Városunkban is sokan vártak a Mikulásra. Cikkünk a 4. oldalon.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Városunkban is sokan vártak a Mikulásra. Cikkünk a 4. oldalon."

Átírás

1 19. szám, november 28. Kunszentmártoni Hír-Lap 1 Ára: 150 Ft DECEMBER 20. KÖZÉRDEKŰ ÖNKORMÁNYZATI LAP XIII. ÉVFOLYAM, 20. SZÁM Városunkban is sokan vártak a Mikulásra. Cikkünk a 4. oldalon. Kedves Olvasó! Ön most rendhagyó, karácsonyi lapszámunkat tartja kezében, amelyet ily módon elsősorban az ünnepi készülődés és az év végi számvetés jegyében állítottunk össze. Ebből adódóan rövid időre a iókban hagytunk januárig, a következő megjelenésig néhány közéleti, (város)politikai cikket és tudósítást. Arra biztatjuk Önöket is, hogy ha tehetik, álljanak meg egy rövid időre, élvezzék az ünnepeket és lehetőleg minél kevesebb időt töltsenek munkahelyi gondokkal. Kívánjuk, legyen idejük szeretteikre, családjukra, a barátokra, s tudjanak boldogan, szépen, meghitten ünnepelni. Reméljük, ünnepi lapszámunkkal ehhez egy kicsit mi is hozzá tudunk járulni. Kívánunk Önöknek szép karácsonyt és boldog új évet! A Szerkesztők Az orvosi műszerek és az informatikai berendezések is készen állnak arra, hogy elfoglalják új helyeiket az épülő kistérségi járóbeteg szakellátóban. fotó: KA-VICA Bt. Vezeti a tabellát KuTE U16-os csapata. Tudósításunk a 12. oldalon.

2 Várjuk a karácsonyt December közepe van, akárhonnan nézzük is, nyakunkon a karácsony. Itt az ideje, hogy egy kicsit megálljunk. Összegezzük ilyenkor, honnan hová jutott saját életünk az adott esztendő során. Családunk, rokonaink, ismerőseink helyzete miben változott? Az újévi fogadalmainkat (ha tettünk ilyet) megtartottuk-e? Jobb vagy rosszabb lett-e életünk 2012-ben? Laurinyecz Péter Pál erről elmélkedik következő írásában. A karácsony a Krisztus-hívők számára nem csupán a szeretet ünnepe, ők december 25-én emlékeznek meg megváltójuk, Jézus Krisztus születéséről. A nem vallásos emberek számára a karácsony elsősorban a családi-rokoni együttlétekről, a inom étkekről és a közös pihenésről szól. Azonban érdekes módon a december 25-én éjfélkor bemutatott szentmiséken rendre többen vannak a templomokban, mint máskor. Mi lehet ennek az oka? Egyfajta gyerekkori nosztalgia, vagy megszokás? Kíváncsiság? Vagy az éjszakai hangulat fogja meg az embereket? Erre mindenki maga adja meg a választ. Szeretnék, ha nem csak mi magánemberek, hanem a boltok, üzletek, üzletláncok is jól járnának. Mert a proit nekik mindenek fölött van. Az átlagos honpolgár pedig megvesz mindent, amit csak lát, mert van rá pénze. Ha kell, újabb hitelt vesz fel egy nagyképernyős tévé vagy egy laptop megvásárlásához. Miért nem elégszünk meg azzal, amink van? Miért nézzük a szomszédot, és miért nem akarunk presztízsveszteséget elkönyvelni akkor, ha nekünk nincs ilyen meg olyan kütyünk, neki meg van? Na és aztán?! A boldogságunk nem ezen múlik. Vegyük észre, hogy nem ez tesz minket boldoggá. Ki ezért, ki azért várja a karácsony ünnepét. A kisgyermekek ajándéklistát készítenek: felírják, mit hozzon nekik a Kis Jézus szentestére. A szülők pedig izzadhatnak, amíg beszerzik azokat, lehetőleg hiánytalanul. Vannak, akik a mákos vagy diós bejgli, esetleg a zserbószelet ízéért várják az ünnepet. Megint mások inkább sütni-főzni szeretnek ilyenkor. Ma már általános jelenség, hogy november közepétől minden egyes boltban megjelennek előbb a csoki-mikulások, majd rögtön utánuk a szaloncukrok és az akciós termékek. Hangulatos lehet hideg téli estéken felkeresni egy adventi vásárt, ott apróságokat venni, vagy csak nézelődni. Szigorúan egy pohár inom forralt borral a kézben! Kecskeméten, Szegeden, Szolnokon biztosan van erre is lehetőség. A mi városunkban a plébánia mellett elhelyezett szalmabetlehem látványa biztosított. A keresztények számára mintegy felkészülési időszak a karácsonyt megelőző pár hét, amit adventnek hívnak (a latin eredetű szó jelentése: úrjövet). Ilyenkor a hétköznapi szentmisék korán reggel, még sötétben zajlanak. Ezek neve roráte, hajnali mise. Ezeknek is van egyfajta hangulata, főleg akkor, amikor havas a tél. Még pár nap és eljön karácsony ünnepe. Utána még pár nap és vége 2012-nek. Közben december 21-ére a maják világvégét várnak. Ne higgyünk nekik. Mindenfajta pánikkeltés folyik ezekben a napokban-hetekben szerte az egész világon. Semmi más a céljuk ezzel, mint újabb költekezésbe verni az emberiséget. Ezen is meg akarnak gazdagodni egyes embertársaink. Hisztériavágy, szenzáció-hajhászás. Legyünk bizalommal. A világvége minden egyes nappal közelebb kerül hozzánk. De nem tudja senki, mikor fog bekövetkezni. Tehát ebben a szellemben várjuk 2012 szilveszterét és bízzunk abban, hogy 2013 jobb életkörülményeket, élhetőbb életet és reményteli jövőt fog hozni. Ha mindenki a maga területén hozzáteszi azt, amit tud, akkor joggal bízhatunk egy szebb, minőségibb újesztendőben. Nemcsak a világra, nemcsak Európára, hanem hazánkra és városunkra, valamint a tiszazugi kistérségre is vonatkoznak a fentebb írottak. Mindenkinek nagyon boldog karácsonyt és szebb 2013-as esztendőt kíván a cikk írója: Laurinyecz Péter Pál

3 19. szám, november 28. Kunszentmártoni Hír-Lap 3 Korszer m szerezettség, modern informatika Végéhez közeledik a Városi Egészségügyi Központ fejlesztése Az új esztendő első hónapjában befejeződnek az új egészségügyi központ munkálatai. Egy december 7-i szerződéskötés után immár az orvosi műszerek és az informatikai berendezések is készen állnak arra, hogy elfoglalják új helyeiket az épülő kistérségi járóbeteg szakellátóban. Ünnepélyes külsőségek között írták alá december 7-én a Városházán azt a két szerződést, amelyek értelmében a várhatóan jövő év január 31-ig felépülő járóbeteg-ellátó egészségügyi központot felszerelik orvosi gépekkel és műszerekkel, illetve korszerű számítástechnikai berendezésekkel és hálózattal. Az informatikai eszközök beszállítását a Béker-Sot Informatikai Kt., az orvosi gép-műszerek beszerzését a Medirex Zrt. nyerte el. Az önkormányzat és a pályázat útján kiválasztott beszállító cégek közötti szerződéskötést sajtótájékoztatóval kötötték egybe. A szerződések a Kunszentmártoni Kistérség Járóbeteg Szakellátásának komplex fejlesztése elnevezésű ÉAOP /B azonosítószámú projekt orvosi gép-műszerek és informatikai eszközök beszerzésére irányulnak. A szerződéskötést megelőzően dr. Czuczi Mihály, polgármester emlékeztetett: az új egészségügyi központ átadását eredetileg ez év őszére tervezték, azonban számos olyan nem várt akadály, műszaki probléma merült fel, melyek következtében ezt az időpontot 2013 elejére kellett módosítani. Mára azonban elhárult minden akadály, és folyamatosan zajlik az építkezés tette hozzá a polgármester, megköszönve mindazok türelmét, akik részt vettek a pályázatok megírásában, majd azok gondozásában, s munkájukkal igyekeztek minden felmerülő problémát megoldani. Az egészségügyi dolgozók, orvosok, betegek türelmét ugyanúgy meg kell köszönni, mint a gazdasági ügyek intézőiét vagy az adminisztrációét. Mindannyiunk közös erőfeszítésének eredménye, hogy most egy lényeges újabb állomásához érkezhetett a projekt, s megköthetjük a szerződéseket a műszerezettség és informatika fejlesztésére összegezte gondolatait lapunk érdeklődésére Czuczi Mihály. A Városi Egészségügyi Központ fejlesztésére és bővítésére Kunszentmárton több alkalommal nyújtott be pályázatokat az elmúlt években, melyek eredményeként 2010 decemberében aláírásra került a támogatási szerződés. A beruházás az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társinanszírozásával valósul meg. A projekt teljes, ,- forint összegű költségéből az európai uniós támogatás összege ,- forint. Kunszentmárton önkormányzata a beruházási összeg 10 százalékát teszi hozzá önerőként a fejlesztéshez. A polgármester úgy fogalmazott, hogy a város, az itt élő lakosság és természetesen a térségben élők életében is mérföldkőnek számít ez a fejlesztés, hiszen ilyen mértékű egészségügyi beruházásra, fejlesztésre még nem volt példa a térségben. Azon túl, hogy a megújuló épület a kor követelményeinek megfelelően lesz kialakítva, központosítják a szakellátást, és új egészségügyi szolgáltatásokkal várják majd a betegeket. A december 7-i szerződéskötések eredményeként teljesen új orvosi műszerek kerülnek beépítésre, ezáltal a jelenleg működő, átlagosan másfél évtizedes műszerpark teljes cseréje megtörténik. Ezek között megtalálható több olyan készülék, amivel eddig Kunszentmártonban nem találkozhattak a betegek, ilyen például egy olyan ultrahangos készülék, ami alkalmas nőgyógyászati, urológiai és veseproblémák kiszűrésére, vizsgálatára egyaránt. Az új eszközöknek és az informatikai rendszer kiépítésének köszönhetően a betegellátás jelentősen fel fog gyorsulni. A szakrendelésekre való várakozás és a leletkiadás ideje jelentősen lecsökken majd az eddig megszokotthoz képest. Czuczi Mihály szerint egy modern, európai színvonalú, korszerű egészségügyi szolgáltatás indulhat majd be Kunszentmártonban a jövő év elején az új kistérségi járó beteg ellátó központban, amit végre megérdemelten élvezhetnek a jelenkor ellátásra szoruló betegei is, de a korszerű kivitelezés és felszerelés azt is jelenti, hogy ezt az épületet a felszereltségével a jövőben is sokáig meg fogja állni a helyét. Hemrik Krisztina

4 4 Kunszentmártoni Hír-Lap 19. szám, november 28. Határozott, magabiztos A Kunszentmártoni Rendőrkapitányság illetékességi területének településeit is felölelő Tiszazugi Települések Szövetsége 1998-ban határozott a Tiszazug Rendőre cím odaítéléséről. A megtisztelő cím a Kunszentmártoni Rendőrkapitányság azon hivatásos állományú beosztottjának adományozható, akinek kiemelkedő tevékenysége meghatározó a Tiszazug közrendére, közbiztonságára. A Szövetség a címet idén Kurucz Ferenc rendőr főtörzsőrmester, a Rendőrkapitányság ügyeletese számára adományozta. Kurucz Ferenc rendőr főtörzsőrmester július 1-jén lépett belügyi szolgálatba a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság, Kunszentmárton Rendőrkapitányság állományában, járőr beosztásban. A közterületen eltöltött éveket követően február 1-től a Rendőrkapitányság kinevezett ügyeletese. Ügyeletesi feladatköréből adódóan az állampolgárok széles rétegével kerül kapcsolatba, mely munkavégzése során az ügyfelekkel olyan kontaktust alakít ki, mely erősíti az állampolgárok rendőri munkába vetett bizalmát olvasható az elismeréshez tartozó méltatásban. Ez alapján a főtörzsőrmester nyitott személyiség, az állománnyal illetve az állampolgárokkal való kapcsolatteremtő illetve Kurucz Ferenc, a Tiszazug Rend re kapcsolat fenntartó képessége kiemelkedő, gyorsan és könnyen alkalmazkodik új helyzetekhez, emberekhez. Feladatait pontosan és kiemelkedő színvonalon hajtja végre, fellépése határozott, magabiztos. Szakmai jártassága, ismerete kiemelkedő. Szolgálata során a Rendőrség állományában végzett kiemelkedő munkája elismeréseként 2009-ben főkapitányi dicséretben és jutalomban részesült. Kurucz Ferenc szolgálata során végzett kiemelkedő munkája, hivatástudata példaként állítható a Kunszentmártoni Rendőrkapitányság teljes személyi állománya elé, munkája meghatározó a Tiszazug közbiztonságára, így a Tiszazugi Települések Szövetsége a huzamos ideje végzett átlagon felüli szolgálatot elismerve döntött a cím odaítéléséről. Az elismerést Molnár Bálint, a Tiszazugi Települések Szövetségének Elnöke és Egedi István, rendőr alezredes, rendőrségi főtanácsos, a Kunszentmártoni Rendőrkapitányság vezetője adta át november 15-én a Kunszentmártoni Rendőrkapitányságon tartott állománygyűlésen tájékoztatta lapunkat dr. Barath Éva r.őrnagy, hivatalvezető. (További rendőrségi híreink a 7. oldalon olvashatók) Van-e szófogadatlan gyerek Kunszentmártonban? Mindenki a Mikulást várta Kedves felnőttek, bizony nincs! Legalább is, ami azt illeti, én bizony december 5-én nem láttam egy szófogadatlan lurkót sem, ugyanis a Szent Márton Lovas Egyesület, a Kunszentmártoni Gazdakör, és Kunszentmárton Város Önkormányzata kérésének minden gyermek eleget tett: együtt várták a rendezőkkel a Mikulást. A rendezők már hetekkel korábban közzétették felhívásukat, hogy Várjuk együtt a Mikulást! A sokat sejtető, de mégis titokzatos kérés eljutott a város összes apróságához és természetesen a kicsivel nagyobbakhoz is. Ennek eredményeként már kora délután megtelt a régi piactér területe, hiszen nincs olyan gyermek, aki ne szeretne találkozni az igazi Mikulással. Hogy a várakozás izgalmát enyhítsék, állatok sétányával, műsorokkal és betlehemmel készültek a szervezők. Miközben lovagolt és a háziállatokkal ismerkedett a gyereksereg, a Kunszentmártoni Zeneiskola művésztanárainak segítségével Télapó dalokkal sürgették az idő múlását. Időközben, nagy meglepetésre, József is megérkezett Máriával a betlehemi jászolba, ahol már vártak rájuk a Három Királyok. A színpadon a Szent Anna Katolikus óvoda, az önkormányzati óvoda csoportjai és a kisiskolások előadásaikkal hívogatták a Mikulást. A hideg, fázós délutánon jól esett átmelegedni egy pohár forró teával, vagy forralt borral és a sült gesztenyével. Az est leszálltával egy távoli csengőszóra lettünk igyelmesek. A csilingelés a rénszarvas-járat érkezését jelezte, amely pontosan, az ígért időpontra szállította a városba a Mikulást. Mivel a rénszarvasok a hosszú út végére igencsak elfáradtak, a nagyszakállú lovas fogatra váltotta járművét, ezzel érkezett a rendezvényre. Puttonyából sorra kerültek elő a jutalmak azok számára, akik a Mikulás várásra meghirdetett rajzpályázatra beneveztek. Üres kézzel azonban senki sem távozott, hiszen a feneketlen puttony minden gyermek számára tartogatott egy kis apróságot. Bizalmas információim szerint a Mikulás nagyon jól érezte magát a kunszentmártoni gyerekek között, és már nagyon várja a következő találkozást. HK

5 19. szám, november 28. Kunszentmártoni Hír-Lap 5 Várjuk együtt a MIKULÁST! Kedves Olvasó! A rendező Szent Máron Lovas Egyesület, Kunszentmártoni Gazdakör és Kunszentmárton Város Önkormányzata köszönetét fejezi ki mindazoknak, akik tevőlegesen segítettek a megszervezésben és a lebonyolításban. Köszönjük az Egyesület tagságának, a gazdáknak, a Hivatal és a Városgondnokság munkatársainak a munkájukat. Külön köszönet Kovács Viktornak, a Gordiusz 95 Zrt.-nek, a Győri Szerviznek, Mikulai Andornak, a Városi Nőklubnak, Polgárőreinknek. Köszönjük Kovács Szilveszternek, Pásztorné Réz Mártának, a Benke, Kéki, Kiss és Imrei családoknak. Köszönjük minden, itt fel nem sorolt segítőnek, támogatónak, hogy együtt szép délutánt varázsoltunk gyermekeink, unokáink számára. Jó hír: a menetrendszerű rénszarvas-járat jövőre is megérkezik. Nem várták hiába Idén is ellátogatott a gimnáziumba a Mikulás Városunk gimnáziumában több éves hagyomány, hogy decemberben Mikulás bulit szerveznek a végzős osztályok. Idén sem volt ez másképp. A 12. osztályos diákok december 7-én, pénteken este tartották meg műsorral egybekötött Mikulás-váró rendezvényüket. Mielőtt színpadra léptek, felhívták a közönség igyelmét, hogy műsoruk olyan elemeket tartalmaz, amelyben bárki hasonlóságot vélhet felfedezni önmagával, és ez nem a véletlen műve. A igyelmeztetés természetesen nem volt hiába való, hiszen a tanórákat levezénylő tanárok jellegzetes vonásait, mozdulatait vitték színpadra a iatalok. S bár pontos statisztika nem készült arra vonatkozólag, hogy sikerült-e mindenkinek magára ismernie, aki látta, mi minden történt ezen az estén, azaz milyen kiváló paródiák születtek, nem kételkedhet az igen pontos találati arányban. Az idén is nagy izgalommal, lelkesen várták óvodás gyermekeink a Mikulást. A jeles napot megelőző két hétben szorgos kis gyermekkezek vágták-festették a kiscsizmákat, ragasztották a Mikulásokat, rénszarvasokat, melyek mind díszére váltak óvodáinknak és ünnepi hangulatot teremtettek. Hagyományteremtő módon a Napsugár Óvoda dolgozói ismét berendezték a Mikulás szobát, amelybe már az ünnepvárás időszakában mindkét tagóvodánkból ellátogattak a csoportok. Itt a villódzó kandallófényben, a sejtelmesen izgalmas hangulatú szobában elmondhatták kedves Mikulásváró verseiket, énekelhettek, vagy megismerkedhettek Szent Miklós püspök történetével. A szoba ajtajára kihelyezett postaládába beledobhatták leveleiket, amelyre kívánságaikat rajzolták. December 5-én az Epreskerti Óvoda óvó nénijei szereplésével egy színvonalas, kedves Mikulás váró bábelőadást tekinthettek meg a gyerekek a Művelődési központban. Délután a főtéri programok sorában a Napsugár Óvoda Maci csoportja is fellépett egy hangulatos, zenés ünnepi produkcióval. A jó öreg Mikulással másnap délelőtt az óvodában is találkozhattak a gyerekek. Nagy izgalommal, lelkesen énekelhettek és verselhettek a Mikulásnak és Dr. Czuczi Mihály polgármester úrnak, aki személyesen adta át gyermekeinknek ajándékát. Ahogyan az említett mozdulatparádéval, úgy egyéb, más eszközökkel is az együtt töltött időt idézték fel a végzős gimisek a Mikulás várás folyamán. Osztálykirándulások, iskolai rendezvények elevenedtek meg a vetítővásznon, míg a színpadon egy-egy tanóra kulisszatitkaiba nyerhettünk betekintést. A gimnázium tanárai sem jöttek üres kézzel, két dallal köszöntötték tanítványaikat és a vendégeket. Az alkalmi kórust Jerneiné Balogh Éva és Dénes Zsolt tanárok kísérték gitáron. Időközben a Mikulás is megérkezett, puttonyában sok, személyre szabott meglepetéssel. A diákok műsorukat a P. Mobil Menj tovább című szerzeményével zárták. Az este folyamán volt nevetés, csordultak könnyek, és biztos, hogy emlékezetes két órát szereztek a diákok önmaguknak és közönségüknek egyaránt. Mikulás nap a Szent Anna Katolikus Óvodában Ezúton is szeretnénk megköszönni a Szent Márton Alapítvány, a kunszentmártoni cigány önkormányzat és Wenner-Várkonyi Attila alpolgármester úr felajánlását, melyet a mikulás csomag összeállításához nyújtottak, Dezső Dórának, a Művelődési Központ igazgatójának segítő együttműködését a bábelőadáshoz.

6 6 Kunszentmártoni Hír-Lap 19. szám, november 28. Ismeretlenül szeretni Karácsony közeledtével hamarabb fordítjuk a igyelmünket olyan események felé, melyekben a szeretet és a törődés kap főszerepet. A minap országos híradók számoltak be külföldi és magyar rendőrökről, akik hajléktalanoknak segítettek. Nekünk, itt Kunszentmártonban is van hasonlóan megható és elgondolkodtató történetünk, mely álljon most példaként arra, hogy nem kell a nagyvilágban keresgélni a nagy csodákat. Azokból jut nekünk is bőven, csak igyelnünk kell egymásra, és az apró jelekből nagy csodák válhatnak. Valahol a temetőben áll egy síremlék. Egy pici síremlék, pici sírhellyel. Egy kisgyermek nyugszik ott, nem tudni mi történt vele, mióta élhet fent, az angyalok között. Az apró kő csak a gyermek nevét engedi tudatni, többet nem. Egy jólelkű, szerető családnak azonban így ismeretlenül is a szívéhez nőtt, és úgy döntöttek, ők maguk szeretnék megőrizni a gyermek emlékét. Ehhez azonban meg kell váltaniuk a sírhelyet, ami nem tűnik egyszerűnek, hiszen nincs jele annak, hogy a sírkövön lévő névvel mikor és hol anyakönyveztek újszülöttet. Az egyetlen nyom egy több mint harminc éves számla, mely kiindulópontját jelentette egy rejtélyes élet felderítésének. Ez az információ elvezetett minket a közel negyven éves titok nyomába. Megtaláltuk a családot, az édesanyát. A történet, bár befejezetlennek, és hiányosnak tűnhet, szándékos. Kérem, nézzék el nekem, hiszen az érintettek nem szeretnék felfedni kilétüket. Hemrik Krisztina PLÉBÁNIAI HÍREK Továbbra is várja karitász csoportunk a kinőtt főleg téli gyermekruhákat, cipőket, hogy kioszthassuk a katolikus óvodánk 230 gyermeke között, a rászorulóknak. Karitász Csoportunk összegyűjtötte, hogy milyen eszközökkel tudunk segíteni egy-egy családon. Ezek listáját kihelyeztük a faliújságra. Kérem olvassák el, és aki tud, segítsen! Köszönjük! ********************************************************** Templomunk karácsonyi díszítéséhez fenyőfákra van szükség. Aki kertjéből felajánl fenyőfát, kérem, hogy jelezze az irodában. Kivágásról és szállításról gondoskodunk! Köszönjük! ********************************************************** A szentély teljes rekonstrukciójára a karácsonyi ünnepek után kerül sor. Köszönjük az Emberi Erőforrások Minisztériuma, Nemzetiségi, Civil, és Egyházi Kapcsolatok Államtitkárságának, Egyházi Főosztályának a 11 millió forinttámogatást! Az áldoztató-rácsra kiállítottuk az elfogadott modellt és azt a kőmintát, amivel a szentély burkolva lesz. Kérem, tekintsék meg! A költségek nagyobbak, mint gondoltuk, kérem, hogy aki teheti, segítsen adományával! Köszönjük! ********************************************************** Karácsonyi koncertre hívunk mindenkit december 21-én, pénteken, a templomba! Városunk fúvószenekara, a zeneiskola és vendég zenészek tolmácsolják Karácsony örömét és békéjét. Mindenkit szeretettel várunk! A koncert után, a leghosszabb éjszakában, tüzet gyújtunk a templom előtti téren, ragyogja be az igazi Fény az életünket! ********************************************************** A hittanosaink pásztorjátékára december 24-én 15 órától kerül sor. Amíg mi a kisgyermekekkel itt lehetünk, addig az angyalok dolgozhatnak. Kérem, hogy adják tovább a kisgyermekes családoknak ezt a hírt! ********************************************************** Plébániánk az interneten keresztül is elérhető: és a facebook-on is! Báró Bémer László, a szabadságharc mártír püspöke November 11-én, vasárnap szép ünnepség volt Kunszentmártonban. A város búcsú ünnepe, amit már péntektől kezdődő gazdag programmal ünnepelt a helyi egyházközség. Vasárnap délelőtt 10 órakor volt az ünnepi búcsúi szentmise, amit Fodor József nagyváradi általános helynök mutatott be. Ezt követően pedig felavatták a plébánia falán báró Bémer László plébános emléktábláját, aki 1812 novemberében, éppen 200 éve érkezett plébánosnak és Nagykunkerületi iskolaigazgatónak Kunszentmártonba és 1816-ig volt az akkor az Egri Főegyházmegyéhez tartozó város plébánosa ban a nagymúltú és jelentős Nagyváradi Egyházmegye élére került. Arisztokrataként, főpapként tagja volt az országgyűlés főrendi házának januárjában, amikor az osztrák hadsereg elfoglalta Pestet, a magyar katolikus püspöki karból csak ketten: Horváth Mihály csanádi és Bémer László váradi püspök követték a Debrecenbe vonuló országgyűlést. Bémer László első jelentős szereplése Debrecenben, március 15-én volt, amikor március idusának évfordulóját ünnepelte a város. Bémer László püspök szentmisét mutatott be a Szent Anna templomban. Azon részt vett a politikai és katonai vezetés, a városban tartózkodó országgyűlési képviselők, hivatalnokok és a nép, reformátusok és katolikusok egyaránt szép példájaként a nemzeti összefogásnak és az ökumenizmusnak. Bémer püspök a szabadságharc alatt végig a nemzeti oldalon állt. Pénzzel és élelmiszerrel támogatta a honvéd csapatokat. Részt vett a trónfosztó országgyűlésen, és azt maga és papjai a szószékről hirdették ki. Ez volt legfőbb bűne karácsonyán letartóztatták. Haynau megígérte neki, ha lemond püspöki címéről, akkor a további eljárást megszüntetik ellene. Amikor azonban ezt megtette, március 5-én felségsértés vádjával Pesten halálra ítélték. Haynau az ítéletet 20 évi, vasban letöltendő várfogságra módosította. A Vatikán közbenjárására a büntetést száműzetésre enyhítették. Házi fogságát egy Innsbruck melletti kolostorban töltötte ben megvakult. Tíz év száműzetés után, 1860-ban engedélyezték hazatérését. Előbb Sátoraljaújhelyre költözött, majd unokahúgához Ungvárra, aki haláláig gondozta november 7-én hunyt el. Ungváron temették el a római katolikus templom sírboltjában. Szaniszló Ferenc nagyváradi püspök engedélyt szerzett a holttest átszállítására, és báró Bémer László püspök földi maradványait Ungvárról Nagyváradra hozatta, ahol december 15-én a székesegyház sírboltjában temették el. Az őt végső nyugalomra kísérő hatalmas tömeg nemcsak a sziklaszilárd jellemű püspök emléke előtt tisztelgett, hanem a forradalom és szabadságharc eszméi mellett is hitet tett. Barna Gábor

7 19. szám, november 28. Kunszentmártoni Hír-Lap 7 Megfogták a lényeget Márton napi szavalóverseny A versmondás művészete ugyanúgy megfoghatatlan, mint az emberi élet- írják egy versmondást oktató könyvben. Ezzel szemben mi minden évben próbáljuk megfogni a versmondás lényegét, ha másképp nem, de a versválasztás, a szép beszéd, a jó értelmezés és a lélekkel szólás szempontjait igyelembe véve, korosztályoknak megfelelően. Ebben az évben 104 iskolás érkezett izgalommal, ügyesen felkészülve versenyünkre, ahol a következő eredmények születtek: ÓVODÁSOK: I. Szalai Sándor, Fazekas Máté, Kardos Gabriella II. Peták Olivér, Bódi Bernadett, Imre Andrea III. Komáromi Alexa, Szántó Levente, Csík Csongor 1. OSZTÁLY I. Szűcs Borbála II. Laczkó Bence III. Kiss Tamara 2. OSZTÁLY I. Kiss Emese II. Paulovics Panna III. Szőllősi Nóra, Vitkó Katalin Réka 3. OSZTÁLY I. Balogh Lili II. Demeter Hanna, Lengyel Laura III. Farsang Réka 4. OSZTÁLY I. Kardos Martin II. Ugrai Dániel III. Tóth Armand Kevin 5-6. OSZTÁLY I. Csató Márton, Szakács Laura II. Bódi Barbara, Légrádi Blanka III. Kiss Bálint, Farsang Emese 7-8. OSZTÁLY I. Monzinger Gabriella, Paulovics Péter II. Tari Boglárka III. Ország Anna Különdíj: Patai Gábor Köszönjük a felkészítő pedagógusok és a zsűri munkáját, a szülők lelkesedését, az ÁMK és a Diákönkormányzat segítségét! A Szervezők A TISZAZUGI LEADER HELYI AKCIÓCSOPORT ÉVVÉGI TÁJÉKOZTATÁSA Rövid tájékoztatás a benyújtott támogatási kérelmekről: A Tiszazugi Leader Egyesülethez az EMVA mikrovállalkozások létrehozására és fejlesztése jogcímre 5db pályázat érkezett be, melyből 3 pályázat sikeren támogatásban részesült. A Turisztikai tevékenységek ösztönzéséhez nyújtandó támogatásokra is szintén 5 db támogatási kérelem érkezett be, ezen kérelmek támogatói határozattal való lezárása jelenleg folyamatban van november 30.-i beadási határidőre Falumegújítás és fejlesztés jogcímre 11db, és a Vidéki örökség megőrzése jogcímre 1 db kérelem érkezett be. A benyújtott támogatási kérelmek érkeztetése, iktatása és rögzítése már befejeződött, jelenleg a kérelmek alapjogosultság vizsgálatai folynak. A Tiszazugi LEADER évben egy kemény, nagyon sok munkával, átalakítással teli évet tudhat maga mögött. Szeretném megköszönni a Tiszazugi LEADER Egyesület Munkaszervezetének dolgozóinak az egész éves megfeszített munkatempót, az alázatos munkát és a messzemenőkig ügyfélközpontú magatartást. Kívánok Mindenkinek Kellemes Ünnepeket és Boldog Békés Új Esztendőt! Nagyistókné Kecskés Marietta Tiszazugi LEADER Egyesület Munkaszervezet vezető REND RSÉGI HÍREK Délelőtt is délután is Az egyik helyi bolt pénztárosa november 26-án 11 óra 59 perckor bejelentést tett, miszerint bejelentését megelőző néhány perccel észlelte az üzletben egy számára ismeretlen személy egy csoki mikulást a ruhája alá elrejtve megpróbált eltulajdonítani. A rendőrséget azonnal értesítették és a kiérkező járőrök az elkövetőt a kapitányságra előállították. Szintén ugyanezen üzletben és ugyanezen a napon 19 órakor az egyik dolgozó munkavégzése során észlelte, hogy egy ismeretlen nő egy tábla csokit rejtett a ruházatába. A kiérkező járőrök igazoltatás alá vonták a helyi iatalkorú elkövetőt. Az intézkedés során a lány ruházatából előkerült egy táblás csoki. Az elkövetőt a kapitányságra előállították a járőrök. Ez volt az egyetlen? november 27-én 01 óra körüli időben egy vidéki féri társával megjelent a Kunszentmárton külterület, Dísznövénykert melletti földúton, azzal a szándékkal, hogy az itt lévő trafóból leengedjék és eltulajdonítsák az abban lévő trafóolajat. Ennek során egyikőjük felmászott az oszlopon a trafóhoz és meglazította a trafóolaj leengedéséhez szükséges menetes csonkot, ami következtében beindult a riasztó és jelzett a biztonságtechnikai cég felé. A kiérkező biztonsági őr a két férit tetten érte a bűncselekmény elkövetése közben. Az okozott kár még jelenleg felmérés alatt áll. A két elkövetőt a járőrök előállították a rendőrkapitányságra, majd őrizetbe vételükre került sor. A nyomozás során adatgyűjtés folyik, mert feltételezhető, hogy az elkövetők további bűncselekményeket is elkövettek. Egy kerékpár = 72 óra őrizet Egy kungyalusi hölgy tett bejelentést, mivel ismeretlen elkövető a Kungyalu külterületén lévő buszmegállóban a fához lelakatolt 26-os bordó színű kerékpárját eltulajdonította november 15-én 09 óra 30 perc és november 17-én 07 óra közti időben. Az elkövető néhány napon belül elfogásra került, azonban a kerékpárból akkorra már csak néhány alkatrész maradt. Mivel a tettes több ilyen bűncselekményt is elkövetett korábban őrizetbe vételére került sor. Szomorú karácsony Korábban már felhívást adtunk ki egy helyi lakos eltűnésével kapcsolatban. Az eltűnt személy felkutatása megtörtént, azonban sajnálatos módon életét vesztette. Mivel Kunszentmárton egy kisebb város, így sokféle nem valós információ kering, mely kellemetlen lehet a hozzátartozók számára is. A rendőrségen folyó ügyekben a leghitelesebb információt a rendőrség tudja szolgáltatni. A megtalált féri azonosítása és boncolása megtörtént, mely során az igazságügyi orvosszakértő megállapította, hogy idegenkezűségre utaló nyom nem található. Szeretet ünnepe Közeleg a karácsony. Az ünnep napjain megnövekszik a járműforgalom, hiszen mindenki a családja körében szeretné tölteni ezt a néhány napot. Kérjük, hogy a közlekedési szabályok betartására még nagyobb igyelmet fordítsanak, hiszen mindenkit hazavárnak! Békés, boldog karácsony és boldog újévet kívánunk mindenkinek! Dr. Barath Éva r.őrnagy hivatalvezető A MUNKAÜGYI KÖZPONT HÍREI Deák István kirendeltség-vezető közreműködésével a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központ Kunszentmártoni Kirendeltsége legfrissebb állásajánlatait minden lapszámban közzé tesszük, segítséget nyújtva az álláskeresőknek. Munkavégzés helye Foglalkozás Iskolai végzettség Kereset (Ft/hó) Elérhetőség Szentes Női ruhakészítő Szakmunkásképző Ökrös Katalin 06(70) Szolnok Gépjárműszerelő Szakmunkásképző Vaczkó Istvánné 06(20) Szolnok Szakács Általános iskola Pintér Lajos 06(30) Kecskemét Ügyintéző Főiskola fölött Joó Anna Mária 06(30) Részletes tájékoztató az állásajánlatokról a területileg illetékes kirendeltségen, vagy a oldalon érhető el. Herczeg Renáta

8 8 Kunszentmártoni Hír-Lap 19. szám, november 28. Szép karácsonyt kívánnak és maguknak is azt szeretnének Az ünnepre készülnek képvisel ink is Pár nap múlva itt a karácsony, közeledik az év vége. Ilyenkor igyekszünk kicsit megállni, visszatekinteni, számot vetni a mögöttünk hagyott hónapok eseményeivel. A rohanó és kapkodó mindennapokat elfeledve, kifújva magunkat az ünnepek előtti ajándékok utáni lótás-futás, sütés-főzés, készülődés után, az év végi ünnepek néhány áldott pillanatát, percét, óráját, napját a nyugalom jegyében szeretnénk tölteni. Ha ez sikerül, a legtöbben egyfajta számvetést is megfogalmazunk magunkban. A következőkben arra leszünk kíváncsiak egy körkérdés alapján, hogy városunk vezetői miként készülnek az ünnepekre, egyáltalán, van-e idejük pihenni, s ha igen, azt hogyan teszik Kérésünknek örömmel tettek eleget. Dr. Czuczi Mihály, polgármesternek a mindennapjai már hetekkel korábban a karácsony eljöveteléről szólnak. Számos ünnepi rendezvényt tartanak a városban, melyek meghívásainak szívesen tesz eleget. Legutóbb, december 15-én, a Vöröskereszt által szervezett Idősek karácsonya és az ezt követő véradó ünnepség vendége volt. Polgármester úr fontosnak tartja ezeket az eseményeket, hiszen jelenlétével képviseli a várost, ezzel is erősítve a személyes kapcsolatot az önkormányzat és a lakosság között. A karácsonyt családja körében ünnepli. A polgármesteri feladatokat kicsit maga mögött hagyva lép elő a családfő és a nagypapa szerepében, hiszen unokái, gyermekei és természetesen édesanyja is nagyon várja az ünnepi asztal mellé. - Nem kell több, száz vagy akár ezer kilométert utaznunk ahhoz, hogy szép legyen a karácsonyunk. A szépség és az öröm itt van körülöttünk, velünk, szeretteink gyűrűjében mondta dr. Czuczi Mihály. A karácsonyt mások is, ha tehetik, a szeretteik körében töltik. Mint kiderült, az ünnepek alatt számukra is a családi együttlét a legfontosabb. Szinte kivétel nélkül mindannyian már hetekkel korábban megkezdik a készülődést. Így teszi ezt dr. Fazekas Margit is, aki a lakást ünnepi díszbe öltözteti. Ilyenkor már háziaszszony szerepben sürgölődik, és nagyon várja legkedvesebb vendégeit. Gyermekei érkezése feleségeikkel és az unokákkal mindig nagy örömmel tölti el, hiszen ritkán lehetnek így együtt az év többi napján. Gácsiné Bozsik Magdolnánál a sok gyerek teszi különlegessé az ünnepeket. Nevelőszülőként öt pici gyermekkel osztja meg otthonát, melléjük érkezik két saját unokája. Az együtt töltött idő főleg nyugodt beszélgetésekkel telik, az ajándékbontás izgalma inkább a gyerekeknek marad. Dezső Dóra életében is egyetlen biztos pont létezik: a családja. Őket igyekszik évről évre egy asztal köré terelni. Gondolatait részletesebben is megosztja olvasóinkkal. Olyan gyönyörűen ki van találva, hogy a karácsonyt megelőzi az advent, a várakozás, az elcsendesedés ideje. Erre a csendességre vágynék, vágynánk egyre többen, de valahogy nem akar eljönni. Mindannyian egymásnak akarunk örömet szerezni ezer programmal, s a lelassulás helyett rohanunk egyik helyről a másikra fejtegette kérdésünkre a képviselő-asszony. Azt is megtudtuk, hogy Karácsonyuk részét képezi a pásztorjáték és az éjféli mise a nagytemplomban, melynek üzenete, szellemisége egész évre elegendő erővel tölti fel a családot. Szenteste előtt férje családja és barátaik érkeznek látogatóba, az ünnepeket viszont már Öcsödön, a szüleinél töltik, kiknek karácsonyi főztjét már alig várják gyermekei. Húgának családjával közös zenéléssel, énekléssel, vidám hangulatban telnek a szülői házban eltöltött pillanatok. Dezső Dóra megfogalmazott egy ünnepi jókívánságot is, mely a következőképp szól: Adjon Isten nekünk leleményességet, ötletességet, hogy mindenki a maga életében a kevésből a legtöbbet tudja kihozni. Adja, hogy naponta észre tudjuk venni azokat az apró ajándékokat, melyeket Tőle kapunk. Tudjunk örülni annak, amink van, s meg is tudjuk becsülni. Ne rothadjon el árván a gyümölcsfák termése városszerte. Ha nekünk nem kell, adjuk oda másnak. S találjuk meg a másikat, ha csak egy jó szóra is. Ehhez kívánok erőt, egészséget, s jó kedvet az új esztendőben minden kedves polgártársamnak! Veres István szintén az adventi időszak békességét, nyugodtságát fogalmazata meg először. Számára az esti díszkivilágítás, a házakon felvillanó égősorok már a karácsony közeledtét jelzik. A hangulat varázsa szinte magával ragad gyerekeket, ijakat, időseket egyaránt - osztja meg gondolatait olvasóinkkal a tanácsnok úr. A fenyőfa alatt együtt ünnepel a család, előkerülnek a titkos rejtekhelyről a meglepetések. Azt mondja, neki a legnagyobb ajándék unokái csillogó szemében látni az örömet ajándékbontás közben. Azt is megtudjuk, hogy az unokák saját készítésű tárgyakkal lepik meg édesanyjukat és nagyszüleiket. Veres István számára ők az igazi csillagok, amelyek fényesebben ragyognak bármelyik égitesten tündöklő csillagnál. A tanácsnok olvasóinknak az oldalon olvasható idézetet küldi. Wenner-Várkonyi Attila alpolgármester, Imrei István, Jauernik István és Sárközi György képviselők gondolataikban ugyanazt fogalmazták meg. A család békét és biztonságot nyújtó ölelése, az együttlét öröme a gyerekekkel, unokákkal, az ünnepi hangulatban eltöltött idő az igazi ajándék mindenki számára a szeretet ünnepén. Megcélozni a legszebb álmot, Kinevetni a világot, gyűjteni a barátságot, Mindég szeretni és remélni, (Papp Lajos) Így érdemes a Földön élni. Kunszentmárton Város Önkormányzatának képviselői Kunszentmárton, Kungyalu, Istvánháza és az Állami Gazdaság minden lakosának kívánnak a család szeretetében és békességében eltöltött boldog ünnepeket!

9 19. szám, november 28. Kunszentmártoni Hír-Lap 9 Fényünnep, Álom hava 21. napja Most azonban talán célravezetőbb, ha az ünnep szótól eltekintünk, hisz ebben az esetben félrevezető lehet Azt a felkérést kaptam, hogy erről a közösségünkben (városunkban) immár negyedik alkalommal megtartásra kerülő eseményről leírjam mindazt, amit fontosnak tartok elmondani - röviden. Megpróbálom leírni azt, amit belül sokan érzünk, ami miatt ezen az estén sorra gyulladnak tüzek szerte a Kárpát-medencében. Képzeljünk magunk elé egy rendezett világot, egy egészséges, önmagát óvó, becsülő, teremtő nemzetet. Képzeljük el, hogy ebben a nemzetben, ebben az országban mindenki és minden a helyén van, mint egy bonyolult, jól működő csodás gépezetben. Minden alkatrész végzi a dolgát az Egész érdekében, az Uruszágért. Családként a család, Úrként az úr, és a hit is valóban Hit! Most képzeljük el, hogyan ronthatják ezt el azok, akik - mai szóval - üzletet keresnek élet helyett? Meg kell szakítani a folytonosságot a nemzedékek között, s így a iatalok nem lesznek képesek tovább működtetni ezt a csodákkal összeszegelt gépezetet, a Nemzetet. Nem lesznek gépkezelők, akik megnyomják a megfelelő gombot, meghozzák a megfelelő döntést és megerősítik a meglazult alkatrészeket. Mindannyian érezzük (azok nem, akik érdekeltek a rontásban), hogy nemcsak meglazultak, hanem már lepotyogtak és messze gurultak fontos elemek. Azok ügyesen javították a hibát idegen elemekkel, hogy a működés látszatát keltsék. Rossz hír nekik: Nemzetünk nem izikai (szétszedhető) alapokon nyugszik, hanem szakrális (örök) törvényeken! Ne gondolja senki, hogy Nándorfehérvár védői, vagy a 18-as 17 éves huszár Imára vezényszó közben, vagy a 45-ös szanitéc kint a pergőtűzben nem érzett semmit abból a mindent átható Isteni erőből, amit úgy jegyeznek: Hazaszeretet! Törvény ez is, és törvény a jó szomszédság törvénye, jóban és bajban is! Mi a fellobbanó Szertűzzel és a lelkünkben lobbanó hit erejével egy fontos alkatrészét állítjuk vissza (évről-évre egyre pontosabban) a mindannyiunk lelkében élő Szakrális Hazának. Annyiszor mondjuk: segíts meg Teremtőm, hisz annyiszor érezzük, elesettek vagyunk. Van azonban, amikor a Teremtő Istennek van szüksége ránk! Álom havának (december) 21. napján az éves fénykör jeles pillanatához érkezünk: az év leghosszabb éjszakájához. A sötétség csúcspontján nem bújunk el házainkba, de lángra lobbanó tüzünk fényével hívjuk, megidézzük a leszülető Fényt, a Csodaiúszarvast. A tűz körül vezették körbe a gazdagon, díszesen felszerszámozott megáldozott (megáldott) szürkét. Talán innen az a vaskori mosolyra késztető tévhit, hogy a ló népe lovat öl. A csodás ló nem emberé, hanem hitünk szerint Istené (milyen szép párhuzam a Szent Koronával!). Ha derült az ég, ilyenkor ragyog a csillagösvény a legpompásabban! Legyünk ez esztendőben hitben és egészségben erősen, sokan a Szertűz körül! Erősítsük lelkünkkel a Teremtőt! Régi rege, régi törvény, hej regő rejte... Lászlófy Béla Dr. Fakhouri Antoine Yousses fogorvos megkezdtem a fogászati rendelésemet november 5-től Kunszentmárton Kossuth L. u. 6. szám alatti I. számú fogorvosi rendelőben. Rendelési idő: hétfő 07,30-13,30 kedd 13,00-19,00 szerda 13,00-19,00 csütörtök 7,30-13,30 péntek páratlan héten 07,30-13,30 páros héten 13,00-19,00 Várom kedves betegeimet! Zsuzsi Fodrászat Női, Féri, Gyerek és Alkalmi Frizurák Készítése! Szalagavatós, báli és ünnepi frizurák készítése Női hajvágás 1500 Ft-tól Féri hajvágás akár 550 Ft-tól Alkalmi frizura 1600 Ft Melír+vágás 2500 Ft Festés+vágás akár 2000 Ft-tól Február 28-ig 20% kedvezmény jár az alkalmi frizurás vendégeknek! Ünnepi nyitva tartás: December December zárva December Látogassanak el hozzánk, kedvező árakkal váruk kedves vendégeinket! ( Bartók Béla út 1. Kómárnénál, a buszpályaudvar mellett) Bódi Zsuzsanna Tel: 06/ Tisztelt Kunszentmártoni Lakosok! Ha a jövőben segítségükre lehetek bármilyen ügyben, vagy találkozót szeretnének egyeztetni velem, kérem, személyesen jelezzék ezen igényüket a Polgármesteri Hivatalban munkaidőben vagy az (56) ös telefonszámon! Boldog István országgyűlési képviselő ÜVEGEZÉS - KÉPKERETEZÉS Kunszentmárton Bémer L. u. 1/2. (Buszpályaudvarnál) Mindenféle üvegezési munkát vállalok, hívásra házhoz megyek! Nyitva: H-P.: 8-12; Tel.: 06-70/ Petrás Endre NE VIGYE MESSZIRE HULLADÉKÁT! Magas áron felvásároljuk vas, színesfém, akkumulátor hulladékát! Akkumulátor 120 ft/kg Cégeknek SZ jegyet adunk. A napi legmagasabb áron, azonnali kézpénzizetéssel vásárolunk. Várjuk kisüzemek, cégek jelentkezését! Tel: 06/ , 06/ Nyitva tartás: H-P : SZ : MÉH Telep Kunszentmárton Vég út 9. VILLANYSZERELÉS Regisztrált szerel i (e-on) jogosítvánnyal! - Régi, és új épületek villamosítása, újraszerelése - Új fogyasztásmér hely kialakítása - Teljesítménynövelés - Három fázisra történ áttérés - E-ON ügyintézéssel - Érintésvédelmi, t zvédelmi, villámvédelmi mérések, jegyz könyvek készítése (új üzletnyitás esetén is) - Villámhárító szerelés - Hibaelhárítás, villanybojler javítás Barna Antal Tel:

10 10 Úton-útfélen A Margaréta megint nyer Ismét a dobogó első fokára állhattak a Szent Anna Katolikus Óvoda bábosai a rendőrség országos közlekedésbiztonsági vetélkedőjén. Budapesten, az ORFK Teve utcai székházában november 27-én rendezték meg a XV. Úton-útfélen elnevezésű bábversenyt, melyen megyénket a kunszentmártoni Szent Anna Katolikus Óvoda Margaréta bábcsoportja, a túrkevei Kálmán király úti tagóvoda Csicsergő bábcsoportja és a jászberényi Maci Alapítványi óvoda Vidám bocsok bábcsoportja képviselte. A versenyen 9 bábcsoport indult 10 perces előadással, azzal a céllal, hogy játékos keretek között ismertesse a legalapvetőbb közlekedési szabályokat. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei csapatok hatalmas sikert arattak, mivel a biztonságos közlekedés mellett az őszi-téli átállással és a láthatósággal kapcsolatos szabályokra is Kunszentmártoni Hír-Lap 19. szám, november 28. felhívták a igyelmet játékos keretek között adta hírül a megyei balesetmegelőzési bizottság. Hozzátesszük: közülük ismét a kunszenti margarétások voltak a legeslegjobbak. A gyerekek, kitűnő bábjátékuknak köszönhetően, az alábbi sikereket érték el az országos vetélkedésen: 1. hely: Szent Anna Óvoda Margaréta bábcsoport, Kunszentmárton Különdíjas: Kálmán király úti tagóvoda Csicsergő bábcsoport, Túrkeve Maci Alapítványi óvoda Vidám bocsok bábcsoport, Jászberény. A győztes csapat tagjai: Imre Andrea, Balla Rebeka, Kovács Viktor, Kardos Gabriella, Szántó Levente és Aszalai Sándor. Felkészítő óvodapedagógus: Szilágyi Éva és Pintérné Tóth Mária. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Balesetmegelőzési Bizottság külön gratulációját fejezte ki a bábcsoportok tagjai, szüleik valamint a felkészítő óvónők felé. Játékos sportvetélkedő - Tiszazugi döntő Ezüstöt hoztak a diákolimpikonok Lelkesen, a feladatokat pontosan végrehajtva versenyeztek a KDSE sportolói, akik ezüstéremmel tértek haza a tiszakürti játékos sportvetélkedőről. Jauernik Istvánné felkészítése után Pap László külön buszával mentek a KDSE versenyzői immár sokadik alkalommal Tiszakürtre, a diákolimpia ezen csapatversenyének Tiszazugi döntőjére. Kísérő tanár Sári Mária volt, aki versenybíróként is közreműködött. Jauernik Istvánné tájékoztatása szerint a KDSE versenyzői igen lelkesen, a feladatokat pontosan végrehajtva versenyeztek. Ezért dicséret illeti őket. Paulovics Attila szokásos magas színvonalon szervezte meg a rendezvényt, melyben segítették az iskolában dolgozói kollégái, és az iskolavezetés. A gyerekek éremdíjazásban részesültek. A végeredmény a következőképpen alakult: 1. hely: Tiszakürt, 2. hely: KDSE, 3. hely: Csépa A versenyzők névsora: Balogh Zsói Zoé, Garáz Nikolett, Határ Márk, Jusztin Boglárka, Kiss Réka, Kiss Zsolt, Lőrincz Vince, Molnár Viktor, Mucsi Richárd, Ponyokai Valentina, Pulya Dominika, Rácz Dominik, Sipos Szabolcs, Szabados Sándor László, Szabó Vivien, Szente Dávid, Tóth Csaba,Varga Martina. A rendezvény végén Paulovics Attila bejelentette, hogy a következő évtől átadja a rendezés jogát Kunszentmártonnak. Jauernik Istvánné elfogadta a KDSE nevében a változást írta meg lapunknak Vincze Béla, a KDSE elnöke. Kunszentmártoni barantások sikerei Szárnyal a Napsólyom A Kunszentmártoni Barantásokat nem kell már bemutatni, hiszen ragyogó eredményeikkel letették már jó néhányszor névjegyüket. Vezetőjük Lászlófy Béla Tanár Úr és segítője Czeczon János 2009-óta sokféle harcművészeti küzdősporttal ismertetik meg a barantás iatalokat. Helyi rendezvényeken, ünnepségeken tartanak sokszínű bemutatókat. Sok-sok meghívót kapnak vidékről is, ahol fellépésükkel, bemutatójukkal emelik az esemény színvonalát. Legutóbb Budapesten és a városunkban megrendezett VII. Szent Márton Mikulás Kupán villogtatták tudásukat. Eredményeikről Veres István, tanácsnok tájékoztatta lapunkat. Nagyon sok versenyen vesznek vettek már részt, ahol kiválóan képviselték iskolájukat és városunkat. November 18-án Budapesten a II. Zrínyi Csikó Viadalon szerepeltek, ahol több, mint 100 gyermek lépett a küzdőtérre. A helyi barantások csillogó érmekkel tértek haza. Apatóczky Ádám a legtöbb elért pontszám alapján a évesek korcsoportjának győztese lett. Első helyezése aranyéremmel és egy serleggel gazdagította eddigi eredményeit. Társai is kitettek magukért. Lászlófy Dániel, Lukács Gábor, Szathmári Dávid és Szántó Ákos ezüst-, Garamvölgyi Roland bronzéremmel térhetett haza. Három héttel később, december 8-án a VII. Szent Márton Kupa Teremíjász Versenyre is népes mezőnnyel neveztek a barantások, amit Kunszentmártonban a Városi Sportcsarnokban rendeztek. A különböző versenyszámokban 15 településről 59 versenyző nevezett a nemes viadalra. A résztvevők az alábbi településekről érkeztek: Szolnok, Tiszaföldvár, Öcsöd, Tiszasas, Szarvas, Szentes, Besenyszög, Mindszent, Szegvár, Hódmezővásárhely, Kiskunhalas, Bátonyterenye, Patvarc, Martfű, Kunszentmárton. A szervezők nemek szerint (féri-női), valamint korcsoportos besorolás szerint (ijúsági, gyermek és mini korosztályok) szerint rendezték a versenyt. A népes mezőnyben több órán keresztül folyt a versengés. Külön érdekesség volt a Nimród Vadászösvényen Futó Íjászat, ami nagy ügyességet, igyelmességet, pontosságot igényelt. A versenyzők és nézők egyaránt igen jól szórakoztak. Ebben a számban a felnőttek és gyermekek egy kategóriában szerepeltek. Külön elismerés illeti a győztest, aki a legtöbb pontot érte el: Apatóczky Ádámot (Kunszentmárton). Második helyen Kovács Ferenc végzett (Patvarc), harmadik lett Kalmár József (Besenyszög). A Tradicionális Féri kategóriában az alábbi eredmények születtek: 1. Lapu Gábor 235 pont (Öcsöd) 2. Lászlófy Endre 180 pont (Kunszentmártoni) 3. Rácz Kristóf 40 pont (Kunszentmárton) A Gyermek Fiú Íjászat számban a helyi barantások 8 fővel vettek részt és valamennyien bekerültek a legjobb 10 közé. Érdekesség, hogy itt megosztott első helyezést hirdettek. Eredmények: 1. Lapu Gergő 427 pont (Öcsöd) 1. Lászlófy Dániel 427 pont (Kunszentmárton) 2. Apatóczky Ádám 368 pont (Kunszentmárton) 3. Kovács Balázs 359 pont (Kunszentmárton) 4. Lukács Gábor 290 pont (Kunszentmárton) 5. Szántó Ákos 282 pont (Kunszentmárton) 6. Jernei Mihály 229 pont (Kunszentmárton) 7. Tóth János Gergő 215 pont (Kunszentmárton) 8. Nagy Szabolcs 138 pont (Kunszentmárton) Különdíjasok: Tóthné Kollár Eszter (Tiszaföldvár), Majzik Vilmos (Szolnok), Lukács Máté (Mezőtúr), Ludányi Mónika (Bátonyterenye), Kovács Ferenc (Patvarc), Gyói Gábor (Tiszasas), Szántó Ákos (Kunszentmárton) Elismerést érdemel minden helyi és vidéki versenyző, hiszen a nemes vetélkedőn példás szorgalommal küzdöttek a siker érdekében- hangsúlyozza közleményében Veres István, tanácsnok, aki egyúttal az alábbi támogatóknak is köszönetet mondott:. Dr. Czuczi Mihály, polgármester, Wenner-Várkonyi Attila, alpolgármester, Gyói Gábor, Tiszasas polgármestere, a rendezvény védnöke, Czuczi Isván és családja, Sárközi György önkormányzati képviselő, Anna Cukrászda, Napsólyom Baranta Egyesület. Köszönet a helyszínen segítőknek: Czucziné Magdikának, Dobáné Czuczi Gabriellának, Jernei Andrásnak, Sztankó Henriknek és feleségének, Víg Lászlónak (Buszváró Lottózó).

11 19. szám, november 28. Sportoltak a dologkerülés napján December 13-án, csütörtökön egész napos zsivaj uralta a Dani Margit Sportcsarnokot. A főszerep a labdának, na, meg több tucat kisebb-nagyobb focistának, lelkes labdazsonglőrnek jutott. Ekkor és itt rendezték meg ugyanis az úgynevezett Luca napi labdarúgó tornát kicsinek és nagyoknak. Kunszentmártoni Hír-Lap 11 Luca napi Foci Kupa Az óvodások egész délelőtt játszottak. Smuta Zsoltné, a Szent Anna Katolikus Óvoda vezetője elmondta, hogy a régi hagyományok szerint a Luca nap a dologkerülés napja, ekkor nem lehetett dolgozni. Ezen felbuzdulva az óvodák népe is úgy döntött, a lehető legkevesebb dologgal töltik a napot. De, hogy mégsem teljen teljesen feleslegesen fölöttük a nap, kitalálták, hogy sportolni fognak, kapcsolódva a KUTE kezdeményezéséhez, mely szerint legyen egy nap, amikor a lehető legtöbb kisgyerek focival tölti az idejét. Köztük négy kunszenti csapat volt, de érkeztek ide Csépáról, Öcsödről, Zsombóról és más távolabbi településekről, így például Orosházáról is aranylábú apróságok. A Szent Anna óvoda kollektívája, illetve a Szent Márton Plébánia az idén 90 esztendős KUTE-val közösen szervezte meg a focitornát, hogy a sportág minél közelebb kerülhessen a legkisebbekhez is. A Szent Anna Katolikus Óvoda megszólította és elhívta a Luca napi Foci Kupára az összes környékbeli óvodát, akikkel a kistérségben már régóta tartják a kapcsolatot. Ezen túlmenően több katolikus óvoda is meghívást kapott. Végül összesen 10 ovis csapat mérkőzött a tornagyőzelemért. Délutánra az apróbbak már pihenhettek, de szurkolóként megnézhették, ha akarták, hogyan s miként bűvöli a bőrt a nagyobbak. A Luca napi Foci Kupa ugyanis más korosztályokat is megszólított. Tóth Márton, főszervező, a KUTE elnökhelyettese azt mondta, hogy az egész tornának az volt a célja, hogy a lehető legtöbb gyerek sportolva szórakozzon. Ez így is lett. S aki kilátogatott, láthatta, hogy -mivel a KUTE proiljába leginkább ez a sportág illik legjobban- stílszerűen a labdát kergetve szórakoztak Luca napján az ijak. S hogy milyen eredménnyel tették? Az egész napos mozgás örömén túl az alábbi helyezésekért: Óvodások: 1. Lakitelek, 2. Kuszentmárton ÁMK I., 3. Zsombó, 4. Kunszentmárton Szent Anna II., 5. Kunszentmárton ÁMK II., 6. Orosháza, 7. Kunszentmárton Szent Anna I., 8. Csépa, 9. Öcsöd I., 10. Öcsöd II. U9 (2004-ben születettek): 1. Orosháza, 2. KUTE, 3. Martfű U11 (2002-ben születettek): Tiszasas (U10) - KUTE (U11): 3-0 U13 (2000-ben születettek): 1.Orosháza. 2. Marfű. 3. KUTE U16 (1996, 1997-ben születettek): 1.Grosics Gyula Labdarúgó Akadémia (Gyula), 2. Szolnoki MÁV, 3. Martfűi LSE, 4. Kunszentmártoni TE

12 12 Labdarúgás Labdarúgás, megyei II. osztály Ősszel dobogó közelben! A megyei II. osztályú labdarúgó bajnokság őszi idényét a negyedik helyen zárta a KuTE felnőtt csapata. Az őszi hajrá nem sikerült, négy mérkőzésből mindössze három pontot (és négy kiállítást) gyűjtött a csapat. Viszont ezt edzés nélkül, mivel az Érparti sporttelepen az edzőpálya világítása nem működik. A kitűzött célt eddig így is elérték, az első öt között végeztek, ezért mondhatjuk, hogy eredményes munka után térhetnek a iúk a téli pihenőre. Mérkőzéseik, eredményeik: KuTE Pusztamonostor 1 2 (0-1) Érparti spt., 100 néző, v: Szekeres Zsolt (Földi, Tóth F.) KuTE: Boros Józsa, Nagy I., Pálinkás J., Somodi D., Gácsi, Petróczki Varga A., Sindel (Somodi Sz.), Papp G. (Papp Zs.) Imre K. Edző: Földi Tibor Gólszerzők: Gácsi (63 ) illetve Bolyki (7 ), Koncz (76 ) Kiállítva: Józsa (66 ) Jók: Gácsi ill. Borbély, Bordás, Kállai, Koncz, Bolyki. Kunszentmártoni Hír-Lap 19. szám, november 28. Földi Tibor: Ez a játék csak ennyire elég. Váczi Gyula: Amiért jöttünk, azt teljesítettük. Megjegyzés: Második vereségét szenvedte el hazai pályán az ősszel a KuTE. Rákóczifalva - KuTE 1 1 (0-1) Dancs Antal sporttelep, 60 néző, v: Kóródi Ferenc (Szilágyi, Kálnai) KuTE: Boros Somodi Sz., Sindel, Pálinkás J., Somodi D., Nagy I., Földi, Petróczki Gácsi Imre K. (Papp Zs.), Papp G. (Varga A., Ráli). Edző: Földi Tibor Gólszerzők: Szoboszlai (84 ) ill. Földi (26 ) Kiállítva: Sindel (85 ) Jók: Kácser, Szoboszlai, Zakar ill. Boros, Földi, Gácsi. Ruskó Zsolt: Győzelmet érdemeltünk volna. Földi Tibor: Becsülettel megküzdöttünk az egy pontért. Megjegyzés: Ellentétes félidők, igazságos döntetlen az élen állók csatájában. KuTE Tiszajenő 1 1 (1-0) Érparti spt., 90 néző, v: Kapusi Krisztián (Kormos, Herczeg) KuTE: Légrádi Józsa, Nagy I., Somodi Sz. Somodi D. Gácsi, Petróczki (Szarka) Pálinkás Á.(Varga A.), Földi (Papp Zs.), Papp G. Rácz. Edző: Földi Tibor Gólszerzők: Rácz (8 ) ill. Bravik (58 ) Kiállítva: Rácz János (86 ) Megjegyzés:A hazai csapat közel egy óra hosszat vezetett, de ismét elvesztett kettő pontot. Tiszaföldvár - KuTE néző, vezette: S.Nagy Zsolt (Szabó, Gönczi) KuTE: Légrádi (Boros) Józsa, Nagy I., Somodi Sz. Somodi D., Pálinkás J. (Pásztor), Petróczki (Varga Z.) Papp Zs. (Szarka), Gácsi, Papp G. Pálinkás Á. Edző: Földi Tibor Kiállítva: Gácsi Roland (48 ) Megjegyzés: A második félidőt szinte végig 10 emberrel küzdötte végig a KuTE a hideg, esős időben, a pontszerzés így dicséretes. A bajnokság állása az őszi idény után: 1. Rákóczifalva 36, 2. Cibakháza 35, 3. Jászfényszaru 33, 4. KuTE 29, 5. Pusztamonostor 28, 6. Tiszaföldvár 28, 7. Jászkisér 27, 8. Tiszajenő 22, 9. Jászalsószentgyörgy 19, 10. Kunhegyes 18, 11. Tiszapüspöki 18, 12. Tiszaszentimre 11, 13. Jászladány 11, 14. Zagyvarékas 10, 15. Jászboldogháza 7, 16. Szászberek 7 ponttal. Pálinkás Ferenc Labdarúgás, megyei U19 bajnokság Középmezőnyben az ijúságiak A megyei I. osztályban sereghajtó ijúsági csapat átszervezésével Gácsi István edző az első tíz közé várta a csapatát, melynek irányítását a 10. fordulótól Földi Tibor vette át. A felnőtteknek is (Ráli) és az U16 csapatnak vissza (Barna, Géczi, Görcsi, Lengyel D., Lengyel R.) játékost adó gárda csak három pontra van a nyolcadik helytől. KuTE Pusztamonostor 9 0 (3-0) v.: Földi János (Tóth Ferenc) KuTE: Sándor Lengyel D. (Jakab), Szathmári, Kardos (Tóth G.) Ráli, Kulcsár (Géczi) Barna, Pálinkás D. (Viczián), Csipai Bozi (Tóth B.), Cseh M. (Görcsi) Edző: Földi Tibor Gólszerzők: Bozi (3), Csipai (2), Cseh M., Ráli, Görcsi, Géczi. Megjegyzés: Magabiztos győzelem a teljesen elfáradó sereghajtók felett. Rákóczifalva - KuTE 1 0 (0-0) v.: Szilágyi Sándor (Kálnai Milán) KuTE: Lengyel Cs. Lengyel D.,(Tóth G.), Szathmári, Kardos Csipai, Kulcsár Barna, Pálinkás D., Géczi (Jakab) Bozi, Cseh M. Edző: Földi Tibor Gólszerző: Bogdán (56 ) Kiállítva: Barna (45 ), Szathmári (57 ). Megjegyzés: A vendégcsapat kilenc emberrel is harcolt, de egyenlíteni már nem tudott a zaklatott légkörű mérkőzésen. KuTE Tiszajenő 1 2 (0-1) v.: Kormos Gábor (Herczeg Róbert) KuTE: Sándor Lengyel D., Kulcsár, Kardos Csipai Jakab (Tóth G.), Cseh M., Pálinkás D:, Géczi Görcsi, Tóth B. Edző: Földi Tibor Gólszerzők: Pálinkás D. (55 ) ill. Lipher (53 ), Ficzere (78 ) Megjegyzés: Az eltiltottak miatt átszervezett KuTE ii Pálinkás Donát 25 m-es szabadrúgásával még egyenlített, de a hajrában egy ellenfélre rúgott labda a hazai hálóba került. Mivel Tiszajenő több túlkoros játékost szerepeltettet a megengedettnél, így a mérkőzés 3 pontját 3-0 gólkülönbséggel a KuTE kapta meg. Tiszaföldvár - KuTE 2 0 (0-0) v.: Szabó József (Gönczi Pál) KuTE: Sándor Tóth G., Ráli, Kardos Molnár, Kulcsár Tamás, Pálinkás D., Csipai Tóth B., Cseh M. Edző: Földi Tibor Gólszerzők: Kovács József (60, 86 ) Megjegyzés: Hideg, esős időben a hazaiak többet támadtak, de csak a hajrában tudták legyőzni az eltiltások és az U16-os csapatnak átadott játékosok miatt éppen meglévő lelkes vendégeket. A bajnokság állása az őszi idény után: 1. Kunhegyes 40, 2. Jászkisér 35, 3. Jászfényszaru 32, 4. Jászladány 32, 5.Tiszaföldvár 32, 6. Rákóczifalva 29, 7. Zagyvarékas 23, 8. Tiszajenő 22, 9. Jászalsószentgyörgy 19, 10. Tiszaszentimre 19, 11. KuTE 19, 12. Szászberek 15, 13. Tiszapüspöki 11, 14. Cibakháza 10, 15. Pusztamonostor 4, 16. Jászboldogháza 0 ponttal. Pálinkás Ferenc Labdarúgás, megyei U16 bajnokság Csoportelsők a KuTE serdülői Először is szeretném megköszönni a szülőknek, hogy segítették az én munkámat és a csapat munkáját és biztosították a feltételeket,hogy a srácok napról-napra, hétről-hétre ott tudjanak lenni edzésen és hétvégente a bajnoki mérkőzéseken. Szeretném megköszönni Szathmári Józsi bácsi utánpótlás vezetőnek, aki rengeteget tett ezért a csapatért és nekem is segítette a munkámat és végül, de nem utolsó sorban a játékosaimnak, akik szenzációs fél évet zártak, 100%os teljesítménnyel vezetik a bajnokságot, ami óriási dolog. Ez az eredmény nem csak úgy magától jön. Naponta, hetente keményen dolgoztak érte a iúk, lehetetlent nem ismerve. Rengeteget tettek ezért a sikeres fél évért, amit már nem vehet el tőlük senki, akármi is történik. Amellett, hogy egy nagyon jó korosztály, és voltak kiemelkedő teljesítmények, ez egy igazi CSAPATmunka volt. Sindel László értékelte így a KuTE U16 csapatának őszi teljesítményét, miután a bajnokság félidejét hibátlanul teljesítették iai. (A teljes értékelés a facebookon olvasható.) Mérkőzéseik, eredményeik: Tószeg - KuTE 0 4 (0-1) v.: Bács Vilmos András (Munkácsi László) KuTE: Filep Jakab, Lengyel D., Zsíros, Gödő M. Lengyel R.(Csernus), Géczi Sütő (Lajkó), Viczián, Barna Görcsi. Edző: Sindel László Gólszerzők:Viczián (23, 63 ), Géczi (55 ) Zsíros (90 ) Sindel László: Ez a győzelem igazi csapatmunka volt. Megjegyzés: A helyzetek kimaradtak, de a három pontrúgás elég volt a győzelemhez. KuTE Tiszasas 17-0 (10-0) v.: Kósa Gábor (Pál Tibor) KuTE: Filep Jakab, Gödő M.(Lajkó), Zsíros, Gulyás Géczi (Lengyel R.), Gödő Cs.(Lengyel D.) Sütő (Tamás), Viczián, Csernus Görcsi. Edző: Sindel László Gólszerzők: Görcsi (4), Viczián (3), Tamás (3), Jakab (2), Sütő (2), Csernus (2), Zsíros. Sindel László: Mozgásnak jó volt ez a mai meccs. Megjegyzés: Nem ugyanaz a korcsoport és nem ugyanaz a játéktudás a két csapat között. Mezőtúr KuTE 1-5 (0-1) v.: Szelei-Kiss Gyula (Ali János) KuTE: Filep Mihály (Csenus), Lengyel D., Zsíros, Gödő M. Lengyel R., Géczi (Gulyás) Sütő, Viczián, Jakab (Lajkó) Görcsi (Gödő Cs.) Edző: Sindel László Gólszerzők: Dávid ill.görcsi (2), Viczián, Sütő, Gödő M. Sindel László: Az őszi idény legjobb játékával, fegyelmezetten, magabiztosan győztünk. Megjegyzés: A második félidőben kiderült, hogy ki a jobb. KuTE Martfű 3 1 (2-0) v.: Kósa Gábor (Tóth Ferenc) ) KuTE: Filep Mihály, Lengyel D., Zsíros, Gödő M. Lengyel R., Géczi Sütő (Csernus), Viczián, Jakab (Lajkó) Görcsi. Edző: Sindel László Gólszerzők:Viczián (36 ), Görcsi (41, 52 ) ill. Csikós (90 ) Megjegyzés: A csoport élén álló csapatok találkozóját ismét a KuTE nyerte. A bajnokság állása az őszi idény után: 1. KuTE 36, 2. Martfű 30, 3. Szajol 24, 5. Rákóczifalva 16, 4. Tószeg 18, 6. Mezőtúr 15, 7. Csépa 9, 8. Tiszaföldvár 6, 9. Tiszasas 0 ponttal.

13 19. szám, november 28. Kunszentmártoni Hír-Lap 13 Az ígéretes KuTE U-16-os csapat A címlapon látható fotón szereplő serdülő labdarúgók álló sor, balról jobbra: Mihály Dániel, Gödő Márk, Lengyel Dávid, Csernus Miklós, Szathmári József csapatvez., Géczi Benjámin, Lajkó Bence, Lengyel Roland, Zsiros Tamás, Sindel László edző. Elöl, balról jobbra: Barna Ádám, Sütő Máté, Gödő Csaba, Gulyás Dániel, Jakab Tamás, Polecsák Mihály, Viczián Ferenc, Görcsi Norbert, Filep Károly ígéretes, ütőképes csapattá lettek a 2012/13. évi bajnokság őszi idényében (a tizennyolcadik játékos, Tanás Sándor csak később csatlakozott társaihoz, ezért nem szerepel a felvételen). A szinte óvodás koruktól együtt futballozók tehetségük gondozása, a labdarúgás iránti alázatuk és szorgalmuk következményeként egy-két meccs kivételével parádéztak az ősz folyamán. Gyűjtöttek 36 pontot, az un. Középcsoport valamennyi csapatát elnáspángolták; rúgtak 92 gólt, és mindössze 9-et kaptak! A csoport góllistáját is KUTE- mesterlövész vezeti: Görcsi Norbert 28 alkalommal vette be az ellenfelek kapuját, talált be a hálóba. Ott serénykedik 5. helyen áll a versengésben Viczián Ferenc 19 góllal, akinek ballábas szabadrúgásai máris élményszámba menőek. Szívet-lelket örömködtető érzés látni, hogy ezek a iúk valamennyien iskolai tanulmányaik mellett közöttük eminens tanulókkal is edzenek, hétvégéken meccsekre járnak, emellett az öregebbeknek szükség szerint az iiben is helyt kell állniuk. Ámde ők fáradságot nem ismernek, szívük, akaratuk, tehetségük az, hogy megtanultak futballozni -, játékuk intelligenciája eleddig a mezőny fölé röpítette a kis közösséget. Mindezekből következik, hogy a bajnokság várományosai lettek szigorú és következetes edzőjük, Sindel László vezérletével! A végső siker függvénye azonban, a sárga (piros?) lap(ok) gyűjtésének mérséklése! Köszönjük a nemes tetteket. Kellemes karácsonyi ünnepeket, boldog új esztendőt kívánunk a kedves szülőknek, támogatóinknak, segítőinknek. Szathmári József Labdarúgás, Megyei U13 bajnokság Hullámzó teljesítménnyel Hullámzó volt a teljesítményünk! Voltak rossz meccseink, amikor megijedtünk az ellenféltől, de összességében nagyon elégedett vagyok, mert remek eredményeket is elértünk. Remélem a jövőben a jó szereplést tudjuk folytatni és szeretném, ha az első háromba beférnénk a tavasszal. így értékelte a KuTE U13 csapatának őszi produkcióját Józsa Tamás. Mérkőzéseik, eredményeik: KuTE Martfű 0-5 (0-5) v.: Ács Zoltán KuTE: Molnár-Patkó, Osztrovszki, Kövér - Wenner- Várkonyi, Majzik, Laczkovich B., Mátéi Dalma Mészáros. Csere: Onodi, Pintér, Magó. Edző: Józsa Tamás Gólszerzők: Fehér Csanád (3), Bontovics Dávod (2).. Józsa Tamás: Sajnos gyengén játszottunk. Megjegyzés: Most nem sikerült megismételni az elmúlt heti jó játékot. Kézilabda KÉZILABDA, NB II Negyedik helyen zárták az őszt kéziseink A Kunszentmárton UniTrade Kézilabda Sport Klub felnőtt csapata az őszi szezont 13 ponttal hat győzelemmel és egy döntetlennel a 4. helyen zárta. A junior csapat kettő győzelmet szerzett, így 4 ponttal a 10. helyen áll kaptuk a tájékoztatást Kiss Józsetől. Mérkőzések, eredmények: Az előző bajnoki szezon bronzérmes csapatához, Kiskunfélegyházára utazott a Kunszentmárton UniTrade Kézilabda Sport Klub november 11-én. Az első félidő 7 gólos hátrányát ledolgozva értékes pontot szerzett csapatunk, bár a mérkőzés végén még a győzelemre is esélyünk volt. Kiskunfélegyháza Kunszentmárton UniTrade KSK: (15-8) Góllövők: Cselovszki Cs. 4, Fejes M. 4, Kapás K. 1, Nyikos T. 2, Palásti L. 8, Perjési V. 3, Tóth L. 5. További eredmények: Békéscsaba-Mezőtúr 27-29, Makó-Újkígyós 34-30, Pick Szeged II.-Kiskunmajsa 27-23, Püspökladány-Szeged-Algyő 30-30, T.miklósi Székács- Martfű Junior: Kiskunfélegyháza Kunszentmárton UniTrade KSK: (10-7). A hazai csapat fölényes győzelmet szerzett a pontatlanul játszó kunszenti iatalok ellen. November 17-én a kunszentiek a Békéscsaba csapatát fogadták a Dani Margit Sportcsarnokban, 170 néző előtt. A vendégek a 45. percig jól tartották magukat, majd csapatunk fokozatosan növelte előnyét, így a végén egy megérdemelt győzelmet ünnepelhettünk. Kunszentmárton UniTrade KSK Békéscsabai BDSK: (17-17) Tószeg - KuTE 0 3 (0-1) V.: Bács Vilmos András KuTE: Molnár-Kövér, Osztrovszki, Patkó-Majzik, Laczkovich B., Mátéi Dalma-Légrádi, Onodi. Csere: Pintér, Magó, Kanalas. Edző: Józsa Tamás Gólszerzők: Kanalas (15 ), Laczkovich (53 ), Önödi (62 ) Józsa Tamás: Gratulálok a csapatomnak a győzelemhez. Megjegyzés: Főleg a második félidőben sikerült felülkerekedni a vendégeknek. KuTE Lurkó Focimánia 6-2 (2-1) v.: Kósa Gábor KuTE: Molnár-Patkó, Osztrovszki, Magó - Wenner- Várkonyi, Majzik, Laczkovich B., Mátéi Dalma - Mészáros Csere: Onodi, Pintér, Kanalas. Edző: Józsa Tamás Gólszerzők: Laczkovich Bence (4), Mészáros Máté (2) ill. Mester János (2) Józsa Tamás: A második félidőben jó játékkal sikerült a biztos győzelem. Góllövők: Cselovszki Cs. 1, Fejes M. 7, Hanzel Z. 3, Kapás K. 1, Kiss F. 1, Nyikos T. 5, Palásti L. 5, Perjési V. 2, Tóth L. 12 További eredmények: Újkígyós-Püspökladány 34-23, Szeged-Algyő-Kiskunfélegyháza 24-29, T.miklósi Székács-Pick Szeged II , Kiskunmajsa-Makó 26-27, Mezőtúr-Martfű Junior: Kunszentmárton UniTrade KSK Békéscsabai BDSK: (15-15) A tavalyi junior bajnokcsapat ellen sajnos nem sikerült a csoda. Szoros küzdelemben 3 gólos vereséget szenvedtek iataljaink. November 24-én a bajnoki tabellán közvetlen előttünk álló Algyőre látogatott kézilabda csapatunk. FKSE Szeged-Algyő Kunszentmárton UniTrade KSK: (11-15) Kiváló első félidő után a második játékrészben elfáradt csapatunk, így egy gólos fájó vereséget szenvedtünk. Góllövők: Cselovszki Cs. 4, Fejes M. 6, Hanzel Z. 1, Palásti L. 5, Tóth L. 6 További eredmények: Kiskunfélegyháza-Újkígyós 31-28, Püspökladány-Kiskunmajsa 23-18, Martfű-Békéscsaba 31-24, Makó-T.miklósi Székács 25-28, Mezőtúr- Pick Szeged II Junior: FKSE Szeged-Algyő Kunszentmárton UniTrade KSK: (18-15) A junior csapat nagyszerű második félidei játékkal megérdemelt győzelmet szerzett az előkelő helyen álló algyői iatalok ellen. Megjegyzés: A szünet után remekeltek a hazaiak. Mezőtúr - KuTE 5 1 (3-0) v.: Kálnai Milán KuTE: Molnár-Magó, Osztrovszki, Patkó-Wenner- Várkonyi, Majzik, Laczkovich B., Mátéi Dalma-Onodi. Csere: Pintér, Kanalas, Légrádi, Kövér. Edző: Józsa Tamás Gólszerzők: Kálnai Zsolt (3), Molnár Bence (2) ill. Mészáros Martin Józsa Tamás: Jobb volt az ellenfél, nem tudtuk megállítani őket. Megjegyzés: A hazai csapat végig irányította a játékot. A bajnokság állása az őszi idény után: 1. Martfű 27, 2. Szanda Focisuli 16, 3. Mezőtúr 16, 4. Lurkó Focimánia Szolnok 16, 5. KuTE 10, 6. Tószeg 3, 7. Kengyel 3 ponttal. Martfű csapata érkezett városunkba december 1-jén, amikor is a szomszéd várak rangadójára került sor. kétszáz szurkoló biztatásamellett. A mérkőzés megvásárolt kezdődobását Wenner-Várkonyi Attila alpolgármester végezte el. A mérkőzés 50. percéig igazi rangadót játszott a két csapat. Ezt követően közel 5 percig állt a játék, és nem a kézilabdáé volt a főszerep. A folytatásban viszont már esélyt sem adtunk a létszámban megfogyatkozott vendégeknek. Kunszentmárton UniTrade KSK Martfűi KKKE: (17-16) Góllövők: Cselovszki Cs. 6, Fejes M. 9, Nyikos T. 1, Palásti L. 1, Perjési V. 8, Tóth L. 9 További eredmények: Békéscsaba-Pick Szeged II , Újkígyós-Szeged-Algyő 17-25, T.miklósi Székács- Püspökladány 35-30, Kiskunmajsa-Kiskunfélegyháza 32-33, Mezőtúr-Makó Junior: Kunszentmárton UniTrade KSK Martfűi KKKE: (11-16) A martfűi iatalok magabiztos játékkal győzték le a hazai junior csapatot. A felnőtt bajnokság őszi végeredménye: 1. Törökszentmiklósi Székács (19 pont), 2. Pick Szeged II. (17), 3. Szeged-Algyő (16), 4. Kunszentmárton (13), 5. Kiskunfélegyháza (12), 6. Makó (11), 7. Martfű (10), 8. Mezőtúr (9), 9. Kiskunmajsa (8), 10. Újkígyós (7), 11. Békéscsaba (5), 12. Püspökladány (5). Az egyesület köszöni támogatóinknak az egész évben nyújtott támogatást, valamint szurkolóinknak a kitartó biztatását! Ezúton köszönik meg Gácsiné Bozsik Magdolnának az ajándék felajánlásokat, amelyek birtokában a felnőtt mérkőzések szünetében újra tombolasorsolást tartottak. További köszönetet mond az egyesület az Anna Cukrászda és Pizzériának - Sárközi György, valamint Tarcsányi István vállalkozónak. Az egész évben biztosított frissítő szódát Oberna Istvánnak, az utolsó mérkőzés utáni vacsorát pedig Pugner Zoltánnak köszönik. A Kunszentmárton UniTrade KSK ezúton is kíván a város valamennyi lakosának kellemes karácsonyi ünnepeket és sikerekben gazdag boldog új évet! Folytatás februárban!

14 14 Kunszentmártoni Hír-Lap 19. szám, november 28. Gyógyszertárak ünnepi nyitva tartása és készenléti ideje December 22. Kossuth Gyógyszertár nyitva: December 23. Kossuth Gyógyszertár készenlét December 24. Kéki Patika nyitva: December 25. Kéki Patika készenlét December 26. Kéki Patika készenlét December 27. Kossuth Gyógyszertár nyitva: Kéki Patika nyitva: December 28. Kossuth Gyógyszertár nyitva: Kéki Patika nyitva: December 29. Kéki Patika nyitva: December 30. Kéki Patika készenlét December 31. Kossuth Gyógyszertár nyitva Január 1. Kossuth Gyógyszertár készenlét Pietas Temetkezési Kft. Kunszentmárton Kossuth L. u. 19 (a Kéki Patika mellett) Nyitva tartás: 8-16 óráig Ügyelet: éjjel - nappal Ügyintéz : Tóth Vilmos Tel.: 56/ Ügyeleti telefon: 06-20/ A temetők üzemeltetője: BOROSTYÁN-KERT KFT. Temetőgondnok: Czeczon János (Sírhelyek megváltása, újraváltása az irodában) SZEGEDI BERNADETTE MARGIT és PASZEJNSKY SALVATORE MICHAEL PONYOKAI SZANDRA és DEBRECENI MILÁN BORDÁCS JUDIT és OBERNA NORBERT FERENC Lapzártánk után érkezett a tragikus hír, hogy december 16-án, 36 éves korában, hosszan tartó betegség után elhunyt CZUCZI ANTAL, a Kassai Lovasíjász Iskola és a Szent Márton Lovas Egyesület tagja SZŰCS LAJOSNÉ KIS MARGIT 64 éves áporkai lakos HERCZEG GYÖRGY 88 éves Csokonai u. 2/a SZABADOS JÓZSEF 71 éves Május 1. út 24. BUJDOSÓ GYÖRGYNÉ NÉMEDI ERZSÉBET 88 éves Vécsey u. 3. MÉSZÁROS JÁNOSNÉ FERENCZY ANGÉLA 91 éves Kossuth u. 14. MOLNÁR ANTAL 77 éves Garai u. 1. SIMKÓ LEVENTÉNÉ HAJAGOS IRÉN 88 éves nyugalmazott tanárnő, debreceni lakos DR. GALÁCZ LAJOSNÉ DR. FAZEKAS MÁRIA 85 éves budapesti lakos NÉMEDI KÁROLY 75 éves Alsóköröspart 6. LÉVAI TIBOR 77 éves Juhász Gy. u. 15. OTTMÁR JÓZSEF 64 éves Fráter Gy. u. 22. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS, MEGEMLÉKEZÉS Megemlékezés Megemlékezés Megemlékezés GÖDŐ JÁNOS halálának 5. évfordulóján. Megpihen a dolgos jó apai szív, Áldás és hála övezi e sírt. Szerető férj voltál, drága édesapa, Bánatos családodnak őrangyala. Soha el nem múló fájdalommal: Feleséged, iaid és családjaik Megemlékezés Szívedben nem volt más csak jóság és szeretet, Szorgalom és munka volt az életed. Fájdalmat leírni nem lehet, Csak letörölni a könnyeket. VÉRTEN ANTAL halálának 2. évfordulóján emlékezik szeretettel a család Öcsödről. FÉLEGYHÁZI KISS FERENC ( ) Halálának 13. évfordulójára Veled együtt volt teljes az életünk, Hogy elmentél, elvitted örömünk. Szívedben jóság és szeretet, Szorgalom és munka volt életed. Téged már visszahozni nem lehet, Csak letörölni a könnyeket. Aludd csendben örök álmod, Téged nem feled családod. Szerető feleséged, két lányod, vejed, négy unokád, három unokavejed, négy dédunokád. Kungyalu, Tiszaföldvár. IFJ.GÖDŐ PÉTER Halálának 2.évfordulóján GÖDŐ PÉTER Halálának 23.évfordulóján Nem tudunk már nélkületek boldogságban élni, S szívünkből e fájdalmat ki sem tudjuk tépni. Rátok gondolunk éjjel,rátok gondolunk nappal, Itt vagytok ti velünk a mindennapjainkban. Fájó szívvel gondolnak rátok szerető családjaitok. Megemlékezés KELEMEN BÉLA Halálának 1. évfordulójára Fáj a szívünk, mert itt hagytál, Búcsú nélkül elaludtál. Küzdöttél, de már nem lehetett, Most a csend ölel át és a szeretet. Végleg elmentél hosszú utadra, Hangod nem halljuk többé már soha. Fájó szívünk felzokog érted, Örökké szeretünk, s nem feledünk téged. Feleséged és családod. GÖDŐ JÁNOS Halálának 5.évfordulóján

15 Minden kedves segítőnknek és támogatónknak Békés, Boldog Ünnepeket kíván a Vásártéri Közösség. Békés, boldog karácsonyt, és eredményekben gazdag új évet kíván az MSZP városi szervezete. KOLLÁR AUTÓSZERVIZ - TELJESKÖRŰ AUTÓJAVÍTÁS ÉS SZERVIZELÉS - GUMISZERELÉS ÉS CENTÍROZÁS - KLÍMA FERTŐTLENÍTÉS, TISZTÍTÁS - KLÍMATÖLTÉS, - JAVÍTÁS - DIAGNOSZTIKA - FUTÓMŰ, FÉK, KUPLUNG, MOTOR STB. - MŰSZAKI VIZSGÁRA FELKÉSZÍTÉS, LEBONYOLÍTÁS - ÖNINDÍTÓ, KÖZPONTIZÁR BESZERELÉS - OLAJCSERE TELJES ÁTVIZSGÁLÁSSAL - SZÉLVÉDŐCSERE Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új évet kívánunk minden kedves ügyfelünknek. Kollár Attila Kunszentmárton, Pozsonyi utca 10. Tel.: / ; /

16 Kunszentmárton, Mátyás király utca 33. Tel/Fax: 06-56/ Nyitva tartás: H-P: ; Sz: ; V: zárva Továbbra is folyamatosan b v l árukészlettel és szakképzet eladókkal várjuk kedves vásárlóinkat. Kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kívánunk!

Betlehemezés Létavértesen

Betlehemezés Létavértesen A XXVI. Nemzetközi Betlehemes Találkozón Betlehemezés Létavértesen Immáron negyedik éve, a dráma szakköröseimmel november elején elkezdünk készülődni a betlehemezésre. A mi vidékünkre jellemző alföldi

Részletesebben

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. Játsszunk együtt! 4. Kedves Nagycsoportos Óvodások! Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. A részvétel ingyenes!

Részletesebben

DIÁKVILÁG. 3. évfolyam 1. Magyar Bianka 2. Gila Viktória 3. Szabó Levente Felkészítő nevelő: Vassné Lucz Klára. 4. évfolyam

DIÁKVILÁG. 3. évfolyam 1. Magyar Bianka 2. Gila Viktória 3. Szabó Levente Felkészítő nevelő: Vassné Lucz Klára. 4. évfolyam DIÁKVILÁG Kedves Olvasók! Az áprilisi iskolai eredményekről szeretnék Önöknek beszámolni. A matematika helyi verseny eredménye a következő: 2. évfolyam 1. Vigh-Molnár Rudolf felk. nev: Laskovicsné Ágoston

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK. 2009/2010. tanév

VERSENYEREDMÉNYEK. 2009/2010. tanév Magyar nye lv és irod alom VERSENYEREDMÉNYEK 2009/2010. tanév Szabó Szilvia 13.b osztályos tanuló magyar nyelv tárgyból OKTV 19. helyezett. Mihály Klaudia 13.b osztályos tanuló az országos Szép Magyar

Részletesebben

Versenyek 2012 I. negyedév

Versenyek 2012 I. negyedév Versenyek 2012 I. negyedév 1. A Polgárőrség Biztonságos közlekedés című rajzpályázata (2012. 03.09.) 1.helyezett: Takács Kitti 4.s Különdíj: Kerek Martina és Tóth Szelina 4.s Felkészítő tanáruk: Némethné

Részletesebben

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján.

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A 3. gyertya December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A gyertyagyújtás sorrendjében a harmadik gyertya színe rózsaszín, mivel a bűnbánatba már egy kis öröm is keveredik,

Részletesebben

Iskolagyűlés 2015.10.20.

Iskolagyűlés 2015.10.20. Iskolagyűlés 2015.10.20. Nagyon mozgalmas 2 hónap áll már mögöttünk, rengeteg csodaszép eredménnyel. És hol van még a tanév vége?! 2015.09.19-én, szombaton reggel a szokásokkal ellentétben tárva-nyitva

Részletesebben

A turai Hevesy György Általános Iskola 2012/2013 tanévéről. Körzeti és kistérségi eredményeink Dicsőségkönyv III.

A turai Hevesy György Általános Iskola 2012/2013 tanévéről. Körzeti és kistérségi eredményeink Dicsőségkönyv III. A turai Hevesy György Általános Iskola 2012/2013 tanévéről Körzeti és kistérségi eredményeink Dicsőségkönyv III. Matematika Bajza verseny Lajtos Laura 7. a Meleg Eszter 8. d Mekes Cintia 8. d 2. hely 6.

Részletesebben

Városi Városi Kispályás Labdarúgó Verseny, Szlovák Kupa 3.helyezés 11 fő 8. 5 fő Danyis János Kovács Richárd Gyulafalvi Máté Csaba Máté József Gyula

Városi Városi Kispályás Labdarúgó Verseny, Szlovák Kupa 3.helyezés 11 fő 8. 5 fő Danyis János Kovács Richárd Gyulafalvi Máté Csaba Máté József Gyula Verseny eredmények: Iskolai Simonyi Zsigmond Kárpát-medencei helyesírási verseny iskolai fordulója 8. 4 fő Magyar Beatrix Naszvadi Regina Greguss Beatrix Klaudia Duhaj Bernadett 7.b 1 fő Kukuják Martina(80%

Részletesebben

Versenyeredmények a Szegedi Petőfi Sándor Általános Iskolában

Versenyeredmények a Szegedi Petőfi Sándor Általános Iskolában Versenyeredmények a Szegedi Petőfi Sándor Általános Iskolában 2016-2017. A verseny, pályázat elnevezése Szint Eredmény Tanuló Osztály Felkészítő tanár Móra-olvasóverseny Kitűnő olvasó 8. hely Szécsi Ninetta

Részletesebben

Vénusz Aquatlon Martfű, Martfűi Úszó és Triatlon Klub

Vénusz Aquatlon Martfű, Martfűi Úszó és Triatlon Klub Óvodások 33 1/3 m Összesen 1. 114 BAJUSZ LUCA MARTFŰ 2007 00:50,4 00:50,4 2. 119 NÉMETH NOÉMI MARTFŰ 2007 00:51,7 00:51,7 3. 160 PALATINUSZ PETRA SZOLNOK 2007 00:56,2 00:56,2 4. 120 SZIKSZAY NÁNDOR MARTFŰ

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK. 1. osztály. Bendegúz matematika levelezős verseny. Berki Andrea bronz Berki Milán bronz Bertók Eliza ezüst Németh Boglárka arany

VERSENYEREDMÉNYEK. 1. osztály. Bendegúz matematika levelezős verseny. Berki Andrea bronz Berki Milán bronz Bertók Eliza ezüst Németh Boglárka arany VERSENYEREDMÉNYEK 1. osztály Bendegúz matematika levelezős verseny Berki Andrea bronz Berki Milán bronz Bertók Eliza ezüst Németh Boglárka arany Irodalom, szövegértés Péter Dominik ezüst Felkészítő pedagógus:

Részletesebben

Debreceni Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

Debreceni Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Debreceni Vörösmarty Mihály és Alapfokú Művészeti Iskola Megyei Német Nyelvi Verseny Eredménye 2016. november 28. 5. osztály Elérhető pontszám: 79 pont S.sz. Név Iskola Felkészítő tanár Pontszám Helyezés

Részletesebben

FIÚ LABDARÚGÁS I. korcsoport 3. helyezés

FIÚ LABDARÚGÁS I. korcsoport 3. helyezés y FIÚ LABDARÚGÁS I. korcsoport 3. helyezés Nagy Miklós, Berencsi Sándor, Jádi Bence, Dálnoki László, Kosdi Bálint, Pócsi Balázs, Páter Gergő, Lakatos Patrik LÁNY LABDARÚGÁS (5.oszt.) 3. helyezés Koszta

Részletesebben

Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb ben születettek Nincs szintidő

Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb ben születettek Nincs szintidő Oldal 1 Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb 2006.11.25. 98-99-ben születettek Nincs szintidő 1. Atyi Ádám 98 006 37.49 2. Ujlakán Kálmán 98 006 40.89 4. Nagy Balázs 98 006 43.91 3. Varga Márton

Részletesebben

A 2011/2012-es tanév sportversenyeinek kiemelkedő eredményei Kodály Zoltán Általános Iskolában

A 2011/2012-es tanév sportversenyeinek kiemelkedő eredményei Kodály Zoltán Általános Iskolában A 2011/2012-es tanév sportversenyeinek kiemelkedő eredményei Kodály Zoltán Általános Iskolában Verseny szintje Verseny megnevezése (országos, megyei, régiós) ORSZÁGOS II. Sas Kupa legeredményesebb Lány

Részletesebben

A fegyelmi bizottság 2015. június 17-én ülésezett. Az alábbi határozatokat hozta:

A fegyelmi bizottság 2015. június 17-én ülésezett. Az alábbi határozatokat hozta: A fegyelmi bizottság 2015. június 17-én ülésezett. Az alábbi határozatokat hozta: Túrkeve- Kisújszállás Megyei I. U-21 2015.05.23. 2014/15 F-522 Barabás Tibor (334054) Kisújszállás, piros lappal kiállítva.

Részletesebben

KÖRZETI MEZEI FUTÓ DIÁKOLIMPIA. Bíró Eszter Sánta Rubin Helka Tóth Eszter Veres Adél Vígh Zita. Komlósné Oláh Mária Csoma Andrea. 5.a 6.a 5.

KÖRZETI MEZEI FUTÓ DIÁKOLIMPIA. Bíró Eszter Sánta Rubin Helka Tóth Eszter Veres Adél Vígh Zita. Komlósné Oláh Mária Csoma Andrea. 5.a 6.a 5. KÖRZETI MEZEI FUTÓ DIÁKOLIMPIA Bíró Eszter Sánta Rubin Helka Tóth Eszter Veres Adél Vígh Zita 5.a 6.a 5.b 2. III. korcsoport lány csapat Komlósné Oláh Mária Csoma Andrea Galgóczy Olivér Mertinkó Marcell

Részletesebben

Eredménylista. Megye: Szilágy. Körzet: Zilah. Osztály: 2. osztály Sorszám

Eredménylista. Megye: Szilágy. Körzet: Zilah. Osztály: 2. osztály Sorszám Eredménylista Megye: Szilágy Körzet: Zilah Osztály: 2. osztály Sorszám Tanuló neve Felkészítő neve neve Település Tollbamondás Feladatlap Összpontszám 1. Kulcsár Szilvia Csepei Ibolya Mihai Eminescu Általános

Részletesebben

Diákolimpia - Úszás Csongrád Megyei Döntő

Diákolimpia - Úszás Csongrád Megyei Döntő Diákolimpia - Úszás Csongrád Megyei Döntő Hódmezővásárhely, Gyarmati Dezső Sportuszoda 2010. január 18. "A" kategória - középiskola 5-6- korcsoport 100 m fiú gyors 1 Király Bence 1993 SZTE Ságvári Szeged

Részletesebben

"Fut mint a nyúl" - Lagroland Utcai Futóverseny 3,6km Kategória Eredmények

Fut mint a nyúl - Lagroland Utcai Futóverseny 3,6km Kategória Eredmények 3,6km Gyerek I. fiú 2000-2003 1 105 Perusza Zoltán 2000 8:13 16:55 2 92 Bácsai Balázs 2001 8:19 17:21 3 96 Németh Péter 2001 8:29 18:09 4 103 Ruppert Péter 2000 8:47 18:28 5 104 Csatlós Dániel 2000 9:02

Részletesebben

Az alsó tagozat versenyeredményei a 2014/15-ös tanévben

Az alsó tagozat versenyeredményei a 2014/15-ös tanévben Az alsó tagozat versenyeredményei a 2014/15-ös tanévben 1/6 I. Tanulmányi versenyek 1. MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM Iskolai szavalóverseny 3-4. osztály 2. helyezés : Nagy Gréta 3.a és Győri Barnabás 3.a 3.

Részletesebben

2018. április 17. Kommunikációs nap Komlóstetőn verseny eredményei MAGYAR

2018. április 17. Kommunikációs nap Komlóstetőn verseny eredményei MAGYAR 2018. április 17. Kommunikációs nap Komlóstetőn verseny eredményei MAGYAR 3. évfolyam NÉV ISKOLA HELYEZÉS EREDMÉNY Sári Nándor Kiss Ágnes Szopkó Hanna Kiss Fruzsina Kiss Boglárka Sára Diósgyőri Református

Részletesebben

KVSE atlétika szakosztály évi értékelése

KVSE atlétika szakosztály évi értékelése KVSE atlétika szakosztály 2013. évi értékelése Az atlétika szakosztály elsősorban gyermek és serdülő korcsoporttal dolgozik. A 2013-as évben bekapcsolódtunk a Magyar Atlétikai Szövetség által életre hívott

Részletesebben

2010 Tavasz U-19. Tavaszi szezont a 7. helyről vártuk, de látótávon belül volt dobogó elérése, ezért bízva egy sikeres tavaszban megcéloztuk azt.

2010 Tavasz U-19. Tavaszi szezont a 7. helyről vártuk, de látótávon belül volt dobogó elérése, ezért bízva egy sikeres tavaszban megcéloztuk azt. 2010 Tavasz U-19 Január utolsó hetében kezdtük a felkészülést, melyre egy teremtornával hangoltunk Cegléden. A csapat az 5. helyen végzett, bemelegítésnek jó volt. A következő héten kezdődött az igazi

Részletesebben

felkészítők (tanár neve)

felkészítők (tanár neve) VERSENYEREDMÉNYEK - SPORT A Debreceni Bolyai János Általános Iskola és AMI 2019. március - április Verseny szintje, időpontja, helyszíne (helyi, városi, megyei) Résztvevők (név, osztály) felkészítők (tanár

Részletesebben

Tanórán kívüli foglalkozások Tan-suli Társasjáték-klub Pótol(6)ó-matem. Pótol(6)ó-magyar 1.évfolyam 1. évfolyam 1. évfolyam 1. évfolyam Bori Jánosné

Tanórán kívüli foglalkozások Tan-suli Társasjáték-klub Pótol(6)ó-matem. Pótol(6)ó-magyar 1.évfolyam 1. évfolyam 1. évfolyam 1. évfolyam Bori Jánosné Tan-suli Társasjáték-klub Pótol(6)ó-matem. Pótol(6)ó-magyar 1.évfolyam 1. évfolyam 1. évfolyam 1. évfolyam Bori Jánosné Hegedűsné N. K. Nagy Éva Szabóné T.A. hétfő csütörtök szerda kedd 15,00-15,45 15,00-15,45

Részletesebben

Versenyeredmények. a Bálint Sándor Tagiskolában területi 1. helyezett Donka Anita 3. osztály Fodorné Kiss Magdolna

Versenyeredmények. a Bálint Sándor Tagiskolában területi 1. helyezett Donka Anita 3. osztály Fodorné Kiss Magdolna a Bálint Sándor Tagiskolában Versenyeredmények 2015-2016. A verseny, pályázat elnevezése Szint Eredmény Tanuló Osztály Felkészítő tanár területi 1. helyezett Donka Anita 3. osztály Fodorné Kiss Magdolna

Részletesebben

Délelőtt a 4.c osztályosokkal előkészültünk a műsorra. Felraktuk a dekorációt, berendeztük az aulát. 14 órakor kezdődött a

Délelőtt a 4.c osztályosokkal előkészültünk a műsorra. Felraktuk a dekorációt, berendeztük az aulát. 14 órakor kezdődött a Az Újpesti Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnáziumban ezen a pénteki napon került megrendezésre a Gyerek-Faktor. Az előző években elkezdett Csillag Születik vetélkedőt folytattam, csak a nevét

Részletesebben

3. Auriga Erdei Futóverseny sorozat

3. Auriga Erdei Futóverseny sorozat 3. Auriga Erdei Futóverseny sorozat hatodik forduló 2016.07.03 Leány 1.6km 1. Fekete Flóra 3 6:18 SZVSI SE1 / 1, 10 2. Takó Lilla 6 6:20 Szolnok SE1 / 2, 7 3. Auerbach Anita 1 7:37 Szolnok SE1 / 3, 5 4.

Részletesebben

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre!

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre! Sikerek 2013/2014: Iskolánkban nagyon népszerű a Bendegúz Levelezős Verseny. Az idén is több diákunk jutott el a Tatán megrendezett megyei fordulóba, ahonnan nagyon szép helyezésekkel tértek haza. Bencz

Részletesebben

2012. szeptember 1. 1 / 15 oldal

2012. szeptember 1. 1 / 15 oldal Andó Szabolcs Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek 6 13:00 angol C2 2 angol C2 2 tesi Sz6 angol C2 2 tesi P6 7 13:55 informatika csibe TTI 2 TTI 2 8 14:50 informatika csibe Árky Emilia Anna Hétfő Kedd Szerda

Részletesebben

Összefoglaló a Református Középiskolák Országos Röplabda Bajnokságáról

Összefoglaló a Református Középiskolák Országos Röplabda Bajnokságáról Összefoglaló a Középiskolák Országos Röplabda Bajnokságáról A verseny megrendezésének időpontja: 2017. 03.31 04.01. rendező intézményének neve: Debreceni Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona szervezőjének

Részletesebben

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2017/2018-AS TANÉV

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2017/2018-AS TANÉV OSZT. OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2017/2018-AS TANÉV NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A PROHÁSZKA-TEMPLOMBAN) KÖNYV + OKLEVÉL OKLEVÉL 1.a 1. 1. Benedek Zsuzsanna: kimagasló tanulmányi, és 2. 2.

Részletesebben

Tanítványok kiemelkedő versenyeredményei

Tanítványok kiemelkedő versenyeredményei Tanítványok kiemelkedő versenyeredményei Európai Uniós Természettudományos Diákolimpia (EUSO) Megszerveztem a magyar csapat részvételét, 2008-ban megfigyelő voltam a versenyen. 2009-től a fizikus csapattagok

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ 2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III-IV. KORCSOPORT Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ Helyszín (település, és versenyhelyszín): Gyulai István Atlétika Stadion, 4032 Debrecen, Oláh Gábor utca 5. Időpont

Részletesebben

Futam: Pálya: Név: Iskola: Kcs.: Nev. idő: 1 Forján András Ref. Mezőtúr I 1:20,00 1

Futam: Pálya: Név: Iskola: Kcs.: Nev. idő: 1 Forján András Ref. Mezőtúr I 1:20,00 1 Diákolimpia úszás J-N-Szolnok Megyei döntő.-. korcsoport 2013.01.17. Mezőtúr 1. 50 m. fiú gyors. korcsoport Futam: Pálya: Név: skola: Kcs.: Nev. idő: 1 Forján András Ref. Mezőtúr 1:20,00 1 2 Boros László

Részletesebben

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI Óvodánk a hagyományőrzést, a népi kultúra ápolását egyik legfontosabb feladatának tekinti. Megteremtjük azt a miliőt, amelyben az óvodába lépés első pillanatától a nevelés

Részletesebben

66 2/3m fiú mellúszás versenyszám. 66 2/3m leány mellúszás 2. versenyszám. 66 2/3m fiú mellúszás

66 2/3m fiú mellúszás versenyszám. 66 2/3m leány mellúszás 2. versenyszám. 66 2/3m fiú mellúszás 66 2/3m fiú mellúszás 2002-2003 2. versenyszám 2002-2003-ben született leány 1. Erdélyi Dániel 2002 Martfűi Triatlon SE 1:16,99 2. Szeghalmi Zsombor 2002 Szolnoki Sportisk.SE 1:19,43 3. Németh Gergő 2002

Részletesebben

SPORTEREDMÉNYEK 2016/17

SPORTEREDMÉNYEK 2016/17 SPORTEREDMÉNYEK 2016/17 Tiboldi Tibor Kosárlabda Emléktorna szeptember Tiszaligeti Napok szeptember 21-25. lányok Bozsó Katica 11. c Mukácsi Éva 11. c Deme Zsófia 11. d Ratkai Bonita 11. d Józsa Viktória

Részletesebben

Arany János Országos Irodalom Verseny: Implom József Országos Helyesírási Verseny: 31. Kárpátmedencei irodalmi. pályázat:

Arany János Országos Irodalom Verseny: Implom József Országos Helyesírási Verseny: 31. Kárpátmedencei irodalmi. pályázat: Implom József Országos Helyesírási Verseny: Arany János Országos Irodalom Verseny: Rab Fanni 9.b 9. helyezett Zay János 7. helyezett Csóka Nikoletta 9.e I Boda Nikolett 11.d IV. helyezett (Antal Andrea)

Részletesebben

GYERMEK CSAPATBAJNOKSÁG I. forduló - keleti régió Debrecen június 17.

GYERMEK CSAPATBAJNOKSÁG I. forduló - keleti régió Debrecen június 17. FIÚK EREDMÉNYEI 60 m fiú 1. Boda Ákos 96 DSC-SI 8,43 2. Répási József 96 MISI "A" 8,99 3. Nagy Zsolt 97 Békéscsabai AC 9,20 4. Esze Bence 96 NyVSC-Nyírsuli 9,30 5. Tricskó Patrik 98 MISI "B" 9,60 6. Kovács

Részletesebben

XV. FUTABONY - MAGAS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 EREDMÉNYEK

XV. FUTABONY - MAGAS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 EREDMÉNYEK XV. FUTABONY - MAGAS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 EREDMÉNYEK Óvodások H. Név Sz. év Város Óvoda 1 Baranyai Levente 2008 Abony Szivárvány Óvoda 2 Ferenczy Dániel 2008 Abony Pingvines Óvoda 3 Juhász Hanna 2008

Részletesebben

!"#$ ,"-*"$"$ "-%!$)"%""-%*(. / -&0& 1 -*" ,#*"5,#! 1 A! $ "" $ & B! "" $ '(" $ " " A!% E % D2"% D D

!#$ ,-*$$ -%!$)%-%*(. / -&0& 1 -* ,#*5,#! 1 A! $  $ & B!  $ '( $   A!% E % D2% D D $ % $ & & '(& )'(' +,-./01 ) & 20(3 % & 4( 3 5 $ & 6 7 % )& (%83% 2 ) 5 98..'1 : & % $ $% $ $& 7 % % ; & & % $ ) &<

Részletesebben

Adventi ünnepkör alsó tagozatban

Adventi ünnepkör alsó tagozatban JÓ GYAKORLAT Adventi ünnepkör alsó tagozatban 1 Bevezetés Minden ember számára az egyik legszebb ünnep a karácsonyvárás. Lelki megtisztulással, izgalommal, örömteli készülődéssel telik ez az időszak a

Részletesebben

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség 2018. december hit vallás egyházaink Hírei katolikus egyházközségeink F gyóni katolikus egyházközség DeCeMBeri MisereND: A karácsony előtti négy hét az adventi idő egyházunk életében. Készületünk részét

Részletesebben

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség 2018. december hit vallás egyházaink Hírei katolikus egyházközségeink F gyóni katolikus egyházközség DeCeMBeri MisereND: A karácsony előtti négy hét az adventi idő egyházunk életében. Készületünk részét

Részletesebben

Lánchíd Darvas Kupa Terematlétika Verseny. Kecskemét Városi Döntő

Lánchíd Darvas Kupa Terematlétika Verseny. Kecskemét Városi Döntő Lánchíd Darvas Kupa Terematlétika Verseny Kecskemét Városi Döntő 2012. 02. 04. 60 m-es síkfutás Molnár Ivett 1997. KARC 8:14 I. Fricska Zoé 1997. KARC 8:21 II. Varga Fanni 1998. KARC 8:66 III. Gálig Emese

Részletesebben

es tanév. Felkészítő tanár: Veres Judit GRATULÁLUNK! Kerületi extrém akadályverseny Magabiztos győzelem

es tanév. Felkészítő tanár: Veres Judit GRATULÁLUNK! Kerületi extrém akadályverseny Magabiztos győzelem 2013-2014-es tanév A 23.Fővárosi Informatika Alkalmazói Tanulmányi versenyen iskolánk tanulója Csapó Krisztián (7.o.) prezentáció kategóriában II.helyezést és Bánfalvi Béla (7.o.) táblázatkezelés kategóriában

Részletesebben

Összefoglaló "Az Úr csodái" XV. Országos Óvodai Rajzversenyről

Összefoglaló Az Úr csodái XV. Országos Óvodai Rajzversenyről Összefoglaló "Az Úr csodái" XV. Országos i Rajzversenyről A verseny megrendezésének időpontja: 2017. március rendező intézményének neve: 4100 Berettyóújfalu, Tardy u. 8. szervezőjének neve, beosztása:

Részletesebben

Adventi időszak az óvodában

Adventi időszak az óvodában 4 2012. január Adventi időszak az óvodában Az advent a karácsonyi előkészületek időszaka. Ez a négy hét az óvodában is számos tevékenységre ad lehetőséget. Először is minden csoport elkészíti a maga adventi

Részletesebben

KERÉKPÁROS ISKOLA KUPA TERÜLETI VERSENY. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár

KERÉKPÁROS ISKOLA KUPA TERÜLETI VERSENY. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár KERÉKPÁROS ISKOLA KUPA TERÜLETI VERSENY Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár Réti Márton 6.b 1. 5-8 osztály Kovács Róbert Péterné Ágoston László 7.b 3. 5-8. osztály Kovács Róbert Péterné DIÁKOLIMPIA

Részletesebben

A IV. osztály góllövőlistája 30 forduló után H. NÉV CSAPAT GÓLOK SZÁMA 1 Szekeres Tibor Besenyszög 43 2 Nagy Csaba Kovács Tüzép 42 3 Drotter Zsolt

A IV. osztály góllövőlistája 30 forduló után H. NÉV CSAPAT GÓLOK SZÁMA 1 Szekeres Tibor Besenyszög 43 2 Nagy Csaba Kovács Tüzép 42 3 Drotter Zsolt A IV. osztály góllövőlistája 30 forduló után H. NÉV CSAPAT GÓLOK SZÁMA 1 Szekeres Tibor Besenyszög 43 2 Nagy Csaba Kovács Tüzép 42 3 Drotter Zsolt Grande Szanda 41 4 Szabó Csaba Kornéliusz 40 5 Szelindi

Részletesebben

Wadokai Magyar Bajnokság 1. forduló EGYESÜLETI PONTTÁBLA. Bronz pontok (3)

Wadokai Magyar Bajnokság 1. forduló EGYESÜLETI PONTTÁBLA. Bronz pontok (3) Rangsor Egyesület Wadokai Magyar Bajnokság 1. forduló EGYESÜLETI PONTTÁBLA Arany pontok (10) Ezüst pontok (6) Bronz pontok (3) 4. hely pontok (1) Összpontszám 1 I.C. TATAMI 140 120 57 15 332 2 NÓVA 110

Részletesebben

Fizika. Környezetismeret. Városi Angol Verseny

Fizika. Környezetismeret. Városi Angol Verseny Fizika 2014. április 8-án Hidy Gábor 8.c osztályos tanulónk részt vett az Eötvös Lóránd Fizikai Társulat által szervezett Öveges József Fizikaverseny megyei fordulóján és továbbjutott az országos döntőbe.

Részletesebben

A 2010/2011-es tanév versenyeredményei

A 2010/2011-es tanév versenyeredményei 3. sz. melléklet A 2010/2011-es tanév versenyeredményei Szorobán 2. évfolyam Nyíri Bence megyei 3. hely országos 7. hely Bartha Dorottya megyei 2. hely országos 7. hely Felkészítő tanár: Szegváriné Balpataki

Részletesebben

Lábatlani Sirályok SE Népszerősítı verseny

Lábatlani Sirályok SE Népszerősítı verseny Lábatlani Sirályok SE Népszerősítı verseny 2009.09.27 EREDMÉNY 1. Futam K1 fiú V. kcs. 10:00 1. Gurgulits Bence Zoltek 2. Kovács Patrik Zoltek 3. Szegedi Tamás Vért 4. Tóth Bence Tata 5. Dér Ádám Esztergom

Részletesebben

Állati jó - a számomra legkedvesebb állat a Hortobágyon - rajzpályázat 2014

Állati jó - a számomra legkedvesebb állat a Hortobágyon - rajzpályázat 2014 Állati jó - a számomra legkedvesebb állat a Hortobágyon - rajzpályázat 2014 A Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei óvodák, általános- és középiskolák körében négy kategóriában

Részletesebben

A Kunszállási Tóth Pál Általános Iskola tanulóinak tanulmányi-, sport- és egyéb versenyeken való szereplése a 2018/19-es tanévben

A Kunszállási Tóth Pál Általános Iskola tanulóinak tanulmányi-, sport- és egyéb versenyeken való szereplése a 2018/19-es tanévben A Kunszállási Tóth Pál Általános Iskola tanulóinak tanulmányi-, sport- és egyéb versenyeken való szereplése a 2018/19-es tanévben Sportági-, Kor- Részt- Hetanulmányi- csoport, vevők lye- Versenyző tanulók

Részletesebben

Beszámoló a 24 órás sportnapról:

Beszámoló a 24 órás sportnapról: Beszámoló a 24 órás sportnapról: A TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0236 számú pályázatunk iskolai hagyománnyá tehető eseményei között immár 2. alkalommal rendeztük meg a tanév vége előtti 24 órás sportnapot, amely

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Berettyóújfalu,2011.márc.19.

JEGYZŐKÖNYV Berettyóújfalu,2011.márc.19. 100m fiú gyorsúszás - 1.versenyszám 1. Molnár Bálint 2002 Debreceni Sportiskola 1:20,10 2. Sándor Benedek 2002 Debreceni Sportiskola 1:24,00 3. Szabó Róbert 2002 Herpály SE 1:31,30 4. Nagy Dávid 2002 Herpály

Részletesebben

KÖRZETI SZAKASZ 5-8. OSZTÁLY

KÖRZETI SZAKASZ 5-8. OSZTÁLY FÜRKÉSZ HELYESÍRÁSI ÉS NYELVHELYESSÉGI VERSENY 2016-2017 KÖRZETI SZAKASZ 5-8. OSZTÁLY Megye: Szilágy Körzet: 5. osztály S. sz. A tanuló Felkészítő tanár 1. Kósa Panna Boda Erzsébet Mihai Eminescu Általános

Részletesebben

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) 2008/2009-es tanév Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) Iskolánk tanulói az országos döntőben az alábbi eredményeket érték el. Fliszár Tímea (12.B osztály)

Részletesebben

MEGYEI KOMPLEX TANULMÁNYI VERSENY EREDMÉNYEK LILLA TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA

MEGYEI KOMPLEX TANULMÁNYI VERSENY EREDMÉNYEK LILLA TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA MEGYEI KOMPLEX TANULMÁNYI VERSENY EREDMÉNYEK LILLA TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2017.11.17. ANGOL 5.o Leskovics Péter Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Ált. Isk. Virág Roland Hunyadi János Általános I Nagy Bence

Részletesebben

Versenyeredmények FELSŐ. Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny november 09. Helyezés Név Osztály

Versenyeredmények FELSŐ. Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny november 09. Helyezés Név Osztály Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny 2018. november 09. 11. 13. Barta Levente Balázs Isztolyka Bence Svorcz Álmos Ulicska Ferenc Milán Horváth Izabella Salat Anna Zsófia Tóth Emese Éva Tóth Vince Balogh Balázs

Részletesebben

A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja 20. 9. évfolyam 1. szám 2009. február

A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja 20. 9. évfolyam 1. szám 2009. február A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja 20. 9. évfolyam 1. szám TARTALOM - Nemzetközi Fogyatékos Nap Nyíregyházán - Karácsonyi ünnepség Tégláson - Vakos bejárás a Fórumban - Braille Emlékülés

Részletesebben

Töprengő matematika verseny 2017 eredmények

Töprengő matematika verseny 2017 eredmények Töprengő matematika verseny 2017 eredmények 2. évfolyam Helyezés Név Pontszám 1. Szörényi Zalán 25 pont Diósgyőri-Református Általános Felkészítő tanár: Fojtánné Miszkusz Szilvia 2. Gnándt Gergő 23 pont

Részletesebben

5. osztály Elérhető pontszám: 79 pont. S.sz. Név Iskola Felkészítő tanár Pontszám Helyezés 1. Pinte Dóra Baltazár Dezső

5. osztály Elérhető pontszám: 79 pont. S.sz. Név Iskola Felkészítő tanár Pontszám Helyezés 1. Pinte Dóra Baltazár Dezső Debreceni Vörösmarty Mihály Általános és Alapfokú Művészeti Megyei Német Nyelvi Verseny Eredménye 2017. november 27. 5. osztály Elérhető pontszám: 79 pont S.sz. Név Felkészítő tanár Pontszám Helyezés 1.

Részletesebben

A Haza és haladás vetélkedő döntője

A Haza és haladás vetélkedő döntője A Haza és haladás vetélkedő döntője 2013. május 27. Debrecen Részletek az előzetes feladatokból A megnyitó A csapatok munka közben Nézzük, kit rejt a léggömb? A zsűri a feladatok értékelése közben, nagy

Részletesebben

2006/2007 ORSZÁGOS. verseny helyezettek felkészítő. I. hely: Kotyinszki Nikolett 5.b. I. hely: Stojka Barbara 7.a

2006/2007 ORSZÁGOS. verseny helyezettek felkészítő. I. hely: Kotyinszki Nikolett 5.b. I. hely: Stojka Barbara 7.a Versenyeredmények 2006/2007 ORSZÁGOS helyezettek felkészítő "VI. Kele Napja" Fekete István Általános Iskolák Országos Találkozója I. hely: Kotyinszki Nikolett 5.b Irodalmi pályázat II. hely: Turányi Csilla

Részletesebben

VI. Suli-Sárkányok. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár. Név o. helyezés korcsoport felkészítő tanár

VI. Suli-Sárkányok. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár. Név o. helyezés korcsoport felkészítő tanár VI. Suli-Sárkányok Mézes kenyér 4. o. 2. 4. évfolyam Lekváros kenyér 5. o. 3. 5. évfolyam Vajas kenyér 6. o. 3. 6. évfolyam Bundás kenyér 7. o. 1. 7. évfolyam Zsíros kenyér 8. o. 2. 8. évfolyam DIÁKOLIMPIA

Részletesebben

XVIII. FUTABONY és Magas István Emlékverseny Eredménylista

XVIII. FUTABONY és Magas István Emlékverseny Eredménylista XVIII. FUTABONY és Magas István Emlékverseny 2017. Eredménylista ÓVÓDÁSOK ssz. Név szül év Város ÓVÓDA Simon Konrád 2012 Budapest BP. Malacka csop Ritnovszky Gergő 2012 Abony Gyöngyszemek Kecskeméti Sándor

Részletesebben

RAJZ TANTÁRGY EREDMÉNYEI

RAJZ TANTÁRGY EREDMÉNYEI Ebben a tanévben is részt vettünk rajzpályázatokon. 6 rajzpályázatra összesen 184 diák munkáját küldtünk el. Az iskola minden diákjának lehetősége nyílt pályamunka készítésére a rajz órán is, ezért nemcsak

Részletesebben

2014. március 4. - Szóbeli meghallgatás szakközépiskolába jelentkezett tanulóknak Bizottság Sorszám Időpont Tanuló neve Születési hely Születési idő

2014. március 4. - Szóbeli meghallgatás szakközépiskolába jelentkezett tanulóknak Bizottság Sorszám Időpont Tanuló neve Születési hely Születési idő 2014. március 4. - Szóbeli meghallgatás szakközépiskolába jelentkezett tanulóknak Bizottság Sorszám Időpont Tanuló neve Születési hely Születési idő I. 1 13:00 Ákos Anita Budapest 1999.05.31 I. 2 13:07

Részletesebben

Összefoglaló Az Úr csodái XIV. Országos Óvodai Rajzversenyről

Összefoglaló Az Úr csodái XIV. Országos Óvodai Rajzversenyről A verseny Összefoglaló Az Úr csodái XIV. Országos Óvodai Rajzversenyről megrendezésének időpontja: 2016. március rendező intézményének neve: Óvoda 4100, Tardy u. 8. szervezőjének neve, beosztása: Kari

Részletesebben

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina 1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina Hörcsöki Alíz Kovács Antónia M. Kovács Dávid Kovács

Részletesebben

Fazekas Kupa Kiskunhalas, május 5. I-II. korcsoport "A" kategória fiú csapatbajnokság

Fazekas Kupa Kiskunhalas, május 5. I-II. korcsoport A kategória fiú csapatbajnokság I-II. korcsoport "A" kategória Helyezés Cím Csapatnév 1 Budapest Bp Honvéd SE 46,700 45,650 47,400 139,750 2 Kiskunhalas Fazekas G. Utcai Ált. Isk. HTK 46,250 45,550 46,700 138,500 3 Kalocsa Kalocsa SE

Részletesebben

Kunszentmártoni Gimnázium és Szakképző Iskola (OM: 036063) 5440 Kunszentmárton, Kossuth Lajos út 37. Telefon/fax: 56/461-144

Kunszentmártoni Gimnázium és Szakképző Iskola (OM: 036063) 5440 Kunszentmárton, Kossuth Lajos út 37. Telefon/fax: 56/461-144 i Gimnázium és Szakképző Iskola (OM: 036063) 5440, Kossuth Lajos út 37. Telefon/fax: 56/461-144 A i Gimnázium és Szakképző Iskola ideiglenes felvételi jegyzéke a 2011-2012-es tanévre Az ideiglenes felvételi

Részletesebben

Dobrovitz József NÉGYESFOGATHAJTÁS

Dobrovitz József NÉGYESFOGATHAJTÁS Dobrovitz József 2009 NÉGYESFOGATHAJTÁS LEGEREDMÉNYESEBB HAJTÓINK A Magyar Lovassport kétségkívül legeredményesebb szakága évtizedek óta a fogathajtóké, hisz sikert sikerre halmoztak az egykori szövetségi

Részletesebben

Hely. Atléta Sz. év Nevező Eredmény Rekord Futam

Hely. Atléta Sz. év Nevező Eredmény Rekord Futam EREDMÉNYEK Fiú 100 méter Időfutam SERDÜLŐ Hely. Atléta Sz. év Nevező Eredmény Rekord Futam 1 Mitru Máté 2001 VEDAC 11.9h PB 1 2 Galántai Bence 2002 TSC-Geotech 12.5h PB 1 2 Kertész Levente 2001 Reménység

Részletesebben

Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán 8.00 12.00 13.00 16.00

Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán 8.00 12.00 13.00 16.00 Szajoli Polgármesteri Hivatal 5081 Szajol, Rózsák tere 1. Tel.: 56/446-000 Fax: 56/446-447 E-mail: titkarsag@szajolph.t-online.hu Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán

Részletesebben

I. Szitás Róbert 18.000 gr,

I. Szitás Róbert 18.000 gr, Általános iskolás horgászaink részt vettek május 11-én az általános iskolák közötti horgászversenyen, amit a szegedi Herman Ottó HE. rendezett. A résztvevő csapat tagjai: Cseh Dániel, Csuhaj András 6.osztály,

Részletesebben

Kategória ói. Név Egyesület végeredmény. Dél Alföld Régió Történelmi Bajnokság 3. forduló Hetényegyháza, 2015. 07.18. helyez

Kategória ói. Név Egyesület végeredmény. Dél Alföld Régió Történelmi Bajnokság 3. forduló Hetényegyháza, 2015. 07.18. helyez Dél Alföld Régió Történelmi Bajnokság 3. forduló Hetényegyháza, 2015. 07.18. Rendező: HetényegyháziÍjász és Szabadidősport helyez Kt Kategória ói Név Egyesület végeredmény é és Longbow íj, 30 50 éves korosztály,

Részletesebben

SZÁMOLÁSI VERSENY - JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA 2014. MÁJUS 5. 1. évfolyam. megoldás próbálkozás

SZÁMOLÁSI VERSENY - JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA 2014. MÁJUS 5. 1. évfolyam. megoldás próbálkozás 1. évfolyam idő 1. Timár Bálint 1.b 104 104 7,14 2. Ozorai Zsóka 1.c 104 104 8,22 3. Ignácz András 1.b 103 104 8,18 4. Porcsa Tamás 1.c 103 104 8,20 5. Lesták Eszter Boglárka 1.c 103 104 8,50 6. Balika

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2015. november 14 Visszapillantó 2015. november 14 A Debreceni Főnix

Részletesebben

A Mikulás Kupán a következı eredmények születtek: I. korcsoport

A Mikulás Kupán a következı eredmények születtek: I. korcsoport A Mikulás Kupán a következı eredmények születtek: I. korcsoport Fiú 25 méter mellúszás: 1. Vismeg Zsombor, Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola 2. Kék Tamás Ákos, Carolina Óvoda és Bölcsıde 2.Klamancsek

Részletesebben

Ipari - Tokle (10-40, 10-27, 13-33, 15-28)

Ipari - Tokle (10-40, 10-27, 13-33, 15-28) PINGVIN KUPA II. FORDULÓ Lejátszották Karcagon a Pingvin Kupa II. fordulóját is, íme az eredmények: "A" csoport Ipari - Tokle 48-128 (10-40, 10-27, 13-33, 15-28) Kovács Benedek (11/3), Magyar Erik (10),

Részletesebben

Ideiglenes felvételi jegyzék 2017/2018-as tanévre. 0010: 4 évfolyamos gimnázium kód: Közlekedés gépész kód: Agrár gépész

Ideiglenes felvételi jegyzék 2017/2018-as tanévre. 0010: 4 évfolyamos gimnázium kód: Közlekedés gépész kód: Agrár gépész Ideiglenes felvételi jegyzék 2017/2018-as tanévre 0010: 4 évfolyamos gimnázium 1. Horváth Tina Dorina 2. Törő Réka Dorina 3. Török Sándor 4. Bogdán Nóra 5. Tóth József 0021 kód: Közlekedés gépész 1. Horváth

Részletesebben

Ballagók és kitüntetéseik 2017.

Ballagók és kitüntetéseik 2017. Ballagók és kitüntetéseik 2017. Május, a tavasz egyik legszebb hónapja. Ilyenkor virágba borulnak az orgonák, a vadgesztenyék, a babarózsák és számos más növény is ontja virágainak illatát. 2017. május

Részletesebben

a Képviselő-testülethez

a Képviselő-testülethez FÖLDESI KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA IGAZGATÓJA 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 6. /Fax: (54) 531 008 E-mail: muvhfold@t-online.hu Iktatószám: 2915-2/2014. 12. E LŐTERJESZTÉS

Részletesebben

Ócsai Terematlétika Verseny január 31. Újonc fiú. 50 méter

Ócsai Terematlétika Verseny január 31. Újonc fiú. 50 méter Ócsai Terematlétika Verseny 2015. január 31. Újonc fiú 1. Nemoda Balázs UTE 6,8 6,9 2. Papp Tamás Ócsa SE 7,0 7,0 3. Pintye József Ócsa SE 7,5 7,4 4. Fekete Barnabás GEAC 7,0 7,5 5. Hrubos Dominik Ócsa

Részletesebben

B KATEGÓRIÁS ÉS SZABADIDŐS ORSZÁGOS BAJNOKSÁG

B KATEGÓRIÁS ÉS SZABADIDŐS ORSZÁGOS BAJNOKSÁG B KATEGÓRIÁS ÉS SZABADIDŐS ORSZÁGOS BAJNOKSÁG országos tollaslabda versenyek kiírása 2014. április 5-6. Nemzeti Közszolgálati Egyetem, BUDAPEST 1. A verseny célja: A B Kategóriás Országos Bajnokság hagyományteremtő

Részletesebben

Név Város Iskola Felkészítő tanár 1. 2. 3. 4. 5. összesen. 1. Csire Roland Debrecen DRK Dóczy Gimnáziuma Tófalusi Péter 14 18 20 10 13 75

Név Város Iskola Felkészítő tanár 1. 2. 3. 4. 5. összesen. 1. Csire Roland Debrecen DRK Dóczy Gimnáziuma Tófalusi Péter 14 18 20 10 13 75 9. osztályosok Név Város Iskola Felkészítő tanár 1. 2. 3. 4. 5. összesen 1. Csire Roland Debrecen DRK Dóczy Gimnáziuma Tófalusi Péter 14 18 20 10 13 75 2. Bartók Imre Debrecen DRK Dóczy Gimnáziuma Tófalusi

Részletesebben

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2

Részletesebben

A as tanév versenyeredményei

A as tanév versenyeredményei A 2017-2018-as tanév eredményei szövegértő 2.o. Borbély Levente IV. szövegértő 3.o. Kovács Zita Kinga I. Tóth Sára felsős helyesírási Gyenes Alexandra IX. Rojtos Klára Vikár Csilla Napsugár IV. Marton

Részletesebben

Lábtoll-labda Diákolimpia Országos Döntő V-VII. korcsoport Újszász, április iskola, 95 versenyző V. korcsoport Fiú hármas (8)

Lábtoll-labda Diákolimpia Országos Döntő V-VII. korcsoport Újszász, április iskola, 95 versenyző V. korcsoport Fiú hármas (8) Lábtoll-labda Diákolimpia Országos Döntő V-VII. korcsoport Újszász, 2011. április 15. 21 iskola, 95 versenyző V. korcsoport Fiú hármas (8) 1. Baranyai Benett, Lukács Márton, Péntek Bence Batthyány Lajos

Részletesebben

2. számú melléklet Összesítő kimutatás a zsámboki Bajza Lenke Általános Iskola 2013/2014. tanévében versenyző tanulókról. megyei.

2. számú melléklet Összesítő kimutatás a zsámboki Bajza Lenke Általános Iskola 2013/2014. tanévében versenyző tanulókról. megyei. 2. számú melléklet Összesítő kimutatás a zsámboki 2013/2014. tanévében versenyző tanulókról Tanuló neve Osztálya Osztályfőnök neve 2. Kis Kornél 2. Kis Kornél 2. Bagó Norman 2. Papp Tibor 2. Papp Tibor

Részletesebben

Felkészítő tanár Verseny neve Benevezett tanulók Elért eredmények. Szabó Anna Zsiga Ella. Zsiga Ella. Kovács Boglárka Zsiga Ella Kenderesi Blanka

Felkészítő tanár Verseny neve Benevezett tanulók Elért eredmények. Szabó Anna Zsiga Ella. Zsiga Ella. Kovács Boglárka Zsiga Ella Kenderesi Blanka Ábelovszkiné Gyurján Erika Édes hazám Magyarország földrajzi és honismereti vetélkedő által meghirdetett Alföldi népszokások című rajzverseny Szabó Anna Szeged- Csanádi Egyházmegye Húsvéti rajzpályázat

Részletesebben

ATLÉTIKA KÖRZETI DIÁKOLIMPIA TÖBBPRÓBA BAJNOKSÁG EGYÉNI KCS LÁNY Név Osztály Helyezés Korcsoport Testnevelő

ATLÉTIKA KÖRZETI DIÁKOLIMPIA TÖBBPRÓBA BAJNOKSÁG EGYÉNI KCS LÁNY Név Osztály Helyezés Korcsoport Testnevelő ATLÉTIKA KÖRZETI DIÁKOLIMPIA TÖBBPRÓBA BAJNOKSÁG EGYÉNI 2019.04.03 3.KCS LÁNY Nagy Helga 5.b I. 3. Csikós László Ispán Réka Panna 6.a II. 3. Bene Krisztián ATLÉTIKA KÖRZETI DIÁKOLIMPIA TÖBBPRÓBA BAJNOKSÁG

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK. 2011/2012. tanév. felső tagozat

VERSENYEREDMÉNYEK. 2011/2012. tanév. felső tagozat VERSENYEREDMÉNYEK 2011/2012. tanév felső tagozat MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM Vers- és prózamondó (vers 5-6.o.) Jáger Anett 5.d 1. 9. Králusz Tamás 5.c 2. Csánky Nóra 5.a 3. Harsányi Pandora 5.d 3. Vers- és

Részletesebben