Fõhajtás a nemzet elõtt

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Fõhajtás a nemzet elõtt"

Átírás

1 XXIII. évfolyam, 23. szám június 13. Érd Megyei Jogú Város Önkormányzatának ingyenes hetilapja 3 5 Árvízi védekezés Az árvíz volt a legfõbb témája a múlt szerdai polgármesteri sajtótájékoztatónak. Tankerület Az Érdi Tankerület új épületbe költözhetett, az érintett önkormányzatoknak köszönhetõen. Fõhajtás a nemzet elõtt 7 13 Gyógyító mesék A legtöbb ember nem tud róla, hogy a jól megválasztott mese akár gyógyír is lehet. Csatorna-kampány A jelenlegi városvezetés ellentábora ott támad, ahol tud például a csatorna beruházásnál. Leányanya Otthon A Lea Otthon egy impozáns és korszerû, kiválóan felszerelt, vadonatúj épületbe költözhetett, amelynek ünnepélyes felavatását, a fõtámogatók és számos hazai rangos vendég jelenlétében tartották meg június 6-án. 4. oldal Kilencvenhárom esztendõ telt el a trianoni békediktátum aláírása óta, ám az ország szétszakítása máig feldolgozatlan drámája ennek az országnak; nem volt a magyar történelemnek még egy olyan tragédiája, amely ilyen hosszú idõn keresztül, ilyen alapvetõen befolyásolta volna az ország és a nemzet sorsát hangsúlyozta Hermann Róbert történész a városi megemlékezésen. 2. oldal A Duna Ófaluban is beköszönt Az egész ország a nagy árvízrõl beszél, sõt, a külföldi média is ezt harsogja. A magyarországi helyzetképrõl számolnak be a tévétársaságok, a Duna vízszintje történelmi méreteket öltött. A szomszédban, Százhalombattán jóval súlyosabb a helyzet, mint Érden, de azért Ófaluban jól látható, mire képes legnagyobb folyónk, ha megmérgesedik. 16. oldal Pénzügyi gondja van? Megoldjuk! Nyugdíjasoknak, BAR listásoknak, vállalkozásoknak! Ft Ft Ft Ft Ft/Hótól Ft/Hótól Ft/Hótól Ft/Hótól Szerződési feltételek teljesítése esetén garantált kifizetés! 2030 Érd, Budai út 20. Korall Ház 1. (Cukrászda-Otthon Centrum mellett) Tel.: 0630/ ; 0670/ Fogyasztói csoport, nem banki hitel, Részletek Irodánkban. Öko-nap Nem lehet elég korán kezdeni, ezért korán reggel kezdték, a város Fõ terén a múlt hét közepén gyülekeztek a helyi óvodások és általános iskolások. Ami mindezt idõszerûvé tette, az a Környezetvédelmi Világnap volt, ehhez járult az öko akadályverseny. 12. oldal ÜZLETEINKBEN MOSTANTÓL A HALLÓKÉSZÜLÉK ELEM Megbízható min ség. Megnövelt elemélettartam. Ingyenes hallásvizsgálat Hallókészülék próbahordás Kamatmentes részletfizetési lehet ség Ascent Hallásszalon Érden 2030 Érd, Budai út / / Amerika vezet hallókészülékei 23 éve Magyarországon. Egy levél 6 db elemet tartalmaz, melynek ára: 354 Ft. A hirdetés nem min sül ajánlatnak és nem teljes kör. További részletekr l érdekl djön szalonjainkban.

2 2 Érdi Újság aktuális XXIII. évfolyam, június 13. Trianon máig feldolgozatlan drámája ennek az országnak Fõhajtás a Nemzeti Összetartozás Napján Kilencvenhárom esztendõ telt el a trianoni békediktátum aláírása óta, ám az ország szétszakítása máig feldolgozatlan drámája ennek az országnak; nem volt a magyar történelemnek még egy olyan tragédiája, amely ilyen hosszú idõn keresztül, ilyen alapvetõen befolyásolta volna az ország és a nemzet sorsát hangsúlyozta Hermann Róbert történész a városi megemlékezésen. A Nemzeti Összetartozás Napján a kutyavári országzászlónál emlékeztek meg Trianonról az érdiek A Magyar Országgyûlés ben június 4-ét a Nemzeti Összetartozás Napjává nyilvánította. Érden is megemlékeztek a trianoni békediktátum aláírásának 93. évfordulójáról, hagyományosan a kutyavári országzászlónál. Jelen volt a város, illetve a járási hivatal vezetése, valamint az önkormányzat és a pártok, intézmények, civil szervezetek képviselői is. Az ünnepség kezdetén a vitéz Mikecz Kálmán Honvéd és Huszár Hagyományőrző Egyesület tagjai tisztelegtek az emlékmû előtt, majd Aradszki András országgyûlési képviselő köszöntötte a megemlékezőket. Az első világháború súlyos anyagi és embervesztesége, a nemzetáruló Károlyi-kormányzás, valamint a 133 napig tartó vörösdiktatúra után a győztes nyugati hatalmak végzetes csapást akartak mérni Magyarországra. Szerepet játszott ebben a környező népek területvágya és nyugati lobbija, a hazug propaganda és a háborút megelőző évtizedek belpolitikája is. Ebben az időszakban hazánkban olyan erők kerekedtek felül, amelyek a felvilágosodás jegyében mellőzték a hagyományokban és nemzetben gondolkodás ezeréves vonulatát, és a kozmopolita, azaz világpolgár mozgalom révén gyökereitől kívánták megfosztani a Szent István-i Magyarországot. Ez a törekvés azóta is tart, hiszen a magukat ma liberálisnak és Meghívó az Óváros Érdligeti Településrészi Önkormányzat (1. és 5. választókerület) június 18-án (kedden) 18:00 órakor kezdõdõ ülésére Az ülés helye: volt II. Lajos Általános Iskola (2030 Érd, Fõ u. 42.) szocialistának nevező, nem nemzetben gondolkodó irányzatok eredetét és gyökerét ezekben az időkben kell keresnünk. Felfogásuk és céljaik azóta sem változtak mondta beszédében Aradszki András, hozzátéve: Európa ma sem méltó magához és hagyományaihoz. Az Európai Unióban egy mindent felforgató, saját magán kívül semmit nem tisztelő, önző és pénzhajhász felfogás uralkodik. Ez sodorja folyamatosan válságba Európát. Azt az Európát, amelyet mi magyarok meganynyi csatában és megszállásokat elviselve védtünk ezer esztendőn keresztül. Azt az Európát, amely nemtelen hálája jeleként Trianonban akart végső kegyelemdöfést adni ennek a népnek, a magyarok államának. De vajon miért a szörnyû ellenségeskedés, akkor és most? Miért alkalmaztak kettős mércét, ha rólunk volt szó? Nem a kisebbségekkel kapcsolatos bánásmódunk, nem a nyugat szokásos felületessége, nem a mi háborús felelősségünk, hanem egyetlen ok húzódott és húzódik meg e viselkedés mögött, akkor és most is: ez pedig a világfelfogásunk és világnézetünk mássága hangsúlyozta a politikus. Ma ugyanezen nemzet- és értékpusztító erők nem akarják hagyni, hogy önmagunk lehessünk, mikor új utakat járva próbálunk önerőből kijutni a válságból, és próbáljuk életben tartani a nemzettudatot, ösztönöz- Meghívó az Érdligeti - Kutyavári Településrészi Önkormányzat (6. és 8. választókerület) június 19-én (szerdán) 18:00 órakor kezdõdõ ülésére Az ülés helye: Érdligeti Általános Iskola (2030 Érd, Diósdi út 101.) Fontos telefonszámok Mentők 104 Tűzoltóság 105 Rendőrség 107 Érdi Polgárőrség 06-23/ / Érdi Rendőrkapitányság 06-23/ Közterület-felügyelet 06-80/ Érd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal 06-23/ A szerző felvételei zük a nemzeti együttmûködést, és erősítjük az összetartozás tudatát. Próbáljuk megmenteni a családokat, védjük az emberi életet és annak méltóságát, mert csak így lehet jövőnk. Nem más, mint ez a szálka a száz éve pusztító erők szemében: hogy van öntudatunk, van erőnk és van célunk, és nem hódolunk be az idegeneknek. Ahogy túléltük Trianont, úgy ma is túl tudjuk élni a világfelfogás uralkodó törekvéseit. Az értékeinkből nem vagyunk hajlandó semmit sem feladni sem magyarságunkból, sem keresztény hagyományainkból, sem önrendelkezési jogunkból. Ezek mentettek meg minket ezer éven át, és ezek fognak átmenteni bennünket a modern erkölcsi válság közepette is zárta szavait az országgyûlési képviselő. A trianoni békediktátum a magyar történelem legnagyobb hatású tragédiája hangsúlyozta megemlékezésében Hermann Róbert, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnokának tudományos helyettese. Nem volt a magyar történelemnek még egy olyan tragédiája, amely ilyen hosszú időn keresztül, ilyen alapvetően befolyásolta volna az ország és a nemzet sorsát. Trianon olyan tragédiája Magyarországnak, amelyet valószínûleg soha nem fogunk tudni feldolgozni. Nemcsak arról van szó, hogy nem lehet elfelejteni azt a terület- és emberveszteséget, azokat az emberi tragédiákat, amelyek akkor bekövetkeztek. Nem lehet elfelejteni azt az általános veszteséget sem, amely az egész nemzetet érte és azóta is éri fogalmazott Hermann Róbert, aki kitért Trianon messzire nyúló történelmi előzményeire is. Az első világháborúban Magyarország mindent megtett azért, hogy ez a háború győzelemmel, vagy legalábbis döntetlennel érjen véget. Magyarország és a monarchia hiába volt katonai tekintetben sikeres, a propagandaháborút elveszítette, ahogy a gazdaságit is. Hiszen ez a háború nem a vitézségről, a jó vezetésről, a kiváló haditettekről szólt, hanem arról, kinek terjednek tovább az anyagi erőforrásai. Márpedig a központi hatalmak erőforrásai sokkal végesebbek voltak a nyugati nagyhatalmakénál. Nem volt azonban törvényszerû, hogy ez a háború egy ilyen békediktátum-rendszerrel érjen véget. A mi tragédiánk az volt, hogy túlságosan sok volt az ellenségünk és túlságosan kicsik voltunk ahhoz, hogy megpróbáljanak velünk méltányosak lenni. Németország is elveszített hétmillió embert etnikai állományából, de ez a német lakosság tíz százaléka volt. Mi ennél többet, 7,9 millió embert veszítettünk ez az ország lakosságának közel kétharmada volt. Ráadásul Magyarországgal szemben valamennyi volt és leendő szomszédja területi követelésekkel lépett fel idézte fel Hermann Róbert, hozzátéve: kétségtelen, hogy a Károlyi-kormány súlyos hibákat követett el, és a tanácsköztársaságnak nagyon rossz visszhangja volt, de a határokat már 1919 januárja és májusa között meghúzták, és ezen már alig akartak módosítani. A magyar küldöttség mindent megtett azért, hogy rávegye a nyugati nagyhatalmakat álláspontjuk módosítására, a győztesek azonban még a méltányosság látszatát is el akarták kerülni, amikor Magyarországgal ezt a tárgyalást folytatták. Egyszer és mindenkorra megpróbáltak leszámolni ellenfeleikkel, és mindenkivel büntető békét kötöttek hangsúlyozta a történész, hozzátéve: ez vezetett a második világháború kitöréséhez. Hogy soha többé ne következhessen be ilyen eset, szükség van önálló külpolitikára, arra, hogy az érdekeinket minden módon megpróbáljuk érvényesíteni, és ezért van szükség erős hadseregre is. Trianon máig feldolgozatlan drámája ennek az országnak soha nem fogjuk tudni elfelejteni. Fontos volna, ha tudatosodna bennünk, mi volt ebben a tragédiában, ami törvényszerû volt, és mi az, ami elkerülhető. Csak így építhetünk fel egészséges nemzeti tudatot zárta szavait Hermann Róbert. A megemlékezést a Vörösmarty Mihály Gimnázium mûsorát követően a koszorúzás zárta; a város és a járási hivatal vezetése, az önkormányzat, a helyi intézmények, szervezetek főhajtását követően a város lakosai is elhelyezték koszorújukat az emlékmû talapzatánál. Ádám Katalin A polgármester fogadóórája: T. MÉSZÁROS ANDRÁS Minden kedden a Polgármesteri Hivatalban 9 11 óráig. Elõzetes bejelentkezés a 23/ telefonszámon. Az alpolgármesterek fogadóórája: SEGESDI JÁNOS 20/ Alpolgármesteri és képviselõi fogadóóra előzetes egyeztetés után minden hét keddjén 9 11 óráig a Polgármesteri Hivatalban TÓTH TAMÁS 23/ Alpolgármesteri és képviselõi fogadóóra előzetes telefon bejelentés alapján a Polgármesteri Hivatalban A képviselôk fogadóórája: 1. ANTUNOVITS ANTAL 20-/ Folyamatos, mindig elérhetõ, Alsó u MÉSZÁROS MIHÁLY 30/ Telefonos megbeszélés alapján az Összefogás Egyesület Székházában, Alsó u MÓRÁS ZSOLT 20/ Telefonon történõ egyeztetés alapján. 4. SEGESDI JÁNOS 20/ Alpolgármesteri és képviselõi fogadóóra minden hét keddjén 9 12 óráig a Polgármesteri Hivatalban. 5. TEKAUER NORBERT 20/ Telefonon történõ egyeztetés alapján. 6. KOPOR TIHAMÉR 30/ Minden hónap elsõ keddjén óráig a Jószomszédság Könyvtárban, Sárd u DONKÓ IGNÁC 20/ , 23/ Telefonos egyeztetés alapján bármikor rendelkezésre áll. 8. TÓTH TAMÁS 23/ Alpolgármesteri és képviselői fogadóóra előzetes telefon bejelentés alapján a Polgármesteri Hivatalban. 9. FÜLÖP SÁNDORNÉ 20/ Telefonon történõ egyeztetés alapján minden hónap második csütörtökén óráig az Összefogás Egyesület Székházában, Alsó u KÉRI MIHÁLY 20/ Telefonon történõ egyeztetés alapján. 11. DR. VERES JUDIT 30/ Telefonos egyeztetés alapján minden hónap harmadik hétfõjén óráig a Polgárok Házában. 12. SZABÓ BÉLA 20/ Telefonon történõ egyeztetés alapján bármikor a Parkvárosi Közösségi Házban, Bajcsy-Zs. u BAKAI-NAGY ZITA 20/ Telefonon történõ egyeztetés után. CSÕZIK LÁSZLÓ 30/ , csozik@gmail. com. Telefonon vagy en történõ bejelentkezés alapján. JAKAB BÉLA 30/ Hétfõnként 15 és 17 óra között, telefonon történõ egyeztetés után. PULAI EDINA 70/ Telefonon történõ egyeztetés után Az országgyûlési képviselõ fogadóórája: DR. ARADSZKI ANDRÁS országgyűlési képviselő 06-20/ Levélcím: Polgárok Háza, 2030 Érd, Alsó u. 3. Minden hónap első csütörtökén 17 és 19 óra között a Polgárok Házában.

3 XXIII. évfolyam, június 13. aktuális Érdi Újság 3 Belvízveszély a Duna áradása miatt Érd felkészült a védekezésre Az árvíz volt a legfõbb témája a múlt szerdai polgármesteri sajtótájékoztatónak. T. Mészáros András hangsúlyozta: Érden nem az ár jelenti a legfõbb veszélyt, hanem a belvíz; ha a Duna vízállása magas, az elfolyó vizeket nem tudja már befogadni, hanem visszaduzzasztja Érd területére. A sajtótájékoztatón jelen volt Szamek Zsolt, az ÉTH ügyvezetõje is, aki az elsõ havi szemétdíj-számlákról, a lomtalanításról és a zöldhulladék-szállításról ejtett szót. Szamek Zsolt ügyvezetõ (balról) elmondta: az ÉTH negyedévente számláz majd, a havi számlára a szolgáltatóváltás miatt volt szükség Elkészült az ÉTH Kft. számlázási rendszere; az első havi számlák már megérkeztek a lakossághoz jelentette be a múlt szerdai polgármesteri sajtótájékoztatón Szamek Zsolt, az ÉTH ügyvezetője. Mint mondta, már az első befizetés is megérkezett a nonprofit társasághoz. Első befizetőnket azzal jutalmazzuk, hogy ezt a havi díjat a következő számlában jóváírtuk. Köszönjük, hogy a gyors befizetéssel támogatják cégünket tette hozzá Szamek Zsolt, aki elmondta azt is: a számlázás negyedéves lesz, tehát aki most egyhavi számlát kapott, a következőre három hónap múlva számíthat. Az egyhavi számlázásra a szolgáltatóváltás, illetve az átállás miatt volt szükség, ezt követően visszaáll a régi rend. Érden jelenleg is zajlik a lomtalanítás; lapunk kérdésére az ügyvezető elmondta, hogy beüzemelték azt a rendszert, amelynek segítségével követni tudják a járatok telítettségét. Ennek segítségével a jövőben újfajta lomtalanítási rendet vezetnek be idén azonban még minden úgy zajlik, ahogy a megelőző években, azaz a lakók egy meghatározott időpontban kihelyezik a lomot, és az egész utcából egyszerre szállítják el az ÉTH dolgozói. A tavaszi zöldhulladék elszállításon már túl vagyunk. Összességében elmondhatjuk, hogy jók a tapasztalataink; azt szeretnénk elérni, hogy csak a zöldfelület arányában kerüljön ki nyesedék egy egy ingatlanról. Voltak ugyanis kirívó esetek, mikor láthatóan több hulladékot tettek ki a tulajdonosok, mint amennyi az adott ingatlanon keletkezhetett (egy helyen például 8 köbméternyit raktak ki, másutt pedig több mint kétszáz zsákot). Természetesen ezt is elszállítottuk. Volt, ahol a nyesedéket nem előírás szerint méteres hosszúságban kötegelve tették ki a lakók, hanem ömlesztve. Szeretnénk, ha ez is változna a jövőben. A zöldjáratokkal kapcsolatban érdemes elmondani azt is, hogy az Alsó és Felső utcákban június 23-án, pénteken indítunk egy plusz zöldjáratot, hogy ezt a területet teljesen megtisztítsuk zárta szavait Szamek Zsolt. T. Mészáros András polgármester ezzel kapcsolatban elmondta: reméli, hogy az ÉTH szolgáltatási rendje, színvonala jobb lesz, mint elődjéé volt, illetve plusz szolgáltatásokat is be tudnak majd vezetni. A polgármester beszélt az árvíz elleni védekezésről is, hiszen a sajtótájékoztatóra még a Duna tetőzését megelőző napokban került sor. Érden nem jelent nagy veszélyt a Duna áradása. Elkészült az intézkedési terv, ennek alapján minden felmerülő problémát kezelni tudunk. Felállítottuk az ügyeleti rendszert, amelyben részt vesz a katasztrófavédelem, az ÉKFI és a polgárőrség. Érden nem az áradó víz okozza egyébként a legfőbb problémát, hanem az, ha a Duna vízállása magas, az elfolyó vizeket nem tudja már befogadni, hanem visszaduzzasztja Érd területére így a belvizek jelentik a legnagyobb veszélyt. Az alacsonyan fekvő területeken szivattyúzásra, homokzsákokkal való védekezésre lesz szükség tette hozzá a polgármester, aki emlékeztetett arra is: az elmúlt években 2006-ban volt a legmagasabb a folyó vízállása Érdnél elérte a 856 centimétert. Akkor egyetlen házat kellett kiüríteni emlékezett vissza T. Mészáros András, aki elmondta azt is: vállalkozók és civilek egyaránt felajánlották segítségüket az árvízi védekezéshez. Ádám Katalin A szerző felvétele A szerkesztõ jegyzete A mi árvizünk Szinte hallom a felhorkanást: mi az, hogy a mienk? Fél Európán végigsöpör, németek, csehek kínlódnak még az utóhatásával is és akkor mi kisajátítjuk? Meg különben is, miért jó az nekünk, ha van egy saját árvizünk? Nos nem jó, de van. Jött. A tetőzés pedig már napok óta átlépte az országhatárt, tehát itt van, nálunk, nem kell hírekre hagyatkoznunk, szomszéd országból jött információkat, adatokat feldolgoznunk, mindezt megtapasztalhatjuk magunk is. Felmérjük a helyzetet, és intézkedünk. Indokolt a többes szám, mert gyakorlatilag nincs olyan része se az országnak, se a társadalomnak, a közéletnek, amelyet ne érintene valamilyen módon a Duna vízszintjének mint halljuk rendszeresen a minősítést történelmi mértékű emelkedése. Ez az érintés természetesen többnyire negatív. Egy-két kirívó esettől eltekintve az árvíztől ha erősen különböző mértékben is, de mindenkinek valamilyen gondja keletkezett. Van, akinek csak annyi, hogy forgalmi dugóba keveredett és később ért haza, vagy feltört a csatornavíz az utcájában és sáros lett a cipője, de sokan vannak, akiket komoly kár ért anyagiakban, életvitelben. Az áradás azonban nem pusztán attól a miénk hogy most itt van, országon belül a tetőzés, hanem attól is, hogy ezt hogy fogadjuk mi, itt, Magyarországon. És itt érdemes megkülönböztetni a lényegest a lényegtelentől. Lehet ugyanis mérgelődni egy egy, talán nem eléggé átgondolt forgalom elterelésen, a tömegközlekedés nem mindig áttekinthető, olykor érthetetlen módosulásán, de hol jön mindez ahhoz a teljesítményhez, hogy szó szerint senki nem lett vízben hagyva? Még nem lehet végső mérleget készíteni az áradás okozta ártalmakról, de az eddigiek alapján okkal remélhető, hogy személyi sérülés vagy egyéb egészségügyi baj a folytatásban se fog bekövetkezni. Veszély az lesz, később is, mert az árhullám után minden esetben következik a fertőzés-hullám, most se lesz ez másképpen, de ennek leküzdéséhez is megvannak az országban a személyi és anyagi feltételek. Vannak azonban olyan sajátosságai is a kialakult helyzetnek, amelyek ugyancsak a miénknek, azaz jellegzetesen magyarosnak tekinthetők: ez a dunai árhullámnak bizonyos közéleti fodrozódása. Máris felbukkantak kezdetleges kampányolási próbálkozások, annak ellenére, hogy az árvízi események kapcsán fel nem merült, egyetlen esetben sem, hogy bárhol is a segítség mértékét, jellegét, gyorsaságát pártpolitikai hovatartozás befolyásolta volna. Ennek tükrében nehéz jelzőket találni azokra a megszólalásokra forduljanak elő akár internetes fórumokon, vagy éppen a parlamentben amelyekben a megszólalók politikai csoportosulásuk érdekében kampánycélokra igyekeznek felhasználni az árvízi védekezést. Szánalmas próbálkozások történnek a veszélyelhárítási munkában érdemi feladatokat vállaló politikai vezetők lejáratására, mintha mondjuk egy hajóskapitánynak nem az lenne a dolga, hogy irányítsa a hajót, főleg vészhelyzetben. Ezeken a módszereken természetesen nem csodálkozhatunk ugyanezekkel találkozhatunk akkor is, ha éppen nincs árvíz. Tisztelettel: ALÁÍRÁSGYŰJTÉS A REZSICSÖKKENTÉS MELLETT Felhívás Folytatjuk az aláírásgyûjtést június végéig! További rezsicsökkentést tervez a kormány. A megvalósításhoz fontos a lakosság egyetértése és támogatása, ezért folytatjuk a rezsicsökkentés melletti aláírásgyûjtést: standolásokon (piacon és egyéb forgalmas helyeken), az Összefogás székházban: Alsó u. 8. (Mûvelődési központtal szemben lévő épület): hétfőtől péntekig óráig, szombaton 9-12 óráig és lakásokon is. Aki egyetért (és még nem írta alá), kérjük, aláírásával támogassa! Elérhetőség: 06/20/ , illetve 06/20/ Aki segíteni szeretne ebben a munkában, azok jelentkezését várjuk. Fidesz Érdi Szervezete Olyan messzire ment el, hogy azt már meg kell neki bocsátanunk. Különben sem irigyelhetünk egy olyan embert, aki legalább annyira élvezetesen beszél, mint amilyen jókedvvel gyalogol. Ahogy kilép érdi házának kapuján, már előtte az egész világ. A dombtetőről ellát egészen Százhalombattáig, de az is lehet, hogy innen is föl tudja sorolni a Himalája legfontosabb csúcsait nyugatról kelet felé, de abc sorrendben is. Ám ha valaki azt hiszi, hogy itt egy olyan szakbarbárral állunk szemben, aki ki sem lát a karsztformák szemcséi közül, nagyot tévedünk. Kubassek János pont annyira földrajztudós, mint amennyire előadó, a történelemtanári végzettségből megőrizte a jelenkor legfrissebb eseményei iránt való fogékonyságát, és nyugodtan kérdezhetjük őt a hazai néprajztudomány kutatási eredményeiről, az örmény konyakról, vagy a trópusi dzsungelekben élő törzsek, esetleg a mai magyar politikusok étkezési szokásairól is. Õ ugyanis nemcsak az utolsó klasszikus felfedező világutazó, de az utolsó polihisztor is, akinek legfontosabb muníciója, hogy minden érdekli. Ám ez a tudás korántsem rendezetlen szénakazal, sokkal inkább egy bármikor fölüthető hatalmas virtuális lexikon, ahol a szócikkek a legnagyobb magyar színész játékának izgalmával jelennek meg. Személyiségében az igazi klasszikus drámai képesség mindig együtt mutatja magát a komikumra való hajlammal. És itt nemcsak finoman elegáns raccsolására gondolok, hanem elpusztíthatatlan humorérzékére is. Egészen biztos vagyok benne, Kubassek hogy az egykori Steinmetz gimnáziumi tanítványok valamennyi földrajz és történelem órát rendkívüli élvezettel idéznek fel diákkorukból. Kubassek János nagy földrajzi felfedező akkor is, ha már az északi és a déli sarkra is kitûzték előtte a lobogót, s a legmagasabb hegyeket is meghódították előle, miközben Afrika fehér foltjait is kiszínezték. Õ ugyanis nem ismer kis és nagy feladatokat, Érd város honlapján a Fundoklia völgy leírása éppoly izgalmas vállalkozása, ahogyan összegezni tudta az afrikai magyar felfedezők útjának tanulságait, vagy súlyos kötetében leírta a magyar karsztformák formagazdagságát. De fölfedezte azt is, hogy az érdi Magyar Földrajzi Múzeumnak a gyûjteményi munka bővítése, a felnövekvő nemzedékek értő látogatóvá nevelése mellett az egész földrajztudományi szakma történetét is fel kell dolgoznia. Ez pedig nem egyszerûen levéltári munka, hanem egy egy expedíción személyesen, vagy fiatal tehetséges kutatók bevonásával érdemes az ismert és magyarok által megjárt, megmûvelt területek emlékeit is újra összegyûjteni. Számára egyébként nemcsak a tér, hanem az idő is egységes egész. Tehát a klasszikus és önkéntes, ám a tudománynak különösen elkötelezett jelentős alkotók mellett a magyar politikai emigráció különböző hullámaiban tőlünk távolra került életmûveket is igyekezett gondozni, múzeumába befogadni. Így talán a világon egyetlen helyen férhető hozzá a nemzetközi ismertségû indián kutató Kutasi Kovács Lajos (1945-ben távozott Magyarországról) hagyatéka, illetve az általa is szerkesztett Brazíliai Magyar Hírlap bekötött számainak sorozata. Egészen biztos, hogy valami módon jelen van már Érden, az intézményben az 1956-ban szervezetten zárt évfolyami rendben Magyarországról nyugatra menekülő soproni erdésznövendékek története is, akik Kanadában leltek befogadó egyetemre. Közülük szinte mindegyik fiatal szakember letette névjegyét a természetföldrajz, az akkoriban bontakozó természetés környezetvédelem, az erdőgazdálkodás nemzetközi szakmai mûhelyeiben. Kubassek János nemcsak tucatnyi földrajzi alapmûvet írt és szerkesztett, de nélkülözhetetlen monográfiát adott ki a kezéből, amikor Kőrösi Csoma Sándor, Almásy László életrajzát megírta. Útjairól akár egy XXI. századi útleírás, akár néhány sor kerül a kezünkbe egy múzeumi füzet hasábjain, ugyanazt az utánozhatatlan stílust élvezhetjük. Kubassek János ugyanis nemcsak az élőszó, de az írás mestere is. S amikor föláll a Nemzeti Kulturális Alapprogram Szépirodalmi és Ismeretterjesztő kuratóriumában, hogy most el kell indulnia egy testületi meghallgatásra, hogy a Földrajzi Múzeum további vezetésére való alkalmasságát bizonyítsa, nekünk nem kell izgulni érte. Ha nincs itthon, akkor is a helyén van. Antall István

4 4 Érdi Újság helyi társadalom XXIII. évfolyam, június 13. Helyi szolgáltatók Átadták az elsõ egyházmegyei Leányanya Otthont Érden Menedéket, oltalmat és biztonságot nyújt Bár a Lea Otthon eddig sem volt ismeretlen fogalom városunkban, most mégis egészen új távlatokat nyithat nemes küldetésében, mert az eddig bérleményben mûködõ intézmény hazai és nemzetközi összefogásnak köszönhetõen egy impozáns és korszerû, kiválóan felszerelt, vadonatúj épületbe költözhetett, amelynek ünnepélyes felavatását, a fõtámogatók és számos hazai rangos vendég jelenlétében tartották meg június 6-án. A csöppségek láthatóan gyorsan birtokba vették a korszerû, biztonságos udvari játszóteret Itt akár még elesni is élvezet! viccelődött Spányi Antal, a katolikus egyház székesfehérvári megyés püspöke, amikor az új Lea Otthont a vendégekkel bejárva a védett játszótér rugalmas, puha talajára rálépett. Ám ebben az épületben nemcsak a kicsinyek játszótere, hanem az egész otthon biztonságot, oltalmat és támaszt nyújt a várandós, vagy gyermekükkel magukra maradt leányanyáknak, a megfelelő családi háttér és támogatás hiánya miatt gyermeküket egyedül nevelő, valamint a menedéket kereső, bántalmazott anyáknak is. Az otthon alapítója a Leányanya Gyerek Alapítvány, amely ig üzemeltette is, majd 2008-tól fenntartását a Székesfehérvári Egyházmegye vette át, és ezidáig bérelt épületben mûködtette. Az új otthon nemrég készült el, és máris telt házzal költöztek be a gondozottak és gondozóik. A június hatodikai ünnepélyes átadást megelőzően sajtótájékoztatót tartott Varga- Hegyi Eszter intézményvezető, Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális és családügyért felelős államtitkára, Spányi Antal, székesfehérvári megyés püspök, T. Mészáros András polgármester és Hajdu Ferenc püspöki biztos, amelyen bemutatták az ünnepség díszvendégeit, az otthon főtámogatóit, köztük Gerhard Pischlt, nyugalmazott limburgi segédpüspököt, Franz Kaspart, a limburgi egyházmegye általános helynökét és Habsburg- Lotaringiai Mihály főherceget. Spányi Antal kiemelte: napjainkban nagy szükség van egy ilyen intézmény mûködtetésére, hogy a bajba került fiatal anyák megfelelő segítséget kapjanak ahhoz, hogy világra hozzák gyermeküket, és a későbbiekben a nevelésüket is vállalni tudják. Ennek érdekében nemcsak jogi és lelki támaszra számíthatnak, hanem megfelelő képzésben is részesülnek, hogy keresőképesen saját lábra álljanak, és rendezett életet éljenek. Hozzátette: ez a csodaszép épület, amely csaknem félmilliárdos beruházást jelentett, nem jöhetett volna létre a limburgi egyház nagylelkû támogatása nélkül, de segítségével az egyház eleget tud tenni az evangélium hirdetése melletti másik fontos küldetésének is, ami a rászorulóknak nyújtott konkrét segítséget, az odahajlást, a tevékeny szeretet és támogatást jelenti mondta a A szerző felvételei megyés püspök. Soltész Miklós államtitkár, miközben elismerését fejezte ki az intézmény megálmodóinak és létrehozóinak, nagy jelentőséget tulajdonított a limburgi támogatásnak, ami a költségek egyharmadát jelentette. Úgy vélte, a szép új létesítmény nemcsak az itt dolgozók munkáját teszi szebbé és könnyebbé, hanem pótolja az otthon melegét és biztonságát mindazok számára, akik átmeneti időre költöznek be, bár fûzte hozzá jobb lenne, ha inkább a társadalom szemlélete változna meg, és minél kevesebb édesanya kényszerülne ilyen a helyzetbe. Az ünnepi mûsor résztvevőit Hajdu Ferenc püspöki biztos köszöntötte, majd Varga-Hegyi Eszter, az intézmény fiatal vezetője szólt a vendégekhez, elismerve, hogy az otthon irányításával nem kis feladatot vállalt magára, és az évek során gyakran voltak holtpontok, nehézségek és megtorpanások is a mûködtetésében, de mindig erőt tudott meríteni azokból a nagyszerû pillanatokból, amikor a pici gyermekek először rámosolyogtak édesanyjukra. Tudta, hogy a körülmények ellenére is ki kell tartani, mert ez egy olyan fontos küldetés, amiért érdemes küzdeni. T. Mészáros András polgármester ünnepi beszédében röviden utalt az otthon építése körül keltett hisztériára, ezért a Bibliából Pál apostolnak a korinthusiakhoz írott I. levelét ajánlotta mindazoknak, akik az elmúlt időszakban időt és fáradtságot nem kímélve szálltak harcba ennek az intézménynek a létrehozásáért. Mint mondta, most itt kinyílik egy kapu, ám ez nem csak egy intézmény megnyitását jelzi, hanem a szeretet, a törődés, a felelősség győzelmét is az önzés, a felelőtlenség felett. Hozzátette: két évvel ezelőtt olyanok amúgy Noha fõként a háttérben hangoskodtak, itt az otthonban a fõszerep mégis a kicsinyeké és az édesanyáké magukat baloldali-liberálisnak mondók szólaltak fel az új helyre költöző otthon megnyitása ellen, akik saját luxuslétük selyemkárpitján át képtelenek voltak meglátni segítségre szoruló embertársaikat. A polgármester hangsúlyozta: nem az ünneprontás szándékával említi őket, hanem azért, mert fellépésük cinikus ereje figyelmeztetés mindannyiunk számára. Figyelmeztetés arra, hogy legyen bármekkora média is mögöttük, legyenek bármilyen erősek is e hangok, a szeretetet mégsem győzhetik le. T. Mészáros András biztosította a megjelenteket: érdiként és a város polgármestereként is büszke arra, hogy itt mûködhet ez az intézmény, hiszen az elmúlt hat évben ennek a városvezetésnek egyik fontos célja az volt, hogy végre igazi közösségként éljenek az érdiek. A közösség ereje azonban nem a félelem és a A sajtótájékoztatón Spányi Antal megyéspüspök elmondta: az eddig bérleti díjra kifizetett összeget is az otthon gondozottjainak javára fordíthatják bezárkózás, hanem a nyitottság és a befogadás. Az a közösség igazán erős, amely képes és hajlandó is segíteni azoknak, akik bajban vannak. Hiszem, hogy a bajba került anyák és gyermekeik olyan helyre lépnek be e kapun, amely egy jobb és boldogabb élet felé vezeti őket. Hiszem, hogy az e falakat felépítő és egyben tartó szeretet kiárad majd a környéken élőkre, azokra is, akik eddig fenntartásokkal fogadták az intézmény mûködését zárta köszöntő szavait a polgármester, majd Soltész Miklós államtitkár mondott köszönetet az otthon létrehozóinak és mûködtetőinek. Kiemelte: meggyőződése, hogy ez az intézmény pozitív üzenet azoknak az apáknak, akik nem állnak ki gyermekeik mellett, és nem vállalják a nevelésüket, de üzenet a társadalom felé is azoknak, akik rossz színben akarják feltüntetni a nemzetközi kapcsolatainkat, hogy vannak nemes formái az együttmûködésnek. Spányi Antal megyés püspök is az összefogást, a szeretet erejét és a jó szándékú emberek együttmûködését emelte ki, ami bármikor, bármilyen nehéz helyzetben is példaértékû segítség. Az ünnepség végén Gerhard Pischl limburgi segédpüspök kijelentette: bár a nagyszerû ünnepség minden pillanatát élvezte, mégis leginkább a háttérzajként fel-felhangzó gyermekhangok töltötték el boldogsággal, hiszen ezt a nyelvet mindenki érti, és tulajdonképpen értük, ezekért a gyermekekért, az ő boldog jövőjükért történik itt minden! Majd, hogy ne csak hallják, hanem érezzék is az áldást, Pischl püspök megszentelte a Lea Otthon új épületét, lakóit és dolgozóit, valamint az átadó ünnepség résztvevőit is. Ez az intézmény negyven fő befogadására alkalmas, ahol immár korszerû, jól ellátott és nyugodt környezetben folyamatos gondozás és családgondozás folyik, ami a szülők számára mentális, életviteli, ügyintézési segítséget, valamint a gyermek ellátásának elsajátítását is magában foglalja. Bálint Edit

5 XXIII. évfolyam, június 13. helyi társadalom Érdi Újság 5 A nyár a tanévkezdés jegyében telik majd Új épületben az Érdi Tankerület Az Érdi Tankerület új épületbe költözhetett, az érintett önkormányzatok összefogásának, támogatásának köszönhetõen. A Tompa Mihály utcai házat T. Mészáros András polgármester adta át. Az ünnepségen jelen volt Marekné Pintér Aranka, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ elnöke is, aki hangsúlyozta: Érden gördülékenyen ment az iskolák átadásátvétele, a tankerület vezetõje nagyon jól végezte feladatát. Az épület jelképes kulcsát T. Mészáros András polgármester adta át a tankerület igazgatójának Június 6-án ünnepélyes keretek között átadták a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) Érdi Tankerületének székhelyét a Tompa Mihály utca 1. szám alatt. Az érdi önkormányzat tulajdonában álló épületet átalakították, felújították, berendezték mindezt az érintett önkormányzatok segítségével, hiszen a tankerülethez nemcsak Érd, hanem Diósd, Pusztazámor, Százhalombatta, Sóskút, Tárnok és Törökbálint volt önkormányzati iskolái is hozzátartoznak. A hivatalos átadáson jelen volt Aradszki András országgyûlési képviselő, az érintett települések vezetői, jegyzői, illetve képviselői, valamint a tankerület iskoláinak igazgatói is. A megjelenteket egy szeptemberben első osztályt kezdő fiatalember, Türke-Siklódi Tamás köszöntötte verssel, majd Sárközi Márta tankerületi igazgató üdvözölte a vendégeket, köszönetet mondva mindazért a támogatásért, amivel az önkormányzatok hozzájárultak ahhoz, hogy a tankerület munkatársai méltó helyen végezhessék munkájukat. Korábban egy negyven négyzetméteres helyiségben dolgoztak tízen; sem a hely, sem az infrastruktúra nem volt elegendő, illetve megfelelő. Szeretném megköszönni mindenkinek a segítségét. Százhalombatta önkormányzata biztosította a berendezés A szerző felvétele egy részét, Törökbálint szintén ebben nyújtott segítséget, az Érdi Kistérség nekünk adta infrastruktúráját, berendezését. Pusztazámornak az irodaszereket és a támogatást, Diósdnak a felajánlott laptopokat, az érdi Bolyai iskolának az udvar és a konyha berendezését köszönhetjük sorolta Sárközi Márta, aki Érd önkormányzatának az ingatlanért, illetve annak felújításáért mondott köszönetet. Az épületet T. Mészáros András polgármester adta át ünnepélyes keretek közt a tankerületi igazgatónak, hangsúlyozva: Érd mindig szívén viselte az oktatási intézmények sorsát, és noha fenntartásukat és mûködtetésüket a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ vette át, a város továbbra is magáénak érzi az iskolákat, hiszen érdi gyermekek járnak ide. Ez tehát továbbra is Érd egyik legfontosabb intézményhálózata, amelyre nagyon sok figyelmet kell, hogy fordítsunk. E figyelem egyik példája, hogy most is évi csaknem 500 millió forinttal járulunk hozzá az iskolák mûködtetéséhez, valamint, hogy Érden kialakítottuk azt a helyiséget, ahol a tankerület kényelmesen, kulturáltan és reményeink szerint sikeresen tudja szervezni az oktatást ebben a járásban tette hozzá T. Mészáros András, hangsúlyozva: a tankerület 23 oktatási intézmény ügyeit, gondjait intézi, tágabb értelemben mintegy 120 ezer emberét, amihez a polgármester nagyon sok sikert kívánt. Marekné Pintér Aranka, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ elnöke beszédében azt hangsúlyozta: köszönet illeti az önkormányzatokat, illetve a közremûködő partnereket azért, hogy a tankerület székhelyének kialakítása rövid idő alatt és közös összefogással valósulhatott meg. Bízom abban, hogy az átalakulás előrehaladtával ez a fajta jó együttmûködés országosan is jellemző lesz, és mindenütt együtt tudunk tenni azért, hogy felnövekvő gyerekeink, visszagondolva diákéveikre, jobb iskoláról adhatnak számot, mint ami esetleg korábban jellemző volt. Az érdi térségben nem találkoztam eddig sem nehézségekkel, de nagyon sok olyan település van, ahol az állami fenntartás biztosítja, hogy hasonló jó színvonalú oktatással találkozhassanak a gyerekek. Köszönöm mindenkinek az együttmûködést, a támogatást, és kérem, továbbra is segítsék a tankerület munkáját, az iskolaigazgatóktól pedig azt kérem, hogy ugyanolyan kiválóan tegyék a dolgukat, ahogy eddig. Lehet, hogy a gazdálkodási jogkörük hiányzik, de ez könnyebbség lehet, hiszen több idejük, energiájuk marad a szakmai kérdésekre. A tankerület segítségére mindenben számíthatnak, kérjük, éljenek vele. Javaslataikat, segítségüket is várja a tankerület, amely nem fölébük kerekedett, hanem a köz szolgálatára jött létre, és ezt szeretné minden egyes tankerületben megvalósítani zárta szavait a KLIK elnöke, aki lapunknak azt is elmondta: a többi tankerülethez, sőt, a központhoz képest is kiemelkedően jó körülmények közt dolgozhatnak mostantól az érdi munkatársak. Arra a kérdésre, mennyire elégedett az oktatási rendszer átalakításában elért eredményekkel, Marekné Pintér Aranka hangsúlyozta: az átvétel év közben zajlott, egyszerre mintegy 5900 intézményt érintve, a munkavégzés ugyanakkor folyamatos volt az iskolákban és a gyerekek semmiféle hátrányt nem szenvedtek ez tehát sikernek nevezhető. Ha azt nézem, mennyi gond, nehézség adódik az átvétel kapcsán felszínre kerülő problémák miatt, akkor nagyon sok tennivalót látok még. Ha az átvétel lezárul, a nyár és a következő tanév lesz az az időszak, amikor megindulhat a szakmai tervezés. Nagyon pozitív tapasztalatom, hogy az önkormányzatok fontosnak érzik az oktatás ügyét tette hozzá a KLIK vezetője, megjegyezve: az átalakítás apró eredményei nap mint nap megjelennek, a távlatiak azonban csak 8-10 év múlva lesznek láthatók. Marekné Pintér Aranka lapunknak elmondta azt is, hogy Érden gördülékenyen ment az iskolák átadás-átvétele, a tankerület vezetője nagyon jól végezte feladatát. Városunkban az első osztályosok elhelyezésével sem volt gond. A korábbi körzettervezések megalapozottak voltak, minden gyermek a lakóhelyéhez közeli vagy a választott iskolában nyert elhelyezést. Vannak olyan agglomerációs települések, ahol pótlólag kell osztályokat indítani, de ott is meg lehet oldani minden gyermek elhelyezését tette hozzá Marekné. Sárközi Mártától, az Érdi Tankerület igazgatójától megtudtuk még, hogy a beköltözés, a berendezkedés után a nyár már a jövő tanév jegyében telik. Legfontosabb, hogy szeptemberben zökkenőmentesen tudjunk indulni. Nyáron elkészítjük az intézmények értékelését, és ezt közzé is tesszük. Fel kell mérnünk azt is, hogy szeptemberig milyen karbantartási munkákat kell elvégeztetnünk, ezen kívül több iskolában plusz első osztály is indul, ezzel kapcsolatban is lesznek teendők. De talán egy kis nyári szabadság is belefér zárta szavait az Érdi Tankerület igazgatója. Ádám Katalin Tájékoztató a településkép védelmével összefüggő helyi jogszabályok változásáról A településfejlesztés és településrendezés, valamint az építésügy területén történt, január 1-jén hatályba lépett jelentős jogszabályváltozásokkal az önkormányzatok alkalmat kaptak arra, hogy olyan rendeletet alkossanak, amelyekkel a városkép kedvező alakítása és védelme a helyi adottságoknak és elvárásoknak megfelelően biztosítható. A lehetőséggel élve Érd MJV Közgyűlése januári ülésén megalkotta Érd Megyei Jogú Város településképi védelméről szóló 2/2013 (II.6.) rendeletét, mely az új jogintézményként létrejött településképi véleményezés szabályait, valamint ezzel összefüggésben a tervtanács működési rendjét határozza meg. A rendelet február 7-től lett hatályos, szabályait az ezután indult építési engedély köteles eljárásokban kell alkalmazni. Az önkormányzatoknak a fentieken túl további eszközeik lehetnek a településkép kedvező alakítása és fenntartása érdekében, amennyiben ezekre rendeleti szabályokat alkotnak. A Közgyűlés a május 30-i ülésén elfogadta az Érd Megyei Jogú Város településképi védelmével összefüggő egyes önkormányzati rendeletek módosításáról szóló 22/2013. (VI.6.) önkormányzati rendeletét, mely július 1-től lesz hatályos, és ugyanettől az időponttól a következő helyi rendeletek kiegészítését, módosítását eredményezi: A településkép védelméről szóló 2/2013 (II.6.) rendelet kiegészül az építési engedélyhez nem kötött tevékenységek körében a településképi bejelentési eljárás új jogintézményének szabályrendszerével. A rendelet meghatározza az engedély nélkül végezhető, ám a településképet mégis jelentős módon befolyásoló településképi bejelentési eljárásra kötelezett tevékenységek körét (pl. rendeltetésmódosítás, hirdető-berendezések elhelyezése, kerítésépítés stb.), az érintett területeket, és az eljárás szabályait. A rendeletben a bejelentési kötelezettséggel érintett, azaz a településkép szempontjából érzékeny területként a tervtanácsi területek, és a településkép-védelmi területek kerültek kijelölésre, a hirdető-berendezések elhelyezése, rendeltetésmódosítások tekintetében pedig a város teljes közigazgatási területe. A polgármester a rendeletben meghatározott területen és tevékenységkörben a bejelentett tervek megvalósíthatóságáról a főépítész szakmai véleménye alapján 8 napon belül igazolást állít ki, tiltás esetén a tevékenység nem végezhető. A döntés kötelező érvényű, ellene fellebbezni a közgyűléshez lehet. A jogszabályok adta lehetőségek szerint az önkormányzat a jövőben élhet a településképi kötelezés jogintézményével. Intézkedhet pl. a településképet rontó reklámok megszüntetéséről, és adott esetben bírság kiszabásáról is. A hirdető-berendezések és hirdetmények elhelyezéséről szóló 18/2005. (VI. 01.) önkormányzati rendeletben a településképet nagyban meghatározó - sajnos sok esetben rontó - hirdető-berendezések elhelyezésével kapcsolatban megjelennek a településképi bejelentési kötelezettségre történő utalások, pontosításra kerülnek az egyes hirdető-berendezések elhelyezésére, illetve méret-meghatározására vonatkozó szabályok. A város építészeti örökségének helyi védelméről szóló 14/2007.(III.27.) önkormányzati rendeletben a már hatályos településkép véleményezéssel, tervtanáccsal kapcsolatos új szabályok átvezetése történt meg, illetőleg a helyi védett értékek felsorolását tartalmazó melléklet került pontosításra, kiegészítésre. A közterületek használatáról szóló 68/2011. (X.26) önkormányzati rendelet is hivatkozik a településképi bejelentés új szabályaira a közterületeken történő hirdető-berendezések elhelyezésének esetében. Az Érd Megyei Jogú Város településképi védelmével összefüggő egyes önkormányzati rendeletek módosításáról szóló 22/2013. (VI.6.) önkormányzati rendelet megtalálható a város honlapján a helyen. A július 1- jén hatályba lépő új szabályokkal kapcsolatban a Polgármesteri Hivatal Főépítészi Csoport készséggel ad tájékoztatást a következő elérhetőségeken: , , foepitesz@erd.hu Ágó Mátyás, főépítész

6 6 Érdi Újság ajánló XXIII. évfolyam, június 13. Kulturális és tudományos programok június Szepes Gyula Művelődési Központ Érd, Alsó u. 9. Tel.: 06-23/ Kérjük, iratkozzon fel hírlevelünkre! Jegyvásárlás: hétfő csütörtök , péntek óráig. Kiállítások: A Városi Galériában ( Érd, Alsó u. 2.) Így kerek a világ fotók emberekről, természetről A Duna Art Fotóklub Föld Napjára összeállított kiállítása Megtekinthető: augusztus 30-ig. A kamarateremben Pasztellek és akvarellek Barabás Irén kiállítása Megtekinthető: augusztus 30-ig. A fotógalériában Térantropológia Aknay János festőművész és Kalmár János szobrászművész kiállítása. Megtekinthető: június 24-ig Klubok, művészeti körök programjai Duna Art Fotó Klub Helyszín: Lakótelepi Klubövezet Enikő u. 2. Vezeti: Körmendy Zizi 06-20/ Június 18. kedd 17 óra Képértékelés Kertbarát Kör Helyszín: Lakótelepi Klubövezet Enikő u. 2. Információ: Németh Antal 06 30/ Június 22. szombat 15 óra Évadzáró Egyeztetés Németh Antallal Számítógép- és internethasználati tanfolyam Kezdőknek: Windows szövegszerkesztés, internet 20 órában, 40 órában. Haladóknak: Excel, Acces, Power Point, internet, IT alapismeretek 20 órában. ECDL-vizsgára felkészítés! Intenzív tanfolyamok. Kiscsoportos foglalkozások. Szövegszerkesztés két hét alatt. Kedvezmények nyugdíjasoknak, gyesen lévőknek! Jelentkezés: Nagy Éva tanfolyamvezetőnél: 06-30/ Őszi előzetes: augusztus 31-én, szombaton 9-12-ig Baba-mama Börze Használt gyermekruhák cseréje, vására. További információ: Czinderné Bea Magyar Földrajzi Múzeum 2030 Érd, Budai út 4. Tel.: info@foldrajzimuzeum.hu Nyitva tartás: keddtől péntekig: ig szombat vasárnap: ig Állandó kiállítások 1. Magyar utazók, földrajzi felfedezők. 2. A Kárpát-medence tudományos feltárói. Belépőjegyárak: Teljes áru: 800 Ft Kedvezményes: 400 Ft Tárlatvezetési díj: 3000 Ft/ kiállítás. 3. Hely- és sporttörténeti kiállítás. Teljes árú: 400 Ft Kedvezményes: 200 Ft Időszakos kiállítás Kongó Torday Emil nyomában. Az Afrikai-Magyar Egyesület fotókiállítása Néprajzi képeskönyv társadalomföldrajzi érték Dr. Kós Károly néprajzi grafikái című kiállítás Múzeumok éjszakája Június 22. (szombat) A Magyar Földrajzi Múzeum és a Földgömb újság közös rendezvénye Program Köszöntőt mond: Tóth Tamás Érd Megyei Jogú Város alpolgármestere Az érdi Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola kórusának műsora, vezényel: Rápli Györgyi tanárnő Jankovics Marcell alpinista, a Dolomitok feltárója - filmvetítés és azt követően Dr. Kubassek János előadása a jeles hegymászóról Vetített képes előadások és élménybeszámolók: Dr. Szilassi Péter főiskolai docens (Szegedi Tudományegyetem) - Gruber László középiskolai tanár (Bonyhád) - Puskás Irén tanszéki munkatárs (Szegedi Tudományegyetem): Barangolások Etiópiában, Addisz Abebától a Tana-tóig, - az Erta Ale vulkán és környéke. A csodák és szörnyűségek földjén Dr. Kubassek János geográfus, múzeumigazgató (Magyar Földrajzi Múzeum): Női utazók és felfedezők öt világrészen Hegedűs Gyula barlangkutató: A Baltoró-trek - magashegyi vándorlások Pakisztánban Péczely Lajos okleveles vegyipari gépészmérnök: Ahol a sasok a földön fészkelnek - utazások Közép-Ázsia szívében Dr. Mari László egyetemi docens (Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Földgömb szerkesztője): Cholnoky Jenő nyomában az USA nemzeti parkjaiban Dr. Nagy Balázs egyetemi docens (Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Földgömb szerkesztője): A Krím krémje - iszapvulkánok, jajlák és úttörők Távcsöves csillagászati bemutató Bartha Lajos, Keresztes Miklós és Mádai Attila szakmai segítségével, a Magyar Csillagászati Egyesület támogatásával. A rendezvényre a belépés mindenki számára díjtalan, az esemény ideje alatt az állandó kiállítások is díjmenetesen megtekinthetők! A Magyar Földrajzi Múzeum tetőtéri előadóterme 50 fős rendezvényekre bérbe vehető kulturális, közművelődési alaptevékenységgel összeegyeztethető célokra. Információ: Kovács Nóra, 06-23/ Csuka Zoltán Városi Könyvtár programja Rendezvényeinkről, a könyvtár szolgáltatásairól bővebb információt talál a honlapon! A gyermekkönyvtár programja Június (hétfő-péntek) óráig Népek Meséi Délutáni Táborozó Mesékkel egybekötött játékos, kézműves foglalkozások7-12 év közötti gyermekeknek (a tábori létszám betelt). Meghívó A Csuka Zoltán Városi Könyvtár tisztelettel meghívja Önt és családját az Ünnepi Könyvhét alkalmából megrendezésre kerülő kettős könyvbemutatóra június 19-én, szerdán 17 órára, amelyen Mándy Iván: Ma este Gizi énekel és Petelei István: A gyermek című, a könyvhéten megjelent köteteit Alexa Károly irodalomtörténész ismerteti. Az anyagot gyűjtötte, és szerkesztette: dr. Urbán László Vendég: özv. Mándy Ivánné 2030 Érd, Hivatalnok utca 14. Pf. 22.Tel./fax: 06-23/ ; csukalib@csukalib.hu Nyári zárva tartás Felhívjuk a tisztelt olvasók figyelmét, hogy leltározás, majd szabadság miatt a Felnőttkönyvtár, Zenei Könyvtár, Parkvárosi fiókkönyvtár és a Jószomszédság Könyvtára július 22 től augusztus 21-ig a Gyermekkönyvtár: július 15 től augusztus 21-ig zárva tart. Megértésüket és türelmüket köszönjük! Könyvtári részlegeink nyitva tartása Felnőttkönyvtár: (Érd, Hivatalnok u. 14. Tel.: 23/ ) hétfő kedd: h szerda: szünnap csütörtök péntek: h szombat: 8 13 h Gyermekkönyvtár: (Érd, Hivatalnok u. 14. Tel.: 23/ ) hétfő kedd: h szerda: szünnap csütörtök péntek: h szombat: 8 13 h Zenei könyvtár: (Érd, Alsó u. 27. Tel.: 23/ ) hétfő: szerda: kedd, csütörtök: péntek: h szünnap h h Parkvárosi fiókkönyvtár: (Érd, Bem tér. Tel.: 23/ ) hétfő, szerda, csütörtök: zárva kedd: h péntek: h Jószomszédság Könyvtára: (Érd, Sárd u. 35. Tel.: 23/ ) kedd, szerda, péntek: zárva hétfő: h csütörtök: h Szeretettel várjuk könyvtárunkban! Érd Megyei Jogú Város Önkormányzatának ingyenes terjesztésű lapja. Megjelenik hetente. Kiadja: a Théma Lap- és Könyvkiadó Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Felelős kiadó: a kft. ügyvezető igazgatója. Hirdetésfelvétel: hirdetesfelvetel@helyitema.hu Főszerkesztő: Bognár Nándor. Szerkesztőség: 2030 Érd, Budai út 24. Telefon/fax: 06-23/ torokjudit@erdiujsag.com Nyomdai előkészítés: Tex-Ver Kft. Nyomdai előállítás: Ringier Kiadó Kft. Nyomda: Bertalan László nyomdaigazgató 1225 Budapest, Campona u ringierprint@ringier.hu Terjesztés: 06-1/ vagy terjesztes@helyitema.hu. A lapban megjelent hirdetések tartalmáért a kiadó felelősséget nem vállal.

7 XXIII. évfolyam, június 13. mûvelõdés Érdi Újság 7 Lelki bajok orvoslása történetekkel Gyógyító mesék Nagyjából mindenki, kicsik és nagyok egyaránt szeretnek mesét hallgatni, de a legtöbb ember nem tud róla, hogy a jól megválasztott mese akár gyógyír is lehet, és nemcsak a gyermekek, hanem felnõttek számára is. Szabó Kármen érdi tanácsadó pszichoterapeuta a mesék gyógyító alkalmazásában hisz, és gyakran alkalmaz meseterápiát a lelki problémák orvoslására. Szabó Kármen Érden, Törökbálinton és Budapesten is sikereket ér el a nálunk még újdonságnak számító meseterápiával Mivel a mesék gyógyításban történő alkalmazása még meglehetősen ismeretlen, arra kértük a doktornőt, avasson be minket az új módszer titkaiba. Sokan szeretünk mesét hallgatni, nemcsak gyermek, hanem felnőttként is. Meséltek nekünk szüleink, és az óvodákban máig ezt teszik az óvónők: mesélnek. Mégis, mitől és mikor válik mindez gyógyító terápiává? A mesék a bölcsőtől a halálig elkísérnek bennünket, és nagyon hasonlítanak a valóságra, pontosabban: a való világ és a fantázia világa keveredik bennük. Ha jól megfigyeljük, a történetek azt állítják, hogy ami a világban vagy bennünk rosszul mûködik, azt meg lehet változtatni. Pozitív tehát a kicsengésük. Ugyanakkor mindig, minden helyzetre, problémára megtalálhatjuk a megfelelő mesét, azt, amelyik segít kiigazodni az érzelmek Ingyenes jogsegélyszolgálat A Rádió 87.8 MHz műsorán minden hétköznap óra között Elmélkedések címmel bonyolult világában. Nem kell hangsúlyozni, hogy a kicsinyek számára a mese sokkal érthetőbb, mint bármely más alkotás, és nagyfokú segítség a személyiségük fejlődésében. Lelki problémáink pedig leginkább abból adódnak, hogy elakadunk valamiben, tehát keresnünk kell a megfelelő kiutat, kaput, amelyen át kijuthatunk a zsákutcából. Ugyanakkor bármilyen élethelyzetre, gondra találunk példát a mese világában. Nem elég azonban rábukkanni a saját mesénkre, meg is kell érteni, és meg kell beszélni az elhangzottakat. A segítséget kérő így meglátja és elhelyezi saját magát a történetben, ami segíti őt helyzetének, esetleges bajának felismerésében, megértésében és együtt kereshetjük rá a megoldást. Leegyszerûsítve a kérdést, pontosan hogyan is történik mindez? Gondolom, nem úgy, Sérelmek a pszichiátrián Alapítványunk közel 20 éve biztosít ingyenes jogsegélyszolgálatot azok számára, akiket sérelem ért a pszichiátriai kezelésük során. Ha ön vagy ismerõse ilyen helyzetben van, illetve tudomása van ilyen esetrõl, kérjük, jelezze az alábbi elérhetõségeken: Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány Cím: 1461 Budapest, Pf.: 182. Telefon: 06 (1) , panasz@cchr.hu Weboldal: Minden információt bizalmasan kezelünk! Böjte Csaba, illetve Gál Jenő szerzetes gondolatait, eszmefuttatásait hallhatják. hogy ha a kliens megkeresi egy panasszal a pszichoterapeutát, a vényre nem gyógyszert, hanem például a Piroska és a farkas mesét írják fel neki? Természetesen nem, hiszen konkrét mesereceptet, amit napi rendszerességgel kellene bevenni, én sem tudok ajánlani, csupán egy egy sajátos élethelyzethez kapcsolódó történetet. Ugyanakkor azt biztonsággal állíthatom, hogy annak a gyermeknek is szüksége van a mindennapi mesére, akivel úgy egyébként nincs probléma. Az esti mese ugyanis olyan szertartás, ami minden este megismétlődik, ezért biztonságot ad a kicsiknek, oldja az esetleges szorongásaikat. Azt például nem javaslom, hogy a szülő a felolvasott meséből kihagyja a félelmetes részeket, hiszen a hétköznapokban sem lehet kihagyni, kikerülni a rossz dolgokat. A való életben is, akarva-akaratlanul szembe kell nézni a szörnyûségekkel és rengeteg fájdalmas dologgal, ezért ezeknek a mesében is jelen kell lenniük, mert a végén megoldás is van mindig. Az igazi mesehős történetét végigkísérve levonhatják a tanulságot, hogy igenis van értelme végigküzdeni és legyőzni a nehézségeket, mert az út végén mindig megkapják érte a megérdemelt jutalmat. Számos szorongást, olykor megfogalmazhatatlan belső konfliktust is feloldhat a jól kiválasztott mese. Szeretném, ha a klasszikus meséket újra elővennék, ezek népszerûsítésén is dolgozom. A szerző felvétele A Grimm-testvérek születésének tavaly ünnepeltük a 200-ik évfordulóját, úgy vélem, munkásságuk méltatlanul háttérbe szorult napjainkban, pedig érdemes újra elővenni a meséiket. A szülőknek meg azt tanácsolom, hogy amennyire lehetséges, minél később engedjék csemetéiket a tévé elé. Egyrészt azért, mert a mai rajzfilmek nem alkalmasak a lelki fejlődésük megalapozására, másrészt az állóképek és a hallott dolgok sokkal jobban fejlesztik a képzelőerőt, mint a filmek. Nem vagyok híve a mai valóságos, mindennapi életről szóló kis történetecskéknek sem, nem helyettesíthetik az igazi mesét. Inkább azt ajánlom, a szülők vegyék ölükbe a gyermeket, és meséljenek neki igazi, Rádió FM 87.8 MHz Érd közösségi médiaszolgáltatója Adás: 0 24 óráig. Vételkörzet: Érd város. Elérhetőség: 87,8 MHz URH, kábelen: 98,6 MHz, illetve az IP TV rendszerén, internet: Állandó műsorok: hírblokk országos és helyi hírekkel minden egész órában 6 11 Reggeli Magazin Délelőtt Érden, Szivárvány, Retikül, Konyhafőnök ajánlata, Világjáró-magazin Paravánrádió Hitéleti műsorok, Elmélkedések, Nekem 90 (zenés műsor), Jogdoktor (szolgáltató műsor) Délutáni magazin Kismamaklub, WRC-magazin (autósműsor), Digitális kultúra, Fogadóóra Kilátások Kilátó, Négyszemközt, Live World, Sportmúzeum, Movie and Music Könyv színház muzsika Hangoskönyvek, bédekkerek igényes zenével Üzemeltető: Extrém Business Kft. Stúdió: 2030 Érd, Jegyző út 14. Telefon: stúdió 23/ , hirdetésfelvétel 30/ Rádió FM 87.8 Érd Mi tudjuk, mi folyik Érden klasszikus, régi meséket, azokat, amelyeken ők is felnőttek. Úgy tudjuk, óvodákba is szívesen ellátogat mesélni. Ezt miért tartja fontosnak? Manapság az óvodákban, iskolákban is gyakran van szükség megfelelő konfliktuskezelésre, mert vannak önhatalmú, nehezen kezelhető gyermekek, akikkel a pedagógusok, és olykor szüleik is nehezen boldogulnak. Õket segítem a meseterápiával, hiszen nincs olyan élethelyzet, amelynek ne lenne mesebeli párja. Kiválasztom a megfelelő történeteket, azaz megkeresem az adott, kezelendő szituációhoz tartozó mesét, hogy feltérképezzük az elakadás útját, és miközben én mesét mondok, a gyermekek rajzolnak. Megfigyelhető, hogy amikor elkezdjük a foglalkozást, az agresszív, önhatalmú apróság rajzán még minden komor és sötét, de ahogy haladunk előre, a végén már megjelennek az élénk színek, és még a mosoly rákerül a sárga napocskára! A végén megbeszélik a mese történetét, a szereplők jellemét és tetteit? Igen, sőt, olykor, ha szükségesnek látom, közösen még folytatjuk is a mesét. A lényeg, hogy a mese hallgatója belehelyezze magát az elhangzott történetbe, helyzetekbe. Megbeszéljük, ki, melyik hős szerepébe bújna bele szívesebben, és egyáltalán, hol tart éppen, a mese története alapján. Így kerülnek felszínre a problémák, amiket kezelni szükséges. A mesék pedig kivétel nélkül azt állítják, meg lehet változtatni, ki lehet javítani azt, ami nem, vagy rosszul mûködik, ezért pszichés problémák orvoslására is nagyszerûen alkalmazhatók. A mesével gyógyítónak is van kedvenc meséje? A Borsószem királykisasszony volt számomra a legkedvesebb, de magam is meglepődtem azon, mennyire másként értelmeztem felnőttként, mint gyermekkoromban. Ez is bizonyítja, hogy minden fejlődési szakaszban másként hat ránk egy egy mese, de biztosan hat. Az üzenete pedig minden életkor számára más és más lehet, ezért mindenképpen megéri minden korosztálynak mesélni! Bálint Edit Az június 17. hétfő 08:00 Érdi Panoráma 08:30 Polgár-társ 09:00 Mozgás 09:30 Négyszemközt 09:50 Ízőrzők Velem, 50/13. gasztronómiai 10:20 Érdi Panoráma 10:50 Polgár-társ 11:20 Fény-Kép 15:25 Négyszemközt 15:45 Érdi Panoráma 16:15 Fogadóóra 16:45 Ízőrzők Velem, 50/13. gasztronómiai 17:15 Itthon Otthon Bihari hegyek 12/5. ismeretterjesztő és kulturális filmsorozat 30 17:45 Négyszemközt 18:05 Aggódunk érted Cukorbetegek vérszegénysége egészségügyi felvilágosító filmsorozat 40 19:00 Híradó 19:15 Vers Joó Lászlóval 19:25 Négyszemközt, beszélgetés aktuális témákról 19:45 Kézilabda-mérkőzés 21:15 Itthon Otthon Bihari hegyek 12/5. ismeretterjesztő és kulturális filmsorozat 30 21:45 Négyszemközt ism. 22:05 Polgár-társ június 18. kedd 08:00 Híradó 08:30 Ízőrzők Velem, 50/13. gasztronómiai 09: magazin 09:30 Kézilabda-mérkőzés 11:00 Négyszemközt 11:20 Aggódunk érted Cukorbetegek vérszegénysége egészségügyi felvilágosító filmsorozat 40 15:00 Híradó 15: magazin 15:45 Ízőrzők Velem, 50/13. gasztronómiai 16:15 Négyszemközt 16:35 Bibliai Szabadegyetem 90/10. 17:35 Aggódunk érted Cukorbetegek vérszegénysége egészségügyi felvilágosító filmsorozat 40 18: év Európa közepén Bayer Zsolt és Nemes Tibor filmje 74. rész 19:00 Híradó 19:15 Vers Joó Lászlóval 19:25 Négyszemközt, beszélgetés aktuális témákról 19:45 Fény-Kép 20: év Európa közepén Bayer Zsolt és Nemes Tibor filmje 74. rész 20:45 Híradó 21:00 Bibliai Szabadegyetem 90/10. 22:00 Négyszemközt ism. 22:20 Fény-Kép június 19. szerda 08:00 Híradó 08:30 Fény-kép 09:00 Itthon Otthon Bihari hegyek 12/5. ismeretterjesztő és kulturális filmsorozat 30 09:30 Négyszemközt 09:50 Ízőrzők Velem, 50/13. gasztronómiai 10:20 Polgár-társ 10:50 Bibliai Szabadegyetem 90/10. 11: év Európa közepén Bayer Zsolt és Nemes Tibor filmje 74. rész 12:20 Négyszemközt 15:10 Híradó 15:25 Négyszemközt 15:45 Bibliai Szabadegyetem 90/10. 16:45 Fogadóóra, kérdezzen a polgármestertől 17:15 Négyszemközt 17: magazin 18:05 Aggódunk érted Cukorbetegek vérszegénysége egészségügyi felvilágosító filmsorozat 40 19:00 Híradó 19:15 Vers Joó Lászlóval 19:25 Négyszemközt, beszélgetés aktuális témákról 19:45 Mozgás, sportmagazin 20:15 Magyarok az emberevők földjén 14/8. magyar ismeretterjesztő filmsorozat, 30 rendező: Cséke Zsolt 20:45 Híradó ism. 21:00 Mozgás ism. 21:30 Négyszemközt ism. 21:50 Aggódunk érted Cukorbetegek vérszegénysége egészségügyi felvilágosító filmsorozat 40 június 20. csütörtök 08:00 Híradó 08:15 Mozgás 08:45 Négyszemközt 09:00 Fogadóóra, kérdezzen a polgármestertől 09: év Európa közepén Bayer Zsolt és Nemes Tibor filmje 73. rész 10:00 Polgár-társ 10:30 Magyarok az emberevők földjén 14/8. magyar ismeretterjesztő filmsorozat, 30 rendező: Cséke Zsolt 11:00 Négyszemközt 15:15 Híradó június Műsoraink a internetes oldalon is megtekinthetők. 15: év Európa közepén Bayer Zsolt és Nemes Tibor filmje 73. rész 16:05 Mozgás 16:35 Fény-Kép 17:05 Négyszemközt 17:25 Polgár-társ 17:55 Ízőrzők Velem, 50/13. gasztronómiai 18:25 Magyarok az emberevők földjén 14/8. magyar ismeretterjesztő filmsorozat, 30 rendező: Cséke Zsolt 19:00 Híradó 19:15 Vers Joó Lászlóval 19:25 Négyszemközt, beszélgetés aktuális témákról 19:45 Fogadóóra, kérdezzen a polgármestertől 20:15 Bibliai Szabadegyetem 90/11. 21:15 Híradó ism. 21: év Európa közepén Bayer Zsolt és Nemes Tibor filmje 74. rész 22:00 Négyszemközt ism. 22:20 Fogadóóra, kérdezzen a polgármestertől június 21. péntek 08:00 Híradó 08:20 Bibliai Szabadegyetem 90/11. 09:20 Polgár-társ 09:50 Magyarok az emberevők földjén 14/8. magyar ismeretterjesztő filmsorozat, 30 rendező: Cséke Zsolt 10: év Európa közepén Bayer Zsolt és Nemes Tibor filmje 74. rész 10:50 Négyszemközt 11:10 Fény-kép 15:25 Híradó 15:45 Fogadóóra, kérdezzen a polgármestertől 16:15 Magyarok az emberevők földjén 14/8. magyar ismeretterjesztő filmsorozat, 30 rendező: Cséke Zsolt 16:45 Négyszemközt 17:05 Mozgás 17:35 Polgár-társ 18:05 Aggódunk érted Cukorbetegek vérszegénysége egészségügyi felvilágosító filmsorozat 40 19:00 Híradó 19:15 Vers Joó Lászlóval 19:25 Négyszemközt, beszélgetés aktuális témákról 19:45 Mozgás 20:15 Itthon Otthon Románia-Magyarország határvidéke 12/6. ismeretterjesztő és kulturális filmsorozat 30 20:45 Híradó 21:00 Bibliai Szabadegyetem 90/11. 22:00 Négyszemközt ism. 22:20 Itthon Otthon Románia-Magyarország határvidéke 12/6. ismeretterjesztő és kulturális filmsorozat 30 június 22. szombat 09:00 Híradó 09:30 Polgár-társ 10:00 Négyszemközt 10:20 Ízőrzők Óbánya, 50/14. gasztronómiai 10:50 Kézilabda-mérkőzés 15:20 Híradó 15:40 Mozgás 16:10 Négyszemközt 16:30 Magyarok az emberevők földjén 14/8. magyar ismeretterjesztő filmsorozat, 30 rendező: Cséke Zsolt 17:00 Bibliai Szabadegyetem 90/11. 18:00 Fény-kép 18:30 Ízőrzők Óbánya, 50/14. gasztronómiai 19:00 Érdi Panoráma, heti események összefoglalója 19:30 Fogadóóra 20: év Európa közepén Bayer Zsolt és Nemes Tibor filmje 74. rész 20:30 Nyár a hegyen magyar filmdráma, 97 rend.: Bacsó Péter fsz.: Pecsenke József, Mensáros László 22:10 Érdi Panoráma június 23. vasárnap 09:00 Érdi Panoráma 09:30 Mozgás 10:00 Négyszemközt 10:20 Bibliai Szabadegyetem 90/11. 11:20 Polgár-társ vallás, nemzetiség, civil társadalom 11:50 Ízőrzők Óbánya, 50/14. gasztronómiai 15:00 Érdi Panoráma 15:30 Ízőrzők Óbánya, 50/14. gasztronómiai 16:00 Bibliai Szabadegyetem 90/11. 17:00 Nyár a hegyen magyar filmdráma, 97 rend.: Bacsó Péter fsz.: Pecsenke József, Mensáros László 18:40 Itthon Otthon Románia-Magyarország határvidéke 12/6. ismeretterjesztő és kulturális filmsorozat 30 19: év Európa közepén Bayer Zsolt és Nemes Tibor filmje 75. rész 19:40 Fény-kép 20:10 Mozgás 20:40 Polgár-társ 21:10 Érdi Panoráma 21:40 Fény-kép 22:10 Fogadóóra, kérdezzen a polgármestertől

8 8 Érdi Újság XXIII. évfolyam, június 13. panoráma Erõss Zsolt emléke Érden - végzetes gyõzelem a Himaláján Aki magyar zászlót tûzött ki a Mount Everestre Több évtizedes régi baráti kapcsolat fûzi intézményünket a hegymászókhoz, akik gyakran voltak elõadóink a Múzeumbarát Körben. Lenyûgözõ felvételekkel idézték fel élményeiket: Szendrõ Szabolcs, Nagy Sándor, Szilágyi Sándor a Föld legvarázslatosabb, legtávolabbi vidékeit hozta emberközelbe. A Brazíliában élõ Almásy Antal a világhírûvé vált sivatagkutató, Almásy László leszármazottja az Aconcagua megmászásának borzongató élményeit osztotta meg velünk. A Kaukázus feltárója, Déchy Mór szobrának elkészítéséhez is jelentékeny támogatást kaptunk a miskolci Alpin Klub önzetlen tagjaitól. A hópárduc a Pamír tetején Három évvel ezelőtt, június 19-én, a Múzeumok Éjszakáján hallgathattuk meg Erőss Zsolt lenyûgöző beszámolóját. Barátságból jött el. Honoráriumot de még útiköltséget sem tudtunk fizetni az előadásáért, mert nem volt miből. Barátja, Kollár Lajos autóval hozta el Mogyoródról. Feleségével, Sterczer Hildával és kisgyermekükkel jöttek el, szerényen, semmit sem kérve, semmit sem követelve azért, hogy örömet szerezzenek az őket hallgató embereknek. Erőss Zsolt úgy fogalmazott, hogy ezt a múzeumot nagyon szereti, mert itt találkozhat Kőrösi Csoma emlékeivel, s a múzeumkertben álló szobrot is figyelmesen szemlélte. Õ is székely volt, mint a Himalája magyar remetéje, Kőrösi Csoma Sándor. Mindenkit meglepett, amikor rövidnadrágban, látható mûlábával lépett a pódiumra, néhány hónappal a lábamputációját követve. A Himalája és a Karakorum festői, de könyörtelen szikla- és jégbirodalmát hozta közel hozzánk. Egyszerû szavakkal, frázisoktól mentesen mutatta be a földöntúli gyönyörűségek és szörnyûségek hó- és jégvilágát. A több mint kétszáz főnyi hallgatóság áhítattal hallgatta szavait, melyek nemcsak a hegyekről, hanem az emberi küzdelemről is szóltak. Erőss Zsolt nagyon alacsonyról kapaszkodott fel nagyon magasra. Egy kicsiny erdélyi faluban, Orotván nevelkedett, majd egészségügyi asszisztensként dolgozó édesanyjával a Gyilkos-tó mellett, később Gyergyószentmiklóson nőtt fel. A Keleti-Kárpátok mészkő ormai, a festői Oltárkő és a vadregényes Nagy-Hagymás mészkőfalai keltették fel érdeklődését a hegymászás iránt. A Békás-szorosban tett próbálkozásait több kalandos magashegyi túra követte. Ahogy életrajzírója, Földes András megfogalmazta, égetni valóan rossz barátaival kötelet vettek kölcsön egy tûzoltószertárból, meg két darab negyed kilós acél karabinert és így indultak fel a magas hegyek világába. Később már az olvasnivaló is ösztönzést adott az ifjú, szegénysorsú székely fiúnak, akit nagyon magával ragadott Kurt Diemberger: Titokzatos nagy csúcsokon címû könyve. Ez a kötet Carl Lukan: Hegyek csavargója címû könyvével együtt szinte vezérfonalként terelte figyelmét az Alpok, a Karakorum és a Himalája felé. A gyergyói hegymászó klubban találkozott segítő mentorával, Schönberger Jánossal, aki egyik közös útjukon, a Retyezátban vesztette életét. A viharos téli időjárásban, a hideg esőben pokoli éjszakát éltek át. Hóviharban, majd zuhogó esőben, átázva, átfagyva próbálták túlélni az elemek tombolását, de két társuk meghalt. Ez volt Erőss Zsolt első közvetlen találkozása a hegyekben bekövetkezett halálesettel. S a halál mindvégig megkísértette, olykor őt is csaknem magával ragadta. Ez év május 22-én, a nepáli Kancsendzönga 8586 méteres csúcsának sikeres megmászását követően társával, Kiss Péterrel együtt nyomtalanul eltûnt. A célját elérte, de olyan árat fizetett érte, ami az életébe került. S mivel önzetlen részese volt múzeumi életünknek, kötelességünk, hogy megemlékezzünk róla. Erőss Zsolt 1988-ban Erdélyből Magyarországra telepedett át. A család keserves vívódások után hozta meg a nehéz döntést. Fizikai munkával, szinte kilátástalan helyzetben kezdték meg az új életet. Kezdetben Zsolt segédmunkásként dolgozott a Taurus Gumigyárban. Neki kellett elvégeznie a gépies, idegőrlő, legrosszabbul fizetett, piszkos munkákat. Hatodmagával aludt egy munkásszálláson, s úgy tûnt, ebből a kényszerhelyzetből nem lesz kitörés. Aztán sikerült a Béke Nevelőotthonban nevelőtanárként elhelyezkednie. Nehezen kezelhető gyerekekkel foglalkozott, s ezek olykor nagyobb kihívást jelentettek, mint a jeges sziklafalak. Közben bekapcsolódott a magyarországi hegymászó életbe. Dolgozott, küzdött, edzett, járta a természetet, s mindent megtett, hogy ifjúkori álmait, a magas hegyek csúcsainak megmászását megvalósíthassa. Eljutott a Magas-Tátrába, a Kaukázusba, majd az Alpokba, a Karakorumba és a Himalájába, gyermekkori vágyainak a színhelyére. Megismerkedett a magyar hegymászó élet legkiválóbb személyiségeivel: dr. Nagy Sándorral, Osváth Attilával, Mécs Lászlóval, Várkonyi Lászlóval, Dékány Péterrel, Csíkos Józseffel, Vörös Lászlóval, Kollár Lajossal. Tagja lett annak a közösségnek, amely mindennapi életét, családját, munkáját, kényelmét, egzisztenciáját mindenben alárendelte egyetlen nagy célnak, a hegymászásnak. Bekerült az expedíciós hegymászók körébe, s eljutott a Pamírra, a Kommunizmus csúcsra. Tudod e, hogy a Kommunizmus csúcsán most egy kereszt van? kérdezte tőlem mosolyogva, amikor itt volt. Nem tudtam, pontosabban tőle tudtam meg. A volt Szovjetunióban vált hópárduccá, amely a ritka magashegyi ragadozóról kapta a nevét, s ez volt a legmerészebb hegymászó teljesítmények elismerése. Erőss Zsolt nagyon sok expedíción vett részt és a hegyekben számos társát elveszítette. Ezeknek a veszteségeknek a lelki kínjait nem lehetett könnyû megélnie, de aki ilyen Erõss Zsolt június 19-én a Múzeumok Éjszakája rendezvényen Érden, a Magyar Földrajzi Múzeumban magasságokba indul, annak számolnia kell a mélybe zuhanás kockázataival. Erőss Zsolt életének legnagyobb teljesítménye a Mount Everest megmászása volt. Társaival, Ács Zoltánnal, Mezei Lászlóval, Mécs Lászlóval és Várkonyi Lászlóval indultak el a rendkívüli útra. Sok-sok magyar ember követte nyomon az expedíció útját, amely kiváló sportteljesítménnyel érte el célját. A közös erőfeszítéseket siker koronázta. Erőss Zsolt első magyar állampolgárként, 2002 májusában a Mount Everesten kitûzhette a magyar zászlót május 25-én érte el a Világ Tetejét, a Mount Everest 8848 méteres csúcsát. Így írt az emlékezetes percekről: A csúcsgerinc egymást követő kiemelkedései fárasztóak, de megpillantom végre a célt, és délelőtt tízre el is érem. Elérkezett a rádióidő, jó volt a csúcsról bejelentkezni. Előkeresem kásásra fagyott teámat a pehelykabát alól, eszem egy kis szőlőcukrot, majd sort kerítek a ritka pillanat megörökítésére. Kitûzöm a magyar zászlót a legmagasabb pontra. Filmezek, fotózok, s úgy érzem, velem van mindenki, aki aggódott értem, és mindazok is, akiket elveszítettem a hegyekben. Erőss Zsolt és társai sikerét egy ország ünnepelhette. A sajtó híradásai, a médiaszereplések egyesek szemében irigyelt nemzeti hőssé tették, de tagadhatatlan, hogy a maga ereje, energiája és teljesítménye nélkül soha nem válhatott volna azzá, amivé lett. Sok-sok támogató, szponzor segítette, mert megértették és megbecsülték célratörő erőfeszítéseit, amelyek Magyarország sikerévé válhattak. A Magas-Tátrában 2010 januárjában elszenvedett, csaknem végzetessé vált lavina-balesete úgy tûnt megtöri az életpályát. Zsolt a Menguszfalvivölgy fölötti jeges sziklagerincen, a halál torkából menekült meg. A szlovák hegyimentők hatékony munkájának és a nagy szerencsének köszönhette életét. Súlyos sérülései miatt jobb lábát térd alatt amputálni kellett. A saját döntése volt a csonkolásos mûtét, mert úgy érezte, hogy mûlábbal tovább folytathatja a hegymászást. Szendrő Szabolcs példája lebeghetett a szeme előtt, mert ő is fél lábbal jutott fel hatezer méteres csúcsokra. Amikor Erőss Zsolt Érden járt a múzeumban, előadása után a könyvtárban beszélgettünk. Megkérdeztem tőle, hogyan képzeli el a jövőjét, milyen tervei vannak? Nagy meglepetésemre azt felelte: vissza akar menni a Himalájába, hogy újabb nyolcezres csúcsokat hódítson meg. A Himalája valamennyi nyolcezres csúcsát meg akarom mászni jelentette ki halkan, de nagyon határozottan. Így akarsz visszamenni? kérdeztem megrökönyödve. Igen, így felelte, aztán a mûlábára mutatott, s csendesen így szólt: Ha az embert éri egy kis baj, az még nem ok arra, hogy feladja a terveit. És Erőss Zsolt SOHA nem adta fel Akik Érden, a múzeumkertben hallgathatták érdekes előadását, megrendülten, megbecsüléssel és tisztelettel emlékezhetnek rá. Dr. Kubassek János a Magyar Földrajzi Múzeum igazgatója

9 XXIII. évfolyam, június 13. Érdi Újság június 912. Tabuk dőltek le a Terézanyu-pályázaton Az idei Terézanyu-pályázat témája az anyalánya kapcsolat volt, a Terézanyu Klub és a Richter Gedeon Nyrt. kiírására közel négyszáz pályamű érkezett. A dolgozatok mindegyike tabukat döntögetett, a nők őszintén beszéltek alkoholizmusról, erőszakról, meg nem értettségről, a szeretet hiányáról. Rácz Zsuzsa írónő a pályázat ötletgazdája kiemelte: sok pályázat úgy kezdődött, hogy anyu sose szeretett engem. A szívszorító történeteken kívül természetesen akadtak igazi sikersztorik is. Átadták az idei díjakat a Terézanyu-pályázaton. Rácz Zsuzsa írónő, a pályázat ötletgazdája a rendezvényen elmondta: nem gondolták volna, hogy a témával valódi tűzfészekbe nyúlnak. Családi titkokat és tabutémákat feszegettek a pályázatok. Nekem még nem sikerült megírnom az anyukám történetét, még nem vagyok rá készen, ezért minden tiszteletem azoké a nőké, akik megmutatták nekünk, hogyan is működik egy ilyen viszony mondta el Rácz Zsuzsa, aki nem is gondolta volna, hogy sokan ennyire nyíltan írnak családi tragédiákról, alkoholizmusról és testi-lelki bántalmazásról. A történetekből kiderül, micsoda traumákat vagyunk képesek túlélni, feldolgozni, és hogy a gyermekkorban szerzett sérülések felnőttként igenis gyógyíthatók, a családi szokások, a minták megváltoztathatók. A nők új generációja különböző szerepeiben, társként, anyaként, dolgozónőként olyan tudatossággal alakítja a sorsát, amelyre az elmúlt évtizedekben aligha volt példa. Megkezdődött a női szerepek rendszerváltása - szögezte le Rácz Zsuzsa, aki maga is kétgyermekes anya. Az írónő elmondta: harmadik éve írják ki a pályázatokat a Richter Gedeon Nyrt. támogatásával. - Tavaly például az volt a kérdés, kinek hogyan változott meg az élete az első gyermeke megszületése után. Sok tabutéma övezi a női létet. Nem Az alkalmazásnak része a pánikgomb, amellyel a gyerek egy gombnyomással eléri a segély szolgálatokat, de megmutatja a GPS koordinátákat is. Gregor Bernadett nagyobbik fia már majdnem 18 éves, a kisebbik, Álmos pedig most készül iskolába. Jó ötlet ez az alkalmazás, a pánikgomb kifejezetten hasznos lehet. Kérdés persze, hogy mennyire van kéznél a telefon, ha baj van, vagy van e ideje és módja a bajba került gyereknek elővenni a mobilját. Noha öt percre van tőlünk a suli, biztos, hogy a kapuig kísérem majd Álmost, mint ahogy annak idején Bencét is. Amikor ő egyedül kezdett iskolába járni, mindig az osztálytársakkal mentek együtt. Sajnos azóta a helyzet sokat romlott. Vörös Viktória Adél mosolygásra buzdít Csobot Adélt választották a legtrendibb magyar hírességnek. Adél örül a megtiszteltetésnek, hiszen ez az első díj, amit kezébe vehetett pályája során. Életem első díjáról beszélünk, nagyon örülök neki mondta Adél. Jól esik, amikor a rajongóktól olyan visszajelzéseket kapok, hogy tetszik nekik a ruhám, Ber ni: Jó ötlet a pánikgomb A világon elsőként Magyarországon fejlesztettek olyan mobiltelefonos alkalmazást, ami azonnali segítséget nyújt, ha a gyerekveszélybe kerül. Gregor Bernadett közel kétméteres nagyfia már meg tudja védeni magát, a kicsit pedig mindig a kapuig kíséri. beszélünk például arról, hogy milyen átélni, amikor egy nőnek a gyermekszülésekkel teljesen átalakul a teste vagy, hogy a legnagyobb kockázati tényező egy párkapcsolatban maga a gyermekvállalás mondta el Rácz Zsuzsa, aki szerint az idei témaválasztással nem is darázs, hanem tűzfészekbe nyúltak. A Terézanyu- Klub és a Richter Gedeon Nyrt. közös pályázatának zsűrijében Akovács Éva, a Nők Lapja Évszakok főszerkesztője, Almási Kitti klinikai szakpszichológus, Bartos Enikő, a Meselovagokkönyvek szerzője, a 2011-es Richter Aranyanyu Díj pedagógus kategóriájának díjazottja, Beke Zsuzsa, a Richter Gedeon Nyrt. kommunikációs vezetője, Dobó Kata színésznő, Jordán Adél színésznő, Lázár Kati Kossuth-díjas színésznő és Rácz Zsuzsa író foglalt helyet. Beke Zsuzsa, a Richter Gedeon Nyrt. kommunikációs vezetője elmondta, jó döntésnek tartja, hogy a nemzetközi hírű nagyvállalat a program mellé állt. A nők fontosak a Richter Gedeon Nyrt. számára. Társaságunk számára stratégiai fontosságú a különböző nőgyógyászati készítmények forgalmazása, pl. fogamzásgátló tablettáké. Örülünk annak, hogy tavaly bevezettünk a piacra egy olyan új készítményt, mely a méhmióma kezelésére szolgál. Ez a betegség a magyar nők 25 százalékát érinti. Eddig csak műtéti megoldás létezett, most gyógyszeresen is kezelhető. Nagy Orsolya a frizurám, vagy a mosolyom mondta az énekesnő, aki közösségi oldalán is mosolygásra buzdítja rajongóit. Ahogy írja, ő akár reggel hétkor is képes vigyorogni. A mosoly embere vagyok, boldogságot kell sugároznom minden helyzetben. Arra buzdítok mindenkit, hogy legalább naponta öt percet szánjon a mosolygásra! Nagy Orsolya Zsófi is zsákolt Szabó Zsófi a Jóban Rosszban sztárja önkéntesként hatalmas homokzsákokat pakolt a Dunaparton. A színésznő lapunknak elmondta: példát szeretett volna mutatni. Mindenképpen szerettem volna segíteni. Úgy látom, hogy a figyelemfelkeltési akcióm jól sikerült magyarázta Szabó Zsófi. Nagyon sok ember beszél az önzetlenségről, de nem segít a bajba jutottakon. Pedig igenis menni kell! Nem azért csináltam, hogy önmagamat fényezzem, de színésznőként kötelességem helyes célokra felhasználni az ismertségemet. Nagy MÉGSEM EPERJES KÁROLY RENDEZI AZ ELSŐ ELŐADÁST Mit keres az igazgató az utcán? Minden jegy elkelt a júliustól új vezetővel működő Nemzeti Színház első bemutatójára, a Vitéz lélek előadására. Vidnyánszky Attila maga is részt vett a jegyárusításban, méghozzá rendhagyó módon a fővárosi Vörösmarty téren. Miért megy ki az igazgató az utcára? Mindig fontosnak tartottam a közönséggel való közvetlen kapcsolattartást, már csak azért is, mert a színházat folyamatos párbeszédnek tekintem, ami nem a nézőtéren kezdődik, és nem is ér véget a függöny után. A nyilvános jegyárusításon egyébként nem csak én voltam jelen, hanem a leendő társulat számos tagja, munkatársa is eljött, hogy kötetlenül, baráti hangulatban elbeszélgessen a nézőkkel. Többórás akciónk eredményeképpen gyakorlatilag az Muri Enikő úgy érzi: megbékélt a halál gondolatával és belátta, hogy az élet rendje ellen nem lehet harcolni. Dédanyámat 23 évig ismerhettem, csodálatos ember volt. Akárkinek ünnepeltük a név vagy születésnapját, ő mindig ott volt, pedig a mi rokonságunk hatalmas. Gyerekkoromban sokat vigyázott rám, erős volt a kapcsolatunk mesélte Enikő, akinek nagymamájától viszont nem sikerült elbúcsúznia, amire a mai napig fájdalommal emlékszik. első előadás, a Vitéz lélek valamennyi jegyét eladtuk. Eperjes Károly korábban azt nyilatkozta a Helyi Témának, hogy ha öntől kap erre felhatalmazást első rendezése a Vitéz lélek, a magyar Hamlet" lenne. Végül miért ön rendezi? Hálás vagyok Eperjes Károlynak, hogy felhívta a figyelmem Tamási Áron Vitéz lélek című drámájára, mert azonnal megragadott annak gyönyörűséges nyelvezete, erőteljes, hitet adó szellemisége, költői világa, ami egyúttal a színházteremtés metaforájának is A nagymamámmal szinte mindent megbeszélhettem, és ha tehetném, még ma is megosztanám vele, hogy mi minden történik körülöttem mostanában. Érzem, hogy büszke lenne rám és a sikereimre. Gondolatban mostanában is gyakran szólok hozzá. Néha úgy érzem, mintha megfogná a kezemet és erőt adna nekem a nehézségek elviseléséhez. Hiszek benne, hogy az eltávozott szeretteink törődnek velünk. K.K. alkalmas. Kife je zet ten jónak találtam, hogy az évadot ezzel indítsuk, a rendezést pedig mint a Nemzeti Színház új igazgató rendezője nekem kellett magamra vállalnom, annál is inkább, mivel ezzel az előadással szeretnénk egyfajta ars poeticát is megfogalmazni. Eperjes Károly egyébként ezzel párhuzamosan egy másik darabban fog próbálni, ezért közvetlenül nem vesz részt az előadás létrehozásában, de folyamatosan beszélgetünk róla, ahogyan ez alkotó embereknél lenni szokott, inspirálva, segítve egymást. Fodor Erika A s zellemek törődnek velünk Muri Enikő karácsonykor veszítette el dédanyját. Az énekesnő az élet nagy ajándékaként értékeli, hogy az idős asszony ilyen sokáig részese volt a mindennapjainak. Tőle el tudott köszönni, nem úgy, mint nagymamájától, aki az X-Faktor ideje alatt hunyt el. A Ghost című musical főszereplőjeként mostanában gyakrabban gondol rájuk. Nádas kalapácsos gyilkost alakít Nádas György augusztusban feleségül veszi kedvesét, Zsuzsát. A humoristának ez lesz a harmadik házassága, de ezt egyáltalán nem bánja, mert most végre megtalálta az igazit. Természetesen nagyon izgulok az esküvő miatt mondta lapunknak Nádas György. Hiába volt már két házasságom, egy percig nem gondolkoztam azon, hogy 51 éves fejjel újra belevágjak e. Most találtam meg az igazit. Zsuzsi lesz a harmadik és egyben utolsó feleségem. Az esküvő egyébként szűk körű lesz, nem akarjuk nagydobra verni. Én Szentendrén lakom, ő pedig Budán. Romantikusak vagyunk, esténként csetelünk, hosszasan telefonálunk. Úgy tervezzük, hogy Budapesten keresünk majd közös otthont. A hölgyek gyakran panaszkodnak a férfiakra, mert azok nem segítenek eleget otthon. Nálam azonban ez nem így van. Meglepő, de szeretek a konyhában lenni, imádok főzni, a mosogatás pedig kifejezetten megnyugtat. Ezért sem hiszem, hogy lenne rám panasz nevetett Nádas György, akinek nemcsak a magánélete boldog, de egyre több felkérést is kap. Leg kö zelebb egy musicalben szerepel és egy elég érdekes karaktert alakít majd. Miklós Tibor újító módon állítja színpadra a Beatles zenéjét. Lefordították a dalszövegeket és ennek fényében mutatjuk be az együttes történetét. Én Maxwellt, a kalapácsos gyilkost alakítom majd. Lakatos Brigitta

10 10 Érdi Újság XXIII. évfolyam, június 13. információk Felhívás parlagfû elleni védekezésre Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat jegyzője felhívja az érintettek figyelmét, hogy az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló évi XLVI. törvény 17. (4) bekezdése értelmében a földhasználó köteles az adott év június 30. napjáig az ingatlanon a parlagfû virágbimbójának kialakulását megakadályozni, és azt követően ezt az állapotot a vegetációs időszak végéig folyamatosan fenntartani. Ha a földhasználó védekezési kötelezettségének nem tesz eleget, a földhasználó költségére az eljáró hatóság közérdekû védekezést rendel el. A fentieken túl a fertőzött terület nagyságától és a gyomborítottság mértékétől függően növényvédelmi bírságot is ki kell szabni, amelynek összege belterületen Ft-tól Ft-ig terjedhet. A bírság meg nem fizetése esetén a kiszabott összeget késedelmi kamat terheli és adók módjára az állami adóhatóság hajtja be. A helyszíni ellenőrzés hivatalból vagy bejelentés alapján történik. A belterületi ingatlanok vonatkozásában az önkormányzati jegyző és a Közlemény Zöldszámot indít a katasztrófavédelem A kialakult árvízi helyzetre való tekintettel az állampolgárok még gyorsabb és hatékonyabb tájékoztatása érdekében a katasztrófavédelem elindította belföldről hívható zöld-, tehát ingyenes telefonszámát. Zöldszám: A fenti telefonszámon lehet érdeklődni az árvízi helyzettel kapcsolatban a követendő magatartási szabályokról, a már megtett és tervezett intézkedésekről, a kialakult veszélyhelyzetekről, valamint az esetleg szükségessé váló kitelepítésekről. Az árvízi védekezésre önkéntesen jelentkezők a lakóhelyük szerint illetékes területi katasztrófavédelmi szervnél kaphatnak további fontos információkat. Kérjük, a telefonszámot kizárólag indokolt esetben, az árvízi helyzettel kapcsolatos információkért hívják, hogy el lehessen kerülni a telefonvonalak túlterhelését! Információkat a további telefonszámokon is kaphatnak: (+36)-1/ , (+36)-20/ , 06-1) MgSzH területi szerve az ügyfél előzetes értesítése nélkül egyaránt végezhet helyszíni ellenőrzést (parlagfû felderítést), a közérdekû védekezés elrendelésére a parlagfû elleni közérdekû védekezés végrehajtásának, valamint az állami, illetve a közérdekû védekezés költségei megállapításának és igénylésének részletes szabályairól szóló 221/2008. (VIII. 30.) Korm. rendelet értelmében csak a jegyző jogosult. Kérjük az érintetteket, hogy a védekezési kötelezettségüket mindannyiunk egészségének megóvása érdekében önként teljesítsék. A Polgármesteri Hivatal a parlagfûvel fertőzött területek felderítésében számít a lakosság segítségére is. Kérjük, hogy aki parlagfüves területet észlel, az június 30-át követően jelezze a Hivatal 23/ as telefon és a 23/ os fax számán, vagy személyesen a Hivatal Alsó utca 3. szám alatt. Mecsériné dr. Szilágyi Erzsébet jegyző Bölcsődék nyári nyitva tartása Érd Megyei Jogú Város Szociális és Egészségügyi Bizottsága a 27/2013. (V. 22.) SZEB határozat alapján az önkormányzat fenntartásában lévő bölcsődék nyári nyitva tartási rendjét az alábbiak szerint hagyta jóvá: A Pöttöm Sziget Bölcsőde (Érd, Aradi u. 7.) július 22. és augusztus 2. között, az Apró Falva Bölcsőde (Érd, Edit u. 2.) augusztus 5. és augusztus 16. között zárva tart. Az Oktatási és Művelődési Bizottság az óvodák évi nyári zárásának rendjéről szóló 1/2013. (I. 24.) OMB határozatát az alábbiak szerint módosítja: Intézmény, tagintézmény Kincses Óvoda Óvodai zárás kezdete tervezett Jún. Július Augusztus Óvodai zárás vége Béke tér Fácán Tagóvoda Harkály Tagóvoda Kutyavári Tagóvoda Ófalusi Tagóvoda Riminyáki Tagóvoda Tállya Tagóvoda Tündérkert Tagóvoda Szivárvány Óvoda Hegesztő u Napsugár Óvoda Meseház Tagóvoda Kisfenyves Tagóvoda Tusculanum Tagóvoda Nyári napközis tábor Értesítünk minden érdeklődőt, hogy a évben Érd Megyei Jogú Város Önkormányzatának támogatásával a Teleki Sámuel Általános Iskola szervezi a napközis tábort Tábor ideje: június 24. augusztus 16. (8 turnusban) A tábor programja: Gyermekek világa, világok gyermekei A tábor célja: A világ egyes részein élő gyerekek és körülöttük lévő világ egy-egy szeletének bemutatása életük, szokásaik, játékaikon keresztül. Turnusok: 1.június 24 június 28. Alaszka, Grönland, Észak-Amerikai indiánok kézműves foglalkozások 2.július 1 július 5. Texas, Mexikó, Peru szokások, hagyományok megismerése 3.július 8 július 12. Brazília, Argentína, Spanyolország, Olaszország dal-és-tánctanulás 4.július 15 - július 19. A Világűr Ki mit tud? 5.július 22 - július 26. Magyarország, MI-magunk sport-játék 6.július 29 - aug. 02. Afrika, Ausztrália 7.aug. 5 - aug. 9. Görögország, Törökország, India 8.aug. 12 aug. 16. Kína, Japán A táborba jelentkező tanulók költsége: 5000,- Ft/ hét /fő (diétás étkeztetés esetén: 8840,- Ft/hét/fő). Bővebb tájékoztató az iskola honlapján: telekisuli.lapunk.hu, vagy a telefonszámon. Varga Jánosné, igazgató

11 XXIII. évfolyam, június 13. helyi társadalom Érdi Újság 11 Rendkívüli helytállás rendkívüli körülmények között Helyzetkép az árvízrõl és egyéb ügyekrõl Az árvízi helyzet mindent felülír, évtizedes ellentéteket simít el, míg a hullámok el nem vonulnak a fejünk fölül Aradszki András országgyûlési képviselõ ezzel a rendkívüli helyzettel, az emberek helytállásával kezdte szokásos havi sajtótájékoztatóját, de kitért más földi témákra is, többek között a baloldal hatalomvágyára, maffiamódszereire és az ország jelenlegi gazdasági állapotára. Mi lehet most égetőbb kérdés, mint az Európát sújtó természeti csapás? Mire a cikk megjelenik, talán túl vagyunk a nehezén, de a sajtótájékoztató idején a múlt hét közepén, a közelgő áradattól tartott az ország és javában épültek a gátak. Megmozdult az egész nemzet, több tízezren éjjel-nappal fáradoztak a nagy víz megfékezésén. Reméljük, mára kiderül, hogy nem a víz az úr Aradszki András ennél aktuálisabb témával nem is kezdhette volna júniusi sajtótájékoztatóját: Eddig nem tapasztalt összefogás tanúi lehetünk kezdte. A magyar társadalom példát mutatott, a katonáktól, rendőröktől a civilekig mindenki a gátakon van. Érd járás települései szerencsére nincsenek közvetlen veszélyben, Érd remélhetőleg megússza nagyobb kár nélkül ezt a természeti csapást. A szomszéd, Százhalombatta rosszabb, súlyosabb helyzetben van, de reméljük, ott sem történik nagy baj. Az országgyûlési képviselő ezután kitért a hétköznapi kérdésekre, gazdaságunkra. Az elmúlt hónap fő kérdése volt, hogy kikerülünk a túlzott deficit eljárás alól? Úgy néz ki, igen, az Európai Unió elismerte, elismeri a kormány munkáját, amely jó kezekben tartja a költségvetést, a magyar gazdaság helyzete stabil. A magyar emberek áldozatot hoztak a sikerért szögezte le Aradszki András. Ez a záloga annak, hogy most már reménykedhetünk a legfontosabban, a gazdasági növekedésben, két-három százalékos növekedésre volna szükség. A Bajnai, Gyurcsány kormányok eladósították az országot, hiteleket vettek fel, de az Orbán-kormány álljt parancsolt az IMF-nek. Kiderült: elvágható közte és az ország között meglévő köldökzsinór, így az ország gazdasági függetlensége megvalósítható. Mit csinált az MSZP között? tette fel a költői kérdést az Fidesz-KDNP-s országgyûlési képviselő. Hamar megadta rá a választ: Tönkretette az országot. Ezt a fajta baloldalt a tisztességtelenség, a hatalomvágy, a maffia módszerek jellemezték, s a győzelemért ma is minden nemtelen eszközt megragad, képtelen elfogadni a demokráciát, és ami még rosszabb, prominens képviselői nem kérnek bûneikért bocsánatot a társadalomtól. Veszélyes emberek! Le akarják járatni a jobboldalt, de nem sikerül nekik. Az öszödi A szerző felvétele Aradszki András: Eddig nem tapasztalt összefogás tanúi lehetünk beszédben elismerték, hogy a kormányzáshoz tehetségtelenek voltak és nem a nemzet érdekeit nézték, beteges hazudozók. Ehhez statisztált Gyurcsány mellett Bajnai, Mesterházi és Tóbiás, ez utóbbiak végighallgatták az elhíresült beszédet, de senki sem állt fel tiltakozni. Szóbakerült még a devizahitelesek helyzete, a trafikügy a dohányzással összefüggő törvénymódosítás, amely esélyegyenlőséget teremt a piacon, a kereskedő érdekét szolgálja, az úthasználati díj és az egységes önkormányzati segély kialakítása, amellyel egyszerûsödik a rendszer. Összességében ezeket a témákat most elmosta az árvíz, reméljük, a következő Aradszki-féle sajtótájékoztatón békésebb vizekre evezünk. Temesi László Határtalanul a Bolyai Általános Iskolában A Nemzeti Összetartozás Napján, a trianoni békediktátum aláírásának 93. évfordulóján nemcsak a magyar nemzet határokon átívelõ egységére emlékeztek a Bolyai János Általános Iskola tanárai, diákjai, hanem a Határtalanul! program zárórendezvényét is e napon, június negyedikén tartották. A Határtalanul! programon belül több pályázatot is kiírtak, ezek egyike a hetedik osztályosoknak szervezett Románia, Szlovákia, Szerbia, Ukrajna, Szlovénia vagy Horvátország magyarlakta területeire irányuló tanulmányi kirándulások támogatása. E pályázaton indult korábban a Bolyai iskola és sikerrel, hiszen a projekt keretében 54 hetedik osztályos tanulójuk juthatott el Erdélybe, hat kísérõ pedagógussal. A csaknem másfél millió forintos támogatásból teljes egészében finanszírozni tudta az iskola a szállást és az úti költséget tudtuk meg Baranyi Teréz iskolaigazgatótól. Nagyváradtól Kolozsváron, Marosvásárhelyen keresztül Farkaslakáig utaztak a gyerekek, érintve Parajdot, megtekintve több nevezetességet. Számos különleges tanórán is részt vehettek a tanulók, megkoszorúzták Bolyai János és Bolyai Farkas síremlékét is. A Bolyai Farkas Líceummal régóta kapcsolatban állunk, és e programnak köszönhetõen sikerült ezt még szorosabbra fonni. A májusi tanulmányi kirándulás ugyan csak öt Trianonra emlékeztek a Bolyai iskola hetedikesei A szerző felvételei A Határtalanul! zárórendezvényének egyik programja a sakkverseny volt napos volt, de ezt hosszú elõkészítõ szakasz elõzte meg, amely az egész tanulmányi évben tartott: a gyerekek már itthon megismerkedtek Erdély nevezetességeivel, illetve az útvonallal. A mostani rendezvény a program harmadik része, egyben lezárása is tette hozzá az igazgató. Erre a napra több programmal is készültünk. Azok a hetedikesek, akik részt vettek az erdélyi kiránduláson, élménybeszámolót tartanak, vetítéssel egybekötve. Játékos vetélkedõkön vesznek részt a gyerekek, sakkversenyt, akadályversenyt is rendezünk, és ki-ki tetszés szerint kapcsolódhat be a programba zárta szavait Baranyi Teréz. A vetélkedõkön természetesen szerepet kapott a matematika is, voltak gyufarejtvények, logikai társasjátékok, Magyarország szeretlek! kvíz, Bolyai totó és sok furfangos feladvány, játék, Magyarországhoz, híres magyarjainkhoz kapcsolódva. Egyik a Leleményes magyarok nevet viselte: több tárgyból kellett kiválasztaniuk a diákoknak azokat, amelyeket honfitársaink találtak fel. A Magyarország, szeretlek! kvízjátékban olyan kérdések szerepeltek, mint például kit nevezünk a legnagyobb magyarnak, ki volt a széphalmi remete, illetve a nemzet csalogánya és hogy egy mai nagy magyart említsünk, arra is rákérdeztek, kit neveztünk Hópárducnak. A gyerekek jól vizsgáztak és jól szórakoztak, miközben mindazt felidézték, amit Magyarországról, a kiemelkedõ magyar alkotókról tudtak. Ennél jobban, méltóbban talán nem is lehet megünnepelni a Nemzeti Összetartozás Napját. Á. K. BOKRÉTA A KALAPUNKON Viadukt Üzletház: epizód a torbágyi településrész fejlesztéséből Biatorbágy folyamatban lévő és tervezett ( es) fejlesztéseinek egyik fontos fejezete a torbágyi, Viadukt melletti Sportcentrum- és szolgáltató központ építése. A megvalósítás levezénylője helybéli vállalkozóként a Varga és Társa Üzemanyag ellátó Kft. A felvállalt célok a Vállalkozás részéről logikusak is, hiszen szomszédjai vagyunk e tervezett beruházási területnek. A program része az ismertté vált 854 millió forintos támogatást elnyert KMOPfejlesztési, pályázati csomagnak. mutatja be a projektet Varga Gyula, a vállalkozás vezetője, majd így folytatja: Többen feltették a kérdést, hogy miért kell egy újabb ilyen jellegű üzletház településünkre? Válaszunk egyszerű. Ha körbenézünk nemigen van ilyen városunkban. Fő célként fogalmazódott meg, hogy jól illeszkedjen a környezetbe az épület és többfunkciós legyen. A projektmegvalósítás tervezett időszaka az eredeti tervek szerint már 2011-ben megkezdődött volna, de reményeink szerint végre a es év már a révbe érkezés esztendeje lesz. De nézzük meg a kérdést alaposabban. S talán úgy is, mint aki nap, mint nap elsétál itt, s nem csupán GPS-szel átrohan a térségen. S hogy hol is van ez pontosan? A megvalósítás helye a Viadukt alatti csomópont melletti üres terület. A projekt célja: minőségi szolgáltatás nyújtása az itt élőknek és az itt áthaladóknak. Üzleti célok: Sportcentrum kialakítása 1500 m2-en Sportlehetőségek: Fallabda pálya (Squash) 4 db,, Bowling pálya 2 db,fitnesz, Kondi, Wellness, Masszázs részleg Szolgáltató célok: Sport üzlet, Büfé-Drinkbár Még mielőtt tovább mennénk, idézzük csak fel, hogy 2004 kora őszén a híd mellett neves előadóművészek (After Crying, Kormorán stb.) meghívásával lezajlott egy Viadukt Fesztivál óriási sikerrel, számtalan nézővel. A székek a Pátyi úton, a tervezett üzletház előtt néztek a Viadukt alatti színpad felé. Ennek már mintegy nyolc éve. De miért is hozzuk fel ezt? A Viadukt egyfajta lélektani központja városunknak, ez vitathatatlan: jelképünk lett. Aki ma bejön Biatorbágyra, annak a javarésze áthalad itt. S ha végre készen lesz a régóta vágyott híd alatti körforgalom is, akkor végre elnyerheti e torbágyi rész végső formáját. A tervezett üzletház pedig többirányú igényt elégítene ki, széles kör számára nyújthatna szolgáltatást, segítséget. A Viadukt Sportcentrum tehát egy karnyújtásnyira van tőlünk, várjuk sikeres megvalósulását és szolgáltatásait.

12 12 Érdi Újság XXIII. évfolyam, június 13. helyi társadalom Pet teke, palackpréselés, szelektív gyûjtés, totó Környezetvédelmi világnap öko-akadályversennyel Újabb hasznos akció a városban, de most játékosan. Gyerekek voltak a fõszereplõk és a környezetük védelme. Nem lehet elég korán kezdeni, ezért korán reggel kezdték, a város Fõ terén a múlt hét közepén gyülekeztek a helyi óvodások és általános iskolások. Ami mindezt idõszerûvé tette, az a Környezetvédelmi Világnap volt, ehhez járult az öko akadályverseny. Díjátadás a Kincses Óvodában Sok gyerek az öko akadályverseny helyszínén vette át a helyezésért járó díjat, de akadt egy kis csapat, amely nem tudta megvárni a díjkiosztást, ezért Bada Zoltán és Büki Sarolta házhoz vitte az érmeket. Az óvodások kategóriájában győztes Béke téri Kincses Óvoda Rubin csoport tagjai a csendes pihenő alatt kapták meg megérdemelt jutalmukat. Bada Zoltán ezekkel a szavakkal akasztotta nyakukba az érméket: Ugye, megígéritek, hogy soha nem dobjátok el a szemetet? Megígérték. Polgár Eszter és Kazinczi Éva óvónők, valamint Németh Tiborné dadus sokat tesznek azért, hogy be is tartsák a szavukat. A verseny előtt egy hétig gyakoroltuk, mit, hogyan tegyenek a hulladékkal, meg is lett az eredménye mondták. Gyermekkorban kell elkezdeni a nevelést a környezettudatos viselkedésre. Nagyon jól éreztük magunkat a rendezvényen, a kicsik minden feladatot nagyon élveztek, még mi, felnőttek is sokat tanultunk belőlük. Igen hasznos volt a részvétel, ezért jövőre is megyünk! A szerző felvétele Bada Zoltán a gyerekekkel az öko kapu elõtt Jó volt látni azokat a lelkes, mosolygós arcokat, amelyek azt sugározták a felnõtteknek: bízhatunk benne, talán majd õk jobban odafigyelnek környezetükre, mint mások. Látszott rajtuk, élvezik az összes akadályversenyt, most tanulják, hogyan éljenek környezetbarát módra a jövõben. Volt tekézés petpalackkal, palackpréselés, válogatás, színkeresés és sorolhatnánk még tovább, de totózni is lehetett az ÉTH-sátorban, persze idevágó kérdésekre válaszolva - a jutalmuk csokoládé, cukorka, keksz, póló, érme, kupa és tisztavíz volt. Végig, az egész napos eseményen egy kék vízcseppnek öltözött figura járta a teret, akit a gyerekek lépten-nyomon simogattak, sõt, beszélgettek vele... Bada Zoltán fõszervezõt is körbe rajongták, mint a vízcseppet, de ezt cseppet sem bánta, szorgalmasan járta az akadályokat, ahol egymással versengett több mint háromszáz gyerek 31 csoportban az érdi iskolákból és óvodákból. - Makai Ferenccel, az Öthét Egyesület elnökével közösen szerveztük ezt az öko akadályversenyt mondta Bada Zoltán, a Pest megyei 1. számú választó kerület Fidesz Zöld Tagozatának elnöke -, de Büki Sarolta sportreferens igazi motorként tette még sikeresebbé rendezvényünket, amely igen széleskörû összefogással valósult meg. Egy nemes cél érdekében példás együttmûködést köszönhetünk a különféle cégeknek, amelyért ezek a gyerekek igen hálásak és játékosan sajátíthatták el környezetük védelmét, ami nagyon fontos a jövõre nézve. Az önkormányzaton, a helyi polgárõrségen, rendõrségen, közterület felügyeleten, vöröskereszten, ÉTH Hulladékkezelõn kívül számos cég összefogott, amelyeket nem hagyhatunk ki a felsorolásból: a Clearwater, az XL Poszter, a Fülöp 2004 Csatornatisztító Kft., a Xeless, az Öko Urbán, a Green Energy, az Érdi Környezetvédõ Egyesület és az Érdi Horvát Önkormányzat. A rendezvényt Segesdi János alpolgármester és Aradszki András országgyûlési képviselõ nyitotta meg. Beszédükben mindketten nagyon fontosnak tartották, hogy évrõl évre megünneplik a Környezetvédelmi Világnapot, méghozzá a jövõ generációjával, a gyerekekkel. Az öko akadályverseny helyezettjei: Óvodák kategóriában: I. Kincses Óvoda (Béke tér), 1. csapat, Rubin csoport II. Kincses Óvoda Tállya u. Tagóvoda, Kisróka cs. III. Szivárvány Óvoda Kisfenyves Tagóvoda, Róka cs. Iskolák kategóriában: Alsó tagozat: I. Érdligeti Általános Iskola, Zöldsárkány csapat II. Bolyai J. Általános Iskola, Limonádé cs. III. Bolyai J. Általános Iskola, Terminátor cs. Felsõ tagozat: I. Kõrösi Csoma Sándor Általános Iskola, Rózsaszín párduc csapat II. Teleki S. Általános Iskola, Csillámpónik III. Kõrösi Cs. S. Általános Iskola, Japán cowboyok Temesi László Lomtalanítás Érd megyei Jogú Város közgyűlése az ÉTH Kft javaslatával egyezően elfogadta a évi lomtalanítási ütemtervet. A döntés szerint az idei lomtalanítás június 3. és július 10. között munkanapokon zajlik majd a városban. A szolgáltató a város területét hat részre osztotta fel. Az egyes területeket további két-két részre bontva hétfő-kedd, illetve szerda-csütörtök - végzik a lomtalanítást, a fenti időszakban. A pénteki napokon az esetleges elmaradásokat pótolják az adott területen. A feladat elvégzésére a szükséges gépjármű kapacitást biztosítják, kizárólag a lomtalanításra. A lomtalanítás módszere nem változott: az ingatlan tulajdonosa a lomot kihelyezi az ingatlana elé, amelyet a szolgáltató innen gyűjt be. A korábbi gyakorlatnak megfelelően az idén sem szállítják el az építési törmeléket és sittet, valamint a többlet kommunális és a veszélyes hulladékot. A lakosságnál keletkezett személyautó gumi hulladékot viszont idén elszállítják, mert sikerült ez évre a költséghatékony kezelést megoldani. Nagyobb méretű gumihulladék (teherautó), valamint a veszélyes és egyéb hulladék leadására a hulladékudvarban lesz lehetőség, a szükséges engedélyek beérkezését követően. Erről a lakosságot tájékoztatni fogja az ÉTH Kft. A szolgáltató javaslatára a közgyűlés a kirakható hulladék mennyiségét ingatlanonként 2 m3-ben maximálta. A vonatkozó rendeletnek megfelelően a szolgáltató értesíti a lakosságot a lomtalanítás idejéről (szórólapok, helyi média, városi honlap, saját honlap), illetve a lakosság értesítésén túl tájékoztató anyagokban hívják fel az ingatlantulajdonosok figyelmét arra, hogy a lomtalanítás során milyen hulladékféléket helyezhetnek ki ingatlanaik elé. Lomtalanítási ütemterv ütem: június 17. Áfonya u. Akácfa u. Almafa u. Alsóerdősor u. Alsóvölgyi u. Árnyas u. Árvalányhaj u. Ászok u. Aszú u. Avar u. Badacsonyi u. Bajuszfű u. Bakator u. Barackfa u. Bazsarózsa u. Begónia u. Benedek u. Berkenye u. Bikavér u. Bodzafa tér Boglárka u. Bogyó u. Bojtorján u. Bokor u. Bokrétafa u. Bor u. Borbolya u. Boróka u. Borostyán u. Bukszus u. Burgundi u. Búzavirág u. Bükkfa u. Cédrusfa u. Ciklámen u. Citromfa u. Csap u. Csenkesz u. Cseresznyefa u. Cserfa u. Cserje u. Csicsóka u. Csopaki u. Csorbóka u. Csorbolya u. Dália u. Dercefű u. Dinka u. Diófa u. Donga u. Ébenfa u. Égerfa u. Eperfa u. Estike u. Ezerjó u. Facélia u. Fagyöngy u. Fátyolvirág u. Felsővölgyi u. Fenyőfa u. Fenyves köz Fodormenta u. Folyondár u. Furmint u. Fügefa u. Fűzfa u. Galagonya u. Georgina u. Gesztenyefa u. Gladiolus u. Gledicsia u. Gyertyánfa u. Gyopár u. Gyömbér u. Gyöngyvirág u. Gyűszűvirág u. Haraszt u. Hársfa u június 19. Hárslevelű u. Hordó u. Jávorfa u. Jegenyefa u. Juharfa u. Kadarka u. Kármentő u. Kéknyelű u. Kökény u. Kőrisfa u. Körtefa u. Köszméte u. Leányka u. Lonc u. Luc u. Lúd u. Lugas u. Mahagóni u. Makk u. Málna u. Mandulafa u. Meggyfa u. Mogyorófa u. Moha u. Mókus u. Muskotály u. Must u. Narancsfa u. Naspolya u. Nyárfa u. Nyírfa u. Oportó u. Otelló u. Pezsgő u. Platánfa u. Rekettye u. Ribizke u. Rizling u. Sárfehér u. Siller u. Somfa u. Somlói u. Szamorodni u. Saszla u. Szépilonka u. Szilfa u. Szilvafa u. Szilváni u. Szőlő u. Szürkebarát u. Tárnoki út (Riminyáki út és Árvalányhaj u. között) Tiszafa u. Toboz u. Tokai u. Tölgyfa u. Törköly u. Tüske u. Ürmös u. Venyige u. Vincellér u.

13 XXIII. évfolyam, június 13. helyi társadalom Érdi Újság 13 Még nem tudjuk, miért jelentünk fel, de majd keresünk rá okot abban, hogy a projektbõl lesz is valami. Ezt követõen viszonylag nyugalmas idõszak következett: a fizikai munkák zajlottak, a nyilvántartással kapcsolatos tennivalók mellett arra kellett ügyelnünk, hogy a csatornázásban résztvevõ vállalkozók kifizetését illetõen az önrész mindig álljon rendelkezésre. Ez mindig rendben ment, a pénzügyi hátteret teljes egészében biztosítani tudtuk. Úgy néz ki, ennek a nyugalmas idõszaknak most vége, mivel Érden is megindult a kampány. Ez a helyzet nem ismeretlen számunkra, hiszen a 2010-ben is kikezd Politikai kampány a csatornázásban tek minket; például egy jelölt megvádolta a társulatot azzal, hogy százmillió forintot költöttünk el kommunikációra ezt természetesen cáfoltuk, hiszen a társulat egyetlen forintot sem fordított, és most sem fordít ilyesmire. Az önkormányzati választásokig ugyan még másfél év hátra van, a helyi ellenzéki kampány azonban már rég megkezdõdni látszik; a jelenlegi városvezetés ellentábora vélhetõleg ott és úgy támad, ahol tud és ahol érdemesnek tartja: például a nagy városi projekteknél. Ezek egyike a csatorna beruházás, ezen belül is az érdi lakosokból alakult csatornatársulat, amely május utolsó hétfõjén tartotta éves küldöttgyûlését, ahol bizony már érzékelhetõen fújtak a kampányszelek. Simó Károly: Nincsenek illúzióim, elindult a feljelentések szezonja, mi pedig állunk elébe a támadásoknak (mellette balról Szabó Béla elnök) Az Érdi Csatornamû Vízgazdálkodási Társulat öt éve alakult, és mindaddig mûködik, míg a lakók az érdekeltségi hozzájárulás utolsó részletét be nem fizetik, illetve amíg a lakástakarék-pénztári számlákon összegyûlt pénz be nem érkezik a társulathoz. Ez várhatóan 2017 márciusábanáprilisában megtörténik, így a projekt pénzügyi lezárása után, azaz 2017 elsõ félévének végén a társulat befejezi mûködését. A társulat tehát kilenc évig él, és ebbõl öt már eltelt, azaz túl van a delelõn. Simó Károly általános elnökhelyettest arra kértük, értékelje az eddig eltelt idõszakot. A kezdet nagyon nehéz volt, hiszen ki kellett alakítanunk a mûködési rendszert, ráadásul a befizetések akkor kezdõdtek, amikor még nem volt biztos a pályázat elnyerése, így a bizalmatlanság is nagyobb volt. A második lépés azok felkutatása és felkeresése volt, akik nem jelentkeztek a társulatnál. A tulajdonviszonyok tisztázása, a tulajdonosok megkeresése, azonosítása 2011 közepéig tartott. A harmadik szakasz akkor kezdõdött, amikor beindult a csatornaépítés, és azok is csatlakoztak a társulathoz, akik addig nem bíztak Tévhitek és a valóság a hallással kapcsolatban Interjú Dr. Tibold Eszter fül-orr-gégész és audiológus főorvossal 1. rész A szerző felvétele Láthatóan ismét megkezdõdött a helyezkedés; a legutóbbi küldöttgyûlésünkre például olyan emberek is eljöttek, akik nem is küldöttek, illetve nem is érdekeltek ebben a beruházásban. Az utóbbi négy évben, amióta a munka zajlik, ilyen nem volt. Még az ülés megkezdése elõtt egy olyan személy, aki nem tagja a társulatnak, odajött hozzám, és közölte: fel fognak jelenteni. Kérdésemre, hogy miért, azt válaszolta: azt még nem tudom, de majd keresünk rá valami okot. Megjegyzem, ugyanez az ember egy ingatlanüzlet keretében megszerzett az államtól egy telket, majd lezárta azt az utcát, ahol a szülei is laknak, csak hogy borsot törjön a város és az utca lakóinak orra alá. Gondolom azt remélte, hogy ezzel pénzt fog kicsikarni az önkormányzat közös kasszájából, de az ingatlanspekuláció nem sikerült, így most dühös. Ezek után úgy vélem, az elõbb idézett kijelentése már a kampány része: kell keresni valamit egy ilyen nagy beruházásnál, amivel a kívülállókban azt a képzetet lehet kelteni, hogy valami nincs rendben. Szeretném hangsúlyozni: az teljesen természetes, hogy nincs mindenki megelégedve a munkánkkal, esetleg van olyan, aki kritizálja azt, ellenvéleményt fogalmaz meg arról, hogy mit kellene csi nálni. Korántsem tökéletes minden, ezért köszönettel veszünk minden kritikát, bírálatot, mert ez segít abban, hogy kijavítsuk azt, ami esetleg eddig nem volt jó, vagy legközelebb már ne kövessük el ugyanazt a hibát. Azonban ez messze áll attól, hogy mondvacsinált okokból feljelentgetésekkel a választási kampány részévé tegye valaki Érd legnagyobb beruházását. A következõ hónapokat illetõen sincsenek illúzióim: elindult a feljelentések szezonja, mi pedig állunk elébe a támadásoknak, legjobb tudásunk szerint és tiszta lelkiismerettel mondta az elnökhelyettes. Természetesen mindenki arra kíváncsi, hogy hol a társulat pénze. Kérdésünkre Simó Károly elmondta: évente nyilvános beszámoló keretében ismerheti meg mindenki, hogy miként gazdálkodott elõzõ évben a társulat a befizetésekkel. A társulat se nem cég, se nem egyesület a klasszikusan vett jogi értelemben, mûködését tekintve egy olyan nonprofit szervezet, amelyet külön törvény szabályoz, így nincsenek a pénzügyi gazdálkodásra nézve olyan konkrét szabályok, mint a fent felsoroltaknál. A vízgazdálkodási társulatok könyvelése nem kellõképp szabályozott, ebbõl adódóan többfajta könyvelési módszert is alkalmazhatnak és mindegyik megfelelõ. Mi független könyvvizsgáló cég segítségével végezzük ezt a feladatot. Mivel mindent bankon keresztül intézünk, kiadásaink, bevételeink könnyen nyomon követhetõk. A társulat gazdálkodásáról szóló beszámolók, illetve a költségvetések évekre visszamenõen honlapunkon megtekinthetõk, és ezeket természetesen a cégbíróságon keresztül is közzétesszük. A társulat arra jött létre, hogy a projekt megvalósulásához szükséges lakossági hozzájárulásokat begyûjtse és a beruházás önrészét biztosítsa. Ezt meg is valósítjuk, ami a beszámolókból világosan látszik: a számlák kifizetéséhez mindig rendelkezésre állt és áll az önrész. Több éves munkánknak most érik be a gyümölcse: fektetik a csöveket, újítják fel az utakat jegyezte meg az alelnök. Többször felmerült egyesekben az a kérdés, hogy vajon az intézõ, illetve az ellenõrzõ bizottság tagjai mennyi pénzt tesznek zsebre munkájukért. Szeretném hangsúlyozni: egyetlen bizottsági tag sem kap díjazást, ahogy a küldöttek sem. Egyedül a napi operatív munkát végzõ elnök, illetve a társulat ügyfélszolgálatán dolgozók kapnak fizetést. Az alelnökök, a tisztségviselõk szabadidejükben, ingyen végzik a munkájukat. Ezt sokan nem hiszik el, mégis igaz. A legutóbbi küldöttgyûlésen, mikor páran közölték: kifogásolják, hogy a tisztviselõk az önkormányzathoz köthetõ személyek (ez a hét tisztviselõ esetében egyébként csupán három esetében igaz), az elnök feltette a kérdést: ki szeretne bizottsági tag lenni? Ám egyetlen ember sem jelentkezett hiszen ingyen kellene végezniük a munkájukat. A küldöttek között egyébként vannak nagyon lelkiismeretes, a közösséget képviselõ tagok is, akiknek ezúton is szeretném megköszönni a munkájukat. Vannak azonban olyanok is, akik az elõzõ években egyszer sem jöttek el a küldöttgyûlésre, nem foglalkoztak az esetleges problémákkal, most viszont megjelentek és azonnal megragadták a lehetõséget negatív véleményük kinyilvánítására. Pedig ez a munka nem pénzrõl, nem politikáról, csakis felelõsségrõl szól zárta szavait az elnökhelyettes. Ádám Katalin Hallásunk romlásának észlelése korántsem olyan egyszerű, mint a látásunké kezdte beszélgetésünket egy elsőre talán meglepőnek tűnő állítással Dr. Tibold Eszter fülorr-gégész, az Amplifon Hallásközpontok audiológus főorvosa. Az Amplifon nyári hallásszűrés kampánynak apropóján a hallásunkról, hallásproblémáink kezeléséről nagyon érdekes és fontos információkat osztott meg velünk a kiváló szakember. Miért nehezebb felismernünk a hallásproblémát, mint mondjuk a látásunkét? Nap, mint nap találkozom azzal a tipikus esettel, amikor a hallásvizsgálatra jelentkező személy azt mondja, hogy ó, nekem nincs hallásproblémám, nem vagyok én süket, hiszen értem, amit mondnak nekem. Sajnos ez azonban nem minden esetben igaz. Még a közepes fokú hallásvesztésben szenvedő személy is értheti azt, amit csendes környezetben, a tőle két-három méterre levő egyén mond. Ez azonban nem egy általános és kizárólagos élethelyzet, sokkal inkább hívhatnánk laboratóriumi körülménynek. A fővárosi környezetre valóban nem az a legjellemzőbb, hogy zajmentes lenne. Igen, és most nem is a legszélsőségesebb helyekre, mint például a metróállomásokra vagy a forgalmas csomópontokra kell gondolni. Az ilyen fokú hallásproblémák kezdeti tüneteire abszolút jellemző, hogy közepesen zajos környezetben, több beszélő esetén, már csak elveszetten üldögél a társaságban az illető és próbálja kitalálni, hogy vajon miről is beszélgetnek a többiek. Minden erejével a társalgást akarja követni, de nem megy. Mit tanácsol ilyen esetekben? Mit tegyen, ha valaki ilyen helyzetbe kerül? Ha valaki ilyet észlel, mindenképpen szükségesnek tartom ellenőriztetni hallásának állapotát, mivel lehetséges, hogy olyan típusú halláscsökkenésében szenved, amit műtéti úton javítani lehet, illetve valamilyen gyógyszeres terápia is szóba jöhet. Sajnos az igazság azonban az, hogy ez az esetek kisebb százaléka, de azoknál az embereknél, akiknek ez az út vezet a gyógyuláshoz és ezt szintén naponta tapasztalom -száz százalékot jelent. A hallásproblémák elsősorban az idős embereket érintik. Milyen egyéb következményekkel járhat egy nem kezelt hallásprobléma? A hallásvizsgálat eredményéből több fontos következtetést is levonhatunk. Mondok is egy példát. Fontos, hogy a hallás állapotának pontos felmerésével biztosan tisztázni tudjuk, hogy például az idős embereknél gyakorta előforduló passzivitás mögött esetleg időskori depresszió, vagy csak egy egyszerű időskori nagyothallás húzódik meg, aminek a megoldása igen egyszerű. A passzivitást a családtagok, ismerősök észlelik, és számtalan esetben ők hozzák el a hallásvizsgálatokra szüleiket, nagyszüleiket. Ami az idős embereknek sokszor elszigeteltség érzetét okozza, az gyakran a hallásproblémákra vezethető vissza. Milyen további kellemetlenségeket, veszélyeket okozhat még ezeken kívül? A halláscsökkenés negatívan befolyásolja az ember helyzetfelismerési készségét, reakcióit, gyakran gondot okoz a biztonságos közlekedésben, vagy akadályozza a biztonságos munkavégzést. Számos kellemetlenség, kisebb-nagyobb baleset megelőzhető lenne, ha a hallással kapcsolatos problémák kezelve lennének. Ezért mindenkinek javaslom, hogy jelentkezzen be ingyenes hallásszűrésre a cikk mellett található hirdetési anyagban olvasható telefonszámon!

14 14 Érdi Újság hirdetés XXIII. évfolyam, június 13. Leg yen Otthon Otthonunkban!

15 Érdi Újság 15 ABLAK AJTÓ Ablakcsere-Ajándék Redõnnyel! 5-6 légkamrás ablakok. Bontás-beépítés-párkányozás-helyreállítás. Fizetés három részletben , JÁRMÛ ÁLLÁS KERT Bécsi úti irodánkba idõpont egyeztetõ kollégákat keresünk alapfizetéssel. Nyugdíjasok jelentkezését is várjuk! Jelentkezés: vagy 30/ Budapest vezetõ ingatlanirodája, kiváló keresettel, ingyenes képzéssel, azonnali kezdéssel ingatlanközvetítõket keres! ESKÜVÕ Az érdi Közterület-fenntartó Intézmény (2030 Érd, Fehérvári út 69/B) állás hirdet, könyvelõi munkakör betöltésére. Feltétel: közgazd. szakközép. érettségi, büntetlen elõélet, magyar állampolgárság. Elõny: mérlegképes könyvelõi képesítés; bérezés: közalkalmazotti bértábla alapján. T:23/ , Székely Miklósné; Alkalmi jelleggel kisegítõ munkára fiatal nõt keresünk kereskedelembe, heti 1-2 napra. T: Szakképzett varrónõt - a törökbálinti Auchanba - azonnali kezdéssel felveszek. T: ÁLLATORVOS AKCIÓS OLTÁSOK MIKROCHIPES JELÖLÉS Egész évben, kiszállási díj nélkül Érd területén. Hétvégén is! FESTÉS-MÁZOLÁS Festés-mázolás-tapétázás burkolás, gipszkartonozás, kõmûves munkálatok azonnali kezdéssel! FODRÁSZ Szakképzett kertész vállal: kertápolást, fakivágást, fûkaszálást.t: 06-70/ KIADÓ Parkvárosban garzonlakás kiadó 1-2 fõnek, hosszú távra 35 E Ft/hó+rezsi+1 hó kaució. T: Külön bejáratú bútorozott összkomfortos szoba, konyha, fürdõszoba, 1-2 fõnek kiadó. T: Érd központjában, szoba-konyhás lakás hosszú távra kiadó 1 havi kaució szükséges T: Érdligeten, felújított 40 m²-es önálló ház kiadó, 50 E Ft/hó+rezsi+kaució. T: Érdligeten 85 m² lakás kiadó maximum 3 fõ részére. T: KIADÓ LAKÁST KERES LAKÁSSZERVIZ SZOLGÁLTATÁS TV JAVÍTÁS ÜDÜLÉS T.: Dr. Ádám Ferenc FOGÁSZAT MASSZÁZS ARANY-EZÜST ARANY-EZÜST FELVÁSÁRLÁS! NÁLUNK NINCS CSALÁS! EZÜST:TÁLCA, DOBOZ, EVÕESZ. IPARI (MINDEN AMI EZÜST) KORREKT HÖLGY VÁRJA: BP. JÓZSEF KRT 41.ÉKSZERÜZLET 30/ AUTÓBONTÓ Üdvözlöm. Ha szeretne egy megbízható, kényelmes,esztétikus fogsort viselni reklámáron, kérem látogasson el hozzám,házhoz is megyek.hívjon bizalommal: FÜRDÕKÁDFELÚJÍTÁS Régi, kopott, sérült vagy lyukas a fürdõkádja? Semmi gond!! KÁDFELÚJÍTÁS teljeskörû GARANCIÁVAL 5 év jótállással. Varga Zoltán KIADÓ LAKÁST KERESÜNK jó közlekedéssel ügyfeleink részére a belvárosban (I-tõl XIV. kerületekben). Hívja a számot és segítünk gyorsan kiadni lakását! KONTÉNER Nagy gyakorlattal rendelkezõ gyógymasszõr, pedikûrös házhoz megy. T: MOSÓGÉPJAVÍTÁS ÜDÜLÉSI JOG GÉP NÖVÉNY BOJLER- ÉS VILLANYSZERELÉS GUMISZERVIZ KOVÁCS Oszlopos tuja eladó cm-es 600,- Ft/db, Tárnok. T: OKTATÁS Angol korrepetálást, pótvizsgára felkészítést vállalok. T: PARKETTÁZÁS Parkettás munkák! Tel.: VÁSÁR Garázsvásár! én 9-17 óráig, Érd, Intézõ út 19/A. alatt. Gyermek és felnõtt ruhák, mûszaki cikkek, retro-holmik, könyvek. VASKERESKEDÉS PSZICHOLÓGUS CSALÁDI NAPKÖZI HÛTÕGÉPJAVÍTÁS VEGYES INGATLAN REDÕNY Bontott fa ajtó, ablak és cserép eladó. T: VÍZ- GÁZ- ÉS FÛTÉSSZERELÉS KOZMETIKA CSATORNÁZÁS DUGULÁSELHÁRÍTÁS Áron alul 19,5 M eladó Érd-Ófalu pincesoron 3 szintes cirkós, panorámás ház, pince, garázs, 1800 m² díszkerttel. T: Érd Tusculánum, Fõ úthoz közel 1484 m² építésre alkalmas telek kis házzal eladó, iár: 12,5 M Ft. T: Érden kis családi ház építésre alkalmas, nagy telekkel telekáron eladó iár: 12 M Ft. T: Érden eladó 1232 m²telek faházzal, pincével és termõ gyümölcsössel. Iár:5,2 M Ft T: Érdi ház eladó! 180 nm, 3,5 szobás vagy kisebbre cserélném + kp. Iá: 31,5 M Tel.: INGATLANIRODA KÖLTÖZTETÉS KÖLTÖZTETÉS /LOMTALANÍTÁS profi rakodókkal OLCSÓN, biztosítással. Vidékre kedvezmény! Ingyenes árajánlatért, hívjon akár most: 06-30/ akár hétvégén is! MOSOGATÓGÉP- MOSÓGÉPJAVÍTÁS ROBOGÓ Nagy testû robogó príma állapotban, rendszámozható, sürgõsen eladó. T: SZIPPANTÁS Mûfogsor javítás, alábélelés, kapocspótlás, törés, azonnal is! T.: 06-23/ , Érd, Mérnök utca 55. Kandalló, cserépkályha, kemenceépítés, átrakás. Hujber László T: TÁRSKERESÕ Olyan helyes, vékony, gyermektelen, szerény lányok jelentkezését várom 25 éves korig, akik szívesen ismerkednének egy értelmes, kedves, figyelmes pasival! T: A 9 éve mûködõ Tusculánumi Nyugdíjas Klub társaságot kedvelõ, kirándulni szeretõ érdeklõdõket vár tagjai sorába. T: TETÕSZERVIZ VÍZSZERELÉS-GYORSSZOLGÁLAT Víz-fûtés szerelõ gyorsszolgálat: csap,szifon,wc-tartály,radiátor,elzáró csere javítás.víz óra csere beszerelés mosó és mosogatógép bekötés ZÖLDSÉG-VIRÁG SZOBAFESTÉS SZOBAFESTÉS, TAPÉTÁZÁS, MÁZOLÁS olcsón, minõségi kivitelben, bútormozgatással, takarással akár azonnalra! Tel: ,

16 16 Érdi Újság XXIII. évfolyam, június 13. panoráma Beszélgetés Limperger Zsolttal és Romics Ervinnel Évértékelés keserû szájízzel A szakmai igazgató az U-15 bajnokságot nyert fiatalok között A szerző felvétele Az elmúlt évi bajnoki cím után a labdarúgó csapat szurkolói és a sportkör vezetői joggal várták el, hogy a csapat megőrzi NB III-as tagságát. Sajnos, ez nem sikerült és nagy valószínûséggel ez az osztályozós mérkőzések után sem fog változni. Az elmúlt szezon kudarcáról kérdeztük Limperger Zsolt szakmai igazgatót aki Miskovicz Bálintot váltotta a kispadon és Romics Ervin szakosztályvezetőt. Bár a tavaszi szezon utolsó nyolc fordulójára vette át a csapat irányítását, mégis arra kérem, értékelje a csapat szereplését és az edzőváltást követő időszakot. Váratlanul ért Miskovicz Bálint lemondása kezdte Limperger Zsolt és ekkor a vezetőség arra kért, hogy a hátralevő fordulókban vegyem át a csapat felkészítését, amelyet nagy megtiszteltetésként fogadtam. Az egyik napról a másikra történő változás nemcsak engem, hanem a játékosokat is meglepetésként érte, így az egy napra rá következő bajnoki mérkőzésen sajnos fejben nem voltak 100 %-on és a játékban is nagy törést okozott a változás. Ahogy azonban telt az idő, fordulóról fordulóra egyre inkább a játékra tudtak koncentrálni, a húzó játékosok egyre jobb formában játszottak és a végén már azt a teljesítményt nyújtották a fiúk, amit valóban tudnak. Nagy szerkezeti változás ebben a néhány fordulóban lényegében nem volt, azon túl, hogy Horváth Sándor feljebb játszott és ez hasznára is volt a csapatnak amikor játszott, valamint a két szélső is feljebb játszott és ez a csapat támadójátékának jót tett. Az előre játékban voltak elsősorban nehézségeink, de fordulóról fordulóra javuló tendenciát láttam ebben is. A csapat játékát sajnos az utánpótlás mérkőzések egybeesése miatt nem láttam, de az biztos, hogy három stabil kezdő és további öt csereként bevethető játékos távozását egy csapat sem tudná zökkenő nélkül átvészelni. Sajnos, mi sem. A legnagyobb nehézséget mégis a sérüléshullám okozta. Volt olyan mérkőzésünk, ahol befejező csatár nélkül kellett pályára lépnünk. A jövőt illetően beszéltem már a sportkör és a szakosztály vezetőivel bár a sorsom még nem dőlt el egyértelmûnek tûnik, hogy az anyagi lehetőségek függvényében olyan keretet szeretnének összehozni, amely akár a bajnoki címért is versenyben lehet. Ma még nem lehet látni, hogy a többi, NB III-ból kieső Pest megyei csapat mennyire tud együtt maradni, milyen játékerőt fognak képviselni a következő szezonban és a csapatokat támogató szponzorok hogy állnak hozzá az új helyzethez. A bajnoki cím elnyerése után jogos elvárás volt a szakosztályvezetés és a szurkolók részéről az osztályozós helyek valamelyikének elérése, nem lemondva akár a dobogós helyezésről sem. Erre az őszi szezon végén még reális esély volt, hiszen két ponttal voltunk lemaradva a 2. helyezettől. A bajnokság végén azonban 40 ponttal csak a 8. helyen végeztünk. Hogyan látja az egész bajnokságban nyújtott teljesítményt? Erről Romics Ervin szakosztály vezetőt kérdeztük. Vegyes érzelmekkel gondolok vissza a bajnokságra. Az őszi eredmény még elfogadható volt, sérülések miatt azonban (Skita T., Flórián Á.) már ekkor sem tudtuk az elképzelt eredményt elérni. Voltak bravúros győzelmek (ESMTK, Százhalombatta.) és nem várt pontveszteségek (Sárisáp, III. Ker. TVE). Ennek ellenére arra számítottunk, hogy tavasszal simán hozzuk az 1-5. hely valamelyikét. Arra azonban nem számítottunk, hogy három meghatározó játékosunk, elsősorban a jobb anyagi lehetőségek miatt távozik. ( Skita T., Flórián Á., Kovács K.). Úgy gondoltuk, hogy a régi és az érkező játékosok pótolni tudják a távozókat. Ezt csak erősítette a felkészülési mérkőzéseken mutatott játék. Sajnos, ez csak részben igazolódott be, többen a régi játékosok közül lényegesen az őszi formájuk alatt játszottak. Az idei bajnokságban kirívó pech széria is kísérte a csapatot. Hosszabbításban kapott lesgól (Budaörs), jogos, jogtalan kiállítás, hat egygólos vereség tavasszal. Ehhez hozzájárult egy sérüléshullám is, amelyet az anyagi lehetőségek miatti szûk kerettel nem az elvárásoknak megfelelően vészeltünk át. Mindezek figyelembevételével is úgy érzem, több volt a csapatban, mint amit a bajnoki táblázat mutat. A játékoskeretben biztosan lesz változás. Vannak, akik nem a megyei bajnokságban képzelik el a jövőjüket. Reméljük, hogy a következő bajnoki évre az anyagi feltételek rendelkezésre állása mellett olyan csapatot tudunk építeni, amely a megyei bajnokság élmezőnyébe fog tartozni. Ez nem lesz könnyû feladat, hisz számos nagy múlttal rendelkező csapat búcsúzik az NB III-tól és nyilvánvalóan minél hamarabb szeretnének ismét felsőbb osztályban játszani. Végezetül szeretnék köszönetet mondani a szurkolóknak, akik a csapat helyezésétől függetlenül végig kitartottak mellettünk: ez a gárda a Duna csoport egyik legnagyobb szurkolótáborának vallhatja magát. Harmat Jenő NB III. Duna csoport bajnoki táblázata Hely Csapatok M Gy D V Gólok GK Pont 1 Budaörsi SC : ESMTK : DTC-Select : Videoton FC II : Jászapáti VSE : Indotek-Csepel FC : Sárisáp-TASK : Érdi VSE : III. Kerület TVE : Viadukt SE-Tópark : Pénzügyőr SE : SzLK-Inveschitz : Budafoki LC : XVII. Ker. RTK : RAFC : A történelmi árvíz Érdre is bekopogott A Duna Ófaluban is látványosság Dénes Zoltán tehetetlenségében mutatja mosolyogva a házat Az egész ország a nagy árvízről beszél, sőt, a külföldi média is ezt harsogja. A magyarországi helyzetképről számolnak be a tévétársaságok, a Duna vízszintje történelmi méreteket öltött. A szomszédban, Százhalombattán jóval súlyosabb a helyzet, mint Érden, de azért Ófaluban jól látható, mire képes legnagyobb folyónk, ha megmérgesedik. A volt téglagyárnál a horgászok paradicsoma vízben áll, a Molnár utca lakói napok óta szemeznek a Dunával, ami házuktól most pár méterre rémisztget. A Termál Hotel Liget közvetlen szomszédságában lévő emeletes ház földszintjét elárasztotta a víz, az ablak nyitva, úszva vagy csónakon lehetne csak megközelíteni az épületet. Az ott lakó Dénes család napok óta kijár, megnézni, mi van a házzal és várják, mikor vonul vissza az áradat. Hétfő délután találkoztunk Dénes Zoltánnal és fiával, Bencével, akik először csupán nézelődőknek tûntek, mint azok a kíváncsiskodók, akik megörökítették a rendkívüli látványosságot. Sokan zarándokolnak mostanában ide, hogy testközelből éljék át az árvizet, ami bennünket kilakoltatott mesélte Dénes Zoltán. A szüleimnél húzzuk meg ezekben a napokban magunkat. Én ófalusi vagyok, de ilyennel még nem találkoztam. Ebben a házban csak két éve élünk, béreljük, de sokat költöttünk rá, most oda a munkánk gyümölcse. Még szerencse, hogy egy jó barátunkkal idejében sikerült a földszinten lévő bútorokat, értékeket az emeletre felcipelni. Igaz, ráment vagy három napunk A szerző felvételei A kis Bence láthatóan nincs elkeseredve játszik a parton, ő még nem tudja felmérni, mekkora a kár. Igaz, Zoltán se tudja, de azon elgondolkodik, érdemes e újból beinvesztálnia a tatarozásba, ha majd a Duna is megengedi Kényszeredett mosollyal mutatott a vízben álló házra: Ha a kapuhoz mennék, pont ellepne a víz, olyan magasan áll a kertben. Ófalu tornya a Molnár utcából Bekukkantottunk a Liget fürdőbe, ahol jól látható a víz ereje, teljesen ellepte a tenisz- és röplabdapályát, egészen az említett házig összefüggő a vízfelület, mint egy hatalmas tó, úgy néz ki. Fülemen Róza hosszú évek óta itt él, ő mondta, majd egy évtizede is hasonló volt a helyzet, amikor a sportpályák szintén vízben álltak, de azért ez most félelmetesebbnek tûnik. Ez a hétfői helyzet mire a lapunk megjelenik, reméljük, kedvezőbb kép fogadja majd az idelátogatókat és nem lesz mit fotózniuk. Temesi László Akció! -20%* Megbízható társ Bankok helyett válasszon más megoldást! Nem sorsolásos rendszer! 10 év 15 év 30 év Ft 8333 Ft-tól 5556 Ft-tól 2778 Ft-tól Ft Ft-tól Ft-tól 8334 Ft-tól Ft Ft-tól Ft-tól Ft-tól Ft Ft-tól Ft-tól Ft-tól megbízási díj: 3,92%/év 2,8%/év 2,1%/év 1061 Budapest, Révay utca 1. Tel.: 06-1/ / *További információkért keresse ügyfélszolgálati irodánkat! Az akció június 30-ig tart!

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA, Felhívás! A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2011. december 21-2012. január 2-ig zárva tart. Nyitás 2012. január 3-án. Derecske Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és partnerét

Részletesebben

Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról

Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a Kulturális

Részletesebben

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA Erkel Ferenc Művelődési Központ 2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA 2092 Budakeszi, Fő u. 108. Tel/fax: 06-23-451-161 www.efmk-budakeszi.hu, info@efmk-budakeszi.hu Szeptemberi programjaink Szeptember 20-án, (péntek)

Részletesebben

Megcélozni a legszebb álmot, Komolyan venni a világot, Mindig hinni és remélni, Így érdemes a földön élni.

Megcélozni a legszebb álmot, Komolyan venni a világot, Mindig hinni és remélni, Így érdemes a földön élni. Ajánlás A családtörténet feltárása hidat épít múlt és jövõ között, összeköti a nemzedékeket oly módon, ahogyan azt más emléktárgyak nem képesek. Azok a változások, melyek korunk szinte minden társadalmában

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2015. november 14 Visszapillantó 2015. november 14 A Debreceni Főnix

Részletesebben

Egy hétvége a hagyományőrzés és a rendvédelem jegyében

Egy hétvége a hagyományőrzés és a rendvédelem jegyében Egy hétvége a hagyományőrzés és a rendvédelem jegyében Honvédelmi tárgyi emlékek, harcjárművek, fegyverek és megannyi érdekes program várta a családokat június 10-12. között a Nyilastáblán. Az V. Rákosmenti

Részletesebben

MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. FÉLÉVI MUNKATERVE

MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. FÉLÉVI MUNKATERVE MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. I. FÉLÉVI MUNKATERVE A Képviselő-testület - Monor Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról 27/2014. (X. 27.) önkormányzati rendelete

Részletesebben

A BERECZKI IMRE HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY ÉVRE SZÓLÓ MUNKATERVE

A BERECZKI IMRE HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY ÉVRE SZÓLÓ MUNKATERVE Szakmai feladatok: A BERECZKI IMRE HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY 2010. ÉVRE SZÓLÓ MUNKATERVE Az intézmény elsődleges, a 2010. évre szóló feladata az alábbi gyűjteményegységek leltározásának folytatása, állagmegóvása,

Részletesebben

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 29/2007. (XI.29.) rendelete

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 29/2007. (XI.29.) rendelete EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 29/2007. (XI.29.) rendelete A helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete (a továbbiakban önkormányzat)

Részletesebben

b) utolsó tanítási nap június 15. péntek ballagás tanévzáró : június 20. szerda

b) utolsó tanítási nap június 15. péntek ballagás tanévzáró : június 20. szerda TANÉV RENDJE Tanítás nélküli munkanapok 1. szept.29. őszi nevelési értekezlet szépkorúak napja 2. dec.22. péntek ig. szünet 3. február 5. félévi értekezlet 4. ápr. 4. tavaszi nevelési ért. 5. ápr. 21.

Részletesebben

Nándorfehérvári diadal emléknapja: július 22.

Nándorfehérvári diadal emléknapja: július 22. Nándorfehérvári diadal emléknapja: július 22. Hunyadi János és Kapisztrán János seregei 558 évvel ezelőtt, 1456. július 22-én állították meg a Nándorfehérvárt ostromló oszmán hadat. A győztes csata emlékére

Részletesebben

Ikt. sz.: NOB-40/36-2/2014. NOB-13/2014. sz. ülés (NOB-13/2014-2018. sz. ülés)

Ikt. sz.: NOB-40/36-2/2014. NOB-13/2014. sz. ülés (NOB-13/2014-2018. sz. ülés) Ikt. sz.: NOB-40/36-2/2014. NOB-13/2014. sz. ülés (NOB-13/2014-2018. sz. ülés) Jegyzőkönyv az Országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottságának 2014. november 24-én, hétfőn, 10 óra 04 perckor az Országház

Részletesebben

Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének. 21/2012.(VI.27.) önkormányzati rendelete. A város közművelődési feladatainak és ellátásának feltételeiről

Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének. 21/2012.(VI.27.) önkormányzati rendelete. A város közművelődési feladatainak és ellátásának feltételeiről Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének 21/2012.(VI.27.) önkormányzati rendelete A város közművelődési feladatainak és ellátásának feltételeiről Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése a muzeális intézményekről,

Részletesebben

Biharkeresztes Őszi Kulturális Programok

Biharkeresztes Őszi Kulturális Programok Biharkeresztes 2013. Őszi Kulturális Programok Szeptember havi programok ITTHON VAGY MAGYARORSZÁG, SZERETLEK Szüreti Felvonulás és Bál Időpont: 2013. szeptember 28. 14.00 óra Helyszín: Városi Sportcsarnok

Részletesebben

Szinyei Merse Pál: Parkban (részlet)

Szinyei Merse Pál: Parkban (részlet) Szinyei Merse Pál: Parkban (részlet) Májusi Program HONVÉD KULTURÁLIS KÖZPONT 1899 óta a katonaközösségek szolgálatában Nyitva: minden nap 8-22 óráig 1143 Budapest, Stefánia út 34-36. Telefon: (1) 460

Részletesebben

KÖNYVTÁRI HÍRLEVÉL. A Békés Megyei Könyvtár elektronikus hírlevele /02. szám január 19.

KÖNYVTÁRI HÍRLEVÉL. A Békés Megyei Könyvtár elektronikus hírlevele /02. szám január 19. Ha az üzenet nem jelenik meg megfelelően vagy ki szeretné nyomtatni, kattintson ide. KÖNYVTÁRI HÍRLEVÉL A Békés Megyei Könyvtár elektronikus hírlevele - 2017/02. szám - 2017. január 19. RENDEZVÉNYEK HÍREK

Részletesebben

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 6 szám

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 6 szám REGINA Fórum Hírlevél 2011. 6 szám Kedves Olvasó! A nyár derekán közelegve az őszhöz már most szervezzük új tevékenységeinket. Már ebben a hírlevélben is meghirdetünk néhány őszi programot, és természetesen

Részletesebben

A 2014/2015. nevelési év ÓVODAI RENDJE. KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4.

A 2014/2015. nevelési év ÓVODAI RENDJE. KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. A 2014/2015. nevelési év ÓVODAI RENDJE KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. A nevelési- oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII.31.)

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A konferenciáról készült ismertető elérhető az alábbi honlapcímen: www.bathorimuzeum.hu/közérdekű információk/pályázatok

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A konferenciáról készült ismertető elérhető az alábbi honlapcímen: www.bathorimuzeum.hu/közérdekű információk/pályázatok Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága 1388 Budapest Pf. 82 Pályázati azonosító: 3508/01085. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A Magyar Nemzeti Múzeum 3508/01085. számú pályázati azonosítóval jelölt pályázata 290.000,-

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének. Kosik Dénes Pál és Mihálffy Béla önkormányzati képviselők

ELŐTERJESZTÉS. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének. Kosik Dénes Pál és Mihálffy Béla önkormányzati képviselők ELŐTERJESZTÉS Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének Előterjesztő: Kosik Dénes Pál és Mihálffy Béla önkormányzati képviselők Az előterjesztés tárgya: Önálló képviselői indítvány: Petőfi Sándor Művelődési

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Szám: 17.759/2012. Javaslat a Nógrád Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Egyesülettel közművelődési megállapodás megkötésére Tisztelt Közgyűlés! A Nógrád Megyei

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendelettár. Dokumentumazonosító információk. Rendelet típusa: Módosított rendelet azonosítója: Rendelet tárgykódja:

Rendelet. Önkormányzati Rendelettár. Dokumentumazonosító információk. Rendelet típusa: Módosított rendelet azonosítója: Rendelet tárgykódja: Rendelet Önkormányzati Rendelettár Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 12/1999.(VI.01.) Rendelet típusa: Alap Rendelet címe: A helyi közművelődésről Módosított rendelet azonosítója: 25/2003.(XI.27.)

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Pályázati azonosító: 3508/01174 SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Árny az árnyban. Versszínház Radnóti Miklós utolsó pillanatáról Időpont: 2014.11.10.

Részletesebben

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2

Részletesebben

KÖNYVTÁRI HÍRLEVÉL. A Békés Megyei Könyvtár elektronikus hírlevele /16. szám október 20.

KÖNYVTÁRI HÍRLEVÉL. A Békés Megyei Könyvtár elektronikus hírlevele /16. szám október 20. Ha az üzenet nem jelenik meg megfelelően vagy ki szeretné nyomtatni, kattintson ide. KÖNYVTÁRI HÍRLEVÉL A Békés Megyei Könyvtár elektronikus hírlevele - 2016/16. szám - 2016. október 20. RENDEZVÉNYEK HÍREK

Részletesebben

Maroslele Község Polgármesterétől

Maroslele Község Polgármesterétől Maroslele Község Polgármesterétől 6921 Maroslele, Szabadság tér 1. Tel/Fax: 62/256 033 E-mail: marosleleph@vnet.hu Maroslele Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Maroslele Tárgy: Polgármesteri tájékoztató

Részletesebben

ELŐADÁSOK. Konferenciák, tudományos ismeretterjesztés

ELŐADÁSOK. Konferenciák, tudományos ismeretterjesztés ELŐADÁSOK Konferenciák, tudományos ismeretterjesztés 1. Szabó Dezső Trianonról. Konferencia-előadás, Evangélikus iskolák kutató tanárainak I. konferenciája Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium, 2013.

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S 1 Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592-660 Pf.: 76. fax: 592-676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati

Részletesebben

Tóvárosi Általános Iskola

Tóvárosi Általános Iskola Tóvárosi Általános Iskola 2009/2010-es tanév munkaterve A tantestület 2009. augusztus 31-én tartott értekezletén elfogadta. Pokrovenszki László igazgató 2009/2010-es tanév rendje A tanév 2009. szeptember

Részletesebben

Monor város évi I. féléves programtervezete

Monor város évi I. féléves programtervezete Rendezvény időpontja: 2018. január 8. 2018. január 12. 18:00 Rendezvény megnevezése: megnyitója Magócsi Ildikó fotóművész Újévi operett 2018. január 13. Jégvirágtól Borvirágig forralt boros túra 2018.

Részletesebben

A pécsváradi Tourinform iroda 2014/OKTÓBER. Tisztelt Olvasó!

A pécsváradi Tourinform iroda 2014/OKTÓBER. Tisztelt Olvasó! A pécsváradi Tourinform iroda HÍRLEVELE 2014/OKTÓBER Tisztelt Olvasó! Ön a pécsváradi Tourinform Iroda 2014. évi tizedik hírlevelét olvassa, amellyel célunk, hogy mind partnereinket, mind pedig az érdeklődőket

Részletesebben

Beszámoló a Dráma és Színjáték tanszak

Beszámoló a Dráma és Színjáték tanszak Beszámoló a Dráma és Színjáték tanszak 2013-2014-es tanév munkájáról Összeállította: Kovácsné Jószai Irén, tagozatvezető Ebben a tanévben 28 tanulóval két csoportban indult meg a tanszakon a munka. A kezdő

Részletesebben

AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE

AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE 3. szám, 2015. március 3. szám - 2015. március Apró lépések a családokért Néhány évvel ezelőtt egy kolléganőm felhívott, hogy nem tudja, mit csináljon, ugyanis abortuszra

Részletesebben

Javaslat közterület elnevezésére

Javaslat közterület elnevezésére MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE Kvo.: 31442/2007 Mellékletek: - térképszelvények 5 db) Javaslat közterület elnevezésére Összeállította: Ádám Ibolya Osztályvezető Kulturális és Vendégforgalmi Osztály

Részletesebben

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L Kedves Látogatónk! S O M O G Y M E G Y E I Hírlevelünkben legújabb kiállításainkat és aktuális programjainkat ajánljuk figyelmébe! Programok: Népi kalendárium 2011.április 16. Februárban útjára indítottunk

Részletesebben

HAJDÚDOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA nevében tisztelettel meghívom Önt és hozzátartozóját a XI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira

HAJDÚDOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA nevében tisztelettel meghívom Önt és hozzátartozóját a XI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira HAJDÚDOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA nevében tisztelettel meghívom Önt és hozzátartozóját a XI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira Ideje: 2017. szeptember 29 - október 13. Programszervező

Részletesebben

Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének augusztus 7-i rendkívüli ülésére

Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének augusztus 7-i rendkívüli ülésére Előterjesztés 4. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. augusztus 7-i rendkívüli ülésére Tárgy: Testvérvárosi kapcsolat felvétele Jászberény Várossal Az előterjesztést készítette:

Részletesebben

Tanév rendje 2017/18 tanév

Tanév rendje 2017/18 tanév Tanév rendje 2017/18 tanév Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános OM 033966 (Kaposvár, Fő u. 40-44.) Kaposvár, 2017. szeptember 12. Szabó Zoltánné Kudomrák Zsuzsanna főigazgató 1. A tanév helyi rendje

Részletesebben

PETŐFI MŰVELŐDÉSI HÁZ SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

PETŐFI MŰVELŐDÉSI HÁZ SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT PETŐFI MŰVELŐDÉSI HÁZ SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Az intézmény neve: Petőfi Művelődési Ház Székhelye, címe: 8182 Berhida Orgona u 2. Az intézmény fenntartó szerve: Berhida Város Önkormányzata Székhelye,

Részletesebben

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből K I V O N A T Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből 203/2013.(XII. 18.) KT. számú HATÁROZAT: Képviselő testülete úgy határoz, hogy a 2014. évi városi

Részletesebben

EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA

EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA Mágikus SZERtartás EGÉSZséges +boldog ÉLETedért! INGYENES EGÉSZséget és boldogságot teremtő IMA Mágikus SZERtartás, amit otthonodban végezhetsz EGÉSZséges +BOLDOG életedért!

Részletesebben

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER 8. osztályok 1. (hétfő) 7.45 ELSŐ TANÍTÁSI NAP 8. (hétfő) 17.00 Szülői értekezlet alsó tagozat 11. (csütörtök) 16.30 Szülői Munkaközösségi értekezlet 15.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Segesd, Ötvöskónyi és Beleg Községek Képviselő-testületeinek 2015. szeptember 7.-én 17 órai kezdettel Segesd községben, a Segesd-Taranyi IV. Béla Király Általános Iskola

Részletesebben

A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE

A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE A tanév rendje: A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE A 2018/2019. tanévben a tanítási év első tanítási napja 2018. szeptember 3. (hétfő), az utolsó tanítási napja 2019. június 14. (péntek). Az őszi szünet előtti

Részletesebben

A 2016/2017. nevelési év ÓVODAI RENDJE. KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. OM azonosító:

A 2016/2017. nevelési év ÓVODAI RENDJE. KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. OM azonosító: A 2016/2017. nevelési év ÓVODAI RENDJE KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. OM azonosító: 029 524 1 A nevelési- oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló

Részletesebben

!"#$ ,"-*"$"$ "-%!$)"%""-%*(. / -&0& 1 -*" ,#*"5,#! 1 A! $ "" $ & B! "" $ '(" $ " " A!% E % D2"% D D

!#$ ,-*$$ -%!$)%-%*(. / -&0& 1 -* ,#*5,#! 1 A! $  $ & B!  $ '( $   A!% E % D2% D D $ % $ & & '(& )'(' +,-./01 ) & 20(3 % & 4( 3 5 $ & 6 7 % )& (%83% 2 ) 5 98..'1 : & % $ $% $ $& 7 % % ; & & % $ ) &<

Részletesebben

PROGRAMFÜZET. 2015. február június

PROGRAMFÜZET. 2015. február június PROGRAMFÜZET 2015. február június 2 www.algyokultura.hu ADATOK Faluház Búvár u. 5. Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 8-20 óráig, rendezvények esetén ettől eltérően. Hétvégenként a rendezvényeknek megfelelően.

Részletesebben

Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének. 2013. évi M U N K A T E R V E

Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének. 2013. évi M U N K A T E R V E Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének 2013. évi M U N K A T E R V E 2013. január 30. (szerda) 15 óra 2.) Javaslat a városi rendezvények, ünnepségek előkészítésére vonatkozó elképzelések pontosítására,

Részletesebben

Téma: Az írástudók felelőssége

Téma: Az írástudók felelőssége Téma: Az írástudók felelőssége 2002. november 21 Meghívott vendégünk: Fábián Gyula író, a Szabad Föld főszerkesztője Bevezető előadásának címe: A sajtó hatalma 2002. december 20 Meghívott vendégünk: Gyurkovics

Részletesebben

KALÁRIS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 2013/2014. évi feladatterve OM azonosító: 100760

KALÁRIS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 2013/2014. évi feladatterve OM azonosító: 100760 KALÁRIS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 2013/2014. évi feladatterve OM azonosító: 100760 Kétegyháza, 2013. szeptember 02. Készítette: Halmi Zoltán intézményvezető KALÁRIS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 2013/2014.

Részletesebben

T Á R G Y S O R O Z A T A

T Á R G Y S O R O Z A T A Nagyhalász Város Önkormányzat és Tiszarád Község Képviselőtestületének 2009. augusztus 13-i közös testületi ülésének a./ tárgysorozata b./ jegyzőkönyve c./ határozatai : 191. T Á R G Y S O R O Z A T A

Részletesebben

II. 2. Tanév helyi rendje

II. 2. Tanév helyi rendje II. 2. Tanév helyi rendje Idő, időpont Esemény Felelős Keletkezett dokumentumok 2013. szeptember 2 - június Szorgalmi idő: 180 tanítási nap 13. 2013. szeptember 2-2014. Első félév január 17. 2014. január

Részletesebben

JANUÁR. Dátum Nap Időpont Esemény Felelős Megjegyzés TÉLI SZÜNET. Kerületi Kazinczy verseny a fővárosi kiírás függvényében

JANUÁR. Dátum Nap Időpont Esemény Felelős Megjegyzés TÉLI SZÜNET. Kerületi Kazinczy verseny a fővárosi kiírás függvényében JANUÁR 1. hétfő 2. kedd TÉLI SZÜNET 3. szerda Kerületi Kazinczy verseny a fővárosi kiírás függvényében Kormos Noémi Szünet utáni 1. tanítási nap E-napló, ellenőrzők egyeztetése Osztályfőnökök 4. csütörtök

Részletesebben

Wass Alber Polgári Kör Egyesület Törökszentmiklós (Magyarország, Jász- Nagykun-Szolnok Megye)

Wass Alber Polgári Kör Egyesület Törökszentmiklós (Magyarország, Jász- Nagykun-Szolnok Megye) Wass Alber Polgári Kör Egyesület Törökszentmiklós (Magyarország, Jász- Nagykun-Szolnok Megye) 2008. január 5. Egyesületünk megalakulása. Az egyesület létrehozása egy baráti társaság kezdeményezéséből jött

Részletesebben

Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek" Zm. Szövetség klubjai részére

Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek Zm. Szövetség klubjai részére PROGRAMJAINK: Keresztury Dezső Általános Művelődési Központ 8900 Zalaegerszeg, Landorhegyi út 21. Tel: 92/314-120, Fax: 92/815-522 E-mail: info@kereszturyamk.hu Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja

Részletesebben

8. számú előterjesztés Minősített többség. ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. július 4-i rendkívüli ülésére

8. számú előterjesztés Minősített többség. ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. július 4-i rendkívüli ülésére 8. számú előterjesztés Minősített többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. július 4-i rendkívüli ülésére Tárgy: A településképi véleményezési, bejelentési és a településképi

Részletesebben

Diakóniai munkapontot avattak Mezőpanitban

Diakóniai munkapontot avattak Mezőpanitban Diakóniai munkapontot avattak Mezőpanitban 2017. 05. 13. A Diakónia Keresztyén Alapítvány 51. munkapontját nyitották meg hivatalosan szombaton, május 13-án Mezőpanitban. Az új iroda nyitása, az otthoni

Részletesebben

M E G H Í V Ó. Gyomaendrőd Város Polgármestere tisztelettel meghívja Önt a Képviselő-testület május 7-én 7.30 órakor

M E G H Í V Ó. Gyomaendrőd Város Polgármestere tisztelettel meghívja Önt a Képviselő-testület május 7-én 7.30 órakor Gyomaendrőd Város Polgármestere 5500 Gyomaendrőd, Selyem u. 124. Tel./Fax: (66) 521-600, (66) 283-288 Web site: www.gyomaendrod.hu e-mail: polgarmester@gyomaendrod.hu M E G H Í V Ó Gyomaendrőd Város Polgármestere

Részletesebben

Budapest Főváros X. kerület Kobzai önkormányzat Képviselő-testület ulese

Budapest Főváros X. kerület Kobzai önkormányzat Képviselő-testület ulese Budapest Főváros X. kerület Kobzai önkormányzat Képviselő-testület ulese Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Polgármesteri Kabinet Tárgy: Javaslat a Hagar országa" című

Részletesebben

Gyóni Napok Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára y ón Napok

Gyóni Napok Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára y ón Napok Gyóni Napok 2019 október 14 27. Gyóni Napok 2019 október 14 27. Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára Pálinkásné Balázs Tünde alpolgármester Kőszegi

Részletesebben

Az iskola épülete szorgalmi időben hétfőtől péntekig 6.00 órától 20.00 óráig tart nyitva.

Az iskola épülete szorgalmi időben hétfőtől péntekig 6.00 órától 20.00 óráig tart nyitva. Az iskola nyitvatartása: Az iskola épülete szorgalmi időben hétfőtől péntekig 6.00 órától 20.00 óráig tart nyitva. Az iskola szombaton, vasárnap és egyéb munkaszüneti napokon zárva tart, kivételt képez

Részletesebben

Szeptember. 14 péntek 7:45. felvételi tájékoztató iskolánkról leendő 5. és 9. évfolyamos diákjaink szüleinek. 17 hétfő 17:00

Szeptember. 14 péntek 7:45. felvételi tájékoztató iskolánkról leendő 5. és 9. évfolyamos diákjaink szüleinek. 17 hétfő 17:00 Szeptember 2 vasárnap 9:00 tanévnyitó 9:30 Veni Sancte szentmise az 1-4. évfolyamnak 3 hétfő 1. tanítási nap 14:00-17:30 zeneiskolai beiratkozás régi és új hangszeres növendékeknek helyszín: az általános

Részletesebben

A pécsváradi Tourinform iroda 2014/ÁPRILIS. Tisztelt Olvasó!

A pécsváradi Tourinform iroda 2014/ÁPRILIS. Tisztelt Olvasó! A pécsváradi Tourinform iroda HÍRLEVELE 2014/ÁPRILIS Tisztelt Olvasó! Ön a pécsváradi Tourinform Iroda 2014. évi negyedik hírlevelét olvassa, amellyel célunk, hogy mind partnereinket, mind pedig az érdeklődőket

Részletesebben

Ünnepélyes megnyitó június 11., szerda délután 3 óra

Ünnepélyes megnyitó június 11., szerda délután 3 óra Előzetes könyvtári programok június 2., hétfő 11.00 Hahó, könyvtársak! Megyei olvasásnépszerűsítő játék szóbeli döntője. A vetélkedő győztesei, összesen 45 gyermek egyhetes balatoni táborozáson vehet részt

Részletesebben

KENGYEL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK. 8/2008./IX.01./ önkormányzati rendelete. a helyi közművelődési feladatok ellátásáról

KENGYEL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK. 8/2008./IX.01./ önkormányzati rendelete. a helyi közművelődési feladatok ellátásáról KENGYEL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 8/2008./IX.01./ önkormányzati rendelete a helyi közművelődési feladatok ellátásáról Kengyel Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyarország Alaptörvénye

Részletesebben

Tanév rendje 2016/17 tanév

Tanév rendje 2016/17 tanév Tanév rendje 2016/17 tanév Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános OM 033966 (Kaposvár, Fő u. 40-44.) Kaposvár, 2016. szeptember 12. Szabó Zoltánné Kudomrák Zsuzsanna főigazgató 1. A tanév helyi rendje

Részletesebben

BUDAY-EMLÉKÉV 2017 a Buday Árpád és fia, Buday György tiszteletére rendezendő konferencia programja

BUDAY-EMLÉKÉV 2017 a Buday Árpád és fia, Buday György tiszteletére rendezendő konferencia programja Az MTA Szegedi Akadémiai Bizottság, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszék és Régészeti Tanszék szervezésében BUDAY-EMLÉKÉV 2017 a Buday Árpád és

Részletesebben

Visegrád Város Önkormányzatának Képviselő Testülete az évi CXL. tv a felhatalmazása alapján az alábbi rendeletet alkotja:

Visegrád Város Önkormányzatának Képviselő Testülete az évi CXL. tv a felhatalmazása alapján az alábbi rendeletet alkotja: Visegrádi Önkormányzat 11/2001. (IX. 27.) ör. rendelete a város közművelődési feladatairól és ellátásának feltételeiről [Egységes szerkezetben a 4/2014. (III.21.) Ökt. rendelettel] Visegrád Város Önkormányzatának

Részletesebben

MÁJUSI ELÕZETES Május 1. Majális a Sárostói Sportpályán tervezett program

MÁJUSI ELÕZETES Május 1. Majális a Sárostói Sportpályán tervezett program ÁPRILIS 1-3. (csütörtök-szombat) III. Bihar-Bihor Amatõr Diákszínjátszó Fesztivál színházterme ÁPRILIS 8. (csütörtök) 17 óra A GOBLEIN kör gyûlést tart Szõllõsi Imréné vezetésével Munkákat lehet hozni

Részletesebben

Magyarország sorsfordító esztendői:

Magyarország sorsfordító esztendői: MEGHÍVÓ A VERITAS Történetkutató Intézet és a Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár a Kállay-kormány megalakulásának 75. és Kállay Miklós halálának 50. évfordulóján tisztelettel meghívja a Magyarország

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ké szült: Tiszalök Városi Önkormányzat Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsága 2010. december 14-én tartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ké szült: Tiszalök Városi Önkormányzat Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsága 2010. december 14-én tartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ké szült: Tiszalök Városi Önkormányzat Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsága 2010. december 14-én tartott üléséről. Jelen vannak: Bede-Tóth Attila Cserés Csaba Dr. Krámor Katalin

Részletesebben

Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete. a közművelődésről

Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete. a közművelődésről Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete a közművelődésről Kacsóta községi Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi közművelődési feladatok ellátása érdekében a kulturális javak

Részletesebben

2016. Csobánka. A Baross Péter Közösségi Ház és Könyvtár évi munkaterve. Közösségi Ház szervezésében

2016. Csobánka. A Baross Péter Közösségi Ház és Könyvtár évi munkaterve. Közösségi Ház szervezésében 2016. Csobánka program A 2016. évi munkaterve tervezett szereplők időpont helyszín interaktív bábelőadás gyerekeknek, A magyar kultúra napja január 23. Nyáry Bernadett bábművész Farsangi kézműves foglalkozás

Részletesebben

K ö z z é t é t e l i l i s t a Óbudai Waldorf Óvoda október 1.

K ö z z é t é t e l i l i s t a Óbudai Waldorf Óvoda október 1. K ö z z é t é t e l i l i s t a Óbudai Waldorf Óvoda 034292 2018. október 1. a 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet alapján 1 a) felvételi lehetőségről szóló tájékoztató Óvodánk a Waldorf-pedagógia szerint,

Részletesebben

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára A Kozák téri Közösségi Ház és a kiállító tisztelettel meghívja Önt és kedves családját, barátait Nagy Előd festő- és éremművész, valamint fia Nagy Botond fotós kiállításának megnyitójára 2012. november

Részletesebben

VOKE Vasutas Művelődési Háza és Könyvtára Békéscsaba, Andrássy út Tel.: 66/

VOKE Vasutas Művelődési Háza és Könyvtára Békéscsaba, Andrássy út Tel.: 66/ A programjai 2017. 2017. január 16. Tücsök Peti zenés interaktív gyermekműsora 2017. január 23 február 14. Vasutas Galéria FISAIC fotókiállítás, megnyitó: január 23. 2017. január 27. Tabán Táncegyüttes

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli, nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli, nyílt üléséről JEGYZŐKÖNYV rendkívüli, nyílt üléséről Az ülés helye: Az ülés időpontja: Bicske Városháza I. emeleti díszterem Bicske, Hősök tere 4. 2018. december 17. (hétfő) 8:02 óra Az ülésen megjelent önkormányzati

Részletesebben

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F gyóni KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉg A gyóni katolikus misék időpontja AugusztusbAn A következőképpen változik, szabadság miatt. augusztus 11-től szeptember 8-ig:

Részletesebben

NYÁRI KALENDÁRIUM. Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét

NYÁRI KALENDÁRIUM. Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét Június 01. hétfő NYÁRI KALENDÁRIUM Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét Kalandozások Napja Lovas kocsikázás településeink utcáin Június 02. kedd Tűzoltók, Rendőrök Napja 10. 00 11. 00 Ismerkedés a tűzoltók,

Részletesebben

MEGHÍVÓ Monor Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

MEGHÍVÓ Monor Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Monor Város Alpolgármestere 2200 Monor, Kossuth Lajos utca 78-80. Telefon: 06/29/612-310 Szám: 27-83-15/2014 MEGHÍVÓ Monor Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2014. SZEPTEMBER 25-ÉN CSÜTÖRTÖKÖN

Részletesebben

17.00 Klimo Könyvtár és a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola Könyvtárának megtekintése

17.00 Klimo Könyvtár és a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola Könyvtárának megtekintése Az itt olvasható összeállítással (a rendezvény programjával, az előadások prezentációival és egy fotógalériával) szeretnénk bemutatni a rendezvény eseményeit. (Fotók: Balogh Ferenc és Boda Miklós ) 1.

Részletesebben

Számítógépes tanfolyamok a paksi városi könyvtárban

Számítógépes tanfolyamok a paksi városi könyvtárban mélyrétegérõl, a tudáshordozók egyik legfontosabbikáról. A cseh-zsidó lángelme, a prágai Franz Kafka németül írt, de ez kényszerzubbony volt a számára. Nem volt az anyanyelve, nem volt a Mameloschen. Amikor

Részletesebben

Csákberény Községi Önkormányzat Képviselo-testületének. 11/2002. (VI. 27.) sz. rendelete. a közmuvelodésrol. A közmuvelodési rendelet kiemelt célja

Csákberény Községi Önkormányzat Képviselo-testületének. 11/2002. (VI. 27.) sz. rendelete. a közmuvelodésrol. A közmuvelodési rendelet kiemelt célja Csákberény Községi Önkormányzat Képviselo-testületének 11/2002. (VI. 27.) sz. rendelete a közmuvelodésrol A kulturális javak védelmérol és a muzeális intézményekrol, a nyilvános könyvtári ellátásról és

Részletesebben

A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanévi rendje a 2017/2018. tanévre

A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanévi rendje a 2017/2018. tanévre A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanévi rendje a 2017/2018. tanévre A tanév indításával kapcsolatos feladatok: 1. Nevelőtestületi alakuló értekezlet ideje: 2017. augusztus 21. /hétfő/ 9 óra A tanévnyitó

Részletesebben

Előterjesztés. Arany János emléknap megszervezéséről

Előterjesztés. Arany János emléknap megszervezéséről Előterjesztés Arany János emléknap megszervezéséről 1. előterjesztés száma: 301/2017 2. Előterjesztést készítő személy neve: Ádámné Bacsó Erika 3. előterjesztést készítésében közreműködő személy neve:

Részletesebben

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 2. számú melléklet Ütemterv, naptári terv Szent György Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 47/2013. (VII. 4.) EMMI rendelet a tanév rendjéről alapján

Részletesebben

2016. ÉVRE SZÓLÓ MUNKATERVE

2016. ÉVRE SZÓLÓ MUNKATERVE DÁMK BERECZKI IMRE HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY 2016. ÉVRE SZÓLÓ MUNKATERVE Szakmai feladatok: Az intézmény alapító okiratában megfogalmazott, jogszabályban meghatározott közfeladata múzeumi tevékenység ellátása

Részletesebben

Székely Szabadság Napja (2013. március 10.)

Székely Szabadság Napja (2013. március 10.) 2013. évi I. szám (Március hó) Székely Szabadság Napja ( 10.) Rendünk a nemzeti egység és összetartozás elkötelezettjeként részt vett a Székely Szabadság Napján március 10-én. Március 10. napja a székelyek

Részletesebben

Budapest XIII. Kerületi Számítástechnikai Általános Iskola

Budapest XIII. Kerületi Számítástechnikai Általános Iskola 2016-2017 Budapest XIII. Kerületi Számítástechnikai Általános Iskola 1138 Budapest, Gyöngyösi sétány 7. Telefon/telefax: 340-2556 Email: gyongyosi@chello.hu Web: www.gyongyosisk.hu OM 035022 Iskolai szünetek:

Részletesebben

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014 SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014 Összeállította: Dr. Sipos Ibolya igazgató -1- -6- A TANÉV RENDJE A 2013/2014. tanévben 180 tanítási nap van. Első tanítási nap: 2013. szeptember

Részletesebben

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L Kedves Látogatónk! Hírlevelünkben legújabb kiállításainkat és májusi programjainkat ajánljuk figyelmébe! Programok: Népi Kalendárium 2011. május 14. A Népi Kalendárium májusi témája a gyapjú. Ez alkalommal

Részletesebben

Fehérgyarmati Móricz Zsigmond Szakképző Iskola és Kollégium

Fehérgyarmati Móricz Zsigmond Szakképző Iskola és Kollégium Fehérgyarmati Móricz Zsigmond Szakképző Iskola és Kollégium Munkaterve a 2013/2014. tanévre Fehérgyarmat, 2013. szeptember 2. 1 Készült az emberi erőforrások minisztere 47/2013. (VII. 4.) EMMI rendelete

Részletesebben

Kft.-vel közösen más szervezet/ek által szervezett, lebonyolított program Kft.-vel közösen más szervezet/ek által szervezett,

Kft.-vel közösen más szervezet/ek által szervezett, lebonyolított program Kft.-vel közösen más szervezet/ek által szervezett, Oldal 1 / 10 Mezőtúri Közművelődési és Sport Közhasznú Nonprofit Kft. (továbbiakban: Kft) Mezőtúr Város Önkormányzata (továbbiakban: Önkormányzat) 2019. év Január Rendezvény neve Időpont Rendezvény szervezője

Részletesebben

Emlékezzünk a Szent Koronát megőrző hősökre és barátokra!

Emlékezzünk a Szent Koronát megőrző hősökre és barátokra! Ráckeve Város Polgármestere és a Ráckevei Molnár Céh Alapítvány meghívást kapott a Szent Korona hazatérésének 35. évfordulóján tartott megemlékezésre és az azt követő fogadásra. A megemlékezésre az V.

Részletesebben

ISKOLAI KISOKOS 2018/2019. Budapest XIII. Kerületi Számítástechnikai Általános Iskola 1138 Budapest, Gyöngyösi sétány 7. Telefon/telefax:

ISKOLAI KISOKOS 2018/2019. Budapest XIII. Kerületi Számítástechnikai Általános Iskola 1138 Budapest, Gyöngyösi sétány 7. Telefon/telefax: 2018/2019 ISKOLAI KISOKOS Budapest XIII. Kerületi Számítástechnikai Általános Iskola 1138 Budapest, Gyöngyösi sétány 7. Telefon/telefax: 340-2556 Email: gyongyosi@chello.hu Web: www.gyongyosisk.hu Iskolai

Részletesebben

A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanév rendje a 2015/2016. tanévre

A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanév rendje a 2015/2016. tanévre A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanév rendje a 2015/2016. tanévre A tanév indításával kapcsolatos feladatok: 1. Nevelőtestületi alakuló értekezlet Ideje: 2015. augusztus 24. /hétfő / 9 óra A tankerületi

Részletesebben

KÉPVISELŐ-TESTÜLET 36/2007.(XI.27.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete

KÉPVISELŐ-TESTÜLET 36/2007.(XI.27.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLET 36/2007.(XI.27.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól szóló 37/1998.(XII.15.)Kt.

Részletesebben

Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2010. (V.13.) Önkormányzati rendelete az

Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2010. (V.13.) Önkormányzati rendelete az Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2010. (V.13.) Önkormányzati rendelete az EGYEKÉRT díj alapításáról A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény 44/A.. (2) bekezdésében,

Részletesebben

Látnivalók, múzeumok, egyéb szolgáltatók nyitva tartásai Szilvásváradon

Látnivalók, múzeumok, egyéb szolgáltatók nyitva tartásai Szilvásváradon Látnivalók, múzeumok, egyéb szolgáltatók nyitva tartásai Szilvásváradon Szilvásvárad Állami Erdei Vasút: Október 31-ig naponta, az 1 -es jelzésű vonatok indulnak a Szalajka-völgybe: 10:30, 11:30, 13:00,

Részletesebben

KECSKEMÉTI SZÉCHENYIVÁROSI ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA es TANÉV RENDJE

KECSKEMÉTI SZÉCHENYIVÁROSI ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA es TANÉV RENDJE KECSKEMÉTI SZÉCHENYIVÁROSI ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA 2018-2019-es TANÉV RENDJE KECSKEMÉTI SZÉCHENYIVÁROSI ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA 2018-2019-es TANÉV RENDJE HÓNAP NAP ESEMÉNYEK (RENDEZVÉNYEK, ÜNNEPÉLYEK)

Részletesebben