KORONÁZÁSI ÜNNEPI JÁTÉKOK

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "KORONÁZÁSI ÜNNEPI JÁTÉKOK"

Átírás

1 KORONÁZÁSI ÜNNEPI JÁTÉKOK SZÉKESFEHÉRVÁR, AUGUSZTUS Benne: Szent László, a legendák királya szertartásjáték A Vörösmarty Színház és Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata 2013-ban hagyományteremtő szándékkal rendezte meg az első Koronázási Ünnepi Játékokat. A nagyszabású, tízezrek által látott, 1 km hosszú felvonulás a királyi óriásbábokkal, a történelmi belvárost átszelő mozgó képregényes időutazásra csábító Fény utca és István király koronázásának felelevenítése egy csapásra belopta magát az emberek szívébe ben a fesztivál központi alakja Szent László. Cselekedeteit és a róla szóló legendákat a Fény utca hét stációban idézi fel, Európa legnagyobb mozgó történelmi képregényén, mintegy m 2 -en. A Képes Krónika festett képeire támaszkodva Magyarósi Éva grafikus animációival mutatjuk be a szellem emberét, aki fölött angyalok lebegtek, a spirituális alakot, aki ima közben a Földtől is elemelkedett, a Naphőst, aki Szög nevű sámánlován a csillagokig rúgtat fel és legyőzi az Éj fekete erőit. Megidézzük a legendát, akihez csatáiban még évszázadokon át fohászkodtak a magyar seregek, mert hittek abban, hogy László nem halt meg, csak alszik, és ha szólítják, hatalmas lován elővágtat, és egymaga képes vesztésre álló csaták kimenetelét megfordítani. A Fény utca nappal Rajz utcává alakul, hiszen a Rajzolni király! című pályázatunk nyertes művei kifeszített és kontúrokkal előrerajzolt vásznakon újraszínezhetők lesznek. A legjobb alkotásokból zászlókat készítünk, amelyek a Fehérvári királyok menetének állandó kísérőivé válnak nemcsak ebben az évben, hanem a következő fesztiválokon is. Az Árpád-házi királyokat bemutató óriásbáb-gyűjteményünk idén új tagokkal bővül: László, I. Géza (Magnus), Rheinfeldi Adelhaid, Piroska és Salamon várja nyári alkotótáborunkban a lelkes székesfehérvári diákokat, akik idén is Somogyi Győző Kossuth-díjas grafikus, festőművész, történész és Grosschmid Erik Blattner Gézadíjas bábtervező segítségével keltik életre a királyt és az életében fontos szerepet játszó személyeket. További információk: facebook.com/koronazas, youtube.com/koronazas

2 Az első Koronázási Ünnepi Játékok fő eseménye az István oratórium volt. A Koronázási szertartásjáték közel 900 éves koronázási szertartásszövegek tolmácsolásával, több mint kétszáz fellépővel, grandiózus díszletek között, modern fény- és látványtechnikával valósult meg. Az egyedülálló helyszínen, a magyar királyok egykori koronázótemploma, a Nagyboldogasszony-bazilika helyén, a székesfehérvári Középkori Romkert Nemzeti Emlékhelyen, Magyarország legnagyobb épített szabadtéri színpadán 2014 nyarán a Nemzet Bajnokának, az európai keresztény államiság egyik fontos alakjának, a legendák halhatatlan hősének, a később szentté avatott László király koronázásának szakrális ünnepe elevenedik meg Szikora János rendezésében. László megformálója Makranczi Zalán, a Koronázó érsek Blaskó Péter, a Szertartásmester ismét Mihályi Győző lesz. Augusztus 15-én, a Harmonia Albensis templomi koncertsorozat keretében, a Nemzeti Emlékhely színpadán lép fel Miklósa Erika Kossuth-díjas opera-énekesnő. A Musica Sacra címet viselő, a szakrális zeneirodalom gyöngyszemeit csokorba fogó koncerten közreműködik az Alba Regia Szimfonikus Zenekar. A Koronázási Ünnepi Játékok több, mint egy nagyszabású művészeti fesztivál. Eseményei nyomán Magyarország egykori szakrális központjában minden évben néhány napra feltámad a középkor világa, főszerepben egy-egy nagy királyunk alakjával. Reményeink szerint így az emberek emlékezetében lassan felépül majd az a Pantheon, amelyben történelmünk minden sorsfordító nagy alakja elnyeri végre méltó helyét. Bízunk abban, hogy 2014 nyarán Szent László királlyá avatása után büszkén mondhatjuk: hagyományt teremtettünk. További információk: facebook.com/koronazas, youtube.com/koronazas

3 augusztus Fény utca Óriásbábok Szertartásjáték

4 Koronázási szertartásjáték: László Rendező: Szikora János Főbb szerepekben: Makranczi Zalán (László) Az előadások időpontja: augusztus 16. (szombat) óra augusztus 17. (vasárnap) óra augusztus 18. (hétfő) óra Esőnap: augusztus 19. (kedd) óra Blaskó Péter (Koronázó érsek) Mihályi Győző (Szertartásmester) helyszín: Székesfehérvár, Koronázó tér: Nemzeti Emlékhely jegyvásárlás:

5 Középkori piac és vásári forgatag, történelmi óriásbábok vonulása a belvárosban Szent István, Szent Imre, Gizella, Géza, Sarolt és Asztrik püspök egyenként négy és fél méter magas óriásbábjainak alakját, korhű ruházatát, uralkodói díszeit a korszak elismert kutatója, Somogyi Győző Kossuth-díjas festőművész tervezte ben az Árpád-házi királyokat bemutató gyűjteményünk 5 új taggal bővül: László, I. Géza (Magnus), Rheinfeldi Adelhaid, Piroska és Salamon alakjaival. Óriásaink idén négy belvárosi szigeten egész napos foglalkozásokkal várnak mindenkit!

6 Fény utca a Fő utcán augusztus , minden este óráig A 2013-as évi Koronázási Ünnepi Játékok egyik látványos, tömegeket vonzó eleme volt a Fény utca, ahol István király életének epizódjai keltek életre a középkori kódexlapokon, a világ legnagyobb összefüggő történelmi, mozgó képregényén nyarán a Képes Krónika festett képeinek segítségével elevenednek meg László király életének főbb eseményei hét stációban. A közönség egy történelmi sikánban, fényfalak mellett haladva tekintheti meg, élheti át a szent király életének és halálának legendáriumát. Történelmi mozgó képregény 1200 m 2 -en

7 A leromboltat építsd fel, a felépítettet őrizd meg. (Koronázási szertartásjáték-részlet) Szent László-freskóábrázolás a székelyderzsi erődtemplom falán I. (Szent) László király Somogyi Győző alkotása Mindannyiunk várakozását felülmúlta augusztusban a Koronázási Ünnepi Játékok sikere. A Szent István Emlékév egyik csúcspontja volt az a néhány nap, amikor középkori vásári forgatag éledt újra a Belvárosban, esténként pedig a szertartásjáték tette még emelkedettebbé az ünnepségsorozatot. Csoda-e hát, ha szeretnénk még többekkel megosztani ezeket az élményeket?! Folytatva a sort 2014-ben Szent László koronázásának emléket állító programmal készülünk Székesfehérváron. A nemzet történelmi fővárosában újraéled a múlt és lelkünket a világ elé tárva büszkén idézzük meg egy újabb nagy király koronázásának történetét, szellemiségét. Mi, fehérváriak nap mint nap érezzük a ma már láthatatlan, mégis jelenlévő történelmi gyökerek megtartó erejét. Ezt az ősi világot szeretnénk nemcsak őrizni, hanem programjaink keretében meg is mutatni a fehérváriaknak, valamint a hozzánk érkező vendégeinknek. Szeretnénk megtartani azt a közösséget, amelyet a Szent István Emlékév a fehérváriakból és a programokon résztvevőkből kovácsolt, ezért hagyománnyá tesszük a legnagyszerűbb ötleteket köztük kiemelten a Koronázási Ünnepi Játékokat. A sokak által régóta várt eseménysorozat 2013 augusztusában egyedülálló módon, látványos és színvonalas művészeti elemekkel bővítve, de mindvégig kegyeletteljesen elevenítette fel a múltat. A Nemzeti Emlékhely közös élő lelkiismeretünk, amely a város szívében található és amely méltó alapot ad közös terveinkhez. Mindezt jól kiegészíti a Fehérvár fényes évszázadait megidéző, színes forgatag, amely a megújult Fő utcát és a Belvárost ilyenkor birtokába veszi. Látogassanak el Székesfehérvárra augusztusban, a Koronázási Ünnepi Játékok idején és legyenek részesei Önök is ezeknek a különleges napoknak! Dr. Cser-Palkovics András Székesfehérvár polgármestere Hagyományőrzők és történelmi óriásbábok felvonulása fény utca I. (Szent) László Történelmi kavalkád 2013-ban hagyományteremtő szándékkal, soha nem látott eseményekkel egyedülálló összművészeti, kulturális rendezvénysorozat létesült Székesfehérváron, a magyar királyok koronázási székhelyén a Koronázási Ünnepi Játékok. A nagyszabású művészeti fesztivál, amelynek nem titkolt célja, hogy különleges, látványos, egyedi programjaival rövid időn belül az ország nagy művészeti fesztiváljainak sorába lépjen. Tavaly a Várkörút teljes hosszában színpompás menetben vonultak fel a történelmi Magyarország területén élő hagyományőrző lovas- és gyalogos egységek. Az ünnepi játékok ideje alatt tábort vertek, és alaki bemutatókat tartottak, ízelítőt adva a katonai tábori élet hétköznapjaiból. koronázási szertartásjáték Koronázási programcsomag augusztus Foglaljon helyet a történelem teraszán, és szívja magába a város egyedülálló hangulatát! Toldja meg a hétvégét még néhány nappal, hogy minden királyi programunknak részese lehessen! Páratlan látvány, felemelő pillanatok és színes forgatag várja az ország történelmi fővárosában. Koronázási Szertartásjáték belépőjegy Középkori Romkert Nemzeti Emlékhely és az Egyházmegyei Múzeum megtekintése Kirándulás kisvonattal a Koronás Parkba, virtuális koronázás a kinect játékkal / Bory-vár túra kisvonattal idegenvezető kíséretében (választható) Ajándék A programcsomag befizetőit egy Koronázási Ünnepi Játékok emlékcsomaggal ajándékozzuk meg. A programcsomag díja felnőtteknek: Felnőtt páros csomag: Családi csomag (2 felnőtt, 1 gyerek): 6500 Ft Ft Ft Fakultatív program: Kényeztető percek az Árpád Fürdőben egész napos belépővel Felnőtt belépő: 3500 Ft, Diák belépő: 2500 Ft A programcsomagról érdeklődjön a Tourinform Székesfehérvár irodában. Telefon: szekesfehervar@tourinform.hu

8 Hagyományőrzők és történelmi óriásbábok felvonulása Szent István, Szent Imre, Gizella, Géza, Sarolt és Asztrik püspök egyenként négy és fél méter magas óriásbábjainak alakját, korhű ruházatát, uralkodói díszeit a korszak elismert kutatója, Somogyi Győző Kossuth-díjas festőművész tervezte. A bábok nemcsak a fehérvári lakosok csodálatát nyerték el, hanem nagy sikerrel mutatkoztak be a Debreceni Virágkarneválon is ben az Árpád-házi királyok alakját bemutató gyűjtemény László király életében fontos szerepet játszó személyeket megformáló további óriásbáb alakokkal bővül. Történelmi kavalkád Néhány napra feltámad és a fehérvári falak közé költözik a középkor világa augusztus 15-én a Romkert Szabadtéri Színpadán MUSICA SACRA a szakrális zeneirodalom gyöngyszemei Miklósa Erika és sztárvendégei tolmácsolásában Közreműködik: Alba Regia Szimfonikus Zenekar Fény utca A 2013-as évi Koronázási Ünnepi Játékok egyik látványos, tömegeket vonzó eleme volt a Fény utca, ahol István király életének epizódjai keltek életre a középkori kódexlapokon, a világ legnagyobb összefüggő történelmi, mozgó képregényén nyarán a Képes Krónika és a Magyar Anjou Legendárium festett képeinek segítségével elevenednek meg László király életének főbb eseményei. A közönség egy történelmi sikánban, fényfalak között haladva tekintheti meg, élheti át a szent király életének és halálának legendáriumát. Történelmi mozgó képregény 1200 m 2 -en koronázási szertartásjáték Közel fél évezred után 2013-ban éledt újra Székesfehérváron a legendás esemény közel 500 m 2 -en! Koronázási szertartásjáték egyedülálló helyszínen, a magyar királyok egykori koronázótemploma, a Nagyboldogasszony-bazilika helyén, Magyarország legnagyobb épített szabadtéri színpadán! A koronázási szertartásjáték rendezője: Szikora János Az első Koronázási Ünnepi Játékok fő eseménye az István oratórium volt. A koronázási szertartásjáték közel 900 éves koronázási szertartásszövegek tolmácsolásával, mintegy 230 fellépő részvételével, látványos külsőségek között valósult meg nyarán ugyanezen a helyszínen a Nemzet Bajnokának, az európai keresztény államiság egyik fontos alakjának, a legendák halhatatlan hősének, a később szentté avatott László királynak a koronázására kerül sor. További információ és jegyrendelés a Vörösmarty Színház jegyirodájában: 8000 Székesfehérvár, Fő u. 8. Telefon: 22/ , 22/ Nyitva: hétfőtől-péntekig, óráig Online jegyvásárlás: Csoportos jegyrendelés: Csidei Nikolett szervező: Kiliti Adrienn szervező: szervezes@vorosmartyszinhaz.hu INFORMÁCIÓK PROGRAMOK JEGYVÁSÁRLÁS TUDÁSTÁR GALÉRIA SAJTÓ KAPCSOLAT TÁMOGATÓK JEGYINFORMÁCIÓK Biztosítsa jegyét már most László Koronázási szertartásjátékára! Jegyek jelentős előfoglalási kedvezménnyel honlapunkon: ONLINE JEGYRENDELÉS Az előadások helyszíne: Székesfehérvár, Koronázó tér: Középkori Romkert - Nemzeti Emlékhely; a magyar királyok egykori koronázótemploma, a Nagyboldogasszony-bazilika helyén koronazas Az előadások időpontja: augusztus 16. (szombat) augusztus 17. (vasárnap) augusztus 18. (hétfő) augusztus 19. (kedd)

9

Dr. Cser-Palkovics András Székesfehérvár polgármestere

Dr. Cser-Palkovics András Székesfehérvár polgármestere Székesfehérvár nevét hallva büszkén jut eszünkbe államalapító királyunk, Szent István, akit városunkban helyeztek örök nyugalomra. Ez a Szent István-i örökség kötelez bennünket arra, hogy emlékét őrizve

Részletesebben

11:00-12:00 Élőképes Krónika - Játékos, interaktív idegenvezetés

11:00-12:00 Élőképes Krónika - Játékos, interaktív idegenvezetés 2011. AUGUSZTUS 05. - PÉNTEK 19:30 órától Augusztus 6-i Közönségcsalogató Történelmi Kavalkád programismertető ízelítője 2011. AUGUSZTUS 06. - SZOMBAT 10:00 órától Lovagok kitelepülése, harcművészeti bemutatók,

Részletesebben

SZÉKESFEHÉRVÁR KULTURÁLIS INTÉZMÉNYEI, FEJLESZTÉSI IRÁNYAI, KULTURÁLIS ARCULATA ÉS PROGRAMJAI

SZÉKESFEHÉRVÁR KULTURÁLIS INTÉZMÉNYEI, FEJLESZTÉSI IRÁNYAI, KULTURÁLIS ARCULATA ÉS PROGRAMJAI SZÉKESFEHÉRVÁR KULTURÁLIS INTÉZMÉNYEI, FEJLESZTÉSI IRÁNYAI, KULTURÁLIS ARCULATA ÉS PROGRAMJAI 17 Székesfehérvár kulturális intézményrendszere és hálózata sokszínû, tarka, gazdag és változatos képet mutat.

Részletesebben

Fesztiválújság - 2013

Fesztiválújság - 2013 Fesztiválújság - 2013 Kedves Olvasó! Felvirradt hát a nagy nap, sok egyeztetés és előkészítő munka után elkövetkezett a Szent István Emlékév egyik csúcspontja és a Királyi Napok keretében kezdődnek a Koronázási

Részletesebben

Visegrádon, az élő középkor városában rendezik meg három évtizede Magyarország

Visegrádon, az élő középkor városában rendezik meg három évtizede Magyarország 2013. július 12-14. Visegrádon, az élő középkor városában rendezik meg három évtizede Magyarország egyik legnagyobb nyári szabadtéri történelmi fesztiválját, a Visegrádi Nemzetközi Palotajátékokat. A 3

Részletesebben

IDŐSZAKI KIÁLLÍTÁSOK KIEMELT AJÁNLAT! Április 16./szombat Október 2./vasárnap Csók István Életmű Kiállítás Bálványok és démonok I. Csók István halálának 50. évfordulója alkalmából rendezett életmű-kiállításon

Részletesebben

Monitoring FEJÉR MEGYEI HÍRLAP - 2014. 06. 03. (1,5. OLDAL)

Monitoring FEJÉR MEGYEI HÍRLAP - 2014. 06. 03. (1,5. OLDAL) FEJÉR MEGYEI HÍRLAP - 2014. 06. 03. (1,5. OLDAL) Árpád-ház program: ma jönnek Házi Péter Fehérvár A városba érkezik ma az Árpád-ház program szakmai testülete: mi lesz a Nemzeti Emlékhellyel? Az Árpád-ház

Részletesebben

Szakmai beszámoló Múzeumok Éjszakája megvalósítására Móra Ferenc Múzeumban június 25. Szeged, Móra Ferenc Múzeum

Szakmai beszámoló Múzeumok Éjszakája megvalósítására Móra Ferenc Múzeumban június 25. Szeged, Móra Ferenc Múzeum Szakmai beszámoló Múzeumok Éjszakája megvalósítására Móra Ferenc Múzeumban 2016. június 25. Szeged, Móra Ferenc Múzeum pályázati azonosító: 204107/00197 1. A program részletes ismertetése A Móra Ferenc

Részletesebben

2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10.

2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10. 2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10. Szakmai beszámoló I. A rendezvény bemutatása A Kalocsai Paprikafesztivál és a Paprikás Ételek Főzőversenye a térség legnagyobb

Részletesebben

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS 2008. június 14. szombat 18 óra RAFFAY BÉLA szobrászművész kiállításának megnyitója a Tóparti Galériában (Révfülöp, Halász utca 6.). A kiállítást megnyitja: Kancsal Károly,

Részletesebben

székesfehérvári Kir ályi napok 2015

székesfehérvári Kir ályi napok 2015 székesfehérvári Kir ályi napok 2015 Kedves Olvasók! székesfehérvári Királyi napok ÜNNEPÉLYES MEGNYITÓ Megkezdődött a nyár és mi ismét nagy izgalommal készülünk a Székesfehérvári Királyi Napok augusztusi

Részletesebben

GYULAI LÁTNIVALÓK. Gyulai vár

GYULAI LÁTNIVALÓK. Gyulai vár GYULAI LÁTNIVALÓK Az árak és a nyitva tartás a leírásban csak tájékoztató jellegűek, kérlek benneteket, hogy mindig kérjetek friss információt ez ügyben! Gyulai vár A gyulai vár a 15.század első felében

Részletesebben

Fesztiválújság 2014. www.koronazas.hu

Fesztiválújság 2014. www.koronazas.hu Fesztiválújság 2014 www.koronazas.hu Kedves Olvasó! Augusztust írunk, 2014 augusztusát A Székesfehérvári Királyi Napok programjait ajánlva örömmel gondolok vissza az egy évvel ezelőtti várakozásra, amellyel

Részletesebben

TÁMOGATÁS ELSZÁMOLÁSA FELHASZNÁLÁSI BESZÁMOLÓ

TÁMOGATÁS ELSZÁMOLÁSA FELHASZNÁLÁSI BESZÁMOLÓ TÁMOGATÁS ELSZÁMOLÁSA FELHASZNÁLÁSI BESZÁMOLÓ Támogató: Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata Támogatási rendelet száma: 2/2008. (II.20.) Azonosító: S/08-01187, 01188 Támogatott: Székesfehérvári

Részletesebben

PROGRAMOK MINDKÉT NAPON

PROGRAMOK MINDKÉT NAPON PROGRAMOK MINDKÉT NAPON 10.00 Kapunyitás 10.00 18.00 Kézműves vásár 10.00, 12.00, 14.00, 16.00 és 18.00 Pompeji tárlatvezetés elővételi jeggyel, időpontonként legfeljebb 50 fővel. A kiállítótér korlátozott

Részletesebben

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára A Kozák téri Közösségi Ház és a kiállító tisztelettel meghívja Önt és kedves családját, barátait Nagy Előd festő- és éremművész, valamint fia Nagy Botond fotós kiállításának megnyitójára 2012. november

Részletesebben

csepeli nyár programajánló július augusztus

csepeli nyár programajánló július augusztus csepeli nyár programajánló 2017. július augusztus FINA Vizes VB (17. Úszó, Műúszó, Műugró, Óriástorony-ugró, Nyílt Vízi Úszó és Vízilabda Világbajnokság) Időpont: 2017. július 14 30. A vízisportokat szeretők

Részletesebben

Kedves GOE tagok! Tárgy: Tájékoztatás a szervezés alatt lévő őszi családi hétvégéhez kapcsolódóan

Kedves GOE tagok! Tárgy: Tájékoztatás a szervezés alatt lévő őszi családi hétvégéhez kapcsolódóan 1145 Budapest, Pétervárad utca 5. Mobil: +36-20-341-4930, +36-20-415-7793 Irodai telefonszám: +36-1-312-5042 Fax: +36-1-283-3208 E-mail: info@goe.org.hu Web: goe.org.hu Kedves GOE tagok! Tárgy: Tájékoztatás

Részletesebben

A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014

A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014 A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014 SZEPTEMBER Szeptember 16. kedd 18:00 Találkozás a festészettel I. Színek versek hangulatok: Hölgyek ecsettel és tollal Festménykiállítás

Részletesebben

Virágkarnevál A győztesekről: Katolikus újjászületés - A Szent Anna Plébánia virágkocsija

Virágkarnevál A győztesekről: Katolikus újjászületés - A Szent Anna Plébánia virágkocsija Virágkarnevál 2015 Bár az özönvízszerű eső és a hűvös időjárás a délelőtti karneváli felvonulást a szokásos formájában lehetetlenné tette 2015. augusztus 20-án, este a Nagyerdei Stadionban a Karneváléj

Részletesebben

Történelmi Veszprém Klasszikus városnézés 2-2,5 órában

Történelmi Veszprém Klasszikus városnézés 2-2,5 órában Történelmi Veszprém Klasszikus városnézés 2-2,5 órában Találkozó: Óváros tér/köd utcai parkoló Időtartam: 2-2,5 óra Ismerkedés Veszprémmel és a várnegyeddel Azoknak ajánljuk, akik előszőr járnak a városban,

Részletesebben

MEGEMLÉKEZÉSEK Május 19./csütörtök 14 óra Fehérvár Katonái Helyszín: Székesfehérvár, Alba Plaza előtti terület Május 19./csütörtök 19 óra Fehérvár köszönti katonáit Honvédelem Napja Helyszín: Vörösmarty

Részletesebben

Totus Tuus Egészen a Tiéd II. János Pál Pápa emlékvonata Magyarországon is látható! Ünnepélyes Megnyitó és Nemzetközi Sajtóesemény

Totus Tuus Egészen a Tiéd II. János Pál Pápa emlékvonata Magyarországon is látható! Ünnepélyes Megnyitó és Nemzetközi Sajtóesemény Totus Tuus Egészen a Tiéd II. János Pál Pápa emlékvonata Magyarországon is látható! Ünnepélyes Megnyitó és Nemzetközi Sajtóesemény A Totus Tuus Egészen a Tiéd II. János Pál Pápa emlékvonata először érkezik

Részletesebben

Nemzetközi Képzőművészeti Filmszemle programok

Nemzetközi Képzőművészeti Filmszemle programok Nemzetközi Képzőművészeti Filmszemle programok 2014. október 15 19. (szerda vasárnap) október 15. (szerda) 12.05 13.15 Versenyfilmek vetítése 13.30 15.00 Versenyfilmek vetítése 15.15 16.45 Versenyfilmek

Részletesebben

VIII. DUDIK Fesztivál

VIII. DUDIK Fesztivál VIII. DUDIK Fesztivál Szakmai beszámoló 2016.09.12. Dunaújvárosi Egyetem Dunaújvárosi Főiskola DUDIK fesztivál 2016. június 9-10-11-12. Dunaújváros, Alsó-Duna part Szakmai beszámoló Tartalom 1. DUDIK a

Részletesebben

19. Öreghegyi Mulatságok. X. Aranybulla Művészeti Napok. Randevú Szent István városával. Augusztus 19. Székesfehérvár, Bory tér

19. Öreghegyi Mulatságok. X. Aranybulla Művészeti Napok. Randevú Szent István városával. Augusztus 19. Székesfehérvár, Bory tér Randevú Szent István városával Mi, fehérváriak évtizedekkel ezelőtt is szerettük ezt a várost. A szürke falak, a kopott utak, a ko pár parkok mögött is felfedeztük a kincseket. Tudtuk, hogy Székesfehérvár

Részletesebben

Az előkészítő óra: Tanulmányi kirándulás - Beszámoló képekkel

Az előkészítő óra: Tanulmányi kirándulás - Beszámoló képekkel Az Istvánffy Miklós Általános Iskola 44 diákja és 5 pedagógusa a Határtalanul! Árpád vezér nyomdokain című program keretében négynapos Kárpátaljai kiránduláson vett részt 2018. augusztus 28-31. között.

Részletesebben

Rendezvényismertető prospektus. w w w. m e n t o o v. c o m

Rendezvényismertető prospektus. w w w. m e n t o o v. c o m Szegedi Sürgősségi Napok Rendezvényismertető prospektus w w w. m e n t o o v. c o m SZEGEDI SÜRGŐSSÉGI NAPOK RENDEZVÉNYISMERTETŐ PROSPEKTUS Készült A Szegedi Sürgősségi Napok Szervezői Bizottság megbízásából

Részletesebben

Székes. fehér. vár. kényeztető. ajánlat. vendég. csomagok

Székes. fehér. vár. kényeztető. ajánlat. vendég. csomagok Székes fehér vár kényeztető ajánlat ok dísz vendég csomagok GÉZA ASZTRIK PÜSPÖK Kepeslapok3.indd 1 8/2/13 1:46 PM Kepeslapok3.indd 5 8/2/13 1:46 PM Koronázási programcsomag 2015. augusztus 15 17. Foglaljon

Részletesebben

1 Tiszták, hősök, szentek. Árpád-házi Szent István Boldog Bajor Gizella Árpád-házi Szent Imre Árpád-házi Szent László Árpád-házi Szent Piroska

1 Tiszták, hősök, szentek. Árpád-házi Szent István Boldog Bajor Gizella Árpád-házi Szent Imre Árpád-házi Szent László Árpád-házi Szent Piroska 1 Tiszták, hősök, szentek Árpád-házi Szent István Boldog Bajor Gizella Árpád-házi Szent Imre Árpád-házi Szent László Árpád-házi Szent Piroska 2013 Géza fejedelem megkereszteltette fiát, aki a keresztségben

Részletesebben

Kossuth Ház Hírlap - Newsletter

Kossuth Ház Hírlap - Newsletter Kossuth Ház Hírlap - Newsletter rendkívüli kiadás ÁLLAMALAPÍTÓ SZENT ISTVÁN NAPI ÜNNEPI HÉTVÉGE A KOSSUTH HÁZBAN 2014. AUGUSZTUS 23. 24. Elnöki beszámoló Az augusztus 23. 24. Szent István napi ünnepünk

Részletesebben

III. Alsószeli Jurta Napok Kulturális Fesztivál és Nyári Szabadegyetem

III. Alsószeli Jurta Napok Kulturális Fesztivál és Nyári Szabadegyetem III. Alsószeli Jurta Napok Kulturális Fesztivál és Nyári Szabadegyetem 2007. június 29 július 1. Tisztelt Hölgyem / Uram! 2007. június 29 - július 1. közt, immár harmadik alkalommal, a Zele törzs és az

Részletesebben

Dég, Festetics-kastély Fáj, Fáy-kastély Füzérradvány, Károlyi-kastély

Dég, Festetics-kastély Fáj, Fáy-kastély Füzérradvány, Károlyi-kastély Dég, Festetics-kastély Cím: 8131, Dég, Hunyadi út 11. Telefon: +36 25 237 392, +36 20 400 1343 GPS koordináta: 46.8743890851, 18.4340420872 2013. március 29 április 1. (húsvéti hétvége) 10.00 18.00-ig,

Részletesebben

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata Nyírbátor Város 2015.évi Közművelődi Rendezvénytervének elfogadásáról A Képviselő-testület Nyírbátor Város

Részletesebben

Szinyei Merse Pál: Parkban (részlet)

Szinyei Merse Pál: Parkban (részlet) Szinyei Merse Pál: Parkban (részlet) Májusi Program HONVÉD KULTURÁLIS KÖZPONT 1899 óta a katonaközösségek szolgálatában Nyitva: minden nap 8-22 óráig 1143 Budapest, Stefánia út 34-36. Telefon: (1) 460

Részletesebben

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI Óvodánk a hagyományőrzést, a népi kultúra ápolását egyik legfontosabb feladatának tekinti. Megteremtjük azt a miliőt, amelyben az óvodába lépés első pillanatától a nevelés

Részletesebben

Javaslat Batykó Szilvia kerámiáinak települési értéktárba történő felvételéhez

Javaslat Batykó Szilvia kerámiáinak települési értéktárba történő felvételéhez Javaslat Batykó Szilvia kerámiáinak települési értéktárba történő felvételéhez Készítette: Czöndör Mihályné (név). (aláírás) Pusztaszabolcs, 2015. április 11. (település, dátum) (P. H.) 1 2 I. A JAVASLATTEVŐ

Részletesebben

FONYÓDI HARCSAFESZTIVÁL

FONYÓDI HARCSAFESZTIVÁL FONYÓDI HARCSAFESZTIVÁL 2013. szeptember 6 8. Gasztronómiai és Kulturális Rendezvény 2013. szeptember 06. péntek Helyszín: Kikötő, Szabadtéri színpad 20:00 Románia Magyarország Világbajnoki selejtező mérkőzés

Részletesebben

2015. AUGUSZTUS 17. HÉTFŐ AUGUSZTUS 18. KEDD AUGUSZTUS 19. SZERDA

2015. AUGUSZTUS 17. HÉTFŐ AUGUSZTUS 18. KEDD AUGUSZTUS 19. SZERDA Tisztelt karneváli önkéntes, iskolai közösségi szolgálatot vállaló diák! A Savaria Turizmus Nonprofit Kft. fontosnak tartja a karneváli önkéntes tevékenységeket. A karnevált szervezők szándéka, hogy 2015-ben,

Részletesebben

RÁTH GYÖRGY-VILLA PROGRAMFÜZET JANUÁR JÚNIUS

RÁTH GYÖRGY-VILLA PROGRAMFÜZET JANUÁR JÚNIUS RÁTH GYÖRGY-VILLA PROGRAMFÜZET 2019. JANUÁR JÚNIUS kurátori tárlatvezetés A MI SZECESSZIÓNK CÍMŰ KIÁLLÍTÁSBAN Múzeumi kollégák szakmai tárlatvezetése a Ráth György-villa állandó kiállításában. 01.18. PÉNTEK

Részletesebben

Kedves Fesztivállátogató!

Kedves Fesztivállátogató! Kedves Fesztivállátogató! Szeretettel köszöntjük Önöket a tavaszi fesztiválok megrendezése alkalmából és örömmel invitáljuk programjainkra a siófoki Hajókikötőbe. Reményeink szerint olyan színvonalas programot

Részletesebben

2018. szeptember 6. csütörtök - Kegyeleti nap

2018. szeptember 6. csütörtök - Kegyeleti nap Kísérő program: 2018. augusztus 31. Péntek A Fejedelem - rock musical 2018. szeptember 6. csütörtök - Kegyeleti nap 16:00 Zágon Gyula emlékkiállítás ünnepi megnyitója Helyszín: Weiner Leó Alapfokú Művészeti

Részletesebben

csomagok vár fehér Székes szálloda gasztronómia kikapcsolódás kultúra vendégváró

csomagok vár fehér Székes szálloda gasztronómia kikapcsolódás kultúra vendégváró Székes fehér vár 2016 vendégváró csomagok szálloda gasztronómia kikapcsolódás kultúra Belvárosi hétvége a Hotel Magyar Királyban Székesfehérvár szívében, a megszépült történelmi belvárosban, a színház

Részletesebben

Családi Nap 3. tematikája

Családi Nap 3. tematikája Családi Nap 3. tematikája A Sárospataki Református Kollégium Tudományos Gyűjteményei Múzeuma nyertes TÁMOP 3.2.8. B.-12/1. es pályázatának megismerése után Pocsainé Dr. Eperjesi Eszter múzeumigazgató asszony

Részletesebben

Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének március 9-i ülésére

Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének március 9-i ülésére Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. március 9-i ülésére 3. Tárgy: Testvérvárosi Találkozó támogatására irányuló pályázat benyújtásának jóváhagyása Az előterjesztést

Részletesebben

Programajánló. Eperfesztivál és Tahitótfalui vágta. Meggyfesztivál. XII. Cseresznye Fesztivál Debreceni Pulykanapok Szigligeti Várjátékok

Programajánló. Eperfesztivál és Tahitótfalui vágta. Meggyfesztivál. XII. Cseresznye Fesztivál Debreceni Pulykanapok Szigligeti Várjátékok Eperfesztivál és Tahitótfalui vágta Meggyfesztivál XII. Cseresznye Fesztivál Debreceni Pulykanapok Szigligeti Várjátékok Mezőhegyesi Kanca-és Ménverseny Debreceni Simonyi Napok Eperfesztivál és Tahitótfalui

Részletesebben

Polgár város évi rendezvényterve. Bíró István Ady Endre Művelődési Központ és Könyvtár. Készítette:

Polgár város évi rendezvényterve. Bíró István Ady Endre Művelődési Központ és Könyvtár. Készítette: Polgár város 2018. évi rendezvényterve Készítette: Bíró István Művelődési igazgató I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek Az Művelődési alapfeladata: a helyi közművelődési tevékenység támogatása,

Részletesebben

2005. DECEMBER HAVI PROGRAM. 1. csütörtök, 19.00 óra Rómeó és Júlia (Jeruzsálemben) Magyar Fesztivál Balett

2005. DECEMBER HAVI PROGRAM. 1. csütörtök, 19.00 óra Rómeó és Júlia (Jeruzsálemben) Magyar Fesztivál Balett 2005. DECEMBER HAVI PROGRAM UNEMZETI TÁNCSZÍNHÁZ - SZÍNHÁZTEREM 1. csütörtök, 19.00 óra Rómeó és Júlia (Jeruzsálemben) Magyar Fesztivál Balett 2. péntek, 19.00 óra Vágyak vándorlása / Origo / Is-mer-M

Részletesebben

www.szigliget.hu Bővebb információ: SZIGLIGET Érdeklődni munkaidő alatt a +36 70/371 5346-os telefonszámon lehet.

www.szigliget.hu Bővebb információ: SZIGLIGET Érdeklődni munkaidő alatt a +36 70/371 5346-os telefonszámon lehet. SZIGLIGET Bővebb információ: www.szigliget.hu Érdeklődni munkaidő alatt a +36 70/371 5346-os telefonszámon lehet. A szervezők a programok változtatási jogát fenntartják! Március 15-16. Tavaszváró Március

Részletesebben

Nyírbátor Város 2014. évi Közm vel dési Rendezvényterve. I. Kiemelt Önkormányzati programok

Nyírbátor Város 2014. évi Közm vel dési Rendezvényterve. I. Kiemelt Önkormányzati programok Ny rbætor VÆros 2014. Øvi K zm vel døsi RendezvØnyterve Nyírbátor Város 2014. évi Rendezvényterve I. Kiemelt Önkormányzati programok Magyarország nemzeti ünnepei: Március 15. Augusztus 20. Október 23.

Részletesebben

A BÁNYÁSZ-KOHÁSZ-ERDÉSZ TALÁLKOZÓ PROGRAMJA

A BÁNYÁSZ-KOHÁSZ-ERDÉSZ TALÁLKOZÓ PROGRAMJA A TALÁLKOZÓ VÉDNÖKEI WARVASOVSZKY TIHAMÉR, Székesfehérvár polgármestere Dr. TOLNAY LAJOS, az OMBKE elnöke Dr. PETHÕ JÓZSEF, az OEE elnöke Dr. FORGÓ BÉLA az ALCOA-KÖFÉM Kft. vezérigazgatója A BÁNYÁSZ-KOHÁSZ-ERDÉSZ

Részletesebben

XII. Őrségi Tökfesztivál

XII. Őrségi Tökfesztivál XII. Őrségi Tökfesztivál 2015. szeptember 25-27. Szeptember 25. (péntek) Őriszentpéter 10 00 Töktermesztői konferencia Helyszín: Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság, Siskaszer 26/A Nagyrákos 18 00 Egyszer

Részletesebben

Standard Budapesten 2 felnôtt / 1 nap*

Standard Budapesten 2 felnôtt / 1 nap* Mit tudnak a HungaryCard csomagok? Standard Budapesten 2 felnôtt / 1 nap* Belépő a Fővárosi állat- és növénykertbe, 2 főre 25% S 1.250 Ft ebéd a Hotel Benczúr zsolnay éttermében 30% 2.400 Ft Bringóhintózás

Részletesebben

Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum NYÁRI TÁBOROK. KIS MUZEOLÓGUSOK TÁBORA 7 9 éves gyerekeknek június 27. július

Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum NYÁRI TÁBOROK. KIS MUZEOLÓGUSOK TÁBORA 7 9 éves gyerekeknek június 27. július Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum NYÁRI TÁBOROK 2016 KIS MUZEOLÓGUSOK TÁBORA 7 9 éves gyerekeknek június 27. július 8. 8.00 16.00 óráig Helyszín: Cserépkályha-történeti Állandó Kiállítás, Fruhmann-ház

Részletesebben

IV. Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napok

IV. Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napok IV. Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napok Negyedik alkalommal rendezték meg a Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napokat június 12-14. között. A program fővédnöke Hende Csaba

Részletesebben

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L Kedves Látogatónk! S O M O G Y M E G Y E I Hírlevelünkben legújabb kiállításainkat és júniusi programjainkat ajánljuk figyelmébe, külön felhívnánk figyelmét a MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJÁRA! Programok: Múzeumok

Részletesebben

2017. évi Városi rendezvényterv. 1. sz. melléklet. Ferenczné Fajta Mária. Készítette: I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek

2017. évi Városi rendezvényterv. 1. sz. melléklet. Ferenczné Fajta Mária. Készítette: I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek 1. sz. melléklet 2017. évi Városi rendezvényterv Készítette: Ferenczné Fajta Mária mb. intézményvezető I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek I. Nemzeti és állami ünnepek Március 15. Az 1848/49-es

Részletesebben

1. feladat Olvassátok el az alábbi szöveget, és válaszoljatok a kérdésekre!

1. feladat Olvassátok el az alábbi szöveget, és válaszoljatok a kérdésekre! 1. feladat Olvassátok el az alábbi szöveget, és válaszoljatok a kérdésekre! 7 pont Magyarország Kormánya a 2017-es évet Szent László királyunk emlékévének nyilvánította. A Miniszterelnökség nemzetpolitikáért

Részletesebben

HÁTTÉRANYAG a 2013. június 26-i Választmányi ülés napirendjéhez

HÁTTÉRANYAG a 2013. június 26-i Választmányi ülés napirendjéhez HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezete - közhasznú szervezet- 8000 Székesfehérvár, Malom u. 2. Tel./ Fax: 00-36-22 311-255 E-mail: htbk.szfvár@regiment.hu HÁTTÉRANYAG a 2013. június

Részletesebben

Szakmai beszámoló a 32. Régi Zenei Napokról

Szakmai beszámoló a 32. Régi Zenei Napokról Szakmai beszámoló a 32. Régi Zenei Napokról Magyarország legrégebben alapított historikus zenei fesztiválja 32. alkalommal került megrendezésre Fertőd-Eszterházán, 2016. június 25. és július 2. között,

Részletesebben

Warvasovszky Tihamér polgármester

Warvasovszky Tihamér polgármester Királyi Séta Történelmi időutazás az ezeréves Székesfehérváron Kiemelt projekt Warvasovszky Tihamér polgármester A projekt célja: A régió kiemelt, országos és nemzetközi jelentőségű, kulturális örökségre

Részletesebben

SZÁNTAI LAJOS A MINDENSÉGGEL MÉRD MAGAD! MÍTIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM NIMRÓDTÓL NAPJAINKIG.

SZÁNTAI LAJOS A MINDENSÉGGEL MÉRD MAGAD! MÍTIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM NIMRÓDTÓL NAPJAINKIG. SZÁNTAI LAJOS A MINDENSÉGGEL MÉRD MAGAD! MÍTIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM NIMRÓDTÓL NAPJAINKIG. HÁLÓ KÖZÖSSÉGI ÉS KULTURÁLIS KÖZPONT S4 1052 BUDAPEST, SEMMELWEIS UTCA 4. 1/16. RÉSZ 2017. ÁPRILIS 24. HÉTFŐ 18.00

Részletesebben

B E S Z Á M O L Ó. A Múzeumok Éjszakája rendezvényről a Gödöllői Városi Múzeumban

B E S Z Á M O L Ó. A Múzeumok Éjszakája rendezvényről a Gödöllői Városi Múzeumban B E S Z Á M O L Ó A Múzeumok Éjszakája rendezvényről a Gödöllői Városi Múzeumban Gödöllőn évek óta hagyomány, hogy a Múzeumok Éjszakájának programsorozatát városi összefogásban valósítjuk meg. Tehát nemcsak

Részletesebben

SAVARIA TÖRTÉNELMI KARNEVÁL

SAVARIA TÖRTÉNELMI KARNEVÁL ÖNKÉNTES FELHÍVÁS Kedves karneváli önkéntes, iskolai közösségi szolgálatot (IKSZ) vállaló diák! A Savaria Történelmi Karnevált szervező Savaria Turizmus Nonprofit Kft. fontosnak tartja a karneváli önkéntes

Részletesebben

Hosszabbítás 21 900 28 900 10 900 6 900 17 850 23 900 10 900 6 900

Hosszabbítás 21 900 28 900 10 900 6 900 17 850 23 900 10 900 6 900 Makár relax napok 3nap/2éj kétágyas 1 fő 2 fő Pótágy Gyerek 1 fő 2 fő Pótágy Gyerek 45 900 59 400 22 300 14 600 35 700 49 400 22 300 14 600 Hosszabbítás 21 900 28 900 10 900 6 900 17 850 23 900 10 900

Részletesebben

VÁROSI RENDEZVÉNYTERVRE 2016.

VÁROSI RENDEZVÉNYTERVRE 2016. 1. sz. melléklet JAVASLAT A VÁROSI RENDEZVÉNYTERVRE 2016. Készítette: Radics Zoltánné intézményvezető I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek Nemzeti Ünnep: 1848/49-es Forradalom és Szabadságharc

Részletesebben

2013. Július 12-13-14.

2013. Július 12-13-14. 2013. Július 12-13-14. Középkori vásári forgatag szombat napkeltétől vasárnap napnyugtáig. Kézművesek vására. Talpas és lovas vitézek felvonulása, erőpróbája. Ifjú sihederek palánkvár foglalója, fehérnépnek

Részletesebben

Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja

Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja Programfüzet Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja Augusztus 8. péntek Futóverseny Göncről Vizsolyba 10.00 Szenczi Molnár Albert nyomában futóverseny Gönc és Vizsoly

Részletesebben

VOKE Vasutas Művelődési Háza és Könyvtára Békéscsaba, Andrássy út Tel.: 66/

VOKE Vasutas Művelődési Háza és Könyvtára Békéscsaba, Andrássy út Tel.: 66/ A programjai 2017. 2017. január 16. Tücsök Peti zenés interaktív gyermekműsora 2017. január 23 február 14. Vasutas Galéria FISAIC fotókiállítás, megnyitó: január 23. 2017. január 27. Tabán Táncegyüttes

Részletesebben

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L Kedves Látogatónk! S O M O G Y M E G Y E I Hírlevelünkben legújabb kiállításainkat és aktuális programjainkat ajánljuk figyelmébe! Programok: Népi kalendárium 2011.április 16. Februárban útjára indítottunk

Részletesebben

Kaposvári Advent Karácsonyi Ünnepi Hetek november 28 december 21

Kaposvári Advent Karácsonyi Ünnepi Hetek november 28 december 21 Kaposvári Advent Karácsonyi Ünnepi Hetek 2010. november 28 december 21 November 28. (vasárnap) 17.00 óra S a szívedbe Uram, adjál szeretetet Ünnepélyes programnyitó Közreműködik: Kodály Zoltán Központi

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Együtt Kállóért Közösségi Nap

EMLÉKEZTETŐ Együtt Kállóért Közösségi Nap Pályázó neve: Kálló Község Önkormányzata Pályázó székhelye: 2175 Kálló, Kossuth utca 16. Pályázó MVH ügyfél - azonosító: 1003299571 Pályázat azonosító: 8569872872; Támogatási határozat iratazonosító: 1623167406

Részletesebben

www.szekesfehervar.hu MÁRCIUSI IFJAK MI Léteznek ritka pillanatok. Csillagórák, amelyekben, úgy tűnik, minden lehetséges. 1848. március 15-e ilyen pillanat volt: sodró, tiszta, természetes. Fiatalok vállalták,

Részletesebben

A PROJEKT BEMUTATÁSA Viadukt alatti közlekedési csomópontban körforgalom építése

A PROJEKT BEMUTATÁSA Viadukt alatti közlekedési csomópontban körforgalom építése A PROJEKT BEMUTATÁSA A projekt címe A projekt elemei (KMOP-2009-5.2.1/B) Pályázó Biatorbágy Város Önkormányzata Partnerszervezetek Viadukt alatti közlekedési csomópontban körforgalom építése Ezzel a projekttel

Részletesebben

Az eddig látottak felülmúlják a várakozásainkat

Az eddig látottak felülmúlják a várakozásainkat https://www.fina-budapest2017.com/hu/hirek/315/az-eddig-latottak-felulmuljak-a-varakozasainkat Az eddig látottak felülmúlják a várakozásainkat 2017.02.22. 20:10 CET A Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) Budapesten

Részletesebben

BOSCO NATALE BUDAPEST

BOSCO NATALE BUDAPEST o Gyökös Quality Group Hungary BOSCO NATALE BUDAPEST Magyarország gasztro & kulturális emutatkozása az adventi ünnepkör idején, Udine centrumáan 2016. 11.27-2016.12.23 A RENDEZVÉNY CÉLJA Célunk a karácsonyi

Részletesebben

Ferencvárosi Helytörténeti Egyesület 1092 Budapest, Ráday u. 18. Ferencvárosi séták június 22., szombat, a Múzeumok Éjszakája napján

Ferencvárosi Helytörténeti Egyesület 1092 Budapest, Ráday u. 18. Ferencvárosi séták június 22., szombat, a Múzeumok Éjszakája napján Ferencvárosi Helytörténeti Egyesület 1092 Budapest, Ráday u. 18. Ferencvárosi séták H e l y t ö r t é n e t i n a p 2 0 1 9 a I X. k e r ü l e t b e n 2019. június 22., szombat, a Múzeumok Éjszakája napján

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület ei ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület ei ülésére Iktatószám:21-3/2017/ALJEGYZ Ügyintéző: dr. Nagy Rusztem ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2017.02.22-ei ülésére Tárgy: Városi rendezvénynaptár összeállítása Tisztelt Képviselő-testület! A Képviselő-testület

Részletesebben

PÁLYÁZAT / KONKURS a kerületi nemzeti kisebbség rendezvényeire

PÁLYÁZAT / KONKURS a kerületi nemzeti kisebbség rendezvényeire 1 PÁLYÁZAT / KONKURS a kerületi nemzeti kisebbség rendezvényeire 1. A pályázó adatai: 1.1. Neve: Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat 1.2. Székhelye: 1173. Budapest, XVII. kerület,

Részletesebben

Bolyai János Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

Bolyai János Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Bolyai János Általános Iskola, Óvoda és ú Művészetoktatási Intézmény 4032 Debrecen, Bolyai u. 29.sz. Tel.: (52) 420-377 Tel./fax: (52) 429-773 Email: bolyai29@axelero.hu Színháztörténet Színháztörténet:

Részletesebben

TDM Záró konferencia 2012. December 05. KDOP-2.2.1/A-2009-0007 Helyi turisztikai desztináció menedzsment szervezet létrehozása Székesfehérváron

TDM Záró konferencia 2012. December 05. KDOP-2.2.1/A-2009-0007 Helyi turisztikai desztináció menedzsment szervezet létrehozása Székesfehérváron TDM Záró konferencia 2012. December 05. KDOP-2.2.1/A-2009-0007 Helyi turisztikai desztináció menedzsment szervezet létrehozása Székesfehérváron Székesfehérvár, mint vonzó turisztikai termék Vendégek és

Részletesebben

Biharkeresztes Őszi Kulturális Programok

Biharkeresztes Őszi Kulturális Programok Biharkeresztes 2013. Őszi Kulturális Programok Szeptember havi programok ITTHON VAGY MAGYARORSZÁG, SZERETLEK Szüreti Felvonulás és Bál Időpont: 2013. szeptember 28. 14.00 óra Helyszín: Városi Sportcsarnok

Részletesebben

Előterjesztés. Arany János emléknap megszervezéséről

Előterjesztés. Arany János emléknap megszervezéséről Előterjesztés Arany János emléknap megszervezéséről 1. előterjesztés száma: 301/2017 2. Előterjesztést készítő személy neve: Ádámné Bacsó Erika 3. előterjesztést készítésében közreműködő személy neve:

Részletesebben

1. A javaslatot benyújtó (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve: Győrvár község önkormányzata

1. A javaslatot benyújtó (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve: Győrvár község önkormányzata I. A JAVASLATTEVŐ ADATAI 1. A javaslatot benyújtó (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve: Győrvár község önkormányzata 2. A javaslatot benyújtó személy vagy a kapcsolattartó személy adatai: Név:

Részletesebben

Kaszás Attila Kulturális fesztivál 2015

Kaszás Attila Kulturális fesztivál 2015 Kaszás Attila Kulturális fesztivál 2015 Zsigárd 2015. július 13-augusztus 8. 2015. július 13-17. Kistérségi nyári kézműves tábor Helyszín: tájház Napi foglalkozások: 09:00-14:00 5 napon keresztül különböző

Részletesebben

XVIII. N E M Z E T K Ö Z I N É P M Ű V É S Z E T I T Á B O R P R OGRAMJAI július 7-14.

XVIII. N E M Z E T K Ö Z I N É P M Ű V É S Z E T I T Á B O R P R OGRAMJAI július 7-14. XVIII. N E M Z E T K Ö Z I N É P M Ű V É S Z E T I T Á B O R P R OGRAMJAI 2013. július 7-14. A hét eseményei: 2013. július 7. vasárnap 10,00 Tábornyitó istentisztelet a református templomban - Közreműködnek:

Részletesebben

szék esfehérvár i K ir ályi napok 2014

szék esfehérvár i K ir ályi napok 2014 székesfehérvári Kir ályi napok 2014 2 014. aug usz t us 14-2 4. Varga Miklós Charlie Tóth Vera Keresztes Ildikó Néhányan a sztárfellépők közül: 1 2 Látni és játszani Augusztus 13. szerda 17.00 óra Szent

Részletesebben

Paks. Zánka. Körmend. Kecskemét. Népliget, Építõk Sporttelep elõtti terület. streetballnet.hu. május 25. Kôbánya. június 1. június 15. június 22.

Paks. Zánka. Körmend. Kecskemét. Népliget, Építõk Sporttelep elõtti terület. streetballnet.hu. május 25. Kôbánya. június 1. június 15. június 22. 013. május 25. Kôbánya június 1. június 15. június 22. június 30. augusztus 3. augusztus 17. Nyíregyháza Paks Oroszlány szeptember 7. vasárnap Békéscsaba Zánka Körmend Kecskemét szeptember 28. FÔGÁZ Budapest

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL Vasvári Pál Múzeum 4440 Tiszavasvári, Kálvin út. 7. Mobil:+36/30-676-8514 www.vasvaripalmuzeum.hu e-mail: info@vasvaripalmuzeum Nyitva tartás: Április 1-től - október 31-ig: K-V: 09-18 óráig November 1-től

Részletesebben

COMENIUS pályázattal Romániában. A projekt témája: Education A Journey in Time (magyarul: Oktatás Egy időutazás).

COMENIUS pályázattal Romániában. A projekt témája: Education A Journey in Time (magyarul: Oktatás Egy időutazás). COMENIUS pályázattal Romániában Közel kétéves előkészítés után a Vásárhelyi Pál Kereskedelmi Szakközépiskola az Európai Unió Oktatási Bizottsága által támogatott, Egész életen át tartó tanulás COMENIUS

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A konferenciáról készült ismertető elérhető az alábbi honlapcímen: www.bathorimuzeum.hu/közérdekű információk/pályázatok

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A konferenciáról készült ismertető elérhető az alábbi honlapcímen: www.bathorimuzeum.hu/közérdekű információk/pályázatok Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága 1388 Budapest Pf. 82 Pályázati azonosító: 3508/01085. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A Magyar Nemzeti Múzeum 3508/01085. számú pályázati azonosítóval jelölt pályázata 290.000,-

Részletesebben

Bodrogközy Eszter. Dr. Sebestyén István fuvolaművész-tanárra emlékeztünk

Bodrogközy Eszter. Dr. Sebestyén István fuvolaművész-tanárra emlékeztünk Bodrogközy Eszter Dr. Sebestyén István fuvolaművész-tanárra emlékeztünk Dratsay Ákos fuvolaművész kereste fel a Tanár Úr családját, volt növendékeit, kollégáit, tisztelőit e különleges ünnepi alkalomra

Részletesebben

Vidékfejlesztési és Összművészeti Fesztivál Mihályháza Időpont: 2014. április 26. szombat Szervező: Sanogenesis Alapítvány

Vidékfejlesztési és Összművészeti Fesztivál Mihályháza Időpont: 2014. április 26. szombat Szervező: Sanogenesis Alapítvány Vidékfejlesztési és Összművészeti Fesztivál Mihályháza Időpont: 2014. április 26. szombat Szervező: Sanogenesis Alapítvány Helyszín: -Mezőlaki Általános Művelődési Központ Tagiskola Mihályháza. -Művelődési

Részletesebben

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L Kedves Látogatónk! Hírlevelünkben legújabb kiállításainkat és májusi programjainkat ajánljuk figyelmébe! Programok: Népi Kalendárium 2011. május 14. A Népi Kalendárium májusi témája a gyapjú. Ez alkalommal

Részletesebben

CSUPOR KERT. Kulturális- és alkotóközpont az Őrségben KASZÁS A KULTURÁLIS HAGYATÉKÖRZO EGYESÜLET PAJTASZÍNHÁZ GALÉRIA PAJTASZÍNHÁZ GALÉRIA

CSUPOR KERT. Kulturális- és alkotóközpont az Őrségben KASZÁS A KULTURÁLIS HAGYATÉKÖRZO EGYESÜLET PAJTASZÍNHÁZ GALÉRIA PAJTASZÍNHÁZ GALÉRIA CSUPOR KERT Kulturális- és alkotóközpont az Őrségben KASZÁS A I KULTURÁLIS HAGYATÉKÖRZO EGYESÜLET V I S 1 Z Á K KASZÁS A I KULTURÁLIS HAGYATÉKÖRZO EGYESÜLET TÖRTÉNETÜNK Két évvel később egy újabb vállalkozásba

Részletesebben

Móra-emlékév A Somogyi-könyvtár programjai

Móra-emlékév A Somogyi-könyvtár programjai Móra-emlékév 2014 A Somogyi-könyvtár programjai 2014-ben születésének 135. és halálának 80. évfordulóján kiállítással, rendezvényekkel emlékezünk Móra Ferencre, a Somogyi-könyvtár egykori igazgatójára,

Részletesebben

IV. MIÉNK A VÁR! Országos hagyományőrző és kulturális várfesztivál VAJDAHUNYADVÁR Pünkösd, május

IV. MIÉNK A VÁR! Országos hagyományőrző és kulturális várfesztivál VAJDAHUNYADVÁR Pünkösd, május IV. MIÉNK A VÁR! Országos hagyományőrző és kulturális várfesztivál VAJDAHUNYADVÁR Pünkösd, 2016. május 14 16. Komplex rendezvény 2013-tól A rendezvény 2013-tól évente Pünkösdkor a események harmonikusan

Részletesebben

Beszámoló. Múzeumok Éjszakája Kaposvár és vonzáskörzetében 2015.

Beszámoló. Múzeumok Éjszakája Kaposvár és vonzáskörzetében 2015. Beszámoló Múzeumok Éjszakája Kaposvár és vonzáskörzetében 2015. Pályázati azonosító: 3504/83 Múzeumunk 2015. június 20-án és 27-én rendezte meg a Múzeumok Éjszakája kaposvári rendezvénysorozatát. Az esemény

Részletesebben

NÁDASDY TAMÁS HALÁLÁNAK 450. ÉVFORDULÓJÁN A KEGYELMED SZERELMES URÁT AZ ÚRISTEN EZ VILÁGBÓL KIVETTE CÍMŰ KONFERENCIA

NÁDASDY TAMÁS HALÁLÁNAK 450. ÉVFORDULÓJÁN A KEGYELMED SZERELMES URÁT AZ ÚRISTEN EZ VILÁGBÓL KIVETTE CÍMŰ KONFERENCIA Pályázati szakmai beszámoló az NKA Múzeumi Szakmai Kollégium 3508 altéma kódszámú kiírására NÁDASDY TAMÁS HALÁLÁNAK 450. ÉVFORDULÓJÁN A KEGYELMED SZERELMES URÁT AZ ÚRISTEN EZ VILÁGBÓL KIVETTE CÍMŰ KONFERENCIA

Részletesebben