Óváros története, fejlesztések

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Óváros története, fejlesztések"

Átírás

1 Óváros története, fejlesztések Az Óvárosi városrész gyakorlatilag Oroszlány várossá nyilvánításának idejében kezdett kiépülni és a teljes terület a szükséges köz és kiszolgáló utakkal, közterületekkel, szolgáltató intézményekkel, néhány év alatt átadásra is került. Az intenzív beépítés időszaka az es évek középső időszakára és második felére tehető. A szinte kizárólag tömbházas beépítések a Rosenberg utcai épületekkel kezdődtek (1949), majd a Mészáros Lajos utca néhány épülete ( ) Táncsics Mihály ( ) utcai nagy kanyarnál található L alakú épület, a Városkapu környéke, a Rákóczi út páros oldala, a Mátyás király utca, Gárdonyi Géza utca és a városrész belsőbb részei, Fürst Sándor utca, Petőfi udvar, Petőfi Sándor utca következtek. Az épületek egységes arculata és összefüggő homlokzata mind a mai napig, szinte érintetlenül fennmaradtak. A terület kiépülése közé tehető. Az egységes szerkezetben és térhasználatban a 90-es években történt először változás az úgynevezett Zöld tömb lebontásával, később 2010-ben a Sárga tömb lebontásával. A két tömbbontással nyitottabb, belső térszerkezetek alakultak ki. A komfortfokozat és életminőség javítása érdekében 1997-től folyamatosan zajlik a távhőszolgáltatás bevezetése a városrész lakóépületeibe (a rácsatlakozás jelenleg is folyamatosan tart és az elkövetkező 5-8 évben valószínűleg folytatódni is fog). A városrészben 2005-ben indultak el a fejlesztések. Mintegy zászlóshajóként az Iskola úti saroképület felújítása tetőtér ráépítéssel, 2009-ben a Gönczi Ferenc utca nyugati, kezdő épületének korszerűsítésével és tetőtér ráépítésével folytatódott. Jelenleg folyamatban van, a Petőfi udvar 1-2. számú épület teljes körű felújítása, mely kiterjed az elbontott sárga tömb környezetének rendezésére is. Ennek folytatásaként tervezi a város a szolgáltatóval együttműködve a Petőfi udvar 4-5, 6-7. számú épületek teljes körű felújítását is. Az Óvárosi városrészben a város is kiemelkedő léptékű fejlesztést tűzött ki célul, mégpedig a volt Arany János Iskola új, szolgáltató városközponttá alakítását. Petőfi udvari beruházás Az ún. sárga tömb bontásával egy időben, annak munkáival párhuzamosan ingatlan értékesítés útján az Oroszlányi Szolgáltató Zrt. tulajdonába került a Petőfi udvar 1-2. számú épület, amelyre felújítási kötelezettséget írt elő a korábbi tulajdonos Oroszlány Város Önkormányzata. Társaságunk a felújítás mihamarabbi megvalósíthatósága érdekében még 2010-ben teljes körűen elvégezte az épülettömb tető héjazat cseréjét és a kémények bontását.

2 A felújításra került ház egy teljes egészében téglaépület, melyben az eredeti főfalakat, födémeket, és tetőszerkezetet meghagyva mindenre kiterjedő, teljes (építészeti, gépészeti és villamossági) felújítást végeztünk el. A korszerűsítés során elbontásra kerültek a válaszfalak és a padlóborítások, valamint az összes vezeték, közmű, korábbi épületgépészeti berendezés. A felújításra átfogó tervek készültek melyek alapján az épületben 20 db m 2 közötti két hálószobás, nappali-konyhás és további 4 db 65 m 2 -es három hálószobás, nappali-konyhás

3 lakást lehetett kialakítani teljesen új, korszerű vizesblokkal és lakás, valamint épületgépészeti megoldásokkal. Mindegyik lakás összkomfortos, egyedileg mérhető és szabályozható távfűtéssel. Minden bérlakásnál egyedileg mérhető és kiolvasható a fűtés, a hideg és melegvíz és villamos energiafogyasztás. Az ingatlanok rádiós távkiolvasású egyedi hőmennyiségmérővel vannak ellátva. Minden lakásban van kaputelefon, vezetékes telefon, kábel-tv (koax és upt) csatlakozó és elő van készítve a távfelügyeleti lakásriasztó rendszerhez való rákötés lehetősége is. A fürdő és a konyha-nappali hidegburkolatai, illetve a szobák szalagparkettái igényesek, esztétikus kialakításúak és tartós kiépítésűek. A fürdőszobában 160-es kád, törölközőszárítós radiátor és esztétikus fajanszok, szerelvények kerültek elhelyezésre. A csaptelepek és kiegészítők minőségi termékek. Automata mosógép elhelyezhető, külön víz és csatorna csatlakozó készült. A beépített konyhabútor alsó-felső szekrényekkel, beépített kerámia lapos tűzhellyel, beépített elektromos sütővel, aktívszén betétes beépített szagelszívóval, csepegtetős mosogatóval, strapabíró munkalappal került kialakításra. A szerelvények és berendezések igényes, tartós inox kivitelűek. Az összes helyiségben korszerű világítótestek, a szobákban csillárok és karnisok képezik a lakások alapfelszereltségét. Az összes lakásokban több ponton központi szellőztetés, elszívás került kialakításra a légnedvesség elvezetése és a folyamatos légcsere céljából. A központi szellőztetés, valamint a lépcsőházi, alagsori, bejárati világítás villamos energia igényének biztosítására napelemes rendszer is kiépítésre kerül. Minden emeleti lakáshoz külön erkély, az alagsorban pedig egy-egy átlagosan 3-4 m 2 -es tároló tartozik. A ház előtt járda, új térköves parkoló létesült. A volt sárga tömb helyén az önkormányzat parkosítást, játszótér kialakítását tervezi.

4 A lakások megfelelő hőszigetelését az alagsori, a padlás felőli és a tíz centiméteres homlokzati hőszigetelés biztosítja. A homlokzati műanyag nyílászárók hat cellás profillal, dupla üvegezéssel készültek, így hőtechnikai jellemzőik rendkívül kedvezőek. Mindezek következtében az épület a korábbi H energiaosztályból B energiaosztályba került, ami a lakóknak alacsony fűtési költséget és kellemesebb lakhatási színvonalat jelent. A beruházást az OSZ Zrt. saját vállalkozásban és saját költségén végezte el. Az építési munkák 2011 szeptembere és 2012 áprilisa között zajlanak.

5 Az idei év elején átalakított önkormányzati bérlakás és lakbér-támogatási rendszer lehetővé teszi, hogy a kérelmező szociális helyzetének figyelembevételével 50 % támogatást nyújtson az Önkormányzat a lakásbérlők számára. Az Oroszlányi Szolgáltató Zrt., mint beruházó, és mint a megújult épület tulajdonosa 20 lakás vonatkozásában versenyeztetés útján fogja kiválasztani a bérlőket, a társaság által létrehozott bírálóbizottság döntése alapján. Az ajánlatokat írásban kell megtenni, legfeljebb 3 lakásra megjelölve, melynek ajánlategyezőség szempontjából van jelentősége. Amennyiben több érvényes ajánlategyezőség fordul elő, abban az esetben a bírálóbizottság a pályázók jelenlétében sorsolással fognak döntenek. 4 lakás bérlő kiválasztási jogát átadtuk az Önkormányzatnak (2 db 2 szobás 50 m 2 es és 2 db 3 szobás 65 m 2 lakás). Az elkészített mintalakások megtekintésére 3 alkalmat biztosítunk: március 26-án óráig (hétfő) március 28-án óráig (szerda) március 30-án óráig (péntek)

Kőrakás park 61. II/5.

Kőrakás park 61. II/5. Kőrakás park 61. II/5. 2 + 1 félszobás 67 m 2 alapterületű összkomfortos lakás A szerződéskötéskor fizetendő óvadék összege: 200.000,- Ft A lakásban szükséges felújítási munkák: Bérbeadó által végzett

Részletesebben

Drégelyvár u. 9. I. 5.

Drégelyvár u. 9. I. 5. Drégelyvár u. 9. I. 5. 1,5 szobás 35 m 2 alapterületű komfortos lakás A lakásban szükséges felújítási munkák: Bérbeadó által végzett felújítási, karbantartási munkák: homlokzati nyílászárók felújítása

Részletesebben

Bevezető rendelkezések

Bevezető rendelkezések Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének többször módosított 46/2007. (XI.30.) számú önkormányzati rendelete a lakások elidegenítéséből származó bevételek felhasználásának részletes szabályairól Zalaegerszeg

Részletesebben

Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzata Képviselőtestületének

Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzata Képviselőtestületének Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzata Képviselőtestületének 13/2010 (IV. 29.) rendelete a lakások elidegenítéséből származó bevételek felhasználásának részletes szabályairól Budapest Főváros

Részletesebben

Szociális alapú lakáspályázat. a. A Bérbeadó számára kötelező feladatok

Szociális alapú lakáspályázat. a. A Bérbeadó számára kötelező feladatok Szociális alapú lakáspályázat Arany János u. 4. fsz. 3. szám alatti lakás 27 m2 alapterületű szobás Pályázó neve:..., születési helye:..., ideje:... A lakás felújítási, karbantartási programja a Bérbeadó

Részletesebben

Költségelvű lakáspályázat. a. A Bérbeadó számára kötelező feladatok

Költségelvű lakáspályázat. a. A Bérbeadó számára kötelező feladatok Költségelvű lakáspályázat Drégelyvár u. 3. V.em. 30. szám alatti lakás 71 m2 alapterületű 3 Pályázó neve:., születési helye:..., ideje:... A lakás felújítási, karbantartási programja a Bérbeadó által elvégzendő

Részletesebben

J a v a s l a t. határozott idejű bérleti szerződés megkötésére a Római Katolikus Egyházzal a Sajóvárkonyi Könyvtár kialakítása céljából

J a v a s l a t. határozott idejű bérleti szerződés megkötésére a Római Katolikus Egyházzal a Sajóvárkonyi Könyvtár kialakítása céljából J a v a s l a t határozott idejű bérleti szerződés megkötésére a Római Katolikus Egyházzal a Sajóvárkonyi Könyvtár kialakítása céljából Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési és

Részletesebben

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 16/2005. (VIII. 26.) rendelete

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 16/2005. (VIII. 26.) rendelete PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 16/2005. (VIII. 26.) rendelete az iparosított technológiával épült lakóépületek energiatakarékos korszerűsítésének, felújításának és a lakóépületek

Részletesebben

Szociális alapú lakáspályázat. a. A Bérbeadó számára kötelező feladatok

Szociális alapú lakáspályázat. a. A Bérbeadó számára kötelező feladatok Szociális alapú lakáspályázat Bethlen G. u. 66. Fszint. 5. szám alatti lakás 30 m2 alapterületű 1 szobás Pályázó neve:..., születési helye:..., ideje:... A lakás felújítási, karbantartási programja a Bérbeadó

Részletesebben

Társasházak felújítási pályázata 2008. - támogatásban részesült társasházak

Társasházak felújítási pályázata 2008. - támogatásban részesült társasházak Társasházak felújítási pályázata 2008. - támogatásban részesült társasházak Ssz: Cím: 1 Akadémia u. 7. 18 598 208 Ft 5 579 462 Ft belső udvari homlokzatok és függőfolyosók felújítása 2 Alkotmány u. 18.

Részletesebben

Szentlőrinc Városi Önkormányzat 15/2006.(VI.30.) KT. R e n d e l e t e

Szentlőrinc Városi Önkormányzat 15/2006.(VI.30.) KT. R e n d e l e t e Szentlőrinc Városi Önkormányzat 15/2006.(VI.30.) KT. R e n d e l e t e az iparosított technológiával épült lakóépületek energiatakarékos felújításának és a környezet korszerűsítésének támogatásáról. Szentlőrinc

Részletesebben

A 2015. január hó 15. napján meghirdetett tartalék ingatlanok adatai

A 2015. január hó 15. napján meghirdetett tartalék ingatlanok adatai A 2015. január hó 15. napján meghirdetett tartalék ingatlanok adatai 1. Baranya megye Ingatlan címe: 7923 Basal, Kaposvári utca 5. A telek alapterülete: 1657m 2 A ház alapterülete: 66 m 2 / 2 szobás Közmű

Részletesebben

A Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal épületeinek energiahatékonysági fejlesztésének előkészítése

A Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal épületeinek energiahatékonysági fejlesztésének előkészítése KEOP-7.14.0/15-2015-0004 A Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal épületeinek energiahatékonysági fejlesztésének előkészítése A Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal épületállomány-kataszterében a pályázat benyújtásakor

Részletesebben

Kulcsrakész műszaki tartalom

Kulcsrakész műszaki tartalom Kulcsrakész műszaki tartalom Helyszín: Kecskemét belterület, helyrajzi szám: 4986/40 természetben Széna utca 1. 1 db két lakásos lakóépület Beruházó és generál kivitelező: Quality Homes Zrt. 6000 Kecskemét,

Részletesebben

Műszaki leírás. 5650 Mezőberény, Orlai utca 12. szám alatt lévő. 1021 helyrajzi számú ingatlan. felmérési dokumentációjához

Műszaki leírás. 5650 Mezőberény, Orlai utca 12. szám alatt lévő. 1021 helyrajzi számú ingatlan. felmérési dokumentációjához Műszaki leírás az 5650 Mezőberény, Orlai utca 12. szám alatt lévő 1021 helyrajzi számú ingatlan felmérési dokumentációjához Elhelyezkedés, megközelítés Mezőberény délkelet Magyarországon található, Békés

Részletesebben

Villa Panorama a Balatonnál

Villa Panorama a Balatonnál Villa Panorama a Balatonnál Leírás A családi ház Balatonföldváron, a dombtetőn, a 70-es főút déli oldalán, a Balatontól mintegy 800 méterre, a Panoráma körút 3. szám alatt található.

Részletesebben

Kulcsrakész műszaki tartalom

Kulcsrakész műszaki tartalom Kulcsrakész műszaki tartalom Helyszín: Kecskemét belterület, helyrajzi szám: 0979/197 természetben Kadafalva, Granada Hotel közelében 2 db családi ház Beruházó és generál kivitelező: Quality Homes Zrt.

Részletesebben

Siófok, Villa Palazzo. Értékesítési dokumentáció

Siófok, Villa Palazzo. Értékesítési dokumentáció Siófok, Villa Palazzo Karinthy Frigyes u. 1 6697/2 Hrsz. (33 lakás) Értékesítési dokumentáció Építtető: Generál-kivitelező: Értékesítő: Villa Palazzo Kft. 1173, Budapest, Borsó. u. 73. Siófoki Építő Konzorcium

Részletesebben

Előterjesztés. Biatorbágy Szily kastély területén található tornaterem felújításával összefüggő kérdésekről

Előterjesztés. Biatorbágy Szily kastély területén található tornaterem felújításával összefüggő kérdésekről Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés Biatorbágy Város Önkormányzatának

Részletesebben

Társasházak felújítási pályázata 2009. - támogatásban részesült társasházak

Társasházak felújítási pályázata 2009. - támogatásban részesült társasházak Társasházak felújítási pályázata 2009. - támogatásban részesült társasházak Ssz: Cím: 1 Akadémia u. 7. 19 404 000 Ft 5 821 200 Ft kazáncsere 2 Alkotmány u. 4. 6 400 000 Ft 1 920 000 Ft tetőfelújítás I.

Részletesebben

I. RÉSZ. A rendelet hatálya 1.

I. RÉSZ. A rendelet hatálya 1. Kazincbarcika Város Önkormányzatának 26/2004. (IX. 03.) számú rendelete az Önkormányzat tulajdonában álló lakások bérleti díjáról és a lakbértámogatás rendjéről Kazincbarcika Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

J A V A S L A T. az önkormányzati tulajdonú ingatlanok felújítására jóváhagyott keret felosztására

J A V A S L A T. az önkormányzati tulajdonú ingatlanok felújítására jóváhagyott keret felosztására J A V A S L A T az önkormányzati tulajdonú ingatlanok felújítására jóváhagyott keret felosztására Ó z d, 2015. november 25. Előterjesztő: ÓZDINVEST Kft. ügyvezetője Tisztelt Képviselő-testület! Ózd Város

Részletesebben

TERASZ TERASZ. 22,94 m 2. 12,26 m 2 SZOBA. 26,60 m 2 FÜRDÕ. 4,46 m 2 SZOBA. KA 0,62 m 2. 21,95 m 2 KÖZLEKEDÕ. 9,95 m 2 KONYHA FÜRDÕ.

TERASZ TERASZ. 22,94 m 2. 12,26 m 2 SZOBA. 26,60 m 2 FÜRDÕ. 4,46 m 2 SZOBA. KA 0,62 m 2. 21,95 m 2 KÖZLEKEDÕ. 9,95 m 2 KONYHA FÜRDÕ. 8,80,,,77,,97,0,88,9 m,9 m 8, m,90 m nyílászáró csere 7,8 m W, m 8, m TERASZ,7 m,0 m ÁTJÁRÓ,7 m LÉPSÕHÁZ, ELÕ,7 m ERK,79 m, m 7,89 m nyílászáró csere HALL 7,97 m 7,80 m, m ESZ,99 m,7 m,0 KA 0, m TERASZ,

Részletesebben

város_2 2013 Budapest, Zugló, Nagy Lajos király útja Odry Szilvia, Takács Gyula konzulens: Benkő Melinda, Szendrei Zsolt

város_2 2013 Budapest, Zugló, Nagy Lajos király útja Odry Szilvia, Takács Gyula konzulens: Benkő Melinda, Szendrei Zsolt 1 topográfia Budapest, Zugló Nagy Lajos király útja Bosnyák tér, Egressy tér közötti tervezési terület 2 a hely szelleme nagyvárosi lépték, kontraszt, tér és tömeg, transzparencia, transzcendencia történelmiség,

Részletesebben

III. emeleti lakás Bp, XIII. Terveket és kiirást készitette: GAIGAZA Kft. www.epulszepul.hu T: 06-20/526-2225 iroda@epulszepul.hu

III. emeleti lakás Bp, XIII. Terveket és kiirást készitette: GAIGAZA Kft. www.epulszepul.hu T: 06-20/526-2225 iroda@epulszepul.hu III. emeleti lakás Terveket és kiirást készitette: GAIGAZA Kft. www.epulszepul.hu T: 06-20/526-2225 iroda@epulszepul.hu Kőműves Bontás (elvileg a társasház udvarán lehet depózni a sittet amig egy konténernyi

Részletesebben

H A S Z N Á L AT B AV É T E L I E N G E D É LY I R Á N T I K É R E L E M

H A S Z N Á L AT B AV É T E L I E N G E D É LY I R Á N T I K É R E L E M Illetékbélyeg helye az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény Mellékletének XV. fejezete alapján H A S Z N Á L AT B AV É T E L I E N G E D É LY I R Á N T I K É R E L E M 1. Az építtető neve:... címe:...tel.:...

Részletesebben

MOBILHÁZ a megfizethető otthon

MOBILHÁZ a megfizethető otthon Adószám: 58029518 2 26 Cégjegy: ES 566763 MOBILHÁZ a megfizethető otthon A mobilház, mint azt elnevezése is mutatja, egy bármikor a helyéről elmozdítható és egy másik helyszínen letelepíthető épület. Ne

Részletesebben

Iparosított technológiával épült épület, folyamatos felújításainak eredményei.

Iparosított technológiával épült épület, folyamatos felújításainak eredményei. Iparosított technológiával épült épület, folyamatos felújításainak eredményei. Építők 105 Lakásszövetkezet 9024 Győr, Bartók B. út 44-56. Előadó:Csiszár Lajosné lakásszövetkezeti elnök Rudics András Lakásfenntartók

Részletesebben

MŰSZAKI TARTALOM. Helyszín: Kecskemét, belterület 21825/111 helyrajzi szám szerint nyilvántartott, természetben Kecskemét, Szárcsa utca

MŰSZAKI TARTALOM. Helyszín: Kecskemét, belterület 21825/111 helyrajzi szám szerint nyilvántartott, természetben Kecskemét, Szárcsa utca MŰSZAKI TARTALOM Helyszín: Kecskemét, belterület 21825/111 helyrajzi szám szerint nyilvántartott, természetben Kecskemét, Szárcsa utca Beruházó és generál kivitelező: Quality Homes Zrt.: 6200, Kiskőrös

Részletesebben

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról. 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata (7400 Kaposvár, Kossuth tér 1.

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról. 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata (7400 Kaposvár, Kossuth tér 1. Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata (7400 Kaposvár, Kossuth tér 1.) 2. A közbeszerzés tárgya és mennyisége: Vállalkozási Szerződés

Részletesebben

Hogyan tervezzünk és hajtsunk végre épületenergetikai projekteket? Jó gyakorlatok. Energia-Hatékony Önkormányzatok Szövetsége

Hogyan tervezzünk és hajtsunk végre épületenergetikai projekteket? Jó gyakorlatok. Energia-Hatékony Önkormányzatok Szövetsége Hogyan tervezzünk és hajtsunk végre épületenergetikai projekteket? Jó gyakorlatok Energia-Hatékony Önkormányzatok Szövetsége Energia-Hatékony Önkormányzatok Szövetsége Az Energia-Hatékony Önkormányzatok

Részletesebben

INGATLAN ÉRTÉKESÍTÉSI DOKUMENTÁCIÓ A Veszprém,Budapest u. 2. Társas Irodaházban lévő albetétekről

INGATLAN ÉRTÉKESÍTÉSI DOKUMENTÁCIÓ A Veszprém,Budapest u. 2. Társas Irodaházban lévő albetétekről INGATLAN ÉRTÉKESÍTÉSI DOKUMENTÁCIÓ A Veszprém,Budapest u.. Társas Irodaházban lévő albetétekről Készítette: Hold-Ing 13. Kft Készült: 10 példányban Veszprém, 009.08.13. .0 Tartalomjegyzék 1.0.0 3.0 Címlap

Részletesebben

ELKEZDŐDIK A KORMÁNYHIVATAL KÖZPONTI ÉPÜLETÉNEK ENERGETIKAI FELÚJÍTÁSA

ELKEZDŐDIK A KORMÁNYHIVATAL KÖZPONTI ÉPÜLETÉNEK ENERGETIKAI FELÚJÍTÁSA 2015 04. 14. SAJTÓKÖZLEMÉNY ELKEZDŐDIK A KORMÁNYHIVATAL KÖZPONTI ÉPÜLETÉNEK ENERGETIKAI FELÚJÍTÁSA A napokban megkezdődik a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal központi épületének energetikai felújítása.

Részletesebben

Lakáskoncepció. 1, Helyzetfelmérés, Helyzetértékelés

Lakáskoncepció. 1, Helyzetfelmérés, Helyzetértékelés , Helyzetfelmérés, Helyzetértékelés Lakáskoncepció JELENLEGI LAKÁSÁLLOMÁNY Az önkormányzati bérlakások tulajdoni összetétel és komfortfokozat szerinti megoszlása komfortfokozat kizárólag önkormányzati

Részletesebben

Tagállamok - Építési beruházás - Szerződés odaítélése - Gyorsított tárgyalásos eljárás. HU-Békéscsaba: Építési munkák 2010/S 153-235888

Tagállamok - Építési beruházás - Szerződés odaítélése - Gyorsított tárgyalásos eljárás. HU-Békéscsaba: Építési munkák 2010/S 153-235888 1/6 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:35888-010:text:hu:html HU-Békéscsaba: Építési munkák 010/S 153-35888 SZERZŐDÉS ODAÍTÉLÉSÉRŐL SZÓLÓ HIRDETMÉNY Építési beruházás

Részletesebben

Kódszám: KEOP-2012-5.5.0/D

Kódszám: KEOP-2012-5.5.0/D Kódszám: KEOP-2012-5.5.0/D 1. A támogatás célja: Jelen pályázati felhívás kiemelt célkitűzése összhangban a hazai és EU stratégiával ösztönözni a decentralizált, környezetbarát megújuló energiaforrást

Részletesebben

VERSENYTÁRGYALÁSI (ÁRVERÉSI) FELHÍVÁS

VERSENYTÁRGYALÁSI (ÁRVERÉSI) FELHÍVÁS VERSENYTÁRGYALÁSI (ÁRVERÉSI) FELHÍVÁS A Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzat Pénzügyi és Jogi Bizottsága megbízásából a Palota Holding Ingatlan- és Vagyonkezelő Zrt.

Részletesebben

ADJUNKTUS NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM, A VÁROSFEJLESZTÉS ZRT VEZÉRIGAZGATÓJA

ADJUNKTUS NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM, A VÁROSFEJLESZTÉS ZRT VEZÉRIGAZGATÓJA AZ OPERATÍV VÁROSFEJLESZTÉS AZ ÉPÍTÉSZETI ÖRÖKSÉG INTEGRÁLT VÉDELMÉNEK SZOLGÁLATÁBAN BAJNAI LÁSZLÓ PhD EGYETEMI ADJUNKTUS NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM, A VÁROSFEJLESZTÉS ZRT VEZÉRIGAZGATÓJA AZ OPERATÍV

Részletesebben

INGATLAN LEÍRÁSA #29 KARCAG PÜSPÖKLADÁNYI ÚT 19. SZ. ALATTI INGATLAN Hrsz.: 6903, 6904 Az értékelt vagyontárgy Az ingatlan elhelyezkedése, környezete, megközelíthetősége Az értékelt ingatlan Karcag központjától

Részletesebben

Az Önkormányzat az üresen álló ingatlant értékesítés, vagyonkezelésbe adás, vagy bérbeadás útján kívánja hasznosítani.

Az Önkormányzat az üresen álló ingatlant értékesítés, vagyonkezelésbe adás, vagy bérbeadás útján kívánja hasznosítani. F e l h í v á s ingatlan hasznosításra Ózd Város Önkormányzata ajánlatot kér a tulajdonában lévő 3600 Ózd, Bolyki főút 13. szám alatti, ózdi belterületi 8379 hrsz-ú, 1004 m 2 területű, egyéb ingatlan megnevezésű,

Részletesebben

A megyei önkormányzat fenntartásában működő szociális intézmények jelentősebb fejlesztései (1999-2011)

A megyei önkormányzat fenntartásában működő szociális intézmények jelentősebb fejlesztései (1999-2011) 1999. Erdő, telek-vásárlás, épület rekonstrukció Foglalkoztató épület létrehozása Fűtéskorszerűsítés Egyesített Szociális Intézmény, Fűtéskorszerűsítés dr. Piróth Endre Mentálhygiénés Otthon, Fűtéskorszerűsítés

Részletesebben

Kulcsrakész műszaki tartalom

Kulcsrakész műszaki tartalom Kulcsrakész műszaki tartalom Helyszín: Kecskemét belterület, helyrajzi szám: 5457/33 természetben Kalász utca 2 db épülő családi ház Beruházó és generál kivitelező: Quality Homes Zrt. 6000 Kecskemét, Örkény

Részletesebben

Szada Liget-ház projekt

Szada Liget-ház projekt "A" energetikai besorolású házat egy zuglói 65 m2-es lakás áráért? Hihetetlen, de igaz! Lakásvásárláson gondolkozik? Budapest már zajos és nem elég nyugodt? Szeretne egy meleg családi fészket ahol a családja

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 14-én tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 14-én tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Képviselő-testületének 2014. augusztus 14-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: DDOP-4.1.2/B-13-2014-0003 Lakhatási integráció Komlón című projekt megvalósítása

Részletesebben

Zalai Baromfifeldolgozó Kft. Pacsai feldolgozó üzeme

Zalai Baromfifeldolgozó Kft. Pacsai feldolgozó üzeme Zalai Baromfifeldolgozó Kft. Pacsai feldolgozó üzeme 2013. május A Zalai Baromfifeldolgozó bemutatása A Zalai Baromfifeldolgozó üzem építése a Pacsa ipari parkban zöldmezős beruházással MVH és munkahelyteremtő

Részletesebben

A 95%-os támogatású, 156 millió Ft összköltségű projekt a Támogatási Szerződés szerint 2014. január 1. napjával elkezdődött.

A 95%-os támogatású, 156 millió Ft összköltségű projekt a Támogatási Szerződés szerint 2014. január 1. napjával elkezdődött. SAJTÓKÖZLEMÉNYEK 2014 JANUÁR 15. Kalocsa Városa ismét elnyert pályázattal büszkélkedhet. Ezúttal az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával megvalósuló

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. A Közösségi ház tetőterének beépítési lehetőségeiről

ELŐTERJESZTÉS. A Közösségi ház tetőterének beépítési lehetőségeiről ELŐTERJESZTÉS A Közösségi ház tetőterének beépítési lehetőségeiről Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének Oktatási Bizottsága 2013. március 18-án tartott ülésén, a 2013. évi intézmény-felújítás

Részletesebben

PÁLYÁZAT. Budapest XVIII. kerületben lakóház és műhely

PÁLYÁZAT. Budapest XVIII. kerületben lakóház és műhely PÁLYÁZAT Budapest XVIII. kerületben lakóház és műhely Irányár: 57 510 000 Ft Eljárás ügyszáma: 6.Fpk.11-15-070051 Az eljárás linkje: https://eer.gov.hu/palyazat/p197625 Pályázat kezdete: 2015. október

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 15.-i ülésére Tárgy: Zirc, Fáy A. u. 4/B. I. em. 6. szám alatti önkormányzati tulajdonú lakás felújítása és bérbeadása

Részletesebben

A Sopron Balfi utca 5349/203 hrsz. alatt felvett ingatlanon, 39 lakásos társasház kivitelezési szerződéséhez.

A Sopron Balfi utca 5349/203 hrsz. alatt felvett ingatlanon, 39 lakásos társasház kivitelezési szerződéséhez. I. SZÁMÚ MELLÉKLET MŰSZAKI TARTALOM A Sopron Balfi utca 5349/203 hrsz. alatt felvett ingatlanon, 39 lakásos társasház kivitelezési szerződéséhez. Betonszerkezet Alapozás: C16-24/KK minőségű beton Lemezbeton:

Részletesebben

POLGÁRMESTER. Az előterjesztés egyeztetve: Szlávik Zoltán beruházási főtanácsadó

POLGÁRMESTER. Az előterjesztés egyeztetve: Szlávik Zoltán beruházási főtanácsadó BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER RENDELETTERVEZET A többlakásos lakóépületek magánerős felújításához nyerhető pénzügyi támogatásokról szóló 13/2004. (III.2.) Kt. számú rendelet módosítására

Részletesebben

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról. 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata (7400 Kaposvár, Kossuth tér 1.

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról. 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata (7400 Kaposvár, Kossuth tér 1. Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata (7400 Kaposvár, Kossuth tér 1.) 2. A közbeszerzés tárgya és mennyisége: Vállalkozási Szerződés

Részletesebben

Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat helyett és nevében eljáró XIII. Kerületi Közszolgáltató Zrt. PÁLYÁZATOT HIRDET

Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat helyett és nevében eljáró XIII. Kerületi Közszolgáltató Zrt. PÁLYÁZATOT HIRDET Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat helyett és nevében eljáró XIII. Kerületi Közszolgáltató Zrt. PÁLYÁZATOT HIRDET az 51/2011. (XII. 16.) számú rendelte (továbbiakban: Rendelet) alapján kerületi

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI TULAJDONÚ ÉPÜLETEK. Lakás szám (db) Lakás ösz. (m2)

ÖNKORMÁNYZATI TULAJDONÚ ÉPÜLETEK. Lakás szám (db) Lakás ösz. (m2) ÖNKORMÁNYZATI TULAJDONÚ ÉPÜLETEK Sor Épület Hrsz. 1. Bauer Sándor u. 4. 35087 16 771 zárófödém hőszigetelése 2. 3. 4. 5. Bauer Sándor u. 11. Dankó u. 7. 35128 35300 13 14 337 567 Dankó u. 16. 35316 40

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Energetikai korszerűsítés pályázat támogatás társasházaknak 2015

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Energetikai korszerűsítés pályázat támogatás társasházaknak 2015 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Energetikai korszerűsítés pályázat támogatás társasházaknak 2015 1) TÁMOGATÁS CÉLJA, HÁTTERE Budapest III. kerület Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata pályázatot ír ki a társasházak energia-megtakarítást

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/57/8/2014. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. június 25-i ülésére Tárgy: Döntés az Önkormányzatok és intézményeik

Részletesebben

belsőépítésze feladat

belsőépítésze feladat belsőépítésze feladat Tervezési feladat: Belsőépítészeti koncepcióterv kialakítása és rajzi megjelenítése. (a feladathoz mellékeltük az ügyfél igényeit, az alaprajzot, és a jelenlegi lakás fotóit ill.

Részletesebben

Élő Energia 2009-2012 rendezvénysorozat jubileumi (25.) konferenciája. Zöld Zugló Energetikai Program ismertetése

Élő Energia 2009-2012 rendezvénysorozat jubileumi (25.) konferenciája. Zöld Zugló Energetikai Program ismertetése Élő Energia 2009-2012 rendezvénysorozat jubileumi (25.) konferenciája Zöld Zugló Energetikai Program ismertetése Ádám Béla HGD Kft., ügyvezető 2012. május 22. : 1141 Bp., Zsigárd u. 21. : (36-1) 221-1458;

Részletesebben

Tárgy: 2014. évi társasházi pályázati kérelem

Tárgy: 2014. évi társasházi pályázati kérelem Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzata Tárgy: 2014. évi társasházi pályázati kérelem Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzata Képviselőtestületének 12/2011.

Részletesebben

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. Biatorbágy Város Önkormányzat Ingatlan és feladat felmérése

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. Biatorbágy Város Önkormányzat Ingatlan és feladat felmérése Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/113, 142 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS Biatorbágy Város

Részletesebben

LÍRA COMPACT SYSTEM HŐKÖZPONT A JÖVŐ MEGOLDÁSA MÁR MA

LÍRA COMPACT SYSTEM HŐKÖZPONT A JÖVŐ MEGOLDÁSA MÁR MA LÍRA COMPACT SYSTEM HŐKÖZPONT A JÖVŐ MEGOLDÁSA MÁR MA KORSZERŰ, MÉRHETŐ FŰTÉS ÉS MELEGVÍZ SZOLGÁLTATÁS TULAJDONI EGYSÉGENKÉNTI / LAKÁSONKÉNTI HŐMENNYISÉG MÉRÉSSEL TÁVFŰTÉS VAGY KÖZPONTI KAZÁNHÁZ ALKALAMZÁSA

Részletesebben

A 2015. január hó 15. napján meghirdetett tartalék ingatlanok adatai

A 2015. január hó 15. napján meghirdetett tartalék ingatlanok adatai A 2015. január hó 15. napján meghirdetett tartalék ingatlanok adatai 1. Baranya megye Ingatlan címe: 7923 Basal, Kaposvári utca 5. A telek alapterülete: 1657m 2 A ház alapterülete: 66 m 2 / 2 szobás Közmű

Részletesebben

Martfű általános bemutatása

Martfű általános bemutatása 2014 Martfű általános bemutatása Martfű földrajzi elhelyezkedése Megújuló lehetőségek: Kedvezőek a helyi adottságok a napenergia és a szélenergia hasznosítására. Martfűn két termálkút működik: - Gyógyfürdő

Részletesebben

Berentei Műszaki Ellátó Szervezet 3704 Berente, Bajcsy-Zs. út 33. Tel, fax:06-48/310-293 E-mail: bmesz@berente.hu. Előterjesztés

Berentei Műszaki Ellátó Szervezet 3704 Berente, Bajcsy-Zs. út 33. Tel, fax:06-48/310-293 E-mail: bmesz@berente.hu. Előterjesztés Előterjesztés Berente Község Önkormányzat Képvsielő-Testületének 2014. július 31-ei rendes ülésére Tárgy: Bajcsy-Zs. út 11. 1/7. szám alatti Bérlakás felújítása Előterjesztő: Borza Bertalan intézményvezető

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Balatonkenese Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 7. napján tartandó testületi ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Balatonkenese Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 7. napján tartandó testületi ülésére ELŐTERJESZTÉS Balatonkenese Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 7. napján tartandó testületi ülésére Tárgy: Balatonkenese, Béri Balogh Ádám tér 1. szám és 732 hrsz. polgármesteri hivatal

Részletesebben

Liget-ház Szada Műszaki leírás a csökkentett árhoz rendelve

Liget-ház Szada Műszaki leírás a csökkentett árhoz rendelve Liget-ház Szada Műszaki leírás a csökkentett árhoz rendelve 1. Az épület leírása 1.1. Beépítés A Szada, Napsugár köz u. 3. szám alatt (hrsz: 607/18) két lakásos ikerház kerül megépítésre. A kivitelezésre

Részletesebben

Hódmezővásárhely. Tájékoztató a pályázattal megvalósítandó belvárosi fejlesztésekről

Hódmezővásárhely. Tájékoztató a pályázattal megvalósítandó belvárosi fejlesztésekről Tájékoztató a pályázattal megvalósítandó belvárosi fejlesztésekről AGÓRA AGÓRA multifunkcionális közösségi központok és területi közművelődési tanácsadó szolgálat infrastrukturális feltételeinek kialakítása

Részletesebben

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2015. február 02-i ülésére

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2015. február 02-i ülésére Tárgy: Előkészítette: Állami tulajdonban lévő ingatlan megszerzésre irányuló szándéknyilatkozat Váczi Julianna osztályvezető Gazdasági osztály Barna Barbara osztályvezető helyettes Műszaki osztály Sorszám:

Részletesebben

Tartalomjegyzék. Irodapiaci hírek... 3 Friss hír: megújul a Szabadság téri volt MTV székház... 4 Új irodaházak épülnek Budapesten...

Tartalomjegyzék. Irodapiaci hírek... 3 Friss hír: megújul a Szabadság téri volt MTV székház... 4 Új irodaházak épülnek Budapesten... 2014 18. hét Tartalomjegyzék Irodapiaci hírek... 3 Friss hír: megújul a Szabadság téri volt MTV székház... 4 Új irodaházak épülnek Budapesten... 5 2/5 Irodapiaci hírek 2014 18. hét 3/5 Friss hír: megújul

Részletesebben

Kulcsrakész műszaki tartalom

Kulcsrakész műszaki tartalom Kulcsrakész műszaki tartalom Helyszín: Kecskemét belterület, helyrajzi szám: 10577/145 természetben Füst Milán utca 1 db 2 lakásos ikerház Beruházó és generál kivitelező: Quality Homes Zrt. 6000 Kecskemét,

Részletesebben

Közmű Akadémia 2013. június 4.

Közmű Akadémia 2013. június 4. 2013. június 4. Berzsenyi Tibor ELMŰ Nyrt. Operatív Értékesítési igazgatóság Lakossági és Üzleti kisfogyasztói értékesítési osztály Energia Pont 1. OLDAL Társasházak, lakóközösségek energiaköltségeinek

Részletesebben

Szekszárd, Szent László Középiskola építéskivitelezési munkáinak műszaki ütemterve "A" épület építési munkái válaszfalak bontása lapburkolatok, padlóburkolatok bontása válaszfalak építése belső ajtók bontása,

Részletesebben

TALPUNK ALATT (már nem) FÜTYÜL A SZÉL!!

TALPUNK ALATT (már nem) FÜTYÜL A SZÉL!! TALPUNK ALATT (már nem) FÜTYÜL A SZÉL!! Szánti Istvánné, Sárosdiné Horváth Márta Egyetemi okleveles ápoló, OKJ ápoló Fejér Megyei Szent György Kórház, II.Járóbeteg Szakrendelő Székesfehérvár 2012. Fejér

Részletesebben

Erdélyi Magyar Adatbank Biró A. Zoltán Zsigmond Csilla: Székelyföld számokban. Lakáskörülmények

Erdélyi Magyar Adatbank Biró A. Zoltán Zsigmond Csilla: Székelyföld számokban. Lakáskörülmények Lakáskörülmények Ön jelenleg hol lakik? önálló lakása van szüleinél 19.3 71.9 házastársa szüleinél rokonoknál ismerősöknél lakást bérel szobát bérel egyéb 4.3 0.5 0.3 2 0.5 1.3 0 10 20 30 40 50 60 70 80

Részletesebben

INFORMÁCIÓS MEMORANDUM

INFORMÁCIÓS MEMORANDUM INFORMÁCIÓS MEMORANDUM Hajdúnánás, Dorogi utca 19. Hrsz.: 3398 4080 HAJDÚNÁNÁS MAGYARORSZÁG 2015.07.13. Oldal 1 / 11 LOKÁCIÓ ANALÍZIS MAKRO KÖRNYEZET Megye Hajdú-Bihar Régió Észak-Kelet Magyarország Lakosság

Részletesebben

Az épület leírása. 1. Elhelyezkedés:

Az épület leírása. 1. Elhelyezkedés: Az épület leírása 1. Elhelyezkedés: A 1211 Budapest, Bajáki Ferenc utca 27. szám alatt (hrsz: 210339/2), a volt Posztógyár területén található, É-37 épület hasznos alapterülete: 1.1 Helységleltár I. Szélfogó

Részletesebben

% 06 (30) 944-8812. Honfoglalás utcai Lakópark C/5 ház ismertetése 173 m 2 Ár: 53,9 millió Ft. 100%-ban felújítva! Azonnal költözhető!

% 06 (30) 944-8812. Honfoglalás utcai Lakópark C/5 ház ismertetése 173 m 2 Ár: 53,9 millió Ft. 100%-ban felújítva! Azonnal költözhető! Kívül-belül 100%-ban felújítva! Azonnal költözhető! H 40 ONFOGLALÁS UTCA II/A Budaliget Honfoglalás utcai Lakópark C/5 ház ismertetése 173 m 2 Ár: 53,9 millió Ft % 06 (30) 944-8812 Elhelyezkedés, általános

Részletesebben

ÉRTÉKESÍTÉSI AJÁNLAT

ÉRTÉKESÍTÉSI AJÁNLAT ÉRTÉKESÍTÉSI AJÁNLAT Orvosi rendelő komplexum vagy Egészségház kialakítására Budapest, XX. Szent Imre herceg u. 15. Belterületi lakóingatlan Ingatlan leírása Az ingatlan egyedi beosztása révén kiváló lehetőséget

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2014. június 30.-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2014. június 30.-i ülésére ELŐTERJESZTÉS Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. június 30.-i ülésére Tárgy: Kis Óvoda hasznosítás építési koncepció, tervező kiválasztás Előadó: Ottó Péter polgármester Előterjesztés tartalma:

Részletesebben

Épületgépészet bevezető előadás

Épületgépészet bevezető előadás Épületgépészet bevezető előadás Szikra Csaba tudományos munkatárs BME Építészmérnöki Kar szikra@egt.bme.hu 2013. max. 2m Kémények: Nyitott égésterű falikazánok kéményei Kéménytest min. 2m Füstcső Gázberendezés

Részletesebben

haz_es_kert2009-04.qxp 2009.09.04. 9:39 Page 37 Nyílászárók

haz_es_kert2009-04.qxp 2009.09.04. 9:39 Page 37 Nyílászárók haz_es_kert2009-04.qxp 2009.09.04. 9:39 Page 37 Nyílászárók haz_es_kert2009-04.qxp 2009.09.04. 9:39 Page 38 40 HÁZ és KERT Nyílászárók haz_es_kert2009-04.qxp 2009.09.04. 9:39 Page 39 Nyílászárók HÁZ és

Részletesebben

BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA JAVASLAT. Polgármester. Testületi ülés időpontja: 2009. június 18.

BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA JAVASLAT. Polgármester. Testületi ülés időpontja: 2009. június 18. BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA Polgármester JAVASLAT A 173/2009.(III.19) Kt. számú határozat módosítására Készítette: Kiss István OSZI igazgató Előterjesztő: Tóth Mihály polgármester Az előterjesztés

Részletesebben

DÉL-BORSODI LEADER EGYESÜLET, 3450 Mezőcsát, Hősök tere.24.

DÉL-BORSODI LEADER EGYESÜLET, 3450 Mezőcsát, Hősök tere.24. DÉL-BORSODI LEADER EGYESÜLET, 3450 Mezőcsát, Hősök tere.24. Jogcímkód: 6.352.01.01 Pályázó neve: Vattai Református Egyházközség Pályázó MVH regisztrációs száma: 1008787606 Iratazonosító: 1553488383 Vattai

Részletesebben

Ajánlatkérés 1. Tisztelt Címzettek!

Ajánlatkérés 1. Tisztelt Címzettek! Ajánlatkérés 1. From: Pintér Róbert [mailto:pinter.robert@balatonkenese.hu] Sent: Thursday, June 13, 2013 9:20 AM To: 'Mór és Társa Kft.'; 'Kocsis Elemér'; 'Jánosik Ernő' Cc: 'Udvardy Gábor'; 'Vatics Erzsébet';

Részletesebben

A munkálatok 2010. márc. 29.-én kezdődtek az intézmény I. épületében.

A munkálatok 2010. márc. 29.-én kezdődtek az intézmény I. épületében. Beszámoló Az Elesett Öregekért Alapítvány 2010.03.16 -án megnyerte a DDOP-3.1.1.-09-2009-0071.sz. pályázatot, amely pályázat keretében az Alapítvány fenntartásában működő gadányi Szeretetotthon teljes

Részletesebben

SZENTES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA JEGYZŐJÉNEK MEGBÍZÁSÁBÓL SZENTES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERI HIVATAL KÖZIGAZGATÁSI OSZTÁLYA

SZENTES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA JEGYZŐJÉNEK MEGBÍZÁSÁBÓL SZENTES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERI HIVATAL KÖZIGAZGATÁSI OSZTÁLYA SZENTES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA JEGYZŐJÉNEK MEGBÍZÁSÁBÓL SZENTES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERI HIVATAL KÖZIGAZGATÁSI OSZTÁLYA 6600 Szentes, Kossuth tér 6. 6601 Szentes, Postafiók: 58., Telefon: 06/63/510-359

Részletesebben

Abony Város Önkormányzat Karbantartási keret terhére végzett felújítási, felhalmozási kiadásai 2014

Abony Város Önkormányzat Karbantartási keret terhére végzett felújítási, felhalmozási kiadásai 2014 BEVÉTELEK Abony Város Önkormányzat Karbantartási keret terhére végzett felújítási, felhalmozási kiadásai 2014 18. sz. melléklet MEGNEVEZÉS Értékbecslés Hrsz Értékesítésre kijelölt ingatlanok: 2253/2 Lovassy

Részletesebben

A szombathelyi ingatlan-nyilvántartásban 6254/A/6 helyrajzi számon felvett Szombathely, Király u. 1. II/8. szám alatti ingatlan forgalmi értékbecslése

A szombathelyi ingatlan-nyilvántartásban 6254/A/6 helyrajzi számon felvett Szombathely, Király u. 1. II/8. szám alatti ingatlan forgalmi értékbecslése A szombathelyi ingatlan-nyilvántartásban 6254/A/6 helyrajzi számon felvett Szombathely, Király u. 1. II/8. szám alatti ingatlan forgalmi értékbecslése Szombathely, 2015. május 10. Készítette: Tiborcz Mérnöki

Részletesebben

1/9. Dokumentáció. A 7800 Siklós, Ipartelep út 2, 310/46 hrsz-ú ingatlanokról

1/9. Dokumentáció. A 7800 Siklós, Ipartelep út 2, 310/46 hrsz-ú ingatlanokról 1/9 Dokumentáció A 7800 Siklós, Ipartelep út 2, 310/46 hrsz-ú ingatlanokról 2/9 1.0 AZ INGATLAN ISMERTETÉSE Az ingatlanok elhelyezkedése, megközelíthetősége Az értékelt ingatlanok Magyarország Dél-Dunántúli

Részletesebben

Az építési munka megkezdése elott 8 nappal a nyilatkozatot be kell nyújtani Hatóságomhoz - az építési engedély 5. pontj a értelmében.

Az építési munka megkezdése elott 8 nappal a nyilatkozatot be kell nyújtani Hatóságomhoz - az építési engedély 5. pontj a értelmében. Nagytarcsa Község Polgármesteri Hivatala 2142 Nagytarcsa, Rákóczi u, 4, Tel: 06-28-450-204, Fax: 06-28-450-204 Az építési munka megkezdése elott 8 nappal a nyilatkozatot be kell nyújtani Hatóságomhoz -

Részletesebben

Construma 2010. 04.15.

Construma 2010. 04.15. TŰZVÉDELMI SZOLGÁLTATÓK ÉS VÁLLALKOZÓK SZÖVETSÉGE Construma 2010. 04.15. Van megoldás az elavult, helytelen kialakítású, rossz tűzvédelmi adottságú épületek biztonságának növelésére. Napjainkban a zöldmezős

Részletesebben

KEOP-2014-4.10.0/F- napelem pályázat 2014

KEOP-2014-4.10.0/F- napelem pályázat 2014 KEOP-2014-4.10.0/F- napelem pályázat 2014 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Környezet és Energia Operatív Program KEOP-2014-4.10.0/F Önkormányzatok és intézményeik épületenergetikai fejlesztése megújuló energiaforrás

Részletesebben

BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA JAVASLAT. Polgármester. Testületi ülés időpontja: 2010. május 18.

BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA JAVASLAT. Polgármester. Testületi ülés időpontja: 2010. május 18. BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA Polgármester JAVASLAT A 493/2009.(VI.23.) Kt. számú határozat módosítására Készítette: Kiss István OSZI igazgató Előterjesztő: Tóth Mihály polgármester Az előterjesztés

Részletesebben

Nagymaros Város Önkormányzata

Nagymaros Város Önkormányzata Nagymaros Város Önkormányzata 2014. évben javasolt beruházások, felújítások, karbantartások FEJLESZTÉS Tervezés 8 600 000 Forgalomlassítók, forgalmi csomópontok 1 200 000 EÜ ház felújítás tervezése 900

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Otthon Melege Program. Társasházak energia-megtakarítást eredményező korszerűsítésének, felújításának támogatása alprogram

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Otthon Melege Program. Társasházak energia-megtakarítást eredményező korszerűsítésének, felújításának támogatása alprogram PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Otthon Melege Program Társasházak energia-megtakarítást eredményező korszerűsítésének, felújításának támogatása alprogram Pályázat kódszáma: ZFR-TH/15 2015. február 23. 1. A pályázati

Részletesebben

FELELŐS MŰSZAKI VEZETŐI NYILATKOZAT (191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet 14. szerinti tartalom)

FELELŐS MŰSZAKI VEZETŐI NYILATKOZAT (191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet 14. szerinti tartalom) Figyelem! A nyilatkozatot csak a felelős műszaki vezető töltheti ki! Minden rovatot ki kell tölteni! FELELŐS MŰSZAKI VEZETŐI NYILATKOZAT (191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet 14. szerinti tartalom) Alulírott

Részletesebben

A támogatási program célkitűzéseinek sikeres megvalósítása érdekében a korábban megküldött hiánypótlási feltételek a következőkképpen módosulnak:

A támogatási program célkitűzéseinek sikeres megvalósítása érdekében a korábban megküldött hiánypótlási feltételek a következőkképpen módosulnak: Tisztelt Pályázó! Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy a 2009. augusztus 4-én meghirdetésre került Zöld Beruházási Rendszer Klímabarát Otthon Panel Alprogramra beérkezett pályázatok feldolgozása folyamatban

Részletesebben

BELSŐ FERENCVÁROS REHABILITÁCIÓ

BELSŐ FERENCVÁROS REHABILITÁCIÓ BELSŐ FERENCVÁROS REHABILITÁCIÓ 2004. ÉVI ÉRTÉKELÉS 2005. ÉVI PROGRAM 2004. december hó Készítette: Főépítészi Iroda 1 TARTALOMJEGYZÉK ÖSSZEFOGLALÁS 2004. ÉVI ÉRTÉKELÉS A városrészt érintő változások,

Részletesebben

2010. Épületenergetikai fejlesztések és közvilágítás korszerűsítése 2010.02.17.

2010. Épületenergetikai fejlesztések és közvilágítás korszerűsítése 2010.02.17. 2010. Épületenergetikai fejlesztések és közvilágítás korszerűsítése 2010.02.17. Kedves Pályázó! Ezúton szeretném Önöket értesíteni az alábbi pályázati lehetőségről. Amennyiben a megküldött pályázati anyag

Részletesebben