A Csemadok Nagymegyeri Alapszervezetének munkájáról

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A Csemadok Nagymegyeri Alapszervezetének munkájáról"

Átírás

1 A Csemadok Nagymegyeri Alapszervezetének munkájáról 2008

2 Tisztelt Csemadok Tagok! K ö s z ö n t ő Egy évvel ezelőtt, február 3-án tartottuk utolsó tagsági gyűlésünket.ezen a megjelent tagjaink bizalmat szavaztak, az akkor a 20 tagú vezetőségnek, és elfogadták azt a 12 pontból álló programot, amiről ma szóban is számot adunk. Ugyanakkor kézhez vehetik már harmadik alkalommal ezt a tájékoztató füzetet, azzal a céllal, hogy javítsuk tagságunk tájékoztatását munkánkról. A tájékoztató füzetben összefoglaljuk munkánk eredményeit a 2008-as évben, valamint minden tagunk megtalálja benne a 2009-es év programját is. Ezekhez módjuk, és lehetőségük lesz a mai értékelő évzáró gyűlésen hozzászólni. Jóváhagyásuk után a program gyakorlati kivitelezője az Önök által ma választott vezetőség lesz, akinek tanácskozási terve szintén megtalálható tajékoztató füzetünkben. A Vasút utcai irodahelyiségben a feltüntetett időpontokban szeretettel várunk mindenkit, akinek javaslata, ötlete,vagy akár kritikus észrevétele van a tevékenységünkkel kapcsolatban a 2009-es év folyamán. Tisztelt Tagtársak! A 2009-es év fontos időszak lesz Szövetségünk életében. Ebben az évben tartjuk tisztújító tagsági gyűléseinket, (január-március 15.) járási konferenciáinkat (a Dunaszerdahelyi járás) március 28-án Nagymegyeren, és az országos közgyűlésünket (május 8-9-én Dunaszer-dahelyen) tartjuk. Ugyanakkor ebben az évben ünnepeljük a Csemadok megalakulásának 60. évfordulóját. Erről méltóképpen szeretnénk megemlékezni Nagymegyeren is (június 5-én, illetve novemberben). Ennek a jeles évfordulónak jegyében szervezzük az egész évi programjainkat.

3 Tisztelt Csemadok Tagok! A 2008-es év eredményeihez, amit ebben a tájékoztató füzetben összefoglaltam, Önök is hozzájárultak azáltal, hogy érdeklődéssel követték az alapszervezet munkáját, és megjelentek rendezvényeinken. Ezt ezúton is köszönöm minden egyes tagunknak. Bízom benne, hogy bizalmukat és,az Önök támogatását a jubileumi 2009-es évben is megkapjuk! Keressük a szoros együttműködés lehetőséget a MKP pártjával, a magyar tannyelvű oktatási intézményekkel, és minden olyan intézménnyel és polgárral, akik nemzeti közösségünk érdekében kívánnak dolgozni. A jelenlegi időszakban az ellenünk irányuló soviniszta támadásokat, akkor tudjuk kivédeni, ha egységes lesz fellépésünk minden olyan kísérlet ellen, ami anyanyelvi kultúránk, oktatási intézményeink és anyanyelvünk használata ellen irányul , a Csemadok évzáró tagsági gyűlése Varga László,elnök

4 1 A Csemadok alakuló ülésének jegyzőkönyve (részlet)

5 2. sz. kép

6 3. sz. kép

7 4. Alapszervezetünk alapító tagjai 5. Alapitó tagjaink 1984-ben tartott ünnepi ülésen: Kósa Terézia, Paxián Mihály, Farkas József, Dosztál Ferenc

8 6. Szervezetünk első vezetősége

9 7. Jelentés a szervezet második alakuló gyűléséről

10 8. Az első bemutatott színdarab a Lúdas Matyi népes szereplőgárdája

11 A vezetőség A Csemadok nagymegyeri alapszervezete a 2008-as évben az alábbi összetételű volt : Elnök Alelnökök Pénztáros: Titkárnő: Propagáció: Tagnyilvántartás: Varga László Rostás László Bittera Zsuzsanna Vendégh Teréz Varga Erzsébet Marton Katalin Szakál Aranka Kulturális biz. Ifjúsági biz. Ellenőrző biz. Ambrus Gabriella Ambrus Rita Szűcs Edit (elnök) Décsi Zoltán Fitzel László Bankó Gyula Krausz Margit Fitzel Sándor Mikóczy Ilona Nagy Ernő Nagy Majoros Mónika Nagy Kornélia ifj,nagy Ernő Petőcz Petronella Soóky Ágota Soóky Gabriella Soóky Marián Varga Etelka Zakál Gyula

12 9. A szervezet vezetősége 10. Strassburgban 2007-ben

13 A Csemadok nagymegyeri szervezetének programja a 2008-as évben FEBRUÁR február 3. (vasárnap), 15.00, VMK Évzáró tagsági gyűlés február 21. (csütörtök), 18.00, Janiga József Művészeti Iskola Boráros Imre: Hantjával sem takar (Monodráma Eszterházy Jánosról) MÁRCIUS március 14. (péntek), óra, református temető-koszorúzási ünnepség 18.00, VMK ünnepi emlékest március 25. (kedd), 15.00, VMK Városi tojásfestő verseny március 29. Ifjúsági kirándulás Pozsonyba ÁPRILIS április 11. Népgyűlés szervezése a magyar tannyelvű iskolák védelme érdekében április 13. Cseri István emléktáblájának ünnepélyes leleplezése április 20. (vasárnap), óra A reneszánsz éve 2008., kultúrműsor a református templomban MÁJUS május 3. (szombat), Mátyásfa Corvin Mátyás emléknap Mathiax rex Társaság harci bemutatója május 4. (vasárnap), 15.00, VMK Anyák-napi kultúrműsor május 12. (hétfő), 09.00, Zárda iskola Farkas Jenő szavalóverseny JÚNIUS június 15. (vasárnap), 15.óra Holokauszt emléktábla - koszorúzási ünnepség június 19. Janiga József Művészeti Iskola A lendvai (Szlovénia) magyar színjátszócsoport fellépése

14 JÚLIUS július 4-8. Kirándulás Erdélybe - Torockó AUGUSZTUS augusztus XVIII. Szent István Napok (játszóház,gulyásfőző- verseny, koszorúzási ünnepség) augusztus A Szentegyházi Filharmónia Gyermekkórus fogadása, fellépése SZEPTEMBER szeptember 6. Kirándulás szervezése Komáromba az István király rockopera bemutatójára OKTÓBER október 6. (hétfő), 16.30, Katolikus temető Koszorúzási ünnepség Szaiff József honvéd-orvos sírjánál október 25. (szombat), 14.00, Nagymegyer első írásbeli említésének 740. évfordulója (Megyer települések találkozója, történelmi dokumentumokból álló kiállítás, Árpád vezér szobrának ünnepélyes leleplezése) NOVEMBER november 2. (vasárnap), óra Koszorúzási ünnepség a Hősök terén november 15.-(szombat) - Wass Albert emlékest Tapiógyörgyén november 16. (vasárnap), óra XVI. Besnyei Napok megnyitása a református templomban november 19. Wass Albert emlékest a Janiga József Művészeti Iskola előadótermében DECEMBER december 7. vasárnap), 15.00, VMK Karácsonyvárás - kultúrműsor december 14. (vasárnap), 15.00, református templom Adventi hangverseny

15 Ami megvalósult a 2008-as évi programból 1. A városi történelmi emlékünnepségek (koszorúzás) megszervezése. (március 14.,április 13. június 15. augusztus 16., október 6, október 25. november 2.) 1. Szeghy Zsigmond sírjánál koszorút helyeztek el a Győri Deák Ferenc Szakközépiskola tanulói 12 Az MKP országos vezetése is tisztelgett október 25-én Árpád vezér szobránál

16 13. A Hősök terén november 2-án 2. Megemlékezés a nagymegyeri magyar lakosság deportálása és kitelepítése 60. évfordulójáról Cseri István esperes emléktáblájának leleplezése - április 13-án, majd október 25-én ünnepélyes keretek között lelepleztük városunkban Árpád vezér szobrát. 14. Cseri István esperes emléktáblájának felszentelése

17 15.Árpád szobor felállítását városunkban 12 magánszemély, 4 szervezet és 12 vállalkozó segítségével tudtuk elkészíttetni. 16.Nagy sikert aratott Regélő Fehér Táltos Dobcsapat

18 3. Emlékestek-kulturális műsorok: Eszterházy János emlékest (február 21.) Emlékest a magyar forradalom és szabadságharc 160. évfordulójáról (március 14.) A reneszánsz éve (április 20.) Mathias Rex Társaság harci bemutatója a Mátyásfánál (május 3.) A Lendvai magyar színjátszók fellépése Göncz László: Csepegő jégcsapok c. színmű bemutatása a Janiga József Művészeti Iskolában (2008. májusában) Az erdélyi Szentegyházai Filharmónia Gyermekkar fellépése (2008. augusztus 24.) Wass Albert emlékest az író halálának 100. évfordulója alkalmából (november 19.) 17. A Mathiax Rex Társaság harci bemutatója

19 18. Haáz Sándor és kórus tagjai 11 év után az általuk állított kopjafánál 19. Az erdélyi gyermekkórus fellépése a Zárda iskola udvarán

20 4. Kiállítás megszervezése: Történelmi dokumentum-kiállítás Nagymegyer város első írásbeli említésének 740. évfordulója alkalmából (október 25.) 20. A kiállítást Néma Sándor a Győr-Sopron Megyei Levéltár igazgatója nyitotta meg. 5. Kirándulások szervezése : Kirándulás szervezése a gyermekek részére Pozsonyba (március 29.) Kirándulás a tagság részére Erdélybe (július 4-8.) Kirándulás szervezése Komáromba az István a király rockopera bemutatójára (szeptember 6.) Kirándulás szervezése Tápiógyörgyére a Wass Albert emlékestre (november 15.)

21 á király s 21. A kirándulás résztvevői Kolozsváron Máty szülőházánál

22 Torockón

23 6. Megszervezett gyermek és ifjúsági programok: Történelmi verseny a középiskolások részére (március 23.) Városi gyermekrajzverseny megszervezése Nagymegyeren járt Mátyás király címmel (május 3.) Anyák-napi kultúrműsor (május 4.) Farkas Jenő szavalóverseny (május 12.) Játszóház a tájház udvarán (augusztus 16.) Karácsonyvárás városi kultúrműsor (december 7.) Csemadok gyermek és ifjúsági klub foglalkozásai 24. Játszóház a városi tájház udvarán

24 7. Népművészeti, hagyományápoló programok szervezése: Városi tojásfestő verseny (március 25.) Városi gulyásfőző verseny (augusztus 16.) 25. A tojásfestő verseny szervezői

25 26-27 A nagysikerű gulyásfőző versenyen 17 csapat vett részt köztűk a Csemadok helyi szervezetének csapata 8. Közös rendezvények szervezése a Pest-megyei Tapiógyörgye civil szervezetével a Torockói Baráti Társasággal 9.Bekapcsolódtunk a magyar iskolák elleni támadás idején a városi koordinációs bizottság kialakításába, és lakossági fórum megszervezésébe :

26 Lakossági fórum a VMK-ban

27 30. Válaszlevél a városunkból elküldött (633 tiltakozó aláírást tartalmazó) levélre a SZK Oktatási Minisztériumától

28 10. Szervezetünk sikeres pályázatokat nyújtott be : Két alkalommal a Szülőföld Alapítványhoz A Nagyszombat Megye Önkormányzatához A Mécs László Alapítványhoz A Nagymegyeri Városi Önkormányzathoz 11. Sikeresen és eredményesen együttműködtünk programunk megvalósításánál : b. A városi önkormányzattal, VMK-tal, városi könyvtárral c. A Római Katolikus és a Református Egyházzal a. MKP helyi szervezetével d, A város magyar iskoláival és óvodájával d, A 23. Arany János Cserkészcsapattal, a Kiskertészek és a Vöröskereszt Helyi Szervezetével, Kolping Társasággal. b. A Bárdos Lajos Vegyeskarral

29 A 2009-es év programja: 1. Időpont: 2009.február 1. (vasárnap), 15 óra Hely : VMK nagyterme Rendezvény: A Csemadok alapszervezet évzáró tagsági gyűlése 2. Időpont: március 13.(péntek), óra Hely: A Nagymegyeri református temető Rendezvény: Koszorúzási ünnepség Szeghy Zsigmond honvéd sírjánál Társrendező : VMK MKP Nagymegyeri Alapszervezete Időpont : március 13. (péntek), óra Hely: VMK színházterme Rendezvény: A MAGYAR FORRADALOM ÉS SZABADSÁG- HARC 161. ÉVFORDULÓJA Emlékezz magyar ünnepi emlékest Társrendező : VMK, MKP Nagymegyeri Helyi Szervezete 3. Időpont: 2009.április 16.(csütörtök),15.00 óra Hely : VMK nagyterme Rendezvény: Városi tojásfestő- verseny Társrendező: VMK 4. Időpont: április 30. (péntek) Hely: Tájház Rendezvény : Májusfa állítás - kultúrműsor 5. Időpont: május 3. (vasárnap), Hely : VMK színházterme Rendezvény: Anyák napja-kultúrműsor Társrendező: VMK 6. Időpont: május 11. (hétfő), Hely :Zárda iskola udvara Rendezvény: Farkas Jenő szavalóverseny Társrendezők : Nagymegyeri Római Katolikus Plébánia, VMK, Nagymegyeri Kereskedelmi Akadémia és Gimnázium 7. Időpont: június 5. (péntek) Hely :VMK kiállítóterme Rendezvény: Emlékkiállítás a Csemadok helyi szervezete megalakulásánal 60. évfordulója alkalmából, koszorúzás Társrendező :VMK

30 8. Időpont: 2009.június 14. (vasárnap), óra Hely :VMK falánál elhelyezett emléktábla Rendezvény: Holokauszt emléknap Társrendezők : Nagymegyeri Városi Hivatal, VMK 9. Időpont: július Hely : Erdély Rendezvény : Kirándulás az alapszervezet tagjai részére 10. Időpont : augusztus (péntek-vasárnap) Hely: Termálfürdő-promenád, Tájház, Zárda iskola udvara, Szent István utca Rendezvény : XIX. SZENT ISTVÁN KULTURÁLIS NAPOK Társrendezők : Nagymegyeri Városi Hivatal Nagymegyeri Római Katolikus Plébánia VMK, 23.Arany János Cserkészcsapat, 11. Időpont : október 6. (kedd), óra Hely: Római katolikus temető-dr. Szaiff József orvos-honvéd sírja Rendezvény: Koszorúzási ünnepség az aradi vértanúk napja alkalmából Társrendező : VMK, MKP Nagymegyeri Helyi Szervezete 12. Időpont: november 2. (hétfő), óra Hely: Hősök tere Rendezvény: Koszorúzási ünnepség az 1. és a 2. világháború nagymegyeri hőseinek emlékére Társrendezők: Nagymegyeri Városi Hivatal, Nagymegyeri Római Katolikus Plébánia Nagymegyei Református Egyház, VMK 13. Időpont: november 15.(vasárnap), Hely: Református templom Rendezvény: A XVII. Besnyei Napok megnyitója Besnyei György emléktáblájának megkoszorúzása Társrendező: Református Egyház Nagymegyer 14. Időpont: november 21. ( szombat), óra Hely: Plauter panzió Rendezvény: Csemadok-bál 15. Időpont : december 6. (vasárnap), óra Hely: VMK színházterme Rendezvény: Mikulás várás-kultúrműsor Társrendező : VMK

31 16. Időpont: december 20. (vasárnap), óra Hely: Református templom Rendezvény: Adventi hangverseny XVII.Besnyei Kulturális Napok befejezése Társrendező: Nagymegyeri Református Egyház VMK,Bárdos Lajos Vegyeskar Vezetőségi gyűléseink harmonogramja Szervezetünk vezetősége március-december között a szervezet irodahelyiségében (Vasút utca) üléseit az alábbi időpontokban tartja: Időpont Óra 2009.március április április május június augusztus szeptember október november december A tagsági illetékek rendezésének formái Tisztelettel kérjük tagtársainkat, hogy önmaguk is kezde- ményezzék a 2009-es évi tagsági illetékeik rendezését az alábbi időpontokban és színhelyeken: Időpont Hely február 1. VMK évzáró gyűlés március 13. VMK- ünnepi kultúrműsor március-június Csemadok rendezvények,vezetőségi gyűlések július-október Tagjainkat lakóhelyükön keressük fel.

32 Tagsági illetékek nagysága a 2009-es évben : 0,5,1 - diákok,nyugdíjasok 3, 10 - felnőttek SZERVEZETÜNK ALAPVETŐ ADATAI: NYILVÁNTARTÁSI SZÁMA: CÍME: TELEFON: Corvin lkt. 1963/32, Veľký Meder (Nagymegyer) 031/ , 031/ (iroda) FAX: 031/ CÍM: m egyer@gmail.com HONLAP: BANKSZÁMLA: OTP Banka Slovensko a. s. pobočka Veľký Meder Bratislavská, 2467/ /5200

33 Tisztelt Hölgyem, Uram, kedves Tagtársunk! Felhívjuk szíves figyelmét, hogy az adóbevallást készítő természetes és jogi személyek, valamint az adóbevallást nem készítő alkalmazottak a 2009-es évben is adójuk 2% - át ajándékozhatják a bejegyzett civil szervezeteknek. A Csemadok Nagymegyeri Sze rvezetét december 11-én NCR 6963/2008 szám alatt jegyezték be a SZK-ban támogatható szervezetek közé. Ezért kérjük Önt, hogy támogassa jövedelemadója 2 %-ával városunk magyar kultúrájának ápolását felvállaló alapszervezetünket! A CSEMADOK NAGYMEGYERI ALAPSZERVEZETE NYILVÁNTARTÁSI SZÁ MA (IČO): TÁMOGATÁSÁT ELŐRE IS KÖSZÖNJÜK

34 RÓLUNK ÍRTÁK... Emléktáblát lepleztek le Nagymegyeren Cseri István esperes, plébános emlékét szerette volna megőrizni az utókornak a Nagymegyeri Római Katolikus Egyházközség, mely úgy döntött, hogy a Csemadok és a Kolping helyi szervezeteivel közösen, a katolikus templom oldalsó falára helyezett emléktáblán örökíti meg az 1944 és 1948 között, a városban szolgáló esperes emlékét. 31.Rudicky László polgármester Ő volt az a katolikus pap, aki a Csehországba deportált nagymegyeriek után is elment, hogy lelki vigaszt nyújtson a számukra megpróbáltatásokkal teli időkben is.a bátor katolikus pap ténykedését nem nézte jó szemmel a hatalom, így végül maga is a kitelepítés sorsára jutott, október 19-én rengeteg hívő kísérte őt ki a nagymegyeri állomásra, ahol ingóságaival együtt vagonba rakták,

35 hogy a vonat Magyarország felé vegye az irányt. A magyar rendőrség állandó megfigyelés alatt tartotta, az 1956-os forradalmi eseményeket követően az Államvédelmi Hatóság letartóztatta, hosszú hónapokra vizsgálati fogságba került, gyógyíthatatlan betegsége miatt nagyon legyengült, végül a rabkórházból is kiadták őt. Utolsó szolgálati helye a Dorog melletti Csolnokon volt, végül 1959 decemberében egy budapesti kórházban hunyt el, többek között ezeket is megtudhatjuk abból az emlékfüzetből, melyet Varga László helytörténész írt Cseri István esperes ( ) címmel, a kiadványt az emléktábla leleplezésének a napján, április 13-án vehette a kezébe az olvasó.az ünnepségen részt vett a volt nagymegyeri esperes szülőfalujának, a Nagykürtösi járásbeli Ipolynagyfalu küldöttsége, valamint a rokonok is. Varga László méltatta Cseri István tevékenységét, az emléktábla leleplezését követően Bíróczi István esperes plébános áldotta meg a templomfalon elhelyezett márványtáblát, majd a nagymegyeri, az ipolynagyfalui önkormányzat, az egyházközség, a Csemadok, a Kolping helyi szerve- rokonok, ismerősök helyezték el az emlékezés koszorúit, virága- zete, it. (Kovács Zoltán,Csallóköz,2008.április13.) Bikini és MKP-gulyás a nagymegyeri kulturális napokon Nagymegyer Az idén két hétvégén zajló XVIII. Nagymegyeri Szent István Kulturális Napok nézőrekorddal kezdődtek. Az augusztus közötti események első napjának kicsúcsosodása a magyarországi Bikini együttes fellépése volt a Corvin Mátyás Hévízfürdő melletti sétány nagyszínpadána D. Nagy Lajos énekes nevével fémjelzett rockzenekar péntek esti koncertjét 3 ezer néző tekintette meg, a több mint egyórás műsorukban rengeteg ismert számra, sláger- korosztályra való tekintet nélkül. Ugyan- re csápolt a közönség ezen a napon a helyi cserkészek emlékkiállítása is megnyílt a Szent István utcai zárda épületében, valamint az I. Bornapok a sétányon található faházikókban. A kulturális napok rendezői, a város önkormányzata, a Csemadok helyi szervezete, a művelődési otthon, a római katolikus egyház, a 23. Arany János Cserkészcsapat és a kertészkedők helyi alapszervezete, több hely- színre is várták az érdeklődőket. A városi tájház udvarán ját-

36 szóház várta a gyerkőcöket. A gulyásfőző-versenyen a Pest megyei Tápiógyörgye településről érkezett különítmény első számú csapata vitte el a közönség díját, míg a zsűri az MKP főztjét találta legjobbnak. Az embereknek mindegyik étel ízlett, hiszen pillanatok alatt kiürültek a bográcsok, volt olyan, hogy még az elkészítőjének sem jutott belőle.a Szent István szobránál megtartott koraesti koszorúzás díszvendége Duka-Zólyomi Árpád volt, az EU parlamenti képviselője, aki beszédében az államalapító magyar király tevékenységét méltatta.a szombati nap eseményeit éjfél előtt harminc perccel egy látványos tűzijáték zárta.szent István halálának évfordulóján, pénteken, de szombaton is szentmisét tartottak a katolikus templomban.a következő hétvégére is maradt két esemény, augusztus 23-án, szombaton délelőtt rendezik a II. Szent István Király Teljesítménytúra névre keresztelt kerékpáros versenyt, nevezni a zár- da előtti téren, a Szent István utcában lehet már reggel hét órakor, de tizenegyig folyamatosan lehet nevezni, indulni. Másnap pedig az erdélyi Szentegyházai Gyermek-filharmónia hangversenyével fejeződnek be a zárda színpadán a XVIII. Nagymegyeri Szent István Kulturális Napok idei eseményei. (Kovács Zoltán,Csallóköz, 2008, augusztus 18.) A vértanúkra emlékeztek a nemzeti gyásznapon Nagymegyer A város katolikus temetőjében található Dr. Szaiff József honvéd, orvos sírjánál tartottak megemlékezést és koszorúzást a város társadalmi, politikai szervezetei, tanintézményei és a helyi önkormányzat az aradi vértanúk napja alkalmából Az esemény rendezője a Csemadok városi szervezete volt. A mintegy száz részvevő a temető kápolnája melletti sírnál először a nyugdíjasklub Nefelejcs népdalkörét hallhatta, láthat- ta, ezután Zakál Gyula versmondó szavalt, majd Varga László, a helyi Csemadok elnöke, középiskolai történelemtanár beszéde következett, amelyben az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc leverése után Aradon kivégzett hősökről beszélt.az október 6-án, délután fél ötkor kezdődött ünnepélyes aktus a Nagymegyeren élt honvéd, orvos, Dr. Szaiff József síremlékének megkoszorúzásával folytatódott, elsőként Sárközy Klára, nagymegyeri parlamenti képviselő, majd Ladislav Rudický polgármester és Kucsera Ilona hivatalvezető helyezték el az emlékezés koszorúit. Őket követően a helyi MKP, a magyar alapiskola, a kereskedelmi szakközépiskola és gimnázium,

37 valamint a Csemadok városi szervezetének képviselői is meg- koszorúzták a síremléket. Az ünnepség a magyar himnusz eléneklésével zárult. (Kovács Zoltán,Csallóköz, 2008, október 7) 740. születésnapját ünnepelte Nagymegyer A legtöbb magyar nemzetiségű lakossal bíró szlovákiai város szombaton ünnepelte első írásbeli említésének 740. évfordulóját, az október 25-i ünnepség rendezői a Nagymegyeri Vá- rosi Önkormányzat, a Csemadok helyi szervezete és a városi művelődési otthon voltak A rendezvénysorozat délután fél háromkor kezdődött a kultúrház emeleti kistermében megnyitott történelmi dokumentum-kiállítással, mely a város múltjából villant fel egy-egy szeletet. A Győr-Moson-Sopron Me- gyei Levéltár igazgatója, Néma Sándor mutatta be a kiállítás anyagát a jelenlévőknek, ott voltak közöttük azok a vendégek is, akik azon hazai és magyarországi települések legtöbbjét képviselték, melyeknek nevében úgyszintén szerepel a Megyer név. Megjelent a Kismegyert képviselő Győr küldött- sége, élén Dr. Schmidt Péter alpolgármesterrel, a magyarországi Bábonymegyert Dr. Ruff Flórián polgármester képviselte, Megyer település nevében Pajer Kristóf polgármester érkezett a Csallóközbe, Vasmegyerről Vass Imre polgármester, Békásmegyerről Bús Balázs polgármester vezette küldöttség jött el az ünnepségre, a Pest megyei Tápiógyörgyéről, mely az egykoron volt három településnek, Nagymegyernek, Kismegyernek és Györgyének az utódja, többek között Németh István önkormányzati képviselő érkezett Nagymegyerre.A szlovákiai Megyercs települést Molnár Zol- tán polgármester képviselte, Nagymagyarról pedig Matyiaskó László polgármester jött el.

38 32.Az ünnepi rendezvény vendégei Egyébként ennél még több község nevében is megtalálható a Megyer/Magyar név, de ők ezen a napon hivatalosan nem képviselték településüket. A rendezvénysorozat kicsúcsosodása Árpád vezér, a honfoglaló magyarok megyer/magyar törzs vezére szobrának leleplezése, majd megkoszorúzása volt a Bartók Béla téren, ahol ezt megelőzően a magyarországi Regélő Fehér Táltos Dobcsapat bemutatóját nézhette meg az esemény iránt érdeklődő közönség. Nagy Géza és Farkas Attila fából készült szobránál az említett települések küldöttségein kívül Nagymegyer polgármestere, Ladislav Rudický, a Magyar Koalíció Pártja - élén Csáky Pál elnökkel - országos és helyi szervezete, a város magyar tanintézményeinek képvi- selői, a helyi Kolping szervezet, a Csemadok területi és városi szervezete, valamint Váradi Lajos, a Magyar Köztársaság Nagykövetségének követe helyezte el a tisztelgés koszorúit. Az ünnepség a városi művelődési otthon színháztermében kultúrműsorral folytatódott, fellépett a nagymegyeri Bárdos Lajos Vegyes Kar, a helyi Bartók Béla Alapiskola Igricek

39 csoportja, a Megyer Táncegyüttes a Pántlika zenéjével kísérve, valamint a Gipsy Virtuoso és Dóka Zsuzsa, Kossáry Judit, Bősi Szabó László nótaénekesek. A szombati rendezvénysorozat a kultúrház báltermében megtartott fogadással zárult. (Kovács Zoltán,Csallóköz, 2008, október 26 - ) Kulturális napok tizenhatodszor Az 1675 és 1749 között élt Nagymegyeri Besnyei György bibliafordító, esperes tiszteletére tartanak a csallóközi városban immár tizenhatodik alkalommal kulturális napokat.a rendezők, a Csemadok helyi szervezete, a református egyház és a városi művelődési otthon november 9-én, vasárnap 15 órakor az Öreg utcai református templom falán elhelyezett Nagymegyeri Besnyei György-emléktábla megkoszorúzásával kezdik el a z eseménysorozatot, majd ugyanitt nyitják meg A Biblia éve elne- György Kultu- vezésű kiállítást is.a XVI. Nagymegyeri Besnyei rális Napok rendezvényei november 14-én a magyarországi Sziget Színház József és a színes, szélesvásznú álomkabát című musicaljének bemutatójával folytatódnak a művelődési otthonban.a helyi Janiga József Művészeti Alapiskola ad otthont november 19-én a sorban következő rendezvénynek, Jónás Csaba és Tarics Péter A kő marad című előadóestjét nézhetik meg az érdeklődők Wass Albert születésének 100. évfor- dulója alkalmából. A rendezvénysorozat következő állomása december 7. lesz, a művelődési központban amolyan karácsonyváróként a város magyar óvodájának és alapiskolájának gyerekei és tanulói mutatkoznak be az erre az alkalomra készített kultúrműsorukkal.a XVI. Nagymegyeri Besnyei György Kulturális Napok már hagyományosan a református templomban adventi hangversenynyel zárulnak, a mostani időpontja december 14. lesz. Az eseménysorozat támogatói között ott találjuk a magyar oktatási és kulturális minisztériumot (Kovács Zoltán,Csallóköz, 2008, november 8.)

40 Szervezetünk támogatói a 2008-as évben: A Nagymegyeri Városi Önkormányzat A Nevitel r.t.dunaszerdahely A Szülőföld Alapítvány A Nagyszombat Megyei Önkormányzat KÖSZÖNJÜK! Árpád vezér szobrának elkészítését támogatták : 1. Magánszemélyek : Károlyi Vilmos és családja Vass Ilona és családja MUDr.Hencz Attila és családja Németh Gyula,Győr Kun Mária Kun Zsolt Varga Éva és családja Rozsár Péter és Fehér Zsuzsanna Duka Zólyomi Árpád,Pozsony Pajor Erzsébet Fábrik Regina JUDr. Molnár Éva és családja 2. Szervezetek : Vöröskereszt Nagymegyeri Szervezete Az MKP Nagymegyeri Szervezete A Csemadok Dunaszerdahelyi TV Szülőföld Alapítvány Mécs László Alapítvány

41 33 A szoboravató ünnepség résztvevőinek egy csoportja 3.Vállalatok-vállalkozók: Garai János mérnök Nagymegyer Tonex kft,komárom Horváth Trans-Horváth Zsolt, Dunaszerdahely Euromilk r.t. Nagymegyer Nevitel r.t. Dunaszerdahely Techno-Line kft Dunaszerdahely Eurostav r.t. Dunaszerdahely COOP Jednota szövetkezet,dunaszerdahely Panta Rhei kft,nagymegyer Dan-Slovakia Agrar r.t. Nagymegyer Lakszakállasi Földműves Szövetkezet Nagyon szépen köszönjük!

42 Programok, amiket mi támogattunk : A Bartók Béla Alapiskola beiratkozás Igricek Kórusa tagjainak módszertani továbbképzése Igricek jutalom kirándulása Itthon magyar képes hetilap terjesztése

43 Kiadta: A Csemadok Nagymegyeri Szervezete Szerkesztette: Varga László Nyomta: T.R.T- reklám Megjelent: 300 példányban

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Alapítvány 20/283-2013 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi készülődés Dohóczki Mónika

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR - ÁCS

RENDEZVÉNYNAPTÁR - ÁCS RENDEZVÉNYNAPTÁR - ÁCS 2014. JANUÁR 01.01. Újévi koncert Városi Sportcsarnok, Ritmus művészeti 01.15. Ökumenikus istentisztelet - Szeretetvendégség 01.18. Magyar Kultúra Napja Légy jó mindhalálig c. musical,

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából Tájékoztató az Alapítvány elmúlt éves munkájáról 2012. novemberében a 13. születésnap alkalmából

Részletesebben

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata Nyírbátor Város 2015.évi Közművelődi Rendezvénytervének elfogadásáról A Képviselő-testület Nyírbátor Város

Részletesebben

Január. Február. 02. szombat 18 óra. 15. péntek 18 óra. 19. kedd 17 óra 22. péntek 17 óra

Január. Február. 02. szombat 18 óra. 15. péntek 18 óra. 19. kedd 17 óra 22. péntek 17 óra Január 02. 15. 19. kedd 22. 23. 30. 01. hétfő 06. 16:30 12. Újévi koncert R: Jánossomorjai Fúvós Egyesület tel.: 20/435-8431 www.jfe.hu Megemlékezés a doni áttörés 67. évfordulója alkalmából H: Kalafszky

Részletesebben

2015. évi rendezvénytervezet

2015. évi rendezvénytervezet 2015. évi rendezvénytervezet Időpont Esemény megnevezése Rendező Helyszín Jan. 11. 9 óra Megemlékezés a Malenkij robot -ról JANUÁR Zebegény (a települések összevont Jan. 22. 14 óra Magyar Kultúra Napja

Részletesebben

Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február

Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február 09. Terápiás foglalkozás (kutyával) Alapítványi Ház 09. Katolikus bál 13. Hamvazószerda Katolikus templom 16. KISZE

Részletesebben

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44 A levéltári források szerint Szilvágy nevének első írásos említése 1343-ból ered. Két Szilvágyról értesülünk, az egyikben akkor Szent Márton tiszteletére épült templom állt. A török harcok idején annyira

Részletesebben

2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG

2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG 2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG JANUÁR Település Időpont Rendezvény Zalalövő Január 15. Informatikai és családi nap Nagylengyel Január 22. Asztalitenisz bajnokság Nagylengyel Január

Részletesebben

ÁCS VÁROS RENDEZVÉNYNAPTÁRA /TERVEZET/ 2009.

ÁCS VÁROS RENDEZVÉNYNAPTÁRA /TERVEZET/ 2009. ÁCS VÁROS RENDEZVÉNYNAPTÁRA /TERVEZET/ 2009. Esemény Időpont Helyszín Szervező Újévi Koncert január 3. Ritmus zenekar, Évnyitó túra Január 3. Ökumenikus imahét Január 14. Mesevetélkedő Január 19. Jókai

Részletesebben

2016. évi kerületi szociális, köznevelési, sport és közművelődési eseménynaptár Az esemény időpontja Január óra

2016. évi kerületi szociális, köznevelési, sport és közművelődési eseménynaptár Az esemény időpontja Január óra 2016. évi kerületi szociális, köznevelési, sport és közművelődési eseménynaptár Az esemény időpontja Január 9. Január 17. 16 óra Január 26. 15 óra Január 27. 11.00 óra Január 30. 10-17 óra Február 1. Február

Részletesebben

Nyírbátor Város 2014. évi Közm vel dési Rendezvényterve. I. Kiemelt Önkormányzati programok

Nyírbátor Város 2014. évi Közm vel dési Rendezvényterve. I. Kiemelt Önkormányzati programok Ny rbætor VÆros 2014. Øvi K zm vel døsi RendezvØnyterve Nyírbátor Város 2014. évi Rendezvényterve I. Kiemelt Önkormányzati programok Magyarország nemzeti ünnepei: Március 15. Augusztus 20. Október 23.

Részletesebben

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2014/2015-ös tanévben. Augusztus

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2014/2015-ös tanévben. Augusztus A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2014/2015-ös tanévben Augusztus Augusztus 18. Augusztus 21. Augusztus 21-22 Augusztus 21-25. Augusztus 26. Augusztus 27. Augusztus 28. Vezetőségi értekezlet

Részletesebben

Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2012. (...) Öh. sz. határozata

Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2012. (...) Öh. sz. határozata Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2012. (...) Öh. sz. határozata Biatorbágy Város Önkormányzata és intézményei, valamint a lakosság civil szerveződéseinek 2012. évi kulturális és rendezvényi

Részletesebben

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS 2008. június 14. szombat 18 óra RAFFAY BÉLA szobrászművész kiállításának megnyitója a Tóparti Galériában (Révfülöp, Halász utca 6.). A kiállítást megnyitja: Kancsal Károly,

Részletesebben

DÁTUM NAP PROGRAM SZERVEZŐ HELYSZÍN Dátum hét napja Program Szervező Helyszín Kedd Farsangtemetés Pilisvörösvári Német Nemzetiségi

DÁTUM NAP PROGRAM SZERVEZŐ HELYSZÍN Dátum hét napja Program Szervező Helyszín Kedd Farsangtemetés Pilisvörösvári Német Nemzetiségi DÁTUM NAP PROGRAM SZERVEZŐ HELYSZÍN Dátum hét napja Program Szervező Helyszín 2018.02.13 Kedd Farsangtemetés, Werischwarer Heimatwerk 2018.02.16 Péntek 3500 Km a Mária Úton 2018.02.17 Szombat Színház -Oscar

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 23-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 23-i ülésére 1612-1/2011. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. február 23-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2011. évi módosított rendezvénytervének

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5.

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. MEGHÍVÓ Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. 2011. június 2. csütörtök 18.00 óra A Dunavarsányi Napok rendezvénysorozat nyitóünnepsége, az Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Év végi Hangversenye

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-i ülésére 5604-1/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 16-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2016. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

XXXV. SZEPSI CSOMBOR MÁRTON NAPOK RENDEZVÉNYSOROZATA SZEPSI. A rendezvénysorozat főszervezője: a Csemadok Szepsi Alapszervezete MEGHÍVÓ

XXXV. SZEPSI CSOMBOR MÁRTON NAPOK RENDEZVÉNYSOROZATA SZEPSI. A rendezvénysorozat főszervezője: a Csemadok Szepsi Alapszervezete MEGHÍVÓ XXXV. SZEPSI CSOMBOR MÁRTON NAPOK RENDEZVÉNYSOROZATA SZEPSI A rendezvénysorozat főszervezője: a Csemadok Szepsi Alapszervezete MEGHÍVÓ Társrendezők Szepsi Városi Művelődési Központ és Városi Könyvtár Szepsi

Részletesebben

Házasságkötő terem. Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Intézmény -

Házasságkötő terem. Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Intézmény - Január Február Március 22. Csütörtök 17 órától Ünnepi műsor a Magyar Kultúra Napja alkalmából Házasságkötő terem,, Etyeki Versmondó Kör 24. Szombat Etyeki piknik Szépvölgy, Újhegy Roxer Produkció 3. Kedd

Részletesebben

KÖRÖSLADÁNY VÁROS 2015. ÉVI RENDEZVÉNY NAPTÁRA

KÖRÖSLADÁNY VÁROS 2015. ÉVI RENDEZVÉNY NAPTÁRA KÖRÖSLADÁNY VÁROS 2015. ÉVI RENDEZVÉNY NAPTÁRA Dátum óra rendezvény helyszín rendező/felelős Január 23. (péntek) 17.00 Magyar Kultúra Napja Január 28. 13.00 Csudajó játszóház könyvtár könyvtár Február

Részletesebben

HEGYESHALOM NAGYKÖZSÉG R E N D E Z V É N Y N A P T Á R 2019

HEGYESHALOM NAGYKÖZSÉG R E N D E Z V É N Y N A P T Á R 2019 HEGYESHALOM NAGYKÖZSÉG R E N D E Z V É N Y N A P T Á R 2019 Időpont Helyszín Megnevezés Közreműködik Koordinálja 3. Horgászbörze 25. Március 5. Március 14. 17:00 16.00 Lőrincze L. Ált. iskola Téltemető

Részletesebben

Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja

Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja Programfüzet Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja Augusztus 8. péntek Futóverseny Göncről Vizsolyba 10.00 Szenczi Molnár Albert nyomában futóverseny Gönc és Vizsoly

Részletesebben

HEGYESHALOM NAGYKÖZSÉG R E N D E Z V É N Y N A P T Á R 2016

HEGYESHALOM NAGYKÖZSÉG R E N D E Z V É N Y N A P T Á R 2016 HEGYESHALOM NAGYKÖZSÉG R E N D E Z V É N Y N A P T Á R 2016 Időpont Helyszín Megnevezés Közreműködik Koordinálja Január 19. Vasúti emlékmű A németek kiűzésének napja, megemlékezés Német Nemzetiségi Január

Részletesebben

HEGYESHALOM NAGYKÖZSÉG R E N D E Z V É N Y N A P T Á R 2012. Időpont idő Helyszín Megnevezés Közreműködik Koordinálja. Téltemetés és Kiszebáb égetés

HEGYESHALOM NAGYKÖZSÉG R E N D E Z V É N Y N A P T Á R 2012. Időpont idő Helyszín Megnevezés Közreműködik Koordinálja. Téltemetés és Kiszebáb égetés HEGYESHALOM NAGYKÖZSÉG R E N D E Z V É N Y N A P T Á R 2012. Időpont idő Helyszín Megnevezés Közreműködik Koordinálja Február 17. 15.00 Nagyiskola Kisiskola Petőfi S. utca Téltemetés és Kiszebáb égetés

Részletesebben

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2016/2017-es tanévben. Augusztus

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2016/2017-es tanévben. Augusztus A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2016/2017-es tanévben Augusztus Augusztus 15. Augusztus 22. Augusztus 15-24 Augusztus 23-26. Augusztus 29. Augusztus 30. Vezetőségi értekezlet Tantestületi

Részletesebben

PROGRAMNAPTÁR. középiskolai megemlékezés hétfő Pedagógusnap Szent Gellért ünnepe

PROGRAMNAPTÁR. középiskolai megemlékezés hétfő Pedagógusnap Szent Gellért ünnepe PROGRAMNAPTÁR 2018. szeptember 09.03. hétfő Tanévnyitó VeniSancte iskolai 09.03- Befogadás, (csoportszintű) mérése (folyamatosan) 09.05. Tanévnyitó Mocorgó mise VeniSancte 09.06. Szülői értekezlet 1. osztály

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. Pályázati azonosító: CSSP-NEPDALKOR A pályázat megvalósult: támogatásával.

BESZÁMOLÓ. Pályázati azonosító: CSSP-NEPDALKOR A pályázat megvalósult: támogatásával. BESZÁMOLÓ Pályázati azonosító: CSSP-NEPDALKOR-2018-0252 A pályázat megvalósult: támogatásával. A dr.barsi Ernő Népdalkör és Citeraegyüttes a pályázaton elnyert támogatást a szerződésben foglaltak szerint

Részletesebben

VÁROSÜNNEP Rudabánya

VÁROSÜNNEP Rudabánya VÁROSÜNNEP Rudabánya Magyarország Európai Unióhoz csatlakozása 10. évfordulójának jegyében Programok III. Ásványgyűjtő Fesztivál, Rudabánya 2014. szeptember 5. VII. Városnap, Rudabánya 2014. szeptember

Részletesebben

KÖZSÉGI ESEMÉNYNAPTÁR Bodrogkeresztúr 2012.

KÖZSÉGI ESEMÉNYNAPTÁR Bodrogkeresztúr 2012. KÖZSÉGI ESEMÉNYNAPTÁR Bodrogkeresztúr 2012. Január: 08. Vízszentelés Helye: Római Katolikus templom 10. Bábszínház: A három kismalac 20. Megemlékezés a Magyar Kultúra Napjáról 22. Vince napi borszentelés

Részletesebben

Szeptember. 14 péntek 7:45. felvételi tájékoztató iskolánkról leendő 5. és 9. évfolyamos diákjaink szüleinek. 17 hétfő 17:00

Szeptember. 14 péntek 7:45. felvételi tájékoztató iskolánkról leendő 5. és 9. évfolyamos diákjaink szüleinek. 17 hétfő 17:00 Szeptember 2 vasárnap 9:00 tanévnyitó 9:30 Veni Sancte szentmise az 1-4. évfolyamnak 3 hétfő 1. tanítási nap 14:00-17:30 zeneiskolai beiratkozás régi és új hangszeres növendékeknek helyszín: az általános

Részletesebben

XV. EGRESSY BÉNI ORSZÁGOS SZÍNJÁTSZÓ FESZTIVÁL. Szepsi és Buzita 2013. december 5-8.

XV. EGRESSY BÉNI ORSZÁGOS SZÍNJÁTSZÓ FESZTIVÁL. Szepsi és Buzita 2013. december 5-8. XV. EGRESSY BÉNI ORSZÁGOS SZÍNJÁTSZÓ FESZTIVÁL Szepsi és Buzita 2013. december 5-8. A fesztivál főrendezője: A Csemadok Országos Tanácsa - Pozsony megbízásából a Csemadok Kassa-környéke Területi Választmánya

Részletesebben

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2

Részletesebben

DÁTUM NAP PROGRAM SZERVEZŐ HELYSZÍN

DÁTUM NAP PROGRAM SZERVEZŐ HELYSZÍN DÁTUM NAP PROGRAM SZERVEZŐ HELYSZÍN Dátum hét napja Program Szervező Helyszín 2019.02.7 Csütörtök Vámos Miklós: Legközelebb majd sikerül 2019.02.8 Péntek Világjárók Hátizsákkal Vietnámtól Mexikóig 2019.02.14.

Részletesebben

9.00 a Széchenyi emléktáblánál (Hősök tere 7.) néma koszorúzás egy szál virággal

9.00 a Széchenyi emléktáblánál (Hősök tere 7.) néma koszorúzás egy szál virággal KOSZORÚZÁSOK ÉS MEGEMLÉKEZÉSEK OKTÓBER 19-én pénteken 9.30 a Romek emlékoszlopnál (Szentpéteri kapu) Közreműködnek a Petőfi Sándor Általános Iskola tanulói 10.30 Ünnepi műsor a Miskolci Egyetemen 12.00

Részletesebben

A tanév rendje. A félévi értesítők kiosztásának határideje: január 23-ig (péntek) Őszi szünet: október

A tanév rendje. A félévi értesítők kiosztásának határideje: január 23-ig (péntek) Őszi szünet: október A tanév rendje 6.1. Tanítási napok és szünetek A tanév első napja: 2014. szeptember 1. (hétfő) A tanév első féléve: 2015. január 16-ig (péntek) A félévi értesítők kiosztásának határideje: 2015. január

Részletesebben

Január. Február. 03. szombat, 18 óra. 12. hétfő, 18 óra. 22. csütörtök, 17 óra. 24. szombat

Január. Február. 03. szombat, 18 óra. 12. hétfő, 18 óra. 22. csütörtök, 17 óra. 24. szombat Január 03., 18 óra 12. hétfő, 18 óra 22. csütörtök, 17 óra 24. Újévi koncert R: Jánossomorjai Fúvós Egyesület Info: Wennesz József Károly tel.: 20/435-8431 www.jfe.hu Megemlékezés a doni áttörés 66. évfordulója

Részletesebben

VESZPRÉMI LENGYEL NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8200 Veszprém, Szabadság tér 15.

VESZPRÉMI LENGYEL NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8200 Veszprém, Szabadság tér 15. VESZPRÉMI LENGYEL NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8200 Veszprém, Szabadság tér 15. Szám: KOZP/921/3/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Veszprémi Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat 2016.

Részletesebben

Nyúl Község évi kulturális program tervezete

Nyúl Község évi kulturális program tervezete Nyúl Község 2017. évi kulturális program tervezete Január: 06.-án: Gyermekkórus-szentmisén énekel? Szülői értekezletek-fogadó órák: Aranykapu Óvoda 19.-én: Magyar Kultúra Napja : Ált. Isk. program-előadás,kiállítás/

Részletesebben

Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere

Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere 2339 Majosháza, Kossuth u. 34., Tel: 06/24-511-830, Fax: 06/24-511-831, E-mail: majoshaza@majoshaza.hu ELŐTERJESZTÉS Majosháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR A ES TANÉVRE

ESEMÉNYNAPTÁR A ES TANÉVRE / Székesfehérvári Nemes Nagy Ágnes Kollégium 8000 Székesfehérvár Gyümölcs u. 13. Tel: 22-500-231 Fax: 22-500-290 ESEMÉNYNAPTÁR A 2016-2017-ES TANÉVRE Készítette: Nyikusné Tatai Szilvia igazgatóhelyettes

Részletesebben

2017. évi Városi rendezvényterv. 1. sz. melléklet. Ferenczné Fajta Mária. Készítette: I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek

2017. évi Városi rendezvényterv. 1. sz. melléklet. Ferenczné Fajta Mária. Készítette: I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek 1. sz. melléklet 2017. évi Városi rendezvényterv Készítette: Ferenczné Fajta Mária mb. intézményvezető I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek I. Nemzeti és állami ünnepek Március 15. Az 1848/49-es

Részletesebben

Eseménynaptár 2018/2019-es tanév

Eseménynaptár 2018/2019-es tanév Dátum szept. 01. szombat szept. 02. vasárnap szept. 03. hétfő szept. 04. kedd szept. 05. szerda szept. 06. csütörtök szept. 07. péntek szept. 08. szombat szept. 09. vasárnap szept. 10. hétfő szept. 11.

Részletesebben

Települési Rendezvény Naptár 2009.

Települési Rendezvény Naptár 2009. Települési Rendezvény Naptár Időpont Rendezvény megnevezése A rendezvény helyszíne február 14. február 21. március 15. 18 órakor március 21. április 4. 10 órától Iskolai farsangi bál A rendezvényszervező

Részletesebben

Biharkeresztes Őszi Kulturális Programok

Biharkeresztes Őszi Kulturális Programok Biharkeresztes 2013. Őszi Kulturális Programok Szeptember havi programok ITTHON VAGY MAGYARORSZÁG, SZERETLEK Szüreti Felvonulás és Bál Időpont: 2013. szeptember 28. 14.00 óra Helyszín: Városi Sportcsarnok

Részletesebben

Szegedi Szakképzési Centum Gábor Dénes Szakgimnáziuma 2017/2018. tanév Munkaterv. Eseménynaptár augusztus

Szegedi Szakképzési Centum Gábor Dénes Szakgimnáziuma 2017/2018. tanév Munkaterv. Eseménynaptár augusztus Szegedi Szakképzési Centum Gábor Dénes Szakgimnáziuma 2017/2018. tanév Munkaterv Eseménynaptár 2017. augusztus 08.09. szerda Tankönyvek kiszállítása Balla-Mustos Mónika 08.23. szerda 8.30 Alakuló értekezlet

Részletesebben

Előadó: Előkészítette: Véleményezte:

Előadó: Előkészítette: Véleményezte: Előterjesztés Tiszalök Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. január 29-én tartandó ülésére, a 11. számú Tájékoztató a 2015. éi városi rendezvénytervről tárgyú napirendi pontjához Előadó: Tölgyesi

Részletesebben

2012. 12. 13-án, csütörtökön véradás lesz a művelődési házban. 9 órától délután 4 óráig tart a véradás.

2012. 12. 13-án, csütörtökön véradás lesz a művelődési házban. 9 órától délután 4 óráig tart a véradás. December 12. 17.00 órakor kiállítás megnyitó a művelődési házban: Takács Gabriella kézműves, szövő szakember kiállítása. Megnyitja: Adorjáni Endre (20 éves a bátaszéki rajztagozat keretében) 2012. 12.

Részletesebben

Rendezvények 2011-ben Mezőszilas községben. Rendezvény tervezett programja

Rendezvények 2011-ben Mezőszilas községben. Rendezvény tervezett programja ek 2011-ben Mezőszilas községben időpontja címe/elnevezése tervezett programja helyszíne szervezője/felelőse 2011. február 25. 9 órától 12 óráig Óvoda nyitogató A leendő ovisok fogadása az óvodában, ismerkedés

Részletesebben

Ütemterv AUGUSZTUS

Ütemterv AUGUSZTUS Ütemterv 2018. AUGUSZTUS 24. P 25. Szo 26. V 27. H Alakuló értekezlet 9 óra Munkavédelmi oktatás Pótvizsgák 10 óra Tanévnyitó értekezlet 9:00 óra 16:00 Közösségi fórum az 1. osztályos szülőknek, Családi

Részletesebben

Kft.-vel közösen más szervezet/ek által szervezett, lebonyolított program Kft.-vel közösen más szervezet/ek által szervezett,

Kft.-vel közösen más szervezet/ek által szervezett, lebonyolított program Kft.-vel közösen más szervezet/ek által szervezett, Oldal 1 / 10 Mezőtúri Közművelődési és Sport Közhasznú Nonprofit Kft. (továbbiakban: Kft) Mezőtúr Város Önkormányzata (továbbiakban: Önkormányzat) 2019. év Január Rendezvény neve Időpont Rendezvény szervezője

Részletesebben

6.1. Tanítási napok és szünetek

6.1. Tanítási napok és szünetek 6. A TANÉV RENDJE 6.1. Tanítási napok és szünetek A tanév első napja: 2016. szeptember 1. (csütörtök) A tanév első féléve: 2017. január 20. (péntek) A félévi értesítők kiosztásának határideje: 2017. január

Részletesebben

mből l kitelik. Batthyány Emlékév Vas megye 2007. Kovács Ferenc országgyűlési képviselő A Vas Megyei Közgyűlés elnöke

mből l kitelik. Batthyány Emlékév Vas megye 2007. Kovács Ferenc országgyűlési képviselő A Vas Megyei Közgyűlés elnöke Batthyány Emlékév Vas megye 2007. Kovács Ferenc országgyűlési képviselő A Vas Megyei Közgyűlés elnöke Vas Megyei Közgyűlés a Batthyány Év 2007 Vas megyei tervezett rendezvényei méltó megvalósításának érdekében

Részletesebben

RENDEZVÉNYTERV 2017/2017

RENDEZVÉNYTERV 2017/2017 RENDEZVÉNYTERV 2017/2017 SZEPTEMBER VIII. 31. - Tanévnyitó ünnepély (csütörtök 17 00 óra) 1. - Első tanítási nap (péntek) elején - Első évfolyamos szülői értekezlet 17 00 -órakor 8 10. - Halasi Szüret

Részletesebben

Az iskola épülete szorgalmi időben hétfőtől péntekig 6.00 órától 20.00 óráig tart nyitva.

Az iskola épülete szorgalmi időben hétfőtől péntekig 6.00 órától 20.00 óráig tart nyitva. Az iskola nyitvatartása: Az iskola épülete szorgalmi időben hétfőtől péntekig 6.00 órától 20.00 óráig tart nyitva. Az iskola szombaton, vasárnap és egyéb munkaszüneti napokon zárva tart, kivételt képez

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

A tanév szervezési feladatai

A tanév szervezési feladatai 1. Szorgalmi idő A tanév szervezési feladatai Esemény Időpont Felelős a befejező évfolyamon A tanév utolsó napja Első félév vége Szülők értesítése a tanulmányi eredményekről 2016. szeptember 1. 2017. június

Részletesebben

PROGRAMNAPTÁR. Időpont E sem ény Felelős. Szeptem ber 1. Szombat 2. Vasárnap

PROGRAMNAPTÁR. Időpont E sem ény Felelős. Szeptem ber 1. Szombat 2. Vasárnap Szeptem ber 1. Szombat 2. Vasárnap 1. 3. Hétfő Tanévnyitó ünnepély - A szorgalmi idő első tanítási napja 2. 4. Kedd 3. 5. Szerda 4. 6. Csütörtök 5. 7. Péntek 8. Szombat 9. Vasárnap 6. 10. Hétfő 7. 11.

Részletesebben

Nándorfehérvári diadal emléknapja: július 22.

Nándorfehérvári diadal emléknapja: július 22. Nándorfehérvári diadal emléknapja: július 22. Hunyadi János és Kapisztrán János seregei 558 évvel ezelőtt, 1456. július 22-én állították meg a Nándorfehérvárt ostromló oszmán hadat. A győztes csata emlékére

Részletesebben

A tanév rendje. A félévi értesítők kiosztásának határideje: 2016. január 29. (péntek) Téli szünet: 2015. december 21 2015. december 31.

A tanév rendje. A félévi értesítők kiosztásának határideje: 2016. január 29. (péntek) Téli szünet: 2015. december 21 2015. december 31. A tanév rendje 1. Tanítási napok és szünetek A tanév első napja: 2015. szeptember 1. (kedd) A tanév első féléve: 2016. január 22. (péntek) A félévi értesítők kiosztásának határideje: 2016. január 29. (péntek)

Részletesebben

Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán 8.00 12.00 13.00 16.00

Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán 8.00 12.00 13.00 16.00 Szajoli Polgármesteri Hivatal 5081 Szajol, Rózsák tere 1. Tel.: 56/446-000 Fax: 56/446-447 E-mail: titkarsag@szajolph.t-online.hu Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán

Részletesebben

A Türr István Gimnázium és Kollégium eseményterve a 2017/2018-as tanévben. Augusztus

A Türr István Gimnázium és Kollégium eseményterve a 2017/2018-as tanévben. Augusztus A Türr István Gimnázium és Kollégium eseményterve a 2017/2018-as tanévben Augusztus Augusztus 21. Augusztus 22. Augusztus 22-23 Augusztus 23-29. Augusztus 29. Vezetőségi értekezlet Tantestületi alakuló

Részletesebben

2017. ÉVI ESEMÉNYNAPTÁR BÁCSKOSSUTHFALVA

2017. ÉVI ESEMÉNYNAPTÁR BÁCSKOSSUTHFALVA 2017. ÉVI ESEMÉNYNAPTÁR BÁCSKOSSUTHFALVA A SZERVEZŐK FENNTARTJÁK AZ IDŐPONT ÉS A MŰSOR VÁLTOZTATÁS JOGÁT 2017. JANUÁR Január 14. szombat - Ady bál Január 22. vasárnap - VII. Vince napi venyigeszentelő

Részletesebben

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből K I V O N A T Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből 203/2013.(XII. 18.) KT. számú HATÁROZAT: Képviselő testülete úgy határoz, hogy a 2014. évi városi

Részletesebben

A Kürti Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola 2006/2007

A Kürti Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola 2006/2007 A Kürti Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola 2006/2007 2006-2007 2005-2006 2004-2005 2003-2004 2002-2003 2001-2002 2000-2001 A tanulók száma 300 250 200 150 100 50 0 257 267 267 243 225 213 199 Osztályok

Részletesebben

Az 1956-osforradalom és szabadságharc 50. évfordulójára rendezett ünnepségsorozat

Az 1956-osforradalom és szabadságharc 50. évfordulójára rendezett ünnepségsorozat Az 1956-osforradalom és szabadságharc 50. évfordulójára rendezett ünnepségsorozat Október 22. Művelődési Ház 15.00 Kedves Vendégeink! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Szeretettel üdvözlök mindenkit Tótkomlós

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november 30-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november 30-i ülésére 8585-2/2011. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november 30-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2012. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

középiskolai megemlékezés péntek V. István Napok; 3 generációs intézményi találkozás - EFOP hétfő Pedagógusnap Szent Gellért szentmise

középiskolai megemlékezés péntek V. István Napok; 3 generációs intézményi találkozás - EFOP hétfő Pedagógusnap Szent Gellért szentmise PROGRAMNAPTÁR () 2017. szeptember 09.01. péntek Tanévnyitó VeniSancte 09.04- Befogadás (csoportszintű) 09.06. Szülői értekezlet 1. osztály 09.08. péntek Mária- Szűz Mária ált. isk. születése Kisboldogasszony

Részletesebben

Keszthely. VároS Napja. és kísérő rendezvényei

Keszthely. VároS Napja. és kísérő rendezvényei Keszthely VároS Napja és kísérő rendezvényei Keszthely Város NapjA Kedves Keszthelyiek! Tisztelt Vendégeink! Szeretettel ajánlom figyelmükbe az idei városnapi rendezvénysorozatunk programjait. Az ünneplés

Részletesebben

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014

A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014 A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014 SZEPTEMBER Szeptember 16. kedd 18:00 Találkozás a festészettel I. Színek versek hangulatok: Hölgyek ecsettel és tollal Festménykiállítás

Részletesebben

XVII. Közbiztonsági Rendezvénysorozat

XVII. Közbiztonsági Rendezvénysorozat XVII. Közbiztonsági Rendezvénysorozat Az idei évben is megvalósul a figyelemfelhívó és ismerető programokkal színesített városi és megyei Közbiztonsági Rendezvénysorozat. Az alábbiakban összegezzük, milyen

Részletesebben

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA, Felhívás! A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2011. december 21-2012. január 2-ig zárva tart. Nyitás 2012. január 3-án. Derecske Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és partnerét

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2015. november 14 Visszapillantó 2015. november 14 A Debreceni Főnix

Részletesebben

Aranyosok Arany-hete

Aranyosok Arany-hete Aranyosok Arany-hete Arany János születésének 197. évfordulója alkalmából március másodikától egy teljes tanítási héten keresztül változatos programokon idéztük meg iskolánk névadójának szellemét, tudtunk

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/162-1/2015/I. Ea: Varga Erika Tárgy: Czirbus Gábor alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

2016. Csobánka. A Baross Péter Közösségi Ház és Könyvtár évi munkaterve. Közösségi Ház szervezésében

2016. Csobánka. A Baross Péter Közösségi Ház és Könyvtár évi munkaterve. Közösségi Ház szervezésében 2016. Csobánka program A 2016. évi munkaterve tervezett szereplők időpont helyszín interaktív bábelőadás gyerekeknek, A magyar kultúra napja január 23. Nyáry Bernadett bábművész Farsangi kézműves foglalkozás

Részletesebben

Eötvös József és Liszt Ferenc Általános Iskola. 2018/2019-es tanév. Eseménynaptár

Eötvös József és Liszt Ferenc Általános Iskola. 2018/2019-es tanév. Eseménynaptár 1 Eötvös József és Liszt Ferenc Általános Iskola 2018/2019-es tanév Eseménynaptár Tanítás nélküli munkanap Időpontja Felelőse Diákönkormányzati nap 2018. december 1. szombat diákönkormányzat Szakmai nap

Részletesebben

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok 03. 05. 06. 07. 09. 12. Körök Karika Lívia mandala kiállításának megnyitója. Megtekinthető: november

Részletesebben

A tanév szervezési feladatai

A tanév szervezési feladatai 1. Szorgalmi idő A tanév szervezési feladatai Esemény Időpont Felelős a befejező évfolyamon A tanév utolsó napja Első félév vége Szülők értesítése a tanulmányi eredményekről 2017. szeptember 1. 2018. június

Részletesebben

Az életet visszafelé tekintve lehet lemérni, de előre tekintve kell élni. ( Kierkegaard)

Az életet visszafelé tekintve lehet lemérni, de előre tekintve kell élni. ( Kierkegaard) Az életet visszafelé tekintve lehet lemérni, de előre tekintve kell élni. ( Kierkegaard) A MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR PROGRAMTERVE 2014. Az egyesület kultúraközvetítő, befogadó szervezet. Célja:

Részletesebben

Munkaterv 2018/2019-es tanév. Humán munkaközösség

Munkaterv 2018/2019-es tanév. Humán munkaközösség Munkaterv 2018/2019-es tanév Humán munkaközösség 1.A munkaközösség tagjai: 1.Fábiánné Morvai Dóra 2.Horvátné Baranyai Rita 3.Kapus Ildikó 4.Kobánné Horváth Éva 5.Kovácsné Györke Katalin 6.Látos Jenő 7.Nagy

Részletesebben

A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE

A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE A tanév rendje: A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE A 2018/2019. tanévben a tanítási év első tanítási napja 2018. szeptember 3. (hétfő), az utolsó tanítási napja 2019. június 14. (péntek). Az őszi szünet előtti

Részletesebben

Albertirsai híres evangélikus évfordulók

Albertirsai híres evangélikus évfordulók Albertirsai híres evangélikus évfordulók Fél évszázad a közösségben. Erős várunknak Albertirsán erős alapjai vannak. Koszorú Michalko Pál sírjára. Aszlovák nyelvet itt már kevesen beszélik, mégis meglepően

Részletesebben

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 2. számú melléklet Ütemterv, naptári terv Szent György Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 47/2013. (VII. 4.) EMMI rendelet a tanév rendjéről alapján

Részletesebben

Légy biztos benne, hogy Isten mindig azt adja neked, ami számodra a legjobb. Ward Mária. Éves munkaterv, tanév

Légy biztos benne, hogy Isten mindig azt adja neked, ami számodra a legjobb. Ward Mária. Éves munkaterv, tanév Légy biztos benne, hogy Isten mindig azt adja neked, ami számodra a legjobb. Ward Mária Éves munkaterv, 2018-2019. tanév Dátum Esemény Alsó tagozat Felső tagozat Középiskola Összes tagozat AUGUSZTUS 23.

Részletesebben

A Körmendi Egyházközség évi tervezett programja

A Körmendi Egyházközség évi tervezett programja A Körmendi Egyházközség 2017. évi tervezett programja Január 3. kedd 18.00 A Karitász csoport összejövetele 5. csütörtök 19.00 Felnőtt katekézis 7. szombat 19.00 A Családcsoport összejövetele 8. vasárnap

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁRA es tanév

ESEMÉNYNAPTÁRA es tanév Sárospataki Református Általános Iskola ESEMÉNYNAPTÁRA 2014-2015-es tanév Augusztus 08.25 hétfő 9.00 Alakuló értekezlet, Gimnáziumban Nagy-Baló Csaba, Timáriné K. S. 08.25. hétfő 10.00 Munkaközösségi Timáriné,

Részletesebben

óvodai (csoportszintű) mérése (folyamatosan) csütörtök születése péntek Szülői értekezlet általános iskolai ünnepe

óvodai (csoportszintű) mérése (folyamatosan) csütörtök születése péntek Szülői értekezlet általános iskolai ünnepe PROGRAMNAPTÁR 2016/2017. tanév 2016. szeptember 09.01. Tanévnyitó VeniSancte, (külön) 09.02- Befogadás, nagycsoportosok (csoportszintű) mérése (folyamatosan) 09.08. Mária-ünnep születése (csoportszintű)

Részletesebben

A 2017/2018-AS TANÉV RENDJE

A 2017/2018-AS TANÉV RENDJE A 2017/2018-AS TANÉV RENDJE 1. SZORGALMI IDŐSZAK Első tanítási nap 2017. szeptember 1. Utolsó tanítási nap 2018. június 15. Első félév vége 2018. január 26. A 12. osztályosok utolsó tanítási napja 2018.

Részletesebben

KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program

KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program 10 - A Bocskai István Ált. Isk. és AMI fúvószenekarának és majorette csoportjának bemutatója - Bocskai István

Részletesebben

Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola

Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola 5123 Jászárokszállás, Deák Ferenc u. 59. Tel.: 57/433-313 Fax.: 57/433-314, e-mail: jaszdeak@gmail.com Éves munkaterv a 2015/16-os tanévre

Részletesebben

MÁJUSI ELÕZETES Május 1. Majális a Sárostói Sportpályán tervezett program

MÁJUSI ELÕZETES Május 1. Majális a Sárostói Sportpályán tervezett program ÁPRILIS 1-3. (csütörtök-szombat) III. Bihar-Bihor Amatõr Diákszínjátszó Fesztivál színházterme ÁPRILIS 8. (csütörtök) 17 óra A GOBLEIN kör gyûlést tart Szõllõsi Imréné vezetésével Munkákat lehet hozni

Részletesebben

Támogató neve Támogatott neve, címe Támogatás célja Támogatás összege Egyéb. Váci Szimfonikus Zenekar közös műsora

Támogató neve Támogatott neve, címe Támogatás célja Támogatás összege Egyéb. Váci Szimfonikus Zenekar közös műsora Polgármesteri Iroda Támogatási szerződések nyilvánosságra hozatala Támogató neve Támogatott neve, címe Támogatás célja Támogatás összege Egyéb Csekovszky Árpád Művészeti Közalapítvány Erdős Renée Ház Muzeális

Részletesebben

1/ 4. Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU

1/ 4. Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU 1/ 4 Ikt.szám: 18-204/4/2005. Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU J E G Y Z Ő K Ö N Y V PROTOKÓŁ amely készült a

Részletesebben

Bödõk, Ilona b: 1947 in Csicsó Mad. Nagy, Tibor "Dr" b: 1946 in Mad m: 1976. Nagy, Szabolcs "állatorvos Dr" b: 1976 in Mad

Bödõk, Ilona b: 1947 in Csicsó Mad. Nagy, Tibor Dr b: 1946 in Mad m: 1976. Nagy, Szabolcs állatorvos Dr b: 1976 in Mad Nagy, Vilma b: 1911 in Csicsó d: 2005 in Csicsó anyja Pálffy Vilma Fél Antal d.u. Bödõk, Pál b: 1905 in Csicsó m: 1947 d: 1965 in Csicsó anyja Kollár M.Bödõk Ksz.Tarcsi Géza, Balá gy.k.sz. Beke Károly

Részletesebben

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa MEGHÍVÓ

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa MEGHÍVÓ MEGHÍVÓ Vámosgálfalva Önkormányzata tisztelettel meghívja a Vámos Települések Szövetségének tag önkormányzatait és minden kedves érdeklődőt a 2010. június 4 6 án megrendezésre kerülő Vámos Települések

Részletesebben

Az Etyeki Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola eseménynaptára 2014-2015

Az Etyeki Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola eseménynaptára 2014-2015 Az Etyeki Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola eseménynaptára 2014-2015 2014. SZEPTEMBER 1. h. 8.00 Tanévnyitó, szülői ért. 1. osztályok, (pótbeiratkozás műv. isk.)

Részletesebben