SZÉSZA ÉLŐ SZÍNHÁZI ELŐADÁS MEGTEKINTÉSÉRE VONATKOZÓ FELADATBANK DÉS-GESZTI: A DZSUNGEL KÖNYVE

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "SZÉSZA ÉLŐ SZÍNHÁZI ELŐADÁS MEGTEKINTÉSÉRE VONATKOZÓ FELADATBANK DÉS-GESZTI: A DZSUNGEL KÖNYVE"

Átírás

1 SZÉSZA ÉLŐ SZÍNHÁZI ELŐADÁS MEGTEKINTÉSÉRE VONATKOZÓ FELADATBANK DÉS-GESZTI: A DZSUNGEL KÖNYVE Készítette: Kovácsné Hegyi Edit CVÁI és EPSZ 2009/2010

2 Modul Kipling: A dzsungel könyve c. regényének zenés színpadi feldolgozásához -Lekötöttük a celldömölki Soltis Lajos Színháznál az élő színpadi előadást november 19-ére délután as kezdettel. -Nov. 17-én kiosztottam az előzetes feladatokat és a megfigyelési szempontokat a tanulóknak (lsd. melléklet), ugyanakkor megbeszéltük a színházlátogatás illemtanának legfontosabb tudnivalóit, szabályait, szituációs játékokat játszottunk e témában. -Nov. 19-én délután az egész osztály (két beteg kivételével) megtekintette az élő színházi előadást. -A feldolgozás a dec. 1- jei szövegértés órán történt, amely egyben bemutatóóra is volt az érdeklődő szülők ( 17 fő ) számára. (lsd. mellékletben az óravázlat és a feladatlapok, segédanyagok ) -A dec. 4-ei irodalomóra könyvtári óra volt, amelyen a tanulók csoportmunkával anyagot gyűjtöttek az iskolai könyvtárban többek között Kiplingről, Indiáról, a dzsungel életéről, valamint részleteket olvashattak fel a regényből hangos, kifejező olvasással. -Dec. 10-én, csütörtökön a szövegértés órán a regény egy részletét ( Tigris! Tigris! dolgoztuk fel csoportmunkával írásos formában (lsd. melléklet ).

3 Dés-Geszti: A dzsungel könyve -Csoportalkotás ( irodalomelméleti fogalmak, irodalmi hősök, a művek formája stb. alapján 6 csoportot alakítunk) -Milyen színházi élményünk volt mostanában? -Az előzetes feladatok, megfigyelési szempontok megbeszélése 1. feladat: A színházi előadás szórólapjára vonatkozó feladatok megoldása, kérdések megválaszolása 2. feladat: Adott szituáció alapján párbeszédek összeállítása, eljátszása 3. feladat: A dráma fogalmához tartozó idegen szavak jelentésének kikeresése lexikonokból, majd azok ismertetése ( dramaturg, narrátor, dialóg, monológ, korrepetitor stb.) 4. feladat: A darabra vonatkozó feladatlap kitöltése 5. feladat: Igaz vagy hamis? feladatlap 6. Kérdés-felelet ( közben részletek felolvasása, zenebetétek, dalbetétek meghallgatása CDről) 7. Tervezz borítólapot a darab szövegkönyvéhez! 8. Fogalmazás: Képzeld el Maugli életét 20 év múlva! 9. Összefoglalásként: Gondolattérkép készítése közösen a tábláról 10. Zene

4 DÉS-GESZTI-BÉKÉS: A dzsungel könyve Igaz vagy hamis? Döntsd el, és írd oda a megfelelő betűt! (i, h) - A diákjegy 600 Ft. - Szombathelyen, az Agora Művelődési Házban adják elő. - Az előadás időpontja: November A musical szerzője R. Kipling. - Válaszolj a kérdésekre! - Ki(k) játssza Ká szerepét? - Kinek a szerepében láthatjuk B. Péter Pált? - Ki(k) készítette a koreográfiát? - Milyen állat szerepében láthatjuk Marton Máriót? - Keretezd be a plakáton, melyik színház adja elő a musicalt! Egészítsd ki a mondatokat: - Akela szerepét játssza. - A és Ecsedi Erzsébet és Szűrszabó Edit készítette. A főszereplőt alakítja. Nézz utána az Értelmező kéziszótárban, mit jelentenek a következő szavak! koreográfia: korrepetitor:

5 Előzetes feladat: Kipling: A dzsungel könyve -Gyűjtőmunka a szerzőről, Ruyard Kiplingről (könyvtár, internet stb. Megfigyelési szempontok: -Hol játszódik -Ki a főszereplő? -Kik a további szereplők? -Figyeld meg, milyen eszközöket használt a rendező szövegen túl a színpadon? (pl.: fények, díszletek, jelmezek stb.) Feldolgozás: -Hogyan csoportosítanád a szereplőket? -Foglald össze röviden, miről szól a darab! -Mit jelent a név: Maugli? -Kikre számíthat Maugli? -Ki a legveszélyesebb ellenfele? -Hogy hívják az öreg farkast? -Szerinted Bagira nőnemű vagy hím? -Kik között nevelkedik fel a fiú? -Ki a mestere, a tanítója? -Milyen a viszony kettejük között? -Mi Bagira nagy titka? -Hogy hívják a lüke keselyűt? -Jellemezd Tabakit, a sakált! -Kik rabolják el Mauglit? Jellemezd ezt a csoportot! -Kinek a segítségével szabadítják ki? -Ki győz a Sír Kán Maugli párharcban? -Hol jelenik meg a műben a szeretet? Mely szereplők között? -Mi az a piros virág? Mire használják az emberek és mire Maugli? -Jellemezd Buldeót! -Melyik a kedvenc szereplőd a darabban? -Helyesen döntött-e Maugli, amikor visszatért az emberek közé? Véleményedet érvekkel is támaszd alá! -Milyen törvényei vannak a dzsungelnek?

6 -Meséld el, milyennek képzeled a felnőtt Maugli életét! -Melyik a legvidámabb jelenet szerinted? -Melyik a legmeghatóbb rész? -Melyik a leghumorosabb? -Melyik zenei rész tetszett legjobban? További feladatok: -Fogalmazd meg, miért tetszett neked a mű! (legalább három érvet írj!) -Melyik szerepet játszanád el a legszívesebben? Miért? -Te milyen borítólapot készítenél a műhöz? Rajzold le! -Készíts leírást a reggeli, majd az éjszakai dzsungelről! -Készítsetek dzsungelfalat, ahova az általatok elkáészített figurákat elhelyezhetitek! -Csoportmunkában készüljetek fel egy egy jelenet eljátszására! -Tervezzetek jelmezt csoportmunkában a kígyónak, a tigrisnek, a medvének, a keselyűnek! -Készítsétek el egy-egy jelenetnek a díszletét csoportmunkában! -Igaz vagy hamis: Bagira egy kövér őzet adott váltságdíjul a farkasoknak... Maugli tanítómestere egy keselyű volt.. Maugli neve azt jelenti: kis ember... A kisfiút Akela, a farkas fogadja be... Maugli kiterítette Sír Kán bőrét a gyűlés sziklájára.. -Fogalmazd meg a darab tanulságát, fő mondanivalóját! (Az élet állandó küzdelem, amelyben a gyengébb áldozatul esik az erősebbnek. Ez a dzsungel kegyetlen törvénye. De nem hiányzik a méltányosság, a szolidaritás sem. Akela bátor és igazságos, Ká bölcs, Balu jó tanító. Maugli lassan az állatok fölé emelkedik képességeivel, mindnyájan elismerik a dzsungel urának. Végül ember mivolta arra kényszeríti, hogy elhagyja a dzsungelt, s visszatérjen az emberek közé.) Szövegértési feladatok: -Fejezzétek be máshogy a történetet! -Készítsetek plakátot a darabhoz! ( Ti legyetek a szereplők, a rendező stb.!) -Tanuljátok meg az alábbi dalbetéteket:

7 Farkas vagyok Aki a csapaté lett, várja a csapatélet, Joga a közös ösvény,e helyen ez a törvény. Hé, kölyök, a törzs befogad tiéd a szabad élet, Soha ne félj, amíg a törzs fia vagy, Farkasok foga véd meg. Aki a csapaté lett, hívja a csapatének, Vonyít a rokonokkal, ahol csak lehet, ott fal. Farkas vagyok, egy tejfogú vad, Farkas vagyok, egy zöldfülű tag, Farkas vagyok, egytejfogú vad, Farkas vagyok, a törzs befogad. Beszélt a szél Szél. Beszél a szél. Fülembe súgott. Szava hívott. Milor éj mélyén idetévedtél. Ó,szél Beszélt a szél. Pihentünk csend szigetén. Te meg én. Ha fáztál, mindig hozzám bújtál. Szél. Beszélt a szél. Tudom, most tűrni kell, Hogy a szél vigyen el, Hiszen úgysincs már, Ami megköthetné lépteidet. Ó, szél Beszélt a szél, S én elhiszem már, Hogy álom voltál. Mit ér a farkas?

8 A tanúm a dzsungel, a nap és a hold, Hogy őzet ha űztem, az könnyű préda volt. ki párharcra hívott, csak halált talált. Ha próbára tettek, a vezér készen állt. A tanúm a dzsungel, hogy szégyen nem ért, Ha mindenki félt, ha remény sem élt, A harc sosem kímélt. Hát mit ér a farkas, ha halott, de él, hát hiába minden, már nincsen, miért, A harc ma véget ért.

9 Ha levelet írnál a színháznak, hova címeznéd? Mi az címük? Ha telefonon szeretnél velük beszélni, milyen számot hívnál? Mi a színház honlapjának a címe? Mikor alapították a színházat? Milyen hangrendű a rendező neve? Kik a zeneszerzők, szövegírók? Kit játszik Nagy Péter? És Horváth Viktória? Miért áll két név egy-egy szerep után? Kinek a szerepében láthatjuk B. Péter Pált? Ki(k) készítették a koreográfiát? Milyen állat szerepében láthatjuk Marton Máriót? Ki játssza Akela szerepét?

10 Alkoss párbeszédet a következő szituációkhoz! 1.Meglátod a plakátot az iskola faliújságján. Elszaladsz a barátodhoz vagy a barátnődhöz, hogy elhívd magaddal a színházi előadásra. 2.Meglátod a plakátot az iskola faliújságján. Gyorsan felhívod a barátodat vagy barátnődet telefonon, és rábeszéled, hogy jöjjön el veled a színházba. 3.Meglátod a plakátot az iskola faliújságján, hazamész és megkéred a szüleidet, engedjenek el a színházi előadásra. 4.Meglátod a plakátot az iskola faliújságján, és elmész a könyvtárba, hogy kikölcsönözd Kipling: A dzsungel könyve című regényét. 5.Bemész a színházterembe, de a sorban már ülnek. A te helyed a sor közepén van. Hogyan mész be a helyedre? 6.Hazamész a színházból, és elmeséled a szüleidnek, hogy milyen jó volt az előadás.

11

12

13

14 Tisztelt Szülők! Amint arról már értesültek, a 6.d osztály a TÁMOP nyertes pályázatának köszönhetően kompetencia alapú oktatás keretei közt tanulja a szövegértés-szövegalkotás tantárgyat. Hogy a szülők is megismerkedhessenek ezzel az oktatási formával, december 1- jén(kedden) a 2. és a 3. tanórában bemutatóórát tartunk, melyre szeretettel várjuk Önöket. Celldömölk, nov. 23. Kovácsné Hegyi Edit szaktanár és Gálné Nagy Erika osztályfőnök Tisztelt Szülők! Amint arról már értesültek, a 6.d osztály a TÁMOP nyertes pályázatának köszönhetően kompetencia alapú oktatás keretei közt tanulja a szövegértés-szövegalkotás tantárgyat. Hogy a szülők is megismerkedhessenek ezzel az oktatási formával, december 1- jén(kedden) a 2. és a 3. tanórában bemutatóórát tartunk, melyre szeretettel várjuk Önöket. Celldömölk, nov. 23. Kovácsné Hegyi Edit szaktanár és Gálné Nagy Erika osztályfőnök Tisztelt Szülők! Amint arról már értesültek, a 6.d osztály a TÁMOP nyertes pályázatának köszönhetően kompetencia alapú oktatás keretei közt tanulja a szövegértés-szövegalkotás tantárgyat. Hogy a szülők is megismerkedhessenek ezzel az oktatási formával, december 1- jén(kedden) a 2. és a 3. tanórában bemutatóórát tartunk, melyre szeretettel várjuk Önöket. Celldömölk, nov. 23. Kovácsné Hegyi Edit szaktanár és Gálné Nagy Erika osztályfőnök

A TÁMOP-3.1.4/08/2 2008-0072 Kompetencia alapú oktatás egyenlı hozzáférés Innovatív intézményekben pályázat innovációi

A TÁMOP-3.1.4/08/2 2008-0072 Kompetencia alapú oktatás egyenlı hozzáférés Innovatív intézményekben pályázat innovációi A TÁMOP-3.1.4/08/2 2008-0072 Kompetencia alapú oktatás egyenlı hozzáférés Innovatív intézményekben pályázat innovációi Móricz Zsigmond Általános Iskola Nyíregyháza, Virág u. 65. Moduláris oktatás Irodalom-birodalom

Részletesebben

SZKB101_06 SZKB_101_06. Kippkopp és Tipptopp. Egyedül nem jó. A modul szerzõje: Iván Márta SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK

SZKB101_06 SZKB_101_06. Kippkopp és Tipptopp. Egyedül nem jó. A modul szerzõje: Iván Márta SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK Kippkopp és Tipptopp Egyedül nem jó SZKB101_06 SZKB_101_06 Kippkopp és Tipptopp Én és a MÁSIK modul szerzõje: Iván Márta SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 1. ÉVFOLYM 64 Szociális, életviteli

Részletesebben

Tudorka óravázlat Magyar irodalom 4. évfolyam Tudorka 28. oldal

Tudorka óravázlat Magyar irodalom 4. évfolyam Tudorka 28. oldal Tudorka óravázlat Magyar irodalom 4. évfolyam Tudorka 28. oldal Tantárgy: Magyar irodalom Témakör: Történelmi arcképcsarnok Tananyag: Mátyás király és a pásztor című olvasmány feldolgozása, dramatizálása

Részletesebben

szka102_10 É N É S A V I L Á G Készítette: Kovácsné Vojnovics Éva Solymos Éva SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK A 2.

szka102_10 É N É S A V I L Á G Készítette: Kovácsné Vojnovics Éva Solymos Éva SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK A 2. szka102_10 É N É S A V I L Á G Iskolaorvosnál és iskolafogászaton Készítette: Kovácsné Vojnovics Éva Solymos Éva SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK A 2. ÉVFOLYAM 104 Szociális, életviteli

Részletesebben

X. Megyei Erzsébet királyné Olvasópályázat 2. osztály

X. Megyei Erzsébet királyné Olvasópályázat 2. osztály X. Megyei Erzsébet királyné Olvasópályázat 2. osztály Neved: Felkészítőd: Iskolád: Osztályod: 2013. 1 Általános tudnivalók Iskolánk, a nyirádi Erzsébet királyné Általános Iskola már tízedik alkalommal

Részletesebben

SZENT ISTVÁN a szövegértés- szövegalkotás kompetencia területén a harmadik osztályban

SZENT ISTVÁN a szövegértés- szövegalkotás kompetencia területén a harmadik osztályban SZENT ISTVÁN a szövegértés- szövegalkotás kompetencia területén a harmadik osztályban az intézmény saját innovációjaként TÁMOP-3.1.4-08/2-2008-0010 Kompetencia alapú oktatás bevezetése a Piarista Rend

Részletesebben

ÓRAVÁZLAT 8. OSZTÁLYOS KÖNYVTÁR HASZNÁLATI ÓRA

ÓRAVÁZLAT 8. OSZTÁLYOS KÖNYVTÁR HASZNÁLATI ÓRA ÓRAVÁZLAT 8. OSZTÁLYOS KÖNYVTÁR HASZNÁLATI ÓRA Tantárgy: könyvtárhasználati Tanár: Molnár Eleonóra Évfolyam: 8. (2 osztály) Tanulói létszám: 26 fő (csoport- és pármunka) Készítette: Molnár Eleonóra szabadidő-szervező

Részletesebben

IKT DÁTUM, TANÓRA TANANYAG IKT ESZKÖZ ANYAG. 1. szept. 14./8. Csoportbontás: 1. csop. könyvtári óra (a katalógus) 2. csop. A hangos olv.

IKT DÁTUM, TANÓRA TANANYAG IKT ESZKÖZ ANYAG. 1. szept. 14./8. Csoportbontás: 1. csop. könyvtári óra (a katalógus) 2. csop. A hangos olv. IKT DÁTUM, TANÓRA TANANYAG IKT ESZKÖZ ANYAG 1. szept. 14./8. Csoportbontás: 1. csop. könyvtári óra (a katalógus) 2. csop. A hangos olv. felmérése 2. okt.08./20. Csoportbontás: 1. csop.: a hangos olvasás

Részletesebben

nyelv: 2) Kérdezz meg 3 embert a környezetedben arról, milyen nyelven tud beszélni, írni, olvasni. Írd le a válaszaikat!

nyelv: 2) Kérdezz meg 3 embert a környezetedben arról, milyen nyelven tud beszélni, írni, olvasni. Írd le a válaszaikat! nyelv: A nyelv arra való, hogy el tudjuk mondani másoknak, amit gondolunk, és mások gondolatait meg tudjuk érteni. Nagyon régen alakult ki, és folyamatosan változik. A nyelv részei: a hangok, a szavak,

Részletesebben

MagyarOK 1.: munkalapok 3

MagyarOK 1.: munkalapok 3 1. Mi a tárgy neve? kártyák telefon lámpa számítógép / laptop kulcs pénz igazolvány toll nyomtató asztal szék szemüveg könyv kávéfőző bögre buszjegy papír zsebkendő mobiltelefon ceruza Szita Szilvia és

Részletesebben

9. ÉVFOLYAM. Ki vagyok? Honnan jövök? Casládkutatás: SZKB209_06. A modul szerzôi: Marsi Mónika és Págyor Henriette

9. ÉVFOLYAM. Ki vagyok? Honnan jövök? Casládkutatás: SZKB209_06. A modul szerzôi: Marsi Mónika és Págyor Henriette Casládkutatás: Ki vagyok? Honnan jövök? hoztam neked piros rózsát modul szerzôi: Marsi Mónika és Págyor Henriette SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 9. ÉVFOLYM SZK209_06 SZK 9_01 tanári.indd

Részletesebben

Témaválasztás, anyaggyűjtés

Témaválasztás, anyaggyűjtés Témaválasztás, anyaggyűjtés Honnan gyűjtenél anyagot a következő témákhoz? Válaszd ki és írd le! Ha van saját ötleted, azt is írd oda! beszélgetés, lexikon, fényképek, családi beszélgetés, értelmező szótár,

Részletesebben

Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4-08/-2009-0153 TÉMAHÉT. Történetek a kincses erdő állatairól

Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4-08/-2009-0153 TÉMAHÉT. Történetek a kincses erdő állatairól Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4-08/-2009-0153 TÉMAHÉT Történetek a kincses erdő állatairól Készült: Forrás Általános Iskola Dávod 2009. október 19-22.

Részletesebben

TISZA TÉMAHÉT TERVEZÉSI DOKUMENTUM

TISZA TÉMAHÉT TERVEZÉSI DOKUMENTUM TISZA TÉMAHÉT TERVEZÉSI DOKUMENTUM A projekt címe Tisza Motto: Iskolánk: Tisza-parti Általános Iskola a név kötelez Időtartama témahét: 4 nap Célcsoport 5.a, 5.b osztály tanulói 3-3 csoportban Célja Kompetencia

Részletesebben

Eszközök: Classmate PC, tanári laptop; füzetek; üres kis kártyalapok; pörgettyű, írólapok; óra; két szöveg; 2 darab szinonimaszótár.

Eszközök: Classmate PC, tanári laptop; füzetek; üres kis kártyalapok; pörgettyű, írólapok; óra; két szöveg; 2 darab szinonimaszótár. Óravázlat 2. osztályos nyelvtan Tananyag: Mit tudsz már a szavakról? Oktatási cél: A szavak jelentésének megfigyelése. Szómagyarázatok készítése az életkornak megfelelő szókincs használatával. Szavak összeállítása

Részletesebben

SZKC_105_08. a z é n d i m e n z i ó i. A modul szerzõi: Makai Katalin, Schüttler Vera SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 5.

SZKC_105_08. a z é n d i m e n z i ó i. A modul szerzõi: Makai Katalin, Schüttler Vera SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 5. TÖRTÉNETEK II. SZK_105_08 a z é n d i m e n z i ó i nyúl vagy oroszlán? az én tudásom és mások tudása modul szerzõi: Makai Katalin, Schüttler Vera SZOIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENIÁK 5. ÉVFOLYM

Részletesebben

HUNYADI MÁTYÁS a szövegértés-szövegalkotás kompetencia területén a harmadik osztályban

HUNYADI MÁTYÁS a szövegértés-szövegalkotás kompetencia területén a harmadik osztályban HUNYADI MÁTYÁS a szövegértés-szövegalkotás kompetencia területén a harmadik osztályban az intézmény saját innovációjaként TÁMOP-3.1.4-08/2-2008-0010 Kompetencia alapú oktatás bevezetése a Piarista Rend

Részletesebben

Gyerek, kamasz, felnőtt

Gyerek, kamasz, felnőtt szka105_06 É N É S A V I L Á G Gyerek, kamasz, felnőtt Mit üzennek a testünkből jövő kellemes és kellemetlen jelzések? Készítette: IFA Műhely Dr. Mihály Ottó, Dr. Falus Katalin, Jakab György, F. Kristóf

Részletesebben

TATÁRJÁRÁS ÉS ÚJJÁÉPÍTÉS a szövegértés-szövegalkotás kompetencia területén a harmadik osztályban

TATÁRJÁRÁS ÉS ÚJJÁÉPÍTÉS a szövegértés-szövegalkotás kompetencia területén a harmadik osztályban TATÁRJÁRÁS ÉS ÚJJÁÉPÍTÉS a szövegértés-szövegalkotás kompetencia területén a harmadik osztályban az intézmény saját innovációjaként TÁMOP-3.1.4-08/2-2008-0010 Kompetencia alapú oktatás bevezetése a Piarista

Részletesebben

Állati Móka Egyhetes projekt

Állati Móka Egyhetes projekt Állati Móka Egyhetes projekt Megvalósítás helye: Sugovica Általános Iskola Projekt felelős: Pásztor Judit Ideje: 2014. október 14 október 18. Bevont tanulók köre: 4. osztály, alkalomszerűen az alsós napközis

Részletesebben

3. osztály - Környezetismeret Mintafeladat

3. osztály - Környezetismeret Mintafeladat 3 osztály - Környezetismeret Mintafeladat Mi minden található meg egy tanyán? a Nézzetek utána a következő szavak jelentésének a könyvtárban! Írjátok le 1-2 mondatban a szó jelentését! Rajzoljátok is le,

Részletesebben

Módszertani segédlet pedagógusoknak az első szexszel kapcsolatos órák megtartásához. Óravázlatok Projektötletek Megbeszélendő kérdések

Módszertani segédlet pedagógusoknak az első szexszel kapcsolatos órák megtartásához. Óravázlatok Projektötletek Megbeszélendő kérdések Módszertani segédlet pedagógusoknak az első szexszel kapcsolatos órák megtartásához Óravázlatok Projektötletek Megbeszélendő kérdések Első szex Javasolt évfolyam: 7 12. Időbeosztás Tanári tevékenység Tanulói

Részletesebben

Környezetünk védelmében: A környezetbarát energiaforrások

Környezetünk védelmében: A környezetbarát energiaforrások Környezetünk védelmében: A környezetbarát az intézmény saját innovációjaként TÁMOP-3.1.4-08/2-2008-0010 Kompetencia alapú oktatás bevezetése a Piarista Rend három oktatási intézményében PIARISTA ÁLTALÁNOS

Részletesebben

PETŐFI-PÁLYÁZAT 2012/2013 A pályázatokat az iskola könyvtárába adjátok le! A leadás határideje: 2013. február 15.

PETŐFI-PÁLYÁZAT 2012/2013 A pályázatokat az iskola könyvtárába adjátok le! A leadás határideje: 2013. február 15. PETŐFI-PÁLYÁZAT 2012/2013 A pályázatokat az iskola könyvtárába adjátok le! A leadás határideje: 2013. február 15. Természetismeret 1. Egy többfordulós feladatlap megoldása A feladatlapot keresd a mellékletek

Részletesebben

Katona József: Bánk bán A tananyag feldolgozása Interwrite tábla használatával vagy SDT tananyaggal -óravázlat-

Katona József: Bánk bán A tananyag feldolgozása Interwrite tábla használatával vagy SDT tananyaggal -óravázlat- TÁMOP-3.1.4-08/2-2009-0011 A kompetencia alapú oktatás feltételeinek megteremtése Vas megye közoktatási intézményeiben Katona József: Bánk bán A tananyag feldolgozása használatával vagy SDT tananyaggal

Részletesebben

A feladatlap valamennyi részének kitöltése után, küldje meg konzulensének!

A feladatlap valamennyi részének kitöltése után, küldje meg konzulensének! Beküldendő A feladatlap valamennyi részének kitöltése után, küldje meg konzulensének! 1. Mini-projektterv Záródolgozat Projekt a gyakorlatban Osztály/csoport: 5. osztály Résztvevők száma: 22 fő 9 lány

Részletesebben

FINY PETRA:A CSODÁLATOS SZEMÜVEG

FINY PETRA:A CSODÁLATOS SZEMÜVEG FINY PETRA:A CSODÁLATOS SZEMÜVEG című könyv feldolgozásához tervezet KÉSZÍTETTE: NYITRAINÉ KIRÁLY ILDIKÓ SÁIK PETŐFI SÁNDOR TAGISKOLÁJA SALGÓTARJÁN FELADATOK A FOGLALKOZÁSOKHOZ 1. foglalkozás (kb.45-60

Részletesebben

100% = 100 pont A VIZSGAFELADAT MEGOLDÁSÁRA JAVASOLT %-OS EREDMÉNY: EBBEN A VIZSGARÉSZBEN A VIZSGAFELADAT ARÁNYA 30%.

100% = 100 pont A VIZSGAFELADAT MEGOLDÁSÁRA JAVASOLT %-OS EREDMÉNY: EBBEN A VIZSGARÉSZBEN A VIZSGAFELADAT ARÁNYA 30%. Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján: Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,

Részletesebben

Társadalmi Megújulás Operatív Program Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4/08/2

Társadalmi Megújulás Operatív Program Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4/08/2 Társadalmi Megújulás Operatív Program Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4/08/2 TÁMOP-3.1.4/08/2 projekt megvalósítás a Sugovica Általános Művelődési Központ

Részletesebben

TÖRTÉNETEK, ESETEK, MESÉK SZÖVEGFELDOLGOZÁSA

TÖRTÉNETEK, ESETEK, MESÉK SZÖVEGFELDOLGOZÁSA TÖRTÉNETEK, ESETEK, MESÉK SZÖVEGFELDOLGOZÁSA Az elsõ nap az iskolában Az elsõ napon még nem tanultunk, hanem ismerkedtünk egymással. Bemutatkoztunk, és elmeséltük, hogy mi volt a jelünk az óvodában. A

Részletesebben

Állathangok a zenében

Állathangok a zenében TÁMOP 3.1.4 08/2 2008-0085 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben HAMMIDO Alapfokú Művészetoktatási Intézmény (6722 Szeged, Kossuth L. sgt. 23.) MŰVÉSZETI ESZTÉTIKAI KOMPETENCIA

Részletesebben

A diákok képeket gyűjtenek a környező térségben, a világ különböző tájain élő gyerekekről, életükről, szokásaikról.

A diákok képeket gyűjtenek a környező térségben, a világ különböző tájain élő gyerekekről, életükről, szokásaikról. 02_Soksz nß Eur pa_tæblæzat.qxp 2008.06.19. 13:18 Page 47 Előzetes tevékenység: gyűjtőmunka A tanár kihirdeti a gyűjtőmunkát a gyerekeknek, ugyanakkor ő is összeállít egy képgyűjteményt. 1. Ráhangolódás

Részletesebben

Modul címe: Szent Iván éj

Modul címe: Szent Iván éj TÁMOP-3.1.4-08/2-2009-0207 pályázat Moduláris program megszervezése EZ AZ ÉJSZAKA MÁS MINT A TÖBBI.. Modul címe: Szent Iván éj Készítette: Kiss Tamás MODUL LEÍRÁS Ajánlott korosztály Ajánlott időkeret:

Részletesebben

6. óra TANULÁSI STÍLUS

6. óra TANULÁSI STÍLUS 6. óra TANULÁSI STÍLUS CÉL: az egyén jellemzőinek megfelelő tanulási stílus kialakítása. Eszközök: A TANULÁSI STÍLUS KÉRDŐÍV kinyomtatva (a tanulói létszámnak megfelelő példányszámban). A Kiértékelés kinyomtatva

Részletesebben

Természetismereti munkaközösség munkaterve

Természetismereti munkaközösség munkaterve Természetismereti munkaközösség munkaterve 2013/2014-es tanév Zalaszentgrót, 2013. augusztus 28. Készítette: Gyuranecz Károly munkaközösség vezet 1 - Személyi feltételek: -2- A munkaközösség tagjai: Tantárgy:

Részletesebben

a gyermek jogai és az unicef

a gyermek jogai és az unicef P o l g á r a d e m o k r á c i á b a n a gyermek jogai és az unicef Készítette: Tomory Ibolya SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 9. ÉVFOLYM SZK_209_37 tanári a gyermekek jogai és az unicef

Részletesebben

szka105_22 É N É S A V I L Á G Készítette: tóth Tamás Zágon Bertalanné SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK A 5.

szka105_22 É N É S A V I L Á G Készítette: tóth Tamás Zágon Bertalanné SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK A 5. szka105_22 É N É S A V I L Á G Külföldi vendéggel Magyarországon Készítette: tóth Tamás Zágon Bertalanné SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK A 5. ÉVFOLYAM tanári Külföldi vendéggel Magyarországon

Részletesebben

Az osztályban kialakított tó (kuckó) benépesítése élőlényekkel

Az osztályban kialakított tó (kuckó) benépesítése élőlényekkel tanári A MI TAVUNK I. 35 SZKb_102_04 A mi tavunk I. É N É S A M Á S I K Az osztályban kialakított tó (kuckó) benépesítése élőlényekkel Készítette: Nagy Erika SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK

Részletesebben

A foglalkozás megtartásához elengedhetetlen egymás tiszteletben tartása és a támogató légkör.

A foglalkozás megtartásához elengedhetetlen egymás tiszteletben tartása és a támogató légkör. Készítette: Barcziné Széles Zsuzsanna Tantárgy: Erkölcstan. osztály Témakör: Énkép - Önismeret Az óra anyaga: Milyen vagyok én? (Ismerjük meg önmagunkat!) Az óra típusa: Új ismeret feldolgozó, alkalmazó

Részletesebben

Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Iskola. Olvasás, tanmenet 4. osztály 2015-2016.

Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Iskola. Olvasás, tanmenet 4. osztály 2015-2016. Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Iskola Olvasás, tanmenet 4. osztály 2015-2016. Tankönyvcsalád: OFI Nemzedékek Tudása Irodalmi olvasókönyv Boldizsár Ildikó Olvasási munkafüzet Borszéki Ágnes Tanítók:

Részletesebben

Olvasás, tanmenet 4. osztály 2015-2016 tanév

Olvasás, tanmenet 4. osztály 2015-2016 tanév Olvasás, tanmenet 4. osztály 2015-2016 tanév Tankönyvcsalád: OFI Nemzedékek Tudása Irodalmi olvasókönyv Boldizsár Ildikó Olvasási munkafüzet Borszéki Ágnes Tanítók: Varga Mariann és Fürné Kiss Zsuzsanna

Részletesebben

Fejezetek a barokk életmódból és művészetekből

Fejezetek a barokk életmódból és művészetekből TÁMOP 3.1.4 08/2 2008-0085 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben HAMMIDO Alapfokú Művészetoktatási Intézmény (6722 Szeged, Kossuth L. sgt. 23.) SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS

Részletesebben

Záródolgozat Projekt a gyakorlatban

Záródolgozat Projekt a gyakorlatban 1. Mini-projektterv Záródolgozat Projekt a gyakorlatban Osztály/csoport: 6.osztály Résztvevők száma: 23 Időpont:4 óra Osztály / csoport rövid bemutatása:matematikából nálunk csoport bontás van. A 6. évfolyamon

Részletesebben

MUNKATERV. Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú M vészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. alsós magyar munkaközösség

MUNKATERV. Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú M vészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. alsós magyar munkaközösség Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú M vészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. MUNKATERV alsós magyar munkaközösség 2013/2014 Zalaszentgrót, 2013. augusztus 28. Készítette:

Részletesebben

A Barátok Verslista kiadványa PDF-ben 2013.

A Barátok Verslista kiadványa PDF-ben 2013. Lektorálatlan összegyűjtött változat A Barátok Verslista kiadványa PDF-ben 2013. A BARÁTOK VERSLISTA KIADVÁNYA Farkas Mayer Zsó: Torkos (Fotó: Fetykó Judit) Farkas koma nem volt rest Piroska mamájához

Részletesebben

A dinamó felfedezésének nyomában Óravázlat Készült: Filep Otília óravázlatának alapján

A dinamó felfedezésének nyomában Óravázlat Készült: Filep Otília óravázlatának alapján A dinamó felfedezésének nyomában Óravázlat Készült: Filep Otília óravázlatának alapján A) Adatok Iskolatípus: általános iskola / felső tagozat Korosztály: 14 év Tantárgy: fizika Téma: Elektromágneses Indukció,

Részletesebben

Óravázlat Szövegértés szövegalkotás 1. osztály

Óravázlat Szövegértés szövegalkotás 1. osztály Óravázlat Szövegértés szövegalkotás 1. osztály Készítette: Kopasz Márta Kölcsey Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Körmend, Kölcsey u. 12. Felkészülés az órára 1. Meghatároztam

Részletesebben

Magyar nyelv és irodalom, rajz, ének komplex délutáni foglalkozás

Magyar nyelv és irodalom, rajz, ének komplex délutáni foglalkozás Kedd III. 23 Magyar nyelv és irodalom, rajz, ének komplex délutáni foglalkozás 12:50-15:30 1. Csoportalakítás (színekkel) A tanulók 6 fős csoportokban dolgoznak, 9 csoportot alakítottunk. - Csoportalakítás

Részletesebben

Nyelvhasználat Kinek mondod? Írj a mondatok mellé 1-est, ha gyereknek, 2-est, ha olyan feln ttnek, akivel nem tegez

Nyelvhasználat Kinek mondod? Írj a mondatok mellé 1-est, ha gyereknek, 2-est, ha olyan feln ttnek, akivel nem tegez Nyelvhasználat Kinek mondod? Írj a mondatok mellé 1-est, ha gyereknek, 2-est, ha olyan felnıttnek, akivel nem tegezıdsz (nem Szia-t köszönsz neki), és X-et, ha mindkettınek! (5 pont) - Legyen szíves! 2

Részletesebben

Drámajátékok. a Kamasz emez-amaz. című szerkesztett dramatikus játékhoz.

Drámajátékok. a Kamasz emez-amaz. című szerkesztett dramatikus játékhoz. Drámajátékok a Kamasz emez-amaz című szerkesztett dramatikus játékhoz. A foglalkozások egy előadás előkészítése. A dramaturgia közösen készült ám ebben a vezető szerep bevallom inkább az enyém volt. A

Részletesebben

TÁMOP-3.1.4. C-14-2015-0086 Élmények és tevékenységek kincsestára az Ászári Jászai Mari Általános Iskolában

TÁMOP-3.1.4. C-14-2015-0086 Élmények és tevékenységek kincsestára az Ászári Jászai Mari Általános Iskolában 1. nap 2015. augusztus 24. (hétfő) Téma: Kapcsolatok(család, barátok, munkahely..) 7.30 Gyülekező, aktuális téma, napi programok megbeszélése, előkészítése, csoportfelosztás 8.00 Reggeli 8.30 Nyelvi foglalkozás

Részletesebben

Feladatellátási hely neve és címe: Kölcsey Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészet-oktatási Intézmény, 9900 Körmend, Kölcsey u. 12.

Feladatellátási hely neve és címe: Kölcsey Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészet-oktatási Intézmény, 9900 Körmend, Kölcsey u. 12. Körmend Város Önkormányzata 9900 Körmend, Szabadság tér 7. Tel.: 94/592-900, fax: 94/410-623 E-mail: kormend@kormend.hu Pályázati azonosító: TÁMOP-3.1.4-08/2-2009-0107 Pályázat címe: A körmendi Dr. Batthyányné

Részletesebben

ETIKAI KÓDEX 2012. december

ETIKAI KÓDEX 2012. december ETIKAI KÓDEX 2012. december Az ember semmi más, mint amivé önmagát teszi. (J. P. Sartre) Az Etikai Kódex célja és alapelvei A Kódex célja, hogy megfogalmazza mindazokat a viselkedési és etikai normákat,

Részletesebben

Konfliktus I. Kimondott és ki nem mondott gondolatok konfliktushelyzetben

Konfliktus I. Kimondott és ki nem mondott gondolatok konfliktushelyzetben SZKB_105_06 Titkok a Titkok Kamrájából 3. Én és a MÁSIK Konfliktus I. Kimondott és ki nem mondott gondolatok konfliktushelyzetben modul szerzõi: ndóczi Balogh Éva Palánkainé Sebők Zsuzsanna SZOCIÁLIS,

Részletesebben

ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258.

ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258. Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4 TÉMAHÉT: 1848/49 ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258. A

Részletesebben

1. ÉVFOLYAM. Én és a világ. A modul szerzõje: Nahalka István. SZKA_101_06_B Mikor tanulsz hogyan tanulsz?

1. ÉVFOLYAM. Én és a világ. A modul szerzõje: Nahalka István. SZKA_101_06_B Mikor tanulsz hogyan tanulsz? SZKA_101_06_B Mikor tanulsz hogyan tanulsz? Én és a világ A modul szerzõje: Nahalka István SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 1. ÉVFOLYAM 76 Szociális, életviteli és környezeti kompetenciák

Részletesebben

szka102_27 É N É S A V I L Á G Készítette: Özvegy Judit SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK A 2. ÉVFOLYAM

szka102_27 É N É S A V I L Á G Készítette: Özvegy Judit SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK A 2. ÉVFOLYAM szka102_27 É N É S A V I L Á G Séta a vízparton Készítette: Özvegy Judit SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK A 2. ÉVFOLYAM 300 Szociális, életviteli és környezeti kompetenciák Tanári MODULVÁZLAT

Részletesebben

Szaktanácsadói program 2014/2015

Szaktanácsadói program 2014/2015 Szaktanácsadói program 2014/2015 Alsós szaktanácsadók, tantárgygondozók, kerületi munkaközösség vezetők megbeszélései 2013. augusztus 28. 9 óra Nyitó értekezlet az éves program véglegesítése 2013. október

Részletesebben

Pályázati füzet alsó tagozatos tanulóknak

Pályázati füzet alsó tagozatos tanulóknak Pályázati füzet alsó tagozatos tanulóknak Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Gyermekkönyvtára 2015 Már biztosan hallottál A dzsungel könyve című műről. Láttad már a musicalt vagy Walt Disney

Részletesebben

szka102_21 É N É S A V I L Á G Készítette: Nahalka István SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK A 2. ÉVFOLYAM

szka102_21 É N É S A V I L Á G Készítette: Nahalka István SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK A 2. ÉVFOLYAM szka102_21 É N É S A V I L Á G Ismered Budapestet? Magyarország fővárosa Készítette: Nahalka István SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK A 2. ÉVFOLYAM TANÁRI ÉN és a világ 2. évfolyam 221 MODULLEÍRÁS

Részletesebben

Óravázlat. Az óra menete. Most mutasd meg! című játék. A következő foglalkozások eljátszása, kitalálása a cél:

Óravázlat. Az óra menete. Most mutasd meg! című játék. A következő foglalkozások eljátszása, kitalálása a cél: Óravázlat Tantárgy: Erkölcstan Évfolyam: 5. Tematikai egység: A mindenséget kutató ember Az óra témája: Tudósaink, művészeink (példaképeink) Az óra célja és feladata: A művészek, tudósok munkájának feltárása

Részletesebben

Állathangok a zenében

Állathangok a zenében TÁMOP 3.1.4 08/2 2008-0085 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben HAMMIDO Alapfokú Művészetoktatási Intézmény (6722 Szeged, Kossuth L. sgt. 23.) ESZTÉTIKAI-MŰVÉSZETI TUDATOSSÁG

Részletesebben

Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4

Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4 TÉMAHÉT: RETRÓ ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258. A TÉMAHÉT

Részletesebben

A Balaton. Időigény: A tananyagra szánt idő 45 perc. Az óra menete:

A Balaton. Időigény: A tananyagra szánt idő 45 perc. Az óra menete: A Balaton A tanóra célja: A tanulók ismerkedjenek meg A Balaton című ismeretterjesztő szöveggel. Az SDT alkalmazása azért hasznos, mert az egyes bekezdésekhez tartozó fontosabb érdekességeket meg lehet

Részletesebben

Gárdonyi Géza. Az ablak

Gárdonyi Géza. Az ablak Gárdonyi Géza Az ablak Egy tizenöt éves fiú is járt az iskolába. Daninak hívták. Leány is volt három olyan nagyocska. De azok mind vidámak voltak és kedvesek. Csak ez a Dani! Ült fakó arccal az első helyen,

Részletesebben

EGY TORKOS MACKÓ FEJTÖRŐI

EGY TORKOS MACKÓ FEJTÖRŐI EGY TORKOS MACKÓ FEJTÖRŐI Rejtvényfüzet alsó tagozatos tanulóknak Galgóczi Erzsébet Városi Könyvtár és Közösségi Tér Gyermekkönyvtára 2012 Kedves Gyerekek! A mindenki által szeretett Micimackó szerzője

Részletesebben

SEGÍTŐ SZOLGÁLATOK, SEGÍTŐ SZAKEMBEREK

SEGÍTŐ SZOLGÁLATOK, SEGÍTŐ SZAKEMBEREK POLGÁR A DEMOKRÁCIÁBAN SEGÍTŐ SZOLGÁLATOK, SEGÍTŐ SZAKEMBEREK Készítette: Sallai Éva SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIA 8. ÉVFOLYAM SZKA208_48 612 SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK

Részletesebben

Daniel Defoe: Robinson Crusoe 4. fejezet

Daniel Defoe: Robinson Crusoe 4. fejezet A kis képek alapján mondd el a mesét saját szavaiddal! Te milyen csodatarisznyát szeretnél? Írd le! Az olvasófüzetedben dolgozz! Daniel Defoe: Robinson Crusoe 4. fejezet Írd le a fejezet címét! Hány méterre

Részletesebben

Túlzottan on-line? Készítette: Kistérségi Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgáltató Központ (9200 Mosonmagyaróvár, Vasutas u. 10.)

Túlzottan on-line? Készítette: Kistérségi Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgáltató Központ (9200 Mosonmagyaróvár, Vasutas u. 10.) Túlzottan on-line? Készítette: Kistérségi Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgáltató Központ (9200 Mosonmagyaróvár, Vasutas u. 10.) TÁMOP-3.1.4.B-13/ 1 2013-0001 Függőség kávé Szerhez kötődő Nem szerhez

Részletesebben

Családok Európai Éve 2014.

Családok Európai Éve 2014. A TUDOMÁNYOS ISMERETTERJESZTŐ TÁRSULAT KÖRÖSÖK VIDÉKE EGYESÜLET BÉKÉSCSABA 48. MAGYAR NYELV HETE BÉKÉS MEGYÉBEN 2014. április 7-19. Családok Európai Éve 2014. Társadalmi felelősségvállalási pályázati kollégiuma

Részletesebben

PROGRAMTERV. Ismeretanyag Módszerek Eszközök. Magyarázat szemléltetés játék. Magyarázat, szemléltetés, szituációs játék

PROGRAMTERV. Ismeretanyag Módszerek Eszközök. Magyarázat szemléltetés játék. Magyarázat, szemléltetés, szituációs játék PROGRAMTERV Ismeretanyag Módszerek Eszközök 1. Bevezetés, tervismertetés, foglalkozások célja STOP Közlekedj okosan! 1-3. rész Átkelés az úttesten 2. A gyalogos közlekedéssel összefüggő legfontosabb rendőri

Részletesebben

Europa entdecken. A moduláris program neve: Felfedezni Európát Idegennyelvi modul Országismeret

Europa entdecken. A moduláris program neve: Felfedezni Európát Idegennyelvi modul Országismeret Europa entdecken A moduláris program neve: Felfedezni Európát Idegennyelvi modul Országismeret A modul megvalósításának helye: Jókai Mór Általános Iskola Budapest A modul megvalósításának időpontja: 2010.

Részletesebben

-3- -a zavartalan munka biztosítása. - felolvasással, egyéni javítással. 2. Házi feladat ellenőrzése: Tk. 100/12. FOM

-3- -a zavartalan munka biztosítása. - felolvasással, egyéni javítással. 2. Házi feladat ellenőrzése: Tk. 100/12. FOM ÓRATERVEZET Tantárgy: Magyar nyelv Osztály: 5.d Az óra címe: Hangalak és jelentés a szavakban A tematikus egység: A szavak alakja és szerkezete. Az óra célja: A tudatos és igényes szóbeli és írásbeli nyelvhasználat

Részletesebben

Az utazó és a befogadó pedagógus feladatai. MEIXNER ILDIKÓ EGYMI, Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium MOHÁCS

Az utazó és a befogadó pedagógus feladatai. MEIXNER ILDIKÓ EGYMI, Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium MOHÁCS Az utazó és a befogadó pedagógus feladatai MEIXNER ILDIKÓ EGYMI, Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium MOHÁCS SNI tanuló ellátása Osztályfőnök Osztályban tanító pedagógusok Gyógypedagógus

Részletesebben

Bemutató tanítás 2008-10-07 Vázlat. Tanít: Nagy Györgyné Osztály: korrekció 8/a. Tantárgy: magyar nyelv Az óra típusa: készségfejlesztő óra

Bemutató tanítás 2008-10-07 Vázlat. Tanít: Nagy Györgyné Osztály: korrekció 8/a. Tantárgy: magyar nyelv Az óra típusa: készségfejlesztő óra Bemutató tanítás 2008-10-07 Vázlat Tanít: Nagy Györgyné Osztály: korrekció 8/a. Tantárgy: magyar nyelv Az óra típusa: készségfejlesztő óra Táblára felírt szöveg: Nem az a lényeg, amit néha napján megteszel,

Részletesebben

Magyar nyelvi felvételi feladatok 2008. február 22.

Magyar nyelvi felvételi feladatok 2008. február 22. Magyar nyelvi felvételi feladatok 2008. február 22. Kedves Felvételiző! Aláhúzással válaszd ki, melyik idegen nyelvet szeretnéd tanulni! angol német - A feladatlapok mindegyikére írd rá a kódszámodat!

Részletesebben

MUNKATERV. Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. alsós magyar munkaközösség

MUNKATERV. Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. alsós magyar munkaközösség Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. MUNKATERV alsós magyar munkaközösség 2014/2015 Zalaszentgrót, 2014. augusztus 27. Készítette:

Részletesebben

HÉTFŐI REPÜLÉS A PÚPOS SZÖRNYETEG

HÉTFŐI REPÜLÉS A PÚPOS SZÖRNYETEG HÉTFŐI REPÜLÉS A PÚPOS SZÖRNYETEG Sötétben minden más. Az egy más világ. Gyuszi fekszik a sötétben. A kályhánál valami furcsa domborodik. Valami púpos szörnyeteg, ugrásra készen. Gyuszi feljebb húzza a

Részletesebben

Karácsonyi témahét. 1.b. Szabóné Bakó Márta. Pintérné Legéndi Gabriella. 2009.december 7-12. Petőfi Sándor Általános Iskola Gödöllő

Karácsonyi témahét. 1.b. Szabóné Bakó Márta. Pintérné Legéndi Gabriella. 2009.december 7-12. Petőfi Sándor Általános Iskola Gödöllő Karácsonyi témahét 1.b Szabóné Bakó Márta Pintérné Legéndi Gabriella 2009.december 7-12. Petőfi Sándor Általános Iskola Gödöllő Karácsony ünnepén az a kívánságom. Legyen boldog mindenki ezen a világon.

Részletesebben

SZKb_102_01. Bizalomjáték. Készítette: Lissai Katalin É N É S A M Á S I K SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 2.

SZKb_102_01. Bizalomjáték. Készítette: Lissai Katalin É N É S A M Á S I K SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 2. SZKb_102_01 segítség, amit adhatok Bizalomjáték É N É S M Á S I K Készítette: Lissai Katalin SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 2. ÉVFOLYM tanári SEGÍTSÉG, MIT DHTOK MODULVÁZLT tevékenység

Részletesebben

Összefoglaló a Nyári táborról

Összefoglaló a Nyári táborról TÁMOP 3.1.4-08/2-2009-0147 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben című pályázat, Nagybajom Város Önkormányzata, Nagybajomi Általános Művelődési Központ Egységes Gyógypedagógiai

Részletesebben

Készítette: Montag Csilla Vokány, 2010. 02. 05. FARSANGI TÉMAHÉT. Általános Iskola Vokány 1. osztály

Készítette: Montag Csilla Vokány, 2010. 02. 05. FARSANGI TÉMAHÉT. Általános Iskola Vokány 1. osztály Készítette: Montag Csilla Vokány, 2010. 02. 05. FARSANGI TÉMAHÉT Általános Iskola Vokány 1. osztály A farsangi témahét programja: Osztály: 1. Buzás Tamás, Gartner Anna, Győrfi Attila, Horváth Adrián, Horváth

Részletesebben

Tanmenet. Csoport életkor (év): 14 Nagyné Horváth Emília: Biológia 13-14 éveseknek Kitöltés dátuma (év.hó.nap): 2004. 09. 10.

Tanmenet. Csoport életkor (év): 14 Nagyné Horváth Emília: Biológia 13-14 éveseknek Kitöltés dátuma (év.hó.nap): 2004. 09. 10. Tanmenet Iskola neve: IV. Béla Általános Iskola Iskola címe: 3664 Járdánháza IV: Béla út 131. Tantárgy: Biológia Tanár neve: Tóth László Csoport életkor (év): 14 Tankönyv Nagyné Horváth Emília: Biológia

Részletesebben

Magyar nyelvi gyakorló

Magyar nyelvi gyakorló Dr. Galgóczi Lászlóné Magyar nyelvi gyakorló kisiskolásoknak 1 Mozaik Kiadó Szeged, 2013 Egy hang két betû: j és ly 1. Orsolya és Jancsi olyan állat- és növényneveket gyûjtöttek, melyekben j vagy ly betû

Részletesebben

Óravázlat 4. osztályos környezet. Tananyag: Séta az erdőben (2x45 perc)

Óravázlat 4. osztályos környezet. Tananyag: Séta az erdőben (2x45 perc) Óravázlat 4. osztályos környezet Tananyag: Séta az erdőben (2x45 perc) Oktatási cél: Az erdő életközössége, hazánk erdőinek jellemzői. A megfigyelések lejegyzése rajzos, összehasonlító vázlatok készítésével

Részletesebben

A Ciszterci Szent István Gimnázium 8. évfolyama számára készült angol - német alapvizsga témajegyzéke

A Ciszterci Szent István Gimnázium 8. évfolyama számára készült angol - német alapvizsga témajegyzéke A Ciszterci Szent István Gimnázium 8. évfolyama számára készült angol - német alapvizsga témajegyzéke 1. Az egyén - személyi adatok - tulajdonságok (külső,belső) - napirend - család - rokonság - házimunka

Részletesebben

TOVÁBBTANULÁS 2013-2014.

TOVÁBBTANULÁS 2013-2014. TOVÁBBTANULÁS 2013-2014. Azonos felvételi eljárás a 4., 6. és 8. évfolyamon Gyermekükkel közösen döntsenek A tanuló képességeinek megfelelően A szülőknek közösen kell dönteniük - Vitás esetben a bíróság

Részletesebben

Kedves Gyerekek! Paks gyerekeknek című könyve. a Kincskereső Gyermekkönyvtárban,

Kedves Gyerekek! Paks gyerekeknek című könyve. a Kincskereső Gyermekkönyvtárban, Kedves Gyerekek! Közös városismereti barangolásra hívunk benneteket Fürgével és Görgivel. háromfős, 3., 4., és 5. osztályos csapatokat várunk játékunkra. Háromhetente új feladatlapot juttatunk el hozzátok,

Részletesebben

Alkossunk, játsszunk együtt!

Alkossunk, játsszunk együtt! SZKB_101_03 Gombamese II. lkossunk, játsszunk együtt! Én és a MÁSIK modul szerzõje: Iván Márta SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 1. ÉVFOLYM 30 Szociális, életviteli és környezeti kompetenciák

Részletesebben

SZKB_104_12 É N É S A M Á S I K NÉHA NEHÉZ DÖNTENI. A modul szerzője: Iván Márta SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK B 4.

SZKB_104_12 É N É S A M Á S I K NÉHA NEHÉZ DÖNTENI. A modul szerzője: Iván Márta SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK B 4. SZK_104_12 É N É S M Á S I K NÉH NEHÉZ DÖNTENI modul szerzője: Iván Márta SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 4. ÉVFOLYM 146 SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK TNÁRI MODULVÁZLT

Részletesebben

Név: Bolyai János Általános Iskola Cím: 1195 Budapest Árpád u. 14. E-mail: bolyai@iskola.kispest.hu

Név: Bolyai János Általános Iskola Cím: 1195 Budapest Árpád u. 14. E-mail: bolyai@iskola.kispest.hu Iskolánk programja az elsõ osztályba készülõ gyerekeknek és szüleiknek Nov. Ismerkedés az iskolával: óvodás csoportok részvétele Dec. 7. Mikulás ünnepség: óvodás csoportok részvételével Dec. 10. Luca napi

Részletesebben

Természetismereti munkaközösség munkaterve

Természetismereti munkaközösség munkaterve Természetismereti munkaközösség munkaterve 2014/2015-ös tanév Zalaszentgrót, 2014. augusztus 26. Készítette: Gyuranecz Károly munkaközösség vezető 1 - Személyi feltételek: -2- A munkaközösség tagjai: Tantárgy:

Részletesebben

MUNKATERV 2011 2012 ÖSSZESÍTETT MUNKATERV HAVI LEBONTÁSBAN

MUNKATERV 2011 2012 ÖSSZESÍTETT MUNKATERV HAVI LEBONTÁSBAN MUNKATERV 2011 2012 ÖSSZESÍTETT MUNKATERV HAVI LEBONTÁSBAN SZEPTEMBER 1. ÉV ELEJI ÉRTEKEZLET, ÉVES PROGRAM, FELADATOK MEGBESZÉLÉSE felelős: Koloszárné Varga Elvira ig 2. IMIP, HÁZIREND, SZMSZ FELÜLVIZSGÁLATA

Részletesebben

Magyar. Szövegértés szövegalkotás. Modulvázlat

Magyar. Szövegértés szövegalkotás. Modulvázlat Magyar Szövegértés szövegalkotás Modulvázlat Kapcsolatok 1. 6 óra Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk Készítette: Hunya Jolán Gyomaendrőd, Kis Bálint Általános Iskola és Óvoda Cím: Gyomaendrőd, Fő út 181.

Részletesebben

Óvodába indulok én ( felkészülés az óvodára)

Óvodába indulok én ( felkészülés az óvodára) Óvodába indulok én ( felkészülés az óvodára) Bár az óvodai beszoktatás időszaka nagy kihívás, mégis van pár aranyszabály, amely felkészítik a gyerekeket, és a szülőket is (!) az óvodakezdésre. Nézzünk

Részletesebben

Nyelvhasználat. - Legyen szíves! - Egészségedre! - Gyere be! - Mit tetszik kérni? - Jó éjszakát! Melyik a helyes válasz? Jelöld be!

Nyelvhasználat. - Legyen szíves! - Egészségedre! - Gyere be! - Mit tetszik kérni? - Jó éjszakát! Melyik a helyes válasz? Jelöld be! Nyelvhasználat Kinek mondod? Írj a mondatok mellé 1-est, ha gyereknek, 2-est, ha olyan felnıttnek, akivel nem tegezıdsz (nem Szia-t köszönsz neki), és X-et, ha mindkettınek! (5 pont) - Legyen szíves! -

Részletesebben

PETŐFI SÁNDOR TANULMÁNYI VERSENY 2011 ÉLETTÖRTÉNETEK

PETŐFI SÁNDOR TANULMÁNYI VERSENY 2011 ÉLETTÖRTÉNETEK PETŐFI SÁNDOR TANULMÁNYI VERSENY 0 ORSZÁGOS DÖNTŐ A KÉTNYELVŰ KÖZÉPISKOLA I IV. OSZTÁLYA ÉLETTÖRTÉNETEK Háy János: A bogyósgyümölcskertész fia Feladatlap Megoldási idő: 45 perc Elérhető pontszám: 50 pont

Részletesebben

Eldorádó a Bárkában. mhtml:file://d:\oszmi\20130614\mht\000357.mht. név: jelszó: Bejelentkezés

Eldorádó a Bárkában. mhtml:file://d:\oszmi\20130614\mht\000357.mht. név: jelszó: Bejelentkezés 1. oldal, összesen: 6 oldal Írja be az e-mail címét! Feliratkozás név: jelszó: Bejelentkezés Eldorádó a Bárkában Bereményi Géza filmje, az Eldorádó nyomán készült az író-rendeződarabja, amely Az arany

Részletesebben

Mérk-Vállaj Általános Művelődési Központ. 4352 Mérk Béke utca 19. Tel/fax: 44/554-044. E-mail: merkiskola@gmail.com TÁMOP 3.1.4.

Mérk-Vállaj Általános Művelődési Központ. 4352 Mérk Béke utca 19. Tel/fax: 44/554-044. E-mail: merkiskola@gmail.com TÁMOP 3.1.4. Mérk-Vállaj Általános Művelődési Központ 4352 Mérk Béke utca 9. Tel/fax: 44/554-044 E-mail: merkiskola@gmail.com TÁMOP 3..4./08/2-2009-027 Tisztelt Érdeklődőink! Szeretnénk rövid tájékoztatást adni iskolánk

Részletesebben

A feladatlap valamennyi részének kitöltése után, küldje meg konzulensének!

A feladatlap valamennyi részének kitöltése után, küldje meg konzulensének! Beküldendő A feladatlap valamennyi részének kitöltése után, küldje meg konzulensének! 1. Mini-projektterv Záródolgozat Projekt a gyakorlatban Osztály/csoport: 5.c Résztvevők száma: 20 fő Időpont: 2008.

Részletesebben