Köszöntő. Kedves Vendégeink!

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Köszöntő. Kedves Vendégeink!"

Átírás

1

2 Köszöntő 2 Kedves Vendégeink! Intézményünk életében minden egyes rendezvény kezdete különlegesen izgalmas időpont. Kiemelten igaz ez a színházi évad meghirdetésére, hiszen olyan sokan várják érdeklődve évről évre előadásainkat. A tavalyi évadot egy felméréssel zártuk, amelyet egy héten belül százan töltöttek ki. Ezúton köszönjük mindenkinek, aki ezzel is segítette munkánkat! A os évadot a kérdőívben Önök által megjelöltek figyelembevételével állítottuk össze. Igaz ez úgy az előadások válogatására, mint a bérletek értékesítésének vagy a színházi előadások körülményeinek kialakítására. Örömmel tájékoztatom Önöket az alábbiakról. A beérkezett jelzések alapján a bérletek megújítására a tavalyinál hosszabb idő áll mindenki rendelkezésére. Köszönhető ez részben annak, hogy idén a tavalyinál hamarabb tudjuk eljuttatni Önökhöz a színházi kínálatot. Emellett, amennyiben szükség lesz rá, a bérletek értékesítésére külön jegypénztárat nyitunk meg. Ugyanakkor sajnos van, amin rajtunk kívül álló okokból nem tudunk változtatni. Szeretnénk a bérlet árusításával egy időben az előadások időpontját is meghirdetni, de befogadó színház lévén mi a társulatok színházi évadát követően kapunk csak időpontot. Színházi kínálatunk az Önöktől érkező viszszajelzések alapján új bérletsorozattal bővül. Pódium néven az Orfeum és a Múzsa bérletek mellett új bérletet kínálunk, aminek keretében három pódium estet tekinthetnek majd meg. Bálint András egy szívhez szóló előadás keretében Radnóti Miklóst idézi meg, Piros Ildikó versekkel, sanzonokkal érkezik hozzánk, míg Eperjes Károly 20. századi magyar költők műveiből válogatott. Lehetetlen felsorolni, hogy Múzsa és Orfeum bérleteink keretében hány és hány izgalmas karaktert ismerhetünk meg és hány szórakoztató jelenetben lesz részünk. A teljesség igénye nélkül megismerhetjük a Mozart és Salieri közötti örök ellentétet, bepillanthatunk Hrabal szemüvegén keresztül egy kis vidéki vasútállomás életébe, találkozhatunk Nucával, a boszorkányosan szép leánnyal, vagy Rácz Palival a cigányprímással. A Babits Mihály Kulturális Központ valamennyi dolgozója nevében kívánom, hogy mindannyian élményekkel gazdagodjanak! Halmai-Nagy Róbert igazgató

3 BÉRLETEK Kedves Színházbarát Közönségünk! A 2015/16-os évadban két felnőtt, egy pódium és három gyermek bérlettel várjuk Önöket a Babits Mihály Kulturális Központba. Olyan darabokat választottunk, amelyek meghitt pillanatokat, szórakoztató perceket és valódi színházi élményt nyújtanak majd színész és közönség számára egyaránt. Szeretettel várunk mindenkit Szekszárdra, felejthetetlen színházi élményekre a kultúra gyönyörű épületébe, a Babits Mihály Kulturális Központ színháztermébe. MÚZSA BÉRLET Bohumil Hrabal: Szigorúan ellenőrzött vonatok CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ KAPOSVÁR Wass Albert: A funtineli boszorkány ÚJ SZÍNHÁZ BUDAPEST Barillet Grédy: A kaktusz virága BÁNFALVY STÚDIÓ BU- DAPEST Giorgio Pianosa: Mert a mamának így jó! ÚJ SZÍNHÁZ BUDAPEST ORFEUM BÉRLET Peter Shaffer: Amadeus ORLAI PRODUKCIÓ BUDAPEST Ray Cooney: Ma estére szabad a kecó, avagy londoni szextett BÁNFALVY STÚDIÓ BUDAPEST Albert Péter: Hangemberek ÚJ SZÍNHÁZ BUDAPEST Kálmán Imre: Cigányprímás TURAY IDA SZÍNHÁZ PÓDIUM BÉRLET: Szerelem? Piros Ildikó estje Az igazat mondd, ne csak a valódit Eperjes Károly estje Radnóti napló Bálint András estje BÉRLETEN KÍVÜLI ELŐADÁS: Egy darabot a szívemből musical Máté Péter és S. Nagy István dalaival Pannon Várszínház Veszprém ÓVODÁS BÉRLET: Fésüs Éva: Kíváncsi királykisasszony ZENTHE FERENC SZÍN- HÁZ SALGÓTARJÁN Aladdin TURAY IDA SZÍNHÁZ BUDAPEST Dzsungelmese, avagy a kisoroszlán keresi a sörényét BÓBITA BÁBSZÍNHÁZ PÉCS Grimm mese alapján: Békaherceg PÓDIUM SZÍNHÁZ BUDA- PEST KISISKOLÁS ÉS KISISKOLÁS PLUSZ BÉRLET: Fésüs Éva: Kíváncsi királykisasszony ZENTHE FERENC SZÍN- HÁZ SALGÓTARJÁN Aladdin TURAY IDA SZÍNHÁZ BUDAPEST Presser Gábor Csétényi Anikó: A piros esernyő NEVE- SINCS SZÍNHÁZ Grimm mese alapján: Békaherceg PÓDIUM SZÍNHÁZ BUDA- PEST 3

4 Bohumil Hrabal: SZIGORÚAN ELLENŐRZÖTT VONATOK tragikomédia CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ KAPOSVÁR Szereplők: Miloš Fehér László M.v. Állomásfőnök / Dédapa / Fényképész Hunyadkürti György Hubička / Nagyapa / Kőműves Kelemen József Máša / Zdenička Szvetnyik Kata E.h. Főnökné / Anyuka / Recepciós Csonka Ibolya Grófnő / Viktória / Pénztárosnő Német Mónika Apa / Zednicek / Kníže / Ss-százados Kalmár Tamás Slušný / Vonatvezető / Ss-katona Szvath Tamás Zenész Rozs Tamás M.v. A történet a második világháború utolsó napjaiban, egy cseh kisváros vasútállomásán játszódik. Hőse Miloš, az ifjú forgalmista, akit sikertelen öngyilkossága után kiengednek a kórházból, és újra szolgálatra jelentkezik az állomáson, ahol különös társaság verődött össze: itt van például Hubička forgalmista úr, aki egy unalmas szolgálati éjjelen az összes hivatalos bélyegzőt rányomja a távírász kisasszony pucér ülepére, és itt van az állomásfőnök úr, a megszállott galambtenyésztő, akinek neje nemes természetességgel nyisszantja el nyulak-baromfiak nyakát. Ebbe a kisszerű, ám a háborús körülmények között mégis idillinek tetsző világba robog bele egy szigorúan ellenőrzött vonat, egy lőszerszállító katonai szerelvény Rendező: Bérczes László 4 Zádor András fordítása nyomán színpadra alkalmazta: Bérczes László és Kiss Mónika

5 Wass Albert: A FUNTINELI BOSZORKÁNY színpadi játék két részben ÚJ SZÍNHÁZ BUDAPEST Szereplők: Nuca, fiatal lány Nemes Wanda Cigányasszony Timkó Eszter Tóderik, Nuca nagyapja Koncz Gábor Gáspár, Nuca szerelme Jánosi Dávid Bandilla, a Prepetyítok (hegyi rablók) vezére Lux Ádám Farkas-miru, hegyi rabló Kautzky Armand Dimitru, hegyi rabló Szarvas Attila Birtalan, öregember Nagy Zoltán Jószup, férfi a faluból Incze József Terka, Jószup felesége Bordán Irén Márton, férfi a faluból Szakács Tibor Szőrfülű, a kocsmáros Ifj. Jászai László Báró, ötvenes férfi, a környék birtokosa Szabó Sipos Barnabás Mitru, a Báró embere Almási Sándor Kupec Vass György Csendőr Tóth Tamás Muzsikus Nagy Árpád Kisfiú Gebhardt Patrik/Prokópiusz Gergely Ferenc Díszlet- és jelmeztervező: Húros Annamária Koreográfus: Román Sándor Színpadra alkalmazta: Pozsgai Zsolt és Turcsány Péter Rendező: Kerényi Imre A sorsot nem lehet elrendezni. A sors rendezi el az embert. Wass Albert, az amerikai emigráció Magyarországon sokáig elhallgatott írója, a rendszerváltás után vált igazán ismertté. Legnépszerűbb sikerkönyve a háromkötetes, sok kiadást megélt, több nyelvre fordított regénye, A funtineli boszorkány. Aki kicsit is fogékony léleknemesítő élményekre ebben a borzongatóan meseszerű történetben megtalálja a szépet. Nuca, a megejtő szépségű, veszedelmes havasi tündér-boszorkány lírai történetét álmodja színpadra most Kerényi Imre rendező gazdag, mozgalmas, látomásos és látványos formában, az Újszínház társulatával. 5

6 Barillet Grédy: A KAKTUSZ VIRÁGA zenés komédia Nádas Szenes slágereivel, élőben kísér a Chameleon Jazz Band Julien nőtlen, szoknyapecér fogorvos. Stéphanie mogorva, maximalista aszszisztensnő. Igor fiatal, helyét kereső reklámmodell. Antonia céltudatos, magabiztos lány. E nem mindennapi jellembéli és társadalmi helyzetből fakadó különbözőségek mellett egy kezdeti füllentés e négy szereplőt képtelenebbnél képtelenebb helyzetekbe sodorja. Minden adott tehát egy helyzetkomikumokban bővelkedő fergeteges vígjátékhoz, amely meghódította a Broadway-t is, s egy nagysikerű film amelyben olyan nagyságok szerepeltek, mint Walter Matthau, Ingrid Bergman vagy Goldie Hawn forgatókönyvének alapjául is szolgált. Nádas Gábor zenéjét és Szenes Iván halhatatlan dalszövegeit élő zenekar kelti életre. BÁNFALVY STÚDIÓ BUDAPEST Szereposztás: Julien: Hujber Ferenc Stéphanie: Détár Enikő/Xantus Barbara Antonia: Kosik Anita/Bugár Anna Norbert: Harmath Imre Cochet úr, a betege: Schlanger András Igor: Sándor Péter Rendező: Schlanger András 6

7 Giorgio Pianosa: MERT A MAMÁNAK ÍGY JÓ! komédia két részben ÚJ SZÍNHÁZ BUDAPEST Az elegáns Giannutri család bergamói villájában minden vasárnap összegyűlnek a MAMA körül a rokonok. Az egyik idillikusnak induló ebédet azonban egy váratlan idegen megjelenése zavarja meg, akinek színre lépésével fenekestül fordul fel a család élete, s kiderül senki és semmi nem az, aminek látszik De ki is ez a nápolyi férfi és hogy mer gátlástalanul betörni a család életébe? Miért nem lehet kidobatni? Kicsoda valójában a vő, a meny és a férj? Mert a mamának így jó?! A hétköznapi hazugságok vígjátéka. Váratlan fordulatok, hamisítatlan, harsány olasz karakterek, temperamentumos alakítások egyaránt velejárói ennek a komédiának, amely parádés szereposztásban kerül a nagyérdemű elé! Szereplők: Maria Bánsági Ildikó Monte Cristo Dörner György Giacomo Giannutri Lux Ádám Beatrice Tóth Auguszta Luigi Vass György Lívia Gregor Bernadett Iren Koncz Andrea Salvatore Varga Ádám Fabrizio Nagy Zoltán Kis Pietro Gebhardt Patrik Díszlet-jelmez: Húros Annamária Rendező: Pozsgai Zsolt 7

8 Peter Shaffer: AMADEUS színmű ORLAI PRODUKCIÓ BUDAPEST Szereplők: Kulka János Keresztes Tamás Egri Márta Lovas Rozi Murányi Márta Fodor Tamás Kaszás Gergő Tamási Zoltán Szerző: Peter Shaffer Díszlet: Varga Járó Ilona Jelmez: Kiss Julcsi Zenei vezető: Wagner-Puskás Péter Fordító: Zöldi Gergely Rendezőasszisztens: Skrabán Judit Producer: Orlai Tibor Rendező: Szikszai Rémusz Mozart zseni volt. Ez ma már nem vitás, de saját kora gyakran az ügyes virtuózt, a kulturális látványosságot látta benne. Antonio Salieri, a bécsi udvari zeneszerző az egyetlen, aki rögtön felismerte: ilyen muzsika kizárólag isteni sugallatra születik. Élet-halál harcba kezd tehát, hogy Mozarttal szemben ő legyen a kiválasztott, akinek hangján megszólal az örökkévalóság. Peter Shaffer világhírű műve természetesen fikció. De mi van, ha valóban igazak a korabeli feltételezések. Mi van, ha Mozartot valóban meggyilkolták? És mi lehetett az indíték? 8

9 Ray Cooney: MA ESTÉRE SZABAD A KECÓ, AVAGY LONDONI SZEXTETT bulvár burleszk 2 részben A több éve nyugodt házasságban élő Philipnek teljesen felbolydul az élete, mikor egy szerető által írt levelet talál a nappalijában, feltételezhetően a feleségének címezve. Gyanakvásait tovább növeli, hogy legjobb barátja Alistair, az élvezetek hajszolásának mestere, aki végül még jobban kibillenti főhősünket a megszokott kerékvágásból, ugyanis egyenesen kémkedésre sarkallja Philipet a felesége után. A probléma csak ott kezdődik, hogy Philip a karrierje legnagyobb lehetősége előtt áll, s egyetlen feladata pedig az lenne, hogy egy kiegyensúlyozott, erkölcsileg sebezhetetlen, megbízható férj képében mutatkozzon befektetője előtt, ami nem tűnik egyszerű küldetésnek, tekintve hogy többen is csak pajzánkodásra használnák az ő nemrégiben felújított lakását. BÁNFALVY STÚDIÓ BUDAPEST Szereplők: Philip Markham Hujber Ferenc Joanna Markham Kiss Ramóna/ Gör gényi Fruzsina Henry Lodge Gesztesi Károly Linda Lodge Vanya Tímea Alistair Spenlow Száraz Dénes Sylvie Bugár Anna Tristan Pangbourne Harmath Imre Miss Smythe Bánfalvy Ági Miss Wilkinson Görgényi Fruzsina/ Nagy Enikő Díszlet- és jelmeztervező: Szlávik István Producer: Bánfalvy Ági és HCS Rendező: Horváth Csaba 9

10 Kálmán Imre: CIGÁNYPRÍMÁS TURAY IDA SZÍNHÁZ operett két felvonásban 1912-ben mutatták be Bécsben és egy esztendőre rá, már Budapesten is óriási sikert aratott ez az izgalmas Kálmán operett. A szövegírók olyan történetet óhajtottak kitalálni, ami lehetőséget ad a komponista számára, hogy vérbő, magyaros, cigányos muzsikával kápráztathassa el a közönséget. A mese, alapjaiban, máig aktuális, hiszen miről is szól? Apa és fiú konfliktusáról! Főhőse Rácz Pál a világhírű, idősödő cigányprímás, aki azt vallja: A szív kotta nélkül sírja el a legszebb nótákat! Így természetesen szembekerül, a már modernebb nézeteket valló Lacival, a Zeneakadémián tanuló fiával. Ráadásul a két nagyszerű muzsikus ugyanabba a szép, fiatal lányba szerelmes. S ha még ez sem elég, egy őrült amerikai milliomos nagy összegű fogadást köt az ugyancsak bolondos herceggel, hogy melyikük tudja kiállítani a világ legjobb zenészét, s e posztra természetesen mindkét Rácz pályázik, sőt, még az idős prímás egykori szerelme, a már őszülő, arisztokrata hölgy is előkerül, hogy tovább bonyolítsa Ráczék históriáját. Ehhez a legendához született meg Kálmán magával ragadó muzsikája, melyben olyan örökzöld slágerekkel találkozhatnak majd, mint a Lári-fári nem kell várni, frissen jó a csók, Haccacáré!, Az ócska Stradivari. S mindehhez hozzáadjuk az ötletes, látványos rendezést és a remek szereplőgárdát. 10

11 Rácz Pali, a Cigányprímás: Mikó István (Jászai Mari-díjas) Rácz Laci, a fia: Sövegjártó Áron Juliska, Rácz nevelt lánya: Geszthy Veronika / Lukács Anita / Balog Tímea Sári, Rácz lánya: Bódi Barbara / Pohly Boglárka Gaszton De Szapáry Gróf: Weil Róbert /Szabó Dávid Kadó, Gaszton nevelési felügyelője: Bregyán Péter (Jászai Mari-díjas) Mr. Baltimore: Nagy Gábor San Rozino Herceg: Csere László (Jászai Mari-díjas) Szapáry Grófnő: Hűvösvölgyi Ildikó (Kossuth-díjas) Fekete Zsiga: Bozsó József / Kurkó József Zsigáné, a felesége: Nyírő Bea Tánckar: Borbély Krisztina, Germán Lívia, Tébi Márta, Pálfi Gabriella, Fosztó András, Merk László, Szarka Zsolt Közreműködik: Suki István (Rajkó Zenekar vezető prímása) és Zenekar, valamint a Sixteam Fekete Mária vezényletével Zenei vezető: Fekete Mária (Ivánka Csaba-díjas) Koreográfus: Bozsó József Díszlet: Bátonyi György Szcenikus: Krsztovics Sándor Jelmez: Kovács Yvette Alida Rendezőasszisztens: Szabó Anikó Rendező: Böhm György (Nádasdy Kálmán- és Jászai Mari-díjas) Fordította: Harsányi Zsolt Átdolgozta: Kállai István 11

12 Albert Péter: HANGEMBEREK keserédes film-színház két felvonásban ÚJ SZÍNHÁZ BUDAPEST 12 Szereplők: Zsolt stúdiótulajdonos Szakács Tibor Bánáti Mihály Művész úr Mihályi Győző Cica Művésznő Esztergályos Cecília Kondár István titkár úr Lux Ádám Hajmási Péter sztár színész Kautzky Armand Emese sztár színésznő Kökényessy Ág Szerb Júlia Koncz Andrea Józsi asszisztens, majd szinkronrendező Incze József TV-Riporter Szabó Sipos Barnabás Klári, az asszisztens Fazekas Andrea Operatőr Erdei Krisztián Díszlet és jelmeztervező: Juhász Katalin Imre István ötlete nyomán írta: Albert Péter Rendező: Kautzky Armand Kevés budapesti színház büszkélkedhet annyi szinkron sztárral, mint az Újszínház. Ugye kórusban kiáltjuk, ki kölcsönzi magyar hangját: Bruce Willis-nek, Jennifer Aniston-nak vagy Pierce Brosnan-nek. De miért keserédes a HANGEMBEREK műfaja? Mert egy mély valóságtartalmú (rendszerváltás utáni) tipikus magyar történet, mely pártatlanul meséli el a szinkronstúdiók világának elmúlt 25 évét édes és keserű pillanatait sok iróniával és humorral, szívbe markoló tanulságokkal. És talán az is magyar sajátossága, hogy nevetni önmagunkon tudunk a legjobban!

13 SZERELEM? Piros Ildikó estje Pódium előadás Kossuth-díjas, Jászai Mari-díjas, érdemes művész zenés irodalmi estje Verseken, sanzonokon keresztül tárul elénk, hogy milyen sokrétű jelentéssel bír az a szó, szerelem. Mi mindent jelent születésről, ifjúságról, találkozásról, reményről, a szív nagy dolgairól. Mindehhez segítségünkre vannak a magyar és a világirodalom nagyjai: Radnóti Miklós, József Attila, Paul Geraldy, Ady Endre, Nagy László, Szabó Lőrinc, Robert Burns, Shakespeare. 13

14 Az igazat mondd, ne csak a valódit Eperjes Károly estje Pódium előadás Kossuth-díjas színművész zenés, rendhagyó irodalmi estje Eperjes Károly estje a XX. század Istenkereső költőitől (Ady, Babits, József Attila, Pilinszky...) Gordonkán közreműködik Négyessy Katalin. 14

15 Radnóti napló Bálint András estje Pódium előadás Valahányszor költői estet készítettem (Kosztolányi, Szép Ernő, Radnóti, Babits, Márai, Arany), mindig kicsit magamról is beszéltem. Most Radnóti költészetében azt keresem, ami az ő magyarságtudatáról, zsidóságáról és katolicizmusáról szól, és szeretnék beszélni a saját családomról, a gyökereimről. Az est folyamán Radnóti versek, naplórészletek, levelek, korabeli újságcikkek, törvények szövegei hangzanak el, de elmondok néhány saját történetet is. A közönség körbeül, egy térben vagyunk, együtt gondolkodunk. Rendező: Deák Krisztina Bálint András 15

16 Fésüs Éva: KÍVÁNCSI KIRÁLYKISASSZONY zenés mesejáték ZENTHE FERENC SZÍNHÁZ SALGÓTARJÁN Szereplők: Mimimi királykisasszony Angyal Linda IV. Töhötöm Király Albert Péter Hipp Hopp Udvarmester Bolla Dániel Lisztes Lujza Kovács Anna Misi Demus Péter Pereces Palkó Borbíró András Marci Oláh Lajos Riporter Pünkösdi Mónika Apród Házi Anita Pamacs Borbély, Herceg Krista Zsolt Kuruzsló Falati Hedvig Doktor Müller Zsófia Hadvezér Tarnóczy Jakab 16 Rendező: Molnár Ernő Hol volt, hol nem volt egyszer egy királykisasszony, ki szebb volt mint a tavasz, üdébb, mint a rózsa, karcsúbb, mint a nádszál. Csakhogy kora reggeltől késő estig egyfolytában kérdezősködött, úgy fúrta az oldalát a kíváncsiság. A palotában senkinek sem hagyott békét, mindenki fejvesztve menekült visszatérő kérdései elől. Az elkeseredett király ezt látván dönt: fele királyságát ígéri annak, aki kigyógyítja a hercegnőt a kórból. A sok szerencsefia közül miért éppen Pereces Palkó találja meg a gyógymódot? De miért nem lesz mégsem fél ország ura? S egyáltalán, hogy kerül a pékmester előbb a dagasztóteknőbe, azután a deresre? A darab végére minden kiderül!

17 ALADDIN zen zenés, táncos mesejáték és mesejáték egy részben TURAY IDA SZÍNHÁZ BUDAPEST Az Ezeregyéjszaka meséje kel életre varázslatos díszletben, látványban Aladinnal, Dzsinivel és Jázminnal, kik a szeretet és a szerelem határtalan erejével képesek legyőzni a rosszat, a gonosz varázsló minden ármánykodását. Hogy hogyan? Nos, erről szól ez a nem mindennapi, fergeteges mese. Szereplők: Rubóczki Márkó Szilvási Judit Pásztor Máté Bregyán Péter (Jászai Mari-díjas) Kurkó József Boros Zoltán Borbély Krisztina Faggyas Alexandra Merk László Díszlet: Kydi Jelmez: Nyírő Bea, Kassai Judit Koreográfus: Borbély Krisztina Audiovizuális effektek: Hídvégi Dániel Rendező: Borisz 17

18 DZSUNGELMESE, AVAGY A KISOROSZLÁN KERESI A SÖRÉNYÉT bábelőadás 18 Írta: Keresztesi József Tervező: Bartal Kiss Rita (Blattner-díjas) Koreográfus: Juhász Anikó Zeneszerző: Bujdosó János Rendező: Matta Lóránt Játsszák: Boglári Tamás Czéh Dániel Illés Ilona Kalocsányi Gábor Papp Melinda BÓBITA BÁBSZÍNHÁZ PÉCS Kisoroszlán igazán jól érzi magát a mamája mellett a szavannán, ugrándozik, bukfencezik, a többi állatkölyökkel bújócskázik. Ha azok a szemtelen szurikáták ki nem csúfolnák, hogy ügyetlen és lassú, ha a mamája nem biztatná, hogy mire kinő a sörénye, ő is gyors és ügyes lesz, tán eszébe sem jutna útra kelni. Azt mesélik ugyanis a dzsungelben, hogy a sörénye csak annak nő ki, aki eleget tesz a bátorságpróbának, azaz megtalálja az őserdő közepén az Erdei Vénséget, aki a Sötét Italt főzi. A nagyotmondó Pávián éppen oda készül, és Kisoroszlán úgy határoz, hogy vele tart.

19 BÉKAHERCEG Grimm mese alapján zenés mesejáték egy részben PÓDIUM SZÍNHÁZ BUDAPEST Tartonia királyságban, William király udvarában két hercegnő nevelkedik: Henrietta és Zora. Henrietta gyönyörű, de nagyon gonosz, Zora viszont csupa szív, bár nagyon szomorú és magányos. Ám egy nap egész élete megváltozik, mert igaz barátra talál. Brekek a vízben él, de mégis nagyon különleges béka. Örök hűséget fogadnak egymásnak jóban, rosszban. Zora nagy próbatétel előtt áll: be kell bizonyítania, hogy igazi hercegnő. Brekek segítségével ez sikerülhet is. Zora Gáliczki Nikoletta Brekek Habány Tamás Király Zsiga László Henrietta Szuromi Bernadett Dulcey Ternai Krisztina Bolond / Báró Pallós Tibor Díszlettervező: Micskó Károly Jelmeztervező: Micskó Károly Rendező: Bednai Natália 19

20 Presser Gábor Csétényi Anikó: A PIROS ESERNYŐ zenés mesejáték Játsszák: Berkó Rozi Borka Zsombor Farkas Petra Kálmán Imre Kóti András Losonczi Ilona Mousa Nóra Őszi Balázs NEVESINCS SZÍNHÁZ Cicák, kutyák, békák, nyuszik, rókák és egy szarka népesíti be az erdőt. Egyszer csak Pirkó, a kis cica kap egy csodálatosan szép piros esernyőt. Ettől minden megbolydul, és magunk is elcsodálkozunk, mi mindenre is jó egy piros esernyő. 20

21 EGY DARABOT A SZÍVEMBŐL musical PANNON VÁRSZÍNHÁZ VESZPRÉM Musical Máté Péter és S. Nagy István dalaival. BÉRLETEN KÍVÜLI ELŐADÁS 21

22 Színházterem - árkategóriák I. kategória II. kategória III. kategória igazgatói hely Színpad 22

23 Bérletvásárlás os évad A ös évadban bérlettel rendelkező látogatóink a tavalyival megegyező árakon megújíthatják helyeiket, amennyiben ugyanarra a bérletre és székre szeretnének bérletet váltani. A bérletek megújítási ideje: augusztus 5. szerda 14 órától augusztus 26. szerda 20 óráig. A bérleteket azon a néven tudjuk megújítani, amelyik néven nálunk az adatbázisban szerepel, azaz, amilyen néven tavaly vásárolták. A Múzsa és az Orfeum bérletekre az új bérleteseink augusztus 27. csütörtök 14 órától szeptember 12. szombat 20 óráig válthatják meg bérleteiket. Az újonnan meghirdetett Pódium bérletre már augusztus 5. szerda 14 órától lehet jelentkezni. Bérletárak a os színházi évadra: MÚZSA bérlet és ORFEUM bérlet: I. hely (narancs): Ft II. hely (piros): Ft III. hely (kék): Ft Szabadjegy: I. hely (narancs): Ft II. hely (piros): Ft III. hely (kék): Ft PÓDIUM bérlet (előadások a rendezvényteremben): Minden helyre: Ft Szabadjegy: Ft ÓVODÁS, KISISKOLÁS és KISISKOLÁS PLUSZ bérlet Minden helyre: Ft Szabadjegy: Ft Bérletárusítás a jegypénztárban: Hétfő: 14:00 20:00 Kedd: 14:00 20:00 Szerda: 14:00 20:00 Csütörtök: 14:00 20:00 Péntek: 14:00 20:00 Szombat: 14:00 20:00 Szeretettel várunk mindenkit Szekszárdra, felejthetetlen színházi élményekre a kultúra gyönyörű épületébe, a Babits Mihály Kulturális Központ színháztermébe. NYÁRI LEÁLLÁS július ig intézményünk zárva tart a mozi és a jegypénztár kivételével. (Mozi és jegypénztár nyitva naponta től óráig.) július 27-től augusztus 2-ig intézményünk összes egysége zárva tart. Megértésüket köszönjük! 23

24 Babits Mihály Kulturális Központ 7100 Szekszárd, Szent István tér 10. Telefon: 74/ Fax: 74/ Keress minket a Facebookon is: Jegyek vásárolhatók a Babits Mihály Kulturális Központ jegypénztárában, valamint a ticketportal.hu oldalon. Jegypénztári nyitva tartás: Hétfő vasárnap 14:00 20:00 MEGKÖZELÍTHETŐ AZ ÉSZAKI BEJÁRÓN! A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk.

Férfi felnőtt 1000 m III. előfutamegyesület

Férfi felnőtt 1000 m III. előfutamegyesület 9:40 Férfi felnőtt 1000 m I. előfutam egyesület 1 7. Kasper Bleibach DKF 3:47.12 2 1. Molnár Gergely Csepel 4:05:04 3 2. Szakál Lóránt UKSC 4:21:39 6. Demeter István MULTI SE DNS 9:48 Férfi felnőtt 1000

Részletesebben

NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉSI ALAP

NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉSI ALAP Eredmények A verseny időpontja: 2013. OKTÓBER 12. 09-14 óra A verseny színhelye: SZOLNOKI FÜVES SPORTREPÜLŐTÉR A verseny rendezői: SZOLNOKI HONVÉD SPORTEGYESÜLET MH 86 SZOLNOK HELIKOPTER BÁZIS Versenyt

Részletesebben

Reumatológia klinika tanterme Élettan 8:00-8:45

Reumatológia klinika tanterme Élettan 8:00-8:45 Reumatológia klinika tanterme Élettan 8:00-8:45 Bódy Péter Bordás János begs Boros Gábor Bendegúz es a=anatómia Cserháti Zoltán b=biokémia Farkas Dániel Márton e=élettan Fekete Ákos s=szövettan Gógl Aliz

Részletesebben

Mohács és Európa Horváth Mihály Történelemverseny elődöntőjének eredménye Gimnáziumok

Mohács és Európa Horváth Mihály Történelemverseny elődöntőjének eredménye Gimnáziumok Mohács és Európa Horváth Mihály Történelemverseny elődöntőjének eredménye ok Név Iskola Pontszám 1 Horváth Bálint 49 2 Matos Lilla 48 3 Demjén Balázs Ádám 47 4 Matos Bence 47 5 Ubrea Roland 6 Krizsna Szabolcs

Részletesebben

11 ÓRÁTÓL 11 ÓRA 45 -IG I.EMELET KOLLÉGIUM 1K3-AS TEREM

11 ÓRÁTÓL 11 ÓRA 45 -IG I.EMELET KOLLÉGIUM 1K3-AS TEREM I.EMELET KOLLÉGIUM 1K3-AS TEREM 1. Agócs Adrienn Farkasréti 2. Baka Ádám Kőrösi 3. Balogh Vivien Laura Érdligeti 4. Béres Bianka Herman 5. Bisbac Bálint II. Rákóczi 6. Bódi Kitti Kőrösi 7. Bódizs Botond

Részletesebben

Csatlós Csaba Úszó Emlékverseny 2014/2015. tanév I. forduló. I. korcsoport 25 m fiú gyors

Csatlós Csaba Úszó Emlékverseny 2014/2015. tanév I. forduló. I. korcsoport 25 m fiú gyors Csatlós Csaba Úszó Emlékverseny 2014/2015. tanév I. forduló I. korcsoport 25 m fiú gyors 1. Mócsány Dominik Gagarin 22,2 10p 2. Vágvölgyi Ádám Gagarin 22,5 8p 3. Fehér Romvald Gagarin 28,1 7p 4. Tóth Ármin

Részletesebben

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) 2008/2009-es tanév Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) Iskolánk tanulói az országos döntőben az alábbi eredményeket érték el. Fliszár Tímea (12.B osztály)

Részletesebben

SZÁMOLÁSI VERSENY - JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA 2014. MÁJUS 5. 1. évfolyam. megoldás próbálkozás

SZÁMOLÁSI VERSENY - JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA 2014. MÁJUS 5. 1. évfolyam. megoldás próbálkozás 1. évfolyam idő 1. Timár Bálint 1.b 104 104 7,14 2. Ozorai Zsóka 1.c 104 104 8,22 3. Ignácz András 1.b 103 104 8,18 4. Porcsa Tamás 1.c 103 104 8,20 5. Lesták Eszter Boglárka 1.c 103 104 8,50 6. Balika

Részletesebben

2015. január-február Az önkormányzat havi programajánlója. Január-február Tengernyi program. Színház Rendezvény Koncert Könyv

2015. január-február Az önkormányzat havi programajánlója. Január-február Tengernyi program. Színház Rendezvény Koncert Könyv 2015. január-február Az önkormányzat havi programajánlója Január-február Tengernyi program Színház Rendezvény Koncert Könyv Siófok, Fő tér 2. Levelezési cím: 8600 Siófok, Pf. 83. Telefon: 06 84 311 855

Részletesebben

VERSENYJEGYZŐKÖNYV. Verseny rendezője: Szerencs Város Sportegyesülete és Szerencs Város Önkormányzata

VERSENYJEGYZŐKÖNYV. Verseny rendezője: Szerencs Város Sportegyesülete és Szerencs Város Önkormányzata VERSENYJEGYZŐKÖNYV Verseny megnevezése: VI. SZERENCS TRIATLON jótékonysági verseny Verseny időpontja: 2014. szeptember 7. Verseny helye: Szerencs Verseny rendezője: Szerencs Város Sportegyesülete és Szerencs

Részletesebben

2003. 12. 06. szombat Budapest, Mexikói út Nytsz: 411/A 1201 S e r d ü l ő O r s z á g o s B a j n o k s á g Légpuska 40 lövés, serdülő fiú egyéni 1 Tóth Ádám 89 Komárom VSE 94 96 97 91 378 2 Gábli Sándor

Részletesebben

I. Tanévnyitó Amatőr Úszóverseny

I. Tanévnyitó Amatőr Úszóverseny 1/11 Délelőtti végeredmény Versenyszám Futam Sáv Egyesület Név szül nev. Idő vers. idő helyezés 1 25 m fiú gyors 3 Győri Vízisport SE Török Donát vk 2004 9:99,9 0:22,3-1 25 m fiú gyors 4 Győri Vízisport

Részletesebben

2012. szeptember 1. 1 / 15 oldal

2012. szeptember 1. 1 / 15 oldal Andó Szabolcs Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek 6 13:00 angol C2 2 angol C2 2 tesi Sz6 angol C2 2 tesi P6 7 13:55 informatika csibe TTI 2 TTI 2 8 14:50 informatika csibe Árky Emilia Anna Hétfő Kedd Szerda

Részletesebben

VERSENYJEGYZŐKÖNYV A TOLNA MEGYEI ATLÉTIKAI SZÖVETSÉG ÁLTAL 2012. ÁPR. 27-ÉN SZEKSZÁRDON RENDEZETT NYÍLT MEGYEI RANGLISTA VERSNYRŐL

VERSENYJEGYZŐKÖNYV A TOLNA MEGYEI ATLÉTIKAI SZÖVETSÉG ÁLTAL 2012. ÁPR. 27-ÉN SZEKSZÁRDON RENDEZETT NYÍLT MEGYEI RANGLISTA VERSNYRŐL VERSENYJEGYZŐKÖNYV A TOLNA MEGYEI ATLÉTIKAI SZÖVETSÉG ÁLTAL 2012. ÁPR. 27-ÉN SZEKSZÁRDON RENDEZETT NYÍLT MEGYEI RANGLISTA VERSNYRŐL EREDMÉNYEK: 80 m serülő férfi 1. Valkay Tamás 99 AC Szekszárd 10,3 2.

Részletesebben

Westbay - G4S - HM EI Kupa

Westbay - G4S - HM EI Kupa Westbay - G4S - HM EI Kupa 2009. 06. 27-28. BHSE Lőtér, Pongrác út Légpuska 40 lövés, nők: 1. 2. 3. 4. Σ 1. Dalmati Nóra 1978 BHSE 99 97 99 97 392 2. Seffer Kata 1992 BHSE 97 96 95 94 382 3. Szakonyi Gerda

Részletesebben

AMPLIFON Atlétikai Országos Bajnokság 2009. május 23.

AMPLIFON Atlétikai Országos Bajnokság 2009. május 23. 60 m Leány - I. kcs. 1 4 Varga Viktória Debrecen 9,06 16 II. if. 2 67 Fábián Dóra Kaposvár 9,19 15 I. if. 3 52 Mihály Réka Szeged 9,26 14 II. if. 4 99 Molnár Patrícia Sopron 9,49 13 I. if. 5 3 Gál Rita

Részletesebben

Kedves Hallgatók! Köszönjük, és jó tanulást kívánunk: Gabi és Nóra

Kedves Hallgatók! Köszönjük, és jó tanulást kívánunk: Gabi és Nóra Kedves Hallgatók! Az alábbi táblázatokban találjátok a csoportbeosztást. Kérjük, hogy a beosztásotok szerinti első napon jelenjetek meg. Aki nem találja a nevét, kérjük, keressen minket telefonon. Figyelem!

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ 2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III-IV. KORCSOPORT Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ Helyszín (település, és versenyhelyszín): Gyulai István Atlétika Stadion, 4032 Debrecen, Oláh Gábor utca 5. Időpont

Részletesebben

XVIII. Nyírerdő Futás és Hajdú Bihar megyei Mezei Bajnokság Aradi János Emlékverseny

XVIII. Nyírerdő Futás és Hajdú Bihar megyei Mezei Bajnokság Aradi János Emlékverseny Nyírerdő-Futás 2500m leány U11 (2005-2006) 11:00 1 Hajdú Barbara 2006 Hajdúböszörmény HTE 2 Vágó Erika 2005 Hajdúsámson 3 Kovács Panna Borbála 2007 Boyai Ált. Isk Nyírerdő-Futás 2500m leány U13 (2003-2004)

Részletesebben

Kedves Hallgatók! Jó tanulást kívánunk: Gabi és Nóra

Kedves Hallgatók! Jó tanulást kívánunk: Gabi és Nóra Kedves Hallgatók! Az alábbiakban találjátok a csoportbeosztást. Kérjük, hogy a tanfolyam kezdő napján, a megadott időpontban, a megadott teremben jelenjetek meg. Kérjük, hogy a tankönyvre mindenki hozzon

Részletesebben

Kedves Hallgatók! Jó tanulást kívánunk: Linda, Gabi, Nóra

Kedves Hallgatók! Jó tanulást kívánunk: Linda, Gabi, Nóra Kedves Hallgatók! Az alábbi táblázatokban találjátok a csoportbeosztást. Kérjük, hogy július 6-án 9 órakor a megadott teremben jelenjetek meg. Aki még nem fizetett tandíjat, kérjük, hogy vagy a teljes

Részletesebben

A TANULMÁNYI PÁLYÁZAT NYERTES TANULÓI

A TANULMÁNYI PÁLYÁZAT NYERTES TANULÓI 7/a Ábrahám Lilla 5 7/a Borók Boldizsár 5 7/a Nagy Vivien Loretta 5 7/a Szilágyi Csenge 5 7/a Csikós Katalin 4,85 7/a Harmati Panna 4,85 7/a Heidrich Zsófia 4,85 7/a Ónozó Zsófia 4,85 7/a Pesti Bianka

Részletesebben

Angol I. nyelv 3 óra New English File Pe-Intermediate Haladó

Angol I. nyelv 3 óra New English File Pe-Intermediate Haladó 2015/2016. tanév 9. évfolyam nyelvi csoportjai Könyv: Angol I. nyelv 3 óra New English File Pe-Intermediate Haladó Osztály 1 Korossy Ádám A 2 Borsos Áron A 3 Schmeiszer Gergő A 4 Családi Krisztián A 5

Részletesebben

XV. FUTABONY - MAGAS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 EREDMÉNYEK

XV. FUTABONY - MAGAS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 EREDMÉNYEK XV. FUTABONY - MAGAS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 EREDMÉNYEK Óvodások H. Név Sz. év Város Óvoda 1 Baranyai Levente 2008 Abony Szivárvány Óvoda 2 Ferenczy Dániel 2008 Abony Pingvines Óvoda 3 Juhász Hanna 2008

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK Tagintézmény. Pék- cukrász OSZKTV Szakma Kiváló Tanulója. Lótenyésztő OSZKTV Szakma Kiváló Tanulója

VERSENYEREDMÉNYEK Tagintézmény. Pék- cukrász OSZKTV Szakma Kiváló Tanulója. Lótenyésztő OSZKTV Szakma Kiváló Tanulója VERSENYEREDMÉNYEK Tagintézmény 2003. Vadász-Ember Andrea 9/E birkózás Orbán Barbara 12/KÉ Gödri Zoltán 13/PC Szalai Dávid 13/PC Horváth Annamária 12/L Pacsi Terézia 12/L Boros Mónika 12/KÉ Takács Szelina

Részletesebben

Tolna Megye Nyílt Fedett Pályás Atlétikai Bajnoksága 2012 február 17. Bonyhád Eredmények FIÚK. 13 éves fiúk. 60 m

Tolna Megye Nyílt Fedett Pályás Atlétikai Bajnoksága 2012 február 17. Bonyhád Eredmények FIÚK. 13 éves fiúk. 60 m Tolna Megye Nyílt Fedett Pályás Atlétikai Bajnoksága 2012 február 17. Bonyhád Eredmények 13 éves fiúk FIÚK Valkay Tamás 1999 AC Szekszárd 1 8,03 Kugli Ákos 1999 AC Szekszárd 2 8,10 Fehér Nándor 1999 AC

Részletesebben

IV. MERCEDES-BENZ CLASSIC CSILLAGTÚRA 2006 - VÉGEREDMÉNY

IV. MERCEDES-BENZ CLASSIC CSILLAGTÚRA 2006 - VÉGEREDMÉNY 1 51 Veégh Attila Gáspár Béla MB 450 SL R107 E45 1974 1 Man 0 489 489 Szakaszeredmények: 1. 3(3) 2. 7(5) 3. 52(9) 4. 32(19) 5. 25(16) 6. 2(2) 7. 42(3) 8. 81(7) 9. 14(2) 10. 43(33) 11. 61(5) 12. 5(1) 13.

Részletesebben

Michelin Bringafesztivál - Bringarally

Michelin Bringafesztivál - Bringarally Amatőr férfi 1 325 Trabach Norbert 01:38:48 00:00:00 2 116 Gyurkó László 01:48:14 00:09:25 3 84 Farkas József 01:48:46 00:09:57 4 237 Ónodi Péter 01:48:52 00:10:03 5 82 Evinyih Zsolt 01:53:00 00:14:12

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Kp. tel.: 417-255, 522-900 Kp. fax: 310-838

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Kp. tel.: 417-255, 522-900 Kp. fax: 310-838 Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Kp. tel.: 417-255, 522-900 Kp. fax: 310-838 www.salgotarjan.hu jegyzo@salgotarjan.hu VEZETŐK Dóra Ottó polgármester

Részletesebben

A jelentkező által elsőhelyen megjelölt terület. 09 szakképzés virágkötő és virágkereskedő. 03 szakközépsiskola kereskedelem ágazat

A jelentkező által elsőhelyen megjelölt terület. 09 szakképzés virágkötő és virágkereskedő. 03 szakközépsiskola kereskedelem ágazat 03 szakközépsiskola kereskedelem ágazat 1. Kuczi Péter 79213857479 elutasítva 1. SZANDI 73221928073 felvéve 2. Marton Mietta 71730071397 felvéve 3. Sebestyén Áron 76028483679 felvéve 4. Erb Daniella 76066834680

Részletesebben

Zöld. Narancs - Kék. Kék Vacsora - Karin

Zöld. Narancs - Kék. Kék Vacsora - Karin SZERDA Piros Fehér Fekete Narancs Megjegyzés 8:00 1 2 6 7 11 12 SNACK 8:30 Beep 8:30 Müzli, Banán, Verofit 9:00 Beep 9:00 Piros - Fehér 10:10 Beep 9:30 10:20 Beep 10:00 Fekete - 11:30 Beep 10:30 11:40

Részletesebben

Hallássérültek Országos Atlétikai Versenye

Hallássérültek Országos Atlétikai Versenye 60 m Fiú I. kcs. 1 81 Turó József Eger 8,20 2 82 Farkas Gusztáv Eger 8,40 3 65 Bogdán László Kaposvár 8,50 4 33 Papp Balázs Bp. Siketek 8,80 5 6 2 Tóth József Debrecen 9,10 5 6 114 Rigó Marcell NH. Bp.

Részletesebben

Megyei versenyek. A verseny megnevezése Elért helyezés Tanuló neve Osztály Felkészítő tanár. Nyerges Tamás, Sajtos Olivér, Torgyik Éva, Wenczel Balázs

Megyei versenyek. A verseny megnevezése Elért helyezés Tanuló neve Osztály Felkészítő tanár. Nyerges Tamás, Sajtos Olivér, Torgyik Éva, Wenczel Balázs Megyei versenyek A verseny megnevezése Elért helyezés Tanuló neve Osztály Felkészítő tanár 1. Nyerges Tamás, Sajtos Olivér, Torgyik Éva, Wenczel Balázs Bolyai Matematika Csapatverseny 6. 19. 12. 14. 15.

Részletesebben

(közlekedésgépész szakmacsoportos nappali rendszerű alapozó oktatás)

(közlekedésgépész szakmacsoportos nappali rendszerű alapozó oktatás) AZ EGYEZTETETT FELVÉTELI JEGYZÉK ALAPJÁN FELVETT TANULÓK AZ EGYEZTETETT FELVÉTELI JEGYZÉK ALAPJÁN FELVETT TANULÓK 01-ES KÓD (közlekedésgépész szakmacsoportos nappali rendszerű alapozó oktatás) rangsor

Részletesebben

Hely. Cím Csapatnév Össz.

Hely. Cím Csapatnév Össz. Hely. Cím Csapatnév 1 Nagykőrös Toldi Miklós Élelm. Szki. 46,050 2 46,050 2 47,950 1 47,350 1 46,200 1 45,400 2 279,000 2 Nyíregyháza Eötvös József Gyak. Ált. Isk. és Gimn. 46,950 1 47,250 1 47,050 2 47,300

Részletesebben

II. Tisza-tó Maraton - MTB Felnőtt Férfi

II. Tisza-tó Maraton - MTB Felnőtt Férfi II. Tisza-tó Maraton - MTB Felnőtt Férfi 1. II. Tisza-tó Maraton - MTB Felnőtt Férfi 1 83 Csire Sándor - 01:40:30 00:00:00 2 59 Németh Miklós Sólyom Team 01:40:31 00:00:00 3 145 Jakab Csaba - 01:41:38

Részletesebben

Bödõk, Ilona b: 1947 in Csicsó Mad. Nagy, Tibor "Dr" b: 1946 in Mad m: 1976. Nagy, Szabolcs "állatorvos Dr" b: 1976 in Mad

Bödõk, Ilona b: 1947 in Csicsó Mad. Nagy, Tibor Dr b: 1946 in Mad m: 1976. Nagy, Szabolcs állatorvos Dr b: 1976 in Mad Nagy, Vilma b: 1911 in Csicsó d: 2005 in Csicsó anyja Pálffy Vilma Fél Antal d.u. Bödõk, Pál b: 1905 in Csicsó m: 1947 d: 1965 in Csicsó anyja Kollár M.Bödõk Ksz.Tarcsi Géza, Balá gy.k.sz. Beke Károly

Részletesebben

KERÜLETI ANGOL-NÉMET TANULMÁNYI VERSENY 2014. február 19.

KERÜLETI ANGOL-NÉMET TANULMÁNYI VERSENY 2014. február 19. KERÜLETI ANGOL-NÉMET TANULMÁNYI VERSENY 2014. február 19. A N G O L I. kategória /4-5. évfolyam alap szint Elérhető: 62 pont 1. 108 60,5 98 Szabó Benedek 4. a Kossuth 2. 107 56 90 Juhász Regina 4.b Kossuth

Részletesebben

Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton

Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton 2015-06-07 12:17:09 Helyezés Rajtszám Név Egyesület Idő Hátrány 7km F1 férfi 1 140 Riczu Balázs UFC 00:33:01 00:00:00 Tempo Sport Kft 1/ 13 2015-06-07 12:17:09 Helyezés Rajtszám Név Egyesület Idő Hátrány

Részletesebben

VADON TRADI ÍJÁSZAT Baranya Íjásza 2014 / 3. forduló 2014.júl.13. Káca tanya

VADON TRADI ÍJÁSZAT Baranya Íjásza 2014 / 3. forduló 2014.júl.13. Káca tanya 1. Hauser György FÉRFI FELNŐTT TRADÍCIONÁLIS Nimród Mohács 300 63% 2. Schnell Tamás FÉRFI FELNŐTT TRADÍCIONÁLIS Nimród Mohács 294 61% 3. Szolnok Tibor FÉRFI FELNŐTT TRADÍCIONÁLIS Zrínyi Nagypeterd 274

Részletesebben

OSZTÁLYOK 2010-2011 1. OSZTÁLY ISKOLAOTTHON DR. SZABÓ JÁNOSNÉ VARGÁNÉ MOLNÁR ÉVA

OSZTÁLYOK 2010-2011 1. OSZTÁLY ISKOLAOTTHON DR. SZABÓ JÁNOSNÉ VARGÁNÉ MOLNÁR ÉVA OSZTÁLYOK 2010-2011 1. OSZTÁLY ISKOLAOTTHON DR. SZABÓ JÁNOSNÉ VARGÁNÉ MOLNÁR ÉVA BAGA LAJOS BAKÓ ERZSÉBET KLÁRA BALOGH NORBERT CSANÁDI NIKOLETT DEÁK NIKOLETT GAZSÓ ZSANETT FÜLÖP GÁBOR DÁVID GYÖKERES MÁRIA

Részletesebben

Feladta Horváth Attila. Feladta Beck László. Feladta Kádas Miklós 4 Abszolut hely.: 11 Start: 10:15:30 beérkez 14:44:37

Feladta Horváth Attila. Feladta Beck László. Feladta Kádas Miklós 4 Abszolut hely.: 11 Start: 10:15:30 beérkez 14:44:37 Férfi Kajak 1 1 Abszolut hely.: 4 Start: 10:00:30 beérkez 14:08:57 Rajtszám: 36 Futott idı: 4:08:27 Horváth Attila 2 Abszolut hely.: 5 Start: 10:04:55 beérkez 14:15:08 Rajtszám: 3 Futott idı: 4:10:13 Beck

Részletesebben

Országos Levelező Verseny Döntő helyezések 2011/2012.

Országos Levelező Verseny Döntő helyezések 2011/2012. Nagykőrös Országos Levelező Verseny Döntő helyezések 2011/2012. Tantárgy Évf. Helyezés Neve Város/Iskola neve Bibliaismeret 2. I. Czagány Lotti Mezőcsát, Dr. Enyedy Andor Ref.Ált.Isk. II. Szabó Petra Mezőcsát,

Részletesebben

Hallássérültek Országos Atlétikai Bajnoksága 2012. június 8. Margitsziget

Hallássérültek Országos Atlétikai Bajnoksága 2012. június 8. Margitsziget 60 m fiú I. kcs. 1 66 Orsós József Kaposvár 8,70 2 81 Rontó Tamás Eger 8,79 3 98 Végh Kornél Sopron 9,25 4 82 Pukti László Eger 9,50 5 114 Kis Szabolcs NH. Bp. 9,68 6 113 Antal Dániel NH. Bp. 9,72 7 33

Részletesebben

2012. január 16., Városi B kategóriás úszó diákolimpia, Nagykanizsa

2012. január 16., Városi B kategóriás úszó diákolimpia, Nagykanizsa 2012. január 16., Városi B kategóriás úszó diákolimpia, Nagykanizsa I. kcs., fiú 50 m gyors: 2. Soós Bence 48.00 3. Nyakas Kristóf 48.25 6. Úr Bendegúz 50.70 leány 50 m gyors: 4. Bogos Csenge 51.58 fiú

Részletesebben

CSOPORTOS JÁTÉKENGEDÉLY 2014/2015

CSOPORTOS JÁTÉKENGEDÉLY 2014/2015 MAGYAR KOSÁRLABDÁZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE GARIAN BASKETBALL FEDERATION 131654 133657 ARY BENCE BALÁZS BACSA LEVENTE 1997.08.21. 1997.06.18. BENCZE ILDIKÓ SZOLLÁS ZSUZSANNA 144462 162995 BALLON GERGÕ BARTA

Részletesebben

Előzetes rangsor szakmánként

Előzetes rangsor szakmánként 74660449097 Németh Valentina Cukrász 1 74396630381 Szakács Lucia Cukrász 76900738877 Horváth Andrea Cukrász 1 75442543927 Rajki Miklós Cukrász 76483314489 Rövid Anett Cukrász 1 76676832120 Horváth Eszter

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK. Matematika

VERSENYEREDMÉNYEK. Matematika VERSENYEREDMÉNYEK EGYÉNI VERSENYEK Matematika Általános iskola 1. osztály: 1. helyezett: Papik Petra Szent László Általános Iskola, Kisvárda Felkészítő tanár: Dancs Mónika 2. helyezett: Jenei Marcell Szent

Részletesebben

Humán Szolgáltatások Igazgatósága (levelezési cím: 1211 Budapest, Kiss János altb. u. 54.) Bejárat: Táncsics M. u. 69.

Humán Szolgáltatások Igazgatósága (levelezési cím: 1211 Budapest, Kiss János altb. u. 54.) Bejárat: Táncsics M. u. 69. Humán Szolgáltatások Igazgatósága (levelezési cím: 1211 Budapest, Kiss János altb. u. 54.) Bejárat: Táncsics M. u. 69. Intézményvezető: Fatérné Rothbart Mária fater.maria@hszi21.hu Intézményvezető-helyettes:

Részletesebben

Baranya 25-50-75-100 kerékpáros túra. Négy Évszak Futás (tavasz) Négy Évszak Futás (nyár) 2012 másodperces. DÖKE 25-50-75 kerékpáro s túra

Baranya 25-50-75-100 kerékpáros túra. Négy Évszak Futás (tavasz) Négy Évszak Futás (nyár) 2012 másodperces. DÖKE 25-50-75 kerékpáro s túra Tó- s - Ádám Kriszt nincs nincs Ambrus Norbert X nincs nincs Asszonyi Veronika X X nincs nincs Balla Antal nincs nincs Balogh Bettina X X X X X X X X X ezüst arany Balogh János X X nincs nincs Balogh Judit

Részletesebben

Makó Csenge 1. Baky Boglárka Makó Csenge 2. Hegyi Petra Szűcs Helga 21:08 3. Rétháti Lili Kiss Fanni Dóra Makó Csenge 4. Makó Csenge Kiss Fanni 21:16

Makó Csenge 1. Baky Boglárka Makó Csenge 2. Hegyi Petra Szűcs Helga 21:08 3. Rétháti Lili Kiss Fanni Dóra Makó Csenge 4. Makó Csenge Kiss Fanni 21:16 Makó Csenge 1. Baky Boglárka Makó Csenge 2. Hegyi Petra Szűcs Helga 21:08 3. Rétháti Lili Kiss Fanni Dóra Makó Csenge 4. Makó Csenge Kiss Fanni 21:16 5.-6. Kiss Fanni Kovács Debóra 21:14 Kiss Fanni 5.-6.

Részletesebben

EREDMÉNYJELENTŐ ÍV. Osztály: Erőlista szám. Erőlista szám. Min. Értékszám Név. Tábla. Értékszám Min. 0 Kulcsár Tamás. 0 dr.

EREDMÉNYJELENTŐ ÍV. Osztály: Erőlista szám. Erőlista szám. Min. Értékszám Név. Tábla. Értékszám Min. 0 Kulcsár Tamás. 0 dr. I. Csoport: Lilienthal Forduló: 7 Dátum: yyyy. d. Vízügy II Fabulon Név Érték Min. Min. Érték Név Kulcsár Tamás 29 2 2354 Gelle István dr. Ritter Gábor 288 6 2 2 227 Téglás Balázs,5 Csapó Zoltán 23 FM

Részletesebben

FUTAPEST ZEBEGÉNY TEREPFUTÁS - 2012. szeptember 2. - HOSSZÚ TÁV EREDMÉNYLISTA

FUTAPEST ZEBEGÉNY TEREPFUTÁS - 2012. szeptember 2. - HOSSZÚ TÁV EREDMÉNYLISTA FUTAPEST ZEBEGÉNY TEREPFUTÁS - 2012. szeptember 2. - HOSSZÚ TÁV EREDMÉNYLISTA 10.2 km abszolút 1 882 Beda Szabolcs Futapest 1977 0:45:32 2 872 Forgács István Futapest 1975 0:45:58 3 728 Gehér László 1975

Részletesebben

E R E D M É N Y L I S T A I. PALÓC KUPA - 2015.10.17. SALGÓTARJÁN

E R E D M É N Y L I S T A I. PALÓC KUPA - 2015.10.17. SALGÓTARJÁN I. KCS UP FIÚ KATA / 6-7 ÉV 1 Gasparics István_Marcell Hinode Sportegyesület 2 Kovács Máté_ Jászberényi SE - JKA Shotokan Karate Szakosztály 3 Kovács Viktor Életforrás-do 4 Strádl Bence Bushido-Viadukt

Részletesebben

II. Tisza-tó Maraton - Abszolút Férfi

II. Tisza-tó Maraton - Abszolút Férfi II. Tisza-tó Maraton - Abszolút Férfi 1. II. Tisza-tó Maraton - Abszolút Férfi 1 174 Vígh Zoltán - 01:34:30 00:00:00 2 139 Nagy Gyula Alföld KS 01:34:32 00:00:01 3 152 Vízer Barnabás Team Katay 01:36:57

Részletesebben

AMV 2015. megyei eredmények 8.osztály

AMV 2015. megyei eredmények 8.osztály Iskola neve Iskola város helyezés pontszám Tanuló neve Kálvin Téri Általános Iskola 1. 46 Sass Boglárka Kálvin Téri Általános Iskola 2. 40 Horváth Petra Tiszacsegei Fekete István Általános Iskola Tiszacsege

Részletesebben

Budapest, 2012. április 21. Vendéglátás-idegenforgalom alapismeretek I. forduló 2012. április 4.

Budapest, 2012. április 21. Vendéglátás-idegenforgalom alapismeretek I. forduló 2012. április 4. 1. Golovics Milán Kecskemét 3 4 1 3 7 5 5 5 4 37 4 4 3 3 2 3 4 3 26 4 4 2 3 5 3 6 2 29 92 2. Boros Klaudia Miskolc 3 2 2 2 9 4 5 5 4 36 2 4 4 2 2 1 4 4 23 4 4 2 4 4 3 6 2 29 88 3. Tóth Gergő János Debrecen

Részletesebben

TOUR DE VELENCEI-TÓ 2016 VELENCEI-TÓ MINI MARATON 55KM

TOUR DE VELENCEI-TÓ 2016 VELENCEI-TÓ MINI MARATON 55KM NŐI ABSZOLÚT 1 632 Ringelhann Fanni Felnőtt 1:31:54 2 637 Péteri Niké U19 1:34:48 3 682 Pribisán Brigitta Felnőtt 1:40:36 4 635 Budai Katalin Master 1:40:37 5 560 Molcsan Eleonora Master 1:40:39 6 617

Részletesebben

MJSZ U - 18 / U20 Válogatott Május 15-17. Jégpalota

MJSZ U - 18 / U20 Válogatott Május 15-17. Jégpalota Szállás 52 1 Pados László 1995.09.11 Igen D Fehér 2 Láday Tamás 1996.03.20 Igen D Fehér 3 Jacsó Richárd 1996.12.25 Nem D Fehér 4 Antal Arnold István 1997.04.14 Igen D Fehér 5 Szabó Bence 1998.02.02 Igen

Részletesebben

Matematika 5. és 7. évf. verseny

Matematika 5. és 7. évf. verseny Mohay Lili 5 ált. iskola Bánlakiné Németh Ildikó Dr. Béres József 1. Körtvélyessy László 5 ált. iskola Pártos Péterné Nyelvű 2. Wang Anna 5 ált. iskola Borsos Irén Óbudai Nagy László 3. Antók Etele 5 ált.

Részletesebben

Pop Szilvia Bartus Ferenc Fazakas Csongor Tőtős Imre - Ádám Maruska Krisztina Magyar Viktória File Izabella Osztály: II. Szabó Nándor Lóránd

Pop Szilvia Bartus Ferenc Fazakas Csongor Tőtős Imre - Ádám Maruska Krisztina Magyar Viktória File Izabella Osztály: II. Szabó Nándor Lóránd Eredménylista Megye:_Szilágy- Szilágysomlyó körzet Osztály: I. 1. Márkus Sarolta Márkus Lívia 1-es Sz. Szilágybagosi Általános Iskola Szilágybagos 150 2. Orosz Alexandra Szodorai Melinda Báthory István

Részletesebben

név egyesület idı eredmény 1 Nagy Nikolett 1998 Tótkomlósi UE 00:32,45 2 Karkus Linda 1998 Orosházi UE 00:33,20

név egyesület idı eredmény 1 Nagy Nikolett 1998 Tótkomlósi UE 00:32,45 2 Karkus Linda 1998 Orosházi UE 00:33,20 Jegyzıkönyv: Tótkomlós 2007. július 21. Rózsa Fürdı Kupa név egyesület idı eredmény 1 33 1/3m lány mell 1 Nagy Nikolett 1998 Tótkomlósi UE 00:32,45 2 Karkus Linda 1998 Orosházi UE 00:33,20 3 Gulyás Dzsenifer

Részletesebben

Az Országos angol nyelvi verseny Vas megyei résztvevıinek a megyei fordulóban elért eredményei évfolyamonként 2011-2012. tanév

Az Országos angol nyelvi verseny Vas megyei résztvevıinek a megyei fordulóban elért eredményei évfolyamonként 2011-2012. tanév A MEGYEI FORDULÓ EREDMÉNYE 8. évfolyam Felterjesztési ponthatár az országos döntıbe: 80 pont/100 pont NÉV ISKOLA TANÁR PONTSZÁM Kovács Attila Rezner Józsefné 79 Gáspár Gergı Rezner Józsefné 73 Koltai Kadosa

Részletesebben

IDEIGLENES KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI RANGSOR 2013 2014 TANÉV

IDEIGLENES KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI RANGSOR 2013 2014 TANÉV Dankó Pista Egységes Óvoda - Bölcsőde, Általános Iskola, Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium 4235 Biri Mező Imre út 21. Tel/fax: 42-263-137 e-mail: info@dankop.hu, www.dankop.hu IDEIGLENES KÖZÉPISKOLAI

Részletesebben

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Pedagógiai Könyvtár és Múzeum. Összesen Feladatlap Esszé Nevezett tanuló neve Évfolyam Kódszám Ssz.

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Pedagógiai Könyvtár és Múzeum. Összesen Feladatlap Esszé Nevezett tanuló neve Évfolyam Kódszám Ssz. Pontszámok A Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Verseny megyei/fővárosi fordulójára (2015. március 2. 10 óra) nevezett középiskolai tanulók versenyeredményei* Összesen Feladatlap Esszé Nevezett tanuló

Részletesebben

Iskolai versenyek. Név Osztály Tantárgy Helyezés Felkészítő tanár

Iskolai versenyek. Név Osztály Tantárgy Helyezés Felkészítő tanár Iskolai versenyek Név Osztály Tantárgy Helyezés Felkészítő tanár Iványi Martin 5.a I. Knotz Lászlóné Sági Márton Matematika verseny 5. évfolyam II. Buzás Istvánné Fekete Zsombor III. Buzás Istvánné Lakatos

Részletesebben

II. Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton

II. Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton Nem/Kategória: Férfi 12-19 éves 1 420 SZENTPÉTERI Csaba 1998 00:27:26 00:26:54 Nagykőrös 4 4 3:49 min/km +00:00:00 2 225 SZILÁGYI Gergő 2000 00:31:18 00:30:40 Tiszakécske 10 9 4:21 min/km +00:03:45 3 310

Részletesebben

Női steel páros eredmény

Női steel páros eredmény Női steel páros eredmény 1 Harsányi Enikő - Mendelényi Linda WBSE - SZK 20 2 Takács Franciska - Maráczy Erzsébet Smile DC 16 3 Kovács Erika - Borbély Viktória WBSE - SZK 13 4 Kiskó Bernadett - Virág Zsuzsanna

Részletesebben

V. REALDANCE NEMZETKÖZI NYÁRI TÁNCFESZTIVÁL. Mezőkövesd, 2011. július 1-3.

V. REALDANCE NEMZETKÖZI NYÁRI TÁNCFESZTIVÁL. Mezőkövesd, 2011. július 1-3. V. REALDANCE NEMZETKÖZI NYÁRI TÁNCFESZTIVÁL Mezőkövesd, 20. július 1-3. Gyerek II D latin 1/1 Mezőkövesd 2 páros 1 2 Somoskői László Fürjes Eszter Ten Dance Tse 2 25 Babiciu Razvan Dunca Alina Románia

Részletesebben

43 Kiss György Ö. Nemzeti Győr 44 Krakovszky János I. osztályú Budapest 45 Kovács Iván EABA Budapest 46 Kovács Gábor I. osztályú Baja 47 Kovács

43 Kiss György Ö. Nemzeti Győr 44 Krakovszky János I. osztályú Budapest 45 Kovács Iván EABA Budapest 46 Kovács Gábor I. osztályú Baja 47 Kovács 2012. évi bírólista Név Minősítés Város 1 Ajtai Péter AIBA Budapest 2 Babai Sándor II. osztályú Tatabánya 3 Becsey Károly AIBA Szeged 4 Bende Szabolcs II. osztályú Hódmezővásárhely 5 Benda Tivadar Ö. Nemzeti

Részletesebben

HERMAN OTTÓ GIMNÁZIUM VERSENYEREDMÉNYEK 09/10. OKTV eredmények

HERMAN OTTÓ GIMNÁZIUM VERSENYEREDMÉNYEK 09/10. OKTV eredmények OKTV eredmények Verseny megnevezése Helyezés Tanuló neve Osztálya Felkészítő tanár Spanyol nyelvi OKTV I. kategória 4. Képes Zita 12/2 Baena Moreno Francisco José Fizika OKTV II. kategória 5. Kaposvári

Részletesebben

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre!

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre! Sikerek 2013/2014: Iskolánkban nagyon népszerű a Bendegúz Levelezős Verseny. Az idén is több diákunk jutott el a Tatán megrendezett megyei fordulóba, ahonnan nagyon szép helyezésekkel tértek haza. Bencz

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG. LEÁNY III-IV. KORCSOPORT (2000-2001-2002-2003-ban születettek)

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG. LEÁNY III-IV. KORCSOPORT (2000-2001-2002-2003-ban születettek) LEÁNY III-IV. KORCSOPORT (2000-2001-2002-2003-ban születettek) Magasugrás leány (indult: 7 csapat) 1. Budapesti Fazekas Mihály Általános Iskola és Gimná VII. ker. 1,2825 Olasz Katalin 2000. 1,32 Benedek

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK. 2011/2012. tanév. felső tagozat

VERSENYEREDMÉNYEK. 2011/2012. tanév. felső tagozat VERSENYEREDMÉNYEK 2011/2012. tanév felső tagozat MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM Vers- és prózamondó (vers 5-6.o.) Jáger Anett 5.d 1. 9. Králusz Tamás 5.c 2. Csánky Nóra 5.a 3. Harsányi Pandora 5.d 3. Vers- és

Részletesebben

HORVÁTH MIHÁLY EMLÉKVERSENY 2008.

HORVÁTH MIHÁLY EMLÉKVERSENY 2008. 2.Ternai 2.Zelei 3.Katona 1.Sebesi 1.Makai Melitta Anikó Marianna 6Dr.Pálfi 6Lőrincz Edit Tiborné Városi Kiss Bálint Általános Református Iskola Kunszentmárton 2.Füzi Balázs Viktória Hajnalka 6Szemerédi

Részletesebben

A körülmények és a környezet hatnak ránk, de magunkért csakis mi vagyunk felelősek. (Paulo Coelho) Ballagási meghívó

A körülmények és a környezet hatnak ránk, de magunkért csakis mi vagyunk felelősek. (Paulo Coelho) Ballagási meghívó A körülmények és a környezet hatnak ránk, de magunkért csakis mi vagyunk felelősek. (Paulo Coelho) Ballagási meghívó 2007 2012 A MÁTÉSZALKAI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM végzős diákjai 2012. május 4-én

Részletesebben

Csecsemő- és kisgyermeknevelő felsőoktatási szakképzési szak

Csecsemő- és kisgyermeknevelő felsőoktatási szakképzési szak Beosztás a 2015. június 17 19 között tartandó záróvizsgára Bizottság száma : 23. sz. Terem szám:, B épület 537. terem Záróvizsga időpontja: 2015. június 17. 8. 00 órától Balázsi Éva Kata Béres Nikoletta

Részletesebben

Atlétika egyéni verseny III-IV. kcs. 2012. 05. 09. Mór III.kcs.lány Helyezés Név Iskola Eredmény/sec 60 méter

Atlétika egyéni verseny III-IV. kcs. 2012. 05. 09. Mór III.kcs.lány Helyezés Név Iskola Eredmény/sec 60 méter Atlétika egyéni verseny III-IV. kcs. 2012. 05. 09. Mór III.kcs.lány Helyezés Név Iskola Eredmény/sec 60 méter 1. Frey Katalin Zimmermann 9,04 2. Horváth Lili Bakonycsernye 9,22 3. Mezei Krisztina Radnóti

Részletesebben

Női Kard Egyéni. rang vezetéknév utónév

Női Kard Egyéni. rang vezetéknév utónév Női Kard Egyéni rang vezetéknév utónév 1. MEZEI Zsófia BME 2. SZÁNTÓ Beáta 3. SZABÓ Ági DEBRECEN 4. TÓTH Virág ELTE 5. RAB Eszter PEAC 6. KUJBUS Virág DEBRECEN 7. BARTALIS Ágnes PEAC 8. LUKÁTS Lilla PEAC

Részletesebben

I. Szekszárdi Fürdő Triatlon Tolna megyei NSI utánpótlás olimpia és nyílt verseny 2012.06.02.

I. Szekszárdi Fürdő Triatlon Tolna megyei NSI utánpótlás olimpia és nyílt verseny 2012.06.02. I. Szekszárdi Fürdő Triatlon Tolna megyei NSI utánpótlás olimpia és nyílt verseny 2012.06.02. Újonc1 fiú 1 2003 Mattenheim Bálint B 0:07:26 Bátaszék 2 2003 Sebestyén Tamás B 0:08:05 Szekszárd 3 2004 Bán

Részletesebben

Bajnokságok. Akik helyezéseket szereztek Budapest- és Országos Bajnokságokon

Bajnokságok. Akik helyezéseket szereztek Budapest- és Országos Bajnokságokon Bajnokságok Akik helyezéseket szereztek Budapest- és Országos Bajnokságokon A BOLERO TSE saját nevelésű párokat versenyeztet és ez megalakulásától így volt. Az ország egyik legsikeresebb latin műhelye

Részletesebben

Angol nyelvi verseny. 2. helyezett: Tiszakanyári Hunyadi Mátyás Általános Iskola - Birke Csaba - Háda Gréta - Tóth Eszter

Angol nyelvi verseny. 2. helyezett: Tiszakanyári Hunyadi Mátyás Általános Iskola - Birke Csaba - Háda Gréta - Tóth Eszter Angol nyelvi verseny 3. helyezett: Teichmann Vilmos Általános Iskola - Lakatos Nóra - Harsányi Gábor - Orgován Ferenc Felkészítő tanár: Arnóth Mariann 2. helyezett: Tiszakanyári Hunyadi Mátyás Általános

Részletesebben

Kategória ói. Név Egyesület végeredmény. Dél Alföld Régió Történelmi Bajnokság 3. forduló Hetényegyháza, 2015. 07.18. helyez

Kategória ói. Név Egyesület végeredmény. Dél Alföld Régió Történelmi Bajnokság 3. forduló Hetényegyháza, 2015. 07.18. helyez Dél Alföld Régió Történelmi Bajnokság 3. forduló Hetényegyháza, 2015. 07.18. Rendező: HetényegyháziÍjász és Szabadidősport helyez Kt Kategória ói Név Egyesület végeredmény é és Longbow íj, 30 50 éves korosztály,

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ 2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA V-VI. KORCSOPORT Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ Helyszín (település, és versenyhelyszín): Gyulai István Atlétika Stadion, 4032 Debrecen, Oláh Gábor utca 5. Időpont (év,

Részletesebben

02 Közgazdasági szak

02 Közgazdasági szak 01 Közlekedési szak Balogh Barbara József Attila Dombóvár 78648474882 Koller Imre Vásárosdombó 76338751299 Lelkes Réka Belvárosi 74829857000 Boros Szabina József Attila Dombóvár 77194104062 Vincze Balázs

Részletesebben

Angol komplex verseny írásbeli fordulójának eredménye. pontszám tanuló neve évfolyam kategória felkészítı tanár iskola neve

Angol komplex verseny írásbeli fordulójának eredménye. pontszám tanuló neve évfolyam kategória felkészítı tanár iskola neve Angol komplex verseny írásbeli fordulójának eredménye pontszám tanuló neve évfolyam kategória felkészítı tanár iskola neve 44 43 43 42 42 41 40 39 38 37 33 31 29 Sánta Zsombor 5. 5 óra Katona Irma Jelena

Részletesebben

Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda 4493. Tiszakanyár, Fő út 23. Tisztelt Igazgató Nő/Úr! Kedves Nyelvtanár Kollégák!

Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda 4493. Tiszakanyár, Fő út 23. Tisztelt Igazgató Nő/Úr! Kedves Nyelvtanár Kollégák! Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda 4493. Tiszakanyár, Fő út 23. Tisztelt Igazgató Nő/Úr! Kedves Nyelvtanár Kollégák! A Felső- Szabolcsi Iskolaszövetség angol nyelvi szóbeli versenye

Részletesebben

400 m. fiú vegyesúszás 1. versenyszám

400 m. fiú vegyesúszás 1. versenyszám 400 m. fiú vegyesúszás 1. versenyszám 1. Krámli Kristóf 2002 Orosháza ÚE 5:37,74 2. Nagy Roland 2003 Triton Sport Egyes. 5:26,70 3. Sipaki Zsombor 2002 Békéscsaba Előre ÚK 5:22,74 4. Pertich Zsombor 2001

Részletesebben

2015. augusztus 19., szerda

2015. augusztus 19., szerda 2015. augusztus 19., szerda ZENEELMÉLET, FÖLDRAJZ, ORGONA - 9:00 221. terem, Orgonaterem Tanárok: Győrffy Katalin, Szabó Balázs, dr. Kiss-Csapó Gergely Rinkó Sándor 9.A zeneelmélet 9. Győrffy Katalin Gergely

Részletesebben

Forg-Tech Kupa Mezeifutó Magyar Liga 1. forduló Valamint amatőr mezei és cross verseny Békéscsaba, Póstelek 2015. október 24.

Forg-Tech Kupa Mezeifutó Magyar Liga 1. forduló Valamint amatőr mezei és cross verseny Békéscsaba, Póstelek 2015. október 24. Férfi Mezei futás Mezei Magyar Liga 1. Gregor László 1992 Békéscsabai AC 19:56 2. Kovács Benjámin Ádám 1995 UTE 20:20 3. Király István 1994 Mogyi SE Baja 20:35 4. Juhász Balázs 1996 DSC-SI 20:51 5. Szemeti

Részletesebben

VASAS SC ATLÉTIKAI VERSENYE

VASAS SC ATLÉTIKAI VERSENYE 200 m férfi abszolút f1:0,0; f2: -1,0; f3: 0,0; f4: 0,0; f5:0,0 1. Németh Csaba 1997 Vasas SC 22,56 f1 2. Kemény Dávid 1995 Vasas SC 22,59 f1 3. Együd Máté 1996 Eötvös DSE 22,90 f1 4. Máté Milán 1996 Bp.

Részletesebben

Versenyek 2012 I. negyedév

Versenyek 2012 I. negyedév Versenyek 2012 I. negyedév 1. A Polgárőrség Biztonságos közlekedés című rajzpályázata (2012. 03.09.) 1.helyezett: Takács Kitti 4.s Különdíj: Kerek Martina és Tóth Szelina 4.s Felkészítő tanáruk: Némethné

Részletesebben

MATEMATIKA. Helyezés Név Osztály Pont

MATEMATIKA. Helyezés Név Osztály Pont MATEMATIKA 1 Szerőczei Filemon Simeon 6C 114,7 2 Soós Benjámin 6C 108,0 3 Molnár Eszter 6C 107,3 4 Bernát Ádám 6C 102,0 5 Molnár Dániel 6C 101,3 6 Jakab Dávid 6D 100,0 7 Horváth Ábel 6C 96,7 8 Török Barna

Részletesebben

Magyar Erőemelő Szövetség Női, Férfi Fekvenyomó Csapatbajnokság, Tab, 2010. május 1-2. NEVEZÉSEK - FÉRFIAK

Magyar Erőemelő Szövetség Női, Férfi Fekvenyomó Csapatbajnokság, Tab, 2010. május 1-2. NEVEZÉSEK - FÉRFIAK Név Magyar Erőemelő Szövetség Női, Férfi Fekvenyomó Csapatbajnokság, Tab, 2010. május 1-2. NEVEZÉSEK - FÉRFIAK Szül. év Iskola Legjobb eredménye - 56 kg 1. Böröczky Péter 1990 Pannonia Power SE 140,0 2.

Részletesebben

Bohóchal Tanévzáró Verseny. Rajtlista

Bohóchal Tanévzáró Verseny. Rajtlista Versenyszám:1. 33m lány hátúszás 2009, 2008, 2007, 2006, 2005 2009 2007 2006 1. pálya Filetóth Eszter Bencze Boróka Angyalos Panni Pozsonyi Dalma Kun Veronika 2. pálya Korcsmár Kiara Sóskuti Alíz Daragó

Részletesebben

XIV. Országos Friss Antal Gordonkaverseny Szolnok, 2014. november 21-23.

XIV. Országos Friss Antal Gordonkaverseny Szolnok, 2014. november 21-23. XIV. Országos Friss Antal Gordonkaverseny Szolnok, 2014. november 21-23. Díjazottak: I. korcsoport I.díj: Jeong Jin Seok Prehoffer Júlia Szombathelyi Bartók Béla Zenei AMI tanára: Pálköviné Békefi Cecília

Részletesebben

2015. január 12 április 16. Terem: E ép. fszt. 1. Csoportkód: 04/2015/M Időpont: hétfő és szerda, 13:00 16:15

2015. január 12 április 16. Terem: E ép. fszt. 1. Csoportkód: 04/2015/M Időpont: hétfő és szerda, 13:00 16:15 Kedves Hallgatók! Az alábbi táblázatokban találjátok a csoportbeosztásokat. Kérjük, hogy az első tanítási napotokon a megadott terembe és a megadott időpontra menjetek. Az első tanítási napra a tandíjon

Részletesebben

EURO GEO KUPA ZALAEGERSZEG 2015,04,25, EREDMÉNYEK

EURO GEO KUPA ZALAEGERSZEG 2015,04,25, EREDMÉNYEK EURO GEO KUPA ZALAEGERSZEG 2015,04,25, EREDMÉNYEK FÉRFI: 100m 1. Köcse Richárd 1997 Zalaszám-ZAC 10,8 I/1 2. Aranyics Bence 1995 Zalaszám-ZAC 10,9 I/2 3. Szűcs Valdó 1995 Zalaszám-ZAC 11,0 I/3 4. Balogh

Részletesebben

JÁSZOK történelmi dal- és táncjáték

JÁSZOK történelmi dal- és táncjáték JÁSZOK történelmi dal- és táncjáték A Jászok című történelmi dal- és táncjáték alkotóinak, létrehozóinak elsődleges célja, hogy bemutassák a jászok rendkívül összetett, és hihetetlenül izgalmas történelmét,

Részletesebben