Paszab Község Önkormányzatának lapja. XVI. évfolyam 1. szám július

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Paszab Község Önkormányzatának lapja. XVI. évfolyam 1. szám 2014. július"

Átírás

1 Paszab Község Önkormányzatának lapja XVI. évfolyam 1. szám július

2 Ismét eltelt négy év településünk életében ben lezajlott önkormányzati választások óta számos meghatározó dolog történt településünkön. Engedjék meg most nekem, hogy ezeket számba vegyem. Nem elsősorban beruházásokról szeretnék most írni, hanem arról a sok életünket meghatározó változásokról, ami településünk életében történt. Mindenekelőtt szeretném megköszönni és hálámat kifejezni azért, hogy a majd most felsorolt változásokban, történésekben segítségemre, illetve önkormányzatunk segítségére voltak ben már láttuk, hogy az önkormányzatok változás előtt állnak. Megalakultak a járások, közös önkormányzati hivatalt alakítottunk ki Tiszatelek Község Önkormányzatával, általános iskolánk működtetését pedig átadtuk a Magyar Államnak. Azt gondolom, hogy ezek a működésbeli változások úgy mentek végbe településünkön, hogy az itt élők, Önök, nem szenvedtek hátrányt ben átadtuk a felújított orvosi rendelőt Kedves Paszabiak! Tudniuk kell, hogy képviselő-testületünk valamint hivatalunk apparátusa nagyon sokat dolgozott azért, hogy zökkenőmentesen történjenek meg ezek a változások. Nekem, személy szerint a legfontosabb célom az volt, hogy Paszab Község még élhetőbb és fejlődő település maradhasson. A célunk az volt, hogy minél több ember dolgozhasson községünkben. Minél többen értéket teremtsenek. Ha településünket végigjárjuk, láthatóak az eredmények, még akkor is, ha a mindennapokban sokszor nem vesszük észre. Megújult településünk játszótere, piactere, méltó helyre került a védőnői szolgálat, az óvodába új játékok kerültek kiépítésre, dűlőutjaink rendben vannak, a temetőbe és a településen új falubútorok kerültek kihelyezésre. Büszkén mondhatom, hogy számos társadalmi, megyei és országos rendezvénynek adhatott otthont Tájházunk, ahol a megyei valamint a Kormány tisztségviselői is részt vehettek. Nem minden település mondhatja el magáról, hogy széles körű civil fórum, sajtótájékoztató, valamint választókörzetünk fejlődését meghatározó tárgyalások Paszabon zajlottak. Az Önök, valamint az önkormányzat összefogásának köszönhetően sikerrel küzdöttünk meg katasztrófa helyzetekkel, mint az áramszünet, vagy a viharkárok. Ezek a településen élők hozzáállása és összefogása nélkül nem valósulhatott volna meg. Ezért mondom joggal azt, hogy büszke vagyok az itt élő lakosságra nem csak akkor, ha örülni kell a fejlődésnek, hanem akkor is, ha össze kell fognunk a bajban. Tisztelt Itt Élők! Bízom abban, hogy Önök is ugyanilyen véleménnyel vannak az önkormányzat és a polgármesteri hivatal apparátusa munkájáról, valamint ugyanígy éreznek, mint én, amikor végigjárom településünket. Kedves Község Lakók! Természetes az, hogy számos feladat vár még ránk. Tudom, milyen áldatlan állapotok vannak önkormányzati útjainkon. Tudom és meggyőződésem, hogy ha ez elmúlt 12 évet nézzük, biztosan mondhatom, hogy ezek a feladatok is el lesznek végezve. Kérem Önöket, hogy továbbra is támogassák munkánkat, munkámat, hogy a következő években is együtt örülhessünk elért eredményeinknek! Tajthy Péter Polgármester Önkormányzatunk új traktorral és pótkocsival gazdagodott A szőttesnapon Jakab István az Országgyülés Alelnöke társaságában július

3 2013. Dr. Vinnai Győző Kormánymegbízott átadja Orbán Viktor Miniszterelnök által küldött Bizonyságlevelet Átadtuk Soltész Miklós Államtitkár Úrral az új játszóteret Mihály-napi tűzgyújtás Paszabon A Magyar Ezüst Érdemkereszt átadása dr. Pintér Sándor Belügyminiszter Úr által Az óvoda napkollektoros rendszerének átadása Volkswagen Transporter kisbusszal gazdagodott településünk Az óvoda napkollektoros rendszerének átadása július 3

4 IX. Paszabi Szőttesnapok Községünkben idén is megrendezésre kerül a község kincsét, a Paszabi Szőttest valamint a népművészet hagyományait bemutató Paszabi Szőttesnapok, melynek a község Fő utcája ad otthont július 25-én (pénteken) tól óráig a Szőttes Népművészeti Házban szőttes, helytörténeti, úri hímzést és gobelint kiállítás tekinthető meg július 26-án (szombaton) a népművészet számos ágát bemutató népművészeti kiállításban gyönyörködhetünk (úri hímző, fajáték készítő, paszomány készítő, bőrműves, foltvarró, fazekas, vászonvirág készítő, keresztszemes, gyöngyfűző, mézeskalács készítő) a község központjában, Népművészek Fő utcáján, valamint a Szőttes Népművészeti Házban a Paszabi Szőttes készítésének hagyományaiba és szövés mesterségébe engednek betekintést a szövőasszonyok, valamint Vattai Jánosné Anikó néni várja a látogatókat, hogy bemutathassa a szőttes sokszínűségét, egyedi mintavilágát. Idén nyüstkötésre is sor kerül, ahol puhanyüstöt kötnek hagyományos nyüstkötő széken. Aki ki szeretné próbálni a szövés mesterségét meg is teheti ebben a teremben. A szőttesház másik termében Kovácsné Tar Ilona úri hímzést bemutató kiállítása, valamint Bodovics Margó gobelin kiállítása tekinthető meg, továbbá láthatóak lesznek a nyugdíjas egyesület tagjai által készített hímzések is. Idén először a gyermekeket népi játszóház várja a Református Parókia udvarán. Továbbá óvodapedagógusaink kézműves foglalkozásokra várják a kicsiket a kézműves sátorban. Lesz gipszfestés, gyöngyfűzés, papírhajtogatás, arcfestés. Újdonságként az Ifjú Botanikusok Baráti Köre szervezésében Így lesz kerek a világ! program kerül lebonyolításra. Ennek keretében játékos, szemléletformáló feladatokat adnak az érdeklődőknek, akik a helyes megoldásért kis értékű, természetes anyagokból készült, megyénk termelőitől, kézműveseitől beszerzett ajándékokat kapnak. A feladatok témája: természetre alapozott termékek és szolgáltatások, természeti területek, kézművesség, azaz a helyi értékek és hagyományőrzés a természet- és környezetvédelem szempontjából. E napon az Akácvirág Nyugdíjas Egyesület nyugdíjas találkozót is szervez. 11 órától fogadja a környező települések nyugdíjas szervezeteit, akik bemutathatják műsoraikat az általános iskola előtt elhelyezett színpadon. A nap részletes programja: Nyugdíjasok köszöntése. Nyugdíjas Egyesületek műsora Megnyitó. Ünnepi beszédet mond: dr. Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának Parlamenti Államtitkára. Köszöntőt mond dr. Vinnai Győző, országgyűlési képviselő, és Tajthy Péter Polgármester Nyugdíjas Egyesületek műsora Puskás Jucus Szabolcs Néptáncegyüttes Erdélyország- Tündérkert c. műsora RFE Tánccirkusz (mesedisco, pom-pom parádé, break dance) Paszabi Turi Sándor Óvoda óvodásainak műsora Csepregi Éva Balázs Klári és Korda György július Reméljük, hogy ezekkel a színes programokkal örömet szerzünk községünk lakosságának, és számos látogatót köszönthetünk Paszabon, a Szőttesnapokon július

5 A képviselő-testület háza tájáról február 4-én megtartott testületi ülésen a képviselő-testület elfogadta a Paszab Község Önkormányzat saját bevételeit, valamint adósságot keletkeztető ügyleteiből eredő fizetési kötelezettségét. Megtárgyalta a évi költségvetésről szóló rendelet-tervezetet és előterjesztést, és azt tovább tárgyalásra alkalmasnak tartotta. Ezt követően zárt ülés keretében tárgyalta az önkormányzati segélykérelmeket február 26-i ülésen a MEDI-AMB Nonprofit Közhasznú Kft. Felügyelő Bizottság tagjainak kijelöléséről született döntés, majd MEDI- AMB Nonprofit Közhasznú Kft. Társasági szerződésének módosításáról hozott határozatot. Döntés született arról, hogy Paszab Község Önkormányzata előzetes csatlakozási szándékkal részt kíván venni a jelenleg Ibrány és Térsége Természetvédelmi Egyesület átalakulást követően Tiszamenti Települések Egyesülete közötti programozási időszakra vonatkozó fejlesztési feladataiban, illetve a Helyi Fejlesztési Stratégia (HFS) elkészítésében, valamint a HFS tervezési területének előzetes elismerésében. Továbbá Paszab Község Önkormányzata tagként csatlakozni kíván Ibrány és Térsége Természetvédelmi Egyesület átalakulását követően a Tiszamenti Települések Egyesületéhez március 4-i testületi ülésen a képviselő-testület megtárgyalta és elfogadta az 1/2014. (I.17.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről. A rendeletben a bevételi főösszeget ezer forint bevétellel, a kiadási főösszegét ezer forint kiadással állapította meg. Pályázat benyújtását határozta el a helyi önkormányzat könyvtári és közművelődési érdekeltségnövelő támogatására közösségi színtér technikai, műszaki eszközállományának, berendezési tárgyainak gyarapítására. A testület határozatot hozott az Ibrány és Térsége Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálatot Fenntartó Társulás és költségvetési szerve, az Ibrány Város és Térsége Gyermekjóléti Szolgálat és Családsegítő Szolgálat évi költségvetésének elfogadásáról. Az ülésen Választási BEHARANGOZÓ Paszabi Harsona Bizottság tagjainak és póttagjainak megválasztására is sor került. Ezt követően zárt ülés keretében bírálta el a testület a közgyógyellátási kérelmeket. A következő testületi ülésre április 29-én került sor. A testület megtárgyalta és elfogadta a évi zárszámadásról szóló 3/2014 (V.5.) önkormányzati rendeletet. A képviselő-testület az önkormányzat évi költségvetés végrehajtásáról szóló beszámolóját ezer forint bevétellel, ezer forint kiadással, és ezer forint pénzmaradvánnyal hagyta jóvá. Ezt követően határozatot hozott a Nyíregyháza Hivatásos Tűzoltó Parancsnokság évi munkájának elfogadásáról. Utolsó napirendi pont keretében a képviselő-testület hozzájárult ahhoz, hogy az Ibrányi Árpád Fejedelem Általános Iskola Paszabi Tagintézménye helyett az Ibrányi Árpád Fejedelem Általános Iskola Paszabi Turi Sándor Tagintézménye nevet vegye fel a helyben működő általános iskola. Zárt ülés keretében kerültek megtárgyalásra és elbírálásra az önkormányzati segély és méltányossági közgyógyellátási kérelmek április 30-án zárt ülés keretében tárgyalta meg a Kistérségi közlekedési szolgáltatás fejlesztése egyéb szolgáltatás ellátásához kapcsolódóan 1 db kisbusz beszerzését. A május 20-án megtartott képviselő-testületi ülésen a Balsa, Gávavencsellő, Tiszabercel, Paszab, Buj, Ibrány, Nagyhalász, Tiszatelek településekre kiterjedő HFS tervezési területhez történő csatlakozási szándék megerősítéséről született határozat, majd megtárgyalásra és elfogadásra került a MEDI-AMB Nonprofit Közhasznú Kft évi Közhasznúsági jelentése. Majd zárt testületi ülésre került sor, ahol az önkormányzati segély kérelmek elbírálása történt június 2-án tartott ülésen elfogadta az Ibrány- és Térsége Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálatot Fenntartó Társulás és Térsége Gyermekjóléti- és Családsegítő Szolgálatot Fenntartó Társulás tevékenységéről szóló évi beszámolót. Államalapításunk ünnepe Idén Magyarország államalapítását valamint az új kenyér ünnepének megrendezésre augusztus 19-én órai kezdettel kerül sor a templomkertben. Ez évben településünkön ezt az ünnepséget különlegessé teszi az, hogy erdélyi testvértelepülésünk, Kötvélyfája Önkormányzata székely kaput adományoz községünknek. E székelykapu a Református templomunk bejáratánál lesz elhelyezve. Nincs is annál méltóbb esemény, mint az államalapítás ünnepe, amikor Székelyföldről érkezik hozzánk egy jelkép, amit ünnepélyes keretek között átadhat testvértelepülésünk polgármestere Paszab lakosságának. Ünnepségünket megtiszteli és ünnepi beszédet mond dr. Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkára. Szeretettel várjuk a község lakosságát ünnepségünkre! július 5

6 6 Paszabi Harsona Töredékek: a paszabi zsidókról Mózes egyik fiáról (Sém) nevet kapó szemiták megyénkbe történő betelepüléséről a Szabolcsi Szemle évi számában Vácz Elemér tudósít. Az évi vármegyei összeírás adataiból tudjuk meg, hogy ekkor 3 fő zsidó él Paszabon. (A dadai járásban összesen 293-an) Létszámuk alakulása az évek folyamán: Még két adat a lakosság arányáról: lakos - 24 fő zsidó 4,2% lakos - 47 fő zsidó 3,2% A családok létszámadatairól pontos kimutatást csak 1896-tól állíthatunk össze. (Ebben az évben vált kötelezővé a polgári anyakönyvezés) A helyi iratok szerint az közötti időszakban 189 fő szerepel a nyilvántartásban, ebből 56 fő az elhalálozottak száma. A folytonos népességmozgás eredményeként 1944-ben 11 család élt Paszabon, 56 fővel. A zsidók együttélése a befogadó nemzetekkel igen rapszodikus: hol irtják, üldözik őket, hol pedig mint mesteremberek, ügyes kereskedők, megbecsült tagjai a közösségeknek. Sajátosságuk a vallási élet, valamint az, hogy létük eleme a pénz! (Számukra ugyanazt jelentette, mint a parasztoknak a föld.) Tulajdonukban termőföld nem volt, aki gazdálkodott, az bérbe vett, árendált. Magyarországon egyenjogúságukat nehezen ismerik el, csak 1848 forradalma után hozott törvénnyel: Az emberiség, a méltányosság érzete éberebb még e hazában, semmint a szertelenség, a vakbuzgóság az üldözés átka a jobb indulatokon erőt vehetne.... szólít fel Szemere Bertalan 1848 májusában. A kiegyezés és az utána megjelenő 1895:XLII. tc. az izraelita vallásról szóló törvényt követő békés esztendőkben telepednek le Paszabon azok a zsidó családok, melyek nevei leszármazottaik révén még ismertek idősebb lakosaink körében. A család neve Foglalkozás Lakcím Hrsz Mai tulajdonos Fried gazdálkodó, kereskedő Fő út Orvosi rendelő Glück kereskedő Táncsics út Berencsi Antalné Kain kocsmáros Fő út Mészáros Antal Klein kereskedő Fő út Csatlós Jánosné Neumann cipész Hunyadi út Tóth János Reis kereskedő Fő út Türk Ferenc Stark szabó Hunyadi út Horváth Sándor Schwarz kereskedő Fő út Szabó András Reis Jakab családjának (11 gyermek) portáján volt a zsidó imaház, valamint a hízott libákat is itt vágták le. Paszabon volt cipészműhelye Zegelbaum Izraelnek, tanyája Feldmesser Lázárnak, Leitner Ignác itt volt Talmud-tanító (zsidó hagyományok, bibliamagyarázatok szent könyvének tudósa) Hétköznapi (ünnepnapjuk szombat volt, erre a napra a tanulók is felmentést kaptak a tanítás alól) munkájuk mellett hitéletük az 1820-tól működő tiszaberceli hitközség keretein belül zajlott. (20 30 családból álló közösség tartott fenn rituális fürdőt és szentegyletet) Paszab ben csatlakozott ide. A hitközség utolsó elnöke Klein Adolf és Schweiger István volt, ez utóbbi paszabi születésű. Az anyakönyvezést a tiszaberceli Fried Ede látta el, utolsó ténykedése 1944 tavaszán a hitközség valamennyi tagjának (129 fő) regisztrálása a megyei közigazgatási hatóságok részére. Magyarország német megszállása (1944. március 19.) után, tetézve a háború során kiadott zsidó törvényeket az alábbi bizalmas közlést kapják az illetékesek Baky László belügyi államtitkártól: A M. Kir. Kormány az országot rövid időn belül megtisztítja a zsidóktól április 14-én szégyenletes esemény megy végbe községünk történelmében: valamennyi zsidó lakost összeterelnek és szekereken, csendőri kísérettel indítják őket útnak Nyíregyháza felé. Később lett biztos a végállomás: Auschwitz! Anyakönyvi adataink szerint az alábbi személyek vesztették életüket Auschwitz hírhedt táborában: Fried Bertalan (1891), Fried Bertalanné/Reis Gizella (1897), Fried Ibolya (1921), Fried Pál (1930), Fried József (1871), Kain Hermann (1883), Kain Hermanné/Fried Ida (1889), Kain Erzsébet (1911) Az utólagos bejegyzések szerint valamennyiük halálesete 1944.július 15. A paszabi zsidó lakosok közül a világháborúk áldozata lett: Kiss József (1882. an: Marmornstein Erzsébet) népfelkelő, meghalt 1916.december 10., Zegelbaum József (1912. an: Weis Katalin) munkaszolgálatosként az orosz fronton esett el, január 14-én. Akik túlélték a háború borzalmait (Róluk tudomásunk van): Neumann József ( ) 1951-től Nógrádi József, sikeres futballista volt Stark Berta ( ?) Stark Béla ( ) Kihalt Paszab zsidósága! Emlékük már csak néhány idősebb lakos tudatában él, valamint megmaradt temetőjük kopott sírkövei között. Megnyitásának idejét nem ismerjük, de az évi kataszteri térképen be van jelölve. A község fölötti Hordozón 400 négyszögölnyi, varjútövises, dombos hely a Tiszára vezető út mellett. (Kiss Lajos 1923-as leírása szerint) Keletkezésekor a mai Bessenyei és Petőfi utcák által közrefogott terület még faluvége, beépítetlen terület volt. Az 518 helyrajzi számon nyilvántartott terület mögötti részt (a Petőfi utcát) csak az 1920-as években építik be. Maga a temető elvesztve rendeltetését, elhanyagolva homokgödör lett. Először 1980-ban vették körül drótkerítéssel, majd 2009-ben egy amerikai alapítvány jóvoltából díszkerítést kapott, megmaradt sírköveit helyreállították. (Írásom végén köszönetet mondok útmutatásaikért Kovács Károly és Kiss Mihály paszabi lakosoknak, valamint Riczu Zoltán nyíregyházi főiskolai tanárnak) Czomba Zoltán július

7 Gratulálunk az újszülötteknek: Horváth Rebeka Ilona a.n. Lakatos Andrea Bukta Petra a.n. Kura Krisztina Drigán István a.n. Horváth Andrea Kovács Liliána a.n. Fekete Erzsébet Károlyi Gyula a.n. Váradi Viktória Balogh Loretta Lolita a.n. Balogh Ivett Németh Mirella Loretta a.n. Kis Heléna Talpas Fanni Linda a.n. Nádasdi Melinda Csóka Tibor a.n. Horváth Vivien Jakocska Enikő Éva a.n. Németh Enikő Lakatos Maja a.n. Dancs Alexandra Részvétünket nyílvánítjuk az elhunytak hozzátartozóinak: Szendrei Istvánné 69 éves Mészáros Antal 81 éves Német József 65 éves Kanalas Péter 65 éves Mészáros Imréné 78 éves Ivánka-Tóth Gábor 51 éves Coman Magda Éva 78 éves Laczkó József 51 éves Oláh György 51 éves Horváth Györgyné 66 éves Paszabi Harsona Változások a védőoltások rendszerében A 23/2014. (III. 27.) EMMI rendelet módosította A fertőző betegségek és a járványok megelőzése érdekében szükséges járványügyi intézkedésekről szóló 18/1998. (VI. 3.) NM rendeletet, mely szerint az eddig térítésmentesen és önkéntesen igénybe vehető Pneumococcus elleni védőoltás tól beépül a kötelező védőoltások közé. Az első részletet betöltött 2 hónapos korban kell beadni a Di-Per-Te+IPV+Hib elleni védőoltással egyidejűleg, a második részlet betöltött 4 hónapos korban jár szintén a Di-Per-Te+IPV+Hib elleni oltással, a harmadik részlet a 2014.június 30.-a után született gyermekek esetében 12 hónapos korban jár. A június 30.-a előtt született gyermekek a már megkezdett immunizálást az Országos Epidemiológiai Központ Védőoltási Módszertani Levél-ben (továbbiakban OEK VML) meghatározott rend szerint kapják meg, a Pneumococcus elleni védőoltás harmadik részletét betöltött 15 hónapos korban az MMR elleni oltással egyidejűleg szeptember 1-től a Human papilloma vírus ellen a 12. életévüket betöltött, de a 13. életévüket be nem töltött lánygyermekek az OEK VML-ben foglalt oltási rend és az orvosszakmai szempontok figyelembevételével, a házi gyermekorvos vagy az iskolaorvos által térítésmentes védőoltásban részesíthetők. ANYAKÖNYV A szakmai ajánlás szerint valószínűleg a ös tanévben 7. osztályos lánygyermekek részére lesz igényelhető a védőoltás térítésmentesen, szeptember első hetében ezért felmérést végzünk, hány gyermek részére igénylik majd a HPV elleni védőoltást. Tóthné Szabó Irén védőnő TÁJÉKOZTATÓ A Tiszavasvári Takarékszövetkezet tájékozatja Tisztelt Ügyfeleit, hogy a tiszaberceli kirendeltségünk a nyári szabadságolások zavartalan lebonyolítása érdekében a következők szerint tart nyitva: Nyitva: augusztus 01-től augusztus 17-ig augusztus 25-től augusztus 31-ig Zárva: augusztus 18-tól augusztus 24-ig (1 hét) A fenti időintervallumban (munkanapokon, nyitva tartáskor) a kirendeltségek ügyfélfogadása a megszokott nyitva tartási rend szerint alakul. Az említett dátumok előtt és után, a megszokott munkarend érvényes. Abban az időintervallumban, amikor a kirendeltség zárva tart, Ön a Tiszavasvári Takarékszövetkezet bármely kirendeltségében zavartalanul intézheti ügyeit. Legközelebbi kirendeltségek: Buj, Rákóczi u. 3. Tel: ; Ibrány, Lehel u. 3. Tel: További elérhetőségek: Kérjük a személyazonosító igazolványukat és amennyiben van, a lakcímkártyájukat az ügyintézéshez minden esetben vigyék magukkal! Ellenkező esetben a kirendeltségek nem szolgálják ki Önöket. Tiszavasvári Takarékszövetkezet TÁJÉKOZTATÓ AZ ORVOSI RENDELŐ NYITVATARTÁSÁRÓL Tájékoztatjuk a Tisztelt lakosságot, hogy a paszabi orvosi rendelő től ig szabadság miatt zárva lesz. Helyettesítés a tiszaberceli orvosi rendelőben: Hétfő 8-11 óra Kedd óra Szerda 8-11 óra Csütörtök óra Péntek 8-11 óra Dr. Sózer Pápai János július 7

8 Megemlékezés és átadási ünnepség március idusán Újkori történelmünk legszebb ünnepe március idusa. Mindazoknak az, kik mélyen átérzik egy olyan diadal nagyszerűségét, amelyik egy nép összefogásának eredményeként született. Ebből az alkalomból a Paszabi Turi Sándor Óvoda udvarán került sor a megemlékezésre. Az általános iskola alsós diákjai egy képzeletbeli kiránduláson vehettek részt invitálva természetesen az ünneplő közönséget is- a felsősök segítségével. A történelmi eseményeket egy-egy helyszín szimbolizálta, ahol a versek, beszámolók, dramatikus játékok, zeneszámok segítségével sok mindent megérhettek a diákok e nevezetes történelmi eseményből. Büszkén mondhatjuk, hogy tanulóink ez évben is színvonalas irodalmi műsorral tisztelegtek a 48-as hősök előtt. Az ünnepi műsort követően dr. Vinnai Győző mondott ünnepi beszédet, melyben felidézte a március 15-i eseményeket. Idén rendhagyó módon megemlékezésünk mellett avató ünnepségre is sor került. Tatjhy Péter Polgármester által bemutatásra került az épületen elhelyezett napkollektoros rendszer, mely kiépítésére egy sikeres pályázat keretében került sor. A beruházás összértéke: Ft volt, mely 100 %-os támogatással valósult meg. E rendszer kiépítésével energiatakarékosabbá vált óvodánk működtetése. A felmelegítendő hálózati víz többnyire hideg, 10 C körüli hőmérsékletű, ezért azt a napkollektoros rendszerrel jó hatásfokkal lehet felmelegíteni. Azonban nemcsak a használati melegvíz előállítására alkalmas a napkollektor, hanem az épület fűtési rendszerére is rákötésre kerül. Így a napkollektoros rendszer a hagyományos fűtési rendszerrel párhuzamosan üzemel, melynek eredményeképpen jelentősen csökkent az intézmény gázfelhasználása július

9 Fejlesztéspolitikai párbeszéd Paszabi Harsona június 26-án a Szőttes Népművészeti Házban került megrendezésre a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat, a Kelet-Magyarországi Fiatalokért Alapítvány, valamint a Helyi Mérték Alapítvány együttműködésében TANDEM TANuljunk DEMokráciát a közös sikerért! Fejlesztéspolitikai párbeszéd, melyre az ibrányi járás területén működő civil szervezetek részvételével valósult meg. Tajthy Péter Polgármester köszöntőjét követően dr. Vinnai Győző országgyülési képviselő nyitotta meg a tanácskozást, majd Seszták Oszkár, a Megyei Közgyülés elnöke tartott előadást a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program a megye fejlesztésében betöltött szerepéről. Ezt követően Kiss András szakmai vezető tartott előadást TANDEM TANuljunk DEMokráciát a közös sikerért projekt üzenete a járások, kistérségek közösségei irányába címmel. Ezután Szűcs Sándor, az Ibrányi Járási Hivatal vezetője a Jó állam 2014 A járások szerepe a magyar közigazgatásban című összefoglalója következett. Deák Attila terület és településfejlesztési szakértő a civil szektor helyéről beszélt a megyei fejlesztési stratégiában. A programot Szuhóczki Gábor, a Napfelkelte Alapítvány titkárának előadása zárta az Középpontban az innovatív ötlet - Új irányvonalat a megyei civil fejlesztésért címmel. Az Akácvirág Nyugdíjas Egyesület eseményei Pár mondatban szeretnék beszámolni az Akácvirág Nyugdíjas Egyesület elmúlt félévi eseményeiről. Egyesületünk pályázatot nyújtott be évben az Emberi Erőforrások Támogatáskezelőhöz működési és szakmai pályázatra (rendezvény lebonyolítására), amelyek közül a működési pályázatunk részesült támogatásban. Idén először részesülhettünk az 1%-os támogatásban, mellyel támogatóink az egyesület működéséhez járulhattak hozzánk. Ezúton szeretném megköszönni mindenkinek, aki a személyi jövedelemadójának 1%-át egyesületünk részére ajánlotta fel. Köszönjük továbbá azoknak, akik önkéntes munkájukkal illetve egyéb módon segítették egyesületünk munkáját! Februárban Kótajba kaptunk meghívást egy farsangi mulatságra. Itt a résztvevőknek egy produkciót kellett bemutatni, így mi a retró táncunkkal készültünk, amivel második helyezést értünk el. Május elején Szabolcsra voltunk hivatalosak, ahol a majális keretében látta vendégül a helyi nyugdíjas egyesület a térség nyugdíjas szervezeteit. Ebben a hónapban névnapi rendezvényt is tartottunk, ahol az első félévben ünneplőket köszöntöttük. Az esemény megrendezését támogatta Tajthy Péter polgármester Úr is, akinek köszönjük önzetlen segítségét. Júniusban Karcagra jutottunk el egy kirándulás alkalmával, ahol lovasbemutató, sétakocsikázás, egy 1858-ban épített, népi stílusú Barna-féle szélmalom megtekintése volt a program, majd egy finom ebédben volt részünk. Délután pedig a fürdőzésé volt a főszerep. Ebben a hónapban szakkört is szerveztünk, ahol az úrihímzés rejtelmeibe tekinthettünk bele. Itt mindenki vállalta, hogy készít egy terítőt. Ki hímzéssel, ki horgolással járult hozzá, hogy ezek a remekművek elkészülhessenek. A munkák a szőttesnapon megtekinthetőek lesznek. Július pedig a próbák időszaka. Lázasan készülünk a szőttesnapi rendezvényre, ahol egy nyitótánccal szeretnénk kedveskedni vendégeinknek. Mint ahogy látszik, nem telnek tétlenül a napok a nyugdíjas egyesület életben. Ezúton szeretném felhívni a községben lakó nyugdíjasokat, hogy bátran jelentkezzenek egyesületünkbe tagnak vagy pártoló tagnak, hogy részesei lehessenek az egyesületben zajló eseményeknek. Kovácsné Tar Ilona Egyesületi Elnök Lovasbemutató Sétakocsikázás Karcagon július 9

10 Hittan, konfirmáció és elköteleződés. A 2013/14-es tanévben lett először az eddigi szabadon választható hittan mellett választhatóan kötelező az 1. és 5. (és a hatosztályos gimnáziumokban a 7.) osztályban. A kicsiknél 5-en, míg a felsősöknél 7-en választották a hittant. Az elsősök nagyon lelkesek voltak: Dani a rajzolásával, Kornélia gyönyörű éneklésével, Krisztián okosságával, Dominika csendes és okos odafigyelésével, Milán gyors válaszaival örvendeztettek meg. Az ötödikesek közt voltak kimagaslóan jól teljesítő diákok. A többi osztályban órarend utáni fakultatív hitoktatás volt, amelyre összesen 35 gyerek járt, míg az óvodai nagycsoportban 24 gyermek tanulta hétről hétre játékosan a bibliai történetek, énekeinket. Konfirmáltak 10-en, 2-en rendszeresen átjártak a Bercelen tartott ifibe. Így, ebben a tanévben összesen 83 gyermeknek és fiatalnak nyújtott folyamatos hitbeli növekedést gyülekezetünk. Felejthetetlen élményem volt, hogy tanárként elmehettem az intézmények kirándulásaira! Köszönöm, hogy a hittanos szolgálatban folyamatosan segítséget kaptam igazgató asszonytól, az etikát tanító tanárnőktől, és az óvodai dolgozóktól. A következő, 2014/15-ös kötelező református hittan évre 32-en jelentkeztek (1. osztály 9 fő, fő, 5. 3 fő, 6. 9 fő). Jó lenne Őket minél komolyabb és hitelesebb keresztyén életre segíteni! Nagy igazság, hogy a hittant, ahogyan a templomba járást sem, nem lehet erőltetni. De mégis teljesítenünk kell a kereszteléskor megfogadott: úgy nevelem és neveltetem -et! Nem elég csak megkeresztelkedni. Mert aki csak névlegesen van megkeresztelve, és utána nem él úgy, mint akin látszik, hogy Jézushoz tartozik, az nem keresztyén (Káténk 5. kérdése). A keresztelésnél pedig megfogadják a családok a konfirmációt. A hit is, ha cselekedetei nincsenek, halott önmagában (Jk 2,17), és Jézus mondja: Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: URam, URam, hanem csak az, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát. (Mt. 7,21) Az óvodai és iskolai hittanos esztendők végén, 7. osztályban jön el a tudatos döntéssel járó konfirmáció. Boldogság volt látni és hallani a 10 szép és okos konfirmandust. Balogh Tamás, Bodnár Zsolt, Bodó Krisztina, B. Tóth István, Csurka Máté, Mészáros Fruzsina, Mihalik Enikő, Mihalik Martina, Soltész Zsanett, Talpas Klaudia hozzátartozói lehettek büszkék gyermekeikre. Ahogyan Rájuk néztem, eszembe jutott az elmúlt 7 hittanos esztendő is: hittan órák, kirándulások, közös események, amelyekben megismerhettem sok-sok pozitív tulajdonságait a fiataloknak. Ebben a tanévben a konfirmációi felkészítés alatt megtanultunk 80 kérdést, elővizsgák, záróvizsga után álltak a gyülekezet elé. Kívánjuk gyülekezetünk minden tagjával együtt, hogy mindaz, amit most fejben tudnak, azok tettekké váljanak a későbbiekben! Az is nagy örömünkre szolgál, amikor valaki felnőtten dönt az elmaradt ifjúkori konfirmáció bepótlása mellett. Ilyenkor már az életben vizsgázik valaki. Így történt, hogy egy jól ismert gyülekezetbe járó és évek óta sokat segítő tagunk ebben az évben, Böjt első vasárnapján konfirmált. Isten éltesse családtagjaival együtt! A felnőtten konfirmálók már sokkal tudatosabban és őszinte elköteleződéssel vállalják hitünket és gyülekezetünket! Szilágyi Sándor református lelkész július

11 Csengettyűkoncert Anyák napján Felnőtt konfirmandus Szolgálataink január június között: Vasárnapi istentiszteletek 9.30-kor. Keresztelések: Bukta Petra (márc. 16.), Jóni Mirella, Balogh József Lóránd, Balogh Emil Márk (jún. 22.). Konfirmáció: 1 felnőtt és 10 fiatal. Esketés: nem volt. Gyászistentiszteletek: Szendrei Istvánné Bakosi Etelka, 69 évesen (jan. 1.) Mészáros Antal, 81 évesen (elhunyt jan. 4.) Német József, 65 évesen (jan. 18.) Kanalas Péter, 65 évesen (febr. 12.) özv. Mészáros Imréné Balázs Anna, 79 évesen (febr. 19.) Coman Magda Éva, 78 évesen (márc. 24.) Laczkó József, 51 évesen (elhunyt máj.1.) Varga Miklósné Szikszai Borbála, 86 évesen (máj. 11.) Szabó Györgyné Domonics Gyöngyi, 64 évesen (ápr. 16.) Oláh György, 51 évesen (máj. 25.) Horváth Györgyné Horváth Zsuzsanna, 66 évesen (jún. 14.). Máshol megtörtént temetési istentiszteletek alkalmából harangszót kértek a következő családok: Gyurics Lászlóné (Tiszabercel), Ivor Dénesné, Katona Sándor, Németh Zoltán, Kakuk István, Janóczki Gusztávné. Emlékharang: id. Szabó András (81 évesen, 2009.máj.27.) Isten dicsőségére 9-en adományoztak. Úrvacsorai jegyekre 4-en és a konfirmandusok családjai adományoztak. Egyházfenntartói Járulék befizetések folyamatosan érkeznek. Ovisok Május: 4. Anyák napi istentisztelet, előtte konfirmációi záróvizsga. 8. Pótor László számvizsgáló látogatása Mezőtelki (Erdély), ifjúsági nap. 11. Konfirmandusok záróvizsgája. 17. Kirándulás a Debreceni Református Kollégiumban. 23. Konfirmandusok sportvetélkedője. 24. Szeretethíd: temetőtakarítás, lelkészsír, templom melletti sírok gondozása. 29. Áldozócsütörtök. Június: 2. Beatus Paszabi Csengettyű Együttes ünnepi szolgálata a Luther Kollégiumban. 4. Trianonra emlékezve 10 perces harangszó. 7. Ifjúsági nap Szabolcson Pünkösd szent ünnepe: a Szentlélek kitöltetésének ünnepe. Konfirmáció és a frissen konfirmáltak első úrvacsorája. 15. Hittan évzáró. Eljövendő: - Júl. 26. szombat: áhítat Szőttesnap alkalmából. - Aug. 20. Új kenyérért való hálaadó, úrvacsorás istentisztelet. - Szept. II. Konfirmandus Találkozó, külön meghívottként az 5,15,25,40,50,60,70,70+ éve konfirmáltak június 8-i számából: - Bódis Tamás, szlovéniai lelkész: Amikor gyülekezeteinkben a fiatalok konfirmációi fogadalmat tesznek, szükségképpen a világ előtt is megvallják, hogy Krisztushoz tartoznak. Szeretném felhívni mindenki figyelmét: nem biztos, hogy a jövőben ez a könnyebb élet forrása lesz. Bár Európa még elég toleráns, mégis könnyen válhatnak gúnyolódás céltáblájává, ha keresztyén értékeiket elkezdik felmutatni az életben. Számos irányból érheti őket keresztyénségük miatt támadás, gúny, bántás, lenézés. Kérdés számomra, hogy felkészültek-e a kihívásokra. Adtunk-e nekik olyan példát, ami segít nekik megállni a hitben az élet viharaiban? Ami erőt ad nekik, hogy minden körülmények között ragaszkodjanak Krisztushoz? Hogyan látják ők a presbiterek, a lelkipásztoruk, a gyülekezet hitét? Érzik-e, látják-e, hogy Isten Lelke ma is munkálkodik a világban? Hitet adni senkinek nem lehet. Bizonyságtételre sem lehet kötelezni senkit. De meg kell tudnunk mutatni, hogy soha semmiért nem érdemes elhagyni Krisztust, és Ő sem hagy el minket. Tulajdonképpen ez a szükséges minimum, amit a konfirmációs vizsgára tudni kell, és egy ilyen sikeres vizsgának bizony komoly súlya van. (3.o.) július 11

12 12 Paszabi Harsona A Paszabi Turi Sándor Óvoda életéből A 2013/14-es nevelési évben 49 gyermek vett részt az óvodai nevelésben. Mindennapi életüket a tevékenység központú pedagógiai program alapján szerveztük. A fejlesztés önálló irányított tapasztalatszerzés és komplex foglalkozások keretében valósult meg, kötelező és kötetlen szervezési formában. Alapvető óvodai nevelési feladatunk az óvodás gyermekek testi, lelki szükségleteinek kielégítése, az egészséges életmód alakítása, az érzelmi, erkölcsi és a közösségi nevelés valamint az anyanyelvi és az értelmi fejlesztés és nevelés megvalósítása. A szeptemberi októberi beszoktatás után minden gyermek képességét felmértük az alábbi területeken: szociális-személyes kompetenciák; érzelmek, motivációk, beállítódás, akarati tényezők; gondolkodási műveletek; pszichikus funkciók és érzékszervi szféra működése; anyanyelvi, verbális képességek; nagymozgások; finommotorika, dominancia. A fejlesztés irányát, mértékét ennek a mérésnek az eredménye alapján határoztuk meg. A fejlesztések elsősorban komplex foglalkozásokon valósultak meg, melynek területei: testnevelés, természeti- társadalmi környezet megismerése, vizuális tevékenység, matematika, ének-zene. A gyermekek hétköznapjait a hagyományos rendezvényeink színesítették. A téli ünnepkör lezárása a farsang, amikor minden gyermek maskarába, jelmezbe öltözve, tréfás vetélkedőkben, játékokban vehettek részt. Később dalokkal, táncos mulatozással fokozódott a vidám hangulat. Tavasszal a húsvéti ünnepre, locsolóverssel, tojásfestéssel, ajándékkészítéssel, készülődtek a gyerekek. Az anyák napjára a kis- középső és a nagycsoportosok önálló műsorral és ajándékokkal készültek az édesanyák, nagymamák köszöntésére. Az óvodai évzáró ás ballagás a hagyományoknak megfelelően zajlott. A gyermekek nagyon készültek erre a napra, hetek óta gyakorolták kedves műsoraikat, hogy szüleik büszkék lehessenek rájuk. Sor került a főpróbára, melyet kisebb társaik jelenlétében tartottak, majd búcsúénekeket énekelve végigsétáltak az óvoda helyiségein, benéztek a kis- és középső csoportba, ahova egykor jártak. Elmondhatjuk, hogy megható pillanatok voltak. Az eltelt három-négy év alatt az egykor sírósan érkező, szülőkbe görcsösen csimpaszkodó, félénk kiscsoportosokból először érzelmileg nyiladozó, érdeklődők, újra rácsodálkozó középsősök lettek, majd az óvoda minden zegzugában otthonosan Állatkerti kirándulás Állatkerti kirándulás Gyermeknap Gyermeknap mozgó, magabiztos nagycsoportosokká értek. Úgy gondoljuk, hogy a szülők is megerősítenek bennünket abban, hogy az itt eltöltött óvodai évek jó hatással voltak gyerekeikre. Mi igyekeztünk őket egyéni fejlesztéssel eljuttatni képességeink maximumára, hogy iskolaéretté váljanak, s így zökkenőmentesen vegyék az óvoda- iskola átmenetet, s megállják helyüket a későbbi években is. Igyekeztünk sok-sok ismeretet nyújtani számukra és minél több közösségi élményhez juttatni őket, gondolunk itt az óvodai ünnepekre, születésnapokra, sétákra, kirándulásokra, bábelőadásokra, zenés műsorokra, partnerekkel közösen tartott projektnapokra, és még sorolhatnám. Természetesen a jó eredményekhez szükséges volt partnereink segítő együttműködése, legfőképp azonban az őszinte partneri óvónő-szülő kapcsolatra. Elmondhatjuk, hogy sikerült a családokkal jó viszonyt kialakítanunk, és itt szeretném megköszönni a Szülők több éves aktív munkáját, akik a híd szerepét felvállalva segítették munkánkat. A kis- középső csoportosok az évközben tanult versekből, mondókákból, dalos játékokból válogatott előadásokat mutatták be, míg a nagycsoportosok zenés tornabemutatóval búcsúzatták az évet. A kiváló ritmusérzékkel és tánckészséggel rendelkező néhány gyermek a cigánytánc tudását is bemutatta a rendezvény keretében. Ezt követően a leendő iskolások búcsúztak az óvodától. Név szerint: Haga Laura Amanda, Huszti Cintia, Jakocska Kiara, Jónás Gyula Rajmund, Jóni László János, Jóni Levente, Karászi Dzsesszika, Korsoveczki László Sándor, Laczkó Réka Boglárka, Mihalik Alexandra, Németh Zoltán Patrik, Németh Szebasztian, Váradi Dorina, Váradi Péter. Az óvodai életet nem csak a tradicionális ünnepek gazdagították, hanem egyéb események is, mint az állatkerti kirándulás, gyermeknap, a Föld napja. Ezeket a programokat az intézményünk az Emberi Erőforrások Minisztériumához benyújtott IPR pályázatokon nyert összegből finanszírozta. A sikeres pályázat lehetőséget adott az óvodapedagógusok szakmai továbbképzésére, illetve e pályázat keretein belül nyertünk egy laptopot és egy lamináló gépet, mely nagymértékben segíti pedagógusaink munkáját. Ugyancsak ebből a pályázatból vettük az új fektetőket is az óvodás gyermekek számára. Az állatkerti kirándulás projekt keretében a gyermekek számára biztosítottuk az autóbusz, a belépő és az ellátás térítés július

13 mentességét és a kísérő szülők kedvezményes belépését. jának, tanszercsomagjának a finanszírozá- A nagycsoportosok ballagási tarisznyá- A gyermekek számára igazi élményt sát is a pályázat tette lehetővé. Az udvari nyújtott az utazás és az eddig csak közvetve ismert állatok valóságos jelenléte. Az bővítettük. fejlesztő játékokat fészekhinta vásárlásával élmény hatása a mai napig megjelenik a Önkormányzatunk az óvoda épületére játékukban. napkollektoros rendszer telepítésére sikeresen pályázott, ezért megvalósulhatott intéz- A gyermeknapi rendezvényünkre új játékokat szereztünk be a pályázati keretből. ményünk energiatakarékos működtetése. Rollereket, ugráló labdát, motorokat, ugráló köteleket, játékfűnyírókat, talicskákat, tának, mint fenntartónak az egész éves tá- Köszönjünk Paszab község önkormányza- homokozó szetteket, kuglikat, célba dobó mogatását, segítséget és azt, hogy óvodánk karikákat és egyéb képességfejlesztő eszközöket, melyeket felhasználtunk a sorver- Gyermeknap továbbá a Roma Nemzetiségi Önkormány- működése zökkenőmentes volt! Köszönjük senyekhez és egyéb kézműves tevékenységekhez. Örömmel fogadtuk zatnak az egész éves együttműködést, támogatást. a megjelent szülőket, nagyszülőket, testvéreket, akik bekapcsolódtak a Ezúton tájékozatjuk a tisztelt szülőket, hogy az óvodában augusztus 11-étől augusztus 31-ig tart a nyári szünet. Az újonnan beiratkozott programokba. A vendéglátások szintén a pályázat részösszegéből történtek. gyermekek határozattal értesítettük a felvételről és az óvodakezdésről. A nap záróeseményeként a Romwalter-duó zenés műsora nyújtott július 26-án Paszab Község Önkormányzata ismét megrendezi a önfeledt pillanatokat a jelenlévőknek. Paszabi Szőttesnapokat, ahol gyermekeink zenés műsorral lépnek fel, A Föld napi projektünk keretében örökzöldeket, dísznövényeket, és az óvoda dolgozói a kézműves foglalkozással és arcfestéssel várják egynyári virágokat, kerti eszközöket vásároltunk, s az előző nap együtt az érdeklődő gyermekeket. kitakarított udvaron a gyermekekkel és a hozzátartozóikkal közösen Vattamány Gáborné álmodtunk új környezetet az óvoda környékének. A megvalósításban Mb. óvodavezető tevékenyen, a közös alkotás örömével, élményével vettünk részt július 13

14 ISKOLAI KIRÁNDULÁS VISEGRÁDRA A tanév végén június 11-én iskolánk a festői szépségű Duna-kanyarba látogatott el. Kirándulásunk célja a természeti és történelmi látnivalókban gazdag Visegrád felfedezése volt. A Visegrádi Palotajátékok programban vehettünk részt. A rendezők Visegrád Fő utcáján korabeli játékudvart alakítottak ki, így diákjainkat a nap folyamán számos kézműves foglalkozás és ügyességi játékok várták. A városba érkezve felgyalogoltunk a Salamon-toronyba, ahol látványos haditornát tekinthettünk meg, melyet egy solymász bemutató tett felejthetetlenné. Természetesen a királyi palotát sem hagytuk ki. Megcsodálhattuk a reneszánsz szobrászatunk kimagasló értékű emlékét, a Mátyás-palota legfőbb látványosságát, a vörösmárvány szökőkutat, a Herkules-kutat. E tartalmas napot egyórás sétahajózással zártuk. A hajóról gyönyörű panoráma tárult elénk, Visegrád ékessége, a Fellegvár. Bízunk abban, hogy a sok élmény mellett értékes tudással is gazdagodtak diákjaink. Szemők Valéria MIÉRT SZERETEM PASZABOT? PROJEKT II. Egy évvel ezelőtt indítottuk el a Miért szeretem Paszabot? iskolai projektünket. Az elmúlt tanévben községünk múltjával, neves személyiségeivel, létesítményeivel ismerkedtek tanulóink. Ebben az évben névadónk id. Turi Sándor munkásságát dolgoztuk fel. Az alábbi témában végeztek kutatást gyermekeink: id. Turi Sándor a tanító, a néprajzkutató, a paszabi szőttes elindítója. Felfigyeltünk a televízióban a Fölszállott a páva tehetségkutató versenyén eltáncolt paszabi csárdásra, s ebben a témakörben is búvárkodtak tanulóink. Segítségünkre volt a munkában Vattai Jánosné a népművészet mestere és Kovács Károly bácsi, id. Turi egykori tanítványa. Köszönjük segítségüket! Az összegyűjtött kincseket projekt napon mutattuk be az iskolában. Szemők Valéria HÚSVÉTI TOJÁSFESTÉS Iskolánkban hagyománnyá vált, hogy húsvéti tojások festésével készülődünk az ünnepre. Kovácsné Tar Ilona népi játék és kismesterség oktató segítségével a lányok hagyományos festési technikákkal ismerkedhettek meg pl. berzselés. A jó hangulatú délután során gyönyörű hímes tojások készültek. A fiúk ez idő alatt szebbnél szebb locsoló versekkel kápráztatták el a lányokat. Türk Ferencné AKIKRE BÜSZKÉK VAGYUNK! RISZ tanulmányi versenyek dobogós helyezettjei - Német nyelvi csapatverseny III. helyezés 5-6. osztály: Bodó Krisztina (6.o.); Berencsi Petra (5.o.); Hocza Regina (5.o) - Matematika verseny III. helyezés: Bodó Krisztina (6.o.); Bódi Szabolcs (7.o.) Szép teljesítményükhöz gratulálunk! július

15 DIÁKÖNKORMÁNYZATI PROGRAMOK A Tiszaberceli Diákönkormányzat látogatása Paszabi Harsona A Balatonig fociztunk Februárban megszerveztük és lebonyolítottuk a farsangi műsort, s az azt követő suli-bulit. A szülői munkaközösség segítségével büfét üzemeltettünk, melynek bevételét a Diákönkormányzat kapta. Ennek a jelentős bevételnek a segítségével járultunk hozzá a második félévben a tanulók megjutalmazásához, a gyermeknap lebonyolításához. Március hónapban a felsős munkaközösséggel együtt Illemtan vetélkedőt tartottunk, divatbemutatóval egybekötve, ahol különböző stílusoknak megfelelő öltözékben kellett a diákoknak megjelenni. Nőnapkor a lányokat mentesítettük a feleletek alól, ajándékként. Húsvét tájékán, áprilisban tojáskereső versenyt rendeztünk iskolánk tanulóinak, akik lelkesen kutatták az udvart az eldugott hímes tojásokért. A fiúk ezen a napon mentesültek a tanulmányi számonkérés alól. Májusban meghívtuk és vendégül láttuk a Tiszaberceli Diákönkormányzat diákjait és az őket segítő pedagógust. A teadélután alkalmából sikerült megismernünk egymás munkáját, programját és ötleteket cserélnünk. Az együtt töltött idő jó hangulatban telt. Tartalmas gyermeknapot szerveztünk diákjainknak június 5-én. Az egész napos program alatt különböző foglalkozásokat, versenyeket rendeztünk a gyerekeknek, ahol részt vehettek arcfestésen, aszfaltrajzversenyen, popcorn áthelyező versenyen, nutellás és lekváros kenyérevésen, lufi fújáson, összemérhették erejüket zsákban futáskor, röplabdázáskor és célba dobásban. A nap zárasaként osztályonkénti futballmérkőzéseket bonyolítottunk le. Egész napos programunkat színesítették az Ibrányi Futballcsapat tagjai. A gyermeknapon megjutalmaztuk a Diákönkormányzatunkban kiemelkedő munkát végző tanulóinkat és az előzetes iskolai szavazás után kihirdettük és szintén megjutalmaztuk az Év Diákja cím nyertesét. Az elismerést Bódi Szabolcs 7. osztályos tanuló kapta. Értékeltük éves munkánkat. Ebben a tanévben Diákönkormányzatunk tagjai lelkesen, ötletekkel tele szervezték meg iskolánk diákjainak életét, megfelelően képviselték a tanulók érdekeit, tartalmassá és emlékezetessé tették az idei tanévet. Ha valami érdekeli a paszabi fiúkat, az a labdarúgás. Bőven akadt jelentkező, amikor ősszel meghirdettem a IV. korcsoport számára a diákolimpiai selejtezőket. Ősszel és tavasszal összesen 5 alkalommal mérettük meg futballbeli tudásunkat kispályás, illetve teremlabdarúgás terén. Nagy örömünkre kitartásunk egészen az országos döntőig vitt minket. Lelkesen készültünk a május én rendezett döntőre, amit a tőlünk 530 km-re eső Fonyódligeten rendeztek meg. A futballozáson kívül sok-sok öröm ért minket a Balaton-parti táborban: a táj szépsége, a Balatonban való fürdőzés, a táborban rendezett esti kölyökdiszkó, a kortársakkal való ismerkedés. A hétvége során olyan hírességekkel találkozhattunk, mint Szász Kitti free style világbajnokkal, Hajdú B. István sportriporterrel, valamint az Animal Cannibals sztárjaival. A három nap alatt volt részünk győzelemben és vereségben is, mégis azt kell mondanom: sikert arattunk. Az év folyamán a korosztályunkban 565 nevezett csapatból a 15. helyen végeztünk. Köszönjük Paszab Község Önkormányzatának támogatását, hogy labdarúgóink új és modern sportfelszerelésben képviselhették iskolánkat ezen a neves rendezvényen! A futballisták névsora: Váradi Péter, Bódi Szabolcs, Mátyás Roland, Németh István, Horváth Gergő, Dancs Lajos. Lakatos Zoltán Kántor Zsolt testnevelő tanár Nemzeti Összetartozás Napja június 4-re emlékeztünk a Nemzeti Összetartozás Napján, mely a magyar történelem legtragikusabb napja volt. Hazánk elveszítette területének 71, lakosságának 64%-át. Gyásznap folt és felfoghatatlan, melybe nem lehet beletörődni. A Nemzeti Összetartozás Napjára emlékezve felső tagozatos diákjaink műsorral készültek július 15

16 2014. június 21-én az általános iskola nyolcadikos tanulói vállukon a ballagó tarisznyával utoljára vonultak végig az iskola folyosóin a zászlóvivőket követve. E napon a végzősök nemcsak az iskolájuktól, hanem eddigi életüktől is búcsút vettek, hiszen egy korszak lezárult és egy új élet vár rájuk. A ballagási ünnepség alkalmával búcsút vettek tanáraiktól, diáktársaiktól. Tajthy Istvánné intézményvezető így búcsúztatta a végzősöket: Kedves Ballagó diákok! Eljött a nap, az egész évben várva várt, amikor is búcsút inthettek az általános iskolának. Mit is mondhatnék nektek? Azt, hogy csetlő-botló, izgő-mozgó 110 centis apróságokból ifjú emberekké váltatok? Persze ez igaz, s aki még emlékszik az első iskolai lépésetekre, biztos elérzékenyül. Ági néni, amikor kézen fogott benneteket, pontosan tudta, hogy 8 év múlva itt kisgyermekek helyett szép, értelmes, gondolkodó ifjak állnak majd a szülők, barátok, rokonok és az egész iskola elé a ballagás napján. S bármilyen hihetetlen is, ezek az ifjak itt ma ti vagytok. Tavaly még kicsit irigykedve néztetek a ballagó nyolcadikosokra, s ma benneteket ünneplünk. Ünneplünk, de miért is? Hogy befejeztétek az általános iskolát? Nem. A mai magyar törvények értelmében ez nem dicsőség, egyszerűen kötelesség. Kötelesség, melynek legjobb tudásotok, tehetségetek szerint kell eleget tennetek. Mégis Benneteket ünneplünk ma, mert lezárult életetek egy nagy, meghatározó korszaka. Elballagtak a nyolcadikosok Kedves Ballagók! Előttetek az élet, s nagyon fontos, hogy az elkövetkező éveket okosan, céltudatosan használjátok ki. Közületek többen nagyon szeretnék az időt siettetni, s felnőtt életet élni. Ne rohanjatok! Az élet megvár. Vigyázzatok fiatalságotokra, szépségetekre, hamvasságotokra, s adjatok időt magatok és a világ megismerésére! Tanuljatok, tanuljatok még sokat! Nem csak az iskolai tananyagot, de tanuljátok meg helyén kezelni a dolgokat, tanuljátok meg megadni a módját az eseményeknek bár ez sokszor nehéz, és a felnőtteknek sem mindig sikerül-, de amit ily módon hátrahagytok, arra büszkék lehettek, hiszen gazdagabbá teszitek környezeteteket, s nem utolsó sorban önmagatokat. Tanuljátok meg, hogy az ünnep nemcsak szép ruha dolga, először a lelketeket kell felöltöztetnetek! Tanuljatok meg emberhez méltóan viselkedni! - a mindennapokon trágár hangon beszélő, közönséges ember az ünnepen sem tud kibújni a bőréből. Tanuljatok meg vigyázni a mások által létrehozott értékekre, becsüljétek meg azokat, s teremtsetek magatok is értékeket! Tanuljatok meg felelősséget vállalni önmagatokért! Ne keressetek kibúvót, ne hárítsátok a felelősséget! Búcsúzom tőletek pedagógustársaim, az iskola dolgozói, és a jelenlévő diáktársaitok nevében is. IMPRESSZUM Tajthy Istvánné Megjelenik: Félévente 500 példányban - ingyenes 16 Balogh Nikoletta Bódi Gyula Csotka Ferenc Dancs Lajos Farkas Hajnalka Holczer Éva Horváth Gergő Jakocska Rómeó Olivér Kelemen Márk Komlósi Ádám Lakatos Zoltán Lévai Enikő Nagy Edina Németh Angéla Oláh Heléna Oláh József Tóth Ádám Tóth Adorján Tóth Fatime Emese Tóth Ferenc Tóth Tímea Új József Zsigmond Vaskó Cintia Mária Felelős szerkesztő: Tajthy Péter Polgármester Tel: Szerkesztő bizottság: Czene Mariann Czomba Zoltán Szemők Valéria Tóth Imre Szerkesztőség: Polgármesteri Hivatal Paszab, Fő u. 9. Tel/fax: Web: Felelős Kiadó: Paszab Község Önkormányzata Tördelés/szerkesztés: Czene István július

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 2. számú melléklet Ütemterv, naptári terv Szent György Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 47/2013. (VII. 4.) EMMI rendelet a tanév rendjéről alapján

Részletesebben

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER 8. osztályok 1. (hétfő) 7.45 ELSŐ TANÍTÁSI NAP 8. (hétfő) 17.00 Szülői értekezlet alsó tagozat 11. (csütörtök) 16.30 Szülői Munkaközösségi értekezlet 15.

Részletesebben

HERÉD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2014. ÉVI MUNKATERVE

HERÉD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2014. ÉVI MUNKATERVE HERÉD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ - TESTÜLETÉNEK 2014. ÉVI MUNKATERVE 1 MUNKATERV 2014. év Heréd község Képviselő-testületének 2014. évi munkaterve 1. 2014. január 27. (hétfő) 17 óra Együttes ülés Nagykökényes

Részletesebben

ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN

ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN SZEPTEMBER 1. a 2014/2015-ös tanév első tanítási napja Tankönyvosztás 3-5. Erdei iskola (Tihany) 8. naplók, ellenőrzők, anyakönyvek, adminisztrációs feladatok befejezése

Részletesebben

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014 SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014 Összeállította: Dr. Sipos Ibolya igazgató -1- -6- A TANÉV RENDJE A 2013/2014. tanévben 180 tanítási nap van. Első tanítási nap: 2013. szeptember

Részletesebben

KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA. Programterv 2015/2016-os tanév 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1.

KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA. Programterv 2015/2016-os tanév 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1. KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1. Tel./Fax: 419-2413 ; 416-0437 e-mail: titkarsag@kolozsvariskola.hu Programterv 2015/2016-os tanév Szorgalmi idő: 2015. IX. 1.(kedd)- 2016.

Részletesebben

A tanév tervezett ütemterve. A 2014/2015. tanév rendje. művészeti iskola. 2014.október 27-től október 31-ig 2014. december 22-től 2015.

A tanév tervezett ütemterve. A 2014/2015. tanév rendje. művészeti iskola. 2014.október 27-től október 31-ig 2014. december 22-től 2015. A tanév tervezett ütemterve A 2014/2015. tanév rendje A tanév első tanítási napja általános iskola művészeti iskola 2014. szeptember 1. A tanév utolsó tanítási napja általános iskola művészeti iskola Az

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült a Pusztazámor Községi Önkormányzat Képviselő-testületének testületi üléséről

Jegyzőkönyv. Készült a Pusztazámor Községi Önkormányzat Képviselő-testületének testületi üléséről Jegyzőkönyv Készült a Pusztazámor Községi Önkormányzat Képviselő-testületének testületi üléséről Az ülés helye: a Községháza tanácskozóterme (Pusztazámor, Munkácsy Mihály u. 1.) Az ülés időpontja: 2014.

Részletesebben

Pókaszepetki Festetics Kristóf Általános Iskola. Pakod, Csány László u. 2.

Pókaszepetki Festetics Kristóf Általános Iskola. Pakod, Csány László u. 2. Pókaszepetki Festetics Kristóf Általános Iskola Pakod, Csány László u. 2. MUNKATERV 2014/2015. tanévre Készítette: Ódorné Marton Edit tagintézmény vezető Pakod, 2014. augusztus 25. A 2014-2015 tanév rendje:

Részletesebben

A tanév rendje. A félévi értesítők kiosztásának határideje: 2016. január 29. (péntek) Téli szünet: 2015. december 21 2015. december 31.

A tanév rendje. A félévi értesítők kiosztásának határideje: 2016. január 29. (péntek) Téli szünet: 2015. december 21 2015. december 31. A tanév rendje 1. Tanítási napok és szünetek A tanév első napja: 2015. szeptember 1. (kedd) A tanév első féléve: 2016. január 22. (péntek) A félévi értesítők kiosztásának határideje: 2016. január 29. (péntek)

Részletesebben

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján -

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján - 1. 5-2/2013 Terdik Ferenc Kossuth 2. 1 m3 2. 5-4/2013 Nagy Ferencné Kossuth 17. 1 m3 3. 5-5/2013 Cseh Gyula Kossuth 20. 1 m3 4. 5-6/2013 Lukács György Kossuth 38. 1 m3 5. 5-7/2013 Deák László Kossuth 49/b.

Részletesebben

I d ő t e r v A 2014/2015-ös tanévben

I d ő t e r v A 2014/2015-ös tanévben I d ő t e r v A 2014/2015-ös tanévben 6.1 A tanév rendje: 6.1.2. A szorgalmi idő az általános iskolában és a művészeti oktatásban: 2014. szeptember 1. (hétfő) 2015. június 15. (hétfő) Az első tanítási

Részletesebben

ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258.

ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258. Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4 TÉMAHÉT: 1848/49 ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258. A

Részletesebben

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben 2011-ben is bekerült az Igali Gyógyfürdő nyári rendezvénysorozatába a már évek óta hagyományosan megrendezésre kerülő és töretlen sikernek örvendő gyermeknap,

Részletesebben

Iskolai Közösségi Szolgálat a Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziumában

Iskolai Közösségi Szolgálat a Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziumában Iskolai Közösségi Szolgálat a Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziumában Bodnár Lili Anna 9.A osztályos tanuló Debrecen-Budapest, 2015. november 19. Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziuma

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/162-1/2015/I. Ea: Varga Erika Tárgy: Czirbus Gábor alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

Eseménynaptár 2014/2015

Eseménynaptár 2014/2015 Eseménynaptár 2014/2015 SZEPTEMBER 01. hétfő Tanévnyitó ünnepély 1. tanítási nap 8:00 óra 03. szerda Modul órák, szakköri foglalkozások megkezdése. Modul óra és szakkörvezetők 09. kedd Iskolavezetőségi

Részletesebben

2014/2015. tanév munkaterve

2014/2015. tanév munkaterve KT ÁLTALÁNOS -ÉS KÖZÉPISKOLA BEM JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA TELEPHELYE KASKANTYÚ 2014/2015. tanév munkaterve A munkaterv alapdokumentációja: Éves telephelyi feladatok Ütemterv Munkaterv csatolt részei:

Részletesebben

Szeptember udvar osztályterem tantermek

Szeptember udvar osztályterem tantermek szept. 1. hétfő 1. óra 2-4. óra 5-7. óra Tóth Árpád Gimnázium Ünnepélyes tanévnyitó Osztályfőnöki óra Szeptember udvar osztályterem tantermek Várallyainé B.J szept. 1. hétfő 6-7. óra Első emelt szintű

Részletesebben

Rendezvények 2011-ben Mezőszilas községben. Rendezvény tervezett programja

Rendezvények 2011-ben Mezőszilas községben. Rendezvény tervezett programja ek 2011-ben Mezőszilas községben időpontja címe/elnevezése tervezett programja helyszíne szervezője/felelőse 2011. február 25. 9 órától 12 óráig Óvoda nyitogató A leendő ovisok fogadása az óvodában, ismerkedés

Részletesebben

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június Hírlevél Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház 2014. január-június Gyerekházunk napi szinten 9-13. h áll a családok rendelkezésére. A napi foglalkozásokon túl folyamatos programokkal a jeles napok megünneplésével

Részletesebben

A «A A Polgárok Európai Évének Ünnepe Sombereken» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében

A «A A Polgárok Európai Évének Ünnepe Sombereken» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében EURÓPA A POLGÁROKÉRT A «A A Polgárok Európai Évének Ünnepe Sombereken» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében Az 1. alprogram, 1.1. pályázati típusra vonatkozóan

Részletesebben

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre!

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre! Sikerek 2013/2014: Iskolánkban nagyon népszerű a Bendegúz Levelezős Verseny. Az idén is több diákunk jutott el a Tatán megrendezett megyei fordulóba, ahonnan nagyon szép helyezésekkel tértek haza. Bencz

Részletesebben

A 2015/16-ES TANÉV FELADATTERVE 2015. AUGUSZTUS

A 2015/16-ES TANÉV FELADATTERVE 2015. AUGUSZTUS A 2015/16-ES TANÉV FELADATTERVE 2015. AUGUSZTUS 17. (hétfő) 9:00 alakuló értekezlet 18-31. munkaközösségi szakmai programok, tantermek dekorálása 24-26. DIFER mérés 26. tankönyvek átvétele 27. 7:00 szakmai

Részletesebben

A Belvárosi Általános Iskola programjai, éves ütemterve

A Belvárosi Általános Iskola programjai, éves ütemterve A Belvárosi Általános Iskola programjai, éves ütemterve időpont program felelős Augusztus 24. Alakuló értekezlet 25. 8 00 Osztályozóvizsga Dr. Kapusiné Szigethi Emese 26. Szakalkalmazotti értekezlet 27.

Részletesebben

Tiszaszentmárton község Önkormányzat Képviselı Testületének Településfejlesztési- Foglalkoztatás ügyi Beruházás felügyelıi Bizottsági ülésének

Tiszaszentmárton község Önkormányzat Képviselı Testületének Településfejlesztési- Foglalkoztatás ügyi Beruházás felügyelıi Bizottsági ülésének Tiszaszentmárton község Önkormányzat Képviselı Testületének Településfejlesztési- Foglalkoztatás ügyi Beruházás felügyelıi Bizottsági ülésének a) jegyzıkönyve b) határozata : 9/2013 Napirendi pontok: 1.

Részletesebben

Diákönkormányzat. munkaterve

Diákönkormányzat. munkaterve Diákönkormányzat munkaterve 2014./2015. Doboz, 2014. szeptember 1. Kádár Ádámné DÖK segítő pedagógus Az iskolai diákönkormányzat jogait és az ezekkel összefüggésben álló feladatokat törvényi és rendeleti

Részletesebben

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből K I V O N A T Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből 203/2013.(XII. 18.) KT. számú HATÁROZAT: Képviselő testülete úgy határoz, hogy a 2014. évi városi

Részletesebben

TÉMAHÉT: 1956. OKTÓBER 23.

TÉMAHÉT: 1956. OKTÓBER 23. Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4 TÉMAHÉT: 1956. OKTÓBER 23. ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA

Részletesebben

Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár LANGWEST ORSZÁGOS TEHETSÉGKUTATÓ TANULMÁNYI VERSENY

Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár LANGWEST ORSZÁGOS TEHETSÉGKUTATÓ TANULMÁNYI VERSENY CSODÁT VIRÁGZIK A JELEN REFORMÁTUS ISKOLÁK ORSZÁGOS E - VERSMONDÓ KATEGÓRIA Fekete Kiara Mercédesz 6.a 2. Simonné Varga Katalin ANYANYELVI JÁTÉKOK JÁTÉKOS ANYANYELV ORSZÁGOS DÖNTŐ Takács Noémi Nagy Nelli

Részletesebben

Általános iskola: 181 tanítási nap Gimnázium: 180 tanítási nap. Szeptember. Tanítási napok száma: 22 nap

Általános iskola: 181 tanítási nap Gimnázium: 180 tanítási nap. Szeptember. Tanítási napok száma: 22 nap Általános iskola: 181 tanítási nap Gimnázium: 180 tanítási nap Szeptember Tanítási napok száma: 22 nap Feladatok Határidők Szervezők Tanévnyitó szentmise (Endrődi Lukács László 2014. 08. 31. 17-18.30 óra

Részletesebben

KOLLÉGIUMI MUNKATERV 2014 2015.

KOLLÉGIUMI MUNKATERV 2014 2015. Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Középiskola és Kollégium Eger, II. Rákóczi Ferenc utca 2. KOLLÉGIUMI MUNKATERV 2014 2015. Készítette: Kiss Ferenc kollégiumvezető Jóváhagyta: a kollégium nevelőtestülete

Részletesebben

A 2012/2013. tanév fontos időpontjai (a tanév helyi rendje)

A 2012/2013. tanév fontos időpontjai (a tanév helyi rendje) IDŐPONTOK 2012. augusztus 21. kedd 9 00 Alakuló értekezlet 2012. augusztus 22-24. szerda-péntek Gólyatábor ESEMÉNYEK MEGNEVEZÉSE 2012. augusztus 24. péntek 9 00 Konzultáció (javító- és osztályozó vizsgás

Részletesebben

2011/2012. Különös közzétételi lista: Végzettség Szakképesítés Tanított osztályok és tantárgyak Közoktatás vezető Szakértő

2011/2012. Különös közzétételi lista: Végzettség Szakképesítés Tanított osztályok és tantárgyak Közoktatás vezető Szakértő Különös közzétételi lista: 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgy-felosztásához 2. Nevelő oktató munkát segítők száma, szakképzettsége 3. Iskolai

Részletesebben

Az Etyeki Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola eseménynaptára 2014-2015

Az Etyeki Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola eseménynaptára 2014-2015 Az Etyeki Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola eseménynaptára 2014-2015 2014. SZEPTEMBER 1. h. 8.00 Tanévnyitó, szülői ért. 1. osztályok, (pótbeiratkozás műv. isk.)

Részletesebben

Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február

Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február 09. Terápiás foglalkozás (kutyával) Alapítványi Ház 09. Katolikus bál 13. Hamvazószerda Katolikus templom 16. KISZE

Részletesebben

5. A tanév tervezett ütemterve

5. A tanév tervezett ütemterve 5. A tanév tervezett ütemterve A 2011/2012. tanév rendje A tanév első tanítási napja iskola művészeti iskola A tanév utolsó tanítási napja iskola - művészeti iskola Az első félév vége Az első félévi értesítő

Részletesebben

Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai

Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Ebben a tanévben gyermekszervezetünk feladatait nagyrészt az Kultúra és művészetek köré tervezi.

Részletesebben

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2009-2010-es tanévre

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2009-2010-es tanévre Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2009-2010-es tanévre Készítette: a PIGYÖ képviselő-testülete és Oláhné Horváth Ildikó a Pigyö patronálója Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat

Részletesebben

A 2014/2015. nevelési év ÓVODAI RENDJE. KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4.

A 2014/2015. nevelési év ÓVODAI RENDJE. KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. A 2014/2015. nevelési év ÓVODAI RENDJE KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. A nevelési- oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII.31.)

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR a 2014/2015-ös tanévre

ESEMÉNYNAPTÁR a 2014/2015-ös tanévre ESEMÉNYNAPTÁR a 2014/2015-ös tanévre Hét Hónap, nap Eseménytervezet szeptember 1.hét 1. "A" hét 1. hétfő Első tanítási nap: munkavédelmi oktatás a 9.évfolyam számára 2. 2. kedd 3. 3. szerda Tanévnyitó

Részletesebben

2012-2013. tanév. I. félév

2012-2013. tanév. I. félév 2012-2013. tanév I. félév Szeptember 3. Veni Sancte, Főplébánia 3. Első osztályosok szülői értekezlete 4. kedd Alsós szülői értekezlet: 4. a, 4. b 5. szerda Alsós szülői értekezlet: 2. a, 2. b. 10. Alsós

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata a módosított napirendet elfogadta.

Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata a módosított napirendet elfogadta. Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat Kaposvár, Szent Imre u. 14. II/12. sz. alatti székhelyén 2013. február 19-én 10.00-kor megtartott üléséről. Jelen voltak:

Részletesebben

2. Óvodapedagógusok, pedagógiai asszisztensek iskolai végzettsége, szakképzettsége

2. Óvodapedagógusok, pedagógiai asszisztensek iskolai végzettsége, szakképzettsége Különös közzétételi lista A Szeghalmi Napköziotthonos Óvoda és Bölcsőde - 1. Óvoda, ainak száma három Tagintézményben: 22 fő A 2011. évi CXC. Törvény 2. számú melléklete értelmében a nevelő- és oktatómunkát

Részletesebben

Idő és feladatterv a 2015-2016. tanévre

Idő és feladatterv a 2015-2016. tanévre Idő és feladatterv a 2015-2016. tanévre Időpont Esemény Felelős Szept. 1. 08 30 Tanévnyitó ünnepség Varga Márta ig. Szept. 1. 17 00 Szülői értekezletek az első évfolyamon Elsős Szept. 7. 14 15 Tanévnyitó

Részletesebben

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) 2008/2009-es tanév Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) Iskolánk tanulói az országos döntőben az alábbi eredményeket érték el. Fliszár Tímea (12.B osztály)

Részletesebben

A 2014/2015. tanév fontos időpontjai (a tanév helyi rendje)

A 2014/2015. tanév fontos időpontjai (a tanév helyi rendje) IDŐPONTOK 2014. augusztus 21. csütörtök 9 00 ESEMÉNYEK MEGNEVEZÉSE Együttes alakuló értekezlet Tűz és balesetvédelmi oktatás 2014. augusztus 22. péntek 8 00-12 00 Konzultáció (javító- és osztályozó vizsgás

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Alapítvány 20/283-2013 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi

Részletesebben

Radnóti Miklós Általános Iskola

Radnóti Miklós Általános Iskola Osztályfőnökök Németh Istvánné 1.a Lakatos Istvánné 1.b Szabó Erika 1.c Lévai Sándorné 5.a Krauszné Wittner Judit 2.a Krauszné Beck Orsolya 5.b Kovács Zita 2.b Véghné Zsurma Katalin 2.c Ihászné Csilla

Részletesebben

Az iskola épülete szorgalmi időben hétfőtől péntekig 6.00 órától 20.00 óráig tart nyitva.

Az iskola épülete szorgalmi időben hétfőtől péntekig 6.00 órától 20.00 óráig tart nyitva. Az iskola nyitvatartása: Az iskola épülete szorgalmi időben hétfőtől péntekig 6.00 órától 20.00 óráig tart nyitva. Az iskola szombaton, vasárnap és egyéb munkaszüneti napokon zárva tart, kivételt képez

Részletesebben

Szent György Lovagrend Soproni Priorátus. 2014. évi beszámoló 2015. évi munkaterv

Szent György Lovagrend Soproni Priorátus. 2014. évi beszámoló 2015. évi munkaterv Szent György Lovagrend Soproni Priorátus 2014. évi beszámoló 2015. évi munkaterv A Soproni Priorátus Szervezeti felépítése Priorátusunk a Győr-Moson-Sopron megyei nagypriorátus része Címe: H-9400 Sopron,

Részletesebben

KÖZSÉGI ESEMÉNYNAPTÁR Bodrogkeresztúr 2012.

KÖZSÉGI ESEMÉNYNAPTÁR Bodrogkeresztúr 2012. KÖZSÉGI ESEMÉNYNAPTÁR Bodrogkeresztúr 2012. Január: 08. Vízszentelés Helye: Római Katolikus templom 10. Bábszínház: A három kismalac 20. Megemlékezés a Magyar Kultúra Napjáról 22. Vince napi borszentelés

Részletesebben

Versenyek 2012 I. negyedév

Versenyek 2012 I. negyedév Versenyek 2012 I. negyedév 1. A Polgárőrség Biztonságos közlekedés című rajzpályázata (2012. 03.09.) 1.helyezett: Takács Kitti 4.s Különdíj: Kerek Martina és Tóth Szelina 4.s Felkészítő tanáruk: Némethné

Részletesebben

Tanítási év helyi rendje 2015/2016

Tanítási év helyi rendje 2015/2016 Tanítási év helyi rendje 2015/2016 jogszabályi háttér: az emberi erőforrások minisztere 28/2015. (V. 28.) EMMI rendelete a 2015/2016. tanév rendjéről tanítási napok száma: 181 nap tanítás nélküli munkanapok

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi készülődés Dohóczki Mónika

Részletesebben

Az osztályfőnöki munkaközösség beszámolója a 2014/2015-öss tanév I. félévi munkájáról

Az osztályfőnöki munkaközösség beszámolója a 2014/2015-öss tanév I. félévi munkájáról Az osztályfőnöki munkaközösség beszámolója a 2014/2015-öss tanév I. félévi munkájáról Első féléves munkánkat a Pedagógiai Programunkkal összhangban, a munkatervben meghatározott feladatok alapján végeztük.

Részletesebben

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Tájékoztató a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Kedves leendő első osztályosok, Tisztelt Szülők! Hamarosan első osztályba kell íratniuk

Részletesebben

Kossuth Lajos Evangélikus. Általános Iskola ÉS. 2014/2015. munkaterve

Kossuth Lajos Evangélikus. Általános Iskola ÉS. 2014/2015. munkaterve Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 2014/2015. munkaterve 1 2014/2015. tanév helyi rendje és munkaterve A tanév szorgalmi rendje: 2014.szeptember 1.(hétfő) - 2015. június

Részletesebben

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ OM azonosító: 201190 7632 Pécs, Melinda u. 23. Tel./fax: 72/410-596 email: postmaster@pjngszi.t-online.hu Kedves Érdeklődő! Ön a Pécsi

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. 2013. évről. Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1.

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. 2013. évről. Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2013. évről Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1. Tartalmi beszámoló a Gyermekeink a jövő Alapítvány 2013. évi működéséről A Gyermekeink a jövő Alapítvány 2013-ban

Részletesebben

Szivárvány Óvoda Toldi Tagóvodája

Szivárvány Óvoda Toldi Tagóvodája Szivárvány Óvoda Toldi Tagóvodája 2007-2008-as nevelési év értékelése Készítette: Ceglédiné Csősz Erzsébet Tagintézmény vezető 1 Gyermeklétszám: 2007. évi statisztika szerint: 21 fő, köztük: 10 fiú, 11

Részletesebben

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló Újvárosi városrészi nap LEADER rendezvény Beszámoló A rendezvény helyszíne: 6800 Hódmezővásárhely, Széchenyi tér A rendezvény időpontja: 2012. július 21. A Visszhang utcai Olvasókör 12 éve rendezi meg

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA A 229/2012. sz. Kormányrendelet alapján 2013/14-es tanév

KÖZZÉTÉTELI LISTA A 229/2012. sz. Kormányrendelet alapján 2013/14-es tanév I. PEDAGÓGUSOK iskolai végzettsége 1. főiskola 2. főiskola 3. főiskola 4. főiskola 5. főiskola 6. főiskola 7. főiskola 8. főiskola 9. főiskola egyetem 10. főiskola 11. főiskola KÖZZÉTÉTELI LISTA A 229/2012.

Részletesebben

HATÁRIDŐNAPLÓ 2014/2015. TANÉV. December

HATÁRIDŐNAPLÓ 2014/2015. TANÉV. December HATÁRIDŐNAPLÓ 2014/2015. TANÉV December a hónap folyamán Történelem háziverseny harmadik fordulója a 9-10. évfolyam számára a második világháború témaköréből felelős: Hartmann Mónika Kirándulás a bécsi

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Pályázati azonosító: 3508/01174 SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Árny az árnyban. Versszínház Radnóti Miklós utolsó pillanatáról Időpont: 2014.11.10.

Részletesebben

Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda 4493. Tiszakanyár, Fő út 23. Tisztelt Igazgató Nő/Úr! Kedves Nyelvtanár Kollégák!

Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda 4493. Tiszakanyár, Fő út 23. Tisztelt Igazgató Nő/Úr! Kedves Nyelvtanár Kollégák! Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda 4493. Tiszakanyár, Fő út 23. Tisztelt Igazgató Nő/Úr! Kedves Nyelvtanár Kollégák! A Felső- Szabolcsi Iskolaszövetség angol nyelvi szóbeli versenye

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

Fontos tudnivalók a 2014/2015-ös tanévről

Fontos tudnivalók a 2014/2015-ös tanévről Fontos tudnivalók a 2014/2015-ös tanévről Oldal: 2 / 7 Székhelyünk: 2085 Pilisvörösvár, Fő utca 134. Telefon: (26) 374 457 (26) 611-477 Iskolaigazgató: Szakmai vezető: Iskolatitkár: Gazdasági vezető: Gazdasági

Részletesebben

SOMORJAI TAGÓVODA MUNKATERVE. Az intézmény neve: Jánossomorjai Aranykapu Óvoda Somorjai Tagóvoda Intézmény címe: 9242 Jánossomorja, Kossuth u. 12.

SOMORJAI TAGÓVODA MUNKATERVE. Az intézmény neve: Jánossomorjai Aranykapu Óvoda Somorjai Tagóvoda Intézmény címe: 9242 Jánossomorja, Kossuth u. 12. SOMORJAI TAGÓVODA MUNKATERVE Az intézmény neve: Jánossomorjai Aranykapu Óvoda Intézmény címe: 9242 Jánossomorja, Kossuth u. 12. A feladatok ellátásában közreműködők: Csoport neve, összetétele életkor szerint

Részletesebben

KALÁRIS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 2013/2014. évi feladatterve OM azonosító: 100760

KALÁRIS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 2013/2014. évi feladatterve OM azonosító: 100760 KALÁRIS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 2013/2014. évi feladatterve OM azonosító: 100760 Kétegyháza, 2013. szeptember 02. Készítette: Halmi Zoltán intézményvezető KALÁRIS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 2013/2014.

Részletesebben

KÖZSÉGI ESEMÉNYNAPTÁR Bodrogkeresztúr 2011.

KÖZSÉGI ESEMÉNYNAPTÁR Bodrogkeresztúr 2011. KÖZSÉGI ESEMÉNYNAPTÁR Bodrogkeresztúr 2011. Január: 23. Vince napi borszentelés 24. Magyar Kultúra Napja Megemlékezés osztályonként 24-28. Ökomenikus imahét Helye: a községi templomok 29. Előadássorozat

Részletesebben

Angol nyelvi verseny. 2. helyezett: Tiszakanyári Hunyadi Mátyás Általános Iskola - Birke Csaba - Háda Gréta - Tóth Eszter

Angol nyelvi verseny. 2. helyezett: Tiszakanyári Hunyadi Mátyás Általános Iskola - Birke Csaba - Háda Gréta - Tóth Eszter Angol nyelvi verseny 3. helyezett: Teichmann Vilmos Általános Iskola - Lakatos Nóra - Harsányi Gábor - Orgován Ferenc Felkészítő tanár: Arnóth Mariann 2. helyezett: Tiszakanyári Hunyadi Mátyás Általános

Részletesebben

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ DÉR NAPOK RENDEZVÉNYSOROZAT Mottó: A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ Iskolánk 2003-ban vette fel Dér István festőművész (1937 1993) nevét. A település

Részletesebben

KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program

KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program 10 - A Bocskai István Ált. Isk. és AMI fúvószenekarának és majorette csoportjának bemutatója - Bocskai István

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR 2014/2015. NEVELÉSI ÉV

ESEMÉNYNAPTÁR 2014/2015. NEVELÉSI ÉV SZEPTEMBER 1. 09.01.- Szülői értekezletek megtartása 09.19. 2. 09.24. Ősz a Szigeten c. óvodai Botosné Simon rendezvény Edit Időpont: 09.30 órától 3. 09.26- ig Beválogatás, felmérés a tehetséggondozó műhelyekbe

Részletesebben

MUNKATERV. Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú M vészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. alsós magyar munkaközösség

MUNKATERV. Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú M vészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. alsós magyar munkaközösség Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú M vészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. MUNKATERV alsós magyar munkaközösség 2013/2014 Zalaszentgrót, 2013. augusztus 28. Készítette:

Részletesebben

HÍRLEVÉL 2014 AUGUSZTUSI KÜLÖNSZÁM SZEPTEMBER 1.-éN KEZDŐDIK AZ ÓVODA

HÍRLEVÉL 2014 AUGUSZTUSI KÜLÖNSZÁM SZEPTEMBER 1.-éN KEZDŐDIK AZ ÓVODA HÍRLEVÉL 2014 AUGUSZTUSI KÜLÖNSZÁM SZEPTEMBER 1.-éN KEZDŐDIK AZ ÓVODA Személyi változások: A 7-es csoportba új dajka néni érkezett, Kádár Éva Éva néni személyében. Őt jól ismerjük hiszen gyermeke jelenleg

Részletesebben

Némann Valéria Általános Iskola 5932 Gádoros, Iskola u. 4. MUNKATERV. 2011/2012. tanév

Némann Valéria Általános Iskola 5932 Gádoros, Iskola u. 4. MUNKATERV. 2011/2012. tanév Némann Valéria Általános Iskola 5932 Gádoros, Iskola u. 4. MUNKATERV 2011/2012. tanév 2 I. A 2011/2012. tanév kiemelt feladatai 1. A Közoktatási törvény módosításából adódó feladatok megvalósítása - nem

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2014. november 14. Születésnapi rendezvény Fazekas Lajos fazekas népi iparművész,

Részletesebben

Magyar László Gimnáziuma eseménynaptára a 2015-2016. tanévre

Magyar László Gimnáziuma eseménynaptára a 2015-2016. tanévre A Dunaföldvári- Bölcskei- Madocsai Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Gimnázium eseménynaptára a 2015-2016. tanévre Eseménynaptár 2015-2016. tanév Augusztus Aug. 17. 9 h Dátum Esemény Tantárgyfelosztás,

Részletesebben

Kedves Szülők! A leendő első osztályos, tanköteles gyermekek beíratásával kapcsolatos információkra szeretnénk felhívni a figyelmüket.

Kedves Szülők! A leendő első osztályos, tanköteles gyermekek beíratásával kapcsolatos információkra szeretnénk felhívni a figyelmüket. Gödi Németh László Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola OM: 032351 KLIK 122013 Cím: 2132 Göd, Ifjúság köz 1-3. / : (27)532-115 E-mail: godinemeth@invitel.hu : www.godinemeth.hu Kedves Szülők!

Részletesebben

2014-2015-ÖS TANÉV EREDMÉNYEI

2014-2015-ÖS TANÉV EREDMÉNYEI 2014-2015-ÖS TANÉV EREDMÉNYEI Horvát nyelv, kulturális élet A tanévet megelőző nyári programok: 1) 2014.Június 22-29.- Pag (Horvátország)- Horvát nyelvi tábor 6 tanuló vett részt az egy hetes horvátországi

Részletesebben

ELŐTERJ ESZTÉS. - a Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottsághoz. köznevelési eseti kérelmek elbírálására

ELŐTERJ ESZTÉS. - a Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottsághoz. köznevelési eseti kérelmek elbírálására SZOCIÁLIS és KÖZNEVELÉSI OSZTÁLY 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: +36 42 524-585; FAX: +36 42 524-586 E-MAIL: NYHSZOC@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám:8305/2015.05 Ügyintéző : Kertész Sándorné

Részletesebben

I. A szervezet alapadatai

I. A szervezet alapadatai TARTALOM I. A szervezet alapadatai II. Egyszerűsített könyvvitelt vezető egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített beszámolójának mérlege III. Kimutatás a költségvetési támogatás felhasználásáról IV.

Részletesebben

Tisztelt Bizottság! Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Bizottság! Tisztelt Képviselő-testület! Előterjesztés Báta Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Gazdasági, pénzügyi és ügyrendi bizottságának 2014.01.31-i ülésére (3. napirendi pont) és Báta Község Önkormányzat Képviselő- Testületének 2014.01.31.-i

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5.

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. MEGHÍVÓ Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. 2011. június 2. csütörtök 18.00 óra A Dunavarsányi Napok rendezvénysorozat nyitóünnepsége, az Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Év végi Hangversenye

Részletesebben

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2

Részletesebben

forrás: www.urban-eve.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. március

forrás: www.urban-eve.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. március forrás: www.urban-eve.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. március Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptárja

Részletesebben

Fehérgyarmati Móricz Zsigmond Szakképző Iskola és Kollégium

Fehérgyarmati Móricz Zsigmond Szakképző Iskola és Kollégium Fehérgyarmati Móricz Zsigmond Szakképző Iskola és Kollégium Munkaterve a 2013/2014. tanévre Fehérgyarmat, 2013. szeptember 2. 1 Készült az emberi erőforrások minisztere 47/2013. (VII. 4.) EMMI rendelete

Részletesebben

FORGATÓKÖNYV. Helyszín: Tata (vidék: kistelepülés) Vaszary János Általános Iskola (tantermei, tornaterme, udvara) önálló működésű intézmény

FORGATÓKÖNYV. Helyszín: Tata (vidék: kistelepülés) Vaszary János Általános Iskola (tantermei, tornaterme, udvara) önálló működésű intézmény FORGATÓKÖNYV KLEBELSBERG INTÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT FEJLESZTÉSI ÉS PROJEKTIGAZGATÓSÁG 1051 Budapest, Nádor u. 32. www.klik.gov.hu Iskolánk idén ünnepli 110. évfordulóját, ennek alkalmából egy egész élménynapot

Részletesebben

a Képviselő-testülethez

a Képviselő-testülethez FÖLDESI KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA IGAZGATÓJA 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 6. /Fax: (54) 531 008 E-mail: muvhfold@t-online.hu Iktatószám: 2915-2/2014. 12. E LŐTERJESZTÉS

Részletesebben

Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat 2015. február 25-i határozatai

Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat 2015. február 25-i határozatai Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat 2015. február 25-i határozatai 1/2015. (II.25.) SZKT határozat 3 igen, 0 nem és 0 fő tartózkodott A Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat Képviselő-testülete ülésének jegyzőkönyv

Részletesebben

A Kürti Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola 2006/2007

A Kürti Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola 2006/2007 A Kürti Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola 2006/2007 2006-2007 2005-2006 2004-2005 2003-2004 2002-2003 2001-2002 2000-2001 A tanulók száma 300 250 200 150 100 50 0 257 267 267 243 225 213 199 Osztályok

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v 7/2014. szám. J e g y z ő k ö n y v Készült az Ágfalvi Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. június 25-én az Ágfalvi Közös Önkormányzati Hivatal Tanácstermében (Ágfalva, Soproni u.

Részletesebben

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2012-2013-as tanévre

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2012-2013-as tanévre ADY ENDRE ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS PESTERZSÉBETI PEDAGÓGIAI INTÉZET 1204 Budapest, Ady Endre u. 98. Tel/fax: 284-01-38; Tel.: 421-07-71 Email: pepe20@pepint.sulinet.hu Honlap: www.pepint.hu Pesterzsébeti Ifjúsági

Részletesebben

NTP-TM-13-0003 A szem muzsikája. A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója

NTP-TM-13-0003 A szem muzsikája. A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója Az Orosházi Táncsics Mihály Tehetséggondozó Gimnázium, Szakközépiskola, Általános Iskola és Kollégium Vörösmarty Mihály Tagintézményében az ének-zenei

Részletesebben

IDEIGLENES KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI RANGSOR 2013 2014 TANÉV

IDEIGLENES KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI RANGSOR 2013 2014 TANÉV Dankó Pista Egységes Óvoda - Bölcsőde, Általános Iskola, Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium 4235 Biri Mező Imre út 21. Tel/fax: 42-263-137 e-mail: info@dankop.hu, www.dankop.hu IDEIGLENES KÖZÉPISKOLAI

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ 2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III-IV. KORCSOPORT Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ Helyszín (település, és versenyhelyszín): Gyulai István Atlétika Stadion, 4032 Debrecen, Oláh Gábor utca 5. Időpont

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA a 11/1994 (VI.8) rendelet alapján

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA a 11/1994 (VI.8) rendelet alapján I. PEDAGÓGUSOK iskolai végzettsége 1. főiskola 2. főiskola 3. főiskola 4. főiskola 5. főiskola 6. főiskola 7. főiskola 8. főiskola 9. főiskola 10. főiskola KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA a 11/1994 (VI.8) rendelet

Részletesebben