Magányos települések a török kortól a Kiskunság délkeleti peremén

Átírás

1 S TUDIA C AROLIENSIA Magányos települések a török kortól a Kiskunság délkeleti peremén B ÉRES M ÁRIA Az M5 autópálya Csongrád megyei szakasza építése elôtt a nyomvonal régészeti terepbejárása 2 km szélességben történt. 1 Ekkor Szatymaz és Balástya térségében a homokgerincek egy részén, egymástól 1-2 km-re, a felszíni kerámialeletek alapján törökkorinak, más esetekben kora újkorinak meghatározható lelôhelyeket rögzítettünk. Közös jellemzôjük, hogy futó- vagy lepelhomokon találhatók, az állandó élôvízhez a mai felszíni formák alapján nem igazodtak, magaslatokon helyezkedtek el és kis méretûek voltak. A szûkebb nyomvonalba esô régészeti lelôhelyeken négy esetben (Balástya 19, 38. és Szatymaz 46, 30. lelôhelyek) e települések maradványai is feltárásra kerültek. A dokumentált jellegzetességek alapján a településeket több csoportba oszthatjuk. Az egyiket az oszlopokból álló, erôs kerítettség, a másikat az egyszerûbb árkokkal való tagoltság jellemezte. A feltárt településrészleteken azt is megfigyelhettük, hogy kis eltolódással nagyjából ugyanazon a helyen újították meg a hasonló jellegû épületeket és építményeket. Ez a jelenség a településforma állandósulására utal. Az elsô csoportba a szatymazi 46. lelôhely fiatalabb periódusa tartozik (1. kép). Itt az oszlopokból álló kerítés két egymás melletti területet övezett. Az egyik 45 m széles volt, a másik széle nem esett feltárási területünkbe, csak 10 m hosszan követhettük. Ez utóbbi kisebb mocsárra támaszkodott. Az U keresztmetszetû cm széles árkokba nagyjából méterenként termetes oszlopokat állítottak, majd félig visszadön- 1. A tanulmány a 2000-ben, a Magyar Nemzetei Múzeum hódoltság kora régészetével foglalkozó konferenciáján elhangzott elôadás bôvített, írott változata. A bemutatott lelôhelyeken a feltárásokat ben Béres Mária és Farkas Csilla végezte, a JATE hallgatóinak közremûködésével. A leletanyag és a dokumentáció elsôdleges feldolgozása a Móra Ferenc Múzeum M5 Restaurátor és Informatikai Labor munkája. A rajzokat Simo Anna, Koncz Margit és Takács Gabriella készítette. Az állatcsontokat Tóth Anikó határozta meg. 323

2 B ÉRES M ÁRIA 1. kép gölték a kitermelt földet. Ezután az oszlopközökben, két sorban, sûrûn egymás mellé karókat vertek le úgy, hogy a tetejükön a karósorok összeértek. Az oszlopokat és a karókat hajlékony szôlôágakkal fonták egybe. A kerített hely déli sarkában egy fa ládikában eltemetett csecsemô sírjára bukkantunk. Innen nem messze oszlopokkal tagolt hely következett, míg a terület keleti sarkában konyhakert húzódott. Ennek közelében több tapasztott falú, méhkas alakú és szögletes, meneteles lejáratú, eredetileg fedett verem volt. Lakóházra utaló szétszántott padlónyomokat a kerített területtôl délnyugatra 12 m-re, és délkeletre 20 m-re találtunk. Körülöttük vermek helyezkedtek el. A kerített részen kívül, az épületektôl 25 és 50 m-re a tó vagy mocsár partján kopolyakutakra bukkantunk. A településrészt azonban sajnos csak kb. 50 m hosszan követhettük. Emlékanyaga a XVII XVIII. századra keltezhetô (2. kép). A második csoportba a Balástya 19. és a Szatymaz és 46. lelôhely elsô periódusa sorolható. E lelôhelyek által kijelölt településeken a tagolás, a megosztás és a védelem egyszerû árkokkal és minden bizonnyal a mellettük felhalmozott sánccal történt. Balástya 19. lelôhelyen az árokkal övezett területtel dél felôl érintkezô szabad részt sikerült 70 m hosszan követni (3. kép). Itt egy füstmentes helyiséggel biztosan rendelkezô, valószínûleg egyszerû csempekályhával fûtött, 3 x 4 m-nél nagyobb, 20 cmes, keményre vert szürkésfehér mésziszap padlós épület maradványa került elô. Ettôl keletre 7 m-re egy 14 m hosszú gazdasági épület alapárkát ismertük meg. Közelükben 324

3 M AGÁNYOS TELEPÜLÉSEK A TÖRÖK KORTÓL A K ISKUNSÁG DÉLKELETI PEREMÉN 2. kép 325

4 B ÉRES M ÁRIA több tapasztott kerek és szögletes verem volt, melyekbe gyakran találtunk utólag belehelyezett lókoponyát. Eredetileg ezekben a vermekben fa-gyékény szerkezetû, esetleg deszka ládákban, tárolhatták az élelmet vagy az egyéb holmikat. A lakóterülettôl délnyugatra szántó részletét, délre pedig a kutyatemetkezés mellett egy többszörösen ívelt karám kisebb részét bontottuk ki. Ebben a disznóölés után sok szemetet (darabolt csontmaradványok) hagytak. Az elôkerült leletanyag alapján a településrészleteket a XVI XVIII. századra keltezhetjük, de az anyag zöme idôsebb, mint a XVII/XVIII. század fordulója. A harmadik csoportba tartozó szatymazi 30, és balástyai 38. lelôhelyeken található objektumok inkább a lakó- és gazdasági épületek vonatkozásában nyújtanak információkat. Itt a körítô árokkal övezett, változatos beosztású, tüzelôberendezéssel ren- 3. kép 326

5 M AGÁNYOS TELEPÜLÉSEK A TÖRÖK KORTÓL A K ISKUNSÁG DÉLKELETI PEREMÉN delkezô, ovális alaprajzú, alapárkos lakóház és a hozzájuk csatlakozó, szintén alapárkos gazdasági épületek voltak figyelemre méltók (4. kép). E települések közelében többékevésbé állandó vízeret is találtunk. Hiányzott viszont a körülkerített, nagy kiterjedésû, téglalap alakú térség. Ugyanakkor az alapárkos lakóépületektôl kb. 100 m-re különféle méretû és alakzatú, azaz különféle állatfajok összetartására szolgáló karámok helyét rögzítettük. Az épületek és a karámok közötti területen kisebb, sekély árokrészleteket, vermeket és kutat, valamint oszlophelyeket bontottunk ki. E településforma XV XVI. századra keltezhetô párhuzama ismert Szeged Kiskundorozsma Nagyszék II. régészeti lelôhelyrôl. A balástyai 38. és a szatymazi 30. lelôhelyek pontosabb datálásához nem került elô megfelelô mennyiségû és minôségû emlékanyag. A balástyai és a szatymazi feltárások eredményeibôl jól látszik, hogy a körítve vagy kerítetlenül álló, füstmentes helyiséggel bíró lakó- és gazdasági épületek (színek, gabonás vermek, gödrök, karámok, ólak), valamint a kutak, a konyhakert, esetleg a kisebb szántó tartoztak össze, és alkottak gazdasági egységet. Ehhez közvetlenül csatlakozva többször egy vagy több, többnyire téglalap alakú, nagy kiterjedésû, olykor kerítéssel, gyakrabban árokkal és/vagy sánccal megerôsített terület is tartozott. Ez utóbbiak pontos méretét és funkcióját nem sikerült rögzíteni, de azt tudjuk, hogy ese- 4. kép 327

6 B ÉRES M ÁRIA tenként a mindennapi létfenntartás, vagy a szôlô- és konyhakerti mûvelés, esetleg a nagyobb testû állattartás színterei lehettek. A szatymazi 46. lelôhely faoszlopos kerítése a tulajdonos gazdasági ereje mellett utal arra is, hogy szôlôt termesztett, továbbá arra, hogy kialakításakor a környéken még bôséggel volt irtható erdô. Az M5 nyomvonalában feltárt késô középkori, kora újkori magányos települések alaprajzi különbsége az idôbeli eltéréseken kívül a tartott állatok fajtájával, számával és tartásmódjával is szoros összefüggésben lehet (5. kép). A néprajzi szakirodalom meghatározó része a tulajdonviszonyok rendszerében, változásában keresi a szállások, a szórványok, a magányos települések, vagy a tanyák kialakulásának magyarázatát. Kivételként említhetô Szabó László, aki arra a következtetésre jutott, hogy a magányos települések kialakulásában a földrajzi körülmények a meghatározóak (1986). Györffy István etnikai, gazdasági és életmódbeli szempontok alapján jellegzetesen magyarnak és kifejezetten alföldi településfajtának határozta meg a szállásokat (1943). Hofer Tamás (1957, 1960), Mendöl Tibor (1963) és Fél Edit (1969) kimutatták e településforma XVII. századi és újkori létezését a Kárpát-medence alföldi területein kívül is. Barabás Jenô az újkori magyar mezei kertes tanyás települési formát az európai szórványtelepülésekkel hozta összefüggésbe (1964). Bárth János a szállásokat a mezei kertek és az osztott, ill. kétbeltelkes települések egyik alcsoportjának tartja (1975). Juhász Antal szerint (1975) a szegedi tanyavilág születése tartozék település kialakulása révén ment végbe a XVIII. század második felében. A történészek oldaláról Belényesy Márta (1957), Szabó István (1969), Makkai László (1957) és Maksay Ferenc (1971) vizsgálta a középkori magyar szórványtelepülések kialakulásának okait és formáit. Maksay Ferenc kéziratos, fôként XVIII XIX. századi térképekkel vetette egybe a középkori oklevelekben szereplô települések és külsôségek leírását. Arra a következtetésre jutott, hogy a török hódoltságot túlélt és fo- Szatymaz 30. lelõhely állatcsont anyagának összetétele Szatymaz 47. lelõhely állatcsont anyagának összetétele 5. kép 328

7 M AGÁNYOS TELEPÜLÉSEK A TÖRÖK KORTÓL A K ISKUNSÁG DÉLKELETI PEREMÉN lyamatosan tovább élô településeken a késô középkori és a XVIII. századi alapszerkezet változatlan. Az általunk feltárt magányos településrészletekkel kapcsolatban érdemes még felidézni a szegedi szandzsák évi adóösszeírásában szereplô egyik passzust, amely meg is nevezi a vélhetôen általunk is feltárt települési formát. A szállásokon ugyanis a török nem a családfô után szedte az adót (dzsizje), hanem korábbi földesúri jogokra hivatkozva, a tulajdonos részérôl bemondásra történô állatállomány után, legelôhasználat címén. Az adózási jogokat és a feltárt településegyüttesek szerkezetét figyelembe véve megállapítható, hogy az elpusztult falvak, mezôvárosok távoli közös földjeibôl szabadon kihasított telek önálló üzemszervezetté vált, adózásának alapja a legelôhasználat, mértéke pedig az állatállomány nagysága lehetett. Érzékelhetô, hogy az általunk feltárt településeken fôként állattartásra alapozták a gazdálkodást, mûködése leginkább az erdôirtásokon való megtelepedéshez és a középkori irtásföldek használatához hasonlítható. A XVIII XIX. századi térképekrôl leolvasható sûrû kiskunsági úthálózat melynek megléte a XV XVI. századra is valószínûsíthetô, jó összeköttetést biztosított a térség falvaival és mezôvárosaival. Lehetôvé tette, hogy a szállások, magányos települések lakói bekapcsolódhassanak a korabeli gazdasági vérkeringésbe, ugyanis magányos településeink napi járóföldre vannak a mezôvárosoktól, bár nem a fô közlekedési utak mentén, hanem attól beljebb, védettebb utak mentén alkotnak láncolatot. Fontos hangsúlyozni, hogy Szeged környékén és a Kiskunságban a XVI XVIII. században elôbb szaporodó, majd számukban csökkenô szállásokon (tugurium) élôknek nem volt falusi vagy városi beltelkük. De a XVIII. század második felében pl. Szeged 6 30 km széles kaszáló övezetében is keletkeztek a közös városi kaszálóból egyéni tulajdon kihasításával, alaprajzi szempontból magányos településként meghatározható szállások. A városi jegyzôkönyvek és hagyatéki leltárak azonban arra mutatnak, hogy ez utóbbi esetekben a kihasított telken élôkhöz mindig tartozott városi beltelek, s így a modern tanyavilág kialakulása tartozék településként indult meg, noha tovább élhettek a városi vagy falusi ingatlannal nem rendelkezô, középkori eredetû szállások is. Rövidítések BARABÁS 1964 BARABÁS Jenô: Megosztott település a Visztula mellett. Ethnographia 75 (1964) BELÉNYESY 1958 BELÉNYESY Márta: Kerített település és gazdálkodás kapcsolata néhány zalai irtásos falunál egy 1460-as határjárás alapján. Ethnographia 69 (1958) BÉRES 2000 BÉRES Mária: Archäologische Angaben zur Einzelhöfe in der Türkenzeit zwischen der Donau und Theiß. In: Ruralia III. Památky archeologické Supplementum 14. Praha BÁRTH 1975 BÁRTH János: A kalocsai szállások településnéprajza. Kalocsa FÉL HOFER 1969 FÉL Edit HOFER Tamás: Proper peasants. Traditional life in a Hungarian village. Budapest GYÖRFFY 1943 GYÖRFFY István: Magyar falu, magyar ház. Budapest

8 B ÉRES M ÁRIA HOFER 1957 HOFER Tamás: Csûrök és istállók a falun kívül. Ethnographia 68 (1957) HOFER 1960 HOFER Tamás: A magyar kertes települések elterjedésének és típusainak kérdéséhez. (Mûveltség és Hagyomány I). Debrecen HOFER 1967 HOFER Tamás: A magyar tanya és hagyományos mezôgazdasági üzemszervezetének felbomlása Európában. Ethnographia 78 (1967) JUHÁSZ 1975 JUHÁSZ Antal: Adatok a szegedi tanyák kialakulásához. Ethnographia 86 (1975) MAKKAI 1957 MAKKAI László: Paraszti és majorsági mezôgazdasági termelés a XVII. században. (Agrártörténeti tanulmányok II). Budapest Gödöllô MAKSAY 1971 MAKSAY Ferenc: A magyar falu középkori településrendje. Budapest MENDÖL 1963 MENDÖL Tibor: Általános településföldrajz. Budapest PUSZTAI 1997 PUSZTAI Tamás: Muhi középkori mezôváros régészeti kutatásának topográfiai elôkészítésérôl. HOMÉ (1997) SZABÓ I SZABÓ István: A középkori magyar falu. Budapest SZABÓ L SZABÓ László: A kertesség kérdése az Alföldön. In: Falvak, mezôvárosok az Alföldön. Nagykôrös SZALONTAI TÓTH 2003 TÁLASI 1972 TOMKA 1999 SZALONTAI Csaba TÓTH Katalin: Szeged Kiskundorozsma - Nagyszék II. 26/72 M5 NR. 34. lelôhely. In: Úton, útfélen. Szeged TÁLASI István: Adatok és szempontok a szálláskertes települések kialakulásához. Ethnographia 83 (1972) TOMKA Gábor: Közép és kora újkori településrészlet Mohi mezôváros belterületének peremérôl. HOMÉ 28 (1999) ZUSAMMENFASSUNG EINZELHOFSIEDLUNGEN IN DER TÜRKENZEIT AM SÜDÖSTLICHEN RAND VON KLEIN-KUMANIEN Mária Béres Im Datenbasis der mittelalterlichen ungarischen Siedlungsarchäologie sind in den letzten 15 Jahren durch Freilegungen um möglichen Immobilieninvestoren zuvorzukommen, qualitative und quantitative Veränderungen zu bemerken. Die Anzahl der freigelegten Siedlungsteile und ihr zusammenhängendes Gebiet hat sich bedeutend erhöht. Deshalb können wir über den charakteristischen Siedlungsaufbau der einzelnen Zeitalter, über ihre Objekte ein genaueres Bild zeichnen. Von zahlreichen Perioden des Mittelalters haben wir neue archäologischen Daten über die Modifizierung des Siedlungsnetzes oder über die ständigen Elemente gewonnen. Die archäologische Erforschung der Periferie hat unsere Vorstellungen bezüglich der Bedeutung der mittelalterlichen Einzelhofsiedlungen (Weiler, Quartier) zum Teil bestätigt. Auch die umweltarchäologischen Forschungen früherer Freilegungen, die die charakteristischen Merkmale der Umgebung der Siedlungen, oder aber die Wirtschaft der erforschten Siedlung bzw. die Zusammenhänge zwischen den beiden hatten klarlegen wollen, ergaben mehrere bemerkenswerte Ergebnisse. Mein Beitrag dient zur typologischen Beschreibung einiger Einzelhofsiedlungen mittelalterlicher Herkunft, die im heutigen südöstlichen Viertel Ungarns, unter spezifischen geographischen Gegebenheiten liegen. Gleichzeitig weist er auf die Tatsache hin die bezüglich das neuzeitliche Ungarn bei zahlreichen Zusammenhängen bewiesen wurde, dass in unseren Traditionen in der Ansiedlung, Wirtschaft und Lebensführung im 18. Jh. eine grundlegende Veränderung eingetreten ist. Deshalb sind der ungarische Weiler der Neuzeit und die mittelalterlichen Einzelhofsiedlungen nur in ihren Erscheinungsformen ähnlich. 330