2014/2015.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "2014/2015. www.soproniszinhaz.hu"

Átírás

1 2014/2015 komédia, táncfantázia, tragédia, musical, színmű, nagyoperett, tragikomédia, monodráma, vígeposz, krimi, zenés költői játék, zenés mesejáték, tantermi dráma

2 Köszöntő Tisztelt Közönségünk! A színház találkozás. A közönség és a Soproni Petőfi Színház társulata egymásra talált az elmúlt két évben, s ennek eredményeként remek előadásoknak tapsolhattunk. Kitűnő és szép évadot tudhat maga mögött a teátrum. További örömet jelent számunkra az is, hogy a felnőtt közönség bizalma mellett a felnövekvő generáció országos szinten mérve is kiemelkedő létszámban van jelen a nézőtéren. Így a jövő nézőit a jelenben is nagy figyelem övezi a kulturális intézményben, igazi találkozási helyként tekinthetnek ők is a színházra. A színház ünnep. A Petőfi Színház előadásai ünneppé varázsolták az estéinket. Néző és színész együtt élhette át a játék feledhetetlen pillanatait, a közös színházi élmény varázsát. Ünnepekre pedig szükségünk van a hétköznapjaink között, hogy tovább erősödjön közösségünk, találkozzunk, beszélgessünk, megpihenjünk, feltöltődjünk. Szellemileg és lelkileg is. A színház ajándék. Az ajándék pedig közös kincsünk. Színházunk következő évada számtalan ajándékot, értékes színházi előadást kínál minden korosztály számára. Öröm számunkra, hogy a Páneurópai Piknik 25. évfordulójára együtt készülünk a Petőfi Színházzal, hiszen a Végtelen Európa című táncfantázia bemutatója ebből az alkalomból egy ajándék a város polgárainak. Az évad előadásai, meghirdetett műsorai tovább színesítik városunk kulturális palettáját, ezért érdemes a Petőfi Színházat választani. Találkozzunk az új évadban is! Dr. Fodor Tamás Sopron polgármestere Annak van jövője, akinek van emberi tartása, erős identitása. Ehhez pedig nem más, mint az anyanyelv és a kultúra által meghatározott közösségi gondolkodásmód ad kellő támaszt. Ez a hármas egység a kulcsa annak a folyamatnak, amely során az egyes ember az adott kis- és nagyközösség részévé válik. Ennek szellemében állítottuk össze a következő évadunkat, amelynek legfontosabb kérdése: hol a helyünk Európában, a világban. Ahogy Magyarország keresi helyét kontinensünkön, úgy szemmel láthatóan Európa is keresi önazonosságát. Ehhez a kölcsönös folyamathoz járulhat hozzá a Végtelen Európa című táncelőadásunk vagy épp Hriszto Bojcsev kortárs bolgár író Madárezredes című vidám darabja. A jelzett művek visszatekintenek az utolsó néhány évtized közös tapasztalataira, hogy azokat felhasználva szólhassanak a mai színház nézőjének az itt és most feladatairól. De visszatekintünk előadásaink tematikája révén a XX. század elejére is: a műfaji sokszínűség jegyében olyan művek mesélnek a monarchia időszakának ma is aktuális emberi-társadalmi problémáiról, mint a Csárdáskirálynő nagyoperett vagy az Elveszett levél című komédia. S talán meghökkentőnek tűnik az állítás, de elmondhatjuk, hogy zenés, szórakoztató színházi kínálatunk mondandója is a ki vagyok, mi vagyok, hol a helyem a világban gondolatkörében mozog. A Hamlet óta hihetetlen tömörséggel tudjuk megfogalmazni a filozófia lételméletének legfontosabb kérdését: lenni vagy nem lenni? Évadunk egyik fontos darabja, a Székely János által írott Caligula helytartója című dráma éppen ezt a kérdést gondoltatja majd velünk újra. Tartalmas, érzelmi és szellemi vonatkozásban is gazdag együttlétekre, közös gondolkodásra hívjuk önöket a 2014/2015-ös évadunkban is! Pataki András igazgató főrendező 2 3

3 Bérleteink Bérleteink FELNŐTT BÉRLET (Helyszín: nagyszínház, 6 előadás) (PALOTAY, DÉRYNÉ, SZÉCHENYI, CSATKAI, JÁVOR, PETŐFI PREMIER, LACKNER, BLAHA, LÖSZL, JAKAB, JÁSZAI, NÁDASSY) Végtelen Európa (táncfantázia) Az elveszett levél (komédia) Zene, New York, Szerelem (romantikus musical) Caligula helytartója (színmű) (Komáromi Jókai Színház) Madárezredes (színpadi játék) Csárdáskirálynő (nagyoperett) (Helyszíne: Fertőrákosi Barlangszínház) FELNŐTT ÉS EGYETEMI VEGYESBÉRLET (Helyszín: nagyszínház, 6 előadás) (MEDGYASZAY) Végtelen Európa (táncfantázia) Az elveszett levél (komédia) Zene, New York, Szerelem (romantikus musical) Macskajáték (tragikomédia) Caligula helytartója (színmű) (Komáromi Jókai Színház) Madárezredes (színpadi játék) FELNŐTT BÉRLET (Helyszín: kamaraszínház, 4 előadás) (RUSZT, PAÁL) Dorottya (vígeposz) Egérfogó (krimi) (Zentai Magyar Kamaraszínház) István király (tragédia) (Evangélium Színház, Bp.) Magam keresése (monodráma) (Az Evangélium Színház, a Klebelsberg Kultúrkúria, a Veszprémi Petőfi Színház és a Soproni Petőfi Színház közös produkciója) KÖZÉPISKOLÁS BÉRLET (Helyszín: nagyszínház, 5 előadás) (FÁY, ROTH, HANDLER, MADÁCH, EÖTVÖS, HERBSZT, BERZSENYI) Végtelen Európa (táncfantázia) Az elveszett levél (komédia) Zene, New York, Szerelem (romantikus musical) Macskajáték (tragikomédia) Madárezredes (színpadi játék) KÖZÉPISKOLÁS BÉRLET (Helyszín: kamaraszínház, 5 előadás) (ÖRKÉNY, LÍCEUM) Dorottya (vígeposz) Egérfogó (krimi) (Zentai Magyar Kamaraszínház) István király (tragédia) (Evangélium Színház, Bp.) Magam keresése (monodráma) (Az Evangélium Színház, a Klebelsberg Kultúrkúria, a Veszprémi Petőfi Színház és a Soproni Petőfi Színház közös produkciója) Kövek (tanjáték drámafoglalkozással) GYERMEKBÉRLET ÁLTALÁNOS ISKOLA FELSŐ TAGOZATOSOK RÉSZÉRE (Helyszín: kamaraszínház, 4 előadás) (BALOGH, KARINTHY, GOETHE, HELYEY, SÍK, BELLA, HUNYADI, KÉZDY, GAUDIOPOLIS) KAMARASZÍNHÁZ: Dorottya (vígeposz) Toldi (zenés költői játék) NAGYSZÍNHÁZ: Végtelen Európa (táncfantázia) TANTERMI SZÍNHÁZ: Luke és Jon (tanjáték) GYERMEKBÉRLET ÁLTALÁNOS ISKOLA ALSÓ TAGOZATOSOK RÉSZÉRE (Helyszín: nagyszínház, 3 előadás) (MÓRA, JÓKAI, ARANY, GÁRDONYI, ZELK, A Hatalmas Színrabló (zenés mesejáték) Süsü, a sárkány (zenés mesejáték) (Komáromi Jókai Színház) Pinokkió (táncjáték) (Budapest Táncszínház) GYERMEKBÉRLET ÓVODÁSOK RÉSZÉRE (Helyszín: nagyszínház, 2 előadás) (GESZTENYE, CIKLÁMEN, HÓVIRÁG) Süsü, a sárkány (zenés mesejáték) (Komáromi Jókai Színház) Pinokkió (táncjáték) (Budapest Táncszínház) 4 5

4 NAGYSZÍNHÁZ BEMUTATÓ: AUGUSZTUS 19. Végtelen Európa táncmű két részben Demcsák Ottó (Harangozó-díjas) A Sopron Balett előadása 11 NAGYSZÍNHÁZ BEMUTATÓ: OKTÓBER 11. Ion Luca Caragiale: Az elveszett levél komédia Rendező: Béres László 14 Mikó F. László Demcsák Ottó Ion Luca Caragiale Béres László Felnőtt egy nemzedék, amelynek a két világrend szembenállása már csak száraz tananyag. Nekünk, akik ebben az ellentmondásos korszakban nőttünk fel, és megéltük Európa egyesülését, kötelességünk, hogy e sorsfordító rendszerváltást érzelmi és kritikai oldalról is láttassuk. nik negyedszázados évfordulójának méltó megünnepléseként egy táncprodukciót állít színpadra. Az előadás nem hagyományosan vett táncmű, hanem sokkal inkább összművészeti alkotás, amelyben a tánc, a videó, a zene, a fényfestés és más művészeti ágak egységes produkcióban találkoznak. A történet az egyéni és közösségi szabadságvágyról, a bezártság és az elszigeteltség okozta traumákról és azok feloldásáról szól. Mindezt egy ház lakóinak egy napján keresztül bemutatva, teret engedve közben az álmoknak és a vágyaknak, a közeli és a távoli múlt képeinek, a jelen aktualitásainak. Az előadás összecseng az európai népek egymásra utaltságának gondolatával: a közös problémák megoldásának együttes keresésére biztat, s felhívja a figyelmet az egyéni identitás megőrzésének fontosságára. Súgó, iktató, könyvtáros, kocsmáros, tanár, tanfelügyelő, szerkesztő, a román színházak vezérigaz- mán drámairodalom egyik legérdekesebb egyénisége: Ion Luca Caragiale. Az elveszett levél című komédiája 1884-ben íródott, de úgy tűnik, témája miatt örökös aktualitása van. Nyilván nem véletlen, hogy az egyik legtöbbet játszott darab a román színpadokon. A történet egyszerű és fordulatos, egy szerelmes levél kalandos útja köré épül, amelyet a helyi prefektus ír a szeretőjének, aki nem más, mint a vezető párt elnökének a felesége. A választások küszöbén a kompromittáló dokumentum jelentősége óriásira nő, sorozatos hisztériák, zsarolások, fenyegetőzések, rivalizálások, politikai marakodások, nevetséges hatalmi harcok előidézőjévé válik. Helyzet- és nyelvi komikum keveredik, szatirikus figurák hada vonul végig a darabon. Caragiale Az elveszett levélben két műfajt kapcsol össze: a félreértéseken alapuló bohózatot és a társadalmi szatírát. Bárhogy nézzük is, a helyzetek ismerősek lehetnek. Pálmaffy Barbara, Harangozó-díjas Tiszolczi Lilla Ács Tamás Kozma Attila Kovács Frigyes, Jászai-díjas 6 7

5 NAGYSZÍNHÁZ BEMUTATÓ: JANUÁR. 25. Székely János: Caligula helytartója dráma Rendező: Béres Attila NAGYSZÍNHÁZ BEMUTATÓ: FEBRUÁR Zene, New York, Szerelem 16 romantikus musical Művészeti vezető: Feke Pál Rendező: Szurdi Miklós Feke Pál Szurdi Miklós Székely János Béres Attila Marvin Hamlish Carole Bayer Sager Neil Simon a huszadik századi magyar drámaírás egyik kiemelkedő alkotása. Arról beszél, milyen világban élünk, mi változott körülöttünk, és mi maradt ugyanaz. Mit tehet az ember, ha főnöke egyrészt a világ, de legalábbis a Római Birodalom teljhatalmú ura, másrészt egy tébolyult, akitől minden kitelik, azaz Caligula? Petronius, Caligula szíriai helytartója azt a parancsot kapja, hogy állíttassa fel a császár aranyszobrát a zsidók jeruzsálemi templomában. S mert a császár ezt parancsolta, lehetetlen nem teljesíteni. A zsidó Barakiás szerint viszont teljesíteni a lehetetlen. A darab kérlelhetetlen pontossággal mutatja be a helytartó kétségbeejtő helyzetét és emberségéből fakadó tragédiáját. Székely olyan általános érvényű morális kérdéseket feszeget, amelyeknek köszönhetően a dráma mit sem veszít aktualitásából, hiszen mindig létezik hatalom és a hatalomnak kiszolgáltatott ember. (A Komáromi Jókai Színház előadása) Neil Simon a világ talán leggyakrabban játszott színpadi szerzője. Marvin Hamlisch pedig az a fajta zeneszerző, aki elvarázsol, megindít, a lelkekig hatol. Mindennél többet elmond róla, hogy ő a szerzője a Chorus Line-nak, a világ egyik leghíresebb musicaljének. musicalt. Tehát sokat fogunk nevetni? Igen. Vagy inkább sírni? Azt is. Mindenképpen! A cím mindent elárul. A darab New Yorkban játszódik, és két művész, Vernon és Sonia szerelméről szól. Vernon befutott zeneszerző, Sonia pályája elején tartó szövegíró. Lehet-e együtt dolgozni és együtt élni? Lehet-e együtt élni s nem együtt dolgozni? Lehet-e együtt dolgozni és nem együtt élni? Egyik sem tűnik jó lehetőségnek. De akkor mi a megoldás? Úgy száguldunk végig az előadáson, hogy közben mindenki végiggondolja az életét, s mindenki magára ismer egy kicsit. Aztán egy jót nevet rajta. A látványos musicalben közreműködnek a szakma legkiválóbb zenészei. A két szereplős szerelmi történet férfi főszereplője Feke Pál. Tóth Tibor, Jászai-díjas Csernus Anita Szóka Roland Savanyu Gergely Lukácsi Laura Feke Pál 8

6 NAGYSZÍNHÁZ BEMUTATÓ: ÁPRILIS 11. Hriszto Bojcsev: Madárezredes színpadi játék Rendező: Pataki András 14 FERTŐRÁKOSI BARLANGSZÍNHÁZ BEMUTATÓ: MÁJUS 23. Kálmán Imre: Csárdáskirálynő nagyoperett Rendező: Halasi Imre ( Jászai-díjas, érdemes művész) 14 Hriszto Bojcsev Pataki András Kálmán Imre Halasi Imre te a British Council által alapított nemzetközi dráma nagydíjat. Azóta a művet Londonban, Bécs- ben az Evenging Standard színházi megfigyelője Bojcsevet magyar szerzőként emlegette, ami ironikus módon újfent alátámasztja a drámaíró azon álláspontját, hogy ezek egyszerűen nem tesznek különbséget a balkáni államok között.) Bojcsev a klasszikus Száll a kakukk fészkére -módszerhez folyamodik, amikor a Jugoszláviában folyó háború idején Bulgária valamelyik eldugott elmegyógyintézetében a páciensekkel mondat ki alapvető igazságokat, amelyeket azok büntetlenül szétkiabálhatnak a normálisak világában. Az ő szereplői megvilágosodnak, míg az értelem vak marad ezekre az igazságokra. Ők felkarolnak egy kezdeményezést, amely mások szemében bukásra van ítélve, és mindennek ellenére elérik a maguk célját. Akár a madárrajoknak, sikerül átrepülniük tereket és határokat. Még akkor is, ha tavasszal nem térnek vissza honi fészkeikbe. Paradox módon a humanitárius segítségként véletlenül hozzájuk jutott katonai uniformisok viszszaadják a normalitásukat, rendet teremtenek a káoszban, lerázzák a tébolyodottak igézetét. A soproni előadás, amely magyarországi ősbemutató, Szondi György kitűnő fordításában kerül a nézők elé. Éljen a szerelem! Ez volt a Csárdáskirálynőként világhírnévre szert tett Kálmán-operett eredeti címe. Mondják, és joggal, az operett tradicionálisan magyar műfaj. Mondják, és azt is joggal, hogy sehol a világon nem adják elő olyan izgalmasan, temperamentumosan, játékosan, humorral és lírával telten az operetteket, mint nálunk. Ettől nehéz is a színpadra állítása. Rengeteg elvárásnak kell megfelelnie annak a színháznak, amelyik operett bemutatása mellett dönt. Különösen igaz ez a Csárdáskirálynő esetében, ugyanis ez minden idők legjobban megírt, legtöbbet bemutatott és legtöbbször előadott operettje. Ritka kivételként tartják róla, hogy akár zene nélkül is remek színdarab lenne, ugyanis egy nagyon izgalmas családi dráma bomlik ki az események során a néző előtt. Egy valaha volt orfeum-énekesnő, aki az idők során egy Habsburg főnemes felesége lett, tiltja hercegi sarj fiát attól, hogy elvegye szerelmét, egy pesti orfeum tehetséges fiatal énekesnőjét. Ebből aztán temérdek bonyodalom származik. Természetesen a végén, mint ahogy azt az operettek törvényei követelik, minden jóra fordul. Ahogy az eredeti cím is sugallja: éljen a szerelem! Mindehhez pedig jön Kálmán Imre zsenialitása és muzikalitása! Kell ennél több a sikerhez? Igen, egy jó előadás! Szilágyi Tibor, Kossuth- és Jászai-díjas, kiváló és érdemes művész Molnár Anikó Horányi László Füredi Nikolett Mikó István, Jászai-díjas örökös tag Kalocsai Zsuzsa, Jászai-díjas, érdemes művész

7 NAGYSZÍNHÁZ BEMUTATÓ: FEBRUÁR 9. Örkény István: Macskajáték 14 KAMARASZÍNHÁZ BEMUTATÓ: NOVEMBER 22. Sík Sándor: István király 14 tragikomédia Rendező: Szitás Barbara tragédia Rendező: Pataki András Örkény István Szitás Barbara Sík Sándor Pataki András A Macskajáték meséjét énelőttem már több ezren elmesélték. Két ember szereti egymást, de akadályok lépnek föl, s a csábító harmadik minden női varázsát latba vetve magához láncolja a férfit, s a boldog pár oltár elé lép. Ez a szerelmi háromszög csak abban különbözik elődeitől, hogy szereplői nem tizen-, nem is huszon-, hanem hatvan-egynéhány évesek. Mindnyájan akarunk egymástól valamit. Csak az öregektől nem akar már senki semmit. De ha az öregek akarnak egymástól valamit, azon mi nevetünk. Ezt mondta Örkény István az egyik legnépszerűbb, legtöbbet játszott művéről, a Macskajátékról, amelyben karakteres választ is ad arra a kérdésre, hogy meddig van joga az embernek a szerelemre. Az író megunhatatlan műve levehetetlen a magyar színházak műsoráról. Most a soproni közönség is részese lehet egy olyan színházi élménynek, amely a nagy klasszikusok évadának méltó folytatása a teátrumban, és egyúttal tisztelgés Örkény István előtt is ban vagyunk. Nagyboldogasszony ünnepére készül Székesfehérvár. Ez a király utolsó napja. A polgárháború küszöbén áll az ország. Egy monumentális uralkodó szem- történelmi távlatból nézve a Vazul unoka, Szent László sorsán keresztül új fénytörésbe kerül. Lám, lám! Vazul meg azt veti szememre, hogy a keresztény ölte meg bennem a magyart. Ti nem értitek, hogy ez a kettő nem kettő, hanem egy. De eggyé kell lennie, mert meghalunk, ha eggyé nem lesz. Sík Sándor örök érvényű műve a soproni színház idei évadának egyik legfontosabb kérdéséről szól: kik vagyunk, honnan jöttünk, hol a helyünk a világban. (Az Evangélium Színház előadása) Horváth Zsuzsa, Jászai- és Déryné-díjas Szeles Tamás Szalai Dóra Pintér Gábor Pelsőczy László Farkas Tamás 12 13

8 KAMARASZÍNHÁZ BEMUTATÓ: JANUÁR 17. Jászai Mari: Magam keresése monodráma Rendező: Dömölky János (Balázs Béla-díjas, kiváló és érdemes művész) KAMARASZÍNHÁZ BEMUTATÓ: FEBRUÁR Csokonai Vitéz Mihály: Dorottya, vagyis a dámák diadalma a Fársángon vígeposz Rendező: Gál Tamás Jászai Mari Dömölky János Csokonai Vitéz Mihály Gál Tamás február 24-én született Jászai Mari, a magyar színjátszás felejthetetlen tragikája. Olthatatlan tudásvágya korának legműveltebb személyiségei közé emelte. Tehetsége, mindent elsöprő drámai ereje kortársait arra indította, hogy alakításairól tanulmányokat írjanak. Több mint ötven éven át láthatta a közönség a nemzet színházának színpadán. Az a közönség, amely rajongásig szerette és ünnepelte estéről estére. Tudjuk, hogy Petőfi és Széchenyi volt számára az a két géniusz, akiket minden lehetséges módon hirdetett. Rendületlenül szavalta imádott Petőfije verseit, Nagycenkre pedig évente elzarándokolt Széchenyi sírjához. Az utókor sajnos már nem gyönyörködhet megrendítő alakításaiban, de a ránk hagyott írások és tanulmányok lehetővé teszik számunkra, hogy hirdessük őt. Kötelességünk ezt tenni, hiszen volt egy olyan csodája a magyar etnek, aki példaképül szolgálhat a jövő nemzedéke számára. (Az Evangélium Színház, a Klebelsberg Kultúrkúria, a Veszprémi Petőfi Színház és a Soproni Petőfi Színház közös produkciója) Karneváli forgatag, álarcok és álorcák mögé bújtatott szívek vágya a szerelemre A rövidre nyúlt asszonysereglet (főként idős dámák) férfiak elleni ádáz harcát meséli el a szerző pikáns humorral. szépül végül, és párt talál magának. Az előadásban 17. századi eredeti zsidó és magyar zenei motívumok elevenednek meg verbun- vizáció és az interaktivitás stílusjegyeit ötvözi, s egyben bizonyítja, hogy a magyar költészet nemcsak magasröptű filozófiai gondolatok fészke, hanem a nagyszerű és utánozhatatlan magyar humor melegágya is. Juhász Róza Száraz Dávid Simon Andrea, rendezőasszisztens Gál Tamás Szlúka Brigitta Khell Csörsz díszlettervező, Jászai-díjas 14 15

9 KAMARASZÍNHÁZ BEMUTATÓ: MÁRCIUS 28. Agatha Christie: Egérfogó krimi Rendező: Kálló Béla 14 KAMARASZÍNHÁZ BEMUTATÓ: JANUÁR 5. Arany János: Toldi zenés költői játék Rendező: 11 Arany János Agatha Christie Kálló Béla A rejtély úgy lebeg a darab felett, hogy a néző végig úgy érzi, tudja, ki a gyilkos, legalábbis addig, amíg a szerző ismét be nem bizonyítja neki, hogy egy másik szereplő is lehet. És ez így megy mindvégig: izgulunk, rettegünk, szurkolunk, míg a végén minden tisztázódik, és ezzel a feszültség is feloldódik. Egy igazán szórakoztató, de irodalmilag igényes krimi szemtanúi lehetünk. Színházi élmény, amely magával ragad. szák. Londonban az előadás végén a játszó színészek megkérik a nézőket, hogy ne árulják el másoknak, ki a gyilkos. Ezáltal az előadás már egy közösség, egy város ügye lesz. Itt is így lesz. Hallgatólagosan cinkossá válunk. Agatha Christie pedig odaátról mosolyog ránk. (A Zentai Magyar Kamaraszínház előadása) lünk van, talán túlságosan is. Iskolai tananyag. De igazán értjük-e, tudjuk-e, miről szól, milyen drámai konfliktus bontakozik ki a műben? Milyen erkölcsi dilemma hatja át? Mitől is lett oly népszerű a maga korában, hogy Arany pályadíját a bizottság kétszeresére emelte, s Petőfi a Toldi írójának egyenesen a lelkét küldi el, s miért szerethetjük a mai napig? Persze a népi hős megjelenése is szerepet játszott a hajdani sikerben, de a fő érdem a felvetett kérdés fontosságában rejlett és rejlik: az elűzött kisebb fiú történetében a valódi érték győzedelmeskedik-e, vagy a hamis nagyság marad uralmon? És ott van az identitás, az induló életek kérdése is: ki vagyok én, passzív szolga vagy aktív egyéniség, talán harcos hős? S további fontos probléma a karriervágy, a többre vagyok képes törekvése. - érezzék Toldi történetét. Sárdy Zoltán Fodor Zsóka Horváth Andor Szőcs Erika Szarka Gyula zeneszerző, előadóművész Kossuth- és Magyar Örökség-díjas Perovics Eszter

10 NAGYSZÍNHÁZ BEMUTATÓ: NOVEMBER 10. Tor Åge Bringsvaerd: A Hatalmas Színrabló zenés mesejáték Rendező: Katona Imre 6 NAGYSZÍNHÁZ BEMUTATÓ: JANUÁR 12. Süsü, a sárkány zenés mesejáték két részben Rendező: Pille Tamás 4 Tor Åge Bringsvaerd Katona Imre Csukás István Bergendy István Pille Tamás Tor Åge Bringsvaerd műve eredeti színpadi játék, mely az oslói Nemzeti Színház számára ké- ténet annyira átfogó értékeket érint, hogy valóban mindenkihez szólhat. Jó és rossz a mesék egyszerű természetességével válik benne ketté: a jót a bumfordi Bohóc és a varázsló Macska képviseli, míg a rosszat, a gonoszságot a főgenerálisként, hivatali főnökként és bankvezérként is emlegetett Hatalmas Színrabló. A Színrabló olyasfajta rém, mint a hagyományos gyermekmesék vasorrú bábája. Csakhogy sokkal felnőttebben gonosz. Nem embereket, kivált nem gyermekeket rabol, hanem csak a színüket, a mosolyukat, a muzsikájukat veszi el: az életük értelmét tehát. Ő az, akit káprázatos kalandok után végtére mégiscsak legyőz a Bohóc, hogy aztán a játszó és néző gyerekek együtt énekelhessék: a szabadság ritka kincs. (A Soproni Petőfi Színház és a Forrás Színház közös produkciója) A színpadra kerülő mese a mára legendássá vált Süsü történetének előadása, mely tartalmazza az összes epizód dalait, slágereit, és igazi Bergendy-slágerek is helyet kapnak benne. Az A bájos mese mélyén fontos és ma is érvényes figyelmeztetés rejlik: aki nem olyan, mint én, az nem biztos, hogy ellenség; sőt az sem biztos, hogy annyira más, mint én. Ezt a fontos üzenetet a gyerekek sokkal könnyebben megértik. Ezzel együtt igazi családi színházat kínál az előadás, több generáció nőtt fel az egyfejű, de jószívű sárkány történetein. A produkció kicsiknek és nagyoknak egyaránt remek szórakozást ígér. (A Komáromi Jókai Színház előadása) Papp Attila Horváth László Huzella Péter Dinnyés József Végvári Eszter zeneszerző, előadóművész daltulajdonos, előadóművész Kossuth-díjas 18 Szolnoki Tibor, Jászai-díjas

11 NAGYSZÍNHÁZ BEMUTATÓ: MÁRCIUS 16. Pinokkió táncjáték Koreográfus: Földi Béla 64 KÜLSŐ HELYSZÍN BEMUTATÓ: MÁJUS 23. Luke és Jon 11 tantermi színház Rendező: Németh Ervin Földi Béla Németh Ervin Örök mese egy nagy nevettető felfogásában. Pinokkió ugyanannyira a gyermeki fantázia és szabadság, mint a felnövő tékozló fiú jelképe mindannyiunk számára. Geppetto mester ügyes kezével egy kis fabábut készít a háza előtt talált tuskóból. Vidám fiúcska kinézetűre sikeredik és Pinokkió névre, kereszteli. Benne látja fiát, akit mindig is szeretett volna, de nem kapta meg soha a sorstól. A mester legnagyobb meghökkenésére a kis bábu életre kel. Eladja köpönyegét is, csak hogy a kíváncsi és rosszcsont kisfiú iskolába járhasson. Ám Pinokkió naivságát kihasználja sok alattomos figura, akik miatt rossz útra téved. Hihetetlen kalandokba keveredik, miközben atyja keresi mindenütt, és egy Jótündér vigyázza lépéseit. Az elképesztő utazás végén visszatér, hogy gondját viselje édesapjának. (A Budapest Táncszínház előadása) már 2007-ben, kéziratos formában elismerést kapott érte, elnyerte az Egyesült Királyság vezető könyvkereskedő cégének egyik díját. Egyik kritikusa azt írja róla: Ez a próza már majdnem költészet. A Luke és Jon az ígéretről szól, minden értelemben ja a soproni színház kétéves hagyományát: ezúttal is húsba vágó kérdésekkel foglalkozik rajta keresztül a színház. Az élet értelmén és önmaga helyzetén gondolkodó kamaszt segíti: szembesíti az elvesztett lény elengedésének lehetséges megoldásaival, egy esetleg romba dőltnek látszó élet újraépítésének esélyével, továbbá azzal, milyen következményei vannak, ha felelősséget vállalunk valakiért. Kincses Kata dramaturg, rendezőasszisztens Buch Tibor Fésűs Nelly Lénárt László Balogh Fanni Lukács Levente 20 21

12 NAGYSZÍNHÁZ MŰSORON MARAD Evita 14 NAGYSZÍNHÁZ MŰSORON MARAD SingSingSing 2 14 rockopera két részben Rendező: Katona Imre musical show két részben Szakál Attila Az elmúlt évad hatalmas sikere után a közönség kívánságára ismét látható a népszerű előadás Petőfi Színházban. Ha bárhol felcsendül az a dal, hogy Ne sírj értem, Argentína, akkor mindenki azonnal tudja, hogy az Evita című világhírű rockoperáról van szó. A Soproni Petőfi Színház társulata most hazai színháztörténelmet írt ezzel a darabbal, totta újra színpadra, ezúttal is a műfaj legnagyobbjaival! Sztárszereposztás (Füredi Nikolett, Vastag Tamás, Feke Pál, Szolnoki Tibor és Fésűs Nelly), tetőt bontó és falat rengető hangok, kiváló énekesek, népszerű slágerek, igazi látványos nagy produkció várja továbbra is a nézőket a soproni teátrumban. A hatalmas soproni közönségsiker után újra jön a SingSingSing musical show második része! Világslágerek, sztárparádé, géppuskalábú táncosok, fergeteges hangulat, új díszlet és látványvilág várja a közönséget. A produkcióban többek között olyan musicalekből hallhatnak és láthatnak részleteket a nézők, mint a Rómeó és Júlia, az István,a király, a Moulin Rouge, az Aida, a Diótörő, a La Mancha lovagja vagy éppen a Notre Dame-i toronyőr. Tucatnyi musical több mint harminc dala kap helyet a soproni SingSing- Sing második kiadásában! Szakál Attila rendező - koreográfus csapatában újra színpadra lépnek a Petőfi Színház művészei és mellettük a műfaj népszerű képviselői is ellátogatnak városunkba. Így természetesen ebben a showban is szerepelnek a Vastag testvérek, Füredi Nikolett, Fésűs Nelly, Halas Adelaida, Végvári Eszter, Mészáros Árpád Zsolt, Feke Pál, Szomor György és még sokan mások! Papp Gyula zeneszerző, előadóművész Vastag Tamás előadóművész Szakál Attila, koreográfus Mészáros Árpád Zsolt Vastag Csaba előadóművész Szomor György 22 23

13 KAMARASZÍNHÁZ (LISZT KÖZPONT) ÉS KÜLSŐ HELYSZÍNEK MŰSORON MARAD Kövek zenés tanjáték Rendező: Molnár Anikó 10 Az előadás a Forrás Színházzal együttműködésben jött létre. KAMARASZÍNHÁZ (LISZT KÖZPONT) ÉS KÜLSŐ HELYSZÍNEK MŰSORON MARAD Nyikolaj Vasziljevics Gogol: Egy őrült naplója monodráma Rendező: Ács Tamás 14 szokról szól, kamaszoknak. Megtörtént esetet feldolgozva, izgalmas témán keresztül beszél a felelősségről és döntéseink súlyáról. A történet két kallódó srác céltalannak látszó világába vezet bennünket, akik unalmukban köveket hajigálnak az autópályára, s telitalálatuk egy családapa halálát okozza. Az előadás olyan színházi formában kerül a diáknézők elé, amely megkerülhetetlenné teszi, hogy akár a fiúk szerepébe lépve szembesüljenek a felelőtlen tett súlyos következményeivel. Az előadás utaztatható formában, kamaratérben vagy tantermi színházként egyaránt megvalósítható, igény esetén drámafoglalkozás is kapcsolható hozzá. Az őrült naplója című 1835-ben megjelenő Gogol kisregény egy orosz kis-hivatalnok, Popriscsin naplójaként íródott, melyben képet kapunk e kisember megőrülésének végső stációiról. A mű színpadi feldolgozása és előadása hatalmas színészi kihívás. Ács Tamás, a soproni társulat tehetséges tagja az elmúlt évadban már előadta ezt a legendás darabot, méghozzá osztatlan és nagy sikerrel. Ács Tamás így vall a szerepéről: Egy olyan elmagányosodott, elidegenedett embert próbálok a színpadon megmutatni, aki nem a régmúlt idők kis-hivatalnoka, hanem hétköznapjaink ismerős alakja. Az előadás utazásra invitálja nézőit Popriscsin elméjének mélyére, főként azokra a lelki rezdülésekre koncentrálva, amelyek a végső őrület legszélére sodorják. Egy többre hivatott, mondhatni tehetséges ember képét próbálom megfesteni, akit nem egy eleve elrendelt őrület mozgat, hanem sokkal inkább harca a körülötte lévő világgal, amellyel szemben egy emberibb élet utáni vágy és remény motiválja. Húros Annamária jelmeztervező Bolla Dániel Laczó Henriette díszlet- és jelmeztervező Stánicz Zoltán Szélyes Andrea jelmeztervező Torbán Eszter jelmeztervező 24 25

14 A Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. vezetősége A Soproni Petőfi Színház vezetősége és munkatársai Horváth Zoltánné ügyvezető igazgató, örökös tag Nyerges Ferenc menedzser igazgató Gecse Éva gazdasági vezető, örökös tag Pataki András igazgató főrendező Demcsák Ottó Harangozó-díjas tánctagozat vezető Katona Imre vezető dramaturg Harka Zoltán technikai igazgató Kóczán Péter kulturális igazgató-helyettes Izsó Katalin szervező titkár Oberfrank Péter zenei vezető, Liszt díjas Kovács Ferenc műszaki vezető Pomezanski György kreatív tanácsadó Rendezvényszervezés, kommunikáció Bruckner Ildikó rendezvényszervező, csoportvezető Csiszlér Sándorné nézőtéri felügyelő Farkas Anikó rendezvényszervező Horváth Elvíra rendezvényszervező Kránitz Gabriella rendezvénymenedzser Martos Virág rendezvényszervező Opra Annamária sajtóreferens Sass András kommunikációs menedzser Jegyiroda és közönségszervezés Füzi Zsanett jegypénztáros Kozák Katalin jegypénztáros Gazdasági csoport Károly Istvánné pénzügyi előadó Kotsmárné Lurmann Erzsébet könyvelő, főpénztáros Molnár Edina bér- és munkaügyi előadó Némethné Horváth Marianna gondnokságvezető, örökös tag Szabó Zsuzsanna adminisztrátor Műszaki csoport Horváth Péter műszaki vezető Békefi Péter technikus Bors András technikus Fodor Zoltán műszaki munkatárs Szekeres Roland műszaki munkatárs Vécs Péter műszaki munkatárs Nyári László informatikus, rendszergazda Torma Sándor audiovizuális munkatárs Magyar Kató Blanka művészeti titkár Műszaki munkatársak Kaszab Zsuzsanna jelmeztár-vezető Pintérné Németh Judit öltöztető Petrik Erzsébet fodrász Ágota Zsolt színpadmester Varga Róbert sajtóreferens Szalay Zoltán hangtár-vezető Horváth Attila hangosító Varga Ernő fénytár-vezető Karsai Barnabás világosító Németh Ervin dramaturg Szórádi Béla kellékes, díszítő Horváth Péter díszítő Horváth Károly díszítő Kantó Bence díszítő 26 27

15 Bérletek nevei, időpontjai Bérletek nevei, időpontjai NAGYSZÍNHÁZI BÉRLETEK FELNŐTT BÉRLETEK JAKAB Lajos vasárnap FELNŐTT ÉS EGYETEMI VEGYES BÉRLET IFJÚSÁGI BÉRLETEK (középiskola) FÁY András hétfő ROTH Gyula hétfő HANDLER Nándor kedd MADÁCH Imre kedd EÖTVÖS József szerda HERBSZT Zoltán csütörtök GYEREKBÉRLETEK (általános iskola alsó tagozat) MÓRA Ferenc hétfő JÓKAI Mór hétfő ARANY János kedd GÁRDONYI Géza kedd ZELK Zoltán szerda NAGYSZÍNHÁZI BÉRLETEK GYEREKBÉRLETEK (általános iskola alsó tagozat) BENEDEK Elek szerda ILLYÉS Gyula csütörtök LÁZÁR Ervin csütörtök ÓVODÁS BÉRLET GESZTENYE hétfő CIKLÁMEN kedd HÓVIRÁG szerda KAMARASZÍNHÁZI BÉRLETEK FELNŐTT SOROZAT KÖZÉPISKOLÁS SOROZAT ÖRKÉNY István hétfő FELSŐS BÉRLETEK BALOGH Alajos hétfő KARINTHY Frigyes kedd HELYEY László szerda SÍK Sándor szerda BELLA Lajos csütörtök HUNYADI János csütörtök KÉZDY György péntek GAUDIOPOLIS péntek

16 Bérletárak Jegyárak (6 ELŐADÁS) PALOTAY, DÉRYNÉ, SZÉCHENYI, CSATKAI, JÁVOR, PETŐFI PREMIER, LACKNER, BLAHA, LÖSZL, JAKAB, JÁSZAI, NÁDASSY, MEDGYASZAY Petőfi Premier Egyéb bérletek Nyugdíjas I. helyár Ft Ft Ft II. helyár Ft Ft Ft (5 ELŐADÁS) FÁY, ROTH, HANDLER, MADÁCH, EÖTVÖS, HERBSZT, BERZSENYI (3 ELŐADÁS) MÓRA, JÓKAI, ARANY, GÁRDONYI, ZELK, (2 ELŐADÁS) GESZTENYE, CIKLÁMEN, HÓVIRÁG (4 ELŐADÁS) RUSZT, PAÁL (5 ELŐADÁS) ÖRKÉNY, LÍCEUM (4 ELŐADÁS) BALOGH, KARINTHY, GOETHE, HELYEY, SÍK, BELLA, HUNYADI, KÉZDY, GAUDIOPOLIS Jegyiroda: Ft Ft Ft Normál: Ft Nyugdíjas: Ft Ft Ft válthatók a jelenleg szabad ülőhelyekre.) Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központ előadások előtt egy órával a helyszíneken. NAGYSZÍNHÁZI ELŐADÁSOK Premier előadás I. helyár Ft II. helyár Ft Zenés előadás I. helyár Ft II. helyár Ft Prózai előadás I. helyár Ft II. helyár Ft Diákjegy Ft Ifjúsági előadás Zenés Ft Prózai Ft Gyerekelőadás Ft KAMARASZÍNHÁZI ELŐADÁSOK Stúdió (felnőtt) előadás Ft Középiskolás előadás Ft Felsős előadás Ft Kamaraszínházi előadásokon helyfoglalás érkezési sorrendben. A kamaraszínházi előadások helyszíne a Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központ (Liszt F. u. 1.). A színházi jegyárak tartalmazzák a ruhatár díját! Diákjegy diákigazolvány felmutatásával vásárolható. A felnőtt színházi előadásokat 6 éven aluli gyermekek nem látogathatják. Az aktuális havi programokra előző hó 10-étől vásárolhatók belépőjegyek Jegyirodánkban

17 Felelős kiadó: Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. 2. kiadás A kiadvány ingyenes. A műsorváltozás jogát fenntartjuk

GIMNÁZIUM I. Név Osztály Iskola Felkészítő tanár Összesen Helyezés Megjegyzés

GIMNÁZIUM I. Név Osztály Iskola Felkészítő tanár Összesen Helyezés Megjegyzés GIMNÁZIUM I. 1. Kovács András 10. Révai Győr 5 4 7 1 7 24 2. Stelczer Ádám 10. Révai Győr 7 0 3 5 5 20 3. Góger Szabolcs 9. Szent Orsolya Sopron Márk Tímea 7 3 5 0 4 19 4. Szaksz Bence 9. Kazinczy Győr

Részletesebben

2012. szeptember 1. 1 / 15 oldal

2012. szeptember 1. 1 / 15 oldal Andó Szabolcs Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek 6 13:00 angol C2 2 angol C2 2 tesi Sz6 angol C2 2 tesi P6 7 13:55 informatika csibe TTI 2 TTI 2 8 14:50 informatika csibe Árky Emilia Anna Hétfő Kedd Szerda

Részletesebben

Budapesti Operettszínház

Budapesti Operettszínház Budapesti Operettszínház BÉRLETI TÁJÉKOZTATÓ 2 0 09/ 2 0 1 0 S Z Í N H Á Z I É VA D 1065 Budapest, Nagymező u. 17. www.berlet.operett.hu Kedves Közönségünk! A bérletvásárlás és bérletajánlás mindig nagyon

Részletesebben

VI.Szigetköz Minimaraton

VI.Szigetköz Minimaraton 2009.05.03. Táv : 16 km Abszolút eredmények 1. 33. Major József 1979 0:52:57 2. 10. Garami Árpád 1966 0:55:22 3. 71. Görözdi Máté 1983 0:57:34 4. 153. Sándor Csaba 1985 0:58:58 5. 6. Varga Csaba 1965 0:59:51

Részletesebben

Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb ben születettek Nincs szintidő

Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb ben születettek Nincs szintidő Oldal 1 Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb 2006.11.25. 98-99-ben születettek Nincs szintidő 1. Atyi Ádám 98 006 37.49 2. Ujlakán Kálmán 98 006 40.89 4. Nagy Balázs 98 006 43.91 3. Varga Márton

Részletesebben

Általános Iskola. Tájékozódási bemutató és verseny Diáktájfutás - egy program a jövőért. Bogyiszló Eredmények

Általános Iskola. Tájékozódási bemutató és verseny Diáktájfutás - egy program a jövőért. Bogyiszló Eredmények Általános Iskola Tájékozódási bemutató és verseny Diáktájfutás - egy program a jövőért Bogyiszló 2009.02.18. Eredmények Helyezés/Név Osztály D1 D2 Idő Fiú (6) 1 Bencze Máté Márk 1.oszt. 4:24 4:24 2 Végh

Részletesebben

Eredmények: 3 km-es távon: 1996-ban és utána születetek: Lány: 1. hely Fózer Tímea Gyóni Géza Ált. Iskola. 2. hely Hende Helga Gyóni Géza Ált.

Eredmények: 3 km-es távon: 1996-ban és utána születetek: Lány: 1. hely Fózer Tímea Gyóni Géza Ált. Iskola. 2. hely Hende Helga Gyóni Géza Ált. Eredmények: 3 km-es távon: 1996-ban és utána születetek: 1. hely Fózer Tímea Gyóni Géza Ált. Iskola 2. hely Hende Helga Gyóni Géza Ált. Iskola 3. hely Ritka Viktória Kossuth Lajos Ált. Iskola 1. hely Pap

Részletesebben

Jól kezdték az évet a címvédõk! szeptember 26. hétfõ 17:18

Jól kezdték az évet a címvédõk! szeptember 26. hétfõ 17:18 Jól kezdték az évet a címvédõk! 211. szeptember 26. hétfõ 17:18 A bajnoki címvédõk gyõzelmével fejezõdött be az idei Stzeel Nemzeti bajnokság I. fordulójának egyéni versenye, a székesfehérvári Alba Plazaban.

Részletesebben

3. Auriga Erdei Futóverseny sorozat

3. Auriga Erdei Futóverseny sorozat 3. Auriga Erdei Futóverseny sorozat hatodik forduló 2016.07.03 Leány 1.6km 1. Fekete Flóra 3 6:18 SZVSI SE1 / 1, 10 2. Takó Lilla 6 6:20 Szolnok SE1 / 2, 7 3. Auerbach Anita 1 7:37 Szolnok SE1 / 3, 5 4.

Részletesebben

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Eredmény Rekord

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Eredmény Rekord EREDMÉNYEK Férfi 10 km utcai futás Döntő 13:05 1. nap 1 010 Farkas Dárius Ádám 1991 BEAC 41 30:20 PB 2 019 Juhász Balázs 1996 DSC-SI 10 30:27 PB 3 023 Koszár Zsolt 1986 SYN FIT SZTG 42 30:35 SB 4 026 Kovács

Részletesebben

Angol komplex verseny írásbeli fordulójának eredménye. pontszám tanuló neve évfolyam kategória felkészítı tanár iskola neve

Angol komplex verseny írásbeli fordulójának eredménye. pontszám tanuló neve évfolyam kategória felkészítı tanár iskola neve Angol komplex verseny írásbeli fordulójának eredménye pontszám tanuló neve évfolyam kategória felkészítı tanár iskola neve 44 43 43 42 42 41 40 39 38 37 33 31 29 Sánta Zsombor 5. 5 óra Katona Irma Jelena

Részletesebben

Yonex Nagydíj ranglisták a 6. forduló után

Yonex Nagydíj ranglisták a 6. forduló után Yonex Nagydíj ranglisták a 6. forduló után -35 női egyéni toll labda 1. Szuchovszky Evelyn 30 pont 2. Vida Alexandra 22 pont 3. Jung Ágnes 16 pont -35 férfi egyéni toll labda 1. Tóth Richárd 106 pont 2.

Részletesebben

XV. FUTABONY - MAGAS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 EREDMÉNYEK

XV. FUTABONY - MAGAS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 EREDMÉNYEK XV. FUTABONY - MAGAS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 EREDMÉNYEK Óvodások H. Név Sz. év Város Óvoda 1 Baranyai Levente 2008 Abony Szivárvány Óvoda 2 Ferenczy Dániel 2008 Abony Pingvines Óvoda 3 Juhász Hanna 2008

Részletesebben

Debreceni Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

Debreceni Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Debreceni Vörösmarty Mihály és Alapfokú Művészeti Iskola Megyei Német Nyelvi Verseny Eredménye 2016. november 28. 5. osztály Elérhető pontszám: 79 pont S.sz. Név Iskola Felkészítő tanár Pontszám Helyezés

Részletesebben

a debreceni Csokonai Színház előadása jegyár: 1300 Ft február óra nagyszínpad - színpadi nézőtér 2 óra 20 perc, szünet nélkül

a debreceni Csokonai Színház előadása jegyár: 1300 Ft február óra nagyszínpad - színpadi nézőtér 2 óra 20 perc, szünet nélkül ELŐADÁSOK ÉS KÍSÉRŐPROGRAMOK Első nap: 2011. február 9., szerda Mesés férfiak szárnyakkal Oleg Zsukovszkij - Szénási Miklós - Lénárd Ödön szövegei rendezte Vidnyánszky Attila a debreceni Csokonai Színház

Részletesebben

Úszás Diákolimpia városi forduló Hajdúböszörmény, november 28.

Úszás Diákolimpia városi forduló Hajdúböszörmény, november 28. 1. 100 m fiú gyors 1. Némethi László 2002. Bethlen G. Ált. Isk. 1:24,6 2. Homen Péter 2002 Bocskai I. Gimnázium 1:35,1 3. Székely Norbert 2003 Bocskai I. Gimnázium 1:42,1 4. Rozs Botond 2003 Bocskai I.

Részletesebben

MINI FIÚ MINI LÁNY. 1. Tóth Szandra Emese Kende Baranta Balogh Bernadett Abasár HE FIÚ

MINI FIÚ MINI LÁNY. 1. Tóth Szandra Emese Kende Baranta Balogh Bernadett Abasár HE FIÚ MINI FIÚ 1. Marsa Márk EVO 429+1 10 2. Nagy Kristóf Botond Ecséd 429 8 3. Fazekas Levente Egyéni (Szarvas) 312 6 4. Gombola Bence Egyéni (Sárisáp) 267 4 5. Tresó Balázs Csaba EVO 251 2 6. Fazekas Bence

Részletesebben

HORVÁTH MIHÁLY EMLÉKVERSENY 2008.

HORVÁTH MIHÁLY EMLÉKVERSENY 2008. 2.Ternai 2.Zelei 3.Katona 1.Sebesi 1.Makai Melitta Anikó Marianna 6Dr.Pálfi 6Lőrincz Edit Tiborné Városi Kiss Bálint Általános Református Iskola Kunszentmárton 2.Füzi Balázs Viktória Hajnalka 6Szemerédi

Részletesebben

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára A Kozák téri Közösségi Ház és a kiállító tisztelettel meghívja Önt és kedves családját, barátait Nagy Előd festő- és éremművész, valamint fia Nagy Botond fotós kiállításának megnyitójára 2012. november

Részletesebben

11 ÓRÁTÓL 11 ÓRA 45 -IG I.EMELET KOLLÉGIUM 1K3-AS TEREM

11 ÓRÁTÓL 11 ÓRA 45 -IG I.EMELET KOLLÉGIUM 1K3-AS TEREM I.EMELET KOLLÉGIUM 1K3-AS TEREM 1. Agócs Adrienn Farkasréti 2. Baka Ádám Kőrösi 3. Balogh Vivien Laura Érdligeti 4. Béres Bianka Herman 5. Bisbac Bálint II. Rákóczi 6. Bódi Kitti Kőrösi 7. Bódizs Botond

Részletesebben

Pont Hely

Pont Hely Ssz. Budapesti Felnőtt II. o.. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9... 2. Hely. Barcza GSC II 7, 3,5 6,5 4, 2, 8-9. 2. A. Láng MKKE 5, 4,5 6, 3,5 9,. 3. MTK Budapest III 8,5 7,5 9,5 7, 32,5 2. 4. HÜSI SC II 5,5 8, 5,

Részletesebben

Kedves Hallgatók! Jó tanulást kívánunk: Linda, Gabi, Nóra

Kedves Hallgatók! Jó tanulást kívánunk: Linda, Gabi, Nóra Kedves Hallgatók! Az alábbi táblázatokban találjátok a csoportbeosztást. Kérjük, hogy július 6-án 9 órakor a megadott teremben jelenjetek meg. Aki még nem fizetett tandíjat, kérjük, hogy vagy a teljes

Részletesebben

Pont Hely

Pont Hely Ssz. Budapesti Felnőtt II. o.. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9... 2. Hely. HÜSI SC II 7,5,5 5,5, 33,5. 2. Törekvés SE 4,5 9, 5, 6, 24,5 7. 2 3. SENSE II,5 3, 3,5 3,5,5 2. 4. Sárkány DSE II 6,5 6,5 7,5 5, 25,5 6.

Részletesebben

Feladta Horváth Attila. Feladta Beck László. Feladta Kádas Miklós 4 Abszolut hely.: 11 Start: 10:15:30 beérkez 14:44:37

Feladta Horváth Attila. Feladta Beck László. Feladta Kádas Miklós 4 Abszolut hely.: 11 Start: 10:15:30 beérkez 14:44:37 Férfi Kajak 1 1 Abszolut hely.: 4 Start: 10:00:30 beérkez 14:08:57 Rajtszám: 36 Futott idı: 4:08:27 Horváth Attila 2 Abszolut hely.: 5 Start: 10:04:55 beérkez 14:15:08 Rajtszám: 3 Futott idı: 4:10:13 Beck

Részletesebben

NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉSI ALAP

NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉSI ALAP Eredmények A verseny időpontja: 2013. OKTÓBER 12. 09-14 óra A verseny színhelye: SZOLNOKI FÜVES SPORTREPÜLŐTÉR A verseny rendezői: SZOLNOKI HONVÉD SPORTEGYESÜLET MH 86 SZOLNOK HELIKOPTER BÁZIS Versenyt

Részletesebben

Tollaslabda diákolimpia Észak-Magyarországi területi döntő. Pest megye, Heves megye Nógrád megye Tollaslabda B kategória II-VI.

Tollaslabda diákolimpia Észak-Magyarországi területi döntő. Pest megye, Heves megye Nógrád megye Tollaslabda B kategória II-VI. TERÜLETI TOLLASLABDA DIÁKOLIMPIA i Batthyány Sportiskolai 2015.02.07. Tollaslabda diákolimpia Észak-Magyarországi területi döntő Pest megye, Heves megye Nógrád megye Tollaslabda B kategória II-VI. korcsoport

Részletesebben

Csecsemő- és kisgyermeknevelő felsőoktatási szakképzési szak

Csecsemő- és kisgyermeknevelő felsőoktatási szakképzési szak Beosztás a 2015. június 17 19 között tartandó záróvizsgára Bizottság száma : 23. sz. Terem szám:, B épület 537. terem Záróvizsga időpontja: 2015. június 17. 8. 00 órától Balázsi Éva Kata Béres Nikoletta

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból

Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból 2016-2017 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott témakörökből,

Részletesebben

Soha nem fogom elfelejtni a mai estét Eric Idle a Madáchban!

Soha nem fogom elfelejtni a mai estét Eric Idle a Madáchban! Soha nem fogom elfelejtni a mai estét Eric Idle a Madáchban! 2015. június 3. szerda, 08:00 Hétfőn este a Madách Színházba látogatott a Spamalot című musical két szerzője: Eric Idle és John Du Prez. Az

Részletesebben

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina 1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina Hörcsöki Alíz Kovács Antónia M. Kovács Dávid Kovács

Részletesebben

Dávid János és Dávid Ferenc tisztelettel meghívja Önt, családját, barátait és üzletfeleit

Dávid János és Dávid Ferenc tisztelettel meghívja Önt, családját, barátait és üzletfeleit Dávid János és Dávid Ferenc tisztelettel meghívja Önt, családját, barátait és üzletfeleit a Dávid Gyula születésének századik évfordulója alkalmából rendezendő koncertekre, 2013. május 2. és május 9. között

Részletesebben

Délelőtt a 4.c osztályosokkal előkészültünk a műsorra. Felraktuk a dekorációt, berendeztük az aulát. 14 órakor kezdődött a

Délelőtt a 4.c osztályosokkal előkészültünk a műsorra. Felraktuk a dekorációt, berendeztük az aulát. 14 órakor kezdődött a Az Újpesti Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnáziumban ezen a pénteki napon került megrendezésre a Gyerek-Faktor. Az előző években elkezdett Csillag Születik vetélkedőt folytattam, csak a nevét

Részletesebben

Veresegyházi Futóverseny és Gyalogtúra május 13, vasárnap

Veresegyházi Futóverseny és Gyalogtúra május 13, vasárnap Veresegyházi Futóverseny és Gyalogtúra 2012. május 13, vasárnap 500 m abszolút 1 38 1:38.0 Csák Máté F 2004-2005 1 2 62 1:38.1 Lévay Rozi N 2006-1 3 73 1:38.9 Ring Dóra N 2004-2005 1 4 72 1:39.8 Ring Máté

Részletesebben

Pont Hely

Pont Hely Ssz. Budapesti Felnőtt II. o.. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9... 2. Hely. Barcza GSC II 7, 4,, 7-. 2. A. Láng MKKE 5, 6,, 7-. 3. MTK Budapest III 9,5 7, 6,5 2. 4. HÜSI SC II 8, 5, 3, 3-4. 5. Törekvés SE 8, 5,

Részletesebben

Graboplast Győri Vízisport Egyesület évi Magyar Bajnoki Eredményei

Graboplast Győri Vízisport Egyesület évi Magyar Bajnoki Eredményei Verseny Versenyszám Korosztály Táv Hely Név Gyermek, Kölyök, Serdülő Magyar Bajnokság C-2 serdülő 4000 m 1 Balla Levente Gellért U23, Ifjúsági Magyar Bajnokság C-1 ifi 3x200 m 1 Balla Levente Gellért U23,

Részletesebben

OSZTÁLYOZÓ- ÉS JAVÍTÓVIZSGA LEÍRÁSA IRODALOM TANTÁRGYBÓL 2013-2014 9-12. ÉVFOLYAM

OSZTÁLYOZÓ- ÉS JAVÍTÓVIZSGA LEÍRÁSA IRODALOM TANTÁRGYBÓL 2013-2014 9-12. ÉVFOLYAM OSZTÁLYOZÓ- ÉS JAVÍTÓVIZSGA LEÍRÁSA TANTÁRGYBÓL 9-12. ÉVFOLYAM A felsorolásban megjelölt, a tankönyvben elemzett irodalmi művek (versek, novellák és regények ismerete, azok elolvasása) kötelező. A vizsga

Részletesebben

Futapest Crossfutás Csömör december 11.

Futapest Crossfutás Csömör december 11. Futapest Crossfutás Csömör 2011. december 11. Végeredmény 4 KM Gyerek 1. RAJSZKI LILI 1998 280 15:55 2. Turschl Bence 1999 241 16:56 3. Bócz Patricia 1998 244 16:59 4. Kiss Viktor Zsolt 1997 246 17:57

Részletesebben

AMPLIFON Atlétikai Országos Bajnokság 2009. május 23.

AMPLIFON Atlétikai Országos Bajnokság 2009. május 23. 60 m Leány - I. kcs. 1 4 Varga Viktória Debrecen 9,06 16 II. if. 2 67 Fábián Dóra Kaposvár 9,19 15 I. if. 3 52 Mihály Réka Szeged 9,26 14 II. if. 4 99 Molnár Patrícia Sopron 9,49 13 I. if. 5 3 Gál Rita

Részletesebben

Kıbánya Sport Club versenyzıinek évi, hazai és nemzetközi eredményei.

Kıbánya Sport Club versenyzıinek évi, hazai és nemzetközi eredményei. Kıbánya Sport Club versenyzıinek 2007. évi, hazai és nemzetközi eredményei. Úszás HAZAI Korosztály, Országos Béka Delfin: 2007. június 23-24. Gyula Dombrádi Ákos 1, 1, 2, 4, 4, 7, Mészáros Richárd 1, 1,

Részletesebben

Ablakszerker Crossfutás november 8.

Ablakszerker Crossfutás november 8. Ablakszerker Crossfutás 2009. november 8. Végeredmény 3 KM Gyerek Absz.hely Név Szül.év Rajtszám Idö 1. Török Bence 1995 394 12:52 2. Szabó Eszter 1997 398 12:55 3. Grman Lina Luca 1997 403 13:37 4. Burkus

Részletesebben

IV. OSZTÁLY MATEMATIKAI TEHETSÉGNAP MÁRTON ÁRON GIMNÁZIUM EREDMÉNYEK CSÍKSZEREDA OKTÓBER 9.

IV. OSZTÁLY MATEMATIKAI TEHETSÉGNAP MÁRTON ÁRON GIMNÁZIUM EREDMÉNYEK CSÍKSZEREDA OKTÓBER 9. IV. OSZTÁLY 1 Lukács Márton 4 Nagy István Művészeti Líceum Csíkszereda 7 9 10 10 10 46 I 2 Péter István 4 Petőfi Sándor Általános Iskola Csíkszereda 5 7 10 6 10 38 II 3 Márton Vazul 4 Petőfi Sándor Általános

Részletesebben

Pont Hely

Pont Hely Ssz. Budapesti Felnőtt II. o.. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9... 2. Hely. BEAC III 6, 8,5 4,5 9, 3. 2. Sárkány DSE II 6, 7,5 5, 8,5 4-5. 3. Mattolda SSC II 3,5 4, 5,5 3,. 4. Aquaréna KSC III 9,5 8,, 28,5. 5. Törekvés

Részletesebben

Kőbányai Futófesztivál, Helyezés Rajtszám Név Egyesület Korcsoport Eredmény 2 km N Ring Dóra N (2004) 0:10:42 2

Kőbányai Futófesztivál, Helyezés Rajtszám Név Egyesület Korcsoport Eredmény 2 km N Ring Dóra N (2004) 0:10:42 2 Kőbányai Futófesztivál, 2012.05.27. Helyezés Rajtszám Név Egyesület Korcsoport Eredmény 2 km N2004-2005 1 395 Ring Dóra N2004-2005 (2004) 0:10:42 2 464 Országh Júlia N2004-2005 (2004) 0:10:45 2 km F2004-2005

Részletesebben

2013/2014 őszi és tavaszi szemeszter (Budapest, ELTE BTK)

2013/2014 őszi és tavaszi szemeszter (Budapest, ELTE BTK) PESTI BÖLCSÉSZ AKADÉMIA KULTÚRÁRA AKADVA 2013/2014 őszi és tavaszi szemeszter (Budapest, ELTE BTK) 2013. november 4., hétfő 18.00 A kétnyelvűségtől a többnyelvűségig I. Kétnyelvűség. Előny vagy hátrány?

Részletesebben

A turai Hevesy György Általános Iskola 2012/2013 tanévéről. Körzeti és kistérségi eredményeink Dicsőségkönyv III.

A turai Hevesy György Általános Iskola 2012/2013 tanévéről. Körzeti és kistérségi eredményeink Dicsőségkönyv III. A turai Hevesy György Általános Iskola 2012/2013 tanévéről Körzeti és kistérségi eredményeink Dicsőségkönyv III. Matematika Bajza verseny Lajtos Laura 7. a Meleg Eszter 8. d Mekes Cintia 8. d 2. hely 6.

Részletesebben

MUSICAL-re hangolva Egyesület Közhasznúsági Jelentése 2012.

MUSICAL-re hangolva Egyesület Közhasznúsági Jelentése 2012. MUSICAL-re hangolva Egyesület Közhasznúsági Jelentése 2012. TARTALOM 1. A szervezet alapadatai 2. A szervezet céljainak rövid leírása 3. Szöveges beszámoló a közhasznúsági tevékenységről 4. A költségvetési

Részletesebben

Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei 2013.

Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei 2013. M I N I L Á N Y I II I V VI ( legjobb 5 ) 150 Engi Zselyke 50 50 50 150 47 Fliszár Enikő 47 47 M I N I F I Ú I II I V VI ( legjobb 5 ) 241 Kis Dániel 50 44 47 50 50 241 194 Lipusz Bendegúz 50 50 47 47

Részletesebben

Lábatlani Sirályok SE Népszerősítı verseny

Lábatlani Sirályok SE Népszerősítı verseny Lábatlani Sirályok SE Népszerősítı verseny 2009.09.27 EREDMÉNY 1. Futam K1 fiú V. kcs. 10:00 1. Gurgulits Bence Zoltek 2. Kovács Patrik Zoltek 3. Szegedi Tamás Vért 4. Tóth Bence Tata 5. Dér Ádám Esztergom

Részletesebben

Szerepei: Levente - Árpád népe (Budapest Sportaréna 2006)

Szerepei: Levente - Árpád népe (Budapest Sportaréna 2006) ÖNÉLETRAJZ Feke Pál Huszonkét évesen eljátszotta Jézust a Jézus Krisztus Szupersztárban, óriási sikerrel a szegedi Dóm téren. Amerikában, Grazban és a Pulai Arénában is fellépett már musical főszerepekkel.

Részletesebben

Tovább tart Bezzeg és Ihász sikersorozata! november 27. vasárnap 22:19

Tovább tart Bezzeg és Ihász sikersorozata! november 27. vasárnap 22:19 Tovább tart Bezzeg és Ihász sikersorozata!. november 7. vasárnap :9 Magyar Darts Szövetség hivatalos oldala Szombaton új helyszínnel, de régi gyõztesekkel folytatódott a Steel Nemzeti Bajnokság egyéni

Részletesebben

ORFŰMAD TRIATLON FESZTIVÁL 2016 RÖVIDTÁV ÉS KÖZÉPTÁVÚ AMATŐR KUPA

ORFŰMAD TRIATLON FESZTIVÁL 2016 RÖVIDTÁV ÉS KÖZÉPTÁVÚ AMATŐR KUPA Triatlon rövid férfi -29 (7) 1 120 Molnár Máté 90 2:00:24 0:00 2 163 Mészáros Ádám 88 2:05:56 +5:31 3 131 Péter Balázs 91 2:10:18 +9:53 4 105 Kresz Péter Pál 0 2:35:43 +35:18 5 156 Czibolya Csaba 88 2:57:05

Részletesebben

Zeneiskolai szolfézscsoportok beosztása. 1. csoport EK1 Helyszín: Reguly Iskola F. épület. Tanulók: Főtárgy: Főtárgy tanár:

Zeneiskolai szolfézscsoportok beosztása. 1. csoport EK1 Helyszín: Reguly Iskola F. épület. Tanulók: Főtárgy: Főtárgy tanár: Zeneiskolai szolfézscsoportok beosztása 1. csoport EK1 Helyszín: Reguly Iskola Időpont: hétfő, szerda 14:30-15:15 1. Adler Márton hegedű Tarcsay Beáta 2. Bolla Zsófia Zorka hegedű Tarcsay Beáta 3. Dublecz

Részletesebben

A TANULMÁNYI PÁLYÁZAT NYERTES TANULÓI

A TANULMÁNYI PÁLYÁZAT NYERTES TANULÓI 7/a Ábrahám Lilla 5 7/a Borók Boldizsár 5 7/a Nagy Vivien Loretta 5 7/a Szilágyi Csenge 5 7/a Csikós Katalin 4,85 7/a Harmati Panna 4,85 7/a Heidrich Zsófia 4,85 7/a Ónozó Zsófia 4,85 7/a Pesti Bianka

Részletesebben

DÁTUM NAGYSZÍNHÁZ BÉRLET

DÁTUM NAGYSZÍNHÁZ BÉRLET 2011. februári műsor DÁTUM NAGYSZÍNHÁZ BÉRLET 2. szerda 18.00 AZ ESŐCSINÁLÓ Vas Villa 3. csütörtök 19.00 AZ ESŐCSINÁLÓ Palotay 4. péntek 19.00 AZ ESŐCSINÁLÓ Jávor 5. szombat 19.00 KÉSEI TALÁLKOZÁS Lackner

Részletesebben

Bonyhád-Bátaszék félmaraton eredmények Absz férfiak: Helyezés Név Idő Orsós Zoltán 01:27: Kovács Krisztián 01:31:52

Bonyhád-Bátaszék félmaraton eredmények Absz férfiak: Helyezés Név Idő Orsós Zoltán 01:27: Kovács Krisztián 01:31:52 Bonyhád-Bátaszék félmaraton eredmények 2014.09.20. Absz férfiak: Helyezés Név 1. 267 Orsós Zoltán 01:27:55 2. 266 Kovács Krisztián 01:31:52 3. 262 Takács Dávid 01:39:00 4. 174 Veréb Dávid 01:40:32 5. 253

Részletesebben

Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda 4493. Tiszakanyár, Fő út 23. Tisztelt Igazgató Nő/Úr! Kedves Nyelvtanár Kollégák!

Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda 4493. Tiszakanyár, Fő út 23. Tisztelt Igazgató Nő/Úr! Kedves Nyelvtanár Kollégák! Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda 4493. Tiszakanyár, Fő út 23. Tisztelt Igazgató Nő/Úr! Kedves Nyelvtanár Kollégák! A Felső- Szabolcsi Iskolaszövetség angol nyelvi szóbeli versenye

Részletesebben

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján -

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján - 1. 5-2/2013 Terdik Ferenc Kossuth 2. 1 m3 2. 5-4/2013 Nagy Ferencné Kossuth 17. 1 m3 3. 5-5/2013 Cseh Gyula Kossuth 20. 1 m3 4. 5-6/2013 Lukács György Kossuth 38. 1 m3 5. 5-7/2013 Deák László Kossuth 49/b.

Részletesebben

A támogatás célja. Almási Zsolt Tankönyvek és taneszköz támogatása 6 000 Ft Budapest

A támogatás célja. Almási Zsolt Tankönyvek és taneszköz támogatása 6 000 Ft Budapest Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 15/A (1) bek. értelmében az államháztartás alrendszereiből nyújtott, nem normatív, céljellegű, működési és fejlesztési támogatások kedvezményezettjeinek

Részletesebben

Várgesztesi Terepfutás május 12, vasárnap

Várgesztesi Terepfutás május 12, vasárnap Várgesztesi Terepfutás 2013. május 12, vasárnap 500 m 1. 7 Vámos András f 2007-1 2:38 2. 6 Ujhelyi Balázs f 2007-2 2:42 3. 3 Takács-Lissai Máté f 2007-3 2:52 4. 2 Kusztván Menyhért f 2007-4 3:18 5. 1 Miksa

Részletesebben

Mohács és Európa Horváth Mihály Történelemverseny elődöntőjének eredménye Gimnáziumok

Mohács és Európa Horváth Mihály Történelemverseny elődöntőjének eredménye Gimnáziumok Mohács és Európa Horváth Mihály Történelemverseny elődöntőjének eredménye ok Név Iskola Pontszám 1 Horváth Bálint 49 2 Matos Lilla 48 3 Demjén Balázs Ádám 47 4 Matos Bence 47 5 Ubrea Roland 6 Krizsna Szabolcs

Részletesebben

Elsőfokú tanácsok. Ügyelosztási rend szeptember. Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégium El.III.A.1-I.

Elsőfokú tanácsok. Ügyelosztási rend szeptember. Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégium El.III.A.1-I. Ügyelosztási rend 2014. szeptember 2013.El.III.A.1-I. 31.B. szerda, péntek II. 36. 9.B. hétfő I. 75. 12.B. II. 36. Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégium Dr. Mikó Gergely kollégiumvezető Dr. Péntek László

Részletesebben

VÉGZŐS TANULÓK ÉS ÉRETTSÉGI VIZSGÁRA JELENTKEZETTEK OSZTÁLYOZÓ ÉS KÜLÖNBÖZETI VIZSGÁJA április

VÉGZŐS TANULÓK ÉS ÉRETTSÉGI VIZSGÁRA JELENTKEZETTEK OSZTÁLYOZÓ ÉS KÜLÖNBÖZETI VIZSGÁJA április 1 1. nap 2009. 04. 20. (hétfő) Magyar nyelv és irodalom, Történelem, Társadalomismeret, Emberismeret és etika Magyar nyelv és irodalom írásbeli: 8 00 szóbeli: 14 45 Kodály terem Könyvtár 1. Csoór Patrik

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ 2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III-IV. KORCSOPORT Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ Helyszín (település, és versenyhelyszín): Gyulai István Atlétika Stadion, 4032 Debrecen, Oláh Gábor utca 5. Időpont

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból 2015-2016

Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból 2015-2016 Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból 2015-2016 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott témakörökből,

Részletesebben

Megyei matematika verseny 2009.

Megyei matematika verseny 2009. 9. évfolyam 1 Pácsonyi Márton 77 Zrínyi Miklós Zalaegerszeg Kiss Zsolt, Péteri Szabolcs 2 Bubits Bence 66 Kölcsey Ferenc Zalaegerszeg Forgács Ferencné 2 Jung Dániel 66 Zrínyi Miklós Zalaegerszeg Kiss Zsolt,

Részletesebben

ÜNNEPI KÖNYVHÉT 1980 SZOLNOK MEGYE

ÜNNEPI KÖNYVHÉT 1980 SZOLNOK MEGYE ÜNNEPI KÖNYVHÉT 1980 SZOLNOK MEGYE MOZGÓ VILÁG Tisztelettel meghívjuk az ÜNNEPI KÖNYVHÉT rendezvényeire 1980. május 30 - június 6. AZ ÜNNEPI KÖNYVHÉT SZOLNOKI RENDEZVÉNYEI Könyvárusitás 9-18 óráig a Könyvtéren

Részletesebben

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2016/2017. TANÉVBEN GYÁL

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2016/2017. TANÉVBEN GYÁL AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2016/2017. TANÉVBEN GYÁL Köznevelési intézmény: Gyáli Ady Endre Általános Iskola 2360 Gyál, Ady Endre utca 20. Felvételi körzet: Ady Endre utca páros oldal, páratlan

Részletesebben

Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei 2014.

Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei 2014. Baranya Íjásza sorozat eredményei 214. M I N I F I Ú Kis Dániel 5 5 1 Pandur Ákos 47 47 94 Szász Dávid 44 44 Dobor Dávid 41 38 79 Beréti Levente 44 44 Hűber Levente 41 41 Baranya Íjásza sorozat eredményei

Részletesebben

EREDMÉNYLAP ***TELJES*** Turul Koppány Íjászai HE, Hunvér Kft.

EREDMÉNYLAP ***TELJES*** Turul Koppány Íjászai HE, Hunvér Kft. Turul Koppány Íjászai, Hunvér Kft. Korosztály: 0-10 1. 44 Hajdú Metód Sándorfalvi Sólymok ÍE 312 pont 49 % 2. 151 Büki Adrián 287 pont 45 % Korosztály: 10-14 1. 47 Barta Viktória Aliscai Nyilai 477 pont

Részletesebben

Pont Hely

Pont Hely Ssz. Budapesti Felnőtt II. o.. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9... 2. Hely. Barcza GSC II 7, 3,5 6,5 7, 9, 8, 5,5 6, 4,5 5,5 4, 66,5 6. 2. A. Láng MKKE 5, 4,5 5, 6,5 9, 7, 5,5 6,5 4,5 6, 3,5 63, 8. 3. MTK Budapest

Részletesebben

Állati jó - a számomra legkedvesebb állat a Hortobágyon - rajzpályázat 2014

Állati jó - a számomra legkedvesebb állat a Hortobágyon - rajzpályázat 2014 Állati jó - a számomra legkedvesebb állat a Hortobágyon - rajzpályázat 2014 A Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei óvodák, általános- és középiskolák körében négy kategóriában

Részletesebben

3. Auriga Erdei Futóverseny sorozat

3. Auriga Erdei Futóverseny sorozat 3. Auriga Erdei Futóverseny sorozat ötödik forduló 2016.06.19 Leány 1.6km 1. Korpás Fanni 8 5:52 SZVSI Szolnok SE1 / 1, 10 2. Bozsó Bogár 13 5:54 Budapest SE1 / 2, 7 3. Takó Lilla 11 6:21 Szolnok SE1 /

Részletesebben

RAJTLISTA. 50m férfi gyors. Hajdúság Kupa február 1. Hajdúböszörmény

RAJTLISTA. 50m férfi gyors. Hajdúság Kupa február 1. Hajdúböszörmény 50m férfi gyors Juhász Patrik 2002 Aquasport min. vizsga 2. Varga András Gergő 2002 Aquasport min. vizsga 3. Dénes Noel 2007 Aquasport min. vizsga 4. Horváth Simeon 2007 Aquasport min. vizsga 2. Kiss László

Részletesebben

Elsőfokú tanácsok. Ügyelosztási rend január. Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégium El.III.A.1-I.

Elsőfokú tanácsok. Ügyelosztási rend január. Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégium El.III.A.1-I. Ügyelosztási rend 2014. január 2013.El.III.A.1-I. 31.B. szerda, péntek II. 36. 9.B. hétfő I. 75. 12.B. II. 36. Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégium Dr. Mikó Gergely kollégiumvezető Dr. Péntek László

Részletesebben

Férfi felnőtt 1000 m III. előfutamegyesület

Férfi felnőtt 1000 m III. előfutamegyesület 9:40 Férfi felnőtt 1000 m I. előfutam egyesület 1 7. Kasper Bleibach DKF 3:47.12 2 1. Molnár Gergely Csepel 4:05:04 3 2. Szakál Lóránt UKSC 4:21:39 6. Demeter István MULTI SE DNS 9:48 Férfi felnőtt 1000

Részletesebben

Angol nyelvi verseny. 2. helyezett: Tiszakanyári Hunyadi Mátyás Általános Iskola - Birke Csaba - Háda Gréta - Tóth Eszter

Angol nyelvi verseny. 2. helyezett: Tiszakanyári Hunyadi Mátyás Általános Iskola - Birke Csaba - Háda Gréta - Tóth Eszter Angol nyelvi verseny 3. helyezett: Teichmann Vilmos Általános Iskola - Lakatos Nóra - Harsányi Gábor - Orgován Ferenc Felkészítő tanár: Arnóth Mariann 2. helyezett: Tiszakanyári Hunyadi Mátyás Általános

Részletesebben

VI.Szigetköz Minimaraton

VI.Szigetköz Minimaraton Abszolút eredmények 1. 30. Daniel Matis 1962 0:14:18 2. 12. Szendrei Zsolt 1985 0:15:08 3. 97. Vajas Roland 1976 015:16 4. 36. Marcsa Dániel 1984 0:15:31 5. 35. Csillag Balázs 1996 0:15:45 6. 24. Sáling

Részletesebben

Ipari - Tokle (10-40, 10-27, 13-33, 15-28)

Ipari - Tokle (10-40, 10-27, 13-33, 15-28) PINGVIN KUPA II. FORDULÓ Lejátszották Karcagon a Pingvin Kupa II. fordulóját is, íme az eredmények: "A" csoport Ipari - Tokle 48-128 (10-40, 10-27, 13-33, 15-28) Kovács Benedek (11/3), Magyar Erik (10),

Részletesebben

Eredménylista. Megye: Szilágy/Sarmaság Osztály: I.osztály

Eredménylista. Megye: Szilágy/Sarmaság Osztály: I.osztály Eredménylista Megye: Szilágy/Sarmaság Osztály: I.osztály 1. Gál Levente Kocsis Melinda Sarmasági 1 Számú Szakképző Liceum Sarmaság 150 2. Király Anna Erdei Gabriella Szilágyballai Általános Iskola Szilágyballa

Részletesebben

2012. évi Pályázati program címe. Összművészeti programsorozat. A év májusdecember. kulturális tevékenységének támogatására

2012. évi Pályázati program címe. Összművészeti programsorozat. A év májusdecember. kulturális tevékenységének támogatására Melléklet ok: Sorszám Kulturális tevékenységek támogatása szervezet neve 2011.évi Önkormányzati pályázat megnevezése Korábbi önkormány zati támogatáss al elszámolte? 2012. évi Pályázati program címe Mellékletek?

Részletesebben

8.sz. körlevél. Köszönjük a fogadó intézményeknek, hogy sportterem biztosításával segítették a versenysorozat levezénylését.

8.sz. körlevél. Köszönjük a fogadó intézményeknek, hogy sportterem biztosításával segítették a versenysorozat levezénylését. Tolna megyei Asztalitenisz Szövetség 7100 Szekszárd, Keselyűsi út 3. 8.sz. körlevél Kedves Lányok, Fiúk! Tisztelt Szülők és Nevelők! A 2014-2015 évi DIÁK-KUPA versenysorozat a 2015. május 16-i zárófordulóval

Részletesebben

XIV. Országos Friss Antal Gordonkaverseny Szolnok, 2014. november 21-23.

XIV. Országos Friss Antal Gordonkaverseny Szolnok, 2014. november 21-23. XIV. Országos Friss Antal Gordonkaverseny Szolnok, 2014. november 21-23. Díjazottak: I. korcsoport I.díj: Jeong Jin Seok Prehoffer Júlia Szombathelyi Bartók Béla Zenei AMI tanára: Pálköviné Békefi Cecília

Részletesebben

2. Auriga Erdei Futóverseny sorozat

2. Auriga Erdei Futóverseny sorozat 2. Auriga Erdei Futóverseny sorozat Második forduló 2015.04.12 Leány 1.6km 1. Kalocsai Klaudia 20 6:49 T.várkony, Endre Király Ált.Isk. SE2 / 1, 10 2. Gál Kitti 19 7:10 T.várkony, Endre Király Ált.Isk.

Részletesebben

11 ÓRÁTÓL 11 ÓRA 45 -IG I.EMELET KOLLÉGIUM 1K5-ÖS TEREM

11 ÓRÁTÓL 11 ÓRA 45 -IG I.EMELET KOLLÉGIUM 1K5-ÖS TEREM I.EMELET KOLLÉGIUM 1K5-ÖS TEREM 1. Ágoston György Tamás Herman 2. Ament Réka Érdligeti 3. András-Dóra Zsófia Érdligeti 4. Árkosi Ivett Nádasdy 5. Bagoly Kitti Gárdonyi 6. Balázs Fanni Érdligeti 7. Bálint

Részletesebben

Felnőtt férfi Szuper Liga 14:20 1. nap

Felnőtt férfi Szuper Liga 14:20 1. nap EREDMÉNYEK Férfi Mezei futás Időfutam Felnőtt férfi Szuper Liga 14:20 1. nap 1 Gregor László 1992 Békéscsabai AC 17 17:45 2 Minczér Albert 1986 VEDAC 10 17:58 3 Pápai Márton 1995 DSC-SI 4 18:09 4 Kazi

Részletesebben

Az Alapítvány a Sárvári Szent László Katolikus Általános Iskola Támogatására, a Szent László és Szent Miklós Plébániák támogatásával

Az Alapítvány a Sárvári Szent László Katolikus Általános Iskola Támogatására, a Szent László és Szent Miklós Plébániák támogatásával Mottó: Hiszek a szeretet végső győzelmében Az Alapítvány a Sárvári Szent László Katolikus Általános Iskola Támogatására, a Szent László és Szent Miklós Plébániák támogatásával Emberhalász tábor 2013. július

Részletesebben

57. Balaton Kupa Végeredmények

57. Balaton Kupa Végeredmények 57. Balaton Kupa Végeredmények I. Kategória (Férfi szuperliga, NB I-II-III.) Csapatverseny: Helyezés: Csapat: Ütött fa 2282 fa Kaposvári I. 2247 fa 3. Attala 2225 fa 4. Kaposvári II. 2203 fa 5. 2200 fa

Részletesebben

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok 03. 05. 06. 07. 09. 12. Körök Karika Lívia mandala kiállításának megnyitója. Megtekinthető: november

Részletesebben

12 TÚRA BUCSA KÖRÜL RÉSZVÉTEL

12 TÚRA BUCSA KÖRÜL RÉSZVÉTEL 12 TÚRA BUCSA KÖRÜL RÉSZVÉTEL NÉV CÍM 1.TÚRA 2.TÚRA 3.TÚRA 4.TÚRA 1. ÁDÁM BIANKA BUCSA, JÓZSEF ATTILA U. 2. 2. ÁDÁM CINTIA BUCSA, JÓZSEF ATTILA U. 2. 3. AUER BRIGITTA BUCSA, KOSSUTH U. 96/B 4. AUER GABRIELLA

Részletesebben

Magyar Egyetemi- Főiskolai Országos Bajnokság Kosárlabda Döntő

Magyar Egyetemi- Főiskolai Országos Bajnokság Kosárlabda Döntő Magyar Egyetemi- Főiskolai Országos Bajnokság Kosárlabda Döntő Szombathely, 2012.06. 1-3. EREDMÉNYEK Végeredmény női: M Gy V Pont Kosár 1. Szegedi Tudományegyetem 3 2 1 5 202:203 2. Semmelweis Egyetem

Részletesebben

TOUR DE VELENCEI-TÓ 2016 VELENCEI-TÓ MINI MARATON 55KM

TOUR DE VELENCEI-TÓ 2016 VELENCEI-TÓ MINI MARATON 55KM NŐI ABSZOLÚT 1 632 Ringelhann Fanni Felnőtt 1:31:54 2 637 Péteri Niké U19 1:34:48 3 682 Pribisán Brigitta Felnőtt 1:40:36 4 635 Budai Katalin Master 1:40:37 5 560 Molcsan Eleonora Master 1:40:39 6 617

Részletesebben

Pont Hely

Pont Hely Ssz. Budapesti Felnőtt II. o.. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9... 2. Hely. Barcza GSC II 7, 3,5 4, 4,5 -. 2. A. Láng MKKE 5, 6, 3,5 4,5 -. 3. MTK Budapest III 8,5 9,5 7, 25, 2. 4. HÜSI SC II 8, 5, 6, 9, 4-5. 5.

Részletesebben

Kedves Hallgatók! Köszönjük, és jó tanulást kívánunk: Gabi és Nóra

Kedves Hallgatók! Köszönjük, és jó tanulást kívánunk: Gabi és Nóra Kedves Hallgatók! Az alábbi táblázatokban találjátok a csoportbeosztást. Kérjük, hogy a beosztásotok szerinti első napon jelenjetek meg. Aki nem találja a nevét, kérjük, keressen minket telefonon. Figyelem!

Részletesebben

Országos művészeti tanulmányi versenyek 2014/2015. Alapfokú művészeti Iskolák tanulmányi versenyei 2015. április 25-26.

Országos művészeti tanulmányi versenyek 2014/2015. Alapfokú művészeti Iskolák tanulmányi versenyei 2015. április 25-26. Országos művészeti tanulmányi versenyek 2014/2015. Alapfokú művészeti Iskolák tanulmányi versenyei 2015. április 25-26. V. Országos Modern- és Kortárstánc Verseny Modern tánc verseny A) Szóló kategória

Részletesebben

Zrínyi Ilona Matematikaverseny megyei forduló Csermák Dávid 7.b 9. helyezés

Zrínyi Ilona Matematikaverseny megyei forduló Csermák Dávid 7.b 9. helyezés OKTV második forduló matematika Boncz Ádám 11.b biológia Csőkör Katalin 12.b Arany Dániel Matematika verseny döntő Milotai Zoltán 9.c OÁTV német nyelv megyei forduló Pauer László 7.a Czencz Máté 8.a Szöllősi

Részletesebben

VASAS SC ATLÉTIKAI VERSENYE

VASAS SC ATLÉTIKAI VERSENYE 200 m férfi abszolút f1:0,0; f2: -1,0; f3: 0,0; f4: 0,0; f5:0,0 1. Németh Csaba 1997 Vasas SC 22,56 f1 2. Kemény Dávid 1995 Vasas SC 22,59 f1 3. Együd Máté 1996 Eötvös DSE 22,90 f1 4. Máté Milán 1996 Bp.

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK. 2011/2012. tanév. felső tagozat

VERSENYEREDMÉNYEK. 2011/2012. tanév. felső tagozat VERSENYEREDMÉNYEK 2011/2012. tanév felső tagozat MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM Vers- és prózamondó (vers 5-6.o.) Jáger Anett 5.d 1. 9. Králusz Tamás 5.c 2. Csánky Nóra 5.a 3. Harsányi Pandora 5.d 3. Vers- és

Részletesebben

ANGOL. Vargáné dr.kiss Katalin-Göncz Hajnalka. Március 26. Igazgatási épület Baligács László angol B2 B2

ANGOL. Vargáné dr.kiss Katalin-Göncz Hajnalka. Március 26. Igazgatási épület Baligács László angol B2 B2 ANGOL Vargáné dr.kiss Katalin-Göncz Hajnalka Március 26. Igazgatási épület 312 14.45 Baligács László angol B2 B2 Ferenc Baráth Norbert angol B2 B2 Berencsik Szabolcs angol B2 B2 Bódis Tamás angol B2 B2

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégium

Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégium Ügyelosztási rend 2013. február Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégium i tanács száma Bíró neve Tárgyalt ügyek jellege 31.B. 9.B. Dr. Mikó Gergely kollégiumvezető Dr. Péntek László igazgatási feladatokkal

Részletesebben