ADVENT A VÁROSBAN. Megjelenik havonta XXIV. évfolyam december/2014. január. Nyergesújfalui Hírmondó Nyergesújfalu Város Önkormányzatának lapja

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ADVENT A VÁROSBAN. Megjelenik havonta XXIV. évfolyam 2013. december/2014. január. Nyergesújfalui Hírmondó Nyergesújfalu Város Önkormányzatának lapja"

Átírás

1 Nyergesújfalui Nyergesújfalu Város Önkormányzatának lapja Megjelenik havonta XXIV. évfolyam december/2014. január ADVENT A VÁROSBAN ADVENT A VÁROSBAN A hagyományokhoz híven, idén is együtt ünnepelte városunk az adventet. A programok kora délután kezdődtek a Kossuth Lajos utcai volt iskolaépületben. Az aulában kézműves játszóház volt az óvónők vezetésével, Németh Tamásné Valika pedig mesesarkot alakított ki a gyermekkönyvtárban. A tornateremben felállított színpadon délután két órától egymást követték a fellépők. A Kernstok Károly Általános Iskola 4. osztályosainak adventváró műsora és az iskola énekkarát követően hagyományosan a Pinocchio Bábszínház szórakoztatta a kicsiket és nagyokat. A folytatásban Nagy Tamás gitárjátékát, majd a zeneiskola rézfúvós együttesét hallgathatták a jelenlévők. A tornateremben a programok alatt adventi bazársor működött, ahol a helyi kézművesek állították ki portékáikat, melyeket meg lehetett vásárolni. Sötétedés után, du 5 órakor kezdődött a Szent István téren az adventi gyertyagyújtó ünnepség. Molnár Alajos plébános úr meghitt ünnepség keretében gyújtotta meg az adventi koszorún az első gyertyát. Az ünnepséget követően a Kossuth Lajos utcai iskolaépület udvarán forralt bor és tea enyhítette a hideget, melyhez zsíros kenyeret szolgáltak fel a hivatal dolgozói. A tornateremben Németh Tamásné adventköszöntő szavalatával folytatódott a műsor. A Német Nemzetiségi Énekkar és a Barátság Kör Egyesület Dalkörének fellépését követően Szladik Tibor népszerű dallamokkal szórakoztatta a vendégeket. Ezen az estén az iskolaépület is új ruhába öltözött Ferenczi Gábor fényjátéka jóvoltából. Köszönet a polgármesteri hivatal dolgozóinak és a pedagógusoknak a lebonyolításban nyújtott segítségért. NAGY SÁNDOR INTÉZMÉNYI REFERENS Az idei esztendőben a városi karácsonyfákat az esztergomi székhelyű S.K. Kert Kft. ajánlotta fel, a templom előtti adventi koszorú díszítéséhez a fenyőgallyakat a Diófa utcából Kis Csaba adományozta. A Nyergesi István téren álló fenyőfa díszeit a Kernstok Károly Általános Iskola eterniti épületének tanulói készítették. Köszönjük szépen a felajánlásokat!

2 2013. december/2014. január Nyergesi 2 hirdetések Aranyosi Attila Autós Magániskola Az Aranyosi Attila Autós Magániskola személygépkocsivezető képző tanfolyamokat indít folyamatosan hagyományos tantermi képzéssel, vagy távoktatásos e learning képzéssel (otthoni tanulás, nem kell bejárni a foglalkozásokra). Ezekre folyamatosan lehet jelentkezni a 06/30/ telefonon, vagy január 14 én (kedden): Nyergesújfalun, a Szalézi Irinyi Középiskolában, 16 órakor. A tanfolyam díja négy részletben fizethető! Internet elérhetőség: Felnőttképz.nyt.szám:

3 Nyergesi A falugazdász tájékoztatója A MEZŐGAZDASÁGI TERMELŐKRE VONATKOZÓ AKTUÁLIS HATÁRIDŐK ÉS KÖTELEZETTSÉGEK: Nitrát adatszolgáltatás: A kötelezettség vonatkozik a nitrát érzékeny területeken gazdálkodókra, és a terület érzékenységétől függetlenül olyan gazdálkodókra, akik a magánszemélyek háztartási igényeit meghaladó mértékű állattartást folytatnak (baromfi esetében 3, vegyes állattartás esetében 5 számosállat). A jelentés határideje: Ezekben az esetekben a gazdálkodási napló tápanyag gazdálkodásra, trágyázásra, parcella művelési adatokra, valamint állattartásra vonatkozó lapjait, vagy ezeknek megfelelő adattartalmú nyilvántartást kell vezetni. Az adatokat 5 évig meg kell őrizni. Natura 2000 területeken történő legeltetés: Natura 2000 gyepterületek október 31. és április 23. közötti legeltetéséhez a környezetvédelmi és vízügyi felügyelőség engedélye, helyi jelentőségű védett területnek minősülő Natura 2000 terület esetében az önkormányzat jegyzőjének engedélye szükséges. Trágyázási tilalmi időszak nitrát érzékeny területeken: Nitrát érzékenynek minősülő területeken október 31. és február 15. között szervestrágya nem juttatható ki. A tilalom alá eső táblákon ezen időszakban nem létesíthető, és nem tartható fenn ideiglenes trágyakazal sem. BERCSÉNYI SÁNDOR FALUGAZDÁSZ Áldott karácsonyt, boldog új esztendőt kíván minden kedves Olvasójának, Hirdetőjének a Nyergesi! Legközelebb már az új évben jelenünk meg a februári számmal. Ennek lapzártája január 20 án lesz. A szerkesztőség PAL KONT KFT. KONTÉNER SZÁLLÍTÁS Kedvező áron vállaljuk ipari és lakossági hulladékok szállítását és kezelését 4-8 m 3 -ig, valamint sóder, murva, betondarálék, föld, beton szállítását! Várjuk megrendelésüket hétköznaponként 7-16 óráig a +36 (70) ös telefonszámon. Köszönetnyilvánítás Hálás szívvel köszönjük Mindazoknak, akik drága lányunk halála alkalmából bármi módon részvétnyilvánítással, virággal, temetésen, szertartáson való részvétellel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Kalocsai család falugazdász anyakönyvi hírek december/2014. január Anyakönyvi híreink Megérkeztünk! Horváth Dávid és Khéner Zsuzsanna fia, Márk Peterdy Rezső és Kis Andrea leánya, Regina Boldizsár József és Basahidi Ilona leánya, Mercédesz Hanna Eckl Zoltán és Pikáli Viktória leánya, Anita Köszöntjük őket! Köszöntjük szépkorúinkat! 95 éves: Zsíros Ferencné (sz. Szemes Gizella) 85 évesek: Schubert Istvánné (sz. Vörös Ilona) Ballabás Istvánné (sz. Perlaki Magdolna) 80 évesek: Bencsik László Károlyné (sz. Goldschmidt Rozália) 75 évesek: Patai Józsefné (sz. Bencsik Irén) Gyarmati Lászlóné (sz. Bencsik Ilona) Szabó Mihály Kulcsár Gáborné (sz. Farkas Julianna) Pethő Imréné (sz. Horváth Mária) Sok boldogságot és jó egészséget kívánunk nekik! Házasságok 25 éve kötöttek házasságot Székely Csaba és Abronics Mária Irén Szilágyi József és Papp Gyöngyi Gratulálunk jubiláló házasainknak! Eltávoztak közülünk Bagota Imréné (sz. Nagy Mária) Bakó György József Jávor Istvánné (sz. Ácsfalvi Márta) Dr. Kalocsai Katalin Kovács István Lukács Antal Raschek László (id.) Sánta Istvánné (sz. Szántó Margit Piroska) Szeifert Károly Székely Ferencné (sz. Herczeg Erzsébet) Tarján József Részvétünket nyilvánítjuk elhunyt lakótársaink hozzátartozóinak! Köszönetet mondunk rokonainknak, ismerőseinknek, barátainknak, szomszédainknak, volt munkatrásaknak, volt tanítványoknak akik Jávor Istvánné (szül. Ácsfalvi Márta) búcsúztatóján résztvettek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család Köszönetet mondunk mindenkinek akik eljöttek és felejthetetlen halottunkat özv. Szűcs Pálnét utolsó útjára kísérték sírjára virágot hoztak, lelki üdvéért imádkoztak és mély gyászunkban őszinte szívvel osztoztak. Neked szólt a templom harangja Érted imádkoztunk halkan, zokogva Nincs olyan nap, perc és óra Mióta elmentél rád ne gondoltunk volna. Sokszor még nappal is ébren álmodunk Nevetve jössz felénk és újra találkozunk. Az álom elszáll, hamar felébredünk Drága jó anyukánk míg élünk nem feledünk. Pihenj békén, csendben, legyen szelíd álmod Lányaidat Te már fentről vigyázod. Lányaid 3

4 december/2014. január karácsony Nyergesi November 30 án szerény ünnepség keretében átadásra került a Május 1. téri út és járda felújítás. fotó: Fekete Márton Karácsonyi gondolatok Nézzétek a szívetekbe karácsonyos szemmel, őszinte és becsületes lélekkel. S ha azt látjátok az önkeresés során, hogy szíveteknek valamelyik zugában rosszindulat, irigység, keserűség vagy bármiféle tisztátalan érzés lakozik valamely magyar testvéretekkel szemben: gyomláljátok azt ki gyorsan, mielőtt véglegesen és halálosan megmérgezné bennetek az életet. Nyissátok meg szíveteknek minden ablakát, és eresszétek be oda a napfényt, hadd pusztítson ki belőletek minden sötétséget ezen a karácsonyon. A civódások, pártoskodások nemzetéből változzatok át a szeretet nemzetévé, s lássátok meg: attól a pillanattól kezdve veletek lesz az Isten. Megmaradásunknak, megmaradástoknak, a magyar sors jobbra fordulásának ez az egyetlen lehetősége. /Wass Albert/ Újra eltelt egy Nyergesújfalun és Karlsdorf Neuthardban is eredményekben gazdag év. A testvérvárosi kapcsolat egyik legnagyobb sikere, hogy magyar barátainkkal együtt ünnepelhettük Karlsdorf település 200. Jubileumát, amelyen Neu Wulmstorf is képviseltette magát. Ezekben a napokban fontos megbeszéléseket tartottunk a partnerség jövőjéről. Mihelik Magdolna polgármester kollégám biztosított Kedves Polgártársaim! Szeretettel köszöntöm az Olvasókat annak az ünnepnek az alkalmából, amelyet évszázadok óta nagy vágyakozással várunk és ünneplünk mindannyian, hívők és nem hívők, kicsik és nagyok, fiatalok és idősebbek. Amennyiben átérezzük a várakozás örömét, ezekben a hetekben másképp szólunk egymáshoz, és feladatainktól függően több kevesebb sikerrel próbálunk elszakadni a mindennapi élet rohanó tempójától. Az adventi koszorú, egy gyertya meggyújtása a mozgalmas napok estéjén, az ünneplőbe öltöztetett környezet, a hétvégi családi együttlétekre szánt több idő, az alkalomhoz megválasztott olvasmányélményeink, a lelki készülődés mozzanatai, egy szép zenemű mindenki megtalálhatja a lelki feltöltődéshez vezető utat. Az otthoni környezetből kilépve hagyomány, hogy az adventi időszakban közösségi találkozások segítségével is készülünk az ünnepre: az adventi gyertya közös meggyújtása, egyházi alkalmak, intézményi rendezvények, kiállítások, a fúvószenei koncert, mind az egymásra történő odafigyelést is szolgálják. Karácsonyra készülődvén fontos, hogy valakivel együtt legyünk, megéljük a valahová tartozás élményét. Legyen ez a család, vagy szomszéd, jóbarát, sorstárs. Nem feledhetjük el mindazok fáradozását, akik a várakozás időszakát önkéntes munkával töltve gondoskodnak embertársainkról, hiszen a lélek és test békéje fizikai igényekre is alapoz: az otthon melege, élelem, a gyermekeknek némi meglepetés elmaradhatatlan az ünnep megéléséhez. A segítő szervezetek évről évre eredményesebben támogatják a rászorulókat, ehhez természetesen adakozó embertársak szükségeltetnek. Az elmúlt év sokaknak boldog, sokaknak keserű. Nem élünk könnyű időket, de bízzunk az újabb esztendőben. Az önkormányzat helyzete megfelelő, 2013 végétől sikerült jelentős összeget megtakarítani, ami azért fontos, mert éppúgy, mint a családi költségvetésnél az elsősorban adóbevételekből gazdálkodó helyhatóságoknak előre kell látniuk: ha egy egy nagy adózó átmeneti problémákkal küzd, az a következő évek lehetőségeit alapvetően befolyásolja. A képviselő testület tagjai egyöntetűen fontosnak tartják a kockázatmentes működést. Úgy tűnik, pozitív változások várhatóak több cégnél, ami a második évben fellendülést hozhat az önkormányzati bevételek területén. A szeretet ünnepén nézzünk békességgel egymás szemébe és továbbra is fogjunk össze, segítsük egymást, hogy emelt fővel, emberhez méltóan élhessük meg mindennapjainkat. Képviselőtársaim nevében is áldott Karácsonyt és egészséget hozó, békés, boldog, szeretetben eltöltendő újesztendőt kívánok: MIHELIK MAGDOLNA POLGÁRMESTER Kedves Nyergesújfalui Polgárok! - testvérvárosi üdvözlet arról, hogy az elkövetkezendő időben is szem előtt tartja a testvérvárosi kapcsolatot és további lehetőségeken fogunk dolgozni. Ezt a célt szolgálják egyesületeink kapcsolatai és a rendszeres találkozók. Az újesztendőben is szeretnénk néhány találkozót közösen megszervezni. Partnerkapcsolatunkat a jövőben is aktívan akarjuk tartani, és mindenek előtt a fiatalok közötti találkozókat, cseréket helyezzük előtérbe. Szívélyes üdvözletemet küldöm Önöknek a magam, a képviselő testületünk, valamint Karlsdorf Neuthard polgárai nevében. Áldott, békés Karácsonyt és sikerekben, egészségben gazdag Új Évet kíván: SVEN WEIGT POLGÁRMESTER, KARLSDORF NEUTHARD

5 Nyergesi babaköszöntés városháza december/2014. január 5 Ismét újszülötteket köszöntöttünk december 11 én köszöntöttük a Városháza Házasságkötő termében az idei esztendő utolsó negyedévében született 5 kisfiút és 5 kisleányt augusztus 26. és december 2. között 10 gyermek született, aki a helyi rendeletünk alapján jogosult az újszülött támogatásra. Mihelik Magdolna polgármester asszony örömmel üdvözölte településünk legifjabb polgárait és szüleiket, majd egy szál virág és emléklap kíséretében átadta részükre a város támogatását, gyermekenként Ft ot. Köszöntőjében elmondta, hogy nem könnyű a mai gazdasági helyzetben azoknak a családoknak a helyzete, akik gyermeket vállalnak, ugyanakkor kiemelte a gyermeknevelés szépségeit. Örömmel töltötte el, hogy több család esetében már a második vagy harmadik gyermek érkezését ünnepelhettük. Az babaköszöntőt a Napsugár Óvoda nagycsoportos óvodásainak kedves kis műsora tette ünnepélyesebbé. KONDÁR LÁSZLÓNÉ IGAZGATÁSI ÜGYINTÉZŐ Tájékoztató a Bursa Hungarica Önkormányzati Ösztöndíjrendszer évi fordulójának elbírálásáról Nyergesújfalu Város Önkormányzati Képviselő testülete Egészségügyi és Szociális Bizottság, valamint Közoktatási és Kulturális Bizottság tagjaiból létrehozott Ad Hoc Bizottsága 1/2013.(XII.9.) számú határozatával elbírálta a 2013/2014. tanév második és a 2014/2015. tanév első félévére benyújtott Bursa Hungarica Felsőoktatási Ösztöndíjpályázatokat. Beérkezett pályázatok száma: A típusú 18 db B típusú 0 db A pályázatokat határidőn belül nyújtották be, tartalmi és formai szempontból megfeleltek a pályázati kiírás feltételeinek. A bizottság minden pályázó részére nyújtott támogatást. A támogatások összege havi Ft tól Ft ig terjedő összeg, odaítélésénél a bizottság kizárólag a pályázók szociális rászorultságát vizsgálta. A Bursa Hungarica Ösztöndíjpályázat céljára Nyergesújfalu Város Önkormányzati Képviselő testülete 184/2013.(IX.26.) Ny.Kt. Fogadónap a Városházán Tájékoztatjuk a Olvasóit, hogy Mihelik Magdolna polgármester és Tóthné dr. Menczel Zsuzsanna fogadónapja a polgármesteri hivatalban: január 6. (hétfő) 13:00 órától 17:30 óráig. A fogadónapokra előzetes telefonos ( ), vagy személyes bejelentkezés (titkárságon) és időpontegyeztetés szükséges a várakozás elkerülése érdekében. Kihelyezett ügyfélfogadás A KEM Kormányhivatal Igazságügyi Szolgálat Jogi Segít ségnyújtó Osztálya minden hónap első keddjén 8.30 és 12 óra között a nyergesújfalui Polgármesteri Hivatalban kihelyezett ügyfélfogadást tart. határozatával ezer Ft fedezetet biztosított évi költségvetése terhére. A támogatások megállapításakor ezer Ft került felhasználásra. Az érintetteket a döntésről írásban értesítettük. Nyergesújfalu, december 10. FLEITH PÉTERNÉ A BIZOTTSÁG ELNÖKE Igazgatási szünet FIGYELEM! Tájékoztatom a Tisztelt Ügyfeleket, hogy Nyergesújfalu Város Önkormányzati Képviselő testülete törvényi felhatalmazás alapján, a dolgozók éves szabadsága egy részének kötelező kivétele céljából a Nyergesújfalui Polgármesteri Hivatalban IGAZGATÁSI SZÜNETET rendelt el december 23. napjától december 31. napjáig. Az igazgatási szünet időtartama alatt a polgármesteri hivatalban az ügyfélfogadás szünetel, kivéve a halaszthatatlan anyakönyvi ügyintézést. Sürgős és halaszthatatlan egyéb ügyekben a portaszolgálat az Önök megkeresését továbbítja az illetékes felé. TÓTHNÉ DR. MENCZEL ZSUZSANNA JEGYZŐ Lakossági tájékoztató a 2013-as háziorvosi ünnepi rendről A decemberi ügyeleti rend az ünnepekre és a munkanap áthelyezésekre tekintettel az alábbiak szerint alakul: december 21. (dec. 27. helyett) munkanapi rend szerint december 23. munkanapi rend szerint december ünnepi és hétvégi munkarend szerint december munkanapi rend szerint január 1. ünnepi munkarend január 2 3. munkanapi rend szerint A tartós gyógyszerszedésre szoruló betegek a kezelésükhöz szükséges gyógyszerek beszerzéséről kérjük időben gondoskodjanak!

6 2013. december/2014. január Nyergesi 6 városháza könyvajánló pályázat Decemberi városházi hírek MEGJELENT! A korábbi évekhez hasonlóan idén is látogatottak voltak az adventkezdő programok: november 29 én nyílt meg a Kernstok Művészeti Kör tárlata a Kernstok Galériában többek között Szlávik József és Bogye Ferenc zenei közreműködésével. November 30 án délelőtt a Május 1. téri útfelújítás átadása volt, délután játszóház, kézműves vásár, gyermekelőadások, adventi gyertyagyújtás és egyházi liturgia, civil szervezetek fellépése és a szokásos vendéglátással egybekötött közös ünneplés. December 4 én a Barátság Kör Egyesülettel egyeztettünk a várossá avatás 25. évfordulójára rendezendő ünnepség egyik programjáról. December 5 én jogszabályi kötelezettség alapján a Külső Védelmi Terv sikeres részgyakorlatára került sor. Részt vettek a katasztrófavédelem járási és megyei szakemberei, a járási hivatalvezető, a rendőrség, a népegészségügyi szolgálat, a Vértes Volán Zrt. vezetője, valamint a gyakorlatot végző helyi PV törzs tagjai. A közvilágítással kapcsolatos kérdéseket tekintettük át a lezárult villamosenergia beszerzést követően. A konzorciumban lefolytatott közbeszerzést a Magyar Villamos Művek Zrt. nyerte. December 7 én rendezte meg a Nemzeti Művelődési Intézet Komárom Esztergom Megyei Irodája Tardoson a Megyei Értéktár programsorozat legutóbbi rendezvényét, ahol Naszály, Süttő, Tardos és Nyergesújfalu mutatkoztak be. Szlávik József a Nyergesújfalui Értéktár Bizottság elnökeként tartott előadást. Fellépett többek között a Barátság Kör Egyesület irodalmi csoportja és a Német Nemzetiségi Dalkör is. A kiállítás résztvevői voltak városunkból: az Alkotóház, Lőcsei Krisztina fazekas, Ács András fafaragó, Varga Kálmán keramikus és a Nyergesi Pincegazdák Egyesülete. December 9 én Balázs István alpolgármester részt vett a Hétforrás Kft. taggyűlésén. A vezetői értekezletet követően jegyzői és polgármesteri fogadónap volt: lakásügyekben, a 10 es úton élők parkolási problémáival és sportegyesületi ügyben kerestek meg. Ezen a napon az Egészségügyi és Szociális Bizottság ülésezett önállóan, majd a Kulturális és Közoktatási Bizottsággal együttesen, valamint a szociális kerekasztal is összeült. December 10 én az ÉDV Zrt. vezérigazgatója, dr. Jelen Tamás tett látogatást a hivatalban. Amint arról többször írtunk, jogszabályi kötelezettség alapján a Hétforrás Kft. feladatait a regionális vízmű veszi át. Ezt követően hét település részvételével Táton ünnepélyes szerződés aláírásra került sor a kommunális hulladékszállításra kiírt közbeszerzést elnyert Vertikál Zrt. vel. A szállítást január 1 jétől végző konzorciumi tag (Eszköz Kft.) ügyvezetőjével azóta már egyeztettünk az átmenet kérdéseiről. A közbeszerzésen a jelenlegi szolgáltató nem indult, csak a Polgárdi székhelyű Vertikál Zrt. vezette konzorcium. December 11 én a rendkívüli és munkaterv szerinti képviselőtestületi ülésre és lapzártájára készültünk, valamint a jövő hét ünnepi eseményeire. Köszöntöttük az elmúlt három hónapban született babákat: öt kisfiú és öt kislány jött világra az elmúlt időszakban. MIHELIK MAGDOLNA Pályázati felhívás Nyergesújfalu Város Polgármestere az önkormányzati tulajdonú lakások és helyiségek bérletéről, valamint elidegenítéséről szóló 18/2011. (XI.3.) önkormányzati rendelet alapján január hónapban az alábbi önkormányzati lakások bérbeadására fog pályázatot kiírni: Nyergesújfalu, Munkás u. 2. 3/1. 20 m2 es, 1 szoba, fürdőszoba, wc, előszoba, kamra Nyergesújfalu, Munkás u. 2. 1/1. 25 m2 es, 1 szoba, fürdőszoba, wc, előszoba, kamra Nyergesújfalu, Munkás u. 2. fszt m2 es, 1 szoba, fürdőszoba, wc, előszoba, kamra Nyergesújfalu, Munkás u. 2. 3/3. 56 m2 es, 1 szoba, 2 fél szoba, konyha, fürdőszoba, wc, előszoba, kamra Nyergesújfalu, Munkás u. 2. 3/4. 56 m2 es, 1 szoba, 2 fél szoba, konyha, fürdőszoba, wc, előszoba, kamra Januárban a pályázat kiírás a honlapon lesz olvasható. A pályázattal kapcsolatban részletes felvilágosítást január 6 tól Szeifert Zsuzsanna pénzügyi ügyintéző nyújt a Polgármesteri Hivatal 110. sz. irodájában, ahol a szükséges nyomtatvány is beszerezhető. A formanyomtatvány a fenti internetes oldalról is letölthető. Ügyfélfogadás: hétfő 13:00 17:30, szerda 8:00 12:00, 13:00 16:00, péntek 8:00 12:00, Telefon: (33) /117 NYERGESÚJFALUI POLGÁRMESTERI HIVATAL Városunk díszpolgára, helytörténésze Padányi Lajos a Helytörténeti Olvasókönyv 8. köteteként Adalékok Nyergesújfalu helytörténetéhez címmel a lapunkban 20 éven keresztül megjelentetett válogatott írásaiból tett közzé újabb, eredeti képekkel ízlésesen illusztrált, Nyergesújfalu helytörténetét ápoló könyvet. A kiadvány épít a szerzőnek a város történetét feldolgozó monográfiájára. Az olvasókönyvet 1000, Ft os áron megvásárolhatják a Polgármesteri Hivatalban és az AdyMŰVHÁZBAN ajándéknak is kiváló. A kötetet Nyergesújfalu Város Önkormányzata adta ki. Kiadó lakást keresek!

7 Nyergesi december/2014. január hulladékszállítás rendőrség 7 Kommunális hulladékszállítás új szolgáltatóval Törvényi kötelezettségünknek eleget téve városunk Bajót, Dunaalmás, Mogyorósbánya, Neszmély, Süttő és Tát településekkel együtt közbeszerzési eljárást indított a település szilárd (kommunális) hulladék begyűjtésére, ártalmatlanítási helyre történő elszállítására, kezelésére és ártalmatlanítására alkalmas közszolgáltató kiválasztására a évi CVIII. törvény szerint. A jogszabály által csökkentett ár lehet az oka, hogy az ajánlattételi dokumentációt mindössze két cég vitte el, végül ajánlatot a Vertikál Konzorcium (Polgárdi) nyújtott be. (A jelenlegi szolgáltató nem pályázott.) A közbeszerzési szakértő szabályosnak nyilvánította az ajánlatot, amelynek díja a rezsicsökkentés II. ütemének is köszönhetően 17 százalékkal kedvezőbb, mint a jelenlegi. Az önkormányzatok és a cég közötti szerződéskötés megtörtént, a lakossággal kötendő szerződéseket hamarosan kiküldik minden háztartásba január 1 jétől a Vertikál Zrt. cégcsoportjába tartozó esztergomi Eszköz Kft. végzi a hulladékszállítást, az évi egyszeri lomtalanítást és az önkormányzati feladatként nem végezhető zöldhulladék mentesítést (utóbbiért nem kell külön fizetni, a edényzet után fizetendő díjban foglaltatik, egyéb zöldhulladékkal kapcsolatos konkrétumról a tavaszi időszakban nyújtunk tájékoztatást). A szállítási napok az eterniti városrészben (hétfő) és a központi családi házas övezetekben (kedd) nem változnak, a többszöri ürítéssel érintett társasházi területeken januárban alakítja ki a cég a végleges szállítási rendet. Egyelőre a korábbiaknak megfelelően ürítik a szelektív gyűjtőszigeteket, a házhoz menő szelektív gyűjtés később kerül bevezetésre. Körzeti ügyfélszolgálat továbbra is a nyergesi polgármesteri hivatalban lesz, az ügyfélfogadás idejét később közli a szolgáltató. Következő február elején megjelenő lapszámunkban és ezt megelőzve a honlapon valamennyi edényméret és az ezután is igényelhető zsák díjairól tájékoztatjuk az Olvasókat. Az Eszköz Kft. esztergomi ügyfélszolgálatának elérhetősége: 33/ Az önkormányzat célja a folyamatos, költséghatékony közszolgáltatást fenntartása, mely illeszkedik a kormányzati rezsicsökkentés lakosságot tehermentesítő folyamatába. POLGÁRMESTERI HIVATAL A Nyergesújfalui Rendőrőrs sikeres felderítései A megyei napilap is beszámolt róla tettenéréssel elfogták a polgárőrök és a rendőrök a nyergesi buszmegállók notórius rongálóját. Az esztendő végén Borosháziné Végh Angéla r. alezredes őrsparancsnokot a város bűnügyi helyzetéről kérdeztem. Parancsnok asszony, mozgalmas évet zártak/zárnak a nyergesi rendőrök, polgárőrök? Nekünk az év minden hónapja izgalmas. A kérdésre válaszolva, 2013 ban több bűncselekmény sorozatot sikerült felderítenünk és már vádirattal a bíróságon tartanak az ügyek. Közfelháborodást váltott ki a hétvégi házaknál és a tavaknál elkövetett betöréssorozat, amelynek megvannak a tettesei. De említhetem a Bóbita Óvoda megrongálását is, ahol szintén eredményes nyomozást folytattunk. Sajnos mindkét bűncselekményben fiatalkorúak, sőt gyermekkorú elkövetőket azonosítottunk Az év második felében ismét többször kellett lakásbetörések ügyében nyomozást indítanunk ezt az ügycsoportot kiemelten kezeljük, a megyében nemrégen sikeres elfogás történt, vizsgáljuk az esetleges nyergesújfalui összefüggéseket is. A gépkocsi feltörések, biciklilopások is többször felkavarták a helyi közvéleményt. Elmondhatom, itt is történt elfogás. Nem győzöm eleget mondani, ne hagyjunk értékeket a gépkocsi ülésén, szélvédője mögött. A hanyagul az anyósülésre dobott pénztárca, mobiltelefon, kézitáska egy rabló számára táncra felkérés! A kerékpárlopásoknál sem számít már az érték. Idén a több százezer forint értékű kétkerekűtől a régi Csepel bicikliig történtek lopások. A károsultak nemegyszer elmondták, hogy csak egy percre ugrottak be a boltba, lakásukba és lezáratlanul a falnak támasztva hagyták kerékpárjukat. Sajnos ez az idő pont elegendő. Lopás szempontjából frekventált helynek számítanak a bevásárlóközpontok, a lépcsőházak nyitott ajtói is vonzzák a tolvajokat. Felderítés szempontjából körültekintő eljárást igényelnek ezen ügyek, hiszen a biciklik gyári számát nem sokan írják fel. Nem kerülhetem meg, mi a helyzet a drogvonalon? Kábítószerrel való visszaélés, terjesztés ügyében eljárások vannak folyamatban. Az Esztergomi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályával több sikeres akciónk volt ez évben. Egy erdős területen hetekig tartó megfigyelést követően egy egész szépen rejtett marihuánaültetvényt lepleztünk le. Itt a karácsony, közeledik az évvége. Mit tanácsol, a nagybevásárlások alkalmával hogyan védjük értékeinket? Ne adjunk alkalmat a zsebtolvajoknak. Kézitáskánkat csalogatóan sose tegyük ki a bevásárlókocsiba, kosárba, tartsuk behúzott cipzárral, szorosan testünk mellett. Bankkártyáink mellett a PIN kódot sose hagyjuk, ha pedig mégis megtörtént a lopás, azonnal tiltassuk le a kártyát. Ünnepek idején gyakran koldulók, házalók jelennek meg lakásunknál. Velük inkább a lakás előtt beszélgessünk, s még egy pohár vizet is inkább mi vigyünk ki nekik, ne engedjünk be idegent lakásunkba. Adakozásnál inkább kérjünk bankszámlaszámot, ahová adományunkat eljuttatjuk, lehetőleg ne adjunk készpénzt vadidegen adománygyűjtőnek. Ha telefonon hívnak minket, jövedelmi viszonyainkról idegeneknek sose nyilatkozzunk. Internetes vásárlásoknál bankszámlaszámunkat körültekintően adjuk meg. Sajnálatos módon a közelmúltban elszaporodott a világhálón elkövetett csalások száma is. Munkájuk kiemelt részét képezi a közterületek felügyelete. Lehet e szilveszterkor petárdázni? A rendőrőrs és körzeti megbízottunk óriási segítséget kap folyamatosan a nyergesújfalui polgárőröktől. Közös szolgálatot látunk el, a polgárőrök többször fékeztek meg garázdákat szórakozóhelyeknél, akadályoztak meg rongálásokat, és rengeteg hasznos információval látják el a kollégákat. Áldozatos munkájukkal hozzájárultak a város közbiztonságának fenntartásához, a jövőben is számítunk munkájukra! Igen, közeledik az óév utolsó napja, petárdázni TILOS! Akit petárdázáson csípünk, az ellen szabálysértési eljárást indítunk. A nyári árvízi helytállásról még nem is beszélgettünk Érdekes volt június első hetében, hisz amíg az emberek egymást segítve védték az árvíztől a várost mi is kiemelt szolgálattal vettünk részt benne, szabadidőnkben pedig zsákoltunk, abban az egy hétben még a zsiványok is zsákolni mehettek, hisz a bűnelkövetések száma nagymértékben visszaesett Örültem volna, ha ez a statisztika megmarad! Magam és kollégáim, valamint a nyergesi polgárőrség nevében boldog, békés meghitt ünnepeket kívánok minden kedves Olvasónak! KÁKONYI GELLÉRT

8 2013. december/2014. január Nyergesi 8 értékeink Nyergesi polgárok kitüntetése a Megyeházán november 28 án rendkívüli megyegyűlés keretében kitüntetések átadására került sor Tatabányán, a Megyeházán. Komárom Esztergom Megyéért Szakmai Díj kitüntetésben részesült több évtizedes lelkiismeretes, a beteg emberekért végzett áldozatos munkájáért, valamint példaértékű karitatív tevékenységéért dr. Kalocsai László, városunk díszpolgára. Kitüntetéssel ismerték el Molnár Péter parasportoló nyári Kékszalag futás teljesítményét. A futás sportértéke mellett Péter a Dunát is népszerűsítette, valamint felhívta a figyelmet a folyam védelmére. Az elismeréseket dr. Völner Pál országgyűlési képviselő és Popovics György, a Megyei Közgyűlés elnöke adta át. Az ünnepségen részt vett Mihelik Magdolna városunk polgármestere és Nagy Sándor a Megyei Közgyűlés tagja. A kitüntetetteknek szívből gratulálunk. SZERKESZTŐSÉG Nyergesi értékek bemutatása Tardoson december 7 én a Nemzeti Művelődési Intézet megyei irodája szervezésében négy település mutatta meg helyi értékeit Tardoson (Naszály, Nyergesújfalu, Süttő, Tardos). Délelőtt előadások, érdekes beszámolók hangzottak el a települési értékek számba vételével, megőrzésével kapcsolatban. A délután pedig a négy község csoportjainak, kiállítóinak bemutatkozásával telt. Nyergesújfalut a Barátság Kör irodalmi csoportja, a Német Nemzetiségi Népdalkör, az Alkotóház, a Pincegazdák Egyesülete, Bertáné Lőcsei Krisztina népi iparművész, Ács András fafaragó, Varga B. Kálmán keramikus képviselte. Az alkotóház tagjai elkészítették és nagy sikerrel kínálták a nyergesi tolófánkot! /Nyergesújfalu Képviselő testülete Értéktár Bizottsága tagjai: Szlávik József elnök, Karkó Józsefné, Németh András, Nemes Attila. A bizottság feladata Nyergesújfalu értékeinek öszszegyűjtése, dokumentálása, népszerűsítése, javaslattétel a megyei és országos értéktárba vételhez. A város honlapján közzé tesszük az eddig értéktárba vettek listáját. Kérjük a tisztelt olvasót, hogy javaslataival segítse a bizottság munkáját!/ SZLÁVIK JÓZSEF Nyugdíjasaink sikere a megyei Ki-Mit-Tud?-on A Barátság Kör Egyesület nyugdíjasai ismét óriási sikert arattak november 16 án, a Tatabányán megtartott Nyugdíjasok és Idősek Megyei Egyéni és Csoportos Ki Mit Tud? vetélkedőjén. A rangos eseménynek a Kertvárosi Bányász Művelődési Otthon adott helyet, melyen számos település egyéni és csoportos fellépői mérhették össze tudásukat, köztük a Barátság Kör Egyesület irodalmi csoportja és tánckara is. Az irodalmi csoport az egyéni kategóriában 4 verssel versenyzett, a csoportos kategóriában két jelenetet adtak elő. A tánccsoport egyéni kategóriában egy hastánc, a csoportos kategóriában az Apáca show szerepelt. Az előadás végén a zsűri ismertette döntését. A nyergesiek remek szereplése meghozta a várva várt sikert, melyet a zsűri az alábbi módon értékelt: Némelyik produkció meglepően magas színvonalú, formailag és tartalmilag is elismerésre méltó jellemzővel bírt. Külön kiemelhető a Barátság Kör Egyesület irodalmi körének a teljesítménye, amelyre minden Nyergesújfalun élő polgár és a város vezetése is büszke lehet. Gratulálunk hozzá! Az erkölcsi elismerés mellett egyéb tárgyjutalomba részesült a kis csapat (2 db színházi belépő a tatabányai Jászai Mari Színház egyik előadására, számos szépirodalmi könyv, zenei kazetta) és természetesen oklevelekben. A tánccsoport tagjai belépőjegyet kaptak ajándékba a Vértes Agórájában tartandó Újévi koncertre. Késő délután indultunk haza az izgalmas nap után. A buszban a klub vezetője. Reményiné Valika gratulált minden művésznek a nagyszerű teljesítményért, mi pedig elégedetten, vidám hangulatban idéztük fel a látottakat. Köszönjük Valikának, hogy biztosította számunkra a buszt, és elkísért bennünket erre az eseményre. Mi pedig úgy gondoljuk, hasznos volt ez a találkozás, mert alkalmunk nyílt más települések kultúráját megismerni és a látottak újabb ötletekre sarkallnak bennünket. NÉMETH TAMÁSNÉ AZ IRODALMI CSOPORT VEZETŐJE

9 Nyergesi karitász december/2014. január 9 Caritas Hungarica-díjat kapott Fülöp Katalin Átadták a Caritas Hungarica díjat a Katolikus Karitász 36 önkéntes munkatársának szombaton Budapesten. A tavaly alapított elismerés átnyújtásához kapcsolódó hálaadó szentmisén Spányi Antal székesfehérvári megyés püspök, a Katolikus Karitász elnöke szentbeszédében azt mondta: munkatársaik nem pusztán a nyomorúságot enyhítik, hanem az embereket Isten felé fordítják. A püspök megjegyezte: amikor megcsapja orrunkat a szegénység szaga, amikor már ugyanazt a jó tanácsot tizedszer adjuk, akkor is Krisztust kell szolgálnunk. "A küldetést nem mi választottuk", így azt nem is a magunk elgondolása szerint kell teljesíteni. Felhívta a figyelmet arra: sokan érzik úgy, hogy nem fontosak senkinek, és nem törődik velük senki, ezért "engednünk kell, hogy Isten rajtunk keresztül szeresse a szegényeket", mert "Isten annyira bízik bennünk, hogy rajtunk keresztül akar eljutni azokhoz, akiknek Krisztusra van szükségük. (...) Így lesz az egyház erős, így látja azt a világ is, hogy érdemes az egyházhoz tartozni". Kéninger Andrásné a kitüntetettek nevében előadott beszédében hálát adott a vezetőiknek, akik átsegítették őket a munkában a holtponton. Az ünnepség keretében bemutatták az erre az alkalomra készített Karitász zászlót. A díjakat Spányi Antal és Écsy Gábor, a katolikus segélyszervezet országos igazgatója adta át. A kitüntetettek díszoklevelet, Caritas Hungarica feliratú kitűzőt, valamint kerámia emlékplakettet kaptak. A segélyszervezet által alapított elismerést azok a plébániai önkéntes karitászmunkatársak kapják, akik a legtöbbet tették a rászorultakért. Az eseményen részt vett Mádl Dalma, a Katolikus Karitász jószolgálati nagykövete, Mádl Ferenc köztársasági elnök özvegye is. Éhes voltam és adtatok ennem. Szomjas voltam és adtatok innom. Nem volt ruhám és felruháztatok. Beteg voltam és meglátogattatok. Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek Mt 25,35 40 Az idei évben 36 önkéntes munkatárs vehette át a Caritas Hungarica díjat október 5 én a Magyar Szentek Templomában. A tavaly alapított elismerés egyik idei díjazottja Fülöp Katalin, a helyi Karitász csoport vezetője volt. Ez alkalomból beszélgettünk vele a szolgálatról és a díjról. Bemutatná néhány szóval a helyi karitász csoportot? Karitász csoportunk a 90 es évek elején alakult meg. Hivatalosan 1996 ban a környékbeli településekkel együtt váltunk az Egyházmegyei Karitász Bajóti Régió tagjává. Csoportunk létszáma 8 10 fő között mozog, a tiszteletbeli tagok száma is hasonló. Szeretetszolgálatunk főbb tevékenységei: idős emberek látogatása, velük való beszélgetés, közös imádkozások; a városban élő beteg emberek, a rászoruló családok, nagycsaládok támogatása. Megemlítendő még a tevékenységeink között a nyári egyhetes Karitásznapközi szervezése. Mindezek mellett évente két alkalommal adományokból bolhapiacot szervezünk, a befolyt összeget pedig a rászorulókra fordítjuk. A csoport tagjai havonta összejönnek és a közös imádkozások után megbeszéljük az elmúlt időszak eseményeit és az előttünk álló feladatokat. Ön személy szerint mióta vesz részt a segélyszervezet munkájában? Én a 80 as évek végén kapcsolódtam be a plébániai szolgálat munkájába. Nándi atya a betegek látogatásával és áldoztatásával bízott meg ban lettem a plébánia karitász csoportjának vezetője. Ezóta igyekszem munkámmal a lehető legjobban a rászorulókat szolgálni. Az önkéntességen kívül milyen egyéb segítséget kapnak munkájukhoz? A Karitász központunktól rendszeresen kapunk segélyszállítmányokat beiskolázáshoz, gyógyszert, vetőmagokat. Fontosak a magánemberek ruha, pénz, illetve élelmiszer adományai, valamint a testvérvárosainkból érkező adományok. Az önkormányzat minden évben pályázati forrásból támogatja a csoportot. Segítséget jelent a plébánián belül működő és egyéb városi csoportok segítsége, összefogása. Van e kapcsolatuk más szervezetekkel, illetve mennyire szoros az együttműködés az egyes csoportokkal? Állandó kapcsolatot tartunk a Vöröskereszt városi csoportjával, a civilszervezetekkel (különösen az Alkotóházzal) és a város intézményeivel. Mi jelenti a legnagyobb kihívást munkájukban? Talán a legnagyobb kihívás felismerni és megtalálni az igazi rászorulókat, elnyerni a bizalmukat és úgy szolgálni őket, ahogy Krisztus minket. Hogyan látják a rászorultak helyzetét városunkban? Városunkban nem rosszabb a helyzet az országos átlagnál. Azonban az utóbbi időben egyre többen fordulnak hozzánk ruhákért, élelmiszerért, háztartási gépekért, bútorokért. Amennyire lehetséges, igyekszünk minden esetben megoldást találni. a kép forrása: 439/caritas-hungarica-dijak-atadasa-2013 Honnan várnának segítséget? Az utóbbi időben gyakran érkezik csoportunkhoz olyan adomány (pl. bútor), amelynek elszállítása a rászorulókhoz nehézségbe ütközik. Ebben kérnénk alkalmanként segítséget akár az önkormányzattól, akár magánfuvarozóktól. Évek óta segítjük a rászorulókat élelmiszercsomagokkal, azonban az igény megnövekedett, ezért továbbra is várjuk a nagylelkű adományokat. Közeleg a karácsony, milyen segítséget várhatnak a rászorulók, hogy egy kicsit ők is ünnepelhessenek? Az eddig kialakult karácsonyi élelmiszercsomag ajándékozás mellett az idén első alkalommal rendezzük meg a Karitász Mikulás Karácsonyi ünnepséget, amely keretében 100 rászoruló, főleg óvodás gyermeket hívunk meg családjukkal együtt. E kedves ünnepség keretében a Mikulás megajándékozza a gyermeket, majd a meghívott családok átvehetik a Karitász élelmiszeradományát. Mit jelent az ön számára ez a díj? Ez a díj számomra nagy megtiszteltetést jelent. A személyes elismerés mellet ez a díj a karitász csoportunk 20 éve tartó hűséges, önkéntes munkájának elismerését is jelenti. Mit jelent az Ön számára az a szó, hogy szolgálat? A rászorulókat szolgálni krisztusi szeretetből való tanúságtételként élem meg. Keresztény hittel, minél többet tenni másokért. Ezúton szeretném a jó szándékú adakozóknak és az önkormányzatnak segítségnyújtásukat megköszönni, egyben a Karitász csoportunk nevében áldott, békés Karácsonyt és boldog Új Évet kívánok. Köszönjük a jókívánságot, és még egyszer gratulálunk az elismeréshez. NAGY SÁNDOR

10 2013. december/2014. január Nyergesi 10 vöröskereszt Az elmúlt időszak mozgalmas és eseményekben bővelkedő volt a Magyar Vöröskereszt Helyi Szervezete, önkéntesei számára. A nyári árvíz kapcsán nemcsak a védekezési munkálatok során vállaltunk feladatokat, hanem az ár levonulása után is. Részt vállaltunk a kárfelmérésben, a kárenyhítésben, a károsultak Major Attila ajánlásával Egy vén atya járja a házakat éjjel, A dér lepi jó teli rőt batyuját, Lám, csillan a hópihe bárhova nézel, És táltosok húznak egy égbeli szánt. A jégtükör átreped, mormog a tó még, Fúj jégszaki tél szele, szétfagy a part, Vöröskeresztes hírek segí tésében. E munka során szorosan együttműködtünk megyei szer vezetünkkel. Reméljük, tevékenységünk hasznos volt. Folyamatosan fogadtuk székhelyünkön az adományokat és minden szerdán tartottunk ingyenes ruhaosztást. Közreműködtünk használati tárgyak közvetítésében. Az év folyamán több véradást szerveztünk. Jubiláló véradóinkat december 2 án köszöntöttük. 10 szeres véradásért Urbán Gábor, Nagy Csaba, Vörös István, Csepregi Róbert, Tóth Vendelné, Kontér Barbara, Varga Gábor. 20 szoros véradásért Lukasz Ernő, Nemes Attila, Kerékgyártó István, Vida Róbert. 25 szörös véradásért Komeiner Gábor, Horváth Hajnalka, Barak Péter, Paska László. 30 szoros véradásért Varga Árpád, Vida Tamás, István Miklósné, Kovács Jánosné. 40 szeres véradásért Sasvári Péter, Hadházy Károly, Kriszeg Sándorné, Kovács János, 50 szeres véradásért Dékány Norbert, Mayer Gyula (postumus), Kovács Ferencné. 70 szeres véradásért Bettenbuch István kapott kitüntetést, amelyet a megyei véradóünnepségen vehetett át. Csorba Béláné, a Városi vezetőség tagja pedig a Véradászszervezésért kitüntetés ezüst fokozatát kapta, amelyet szintén a megyei véradóünnepségen vehetett át. Az adventkezdő ünnepségen és az azt követő napokban ajándékdobozokat gyűjtöttünk, amelyet december 11 én osztottunk ki. December 5 7 ig országos akció keretében tartós élelmiszert gyűjtöttünk a TESCO Áruházban. Az akció során 960 kg élelmiszer gyűlt össze, amit december 11 én osztottunk ki a rászorulóknak. Ezúton is köszönetet mondunk minden adományozónak és a TESCO Áruház vezetésének a korrekt együttműködésért. Saját bevételünkből ill. a testvérvárosi adományból 165 db élelmiszercsomagot készítettünk, melyet az iskola és az óvodák ajánlása alapján főleg gyermekes családoknak, beteg, rászoruló felnőtteknek és a külterületen élő rászorulóknak osztottunk szét december 12 én. A Mikulásváró bábelőadáson csokoládéval kedveskedtünk a gyermekeknek. A megyei vezetőség szervezésében több önkéntesünk elsősegélynyújtó tanfolyamon vett részt, az ott tanultak szükség esetén hasznukra válnak. Óriási öröm érte szervezetünket és önkénteseinket, amikor a Holcim Zrt. Alapítványa által kiírt pályázaton Ft ot nyertünk egy polcrendszer vásárlásához. A polcrendszer székhelyünkön készen áll, reméljük, hogy az adományok rendezettebb elhelyezése ezzel megvalósul. Az év végén megköszönjük valamennyi támogatónk segítségét, adományát, az önkéntesek munkáját, a véradók önzetlenségét. Kívánunk településünk minden lakójának békés karácsonyt, egészségben eltöltött boldog új esztendőt! MAGYAR VÖRÖSKERESZT VÁROSI SZERVEZET VEZETŐSÉGE BARÁTSÁGGAL, SZERETETTEL Ismét Nyergesújfalun üdvözölhettük Karlsdorf Neuthard testvérváros delegációját, akik immár tizenharmadszor érkeztek adománnyal. A delegáció tagjai: Roland Weschenfelder alpolgármester, Gabi Bernard a Polgármesteri Hivatalképviseletében és Uwe Heneka képviselő, vállalkozó aki biztosította és vezette is a szállító gépkocsit. Alpolgármester úr szavai szerint barátsággal jöttek és szeretettel hozták el településük üdvözletét és a sok adományt: ruhaneműt, élelmiszert, játékot. Az utazás üzemanyag költségét a Firma Schaefer Feinelektronik (Neuthard) állta. Az élelmiszereket a Katolikus Misszió (Rudolf Schlindwein), és a Varia Küchenstudio (Peter Fuchs) vásárolták. Adományozók voltak az FC Germania Karlsdorf, a Karlsdorf Neuthard i Vöröskereszt, Monika Herlan képviselő és számos Karsdorf Neuthard i ill.környékbeli polgár. Az adományból juttattunk a helyi katolikus Karitásznak, karitatív tevékenységükhöz. Köszönjük az adományokat és azt, hogy az utazást lehetővé tették. A delegáció tagjainak pedig köszönjük, hogy vállalták a hosszú utazást. Sok sok rászoruló lakótársunknak tették szebbé az ünnepeket és okoztak örömöt. Testvérvárosi barátainkat nagy szeretettel fogadtuk, vendéglátásukról a Vöröskereszt vezetőségi tagjai, ill. a Magyar Német Baráti Társaság vezetője magánemberként gondoskodtak. Ezúton is szívből kívánunk a testvérváros vezetésének, polgárainak, valamennyi adományozónak áldott karácsonyt, sikeres, boldog új esztendőt! MAGYAR VÖRÖSKERESZT VÁROSI SZERVEZETE Most halnak a vének és elfogy az óév, És hó fedi már be az őszi avart. /Nagy Bandó András/ Petőfi Sándor Szeptember végén című költeményének stílusában írt ugyanolyan nívós, hangulatos vers, csak kevesen ismerik. A kedves olvasóknak őszintén és szeretettel ajánlom!

11 Nyergesi karácsony december/2014. január 11 Karácsony titkának kulcsa a szeretet Nem szeretem a karácsonyt. - Mondta egy nyegle fiatal. Pedig legtöbben azt mondjuk, ez a szeretet ünnepe. De neki talán nincs akitől szeretetet kapjon, vagy ő sem tud senkit szeretni. Így hát van oka, hogy ne szeresse a szeretet ünnepét. Ezért nagyon törődjünk azzal, hogy karácsonykor ne legyen szeretet nélkül senki. A szeretet legyen a mércéje a boldog karácsonynak, ne az ajándék mennyisége. Akinek kevesebb jut anyagilag, de szíve tele van szeretettel, boldog lesz a karácsonya. Akinek többje van, a szeretetet ki ne hagyja az ajándékokba becsomagolni. Egy apa mesélte kislányáról: nagyon szeretett ajándékozni, meglepetést szerezni. Nagyon leleményes volt. Egyszer pénzt kért tőlem, hogy egy titkát megvalósítsa. Nagy színes, fényes csomagoló papírt vett, meg egy nagyobb dobozt. Amikor elérkezett az ünnep, nekem adta ezt a fényes papírba becsomagolt, szép masnival átkötött dobozt. Örültem neki és kíváncsian bontottam föl, de örömöm elszállt és a harag ébredt bennem, mert doboz üres volt. Összegyűrtem a papírt félre dobtam a dobozt, és sértődötten szóvá tettem, hogy erre pazarolta a pénzt? Ő akkor sírásra görbült szájjal azt suttogta: de abban a dobozban 1 millió puszi van becsomagolva. Majd földbe süllyedtem a szégyentől, és mélyen meghatódtam ekkora szeretettől. Átöleltem kislányomat és én is sok-sok puszit adtam neki. A dobozt és a papírt kisimogattam és azóta is ott van az irodámban, az íróasztalom mellett. A kollégák kíváncsian kérdezgetik, hogy miért tartom ott azt az üres dobozt, de én csak annyit mondok, ez közös titkunk a kislányommal. És valahányszor gondom, bajon van, elkeseredem, a dobozra nézek és kislányom szeretete új erőt ad. De karácsony még a szeretet ünnepétől is több. A szeretet végső forrásához vezet, illetve Ő jön el közénk, az Isten emberré lesz, és sorsközösséget vállal velünk. A végtelen szeretet, véges ruhát ölt magára. Mindaz, ami megható, kedves a karácsonyi evangéliumban, már magában foglalja az egész emberi sorsot, a gyermekéveket, a fiatalságot, a felnőtt kort, és az idős életszakaszt, a sikert és a sikertelenséget, az elfogadást és az elutasítást, a szeretetet és a szeretetlenséget, és örök megoldást ad, velünk marad, hogy majd egykor mi is vele lehessünk. Nem lenne szeretet a világon, ha Ő nem szeretett volna előbb. Nem lehetne szeretetünnep a karácsony, ha Jézus meg nem született volna. És nem lehet igazán boldog a karácsony, ha őt kihagytuk volna. Rá kell döbbenünk: magunktól nem vagyunk képesek a szeretet megvalósítására. Rászorulunk a szeretet megváltására, a világ önmagától nem jó, bár Isten jónak teremtette, ezt elveszítettük az eredendő bűn által. Jézus eljövetele nélkül nem találnánk a boldogság útjára. A karácsony, rajongásunk a betlehemi Gyermek iránt, s benne az isteni szeretet megsejtése jelenti hitünk és üdvösségünk beteljesedését. A karácsonyi éjszakába bevilágító fénysugár útra indító, küldetést és hivatást adó szózat, üzenet az angyalok éneke által. Ezt az üzenetet kell meghallanunk: Dicsőség a magasságban Istennek és békesség a földön a jóakaratú embernek (Lk 2,14). És meg kell tanulnunk Mária hitével fogadnunk, hogy kitartsunk az úton, hűségesen és valóban elérkezhessünk a dicsőség fényéhez. Mária alázatával és szeretetével fogadjuk szívünkbe a Kisjézust, és szeretetével tegyük boldoggá a karácsonyt. Áldott, boldog karácsonyt és békés, boldog új évet kívánok. MOLNÁR ALAJOS, PLÉBÁNOS Ajándékként még álljon itt e vers. Szeretni - Fejszés András Szeretni annyit jelent, mint adni, ezzel örömöt szerezni másnak, minden alkalmat megragadni, hogy bús arcokon mosolyt lássak, terheit hordozni egymásnak... Embert szeretni így kellene. Szeretni annyit jelent: magamat adni. A teljes szeretet: énemet odaadni. Krisztust követni így kellene. Feladni akaratomat, ízlésemet, az indulatokat, érzületet, és akkor bennem is megszülethet az Agapé - az isteni szeretet. Így szeretett Isten: adott, nem kért, hanem Jézusban önmagát adta a világért. Játszókuckó a Kuckó Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálat foglalkoztató termében (Nyergesújfalu, Óvoda u. 5.) Tervezett programok: Január 7 én: Táncos foglalkozás Január 9 én: Színezés Január 14 én: Pulikutya készítés Január 16 án: Festés Január 21 én: Magyar kultúra napja Január 23 án: Versmondó verseny Január 28 án: Naptár készítés Január 30: Táncos foglalkozás Infó: Bogyó Nikolett, szabadidőszervező Telefon:

12 december/2014. január Nyergesi hittanverseny A TATAI REFORMÁTUS EGYHÁZMEGYE HITTANVERSENYE MOCSÁN A Tatai Református Egyházmegye november 16 én, szombaton, immáron 6. alkalommal rendezett hittanversenyt a megye hittanosai számára, melyen a mi gyülekezetünkhöz tartozó lábatlani, nyergesújfalui és süttői gyermekek 3 korosztályban, összesen 6 csoportban versenyeztek. Megközelítőleg 250 gyermek vett részt a versenyen, az alábbi 14 református gyülekezetből: 1. Ács; 2. Bana Bábolna; 3. Bajna; 4. Tatabánya Bánhida; 5. Tatabánya Óváros; 6. Neszmély; 7. Komárom; 8. Réde; 9. Kocs; 10. Esztergom; 11. Mocsa; 12. Dorogvidék; 13. Lábatlan Nyergesújfalu; 14. Dad. Az idei hittanverseny újdonsággal szolgált abból a szempontból, hogy a tesztfeladatokon kívül ügyességi versenyfeladatokat is 21 csapat közül a 2. helyezést érte el. A csapat tagjai: Bor Benjamin, Hegyi Boglárka, Mihelik Sára, Tóth Regina. II. korcsoport (4 5. osztály) A lábatlani fényességek csapata a 23 csapat közül 3. helyen végzett, egy ponttal lemaradva a 2. helyezettől. A csapat tagjai: Keserű Enikő, Kocsis Evelin, Stampf Szebasztián, Mihelik Tamás. Két másik csapatunk, a Süttő Lábatlan egyveleg (Csapattagok: Török Emília, Ollé Dzsennifer, Takács Leila és Vadlicsek Martin), valamint a Nyergesi gyémántok (Csapattagok: Wierl Marianna, Mészáros Ákos, Eckl Patrik) az erős középmezőnyben végeztek, ami szintén kiváló eredmény. III. korcsoport ( osztály) Ebben a korosztályban két csapatunk indult, a Lábatlani hatodikos banda (csapattagok: Ángyán Laura, Fehér Nóra, Flach Nikolett, Flach Róbert), valamint a Lábatlani hittanos kölkök (csapattagok: Vass Virág, Sujbert Ákos, Selmeczi Soma). Rájuk is nagyon büszkék lehetünk, hiszen a lábatlani hatodikos banda a 19 csapat közül a 4. helyen végzett, a lábatlani hittanos kölkök pedig a középmezőnyben. Köszönöm a gyermekeknek a lelkesedést, a szülőknek pedig a szállításban nyújtott segítséget! DARÁNYINÉ CSONKA VALÉRIA REF. LELKÉSZ meg kellett oldaniuk a gyerekeknek, az osztálytermekben szervezett akadályverseny keretében. Délután 2 óra körül fejeződött be a menetlevelek értékelése, és kezdődhetett az eredményhirdetés, melyet a gyermekek már izgatottan vártak. Gyülekezetünk hittanosai nagyon szépen szerepeltek a megmérettetésen, a gyermekek teljesítménye igazán büszkeséggel tölthet el mindnyájunkat. A következő eredményeket értük el: I. korcsoport ( osztály) Csapatunk, a Nyergesi kiscsapat a Egyházmegyei hittanversenyen vettünk részt november 16 án, Mocsán. Több, mint 250 iskolás versenyzett, több korosztályban. Lábatlaniak, nyergesiek, és más településekről valók. Mi az első korosztályban voltunk, és másodikak lettünk, úgy tudom, 21 csapat közül. Reggel először a templomba mentünk, ott énekeltünk, a lelkészek gitároztak. Aztán elkezdődött a verseny a mocsai iskolában. Nehéz volt, de mindig arra törekedtünk hogy elsők legyünk. Sajnos nem lettünk elsők, de a dobogóra kerültünk, mi, a Nyergesi kiscsapat. A templomban volt az eredményhirdetés is. Nagy volt az öröm. Lefotóztak bennünket, aztán leültünk, és elosztottuk magunk között az ajándékokat, és énekeltünk még néhány éneket, majd hazamentünk. Végül felsorolom társaim neveit: Hegyi Boglárka, Tóth Regina és Bor Benjamin. Köszönjük Darányiné Csonka Valériának, hogy felkészített bennünket! Mihelik Sára 3.b

13 Nyergesi a múlt hónap képe december/2014. január 13 BAING!!! Az ÉLET óriási rendező... A képek november 29 én a Kernstok Galériában készültek a Kernstok Művész Kör kiállításán, amelyen a frissen alakult S. T. B. (Shadows Tribute Band) játszott. Koncertjük emlékezetes ebben biztos lehet mindenki, hiszen nem sok együttes mondhatja el magáról hogy a falról gitározó majom kíséri figyelemmel a húrok pengését és a dobpergést. Ezzel a montázzsal kívánunk Önöknek boldog óévbúcsút, legalább ezen az egy napon nézzék a dolgok fonákját, az sokkal izgalmasabb, vagy ha nem is legalább örömöt okoz, mint a zene. Kákonyi Gellért

14 2013. december/2014. január Nyergesi 14 művelődési ház ÜNNEPEK ÜNNEPE /SZENT FERENC/ A karácsony a kereszténység egyik legnagyobb ünnepe, Jézus, a Megváltó születésének napja. A nem keresztény emberek a szeretet ünnepeként tartják számon világszerte.ez az ünnep hagyományaiban, szellemiségében, hangulatában emberek millióit érinti meg. Karácsonykor félretesszük problémáinkat, találkozunk családunk oly tagjaival is, akikkel egyébként ritkábban. Ez az az ünnep, melynek egyéni hangulata van: a várakozás, a fenyő illata, a fények, az ajándékozás öröme. De igazi örömöt csak akkor érzünk, ha nem a külsőségekre helyezzük a hangsúlyt, hanem az ünnep igazi tartalmát teszszük magunkévá. Díszítsünk hát Jézus születésének tiszteletére fenyőfát, álljunk meg egy percre, figyeljünk egymásra, keressük egymás örömét és ne csak ezen a napon! Egy orosz, árvaházi kisfiú történetével szeretnénk békés, szeretetteljes karácsonyi ünnepeket kívánni! Misa története "Közeledett a karácsonyeste. Árváink életükben először hallották a karácsonyi történetet! Elmeséltük nekik, hogy József és Mária elment Betlehembe, de már nem volt hely számukra a fogadóban. Aztán hogyan született meg Jézus egy istállóban, és hogy fektették szülei egy jászolba. Amíg beszéltünk, a gyerekek és a nevelők lélegzet viszszafojtva hallgattak bennünket. Némelyikük a szék legszélére csúszott, nehogy egy szót is elmulasszon abból, amit mondtunk. Amikor véget ért a történet, minden gyereknek adtunk három kis darab kartonpapírt, amiből egyszerű jászolt készíthettek. Kaptak egy kis sárga szalvétadarabot is, amit azután az útmutatásunk szerint vékony csíkokra téptek és szalmaként a jászolba tettek. Világosbarna filcből babaformákat vágtunk ki, egy régi hálóingből pedig négyszögű flanelldarabokat, hogy a babáknak takarója is legyen. A gyerekek serényen dolgoztak, hogy összeállítsák apró já szlaikat, én pedig körbejártam közöttük, hogy segítsek, ha valamelyiküknek szüksége lenne rá. Minden rendben ment. Aztán ahhoz az asztalhoz értem, amelyiknél a hat év körüli kis Misa ült. Éppen elkészült a munkájával. Amikor szemügyre vettem a jászlát, elképedtem, mert nem egy, hanem két baba feküdt benne. Gyorsan hívtam a tolmácsot, hogy megkérdezzem a kisfiútól, miért így készítette a jászolt. A fiúcska széttárta a karjait, elgondolkozva nézte a pici jászolt. Aztán nagy komolyan belefogott a karácsonyi történet elmesélésébe. Életében először hallotta ezt a történetet, úgyhogy meglepett, milyen pontosan emlékszik rá. Mikor ahhoz a részhez ért, hogy Mária a kis Jézust a jászolba fektette, innen egészen sajátos módon folytatta: Amikor Mária a babát a jászolba tette, Jézus rám nézett, és megkérdezte, hogy hol lakom. Elmondtam neki, hogy nekem se mamám, se papám, se otthonom nincs. Akkor Jézus azt mondta, hogy lakhatnék nála. Azt feleltem, hogy ez nem megy, mert én nem tudok neki ajándékot adni, mint mások. De annyira szerettem volna Jézusnál lakni! Gondolkodtam, nincs e valamim, amit odaajándékozhatnék neki. Eszembe jutott, hogy melegíthetném őt. Úgyhogy megkérdeztem Jézust: Ha melegen tartalak, az olyan lenne mint egy ajándék? Jézus erre azt felelte: Ha melegen tartanál, az volna a legszebb ajándék, amit valaha is kaptam. Akkor befeküdtem mellé a jászolba, és Jézus rám nézett, és azt mondta, hogy most már vele maradhatok mindig. Ez az árva kisfiú talált valakit, aki sohasem hagyná el vagy bántaná őt. Valakit, aki mindig vele lesz. Megtanultam: nem az számít leginkább, hogy mink van az életben, hanem, hogy kicsodánk." KATONÁNÉ BERGMANN VIOLETTA GYERMEKKÖNYVTÁROS Áldott ünnepeket és Boldog új Esztendőt kíván minden kedves Olvasónak a nyergesi Ady Endre Művelődési Központ! November 12 én, és november 13 án az Ady MŰVHÁZ gyermekkönyvtára Németh Tamásné /Valika néni/ szíves közreműködésével őszi, verses, zenés programmal kedveskedett a Napsugár és a Benedek Elek Óvodák nagycsoportos óvodásainak. Köszönjük az óvodáknak, hogy elfogadták meghívásunkat, s Valika néninek is a gyönyörű verseket, meséket!

15 Nyergesi magyar kultóra napja kick box december/2014. január 15 JÁTÉKOK ÉS ÉRMEK A MIKULÁSTÓL A Nyergesújfalu Sportegyesület kick boxosai december 8 án részt vettek a Szegeden megrendezett nemzetközi versenyen, a XIV. Mikulás Kupán, ahol a győztesek nem csak kupákat és érmeket, de játékokat is nyertek. A versennyel egy időben zajlott Törökországban a felnőtt VB, így az ott is érintett klubok közül néhány nem tudta képviseltetni magát, azonban így is több mint 300 nevezés érkezett a szlovák, bolgár, horvát, román és magyar csapatoktól. Királdi Petrát a döntőben egy olyan ellenfél várta, aki az idei évben számos nemzetközi versenyen részt vett. Petra mindent elkövetett, hogy nyerjen, de győzött a rutin és az erőfölény, így a nyergesi lánynak be kellett érnie az ezüstéremmel. Szabó Z. Dominik a szeptemberi utánpótlás EB óta most először lépett küzdőtérre. Új korcsoportban és nagyobb súlycsoportban kellett most mérkőznie. Dominik az idei évben egyetlen kivételtől eltekintve minden meccsét megnyerte és most sem akarta, hogy másként legyen. A junior korosztályos mérkőzéseket szoros csatában, de megnyerte, első lett. Juniorként lehetőség van a felnőttek között is bunyózni. Ezzel a lehetőséggel Dominik is élt, sőt a felnőtt korosztályban is győzni tudott, mindezt úgy, hogy néhány hónapja töltötte be 16. életévét. Schmidt Zsófia meghatározó lábmunkájának köszönhetően könnyedén vette az elé gördülő kihívásokat, így mosolyogva állhatott a dobogó legfelső fokára. Decemberben a Mikulás is ellátogatott az edzésünkre, az óvodás csoport tagjainak nagy örömére. Évzáró rendezvényünket is megtartottuk. Két hét pihenő után újult erővel vágunk neki a következő évi kihívásoknak. Köszönjük szponzoraink egész éves támogatását. Ezúton is szeretnénk Kellemes Ünnepeket kívánni mindenkinek. A IV. KOMÁROM ESZTERGOM MEGYEI FOTÓPÁLYÁZAT KÉPEI MÉG NYERGESEN A Nemzeti Művelődési Intézet KEM Irodája és a Féja Géza Közösségi Ház közös szervezésében idén a zsűri a közel 300 alkotásból 33 pályaművet válogatott be a legjobbak közé. A díjnyertes és beválogatott alkotások január 20 ig megtekinthetőek a nyergesi AdyMŰV HÁZBAN (Kossuth L. u. 89. uszodás iskolaépület).

16 2013. december/2014. január Nyergesi 16 bábcsoport ajánlók A PINOCCHIÓ KÖSZÖNI! Nagymamák, nagypapák, anyukák, apukák és természetesen gyerekek töltötték meg december 7 én, szombaton 4 órától a Tömegszervezeti Székházat. Zsúfolásig volt a felső nagyterem, a Kék Bábszínház, ahol úgy fértek csak el a bekészített nyolcvan helyen több mint százan, hogy a gyerekeket a felnőttek az ölükbe vették és sok gyerek a paraván előtt a padlón ült. A kitárt ajtónál sok felnőtt szorongott az előtérben, ahová székeket hoztak a földszintről, sőt még a lépcsőházban is sokan támasztották a falat. Ez a legalább kétszáz ember mind a Pinocchió Bábcsoport Mikulásváró előadására jött el! A nagy zsúfoltság ellenére a nézők érdeklődéssel figyelték a hét hosszabb rövidebb darabból álló előadást és mindegyik vastapsot is kapott. És persze a végén jött a Mikulás és legalább fél órán keresztül hallgatta a gyerekek verseit, énekeit és osztogatta a szaloncukrot. A lépcső aljánál pedig minden gyerek a Városi Vöröskereszt Szervezet csokoládé ajándékát kapta meg. Fantasztikus egy délután volt! Nem hallottunk morgolódást, zsörtölődést, mindenki türelmesen viselte a zsúfoltságot. Sokan kifejezték, hogy tetszett az előadás. A végén az előtérben, lépcsőházban azért az szóba jött, hogy íme minél előbb szükség lenne a városban egy nagy előadóteremre! SZALONCUKOR HÁZILAG Nincsen karácsony szaloncukor nélkül de nem mindegy, mit akasztunk a fára. A bolti szaloncukor kicsit olyan, mint a csokimikulás: szezonális nagyüzemi mennyiségben készül, és inkább nem szeretnénk tudni, mi van benne... Viszont nyugodtan beilleszthetjük a karácsonyi készülődésbe a szaloncukorkészítést, hiszen nem olyan nagy ördöngösség, az eredmény viszont annál nagyobb gyönyörűség, főleg, ha gyermekeink is részt vettek a készítésében. Ha szerencsénk van, akkor a Mikulás zsákjában megtalálhatóak a szükséges alapanyagok. Jól mutat a fán, mert olyan papírba csomagoljuk, ami igazán tetszik, vendégváráskor mindenkit lenyűgözhetünk vele, és ajándéknak is igazán szép meglepetés. Hozzávalók: Aszalt gyümölcsök (szilva, sárgabarack, datolya, füge, ananász, mazsola); jó minőségű csokoládé (lehetőleg étcsokoládé); tej a csokoládéba. Az aszalt gyümölcsöket aprítsuk fel (nem baj, ha nem tökéletes), keverjük össze és nedves kézzel formázzunk belőle golyókat. Ha kész, mártogassuk bele a felolvasztott csokoládéba. Száradás után becsomagolhatjuk, vagy tányéron is kínálhatjuk. Sokkal egészségesebb, mint a boltban kapható, de mivel az aszaltgyümölcsöknek magas a gyümölcscukor tartalmuk, 1 2 szemnél többet egyszerre nem ajánlatos megenni. ÖSSZEÁLLÍTOTTA KRIVÁN JUDIT Olvasónk írta Adventi gyertyagyújtás Idén is elérkezett ez a nap: első adventi gyertyagyújtás. És kezdetét veszi a karácsonyi készülődés. Már szombat ( ) délután elkezdődtek az ünnepi műsorok. Verssel nyitották meg a délutánt, aztán hagyományosan a Kernstok Károly Általános Iskola 4. osztályos diákjai szolgáltatták a színes műsort. Közben szert lehetett tenni egy kis vásárlásra, ahol a fa alá és a fára is gyönyörű kézműves dolgokat vásárolhattunk. Eljött az öt óra és ezzel elérkezett a városi Adventi gyertyagyújtás. Melyet Lojzi atya és kísérői tartottak a templom mellett. A családról és az összetartozásról szólt. A fényeket felkapcsolták és mint mindig gyönyörűvé tette városunkat. A cikket Schmidt Zsófi, ötödik osztályos tanuló írta. közzétette: Szőke Erika A Pinocchió Bábcsoport ezúton köszöni meg azoknak, akik eljöttek rendezvényére, hogy eljöttek és türelmesen végig nézték az előadást, továbbá tapsaikkal elismerték és biztatták a gyerekek munkáját. Egy kis háttérinformáció: igen, az előző években általában két előadást tartottunk itt a Kék Bábszínházban, így kisebb lehetett a zsúfoltság. Ezt az idén nem tudtuk vállalni, ugyanis az év második felében teljesen átszerveződött a bábcsoport. A nyolc tíz évet bábozó nagyok kirepültek, helyükre pedig főleg kisiskolások kerültek. Ez a csikócsapat természetesen nem bír el olyan nagy megterhelést még, mint a nagyok. Ígérjük azonban, hogy jövőre nemcsak megnőnek a gyerekek, hanem bábozásuk is fejlődni fog, így Mikuláskor már ismét merünk két előadást vállalni. Kérjük, kísérjék figyelemmel a jövő évben is tevékenységünket! A ban mindig jelezzük, ha előadást tartunk. Aki csak tud, jöjjön el, mint eddig! Még egyszer köszönjük, hogy ilyen sokan tiszteltek meg minket érdeklődésükkel! Mindenkinek Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet kívánunk! A Pinocchió Bábcsoport nevében SÁRA LÁSZLÓNÉ, INCI NÉNI Aradi Lajos: Az évkör ünnepei és szentjei vízkereszttől a farsang farkáig január Nyergesújfalu, Térségi Közösségi Ház Folytatódik a magyar kalendárium ismertetése. Sajnos a természettől eltávolodott mai rohanó, fogyasztói társadalom nem csupán nem tartja ezeket a szakrális eseményeket, de nem is érti már azok mély tartalmát, Istenhez vezető szimbolikáját. Ezen az előadássorozaton nagyon izgalmas életformát tanulhatunk meg ismét. Belépés díjmentes, a sorozatot támogatói ládánkon keresztül segítheted. HŐGYES KÁROLY KÖNYVAJÁNLÓSAROK Kedves diák és felnőtt társaim! Egy igazán vicces és tanulságos könyvet ajánlok nektek, készen álltok? Bat Pat a temető kincse! Ha izgalomra vágytok, akkor ebben a könyvben megtaláljátok! Mondok nektek egy kis ízelítőt a könyvből: Sziasztok! Itt vagyok, ragyogok, Bat Pat vagyok! Tudjátok mivel foglalkozom? Író vagyok, és ijesztő könyveket írok! Olyanokat, amelyek boszorkányokról, kísértetekről, temetőkről mesélnek! Szóval Bat Pat egy író denevér, amit azt hiszem nem említett meg nekünk! De ha tetszett nektek Bat Pat ízelítője, akkor vásároljátok meg őket, és olvassátok figyelemmel! Roberto Pavanello : A temető kincse Bad Pat Kiadó: Alexandra, Telegdi Laura 5 osztályos tanuló írta a könyvajánlót, közzétette: Szőke Erika.

17 Nyergesi hirdetés filmklub jegyzet december/2014. január 17 AZ EGYIK SZEMEM NEVETETT December 8 án rendezték Maloványi Laci és zenésztársai a Kernstok Iskola új épületében John Lennon évfordulójához kötve a hagyományos Beatles Emlékkoncertet. Az iskola piciny agórája zsúfolásig megtelt, de az emeletekről is rengetegen figyelték, hallgatták a zenei időutazást. Igen, ez már nálunk társadalmi esemény, jó ott lenni barátokkal találkozni. A rendezés, a fény, a műsor póriasan mondva a show az alkalomhoz volt időzítve, valóban ünnepi volt. Kattogtak a fényképezőgépek, duruzsoltak a minivideókamerák, készültek az emlékek, mert a legközelebb az pontosan egy esztendő múlva fog következni. Igyekeztem mindenhonnan ránézni az előadásra, a földszintről, az első és a második emeltről is már amennyit gyermekfelvigyázás közben az ember oda tud figyelni. Ezt a produkciót jó támogatni, hisz a közönséget vonzza, hozza a mára nagyszülők az unokáikkal is érkezhetnek Imagine t hallgatni. Mondom, az egyik szemem nevetett, mosolyog ma is, ha erre az estére gondolok. Luca napjára, december 13 ra mivel nem vagyok babonás Deák Bill Gyulát és együttesét hívtam meg bulizni. Két hónapon keresztül hirdettük a ban, a közösségi portálon, plakátokon. Igaz, a szervezés közben helyszínt kellett változtatni, de tornacsarnok lett volna itt is ott is és csekély beugró. S amíg a Beatles melódiákat hallhattam és az egyik szemem mosolygott, a másikkal fátyolosan hunyorogram, a Deák Bill Blues Band koncertet a csekély érdeklődés miatt lemondtam. Ez már nem 2009 és 2010, amikor többszázan csápoltak Billre a régi művházban. A Kőbánya blues most Kőbányán maradt... KÁKONYI GELLÉRT

18 18 R E J T V É N Y december/2014. január rejtvény Nyergesi VÍZSZINTES 1. Piroska, kézilabdázó 12. Kávéalj, üledék 16. Nulla 17. Optikai, képi 19. Szemet gyönyörködtető, üde, változatos, kellemes. Csak vidékre, tájra, helységre mondjuk 20. Nemzetközi Űrállomás (International Space Station) 21. Orosz harci repülőgép tervező iroda betűjele 23. Nünüke fele 24. Oxigén 25. Női név 26. Iparváros az Uralon túl 30. Vitalitás 33. Húsos sertésgerinc 35. Óriási zacskó 37. Anakoréta (görög = "aki visszavonult") 38. Szlovák napilap 39. Internetes üzleti iskola 40. Románia autójele 41. Milliméter 42. Kávé egynemű betűi 43. Névelő 44. Egykor a számítógépek típusjeléhez tartozott "Advanced Technology" 46. Körzeti megbízott 47. Vitatott értékű tévéműsor betűjele 48. Emésztőnedv 50. Quasimodo reménytelen szerelme 53. Címer madár 54. Állat (német) 55. Halászkellék 56. Időegység 57. Határozott névelő 58. Pest megyei település 60. Siet közepe 61. Kenyér, néhány szláv nyelven 64. Arra fele 65. Nóti Károly monogramja 66. Paulo... edző 68. Kör alakú vulkanikus szigetcsoport az Égei tengeren 71. Idegen női név 72. A kis hableány 73. A Száva jobb oldali mellékfolyója 74. Leghíresebb és sajnos gyakran játszott műve a Gyászinduló 84. Szoba (német) 85. Marokkói város 86. Portékát kínál 87. Gyenge légmozgás 90. Időszak 93. A székelyek a mai napig így ejtik 94. Zokni egynemű betűi 96. Hidroxil gyök 97. Kevert szín 99. Közepes termetű, hagymás évelő dísznövény 101. Szám, sorszám egyfajta rövidítése 102. Pest megyei település 103. Réz E havi rejtvényünk megfejtését a: 10;24;45;54;6;44 41;20;61;92;25;11 77;75 45;56;54;61 45;73;37;14;12;62;70 99;36;83;77;80;75 47;58;15;68;90;87;82 51;86;83;52;24;37 számok jelölik. Beküldendő: A kilencvenes évek elején hárman kaptak városunkban díszpolgári címet. Nevük a számozott négyzetek tartalmából állíthatók össze. A helyes megfejtéseket a nyergesihirmondo@gmail.com címre várjuk! Rejtvényeink a világhálón! h rejtveny.atw.hu/ FÜGGŐLEGES 1. Petőfi figurája 2. a hangya, 1998 ban készült rajzfilm 3. Argon 4. A helyiek nyelvén neve jelentése a Föld istenaszszonya, a világ felfedezője nevén ismeri 5. Kapcsolókon előforduló felirat 6. Veronika becézve 7. Egykor az irodákban használt papírfajta 8. Az ellentmondás, méltatlankodás indulatszava 9. Saját kezűleg 10. Fűtőberendezések adatai között előforduló mértékegység 11. Happy New Női név becézve 13. Levegő, légi (angol) 14. Lekicsinylés 15. Egyik legszebb műve a B moll zongoraverseny 21. Arthur Miller drámájának helyszíne 22. Hajdan volt zenei tanintézmény betűjele, amelyet a diákjaiból alakult együttes tagjai, fonetikusan ejtve, nevükként használtak 24. Népszerű animációs figura 27. Neve a tibeti yeh teh ből (emberszerű állat) származik 28. Történelmi város, a középső volgai régióban 29. Ruhákon előfordul 31. A kávéház nevét az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesületről kapta, lévén a megnyitója annak lelkes tagja 32. Erre fele 33. Egyiptomi származású színész, eredeti neve: Michel Demitri Chalhoub 34. Művelődési Házak gyakori névrövidítése 36. Elvesztette szüleit 38. Előteremt 43. Az a távoli 45. Fülöp szigeteki vulkán 49. Prefixum 51. Angol nyelvterületen a "versus" (ellen) rövidítése, visszafelé 52. Szolmizációs hang 53. Mérgező gáz 57. Női név 59. Patkány (angol) 60. pur es homu vogymuk 62. Település a kisbéri térségben 63. Élősködő van a bundájában 67. Utóirat 69. Franciaország ötödik legnagyobb városa, eredeti írásmóddal 70. Ruténium 72. Mérgező elem 74. Vissza: Monte Christo börtöne 75. Érme közepe 76. Rég történt esemény felidézve 77. Számoló és számítógépeken használt gomb felirata 78. Fizikailag kifejezetten jól fejlett 79. Republic ország Közép Európában 80. A legnagyobb létszámú anyanyelvi beszélővel bíró szláv nyelv 81. Pályaudvar 82. Falu Szerbiában 83. A független India első miniszterelnöke 88. Női név becézve 89. Teherautók fékrendszere része röv. (Electronic Braking System) 91. Végtelen ráad 92. Fizimiska 95. Kárpátaljai település 98. Zuhé fele 100. Szamárbeszéd A decemberi feladványunk helyes megfejtése: JOSEPH MOHR, FRANZ GRUBER A CSENDES ÉJ KOM PONISTÁI voltak. A feladványt helyesen beküldte: Szádóczki Istvánné és Daru Ilona. Köszönjük olvasóinknak a helyes megfejtést!

19 Nyergesi december/2014. január impresszum köszöntő 19 Évzáró gondolatok Tisztelt Nyergesújfalui Polgárok! Kedves Olvasó! Az elmúlt évek nagy változást hoztak Magyarország életében. Az év vége közeledtével fontosnak tartom, hogy kicsit visszatekintsünk a mögöttünk hagyott időszakra. Az örökségül kapott gazdasági és társadalmi válságba taszított országunkban az utóbbi három év rövid ideje alatt is azt mondhatom, hogy sok korábbi rosszirányú folyamatot és döntést sikerült megállítanunk és visszafordítanunk, de rengeteg munka áll még előttünk, amit továbbra is kitartóan, a nemzet érdekében kell folytatunk. Az eddig elért eredményekre büszkének kell lennünk. Ha csak a legfontosabbakat említem, akkor is több, a lakosság széles körét érintő intézkedésre hivatkozhatok, amelyek kapcsán fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy a kormányzat, például a rezsikiadások csökkentésével, a pedagógusok béremelésével, vagy a nyugdíjak értékállóságának megőrzésével igyekszik megóvni és védeni az ország polgárait. Ezek mind a lakosság érdekeit szolgálják, és a mindennapi megélhetést teszik könnyebbé. De nagy sikerként említhetjük, hogy az állam átvállalta az eladósodott önkormányzatok pénzügyi terheinek nagy részét és határozott szándéka, hogy intézményes módon megakadályozza az adósságok újratermelődését. Államtitkárként az általam felügyelt területen is tudtunk sikereket elérni. Tavaly és az idei év első felében az országos közúthálózaton több mint ezer kilométeren végeztünk beavatkozásokat. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. kiemelt mennyiségű forrást kapott a legrosszabb és legforgalmasabb útszakaszok rendbetételére, amelyből a megyében több mint 4,5 milliárd forint értékben, mintegy 41 kilométernyi utat újítanak fel 2013 és 2014 ben. A hazai közlekedéspolitika egyik legfontosabb kezdeményezése, hogy az Új Széchenyi Terv keretében a személyi sérüléssel járó közúti balesetek megelőzését célzó fejlesztési programot indítottunk. A közútkezelők és vasúttársaságok által összeállított projektlistában több mint 30 megyei fejlesztés is szerepel. Vasúti átjárók, külterületi buszmegállók, közúti csomópontok válnak biztonságosabbá megyeszerte. Az elmúlt évben is jó érzés volt látni a választókerület sok települését, amelyek saját felemelkedésüket saját munkából teremtették meg. Munkám során igyekszem kiemelt figyelmet fordítani rájuk, és segíteni céljaik megvalósítását. Amennyiben a választók a következő ciklusban is megtisztelnek bizalmukkal, ezt a feladatomat kitartóan tovább folytatom. Magyarországon a jövő évben ismét parlamenti választásra kerül sor. A rendszerváltás óta először csökkent az országgyűlés létszáma, és új, egyfordulós rendszerben, átalakított választókerületekben kell megmérettetnünk magunkat. Bízom abban, hogy ismét a polgári értékrendre voksol Ön is, és Magyarországon folytatódhat a Megújulás Kormányzása. Most mikor ismét egy munkával teli évet zárunk, kívánok nyugalmas, meghitt, szeretettel teli Karácsonyt, jó egészséget és eredményekben gazdag, új esztendőt! VÖLNER PÁL ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ Meghívó! A Nyergesújfalui Polgári Kör december 28 án 17 órakor tartja évzáró találkozóját a Térségi Közösségi Házban. Évértékelő beszédet mond dr. Völner Pál országgyűlési képviselő. Szeretettel várjuk tagjainkat és szimpatizánsainkat. A Polgári Kör elnöksége Nyergesújfalui Időszaki lap - Megjelenik havonta, 3200 példányban Szerkesztőségvezető: Nagy Sándor (33) /206 E mail: nyergesihirmondo@gmail.com Tervezőszerkesztő: Kákonyi Gellért Felelős kiadó: Nyergesújfalu Városi Polgármesteri Hivatal A kiadóhivatal címe: 2536 Nyergesújfalu, Kossuth L. u (33) A cikkek, fotók és hirdetések anyagát elektronikus adathordozón vagy e mail en várja a szerkesztőség. Nytsz.: B/PHF/ 551/K/1991 ISSN A kiadó számlaszáma: Lapzárta január 20 án órakor, a februári szám január 31 én jelenik meg. nyergesihirmondo.blogspot.hu

20 KEDVEZŐ ÁRON! Divatos ruhák, cipők, kiegészítők nagy választéka várja kedves vásárlóinkat. NYERGESÚJFALU, KOSSUTH L. ÚT 66. A POSTÁTÓL 40 m re a DIVATHÁZBAN NYITVA: Hétfő Péntek: 8 17 Szombat: Ft Vásárlás felett ajándékot kap! Erzsébet, Sodexo,Ticket utalvánnyal nálunk már fizethet! HETENTE VÁLTOZÓ ÁRUK 10%, 20% KEDVEZMÉNNYEL! Gyógyuljon természetes gyógymódokkal Akupunktúra: tűvel és lézerrel gyermekeknél és felnőtteknél. Visszatérő vagy krónikus betegségek, fájdalmak, gyulladások kezelése, immunerősítés, testsúlycsökkentés. Homeopátia: testi és lelki zavarok, viselkedési és tanulási problémák kezelése. Légúti, húgyúti, nőgyógyászati gyulladások terápiája. Biorezonancia: légúti és táplálékallergia diagnosztika és terápia. Dohányzásleszoktató kezelés! Bejelentkezés: Esztergom, Kossuth u. 70. Telefonon egyeztetés: med.hu Kezelő orvos: Dr. Torkos Ágnes Nyergesújfalun, Május 1 téren, nagyon igényesen felújított 2 szobás, első emeleti lakás ELADÓ! Gépesített konyha, zuhanyzós fürdőszoba, egyedi megoldások. Ár: 6,7M Ft. Érd:

Adventi időszak az óvodában

Adventi időszak az óvodában 4 2012. január Adventi időszak az óvodában Az advent a karácsonyi előkészületek időszaka. Ez a négy hét az óvodában is számos tevékenységre ad lehetőséget. Először is minden csoport elkészíti a maga adventi

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/162-1/2015/I. Ea: Varga Erika Tárgy: Czirbus Gábor alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

Éves beszámoló a TÁMOP A-12/ számú projekthez kapcsolódóan

Éves beszámoló a TÁMOP A-12/ számú projekthez kapcsolódóan Éves beszámoló a TÁMOP-3.3.14A-12/1-2013-102 számú projekthez kapcsolódóan A Jászsági Napsugár Waldorf Óvodáért és Iskoláért Egyesület és a Bíborka Alapfokú Művészeti Iskola a Testvériskolai kapcsolatok

Részletesebben

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44 A levéltári források szerint Szilvágy nevének első írásos említése 1343-ból ered. Két Szilvágyról értesülünk, az egyikben akkor Szent Márton tiszteletére épült templom állt. A török harcok idején annyira

Részletesebben

Szent György Lovagrend Soproni Priorátus évi beszámoló évi munkaterv

Szent György Lovagrend Soproni Priorátus évi beszámoló évi munkaterv Szent György Lovagrend Soproni Priorátus 2015. évi beszámoló 2016. évi munkaterv 2 A Soproni Priorátus Szervezeti felépítése Priorátusunk a Győr-Moson-Sopron megyei nagypriorátus része Címe: H-9400 Sopron,

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: kultura.derekegyhaz@gmail.com Telefon: 06 20/258-55-11 december 14. (péntek) 18:00 Derekegyházi Horgász Egyesület taggyűlése Könyvtár TOP lista - november 1. Kristin Cashore:

Részletesebben

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA, Felhívás! A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2011. december 21-2012. január 2-ig zárva tart. Nyitás 2012. január 3-án. Derecske Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és partnerét

Részletesebben

NYERGESÚJFALU VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE I. FÉLÉVI MUNKATERVE. N a p i r e n d

NYERGESÚJFALU VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE I. FÉLÉVI MUNKATERVE. N a p i r e n d NYERGESÚJFALU VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. I. FÉLÉVI MUNKATERVE Képviselő-testületi ülés időpontja: 2015. január 29. Az előterjesztések elkészítésének határideje: 2015. január 19. 1)Javaslat

Részletesebben

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI Óvodánk a hagyományőrzést, a népi kultúra ápolását egyik legfontosabb feladatának tekinti. Megteremtjük azt a miliőt, amelyben az óvodába lépés első pillanatától a nevelés

Részletesebben

2014 év. Környezettisztasági hét

2014 év. Környezettisztasági hét 2014 év Környezettisztasági hét 2014. 04.10. Évek óta hagyományos program áprilisban a Kőszár-hegymenet, melyet egy takarítási akció előz meg. A környezettisztasági hét célja településünk szebbé tétele,

Részletesebben

Betlehemezés Létavértesen

Betlehemezés Létavértesen A XXVI. Nemzetközi Betlehemes Találkozón Betlehemezés Létavértesen Immáron negyedik éve, a dráma szakköröseimmel november elején elkezdünk készülődni a betlehemezésre. A mi vidékünkre jellemző alföldi

Részletesebben

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Tisztelt Kőteleki Lakosok! Az augusztus 20-i hétvégén sikeresen megrendezésre kerültek a falunapi programjaink. Rendezvényünk kiemelt eseménye volt a testvér

Részletesebben

Dunaalmási. Híradó december

Dunaalmási. Híradó december Dunaalmási 2018. december Híradó Meggyújtottuk az első adventi gyertyát Van-e érzés, mely forróbban és sejtelmesebben megdobogtatja az emberi szívet, mint az ünnep és a várakozás izgalma? /Márai Sándor/

Részletesebben

1.) Fogadja el a Képviselő-testület 2011. I. félévi munkatervét. 2.) Utasítsa a jegyzőt, hogy a napirendek előadóit írásban értesítse.

1.) Fogadja el a Képviselő-testület 2011. I. félévi munkatervét. 2.) Utasítsa a jegyzőt, hogy a napirendek előadóit írásban értesítse. ELŐTERJESZTÉS Nyergesújfalu Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2010. december 14- ei ülésére. Tárgy: Javaslat a Képviselő-testület 2011. I. félévi munkatervére Határozati javaslat: Nyergesújfalu

Részletesebben

1.) Fogadja el a Képviselő-testület II. félévi munkatervét. 2.) Utasítsa a jegyzőt, hogy a napirendek előadóit írásban értesítse.

1.) Fogadja el a Képviselő-testület II. félévi munkatervét. 2.) Utasítsa a jegyzőt, hogy a napirendek előadóit írásban értesítse. ELŐTERJESZTÉS Nyergesújfalu Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2008. június 26-ai ülésére. Tárgy: Javaslat a Képviselő-testület 2008. II. félévi munkatervére Határozati javaslat: Nyergesújfalu

Részletesebben

VEGYESCIKK KEReSKEDÉS

VEGYESCIKK KEReSKEDÉS DERECSKEI PROGRAMFÜZET E-mail:programfuzet@gmail.com 2007. DECEMBER HÓ Közösségi programok Klubok, tanfolyamok Zenés rendezvények Iskolai programok Kiállítás, vásár Színház, mozi Egyházi élet Áldott, Békés

Részletesebben

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség 2018. december hit vallás egyházaink Hírei katolikus egyházközségeink F gyóni katolikus egyházközség DeCeMBeri MisereND: A karácsony előtti négy hét az adventi idő egyházunk életében. Készületünk részét

Részletesebben

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség 2018. december hit vallás egyházaink Hírei katolikus egyházközségeink F gyóni katolikus egyházközség DeCeMBeri MisereND: A karácsony előtti négy hét az adventi idő egyházunk életében. Készületünk részét

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Alapítvány 20/283-2013 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi

Részletesebben

2017. évi Városi rendezvényterv. 1. sz. melléklet. Ferenczné Fajta Mária. Készítette: I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek

2017. évi Városi rendezvényterv. 1. sz. melléklet. Ferenczné Fajta Mária. Készítette: I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek 1. sz. melléklet 2017. évi Városi rendezvényterv Készítette: Ferenczné Fajta Mária mb. intézményvezető I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek I. Nemzeti és állami ünnepek Március 15. Az 1848/49-es

Részletesebben

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján.

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A 3. gyertya December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A gyertyagyújtás sorrendjében a harmadik gyertya színe rózsaszín, mivel a bűnbánatba már egy kis öröm is keveredik,

Részletesebben

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete elnöke és alelnöke a KASZ MUNKAVÁLLALÓKÉRT. kitüntetésben részesítette Müller Jánosnét,

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete elnöke és alelnöke a KASZ MUNKAVÁLLALÓKÉRT. kitüntetésben részesítette Müller Jánosnét, IIDddd A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete elnöke és alelnöke a KASZ MUNKAVÁLLALÓKÉRT kitüntetésben részesítette Müller Jánosnét, a Nógrádker Zrt. Szakszervezeti Bizottságának titkárát, a KASZ

Részletesebben

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2

Részletesebben

XV. évfolyam - 12. szám 2014. December Csupor Piac Sikerrel debütált Derekegyházon a Csupor Piac, ahol kézműves termékekkel és házi készítésű finomságokkal találkozhattak az érdeklődők. A piac fizetőeszközként

Részletesebben

Lajos polgármester. Ezután az óvodások zenés, ötletes, hangulatos műsora következett Németh

Lajos polgármester. Ezután az óvodások zenés, ötletes, hangulatos műsora következett Németh XI. évf. 6. sz. 2014. december www.kiralyhegyes.hu "Áldás szálljon házatokra, meghitt béke lengje be, boldogságnak légy forrása, szóljon errõl Szenteste!" Jégvirág költözzön mindegyik ablakba, gőzölgő

Részletesebben

INTÉZMÉNYÜNK AZ ÁMK ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA (JOGELŐDEJE A TENGELICI ÁLLAMI ELEMI / ÁLTALÁNOS ISKOLA)

INTÉZMÉNYÜNK AZ ÁMK ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA (JOGELŐDEJE A TENGELICI ÁLLAMI ELEMI / ÁLTALÁNOS ISKOLA) KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS INTÉZMÉNYÜNK AZ ÁMK ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA (JOGELŐDEJE A TENGELICI ÁLLAMI ELEMI / ÁLTALÁNOS ISKOLA) ALAPÍTÁSA 100. ÉVFORDULÓJÁT ÜNNEPLTE 2006.09.02-án szombaton. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Intézményünk

Részletesebben

XIV évfolyam - 12 szám 2013 December Meghívó Programajánló Az Örökzöld Nyugdíjas Klub meghívja klubtagjait 2013 december 18-án 16 órai kezdettel Karácsony és Névnapok ünneplésére a Dr Brusznyai Árpád Művelődési

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal részéről: Komendáné Nagy Márta. Illésné M. Eleonóra

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal részéről: Komendáné Nagy Márta. Illésné M. Eleonóra J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2012. január 23-án (hétfő) 15:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal kis tanácskozó

Részletesebben

Hitéleti alkalmaink a as tanévben

Hitéleti alkalmaink a as tanévben Hitéleti alkalmaink a 2017-2018-as tanévben Intézményünk vezérigéje a 2017-2018-as tanévben: "A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentnek megismerése ad értelmet." (Példabeszédek könyve 9,10)

Részletesebben

NYERGESÚJFALU VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE I. FÉLÉVI MUNKATERVE. N a p i r e n d

NYERGESÚJFALU VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE I. FÉLÉVI MUNKATERVE. N a p i r e n d a 266/2015. (XII.17.) Ny.Kt. határozat melléklete NYERGESÚJFALU VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2016. I. FÉLÉVI MUNKATERVE Képviselő-testületi ülés időpontja: 2016. január 28. Az előterjesztések

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. Pályázati azonosító: CSSP-NEPDALKOR A pályázat megvalósult: támogatásával.

BESZÁMOLÓ. Pályázati azonosító: CSSP-NEPDALKOR A pályázat megvalósult: támogatásával. BESZÁMOLÓ Pályázati azonosító: CSSP-NEPDALKOR-2018-0252 A pályázat megvalósult: támogatásával. A dr.barsi Ernő Népdalkör és Citeraegyüttes a pályázaton elnyert támogatást a szerződésben foglaltak szerint

Részletesebben

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Nyári események iskolánkban

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Nyári események iskolánkban A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Nyári események iskolánkban A szünidő ideje alatt iskolánk ügyintézés céljából ügyeletet biztosított. Karbantartási munkálatok keretében több iskolaépületben

Részletesebben

KIVONAT LESENCEISTVÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA. 8319 Lesenceistvánd, Kossuth utca 145. Tel./fax: 87/436-151 e-mail: korjegyzoseg@lesenceistvand.

KIVONAT LESENCEISTVÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA. 8319 Lesenceistvánd, Kossuth utca 145. Tel./fax: 87/436-151 e-mail: korjegyzoseg@lesenceistvand. LESENCEISTVÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 8319 Lesenceistvánd, Kossuth utca 145. Tel./fax: 87/436-151 e-mail: korjegyzoseg@lesenceistvand.hu KIVONAT LESENCEISTVÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

Részletesebben

KIVONAT. Kemecse Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.

KIVONAT. Kemecse Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. KIVONAT Kemecse Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. A Képviselő-testület 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot

Részletesebben

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA Erkel Ferenc Művelődési Központ 2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA 2092 Budakeszi, Fő u. 108. Tel/fax: 06-23-451-161 www.efmk-budakeszi.hu, info@efmk-budakeszi.hu Szeptemberi programjaink Szeptember 20-án, (péntek)

Részletesebben

Magyar Olívia Dóra éneke mindenkit megindított (Fotó: Gyarmati Gábor)

Magyar Olívia Dóra éneke mindenkit megindított (Fotó: Gyarmati Gábor) Múlt és jövő közeli és távoli perspektívában: megtartotta éves közgyűlés és Vöröskereszt világnapi megemlékezését a Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezete. Személyesen jött el Kardos István,a

Részletesebben

Szent György Lovagrend Soproni Priorátus. 2013. évi beszámoló 2014. évi munkaterv

Szent György Lovagrend Soproni Priorátus. 2013. évi beszámoló 2014. évi munkaterv Szent György Lovagrend Soproni Priorátus 2013. évi beszámoló 2014. évi munkaterv A Soproni Priorátus Szervezeti felépítése Priorátusunk a Győr-Moson-Sopron megyei nagypriorátus része Címe: H-9400 Sopron,

Részletesebben

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről Egyesületünk 2005. október 27 én alakult szülői kezdeményezésre. Célja: Tápiószecsőn és a környező Tápió vidék - Kistérségben értelmi vagy testi

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából Tájékoztató az Alapítvány elmúlt éves munkájáról 2012. novemberében a 13. születésnap alkalmából

Részletesebben

Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének. 2013. évi M U N K A T E R V E

Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének. 2013. évi M U N K A T E R V E Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének 2013. évi M U N K A T E R V E 2013. január 30. (szerda) 15 óra 2.) Javaslat a városi rendezvények, ünnepségek előkészítésére vonatkozó elképzelések pontosítására,

Részletesebben

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. Játsszunk együtt! 4. Kedves Nagycsoportos Óvodások! Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. A részvétel ingyenes!

Részletesebben

!"#$ ,"-*"$"$ "-%!$)"%""-%*(. / -&0& 1 -*" ,#*"5,#! 1 A! $ "" $ & B! "" $ '(" $ " " A!% E % D2"% D D

!#$ ,-*$$ -%!$)%-%*(. / -&0& 1 -* ,#*5,#! 1 A! $  $ & B!  $ '( $   A!% E % D2% D D $ % $ & & '(& )'(' +,-./01 ) & 20(3 % & 4( 3 5 $ & 6 7 % )& (%83% 2 ) 5 98..'1 : & % $ $% $ $& 7 % % ; & & % $ ) &<

Részletesebben

Diósjenő községi Önkormányzat Képviselő-testületének évi ülésterve.

Diósjenő községi Önkormányzat Képviselő-testületének évi ülésterve. 3./ Diósjenő községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. évi munkaterve Előterjesztő: Tóth János polgármester Diósjenő községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. évi ülésterve. Határozati

Részletesebben

VÁC VÁROS UZONYI BÁLINT DIÁKPOLGÁRMESTER BESZÁMOLÓJA 2016/2017 TANÉV

VÁC VÁROS UZONYI BÁLINT DIÁKPOLGÁRMESTER BESZÁMOLÓJA 2016/2017 TANÉV VÁC VÁROS UZONYI BÁLINT DIÁKPOLGÁRMESTER BESZÁMOLÓJA 2016/2017 TANÉV VÁC 2017 Képviselőtestületi ülés 2016.05.21. A diák-polgármesteri beiktatás után meghívást nyertem a soron következő képviselő-testületi

Részletesebben

MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. FÉLÉVI MUNKATERVE

MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. FÉLÉVI MUNKATERVE MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. I. FÉLÉVI MUNKATERVE A Képviselő-testület - Monor Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról 27/2014. (X. 27.) önkormányzati rendelete

Részletesebben

Fülöpi Hírek. Karácsonyfa alatt. Szeretettel köszöntünk minden kedves fülöpi lakost a Fülöpi Hírek 2010. évi utolsó számának megjelenése alkalmából.

Fülöpi Hírek. Karácsonyfa alatt. Szeretettel köszöntünk minden kedves fülöpi lakost a Fülöpi Hírek 2010. évi utolsó számának megjelenése alkalmából. Fülöpi Hírek V. évfolyam 4. szám 2010. december Karácsonyfa alatt Eljött a nap, mit várva-vártunk, Az égen csillagfény ragyog, Jézuska fáját, ím' elhozták A halkan szálló angyalok. Köszönjük neked, édes

Részletesebben

Méltó születésnapi ajándék

Méltó születésnapi ajándék Szeged gazdálkodásának egyre nagyobb hányadát teszik ki azok az állami és uniós pályázatok, melyeket teljes egészében a város fejlesztésére fordítanak. Az idén 32 milliárd forintot fektetnek be a város

Részletesebben

SOMORJAI TAGÓVODA MUNKATERVE. Az intézmény neve: Jánossomorjai Aranykapu Óvoda Somorjai Tagóvoda Intézmény címe: 9242 Jánossomorja, Kossuth u. 12.

SOMORJAI TAGÓVODA MUNKATERVE. Az intézmény neve: Jánossomorjai Aranykapu Óvoda Somorjai Tagóvoda Intézmény címe: 9242 Jánossomorja, Kossuth u. 12. SOMORJAI TAGÓVODA MUNKATERVE Az intézmény neve: Jánossomorjai Aranykapu Óvoda Intézmény címe: 9242 Jánossomorja, Kossuth u. 12. A feladatok ellátásában közreműködők: Csoport neve, összetétele életkor szerint

Részletesebben

Tisztelt Bizottság! Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Bizottság! Tisztelt Képviselő-testület! Előterjesztés Báta Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Gazdasági, pénzügyi és ügyrendi bizottságának 2014.01.31-i ülésére (3. napirendi pont) és Báta Község Önkormányzat Képviselő- Testületének 2014.01.31.-i

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi készülődés Dohóczki Mónika

Részletesebben

Szakmai nap. Csákvár,

Szakmai nap. Csákvár, Szakmai nap Csákvár, 2018.03.21. Egy év tapasztalatai a csákvári CSÁO-ban Márton Andrea, szociálpolitikai szakértő Csákvár, 2018.03.21. Előzmény: A Katolikus Szeretetszolgálatot 1950. augusztus 29-én alapította

Részletesebben

J e l e n t é s. Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítása megtörtént.

J e l e n t é s. Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítása megtörtént. Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2015. november 14 Visszapillantó 2015. november 14 A Debreceni Főnix

Részletesebben

KÖZMEGHALLGATÁS november 6-7. Babits Mihály utcai tagiskola Padányi téri intézményi székhely NYERGESÚJFALU 1

KÖZMEGHALLGATÁS november 6-7. Babits Mihály utcai tagiskola Padányi téri intézményi székhely NYERGESÚJFALU 1 KÖZMEGHALLGATÁS 2017. november 6-7. Babits Mihály utcai tagiskola Padányi téri intézményi székhely NYERGESÚJFALU 1 Tájékoztató Nyergesújfalu { Város Önkormányzatának 2017. évi tevékenységéről A ktsv-t

Részletesebben

Tájékoztató a Polgári Polgárőr Egyesület tevékenységéről

Tájékoztató a Polgári Polgárőr Egyesület tevékenységéről Tájékoztató a Polgári Polgárőr Egyesület tevékenységéről 2014 Szabó Tiborné Az egyesület elnöke Tájékoztató a Polgári Polgárőr Egyesület tevékenységéről Az egyesület jogállása: A polgárőrség önálló civil

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Vép Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 16-án tartandó képviselő-testületi ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Vép Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 16-án tartandó képviselő-testületi ülésére Vép Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS Vép Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 16-án tartandó képviselő-testületi ülésére tárgy: A képviselő-testület 2015. évi munkaterve előterjesztő:

Részletesebben

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ DÉR NAPOK RENDEZVÉNYSOROZAT Mottó: A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ Iskolánk 2003-ban vette fel Dér István festőművész (1937 1993) nevét. A település

Részletesebben

Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere

Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere 2339 Majosháza, Kossuth u. 34., Tel: 06/24-511-830, Fax: 06/24-511-831, E-mail: majoshaza@majoshaza.hu ELŐTERJESZTÉS Majosháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57.

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Tanítók Fekete István Egyesülete Feladási határidő: 2017. január 13. (péntek) HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Forduló: II. Évfolyam: 2. Az iskola kódja: H- A versenyző neve: Elérhető

Részletesebben

KIVONAT. Kemecse Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 11-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.

KIVONAT. Kemecse Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 11-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. KIVONAT Kemecse Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 11-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. A Képviselő-testület 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi

Részletesebben

Előterjesztés Báta Község Önkormányzat Képviselő- Testületének i ülésére (2. napirendi pont) Tisztelt Képviselő-testület!

Előterjesztés Báta Község Önkormányzat Képviselő- Testületének i ülésére (2. napirendi pont) Tisztelt Képviselő-testület! Előterjesztés Báta Község Önkormányzat Képviselő- Testületének 2016.01.27.-i ülésére (2. napirendi pont) Tárgy: A 2016. évi munkaterv elfogadása Tisztelt Képviselő-testület! Magyarország helyi önkormányzatairól

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Cserti Istvánné elnök Balogh Beáta igazgató

Jegyzőkönyv. Cserti Istvánné elnök Balogh Beáta igazgató Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzatnak Kaposvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Kaposvár, Kossuth tér 1. szám alatti hivatali helyiségben 2018. november

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Maglód Város Önkormányzat Képviselőtestületének április 13-ai ülésére. 8. napirend

ELŐTERJESZTÉS. Maglód Város Önkormányzat Képviselőtestületének április 13-ai ülésére. 8. napirend 8. A Megerősítők Egyesület önkormányzati támogatása 2017. április 13. ELŐTERJESZTÉS Maglód Város Önkormányzat Képviselőtestületének 2017. április 13-ai ülésére 8. napirend Tárgya: A Megerősítők Egyesület

Részletesebben

Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat 2015. február 25-i határozatai

Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat 2015. február 25-i határozatai Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat 2015. február 25-i határozatai 1/2015. (II.25.) SZKT határozat 3 igen, 0 nem és 0 fő tartózkodott A Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat Képviselő-testülete ülésének jegyzőkönyv

Részletesebben

Napirend. Döntések. Iktatószám: 6-11 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Napirend. Döntések. Iktatószám: 6-11 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sáránd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 4272 Sáránd, Nagy u. 44. Tel: 52/374-104 Tel/Fax: 52/567-209 e-mail: sarandph@t-online.hu, sarandph@gmail.com Iktatószám: 6-11 /2014. J E G Y Z Ő K Ö

Részletesebben

Dunaföldvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. évi munkaterve

Dunaföldvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. évi munkaterve Dunaföldvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. évi munkaterve Testületi ülés Január 29. - Tájékoztató a Testület tevékenységét érintő. 2. Az önkormányzat 2013. évi költségvetési rendelet-tervezetének

Részletesebben

KIVONAT a Képviselő-testület november 22-i soros ülésének jegyzőkönyvéből

KIVONAT a Képviselő-testület november 22-i soros ülésének jegyzőkönyvéből Lajosmizse Város Önkormányzata KIVONAT a Képviselő-testület 2018. november 22-i soros ülésének jegyzőkönyvéből Kihagyva a kihagyandókat! Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 173/2018.

Részletesebben

b) utolsó tanítási nap június 15. péntek ballagás tanévzáró : június 20. szerda

b) utolsó tanítási nap június 15. péntek ballagás tanévzáró : június 20. szerda TANÉV RENDJE Tanítás nélküli munkanapok 1. szept.29. őszi nevelési értekezlet szépkorúak napja 2. dec.22. péntek ig. szünet 3. február 5. félévi értekezlet 4. ápr. 4. tavaszi nevelési ért. 5. ápr. 21.

Részletesebben

NYÁRI KALENDÁRIUM. Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét

NYÁRI KALENDÁRIUM. Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét Június 01. hétfő NYÁRI KALENDÁRIUM Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét Kalandozások Napja Lovas kocsikázás településeink utcáin Június 02. kedd Tűzoltók, Rendőrök Napja 10. 00 11. 00 Ismerkedés a tűzoltók,

Részletesebben

Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett Önkéntesek Hete alkalmából pályázatot nyújtott be Alapítványunk az Önkéntes Központ Alapítványhoz.

Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett Önkéntesek Hete alkalmából pályázatot nyújtott be Alapítványunk az Önkéntes Központ Alapítványhoz. A Csabacsűdi játszótér felújítása az Önkéntesek Hete keretében című projekt megvalósulása Csabacsűdön Pályázó: Tiszta Környezetünkért Alapítvány Csabacsűd Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett

Részletesebben

KUNSZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

KUNSZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE KUNSZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE MUNKATERV 2015. 1/11 Kunsziget Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. évi üléseinek tervezett időpontjai: 2015. január 29. (csütörtök) 18:00

Részletesebben

J e l e n t é s. a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

J e l e n t é s. a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

Részletesebben

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR 2017-2018 "A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentnek megismerése ad értelmet." (Példabeszédek könyve 9,10) Ebben a tanévben is kérjük Isten segítségét, vezetését

Részletesebben

Napsi-lap A Napsugár Gyógypedagógiai Módszertani Központ évente kétszer megjelenő intézményi folyóirata 2015/2016. ősz-tél

Napsi-lap A Napsugár Gyógypedagógiai Módszertani Központ évente kétszer megjelenő intézményi folyóirata 2015/2016. ősz-tél Napsi-lap A Napsugár Gyógypedagógiai Módszertani Központ évente kétszer megjelenő intézményi folyóirata 2015/2016. ősz-tél Kedves Olvasó! A lap megjelenését 19 év gyógypedagógiai munka előzte meg. Nagy

Részletesebben

Tájékoztató. a Képviselő-testület két ülése között történt eseményekről, értekezletekről Békés Város Képviselő-testületének április 26-i ülésére

Tájékoztató. a Képviselő-testület két ülése között történt eseményekről, értekezletekről Békés Város Képviselő-testületének április 26-i ülésére Tájékoztató Sorszám: I. a Képviselő-testület két ülése között történt eseményekről, értekezletekről Békés Város Képviselő-testületének 2012. április 26-i ülésére 1. 2012. március 31-én rendezték a Békés

Részletesebben

Pári Újság PÁRI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA * V. ÉVFOLYAM 11. SZÁM 2017*

Pári Újság PÁRI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA * V. ÉVFOLYAM 11. SZÁM 2017* 2 Pári Újság PÁRI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA * V. ÉVFOLYAM 11. SZÁM 2017* Adventi készülődés Készüljünk együtt a Karácsonyra! 2017.december 2-án szombaton, délután 13 30 órától díszítsük együtt a Pári

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyáregyháza Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 21. napján délután 17 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli, nyilvános üléséről, Nyáregyháza,

Részletesebben

Programajánló. Idopontváltozás! Idopontváltozás! Márton-napi Dínom-dánom. Adventi gyertyagyújtás. Örökzöld Nyugdíjas klub találkozója

Programajánló. Idopontváltozás! Idopontváltozás! Márton-napi Dínom-dánom. Adventi gyertyagyújtás. Örökzöld Nyugdíjas klub találkozója XVI évfolyam - 11 szám 2015 November Programajánló óvoda, iskola, ápolóotthon, Tompaháti Közösségi Tér karácsonyi műsora, az estet a Szegedi Miniszínház műsora zárja Hozzon egy díszt a falu karácsonyfájára!

Részletesebben

KUNSZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

KUNSZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE KUNSZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE MUNKATERV 2017. 1/11 Kunsziget Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. évi üléseinek tervezett időpontjai: 2017. január 26. (csütörtök) 18:00

Részletesebben

Maroslele Község Polgármesterétől

Maroslele Község Polgármesterétől Maroslele Község Polgármesterétől 6921 Maroslele, Szabadság tér 1. Tel/Fax: 62/256 033 E-mail: marosleleph@vnet.hu Maroslele Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Maroslele Tárgy: Polgármesteri tájékoztató

Részletesebben

2016. Csobánka. A Baross Péter Közösségi Ház és Könyvtár évi munkaterve. Közösségi Ház szervezésében

2016. Csobánka. A Baross Péter Közösségi Ház és Könyvtár évi munkaterve. Közösségi Ház szervezésében 2016. Csobánka program A 2016. évi munkaterve tervezett szereplők időpont helyszín interaktív bábelőadás gyerekeknek, A magyar kultúra napja január 23. Nyáry Bernadett bábművész Farsangi kézműves foglalkozás

Részletesebben

a László Mária tanító néni adventi koszorú készítő délutánja: a Fancsali Adélka-Leilla tanító néni karácsonyi és húsvéti kézműves délutánjai:

a László Mária tanító néni adventi koszorú készítő délutánja: a Fancsali Adélka-Leilla tanító néni karácsonyi és húsvéti kézműves délutánjai: KAPCSOLATAINK Számomra minden kisgyermek csoda. És mindegy, hogy szép vagy eláll a kisfüle, mindegy, hogy csillagszemű vagy kancsal egy picit kisgyermek, tehát csoda. Esendő és kiszolgáltatott. Óvjuk és

Részletesebben

A MOZGÁSKORLÁTOZOTTAK MÉLYKÚTI EGYESÜLETÉNEK ALKALMI KIADVÁNYA * 2009. JANUÁR EGYESÜLETÜNK EBBEN AZ ÉVBEN ÜNNEPLI MEGALAKULÁSÁNAK 15.

A MOZGÁSKORLÁTOZOTTAK MÉLYKÚTI EGYESÜLETÉNEK ALKALMI KIADVÁNYA * 2009. JANUÁR EGYESÜLETÜNK EBBEN AZ ÉVBEN ÜNNEPLI MEGALAKULÁSÁNAK 15. 1994-2009 15 évesek lettünk! EGYESÜLETÜNK EBBEN AZ ÉVBEN ÜNNEPLI MEGALAKULÁSÁNAK 15. ÉVFORDULÓJÁT A MOZGÁSKORLÁTOZOTTAK MÉLYKÚTI EGYESÜLETÉNEK ALKALMI KIADVÁNYA * 2009. JANUÁR Képeink a 2008. év legrangosabb

Részletesebben

NYERGESÚJFALU VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE II. FÉLÉVI MUNKATERVE. N a p i r e n d

NYERGESÚJFALU VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE II. FÉLÉVI MUNKATERVE. N a p i r e n d NYERGESÚJFALU VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. II. FÉLÉVI MUNKATERVE Képviselő-testületi ülés időpontja: 2012. augusztus 30. Az előterjesztések elkészítésének határideje: 2012. augusztus 21.

Részletesebben

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu 8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu Tisztelt Képviselő-testület! Idén 21. alkalommal rendezzük meg a Városnapokat szeptember 13. és 15. között, ahol a legkülönfélébb

Részletesebben

Csillagokat szóró kapcsolat

Csillagokat szóró kapcsolat Csillagokat szóró kapcsolat A huszadik pohlheimi adomány érkezett Zircre A pohlheimi vöröskereszt huszadik alkalommal segíti a rászoruló zirci családokat. A Városházán ünnepi fogadásra került sor, Zirc

Részletesebben

Befejeződött a püspöki konferencia téli ülése Magyar Kurír Katolikus Hírportál, December 3, 2015

Befejeződött a püspöki konferencia téli ülése Magyar Kurír Katolikus Hírportál, December 3, 2015 Befejeződött a püspöki konferencia téli ülése Magyar Kurír Katolikus Hírportál, December 3, 2015 A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia december 1 2-ig megtartotta téli rendes ülését, amelyen az alábbi

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából 2017-ben választott témánk a Háziipari Szövetkezet nádudvari részlege kiállításon és egy

Részletesebben

Bűnmegelőzési tanácsok. A trükkös lopások megelőzése

Bűnmegelőzési tanácsok. A trükkös lopások megelőzése Bűnmegelőzési tanácsok A trükkös lopások megelőzése Vannak bűnelkövetők, akik kihasználják azt, hogy az idősek jóindulatúak, segítőkészek, a figyelmüket könnyen el lehet terelni, és közülük sokan egyedül

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének. nyilvános, rendkívüli üléséről június 8.

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének. nyilvános, rendkívüli üléséről június 8. Ügyszám: 87-75/2015. JEGYZŐKÖNYV nyilvános, rendkívüli üléséről 2015. június 8. Nyirád 2015 1 Jegyzőkönyv Készült: Az ülés helye: nyilvános, rendkívüli üléséről Nyirádi Közös Önkormányzati Hivatal Nyirád,

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2014. november 14. Születésnapi rendezvény Fazekas Lajos fazekas népi iparművész,

Részletesebben

Szivárvány Óvoda Toldi Tagóvodája

Szivárvány Óvoda Toldi Tagóvodája Szivárvány Óvoda Toldi Tagóvodája 2007-2008-as nevelési év értékelése Készítette: Ceglédiné Csősz Erzsébet Tagintézmény vezető 1 Gyermeklétszám: 2007. évi statisztika szerint: 21 fő, köztük: 10 fiú, 11

Részletesebben

MINTAPROGRAM A MINŐSÉGI IDŐSKORÉRT

MINTAPROGRAM A MINŐSÉGI IDŐSKORÉRT MINTAPROGRAM A MINŐSÉGI IDŐSKORÉRT HU11-0005-A1-2013 24. HÍRLEVÉL Oldal 2 KÖSZÖNŐ LEVÉL A Mintaprogram a minőségi időskorért program részeként az Alapítvány Alsómocsoládért gondozásában a nemzetközi gyakorlatban

Részletesebben

KISKUNHALAS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÉVI MUNKATERVE

KISKUNHALAS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÉVI MUNKATERVE KISKUNHALAS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. ÉVI MUNKATERVE JANUÁR 30. - A Kiskunhalasi Közös Önkormányzati Hivatalban igazgatási szünet elrendelése - A Polgármester beszámolója átruházott hatáskörben

Részletesebben

Egyházaink hírei MEGHÍVÓ november. GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. AlsóDABASI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. GyóNI REFORMÁTUS GyüLEKEZET

Egyházaink hírei MEGHÍVÓ november. GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. AlsóDABASI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. GyóNI REFORMÁTUS GyüLEKEZET 2018. november KATOLIKUS egyházközségeink F GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG miserendünk: Novembertől a téli miserend lép életbe. Hétfőn, kedden, pénteken és szombaton 17.00 órakor kezdődik a szentmise. Vasárnap

Részletesebben

DIÁKVILÁG. 3. évfolyam 1. Magyar Bianka 2. Gila Viktória 3. Szabó Levente Felkészítő nevelő: Vassné Lucz Klára. 4. évfolyam

DIÁKVILÁG. 3. évfolyam 1. Magyar Bianka 2. Gila Viktória 3. Szabó Levente Felkészítő nevelő: Vassné Lucz Klára. 4. évfolyam DIÁKVILÁG Kedves Olvasók! Az áprilisi iskolai eredményekről szeretnék Önöknek beszámolni. A matematika helyi verseny eredménye a következő: 2. évfolyam 1. Vigh-Molnár Rudolf felk. nev: Laskovicsné Ágoston

Részletesebben

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján -

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján - 1. 5-2/2013 Terdik Ferenc Kossuth 2. 1 m3 2. 5-4/2013 Nagy Ferencné Kossuth 17. 1 m3 3. 5-5/2013 Cseh Gyula Kossuth 20. 1 m3 4. 5-6/2013 Lukács György Kossuth 38. 1 m3 5. 5-7/2013 Deák László Kossuth 49/b.

Részletesebben

20/2017.(I.26.) sz. képviselő-testületi határozati javaslat a két ülés között végzett munkáról

20/2017.(I.26.) sz. képviselő-testületi határozati javaslat a két ülés között végzett munkáról 20/2017.(I.26.) sz. képviselő-testületi határozati javaslat a két ülés között végzett munkáról Túrkeve Város Képviselő-testülete a két ülés között végzett munkáról szóló tájékoztatót elfogadja. Erről értesülnek:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Vitnyéd Község Önkormányzat október 26.-án tartott soros ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Vitnyéd Község Önkormányzat október 26.-án tartott soros ülésén. J E G Y Z Ő K Ö N Y V 13/2010. Készült: Vitnyéd Község Önkormányzat 2010. október 26.-án tartott soros ülésén. Jelen vannak: Tóth Kálmán polgármester Kis-Tóth István alpolgármester Horváth Zsuzsanna Ivancsics

Részletesebben