Fészek Nevelőszülői és Helyettes Szülői Hálózat évi szakmai beszámolója

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Fészek Nevelőszülői és Helyettes Szülői Hálózat 2013. évi szakmai beszámolója"

Átírás

1 Fészek Nevelőszülői és Helyettes Szülői Hálózat évi szakmai beszámolója Fenntartó: Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Működető: Fészek Gyermekvédő Egyesület Ellátott feladatok: gyermekvédelmi szakellátás: otthont nyújtó ellátás különleges ellátás utógondozói ellátás helyettes szülői ellátás Bár a terveikhez képest a legtöbb kategóriában szerényebb keretekből gazdálkodhattunk, mégis azt mondhatjuk, lényegében sikerült megvalósítanunk szakmai elképzeléseinket 2013-ban, még ha nem is az elmúlt pár évben megszokott anyagi színvonalon. Egy biztos, feladat volt bőven: a hálóz szakmai munkájával összefüggésben; rengeteg programlehetőségünk volt; növekedett az adományozóink, az önkénteseink száma; volt nyertes pályázatunk; részt vettünk több partneri együttműködésben, rendezvényeken; igyekeztünk bekapcsolódni a jogszabály módosítások előkészítésébe, véleményezésébe; minden eddiginél több felkérést kaptunk nevelőszülői képzésre; és ezen túl még saját programjaink, fejlesztéseink is voltak számokban: én nevelőszülőink száma: 177 gondozási férőhelyek száma: én nevelőszülőink száma: 172 gondozási férőhelyek száma: 493 Nevelőszülők megoszlása megyénkénti bontásban: Pest megye 87 család Bács-Kiskun megye 48 család Budapest 25 család Fejér megye 7 család Jász- Nagykun-Szolnok megye 2 család Komárom-Esztergom megye 2 család Somogy megye 1 család Gondozottak létszámadatai ellátási formák szerint: én én otthont nyújtó ellátás különleges ellátás utógondozói ellátás helyettes szülői ellátás 0 0 Mindösszesen:

2 Az év folyamán hálózatunkba érkezett gondozottak száma: 37 fő, ebből: más szakellátási intézményből 22 fő (16 gyermekotthonból, 6 más nev.szül hál.) vér szerinti családból 12 fő alapellátásból 3 fő Az év folyamán hálózatunkból távozó gondozottak száma: 36 fő, ebből: vér szerinti családjába került haza: 2 fő (2012-ben 9 fő) örökbe adás miatt került ki az ellátásból: 11 fő (2012-ben 5 fő) nagykorúvá vált, vagy utógondozottként szűnt meg az ellátása: 15 fő (2012-ben 17 fő) más gondozási helyre került: 8 fő (2 fő más nevszül hál, 6 fő gyermotth) (2012-ben 10 fő) Gondozásban lévő gyermekek és fiatalok életkori megoszlása az elmúlt 3 évben: é 3-5 é 6-8 é 9-11 é é é 18 - é

3 Az évközi változások értékelése: Intézményünk jellemzően a fővárosi és Pest megyei gyermekek fogadására kap lehetőséget a gyermekvédelmi szakszolgálatoktól. Az utóbbi időben elmondható, hogy egyre több megkeresést kapunk, de egyre nagyobbak az elvárások is a nevelőszülői elhelyezéssel kapcsolatban, melyeket nem mindig tudunk teljesíteni. Jellemző, hogy az ellátásba kerülő gyermekek egyre több fejlődési elmaradással érkeznek. Csecsemőknél gondozatlan terhesség, alkoholos vagy drogos anya, pszichiátriai családi anamnézis mint előzmény, kamaszkorúaknál egyre gyakoribb a súlyos pszichés és disszociális tünetek előfordulása, gyakori a hosszú testvérsorok ellátásba kerülése, illetve nagy feladat a vér szerinti szülőkkel való kapcsolattartás egyengetése is. A legnagyobb igény az ellátásra Budapesten jelentkezik, ugyanakkor nevelőszülőket találni éppen Budapesten a legnehezebb. Folyamatosan törekszünk a hálózatunk bővítésére, ennek érdekében saját akkreditált programunkkal végezzük a jelentkezők felkészítését nevelőszülői feladatokra ban nem csak saját hálózatunk számára képeztünk, jelentős mennyiségű megbízást kaptunk más működtetőktől is. Saját hálózatunk bővítésére indított képzések száma/képzettek száma: 2 csoport / 27 fő Megbízásból indított képzések száma/képzettek száma: 15 csoport / 173 fő Tehát 2013-ban összesen 200 főt készítettünk fel nevelőszülői feladatokra. Nevelőszülői képzés Budapesten Az intézmény ellátási, szolgáltatási körülményei: Összességében elmondható, hogy a színvonalas szakmai munka feltételei rendelkezésre állnak, és a törvény által kötelezőként előírt követelményeknél magasabb szinten vagyunk képesek ellátni a feladatot. Egyelőre képesek voltunk többlet figyelmet fordítani: a gondozott gyermekek fejlesztésére, pszichés megsegítésére, támogatására (pszichológus, fejlesztő pedagógus, beiskolázási támogatás, ösztöndíj, dráma csoport, stb.) a nevelőszülők mentálhigiénés karbantartására (esetmegbeszélő csoportok, családterápia, szabadidős programok szervezése pl. családi fürdőzés, stb.) a gyermekek szabadidős programjainak biztosítására (kamaszklub, táborozás, kirándulás, színház, játszóházi programok, stb.) a vér szerinti kapcsolattartás segítésére 3

4 Legutóbbi fejlesztésünk az érdi kapacitásaink bővítése, melynek befejezése 2014-ben vár ránk. Ezzel még tovább tudjuk bővíteni a hálózatot, színvonalas körülményeket biztosíthatunk a képzéseinkhez és egyéb rendezvényeinkhez, és megteremtettük a feltételét egy új vállalkozásnak is. 6 férőhelyen egy kigondozó ház alapjait tettük le utógondozott fiatalok számára, akik már a szárnypróbálgatás időszakában vannak az önálló élet küszöbén, de szükséges még egy kis segítség, támogatás, vagy éppen egy biztonságos hely, ahova vissza lehet térni, ha mégsem sikerültek az első lépések. Erre a fejlesztésre azért volt szükség, mert nem csak a hálózatunk, a gyerekeink is öregszenek, bár 2013-ban a korábbi évekhez képest növekedett a csecsemők aránya, a legtöbb gondozottunk mégis a kiskamasz korosztályba tartozik, és évről-évre növekszik a nagykorú utógondozottak száma is. Mivel azt látjuk, számukra igen nehéz az elindulás, fontosnak tartottuk, hogy megkönnyítsük ezt az időszakot. Hatósági ellenőrzéseink: 2013-ban volt MÁK ellenőrzésünk, ellenőrzött bennünket a kormányhivatal, az SZGYF Módszertani szakreferense, és volt fenntartói ellenőrzés is (pénzügyi és szakmai egyaránt). Általánosságban elmondható, hogy mindegyik esetben elismeréssel adóztak a munkánk iránt, leginkább az elhivatottságot, és a magas szakmai színvonalat emelték ki. A Kormányhivatal néhány apróbb adminisztratív hiányosságra hívta fel a figyelmünket, melyet határidőn belül orvosoltunk, a megtett intézkedéseket elfogadták. Intézményi programok, események: Ezen a téren legfeljebb arra lehetne panaszunk, hogy alig győztünk élni a felkínált lehetőségekkel. Saját programok szervezésében kevésbé voltunk aktívak, ezen a területen tudtunk spórolni, hogy a megcsonkított költségvetésünket egyenesbe hozzuk. Inkább megkerestük a lehetőségeket, vagy éltünk a felajánlásokkal. Különösen fontos volt ez pl. a nyári szabadidős programok, táborozások szervezésében. Megvalósult programok, mutatószámok: Február 2.-án a Budapesti Bábszínház. Február 15.-én Farsangi mulatságok, február 22.-én télűző. Március 29.-én a Budapest Bábszínház Május 24.-én a Fővárosi Nagycirkuszban Vidám Gyermeknapi Segélykoncert, majd mozizás a Lurdy-házban. Június között Fóton Országos Nyárköszöntő Gyermekfesztivál, 10 meghívott gyermek és 2 kísérő képviselte az Egyesületet. Június: Gyermeknapi kirándulások a Pilisben és a Gellérthegyen: gyerekek, nevelőszülők, vérszerinti szülők és tanácsadók töltöttek együtt egy szombati napot, az általuk választott helyszínen. 4

5 Július a táborozások hónapja: A 8 és 14 év közötti korosztályból 100 fő Fonyódligeten, az Erzsébet táborban tölthetett el élményekben gazdag, izgalmas napokat. A nagyobbak pedig a Csillagfény Gyermek és Családsegítő Alapítvány közvetítésével- két turnusban Délegyházán nyaralhattak. Augusztus: családi fürdőzés Cserkeszőlőn, illetve Budapesten a Dagály Strandfürdőben. Augusztus 20.-án egy felajánlás jóvoltából- 89 fő képviselhette Egyesületünket a Hajófelvonuláson. Szeptember 7.-én és 8.-án 168-an vehettek részt a Múltidéző Piactér történelmi korokat felidéző családi rendezvényen, Budapesten a Népligetben a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara jóvoltából. Szeptember végén, kicsik és nagyok (több mint 150-en), különvonattal kirándultak Nyíregyházára az Állatparkba. Október 30-án Mága Zoltán Koncert November 4.-én Bogár mese Zenés Tánc produkció December 4. - Mikulásnapi Segélykoncert, Állatkert, Mozi December 6. - Rozsdalovag mozi; Tax and Roll Mikulás napi segélykoncert December 20. -karácsonyi Segélykoncert a Lurdy-ban. December karácsonyi ünnepség a Papp László Arénában Kapcsolatok építése: Ezen a területen kétség kívül vannak restanciáink, kevésbé voltunk kezdeményezők, de minden megkeresést szívesen fogadtunk: szakmai vagy civil partnertől, állami intézménytől, cégektől vagy magánszemélyektől. Így lettünk pl. a Generali Biztosító Alapítványának szakmai partnere a Mosolyvadász elnevezésű adományozási programban, gyűjtöttünk csokipapírt újrahasznosításra a TerraCycle Magyarország által meghirdetett programban, jó kapcsolatot alapoztunk meg egy amerikai baptista közösséggel, rendszeresen fogadunk önkénteseket, és egyre több adományozó is segíti a munkánkat. Pályázatok: Sajnos kevés érdemi lehetőség volt számunkra a 2013-as évben, többnyire csak magáncégek, alapítványok pályázatain voltunk sikeresek. Így pl. eredményesen pályáztunk a MOL Gyermekgyógyító programjában, 1,5 millió forintot nyertünk, melynek révén egy tanéven át, júniusáig egy gyermek drámapedagógiai csoportot működtetünk Budapesten. A Felismerés Alapítvány pályázatán egy pszichológus szakember egy éves munkáját nyertük természetbeni szolgáltatásként. Általában az jelent nehézséget számunkra, hogy az alapfeladatunkra jellemzően nincs elérhető pályázati forrás, más, újabb célok és feladatok felvállalására pedig nekünk nincs kapacitásunk. Szintén természetbeni volt a nyeremény az Erzsébet táborban, 100 gyermek jutott el a pályázat segítségével a Balatonhoz. Egy hasonlóan sikeres év reményében: Érd, tisztelettel: Báló Ottília szakmai vezető 5

Fészek Nevelőszülői és Helyettes Szülői Hálózat 2013. évi szakmai beszámolója

Fészek Nevelőszülői és Helyettes Szülői Hálózat 2013. évi szakmai beszámolója Fészek Nevelőszülői és Helyettes Szülői Hálózat 2013. évi szakmai beszámolója Fenntartó: Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Működető: Fészek Gyermekvédő Egyesület Működési engedély szerinti ellátási területe:

Részletesebben

Bács-Kiskun megye gyermekvédelmi szakellátó rendszere

Bács-Kiskun megye gyermekvédelmi szakellátó rendszere Bács-Kiskun megye gyermekvédelmi szakellátó rendszere Bács-Kiskun megyében a gyermekvédelmi szakellátás sokszínű, több szolgáltató vesz részt az otthont nyújtó ellátásban. Ez a teljes körű ellátás minden

Részletesebben

A gyermekvédelmi szakellátás iránti szükséglet és az ellátási kínálat. Gulyásné dr. Kovács Erzsébet CSILI 2013.

A gyermekvédelmi szakellátás iránti szükséglet és az ellátási kínálat. Gulyásné dr. Kovács Erzsébet CSILI 2013. A gyermekvédelmi szakellátás iránti szükséglet és az ellátási kínálat Gulyásné dr. Kovács Erzsébet CSILI 2013. Miről lesz szó az ellátási igények háttere bekerülési okok a bekerülők jellemzői a bent lévők

Részletesebben

Magyar joganyagok - Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területi Gyermekvédelmi Közpo 2. oldal 8. Közfeladata: A szakellátás keretében biztosítja az ideigle

Magyar joganyagok - Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területi Gyermekvédelmi Közpo 2. oldal 8. Közfeladata: A szakellátás keretében biztosítja az ideigle Magyar joganyagok - Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területi Gyermekvédelmi Közpo 1. oldal Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területi Gyermekvédelmi Központ Nyíregyháza alapító okirata, módosításokkal egységes

Részletesebben

Szakmai nap. Csákvár,

Szakmai nap. Csákvár, Szakmai nap Csákvár, 2018.03.21. Egy év tapasztalatai a csákvári CSÁO-ban Márton Andrea, szociálpolitikai szakértő Csákvár, 2018.03.21. Előzmény: A Katolikus Szeretetszolgálatot 1950. augusztus 29-én alapította

Részletesebben

Módszertani és Elemző Szolgálat. Munkaterv 2009.

Módszertani és Elemző Szolgálat. Munkaterv 2009. BUDAPEST FŐVÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK TERÜLETI GYERMEKVÉDELMI SZAKSZOLGÁLATA Módszertani és Elemző Szolgálat 1081 BUDAPEST, ALFÖLDI U. 9-13 : 3232-900 : 1430 BUDAPEST, Pf.: 20 / : 3232-948 modszertan@tegyesz.hu

Részletesebben

VÁLTOZÁSOK A GYERMEKJÓLÉTI ALAPELLÁTÁS TERÜLETÉN

VÁLTOZÁSOK A GYERMEKJÓLÉTI ALAPELLÁTÁS TERÜLETÉN VÁLTOZÁSOK A GYERMEKJÓLÉTI ALAPELLÁTÁS TERÜLETÉN dr. Andráczi-Tóth Veronika Főosztályvezető Szociális és Gyermekjóléti Szolgáltatások Főosztálya CSALÁD- ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLTATÁSOK RENDSZERSZINTŰ ÁTALAKÍTÁSA

Részletesebben

GYERMEKVÉDELMI SZAKELLÁTÁS TERÜLETI GYERMEKVÉDELMI SZAKSZOLGÁLATOK

GYERMEKVÉDELMI SZAKELLÁTÁS TERÜLETI GYERMEKVÉDELMI SZAKSZOLGÁLATOK GYERMEKVÉDELMI SZAKELLÁTÁS V. TERÜLETI GYERMEKVÉDELMI SZAKSZOLGÁLATOK 2005. évi adatok összesítése (ORSZÁGOS és néhány megyei) a 303/2004.(XI.2.) Korm. rendelet alapján 1209. számon elrendelt JELENTÉS

Részletesebben

A Fővárosi Gyermekvédelmi Szakszolgálat és a kerületi gyermekjóléti szolgáltatók együttműködésének szakmai alapelvei

A Fővárosi Gyermekvédelmi Szakszolgálat és a kerületi gyermekjóléti szolgáltatók együttműködésének szakmai alapelvei A Fővárosi Gyermekvédelmi Szakszolgálat és a kerületi gyermekjóléti szolgáltatók együttműködésének szakmai alapelvei közösen megfogalmazott szabályok, alapvetések 2014. július 1. Az együttműködés általános

Részletesebben

- ÁLTALÁNOS FELADATOK - 1. Beszámoló a évi feladatvégzésről felelős: Both Éva határidő: január 25.

- ÁLTALÁNOS FELADATOK - 1. Beszámoló a évi feladatvégzésről felelős: Both Éva határidő: január 25. - ÁLTALÁNOS FELADATOK - 1. Beszámoló a 2010. évi feladatvégzésről felelős: Both Éva határidő: január 25. 2. Jelentés a 2010. évi létszámadatokról és a beáramlásról felelős: Békés Zoltán, Kiss Máté határidő:

Részletesebben

GYERMEKVÉDELMI ELLÁTÁS INTÉZMÉNYRENDSZERE

GYERMEKVÉDELMI ELLÁTÁS INTÉZMÉNYRENDSZERE GYERMEKVÉDELMI ELLÁTÁS INTÉZMÉNYRENDSZERE Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ 2015. MÁRCIUS TÁMOP 5.5.7-08/1-2008-0001 Betegjogi, ellátottjogi és gyermekjogi képviselői

Részletesebben

Gyermekjóléti Szolgálat, Diósd Helyettes szülői hálózat Gyermekek Átmeneti Otthona

Gyermekjóléti Szolgálat, Diósd Helyettes szülői hálózat Gyermekek Átmeneti Otthona SZAKMAI BESZÁMOLÓ A Fészek Egyesület 2006. évi tevékenysége kapcsán A Közhasznúsági jelentés keretében 1997. évi CLVI. Tv a közhasznú szervezetekről 19. (2) g. pont értelmében Gyermekjóléti Szolgálat,

Részletesebben

A 2010.-es évben jogosultan felhasznált normatív támogatások összege a következőképpen alakult:

A 2010.-es évben jogosultan felhasznált normatív támogatások összege a következőképpen alakult: BESZÁMOLÓ ÁLLAMI NORMATÍV TÁMOGATÁSRÓL 1997. évi CLVI. Tv a közhasznú szervezetekről 19. (2) b. pont értelmében A 2010.-es évben jogosultan felhasznált normatív támogatások összege a következőképpen alakult:

Részletesebben

1. A gyermekjóléti szolgáltatás fenntartói megyénként, 2006. Az intézmény fenntartója. Összesen. Terület

1. A gyermekjóléti szolgáltatás fenntartói megyénként, 2006. Az intézmény fenntartója. Összesen. Terület 1. A gyermekjóléti szolgáltatás fenntartói megyénként, 2006 1. Gyermekjóléti alapellátások Az intézmény fenntartója önkormányzat a) egyház, egyházi intézmény alapítvány, közalapítvány egyesület egyéni

Részletesebben

A rendelet célja, hatálya

A rendelet célja, hatálya A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés 6/2009.(II.25.) KR számú, valamint a 8/2010.(IV.23.) KR számú rendelettel módosított 11/2008. (IV.30.) számú rendelete a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat

Részletesebben

Fejér Megyei Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat

Fejér Megyei Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat 11. számú melléklet Fejér Megyei Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat Szakmai Program (2017. április 10. napján kelt Szakmai Program módosításainak kivonata) Kelt: 2017. április

Részletesebben

A gyermekjóléti alap és gyermekvédelmi szakellátási rendszer intézményeinek és alapfeladatainak bemutatása

A gyermekjóléti alap és gyermekvédelmi szakellátási rendszer intézményeinek és alapfeladatainak bemutatása TÁMOP-5.5.7-08/1-2008-0001 Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ Gyermekvédelmi ellátás rendszere I/I. A gyermekjóléti alap és gyermekvédelmi szakellátási rendszer intézményeinek

Részletesebben

A gyermekjóléti szolgálatok működésének bemutatása. Az együttműködés lehetőségei

A gyermekjóléti szolgálatok működésének bemutatása. Az együttműködés lehetőségei A gyermekjóléti szolgálatok működésének bemutatása Az együttműködés lehetőségei Gyermekvédelmi rendszer jogi háttere 1997. évi XXXI. Törvény a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról 15/1998. (IV.

Részletesebben

Udvarainkon a belső kerületi elhelyezkedés ellenére parkos környezet, zöld terület fogadja a gyerekeket.

Udvarainkon a belső kerületi elhelyezkedés ellenére parkos környezet, zöld terület fogadja a gyerekeket. Budapest Főváros Önkormányzatának Módszertani Gyermekvédelmi Szakszolgálata 1081 Budapest, Alföldi u. 9-13., : 3232-900; : 3232-911 e-mail: igazgatosag@tegyesz.hu igazgató: Molnár László általános igazgatóhelyettes:

Részletesebben

A Közép-dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal Szociális és Gyámhivatala. 2010. évi munkaterve

A Közép-dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal Szociális és Gyámhivatala. 2010. évi munkaterve 1 A Közép-dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal Szociális és Gyámhivatala 2010. évi munkaterve A Közép-dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal Szociális és Gyámhivatala (továbbiakban: Szociális

Részletesebben

A tankerületi szakértői bizottsági tevékenység és a nevelési tanácsadás

A tankerületi szakértői bizottsági tevékenység és a nevelési tanácsadás A tankerületi szakértői bizottsági tevékenység és a nevelési tanácsadás Kiemelt figyelmet igénylő gyermek, tanuló: - különleges bánásmódot igénylő gyermek, tanuló, - a gyermekek védelméről és a gyámügyi

Részletesebben

Fészek Nevelőszülői és Helyettes Szülői Hálózat 2011. évi szakmai beszámolója

Fészek Nevelőszülői és Helyettes Szülői Hálózat 2011. évi szakmai beszámolója Fészek Nevelőszülői és Helyettes Szülői Hálózat 2011. évi szakmai beszámolója Az intézmény fenntartója: Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Működtető: Fészek Gyermekvédő Egyesület 2011. egy rendkívül intenzív

Részletesebben

Nagykanizsai Családsegítő és Gyermekjóléti Központ

Nagykanizsai Családsegítő és Gyermekjóléti Központ Nagykanizsai Családsegítő és Gyermekjóléti Központ Intézmény székhelye: Nagykanizsa, Zrínyi Miklós u. 51. Telefonszáma:06-20-920-8044 e-mail:gyjsznk@gmail.com facebook: Családsegítő és Gyermekjóléti Központ

Részletesebben

Magyar joganyagok - Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Gyermekvédelmi Központ Tisza 2. oldal 8. Közfeladata: A szakellátás keretében biztosítja az ideiglen

Magyar joganyagok - Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Gyermekvédelmi Központ Tisza 2. oldal 8. Közfeladata: A szakellátás keretében biztosítja az ideiglen Magyar joganyagok - Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Gyermekvédelmi Központ Tisza 1. oldal Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Gyermekvédelmi Központ Tiszadob alapító okirata, módosításokkal egységes szerkezetben

Részletesebben

Szakmai beszámoló negyedév Esztergom

Szakmai beszámoló negyedév Esztergom HÍD GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT Szakmai beszámoló 2014. 2. negyedév Esztergom Szolgálat neve: HÍD GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT Szolgálat székhelye: 2500 Esztergom, Aranyhegyi u 5. Telefon/fax: 06-33-415-435 Egyéb

Részletesebben

A gyermek elhelyezésének folyamata, különös tekintettel a szakértői bizottság tevékenységére

A gyermek elhelyezésének folyamata, különös tekintettel a szakértői bizottság tevékenységére TÁMOP-557-08/1-2008-0001 Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ Gyermekvédelmi ellátás rendszere I/III A gyermek elhelyezésének folyamata, különös tekintettel a szakértői

Részletesebben

Pro Bono Díjak VÁLLALKOZÁS, SZEMÉLYISÉG, KULTÚRA 77

Pro Bono Díjak VÁLLALKOZÁS, SZEMÉLYISÉG, KULTÚRA 77 Pro Bono Díjak 2010. március 3-án Herczog László szociális és munkaügyi miniszter az Általános Vállalkozási Fõiskolán átadta a 2009. évi megosztott Pro Bono Díjat. Díjazott lett Tóbiás Tímea, aki vállalkozásával

Részletesebben

Nemzeti Erőforrás Minisztérium Szociális, Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárság

Nemzeti Erőforrás Minisztérium Szociális, Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárság Nemzeti Erőforrás Minisztérium Szociális, Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárság Dudás Zoltán Gyermekvédelmi és Gyámügyi Főosztály Új Megegyezés 2010 Nemzeti Együttműködés Programja Szociális

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés Értetek Veletek Fogyatékosokért Közhasznú Alapítvány 2009. évi tevékenységéről

Közhasznúsági jelentés Értetek Veletek Fogyatékosokért Közhasznú Alapítvány 2009. évi tevékenységéről Közhasznúsági jelentés Értetek Veletek Fogyatékosokért Közhasznú Alapítvány 2009. évi tevékenységéről Az Értetek Veletek Fogyatékosokért Közhasznú Alapítvány 2006 óta támogatja a fogyatékos fiatal felnőtteket.

Részletesebben

A GYERMEKVÉDELEM TÖRVÉNYI SZABÁLYOZÁSA MAGYARORSZÁGON

A GYERMEKVÉDELEM TÖRVÉNYI SZABÁLYOZÁSA MAGYARORSZÁGON A GYERMEKVÉDELEM TÖRVÉNYI SZABÁLYOZÁSA MAGYARORSZÁGON dr. Radoszáv Miklós Fővárosi TEGYESZ GYERMEKI JOGOK A legalapvetőbb gyermeki jogok: az élethez való jog a származás megismerésének joga a családban

Részletesebben

OTTHONT MINDENKINEK! Projektzáró szakmai találkozó szeptember 29.

OTTHONT MINDENKINEK! Projektzáró szakmai találkozó szeptember 29. OTTHONT MINDENKINEK! - OTTHONT MINDENKINEK! Projektzáró szakmai találkozó 2016. szeptember 29. Fogyatékos gyermekek a gyermekvédelmi gondoskodásban - Az Otthont mindenkinek program bemutatása Borbély Kata,

Részletesebben

Módszertani feladatellátás

Módszertani feladatellátás Sidlovics Ferenc Módszertani feladatellátás A korábban kijelölt módszertani intézmények kijelölése 2012. december 31-én megszűnt. 2013. január 1-től a Főigazgatóság látja el az országos szociális, illetve

Részletesebben

GYERMEK- és IFJÚSÁGVÉDELMI MUNKATERV. 2013/2014 tanév

GYERMEK- és IFJÚSÁGVÉDELMI MUNKATERV. 2013/2014 tanév GYERMEK- és IFJÚSÁGVÉDELMI MUNKATERV 2013/2014 tanév Készítette: Kaszáné Szászi Edit Sárbogárdi Mészöly Géza Általános Iskola Szent István Általános Tagiskolájának Gyermek- és ifjúságvédelmi felelőse Nézz

Részletesebben

2013. ÉVI SZAKMAI BESZÁMOLÓ

2013. ÉVI SZAKMAI BESZÁMOLÓ 2013. ÉVI SZAKMAI BESZÁMOLÓ Fészek Gyermekvédő Egyesület Gyermekek Átmeneti Otthona 2030 Érd, Karolina u. 3. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A Fészek Gyermekvédő Egyesület Gyermekek Átmeneti Otthona 1999. év óta krízishelyzetbe

Részletesebben

A Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat által jelenleg biztosított /kötelező / alapszolgáltatások és szakellátások formái és az ellátottak száma Az alábbi önkormányzati fenntartású intézmények

Részletesebben

9.1 GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLTATÁS A gyermekjóléti intézmények száma megyénként, Családi napközik

9.1 GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLTATÁS A gyermekjóléti intézmények száma megyénként, Családi napközik 9.1 GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLTATÁS 9.1.1 A gyermekjóléti intézmények megyénként, 2002 Gyermekjóléti szolgálatok Bölcsődék Családi napközik Házi gyermekfelü gyeletek Gyermekek átmeneti gondozása Helyettes szülők

Részletesebben

Payer Istvánné Balogh Ildikó A VÉRSZERINTI KAPCSOLATOK ÁPOLÁSÁNAK ESÉLYEI A CIVIL NEVELŐSZÜLŐKNÉL ELHELYEZETT GYERMEKEK ESETÉBEN

Payer Istvánné Balogh Ildikó A VÉRSZERINTI KAPCSOLATOK ÁPOLÁSÁNAK ESÉLYEI A CIVIL NEVELŐSZÜLŐKNÉL ELHELYEZETT GYERMEKEK ESETÉBEN 1 Payer Istvánné Balogh Ildikó A VÉRSZERINTI KAPCSOLATOK ÁPOLÁSÁNAK ESÉLYEI A CIVIL NEVELŐSZÜLŐKNÉL ELHELYEZETT GYERMEKEK ESETÉBEN A szakellátásba utalt és nevelkedő gyermekek vérszerinti kapcsolatainak

Részletesebben

otthonvezető: Lengyel Judit

otthonvezető: Lengyel Judit 1081 Budapest, Alföldi u. 9-13., : 3232-900; : 3232-911 e-mail: igazgatosag@tegyesz.hu igazgató: Molnár László általános igazgatóhelyettes: Both Éva nevelési igazgatóhelyettes: Lengyel Judit A Befogadó

Részletesebben

KAPUVÁR TÉRSÉGI SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLATI TÁRSULÁS KAPUVÁR, FŐ TÉR 1.

KAPUVÁR TÉRSÉGI SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLATI TÁRSULÁS KAPUVÁR, FŐ TÉR 1. KAPUVÁR TÉRSÉGI SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLATI TÁRSULÁS KAPUVÁR, FŐ TÉR 1.. napirendi pont KAPUVÁR TÉRSÉGI SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLATI TÁRSULÁS 2017. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK TELJESÜLÉSE,

Részletesebben

II. fejezet. Gyermekjóléti Szolgálat működtetése

II. fejezet. Gyermekjóléti Szolgálat működtetése 2. sz. melléklet II. fejezet Gyermekjóléti Szolgálat működtetése Jogszabályok és a fenntartó által előírt feladatok. A gyermekjóléti szolgálat feladatai: 1997. évi XXXI. tv., a 235/1997 ( XII.17.) sz.

Részletesebben

a gyermek családban történő nevelkedésének elősegítése a gyermek veszélyeztetettségének megszüntetése

a gyermek családban történő nevelkedésének elősegítése a gyermek veszélyeztetettségének megszüntetése Szakmai feladataink közül továbbra is a legfontosabbak: a gyermek családban történő nevelkedésének elősegítése a gyermek veszélyeztetettségének megelőzése a gyermek veszélyeztetettségének megszüntetése

Részletesebben

GYERMEKVÉDELMI ÉVES MUNKATERV 2012 2013.

GYERMEKVÉDELMI ÉVES MUNKATERV 2012 2013. Körösladányi Általános Művelődési Központ Zöldág Napköziotthonos Óvodája és Bölcsődéje 5516 Körösladány, Arany János utca 7. E-mail: klovoda@fuzestv.hu; zoldagovi@gmail.com / Web: www.amkkorosladany.hu

Részletesebben

Gyermekvédelmi munkaterv 2014 2015

Gyermekvédelmi munkaterv 2014 2015 Gyermekvédelmi munkaterv 2014 2015 A Tervezést segítő Dokumentumok: 2011. évi törvény a nemzeti köznevelésről 2010. évi LXIII. törvény a közoktatási törvény módosításáról 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet

Részletesebben

ALAPELLÁTÁS IV. GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLATOK

ALAPELLÁTÁS IV. GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLATOK ALAPELLÁTÁS IV. GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLATOK 2003. évi összesítés a 227/2002.(XI.7.) Korm. rendelet alapján 1775. számon elrendelt JELENTÉS A GYERMEKJÓLÉTI ALAPELLÁTÁSOKRÓL (gyermekjóléti szolgáltatás, gyermekek

Részletesebben

Gyermekvédelmi ellátás rendszere II.

Gyermekvédelmi ellátás rendszere II. TÁMOP-5.5.7-08/1-2008-0001 Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ Gyermekvédelmi ellátás rendszere II. Előadó: Kátainé Lusztig Ilona gyermekjogi képviselő 2013. október

Részletesebben

FÉSZEK az Örökbefogadókért és Örökbefogadottakért közhasznú ALAPÍTVÁNY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2013.

FÉSZEK az Örökbefogadókért és Örökbefogadottakért közhasznú ALAPÍTVÁNY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2013. FÉSZEK az Örökbefogadókért és Örökbefogadottakért közhasznú ALAPÍTVÁNY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2013. SZERVEZET ALAPADATAI 1. Elnevezés: FÉSZEK az Örökbefogadókért és Örökbefogadottakért közhasznú ALAPÍTVÁNY

Részletesebben

Otthont mindenkinek! Program. Hatásvizsgálat. Szabóné Ivánku Zsuzsanna tanácsadó

Otthont mindenkinek! Program. Hatásvizsgálat. Szabóné Ivánku Zsuzsanna tanácsadó Otthont mindenkinek! Program Hatásvizsgálat Szabóné Ivánku Zsuzsanna tanácsadó 2016.10.03. Helyzetelemzés Forrás Időpont Darabszám Előzetes kutatás (statisztikai adatok, jogszabályok, kutatási anyagok

Részletesebben

9.1 GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLTATÁS A gyermekjóléti intézmények férőhelyinek száma megyénként, Házi gyermekfelü gyeletek

9.1 GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLTATÁS A gyermekjóléti intézmények férőhelyinek száma megyénként, Házi gyermekfelü gyeletek 9.1 GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLTATÁS 9.1.1 A gyermekjóléti intézmények férőhelyinek megyénként, 2003 Bölcsődék Családi napközik Házi gyermekfelü gyeletek Gyermekek átmeneti gondozása Helyettes szülők Gyermekek

Részletesebben

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2013. évben Szálka községben végzett tevékenységéről

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2013. évben Szálka községben végzett tevékenységéről Beszámoló a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának 2013. évben Szálka községben végzett tevékenységéről A beszámoló a 149/1997. (IX.10.) Kormányrendelet 10. számú

Részletesebben

7. (1) bekezdéshez Személyes gondoskodást nyújtó ellátások igénybevételéhez szükséges nyilatkozatok, igazolások

7. (1) bekezdéshez Személyes gondoskodást nyújtó ellátások igénybevételéhez szükséges nyilatkozatok, igazolások A személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő intézményi térítési díjakról szóló 5/2000. (II. 18.) Kgy. rendelet módosításáról szóló.../2004.(....) Kgy. rendelet

Részletesebben

Tisztelt Polgármester Asszony! Tisztelt Képviselő-Testület!

Tisztelt Polgármester Asszony! Tisztelt Képviselő-Testület! Ikt.szám: 105/2017 Kiszombori Szociális és Gyermekjóléti Intézmény Családsegítő-és Gyermekjóléti Szolgálat 6775 Kiszombor, Óbébai u.11. Tel: 62/297-156 e-mail: gyjsz.kiszombor@gmail.com Tárgy: Gyermekjóléti

Részletesebben

Vas megyei pályaorientációs együttműködés bemutatása Általános iskolai igazgatók értekezlete szeptember 27. Aréna Savaria

Vas megyei pályaorientációs együttműködés bemutatása Általános iskolai igazgatók értekezlete szeptember 27. Aréna Savaria Vas megyei pályaorientációs együttműködés bemutatása Általános iskolai igazgatók értekezlete 2017. szeptember 27. Aréna Savaria KISS-BAUER SZILVIA, KÉPZÉSI CSOPORTVEZETŐ VAS MEGYEI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Berhida Roma Nemzetiségi Önkormányzat ülésén a Berhidai Közös Önkormányzati Hivatal hivatalos helyiségében 2013. június 25-én 15,00 órai kezdettel. Jelen vannak: Babai János

Részletesebben

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának évben Szálka községben végzett tevékenységéről

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának évben Szálka községben végzett tevékenységéről Beszámoló a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának 2015. évben Szálka községben végzett tevékenységéről A beszámoló a 149/1997. (IX.10.) Kormányrendelet 10. számú

Részletesebben

5. Hatályon kívül helyező rendelkezések. 6. Hatályba léptető rendelkezések

5. Hatályon kívül helyező rendelkezések. 6. Hatályba léptető rendelkezések 89036 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2013. évi 222. szám 29. E rendelet 15. (7) bekezdésétől eltérően a közigazgatási szerv 2014-ben a 2014. január 1-jei állapotnak megfelelően köteles adatot szolgáltatni legkésőbb

Részletesebben

Az SOS Gyermekfalu budapesti koordinációs irodája GYERMEKVÉDELMI FŐMUNKATÁRS

Az SOS Gyermekfalu budapesti koordinációs irodája GYERMEKVÉDELMI FŐMUNKATÁRS Kedves Hallgatok! Ismét köszönjük Sárkány Ildikónak az álláshírt!! Az SOS Gyermekfalu tobbfele munkakorbe munkatársakat keres! Tudjátok a munkatapasztalatszerzés érdekében esetleg bizonyos időre érdemes

Részletesebben

Tisztelt Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat!

Tisztelt Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat! 1081 BUDAPEST, ALFÖLDI U. 9-13 : +361 3232-910 Tisztelt Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat! Magyarországon évente 1000 serdülőkorú lányból 30 lesz várandós nagykorúságának betöltése előtt. Közel felük

Részletesebben

FÖLDESI SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT VEZETŐJE 4177 Földes,Rákóczi u. 5. Tel.: (54) 465-785 E-mail: tamogatofoldes@g.mail.com

FÖLDESI SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT VEZETŐJE 4177 Földes,Rákóczi u. 5. Tel.: (54) 465-785 E-mail: tamogatofoldes@g.mail.com Iktatószám:../2015. FÖLDESI SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT VEZETŐJE 4177 Földes,Rákóczi u. 5. Tel.: (54) 465-785 E-mail: tamogatofoldes@g.mail.com 3. E L Ő T E R J E S Z T É S - A Képviselő-testülethez

Részletesebben

Gyermekjogi képviselő feladata, tevékenysége

Gyermekjogi képviselő feladata, tevékenysége TÁMOP-5.5.7-08/1-2008-0001 Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ Gyermekjogi képviselő feladata, tevékenysége dr. Herczeg Rita. A jogvédő helye a gyermekvédelmi rendszerben

Részletesebben

BALATONBOGLÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

BALATONBOGLÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE BALATONBOGLÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ügyiratszám:1-2/2015. Sorszám: ELŐTERJESZTÉS Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. február 12. napján tartandó ülésére Tárgy: Segítő

Részletesebben

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2010. évben Szálka községben végzett tevékenységéről

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2010. évben Szálka községben végzett tevékenységéről Beszámoló a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának 2010. évben Szálka községben végzett tevékenységéről A beszámoló a 149/1997. (IX.10.) Kormányrendelet 10. számú

Részletesebben

HÁLÓZATI HÍRLEVÉL Országos Munkaerő-piaci Szolgáltató és Szakmai Támogató Hálózat III. szám

HÁLÓZATI HÍRLEVÉL Országos Munkaerő-piaci Szolgáltató és Szakmai Támogató Hálózat III. szám HÁLÓZATI HÍRLEVÉL Országos Munkaerő-piaci Szolgáltató és Szakmai Támogató Hálózat 2016. III. szám Kedves Partnereink! Meghitt, Békés Karácsonyi Ünnepeket és Sikerekben Gazdag Új Esztendőt Kívánunk! AKTUALITÁSOK

Részletesebben

A NEVELÉSI TANÁCSADÓK TEVÉKENYSÉGE, FELADATAI

A NEVELÉSI TANÁCSADÓK TEVÉKENYSÉGE, FELADATAI A NEVELÉSI TANÁCSADÓK TEVÉKENYSÉGE, FELADATAI Dr. Csák Annamária Gyermekpszichológiai ellátás fejlődése 1899 Ranschburg Pál vezette Pszichológiai Laboratórium 1904 Ideges Gyermekek alsó és középfokú Állami

Részletesebben

Beszámoló. a gyermekjóléti és családsegítő szolgálat szakmai tevékenységéről, Röjtökmuzsaj településen

Beszámoló. a gyermekjóléti és családsegítő szolgálat szakmai tevékenységéről, Röjtökmuzsaj településen Beszámoló a gyermekjóléti és családsegítő szolgálat szakmai tevékenységéről, Röjtökmuzsaj településen Egyetlen parancs van, a többi csak tanács: igyekezz úgy érezni, gondolkozni, cselekedni, hogy mindennek

Részletesebben

Kiemelt munkavégzésért járó kereset-kiegészítés szabályai

Kiemelt munkavégzésért járó kereset-kiegészítés szabályai 3. sz. melléklet MEDGYESSY FERENC GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKGIMNÁZIUM Kiemelt munkavégzésért járó kereset-kiegészítés szabályai OM azonosító: 031202 Intézményazonosító: HA2301 2017.09.01 MEDGYESSY FERENC

Részletesebben

KETTŐS SZÜKSÉGLETŰ GYERMEKEK A GYERMEKVÉDELMI SZAKELLÁTÁSBAN

KETTŐS SZÜKSÉGLETŰ GYERMEKEK A GYERMEKVÉDELMI SZAKELLÁTÁSBAN KETTŐS SZÜKSÉGLETŰ GYERMEKEK A GYERMEKVÉDELMI SZAKELLÁTÁSBAN VÍGH KATA ELTE-TÁTK KINEK AZ ÉRDEKE? GYERMEKVÉDELMI KONFERENCIA 2017. NOVEMBER 23. Speciális, különleges és kettős szükséglet (Gyvt. 53. ) Speciális:

Részletesebben

/2010. (11.18.) számú határozata. Szociális és gyermekjóléti intézmények alapító okiratainak módosításáról. 3. Az intézmény gazdálkodási jogköre:

/2010. (11.18.) számú határozata. Szociális és gyermekjóléti intézmények alapító okiratainak módosításáról. 3. Az intézmény gazdálkodási jogköre: PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK /2010. (11.18.) számú határozata Szociális és gyermekjóléti intézmények alapító okiratainak módosításáról 1. A Közgyűlés az Életminőség-fejlesztő Szolgáltatások

Részletesebben

E L ŐT E R J E S Z T É S

E L ŐT E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S 56/2018. (V.31.) számú előterjesztés E L ŐT E R J E S Z T É S Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. május 31-i rendes ülésére Tárgy: Tájékoztató a Polgármesteri

Részletesebben

Beszámoló a Herend Környéki Önkormányzatok Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat működéséről 2010. szeptember

Beszámoló a Herend Környéki Önkormányzatok Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat működéséről 2010. szeptember Beszámoló a Herend Környéki Önkormányzatok Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat működéséről 2010. szeptember A beszámoló főbb tartalmi pontjai: I. A Herend Környéki Önkormányzatok Családsegítő és Gyermekjóléti

Részletesebben

Otthont mindenkinek! című projekt keretében szervezett műhelysorozat tapasztalatai

Otthont mindenkinek! című projekt keretében szervezett műhelysorozat tapasztalatai Otthont mindenkinek! című projekt keretében szervezett műhelysorozat tapasztalatai tapasztalatai alapján Falvai Rita műhelyvezető Résztvevők: Fészek Gyermekvédő Egyesület: tiszakécskei nevelőszülők és

Részletesebben

Nevelőszülői tanfolyam CSECSEMŐK és KISGYERMEKEK NEVELÉSÉRE VÁRUNK JELENTKEZŐKET H AMAROSAN INDULÓ

Nevelőszülői tanfolyam CSECSEMŐK és KISGYERMEKEK NEVELÉSÉRE VÁRUNK JELENTKEZŐKET H AMAROSAN INDULÓ Nevelőszülői tanfolyam CSECSEMŐK és KISGYERMEKEK NEVELÉSÉRE VÁRUNK JELENTKEZŐKET H AMAROSAN INDULÓ NEVELŐSZÜLŐI TANFOLYAMUNKRA! VÁRJUK JELENTKEZÉSÉT, AMENNYIBEN ÖN: - elhivatottságot érez - cselekvőképes,

Részletesebben

10. Napirend Beszámoló a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatokról

10. Napirend Beszámoló a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatokról 1 0. N a p i r e n d BESZÁMOLÓ az önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (továbbiakban: Gyvt.)

Részletesebben

negyedév Esztergom

negyedév Esztergom HÍD GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT 2014. 4.negyedév Esztergom Szolgálat neve: HÍD GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT Szolgálat székhelye: 2500 Esztergom, Aranyhegyi u 5. Telefon/fax: 06-33-415-435 Egyéb elérhetőségek :

Részletesebben

Tájékoztató leendő nevelőszülőknek és érdeklődőknek

Tájékoztató leendő nevelőszülőknek és érdeklődőknek Békés Megyei Szociális, Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat 5600 Békéscsaba Degré u. 59. Tájékoztató leendő nevelőszülőknek és érdeklődőknek 1 A nevelőszülők nemes hivatásáról

Részletesebben

GYÓGYPEDAGÓGIAI MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE

GYÓGYPEDAGÓGIAI MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE GYÓGYPEDAGÓGIAI MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2011/2012 Készítette: Jantek Lászlóné mkv. Jóváhagyta: Kiss Péterné ig. Munkaközösség tagjai: Bárányné Szaxon Szilvia Jantek Lászlóné Halász Lászlóné ŐSZI IDŐSZAK:

Részletesebben

KÉRDŐÍV A SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSOKRÓL ÉS GYERMEKELLÁTÁSOKRÓL

KÉRDŐÍV A SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSOKRÓL ÉS GYERMEKELLÁTÁSOKRÓL KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 2023 KÉRDŐÍV A SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSOKRÓL

Részletesebben

Szociális segítő. 54 762 01 0010 54 03 Szociális, gyermek- és ifjúságvédelmi ügyintéző É 1/10

Szociális segítő. 54 762 01 0010 54 03 Szociális, gyermek- és ifjúságvédelmi ügyintéző É 1/10 A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

SZOCIÁLIS ÁGAZATI KONZULTÁCIÓ 2018 MEGÚJULÁS FELKÉSZÜLTSÉG MINŐSÉG. A gyermekvédelem aktuális kérdései

SZOCIÁLIS ÁGAZATI KONZULTÁCIÓ 2018 MEGÚJULÁS FELKÉSZÜLTSÉG MINŐSÉG. A gyermekvédelem aktuális kérdései SZOCIÁLIS ÁGAZATI KONZULTÁCIÓ 2018 MEGÚJULÁS FELKÉSZÜLTSÉG MINŐSÉG A gyermekvédelem aktuális kérdései Baloghné Gábor Katalin EMMI Gyermekvédelmi és Gyámügyi Főosztály CSALÁD- ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLTATÁSOK

Részletesebben

Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 28-i soros ülésére

Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 28-i soros ülésére 6. napirendi pont E L Ő T E R J E S Z T É S Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 28-i soros ülésére Előterjesztés címe és tárgya: Beszámoló a gyermekvédelmi és gyermekjóléti feladatok

Részletesebben

9. GYERMEKJÓLÉTI ALAPELLÁTÁSOK

9. GYERMEKJÓLÉTI ALAPELLÁTÁSOK 9. GYERMEKJÓLÉTI ALAPELLÁTÁSOK 9.1 Gyermekjóléti szolgálatatás 9.1.1 Gyermekjóléti intézmények férőhelyeinek megyénként, 2004 Gyermekek átmeneti gondozása Bölcsődék Családi napközik Helyettes szülők Gyermekek

Részletesebben

székhelye: település közterület neve jellege szám emelet, ajtó irányítószám típusa: állami, nem állami, egyházi ágazati azonosító 1 : adószám: - -

székhelye: település közterület neve jellege szám emelet, ajtó irányítószám típusa: állami, nem állami, egyházi ágazati azonosító 1 : adószám: - - A A működési engedély kiadása iránti kérelemhez (a szociális szolgáltatók és intézmények működésének engedélyezéséről és ellenőrzéséről szóló 321/2009. (XII. 29.) Korm. rendelet 5. -a alapján a fenntartó

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS a Máriakéméndi Gyertyaláng Gyermekfalu Alapítvány 2010. évi működéséről 1. Számviteli beszámoló Az Alapítvány 2010. évben gazdálkodásáról a számviteli törvénynek és a kapcsolódó

Részletesebben

B E S Z Á M O L Ó. a gyermekjóléti szolgálat 2015.évi tevékenységéről. Tisztelt Képviselőtestület!

B E S Z Á M O L Ó. a gyermekjóléti szolgálat 2015.évi tevékenységéről. Tisztelt Képviselőtestület! Pannonhalma Többcélú Kistérségi Társulás Szociális és Gyermekjóléti Központ 9090 Pannonhalma, Bajcsy Zs.u. 25. B E S Z Á M O L Ó a gyermekjóléti szolgálat 2015.évi tevékenységéről Tisztelt Képviselőtestület!

Részletesebben

Beiskolázási információk

Beiskolázási információk Újbudai Teleki Blanka Általános Iskola Teleki-Blanka-Grundschule Beiskolázási információk Ö R Ö K Ö S ÖKOISK LA 2017/2018 A TELEKI Iskolánkban a pedagógiai munka legfőbb célja olyan tartalmas, bensőséges

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. A Gólyafészek Bölcsőde 2016/2017 évi Szakmai Programjának elfogadásáról

ELŐTERJESZTÉS. A Gólyafészek Bölcsőde 2016/2017 évi Szakmai Programjának elfogadásáról Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/144 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS A Gólyafészek Bölcsőde 2016/2017

Részletesebben

Tájékoztató az egészségügyi alapellátás helyzetéről

Tájékoztató az egészségügyi alapellátás helyzetéről Tájékoztató az egészségügyi alapellátás helyzetéről A védőnő tevékenységéről 2009-ben Berhida Város Önkormányzatának Egészségügyi és Szociális Bizottsága valamint Képviselő-testülete 2010 Márciusi ülésére

Részletesebben

Iktatószám: /2011. Melléklet: 1 db. Beszámoló a Napközi otthonos Óvoda évi működéséről, gazdálkodásáról. Bakóné Mászáros Tímea óvodavezető

Iktatószám: /2011. Melléklet: 1 db. Beszámoló a Napközi otthonos Óvoda évi működéséről, gazdálkodásáról. Bakóné Mászáros Tímea óvodavezető E L Ő T E R J E S Z T É S PÉR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2011. MÁRCIUS 22 - ÉN TARTANDÓ NYILVÁNOS ÜLÉSÉRE Iktatószám: /2011. Melléklet: 1 db Tárgy: Beszámoló a Napközi otthonos Óvoda 2010.

Részletesebben

HAZAFELÉ KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS DECEMBER 31.

HAZAFELÉ KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS DECEMBER 31. HAZAFELÉ KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2003. DECEMBER 31. Készült: 2004. május 25. Kondor Péterné I. ÉVES BESZÁMOLÓ ESZKÖZÖK MÉRLEG, 2003. DECEMBER 31. FORRÁSOK (eft) előző év tárgy év előző

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés 2006

Közhasznúsági jelentés 2006 Segítő Kéz 2003 Szociális Egyesület Közhasznúsági jelentés 2006 Nyíregyháza, 2007-04-02 Tartalom 1. A szervezet alapadatai 2. A Segítő Kéz 2003 Szociális Egyesület számviteli beszámolója 3. Kimutatás a

Részletesebben

POLGÁRMESTER 8245. Pécsely, Vásártér u. 148/a. Tel/fax:87/445-017

POLGÁRMESTER 8245. Pécsely, Vásártér u. 148/a. Tel/fax:87/445-017 Pécsely Község POLGÁRMESTER 8245. Pécsely, Vásártér u. 148/a. Tel/fax:87/445-017 Átfogó értékelés Pécsely Község Önkormányzata gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak 2014. évi ellátásáról "A gyermekek

Részletesebben

Tájékoztató. a Fővárosi TEGYESZ felnőttképzési tevékenységéről KÉPZÉSEK. Készítette: Nagyné Erdély Ildikó képzési felelős 2010.

Tájékoztató. a Fővárosi TEGYESZ felnőttképzési tevékenységéről KÉPZÉSEK. Készítette: Nagyné Erdély Ildikó képzési felelős 2010. Tájékoztató a Fővárosi TEGYESZ felnőttképzési tevékenységéről KÉPZÉSEK Készítette: Nagyné Erdély Ildikó képzési felelős 2010. Tartalom I. A felnőttképzési tevékenység ellátásának keretei, feltételei II.

Részletesebben

Népek karácsonya. Debrecen, december 21. Vizler Pálné és Berdóné Deli Zita szervezők

Népek karácsonya. Debrecen, december 21. Vizler Pálné és Berdóné Deli Zita szervezők TÁMOP-3.3.14.A-12/1-2013-0100 Hátrányból előny testvériskolai kapcsolat kialakítása a és a Szolnoki Belvárosi Általános Iskola között Népek karácsonya A Népek karácsonya címmel szervezett a téli ünnepkör

Részletesebben

KÉRDŐÍV A SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSOKRÓL ÉS GYERMEKELLÁTÁSOKRÓL

KÉRDŐÍV A SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSOKRÓL ÉS GYERMEKELLÁTÁSOKRÓL KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 2023 KÉRDŐÍV A SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSOKRÓL

Részletesebben

Szülőkkel való kapcsolattartás. 1. Zala Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Zalaegerszegi Tagintézménye

Szülőkkel való kapcsolattartás. 1. Zala Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Zalaegerszegi Tagintézménye Szülőkkel való kapcsolattartás (A Zala Megyei Pedagógiai Szakszolgálat hatályos SZMSZ-e alapján.) A szülőkkel való kapcsolattartás formája és rendje - Az Intézmény csak a szülő, vagy a törvényes képviselő

Részletesebben

5. számú melléklet GYERMEKVÉDELMI SZAKELLÁTÁSOK. Ellenőrzéssel érintett intézmény neve. PM TEGYESZI Bernecebaráti Szakmai Egység Lakásotthona

5. számú melléklet GYERMEKVÉDELMI SZAKELLÁTÁSOK. Ellenőrzéssel érintett intézmény neve. PM TEGYESZI Bernecebaráti Szakmai Egység Lakásotthona 5. számú melléklet GYERMEKVÉDELMI SZAKELLÁTÁSOK Sorszám Települ Ellenőrzsel érintett intézmény neve Ellenőrz ideje Ellenőrzt végző munkatárs 1. Bernecebaráti (Madách u. 24.) Szakmai 2. Vác (Pacsirta u.

Részletesebben

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről Egyesületünk 2005. október 27 én alakult szülői kezdeményezésre. Célja: Tápiószecsőn és a környező Tápió vidék - Kistérségben értelmi vagy testi

Részletesebben

Beszámoló a Hazafelé Nevelőszülői Hálózat évben végzett munkájáról

Beszámoló a Hazafelé Nevelőszülői Hálózat évben végzett munkájáról Beszámoló a Hazafelé Nevelőszülői Hálózat 2012. évben végzett munkájáról A Hazafelé Nevelőszülői Hálózat beszámolóját a Hetednapi Adventista Egyház elfogadta és jóváhagyta. Budapest, 2012. P.H. Tartalomjegyzék

Részletesebben

Gyermekvédelem aktuális kérdései. Debrecen, Cívis Kálvin Hotel 2009. Április 2.

Gyermekvédelem aktuális kérdései. Debrecen, Cívis Kálvin Hotel 2009. Április 2. Gyermekvédelem aktuális kérdései Debrecen, Cívis Kálvin Hotel 2009. Április 2. I. Intézményrendszer fejlesztése Gyermekvédelmi rendszer Pénzbeli ellátások Személyes gondoskodást nyújtó ellátások Hatósági

Részletesebben

Ikt. /2018 Címzett: Gomba Község Képviselő - Tárgy: Beszámoló a gyermekjóléti és. Tisztelt Képviselő testület! testülete

Ikt. /2018 Címzett: Gomba Község Képviselő - Tárgy: Beszámoló a gyermekjóléti és. Tisztelt Képviselő testület! testülete Monor és Térsége Integrált Család- és Gyermekjóléti Központ és Szolgálat Gomba Területi Szolgálat 2217, Gomba, Kossuth tér 4. tel: 06-30-2805176 e-mail: gombacssgyjk@gmail.com Ikt. /2018 Címzett: Gomba

Részletesebben