BAJA. Beköszöntõ. Karácsonyra

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "BAJA. Beköszöntõ. Karácsonyra"

Átírás

1 ÚJVÁROSI BAJA DIÁKSZÓ december Ára: Ft Beköszöntõ Sziasztok! Szeretettel köszöntelek titeket itt az iskolaújságban. Mozgalmas õszön vagyunk túl. Az elsõ negyedév a jubileum jegyében telt volt ünnepi megemlékezés iskolánk alapításának 30. évfordulójának kapcsán, köszönthettük a 10 éves német kapcsolat tanár résztvevõit és a színházteremben megrendezett Jubileumi Gálán is szerepelhettünk. Néhány fotó erejéig visszatekintünk ezekre az eseményekre. Ezenkívül olvashattok saját verseket, vicceket, interjúkat és persze megfejthetitek a rejtvényt is. Karácsony közeledtével természetesen e témakörrel is foglalkozunk. Boldog karácsonyt és BÚÉK mindenkinek! Örmény Petra DIÖN elnök Tóthárpád Ferenc Karácsonyra Megírtam. És el is küldtem! Azóta azt lesem, megkapta-e a Jézuska az sms-em. Apu tudta csak a számot! Mondta, nehogy hívjam. Ezért aztán csak röviden írtam: Kérek szépen egy gombfocit, kisvasutat, labdát, teleszkópos, patkófékes ezüst színû cajgát. Klassz volna a bréker sapka, pörögni ezerrel, s kellene egy számítógép: jó nagy vincseszterrel. Vacakol az mp3-am, s láttam egy új filmet. Egyelõre ennyi lenne, ami engem illet. De talán még na jó hagyjuk! Mindezt odaadnám, kistesómat karácsonyra végre ha megkapnám.

2 ÚJVÁROSI DIÁKSZÓ 2. oldal Julis Auguszta Nekem azért tetszik, mert nem úgy kezelnek, mint az alsósokat és sokkal önállóbbak vagyunk. Milyen különbséget látsz az alsó és felsõ tagozat között? Azt, hogy nem kísérnek mindenhova a tanárok, és a szünetekben és az udvaron is lehetünk egyedül. Milyen volt a Gólyabál szerinted? Szerintem nagyon jó volt, el voltam a barátnõimmel. Mi volt a kedvenc feladatod a gólyahéten? Amikor keresni kellett a tárgyakat. Szigorúbbak-e a felsõs tanárok? Szerintem igen. Bajai Dorina Nekem tetszik, mert önálló életet élünk. Milyen különbséget látsz az alsó és felsõ tagozat között? Alsóban mindig kísértek a tanárok, de most már nem. Milyen volt a Gólyabál szerinted? Irtó jó volt, buliztunk ezerrel. Mi volt a kedvenc feladatod a gólyahéten? Amikor keresni kellett a tárgyakat borítékkal. Szigorúbbak-e a felsõs tanárok? Szerintem igen. Julis Ádám Nagyon jó, de nehéz a tanulás és jó feladatok vannak. Milyen különbséget látsz az alsó és felsõ tagozat között? Sokkal nehezebb a tanulás. Milyen volt a Gólyabál szerinted? Elején álltunk a falnál, de a végén jót táncoltunk. Mi volt a kedvenc feladatod a gólyahéten? A nyomozás. Szigorúbbak-e a felsõs tanárok? Nem. Schleicher Dávid Tetszik,mert könnyebb a tanulás és kedvesebbek a tanárok. Milyen különbséget látsz az alsó és felsõ tagozat között? Az alsós tanárok szigorúbbak voltak. Milyen volt a Gólyabál szerinted? Jó volt és végigtáncoltuk az egészet. Mi volt a kedvenc feladatod a gólyahéten? A nyomozás. Szigorúbbak-e a felsõs tanárok? Nem. Szemtõl szembe Orján Máté Tetszik, mert könnyebb a tanulás. Milyen különbséget látsz az alsó és felsõ tagozat között? Az alsósok még éretlenek. Milyen volt a Gólyabál szerinted? Jó volt és tetszett. Mi volt a kedvenc feladatod a gólyahéten? A nyomozás. Szigorúbbak-e a felsõs tanárok? Szerintem nem. Kiss Virág Kicsit nehéz és unalmas. Milyen különbséget látsz az alsó és felsõ tagozat között? Azt,hogy önálló életet élünk. Milyen volt a Gólyabál szerinted? Nagyon jó volt. Mi volt a kedvenc feladatod a gólyahéten? A levélkeresés. Szigorúbbak-e a felsõs tanárok? Én szerintem igen. Visszaemlékezés Részlet az iskola elsõ igazgatóhelyettesének, Svecz Zoltánné, Edit néninek a gondolataiból. Ézsi Luca Nagyon tetszik, mert jobb mint az alsó. Milyen különbséget látsz az alsó és felsõ tagozat között? Nem sok mindent, ugyanolyan szigorúak. Milyen volt a Gólyabál szerinted? Jó volt, jót buliztunk. Mi volt a kedvenc feladatod a gólyahéten? Amikor leveleket kellett keresni. Szigorúbbak-e a felsõs tanárok? Egy picit. Köszönjük a beszélgetést! Örmény Petra és Lázók Szimonetta 6.a A kezdet az 1981/82-es tanévnyitó ünnepélyt egy kisgyerek ezzel a verssel kezdte: Ma nem tanulni jöttünk, ma szívünk ünnepel És valóban ünnepeltünk, mert nagy öröm volt a lakótelep közepén egy új iskolát elindítani. Az iskolateremtés elsõ éveire emlékszem vissza, amelyek páratlanul jó hangulatban, alkotó együttmûködésben teltek el. Milyen is volt maga az iskola épülete? Kicsi! Mindjárt az elején kevés volt a hely. A 16 tantermen kívül volt két tanári szobánk, egy könyvtárunk, egy tágas úttörõszobánk, három felszerelt technikatermünk és kémiaterem, tágas tornacsarnokunk és egy ebédlõ Az évek során minden talpalatnyi helyet beépítettünk, és a termek is szerepet cseréltek. Kellett a hely! Mindjárt az elején bõven akadtak gondok a friss építésbõl adódóan. Már javában folyt a tanítás, amikor kiderült, baj van a csatornarendszerrel. Állandó volt a dugulás. Erre feltörték a folyosó kövezetét: kiderült, a csövek visszafelé lejtenek az épület alá, és nem fordítva. És ha legalább egy telefonunk lett volna! Csak egyetlen vonal! Könnyebben haladhatott volna a munka. De az sem volt. A szomszédos bölcsõdébe jártunk át telefonálni halaszthatatlan ügyben. Az iskolatörténethez tartozik, hogy egy év alatt kinõttük az iskolát. Elõször a B-, majd a C-épületet kaptuk meg. Nagy volt a szomorúságunk, mert sokat kellett vándorolni tanárnak, diáknak. Nehezen szoktuk meg a szétszóródást januárjától lettünk Általános Mûvelõdési Központ. Ettõl kezdve színesedett az iskola arculata: kiállítások, pódiumestek, filmvetítések és sok más program várta a gyerekeket és érdeklõdõ felnõtteket. Plank Patrícia 7.a Mikrofonvégre kaptuk Edit nénit, és feltettünk neki egy pár kérdést, mivel õ az egyik tanár, aki 30 éve dolgozik itt az iskolában. Mik voltak a legemlékezetesebb élményei a 30 év alatt? A pályakezdõ éveimben a 10 év alsó tagozatos munkám, amikor tantárgycsoportosításban tanítottam a B épületben.

3 3. oldal ÚJVÁROSI DIÁKSZÓ Amikor a remény a legjobb gyógyszer Mind a szülõk, mind a gyerekek hozzáállása az iskolához, a munkához nagy örömet okozott. Azt a sok kedvességet, hálát, virágot, amit pedagógusnapkor nyújtottak nekem, emlékeimben jó szívvel megmaradt. A diákság miben változott 30 év alatt? A mai kor, a modern civilizáció kicsit elgépiesíti a tanulókat, így az esztétikai nevelésre egyfajta ellensúlyozási szerep vár, hogy az emberi érzések ne merüljenek feledésbe. Csak rajzzal szeret foglalkozni? Nem. 7 évig mûvelõdésszervezõként szép nõi feladatkört láttam el, kiállításszervezéseket, programokat szerveztem az ÁMK-ban. Mivel foglalkozna, ha nem tanár lenne? Ha nem tanár lennék, talán rajzolnék,festenék hobby szinten, de természetesen a tanítástól nem tudnék elszakadni,mivel nekem eddig minden szeptemberben becsöngettek. Melyik programot szervezte meg legszívesebben? A mûvészeti sorozatokat szerettem legszívesebben:festõk,költõk bemutatkozása és a játszóházak. Milyen iskolai eseményre emlékszik a legszívesebben a 30 év alatt? A 30 év alatt mindig a legemlékezetesebbek az évfordulókhoz kapcsolódó évfordulók: a 15, a 20 és a 30 évesek, de természetesen az osztálykirándulások hangulatai és most már az osztálytalálkozók. A legutóbbi, egy évvel ezelõtti osztályom osztálytalálkozója,melyen örömmel vettem részt,hogy a gyerekeim nagy karriert futottak be. Köszönjük a beszélgetést! Lázók Szimonetta 6.a Az Amerikai Egyesült Államokban található Wisconsinban élõ Mark R. Leonard hosszú évekig dolgozott hivatásos Télapóként. A bevásárlóközpontban gyerekek tucatjai álltak sorba, hogy találkozzanak vele, közöttük egyik évben egy kisfiú, aki egy fényképet szorongatva várta, hogy végre kettesben lehessen a Télapóval. Amint beszédbe elegyedtek, a kisfiú szomorúan mesélte, hogy a fényképen a testvére, Sarah látható, aki nagyon szeretett volna találkozni a Télapóval, csakhogy súlyos beteg, és jelenleg kórházban fekszik, így nem tudta elkísérni õket. A kisfiú a nagymamájával érkezett, akitõl Mark megtudta, Sarah súlyos leukémiában szenved, és szinte biztos, hogy már az ünnepeket sem éri meg. Nem kérnek hát mást, csupán annyit, hogy látogassa meg õt a kórházban, hogy, ha utoljára is, Sarah legalább egyszer találkozhasson a Télapóval. Mark sosem vállalt korábban hasonló feladatot, ezúttal azonban, látva a nagymama szemében a könnyeket és a kisfiú Volt egyszer nagyon régen egy sziget, ahol emberi érzések éltek: a Vidámság, a Bánat, a Tudás és még sok más, így a Szeretet is. Egy napon az érzések tudomására jutott, hogy a sziget süllyed. Ezért valamenynyien elõkészítették hajóikat és elhagyták a szigetet. Egyedül a Szeretet akart az utolsó pillanatig maradni. Mielõtt a sziget elsüllyedt, a Szeretet segítségért imádkozott. A Gazdagság egy luxushajón úszott el a szeretet mellett. Õ megkérdezte: Gazdagság, el tudnál vinni magaddal? Nem, nem tudlak! A hajómon sok aranyat, ezüstöt viszek, itt már nincs hely számodra! Így hát megkérdezte a Szeretet a Büszkeséget, aki egy csodaszép hajóval közeledett: Büszkeség, kérlek! El tudnál engem is vinni? Nem, Szeretet, nem tudlak elvinni! válaszolt Büszkeség, itt minden tökéletes, és Te esetleg árthatnál a hajómnak! Hát a Szeretet megkérdezte a Bánatot is, aki éppen elõtte hajózott el: Ez nem mese szomorú arcocskáját, valamint kezében a kis fényképet, kivételt tett. Még aznap délután felkereste a kórházat, ahol Sarah feküdt. A kislányt az ágyában találta, sápadtan és legyengülve. Sarah észre sem vette Markot, csak akkor figyelt fel rá, amikor Mark könnyekkel a szemében, vidám arckifejezést erõltetve köszöntötte a Télapó jól megszokott köszönésével. A Télapó és Sarah órákig beszélgettek kettesben a szobában, kéz a kézben, majd mielõtt Mark távozott volna, megígérte Sarah-nak: megkéri az angyalokat, hogy vigyázzanak rá. Miután Mark távozott a kórházból, nem hallott többet a kislányról egészen a következõ év karácsonyáig, amikor is a bevásárlóközpontban a gyerekek között egyszer csak feltûnt egy szõke, erõs, vidám kislány, hatalmas mosollyal az arcán. Sarah volt az, makkegészségesen, akin nyoma sem volt annak, hogy valaha a halállal kellett küzdenie. Bánat, kérlek, vigyél el magaddal! Ó, Szeretet mondta a Bánat Én olyan szomorú vagyok, de egyedül kell maradnom a hajómon! A Vidámság is elhúzott a Szeretet mellett, de olyan elégedett és boldog volt, hogy meg se hallotta a Szeretet kérését. Hirtelen megszólalt egy hang: Gyere Szeretet, én elviszlek téged! Aki megszólalt, egy öregember volt. Szeretet olyan hálás volt és olyan boldog, hogy elfelejtette megkérdezni az öreg nevét. Amikor földet értek, az öreg elment. Szeretet úgy érezte, sokkal tartozik neki, ezért megkérdezte a Tudást: Tudás, tudod, hogy ki segített nekem? Az Idõ volt mondta a Tudás. Az Idõ? kérdezte a Szeretet. Miért segített rajtam az Idõ? A Tudás válaszolt: Mert csak az Idõ érti meg, hogy milyen fontos az életben a szeretet.

4 Így írunk mi ÚJVÁROSI DIÁKSZÓ Ez már történelem 4. oldal Sárándi Szilvia Gyermeki karácsony Emléket õriz az idei karácsony. Boldog, jégvirágos gyermekkort. Fahéj illatú, mosolygós ünnepet, mikor még gyermekszívben élt a szeretet. Mézeskalácsba bújt az angyali sóhaj, õszinte volt minden ölelés. Két kezed munkája volt az ajándék, hisz akkor még csak egy volt fontos: a szándék. Fényes izzók helyett gyertyákat gyújtottál. A habcsók íze ünnepi volt. Egy ág jutott csupán fenyõfa gyanánt, mégis minden évben megélted a csodát. Most õszülõ fejjel, párás tekintettel azt kívánod, bár ott lehetnél. Egy vágyad van: ölelni, kit nem lehet. Szívbõl kívánom: vigyen el a képzelet! Szenteste, ha megkondul a templomharang, néhány percre hunyd le szemeid! Térj vissza újra a picinyke házba, s újra ébredjen fel a gyermeki hála! Nyíljon ismét ölelésre pici karod! Élj meg újra áldott ünnepet! Én kívánok boldog, gyermeki álmot, és örömteli, meghitt, áldott karácsonyt! Morzsi Berta Laura és Plank Patrícia 7.a A mi kutyánk Morzsika, bátor, vicces kiskutya. Farakásra ha felmászik, rázza farkát, úgy tornázik. Pattog mint egy gumilabda, körbe-körbe az udvarban. Ha valaki nincsen vele, sír utána énekelve. Szeretünk te kiskutya, szeress te is, Morzsika! Dömötör Rebeka 3.a Tíz év... öt diákcsere... kettõszázötven résztvevõ tanuló... öt tanárcsere... ötvenöt résztvevõ tanár. Ezek a számok, most jön a mese, igaz mese. Egyszer volt, hol nem volt, volt nálunk az ÚÁMK-ban egy több éven át tartó német sportjelvény-szerzõ próba, amit még a waiblingeni Ringelkamp házaspár indított el. Nemes Gábor, akkori igazgatónk nyitott volt egy iskolai partnerkapcsolatra. A házaspár a neustadti (milyen véletlen, magyarul: újvárosi) Friedensschulét javasolta áprilisában utaztunk igazgató úrral egyeztetni a két iskola vezetõinek elképzeléseit. A megbeszéltekbõl semmit sem foglaltunk írásba, nem kötöttünk szerzõdést. Május elejére a testvérvárosi program keretében meghívtunk egy négyfõs küldöttséget, hogy ismerjék meg intézményünket, városunkat. Három hetedikes osztályfõnök és Martin Stein igazgató úr járt nálunk elõször. E látogatás megerõsítette vendégeink szándékát, és Gertraud Bindel osztályfõnököt abban, hogy õ szeretné elhozni Bajára az osztályát. Õ az, aki azóta is lelkesen szervezi kinti programjainkat, s akivel rendszeres kapcsolatot tartunk. Megállapodásunk szerint minden második évben diákcserét szervezünk. Német részrõl mindig hetedikes osztály érkezik hozzánk, tõlünk pedig a 7. és 8. osztályokból (néha 6. osztályból is) jelentkezhetnek tanulóink júniusában látogatott el Bajára az elsõ 7. osztály. Az egy hét magyarországi tartózkodás alatt megismerkednek egymással a magyar, illetve német résztvevõk sportprogramok, játékok, kirándulások keretében. Jártunk vendégeinkkel Budapesten, Szegeden, Ópusztaszeren, Pécsett, és még Dávodon is strandoltunk. Mindegyik helyszín nagyon tetszett nekik. Az egy hét ittlétük után együtt utaznak a német és magyar gyerekek Waiblingenbe. A társalgás közös nyelve az angol, hiszen diákjaink többnyire angol tagozatosok, és a németek is ezt a nyelvet tanulják. Az együttlét jó alkalom a nyelvgyakorlásra is. Waiblingenben sem marad el az ismerkedés városukkal, a stuttgarti kirándulás, sportversenyek, játékok. Voltunk már bobozni, golfozni, jártunk a stuttgarti állat- és növényparkban, vidámparkban, kõfejtõben, sóbányában. Elsõsorban a fiúknak jelentett hihetetlen élményt a stuttgarti stadion (VB-döntõ helyszíne is volt). Idegenvezetõnk megmutatta az akkor ott játszó Szabics Imre öltözõszekrényét is. Egyszer sem maradt el a Mercedes Múzeum látogatása, ahol a régi és új autócsodákban gyönyörködhettünk. Az együtt töltött két hét után mindig nehéz az elválás. Számtalan esetben sírva köszöntek el egymástól a gyerekek, mert szerettek volna még együtt maradni. A mi diákjaink olyan szerencsések, hogy még a hazaút is rendkívüli élményt hoz számukra, ugyanis repülõvel szoktunk visszajönni.

5 5. oldal ÚJVÁROSI DIÁKSZÓ Így írunk mi Waiblingen polgármestere mindig megtisztel minket azzal, hogy fogad bennünket, akár gyerekekkel, akár felnõttekkel megyünk látogatóba. Ugyanis a köztes években tanárcseréket szervezünk, amely csak néhány napig tart, de mindig nagyon tartalmas. Az élményszerzésen túl szakmai programjaink is vannak. A tíz év alatt rengeteg élményben volt részünk. Természetesen volt olyan is, amin bosszankodtunk, de ma már sztoriként emlegetjük. Ilyen volt az az eset, amikor Szegeden jártunk, és három magyar tanuló nem a Kárász utca végén, hanem a közepén várt a német buszra. Igaz barátságok szövõdtek német és magyar diákok és felnõttek között is. Mindegyik találkozó részese voltam, hisz a szervezõje vagyok, de nem tudnék választani, melyik sikerül a legjobban. Már szinte hazajárok Németországba is, hisz egyre több ott is az ismerõs, a jó barát. Nincs olyan utazás, hogy ne találkoznék olyan volt diákkal, aki már járt nálunk, s szívesen emlékszik vissza a Baján töltött napokra. Nem csak õk ismernek fel, s köszöntenek örömmel, hanem a szülõk is. Ezért szerveztem szívesen tíz éven át ezeket a diák- és tanárcseréket. Huba Szilvia tanár Magyarország és Németország közötti út ideje 12 óra volt, de nem volt unalmas. Mikor Németországba érkeztünk, találkoztam a családdal, aki elszállásolt. Kedden elmentünk a Mercedes múzeumba, ami Stuttgartban volt. A legrégibb fajtától a legmodernebb Mercedeseket lehetett látni ott autókat. Mindnyájan sok fotót készítettünk. A szerdai napot egy vidámparkban töltöttük. Volt ott hullámvasút, carting stb. Meg szinte minden ingyenes volt. Szerdán egy várban voltunk, láttam ott régi fegyvereket, könyveket, meg mindent. Csütörtökön medencénél voltunk, volt egy hatalmas csúszda, ugródeszka, és jó hosszú ideig voltunk ott. A pénteket és szombatot a családdal töltöttem. Vasárnap a nagy tévétoronynál voltam, most hogy hány méter, azt nem tudom, de nagyon magas volt. Aznap repülõvel jöttünk vissza Magyarországra. Én jól éreztem magamat Németországban. Kesetovic Leon 8.a Mester és tanítványai Gábor sokat jelentkezik, az órán mindig jeleskedik. Sziszi halkan bárányokat számol, Nóra meg csendben csokoládét majszol. Ninettel gyakran sétálgat, mert õ a legjobb barátja. Gergõnél tanácstalan vagyok, mert nevére rímet nem tudok. A két Dávid huncut, fürge, Gizi ötös év végére. Ori szépen tud írni, mindenki õt irigyli. Zsófi a nevét így szereti, az a-t a végén nem viseli. Fanni sportban verhetetlen, ha vizet lát, ugrik menten. Ha matekból kérdésed van, Bálintnak tedd fel bátran. Tánc vagy ruha? Enci mindig megoldja. Balázs tanul gitározni, Domi szaval, öröm hallgatni. Szelim a labdát kergeti, gyorsan fut-gól kell neki! Máté kicsi mégis gyors, atlétikában nem is rossz. Grétával folyton folyvást éneklünk, a Sulisztárt együtt megnyertük. S mivel a verset a tanítványokkal kezdtem, a végére maradt a mester: Szilvi néni, ki minket úgy szeret, mint anya a gyermeket. Lakatos Réka 4.a Viccek Mióta a férjem zongorázik, õszintén irigylem Beethovent. Miért? Mert süket volt. Kovácsné beszélget a barátnõjével. Végre a férjem hozzám szólt fél év után. És mit mondott? Hogy miért nincs sör a hûtõben? Nyuszika sétál az erdõben, találkozik a medvével. Megdobja palacsintával. Nyuszika, ez szándékos volt? Nem, lekváros. Szévald Martin 7.b

6 ÚJVÁROSI DIÁKSZÓ 6. oldal Karácsonyi hagyományok Mi jut eszébe az embernek a karácsony szó hallatán? Szeretet, család, ajándékok, hó, hideg, és persze evés, ivás. A karácsony Jézus Krisztus születésének ünnepe, nem áll egymagában a téli ünnepek között, egész ünnepsor épül köré. Az ünnepkör kezdete november végére, december elejére esik, neve advent, mely az eljövetelt, az Úrra való várakozást jelenti. Négy ünnepi vasárnap, s egyéb ünnepnapok, szentek névnapjai tartoznak bele. Ilyenkor adventi koszorút szoktak készíteni, amelyet négy szál gyertya díszít. Ezeket egymás után a négy adventi vasárnapon gyújtják meg. Különbözõ népszokások is kapcsolódnak ehhez az ünnepi szakaszhoz. Luca széke, Luca pogácsa Nálunk a legelterjedtebb hiedelmek egyike december 13-hoz, Luca napjához kapcsolódik. Ezen a napon elkezdenek egy széket készíteni, amelyet karácson elõestéjére fejeznek be. Aki a templomban az éjféli misén rááll, az meglátja, ki a boszorkány. A lányok szívesen jósolnak Lucakor, vajon ki lesz a jövendõbelijük. Kedves szokás a Luca pogácsasütés, Luca búza ültetés. A fenyõfa, a karácsonyfa Évszázadokkal ezelõtt karácsony napján életfát, termõágat vittek a szobákba, amely az évrõl évre megújuló természet mágikus jelképe volt, a 19. században feltûnõ díszített fenyõfa ezt teljesen kiszorította, jobban mondva helyettesítette. Csodálatosan közelíti meg a fenyõfa témáját egy mosoni népmonda. Amikor Krisztus Urunk a Földön járt, gonosz emberek elõl bujdosnia kellett. Üldözõi elõl menekülve egy sûrû lombú fa alatt húzta meg magát, ez azonban odaszólt neki: állj odább, mert ha nálam találnak, engem is elpusztítanak. Ezzel utasította el féltében a többi fa is. Az úrnak ellenségei már a nyomában voltak, amikor egy fenyõfához ért. Alig volt lombja, ágai rejtették el Jézust, aki meg is menekült. Az Úr megáldotta a fenyõfát: soha ne hullasd el a leveledet. Te légy a legdélcegebb és a legszívósabb minden társad között, élj meg mindenütt. Légy az emberek öröme és emlékezetemre rajtad gyújtsanak karácsonyi gyertyát. Ez a mese a valóság azonban, hogy mindössze talán százötven esztendõre tehetõ a fenyõfa állítás karácsonyi szokása hazánkban. Karácsony böjtje A karácsony böjtje a hamvazószerda és a nagypéntek mellett a legszigorúbb, de örömmel vállalt böjti nap. Ilyenkor reggelire csupán kenyeret és olajba áztatott savanyú káposztát ettek a jó katolikusok. Mások csak kenyéren és vízen böjtöltek. A böjti ebédre üres bableves és mákos guba vagy mákos tészta készült. A karácsonyi ételek mágikus jelentõsége a néphitben Szinte minden karácsonyi ételnek volt mágikus jelentõsége. A bab, a borsó, a mák a bõséget biztosította, a fokhagyma védte az egészséget, a rontás elhárítására diót használtak, a méz az egész életet édessé tette. Egyes vidékeken karácsonykor a kútba dobtak egy almát, vízkeresztkor kihúzták és a család közösen elfogyasztotta, hogy az új esztendõben egészségesek legyenek. A karácsonyi vacsora Az ünnep fénypontja mindenütt a karácsonyi lakoma. A falusi ház legjobban tisztelt bútordarabja mindig is az asztal volt. Megteríteni csak ünnepeken szokták. Karácsonykor piros terítõ került az asztalra, a piros az öröm színe. Az asztal alá szalmát helyeztek el, a betlehemi jászolra emlékezve és emlékeztetve. Karácsony nem múlhat el és most hazabeszélek hal, halászlé nélkül. Elmaradhatatlan a pulyka is, akár gesztenyével töltve, vagy csak egyszerûen egészben sütve. Sokan ilyenkorra idõzítik a disznóvágást, így aztán töltött káposzta, hurka-és kolbászhegyek ékesítik az asztalt és terhelik a gyomrot. A diós és mákos bejglivel már csak a szemünket kenegetjük, mert csak az kívánja. Szakál László, a híres soltvadkerti vendéglõs írja családja karácsonyáról: A karácsonyi ünnepi ebéd. Hát az valami fölséges volt. Orjaleves savanyú szósszal, szárma, csirkepaprikás, kacsasült, kalács, rétes, amely mákkal, almával, túróval, meggyel és sok más finomsággal volt töltve. Elmondhatjuk tehát: a karácsony nem a diétáról szól. Amíg karácsonykor és más ünnepeken a fõ fogáshoz tartozott a pulyka vagy más szárnyas, újévkor nem szabad baromfit enni, mert az hátrafelé kapar, tehát az újévben lemaradást okoz. Ezért ajánlatos ilyenkor a disznó, mert az az orrával elõre túr. Innen ered az új évi malac fogyasztásának szokása, vagyis malacot új évkor és nem szilveszterkor kell enni.

7 7. oldal ÚJVÁROSI DIÁKSZÓ Advent A latin eredetû szó (adventus) megérkezést jelent. A Jézus születésére való várakozás, a felkészülés, a reménykedés idõszaka. Az András napjához legközelebb esõ vasárnap és december 25-e közötti négy hetes szent idõ a karácsonyra való lelki felkészülés ideje. Advent elsõ vasárnapja legkorábban november 27-én, legkésõbb december 3-án lehet. Az advent az egyházi év kezdete, a karácsonyi elõkészület négyhetes idõszaka. A néhány generációval ezelõtti kor az elõkészület lelki jellegére helyezte a hangsúlyt. Ez volt a szent idõ: a várakozás és a reménykedés ideje. A Messiást váró hangulat alapja a hajnali mise, a roráte volt. Ez jellegzetesen középeurópai, sõt magyar hagyomány, angyali vagy aranyos misének is nevezték, amelyhez azonban pogányos varázscselekedetek, különösen szerelmi varázslások sokasága fûzõdött. Roráte elõtt minden ólat, istállót be kellett zárni, harangozás elõtt jártak ugyanis a boszorkányok. Ha az eladósorban lévõ leány hajnalban három kis darabot letépett a harangkötélbõl s azt hajfonó pántlikájában viselte, farsang idején sok kérõre számíthatott. Ádventi Naptár Adventi vers Sarkunkban bár még az õsz, fölriad sok fürge õz: Télapó szakállát rázza, száncsengõ szól, s hó- bundába bújva szelet megelõz. Tarka-barka nyári rét, sok virág nyílt szerteszét De szép emlék! Most puha hó hullik rá, téli takaró: Ünnep-váró,hófehér. A Szenteste messze még. Hideg van és sötétség. Fenyõillatot hoz a szél: Angyalról,ünneprõl beszél, s a csillag már fénylik rég! Theodor Fontane Adventi naptár Adventi naptárat már hetekkel karácsony elõtt mindenfelé vásárolhatunk. A préselt ajtócskák mögött kis csokoládé meglepetések várnak a kíváncsi édesszájúakra. Más adventi naptárak fából készült kis dobozokból állnak, vagy hosszú ajándékcsomagokból. De mindig 24 ajtócska, 24 zacskó vagy csomagocska van a naptárban, hogy december minden napjára jusson egy ajándék szentestéig. Ezt a szép szokást egy édesanya találta ki. Rosszul esett neki, hogy kisfia minden este azzal a kérdéssel nyaggatta: Hányat kell még aludnunk, hogy megjöjjön a Jézuska? Egy nap fogott egy kartont, huszonnégy mezõre osztotta, mindegyikre rátûzött egy bonbont. Kisfia mindennap lecsippenthetett egyet. A kisfiúból idõvel felnõtt lett. Eszébe jutott egyszer az édesanyja naptára. Úgy gondolta, hogy más gyerekeknek is örömet szerezhetne vele, és ezért elhatározta, hogy adventi naptárakat készít és árusít. Nagy sikere lett. Nemsokára gyárak sora foglalkozott adventi naptárak készítésével. Így írunk mi Válogatás 1. Nincs már szó,mit mondhatnék nincs már könny, mit hullatnék. Szívem, s álmom van csupán szívem kezedbe csuknám. Álmomat földre tenném, de már csak ez az enyém. Vigyázz rá, kérlek nagyon, hisz álmomon taposol. 2. Akkor tudod, mi is az a magány, ha egyedül sétálsz egy hûvös éjszakán! Az éjszakába kiáltod kedvesed nevét, de nem hallja azt, csak a nyomasztó sötét. 3. Õrült vagyok, valaki ezt mondja rám, de a világ tesz ilyenné, nem az én hibám. Ölj meg, hajom süllyed el az elõítéletek tengerén, és ne tudd meg azt, hogy nem vagy más, csak ugyanolyan, mint én. 4. Kitéplek szívembõl és messze doblak magamból, kitéplek, és vele egy darabot magamból. Nekem fáj, de sírásom hallani nem fogod. A könnyem csak a földön kopog Bár szívem mélyén mindig ott leszel, ott számomra egy sírkõ alatt fekszel. S ha olykor magamba merülök, ehhez a sírhoz sírva menekülök. 5. Remegõ kézbe veszem a tollat, hogy leírjam neked a búcsúszavakat, mert azt én nem képzeletbõl teszem, hisz te voltál, aki összetörte a szívemet. Mikor koporsómon dübörög a föld, akkor legyen neked fényes esküvõd. Kedves kis templomba térdre borulva esküdd, s nézz fel az égre. Látni fogsz egy csillagot, ami régebben neked ragyogott, mert fájni kell a szívnek, ha igazán szeret, mert fájdalom nélkül szeretni nem lehet. Balázs Alexandra 8.a

8 ÚJVÁROSI DIÁKSZÓ 8. oldal Sütöde Bajai halászlé Hozzávalók: 1 kg ponty, 15 dkg hagyma, 5 dkg házipaprika, 2 dkg só, 10 dkg paradicsom, 5 dkg zöldpaprika, (esetleg ennek megfelelõ mennyiségû lecsó), 2-3 cseresznyepaprika, 4 adag gyufatészta. A pontyot megtisztítom, fejét, farkát levágom, törzsét felszeletelem és sûrûn beirdalom, késpengével lepattintom a keserûfogát. A hagymát apróra vágom, 3 liter vízbe felteszem fõni a hallal együtt. Mikor kiforrta a habját, beleteszem a sót és a paprikát, a paradicsomot és a paprikát, valamint a cseresznyepaprikát. Erõs tûzön egy órai forrást követõen kifõtt és leöblített gyufatésztára tálalom a levet, majd ezt követõen a halszeleteket fogyasztjuk el. Töltött káposzta Hozzávalók: 4 nagy fej káposzta, 3 kg darált hús, 70 dkg kg rizs, 2+2 deci olaj, 1 kg hagyma, 5 ek só, 2 ek bors, 15 dkg erõs törött pirospaprika, 3 liter paradicsomlé. A káposztákat leveleire szedem és forrásban lévõ vízben meggyengítem a leveleket. Két deci olajon megpirítom a rizst, felöntöm egy bõ liter vízzel és 10 percig fõzöm (el is fõvi azt). A hagymát megtisztítom, apróra vágom, majd két deci olajon megpárolom. Miután lehúztam a tûzrõl, megszórom a paprikával. Összekeverem a húst, a rizst a borsot és 4 kanál sót egy kevés paradicsomlével. A nagyobb leveleket megszabadítom az erektõl és ebbe töltöm a félmaréknyi töltelékeket. Feltekerem és a két végét begyûröm, hogy ki ne folyjon. Apróra összevágom a kisebb leveleket és a torzsákkal, valamint a kivágott erekkel együtt az üst aljára teszem. Most jönnek rá a töltelékek egyenletes magasságra pakolva. Felöntöm fele viz, fele paradicsomlé keverékkel, melybe belekevertek a megmaradt kanálnyi sót. Lefedve lassú tûzön két óra alatt elkészül. Narancsos, almával töltött csirkecombok Hozzávalók 4 fõre: 4 db csirke felsõ comb, 12 szelet bacon, 1 narancs, 2 alma, só mentes ételízesítõ, só, õrölt és pár szem egész szegfûszeg, õrölt szerecsendió, 2-3 ek barna cukor, 1 tk reszelt gyömbér, egy marék mazsola, 1 kk étkezési keményítõ, fogpiszkálók A csirkecombokat megmossuk, megtisztítjuk, ha szükséges. Egy almát hámozzunk meg, majd szeletekre vágjuk. A narancsot szintén meghámozzuk (a belsõ bõrét is levágjuk), majd vékony karikákra vágjuk. A combokat vékonyan sózzuk, majd mindegyikre tegyünk 1-1 narancskarikát és pár gerezd almát. A gyümölcsökkel borított combokat 4-4 szelet baconnal csavarjuk körbe. Az egészet fogpiszkálókkal rögzítjük, hogy ne essenek szét sütés közben. Tegyük õket egy tepsibe, majd szórjuk meg a só mentes ételízesítõvel, és rakjuk körbe a maradék narancskarikákkal és a narancsok héjával. Szórjuk meg továbbá a mazsolával és az egész szegfûszegekkel fokos sütõben, alufóliával lefedve süssük 1 órán át. Ha ezzel megvagyunk, tegyük a húsokat egy másik sütõtálba, és a szaftja nélkül további percig pirítsuk a csomagokat. Közben egy serpenyõbe öntsük át a hús szaftot. A másik almát is hámozzuk meg, és vágjuk kis kockákra. A szaftból vegyük ki az egész szegfûszegeket. A szaftot forrósítsuk fel és adjuk hozzá az almakockákat. Õrölt szegfûszeggel, szerecsendióval és a reszelt gyömbérrel ízesítsük. A cukorral tehetjük édesebbé (ízlés szerint 1-3 evõkanálnyi mennyiséggel). Keverjük bele a keményítõt, és forraljuk fel a mártást. Habcsók Hozzávalók: 6 tojásfehérje, 1 evõkanál citromlé, dkg porcukor, 1-1 csepp ételfesték Verjük a tojásfehérjéket kemény habbá, és adjuk hozzá apránként a porcukrot, a citromlevet, majd gõz fölé állítva addig kell verni, míg sûrû, fényes massza nem lesz belõle. Ekkor töltsük csillagcsõvel ellátott habzsákba (elõzõleg tetszés szerint ételfestékkel is színezhetjük), majd nyomjunk belõle sütõpapírral bélelt tepsibe karikákat vagy más formákat. Langyos sütõben perc alatt megszárítjuk. Megalkotás 30 perc + szárítás Mákos guba Ezt az egyszerûen elkészíthetõ, de mégis finom desszertet rövid idõ alatt készítheted el az ünnepek alatt. Nagyon jó választás nagy vendégvárás esetén. Hozzávalók: 6 kifli, 2 evõkanál cukor, 5 dl tej, 15 dkg darált mák, 5 dkg mazsola, 1 vaníliás cukor A kifliket karikázzuk fel és a mazsolával vegyítve, tegyük bele egy tálba. A cukrot és a tejet felforraljuk, beleszórjuk a vaníliás cukrot és a kiflikarikákra öntjük. Meghintjük mákkal és még melegen tálaljuk ízlés szerint porcukorral vagy mézzel ízesítve. István Alexandra 7.b

9 9. oldal ÚJVÁROSI DIÁKSZÓ A Mikulás kengurun érkezik Ausztráliába A Mikulás szánját nyolc fehér kenguru húzza. Valahol õ hozza a karácsonyi ajándékot, máshol a Jézuska. A lényeg azonban mindenhol ugyanaz: karácsonykor (legyen az télen vagy nyáron) együtt ünnepel a család. Már a Római Birodalomban is szerepel a naptárban a karácsony, mely szorosan kapcsolódik a kereszténységhez, hiszen Jézus Krisztus születésének ünnepe ez. Igazán meghatározó ünnepnappá azonban csak sokkal késõbb vált, sõt a karácsonyfa állítása és a karácsonyi üdvözlõ lapok küldése alig kétszáz éves. A karácsony a legboldogabb ünnep egész évben, középpontjában a szeretet és a család áll. Népszerûségét mi sem bizonyítja jobban, mint az hogy szerte a világban megünneplik, ám a szokások különbözõek. Írország A gyerekek zsákot raknak ki a Mikulásnak, hogy abba tegye az ajándékokat. És hogy az öregúr se maradjon éhen, az asztalon rétest és egy üveg sört hagynak számára. Spanyolország Itt az erkélyen át bemászó Télapó hozza az ajándékot. Január 6-án pedig, vízkereszt napján, amikor mi fát bontunk, a három bölcset várják a gyerekek, akik szintén ajándékokkal érkeznek. Belgium A gyermekek nem ilyenkor, hanem december 6-án kapják az ajándékot a Mikulástól. A karácsonyfa alá vagy a tûzhely közelében lévõ zoknikba csak kisebb dolgok kerülnek. A karácsonyi reggeli különleges édes kenyér. Az ünnepi menü aperitiffel indul, majd tenger gyümölcseivel folytatódik, a fõétel pedig töltött pulyka. Mexikó Az ünnep estéjén énekesek vonulnak az utcára, kezükben hosszú rudakkal, amelyekre csengettyûket és gyertyákat erõsítenek. Így mennek át a városon, egészen a templomig. Norvégia Karácsonyeste csészényi zabkását hagynak a pajtában, így akarják a rossz szellemeket távol tartani a háztól. A feldíszített fenyõfát a családok karácsonyi dalokat énekelve kéz a kézben körültáncolják. Kenya Még a templomokat is feldíszítik szalagokkal, virágokkal, léggömbökkel, zöld növényekkel. Az ünnepi vacsorát a szabadban készítik el, nyílt tûzön. Ilyenkor a távol élõ családtagok is hazautaznak, ha csak tehetik. Svédország Karácsony reggelén a templomok égõ gyertyákkal várják a híveket. Az ünnepi menü: hering és barna bab. A jó gyerekeknek a Mikulás a Jultomten, egy manó segítségével osztja szét az ajándékokat. Anglia A gyerekek még idõben levelet írnak a Mikulásnak, amit bedobnak a kandallóba, hogy az a kéményen át az Északi-sarkvidékre repüljön. Ha elõször az ajándéklista kap lángra, újra kell írni. Karácsonyi különlegesség a mazsolás puding, amelybe kis ajándékot is szoktak rejteni. Megtalálójának állítólag szerencséje lesz. Anglia divatot is teremtett: itt kezdtek karácsonykor fagyöngyöt függeszteni az ajtó fölé. Finnország A Mikulás érkezése elõtt a finnek szaunáznak egyet. Karácsony napján a legtöbb ember elmegy a templomba és elhunyt szeretteinek sírjához, hogy gyertyát gyújtson emlékükre. Ukrajna A gyerekeknek az ajándékot a Jégapó három rénszarvas húzta szánon viszi. Vele van Hópehely leány is, aki ezüstkék, szõrmedíszítéses ruhát, fején pedig korona formájú hópelyhet visel. Olaszország Karácsony másnapjának estéjén a gyermekeket meglátogatja a Strega Buffana nevû jó boszorkány. Söprûjén közlekedik Olaszország-szerte, és a jóknak mindenféle finomságot, a rosszaknak pedig szenet visz. Az olaszok jó barátaiknak szárított lencsét szoktak ajándékozni, hogy levest készítsenek belõle. Ez emlékezteti õket a szerény idõkre, és ez hoz szerencsét nekik a következõ új évben. Ausztria A Mikulás (Heiliger Nikolaus) december 6-án ajándékozza meg a jó gyerekeket édességgel, dióval és almával. December 24-én pedig a gyermek Jézus hoz nekik ajándékot és karácsonyfát. A gyerekek izgatottan várják, hogy megszólaljon a csengettyû. Csak ezután léphetnek a gyertyákkal, díszekkel és édességgel feldíszített karácsonyfát rejtõ szobába.

10 ÚJVÁROSI DIÁKSZÓ Libanon A családok karácsony elõtt egy hónappal gabonamagvakat ültetnek. December 24én pedig a cserepeket a karácsonyi barlang és a karácsonyfa köré helyezik. A barlang Jézus születésének helyszínére utal. Új-Zéland A karácsony náluk a nyár közepére esik, ezért ilyenkor a többség piknikezik a szabadban, vagy a tengerpartra megy. Általában hideg sonkát és jégbe hõtött sört fogyasztanak. Franciaország A kisebb gyerekek kikészítik cipõiket a tûzhely közelébe, hogy karácsony estéjén a Mikulás beletegye az ajándékot. A nagyobbak a felnõttekkel elmennek az éjféli misére, hazatérve ülnek az ünnepi asztalhoz. Dél-Afrika Itt is nyáron van karácsony. A kiadós ebéd után a családok meglátogatják barátaikat, és karácsonyi dobozokat adnak át egymásnak, amelyben rendszerint valami ennivaló finomság van. Németország A németek karácsonykor nagyon feldíszítik a házat. Az ablakokba fakeretre erõsített színes gyertyaégõket vagy színes képeket szerelnek, amelyek nagyon szépen mutatnak a téli éjszakában. A lakások többségében megtalálható a Betlehem is. A gyerekek a karácsonyi ajándéklistát rajzokkal díszítik és éjszakára az ablakpárkányra helyezik. Tetejére cukornehezéket tesznek, hogy a Mikulás biztosan megtalálja. Ausztrália A Mikulás szánját nyolc fehér kenguru húzza. A karácsonyi vacsorát a szabadban fogyasztják, majd lemennek a tengerpartra, vagy krikettet játszanak. 10. oldal English crosswords Csehország Az emberek úgy tartják, hogy szenteste csodák történnek, ezért az éjszaka megsúghatja a jövõt. A Mikulás érkezését a gyermek Jézus jelzi kis csengettyûjével It s winter s month. 2. You aren t out because You 3. It s the second biggest country of the world. 4. The children like them. 5. Santa 6. It s a computer button. 7. It isn t little because It 8. What does Santa bring? 9. You can do it with phone. 10. Past simple of leave Sárosi Róbert 7.b Lettország A lettek szerint a Mikulás a szentestétõl számított 12 napon át hozza az ajándékot a gyerekeknek! Az ünnepi menü: barna borsó, rétes, káposzta és kolbász. Portugália Az ajándékok a tûzhely mellett felsorakoztatott cipõkbe kerülnek. Az ünnepi vacsora: sózott, szárított tõkehal burgonyával. Svájc Zürichben ilyenkor mese villamos jár, amely körbeviszi a gyerekeket a városon. A srácok karácsonyi dalokat énekelnek, közben pedig édességeket osztanak nekik. Amerikai Egyesült Államok Ahány etnikum él Amerikában, annyiféleképpen ünnepli a karácsonyt. A KeletEurópából származó család pulykát készít karácsonyra, de a lengyel nagyszülõk még ma is a keilbasit (lengyel kolbász) kedvelik. Az olasz származású férj viszont ragaszkodik a lasagne-hoz. A TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY Ha úgy érzed, tudsz táncolni van énekelni, esetleg versmondásban vagy jó, de ha más kategóriákban érzed jónak magad, akkor egyénileg, párban, csapatban vagy osztályoddal JELENTKEZZ AZ ALÁBBI KATEGÓRIÁKBA: éneklés versmondás próza táncolás zenélés egyéb Jelentkezni lehet a DIÖN titkároknál! TE IS LEHETSZ SULISZTÁR! ÚJVÁROSI Ide találj ki nekik valami üzenetet (karácsony, új év, szünet...) BAJA DIÁKSZÓ TAVASZI KIADÁS Ára: 150 Ft Az Újvárosi ÁMK Diáklapja Megjelenik félévente Kiadja a Diákönkormányzat Szerkeszti a szerkesztõbizottság Felelõs szerkesztõ: Csepregi Ildikó tanár Felelõs kiadó: Mihálovics Ferenc igazgató Készült 100 példányban az Arculat Kft. Nyomdában

Flag - Karácsonyi melléklet 1. - Alapfogalmak

Flag - Karácsonyi melléklet 1. - Alapfogalmak 2013 december 25. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még Givenincs Flag -értékelve Karácsonyi Mérték - 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 A latin eredetű szó - adventus - megérkezést, eljövetelt jelent. A Jézus születésére

Részletesebben

Horváth Tamás tanárunk rajza

Horváth Tamás tanárunk rajza Horváth Tamás tanárunk rajza A hírhozó Mikor Jézus megszületett, tiszta volt az ég. Aprócska kis csillagtüzek égtek szerteszét. Köztük egy, a legfényesebb, mindig arra várt, hogy a jó hírt megtudhassa

Részletesebben

Szakmai beszámoló Mediterrán Nyíltnap

Szakmai beszámoló Mediterrán Nyíltnap Szakmai beszámoló Mediterrán Nyíltnap 2018. november 05. Eger, Vallon u. 2. Egri Balassi Bálint Általános Iskola Tinódi Sebestyén Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Tagiskolája. Rendezvény célja: - egészséges

Részletesebben

Péksütemény kakaóval. Szalámis kenyér. Tejleves tésztával Sült csirkecomb párolt zöldséggel Mirinda szelet. Pizza krémes meleg szendvics

Péksütemény kakaóval. Szalámis kenyér. Tejleves tésztával Sült csirkecomb párolt zöldséggel Mirinda szelet. Pizza krémes meleg szendvics Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Reggeli Nutellás kenyér tejjel Szalámis kenyér Péksütemény kakaóval Lekváros kenyér Pirítós kenyér teával Ebéd Palóc gulyás Szilvás gombóc Tejleves tésztával Sült csirkecomb

Részletesebben

Magyar karácsonyi népszokások 3.rész

Magyar karácsonyi népszokások 3.rész 2014 december 26. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 Régen a karácsony elképzelhetetlen lett volna az ünnephez kapcsolódó

Részletesebben

Az időszak neve. Szokások

Az időszak neve. Szokások A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából Katolikus liturgiának megfelelő adventi koszorú, három lila és egy rózsaszín gyertyával. Advent (ádvent, úrjövet) a keresztény kultúrkörben a karácsonyt (dec.25-ét)

Részletesebben

KARÁCSONY Tervezési, szervezési munkafüzet 2016.

KARÁCSONY Tervezési, szervezési munkafüzet 2016. KARÁCSONY Tervezési, szervezési munkafüzet 2016. Talán nem tévedek nagyot, amikor azt mondom, hogy a karácsony az év legnagyobb ünnepe. Jézus születésnapja mellett a szeretet, a megértés, az egymásra való

Részletesebben

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI Óvodánk a hagyományőrzést, a népi kultúra ápolását egyik legfontosabb feladatának tekinti. Megteremtjük azt a miliőt, amelyben az óvodába lépés első pillanatától a nevelés

Részletesebben

Kedves Olvasó! ZSIDEK LÁSZLÓ. gasztronómiai szakértô

Kedves Olvasó! ZSIDEK LÁSZLÓ. gasztronómiai szakértô Kedves Olvasó! Ugye Önnel is többször elôfordult már, hogy munka után szinte beesett a konyhába és gyorsan valami finomat kellett összedobni vacsorára a családnak?! Ehhez azonban elôször be kell vásárolni,

Részletesebben

Egy jó recepttel te is mesterszakács lehetsz

Egy jó recepttel te is mesterszakács lehetsz Egy jó recepttel te is mesterszakács lehetsz Akkor jó egy recept, ha az első alkalommal már ráérzel az étel tökéletes elkészítésére. 1 Csirkemell rizottó (4 adag) 400g csirkemell 125g barna rizs (1 zacskó)

Részletesebben

1500 Kcal ás mintaétrend

1500 Kcal ás mintaétrend 1500 Kcal ás mintaétrend 1. R: 2dl tej 1,5%-os 1db zsemle margarin 10g (light: 35% zsírtartalmú, vagy még alacsonyabb) csirkemell felvágott 1 vékony szelet paradicsom, paprika, vagy más az idénynek megfelelő

Részletesebben

Adventi időszak az óvodában

Adventi időszak az óvodában 4 2012. január Adventi időszak az óvodában Az advent a karácsonyi előkészületek időszaka. Ez a négy hét az óvodában is számos tevékenységre ad lehetőséget. Először is minden csoport elkészíti a maga adventi

Részletesebben

Pataky Zsófia vagyok, 14 éves. A legnagyobb gyerek a családban. Két testvérem van.

Pataky Zsófia vagyok, 14 éves. A legnagyobb gyerek a családban. Két testvérem van. A gyermekek Pataky Zsófia vagyok, 14 éves. A legnagyobb gyerek a családban. Két testvérem van. Pontosan 6 évvel ezelőtt, karácsonykor (amikor én 8 éves voltam a húgom pedig 5) kaptam a világ legszebb ajándékát.

Részletesebben

szöveges feladatok (2. osztály) 1. Marika vett 8 kacsát, 7 lovat, 9 tyúkot és 3 szamarat a vásárban. Hány állatott vett összesen?

szöveges feladatok (2. osztály) 1. Marika vett 8 kacsát, 7 lovat, 9 tyúkot és 3 szamarat a vásárban. Hány állatott vett összesen? 1. Marika vett 8 kacsát, 7 lovat, 9 tyúkot és 3 szamarat a vásárban. Hány állatott vett összesen? 2. Péter vett 3 dm gatyagumit, de nem volt elég, ezért vissza ment a boltba és vett még 21 cm-t. Hány cm-t

Részletesebben

Merena Mónika. Kedvenc sütemény receptjeim

Merena Mónika. Kedvenc sütemény receptjeim Merena Mónika Kedvenc sütemény receptjeim Gyors meggyes joghurtos sütemény 4 tojás, 1 pohár gyümölcsjoghurt, 1 joghurtos pohár olaj, 2 joghurtos pohár kristálycukor, 3 joghurtos pohár finomliszt, 1 csomag

Részletesebben

Szívmelengető italok téli időszakra marche-restaurants.com

Szívmelengető italok téli időszakra marche-restaurants.com HOT DRINKS Szívmelengető italok téli időszakra marche-restaurants.com Hazavinni & kipróbálni Aromás teák Narancs-menta-tea Hozzávalók 1 teáspohárhoz: V narancs 3-4 friss mentalevél 250 ml víz 1 ek mentaszirup

Részletesebben

A legjobb ha felkészülsz az ünnepekre.

A legjobb ha felkészülsz az ünnepekre. AamsddmFrafa Mama minden évben készített ilyen mézeskalácsot, több száz darabot, tojásfehérjébe kevert porcukorral kicirkalmazva, mákkal, kókusszal, több színű cukorgyönggyel díszítve. (...) A lényeg viszont

Részletesebben

Faluújság Bakonypéterd I. évfolyam 3. szám 2010. december

Faluújság Bakonypéterd I. évfolyam 3. szám 2010. december Előszó KÖZSÉGI TÁJÉKOZTATÓ Bakonypéterd Község Önkormányzatának kiadványa Tisztelt Bakonypéterdi Lakosok! Szeretném megköszönni azt az összefogást, amit az elmúlt időszakban tanúsítottak azért, hogy megszépüljön

Részletesebben

CSENGŐSZÓ. A Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola diáklapja 2015/2016-os tanév 2. szám

CSENGŐSZÓ. A Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola diáklapja 2015/2016-os tanév 2. szám CSENGŐSZÓ A Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola diáklapja 2015/2016-os tanév 2. szám Készítették: A Diák-újságíró szakkör tagjai: Juhász Valentina, Jónás Levente, Flórián Zsolt, Prohászka

Részletesebben

SMART DIET. Táplálkozási kézikönyv

SMART DIET. Táplálkozási kézikönyv SMART DIET Táplálkozási kézikönyv A Smart Diet diéta segítségével elégetheti a különböző területekről a zsírpárnákat, különösen a hasról, lábakról, és a karokról. Többféle diéta létezik. Vannak szétválasztó

Részletesebben

LIPPAI JÁNOS MEZŐ GAZDASÁGI SZAKKÉPZŐ ISKOLA. Lippai Lapok. Élményekben gazdag félév

LIPPAI JÁNOS MEZŐ GAZDASÁGI SZAKKÉPZŐ ISKOLA. Lippai Lapok. Élményekben gazdag félév LIPPAI JÁNOS MEZŐ GAZDASÁGI SZAKKÉPZŐ ISKOLA Lippai Lapok III. évfolyam, I. szám Élményekben gazdag félév A tartalomból: A jövő a tét Ilosvay Emlékverseny Karácsony Agrárbál Impresszum: Kiadó: Lippai János

Részletesebben

Amur kompérágyáson, lórban sütve, frissen készített savanyúsággal Mátranovák

Amur kompérágyáson, lórban sütve, frissen készített savanyúsággal Mátranovák I70 Amur kompérágyáson, lórban sütve, frissen készített savanyúsággal Mátranovák ÍZÔRZÔK Hozzávalók: másfél kg tisztított amur 10 dkg füstölt kenyérszalonna 10 dkg fôtt császárszalonna szeletben 2 nagyobb,

Részletesebben

Egy jó recepttel te is mesterszakács lehetsz

Egy jó recepttel te is mesterszakács lehetsz Egy jó recepttel te is mesterszakács lehetsz Akkor jó egy recept, ha az első alkalommal már ráérzel az étel tökéletes elkészítésére. 1 Borsófőzelék főtt tojással (4 adag) 600g mirelit zöldborsó 1ek olívaolaj

Részletesebben

Brokkolis sajtkrém. Sonkával sajttal töltött hústekercs. Erdei gyümölcslé. Elkészítése:

Brokkolis sajtkrém. Sonkával sajttal töltött hústekercs. Erdei gyümölcslé. Elkészítése: Bambi bölcsőde Brokkolis sajtkrém Hozzávalók: 25 dkg brokkoli (mirelit vagy friss) 15 dkg reszelt trappista sajt 1 dl forralt tej őrölt szerecsendió, esetleg fokhagyma Elkészítése: A brokkolit megpároljuk,

Részletesebben

Az egyik kedvenc ünnepem a palacsintanap. Rita néni palacsintát is hozott. Palacsintadobáló versenyt is játszottunk. Balázs Anna

Az egyik kedvenc ünnepem a palacsintanap. Rita néni palacsintát is hozott. Palacsintadobáló versenyt is játszottunk. Balázs Anna Pancake Day vagy palacsintanap a böjt előtti utolsó nap, nálunk húshagyó keddnek hívják. Ezzel zárjuk le a farsangi időszakot. Az angol nyelvű országokban ezen a napon palacsintát esznek, mert olyan hozzávalókat

Részletesebben

A három narancs spanyol népmese

A három narancs spanyol népmese BOLDOG KARÁCSONYT! Veronika meséi A három narancs spanyol népmese Sok-sok évvel ezel tt élt egy faluban egy öregasszony, akinek három feln tt fia volt. Éppen házasulandó korban, de sajnos nem találtak

Részletesebben

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57.

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Tanítók Fekete István Egyesülete Feladási határidő: 2017. január 13. (péntek) HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Forduló: II. Évfolyam: 2. Az iskola kódja: H- A versenyző neve: Elérhető

Részletesebben

Díjnyertes. A debreceni Gyermekhematológiaionkológiai Tanszéken. kezelt gyerekek kedvencei. Leukémiás Gyermekekért. A l a p í t v á n y

Díjnyertes. A debreceni Gyermekhematológiaionkológiai Tanszéken. kezelt gyerekek kedvencei. Leukémiás Gyermekekért. A l a p í t v á n y Díjnyertes Muffin receptek A debreceni Gyermekhematológiaionkológiai Tanszéken kezelt gyerekek kedvencei Leukémiás Gyermekekért A l a p í t v á n y Tudjuk, mi kell egy mosolyhoz. Kedves Sütögető Barátunk!

Részletesebben

http://webovoda.blogspot.com/

http://webovoda.blogspot.com/ http://webovoda.blogspot.com/ B e t l e h e m e s j á t é k Szereplők: Király, szolga, Mária, József, egy paraszt család (akiknél a betlehemes játszódik), a betlehemet vivők, angyalok, pásztorok. Az egész

Részletesebben

2. A minőség mindenek felett

2. A minőség mindenek felett Minden családban nagy fejtörést okoz az ünnepi menü. A főzés és az előkészítés meghitt hangulata csak a reklámokban köszön vissza, a valóságban a háziasszonyok sokszor túlvásárolják magukat, nem hagynak

Részletesebben

Betlehemezés Létavértesen

Betlehemezés Létavértesen A XXVI. Nemzetközi Betlehemes Találkozón Betlehemezés Létavértesen Immáron negyedik éve, a dráma szakköröseimmel november elején elkezdünk készülődni a betlehemezésre. A mi vidékünkre jellemző alföldi

Részletesebben

Fahéjas csillag sütőkészlet

Fahéjas csillag sütőkészlet hu Termékismertető és recept Fahéjas csillag sütőkészlet Kedves Vásárlónk! Még sosem volt ennyire egyszerű a tökéletes formájú fahéjas csillagok sütése: A fahéjas csillag szilikon sütőlap nagyon rugalmas

Részletesebben

Menüjavaslatok. Vacsorára

Menüjavaslatok. Vacsorára Menüjavaslatok Vacsorára Főtt tojás Főtt tojás 4 db tojás 1000 g friss spenót 300 ml 10%-os tejszín 60 g liszt 30 ml napraforgó olaj 4 gerezd fokhagyma 5 g petrezselyemzöld 2 g őrölt bors 1 l víz 1 db

Részletesebben

A család kedvencei. Receptjeim hétköznapokra és ünnepekre

A család kedvencei. Receptjeim hétköznapokra és ünnepekre A család kedvencei Receptjeim hétköznapokra és ünnepekre A család kedvencei Receptjeim hétköznapokra és ünnepekre RACHEL ALLEN Ezt a könyvet férjemnek, Isaac-nak ajánlom akinek szere tete, támogatása

Részletesebben

........ HU SÜTŐ RECEPTKÖNYV

........ HU SÜTŐ RECEPTKÖNYV ...... HU SÜTŐ RECEPTKÖNYV 2 www.electrolux.com AUTOMATIKUS PROGRAMOK Program száma Program neve 1 MARHA HÁTSZÍN 2 SERTÉS ROSTON 3 CSIRKE EGÉSZBEN 4 PIZZA 5 MUFFIN 6 QUICHE LORRAINE 7 FEHÉR KENYÉR 8 BURGONYAFELFÚJT

Részletesebben

Csirkepaprikás tésztával

Csirkepaprikás tésztával Csirkepaprikás tésztával - 30-40 dkg csirkemell filé, - Knorr csirkepaprikás alap, - főzőtejszín, - víz, - étolaj, - 250 g Gyermelyi copfocska tészta A húst felkockázzuk, és szárazra csepegtetjük. A 2,8

Részletesebben

BANÓ ISTVÁN FOLKLÓRKUTATÓRA, EGYKORI ZENTAI KÖZÉPISKOLAI TANÁRRA EMLÉKEZÜNK

BANÓ ISTVÁN FOLKLÓRKUTATÓRA, EGYKORI ZENTAI KÖZÉPISKOLAI TANÁRRA EMLÉKEZÜNK Tripolsky Géza BANÓ ISTVÁN FOLKLÓRKUTATÓRA, EGYKORI ZENTAI KÖZÉPISKOLAI TANÁRRA EMLÉKEZÜNK Nagy Abonyi Ági megkért egy előadásra, viszont arra is megkért, hogy beszéljek Banó Istvánról. Banó Istvánról,

Részletesebben

Inkább a szárnyasok húsát kedveljük, miért ne lehetne abból is gulyást készteni? Kipróbáltuk, ízlett.

Inkább a szárnyasok húsát kedveljük, miért ne lehetne abból is gulyást készteni? Kipróbáltuk, ízlett. Az alábbi receptjeinknek megvan a saját történetük Leves Inkább a szárnyasok húsát kedveljük, miért ne lehetne abból is gulyást készteni? Kipróbáltuk, ízlett. Csirkegulyás - ½ csirkemell-filé - 1 kisfej

Részletesebben

RECEPTEK. Sonkás sajtos csirkemell sajtmártásban. Összetevõk. 4 db csirkemell. 4 szelet Ahidai sonka. 8 szelet sajt. 5 dkg vaj. 2 ek liszt.

RECEPTEK. Sonkás sajtos csirkemell sajtmártásban. Összetevõk. 4 db csirkemell. 4 szelet Ahidai sonka. 8 szelet sajt. 5 dkg vaj. 2 ek liszt. RECEPTEK Sonkás sajtos csirkemell sajtmártásban Összetevõk 4 db csirkemell 4 szelet Ahidai sonka 8 szelet sajt 5 dkg vaj 2 ek liszt 3 dl tej só bors 10 dkg reszelt sajt 1-1,5 dl tejszín Elkészítés A csirkemell

Részletesebben

JuGáWi 7.A. Férfi Kézilabda Világbajnokság. Női Kézilabda Európa Bajnokság. Adventi műsor. Mit is ünnepelünk karácsonykor? Mikulás-buli az osztályban

JuGáWi 7.A. Férfi Kézilabda Világbajnokság. Női Kézilabda Európa Bajnokság. Adventi műsor. Mit is ünnepelünk karácsonykor? Mikulás-buli az osztályban JuGáWi 7.A 2010. december-2011. január Női Kézilabda Európa Bajnokság Amiről szó van az újságban: Rövidpályás Úszó Világbajnokság Férfi Kézilabda Világbajnokság Adventi műsor Mikulás-buli az osztályban

Részletesebben

ADVENTI PROJEKT Iskolai szeretetlánc

ADVENTI PROJEKT Iskolai szeretetlánc ADVENTI PROJEKT Iskolai szeretetlánc A projektet készítette és megvalósította: Török Flóris Általános Iskola 6.b osztálya, Széky Tamás Lászlóné 2009.december. Küszöbön áll a nap, az az egyetlen egy nap

Részletesebben

Január, a polgári év elsõ hónapja tehát a Vízöntõ csillagkép nevét viseli. A régi magyar neve pedig Boldogasszony hava, mert eleink az év elsõ hónapját Szûz Máriának szentelték. A keresztény (katolikus)

Részletesebben

Vízkereszt Közzétette: (https://www.flagmagazin.hu) Még nincs értékelve

Vízkereszt Közzétette:  (https://www.flagmagazin.hu) Még nincs értékelve 2011 január 06. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Give 1/5 Give 2/5 Mérték Give 3/5 Give 4/5 Give 5/5 A vízkereszt, más néven háromkirályok vagy epifánia egy keresztény ünnep, amelyet általában

Részletesebben

Ötéves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.09.30. Múzeumi nap 1.

Ötéves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.09.30. Múzeumi nap 1. Sárospataki Gyűjtemények mindenkinek TÁMOP 3.2.8.B-12/1-2012-0001 Ötéves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.09.30. Adventi zsongás Múzeumi nap 1. Múzeumi nap 1. tematika Múzeumi nap helye és

Részletesebben

MUNKAANYAG. Orosz Tibor. Sűrített levesek. A követelménymodul megnevezése: Ételkészítés

MUNKAANYAG. Orosz Tibor. Sűrített levesek. A követelménymodul megnevezése: Ételkészítés Orosz Tibor Sűrített levesek A követelménymodul megnevezése: Ételkészítés A követelménymodul száma: 1465-06 A tartalomelem azonosító száma és célcsoportja: SzT-007-30 SŰRÍTETT LEVESEK ESETFELVETÉS MUNKAHELYZET

Részletesebben

Karácsony máshol, máshogyan

Karácsony máshol, máshogyan Karácsony máshol, máshogyan A karácsonyt sokféleképpen lehet ünnepelni, s mivel a téma nem is oly régen még aktuális volt, gondoltam, pár újonnan szerzett információt közölnék iskolánk szorgalmas diákjaival:

Részletesebben

Egy jó recepttel te is mesterszakács lehetsz

Egy jó recepttel te is mesterszakács lehetsz Egy jó recepttel te is mesterszakács lehetsz Akkor jó egy recept, ha az első alkalommal már ráérzel az étel tökéletes elkészítésére. 1 Chilis bab (3 adag) 1 ek olívaolaj 150g vöröshagyma 400g darált pulykacomb

Részletesebben

Boróka konyhája. Saláták. Citromfüves aromás vitaminos saláta. Kapros cukkíni saláta

Boróka konyhája. Saláták. Citromfüves aromás vitaminos saláta. Kapros cukkíni saláta Boróka konyhája Saláták... 1 Citromfüves aromás vitaminos saláta... 1 Kapros cukkíni saláta... 1 Joghurtos, zelleres, kapros káposzta saláta... 2 Bazsalikomos tofu saláta... 2 Áfonyasaláta... 3 Tárkonyos

Részletesebben

Karácsonyi receptek Bede Róbert mesterszakácstól

Karácsonyi receptek Bede Róbert mesterszakácstól Karácsonyi receptek Bede Róbert mesterszakácstól Idei karácsonyi ínycsiklandozó menünket Bede Róbert mesterszakács készítette el. A hozzávalókat megtaláljátok áruházunkban és aktuális gasztronómiai katalógusunkban:

Részletesebben

OSZTÁLYKÉPEK ELŐKÉSZÍTŐ OSZTÁLY ös tanév Tanító: Csáka Mária szeptember 15: Első nap az iskolában

OSZTÁLYKÉPEK ELŐKÉSZÍTŐ OSZTÁLY ös tanév Tanító: Csáka Mária szeptember 15: Első nap az iskolában OSZTÁLYKÉPEK ELŐKÉSZÍTŐ OSZTÁLY 2014-2015-ös tanév Tanító: Csáka Mária 2014. szeptember 15: Első nap az iskolában Gyülekeztünk az iskola udvarán. Az V. osztályosok kézen fogtak és bevezettek minket a templomba

Részletesebben

XI.4. FŐZŐCSKE. A feladatsor jellemzői

XI.4. FŐZŐCSKE. A feladatsor jellemzői XI.4. FŐZŐCSKE Tárgy, téma Előzmények Cél Egyenes arányosság. Egyenes arányosság ismerete. A feladatsor jellemzői Problémamegoldás fejlesztése. A projektmunka gyakorlása. A feladatsor által fejleszthető

Részletesebben

Erasmus+ Lengyelország

Erasmus+ Lengyelország Erasmus+ Lengyelország 2016.05.30.-2016.06.05. Hétfőn indultunk Lengyelországba vonattal, az út 8 óra hosszú volt. A vége felé mindenki unta már az ülést. Katowicénél át kellett szállni egy másik vonatra,

Részletesebben

Advent 3. vasárnapja 2015. december 13. VÁRAKOZÁS

Advent 3. vasárnapja 2015. december 13. VÁRAKOZÁS Advent 3. vasárnapja 2015. december 13. VÁRAKOZÁS Simeon várakozása (LK 2,21-40) 21Amikor elérkezett a nyolcadik nap, hogy körülmetéljék a gyermeket, a Jézus nevet adták neki, úgy, amint az angyal nevezte,

Részletesebben

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján.

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A 3. gyertya December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A gyertyagyújtás sorrendjében a harmadik gyertya színe rózsaszín, mivel a bűnbánatba már egy kis öröm is keveredik,

Részletesebben

TÁPLÁLKOZÁS ÉS TUDOMÁNY VII. évfolyam 12. szám, 2006. december

TÁPLÁLKOZÁS ÉS TUDOMÁNY VII. évfolyam 12. szám, 2006. december Tisztelt Olvasó! A Táplálkozás és Tudomány címő hírlevél célja az, hogy az újságírók számára hiteles információkat nyújtson az egészséges táplálkozásról, életmódról, valamint a legújabb tudományos kutatási

Részletesebben

ERASMUS SZAKMAI GYAKORLATI BESZÁMOLÓ

ERASMUS SZAKMAI GYAKORLATI BESZÁMOLÓ NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM APÁCZAI CSERE JÁNOS KAR ERASMUS SZAKMAI GYAKORLATI BESZÁMOLÓ Gyakorlati hely: Park Hotel Le Sorgenti Gyakorlat időtartama: 2012. május 01.-augusztus 01. Készítette: Szabó Alexandra

Részletesebben

Táplálkozási tanácsok gyomorgyűrű beültetést követően

Táplálkozási tanácsok gyomorgyűrű beültetést követően Táplálkozási tanácsok gyomorgyűrű beültetést követően Műtétet követő 1. nap: TEA ÉS VÍZ Igyon lassan, kis kortyokban Várjon 1-2 percet a kortyok között; Egyszerre soha ne igyon többet 1 dlnél Csakis szénsavmentes

Részletesebben

Ötöves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.9.30. Múzeumi nap 2.

Ötöves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.9.30. Múzeumi nap 2. Sárospataki Gyűjtemények mindenkinek TÁMOP 3.2.8.B-12/1-2012-0001 Ötöves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.9.30. Karácsony fénye Múzeumi nap 2. Múzeumi nap 2. tematika Múzeumi nap helye és ideje:

Részletesebben

10 2010. December BOLDOG, BÉKÉS KARÁCSONYT!

10 2010. December BOLDOG, BÉKÉS KARÁCSONYT! 10 2010. December 34. Tunéziai es japán autójelzések. 35. Saját kezűleg.37. Tinédzserek tévéműsora. 38. Kennel része!40.ittrium,kén. 41. Zavart Ede. 43. Írógéppel kimásol. 45. Paul (1879-1940) svájci festőművész.

Részletesebben

1. Pál kertje téglalap alakú, 15 méter hosszú és 7 méter széles. Hány métert tesz meg Pál, ha körbesétálja a kertjét?

1. Pál kertje téglalap alakú, 15 méter hosszú és 7 méter széles. Hány métert tesz meg Pál, ha körbesétálja a kertjét? 1. Pál kertje téglalap alakú, 15 méter hosszú és 7 méter széles. Hány métert tesz meg Pál, ha körbesétálja a kertjét? A) 37 m B) 22 m C) 30 m D) 44 m E) 105 m 2. Ádám három barátjával közösen a kis kockákból

Részletesebben

Babareceptek 6 hónapos kortól

Babareceptek 6 hónapos kortól Anyatejes spenót 2 marék spenótlevél (vagy 5-6 kis adag fagyasztott leveles spenót) 2 ek olívaolaj 2 ek kukoricaliszt 150 ml anyatej Jó- ha friss spenótból dolgozunk: a spenótot megmossuk, a levelek ereit

Részletesebben

Svájci tanulmányút. Basel

Svájci tanulmányút. Basel Svájci tanulmányút Basel A tanulmányúton öten vettünk részt; két tanár, Gál Anikó és Dékány István, valamint három diák: Annus Péter, Pászti Ferenc és én, Papp Zsolt. 2013. január 22-én hajnali 2 órakor

Részletesebben

Aki nélkül nem lehetne Karácsony

Aki nélkül nem lehetne Karácsony III. évf. 4. szám 2014. december A Budapest-Nagytétényi Református Egyházközség időszakos kiadványa Aki nélkül nem lehetne Karácsony Bármikor, bárhol végbemehet egy ilyen kérdezz-felelek: - Mi kell a Karácsonyhoz?

Részletesebben

A 19-20.században terjedt el az adventi koszorú és kalendárium készítése, melyekkel szintén a várakozást fejezték ki.

A 19-20.században terjedt el az adventi koszorú és kalendárium készítése, melyekkel szintén a várakozást fejezték ki. DECEMBER- KARÁCSONY HAVA-ÁLOM HAVA JELES NAPOK December 25. Karácsony December 26. Karácsony NÉPSZOKÁSOK, NÉPI HIEDELMEK ADVENT Advent a kereszténység egyik legfontosabb időszaka: a négy hét alatt a hívek

Részletesebben

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG)

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy Igen? Kérlek, ne zavarj, imádkozom. De te megszólítottál! Én, Téged megszólítottalak? Biztos, hogy nem! Csak imádkozom:

Részletesebben

1300 kcal minta étrend

1300 kcal minta étrend Reggeli Tízórai Ebéd Uzsonna Vacsora Összesen Étel 1 adag (4) Fehérjés zabkása 150g Uborka 150g Paprika 150g Paradicsom 1db (52g) Főt tojás 100g Főtt rizs (zsír és olaj nélkül) 100g Sült csirkemell 200g

Részletesebben

Karácsony

Karácsony Karácsony 2011 1. rész Logisztika Ahhoz, hogy elkerüld a kapkodást és a rohanást, a lehető legfelkészültebben kell várnod az ünnepeket. Töltsd ki a táblázatokat, és ha elakadnál, csak nézd meg, mi maradt

Részletesebben

ÉRZELMEK HANGULATOK ÍZEK. 2013. márciusi kiadás

ÉRZELMEK HANGULATOK ÍZEK. 2013. márciusi kiadás ÉRZELMEK HANGULATOK ÍZEK 2013. márciusi kiadás MéTa kiadó 2013 Minden jog fenntartva! Fotók: Qaradah Szimonetta Nyomtatás: Nemzeti Védelmi Szolgálat Tartalomjegyzék: Szerintük mit jelent. Szerinted mit

Részletesebben

Karácsony

Karácsony Karácsony 2012 1. rész Logisztika Ahhoz, hogy elkerüld a kapkodást és a rohanást, a lehető legfelkészültebben kell várnod az ünnepeket. Töltsd ki a táblázatokat, és ha elakadnál, csak nézd meg, mi maradt

Részletesebben

Rétes recept réteslapból

Rétes recept réteslapból Rétes recept réteslapból Elkészülési id?: 120 perc 2 adaghozzávalók: 2 csomag réteslap min 8 lap /csomag 3 zsír 50 dkg túró 1. oldal (összes: 5) porcukor mazsola 1 darab tojás 2 dl búzadara cukor 25 dkg

Részletesebben

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57.

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Tanítók Fekete István Egyesülete Feladási határidő: 2018. december 10. (hétfő) HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Forduló: II. Évfolyam: 2. Az iskola kódja: H- A versenyző neve: 2018/19.

Részletesebben

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június Hírlevél Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház 2014. január-június Gyerekházunk napi szinten 9-13. h áll a családok rendelkezésére. A napi foglalkozásokon túl folyamatos programokkal a jeles napok megünneplésével

Részletesebben

s z a k á c s Te v a g y! Borbás Marcsi A sűrűje 10 0 sz í v m e l enge t ő r e cep t

s z a k á c s Te v a g y! Borbás Marcsi A sűrűje 10 0 sz í v m e l enge t ő r e cep t A l e g f o n t o s a b b s z a k á c s Te v a g y! Borbás Marcsi A sűrűje 10 0 sz í v m e l enge t ő r e cep t Borbás Marcsi Asűrűje A könyv alkotói: Borbás Marcsi Antal Csilla Borbás Dorottya Krisztics

Részletesebben

ISB 7. hírlevél. Üdvözöljük Önöket! Fontos információ

ISB 7. hírlevél. Üdvözöljük Önöket! Fontos információ 2015. 12. 11. Fontos információ Karácsonyi vásár - december 12. szombat Bethlehem - december 17. csütörtök Karácsonyi műsor - december 18. péntek Téli szünet - december 19-2016. január 4. Első tanítási

Részletesebben

TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK

TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK Templomunk-iskolánk nevelési helyszíne Nagy előnye iskolánknak, hogy földrajzilag is közel áll hozzánk fenntartó gyülekezetünk temploma. Hagyományosan minden tanévet itt kezdünk,

Részletesebben

2017. júniusi programbeszámoló Bácsalmási Gyermekotthon

2017. júniusi programbeszámoló Bácsalmási Gyermekotthon 2017. júniusi programbeszámoló Bácsalmási Gyermekotthon Végre itt a várva várt nyár és a gyerekek nagy örömére eljött az iskolai tanév vége. A 8. osztályos tanulók elballagtak, megkezdődött a nyári szünidő.

Részletesebben

Kedves Fesztivállátogató!

Kedves Fesztivállátogató! Kedves Fesztivállátogató! Szeretettel köszöntjük Önöket a tavaszi fesztiválok megrendezése alkalmából és örömmel invitáljuk programjainkra a siófoki Hajókikötőbe. Reményeink szerint olyan színvonalas programot

Részletesebben

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na

Részletesebben

.a Széchenyi iskoláról

.a Széchenyi iskoláról Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk

Részletesebben

ÉG A GYERTYA, ÉG. 1. Bontsuk betűkre a szót! SZERETET = _ Miből indul ki? Abból, hogy valaki _

ÉG A GYERTYA, ÉG. 1. Bontsuk betűkre a szót! SZERETET = _ Miből indul ki? Abból, hogy valaki _ ÉG A GYERTYA, ÉG Ég a gyertya ég, Sok kis gyertya ég, Jaj, de szép a karácsonyfa, Égjen soká még! 1. Bontsuk betűkre a szót! SZERETET = _ Miből indul ki? Abból, hogy valaki _ 2. Mi már tudjuk: fal + at

Részletesebben

40 éves házassági évfordulóra gitáros szentmise

40 éves házassági évfordulóra gitáros szentmise D A G A Bevonulás Két ember eléd lép, két ember Téged kér, D A G A Két ember eléd áll, két ember Téged vár, A D H E Végtelen Istenünk, áldd meg az életünk! Cis Fis H E Végtelen Istenünk, áldd meg az életünk!

Részletesebben

FELSŐBÜKI NAGY PÁL ALSÓ TAGOZATOS TANULMÁNYI VERSENY Bük, 2013. március 25. MATEMATIKA 1. OSZTÁLY

FELSŐBÜKI NAGY PÁL ALSÓ TAGOZATOS TANULMÁNYI VERSENY Bük, 2013. március 25. MATEMATIKA 1. OSZTÁLY FELSŐBÜKI NAGY PÁL ALSÓ TAGOZATOS TANULMÁNYI VERSENY Bük, 2013. március 25. MATEMATIKA 1. OSZTÁLY név:... iskola:... 1. Számolj pontosan! Milyen szám kerül az utolsó helyre? 19-3 + 2-7 - 2 + 5-2 + 6 =

Részletesebben

Sajtos húsfalatok. Sült spárga. * Szezonális: Kiemelt napok a naptárban * Elkészítési idő: 45 perc * Főzési idő: 30 perc.

Sajtos húsfalatok. Sült spárga. * Szezonális: Kiemelt napok a naptárban * Elkészítési idő: 45 perc * Főzési idő: 30 perc. Sajtos húsfalatok - 20 dkg krémsajt (pl. tömlős Camping sajt), - 75 dkg csirkemell, 2 evőkanál olaj, - 1 evőkanál vaj, 2 dl húsleves (akár kockából is), - 2 gerezd fokhagyma, - 1 csokor vegyes zöldfűszer

Részletesebben

Szentcsaládjárás (szokásjáték) Szentcsalád-járás

Szentcsaládjárás (szokásjáték) Szentcsalád-járás Szentcsaládjárás (szokásjáték) Szentcsalád-járás Karácsony elõtt kilenc napon át, kilenc család viszi egymáshoz a Szent Család képét vagy szobrát. A szobrot vagy képet a földíszített házioltárra tesszük.

Részletesebben

A Lakatos Család 2008-2009 Évi Fényképes Krónikái

A Lakatos Család 2008-2009 Évi Fényképes Krónikái A Lakatos Család 2008-2009 Évi Fényképes Krónikái Üdvözlet Denver-ből. Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet Kíván Norbi, Rachel, Josiah, Joshi és Anna. Röviden szeretnék beszámolni hogy mi is

Részletesebben

Nyelvhasználat. - Legyen szíves! - Egészségedre! - Gyere be! - Mit tetszik kérni? - Jó éjszakát! Melyik a helyes válasz? Jelöld be!

Nyelvhasználat. - Legyen szíves! - Egészségedre! - Gyere be! - Mit tetszik kérni? - Jó éjszakát! Melyik a helyes válasz? Jelöld be! Nyelvhasználat Kinek mondod? Írj a mondatok mellé 1-est, ha gyereknek, 2-est, ha olyan felnıttnek, akivel nem tegezıdsz (nem Szia-t köszönsz neki), és X-et, ha mindkettınek! (5 pont) - Legyen szíves! -

Részletesebben

Kiss Ottó. Csillagszedő Márió. Versek gyerekhangra Paulovkin Boglárka rajzaival

Kiss Ottó. Csillagszedő Márió. Versek gyerekhangra Paulovkin Boglárka rajzaival Kiss Ottó Csillagszedő Márió Versek gyerekhangra Paulovkin Boglárka rajzaival Az ember jóból és rosszból van összegyúrva. Fehérből meg feketéből. Ezért van az, ha rajtakapsz valami rossz dolgon, mindig

Részletesebben

III. osztály 1 Orchidea Iskola IV. Matematika verseny 2011/2012 II. forduló

III. osztály 1 Orchidea Iskola IV. Matematika verseny 2011/2012 II. forduló III. osztály 1 Orchidea Iskola IV. Matematika verseny 2011/2012 II. forduló 1. Mennyi az eredmény 15+17 15+17 15+17=? A) 28 B) 35 C) 36 D)96 2. Melyik szám van a piramis csúcsán? 42 82 38 A) 168 B) 138

Részletesebben

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. Játsszunk együtt! 4. Kedves Nagycsoportos Óvodások! Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. A részvétel ingyenes!

Részletesebben

Karácsony Rajzok: Csalló Edina

Karácsony Rajzok: Csalló Edina Karácsony 2013 Ahhoz, hogy elkerüld a kapkodást és a rohanást, a lehető legfelkészültebben kell várnod az ünnepeket. Töltsd ki a táblázatokat, és ha elakadnál, csak nézd meg, mi maradt ki, és máris tudod,

Részletesebben

Karácsonyi italok. Hozzávalók: Elkészítés: Mézes tojás flip

Karácsonyi italok. Hozzávalók: Elkészítés: Mézes tojás flip Karácsonyi italok Likőrös-kávés forró csoki 1 dl tej (60 kcal) 3 kocka meggylikőrrel töltött csokoládé (kb. 2 dkg = 100 kcal) 1 csomag csokis cappucinopor (4 g = kb. 20 kcal) tejszínhab (1 evőkanál = kb.

Részletesebben

Receptötletek. Friss gondolat. Finomat ad.

Receptötletek. Friss gondolat. Finomat ad. Receptötletek a friss, sütésre kész tésztákhoz. Friss gondolat. Finomat ad. Friss tészták - friss ötletekkel töltve! Friss és sokoldalú Minden évben elérkezik az idő, amikor újra megsüthetjük kedvenc karácsonyi

Részletesebben

Nemzetiségi nap az első osztályban

Nemzetiségi nap az első osztályban Nemzetiségi nap az első osztályban November 10-én ismét nemzetiségi napot tartottunk az alsó tagozaton. Az első osztályosok közös programot szerveztek. Két vendéget hívtunk. A nap mesehallgatással kezdődött.

Részletesebben

Hitéleti alkalmaink a as tanévben

Hitéleti alkalmaink a as tanévben Hitéleti alkalmaink a 2017-2018-as tanévben Intézményünk vezérigéje a 2017-2018-as tanévben: "A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentnek megismerése ad értelmet." (Példabeszédek könyve 9,10)

Részletesebben

Közzétette: (https://www.flagmagazin.hu)

Közzétette:  (https://www.flagmagazin.hu) 2010 december 07. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Give 1/5 Give 2/5 Mérték Give 3/5 Give 4/5 Give 5/5 A karácsony és az utána következő napok okot adnak a bulizásra. A jeges bólék a hangulatot

Részletesebben

Hozzávalók: Elkészítés: Hozzávalók:

Hozzávalók: Elkészítés: Hozzávalók: Európa édes oldala Az alábbi szöveg a Sweet Europe Let yourself be seduced című kiadványnak (kiadta: Institut der Regionen Europas, Salzburg) nemhivatalos magyar fordítása. Amióta világ a világ, azóta

Részletesebben

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLlÉTÉRŐL 2012 1 Miről szól az UNICEF gyermekjólléti jelentése, és mi a célunk vele? 2 Te is kíváncsi vagy, hogyan élnek ma Magyarországon

Részletesebben

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL 2012 1 Miről szól az UNICEF gyermekjólléti jelentése, és mi a célunk vele? Te is kíváncsi vagy, hogyan élnek ma Magyarországon

Részletesebben

A legfontosabb azonban a lazaság.

A legfontosabb azonban a lazaság. 1. rész Logisztika Ahhoz, hogy elkerüld a kapkodást és a rohanást, a lehető legfelkészültebben kell várnod az ünnepeket. Töltsd ki a táblázatokat, és ha elakadnál, csak nézd meg, mi maradt ki, és máris

Részletesebben