KIÁLLÍTÁSMEGNYITÓK A HELYTÖRTÉNETI MÚZEUMBAN

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "KIÁLLÍTÁSMEGNYITÓK A HELYTÖRTÉNETI MÚZEUMBAN"

Átírás

1 2011. SZEPTEMBER 30. KÖZÉRDEKŰ ÖNKORMÁNYZATI LAP XII. ÉVFOLYAM, 16. SZÁM SIKERES VÁROSNAP! A XI. Körösi Hal- és Tájjellegű Halételfőző Versenyt a ponty halászlé kategóriában az IRON INVEST csapata nyerte, képünkön a vándorkupát a Városnap házigazdájától, dr. Czuczi Mihály polgármestertől veszik át. A K&H KUPA XIV. Kunszentmártoni Erőfesztiválra már határainkon túlról is érkeztek versenyzők. Képünkön a felvidéki Puzsér Péter nyomja ki a feje fölé a 135 kg-os Apolló rudat Fotó: Vass Zoltán KIÁLLÍTÁSMEGNYITÓK A HELYTÖRTÉNETI MÚZEUMBAN Az állandó tárlatot személyesen a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának vezetője, dr. Réthelyi Miklós adta át a látogatóknak. Képünk stílszerűen a fotóműtermet bemutató kiállító helyiségben készült, miniszter úr és felesége, dr. Réthelyi Miklósné Szentágothai Klára mellett balra dr. Pusztai Gabriella múzeumigazgató. Fotó: Nálhi Gergely Az este több ezren szórakoztak a főtéren, így a BIKINI együttes élő nagykoncertjén is. Fotó: Vass Zoltán Fotó: Vass Zoltán GUMISZERELÉS ÉS CENTÍROZÁS A megszokott szolgáltatások mellett: WINALIGN SZOFTVERREL CSÚCSKATEGÓRIÁS HÁROMDIMENZIÓS FUTÓMŰ ÁLLÍTÓ RENDSZER A KOLLÁR AUTÓSZERVIZBEN! HUNTER (USA) a futómű állítás mestere. Az amerikai székhelyű cég 1955 óta gyárt és fejleszt futómű állítókat. A világpiacon egyedülálló funkciók, műszaki megoldások biztosítják a gyors, pontos, és kényelmes munkavégzést. A futómű állítók pontosságát jelzi, hogy számos autógyártó Mercedes, BMW, VW csoport szigorú tesztjeit követően, gyári jóváhagyást kaptak. - Rendkívül kiforrott 3D technológia - WinAlign az iparág legkiválóbb kezelő szoftvere - Teljes elkormányzás mérése elektromos forgózsámoly nélkül

2 2 Kunszentmártoni Hír-Lap 16. szám, szeptember 30. Szeptember 17-én immár tizenegyedik alkalommal rendezte meg az önkormányzat a társszervező szervezetekkel, közreműködőkkel karöltve a városnapi rendezvényt. Köszönhető volt ez legfőképp a sikeres LEADER-pályázatnak, s hogy önkormányzatunk megtalálta a pályázat megvalósításához szükséges önerő biztosításának módját. S ez kiegészült természetesen hatalmas összefogással, sok jó szándékkal, ötlettel, felajánlással, segítséggel, önkéntes munkával, lelkesedéssel. A programot olyan sokrétűen sikerült összeállítani, hogy abból minden korosztály kedvére válogathatott, reggeltől estig zajlottak a főtéren, ill. a városközpontban az események. VÁROSNAP 2011 A templom is hívogatott, egész nap során szét lehetett tekinteni a toronyból, este Józsa László tanár úr mutatta be Isten e szép hajlékát, mely a nyitott templomok éjszakája országos programsorozat keretében későig látogatható volt. feldíszített Leader-sátornál is folyamatosan nagy volt a forgalom, s a nagyérdemű megcsodálhatta Lunka József kosárfonó, Országné Dékány Katalin lószőrékszer-készítő népi iparművész, az Ország László népi iparművész, a Magyar Kultúra Lovagja vezette Csengedi Népművészeti Egyesület hímző asszonyai, Mucsi Ferenc fazekas, Budai Nóra ékszerkészítő, Vígh Jánosné foltvarró csodálatos alkotásait, vásárolhatott Kaló György aszalt gyümölcseiből, Ország Zoltán kürtőskalácsaiból, a Szicsek Pálinkafőzde hungarikumaiból és Báthori Gábor méhész finom mézéből. Berényi Angéla reggeltől estig festette a szebbnél szebb henna-díszítéseit. A gyermekek szórakoztatásáról vidámpark - légvárak, dodzsem, sergők, céllövölde, bohóc - gondoskodott, a gyermek-délelőttön a rajziskola Mese-Játék-Térré varázsolta a parkot, a polgármesteri hivatal munkatársai pedig játékos vetélkedőket vezettek, melyek nyomán nyereményajándékoknak örülhettek a kicsik. A Bojtorján együttes koncertje gyermekeket és szülőket egyaránt jó kedvre hangolt. Kora reggeltől másnap hajnalig profi módon, színvonalasan biztosította a szépen dekorált standjuknál a hatalmas sörsátor alatt a vendéglátást Hürkecz Ferenc és csapata. Nemcsak vásározók kínálták portékájukat, de a városunkban bankfiókkal rendelkező két pénzintézet, az OTP és a K&H is népszerűsítette termékeit; a munkatársak kérdésekkel, tesztek kitöltetésével ismertették meg az érdeklődőkkel a bankot, illetve az aktuális pénzügyi lehetőségeket, s a helyes válaszokért ajándék járt. A római katolikus egyházközség tagjai Kövesdy Zsolt atya vezetésével ezúttal is megszólították az embereket, a Lelki fröccs sátorban egy szentírási idézettel, egy öleléssel, beszélgetéssel és a szójáték tartalmát a másik irányban is kibontva, egy - a nagy melegben jóleső - pohár fröccsel várták a lelki és testi felüdülésre vágyókat. Elfogadta polgármester úr meghívását, és a Városnap vendége volt dr. Lengyel Györgyi kormánymegbízott, a megyei kormányhivatal vezetője, Sági István országgyűlési képviselőnk, feleségével, Erzsébet asszonnyal, Szíjj László, a Bácsvíz Zrt. igazgatótanácsának tagja, feleségével, Berta asszonnyal, és az UniTrade M&M Kft. tulajdonosai: Makra Tibor és felesége Anikó aszszony is. A Köztársasági Elnöki Hivatal Társadalmi Kapcsolatok Hivatalának vezetője, Kiss Norbert levélben tolmácsolta Schmitt Pál köztársasági elnök úr köszönetét a meghívásért. Elnök úr örömmel értesült a programról, azonban nemzetközi kötelezettségei miatt sajnos nem tudott részt venni az eseményen. - fogalmazott a dr. Czuczi Mihálynak címzett levélben. S Dormán Tamás vezetésével ezúttal is ellátogattak hozzánk a kuntelepiek Somogyból, Görgetegből. Az I. KUNSZENTMÁRTONI KISTÉRSÉGI NAP keretében nívós premiert hozott a TISZAZUGI TERMELŐK ÉS KÉZMŰVESEK UTCÁJA. A Tiszazugi - Leader Nonprofit Kft. szervezése sok értékes helybéli termelőnek és kézművesnek kínált lehetőséget a bemutatkozásra. A munkájuk eredményét, valamint a Tiszazug településeit, turisztikai attrakcióit prezentáló, igényesen XI. KÖRÖSI HAL- ÉS TÁJJELLEGŰ HALÉTELFŐZŐ VERSENY A Városnap elmaradhatatlan eseménye, a sokak által várt, évek óta visszatérő csapatok részvételével zajló, utánozhatatlan hangulatú halfőző verseny idén is nagy sikert aratott. Most 21 közösség vett részt a vetélkedésben, a Deák Ferenc utcán ezúttal is a közparkig ért a sátrak, bográcsok sora, s a családok, baráti társaságok, munkahelyi kollektívák, pártszervezetek egy igazán önfeledt napot töltöttek együtt a sütés-főzés során, hogy aztán ebédre elfogyasszák az elkészült ínyencségeket. Egy adag a zsűri asztalára került a halászlékből, halételekből, s Vass Sándor, Tukacs Veronika és Erdei László nagy szakértelemmel bírálta el a gasztronómiai remekeket. S bár elsősorban a részvétel volt a fontos, ezúttal is hatalmas izgalommal várták a csapatok az eredményhirdetést, majd nagy ujjongás kíséretében vehették át a díjakat dr. Czuczi Mihály polgármestertől. Ponty halászlé kategóriában az IRON INVEST bizonyult a legjobbnak, elhódítva a vándorkupát. Az előkelő második helyen pedig a GORDIUSZ 95 Zrt. végzett, mely közösségbe még Budapestről is jöttek többen erre a nagy eseményre.

3 16. szám, szeptember 30. Kunszentmártoni Hír-Lap 3 A tavalyi bajnok, A KONDÉR ÖRDÖGEI a képzeletbeli dobogó harmadik fokára léphetett fel ezúttal. De nem lehetett oka a szégyenkezésre a további helyezetteknek sem, a Tarajoshal, az UNI RÁJA, a Halminátor, a KuTi, a Muki, az Acélcápák, a CKÖ, a Szülinaposok, a Horg-Ász-Ok, a Keszegvadászok és a Csontdarálók ugyancsak kitettek magukért. A vegyes tájjelegű halétel kategóriát a HAL(L)ATLAN PEDOFILÉK nyerték a MATAHARCSA és a CIVIL SZERVEZETEK SZÖVETSÉGE előtt. Itt a további helyezettek sorában a Szentesi Pontyozókat, a Rozsdás Fakanált és a Magyar Csendőrbajtársi Egyesületet találjuk. Sok különdíj is gazdára talált az eredményhirdetési ceremónián. A legrendezettebb főzőhely címet a Rozsdás Fakanál csapat nyerte, a leghangulatosabb főzőhelynek a Horg-Ász-Ok sátra bizonyult, míg a legszebb megjelenésű főzőhely titulussal a Magyar Csendőrbajtársi Egyesületet jutalmazták. A leghangulatosabb csapatnak A Kondér Ördögeit ítélték, a legspeciálisabb eszközt használók a Szentesi Pontyozók lettek, s minden bizonnyal csak a neve alapján a legfenyegetőbb fellépésű csapat címmel a Csontdarálókat ruházták fel. A legízlésesebb környezet díját az UNI- Rája kapta, a legfiatalosabb csapatként a Szülinaposokat ismerték el, míg a legötletesebb nevűnek a Hal(l)atlan Pedofilék együttesét tartották. A legbátrabb csapatként a Mataharcsa, míg a nagy összefogás csapataként a KuTi zárhatta a nemes vetélkedést. A különdíjakat dr. Czuczi Mihály polgármester, Wenner-Várkonyi Attila alpolgármester, Veres István tanácsnok, Gácsiné Bozsik Magdolna bizottsági elnök, Sárközi György bizottsági elnök, a Jász Sütőház Kft., Imrei Istvánné, a Bácsvíz Zrt., a Kunszentmárton és Vidéke Takarékszövetkezet és Tukacs Veronika ajánlották fel. I. KUNSZENTMÁRTONI KISTÉRSÉGI VADÁSZNAP Az I. Kunszentmártoni Kistérségi Vadásznapon öt csapat képviseltette magát. A vadászokkal eljöttek családtagjaik, barátaik, így nagyszámú résztvevővel, kitűnő hangulatban telt a találkozó, tovább színesítve a Városnap programját. A főtéri színpadon a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hivatásos Vadászok Kürtegyüttesének üdvözlő dallamai után dr. Czuczi Mihály polgármester köszöntötte a városunkat megjelenésükkel megtisztelő tiszazugi vadászokat, akiknek jó versenyzést, s mindenekelőtt jó szórakozást, közösségi élményt kívánt. A város határában, Szentes felé, az ún. zsiráfitatónál célzó tudományukról adhattak számot a koronglövészet során a versenyzők. Az I. Vérten Antal Koronglövő Emlékverseny eredménye a következő lett: I. helyezett Horpácsi Mihály - Körös Vadásztársaság Kunszentmárton, II. Nagy István - Dózsa Vadásztársaság Tiszaföldvár, III. Lukácsi Zoltán - Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hivatásos Vadászok Kürtegyüttese. Dr. Czuczi Mihály polgármester különdíját a legeredményesebb kunszentmártoni vadász, Légrádi Lajos kapta. Mindeközben a Deák Ferenc utca immár a hagyományos halételfőző verseny mellett a vadételfőző vetélkedésnek is helyt adott, a vadat és halat, s mi jó falat szem-szájnak ingere... jegyében főtt hát a sok finomság a délelőtt folyamán. Az elkészült vadételek zsűrizését Kasuba András megyei fővadász, dr. Tálas Sándor és Benke Tibor végezték, melynek eredményeként az I. Kunszentmártoni Kistérségi Vadételfőző Versenyt a kunszentmártoni Körös Vadásztársaság nyerte vaddisznópörköltjével, második lett a Cserkeszőlő és Vidéke Vadásztársaság tárkonyos balkáni gerle levese, harmadik pedig az öcsödi Szabadság Vadásztársaság vaddisznópörköltje. Polgármesterünk különdíját itt a legkülönlegesebb nevű csapat, a Páratlan páros, azaz a Szelevény-Csépa Vadásztársaság kapta. Önkormányzatunk különdíjában és a Szelevény-Csépa Vadásztársaság által felajánlott különdíjban a legszebben feldíszített sátorért a tiszaföldvári Dózsa Vadásztársaság részesült. A sikeres vadásznapért köszönet illeti a támogatókat: dr. Tálas Sándort, Kiss Mihályt, Tóth Istvánt, Kiss Csabát, Havrilla Sándort, Benke Tibort és Oberna Istvánt. A szervezők köszönetet mondanak a helyi Körös Vadásztársaság vadászmesterének, Bozsó Bélának és vadőrének, Mucsi Attilának, akik a koronglövő verseny zökkenőmentes lebonyolításában nyújtottak nagy segítséget. Külön színfoltot jelentettek és hasznos munkát végeztek a Kecskemétről érkezett vadászruhás hostess lányok, a Kiss-testvérek: Márta, Csilla és Kinga. Külön köszönet illeti ifj. Révész Sándort az egész rendezvény sikeres megszervezésében és lebonyolításában való lelkes közreműködéséért. A SZENT MÁRTON LOVAS EGYESÜLET FELVONULÁSA Már település-szerte nagyon várt eseménye a Városnapnak. A hagyományok szerint a jászfényszarui Szűcs Mihály Lovas Bandérium huszárjai által felvezetett lovas, hintós, fogatos díszes menetet - melynek tagjai voltak az egyesület fiatal lovasain kívül a Kötöny vezér íjászai és a Burzon Lovasudvar tagjai, a tiszakécskei, szarvasi, magyartési, szentesi, cserkeszőlői és kunszentmártoni lovas barátok is -, az utcákon integetve üdvözölték az emberek, s az egyes állomásoknál szíves fogadtatásban volt részük ez alkalommal is. Így az alvégben, a körforgónál Oberna István és családjánál, a Kunság ABC-nél, a Tarcsányi Kocsmánál, a lakótelepen Pásztorné Réz Márta és családja boltjánál, a Jászapáti utcában Katona József és családja házánál, míg délidőn a központba érkeztek, s a végig zenélő Andrási Kálmán Báró zenekarának hangulatos muzsikájára a csépai Szilver Táncegyüttes jóvoltából itt is fergeteges énekszóval és tánccal köszöntötték a közönséget. Kitett magáért a felvonulás sikere érdekében ezúttal is az Imrei István vezette egész egyesület, Smuta Zsolt jászkun főkapitány és felesége Marianna asszony, a Városi Nőklub, de az egész város bejárásának biztosítása érdekében köszönet illeti a segítségért a Rendőrkapitányságot, a Polgárőrséget is.

4 4 Kunszentmártoni Hír-Lap 16. szám, szeptember 30. Határainkon átívelő viadal Kunszentmártonban K&H KUPA XIV. Kunszentmártoni Erőfesztivál Hamisítatlan nyári hangulat fogadta azokat, akik kilátogattak a szeptember 17-i Városnap rendezvényeire. Még javában folyt a XI. Körösi Hal- és tájjellegű halétel főző Verseny értékelése, mikor a fúvószenekar zenés kísérete alatt Szabó Zoltán kollégám - aki a Városnap és így az erőfesztivál remek ceremóniamestere is volt egyben - köszöntötte egyenként a főtérre bevonuló erős embereket. Ezzel kezdetét vette a K&H KUPA XIV. Kunszentmártoni Erőfesztivál. Különleges volt ez a viadal abból a szempontból, hogy az erőfesztivál történetében először határainkon túl élő versenyzőket is fogadhattunk. Az öt magyar legény mellett nevezett a megmérettetésre négy honfitársunk is Szlovákiából, a Felvidékről. A gigászi erejű srácok szívesen fogadták a meghívásunkat (ebben nagy segítségünkre volt Hajnal Tamás, alias Szúnyog ), szívesen jöttek el hozzánk Kunszentmártonba, hogy megmutassák, az ő vidékükön is teremnek erős fiúk. Berecz Frigyes Padányról, Puzsér Péter (az abádszalóki, Ki a legény a gáton erős ember verseny idei győztese) Ekecsről, Zsemlye László Karcsáról, Mészáros László Csallóközarasnyosról érkezett hozzánk. A hazaiak Mester Miklós Szabadegyházáról, Sebestyén János Mezőszilasról, Bíró Sándor Öcsödről, Hajnal Tamás Martfűről és Bíró István Kunszentmártonból voltak. Hajnal Tamás harmadszor is győzött, ezzel ő is Kunszentmárton örökös bajnoka lett, elhódítva ezzel a Peugeot Vándorkupát. Képünkön Pályi Lajossal, a Peugeot Qualite 96 Kft. kirendeltségvezetőjével. A versenyzők bemutatása után következett az első versenyszám: a hordópakolás. Egy 110 kgos vizeshordót 8 méterről, egy 120 kg-osat 5 méterről kellet elcipelni, majd feltenni egy teherautó platójára, és ezt még tetézte egy 130 kg-os hordó, melyet helyből kellett felrakni. Mester Miklós kezdte a gyakorlatot, akinek a végrehajtás közben kiújult a tavaly itt szerzett térdsérülése, emiatt kénytelen volt feladni a versenyt. Puzsér és Mészáros kivételével a többiek hibátlanul teljesítették a feladatot. A legjobb - 23,8 másodperces - eredménnyel Hajnal Tamás végzett. A vegyes-nyomón egy 115 kg-os farönköt, egy 125 kg-os vasrönköt, egy 135 kg-os Apolló rudat kellet kinyomni fej fölé, illetve egy 120 kg-os homokzsákot a vállra venni. A versenyzők fantasztikus gyorsasággal nyomták ki a mázsás súlyokat, de itt csak hárman teljesítették az összes feladatot, bizonyítva, hogy ez egy igen nehéz versenyszám volt. A szám győztese itt is Hajnal Tamás lett, 28 másodperces időeredményével. A harmadik megmérettetésben, keretcipelésben egy 240 kg-os kerettel szaladtak (!) versenyzőink a 15 méteres szakaszon végig, majd egy 150 kg-os kishordót raktak fel egy másik hordóra, és már rohantak is vissza a kerettel a célvonalig. Mindenki teljesítette a gyakorlatot. Hajnal Tamás egészen lenyűgöző, 18,4 másodperces eredményével ismét az élen végzett. Ezt követte két impozáns külsejű PEUGEOT 206- os személyautó szinkrontartása rámpán. Az óriási húzóerővel szemben csak egy srác dacolt könnyedén. Berecz Frigyes mosolyogva pózolt a fényképezők és a kamera előtt, egészen 67 másodpercig tartva az autókat. Figyelemre méltó volt az öcsödi Bíró Sándor 59 másodperces teljesítménye is. A véghajrában, a vegyes gyakorlatban egy 120 és egy 130 kg-os homokzsákot kellett vállra venni, a már a harmadik versenyszámban szerepelt 150 kg-os hordót ismét felrakni, a 125 kg-os vasrönköt kinyomni és egy több mint 400 kg-os traktor gumiabroncsot átfordítani. A verseny végére elfáradt fiúk közül négyen még mindig rendelkeztek annyi erővel, hogy ezt az irdatlan nehéz feladatot is kipipálják. Hajnal Tamás egészen bámulatos, 56 másodperces teljesítményével ismét az élen végzett, pedig már előtte tudta, a verseny megnyeréséhez elég hibátlanul teljesíteni a gyakorlatot, nem kell a legjobbnak lenni. De ennek a maximalista fiúnak volt egy álma, amiért ide jött: Kunszentmárton Örökös Bajnokának lenni! Ez eddig csak Kövér Gyulának sikerült, aki éveken keresztül közkedvelt versenyzője, bajnoka volt erőfesztiválunknak. Mivel azonban az előző két évhez hasonlóan idén is a martfűi Herkules lett a viadal győztese, így ezt a nagyszerű címet immár ő is magáénak tudhatja! A bronzérmet megszerző Bíró István Penge a hordópakolás versenyszám teljesítése közben Az ügy pikantériája, hogy Tamás véletlenül, vagy készakarva (?) a Peugeot Qualite 96 Kft. által alapított PEUGEOT VÁNDORKUPÁT otthon hagyta. Mintha a kupa már megérezte volna, hogy végleg hazaérkezett! Nem volt más hátra, mint a jó hangulatú, pörgős verseny eredményhirdetése. A díjakat Dr. Czuczi Mihály polgármester, Sági István országgyűlési képviselő, Király Imréné, a K&H kunszentmártoni fiókjának vezetője, Pályi Lajos, a Peugeot Qualite 96 Kft. kirendeltség-vezetője és Bartucz Zoltán a KÖRÖS GYM TE titkára adták át. Fotók: Nálhi Gergely, Vass Zoltán Az eredményhirdetés utáni csoportkép a versenyzőkről és a díjakat átadó támogatókról

5 16. szám, szeptember 30. Íme e verseny végeredménye: 1. Hajnal Tamás 38.5 pont, 2. Sebestyén János 36 pont, 3. Bíró István 33 pont, 4. Puzsér Péter 27 pont, 5. Bíró Sándor 25 pont, 6. Berecz Frigyes 23 pont, 7. Zsemlye László 20.5 pont, 8. Mészáros Zoltán 12 pont, 9. Mester Miklós 1 pont. Büszkék vagyunk kunszentmártoni legényünkre, Bíró István Pengére, aki az előkelő harmadik helyezést érte el ebben az erős mezőnyben. Szívből gratulálunk és további eredményes versenyzést kívánunk! E sportrendezvény létrejöttében óriási érdeme volt önzetlen támogatóinknak. Hálával tartozunk Mindannyiuknak! Ők a következők: FŐ TÁMOGATÓ: K&H BANK ÉS BIZTOSÍTÓ TOVÁBBI TÁMOGATÓK: Kunszentmárton Város Önkormányzata, Dr. Czuczi Mihály polgármester, Sági István országgyűlési képviselő, Peugeot Qualite 96 Kft., Unitrade M&M Kft., Út-Ép Ker Kft., Bácsvíz Zrt., Benke Tibor mezőgazdasági vállalkozó, Imrei István önkormányzati képviselő, Dr. Hoffmann Zsolt jegyző, Cseh László nyugalmazott pénzügyi osztályvezető, Talmácsi Cukrászat, HF Klub, Majzik Lászlóné, Petrás Endre vállalkozó, Kollár Autószerviz, Vásártéri Közösség és a Jászapáti utca lakói, Szarvas Kontakt Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., Katona József vállalkozó, Gácsiné Bozsik Magdolna önkormányzati képviselő, Veres István tanácsnok, Győri Imre autószerelő mester, Dr. Bíró József, Gyóllai Sándor, Gio Bt. Húsáruház Kunszentmárton, Park Presszó, Gödő József és családja, Ani Virág és Ajándék Szalon, Petyus Jánosné, Csemege Sarok, Haj és Köröm Stúdió Sétálóutca, Jusztin Erika, Kuckó Abc, Ka- Pa Bt., Növénypatika, Kollár Jánosné fodrász, Tóth Péter Ferencné, Csortos Andrea vállalkozó, Romhányi Dezsőné vállalkozó, Behán Imre vállalkozó, Kiss Pál mezőgazdasági vállalkozó, Kunszentmártoni Gimnázium és Szakképző Iskola MÉDIATÁMOGATÓK: Kunszentmártoni Hír- Lap, kunszentcity.hu, Tiszazug TV Szívből köszönöm a szervezőknek a színvonalas, áldozatos munkát. Kollégáimnak: Szabó Zoltán ceremóniamesternek, a versenyirodának, Pintér Editnek és Dénes Zsoltnak, Csík János versenybírónak. Köszönöm továbbá az egyesület titkárának: Bartucz Zoltánnak és végül de nem utolsósorban az egyesület lelkes tagjainak a pakolásért: Bíró István, Kardos István, Dékány András, Gulyás Attila, Gulyás Erik, Harangozó Zsolt, Dékány Krisztián, Gecse Zsolt, Skripek István, Harmati Roland. A lelkes kunszentmártoni közönség és az idelátogató vendégek, mint mindig, most is jelesre vizsgáztak! Köszönet érte! Hogyan is köszönhetnék el Önöktől másképp, minthogy szeretettel meghívjam Mindannyiukat a jövőre megrendezendő XV. Jubileumi Kunszentmártoni Erőfesztiválra! Wenner-Várkonyi Attila alpolgármester A KÖRÖS GYM TE elnöke Kunszentmártoni Hír-Lap 5 ELŐADÁSOK, KONCERTEK Délután és este a főtéren a színpadon és a színpad előtt megállás nélkül váltották egymást a produkciók, minden műfaj és stílus kedvelője megtalálhatta a számára tetsző bemutatót. A Tassonyi Zsolt vezette Kunszentmártoni Fúvószenekar parádés gyepshow-val indította hangversenyét, hogy aztán a pódiumon igazolják, a tagok egyenként mestereik hangszerüknek, s együttesként kiváló összhangzatot produkálnak. A Szilver Művészeti Iskola versenytáncosai könnyedsége és eleganciája elbűvölő volt, Nagy Mariann tánctanár méltán lehet büszke tanítványaira. Az egész napot professzionálisan végigkonferáló Szabó Zoltán tanár úr nagy ötlete volt, hogy kapjanak egy blokkot a programban a helyi amatőr zenekarok, melyek az elmúlt évtizedekben alakultak és működtek településünkön, ezzel mintegy helyi rockzenei történelmi időutazásra invitálva a közönséget. A felkérésre a korábbi bandák ezúttal még nem igazán voltak vállalkozó szelleműek, talán majd jövőre. Bizonyították tehetségüket viszont a most aktívan zenélők, úgy mint a The Ghost Storm fiataljai, Papp Dávid (gitár, billentyű, ének), Habranyi Bence (gitár) és Katona Bence (dob). Aztán a Sevens of September, melyben lajosmizsei Földházi Lilla, a cserkeszőlői Szín Róbert, Dékány Dávid és Sári Attila mellett a kunszentmártoni Dénes Judit gitározott és énekelt, nővére, Dénes Gabriella fuvolán játszott, míg Wenner-Várkonyi Kristóf rap-pel színesítette az előadást. Az Impresszióban szintén egy testvérpár, Szűcs Miklós (gitár, trombita) és Szűcs Máté (dob) jeleskedett Papp Sándor (basszus) és Kecskés Béla (ének) mellett. Évente egy-két iskolai rendezvényen játszik a KGSZI Band, azaz középiskolánk tanárainak zenekara, ezt a napot is megtisztelték fellépésükkel. Szabó Zoltán ekkor gitárt ragadott, s Dénes Zsolttal (ének), Pásztor Józseffel (basszus, ének), Szabó László oktatástechnikussal (gitár), Csomán Évával (ének) és a volt tanítvány Szűcs Mátéval (dob) felforrósították a hangulatot. A Dinamit Hard következett, mely tribute zenekart az egyetlen kunszenti tag, Héjja Gyula (ének) alapította tavaly a klasszikus Dinamit (Vikidál Gyula egykori együttese) tiszteletére. Gyusziék az eredeti hangzást remekül idézve szólaltatták meg a nagy slágereket. A régiek közül egyedül a húsz év után erre az alkalomra összeállt HARD- VER vállalta a fellépést, három egykori tagjuk - Janek Sándor basszus, Némedi Zoltán Otisz gitár és Vass Zoltán ének - a ma is aktívan zenélő Habranyi Picivel (gitár) és két fiatallal,

6 6 Kunszentmártoni Hír-Lap 16. szám, szeptember 30. Kovács Mártával (billentyű) és ifj. Vass Zoltánnal (dob) megerősítve, két közös próbával léptek színpadra, s felidézték a két évtizeddel ezelőtti hangulatot. A finálé igazi meglepetés szám volt: az összes zenekar a színpadra lépett kórusként, a vokálban a zeneiskola igazgatója, Csomán Éva, és helyettese, Niczky Nikolett énektanár mellett városunk polgármestere, dr. Czuczi Mihály is szerepet vállalt, s az István a királyból Koppány vezér dala, a Szállj fel, szabad madár szólalt meg, melyben a szólót felváltva Héjja Gyula és Vass Zoltán énekelték. S énekelt az egész közönség, igazolva, nagyon jó ötlet volt Szabó tanár úrtól a helyi muzsikusok összetrombitálása. Hatalmas tömeg várta a Megasztár gála fellépőit, akik közül elsőként Szeleczki Dávid aratott fergeteges sikert. Tetézte ezt a Bikini együttes másfél órás koncertje, amikor is a téren már el sem fért a közönség, két oldalt a parkok szinte megteltek az igazi jó, élő zenére vágyókkal. D. Nagy Lajos és zenekara három évtizede csillagként ragyog a magyar rockzene égboltján, a kunszenti városnapi éjszakán is fényesen tündökölt. A koncert hangjai alig csitultak el, mikor kezdetét vette a hajnali kettőig tartó utcabál, melynek zenéjéről a népszerű szegedi Rádió Plusz Dj-i, MolnárBéé & Gerappa gondoskodtak. Az estén ezt követően a Győrfi Dalma vezetette Kunszentmártoni Mazsorett és Moderntánc Csoport minden korosztályos csoportja bemutatta remek műsorát, majd az operett szerelmeseinek kedveskedett a városunkban már jól ismert művész páros: Tóth Éva és Leblanc Győző. Őt a kulisszák mögött kunszentmártoni rokonai, a Smuta család tagjai üdvözölték, a fiatal énekes ugyanis Smuta Kálmánné (Szeleczki Júlia) unokaöccse. (Dávid nagypapája a Pro Urbe-díjas tanárnőnek, a magyar kultúra lovagjának testvére.) A népszerű operett-színészeket szereplésük végén a színpadon barátilag köszöntötte Veres István tanácsnok, felesége és Kata unokája társaságában. Az amerikai-magyar Kállay Saunders András két táncos fiúval, majd 2010-ben az év hangja, Tolvai Renáta két táncos lánnyal oldalán énekelt, tovább fokozva a már amúgy is izzó hangulatot. A sikeres XI. Városnap létrehozásáért és lebonyolításáért elismerés és köszönet illeti az önkormányzatot, dr. Czuczi Mihály polgármestert és a képviselő-testületet, a pályázatíró Burzon Xéniát, a Polgármesteri Hivatal Pályázatkezelő irodája vezetőjét, Szabóné dr. Horváth Ilona aljegyzőt, Bocskai József vezető főtanácsost, a Szervezési és humánpolitikai osztály munkatársait. Köszönet a Tiszazugi Leader Nonprofit Kft. munkatársainak az általuk nyújtott segítségért. S minden segítő szervezetnek, támogatónak, intézménynek, kétkezi segítőnek, közreműködőnek és résztvevőnek: KÖSZÖNET! Vass Zoltán Képek a rendezvényről a hu-n. Fotók: Dénes Zsolt, Dénesné Dombi Katalin, Halász Zoltán, Majzik Vanda, Nálhi Gergely, Ifj. Révész Sándor, Vass Zoltán, Vincze András

7 16. szám, szeptember 30. Az önkormányzat kötvénykibocsátásból származó bevételét csak betétben tarthatta volna, értékpapírok vásárlásáról nem hozhatott volna döntést a képviselő-testület nyilatkozott a médiában a minap a megyei főügyészség, és ezért vádolja hűtlen kezeléssel önkormányzatunk három vezetőjét. Az előzményekkel az elmúlt évben többször foglalkoztunk lapunkban. Először is arról adtunk hírt, hogy miként akkor arról az országos médiából értesülhettünk, a Budapesti Rendőr-főkapitányság a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) feljelentése alapján eljárást kezdeményezett és folytat a Capital Partners nevű befektetőcég, illetve annak brókerei ellen csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. Sajnos, Kunszentmárton is érintett az ügyben, hiszen önkormányzatunk is szerződéses kapcsolatban állt a fenti céggel képviselő-testületi döntésnek megfelelően május 5-től augusztus 12-ig. Lássuk, mi is történt tényszerűen: Az önkormányzat február 28-án 900 millió Ft értékben kötvény bocsátott ki. A képviselő-testület a kötvény kibocsátásakor meghatározta, hogy az abból származó összegből összesen 462 millió 7 ezer Ft értékben korábbi, kedvezőtlenebbül kamatozó működési és beruházási célú hiteleit váltja ki, 13 millió 500 ezer Ft-ot a kibocsátással kapcsolatos költségekre fordít, illetve 3 év alatt összesen 150 millió Ft-ot pályázatok önrészeként, beruházásokhoz használ fel. Továbbá a képviselő-testület úgy határozott, hogy a fennmaradó 274 millió 493 ezer Ft-ot hosszú távra leköti, melyet lejáratkor ( 2013 évtől) a kötvények visszavásárlására fordít majd. A beruházási önrészre felhasználni tervezett összegből 100 millió Ft értékben értékpapírok vásárlásáról döntött később a képviselő-testület a vásárlás és eladás közötti az árfolyamnyereség reményében. Végül a befektetési portfólióból 274 millió 493 ezer Ft-ot (a befektetésre szánt összeg 74%-át) 5 évre lekötött az önkormányzat 3+10%-os éves kiemelt banki kamattal. Továbbá a képviselő-testület döntésének megfelelően 96 millió 567 ezer Ft-ot (a befektetésre szánt összeg 26%-át) értékpapírok vásárlásába fektetett, a magasabb hozam elérése céljából, mely összeg kezelését a Capital Partners nevű befektetőcég végezte. A lekötéskor a bankok 7-8 %-os kamatot fizettek, így az ígért remélt 5-20 %-os kamat kiemelkedőnek számított. A szerződéses időszakban érte el hazánkat is a gazdasági világválság. A képviselő-testület ezen időszak alatt többször tárgyalta a befektetés helyzetét, személyesen meghallgatva a fenti cég képviselőit is, s úgy döntött, hogy tovább folytatja a befektetési tevékenységet, bízva a válság mielőbbi megszűnésében és az értékpapír piacon addig tapasztalt kedvezőtlen árfolyamváltozások megfordulásában. Ezen időszakban egyébként több nyugdíjpénztár is hatalmas veszteséget könyvelhetett el a gazdasági válság miatt. Aztán július 27-én a PSZÁF honlapján megjelent, hogy felügyeleti vizsgálat indult a Capital Parners ellen tisztességtelen piaci magatartás miatt, s akkor a képviselő-testületi döntésnek megfelelően augusztus 12-i nappal azonnal szerződést is bontott az önkormányzat a céggel. A fenti időszak alatt viszont Kunszentmárton Város Önkormányzatát a már fentebb említett okok miatt az értékpapírok befektetéseinél 78 millió 338 ezer Ft veszteség érte. A befektetés ezen részéből az önkormányzatot ért veszteséget már csökkentette a lekötött tőke után július 30-ig kapott 49 millió 160 Ft kamatbevétel és tovább csökkenti a lejáratig (2013-ig) várható kamatbevétel. Önkormányzatunk hivatalos közleményében akkor úgy fogalmazott, hogy megítélése szerint a keletkezett veszteség oka nem csupán a gazdasági válság hatásában keresendő, hanem feltehetőleg a cég, illetve annak alkalmazottai az önkormányzatot, mint ahogyan több száz másik befektetőt is megtévesztették. Az ügy aktuális fejleménye kapcsán megkérdeztük az érintetteket: Én a képviselő-testület által egyhangúlag megszavazott határozatot hajtottam végre, amikor a szerződést aláírtam mondta dr. Czuczi Mihály polgármester. Az előkészítés során a legjobb szándék vezetett bennünket. A legjobb tudásunk szerint jártunk el, és semmi okom nem volt arra, hogy ne bízzam munkatársaim szakértelmében. Egyébként a mi eredeti előterjesztésünk még ötvenmillió forintról szólt, és a képviselő-testület, a Gyóllai Mihály vezette pénzügyi és gazdasági bizottság javaslatára duplázta meg az összeget. Véleményem szerint nem követtünk el jogsértést az ügyben, a vád alaptalan, mert az önkormányzati törvény ügyészség által citált rendelkezése nem tiltotta Kunszentmártoni Hír-Lap 7 BETÉT ÉS/VAGY RÉSZVÉNY? meg az önkormányzat által tett lépést reagált dr. Hoffmann Zsolt jegyző. Megerősít ebben az, hogy az Állami Számvevőszék helyi önkormányzatok gazdálkodási rendszerének évi ellenőrzéséről készült jelentésében megállapítja, hogy az önkormányzatok szabad pénzeszközeinek különböző pénzpiaci műveletekre pl. hazai és nemzetközi tőzsdéken forgalmazott rövid és hosszú lejáratú értékpapírok vétele-eladása történő felhasználását egyértelmű jogszabályi előírás jelenleg nem tiltja. Egyébként, miután kiderült, hogy kár ért bennünket, azonnal büntetőfeljelentést tettünk, és polgári pert is indítottunk a kár megtérítése érdekében. Szeretném megerősíteni, hogy véleményem szerint sem sértettünk jogszabályt egészítette ki a fentieket Fehér Éva volt pénzügyi osztályvezető. Főleg nem szándékosan... tette hozzá. A bíróság az első tárgyalást decemberre tűzte ki az ügyben. Vass Zoltán Meghívó Kunszentmárton Város Önkormányzata október 6-án csütörtökön 13 órai kezdettel AZ ARADI VÉRTANÚK TISZTELETÉRE MEGEMLÉKEZÉST tart a Dani Margit Sportcsarnokban Program: Műsort adnak a Kunszentmártoni Általános Művelődési Központ tanulói Megemlékező beszéd Mindenkit szeretettel várunk! HIRDETMÉNY A ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁSRÓL A évi CXXXIX. törvény 1. -a alapján a Magyar Köztársaság területén a október 1-jén 0 órakor fennálló állapot alapulvételével NÉPSZÁMLÁLÁST kell tartani, amelynek sikeres végrehajtásához kérjük az Önök együttműködését. Az adatfelvételre október 1-je és október 31-e között a Kunszentmárton közigazgatási területén található lakásokban, lakott üdülőkben, lakott egyéb lakóegységekben és a közösségi szálláshelyeken kerül sor. Településünkön az összeírás körébe tartozó címek száma: A népszámlálás során kérdőívet kell kitölteni a lakóhelyről és mindenkiről, aki ott életvitelszerűen él. Az adatszolgáltató a népszámlálási kérdőívet kitöltheti önállóan interneten vagy papíron, valamint a számlálóbiztosnak válaszolva. Az internetes és a papír alapú önkitöltésre október 1. és október 16. között van lehetőség. Eddig az időpontig a kérdőíveket a számlálóbiztosok személyesen el fogják juttatni minden érintettnek. Az adatszolgáltatás név nélkül történik és a válaszadás kötelező, kivéve a nemzetiségre, az anyanyelvre, a vallásra, a tartós betegségre és a fogyatékosságra vonatkozó kérdéseket. A kitöltött kérdőívek adatai csak statisztikai célra használhatók. A számlálóbiztosok egyedi, névre szóló, a személyi igazolvánnyal együtt érvényes igazolvánnyal rendelkeznek, és feladatuk ellátása során hivatalos személynek minősülnek. A számlálóbiztosok adatairól az önkormányzat honlapján, és a következő lapszámban adunk tájékoztatást. Kérem, hogy akik adatszolgáltatási kötelezettségüknek legkésőbb október 31-ig valamilyen okból nem tudnak eleget tenni, azok november 1. és 8. között jelentkezzenek a Polgármesteri Hivatalban. A népszámlálás sikere mindannyiunk közös érdeke. Együttműködésüket köszönjük szeptember 8. Dr. Hoffmann Zsolt jegyző települési népszámlálási felelős Ingyenesen hívható telefonszámok: , Internet: Központi Statisztikai Hivatal

8 8 Kunszentmártoni Hír-Lap 16. szám, szeptember 30. KIÁLLÍTÁSMEGNYITÓK A HELYTÖRTÉNETI MÚZEUMBAN Szeptember 9-én ünnepelt a múzeum, hiszen két kiállítás megnyitóját is megrendezték e jeles napon. Az állandó tárlatot személyesen a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának vezetője, dr. Réthelyi Miklós ajánlotta a látogatók szíves figyelmébe. Szűcs Miklós és fia, ifj. Szűcs Miklós hangulatos népzenei műsora vezette be a programot a nagy számban összegyűlt érdeklődő előtt, majd dr. Pusztai Gabriella múzeumigazgató köszöntötte a vendégeket, kiemelten dr. Réthelyi Miklós minisztert és feleségét, dr. Réthelyi Miklósné Szentágothai Klárát, Schmidt Ágotát, a minisztérium kabinetfőnökét, dr. Bereczki Ibolyát, a Nemzeti Kulturális Alapprogram Múzeumi Kollégiumának elnökét, a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum főigazgató-helyettesét, Sági István országgyűlési képviselőnket, dr. Csoór Györgyöt, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat alelnökét, dr. Czuczi Mihályt, városunk polgármesterét, dr. Pereszlényiné Kocsis Évát, a megyei önkormányzati hivatal Művelődési és Népjóléti Irodája vezetőhelyettesét és munkatársát, Antal Ferencné kulturális referenst, dr. Horváth László megyei múzeumigazgatót és az igazgatóság tagjait, prof. dr. Barna Gábort, a Szegedi Egyetem Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszék vezetőjét, Smuta Zsolt jászkun főkapitányt, valamint a Körmönfontak című időszaki kiállítást rendező muzeológus kollégákat: Pató Máriát, Vincze Ritát, Császár Pétert és Pusztai Zsoltot. Dr. Czuczi Mihály polgármester a házigazda város önkormányzata nevében elmondott köszöntője után dr. Csoór György alelnök üdvözlő és elismerést kifejező szavai következtek, aki után dr. Horváth György megyei múzeumigazgató méltatta a rendezvényt, ill. a Helytörténeti Múzeumban folyó szakmai munkát, a létrehozott kiállításokat. Dr. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter megnyitó beszédében elismeréssel szólt a Helytörténeti Múzeum állandó kiállításáról HAJDANVOLT MESTEREK MESTERSÉGEK HAJDANÁN Dr. Pusztai Gabriella igazgatónő emlékeztetett arra, hogy az állandó kiállítás jelentős részét a 2006-os árvízkor le kellett bontaniuk, az épületet a víz ellen szigetelni kellett, s ezt követően építhették újjá a Kunszentmárton és a Tiszazug régészeti emlékeit, a város történetét, valamint a helyi kézművesség értékes múltját az egyes szakmák - szűcs, szitás, rézműves, kötélgyártó, kádár, cipész, fazekas, cukrász és fényképész - műhelyeivel bemutató tárlatot a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának támogatásával. Dr. Réthelyi Miklós miniszter úr Boldog II. János Pál pápa gondolatait idézte megnyitó beszéde bevezetőjeként: mely szerint a bezárt szív olyan, mint a börtön. Létezik azonban olyan börtön is, mely nem bezárja, hanem kinyitja a szívet és az elmét - fogalmazott a miniszter, utalva arra, hogy a kunszentmártoni Helytörténeti Múzeum az egykori Nagykun Kerületi Börtön épületében kapott helyet. A tárcavezető kiemelte, hogy az intézmény dolgozói jó gazdaként folyamatosan javították, csinosították az épületet, mely a sikeres uniós pályázatnak köszönhetően kívül-belül megújult, és alkalmassá vált a látogatói igényeknek és szakmai elvárásoknak egyaránt megfelelő kiállítások befogadására. - A múlt addig nem létezik, míg azt meg nem mérjük a jelenben - folytatta a miniszter. És egy múzeum - mely a kulturális önazonosság formálásának közintézménye - alkalmas arra, hogy mértéket vegyen a régmúltról, melynek köszönhetően könnyebben el tudjuk helyezni magunkat térben és időben. A megnyitó résztvevői, elöl (balról) Schmidt Ágota, nemzeti erőforrás minisztériumi kabinetfőnök, dr. Réthelyi Miklósné Szentágothai Klára, dr. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter és dr. Czuczi Mihály, városunk polgármestere A kunszentmártoni Helytörténeti Múzeum alkalmas arra is, hogy a különböző kulturális területek között közvetítő szerepet töltsön be, hogy újragondolja a hagyományok közötti párbeszédet. Egy múzeum csak akkor fejlődhet, ha stabil alapokon áll. A kunszentmártoni intézmény abban a szerencsés helyzetben van, hogy a fenntartó megyei önkormányzat kiemelten kezeli a kultúrát, és vallja, hogy a humán tőkébe való befektetés, az iskolázottság, és a művelődés lassan megtérülő, de igen hatékony beruházási forma. A múzeum munkatársai az elmúlt másfél évben rengeteget dolgoztak azért, hogy létrehozzák e kiállítást. A példaértékű pályázati anyag összeállítása, az elmúlt hónapok megfeszített munkája után nyugodtan dőlhetnek hátra: olyan kiállítás született, mely nemcsak a környék, de az egész Alföld presztízsét megemeli. Ráirányítja a figyelmet arra, hogy a téeszesítés nem tudta felparcellázni az itt élők identitását, a sátortetős házak szocialista komfortja nem szüntette meg a hagyományhoz, a népi kultúrához és rítusokhoz való ragaszkodást. A kunszentmártoni tárlat figyelembe veszi a befogadó épület adottságait, a szűk börtönfolyosók és cellák hangulatát, a börtönkápolna belmagasságát, és a gyűjtemény egyedi jellegét, így e kiállítás kizárólag és pont itt, a kunszentmártoni kultúrtájban érvényesül, itt érthető meg igazán. A település és a Tiszazug régészeti, történeti emlékei, illetve az igazságszolgáltatás és az egykori börtönépület bemutatása mellett a kiállítás Kunszentmárton gazdag iparos múltjára koncentrál. A suszteráj és a fazekasműhely bemutatása során a muzeológusok arra törekedtek, hogy a kiállítás ne statikus legyen, hanem interaktív módszerekkel, a résztvevők bevonásával ismerjük meg a munkafolyamatokat. Fontos, hogy teljesebbé tegyük társadalmi önismeretünket, önképünket, fontos hogy az alföldi táj jellegzetességei újra élő kulturális mintázatokká váljanak. Dr. Csoór György, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat alelnöke köszöntője közben

9 16. szám, szeptember 30. Kunszentmártoni Hír-Lap 9 A MINISZTER ADTA ÁT A TÁRLATOT Dr. Pereszlényiné Kocsis Éva, a megyei önkormányzat művelődési és népjóléti irodavezető-helyettese, dr. Horváth László megyei múzeumigazgató és Antal Ferencné megyei önkormányzati kulturális referens Ezzel a múzeumi fejlesztéssel, a Hajdanvolt mesterek Mesterségek hajdanán című kiállítással Kunszentmárton kitüntető helyet foglal el a nemzeti emlékezet térképén - zárta megnyitó beszédét a csúcsminiszter. Miniszter úr ezen túl kedves szavakkal idézte fel városunkhoz kötődésének emlékeit - iskolás éveit, a Kármel szentmiséin végzett ministráns szolgálatait -, hiszen gyermekkorából két esztendőt között - itt, Kunszentmártonban töltött; édesapja, dr. Réthelyi Jenő a Szentesi úti malom vezetőjeként dolgozott akkor. S kabinetfőnöke, Schmidt Ágota ugyancsak ismeri településünket, hiszen ő ide született, bár szülei nem önszántukból jöttek Kunszentmártonba, a Rákosi-rendszer kitelepítettjeiként élték itt életük egy részét. KÖRMONFONTAK Ez alkalommal egy időszaki tárlattal is meglepte a látogatókat a Helytörténeti Múzeum, melyet a szolnoki Damjanich János Múzeummal, a mezőtúri Túri Fazekas Múzeummal és a túrkevei Finta Múzeummal közösen terveztek és rendeztek. A Körmönfontak - fonatok, csomók, bogok című kiállítást, melyen különböző alapanyagokból, eltérő technikákkal dolgozó mestereket, mesterségeket, s azok hagyományait - mint a vessző-, gyékény-, szalmafonás, hálókötés, kötélverés, ötvösség, bőrművesség, csomózott szőnyeg, hajfonatok készítése - mutatják be, dr. Bereczki Ibolya főigazgató-helyettes színvonalas megnyitó beszédével ajánlotta a közönség figyelmébe. A jeles kiállítás a Határok nélkül - Kézművesség Jász-Nagykun-Szolnok Megyében programsorozat keretében Szolnok, Kismarton, Rozsnyó és Kézdivásárhely után látható múzeumunkban. Végül dr. Pusztai Gabriella igazgató köszönetet mondott a megvalósítást lehetővé tevő összefogásért és sok-sok munkáért, a támogatásért. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium Alfa pályázata biztosította a kiállítás anyagi feltételeit, a pályázat szakértői számtalan hasznos tanáccsal látták el az intézményt. Sokat segített a fenntartó megyei önkormányzat, a Művelő- Dr. Bereczki Ibolya, a Nemzeti Kulturális Alapprogram Múzeumi Kollégiumának elnöke, a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum főigazgató-helyettese megnyitó beszédét tartja dési és Népjóléti Iroda, a városi önkormányzat, a Városgondnokság. Dr. Horváth László megyei múzeumigazgató mindvégig muzeológusaink mellett állt, a kollégák közül Csányi Marietta, Tárnoki Judit régészek, Túróczy Istvánné, Császár Péter restaurátorok és Pató Mária a közönségkapcsolatok osztályáról vettek részt az előkészítésben, rendezésben. A kivitelező Tó-Art Kft. Molnár István vezetésével kiválóan végezte a megvalósítás nehéz, sokszor egyedi megoldásokat kívánó feladatait; ebben sokan közreműködtek, mint a látványtervező Helyes Bálint, az infópult tervező Árvai Attila és szerkesztőként Katus Magdolna. Az önkéntesek közül az igazgatónő kiemelte Szabó Tamás és Hegedűs Tibor munkáját, végül, de nem utolsó sorban a kiállítást vele együtt rendező kollégák - Harangozóné Tóth Éva, Hegedűs Krisztián, valamint Győri Ilona - áldozatos tevékenységéért mondott köszönetet. A Körmönfontak című kiállítás egy részlete Dr. Pusztai Gabriella múzeumigazgató a cukrászműhely-kiállítást mutatja a miniszter úrnak és feleségének Miniszter úr és felesége, illetve főigazgató-helyettes asszony emlékül - stílszerűen - egy a múzeumból - mint volt börtönből - a nagykun kapitány által aláírt elbocsátó levelet vehetett át, valamint Mucsi Ferenc fazekasmesterünk szép kerámiáját kapták emlékül ajándékba. A hivatalos megnyitó után a közönség azonnal birtokba is vette a kiállítótermeket, s megtekintette a látványos, információ-gazdag, interaktív elemekkel bővített kiállításokat, melyeket ezúton mi is ajánlunk kedves olvasóinknak. Vass Zoltán Fotók: Vass Zoltán Képgaléria a - n.

10 10 Kunszentmártoni Hír-Lap 16. szám, szeptember 30. Szociális jogalkotás városunkban: mentőöv a hátrányos helyzetű lakosságnak A cikkem első részében a szociális igazgatásról és egyes helyi szociális ellátási formákról szóló többször módosított 22/2006. (VI.28.) számú önkormányzati rendelet előírásait ismertettem rászorulóknak nyújtott támogatások és ellátások igényléséről. Ezen alkalommal az aktív korúak ellátási formáit, az időskorúak részére megítélhető járadékot, a lakásfenntartási támogatás igénylésének módját, az ápolási díjra való jogosultság és ápolási segély megítélésének feltételeit ismertetem, szót ejtve a kedvezményes közlekedési bérletről is. Az aktív korúak ellátása a munka-erőpiaci helyzetük miatt segítségre szorulók és családjuk helyi támogatását jelenti. Az ellátásra való jogosultság megállapítása a jegyző hatáskörébe tartozik. Ezt a támogatási formát igényelhetik a legalább 67%-os munkaképesség csökkenésben szenvedők, az 50%-ban egészségkárosodottak, és a vakok személyi járadékában, fogyatékossági támogatásban részesülő személyek. Megítélhető az ellátás azoknak is, akik korábban munkanélküli- járadékban, álláskeresési- járadékban, vagy segélyben, illetve vállalkozói járadékban részesültek, de ezek folyósítási ideje lejárt, és akik a kérelem benyújtását megelőző két évben a munkaügyi központtal legalább egy év időtartamban együttműködtek. Úgyszintén pályázhatnak, akiknél a korábban folyósított ápolási díj, GYES, gyermeknevelési támogatás, rendszeres szociális járadék, bányász dolgozók járadéka, átmeneti, rehabilitációs járadék, vagy rokkantsági, baleseti rokkantsági és ideiglenes özvegyi nyugdíj folyósítása megszűnt, illetve azok, akiknél az özvegyi nyugdíj folyósítása árvaellátásra szoruló gyermek tartása kapcsán történt, és a gyermek a továbbiakban nem jogosult árvaellátásra, ha az állami foglalkoztatási szervvel a kérelem benyújtását megelőzően legalább három hónapig együttműködtek. További feltétele az ellátás igénylésének, hogy az igénylő családjában az egy fogyasztási egységre jutó havi jövedelem ne haladja meg az öregségi nyugdíjminimum 90 % -át, amellett, hogy a családnak vagyona nincs. Azok, akik az ellátásra jogosultságot szereztek, - néhány kivétellel - nyilvántartásba vételért kell folyamodjanak a munkaügyi központhoz, és közfoglalkoztatásban kell részt venniük, amellett, hogy vállalják, hogy maradéktalanul betartják az álláskeresési megállapodásban foglaltakat. A Szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló törvény kimondja, hogy azok, akik egészségkárosodottnak minősülnek, 55. életévüket betöltötték, vagy néhány kivétellel akik 14 éven aluli kisgyermeket nevelnek, akinek ellátását napközi intézményben nem tudják biztosítani, rendszeres szociális segélyre jogosultak. A rendszeres szociális segélyben részesülő a Szociális Alapellátási Központtal folyamatos együttműködni köteles. A nyugdíjkorhatárt betöltött időskorúak az Önkormányzattól járadékot igényelhetnek, amennyiben - velük lakó házastársuk jövedelmét is figyelembe véve - az egy főre jutó havi jövedelmük nem haladja meg az öregségi nyugdíj-minimum 80%-át, egyedülálló 75 éven aluliak esetén annak 95%-át, 75. éven felüliek esetén annak 130%- át. Járadékként az öregségi nyugdíj minimumának - egyéb feltételektől függően - 80%, 95%, 130 %-a adható. Ha az igénylő jövedelemmel rendelkezik, a megítélhető összeg és a jövedelem különbözete jár. A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló évi III. törvény 38. (1) bekezdése kimondja, hogy A lakásfenntartási támogatás a szociálisan rászorult személyeknek, családoknak az általuk lakott lakás vagy nem lakás céljára szolgáló helyiség fenntartásával kapcsolatos rendszeres kiadásaik viseléséhez nyújtott hozzájárulás. A települési önkormányzat lakásfenntartási támogatást nyújt. A támogatás sikerrel akkor igényelhető, ha a kérelmező háztartásában az egy fogyasztási egységre jutó havi jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj minimumának 250 %-át, amellett, hogy a háztartás tagjainak vagyona nincs. A törvénynek megfelelően rendelkezik a helyi szociális rendelet a lakásfenntartási támogatásról, azok számára, akik nem lakáscélú helyiségben, vagy az elvárható minimális lakásnagyságot és minőséget el nem érő lakásban élnek. További feltétel, hogy az igénylő lakásfenntartási költségei a háztartás havi összjövedelmének 30 %-át elérik. A költségeket a kérelem benyújtását megelőző 6 hónapra nézve számlákkal kell igazolni. Ilyen költségnek minősül a lakbér, albérleti díj, lakáscélú kölcsöntörlesztés, közös költség, csatorna díj, szemétdíj, villany, víz, gáz és tüzelőanyag. A támogatás havi összege Ft. Az évi III.tv. és a helyi szociális rendelet is rendelkezik róla, hogy Az ápolási díj a tartósan gondozásra szoruló személy otthoni ápolását ellátó nagykorú hozzátartozó részére biztosított anyagi hozzájárulás. Az ápolási díj kiutalható mértéke az állandó és tartós gondozásra szoruló súlyosan fogyatékos, illetve tartósan beteg 18 év alatti személy gondozását, ápolását ellátó igénylő részére az éves központi költségvetési törvényben meghatározott alapösszeggel megegyező. A jegyző a fokozott ápolást igénylő súlyosan fogyatékos személy gondozója, ápolója kérelmére az alapöszszeg 130%-át állapíthatja meg. A juttatás adható annak a hozzátartozónak is, aki 18. életévét betöltött tartósan beteg személy ápolását, gondozását végzi. A díj mértéke ez II. rész esetben sem lehet kevesebb az alapösszeg 80%-ánál. Azon igénylők esetében, akik az ápolási díj mellett más rendszeres pénzellátásban is részesülnek, az egyéb ellátás és a megítélhető díj havi összegének a különbözete jár. Az ápolási kötelezettség teljesítését a Szociális Alapellátás Központ gondozói ellenőrzik. Amennyiben az ápolási kötelezettség teljesítésének az igénylő nem tesz eleget, az ápolási díjra a továbbiakban nem jogosult. Átmeneti segélyben az részesülhet, aki létfenntartását veszélyeztető élethelyzetbe került, időszakosan létfenntartási gondokkal küzd és önmaga, családja létfenntartásáról más módon nem tud gondoskodni, elemi kár miatt anyagi segítségre szorul.. Ez a támogatási forma mintegy kiegészítő juttatásként értelmezhető, abban az esetben, ha az előzőekben nevesített segélyformák igénylésére nem állnak fenn a feltételek. Megítélhető azok számára, akik családjában az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíjminimumot, egyedülállóak esetén annak 150%-át. Kivételes méltánylást érdemlő helyzetben (krónikus betegségben szenvedők, hosszabb kórházi kezeléssel járó táppénzes állományban lévők, gyógyszerköltség enyhítésére rászorulók esetében) a jövedelmi feltételektől legfeljebb az öregségi nyugdíj minimumának kétszereséig el lehet térni. Ehhez orvosi igazolás, vagy kórházi zárójelentés becsatolása szükséges. A segély összege maximum az öregségi nyugdíj legkisebb összegének 50%- a. Egy családon belül egy személy igényelheti a támogatást. A közforgalmú személyszállítási utazási kedvezményekről szóló 85/2007. (IV.25.) Korm. rendelet 10. -a kimondja, hogy a feltételeknek megfelelő igénylők a települési önkormányzat árrendeletében rendszeresített kedvezményes bérlet igénybevételére jogosultak. Az öregségi nyugdíj minimális összege jelenleg Ft. A cikk első részében megjelent információkat a rendelet hatályos előírásaihoz igazodva akként kívánom helyesbíteni, hogy a rászorultság megállapításának alapjául szolgáló rendszeres havi jövedelem esetén a kérelem benyújtását megelőző hónap tehát nem három hónap - jövedelmét kell figyelembe venni. Felhívom az olvasók szíves figyelmét, hogy jelen cikksorozatnak nem célja a rendeletek szövegének teljeskörű ismertetése, amire a jogszabályok terjedelméből kifolyólag természetszerűleg nincs is lehetőség. A feldolgozott szakaszok mellett a rendeletek további előírásokat jelen témában további igénylési feltételeket is megállapíthatnak. A következőkben a temetési segély és a természetben nyújtott szociális ellátások igénylésének feltételeit, valamint a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokat ismertetem. Röviden kitérek egyéb szociális tárgyú önkormányzati rendeletekre is. Dr. Balla Anita szeptember 30-án, pénteken 17 órakor kiállítás nyílik a KUNSZENTMÁRTONI ALKOTÓTÁBOR IDEI MŰVEIBŐL a Művelődési Központ kistermében. A kiállítást megnyitja: Dezső Dóra Gitáron közreműködik: Horváth Győző Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt! A kiállítás megtekinthető: október 14-ig A zene világnapja október 1. Kunszentmártonban október 1-jén órától a sétáló utcában zenélnek: A KUNSZENTMÁRTONI FÚVÓSZENEKAR klasszikus és szórakoztató muzsika MAKRA ANDRÁS ÉS NÉPZENÉSZ BARÁTAI népzene BETYÁR BLUES BAND jazz METACCORD EGYÜTTES szimfonikus metál IMPRESSZIÓ rock A rendezvény szervezői a Zeneiskola és a Kunszentmártoni Általános Művelődési Központ

11 16. szám, szeptember 30. Kunszentmártoni Hír-Lap 11 Fát ültetett az ősök tiszteletére Hazalátogattak Moróék... Szeptember 20-án kedves találkozás zajlott városunkban, amikor is hazalátogatott Moró Lajosné (Varga Magdolna) leányával, Juliannával és az ő kislányával, Annával. A városházán tett látogatást követően a templomkertben készítettünk róluk fotókat, azoknál a fáknál, melyeket Magda asszony ajándékozott a városnak. - Tavaly az elszármazottak találkozójára nem tudtam hazajönni, Németországban voltam kinn éppen Jutkáéknál, hiszen unokám akkor született - mondja a már 11 éve Csongrádon élő Magda. Később Séra Erzsikével a csongrádi kiállításán találkoztunk, beszélgettünk, s megfogalmazódott bennem, hogy saját nevelésű facsemetét ültetek utólag a találkozó kapcsán az ősök tiszteletére. Aztán két fácska lett belőle, a másikat unokám születése alkalmából szántam ide a kunszenti templomkertbe. Az élet úgy hozta, hogy akkor sem tudtam itt lenni, ezért köszönetet mondok plébános úrnak, hogy elültették a két páfrányfenyőt, melyek most már, mint látható szépen növekednek. Moróné Magda ragaszkodása Kunszentmártonhoz érthető, hiszen itt született, itt járt általános iskolába és gimnáziumba is. Mióta elkerült Csongrádra, folyamatosan tartja a kapcsolatot a helyiekkel, s a városi újságból tájékozódik a történésekről. Gyermekei közül Lajos és Magdi Szentesen él, Juli viszont az érettségi, 1994 óta Németországban van kinn. Jelenleg a München melletti Pastettenben él férjével és 17 hónapos tüneményes kisleányukkal, Annával. Lakberendezési tanácsadóként dolgozik egy bútoráruházban, persze most az első és legfontosabb a gyermeknevelés, az Annával való foglalkozás köti le minden idejét. Most nagy örömmel jöttek haza Magyarországra, s édesanyjával ide, Kunszentmártonba. - Én hamarosan jövök ismét - mondja Magda asszony, hiszen október 1-jén lesz az 50 éves általános iskolai találkozónk, a második összejövetel a ballagás óta eltelt fél évszázad alatt. Nagyon várom, hogy találkozhassam a régi osztálytársakkal. Kívánjuk, hogy jól sikerüljön az a találkozó is, s hogy mind gyakrabban tudjon hazalátogatni a család városunkba, látva azt is, hogy szépen növekednek a kötődést kifejező páfrányfenyők... Vass Zoltán

12 12 Kunszentmártoni Hír-Lap 16. szám, szeptember 30. Szavazzon Ön is Mága Zoltán művész úrra! évben is Prima Primissima közönségszavazás Az idei évben Mága Zoltánt (képünkön) is jelölték hazánk egyik legrangosabb díjára, a Prima Primissimára. A közönségszavazás már beindult, a szavazók között egy autó fog gazdára találni decemberben. A Prima Primissima Díj néhány év alatt szervesen beépült a társadalom szövetébe, valóságos közösségi eseménnyé vált, s a Nobel- vagy az Oscar-díjhoz hasonlóan már a jelölés is elismerésnek számít. A Demján Sándor üzletember által alapított díj 10 kategóriájában összesen 700 ezer eurót adnak át a díjazottnak, továbbá egy 50 ezer eurós Közönségdíj is kiosztásra kerül. Hogy utóbbi kié lesz, Önön is múlik! Aki a 30 jelölt közül a legtöbb voksot kapja, az lesz a Príma Primissima Díj közönség díjasa 2011-ben. A szavazók közül pedig egy szerencsés nyertes egy autóval térhet haza, amely 2011 decemberében kerül kisorsolásra. A jelöltek névsora megtalálható a weboldalon. Ha Ön azt szeretné, hogy a Közönségdíj Mága Zoltán hegedűművészé legyen a Magyar Népművészet és Közművelődés Kategóriában, szavazatát leadhatja interneten a internetes szavazás oldalon, telefonon a es telefonszámon a 3-as gomb megnyomásával, vagy küldjön SMS-t a es telefonszámra a következő üzenettel: 3 Kedves Kunszentmártoniak! Ezt a közleményt azért teszem közzé, hogy emlékeztessem Önöket: Mága Zoltán művész úr a 2006-os nagy árvíz kapcsán emberfeletti anyagi támogatást nyújtott a bajba jutott kunszentmártoniaknak. Valószínűleg valamennyien tudják, hogy 4 kamionnyi alapvető élelmiszerekkel, tisztálkodási szerekkel és eszközökkel látta el a lakosságot. Ezúttal is köszönjük Művész úr emberi nagyságát, magas szintű művészi alakításait, nem utolsó sorban szociális érzékenységét. Most rajtunk, kunszentmártoniakon a sor, hogy szavazzunk Mága Zoltán művész úrra, a megadott szempontok alapján; legalább ezzel viszonozhatunk valamit abból, amit Ő adott szeretett városunknak, Kunszentmártonnak. Ha valamennyien azonosulnak felhívásommal, akkor reménykedhetünk abban, hogy 2011-ben Mága Zoltán hegedűművész lehet a Príma Primissima Díj boldog tulajdonosa. Szavazzunk minél többen, minél többször! Postagalambsport hírek Veres István tanácsnok Törökszentmiklós és Környéke Tagszövetség Külföld Egyesületi csapatlista minden út 5-ös befutó alapján 1. Halász István U04 1. csapat 485,76 pont 44 hely 2. Márkus István U04 1. csapat 350,68 pont 38 hely 3. Csikász Pál U04 1. csapat 239,16 pont 26 hely 4. Pászti László U04 1. csapat 149,01 pont 18 hely 5. Szabó Imre U04 1. csapat 145,96 pont 19 hely 6. Borsos László U04 1. csapat 87,25 pont 8 hely 7. Kovács László U04 1. csapat 74,62 pont 12 hely 8. Csap Imre U04 1. csapat 72,44 pont 7 hely 9. Konfár György U04 1. csapat 64,82 pont 8 hely 10. Pászti Márton U04 1. csapat 38,52 pont 6 hely 11. Mátyus Gyula U04 1. csapat 27,43 pont 5 hely 12. Laskai István U04 1. csapat 25,10 pont 4 hely Törökszentmiklós és Környéke Tagszövetség Külföld Egyesületi csapatlista rövidtávú utak 5-ös befutó alapján 1. Halász István U04 1. csapat 255,44 pont 24 hely 2. Márkus István U04 1. csapat 176,75 pont 22 hely 3. Csikász Pál U04 1. csapat 99,05 pont 13 hely 4. Szabó Imre U04 1. csapat 83,00 pont 11 hely 5. Pászti László U04 1. csapat 51,16 pont 8 hely 6. Kovács László U04 1. csapat 48,82 pont 9 hely 7. Csap Imre U04 1. csapat 45,28 pont 5 hely 8. Konfár György U04 1. csapat 33,66 pont 4 hely 9. Pászti Márton U04 1. csapat 30,15 pont 5 hely 10. Mátyus Gyula U04 1. csapat 27,43 pont 5 hely 11. Borsós László U04 1. csapat 17,85 pont 2 hely 12. Laskai István U04 1. csapat 10,74 pont 2 hely Törökszentmiklós és Környéke Tagszövetség Külföld Egyesületi csapatlista középtávú utak 5-ös befutó alapján 1. Halász István U04 1. csapat 230,32 pont 20 hely 2. Márkus István U04 1. csapat 173,93 pont 16 hely 3. Csikász Pál U04 1. csapat 140,11 pont 13 hely 4. Pászti László U04 1. csapat 97,86 pont 10 hely 5. Borsos László U04 1. csapat 69,40 pont 6 hely 6. Szabó Imre U04 1. csapat 62,96 pont 8 hely 7. Konfár György U04 1. csapat 31,15 pont 4 hely 8. Csap Imre U04 1. csapat 27,16 pont 2 hely 9. Kovács László U04 1. csapat 25,81 pont 3 hely 10. Laskai István U04 1. csapat 14,36 pont 2 hely Törökszentmiklós és Környéke Tagszövetség Külföld Egyesületi Championgalamb lista minden út alapján Hímek: 1. Halász István U04 HU h 93,40 pont 2. Halász István U04 HU h 63,24 pont 3. Halász István U04 HU h 72,95 pont 4. Márkus István U04 HU h 58,00 pont 5. Márkus István U04 HU h 64,74 pont Tojók: 1. Szabó Imre U04 HU h 52,80 pont 2. Szabó Imre U04 HU h 34,97 pont 3. Borsos László U04 HU h 20,41 pont 4. Szabó Imre U04 HU h 9,71 pont 5. Halász István U04 HU h 9,55 pont Törökszentmiklós és Környéke Tagszövetség Külföld Egyesületi Championgalamb lista rövidtávú utak alapján Hímek: 1. Halász István U04 HU h 40,70 pont 2. Halász István U04 HU h 46,71 pont 3. Halász István U04 HU h 43,17 pont 4. Halász István U04 HU h 39,88 pont 5. Márkus István U04 HU h 37,39 pont Tojók: 1. Szabó Imre U04 HU h 25,33 pont 2. Szabó Imre U04 HU h 36,14 pont 3. Halász István U04 HU h 9,55 pont 4. Borsos László U04 HU h 8,05 pont 5. Halász István U04 HU h 7,78 pont Törökszentmiklós és Környéke Tagszövetség Külföld Egyesületi Championgalamb lista középtávú utak alapján Hímek: 1. Halász István U04 HU h 46,70 pont 2. Márkus István U04 HU h 39,13 pont 3. Pászti László U04 HU 10-D h 39,09 pont 4. Halász István U04 HU h 31,63 pont 5. Halász István U04 HU h 31,45 pont Tojók: 1. Borsos László U04 HU h 20,41 pont 2. Szabó Imre U04 HU h 16,67 pont 3. Szabó Imre U04 HU h 9,71 pont 4. Szabó Imre U04 HU h 9,64 pont 5. Konfár György U04 HU h 9,03 pont Egyéves Derby verseny :14:08 Jihlava :30 Feldolgozott adatok: 19. tagszövetség 234 tenyésztő 4029 galambbal Összesen részt vett 234 tenyésztő 4029 galambbal Jihlava, regionális csapat díjlista Pászti László U m 2 h 81,9062 ko 2. Ábrahám Lajos R m 2 h 95,0608 ko 3. Blahó Ferenc R m 2 h 134,0283 ko 4. Pintér Imre R m 2 h 164,5570 ko 5. Mikola Lajos R m 2 h 170,7620 ko 6. Balogh László R m 2 h 213,4525 ko 7. Gyűjtő István R m 2 h 251,6754 ko 8. Kecskeméti Zoltán P m 1 h 7,6942 ko 9. Bíró István R m 1 h 11,6654 ko 10. Szabó Ferenc R m 1 h 31,7697 ko 11. Jambrik István P m 1 h 41,4495 ko 12. Ferge Miklós Gergő ifj. R m 1 h 46,9099 ko 13. Szabó Zoltán R m 1 h 61,3055 ko 14. Csuka János R m 1 h 65,5249 ko 15. Ferge Miklós R m 1 h 77,6868 ko 16. Szalkai László R m 1 h 79,1760 ko 17. Palcsik Ferenc R m 1 h 94,0680 ko 18. Kovács Illés R m 1 h 120,1291 ko 19. Váradi Ferenc P m 1 h 127,3269 ko 20. Cs & Cs dúc R m 1 h 128,5679 ko 21. Iván Béla R m 1 h 138,4959 ko 22. Ökrös Kálmán R m 1 h 155,8699 ko 23. Csikász Pál U m 1 h 157,8556 ko 24. Faragó Zoltán R m 1 h 171,7548 ko 25. Tőrös János R m 1 h 173,4922 ko 26. Rózant István R m 1 h 175,2296 ko 27. Deák Sándor R m 1 h 182,9238 ko 28. Finta Zoltán R m 1 h 190,8662 ko 29. Seres Zsolt R m 1 h 197,8158 ko

13 16. szám, szeptember 30. Kunszentmártoni Hír-Lap 13 RENDŐRSÉGI HÍREK PLÉBÁNIAI HÍREK PROGRAMOK OKTÓBER 1-JÉN Október 1-jén, szombaton két szép ünnepre kerül sor templomunkban. A zene világnapja alkalmából délelőtt kórustalálkozóra hívtunk öt kórust (Szent Anna templom Szkólája - Szentes, Schola Cantorum - Óbecse, Szent István Kórus -Hódmezővásárhely, Pázmány Péter Kat. Egyetem ITK. Kórusa - Budapest, Animato Énekegyüttes - Kondoros-Kétsoprony), akik 10 órától mutatkoznak be, s természetesen a házigazda Szent Márton Énekkar is fellép. Záró mise délben lesz, amit Szigeti Antal békéscsabai plébános atya celebrál. Délután ünnepeljük Rózsafüzér Társulatunk 160. születésnapját. 15 órától várjuk az érkezőket, tól Prof. Dr. Barna Gábor tanszékvezető tanár úr, városunk szülötte, néprajzkutató mutatja be a társulat történetét, utána elimádkozzuk a dicsőséges olvasót. A születésnapon aranymisét mond templomunkban 17 órától főtisztelendő Nagy Ferenc esperes plébános úr, egykori plébánosunk. Mindenkit szeretettel várunk! 100 ÉVES A JAKSORI KERESZT.: Ebben az évben 100 éves a Jaksori Kereszt. Benke Tibor és az egykori jaksoriak segítségével ebben a hónapban megújul. Október 2-án a Rózsafüzér hónapjának első vasárnapján a nagymise után autóbusszal zarándokolunk oda, újra felszenteljük és emlékezünk az egykori jaksoriakra és a felállítókra. BIBLIA-KÖR.: Biblia-körbe várunk minden érdeklődőt szerdánkét 17 órától! OKTATÁS FELNŐTTEKNEK.: Felnőttek számára a szentségek felvételére idén is lesz oktatás. Első megbeszélés október 8-án, szombaton 18 órakor lesz! TEMPLOM KÖRÜLI MUNKÁLATOK.: Október első hetén megkezdődik a térburkolat cseréje, és a kerítésépítés. Türelmüket és megértésüket kérjük a felfordulás miatt. Két ajtón keresztül mindig megközelíthető lesz a templom. Kövesdy Zsolt plébános A megyei győztes az országos versenyen is bizonyított szeptember 6-án került megrendezésre Szolnokon az I. Szakmai Közlekedésrendészeti verseny megyei selejtezője. A gépkocsizó és forgalomirányító rendőrök elméleti és szakmai tudásukról adtak számot a megmérettetésen. A karos forgalomirányítás a város egyik legforgalmasabb keresztezősében zajlott, ahol a lakosság is részese lett az eseményeknek. A kunszentmártoni rendőrkapitányság rendőrei is képviseltették magukat ezen a versenyen. Ennek eredményeképpen gépkocsizó kategóriában első helyezést elért Cserhalmi Dezső r. zászlós. Ezek után került megrendezésre szeptember én az országos kaposvári döntő. A kapitányságot és egyben Jász-Nagykun-Szolnok megyét képviselő Cserhalmi Dezső r.zls. a döntőn is kitűnően szerepelt. Az ország 21 legjobb közlekedési rendőre mérte össze szakmai tudását, melyben a kunszentmártoni rendőrkapitányság közlekedésrendészeti alosztályának vezetője a második helyezést érte el. Garázdák Egy helyi férfi személyesen tett bejelentést a kapitányságon, hogy őt szeptember 9-én 17 óra körüli időben a Táncsics Mihály utcában egy szintén helyi lakos szóváltást követően kerékpározás közben ellökte. Amikor a sértett a földön feküdt, az elkövető többször ököllel arcon ütötte, majd ezt követően távozott a helyszínről. Az eset következtében a sértett könnyű sérüléseket szenvedett. Szeptember 17-én 18 óra körüli időben egy helyi férfi Kunszentmártonban az egyik ház udvarán megjelent. Az udvar terasz részén volt egy fém edény, melyben a kutyákat szokták itatni. Ezt az edényt az elkövető felkapta, és előzetes szóváltás nélkül fejbe verte vele a teraszon tartózkodó férfit. A sérültet később a mentők szállították a kórházba. Miután a kórházból hazaérkezett, a lakását elhagyva a főtéren lévő rendezvényen tartózkodott. Ez más esetben nem lett volna baj, azonban a férfi háziőrizetben volt, így annak szabályait szegte meg, ezért a sértett őrizetbe vételére került sor. Utcára nyílik Egy helyi hölgy telefonon tett bejelentést miszerint a tulajdonát képező Kunszentmártonban lévő házába szeptember 17-én 12 óra 30 perc és szeptember 21-én 10 óra közötti időben ismeretlen elkövető házának utcai fronton lévő nyitott állapotban lévő ablakán bejutott az épületbe. Az ismeretlen elkövető a hálószobából eltulajdonított gyapjú ágynemű garnitúrát, több másfajta ágynemű garnitúrát, kristálypohár készletet, valamint különböző méretű törölközőket. A lopással okozott kár majdnem kétszázezer forint. Valószínűleg ez a cselekmény is megelőzhető lett volna, ha a tulajdonos több napon keresztül nem hagyja nyitva az utcai ablakot. Kérek mindenkit, hogy tegyen meg mindent értékei megóvása érdekében! Ne legyünk könnyelműek, mert az elkövetők minden lehetőséget kihasználnak! Felhívás! Az igazgatásrendészeti alosztály ügyfélfogadási rendje: Hétfőn: óra Csütörtökön: óra és óra Pénteken: óra A személy- és vagyonőr ügyintézés: Hétfő, szerda, csütörtök: óra közötti időben. dr. Barath Éva r.őrnagy hivatalvezető

14 14 Labdarúgás Hullámvölgy? A KuTE megyei I. osztályú felnőtt labdarúgó csapata ismét vereséget szenvedett hazai pályán és idegenben is. Remélhetőleg csak hullámvölgybe került a csapat. Az ifjúságiak hazai döntetlennel növelték pontjaik számát. KuTE - Újszász 1-2 (0-2) Érparti spt., 100 néző, v.: Bán János (Csontos Szabolcs, Ágotai Imre) KuTE: Kolláth Somodi Sz., Ábel, Gugolya, Illés Lakatos, Szirom, Józsa - Pálinkás Á., Petróczki, Somodi D. Gergely (Kupecz, Csík). Edző: Tóth Márton Gólszerzők: Balogh Zs. (30 ), Hegedűs (40 ), Pálinkás Á..(59 ) Ellentétes félidők, sajnos pontszerzés nélkül. Jók: Kolláth, Ábel, Józsa, Szirom, Illés ill. Kovács, Oláh, Balogh Zs. Tóth Márton: Azt kell mondanom, hogy sajnos már a szerencse is elkerül bennünket. Köszönjük nézőink kitartó, lelkes biztatását. Antal Elemér: Két ellentétes félidőt láthattak a nézők. Lélektanilag fontos győzelmet szereztünk. ifi. KuTE - Újszász 1-1 (1-0) Gólszerzők: Kardos Gergő (4 ) ill. Pető Dániel (66 ) Egy órán át vezetett a hazai csapat, a vége mégis döntetlen. Kézilabda Megkezdődött az NB II-es kézilabda bajnokság! szeptember 18-án Kiskőrösön kezdte az NB II-es kézilabda bajnokságot a Kunszentmárton UniTrade Kézilabda Sport Klub. Felnőtt mérkőzés: Kiskőrösi KSK Kunszentmárton UniTrade KSK: (17-10) Játékvezetők: Csorba László, Marton János Góllövők: Hanzel Z. 1, Jordán G. 7, Kajla F. 1, Perjési V. 1, Pólya S. 5, Sipos D. 3, Tóth L. 4 Eredmény alakulása: I. félidő: 5.p.3-0, 10.p.7-5, 17.p.9-7, 24.p.12-10, II. félidő: 33.p.20-11, 42.p.24-14, 49.p.32-16, 55.p Az első NB II-es mérkőzésünket a négy éve még a kézilabda második osztályában (az NB I/B-ben) kézilabdázó Kiskőrösön játszottuk, akik tavaly a délnyugati csoport második helyén végeztek. A mérkőzés esélyese a hazai csapat volt, akik ellen megpróbáltuk a lehetetlent. Az első gólunkat csupán a 7. percben szereztük, és lépést tartani is csak a 25. percig tudtunk. A második félidőben elfáradtunk, helyzeteink kimaradtak, így a találkozót magabiztosan a bajnokesélyes (!) Kiskőrös nyerte. Junior mérkőzés: Kiskőrösi KSK Kunszentmárton UniTrade KSK: (10-7) Játékvezetők: Csorba László, Marton János A felnőtt mérkőzés előtt 2 órával a junior (ifjúsági) csapatunk is bemutatkozott, akik izgalmas mérkőzésen 5 gólos vereséget szenvedtek a tavalyi ezüstérmes (!) kiskőrösi fiataloktól szeptember 24-én az Újkígyós csapata érkezett városunkba. Nagy esemény volt ez a kézilabda Kunszentmártoni Hír-Lap 16. szám, szeptember 30. Kisújszállás - KuTE 4-0 (0-0) 200 néző, v.: Munkácsi László (Csontos Szabolcs, Felföldi Kitty) KuTE: Kolláth Szirom, Ábel, Gugolya, Illés Somodi Sz., Lakatos, Józsa, (Angi), Csík Pálinkás Á., Somodi D. Edző: Tóth Márton Gólszerzők: Bodor (52 ), Balla I. (56 ), Balogh (69 ), Szendrei (88 ). A második félidőben nem bírta a hazai nyomást a KuTE.. Jók: Balla I., Balogh, Ladányi, Szendrei, Kui ill. Kolláth. Csillag Lászlót: Helyzeteink az első félidőben is voltak, de csak a másodikban tudtuk őket értékesíteni.. Tóth Márton: Gratulálok a Kisújnak, ennyivel jobb volt. ifi. Kisújszállás - KuTE 4-1 (2-1) Gólszerzők: Balogh Ferenc (2), Borsi Gergő, Szabó Pedró ill. Csipai Norbert A hazai csapat jobban hajrázott és biztosan győzött. A bajnokság állása az 5. forduló után: 1.Nagyiván 15, 2.Jászapáti 12, 3.Fegyvernek 11, 4.Jászárokszállás 11, 5.Törökszentmiklós 10, 6.Martfű 9, 7.Kisújszállás 7, 8.Tiszafüred 7, 9.Szajol 6, 10.Csépa 5, 11.Újszász 5, 12.Túrkeve 4, 13.Besenyszög 4, 14.Karcag 4, 15.KuTE 3, 16.Kunhegyes 0 ponttal. Ifjúságiak: 1.Szajol 12, 2.Martfű 12, 3.Kunhegyes 11, 4.Csépa 11, 5.Törökszentmiklós 10, 6.Karcag 9, 7.Jászapáti 9, 8.Jászárokszállás 9, 9.Tiszafüred 7, 10.Kisújszállás 6, 11.Újszász 5, 12.Besenyszög 3, 13.Túrkeve 3, 14.Fegyvernek 3, 15.KuTE 2, 16.Nagyiván 1 ponttal. Pálinkás Ferenc sport életében, hiszen 61 év (!) után újra NB II-es hazai mérkőzést láthatott városunk lakossága. A mérkőzés egy különleges eseménnyel kezdődött. A kezdődobást Wenner-Várkonyi Attila alpolgármester vásárolta meg a csapat támogatásaként, s végezte el. Felnőtt mérkőzés: Ksztm. UniTrade KSK Újkígyósi KC: (12-17) Játékvezetők: Mazzag István, Papp Tibor Góllövők: Ardai P. 2, Gulyás Cs. 1, Jordán G. 4, Patocskai L. 3, Perjési V. 3, Pólya S. 2, Tóth L. 10 Eredmény alakulása: I. félidő: 5.p.1-2, 13.p.2-6, 20.p.6-9, 26.p.8-14, II. félidő: 35.p.13-19, 42.p.16-24, 50.p.19-29, 56.p A vendégcsapat nagyon jól kezdte a találkozót, hamar kiderült, hogy nehéz mérkőzés elé nézünk. Az idő múlásával a gólkülönbség egyre nőtt, a félidő végére 5 gólos hátrányba kerültünk. A lelkes hazai közönség előtt szerettünk volna bizonyítani, de a második játékrész sem hozott sok jót. Sajnos, Tóth László Jacsa 10 gólja is kevés volt a sikerhez, így Megyei U16 bajnokság Közép csoport Döntetlen a rajton! A KuTE U16 csapata hazai pályán döntetlennel kezdett, majd gólzáporos mérkőzésen vereség idegenben. KuTE Lurkó Focimánia Szolnok 3-3 (3-1) Vezette: Gyertyás Zsolt (Pál Tibor) Gólszerzők: Kulcsár Norbert (3 ), Farkas Márton (29 ), Kupecz Balázs (33 ) ill. Szabó Martin (13 ), Mitykó Bence (87 és 89 ) Már 2 góllal is vezetett a KuTE, végül meg kellett elégedni a döntetlennel. Újszász - KuTE 6-3 (2-3) vezette: Ács Zoltán (Borhi Csaba) Gólszerzők: Paplanos Ádám (3), Szarvák Zsolt, Fekete Tamás, Nagy Gábor ill. Görcsi Norbert (2), Barna Ádám. Főleg a második félidőben használta ki lehetőségeit a hazai csapat. KuTE Mezőtúr 0-2 (0-2) Vezette: Gyertyás Zsolt (Sütő Zsolt) Gólszerzők: Dávid Viktor (18 ), Dávid Richárd (27 ) Az első félórában eldőlt a mérkőzés sorsa! A bajnokság állása a 3. forduló után: 1.Újszász 9, 2.Rákóczifalva 7, 3.Szajol 7, 4.Mezőtúr 6, 5.Lurkó Focimánia 4, 6.KuTE 1, 7.Martfű 0, 8.Tószeg 0, 9.Csépa 0 ponttal. PF újra vereséggel búcsúztunk. Junior mérkőzés: Ksztm. UniTrade KSK Újkígyósi KC: (9-12) Játékvezetők: Gábor Lajos, Tóth Viktória A lelkes fiatalok a második félidőben megfordították a mérkőzést, és a rengeteg kihagyott helyzet ellenére megérdemelt győzelmet szereztek. A Kunszentmárton UniTrade Kézilabda Sport Klub a következő kettő (!) mérkőzését is hazai pályán játssza október 1-jén a Dani Margit Sportcsarnokban fogadjuk a Kiskunmajsa, majd egy hét szünet után október 15-én a Mezőtúr csapatát. Minden érdeklődőt szeretettel várunk! További hírek a kézilabda klub internetes honlapján: A 2011/2012. évi kézilabda bajnokság hazai mérkőzésekre érvényes támogató Bérletek kaphatók ( Ft/db)! Bővebb információ, bérletek rendelése: Kiss József telefonszámon. Kiss József Fotó: Vass Zoltán Az Újkígyós elleni hazai mérkőzésen sokan biztatták csapatunkat a sportcsarnokban. A kép egy hazai támadást örökített meg.

15 16. szám, szeptember 30. Kunszentmártoni Hír-Lap 15 KUDLIK TAMÁS LÁSZLÓ és GÖDŐ ANITA gyermeke BENCE TAMÁS ZSOLNAI ANDREA és KOVÁCS ZSOLT KISS KÁROLY 86 éves Szilárdfy J. u. PINTÉR ISTVÁN 73 éves Mohács u. 1/a MOLNÁR LÁSZLÓNÉ HALÁSZ ERZSÉBET 75 éves Kinizsi u. 12. PÁSZTOR ISTVÁN 78 éves Vörösmarty u. 3. KÉZSMÁRKI MIHÁLY 88 éves Hunyadi u. 33. TÓTH PÁLNÉ DELI MARGIT 80 éves Kungyalu Damjanich u. 2. EMLÉKEZÉS KURUCZ ANTAL halálának 1. évfordulójára Fáj a szívünk, mert itt hagytál, Búcsú nélkül elaludtál. Küzdöttél, de már nem lehetett, Most a csend ölel át és a szeretet. Végleg elmentél hosszú utadra, Hangod nem halljuk többé már soha. Fájó szívünk felzokog érted, Örökké szeretünk s nem feledünk téged. Feleséged és családod ÜGYELETEK KUNSZENTMÁRTONBAN Központi orvosi ügyelet Mátyás király u. 21/a, Tel.: Hétköznap: tól másnap reggel 7.30-ig Hétvége: péntek délután tól hétfő reggel 7.30-ig folyamatos Gyógyszertári ügyelet október 1-2.: Kossuth Gyógyszertár október 8-9.: Kéki Gyógyszertár Állatorvosi ügyelet október 1-2.: Dr. Terhes Vilmos Kunszentmárton Petőfi u. 16. T.: 56/ ; 70/ október 8-9.: Dr. Viszkok Márta Mesterszállás Szabadság u. 1/a. T.: 70/ APRÓHIRDETÉSEK Villanyszerelőket keresünk! Érdeklődni: Tel.: 06-70/ AWI, AFI, CO hegesztőket + lakatosokat keresünk hosszú távú munkára. Közeli munkahely. Érdeklődni: Tel.: 06-70/ Széchenyi ltp. N ép. 3. emeleti 57m 2 -es lakás eladó vagy albérletbe kiadó, bútorozottan, egyedülálló személynek. Csere is érdekel értékegyeztetéssel / Pozsonyi u. 12/A alatti 4 szobás, fürdőszobás, alsókonyhás összkomfortos ház beköltözhető állapotban ELADÓ! Villany, gáz, szennyvízcsatorna, telefon van. Érdeklődni: a Dr. Fazekas Margit Ügyvédi Irodában! Kunszentmárton Széchenyi lakótelepen felújított, külön mérőórás, földszinti lakás eladó. Érdeklődni 8-12 óra és óra között az 56/ telefonon lehet. Számítógép, laptop javítás, karbantartás kedvezményes áron! 3000 Ft-tól 5000 Ft-ig (a probléma mértékétől függően) Átvétel: Kunszentmártonban telefonos egyeztetés után. Molnár Zoltán e.v. Tel: 06-70/ Széchenyi lakótelepen 4. emeleti 2 szobás, gázfűtéses, külön vízórás, napfényes, alacsony rezsijű lakás bútorokkal áron alul eladó. Tel: 06-30/ Kunszentmárton központjában csendes helyen öreg épülettel, nagy telek eladó. Érd.: Következő lapzárta október 7. FELHÍVÁS október 03 október 27-ig TÜDŐSZŰRÉS lesz. A szűrés helye: Városi Művelődési Központ Kunszentmárton, Kossuth Lajos u. 16. Ideje: Hétfő: 12:00 17:00 óráig Kedd: 8:00 13:00 óráig Szerda: 12:00 17:00 óráig Csütörtök: 8:00 13:00 óráig Péntek: 8:00 13:00 óráig (utolsó szűrési napon október 27-én 8:00 12:30 óráig) A tüdőszűrés senkinek sem kötelező, 40 éven felülieknek ajánlott, ingyenes. A 40 éven aluli személyeknek térítés ellenében /861,-Ft/ történik a szűrés és üzemorvosi beutaló szükséges. A befizetéshez szükséges csekk az orvosi beutaló felmutatása után kerül kiadásra. A 18 éven aluliaknak a befizetéshez szükséges csekk /861.- Ft/ az üzemorvosi vagy iskolaorvosi beutaló felmutatása után kerül kiadásra, és szűréskor a szülő jelenléte szükséges a szülői beleegyező nyilatkozat aláírása végett. A szűrésre vigye magával személyi igazolványát, lakcímigazolványát, TAJ-kártyáját! Szűréssel kapcsolatos információ az 56/ (28 és 54 mellék) telefonszámon kérhető. Polgármesteri Hivatal

16 Az igazi egyéniség nem fél kiemelkedni a tömegből, akárcsak a megújult Peugeot 308. De mi is teszi ezt az autót igazi karak terré? Magával ragadó designja, valamint gazdaságos 1.6 l 112 LE e-hdi motorja, amely jelentősen csökkenti az autó fogyasz tását (országúti átlagfogyasztás: 3,6 l/100 km) és károsanyag-kibocsátását (109 g/km). Az alapfelszereltség része a tempomat és az ESP, melyek fokozott biztonságot és vezetési kényelmet biztosítanak. Takarékos autóhoz, takarékos ajánlat. Az új 308-ast most Peugeot Extra Finanszírozással Ft-tól 4 év garanciával kínáljuk. Hagyja magát elcsábítani! Részletek márkakereskedésünkben és a peugeot.hu-n. * Az akció ig vagy visszavonásig érvényes, és az érvényesség ideje alatt megkötött ügyfélszerződésekre vonatkozik. A feltüntetett vételár kizárólag Peugeot Extra Finanszírozás konstrukcióval megrendelt gépjárművek esetén érvényes. 4 év garancia: a 2 éves szerződéses garancián túl, a szerződéses garanciával megegyező szolgáltatásokat tartalmazó kiterjesztett garancia, az autó garanciakezdetétől számított 4 évig vagy km-ig (amelyik határértéket előbb eléri az autó). A szerződéses és a kiterjesztett garancia szolgáltatásai kizárólag abban az esetben vehetők igénybe, ha a Szervizkönyvben és a Kiterjesztett Garancia Szerződésben foglalt feltételek és körülmények egyidejűleg teljesülnek. A tájékoztatás nem teljes körű. Az akció részleteiről érdeklődjön a Peugeot-márkakereskedésünkben. A Peugeot Hungária fenntartja magának a jogot az akció megváltoztatására. A kép illusztráció.

Kozármisleny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2005.(IX.13. ) Ök. számú rendelete

Kozármisleny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2005.(IX.13. ) Ök. számú rendelete Kozármisleny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2005.(IX.13. ) Ök. számú rendelete a szociális igazgatásról és ellátásról, valamint a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 12/2003.

Részletesebben

Tájékoztató a szociális ellátásokról a SINOSZ tagjai számára Szociális rászorultságtól függő pénzbeli ellátások

Tájékoztató a szociális ellátásokról a SINOSZ tagjai számára Szociális rászorultságtól függő pénzbeli ellátások Szt. (1993. évi III. törvény) Mindegyik pénzbeli ellátás igénylése a Polgármesteri Hivatalban történik! Hatályos: 2011.12.31-ig! Tájékoztató a szociális ellátásokról a SINOSZ tagjai számára Szociális rászorultságtól

Részletesebben

A köztemetést a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló (1993. évi III.) törvény 48. -a szabályozza.

A köztemetést a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló (1993. évi III.) törvény 48. -a szabályozza. Köztemetés A köztemetést a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló (1993. évi III.) törvény 48. -a szabályozza. A haláleset helye szerint illetékes települési önkormányzat polgármestere

Részletesebben

Rábapatona Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2013. (XI.28.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól

Rábapatona Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2013. (XI.28.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól Rábapatona Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2013. (XI.28.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól Rábapatona Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

AKTÍV KORÚAK ELLÁTÁSA

AKTÍV KORÚAK ELLÁTÁSA AKTÍV KORÚAK ELLÁTÁSA Az aktív korúak ellátását a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló (1993. évi III.) törvény szabályozza, a 33.. 37/G. -ig. Az aktív korúak ellátása a hátrányos munkaerő-piaci

Részletesebben

ÜGYMENET LEÍRÁS ÁPOLÁSI DÍJ. fokozott ápolást igénylő, súlyosan fogyatékos és tartósan beteg közeli hozzátartozó otthoni ápolása

ÜGYMENET LEÍRÁS ÁPOLÁSI DÍJ. fokozott ápolást igénylő, súlyosan fogyatékos és tartósan beteg közeli hozzátartozó otthoni ápolása ÁPOLÁSI DÍJ fokozott ápolást igénylő, súlyosan fogyatékos és tartósan beteg közeli hozzátartozó otthoni ápolása, 35/342-806 ápolási díj megállapítása iránti kérelem jövedelemnyilatkozat vagyonnyilatkozat

Részletesebben

Bakonyszentlászló Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 13/2015. (XI. 2,) önkormányzati rendelete

Bakonyszentlászló Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 13/2015. (XI. 2,) önkormányzati rendelete Bakonyszentlászló Község Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2015. (XI. 2,) önkormányzati rendelete a szociális célú tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól A rendeletet Bakonyszentlászló Község Önkormányzat

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A PÉNZBELI ÉS TERMÉSZETBENI SZOCIÁLIS ELLÁTÁSOKAT ÉRINTŐ, 2015. MÁRCIUS 1-JÉTŐL HATÁLYOS VÁLTOZÁSOKRÓL

TÁJÉKOZTATÓ A PÉNZBELI ÉS TERMÉSZETBENI SZOCIÁLIS ELLÁTÁSOKAT ÉRINTŐ, 2015. MÁRCIUS 1-JÉTŐL HATÁLYOS VÁLTOZÁSOKRÓL TÁJÉKOZTATÓ A PÉNZBELI ÉS TERMÉSZETBENI SZOCIÁLIS ELLÁTÁSOKAT ÉRINTŐ, 2015. MÁRCIUS 1-JÉTŐL HATÁLYOS VÁLTOZÁSOKRÓL A pénzbeli és természetbeni szociális ellátások rendszere 2015. március 1-től jelentős

Részletesebben

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására Vác Város Polgármesteri Hivatal Szociális Osztálya 2600. Vác, Március 15. tér. 11. I. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok 1. Személyes adatok KÉRELEM az ápolási díj megállapítására Neve:... Születési

Részletesebben

Város Polgármestere. Előterjesztés

Város Polgármestere. Előterjesztés Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/118. Fax: 06 23 310-135 E-mail: igazgatas@pmh.biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés az egyes pénzbeli és természetben

Részletesebben

Települési támogatások

Települési támogatások Becske Község Önkormányzat képviselő-testületének 3/2015. (II.23.) önkormányzati rendelete a települési támogatásról és az egyéb szociális ellátásokról Becske Község Önkormányzat Képviselő-testülete a

Részletesebben

15/2014. (XI.17.) önkormányzati rendelete. a szociális célú tüzifa juttatásról /Egységes szerkezetben/

15/2014. (XI.17.) önkormányzati rendelete. a szociális célú tüzifa juttatásról /Egységes szerkezetben/ TISZASZENTIMRE KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/2014. (XI.17.) önkormányzati rendelete a szociális célú tüzifa juttatásról /Egységes szerkezetben/ Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Pécs Megyei Jogú Város Közgyűlésének. 25/2000.(04.29.)sz. rendelete

Pécs Megyei Jogú Város Közgyűlésének. 25/2000.(04.29.)sz. rendelete Pécs Megyei Jogú Város Közgyűlésének 25/2000.(04.29.)sz. rendelete az önkormányzat pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásairól és gyermekvédelmi támogatásairól szóló, módosított 50/1999.(11.25.)

Részletesebben

Időskorúak járadéka Jegyző PH. Ügyfélszolgálati Osztály Szociális Irodája Jászberény Illetékmentes

Időskorúak járadéka Jegyző PH. Ügyfélszolgálati Osztály Szociális Irodája Jászberény Illetékmentes Az ügytípus megnevezése Hatáskörrel rendelkező szerv Eljáró szerv Illetékességi terület Eljárási illeték Ügyintézéshez szükséges dokumentumok Alapvető eljárási szabályok (jogszabályok) Eljárás megindító

Részletesebben

Rendszeres szociális segély. Ügyleírás: Szükséges okiratok:

Rendszeres szociális segély. Ügyleírás: Szükséges okiratok: Rendszeres szociális segély Ügyleírás: Szükséges okiratok: A hátrányos munkaerőpiaci helyzetű aktív korú személyek és családjuk részére nyújtott támogatás. Az ügyintézéshez a kérelmező személyi igazolványa,

Részletesebben

(4) Az Sztv.-ben meghatározott feltételek szerint a rendelet hatálya a község területén tartózkodó hajléktalanokra is kiterjed.

(4) Az Sztv.-ben meghatározott feltételek szerint a rendelet hatálya a község területén tartózkodó hajléktalanokra is kiterjed. Kisoroszi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2008. (III. 28.) rendelete Kisoroszi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2006. (II. 23.) rendelete a pénzbeli és természetben nyújtott

Részletesebben

Előterjesztés. Jászivány Községi Önkormányzat Képviselő-testület. Temetési költségek viseléséhez nyújtott települési támogatás iránt

Előterjesztés. Jászivány Községi Önkormányzat Képviselő-testület. Temetési költségek viseléséhez nyújtott települési támogatás iránt Jászivány Községi Önkormányzat Képviselő-testület Előterjesztés Temetési költségek viseléséhez nyújtott települési támogatás iránt Balla Lászlóné Jászivány, Fő út 7. szám alatti lakos temetési költségek

Részletesebben

KOMJÁTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐTESTÜLETE. 2/2011. (III.28) önkormányzati rendelete a szociális ellátásokról

KOMJÁTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐTESTÜLETE. 2/2011. (III.28) önkormányzati rendelete a szociális ellátásokról KOMJÁTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐTESTÜLETE 2/2011. (III.28) önkormányzati rendelete a szociális ellátásokról Komjáti község Önkormányzatának képviselőtestülete a szociális igazgatásról és szociális

Részletesebben

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgy

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgy Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 4/2004. (02.20.) számú rendelete az önkormányzat pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásairól és gyermekvédelmi támogatásairól szóló 27/2003.

Részletesebben

Előzetes hatásvizsgálat a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 17. (1) bekezdése alapján

Előzetes hatásvizsgálat a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 17. (1) bekezdése alapján Előzetes hatásvizsgálat a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 17. (1) bekezdése alapján A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 17. (1) bekezdése szerint a jogszabályok előkészítése során

Részletesebben

1.. 2.. A rendelet 2.. (3) bekezdés b) pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép:

1.. 2.. A rendelet 2.. (3) bekezdés b) pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép: Doboz Nagyközség Önkormányzatának 6/2009. (III.20.) rendelete a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 27/2008. (XII.11.), 8/2008. (III. 1.), és a 19/2007. (XII. 14.) rendelettel módosított

Részletesebben

KÉRELEM ÖNKORMÁNYZATI SEGÉLY IGÉNYLÉSÉRE

KÉRELEM ÖNKORMÁNYZATI SEGÉLY IGÉNYLÉSÉRE KÉRELEM ÖNKORMÁNYZATI SEGÉLY IGÉNYLÉSÉRE I. Személyi adatok Kérelmező személyi adatai: Házastárs / élettárs személyi adatai: Név: Születési név: Születési helye, ideje: Anyja neve: TAJ száma: Állampolgársága:

Részletesebben

Csömör Nagyközség Önkormányzata képviselő-testületének. 22/2010. (XII. 10.) önkormányzati rendelete. a gyermekvédelem helyi szabályozásáról

Csömör Nagyközség Önkormányzata képviselő-testületének. 22/2010. (XII. 10.) önkormányzati rendelete. a gyermekvédelem helyi szabályozásáról Csömör Nagyközség Önkormányzata képviselő-testületének 22/2010. (XII. 10.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról Csömör Nagyközség Önkormányzatának képviselő-testülete a gyermekek

Részletesebben

Ipolytölgyes községi Önkormányzat Képviselő-Testületének 7/2009.(V. 13.) számú rendelete a szociális ellátások helyi szabályozásáról.

Ipolytölgyes községi Önkormányzat Képviselő-Testületének 7/2009.(V. 13.) számú rendelete a szociális ellátások helyi szabályozásáról. Ipolytölgyes községi Önkormányzat Képviselő-Testületének 7/2009.(V. 13.) számú rendelete a szociális ellátások helyi szabályozásáról. Ipolytölgyes község Önkormányzatának Képviselő-Testület a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Zsámbék Város Polgármesteri Hivatala

Zsámbék Város Polgármesteri Hivatala Zsámbék Város Polgármesteri Hivatala 2072 Zsámbék, Rácváros u. 2-4. Tel.: (36)-23-565-610, (36)-23-565-612 Fax: (36)-565-629 E-mail: hivatal@zsambek.hu Web: www.zsambek.hu 4. számú melléklet a 63/2006.

Részletesebben

Nagybánhegyes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2015. (XI. 25.) Ör. számú rendelete

Nagybánhegyes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2015. (XI. 25.) Ör. számú rendelete Nagybánhegyes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2015. (XI. 25.) Ör. számú rendelete a szociális célú tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól. Nagybánhegyes Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Szakoly Község Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015. (XI. 23.) önkormányzati. Rendelete. A szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól

Szakoly Község Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015. (XI. 23.) önkormányzati. Rendelete. A szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól Szakoly Község Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015. (XI. 23.) önkormányzati Rendelete A szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól Szakoly Község Önkormányzata Képviselő-testülete az Alaptörvény

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL Vasvári Pál Múzeum 4440 Tiszavasvári, Kálvin út. 7. Mobil:+36/30-676-8514 www.vasvaripalmuzeum.hu e-mail: info@vasvaripalmuzeum Nyitva tartás: Április 1-től - október 31-ig: K-V: 09-18 óráig November 1-től

Részletesebben

Kapolcs község Önkormányzata Képviselő-testületének. 6/2013.(XII.15.)önkormányzati rendelete

Kapolcs község Önkormányzata Képviselő-testületének. 6/2013.(XII.15.)önkormányzati rendelete Kapolcs község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2013.(XII.15.)önkormányzati rendelete a természetbeni ellátásban nyújtott szociális célú tűzifa juttatásról Kapolcs község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Tura Város Önkormányzata Képviselő-testületének../2013.(...) rendelete az egyes szociális ellátásokról szóló 13/2013.(VI.27.) rendelete módosításáról

Tura Város Önkormányzata Képviselő-testületének../2013.(...) rendelete az egyes szociális ellátásokról szóló 13/2013.(VI.27.) rendelete módosításáról Tura Város Önkormányzata Képviselő-testületének../2013.(....) rendelete az egyes szociális ellátásokról szóló 13/2013.(VI.27.) rendelete módosításáról Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az

Részletesebben

11. Szociális igazgatás

11. Szociális igazgatás 11. Szociális igazgatás 1993. évi III. törvény a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról Szociális igazgatás Ügyfelet érintő jog és kötelezettség megállapítása, Szociális ellátásra való jogosultság,

Részletesebben

JÖVEDELEMNYILATKOZAT

JÖVEDELEMNYILATKOZAT JÖVEDELEMNYILATKOZAT A Személyi adatok 1. Az ellátást igénylő neve: (Leánykori név: 2. Az ellátást igénylő bejelentett lakóhelyének címe: 3. Az ellátást igénylő tartózkodási helyének címe: 4. Ha az ellátást

Részletesebben

Oroszi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2014. (XI. 28.) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa juttatás szabályairól

Oroszi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2014. (XI. 28.) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa juttatás szabályairól Oroszi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2014. (XI. 28.) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa juttatás szabályairól Oroszi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32.

Részletesebben

I. Fejezet Általános rendelkezések. 1. Eljárási rendelkezések

I. Fejezet Általános rendelkezések. 1. Eljárási rendelkezések Neszmély Község Önkormányzata megalkotja 9./2012(II.15.) önkormányzati rendeletét az egyes szociális és gyermekvédelmi ellátási formák helyi szabályozásáról Neszmély Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2015. (II.27.) önkormányzati rendelete az egyes szociális ellátásokról

Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2015. (II.27.) önkormányzati rendelete az egyes szociális ellátásokról Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2015. (II.27.) önkormányzati rendelete az egyes szociális ellátásokról Tárnokréti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a szociális igazgatásról

Részletesebben

Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2013.(XII.10.) önkormányzati rendelete a természetbeni ellátásban nyújtott szociális célú

Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2013.(XII.10.) önkormányzati rendelete a természetbeni ellátásban nyújtott szociális célú Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2013.(XII.10.) önkormányzati rendelete a természetbeni ellátásban nyújtott szociális célú tűzifa juttatásról Monostorapáti község Önkormányzata

Részletesebben

JÁNOSSOMORJA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 3/2015. (II. 18.) rendelete

JÁNOSSOMORJA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 3/2015. (II. 18.) rendelete JÁNOSSOMORJA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2015. (II. 18.) rendelete a szociális igazgatásáról és a szociális ellátások helyi szabályairól Jánossomorja Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására KÉRELEM az ápolási díj megállapítására 1. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok 1.1. Személyes adatok 1.1.1. Neve:... 1.1.2. Születési neve:... 1.1.3. Anyja neve:... 1.1.4. Születési hely, idő (év,

Részletesebben

Úrkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2014. (X.7.) számú önkormányzati rendelet a szociális tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól

Úrkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2014. (X.7.) számú önkormányzati rendelet a szociális tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól Úrkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2014. (X.7.) számú önkormányzati rendelet a szociális tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól Úrkút Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az

Részletesebben

1. Általános rendelkezések

1. Általános rendelkezések Kápolnásnyék Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10 /2014. (XI. 11.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás igénylésének helyi szabályairól Kápolnásnyék Község Önkormányzatának

Részletesebben

TELEPÜLÉSI TÁMOGATÁS KÉRELEM - Beteggondozási támogatás megállapításához-

TELEPÜLÉSI TÁMOGATÁS KÉRELEM - Beteggondozási támogatás megállapításához- TELEPÜLÉSI TÁMOGATÁS KÉRELEM - Beteggondozási támogatás megállapításához- I. A gondozást végző személyre vonatkozó adatok Neve: Születési neve:. Anyja neve:... Születési hely, év, hó, nap:. TAJ szám:..

Részletesebben

Beszámoló Tiszazugi Földrajzi Múzeum NKA 3507/00080

Beszámoló Tiszazugi Földrajzi Múzeum NKA 3507/00080 A TISZAZUGI FÖLDRAJZI MÚZEUM SZAKMAI BESZÁMOLÓJA A 2015. ÉVI MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJÁNAK MEGVALÓSÍTÁSÁRÓL A fény útja - Éjszaka a Tiszazugban címmel és tematikával került megrendezésre a programunk 2015 A Fény

Részletesebben

KÉRELEM TELEPÜLÉSI ÉS RENDKÍVÜLI TELEPÜLÉSI TÁMOGATÁS MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ

KÉRELEM TELEPÜLÉSI ÉS RENDKÍVÜLI TELEPÜLÉSI TÁMOGATÁS MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ KÉRELEM TELEPÜLÉSI ÉS RENDKÍVÜLI TELEPÜLÉSI TÁMOGATÁS MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ 1. A kérelmező neve: Születési helye, ideje: Anyja neve: Családi állapota: Lakcíme:.. Tartózkodási helye:. TAJ száma:. Bankszámlaszám:.

Részletesebben

KÉRELEM ÖNKORMÁNYZATI SEGÉLY MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ

KÉRELEM ÖNKORMÁNYZATI SEGÉLY MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ 5. sz. függelék KÉRELEM ÖNKORMÁNYZATI SEGÉLY MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ (Villány Város Önkormányzatának a szociális ellátások helyi szabályozásáról szóló 4/2009. (V.08.) rendelete 30. (1) bekezdés a)- b) pontja

Részletesebben

K é r e l e m szociális tűzifa juttatásra való jogosultság megállapításához

K é r e l e m szociális tűzifa juttatásra való jogosultság megállapításához Melléklet a 3/2013.(XI.30.) sz. rendelethez K é r e l e m szociális tűzifa juttatásra való jogosultság megállapításához A kérelmező személyes adatai Neve:. Születési neve:. Anyja neve: Születési hely,

Részletesebben

Súr községi Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2007. (III. 29.) rendelet. a szociális ellátásokról és eljárásról

Súr községi Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2007. (III. 29.) rendelet. a szociális ellátásokról és eljárásról Súr községi Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2007. (III. 29.) rendelet a szociális ellátásokról és eljárásról Súr községi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990.évi

Részletesebben

KÉRELEM. az ápolási díj megállapítására. 1.1.1. Neve:...

KÉRELEM. az ápolási díj megállapítására. 1.1.1. Neve:... 1. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok 1.1. Személyes adatok KÉRELEM az ápolási díj megállapítására 1.1.1. Neve:... 1.1.2. Születési neve:... 1.1.3. Anyja neve:... 1.1.4. Születési hely, idő (év,

Részletesebben

Balajt Község Önkormányzata Képviselő-testületének. /2013.(XI..) önkormányzati rendelete

Balajt Község Önkormányzata Képviselő-testületének. /2013.(XI..) önkormányzati rendelete Balajt Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2013.(XI..) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifavásárláshoz kapcsolódó kiegészítő támogatás felhasználásának helyi szabályairól TERVEZET Balajt

Részletesebben

Csernely Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2015. (I.29.) önkormányzati rendelete. a szociális tüzelőanyag juttatásról

Csernely Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2015. (I.29.) önkormányzati rendelete. a szociális tüzelőanyag juttatásról Csernely Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2015. (I.29.) önkormányzati rendelete a szociális tüzelőanyag juttatásról Csernely Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. Cikk

Részletesebben

1. A szociális rászorultságtól függő pénzben és természetben nyújtott ellátásokról szóló 10/2006. (IX.20.) önkormányzati rendelet módosítása

1. A szociális rászorultságtól függő pénzben és természetben nyújtott ellátásokról szóló 10/2006. (IX.20.) önkormányzati rendelet módosítása Mikebuda Község Önkormányzata képviselő-testületének 11/2013. (XII. 13.) önkormányzati rendelete az önkormányzati segély kialakításával összefüggő rendeletmódosításokról Mikebuda Község Önkormányzatának

Részletesebben

Kistolmács Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 5/2013. (XII. 10.) önkormányzati rendelete

Kistolmács Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 5/2013. (XII. 10.) önkormányzati rendelete Kistolmács Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2013. (XII. 10.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól Kistolmács Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

I. Fejezet. A rendelet hatálya 2.

I. Fejezet. A rendelet hatálya 2. Mikebuda Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2012. (V.02.) önkormányzati rendelete a gyermekek részére nyújtott pénzbeli és természetbeni ellátásokról, valamint a személyes gondoskodás nyújtó

Részletesebben

K É R E L E M ápolási díj megállapításához

K É R E L E M ápolási díj megállapításához K É R E L E M ápolási díj megállapításához I. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok 1. Személyi adatok: Neve: Születési neve: Anyja neve: Születési hely, év, hó, nap: Lakóhely: Tartózkodási hely:

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ RENDSZERES SZOCIÁLIS SEGÉLYRL

TÁJÉKOZTATÓ RENDSZERES SZOCIÁLIS SEGÉLYRL TÁJÉKOZTATÓ RENDSZERES SZOCIÁLIS SEGÉLYRL A rendszeres szociális segély, olyan szociális rászorultságtól függ pénzbeli ellátás, amelyet a települési önkormányzatok biztosítanak a jogosultsági feltételeknek

Részletesebben

Báránd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2014 (XI.17) önkormányzati rendelete a természetben nyújtott szociális célú tűzifa támogatás

Báránd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2014 (XI.17) önkormányzati rendelete a természetben nyújtott szociális célú tűzifa támogatás Báránd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2014 (XI.17) önkormányzati rendelete a természetben nyújtott szociális célú tűzifa támogatás jogosultsági feltételeiről Báránd Község Önkormányzat

Részletesebben

Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata közgyűlésének./2013. ( ) önkormányzati rendelet

Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata közgyűlésének./2013. ( ) önkormányzati rendelet Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata közgyűlésének./2013. ( ) önkormányzati rendelet 1. számú melléklet A szociális igazgatás és szociális ellátások helyi szabályozásáról szóló 8/2011. (II. 28.) GYMJVÖ.

Részletesebben

A 2014. december 10-én Budapesten tartandó Dr. Ketter László Hagyományőrző Gasztronómiai Verseny versenyfelhívása és forgatókönyve

A 2014. december 10-én Budapesten tartandó Dr. Ketter László Hagyományőrző Gasztronómiai Verseny versenyfelhívása és forgatókönyve A 2014. december 10-én Budapesten tartandó Dr. Ketter László Hagyományőrző Gasztronómiai Verseny versenyfelhívása és forgatókönyve Tájékoztatjuk Önöket arról, hogy a Gödöllő Környéki Regionális Turisztikai

Részletesebben

7/2004.(IV.1.) SZÁMÚ RENDELETE

7/2004.(IV.1.) SZÁMÚ RENDELETE 7/2004.(IV.1.) SZÁMÚ RENDELETE a felnőtt korúakra vonatkozó szociális gondoskodás helyi szabályairól szóló 16/2003.(IX.1.) számú rendelet módosításáról Bekecs Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a

Részletesebben

NYERGESÚJFALU VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 3/2015.(II.27.) önkormányzati rendelete a szociális ellátásokról. 1. Települési támogatás

NYERGESÚJFALU VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 3/2015.(II.27.) önkormányzati rendelete a szociális ellátásokról. 1. Települési támogatás NYERGESÚJFALU VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 3/2015.(II.27.) önkormányzati rendelete a szociális ellátásokról Nyergesújfalu Város Önkormányzata Képviselő-testülete a szociális igazgatásról

Részletesebben

I. Szitás Róbert 18.000 gr,

I. Szitás Róbert 18.000 gr, Általános iskolás horgászaink részt vettek május 11-én az általános iskolák közötti horgászversenyen, amit a szegedi Herman Ottó HE. rendezett. A résztvevő csapat tagjai: Cseh Dániel, Csuhaj András 6.osztály,

Részletesebben

Fejér Megyei Kormányhivatal Bicskei Járási Hivatal TÁJÉKOZTATÓ A SZOCIÁLIS ELLÁTÁSOKAT ÉRINTŐ, 2015. MÁRCIUS 1. NAPJÁTÓL HATÁLYOS VÁLTOZÁSOKRÓL

Fejér Megyei Kormányhivatal Bicskei Járási Hivatal TÁJÉKOZTATÓ A SZOCIÁLIS ELLÁTÁSOKAT ÉRINTŐ, 2015. MÁRCIUS 1. NAPJÁTÓL HATÁLYOS VÁLTOZÁSOKRÓL TÁJÉKOZTATÓ A SZOCIÁLIS ELLÁTÁSOKAT ÉRINTŐ, 2015. MÁRCIUS 1. NAPJÁTÓL HATÁLYOS VÁLTOZÁSOKRÓL A pénzbeli és természetbeni szociális ellátások rendszere 2015. március 1-től jelentősen átalakul, a járási

Részletesebben

KÉRELEM települési ápolási támogatás

KÉRELEM települési ápolási támogatás KÉRELEM települési ápolási támogatás 1. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok 7/2015. (II. 27.) sz. rendelet 6. sz. melléklete 1.1. Személyes adatok 1.1.1. Neve:... 1.1.2. Születési neve:... 1.1.3.

Részletesebben

Mátraszele Község Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2013. (XII.30.) önkormányzati rendelete

Mátraszele Község Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2013. (XII.30.) önkormányzati rendelete Mátraszele Község Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2013. (XII.30.) önkormányzati rendelete az egyes szociális ellátások rendjéről szóló, 7/2012. (V. 3.) rendelet módosításáról Mátraszele Község Önkormányzat

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S napirendi pont E L Ő T E R J E S Z T É S Alcsútdoboz Település Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 28-i ülésére Előterjesztés címe és tárgya:döntés a szociális célú tűzifavásárlásához

Részletesebben

IDŐSKORÚAK JÁRADÉKA. Az időskorúak járadéka a megélhetést biztosító jövedelemmel nem rendelkező időskorú személyek részére nyújtott támogatás.

IDŐSKORÚAK JÁRADÉKA. Az időskorúak járadéka a megélhetést biztosító jövedelemmel nem rendelkező időskorú személyek részére nyújtott támogatás. IDŐSKORÚAK JÁRADÉKA Az időskorúak járadéka a megélhetést biztosító jövedelemmel nem rendelkező időskorú személyek részére nyújtott támogatás. Időskorúak járadékára jogosult az a személy, aki: a reá irányadó

Részletesebben

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására sz. r. 11. -ához I. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok KÉRELEM az ápolási díj megállapítására 1. Személyes adatok Neve:... Születési neve:... Anyja neve:... Születési hely, év, hó, nap:... Lakóhely:...

Részletesebben

Személyes gondoskodást nyújtó ellátási formák

Személyes gondoskodást nyújtó ellátási formák Apátfalva Község Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2007. (VI.27.)Ör a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről és a fizetendő térítési díjakról Apátfalva Község Önkormányzat

Részletesebben

1. Módosuló rendelkezések. 1. A 10/2006.(V.31.) önkormányzati rendelete / továbbiakban (R) / 2. (3) b.) pontját hatályon kívül helyezi

1. Módosuló rendelkezések. 1. A 10/2006.(V.31.) önkormányzati rendelete / továbbiakban (R) / 2. (3) b.) pontját hatályon kívül helyezi ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT Képvisel -testületének.../2013.(xii.18.) önkormányzati rendelete A szociális ellátásokról és gyermekvédelem helyi szabályairól szóló- többször módosított 10/2006. (V.31.) önkormányzati

Részletesebben

Tiszacsege Város Önkormányzata 23/2013.(XI. 25.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa-támogatásról

Tiszacsege Város Önkormányzata 23/2013.(XI. 25.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa-támogatásról Tiszacsege Város Önkormányzata 23/2013.(XI. 25.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa-támogatásról Tiszacsege Város Önkormányzata Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében

Részletesebben

KÉRELEM települési gyógyszertámogatás megállapítására

KÉRELEM települési gyógyszertámogatás megállapítására SZENTLŐRINCI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL SZOCIÁLIS IRODA 7940 Szentlőrinc, Templom tér 8. Tel.: 73/570-009 Fax.: 73/371-125 Ügyfélfogadás: hétfő, szerda 8.00-16.00, péntek 8.00-12.00 KÉRELEM települési

Részletesebben

Zsámbok Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/1998. (I.27.) sz. rendelete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatás helyi szabályozásáról

Zsámbok Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/1998. (I.27.) sz. rendelete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatás helyi szabályozásáról Zsámbok Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/1998. (I.27.) sz. rendelete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatás helyi szabályozásáról A helyi önkormányzatokról szóló 1990évi LXV.tv.16..(1)

Részletesebben

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu 8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu Tisztelt Képviselő-testület! Idén 21. alkalommal rendezzük meg a Városnapokat szeptember 13. és 15. között, ahol a legkülönfélébb

Részletesebben

Vámosszabadi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2014. (XI. 1.) önkormányzati rendelete. a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól

Vámosszabadi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2014. (XI. 1.) önkormányzati rendelete. a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól Vámosszabadi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2014. (XI. 1.) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól Vámosszabadi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete,

Részletesebben

Sajtoskál Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 15/2013. (XII. 31.) önkormányzati rendelete

Sajtoskál Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 15/2013. (XII. 31.) önkormányzati rendelete Sajtoskál Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2013. (XII. 31.) önkormányzati rendelete A szociális igazgatásról, az egyes szociális ellátásokról és a helyi lakáscélú támogatásokról szóló 19/2005.

Részletesebben

1. A szociális igazgatásról és ellátásról szóló 2/2011. (II. 15.) önkormányzati rendelet módosítása

1. A szociális igazgatásról és ellátásról szóló 2/2011. (II. 15.) önkormányzati rendelet módosítása Jobbágyi Község Önkormányzata 22/2013. (XII. 21.) önkormányzati rendelet az önkormányzati segély kialakításával összefüggő önkormányzati rendeletek módosításáról Jobbágyi Községi Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Tabajd Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2013. (XII. ) önkormányzati rendelete

Tabajd Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2013. (XII. ) önkormányzati rendelete Tabajd Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2013. (XII. ) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól Tabajd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a szociális

Részletesebben

TELEPÜLÉSI TÁMOGATÁS IRÁNTI KÉRELEM. Alulírott kérem, szíveskedjenek Települési támogatásban * Rendkívüli települési támogatásban * részesíteni.

TELEPÜLÉSI TÁMOGATÁS IRÁNTI KÉRELEM. Alulírott kérem, szíveskedjenek Települési támogatásban * Rendkívüli települési támogatásban * részesíteni. 1. sz. melléklet a /2015.(II.13.) önkormányzati rendelethez. TELEPÜLÉSI TÁMOGATÁS IRÁNTI KÉRELEM Alulírott kérem, szíveskedjenek Települési támogatásban * Rendkívüli települési támogatásban * részesíteni.

Részletesebben

Hét Község Önkormányzatának 5/2009. (III.31.) számú rendelete a szociális igazgatásról, pénzbeli, természetbeni szociális ellátásokról

Hét Község Önkormányzatának 5/2009. (III.31.) számú rendelete a szociális igazgatásról, pénzbeli, természetbeni szociális ellátásokról Hét Község Önkormányzatának 5/2009. (III.31.) számú rendelete a szociális igazgatásról, pénzbeli, természetbeni szociális ellátásokról Hét Község Önkormányzat képviselő-testülete a lakosság szociális ellátásának

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2014. november 14. Születésnapi rendezvény Fazekas Lajos fazekas népi iparművész,

Részletesebben

C S A N Á D P A L O T A VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2015.(II.26) önkormányzati rendelete

C S A N Á D P A L O T A VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2015.(II.26) önkormányzati rendelete C S A N Á D P A L O T A VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2015.(II.26) önkormányzati rendelete az önkormányzat által nyújtható települési támogatásokról Záradék: Kihirdetés ideje: 2015. február

Részletesebben

Rezi Község Önkormányzata Képviselő-testülete. 16/2014. (XI.14.) önkormányzati rendelete. a szociális célú tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól

Rezi Község Önkormányzata Képviselő-testülete. 16/2014. (XI.14.) önkormányzati rendelete. a szociális célú tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól Rezi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 16/2014. (XI.14.) önkormányzati rendelete a szociális célú tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól Rezi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 16/2014.

Részletesebben

Németbánya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2014.(XII.19.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól

Németbánya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2014.(XII.19.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól Németbánya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2014.(XII.19.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól 2 Németbánya Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

KÉRELEM RENDKÍVÜLI TELEPÜLÉSI TÁMOGATÁS MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ

KÉRELEM RENDKÍVÜLI TELEPÜLÉSI TÁMOGATÁS MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ 1.melléklet a 4/2015. (II.27.) önkormányzati rendelethez KÉRELEM RENDKÍVÜLI TELEPÜLÉSI TÁMOGATÁS MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ 1. A RENDKÍVÜLI TELEPÜLÉSI TÁMOGATÁST AZ ALÁBBI LÉTFENNTARTÁST VESZÉLYEZTETŐ ÉLETHELYZETRE

Részletesebben

Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény 2010.06.11. 1

Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény 2010.06.11. 1 Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény 2010.06.11. 1 Jogszabályi háttér: - 1997. évi XXXI. törvény (Gyvt.) 19-20/A. -ai, - 149/1997. IX.10.) Korm. rendelet (Gyer.) - 331/2006. (XII.23.) Korm. rendelet -

Részletesebben

Tájékoztató a 2010. évi szociális igazgatási munkáról, a település szociálpolitikai helyzetéről

Tájékoztató a 2010. évi szociális igazgatási munkáról, a település szociálpolitikai helyzetéről Tájékoztató a. évi szociális igazgatási munkáról, a település szociálpolitikai helyzetéről Tisztelt Képviselő-testület! A. évben Báta Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az 1990 évi LXV. törvény 16.

Részletesebben

XI. ORSZÁGOS TEXTILES KONFERENCIA BÉKÉSCSABA 2008. MÁRCIUS 7-9.

XI. ORSZÁGOS TEXTILES KONFERENCIA BÉKÉSCSABA 2008. MÁRCIUS 7-9. XI. ORSZÁGOS TEXTILES KONFERENCIA BÉKÉSCSABA 2008. MÁRCIUS 7-9. A KONFERENCIA ÉS A PÁLYÁZATOK MEGHIRDETÔI: Békés Megyei Népmûvészeti Egyesület Hagyományok Háza Népmûvészeti Egyesületek Szövetsége A konferencia

Részletesebben

ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2013. OKTÓBER 14-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2013. OKTÓBER 14-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. OKTÓBER 14-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Rendelet 14/2013. (X. 15.) önkormányzati rendelet A szociális rászorultságtól függő pénzbeli

Részletesebben

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló Újvárosi városrészi nap LEADER rendezvény Beszámoló A rendezvény helyszíne: 6800 Hódmezővásárhely, Széchenyi tér A rendezvény időpontja: 2012. július 21. A Visszhang utcai Olvasókör 12 éve rendezi meg

Részletesebben

Ugod Község Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2015. (X.25.) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól

Ugod Község Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2015. (X.25.) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól Ugod Község Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2015. (X.25.) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól Ugod Község Önkormányzat Képviselő-testülete a szociális igazgatásról

Részletesebben

JÁNOSSOMORJA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 15/2013. (XI. 27.) rendelete

JÁNOSSOMORJA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 15/2013. (XI. 27.) rendelete JÁNOSSOMORJA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/2013. (XI. 27.) rendelete a szociális igazgatásáról és a szociális ellátások helyi szabályairól Jánossomorja Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082

Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082 Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082 A zongorás tábor résztvevőinek a száma a tervezetthez képest jóval magasabb lett. Az eredetileg tervezett 25-30 gyermek helyett több mint 50 gyermek jelentkezett

Részletesebben

Prügy Községi Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2013. (XII.17.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól

Prügy Községi Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2013. (XII.17.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól Prügy Községi Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2013. (XII.17.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól Prügy Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi

Részletesebben

Tárnok Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének. 5/2011. (II.11.) számú ÖNKORMÁNYZATI RENDELET

Tárnok Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének. 5/2011. (II.11.) számú ÖNKORMÁNYZATI RENDELET Tárnok Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2011. (II.11.) számú ÖNKORMÁNYZATI RENDELET A személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról 1 1 Módosította: 5/2012.(II.14.) számú

Részletesebben

Lakossági tájékoztató a 2015. március 01. napján bevezetésre került települési támogatásokkal kapcsolatban

Lakossági tájékoztató a 2015. március 01. napján bevezetésre került települési támogatásokkal kapcsolatban Lakossági tájékoztató a 2015. március 01. napján bevezetésre került települési támogatásokkal kapcsolatban A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvényben (a továbbiakban:

Részletesebben

Kadarkút Város Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2012.(III.29.) önkormányzati rendelete

Kadarkút Város Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2012.(III.29.) önkormányzati rendelete Kadarkút Város Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2012.(III.29.) önkormányzati rendelete Hatályos: 2015. április 1. Egységesítve: 2015. március 1. az önkormányzat fenntartásában lévő nevelési-oktatási

Részletesebben

(5) A kérelmekről átruházott hatáskörben az Ügyrendi, Humánerőforrás, Községüzemeltetési és Fejlesztési Bizottság dönt.

(5) A kérelmekről átruházott hatáskörben az Ügyrendi, Humánerőforrás, Községüzemeltetési és Fejlesztési Bizottság dönt. 1 Jászfelsőszentgyörgy Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2014. (XI.26.) önkormányzati rendelete A természetben nyújtott szociális célú tűzifa támogatás jogosultsági feltételeiről Jászfelsőszentgyörgy

Részletesebben

KÉRELEM ÖNKORMÁNYZATI SEGÉLY TEMETÉSI KÖLTSÉGEKHEZ VALÓ HOZZÁJÁRULÁS céljára történő megállapítására

KÉRELEM ÖNKORMÁNYZATI SEGÉLY TEMETÉSI KÖLTSÉGEKHEZ VALÓ HOZZÁJÁRULÁS céljára történő megállapítására I. SZEMÉLYI ADATOK KÉRELEM ÖNKORMÁNYZATI SEGÉLY TEMETÉSI KÖLTSÉGEKHEZ VALÓ HOZZÁJÁRULÁS céljára történő megállapítására Megnevezés kérelmező házastárs (élettárs) Neve (születési név is) Anyja neve Születési

Részletesebben

A szociális ellátások helyi szabályozásáról szóló 4/2015. (II.18.) rendelet módosítása

A szociális ellátások helyi szabályozásáról szóló 4/2015. (II.18.) rendelet módosítása Az előterjesztés száma: 128/2015. A rendelet tervezet elfogadásához minősített többség szükséges! Decs Nagyközség Képviselő-testületének 2015. június 24-én, 18-órakor megtartandó ülésére A szociális ellátások

Részletesebben