Málnai Pál - EGY HADIFOGOLY KALANDJAI

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Málnai Pál - EGY HADIFOGOLY KALANDJAI"

Átírás

1 Málnai Pál - EGY HADIFOGOLY KALANDJAI 1 Ott folytatom, ahol az előző részt be fogom fejezni, ha lesz rá időm. Még 1944 karácsonya után kezdődött ez a történet. Az Izbég melletti robbanóanyag raktár őrzésével voltunk megbízva. Már lejárt a szolgálati időnk, de a váltás csak nem akart megérkezni. Felhívtam tehát a szentendrei laktanyát, hogy miért késnek. Legnagyobb meglepetésemre a "Któ tám?"(ki van ott?) szavakat hallottam a telefonban. Ebből tudtuk meg, hogy a laktanyában már oroszok vannak. Először óvatosan lementünk Izbégre, de ott már meg is láttuk az oroszokat. Visszalopakodva összedugtuk a fejünket, hogy most mitévők legyünk? Javaslatomra úgy döntöttünk, hogy felmegyünk a Kőhegyen lévő menedékházba. Ez jó ötletnek bizonyult, mert a gondnok úr néhány civil ruhát is tudott adni nekünk. Én ugyan csak egy vékony munkaruhát kaptam, de ez is eltakarta a katonaruhát. Másnap reggel a fagyos földbe, becsomagolva, elástam a köpenyemet, és egy sziklarepedésbe eldugtam a puskámat is. Mivel a többiek a maradás mellett döntöttek, én fogtam a katonaládámat és elindultam Pomáz felé. Sajnos a nagy ködben eltévedtem és csak annyit tudtam, hogy a meredek lejtőn lefelé kell mennem. Hosszú idő után egy kerítéshez értem. Bemenve a kapun egy épületet találtam, amiről kiderült, hogy a temető hullaházához értem, ahol az egyik sírásóval tudtam szót váltani. Ő mondta, hogy a faluban már bent vannak az oroszok. Továbbindulva oroszokkal futottam össze, akik bevittek egy házba, ahol egy magyarul beszélő orosz tiszt fogadott. Azt mondtam neki, hogy a szentendrei papírgyárban dolgoztam és most hazaindultam Budapestre. Őszerinte ők hamarabb fognak Pestre érni, mint én. Ezután elengedett, de az ajtóból még visszahívott. Elővett a pénztárcájából egy biztosítótűt, azzal, hogy tűzzem össze a galléromat, mert kilátszik a katonaruha. Miután elengedtek, elindultam az országúton a Kevélyek felé. Útközben az úttesten messziről vérnek látszó foltokat láttam, de közelebb menve kiderült, hogy eldobált nyilaskeresztes karszalagok hevertek a földön. Először a Mackóbarlang felé indultam, de rájöttem, hogy jobb lesz, ha a Nagy-Kevélyen keresztül Csillaghegy felé indulok. Már sötét volt, mikor a Róka-hegy oldalában lévő nyomóskúthoz értem. Éppen csak inni kezdtem, mikor két román katona termett mellettem. Megmotoztak, és az egyik kitapogatta, hogy csizma van a lábamon. Azt nem látta, hogy lyukas volt a talpa. Levettette a csizmát és az ő bakancsát adta nekem cserébe. Nekem ez egy kicsit kicsi volt, de a puskák ellen hiába tiltakoztam volna. Ezután a ládámat is megnézték, de nem találtak benne kedvükre valót. Innen már hamar leértem Római-fürdőre, ahol egy volt kolléganőm lakott. Megengedték, hogy náluk maradjak, míg tisztázódik a helyzet. Én az emeleti szobában aludtam, de ők inkább a pincét választották a már hallatszó lövöldözés miatt. Ott tartózkodtak a szomszéd házakban lakók is, mert nekik nem volt pincéjűk. Másnap reggel azzal kezdtem a napot, hogy elástam a katonaruhát, nehogy akár nekem, akár háziaknak kellemetlenségünk származzon miatta. Előbb azonban a bronz tűzkeresztet a mocsarasba hajítottam. A "téli pertli" becenevű téli szalagot egyelőre a zsebembe tettem egy hamis német eltávozási engedéllyel együtt, de később sajnos megfeledkeztem róluk. Este én is lementem a pincébe. Marika. kolléganőm húga lefeküdt és, hogy a beszélgetés ne zavarja. fülére húzta a dunyhát, én pedig az ágy szélére ültem. Nemsokára két géppisztolyos orosz jött be és kiválasztották maguknak a szomszéd kertész lányát. Fegyvert szegezve rájuk, elvitték őt a vőlegényével együtt. Mint később kiderült, a melegházukban megerőszakolták. Ha a Marika nem aludt volna, őt is elvitték volna, és valószínűleg engem is. Reggel korán elmentem a HÉV megálló felé, ahol egy odvas fába dugtam - még karácsony előtt - két kézigránátot. Magamhoz vettem őket és visszaindultam. Útközben végig sikításokat hallottam Csillaghegy felől. 1

2 2 Visszaérve bedugtam a gránátokat a szalmazsákomba, de nem szóltam róla a háziaknak, nehogy megijesszem őket. (Évek múlva tudtam meg, hogy hosszú ideig rajta aludtak és nagyon megrémültek, mikor rájuk leltek.) Amikor a lányok megtudták, hogy én Pestre akarok menni, csatlakozni akartak hozzám - remélve, hogy ott nagyobb biztonságban lesznek. A kertészlány vőlegénye is velünk akart jönni. Ekkor tudtam meg, hogy ő kémelhárító tiszt és fontos adatok birtokában van. Így aztán készülődni kezdtünk. Rajtam csak az egyszerű munkaruha maradt, de a lábamon lévő, románoktól cserélt bakancsot bebugyoláltam egy zsák darabjaiba, nehogy megint úgy járjak, mint pár nappal ezelőtt. Némi útravalót vettünk magunkhoz és elindultunk. Először a HÉV vonalán gyalogoltunk. Óbuda felé tartottunk. A Köles utcától a Vihar utca és a Vörösvári út kereszteződéséig zavartalanul haladtunk. A Solymár utca sarkán azonban egy német katona holttestére bukkantunk. Tovább már óvatosabban mentünk, de váratlanul két tűz közé kerültünk. A másik fiú lábát találat érte. Behúztuk a szomszéd ház kapuja alá. A háziak nem mertek beljebb engedni minket, de kérésemre elmondták, hogy a harmadik házban lakik egy orvos. Az utcára veszélyes lett volna kimenni, így aztán a kerítéseket átugrálva jutottam el a harmadik házhoz. Az épület falán lévő réseken német katonák céloztak rám. Integetve közeledtem feléjük és próbáltam megértetni velük, hogy egy "spion offizier" megsebesült. Azt mondták, hogy a házat megkerülve menjek be. Ott van egy főhadnagy, akinek elmondhatom, amit akarok. Elindultam tehát a ház sarka felé, de ott már oroszok vártak, akik látták, hogy én a németekkel beszélek. Előszór megmotoztak. A zsebemben megtalálták a téli szalagot. Ez bizonyította, hogy voltam a fronton. Ezután kezükbe került a hamis eltávozási engedély, a horogkeresztes bélyegzővel, amit szintén elfelejtettem kidobni. Végül a zsákot vették le a lábamról és meglátták az új szovjet bakancsot is. Bevittek egy konyhába. Itt leültettek egy hokedlira, hozzákötötték a lábamat, hátrakötötték a kezemet és bekötötték a szememet is. Éreztem, hogy egy hideg vas a tarkómhoz ér. Ekkor valaki bejött a konyhába és kiabálni kezdett. A kiabálásból csak a Csivilló kapitány szavakat értettem. Ezután ajtócsapást hallottam. Levették a kötést a szememről és a többi köteléket is leszedték rólam. A kiabálós ember már nem volt a helyiségben. Kimenve az udvarra egy idősebb katona a kapuhoz kísért. Ott rámutatott a Solymár utca túloldalán lévő kapura és intett, hogy menjek át. Elindultam, de két oldalról is lőttek rám. A másik oldalról visszanézve, kísérőm kérdezte, hogy vannak-e ott oroszok. Nemleges válaszomra visszahívott és a másik kapu felé küldött. Ezt még egy párszor megismételte, Azt hittem, hogy addig fog küldözgetni, míg egy lövedék el nem talál. Már a negyedik kapunál tartottam, mikor intett, hogy bújjak a kapu behajtott szárnya mögé. Arra gondoltam, hogy az ajtószárnyon keresztül akar lelőni, ezért behúzódtam a sarokba. Ott találtam egy szódásüveget. Felvettem és vártam, hogy lőjön. De nem lőtt, hanem beugrott a kapun. Gyorsan letettem az üveget és ártatlan képpel néztem rá. Ketten indultunk tovább, orosz katonákat keresni. Hol a kísérőm ment elől, hol én. Az egyik kerítés átugrásánál őrzőm elejtett egy kukoricagránátot. Én felkaptam, és már húztam volna ki a biztosítékot, mikor észrevettem, hogy messzebbről orosz katonák néznek felénk. Megböktem hát katonám vállát és mutattam neki a gránátot. Nagyon megijedt, de meg is könnyebbült, hogy nem használtam ki az alkalmat. Persze ő nem vette észre az oroszokat, én meg nem szóltam róluk neki, Ettől kezdve egészen megváltozott velem szemben. Most már megbízott bennem. Továbbmenve több házba is benéztünk oroszokat keresve. Volt, ahol karácsonyi maradék nyalánkságokkal kínáltak, de kísérőm nem mert enni, nekem viszont megengedte, hogy elfogadjam, amit kínáltak. Végre megtaláltuk a nevezetes Csivilló kapitányt. Most azonban az idős katona minden jót mondott rólam és a motozásnál sem találtak nálam semmi gyanúsat. Így a kapitány is megbízott bennem. Felvette a közelben heverő, halott német katona puskáját és kiürítve a kezembe nyomta. Csak később jöttem rá, hogy ez az ő részéről milyen jó ötlet volt. Ugyanis ezzel a puskával kellett betörnöm a lakások ajtaját, hogy nincsenek-e németek bennük. De engem sem kellett félteni! Azt ajánlottam neki, hogy jobb, ha nem betörjük az ajtókat, hanem kulccsal kinyitjuk őket. Így azután ettől kezdve én először lementem a pincékbe és felszólítottam a légó parancsnokokat, hogy a 2

3 3 ylakók kulcsaival nyissa ki az ajtókat. Ezért ott a környéken azt hitték, hogy én az oroszokhoz tarozom. Valószínű, hogy ha most emlékszik vissza valaki arra az időre, akkor most is úgy gondolja. A Zápor utca és a Föld utca sarkára érve pihenőt rendeltek a katonáknak. A földszinten, egy kis szobában Csivilló kapitány lefeküdt egy rózsaszínű ágyra engem meg megbízott, hogy tisztítsam ki a csizmáját. A többi katona közben szerzett egy mosófazekat. Telerakták szalonnával meg krumplival és rengeteg tojást ütöttek rá. Én, végezve a csizmapucolással, lementem hozzájuk az ételt kavargatni. Már csaknem készen volt az étel, mikor riasztották a katonákat. Csivilló kapitány lekiabált a pinceablakon, hogy az otthagyott étel az enyém és ezzel eltűntek. A háziaknak csak most tudtam elmondani a történetemet. Megegyeztem velük, hogy az otthagyott ételt együtt fogyasztjuk el, aztán ők fognak engem eltartani. Mindez újév napján történt. Éjjel én is az óvóhelyen aludtam. Másnap reggel kiosztottunk egy-egy adagot a mosófazékban lévő ételből reggelire. Alig fejeztük be az evést, újabb oroszok jöttek be a házba és az összes férfit kiterelték az utcára. Én próbáltam Csivilló kapitányra hivatkozni, de nem hallgattak rám. Azt mondták, hogy kétórányi kicsi robotra visznek bennünket. Egy hölgy akart nekem egy télikabátot adni, de nem fogadtam el, mondván, hogy két órát így is kibírok. Kis csoportunk egy részével engem is ágyúk húzogatásával bíztak meg. A közeli Kiscelli kastély irányába lövöldöztek. Ennek nyomait még ma is őrzik a kastély falai. A két óra elteltével, amit őrünk többször is ellenőrzött a karján lévő több karórával, visszavittek minket a házunkhoz közeli pékségbe. Itt komoly motozásba kezdtek. Volt, akitől komoly értékeket vettek el, de nálam csak egy zsebkést és egy töltőtollat találtak. Viszont a kéregtelen tenyeremről megállapították, hogy burzsuj vagyok. Közben máshonnan is gyűjtöttek össze férfiakat és átvittek bennünket a mostani egészségház helyén álló épület udvarába, Újabb motozás után lekűldtek minket a pincébe és ránk zárták az ajtót. Reggelre, különböző helyekről ósszegyűlt nagyobb csoport várt bennünket a Bécsi-út sarkán. Velük indultunk tovább és meg sem álltak velünk az óbudai temetőig. Mindnyájan nagyon meg voltunk rémülve, hogy ki fognak végezni bennünket. Először a bejáratnál lévő kis templomba kellett bemennünk, ahol nagyon hideg volt, de mi főként azzal törődtünk, hogy mi lesz velünk. Már sötétedett, mikor átvittek minket a Bécsi-út túloldalán lévő vendéglő borospincéjébe. Itt ugyan jóval melegebb volt, de a kifolyt bor gőze terjengett a levegőben, főként mikor a tömeg kezdte elfogyasztani a levegőt. Többen el is ájultak, én is csak azért voltam jobban, mert egy óriás hordó tetején kaptam helyet, ahol lassabban fogyott el az oxigén. Igaz, hogy itt meg a hőség volt nagyobb. Valahogyan azért reggel lett és kiengedtek bennünket a hideg, szabad levegőre. Innen aztán a Bécsi-úton mentünk tovább. A vasúti kereszteződés után, legnagyobb meglepetésünkre, a környék női vártak bennünket. Köztük volt a Marika és a kertész lánya is. Nem engedték ugyan a közelünkbe őket. Kiabálva mégis pár szót válthattunk velük, de nem sikerült megtudnom, hogy honnan értesültek arról meg, hogy arra fognak terelni bennünket. Innen tovább kísértek minket Pilisvörösvár irányába. Voltak köztünk olyanok, akik nemrég ezen az úton még nyilasok kíséretével haladtak. Még megdöbbentőbb volt számomra, mikor rájöttem, hogy egy nő is van közöttünk, aki nem akart elválni a férjétől. Vörösvár előtt jöttek rá kísérőink, hogy rossz felé megyünk. Visszafordultunk hát és bekanyarodtunk Solymárra. Itt kinéztek egy nagy padlásterű házat és ide szállásoltak be minket éjszakára. A létrát is elvették, így nem volt gondjuk az őrzésünkre sem. Éjjel ugyan leesett valaki, de reggel sem derült ki, hogy mi történt vele. Sorakozó és számolás után indultunk tovább a hegyek között a Páty közelében lévő Vastagh tanyára. Enni indulásunk óta nem kaptunk. Itt is üres gyomorral kellett lefeküdnünk. Éjjel sikoltozásokra ébredtünk. Kiderült, hogy valaki elárulta az oroszoknak, hogy egy nő is van közöttünk. Próbáltuk kideríteni, hogy ki lehetett, de nem sikerült. Pedig nemigen élte volna túl, ha megtudjuk. A következő napon Pátyon és Biatorbágyon át vezetett az utunk. Néhány orosz- lóháton- előre ment, hogy a lakosságtól szerezzen valami ennivalót nekünk. Ők hoztak is mindenfélét, de csak 3

4 4 messziről dobálhatták be közénk az ételt. Ennek az lett az eredménye, hogy volt, aki sokat kapott, volt, aki semmit. Én az utóbbiak közé tartoztam. Itt valahol sikerült egy fiúnak megszöknie, mégpedig úgy, hogy egy nő kannából vizet kínált. A fiú elkérte tőle a kannát és beküldte nőt a házba. A vizet most már ő osztogatta, majd mikor a csapat elhaladt, bement a házba és nem is jött elő, míg látott minket. Innen már Sóskút felé mentünk tovább. Útközben láttunk egy fa tövében ülő kozák katonát. Úgy nézett ki, mintha megemelt sapkájával minket akarna üdvözölni. Közelebb érve kiderült, hogy a feje tetejét levágta egy sorozat és a sapkájával együtt a feje tetejét is megemelte. Ötvenöt év után találkoztam egy nénivel, aki akkor a sóskúti iskolában lévő korházban dolgozott és emlékezett erre a katonára, akit a helyi orosz temetőben temettek el. Mi akkor még Sóskút előtt megálltunk egy gazdasági épületnél, ahol üres benzineshordó fenekén valakik némi ételmaradékot találtak. Mint utóbb kiderült, előző nap szüntették meg ezt a tábort, mert a budai Dunapart elfoglalásával feleslegessé vált egész Buda megkerülése. Így aztán sem este, sem reggel nem kaptunk enni, ezért még éhesebben indultunk tovább. Érden keresztülmenve dobáltak megint ennivalókat közénk, de nekem most sem jutott egy falat sem. Érdekes módon az éhségérzetem csaknem megszűnt, de nagyon gyengének éreztem magamat. Sajnos a szomjúságunkat csak az út mellett fekvő hó nyalogatása enyhítette. Délután érkeztünk egy tanyára, ahol legnagyobb meglepetésünkre meleg étellel vártak bennünket. Ezt először azoknak osztották, akik valamilyen edénnyel rendelkeztek. Végre sikerült egy rozsdás konzervdobozt szereznem. A leves ugyan elég híg volt, de nagyon jól esett. Ráadásul egy megmentett százpengősömért tudtam egy darab szalonnát vennem. Ennek nagy részét rögtön befaltam, és tele gyomorral lefeküdtem aludni. Az sem zavart, hogy éjjel nem mehettem volna ki, mert olyan mélyen aludtam, hogy azt sem vettem észre, hogy a fejem alól ellopták a maradék szalonnámat. Szerencsére nem sokat hagytam belőle. Reggel megint kaptunk valamit enni és indultunk tovább. Délután Ercsi közelében, megint egy tanyán telepedtünk le. Itt valaki megszemlélt bennünket és észrevette nem kimondottan téli öltözékemet. Kaptam egy rendőrtiszti körgallért, amiben dolgozni nehéz volt, de jól be lehetett takarózni vele. A következő napon egy hídféle mellett mentünk el, mikor egy részeg orosz katona le akart lőni, mert németnek látott a csukaszürke körgallérom miatt. Szerencsére őreink kicsavarták a pisztolyt a kezéből. Még világosban értünk Dunapentellére. Itt egy nagy hodályban helyeztek el bennünket. Éppen arról beszélgettünk, vajon kapunk e enni, mikor egy fiú közbeszólt, hogy őt nem zavarja az éhség, mert ő fakír volt. Mivel én hittem a legkevésbé neki, engem kért meg arra, hogy húzzak ki egy nagy rozsdás szöget a gerendából. Ez elég nehezen sikerült. Miután átadtam neki, az orrába dugta és a kézfejével ütögetni kezdte. Már azt vártuk, hogy a feje búbján jön ki a szög, mikor abbahagyta és szólt, hogy most már kihúzhatom. Majdnem nehezebb munka volt, mint a gerendából való kihúzás. Enni most sem kaptunk, de azzal vigasztaltuk magunkat, hogy tele gyomorral nem egészséges az alvás. A következő napon nem vittek minket tovább, hanem ebéd után kimentünk a Duna partjára, ahol a csónakokkal és kis hajókkal hozott árút kellett nagy sátorraktárakba hordanunk. Egyfolytában dolgoztunk másnap délig. Ekkor a sorakozóhelyre hívtak bennünket. Itt kiderült, hogy a helyzettel ismerősök besorakoztak a visszainduló sorba újból ebédelni, mi pedig kintmaradtunk tovább dolgozni. Nagyon fáradt és éhes voltam. De sötétedés után nagydarab disznóhúsokat kellett cipelnem, így módomban állt a vállamon lévő, fagyos szalonna és zsírrétegekből mégis bepótolnom valamit az elmaradt ebéd helyett. Ezután viszont nagyon nehéz lőszeres ládákat kellett kihordanunk a partra, ráadásul egy keskeny, jeges pallón egyensúlyozva. Egy goromba tiszt hajszolt bennünket. Egyszer csak jött egy alacsonyabb rangú tiszt és veszekedni kezdett a mi tisztünkkel, hogy szélesebb deszkát tettessen a hajóra. Addig veszekedtek, míg a később jött tiszt a másikat be nem lökte a Dunába. Később derült ki, hogy az alacsonyabb rangú politikai tiszt volt. 4

5 5 Ebből a többiek azért jártak jobban, mert szélesebb pallót kaptak, én pedig azért, mert nekem kellett raknom a tüzet, hogy a másik tiszt száríthassa a ruháját. Ma már óvatosabbak voltunk, mint tegnap. Már dél körül gyülekezni kezdtünk a sorakozóhelyen, így aztán nem maradtunk kint, mint tegnap. Beérve a táborhelyre már várt bennünket a jól megérdemelt ebéd, ami után a tegnapelőtti istállófélében térhettünk nyugovóra. Reggelig nem is zavartak minket, ekkor azonban megint sorba kellett állnunk és rövidesen elindultunk. Estig bandukoltunk, mikor újból egy tanyai épületben szállásoltak el bennünket, ahonnan csak másnap reggel indultunk tovább. Előbb azonban kiderült, hogy ketten hiányoznak közülünk. Addig kutakodtak a szénapadláson, míg meg nem találták őket. Fegyveres őrök a közeli erdőbe mentek velük és hamarosan géppisztolyropogást hallottunk, majd az őrök egyedül tértek vissza. Újabb számolás után indultunk el Dunaföldvár felé. Innen Előszállás irányába indultunk. Útközben egy gabonaraktárszerű épületben leltünk szállásra. Közben a lábam egyre jobban fájt a szűk cipőben. Miután elhelyezkedtük, levettem a bakancsomat és elkeseredésemben a falhoz vágtam. Meglepetésemre egy nagy vattacsomó esett ki belőle. Megnéztem a másikat is és ebben is vattát találtam. Kiderült, hogy az orosz bakancs nagy volt annak a románnak, aki elcserélte a csizmámat. Éjjel váratlanul felkeltettek bennünket. A közelből lövöldözés hallatszott. Kitereltek tehát bennünket, de nekem úgy bedagadt a lábam, hogy csak nagy erőlködéssel bírtam felhúzni a bakancsot. Hiába akartak gyorsabb menetelésre kényszeríteni. Leültem inkább az árokpartra és nem voltam hajlandó tovább menni, pedig veréssel is próbálkoztak. Ekkor odahívtak egy tisztet, aki agyon lövéssel fenyegetet, rám célozva a pisztolyával. Én úgy el voltam keseredve, hogy a homlokomra mutattam, hogy oda lőjön. Ezen nagyon meglepődött és odaszólított négy másik foglyot, hogy vigyenek engem tovább. Ennek az lett az eredménye, hogy most már a kezeim is megfagytak az elszorítás következtében. A németek által felrobbantott dunaföldvári híd romjai felett vittek át Solt határába, ahol a társaság egy része jutott csak fedél alá. Én persze a kintmaradók között voltam, és lehet, hogy ez volt a szerencsém. Ugyanis reggelre a lábam a hidegben összement, igaz, hogy a fagyás nyomait még évekig éreztem, sőt a nagyujjamon egy lyuk is sokáig megmaradt. Egy fiúval beszélgetve tudtam meg, hogy akik fedett helyen voltak, némi ennivalót búzát és kukoricát is találtak. Ő például pár marék mákot falt be. Most már vígabban mentem tovább. Dunapatajon volt a következő szállásunk. Innen másnap reggel indultunk tovább. Az útról egy helyen félretereltek bennünket. Nemsokára egy csengettyűs lovas szánon, teljes papi ornátusban, meg jelent előttünk a kalocsai érsek és szózatot intézett hozzánk. Ennek lényege az volt, hogy nem érdemes szökésre gondolnunk, mert két nap múlva Bajára érünk, ahonnan igazoltatás után hazaengednek bennünket. Nemsokára beértünk Kalocsára, ahol az érseki palota kertjében lévő gazdasági épületben helyeztek el bennünket. Engem mindjárt kiszemeltek vízhordásra. Párosan mentünk egy kannával a kerítésen kívül, a templom mellett még ma is álló, kúthoz. Társammal arról beszélgettünk, hogy milyen könnyű lenne innen megszökni, ha nem tudnánk, hogy így is hazaengednek minket. Másnap délután értünk Bajára. Először is megmotoztak bennünket. Elvették minden iratunkat, amit megtaláltak. Aztán felszólítottak bennünket, hogy jelentkezzen az, aki vérbajos, vagy tüdőbeteg. Nem tolongtak a jelentkezők, pedig, mint kiderült, elengedték őket. Minket, többieket a laktanyában helyeztek el. Itt kaptunk valamit enni a konyhán, aztán lepihenhettünk a folyosó kövére. Ez még mindig jobb volt, mint az eddigi szállásaink. Reggel a vasútállomásra vittek minket dolgozni. Átmenve a városon a központban, az üzletek kirakatai betörve, üresen árválkodtak, csak egy vasüzlet kirakatában talált az egyik társunk egy fehér zománcos bilit, amiért mindnyájan irigyeltük, mert az ő edénye volt a legtisztább edény a mi rozsdás konzervdobozaink mellett. Munka után visszamenve kezdett el rázni a hideg és erős hasmenés kapott el. Mint utólag kiderült, vérhasba estem, ami valószínűleg az útközben víz helyett elnyalogatott szennyezett hótól származott. A betegség azzal járt, hogy karanténba zártak. Ez egy a laktanya területén szögesdróttal körülvett, külön őrzött terület volt. Aznap ötvenketten kerültünk át ide. A gyógyítás abból állt, hogy nem adtak enni és inni is csak keveset. Háromemeletes priccseken feküdtünk, ahonnan a többség 5

6 6 még dolgát végezni sem szállt le. Én magam is csak négykézláb jutottam el a pöcegödörig, ami a napi több mint harmincszori szaladgálásnál már komoly teljesítménynek számított. Már majdnem lemondtam én is a kimászkálásról, mikor találkoztam volt iskolatársammal, Prokesch Imrével, aki nagyon vallásos ember volt. És ez volt a fő problémája. Ugyanis arcra kimondottan zsidónak nézett ki, ezért a táborunkban lévő ruszin zsidók hitsorsusuknak tartották őt. Mivel ők kaptak enni, tudtak az én barátomnak is juttatni valamit. Ő pedig attól félt, hogy. bár nem mondta, hogy ő zsidó ezzel mégis megtagadta a vallását. Szerencsére sikerült meggyőznöm őt arról, hogy ez nem bűn, és így elfogadta a babgulyást, amiből ő kiszedte a húst, én viszont megkaptam a babot. Később egy orvos szerint ebbe bele is halhattam volna, de hát mégis túléltem. Ezektől a külön falatoktól annyira erőre kaptam, hogy munkára is befogtak. Nekünk kellett az elhalt fogolytársainkat a sebtében megásott tömegsírokba dobálni, és oltatlan mésszel beszórni. Figyelve a fegyveres őröket, rájöttem arra, hogy ők a tábor belterületén lévő karanténra nem is figyelnek. Ezért egyik éjjel a szögesdrótok alatt átkúsztam a tábor konyhájába és sikerült kevés ennivalót lopnom. Ezt másnap is megpróbáltam, de akkor már lőttek rám. A karanténban lévő ruszinok, nyelvtudásuknál fogva, olyan hatalmat élveztek, hogy élet és halál urai lettek. Mivel az oroszok be sem tették a lábukat a karanténba, így ők sem tudták, hogy itt mi folyik. Volt, akit agyonverek, mert nem vallotta be, hogy aranyat rejteget, és ezt megtalálták nála. Az egyik fiúnál találtak egy fényképet, ami őt csendőrruhában ábrázolta, ezért mindennap többször megverték, mert őket is verték a magyar csendőrök Ennek az lett a vége, hogy egyik éjjel felakasztotta magát az ablak kilincsére, és meg is halt, holott többször is elmondta, hogy a sógora volt csendőr és ő csak viccből fényképeztette le magát az ő ruhájában. A sors fintora volt, hogy előzőleg ő próbált meggyőzni minket a kommunizmus előnyeiről. Egyik nap, fertőtlenítés címén, le kellett adni a ruhánkat, és meztelenül kikergettek minket az udvarra. Itt kitettek egy lavór vizet, hogy fürödjünk meg. Ők pedig a derékszíj csatjával vertek bennünket, hogy siessünk. Mostanra már egy kőpadlós terembe költöztettek bennünket, de az ellátásunk nem sokat javult. Néha kaptunk egy kis száraz kenyeret, és egy pár korty teát. A ruszinok közben kitalálták, hogy egy dézsában vizet tettek a folyósóra, és megtiltották, hogy igyunk belőle. Ráadásul nekünk kellett éjjel nappal őrizni a dézsát, nehogy rajtuk kívül más is hozzáférjen. Időnként egy pálcával ellenőrizték a víz magasságát. Egyik reggel az ellenőrzésnél kiderült, hogy emelkedett a víz szintje. Mégpedig azért, mert valaki egy szennyes fehérneműt dobott a dézsába. Ezért felsorakoztattak bennünket, és mindnyájan kaptunk egy hatalmas pofont. Az egyik fiú az ütés következtében meg is halt. Nemsokára komoly változás állt be a karantén életében. Orosz ápolónők kerültek hozzánk. Első ténykedésük kicsit furcsa volt, ugyanis azzal kezdték, hogy szőrtelenítettek bennünket. Mivel a táborban nem tarthattunk szúró és vágó eszközöket, nekik kellett minket megborotválniuk. Mivel állandóan közöttünk tartózkodtak, a ruszinok nem folytathatták üzelmeiket. Ezért aztán lényegesen lecsökkent a halálozások száma. Mégis az én 52 fős csoportomból, tudomásom szerint csak hárman maradtunk életben. Az én volt iskolatársam és én, meg az a fiú, aki a Solton a mákot találta. Úgy gondoltuk, hogy a mák ópiumtartalma csökkenthette a vérhas hatását. Hogy más, ekkoriban a karanténba kerülők közül is sokan haltak meg, azt mutatja az az emlékmű is, amit az itt elhunytak emlékére emeltek, és amelyen 1200 körüli halottról tesznek említést. Sajnos ez még mindig nem végleges szám, mert még ma is találnak sírokat, ha alapot, vagy árkot ásnak ezen a részen. A nővérek megjelenésével az étkezésünk is megjavult, és annyi teát ihattunk, amennyit csak akartunk. Még a rizs is bekerült az ellátásunkba, sőt a Vörös Hadsereg napján, február huszonharmadikán, elvittek minket az egykori tiszti házba, ahol az ünnepségre mi pucoltuk a kacsákat. A nők az egész belsőséget kidobták, és undorodva néztek bennünket, mikor mi a szemétből kivettük a májat, majd egy vaslapon megsütöttük és megettük. Március elején végre kikerültünk a karanténből és pár nap múlva már dolgozni is vittek bennünket a városba. Szerencsénkre az idő is javult napról napra. Mivel még mindig éreztem a lábujja 6

7 7 mat a fagyott jobb lábamon, volt, hogy ezt a bakancsomat bent hagytam a lágerben és csak egy rongyba bugyoláltam a lábamat. Ez nem vezetett jóra, mert valaki ellopta a fél pár bakancsomat. Mikor látták, hogy én cipő nélkül járok, kaptam egy román gumiabroncsszerű bocskort, ami nagyon kényelmetlen volt. Egyszer ebédosztásnál is megjártam. A szakács merőkanalára került egy nagy szelet hús, de az én konzervdobozom keskeny volt, és így leesett róla, de csak akkor, mikor a leves már melléömlött, vissza a kondérba. Így aztán megint éhen maradtam. Március végén váratlanul felsorakoztattak bennünket. Most nem csak munkacsoportok szerint, hanem mindenkit kikergettek a laktanyából, még a betegeket is kihozták. Po pjáty kiabálták, ami azt jelentette, hogy ötösével álljunk sorba. Ezt, meg a davaj, azaz gyerünk kifejezést tanulta meg mindenki oroszul, na meg az orosz káromkodást. Amit érdekes módon még azok is használtak, akik magyarul nem szoktak káromkodni. Gyalog mentünk ki a vasútállomásra, ahol marhavagonokba osztottak be bennünket, melyeknek be volt rácsozva az ablaka. Útravalót persze nem kaptunk, de egy vödör vizet adtak fel minden vagonba. Ezután elindult velünk a vonat. Másnap délelőtt értünk Szabadkára, ahol leengedtek minket egy kúthoz, vizet venni. A kútnál sikerült egy férfinek átadnom egy pársoros levelet, a címemmel együtt, de nem tudtam, hogy fel tudja e adni. Ekkor hallottam azt is, hogy a volt főkínzónkat nagyon megverték a vagonban vele együtt utazó társai, lehet, hogy nem is marad életben. Tovább napokon keresztül döcögött a vonat, de legtöbbnyire nem is tudtuk, hogy hol járunk. Azt tudom, hogy Orsova környékén láttam a rácsos ablakon kinézve az Alduna sziklaszurdokát. Ezenkívül Pitesti, Ploesti és Buzau neve rémlik, mielőtt Foksányba érkeztünk volna. Elindulásunk óta most kaptunk először meleg ételt, bár hideggel sem terheltük meg a gyomrunkat. Az éjszakai pihenés után kimentünk egy raktárba dolgozni. Az volt a dolgunk, hogy cipőket kellett párosítanunk. Állítólag németországi lágerekből szállították ide őket. Ekkor még nem tudtuk, hogy ezek milyen lágerek lehettek. Az volt csak fontos, hogy viszonylag meleg helyen voltunk. Este, már a táborban kérdezte meg egyik társam, hogy miért nem cseréltem ki a bocskoromat bakancsra. Őszintén megvallva nekem ilyen galádság eszembe sem jutott, de másnap azért kicseréltem volna. Sajnos reggel nem a raktárba mentünk, hanem újból vagonba szállítottak bennünket, és utaztunk tovább. Hosszas zötykölődés után Kisinyov érintésével érkeztünk egy délelőttön Odesszába, ahol zászlódíszbe öltözött pályaudvar fogadott bennünket. Az utcák is fel voltak lobogózva. Először azt hittük, hogy minket ünnepelnek, de mikor elkezdtek köpködni bennünket, rájöttünk, hogy ez az ünneplés nem nekünk szól. Később tudtuk meg, hogy egy évvel ezelőtt szabadult fel a város a német megszállás alól. Így aztán elég nehéz volt őreinknek távol tartani tőlünk a köpködőket. Végre beérkeztünk egy táborba, ahol nemsokára enni is kaptunk. Elég jó levest kaptunk, amibe apró halak is úszkáltak. Viszont kis helyen rengetegen voltunk összezsúfolva, ezért nem nagyon tudtuk kipihenni az utazás fáradalmait. Pedig ez nagyon ránk fért volna. Másnap reggel először egy csoporttal a kikötőbe kerültem dolgozni. Itt valaki talált egy kibontott hordót, amiben disznózsír volt. Mindenki teleette magát zsírral, de kenyér még a közelünkben sem volt. Elképzelhető, hogy ez milyen eredménnyel járt. Én magam ugyan megúsztam egy gyomorrontással, de a többség nehezen vészelte át. Miután visszamentünk a táborba, felsorakoztattak bennünket, majd külön csoportokat alakítottak belőlünk. Az én elég nagy csoportommal együtt megint a kikötőbe kerültem. Itt egy földszinti helyiségbe tereltek minket, ahol egy hatalmas fapriccsre kellett letelepednünk- Olyan kevés hely jutott egy egy emberre, hogy egyikünknek a feje, másikunknak a lába került belülre. Így kellett eltöltenünk az egész éjszakát. Reggel aztán nagy meglepetésben volt részünk. Egy külön helyiségbe kellett mennünk, ahol először elvették a ruháinkat, aztán megint szőrtelenítettek bennünket, de most már nem a nővérek voltak a segítségünkre. Ezután pedig egy zuhanyozóba mentünk. Fogsásba esésem óta most tisztálkodhattam először rendesen. Még valamennyi szappant is kaptunk. Csodálatos érzés volt! Fürdés után, ha nem is tiszta, de fertőtlenített ruháinkat kaptuk vissza, igaz, hogy az öveink és nadrágszíjaink alaposan összementek a gőzben. A felső ruháink hátára nagy orosz betűkkel a V. P. 7

8 8 jeleket festették. Ez lett a monogramunk, és a hadifogoly szó rövidítését jelentette. Ilyen tisztán már nem a régi helyünkre, hanem egy nagy, emeleti terembe kerültünk vissza, ahol már kényelmesebb priccseken helyezkedhettünk el. Én egy felső ágyat foglaltam el másodmagammal. Ezután orvosi vizsgálat következett. Ez főként abból állt, hogy fehérköpenyes hölgyek meztelenül körbenézegettek bennünket, és belénk csipkedtek. Akinek a csípésük helye nagyon megmaradt, mert ödémásak voltak, azok O.K. minősítést kaptak. Ez az amerikai okéval szemben nem jót jelentett, hanem azt, hogy az illető, egyelőre, nem alkalmas munkára. Akiken a csípés nem hagyott nyomot, azok dolgozhatnak, akiknek viszont nem volt érezhető semmi a bőrük alatt, azokat könnyebb munkára lehetett beosztani. Bár az én bőröm is elég vékony volt, mégis a dolgozók közé osztottak be. Még maradt egy kis időnk, hogy körbenézzünk a táborban. Dupla szögesdrótkerítéssel volt körülvéve, a sarkokon őrtornyokkal, ahonnan géppisztolyos őrök figyeltek bennünket. A láger egyik oldalán, a szögesdróton kívül hosszú kőfal húzódott, ami állítólag egy régi karantén kerítésének maradványa volt. Miután közben este lett, a konyhánál való sorbaállás volt a következő programunk. Itt egy adag híg levest kaptunk, amiben krumpli helyett inkább a héja volt található. Ezután viszont még kaptunk egy szelet fekete kenyeret, egy kanál kristálycukrot, egy kanál apró olajos halat. Ezek a halacskák olyan finoman voltak fűszerezve, hogy még éhesebbek lettünk tőle. Végül egy kevés mahorkát is adtak, amit rögtön el is cseréltem kenyérre. Éjjel elég jól aludtam, bár a vécére menés eléggé problémás volt, mert viszonylag sötétben kellett az elég messze lévő latrináig eljutni egy hosszú lépcsőn keresztül. Persze a vécépapírnak, vagy egyéb ilyesminek nyoma sem volt, és ezt nehéz volt elfogadni. Reggel először a még este, a konyha közelében felfedezett mosdónál sikerült megmosdanom, és itt még inni is lehetett. Maga a mosdó egy hosszú bádogvályú felett vezetett cső volt, amelyre lyukakat fúrtak és csak a végén volt egy elzárócsap, meg egy lefolyócső. Ez a rész nagy, üres, fedett térség volt, ahol a már régebben odakerült német foglyok főzőcskéztek a szerzeményeikből. Innen reggelizni mentünk. Most még köleskását is kaptunk a leves után, meg egy szelet kenyeret is adtak. A reggelit befejezve csoportokba, azaz brigádokba osztottak be bennünket és már indultunk is dolgozni. A kikötőbe mentünk, ahol az általunk még nem látott óriás hajókról daruval lerakott ládákat kellett egymás tetejére raknunk. Ez nem volt könnyű munka, de azért már jól is esett valami értelmes dologgal foglalkoznunk. Közben felfigyeltünk egy kisgyerekre, alig ötéves lehetett, aki egy felnőtt vattakabátban járkált és nagyon ügyesen lopott. A közelünkben ugyanis hegyekben álltak valamilyen kartondobozok, és ő ezekből lopott ki konzerveket. Ezeket egy kézben fogva rárázta a vattakabát ujját, és így sétált el a fegyveres őrök előtt. Ezt többször is megismételte. Ezek az őrök a rakományokra vigyáztak, és nem is törődtek velünk. Felőlük akár meg is szökhettünk volna. Délután, bevonulva a munkáról a lágerkapuban megmotoztak minket, és bár nálunk nem volt semmi, más brigádoknál azért találtak lopott holmit. Elvették ugyan, amit találtak, de nem csináltak nagy ügyet belőle. Ebédet ugyan nem kaptunk, de az esti leves után mától kezdve a brigád egyben kapta meg a kenyeret és az egyéb ellátmányt. Ez komoly gondot okozott, mert vágóeszközünk nem volt. Ezért először összetörtük a kenyeret és, kupacokba rakva, kisorsoltuk. Ez a módszer nem tartott soká, mert egyrészt csináltunk fűrészlapból késeket, másrészt komoly kis mérlegeket gyártottunk, amelyekkel szét tudtuk mérni a kenyereket. Igaz, hogy ez újabb problémát jelentett. Rájöttünk arra, hogy a kenyér sarka szárazabb, és ezért nagyobb, ráadásul keményebb és így tovább lehet rágni. Azt találtuk ki tehát, hogy minden nap más osztja el a kenyeret, és más kezdi el elvenni a maga részét. Kiderült az is, hogy azért kapjuk brigádonként a kenyeret, mert a csoport teljesítménye után még pótadag is jár. A 100 % ra 60 dekát, azaz 600 grammot kaptunk. Ezen felül kaptuk a prémiumot, ami akár a duplája is lehetett, de ezért nagyon meg kellett dolgoznunk. Később tudtuk meg, hogy a polgári lakosság csak deka kenyeret kapott a jegyére. Nem tudom, hogy ők hogy tudtak kijönni ebből a fejadagból, hiszen mi így is midig éhesek voltunk. 8

9 9 Volt, amikor már reggel megkaptuk a kenyérfejadagot, és a pótlékot este adták. Egy ilyen alkalommal a már említett kisfiú meglátta nálam a kenyeret és mutatta, hogy adjak neki. Úgy megsajnáltam, hogy letörtem egy jó darabot a kenyeremből és odaadtam neki. Elszaladt a szerzeményével, de pár perc múlva visszajött. Egy doboz konzervet hozott a vattakabátja ujjában. Ekkor jöttem rá, hogy konzervet tud szerezni, de kenyeret nem. Ettől kezdve nagyon jó barátok lettünk. Nemsokára, május elsején, nem mentünk dolgozni és az ellátásunk is valamivel jobb volt. Nálunk odahaza ez a nap ezelőtt nem számított ünnepnek, de azért sokan megtartották, és titkos találkozókra jöttek össze. Pár nap múlva újból vérhasba estem, de ez nem volt olyan súlyos, mint az előző, és hamarabb jöttem rendbe, mint a múltkor. Betegségem után délutánosok voltunk. Este váratlanul mindenfelől lövöldözést hallottunk, és hamarosan tűzijáték rakétái is repültek a levegőbe. A nagy éljenzések között tudtuk meg, hogy vojna kaput, Gitler kaput, azaz vége a háborúnak és Hitlernek is vége! Érdekes módon g vel mondták és írták is Hitler nevét. Ezután még nekünk is gratuláltak az oroszok, és mondogatták, hogy szkoró damoj, azaz hamarosan megyünk haza. Ezt eddig is mondták, de most el is hittük nekik. Másnap, május. 9 én, nem mentünk dolgozni, ez volt a béke első napja. Érdekes volt a németek reagálása. Egyrészt örültek, hogy vége a háborúnak, másrészt fel voltak háborodva azon, hogy vezetőik aláírták a kapitulációt. Azt a hírt meg nem akarták elhinni, hogy Hitler öngyilkos lett. Az ünnep után a városba vittek minket dolgozni. A brigádokat a munkahely neve szerint szólították. Nekünk egy utcanév és egy házszám volt a nevünk. Ide kivonulva egy romos épület falait kellett ledöntenünk. Egy hosszú kötelet erősítettek a falra és addig kellett rángatnunk, míg le nem dőlt. Ez nem volt veszélytelen munka. Futottunk is, mikor dőlni kezdett a fal. Ekkoriban vezették be azt, hogy óránként tíz perc cigarettaszünetet tarthattunk. A szünetben egyikünknek feltűnt, hogy a ledőlt fal egy lyukat ütött a ház alapján. Kíváncsiságból bebújt oda, de nemsokára odahívott engem is. Kiderült, hogy valaki már régebben elrejtett ide egy rekesz vodkát. Ezért aztán egyenként odaszivárogtunk, és mindenki magához vett egy üveggel. Továbbkutatva kiderült, hogy ez a lyuk egy nagy folyosórendszerhez tartozott, ami a város alatt húzódott. A háború alatt a partizánok ezeken a folyosórendszereken keresztül támadták hátba a németeket. Ezek a folyosók eredetileg földalatti kőbányák voltak, ugyanis Odessza nagy része az itt bányászott homokkő téglákból épült. Másnap a nevezetes Patyomkin lépcső közelében dolgoztunk. Itt már egy épülő házhoz hordtuk a homokkő téglákat. Párunkat kivittek a környéken lévő földalatti bányához is, ahonnan teherautókra kellett raknunk a téglákat. Az itt dolgozókat, kopasz fejükről és megjelölt vattakabátjukról, hozzánk hasonló foglyoknak gondoltuk, de közelebbre menve kiderült, hogy nők, méghozzá magyar nők dolgoznak itt a bányában. Lemenve a sötét folyósón, az őrök látóteréből kikerülve beszélgetni is tudtuk velük. Megtudtuk, hogy többnyire sváb falvakból hozták ide őket, nem törődve azzal sem, hogy milyen nemzetiséghez tartoznak. Hatalmas fűrészekkel kellett a homokkőből az építőköveket kifaragniuk. Amennyire le voltak soványodva, nem volt csoda, hogy nem nőknek láttuk őket. Ezután, ha előre tudtuk, hogy kőért megyünk, mindig próbáltunk valami ennivalót eljuttatni hozzájuk, és erre buzdítottuk a többieket is, ha ők mentek követ szállítani. A béke első napja óta midig arra vártunk, hogy most már haza indítanak bennünket. ezért nem csoda, hogy nagyon megviselt minket, amikor a Nagy Péterről elnevezett hajó befutott a kikötőbe. Ezen a hajón ugyanis újabb foglyokat hoztak, Constancán keresztül Magyarországról. A többségük nagyon fiatal volt. Polovitzer Péter például alig múlt 16 éves. Voltak olyan fiúk is, akiket a május elsejei felvonulásról hurcoltak el. Sajnos volt olyan is, aki nem bírta ki a tengeri utat. Az újonnan jövők is először átestek az általunk már megismert fertőtlenítésen, aztán kerültek csak át a mi lágerrészünkbe. Nálunk azóta már eltüntek a tetűk, de a helyükbe előkerültek a poloskák. Az egyik fiúnak, beszélgetés közben a szájába esett egy ilyen bogár, aminek szerinte pisztácia íze volt, de azért mégis kiköpte. Ezután kaptuk meg a nyári öltözetünket. Érdekes módon az én új ruhám melegebb volt, mint az eddig hordott kőhegyi munkaruha. Többségünk orosz inget, azaz gimnasztyorkát kapott, igaz hogy némileg kihordott állapotban. Újdonság volt viszont, hogy most nem a hátunkra volt festve a 9

10 10 hadifogolyjelzés, hanem a bal karunkon volt kivágva egy rész és ebbe varrtak bele egy megjelzett vászonlapot. A bocskoromat is kicserélték, Mindnyájan nagyon kényelmetlen, de új, vászon felsőrészű, fatalpú, magas szárú cipőt kaptunk. Állítólag ezt is a németországi lágerekből hozták. Miután az újonnan érkezettek is közénk kerültek, átszervezték a brigádokat is. Egy Kárpáti nevű tiszt lett a magyarok parancsnoka. Az én brigádvezetőm Dudás Lajos lett. A brigádokat most is úgy állították össze, hogy a létszámuk az ötös szám többszöröse legyen. Sorakozónál ötösével állva könnyebb volt az ellenőrzés. Úgy látszott, hogy nem is tudtak másképp számolni, csak ötösével. Bár ennek ellentmondani látszott, hogy a mi iskolás golyós számológépünkhöz hasonló eszközzel, boszorkányos gyorsasággal ide oda lökdösve a golyókat, tudtak számolni. Az egyik létszámellenőrzés után derült ki, hogy hárman valahogy megszöktek közülünk. Ettől kezdve naponta többször is megszámoltak bennünket. Többségében most is kikötő területén dolgoztunk, felváltva különböző helyeken. Egyik nap egy kövezőmester mellé osztottak be. Ritkán láttam ilyen lelkiismeretesen dolgozó embert. Én a kátrányt hordtam neki, ő meg rakta le a kockaköveket. Élvezet volt nézni, hogy milyen pontosan dolgozott. Nekem is magyarázta, hogy csak minőségi munkát érdemes végezni. Megmutatta a vakolókanalát, amelynek a nyelébe mélyedve belekoptak az ujjai nyomai is. Ugyanezt a szerszámot már évtizedek óta használta. Ha már a kátrányról került szó, ide kívánkozik az is, hogy ezeknél a munkáknál nem sikerült mellékes ellátásra szert tennünk, ezért mindent kitaláltunk, hogy az éhségünket csillapítsuk. Így jött rá valaki arra, hogy ha a kátrányt rágjuk, azt hisszük, hogy valami ennivaló van a szájunkban. Pocsék íze volt ugyan, mégis megpróbálkoztunk vele. Mikor valakinek sikerült melaszt szereznie, akkor azt ettük. Máskor olajpogácsát találtunk, akkor viszont ezt rágtuk, amíg volt belőle. Ennek én ittam meg a levét, mert a kemény pogácsába beletört a fogam, ki is kellett húzni. Mivel korábban már a fronton is kihúzták egy fogamat, méltán dicsekedtem azzal, hogy én a fronton is, és a fogságban is otthagytam a fogamat, mégis élve kerültem haza. Érdekes volt különben az, hogy a fogorvosnő a lágeren kívül rendelt, ezért egy őr kísért oda. Mikor végeztünk, a doktornő adott egy igazolást, hogy vissza kell járnom kezelésre. Ezután elengedtek a munkából, és egy párszor kísérő nélkül mehettem a fogászhoz. A kihúzott fogamon ugyan nem volt mit kezelni, de a doktornő, érthetetlen módon, tőlem akart németül tanulni, holott én az iskolában is megbuktam ebből a nyelvből. Még ma sem értem, hogy miért nem egy született németet szemelt ki erre a célra. Sajnos az ellátásunk egyre romlott. A lágerparancsnokság azt találta ki, hogy az egészen gyengéket kiküldték egy teherautóval a környékre, ahol csalánt kellett szedniük. Ebből aztán levest főztek nekünk Bár, mint hivatalos helyről megtudtuk, a csalán vitamindús étel, akár a krumpli héja, mi mégis éhesek maradtunk. Ebben az időben történt meg az, hogy a parancsnokságnak sikerült egy vemhes tehenet szereznie. A tehenet este levágták, de éjjel valaki kiszedte belőle a kisborjút. Hiába hirdették ki azt, hogy az elfogyasztása ártalmas lehet az egészségre, többé nem került elő. Nem sokkal ezután a németek húspogácsát kezdtek árulni, de a nyomozás kiderítette, hogy nem a borjút dolgozták fel, hanem valami kóbor kutyák húsát etették meg velünk. Egyik nap észrevettem, hogy a terem egyik sarkában a tisztjeink egy tábla előtt ültek és egy idősebb fogoly beszélt hozzájuk. Közelebb menve megtudtam, hogy az idős úr már az első világháborúban is hadifogoly volt, és oroszul tanította a tiszteket. Mikor befejezte az előadást, oda szemtelenkedtem és megkérdeztem tőle, hogy én is részt vehetnék e a tanfolyamon. Ő nagyon örült a jelentkezésemnek, mert mint mondta, a tisztek nagy része csak kényszerből hallgatja őt, tanulni pedig csak érdeklődéssel lehet. Én magam is örültem a lehetőségnek, mivel a tanulás némileg elterelte a figyelmemet az éhségről, ami a többieket azért is inkább foglalkoztatta, mert állandóan arról beszélgettek, hogy otthon milyen finomakat főzött a feleségük, vagy a mamájuk. Másnap éppen kapóra jött, hogy betont kevertünk, mert a cementes zsákokból csinos füzeteket fűztem össze a tanuláshoz. Egyébként ez a munkahely volt a legpocsékabb, ugyanis a németek 10

11 11 által felrobbantott hullámtörők egy részének rendbe hozása volt a feladatunk. Ezért a nap nagy részét a vízben kellett töltenünk, ami a hűvös idő miatt különösen kellemetlen volt. Ezen a munkahelyen az is rossz volt, hogy egy kifeszített kötélen kellett magunkat, egy csónakba ülve, behúzni a helyszínre, ahonnan aztán csak a munka befejeztével mehettünk vissza ugyanígy. Itt aztán semmi lehetőség nem volt valami pótélelemhez jutni. Beérve a lágerbe elkezdődött a tanulásom. Igaz, hogy elég fáradt voltam a megerőltető munka miatt, de érdekes volt az előadás. Megtudtam, hogy legtöbben az orosz ábécétől félnek, holott az a pár betű nem jelenthet gondot. Ez annyira igaz volt, hogy este már orosz betűkkel próbáltam egyelőre magyar szöveget írni. A következő napon megint a kikötőbe mentünk dolgozni. Ez egy különleges nap volt. Már régebben megismertem egy szabót, aki kenyérért varrást vállalt. Láttam egy általa készített esőkabátot, ami nagyon tetszett nekem, de ehhez anyagot kellett volna szereznem, mert a szabó csak hozott anyagból vállalt munkát és ez a nap adott lehetőséget az anyagbeszerzésre. A kikötőben volt két hatalmas úszódaru, amit a Ganz műveknél gyártottak. Mai feladatuk egészen rendkívüli volt. A bekerített németek ugyanis igyekeztek mindent használhatatlanná tenni, ezért a kikötőben maradt mozdonyokat belelökték a tengerbe. Ezeket a mozdonyokat kellett a két daru összehangolt munkájával kiemelni a tengerből. Félő volt, hogy ha nem dolgoznak elég jól öszsze, akkor nemcsak a mozdonyok maradnak a vízben, hanem a daruk is a tengerbe vesznek. Ezt a lélektani pillanatot használtam én ki. Mikor mindenki a darukra figyelt én akkor láttam munkához. Az egyik beborított ládahegy oldalánál úgy nyiszáltam le egy darabot a ponyvából, hogy a tetején álló géppisztolyos őr sem vette észre. A nap sikereihez, a mozdony kiemelésen kívül még az is hozzájárult, hogy a szárazra került mozdony oldalait belepték a csigák. Gyorsan vödröket kerítettünk, és tüzet rakva vizet forraltunk és beledobáltuk a csigákat. Szegény csigák a forró vízben kibújtak a házukból, és nekünk csak meg kellett sóznunk őket, hogy az étvágyunkat csillapítsuk. A váratlan lehetőséget megragadták kis kikötői barátom és társai is. Mondanom sem kell, hogy a lágerbe szintén rengeteg csigát vittünk, és így a csalánleves nem volt kelendő. Nemsokára jó hírt is hallottunk. Útba indították hazafelé az első csoportot. Igaz ugyan, hogy ezek a Kárpátalján élő foglyok voltak, akik eredetileg oroszoknak vallották magukat, de ez mégis reményt keltőnek látszott. Időközben szépen haladtam az orosz tanulással, és néha már használni is kezdtem a tanultakat, mivel a hazamenő oroszul beszélők helyett kellett valaki, aki meg tudja értetni magát. Volt ugyan a táborban egy délvidéki fiú, aki jól beszélt szerbül, de a mi brigádunknak én lettem a tolmácsa. Hamarosan szükség is lett rám. Egy épületben dolgozunk, és az egyik fiú lopott egy konzervet, amit a vödrébe tett és homokot dobott rá. Igen ám, de nem vette észre, hogy ahogy vitte a vödröt, a homok összerázódott és kilátszott belőle a konzerv. Ezt aztán észrevette az őr, és galibát csinált az ügyből. Tolmácsért küldött tehát, és engem hívtak. Mikor megtudtam, hogy mi történt, úgy álltam az őr mellé, hogy felém kellett fordulnia és a háta mögé került a vödör. Ekkor elkezdtem kiabálni, mintha a fiúval veszekednék, de azt kiabáltam, hogy hozzanak gyorsan egy másik vödröt és tegyenek bele egy üres konzerves dobozt, majd cseréljék ki a kettőt. Eztán mondtam a fiúnak, hogy mondjon egy pár szót, majd elmagyaráztam, hogy ez a fiú csak csajkának hozta el az üres dobozt. Erre az őr megemelte a konzervet, és az tényleg csak üres doboz volt. A közeli napokban történt egy másik hasonló eset is. Valamilyen új raktárt alapoztunk, ahol én irányítottam a betont szállító billenő teherautókat, a brigád más tagjai pedig egyéb anyagokat szállítottak malteros ládákban. Közben az egyik ládahegy aljából kiemeltek két rekesz konzervet, és most azt tették a malterhordóba, de nem vették észre, hogy a ládahegy tetején álló őr meglátta őket. Nem tudtam hamarjában mást kitalálni, bele borítattam a két rekeszt a megásott alapba, és rá borítattam az autóval éppen érkező betont Mire az őr leérkezett a ládahegy tetejéről a konzerv már be volt betonozva, és ott van még most is, ha nem ástak az óta új alapot. Mostanában a kikötő különböző részein dolgoztunk, általában építésnél, vagy bontásnál. Ekkoriban tört ki rajtunk a játékszenvedély. Főként a barkochba foglalkoztatott bennünket. Ebben leg 11

12 12 inkább Jánosi barátunk jeleskedett. Én magam volt, hogy két napot spekuláltam, mikor például Hitler bajuszát kellett kitalálnom. A tengerparton dolgoztunk, mikor ünnepélyes körülmények között kikötött egy francia személyhajó. Katonazenekar és egyenruhás gyerekek küldöttsége várta őket. A hajóról orosz katonák szálltak le, és szónokok is szóltak hozzájuk. Megtudtuk, hogy olyan katonák tértek haza, akik német hadifogságban voltak és a nyugati hadseregek szabadították fel őket. Reméltük, hogy mi is így fogunk hazatérni. Miután javult az idő, volt hogy pihenőnapon kivittek bennünket a tengerpart egyik homokos részére, ahol fürdeni és úszni is lehetett. Nekem feltűnt, hogy messzebb a tengerben volt valami lehorgonyzott szerkezet, ahova időnként a halászok csónakkal mentek ki, és hozták be a halakat. Megpróbáltam beúszni oda, és sikerült is egy kisebb lepényhalat elkapnom. Igyekeztem mozgásképtelenné tenni, de nem tudom, hogy beledöglött e, vagy csak elájult. Magamhoz ölelve szegény fejét, csak lábbal úszva igyekeztem a part felé. Már egész közel voltam, mikor egy német fiú úszott velem szemben kifelé. Egyszer csak elkezdett fuldokolni. Nem tudtam mást tenni, elengedtem a halat, és kihúztam a fuldokló fiút. A parton már a minket kísérő orvosnő és nővér vette őt pártfogásba. Másnap az egyik magyar brigád tagjai a hullámtörőnél viharba kerültek, és visszaútban a kötélen kapaszkodók közül egy fiút elkapott a hullám. Nem sikerült őt kihúzni, de a tegnapi esetre emlékezve, társai biztosak voltak abban, hogy én meg tudtam volna menteni. A következő pihenőnapunkon éppen a valahonnan szerzett krumplimat főztem, mikor sorakozóra hívtak bennünket. A kapun egy kétlovas, szénát szállító kocsi érkezett és meg állt előttünk. Hamarosan ledobálták a szénát. Kiderült, hogy a kocsin a múltkoriban megszökött Pál őrmesternek és két társának a holttestét hozták vissza. Kihirdették, hogy így jár mindenki, aki szökni próbál. Ez az eset eléggé megrázott mindenkit. Más szomorú eset is történt ezekben a napokban. A láger közelében dolgoztunk egy raktárban, ahova teherautók hozták az elrakni való árút. A kapunál Gál István barátom irányította a bejárat közelébe az autókat. Neki valami robbanás következtébe megsérült a hangszála és ezért csak halkan tudott beszélni, és ebből lett a baj. Az egyik teherautó tolatás közben rosszul kanyarodott és a sofőr nem vette észre, hogy Pista a kocsi mögött van, ő viszont csak halkan tudott kiabálni, és a kocsi a kinyitott kapuhoz nyomta. Sajnos már nem lehetett rajta segíteni. Nem sokkal később a német táborparancsnok a lágert ölelő két kerítés közül akarta kitépkedni a gazt, és az egyik őr az őrtoronyból agyonlőtte, mert azt hitte, hogy szökni akar. Emiatt az orosz parancsnokság elnézést kért tőlünk. Ettől kezdve az eddigi magyar rész parancsnoka lett az egész tábor vezetője a foglyok oldaláról. Én viszont, nyelvtanulásom következtében, megismerkedtem a tábor orosz parancsnokával, aki nagyon tisztességes embernek bizonyult. Beszélgetés közben megtudta, hogy az én nevem a málnával kapcsolatos. Ezért elnevezett Malinovszkijnak, sőt Pável Ádámovicsnak szólított, ami náluk már némi barátságot is jelentett. Érdekes volt különben, hogy ahányszor valamilyen névsort kellett készíteni, nem érdekelte őket az anyai név, csak az apa keresztneve alapján különböztették meg a különben egynevűeket is. Érdekes volt számunkra, hogy az oroszoknak, akár tisztek, akár rang nélküliek voltak, le kellett adni a fegyvereiket, ha valamiért be kellett jönniük a táborba. Nem azért kellett így tenniük, mert féltek, hogy visszaélnek vele, hanem azért, hogy mi nehogy fegyverhez jussunk tőlük. Ezt is a parancsnok úrtól, azaz elvtárstól, tudtam meg. Közben megismerkedtem a németekkel is. Érdekes módon még Malajziából is kerültek ide közéjük holland tisztek. Ők viszont fellázadtak, mert szerintük a tiszteket külön táborban kell tartani, és dolgoztatni sem szabad őket. Erre nemzetközi egyezmény is van. Ezzel ugyan egyelőre nem sokat értek el, mert Sztálin szerint: aki nem dolgozik, ne is egyék. Így aztán addig nem kaptak enni, míg nem kezdtek el, legalább látszólag, dolgozni. Az előbbi idézetet mi úgy emlegettük, hogy aki dolgozik, az se egyék. Az, hogy ki mennyit, és mit eszik, sokban függött attól is, hogy ki hol dolgozott. A hullámtörőn dolgozók például nem juthattak semmi külön ennivalóhoz. Másoknak viszont hol csurrant, hol cseppent valami. 12

13 13 Mi többnyire a hajók körül dolgoztunk. Volt, hogy konzerveket pakoltunk, volt, hogy cementet raktunk le. Én egyszer még darukezelőként is dolgoztam, mert csak nekem tudták oroszul elmagyarázni, hogy hogyan kell kezelni ezt a szerkezetet. Nem tudom mi történt a hajó darusával, de sürgős volt a munka és nekem kedvem is volt hozzá. Érdekesen működött ez a daruféle, amit ők libikókának hívtak. Tulajdonképpen két hosszú rúd volt csigákkal és kötelekkel felszerelve. Az egyik rúd a rakodótér felett volt, a másik pedig. a rakpart fölé lógott ki. A megrakott hálót kiemelte az egyik kötél a hajóból. Innen egy másik kötél áthúzta a part fölé, ott pedig egy harmadik engedte le a partra a csigákon keresztül. Nem tudom milyen nyelven irányítottak, csak azt tudom, hogy majnát, vagy virrát kiabáltak, aszerint, hogy fel, vagy le kellett mozgatni az árút. Megesett, hogy ennivalót pakoltunk, amiből mi is leszedtük a vámot. Volt, hogy rádiócsöveket zsákmányoltunk, amit a fertőtlenítőben dolgozók vittek ki értékesítésre a városba. Nem tudom, hogyan, de mindenre találtak vevőt. Más alkalommal bálás ruhaneműt rakodtunk, amit könnyen tudtunk értékesíteni, de leginkább a női, aztán a gyermek, végül a férfiruhákat. Ekkor is nyelvtudás volt a segítségemre. Ugyanis, még gyerekkoromban a kezembe került a Tanuljunk könnyen, gyorsan angolul című könyv, és mivel más olvasnivaló nem akadt a kezembe, ezt a könyvet forgattam. Nem tanultam ugyan sem könnyen, sem gyorsan de azért egy pár kifejezés megmaradt a fejemben a kiejtés tudása nélkül, úgy hogy beszélni nem tudtam, de megértettem egyes szavakat. Így aztán az érkező ruhásbálákról, már a daru kötelén lebegve, el tudtam dönteni, hogy mi van benne, és hogy üzleti szempontból melyiket érdemes megdézsmálnom. Ennek a csodálatos nyelvtudásomnak köszönhettem egy másik élményemet is. Úgy alakult, hogy az egyik toronydaruba én hordtam kannával a hűtővizet. Éppen a daru irányítófülkéjében voltam, mikor megláttuk, hogy az alattunk lévő amerikai hajón a mentőcsónak élelmiszerkészletét újították fel. Hosszú, hasáb alakú dobozokat raktak bele. A csinos darukezelőnő lekiabált a matrózoknak, hogy dobjanak fel neki is egyet. Nekem sikerült elkapni a dobozt, és rögtön láttam, hogy ivóvíz van benne. Odaadtam a hölgynek, aki miután felbontotta, az üres dobozt hozzávágta a matrózokhoz. Azok nevettek és feldobtak egy másik dobozt, amit a darusnő vissza akart dobni. Én a felírásból láttam, hogy ebben már nem víz van, ezért megkértem a lányt, adja nekem a dobozt, hogy a fogolytársaimat becsapjam vele. Lemászva a daruról, néztem meg jobban a fémdobozt. K racion volt ráírva, ami magyarul egésznapi ellátást jelent. Kibontva a dobozt, derült ki, hogy ez mennyire igaz. Három csomag volt benne: reggeli, ebéd és vacsora. Volt ebben minden, kétszersült és felvágott, babfőzelék hússal, kávépor, tejpor és tojáspor, de volt a különböző élelmiszereken kívül, cigaretta és gyufa, vécépapír és fogpiszkáló is. Még vízfertőtlenítő tabletta is volt. Ezen kívül kiderült, hogy a csomagolóanyagok elégetésével, meg lehet melegíteni a szükséges élelmiszereket. Más alkalommal egy kisebb hajón dolgoztunk. Raklapokra raktunk konzerves rekeszeket. Nagyon piszkálta a csőrünket, hogy hogyan lehetne a partra varázsolni egy ilyen csomagot. Sajnos ilyenkor a hajót elhagyva, meg szoktak motozni bennünket, így más módszerre kellett gondolnunk. Azt találtam ki, hogy a hajó tenger felöli oldalán egy ládával beugrottam a vízbe és, alatta átúszva, a fagerendás kikötőpad alá úsztam vele. Itt aztán később elosztottuk a zsákmányt. Kis fennakadást okozott, mikor megszámolták a hajóról lejövőket, és egy fő hiányzott közülük, De megnyugodtak mikor odalent az újabb számoláskor egyezett a létszám. Persze ott már én is közéjük settenkedtem. Ekkoriban csodáltam meg kis csavargó barátom újabb módszerét. Ő most egész karton konzervre pályázott. Azt találta ki, hogy egy üres dobozzal a vállán sétafikált egész nap. Persze az őrök mindig megállították, de aztán beleuntak. Ő akkor viszont egy tele dobozt vett a vállára és azzal sétált el az őrök előtt a búvóhelyűkre. Ezzel a búvóhellyel nemsokára furcsa kalandom akadt. Kitalálta az orosz táborparancsnok, hogy társadalmi munkában kicseréljük poloskás faágyainkat fémvázasokra. Ezért néha kevés szabadidőnkben kivittek minket a kikötő másik részébe, ahol egy, a németek által felrobbantott hűtőház romjai voltak. Ennek a csőrendszerét vagdostuk darabokra, amiből aztán a táborban hegesztettek össze ágyakat. Az itt is betartott cigarettaszünetekben én inkább a tengerben fürdést választottam. Egy ilyen alkalommal láttam, hogy az egyik nagyobb csavargó fiú beugrott a tengerbe, de hosszabb ideig nem 13

14 14 került elő. Nekem vissza kellett mennem dolgozni, de a következő szünetben megint úszni indultam. Ekkor megláttam a parton a fiú otthagyott holmiját. Most már biztosra vettem, hogy belefulladt a vízbe, sajnáltam is szegény fejét. Még vetkőztem, mikor a fiú váratlanul felbukkant. Felvett valamit a holmijánál és visszaugrott a tengerbe. Engem nem vett észre. Én nagyon kíváncsi lettem és utána ugrottam. Még vízi cserkész koromban megtanultam, nyitott szemmel úszni a víz alatt, így nem volt nehéz követnem a fiút, aki egy, a betonfalon lévő nyílásba úszott be. Én követtem, és nemsokára derengést láttam a nyílás végén. Alig bukkantam fel, valaki rám lőtt, de nem talált el. Ezután már megismertek, de nem örültek nekem. Megígértem nekik, hogy nem beszélek a titkukról. Ettől kicsit megnyugodtak. Egy féllábú ember volt a vezérük, akit ugyan láttam már, de nem tudtam, hogy közük van egymáshoz. Megtudtam tőlük, hogy véletlenül fedezték fel ezt a rejtekhelyet. Ugyanis mikor a németek felrobbantották a hűtőházat a pincében lévő robbanóanyaggal, a robbanás a tenger felé is nyitott egy rést. Így ezt a barlangfélét a víz felől is meg lehetett közelíteni és a csöveken keresztül még levegőt is kaptak. Valami más bejáratot is nyitottak, de azt nekem sem mutatták meg. Visszaérve a többiekhez, ők már a teherautókra rakták a csöveket és bevittük a lágerbe, ahol hamarosan elkészültek az új ágyaink. Ezek négyszemélyes, kétemeletes ágyak voltak. Én az emeleten kaptam helyet. Ágytársam Gurin György lett. Ezután kidobáltuk a régi fa szerkezetet, és hatalmas fertőtlenítés következett. Valami gezarol oldattal permetezték be az egész tábort, persze mi sem kerültük el a soron kívüli féregtelenítést, amit nem is bántunk, mert a párnapos büdösség után, tényleg jobban éreztük magunkat. Új szalmazsákokat is kaptunk. Furcsa alakja volt ezeknek a zsákoknak. Igazából ezek vászonból összevarrt hengerek voltak és kitömve kétoldalt gurultunk le róluk. Nagyon kényelmetlen volt aludni rajta, és nehezen szoktuk meg. Én ebből is próbáltam valami hasznot húzni. Az orosz katonáknál láttam egyszerű hátizsákot. A szalmazsák egy darabjából kisebb zsákot varrtam, majd két alsó sarkát egy hosszabb kötéllel megkötöttem és a zsák felső részére hurkoltam a kötél közepét. Egyik este átmentem valamiért a németek körletébe, és meglepődve láttam, hogy színielőadást tartanak. Engedélyt kértem az orosz parancsnoktól, és nemsokára mi is elkezdtük a kultúrát terjeszteni. Először régebbi emlékeimből előkotort tábortűzi jeleneteket adtunk elő néhány társammal. Emlékszem egy jelentünkre, ahol én falusi férfit játszottam és a Polovitzer Peti volt a fiam, volt egy tehenünk is akit két, pokróccal letakart fiú alakított és egy gumikesztyűből még tőgyét is készítettünk neki. Sőt! Tejporból még tejet is varázsoltunk a tőgyébe, amit aztán vödörbe fejtünk. Persze a végén meg is ittuk. A nézőközönség vastapssal jutalmazott bennünket. Kritikusaink külön kiemelték, hogy én, pesti létemre, milyen ízes falusi kiejtéssel beszéltem. Egyik társunk, egy tanító, két emberből összerakott törpével, taglejtésekkel kísérve adta elő a Falu végén kurta kocsma kezdetű művet, melyhez a két szereplő nagyon összehangolt mozgására volt szükség. Később kiderült, hogy néhány, a színházhoz jobban értő ember is akad közöttünk. Ettől kezdve ők vették át a kultúra irányítását. Egyre nagyobb lett a sikerünk és nemsokára, parancsnokunk javaslatára, már vendégszereplést is tarthattunk a környéken lévő lágerekben. Ekkor én már nem szerepeltem, csak kísérőként vettem részt. Legnagyobb sikerünk egy rémdráma volt, ahol is a Drezdai Egészségügyi Múzeumból idekerült koponyával adtunk elő egy jelenetet, amiben az orvos egy gyilkos agyát ültette át egy másik ember koponyájába. A jelenetnek az lett a vége, hogy az átültetett agyú gyilkos az orvost gyilkolja meg. Egyébként kiderült, hogy zenészek is vannak közöttünk. Főként egy világot járt, a rádióban is rendszeresen fellépő szaxofonos tűnt ki közülük. Táborparancsnokunk valahogyan szerzett számára egy ilyen hangszert, és ettől kezdve már operetteket is adtunk elő, ami parancsnokunknak és családjának is nagy élmény volt, hiszen köztudomású, hogy az oroszok nagy kedvelői a magyar szerzők operettjeinek, és még az sem zavarta őket túlságosan, hogy a női szerepeket is férfiak játszották. 14

15 15 Vezetőnknek egyszer volt csak komoly kritikája, mikor egy betyárokról szóló darabot játszottunk, aminek az lett a vége, hogy a betyárt felakasztották. A további előadásokon ezt már másképp kellett előadnunk. Vendégszerepléseink alkalmával tudtuk meg, hogy a többi táborban mennyivel rosszabb körülmények között élnek, mint mi a kikötőben. Mindegyik táborban éheztek és parancsnokaik is sokkal szigorúbbak voltak, mint a miénk. És, bár továbbra is a hazamenésről álmodoztunk, jobban megbecsültük a mi táborunkat. Nemsokára megint lelkesedni kezdtünk, mert a román foglyokat is hazaindították és közöttük voltak olyan magyarok is, akiknek Dél Erdély volt a hazájuk. A hazaindulók között volt olyan besszarábiai fiú is, aki odesszai volt, de a román hadseregben szolgált. Ő viszonylag szabadon mozoghatott eddig, hiszen otthon volt, de most a többi románnal el kellett mennie Romániába. Később egypárunkat kivittek a pályaudvarra, ahol marhavagonokat kellett emberi szállításra alkalmassá tennünk. Ekkor megint reménykedni kezdtünk, de kiderült, hogy csak a teljesen legyengült magyarok mehettek haza. Engem is kivittek a búcsúztatásukra. Parancsnokunk még köpött is egyet, mikor a szerelvény elindult, mondván, hogy ő nem ezt ígérte nekünk. A betegek elmenése olyan szempontból volt jó nekünk, hogy velük próbáltunk meg haza üzenni, hogy élünk, mert másképp eddig nem adhattunk életjelt magunkról. Más alkalommal, magyar matrózokkal és magyar futballistákkal sikerült egy egy névsort küldenünk, ami aztán beolvastak a rádióba is. A következő napokban kaptunk egy orosz nacsalnikot, azaz főnököt, aki tulajdonképpen kikötői mérnök volt. Nem tudom, hogy ő választott e ki minket, vagy az orosz parancsnokunk ajánlott e neki, de ettől kezdve az ő irányítása alatt dolgoztunk. Első nap egy kubai hajóról kellett kristálycukrot szállítanunk a raktárba. Olyan jó erőben voltunk, hogy a százkilós zsákokat nemcsak vittük, hanem játszottunk is velük. Például letettünk a földre egy létrát és a fokain lépkedve, táncoltunk velük. Minden forduló végén a raktárban bekaptunk egy marék cukrot. Egyik alkalommal Kormos barátunk, aki cigány volt, két zsákot vett egyszerre a vállára. Ezt meglátva az egyik fő főnök, gratulálni akarván neki, a kezét nyújtotta. Igen ám, de a maréknyi elcsent cukor éppen a kezében volt. A fiú nem jött zavarba, hanem bekapta a cukrot, és aztán nyújtotta a kezét. Persze volt nagy nevetés. Más alkalommal brazil hajóról zöld kávét szállítottunk, nyolcvankilós zsákokban. Most viszont Béres nevű fogolytársunk javította meg a rekordot. Ő három zsákot, azaz 240 kilót vitt egyszerre. Ez a kávé némi bonyodalmat is okozott. Szokásunk szerint, ebből is zsákmányoltunk és a táborban, egy félreeső helyen megpörköltük. A legtöbben marékszám bekapkodták, mások összetörve megfőzték, aztán egész éjjel nem tudtak aludni. Nekem szerencsére nem volt problémám vele. A következő napokban úgynevezett UNRRA csomagokat pakolásztunk, amiket egy világraszóló segélyszervezett küldött az oroszoknak. Egy jó pár nap után mikor elkapott minket egy nagyobb eső, főnökünk, jutalomképpen kitalálta, hogy egy fedett raktárban a csomagok kiegészítésével foglalkozzunk. Ugyanis akik ezeknek a szeretetcsomagoknak a közelébe kerültek, igyekeztek sápot húzni belőlük, minket is beleértve. A raktárban kiraktak elénk egy kibontott mintadobozt, és eszerint kellett a többi dobozt összeállítanunk. A főnök elvtárs megmondta, hogy mindenből annyit ehetünk, amennyi belénk fér, de kivinni semmit nem szabad. Mi ennek az utasításnak eleget is tettünk, és jóllakva de üres zsebekkel vonultunk be a lágerbe. Ekkoriban oltottak be bennünket tífusz ellen. Érdekes módon a legerősebbek, akik otthon bicskával szoktak verekedni, azok féltek ettől a kis késszúrástól a legjobban. A nevezetes Kormos például többnapi ennivalóját ajánlotta fel annak, aki hajlandó az ő oltását magának beadatni. Még nagyobb volt az ellenállás akkor, amikor valaki kitalálta, hogy ez az oltás nem tífusz ellen van, hanem a sterilizálásunkat szolgálja. Addig ugyanis, amíg éheztünk nem törődött senki ilyesmivel, de mióta illegálisan ugyan, de jobb ellátáshoz jutottunk, ez is kezdett problémává válni. Ezt megtapasztalták a minket osztályozó doktornők is, mikor az orvosi vizsgálat alkalmával csipkedni kezdtek bennünket, és nekünk meztelenül kellet állni előttük. 15

16 16 Nekem már akkor feltűnt ez a dolog, mikor az új csőágyakat megkaptuk. Ugyanis két fiú szólt nekem, hogy nem vállalnám e el egyikük ágytársát szomszédomnak. Kiderült, hogy ők testileg is megértik egymást. Abban az időben hallottunk arról, hogy éjjel holdfogyatkozás volt. Én nem voltam egy csillagászati talentum, és azt hittem, hogy a holdfogyta és a holdfogyatkozás ugyanaz a jelenség. Egy fiúval össze is vitatkoztam ezen, de nem tudtunk dűlőre jutni. Fogadtunk egynapi ellátásban, és egy tanító bácsit kértünk fel döntőbírónak, aki nekem adott igazat. Így aztán a következő napon én dupla ellátáshoz jutottam. Nem sokkal később megalakult a lágerkönyvtár, ahova néhány magyarnyelvű könyv is került, melyek között egy tudományos ismeretterjesztő könyv is volt, amiből megtudtam, hogy nem nekem volt igazam. A fogadótársam, úgy látszik számtanból volt gyengébb, mert nem akarta elhinni, hogy neki kétnapi adag jár vissza. Az egyik a nekem adott, a másik pedig a megnyert adag lenne. A könyvtárral csaknem egy időben kaptuk meg a magyar hadifoglyok részére kiadott Igaz szó című újságot is. Egyebek mellett érdekes hírnek számított benne, hogy Hitler, akit az oroszok Gitlernek neveztek és írtak, állítólag átoperált arccal Japánban bujkál. Hadd szóljak néhány szót az őreinkről is. Egészen különböző természetűek voltak. Legjobban azokkal tudtunk kijönni, akik nemzetiségiek voltak a Szovjetunión belül is. Voltak olyanok, akik csak törték az orosz nyelvet. Volt, aki odahaza latin betűkkel tanult írni. Egyiküknek én írtam át az eskü szövegét latin betűsre, hogy meg tudja tanulni. Voltak, akik gyűlöltek bennünket és ott ártottak, ahol tudtak. Volt, aki szemet hunyt szabálytalan tetteink előtt, de olyan is volt, akit a lopott holmikkal le lehetett fizetni. Egyikük egy fiatal fiú volt, aki ugyan rendes volt hozzánk, de állandóan náthás volt, de nem fújta ki az orrát, hanem a nyelvével felnyúlva lenyalta a váladékot. Igaz, hogy zsebkendő híján mi is csak a földre tudtuk fújni az orrunkat. Őreink segítettek egyszer abban is, mikor Orsós nevű bajtársunk, aki odahaza Pécs környékén teknővájó cigány volt, szerzett egy nagy kerek sajtot és be akarta csempészni a lágerbe. A kapunál elhitették a motozóval, hogy rosszul lett, és így a betakart fiút ketten vittük be a táborba, úgy mondd orvosi vizsgálatra. Időközben beköszöntött az ősz. A megszokott fürdés és fertőtlenítés alkalmával megkaptuk a téli holmit. Nekem egy vadonatúj női vattanadrág jutott, amit csak hátrafelé lehetett kigombolni. Ezen kívül egy német köpenyt kaptam, aminek hiányoztak a zsebei. Viszont bakancsot nem találtak a számomra, de a reggeli sorakozónál észrevették az ellenőrző doktornők, hogy nincs cipő a lábamon. Ezért egy pár napig nem mentem ki munkára, míg nem kerül elő számomra megfelelő méretű lábbeli. Jól is jött nekem ez a pár nap pihenő. Rendeztem a szótáraimat, és a nyelvtan füzeteimet is rendezni tudtam. Ezen kívül sikerült szénát szereznem a szalmazsákomba, ami kellemesebbé tette az alvásomat. Irigyeltek is érte társaim! Az sem volt utolsó dolog, hogy az egyik német ezermesterrel sikerült üzletet kötnöm és csinált nekem a régi konzervdobozom helyett egy új alumínium csajkát. Mikor aztán találtak a számomra bakancsot, újból a kikötőben találtam magam. Első ténykedésem volt, hogy az általunk cipelt tarkababból, különleges trükkel gyűjtöttem be magamnak. Ugyanis a jobb kezemmel kiemelt babot a lyukas zsebemen keresztül áttettem a balkezembe, majd onnan a női nadrág oldalsliccén át a nadrág szárába ejtettem. A kikötői őr meglátott, de hiába tapogatta meg a zsebeimet, nem talált bennük babot. Azért a többieket sem kellett félteni! Mindenki igyekezett beszerezni a legalább a levesbe valót. Beérkezve a táborba aztán nagy főzőcskébe kezdtünk. A bab viszont elég sokára fő meg. Ezért mindenkinek a türelmétől függött, hogy mennyire megfőve eszi meg. Ekkor jöttem rá arra, hogy nem mindenkinek van olyan jó dolga a táborban sem, mint nekünk, akik mindig tudtunk szerezni valami ennivalót. Másnap figyeltem fel arra, hogy valaki a latrinából szedegeti ki a nem egészen megemésztett babszemeket, hogy aztán tovább főzve őket, meg is egye. Ráadásul odahaza falusi tanító volt az illető. Nem tudtam őt lebeszélni, csak arra kért, hogy a többi 16

17 17 ek ne tudják meg ezt az esetet. Ő egyike volt azoknak, akiket gyengeségük miatt nem engedtek ki munkára, és ezért csak az alapellátásban részesültek. A következő napon különleges munkánk akadt. Mogyorókrémet kellett leraknunk egy amerikai hajóról. A baj csak az volt, hogy nagy háromkilós dobozokba volt csomagolva, ezért nem volt könnyű az eltüntetése. Azért ezt is megoldottuk valahogyan és így sikerült a csajkámban becsempészni a táborba úgy egy kilónyit, és ezt a tegnapi babfőző tanítónak adtam. Időközben két változás is akadt az életünkben. Az egyik, a fontosabb az, hogy levelezőlapokat kaptunk, amivel értesíthettük hozzátartozóinkat arról, hogy élünk. Megmondták ugyan, hogy csak jókat írjunk és, hogy ne írjuk meg, hogy hol tartózkodunk, de ez is nagy eredménynek számított. A másik változás az volt, hogy fizetést kaptunk. Igaz, hogy nevetséges összeget, de ezt sem volt mire elkölteni, Egyedül pattogatott rákot tudtunk vásárolni a kikötőben, így aztán azt majszoltuk egész nap. Ezek a rákocskák alig voltak nagyobbak egy szem pattogatott kukoricánál, és úgy is pattogtatták őket faszénparázson. Viszont meglehetősen kemény páncéljuk volt. és előbb utóbb felsértette a szánkat meg a nyelvünket. Lehet, hogy a beállt hűvösebb idő miatt, vagy valami fertőzés következtében be lázasodtam, és a betegszobába kerültem. Itt különböző gyógyszerekkel is kezeltek, de másképp is próbáltak segíteni rajtam. Inhalálnom is kellett, de köpölyözéssel is megkísérelték kiszívni a betegséget belőlem. A köpölyöző kisebb, peremes fémpohár volt, amiben a benne lévő levegőt égő spirituszos vattával felmelegítették, és a hátamra helyezték. Egyszerre egy pár darab ilyen poharat használtak, melyek szorosan rám tapadtak, és csak akkor estek le, mikor a levegő kihűlt bennük. Sajnos az egyik nővér ügyetlenebb volt és nem csak a levegőt melegítette meg, hanem a pohár peremét is, amitől égési sebet is szereztem. Mindeme kezelések dacára meggyógyultam és újból dolgozni mehettem. Valamivel később újabb változásra került sor. Több oroszt kezdtek foglalkoztatni a kikötőben, közülünk viszont többen kerültünk ki városi munkahelyekre. Nem tudom, hogy véletlen volt e, vagy megtudták, hogy Dudás Lajos a brigádvezetőnk odahaza a kőbányai téglagyárban dolgozott, de bennünket téglagyári munkára szemeltek ki. A téglagyár a város szélén volt, a börtön közelében, és teherautókon szállítottak oda minket. A többség nyers, vagy kiégett tégla szállításával foglalkozott, én meg másodmagammal a kemence szénellátását vállaltam. Egy malterosláda félével cipeltük fel a szenet a kemence tetejére, ahol egy idősebb néni dobálta be kisebb nyílásokon a parázsló égetőtérbe. Délután jött a váltás. Most egy fiatalabb nő jött a kisfiával együtt. Mikor beszélgetni kezdtünk, csodálkozott, hogy milye jól beszélek oroszul. Őt Jadviga Ivanovna Poberezsnajának hívták. Őt Jagyjának a fiát pedig Suriknak becézték. Én is bemutatkoztam. Eleinte Pávelnek, később Pavliknak szólított, ami Palit jelent magyarul. Megtudtam, hogy a férje a háborúban halt meg, a fia pedig már hét éves és iskolába jár. A fiúval hamar megbarátkoztam és elhatároztuk, hogy leveleket írunk egymásnak, és a Mama ki fogja javítani a hibáinkat. Így mind a ketten jól jártunk. Szórakoztunk is, meg tanultunk is egyszerre. Surik engem gyagya Pávelnek szólított, ami magyarul Pali bácsit jelentett, társaim szerint viszont azt, hogy én vagyok gyagyás. A következő héten Jagyja délelőttös volt a fia pedig iskolába ment, így még jobban tudtunk beszélgetni. Átadta a levelet, amit a fia írt és az én válaszomat is rögtön kijavította. Volt benne hiba elég, de kevesebb hibával újból leíratta velem, hogy ne kelljen szégyenkeznem a fia előtt. Ezen a héten az idősebb néni éjszakás volt, ezért délután egy másik nő jött a kemence tetejére dolgozni. Őt Vera Vaszilcsenkónak hívták. Később a lánya is megjelent, aki nagyon csinos rendőrnő volt. Tőle a kézi forgalomirányítást tanultam. Ugyanis az irányítást pálcával végezték, amit varázspálcaként forgattak, mint a zsonglőrök, vagy a bűvészek. Itt a téglagyárban nehezebb volt a dolgunk, mint a kikötőben, mert az agyagot nem lehet megenni. Az itteni dolgozóknak meg még rosszabb volt az ellátásuk, mint a miénk. Volt hogy én vittem kenyeret Jagyjának meg a fiának. Mivel jól dolgoztunk, több prémium kenyeret kaptunk. Ehhez az én újításom is hozzájárult. Ugyanis kitaláltam, hogy a szenet egyedül is fel tudom hordani, ha talicskát használok. Így a másik fiú felszabadult, amit ő nem is bánt, mert a hűvösödő időben jobb volt a meleg kemencében dolgozni. 17

18 18 Közben megérkezett a karácsony, ami itt a vallásosoknak sem jelentett sokat, mert ők később tartják az ünnepet. Én viszont felkészültem az ünnepre. Már régebben szereztem egy pár mécsest és némi rizshez is sikerült hozzájutnom. Így aztán kevés tejpor beszerzésévek meglett az ünnepi vacsora. Gyertya helyett a mécsesek adták a fényt, a lángjukkal pedig a csajkámban felforrt a víz, és elkészült az ünnepi tejberizs is. Mégis szomorú volt ez a karácsony. Ünnep után, vagy inkább közben, újra a téglagyárba mentünk. Most az idősebb néni volt a fűtő. Mikor megtudta, hogy a lágerből hoztak a fiúk konzervet eladni, ő rögtön jelentkezett, hogy darabonként három rubelt fizet értük. Mivel mi nem ismertük a kinti árakat a többiek elfogadták ezt az ajánlatot. Később bejött a Jagyja, mert én ígértem nekik kenyeret. Elmondtam, hogy milyen üzletet kötött a néni. Ő fel volt háborodva, és felajánlotta, hogy kiviszi a piacra azt a konzervet, amit én nekik tettem félre. Nemsokára visszajött 60 rubellel. Ekkor megbeszéltük, hogy ezért a pénzért én holnapra szerzek újabb árút. A szállító fiúknak öt rubelt ajánlottam. Így indult be a nagy üzlet. Én minden nap valamivel többet fizettem, mint a néni, így mindenki nekem adta át az árúját, a nyereségen pedig megosztoztunk fele fele arányban. Nemsokára már a bankba is került a pénzünkből. Egyik nap elkezdett zuhogni a hó. Ez itt nagyon ritkán fordult elő, de most úgy nekidurálta magát, hogy megbénult a közlekedés. Mi is csak a lágerudvart tudtuk feltakarítani, de azt is abbahagytuk, mert teljesen reménytelen volt az igyekezetünk. Öt napig tartott ez a hóvihar, de utána takarítás nélkül is hamar elolvadt. Persze közben az ellátásunk is minimumra csökkent. Alig kaptunk valamit enni, de mint később megtudtuk a civilek sem jártak jobban. Másnap reggel újra indultunk dolgozni, mintha mi sem történt volna. A téglagyáriak is tele voltak rémtörténetekkel, mert ők még az élelmiszerjegyeikre sem kaptak semmit. Most azonban már reménykedtek, hogy legalább a régebbi szűkös helyzet visszaáll. Mi nem nagyon reménykedtünk semmiben, így még nagyobb volt a meglepetésünk mikor egy egy háromkilós kenyeret nyomtak a kezünkbe az elmaradt ötnapi fejadag fejében. Ma sem tudom, hogy ez az eset csak nálunk történt e meg, vagy a többi táborban is. Megkérdeztem a parancsnokunkat, hogy máshol mi volt a helyzet, de ő nem adott érdemi választ, csak azt mondta, hogy ez nem az én dolgom. Ezzel kapcsolatban nekem rögtön eszembe jutott, mikor egyszer a fronton három napig nem érkezett meg a kenyérsütéshez a lisztünk. Viszont, mikor végre megjött, csak az aznapi fejadagot kaptuk kézhez. Pár nap múlva a téglagyár területén belül, a kerítés mellett elkezdtünk egy új házat építeni. Az utcán fegyenceket kísértek valahova a börtönből. Meglepetve láttuk, hogy még rosszabb bőrben vannak, mint más lágerbeli társaink. Amerre mentek, papírdarabokat dobáltak el, és még nekünk is odakiabálták, hogy dobjuk be a postaládába. Mikor elmentek, én leugrottam a még alacsony falról és összeszedtem egy pár ilyen papírt. Ezek a papírok mind érdekes háromszög alakban voltak összehajtogatva. Miután megmutattam a Jagyjának, ő elmondta, hogy az ilyen leveleket a háború óta ingyen viszi el a posta, és ő is küldött már így levelet. Én azt hittem, hogy köztörvényes bűnözők vannak a börtönben, de miután kibontottunk néhány ilyen levelet, kiderült, hogy a németek kezén volt hadifoglyok, akiket hazaárulóként ítéltek el, mert megadták magukat. Volt olyan is, aki sebesülten esett fogságba. Most így próbáltak hírt adni magukról, hogy még élnek. Most jöttünk rá arra, hogy őket láttuk pár hónappal ezelőtt a kikötői ünnepélyes fogadtatáson. Akkor a hazaszállító hatalmaknak kellett valamit mutatni. Megbeszéltem a Jagyjával, hogy ő is kiszalad és próbál még összeszedni ilyen leveleket, és be is dobja őket a postaládába, de nem ezen a környéken, hanem arra amerre lakik. Közben én visszamentem a házépítéshez, amit kicsit furcsának találtunk. Ugyanis az alapozás után a padlószintet is kiöntöttük betonnal, és körülfalaztuk az egész épületet, az akkor újdonságnak számító, salakkal kevert cementtel készített falazótéglákkal. Már a tetőácsolatot raktuk volna fel, mikor az építésvezető rájött, hogy ajtónyílást nem hagytunk. Ezért minket szidott, holott ez a tervrajzon sem szerepelt. Nekiláttunk tehát, és kifűré 18

19 19 szeltünk egy ajtónyílást. Már a tetőt is felraktuk, mire kiderült, hogy nem ajtó, hanem kapu kell az épületre, mert egy keverőgépet akarnak oda beállítani, ami nem fér be az ajtón. Így hát megint előkerült a fűrész, csak most már a tetőt is meg kellett bontanunk, hogy ezt a munkát el tudjuk végezni. De majdnem elfeledkeztem a tevéről! Ugyanis volt a téglagyárnak egy mindenes púpos tevéje. Azért volt mindenes ez az egypúpú teve, mert hol agyagot dagasztott, hol kocsit húzott, hol pedig a gazdáját cipelte a hátán. Egyik nap elesett, és eltörte a lábát. Senki nem tudott rajta segíteni, ezért elhatározták, hogy levágják. Én éppen az épülő ház falára öntöttem a maltert, mikor meghallottam a teve ordítását. Mikor megláttam, hogy folyik a vére, leugrottam a malteros vödörrel a falról és felfogtam vele a szegény állat vérét. Beledobáltunk egy kis sót és először megabáltuk, aztán megzabáltuk. Igaz, hogy némi malter is keveredett bele, de legalább tartalmas étel volt. A szegény tevét ezután feldarabolták és szétosztották a dolgozók között, de nekünk is jutott belőle. Bosszantó eset történt velem ezekben a napokban. Megint fürdésre és fertőtlenítésre mentünk, de a fertőtlenítés után hiába vártam a csodálatos női vattanadrágomra, csak nem került elő. Utolsóként csak egy nagyon ócska nadrágot kaptam, amivel kénytelen voltam beérni. Mivel Jagyja a következő héten éjszakás volt, azt találtuk ki, hogy a gondnoknőnek, Tanyjának adtam oda az eladnivalókat és ő adta tovább Jagyjának, aki napközben kivitte a piacra eladni. Egyébként közben bővült az árukészletünk. Valamiféle fonalak és vásznak érkeztek a kikötőbe, és így hozzánk is. Egy angol hajóval, többek között egészségügyi papír is érkezett, amit átkereszteltünk Churchill papírnak, akinek tudvalevőleg W. C. volt a monogramja. Lassan megérkezett a tavasz is, de itt más jele volt, mint máshol. Mi először azt vettük észre, hogy az úttörők csapatostul megjelentek a kikötőben. Mivel mindenki a tengerre figyelt, mi is arra néztünk. A távolban megjelent egy nagyon nagy hajó, több kisebb hajó kíséretével. A nagy hajó oldalán a Szláva (Győzelem) felirat szerepelt. Csak a nagy ünnepség után tudtuk meg, hogy a Déli Sarkról érkezett vissza a bálnavadász flottilla. Ezek a hajók fél evvel ezelőtt mentek el az itteni tél elől az ottani nyárba, ahol a kis hajókról szigonnyal vadásztak a bálnákra, a nagy hajón pedig feldolgozták a zsákmányt. Ennek az eseménynek az lett az eredménye, hogy három hétig dolgoztunk a hajórakomány kipakolásával. A többség ugyan a parton dolgozott, én viszont néha a hajóra is felmehettem. Itt a bálnák húsából részben kipréselték a zsírját, részben kisütötték a másik részét. Itt a bálnavadászoktól láttuk, hogy isszák a bálnazsírt, vagy olajat. Azt még ma sem tudom, hogy melyik a helyes, de én is követtem a példájukat és rászoktam erre az italra. Még az úgynevezett bálnatöpörtyűt is eszegettem, persze ebben fogolytársaim is segítségemre voltak. Ezt a bálnavadászok is ették, bár nálunk, többek szerint, takarmányként állatok etetésére használták. Mikor letelt a három hét, visszakerültünk a téglagyárba. Az ottani barátaink befogták az orrukat, mikor velünk találkoztak, mert olyan erősen érződött rajtunk a halszag. Mivel Jagyja megint éjszakás volt, a Tanyjával küldött nekem pénzt, hogy legyen nálam az újabb bevásárlásokra. Visszamenve a lágerbe, a kapunál megállítottak bennünket és motozásba kezdtek. Mindenki igyekezett átevickélni a motozáson, de volt, aki megszabadult a nála lévő tilos dolgoktól. Valamit én is kitaláltam a pénzzel kapcsolatban, de mire beértünk, idegességemben elfelejtettem, hogy mit tettem. Így aztán az eladóktól hitelbe vettem át az árúikat. Időközben újabb ötletük támadt néhány társunknak. Időnként szappant is kaptunk a mosakodáshoz. A maradék szappandarabokat összegyűjtötték és felfőzve, formába öntötték. Mivel a lakosság nem jutott szappanhoz, ennek az eladása is jó ötletnek bizonyult. Sajnos egy páran visszaéltek ezzel, és deszkadarabokat tettek a szappan közepébe, ezáltal lejárattak bennünket. Szerencsére én nem vettem részt ebben az üzletben. Volt viszont egy másik üzlet, amibe belekeveredtem. Egyik nap felkerestek engem, hogy van néhány vég vászon, csak az a baj, hogy kicsit festékes. Így aztán másnap az egész brigád némileg kövérebben nézett ki, mint eddig, mivel a derekukra tekert vászon meghizlalta őket. 19

20 20 A téglagyárban a vászon nagy üzletnek bizonyult. Sokan vásároltak belőle, nem törődve a rajta lévő festékfoltokkal. Tanyja például már aznap délután bemutatta, hogy milyen jó alsónadrágot varrt a férjének. Alig értünk be a táborba, hívatott a táborparancsnok. Most nem a megszokott barátságossággal fogadott. Azzal kezdte, hogy a stadionból, ahol nemzetközi futballmeccsre készülődtek, eltűnt egy Sztálin kép. Én csak néztem rá, hogy ez miért érinthet minket, hiszen biztos. hogy senkinek nem kell közülünk ilyen kép. Később kezdtem csak kapiskálni, mikor elmondta, hogy egy magyar brigád dolgozott a stadionban, és hogy kép egy hatalmas vászonra festett kép volt. Főként az hatott rám, hogy azok dolgoztak ezen a munkahelyen, akik a vásznat adták el nekünk. El kellett ismernem, hogy mi voltunk a ludasok. Parancsnokunk először azt akarta, hogy szerezzem vissza a vásznakat, de mikor elmondtam, hogy milyen formában tudnám visszahozni, lemondott erről a lehetőségről. Így aztán az lett az eredménye ennek az üzletelésnek, hogy egy pár napra karcerbe dugtak, és csak teát és kevés kenyeret kaptam eddig az ideig. Mikor kiengedtek, a táborparancsnok elmondta, hogy az én érveimmel manipulált, azaz, hogy nekünk mire kellene egy ilyen Sztálin kép. Ekkorra már szépen javult az idő. Szerencsére bejelentették, hogy nyári öltözékre cserélik a ruháinkat. Felhívtak bennünket, hogy lehetőleg kiporolva, viszonylag tisztán adjuk le a holminkat. Én becsületesen kiráztam a köpenyemet és meglepődve tapasztaltam, hogy ujjának felhajtójából papírpénzek röpködtek a levegőbe. Most jöttem rá, hogy a múltkori motozásnál hamarjában ide dugtam a pénzemet. A ruhacserével egy időben megint osztályozó orvosi vizsgálatot tartottak. Főként a bálnavadászok voltak jó bőrben. Viszont szép számmal akadtak olyanok is, akik alacsonyabb osztályba kerültek. Többen voltak, akik a vizesedésük miatt, úgy fel voltak fújódva, hogy szinte kövéreknek látszottak, de a doktornők csípései tartósan mély nyomot hagytak a bőrükön és a húsukban. Nekem eszembe jutott, hogy mikor vizet hordtam a csobogóan folyó vízcsapból, gyakrabban kellett szaladgálnom. Ezért azt ajánlottam az ödémásoknak, hogy ha nem is hordanak sok vizet, legalább hallgassák a vízcsobogást, hátha ez segít egy kicsit rajtuk. Nem tudom, hogy ez a természetgyógyász ötletem milyen eredménnyel járt, de az orvosok szerint nem lehetett nagyon hatásos. Érdekes módon volt az ödémások között egy lókupec, aki azt mondta, hogy nem érezte ilyen jól magát soha, mikor még százhúsz kiló volt a súlya. Én magam akkor kilencvenkét kilót nyomtam élősúlyban és ezt az óta sem múltam felül. A kupec különben úgy belejött az éhezésbe, hogy pénzért eladta az ennivalóját és csak a pénz gyűjtésével foglalkozott, és azt mondta, hogy ő odahaza sokat fog keresni azon, hogy hozzászokott a koplaláshoz. Egy furcsa eset is történt velem ekkoriban. Bementem egy látszólag üres szobába. Az egyik sarokban egyik társunk ült, kezében egy ciroksöprűvel, amit úgy pengetett, mint egy gitárt és a plöm plöm szavakat mondogatta. Én már hallottam ilyesmiről, és csak viccnek tartottam, de most meggyőződtem arról, hogy ez létezik. A többiek, akiknek szóltam szinte megijedtek, mindenesetre szóltunk az őrnek, aki hívott egy orvosnőt, aki elvitette szegény fiút, akinek további sorsáról semmit nem tudok. A téglagyárban megint a Jagyja volt szolgálatban és vele volt a fia is, aki most nem oroszórát akart tartani, hanem a magyar nyelvről kezdtünk beszélgetni. Többek között megkérdezte, a téglagyár kutyájára mutatva, hogy az orosz szobáka szót hogyan mondják magyarul. Mikor megmondtam, hogy kutya, a Jagyja nevetett és elmondta, hogy náluk kutyának a főtt búza és mák keverékét szokták vízkeresztkor ünnepi ételként fogyasztani. Így aztán, nagy nevetés közepette Surik megállapította, hogy ha ők megeszik a kutyát, akkor nálunk biztosan ugat az ünnepi étel. Ekkor tudtam meg azt is, hogy a ceruzát jelentő orosz szó a karandás, egy francia írószergyártó dinasztiáról kapta a nevét, akiket Caran d Ache nak hívtak. Erről jutott eszembe, hogy nálunk az akkoriban divatba jövő rugós tollat mi is csak egyszerűen rotringnek hívtuk, mert egy piros gyűrű volt rajta, és eredetileg Rot Ring volt a neve 20

Aztán eljött a nap, amikor már nem kapta a segélyt, csak valami járuléknak nevezett, nevetségesen kicsi összeget

Aztán eljött a nap, amikor már nem kapta a segélyt, csak valami járuléknak nevezett, nevetségesen kicsi összeget Kovács Gabriella Hát ennyi volt... Hát ennyi volt érezte, hogy itt az út vége. Tehetetlenül, fáradtan feküdt a hideg kövön a fagyos szélben és nem akart többé engedelmeskedni a teste. Már nem érzett fájdalmat

Részletesebben

A BARÁT. Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta.

A BARÁT. Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta. Bódi Zsolt Publio Kiadó 2012 Minden jog fenntartva! A BARÁT Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta. Szüleimnek, testvéreimnek,

Részletesebben

Petőcz András. Idegenek. Harminc perccel a háború előtt

Petőcz András. Idegenek. Harminc perccel a háború előtt Petőcz András Idegenek Harminc perccel a háború előtt Peut-être à cause des ombres sur son visage, il avait l air de rire. (Camus) Megyünk anyámmal haza, a plébániára. Szeretek az anyámmal kézen fogva

Részletesebben

*Sokan a cím állítására bizonyosan felkapják a fejüket. A világ legnagyobb hajó katasztrófája és "Wilhelm Gustloff"?*****

*Sokan a cím állítására bizonyosan felkapják a fejüket. A világ legnagyobb hajó katasztrófája és Wilhelm Gustloff?***** *Sokan a cím állítására bizonyosan felkapják a fejüket. A világ legnagyobb hajó katasztrófája és "Wilhelm Gustloff"?* Szinte mindenkinek, aki a "hivatalos történetírás" műveit olvassa, annak a világ legnagyobb

Részletesebben

VERASZTÓ ANTAL AKIKKEL AZ ÉLET TÖRTÉNIK

VERASZTÓ ANTAL AKIKKEL AZ ÉLET TÖRTÉNIK VERASZTÓ ANTAL AKIKKEL AZ ÉLET TÖRTÉNIK A következő történet szereplői közül példaként egy olyan helybéli embert állíthatunk, akit a neve miatt mindenki Bokor Mihálynak szólított, és akiről semmi rosszat

Részletesebben

Kata. Megvagyok mondja. Kimegyünk? Á, jó itt.

Kata. Megvagyok mondja. Kimegyünk? Á, jó itt. Kata Az egyik budapesti aluljáró, metróbejárat előtt találkozunk, azt mondta, itt szokta napjainak nagy részét tölteni. Mocsok van, bűz és minden tele hajléktalanokkal. Alszanak dobozokon, koszos rongyokon,

Részletesebben

A szenvede ly hatalma

A szenvede ly hatalma Előhang Leonard Kastner mostanában egyre többször gondolt ar ra, hogy vissza kéne vonulnia. Miért is ne? Az időzítés tökéletes lenne. Annyi pénzt keresett már, amiről régebben álmodni sem mert volna, ráadásul

Részletesebben

Hegesztés nemzetközi gyakorlatban

Hegesztés nemzetközi gyakorlatban Hegesztés nemzetközi gyakorlatban LdV-HU-13-IVT-1017 Négy hetes szlovákiai gyakorlat 2014.02.08.-2014.03.08. Készítette: Molnár József 1. nap Utazás 2014. február 08. Február 8.-án indultunk reggel 8-kor

Részletesebben

Élménybeszámoló - Dolomitok (Rosengarten)

Élménybeszámoló - Dolomitok (Rosengarten) Élménybeszámoló - Dolomitok (Rosengarten) A 2013/2014. tanévben immár harmadik alkalommal megrendezett Jakucs László Nemzetközi Földrajzversenyen elért első helyezésünkkel csapattársam, Boros János Mátyás,

Részletesebben

Június 19. csütörtök

Június 19. csütörtök Június 19. csütörtök A tegnapi túra a városban úgy kinyuvasztotta a lábam, mint egy nehéz nap a Caminon. Igaz, több mint két órát mentem, megállás nélkül, és a szandálban, amiről már kiderült, hogy nem

Részletesebben

Egy fényképbe írt családtörténet

Egy fényképbe írt családtörténet Egy fényképbe írt családtörténet 1. A szülőfalum nevének eredete Vámosmikola Hont vármegyéhez tartozott, s ez a falu a XX. század elején központi szerepet töltött be a vármegyében. Itt volt/van a buszjárat

Részletesebben

Mióta él Békéssámsonon? Melyek a legkorább emlékei, első benyomásai a faluról?

Mióta él Békéssámsonon? Melyek a legkorább emlékei, első benyomásai a faluról? (Interjú 2.) Pleskonics Istvánné 2014. január 4-én, egy esős, borongós szombat délutánon három órát beszélgettünk Irénke nénivel előzetes egyeztetés után Alkotmány utcai lakásában. Délután kettőtől délután

Részletesebben

George Varga: Az öregember és a farkas (részlet)

George Varga: Az öregember és a farkas (részlet) Angyalka élményei B. Kis János, Orosz T. Csaba, Gwendoline Welsh, Poczai Péter, George Varga, J. Simon Aranka 2013 Publio kiadó Minden jog fenntartva Szerkesztette: Publio Kiadó Kft. George Varga: Az öregember

Részletesebben

Az óbudai Schmidt-kastély ellenállói

Az óbudai Schmidt-kastély ellenállói KARACS ZSIGMOND Az óbudai Schmidt-kastély ellenállói Az országot 1956. október 4-én a keringõ hírek ellenére váratlanul érte a katasztrófa. Az emberek bíztak a szovjet csapatok kivonulásában, mindenki

Részletesebben

Kiss Ottó. A nagypapa távcsöve

Kiss Ottó. A nagypapa távcsöve Kiss Ottó A nagypapa távcsöve ITT VANNAK A NAGYIÉK Itt vannak a nagyiék, megjöttek! Két hétre. Fogalmam sincs, hogy mit lehet majd velük addig csinálni. 3 A NAGYPAPA UGYANOLYAN A nagypapa ugyanolyan, mint

Részletesebben

Túléltem az első hetet! Megtanultam a környéket, ahol lakom! És azt is, hogy Japán szigetország! De gond nélkül hazataláltam! A színéről ismertem meg

Túléltem az első hetet! Megtanultam a környéket, ahol lakom! És azt is, hogy Japán szigetország! De gond nélkül hazataláltam! A színéről ismertem meg Túléltem az első hetet! Megtanultam a környéket, ahol lakom! És azt is, hogy Japán szigetország! De gond nélkül hazataláltam! A színéről ismertem meg a házat, mert utcanevek nincsenek Japánban! Megismerkedtem

Részletesebben

FARKAS KATALIN. Félvér Tigris. Derna krónikák 1.

FARKAS KATALIN. Félvér Tigris. Derna krónikák 1. FARKAS KATALIN Félvér Tigris Derna krónikák 1. 1. Meglepetés A mai napom is ugyanúgy kezdődött, mint minden hétköznapom. Kicsit morcosan keltem fel, unottan ettem meg a reggelit, lassan öltöztem fel és

Részletesebben

V i c z i á n Á k o s. Halálos haszonszerzés

V i c z i á n Á k o s. Halálos haszonszerzés V i c z i á n Á k o s Halálos haszonszerzés Nem is emlékszem, hogy mikor aludtam ilyen jót, igaz nem volt több hat óránál, de ennyit ritkán alszom. Nyújtózkodtam egy hatalmasat, majd felkeltem az ágyból,

Részletesebben

Erasmus Albiban (Franciaország)

Erasmus Albiban (Franciaország) Erasmus Albiban (Franciaország) Prunariu Andrea PPKE-JÁK 2012 Előzmények Tavaly, 2011 szeptemberében az iskola meghirdetett egy pótjelentkezést a tavaszi félévre az Erasmus keretein belül. Mivel már egy

Részletesebben

MEGJÁRT UTAK EMLÉKEI

MEGJÁRT UTAK EMLÉKEI MEGJÁRT UTAK EMLÉKEI Minden láng fölfelé lobog. Az emberi lélek is láng. Tánczos István igazgató tanító visszaemlékezései a kerekharaszti iskoláról A visszaemlékező 42 évi hivatásszeretettől vezérelt pedagógus

Részletesebben

ÚJABB RÁGALOM HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ ELLEN. Hiteles tanúk cáfolata. Interjú Horthy Istvánnéval

ÚJABB RÁGALOM HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ ELLEN. Hiteles tanúk cáfolata. Interjú Horthy Istvánnéval Lehet-e? ÚJABB RÁGALOM HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ ELLEN Hiteles tanúk cáfolata Interjú Horthy Istvánnéval A közelmúltban a Jobbik néven ismert, de általam kezdettől ártalmas és értelmetlen képződménynek nevezett

Részletesebben

Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része

Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Kislányként sok álmom volt. Embereknek szerettem volna segíteni, különösen idős, magányos embereknek. Arrol

Részletesebben

Miklya Luzsányi Mónika

Miklya Luzsányi Mónika Miklya Luzsányi Mónika Farkasidő Nem kell ma a húsokat jégverembe tenni. Csikorog a hó, foga van a szélnek, süt át a hideg a falakon. Akkor is egész éjjel vonított a szél, mint a csikaszok a nádasban.

Részletesebben

6. o. FELADATLAP Böszörményi Gyula: Lúzer Rádió, Budapest!

6. o. FELADATLAP Böszörményi Gyula: Lúzer Rádió, Budapest! 6. o. FELADATLAP Böszörményi Gyula: Lúzer Rádió, Budapest! 1. forduló Az egész szottyos dili hat napja kezdődött, mikor a családom átment sivatagi tevekaravánba. Tényleg pont úgy néztünk ki, mint azok

Részletesebben

ALEA, az eszkimó lány. Regény

ALEA, az eszkimó lány. Regény ANAUTA ALEA, az eszkimó lány Regény 2011 Előszó Amit ebben a könyvben elmondok, az nem kitalálás. Nagy részét apámtól, Jorgkétől hallottam gyerekkoromban. Viharos téli estéken sokszor kértem, hogy meséljen

Részletesebben

A beszélgetésen részt vett Erdélyi Klári és Farkas István

A beszélgetésen részt vett Erdélyi Klári és Farkas István A révész A belső újjászületés felé vezető út felébredést követel, mindenekelőtt annak megakadályozását, ami az önmagam megerősítésében áll. Ez egy döntő próba. Nem lehet egyezkedés az igazsággal. Ez az,

Részletesebben

Hogyan kell használni a SZÓFOGADÓ füzeteket? SZÓFOGADÓ füzetek

Hogyan kell használni a SZÓFOGADÓ füzeteket? SZÓFOGADÓ füzetek SZÓFOGADÓ füzetek A SZÓFOGADÓ füzetek olyan hétköznapi dolgokban szeretnének segíteni neked, amikről nem biztos, hogy tanulni fogsz az iskolában Ilyen témák például a fogmosás, a közlekedés, táplálkozás,

Részletesebben

Benedek Elek: JÉGORSZÁG KIRÁLYA

Benedek Elek: JÉGORSZÁG KIRÁLYA Benedek Elek: JÉGORSZÁG KIRÁLYA Volt egyszer egy szegény ember. Ennek a szegény embernek annyi fia volt, mint a rosta lika, még eggyel több. Éjjel-nappal búslakodott szegény, hogy mit csináljon ezzel a

Részletesebben

Finnországi beszámoló 2011.10.24. - 2011.11.7.

Finnországi beszámoló 2011.10.24. - 2011.11.7. Finnországi beszámoló 2011.10.24. - 2011.11.7. 2011.10.24. hétfő Ma reggel 9:00-kor a Kőbánya-Kispest 200E buszmegállójában találkoztuk. Felszálltunk a buszra és elindultunk a Liszt Ferenc (Ferihegy) reptér

Részletesebben

T. Ágoston László A főnyeremény

T. Ágoston László A főnyeremény T. Ágoston László A főnyeremény Gondosan bezárta az ajtót, zsebre vágta a kulcsot és egy széllel bélelt, kopott nyári nadrágban, hasonlóképp elnyűtt pólóban, és mezítlábas papucsban lecsoszogott a földszintre

Részletesebben

Andersen meséi AZ ÖREG UTCAI LÁMPÁS

Andersen meséi AZ ÖREG UTCAI LÁMPÁS Andersen meséi AZ ÖREG UTCAI LÁMPÁS Hallottad-e már az öreg utcai lámpás történetét? Igaz, nem éppen vidám história, de azért egyszer végighallgathatod. Volt egyszer egy jóravaló, öreg utcai lámpás, aki

Részletesebben

Egy nagyhírű, nemzetközi cég

Egy nagyhírű, nemzetközi cég Álláshirdetés Egy nagyhírű, nemzetközi cég álláshirdetését nemcsak munkanélküliek olvasták, hanem mások is, akik jobb munkához akartak jutni. A hirdetés elején a cég tevékenységéről, tevékenységének hatékonyságáról

Részletesebben

Rohantam, szívem a torkomban dobogott, világosbarna hajamat a szél borzolta. Barna szemem könynyezett a széltől. Adrenalinszintem a magasban szökött.

Rohantam, szívem a torkomban dobogott, világosbarna hajamat a szél borzolta. Barna szemem könynyezett a széltől. Adrenalinszintem a magasban szökött. C. A. Tűréshatár 0 Rohantam, szívem a torkomban dobogott, világosbarna hajamat a szél borzolta. Barna szemem könynyezett a széltől. Adrenalinszintem a magasban szökött. El kellett érnem a Szentpétervárra

Részletesebben

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET I. évfolyam 3. szám szeptember, október Akarod hallani a jó hírt? Mindennek Királya Mindennek Királya, az Istennek Fia, égnek, földnek Ura Akinek véd minket a karja tőlünk

Részletesebben

Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett

Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett 16 Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett mást is felfedezni vélt. Dühöt, talán. Kétségbeesést.

Részletesebben

Dr. Kutnyányszky Valéria

Dr. Kutnyányszky Valéria Dr. Kutnyányszky Valéria Dr. Kutnyányszky Valéria 2009 őszén egy hónapot töltött a Kongói Demokratikus Köztársaság területén fekvő Kiwanjában. A bükkösdi homeopátiás orvos az Afrikai-Magyar Egyesület (AHU)

Részletesebben

SZKB103_10. Konfliktusok a közösségben

SZKB103_10. Konfliktusok a közösségben SZKB103_10 Konfliktusok a közösségben tanulói konfliktusok a közösségben 3. évfolyam 103 Diákmelléklet D1 Tornai József: Ki tud tovább lefelé lógni? Kora tavasz köszöntött ránk meleg esővel, s mi a kunyhót

Részletesebben

ESETTANULMÁNY. 10-es csoport. Módszertani nap 2006 február 14. Készítette: Kovács Zsolt

ESETTANULMÁNY. 10-es csoport. Módszertani nap 2006 február 14. Készítette: Kovács Zsolt ESETTANULMÁNY 10-es csoport Módszertani nap 2006 február 14 Készítette: Kovács Zsolt Személyi adatok: Név: B Tamás Szül: Sz., 1987. október 31 Iskolai végzettség 8 osztály Ítélete: B Tamás növendék 10-es

Részletesebben

SZERELMES ÜZEMMÉRNÖK LÓDENBEN SZUROVY ATTILA ÓSZERES

SZERELMES ÜZEMMÉRNÖK LÓDENBEN SZUROVY ATTILA ÓSZERES festményeket pedig kevés kivétellel mindig megsiratom. De csapodár fajta az ószeres, szerelmes lesz néhány tárgyba, de aztán eladja, utána meg kesereg, miért tette. SZERELMES ÜZEMMÉRNÖK LÓDENBEN SZUROVY

Részletesebben

DOMSZKY ZOLTÁN. 69 nap alatt Magyarország körül

DOMSZKY ZOLTÁN. 69 nap alatt Magyarország körül DOMSZKY ZOLTÁN 69 nap alatt Magyarország körül Előzmények Sajnos nem olyan régtől túrázom talán úgy 10 éve kezdtem, de nagyon megszerettem, és belekóstoltam a teljesítménytúrázás műfajába is. Nagyon lelkes

Részletesebben

Svájci tanulmányút. Basel

Svájci tanulmányút. Basel Svájci tanulmányút Basel A tanulmányúton öten vettünk részt; két tanár, Gál Anikó és Dékány István, valamint három diák: Annus Péter, Pászti Ferenc és én, Papp Zsolt. 2013. január 22-én hajnali 2 órakor

Részletesebben

Gegus Ida: LILIOM KIRÁLYKISASSZONY

Gegus Ida: LILIOM KIRÁLYKISASSZONY Gegus Ida: LILIOM KIRÁLYKISASSZONY Volt egyszer a világon egy király, akit a népe nagyon szeretett. Csak egy búsította az ország népét. A király hallani sem akarta, amikor arról beszéltek neki, hogy ültessen

Részletesebben

KÖZÖS INTERJÚ BODÓ VIKTORRAL, CZUKOR BALÁZZSAL, DÖMÖTÖR ANDRÁSSAL ÉS KÁRPÁTI ISTVÁNNAL A TÖRMELÉKEK CÍMŰ ELŐADÁS PRÓBAFOLYAMATA KAPCSÁN

KÖZÖS INTERJÚ BODÓ VIKTORRAL, CZUKOR BALÁZZSAL, DÖMÖTÖR ANDRÁSSAL ÉS KÁRPÁTI ISTVÁNNAL A TÖRMELÉKEK CÍMŰ ELŐADÁS PRÓBAFOLYAMATA KAPCSÁN KÖZÖS INTERJÚ BODÓ VIKTORRAL, CZUKOR BALÁZZSAL, DÖMÖTÖR ANDRÁSSAL ÉS KÁRPÁTI ISTVÁNNAL A TÖRMELÉKEK CÍMŰ ELŐADÁS PRÓBAFOLYAMATA KAPCSÁN Honnan jött az előadás ötlete? VIKTOR: Az alapötletem igazából az

Részletesebben

Már a tanítóképző utolsó évét jártam, mikor meglegyintett úgyszólván az első komoly szerelem. Ez a

Már a tanítóképző utolsó évét jártam, mikor meglegyintett úgyszólván az első komoly szerelem. Ez a V Barna legény. Te szegény, te szép. Dús hajad egy leány álma. Elvesztettem az eszem s szemem könnyet hullat, mint estalkonyatkor az ég. Ó, miféle babona űzi tekintetem utánad? Végigkísérlek a fasoron,

Részletesebben

Megbánás nélkül (No regrets)

Megbánás nélkül (No regrets) Stargate SG1- Megbánás nélkül (No Regrets) Kategória: Stargate SG1 Romantika Rövid ismertető: Bárcsak a Jég foglyai néhány perccel tovább tartott volna... Írta: Alli Snow Web: http://www.samandjack.net/fanfics/viewstory.php?sid=1251

Részletesebben

SZKB104_14. Körön kívül, körön belül II.

SZKB104_14. Körön kívül, körön belül II. SZKB104_14 Körön kívül, körön belül II. TANULÓI KÖRÖN KÍVÜL, KÖRÖN BELÜL II. 4. ÉVFOLYAM D1 Három szituáció képen 137 138 SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK TANULÓI D2 Fekete István: A két

Részletesebben

Kedves Olvasó! Tisztelettel köszöntöm Önt hírlevelünk karácsonyi, 2010/11. számában! 2010. december 204

Kedves Olvasó! Tisztelettel köszöntöm Önt hírlevelünk karácsonyi, 2010/11. számában! 2010. december 204 Kedves Olvasó! Tisztelettel köszöntöm Önt hírlevelünk karácsonyi, 2010/11. számában! 2010. december 204 (SERBÁN ANDRÁS igaz székely ember emlékének) Karácsonyi történet Mi, gyerekek, nagyon vártuk az első

Részletesebben

Amint ment, mendegélt egy nagy királyi városon keresztül, meglátta a folyosóról a király a nagy betűket s leküldte inasát, hogy nézné meg, mi van

Amint ment, mendegélt egy nagy királyi városon keresztül, meglátta a folyosóról a király a nagy betűket s leküldte inasát, hogy nézné meg, mi van Százat egy ütéssel Egyszer volt, hol nem volt, volt a világon egy mesterlegény, kinek se égen, se földön nem volt egyebe egy rongyos garasánál. Elindult ő vándorolni. A mint ment, mendegélt hegyen völgyön

Részletesebben

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na

Részletesebben

A népesség nyolcvan százaléka nyugdíjas

A népesség nyolcvan százaléka nyugdíjas A kosárfonásról híres település központjából vezet az út a világ elől elrejtett faluba. Nagymedeséren nem könnyű a megélhetés, a helyi kis üzlet sem tart egész nap nyitva, kevés a vásárló. A helyiek a

Részletesebben

Helyi emberek kellenek a vezetésbe

Helyi emberek kellenek a vezetésbe Varga László Helyi emberek kellenek a vezetésbe Ön szerint minek köszönhető, hogy az hetvenes-nyolvanas években egy sokszínű és pezsgő kulturális élet tudott létrejönni Kecskeméten? Milyen szerepe volt

Részletesebben

Eredetileg a szerző honlapján jelent meg. Lásd itt.

Eredetileg a szerző honlapján jelent meg. Lásd itt. Eredetileg a szerző honlapján jelent meg. Lásd itt. Andrassew Iván A folyó, a tó és a tenger A platón ültünk Avrammal, a teherautót egy szerzetes vezette. A hegyoldalból a menekülttábor nem tűnt nagynak.

Részletesebben

Helle Helle Rödby Puttgarden (regényrészlet)

Helle Helle Rödby Puttgarden (regényrészlet) Észak hírnökei 4023 Helle Helle Rödby Puttgarden (regényrészlet) Az Opera szálló Hamburg külterületén, egy építkezés mellett állt. Jóval éjfél után érkeztünk meg, útközben többször is megálltunk, hogy

Részletesebben

Erasmus + Készítette: Csurgai Vivien

Erasmus + Készítette: Csurgai Vivien Erasmus + 2015 Készítette: Csurgai Vivien 1.NAP Délelőtt megismerkedtünk a szállásunk közvetlen környékével. Ez olyan mintha egy farm lenne, ahol 4-5 családi ház, szántóföldek és néhol állatok vannak.

Részletesebben

2014. október - november hónap

2014. október - november hónap 2014. október - november hónap Téma: A Lélek gyümölcse 5. hét Szeretet 2014. szeptember 30., kedd Tapasztald meg Isten szeretetét Ige: Drágának tartalak, és becsesnek (Ézsaiás 43,4) Max Lucado: Értékes

Részletesebben

Csaplár Vilmos KURVA VAGYOK

Csaplár Vilmos KURVA VAGYOK Csaplár Vilmos KURVA VAGYOK Csaplár Vilmos Kurva vagyok (Karriertörténet) Regény 2011 Fapadoskonyv.hu Kft. Csaplár Vilmos 1. Elvárok mindenféle ajándékot férfiaktól, de a tudat, hogy nem vagyok rászorulva,

Részletesebben

KIHALT, CSENDES UTCA

KIHALT, CSENDES UTCA KIHALT, CSENDES UTCA Göb megállt egy hosszú kőkerítés mellett. Nem messze innen, rézsút egy valamivel szélesebb utca nyílt, s vége felé, a házak falára már bevilágítottak az állomás fényei. Utazótáskáját

Részletesebben

2013. 07.18. -07.24. 19-én elhajóztunk dél felé. Szép idő, napsütés, bámulatos és - mint már írtam - rendkívül

2013. 07.18. -07.24. 19-én elhajóztunk dél felé. Szép idő, napsütés, bámulatos és - mint már írtam - rendkívül 2013. 07.18. -07.24. Quaqortoqba való megérkezésünket követően előbb engedtünk az eufóriának, majd igyekeztünk racionális tervet készíteni a következő két hétre. Így történt, hogy Dénes másnap átiratta

Részletesebben

1. Melléklet. 2. Melléklet. Interjú D.-vel. Dobbantó Rap G. D. & B. A. Zs. Geri a nagy parker, Azt hiszi, hogy ő a Marveles Peter Parker

1. Melléklet. 2. Melléklet. Interjú D.-vel. Dobbantó Rap G. D. & B. A. Zs. Geri a nagy parker, Azt hiszi, hogy ő a Marveles Peter Parker 194 1. Melléklet Dobbantó Rap G. D. & B. A. Zs. Ez itt a Dobbantó! Was is das? Ez nem gáz! Kriszbá az osztályfőnökünk Vele cool az egyéni fejlődési tervünk Edit nénit se felejtsük el hozzá fordulunk, ha

Részletesebben

Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik

Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik Több éves gyakorlattal fejlesztették tökélyre kifinomult praktikáik egész arzenálját. Kódszavaik tárháza régi, legendássá vált esetekből épült fel, ám legtöbbször

Részletesebben

Bocskor Bill Turner. Jól éreztem magam a kellemes társaságnak köszönhetően hamar elment az idő. Sok szép dolgot láttam az út során.

Bocskor Bill Turner. Jól éreztem magam a kellemes társaságnak köszönhetően hamar elment az idő. Sok szép dolgot láttam az út során. Bocskor Bill Turner nov. 7 Péntek Utazás: Jól éreztem magam a kellemes társaságnak köszönhetően hamar elment az idő. Sok szép dolgot láttam az út során. Szállás: Komfortos,tiszta,kényelmes és nagyon bejövös

Részletesebben

A három narancs spanyol népmese

A három narancs spanyol népmese BOLDOG KARÁCSONYT! Veronika meséi A három narancs spanyol népmese Sok-sok évvel ezel tt élt egy faluban egy öregasszony, akinek három feln tt fia volt. Éppen házasulandó korban, de sajnos nem találtak

Részletesebben

Az indigótól a tintaceruzáig

Az indigótól a tintaceruzáig Tooth Gábor Andor Az indigótól a tintaceruzáig Látogatás Böröcz Andrásnál E cikk apropója néhány New Yorkban eltöl - tött nap, mely során meglátogattam Böröcz András képzômûvészt. Valójában San Franciscóba

Részletesebben

Egy hónap Hollandiában. Nagy Nikolett Fogászati asszisztens

Egy hónap Hollandiában. Nagy Nikolett Fogászati asszisztens Egy hónap Hollandiában Nagy Nikolett Fogászati asszisztens A kezdetek Úgy érzem, duplán is szerencsésnek mondhatom magam, hogy sikerült kijutnom Hollandiába.Egyrészt, mert hatalmas élményt jelentett számomra

Részletesebben

LEE CHILD 10 RÖGÖS ÚT

LEE CHILD 10 RÖGÖS ÚT 1. fejezet Jack Reacher egy dupla feketét rendelt, csokireszelék és cukor nélkül, nem porceláncsészében, hanem mûanyag pohárban, és még mielõtt kihozták volna a kávét az asztalához, végignézte, ahogy egy

Részletesebben

Név: Szalkai Patrik György. Erasmus Élmény beszámoló

Név: Szalkai Patrik György. Erasmus Élmény beszámoló Név: Szalkai Patrik György Erasmus Élmény beszámoló Az Erasmus által a finnországi Kuopio városába utazhattam ki két hónapra (2015. április 13-tól június 14-ig), ahol egy hotel, nevezetesen a Best Western

Részletesebben

garmadát. Abban sem volt nagy köszönet, ahogy cseperedtem, mert, ami rosszat elképzelhet az ember, azt én mind véghezvittem: a macska talpára

garmadát. Abban sem volt nagy köszönet, ahogy cseperedtem, mert, ami rosszat elképzelhet az ember, azt én mind véghezvittem: a macska talpára Mire megvirrad... Julis! Julis! Asszony! Csak nem hagy békén, s én áldozatként, hogy szabaduljak tőle, elvonulok, mint a nagyokosok, tollat veszek a kezembe, azzal ámítom őnagyságát, hogy úr lettem, ahogy

Részletesebben

Budapest ostromkalauz

Budapest ostromkalauz Mihályi Balázs Budapest ostromkalauz 1944-1945 Budapest, 2014 Tartalom Előszó... 7 Budapest ostroma (1944 45)... 9 Védelmi és támadási eljárások Budapest ostrománál... 20 Buda Észak... 29 Buda Dél... 62

Részletesebben

Kisslaki László Kipper Róza temetése

Kisslaki László Kipper Róza temetése Kisslaki László Kipper Róza temetése Mikor megkondult a lélekharang, a galambok riadtan szétrebbentek a toronyból, ahol eddig teli hassal hűsöltek a vastag falak között. Mostanság nehezen kaptak szárnyra

Részletesebben

útja a szabadság felé

útja a szabadság felé Szandra útja a szabadság felé Szandra útja a szabadság felé Szandra egy teljesen hétköznapi erdélyi kisvárosban nőtt fel. A családi házuk két kis szobából és egy nappali-konyhából állt. Két húga volt és

Részletesebben

Ő is móriczos diák volt

Ő is móriczos diák volt Ő is móriczos diák volt 107 Az idei évben rendhagyó beszélgetésre került sor az Ő is móriczos diák volt interjú keretében. Az íróként, költőként, illetve műfordítóként tevékenykedő Mezey Katalint s lányát,

Részletesebben

HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLTÉNEK. 2015. november 24-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLTÉNEK. 2015. november 24-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLTÉNEK 2015. november 24-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 145/2015.(XI.24.) számú határozata

Részletesebben

Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD

Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD TÁJÉKOZTATÓ FÜZET gyerekeknek Ferrádi Hádi, a kis versenyautó Ismersz olyan meséket, amiben versenyautók vagy sportkocsik szerepelnek? Ismered például Villám McQueent?

Részletesebben

A fölkelő nap legendája

A fölkelő nap legendája Prof. Dr. Tapolyai Mihály A fölkelő nap legendája Máréfalvi barátaimnak mestereim egyikéről Dr. Szalay Károly pszichiáter emlékére Dr. Szalay Károly pszichiáter élete (1894-1973) Régen mesternek hívtuk

Részletesebben

1. fejezet. Dorset, 2010 Egy évvel késõbb

1. fejezet. Dorset, 2010 Egy évvel késõbb 1. fejezet Dorset, 2010 Egy évvel késõbb A napok egyre rövidebbek. A fûre hullott almákat megcsipkedték a varjak. Viszem be a fát, és rálépek az egyik puha gyümölcsre; szétnyomódik a lábam alatt. November

Részletesebben

Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban?

Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban? Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban? A Jövô diákja Felkelni nehéz dolog, fél hét elôtt sosem sikerül. Az indulásig hátra lévô fél óra arra ugyan elég volna, hogy magamra rángassak valamit, aztán

Részletesebben

DÖRNYEI KÁLMÁN: BANKI MESÉK 13-15. FEJEZET

DÖRNYEI KÁLMÁN: BANKI MESÉK 13-15. FEJEZET DÖRNYEI KÁLMÁN: BANKI MESÉK 13-15. FEJEZET 13. Ha megnyerte, nehogy vigye! Egyre kevésbé tudok a küldetésemre koncentrálni. Lehet, hogy az illuzionista megsejtette, hogy a nyomában vagyok, és mindenféle

Részletesebben

oral history Változatok az identitásra SÁRAI SZABÓ KATALIN

oral history Változatok az identitásra SÁRAI SZABÓ KATALIN oral history 186 [ ] SÁRAI SZABÓ KATALIN Változatok az identitásra Az utóbbi években Magyarországon is egyre több kutató fordul a nôtörténet (gender) felé, és szaporodik az egyes nôi csoportok vizsgálatával

Részletesebben

Fetykó Judit Durbincs

Fetykó Judit Durbincs Fetykó Judit Durbincs Így karácsony előtt, mikor az asszony a konyhában félnapokat zörgette a tepsiket, azzal volt elfoglalva, hogy melyik aprósüteményből mennyit süssön, Berti kimenekült a konyhából.

Részletesebben

Amikor a férj jobban tudja...

Amikor a férj jobban tudja... Antennás, kinyithatós, lecsúsztathatós, analóg, pixeles, kicsi, de inkább nagy. Az első telefonjaink annyira a szürkeállományunkba égtek, hogy könnyű volt feleleveníteni a velük töltött időt és emlékeket.

Részletesebben

Max Lucado: Értékes vagy

Max Lucado: Értékes vagy Max Lucado: Értékes vagy A foltmanók kicsi, fából készült emberkék voltak. Mindannyian Éli fafaragómester keze alól kerültek ki. A mester műhelye messze fent a hegyen állt, ahonnan szép kilátás nyílt a

Részletesebben

Szép az ici-pici nõi cipõ, nõi cipõ. Benne óvatosan lépked a nõ, a nõ. EGY CIPÕÁLMODÓ ÉLETMÛVÉSZ PETÕ LAJOS CIPÉSZ

Szép az ici-pici nõi cipõ, nõi cipõ. Benne óvatosan lépked a nõ, a nõ. EGY CIPÕÁLMODÓ ÉLETMÛVÉSZ PETÕ LAJOS CIPÉSZ Szép az ici-pici nõi cipõ, nõi cipõ. Benne óvatosan lépked a nõ, a nõ. EGY CIPÕÁLMODÓ ÉLETMÛVÉSZ PETÕ LAJOS CIPÉSZ A MÚLÓ IDÕ NYOMÁBAN A CIPÉSZ A cipészekkel valahogy mindig jóba voltam. Nem tudom, miért,

Részletesebben

Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet!

Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet! Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet! Mivel sem az én szüleim, sem férjem szülei nem álltak olyan jól anyagilag, hogy támogatni tudtak volna új otthonunk megteremtésében, esküvőnk után vidékre kötöztünk

Részletesebben

A róka és a farkas. Ahogy ment-mendegélt a két kis báránynyal, eccer csak eleibe állott egy farkas.

A róka és a farkas. Ahogy ment-mendegélt a két kis báránynyal, eccer csak eleibe állott egy farkas. A róka és a farkas Vót, hol nem vót, heted hét országon is túl, de még az operenciás tengeren is túl, hol a kis kurta farkú malac túr, vót eccer egy róka. Vót ennek a rókának két báránnyó. Csált 1 magánok

Részletesebben

A család szerepei 11. ÉVFOLYAM. Felkészítés a felnőtt szerepekre. A modul szerzõje: Simon Gabriella SZKB_211_02

A család szerepei 11. ÉVFOLYAM. Felkészítés a felnőtt szerepekre. A modul szerzõje: Simon Gabriella SZKB_211_02 SZKB_211_02 Felkészítés a felnőtt szerepekre A család szerepei A modul szerzõje: Simon Gabriella SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 11. ÉVFOLYAM 20 Szociális, életviteli és környezeti kompetenciák

Részletesebben

Tábori napló- Dömötör tábor Patca, 2009. július 12-18. (a csalán, a pajta és az űrállomás jegyében )

Tábori napló- Dömötör tábor Patca, 2009. július 12-18. (a csalán, a pajta és az űrállomás jegyében ) Tábori napló- Dömötör tábor Patca, 2009. július 12-18. (a csalán, a pajta és az űrállomás jegyében ) 1. nap - 2009. július 12. Vasárnap UTAZÁS Reggel 8 körül szedett össze a busz minket Paks különböző

Részletesebben

2007. 02. 16. Hamupipőke volt az Operabálon 18:46:55 MINT A MESÉBEN. Hintó helyett limuzin jött, a topánkáját meg kis híján elhagyta

2007. 02. 16. Hamupipőke volt az Operabálon 18:46:55 MINT A MESÉBEN. Hintó helyett limuzin jött, a topánkáját meg kis híján elhagyta 2007. 01. 21. 2007. 01. 22. 2007. 01. 27. 2007. 02. 16. Hamupipőke volt az Operabálon 18:46:55 MINT A MESÉBEN Hintó helyett limuzin jött, a topánkáját meg kis híján elhagyta Ötszáz jelentkezőből lett az

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Jézus csodái

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Jézus csodái A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus csodái Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Byron Unger és Lazarus Átírta : E. Frischbutter és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children

Részletesebben

8. A TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS 2015.MÁJ 21-22-23.

8. A TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS 2015.MÁJ 21-22-23. 8. A TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS 2015.MÁJ 21-22-23. Kísérő tanárok: Lipcsei Anna Mária projektfelelős (osztályfőnök, pedagógia ) Buzás Klára tanító, gyógypedagógus) Rabóczki Ottó osztályfőnök ( testnevelés-biológia

Részletesebben

Grilla Stúdiója - gyógytorna, szülésfelkészítés

Grilla Stúdiója - gyógytorna, szülésfelkészítés Az ikrek nevelése R.: - Önt talán azért is érdekli az ikerkutatás, az ikergyerekek világa és élete, mert Ön is egy iker, ikerpár egyik tagja. Önök egypetéjû ikrek, vagy kétpetéjû ikrek? Métneki Júlia,

Részletesebben

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút 1 1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút És lőn abban az időben, hogy Abimélek és Pikhól annak hadvezére megszólíták Ábrahámot mondván: Az Isten van te veled mindenben, a mit cselekszel. Mostan azért

Részletesebben

Pár szóban a novella létrejöttéről:

Pár szóban a novella létrejöttéről: Pár szóban a novella létrejöttéről: A Heléné Cixous-pályázatot a Feldmár Intézet Nők Iskolája alapította. A pályázat feltételeit Feldmár András fogalmazta meg...a nyertes pályázatoktól őszinte, magas színvonalú,

Részletesebben

Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. The World Games 2009. The World Games 2009

Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. The World Games 2009. The World Games 2009 96 97 98 99 100 SKAohsiung: A BAJNOK ÚTJA,,Hatéves voltam, amikor édesapám ismerôse révén elmehettem egy karateedzésre. Ahogy beléptem, iszonyú hangzavar, kiabálás, egymással harcoló fehér ruhás emberek

Részletesebben

Szeretet volt minden kincsünk

Szeretet volt minden kincsünk Szeretet volt minden kincsünk Azt mondják, mindenkinek meg van írva a sorskönyvében az élete. Mindenkinek ki van jelölve z út, mint a kerti ösvény, szélekkel, jelekkel, hogy ne lehessen letérni róla. Van

Részletesebben

Szeretetettel ajánlom műveimet mindenkinek olvasásra, szórakozásra, vagy csupán elmélkedésre. Joli néni

Szeretetettel ajánlom műveimet mindenkinek olvasásra, szórakozásra, vagy csupán elmélkedésre. Joli néni BRÁTÁN ERZSÉBET HÉTKÖZNAPI CSODÁK NOVELLAGYŰJTEMÉNY ELŐSZÓ Kedves olvasóim! Az alábbi novelláim a valóság és a fantázia összefonódásából születtek. Számtalanszor elmegyünk apróságok felett, pedig az élet

Részletesebben

I: Köszönjük szépen, hogy itt van velünk megint. Legyen szíves mindenekelőtt elmondani a nevét.

I: Köszönjük szépen, hogy itt van velünk megint. Legyen szíves mindenekelőtt elmondani a nevét. Bártfai Imréné Pálosi Ilona I: Köszönjük szépen, hogy itt van velünk megint. Legyen szíves mindenekelőtt elmondani a nevét. BI: Bártfai Imréné. I: A lánykori neve? BI: Pálosi Ilona. I: Mikor született?

Részletesebben

Galambos Gábor, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar főigazgatója (2001 March 01, Thursday) - Munkatársunktól

Galambos Gábor, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar főigazgatója (2001 March 01, Thursday) - Munkatársunktól Galambos Gábor, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar főigazgatója (2001 March 01, Thursday) - Munkatársunktól Amióta én vagyok a fõigazgató, kell, hogy látsszon az, hogy nagyobb rend van. Ez szép lassan

Részletesebben

Bányai Tamás. A Jóság völgye

Bányai Tamás. A Jóság völgye Bányai Tamás A Jóság völgye - Nem sikerült - suttogta Ria alig hallhatóan. - Azt hiszem senkinek sem fog sikerülni. Gézu értetlenül és csodálkozva nézett rá. A kötés alatt mintha kikerekedett volna egy

Részletesebben

Hon-és népismeret. Régi idők története

Hon-és népismeret. Régi idők története Kecskeméti Főiskola Tanítóképző Főiskolai Kar Alapismereti és Szakmódszertani Intézet Hon-és népismeret Kurzuskód: TA - 113 Régi idők története Interjú dédnagymamámmal Helle Brigitta HEBVAAT. KEFO Óvodapedagógus

Részletesebben

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken)

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken) Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken) A tények: Időpont: 2012. október 10 13. Helyszínek, látnivalók, programok: Dachau: koncentrációs tábor megtekintése Strasbourg: angolosok: részvétel

Részletesebben