krónikája Egy tokaji lazítás Miller Zoltán színész a Dereszla Pincészetnél

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "krónikája Egy tokaji lazítás Miller Zoltán színész a Dereszla Pincészetnél"

Átírás

1 Egy tokaji lazítás krónikája Miller Zoltán színész a Dereszla Pincészetnél Tokaj-Hegyalja mindig képes meglepetésekkel szolgálni: ezt bizonyította be nekünk a francia tulajdonban lévő Dereszla Pincészet, ahova Miller Zoltán színész és musicalénekessel látogattunk el. Az egykori Emberek együttes énekese, a Madách Színház művésze, Az Operaház Fantomja és sok más sikeres musical sztárja örömmel jött velünk, hiszen kedvenc tokaji borának termőhelyére invitáltuk. VENCZEL SÁRA tudósít a nagy hegy aljából. Volt, hogy egy ültömben megittam egy egész üveg aszút vallja be Miller Zoltán már a legelején. Első hallásra bizony soknak hangzik ez a mennyiség, ám csak addig, amíg Bodrogkeresztúron rá nem döbbenek, hogy a tokaji is igen könnyedén csúszhat. Repkednek a puttonyok, néha egy kis száraz is beficcen, miközben a Bodrog vize csillog előttünk. Végre egy igazi nyári nap, nincs eső, csak hőség, és Miller Zoltán társaságában így nyakalunk bocsánat, de ez a kifejezés kivételesen helytállóbb a kóstolásnál 13 különböző bort. Nem túlzás, valóban ennyiféle tokaji bor kerül a poharunkba röpke pár óra alatt elég szép mennyiség, főként úgy, hogy mindegyik egy-egy külön élmény. Már az elején doromboltunk, mint a cica A magyar borok közül mindig is a tokaji volt a kedvencem. Emellett még az új-zélandi az igazi, na meg az olasz és francia vörösborok meséli az énekes, aki londoni utazását éppen hogy kipihenve, de máris erővel telve fogadta el meghívásunkat a kirándulásra. Délután érkezünk Bodrogkeresztúrra, ahol a Dereszla Pincészet vagy még szebben Château Dereszla birtokigazgatója, Kalocsai László fogad minket. Miközben elmeséli a borászat történetét, az egyik legmerészebb húzásukkal kínál meg minket, a Doromborral. A palack egyáltalán nem úgy fest, mint egy tradicionális, fennkölt tokaji: a címkén egy színes macska virít, a neve könnyedséget sugároz, s íze is ezt tükrözi: üde, friss, könnyű száraz bor gazdag savakkal és trópusi gyümölcsökkel. Érezni, természetesen ez is igazi tokaji, ám nem a megszokott rétegnek szól. Ezzel a borral a fiatalokat célozták meg, azzal a céllal, hogy végre mi is rádöbbenjünk: a tokaji is lehet vagány, a tokajit is lehet bármikor inni, nem csak desszertborként vagy felvágásból. A terv sikerült, a meglepő bor kedvelt lett, ráadásul a Pannon Bormustrán csúcsbornak választották. Igazi laza nyáresti bor ismeri el az énekes is, aki valódi érdeklődéssel hallgatja Kalocsai urat, aki a múltról mesél. A kód neve T10 A Dereszla az államosításig egy zsidó kereskedőcsalád tulajdonában lévő birtok volt, majd a szocializmusban az állami borkombinátot szolgálta, később pedig a helyi szövetkezetet, mígnem 1992-ben megvette a francia tulajdonú CANA szövetkezet. Ám nagy változás csak ben történt, amikor is a champagne-i d Aulan család kezébe került a pincészet. A d Aulan család az Edonia csoport tagja, amely számos pincészettel rendelkezik szerte a világon. Sok bordeaux-i birtok az övék, köztük a Château Sansonnet Saint-Emilionban, vagy a híres Alta Vista Argentínában az Andokban, míg Normandiában például calvadost is készítenek. Bár ők a tulajdonosok, Magyarországon nem szólnak bele a munkába, mindent a magyar munkatársak irányítanak, így marad meg a bor igazi magyar karaktere ben röpke pár hónap alatt állt fel az új borászat, új hordókkal,

2 Kell egy úti bor! Nem értjük, majd rájövünk addig sem lehet üres a poharunk, amíg átsétálunk az úgy száz méterre fekvő pincébe. Úti borként egy nagy hordóból kimért száraz muskotály alapbort kapunk ebből lesz az aszú, de így önmagában is már iható, sőt finom. Fotó Fotógyár /Acsai Miklós d e c a n t e r. h u 4 1

3 borásszal és birtokigazgatóval az élén. Első boruk azonnal sikert ért el: beválasztották a neves Wine Spectator első száz borába. A siker innentől kezdve biztosított volt: nagy lendülettel és megfelelő tőkével indultak meg a technikai fejlesztések. A modern préselőtechnika és palackozó felállításától kezdve a profi tartályok vételén át a pincerendszer felújításáig sok minden történt, miközben egyre újabb innovációkkal is előálltak: a Dorombortól kezdve más száraz borokon át a kabarig. Ezt a fajtát csak 2007 óta ismerik el Magyarországon, ezért előtte T10 néven kínáltuk meséli a birtokigazgató, s mi meglepetten nézegetjük a T10 palackját. A név alapján egy gépfegyverre vagy egy sci-fi filmre is gondolhatnánk. Sikere éppen ebben rejlik a névvel magukra vonták a figyelmet, miközben maga az ital is új: a bouvier és a hárslevelű fajták házasításából született szőlőklón neve volt a T10 még a kommunizmus idején, amikor a tarcali kutatóintézetben előállították. Aztán elfeledték a szőlőt, és csak pár éve került újra elő, 2006-ban még a klónos, majd 2007-től szép ízes nevén. Az ez évi Decanter World Wine versenyen ezüstéremmel is jutalmazták. Továbblépünk a hatalmas tartályok között, közben Zoltán majdnem beleesik egy hordóba pedig még alig ittunk. Cseppet sem bánja, bár nagyon elegánsan jött ide. A tokajit tisztelni kell magyarázza nevetve A legfinomabb betegség A kabar mellett egy újabb ritka névvel találkozunk: a zétával, ami egyébként az oremus másik neve, és a bouvier és a furmint házasításából született. Miután eleget beszéltünk és hallgattunk, mindenki szeretne közelebb jutni az ízekhez is, így átsétálunk a vináriummal szemközti feldolgozóba. Mellette a Bodrog csörgedezik, a parton egy komp áll, a táblán pedig a tájékoztató felirat: Utas: 197 fő, Lábasjószág 26 db. 26 tehén is utazhat rajta? Csodálatos! lelkendezik Zoli, nem tagadva, hogy ő igazi városi ember, de legszívesebben azonnal átkompozna azon a pár méteres vízen néhány kedves marha társaságában. A művész annak ellenére, hogy kedvence a tokaji bor még sosem járt Tokajban. Ehelyett viszont legutóbb Ausztráliában nyaralt, ahol minden este finomabbnál finomabb borokat ivott. Az ausztrál bor nem jó, de az új-zélandi, abban nem lehet csalódni. A marlborough-i borok lenyűgözőek! Akárhova mentünk, Perth-től Sydneyn át mindenhol megtaláltuk a remek új-zélandi palackokat. Visszatérve Bodrogkeresztúrra belépünk a nemrég épült impozáns, hűvös épületbe. Itt a palacktárolón és a modern irányítótáblás préstéren át acéltartályok közé jutunk. Mindenhol professzionális modern technika vesz minket körül. László, elmondaná nekem, mi az az aszú? kérdi Zoltán. Egy betegség? lepődik meg azonnal, én meg közben ki is engedek, hisz nem kell itt újságíróskodnom, a művész úr átveszi a szerepemet. Akkor hát igyunk! Az aszú vidámmá tesz ez jól látható! Az orosz problémás, az amerikai egyszerű Először egy meglepően könnyű 2007-es 4 puttonyos aszút kóstolunk a Zsadányi-dűlőből. A szőlő nagy része 15 különböző környékbeli dűlőből származik, 33 hektárról, míg a maradék 25 hektárnyi szőlőt vásá-

4 Miller Zoltánt ezzel a Toyotával repítettük Tokajba Kalocsai László előad az előadóművész Miller Zoltánnak rolják. Az így készülő 5000 hektoliter bor egy része Franciaországba, Skandináviába, Kanadába, Vietnamba vagy más távoli tájakra megy. Exportáltunk Oroszországba is, de az oroszokkal nagyon kellett vigyázni. Nagyon érzékenyek arra, ha bármi kiválik a borból, pedig az nem baj. De sajnos, ha jön Igor, elszállítja a bort, akkor az útközben könnyedén kerül akár mínusz 20 fokos hidegbe is, amikor pedig lehetetlen megállítani, hogy egy kis borkő kiváljon. Ám ha azt az oroszok meglátják, vissza is küldik, mintha rossz lenne. A hibátlan minőség érdekében minden alkalommal tesztelik a bort, egy éve már saját mikrolaborukban, azt vizsgálva, hogy van-e benne élesztő vagy más, nehogy aztán Japánból küldjék vissza mert oda is szállítanak Dereszla-bort, ki gondolta volna. Egy ekkora borászatnál, amelyik exportra is termel, mint látható, sok mindenre kell figyelni. Ezért is lett az egyik furmint és muskotály házasítás neve Tokaji Dry. Azért, hogy az Egyesült Államokban is könnyen megértsék, hogy miről van szó magyarázza Kalocsai, miközben mi az említett száraz, ugye értjük mind, száraz tokaji bort kóstoljuk. Ah, I see, it is dry, so it is a dry tokaji, good imitálja az amerikai vásárlót Miller Zoltán, és közben nem hazudtolja meg valódi mesterségét sem. Minden lépéshez kell egy bor! Továbblépünk a hatalmas tartályok között, közben Zoltán majdnem beleesik egy hordóba pedig még alig ittunk. Cseppet sem bánja, bár nagyon elegánsan jött ide. A tokajit tisztelni kell magyarázza nevetve, miközben már egy újabb nedű van poharunkban. Már nem négy-, hanem egy ötputtonyos aszú 2005-ből. Olyan, mint egy magas szőke hölgy jönnek elő a megszokott női hasonlatok, mire Zoltán már meg is itta pohara tartalmát. Lecsúszott? kérdjük. Le ám, isteni finom látszik, Zoltán nem hazudott, tényleg ez a kedvenc bora. Ami érthető is: hiába ötputtonyos a bor, mégsem túl nehéz vagy édes, nagyon gazdag és elegáns, sok virággal és gyümölccsel, a modern borkészítési technikákat is tükrözve. Zoltán megint átveszi szerepemet, sok kérdése után Kalocsai László felvilágosító órát tart az oxidációról és reduktív borokról. És egy kis történelemórát. Amikor a vasfüggöny lehullása után megérkeztek a külföldiek, azonnal idejöttek, kíváncsian a tokajira, ám nagyot csalódtak. Közölték, hogy ezek a borok hibásak, el vannak oxidálva! Mert ugye a túlzott oxidáció számukra nagy hiba volt. A tartályokat elhagyva bekukkantunk a palackozóba is: kecses tokajis üvegek szaladnak a futószalagon, majd hirtelen bor kerül beléjük, majd dugó és védőkupak. Mi is továbbindulunk, de Kalocsai úr még megállít minket. Kell egy úti bor! Nem értjük, majd rájövünk addig sem lehet üres a poharunk, amíg átsétálunk az úgy száz méterre fekvő pincébe. Úti borként egy nagy hordóból kimért száraz muskotály alapbort kapunk ebből lesz az aszú, de így önmagában is már iható, sőt finom. Kilépve az épületből megcsap a hőség, de nem szegi kedvünket. Várom, hátha Zoltán még dalra is fakad, esetleg az egyik régi Emberek-slágert elénekli (nem bánnám). De nem teszi, ehelyett csak a helyi autósokkal viccelődik, akik kénytelen-kelletlen megállnak az úttest közepén, ahol mi szép libasorban, senkivel sem törődve, kezünkben egy-egy félig teli borospohárral ballagunk át. De úgy hiszem, ez itt, Tokaj-Hegyalján nem lehet olyan meglepő látvány. d e c a n t e r. h u 4 3

5 Nemrég Bordeaux-ban egy bemutatón, mikor megmutattam a borainkat, nem érdeklődtek iránta, mert látták, hogy édesek. Ezért stratégiát váltottam, és elővettem a száraz borainkat. Azonnal rengetegen jöttek, és kóstolták. Végül tőlünk vették meg a legtöbb üveget Lazítás a trónszéken Az Emberekről kérdezve nosztalgiázva és talán egy kis szomorúsággal is mesél Zoltán. Sajnálta, hogy vége lett, hullámvölgybe értek, de már nem szeretné feléleszteni. Ehelyett saját szólóalbumával, a Fehér és feketével állt elő tavaly. Az album már nemcsak tinilányoknak szól, változatos stílusokat vonultat fel, Máté Péter és Robbie Williams szerzeményei mellett a sajátjait is énekli. A célom az volt, hogy igazi minőségi élményt nyújtsak, sokszínű repertoárral egy show keretében. Az Művészetek Palotában tartott első telt házas koncerten mindenféle korosztályból jöttek el emberek. Nagy élmény volt újra koncertezni, profi technikával a hátam mögött. Az elkötelezett énekes az Emberek óta sok színházban játszott már, ő volt a világ legfiatalabb fantomja Az Operaház Fantomjában, míg most a Madáchban az Anna Kareninában és az Édeskettes Hármasban című darabban énekel. A József Attila Színház Made in Hungária előadásában pedig a fiatal Fenyő Miklóst játssza, a darabban Ricky néven, ám ez a sok álarc most nem látszik rajta. Most végre lazítok. Azután pedig beindul az élet, hiszen Sümegen egy tíznapos mesterkurzust tartunk édesapámmal, majd pedig Siófokon koncertezem. De most tényleg lazít és hiába kell a hőségben pózolnia a fotósnak, viccelődik, egyre dicséri a napfényt, a tájat és kedvenc borait. A hűvös pincében folytatjuk a kóstolást. A 250 éves pincerendszer öt különböző pincéből állt össze, és összesen több mint egy kilométer hosszú. Szerencsére azért nem járjuk végig, csak egy-egy rövid szakaszon, ahol viszont lenyűgöz a látvány: szép sorokban egymásra rakodva sok száz teli palack fekszik, egy-egy részen csillogó fekete nemespenész alatt. Máshol magyar és francia tölgyfa hordók sorakoznak, ameddig a szem ellát, és amíg el nem jutunk a lovagtermekhez hasonló kóstolóterembe. Nagyon magas, barlangszerű terem ez, benne magas támlájú súlyos faszékek, halvány fényű lámpák. Zoltán beül a trónra, előttünk egy nagy asztal, rajta négy palack vár ránk. Csoda pörög a pohárban Meg kell tanítanunk a világnak, hogy Tokaj mennyire sokszínű. Meg kell mutatnunk, hogy nemcsak édes, hanem száraz borok is készülnek itt. Nemrég Bordeaux-ban egy bemutatón, mikor megmutattam a borainkat, nem érdeklődtek iránta, mert látták, hogy édesek. Ezért stratégiát váltottam, és elővettem a száraz borainkat. Azonnal rengetegen jöttek, és kóstolták. Végül tőlünk vették meg a legtöbb üveget magyarázza az agrármérnök végzettségű, elkötele-

6 Engem akár itt is hagyhattok... zett birtokigazgató, akinek egyik legnagyobb kritikusa a felesége. Mindig megkóstolja a legújabb borokat. Ha nem ízlik neki, tudom, hogy változtatnunk kell valamit. Családjában ugyan nem volt borász, ő mégis szívét-lelkét beleadva dolgozik a Dereszlán Bai Edit borásszal és Erdélyi Károly szőlésszel együtt. Csak nagyapámnak volt egy kis szőlője, és abból mindig vagy 800 liter bora, de meg is itta mind. Mindig mondta nagymamámnak, amikor ment a pincébe, hogy megyek krumplit csírázni. Persze nem is volt annyi krumplijuk, ahányszor lement meséli a családi anekdotát az eddig kicsit túl komoly borász. De a bor neki is megoldotta a nyelvét, ahogy Miller Zoltán is láthatóan jól érzi magát a trónon ülve, miközben a 2007-es kabart kortyolgatjuk. Egyszerre mézes, diós, édes, száraz teljes ízkavalkád. Képzeljük el: itt ez az üveg bor, egy üveg folyadék, de mögötte mennyi ember munkája! Mi minden kell ahhoz, hogy ezt a csodát kapjuk! elmélkedik Zoltán, én meg bőszen jegyzetelem, mintha csak reklámszöveget hallanék. A hangulat már nagyon oldott, mindenki vidám, s még csak ekkor jön az 5 puttonyos aszú. A 2003-as év kánikulájának terméke két évet fahordóban töltött, úgy került ide. Közben Zoli látja, mi mind pörgetjük a bort a poharunkban, s jól ki is figuráz minket. Mennyire kell pörgetni? firtatja. Ennyire elég? Csak hogy illendően csináljam. A hegy, ami marasztal A Tokaji Muskotály Reserve 2003-ból késői szüretelésű, magas savú, 260 gramm cukortartalmú bor. Egymás után mondjuk, mit érzünk benne: bodza, sárgabarack, aszalt gyümölcsök. Van olyan, hogy zellert is lehet érezni a borban okoskodik valamelyikünk. Szerintem egyszerűen csak finom. Olyan, mintha késő ősz lenne, este, esetleg már az asszony is alszik, én pedig búcsúitalként kortyolgatom ezt a teraszon. Gyönyörű száll el az énekes-színész, aki talán novellaírónak is jó lenne. De tényleg. Ez egy igazi ajándék folytatja Zoli. De ugye ezt is írod? kérdezi, s közben elismeri, hogy néha talán kicsit szentimentális. A lovagtermi kóstolást egy aszúesszenciával zárjuk, 2000-ből a Henyei-dűlőből. A gyógyszernek is minősülő, penicillingombát rejtő sűrű folyadék elolvad a szájban. Miller Zoltán lelkesedése határtalan. Ha lehet, én itt maradnék a székemben. Úgy jó hosszú időre. Majd jól elüldögélek, eliszogatok itt minden nap, csak néha kell, hogy felvigyetek a levegőre. Azért mégis felmegyünk, ki a hidegből a hőségbe, és még feljebb, fel a közeli Szegi-dűlőbe. A látvány mámorító, még itt is tovább iszogatunk egy-egy rétes mellett. A szőlőtőkék végén egy-egy kis textilzacskót látunk. Használt harisnyából vannak, benne emberi haj, ez riasztja el az állatokat a szőlőtől. Fent madarak, alattunk kanyargó szőlősorok, nedves, vadregényes árterület és egy nagy hegy. Az melyik hegy ott? kérdez Zoltán, megint felmentve munkám alól. Hát a Tokaj mondja nevetését alig visszafojtva a birtokigazgató, s mi mind elszégyelljük magunkat. Persze. De ez mind nem számít. Ha buta pestiek is vagyunk, itt ezt senki nem veszi rossz néven, hisz kíváncsiságunk határtalan. Ám ahogy az árnyékok megnyúlnak és a nap lemegy, lassan búcsút kell mondanunk a helynek, ahol még sokáig maradnánk. D d e c a n t e r. h u 4 5

biz. sor Nev.szám Cég Cím Megnevezés egyéb Évjárat cukor Érem 1 30 97 Csubák József Sárospatak 5 puttonyos aszú 2008 Nagy arany 2 19 263 Varga György

biz. sor Nev.szám Cég Cím Megnevezés egyéb Évjárat cukor Érem 1 30 97 Csubák József Sárospatak 5 puttonyos aszú 2008 Nagy arany 2 19 263 Varga György 1 30 97 Csubák József Sárospatak 5 puttonyos aszú 2008 Nagy arany 2 19 263 Varga György Sárospatak furmint késői szüret 2011 édes Nagy arany 1 26 58 Royal Tokaji Borászati Zrt. Mád 5 puttonyos aszú 2008

Részletesebben

Agrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat. Borpiaci információk. II. évfolyam / 22. szám 2004. november 23. 45-46.

Agrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat. Borpiaci információk. II. évfolyam / 22. szám 2004. november 23. 45-46. A K I Borpiaci információk II. évfolyam / 22. szám 24. november 23. 45- Bor piaci jelentés 1-4. táblázat, 1-3. ábra: Belföldi értékesítési-árak és mennyiségi adatok 2-5. oldal 5. táblázat: Fogyasztói árak

Részletesebben

V i c z i á n Á k o s. Halálos haszonszerzés

V i c z i á n Á k o s. Halálos haszonszerzés V i c z i á n Á k o s Halálos haszonszerzés Nem is emlékszem, hogy mikor aludtam ilyen jót, igaz nem volt több hat óránál, de ennyit ritkán alszom. Nyújtózkodtam egy hatalmasat, majd felkeltem az ágyból,

Részletesebben

VALÓDI KINCSEK AJÁNDÉKBA

VALÓDI KINCSEK AJÁNDÉKBA VALÓDI KINCSEK AJÁNDÉKBA ÖRÖMMEL NYÚJTJUK ÁT ÖNNEK ÜNNEPI KATALÓGUSUNKAT, BENNE EGYEDI AJÁNLATAINKKAL A KARÁCSONYI ÉS ÉV VÉGI AJÁNDÉKOZÁSHOZ. Tökéletességre való törekvésünk jegyében ünnepi csomagajánlatainkat

Részletesebben

Tokaji Borvidék Hegyközségi Ta á sa által szervezett Borvidéki Borverse y /. ájus./ ered é ylistája

Tokaji Borvidék Hegyközségi Ta á sa által szervezett Borvidéki Borverse y /. ájus./ ered é ylistája Tokaji Borvidék Hegyközségi Ta á sa által szervezett Borvidéki Borverse y /. ájus./ ered é ylistája biz sor SORSZÁM NÉV CÍM ÉVJÁRAT NEVEZÉSI KATEGÓRIA FAJTA CUKOR EGYÉB MEGNEVEZÉS elért po tszá 2 28 41

Részletesebben

A turizmus, borturizmus az alapköve a borvidék stratégiájának is, melynek szellemében készült el a borvidéki honlap:

A turizmus, borturizmus az alapköve a borvidék stratégiájának is, melynek szellemében készült el a borvidéki honlap: A Balaton-felvidék a Balaton-környéki borvidékek közül eddig eléggé ismeretlen volt a borkedvelő közönség körében. Néhány bor, néhány pincészet ugyan fel-felbukkan a fővárosi borszaküzletekben, éttermekben

Részletesebben

pár borpár Szakmai kóstolónapok 2015. szeptember 9-10. A résztvevő borászatok és kínált boraik katalógusa 6. stand Chateau Cloche Kft.

pár borpár Szakmai kóstolónapok 2015. szeptember 9-10. A résztvevő borászatok és kínált boraik katalógusa 6. stand Chateau Cloche Kft. pár borpár Szakmai kóstolónapok 2015. szeptember 9-10. A résztvevő borászatok és kínált boraik katalógusa 6. stand Chateau Cloche Kft. Tokaj Furmint 2009 Száraz Szamorodni 2008 Egészségesen szüretelt és

Részletesebben

Ft / palack. Eberhardt Pincészet Minőségi Száraz Fehérbor Könnyű és zamatos, intenzív illattal. Sültekhez, pörköltekhez ajánljuk. Eberhardt Pincészet

Ft / palack. Eberhardt Pincészet Minőségi Száraz Fehérbor Könnyű és zamatos, intenzív illattal. Sültekhez, pörköltekhez ajánljuk. Eberhardt Pincészet Fehérborok Ft / palack Mohácsi Sauvignon Blanc 0,75 2006. 1500,- Könnyű és zamatos, intenzív illattal. Sültekhez, pörköltekhez ajánljuk. Mohácsi Olaszrizling 0,75 2005. 1500,- Finom gyümölcsös, viszont

Részletesebben

Erasmus+ Lengyelország

Erasmus+ Lengyelország Erasmus+ Lengyelország 2016.05.30.-2016.06.05. Hétfőn indultunk Lengyelországba vonattal, az út 8 óra hosszú volt. A vége felé mindenki unta már az ülést. Katowicénél át kellett szállni egy másik vonatra,

Részletesebben

Márai Sándor. Magyar borok. A bor férfidolog, csendesen kell beszélni róla. Leghelyesebben egy pohár

Márai Sándor. Magyar borok. A bor férfidolog, csendesen kell beszélni róla. Leghelyesebben egy pohár Márai Sándor Magyar borok bor mellett. A bor férfidolog, csendesen kell beszélni róla. Leghelyesebben egy pohár Ha megöregszem pincét akarok, ezt már szilárdan elhatároztam. Semmi mást nem akarok az élettől.

Részletesebben

Akárki volt, Te voltál!

Akárki volt, Te voltál! Mindenkinek annyi baja van, az annyi bajnak annyi baja van, hogy annyi baj legyen. A. E. Bizottság: Vaníliaálomkeksz Előszövegelés De sok gyerekfilmet meg kellett néznem a gyerekeimmel! Micsoda időpocsékolás

Részletesebben

Bor Baráti Kör. képes krónikája 2001. Október Megszületik az ötlet, és hirtelen elhatározásból

Bor Baráti Kör. képes krónikája 2001. Október Megszületik az ötlet, és hirtelen elhatározásból A Bor Baráti Kör képes krónikája 2001. Megszületik az ötlet, és hirtelen elhatározásból elmegyünk Egerbe, a Szépasszony völgybe. Következő héten borkóstolót tartunk (képen balról jobbra: Miki, Konyak)

Részletesebben

FIGYELŐ 2015. július 30. 43-45. oldal

FIGYELŐ 2015. július 30. 43-45. oldal Tőkekirály A sajtóhírekkel szemben nem érzékel ellentétet az állami tulajdonos és a Tokaj Kereskedőház között Tombor András, a társaság felügyelőbizottságának, egyben a Tokaj Borvidék Fejlesztési Tanácsnak

Részletesebben

Akciós borok 6os -kartonban

Akciós borok 6os -kartonban Akciós borok 6os -kartonban Az árak 6 db vásárlására vonatkoznak EGERVIN Maradék készlet kiárusítása pal. ár Egri Merlot száraz 0,75 500 Betét nélküli Egri Merlot félédes 0.75 500 Betét nélküli Egri Cabernet

Részletesebben

Borászati alapismeretek

Borászati alapismeretek Borászati alapismeretek A szőlő fejlődésének és érésének menete Fürttisztulás Gyors bogyónövekedés Zsendülés Teljes (fiziológiai) érettség Túlérés Technológiai érettség Fogyasztási érettség A szőlőbogyó

Részletesebben

Ősi családi kör 2012

Ősi családi kör 2012 Ősi családi kör 2012 Egy ősember(őe) és egy ősasszony(őa) ülnek a tűz mellett és rágcsálnak egy-egy cupákot. ŐA: Jenő te nem fázol? Olyan huzatos ez a barlang. ŐE: Ne morogj! Örülj, hogy fedél van a fejed

Részletesebben

Helyszín: Gere Tamás és Zsolt Pincészete, Villány, Diófás u. 1.

Helyszín: Gere Tamás és Zsolt Pincészete, Villány, Diófás u. 1. Csütörtök: Helyszín: Gere Tamás és Zsolt Pincészet, Villány, Diófás u. 1. 19:00-23:00 BorZsongás hangolódás jó zene, baráti beszélgetések könnyed borozgatások. Különleges tételek kóstolója Gere Andival

Részletesebben

Isten hozta őrnagy úr!

Isten hozta őrnagy úr! Isten hozta őrnagy úr! Filmrészlet szöveges átirat Napsütéses idő van, a házak előtt egy négytagú tűzoltózenekar vidám indulót játszik. A zenészek barna egyenruhában vannak, fejükön tűzoltósisak. A zenekart

Részletesebben

A Badacsonyi borvidék adottságai, jelene és jövője. Vulkánok völgye Óriások völgye Tapolcai medence

A Badacsonyi borvidék adottságai, jelene és jövője. Vulkánok völgye Óriások völgye Tapolcai medence A Badacsonyi borvidék adottságai, jelene és jövője Vulkánok völgye Óriások völgye Tapolcai medence A szőlőtermesztés a tanúhegyek lankáin folyik Szent György-hegy Csobánc (Keszi-hegy) Jellegzetes kalap

Részletesebben

mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt,

mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt, II. fejezet [...] Legyél az esernyőm, Óvj a széltől, és ha mégis elázom, Te legyél az égen a Nap, Te melegíts át, ha néha fázom! Én meg olyan leszek hozzád, mint a gazdájához a véreb Amikor először láttam

Részletesebben

Prestige Reserve Grand Award SZEPSY BORÁSZAT TOKAJI ASZÚ 6 PUTTONYOS 2006 2008 2008 2008 BOLYKI PINCÉSZET ÉS SZŐLŐBIRTOK BOLYKI ÉS BOLYKI 2009

Prestige Reserve Grand Award SZEPSY BORÁSZAT TOKAJI ASZÚ 6 PUTTONYOS 2006 2008 2008 2008 BOLYKI PINCÉSZET ÉS SZŐLŐBIRTOK BOLYKI ÉS BOLYKI 2009 2012 TAVASZ Prestige Reserve Grand Award SZEPSY BORÁSZAT TOKAJI ASZÚ 6 PUTTONYOS 2006 Prestige Reserve Medaillon d'or BOCK BORÁSZAT BOCK MAGNIFICO BOCK CUVÉE BOCK CABERNET SAUVIGNON SELECTION BOLYKI PINCÉSZET

Részletesebben

Kutasi Heléna. Szerelmeskalandos. avagy a boldogságra várni kell. Borító: Ráth Márton www.facebook.com/rathmartonsalon

Kutasi Heléna. Szerelmeskalandos. avagy a boldogságra várni kell. Borító: Ráth Márton www.facebook.com/rathmartonsalon Kutasi Heléna Szerelmeskalandos avagy a boldogságra várni kell Borító: Ráth Márton www.facebook.com/rathmartonsalon Amikor először megláttam őt, azonnal tudtam, nem lesz mindennapi történet. Biztos többen

Részletesebben

2007. 02. 16. Hamupipőke volt az Operabálon 18:46:55 MINT A MESÉBEN. Hintó helyett limuzin jött, a topánkáját meg kis híján elhagyta

2007. 02. 16. Hamupipőke volt az Operabálon 18:46:55 MINT A MESÉBEN. Hintó helyett limuzin jött, a topánkáját meg kis híján elhagyta 2007. 01. 21. 2007. 01. 22. 2007. 01. 27. 2007. 02. 16. Hamupipőke volt az Operabálon 18:46:55 MINT A MESÉBEN Hintó helyett limuzin jött, a topánkáját meg kis híján elhagyta Ötszáz jelentkezőből lett az

Részletesebben

De vele nem ez volt a helyzet, nem megfontoltságból, alaposságból néztem utána. Hanem egyszerűen szembe jött. Nem

De vele nem ez volt a helyzet, nem megfontoltságból, alaposságból néztem utána. Hanem egyszerűen szembe jött. Nem 2013 március 30. Flag 0 Értékelés kiválasztása értékelve Mérték Még nincs 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 Előbb olvastam vele interjúkat, mint hogy a könyveit a kezembe vettem volna. Persze, ez akár érthető is lehet,

Részletesebben

Spanyolországi beszámoló

Spanyolországi beszámoló Spanyolországi beszámoló Rettentően vártam már hogy végre eljöjjön a nap, hogy Spanyolországba utazzunk, mivel ez lett volna az első utam, amit repülővel tettem volna meg, ami már magában elég ok a nagy

Részletesebben

Új Szöveges dokumentum

Új Szöveges dokumentum Csodagyerekek Gondoljanak a kis Mozartra! Négyévesen felmászott a zongoraszékre, és megkomponálta első hangversenydarabját. Nos, Hodek Dávid és Martincsák Kata hasonlóan ritka tehetségek, csak őket a szüleik

Részletesebben

ERASMUS SZAKMAI GYAKORLATI BESZÁMOLÓ

ERASMUS SZAKMAI GYAKORLATI BESZÁMOLÓ NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM APÁCZAI CSERE JÁNOS KAR ERASMUS SZAKMAI GYAKORLATI BESZÁMOLÓ Gyakorlati hely: Park Hotel Le Sorgenti Gyakorlat időtartama: 2012. május 01.-augusztus 01. Készítette: Szabó Alexandra

Részletesebben

2015.11.29. 1. Rendezvényszervezés módszertana. Borhoz kapcsolódó rendezvények szervezése. Borkóstoló. Borkóstoló tárgyi feltételei.

2015.11.29. 1. Rendezvényszervezés módszertana. Borhoz kapcsolódó rendezvények szervezése. Borkóstoló. Borkóstoló tárgyi feltételei. Borhoz kapcsolódó rendezvények szervezése Rendezvényszervezés módszertana Virág Ágnes tanársegéd Virag.Agnes@gtk.szie.hu 2015.11.29. 1 2015.11.29. 2 22 hazai borvidék Borkóstoló A résztvevők kis mennyiségben

Részletesebben

formában, amikor még fociztam, és egészségesen éltem, illetve nem éltem egészségtelenül. A testem tisztul, ideális formára talál, és nem mintha a

formában, amikor még fociztam, és egészségesen éltem, illetve nem éltem egészségtelenül. A testem tisztul, ideális formára talál, és nem mintha a TOKIÓ Egy férfi fekszik a földön. A hátán fekszik, mint egy döglött, kiszáradt bogár. Egyik lába kinyújtva a kihalt sikátor betonján, a másik egy ruhaüzlet kirakatának üvegére tapadva. Alszik. Nincs rosszul,

Részletesebben

Heimann Zoli: Az idei év baromi izgalmas!

Heimann Zoli: Az idei év baromi izgalmas! Heimann Zoli: Az idei év baromi izgalmas! Feldolgozóból kísérleti labor 2015-11-11 Bánlaki D. Stella Szekszárdi túránk második napján verőfényes napsütésben robbantunk be a Heimann Birtokra. Ifjabb Heimann

Részletesebben

A mi fánk. "Fa nélkül egy fillért sem ér a táj, S üres a fa, ha nincs rajta madár. Én azt hiszem, nem kelne föl a nap,

A mi fánk. Fa nélkül egy fillért sem ér a táj, S üres a fa, ha nincs rajta madár. Én azt hiszem, nem kelne föl a nap, A mi fánk "Fa nélkül egy fillért sem ér a táj, S üres a fa, ha nincs rajta madár. Én azt hiszem, nem kelne föl a nap, Ha nem lennének fák és madarak." (Horváth Imre) 2013.04.30. 1-2. óra Magyar nyelv és

Részletesebben

Szent Tamás. Szent Tamás 2011

Szent Tamás. Szent Tamás 2011 Szent Tamás Dűlőszelekcióink abból a célból készülnek, hogy a történelmileg kiemelt dűlők egyedi karaktere kifejezésre kerüljön. A talaj ízben és illatban mindent felülír, a borkészítési mód nem eredményezhet

Részletesebben

2015. április 10. Egerszólát. 2015-ben X. alkalommal került megrendezésre az Aranytőke borszemle.

2015. április 10. Egerszólát. 2015-ben X. alkalommal került megrendezésre az Aranytőke borszemle. ARANYTŐKE BORSZEMLE 2015 2015. április 10. Egerszólát 2015-ben X. alkalommal került megrendezésre az Aranytőke borszemle. A borok értékelése a Nemzetközi Szőlészeti és Borászat Hivatal (OIV) által javasolt

Részletesebben

Szakmai beszámoló a április 13-i tanulmányútról

Szakmai beszámoló a április 13-i tanulmányútról TÁMOP-4.2.2/B-10/1-2010-0024 azonosító számú A Debreceni Egyetem tudományos képzési műhelyeinek támogatása című projekt keretében megvalósítandó tanulmányút (képzési program) Szakmai beszámoló a 2012.

Részletesebben

Ön a Gundel Butik ajánlatát tartja most kezében...

Ön a Gundel Butik ajánlatát tartja most kezében... Gundel termékek Ön a Gundel Butik ajánlatát tartja most kezében... Lepje meg szeretteit, barátait vagy üzletfeleit egy elegáns Gundel ajándékkal. Legyen szó édességrôl, libamájpástétomról, borról vagy

Részletesebben

Így kívánunk - előre is - stressz-mentes, boldog karácsonyi készülődést és szép, meghitt, ínycsiklandó ünnepeket! Vylyan. Legendás hármas...

Így kívánunk - előre is - stressz-mentes, boldog karácsonyi készülődést és szép, meghitt, ínycsiklandó ünnepeket! Vylyan. Legendás hármas... Lassan, de biztosan közeleg a karácsony, a vele járó készülődéssel, ajándékkereséssel együtt. Hogy még időben, nyugodtan tudjon válogatni szeretteinek - s természetesen magának is néhány ötlettel és meglepetéssel

Részletesebben

European Accountancy Week

European Accountancy Week European Accountancy Week Riga, 2016. március 13. március 19. Edutus delegáció: Medve Ivett, Mónus Ádám, Korondy Tamás Felkészítő tanár: Dr. Melles Hagos Tewolde Tartalomjegyzék Előkészületek... 3 2016.

Részletesebben

Április a Kékfrankos hónapja a Tűzkő Birtokon is

Április a Kékfrankos hónapja a Tűzkő Birtokon is Április a Kékfrankos hónapja a Tűzkő Birtokon is A Tűzkő Birtokon jelenleg két termőhelyen művelünk Kékfrankos ültetvényt: Mórágyon, a Tűzkő Dombon, melyen 2000-ben került telepítésre a mintegy 4 hektárnyi

Részletesebben

Sasvári Sándor. otthonában

Sasvári Sándor. otthonában Sasvári Sándor otthonában A természettõl körülölelve A legfoglalkoztatottabb musical énekes, kivételes hangadottsággal megáldott, népszerű zenész, boldog családapa, természetszerető állatbarát és még folytathatnánk

Részletesebben

AJÁNDÉK KOSARAK HÖLGYEKNEK

AJÁNDÉK KOSARAK HÖLGYEKNEK AJÁNDÉK KOSARAK HÖLGYEKNEK Pezsgős kosár, női Tartalom: 0,75 l muskotályos pezsgő 230 g Szent Ambrosius méz 80 g Stühmer marcipán praliné Csomagolás: kenyeres kosár, celofán, díszmasni Női ajándékdoboz

Részletesebben

A HECSEDLI MEG A POSTÁS

A HECSEDLI MEG A POSTÁS SZEMLE 13 T. Ágoston László A HECSEDLI MEG A POSTÁS Hecsedli. Várjuk a postást mondta Bányai, az író, és letette a kagylót. Régi, jól bevált, mondhatni egyezményes szövegük volt ez Zsengellérrel, a költővel

Részletesebben

2010. 4. 1. Kirakat helyett. Dono. Szüret. Kéthavonta megjelenő, ingyenes magazin Pap Melinda

2010. 4. 1. Kirakat helyett. Dono. Szüret. Kéthavonta megjelenő, ingyenes magazin Pap Melinda 2010. 4. 1. Dono Kirakat helyett Szüret Kéthavonta megjelenő, ingyenes magazin Pap Melinda Elıszó Egy kis nyári szünet után ismét jelentkezik magazinunk felfrissülve, őszi öltözetbe bújtattuk a honlapot

Részletesebben

cabernet sauvignon, cabernet franc, merlot, pinot noir, syrah, kékfrankos

cabernet sauvignon, cabernet franc, merlot, pinot noir, syrah, kékfrankos 40% merlot, 20% cabernet franc, 30% Sauska Borászat Villányi Cuvée 7 Villány 2007 vörös száraz cabernet sauvignon, 10% syrah nagy 228 95,2 arany 430 Monyók Pincészet Tokaji 6 putt. Aszú Tokaj-Hegyalja

Részletesebben

A Törley ismét a régi

A Törley ismét a régi 2013 május 22. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 155 éve született Törley József pezsgőgyáros. Életműve, a Törley pezsgőgyár

Részletesebben

A családi borászatot

A családi borászatot A családi borászatot a 80-as évek végén az apa, Gere Tamás indította el, aki a villányi ötök tagjaként az elsők közt vágott bele a kereskedelmi borkészítésbe, mellyel segített megalapozni Villány jelenlegi

Részletesebben

S C.F.

S C.F. Ref. 0537 Lionard Luxury Real Estate Via dei Banchi, 6 - ang. Piazza S. Maria Novella 50123 Firenze Italia Tel. +39 055 0548100 Fax. +39 055 0548150 Toszkána - Firenze LUXUS INGATLAN ELADÓ FIRENZE KÖZELÉBEN

Részletesebben

Június 19. csütörtök

Június 19. csütörtök Június 19. csütörtök A tegnapi túra a városban úgy kinyuvasztotta a lábam, mint egy nehéz nap a Caminon. Igaz, több mint két órát mentem, megállás nélkül, és a szandálban, amiről már kiderült, hogy nem

Részletesebben

Dr. Gazdag László Emlékverseny Bírált borok listája

Dr. Gazdag László Emlékverseny Bírált borok listája Dr. Gazdag László Emlékverseny Bírált borok listája EREDMÉNY LISTA Raktári 86 35 Cabernet franc 2009 2.1 - DiBonis Borászat 95 NAGY ARANY 158 158 Chardonnay 2009 1.1 x Polgár Zoltán 94,8 NAGY ARANY 162

Részletesebben

Csöngettek az ajtón. Katus támolyogva

Csöngettek az ajtón. Katus támolyogva Olcsó krumpli Csöngettek az ajtón. Katus támolyogva ment ajtót nyitni. Nagy örömére, az édesanyja állt az ajtó előtt. Anyukám, de jó, hogy jössz. Alig állok a lábamon, olyan álmos vagyok. Kislányom! Csak

Részletesebben

EGY VÉRBELI CIGÁNYMUZSIKUS

EGY VÉRBELI CIGÁNYMUZSIKUS EGY VÉRBELI CIGÁNYMUZSIKUS Magyar vagyok. Természetem komoly, Mint hegedűink első hangjai; Ajkamra fel-felröppen a mosoly, De nevetésem ritkán hallani. Ha az öröm legjobban festi képem: Magas kedvemben

Részletesebben

Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában,

Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában, Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában, ama XII. ÁGOTA táborrul, mely tarttatott az jeles Szeged városában, azon vidám ifjak örömére!!! Az ÁGOTA Alapítvány (helyett) bemutatja (a 2

Részletesebben

Hungarikum Borok X. Versenye Fülöpszállás, 2011. május 6.

Hungarikum Borok X. Versenye Fülöpszállás, 2011. május 6. Termelı neve termıhely fajta évjárat érem 1. Tokaj Kereskedıház Zrt. Tolcsva Tokaji Furmint Barique 2009 nagy arany 2. Márkvárt pince Szekszárd Kadarka 2009 nagy arany 3. Borbély Családi Pincészet Kft,

Részletesebben

Bort hordok árlista - érvényes 2014. dec. 10. Csomagolás Kiszerelés Bolti ár

Bort hordok árlista - érvényes 2014. dec. 10. Csomagolás Kiszerelés Bolti ár 10 Laczkó György 1000 Mátrai Olaszrizling száraz fehér OEM bor Palack 0,75 liter 760,00 10 Laczkó György 1001 Mátrai Muskotály félédes fehér OEM bor Palack 0,75 liter 760,00 10 Laczkó György 1002 Mátrai

Részletesebben

PE.AC. Szőlészeti Borászati K Olasz rizling késői szüret Olasz rizling 2012 Badacsony Fehér bor /édes 92 Aranyérem

PE.AC. Szőlészeti Borászati K Olasz rizling késői szüret Olasz rizling 2012 Badacsony Fehér bor /édes 92 Aranyérem Bornév Fajta Évjárat Termőhely ategória1 ategória2 Pontszám Érem Név szüret Zeus 2011 Badacsony Fehér bor /édes 95,8 Champion Borbély Családi Pincészet késői szüret 2012 Badacsony Fehér bor /édes Nagy

Részletesebben

FEHÉRBOR SZIEGL CSALÁDI PINCE FRITZ BORHÁZ DOBOSI PINCÉSZET TŰZKŐBIRTOK FIGULA PINCÉSZET NYAKAS PINCE SZENT TAMÁS PINCÉSZET BABARCZI PINCE

FEHÉRBOR SZIEGL CSALÁDI PINCE FRITZ BORHÁZ DOBOSI PINCÉSZET TŰZKŐBIRTOK FIGULA PINCÉSZET NYAKAS PINCE SZENT TAMÁS PINCÉSZET BABARCZI PINCE FEHÉRBOR SZIEGL CSALÁDI PINCE TÜNDÉRFALU 2016 HAJÓS-BAJAII BORVIDÉK OLASZRIZLING,TRAMINI,RIZLINGSZILVÁNI TRAMINI 2016 HAJÓS-BAJAI BORVIDÉK TŰZKŐBIRTOK GRÜNER VELTLINER 2015 TOLNAI BORVIDÉK HÁRSLEVELŰ 2013

Részletesebben

QALFÜZÉR a nép ajka, után egybe gyüjté egy

QALFÜZÉR a nép ajka, után egybe gyüjté egy i ( LEGUJABB QALFÜZÉR a nép ajka, után egybe gyüjté egy 1-= :-: dalkedvelö. :-: 1,,:,1 Megjelent H.-Nl... Vásárhelyen. t Kapható,: Török Pál könyvárusnill "'IL" "Kigyó-u. 2.... ", NYOMATOTT NEMES ÁRMIN

Részletesebben

CSENGŐSZÓ. A Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola diáklapja 2015/2016-os tanév 2. szám

CSENGŐSZÓ. A Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola diáklapja 2015/2016-os tanév 2. szám CSENGŐSZÓ A Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola diáklapja 2015/2016-os tanév 2. szám Készítették: A Diák-újságíró szakkör tagjai: Juhász Valentina, Jónás Levente, Flórián Zsolt, Prohászka

Részletesebben

20 éves a Tokaj Kereskedőház

20 éves a Tokaj Kereskedőház 20 éves a Tokaj Kereskedőház Készítette: Dr. Kiss István vezérigazgató Budapest, 2013.01.29. 2 Tartalom Szakágazati kitekintés Cégbemutató Szakágazati összehasonlítás Főbb adatok, jellemzők alakulása 3

Részletesebben

Szőlőbirtok és pincészet. Badacsonyi borvidék

Szőlőbirtok és pincészet. Badacsonyi borvidék Szőlőbirtok és pincészet Badacsonyi borvidék A kis hegy, ahol nagy élmények várnak A Káptalantóti határában emelkedő 217 méter magas Sabar-hegy, a Balaton-felvidék hegyeinek talán legkisebbike, adottságait

Részletesebben

És bizony: Ha az emberek nincsenek valami hatalmas és kemény kontroll alatt, felfalják egymást. Ez nem igaz.

És bizony: Ha az emberek nincsenek valami hatalmas és kemény kontroll alatt, felfalják egymást. Ez nem igaz. Van egy hamis adat. Íme: Az igazság fáj. Hídvégi Róbert Ez nem igaz. Persze van egy dolog, ami miatt igaznak tűnik. De nem az. Hogyan is használható? 1. Amitől jól érzed magad, abban igazság van 2. Ha

Részletesebben

Badacsony Hegyközség és a Badacsonyi Borvidék Hegyközségi Tanácsa 2015. évi borversenye XII. Kéknyelű borverseny nev bornev evjarat erem NAIK Kutató

Badacsony Hegyközség és a Badacsonyi Borvidék Hegyközségi Tanácsa 2015. évi borversenye XII. Kéknyelű borverseny nev bornev evjarat erem NAIK Kutató Badacsony Hegyközség és a Badacsonyi Borvidék Hegyközségi Tanácsa 2015. évi borversenye XII. Kéknyelű borverseny nev bornev evjarat erem NAIK Kutató Intézet Olasz rizling 2012 Champion Borbély Családi

Részletesebben

Szilánkok TÚL A VALÓSÁGON. Téboly

Szilánkok TÚL A VALÓSÁGON. Téboly Szilánkok TÚL A VALÓSÁGON Téboly Annának nem volt sok dolga, hiszen rajtam kívül egy teremtett lélek sem volt a presszóban, amin nem is lehet csodálkozni, hiszen kinek jutna eszébe éppen vasárnap éjjel

Részletesebben

Határtalanul program Erdély május 3-6.

Határtalanul program Erdély május 3-6. Határtalanul program Erdély 2017. május 3-6. Május harmadikától hatodikáig Erdélyben jártunk. Mindenki nagyon várta a kirándulást, amin a Határtalanul pályázat segítségével vehettünk részt. Szerdán korán

Részletesebben

Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett

Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett 16 Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett mást is felfedezni vélt. Dühöt, talán. Kétségbeesést.

Részletesebben

- Hétévesen kezdtél hegedülni. Volt aki zenei múlttal rendelkezett a családban és ennek hatására kezdtél el tanulni vagy teljesen önszántadból?

- Hétévesen kezdtél hegedülni. Volt aki zenei múlttal rendelkezett a családban és ennek hatására kezdtél el tanulni vagy teljesen önszántadból? Balczó Péter operaénekessel, a Magyar Állami Operaház és az Erkel Színház oszlopos tagjával, a nagykörúti Szamos Cukrászdában találkoztam. Észnél kell lenni, hiszen interjúalanyaimnak általában fogalmuk

Részletesebben

A kis betlehemi csillag /Szende Ákos fordítása/

A kis betlehemi csillag /Szende Ákos fordítása/ A kis betlehemi csillag /Szende Ákos fordítása/ A kis csillag a milliárdnyi többi között állt fenn az égen. Végtelenül messzi kis fehér pont volt csupán. Senki sem vette észre - éppen ez volt bánata. Hajnalban

Részletesebben

A bor életformámmá vált

A bor életformámmá vált A bor életformámmá vált Káli Ildikó Eredetileg franciatanár és tolmács, a francia magyar nagyszótár egyik szerkesztője. A francia kultúrán keresztül jutott el a bor világához. Sommelier, borszakíró, bortanfolyami

Részletesebben

A kötőszók. Mindenki jól ismeri a DE szócskát, amivel ellentétet fejezünk ki. Gyakori, jól és könnyen használható:

A kötőszók. Mindenki jól ismeri a DE szócskát, amivel ellentétet fejezünk ki. Gyakori, jól és könnyen használható: A kötőszók Előhang (prelúdium): DE Mindenki jól ismeri a DE szócskát, amivel ellentétet fejezünk ki. Gyakori, jól és könnyen használható: Vera csak 2 éves, de már 100-ig tud számolni. Ez az étterem kitűnő,

Részletesebben

13 megdönthetetlen tény a magyarokról

13 megdönthetetlen tény a magyarokról 13 megdönthetetlen tény a magyarokról Egy olyan írásra akadtunk, ami nagyon megdobogtatta szívünket, és ráadásul pont olyan szándék vezérli íróját, mint minket. Ugyanezért dolgozunk mi is, hogy végre elhiggyük:

Részletesebben

Alkonyi László, Tokaj 2009

Alkonyi László, Tokaj 2009 Tokaj az ötszáz éves harmónia. A világ egyetlen referenciát adó borvidéke, amelyet nem az Atlanti-övezet bôsége éltetett. Fûszeresség, mineralitás, virágosság és gyümölcsösség árad a borokból, ha Tokaji

Részletesebben

Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik

Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik Több éves gyakorlattal fejlesztették tökélyre kifinomult praktikáik egész arzenálját. Kódszavaik tárháza régi, legendássá vált esetekből épült fel, ám legtöbbször

Részletesebben

Valódi céljaim megtalálása

Valódi céljaim megtalálása Munkalap: Valódi céljaim megtalálása Dátum:... - 2. oldal - A most következő feladat elvégzésével megtalálhatod valódi CÉLJAIDAT. Kérlek, mielőtt hozzáfognál, feltétlenül olvasd el a tanfolyam 5. levelét.

Részletesebben

A melléknevek képzése

A melléknevek képzése A melléknevek képzése 1 ) Helyezkedjen el kényelmesen, először mesélni fogunk... Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer a magyar nyelv, benne sok szóval, kifejezéssel és szabállyal, amelyeket persze

Részletesebben

Szigethy Éva. A kocsmárosné fia

Szigethy Éva. A kocsmárosné fia Szigethy Éva A kocsmárosné fia 1. A kocsmában Micsoda nap ez a mai! Reggel óta ömlik az eső. Egy teremtett lélek nem lépett még be motyogta csak úgy magának Paula, a kocsmárosné. Jobban tettem volna, ha

Részletesebben

Aztán eljött a nap, amikor már nem kapta a segélyt, csak valami járuléknak nevezett, nevetségesen kicsi összeget

Aztán eljött a nap, amikor már nem kapta a segélyt, csak valami járuléknak nevezett, nevetségesen kicsi összeget Kovács Gabriella Hát ennyi volt... Hát ennyi volt érezte, hogy itt az út vége. Tehetetlenül, fáradtan feküdt a hideg kövön a fagyos szélben és nem akart többé engedelmeskedni a teste. Már nem érzett fájdalmat

Részletesebben

Borverseny eredmények Hungarikum Borok és Pezsgők XII. Országos Versenye Fülöpszállás, 2013. május 17.

Borverseny eredmények Hungarikum Borok és Pezsgők XII. Országos Versenye Fülöpszállás, 2013. május 17. Termelő Fajta Évjárat átlag érem Keller Kft (Sümegi és Fiai ) Cserszegi fűszeres töppedt 2012 94,8 arany Badacsony Olaszrizling 2012 94,7 arany Gál Szőlőbirtok és Pincészet Cserszegi fűszeres 2012 90,8

Részletesebben

Üdvözöljük a Your Dance online tánciskola világában. Élmények iskolája az otthonodban, élmények az életedben.

Üdvözöljük a Your Dance online tánciskola világában. Élmények iskolája az otthonodban, élmények az életedben. Üdvözöljük a Your Dance online tánciskola világában. Élmények iskolája az otthonodban, élmények az életedben. Élmények Minden ember számára fontosak az élmények, ahogy Önnek is, hiszen egy jó élmény örök

Részletesebben

Varga Péter színes fotója a Képtár mellékletben

Varga Péter színes fotója a Képtár mellékletben Varga Péter: Skandinávium Varga Péter színes fotója a Képtár mellékletben Rügyek 3253 Varga Péter Ah, fehér ember Bárcsak elég vér lenne a pucámban, s lefotóznám! Egy börtönszerű, szürke, magas kerítéssel

Részletesebben

Keresésnél használhat szűrőket! (ha excel-t használod)

Keresésnél használhat szűrőket! (ha excel-t használod) Keresésnél használhat szűrőket! (ha excel-t használod) Borvidék Pincészet bor fajta színe típus ürtart./ lit Badacsony Borbély Bácsi dülő fehér száraz 0,75 Badacsony Borbély Cab. Sav. Rosé fehér félédes

Részletesebben

Vinotéka Borlap Wine List

Vinotéka Borlap Wine List Vinotéka Borlap Wine List Tokaj az ötszáz éves harmónia. A világ egyetlen referenciát adó borvidéke, amelyet nem az Atlanti-övezet bôsége éltetett. Fûszeresség, mineralitás, virágosság és gyümölcsösség

Részletesebben

Agrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat. Borpiaci információk. III. évfolyam / 1. szám 2005. január 31. 2-3.

Agrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat. Borpiaci információk. III. évfolyam / 1. szám 2005. január 31. 2-3. A K I Borpiaci információk III. évfolyam / 1. szám január 31. 2-3. hét Bor piaci jelentés Borpiaci információk 2-5. táblázat, 1-2. ábra: Belföldi értékesítési-árak és mennyiségi adatok 6. táblázat: Hazai

Részletesebben

JAJ DE JÓ A VAKÁCIÓ!!!

JAJ DE JÓ A VAKÁCIÓ!!! A VAJDA PÉTER ÉNEK- ZENEI ÁLTALÁNOS ÉS SPORTISKOLA LAPJA 18. ÉVFOLYAM 5. SZÁM 2012. JÚNIUS Botos Auróra 3.s JAJ DE JÓ A VAKÁCIÓ!!! tartalom JÚNIUS 3 Kiváló Vajdások 4 Pedagógusnapra 5 Németországban Comeniussal

Részletesebben

Termelő bornév évjárat pont Érem Németh Pince Olasz rizling töppedt Finálé ,2 Champion Borbély Családi Pincészet Kéknyelű Nagy

Termelő bornév évjárat pont Érem Németh Pince Olasz rizling töppedt Finálé ,2 Champion Borbély Családi Pincészet Kéknyelű Nagy Németh Pince Olasz rizling töppedt Finálé 2015 95,2 Champion Borbély Családi Pincészet Kéknyelű 2012 95 Nagy Aranyérem Merényi Zsolt Zeus késői 2015 94,8 Nagy Aranyérem EMB-Szeremley Birtok Kft Olasz rizling

Részletesebben

2013. 07.18. -07.24. 19-én elhajóztunk dél felé. Szép idő, napsütés, bámulatos és - mint már írtam - rendkívül

2013. 07.18. -07.24. 19-én elhajóztunk dél felé. Szép idő, napsütés, bámulatos és - mint már írtam - rendkívül 2013. 07.18. -07.24. Quaqortoqba való megérkezésünket követően előbb engedtünk az eufóriának, majd igyekeztünk racionális tervet készíteni a következő két hétre. Így történt, hogy Dénes másnap átiratta

Részletesebben

Javaslat a PRÉSHÁZAK KISSZÉKELY KÖRNYEZETÉBEN [települési/tájegységi/megyei/külhoni magyarság] értéktárba történő felvételéhez

Javaslat a PRÉSHÁZAK KISSZÉKELY KÖRNYEZETÉBEN [települési/tájegységi/megyei/külhoni magyarság] értéktárba történő felvételéhez 1. melléklet a 114/2013. (IV. 16.) Korm. rendelethez Javaslat a PRÉSHÁZAK KISSZÉKELY KÖRNYEZETÉBEN [települési/tájegységi/megyei/külhoni magyarság] értéktárba történő felvételéhez Készítette: Kélinger

Részletesebben

Elmélkedés a halálról, az orvosaimról, és sorstársaimról

Elmélkedés a halálról, az orvosaimról, és sorstársaimról PAPP ZSOLT Elmélkedés a halálról, az orvosaimról, és sorstársaimról Összefoglalás A nehéz sorsú, hajléktalanszállón lakó, AIDS betegségének állandó fenyegetettségében élő szerző a halálról, félelmeiről,

Részletesebben

Németország. Ha az építészet valóban megfagyott zene, akkor...

Németország. Ha az építészet valóban megfagyott zene, akkor... Németország... és szabadtéri éttermekkel, mint ez itt, ahol a blokkház mögött a város egyik jelképének a Frauenkirche templomnak a két tornya emelkedik. 49 Konzervált útipor A másik olyan emlékem, ami

Részletesebben

Az Igazi Ajándék. Máté és a sárkány. Táblácska Megismételhetetlen alkalmakra copyright

Az Igazi Ajándék. Máté és a sárkány. Táblácska Megismételhetetlen alkalmakra copyright Az Igazi Ajándék Máté és a sárkány Táblácska Megismételhetetlen alkalmakra copyright 2011-2013 www.tablacska.hu 1 Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás tengeren is túl, még az üveghegyen is túl,

Részletesebben

A Mennyország, Isten gyönyör otthona

A Mennyország, Isten gyönyör otthona A Biblia gyermekeknek bemutatja A Mennyország, Isten gyönyör otthona Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Átírta : Sarah S. 60/60. Történet www.m1914.org Bible

Részletesebben

Bes_zBes_bBor féle sz Ev Minoseg Jelleg Termelo_neve atlag erem 6 29 Kékfrankos Kékfrankos 2015 vörös száraz Antal Jenő 83,71 Ezüstérem

Bes_zBes_bBor féle sz Ev Minoseg Jelleg Termelo_neve atlag erem 6 29 Kékfrankos Kékfrankos 2015 vörös száraz Antal Jenő 83,71 Ezüstérem Bes_zBes_bBor féle sz Ev Minoseg Jelleg Termelo_neve atlag erem 6 29 Kékfrankos Kékfrankos 2015 vörös száraz Antal Jenő 83,71 Ezüstérem 5 7 Néró Néró 2015 vörös száraz Antal Jenő 81,86 Ezüstérem 5 10 Kékfrankos-rubintos

Részletesebben

ÉRZELMEK HANGULATOK ÍZEK. 2013. márciusi kiadás

ÉRZELMEK HANGULATOK ÍZEK. 2013. márciusi kiadás ÉRZELMEK HANGULATOK ÍZEK 2013. márciusi kiadás MéTa kiadó 2013 Minden jog fenntartva! Fotók: Qaradah Szimonetta Nyomtatás: Nemzeti Védelmi Szolgálat Tartalomjegyzék: Szerintük mit jelent. Szerinted mit

Részletesebben

A Cseppnyi Önbizalom kútja

A Cseppnyi Önbizalom kútja Bertóti Johanna A Cseppnyi Önbizalom kútja Szereplők: Fodor testvérek (kertészlegények) Bodor Magnólia, tündér Kuruzs Ló Utolsó Sárkány Kurta Farkú Malac Félénk Tigris 1 1. jelenet Kert. Csukott szirmú

Részletesebben

VARIETY BORFAJTA BOTTLE SIZE PRICE GLASS

VARIETY BORFAJTA BOTTLE SIZE PRICE GLASS Wine list Borlap Hungarian Wines / Magyar Borok GLASS POHÁR 0,15 L FRITTMANN CAB. FRANC 0,75 l 3 990,- Huf 990,- Huf FRITTMANN BORÁSZAT / SOLTVADKERT SOPRONI KÉKFRANKOS 0,75 l 3 990,- Huf 990,- Huf TASCHNER

Részletesebben

S C.F.

S C.F. Ref. 0461 Lionard Luxury Real Estate Via dei Banchi, 6 - ang. Piazza S. Maria Novella 50123 Firenze Italia Tel. +39 055 0548100 Fax. +39 055 0548150 Venezia Luxusvilla golfpályával eladó Velencében LEIRÁS

Részletesebben

Alkonyi László, Tokaj 2009

Alkonyi László, Tokaj 2009 Tokaj az ötszáz éves harmónia. A világ egyetlen referenciát adó borvidéke, amelyet nem az Atlanti-övezet bôsége éltetett. Fûszeresség, mineralitás, virágosság és gyümölcsösség árad a borokból, ha Tokaji

Részletesebben

SZKB104_15. Fordulópontok a barátságban

SZKB104_15. Fordulópontok a barátságban SZKB104_15 Fordulópontok a barátságban TANULÓI FORDULÓPONTOK A BARÁTSÁGBAN 4. ÉVFOLYAM 145 D1 Gyurkovics Tibor: Rád nem lehet számítani Jenő nem tud futballozni. De mindig odajön. Beveszem a hármas csapatba,

Részletesebben

Ha a Föld csupán egy egynemű anyagból álló síkfelület lenne, ahol nem lennének hegyek és tengerek, akkor az éghajlatot csak a napsugarak beesési

Ha a Föld csupán egy egynemű anyagból álló síkfelület lenne, ahol nem lennének hegyek és tengerek, akkor az éghajlatot csak a napsugarak beesési A Forró övezet Ha a Föld csupán egy egynemű anyagból álló síkfelület lenne, ahol nem lennének hegyek és tengerek, akkor az éghajlatot csak a napsugarak beesési szöge, vagyis a felszínnel bezárt szöge határozná

Részletesebben

TOKAJ. 4. évjáratkörkép

TOKAJ. 4. évjáratkörkép TOKAJ 2014 4. évjáratkörkép ELŐSZÓ lindultunk. Megint. Bár tudtuk, hogy kevés bor készült az évjáratból sőt, van olyan borászunk, aki nem készített úgy éreztük, Tokaj megérdemli, hogy egy ilyen viszontagságos

Részletesebben

Egy hosszú hétvégét töltöttünk el Gyulán a Corso Hotelben. Gyula nagyon szép,

Egy hosszú hétvégét töltöttünk el Gyulán a Corso Hotelben. Gyula nagyon szép, Gyulai emlék Egy hosszú hétvégét töltöttünk el Gyulán a Corso Hotelben. Gyula nagyon szép, tiszta és turistákkal teli kisváros. Gyönyörűek a belváros szökőkútjai, a vár körüli sétány, ahol a nyári melegben

Részletesebben