A 2013/2014. tanévi eseménynaptár havi bontásban

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A 2013/2014. tanévi eseménynaptár havi bontásban"

Átírás

1 A 2013/2014. tanévi eseménynaptár havi bontásban Augusztus ig Tantárgyfelosztás elkészítése án Alakuló értekezlet án Javítóvizsga ig Órarend elkészítése án Tanévnyitó értekezlet Szeptember 1. 1-én Ünnepélyes tanévnyitó az általános iskolások részére 2. 2-án 9.00 órától ünnepélyes tanévnyitó a középiskolások részére 3. 3-a Tanári ügyelet megszervezése 4. 3-a Diákügyelet megszervezése 3-án Ebédigények felmérése, összesítése 5. Munkavédelmi oktatás az első osztályfőnöki órán Középiskolai bizonyítványok összegyűjtése án, Közös és osztályonkénti szülői értekezlet a 9. évfolyam számára órától éig Tanmenetek elkészítése, leadása án Gólyaavató a Szent József kápolnában az első órában az évfolyammise helyén, gólyahét kezdete án Általános iskolai szülői értekezlet án Gólyadiszkó én Az általános iskolai tanulók zarándoklata Máriapócsra éig Tantermek dekorációjának elkészítése áig A tanulók fizikai állapotának felmérése a testnevelés órák keretében áig 24-én A 8. osztályosok felvételi előkészítőjének meghirdetése, levelek kiküldése az általános iskoláknak. Szent Gellért ünnepe a római katolikus templomban, a reformátusoknak iskolaszintű istentisztelet áig Bérleti előadások szervezése: színház és hangverseny áig Szakkörök indításának tervezése áig OKTV-re való jelentkezések összegyűjtése és továbbítása áig A tankönyvtámogatások szétosztása áig A 9. és a 13. évfolyam törzslapjainak elkészítése áig A fogadó órák rendjének elkészítése

2 Október 1. 1-jén Vezetői ülés az egyház képviselőivel 2. 4-én 2. órában 3. 4-én órától Megemlékezés a pákozdi győzelemről és az aradi vértanukról iskolai ünnepély osztálykeretben városi ünnepélyen az 5. és 9. évfolyam részvételével 4-én, órától Közös és osztályonkénti szülői értekezlet a végzős évfolyam számára 4. 4-én Szülői értekezlet a évfolyamnak án Szentmise A magyarok nagyasszonya ünnep alkalmából évfolyam részvételével én A 8. osztályosok tehetséggondozó foglalkozásainak kezdő napja én A Szülői Közösség és az osztályfőnökök közös értekezlete én Termésáldás az óvodában én Hangverseny I. előadás én Matematika írásbeli érettségi én Földrajz írásbeli érettségi éig Az oktatási statisztika elkészítése (OSA) én Szalagavató főpróba (részt vesz az iskola vezetése) délelőtt én Angol nyelv írásbeli érettségi án Szalagavató műsör a Művészetek Házában meghívott hozzátartozóknak délután án Szalagavató műsor az iskola tanulóinak délelőtt én Színházi előadás az 1-4. évfolyam részére a nyíregyházi Móricz délelőtt Zsigmond színházba. 19-én Ünnepélyes szalagavató tól a római katolikus templomban tól a Művészetek Házában én A 6. és 7. órában iskolai megemlékezés október 23-áról 6-7. óra án Megemlékezés október 23-ról városi ünnepség keretében én Fizika írásbeli érettségi ig A 8. osztályosok részére megyei pályaválasztási tájékoztató elkészítése án Színházi előadás 25-én Az első órában megemlékezések: 22. katolikusok a halottak napjáról reformátusok a reformáció ünnepéről

3 23. okt. 28- tól okt.31-ig ig Őszi szünet. A szünet előtti utolsó tanítási nap október 25. (péntek), a szünet utáni első tanítási nap november 4. (hétfő). A kormányhivatal által közzétett közleményben foglaltak szerint a tanulmányi területek belső kódjainak megadása a KIR-ben November 1 1-jétől OKTV folyamatosan a hónap során 2 4-én Halottak napja, Mindenszentek ünnepe az általános iskolások részére 3 6-án Halottak napja, Mindenszentek ünnepe az óvodások részére 4 6-án Munkaértekezlet án IDB választás 6 9-én Egészségfejlesztés témakörben előadás a nagycsoportos óvodások részére 7 -én Színházi előadás két csoportban ig Pályaválasztási nyílt napok az általános iskola tanulóinak. Bemutató foglalkozások beosztás szerint én óra Pályaválasztási szülői értekezlet én du Érettségi vizsga én Hangverseny II. előadás én Vezetői ülés az egyházak képviselőivel án Advent az alsó tagozat részére én Advent az óvodások részére án Egyházközségi bál December 2 2-án Adventi gyertyagyújtás a 2. óra utáni szünetben 3 1-jén Adventi gyertyagyújtás. I. Részt vesznek az óvodások 4.-án Városi adventi gyertyagyújtás I. 5 7-én Munkanap átrendezés miatt munkanap a nem pedagógus dolgozóknak és az óvodában 6 6-ai héten Mikulásnapi megemlékezés évfolyammise keretében

4 Óvodában délelőtt Általános iskolában délután án Adventi gyertyagyújtás. II. Részt vesznek az általános iskolások 8.-én Városi adventi gyertyagyújtás II éig A 8. osztályos tanulók jelentkezésének határideje az egységes, központi követelmények szerint szervezett írásbelikre án Osztály szülői értekezletek én Fogadóórás szülői értekezletek óra ig Feladatlap igényünk jelentése a kormányhivatalnak a 8. osztályosok felvételijéhez. 13 -án Adventi gyertyagyújtás. III. 14 -án Városi adventi gyertyagyújtás III óra 15 -én Nevelési értekezlet óra 16.-án Az általános iskolai tanulók szüleinek adventi műsort adnak a tanulók. 17.-én Az általános iskolások és az óvodások karácsonyi ünnepe a római katolikus templomban. 18.-án Adventi gyertyagyújtás. IV. 19.-án Városi adventi gyertyagyújtás IV e Karácsony előtti lelki nap 1.óra szentmise, istentisztelet 2.óra hittan óra 3.óra osztályfőnöki óra Karácsonyi ünnep a református templomban, majd közös ebéd nyugdíjas dolgozóinkkal együtt. 21 dec. 23- A szünet előtti utolsó tanítási nap december 21. (szombat), a szünet jan.3-ig utáni első tanítási nap január 6. (hétfő). Január 1. 6-án, Első tanítási nap a téli szünet után 2. 6-án, 1. órában Vízkereszt ünnepe Szentmise és istentisztelet felekezetek szerint a templomokban 3..-án 7.45-től az általános iskola szentelése tól az óvoda szentelése

5 4 -én Munkaértekezlet az óvodában éig Jelentkezés a SZÉTV-re és az OSZTV -re 6 17-e Az első félév utolsó tanítási napja én Félévi osztályozó értekezlet óra ig Az első félévi munka értékelése osztályfőnöki órákon 9 18-án Központi írásbeli felvételi vizsgák a 8. osztályosok részére éig A félévi eredmények, ellenőrzők kiosztása 11..-én Beiskolázási szülői értekezlet az óvodában én A magyar kultúra napja. Osztályfőnöki óra keretében történő ünneplés én Félévi értékelő értekezlet óra án Pótfelvételi vizsga a nyolcadikosoknak óra én Betekintés a kijavított felvételi dolgozatokba én SZMK bál tól óra éig Javaslat elkészítése a beszerzési keret felhasználására. Felújítási, karbantartási terv elkészítése Február 1. 4-én 1. Balázs áldás évfolyammisék keretében órában 2. 7-én Farsangi diák bál 3. 6-áig Az írásbeli eredményéről a tanulók kiértesítésének határideje az OH által meghatározott módon 4...-án Ovis farsang délelőtt én Hangverseny III. előadás én Általános iskolai farsang délután ig Jelentkezés az érettségi vizsgákra éig A nyolcadik osztályos tanulók jelentkezési lapjának beérkezése 9...-án Informatikai alapismeretek SZÉTV Helye: a versenyző iskolája én Megemlékezés a kommunista diktatúra áldozatairól történelem órák keretében én Munkaértekezlet éig Az érettségi jelentkezések véglegesítése

6 Március 1. 2-án Színházlátogatás a 3-4. osztály részére Szóbeli meghallgatások az általános felvételi eljárás keretében án, du én Hamvazó szerda, minden osztály egyszerre vesz részt szentmisén és istentiszteleten 4. 8-én Nőnapi megemlékezés 5. 7-én Nőnapi megemlékezés (önkormányzat részéről) 6. -én Általános iskola - iskolanyitogató ig A középiskola nyilvánosságra hozza a jelentkezők felvételi jegyzékét A tanulói adatlapok módosításának lehetősége ig A Felvételi Központ elektronikus formában megküldi a középfokú iskoláknak a hozzájuk jelentkezettek listáját ABC sorrendben áig Az ideiglenes felvételi jegyzék nyilvánosságra hozatala én Iskolai megemlékezés március 15-éről a 2. és 3. órában én Részvétel a városi megemlékezésen a 11. évfolyam tanulóival.óra ig Beiratkozás az óvodába (időpont később) én Kenguru matematika verseny án Általános iskola iskolanyitogató. (időpont később) 16. -én Iskolaszék ülése én Szülői Közösség ülése között Április A köznevelésről szóló törvény 80. (1) bekezdése alapján a tanévben országos mérés, értékelés keretében gondoskodni kell a tanulók fizikai állapotának és edzettségének vizsgálatáról. A vizsgálatot a korábbi években rendelkezésre bocsátott, a fittség vizsgálatára alkalmas módszertani anyagok alapján kell megszervezni ig A Felvételi Központ a módosító tanulói adatlapok alapján kiegészíti a jelentkezettek listáját én Hangverseny IV. előadás 4. 8-ig A középfokú iskola igazgatója az ideiglenes felvételi rangsort megküldi a Felvételi Központnak án Egynapos lelki gyakorlat (A korábbi évek gyakorlatának megfelelően, de csak egy napon.) án A Felvételi Központ elküldi a középfokú iskolának az egyeztetett

7 felvételi jegyzéket ig A felvételt hirdető középiskola megküldi a felvételről vagy elutasításról szóló értesítést a jelentkezőknek és az általános iskoláknak. 8..-én Osztályonkénti szülői értekezletek én Fogadóórás szülői értekezlet 10. -ig Különbözeti és osztályozó vizsgák én Keresztény Ifjúsági Találkozó.. (Még nem ismert a hely) től -22- ig Tavaszi szünet A szünet előtti utolsó tanítási nap április 167. (szerda), a szünet utáni első tanítási nap április 23. (szerda) án Diáknap hétfő Ballagási próba a végzős évfolyamnak kedd A végzős évfolyam szerenádja a A végzős évfolyam utolsó tanítási napja án du A végzős évfolyam osztályozó értekezlete Május 1 2-án Ballagási ünnepély pénteken 10 órától 2 Első héten Megemlékezés az anyák napjáról 3 5-én Megkezdődnek az írásbeli érettségi vizsgák: Magyar nyelv és irodalom (tanítási szünet) 4 6-án Matematika érettségi (tanítási szünet) 5 7-én Történelem érettségi (tanítási szünet, igazgatói szünnappal) 6 8-án Angol nyelvi érettségi (tanítás délután) 7 9-én Német nyelvi érettségi 8 9-én Osztályozó konferencia az OKJ-s Pénzügyi-számviteli ügyintéző osztályban 12-én Pénzügyi-számviteli ügyintéző osztály OKJ-s vizsgája tól Pénzügyi ismeretek modulból től Gazdálkodási ismeretek modul 13-án Pénzügyi-számviteli ügyintéző osztály OKJ-s vizsgája: 8.00-tól Könyvvezetésből től Számítógépes programcsomag től Adózási ismeretek interaktív

8 11 14-én Biológia érettségi én Földrajz érettségi óra án Informatika érettségi áig Kérjük a 10. évfolyamosok részéről a 11. évfolyamon a választható természettudományos tantárgyakat leadni án Szakmai előkészítő tárgyak érettségije 16..-én Pénzügyi-számviteli ügyintéző OKJ-s szóbeli vizsga 8.00-tól án Országos mérés, értékelés a 10. évfolyamon én Áldozócsütörtök 30-án délután Pedagógus nap nyugdíjas pedagógusaink részvételével Június 1 4-én A Nemzeti Összetartozás Napja Iskolai megemlékezés és a városi megemlékezésen való részvétel ig Emelt szintű szóbeli vizsgák 3 13-a péntek Utolsó tanítási nap Osztályozó értekezlet a évfolyamon részére ig Szóbeli érettségi vizsgák 12.A június B június.. 12.C június D június. 13.E június áig Napló, törzslapok, bizonyítványok lezárása, ellenőrzése 6 18-án Ünnepélyes tanévzáró 7 26-án A nyolcadik osztályosok beiratkozása én 13. óra Tanévzáró értekezlet. Eseménynaptár készítése a következő tanév elejéhez

E S E M É N Y N A P T Á R

E S E M É N Y N A P T Á R A 2014/2015. tanév munkatervének melléklete SZÉKESFEHÉRVÁRI VASVÁRI PÁL GIMNÁZIUM E S E M É N Y N A P T Á R 2014. augusztus 31.(vasárnap) 2013-2014. tanév augusztus 25. hétfő 8.00 Alakuló és évnyitó értekezlet

Részletesebben

A tanév szervezési feladatai

A tanév szervezési feladatai 1. Szorgalmi idő A tanév szervezési feladatai Esemény Időpont Felelős a befejező évfolyamon A tanév utolsó napja Első félév vége Szülők értesítése a tanulmányi eredményekről 2014. szeptember 1. 2015. június

Részletesebben

A 2015/2016-OS TANÉV RENDJE

A 2015/2016-OS TANÉV RENDJE A 2015/2016-OS TANÉV RENDJE A 28/2015. (V. 28.) EMMI rendelete, a Budapest II. Kerületi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium Pedagógiai Programja alapján A tanév 2015. szeptember 1-től 2016. június 15-ig tart

Részletesebben

ZIPERNOWSKY KÁROLY MŰSZAKI SZAKKÖZÉPISKOLA MUNKA-, RENDEZVÉNY-, ÉS FELADATELLÁTÁSI TERVE. A 2013 / 2014 es TANÉVRE

ZIPERNOWSKY KÁROLY MŰSZAKI SZAKKÖZÉPISKOLA MUNKA-, RENDEZVÉNY-, ÉS FELADATELLÁTÁSI TERVE. A 2013 / 2014 es TANÉVRE ZIPERNOWSKY KÁROLY MŰSZAKI SZAKKÖZÉPISKOLA MUNKA-, RENDEZVÉNY-, ÉS FELADATELLÁTÁSI TERVE A 2013 / 2014 es TANÉVRE A 2013/2014-es tanévben a szorgalmi idő Első tanítási nap: 2013. szeptember 2. (hétfő)

Részletesebben

Katona József Gimnázium 2012-2013. A KATONA JÓZSEF GIMNÁZIUM MUNKATERVE A 2012/2013. TANÉVRE

Katona József Gimnázium 2012-2013. A KATONA JÓZSEF GIMNÁZIUM MUNKATERVE A 2012/2013. TANÉVRE A KATONA JÓZSEF GIMNÁZIUM MUNKATERVE A 2012/2013. TANÉVRE FELADAT ELLÁTÁSI TERV Esemény Időpont Felelősök, résztvevők A tanév időbeosztása 1. tanévnyitó tantestületi értekezlet 2012. augusztus 31. 8 00

Részletesebben

A 2014/2015-ÖS TANÉV RENDJE

A 2014/2015-ÖS TANÉV RENDJE A 2014/2015-ÖS TANÉV RENDJE A 35/2014. (IV. 30.) EMMI rendelete, a Budapest II. Kerületi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium Pedagógiai Programja alapján A tanév 2014. szeptember 1-től 2015. június 15-ig tart

Részletesebben

Az intézmény nyitvatartása és a tervezett jelentősebb események időpontjai

Az intézmény nyitvatartása és a tervezett jelentősebb események időpontjai Az intézmény nyitvatartása és a tervezett jelentősebb események időpontjai Az intézmény nyitvatartása Az iskola épülete szorgalmi időben hétfőtől péntekig reggel 7 órától délután 19 30 óráig tart nyitva.

Részletesebben

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2015/2016-os tanévben. Augusztus

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2015/2016-os tanévben. Augusztus A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2015/2016-os tanévben Augusztus Augusztus 17. Augusztus 18-19. Augusztus 24-25 Augusztus 24-25. Augusztus 26. Vezetőségi értekezlet Tantestületi alakuló

Részletesebben

A 2015/2016-os tanév fontos időpontjai a Zirci Reguly Antal Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskolában

A 2015/2016-os tanév fontos időpontjai a Zirci Reguly Antal Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskolában A 2015/2016-os tanév fontos időpontjai a Zirci Reguly Antal Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskolában Tanítási év 2015/2016. tanévben a tanítási év első tanítási napja 2015. szeptember 1. (kedd),

Részletesebben

A tanév rendje. 2013.szeptember 23.(hétfı) Osztályozó vizsga (magántanuló) 2014.január 14.(kedd) I. félév vége 2014.január 17.

A tanév rendje. 2013.szeptember 23.(hétfı) Osztályozó vizsga (magántanuló) 2014.január 14.(kedd) I. félév vége 2014.január 17. A tanév rendje A szorgalmi idı 2013. szeptember 02-én (Hétfı) az elsı tanítási nappal kezdıdik és 2014. június 13-án (péntek) az utolsó tanítási nappal fejezıdik be. A tanítási napok száma: 180 nap Alakuló

Részletesebben

A 2011-2012-es TANÉV RENDJE

A 2011-2012-es TANÉV RENDJE A 2011-2012-es TANÉV RENDJE Szeptember 1. (Cs.) Első tanítási nap. 4 óra of. óra. Házirend, tankönyvek, órarend, a napközis jelentkezések véglegesítése. Szeptember 5. (H.) A bizonyítványok leadása. Szeptember

Részletesebben

20. Szo 22. 16. 25. 19. 27. Szo. 28. Vas 29. 21.

20. Szo 22. 16. 25. 19. 27. Szo. 28. Vas 29. 21. Szülői értekezletek Augusztus 2. Szo 2. 2. Vas 4. 4. 4. 5. 5. 5. Szeptember Első tanítási nap Évnyitó 7.40 / magyar mk. DÖK alakuló ülés Őszi érettségire jelentkezés határideje Szo 7. 7. Vas 8. 8. Szo

Részletesebben

Tanítási szünet a szorgalmi id ben, a tanítás nélküli munkanapok

Tanítási szünet a szorgalmi id ben, a tanítás nélküli munkanapok Tanítási szünet a szorgalmi id ben, a tanítás nélküli munkanapok szi szünet 2012. október 29-t l november 4-ig tart. Szünet el tti utolsó tanítási nap október 27. (szombat), a szünet utáni els tanítási

Részletesebben

AUGUSZTUS iskolai esemény esemény, iskola-szülők-diákok. liturgikus programok, rekollekció, mise, LGY, TESZI

AUGUSZTUS iskolai esemény esemény, iskola-szülők-diákok. liturgikus programok, rekollekció, mise, LGY, TESZI hónap sorszám dátum nap AUGUSZTUS iskolai esemény esemény, iskola-szülők-diákok AUGUSZTUS liturgikus programok, rekollekció, mise, LGY, TESZI tanulmányi események, versenyek 1. péntek 2. szombat 3. vasárnap

Részletesebben

m á r c i u s hétfő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap

m á r c i u s hétfő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap m á r c i u s fő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap 1 2 22. 1-2 3 4 5 6 7 8 9 23. 3-9 Az előkészítő tanfolyamok háziverseny 15h Az Újpesti Közművelődési Kör csillagászati programja 19-21h 24.

Részletesebben

2183 Galgamácsa, Iskola u. 3. www.gmiskola.hu Tel.: 06-28-489-012 OM azonosító: 032366. Szeptember

2183 Galgamácsa, Iskola u. 3. www.gmiskola.hu Tel.: 06-28-489-012 OM azonosító: 032366. Szeptember A tanév helyi rendje A tanítási napok száma: 181 nap. Tanítás nélküli napok száma: 5 nap. Szeptember 1. A tanév első tanítási napja Kovács Zsolt 3-22. Osztályszintű szülői értekezletek Kovács Zsolt 11.

Részletesebben

MUNKATERV. 2013/2014-es tanév a 2013/2014. tanév rendje alapján (47/2013. (VII. 4.) EMMI rendelet a 2013/2014. tanév rendjéről)

MUNKATERV. 2013/2014-es tanév a 2013/2014. tanév rendje alapján (47/2013. (VII. 4.) EMMI rendelet a 2013/2014. tanév rendjéről) MUNKATERV 2013/2014-es tanév a 2013/2014. tanév rendje alapján (47/2013. (VII. 4.) EMMI rendelet a 2013/2014. tanév rendjéről) Leonardo Média Akadémia Szakképző Iskola és Gimnázium Készítette: Kató igazgató

Részletesebben

Középiskolai felvételi eljárás. 2015-2016. tanév

Középiskolai felvételi eljárás. 2015-2016. tanév Középiskolai felvételi eljárás 2015-2016. tanév 1. Középiskolai felvételi eljárás legfontosabb dátumai 2015.11.13. Az Oktatási Hivatal közzéteszi a nyolcadik évfolyamosok számára központi írásbeli vizsgát

Részletesebben

Munkaterv 2015/2016-os tanévre (180 tanítási nap)

Munkaterv 2015/2016-os tanévre (180 tanítási nap) Munkaterv 2015/2016-os tanévre (180 tanítási nap) Feladat Határidő Felelős Javító- és osztályozó vizsgák augusztus 25. 8.00 Munkaközösségi értekezletek augusztus 26-27. Tanév-előkészítő nyitóértekezlet

Részletesebben

2. Félévi osztályozó értekezlet: 2014. jan. 20. Témája: A tanulók 2013/2014 I. félévi munkájának értékelése.

2. Félévi osztályozó értekezlet: 2014. jan. 20. Témája: A tanulók 2013/2014 I. félévi munkájának értékelése. Petrovay György Katolikus Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Óvoda ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY MUNKATERVE 2013/2014. tanév Nagykörű, 2013. július 15. Elfogadta az intézmény nevelőtestülete

Részletesebben

Munkaprogram a 2012/2013-es tanévre

Munkaprogram a 2012/2013-es tanévre AUGUSZTUS Munkaprogram a 2012/2013-es tanévre 21-24. Gólyatábor 27. 8 óra Értekezlet, munkaközösségvezetők megválasztása 27. 8 óra Korrepetálás 28. 8 óra Javítóvizsga reál és szakmai tantárgyak 28. 9 óra

Részletesebben

Szeptember. KPT, szociometria és intelligencia mérések elkészítésének határideje

Szeptember. KPT, szociometria és intelligencia mérések elkészítésének határideje 3. Szeptember A tanév első tanítási napja, Diákönkormányzati képviselők választása, Összevont szülői értekezlet és osztályszintű szülői értekezletek osztályfőnökök 6. DÖK és ZölDök megalakulása Neiszné

Részletesebben

A tanév 180 tanítási napból, 36 tanítási hétből áll az alsóbb évfolyamoknak. A szakképzősök 32, az érettségizők 30 hetet járnak iskolába.

A tanév 180 tanítási napból, 36 tanítási hétből áll az alsóbb évfolyamoknak. A szakképzősök 32, az érettségizők 30 hetet járnak iskolába. A TANÉV RENDJE A tanév 180 tanítási napból, 36 tanítási hétből áll az alsóbb évfolyamoknak. A szakképzősök 32, az érettségizők 30 hetet járnak iskolába. Évnyitó istentisztelet: 2014. augusztus 31. Első

Részletesebben

A 2015/2016-os tanév éves programja

A 2015/2016-os tanév éves programja IKLADI TASNÁDI LAJOS NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA DEUTSCHE NATIONALITÄTENSCHULE Aszódi Tankerület (118008) 2181 Iklad, Iskola tér 22. Tel/Fax: (28) 576-560 info@iskiklad.hu A 2015/2016-os tanév éves

Részletesebben

A felsőtagozatos munkaközösség munkaterve a 2011/2012- es tanévre

A felsőtagozatos munkaközösség munkaterve a 2011/2012- es tanévre A felsőtagozatos munkaközösség munkaterve a 2011/2012- es tanévre Mezőzombor, 2011. szeptember 15. Bodnár Bertalanné mkv. Jóváhagyta: 2011. szeptember... Kiss Péterné Ig. 2 A munkaközösség tagjai: A felső

Részletesebben

értekezlet a tanév feladatai

értekezlet a tanév feladatai dátum Augusztus 24. Augusztus 25. esemény Nevelőtestületi alakuló értekezlet Javítóvizsgák (külön kiírás szerint) Augusztus 25.- 27. Munkaközösségi értekezletek a tanév feladatai Augusztus 26. szerda 10.00

Részletesebben

A Herman Ottó Gimnázium felvételi szabályzata

A Herman Ottó Gimnázium felvételi szabályzata A Herman Ottó Gimnázium felvételi szabályzata I. Jogszabályi háttér A Közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX törvény (42. 1. bekezdés) 11/1994.(VI.8.) MKM rendelet 8-as számú melléklete A 2011/2012. tanév

Részletesebben

Kollégiumi Ütemterv 2015/2016

Kollégiumi Ütemterv 2015/2016 Kollégiumi Ütemterv 2015/2016 A kollégiumi ütemterv havonta aktualizálása és kiegészítése a havi programokban megtörténik. A kollégiumok közötti sportrendezvények a szervezés függvényében kerülnek beillesztésre.

Részletesebben

A tanév munkarendje. 1. A tanév előkészítési feladatai: 2. A tanítás rendje. 3. Tanítási szünetek. 4. Tanítás nélküli munkanapok

A tanév munkarendje. 1. A tanév előkészítési feladatai: 2. A tanítás rendje. 3. Tanítási szünetek. 4. Tanítás nélküli munkanapok 1. A tanév előkészítési feladatai: A tanév munkarendje Szertár és tanteremrendezés: 2015. augusztus 17-19. A tankönyvek fogadása: 2015. augusztus 18. Tantestületi alakuló értekezlet: 2015. augusztus 24.

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA. 1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége

KÖZZÉTÉTELI LISTA. 1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége KÖZZÉTÉTELI LISTA 1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége Feladatellátás: fő Végzettség, szakképzettség Magyar nyelv és irodalom 3 1 fő egyetem, magyar nyelv és irodalom szak 2 fő egyetem,

Részletesebben

2014. augusztus 2014.szeptember

2014. augusztus 2014.szeptember Tan. nap 2014. augusztus 2014.szeptember 1. P 1 1. H Tankönyvek átvétele 13 00-17 00 Szo 2 2. K V 3 3. Sz H 4 4. Cs K 5 5. P Őszi szintemelő re jelentkezés TI Sz 6. Szo Cs 7. V Gyülekezeti kávéház (gimn+intern.)

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016 / 2017. tanév OM azonosító 031 966 Iskolánk a nemzeti köznevelési törvényben előírt létszámok alapján alakítja ki az osztálylétszámokat, tanulócsoportokat. Az iskola felvételi

Részletesebben

A tanév tervezett ütemterve. A 2014/2015. tanév rendje. művészeti iskola. 2014.október 27-től október 31-ig 2014. december 22-től 2015.

A tanév tervezett ütemterve. A 2014/2015. tanév rendje. művészeti iskola. 2014.október 27-től október 31-ig 2014. december 22-től 2015. A tanév tervezett ütemterve A 2014/2015. tanév rendje A tanév első tanítási napja általános iskola művészeti iskola 2014. szeptember 1. A tanév utolsó tanítási napja általános iskola művészeti iskola Az

Részletesebben

végzettség szakképzettség munkakör, beosztás alkalmazás tantárgyfelosztás szerint tanít 1 főiskola szakvizsgázott

végzettség szakképzettség munkakör, beosztás alkalmazás tantárgyfelosztás szerint tanít 1 főiskola szakvizsgázott Közzétételi lista 2015/2016. A 229/2012 (VIII.28.) Korm.rendelet 23 alapján 2230 Gyömrő, Üllői út 26. Tel/fax: 06-29-332-983 e-mail: gyomro@axelero.hu Honlap: www.telekikastely.hu OM azonosító: 038549

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről, személyi feltételeihez (személyes adatokat nem sértve) kapcsolódó legfontosabb információkról a szülőket tájékoztatni szükséges,

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA FELVÉTELI LEHETŐSÉG ÁLTALÁNOS ISKOLÁBAN:

KÖZZÉTÉTELI LISTA FELVÉTELI LEHETŐSÉG ÁLTALÁNOS ISKOLÁBAN: M AGLÓDI VERMESY PÉTE R ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ M ŰVÉSZETI ISKOLA KÖZZÉTÉTELI LISTA FELVÉTELI LEHETŐSÉG ÁLTALÁNOS ISKOLÁBAN: Beiskolázási körzet Maglód város közigazgatási területe. Körzeten kívüli

Részletesebben

KECSKEMÉTI REFORMÁTUS ÁLTALÁNOS ISKOLA

KECSKEMÉTI REFORMÁTUS ÁLTALÁNOS ISKOLA KECSKEMÉTI REFORMÁTUS ÁLTALÁNOS ISKOLA 2015/2016 augusztus 29. Szo 30. V Tanévnyitó it. 15.30 31. H szeptember 22 nap 1 1. K Első hétkezdő áhítat 2 2. Sze Szülői értekezlet 1.a,b,c,d, 2.a 3 3. Cs Szülői

Részletesebben

A 2016/2017. tanév rendje. Kecskemét, 2016. augusztus 29. Palotás József szakmai főigazgató-helyettes NSZFH

A 2016/2017. tanév rendje. Kecskemét, 2016. augusztus 29. Palotás József szakmai főigazgató-helyettes NSZFH A 2016/2017. tanév rendje Kecskemét, 2016. augusztus 29. Palotás József szakmai főigazgató-helyettes NSZFH Jogszabályi háttér A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény A szakképzésről szóló

Részletesebben

KECSKEMÉTI VÁSÁRHELYI PÁL ÁLTALÁNOS ISKOLA és ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA. 2015-2016-oS TANÉVRE SZÓLÓ NAPTÁRI ÜTEMTERVE

KECSKEMÉTI VÁSÁRHELYI PÁL ÁLTALÁNOS ISKOLA és ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA. 2015-2016-oS TANÉVRE SZÓLÓ NAPTÁRI ÜTEMTERVE KECSKEMÉTI VÁSÁRHELYI PÁL ÁLTALÁNOS ISKOLA és ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 2015-2016-oS TANÉVRE SZÓLÓ NAPTÁRI ÜTEMTERVE Hónap Nap (ok) Események, rendezvények, ünnepélyek Felelős (ök) Szervező (k) 9.00 órától

Részletesebben

Beiskolázás 2009. Középiskola Neve: Erkel Ferenc Gimnázium és Informatikai Szakképző Iskola, Kollégium OM azonosító száma: 028380

Beiskolázás 2009. Középiskola Neve: Erkel Ferenc Gimnázium és Informatikai Szakképző Iskola, Kollégium OM azonosító száma: 028380 Középiskola Neve: Erkel Ferenc Gimnázium és Szakképző Iskola, Kollégium OM azonosító száma: 028380 Cím 5700 Gyula, Bodoky u. 10. Telefonszám 06 /66/ 463-118 Fax 06 /66/ 468-111 E-mail Honlap Igazgató neve

Részletesebben

VÁSÁRHELYI PÁL ÁLTALÁNOS ISKOLA és ALAPFOKÚ MŰVÉSZET ISKOLA 2013-2014-ES TANÉVRE SZÓLÓ NAPTÁRI ÜTEMTERV

VÁSÁRHELYI PÁL ÁLTALÁNOS ISKOLA és ALAPFOKÚ MŰVÉSZET ISKOLA 2013-2014-ES TANÉVRE SZÓLÓ NAPTÁRI ÜTEMTERV VÁSÁRHELYI PÁL ÁLTALÁNOS ISKOLA és ALAPFOKÚ MŰVÉSZET ISKOLA 2013-2014-ES TANÉVRE SZÓLÓ NAPTÁRI ÜTEMTERV Hónap Nap (ok) Események, rendezvények, ünnepélyek Felelős (ök.) Szervező (k) AUGUSZTUS 26. hétfő

Részletesebben

14.30 nevelőtestületi értekezlet, 16.00-tól a 9.évfolyam közös szülői értekezlete, majd 16.30-tól osztály-szülői értekezletek. 7. szerda B/5.

14.30 nevelőtestületi értekezlet, 16.00-tól a 9.évfolyam közös szülői értekezlete, majd 16.30-tól osztály-szülői értekezletek. 7. szerda B/5. szeptember 22 tanítási nap tanítási nap általános és szakmai feladatok 1. csütörtök A/1. ünnepélyes tanévnyitó, első tanítási nap osztályfőnöki órákkal 2. péntek A/2. 3. szombat x Falunap-Toolex főzőnap,

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA Baracskai Kozma Ferenc Általános Iskola 2471 Baracska, Templom u. 19. OM: 030166 2014-2015-ös tanév Készítette: Kárpáthegyi Józsefné Baracska, 2014.október 1. 1. A pedagógusok

Részletesebben

(OM AZONOSÍTÓ KÓDSZÁM:

(OM AZONOSÍTÓ KÓDSZÁM: Petrovay György Katolikus Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Óvoda 5065 Nagykörű, Rákóczi u. 22-24. Telefon: Igazgató, titkárság (56) 494-011, Fax: (56) 543-028 E-mail címünk: petrovayaltisk@vipmail.hu

Részletesebben

AZ EGRI DOBÓ ISTVÁN GIMNÁZIUM MUNKATERVE 2014/2015

AZ EGRI DOBÓ ISTVÁN GIMNÁZIUM MUNKATERVE 2014/2015 AZ EGRI DOBÓ ISTVÁN GIMNÁZIUM MUNKATERVE 2014/2015 I. Az iskolai tanév helyi rendjének meghatározása a. az iskolai tanítás nélküli munkanapok időpontja, felhasználása 1. 2014. október 3. diáknap 2. 2014.

Részletesebben

Hevesi József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

Hevesi József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Mottó: Ez az én sulim, legyen a tied is! Jól érzed majd magad, mert itt jó a hangulat, sok barátom van, érdekes programok várnak bennünket. KUKUCSKÁLÓ PROGRAM Hevesi József Általános Iskola és Alapfokú

Részletesebben

A 2015/2016. tanév fontos időpontjai (a tanév helyi rendje)

A 2015/2016. tanév fontos időpontjai (a tanév helyi rendje) IDŐPONTOK 2015. augusztus 24. hétfő 8 00 ESEMÉNYEK MEGNEVEZÉSE Együttes alakuló értekezlet Tűz és balesetvédelmi oktatás 2015. augusztus 24. 11 00-13 00 Konzultáció (javító- és osztályozó vizsgás tanulók)

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR 2015-2016

ESEMÉNYNAPTÁR 2015-2016 ESEMÉNYNAPTÁR 2015-2016 08.24. hétfő Az első munkanap 08.25. kedd Pótvizsgák 08. 26. szerda Munkaközösségi értekezlet 08. 27. csütörtök Tagozatos értekezlet 08. 28. péntek 08. 29. szombat 08. 30 vasárnap

Részletesebben

A tanév eseményeinek időrendi felsorolása, 2015/2016 tanév

A tanév eseményeinek időrendi felsorolása, 2015/2016 tanév A tanév eseményeinek időrendi felsorolása, 2015/2016 tanév A tanév hossza: Tanítási napok száma: : 181 nap Gimnázium: 180 nap Első tanítási nap: 2015. szeptember 1. (kedd) Utolsó tanítási nap: 2016. június

Részletesebben

2015-2016-os tanév. Tantárgyfelosztás véglegesítése, ezt követően munkaközösségi értekezletek (Patkó Lajos) 9.00 Magyar mk.

2015-2016-os tanév. Tantárgyfelosztás véglegesítése, ezt követően munkaközösségi értekezletek (Patkó Lajos) 9.00 Magyar mk. 2015-2016-os tanév Augusztus Augusztus 24. Tantárgyfelosztás véglegesítése, ezt követően munkaközösségi értekezletek (Patkó Lajos) 9.00 Magyar mk. 9.30 Történelem mk. 10.00 Angol nyelvi mk. 10.30 2. idegen

Részletesebben

Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Háromkirályok Óvoda

Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Háromkirályok Óvoda Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Háromkirályok Óvoda Diákönkormányzat 2015/2016 Munkaterv Az iskolai diákönkormányzat jogait és az ezekkel összefüggésben álló feladatokat törvényi és rendeleti

Részletesebben

BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓJA 2016-2017. TANÉVRE.

BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓJA 2016-2017. TANÉVRE. KAROLINA GIMNÁZIUM BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓJA 2016-2017. TANÉVRE. Intézményünk fenntartója a Boldogasszony Iskolanővérek Kongregációja (SSND). Felelősséggel választjuk nevelési mottóként az iskolanővérek

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2017/2018-as tanévre

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2017/2018-as tanévre FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2017/2018-as tanévre 2 Beköszöntő helyett Választani mindig nehéz, hiszen a döntéssel, miközben új utak nyílnak, mások lezárulnak. Különösen nehéz ismeretek hiányában felelősségteljesen

Részletesebben

VASVÁRI PÁL GIMNÁZIUM NYÍREGYHÁZA M U N K A P R O G R A M

VASVÁRI PÁL GIMNÁZIUM NYÍREGYHÁZA M U N K A P R O G R A M VASVÁRI PÁL GIMNÁZIUM NYÍREGYHÁZA M U N K A P R O G R A M Jóváhagyta a nevelıtestület 2011. augusztus 31-én I. A munka feltételei: 1. Osztályok száma évfolyamonként, profilonként: 9. évfolyam: 5 osztály

Részletesebben

Festetics Kristóf ÁMK Pókaszepetk Óvoda iskola átmenet segítő mikro-csoport

Festetics Kristóf ÁMK Pókaszepetk Óvoda iskola átmenet segítő mikro-csoport Festetics Kristóf ÁMK Pókaszepetk Óvoda iskola átmenet segítő mikro-csoport Tagjai: Célok: Szocializációs különbségek csökkentése Óvoda és iskola nevelési stratégiájának, módszertanának egymáshoz való

Részletesebben

Kétegyházi Márki Sándor Általános Iskola 028327. Különös közzétételi lista

Kétegyházi Márki Sándor Általános Iskola 028327. Különös közzétételi lista Kétegyházi Márki Sándor Általános 028327 Különös közzétételi lista 2015/2016 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Szak Szakvizsga

Részletesebben

A GYAKORLATI KÉPZÉS RENDJE. 2015/2016. tanév. II. félév

A GYAKORLATI KÉPZÉS RENDJE. 2015/2016. tanév. II. félév A GYAKORLATI KÉPZÉS RENDJE 2015/2016. tanév II. félév Készítette: Pusztai Judit (igh.) SZAKVEZETŐK A KAPOSVÁRI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUMBAN Tanító szakvezetők: 1. a Richterné Somlyai Mónika 2. a Bánkutiné

Részletesebben

SZEGEDI MŰSZAKI KÖRNYEZETVÉDELMI KÖZÉPISKOLA ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA GÁBOR DÉNES TAGINTÉZMÉNYE 2010/2011. TANÉV H E L Y I R E N D J E

SZEGEDI MŰSZAKI KÖRNYEZETVÉDELMI KÖZÉPISKOLA ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA GÁBOR DÉNES TAGINTÉZMÉNYE 2010/2011. TANÉV H E L Y I R E N D J E SZEGEDI MŰSZAKI ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI KÖZÉPISKOLA ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA GÁBOR DÉNES TAGINTÉZMÉNYE 2010/2011. TANÉV H E L Y I R E N D J E P r o g r a m : A U G U S Z T U S 23 9.00 Alakuló értekezlet 24. 8.00

Részletesebben

Eseménynaptár 2015/2016

Eseménynaptár 2015/2016 Mosonmagyaróvári Éltes Mátyás Általános Iskola, Óvoda, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola, Kollégium, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Eseménynaptár 2015/2016 SZEPTEMBER 01. Tanévnyitó

Részletesebben

001 Újbudai József Attila Gimnázium 1117 Budapest Váli Feladatellátási hely: utca 1. Tanulmányi terület kódja:002

001 Újbudai József Attila Gimnázium 1117 Budapest Váli Feladatellátási hely: utca 1. Tanulmányi terület kódja:002 OM azonosító:034982 Székhely neve: Újbudai József Attila Gimnázium Székhely címe: 1117 Budapest, Váli Tanulmányi terület kódja:001 Tanulmányi terület neve: gimnázium: 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi el készít

Részletesebben

Belső vizsgaszabályzat

Belső vizsgaszabályzat Budapest II. Kerületi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium 1024 Budapest, Keleti Károly u. 37. Belső vizsgaszabályzat 2014/2015-ös tanév I. A belső vizsga célja 1. a tanulási folyamat hatékonyságának fejlesztése

Részletesebben

Felvételi 2013 Felvételi tájékoztató 2013

Felvételi 2013 Felvételi tájékoztató 2013 Felvételi 2013 A döntést segítő kiadványok Felsőoktatási felvételi tájékoztató 2013. szeptemberben induló képzésekre honlap : www.felvi.hu Felvételi tájoló 2013. (Felvi-rangsorokkal) Képzési szintek A:

Részletesebben

HASZNOS TUDNIVALÓK 2014/2015-ös tanév tavaszi félév

HASZNOS TUDNIVALÓK 2014/2015-ös tanév tavaszi félév HASZNOS TUDNIVALÓK 2014/2015-ös tanév tavaszi félév JANUÁR 1. csütörtök 2. péntek Téli rektori szünet utolsó. 3. szombat 4. vasárnap 2014/2015 tanév őszi féléves záróvizsga időszak első 5. hétfő 6. kedd

Részletesebben

Jogszabályváltozások. Érettségi 2015/2016 tanév tavasz. Dr. Kun Ágnes osztályvezető

Jogszabályváltozások. Érettségi 2015/2016 tanév tavasz. Dr. Kun Ágnes osztályvezető Érettségi 2015/2016 tanév tavasz Jogszabályváltozások Dr. Kun Ágnes osztályvezető Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Oktatási és Hatósági Osztály 2016. április 19. Az érettségi vizsga vizsgaszabályzatának

Részletesebben

KIVONAT. Az emberi erőforrások minisztere 12/2016. (VI. 27.) EMMI rendelete a 2016/2017. tanév rendjéről

KIVONAT. Az emberi erőforrások minisztere 12/2016. (VI. 27.) EMMI rendelete a 2016/2017. tanév rendjéről KIVONAT Az emberi erőforrások minisztere 12/2016. (VI. 27.) EMMI rendelete a 2016/2017. tanév rendjéről A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 94. (1) bekezdés a), b), p) és r) pontjában

Részletesebben

Alapfokú Művészetoktatási Intézmények (11/1994. (VI.8.)MKM rendelet,10. sz. melléklet)

Alapfokú Művészetoktatási Intézmények (11/1994. (VI.8.)MKM rendelet,10. sz. melléklet) K ÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI L ISTA Alapfokú Művészetoktatási Intézmények (11/1994. (VI.8.)MKM rendelet,10. sz. melléklet) 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv

Részletesebben

MUNKATERV 2015/2016-OS TANÉV

MUNKATERV 2015/2016-OS TANÉV MUNKATERV 2015/2016-OS TANÉV TANÉV HELYI RENDJE ESEMÉNY MEGNEVEE hó Tanévnyitó alakuló értekezlet 19. szerda 11:00 Javítóvizsgák - írásbeli 24. hétfő Javítóvizsgák - szóbeli 25-27. kedd-csütörtök augusztus

Részletesebben

Munkaterv 2015/2016. tanév

Munkaterv 2015/2016. tanév Munkaterv 2015/2016. tanév Az intézmény neve, címe: Aparhanti Általános Iskola; 7186-Aparhant, Rákóczi u.4. KLIK (területi) azonosító: 157 003 OM azonosító: 036 300 Telefon/Fax: 06 (74) 483-742 E-mail:

Részletesebben

Pogány Frigyes Két Tanítási Nyelvű Építészeti, Informatikai Szakközépiskola és Gimnázium

Pogány Frigyes Két Tanítási Nyelvű Építészeti, Informatikai Szakközépiskola és Gimnázium A 2015/2016. tanév helyi rendje A tanév első napja: Utolsó tanítási nap: 2015. szeptember 1. (hétfő) 2016. június 15. (szerda) (tanítási napok száma: 180 nap) (hetek száma: 36 hét) Dátum Időpont Esemény

Részletesebben

Középiskolai Felvételi Tájékoztatója

Középiskolai Felvételi Tájékoztatója Miskolci Szakképzési Centrum Baross Gábor Közlekedési és Postaforgalmi Szakközépiskolája OM kód: 203060 Középiskolai Felvételi Tájékoztatója a 2016/2017. tanévi beiskolázáshoz 1. oldal Kedves Leendő Tanulónk!

Részletesebben

Tagintézmény-vezető neve, Szabóné Diós Edit e-mail címe: igazgato.kossuthzs.iskola@int.ritek.hu Pályaválasztási felelős neve: Dr.

Tagintézmény-vezető neve, Szabóné Diós Edit e-mail címe: igazgato.kossuthzs.iskola@int.ritek.hu Pályaválasztási felelős neve: Dr. KÖZÉPISKOLA KIR-BEN SZEREPLŐ NEVE: SZEGEDI SZOLGÁLTATÁSI SZAKKÉPZŐ ISKOLA KOSSUTH ZSUZSANNA TAGINTÉZMÉNYE OM azonosító száma: 201290 Cím: 6724 Szeged, Kodály tér 1. Telefonszám: 62/550-486 Fax: 62/550-486

Részletesebben

A 2015-2016-OS TANÉV

A 2015-2016-OS TANÉV A 2015-2016-OS TANÉV II. FÉLÉVÉNEK IDŐBEOSZTÁSÁRÓL 1. SZ. KIADÁS A HATÁLYBA LÉPÉS DÁTUMA: 2016. február 08. HATÁLYOS: 2016. június 30. Azonosító: DU 1/2016. Iktatószám: JII-DH-KFK-14/1/2016. 1 1. AZ UTASÍTÁS

Részletesebben

2. napirend Szám: 2/162-2/2015. ZALAHALÁP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ -TESTÜLETÉNEK TERVEZETT ÜLÉSEI ÉS NAPIRENDJEI A 2015.évben MUNKATERV I.

2. napirend Szám: 2/162-2/2015. ZALAHALÁP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ -TESTÜLETÉNEK TERVEZETT ÜLÉSEI ÉS NAPIRENDJEI A 2015.évben MUNKATERV I. 2. napirend Szám: 2/162-2/2015. ZALAHALÁP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ -TESTÜLETÉNEK TERVEZETT ÜLÉSEI ÉS JEI A 2015.évben 2015. FEBRUÁR HÓ MUNKATERV I. 1./ A 2015. évi költségvetés elfogadására javaslat

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE 10. számú melléklet a 11/1994. (VI.8.) MKM rendelet és a 32/2008 VI. 24. OKM rendelet alapján 1 Tartalomjegyzék: 1. Óvoda... 3 1.1. Óvodapedagógusok

Részletesebben

Eseménynaptár 2013/14-es tanév PIOK Általános iskola és Gimnázium - gimnázium intézményegység. Augusztus. Szeptember

Eseménynaptár 2013/14-es tanév PIOK Általános iskola és Gimnázium - gimnázium intézményegység. Augusztus. Szeptember Eseménynaptár 2013/14-es tanév PIOK Általános iskola és Gimnázium - gimnázium intézményegység Dátum 20. Kedd Nap Tan. nap. Szám 21. Szerda alakuló ülés 9:00 22. Csütörtök 23. Péntek jeletkezés vizsgákra

Részletesebben

A GYAKORLATI KÉPZÉS RENDJE

A GYAKORLATI KÉPZÉS RENDJE KAPOSVÁRI EGYETEM GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM A GYAKORLATI KÉPZÉS RENDJE 2014/2015. tanév I. félév Tanító szakvezetők: 1. a Bánkutiné Mándy Gabriella 1. b Horváthné Nyári Éva 3. a Fornai Éva

Részletesebben

Emelt szintű érettségire készítés

Emelt szintű érettségire készítés Kanizsai Dorottya Gimnázium Emelt szintű érettségire készítés 2015. 1 Kanizsai Dorottya Gimnázium Az emelt szintű érettségire való felkészítésről 1. Jogszabályi alapok I. Az emelt szintű érettségire való

Részletesebben

A Nyíregyházi Szakképzési Centrum Széchenyi István Közgazdasági, Informatikai Szakközépiskolája és Kollégiuma. 2015/2016.

A Nyíregyházi Szakképzési Centrum Széchenyi István Közgazdasági, Informatikai Szakközépiskolája és Kollégiuma. 2015/2016. A fiatalok nevelése szabadságszerető hazában kötelesség. (gróf Széchenyi István) A Nyíregyházi Szakképzési Centrum Széchenyi István Közgazdasági, Informatikai Szakközépiskolája és Kollégiuma 2015/2016.

Részletesebben

A 2015/2016. TANÉV HELYI RENDJE ELSŐ TANÍTÁSI NAP: 2015. SZEPTEMBER 01. (KEDD) UTOLSÓ TANÍTÁSI NAP: 2016. JÚNIUS 15. (SZERDA)

A 2015/2016. TANÉV HELYI RENDJE ELSŐ TANÍTÁSI NAP: 2015. SZEPTEMBER 01. (KEDD) UTOLSÓ TANÍTÁSI NAP: 2016. JÚNIUS 15. (SZERDA) A 2015/2016. TANÉV HELYI RENDJE ELSŐ TANÍTÁSI NAP: 2015. SZEPTEMBER (KEDD) UTOLSÓ TANÍTÁSI NAP: 2016. JÚNIUS 15. (SZERDA) 180 TANÍTÁSI NAP SZEPTEMBER (22 TANÍTÁSI NAP) Dátum/ (kedd) 8,00 05. 9. (szerda)

Részletesebben

Szolnoki Műszaki Szakképzési Centrum Pálfy Vízügyi Szakközépiskolája. Különös Közzétételi Lista

Szolnoki Műszaki Szakképzési Centrum Pálfy Vízügyi Szakközépiskolája. Különös Közzétételi Lista Szolnoki Műszaki Szakképzési Centrum Pálfy Vízügyi Szakközépiskolája Különös Közzétételi Lista 1. A felvételi lehetőségek 1. Felvételi követelmények: A 8. osztály sikeres elvégzése. A jelentkezési lap

Részletesebben

A tanév feladatai. házirend ismertetése, balesetvédelmi, tûzvédelmi, katasztrófavédelmi

A tanév feladatai. házirend ismertetése, balesetvédelmi, tûzvédelmi, katasztrófavédelmi A tanév feladatai A 2013-2014-es tanév feladatai Augusztus Szeptember Október November December Január Február Március Április Május Június Augusztus -alakuló értekezlet aug. 21. 8óra -pótvizsga elõkészítése,

Részletesebben

A Szenátus 2015. március 4-i ülésének határozatai

A Szenátus 2015. március 4-i ülésének határozatai A Szenátus 2015. március 4-i ülésének határozatai Ikt.sz.: 540/15/RH 16/2015. (III.04.) sz. szenátusi határozat A Szenátus elfogadja a Károli Gáspár Református Egyetem 2015/2016. tanévének rendjét az alábbiak

Részletesebben

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 17-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 17-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Város K I V O N A T Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 17-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből 152/2015.(XII. 17.) KT. számú HATÁROZAT: Város Képviselő-testülete a évi városi rendezvénynaptárt

Részletesebben

A Zalaegerszegi Szakképzési Centrum Deák Ferenc Szakközépiskolája és Szakiskolája munkaterve a 2015-2016. tanévre

A Zalaegerszegi Szakképzési Centrum Deák Ferenc Szakközépiskolája és Szakiskolája munkaterve a 2015-2016. tanévre A Zalaegerszegi Szakképzési Centrum Deák Ferenc Szakközépiskolája és Szakiskolája munkaterve a 2015-2016. tanévre A nevelőtestületi elfogadás időpontja: 2015. szeptember 15.... Rozmán Sándor intézményvezető

Részletesebben

MUNKATERV A 2015/2016. ÉVRE PROGRAMOK, FOGLALKOZÁSOK, RENDEZVÉNYEK, ÜNNEPEK

MUNKATERV A 2015/2016. ÉVRE PROGRAMOK, FOGLALKOZÁSOK, RENDEZVÉNYEK, ÜNNEPEK IDŐPONT MUNKATERV A 2015/2016. ÉVRE PROGRAMOK, FOGLALKOZÁSOK, RENDEZVÉNYEK, ÜNNEPEK SZEPTEMBER 31.aug h 01.szept k Beköltözés a kollégiumba, szabályismertetés: házirend, napirend, baleset-, tűzvédelem,

Részletesebben

Tájékoztató a 2010/2011. tanév rendjéről szóló /2010. ( ) OKM rendelet

Tájékoztató a 2010/2011. tanév rendjéről szóló /2010. ( ) OKM rendelet Tájékoztató a 2010/2011. tanév rendjéről szóló /2010. ( ) OKM rendelet tervezetéhez A tanév rendjéről szóló miniszteri rendelet kiadásának célja a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

Aranyi Imre intézményvezető

Aranyi Imre intézményvezető DEBRECENI FAZEKAS MIHÁLY GIMNÁZIUM 2016 2017-es TANÉV MUNKATERVE OM azonosító kód: 031198 Elfogadva: 2016. augusztus 24. Cím: 4025 Debrecen, Hatvan u. 44. (52) 413-758 Fax: 413-758(17) E-mail: fazekas.gimn@iskola.debrecen.hu

Részletesebben

GYULAI SZC Harruckern János Szakképző Iskolája és Kollégiuma MUNKATERVE 2015/2016 tanév Czeglédiné Szappanos Anita igazgató PH.

GYULAI SZC Harruckern János Szakképző Iskolája és Kollégiuma MUNKATERVE 2015/2016 tanév Czeglédiné Szappanos Anita igazgató PH. GYULAI SZC Harruckern János Szakképző Iskolája és Kollégiuma MUNKATERVE 2015/2016 tanév Czeglédiné Szappanos Anita igazgató PH. Mottó: Az oktatás nem arról szól, hogy megtöltünk egy csöbröt, hanem hogy

Részletesebben

Az oktatási és kulturális miniszter.../2008. (...) OKM. r e n d e l e t e

Az oktatási és kulturális miniszter.../2008. (...) OKM. r e n d e l e t e Az oktatási és kulturális miniszter.../2008. (...) OKM r e n d e l e t e a 2008/2009. tanév rendjéről A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény (a továbbiakban: közoktatásról szóló törvény) 94. -a

Részletesebben

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar. Felvételi információk 2015.

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar. Felvételi információk 2015. Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar Felvételi információk 2015. A JELENTKEZÉS MÓDJA Kizárólag e-felvételi keretében, amelyet a www.felvi.hu honlapon, regisztráció után lehet benyújtani.

Részletesebben

M U N K A T E R V 2015/2016

M U N K A T E R V 2015/2016 Szent Imre Katolikus Általános Iskola 5331 Kenderes, Szent István u. 36. E-mail: kenderessuli@gmail.com M U N K A T E R V 2015/2016 Készítette: Véleményezte: Elfogadta: Érvényes: 2015. szeptember 24-től

Részletesebben

A GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN MŰSZAKI SZAKKÖZÉPISKOLA MUNKATERVE A 2009/2010. ISKOLAI TANÉVRE

A GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN MŰSZAKI SZAKKÖZÉPISKOLA MUNKATERVE A 2009/2010. ISKOLAI TANÉVRE A GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN MŰSZAKI SZAKKÖZÉPISKOLA MUNKATERVE A 2009/2010. ISKOLAI TANÉVRE Sorszám:1. Módosítási szám: 1. Készítette: Jóváhagyta:...... Dévényi Györgyné Dr. Vas Rezső igazgatóhelyettes igazgató

Részletesebben

ZÁHONYI KANDÓ KÁLMÁN KÖZLEKEDÉSI SZAKKÖZÉPISKOLA, GIMNÁZIUM ÉS DR. BÉRES JÓZSEF KOLLÉGIUM MUNKATERV 2014/2015 Milyen nap szerint tanítanak?

ZÁHONYI KANDÓ KÁLMÁN KÖZLEKEDÉSI SZAKKÖZÉPISKOLA, GIMNÁZIUM ÉS DR. BÉRES JÓZSEF KOLLÉGIUM MUNKATERV 2014/2015 Milyen nap szerint tanítanak? Dátum Nap típusa ZÁHONYI KANDÓ KÁLMÁN KÖZLEKEDÉSI SZAKKÖZÉPISKOLA, GIMNÁZIUM ÉS DR. BÉRES JÓZSEF KOLLÉGIUM MUNKATERV 2014/2015 Milyen nap szerint tanítanak? Hét Ciklus Tanítási hét sorszáma Tanítási nap

Részletesebben

Az intézmény nyitva tartása, éves munkaterv

Az intézmény nyitva tartása, éves munkaterv Az intézmény nyitva tartása, éves munkaterv Porta nyitva tartása: H-P 7:00 15:00-ig Csengetési rend: 1. óra 7.45-8.30 10 perc szünet 2. óra 8.40-9.25 10 perc szünet 3. óra 9.35-10.20 5 perc szünet 4. óra

Részletesebben

# $%& %% '%( #)%* + %, - % %

# $%& %% '%( #)%* + %, - % % !" #!! " # $%& %% '%( #)%* + %, - % % #%.%! /%" 0(&.)1(% '(( (* 21(, #34( #( 1 $ %& " (! %& (" '5%% '"( )**& '5%% $+, -)$*% ''5%( '"( )* *( ''5%( $+, -)$** '''5%* '"( )**, '''5%* $+, -)$* + * 2 %../0%..1

Részletesebben

PLAN DE ACTIVITATI. TEVÉKENYSÉGEK, VERSENYEK A 2012-2013-as TANÉVBEN

PLAN DE ACTIVITATI. TEVÉKENYSÉGEK, VERSENYEK A 2012-2013-as TANÉVBEN PLAN DE ACTIVITATI TEVÉKENYSÉGEK, VERSENYEK A 2012-2013-as TANÉVBEN Január 2013. 1. CHALLENGE angol verseny 2013. jan.25. Angol katedra 2. Aranka György magyar nyelv és 2013. jan.25-31 Magyar Katedra irodalom,

Részletesebben

A 2006-7. tanévi munka menete

A 2006-7. tanévi munka menete A 2006-7. tanévi munka menete 2006. augusztus 28. 9 óra: nevelőtestületi értekezlet - a tanév előkészítése 29-30. 8 óra: javítóvizsga: írásbeli és szóbeli 29-31. tanév előkészítő tanácskozások 29-30. tankönyvosztás

Részletesebben

2015-2016. tanév I. BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ

2015-2016. tanév I. BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ Dunaföldvári Bölcskei - Madocsai Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Gimnázium Magyar László Gimnáziuma 7020 Dunaföldvár, Templom u. 5. Telefon/Fax: 75/541-269 e-mail: magyarlaszlogimi1@gmail.com

Részletesebben

2015/2016. tanév MUNKATERVE

2015/2016. tanév MUNKATERVE BUDAPESTI GÉPÉSZETI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM KATONA JÓZSEF SZAKKÖZÉPISKOLÁJA, SZAKISKOLÁJA ÉS FELNŐTTOKTATÁSI GIMNÁZIUMA 2015/2016. tanév MUNKATERVE - 0 - A jó tanító nem saját tudásának gyümölcseit osztja

Részletesebben

Eseménynaptár 2013/2014-es tanév

Eseménynaptár 2013/2014-es tanév Utolsó módosítás: 2014. január 29. Eseménynaptár 2013/2014-es tanév Tanítási nap Esemény augusztus 22. csütörtök augusztus 23. péntek Tanév eleji gyónások: Szent Miklós templom 4-8. o. augusztus 24. augusztus

Részletesebben