoló

Erasmus élménybeszámoló Erasmus élménybeszámoló Az Erasmus programnak és a Miskolci Egyetemnek köszönhetően az elmúlt őszi félévemet Gironában tölthettem. Mikor jelentkeztem, nem is számítottam rá, hogy ekkora kalandban lesz

Részletesebben

Gömörországban jártunk. Bábolnai Általános Iskola, 7. A osztálya. A HATÁRTALANUL pályázaton három napos utat nyertünk Szlovákiába, Gömörországba.

Gömörországban jártunk. Bábolnai Általános Iskola, 7. A osztálya. A HATÁRTALANUL pályázaton három napos utat nyertünk Szlovákiába, Gömörországba. PÁLYÁZAT Gömörországban jártunk Bábolnai Általános Iskola, 7. A osztálya A HATÁRTALANUL pályázaton három napos utat nyertünk Szlovákiába, Gömörországba. Izgatottan készültünk az utazásra. Két előkészítő

Részletesebben

Határtalanul! Galántai táncok. Előkészítő programok

Határtalanul! Galántai táncok. Előkészítő programok Határtalanul! Galántai táncok Előkészítő programok A Határtalanul! program keretében a II. Rákóczi Ferenc Gimnázium 9. HR osztálya a gimnáziumi együttműködés keretében a felvidéki, galántai Kodály Zoltán

Részletesebben

Betlehemezés Létavértesen

Betlehemezés Létavértesen A XXVI. Nemzetközi Betlehemes Találkozón Betlehemezés Létavértesen Immáron negyedik éve, a dráma szakköröseimmel november elején elkezdünk készülődni a betlehemezésre. A mi vidékünkre jellemző alföldi

Részletesebben

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján.

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A 3. gyertya December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A gyertyagyújtás sorrendjében a harmadik gyertya színe rózsaszín, mivel a bűnbánatba már egy kis öröm is keveredik,

Részletesebben

2. Mi a véleményed a programokról? - érdekesek voltak *********** - jók voltak ***** - változatosak voltak *** - sokszínűek voltak *

2. Mi a véleményed a programokról? - érdekesek voltak *********** - jók voltak ***** - változatosak voltak *** - sokszínűek voltak * EVALUÁCIÓ MÁJUSI CSEREPROGRAM 1. Milyen volt a tíznapos októberi csereprogram szervezettsége? - jó volt ****** - érdekes programok voltak ******** - jól szervezett volt ******** jó volt a programok aránya

Részletesebben

Alkotóházzá alakult át a Bácsalmás 2. lakás

Alkotóházzá alakult át a Bácsalmás 2. lakás Alkotóházzá alakult át a Bácsalmás 2. lakás Végre itt a jó idő, melegszik a levegő, így egyre többször alkalmunk nyílt a hónapban a szabadban szervezett programokra. Ismét sok színes közös programon vehettek

Részletesebben

Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola

Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola FELVÉTELI a 2013-2014-es tanévre Szakközépiskola 01 KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ IDEGENFORGALMI SZAKKÖZÉP (német) (1 osztály 34 fő) 02 NYELVI ELŐKÉSZÍTŐS

Részletesebben

A H i p H o p I n t e r n a t i o n a l H u n g a r y

A H i p H o p I n t e r n a t i o n a l H u n g a r y BEMUTATKOZÁS A H i p H o p I n t e r n a t i o n a l H u n g a r y A Hip Hop International Hungary alapítóinak sikerült először megszerezniük az MTV zenés tv-csatornán közelmúltban futott, népszerű America

Részletesebben

JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned

JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned Iskolánk felsős énekkara és gregorián kórusa az őszi szünetben (2014.10.24 10.30-ig) egy hetet töltött Lengyelországban a prezentációs nővérek által fenntartott

Részletesebben

Helytörténeti tantárgy oktatása Tatán

Helytörténeti tantárgy oktatása Tatán Helytörténeti tantárgy oktatása Tatán Miért? Alapvető fontosságúnak tartjuk, hogy az itt élő, illetve Tatán tanuló fiatalok megismerkedjenek az őket körülvevő környezettel, a város történetével és nevezetességeivel.

Részletesebben

Palatábla 2015. április május. Palatábla VELÜNK TÖRTÉNT- RÓLUNK SZÓL!

Palatábla 2015. április május. Palatábla VELÜNK TÖRTÉNT- RÓLUNK SZÓL! Palatábla VELÜNK TÖRTÉNT- RÓLUNK SZÓL! 1 Versenyeredmények Tanítványaink közül többen is részt vettek a tavaszi tanulmányi versenyeken, amelyeket komoly felkészülés előzött meg. Költészetnapi szavalóverseny:

Részletesebben

Erasmus beszámoló Tüske Éva Università degli Studi di Ferrara Ferrara Olaszország

Erasmus beszámoló Tüske Éva Università degli Studi di Ferrara Ferrara Olaszország Erasmus beszámoló Tüske Éva Università degli Studi di Ferrara Ferrara Olaszország Azon szerencsések közé sorolhatom magam, akinek lehetősége adódott fél évet Olaszországban töltenie. Ezt persze mind az

Részletesebben

Nyári szakmai gyakorlat beszámoló

Nyári szakmai gyakorlat beszámoló Nyári szakmai gyakorlat beszámoló Széll Dávid Csanád OE-KGK MM 2017 Málta Cég: S.trek Logistics and Distribution Szakmai gyakorlat ideje: 2017.07.04-2017.09.08. Készülődés Miután jelentkeztem, és leadtam

Részletesebben

NÉMETORSZÁG (Freising) 2010.04.12-2010-05.15

NÉMETORSZÁG (Freising) 2010.04.12-2010-05.15 2010. április 12-én 7.10-kor indult a vonatunk a Keleti pályaudvarról. Kísérő tanáraink Bagyinszki Anett és Elekné Ludányi Zsuzsanna voltak. Az utazás igencsak hosszú volt, délután kb. 15.00-ra értünk

Részletesebben

J u b ile u m i k ia d v á ny

J u b ile u m i k ia d v á ny 2012. jú liu s 22 29. 1. szám J u b ile u m i k ia d v á ny S t a t i s z t i k á k Diákmunka ez olyan, mint egy építőtábor - lehet hallani egy-egy elejtett szót a várban a látogatók szájából. Mi is az

Részletesebben

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007.

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. VARSÁNYI LÁSZLÓNÉ SZOLFÉZS TANSZAKI NAP A VÁCI ZENEISKOLÁBAN Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. március 22-én. A személyes meghíváson kívül egy szép meghívó

Részletesebben

ERASMUS SZAKMAI GYAKORLATI BESZÁMOLÓ

ERASMUS SZAKMAI GYAKORLATI BESZÁMOLÓ NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM APÁCZAI CSERE JÁNOS KAR ERASMUS SZAKMAI GYAKORLATI BESZÁMOLÓ Gyakorlati hely: Park Hotel Le Sorgenti Gyakorlat időtartama: 2012. május 01.-augusztus 01. Készítette: Szabó Alexandra

Részletesebben

2015. március Horváth Lóránd Elvégeztetett

2015. március Horváth Lóránd Elvégeztetett 2015. március Horváth Lóránd Elvégeztetett... és mi csak vétkeztünk és te szenvedtél egyre, mentünk vakon az ösztöneink után de te felnéztél az égre. mentünk a gyehenna égő szennyhalmazán, égett a testünk,gőzölgött

Részletesebben

Beszámoló a IX. Törp Program családi edukációs hétvégéjéről Szépalma, 2016. május 27-29.

Beszámoló a IX. Törp Program családi edukációs hétvégéjéről Szépalma, 2016. május 27-29. Beszámoló a IX. Törp Program családi edukációs hétvégéjéről Szépalma, 2016. május 27-29. Idén már kilencedik alkalommal rendezte meg a Győri Gyermekdiabétesz gondozó és a Cukorbeteg Gyermekeket Támogató

Részletesebben

Az Angol NYELV AZ ISKOLÁNKBAN

Az Angol NYELV AZ ISKOLÁNKBAN , Az Angol NYELV AZ ISKOLÁNKBAN Korábban már olvashattuk, hogy mit hány órában tanulhatunk nálunk, csakhogy az angol nyelv esetében nem elégszünk meg ennyivel és így kihagyhatatlan nálunk egy angliai utazás

Részletesebben