Magyar állam- és jogtörténet 3.

Átírás

1 dolog és vagyon Magyar állam- és jogtörténet 3. Dolog: jogi értelemben minden testi tárgy, amely jogviszonynak önálló tárgya lehet. A korabeli magyar jogi terminológiában a dolog megfelelője a jószág volt, amely vagyont, jogot, fizikai tárgyat egyaránt jelentett - tehát a materiális értelemben vett testi tárgyaktól, a dolgoktól (res) megkülönböztették az immateriális értelemben vett testetlen tárgyakat, azaz a jogokat. Ilyen például a haszonélvezeti jog, a vadászati és a halászati jog. Ezek a jogok, nem tekinthetők testi tárgynak, de a természetes személy számára mégis meghatározó erővel bírnak vagyoni viszonyait illetően. A rendi magánjog II. Dologi jog A vagyon bizonyos közös cél szolgálatára rendelt, gazdasági érdekű (dologi és kötelmi) jogok, illetve kötelezettségek összessége. a dolgok fajai A szokásjogi szabályok rendelkezéseinek és a törvényeknek megfelelően a dolgokat különbözőképpen lehet csoportosítani. A szokásjog, a törvény, illetve a királyi kiváltságlevelek egyes jószágokat kivettek azon dolgok köréből, amelyek jogügyletek tárgyai (vagyis forgalomképesek) lehettek. Forgalmon kívüli dolgoknak tekintették a kánonjogi szabályok értelmében az ún. szentelt, azaz az egyház használatára rendelt dolgokat: templomok, kápolnák, szertartási kellékek stb. az egyház számára rendelt javakat is e vonatkozásban érvényesült Magyarországon is a holtkézi jog (manus mortua) intézménye, amely azt jelentette, hogy ha egy dolog egyszer az egyház tulajdonába került, onnan nem kerülhetett ki, még hűtlenség esetében sem. az ún. kincstári javak, amelyeket a király és az udvartartása számára rendeltek a vármegyékben, a közösség javára rendelt vármegyeház, szabad királyi városokban a városi fundus. ingatlan Ingatlan az a dolog, mely állagsérelem nélkül nem mozdítható el (a föld, a rajta épült épület); de a 18. századi jogban ingatlannak minősült minden olyan vagyontárgy is, amely az ingatlanhoz tartozott és annak rendes megműveléséhez szükséges volt (fundus instructus gazdasági eszközök, illetve a föld megműveléséhez szükséges állatállomány). Középkori jogrendszerünk az ingatlan fogalmán belül éles különbséget tett, paraszti, városi és nemesi iningatlan között. ingók A magyar rendi magán jog ingóés ingatlanfogalma nem egyezett a római jogi meghatározással. Ingó dolognak minősült az a tárgy, amely mozog, vagy állagsérelem nélkül elmozdítható (pénz, ruhák, barmok)!! Ingónak minősül a zálogba adott ingatlan!! De ingatlannak minősült: a legalább 50 lóból álló ménes, a könyvtár, ősi pénz (az az összeg, amely ősi birtok eladásából származott.) a paraszti földbirtok 1. a paraszti birtok a községi földközösségből fejlődött ki a falu kollektív tulajdonosa volt a hozzá tartozó ingatlanoknak, de a szántó és a rét (évenkénti osztással) egyéni használatba, azaz az egyes családok birtokába ment át, míg a legelő, az erdő és a vizek továbbra is közös használatban maradtak. 2. később a faluközösséget alkotó családok igyekeztek kikerülni az évenkénti földosztásból tkp. a szántó és a rét az egyes családok tulajdonába ment át, amely a faluközösség felbomlását eredményezte. 3. a földközösség felbomlása egybeesett az előkelők földigény-növekedésével a nemesek elvették a birtokaik szomszédságában lévő bomló faluközösségek földjeit parasztok védelemért a legközelebbi földesúrhoz fordultak, felajánlva földjeiket - ezzel a paraszti tulajdon nemesi tulajdonná változott, és a paraszt gyakran ugyanazt a földet kapta vissza megművelésre. - a paraszt elvesztette tulajdonjogát, csak az adott birtok használati joga volt az övé, amelynek használatáért termény-, munka- és pénzjáradékkal tartozott földesurának úrbéri szerződések. 1

2 a paraszti földbirtok (2) 4. a jogilag egységes jobbágyság kialakulását (13. sz.) követően a paraszti birtok megítélése lényeges változásokon ment át: a jobbágy az általa megművelt urbáriális teleknek csak (örök)használója volt, melyért meghatározott szolgáltatásokkal tartozott. 5. a török hódoltságot követően, illetve Mária Teréziának 1767-ben kiadott urbáriumát követően változott a helyzet: elfogadottá vált, hogy meghatározott keretek között a jobbágy korlátozott (quasi)tulajdonnal is rendelkezhetett. a polgárok ingatlanai A városok kollektíve nemeseknek voltak tekintendők, így nemesi jószágokkal rendelkezhettek de a király főtulajdonjoga (fiscalitas) a városokban nem érvényesült. Az egyes városi polgároknak lehet ingatlantulajdonuk, elsősorban a városok területén de voltak polgárok nemesi jószággal is. Több városban az ingatlan-tulajdon léte (esetleg 1 évi békés birtoklás) volt a városi polgárjog elnyerésének a feltétele. Más városokban a polgárjog megszerzése előfeltétele volt az ingatlannal való rendelkezésnek. Többnyire szabad rendelkezés érvényesült, de esetleg a polgár ősi birtokánál a család jogai érvényesülhettek. A szerzett javakkal szabadon rendelkezhettek élők között és halál esetére. Sok helyen a szomszédoknak, polgártársaknak elővételi joga volt az ingatlan elidegenítése során. Örökös és végrendelet nélküli halál esetén az ingatlan a város közösségére szállt. ősi javak A nemesi jószágok eredete szerint különböztettek ősi és szerzett, ezen belül adománybirtok és vásárolt jószág között. Ősi, örökölt (bona avitica) az a kötött dolog, amely elidegeníthetetlen, megterhelhetetlen és felmenőről lemenőre legalább egyszer törvényes öröklés útján szállt át, vagy osztályra bocsátották. Az ősi vagyonban nemcsak az első szerző, hanem az összes utód joga megtestesült. az ősi birtokot kezén tartó természetes személy sajátos tulajdonos rendelkezési joga az ősi birtokon rendkívül korlátozott: el nem idegeníthette, csak abban az esetben, ha az öröklésre jogosultak, az ún. osztályos atyafiak ehhez hozzájárultak. időlegesen sem idegeníthette el, zálogba sem adhatta az osztályos atyafiak előzetes hozzájárulása nélkül. ősi javak (2) E szigorú szabály alól csak két kivételt ismertek: a végszükség esetét, amikor halálos ítélettől vagy hadifogságból a birtokot kezén tartó csak úgy szabadulhatott, ha ősi birtokát áruba bocsátotta, s a megváltáshoz szükséges pénzt csak így tudta megszerezni. ha az ősi birtok értékének növelése céljából a birtok egy részét azért idegenítették el, hogy az ezért kapott pénzt a maradék ősi birtokba fektessék be, így annak értékét jelentős mértékben megnöveljék. szerzett vagyon Szerzett vagyonnak tekintették azt a jószágot, melyet a tulajdonos saját maga vásárolt, adományba kapott vagy elbirtokolt. Szerzett birtok felett tulajdonosa szabadon rendelkezett élők között és halála esetére egyaránt (Tr ). Ha valaki életében nem rendelkezett, a szerzemény utódaira szállt, s ezzel a szerzett birtok ősivé alakult át. Az apa végrendeleti úton gyermekeit csak azok rendkívül súlyos visszaélése esetén zárhatta ki az öröklésből. Nem lehetett szerzeménynek tekinteni azt a birtokot, amelyet ősi birtok eladásából eredő pénzen vásároltak - az így vásárolt birtok ősi birtoknak számított, függetlenül attól, hogy formailag új szerzemény volt (1723: 49. tc.). adománybirtok Adománybirtok az, ami királyi vagy nádori adományozásból eredt. Azért különböztették meg a nem adományos, vásárolt birtoktól, mert az adománybirtokban benne rejlett a király, a Szent Korona (fiscus) joga (fiscalitas) is. Az adománylevél egyik nélkülözhetetlen záradéka meghatározta, hogy az adománybirtokot kik örökölhették. Az adománylevélben meghatározott örökösök hiányában, az adománybirtok visszaszállt a koronára. Tipikusan csak a fiúk számára adományozták királyaink a birtokot. (De volt mindkét ágra kiterjedő adomány is.) Előbbi esetben, ha a fiág kihalt, a birtok visszaszállt a koronára (ius regium), hiába voltak nőági rokonok. A király abba nem szólt bele, hogy fiúk életében a leányok is örökölhessenek. Az első szerzőnek jogában állt az adománybirtok öröklésében leányait is részesíteni (végrendeletében), de ez a jog csak addig élt, ameddig voltak fiági örökösök. 2

3 a nemesi jószág A nemesi jószág tehát ősi, vagy adományos, vagy saját pénzen szerzett birtokból állhatott, amelyet jobbágyi szolgáltatások nem terheltek, de amely több tekintetben korlátozott volt. A nemesi jószághoz az évszázadok során meghatározott vagyoni jogok, ún. királyi kisebb haszonvételek is járultak. (kocsmatartás és a mészárszéktartás joga, malomjog, a pálinkafőzés joga, valamint a királyi privilégiumokkal biztosított vásártartás joga) E jogok gyakorlása évszázadok alatt sokat változott. (többségüket 1848-ban eltörölték, de a malomtartás jogának kiváltsága még a polgári kor magánjogában is fellelhető volt.) a jószágok értéke - közbecsű A vagyontárgyak fontossága miatt minden dolognak valamilyen értéket tulajdonítottak, melyet Werbőczi a dolgok becsűjének nevezett. Rendi jogunk a dolog értékének három fajtáját ismerte: a közbecsűt, az örökbecsűt és az igazbecsűt. A közbecsű érték (aestimatio communis) az ingóknak és ingatlanoknak a bírói gyakorlatban, a 16. század elejére kialakult állandó értéke volt. A régebbi bírói gyakorlat szerint, ha ismerték a szóban forgó vagyontárgy (ált. ingatlan) évi hozadékát, akkor ennek tízszeresét tartották a dolog közbecsű értékének. Később már nem állapították meg az évi hozadékot, hanem a táblázatokban foglalt közbecsű értékeket alkalmaztak. A közbecsű érték megmerevedését jól mutatja, hogy a Tripartitum ( ). közzétett egy közbecsű értéktáblázatot. Nb. A 16. századtól kezdve a közbecsű érték a nagyarányú infláció következtében egyre távolodott a szóban forgó vagyontárgy valódi értékétől. a közbecsű érték jelentősége A Tripartitumban megtalálható közbecsű tábla szerint pl. : egy lakott, megművelt jobbágytelek közbecsű értéke egy márka (négy aranyforint), az elhagyott jobbágytelek közbecsű értéke egy arany forint volt. A közbecsű jelentősége: o a bíróságok leggyakrabban ezt a közbecsű értéket alkalmazták a bírságok, a perköltségek, az adósság meghatározásakor; o a közbecsű értékének megfelelően foglalták le és adták zálogba az elmarasztaltak vagyonát; o fej- vagy jószágvesztő ítélet esetében a lefoglalt családi jószágok közbecsű értéken voltak visszaválthatók; o közbecsű értékben adták ki a leányoknak a leánynegyedet, az özvegyeknek a hitbért. örökbecsű érték Az örökbecsű értéket (aestimatio perennalis) csak az ingatlanoknál alkalmazták. Értéke pontosan tízszerese volt a közbecsűnek. Csak kivételesen, büntetőszankcióként ítélték meg: a büntetőszankció jelleg érvényesült és ezért örökbecsűben marasztalták azt, aki hatalmaskodva szerzett magának birtokot házára, jószágára vagy egyházi birtokra. örökbecsűben marasztalták azt is, aki mást el nem követett hűtlenséggel vádolt, s ezen a címen akarta magának megszerezni a bevádolt birtokát. Egy esetben nem büntetőszankcióként is megjelent: ha a szerződő felek kölcsönösen örökbecsűben állapodtak meg. igazbecsű Az igazbecsű (aestimatio condignum) azaz a méltányos érték (condignum praetium) a gyakorlatban nem volt más, mint a piaci ár. Már Werbőczi is említi, de 18. század gyakorlatában, midőn a közbecsű érték lassanként jelentőségét veszítette, a bírói gyakorlat a közbecsű helyett egyre következetesebben az igazbecsűt alkalmazta ítéleteiben. a birtok A birtok (possessio) a középkori jog felfogás szerint egy jogilag védett tényleges állapot valamilyen vagyontárgy felett. A középkori jogrendszerekben általában, így a magyarban sem alakult ki éles különbség a birtok és a tulajdon között, mint az a római jogban élt. Az ingatlanok egyéni tulajdonjoga nem volt korlátlan, mert egyrészt a nemzetségi jog, másrészt az állam korlátozta, bizonytalan volt a védelemre jogosult személye, s emiatt a korabeli jog elsődlegesen a birtokot védte, a birtokban ülő részesült fokozott (jog)védelemben, és ő alkalmazhatott önhatalmat is. Birtokos: aki valamely fekvő jószágot részben jövedelmének beszedésére, részben a jobbágyi szolgáltatások teljesítésére nyilván, valóságos és békés uralmában tart. (Tr ) A magyar jogrendszerben a birtok, a posessio kifejezést további két értelemben használták: 1. a birtok valamely ingó vagy ingatlan dolog uralma, használata és kormányzása ; 2. a ius possessionarium alatt általában a várakat, kastélyokat, erősségeket, városokat, mezővárosokat, falvakat, birtokrészeket, földeket, réteket, erdőket és pusztákat kell érteni. (Tr ) 3

4 a birtokos jogai A birtokost megillető jogosultságok: a birtokosnak jogában állt a támadót, aki őt a birtokából ki akarta vetni, erőszakkal is elűzni érvényesül a vim vi repellere elve. ha a jogtalan támadó a birtokost kivetette birtokából, a kivetés időpontjától számított egy éven belül a birtokos erővel is visszaszerezhette birtokát (Tr ). További előnyök: a birtokosnak nem kellett igazolnia birtoklásának jogcímét a vélelem amellett szólt, hogy a birtokos jogosan tartja kezében a birtokot vagyis a birtokban lévőt nem terhelte a bizonyítási kötelezettség: a bizonyítási teher mindig arra hárult, aki kívülálló volt, aki be akart jutni a birtokba. Ennek kellett az erősebb jogot bizonyítania. A jóhiszemű birtokosnak joga volt a dolog gyümölcsére. Ezt tőle a tulajdonos sem perelhette vissza. rosszhiszemű birtokosok Werbőczi szerint a magyar jogban három esetben volt jelentősége a birtokos rosszhiszeműségének. rosszhiszeműnek minősült a birtokos, aki nem akarta elfogadni a szerződéses vagy törvényes zálogjoggal biztosított tartozás teljesítését azért, hogy a zálogbirtokot továbbra is a kezében tarthassa, élvezze annak gyümölcseit. rosszhiszemű volt továbbá az az özvegy, aki megtagadta a hitbér elfogadását, hogy továbbra is élvezze férje birtokát. (az ilyen rosszhiszemű birtokosok nemcsak a birtokot, de követelésüket is elveszítették.) rosszhiszeműnek minősültek azok a birtokosok is, akik maguknak jogtalanul kincstári javadalmakat foglaltak el. Ez a rosszhiszemű magatartás száz évelteltével örököseiknek már nem ártott. A száz év letelte előtt a király eladományozhatta a jogtalanul bírt jószágot. az elévülés és elbirtoklás Az elévülés és az elbirtoklás két egymást kiegészítő jogintézmény. Amíg az elévülés időmúláshoz kötött jogvesztést jelent az egyik félnek, addig az elbirtoklás időmúláshoz kötött jogszerzés a másik félnél. A magyar rendi jogban az elévülés a kereseti jog elvesztését, míg az elbirtoklás, az elbirtoklás előnyeinek a megszerzését jelentette: az elbirtokló erősebb birtoklást szerzett, ami jogcímmé vált a tulajdon megszerzésére: új adományt kérhetett a tulajdonjog biztosítására. a magyar jogban az elbirtokló tehát nem szerez tulajdont (!!), és a tulajdonos nem veszíti el tulajdonát - így ha bármilyen úton-módon (akár kiűzéssel) a tulajdonoshoz visszakerült a tőle elbirtokolt dolog, akkor tulajdonjoga teljes egészében feléledt, az elbirtokló ezen a címen nem indíthatott pert. az elbirtoklás feltételei Ahhoz, hogy az elbirtoklás megvalósuljon, meghatározott feltételeknek együttesen kellett teljesülniük: elbirtokolhatónak kellett lenni a dolognak, meghatározott időnek el kellett telnie, zavartalanul kellett birtokolni a szóban forgó vagyontárgyat. 1. Nem volt elbirtokolható rendi jogunkban az osztályos atyafiak között az osztályrész (idegen elbirtokolhatott osztályrészt) a hitbér és a leánynegyed, a zálogbirtok, a szomszédok közti telekhatár. az elbirtoklás feltételei (2) 2. Az elbirtokláshoz meghatározott időnek is el kellett telnie - különböző birtoktípusok elbirtoklásánál különböző elbirtoklási időt határozott meg: királyi birtokok, koronajószágok csak 100 esztendő alatt voltak elbirtokolhatók, egyházi javak 40 év, nemesi jószágok 32 év, városi birtokok 12 év alatt, (talán Werbőczi itt téves időt adott meg, mert városi javakban egy év és egy nap volt az elbirtoklási idő) a paraszti birtokban egy év és egy nap. Az elbirtoklási időben jogutódlásnak volt helye, ami azt jelentette, hogy az eltelt idő átszállt az örökhagyóról az örökösre, az eladóról a vevőre, az elajándékozóról a megajándékozottra. 3. Zavartalannak kellett lennie a birtoklásnak - a birtoklást kétféle módon lehetett megzavarni: ténylegesen (de facto), amikor a birtokost kivetették a birtokából; jogilag (de iure), amelynek három változatát ismerték: a tiltakozást, a bírói megintést és a perindítást. az elbirtoklás feltételei (3) a. Tiltakozás - a tulajdonos megjelent valamelyik hiteles hely előtt, s ott jegyzőkönyvbe mondta jogfenntartó nyilatkozatát. b. Bírói megintés - a tulajdonos az ország valamelyik nagybírójához fordult, s tőle bírói parancsot eszközölt ki a birtokban ülőhöz címezve, amely bírói parancsban a nagybíró felszólította a birtokban ülőt, hogy adja át a birtokot a parancsot kieszközlőnek rendeltetése az, hogy ha el lehet kerülni a pert, akkor arra ne kerüljön sor. c. Perindítás - a tulajdonos keresetlevelet nyújtott be a bírósághoz a keresetlevél benyújtásakor kellő gondossággal kellett eljárni, mert ha a perindítónak nem álltak a rendelkezésére mindazon bizonyítékok, amelyekben saját igazát maradéktalanul alá tudta támasztani, akkor elveszítette a pert, beállt a res iudicata, az ítélt dolog esete, ami azt jelenti, hogy még egyszer ugyanabban az ügyben pert indítani nem lehet. (Utóbbi esetben a birtokos a királyhoz fordulhatott adománylevélért, amivel tulajdonjogát is bizonyítani tudta.) 4

5 az elbirtoklás nyugvása és megszakadása A. A birtoklás megzavarásának mindegyik fenti esetében az elbirtoklás megszakadt (az addig eltelt idő elveszett, s abban a pillanatban új elbirtoklás kezdődött). B. Az elbirtoklás nyugvásának két fő típusa volt: 1. Szünetelt az elbirtoklás országosan, ha azt időben később alkotott törvény visszaható hatállyal rendelte el. Az országos nyugvásnak rendi jogunkban mindig konkrét rendelkezés volt az alapja. Ezek az országos nyugvások rendszerint külső vagy belső háborúhoz tapadtak. 2. Nyugodott az elbirtoklás egy adott birtokra vonatkozóan, ha az apa hadifogságban vagy száműzetésben volt, és otthon nem volt a jog megvédésére alkalmas családtag, abban az esetben is, ha az árva a 16. életévét még nem töltötte be. (a nyugvás kezdete előtti és a nyugvás befejezése utáni időt össze kell adni.) a tulajdon Rendi jogunk a tulajdont egy dolog felett fennálló jogi hatalomként fogta fel, ami elsősorban ingatlanok felett nem volt korlátlan, hiszen gyakran előfordult, hogy a tulajdon részelemei nem feltétlenül egy kézben összpontosultak: a tulajdon tartalmi elemei, mint a birtoklás, a használat és a hasznok szedésének a joga gyakran elvált az élők között és halál esetére szóló rendelkezési jogtól és ilyenkor különböző személyek jogában állt ezek gyakorlása. A jogok gyakori megosztása eleinte a nemzetségi szállás birtok rendszeréből, később pedig a királyok birtokadományozó gyakorlatából (a fiscalitasból) következett. szállásbirtok 1. a letelepedéskor kialakult szállásbirtok a nemzetség közös tulajdonát képezte, melyet a nemzetséghez tartozó családok között osztottak szét, s ennek nyomán létrejött az egyéni birtok rendszere is. a nemzetségi kötelék ereje az egész rendi korszakon keresztül képes volt megakadályozni, hogy a szállásbirtok vagy annak egy meghatározott része kikerüljön a nemzetség tulajdonából. adománybirtok 2. az uralkodók az adományozott földekre fenntartottak bizonyos királyi jogokat, s így annak tulajdoni viszonyai alapjaiban tértek el a szállásbirtok tulajdoni helyzetétől. az adománybirtok főtulajdonosa mindig a király volt, akinek jogában állt a tulajdonát képező birtokot határozott időre eladományozni, azaz a birtok használati jogát másra átruházni anélkül, hogy a tulajdonjogot is átadta volna - a használati jog átengedése meghatározott időre történhetett, de legfeljebb a megadományozott élete végéig tarthatott. a későbbi fejlődésnek köszönhető, hogy a megadományozottak igyekeztek az adománybirtokot lemenőik számára továbbra is biztosítani, így lassan lehetővé vált az adománybirtok öröklése. Ezt az adománylevélben rögzítették, és pontosan meghatározták az öröklési rendet. nemzetség vs. király amikor megjelent az adománybirtok, azonnal megindult a nemzetségek azon törekvése, hogy az adománybirtokot annak a nemzetségnek a számára biztosítsák, amelynek tagja azt a királytól megnyerte hosszú küzdelem kezdődött az uralkodó és a nemzetségek között a két eltérő birtoktípus összevegyítésére. Végeredményként a 13. századra megfigyelhető, hogy élesen elkülönült egymástól a nemzetségi jog és a királyijog, ami a tulajdonjog szempontjából arra az eredményre vezetett, hogy a szállásbirtok tulajdonosa mindig a nemzetség volt, a birtokos, illetve a használati jogjogosultja pedig az a férfi, aki a birtokot éppen a kezében tartotta. az adománybirtok főtulajdonosa a király, és a megadományozott lett a birtokos. Egy idő után a nemzetség tagjai szerették volna az adománybirtokot is a saját nemzetségi hatalmukba vonni. az ősi birtok Ugyanakkor a szállásbirtokokon érvényesülő nemzetségi tulajdon- és birtokjog nem tartalmazza a szabad rendelkezési jogot, hiszen ezzel a nemzetség tulajdonában lévő ősi szállásterület idegen kezére kerülhetett volna. Az adománybirtokokon a király előbb korlátozta az oldalági rokonok (nemzetség) öröklését, majd szabad rendelkezést adott a királyi servienseknek, ha nincs fiú utóduk. (I. Aranybulla) Mintegy másfél százados küzdelem során a nemzetségi érdekek képviselői kiharcolták azt a jogot, hogy lemenők hiányában, a birtok a nemzetség oldalági férfi rokonaira szállt meghatározott öröklési szabályok szerint. Ezt mondta ki az évi törvény, amely eltörölte az első Aranybulla 4. cikkében biztosított a szabad rendelkezési jogot, s biztosította a nemzetségek számára az ősi birtokot, az ősiséget (1351: 11. tc.). 5

6 hűbéries adománybirtok Ugyanakkor ellentétes tendenciaként a nyugati hűbéri jog hatására lehetővé vált hazánkban is, hogy a megadományozott, amennyiben nagy földbirtokra tett szert, saját híveinek, katonáinak további adományt tegyen. Így jött létre a magánadomány. Ez azt jelentette, hogy a tulajdon a királyé, a rendelkezési jog a megadományozotté, a birtoklási jog pedig azé, aki tényleges birtokában tartja az ingatlant. (Nyugat-Európában ez a hűbéri láncolat kialakulását eredményezte.) Magyarországon a hűbéri hierarchia kialakulását a nemzetségek erős joga megakadályozta, hisz meg tudták gátolni azt, hogy magánadomány révén a birtok nemzetségen kívüli idegen kezére kerüljön. magyar tulajdonviszony-rendszer A Nyugat-Európában érvényesülő hűbériség egyes elemei tehát Magyarországon elegyedtek az ősi, nemzetségi öröklési szabályokkal, amiből kialakult az a SAJÁTOS MAGYAR TULAJDONVISZONY-RENDSZER, amely egy családon belül egyesítette a (1) hűbéries adományrendszer és a (2) nagycsaládi-nemzetségi kötöttségi rendszer meghatározó elemeit. + mindezt tovább bonyolította a földesúri hatalomból folyó (3) urbáriális kötöttség, amelynek értelmében a földesúr tulajdonát képezte a jobbágyoknak művelésre átadott urbáriális telek: ezt a jobbágyok használatba kapták, uruk beleegyezése nélkül nem idegeníthették el, nem örökíthették, nem oszthatták fel egymás között. a valóságban azonban a jobbágyok ugyanúgy magukénak tekintették a földet, mint a földesuruk. hármas kötöttség Magyarországon is élt tehát az osztott tulajdoni rendszer egy sajátos változata, de a nyugati hűbéries jellegre ráépült a magyar nemzetségi és urbáriális kötöttségi rendszer. A magyar tulajdont hármas kötöttség terhelte (az avicitas, a ius regium és az urbariális rendszer), amelyet még színesítettek az osztott tulajdoni viszonyok is. ősiség - avicitas A rendi jog szerint a korlátlan jogú rendelkezés csak az ingókra és a szerzett ingatlanokra terjedt ki. Az ősi ingatlanokat a család tagjai közösen használták. A család feje csak társtulajdonos az öröklésre jogosultak mellett, mivel az ősi vagyon az élők és az elődök vér- és jogközösségét jelentette, de az ősi vagyont éppen kezén tartó család fejét bizonyos előjogok illették meg. Ez a családi osztatlanság rendszerint az atyából és fiaiból állott, de előfordult, hogy közösen tartották a kezükön az ősi birtokot még a közeli oldalági rokonok is. Az osztatlan jószágot egy egészet alkotó vagyontömegnek kellett tekinteni, melyről sem egészben sem részben egyetlen egy osztályos társ (osztályra jogosult, lásd alább) sem rendelkezhetett önállóan. osztatlan vagyonközösség Gyakran az apa halála után sem osztották fel a testvérek a közös vagyont. Ekkor a családi osztatlansággal szemben testvéri osztatlanságról beszéltek. Ilyenkor is fennmaradt az egész család kollektív tulajdona. A legidősebb fiú lett a család feje és a közös vagyon kezelője. Az családi vagy testvéri osztatlan vagyonközösség szabályai: a közös vagyon haszna közös volt, így a közös vagyont ért kárt is közösen kellett viselni. ha a közös vagyont veszteség fenyegette, az osztatlanság többi tagját, szükség esetén ismételt figyelmeztetés után bíróilag kellett meginteni, hogy a közös jószágot fenyegető kárt közös teherviseléssel hárítsák el - ha a bírói megintés sem segített, perrel lehetett kikényszeríteni a bírói megintés elhárításához szükséges anyagiak biztosítását. ha kár érte a vagyont, a tagok részük arányában viselték a terheket. Az önhibából eredő kárért egyedül az elkövető volt felelős. az osztályos atyafi az osztatlan közös vagyon felosztása előtt is megterhelhette saját osztályrészét, a többiekét azonban csak akkor, ha azok hozzájárultak, és csak a közös vagyon hasznára, azaz kizárólag a hasznos beruházások céljára szolgált. osztály (divisio) Az osztatlan birtokközösség megszüntetésére az ún. osztályra kényszerítéssel, vagy az érdekeltek, atya és fiai békés megegyezésével vagy meghatározott esetekben bírói úton kerülhetett sor. A közös vagyon felosztását kikényszeríthette az atya, de kikényszeríthették a fiúk is. Az atya osztályra kényszeríthette fiait: 1. ha a fiú kezet emelt apjára; 2. ha a hűtlenség kivételével, más bűncselekménnyel vádolta a fiú a szüleit, 3. ha a fiai hadifogságba esett atyjukat nem igyekeztek kiváltani; 4. ha a fiú a szülei élete ellen leselkedett; 5. ha a fiú gonosz cimborák társaságában pazarló életet folytatott. Ezekben az esetekben sem zárhatta ki az apa az ősi vagyonból a fiát, csupán arról volt szó, hogy az ősi vagyont fel kellett osztani, és a fiúnak ki kellett adni az őt megillető részt. 6

7 osztály (divisio) (2) A fiúk kényszeríthették osztályra apjukat: 1. ha az atya az ősi vagyont pazarolta, el akarta idegeníteni; 2. ha az apa elhanyagolta a birtokát; 3. ha kegyetlenül vagy ok nélkül gyakorolta fenyítő jogát; 4. ha bűntett elkövetésére akarta kényszeríteni a fiát; 5. ha teljes korú fiát házasságkötésében megakadályozta. Az osztály alkalmából az ingókat és az ingatlanokat leltárba foglalták, melybe csak a közös vagyon került. A család tagjait esküre is lehetett kötelezni, hogy a közös vagyonból nem titkoltak el semmit. Az ingókat, így a zálogbirtokot is a férfiak és nők között, egyenlő részben osztották meg. A fegyvereket és hadifelszerelést azonban a fiúk már az osztály előtt kivették a maguk részére. Az ingatlanokból általános szabályként csak a férfiak részesültek - az ingatlanokat annyi részre osztották, ahány osztályos volt (azonos mennyiség és minőség) Az osztályrészeket ezután kisorsolták Vagy: az egyik oszt, a másik választ. az osztály jogkövetkezményei 1. az osztályon, törvényes öröklésen átment birtok ősi birtokká vált, 2. az osztályosok kölcsönös öröklési jogot szereztek egymás örökrészére úgy, hogy ha valamelyiknek az ága kihalt a többi testvér ágai örökölték az osztályrészt. 3. az osztályrész az osztályosok között elbirtokolhatatlan volt, 4. az osztályosok egymás iránt szavatossággal tartoztak. (Kötelesek voltak együttesen védeni azt a testvért, akivel szemben pert indítottak a közös vagyonból eredő osztályrészre vonatkozóan.) 5. a szabályosan végrehajtott osztály, egy év eltelte után már csak per útján volt megváltoztatható. Az osztálynál elkövetett hibák orvoslására két lehetőség alakult ki: Osztályigazítást kérhetett az, akit az osztálynál mellékes, kisebb jelentőségű dologban megrövidítettek vagy az osztály során kapott jószágának egy részét önhibáján kívül perben elveszítette. Új osztály: ha valamelyik osztályost lényeges dolgokban szándékosan rövidítettek meg, ha az osztályosok hibájából vagy csalárdságából lényegesen kisebb értékűt, kevesebbet vagy semmit sem kapott valamelyik utód, vagy valamelyik osztályos önhibáján kívül háborúban vagy perben osztályrészét, illetve annak jelentős részét elveszítette. adományrendszer A ius regium, a királyi háramlási jog érvényesülésének alapját az adományrendszer képezte. A században az adományrendszer szempontjából két fő birtoktípust különböztettek meg (lásd fenn): a királytól származó adománybirtokot, a honfoglaló nemzetségek szállásbirtokát. A királyok a birtokadományozást már igen korán adománylevéllel eszközölték, amellyel a megadományozo per esetén tulajdonjogát bizonyítani tudta. A szállásbirtokokra vonatkozóan nem állott írásos dokumentum a birtokosok rendelkezésére, ezért ilyet kezdtek kérni a királytól. A 13. századra alakulhatott ki az az elv, hogy minden földesúri birtok végeredményben a királytól származó adománybirtok. adományrendszer (2) Az adományozás rendszerét évszázadok alatt többször is igyekeztek szabályozni, s ezen törekvések hatására, de szokásjogi úton alakult ki Werbőczi korára az adományozás és továbbörökítés érvényes rendje. A Tripartitum szerint: az adomány a Szent Korona joghatóságába törvényesen visszaszállt királyi jogoknak örökös eladományozása, melyet az uralkodó szolgálatokért vagy kiváló érdemeiért tesz. Az adományozó személye szerint különbséget tettek királyi, nádori és magánadomány között. adományozók szerint 1. Királyi adomány: az uralkodó az országnak vagy a királynak jószolgálatokat tett személyt birtokadományban részesítette. A király bárkinek adhatott birtokot, melynek nagysága csak a király akaratától függött az uralkodó egy személynek többször is adhatott birtokot. 2. Magánadomány: egy nagyúr familiárisának adományozott birtokot, a király hozzájárulásával. A magánadomány tehát a királyi adományhoz kapcsolódik, csak az uralkodó jóváhagyásával érvényes. 3. Nádori adomány: korlátozott lehetőség, mert a nádor maximum 32 jobbágytelket adományozhatott. Tilos volt nagyobb birtokot csak azért megosztania, hogy a 32 jobbágytelki maximumot tarthassa. A nádor egy személynek csak egyszer adományozhatott, mégpedig csak olyan birtokot, amely nemcsak jogilag, de ténylegesen is visszaszállt a koronára: ún. sajátkézből történő adományozást kezdeményezhetett. A nádor csak nemesnek adományozhatott. az adomány jogcímei A király és a nádor minden adományt valamilyen jogcímre hivatkozásra tett. Ez az a jog, amelynél fogva a jószág visszaszállt a koronára és így újból eladományozhatóvá vált. A magyar joggyakorlat a következő adományozási jogcímeket ismerte: magszakadás (defectus seminis), hűtlenség (nota infidelitatis), királyi jog (ius regium), új adomány (nova donatio), királyi hozzájárulás különböző esetei (consensus regius), fegyverjog (ius armorum). 7

8 magszakadás A magszakadás akkor állt elő, ha az adománybirtokos, az adománylevélben meghatározott öröklésre jogosult utód nélkül halt el, azaz a fiág (vagy mindkét ág) számára adományozott birtok esetében az utolsó fiú (leány) halálával. A magszakadás nem az egész család kihalását jelenti, csak az öröklésre jogosultak sorrendjének megváltozását. (Ha valaki magszakadásra hivatkozva kért a királytól birtokot, s ez a magszakadás nem bizonyosodott be a perben, a magszakadásra hivatkozó adományost nem büntették meg, hiszen csak a király jogát akarta tisztázni, más becsületébe nem gázolt.) hűtlenség A Hármaskönyv (1. 14.) és törvények (1715:7. tc., 1723:9. tc.) meghatározták azokat a bűncselekményeket, melyeknek büntetési tétele fej- és jószágvesztés volt. Ide tartoztak például: felségsértés, hamis okirat készítése, hamis pénz verése. A jószágvesztő hatály az elkövető egész vagyonára, ingókra és ingatlanokra, adományos és vásárolt birtokára egyaránt kiterjedt. DE! Nem veszítették el vagyonrészüket a hűtlenségbe esett személlyel közösen birtoklók, a családi osztatlanság esetén gyermekei, testvéri osztatlanság esetén testvérei. Ezek osztályrészét a vagyonelkobzás előtt ki kellett adni, ezért szabályos osztályra került sor. Vagyis más vétlenek jogait nem sérthette a hűtlenség jogkövetkezményeként beálló vagyonvesztés (a 13. század előtt ez még másként volt.) hűtlenség (2) A hűtlenség elvágta az öröklés jogát az elkövető és rokonai között, és ez akkor sem állt vissza, ha a király megkegyelmezett a hűtlenségbe esett személynek. Ez a birtok szerzett birtoknak minősült, amire az osztályos atyafiaknak nem volt joga. Ezért az ősi birtokból a hűtlenségbe esett gyermekei közül csak azok kapták meg osztályrészüket, akik a hűtlenség elkövetése előtt születtek. A hűtlenség jogi halált eredményezett, azaz a vagyonvesztő hatály de facto a cselekmény elkövetésének a pillanatában beállt, nem pedig de iure, amikor a bíróság azt jogerős ítéletében megállapította. Ha valaki hűtlenségre hivatkozással kért a királytól birtokot és nem tudta bebizonyítani a hűtlenséget, mivel így ártatlan személyt az egyik legsúlyosabb bűncselekmény elkövetésével vádolt meg, az általa felkért birtok örökbecsű értékében marasztalták. királyi jog A királyi jog (ius regium) alatt általában a visszaháramlási jogot értették, amikor hűtlenség vagy magszakadás címén szállt vissza a jószág, de azóta már eltelt 32 év. Emellett ún. rejtett királyi jognak nevezték azt, ha egy birtok jogilag visszaszállt a királyra, ténylegesen azonban még nem volt a korona kezén. A rejtett királyi jogra az adománykérők másodlagosan hivatkoztak. Kérelmükben első helyen említették a magszakadást vagy a hűtlenséget, de ehhez hozzátették a rejtett királyi jogot is. A megoldásnak gyakorlati jelentősége volt. Ha csak magszakadásra vagy csak hűtlenségre hivatkoztak, a nemesi birtokra vonatkozó 32 évi elbirtoklási idő csak arra adott lehetőséget, hogy 32 évre visszamenően bizonyítsák a magszakadás, illetve a hűtlenség tényét. Ha ezeken az alapjogcímeken túl a rejtett királyi jogra is hivatkoztak, akkor 100 évre visszamenően bizonyíthatták, hogy magszakadás vagy hűtlenség történt. Pervesztés esetén a kérelmezőt örökbecsűben marasztalták. új adomány Ekkor olyan személy kért a királytól adományt, aki ténylegesen benne ült a birtokban, csak nem tudta jogait bizonyítani. Valamelyik őse kapott adománylevelet, de az vagy megsemmisült, vagy megrongálódott, így nem volt bizonyítóeszköze, s a királytól kért új adomány ezt volt hivatva pótolni. 1. Abban az esetben, ha a birtokos egyben már tulajdonosa volt a birtoknak, az új adománynak az volt a feltétele, hogy csak a jószághoz kötődő eredeti öröklési rend megerősítését kérhette a birtokos. 2. Az új adomány másik esete, amikor a birtokban ülő sohasem volt tulajdonos. Ez az eset az elbirtoklással következhetett be. Nem rendelkezett soha adománylevéllel, megszerezte az elbirtoklás előnyeit, s erre hivatkozva kérte a királyt, hogy tegye tulajdonossá. Ezért olyan öröklési rendet kérhetett, amelyet ő szeretett volna, vagy amilyet a király akart adni. királyi hozzájárulás A királyi hozzájárulás a király lemondása arról, hogy az adománybirtok visszaszálljon a koronára és beleegyezés abba, hogy a magszakadás előtt álló kérelmező rendelkezzen azzal. A királyi jóváhagyásnak két fő típusa alakult ki: 1. Jövőbeli hatályú királyi hozzájárulást kellett kérni örökbefogadásnál (fiúvá és testvérré fogadás esetében), fiúsításkor, valamint szabad végrendelkezési jog kérésénél az adománybirtoknál. (Itt a király leendő jogát ruházza át az adományt felkérő személyre.) 2. Azonnali hatályú királyi hozzájárulás kellett: adománybirtok örökbevallásához, eladásához, adománybirtoknak közbecsű értéknél magasabb összegért történő zálogba adásához, az időleges bevalláshoz és a magánadományhoz. 8

9 fegyverjog A török kiűzése utáni időkben, a Habsburg uralkodók gyakorlatának köszönhetően alakult ki egy új adományozási jogcím, a fegyverjog. Ezt korábbi joggyakorlatunk egyáltalán nem ismerte. Bevezetésének az volt a magyarázata, hogy fegyverjogra, azaz a török elleni harcokban való részvételre hivatkozva a Habsburg uralkodók idegeneknek, azaz saját híveiknek adományozták a magyar nemesség birtokait. Különösen I. Lipót és III. Károly élt ezzel a lehetőséggel. A magyar nemesség gyakran tiltakozott e joggyakorlat ellen. tiszta és vegyes adomány Különbséget tettek az adományozás jogcímei között aszerint is, hogy a megadományozott mennyiben ellenszolgáltatás nélkül s mennyiben valamiféle ellenszolgáltatás fejében kapta az adományt. 1. A tiszta adomány sajátossága, hogy az adományos a birtokot kizárólag korábban szerzett érdemek jutalmaként, minden további ellenszolgáltatás nélkül kapta. 2. A vegyes adománynál a megadományozott a királynak és az országnak tett jószolgálatokon kívül fizetni is tartozott a fiscusnak. Ez nem volt más, mint az adományrendszer keretei közé illesztett adásvételi szerződés. (Az adománybirtokért fizetett pénzből a nőág is részesült abban az esetben, ha a fiágnak magva szakadt, a birtok visszaszállt a királyra és a fiscusnak fizetett pénzt ekkor vissza kellett adni a leányágnak.) teljes és peres adomány Megkülönböztették az adományokat az alapján is, hogy az eladományozandó birtok ténylegesen is a korona vagy a király kezén van-e, vagy csak jogilag szállt vissza? 1. A teljes adomány azt jelentette, hogy az adományozásra felkért birtok ténylegesen és jogilag is visszaszállt a királyra. 2. A peres adománynál a király tulajdonképpen csak felperesi jogosultságot adományozott, attól tette függővé az adomány tényleges átadását, hogy megnyerte-e a pert vagy sem az adományt kérő a birtokban ülővel szemben. A két adományozási változat különböző fajtájú oklevéllel történt: a teljes adomány esetén a tulajdonjog igazolására egyedül alkalmas függőpecsétes oklevelet állíttatott ki a király. a peres adomány pátenssel, azaz rányomott pecsétű oklevéllel történt, melyet a per megnyerése után függőpecsétes okirattá alakítottak át. beiktatás A nemesi birtok tulajdonjogának a megszerzéséhez elengedhetetlen feltétel volt a bevezetésnek vagy beiktatásnak nevezett eljárás. Célja, hogy az adományos a jószág kétségtelen tulajdonosává, egyben birtokosává váljék, mert a bevezetéssel tisztázódott, hogy a király az adománnyal nem sértette-e meg mások jogát. Minden adomány érvényét veszítette, ha az adományozást nem követte szabályszerű beiktatás. beiktató parancs A beiktatáshoz a kérelmezőnek beiktatást elrendelő parancsot, mandatumot kellett kieszközölnie, aminek két válfaja volt: 1. Az egyik teljes terjedelmében magában foglalta az adománylevelet is, felsorolván az adományos érdemeit. Ilyen parancsot csak a király adhatott ki - egy évig volt érvényes 2. A másik nem tartalmazta az adománylevelet, csak utasítást adott a hiteles helynek, hogy a parancsban megjelölt királyi emberrel együtt foganatosítsa a beiktatást. Ezt a nagybírák is kiadhatták csak 60 napig volt érvényes A beiktatási cselekményeket mindig királyi ember foganatosította. a beiktatás menete a beiktatásra a helyszínen vagy a megyegyűlésen lehetett foganatosítani. a birtok fekvése szerint illetékes hiteles hely volt jogosítva a beiktatási eljárás lebonyolítására mindig a szomszédok és határosok jelenlétében kellett sort keríteni ezek jelenlétében a királyi ember a hiteles helyi ember társaságában, vagy magát a megadományozottat, vagy annak megbízottját iktatta be a birtokba a királyi ember olvasta fel az adománylevelet és a beiktatási parancsot a királyi ember kézen fogta az adományost vagy megbízottját, néhány lépést tett vele, a földről egy rögöt vett fel és adott át az adományosnak, s fennhangon kijelentette, hogy a megnevezett adományost a jószág birtokába bevezeti, és az adományozó nevében elrendeli, hogy azt minden jövedelmével és hasznával együtt örökjogon bírhassa. 9

10 ellentmondás a beiktatás alkalmával bárki ellentmondhatott (contradictio) a beiktatásnak - ha ez bekövetkezett, a beiktatást kérő személyt tilos volt a birtokba bevezetni. a beiktatást követően a királyi ember és a hiteles helyi ember három napig a birtokon maradt, majd visszatérve az illetékes hiteles helyre további 12 napig együtt maradtak, mert ez idő alatt még történhetett ellentmondás. az ellentmondó személynek nem kellett indokolnia az ellentmondását akinek a beiktatását az ellentmondással megakadályozták, annak ellentmondást indokló pert kellett kezdeményeznie. az ellentmondás értelme a jogfenntartás és a birtok védelme történhetett személyesen vagy meghatalmazott útján ha 15 nap alatt senki sem mondott ellent, a bevezetés épen maradt - az adományos birtokba vehette a jószágot. eredeti szerzésmódok A tulajdonszerzés eseteit a gyakorlati élet alakította ki. A rendi magyar magánjogban is különbséget tettek az eredeti és a származékos szerzésmód között. A. Eredeti szerzésmódnak minősült a foglalás, amely csak uratlan dolog megszerzésére szolgált, melyet vadászat, halászat és madarászat útján lehetett foganatosítani az egyesülés, ha ingó dolog ingatlannal egyesült, akkor a dolog az ingatlan tulajdonosáé lett. ha több tulajdonos ingó dolgai egyesültek és szét nem választhatók, akkor, ha az ingó dolgok egyneműek, az egyesülés arányában szerezték meg a tulajdonjogot, ha különneműek, a jelentősebb értékű dolog magához vonta a csekélyebb értékű dolog tulajdonjogát. a kincslelet, amelynek szabályozására az évi tervezetben tettek először kísérletet, bár a joggyakorlat ismerte a kincslelet útján való tulajdonszerzést. A kincs olyan értékes és rejtett ingó dolog, melynek tulajdonosa régiségénél fogva nem állapítható meg. származékos szerzésmódok Származékos szerzésmódnak minősült az átadás, ha az tulajdonátruházási szándékkal történt, s az átadás minden kelléke megvolt. a birtokot ténylegesen át kellett adni, és át kellett venni. az átadó félnek a birtok tényleges urának kellett lenni, és szabad rendelkezése alatt kellett állnia. az átvevőnek a dolgot sajátként kellett megszereznie. az adomány útján is, mert az adománylevélben meghatározott személy szerezte meg a dolog tulajdonjogát, az elbirtoklás de ezzel csak az elbirtoklás előnyeit lehetett megszerezni a magyar rendi jog értelmében. az öröklés, amikor az örökös tulajdonjogot szerzett mindazon dolgok felett, melyek az örökhagyó halálának pillanatában az örökhagyó tulajdonában voltak és az örökséghez tartoztak. (Ugyancsak tulajdonjogot szerzett a hagyományos, ha a hagyomány tárgya az örökhagyó tulajdonában volt a halál bekövetkezésekor.) idegen dologbeli jogok? A magyar rendi magánjog dogmatikája messze elmaradt a római jogétól, ezért a kisszámú jogtudományi irodalom az ún. idegen dologbeli jog kategóriájáról sem tesz említést. Ez nem jelenti azt, hogy teljesen ismeretlenek lettek volna az ennek megfelelő megoldások rendi magánjogunk rendszerében, csak más formában jelentek meg, más rendszerben helyezkedtek el. a zálog mint szerződési biztosíték ismeretes volt a magyar rendi magánjogban, de elsődlegesen zálogszerződés formájában volt érdekes. a szolgalmi jog rendszerbeli elhelyezését az befolyásolja, hogy döntő súlya a személyes szolgalomnak volt, azon belül is a haszonélvezeti jog játszott jelentős szerepet, amit a mindennapi életben özvegyi jog illetve hajadoni jog néven ismertek. Ezért e jogintézményt a női különjogok körében tárgyalhatók. 10