Jól játszó család Felmérés a hazai játszási szokásokról

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Jól játszó család Felmérés a hazai játszási szokásokról"

Átírás

1 Jól játszó család Felmérés a hazai játszási szokásokról A Formatex kérdőíves kutatása Mintavétel: október-december 1

2 1. Vezetői összefoglaló A Formatex több bevásárlóközpontban és egy családi nagyrendezvényen elkészített kérdőíves kutatásában összesen 405 szülő és nagyszülő vett részt 2012 októbere és decembere között. Az interjúk alapján összesen 668 gyerek, köztük 634 kiskorú szabadidős tevékenységeire nyertünk rálátást. A válaszokból a következő főbb megállapítások olvashatók ki: A szülővel közösen töltött játékidő korcsoportról korcsoportra haladva csökken, a éves korosztályban már csak mintegy harmada a bölcsődés korúaknál regisztrált időtartamnak. Az egykék átlagosan hetente mintegy másfél órával többet játszanak szüleikkel, mint a testvérek között élő gyerekek. A szülővel közös játék tartalmáról az esetek 60 százalékában egyértelműen a gyermek dönt. A fennmaradó 40 százalékban a döntést közösen hozzák. Csupán az esetek 0,5 százalékában dönti el a szülő egyedül, hogy mit játsszanak közösen. A szülővel közös illetve a magányos játék során az építőjátékok a leggyakoribbak, ezt követik a babás vagy állatos szerepjátékok. A szülővel közös játék során e két játéktípus gyakoriságában jelentős különbségek mutatkoznak fiú és lány gyerekek között. A közösségi időtöltés alkalmával szintén az építőjátékok a leggyakoribbak, ám a szerepjátékokat megelőzik az ügyességi és sportjátékok. A lányok hétköznapokon jelentősen többet játszanak más gyerekekkel, mint a fiúk. A társaikkal közös játék során a lányok babás és állatos szerepjátékkal, kézműves játékkal töltenek több időt, míg a fiúk építőjátékokkal játszanak, ügyességi és sportjátékokon mérkőznek meg egymással. A televíziózás hossza szabadnapokon nem magyarázható a vizsgált korcsoporttal. Hétköznapon átlagosan 1 órát, szabadnapokon több mint 1,5 órát töltenek a gyerekek tévé előtt. Életkoruk előrehaladtával egyre többet néznek tévét szabadnapokon, míg a hétköznapi tévézés időtartama óvodáskortól kezdve az 1,1 órás időtartamon stagnál. Az egykék napi átlagban 1,3 órát néznek televíziót hétköznapokon, a testvérek között élő gyerekek pedig 0,9 órát töltenek a képernyő előtt. A szabadnapokon nem találtunk kiemelkedő eltérést e téren. A számítógépes és videojátékokkal töltött idő korcsoportról korcsoportra haladva nő. A vizsgálatban szereplő fiúgyerekek jóval többet játszanak a lányoknál számítógépekkel és játékkonzolokkal, s ez a nemek közti eltérés hétköznapokon még nagyobb arányú. 2

3 Tartalomjegyzék Jól játszó család Felmérés a játszási szokásokról Vezetői összefoglaló... 2 Tartalomjegyzék A kutatás céljai, módszertana A kutatás megállapításai A válaszadók összetétele A kutatásban vizsgált gyerekek jellemzői A gyerekek időbeosztása Szülővel közösen töltött játékidő Döntés a szülővel közös játék típusáról A szülővel közös játék tapasztalatainak közös feldolgozása A szülővel közös játék típusainak előfordulási gyakorisága Szülő nélkül töltött napi játékidők hossza A magányos játék típusainak előfordulása Milyen típusú játékkal játszik a gyerek közösségben? Tévénézési szokások egyedül és a szülőkkel Számítógépes és videojátékokkal töltött idő

4 2. A kutatás céljai, módszertana 2012 szeptembere és decembere közt futott a Játéksziget bolthálózat országos rendezvénysorozata, a Vándorkiállítás. A Formatex munkatársai Vásárhelyi Kriszta gyerekpszichológus vezetésével a roadshow hat állomásán, három budapesti és három vidéki bevásárlóközpontban játszási szokásaikról kérdezték a rendezvényen résztvevő szülőket. A fenti helyszíneken összesen 210 szülő válaszolt a kérdésekre. A bevásárlóközpontok mellett szintén adatfelvétel zajlott a 2012 novemberében, Budapesten megrendezett Gyerekvilág Élményhétvégén is, melynek keretén belül 195 szülő nyilatkozott családi játék-szokásaikról. A kutatás célja, hogy bepillantást engedjen a fővárosi és vidéki plázákat látogató családok játszási szokásaiba. Kíváncsiak voltunk, milyen típusú játékokkal mennyit játszanak a gyerekek, a játékidő milyen társaságban telik egyedül, kortárs-csoportban vagy családtagokkal, illetve, hogyan változnak e szokások a gyerekek korának és a testvérek számának függvényében. Kimutatásaink nem tekinthetők reprezentatívnak a teljes magyar lakosságot tekintve. Figyelembe véve azonban, hogy a hazai játékforgalmazás túlnyomó részét plázákban bonyolítják, a tanulmány hasznos adatokat tár fel a bevásárlóközpontokat látogató, feltételezhetően a társadalom középosztályához tartozó vásárlói réteg családi játszási szokásairól. A Formatex kutatása lehetséges kiindulópontot biztosít a helyes játszási szokásokról folytatott szakértői és társadalmi diskurzus számára ráirányítva a figyelmet a gyerekek képesség- és készségfejlesztése szempontjából kiemelt fontosságú tevékenységre. 4

5 3. A kutatás megállapításai 3.1 A válaszadók összetétele A kutatásban összesen 405 felnőtt, szülő vagy nagyszülő vett részt, adott válaszokat. A válaszadók átlagéletkora 37,7 év volt. Közöttük a férfiak (65 válaszadó) átlagéletkora 39,2 év, a nőké (336 válaszadó) 37,3 év. Négy esetben nem lett rögzítve a válaszadó neme. Két esetben nem rögzítették a válaszadó korát. Női válaszadók kormegoszlása éves 4% éves 20% éves 2% éves 1% éves 7% éves 66% Férfi válaszadók kormegoszlásaa éves 5% éves 2% éves 34% éves 59% 5

6 A válaszadók kormegoszlása, nemenként éves éves éves éves éves éves Férfi válaszadók száma Női válaszadók száma 3.2 A kutatásban vizsgált gyerekek jellemzői Összesen 668 gyermek került bele a kérdőíveken keresztül vizsgált mintába, ez 1,65 gyermeket jelent átlagosan, válaszadónként. Közülük 293 lány, 333 fiú szerepelt. 42 esetben a gyerek neme nem került rögzítésre. A 668 regisztrált között 34 gyerek 15 éves vagy idősebb (fiatalkorú vagy nagykorú) volt. A továbbiakban őket nem vizsgáljuk a mintában. A 14 éves vagy fiatalabb gyerekek összesen 634 közül 41 gyerek neme nem került rögzítésre, 318 fiú és 275 lány volt található közöttük. A vizsgált gyerekek kormegoszlása éves 2 éves 3 éves 4 éves 5 éves 6 éves 7 éves 8 éves 9 éves 10 éves éves 12 éves Fiú Lány Ismeretlen 13 éves 14 éves 6

7 A továbbiakban az egyszerűség és a jobban vizsgálható elemszám kedvéért a következő korkategóriákat használjuk: bölcsődés (1-2 év), óvodás (3-5 év), kisiskolás (6-9 éves), tinédzser (10-14). E kategóriák szerint a megoszlások a következőképp alakulnak: Bölcsődés: 61 fő, ebből 28 fiú, 25 lány, 8 ismeretlen Óvodás: 273 fő, ebből 136 fiú, 124 lány, 13 ismeretlen Kisiskolás: 246 fő, ebből 125 fiú, 105 lány, 16 ismeretlen Tinédzser: 53 fő, ebből 29 fiú, 20 lány, 4 ismeretlen A 14 éven aluli gyerekeket testvéreik száma szerint csoportosítva a következőket találtuk. 200 gyerek egyke, azaz nincs testvére. Egy testvérrel él 307 gyerek. 3 gyerekes családban nevelkedik összesen 102, mintánkban szereplő kiskorú gyerek. Az ennél nagyobb gyerekszám jelentősen ritkább: 4, 5, illetve 6 gyerekes családban 12, 10, illetve 3 mintánkban szereplő (14 évesnél fiatalabb) gyerek él. Hány gyerek van a családban? (14 éven aluli gyerekekre vetítve) 4 gyerek 2% 5 gyerek 2% 6 gyerek 1% 3 gyerek 16% 1 gyerek 31% 2 gyerek 48% 3.3 A gyerekek időbeosztása A kutatás során a válaszadók elmondására alapozva képet kaptunk a gyerekek szabadidejének összetételéről. Öt kategóriát (játék a szülővel, játék más gyerekekkel, játék egyedül, televíziózás, számítógépes és videojátékok) vizsgáltunk, külön rákérdezve a hétköznapokra és a szabadnapokra. Mivel a szülők gyermekükkel közösen töltött játékidejét heti összesítésben kérdeztük, így ennek egy napra vetített átlaga szerepel a szabad- és munkanapoknál egyaránt. Hétköznapokon a bölcsődés korosztály kivételével a társas játékokra jut a legtöbb idő. Ennek tartama emelkedést mutat egészen 6-10 éves korig, majd a tizenéves korosztályban már jelentős visszaesést regisztráltunk. Az egyéni játszásra viszonylag azonos időtartam jut: 2-1,4 óra között naponta. A televíziózás óvodás kortól felfelé lényegében változatlan, naponta 66 percet tesz ki a gyerekek idejéből a válaszadók szerint. A számítógépes és videojátékokkal töltött idő korcsoportról korcsoportra haladva nő, azonban még tinédzserkorban is a legkevesebbet töltik ezzel a gyerekek a vizsgált kategóriák közül. 7

8 3,5 3,0 2,5 2,0 1,5 1,0 0,5 0,0 Hétköznapi szabadidős tevékenységek életkor szerint (óra) 2,0 0,0 1,8 2,1 0,6 1,4 0,2 2,9 1,6 1,1 3,1 1,7 1,4 1,1 1,1 1,0 0,8 0,6 Bölcsődések hétköznap Óvodások hétköznap Kisiskolások hétköznap Tinédzserek hétköznap Számítógépes és videojáték Játék más gyerekekkel Egyéni hagyományos játék Játék szülővel Televíziózás 0,3 2,1 Szabadnapokon a tizenéves korcsoportot leszámítva a más gyerekekkel közös játékra jut a legtöbb szabadidő. Óvodás korban telik így a legtöbb idő, 5 és fél óra naponta, az idősebb korcsoportokban azonban ennél jóval kevesebb idő telik közösségi játékkal, és a tinédzser korcsoportban már az egyéni játékra, a televíziózásra és számítógépes vagy videojátékra is több idő jut. Utóbbi kategória az életkori csoportokban a korral párhuzamosan egyre több időt tesz ki. Az egyéni játék, a televíziózás és a számítógépes vagy videojátékok az életkor-kategóriával párhuzamos emelkedést mutatnak, míg a szülővel közös játék időtartama bölcsődés korban a legmagasabb, az ezt követő korosztályokban egyre alacsonyabb értéket kaptunk. 6,0 5,0 4,0 3,0 2,0 1,0 0,0 Szabadidős tevékenységek szabadnapokon életkor szerint (óra) 5,5 3,6 2,9 2,8 2,1 2,3 2,1 1,6 1,8 2,0 1,8 1,7 1,4 1,0 1,6 0,7 0,8 0,7 0,0 0,3 Bölcsődések szabadnap Óvodások szabadnap Kisiskolások szabadnap Tinédzserek szabadnap Számítógépes és videojáték Játék más gyerekekkel Egyéni hagyományos játék Játék szülővel Televíziózás 8

9 3.4 Szülővel közösen töltött játékidő A felmérésben választ kerestünk, hogy mennyi időt játszanak a gyerekek legalább egy szülővel közösen hetente. Az összes gyermek átlagosan 8,98 órát tölt így. A gyerek neme nem befolyásolja érdemben ezt, azonban szignifikáns változásokat látni az életkor függvényében ,5405 Szülővel közös játékidő (óra/hét) 10,0756 6,7059 Bölcsődés Óvodás Kisiskolás Tinédzser 5,6471 A családi gyerekszám hatása nem meghatározó, azonban igen közel van a szignifikancia-határhoz, ezért érdemes megemlíteni, hogy az egykék hetente közel másfél órával többet (9,915 órát) játszanak szülői társaságban, mint azok a gyerekek, akiknek egy vagy több testvére van (8,5426 óra). 10,5 10 9,5 9 8,5 8 7,5 Szülővel közös játékidő (gyerekszám szerint, óra/hét) 9,915 Egykék 8,5426 Több gyerek ,5405 Szülővel közös játékidő (óra/hét) ,0756 6,7059 5, Bölcsődés Óvodás Kisiskolás Tinédzser 9

10 3.5 Döntés a szülővel közös játék típusáról Kíváncsiak voltunk, hogy a közös játékalkalmakkor ki dönti el, hogy mit játsszanak: a gyerek vagy a szülő? Az esetek hattizedében a gyereké a választás joga. A gyerekeknek csak 0,5 százaléka játssza azt, amit felnőtt játszótársa számára kötelezően választ. Rendszerint közös döntés születik a gyerekek közel négytizedének esetében. Ki dönti el, mit játsszanak közösen? Előfordulás gyerekekre vetítve Nincs válasz 11 1,7 % gyerek ,1 % közösen ,6 % szülő 3 0,5 % összesen ,0 % Százalékos arány Általában ki dönti el, mit játsszanak együtt? szülő 0,5% Nincs válasz 2% közösen 39% gyerek 59% 10

11 3.6 A szülővel közös játék tapasztalatainak közös feldolgozása Megvizsgáltuk, hogy mennyire jellemző a játékok tapasztalatainak megbeszélése a szülők és gyermekük között. Ennek különösen a babázós és szerepjátékokban van jelentősége, amelyek az alapvető szociális készségek elsajátítása mellett az érzelmi kiegyensúlyozottsághoz is fontosak a gyereknek. Megbeszélik-e utólag a közös játék tapasztalatait? Előfordulás gyerekekre vetítve nincs válasz 31 4,9 Százalék igen, mindig ,7 igen többnyire ,3 időnként ,0 általában nem 20 3,2 sosem 6 0,9 Total ,0 A gyerekek több mint kétharmadával mindig, vagy többnyire megbeszélik a legfontosabb tanulságokat a kapott válaszok alapján. A gyerekek egyötödével csak időnként beszélik meg a tapasztalatokat, míg 4 százalékuk csak ritkán vagy sosem kap erre lehetőséget a szülők elmondása alapján. A gyerekek 5 százaléka esetében a válaszadók nem tudtak vagy nem akartak felelni a kérdésre. Meg szokták beszélni a játék tapasztalatait? általában nem 3% sosem 1% nincs válasz 5% időnként 20% igen, mindig 30% igen többnyire 41% 11

12 Nem találtunk szignifikáns eltérést a kérdésre adott válaszokra, sem gyerekszám (egyke/több testvér), sem a gyerekek neme szerint. Azonban nem meglepő módon az életkor függvényében jelentősen változik, hogy milyen arányban dolgozzák fel közösen a tanulságokat egy-egy közös játék végeztével. 60,00% Meg szokták-e beszélni a játék tapasztalatait - életkor szerint 50,00% 49% nincs válasz 40,00% 30,00% 41,9% 42,1% 37,8% 32,1% 24,4% 28,6% 38,7% 31,4% igen, mindig igen többnyire időnként 20,00% 17,3% általában nem 10,00% 0,00% 8,1% 9,8% 5,4% 5,5% 4,2% 5,9% 4,1% 2,6% 2,7% 2,9% 3,9% 0,4% 1,3% 0% bölcsődés óvodás kisiskolás tinédzser sosem 3.8 A szülővel közös játék típusainak előfordulási gyakorisága Arra is kíváncsiak voltunk, hogy mely játéktípusok a legnépszerűbbek a családokban. A válaszadókat arra kértük, nevezzék meg, mely játékokkal játszottak leggyakrabban gyerekeikkel közösen az elmúlt hónap folyamán. Az alábbi eredményeket kaptuk: Milyen típusú játékkal játszottak a legtöbbet az előző hónapban? (több válasz lehetséges) Említések száma Aránya az összes említés között babás vagy állatos szerepjáték ,10% építőjáték ,00% számítógép vagy játékkonzol ,20% táblás társasjáték ,60% ügyességi vagy sportjáték 85 6,20% kézműves vagy barkács-játék ,10% kártyajáték 81 5,90% Összesen ,00% 12

13 Milyen típusú játékkal játszottak a legtöbbet az előző hónapban? (az összes említés arányában) ügyességi vagy sportjáték 6% kézműves vagy barkács-játék 10% kártyajáték 6% babás vagy állatos szerepjáték 20% táblás társasjáték 15% építőjáték 32% számítógép vagy játékkonzol 11% Nemek szerinti bontásban vizsgálva az egyes játéktípusok említését, a babás vagy állatos szerepjáték, illetve az építőjáték kategóriában találtunk jelentős eltéréseket. A többi kategóriában a nemek közötti eltérés statisztikailag nem jelentős. Milyen típusú játékkal játszottak a legtöbbet közösen fiú lány az előző hónapban (említések aránya) babás vagy állatos szerepjáték 28,60% 63,10% építőjáték 81,20% 62,70% 100,00% 80,00% 60,00% 40,00% 20,00% Milyen típusú játékkal játszottak a legtöbbet közösen az előző hónapban? (gyerek neme szerint, az összes említés arányában) 28,60% 81,20% 63,10% 62,70% fiú lány 0,00% babás vagy állatos szerepjáték építőjáték 13

14 A családban lévő gyerekek száma szerinti bontás alapján vizsgálva a szülővel közös játék típusait, három kategóriában találtunk nagymértékű eltéréseket. A többgyerekes családokban jelentősen magasabb volt az említések között a babás vagy állatos szerepjátékok, az építőjátékok, illetve a kézműves vagy barkács-játékok aránya. Milyen típusú játékkal játszottak a legtöbbet közösen az előző hónapban (említések aránya) Egygyerekes család Többgyerekes család babás vagy állatos szerepjáték 35,90% 49,30% építőjáték 62,50% 75,80% kézműves vagy barkács-játék 18,20% 24,60% Milyen típusú játékkal játszottak a legtöbbet az előző hónapban? (gyerekszám szerint, az összes említés arányában) 60,00% 50,00% 40,00% 30,00% 20,00% 10,00% 0,00% 30,8% 32,9% babás vagy állatos szerepjáték 53,6% 50,6% építőjáték 15,6% 16,4% kézműves vagy barkács-játék Egygyerekes család Többgyerekes család Korcsoportok szerinti bontásban vizsgálva a családi játéktípusokat, a legtöbb kategóriában jelentős különbségeket találtunk. Említést érdemelnek az építőjátékok, ahol az előfordulási gyakoriság nem különbözik érdemben a gyerekek korcsoportja szerint (az említések 68,4-77,8 százaléka). Ugyanígy, az ügyességi és sportjátékok előfordulási aránya is kiegyensúlyozott a korcsoportok között (13,4-16 százalék). Milyen típusú játékkal bölcsődés óvodás kisiskolás tinédzser játszottak a legtöbbet közösen az előző hónapban (a gyerek kora szerint, az említések arányában) babás vagy állatos szerepjáték 48,60% 48,70% 42,00% 36,00% építőjáték 77,80% 73,60% 68,40% 68,00% számítógép vagy játékkonzol 8,30% 16,50% 33,30% 56,00% táblás társasjáték 20,80% 29,50% 39,80% 34,00% ügyességi vagy sportjáték 15,30% 13,40% 13,40% 16,00% kézműves vagy barkács-játék 31,90% 24,10% 19,50% 16,00% kártyajáték 13,90% 11,90% 13,00% 20,00% 14

15 90,0% 80,0% 70,0% 60,0% 48,7% 50,0% 48,6% 42% 40,0% 30,0% 20,0% 10,0% Szülővel közös játékok típusainak előfordulása (korcsoportonként, arány az említések között) 36,0% 77,8% 73,6% 68,4% 68% 16,5% 8,3% 56% 33,3% 29,5% 20,8% 39,8% 34% 15,3% 16% 13,4% 13,4% 31,9% 24,1% 19,5% 20% 16% 13,9% 13% 11,9% 0,0% babás vagy állatos szerepjáték építőjáték számítógép vagy játékkonzol táblás társasjáték ügyességi vagy sportjáték kézműves vagy barkácsjáték bölcsődés óvodás kisiskolás tinédzser kártyajáték 90,0% 80,0% 70,0% Szülővel közös játékok típusainak előfordulása (korcsoportonként, arány az említések között) 77,8% 73,6% 68,4% 68,0% 60,0% 50,0% 40,0% 30,0% 20,0% 10,0% 48,6% 48,7% 42,0% 39,8% 31,9% 20,8% 13,9% 8,3% 29,5% 24,1% 16,5% 33,3% 19,5% 11,9% 13,0% 56,0% 36,0% 34,0% 20,0% 16,0% 0,0% bölcsődés óvodás kisiskolás tinédzser babás vagy állatos szerepjáték építőjáték számítógép vagy játékkonzol táblás társasjáték ügyességi vagy sportjáték kézműves vagy barkács-játék kártyajáték 15

16 Milyen típusú játékkal játszottak a legtöbbet közösen az előző hónapban (a válaszadó neme szerint, az említések arányában) férfi válaszadó nő válaszadó táblás társasjáték 40,80% 31,10% ügyességi vagy sportjáték 18,40% 12,80% kézműves vagy barkács-játék 10,70% 25,20% A válaszadók, tehát a szülők és nagyszülők neme szerinti bontásban is megvizsgáltuk a közös játékok típusait. Az találtuk, hogy a táblás társasjátékok, az ügyességi és sportjátékok, valamint a kézműves és barkács-játékok terén hangsúlyos különbség van abban, hogy melyik szülő játszik a gyerekekkel. Míg az apák és nagyapák 40,8 százaléka játszott táblás társasjátékokkal az elmúlt hónapban, addig az anyák és nagymamák esetében csak 31,1 százalék volt e kategória aránya az összes említés között. Az ügyességi és sportjátékok a férfi válaszadók említései között 18,4 százalékot, míg a nőknél csupán 12,8 százalékot tesznek ki. Kézműves és barkácsjátékokat azonban jellemzően a női válaszadók játszottak az elmúlt időszakban a gyerekekkel az ő említéseik között több mint két és félszer gyakrabban szerepelt ez a játéktípus (25,2 százalék, szemben a férfiaknál regisztrált 10,7 százalékkal). 45,00% 40,00% 35,00% 30,00% 25,00% 20,00% 15,00% 10,00% 5,00% 0,00% Milyen típusú játékkal játszottak a legtöbbet közösen az előző hónapban (szülő neme szerint) 40,80% 31,10% 18,40% 12,80% 10,70% 25,20% táblás társasjáték ügyességi vagy sportjáték kézműves vagy barkácsjáték férfi válaszadó nő válaszadó 16

17 3.9 Szülő nélkül töltött napi játékidők hossza Kíváncsiak voltunk, a kutatásban szereplő családok gyerekei hány órát töltenek naponta játékkal, amikor szüleik nincsenek jelen. Külön vizsgáltuk a szabad- és munkanapokat, illetve a magányos és társas játszást. A hétköznapokon átlagosan 4,5 órát játszanak a gyerekek, amelyből 1,7 óra telik egyedül, és 2,8 óra más gyerekek családtagok, barátok, bölcsődei, óvodai és iskolatársak társaságában. A szabadnapokon több idő, átlagosan napi 6,5 óra telik játékkal a szülő nélkül. Ebből 4 óra társas játékot, 2,5 óra pedig magányos elfoglaltságot jelent. Egyedül - Egyedül - más gyerekek más gyerekek hétköznapok szabadnapok társaságában társaságában - szabadnapok hétköznapok 1,7 óra 2,5 óra 4,0 óra 2,8 óra Amikor a családban nevelkedő gyermekek száma szerint vizsgáltuk a játékkal töltött idő terjedelmét, a magányos játék terén sem szabad- sem hétköznapokon nem regisztráltunk jelentős különbséget az egyedüli gyerekek és a testvérrel rendelkezők között. A társas játék átlagos időtartama azonban nagymértékben különbözik: az egyedül nevelkedő gyerekek munka- és szabadnapokon egyaránt mintegy 1,1 órával játszanak kevesebbet nem-szülői társaságban, mint azok, akiknek vannak testvéreik. Mennyi időt töltenek a gyerekek játékkal a szülő nélkül? (óra) 6,0 5,0 4,0 3,0 2,0 1,6 1,7 2,4 2,6 4,8 3,7 2,0 3,1 Egykék Többgyerekes család 1,0 0,0 Egyedül - hétköznapok Egyedül - szabadnapok Társaságban - szabadnapok Társaságban - hétköznapok Mennyi időt töltenek a gyerekek játékkal a szülő nélkül? (testvérek száma szerint, óra) Egyedül - hétköznapok Egyedül - szabadnapok Más gyerekek társaságában - szabadnapok Egykék 1,5927 2,3992 4,8288 1,995 Többgyerekes család 1,7045 2,5748 3,7392 3,1389 Más gyerekek társaságában - hétköznapok Összesen 1,7 óra 2,5 óra 4,0 óra 2,8 óra Eltérés jelentősége Nem Nem Szignifikáns Szignifikáns szignifikáns szignifikáns 17

18 Korcsoportok szerint vizsgálva a szülő nélkül, játékkal töltött órák számát, azt az eredményt kaptuk, miszerint a hétköznapokon magányos játékkal töltött idő hossza nem változik szignifikánsan az életkor előrehaladtával. A magányos játék időtartama azonban szabadnapokon, a társaságban végzett játéké pedig mind munka-, mind szabadnapokon jelentős mértékben különbözik az egyes korcsportokban Szülő nélküli napi játékidők, korcsoport szerint (óra/nap) 2,1 1,8 2,0 1,8 2,9 5,5 2,3 1,6 2,9 1,7 3,6 1,4 2,8 2,1 1,6 bölcsődés óvodás kisiskolás tinédzser 3,1 Egyedül - hétköznapok Egyedül szabadnapok Társaságban szabadnapok Társaságban hétköznapok A nemek szerinti eltérést tekintve, kizárólag a más gyerekek társaságában, hétköznapokon töltött játékidőben találni számottevő különbséget. Míg a fiúk átlagosan 2,5 órát, addig a lányok 3,1 órát játszanak munkanapokon más gyerekekkel. A szabadnapokon eltöltött társas játékidő, illetve az egyéni játszás terén nem találni statisztikailag jelentős különbséget. Szülő nélkül töltött játékidők hossza Egyedül - hétköznapok Egyedül szabadnapok Más gyerekek társaságában szabadnapok fiú 1,7 2,5 3,9 2,5 lány 1,7 2,6 4,4 3,2 Total 1,7 2,5 4,1 2,8 Nem szignifikáns Nem szignifikáns Nem szignifikáns Más gyerekek társaságában hétköznapok Szignifikáns 3.10 A magányos játék típusainak előfordulása A szülőktől és nagyszülőktől azt is megkérdeztük, mivel játszanak gyermekeik egyedül. A leggyakrabban említett magányos játéktípus az építőjáték az említések közel egyharmadával, míg a spontán említések több mint egyötödét babás vagy állatos szerepjátékok alkotják. A többi kategória az említések 5-14 százalékában került elő. 18

19 Mivel játszik a gyerek egyedül? (Arány az összes említés között) kézműves vagy barkács-játék 14% kártyajáték 5% babás vagy állatos szerepjáték 21% ügyességi vagy sportjáték 9% táblás társasjáték 6% számítógép vagy játékkonzol 13% építőjáték 32% A gyerek neme szerinti bontásban vizsgálva a kapott válaszokat, négy kategóriában mértünk jelentős különbségeket. Míg babás és állatos szerepjátékkal valamint kézműves- és barkács-játékokkal a lányok játszanak többet egyedül, addig a fiúknál gyakoribb magányos elfoglaltság az építőjáték illetve a számítógépes és videojáték. A többi játékkategóriában nem számottevő a különbség a fiúk és lányok játszási szokásai között. Magányos játék típusa a gyerek fiú lány neme szerint (az összes említés arányában) babás vagy állatos szerepjáték 10,63% 39,34% építőjáték 54,11% 26,48% számítógép vagy játékkonzol 22,83% 10,91% kézműves vagy barkács-játék 12,43% 23,27% A családban élő gyerekek száma szerinti vizsgálat során nem találtunk érdemi különbségeket. A testvérek megléte vagy hiánya nem befolyásolja, hogy az egyedül töltött játékidő mivel telik. Érdekes képet kapunk ugyanakkor, ha korcsoportonként vizsgáljuk, mivel játszanak a gyerekek egyedül. A babás és állatos szerepjátékok óvodás és bölcsődés korban még az említések több mint egynegyedét tették ki. A 6. életév után azonban jelentősen csökken arányuk, és a tinédzser korosztályban már csak alig 8 százalékot ér el. Az építőjátékok népszerűsége a legmagasabb az első három korcsoportban, ahol százalék között alakul. A 10. életév betöltésével azonban meredeken visszaesik e magányos játék-elfoglaltság: a tinédzser korosztályban ugyanis megugrik a számítógépes és videojátékokkal illetve kártyajátékokkal töltött idő hossza. A táblás társasjátékok népszerűsége a kisiskolás korcsoportban a legmagasabb. Az első három korcsoportban a kézműves és barkács-játékok 15 százalék körüli arányban szerepeltek a szülők válaszai között, a tizenéves gyerekek körében azonban jelentős visszaesés figyelhető meg: itt már a válaszok kevesebb mint egytizedét tette ki ez a kreatív játéktípus. 19

20 Mivel játszanak a gyerekek bölcsődés óvodás kisiskolás tinédzser egyedül korcsoportonként babás vagy állatos szerepjáték 27,45% 26,25% 15,44% 8,08% építőjáték 37,35% 33,62% 30,94% 17,59% számítógép vagy játékkonzol 3,32% 6,01% 17,78% 43,26% táblás társasjáték 3,32% 6,01% 7,02% 2,67% ügyességi vagy sportjáték 12,06% 9,24% 9,62% 6,77% kézműves vagy barkács-játék 14,28% 15,42% 14,51% 9,45% kártyajáték 2,22% 3,46% 4,68% 12,18% Mivel játszanak a gyerekek egyedül? (bölcsődés korosztály, az összes említés arányában) kézműves vagy barkács-játék 14% kártyajáték 2% táblás társasjáték 3% ügyességi vagy sportjáték 12% babás vagy állatos szerepjáték 28% számítógép vagy játékkonzol 3% építőjáték 38% Mivel játszanak a gyerekek egyedül? (óvodás korosztály, az összes említés arányában) táblás társasjáték 6% számítógép vagy játékkonzol 6% kézműves vagy barkács-játék 15% ügyességi vagy sportjáték 9% kártyajáték 4% babás vagy állatos szerepjáték 26% építőjáték 34% 20

21 Mivel játszanak a gyerekek egyedül? (kisiskolás korosztály, az összes említés arányában) ügyességi vagy sportjáték 10% kártyajáték 5% kézműves vagy barkács-játék 14% babás vagy állatos szerepjáték 15% táblás társasjáték 7% számítógép vagy játékkonzol 18% építőjáték 31% Mivel játszanak a gyerekek egyedül? (tinédzser korosztály, az összes említés arányában) kézműves vagy barkács-játék 9% ügyességi vagy sportjáték 7% táblás társasjáték 3% kártyajáték 12% számítógép vagy játékkonzol 43% építőjáték 18% babás vagy állatos szerepjáték 8% 21

22 Előfordulás az összes említés között Mit játszik a gyerek egyedül? (korcsoport szerinti bontásban) 50,00% 45,00% 43,26% 40,00% 37,35% 35,00% 33,62% 30,00% 27,45% 30,94% 25,00% 26,25% 20,00% 15,00% 10,00% 5,00% 0,00% 15,42% 17,78% 17,59% 14,28% 15,44% 14,51% 12,18% 12,06% 9,24% 9,62% 9,45% 6,01% 7,02% 8,08% 6,77% 6,01% 3,32% 4,68% 3,32% 3,46% 2,67% 2,22% bölcsődés óvodás kisiskolás tinédzser babás vagy állatos szerepjáték számítógép vagy játékkonzol ügyességi vagy sportjáték kártyajáték építőjáték táblás társasjáték kézműves vagy barkács-játék 22

23 3.11 Milyen típusú játékkal játszik a gyerek közösségben? A gyerekek közösségi játszási szokásait is megvizsgáltuk. Összesítve a válaszokat, az építőjátékok és az ügyességi- vagy sportjátékok bizonyultak a leggyakoribb elfoglaltságnak (az említések 21,7 és 21,5 százaléka). Valamivel az említések egyötöde alatt maradt a babás vagy állatos szerepjátékok és a kézműves illetve barkács-játékok aránya. A válaszadók az egytizedet némiképp meghaladó gyakoriságban említették a táblás társasjátékokat. 6,3 százalék a kártyajátékok előfordulási aránya, míg a közösségi játékban csupán 2,9 százalék a számítógépes és videojátékok gyakorisága. Közösségben játszott játékok típusai (arány az összes említés között) babás vagy állatos szerepjáték 18,80% építőjáték 21,70% számítógép vagy játékkonzol 2,90% táblás társasjáték 12,60% ügyességi vagy sportjáték 21,50% kézműves vagy barkács-játék 16,30% kártyajáték 6,30% Arány az összes említésen belül Mivel játszanak a gyerekek közösségben? (arány az összes említés között) kártyajáték 6% kézműves vagy barkácsjáték 16% babás vagy állatos szerepjáték 19% ügyességi vagy sportjáték 21% táblás társasjáték 13% építőjáték 22% számítógép vagy játékkonzol 3% Mivel játszanak a gyerekek fiú lány közösségben? (arány az összes említés között) babás vagy állatos szerepjáték 20,80% 57,10% építőjáték 54,90% 34,00% ügyességi vagy sportjáték 49,60% 36,10% kézműves vagy barkács-játék 27,30% 39,90% 23

24 Nemek szerinti bontásban vizsgálva a közösségben játszott játékokat, négy kategóriában találtunk említésre méltó különbségeket a fiúk és lányok szokásai között: babás és állatos szerepjátékkal, kézműves vagy barkács-játékkal a lányok, míg építőjátékokkal, ügyességi és sportjátékokkal a fiúk töltenek több időt. 60,00% 50,00% 40,00% 30,00% 20,00% 10,00% Mivel játszanak a gyerekek közösségben? (neme szerint, arány az összes említés között) 20,8% 57,1% 54,9% 34% 49,6% 36,1% 27,3% 39,9% fiú lány 0,00% babás vagy állatos szerepjáték építőjáték ügyességi vagy sportjáték kézműves vagy barkács-játék A családtípus szerinti bontásban nem találtunk statisztikailag jelentős eltéréseket: a testvérek száma láthatóan nem befolyásolja azt, hogy a gyerekek közösségben mit játszanak társaikkal. Korcsoportok szerint vizsgálva a számítógépes- és videojátékok gyakorisága párhuzamosan emelkedik az életkorral hasonlóan a magányos játék típusai között tapasztaltakhoz. Ugyanilyen képet mutatnak az ügyességi és sportjátékok is, amelyek a leggyakrabban említett közösségi játékformának bizonyultak a kutatásban. Ezzel ellentétben korcsoportról korcsoportra haladva csökken a babás és állatos szerepjátékok valamint az építőjátékok aránya az említések között. A kártyajátékok emelkedése is megfigyelhető az óvodás korcsoporttól felfelé meglepő adat azonban, hogy a bölcsődés korosztály esetében valamivel nagyobb arányban említették ezt a válaszadók, mint az óvodásoknál. A közösségben játszott kézműves és barkács-játékok előfordulása az óvodás és kisiskolás korcsoportokban a legmagasabb. 24

25 Arány az említések között 35,00% Közösségben játszott játékok korcsoport szerint (az összes említés arányában) 33,3% 30,00% 31,6% 30,6% 25,00% 24,2% 25,8% 23,8% 20,00% 17,4% 17,3% 19,5% 15,00% 10,00% 16,6% 10% 16,8% 11,7% 15,3% 14,7% 15,3% 13,9% 12,8% 11,1% 5,00% 6,7% 4,9% 6,4% 3,6% 8,3% 5,5% 0,00% 1,7% 1,2% 0% bölcsődés óvodás kisiskolás tinédzser babás vagy állatos szerepjáték számítógép vagy játékkonzol ügyességi vagy sportjáték kártyajáték építőjáték táblás társasjáték kézműves vagy barkács-játék 3.12 Tévénézési szokások egyedül és a szülőkkel A kutatás azt is feltérképezi, mennyi időt töltenek a gyerekek tévé előtt (munkanapokon illetve szabadnapokon összesen, tehát egyedül és szülői társaságban). Ennek átlagos időtartama hétköznapokon 1, míg szabadnapokon 1,6 óra. Családtípus és korcsoport szerint jelentős különbségeket találtunk, a gyerek neme azonban nem befolyásolja hangsúlyosan a tévé előtt töltött idő hosszát. A családban lévő gyerekek száma a hétköznapi tévézés időtartamát tekintve kiemelkedő jelentőséggel bír: míg az egykék naponta 1,3 órát néznek televíziót, addig a testvérrel rendelkezők csupán 0,9 órát töltenek a képernyő előtt. Szabadnapokon nem találtunk jelentős eltérést e téren. 25

26 Tengelycím Összes tévénézés - gyerkeszám szerint (óra/nap) 2,00 1,50 1,00 0,50 1,28 0,90 1,73 1,57 egykék többgyerekes család 0,00 Átlagos napi tévézés hétköznapokon Átlagos napi tévézés szabadnapokon Az életkor mind szabad-, mind hétköznapokon hangsúlyosan befolyásolja a televíziózással töltött idő hosszát. Koruk növekedésével a gyerekek szabadnapokon egyre többet néznek tévét, a hétköznapi tévézés hossza azonban óvodáskortól kezdve az 1,1 órás időtartamon stagnál. 2,5 2 1,5 1 0,5 0 Összes tévénézés - korcsoportok szerint (óra/nap) 0,7 0,6 1,6 1,1 1,1 1,8 2 bölcsődés óvodás kisiskolás tinédzser 1,1 Hétköznapokon Szabadnapokon A vizsgálatban szereplő családokban a gyerekek átlagosan napi 1,1 órát néznek tévét szüleikkel együtt. E tekintetben nem találtunk számottevő eltéréseket a korcsoport szerinti megoszlásban, azonban a gyerekszám függvényében hangsúlyos különbségeket regisztráltunk. Míg a többgyerekes családokban a közös tévézéssel töltött idő naponta átlagosan 1 óra, addig az egy gyermeket nevelők 1,3 órát töltenek el így a készülék előtt. Egy napra vetítve ez több mint 17 perc különbséget jelent. Mennyit néznek a gyerekek tévét a szülővel közösen, naponta? átlagos óraszám Egykék 1,305 Többgyerekes család 1,012 Összesen 1,105 26

A 4-14 éves korosztály tévénézési szokásai január 1 - október 31.

A 4-14 éves korosztály tévénézési szokásai január 1 - október 31. A 4-14 éves korosztály tévénézési szokásai 2010. január 1 - október 31. A felnövekvő generáció, de közülük is elsősorban a 4-14 éves korosztály tévénézési szokásait számos aspektusból érdemes megvizsgálni.

Részletesebben

Közösségi oldalak használata a magyar munkahelyeken. Gateprotect-felmérés, 2012. szeptember

Közösségi oldalak használata a magyar munkahelyeken. Gateprotect-felmérés, 2012. szeptember Közösségi oldalak használata a magyar munkahelyeken Gateprotect-felmérés, 2012. szeptember Összefoglaló A felnőtt internetező lakosság csaknem 60 százaléka dolgozik teljes vagy részmunkaidőben. Munkahelyükön

Részletesebben

Nielsen Közönségmérés. Az 50 év feletti korosztály tévénézési szokásai 2010-ben

Nielsen Közönségmérés. Az 50 év feletti korosztály tévénézési szokásai 2010-ben Az 50 év feletti korosztály tévénézési szokásai 2010-ben Bevezető Az 50 év feletti korosztály televíziónézési szokásai általában kevés figyelmet kapnak annak ellenére, hogy a televízió közönségének jelentős

Részletesebben

Alba Radar. 25. hullám

Alba Radar. 25. hullám Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron. hullám Rádióhallgatási szokások Székesfehérváron 01. december 1. Készítette: Bokros Hajnalka bokros.hajnalka@echomail.hu www.echoinn.hu

Részletesebben

Gyerekneveléssel és háztartással kapcsolatos munkamegosztás egy átlag magyar családban

Gyerekneveléssel és háztartással kapcsolatos munkamegosztás egy átlag magyar családban Gyerekneveléssel és háztartással kapcsolatos munkamegosztás egy átlag magyar családban A gyerekek meglátása szerint még mindig anya végzi a legtöbb feladatot otthon, de az apák is egyre aktívabbak. Minden

Részletesebben

LADÁNYI ERIKA A SZENVEDÉLYBETEGEKET ELLÁTÓ SZOCIÁLIS SZAKELLÁTÁST NYÚJTÓ INTÉZMÉNYEK MUNKATÁRSAIRÓL

LADÁNYI ERIKA A SZENVEDÉLYBETEGEKET ELLÁTÓ SZOCIÁLIS SZAKELLÁTÁST NYÚJTÓ INTÉZMÉNYEK MUNKATÁRSAIRÓL LADÁNYI ERIKA A SZENVEDÉLYBETEGEKET ELLÁTÓ SZOCIÁLIS SZAKELLÁTÁST NYÚJTÓ INTÉZMÉNYEK MUNKATÁRSAIRÓL A 2004. év őszén teljes körű felmérést végeztünk a szenvedélybetegek szociális szakosított ellátását

Részletesebben

KUTATÁSI JELENTÉS. CommOnline 2008. topline jelentés 2008.05.20

KUTATÁSI JELENTÉS. CommOnline 2008. topline jelentés 2008.05.20 KUTATÁSI JELENTÉS CommOnline 2008. topline jelentés 2008.05.20 Tartalomjegyzék 1. Vezetői összefoglaló 3 2. Kutatás leírása 5 A kutatás háttere 5 A kutatás módszertana 5 A topline jelentés szerkezete,

Részletesebben

A GENERÁCIÓK MEGKÖZELÍTÉSE ÉS ÖNREFLEXIÓJA

A GENERÁCIÓK MEGKÖZELÍTÉSE ÉS ÖNREFLEXIÓJA A GENERÁCIÓK MEGKÖZELÍTÉSE ÉS ÖNREFLEXIÓJA Amikor tizennégy éves voltam, apámat annyira tudatlannak találtam, hogy alig bírtam elviselni jelenlétét. Amikor huszonegy lettem, megdöbbentett, milyen sokat

Részletesebben

Alba Radar. 22. hullám. Nyaralási tervek

Alba Radar. 22. hullám. Nyaralási tervek Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron 22. hullám Nyaralási tervek 201. július 03. Készítette: Bokros Hajnalka bokros.hajnalka@echomail.hu www.echoinn.hu 1 A kutatás háttere

Részletesebben

Bérkülönbségtől a szerepelvárásokig: mik a magyar nők és férfiak problémái?

Bérkülönbségtől a szerepelvárásokig: mik a magyar nők és férfiak problémái? Bérkülönbségtől a szerepelvárásokig: mik a magyar nők és férfiak problémái? Az Integrity Lab elemzése Összefoglaló A nemek közti bérkülönbséget tartja a legnagyobb egyenlőtlenségi problémának a magyar

Részletesebben

Alba Radar. 15. hullám. Karácsonyi készülődés Székesfehérváron

Alba Radar. 15. hullám. Karácsonyi készülődés Székesfehérváron Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron 15. hullám Karácsonyi készülődés Székesfehérváron 2012. december 23. Készítette: Domokos Tamás tdomokos@echomail.hu Echo Innovációs Műhely

Részletesebben

Online videójáték: kevesek szórakozása vagy egy új piac?

Online videójáték: kevesek szórakozása vagy egy új piac? Online videójáték: kevesek szórakozása vagy egy új piac? Pintér Róbert PhD 2016.09.28. Internet Hungary, Siófok 2016 enet Internetkutató Kft. Minden jog fenntartva! 2 A kutatásról röviden Kutatási cél:

Részletesebben

Pán-európai felmérés 2007 A tévé szerepe a gyermeket nevelő háztartásokban

Pán-európai felmérés 2007 A tévé szerepe a gyermeket nevelő háztartásokban Pán-európai felmérés 2007 A tévé szerepe a gyermeket nevelő háztartásokban RINnr.: 51716 2007 december Magyarország Megállapítások (1) Magyarországon a gyerekek 3-a naponta 1,5 és 3 óra közötti időt tölt

Részletesebben

NORTON ONLINE FAMILY TANULMÁNY 2011 BETEKINTÉS A GYEREKEK INTERNETES SZOKÁSAIBA

NORTON ONLINE FAMILY TANULMÁNY 2011 BETEKINTÉS A GYEREKEK INTERNETES SZOKÁSAIBA NORTON ONLINE FAMILY TANULMÁNY 2011 BETEKINTÉS A GYEREKEK INTERNETES SZOKÁSAIBA 1 NORTON ONLINE FAMILY TANULMÁNY 2011 24 ORSZÁG Ausztrália, Brazília, Kanada, Kína, Franciaország, Németország, India, Olaszország,

Részletesebben

Mindenki a WEB2-őn? A KutatóCentrum villámkutatása 2011. január

Mindenki a WEB2-őn? A KutatóCentrum villámkutatása 2011. január Mindenki a WEB2-őn? A KutatóCentrum villámkutatása 2011. január KutatóCentrum 102 Budapest, Margit krt. /b Tel.:+ (1) 09. Fax: + (1) 09. A felmérésről Ha tíz évvel ezelőtt valakit megkérdeztünk volna,

Részletesebben

Nemzeti és európai identitás az Iránytű Intézet 2014. márciusi közvélemény-kutatásának tükrében

Nemzeti és európai identitás az Iránytű Intézet 2014. márciusi közvélemény-kutatásának tükrében Nemzeti és európai identitás az Iránytű Intézet 2014. márciusi közvélemény-kutatásának tükrében Közvélemény-kutatásunk március 21-25. között zajlott 1000fő telefonos megkeresésével. A kutatás mintája megyei

Részletesebben

Alba Radar. 26. hullám

Alba Radar. 26. hullám Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron 26. hullám Az elmúlt év értékelése és a jövőre vonatkozó lakossági várakozások 205. január 3. Készítette: Bokros Hajnalka bokros.hajnalka@echomail.hu

Részletesebben

A mintában szereplő határon túl tanuló diákok kulturális háttérre

A mintában szereplő határon túl tanuló diákok kulturális háttérre Fényes Hajnalka: A Keresztény és a beregszászi II. Rákóczi Ferenc diákjai kulturális és anyagi tőkejavakkal való ellátottsága Korábbi kutatásokból ismert, hogy a partiumi régió fiataljai kedvezőbb anyagi

Részletesebben

VI. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2015.

VI. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2015. VI. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2015. Jubileumi V. Sikeresen Teljesült Évad / 2010-2011 - 2012-2013 - 2014 / 2010-2011-2012-2013-2014. évi eredmények, összefüggések bemutatása II. Dr. habil Barna

Részletesebben

A 2001/2002. évi tanév. rendje

A 2001/2002. évi tanév. rendje TÁRKI ADATFELVÉTELI ÉS ADATBANK OSZTÁLYA A 2001/2002. évi tanév rendje SPSS állomány neve: E44 Budapest, 2001. február A 2000/2001. évi tanév rendje 2 Tartalomjegyzék TARTALOMJEGYZÉK 2 BEVEZETÉS 3 A KUTATÁS

Részletesebben

TÉVÉNÉZÉS AZ INTERNETEN

TÉVÉNÉZÉS AZ INTERNETEN TÉVÉNÉZÉS AZ INTERNETEN 2014. MÁJUS NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS 2014. OKTÓBER 9. A MAGYAR NÉPESSÉG MEGOSZLÁSA ÉS ESZKÖZELLÁTOTTSÁGA 9,4 M Összes személy Van a háztartásban A tévés háztartásban élő 4 éven felüli

Részletesebben

Győri Péter: Hajléktalanság. romák. gyermekszegénység. (Tévhiteket oszlató tények )

Győri Péter: Hajléktalanság. romák. gyermekszegénység. (Tévhiteket oszlató tények ) Győri Péter: Hajléktalanság romák gyermekszegénység (Tévhiteket oszlató tények ) Hajléktalanügyi országos konferencia Balatonföldvár, 2017. szeptember A Február Harmadika Munkacsoport (F3) 1999 óta minden

Részletesebben

11.3. A készségek és a munkával kapcsolatos egészségi állapot

11.3. A készségek és a munkával kapcsolatos egészségi állapot 11.3. A készségek és a munkával kapcsolatos egészségi állapot Egy, a munkához kapcsolódó egészségi állapot változó ugyancsak bevezetésre került a látens osztályozási elemzés (Latent Class Analysis) használata

Részletesebben

Lakossági véleményfeltárás. A pályakezdők elhelyezkedési esélyei

Lakossági véleményfeltárás. A pályakezdők elhelyezkedési esélyei Lakossági véleményfeltárás A pályakezdők elhelyezkedési esélyei 2014. április 14. Készítette: Domokos Tamás tdomokos@echomail.hu A kutatás háttere és módszertana Az Enigma 2001 Kft. rendszeres társadalomtudományi

Részletesebben

Vukovich Gabriella: Egyedülálló szülők és gyermeküket egyedül nevelő szülők

Vukovich Gabriella: Egyedülálló szülők és gyermeküket egyedül nevelő szülők Vukovich Gabriella: Egyedülálló szülők és gyermeküket egyedül nevelő szülők (elektronikus verzió, készült 2006-ban) A tanulmány eredetileg nyomtatásban megjelent: Vukovich Gabriella (1999): Egyedülálló

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR 2014/126. A népesedési folyamatok társadalmi különbségei. 2014. december 15.

STATISZTIKAI TÜKÖR 2014/126. A népesedési folyamatok társadalmi különbségei. 2014. december 15. STATISZTIKAI TÜKÖR A népesedési folyamatok társadalmi különbségei 214/126 214. december 15. Tartalom Bevezető... 1 1. Társadalmi különbségek a gyermekvállalásban... 1 1.1. Iskolai végzettség szerinti különbségek

Részletesebben

Alba Radar. 18. hullám. Az iskolai közösségi szolgálat megítélése

Alba Radar. 18. hullám. Az iskolai közösségi szolgálat megítélése Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron 18. hullám Az iskolai közösségi szolgálat megítélése - ÁROP 1.1.14-2012-2012-0009 projekt keretén belül - 2013. június 17. Készítette:

Részletesebben

SZKC207_08. Csak lógok a neten...

SZKC207_08. Csak lógok a neten... SZKC207_08 Csak lógok a neten... diákmelléklet CSAK LÓGOK A NETEN... 7. évfolyam 45 Diákmelléklet D1 Csak lógok a neten Mi a kép üzenete? Mielőtt elkezdjük a téma feldolgozását, gondolkodj el ezen a képen!

Részletesebben

IV. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2013. A 2012. év szűrővizsgálatainak eredményei. Homonnai Balázs ACNIELSEN

IV. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2013. A 2012. év szűrővizsgálatainak eredményei. Homonnai Balázs ACNIELSEN IV. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2013. A 2012. év szűrővizsgálatainak eredményei Homonnai Balázs ACNIELSEN Programstatisztika 2010-2011-2012 Összesen 528 helyszínen o 2010: 144 o 2011: 191 o 2012:

Részletesebben

A tinik a valóságshow-kat kedvelik a legjobban

A tinik a valóságshow-kat kedvelik a legjobban A tinik a valóságshow-kat kedvelik a legjobban Baranyai Eszter Budapest, 2015. május 20. 1 Az elmúlt tizenöt évben - a kiskorúak szabadidejükből naponta legalább három órát szentelnek tévénézésre. A magyar

Részletesebben

V. Jubileumi Népegészségügyi Konferencia évi eredmények, összefüggések. Dr.habil Barna István MAESZ Programbizottság

V. Jubileumi Népegészségügyi Konferencia évi eredmények, összefüggések. Dr.habil Barna István MAESZ Programbizottság V. Jubileumi Népegészségügyi Konferencia 2010-2011-2012-2013.évi eredmények, összefüggések Dr.habil Barna István MAESZ Programbizottság 2014.02.20. Magyarország Átfogó Egészségvédelmi Szűrőprogramja (MÁESZ)

Részletesebben

A magyar lakosság 40%-a ül kerékpárra több-kevesebb rendszerességgel

A magyar lakosság 40%-a ül kerékpárra több-kevesebb rendszerességgel A magyar lakosság 40%-a ül kerékpárra több-kevesebb rendszerességgel Friss országos adatok a kerékpárhasználatról 2010. tavaszától a Magyar Kerékpárosklub háromhavonta országos reprezentatív adatokat fog

Részletesebben

Budapesti Mozaik 15. Budapest bűnügyi helyzetének főbb jellemzői, Ország. Budapest. 100 ezer lakosra jutó regisztrált

Budapesti Mozaik 15. Budapest bűnügyi helyzetének főbb jellemzői, Ország. Budapest. 100 ezer lakosra jutó regisztrált területi V. évfolyam 56. szám 2011. augusztus 19. 2011/56 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu i Mozaik 15. bűnügyi helyzetének főbb jellemzői, 2005 2010 A tartalomból 1 Bevezető 1

Részletesebben

Nyomtatott könyvek és elektronikus könyvek

Nyomtatott könyvek és elektronikus könyvek Nyomtatott könyvek és elektronikus könyvek Kérdőíves kutatás az e-könyv olvasási szokásokról Készítette a Társadalomkutatási Intézet Zrt. a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala, a Hamisítás Elleni Nemzeti

Részletesebben

Kerékpárhasználati adatok

Kerékpárhasználati adatok Kerékpárhasználati adatok Tartalom 1. Mit kellene mérni? 2. Mit mérünk mi? 3. Eredmények 4. Más mérések 5. Hogyan tovább? 1. Mit kellene mérni? a közlekedési módok arányát az infrastruktúra építés hatását

Részletesebben

Fábián Zoltán: Szavazói táborok társadalmi, gazdasági beágyazottsága - Statisztikai melléklet

Fábián Zoltán: Szavazói táborok társadalmi, gazdasági beágyazottsága - Statisztikai melléklet Fábián Zoltán: Szavazói táborok társadalmi, gazdasági beágyazottsága - Statisztikai melléklet Megjelent: Angelusz Róbert és Tardos Róbert (szerk.): Törések, hálók, hidak. Választói magatartás és politikai

Részletesebben

Nagy Ildikó: Családok pénzkezelési szokásai a kilencvenes években

Nagy Ildikó: Családok pénzkezelési szokásai a kilencvenes években Nagy Ildikó: Családok pénzkezelési szokásai a kilencvenes években Bevezető A nyolcvanas évek elején egyik megjelent tanulmányában J. Pahl az angol családok pénzkezelési szokásairól írt. A szerző hipotézise

Részletesebben

FELHŐTLEN GYERMEKKOR

FELHŐTLEN GYERMEKKOR FELHŐTLEN GYERMEKKOR A kutatás háttere Gyermekekkel, gyermekvédelemmel kapcsolatban felnőttektől (nem csak gyermekesektől). 2000 fős reprezentatív kérdőíves kutatás a 18 éves és idősebb magyarországi lakosságra

Részletesebben

KUTATÁS KÖZBEN. A hátrányos helyzetű tanulókat oktató tanárok

KUTATÁS KÖZBEN. A hátrányos helyzetű tanulókat oktató tanárok kutatás közben 125 KUTATÁS KÖZBEN A hátrányos helyzetű tanulókat oktató tanárok A Felsőoktatási Kutatóintézetben 2006-ban kérdőíves adatfelvételt folytattunk 1 a hátrányos helyzetű tanulókat oktató iskolák

Részletesebben

Adatgyűjtő Intézet ISKOLAI INTEGRÁCIÓ ÉS SZEGREGÁCIÓ, VALAMINT A TANULÓK KÖZTI INTERETNIKAI KAPCSOLATOK. 2010. november

Adatgyűjtő Intézet ISKOLAI INTEGRÁCIÓ ÉS SZEGREGÁCIÓ, VALAMINT A TANULÓK KÖZTI INTERETNIKAI KAPCSOLATOK. 2010. november Adatgyűjtő Intézet ISKOLAI INTEGRÁCIÓ ÉS SZEGREGÁCIÓ, VALAMINT A TANULÓK KÖZTI INTERETNIKAI KAPCSOLATOK A KUTATÁSI PROGRAM K+ F MELLÉKLETE 2010. november TARTALOM I. Az iskolák és iskolaigazgatók bemutatása...

Részletesebben

Magyarország kerékpáros nagyhatalom és Budapest minden kétséget kizáróan elbringásodott: egyre többen és egyre gyakrabban ülnek nyeregbe a fővárosban

Magyarország kerékpáros nagyhatalom és Budapest minden kétséget kizáróan elbringásodott: egyre többen és egyre gyakrabban ülnek nyeregbe a fővárosban Magyarország kerékpáros nagyhatalom és Budapest minden kétséget kizáróan elbringásodott: egyre többen és egyre gyakrabban ülnek nyeregbe a fővárosban 2014. június 30. A Magyar Kerékpárosklub legfrissebb,

Részletesebben

Igényfelmérés fogyatékossággal élő személyt ellátó családok szükségleteiről

Igényfelmérés fogyatékossággal élő személyt ellátó családok szükségleteiről Igényfelmérés fogyatékossággal élő személyt ellátó családok szükségleteiről 1. A minta jellemzői Vizsgálatunk bár nem reprezentatív mintán készült, annak fényében, hogy a megkeresett családok többsége

Részletesebben

A lovassportban versenyzők szakágak, nemek és életkor szerinti elemzése

A lovassportban versenyzők szakágak, nemek és életkor szerinti elemzése Bardóczky Veronika A lovassportban versenyzők szakágak, nemek és életkor szerinti elemzése 2015. március 25. Tartalom 1. Összefoglaló... 1 2. Módszertan... 2 3. Eredmények... 4 3.1. Díjlovaglás... 4 3.2.

Részletesebben

Közszolgálati rádiókra vonatkozó elvárások vizsgálata

Közszolgálati rádiókra vonatkozó elvárások vizsgálata vizsgálata (országos reprezentatív közvélemény-kutatás 2008) Budapest, 2008. november, 29. szám ISSN 1788-134X ISBN 978-963-88088-3-7 Kiadja az Alkalmazott Kommunikációtudományi Intézet Budapest, 1021

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. az éjjeli menedékhelyet és átmeneti szállót igénybe vevő hajléktalan emberek körében végzett kutatásról. 2008. március

BESZÁMOLÓ. az éjjeli menedékhelyet és átmeneti szállót igénybe vevő hajléktalan emberek körében végzett kutatásról. 2008. március BESZÁMOLÓ az éjjeli menedékhelyet és átmeneti szállót igénybe vevő hajléktalan emberek körében végzett kutatásról 2008. március A Hajléktalanokért Közalapítvány megbízásából végzett felmérés keretében

Részletesebben

THE GALLUP ORGANIZATION PRINCETON, NEW JERSEY MAGYAR GALLUP INTÉZET

THE GALLUP ORGANIZATION PRINCETON, NEW JERSEY MAGYAR GALLUP INTÉZET THE GALLUP ORGANIZATION PRINCETON, NEW JERSEY MAGYAR GALLUP INTÉZET BUDAPEST, FŐ TÉR 1. ZICHY KASTÉLY Az energiaárak és az energiafogyasztás összefüggése, a környezeti károkkal és az energiafogyasztással

Részletesebben

A beruházások döntés-előkészítésének folyamata a magyar feldolgozóipari vállalatoknál

A beruházások döntés-előkészítésének folyamata a magyar feldolgozóipari vállalatoknál A beruházások döntés-előkészítésének folyamata a magyar feldolgozóipari vállalatoknál Szűcsné Markovics Klára egyetemi tanársegéd Miskolci Egyetem, Gazdálkodástani Intézet vgtklara@uni-miskolc.hu Tudományos

Részletesebben

A nagycsaládos mégis. A NOE tagság vizsgálatának tanulságai. Bálity Csaba bality.csaba@mental.usn.hu

A nagycsaládos mégis. A NOE tagság vizsgálatának tanulságai. Bálity Csaba bality.csaba@mental.usn.hu A nagycsaládos mégis A NOE tagság vizsgálatának tanulságai Bálity Csaba bality.csaba@mental.usn.hu Válságban vagy változóban a család? 1. Értékrend és normák változása 2. Gazdasági tényezők 3. Családpolitikai

Részletesebben

Tájékoztató. az ismertté vált kiemelt bűncselekmények sértettjeiről, valamint a sértettek és elkövetők kapcsolatairól a években

Tájékoztató. az ismertté vált kiemelt bűncselekmények sértettjeiről, valamint a sértettek és elkövetők kapcsolatairól a években Tájékoztató az ismertté vált kiemelt bűncselekmények sértettjeiről, valamint a sértettek és elkövetők kapcsolatairól a 2004-2008. években 2009. év Kiadja: Legfőbb Ügyészség Számítástechnika-alkalmazási

Részletesebben

Alba Radar. 18. hullám

Alba Radar. 18. hullám Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron 18. hullám A székesfehérvári parkok megítélése a fehérváriak szerint 2013. június 17. Készítette: Németh A. Violetta nemetha.violetta@echomail.hu

Részletesebben

Alba Radar. 7. hullám

Alba Radar. 7. hullám Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron 7. hullám Vélemények az Alba Plaza Civil piactér programjáról 20. május 5. Készítette: Domokos Tamás tdomokos@echomail.hu Echo Innovációs

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép

Munkaerő-piaci helyzetkép A tartalomból: Főbb megyei adatok 2 Munkaerő-piaci helyzetkép Csongrád megye 2015. augusztus Álláskeresők száma 3 Álláskeresők aránya 3 Összetétel adatok 4 Ellátás, iskolai végzettség 5 Áramlási információk

Részletesebben

"CSALÁDI HÁTTÉR" felmérés. Balmazújvárosi Veres Péetr Gimnázium és Szakképző Iskola. 9. évfolyama. 2014/2015. tanév

CSALÁDI HÁTTÉR felmérés. Balmazújvárosi Veres Péetr Gimnázium és Szakképző Iskola. 9. évfolyama. 2014/2015. tanév "CSALÁDI HÁTTÉR" felmérés Balmazújvárosi Veres Péetr Gimnázium és Szakképző Iskola 9. évfolyama 214/215. tanév Kérdések - Válaszok - Alapadatok Ssz. Kérdés 9.a 9.b Gimnázium 9.c 9.d 9.e Szakiskola Iskolai

Részletesebben

TURIZMUS ÉS REGIONALITÁS

TURIZMUS ÉS REGIONALITÁS A magyarországi turisztikai régiók vendégforgalma 2002-ben 1 Kiss Kornélia Sulyok Judit kapacitása 2002-ben 2 Magyarországon 3377 kereskedelmi szálláshely mûködött, összesen 77 155 szobával és 335 163

Részletesebben

Jelszavak 2011-ben. Milyen jelszavakat használnak a magyar internet-felhasználók?

Jelszavak 2011-ben. Milyen jelszavakat használnak a magyar internet-felhasználók? Jelszavak 2011-ben Milyen jelszavakat használnak a magyar internet-felhasználók? Összefoglaló A legjellemzőbb jelszótípus e-mail fiókok esetében a betűk és számok (például: gabi34, ilrw12) kombinációjának

Részletesebben

FEHÉRVÁRI ANIKÓ KUDARCOK A SZAKISKOLÁKBAN TANULÓI ÖSSZETÉTEL

FEHÉRVÁRI ANIKÓ KUDARCOK A SZAKISKOLÁKBAN TANULÓI ÖSSZETÉTEL 23 FEHÉRVÁRI ANIKÓ KUDARCOK A SZAKISKOLÁKBAN A tanulmány egy 2008-as vizsgálat eredményei 1 alapján mutatja be a szakiskolai tanulók szociális összetételét, iskolai kudarcait és az azokra adott iskolai

Részletesebben

Alba Radar. 8. hullám

Alba Radar. 8. hullám Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron 8. hullám Vélemények a családok életét segítő nonprofit szolgáltatásokról 2011. július 22. Készítette: Ruff Tamás truff@echomail.hu Echo

Részletesebben

Szervezetfejlesztés Bugyi Nagyközség Önkormányzatánál az ÁROP 3.A.2-2013-2013-0033 számú pályázat alapján

Szervezetfejlesztés Bugyi Nagyközség Önkormányzatánál az ÁROP 3.A.2-2013-2013-0033 számú pályázat alapján Szervezetfejlesztés Bugyi Nagyközség Önkormányzatánál az ÁROP 3.A.2-2013-2013-0033 számú pályázat alapján A közszolgáltatásokról végzett átfogó lakossági elégedettség és igényfelmérés eredményeinek összefoglalása

Részletesebben

BKM KH NSzSz Halálozási mutatók Bács-Kiskun megyében és a megye járásaiban 2007-2011

BKM KH NSzSz Halálozási mutatók Bács-Kiskun megyében és a megye járásaiban 2007-2011 BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL NÉPEGÉSZSÉGÜGYI SZAKIGAZGATÁSI SZERVE HALÁLOZÁSI MUTATÓK BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN ÉS A MEGYE JÁRÁSAIBAN 2007-2011 A Halálozási Mutatók Információs Rendszere (HaMIR) adatai

Részletesebben

A KÉPERNYŐNEMZEDÉK MÉDIAIDENTITÁSA. Székely Levente

A KÉPERNYŐNEMZEDÉK MÉDIAIDENTITÁSA. Székely Levente A KÉPERNYŐNEMZEDÉK MÉDIAIDENTITÁSA Székely Levente szekely@kutatopont.hu KÉSZÜLT 0-BEN EGY NAGYMINTÁS IFJÚSÁGKUTATÁS Magyar Ifjúság 0: 000 fős a 5-9 évesekre reprezentatív kérdőíves (CAPI) kutatás előzmények

Részletesebben

Vállalkozások fejlesztési tervei

Vállalkozások fejlesztési tervei Vállalkozások fejlesztési tervei A 2014-2020-as fejlesztési időszak konkrét pályázati konstrukcióinak kialakítása előtt célszerű felmérni a vállalkozások fejlesztési terveit, a tervezett forrásbevonási

Részletesebben

A foglalkoztatottak munkába járási, ingázási sajátosságai

A foglalkoztatottak munkába járási, ingázási sajátosságai 2009/2 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu III. évfolyam 2. szám 2009. január 09. A foglalkoztatottak munkába járási, ingázási sajátosságai A tartalomból 1 Főbb megállapítások 2 A

Részletesebben

Alba Radar. 28. hullám

Alba Radar. 28. hullám Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron 28. hullám Civil szervezetek megítélése Székesfehérváron 2015. november 6. Készítette: Bokros Hajnalka bokros.hajnalka@echomail.hu www.echoinn.hu

Részletesebben

30. hullám. II. Gyorsjelentés. Adományozási szokások január 2.

30. hullám. II. Gyorsjelentés. Adományozási szokások január 2. 30. hullám II. Gyorsjelentés Adományozási szokások 2017. január 2. 1 A KUTATÁS HÁTTERE ÉS MÓDSZERTANA A Magyar Városkutató Intézet havi rendszerességgel vizsgálja a települések, különös tekintettel a városok

Részletesebben

A nők társadalmi jellemzői az észak-alföldi megyékben

A nők társadalmi jellemzői az észak-alföldi megyékben A nők társadalmi jellemzői az észak-alföldi megyékben Központi Statisztikai Hivatal 2012. március Tartalom Bevezető... 2 Demográfiai helyzetkép... 2 Egészségügyi jellemzők... 12 Oktatás és kutatás-fejlesztés...

Részletesebben

GKIeNET T-Mobile. Üzleti játékok, játékos üzletek hódítanak a szerepjátékok. Jelentés az internetgazdaságról Gyorsjelentés. 2010.

GKIeNET T-Mobile. Üzleti játékok, játékos üzletek hódítanak a szerepjátékok. Jelentés az internetgazdaságról Gyorsjelentés. 2010. GKIeNET T-Mobile Üzleti játékok, játékos üzletek hódítanak a szerepjátékok Jelentés az internetgazdaságról Gyorsjelentés 2010. június GKIeNET Internetkutató és Tanácsadó Kft. GKIeNET Internetkutató és

Részletesebben

Alba Radar. 11. hullám

Alba Radar. 11. hullám Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron 11. hullám A Videoton labdarúgócsapat megítélése a székesfehérvári lakosok körében 2012. január 25. Készítette: Németh A. Violetta nemetha.violetta@echomail.hu

Részletesebben

Ügyfél-elégedettségi lekérdezés eredményei. Nyírmada Város Polgármesteri Hivatala számára

Ügyfél-elégedettségi lekérdezés eredményei. Nyírmada Város Polgármesteri Hivatala számára Ügyfél-elégedettségi lekérdezés eredményei Nyírmada Város Polgármesteri Hivatala számára Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 2 I Az adatfelvétel eredményeinek bemutatása... 3 I.1 A vállalati, illetve lakossági

Részletesebben

SZEREPJÁTÉK-KUTATÁS 2011 KÉRDŐÍV eredmények. 2. rész SZEREPJÁTÉK adatok

SZEREPJÁTÉK-KUTATÁS 2011 KÉRDŐÍV eredmények. 2. rész SZEREPJÁTÉK adatok Eötvös Lóránd Tudományegyetem, Társadalomtudományi Kar, Szociológia Doktori Iskola Fromann Richárd SZEREPJÁTÉK-KUTATÁS 2011 KÉRDŐÍV eredmények 2. rész SZEREPJÁTÉK adatok www.jatekkutatas.hu Interdiszciplináris

Részletesebben

Az idősek infokommunikációs eszközökkel való ellátottsága és az eszközhasználattal kapcsolatos attitűdje

Az idősek infokommunikációs eszközökkel való ellátottsága és az eszközhasználattal kapcsolatos attitűdje Az idősek infokommunikációs eszközökkel való ellátottsága és az eszközhasználattal kapcsolatos attitűdje Készítette: Faragó Judit 2005. november-december Az Inforum immár harmadszor rendezte meg az Unoka-Nagyszülő

Részletesebben

Alba Radar. 20. hullám

Alba Radar. 20. hullám Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron 20. hullám Adományosztási hajlandóság a Fehérváriak körében - ÁROP 1.1.14-2012-2012-0009 projekt keretén belül - 2013. december 17. Készítette:

Részletesebben

Elemzések a gazdasági és társadalompolitikai döntések elôkészítéséhez 5. 1999. július. Budapest, 1999. augusztus

Elemzések a gazdasági és társadalompolitikai döntések elôkészítéséhez 5. 1999. július. Budapest, 1999. augusztus Elemzések a gazdasági és társadalompolitikai döntések elôkészítéséhez 5. 1999. július Budapest, 1999. augusztus Az elemzés a Miniszterelnöki Hivatal megrendelésére készült. Készítette: Gábos András TÁRKI

Részletesebben

Használói elégedettségvizsgálat 2015.

Használói elégedettségvizsgálat 2015. Használói elégedettségvizsgálat 2015. Könyvtárunk MSZ EN ISO 9001:2009 Minőségirányítási rendszerének megfelelően látogatóink könyvtárhasználati szokásait és elégedettségét vizsgáltuk kérdőív segítségével.

Részletesebben

Az IKT használat sajátosságai általános és középiskolás tanulók körében

Az IKT használat sajátosságai általános és középiskolás tanulók körében Az IKT használat sajátosságai általános és középiskolás tanulók körében TASKÓ TÜNDE ANNA, HATVANI ANDREA, DORNER LÁSZLÓ Eszterházy Károly Főiskola Pszichológia Tanszék A kutatásról TÁMOP-4.2.2.C-11/1 pályázat

Részletesebben

Hogyan használják ki az ügyvédek az internet nyújtotta lehetőségeket?

Hogyan használják ki az ügyvédek az internet nyújtotta lehetőségeket? Hogyan használják ki az ügyvédek az internet nyújtotta lehetőségeket? KÉSZÍTETTE: ÜGYVÉDBRÓKER KFT. INFO@UGYVEDBROKER.HU WWW.UGYVEDBROKER.HU Tartalom Az eredmények rövid összefoglalása... 3 A felmérés

Részletesebben

A család mint érték értékteremtő család. Heti Válasz Figyelő konferencia: Kötelező öngondoskodás II. Vukovich Gabriella demográfus november 24.

A család mint érték értékteremtő család. Heti Válasz Figyelő konferencia: Kötelező öngondoskodás II. Vukovich Gabriella demográfus november 24. A család mint érték értékteremtő család Heti Válasz Figyelő konferencia: Kötelező öngondoskodás II. Vukovich Gabriella demográfus 2010. november 24. A család mint érték A magyar társadalom a családot és

Részletesebben

A halálozások haláloki jellemzői, elvesztett életévek

A halálozások haláloki jellemzői, elvesztett életévek II. évfolyam 176. szám 2008. december 17. 2008/176 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal A halálozások haláloki jellemzői, elvesztett életévek A tartalomból 1 Bevezető 1 A haláloki struktúra változásai

Részletesebben

Kollányi Bence: Miért nem használ internetet? A World Internet Project 2006-os felmérésének eredményei

Kollányi Bence: Miért nem használ internetet? A World Internet Project 2006-os felmérésének eredményei Kollányi Bence: Miért nem használ internetet? A World Internet Project 2006-os felmérésének eredményei A World Internet Project magyarországi kutatása országos reprezentatív minta segítségével készül.

Részletesebben

OROSZLÁNY ÉS TÉRSÉGE EGÉSZSÉGFEJLESZTÉSI TERVE

OROSZLÁNY ÉS TÉRSÉGE EGÉSZSÉGFEJLESZTÉSI TERVE OROSZLÁNY ÉS TÉRSÉGE EGÉSZSÉGFEJLESZTÉSI TERVE Tartalom 1. Az egészségfejlesztési tervet megalapozó háttérkutatás... 3 A térség demográfiai szerkezete... 3 A térség lakosságának szociális-gazdasági helyzete...

Részletesebben

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLlÉTÉRŐL 2012 1 Miről szól az UNICEF gyermekjólléti jelentése, és mi a célunk vele? 2 Te is kíváncsi vagy, hogyan élnek ma Magyarországon

Részletesebben

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL 2012 1 Miről szól az UNICEF gyermekjólléti jelentése, és mi a célunk vele? Te is kíváncsi vagy, hogyan élnek ma Magyarországon

Részletesebben

Gyermekotthonban nevelkedő fiatalok rizikómagatartása egy friss kutatás tükrében

Gyermekotthonban nevelkedő fiatalok rizikómagatartása egy friss kutatás tükrében Gyermekotthonban nevelkedő fiatalok rizikómagatartása egy friss kutatás tükrében Örkényi Ágota, Aszmann Anna, Balogh Ágnes, Koszonits Rita, Kökönyei Gyöngyi, Németh Ágnes, Páll Gabriella, Várnai Dóra Országos

Részletesebben

ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉKRŐL - ÁBRÁK -

ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉKRŐL - ÁBRÁK - LAKOSSÁGI VÉLEMÉNYEK AZ ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉKRŐL 201. április - ÁBRÁK - MÓDSZERTANI ÁTTEKINTÉS A kutatást végezte: Ipsos Zrt. Mintanagyság: 1000 fő Mintavétel módja: személyes kérdezés, kérdezőbiztosok által,

Részletesebben

III. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2012. A 2011. év szűrővizsgálatainak eredményei. Dr. Barna István

III. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2012. A 2011. év szűrővizsgálatainak eredményei. Dr. Barna István III. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2012. A 2011. év szűrővizsgálatainak eredményei Dr. Barna István Vérnyomás A szűrésben részvevők 29 százalékának normális a vérnyomása; 23 százalék az emelkedett

Részletesebben

III. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2012. A 2011. év szűrővizsgálatainak eredményei. Pádár Katalin

III. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2012. A 2011. év szűrővizsgálatainak eredményei. Pádár Katalin III. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2012. A 2011. év szűrővizsgálatainak eredményei Pádár Katalin Programstatisztika 2010-2011 Összesen 332 helyszínen o 2010: 144 o 2011: 192 1 229 616 átfogó vizsgálat

Részletesebben

2010 őszi piackutatás eredményei PartyBor

2010 őszi piackutatás eredményei PartyBor 2010 őszi piackutatás eredményei PartyBor A kutatás célja A felmérés kérdéskörei: Kik vettek részt a rendezvényeken? Hogyan alakulnak borfogyasztási szokásaik? Milyen gyakran fogyasztanak bort? Hol fogyasztanak

Részletesebben

Mikor kezdjük el a készülődést?

Mikor kezdjük el a készülődést? Az illatszerek, könyvek és ruhák mellett a kisebb elektronikai készülékek hódítanak majd, illetve a nagyob Elkészült az LG Electronics az idei karácsonyi vásárlásokra vonatkozó kutatása. A felmérés jelentős

Részletesebben

KOZTATÓ. és s jellemzői ábra. A népesség számának alakulása. Népszámlálás Sajtótájékoztató, március 28.

KOZTATÓ. és s jellemzői ábra. A népesség számának alakulása. Népszámlálás Sajtótájékoztató, március 28. SAJTÓTÁJÉKOZTAT KOZTATÓ 2013. március m 28. 1. NépessN pesség g száma és s jellemzői 2. HáztartH ztartások, családok 3. A lakásállom llomány jellemzői 1. A népessn pesség g száma és s jellemzői 1.1. ábra.

Részletesebben

Pán-európai felmérés 2007 A tévé szerepe a gyermeket nevelő háztartásokban

Pán-európai felmérés 2007 A tévé szerepe a gyermeket nevelő háztartásokban Pán-európai felmérés 2007 A tévé szerepe a gyermeket nevelő háztartásokban RINnr.: 51716 2007 december Összesített eredmények Minden ország Átlagosan mennyi időt tölt naponta a gyermeke tévénézéssel? 50%

Részletesebben

Közép Európai Mediációs Intézet. Kutatás a mediáció ismertségéről és a mediáción való részvétel arányáról Magyarországon

Közép Európai Mediációs Intézet. Kutatás a mediáció ismertségéről és a mediáción való részvétel arányáról Magyarországon Közép Európai Mediációs Intézet Mediációról a mediációért pályázat Kutatás a mediáció ismertségéről és a mediáción való részvétel arányáról Magyarországon Aszatrjan Diána Áni - Tóth Katalin Anikó Budapest

Részletesebben

Ezek a mai fiatalok?

Ezek a mai fiatalok? Ezek a mai fiatalok? A magyarországi 18-29 éves fiatalok szocioökonómiai sajátosságai a Magyar Ifjúság 2012 kutatás eredményei tükrében Hámori Ádám Szociológus, főiskolai tanársegéd, KRE TFK hamori.adam@kre.hu

Részletesebben

Székesfehérvári közlekedés, és parkolás helyzete

Székesfehérvári közlekedés, és parkolás helyzete 30. hullám III. Gyorsjelentés Székesfehérvári közlekedés, és parkolás helyzete 2017. január 2. 1 A KUTATÁS HÁTTERE ÉS MÓDSZERTANA A Magyar Városkutató Intézet havi rendszerességgel vizsgálja a települések,

Részletesebben

Gödri Irén Etnikai vagy gazdasági migráció?

Gödri Irén Etnikai vagy gazdasági migráció? Gödri Irén Etnikai vagy gazdasági migráció? Az erdélyi magyarok kivándorlását meghatározó tényezők az ezredfordulón A kelet és közép-európai rendszerváltások nemcsak az érintett országok politikai és gazdasági

Részletesebben

Iránytű a budapesti olimpiához Az Iránytű Intézet októberi közvélemény-kutatásának eredményei

Iránytű a budapesti olimpiához Az Iránytű Intézet októberi közvélemény-kutatásának eredményei Iránytű a budapesti olimpiához Az Iránytű Intézet októberi közvélemény-kutatásának eredményei Módszertan Kutatásunk ezerfős mintára épül. A feldolgozott adatok a megyei és fővárosi nem- és korösszetétel,

Részletesebben

Szülõk és iskola. 1. tábla: Ki neveli a gyereket? (településnagyság szerinti megoszlás, %) 498 kutatás közben

Szülõk és iskola. 1. tábla: Ki neveli a gyereket? (településnagyság szerinti megoszlás, %) 498 kutatás közben 498 kutatás közben Szülõk és iskola Egy 2001-ben folyó, hat kistérségre kiterjedõ vizsgálatban általános iskolákat vizsgáltunk az iskolai hátrány és eredményesség összetevõinak feltárása céljából. 1 A

Részletesebben

Tájékoztató. az ismertté vált kiemelt b ncselekmények sértettjeir l, valamint a sértettek és elkövet k kapcsolatairól a

Tájékoztató. az ismertté vált kiemelt b ncselekmények sértettjeir l, valamint a sértettek és elkövet k kapcsolatairól a Tájékoztató az ismertté vált kiemelt b ncselekmények sértettjeir l, valamint a sértettek és elkövet k kapcsolatairól a 2003-2007. években BUDAPEST 2008. év Kiadja: a Legf bb Ügyészség Számítástechnika-

Részletesebben

Helyzetképek: középiskolások infokommunikációs kultúrája

Helyzetképek: középiskolások infokommunikációs kultúrája Generációk az információs társadalomban Infokommunikációs kultúra, értékrend, biztonságkeresési stratégiák Projekt záró workshop TÁMOP-4.2.1/B-09/1/KONV-2010-0005 Program Helyzetképek: középiskolások infokommunikációs

Részletesebben

A magyar lakosság belföldi és külföldi utazásai 2016-ban A KSH keresletfelmérésének adatai alapján

A magyar lakosság belföldi és külföldi utazásai 2016-ban A KSH keresletfelmérésének adatai alapján Budapest, 2017. március 10. A magyar lakosság belföldi és külföldi utazásai 2016-ban A KSH keresletfelmérésének adatai alapján 1. A magyar lakosság többnapos belföldi utazásai 2016-ban 1 A magyar lakosság

Részletesebben

Munkaerő piaci helyzetkép. Csongrád megye

Munkaerő piaci helyzetkép. Csongrád megye CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő piaci helyzetkép Csongrád megye 2011. december 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-512 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu

Részletesebben

Otthon internetező gyerekek a magyar háztartásokban 14% 2% 9%

Otthon internetező gyerekek a magyar háztartásokban 14% 2% 9% NMHH: A digitális világban a gyerekek már jobban eligazodnak, mint a szüleik Az NMHH friss kutatásai alapján a világháló mára a gyerekek életének szerves részévé vált, és több mint egymillió magyar háztartást

Részletesebben