POLGÁR füzet. A Magyar Polgári Együttműködés lapja március Honlap:

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "POLGÁR 01 1. füzet. A Magyar Polgári Együttműködés lapja. 2001. március Honlap: www.mpee.hu"

Átírás

1 POLGÁR füzet A Magyar Polgári Együttműködés lapja március Honlap: Karácsony est, december 16. A Magyar Polgári Együttműködés karácsonyestjén, a Hélia szálló báltermében mintegy kétszázan gyűltek össze, köztük a közélet, a társadalmi élet számos jeles képviselője. Granasztói György elnökünk bevezetője és zárszava keretezte a nagysikerű műsort, amelyet Weszelovszky Zoltán főtitkárunk szervezett. Jelenits István piarista atya karácsonyi gondolatait, az Illés Sándor író, publicista által felolvasott lélekbemarkoló karácsonyi novellát, Sztankay István színművész előadásában Nagy László prózáját és Ady Endre versét a Sturcz vonósnégyes játéka keretezte. A műsort Benkő Dániel gitárművész évszázadokat átölelő kiváló zenélése zárta. Az est második részében a vendégeket szerény büfé és hosszan tartó, jóízű baráti beszélgetés várta. A Vakok Batthyány László Gyermekotthona részére kereken 130 ezer Ft adomány gyűlt össze. Ismétlés jövő Karácsonykor! Az ország állapotáról, február 1. Harmadik alkalommal értékelte Orbán Viktor miniszterelnök az ország helyzetét csütörtök este a Pesti Vigadóban, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület felkérésére. Az előadásra most először kaptak meghívást az ellenzéki pártok és frakciók vezetői is. Az MSZP-t Szili Katalin elnökhelyettes, az Országgyűlés alelnöke képviselte. Demszky Gábor sem főpolgármesteri minőségében, sem az SZDSZ elnökeként nem kívánt részt venni az eseményen, s előre jelezte: pártját más politikus sem képviseli. Csurka István, a MIÉP elnöke elfogadta a meghívást. A legfőbb közjogi méltóságok közül megjelent Áder János, az Országgyűlés elnöke (Mádl Ferenc köztársasági elnök nem volt jelen, felesége vett részt a rendezvényen), a kormány tagjai, a történelmi egyházak vezetői, valamint az egyesület tagjai. A koalíciós pártok prominens képviselői közül Torgyán József, az FKGP elnöke, vidékfejlesztési miniszter és Szabó János honvédelmi miniszter nem volt jelen. A kisgazdapártot többek közt Turi-Kovács Béla környezetvédelmi, Boros Imre Phare-miniszter, Bánk Attila frakcióvezető képviselte. Dávid Ibolya, az MDF elnöke, igazságügy-miniszter szintén elfogadta a meghívást. (Népszabadság, február 2.) A TV-beszéd után baráti beszélgetés és büfé közben a Bethesda Gyermekkórház Alapítvány javára 103 ezer Ft adomány gyűlt össze. A vigadóbeli meghívók tapasztalatai alapján kérünk mindenkit, hogy esetleges lakcímváltozását mielőbb közölje! A POLGÁR 01 különkiadását a beszéd szövegével szívesen megküldjük! február 2. Eltemettük Sinkovits Imrét Sokan emlékezünk azokra a szívszorító percekre, amikor október 20-án, 56-os megemlékezésünkön Sinkovits Imre elmondta egy 56-os rab börtönversét. Búcsúzzunk most Sinkovits Imrétől saját soraival, amiket az V. Polgári Gondola meghívójára válaszolva írt Mádl Ferenc elnökünknek (POLGÁR 99/5.):

2 2 Szeretett Elnököm! Kedves Ferenc! Ismét egy szívélyes meghívás részedről, ismét egy lemondó levél - részemről. Így áll a mi egyenlőtlen egyenlegünk! Úgy örültem a minap, amikor kézhez vettem a meghívót a vasárnapi Polgári Gondolára, de a Színház hamar lehűtötte örömömet. Délelőtt ugyanis főpróbám van Molnár Ferenc Hattyújából! Így hát vízre szállok ugyan, de nem Veletek! Remélem sem barátságunkat, sem együttgondolkodásunkat nem zavarja meg e sorozatos kudarc s azért hamarosan csak sikerül találkoznunk. Hiszen annyi a közös gond! Tisztelettel és barátsággal: Sinkovits Imre Elnökségi ülés, tagfelvétel Az MPE elnöksége január 9-i ülésén az alábbi egyéni tagok és tagegyesületek belépési kérelmét hagyta jóvá: Abaúji Polgári Együttműködés Egyesület (Encs), Alföldi Regionális Ifjúsági Egyesület (Kalocsa), Antall Józsefné, Bártfai Gedeonné, Bogárdi Zoltán, Debreceni Egyetemi Polgári Kör, Dél-borsodi Polgári Együttműködés Egyesület (Sajóhídvég), Esztergár Pál, Fonyódért Egyesület, Havas András, Ivanics Ferenc, Jeszenszky Géza, Jobb Makóért Egyesület, Karcagi Rákóczi Szövetség Egyesület, Kaposvári Polgári Casino, Kavin Ferenc, Kemény Nándor, Kétpóért Egyesület, Kovács Etelka, Kőkuti László, Kurca Vidéke Polgári Egyesület (Szentes), Lakatosné Németh Ágnes, Löwei Ferencné, Marik János és Jánosné, Márai Sándor Kulturális Polgári Kör (Szolnok), Miskolci Polgári Együttműködés Egyesület, Mohos Márta, Nagy Jenő, Népfőiskolai Társaság (Jászárokszállás), Nyirbátori Millenniumi Polgári Egyesület, Nyitray András, Olsavszky Péter, Pécsi Polgári Szalon, Polgári Együttműködés Vác Városáért, Püspökladányi Polgári Kör, Rabár Ferencné, Sághi Zoltán, Schreiner János, Sillár Emőke, Timár Sándor, Tiszakécskei Polgári Együttműködés, Túri Polgári Kör (Mezőtúr), Vékes Bertalan, Veritas Kulturális Egyesület (Békés), Vörösmarty Kör (Mátészalka), Zsigmond Attila. Az elnökség a Polgárok Békéscsabáért Egyesület felvételével kapcsolatos döntést elhalasztotta. Az áprilisi elnökségi ülésen felvételre várnak: Balatonfüredi Polgári Szalon, Bolváryné Pölöskei Márta, Bittsánszky Géza, Bólya Jánosné, Cserey Emilné, Görgey Tibor és Tiborné, Győri Polgári Nyugdíjaskör, Hausenblasz Máté, Jobb Bajáért Polgári Egyesület, Kalocsai Múzeumbarátok Köre, Kékesi Rezsőné, Kiss Ádám, Lépjünk Tovább Egyesület (Létavértes), Lukácsi József, Pákozdi Lajos és Lajosné, Pásztor Istvánné, Polgári Körmendért Egyesület, Sajgó Mihály, Székesfehérvári Polgári Együttműködés Egyesület, Weinzierl Tamás. Egyesületünk (villámposta) hírlevele megújult, egyszerűsített terjesztésben, szükség szerinti (a POLGÁR füzeteknél jóval nagyobb) gyakorisággal, Amerikától Finnországig immár mintegy 250 címzetthez jut el. További előfizetőket szívesen várunk! Internetes honlapunk hamarosan az ezredik látogatóját fogadja! Tagdíjak adományok A 2000/5. füzetben közöltek óta az alábbi adományokról érkezett értesítés: Bély Miklós 1000 Ft, Bolváryné P. Márta 500 Ft, Cserey Emil 1500 Ft, Horti Józsefné 500 Ft, Lipták József 1000 Ft, Pandula József 1000 Ft, Szabó Károlyné 1500 Ft (nem tag), Tellér Gyula 500 Ft, Vágujhelyi Gizella 1500 Ft, Velics Gyula 1500 Ft évi tagdíját már rendezte: Ajkai Konzervatív Kör, Apáthy Ágnes, Bély Miklós, Biernatzky Szilárd, Bolváryné Pölöskei Márta, Bródy Andor, Cserey Emil és Emilné, Grigássy László, Fellegi Tamás, Horti Józsefné, Kőrösvidéki Polgári Kör, Lánchíd Kör, Nahimi Péter, Nyugodt Jövőért Klub, Lipták József és Józsefné, Nemeskürty Harriet, Pandula József, Pákozdi Lajos és Lajosné, Tellér Gyula, Vágujhelyi Gizella, Velics Gyula.

3 3 Programok március 29-én, csütörtökön 17 órakor A LÁNCHÍD KÖR programja Ezredfordulós hiedelmek és a dátumváltás tapasztalatai Előadó: Dr. Mojzes Imre volt kormánybiztos, a Lánchíd Kör elnöke BUDAI VIGADÓ, I. Corvin tér 8. nagyterem március 30-án, pénteken 10,30-kor * * * POZITÍV VÁLTOZÁSOK AZ UNESCO-ban MAGYAR SZEMPONTBÓL Előadó: Fasang Árpád, hazánk UNESCO nagykövete Magyar Tudományos Akadémia, V.ker. Roosevelt tér POLGÁR füzet A Magyar Polgári Együttműködés lapja június Honlap: Az elhangzott előadások: MAGYARORSZÁG ÉS A GLOBALIZÁCIÓ március 24, szombat. Granasztói György: Bevezető gondolatok (definiciók, irányzatok, félreértések és veszélyek, európai integráció) Bogsch Erik: A globalizáció és a Richter Gedeon Vegyészeti Gyár Bod Péter Ákos: A globalizáció gazdasági természetéről Kodolányi Gyula: Kultúra és globalizáció Martonyi János: Globalizáció értékek, érdekek, jog, politika, nemzet Az MPE konferenciáján mintegy 250-en vettek részt. A teljes anyagot folytatásokban közreadtuk hírlevelünkben, olvasható az internetes honlapon. Számos visszajelzés külföldről is méltatta az előadások magas színvonalát. Elkészült a szokásos POLGÁR füzet is, amit kívánságra szívesen megküldünk! HETI VÁLASZ Közéleti magazin. Az I. évfolyam 1. száma megjelent április 13-án (és azóta minden pénteken). Felelős kiadó: Elek István kuratóriumi elnök, elnökségünk tagja Főszerkesztő: Toót H. Zsolt Főszerkesztő-helyettes: Osztovits Ágnes

4 4 Reflektor Közelkép Szembesítés Világ Gazdaság Környezet Párbeszéd Életmód Tudomány Katedra Múltidéző Művészet Tallózó Közügy Ára 198 Ft, előfizethető a szokásos helyeken. szerkesztoseg@hetivalasz.hu A polgári Magyarországért 2. könyv Emlékezetes nagy sikert aratott az szeptemberi Polgári Gondolán bemutatott vaskos kék könyv, amely a kezdetektől tavaszáig tartalmazta Egyesületünk minden rendezvényének anyagát, munkánk, addigi életünk csaknem teljes képét. Most hála a Batthyány Lajos Alapítvány anyagi támogatásának hamarosan nyomdába kerül a 2. könyv, amely a márciusi globalizációs konferenciáig kíséri nyomon az eseményeket. Nagyon reméljük, hogy a szeptemberi Polgári Gondolán kézbe is vehetjük! Elnökségi ülés, tagfelvétel Az MPE elnöksége május 15-i ülésén az alábbi belépési kérelmeket hagyta jóvá: Tagegyesületek: Jobb Bajáért Polgári Egyesület, Őrségi Polgári Egyesület (Bajánsenye), Polgári Szalon (Balatonfüred), Bácsalmás és Térségéért Polgári Együttműködés, Veritas Kulturális Egyesület (Békés), Polgári Pedagógus Társaság (Dombóvár), Egri Polgári Együttműködés Egyesület, Fehérgyarmati Kulturális és Polgári Kör, Felsőzsolcáért Polgári Egyesület, Polgári Nyugdíjaskör (Győr), Ifjúsági Szabadidős Társaság (Hajdúdorog), Hajdúnánási Szellemi Műhely, Hajdúsámsoni Polgári Kör, Magyar Rendőrmúzeum Baráti Köre (Tarnaméra), Pendzsom Néptánc Egyesület (Jászkísér), Kalocsai Múzeumbarátok Köre, Kapuvári Polgári Társaság, Eötvös József Polgári Társaság (Komló), Nyugdíjasok Egymásért Egyesület (Kozármislény), Polgári Körmendért Egyesület, "Lépjünk Tovább" Egyesület (Létavértes), Lenti Polgári Egyesület, Közös Mezőgazdasági és Vállalkozói Egyesület (Mórahalom), Nagykanizsai Polgári Egyesület, Ózd és Térsége Polgári Egyesület, Országos Nyugdíjas Polgári Egyesület (Pécs), Sajószentpéteri Polgári Együttműködés, Újhelyi Polgári Együttműködés (Sátoraljaújhely), Siófoki Polgári Kör, Közösen az Újtelepért Közhasznú Egyesület (Szeghalom), Szerencsi Polgári Együttműködés, Székesfehérvári Polgári Együttműködés Egyesület, Szigetvári Polgári Kör, Szombathelyi Polgári Védegylet, "Re Bene Gesta" Kulturális és Ifjúsági Egylet (Törökszentmiklós), Polgári Együttműködés Vác Városáért, Polgári Egyesület Vásárosnamény, Óvár Ferenc Baráti Kör (Veszprém), Zalaegerszegi Polgári Egyesület. Egyéni tagok: Bittsánszky Géza, Bolváryné Pölöskei Márta, Bólya Jánosné, C. Nagy Béláné, Cselikovics Jánosné, Cserey Emilné, Dévényi Domonkosné, Egedy Zsolt,. Görbe László, Görgey Tibor és Tiborné, Hausenblasz Máté, Horváth Antal, Kékesi Rezsőné, Kiss Ádám, Lukácsy József, Mányai Zoltán, Mészáros László, Osváth József, Pákozdi Lajos és Lajosné, Pásztor Istvánné, Popovics János és Jánosné, Sajgó Mihály, Szabó-Pelsőczi Miklós, Tulok András, Tüdős Tibor, Weinzierl Tamás. Tagdíjak adományok A 2001/1. füzettel és a globalizációs konferencia meghívójával kiküldött csekkeken tagjaink nagy része befizette éves tagdíját. Köszönjük az együttműködést, különösen azoknak, akik az OTP-t választották és ezzel jelentős postai közreműködési díjat takarítottak meg. Mindazokat, akik most is csekket kapnak, kérjük, fizessék be tagdíjukat, beleértve az új tagokat, tagegyesületeket is! Sajnos, három tagtársunk évek óta nem talált alkalmat rá, hogy legalább a csekket felhasználja, az elnökség pedig mindeddig nem kívánt a kizárás eszközével élni. A 2001/1. füzetben közöltek óta az alábbi adományokról érkezett értesítés (a befizetett tagdíjon felül!): Ady Endréné és Nóra 2000 Ft, Andrónyi Tamás 500, Baló Károlyné 500, Bán Béláné 500, Baranyai László 1500, Becker Pál 500, Bélafi Mária 500, Bence Gábor 1000, Bezdek Károlyné 1500, Bihary Ferenc 1500, Bíró Andrásné 1000, Bod Péterék 2000, Boda Domokos 1000, Boda Istvánné 500, Bogárdi Zoltán 1500, Botos Balázs 2000, Bratinka József 500, Buda Dóra 1500, Csalava István 500, Csapody Béla 1000, Csapody Miklós 4500, Csernis

5 5 János 1000, Csurka Krisztina 500, Erdélyi László 1500, Erhard v.d. Bank 2000, Faragó István 700, Farkas Tamás 4500, Fehér Dénes 500, Fügedi Péterné 1000, Gaál Tibor 1500, Gergely Katalin 500, Gortvay István 4500, Granasztói György 1500, Gyapay Gábor 500, Gyurcsik Mária 1000, Haffner Istvánék 1000, Harmathy Károly 500, Hartai Éva 500, Havas András 1500, Herczegh Géza 1500, Hermann Róbert 500, Hidvégi Máté 1500, Hodossy Lajosné 1000, Hoffman Rózsa 1500, Horányi Gyula 1500, Horváth János 500, Hunkár Dénes 500, Iliás Lajosné 500, Iván László 1500, Jávor Béla 1500, Juhászné Gordán Ildikó 2000, K. Nagy Mária 500, Káró Tamás 1500, Kasánzsky Emőke 500, Kavin Ferenc 500, Kelecsényi Erzsébet 2000, Kemecsey Ferenc 2000, Kéri Ádám 1500, Király Miklós 4500, Kodolányi Gyula 2000, Komlóssy György 1500, Kövér László 2000, Kurucz Gyula 500, Lajtai Katalin 500, Latorcai János 3000, Lövey György 4500, Lukácsy György 9500, Mádl Ferenc 2000, Martonyi Éva 500, Mátray Kálmánné 500, Medvegy Ivánék 1000, Mészáros György 1500, Mezei Ferencné 500, Miklauzic Istvánné 1000, Mitnyan György 500, Mittana József 1000, Nahimi Péter 1000, Németh Tamás 1500, Pajor-Gyulay Károly 1500, Petőcz István 1000, Pongrácz Árpádné 2000, Raduj Klára 1500, Rajki György 500, Reich Gyula 2500, Révész László 1500, Roszik Gábor 1500, Rubovszky András 1500, Rubovszky György 1000, Sámsondi-Kiss György 1000, Sellei Aba 5000, Selmeczi Gabriella 500, Speidl Zoltán 1000, Stipkovits Gábor 500, Szabad György 4000, Szabó Szilárdné 500, Szabóné Zemenszky Ildikó 500, Szalontay Csaba 1500, Szende Béla 500, Szita Károly 4500, Szűcs Ervin 500, Szűk Gyula 2500, Takács Ferencné 2000, Tamássyné Bíró Magda 500, Tárkány Szűcs Attila 4500, Tátrai Eszter 1500, Torda Józsefék 1000, Tóth Botondék 1000, Tóth Gy. László 500, Tóth Judit 500, Udvardy-Nagy István 1500, Valent Györgyné 1000, Vida Sándorné 500, Vincze Attila 2500, Vincze Lászlóné (1054) 500, Vincze Lászlóné (1113) 1000, Wein Ádám 500, Zambó Péter 500, Zupkó Gábor 500 Ft. Tagegyesületeink központilag szervezett programjai: Ápr. 6. Tiszakécske. Löffler Tibor újságíró (sajtó) Ápr.17. Szentes. M. Kiss Sándor (polgárosodás) Ápr.26. Jászberény. Szőcs Géza (Erdélyi irodalom) Ápr.27. Hajdúnánás. Bayer Zsolt (média) Ápr.27. Karcag. Tellér Gyula (belpolitika) Máj. 4. Körmend. Balogh Zoltán (egyházügyi törvény) Máj. 9. Jászárokszállás. Lovas István (média) Máj.18. Miskolc. Tőkéczki László (polgárosodás) Máj.23. Jászárokszállás. Semjén Zsolt (Egyházügyi törvény) Máj.25. Békéscsaba. Elek István ( Heti Válasz ) Máj.29. Szentes. Tőkéczki László (polgári értékrend) Jún. 7. Fehérgyarmat. Medgyesy Balázs (Felső-Tisza, környezetvédelem) Jún.12. Tiszakécske. Tóth Zsolt (választás-szociológia) Jún.13. Jászárokszállás. Seszták Ágnes (sajtó) Jún.19. Püspökladány. Lovas István (elektronikus sajtó) Jún.19. Szentes. Seszták Ágnes (sajtó) Jún.21. Békéscsaba Kahler Frigyes (jogtörténet ) Jún.22. Miskolc. Bayer Zsolt (média) Jún.28. Jászberény. Kutrucz Katalin (Történeti Intézet) Jún.29. Hajdúnánás. Seszták Ágnes (sajtó) POLGÁR hírlevél Magyar Polgári Együttműködés szeptember Elnökségi ülés, tagfelvétel Az MPE elnöksége szeptember 3-i ülésén az alábbi belépési kérelmeket hagyta jóvá:

6 6 Tagegyesületek: Bátaszéki Polgári Olvasókör, Biatorbágyi Polgári Együttműködés, Magyar Polgári Nőfórum (Budapest), Dévaványa Polgárosodásáért Egyesület, Edelény és Térsége Egyesület, Gyáli Polgári Együttműködés, Vállalkozók Gyomaendrődért Egyesület, Győri Polgári Érdekvédelmi Egyesület, Gyöngyösi Kolping Család Egyesület, Egységben Harkányért Egyesület, Kondoros és Környéke Polgári Együttműködés, Mezőkovácsházi Polgári Egyesület, Monori Polgári Együttműködés, Polgári Marcaliért Egyesület, Püspökladányi Ifjúsági Klub, Sárospataki Polgári Együttműködés, Soltvadkerti Polgári Együttműködés Egyesület, Szarvasi Polgári Együttműködés, Tótkomlós Polgárosodásáért Egyesület, Családjaink Jövőjéért Újfehértón Egyesület, Városszépítő Újfehértóiak Egyesülete, Völgységi Polgári Egyesület. Egyéni tagok: Bese Ferenc, Cséfai Irén, Dutka Adrienne, Eötvös József, Iliás Lajos, Kerezsi Lóránd, Lenchés Imre dr., Mészáros Tibor, Mészárosné Pálóczy Erzsébet, T. Mészáros András, Nádasdy Ferenc, Nádasdy Andrea, Niemtschik Ferenc, Scherer zsolt, Sándor Irén dr. Szerdahelyi Istvánné, Tarján Lászlóné dr, Tóbiás Áron, Varga Csaba, Váli Miklós. Tagdíjak adományok A szokástól eltérően a mostani hírlevélhez nem mellékeltünk csekket. Kérjük az új tagokat, tagegyesületeket (vagy akik esetleg még nem fizették be), hogy évi tagdíjukat (500, ill Ft) utalják át (Magyar Polgári Együttműködés, OTP Budapest XIII Tátra u.) A régebbi tagegyesületek közül évi 2000 Ft tagdíjukat még nem fizették be (rövidítve!): Abaúj, Angyalföld-Újlipótváros, Balatonfüred, Bácsalmás, Egri PEE, Egri LPE, Fehérgyarmat, Felsőzsolca, Hajdúdorog, Hajdúsámson, Hollókő, Ifjú Közgazdászok Budapest, Jászberény, Kapuvár, Kecskemét, Kétpó, Komló,. Kozármislény, Lenti, Létavértes, Miskolc, Nyíregyháza, Óvári F. B.K., Ózd, Pendzsom, Sajósztpéter, Sátoraljaújhely, Siófok, Szerencs, Szigetvár, Szolnok, Szombathely, Vác, Zalaegerszeg. Intézkedést kérek! Kérdést, eltérés jelzését levélben vagy ben kérem! A 2001/2. füzetben közöltek óta az alábbi adományokról érkezett értesítés (a befizetett tagdíjon felül!): Biernatzky Szilárd 500 Ft, Csefó Zsolt 1500, Cselikovics Jánosné 500, Debreczeni József 500, Dévényi Domonkosné 1000, Fontányi Gábor 3000, Grigássy László 500, Gyürk István 2000, Harsányi László (1025) 500, Horváth Antal 500, Ihász Beatrix 500, Kempf Károly 500, Kuti József 500, Medgyesy Balázs 1500, Nagyné Balogh Anikó 1500, Poprády Géza 1000, Szabó Zsolt 500, Szabó-Pelsőczy Miklós 1000, Vizy Béla 1000, Wéber János 4500, Weinzierl Tamás A POLGÁRI MAGYARORSZÁGÉRT Második kötet szeptember március A hároméves tevékenységünket bemutató könyv kemény kötésben, 320 oldalon, jó papíron elkészült és raktárban várja sorsát. Bemutatására a szeptember 22-i Polgári Gondolán kerül sor. POLGÁR szám A Magyar Polgári Együttműködés hírlevele december Magyarnak lenni, most VII. Polgári Gondola szeptember 22. A Magyar Polgári Együttműködés Egyesület 1995 szeptemberében bocsátotta vízre első Polgári Gondoláját. A hajókiránduláson az alapítandó Egyesület célkitűzéseit, a szervezés további feladatait vitatták meg.

7 7 Az akkori 80 résztvevő után most mintegy 500 vendég töltötte meg a BUDAPEST hajó termeit, hogy meghallgassa az előadásokat: Nemeskürty István: A Magyar Millennium Oplatka András (Zürich): Magyarország és Európa Elek István: Mit jelent magyarnak lenni, most? Az előadások szövege honlapunkról letölthető, hagyományos POLGÁR füzetben kívánságra szívesen megküldjük. A rendezvényt mint már annyiszor a Batthyány Lajos Alapítvány támogatta. A hajóúton a Vakok Batthyány László Gyermekotthona javára Ft gyűlt össze. A Ft-os adományokat A Polgári Magyarországért című könyv 2. kötetével köszöntük meg, ami az utóbbi három év konferenciáinak anyagát tartalmazza. Magyar Polgári Együttműködés: A Polgári Magyarországért Második kötet szeptember március Kapható a Budapesti Teleki Tékában, 1082 Budapest Baross u. 1. Tel/Fax : telekiteka@tla.hu. 385 oldal, kötve. Ára Ft. Megrendelhető telefonon vagy faxon, átutalással vagy csekken lehet fizetni. (A csekket küldik a könyvvel.) Vita 1956-ról Megdöbbentő ismeretre tettünk szert a magukat szocialistának nevező politikusok szónoklatai kapcsán, miszerint az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc a szocializmusért vívott forradalom volt. Valóban? Kik tiportatták le orosz tankokkal az 56-os magyar forradalmat és szabadságharcot? Nem a szocialisták? Kik állították és taníttatták 33 éven keresztül, hogy 1956-ban Magyarországon ellenforradalom volt? Nem a szocialisták? Kik alkalmaztak Haynau rémuralmát megsokszorozó megtorlást az 1956-os forradalmárokkal szemben? Nem a szocialisták? Kik rendelték el, hogy a kivégzett áldozatok jeltelen sírjait lovas rendőrökkel kell laposra tapostatni, és a virágot elhelyezni kívánó hozzátartozóikat a 301-es parcellából el kell zavarni? Nem a szocialisták? Haynau a magyar történelem egyik leggyalázatosabb szereplője volt. De senkivel nem akarta elhitetni azt, hogy szíve a tizenhárom aradi vértanúért dobogott tette közzé állásfoglalásában a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület, valamint a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége. (Heti Válasz, 2001.nov.2.) Elnökségi ülés, tagfelvétel Az MPE elnöksége december 4-i ülésén az alábbi belépési kérelmeket hagyta jóvá: Tagegyesületek: Bajcsy-Zsilinszky Társaság, Baksay Sándor Társaskör (Kunszentmiklós), Jogász Szalon (Budapest), Dunakeszi PEE, Gyömrői Polgári Kör, Izsáki PEE, Kertvárosi PEE (Budapest XVI.), Mezőkövesd és Környéke PK, Millennium PE (Jánosháza), Polgári Egyesület Kiskunfélegyházáért, Sárvíz Völgye PEE, Solti PEE, Tápiószentmártoni PE, Tisza Konzervatív Kör (Szeged), Vadkerti Fiatalokért Egyesület (Soltvadkert), Zsámbéki PEE. Egyéni tagok: Bélafi Antal, Boksay Zoltán, Csapody L. Miklósné, Cseri Miklós, Devich Márton, Jakabffy Ernő, Jakabffyné Németh Magda, Kapitány Ferenc, Kovács Attila, Kovácsné György Eszter, Pável László, Szilágyi Maya, Szujó Zoltán. Tagdíjak adományok Mindazok, akik most is csekket kapnak, még nem fizették be évi tagdíjukat. Idén ez az utolsó alkalom! Tagdíj, adomány átutalható az OTP XIII. Tátra utcai fiókjánál vezetett sz. bankszámlára is. A 2001/3. füzetben közöltek óta az alábbi adományokról érkezett értesítés (a befizetett tagdíjon felül!):

8 8 Apáthy/Bély 1000 Ft, Bonifert Donát 500 Ft, Csefó Zsolt 1500, Domonkos István 500, Egedy Zsolt 500, Harmathy Károly 1000, Iliás Lajos 500, Kádár György 500, Káró Tamás 5.000, Kerezsi Lóránt 500, Mittana Józsefné 2.000, Rabár Ferencné 1.000, Remport Katalin 1.500, Szerdahelyi Istvánné 1.500, Szőkefalvi-Nagy Zoltán 1.500, Tirpák László 1.000, Vékes Bertalan 500 Ft. Hírek Október 26-án a Mosonmagyaróvári Gyásznapon egyesületünket Király Miklós elnökségi tagunk képviselte, és helyezte el koszorúnkat az áldozatok emlékművénél. Az Egyesület honlapja novemberben fogadta a 2500-ik látogatóját. Az hírlevél 77. száma jutott el nemrég több mint 250 előfizetőjéhez, kapcsolatot teremtve olvasói között Kanadától Finnországig. Jávor Béla: A SZENT LECSÓ. Egyesületünk elnökségi tagjának publicisztikáit a Kairosz Könyvkiadó jelentette meg. Kapható a könyvesboltokban, ára 1700 Ft. TAGEGYESÜLETEK KÖZPONTILAG SZERVEZETT PROGRAMJAI Szeptember 20. Mezőkovácsháza Szakács Imre sport 21. Siófok Kun Miklós történelem 27. Nyíregyháza Tőkéczki László Október 1 Gyöngyös Sasvári Szilárd lakáspolitika 4. Bátaszék Hámori József globalizáció 11. Marcali Tőkéczki László 18. Békéscsaba Khaler Frigyes 56-os megemlékezés Bátaszék Bayer Zsolt média hatása Felsőzsolca Várhegyi Attila műemlékvédelem 25. Nyíregyháza Tóth Gy. László 26. Monor Elek István, Válasz Est Révész Máriusz aktuálpolitika Miskolc Khaler Frigyes 56-os megemlékezés Siófok Balás Piri László 56-os megemlékezés 29. Gyöngyös M. Kiss Sándor 56-os megemlékezés November 8. Ózd Szakács Imre sport 9. Bátaszék Elek István Válasz Est Mezőkövesd M.Kiss Sándor 10. Harkány Vukovics Gabriella népszámlálás 14. Zalaegerszeg Járai Judit média Székesfehérvár Elek István média 16. Edelény BalogZoltán egyházpolitika 17. Szerencs Balczó András sport és értékrend Nagyharsány Mikes Éva polgárosodás 20. Mezőkovácsháza Duray Miklós státusztörvény 22. Szirmabesenyő Tellér Gyula polgárosodás Gyál Bod Péter Ákos gazdaság 23. Hajdúnánás Elek István magyarnak lenni 26. Budakalász Németh Zsolt státusztörvény 28. Gyál Elek István médiahelyzet 29. Zsámbék Csizmadia Norbert, Kiss Dóra Széchenyi Terv Marcali Melocco Miklós hagyomány, stílus

9 9 Felsőzsolca Szakács Imre sport 30. Tát Seszták Ágnes média December 3. Bátaszék Simicskó István biztonságpolitika 6. Edelény Bayer Zsolt Bencsik András média Szerencs Kondor Katalin publicisztika, erkölcs 10. Izsák Bayer Zsolt média 11. Mezőkovácsháza Makovecs Imre hagyományőrzés Pusztaszabolcs Papp Lajos szívátültetés 13. Komárom Navracsics Tibor média Soltvadkert Bayer Zsolt média 19. Gyömrő Rogán Antal aktuálpolitika Tótkomlós Németh Zsolt státusztörvény December 13-i és 15-i meghívók csatolva! Kívánunk minden tagegyesületünknek, tagjainknak békés karácsonyt és boldog újévet! Egyesületi belső használatra közreadja a Magyar Polgári Együttműködés, 1136 Budapest, Balzac u. 5. * F/Ü: * Szerkeszti Laczay István. mpee@fre .hu. * Honlap: * Lapzárta: December 4.

FÖLDGÁZ ÜGYINTÉZÉSI PONTOK ÜNNEPI NYITVATARTÁSA

FÖLDGÁZ ÜGYINTÉZÉSI PONTOK ÜNNEPI NYITVATARTÁSA FÖLDGÁZ ÜGYINTÉZÉSI PONTOK ÜNNEPI NYITVATARTÁSA Abaújszántó posta zárva zárva zárva 14:00-18:00 08:00-12:00 zárva 08:00-12:00 14:00-18:00 zárva zárva Ajka 1 posta zárva 14:00-18:00 zárva zárva 12:00-16:00

Részletesebben

Lansinoh termékeket forgalmazó Rossmann üzletek

Lansinoh termékeket forgalmazó Rossmann üzletek 2740 Abony, Kossuth tér 4. 8400 Ajka, Szabadság tér 14. 2170 Aszód, Kossuth Lajos u. 15. 6500 Baja, Csermák Mihály tér 4. 2660 Balassagyarmat, Rákóczi út 34-36. 8230 Balatonfüred, Jókai M. út 17. 4060

Részletesebben

Mucsi Balázs Sándor főigazgató Pelyhéné Bartha Irén főigazgató 2015.06.15 Dr. Varga Zoltán Balázs 2015.06.15

Mucsi Balázs Sándor főigazgató Pelyhéné Bartha Irén főigazgató 2015.06.15 Dr. Varga Zoltán Balázs 2015.06.15 BAJAI SZAKKÉPZÉSI 6500 Baja, Petőfi Sándor utca 1 12.) 2015.06.15 Korm. rendelet Virág Tibor főigazgató BÉKÉSCSABAI SZAKKÉPZÉSI 5600 Békéscsaba, Gyulai út 32/1 BERETTYÓÚJFALUI SZAKKÉPZÉSI BUDAPESTI GAZDASÁGI

Részletesebben

Címkereső / Utcakereső - Házszámszintű térkép és címkereső magyar város részletes térképe itt! [Térképnet.hu]

Címkereső / Utcakereső - Házszámszintű térkép és címkereső magyar város részletes térképe itt! [Térképnet.hu] Címkereső / Utcakereső - Házszámszintű térkép és címkereső - 150 magyar város részletes térképe itt! [Térképnet.hu] Az utcakereső szolgáltatás segítségével könnyen megtalálhatja a keresett címet! Csak

Részletesebben

Frissítve: augusztus :28 Netjogtár Hatály: 2008.XII Magyar joganyagok - 303/2008. (XII. 18.) Korm. rendelet - a hivatásos önkormányz

Frissítve: augusztus :28 Netjogtár Hatály: 2008.XII Magyar joganyagok - 303/2008. (XII. 18.) Korm. rendelet - a hivatásos önkormányz Magyar joganyagok - 303/2008. (XII. 18.) Korm. rendelet - a hivatásos önkormányzat 1. oldal 303/2008. (XII. 18.) Korm. rendelet a hivatásos önkormányzati tűzoltóságot fenntartó helyi önkormányzatok egyszeri

Részletesebben

Otthon Melege Program ZBR-NY/14 "Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram" Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése

Otthon Melege Program ZBR-NY/14 Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése dátuma: 2015.03.31. 1 NYZCS/14/12289497 SIMON GYULA 4 357,00 520 000 520 000 2 NYZCS/14/12290655 CZUBOR SÁNDORNÉ 3 101,00 450 000 450 000 3 NYZCS/14/12289468 KINCSES GÁBOR FERENC 2 520,00 520 000 520 000

Részletesebben

43 Kiss György Ö. Nemzeti Győr 44 Krakovszky János I. osztályú Budapest 45 Kovács Iván EABA Budapest 46 Kovács Gábor I. osztályú Baja 47 Kovács

43 Kiss György Ö. Nemzeti Győr 44 Krakovszky János I. osztályú Budapest 45 Kovács Iván EABA Budapest 46 Kovács Gábor I. osztályú Baja 47 Kovács 2012. évi bírólista Név Minősítés Város 1 Ajtai Péter AIBA Budapest 2 Babai Sándor II. osztályú Tatabánya 3 Becsey Károly AIBA Szeged 4 Bende Szabolcs II. osztályú Hódmezővásárhely 5 Benda Tivadar Ö. Nemzeti

Részletesebben

Fiókirodák címe, nyitva tartása

Fiókirodák címe, nyitva tartása Fiókirodák címe, nyitva tartása S.sz. Település Posta Posta címe nyitva tartás 1. Ajka Ajka 1 posta 8400 Ajka Szabadság tér 7. Kedd 14:00-18:00 Péntek 12:00-16:00 2. Bácsalmás Bácsalmás posta 6430 Bácsalmás

Részletesebben

A járások legfontosabb adatai, 2010

A járások legfontosabb adatai, 2010 A járások legfontosabb adatai, 2010 ok településeken élők, % Baranya megye Bólyi járás Bóly 16 12 129 0,3 47,8 10,6 80,1 Komlói járás Komló 20 36 463 9,4 25,9 12,6 79,8 Mohácsi járás Mohács 26 36 212 7,0

Részletesebben

HÖT-ök napi készenléti szolgálati létszáma 54%-os egységes tartalékképzéssel (megyei bontásban)

HÖT-ök napi készenléti szolgálati létszáma 54%-os egységes tartalékképzéssel (megyei bontásban) -ök napi készenléti szolgálati létszáma 5%-os egységes tartalékképzéssel (megyei bontás) Létszám Módosított javaslat OSZ jav. tartalék % nettó OSZ jav. Tartalék % Mohács 5 5, 5,, - -,,, 5,, -, 5,, 5, 5,

Részletesebben

ITT KELL IGÉNYELNI A NYUGDÍJAT

ITT KELL IGÉNYELNI A NYUGDÍJAT ITT KELL IGÉNYELNI A NYUGDÍJAT Nyugdíj iránti igényt az alábbi járási hivatalnál illetve ha a jogszerző már nyugellátásban részesült a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnál kell előterjeszteni. Nemzetközi nyugdíjügyekben

Részletesebben

Megye Ir.sz Város Utca/házszám GPS E GPS N

Megye Ir.sz Város Utca/házszám GPS E GPS N Fejér 2457 Adony 6.sz. főút 47.130488 18.865122 Veszprém 8400 Ajka Fõ út 47.112216 17.555332 Pest 2170 Aszód Pesti út 3. 47.649330 19.470080 Bács-Kiskun 6430 Bácsalmás Backnang u. 7. 46.124010 19.344340

Részletesebben

POLGÁR 02/1. A Magyar Polgári Együttműködés hírlevele. 2002. május. A Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnökének üzenete

POLGÁR 02/1. A Magyar Polgári Együttműködés hírlevele. 2002. május. A Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnökének üzenete POLGÁR 02/1. 2002. május Tisztelt Tagtársaim, Kedves Barátaink! A Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnökének üzenete Egyesületünk az elmúlt évben igen jelentős időszakot élt át, amelyet a parlamenti

Részletesebben

E dokumentum archivált tartalom, amely elavult, nem hatályos információkat is tartalmazhat.

E dokumentum archivált tartalom, amely elavult, nem hatályos információkat is tartalmazhat. Tisztelt Látogató! E dokumentum archivált tartalom, amely elavult, nem hatályos információkat is tartalmazhat Kérjük, hogy a dokumentumra való hivatkozást megelőzően az ÁNTSZ központi (wwwantszhu), valamint

Részletesebben

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZLÖNYE

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZLÖNYE XX. évfolyam külön szám 2010. április 7. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZLÖNYE A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS HIVATALOS LAPJA TARTALOM K Ö Z L E M É N Y A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI

Részletesebben

M.2. számú melléklet. NKM Áramszolgáltató Zrt. ügyfélszolgálati egységei

M.2. számú melléklet. NKM Áramszolgáltató Zrt. ügyfélszolgálati egységei Egyetemes Villamos Energia Szolgáltatói Üzletszabályzat M.2. számú melléklete M.2. számú melléklet Az ügyfélszolgálati egységei Egyetemes Villamos Energia Szolgáltatói Üzletszabályzat M.2. számú melléklete

Részletesebben

APEH Közép-dunántúli Regionális Igazgatósága Vezetői elérhetőségei

APEH Közép-dunántúli Regionális Igazgatósága Vezetői elérhetőségei APEH Közép-dunántúli Regionális Igazgatósága Vezetői elérhetőségei Név Szervezeti egység Beosztás Telefon Fax E-mail Irsz. Helység Cím Bocskay Vince Régió igazgató Igazgató (22) 548-901 (22) 316-270 kdr.igazgato@apeh.gov.hu

Részletesebben

Földhivatalok megyénként - Földhivatal lista

Földhivatalok megyénként - Földhivatal lista Földhivatalok megyénként - Földhivatal lista Hitel Vadász - Online Hitel - Hitel keresõ Földhivatalok megyénként Bács-Kiskun Megyei földhivatalok listája Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Földhivatala

Részletesebben

Megyei és körzeti földhivatalok

Megyei és körzeti földhivatalok Megyei és körzeti földhivatalok Bács-Kiskun Megyei Bácsalmási Körzeti Bajai Körzeti Kalocsai Körzeti Kecskeméti Körzeti Kiskőrösi Körzeti Kiskunfélegyházi Körzeti Kiskunhalasi Körzeti Kunszentmiklósi Körzeti

Részletesebben

A választók névjegyzéke

A választók névjegyzéke A választók névjegyzéke 1. Czikhardt Gyula 41. Fekete Lídia 81. Tarcsi Béla 2. Egyházy Béla 42. Csizmadia Zoltán 82. Tarcsi Béláné 3. Egyházy Sarolta 43. Ifj. Csizmadia Zoltán 83. Kovács Gáspárné 4. Ifj.

Részletesebben

Jegyzőkönyv Diákolimpia

Jegyzőkönyv Diákolimpia Jegyzőkönyv Diákolimpia III. korcsoport - Fiú Egyéni Zala Zalaegerszeg 2009.06.05. 1 Magyar Bence 96 Kossuth Lajos Ált. Isk. Monor 748 8,00-511 - 59,29-01:36,85 2 Kiss Csaba 96 Ált. Isk. AM Tiszaújváros

Részletesebben

Sorszám Áruház Megye Város Cím TESCO

Sorszám Áruház Megye Város Cím TESCO Sorszám Áruház Megye Város Cím TESCO 1 Tesco Veszprém Ajka 8400 Ajka, Fő út 66. 2 Tesco Bács-Kiskun Baja 6500 Baja, Gránátos u. 11. 3 Tesco Nógrád Balassagyarmat 2660 Balassagyarmat, Mikszáth Kálmán u.

Részletesebben

Public. sztenderd nyitvatartású bankfiókjainkban meghirdetett pénztári órák: Budapest, II. kerület, Hidegkúti út

Public. sztenderd nyitvatartású bankfiókjainkban meghirdetett pénztári órák: Budapest, II. kerület, Hidegkúti út Hirdetmény egyedi pénztári órák meghirdetésére Kedves Ügyfeleink! Tájékoztatjuk Önöket, hogy jelen Hirdetményben meghatározott bankfiókjainkban pénztári órákat hirdetünk meg. Az egyedi pénztári órákon

Részletesebben

Public. sztenderd nyitvatartású bankfiókjainkban meghirdetett pénztári órák: Budapest, II. kerület, Hidegkúti út

Public. sztenderd nyitvatartású bankfiókjainkban meghirdetett pénztári órák: Budapest, II. kerület, Hidegkúti út Hirdetmény egyedi pénztári órák meghirdetésére Kedves Ügyfeleink! Tájékoztatjuk Önöket, hogy jelen Hirdetményben meghatározott bankfiókjainkban pénztári órákat hirdetünk meg. Az egyedi pénztári órákon

Részletesebben

A MAGYAR VÁROSOK SZÖVETSÉGÉNEK SZERVEI

A MAGYAR VÁROSOK SZÖVETSÉGÉNEK SZERVEI A MAGYAR VÁROSOK SZÖVETSÉGÉNEK SZERVEI 1. Dr. Toller László polgármester 7621 Pécs, Széchenyi tér 1. Tel: 72/ 533-807 Fax: 72/ 212-049 E-mail: tollerl@ph.pecs.hu 2. Társelnök: Dr. Magyar Levente polgármester

Részletesebben

Név Város Nyeremény. Madár Ottóné Várpalota Pöttyös Tejsüti Párna. Sudár Petra Balatonszabadi Pöttyös Tejsüti Párna

Név Város Nyeremény. Madár Ottóné Várpalota Pöttyös Tejsüti Párna. Sudár Petra Balatonszabadi Pöttyös Tejsüti Párna Madár Ottóné Várpalota Pöttyös Tejsüti Párna Sudár Petra Balatonszabadi Pöttyös Tejsüti Párna Szűcs Endre Szárföld Pöttyös Tejsüti Párna Bencsik Mónika Sárvár Pöttyös Tejsüti Párna Berzlánovich Enikő Kőszeg

Részletesebben

Határozat száma és címe: E/2015/26: Egyesületi tagi jogviszony megerősítése.

Határozat száma és címe: E/2015/26: Egyesületi tagi jogviszony megerősítése. Határozat száma és címe: E/2015/26: Egyesületi tagi jogviszony megerősítése. Határozat szövege: Az elnökség a 2014. évi tagdíjbefizetések alapján megerősíti az itt felsorolt személyek egyesületi tagi jogviszonyát.

Részletesebben

MOL POSTAPONTOK LISTÁJA április 10-TŐL

MOL POSTAPONTOK LISTÁJA április 10-TŐL Sorszám Város Irányítószám 1 Ajka 8400 Fõ út /Aranyvölgyi utca/ 2 Baja 6500 Szegedi út 3 Balassagyarmat 2660 Kõvári út 4 Budaörs 2040 METRO 5 Budapest 1151 Bogáncs u. (XV.) 6 Budapest 1117 Irinyi u.45.

Részletesebben

Effi Korcsoport. Besorolás

Effi Korcsoport. Besorolás Effi 18-29 : 10:54 065 Fábián Norbert 1989 Ózd HTP Effi 18-29 065 10:54 2:34:00,00 2:36:54,89 0:02:54,89 1 9:08 019 Juhász András 1992 FKI XX. HTP Effi 18-29 019 9:08 0:48:00,00 0:51:24,49 0:03:24,49 2

Részletesebben

A Magyar Államkincstár állampapír-forgalmazó ügyfélszolgálatainak elérhetősége és nyitva tartása

A Magyar Államkincstár állampapír-forgalmazó ügyfélszolgálatainak elérhetősége és nyitva tartása A állampapír-forgalmazó ügyfélszolgálatainak elérhetősége és nyitva tartása Baranya Megyei Baranya Megyei Baranya Megyei Baranya Megyei Bács-Kiskun Megyei Bács-Kiskun Megyei Bács-Kiskun Megyei Békés Megyei

Részletesebben

SAJTÓ- ÉS KOMMUNIK[CIÓS FŐOSZT[LY

SAJTÓ- ÉS KOMMUNIK[CIÓS FŐOSZT[LY SAJTÓKÖZLEMÉNY Balog Zoltán egyetemi és főiskolai tanári kinevezéseket adott át Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, valamint Dr. Palkovics László, az EMMI felsőoktatásért felelős államtitkára

Részletesebben

Otthon Melege Program ZFR-KAZ/14 "Fűtéskorszerűsítés (Kazáncsere) alprogram" Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése

Otthon Melege Program ZFR-KAZ/14 Fűtéskorszerűsítés (Kazáncsere) alprogram Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése dátuma: 2015.05.21. adatai 1 KZCS/14/12193369 PAIS-HORVÁTH SZILVIA 631 380 17 210,00 631 380 2 KZCS/14/12193377 ÁBRAHÁM LÁSZLÓ 422 420 14 500,00 422 420 3 KZCS/14/12193299 KEMÉNYNÉ NAGY ERIKA 493 326 9

Részletesebben

Komlói. Baranya Mohácsi. Baranya Pécsi. Baranya Pécsváradi. Baranya Sásdi. Baranya Sellyei. Baranya Siklósi. Baranya Szentlőrinci. Baranya Szigetvári

Komlói. Baranya Mohácsi. Baranya Pécsi. Baranya Pécsváradi. Baranya Sásdi. Baranya Sellyei. Baranya Siklósi. Baranya Szentlőrinci. Baranya Szigetvári Komlói Mohácsi Pécsi Pécsváradi Sásdi Sellyei Siklósi Szentlőrinci Szigetvári i pedagógiai Szakszolgálatok és Szakmai Szolgáltatások Központja Címe: 7626 Pécs, Egyetem utca 2. csabai i Gyulai Mezőkovácsházai

Részletesebben

Név Titulus Kollégium Választó elektori gyűlés

Név Titulus Kollégium Választó elektori gyűlés Név Titulus Kollégium Választó elektori gyűlés Baksa József Bánhidi Sándor dr. dr. Orbán Zsófia pót Nyugat-Dunántúl (regionális civil szervezetek kollégiumválasztó ) Győri-Dani Lajos pót Hódi Gyula Dél-Alföld

Részletesebben

SORSZÁM (NYILV.SZÁM) Esztergomi Járásbíróság. Bíróság Székesfehérvári Járásbíróság. Kerületi Bíróság. dr. Gremspergerné Drippey Mária Anna (alapító)

SORSZÁM (NYILV.SZÁM) Esztergomi Járásbíróság. Bíróság Székesfehérvári Járásbíróság. Kerületi Bíróság. dr. Gremspergerné Drippey Mária Anna (alapító) SORSZÁM (NYILV.SZÁM) 1. (115) 2. (119) 3. (114) 4. (074) 5. (075) 6. (008) 7. (087) 8. (016) 9. (109) 10. (052) 11. (051) 12. (03) 13. (026) 14. (122) 15. (009) 16. (021) 17. (130) 18. (042) 19. (079)

Részletesebben

SPIE Hungaria Kft. Telefonkönyv szakterületenként Név Beosztás Telephely Telefon Telefax Mobil Ügyvezetés

SPIE Hungaria Kft. Telefonkönyv szakterületenként Név Beosztás Telephely Telefon Telefax Mobil Ügyvezetés Név Beosztás Telephely Telefon Telefax Mobil Ügyvezetés Fekete Zoltán ügyvezető igazgató Budapest (1) 238-4858 (1) 238-4859 n.n. titkárságvezető Budapest (1) 238-4858 (1) 238-4859 Nagy Attila IIR vezető,

Részletesebben

Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Középiskola és Kollégium (Eger, 3300 Rákóczi út 2) tel./fax: tel:36/ , fax:36/

Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Középiskola és Kollégium (Eger, 3300 Rákóczi út 2) tel./fax: tel:36/ , fax:36/ Vizsgaszervező intézmény: Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Középiskola és Kollégium (Eger, 3300 Rákóczi út 2) tel./fax: tel:36/515-115, fax:36/515-116 Tisztelt Vizsgázó! Ezúton tájékoztatjuk, hogy a(z)

Részletesebben

SERDÜLŐ FIÚ EGYES FŐTÁBLA

SERDÜLŐ FIÚ EGYES FŐTÁBLA SERDÜLŐ FIÚ EGYES FŐTÁBLA. 5 6 ANDRÁS Csaba... 59 7 MEDVEGY Ákos Univer-Sport Kft. 5. 589 VIRÁG Bence Szarvasi Körös ASE 6. 7. 8. 7 99 HŐGYE Gábor PTE PEAC 9. 875 9 MOLNÁR Dávid Nyírbátori ASE... 555 BARANYAI

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ÜGYÉSZI SZERVEZETE 1. A LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG ÉS A KATONAI FŐÜGYÉSZSÉG

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ÜGYÉSZI SZERVEZETE 1. A LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG ÉS A KATONAI FŐÜGYÉSZSÉG A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ÜGYÉSZI SZERVEZETE 1. A LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG ÉS A KATONAI FŐÜGYÉSZSÉG LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG 1055 Budapest, Markó u. 16. 1372 Budapest, Pf.: 438. T.: 354-5500 E-mail: Info@mku.hu LEGFŐBB ÜGYÉSZ:

Részletesebben

Megyei matematika verseny 2009.

Megyei matematika verseny 2009. 9. évfolyam 1 Pácsonyi Márton 77 Zrínyi Miklós Zalaegerszeg Kiss Zsolt, Péteri Szabolcs 2 Bubits Bence 66 Kölcsey Ferenc Zalaegerszeg Forgács Ferencné 2 Jung Dániel 66 Zrínyi Miklós Zalaegerszeg Kiss Zsolt,

Részletesebben

A MetLife szerzıdtetett vizsgálóorvosai

A MetLife szerzıdtetett vizsgálóorvosai A MetLife szerzıdtetett vizsgálóorvosai ALSÓNÉMEDI Dr. Tholt Mária Vizsgálat helye: 2351 Alsónémedi, Somogyi u. 1. Tel.: 29 / 337 104 Rendel: hétfı kedd csütörtök péntek 8-12 h, szerda 12-16 h BAJA Dr.

Részletesebben

Irányítószám Település 1011 Budapest 1012 Budapest 1013 Budapest 1014 Budapest 1015 Budapest 1016 Budapest 1021 Budapest 1022 Budapest 1023 Budapest

Irányítószám Település 1011 Budapest 1012 Budapest 1013 Budapest 1014 Budapest 1015 Budapest 1016 Budapest 1021 Budapest 1022 Budapest 1023 Budapest Irányítószám Település 1011 Budapest 1012 Budapest 1013 Budapest 1014 Budapest 1015 Budapest 1016 Budapest 1021 Budapest 1022 Budapest 1023 Budapest 1024 Budapest 1025 Budapest 1026 Budapest 1027 Budapest

Részletesebben

Effi Besorolás Eredmény Helyezés. Név Rendf. Szervezeti egység

Effi Besorolás Eredmény Helyezés. Név Rendf. Szervezeti egység Effi 18-29 Név Rendf. Szervezeti egység 10:58 067 Fábián Norbert Ózd HTP Effi 18-29 0:02:57,91 1 10:42 059 Huczek Zsolt Kiskunhalas HTP Effi 18-29 0:03:10,07 2 11:42 086 Szilágyi Péter FER Tűzoltóság Algyő

Részletesebben

2009-01-08 2010-01-08

2009-01-08 2010-01-08 2009-01-08 2010-01-08 Baja, Magyarország Mo. Németek ÁMK,6500, Duna u. 33. hetente folyamatosan / csütörtök 2009-01-05-2012-01-01, 07:00 PM - 08:30 PM Jan 8 - Kajtár Tamás Békéscsaba, Magyarország Ifjúsági

Részletesebben

M.2. számú melléklet. Az NKM Energia Zrt. ügyfélszolgálati egységei. törölt: június 1-től. törölt: Áramszolgáltató

M.2. számú melléklet. Az NKM Energia Zrt. ügyfélszolgálati egységei. törölt: június 1-től. törölt: Áramszolgáltató Egyetemes Villamos Energia Szolgáltatói Üzletszabályzat M.2. számú melléklete M.2. számú melléklet Az NKM Energia Zrt. ügyfélszolgálati egységei Hatályos: 2019. NKM Energia Zrt. Egyetemes Villamos Energia

Részletesebben

Név Iskola Felkészítő tanár össz. 2. Bolla Róbert Pápai Református Kollégium Gimnáziuma Fekete Pál Péter

Név Iskola Felkészítő tanár össz. 2. Bolla Róbert Pápai Református Kollégium Gimnáziuma Fekete Pál Péter 9. osztályosok Név Iskola Felkészítő tanár 1. 2. 3. 4. össz. 1. Szolnoki Lénárd Dóczy Gedeon Református Gimnázium, Debrecen Tófalusi Péter 6 20 20 20 66 2. Bolla Róbert Pápai Református Kollégium Gimnáziuma

Részletesebben

8. Győr-Lipót futóverseny Egyéni abszolút eredmények

8. Győr-Lipót futóverseny Egyéni abszolút eredmények 1 1 408 BALÁZS Levente Férfi 1985 16-39 éves 00:35:07 01:11:13 01:37:38 2 2 546 TAKÁCS László Férfi 1968 40-49 éves 00:39:13 01:19:01 01:47:30 3 3 529 SCHWARTZ-NAGY Attila Férfi 1987 16-39 éves 00:37:44

Részletesebben

53. OPTTTT-Budapest Eredmények

53. OPTTTT-Budapest Eredmények A2 (turista) kategória Helyezés Csapat Csapattagok ep.hiba idő hiba elmélet hiba Összesen 1. MTDSC6 Mánik Ágnes; Varga Tibor 50 20 38 108 2. MTDSC 2 Lukács László; Lukácsné Nagy Zsuzsanna; Lukács Henrietta

Részletesebben

MVK 2014 I. Kategória # Név MRSZ Klub Szám Össz. Sz1. Sz2. Sz3. Sz4. Négy % Minősítés

MVK 2014 I. Kategória # Név MRSZ Klub Szám Össz. Sz1. Sz2. Sz3. Sz4. Négy % Minősítés MVK 2014 I. Kategória 1 HEGEDŰS László 1309 ARK 26 27618 1518 1510 1482 1452 5962 100.00 1. osztály 2 BARTOLF Richárd 1393 ARK 5 7149 1513 1487 1448 1397 5845 98.04 1. osztály 3 VEREBÉLYI Zoltán 29 ARK

Részletesebben

Lánc Áruházszám áruház neve város TESCO Abony Hipermarket Abony TESCO Ajka Hipermarket Ajka TESCO Baja Hipermarket Baja TESCO 41019

Lánc Áruházszám áruház neve város TESCO Abony Hipermarket Abony TESCO Ajka Hipermarket Ajka TESCO Baja Hipermarket Baja TESCO 41019 Lánc Áruházszám áruház neve város TESCO 41050 Abony Hipermarket Abony TESCO 41770 Ajka Hipermarket Ajka TESCO 41650 Baja Hipermarket Baja TESCO 41019 Balassagyarmat Hipermarket Balassagyarmat TESCO 41021

Részletesebben

Sportiskolai támogatás a 2015. április 1-2015. augusztus 31. közötti időszakra. Támogatási időszak: 2015. 04. 01-től 2015. 08.

Sportiskolai támogatás a 2015. április 1-2015. augusztus 31. közötti időszakra. Támogatási időszak: 2015. 04. 01-től 2015. 08. Részarányos normál támogatás (5 Részarányos kiemelt támogatás (5 Támogatási időszak: 2015. 04. 01-től 2015. 08. 31-ig 5 000 Ft 10 000 Ft 15 000 Ft 10 000 Ft 15 000 Ft 25 000 Ft Sorszám INTÉZMÉNY ÚJ NEVE

Részletesebben

MOB Sportiskolai Program évi forrás

MOB Sportiskolai Program évi forrás MOB Sportiskolai Program 2015. évi forrás sorszám támogatott szervezet támogatás célja támogatás összege (Ft) megvalósulás helye KLIK fenntartású intézmények támogatásai: 1. Sugovica Sportiskolai Általános

Részletesebben

B U D A P E S T I Ü G Y V É D I K A M A R A V Á L A S Z T Á S S Z A V A Z A T S Z Á M L Á L Ó B I Z O T T S Á G

B U D A P E S T I Ü G Y V É D I K A M A R A V Á L A S Z T Á S S Z A V A Z A T S Z Á M L Á L Ó B I Z O T T S Á G A megválasztott személyek neve és annak a tisztségnek, illetve testületnek a neve, amelyre, illetve amelybe a jelöltet megválasztották: Elnök DR. TÓTH M. GÁBOR Főtitkár DR. GYALOG BALÁZS Elnökhelyettes

Részletesebben

1. TEVK 1. számú szavazókör (Művelődési és Ifjúsági Központ, Deák F. u. 6.)

1. TEVK 1. számú szavazókör (Művelődési és Ifjúsági Központ, Deák F. u. 6.) A 2010. október 3. napjára kitűzött helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek általános választásán Kisújszállás városban működő szavazatszámláló bizottságok választott tagjai, póttagjai 1. TEVK

Részletesebben

Megye Ir.sz Város Utca/házszám GPS E GPS N

Megye Ir.sz Város Utca/házszám GPS E GPS N Fejér 2457 Adony 6.sz. főút 47.130488 18.865122 Igen Veszprém 8400 Ajka Fõ út 47.112216 17.555332 Igen Pest 2170 Aszód Pesti út 3. 47.649330 19.470080 Igen Bács-Kiskun 6430 Bácsalmás Backnang u. 7. 46.124010

Részletesebben

Miskolci Közjegyzői Kamara 3530 Miskolc, Reményi u. 1. I/6. Tel: 46/507-458 Fax: 46/507-459 E-mail: mkk@mokk.hu

Miskolci Közjegyzői Kamara 3530 Miskolc, Reményi u. 1. I/6. Tel: 46/507-458 Fax: 46/507-459 E-mail: mkk@mokk.hu Miskolci Közjegyzői Kamara 3530 Miskolc, Reményi u. 1. I/6. Tel: 46/507-458 Fax: 46/507-459 E-mail: mkk@mokk.hu Elnök: Dr. Kónya Katalin Elnökhelyettes: Dr. Petraskó István A Miskolci Közjegyzői Kamara

Részletesebben

Országos Levelező Verseny Döntő helyezések 2011/2012.

Országos Levelező Verseny Döntő helyezések 2011/2012. Nagykőrös Országos Levelező Verseny Döntő helyezések 2011/2012. Tantárgy Évf. Helyezés Neve Város/Iskola neve Bibliaismeret 2. I. Czagány Lotti Mezőcsát, Dr. Enyedy Andor Ref.Ált.Isk. II. Szabó Petra Mezőcsát,

Részletesebben

Két Keréken Békésben kerékpáros túramozgalom teljesítői. 1 Barna Krisztina Miskolc

Két Keréken Békésben kerékpáros túramozgalom teljesítői. 1 Barna Krisztina Miskolc 1 Barna Krisztina Miskolc 1994.05.10. 1994.05.13. 2 Imregh István Miskolc 1994.05.10. 1994.05.10. 3 Pintér József 1955 Győr 1994.07.06. 1994.07.13. 4 Rácz Krisztián 1977 Békéscsaba 1994.05.01. 1994.08.30.

Részletesebben

Biharkeresztes választási eredményei október 13.

Biharkeresztes választási eredményei október 13. Biharkeresztes választási eredményei DANI BÉLA PÉTER Független jelölt 998 57,22% SEMLYÉNYINÉ MIZÁK ÁGOTA NÉPPÁRT 499 28,61% HARSÁNYI CSABA Független jelölt 223 12,79% MAGYARI CSABA Független jelölt 24

Részletesebben

8. Győr-Lipót futóverseny

8. Győr-Lipót futóverseny Nem/Kategória: Férfi 16-39 éves 1 408 BALÁZS Levente 1985 01:37:38 1 1 2 529 SCHWARTZ-NAGY Attila 1987 01:48:25 3 3 3 417 BÍRÓ Károly Róbert 1990 01:49:37 4 4 4 474 KUTÁCS Zsolt 1986 01:54:21 7 7 5 424

Részletesebben

Név Város Iskola Felkészítő tanár 1. 2. 3. 4. összesen

Név Város Iskola Felkészítő tanár 1. 2. 3. 4. összesen 9. osztályosok 1. Koncz Imre Debrecen Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma Bertalan Mária, Bán István 20 15 20 16 71 2. Csathó Botond Debrecen DRK Dóczy Gimnáziuma Tófalusi Péter 20 12 20 17 69 3.

Részletesebben

ORSZÁGOS KÖZTERÜLETI PARKOLÁSI ZÓNAADATBÁZIS

ORSZÁGOS KÖZTERÜLETI PARKOLÁSI ZÓNAADATBÁZIS Város Zóna Szezon Üzemidő Üzemidő Üzemidő Hétfő - Péntek Szombat Vasárnap Max. parkolási idő Személygépkocsi díj Megjegyzés Budapest I. KERÜLET 3016 01.02-12.23 180 perc 440 Ft/óra Budapest I. KERÜLET

Részletesebben

Érvényes: április 23-ától

Érvényes: április 23-ától Abony posta 2740 Abony 2740 Abony Szolnoki út 8. Ajka 1 posta 8401 Ajka 8400 Ajka Szabadság tér 7. Albertirsa posta 2730 Albertirsa 2730 Albertirsa Vasút utca 4/10 Algyő posta 6750 Algyő 6750 Algyő Búvár

Részletesebben

MSSZ Országos Bajnokság

MSSZ Országos Bajnokság MSSZ Országos Bajnokság 2015.09.06. vasárnap Fehér út Vers.eng.száma: 361/A/09/01 Felnőtt férfi Hsz. Név Sz.év Egyesület S1 S2 Össz.: 10 9 8 7 OB Juhász Péter dr 1974 Budapesti Mesterlövész 96 96 192 II

Részletesebben

Magyar Egyetemi- Főiskolai Országos Bajnokság Kosárlabda Döntő

Magyar Egyetemi- Főiskolai Országos Bajnokság Kosárlabda Döntő Magyar Egyetemi- Főiskolai Országos Bajnokság Kosárlabda Döntő Szombathely, 2012.06. 1-3. EREDMÉNYEK Végeredmény női: M Gy V Pont Kosár 1. Szegedi Tudományegyetem 3 2 1 5 202:203 2. Semmelweis Egyetem

Részletesebben

Hatósági szerződés Ft év

Hatósági szerződés Ft év Szerződés tárgya Szerződés típusa Szerződés értéke Szerződéskötés dátuma Szerződés hatálya Partner / Szerződő fél Hatósági szerződés 2.211.375 Ft 2013.11.28 3 év Aradi Ágnes Hatósági szerződés 2.099.901

Részletesebben

Jelentkező neve Épület neve Épület címe

Jelentkező neve Épület neve Épület címe Csikja Dávid Miskolci Andrássy Gyula Szakközépiskola 3530 Miskolc, Soltész N. K. u. 10. 77 Dobos Dániel Dominik Miskolci Andrássy Gyula Szakközépiskola 3530 Miskolc, Soltész N. K. u. 10. 77 Fekete Richárd

Részletesebben

II. Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton

II. Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton Nem/Kategória: Férfi 12-19 éves 1 420 SZENTPÉTERI Csaba 1998 00:27:26 00:26:54 Nagykőrös 4 4 3:49 min/km +00:00:00 2 225 SZILÁGYI Gergő 2000 00:31:18 00:30:40 Tiszakécske 10 9 4:21 min/km +00:03:45 3 310

Részletesebben

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján -

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján - 1. 5-2/2013 Terdik Ferenc Kossuth 2. 1 m3 2. 5-4/2013 Nagy Ferencné Kossuth 17. 1 m3 3. 5-5/2013 Cseh Gyula Kossuth 20. 1 m3 4. 5-6/2013 Lukács György Kossuth 38. 1 m3 5. 5-7/2013 Deák László Kossuth 49/b.

Részletesebben

DUNAKANYAR TAGSZÖVETSÉG GYŰRŰKIOSZTÁS 2012 TAGSZÖVETSÉGI GYŰRŰK

DUNAKANYAR TAGSZÖVETSÉG GYŰRŰKIOSZTÁS 2012 TAGSZÖVETSÉGI GYŰRŰK DUNAKANYAR TAGSZÖVETSÉG GYŰRŰKIOSZTÁS 2012 TAGSZÖVETSÉGI GYŰRŰK A-03 DUNAKESZI 425 db HU-12-06- 04726 04800 Németh István 75 HU-12-06- 04801 04845 Haraszti Győző 45 HU-12-06- 04846 04895 Tóth Mihály 50

Részletesebben

3. Auriga Erdei Futóverseny sorozat

3. Auriga Erdei Futóverseny sorozat 3. Auriga Erdei Futóverseny sorozat hatodik forduló 2016.07.03 Leány 1.6km 1. Fekete Flóra 3 6:18 SZVSI SE1 / 1, 10 2. Takó Lilla 6 6:20 Szolnok SE1 / 2, 7 3. Auerbach Anita 1 7:37 Szolnok SE1 / 3, 5 4.

Részletesebben

Balatonudvari község területén nyílvántartott szálláshelyek. szálláshely 8242. Balatonudvari, 39 Erkel u. 21. szálláshely 8242. Erkel u. 21.

Balatonudvari község területén nyílvántartott szálláshelyek. szálláshely 8242. Balatonudvari, 39 Erkel u. 21. szálláshely 8242. Erkel u. 21. Balatonudvari község területén nyílvántartott ek a szolgáltató a befogadóképessége engedély száma engedély kiadásának dátuma neve székhelye adószáma címe elnevezése típusa szobák száma ágyak száma ideiglenes

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Kp. tel.: 417-255, 522-900 Kp. fax: 310-838

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Kp. tel.: 417-255, 522-900 Kp. fax: 310-838 Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Kp. tel.: 417-255, 522-900 Kp. fax: 310-838 www.salgotarjan.hu jegyzo@salgotarjan.hu VEZETŐK Dóra Ottó polgármester

Részletesebben

hrsz a terven NAGY LÁSZLÓ MESTER U /1 SZILÁGYI JÓZSEF MESTER U /2 DANKÓ LÁSZLÓ MESTER U MÁTÉ ISTVÁNNÉ MESTER U /1

hrsz a terven NAGY LÁSZLÓ MESTER U /1 SZILÁGYI JÓZSEF MESTER U /2 DANKÓ LÁSZLÓ MESTER U MÁTÉ ISTVÁNNÉ MESTER U /1 név cím hrsz a terven NAGY LÁSZLÓ MESTER U 35 17015/1 SZILÁGYI JÓZSEF MESTER U 33 17015/2 DANKÓ LÁSZLÓ MESTER U 27 17018 MÁTÉ ISTVÁNNÉ MESTER U 9 17019/1 GEDEI GYULA GYÖRGY MESTER U 11 17019/2 GEDEI ANIKÓ

Részletesebben

Név Telefon Mellék Ajtó E-mail Keller Anikó. 74/505-672 224 kellera@lab.hu igazgató

Név Telefon Mellék Ajtó E-mail Keller Anikó. 74/505-672 224 kellera@lab.hu igazgató TOLNA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA 7100, Szekszárd, Szent István tér 11-13. Honlapcím: http://kozig.tolnamegye.hu Központi tel.szám:74/505-600 Fax:74/415-686 e-mail: tolnakh-mk@lab.hu Név

Részletesebben

NEM NYERTES PÁLYÁZÓK febrár 8. és február 22. között kiírt KÖLTSÉGELVŰ LAKÁSPÁLYÁZAT

NEM NYERTES PÁLYÁZÓK febrár 8. és február 22. között kiírt KÖLTSÉGELVŰ LAKÁSPÁLYÁZAT NEM NYERTES PÁLYÁZÓK 2016. febrár 8. és február 22. között kiírt KÖLTSÉGELVŰ LAKÁSPÁLYÁZAT Ssz. Név 1. Bakos Zoltán 2. Bakos Zoltán 3. Bakos Zoltán 4. Bakos Zoltán 5. Balog Csaba 6. Balog Csaba 7. Balog

Részletesebben

Public. sztenderd nyitvatartású bankfiókjainkban meghirdetett pénztári órák: Budapest, II. kerület, Hidegkúti út

Public. sztenderd nyitvatartású bankfiókjainkban meghirdetett pénztári órák: Budapest, II. kerület, Hidegkúti út Hirdetmény egyedi pénztári órák meghirdetésére Kedves Ügyfeleink! Tájékoztatjuk Önöket, hogy jelen Hirdetményben meghatározott bankfiókjainkban pénztári órákat hirdetünk meg. Az egyedi pénztári órákon

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén megye: Megyei Semmelweis Kórház-Rendelőintézet Cím: 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 72. Tel.: (46) 515-200

Borsod-Abaúj-Zemplén megye: Megyei Semmelweis Kórház-Rendelőintézet Cím: 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 72. Tel.: (46) 515-200 Sürgősségi fogamzásgátlási ambulanciák Bács-Kiskun megye: Bajai Városi Kórház Cím: 6500 Baja, Rókus u. 10. Tel.: (79) 422-233, (79) 422-328, (79) 423-373, (79) 425-575, (79) 428-452 Bács-Kiskun Megyei

Részletesebben

Váli utcai ügyfélszolgálati iroda Cím: 1117, Budapest Váli u. 5. fszt. (Allee Bevásárlóközpont északi oldalánál)

Váli utcai ügyfélszolgálati iroda Cím: 1117, Budapest Váli u. 5. fszt. (Allee Bevásárlóközpont északi oldalánál) Váli utcai ügyfélszolgálati iroda Cím: 1117, Budapest Váli u. 5. fszt. (Allee Bevásárlóközpont északi oldalánál) Nyitvatartás: H-Cs 8:00-18:00 P 8:00-17:00 Telefon: 1 466-4633 Fax: 1 385-3837 Vályog úti

Részletesebben

Tiszaszentmárton község Önkormányzat Képviselı Testületének Településüzemeltetési és Összeférhetetlenséget Vizsgáló Bizottsági ülésének

Tiszaszentmárton község Önkormányzat Képviselı Testületének Településüzemeltetési és Összeférhetetlenséget Vizsgáló Bizottsági ülésének Tiszaszentmárton község Önkormányzat Képviselı Testületének Településüzemeltetési és Összeférhetetlenséget Vizsgáló Bizottsági ülésének a) jegyzıkönyve b) határozata : 2/2015 Napirendi pontok: 1. A 2015.

Részletesebben

Budapest Páros~ és Egyéni Bajnokságok. 382 Postás Fogarasi Ildikó 421 Fehér Andrea. 419 FTC Danka Mónika 381 Sebestyén Andrea

Budapest Páros~ és Egyéni Bajnokságok. 382 Postás Fogarasi Ildikó 421 Fehér Andrea. 419 FTC Danka Mónika 381 Sebestyén Andrea Nőnapi verseny pálya 1 2 pálya Boda Istvánné 441 fa Fülöp Lászlóné Kinizsi Sör 436 Szenczi Judit 431 Mester Lászlóné 430 Orbán Gabriella Győri Richards 425 Sallai Mátyásné 422 Gyurgyik Vera Győri Richards

Részletesebben

Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni

Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni Hajdú-Bihar Debrecen 2009.05.15. 1 Mogyorósi Dávid 94 Püspökladány Püspökladány 882 12,40-530 - 64,48-9,10-02:12.00 2 Kiss Ádám 95 Debrecen Kazinczy

Részletesebben

Budapest. 06-1-3871-282, 06-20-526-7573. VI. K Buday Ilona budayilona@freemail.hu

Budapest. 06-1-3871-282, 06-20-526-7573. VI. K Buday Ilona budayilona@freemail.hu Budapest Kerület Nap Név Email Telefon III. K Balázs Antalné Marica balazs.antalne@t-online.hu III. K; Sz Kertész Anna kerteszanna@t-online.hu IV. Sz Dudásné Baricza Margit dumargo@gmail.com 06-1-3871-282,

Részletesebben

Orvosné Dr. Kósa Ildikó

Orvosné Dr. Kósa Ildikó Á LMOSD Farkas Pál (független) Demeter Csaba Kozma Barnáné Adorján Csaba Ármós Zoltán Asztalos Sándor Fórián József Markocsány Tamásné Wrábel Gyula Sándor Toplak Jenő B AGAMÉR Orvos Mihály (MSZP) Erdősné

Részletesebben

Medgyesbodzás, Gábortelep telefonkönyv

Medgyesbodzás, Gábortelep telefonkönyv , Gábortelep telefonkönyv ÁFÉSZ, Medgyesegyháza és Bánkút Mini ABC 5663 Széchenyi utca 39-68 425480 ÁFÉSZ, Medgyesegyháza és Bánkút Vegyesbolt 5664 Gábortelep, Vasút utca 44-68 425482 Annus Imréné 5664

Részletesebben

Max. parkolási idő Személygépkoc Motor Kistehergépjármű Tehergépjármű Busz

Max. parkolási idő Személygépkoc Motor Kistehergépjármű Tehergépjármű Busz Város Zónakód Aktuális szezon munkanapon szabadnapon munkaszüneti napon Max. parkolási idő Személygépkoc Motor Kistehergépjármű Tehergépjármű Busz Ajka 8401 Jan 02 - Dec 24 07:00-17:00 07:00-12:00 - -

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2014/2015 tanév Budapest "Nyílt" kategória V-VI. korcsoport KEZDŐ fiú csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2014/2015 tanév Budapest Nyílt kategória V-VI. korcsoport KEZDŐ fiú csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 Kiskunhalas Bibó István Gimn. 37,950 36,700 37,000 36,300 147,950 2 Kisújszállás Móricz Zsigmond Református Koll., Gimn., SzKI és Ált. Isk. 34,800 36,550 36,400 36,450 144,200 3 Nagykőrös

Részletesebben

HORVÁTH MIHÁLY EMLÉKVERSENY 2008.

HORVÁTH MIHÁLY EMLÉKVERSENY 2008. 2.Ternai 2.Zelei 3.Katona 1.Sebesi 1.Makai Melitta Anikó Marianna 6Dr.Pálfi 6Lőrincz Edit Tiborné Városi Kiss Bálint Általános Református Iskola Kunszentmárton 2.Füzi Balázs Viktória Hajnalka 6Szemerédi

Részletesebben

A válság megjelenése a szociális szolgáltatások és ellátások adataiban

A válság megjelenése a szociális szolgáltatások és ellátások adataiban A válság megjelenése a szociális szolgáltatások és ellátások adataiban M E S T E R D Á N I E L K U T A T Á S I I G A Z G A T Ó S Á G N E M Z E T I C S A L Á D - É S S Z O C I Á L P O L I T I K A I I N

Részletesebben

DUNAKANYAR TAGSZÖVETSÉG GYŰRŰKIOSZTÁS 2011 TAGSZÖVETSÉGI GYŰRŰK

DUNAKANYAR TAGSZÖVETSÉG GYŰRŰKIOSZTÁS 2011 TAGSZÖVETSÉGI GYŰRŰK DUNAKANYAR TAGSZÖVETSÉG GYŰRŰKIOSZTÁS 2011 TAGSZÖVETSÉGI GYŰRŰK A-03 DUNAKESZI 500 db HU-11-06- 00251 00300 Dudás Ferenc 50 HU-11-06- 00301 00335 F. Tóth Ferenc 35 HU-11-06- 00336 00365 Haraszti Győző

Részletesebben

Helyezett, díjazott, jutalmazott versenyzők: Versenyző neve: Nevező intézmény: Felkészítő tanár neve:

Helyezett, díjazott, jutalmazott versenyzők: Versenyző neve: Nevező intézmény: Felkészítő tanár neve: Helyezett, díjazott, jutalmazott versenyzők: Versenyző neve: Nevező intézmény: Felkészítő tanár neve: Harmos Szilvia (A) Burján Viktor (A) Fóris Zsófia (A) Rácz Lajos Manassé (A) Temesvári Bence Zheng

Részletesebben

Atlétika - Mezei futó Diákolimpia országos döntő

Atlétika - Mezei futó Diákolimpia országos döntő Csapat neve: Dunaújváros, Széchenyi István Gimn. Egyéni absz. helyezési összeg:60 Csapat helyezése:1 3 1532 MATKÓ Csaba 00:16:24 7 1529 BUDAI Levente 00:16:49 20 1533 SALAMON Zalán 00:17:58 30 1530 CSATHÓ

Részletesebben

Etyeki Református Egyházközség

Etyeki Református Egyházközség Etyeki Református Egyházközség 2014. Évi Választói Névjegyzéke 1 Adolf Ferencné Ötház 17 Torbágy 1950 2014 2 Andrásy István id. Kender 35 Tiszadob 1923 2014 3 Andrásy István ifj. Öreghegy Etyek 1950 2014

Részletesebben

IV. DEBRECENI FUTÓKARNEVÁL 2. Nap -- TEREPFUTÁS augusztus 23. Kategória Eredmények

IV. DEBRECENI FUTÓKARNEVÁL 2. Nap -- TEREPFUTÁS augusztus 23. Kategória Eredmények 10km Férfi 10-18 éves 1 2064 Lovas Bence 2004.04.04 11 0:35:29 1:14:41 10km Férfi 19-30 éves 1 2044 Szabó József 1990.02.16 25 0:21:54 0:44:37 2 2099 Szaniszló Máté 1988.08.23 26 0:23:08 0:47:23 3 2105

Részletesebben

II. S.Pártai Félmarathon

II. S.Pártai Félmarathon 1 8008 BERTALAN Renátó 2014 00:00:00 00:14:03 00:27:48 +00:00:00 3:28 min/km 1 2 8121 BARABÁS Gábor 2014 00:00:00 00:14:03 00:28:30 +00:00:42 3:33 min/km 2 3 8118 ZATYKÓ Miklós 1977 00:00:00 00:14:09 00:29:26

Részletesebben

Szent László Napi futás. Szent László napi 10-es abszolút eredménylista

Szent László Napi futás. Szent László napi 10-es abszolút eredménylista 1 475 VARJASI Dávid 1990 00:03:56 00:22:07 00:23:10 00:00:29 00:49:43 00:45:47 4:21 min/km Férfi 1-2003 1 +00:00:00 2 384 ERDEI András 1987 00:03:57 00:22:49 00:24:45 00:00:24 00:51:56 00:47:59 4:34 min/km

Részletesebben

MVMSZ tagok nyilvántartása. Státusz Szervezet neve, székhelye Képviselő MVMSZ közgyűlés résztvevők Bács-Kiskun megye

MVMSZ tagok nyilvántartása. Státusz Szervezet neve, székhelye Képviselő MVMSZ közgyűlés résztvevők Bács-Kiskun megye MVMSZ tagok nyilvántartása Státusz Szervezet neve, székhelye Képviselő MVMSZ közgyűlés résztvevők Bács-Kiskun megye 1. megyei hatókörű városi Katona József Múzeum 6000 Kecskemét, Bethlen krt. 1. 2. területi,

Részletesebben

MOLSZE VEZETŐSÉG elérhetősége (2013-2017)

MOLSZE VEZETŐSÉG elérhetősége (2013-2017) MOLSZE VEZETŐSÉG elérhetősége (2013-2017) EGYETEMEK 1 Vargáné Budai Erika Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika Budapest Városmajor utca 68. 1122 1/458-6754 1/458-6755 20/666-3038

Részletesebben

Sorszám / Helyezés. Szóbeli pontszámok Elért eredmény. Hozott pontszám. Magyar nyelv. Matematika. Tagozat Számítógép-szerelő,karbantartó

Sorszám / Helyezés. Szóbeli pontszámok Elért eredmény. Hozott pontszám. Magyar nyelv. Matematika. Tagozat Számítógép-szerelő,karbantartó 42 Ágoston Dávid Roland Balla Károly Ált. Isk. 2212 Csévharaszt 163 32 19 7 48 106 55 Antal Renátó 44 Báki István 22 Bari Richárd 40 Benkő Balázs 61 Bényei Krisztián 58 Bíró Dominik 41 Borsós Dominik Szebasztián

Részletesebben

FIT-jelentés. Nemzetgazdasági Minisztérium 1051 Budapest V. kerület, József nádor tér 2-4. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés

FIT-jelentés. Nemzetgazdasági Minisztérium 1051 Budapest V. kerület, József nádor tér 2-4. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés Országos kompetenciamérés 2017 FIT-jelentés 10. évfolyam 1051 Budapest V. kerület, József nádor tér 2-4. Fenntartói azonosító: 39012082 FIGYELEM! Kérjük, tartsa szem előtt, hogy a 2016/2017. tanévtől a

Részletesebben