Oláh Tamás. II. Rákóczi Ferenc tartózkodási helyei

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Oláh Tamás. II. Rákóczi Ferenc tartózkodási helyei"

Átírás

1 Oláh Tamás II. Rákóczi Ferenc tartózkodási helyei A Rákóczi-szabadságharc 300. évfordulójának záró éve jó alkalmat kínál a korszakkal foglalkozó tudományos és honismereti munkák, dolgozatok készítésére, valamint a különböző megemlékezések tartására. Ehhez kívánunk segédletet nyújtani II. Rákóczi Ferenc ( ) tartózkodási helyeinek jegyzékével, amely a kutatók és az érdeklődő nagyközönség számára is egyaránt hasznos lehet. A Nagyságos Fejedelem tartózkodási helyeit az irodalomjegyzékben szereplő művek alapján állítottuk össze. A helységeket országonként, ABCrendben soroljuk fel. A települések neve után az érseki és püspöki városi, kamarai városi, mezővárosi és szabad királyi városi jogállást is feltüntetjük, valamint szerepel az is, ha volt a településen Rákóczi korában vár. Zárójelben találhatóak a települések névváltozatai. Itt első helyen, amennyiben voltak ilyenek, a magyar névváltozatok találhatóak, ezt követik a latin, német, román, ruszin, szerb, szlovák, horvát, stb. névalakok, illetve ahol fellelhető, a települések mai elnevezései. A történelmi Magyarország települései esetében feltüntettem, hogy mely vármegyékhez, kiváltságos kerületekhez tartoztak Rákóczi korában, illetve ma melyik magyarországi megyéhez, az elcsatolt települések esetében pedig mely országhoz tartoznak. A Magyar Királyság és az Erdélyi Fejedelemség területe mellett a jegyzék tartalmazza azokat a fontosabb európai és törökországi tartózkodási helyeket, ahol a fejedelem élete során megfordult. (Itt is megpróbáltuk a korabeli és a mai településneveket megállapítani, valamint azt, hogy ma melyik országhoz tartozik az illető település, a Lengyel-Litván Nemesi Köztársaság területén található településeknél pedig megpróbáltuk rekonstruálni, hogy az érintett település a század folyamán melyik vajdaság területén feküdt.) Végezetül ez úton szeretnék köszönetet dr. Mészáros Kálmánnak, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadtörténeti Kutató Osztály munkatársának, aki rendelkezésünkre bocsátotta Esze Tamás alábbi kéziratát: II. Rákóczi Ferenc tartózkodási és táborhelyei. 1

2 Tartalom MAGYAR KIRÁLYSÁG... 2 ERDÉLYI FEJEDELEMSÉG ANGLIA FRANCIAORSZÁG ITÁLIA LENGYEL-LITVÁN NEMESI KÖZTÁRSASÁG (RZECZPOSPOLITA) NÉMET-RÓMAI BIRODALOM...14 TÖRÖK BIRODALOM IRODALOMJEGYZÉK Magyar Királyság 1. Abda (németül Brückel, Győr vármegye, ma Győr-Moson-Sopron 2. Ányásd (Ányás puszta, Sövényháza/1973-tól Ópusztaszer falu része, Csongrád 3. Apostag (Pest-Pilis-Solt vármegye, ma Bács-Kiskun 4. Appony (1910-ig Nagyappony és Kisappony, ma Oponice, Nyitra vármegye, ma 5. Aranyos (Bács-, majd Révaranyos, ma Aranyosapáti része, Szabolcs vármegye, ma Szabolcs-Szatmár-Bereg 6. Árokszállás 1756-tól oppidum/mezőváros (ma Jászárokszállás, Jász kerület, ma Jász- Nagykun-Szolnok 7. Ároktő (Borsod vármegye, ma Borsod-Abaúj-Zemplén 8. Átány (Heves /és Külső-Szolnok/ vármegye, ma Heves 9. Atkár (Heves /és Külső-Szolnok/ vármegye, ma Heves 10. Atya (Vámosatya, Bereg vármegye, ma Szabolcs-Szatmár-Bereg 11. Bábolna (ma Tiszabábolna, Borsod vármegye, ma Borsod-Abaúj-Zemplén 12. Bács oppidum/mezőváros (ma Бач/Bacs/Bač, Bács vármegye, ma Szerbia) 13. Bacska (ma Bačka, Zemplén vármegye, ma 14. Bakta 1808-ban oppidum/mezőváros (később Nyírbakta, ma Baktalórántháza, Szabolcs vármegye, ma Szabolcs-Szatmár-Bereg 15. Balassagyarmat oppidum/mezőváros (Nógrád vár/ 16. Balkány (Szabolcs vármegye, ma Szabolcs-Szatmár-Bereg 17. Balsa (Szabolcs vármegye, ma Szabolcs-Szatmár-Bereg 18. Bát oppidum/mezőváros (régebben Asszonyvásár/németül Frauenmarkt, ma Bátovce, Hont vármegye, ma 19. Bátor oppidum/mezőváros (Nyírbátor, Szabolcs vármegye, ma Szabolcs-Szatmár- Bereg 20. Beckó oppidum/mezőváros (szlovákul Beckow, ma Beckov, Trencsén vármegye, ma 21. Bercel (Kis- és Nagybercel, Nógrád vár/ 22. Bereg oppidum/mezőváros (később Nagybereg, ruszinul Berehi, ma Великі Береги/Veliki Berehi/Velyki Berehy, Bereg vármegye, ma Ukrajna) 23. Beregszász oppidum/mezőváros (németül Bergsaß/Lampertshaus, ma Берегове/Berehove, Bereg vármegye, ma Ukrajna) 24. Beregújfalu (korábban Нове Село/Nove Szelo/Nove Selo, ma Берегуйфалу/Berehujfalu, Bereg vármegye, ma Ukrajna) 25. Berzék (Zemplén vármegye, ma Borsod-Abaúj-Zemplén 26. Besenyszög (Heves /és Külső-Szolnok/ vármegye, ma Jász-Nagykun-Szolnok 2

3 27. Bocs (ma Egerbocs, Heves /és Külső-Szolnok/ vármegye, ma Heves 28. Bod (ma Tarnabod, Heves /és Külső-Szolnok/ vármegye, ma Heves 29. Bodoló (Kis- és Nagybodoló, Budulov, ma Szepsi/Moldava nad Bodvou része, Abaúj vármegye, ma 30. Bodrogkeresztúr oppidum/mezőváros (Zemplén vármegye, ma Borsod-Abaúj- Zemplén 31. Borsi (ma Borša, Zemplén vármegye, ma 32. Bozsok (németül Buschendorf/Poschendorf, horvátul Božok, Vas vár/ 33. Bőd (1905-től Magyarbőd, szlovákul Bidowce, ma Bidovce, Abaúj vármegye, ma 34. Böszörmény hajdú mezőváros/oppidum (Rácz-, vagy Hajdú-Böszörmény, ma Hajdúböszörmény, Hajdú városok területe, 1791-től Hajdúkerület, 1876-tól Hajdú vármegye, ma Hajdú-Bihar 35. Buda kamarai város, 1703/1715-től szabad királyi város (németül Ofen, ma Budapest) 36. Cegléd/Czegléd oppidum/mezőváros (Pest-Pilis-Solt vármegye, ma Pest 37. Cikó/Csikó Erdélyben (Szamoscikó, ma Ticǎu, Szatmár vármegye, ma 38. Csaba (1950-ig Rákoscsaba, Pest-Pilis-Solt vármegye, ma Budapest XVII. kerületének része) 39. Csalomia (Nagycsalomja, szlovákul Czalumina veľká, ma Veľká Čalomija, Hont vármegye, ma 40. Csécs (ma Nagycsécs, Borsod vármegye, ma Borsod-Abaúj-Zemplén 41. Csege (ma Tiszacsege, Szabolcs, 1876-tól Hajdú vármegye, ma Hajdú-Bihar 42. Csejte oppidum/mezőváros (szlovákul Czachtice, ma Čachtice, Nyitra vármegye, ma 43. Cseklész oppidum/mezőváros (németül Laanschitz/Landsitz, szlovákul Czekliš, ma Bernolákovo, Pozsony vármegye, ma 44. Csongrád oppidum/mezőváros (Csongrád vár/ 45. Dab (1939 óta Dömsöd része, Pest-Pilis-Solt vármegye, ma Pest 46. Dány (Pest-Pilis-Solt vármegye, ma Pest 47. Daróc (ma Tibolddaróc, Borsod vármegye, ma Borsod-Abaúj-Zemplén 48. Daróc (Ungdaróc, szlovákul Drawce, Dravci, ma Ungvár/Uzshorod része, Ung vármegye, ma Ukrajna) 49. Debrecen 1693/1715-től szabad királyi város (latinul Debrecinum, Bihar, 1876-tól Hajdú vármegye, ma Hajdú-Bihar 50. Diószeg oppidum/mezőváros (Bihardiószeg, ma Diosig, Bihar vármegye, ma 51. Domahida (ma Domăneşti, Szatmár vármegye, ma 52. Dorogma (1904-től Tiszadorogma, Borsod vármegye, ma Borsod-Abaúj-Zemplén 53. Dömsöd (Pest-Pilis-Solt vármegye, ma Pest 54. Dragabártfalva/Dragobertfalva (ruszinul Dorobratova, Доробратово, Bereg vármegye, ma Ukrajna) 55. Drégelypalánk (Hont vármegye, ma Nógrád 56. Ecsed/Ecséd (Heves /és Külső-Szolnok/ vármegye, ma Heves 57. Ecsed vár és oppidum/mezőváros (ma Nagyecsed, Szatmár vármegye, ma Szabolcs- Szatmár-Bereg 58. Eger püspöki, 1804-től érseki város (latinul Agria, németül Erlau, Heves /és Külső- Szolnok/ vármegye, ma Heves 59. Egri (románul Ágrin, ma Agriş, Szatmár vármegye, ma 60. Emőd (Borsod vármegye, ma Borsod-Abaúj-Zemplén 3

4 61. Enyicke/Enyiczke oppidum/mezőváros (szlovákul Haniska, ma Haniska pri Košiciach, Abaúj vármegye, ma 62. Eperjes szabad királyi város (latinul Eperiesinum/Fragopolis, németül Eperies/Preschau, szlovákul Pressow, ma Prešov, Sáros vármegye, ma 63. Erdőszáda oppidum/mezőváros (Erdőd-Szada, románul Ardo-Szadá, ma Ardụsat, Szatmár vármegye, ma 64. Érsekújvár erőd és egyben oppidum/mezőváros (németül Neuhausel, szlovákul Nowé-zámky, ma Nové Zámky, Nyitra vármegye, ma 65. Eszlár (Tiszaeszlár, Szabolcs vármegye, ma Szabolcs-Szatmár-Bereg 66. Esztergom vár és kamarai város, 1708/1715-től szabad királyi város (latinul Strigonium, németül Gran, Esztergom vármegye, ma Komárom-Esztergom 67. Fekésháza (szlovákul Fekussovce, ma Fekišovce, Ung vármegye, ma 68. Felsőbodony puszta (ma Kétbodony része, Nógrád vár/ 69. Fony (Abaúj vármegye, ma Borsod-Abaúj-Zemplén 70. Földvár vár és oppidum/mezőváros (ma Dunaföldvár, Tolna vár/ 71. Fülek oppidum/mezőváros (szlovákul Filek/Filekow, ma Fiľakovo, Nógrád vármegye, ma 72. Füzér vára (Abaúj vármegye, ma Borsod-Abaúj-Zemplén 73. Galgóc vár és oppidum/mezőváros (németül Freistadt, szlovákul Frasstať/Fraysstať, ma Hlohovec, Nyitra vármegye, ma 74. Gálszécs oppidum/mezőváros (ma Sečovce, Zemplén vármegye, ma 75. Garany (ma Hraň, Zemplén vármegye, ma 76. Gencs (ma Ghenci, Szatmár vármegye, ma 77. Gercsely (ma Hrčeľ, Zemplén vármegye, ma 78. Ghimes (Gimes, szlovákul Gymeš, ma Jelenec, Nyitra vármegye, ma 79. Gödöllő oppidum/mezőváros (Pest-Pilis-Solt vármegye, ma Pest 80. Gömöri (Kisgömöri, ma Gemerček, Gömör vármegye, ma 81. Gönc oppidum/mezőváros, 1706/ között hajdúváros (Abaúj vármegye, ma Borsod-Abaúj-Zemplén 82. Gúta (ma Galgagúta, Nógrád vár/ 83. Gyerk (szlovákul Hrkowec/Hrkowce, ma Hrkovce, Hont vármegye, ma 84. Gyömrő (Pest-Pilis-Solt vármegye, ma Pest 85. Gyöngyös oppidum/mezőváros (Heves /és Külső-Szolnok/ vármegye, ma Heves 86. Győr erőd és püspöki mezőváros, 1743/1751-től szabad királyi város (latinul Jaurinum, németül Raab, Győr vármegye, ma Győr-Moson-Sopron 87. Gyulaj (Nyírgyulaj, Szabolcs vármegye, ma Szabolcs-Szatmár-Bereg 88. Halász (ma Gyöngyöshalász, Heves /és Külső-Szolnok/ vármegye, ma Heves 89. Halász (ma Nagyhalász, Szabolcs vármegye, ma Szabolcs-Szatmár-Bereg 90. Halmaj (Abaúj vármegye, ma Borsod-Abaúj-Zemplén 91. Halmaj (később Gyöngyöshalmaj, 1950 óta Halmajugra része, Heves /és Külső- Szolnok/ vármegye, ma Heves 92. Hatvan vár és oppidum/mezőváros (Heves /és Külső-Szolnok/ vármegye, ma Heves 93. Heves oppidum/mezőváros (Heves /és Külső-Szolnok/ vármegye, ma Heves 94. Hévíz (ma Galgahévíz, Pest-Pilis-Solt vármegye, ma Pest 95. Hidasnémeti (Abaúj vármegye, ma Borsod-Abaúj-Zemplén 96. Hídvég (Ipolyhídvég, ma Ipeľské Predmostie, Hont vármegye, ma 97. Holubina (Galambos, ma Holubyne, Bereg vármegye, ma Ukrajna) 98. Homonna (németül Homenau, szlovákul Humenné, ma Humenné, Zemplén vármegye, ma 4

5 99. Hosszúpályi (Bihar, 1946-tól Hajdú vármegye, ma Hajdú-Bihar 100. Hrabóc (Alsó-Hrabóc, Alsóhrabóc, 1904-től Alsógyertyán, szlovákul Nízssy- Hrabowec, ma Nízný Hrabovec, Zemplén vármegye, ma 101. Inám (ma Dolinka, Hont vármegye, ma 102. Iriny (ma Irina, Szatmár vármegye, ma 103. Jászapáti 1746-tól oppidum/mezőváros (Jász kerület, ma Jász-Nagykun-Szolnok 104. Jászberény oppidum/mezőváros (Jász kerület, ma Jász-Nagykun-Szolnok 105. Jesztreb (Magyarjesztreb, 1905-től Magyarsas, szlovákul Uherský-Jestráb, ma Zemplínské Jastrabie, Zemplén vármegye, ma 106. Kál (Heves /és Külső-Szolnok/ vármegye, ma Heves 107. Kálló (Nógrád vár/ 108. Kálló végvár és oppidum/mezőváros (Nagykálló, Szabolcs vármegye, ma Szabolcs- Szatmár-Bereg 109. Kalocsa érseki város (latinul Calotsa/Colotsa, németül Kalotscha, szerbül Koloča, Pest-Pilis-Solt vármegye, ma Bács-Kiskun 110. Kassa szabad királyi város (latinul Cassovia, németül Kaschau, szlovákul Kossice, ma Košice, Abaúj vármegye, ma 111. Kaszony/Kászony (Mezőkaszony, ma Косонь/Koszony/Koson', Bereg vármegye, ma Ukrajna) 112. Kazár (Nógrád vár/ 113. Kéménd (ma Kamenín, Esztergom vármegye, ma 114. Keresztes oppidum/mezőváros (ma Mezőkeresztes, Borsod vármegye, ma Borsod- Abaúj-Zemplén 115. Királyhelmec oppidum/mezőváros (szlovákul Helmec, ma Kráľovský Chlmec, Zemplén vármegye, ma 116. Kisdobrony (ma Мала Добронь/Mala Dobrony/Mala Dobron', Bereg vármegye, ma Ukrajna) 117. Kisér (ma Jászkisér, Jász kerület, ma Jász-Nagykun-Szolnok 118. Kisgyarmat (1920 után Ďarmotky, ma Sikenička, Hont vármegye, ma 119. Kiskőrös oppidum/mezőváros (Pest-Pilis-Solt vármegye, ma Bács-Kiskun 120. Kisléta (Szabolcs vármegye, ma Szabolcs-Szatmár-Bereg 121. Kistapolcsány vár és oppidum/mezőváros (szlovákul Malé-Topoľčany, ma Topoľčianky, Bars vármegye, ma 122. Kis-Várda vár és oppidum/mezőváros (németül Klein-Wardein, Kisvárda, Szabolcs vármegye, ma Szabolcs-Szatmár-Bereg 123. Kóka (Pest-Pilis-Solt vármegye, ma Pest 124. Komlós (ma Khmil'nyk, Bereg vármegye, ma Ukrajna) 125. Korlát (Abaúj vármegye, ma Borsod-Abaúj-Zemplén 126. Kovarc (szlovákul Kowárce/Kovárowce, ma Kovarce, Nyitra vármegye, ma 127. Körmend/Körmönd vár és oppidum/mezőváros (szlovénül Kermend, Vas vár/ 128. Köröm (Zemplén vármegye, ma Borsod-Abaúj-Zemplén 129. Körtvélyes (Alsó-Körtvélyes, 1904-től Alsókörtvélyes, szlovákul Nížni-Hrussow, ma Nížný Hrušov, Zemplén vármegye, ma 130. Körtvélyes (Érkörtvélyes, ma Curtuişeni, Szatmár, 1940 után Bihar vármegye, ma 131. Kőszeg vár és szabad királyi város (latinul Ginsium, németül Gins/Güns, Vas vár/ 132. Kövesd oppidum/mezőváros (ma Mezőkövesd, Borsod vármegye, ma Borsod-Abaúj- Zemplén 5

6 133. Kövesd (ma Nógrádkövesd, Nógrád vár/ 134. Krakován (Krakovány, szlovákul Krakowany, ma Krakovany, Nyitra vármegye, ma 135. Krassó (Szamoskrassó, ma Cărăşeu, Szatmár vármegye, ma 136. Kürt (Fajkürt, szlovákul Dedinka, ma Dedinka, Bars vármegye, ma 137. Lasztóc (szlovákul Lastowec, Lastovce, Zemplén vármegye, ma 138. Lehóc (ruszinul Lichovecz, ma Ляхівці, Ung vármegye, ma Ukrajna) 139. Lelesz (ma Tarnalelesz, Heves /és Külső-Szolnok/ vármegye, ma Heves 140. Lelesz oppidum/mezőváros (ma Leles, Zemplén vármegye, ma 141. Léva vár és oppidum/mezőváros (németül Lewentz, szlovákul Lewice, ma Levice, Bars vármegye, ma 142. Lipótvár erődváros (latinul Leopoldopolis, németül Leopoldstadt, ma Leopoldov, Nyitra vármegye, ma 143. Lök 1808-ban oppidum/mezőváros (ma Tiszalök, Szabolcs vármegye, ma Szabolcs- Szatmár-Bereg 144. Lőrinci (Nógrád vármegye, ma Heves 145. Lúc (ma Tiszalúc, Zemplén vármegye, ma Borsod-Abaúj-Zemplén 146. Mád oppidum/mezőváros (Zemplén vármegye, ma Borsod-Abaúj-Zemplén 147. Madarász (Nagymadarász, ma Mădăras, Szatmár vármegye, ma 148. Maklár oppidum/mezőváros (Heves /és Külső-Szolnok/ vármegye, ma Heves 149. Makovica vára és Zboró oppidum/mezőváros (szlovákul Zborow, ma hrad Zborov/Makovica és Zborov, Sáros vármegye, ma 150. Margitta oppidum/mezőváros (németül Margarethen, ma Marghita, Bihar vármegye, ma 151. Martonos (ma Martonoš/Мартонош, Bács vármegye, ma Szerbia) 152. Medence (ruszinul Mediancza, Medjanicza, ma Midianytsia, Bereg vármegye, ma Ukrajna) 153. Méra (Alsó- és Felsőméra, 1950 óta Méra, Abaúj vármegye, ma Borsod-Abaúj- Zemplén 154. Mikóháza (Abaúj vármegye, 1882-től Zemplén vármegye, ma Borsod-Abaúj- Zemplén 155. Minaj (ma Минай,Minaj/Minai, Ung vármegye, ma Ukrajna) 156. Miskolc oppidum/mezőváros (Borsod vármegye, ma Borsod-Abaúj-Zemplén 157. Mocsonok oppidum/mezőváros (ma Močenok, korábban Sládečkovce, Nyitra vármegye, ma 158. Modorfalva (1899-től Vágmagyarád, szlovákul Modranka, németül Moderdorf/Modersdorf, ma Nagyszombat/Trnava része, Pozsony vármegye, ma 159. Mohi puszta (ma Poga, 1928-tól Muhi falu része, Borsod vármegye, ma Borsod- Abaúj-Zemplén 160. Mónospetri (ma Petreu, Bihar vármegye, ma 161. Morvánka (Moraván, szlovákul Morawany, ma Moravany nad Váhom, Nyitra vármegye, ma 162. Munkács erőd és oppidum/mezőváros (németül Munkatsch, ruszinul Munkácsovó, szlovákul Munkač, ma Мукачеве vagy Мукачів, Bereg vármegye, ma Ukrajna) 163. Nagydobrony (ma Велика Добронь/Velika Dobrony/Velyka Dobron', Bereg vármegye, ma Ukrajna) 164. Nagykároly vár és oppidum/mezőváros (ma Carei, Szatmár vármegye, ma 165. Nagykáta 1743-tól oppidum/mezőváros (Pest-Pilis-Solt vármegye, ma Pest 166. Nagykér (Nyitranagykér, szlovákul Weľký-Kýr, ma Veľký Kýr, Nyitra vármegye, ma 6

7 167. Nagymajtény oppidum/mezőváros (ma Moftinu Mare, Szatmár vármegye, ma 168. Nagymihály oppidum/mezőváros (szlovákul Michalowce, ma Michalovce, Zemplén vármegye, ma 169. Nagyszőlős/Nagyszöllős oppidum/mezőváros (ma Виноградів/Vinohragyiv/Vynohradiv, Ugocsa vármegye, ma Ukrajna) 170. Nagyszombat szabad királyi város (latinul Tyrnavia, németül Tyrnau, szlovákul Trnawa, ma Trnava, Pozsony vármegye, ma 171. Nagytálya (ma Andornaktálya, Heves /és Külső-Szolnok/ vármegye, ma Heves 172. Namény oppidum/mezőváros (ma Vásárosnamény, Bereg vármegye, ma Szabolcs- Szatmár-Bereg 173. Nemesbikk (Borsod vármegye, ma Borsod-Abaúj-Zemplén 174. Németi oppidum/mezőváros (Hontnémeti, szlovákul Némce, ma Hontianske Nemce, Hont vármegye, ma 175. Németújvár vár és oppidum/mezőváros (németül Güssing/Gissing, horvátul Novigrad, ma Güssing, Vas vármegye, ma Burgenland, Ausztria) 176. Nyíregyháza oppidum/mezőváros (Szabolcs vármegye, ma Szabolcs-Szatmár-Bereg 177. Nyitra vár és püspöki város (latinul Nitria, németül Neutra, szlovákul Nitra, ma Nitra, Nyitra vármegye, ma 178. Ócsa (Pest-Pilis-Solt vármegye, ma Pest 179. Olcsva oppidum/mezőváros (Szatmár vármegye, ma Szabolcs-Szatmár-Bereg 180. Ombód (Ombod, ma Ambud, Szatmár vármegye, ma 181. Onga/Ongha (Abaúj vármegye, ma Borsod-Abaúj-Zemplén 182. Ónod oppidum/mezőváros (Borsod vármegye, ma Borsod-Abaúj-Zemplén 183. Ordas (Pest-Pilis-Solt vármegye, ma Bács-Kiskun 184. Pálca/Pálcza (ma Tornyospálca, Szabolcs vármegye, ma Szabolcs-Szatmár-Bereg 185. Pálfalva (Szatmárpálfalva, ma Păuleşti, Szatmár vármegye, ma 186. Pálóc (szlovákul Pallowce, ma Pavlovce nad Uhom, Ung vármegye, ma 187. Párkány 1724-től oppidum/mezőváros (ma Štúrovo, Esztergom vármegye, ma 188. Pásztó oppidum/mezőváros (Heves /és Külső-Szolnok/ vármegye, 1950-től Nógrád 189. Pata/Patha (Vágpatta, ma Pata, Nyitra vármegye, ma 190. Pataj oppidum/mezőváros (ma, Dunapataj, Pest-Pilis-Solt vármegye, ma Bács-Kiskun 191. Pazdics (szlovákul Pazdissowce, ma Pozdišovce, Zemplén vármegye, ma 192. Peklin (Kecerpeklény, szlovákul Kecerské-Peklany, 1920 után Kecerovské Pekľany, ma Kecer/Kecerovce része, Sáros vármegye, ma 193. Pentele (később Dunapentele, között Sztálinváros, ma Dunaújváros, Fejér vár/ 194. Perény (szlovákul Peřjňa/Perýňa, 1964 óta Perín-Chím, Abaúj vármegye, ma 195. Pest kamarai város, 1703/1715-től szabad királyi város (ma Budapest) 196. Pócspetri (Szabolcs vármegye, ma Szabolcs-Szatmár-Bereg 197. Polyánka (Szécspolyánka, Szécsmező, szlovákul Sečowská-Polánka, 1920 után Sečovská Poľanka, ma Sečovská Polianka, Zemplén vármegye, ma 198. Pöstény oppidum/mezőváros (Pöstyén, németül Püschtin, szlovákul Pjessčany/Pěssťany, ma Piešťany, Nyitra vármegye, ma 7

8 199. Prencsfalu (1891-től Berencsfalu, németül Preitzdorf, szlovákul Prenčow, ma Prenčov, Hont vármegye, ma 200. Pudmeric (1899-től Gidrafa, szlovákul, Pudměřice/Podmerice, ma Budmerice, Pozsony vármegye, ma 201. Putkahelmec (ruszinul Hlmec/Homec, 1899-től Korláthelmec, ma Холмець/Holmec/Kholmets, Ung vármegye, ma Ukrajna) 202. Radvány (ma Füzérradvány, Abaúj vármegye, ma Borsod-Abaúj-Zemplén 203. Rakamaz (Szabolcs vármegye, ma Szabolcs-Szatmár-Bereg 204. Rákos (ruszinul Rákossina, szlovákul Rákossyn, ma Beregrákos/Ракошинo/Rakosino/Rakoshyno, Bereg vármegye, ma Ukrajna) 205. Recsk (Heves /és Külső-Szolnok/ vármegye, ma Heves 206. Regéc (Abaúj vármegye, ma Borsod-Abaúj-Zemplén 207. Regéci vár (Abaúj vármegye, ma Borsod-Abaúj-Zemplén 208. Rimaszombat oppidum/mezőváros (latinul Stephanopolis, németül Groß-Steffelsdorf, szlovákul Rymawská-Sobota, ma Rimavská Sobota, Kis-Hont kerület, 1802-től Gömör és Kis-Hont vármegye, ma 209. Rohonc oppidum/mezőváros (horvátul Rohunac, németül Rechnitz, vendül Rohunc, ma Rechnitz, Vas vármegye, ma Burgenland, Ausztria) 210. Romhány (Nógrád vár/ 211. Rozsnyó/Rozsnyóbánya oppidum/mezőváros (latinul Rosnavia, németül Rosenau, szlovákul Rožňawa, ma Rožňava, Gömör vármegye, ma 212. Ruskóc (Ruszkóc, később Orosztelek, ruszinul Ruskowá, ma Beregrákos/Ракошинo/Rakosino/Rakoshyno része, Bereg vármegye, ma Ukrajna) 213. Ság oppidum/mezőváros (később Ipolyság, ma Šahy, Hont vármegye, ma 214. Salánk (ma Salanki, Ugocsa vármegye, ma Ukrajna) 215. Sámson (ma Hajdúsámson, Bihar vármegye, 1876-tól Hajdú vármegye, ma Hajdú- Bihar 216. Sáros vára és Nagysáros oppidum/mezőváros (németül Groß-Scharosch, szlovákul Welký-Ssáryš, ma Šarišský hrad és Veľký Šariš, Sáros vármegye, ma 217. Sárospatak vár és oppidum/mezőváros (Zemplén vármegye, ma Borsod-Abaúj- Zemplén 218. Selmecbánya szabad királyi város (latinul Schemnitzium, németül Schemnitz, ma Banská Štiavnica, Hont vármegye, ma 219. Sempte oppidum/mezőváros (németül Schintau, szlovákul. Ssintawa, ma Šintava, Nyitra vármegye, ma 220. Solt oppidum/mezőváros (Pest-Pilis-Solt vármegye, ma Bács-Kiskun 221. Sopornya (ma Šoporňa, Nyitra vármegye, ma 222. Surány (Nagysurány, szlovákul Welké-Ssurany, ma Šurany, Nyitra vármegye, ma 223. Süly (Tápiósüly, között, majd 1970-től Tápiósáppal egyesítve, ma Sülysáp, Pest-Pilis-Solt vármegye, ma Pest 224. Szalánc (Nagyszalánc, ma Slanec, Abaúj vármegye, ma 225. Szalka (ma Tiszaszalka, Bereg vármegye, között Szatmár-Bereg vármegye, ma Szabolcs-Szatmár-Bereg 226. Szalkszentmárton 1808-ban oppidum/mezőváros (Pest-Pilis-Solt vármegye, ma Bács- Kiskun 227. Szaniszló (ma Sanislău, Szatmár vármegye, ma 228. Szatmár és Németi végvár és oppidum/mezőváros (1715-től Szatmár- Németi/Szatmárnémeti szabad királyi város, németül Sathmar, ma Satu Mare, Szatmár vármegye, ma 229. Szécsény oppidum/mezőváros (Nógrád vár/ 8

9 230. Szécskeresztúr (1920 után Križovany, Kerestúr, Zemplínsky Svätý Kríž, ma Zemplínska Teplica, Zemplén vármegye, ma 231. Szeged végvár és kamarai város, 1715-től szabad királyi város (latinul Segedinum/Szegedinum, németül Segedin, szerbül Segedin, Csongrád vár/ 232. Székelyhíd oppidum/mezőváros (Székelyváros, németül Zickelhid, ma Săcueni, Bihar vármegye, ma 233. Szemere (Abaúj vármegye, ma Borsod-Abaúj-Zemplén 234. Szemere (Kisszemere, később Komáromszemere, ma Semerovo, Komárom vármegye, ma 235. Szendrő végvár és oppidum/mezőváros (Borsod vármegye, ma Borsod-Abaúj- Zemplén 236. Szentandrás (ma Hernádszentandrás, Abaúj vármegye, ma Borsod-Abaúj-Zemplén 237. Szentbenedek oppidum/mezőváros (Garamszentbenedek, németül Sankt Benedikt, szlovákul Swaty Benedyk/Benedik, ma Hronský Beňadik, Bars vármegye, ma 238. Szentgotthárd oppidum/mezőváros (horvátul Monostur, németül Sankt Gotthard, szlovénül Monošter, vend nyelven Varaš, Vas vár/ 239. Szentmártonkáta (Pest-Pilis-Solt vármegye, ma Pest 240. Szentmihály (később Büdszentmihály, ma Tiszavasvári része, Szabolcs vármegye, ma Szabolcs-Szatmár-Bereg 241. Szentmiklós (Beregszentmiklós vagy Szolyvaszentmiklós, ruszinul Csinadjovo, szlovákul Czinadno/Činadno, ma Чинадійово/Csinagyijovo/Chynadiyovo, Bereg vármegye, ma Ukrajna) 242. Szerdahely (Nyitraszerdahely, ma Nitrianská Streda, Nyitra vármegye, ma 243. Szered oppidum/mezőváros (ma Sereď, Pozsony vármegye, ma 244. Szerednye oppidum/mezőváros (szlovákul Seredné, ma Середнє/Szerednye, Ung vármegye, ma Ukrajna) 245. Szerencs oppidum/mezőváros (Zemplén vármegye, ma Borsod-Abaúj-Zemplén 246. Szihalom (Borsod vármegye, ma Borsod-Abaúj-Zemplén 247. Szikszó oppidum/mezőváros (Abaúj vármegye, ma Borsod-Abaúj-Zemplén 248. Szinye (Petőszinye, szlovákul Swinica, ma Svinica, Abaúj vármegye, ma 249. Szirák (Nógrád vár/ 250. Szobránc oppidum/mezőváros (szlovákul Sobranec, ma Sobrance, Ung vármegye, ma 251. Szokolya (Hont vármegye, ma Pest 252. Szolnok végvár és oppidum/mezőváros (Heves /és Külső-Szolnok/ vármegye, ma Jász-Nagykun-Szolnok 253. Szöllőske (ma Viničky, Zemplén vármegye, ma 254. Taksony (Pest-Pilis-Solt vármegye, ma Pest 255. Tállya oppidum/mezőváros (Zemplén vármegye, ma Borsod-Abaúj-Zemplén 256. Tápióság (Pest-Pilis-Solt vármegye, ma Pest 257. Tarpa oppidum/mezőváros, között hajdúváros (Szatmár, 1836-tól Bereg vármegye, között Szatmár-Bereg vármegye, ma Szabolcs-Szatmár-Bereg 258. Tass (Pest-Pilis-Solt vármegye, ma Bács-Kiskun 259. Tatárszentgyörgy (Pest-Pilis-Solt vármegye, ma Pest 260. Terebes oppidum/mezőváros (Tőketerebes, szlovákul Trebissow/Trebišov, ma Trebišov, Zemplén vármegye, ma 261. Terenye (Homokterenye, 1984 óta Mátraterenye része, Nógrád vár/ 9

10 262. Teszér (németül Dessir, szlovákul Tesáre, ma Hontianske Tesáre, Bars vármegye, ma 263. Tiszabecs (Szatmár vármegye, ma Szabolcs-Szatmár-Bereg 264. Tokaj végvár és oppidum/mezőváros (Tisza-Tokaj, Zemplén vármegye, ma Borsod- Abaúj-Zemplén 265. Tompa (Kistompa, ma Tupá, Hont vármegye, ma 266. Torna oppidum/mezőváros (németül Tornau, szlovákul Turňa/Turnianske Podhradie, ma Turňa nad Bodvou, Torna vármegye, ma 267. Tornóc (ma Trnovec nad Váhom, Nyitra vármegye, ma 268. Tótfalu/Tótfalva (ma Tófalu, Heves /és Külső-Szolnok/ vármegye, ma Heves 269. Trebéthe/Trebéte (1899-től Vágterbéte, szlovákul Trebatysste/Trebatice, ma Trebatice, Nyitra vármegye, ma 270. Trencséni csatamező, Turna (1899-től Tornyos, ma Trenčianska Turná, Trencsén vármegye, ma 271. Újbánya szabad királyi város (latinul Regiomontanum, németül Königsberg, szlovákul Nová Baňa, ma Nová Baňa, Bars vármegye, ma 272. Újbars a 18. század végén oppidum/mezőváros (ma Nový Tekov, Bars vármegye, ma 273. Újfalu (Somos-Újfalu, ma Somoskőújfalu, Nógrád vár/ 274. Újhely oppidum/mezőváros (ma Sátoraljaújhely, Zemplén vármegye, ma Borsod- Abaúj-Zemplén 275. Újváros oppidum/mezőváros (ma Balmazújváros, Szabolcs, 1876-tól Hajdú vármegye, ma Hajdú-Bihar 276. Ungvár oppidum/mezőváros (ma Ужгород /Uzshorod, Ung vármegye, ma Ukrajna) 277. Vadkert 1808-ban oppidum/mezőváros (1906-tól Érsekvadkert, Nógrád vár/ 278. Vaja (Szabolcs vármegye, ma Szabolcs-Szatmár-Bereg 279. Varannó oppidum/mezőváros (szlovákul Waranow/Wranow, ma Vranov nad Topľou, Zemplén vármegye, ma 280. Vári 1808-ban oppidum/mezőváros (Mezővári, ma Вари/Vari/Vary, Bereg vármegye, ma Ukrajna) 281. Verebély oppidum/mezőváros (ma Vráble, Bars vármegye, ma 282. Verecke 1808-ban oppidum/mezőváros (Alsó-Verecke/Alsóverecke, ruszinul Dolni- Werecky, ma Нижні Ворота/Nizsnyi Vorota, Bereg vármegye, ma Ukrajna) 283. Veresegyház (Pest-Pilis-Solt vármegye, ma Pest 284. Vetés (ma Vetiş, Szatmár vármegye, ma 285. Vihnye és Vihnyefürdő (szlovákul Vyhné és Výhňanské Teplice, németül Eisenbach, 1891-től Vihnyepeszerény része, ma Vyhne, Bars vármegye, ma 286. Zavadka/Zavatka (1889-től Rákócziszállás, később Pereszirova faluval egyesítve, ma Verbiás/Verebes része, Bereg vármegye, ma Ukrajna) 287. Zsarnóca oppidum/mezőváros (latinul Zsarnovia ma Žarnovica, Bars vármegye, ma 288. Zseliz/Zsellész (ma Želiezovce, Bars vármegye, ma 10

11 Erdélyi Fejedelemség 1. Bethlen (románul Bethlanu/Bekleán, ma Beclean, Belső-Szolnok vármegye, ma 2. Borkút (ma Borcut, Belső-Szolnok vármegye, ma 3. Dés oppidum/mezőváros (románul Djes, ma Dej, Belső-Szolnok vármegye, ma 4. Egerbegy oppidum/mezőváros (németül Erlenmarkt, románul Agribicsi/Egerbics, ma Viişoara, Torda vármegye, ma 5. Gorbó/Csákigorbó (németül Gorbau, románul Girbová, ma Gîrbou, Doboka vármegye, ma 6. Huszt végvár és oppidum/mezőváros (ma Хуст/Huszt/Khust, Máramaros vármegye, ma Ukrajna) 7. Karika-hágó (Meszes-hegység, ma 8. Kolozsvár ekkor végvár és nemesi mezőváros/oppidum nobilium, 1709-től ismét szabad királyi város (latinul Claudiopolis, németül Klaussenburg, románul Klus, ma Cluj-Napoca, Kolozs vármegye, ma 9. Kovás vagy Kovács (ma Coaş/Covaci, Kővár vidék, ma 10. Kővár vára - végvár (Kővár vidék, ma 11. Lápos (Magyarlápos, németül Laposch, románul Josip-Lápos, Láposu Ungureszk/Lăpoşu Unguresc, ma Târgu Lăpuş, Belső-Szolnok vármegye, ma 12. Magyaregregy (Doboka vármegye, ma 13. Marosvásárhely/Székelyvásárhely szabad királyi város (latinul Areopolis/Agropolis, németül Neumarkt, románul Osorhej, ma Tîrgu Mures, Marosszék, ma 14. Máté (később Szentmáté, németül Mathesdorf, románul Metye, ma Matei, ma Doboka vármegye, ma 15. Mezőbánd (németül Bandorf, ma Band, Marosszék, ma 16. Nyulas (Kisnyulas, és/vagy Nagynyulas, ma Milǎşel és Milaş, Kolozs vármegye, ma 17. Radnót (ma Iernut, Küküllő vármegye, ma 18. Sárd (később Magyarsárd, románul Sardu, ma Şardu, Kolozs vármegye, ma 19. Somlyó végvár és oppidum/mezőváros (Szilágysomlyó, ma Şimleu Silvaniei, Kraszna vármegye, ma 20. Szamos-Újvár végvár, 1712-től mezőváros, 1786-tól szabad királyi város (Szamosújvár vagy Örményváros, latinul Armeniopolis, németül Armenienstadt/Neuschloss, örményül Հայաքաղաք Hájákághák, ma Gherla, Belső- Szolnok vármegye, ma 21. Szántó (Tasnádszántó, ma Santău, Közép-Szolnok vármegye, ma 22. Szelistye (később Alsószelistye, ma Нижнє Селище/Nyizsnye Szeliscse, Máramaros vármegye, ma Ukrajna) 23. Szent-Mária (Szentmária/Almásszentmária, ma Sîntǎ Maria, ma Doboka vármegye, ma 24. Szinye (később Radákszinye, románul Szuje, ma Rǎzbuneni, Belső-Szolnok vármegye, ma 25. Szőcs (Alsószőcs vagy Felsőszőcs, ma Suciu de Jos és Suciu de Sus, Belső-Szolnok vármegye, ma 26. Szurdok (románul Szurduk, ma Surduc, Belső-Szolnok vármegye, ma 11

12 27. Tasnád oppidum/mezőváros (németül Tressenberg/Tressenburg, románul Tesnádu, ma Tăşnad, Közép-Szolnok vármegye, ma 28. Udvarhely (Szamosudvarhely, románul Odorhej, ma Someş Odorhei, Közép-Szolnok vármegye, ma 29. Vica/Vicze (németül Witzen, románul Sicza, ma Viţa, Doboka vármegye, ma 30. Zilah oppidum/mezőváros (németül Waltenberg, ma Zalǎu, Közép-Szolnok vármegye, ma 31. Zsibó/Sibó (németül Siben, románul Sibeu, ma Jibou, Közép-Szolnok vármegye, ma Anglia 1. Hull Franciaország 2. Barbentanne falu a Rhône völgyében (ma Barbentane) 3. Chaillot Párizs melletti falu (ma Párizs része) 4. Chantilly vára 5. Choisy (Choisy-le-Roi, ma Párizs része) 6. Clagny vára (ma Párizs része) 7. Dieppe 8. Fontainebleau 9. Grobois-i kamalduli kolostor (Yerres mellett) 10. Lyon 11. Maine vidéke Maine grófság (Comté du Maine) 12. Marseille 13. Marly (Château de Marly Versailles) 14. Meudon 15. Párizs 16. Passy Párizs melletti falu (ma Párizs része) 17. Rambouillet 18. Rouen 19. Versailles Itália 1. Bologna (Pápai Állam, ma Olaszország) 2. Carrara 3. Ferrara (Pápai Állam, ma Olaszország) 4. Firenze (Toskanai Nagyhercegség, ma Olaszország) 5. Genova (Genovai Köztársaság, ma Olaszország) 6. Laterán (Pápai Állam, ma Olaszország) 7. Livorno 8. Loretto 9. Milánó (Milánói Hercegség, ma Olaszország) 12

13 10. Modena (Modenai Hercegség, ma Olaszország) 11. Nápoly (Nápolyi Királyság spanyol fennhatóság alatt, ma Olaszország) 12. Párma (Pármai Hercegség, ma Olaszország) 13. Pisa (Toskanai Nagyhercegség, ma Olaszország) 14. Pontebba 15. Rimini (Pápai Állam, ma Olaszország) 16. Róma (Pápai Állam, ma Olaszország) 17. Torino (Piemonti Fejedelemség, ma Olaszország) 18. Velence (Velencei Köztársaság, ma Olaszország) Lengyel-Litván Nemesi Köztársaság (Rzeczpospolita) 1. Brezán (Breczán, lengyelül: Brzeżany, ma Berezsani/Бережани, Rusz /Lvovi/ Vajdaság/Województwo ruskije, ma Ukrajna) 2. Dancka/Danzig (Gdańsk, Tengermelléki Vajdaság/Województwo pomorskie, ma Lengyelország) 3. Drohobics/Drohobycz (lengyelül Drohobycz, ma Дрогобич, Rusz /Lvovi/ Vajdaság/Województwo ruskije, ma Ukrajna) 4. Drożdowice 5. Ilyvó/Lvov/Lemberg (ma Lviv, Rusz /Lvovi/ Vajdaság/Województwo ruskije, ma Ukrajna) 6. Jaraszló/ Jarosław (ma Jarosław, Rusz /Lvovi/ Vajdaság/Województwo ruskije, ma Lengyelország) 7. Javaró (lengyelül Jaworów, ma Javoriv/Яворів, Rusz /Lvovi/ Vajdaság/Województwo ruskije, ma Ukrajna) 8. Klimiec (ma Klimiec, Rusz /Lvovi/ Vajdaság/Województwo ruskije, ma Ukrajna) 9. Krakkó/Kraków (Krakkói Vajdaság/Województwo krakowskie, ma Lengyelország) 10. Kukizova/Kukizów (ma Kukeziv, Rusz /Lvovi/ Vajdaság/Województwo ruskije, ma Ukrajna) 11. Łowicz (Rawai Vajdaság/Województwo rawskie, ma Lengyelország) 12. Mińsk (ma Mińsk Mazoviecki, Mazóviai Vajdaság/Województwo mazowieckie, ma Lengyelország) 13. Podolin lengyel zálogbirtok (latinul Podolinum, szlovákul Podolínec, németül Pudlein, lengyelül Podoliniec, ma Podolínec, 13 szepesi város/starostwo spiskie, 1772 után Szepes vármegye, ma 14. Skole (ma Сколе/Skole, Rusz /Lvovi/ Vajdaság/Województwo ruskije, ma Ukrajna) 15. Sztrij/Strij vára és városa (ma Стрий/Stryj, Rusz /Lvovi/ Vajdaság/Województwo ruskije, ma Ukrajna) 16. Varsó/Warsawa (Mazóviai Vajdaság/Województwo mazovieckie, ma Lengyelország) 13

14 Német-Római Birodalom 1. Frankfurt am Main (birodalmi város, ma Németország) 2. Köln (birodalmi város, Kölni Érsekség, ma Németország) 3. Regensburg (birodalmi város, ma Németország) ezen belül: Habsburg örökös tartományok 1. Bécs (ma Wien, Osztrák Főhercegség, ma Ausztria) 2. Bécsújhely (ma Wiener Neustadt, Osztrák Főhercegség, ma Ausztria) 3. Krumlov (ma Český Krumlov, Cseh Királyság, ma Csehország) 4. Neuhaus (ma Jindřichův Hradec, Cseh Királyság, ma Csehország) 5. Prága (Cseh Királyság, ma Csehország) 6. Radkersburg (magyarul Regede, Stájer Hercegség, ma Ausztria) Török Birodalom 1. Böjükdere 2. Drinápoly/Edirne (ma Törökország) 3. Gallipoli/Gelibolu (ma Törökország) 4. Jeniköy 5. Konstantinápoly (ma Isztanbul, ma Törökország) 6. Rodostó/ Tekirdağ (ma Törökország) Irodalomjegyzék Bak Borbála: Magyarország történeti topográfiája. A honfoglalástól 1950-ig (História Könyvtár. 9/I-II. Szerkesztő: Glatz Ferenc.) História MTA TTI, Budapest, Bánkúti Imre: A szatmári béke. (Sorsdöntő történelmi napok 6. Szerkeszti: Szakály Ferenc) Akadémiai Kiadó. Bp., Borsod-Abaúj-Zemplén megye Történeti Helységnévtára Összeállította: Hőgye István, Seresné Szegőfi Anna, Tóth Péter. (Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltári Füzetek ) Miskolc, Gebei Sándor: Az erdélyi fejedelmek és a lengyel királyválasztások. Belvedere Meridionale. Szeged, Gebei Sándor: II. Rákóczi Ferenc és lengyelországi támogatói ( ). In: A Rákóczi-szabadságharc és Közép-Európa II. Tanulmányok a Rákóczi-szabadságharc kezdetének 300. évfordulójára. Szerk.: Tamás Edit. Sárospatak, pp. Jeney-Tóth Annamária: Míves emberek a kincses Kolozsvárott. Iparostársadalom a 17. századi Kolozsváron. (Erdélyi Múzeum-Egyesület Erdélyi Tudományos Füzetek 247.) Erdélyi Múzeum-Egyesület, Kolozsvár, Köpeczi Béla: II. Rákóczi Ferenc külpolitikája. Budapest, Köpeczi Béla R. Várkonyi Ágnes: II. Rákóczi Ferenc. (Millenniumi magyar történelem. Életrajzok. Sorozatszerk.: Gyurgyák János, Pótó János.) Osiris, Bp.,

15 Köpeczi Béla R. Várkonyi Ágnes: Rákóczi tükör I. Naplók, jelentések, emlékiratok a Rákóczi-szabadságharcról. (Millenniumi magyar történelem. Források. Sorozatszerkesztő: Gyurgyák János, Pótó János.) Osiris, Budapest, A magyar településhálózat területszervezési változásai 1945 és 1990 között. Összeállította és a bevezetőt írta Petrikné Vámos Ida. (A Magyar Országos Levéltár kiadványai. Levéltári módszertani és oktatási füzetek. 1. sz.) Budapest Markó Árpád: II. Rákóczi Ferenc csatái. Válogatott tanulmányok. Sajtó alá rendezte: Mészáros Kálmán. Nap Kiadó. Budapest, Nemes Lajos: Eger város önkormányzata (Tanulmányok Heves megye történetéből 16.) Eger, F. W. Putzger E. Bruckmüller: Historischer Weltatlas. Wien, II. Rákóczi Ferenc ezertizenkét napja. Beniczky Gáspár fejedelmi titkár diáriuma (Rákóczi Források. Sorozatszerk.: Mészáros Kálmán). Sajtó alá rendezte, az előszót és a jegyzeteket írta: Bánkuti Imre. Bp., II. Rákóczi Ferenc fejedelem Emlékiratai a magyarországi háborúról, 1703-tól annak végéig. Fordította: Vas István. A tanulmányt és a jegyzeteket írta: Köpeczi Béla. (Archívum Rákóczianum. III. osztály: Írók. II. Rákóczi Ferenc művei I.) Budapest, Rákóczi Ferenc: Vallomások. Fordította: Szepes Erika. Alexandra, Budapest, é. n. [2003] Repertorium locorum objectorumque in XII. tabulis Mappae regnorum Hungariae, Slavoniae, Croatiae et confiniorum militarium Magni item Principatus Transylvaniae occurentium, quas aeri incisas vulgavit Joannes Lipszky de Szedlicsna, regiminis caesario regii equestris Hungarici lib:[eri] bar:[onis] Frimont supremus vigiliarum praefectus. Secundum varias in his Provinciis usu receptas denominationes ab eodem Auctore elaboratum. Budae, Typis regiae Universitatis Pestanae R. Várkonyi Ágnes: Zrínyi Ilona Európa legbátrabb asszonya. Bp., Trócsányi Zsolt: Erdély központi kormányzata (A Magyar Országos Levéltár kiadványai III. Hatóság- és hivataltörténet 6.) Akadémiai Kiadó, Budapest, Wielki Atlas Historyczny. Szerkesztette: Elizabetha Olczak Julia Tazbir. Demart, Warszawa, Wikipédia A szabad enciklopédia. Sátoraljaújhely, február 3. Oláh Tamás Főlevéltáros 15

E dokumentum archivált tartalom, amely elavult, nem hatályos információkat is tartalmazhat.

E dokumentum archivált tartalom, amely elavult, nem hatályos információkat is tartalmazhat. Tisztelt Látogató! E dokumentum archivált tartalom, amely elavult, nem hatályos információkat is tartalmazhat Kérjük, hogy a dokumentumra való hivatkozást megelőzően az ÁNTSZ központi (wwwantszhu), valamint

Részletesebben

Sorszám Áruház Megye Város Cím TESCO

Sorszám Áruház Megye Város Cím TESCO Sorszám Áruház Megye Város Cím TESCO 1 Tesco Veszprém Ajka 8400 Ajka, Fő út 66. 2 Tesco Bács-Kiskun Baja 6500 Baja, Gránátos u. 11. 3 Tesco Nógrád Balassagyarmat 2660 Balassagyarmat, Mikszáth Kálmán u.

Részletesebben

ITT KELL IGÉNYELNI A NYUGDÍJAT

ITT KELL IGÉNYELNI A NYUGDÍJAT ITT KELL IGÉNYELNI A NYUGDÍJAT Nyugdíj iránti igényt az alábbi járási hivatalnál illetve ha a jogszerző már nyugellátásban részesült a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnál kell előterjeszteni. Nemzetközi nyugdíjügyekben

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA BARANYA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA

BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA BARANYA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA Cím 1111 Budapest, Prielle Kornélia utca 4/a 896-21-74 237-48-80 E-mail isz.aso@bfkh.hu 13.00 18.00 13.00 16.00 8.30 13.00 8.30 12.30 BARANYA MEGYEI

Részletesebben

A Magyarországon telepített traffipaxok országos listája

A Magyarországon telepített traffipaxok országos listája A Magyarországon telepített traffipaxok országos listája 2019.02.15 BÁCS-KISKUN MEGYE Kecskemét, 5. sz. főút, 82+592 km-szelvény Apostag, 51. sz. főút, 74+494 km-szelvény Baja, 51. sz. főút, 159+319 km-szelvény

Részletesebben

M E G H Í V Ó. 410 éve halt meg Rákóczi Zsigmond. 425 esztendeje született és 370 éve halt meg II. Rákóczi György

M E G H Í V Ó. 410 éve halt meg Rákóczi Zsigmond. 425 esztendeje született és 370 éve halt meg II. Rákóczi György M E G H Í V Ó 410 éve halt meg Rákóczi Zsigmond 425 esztendeje született és 370 éve halt meg II. Rákóczi György 315 esztendeje kezdődött a II. Rákóczi Ferenc vezette kuruc szabadságharc. Az Erdélyi Magyar

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA

BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA Cím 1111 Budapest, Prielle Kornélia u. 4. Telefon / fax 209-93-38 / Fax 209-9339 e-mail isz.aso@bfkh.hu 13:00-18:00 13:00-16:00 8:30-13:00 8:30-12:30

Részletesebben

TEHETSÉGGONDOZÁS. Térképek. Európai Szociális Alap

TEHETSÉGGONDOZÁS. Térképek. Európai Szociális Alap Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TEHETSÉGGONDOZÁS Térképek Európai Szociális Alap Arany János Tehetséggondozó

Részletesebben

Megye Ir.sz Város Utca/házszám GPS E GPS N

Megye Ir.sz Város Utca/házszám GPS E GPS N Fejér 2457 Adony 6.sz. főút 47.130488 18.865122 Veszprém 8400 Ajka Fõ út 47.112216 17.555332 Pest 2170 Aszód Pesti út 3. 47.649330 19.470080 Bács-Kiskun 6430 Bácsalmás Backnang u. 7. 46.124010 19.344340

Részletesebben

Az almatermesztés időjárási

Az almatermesztés időjárási Az almatermesztés időjárási vonatkozásai Tőkei László, Sepsi Panna Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Kar Talajtan és Vízgazdálkodás Tanszék 1118 Budapest, Villányi út 29-43. K épület, 3. emelet

Részletesebben

A bankkártyás adófizetés szabályai

A bankkártyás adófizetés szabályai Tájékoztató a bankkártyás adófizetésről: így fizethet adót bankkártyával! A berkalkulato r.net oldalán összegyűjtöttük azokat a NAV által közétettbankkártyával történő adófizetéshez szükségesek 2011-ben.

Részletesebben

HÖT-ök napi készenléti szolgálati létszáma 54%-os egységes tartalékképzéssel (megyei bontásban)

HÖT-ök napi készenléti szolgálati létszáma 54%-os egységes tartalékképzéssel (megyei bontásban) -ök napi készenléti szolgálati létszáma 5%-os egységes tartalékképzéssel (megyei bontás) Létszám Módosított javaslat OSZ jav. tartalék % nettó OSZ jav. Tartalék % Mohács 5 5, 5,, - -,,, 5,, -, 5,, 5, 5,

Részletesebben

FÖLDGÁZ ÜGYINTÉZÉSI PONTOK ÜNNEPI NYITVATARTÁSA

FÖLDGÁZ ÜGYINTÉZÉSI PONTOK ÜNNEPI NYITVATARTÁSA FÖLDGÁZ ÜGYINTÉZÉSI PONTOK ÜNNEPI NYITVATARTÁSA Abaújszántó posta zárva zárva zárva 14:00-18:00 08:00-12:00 zárva 08:00-12:00 14:00-18:00 zárva zárva Ajka 1 posta zárva 14:00-18:00 zárva zárva 12:00-16:00

Részletesebben

Tájékoztató. A képzés célja:

Tájékoztató. A képzés célja: Tájékoztató A gyermekvédelmi jelzőrendszeri tagok együttműködésének elősegítése. A kapcsolati erőszak és az emberkereskedelem okozta ártalmak azonosítása és kezelése c. képzésről A képzést szervezi:, EFOP-1.2.4-VEKOP-16-2016-

Részletesebben

Megye Ir.sz Város Utca/házszám GPS E GPS N

Megye Ir.sz Város Utca/házszám GPS E GPS N Fejér 2457 Adony 6.sz. főút 47.130488 18.865122 Igen Veszprém 8400 Ajka Fõ út 47.112216 17.555332 Igen Pest 2170 Aszód Pesti út 3. 47.649330 19.470080 Igen Bács-Kiskun 6430 Bácsalmás Backnang u. 7. 46.124010

Részletesebben

Magyar Orvosi Kamara Baranya Megyei Területi Szervezete. Magyar Orvosi Kamara Bács-Kiskun Megyei Területi Szervezete

Magyar Orvosi Kamara Baranya Megyei Területi Szervezete. Magyar Orvosi Kamara Bács-Kiskun Megyei Területi Szervezete Magyar Orvosi Kamara Baranya Megyei Területi Szervezete Cím: 7621 Pécs, Ferencesek utcája 7. Tel: 06-72-210-903, 06-72-210-903 E-mail: bmorvkam@bok.axelero.net Magyar Orvosi Kamara Bács-Kiskun Megyei Területi

Részletesebben

Foglalkoztatási Hivatal ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT 2006 január

Foglalkoztatási Hivatal ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT 2006 január Foglalkoztatási Hivatal ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT Megnevezés 2006 január Változás az előző Változás az előző évhez hónaphoz képest képest főben %-ban főben %-ban Regisztrált munkanélküli és nyilvántartott

Részletesebben

7621 Pécs, Apáca u. 6. Baranya Megyei Igazgatóság Állampénztári Iroda. (+36-72) 421-400 api.bar@allamkincstar.gov.hu

7621 Pécs, Apáca u. 6. Baranya Megyei Igazgatóság Állampénztári Iroda. (+36-72) 421-400 api.bar@allamkincstar.gov.hu A állampapír-forgalmazó ügyfélszolgálatainak elérhetősége és nyitva tartása Baranya Megyei Baranya Megyei Baranya Megyei Bács-Kiskun Megyei Bács-Kiskun Megyei Békés Megyei Békés Megyei Békés Megyei Borsod-Abaúj-Zemplén

Részletesebben

3.sz. melléklet: Kárbejelentő helyek megye irsz varos cim telefon fax mail kedd nyit szerda nyit szombat nyit Bács-Kiskun 6400 Kiskunhalas Kígyó u 3. +36 77 429-567 +36 1 361-0091 kiskunhalas@groupama.hu

Részletesebben

Pest megye. Név cím telefonszám Budapet

Pest megye. Név cím telefonszám Budapet Név cím telefonszám Budapet 1047 Budapest Váci u. 61-63. 1/272-1150 1103 Budapest Gyömrői u. 1-5. 1/357-6660 1083 Budapest Práter u. 44-48. 1/299-0377 1164 Budapest Vidám vásár u. 36. 1/402-3990 Fogarasi-Buda

Részletesebben

Tájékoztató. A képzés célja:

Tájékoztató. A képzés célja: Tájékoztató A gyermekvédelmi jelzőrendszeri tagok együttműködésének elősegítése. A kapcsolati erőszak és az emberkereskedelem okozta ártalmak azonosítása és kezelése c. képzésről A képzést szervezi:, EFOP-1.2.4-VEKOP-16-2016-

Részletesebben

Fellebbezési arányok a év során a helyi bíróságokon befejezett, és a évben a megyei másodfokú bíróságra érkezett perek mennyisége alapján

Fellebbezési arányok a év során a helyi bíróságokon befejezett, és a évben a megyei másodfokú bíróságra érkezett perek mennyisége alapján 1. sz. melléklet Fellebbezési arányok a 2010. év során a helyi bíróságokon befejezett, és a 2011. évben a megyei másodfokú bíróságra érkezett perek mennyisége alapján Büntető peres Gazdasági ebből Szabálysértési

Részletesebben

TIGÁZ ZRT. EGYETEMES SZOLGÁLTATÁSI ÜZLETSZABÁLYZATA II/1. sz. melléklet II/1./B MELLÉKLET

TIGÁZ ZRT. EGYETEMES SZOLGÁLTATÁSI ÜZLETSZABÁLYZATA II/1. sz. melléklet II/1./B MELLÉKLET II/1./B MELLÉKLET Az ügyfélszolgálati irodák felsorolása, nyitvatartása 2014. augusztus 01. napjától hatályos 1. Állandó ügyfélszolgálati irodák 1.1. Állandó ügyfélszolgálati irodák nyitvatartása, : 8:00-14:00

Részletesebben

TIGÁZ ZRT. EGYETEMES SZOLGÁLTATÁSI ÜZLETSZABÁLYZATA II/1. sz. melléklet II/1. MELLÉKLET. Az ügyfélszolgálati irodák felsorolása, nyitvatartása

TIGÁZ ZRT. EGYETEMES SZOLGÁLTATÁSI ÜZLETSZABÁLYZATA II/1. sz. melléklet II/1. MELLÉKLET. Az ügyfélszolgálati irodák felsorolása, nyitvatartása II/1. MELLÉKLET Az ügyfélszolgálati irodák felsorolása, nyitvatartása 1. Állandó ügyfélszolgálati irodák 1.1. Állandó ügyfélszolgálati irodák nyitvatartása, : 8:00-14:00 : 8:00-20:00 : 8:00-14:00 : 8:00-14:00

Részletesebben

MATEMATIKAI KOMPETENCIATERÜLET A

MATEMATIKAI KOMPETENCIATERÜLET A MATEMATIKAI KOMPETENCIATERÜLET A Matematika 4. évfolyam eszközök tanítók részére 1. félév 1. modul 7. melléklet 4. évfolyam tanítói karton 145 307 451 495 505 541 370 450 500 504 550 703 2. modul 2. melléklet

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén megye: Megyei Semmelweis Kórház-Rendelőintézet Cím: 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 72. Tel.: (46) 515-200

Borsod-Abaúj-Zemplén megye: Megyei Semmelweis Kórház-Rendelőintézet Cím: 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 72. Tel.: (46) 515-200 Sürgősségi fogamzásgátlási ambulanciák Bács-Kiskun megye: Bajai Városi Kórház Cím: 6500 Baja, Rókus u. 10. Tel.: (79) 422-233, (79) 422-328, (79) 423-373, (79) 425-575, (79) 428-452 Bács-Kiskun Megyei

Részletesebben

HELYI ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐK ÉS POLGÁRMESTEREK VÁLASZTÁSA október 3. TÁJÉKOZTATÓ ADATOK

HELYI ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐK ÉS POLGÁRMESTEREK VÁLASZTÁSA október 3. TÁJÉKOZTATÓ ADATOK VÁLASZTÁSI FÜZETEK 175. HELYI ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐK ÉS POLGÁRMESTEREK VÁLASZTÁSA 2010. október 3. TÁJÉKOZTATÓ ADATOK KÖZIGAZGATÁSI ÉS IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI IRODA TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

A hidak és hidászat népszerűsítése a közösségi hálón TÓTH TIBOR

A hidak és hidászat népszerűsítése a közösségi hálón TÓTH TIBOR A hidak és hidászat népszerűsítése a közösségi hálón TÓTH TIBOR 1 Cél: Egy olyan közösségi felület létrehozása, amelyen megtalálhatók a hidak paraméterei folyamatosan követhető az építési folyamat, és

Részletesebben

Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai

Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai Megnevezés 2004 Változás az előző Változás az előző évhez hónaphoz képest képest főben %-ban főben %-ban Regisztrált munkanélküli 368093

Részletesebben

Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai

Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai Megnevezés 2004 Változás az előző Változás az előző évhez hónaphoz képest képest főben %-ban főben %-ban Regisztrált munkanélküli 378737

Részletesebben

Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai

Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai Megnevezés 2004 Változás az előző Változás az előző évhez hónaphoz képest képest főben %-ban főben %-ban Regisztrált munkanélküli 364858

Részletesebben

Országos törzskönyvi nyilvántartás a magyarországi gyógyfürdőkről

Országos törzskönyvi nyilvántartás a magyarországi gyógyfürdőkről Országos törzskönyvi nyilvántartás a magyarországi gyógyfürdőkről Sorszám Település Megye intézmény neve 1. Debrecen Hajdú-Bihar Debreceni Minősítési ill. felülvizsgálati engedély száma 36.540/1958 209-1/2011

Részletesebben

Országos törzskönyvi nyilvántartás a magyarországi gyógyfürdőkről

Országos törzskönyvi nyilvántartás a magyarországi gyógyfürdőkről Országos törzskönyvi nyilvántartás a magyarországi gyógyfürdőkről Sorszám Település Megye intézmény neve 1. Debrecen Hajdú-Bihar Debreceni Minősítési ill. felülvizsgálati engedély száma 36.540/1958 209-1/2011

Részletesebben

VEKOP kódszámú Mikro-, kis-, és középvállalkozások versenyképességének növelése Pest megyében Hitelprogramban résztvevő MFB Pontok listája

VEKOP kódszámú Mikro-, kis-, és középvállalkozások versenyképességének növelése Pest megyében Hitelprogramban résztvevő MFB Pontok listája VEKOP-1.2.3-16 kódszámú Mikro-, kis-, és középvállalkozások versenyképességének növelése Pest megyében Hitelprogramban résztvevő MFB Pontok listája Közép-Magyarország Budapest 1015 Budapest Hattyú utca

Részletesebben

TIGÁZ ZRT. EGYETEMES SZOLGÁLTATÁSI ÜZLETSZABÁLYZATA II/1. sz. melléklet II/1. MELLÉKLET. Az ügyfélszolgálati irodák felsorolása, nyitvatartása

TIGÁZ ZRT. EGYETEMES SZOLGÁLTATÁSI ÜZLETSZABÁLYZATA II/1. sz. melléklet II/1. MELLÉKLET. Az ügyfélszolgálati irodák felsorolása, nyitvatartása II/1. MELLÉKLET Az ügyfélszolgálati irodák felsorolása, nyitvatartása 1. Állandó ügyfélszolgálati irodák 1.1. Állandó ügyfélszolgálati irodák nyitvatartása, : 8:00-14:00 : 8:00-20:00 : 8:00-14:00 éntek:

Részletesebben

A tárgyalások elhalasztásának adatai a helyi bíróságokon, büntető ügyszakban év

A tárgyalások elhalasztásának adatai a helyi bíróságokon, büntető ügyszakban év A tárgyalások elhalasztásának adatai a helyi bíróságokon, büntető ügyszakban 2011. év felmer. obj. ok együtt új határnap napolt Főváros 30527 8293-69 238 4451 96 308 4 395 7 195 70 217 657 1586 311 5501

Részletesebben

Területi Kormányhivatalok fogyasztóvédelmi szervezeti egységeinek elérhetőségei:

Területi Kormányhivatalok fogyasztóvédelmi szervezeti egységeinek elérhetőségei: Fogyasztóvédelmi szervek [1] Területi Kormányhivatalok fogyasztóvédelmi szervezeti egységeinek elérhetőségei: Fejér Megyei Kormányhivatal Székesfehérvári Járási Hivatala Műszaki Engedélyezési, Fogyasztóvédelmi

Részletesebben

- Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Hivatal (székhelye: 1054 Budapest, Széchenyi u. 2.)

- Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Hivatal (székhelye: 1054 Budapest, Széchenyi u. 2.) A Vám- és Pénzügyőrség (VPOP) 2011-től új szervezetben működik - A NAV vámszervei - Nettó BÉRKALK A Vám- és Pénzügyőrség (VPOP) 2011-től új szervezetben működik - Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal,

Részletesebben

238-9/Gyf/2005 KEF-3034-4/2014 I/56 Békési Gyógyászati Központ és KEF-27812-3/2014 Békés

238-9/Gyf/2005 KEF-3034-4/2014 I/56 Békési Gyógyászati Központ és KEF-27812-3/2014 Békés gyógyfürdő Bács-Kiskun Kalocsa Kalocsa Csajda-Uszoda és Gyógyfürdő 426-3/Gyf/2007 I/68 Kiskunfélegyháza Kiskunfélegyháza Városi Kórház- Rendelőintézet Gyógyfürdő és Rehabilitációs Központ 365-5/Gyf/2007

Részletesebben

Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei

Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei Lakossági Általános Szerződési Feltételek 1. Melléklet Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei Tartalomjegyzék 1.... 3 2. Média- és Hírközlési Biztos... 3 3. Pest Megyei Kormányhivatal...

Részletesebben

IV. Országos Tűzoltó Lépcsőfutó verseny

IV. Országos Tűzoltó Lépcsőfutó verseny 1 - Tiszaújváros (TMM) 1 47 Pauska Krisztián Tiszaújváros (TMM) Borsod-Abaúj-Zemplén LT *2:47.07 2 46 Bártfai István Tiszaújváros (TMM) Borsod-Abaúj-Zemplén LT *2:56.93 3 48 Varga Lajos Tiszaújváros (TMM)

Részletesebben

Agip Baja Bács-Kiskun 6500 Baja Dózsa György út

Agip Baja Bács-Kiskun 6500 Baja Dózsa György út Agip Abda 62550 Győr-Moson- 9151 Abda Bécsi út 1. 47.6840292687097 18.952205 Agip Baja 61350 Bács-Kiskun 6500 Baja Dózsa György út 97. 46.195104 19.6489445326511 Agip Balatonederics 65100 Veszprém 8312

Részletesebben

A Tiszántúli Takarék Takarékszövetkezet (4026 Debrecen, Bethlen utca ) alábbi kirendeltségeiben megszűnik a fent hivatkozott tevékenység:

A Tiszántúli Takarék Takarékszövetkezet (4026 Debrecen, Bethlen utca ) alábbi kirendeltségeiben megszűnik a fent hivatkozott tevékenység: A Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. (Székhely: 1122 Budapest, Pethényi köz 10., Cg.: 01-10-041206) - hivatkozással a Bszt. 123. (1) bekezdésének e) f) pontjára közzéteszi, hogy a Főnix Takarékszövetkezet

Részletesebben

magyarországi gyógyfürdő megyénkénti nyilvántartása gyógyfürdő Bács-Kiskun Kalocsa Kalocsa Csajda-Uszoda és Gyógyfürdő 426-3/Gyf/2007 I/68

magyarországi gyógyfürdő megyénkénti nyilvántartása gyógyfürdő Bács-Kiskun Kalocsa Kalocsa Csajda-Uszoda és Gyógyfürdő 426-3/Gyf/2007 I/68 gyógyfürdő Bács-Kiskun Kalocsa Kalocsa Csajda-Uszoda és Gyógyfürdő 426-3/Gyf/2007 I/68 Kiskunfélegyháza Kiskunfélegyháza Városi Kórház- Rendelőintézet Gyógyfürdő és Rehabilitációs Központ 365-5/Gyf/2007

Részletesebben

Országos törzskönyvi nyilvántartás a magyarországi gyógyfürdőkről

Országos törzskönyvi nyilvántartás a magyarországi gyógyfürdőkről Országos törzskönyvi nyilvántartás a magyarországi gyógyfürdőkről Sorszám Település Megye intézményneve 1. Debrecen Hajdú-Bihar Debreceni Minősítési ill. felülvizsgálati engedély száma 36.540/1958 209-1/2011

Részletesebben

Kezdő időpont 10:00 10:00 13:00. Dr. Veress E. u. 6. Szivárvány Gyermekház. 48-as tér 1. Közösségek Háza. Szabadság u. 4-6. Mohácsi ÖK Irodaháza

Kezdő időpont 10:00 10:00 13:00. Dr. Veress E. u. 6. Szivárvány Gyermekház. 48-as tér 1. Közösségek Háza. Szabadság u. 4-6. Mohácsi ÖK Irodaháza 2005.10.03 2005.10.05 2005.10.10 2005.10.14 Pályaorientációs és Nyílt 2005.10.17 2005.10.19 Napok Képzési, 2005.09.27 szolgáltatás és állásbörze melyik úton? 2005.10.14 2005.10.15 Komló 13:00 Pécs Pécs

Részletesebben

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Regionális VP főigazgatóságai és a felügyeletük alatt álló VP igazgatóságok közérdekű információi:

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Regionális VP főigazgatóságai és a felügyeletük alatt álló VP igazgatóságok közérdekű információi: A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Regionális VP főigazgatóságai és a felügyeletük alatt álló VP igazgatóságok közérdekű információi: szerv NAV Repülőtéri NAV 1. számú Repülőtéri NAV 2. számú Repülőtéri K, Cs:

Részletesebben

A járások legfontosabb adatai, 2010

A járások legfontosabb adatai, 2010 A járások legfontosabb adatai, 2010 ok településeken élők, % Baranya megye Bólyi járás Bóly 16 12 129 0,3 47,8 10,6 80,1 Komlói járás Komló 20 36 463 9,4 25,9 12,6 79,8 Mohácsi járás Mohács 26 36 212 7,0

Részletesebben

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Regionális VP főigazgatóságai és a felügyeletük alatt álló VP igazgatóságok közérdekű információi:

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Regionális VP főigazgatóságai és a felügyeletük alatt álló VP igazgatóságok közérdekű információi: A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Regionális VP főigazgatóságai és a felügyeletük alatt álló VP igazgatóságok közérdekű információi: szerv NAV Repülőtéri NAV 1. számú Repülőtéri NAV 2. számú Repülőtéri K, Cs:

Részletesebben

MVMSZ tagok nyilvántartása 2013

MVMSZ tagok nyilvántartása 2013 MVMSZ tagok nyilvántartása 2013 Jogelőd neve Szervezet neve, székhelye Képviselő Csatlakozás időpontja 1. Bács-Kiskun megye Bács-Kiskun Megyei ok Katona József 6000 Kecskemét, Bethlen krt. 1. Türr István

Részletesebben

Lansinoh termékeket forgalmazó Rossmann üzletek

Lansinoh termékeket forgalmazó Rossmann üzletek 2740 Abony, Kossuth tér 4. 8400 Ajka, Szabadság tér 14. 2170 Aszód, Kossuth Lajos u. 15. 6500 Baja, Csermák Mihály tér 4. 2660 Balassagyarmat, Rákóczi út 34-36. 8230 Balatonfüred, Jókai M. út 17. 4060

Részletesebben

TIGÁZ ZRT. EGYETEMES SZOLGÁLTATÁSI ÜZLETSZABÁLYZATA II/1. sz. melléklet II/1./A MELLÉKLET

TIGÁZ ZRT. EGYETEMES SZOLGÁLTATÁSI ÜZLETSZABÁLYZATA II/1. sz. melléklet II/1./A MELLÉKLET II/1./A MELLÉKLET Az ügyfélszolgálati irodák felsorolása, nyitvatartása 2014. július 31. napjáig hatályos 1. Állandó ügyfélszolgálati irodák 1.1. Állandó ügyfélszolgálati irodák nyitvatartása, : 8:00-14:00

Részletesebben

Fővárosi és Megyei Igazságügyi Szolgálatok Jogi Segítségnyújtó Osztályai Elérhetőségek

Fővárosi és Megyei Igazságügyi Szolgálatok Jogi Segítségnyújtó Osztályai Elérhetőségek Fővárosi és Megyei Igazságügyi Szolgálatok Jogi Segítségnyújtó Osztályai Elérhetőségek BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLAT JOGI SEGÍTSÉGNYÚJTÓ Cím 1117 Budapest, Prielle Kornélia utca

Részletesebben

KORSZER TECHNIKÁVAL A MOZGÁSKORLÁTOZOTT EMBEREKÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY

KORSZER TECHNIKÁVAL A MOZGÁSKORLÁTOZOTT EMBEREKÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY KORSZER TECHNIKÁVAL A MOZGÁSKORLÁTOZOTT EMBEREKÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY R ö v i d í t v e : K o r s z e r ű T e c h n i k a A l a p í t v á n y ( K T A ) A MEOSZ akadálymentesítési, közlekedési és technikai

Részletesebben

Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT. Eger, június

Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT. Eger, június Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT Eger, 2015. június 14-16. 1 TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA 2014/2015. TANÉVI DIÁKOLIMPIAI LABDAJÁTÉKOK III.

Részletesebben

Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt.

Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. A Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. (Székhely: 1122 Budapest, Pethényi köz 10., Cg.: 01-10-041206) - hivatkozással a Bszt. 123. (1) bekezdésének e) f) pontjára közzéteszi, hogy a Jászárokszállás és

Részletesebben

Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei

Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei Lakossági Általános Szerződési Feltételek 1. Melléklet Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei Tartalomjegyzék 1.... 3 2. Média- és Hírközlési Biztos... 3 3. Nemzeti Fogyasztóvédelmi

Részletesebben

Címkereső / Utcakereső - Házszámszintű térkép és címkereső magyar város részletes térképe itt! [Térképnet.hu]

Címkereső / Utcakereső - Házszámszintű térkép és címkereső magyar város részletes térképe itt! [Térképnet.hu] Címkereső / Utcakereső - Házszámszintű térkép és címkereső - 150 magyar város részletes térképe itt! [Térképnet.hu] Az utcakereső szolgáltatás segítségével könnyen megtalálhatja a keresett címet! Csak

Részletesebben

MVMSZ tagok nyilvántartása. Státusz Szervezet neve, székhelye Képviselő MVMSZ közgyűlés résztvevők Bács-Kiskun megye

MVMSZ tagok nyilvántartása. Státusz Szervezet neve, székhelye Képviselő MVMSZ közgyűlés résztvevők Bács-Kiskun megye MVMSZ tagok nyilvántartása Státusz Szervezet neve, székhelye Képviselő MVMSZ közgyűlés résztvevők Bács-Kiskun megye 1. megyei hatókörű városi Katona József Múzeum 6000 Kecskemét, Bethlen krt. 1. 2. területi,

Részletesebben

Pedagógiai szakszolgálatok támogatása

Pedagógiai szakszolgálatok támogatása Pedagógiai szakszolgálatok támogatása A 15/2007. (III. 14.) OKM rendelet 2.. alapján a tanulási képességet vizsgáló szakértői és rehabilitációs tevékenységet, továbbá a nevelési tanácsadást ellátó intézmények

Részletesebben

ITT VÁRHATÓ NAV ELLENŐRZÉS A 20. HÉTEN

ITT VÁRHATÓ NAV ELLENŐRZÉS A 20. HÉTEN ITT VÁRHATÓ NAV ELLENŐRZÉS A 20. HÉTEN ÉSZAK-BUDAPEST A NAV Észak-budapesti Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2019. március 18. és 24. között az Országos Étterem Héthez kapcsolódóan kiemelten ellenőrzik

Részletesebben

1. MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁGOT KAPOTT SZEMÉLYEK ELŐZŐ ÁLLAMPOLGÁRSÁG ORSZÁGA SZERINT

1. MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁGOT KAPOTT SZEMÉLYEK ELŐZŐ ÁLLAMPOLGÁRSÁG ORSZÁGA SZERINT Tartalom 1. MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁGOT KAPOTT SZEMÉLYEK ELŐZŐ ÁLLAMPOLGÁRSÁG ORSZÁGA SZERINT 2. MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁGOT KAPOTT SZEMÉLYEK MEGOSZLÁSA ELŐZŐ ÁLLAMPOLGÁRSÁG ORSZÁGA SZERINT 3. MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁGOT

Részletesebben

A kreatív iparágak szinergiáinak feltérképezése Szlovákiára és Magyarországra

A kreatív iparágak szinergiáinak feltérképezése Szlovákiára és Magyarországra A kreatív iparágak szinergiáinak feltérképezése Szlovákiára és Magyarországra SZAKÁLNÉ KANÓ IZABELLA, SLÁVKA KLASOVÁ Szegedi Tudományegyetem, Technical University in Košice Motiváció Magyarország és Szlovákia

Részletesebben

Csongrád megye. Megyeszékhely: Szeged. Honlap: Adatbázis:

Csongrád megye. Megyeszékhely: Szeged. Honlap:  Adatbázis: Csongrád megye Megyeszékhely: Szeged Honlap: http://nemzetiegyseg.com/csongradmegye.html Adatbázis: http://nemzetiegyseg.com/csongrad0.xls Honlap: http://www.hiszi-map.hu/catalog/displayimage.php?pid=7898&fullsize=

Részletesebben

MAGYARORSZÁG LEVÉLTÁRAI. Szerkesztette: BLAZOVICH LÁSZLÓ MÜLLER VERONIKA

MAGYARORSZÁG LEVÉLTÁRAI. Szerkesztette: BLAZOVICH LÁSZLÓ MÜLLER VERONIKA MAGYARORSZÁG LEVÉLTÁRAI Szerkesztette: BLAZOVICH LÁSZLÓ MÜLLER VERONIKA Budapest - Szeged 1996 TARTALOM TARTALOM 5 Bevezető (Blazovich László Müller Veronika) 9 KÖZLEVÉLTÁRAK 27 ÁLTALÁNOS LEVÉLTÁRAK 27

Részletesebben

F.3. számú függelék. Az érdekképviseleti szervezetek felsorolása

F.3. számú függelék. Az érdekképviseleti szervezetek felsorolása F.3. számú függelék Az érdekképviseleti szervezetek felsorolása Hatályos: 2015.07.07. 1/5. oldal GDF SUEZ Energia Magyarország Zrt. 1. Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal Fogyasztóvédelemi

Részletesebben

FŐOSZTÁLYVEZETŐ: Patai Péter. TELEFON: 72/ FAX: 72/

FŐOSZTÁLYVEZETŐ: Patai Péter. TELEFON: 72/ FAX: 72/ MEGYE Baranya Megye 7621 Pécs, Mátyás király u. 32. (A cím egy saroképület, a Váradi Antal utca felől közelíthető meg.) Patai Péter FŐOSZTÁLYVEZETŐ: Patai Péter Családi csődvédelem TELEFON: 72/512-770

Részletesebben

FODISZ - Labdarúg Országos Bajnokság június 3. - Gödöllő 1. pálya A csoport

FODISZ - Labdarúg Országos Bajnokság június 3. - Gödöllő 1. pálya A csoport 2016. június 3. - Gödöllő 1. pálya A csoport 1. 2. 3. 4. 5. Paks Bp. XXI. Alsózsolca Gyömrő Homok D csoport Paks Bp. XXI. Alsózsolca Gyömrő Homok Gy D V Pontszám Gólarány Helyezés Paks 6:2 3:2 3:4 6:0

Részletesebben

Főbb szakmai segítségnyújtó szervezetek

Főbb szakmai segítségnyújtó szervezetek Főbb szakmai segítségnyújtó szervezetek 1. Magyar Kereskedelmi és Iparkamara: 1.1. Bács-Kiskun megyei Kereskedelmi és Iparkamara 6000 Kecskemét, Árpád krt. 4. bkmkik@mail.datanet.hu Tel.: 76/501-500 www.iparkamara.hu

Részletesebben

6500 Baja, Déri Frigyes sétány Budapest, Bajcsy- Zsilinszky Endre út Budapest, Erzsébet krt. 2.

6500 Baja, Déri Frigyes sétány Budapest, Bajcsy- Zsilinszky Endre út Budapest, Erzsébet krt. 2. Megye CIB bankfiók neve Nyitvatartás Cím Kutya behozható Megjegyzés/ kiegészítés Budapest Allee Fiók H: 10.00-18.00 K: 10.00-18.00 Sz: 10.00-18.00 Cs: 10.00-18.00 P: 10.00-18.00 Allee Bevásárlóközpont

Részletesebben

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Megyei Adó- és Vámigazgatóságai közérdekű információi: Igazgatói titkárság. H - Cs: 08:30-16:00 P: 08:30-13:30

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Megyei Adó- és Vámigazgatóságai közérdekű információi: Igazgatói titkárság. H - Cs: 08:30-16:00 P: 08:30-13:30 A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Megyei Adó- és i közérdekű információi: NAV Repülőtéri Igazgatósága Igazgatói titkárság H - Cs: 08:30-16:00 P: 08:30-13:30 Szabálysértési ügyekben H - Cs: 08:30-16:00 P: 08:30-13:30

Részletesebben

XXVIII. Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó

XXVIII. Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó XXVIII. Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó MEGYEI BEMUTATÓK BÁCS-KISKUN MEGYE Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ Nonprofit Kft. szervező: Józsa Kata telefon: +36 30 3657966, e-mail:

Részletesebben

Átadásra került informatikai eszközök megyei bontásban. 1. ütem 2. ütem. KLIK Szakszolgálati Intézmény megnevezése

Átadásra került informatikai eszközök megyei bontásban. 1. ütem 2. ütem. KLIK Szakszolgálati Intézmény megnevezése A TÁMOP-3.4.2.B Sajátos nevelési igényű gyermekek integrációja (ok fejlesztése) kiemelt projekt keretében beszerzett és a pedagógiai szakszolgálatok számára átadott informatikai eszközök Átadásra került

Részletesebben

Felügyeleti szervek, fogyasztóvédelmi szervek

Felügyeleti szervek, fogyasztóvédelmi szervek Lakossági Általános Szerződési Feltételek 1. Melléklet Felügyeleti szervek, fogyasztóvédelmi szervek Tartalomjegyzék 1.... 3 2. Média- és Hírközlési Biztos... 3 3. Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság... 4

Részletesebben

Miskolci Közjegyzői Kamara 3530 Miskolc, Reményi u. 1. I/6. Tel: 46/507-458 Fax: 46/507-459 E-mail: mkk@mokk.hu

Miskolci Közjegyzői Kamara 3530 Miskolc, Reményi u. 1. I/6. Tel: 46/507-458 Fax: 46/507-459 E-mail: mkk@mokk.hu Miskolci Közjegyzői Kamara 3530 Miskolc, Reményi u. 1. I/6. Tel: 46/507-458 Fax: 46/507-459 E-mail: mkk@mokk.hu Elnök: Dr. Kónya Katalin Elnökhelyettes: Dr. Petraskó István A Miskolci Közjegyzői Kamara

Részletesebben

Magyar joganyagok - Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság - alapító okirata, mó 2. oldal - módszertani feladat- és hatáskörében ellátja a Korm. re

Magyar joganyagok - Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság - alapító okirata, mó 2. oldal - módszertani feladat- és hatáskörében ellátja a Korm. re Magyar joganyagok - Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság - alapító okirata, mó 1. oldal Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság alapító okirata, módosításokkal egységes szerkezetben 1 Az államháztartásról

Részletesebben

Elektronikus ügyindítás

Elektronikus ügyindítás Lakossági tájékoztató az építésügyi hatósági engedélyezési eljárás elektronikus megindításáról Jelen tájékoztató az összevont engedélyezési eljárás, a fennmaradási engedélyezési eljárás, a bontási engedélyezési

Részletesebben

7621 Pécs, Mátyás király u. 32. (A cím egy saroképület, a Váradi Antal utca felől közelíthető meg.)

7621 Pécs, Mátyás király u. 32. (A cím egy saroképület, a Váradi Antal utca felől közelíthető meg.) MEGYE Jogi Segítségnyújtó Szolgálat Baranya Megye 7621 Pécs, Mátyás király u. 32. (A cím egy saroképület, a Váradi Antal utca felől közelíthető meg.) Patai Péter Bács-Kiskun Megye FŐOSZTÁLYVEZETŐ: Patai

Részletesebben

A Magyar Államkincstár állampapír-forgalmazó ügyfélszolgálatainak elérhetősége és nyitva tartása

A Magyar Államkincstár állampapír-forgalmazó ügyfélszolgálatainak elérhetősége és nyitva tartása A állampapír-forgalmazó ügyfélszolgálatainak elérhetősége és nyitva tartása Baranya Megyei Baranya Megyei Baranya Megyei Baranya Megyei Bács-Kiskun Megyei Bács-Kiskun Megyei Bács-Kiskun Megyei Békés Megyei

Részletesebben

Kataszteri térképek a szlovák állami levéltárakban és speciális intézményekben

Kataszteri térképek a szlovák állami levéltárakban és speciális intézményekben Kataszteri térképek a szlovák állami levéltárakban és speciális intézményekben Novák Veronika Pozsonyi Állami Levéltár 2010. június 17.-18. Bevezetés: - az első kataszteri térképeket a mai Szlovákia területéről

Részletesebben

Dr. Seszták Miklós s. k., nemzeti fejlesztési miniszter

Dr. Seszták Miklós s. k., nemzeti fejlesztési miniszter 49/2016. (XII. 1.) NFM RENDELET a díjfizetés ellenében használható autópályákról, autóutakról és főutakról szóló 37/2007. (III. 26.) GKM rendelet, valamint az útdíj mértékéről és az útdíjköteles utakról

Részletesebben

Pszichiátriai betegek közösségi ellátásának ELUTASÍTOTT pályázatai

Pszichiátriai betegek közösségi ellátásának ELUTASÍTOTT pályázatai megzése 1 SZOC BF 08 K 0005 Hahuszo Kht. HAHUSZO KHT Hajdúnánási Humán Otthon Közhasznú Társaság Hajdú Bihar 4080 Hajdúnánás Fürdő út 1. 2 SZOC BF 08 K 0009 3 SZOC BF 08 K 0020 4 SZOC BF 08 K 0034 Hajdúhadház

Részletesebben

XXVI. Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó (a megyei és regionális bemutatók szervezői, helyszínei, időpontjai)

XXVI. Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó (a megyei és regionális bemutatók szervezői, helyszínei, időpontjai) Magyar Drámapedagógiai Társaság 2111 Szada, Székely Bertalan u. 1/C Levelezési cím (iroda): 1022 Budapest, Marczibányi tér 5/A Telefon: +36 70 3353959 honlap: www.drama.hu; e-mail: orszagos.talalkozo@gmail.com

Részletesebben

Az Agria Volán Zrt. közös üzemeltetésű vonalai/vonalszakaszai 3/B számú melléklet

Az Agria Volán Zrt. közös üzemeltetésű vonalai/vonalszakaszai 3/B számú melléklet Agria 1036 Budapest, Stadion aut. pu. - Bükkszék, sz.ib. Agria 1036 Budapest, Stadion aut. pu. - Budapest, Szerencs u. Borsod,Hatvani,Kunság,Mátra Agria 1036 Nógrád,Szabolcs,Volánbusz Agria 1036 Budapest,

Részletesebben

Hírhatár online MÉDIAAJÁNLAT 2015

Hírhatár online MÉDIAAJÁNLAT 2015 MÉDIAAJÁNLAT 2015 OLDALINK: Online (központi oldal) Bács-Kiskun megye Bajai Kalocsai Kecskeméti Kiskunfélegyházi Kiskunhalasi Baranya megye Baranya Megyei Mohácsi Pécsi Szigetvári Borsod-Abaúj-Zemplén

Részletesebben

Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei

Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei Lakossági Általános Szerződési Feltételek 1. Melléklet Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei Tartalomjegyzék 1.... 3 2. Média- és Hírközlési Biztos... 3 3. Pest Megyei Kormányhivatal...

Részletesebben

HIRDETMÉNY A BUDAPEST BANK ZRT. FIÓKHÁLÓZATÁRÓL ÉS AZ ÁLTALUK VÉGZETT TEVÉKENYSÉGEKRŐL (HATÁLYOS JÚLIUS 02-TŐL)

HIRDETMÉNY A BUDAPEST BANK ZRT. FIÓKHÁLÓZATÁRÓL ÉS AZ ÁLTALUK VÉGZETT TEVÉKENYSÉGEKRŐL (HATÁLYOS JÚLIUS 02-TŐL) HIRDETMÉNY A BUDAPEST BANK ZRT. FIÓKHÁLÓZATÁRÓL ÉS AZ ÁLTALUK VÉGZETT TEVÉKENYSÉGEKRŐL (HATÁLYOS 2018. JÚLIUS 02-TŐL) A Budapest Bank Zrt. Fiókhálózata: Fiók: lakossági, kisvállalkozási és vállalati termékértékesítés

Részletesebben

5. RÉSZTVEVŐ CSAPATOK

5. RÉSZTVEVŐ CSAPATOK 5. RÉSZTVEVŐ CSAPATOK Ssz. Megye Iskola Település Pécsi SZC Zsolnay Vilmos Szakgimnáziuma és 1. Baranya Pécs Szakközépiskolája 2. Bács-Kiskun Kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium Kiskunfélegyháza 3.

Részletesebben

Az ügyfélkapcsolati helyek nyitvatartási ideje és telefonszáma. T-Pont üzletek Cím Telefonszám Faxszám Nyitvatartási idő

Az ügyfélkapcsolati helyek nyitvatartási ideje és telefonszáma.  T-Pont üzletek Cím Telefonszám Faxszám Nyitvatartási idő Ügyfélkapcsolati helyek, valamint felügyeleti szervek elérhetősége Az ügyfélkapcsolati helyek nyitvatartási ideje és telefonszáma Lakossági ügyfelek részére Ügyfélszolgálat megnevezése Lakossági 1412 ügyfélszolgálat

Részletesebben

14. sz. melléklet. Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei

14. sz. melléklet. Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei 14. sz. melléklet Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei Tartalomjegyzék 1. Nemzeti Média- és Hatóság... 3 2. Média- és Biztos... 4 3. Pest Megyei Kormányhivatal... 4 4. JÁRÁSI

Részletesebben

Területi Szervezet. Illetékességi területe:

Területi Szervezet. Illetékességi területe: 1.számú melléklet Neve: Területi szervezetek Illetékességi területe: Fogorvosok e Budapesti Magyarország Budapest Baranya Megyei Bács-Kiskun Megyei Békés Megyei Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Csongrád Megyei

Részletesebben

Az OPSz KÜLDÖTTGYŰLÉSI KÉPVISELŐK NÉVJEGYZÉKE az Országos Polgárőr Szövetség év november 28. napján tartott küldöttgyűlésén

Az OPSz KÜLDÖTTGYŰLÉSI KÉPVISELŐK NÉVJEGYZÉKE az Országos Polgárőr Szövetség év november 28. napján tartott küldöttgyűlésén Az OPSz KÜLDÖTTGYŰLÉSI KÉPVISELŐK NÉVJEGYZÉKE az Országos Szövetség 2015. év november 28. napján tartott küldöttgyűlésén Sor a Küldött 1. 1. Országos Szövetség és Dr. Túrós András P00000018 Sor a 2. 1.

Részletesebben

A nemzeti fejlesztési miniszter. /2016. ( ) NFM rendelete

A nemzeti fejlesztési miniszter. /2016. ( ) NFM rendelete 1 A nemzeti fejlesztési miniszter /2016. ( ) NFM rendelete a díjfizetés ellenében használható autópályákról, autóutakról és főutakról szóló 37/2007. (III. 26.) GKM rendelet, valamint az útdíj mértékéről

Részletesebben

Frissítve: augusztus :28 Netjogtár Hatály: 2008.XII Magyar joganyagok - 303/2008. (XII. 18.) Korm. rendelet - a hivatásos önkormányz

Frissítve: augusztus :28 Netjogtár Hatály: 2008.XII Magyar joganyagok - 303/2008. (XII. 18.) Korm. rendelet - a hivatásos önkormányz Magyar joganyagok - 303/2008. (XII. 18.) Korm. rendelet - a hivatásos önkormányzat 1. oldal 303/2008. (XII. 18.) Korm. rendelet a hivatásos önkormányzati tűzoltóságot fenntartó helyi önkormányzatok egyszeri

Részletesebben

Bács-Kiskun Megye Borsod-Abaúj-Zemplén megye Zala megye Hajdú-Bihar megye Veszprém megye Baranya megye Somogy megye

Bács-Kiskun Megye Borsod-Abaúj-Zemplén megye Zala megye Hajdú-Bihar megye Veszprém megye Baranya megye Somogy megye LÁNY EREDMÉNYEK 100 m leány IV. kcs. Döntő 1. Horváth Dzsenifer 96 Dr. Nagy László EGYMI Kőszeg 13,9 Vas Megye 2. Orsós Erika Ált. Isk. Nagybajom 14,5 Somogy Megye 3. Magyar Beáta 96 Szivárvány EGYMI Keszthely

Részletesebben

43 Kiss György Ö. Nemzeti Győr 44 Krakovszky János I. osztályú Budapest 45 Kovács Iván EABA Budapest 46 Kovács Gábor I. osztályú Baja 47 Kovács

43 Kiss György Ö. Nemzeti Győr 44 Krakovszky János I. osztályú Budapest 45 Kovács Iván EABA Budapest 46 Kovács Gábor I. osztályú Baja 47 Kovács 2012. évi bírólista Név Minősítés Város 1 Ajtai Péter AIBA Budapest 2 Babai Sándor II. osztályú Tatabánya 3 Becsey Károly AIBA Szeged 4 Bende Szabolcs II. osztályú Hódmezővásárhely 5 Benda Tivadar Ö. Nemzeti

Részletesebben

A SZERZŐDÉS SZÁMA A SZERZŐDŐ FÉL MEGNEVEZÉSE A SZERZŐDÉS KEZDETE A SZERZŐDÉS ZÁRÁSA BRUTTÓ ÉRTÉK A SZERZŐDÉS TÁRGYA

A SZERZŐDÉS SZÁMA A SZERZŐDŐ FÉL MEGNEVEZÉSE A SZERZŐDÉS KEZDETE A SZERZŐDÉS ZÁRÁSA BRUTTÓ ÉRTÉK A SZERZŐDÉS TÁRGYA A SZERZŐDÉS SZÁMA A SZERZŐDŐ FÉL MEGNEVEZÉSE A SZERZŐDÉS KEZDETE A SZERZŐDÉS ZÁRÁSA BRUTTÓ ÉRTÉK A SZERZŐDÉS TÁRGYA K-2731/1/2010 Tolna Megyei Siketek és Nagyothallók e (TOSINA ) 2010.június 1. 2011.január

Részletesebben

MFB Agrár Forgóeszköz Hitel értékesítésében résztvevő közvetítők listája

MFB Agrár Forgóeszköz Hitel értékesítésében résztvevő közvetítők listája MFB Agrár Forgóeszköz Hitel értékesítésében résztvevő közvetítők listája 1. Agria Bélapátfalva Takarékszövetkezet Cím: 3346 Bélapátfalva, Május 1 út 2/a. Tel.: 36/554-370 Fax: 36/554-371 E-mail: agriatksz@agriatksz.hu

Részletesebben

ÜGYÉSZSÉGI STATISZTIKAI TÁJÉKOZTATÓ

ÜGYÉSZSÉGI STATISZTIKAI TÁJÉKOZTATÓ ÜGYÉSZSÉGI STATISZTIKAI TÁJÉKOZTATÓ (BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI SZAKTERÜLET) A 2016. évi tevékenység ÜGYÉSZSÉG MAGYARORSZÁG Legfőbb Ügyészség Budapest, 2017 Kiadja: Legfőbb Ügyészség (1055 Budapest, Markó utca

Részletesebben

BALOGH ISTVÁN MŰVEINEK BIBLIOGRÁFIÁJA 1990-1996. 1990.

BALOGH ISTVÁN MŰVEINEK BIBLIOGRÁFIÁJA 1990-1996. 1990. Major Zoltán László BALOGH ISTVÁN MŰVEINEK BIBLIOGRÁFIÁJA 1990-1996. 1990. Balogh István: Pusztai pásztorélet és szállások a XVIII. század végén. (Egy debreceni emlékirat 1794-ből) = Történeti-néprajzi

Részletesebben