A tévénézés individualizálódása Magyarországon I

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A tévénézés individualizálódása Magyarországon I. 1997-2006"

Átírás

1 I ben Magyarországon a csatorna- és mősorkínálat gyökeres változásnak indult, elsısorban az idén 10 éves jubileumát ünneplı RTL Klub és a TV2, majd késıbb számos új kábelcsatorna megjelenésével. A bıvülı kínálat hatására átalakultak a nézıi szokások is, növekedésnek indult a napi tévénézésre fordított idı, valamint a családi közös tévénézés mellett a közönség egyre nagyobb része ült egyedül a képernyık elé. Elemzésünkben ezt a folyamatot vizsgáljuk meg az AGB Nielsen Médiakutató Kft. mőszeres közönségmérı rendszerének adatai alapján. A nemzetközi és a hazai piacon is újdonságnak számító Arianna 6.0 szoftver segítségével elsı alkalommal vált lehetıvé, hogy a tévénézés individualizációs folyamatát ismertessük. Egyedül vagy magányosan? Amint azt korábbi kimutatásainkban bemutattuk, a TV elıtt töltött percek napi átlagos száma a 90-es évek végén ugrásszerően megnıtt, ezt követıen évrıl évre emelkedett, míg 2004-ben elérte eddigi csúcspontját, azóta kismértékben csökkent. A napi nézett idı növekvı tendenciája az egyedül tévézık esetében azonban továbbra is fennáll. Ennek egyik fı oka bizonyára a mind sokrétőbb és színesebb mősorkínálat lehet. Emellett a telekommunikációs eszközök (TV, videó, DVD, stb.) kínálata is lényegesen kibıvült, miközben a készülékek ára folyamatosan csökkent. 1

2 Ennek köszönhetıen évrıl évre egyre több háztartás rendelkezett kettı vagy akár több tévékészülékkel, és lehetıvé vált a családtagok számára, hogy mindenki külön készüléken a saját érdeklıdésének megfelelı mősort nézhesse ben a 4 évesnél idısebb népesség mintegy 25%-a élt kettı vagy több készülékkel ellátott háztartásban, 2004-re ez az arány 39%-ra emelkedett, és 2006-ra már elérte az 50%-ot. Eközben az elmúlt tíz év során az egy fıs háztartásokban élı személyek száma is megnıtt 790 ezerrıl 966 ezerre, míg a 2+ fıs háztartásokban élıké csak minimálisan csökkent. Mindezen körülmények fontos szerepet játszanak a tévénézés individualizálódásának folyamatában, amely a népesség életkor szerinti bontásával még szembetőnıbb. A teljes népességet vizsgálva látható, hogy az egyedüli és a társas tévézéssel töltött idı ben még viszonylag nagy különbséget mutatott, ám 2004-re teljesen kiegyenlítıdött, ezt követıen inkább az egyedüli tévézés lett meghatározó. 2

3 Az 50 évnél idısebbek esetében ez a váltás már jóval korábban, 1999-ben megtörtént, és amíg a napi átlagos társas tévézési idı az elmúlt 10 év során nem változott jelentısen, addig a magányos tévézés évrıl évre emelkedett, ami tovább növelte a különbséget. A évesek korcsoportjában a teljes népesség példájához hasonlóan 2004-re egyenlítıdött ki a két érték. 3

4 A gyermekek (18 év alatt) körében a társas tévézés még mindig túlsúlyban van, de érzékelhetıen csökken a különbség, és a trend alakulása alapján nem kizárható, hogy az egyedül tévézés néhány éven belül az ı esetükben is átveheti a vezetı szerepet. Csatornatípusok 2006-ban a tévénézı közönség 55,1%-a egyedül ült a képernyık elıtt. Míg az RTL Klub és a TV2 viszonylatában a társas és egyedül tévézés nagyjából egyenlıen oszlik meg, a többi csatorna esetében élesebb eltérést mutat. Szinte valamennyi tematikus csatornablokk esetében a magányos tévézés van túlsúlyban, ami azt sugallhatja, hogy a családok férfi, nıi és fiatalkorú tagjai az érdeklıdésüknek megfelelı mősorokat külön-külön idısávban illetve külön-külön tévékészüléken nézhetik. A következı ábra szerint a zenecsatornák és a sportcsatornák meglehetısen magányos mőfajnak számítanak, hiszen mindössze a nézıtáboruk negyede nézi ıket többedmagával, de a gyerek-, ismeretterjesztı-, szórakoztató-, film- és hírcsatornák esetében is a közönség mintegy kétharmadát az egyedül tévézık teszik ki. 4

5 Feltételezhetı, hogy a magányos tévézésnek a fenti ábra által is mutatott jelentıs arányáért az egyedül élık egyre népesebb csoportja is részben felelıssé tehetı. Így ha a családon belüli elkülönült tévézést szeretnénk elemezni, érdemes az egy fıs háztartások kizárásával is vizsgálni a különbözı csatornák közönség-összetételét. A legalább 2 fıs háztartások esetében a teljes tévéközönségnek már kevesebb, mint a fele, vagyis 45,6%-a tévézik egyedül. A zene-, sport- és gyerekcsatornák tekintetében nincs jelentıs változás, ami a gyerekek esetében nem is meglepı, hiszen ık nem élnek egyedül, így az 1 fıs háztartások kiszőrése nincs hatással a gyerekcsatornák közönség-összetételére. A zene- és sportcsatornák magányos közönségének változatlanul nagy aránya mindenképpen erısíti azt a feltevést, miszerint a család egyes tagjai jellemzıen a többiektıl elkülönülten nézi a mősoraikat. A többi tematikus csatorna esetében az arányok jóval kiegyenlítettebbek az egyedül élık kiszőrése után, sıt a két országos kereskedelmi csatornát, valamint a hír- és közszolgálati csatornákat már egyértelmően többen nézik társaságban. (A csatornablokkok részletezése a cikk végén olvasható.) 5

6 Tanulmányunkban hosszabbtávú, általános trendeket mutattunk be. Természetesen a teljes népességre vonatkozó átfogó vizsgálatokon túl ügyfeleink számára az Arianna segítségével lehetıség nyílik további célcsoportokra, idıszakokra és konkrét csatornákra kiterjedı kutatásokra is, illetve kérésre ilyen jellegő elemzéseket az AGB Nielsen Médiakutató Kft. is elvégez. Ambrus Mónika, Dömötör Sándor Csatornablokkok tartalma: Közszolgálati: m1, m2, Duna TV, Duna II Autonómia Ált. Szórakoztató: Viasat3, Hálózat TV, Cool TV, Fix TV, Budapest TV, Pax TV, Fınix TV, Story TV Hírcsatornák: Hír TV, Magyar ATV, Echo TV Ism.terj.+ Életmód: Discovery Ch., National Geographic Ch., Spektrum, Animal Planet, Travel Channel, Zone Reality, Zone Club, Viasat History, Viasat Explorer, TV Paprika, TV Deko Filmcsatornák: HBO, HBO2, Filmmúzeum, Hallmark, Zone Europe, Zone Romantica, Film+, AXN Sportcsatornák: Sport1, Sport2, Eurosport (magyar ny.), Extreme Sports, Sport Klub Gyerekcsatornák: Cartoon Network, Jetix, Minimax, Nickelodeon Zenecsatornák: VIVA, MTV(Music Television), VH-1 6

Kivel néznek tévét a gyerekek?

Kivel néznek tévét a gyerekek? A tévénézés individualizálódása Magyarországon II. Magyarországon az elmúlt 10 év során kibıvült csatorna- és mősorkínálat, az újonnan megjelenı gyerekcsatornák, illetve a külföldi csatornák magyar nyelvővé

Részletesebben

Elérés és nézett idı: a nézettség változásának dimenziói

Elérés és nézett idı: a nézettség változásának dimenziói Tanulmányok az AGB Nielsen nézettségi adatainak értelmezésérıl Elérés és nézett idı: a nézettség változásának dimenziói 2006 egyszerre volt a fejlıdés és a megtorpanás éve a hazai televíziós médiapiacon.

Részletesebben

Nézettségi trendek: 2009-2010

Nézettségi trendek: 2009-2010 Nézettségi trendek: 2009-2010 2010-ben a korábbi évekhez hasonlóan továbbra sem csökkent a vállalkozó kedv a hazai tv piacon, így a kínálat tovább bővülhetett és színesedhetett a tévénézők legnagyobb örömére.

Részletesebben

TV piaci körkép 2011 Nielsen Közönségmérés

TV piaci körkép 2011 Nielsen Közönségmérés TV piaci körkép 2011 Nielsen Közönségmérés (C) AGB Nielsen Médiakutató Kft. ATV (perc) Egy főre jutó napi átlagos tévénézési idő (ATV perc) Időszak: 2010-2011. január 1 - december 31. 450 400 350 2010

Részletesebben

TV PIACI KÖRKÉP 2013. II. NEGYEDÉV NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS

TV PIACI KÖRKÉP 2013. II. NEGYEDÉV NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS TV PIACI KÖRKÉP 2013. II. NEGYEDÉV NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS ATV (perc) EGY FŐRE JUTÓ NAPI TÉVÉNÉZÉSI IDŐ 2012. és 2013. II. negyedév 400 350 300 357 346 250 270 268 200 224 226 150 180 184 100 50 0 TOTAL

Részletesebben

Nézettségi trendek: 2006-2007

Nézettségi trendek: 2006-2007 Nézettségi trendek: 2006-2007 Az Elérés és nézett idı: a nézettség változásának dimenziói 1 c. tanulmány kiegészítése a 2007-es trendekkel 2007 folyamán tovább bıvült a hazai televíziós piac kínálati oldala:

Részletesebben

Üzleti jelentés 2006. január-december

Üzleti jelentés 2006. január-december 46. SZ. MELLÉKLET Magyar nyelvű csatornák 1994-2006. (Kék: év folyamán megszűnt, vagy beolvadt piros: év folyamán indult) Üzleti jelentés 2006. január-december ES1994 ES1995 ES1996 ES1997 ES1998 ES1999

Részletesebben

Nézettségi trendek: 2007-2008

Nézettségi trendek: 2007-2008 Nézettségi trendek: 2007-2008 Az Elérés és nézett idı: a nézettség változásának dimenziói 1 c. tanulmány kiegészítése a 2008-as trendekkel 2008 folyamán tovább bıvült a hazai televíziós piac kínálati oldala:

Részletesebben

TV PIACI KÖRKÉP 2013. IV. NEGYEDÉV NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS

TV PIACI KÖRKÉP 2013. IV. NEGYEDÉV NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS TV PIACI KÖRKÉP 2013. IV. NEGYEDÉV NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS ATV (perc) EGY FŐRE JUTÓ NAPI TÉVÉNÉZÉSI IDŐ 2012. és 2013. IV. negyedév 450 400 350 389 384 300 250 200 150 297 297 194 210 251 250 100 50 0 TOTAL

Részletesebben

Őszi nézettségi trendek 2009-2010

Őszi nézettségi trendek 2009-2010 Őszi nézettségi trendek 2009 20 Őszi nézettségi trendek 2009-20 Közeledünk a 20-es év vége felé, és elérkeztünk idei utolsó elemzésünkhöz, amelyben áttekintjük az őszi televíziós nézettségi és műsorkínálati

Részletesebben

Állománynév: Oritel ÁSZF 1szmelléklet2007-02-01.doc Létrehozás dátuma: 2006/12/29 12:32

Állománynév: Oritel ÁSZF 1szmelléklet2007-02-01.doc Létrehozás dátuma: 2006/12/29 12:32 1/1 1. sz. melléklet:, egyéb díjak, költségtérítések Oroszlány Sz. csatorna 1. MTV 2 magyar közszolgálati X 69,25 A2 st 2. DUNA TV magyar közszolgálati Y 76,25 A2 st 3. MTV 1 magyar közszolgálati Z 83,25

Részletesebben

A legrészletesebb számadatok az elektronikus médiumok 2009. évi reklámbevételeiről

A legrészletesebb számadatok az elektronikus médiumok 2009. évi reklámbevételeiről SAJTÓKÖZLEMÉNY 2010. március 11. Kapcsolat: Orbán Zsuzsa, Ernst & Young Ujszászi Diána, MEME mobil: 30 / 372 4581, email: zsuzsa.orban@hu.ey.com mobil: 20 / 432 1294, email: titkar@memeinfo.hu A legrészletesebb

Részletesebben

A Szélmalom Kábeltévé Zrt. kiskundorozsmai fejállomására csatlakozó előfizetők által megrendelhető szolgáltatások

A Szélmalom Kábeltévé Zrt. kiskundorozsmai fejállomására csatlakozó előfizetők által megrendelhető szolgáltatások A Szélmalom Kábeltévé Zrt. kiskundorozsmai KTV Mini** m1, Információs csatorna, Duna II Autonómia, Cartoon Network/TCM, VIVA, Duna Televízió, RTL Klub, m2, TV2, ATV, HírTV, Danubius rádió, Petőfi rádió,

Részletesebben

Előfizetői szolgáltatások és azok díjai

Előfizetői szolgáltatások és azok díjai Előfizetői szolgáltatások és azok díjai Mátészalka - Jármi - Papos Nyírmeggyes települések csatornakiosztása: O1 Kölcsey tv 49.25 regionális műsor O2 Mátészalka 1 59.25 Városi tv regionális csatorna O3

Részletesebben

E/1. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások

E/1. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások E/1. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások Szolgáltató 2015. szeptember 30. napjában határozza meg a jelen Mellékletben feltüntetett műholdas televízióra vonatkozó csatornakiosztásokban

Részletesebben

A gyermekek tévénézési szokásai 2007-ben

A gyermekek tévénézési szokásai 2007-ben A gyermekek tévénézési szokásai 2007-ben A 2007-es év a 4-14 évesek körében a tévénézésre fordított idı növekedését hozta. Ez a korosztály naponta átlagosan több mint 3 órát (188 percet) töltött a tévéképernyık

Részletesebben

E/1. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások

E/1. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások E/1. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások Szolgáltató 2015. március 31. napjában határozza meg a jelen Mellékletben feltüntetett műholdas televízióra vonatkozó csatornakiosztásokban

Részletesebben

TV PIACI KÖRKÉP 2014. I. NEGYEDÉV NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS

TV PIACI KÖRKÉP 2014. I. NEGYEDÉV NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS TV PIACI KÖRKÉP 2014. I. NEGYEDÉV NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS ATV (perc) EGY FŐRE JUTÓ NAPI TÉVÉNÉZÉSI IDŐ 2013. és 2014. I. negyedév 450 400 350 411 407 300 250 200 150 318 311 212 205 271 261 100 50 0 TOTAL

Részletesebben

TV PIACI KÖRKÉP 2012. IV. NEGYEDÉV NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS

TV PIACI KÖRKÉP 2012. IV. NEGYEDÉV NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS TV PIACI KÖRKÉP 2012. IV. NEGYEDÉV NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS ATV (perc) EGY FŐRE JUTÓ NAPI TÉVÉNÉZÉSI IDŐ 2011. és 2012. IV. negyedév 450 2011 Q4 400 2012 Q4 350 389 389 300 250 200 150 300 297 206 194 253

Részletesebben

Szeged-Kiskundorozsma, Bordány, Forráskút, Zsombó területén igénybe vehetı szolgáltatások

Szeged-Kiskundorozsma, Bordány, Forráskút, Zsombó területén igénybe vehetı szolgáltatások Szeged-Kiskundorozsma, Bordány, Forráskút, Zsombó területén igénybe vehetı szolgáltatások KTV Mini** m1, Információs csatorna, Homokhát Televízió, Duna II Televízió, RTL Klub, m2, TV2, ATV, HírTV, Danubius

Részletesebben

TV PIACI KÖRKÉP 2014. II. NEGYEDÉV NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS

TV PIACI KÖRKÉP 2014. II. NEGYEDÉV NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS TV PIACI KÖRKÉP 2014. II. NEGYEDÉV NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS ATV (perc) EGY FŐRE JUTÓ NAPI TÉVÉNÉZÉSI IDŐ 2013. és 2014. II. negyedév 400 350 300 346 362 250 200 150 268 278 184 188 226 233 100 50 0 TOTAL

Részletesebben

TV PIACI KÖRKÉP 2014. III. NEGYEDÉV NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS

TV PIACI KÖRKÉP 2014. III. NEGYEDÉV NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS TV PIACI KÖRKÉP 2014. III. NEGYEDÉV NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS ATV (perc) EGY FŐRE JUTÓ NAPI TÉVÉNÉZÉSI IDŐ 2013. és 2014. III. negyedév 400 350 300 338 345 250 263 266 200 150 202 192 218 220 100 50 0 TOTAL

Részletesebben

V E R S E N Y T A N Á C S

V E R S E N Y T A N Á C S V E R S E N Y T A N Á C S Vj-095-019/ 2009. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a dr. Nyúzó Péter jogi képviselı (dr. Nyúzó Péter Ügyvédi Iroda) által képviselt ViDaNet Kábeltelevíziós Szolgáltató

Részletesebben

E/1. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások

E/1. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások E/1. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások Szolgáltató 2015. július 31. napjában határozza meg a jelen Mellékletben feltüntetett műholdas televízióra vonatkozó csatornakiosztásokban

Részletesebben

3. sz. melléklet Termékek, szolgáltatáscsomagok, ezek elérhetőségeinek jellemzői

3. sz. melléklet Termékek, szolgáltatáscsomagok, ezek elérhetőségeinek jellemzői III. II. I. 3. sz. melléklet Termékek, szolgáltatáscsomagok, ezek elérhetőségeinek jellemzői I. Analóg Kábeltelevízió 1. Igénybe vehető: Győr, Mosonmagyaróvár, Pér, Győrújfalu, Vámosszabadi, Dunakiliti,

Részletesebben

Kábelcsatorna trendek 2008

Kábelcsatorna trendek 2008 Kábelcsatorna trendek 28 Készítette: Aracsi Zoltán Varga Anett agenda ATV változás totál tv kábelpiac kábelcsatorna piac előretörése csatorna szerinti bontásban napszak szerinti bontásban lefedettség szerint

Részletesebben

HWR-Telecom Kft. Műsorkiosztás Budapest-központi fejállomás

HWR-Telecom Kft. Műsorkiosztás Budapest-központi fejállomás Alap programcsomag Bővített programcsomag HWR-Telecom Szolgáltatás típusa: Vezetékes műsorjel-elosztás Az igénybe vehető szolgáltatások tartalmi leírása: A vezetékes műsorelosztás a műsorszolgáltatók által

Részletesebben

TV PIACI KÖRKÉP 2012. III. negyedév

TV PIACI KÖRKÉP 2012. III. negyedév TV PIACI KÖRKÉP 2012. III. negyedév Nielsen Közönségmérés EGY FŐRE JUTÓ NAPI ÁTLAGOS TÉVÉNÉZÉSI IDŐ (ATV PERC) Időszak: 2011. és 2012. III. negyedév (július 1 - szeptember 30.) 261 261 TOTAL 4+ 187 183

Részletesebben

E/1. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások

E/1. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások E/1. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások A SuperOne HD felnőtt csatorna 2014. március 3-tól, időkorlát nélkül elérhető. Szolgáltató 2014. március 31. napjában határozza

Részletesebben

TV PIACI KÖRKÉP 2014. IV. NEGYEDÉV NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS

TV PIACI KÖRKÉP 2014. IV. NEGYEDÉV NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS TV PIACI KÖRKÉP 2014. IV. NEGYEDÉV NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS ATV (perc) EGY FŐRE JUTÓ NAPI TÉVÉNÉZÉSI IDŐ 2013. és 2014. IV. negyedév 450 400 350 384 390 300 250 200 297 300 210 209 250 251 150 100 50 0 TOTAL

Részletesebben

MINDEN EDDIGINÉL TÖBB TV CSATORNA KÍNÁLATUNKBAN!

MINDEN EDDIGINÉL TÖBB TV CSATORNA KÍNÁLATUNKBAN! HÍRLEVÉL 2016. JANUÁR MINDEN EDDIGINÉL TÖBB TV CSATORNA KÍNÁLATUNKBAN! Az elmúlt időszak műszaki fejlesztései lehetővé tették, hogy tovább bővíthessük a digitális TV szolgáltatásunk kínálatát. Még több

Részletesebben

Általános szerződési feltételek. Csatornakiosztás, rendszeres díjak

Általános szerződési feltételek. Csatornakiosztás, rendszeres díjak Csatornakiosztás, rendszeres díjak 1.1. Alapkínálati csomagok tartalma Alapcsomag* 1. RTL Klub kereskedelmi 2. tv2 kereskedelmi 3. m1 közszolgálati 4. m2 közszolgálati 5. Duna TV közszolgálati 6. Viasat3

Részletesebben

TV PIACI KÖRKÉP 2013 NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS

TV PIACI KÖRKÉP 2013 NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS TV PIACI KÖRKÉP 2013 NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS TÉVÉNÉZÉSRE FORDÍTOTT IDŐ ATV (perc) EGY FŐRE JUTÓ NAPI TÉVÉNÉZÉSI IDŐ (PERC/FŐ/NAP) 400 350 375 370 300 250 286 286 200 150 191 202 239 241 100 50 0 TOTAL 4+

Részletesebben

Digitális idegen. Program- hely. Program Jelleg Nyelv

Digitális idegen. Program- hely. Program Jelleg Nyelv Digitális idegen 1. ORF1 Általános Német 2. ORF2 Általános Német 3. ARD Általános Német 4. ZDF Általános Német 5. Sat1 Általános Német 6. PRO7 Általános Német 7. RTL Általános Német 8. RTL2 Általános Német

Részletesebben

TV PIACI KÖRKÉP 2014 NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS

TV PIACI KÖRKÉP 2014 NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS TV PIACI KÖRKÉP 2014 NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS TÉVÉNÉZÉSRE FORDÍTOTT IDŐ ATV (perc) EGY FŐRE JUTÓ NAPI TÉVÉNÉZÉSI IDŐ (PERC/FŐ/NAP) 2013 és 2014 egész év, egész nap, Total TV 400 350 370 376 300 250 286 289

Részletesebben

TV PIACI KÖRKÉP 2015 NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS

TV PIACI KÖRKÉP 2015 NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS TV PIACI KÖRKÉP 2015 NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS TÉVÉNÉZÉSRE FORDÍTOTT IDŐ ATV (perc) EGY FŐRE JUTÓ NAPI TÉVÉNÉZÉSI IDŐ (PERC/FŐ/NAP) 2014 és 2015 egész év, egész nap, Total TV, Live+Playback 400 350 376 379

Részletesebben

Általános szerződési feltételek 6/A. melléklet. Csatornakiosztás. Az internetprotokollon nyújtott televízió szolgáltatás (IPTV) tartalma

Általános szerződési feltételek 6/A. melléklet. Csatornakiosztás. Az internetprotokollon nyújtott televízió szolgáltatás (IPTV) tartalma Csatornakiosztás Az internetprotokollon nyújtott televízió szolgáltatás (IPTV) tartalma IPTV televízió műsorok a Koktél, Alap, Családi és Extra csomagban A szolgáltató az Eht. 132. 2a a) pontja alapján

Részletesebben

Általános szerződési feltételek. Csatornakiosztás, rendszeres díjak

Általános szerződési feltételek. Csatornakiosztás, rendszeres díjak Csatornakiosztás, rendszeres díjak 1.1. Alapkínálati csomagok tartalma Közszolgálati csomag* 1. m1 közszolgálati 2. m2 közszolgálati 3. Duna TV közszolgálati 4. Duna II Autonómia közszolgálati Alapcsomag*

Részletesebben

Megnevezés Szolgáltatás tartalma Szolgáltatás díja

Megnevezés Szolgáltatás tartalma Szolgáltatás díja Szeged Kiskundorozsma, Bordány, Csólyospálos, Forráskút és Zsombó területén igénybe vehető szolgáltatások KTV Mini ** DTV Start * MR3 Bartók Rádió, MR1 Kossuth Rádió, MR Szegedi stúdió, 100.2 Rádió Plusz

Részletesebben

TV PIACI KÖRKÉP 2015. IV. NEGYEDÉV NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS

TV PIACI KÖRKÉP 2015. IV. NEGYEDÉV NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS TV PIACI KÖRKÉP 2015. IV. NEGYEDÉV NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS ATV (perc) EGY FŐRE JUTÓ NAPI TÉVÉNÉZÉSI IDŐ 2014. és 2015. IV. negyedév, Live+Playback 450 400 350 390 401 300 250 200 300 302 209 208 251 245

Részletesebben

1. Csatornakiosztás, programcsomagok havi díjai és egyszeri díjak

1. Csatornakiosztás, programcsomagok havi díjai és egyszeri díjak 1. Csatornakiosztás, programok havi díjai és egyszeri díjak 1. sz. melléklet: Előfizetői szolgáltatások és azok díjai, egyéb díjak a.) Internet-hozzáférési szolgáltatás, tartalom-meghatározás és előfizetési

Részletesebben

TV PIACI KÖRKÉP 2013. III. NEGYEDÉV NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS

TV PIACI KÖRKÉP 2013. III. NEGYEDÉV NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS TV PIACI KÖRKÉP 2013. III. NEGYEDÉV NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS ATV (perc) EGY FŐRE JUTÓ NAPI TÉVÉNÉZÉSI IDŐ 2012. és 2013. III. negyedév 400 350 300 345 338 250 261 263 200 150 183 202 216 218 100 50 0 TOTAL

Részletesebben

TV PIACI KÖRKÉP 2015. II. NEGYEDÉV NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS

TV PIACI KÖRKÉP 2015. II. NEGYEDÉV NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS TV PIACI KÖRKÉP 2015. II. NEGYEDÉV NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS ATV (perc) EGY FŐRE JUTÓ NAPI TÉVÉNÉZÉSI IDŐ 2014. és 2015. II. negyedév, Live+Playback 400 350 300 362 356 250 278 271 200 150 188 189 233 223

Részletesebben

TV PIACI KÖRKÉP 2015. I. NEGYEDÉV NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS

TV PIACI KÖRKÉP 2015. I. NEGYEDÉV NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS TV PIACI KÖRKÉP 2015. I. NEGYEDÉV NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS ATV (perc) EGY FŐRE JUTÓ NAPI TÉVÉNÉZÉSI IDŐ 2014. és 2015. I. negyedév, Live+Playback 450 400 350 407 405 300 250 200 150 311 307 205 196 261 257

Részletesebben

Az InviTV szolgáltatás keretében elérhető televíziós csomagok tartalma Érvényes 2012. október 1-től

Az InviTV szolgáltatás keretében elérhető televíziós csomagok tartalma Érvényes 2012. október 1-től Az InviTV szolgáltatás keretében elérhető televíziós csomagok tartalma Alap csomag 1 m1 1 m1 2 m2 2 m2 3 Duna Tv 3 Duna TV 4 Duna World 4 Duna World 5 RTL Klub 5 RTL Klub 6 TV2 6 TV2 7 Discovery Channel

Részletesebben

Szolgáltatási paraméterek a DVB T multiplexekben 2015 december 1. jétől

Szolgáltatási paraméterek a DVB T multiplexekben 2015 december 1. jétől Szolgáltatási paraméterek a DVB T multiplexekben 2015 december 1. jétől Original Network ID "A"-multiplex (Közszolgálati multiplex) 1 M1 HD M4 Sport HD szolgáltató típus azonosító PCR videó 1. audió 2.

Részletesebben

A Szélmalom Kábeltévé Zrt. kiskundorozsmai fejállomására csatlakozó előfizetők által megrendelhető szolgáltatások

A Szélmalom Kábeltévé Zrt. kiskundorozsmai fejállomására csatlakozó előfizetők által megrendelhető szolgáltatások A Szélmalom Kábeltévé Zrt. kiskundorozsmai KTV Mini** m2, TV2, ATV, HírTV, Danubius rádió, Petőfi rádió, Sláger rádió, Bartók rádió, Kossuth rádió, MR Szegedi stúdió, 100.2 Rádió Plusz 1 320 Ft/hó 2 550

Részletesebben

3. sz. melléklet Termékek, szolgáltatáscsomagok, ezek elérhetőségeinek jellemzői

3. sz. melléklet Termékek, szolgáltatáscsomagok, ezek elérhetőségeinek jellemzői III. II. I. 3. sz. melléklet Termékek, szolgáltatáscsomagok, ezek elérhetőségeinek jellemzői I. Analóg Kábeltelevízió 1. Igénybe vehető: Győr, Mosonmagyaróvár, Pér, Győrújfalu, Vámosszabadi, Dunakiliti,

Részletesebben

PLATFORMOK ÉS NÉZŐK PILLANATKÉP AZ ANALÓG FÖLDI LEKAPCSOLÁS 2. HULLÁMÁNAK NAPJÁN MÉRŐK KLUBJA. Vörös Csilla 2013. Október 31.

PLATFORMOK ÉS NÉZŐK PILLANATKÉP AZ ANALÓG FÖLDI LEKAPCSOLÁS 2. HULLÁMÁNAK NAPJÁN MÉRŐK KLUBJA. Vörös Csilla 2013. Október 31. PLATFORMOK ÉS NÉZŐK PILLANATKÉP AZ ANALÓG FÖLDI LEKAPCSOLÁS 2. HULLÁMÁNAK NAPJÁN MÉRŐK KLUBJA Vörös Csilla 2013. Október 31. TARTALOM Digitális Mérés Technológiája Analóg Földi Lekapcsolás és Mérés Platformváltók

Részletesebben

TV PIACI KÖRKÉP 2015. III. NEGYEDÉV NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS

TV PIACI KÖRKÉP 2015. III. NEGYEDÉV NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS TV PIACI KÖRKÉP 2015. III. NEGYEDÉV NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS ATV (perc) EGY FŐRE JUTÓ NAPI TÉVÉNÉZÉSI IDŐ 2014. és 2015. III. negyedév, Live+Playback 400 350 300 345 354 250 266 266 200 150 192 196 220 211

Részletesebben

Általános szerződési feltételek 6/D. melléklet. Csatornakiosztás. Műholdas televízió csomagok tartalma

Általános szerződési feltételek 6/D. melléklet. Csatornakiosztás. Műholdas televízió csomagok tartalma Csatornakiosztás Műholdas televízió csomagok tartalma 1.1. Alapkínálati csomagok tartalma A szolgáltató az Eht. 132. 2a) bekezdés a) pontja alapján - a külön feltüntetett csatornák kivételével 2012.december

Részletesebben

1.1 Analóg TV csatornák

1.1 Analóg TV csatornák 1. melléklet Csatornakiosztás, programcsomagok 1.1 Analóg TV csatornák 1.1.1 Bezenye 1 Sat.1 85,25 2 RTL 93,25 3 Muzsika TV 126,25 4 ORF 1 133,25 5 ORF 2 140,25 6 Magyar ATV 147,25 7 Hír TV 154,25 8 TV

Részletesebben

HAVI STATISZTIKÁK 2013. DECEMBER NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS

HAVI STATISZTIKÁK 2013. DECEMBER NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS HAVI STATISZTIKÁK 2013. DECEMBER NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS A TELEVÍZIÓZÁSRA FORDÍTOTT IDŐ NAPI ÁTLAGA 2013. december; egész nap Teljes népesség Nem Nő Férfi Életkor (3) 4-17 18-49 50+ Életkor (8) 4-7 8-12

Részletesebben

Általános szerződési feltételek 6/A. melléklet

Általános szerződési feltételek 6/A. melléklet Csatornakiosztás Az internetprotokollon nyújtott televízió szolgáltatás (IPTV) tartalma IPTV televízió műsorok a Koktél, Alap, Családi és Családi+HD csomagban A szolgáltató az Eht. 132. 2a a) pontja alapján

Részletesebben

Általános szerződési feltételek 6/A. melléklet

Általános szerződési feltételek 6/A. melléklet Csatornakiosztás Az internetprotokollon nyújtott televízió szolgáltatás (IPTV) tartalma IPTV televízió műsorok a Koktél, Alap, Családi és Családi+HD csomagban A szolgáltató az Eht. 132. 2a a) pontja alapján

Részletesebben

Összefoglaló elemzés a 2010 során a televíziókban sugárzott reklámokról

Összefoglaló elemzés a 2010 során a televíziókban sugárzott reklámokról Összefoglaló elemzés a 2010 során a televíziókban sugárzott reklámokról Legfrissebb tanulmányunk a Nielsen Közönségmérés 2010. évről készített Reklám (szpot) adatbázisának elemzésén alapul. Kizárólag az

Részletesebben

Szolgáltatási paraméterek a DVB-T multiplexekben 2016 augusztus 1.-től

Szolgáltatási paraméterek a DVB-T multiplexekben 2016 augusztus 1.-től Szolgáltatási paraméterek a DVB-T multiplexekben 2016 augusztus 1.-től Original Network ID "A"-multiplex (Közszolgálati multiplex) 1 M1 HD M4 Sport HD 100 1001 1001 1002 1004 1006 1003 1005 (*) 101 1011

Részletesebben

HAVI STATISZTIKÁK 2014. JÚLIUS NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS

HAVI STATISZTIKÁK 2014. JÚLIUS NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS HAVI STATISZTIKÁK 2014. JÚLIUS NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS A TELEVÍZIÓZÁSRA FORDÍTOTT IDŐ NAPI ÁTLAGA 2014. július; egész nap Teljes népesség Nem Nő Férfi Életkor (3) 4-17 18-49 50+ Életkor (8) 4-7 8-12 13-17

Részletesebben

Szolgáltatási paraméterek a DVB-T multiplexekben 2015 július 22.-étől

Szolgáltatási paraméterek a DVB-T multiplexekben 2015 július 22.-étől Szolgáltatási paraméterek a DVB-T multiplexekben 2015 július 22.-étől Original Network ID "A"-multiplex (Közszolgálati multiplex) 1 M1 HD M4 Sport HD Magyar Televízió Magyar Televízió 100 1001 1001 1002

Részletesebben

1.1 Analóg TV csatornák

1.1 Analóg TV csatornák 1. melléklet Csatornakiosztás, programcsomagok 1.1 Analóg TV csatornák 1.1.1 Bezenye 2 Muzsika TV 93,25 3 ORF 1 133,25 német 4 ORF 2 140,25 német 5 Magyar ATV 147,25 6 Hír TV 154,25 7 TV 2 161,25 8 Sláger

Részletesebben

TV PIACI KÖRKÉP I. NEGYEDÉV NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS

TV PIACI KÖRKÉP I. NEGYEDÉV NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS TV PIACI KÖRKÉP 2016. I. NEGYEDÉV NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS ATV (perc) EGY FŐRE JUTÓ NAPI TÉVÉNÉZÉSI IDŐ 2015. és 2016. I. negyedév, Live+Playback 450 400 350 405 411 300 307 309 250 200 150 196 200 257 250

Részletesebben

Általános szerződési feltételek 6/D. melléklet

Általános szerződési feltételek 6/D. melléklet Csatornakiosztás Műholdas televízió csomagok tartalma 1.1. Alapkínálati csomagok tartalma A szolgáltató az Eht. 132. 2a) bekezdés a) pontja alapján - a külön feltüntetett csatornák kivételével 2013. augusztus

Részletesebben

Minimum programcsomag

Minimum programcsomag Érvényes: 2012.01.01.-től Terület megjelölése: Bősárkány KTV a.) jel-elosztási szolgáltatás, csatornakiosztás és előfizetési díj: Minimum programcsomag Teljes programcsomag 1 ORF1 német Általános S5 133,25

Részletesebben

A Vidanet Zrt. ÁSZF közleménye

A Vidanet Zrt. ÁSZF közleménye A Vidanet Zrt. ÁSZF közleménye Tájékoztatjuk Tisztelt Előfizetőinket, hogy az analóg és digitális programkínálat változása, az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII törvény változása és a műsorszolgáltatóknak

Részletesebben

HAVI STATISZTIKÁK 2014. AUGUSZTUS NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS

HAVI STATISZTIKÁK 2014. AUGUSZTUS NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS HAVI STATISZTIKÁK 2014. AUGUSZTUS NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS A TELEVÍZIÓZÁSRA FORDÍTOTT IDŐ NAPI ÁTLAGA 2014. augusztus; egész nap Teljes népesség Nem Nő Férfi Életkor (3) 4-17 18-49 50+ Életkor (8) 4-7 8-12

Részletesebben

Általános szerződési feltételek 6/D. melléklet. Csatornakiosztás. Műholdas televízió csomagok tartalma. 1. Alapkínálati csomagok tartalma

Általános szerződési feltételek 6/D. melléklet. Csatornakiosztás. Műholdas televízió csomagok tartalma. 1. Alapkínálati csomagok tartalma Csatornakiosztás Műholdas televízió csomagok tartalma 1. Alapkínálati csomagok tartalma A szolgáltató az Eht. 132. 2a) bekezdés a) pontja alapján - a külön feltüntetett csatornák kivételével 2015. augusztus

Részletesebben

Programhely Csatorna Csomag Műhold Transzponder Frekvencia Polarizáció Formátum SymbolRate FEC Tematika Encryption

Programhely Csatorna Csomag Műhold Transzponder Frekvencia Polarizáció Formátum SymbolRate FEC Tematika Encryption A frekvencialista segítséget nyújt az előfizetett -csomag csatornáinak újrahangolásában. Amennyiben a mediaboxot a UPC Direct biztosította az Ön számára, a a legtöbb esetben automatikusan frissülnek a

Részletesebben

Általános szerződési feltételek 6/A. melléklet

Általános szerződési feltételek 6/A. melléklet Csatornakiosztás Az internetprotokollon nyújtott televízió szolgáltatás (IPTV) tartalma IPTV televízió műsorok a Koktél, Alap, Családi és Extra csomagban A szolgáltató az Eht. 132. 2a a) pontja alapján

Részletesebben

Szolgáltatási paraméterek változása a DVB-T multiplexekben 2015 július 1.-jétől

Szolgáltatási paraméterek változása a DVB-T multiplexekben 2015 július 1.-jétől Szolgáltatási paraméterek változása a DVB-T multiplexekben 2015 július 1.-jétől Original Network ID "A"-multiplex (Közszolgálati multiplex) 1 M1 HD M4 Sport HD Magyar Televízió Magyar Televízió szolgáltató

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK MÓDOSÍTÁSÁNAK KIVONATA

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK MÓDOSÍTÁSÁNAK KIVONATA ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK MÓDOSÍTÁSÁNAK KIVONATA A HELLO HD Kft. a mai nappal az alábbiak szerint módosítja az integrált Általános Szerződési Feltételeit: (A változott részek dőlt betűvel kiemelve.)

Részletesebben

Az InviTV szolgáltatás keretében elérhető televíziós csomagok tartalma Érvényes 2012. november 2-től

Az InviTV szolgáltatás keretében elérhető televíziós csomagok tartalma Érvényes 2012. november 2-től Az InviTV szolgáltatás keretében elérhető televíziós csomagok tartalma Alap csomag Családi csomag 1 m1 1 m1 2 m2 2 m2 3 Duna Tv 3 Duna TV 4 Duna World 4 Duna World 5 RTL Klub 5 RTL Klub 6 TV2 6 TV2 7 Discovery

Részletesebben

Általános szerződési feltételek 6/B. melléklet. Csatornakiosztás. Digitális kábeltelevízió csomagok tartalma. 1. Digitális alapcsomagok tartalma

Általános szerződési feltételek 6/B. melléklet. Csatornakiosztás. Digitális kábeltelevízió csomagok tartalma. 1. Digitális alapcsomagok tartalma Csatornakiosztás Digitális kábeltelevízió csomagok tartalma A szolgáltató az Eht. 132. 2a a) pontja alapján - a külön feltüntetett csatornák kivételével 2012. március 31. napjában határozza meg a csatornák

Részletesebben

1600 Ft/hó. KTV Mini ** 3400 Ft/hó. KTV Start. KTV Szuper. 4850 Ft/hó. 5050 Ft/hó. DTV Start *

1600 Ft/hó. KTV Mini ** 3400 Ft/hó. KTV Start. KTV Szuper. 4850 Ft/hó. 5050 Ft/hó. DTV Start * I. számú melléklet. Szeged Kiskundorozsma, Bordány, Csólyospálos, Forráskút és Zsombó területén igénybe vehető szolgáltatások KTV Mini ** DTV Start * RTL Klub, m2, TV2, ATV, HírTV Klassz FM, Rádió 88,

Részletesebben

Általános szerződési feltételek 6/D. melléklet

Általános szerződési feltételek 6/D. melléklet Csatornakiosztás Műholdas televízió csomagok tartalma 1.1. Alapkínálati csomagok tartalma A szolgáltató az Eht. 132. 2a) bekezdés a) pontja alapján - a külön feltüntetett csatornák kivételével 2014. július

Részletesebben

HAVI STATISZTIKÁK 2015. JÚLIUS NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS

HAVI STATISZTIKÁK 2015. JÚLIUS NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS HAVI STATISZTIKÁK 2015. JÚLIUS NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS A TELEVÍZIÓZÁSRA FORDÍTOTT IDŐ NAPI ÁTLAGA 2015. július; egész nap; Live Teljes népesség Nem Nő Férfi Életkor (3) 4-17 18-49 50+ Életkor (8) 4-7 8-12

Részletesebben

TELEVÍZIÓS KÍNÁLAT ÉS FOGYASZTÁS. Vörös Csilla 2014. Február 27.

TELEVÍZIÓS KÍNÁLAT ÉS FOGYASZTÁS. Vörös Csilla 2014. Február 27. TELEVÍZIÓS KÍNÁLAT ÉS FOGYASZTÁS Vörös Csilla 2014. Február 27. ELÉRÉS ÉS KÖZÖNSÉGARÁNY A NAPI TÉVÉNÉZÉSI IDŐ ÉS AZ ELÉRÉS Célcsoportok: Teljes lakosság (9 179 449 fő) és 18+ (7 857 565 fő) Idősáv: 02:00-25:59

Részletesebben

Általános szerződési feltételek 6/D. melléklet

Általános szerződési feltételek 6/D. melléklet Csatornakiosztás Műholdas televízió csomagok tartalma 1. Alapkínálati csomagok tartalma A szolgáltató az Eht. 132. 2a) bekezdés a) pontja alapján - a külön feltüntetett csatornák kivételével 2015. január

Részletesebben

HAVI STATISZTIKÁK 2015. SZEPTEMBER NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS

HAVI STATISZTIKÁK 2015. SZEPTEMBER NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS HAVI STATISZTIKÁK 2015. SZEPTEMBER NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS A TELEVÍZIÓZÁSRA FORDÍTOTT IDŐ NAPI ÁTLAGA 2015. szeptember; egész nap; Live Teljes népesség Nem Nő Férfi Életkor (3) 4-17 18-49 50+ Életkor (8)

Részletesebben

3. sz. melléklet Termékek, szolgáltatáscsomagok, ezek elérhetőségeinek jellemzői

3. sz. melléklet Termékek, szolgáltatáscsomagok, ezek elérhetőségeinek jellemzői 3. sz. melléklet Termékek, szolgáltatáscsomagok, ezek elérhetőségeinek jellemzői I. Analóg Kábeltelevízió 1. Igénybe vehető: Győr, Mosonmagyaróvár, Pér, Győrújfalu, Vámosszabadi, Dunakiliti, Halászi, Mezőörs,

Részletesebben

Általános szerződési feltételek 6/A. melléklet

Általános szerződési feltételek 6/A. melléklet Csatornakiosztás Az internetprotokollon nyújtott televízió szolgáltatás (IPTV) tartalma IPTV televízió műsorok a Koktél, Alap, Családi és Extra csomagban A szolgáltató az Eht. 132. 2a a) pontja alapján

Részletesebben

HAVI STATISZTIKÁK 2014. JANUÁR NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS

HAVI STATISZTIKÁK 2014. JANUÁR NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS HAVI STATISZTIKÁK 2014. JANUÁR NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS A TELEVÍZIÓZÁSRA FORDÍTOTT IDŐ NAPI ÁTLAGA 2014. január; egész nap Teljes népesség Nem Nő Férfi Életkor (3) 4-17 18-49 50+ Életkor (8) 4-7 8-12 13-17

Részletesebben

Program- hely. Program Jelleg Nyelv

Program- hely. Program Jelleg Nyelv 500. Arte Általános Német 501. ORF1 Általános Német 502. ORF2 Általános Német 503. ARD Általános Német 504. ZDF Általános Német 505. Sat1 Általános Német 506. PRO7 Általános Német 507. RTL Általános Német

Részletesebben

Kivonat a 2015. január 01-től életbe lépő KTV ÁSZF módosításról:

Kivonat a 2015. január 01-től életbe lépő KTV ÁSZF módosításról: Kivonat a 2015. január 01-től életbe lépő KTV ÁSZF módosításról: Az időközi jogszabályváltozásokra hivatkozva, valamit hatósági eljárási tapasztalatokra figyelemmel az alábbi pontokat érintő módosításokat

Részletesebben

A 2012. évi televíziós és rádiós reklámpiaci felmérés. 2013. március 7.

A 2012. évi televíziós és rádiós reklámpiaci felmérés. 2013. március 7. A 2012. évi televíziós és rádiós reklámpiaci felmérés 2013. március 7. Az előző évekhez hasonlóan elkészítettük a Reklámtortát 2012-re vonatkozóan is. 54 televízió és 111 rádió volt az adatszolgáltatók

Részletesebben

MUX A E38 (610MHz) (Széchenyi Hegy: 100kW, Gödöllő: 0,78kW) (8MHz QAM64 8k LP: ½ HP: ¾ Védelmi Int.: ¼) 111 TXT HUN 1440 x 1080 16:9 444 TXT

MUX A E38 (610MHz) (Széchenyi Hegy: 100kW, Gödöllő: 0,78kW) (8MHz QAM64 8k LP: ½ HP: ¾ Védelmi Int.: ¼) 111 TXT HUN 1440 x 1080 16:9 444 TXT Csatorna Ingyenes Alap Családi HBO Aktív + Világjáró Filmbox Pak Jellege Videó felbontás Képarány PMT PID V-PID A-PID Hangformátum Bitráta MU A E38 (610MHz) (Széchenyi Hegy: 100kW, Gödöllő: 0,78kW) (8MHz

Részletesebben

HAVI STATISZTIKÁK 2015. AUGUSZTUS NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS

HAVI STATISZTIKÁK 2015. AUGUSZTUS NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS HAVI STATISZTIKÁK 2015. AUGUSZTUS NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS A TELEVÍZIÓZÁSRA FORDÍTOTT IDŐ NAPI ÁTLAGA 2015. augusztus; egész nap; Live Teljes népesség Nem Nő Férfi Életkor (3) 4-17 18-49 50+ Életkor (8) 4-7

Részletesebben

6000 256QAM 1001 6000 256QAM 1001 6000 256QAM 1001. Gelka-Hírtech Kft. Digitális csatornakiosztás 2016.05.01. Hálózati azonosító. Jelleg, profil Nyelv

6000 256QAM 1001 6000 256QAM 1001 6000 256QAM 1001. Gelka-Hírtech Kft. Digitális csatornakiosztás 2016.05.01. Hálózati azonosító. Jelleg, profil Nyelv Közszolgálati 800 Ft Csatorna Frekvencia Program Jelleg, profil Nyelv Csomagok Symbol Moduláció Hálózati azonosító Gelka-Hírtech Kft. Digitális csatornakiosztás 2016.05.01. S2 S3 S4 S5 S6-114,5 MHz d1

Részletesebben

Az internetprotokollon nyújtott televízió szolgáltatás (IPTV) tartalma. IPTV televízió műsorok a Koktél, Alap, Családi és Családi+HD csomagban

Az internetprotokollon nyújtott televízió szolgáltatás (IPTV) tartalma. IPTV televízió műsorok a Koktél, Alap, Családi és Családi+HD csomagban Csatornakiosztás Az internetprotokollon nyújtott televízió szolgáltatás (IPTV) tartalma IPTV televízió műsorok a Koktél, Alap, Családi és Családi+HD csomagban A szolgáltató az Eht. 132. 2a a) pontja alapján

Részletesebben

M7 Group S.A. Általános Szerződési Feltételei

M7 Group S.A. Általános Szerződési Feltételei ÁSZF MÓDOSÍTÁS BEJELENTÉSE AZ NMHH FELÉ Kivonat AZ M7 Group S.A. Előfizetői hírközlési szolgáltatás (műholdas műsorterjesztés) nyújtására vonatkozó Általános Szerződési Feltételei egységes szerkezetben

Részletesebben

HAVI STATISZTIKÁK 2016. ÁPRILIS NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS

HAVI STATISZTIKÁK 2016. ÁPRILIS NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS HAVI STATISZTIKÁK 2016. ÁPRILIS NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS A TELEVÍZIÓZÁSRA FORDÍTOTT IDŐ NAPI ÁTLAGA 2016. április; egész nap; Live Teljes népesség Nem Nő Férfi Életkor (3) 4-17 18-49 50+ Életkor (8) 4-7 8-12

Részletesebben

Hét község Önkormányzatának 11/2004. (V.28.)számú rendelete a településen működő kábel televíziós rendszer működéséről (egységes)

Hét község Önkormányzatának 11/2004. (V.28.)számú rendelete a településen működő kábel televíziós rendszer működéséről (egységes) Hét község Önkormányzatának 11/2004. (V.28.)számú rendelete a településen működő kábel televíziós rendszer működéséről (egységes) Hét község Önkormányzat a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV.

Részletesebben

HBO PAK DIGITÁLIS PROGRAMCSOMAG CINEMAX PAK DIGITÁLIS PROGRAMCSOMAG HBO MAXPAK DIGITÁLIS PROGRAMCSOMAG FILMBOX DIGITÁLIS PROGRAMCSOMAG

HBO PAK DIGITÁLIS PROGRAMCSOMAG CINEMAX PAK DIGITÁLIS PROGRAMCSOMAG HBO MAXPAK DIGITÁLIS PROGRAMCSOMAG FILMBOX DIGITÁLIS PROGRAMCSOMAG Digitális programcsomagok Digitális programcsomagok vételéhez set-top box, vagy alkalmas TV készüléknél CA modul szükséges (3.2. pont). Nagyfelbontású (HD) műsorvételhez HD set-top box szükséges (3.2.

Részletesebben

HAVI STATISZTIKÁK 2015. JANUÁR NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS

HAVI STATISZTIKÁK 2015. JANUÁR NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS HAVI STATISZTIKÁK 2015. JANUÁR NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS A TELEVÍZIÓZÁSRA FORDÍTOTT IDŐ NAPI ÁTLAGA 2015. január; egész nap; Live Teljes népesség Nem Nő Férfi Életkor (3) 4-17 18-49 50+ Életkor (8) 4-7 8-12

Részletesebben

Digitális csatornakiosztas

Digitális csatornakiosztas Digitális csatornakiosztas Csatorna Frekvencia Program Jelleg, profil Nyelv S24 330 MHz Parlament TV politikai és gazdasági információs csatorna QAM256 SYm:6000 d1 TV kulturális műsorok M1 HD közszolgálati

Részletesebben

"A"-multiplex (Közszolgálati multiplex)

A-multiplex (Közszolgálati multiplex) "A"-multiplex (Közszolgálati multiplex) 1 M1 HD M2 HD szolgáltató típus azonosító PCR videó 1. audió 2. audió 3. audió teletext Magyar Televízió Magyar Televízió MTVA Info MTVA Zrt. Digital television

Részletesebben

Egy főre jutó napi átlagos tévénézési idő (ATV perc) Időszak: 2009-2010. január 1 - december 31.

Egy főre jutó napi átlagos tévénézési idő (ATV perc) Időszak: 2009-2010. január 1 - december 31. ATV (perc) Egy főre jutó napi átlagos tévénézési idő (ATV perc) Időszak: 2009-2010. január 1 - december 31. 450 400 350 2009 2010 +19 perc 346 +19 perc 365 300 265 284 +18 perc 250 +14 perc 226 244 200

Részletesebben

3. sz. melléklet Termékek, szolgáltatáscsomagok, ezek elérhetőségeinek jellemzői

3. sz. melléklet Termékek, szolgáltatáscsomagok, ezek elérhetőségeinek jellemzői Start Analóg Közszolgálati 3. sz. melléklet Termékek, szolgáltatáscsomagok, ezek elérhetőségeinek jellemzői I. Analóg Kábeltelevízió 1. Igénybe vehető: Győr, Mosonmagyaróvár, Pér, Győrújfalu, Vámosszabadi,

Részletesebben

Televízió és rádió műsorelosztás

Televízió és rádió műsorelosztás ÁSZF Változások kivonat 1 / 6 Kivonat az ÁSZF-en történt változásokról A következő módosításokat tettük a 2016. május 1-jétől hatályos televízió és rádió műsorelosztási és internet hozzáférési (ellátási)

Részletesebben