A nemzeti park részei:

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A nemzeti park részei:"

Átírás

1

2 Elhelyezkedése A nemzeti park a Duna Sió-torkolata és az országhatár, valamint a Dráva mentén helyezkedik el. A Duna Dráva Nemzeti Park 1996-ban jött létre, több, már korábban is védetté nyilvánított terület beolvasztásával. Kiterjedése mintegy ha. A nemzeti parkért is felelős Duna Dráva Nemzeti Park Igazgatóság működési területe kiterjed Baranya és Tolna megye teljes területére, Somogy megyére a Balaton déli partja kivételével valamint kisebb részben Fejér és Bács-Kiskun megyére is. A Dél-Dunántúl legnagyobb része dombság, amelyből szigetként emelkedik ki a Mecsek és a Villányihegység. A dombvidéket keletről és délről a Duna és a Dráva hordalékával feltöltött síkságok szegélyezik, így a védelem alatt álló területeken nagyon sokféle élőhely tanulmányozható.

3 A nemzeti park részei: Gemenc Béda-Karapancsa Dráva-menti síkság Barcsi Borókás Lankóczi-erdő Zákány-Őrtilos térsége

4 Gemenc Ez a terület az ország legnagyobb, zömében erdővel borított ártere, melynek hossza 30 km, szélessége 7 km. Az ártéren a víz az úr, ennek megfelelő a növényzet is: a mélyebb területeken füzek, a magasabbakon nyárfák telepedtek meg, valamint itt él a cserjeszinten a galagonya és a hamvas szeder. Ezek a ligeterdők szinte megközelíthetetlenek, így remek búvóhelyet kínálnak a nagyvadaknak. A ritkán víz alá kerülő részeken található a ritka fekete galagonya, a tavaszi csillagvirág. Gemenc mélyén szürke gémek, rétisasok, kerecsensólymok és békászó sasok találnak élőhelyet.

5 Béda-Karapancsa A rendkívül értékes növény- és állatállománnyal rendelkező terület két fő részből áll. Ligeterdeiben a kockás liliom, a jerikói lonc és a fürtös gyűrűvirág is előfordul. A Duna alsó szakasza a rétisasok és a fekete gólyák által legsűrűbben lakott területe az országnak. A Szúnyog-sziget erdeiben holló, kerecsensólyom és rétisas fészkel. A Duna árterein, holtágain hatalmas csapatokban tanyáznak a nagy kócsagok, kis kócsagok, kanalas gémek. Az emlősök közül kiemelkedően értékes a vidra, az áthatolhatatlan erdőkben vadmacska él. A Mohácsiszigeten található Riha-tó ramsari terület, különleges értéke a kis kócsagés bakcsó-fészkelőtelep, a néhány párban előforduló üstökös réce.

6 Dráva-menti síkság A hazai Dráva- szakasz halban leggazdagabb vizeink egyike. Él itt kecsege, Petényi-márna, lápi póc és réti csík. A kétéltűek közül külön figyelmet érdemel a rendkívül ritka tarajos gőte. A hüllők közül előfordul a kockás sikló, a rézsikló és a mocsári teknős. A partokon költ a kis lile és a billegető cankó. A jégmadár és a gyurgyalag fészkelő helye a folyó partfalaiban található. A galériaerdőkben ezrével élnek az énekesmadarak: fülemüle, énekes nádi poszáta, barát poszáta. A térségben tekinthető meg a kormorános erdő, mely a kárókatonák tömeges fészkelőtelepe. A nádasok környékén gyakori a hermelin és a menyét. Védett ragadozó a borz, a nyuszt és a vadmacska.

7 Barcsi Borókás A Barcsi Borókás Belső-Somogy déli részén gyepekkel, tavakkal, mocsárrétekkel tarkított táj. A borókás kialakulásában az erdőirtás, legeltetés játszotta a főszerepet. Névadó növénye a közönséges boróka. A homoki gyepeken a rovarok képviselői a homokfutrinka, a borókacincér. A búbos banka és a darázsölyv is itt él. Helyenként találkozhatunk rézsiklóval. A pangó vizű élőhelyeken kialakult láperdőkben él a királyharaszt, amely a Kárpát-medencében kizárólag itt található. Ezek az erdők biztosítanak élőhelyet a vízityúknak és a tőkés récének. A láptavak jellemző állatai a szitakötők, a csuka, az aranykárász, fészkel itt kis vöcsök, vörös gém, fekete gólya is.

8 Lankóczi-erdő A Lankóczi-erdő Gyékényes község határában terül el, területén ártéri társulások találhatóak. Védett ritkaságai közé tartozik a kockás liliom, a ligeti csillagvirág, a farkasboroszlán, valamint orchideák. A ligeterdőkben haris fordul elő.

9 Zákány-Őrtilos térsége A területen több olyan növény található, amely az országban másutt nem vagy csak ritkán található. A szurdokvölgyek hűvösebb mikroklímája kedvező életfeltételeket teremt többek között a következő fajok számára: hármaslevelű szellőrózsa, pofók árvacsalán, hegyi zergevirág.

10 Vízityúk

11 Borókacincér

12 Tarajos gőte

13 Kis lile

14 Kárókatona-kormorán

15 Kerecsensólyom

16 Vidra

17 Barátposzáta

18 Az igazi természetvédő az, aki tudja, hogy a világot nem a szüleinktől örököltük, hanem gyermekeinktől kölcsönözzük.

19

20 Köszönöm a figyelmet! Készítette: Csányi Emese 8.c

Javaslat. Sóstó. települési értéktárba történő felvételéhez. Készítette: Karasz Evelin. Kiskunhalas, 2014. január 17

Javaslat. Sóstó. települési értéktárba történő felvételéhez. Készítette: Karasz Evelin. Kiskunhalas, 2014. január 17 Javaslat a Sóstó települési értéktárba történő felvételéhez Készítette: Karasz Evelin Kiskunhalas, 2014. január 17 I. A JAVASLATTEVŐ ADATAI 1. A javaslatot benyújtó (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás)

Részletesebben

GY EF KT BF. Elérhető pontszám: 100 pont FIGYELEM!!! A VÁLASZOKAT MÁSOLD ÁT AZ ÉRTÉKELŐLAPRA!

GY EF KT BF. Elérhető pontszám: 100 pont FIGYELEM!!! A VÁLASZOKAT MÁSOLD ÁT AZ ÉRTÉKELŐLAPRA! KAÁN KÁROLY 24. ORSZÁGOS TERMÉSZET- ÉS KÖRNYEZETISMERETI VERSENY ISKOLAI FORDULÓ 2016. Elérhető pontszám: 100 pont FIGYELEM!!! A VÁLASZOKAT MÁSOLD ÁT AZ ÉRTÉKELŐLAPRA! 1. feladat.. AZ ERDŐ FÁI 12 p Írd

Részletesebben

Továbbra is terjed az influenza

Továbbra is terjed az influenza Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2015. 6. hét Továbbra is terjed az influenza A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései alapján

Részletesebben

1-2. melléklet: Állóvíz típusok referencia jellemzői (11, 13)

1-2. melléklet: Állóvíz típusok referencia jellemzői (11, 13) Vízgyűjtő-gazdálkodási Terv 2-10 Zagyva 1-2. melléklet: Állóvíz típusok referencia jellemzői (11, 13) 1-2. melléklet Állóvíz típusok referencia jellemzői - 1 - 1-2 melléklet: Állóvizek referencia jellemz

Részletesebben

147/2007. (XII. 27.) KvVM rendelet. a Zempléni Tájvédelmi Körzet védettségének fenntartásáról

147/2007. (XII. 27.) KvVM rendelet. a Zempléni Tájvédelmi Körzet védettségének fenntartásáról 147/2007. (XII. 27.) KvVM rendelet a Zempléni Tájvédelmi Körzet védettségének fenntartásáról Az egyes jogszabályok és jogszabályi rendelkezések hatályon kívül helyezésérıl szóló 2007. évi LXXXII. törvény

Részletesebben

Barcsi kistérség BARCSI KISTÉRSÉG. Régió: Dél-Dunántúli Megye: Somogy

Barcsi kistérség BARCSI KISTÉRSÉG. Régió: Dél-Dunántúli Megye: Somogy Barcsi kistérség Régió: Dél-Dunántúli Megye: Somogy Barcsi Többcélú Kistérségi Társulás 7570 Barcs, Bajcsy-Zs. u. 46. dravamen@enternet.hu 82/565-195 A Barcsi kistérséget Somogy déli határrészén találjuk,

Részletesebben

Hajdúböszörmény Város értékvédelmi tevékenysége és a város-rehabilitációs fejlesztés eredményei

Hajdúböszörmény Város értékvédelmi tevékenysége és a város-rehabilitációs fejlesztés eredményei Hajdúböszörmény Város értékvédelmi tevékenysége és a város-rehabilitációs fejlesztés eredményei A város legnagyobb értéke a több évszázad folyamán spontán kialakult formája, a kétbeltelkes gyűrűs - sugaras

Részletesebben

Előgyergyártott konzolos és konzolos támfalas közlekedési vasbeton elemcsaládok a kerékpáros és gyalogos közlekedési területek növelésére

Előgyergyártott konzolos és konzolos támfalas közlekedési vasbeton elemcsaládok a kerékpáros és gyalogos közlekedési területek növelésére Előgyergyártott konzolos és konzolos támfalas közlekedési vasbeton elemcsaládok a kerékpáros és gyalogos közlekedési területek növelésére Adott esetben hegy- és dombvidéken, vízparton, hídfőknél az egyetlen

Részletesebben

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2015. december 2-i ülésére

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2015. december 2-i ülésére Tárgy: Körösök Völgye Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület előfinanszírozási kérelme Előkészítette: Gál András osztályvezető Véleményező Pénzügyi Bizottság bizottság: Sorszám: IV/14 Döntéshozatal módja:

Részletesebben

A biodiverzitás fenntartása és megőrzése vizeinkben és vizes élőhelyeinken konferencia 2016. május 20.

A biodiverzitás fenntartása és megőrzése vizeinkben és vizes élőhelyeinken konferencia 2016. május 20. A vizes élőhelyeinkkel kapcsolatos nemzetközi kötelezettségek végrehajtása Magyarországon A biodiverzitás fenntartása és megőrzése vizeinkben és vizes élőhelyeinken c. konferencia Haszonállat-génmegőrzési

Részletesebben

Eger városában megvalósításra kerülő EU-s társfinanszírozású projektek bemutatása, a város-, helyi gazdaságfejlesztés érdekében

Eger városában megvalósításra kerülő EU-s társfinanszírozású projektek bemutatása, a város-, helyi gazdaságfejlesztés érdekében Eger városában megvalósításra kerülő EU-s társfinanszírozású projektek bemutatása, a város-, helyi gazdaságfejlesztés érdekében Habis László Polgármester 2012. március 8. EU-s társfinanszírozott nyertes

Részletesebben

Véménd község Önkormányzata Képviselő - testületének. 35./2009(V.8.) számú határozatával jóváhagyott Településszerkezeti terv leírása

Véménd község Önkormányzata Képviselő - testületének. 35./2009(V.8.) számú határozatával jóváhagyott Településszerkezeti terv leírása Véménd község Önkormányzata Képviselő - testületének 35./2009(V.8.) számú határozatával jóváhagyott Településszerkezeti terv leírása Véménd község a Dunántúli-dombság nagytáj, Mecsek és Tolna-Baranyai-domvidék

Részletesebben

A DÉL-DUNÁNTÚLI RÉGIÓ GAZDASÁGI / TÁRSADALMI TERÉRE HATÓ GEOGRÁFIAI TÉNYEZŐK Csizmadia Gábor 1

A DÉL-DUNÁNTÚLI RÉGIÓ GAZDASÁGI / TÁRSADALMI TERÉRE HATÓ GEOGRÁFIAI TÉNYEZŐK Csizmadia Gábor 1 A DÉL-DUNÁNTÚLI RÉGIÓ GAZDASÁGI / TÁRSADALMI TERÉRE HATÓ GEOGRÁFIAI TÉNYEZŐK Csizmadia Gábor 1 Bevezetés Az értékelés tárgya a Dél-Dunántúli régió / társadalmi terére hogyan hat a földrajzi környezet?

Részletesebben

Munkaforma CSM3 CSM3

Munkaforma CSM3 CSM3 Készült: Eichingerné Bálint Andrea pályamunkája alapján Kerettantervi modul / témakör: A bioszféra megóvása Inczédy György Középiskola, Szakiskola és Kollégium, Nyíregyháza A tanóra témája: Nemzeti parkok

Részletesebben

A kalászos gabonák betakarított területe, termésmennyisége és termésátlaga, 2009

A kalászos gabonák betakarított területe, termésmennyisége és termésátlaga, 2009 Közzététel: 2009. szeptember 18. Sorszám: 152. Következik: 2009. szeptember 21. Népmozgalom A kalászos gabonák betakarított területe, termésmennyisége és termésátlaga, 2009 2009-ben a 2008. évivel lényegében

Részletesebben

Üzembehelyezıi leírás

Üzembehelyezıi leírás Üzembehelyezıi leírás MADE IN ITALY TECHNIKAI ADATOK Falra szerelve Lefedettség 15 m, 90 Mikrohullámú frekvencia 10.525 GHz Jelfeldolgozás DSP(Digital Signal Processing) Érzékelési távolság 3-15 m Érzékelési

Részletesebben

Előterjesztés. (ifj. Kovács Róbert kérelme)

Előterjesztés. (ifj. Kovács Róbert kérelme) (ifj. Kovács Róbert kérelme) Kérelem: Az 1901/10, 1901/11, 1901/12 hrsz-ú területek jelenleg Mk (mezőgazdasági kert) övezeti besorolású részben külterületi részben belterületi telkek. A tulajdonos három

Részletesebben

6,1%-kal nőtt a kalászos gabonák termésmennyisége A kalászos gabonák betakarított területe, termésmennyisége és termésátlaga, 2014 (Előzetes adatok)

6,1%-kal nőtt a kalászos gabonák termésmennyisége A kalászos gabonák betakarított területe, termésmennyisége és termésátlaga, 2014 (Előzetes adatok) Közzététel: 2014. szeptember 18. Következik: 2014. szeptember 19. Keresetek, 2014. január-július Sorszám: 122. 6,1%-kal nőtt a kalászos gabonák termésmennyisége A kalászos gabonák betakarított területe,

Részletesebben

A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság hírlevele

A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság hírlevele A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság hírlevele 2015. június HÍREK 41 gólyafiókát győrőztek meg Baja térségében Idén június 18-án, nyolcadik alkalommal szerveztük meg együttmőködı partnereinkkel a fehér

Részletesebben

DGP. Hátrahúzott vortex járókerék. Általános jellemzők

DGP. Hátrahúzott vortex járókerék. Általános jellemzők Hátrahúzott vortex járókerék Általános jellemzők Kivitel Elektromechanikus szerelvény EN-GJL-250 öntöttvasból, bemerítéssel történő működtetésre, 2 (kettő) szilícium-karbid mechanikus tömítés (2SiC) és

Részletesebben

INFORMÁCIÓS MEMORANDUM

INFORMÁCIÓS MEMORANDUM INFORMÁCIÓS MEMORANDUM Külterület, hrsz.: 0226/8 5430 TISZAFÖLDVÁR MAGYARORSZÁG INGATLAN SZÁMA: 023 2011. július Rev.01 Page 1 of 7 Megye Régió Jász-Nagykun-Szolnok Szolnok / Tiszaföldvár Lakosság száma

Részletesebben

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ megyei szerepe, jövőbeni céljai. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ megyei szerepe, jövőbeni céljai. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1. A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ megyei szerepe, jövőbeni céljai Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 Küzdeni kell, küzdeni kell a hatalom birtokában is, de nem

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2011. december 12.

JEGYZİKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2011. december 12. JEGYZİKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2011. december 12. JEGYZİKÖNYV Készült Kiszombor Nagyközség Önkormányzata Képviselı-testületének 2011. december 12. napján 15 órai kezdettel megtartott rendkívüli

Részletesebben

A Víz Keretirányelv hazai megvalósítása VÍZGYŐJTİ-GAZDÁLKODÁSI TERV

A Víz Keretirányelv hazai megvalósítása VÍZGYŐJTİ-GAZDÁLKODÁSI TERV A Víz Keretirányelv hazai megvalósítása VÍZGYŐJTİ-GAZDÁLKODÁSI TERV Alsó-Duna közreadja: Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság, Dél-Dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság 2010. március

Részletesebben

INFORMÁCIÓS MEMORANDUM

INFORMÁCIÓS MEMORANDUM INFORMÁCIÓS MEMORANDUM Kőkút út 7., Hrsz.: 2939/1 3200 GYÖNGYÖS MAGYARORSZÁG INGATLAN SZ.: 008 2011. július Rev.01 Page 1 of 6 Megye Régió Heves Mátra / Gyöngyös Lakosság száma Kb. 35.000 Autópálya csatlakozás

Részletesebben

Velünk élő örökség a Rábcatorok térségben. A térség 18 településének természeti és épített öröksége

Velünk élő örökség a Rábcatorok térségben. A térség 18 településének természeti és épített öröksége Velünk élő örökség a Rábcatorok térségben A térség 18 településének természeti és épített öröksége Velünk élő örökség a Rábcatorok térségben Velünk élő örökség a Rábcatorok térségben Rábcatorok Regionális

Részletesebben

1. Metrótörténet. A feladat folytatása a következő oldalon található. Informatika emelt szint. m2_blaha.jpg, m3_nagyvaradter.jpg és m4_furopajzs.jpg.

1. Metrótörténet. A feladat folytatása a következő oldalon található. Informatika emelt szint. m2_blaha.jpg, m3_nagyvaradter.jpg és m4_furopajzs.jpg. 1. Metrótörténet A fővárosi metróhálózat a tömegközlekedés gerincét adja. A vonalak építésének története egészen a XIX. század végéig nyúlik vissza. Feladata, hogy készítse el a négy metróvonal történetét

Részletesebben

1. HELYZETÉRTÉKELÉS. Áprilisban Drávaszabolcs térségének kivételével a csapadék mennyisége elmaradt az átlagtól.

1. HELYZETÉRTÉKELÉS. Áprilisban Drávaszabolcs térségének kivételével a csapadék mennyisége elmaradt az átlagtól. INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2015. május kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki

Részletesebben

A Puszta 1999. 1/16, pp. 193-219. ÉRTÉKEI

A Puszta 1999. 1/16, pp. 193-219. ÉRTÉKEI A Puszta 1999. 1/16, pp. 193-219. KISÚJSZÁLLÁS VIZES ÉLŐHELYEINEK TERMÉSZETI ÉRTÉKEI MONOKI ÁKOS, KISÚJSZÁLLÁS NIMFEA TERMÉSZETVÉDELMI EGYESÜLET 2000. Nem a Föld sérülékeny, hanem mi magunk. A Természet

Részletesebben

NYÁREGYHÁZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 12/2010.(VI.09.) számú r e n d e l e t e. az egészségügyi alapellátás körzeteiről

NYÁREGYHÁZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 12/2010.(VI.09.) számú r e n d e l e t e. az egészségügyi alapellátás körzeteiről NYÁREGYHÁZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 12/2010.(VI.09.) számú r e n d e l e t e az egészségügyi alapellátás körzeteiről Nyáregyháza Község Önkormányzata Képviselő-testülete az egészségügyről szóló 1997. évi

Részletesebben

Magyarország nemzeti parkjai II. Természetvédelmi alapozó ismeretek

Magyarország nemzeti parkjai II. Természetvédelmi alapozó ismeretek Magyarország nemzeti parkjai II. Természetvédelmi alapozó ismeretek Fertő-Hanság Nemzeti Park (1991/1994) Fertő-Hanság Nemzeti Park (1991/1994) Főbb adatok 1991-ben, ötödikként megalakult nemzeti parkunk,

Részletesebben

A tűzjelző rendszerek és a hőés füstelvezető rendszerek kapcsolódási pontjai. 2015. október 27. - Budapest

A tűzjelző rendszerek és a hőés füstelvezető rendszerek kapcsolódási pontjai. 2015. október 27. - Budapest A tűzjelző rendszerek és a hőés füstelvezető rendszerek kapcsolódási pontjai 2015. október 27. - Budapest HŐ- ÉS FÜSTELVEZETÉS (RWA) ALAPOK - A védett helyiségbe jutó, vagy ott keletkező hő és füst szabadba

Részletesebben

A környezettan tantárgy intelligencia fejlesztő lehetőségei

A környezettan tantárgy intelligencia fejlesztő lehetőségei A környezettan tantárgy intelligencia fejlesztő lehetőségei Készítette: Pék Krisztina biológia környezettan szak Belső konzulens: Dr. Schróth Ágnes Külső konzulens: Dr. Széphalmi Ágnes A szakdolgozatom

Részletesebben

Ablakok használata. 1. ábra Programablak

Ablakok használata. 1. ábra Programablak Ha elindítunk egy programot, az egy Ablakban jelenik meg. A program az üzeneteit szintén egy újabb ablakban írja ki számunkra. Mindig ablakokban dolgozunk. Az ismertetett operációs rendszer is az Ablakok

Részletesebben

Pápateszér Község Önkormányzata Képviselő-testülete. Jegyzőkönyv

Pápateszér Község Önkormányzata Képviselő-testülete. Jegyzőkönyv Jegyzőkönyv Szám: 2/2014. Készült Pápateszér Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. január 30-án 18 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Pápateszér, Petőfi u. 17. Jelen

Részletesebben

Természetvédelmi fejlesztések az Ipolyon a torkolattól Balassagyarmatig

Természetvédelmi fejlesztések az Ipolyon a torkolattól Balassagyarmatig Természetvédelmi fejlesztések az Ipolyon a torkolattól Balassagyarmatig Sipos Katalin Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság Az előadást készítette: Selmeczi Kovács Ádám, Tóth Balázs, Mező Hedvig, Sipos Katalin

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2011. október 6-i rendkívüli ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2011. október 6-i rendkívüli ülésére PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 8500 PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/515-000 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu 151. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2011. október 6-i rendkívüli ülésére Tárgy:

Részletesebben

A Duna-Dráva Nemzeti Park Dráva-menti területeinek bemutatása - a DDNP Igazgatóság tevékenysége a Dráva-mentén -

A Duna-Dráva Nemzeti Park Dráva-menti területeinek bemutatása - a DDNP Igazgatóság tevékenysége a Dráva-mentén - A Duna-Dráva Nemzeti Park Dráva-menti területeinek bemutatása - a DDNP Igazgatóság tevékenysége a Dráva-mentén - A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság működési területe és védett területei 1. Boronka melléki

Részletesebben

I.kötet: Megalapozó vizsgálat

I.kötet: Megalapozó vizsgálat Terra Studió Kft. 1034 Budapest, Szomolnok u. 14. BARCSINTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA I.kötet: Megalapozó vizsgálat Projekt azonosító: DDOP-6.2.1/K-13-2014-0002 Dél-Dunántúli Operatív Program

Részletesebben

Domborzati és talajviszonyok

Domborzati és talajviszonyok Domborzati és talajviszonyok Domborzat VIZSGÁLAT TERMÉSZETI ADOTTSÁGOK Sárpilis az Alföld, mint nagytájhoz, a Dunamenti - Síkság, mint középtájhoz és a Tolna - Sárköz nevezetű kistájhoz tartozik. A Sárköz

Részletesebben

Terepi felmérési protokoll a kockás sikló (Natrix tessellata) állományainak monitorozására

Terepi felmérési protokoll a kockás sikló (Natrix tessellata) állományainak monitorozására Természetvédelmi Információs Rendszer Központi protokoll Verzió: 2016. június 9. Terepi felmérési protokoll a kockás sikló (Natrix tessellata) állományainak monitorozására Készítette: Halpern Bálint, Konrad

Részletesebben

Jogszabályi alap: A jogszabályi kötelemnek eleget téve Igazgatóságunk megkezdte az állami tulajdonú víziművek kezelői jogának átvételét.

Jogszabályi alap: A jogszabályi kötelemnek eleget téve Igazgatóságunk megkezdte az állami tulajdonú víziművek kezelői jogának átvételét. Á l l a mi t u l a j d o n ú v i z i l é t e s í t mé n y e k á t v é t e l e a D é l - d u n á n t ú l i Ví z ü g y i I g a z g a t ó s á g t e r ü l e t é n. Jogszabályi alap: Az Országgyűlés 2013. év

Részletesebben

Bácsalmási kistérség BÁCSALMÁSI KISTÉRSÉG

Bácsalmási kistérség BÁCSALMÁSI KISTÉRSÉG Bácsalmási kistérség Régió: Dél-Alföld Megye: Bács-Kiskun A kistérség a Bácskai löszsíkságon, Bács-Kiskun megye déli részén helyezkedik el, a Baját Szegeddel összekötı 55-ös fıút és az országhatár közötti

Részletesebben

IC pót-és helyjeggyel igénybevehető vonatok jegyzéke belföldi forgalomban (érvényes: 2016. június 18 - augusztus 28. között)

IC pót-és helyjeggyel igénybevehető vonatok jegyzéke belföldi forgalomban (érvényes: 2016. június 18 - augusztus 28. között) IC pót-és igénybevehető vonatok jegyzéke belföldi forgalomban (érvényes: 2016. június 18 - augusztus 28. között) Vonatszám /magyaror Cél/magy 33 IC naponta Latorca Záhony 14:40 Bp-Nyugati 18:37 Pót-és

Részletesebben

118. Szerencsi Többcélú Kistérségi Társulás

118. Szerencsi Többcélú Kistérségi Társulás BAZ MTrT TERVEZŐI VÁLASZ 118. Szerencsi Többcélú Kistérségi Társulás 1. Szakmai szempontból elhibázott döntésnek tartjuk a Tokaji Borvidék Világörökségi terület közvetlen környezetében erőmű létesítését.

Részletesebben

JELENTŐS VÍZGAZDÁLKODÁSI KÉRDÉSEK VITAANYAG

JELENTŐS VÍZGAZDÁLKODÁSI KÉRDÉSEK VITAANYAG Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság 9021 Győr, Árpád u. 28-32 Telefon: (96) 500-000 Fax: (96) 315-342 E-mail: titkarsag@eduvizig.hu Web: www.eduvizig.hu JELENTŐS VÍZGAZDÁLKODÁSI KÉRDÉSEK VITAANYAG 1-5

Részletesebben

A Dunai-szigetek Természetvédelmi Terület természetvédelmi kezelési terve Tartalom

A Dunai-szigetek Természetvédelmi Terület természetvédelmi kezelési terve Tartalom Tartalom 1 ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK... 5 1.1 Összefoglaló adatok... 5 1.2 A tervezési terület rendeltetése (T-14 és T-15 melléklet)... 6 1.3 A tervezési terület jogi helyzete... 6 1.4 A tervezési terület

Részletesebben

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/233 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail:polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS a torbágyi temető zajvédelméről

Részletesebben

1. forduló. MEGOLDÁSOK Pontszerző Matematikaverseny 2015/2016-os tanév

1. forduló. MEGOLDÁSOK Pontszerző Matematikaverseny 2015/2016-os tanév MEGOLDÁSOK Pontszerző Matematikaverseny 2015/2016-os tanév 1. forduló 1. feladat: Jancsi és Juliska Matematikai Memory-t játszik. A játék lényege, hogy négyzet alakú kártyákra vagy műveletsorokat írnak

Részletesebben

Agrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat. Borpiaci információk. III. évfolyam / 7. szám 2005. április 28. 14-15.

Agrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat. Borpiaci információk. III. évfolyam / 7. szám 2005. április 28. 14-15. A K I Borpiaci információk III. évfolyam / 7. szám 25. április 28. 14- Bor piaci jelentés Borpiaci információk 1-4. táblázat, 1-8. ábra: Belföldi értékesítési-árak és mennyiségi adatok 2. oldal 3-7. oldal

Részletesebben

MÁRKAPOZÍCIONÁLÁS TARTALOMMAL. DUDÁS KRISZTINA Marketingigazgató

MÁRKAPOZÍCIONÁLÁS TARTALOMMAL. DUDÁS KRISZTINA Marketingigazgató MÁRKAPOZÍCIONÁLÁS TARTALOMMAL DUDÁS KRISZTINA Marketingigazgató MI A PROVIDENT? A PROVIDENT MÁRKA FEJLŐDÉSE (2001-2012) Ál-testimonial filmek 2001-2009 Rajzfilmek 2009 májusától Gyors kölcsön készpénzben

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS - kivonat - 2012. december Készítette az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízrajzi és Adattári Osztálya és az Alsó-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság Budapest,

Részletesebben

Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság programajánló 2015. március

Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság programajánló 2015. március Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság programajánló 2015. március március 14-15. Kikelet a Hortobágyon Március közepén már megérkeznek téli szálláshelyükről a gólyák. A hortobágyi kiállító- és bemutatóhelyek

Részletesebben

Egyre nagyobb profitot generálnak a mobiltelefonnal végzett vásárlások, és egyre többet hezitálunk vásárlás előtt

Egyre nagyobb profitot generálnak a mobiltelefonnal végzett vásárlások, és egyre többet hezitálunk vásárlás előtt Egyre nagyobb profitot generálnak a mobiltelefonnal végzett vásárlások, és egyre többet hezitálunk vásárlás előtt 2016 ban még nagyobb hangsúlyt kapnak az e kereskedelmeben az okostelefonok. 2015 ben még

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2013. december - 2015. december

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2013. december - 2015. december A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2015. DECEMBER 2015. december 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 8.503 álláskereső szerepelt, amely az

Részletesebben

A vizek élővilága Letölthető segédanyagok

A vizek élővilága Letölthető segédanyagok A vizek élővilága Ez a téma a 6. osztályos természetismeret része. A Magyar Természettudományi Múzeumban a Sokszínű élet című kiállítás egyik fejezete éppen ezzel a témával foglalkozik. Több tankönyvkiadó

Részletesebben

Csecsemő- és gyermeknevelőgondozó. 55 761 01 0000 00 00 Csecsemő- és gyermeknevelőgondozó

Csecsemő- és gyermeknevelőgondozó. 55 761 01 0000 00 00 Csecsemő- és gyermeknevelőgondozó A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Értékvizsgálati dokumentáció helyi egyedi védetté nyilvánításhoz

Értékvizsgálati dokumentáció helyi egyedi védetté nyilvánításhoz Értékvizsgálati dokumentáció helyi egyedi védetté nyilvánításhoz Budapest XII. kerület, Csillagvölgyi út 5/b (hrsz. 10452), historizáló nyaraló kerítése Budapest XII. kerület Hegyvidék Önkormányzata 2011

Részletesebben

A Magyar Nemzeti Bank elnökének 8/2009. (II. 14.) MNB rendelete. új biztonsági elemmel ellátott 20 000 forintos címletű bankjegy kibocsátásáról

A Magyar Nemzeti Bank elnökének 8/2009. (II. 14.) MNB rendelete. új biztonsági elemmel ellátott 20 000 forintos címletű bankjegy kibocsátásáról A Magyar Nemzeti Bank elnökének 8/2009. (II. 14.) MNB rendelete új biztonsági elemmel ellátott 20 000 forintos címletű bankjegy kibocsátásáról A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény (a

Részletesebben

6.1.3. BOTANIKAI ÉRTÉKEK ÉS ELİFORDULÁSUK KESZTHELY KÜLTERÜLETEIN ÉS A

6.1.3. BOTANIKAI ÉRTÉKEK ÉS ELİFORDULÁSUK KESZTHELY KÜLTERÜLETEIN ÉS A 6.1.3. BOTANIKAI ÉRTÉKEK ÉS ELİFORDULÁSUK KESZTHELY KÜLTERÜLETEIN ÉS A TÉRSÉGBEN (FEHÉR UTÁN 2001) Boglárkafélék családja - Ranunculaceae Erdei szellırózsa - Anemone sylvestris: Mészkedvelı faj, mészkedvelı

Részletesebben

Hallgatók a Tudomány Szolgálatában

Hallgatók a Tudomány Szolgálatában MŰSZAKI KATONAI KÖZLÖNY a MHTT Műszaki Szakosztály és a ZMNE folyóirata XXI. évfolyam, különszám, 2011.december ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM VÉDELMI IGAZGATÁS SZAK A Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat

Részletesebben

FEJÉR MEGYE KÖZGYŐLÉSÉNEK 2013. JÚNIUS 28-I ÜLÉSÉRE

FEJÉR MEGYE KÖZGYŐLÉSÉNEK 2013. JÚNIUS 28-I ÜLÉSÉRE E LİTERJESZTÉS FEJÉR MEGYE KÖZGYŐLÉSÉNEK 2013. JÚNIUS 28-I ÜLÉSÉRE 9. IKTATÓSZÁM:55-3/2013. MELLÉKLET: - DB. TÁRGY: Tájékoztató Fejér megye védett, védelemre tervezett és Natura 2000 természeti területei,

Részletesebben

K&H kommunikációs verseny 2016/2017 tanév

K&H kommunikációs verseny 2016/2017 tanév K&H kommunikációs verseny 2016/2017 tanév 1 1. versenykiírás A K&H Bank versenyfelhívása felsőoktatásban állami finanszírozásban vagy önköltséges formában kommunikációt (beleértve a marketingkommunikációt

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül egyhangúlag az alábbi határozatot hozta:

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül egyhangúlag az alábbi határozatot hozta: 2014. június 23. napján 19.00 órakor tartott ülésének könyvéből. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül egyhangúlag az alábbi határozatot hozta: Tárgy: napirend elfogadása

Részletesebben

1. melléklet: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Területrendezési Tervhez kapcsolódó ajánlások

1. melléklet: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Területrendezési Tervhez kapcsolódó ajánlások 1. melléklet: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Területrendezési Tervhez kapcsolódó ajánlások 1.1 A szerkezetalakításra, a térségi területfelhasználási kategóriákra vonatkozó ajánlások (a Jász-Nagykun-Szolnok

Részletesebben

Seregélyes Nagyközség Környezetvédelmi Programja

Seregélyes Nagyközség Környezetvédelmi Programja Seregélyes Nagyközség Környezetvédelmi Programja 2016. A Környezetvédelmi Programot Seregélyes Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete számú 31/2016.(IV.4.) határozatával hagyta jóvá. Horváth Károly

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci helyzetkép Csongrád megye 2013. június 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-551 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu

Részletesebben

Analízis elo adások. Vajda István. 2012. október 3. Neumann János Informatika Kar Óbudai Egyetem. Vajda István (Óbudai Egyetem)

Analízis elo adások. Vajda István. 2012. október 3. Neumann János Informatika Kar Óbudai Egyetem. Vajda István (Óbudai Egyetem) Vajda István Neumann János Informatika Kar Óbudai Egyetem / 40 Fogalmak A függvények értelmezése Definíció: Az (A, B ; R ) bináris relációt függvénynek nevezzük, ha bármely a A -hoz pontosan egy olyan

Részletesebben

(1) A rendelet hatálya a Bocskaikert közigazgatási területén lakóhellyel rendelkező, a Gyvt. 4. -ában meghatározott személyekre terjed ki.

(1) A rendelet hatálya a Bocskaikert közigazgatási területén lakóhellyel rendelkező, a Gyvt. 4. -ában meghatározott személyekre terjed ki. Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2016. (I.29.) önkormányzati rendelete a gyermekek védelmének helyi szabályairól és a térítési díjról Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

A projekt az Európai Unió LIFE+ programjának támogatásával valósul meg.

A projekt az Európai Unió LIFE+ programjának támogatásával valósul meg. "Kiemelt fontosságú Pannon homoki élőhelyek helyreállítása és megőrzése katonai használatú területeken a Kisalföld térségében" (LIFE08 NAT/H/000289) projekt sajtóesemény sajtómegjelenései 2013. május-augusztus

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Dr. Szántó Mária jegyzıi

JEGYZİKÖNYV. Dr. Szántó Mária jegyzıi JEGYZİKÖNYV Készül: Mórahalom város Képviselı-testületének 2007. február 6-án megtartott rendkívüli ülésén a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester, Csányi

Részletesebben

Rajkai mellékágrendszer

Rajkai mellékágrendszer Rajkai mellékágrendszer Tejfalusi mellékágrendszer Cikolai mellékágrendszer Bodaki mellékágrendszer Dunaremetei mellékágrendszer Ásványi mellékágrendszer Bagaméri mellékágrendszer Patkányosi mellékágrendszer

Részletesebben

3. Napirendi pont ELŐTERJESZTÉS. Csabdi Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2014. november 27. napjára összehívott ülésére

3. Napirendi pont ELŐTERJESZTÉS. Csabdi Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2014. november 27. napjára összehívott ülésére 3. Napirendi pont ELŐTERJESZTÉS Csabdi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. november 27. napjára összehívott ülésére Előterjesztés tárgya: A helyi adókról szóló rendeletek módosítása Tárgykört

Részletesebben

Boromisza Zsombor. Tájváltozás a Velencei-tó partján *

Boromisza Zsombor. Tájváltozás a Velencei-tó partján * Boromisza Zsombor Tájváltozás a Velencei-tó partján * folyóirat cikk * A műhelytanulmány a TÁMOP-4.2.1.B-09/1/KMR-2010-0005 azonosítójú projektje Élhető régió, élhető települési táj című alprojekt 9. Tájváltozás

Részletesebben

A Gyógynövénygyűjtés és termesztés lehetőségei az Ős-Dráva program tervezési területén

A Gyógynövénygyűjtés és termesztés lehetőségei az Ős-Dráva program tervezési területén A Gyógynövénygyűjtés és termesztés lehetőségei az Ős-Dráva program tervezési területén Dél-Dunántúli Regionális Forrásközpont Dél-Baranyáért Alapítvány A Gyógynövénygyűjtés és termesztés lehetőségei az

Részletesebben

Amit a Hőátbocsátási tényezőről tudni kell

Amit a Hőátbocsátási tényezőről tudni kell Amit a Hőátbocsátási tényezőről tudni kell Úton-útfélen mindenki róla beszél, már amikor épületekről van szó. A tervezéskor találkozunk vele először, majd az építkezéstől az épület lakhatási engedélyének

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság A határozat JOGERŐS: év: hó: nap: KÜJ: KTJ: Iktatószám: H-5490-19/2008. Hiv. szám: - Tárgy: Esztergom Előadó: ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi,

Részletesebben

Melyik gén mutáns egy betegségben? Tory Kálmán Semmelweis Egyetem, I. sz. Gyermekklinika

Melyik gén mutáns egy betegségben? Tory Kálmán Semmelweis Egyetem, I. sz. Gyermekklinika Melyik gén mutáns egy betegségben? Tory Kálmán Semmelweis Egyetem, I. sz. Gyermekklinika Mit tudtunk meg a Human Genom Projectnek köszönhetően? 9 ember (1 nő és 8 férfi) genomi nukleotid-szekvenciáját

Részletesebben

A Duna tápanyagterhelésének korlátozása a Fekete-tenger eutrofizálódása miatt, veszélyes anyag szennyezések

A Duna tápanyagterhelésének korlátozása a Fekete-tenger eutrofizálódása miatt, veszélyes anyag szennyezések Vízgyűjtő-gazdálkodási tervek készítése KEOP-2.5.0 projekt Duna fórum 2009. szeptember 18. A Duna tápanyagterhelésének korlátozása a Fekete-tenger eutrofizálódása miatt, veszélyes anyag szennyezések Dr.

Részletesebben

6. SZÁMÚ FÜGGELÉK: AZ E.ON ENERGIASZOLGÁLTATÓ KFT. ÁLTAL E.ON KLUB KATEGÓRIÁBA SOROLT ÜGYFELEKNEK NYÚJTOTT ÁRAK, SZOLGÁLTATÁSOK

6. SZÁMÚ FÜGGELÉK: AZ E.ON ENERGIASZOLGÁLTATÓ KFT. ÁLTAL E.ON KLUB KATEGÓRIÁBA SOROLT ÜGYFELEKNEK NYÚJTOTT ÁRAK, SZOLGÁLTATÁSOK 6. SZÁMÚ FÜGGELÉK: AZ E.ON ENERGIASZOLGÁLTATÓ KFT. ÁLTAL E.ON KLUB KATEGÓRIÁBA SOROLT ÜGYFELEKNEK NYÚJTOTT ÁRAK, SZOLGÁLTATÁSOK 1. A függelék hatálya A jelen függelékben foglaltak azon Felhasználókra terjednek

Részletesebben

melynek jelentését évente, a tárgyév végéig be kell nyújtani a természetvédelmi hatóság részére Hulladékgazdálkodás:

melynek jelentését évente, a tárgyév végéig be kell nyújtani a természetvédelmi hatóság részére Hulladékgazdálkodás: Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Ügyiratszám: 91.480-2-74/2013. Ea: Hargitai Attila dr. Ruzsáli Pál Berényi Anita Balatonyi Zsolt Lovászi Péter Tárgy: Országos

Részletesebben

SOMOGY MEGYE SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSTERVEZÉSI KONCEPCIÓJÁNAK FELÜLVIZSGÁLATA 2010.

SOMOGY MEGYE SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSTERVEZÉSI KONCEPCIÓJÁNAK FELÜLVIZSGÁLATA 2010. SOMOGY MEGYE SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSTERVEZÉSI KONCEPCIÓJÁNAK FELÜLVIZSGÁLATA 2010. Készítette: Nábrádi Csilla szociálpolitikus Jóváhagyta: Somogy Megyei Közgyőlés 29/2010.(V.7.) sz. határozatával 2 TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

2. számú melléklet. Tartalomjegyzék

2. számú melléklet. Tartalomjegyzék 2. számú melléklet Tartalomjegyzék Kereskedelmi ingatlanok: - Tatabánya, Szent Borbála út hrsz 2119/217. - Tatabánya, Szent Borbála út hrsz 2119/216. - Tatabánya, Kertváros hrsz 7319/2 és 6151/134. - Tatabánya,

Részletesebben

BAZ MTrT TERVEZŐI VÁLASZ 14/B Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Stratégiai Főosztály Környezetpolitikai Osztály II. A testületileg illetékes KÖFE szakmai véleményét megkaptuk, és figyelembe vesszük

Részletesebben

TERJESZTÉS. Tárgya: strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések módosítása Készítette: dr. Szabó Tímea, körjegyz

TERJESZTÉS. Tárgya: strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések módosítása Készítette: dr. Szabó Tímea, körjegyz EL TERJESZTÉS Tárgya: strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések módosítása Készítette: dr. Szabó Tímea, körjegyz Tisztelt Képvisel -testület! A strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések

Részletesebben

Tatabánya 2011. október 05.

Tatabánya 2011. október 05. Az Enterprise Europe Network brüsszeli támogatású hálózati iroda kapcsolódási pontjai végzősök számára European Commission Enterprise and Industry Tatabánya 2011. október 05. Enterprise Europe Network

Részletesebben

Kedves Természetbarát!

Kedves Természetbarát! Kedves Természetbarát! Ez a füzet egy játékos túravezető és megfigyelőnapló. Segítségével a hatvani Cukorgyáritó tanösvény bejárása során rögzítheted a saját megfigyeléseidet, sőt egy külön oldalra még

Részletesebben

1. számú melléklet Nemzeti park igazgatóságok vagyonkezelésében lévı használatba adott védett és védelemre tervezett természeti területek megoszlása

1. számú melléklet Nemzeti park igazgatóságok vagyonkezelésében lévı használatba adott védett és védelemre tervezett természeti területek megoszlása 1. számú melléklet Nemzeti park igazgatóságok vagyonkezelésében lévı használatba adott védett és védelemre tervezett természeti területek megoszlása Nemzeti park igazgatóságok Az igazgatóság vagyonkezelésében

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt.sz.: 1/890-1/2011/I. Tárgy: Makói Kistérség Környezetvédelmi Üi.: Tóth Eliza Programja 2011-2016 Melléklet: Környezetvédelmi Program Makó Makó Város

Részletesebben

Magyarorsza gi Nemzeti Parkok

Magyarorsza gi Nemzeti Parkok Magyarorsza gi Nemzeti Parkok Név: Kvaszingerné Prantner Csilla Szak: Informatika Évfolyam: III. Tartalomjegyzék Az Aggteleki Nemzeti Park szövegrésze... 3 A Balaton-felvidéki Nemzeti Park... 3 Tihany...

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2007. április 19-ei ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2007. április 19-ei ülésére Szám: 02/79-6/2007 VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-096 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat

Részletesebben

Pályázati Hirdetmény. nyilvános pályázati felhívás

Pályázati Hirdetmény. nyilvános pályázati felhívás Pályázati Hirdetmény A(z) "HUBERTUS" Kft. (cégjegyzékszám: 02-09-060077, székhely: 7624 Pécs, Hungária utca 53. / 1.., levelezési cím: 7624 Pécs, Hungária utca 53. / 1..), mint a(z) Szekszárdi NÖVÉNY Zrt.

Részletesebben

Tradicionális értékek szerepe és védelme a falusi turizmusban. Dr. Szalók Csilla Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége 2015. december 14.

Tradicionális értékek szerepe és védelme a falusi turizmusban. Dr. Szalók Csilla Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége 2015. december 14. Tradicionális értékek szerepe és védelme a falusi turizmusban Dr. Szalók Csilla Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége 2015. december 14. Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége - FATOSZ 1994 óta

Részletesebben

MOSONMAGYARÓVÁR ÉS KISTÉRSÉGE IDEGENFORGALMI KONCEPCIÓJA 2007-2013. Nyugat-Magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Kar

MOSONMAGYARÓVÁR ÉS KISTÉRSÉGE IDEGENFORGALMI KONCEPCIÓJA 2007-2013. Nyugat-Magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Kar MOSONMAGYARÓVÁR ÉS KISTÉRSÉGE IDEGENFORGALMI KONCEPCIÓJA 2007-2013. Nyugat-Magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Kar Idegenforgalmi Tanszék Darilla Bt. 2006 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 2 Mellékletek,

Részletesebben

Kulturális Javak Bizottsága

Kulturális Javak Bizottsága KJB / 2008.01.17. Kulturális Javak Bizottsága 2008. január 17-i ülés Az ülés napirendje KJB / 2008.01.17. 1. Kiskép védetté nyilvánításának ügye. Őrzési hely: Dunaszeg, Liget 1709 ( felújítva 1948-ban)

Részletesebben

A DARÁNYI IGNÁC TERV EMVA TÁRSFINANSZÍROZÁSÚ INTÉZKEDÉSEI IRÁNYÍTÓ HATÓSÁGÁNAK 91/2014 (XII.23.) KÖZLEMÉNYE

A DARÁNYI IGNÁC TERV EMVA TÁRSFINANSZÍROZÁSÚ INTÉZKEDÉSEI IRÁNYÍTÓ HATÓSÁGÁNAK 91/2014 (XII.23.) KÖZLEMÉNYE A DARÁNYI IGNÁC TERV EMVA TÁRSFINANSZÍROZÁSÚ INTÉZKEDÉSEI IRÁNYÍTÓ HATÓSÁGÁNAK 91/2014 (XII.23.) KÖZLEMÉNYE a LEADER Helyi Akciócsoportok részére 2014-2015 között rendelkezésre álló okról Az Irányító Hatóság

Részletesebben

SZAKÁLL SÁNDOR, ÁsVÁNY- És kőzettan ALAPJAI

SZAKÁLL SÁNDOR, ÁsVÁNY- És kőzettan ALAPJAI SZAKÁLL SÁNDOR, ÁsVÁNY- És kőzettan ALAPJAI 12 KRISTÁLYkÉMIA XII. KÖTÉsTÍPUsOK A KRIsTÁLYOKBAN 1. KÉMIAI KÖTÉsEK Valamennyi kötéstípus az atommag és az elektronok, illetve az elektronok egymás közötti

Részletesebben

T P. Győrzámoly. Előzetes tájékoztatás. Településfejlesztési koncepció 3045/K. Munkaszám: 13045

T P. Győrzámoly. Előzetes tájékoztatás. Településfejlesztési koncepció 3045/K. Munkaszám: 13045 T P T A L E N T P L A N Tervezõ, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. 9023 Gyõr, Richter János u. 11.; Tel: 96/418 373; Fax: 96/418 699, E mail: talent_plan@arrabonet.hu;www.talent plan.hu Győrzámoly Településfejlesztési

Részletesebben

Krisztinaváros Tabán Gellérthegy Vár Víziváros. (4) Védelem alá helyezte a Budapest I. kerület Budavári Önkormányzat Képviselőtestülete

Krisztinaváros Tabán Gellérthegy Vár Víziváros. (4) Védelem alá helyezte a Budapest I. kerület Budavári Önkormányzat Képviselőtestülete BUDAPEST I. KERÜLET BUDAVÁRI ÖNKORMÁNYZAT Krisztinaváros Tabán Gellérthegy Vár Víziváros FŐÉPÍTÉSZ A KERÜLETI HELYI VÉDELEM ALÁ HELYEZETT ÉPÜLETEK ÉPÜLETRÉSZEK ÉS LÁTVÁNYOK JEGYZÉKE Lezárva: 2013. augusztus

Részletesebben

Analízis elo adások. Vajda István. 2012. szeptember 24. Neumann János Informatika Kar Óbudai Egyetem. Vajda István (Óbudai Egyetem)

Analízis elo adások. Vajda István. 2012. szeptember 24. Neumann János Informatika Kar Óbudai Egyetem. Vajda István (Óbudai Egyetem) Vajda István Neumann János Informatika Kar Óbudai Egyetem 1/8 A halmaz alapfogalom, tehát nem definiáljuk. Jelölés: A halmazokat általában nyomtatott nagybetu vel jelöljük Egy H halmazt akkor tekintünk

Részletesebben