ELLEHETETLENÜL AZÖLD HÍDMŰKÖDÉSE Bedőlhetaszemétszállítás

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ELLEHETETLENÜL AZÖLD HÍDMŰKÖDÉSE Bedőlhetaszemétszállítás"

Átírás

1 xxiv. évf. 14. szám április 21. TerjeszTői ára: 75 ft lokálpatrióta hetilap alapítva: 1992 Kék fényben ragyogott akastély az Autizmus Világnapja alkalmából megtartott rendezvényen. (4. oldal) Atermészet csendje címmel nyílt meg Meyer Arthur és Erdős Anna kiállítása alevendula Galériában. (6. oldal) Lemaradt abajnoki döntőről ateva-gödöllői RC,miután acímvédő Békéscsaba elleni párharcot összesítésben 3-0-ra elveszítette. (8. oldal) ELLEHETETLENÜL AZÖLD HÍDMŰKÖDÉSE Bedőlhetaszemétszállítás Több mint egy éve folyamatosan érkeznek ahírek az ország különböző részeiből ahulladékgazdálkodás összeomlásáról. Az Észak-kelet Pest ésnógrád Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Önkormányzati Társulás (amibe Gödöllő istartozik)által létrehozott Zöld Híd Régió Nkft. 106te- lepülésenvégzi aszolgáltatást. Acég több mint egy évvel ezelőtt is jelezte: atörvényi változások, adíjstop, az új kötelezettségek, hulladéklerakási járulék, felügyeleti díj, e-útdíj, lerakási díj, új adók ésarezsicsökkentés, ellehetetlenítik a működést. Úgy tűnik, amennyiben nem történik sürgős intézkedés,aszolgáltatást fel kell függeszteni, sebben az esetben aka- tasztrófavédelem feladata ahulladék elszállításáról gondoskodni. Fotó: Tatár Attila A problémára a társulást vezető Gémesi György folyamatosan hívta fel a figyelmet érdemi eredmény nélkül.amúlt héten azonban miután amunkabérfizetés napján a NAV inkasszót tett a számláikra veszélybe került a működés, s ezzel együtt közel 300 dolgozó szociálisan, nagyrészt nehéz helyzetben lévő családok megélhetése. Mivel a törvényileg bevezetett plusz költségeket a díjban nem lehet érvényesíteni, csak addig biztosított a működés, amíg a korábban felhalmozott fejlesztési források fedezik a veszteséget. AZöld Hídnál ez ma már 1,8 millió forintot jelent munkanaponként! Számítani kell arra, hogy hamarosan hasonlóan a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei közszolgáltatóhoz a városunkban működő Zöld Híd Régió Nkft. sem fogja tudni elszállítani a lakossági hulladékot. Az aggasztó helyzet miatt Gémesi György, Gödöllő polgármestere levélben fordult Orbán Viktor miniszterelnökhöz azonnali intézkedést kérve, valamint levélben fordult abelügy és a földművelésügyi tárca vezetőihez is. (folytatás a 2.oldalon) HÉV-fejlesztÉs Elmarad Sajnosnagyon úgy tűnik,hogy továbbra is csak tervek maradnak azok a fejlesztések, amikkel az elmúlt hónapokban kecsegtették a HÉV-vel közlekedőket. Mint például az M2-es metróvonal és a gödöllői HÉV-vonal összekötése... Nemrég számoltunk be arról, hogy teljes egészében elfogadta Brüsszel azoknak a hazai közlekedési fejlesztéseknek alistáját, amiket az előttünk álló uniós pénzügyi elszámolási időszakra terveztek megvalósítani. Ezek között szerepelt többek között a fővárosi elővárosi HÉV-hálózat felújítása is. A BKK is elkészítette és közzétette a részletesen kidolgozott terveket, amik ahogy a szervezet honlapja fogalmaz már a startvonalon várják, hogy elindulhassanak. (folytatás a 3.oldalon)

2 2 gödöllői szolgálat Közélet EllEhEtEtlEnül a zöld híd működése Bedőlhet a szemétszállítás (folytatás az 1. oldalról) A kialakult helyzetért több tényező is felelős: Egyrészt a szolgáltatás díját nem a szolgáltató szabja meg, hanem központilag határozzák meg, s két éve díjstop van. A rezsicsökkentés és a különböző többletadók miatt már nincs meg a fedezete a kiadásoknak. Egy inkasszót túlélt a cég, de a következő amire szintén számítani lehet a véget jelentheti. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a Zöld Híd program uniós, állami és önkormányzati pénzekből valósult meg. A korábbi árképzést is az EU-s pályázatban aláírtak szerint kellett alakítani, nem képződhetett nyereség, de a rekultivációt és az amortizációt be kellett építeni. Bár sokaknak úgy tűnik, a hulladékszállításért sokat fizetnek, kevesen tudják, miből tevődik össze az éves szinten nettó kb forintos díj. Mint megtudtuk, ennek kb. 30 százalékát teszi ki a gyűjtés és a szállítás, a többit a hulladék kezelésére fordítják. Éves szinten tehát közel 9000 forintot sem ér el az az összeg, amiért hetente két alkalommal elszállítják a hulladékot (kommunális, szelektív, zöld). Gémesi György az Észak-kelet Pest és Nógrád Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Önkormányzati Társulás elnökeként a múlt héten személyesen, a helyszínen tájékozódott a kialakult helyzetről az ökörtelekvölgyi Zöld Híd Régió Nonprofit Kft. telephelyén. Mint elmondta, a rezsicsökkentést még kigazdálkodták volna, de a hulladéklerakási járulék, a felügyeleti díj, az e-útdíj és a többi egyéb új, költséget növelő tényező gazdaságilag padlóra küldi a nonprofit közszolgáltatókat. Az egyik legnagyobb tétel a lerakási adó, ami a lerakásra kerülő hulladékfajták után tonnánként 6000 forintnyi terhet jelent. A közszolgáltatók, köztük a Zöld Híd Régió Nkft.is a re megállapított lerakási adó töredékét tudták csak befizetni. Ezt inkasszózta a napokban a NAV. A polgármester úgy fogalmazott: a tisztán 106 önkormányzat tulajdonában lévő társaság vezetői nem akarnak pánikot kelteni, de most olyan helyzetbe kényszerültek, hogy számítani kell rá: olyan súlyos zavarok lesznek az ellátásban, amire még nem volt példa Magyarországon. Amennyiben a Zöld Híd nem tudja a szolgáltatást ellátni, a katasztrófavédelem feladata azt megoldani. Hogy erre lesz-e lehetőség, azt megkérdőjelezi, hogy március végén a Zöld Híd kapott a katasztrófavédelemtől egy levelet, amelyben likviditási problémákra hivatkozva kérték a folyamatban lévő követelések átütemezését. Ez azt jelenti, hogy nekik sincs pénzük, sem szakemberük, sem eszközállományuk arra, hogy megszervezzék 300 ezer ember üzemszerű, rendszeres hulladékszállítását. Kijelölő határozatot tudnak írni. Ez pedig azt jelenti, hogy a Zöld Hidat megbízzák a feladat ellátásával, amit majd a Belügyminisztérium kifizet. Gémesi György kijelentette, egyszerűbb lenne, ha megkapnák a szükséges pénzt vagy esetlen nem vonnák el, és el tudnák látni a kötelességüket. A kialakult helyzet ellenére bízik abban, hogy ilyen intézkedésekre nem kerül sor. Ennek elkerülése érdekében a jövő héten szerdára összehívta az Észak-kelet Pest és Nógrád Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Önkormányzati Társulás rendkívüli elnökségi-, és rendkívüli közgyűlését, amire meghívást kap a két illetékes tárca, a Belügyminisztérium és a Földművelésügyi Minisztérium döntésben illetékes képviselője, valamint az érintett 106 település országgyűlési képviselői is. Ezt követően pedig sajtónyilvános állománygyűlést tartanak. jb Egy forduló még hátra van a lomtalanításból A vártánál több a hulladék és sok a bírság Április 18-án lezajlott az idei lomtalanítás első szakasza, 25-én, szombaton pedig le is zárul a szokásos tavaszi akció, aminek során mindenki a jogszabályokat betartva szabadulhat meg feleslegessé vált dolgaitól. Mivel az elmúlt években rengeteg problémát jelentett a lomizás, az idén kiemelt figyelmet fordítottak a sokakat irritáló és szabálysértésnek minősülő jelenség visszaszorítására. Ennek részeként több esetben is történt bírságolás. Mint megtudtuk, a korábbi években leadottnál jóval több hulladékot vittek a gyűjtőpontokra a gödöllőiek; főleg az elektronikai hulladékból szállítottak be nagyobb mennyiséget. Nagyrészt ez utóbbira pályáztak az érintett városrészekben ez idő alatt lomizással próbálkozó csoportok is, de a közterület-felügyelet, a rendőrség és a polgárőrség tagjainak közös erővel sikerült megakadályozniuk tevékenységüket. Folyamatosak voltak a gépkocsi-ellenőrzések, igazoltatások, aminek eredményeként több esetben került sor jelentős összegű bírság kiszabására. A lomizók visszaszorításáért azonban a lakosság is sokat tehet, ha nem azt az egyszerűnek tűnő megoldást választják, hogy a főleg fém hulladékot vagy bútorokat odaadják az érdeklődő, többnyire kocsival érkező lomizóknak. Ez azért sem célravezető, mert aki így tesz, az szabálysértést követ el, ami akár 500 ezer forintig terjedő bírsággal sújtható. A lomtalanítást felügyelő közterület-felügyelők, polgárőrök és rendőrök fokozott figyelmet fordítanak arra, hogy a hulladék a megfelelő helyre, azaz a konténerekbe kerüljön. A hulladék kezelésével ugyanis nemcsak a szolgáltatónak, hanem a hulladék birtokosának is vannak kötelezettségei, amit a évi 185. a hulladékról szóló törvény szabályoz. E szerint, ugyanis hulladékot másnak csak abban az esetben szabad átadni a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás keretében történő átadás kivételével ha a hulladék átadója meggyőzödött arról, hogy az átvevő rendelkezik a hulladék szállítására, kezelésére, kereskedelmére, közvetítésére vonatkozó szükséges engedélyekkel. A lomtalanítás pontos menetéről lapunk 10. oldalán tájékozódhatnak Az érdeklődők. POLGÁRMESTERI FOGADÓNAP Tájékoztatjuk a tisztelt gödöllői lakosságot, hogy dr. Gémesi György polgármester májusi fogadónapját az alábbi időpontban tartja: május 7. (csütörtök) óráig, és óráig április 21. Tiszta Udvar Rendes Ház GÖDÖLLŐ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA PÁLYÁZATOT HIRDET TISZTA UDVAR RENDES HÁZ GÖDÖLLŐ 2015 CÍM ELNYERÉSÉRE A pályázat célja: a többlakásos és a családi házak portáján, a környezetükben, a köztereiken a gondozottság és a tisztaság kialakítása, városunk szépítése, kulturált, hosszútávon fenntartható környezet létrehozása. Idei mottó: A legszebb terasz A házhoz, lakáshoz kapcsolódó terasz, veranda, balkon vagy erkély napjainkra egyre fontosabb szerepet tölt be a lakás többi helyisége mellett. Javítja az összképet, pihenési lehetőséget teremt és átmenetet képez a kert vagy a közterület felé. Pályázni három kategóriában lehet: családi házas, többlakásos és legszebb utca kategóriában (a nevezés feltétele, hogy az utcában egymás mellett lévő legalább 10 ház vagy az utca 50%-a csatlakozzon és írja alá a jelentkezési lapot. A bíráláskor előny jelent majd, ha minél többen összefognak). Pályázni a jelentkezési adatlap benyújtásával lehet. Az adatlap átvehető a Városháza portáján, vagy elektronikusan letölthető a oldalról. A jelentkezési lapokat a Városháza portáján elhelyezett gyűjtőládába dobva, vagy elektronikusan a címre küldve jutathatják el. A pályázatok benyújtásának a határideje: május 30. A pályázatok elbírálása: A pályázatokat idén is civil szervezetek tagjaiból összeálló bizottság bírálja el legkésőbb augusztus 31-ig. A benevezett házakat, utcákat június-augusztus hónapokban előzetesen egyeztetett időpont szerint keresi fel a bizottság. A szemlézés során a hangsúly a tisztaságon, gondozottságon, környezettudatosságon, fenntarthatóságon van. Idén kiemelt cél a szép terasz, balkon és a kert vagy a közterület felé nyíló igényes átmeneti terek megteremtése, így a bírálásnál ennek vizsgálata külön hangsúlyt kap. Díjazás: Mindhárom kategóriában az előző évhez hasonlóan értékes nyereményekkel díjazzuk az első 3 helyezettet, valamint A legszebb terasz címet elnyerő pályázót. Az ünnepélyes díjkiosztó ősszel kerül megrendezésre. GÖDÖLLŐ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA PÁLYÁZATOT HÍRDET GÖDÖLLŐ FÁJA 2015 CÍM ELNYERÉSÉRE A pályázat célja: Gödöllő város területén található legszebb és legegyedibb fa felfedezése, mely nevezésre kerül a magyarországi Év Fája 2016 versenyre. A fő cél, hogy felhívjuk a lakosság figyelmét a környezetük szépségének megtalálására, a zöldfelület, köztük a fák fontosságának szerepére. Pályázni két kategóriában: köz- illetve, magánterületen álló fákra lehet. Pályázni fényképes pályaművel, a jelentkezési adatlap benyújtásával lehet. Az adatlap átvehető a Városháza portáján, vagy elektronikusan letölthető a oldalról. A jelentkezési lapokat és fotókat elküldheti postai úton a Polgármesteri Hivatal, Polgármesteri Kabinetre, Kiss Zsuzsanna részére levélben (2100. Gödöllő, Szabadság tér 7.), és elektronikusan az alábbi címre: illetve személyesen adhatja be a Városháza portájára. A pályázatok benyújtásának a határideje: június 12. A pályázat során nem kell, hogy a fa nagy vagy öreg példány legyen. Az a fontos, hogy a pályázatra benevezett fa a jelölők, a környezetében élők számára fontos szerepet töltsön be. A pályázat során kérjük, írja le a fa pontos helyét, körülbelüli méreteit (lombkorona átmérő, magasság, fafaj), ismert vagy becsült korát illetve hozzáfűződő történetét, legendáját. Továbbá 3 különböző szögből készült fényképet is csatolni szíveskedjen. A pályázatok elbírálása: Mindkét kategóriából egy elő zsűri 5-5 darab fát választ ki, majd ha ez megtörtént a lakosság szavazatai döntenek arról, hogy melyek nyerhessék el a Gödöllő Fája 2015 címet. Díjazás: A nyertes fához emléktábla kerül kihelyezésre. GÖDÖLLŐ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA RAJZPÁLYÁZATOT HIRDET FÁK GÖDÖLLŐ PARKJAIBAN 2015 CÍM ELNYERÉSÉRE A pályázat célja: a környezetnevelés, a városi közparkok megismerése és megismertetése a gyermekek szemén keresztül. Idén a városvezetés fokozott hangsúlyt fektet a természetvédelem és a fák szeretetének kialakítására. Pályázni három kategóriában: óvodás, általános iskolás alsó tagozat általános iskolás felső tagozat kategóriában - lehet. Pályázni a jelentkezési adatlap benyújtásával lehet. Az adatlap átvehető a Városháza portáján, vagy elektronikusan letölthető a oldalról. A jelentkezési lapokat és pályaműveket elküldheti postai úton a Polgármesteri Hivatal, Polgármesteri Kabinetre, Kiss Zsuzsanna részére levélben (2100 Gödöllő, Szabadság tér 7.), illetve személyesen adhatja be a Városháza portájára. A pályázatok benyújtásának a határideje: június 12. A pályázat során A/4-es és A/3-as formátumú, bármilyen eszközzel (pl. ceruza, filc, festék, szén, tus, kréta) bármilyen módszerrel (pl. montázs/kollázs) készült rajzot be lehet küldeni. Kérjük feltüntetni a pályamű címét, az alkotó nevét és életkorát, továbbá az intézmény nevét. A pályázatok elbírálása: A pályázatokat szakmai zsűri bírálja el legkésőbb augusztus 31-ig. A benevezett rajzok a nyár folyamán kiállításra kerülnek a Művészetek Házában, ahol bárki számára megtekinthetőek lesznek. Díjazás: Mindhárom kategóriában értékes nyereményekkel díjazzuk az első 3 helyezettet. Az ünnepélyes díjkiosztó ősszel kerül megrendezésre. 14

3 2015.ápriliS 21. Közélet Gödöllői SzolGálat3 Csak terv maradamegújulóhév Elmaradafejlesztés (folytatás az 1. oldalról) Nos, úgy tűnik, még egy jó darabig várniuk kell, a fejlesztés ugyanis szinte az utolsó utáni pillanatban kikerült a közötti uniós költségvetési időszakban támogatandó projektek közül. Hogy miért került ki valamennyi HÉV-fejlesztés a következő hat esztendő terveiből, arról a szakértők is csak találgatnak, hiszen a projektek tervezését már 2012-ben megkezdték írja a Világgazdaság a múlt héten megjelent egyik cikkében. Mint ebben olvasható, a fejlesztések közül kikerült projektek előkészítését, atervezéseketésatanulmányírásokat az unió 100 százalékban fizette: a bejelentés szerint összesen 3,2 milliárd forintot fordíthatott erre a BKK és a főváros. Négy nagyprojekt előkészítése indult el: az ötös metró, vagyis a ráckevei és csepeli HÉV megújítása, az M2 és agödöllői HÉV összekötésének előkészítése, a földalatti korszerűsítésének tervezése, illetve a villamos- és trolibuszhálózat egységes fejlesztésének vizsgálata. ÁtadtÁk amagyarországi visszafogadó munkahelydíjat Középpontban akisgyermekes nők Április 14-én rendezték meg a Gödöllői Kistérségi Foglalkoztatási Paktum foglalkoztatási fórumát. Arendezvényen került sor a Munkám visszavár című pályázat eredményhirdetésére és aközép-magyarországi Visszafogadó Munkahely Díj átadására. Az elismerésben a veresegyházi GE Hungary Kft. Power&Water Divízió részesült. Acég az elmúlt években nemcsak a kisgyermekes szülők munkába visszatérését segítette, hanem folyamatosan nagy hangsúlyt helyez arra, hogy a munkahelyen is gyermek- és családbarát környezetet alakítson ki. Adíjat Pecze Dániel,Gödöllő alpolgármestere adta át. A rendezvény résztvevői megtudhatták, miért éri meg kisgyermekes nőket foglalkoztatni, megismerhették a NÓRA-hálózat projekt keretében készült országos helyzetképet, ami a kisgyermekes munkavállalók lehetőségeit mutatta be, valamint áttekintést Aztán egy kicsit mindegyik keretéből lecsippentettek, hogy 2013-ban még kiegészítsék egy ötödikkel, ennek a címe: az M3-as metróvonal rekonstrukciója és északi meghoszszabbítása előkészítési szakasz. Végül ez utóbbi vitt mindent bár nem éppen egyszerűen. Az előkészítő tanulmányok mindegyike szerepel ugyanis a Miniszterelnökség azon listáján, amely szerint a BKK 2014 végén összesen 11 projektnél volt lemaradásban az időarányos teljesítéstől. Nem tudni, hogy a tanulmányok hiánya magyarázat-e kaphattak Gödöllő és térsége jelenlegi munkaerő-piaci helyzetéről. Ezután a fórumon Gregor Anikó szociológus beszélt a kisgyerekes nők munkaerőpiaci helyzetéről, az oda való visszatérésüket nehezítő különböző akadályokról. A Közép-Magyarországi Régióban meglepő módon a részmunkaidős foglalkoztatás mind a teljes munkaképes korú lakosság, mind a kisgyermekes nők esetében jóval elmarad az országos átlagtól. A kutatás rámutatott arra is, hogy a GYES-ről, GYED-ről a munkaerőpiacra be- vagy a projektek törlésére vagy fordítva történt, és előbb eldöntötték, hogy nem korszerűsítik a HÉV-eket és az M1-es kisföldalattit, majd leállították a fejlesztések előkészítését. A Világgazdaság cikke szerint azonban a kormány 2014 végén nem tudott arról a fővárosi döntésről, hogy az M3-as metróra kívánnak minden fejlesztési pénzt koncentrálni,s felhívja a figyelmet arra, hogy a most kiadott listában az M3-as korszerűsítése mellett nincsen egyetlen nagyprojekt sem. (bj) visszalépő nők csoportja nem egységes, és eltérő esélyeiket, problémáikat, akadályaikaterőteljesen meghatározza például az iskolai végzettségük, számítástechnikai és nyelvtudásuk. Afórumon aszokásnak megfelelően tájékoztatás hangzott el atérség munkaerőpiaci helyzetéről. Mint azt Szabó Zsuzsanna, agödöllői Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályának vezetője elmondta, tény, hogy a gödöllői és aszódi járás területén is csökkent az álláskeresők létszáma, nem szabad azonban elhallgatni azt atényt, hogy sokan lépnek ki aregisztrált munkanélküliek közül és próbálnak más úton érvényesülni. Szabó Zsuzsanna felhívta afigyel- met arra, kevesen vannak tisztában azzal, hogy akorábbi nevén Munkaügyi Kirendeltség amunkáltatóknak és az álláskeresőknek milyen támogatási lehetőségeket kínál. (bdz) FELHÍVÁS Gödöllő város önkormányzata az április 2-ai képviselő-testületi döntése alapján 1 MILLIÓ FORINTOT ajánlott fel a kárpátaljai magyarság megsegítésére. A kezdeményezéshez csatlakozni kívánóknak az önkormányzat gyűjtést szervez, összefogásra biztatva a gödöllői lakosságot, szervezeteket. Együttműködve a Rákóczi Szövetséggel a felajánlott adományokat beregszászi és Beregszász környéki gyermekek és fiatalok oktatásának támogatására juttatjuk el. A Rákóczi Szövetség számlaszáma, ahováaz átutalásokat,illetveabefizetéseket megtehetik: Aközleménybenkérjük feltüntetni: Gödöllő! adókedvezményre jogosult sok krónikus beteg Sokan nem is tudják, hogy jár! Közeleg a személyi jövedelemadó bevallás ideje, ami sokaknak zsebbe vágó lehet, amennyiben a bevalláshoz befizetés is tartozik.épp ezért nem árt tudni, miért kaphatunk kedvezményt. Azt például kevesen tudják és még kevesebben élnek vele hogy sok krónikus betegségben szenvedőnek is kevesebbet kell fizetnie. Az összeg, akár az évi milliárd forintot is elérheti, ehhez képest azonban 2013-ban mindössze 6,6 milliárd forintnyi adókedvezményt igényeltek az adóalanyok. Nemcsak daganatos, szív-érrendszeri betegségben, súlyos pszichés zavarban szenvedők, de a cukorbetegek, a liszt- és laktózérzékenyek is jogosultak a súlyos betegek adókedvezményére az szja-törvény alapján. Ez ugyan súlyosan fogyatékos személyekről, illetve rokkantsági járadékban vagy fogyatékossági támogatásban részesülőkről beszél, a vonatkozó kormányrendeletből azonban egyértelművé válik, hogy az adókedvezmény sokkal többeket érint, mint azt elsőre gondolnánk. Így bár évről évre többen élnek ezzel a lehetőséggel, sokan még mindig nem tudják, hogy rájuk is vonatkozik. Az összevont adóalapból leírható kedvezmény mértéke aminimálbér 5 százaléka, ami 2013-ban 4900 forint volt havonta, az idén pedig már 5250 forint lesz. Becslések szerint ennél is jóval többen és lényegesen több adót spórolhatnának meg. Magyarországon összesen mintegy kétmillióan élnek fogyatékossággal vagy krónikus betegséggel: az értelmi, látás-, hallásés mozgássérültek száma mintegy félmillióra tehető, míg több mint 1,6 millióan szenvednek valamilyen krónikus betegségben. Ráadásul acivili- zációs betegségnek számító liszt- és laktózérzékenységben, cukorbetegségben szenvedők száma is folyamatosan nő: alisztérzékenyek arányát jelenleg alakosság 1, adiabétesze- sekét 8százalékára teszik, míg azok aránya, akik nem tudják lebontani a tejcukrot, a lakosság 14 százalékát is elérheti. Az egyes vele született betegségek mellett akésőbb jelentkező fogyatékosságok és betegségek esetén is igénybe vehető az adókedvezmény,ateljes listát a335/2009-es kormányrendelet sorolja fel. AKSH adatai szerint valószínűsíthető, hogy ajelenleginél legalább kétszer-háromszor több fogyatékkal élő és krónikus beteg élhetne az adókedvezménnyel. (ny.f.) Ittatavasz, előkerültek akerékpárokis, amiörvendetes esemény. Gyorsan, egészségesen eljutunk avárosbanbár- hová ésnem kell tankolni, parkolót fizetni se. Egyre többen kapnak bringára Gödöllőn is. Sajnos nagyon sokan vannak, akik az autóktól való félelmük miatt nem az úttesten, hanem ajárdán bicikliznek. Szlalomoznak ajárókelők között, bosszantva őket, akisgyermekes anyukákat pedig szabályosan feldühítve. És ez adüh érthető. Akerékpár egy jármű, az úttesten ahelye, kivéve néhány speciális alkalmat. Akerékpárosoknak rá kell ébredniük, hogy ajárdán agyalogosokat zavarni épp akkora kulturálatlanság, mint amikor az autós kétarasznyi oldaltávolsággal előzi abiciklist. Ez ma már igen ritka Gödöllőn. Itt biciklizni egyre kellemesebb. Az élhető Gödöllőhöz hozzátartozik a közlekedési kultúra. Etéren nagyot léptünk előre azutóbbi években. Az autósok egyre nagyobb része kitüntetett figyelemmel követi abicajosokat, hiszen őmaga, vagy szerettei, barátai is járnak kerékpárral vagy egyszerűencsakóvatos. Nekünk, kerékpárralközlekedőknekis illendő civilizáltan közlekednünk. Az úttesten, ésnem ajárdán. Füle Sándor, JÁRDÁN NEM BICIKLIZÜNK Magyar Kerékpárosklub Gödöllői csoport

4 4 gödöllői szolgálat Civil Meg kell találni a Megoldásokat Kéken ragyogott a kastély Idén Gödöllő is csatlakozott az Autizmus Nemzetközi Világnapja alkalmából szervezett magyarországi rendezvénysorozathoz. Ebben a hónapban híres épületek fénnyel kékre Kicsöngetés: elballagás Az elmúlt héten a Török Ignác Gimnázium 2. emeletén megnyílt Lisztes László fotóművész kiállítása, amelyen a székelyföldi Gyimesfelsőlokon lévő Árpád-házi Szent Erzsébet Katolikus Líceum festésével hívják fel a figyelmet az autizmussal köztünk élő emberekre. Április 14-én este a főtérről mintegy kétszáz fős tömeg sétált át a kastélyhoz, ahol Pecze Dániel alpolgármester, valamint Neuberger Rita, a szervező Diverzitás Közhasznú Alapítvány elnöke köszöntötte őket. Pecze Dániel beszédében két autizmussal élő ember vallomását osztotta meg a hallgatósággal, s fontosnak nevezte, hogy megtalálják a megoldásokat azokra a problémákra, amikkel az autisták nap mint nap küzdenek, mint például a mindennapi rutintól való eltérés okozta nehézségek vagy a helyzetek másként értékelése. Ezért is hívták életre idén a Társadalmi Felzárkóztatási Program Esélyegyenlőségi munkacsoportját, melynek első nagy, közös, figyelemfelhívó akciója volt az április 14-ei Ragyogj kékben! ballagását, ahogyan ott hívják, kicsengetését örökítette meg. A kiállítás-megnyitón megjelent gimnazistáknak Lisztes László elmondta, hogy a középiskolát ben hozták létre Berszán Lajos atya A résztvevőknek a Gödöllő Táncegyüttes Moussa Ahmed vezette Druzsba-csoportja adott rövid műsort, majd a megjelentek egy puzzle-elemet formáltak meg a kastély főbejárata előtt. Végül, ahogyan sok más városban is, kék fénnyel világították be az épület homlokzatát. (ta) kezdeményezésére, hogy magyar iskolát alapítsanak moldvai és gyimesi csángók részére, akiknek akkor még nem állt módjukban anyanyelvükön tovább tanulni az általános iskola elvégzése után. Gyimesfelsőlokon, nem messze az ezeréves határtól, akkor mintegy 30 diákkal indult meg az oktatás; ma már 500 fiatal jár az iskolába, s nem csak csángók, hanem környékbeli székely fiatalok is. A gyerekek mellett pedig esti tagozaton már felnőtteket is tanítanak, hogy le tudjanak érettségizni. (A) Egy gödöllői is esélyes a Starfactory szerepére A Pannon Várszínház tavasszal mutatja be Gém Zoltán: Starfactory című musicaljét, ami a tehetségkutatók belső világáról, örömeiről, konfliktusairól szól. Ezzel együtt a darab címéül szolgáló vetélkedő is életre kel. A háromfordulós verseny hamarosan a középdöntőhöz érkezik, amiben a gödöllői Ágoston Máté (képünkön) is a zsűri elé léphet, s indul a döntőben való megmérettetésért. Ágoston Máté énekes korábban a Frédéric Chopin Zeneiskolában tanult. Jelenleg a Pannon Várszínházban, ezt megelőzően pedig a Szolnoki Szigligeti, illetve a Madách Színházban játszott. A középdöntőre április 29-én kerül sor Veszprémben, a Hangvilla színháztermében. A döntő mezőnyét a zsűri és tőle függetlenül a közönség szavazatai határozzák meg. A zsűriben Ladányi Andrea Harangozó-díjas és Liszt Ferenc-díjas táncművész, koreográfus, Gazdag Tibor színművész, zenész, énekes, Jávori Ferenc Fegya énekes, zeneszerző, a Budapest Klezmer Band vezetője, Novák Péter színész, énekes, zeneszerző, szövegíró, Krámer György Harangozó-díjas táncművész, koreográfus és Vándorfi László, a Pannon Várszínház igazgatója foglalnak helyet. jb katasztrófavédelmi verseny Amit nem árt tudni április 21. A Gödöllő Katasztrófavédelmi Kirendeltséghez tartozó településekről érkeztek azok az általános és középiskolások, akik április 10-én mérték össze tudásukat a tűzoltóság területén kialakított különböző pályákon. A versenyben huszonegy csapat mérte össze tudását elméletben éppúgy, mint gyakorlatban. A feladatokat úgy állították össze, hogy azok tapasztalatait valóban hasznosítani tudják a diákok. Az elsősegély-ismeretekre például a mindennapokban is szükség lehet, mint ahogy arra is, hogy megfékezzünk egy tüzet. Épp ezért nem árt tudni, hogyan kell használni a porral oltót. A résztvevők azt is megtudhatták, mit jelentenek a készüléken lévő jelzések, és miről célszerű tájékozódni, mielőtt megkezdik az oltást. Szintén nem árt tudni, hogyan kell homokzsákokból gátat építeni. Erre az elmúlt években sajnos nem egyszer szükség volt, a nagy áradások idején. A résztvevőknek ez is az egyik feladatuk volt, reméljük, élesben nem kell majd ilyen munkában részt venniük! A gyerekek minden feladatot jól oldottak meg, a résztvevők közül azonban csak négy csapat juthatott tovább a megyei versenyre. Ezen az általános iskolásokat a Koren István Tagiskola Domony és az isaszegi Damjanich János Általános Iskola, a középiskolásokat pedig az aszódi Petőfi Sándor Gimnázium, Gépészeti Szakközépiskola és Kollégium, valamint a Péceli Integrált Oktatási Központ csapata vehet részt. A rendezvényt Bag, Csömör, Dány, Galgamácsa, Gödöllő, Iklad, Isaszeg, Kartal Pécel és Veresegyház Önkormányzata, Paulovics Géza, Mogyoród polgármestere, az Alma Mater Étterem, az Árkus papír-írószer, a Dó-Ri Café, az Erzsébet-parki fagyizó, a Szent István Egyetem és a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Gyorsan-értünk Alapítványa támogatta. kj 37. Hajós György Matematika Verseny A 37. Hajós György Matematika Versenyt a Szent István Egyetem Gépészmérnöki Kara rendezte meg április első napjaiban. A szellemi tornát 1979-ben, az iparoktatás 100. évfordulója alkalmából hirdették meg a műszaki intézmények hallgatói számára és azóta is minden évben megtartják, bekapcsolva már a közgazdasági és informatikai karok hallgatóit is. A gödöllői versenyen 29 műszaki vagy gazdasági képzést nyújtó kar csapata vett részt, összesen 105 hallgatóval. A feladatsor nehéznek bizonyult, a győztes is csak 83 pontot ért el a lehetséges 100-ból. A csapatversenyben a BME Villamosmérnöki és Informatikai Kar az első, az ELTE Informatikai Kar a második, míg a Corvinus Egyetem Közgazdaságtudományi Kara végzett a harmadik helyen. Az egyéni verseny dobogósai Bingler Arnold (BME), Telekes Márton (ELTE) és Zsiros Ádám (BCE) lettek. A gödöllői gépészkar csapata a 14. helyen végzett, versenyzőik közül Veszeli Gergő Dániel szerepelt a legjobban, egyéniben 37. lett. A rendezvényt Gödöllő város önkormányzata is támogatta, az ő támogatásuk is hozzájárult ahhoz, hogy a versenyen kiemelkedő eredményt elért díjazottak értékes tárgynyereményeket kaphassanak. UTAZÁS CSÍKSOMLYÓBA A Gödöllői Lokálpatrióta Klub autóbuszos utazást szervez a csíksomlyói búcsúba (2015. május között). Első nap a Szatmárcsekén, Csengeren és Szatmárnémetiben történő megállásokat követően szállás a magyar többségű Koltón. Másnap Szamosújvár, Válaszút és Farkaslaka érintésével Csíkszeredába érkezik a csoport. A pénteki programot a széphavasi zarándokkápolna megtekintése alkotja, míg a szombati napon az ünnepi szentmisén való részvétel, valamint szabadprogram. Vasárnap a Törcsvár, Fogaras és Szászsebes érintésével történő hazautunk során elszállásolásra a Hunyad megyében található, magyarok által lakott Csernakeresztúr községben a helyi néptánccsoport előadásának megtekintését és a közös vacsorát követően kerül sor. Bővebb információ és jelentkezés: Bokor Árpád (+36/ ). Jelentkezési határidő: május 4.

5 2015. április 21. Kultúra gödöllői Szolgálat 5 A BAgoly könyvesbolt AjánlAtA Akit a malacok indítottak el a pályán Ha az ember megkérdez egy kisgyereket, hogy mi szeretne lenni, ha nagy lesz, biztosak lehetünk benne, hogy a lehetséges válaszok listáján igen előkelő helyen szerepel, hogy állatorvos. Mert milyen édesek azok a kiscicák, meg kiskutyák Ha falusi gyerekről van szó, bejöhet a képbe a nyuszi, a városiak esetében pedig a tengerimalac és a hör csög; illetve ma már valamelyik egzotikus állat is kedvenc lehet. De azt hiszem, nem állok messze a valóságtól, ha azt mondom: sertés, szarvasmarha vagy kecske nem nagyon szerepelne a listán. Pedig egy állatorvos mindennapjaiban ezek is jelen vannak, ráadásul nem könnyű és nem kevés feladatot adnak. Emlékszem, egyszer egy állatorvos barátomat hívtam telefonon nem vette fel. Majd néhány óra múlva visszahívott: Bocs, de épp könyékig voltam egy lóban. Hát igen, ez is az állatorvosi munka része. Az ő esetükben nem feltétlenül a steril műtő és a hófehér köpeny jelenti a munkahelyi környezetet, hanem sokszor az istálló vagy a legelő. Ráadásul nem elég elvégezni az egyetemet, gondoskodni kell a jó kondiról is, mert előfordul, hogy futni kell a bika elől. De nem feltétlenül kell ilyen extrém példát elővenni, bárki kipróbálhatja, milyen egyszerű feladat megvizsgálni egy macskát, akinek ez cseppet sem tetszik. Az állatorvost megkarmolják, megharapják, megcsípik, esetenként pedig felrúgják a páciensei. Hogy mégis miért választják ezt a hivatást? Nos, azt hiszem, aki látott már állatot szenvedni, vagy olyan szerencsés volt, hogy tanúja lehetett egy borjú, egy csikó vagy egy kismalac világra jöttének, az pontosan tudja, lehet bármilyen nehéz, ez egy csodálatos szakma. Sosem felejtem el, amikor egy ismerősömhöz épp akkor toppantam be, amikor ő az anyakoca ellésénél segédkezett. Bár sokan furcsán néznek rám, amikor kijelentem, hogy az anyaállatból épp kibújt, még nedves kismalac egyszerűen gyönyörű, nem érdekel aki látott már ilyet, az pontosan tudja, hogy igazam van. A kijelentéssel dr. Jan Pol, a Dr. Pol állatklinikája című tévésorozat orvosa is biztosan egyetértene hiszen őt épp egy ilyen élmény, néhány kismalac világra segítése indította el a pályán. A kisgyermekkori vágy, vagyis hogy segíteni az állatoknak, gyógyítani őket, életre szóló elkötelezettség lett. A hagyományos módszerekben bízó, holland származású, michigani állatorvos sosem gondolta volna, hogy bárkit is érdekel, hogyan telnek egy nagyállatokkal foglalkozó doki mindennapjai. Amikor a filmszakmában dolgozó fia javasolta, hogy forgassanak egy reality műsort, inkább csak azért egyezett bele, mert úgy gondolta, úgysem lesz belőle semmi. Végül azzal győzték meg, hogy ezzel bemutatják, milyen nehéz a gazdálkodók élete. A tévénézők pedig nemcsak ezt tudhatták meg, hanem azt is, hogy egy több mint negyven éve praktizáló, haszonállatokkal foglalkozó állatorvos munkája nem kevésbé érdekes, mint azé, aki a trópusokon, az őserdők mélyén vagy egy állatkertben dolgozik. A most megjelent könyvben azonban nemcsak érdekes, humoros, szívhez szóló történeteket találunk, hanem megismerhetjük egy rendkívül elhivatott ember életét is. (Dr. Jan Pol és David Fischer: Meg ne fogd a tehén farkát! Egy régimódi állatorvos hétköznapjai) nyf AD HOC SZÍNHÁZ MINDENT FELFORGAT A VÖRÖS BESTIA A Cavaletta Művészeti Egyesület Ad Hoc Színháza rendre új, vidám előadással lepi meg a gödöllői közönséget. Így volt ez vasárnap és hétfőn este is, amikor Vaszary János: Vörös bestia című darabját mutatták be a Művészetek Házában. Mi kell a sikerhez? Nos, szép hölgyek, szerelem, izgalom és nevetés. Mindez együtt van Vaszary darabjában, amiben egy fiatal bankár épp az eljegyzését szeretné megtartani menyaszszonyának családja jelenlétében. Ám az idilli állapot nem tart sokáig, váratlanul beüt a vörös mennykő egy szélvészként száguldó fiatal hölgy személyében. Hazugságok és félreértések követik egymás, aminek eredményeként minden a feje tetejére áll. A darab szereplőket is avatott, a női főszerepet játszó Bali G. Bettina, valamint Sebők Melinda ugyanis első alkalommal álltak prózai szerepben a közönség elé. Bár a Gödöllő Táncszínház tagjaiként már láthatta őket a közönség, most új oldalukról mutatkoztak be nagy sikerrel. A gödöllői bemutató után a darabot a tervek szerint több alkalommal is láthatja majd a közönség. jk, fotó: Biszkup Miklós ÚJABB ELISMERÉS A GÖDÖLLŐI FÚVÓSOKNAK Hatodik alkalommal rendezték meg Demecserben a fúvószenekarok országos minősítő versenyét április 11-én, amin tizennégy együttes több mint ötszáz zenésze mutatkozott be. A rendezvényen a Gödöllői Városi Fúvószenekar is megmérettette magát. Muzsikusaink a Magyar Fúvószenei és Mazsorett Szövetségtől kiemelt arany minősítést kaptak, Ella Attila munkáját pedig karmesteri különdíjjal ismerték el. Mint azt Ella Attila zenekarvezetőtől megtudtuk, a csapat a második legmagasabb pontszámot érte el a versenyben, melyen többek között James Barnes, Hidas Frigyes műveit szólaltatták meg. A zsűriben Dohos László Liszt Ferenc-díjas karnagy, Fejes Márton Bartók Béla-díjas zenekari harsonaművész, valamint Bán László, a Magyar Fúvószenei és Mazsorett Szövetség elnökségének tagja foglalt helyet. A Gödöllői Városi Fúvószenekarra a következő időszakban is komoly feladatok várnak. Már készülnek egy újabb versenyre, amit a lengyelországi Kozyban rendeznek meg júniusban, s ekkor a tervek szerint testvérvárosunkban, Zywiecben is hallhatja őket a közönség. Emellett már megkezdődtek a jövő évi jubileumi rendezvények előkészületei is, a zenekar ugyanis 2016-ban ünnepli fennállásának 25. évfordulóját, ráadásul ismét megrendezik a már hagyományosnak számító Gödöllői Fúvószenekari Fesztivált is. bj CSUKÁS ISTVÁN-DÍJAT KAPOTT A GÖDÖLLŐI MIKÓ CSABA Első alkalommal adta át Őze Áron, a Pesti Magyar Színház korábbi igazgatója az általa alapított Csukás István-díjat a Mesemúzeumban tartott díjátadó ünnepségen. Az elismerést Dóka Péter: A sajtkirály, Gődény Balázs: Mesélj mesét! és a Gödöllőn élő és alkotó Mikó Csaba: Kövérkirály című műve érdemelte ki. A Csukás István-díjat 2014 augusztusában alapították, a kitüntetést egy meghívásos pályázat keretében ítélik oda. Az első meghirdetett pályázatra 33 pályamű érkezett, amelyből 31 felelt meg teljesen a kiírásnak mondta el Őze Áron a díjátadón. Hozzáfűzte, hogy a nyertes pályaműveket a kuratórium a magyarországi színházaknak kiajánlja, s javaslatot tesz azok nagyszínpadi Mikó Csaba vagy kamaraszínházi bemutatására. Mikó Csaba meséjének középpontjában a király és egyetlen, hűséges szolgálója, Ilona barátságának története áll. A Kövérkirály nem törődik a népével, csak a csokievéssel. A tunya, dologkerülő uralkodó tétlenségét már egész népe megelégelte, így nem számíthat senki másra, csak a szolgálólányára.

6 6Gödöllői SzolGálat Város-Kép április21. Vászonra és kerámiába álmodott természet A körülöttünk létezőszépség A természet csendje címmel nyílt meg a Levendula Galériában Erdős Anna keramikusművész és Meyer Arthur festőművész kiállítása. A tárlatot dr. Krassay László erdőmérnök, és Sz. Jánosi Erzsébet, a Levendula Galéria vezetője nyitotta meg. Különleges hangulatot varázsolt a két alkotó a helyszínre: vidám, tavaszi színek, képzeletbeli kertek és valós, Gödöllő környéki tájak láthatóak. Meyer Arthur, városunkban élő, holland származású festőművész ugyanis a közelünkben lévő szépséget igyekszik megörökíteni. Akik ismerik szűkebb pátriánkat, azok talán még rá is ismernek a környező dombokra, erdőkre, a szelíden csordogáló Rákos-patak menti tájra. De ismerősek lehetnek a növények is, melyek mellett lehet, hogy a mindennapokban elmegyünk, mert ki is vetne pillantást az útszéli bogáncsra, a vadgyapotra vagy az aranyvesszőre?! Meyer Arthur keze nyomán a hétköznapok vadvirágai a természet szépségét hirdetik, éppúgy, mint a bazsarózsa vagy a művész szülőföldjének egyik jelképévé vált tulipán. Az erdők, patakok és virágok közé Erdős Anna keramikusművész különleges, békés és rendkívül vidám hangulatú kerteket varázsolt, mintegy játékra invitálva a szemlélődőt. Mert ebben a kertben bizony meg kell állni, nézelődni kell, felfedezőútra indulni. Érdemes, mert titokzatos lények várnak ránk. Egy cica, két cica sok cica alszik itt összegömbölyödve a fűben, még a dorombolásukat is hallani véli aki titokban megsimogatja őket. Épp oly kedvesek és vidámak, mint akerá- mia virágok és Erdős Anna mesebeli kertjének madarai. A megnyitón ez alkalommal is Dezső Piroska és barátai, Kovács Zsolt, Nuszbaum Ferenc, Valastyán Tamás és Vörös Attila muzsikáját hallhatta aközönség. Akiállítást ami része a Művészetek Kertje Gödöllő 2015 elnevezésű kulturális tematikus évnek május 14-ig tekinthetik meg az érdeklődők. elindultakörzetek meghódítása és akönyvvadászat OlvasókDiadala,anyitódiadal Április 10-én, pénteken délután nyílt meg a Művészetek Kertje Gödöllő tematikus év keretén belül hirdetett Olvasók Diadala című kreatív olvasóvetélkedő éves fiatalok részére. A játékra huszonkét csapat jelentkezett Gödöllő minden iskolájából. A hatvanhat versenyző és a kísérő mentorok öt hónapon át hódítják meg város tizenkét körzetét, olvasnak el csapatonként tizenkét könyvet, amiket egy izgalmas kirándulás keretében választhatnak ki az adott könyvlistákról. A nyitó diadalond a játékszabályok k ismertetése és acsapatok bemutatása után profi segítők készítették fel a gyerekeket a küzdelemre. Akönyvtárosok mellett fodrászok, sminkesek, divattanácsadók adtak útmutatást a játékosoknak. Abelső udvaron edző gondoskodott arról, hogy fizikailag is mindenki atopon legyen adiadalra. ANagy Sorsoláson pedig kiderült, melyik csapat hány kezdő zsetonnal vág neki aversenynek. ADiadal egy teljesen új játékforma,ami avárosteljesterületén zajlik. Ezért tehát számítani lehet arra, hogy a legváratlanabb helyeken újdonságokba, pl. ismeretlen eredetű tájékoztatókba botlanak majd városunklakói.ezek arésztvevő csapatok számára tartalmaznak információkat; de számos adathoz juthatnak hozzá az érdeklődők a játék weboldalánan ( www. gvkik.hu/olvasokdiadala), ahol nyomon követhetik a versenyállásának alakulását. * Szomorú, hogyalig néhány nappalajáték megkezdése után már azzal (k.j.) kellett szembesülniük a szervezőknek, hogy azegyik, Alsóparkba kihelyezett tájékoztató táblát megrongálták és az abbanlévő fém alkatrészeket elvitték. Emiatt úgy alakították át a táblákat, hogy azok nem tartalmaznak fém részeket. (v.k.) több mint egy évtized, több mint 100díj Club Színház 50! Kiállítás-megnyitóval, előadásokkal és workshoppal ünnepli 50. bemutatóját aclub Színház. A 2002-ben alakult művészeti csoport az elmúlt években nemcsak Gödöllőn, hanem országszerte is rangot Részlet asvejk c. darabból vívott ki magának előadásaival, akiérdemelt szakmai elismerésekkel; ráadásul több fiatal tehetséget is elindított aszínészi pályán. Két napon át tartanak a Club Színház ünnepi rendezvényei, amelyek április 24-én, 18 órakor kiállításmegnyitóval kezdődnek, aminek segítségével áttekintést kaphatunk az elmúlt több mint egy évtized munkájából. Hogy mi minden történt ez idő alatt? Nos, ha azt mondjuk, ötven premier, az csak egy szelete a valóságnak, a bemutatókhoz ugyanis kb. ezer előadás kapcsolódik tudtuk meg Halász Tibortól, a Club Színház vezetőjétől. Legtöbbször az 56 perc 56-ról című összeállítással léptek színpadra, ezt az ország számos településén, több mint 80 alkalommal láthatta aközönség. Ajelenleg hat csoporttal működő szervezet az elmúlt években számtalan olyan darabot mutatott be, amik aktuális, komoly problémákat, társadalmi kérdéseket feszegetnek, de rendszeres résztvevői a városi ünnepségeknek, kulturális rendezvényeknek is. Nevüket azonban nemcsak ezzel tették ismertté, hanem azzal aszámtalan sikerrel is, amikkel a különböző fesztiválokon szerepeltek. A Club Színház hírnevét öregbítik azok a fiatal tehetségek is, akik innen indultak el aszíni pályára, többek között Tóth Bagi Enikő, Czirle Fanni, Willandt Bálint, Horváth Panna hogy csak néhányukat említsük. Atöbb mint száz díjból, akiállítá- son harmincat állítanak ki, majd Tasnádi István: Magyar Zombi című előadását láthatja aközönség, a Körözött felnőtt csoport előadásában. Aszombati program során 15 órától workshop várja alátogatókat a Művészetek Háza József Attila Stúdiószínpadán, ahol aclub Színház munkájával, improvizációs foglalkozásokkal ismerkedhetnek meg az érdeklődők. Ezen anapon két előadást is láthat aközönség, 16 órakor Szeretni... kell? címmel achili diákcsoport premier előadására kerül sor, 19 órától pedig Helge élete címmel lép színpadra a(l)azannya diákcsoport. (ny.f.) AMŰVÉSZETMAGAAZÉLET A Gödöllői Városi Múzeum a gödöllői művésztelep életszemléletéhez illő, ingyenes kiállításlátogatással egybekötött sporttevékenységetkínál,agödöllőiiparművészetiműhelyalkotóházában megrendezett Juhász Árpád emlékkiállítás kapcsán. (Gödöllő,Körösfői-Kriesch Aladár utca ) Program: május9.(szombat) óra: A Juhász Árpád emlékkiállítás megtekintése kurátori vezetéssel óra: Nordic Walking oktatás és bemutató. Bisztrai György szakoktató saját botjait biztosítjaasportolni,tanulni vágyóknakabemutató idejére. Helyszín:a GIM Alkotóház kertje. Programfelelős: ŐrinéNagyCecília művészettörténész, Gödöllői Városi Múzeum. 28/ Érdeklődni: Sukta ZsuzsaGIM Alkotóház, 28/ Fejéregyházi Péterné Zsóka: 20/ ,

7 2015. április 21. Élő-Világ gödöllői Szolgálat tévhit a kutyák ivartalanításáról Ivartalanítani elsősorban azért szükséges, hogy akaratunkon kívül se gyarapítsuk a menhelyeken, sintértelepeken sínylődő vagy az utcán kóborló kutyák számát! A kételyek többsége abból fakad, hogy kutyánkat hajlamosak vagyunk emberi tulajdonságokkal felruházni, olyan érzelmeket feltételezni róluk, amelyek az állatoknál nincsenek meg. Az állat ivartalanítva nem érzi magát csökkent értékűnek (a kan sem); nem fosztjuk meg semmiféle örömtől, ugyanis sem a párosodáshoz, sem az anyasághoz nem fűződnek érzelmek, számukra fizikailag is inkább fájdalmas élmények ezek. 1. A szukát egyszer meg kell elletni. Semmiféle gyakorlati tapasztalat ezt nem támasztja alá. Fontos tudnivaló, hogy a már vemhes állatot is lehet ivartalanítani! 2. Az első tüzelést meg kell várni. Ez ugyan sokak szerint valóban kívánatos lenne, ám nem kell ragaszkodnunk hozzá. Ráadásul a statisztikák azt mutatják, hogy az ivarérés előtt ivartalanított kutyák élettartama 1-3 évvel megnő (macskáknál ez 4-5 év). 3. Drága a műtét. Egyszeri kiadás, míg csupán egyetlen alom felnevelése a gazdához jutásig máris nagyobb költséggel jár... Nem beszélve a párzási időszakban elcsavargó állatok kezeltetésének költségéről, ha baleset érné őket vagy az egymással való verekedés során megsérülnének. 4. Sokszor halljuk, hogy elhízik a kutya a műtét után. Ha előfordul, nem a műtét egyenes következménye: a gazdik ilyenkor valami rosszul értelmezett sajnálatból többet nassoltatják kedvencüket, és ez vezet a súlygyarapodáshoz. 5. Az ivartalanítástól megváltozik az állat természete. Az ivarérett kutya alaptulajdonságai nem változnak meg a műtétet követően. Ha ivaréretté válás előtt sor kerül a műtétre, pozitív változásokra számíthatunk: csökken az állat csavargási kedve is, ezáltal kisebb a kockázata, hogy közlekedési baleset áldozatává váljon. Az állat agresszióra való hajlama is kisebb mértékűvé válik. 6. Az ivartalanítás természetellenes, az állat csonkítása. A 3. évezredben, a táplálékkiegészítők tömeges használatakor enyhén szólva is furcsa bármiféle természetességet emlegetni... Hogy a farkas kutyává válásának folyamatát már ne is említsük! Bizonyos szerveltávolító műtétek az embereknél is oly megszokottá váltak, hogy egy vakbél- vagy orr-, illetve torokmandula-műtétkor kinek jutna eszébe csonkításról beszélni?! 7. Vigyázunk majd rá a tüzelési időszakban! Na, igen. Jó barátom, Maci díjnyertes szülőktől: anyja angol szetter, apja német juhász..., a két porta közt 2 méternél magasabb kerítés feszül. A párzási időszakban olyan erős a kutyákban a szaporodási ösztön, hogy bármire képesek! 8. A kölyköknek jó helyük lesz, hiszen már kettőre van is jelentkező. Igen. Egyre, kettőre... De mi van a többi 5-6 kiskutyával, aki egy ellés alkalmával születik? Ha minden kiskutyának van biztos helye, akkor hogyan lehetséges, hogy a menhelyek, gyepmesteri telepek mégis tele vannak és naponta altatják el a feleslegessé vált állatokat? Ráadásul még a tenyésztők sem mindig tudják nyomon követni a kölykök sorsát... Gondoljuk át: ugye nem szeretnénk, ha most még oly jónak látszó helyre adtuk is, később az általunk nevelgetett kis állat az utcán vagy a menhelyen végezné Tőle szeretnénk kölyköt. Sajnos, ha ez ilyen egyszerű lenne, könnyebb lehetne a tudatos tenyésztés. Arra, hogy az utódok közül valamelyik akár csak külsőleg is hasonlítson mostani kedvencünkre, nagyon kevés az esély. 10. Legalább élvezze. vagy Érezze át az anyaságot. Az állat ivartalanítva nem érzi magát csökkentértékűnek, nem fosztjuk meg semmiféle örömtől - ugyanis sem a párosodáshoz, sem az anyasághoz nem fűződnek érzelmek, számukra fizikailag is inkább fájdalmas élmények ezek. Ők állatok, nem emberek, bármennyire is szeretjük őket emberi érzlemekkel felruházni. Számukra a párosodás, a szaporodás egy ösztön, ami semmiképpen sem keverendő össze az igazi szerelemmel. +1. A felszín alatt megbúvik egy ki nem mondott, de létező idegenkedés. haziallat.hu Az oregano egészségügyi hatásai Az oregano a menta család egyik gyógynövénye, amit a Földközi-tenger egyes régióiban termesztenek. Észak-Amerikában őshonos e növény, amit már több ezer éve használnak mint gyógy- és fűszernövény. Gombaellenes növényként tartják számon, ami ezenfelül ellátja a szervezetet antioxidánsokkal. Az oreganót sok ételhez használhatjuk, így nemcsak jobb ízt, hanem számos egészségügyi előnyt is biztosíthatunk neki. Antibakteriális és gombaellenes előnyei Az oreganóban kétféle illóolaj található: timol és karvakrol, melyeket a növény védekezésképp fejlesztett ki, hiszen ezek az anyagok gátolják a baktériumok és a gombák elszaporodását, beleértve azokat is, melyek súlyos betegségeket eredményeznének. Ezen túlmenően az oregano olajról köztudott, hogy gátolja az élesztőgombák, így a Candida albicans túlszaporodását is, így segítségével megelőzhetőek és kezelhetőek a gombás fertőzések. Az oregano éppúgy megöli a baktériumokat, mint az olyan vényköteles antibiotikumok, mint a penicillin, a steptomycin és a vancomycin, sőt még a nátha ellen is védelmet nyújt. Vitaminok és ásványi anyagok Az oregano gazdag vitaminokban és tápanyagokban. 20 gramm szárított oreganóban 333 mg káliumot, 0,88 mg cinket, 8,8 mg vasat, 2,2 g fehérjét, 315 mg kalciumot, 0,92 mg magnéziumot és 8,56 g rostot tartalmaz, így szinte az összes létfontosságú tápanyagot megtaláljuk benne. Vitaminokban is gazdag: 1,24 mg B3-vitamint, 0,24 mg B6-vitamint tartalmaz. Antioxidáns előnyei Az oregano gazdag antioxidánsokban, melyek olyan anyagok, amik védik a sejteket a károsodástól. Lassítja a sejtek romlását, az öregedést. Sok gyümölcsnél és zöldségénél több antioxidánst tartalmaz, 20 gramm oregano például 10 mg C-vitamint tartalmaz, ami nagyban segíti a kollagéntermelést és a fogak és íny egészségéért is felelős. Tartalmaz továbbá mintegy 3,6 mg E-vitamint, ami védi a vörösvérsejteket és segíti a C-vitamin és az A-vitamin felszívódását is. Fekete flamingó landolt Cipruson Rendkívül ritkának számító fekete flamingó bukkant fel a múlt héten Cipruson, sőt az is lehet, hogy ez az egyetlen ismert példány a maga nemében. A madár csaknem teljesen fekete, csak a farrészén visel egy nyaláb fehér tollat. A kutatók szerint melanizmus miatt fekete, egy olyan genetikai állapot következtében, ami miatt nagyon sok sötét festékanyag, melanin termelődik a szervezetében a rózsaszín festék helyett. A melanisztikus állatok az albínók ellentétei. Eddig egyetlen alkalommal láttak fekete flamingót, 2014-ben Izraelben, azonban ciprusi ökológusok szerint lehetséges, hogy ugyanaz a költöző madár tűnt fel most a földközi-tengeri szigetországban. Forrás: MTI GAZDIT KERESŐ KUTYÁK A kutyusokról érdeklődni lehet a / es telefonszámon vagy a címen. Hétvégén is nyitva tartó állatorvosi rendelő: Hétvégén is nyitva tartó állatorvosi rendelő: Turul Állatorvosi Rendelő Szombat: 10-12, vasárnap: ig, Április 26-án és 27-én szombaton és vasárnap 9-11 óráig: Tarka: Gödöllőn befogott, staff keverék kan. Kedves, bár kevéssé szocializált. Más kutyákkal nem jön ki. Így egyedüli kutyának ajánljuk, fajtához értőnek. Lotti: Ivartalanított, közepes testű szuka kutya. Sajnos hajlamos szökni. Szobatiszta, szófogadó azonban nagy mozgásigényű eb. Gyerekeket is szereti. Gazdit keres! Diego: Gödöllőn befogott, 3 év körüli kan. Nagyon barátságos, a herce-hurcát jól viselő, más kutyákkal jól kijövő eb. Igazi főnyeremény! Gömbi: 7 éves, kissé molett, rottweiler keverék hölgy. Idős gazdája már nem tudott róla gondoskodni, ezért került a telepre. Nagyon jó természetű. Reméljük, hamar családba kerülhet. Gödöllő, Faiskola u. 2. Dr. Milei László Tel.: 30/ Dr. Koleszár István rendelője Gödöllő, Árpád u. 32. Tel.: 06-30/

8 8Gödöllői SzolGálat Sport április 21. a gödöllői crossfitesek VOLTaK a LEgSPáRTaIabbaK Háromból három Az októberi mogyoródi és a januári szlovákiai versenyeket követően az április 18-án ismét Mogyoródon, ahungaroring területén rendezték meg a Spartan Race Extrém akadályfutóversenyt, amelyet sorozatban a harmadik alkalommal nyert meg a gödöllői BloodFit crossfit alakulat. Második hazai győzelmét aratta a megyei I. osztályú bajnokság idei kiírásában a Gödöllői SK, amely 2-1-re verte a Törökbálintot. A megyei II-es GEAC hazai pályán (0-1), míg a harmad osztályban szereplő GSK kettő idegenben kapott ki (3-1). Az elmúlt hétvégén rendezték Budapesten a jubileumi, 30. Telekom Vivicittá Városvédő Futást, amelyre összesen nevezés érkezett. A félmaratoni, 10, 7, 7+3 és a 3x2 kilométeres3fős váltófutásra több gödöllői is felhúzta a futócipőjét ésremekülteljesített. Városunk legidősebb futója, a 80. évében járó Sztarenszky Tiborné a Vivicittá Az októberi versenyhez képest jóval hosszabb pályán, a megnövelt mennyiségű akadállyal és sárral, valamint akimondottan hideg, szeles idővel dacolva a 27 indulót soraiban tudó gödöllői csapat lett a leggyorsabb a hazaiak mellett több országból érkezőket felvonultató mezőnyben. A nyílt kategóriában a teljes mezőnyt maga mögé utasító Czindrity Attila 46 perc 1másodperces idejével hozta amár megszokott első helyezését, valamint Gább Dávid, Nikolics Zorán és Villányi Tamás kiváló idejével magabiztos, kilencperces előnynyel, 3óra 19 perc és 1másodperces idővel nyerte meg a gödöllői csapat a versenyt és állhatott, immáron harmadik alkalommal a dobogó legfelső fokára. A magyar válogatott cselgáncsozó Vér LabDaRÚgáS megvan a második hazai SIKER Több mint három pont Megszakítva ötmeccses nyeretlenségi sorozatát, a gödöllői fiatalok nyerni tudtak a Törökbálint ellen 2-1-re, és ugyan a Mérkőzés színvonala nem volt kimondottan magas, a három ponttal 26 egységgel a 12. helyen áll a GSK a tabellán. Nagy Dániel együttesének ez volt a második hazai győzelme a bajnokságban és egyúttal tavasszal is. Pest megyei I. osztály, 23. forduló: Gödöllői SK Törökbálinti TC 2-1 (1-0) Gól: Kaiser László, Nagy Roland. Megyei II. osztály Vácdukai öröm az Egyetemen A GEAC hazai pályán látta vendégül anem túl acélos Vácdukát és hiába játszott mezőnyfölényben Nagy Béla együttese, avendégek örülhettek a 3 pontnak. AGEAC 23 ponttal a10. helyen áll csoportjában. Pest megyei II. osztály,északi-csoport, 23. forduló: Gödöllői EAC Vácduka KSK 0-1 (0-1) 30. TELEKOm VIVIcITa gödöllőiek az élmezőnyben Sztarenszky Tiborné 10 kilométert futott Gábor és Vér András által felkészített gödöllői csapat tagjai voltak: Ambrus Ádám, Barkóczi Réka, Berze Gergely, Buzás Péter, Chovan Noémi, Chovan Viktória, Czindrity Attila, Czindrity Réka, Diósi Csaba, Ferenchalmy Zsuzsanna, Füle Sándor, Gább Dávid, Gyergyói Edit, Horváth Benjámin, Jekkel Dániel, Juhos Balázs, Kéri Veronika, Könnyű Brigitta, Leitner Miklós, Maklári-Papp Judit, Moldován Ákos, Nikolics Zorán, Pintérné Pirók Rita, Török Andrea,Vér Gábor, Vörös Tímea és Villányi Tamás. Aki kellő motivációt, kitartást és erőt érez magában, illetve szeretne csatlakozni egy folyamatosan növekvő számú sportközösséghez, azt már heti 5edzé- sen: minden hétfőn, kedden, szerdán és pénteken 19 órától, valamint szombaton reggel 9órától várják avilla Grande Fitnesz és Wellness centrumban. (tl) Megyei III. osztály Megcsömörlött agsk kettő 3-1-re kikapott, így rangadót veszített agödöllői Sport Klub második számú csapata Csömörön, ezzel elveszítette régóta őrzött 2. helyét atabellán, éppen acsömöriek előztek. Agödöllőiek 51 ponttal a3.helyen állnak jelenleg csoportjukban. Pest megyei III. osztály közép-csoport, 23. forduló: Csömör Gödöllői SK II 3-1 (3-1) Gól:Oszvári Tamás. -li- Pest megyei III. osztály 24. forduló Április 26., vasárnap 16:30 Gödöllői SK II Váchartyán KSE (TáncsicsM.úti Sportcentrum) mezőnyének második legidősebb hölgy nevezőjeként 10 kilométeren állt rajthoz és a 7444 fős mezőnyben a helyen ért célba.szintén ezen a távon a férfiaknál Judák Péter a 28. lett ( főből). A 7 kilométeres távon a hölgyeknél 6487-en neveztek, közülük a 10. helyen végzett a GEAC atlétája, a 18 éves Gelle Annamária,míg a férfi mezőnyben városunk alpolgármestere Pecze Dániel is teljesítette a távot és az előkelő 21. helyen végzett 5091 főből. Afélmaratoni 21 km-es távon indult Galántai György, aki a fős férfi mezőnyben a20. helyet érte el. A 7+3 km-es távon Gazsi Annamária futott alegjobban agödöllőiek közül és a 212 nevező közül a6.helyen ért célba. TT RöPLabDa ÚjRa abronzértjátszika TEVa-gRc Harmadszor is lecsapott a bajnok Ezúttal sem sikerült ateva-gö- döllői RC csapatának abajnoki döntőbe verekednie magát, miután az elődöntőben 3-0-ás öszszesítéssel alulmaradt abajnoki címvédő Linamar-Békéscsaba RSE ellenében. Már az első, gödöllői találkozót követően (3:2 a Békéscsabának) érezni lehetett, hogy nem lesz egyszerű adöntőbe jutás, amit az elmúlt héten lezajlott következő két találkozó igazolt is. A második, békéscsabai meccsen 3:0-ra nyertek a viharsarkiak, míg a harmadik felvonásban, Gödöllőn szintén a címvédő örülhetett 3:2-es sikernek, ami azt jelentette, hogy a párharcot 3-0-ás eredménnyel abszolválták és várják ellenfelüket, a Vasast vagy az UTE-t a döntőben. Horváth András tanítványai mindent megtettek, hogy folytatódjon a párharc, de idegenben és hazai pályán is csak annyira tellett a csapat erejéből, hogy megszorongassa ellenfelét, az a bizonyos plusz, mint oly sokszor, ezúttal is hiányzott. A TEVA-Gödöllői RC tehát készülhet a május 3-án kezdődő bronzcsatára, immáron nyolcadszor fennállása során ben és tavaly sikerült begyűjteni a harmadik helyet, amelyet ezúttal vagy a Vasas vagy az Újpest ellen kell majd megtennie Széles Petráéknak. A két említett csapat párharca 2-1-re áll a piros-kékek javára az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharcban. NB I. elődöntő, 2. mérkőzés: Linamar-Békéscsabai RSE TEVA-Gödöllői RC 3:0 (22, 23, 15) 3. mérkőzés: Gödöllő Békéscsaba 2:3 (25, -18, -21, 22, -13) tt KéZILabDa mint falunak azáram Ismét nyert agkc Mint falunak az áram, úgy kellett a siker a Gödöllői KCnak, akik két vesztes bajnokit követően a Pilisvörösvár együttesét fogadta az NB II. északi-csoportjában ésverte meg re hazai pályán. Bartos Gábor együttese az első 30 percben még görcsösen, sok hibával játszott, de a második játékrészben megszületettazáttörés és mind fizikálisan, mind játéktudásban felülmúlta ellenfelét és nyerte így meg a találkozót könnyedén. Ajuniorok sem izzadtak meg különösebben, Mácsár Gyula tanítványai re tudtak nyerni. AGKC felnőtt csapata 26 ponttal a 3. helyen állnak jelenleg csoportjukban, míg ajuniorok szintén 26 pontot gyűjtöttek eddig, ezzel a2. helyen állnak jelenleg. NB II. északi-csoport, 18. forduló Gödöllői KC Pilisvörösvári TKSK (12-12) Juniorok: Gödöllői KC Pilisvörösvár ll- LOVaSSPORT TaVaSZI DíjugRaTÓ DömPIng Hármas Lázár siker Futószalagon zajlanak a hazai és nemzetközi díjugrató versenyek, amelyeken ifj. Lázár Zoltán remekel. Atöbb magyar lovast felvonultató ebreichsdorfi nemzetközi CSI versenyen agödöllői lovas Bellina nevű kancájával mindhárom napon megnyerte abronze Tourt. -lt- Köszönjük, hogy 2015-ben is támogatja adója 1%-ával akirchhofer József Sportegyesületet! Manó Maraton-Mini Maraton-Tájékozódási futás! Adószám: TISZTELT SPORTOLÓK,KEDVESSZÜLŐK! Értesítjük Önöket, hogy a Tormay Károly Egészségügyi Központban 2015.május 5-től ismételten lesz lehetőség sportorvosi vizsgálatok elvégeztetésére. Avizsgálatok helyszíne: 2100 Gödöllő, Petőfi Sándor utca 1-3. I. számú szakrendelő épületének I. emeletén található 2. számú belgyógyászati rendelő. Avizsgálatok időpontja: kedden óráig, pénteken óráig. Rendelő sportorvos: dr. Csepregi Beáta szakorvos Időpont előjegyzés: hétfőn, szerdán és csütörtökön óra között, kedden és pénteken óra között, valamint óra között a 06-30/ es mobil telefonszámon lehetséges. Az új sportorvosi rendelés megindulásáig fennálló átmeneti időben kizárólag a sürgős, halaszthatatlan esetekben az Országos Sportegészségügyi Intézetben (www.osei. hu) van lehetőség a sportolók vizsgálatára. Teniszezz asportcentrumban 800 Ft/óráért.! Újra megnyílt atáncsics Mihály úti Sportcentrumban találhatóteniszpálya, ami április 13-tól várja vendégeit. Pályabérlés előzetes bejelentkezés alapján: a 06-20/ es és a 06-20/ es telefonszámokon!

9 2015. április 21. Ajánló gödöllői Szolgálat 9 Frédéric Chopin Zenei Alapfokú Művészeti Iskola Április 22., szerda, 16.30: Deákné Ella Beatrix (fuvola) növendékeinek hangversenye Április 22., szerda, 17.30: Tóthné Pataki Anikó (gordonka) növendékeinek hangversenye Április 23., csütörtök, 17.00: Gordos Éva (fuvola) növendékeinek hangversenye Április 24., péntek, 17.00: Székely Judit (furulya) növendékeinek hangversenye Április 27., hétfő, 17.00: Várnai Miklósné (fagott, furulya) növendékeinek hangversenye Április 28., kedd, 18.00: Juniki Spartakus (hegedű) növendékeinek hangversenye Április 29., szerda, 17.00: Nagy Eszter és Zomborné Virágh Eszter (gordonka) növendékeinek hangversenye Április 30., csütörtök, 17.00: Sivadóné Benyus Hedvig (fuvola) növendékeinek hangversenye GÖDÖLLŐI IPARMŰVÉSZETI MŰHELY A Gödöllői Iparművészeti Műhely alkotóházában március 14. és május 18. között JUHÁSZ ÁRPÁD ( ) EMLÉKKIÁLLÍTÁS LÁTHATÓ Juhász Árpád zombori születésű, a gödöllői művésztelep alkotójaként számon tartott festő és iparművész. Születésének 150. és halálának 100. évfordulója alkalmából ismerheti meg munkáit a kiállítás-látogató közönség április 23. (csütörtök), 10 óra: Kurátori vezetés a kiállításban Őriné Nagy Cecíliával április 29. (szerda), 16 óra: Szakmai előadás: Népi hímzések és viseletek Juhász Árpád gyűjtései alapján Katona Edit néprajzkutató (Néprajzi Múzeum). A kiállítás megtekinthető május 18-ig, minden szerdán óráig, szombaton és vasárnap óráig, illetve előzetes bejelentkezés alapján más napokon munkaidőben 9 és 15 óra között. GIM-HÁZ (Gödöllői Iparművészeti Műhely Alkotóháza), Gödöllő, Körösfői utca Tel/fax: ,

10 10 gödöllői szolgálat Közérdek április 21. FELHÍVÁS GÖDÖLLŐ EGÉSZSÉGÜGYÉÉRT DÍJ évi városi Semmelweis napon ismételten átadásra kerül a GÖDÖLLŐ EGÉSZSÉGÜGYÉÉRT DÍJ. Gödöllő város képviselő-testülete rendeletének alapján a díj azoknak a személyeknek, vagy közösségeknek adományozható, akik/amelyek a város egészségügyi és szociális ellátása érdekében kiemelkedő tevékenységet folytattak a gyógyító megelőző munkában, illetve a szociális gondoskodás területén jelentős eredményeket értek el. GÖDÖLLŐ EGÉSZSÉGÜGYÉÉRT DÍJBAN évente legfeljebb két személy és egy közösség részesíthető, amennyiben közösségre nincs javaslat, három személy részesíthető a díjban. Tisztelettel kérjük, tegyenek javaslatot részletes indoklással olyan személyekre, közösségekre, akiket méltónak tartanak e kitüntető cím elnyerésére. A javaslatot a Közigazgatási és Szociális Irodára szíveskedjenek megküldeni. (Polgármesteri Hivatal, Közigazgatási és Szociális Iroda, 2100.Gödöllő, Szabadság tér 7.) HATÁRIDŐ: MÁJUS 15. Simon Gellért Péter sk., az Egészségügyi Bizottság elnöke Kristóf Etelka sk., az Szociális Bizottság elnöke A DR. LUMNICZER SÁNDOR ALAPÍTVÁNY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE , Számviteli beszámoló részletes adatait az 1. sz. melléklet tartalmazza. Adatok e Ft-ban ESZKÖZÖK 6429 FORRÁSOK 6429 A. Befektetett eszközök 0 D. Saját tőke 6257 I. Immateriális javak 0 I. Jegyzett tőke 1000 II. Tárgyi eszközök 0 II. Tőkeváltozás 5258 III. Befektetett p. eszközök 0 III. Eredménytartalék 0 B. Forgóeszközök 6429 IV. Mérleg szerinti eredmény 171 I. Készletek 0 E. Céltartalék 0 II. Követelések 0 F. Kötelezettségek 0 III. Értékpapírok 6168 I. Hosszú l. kötelezettségek 0 IV. Pénzeszközök 261 II. Rövid l. kötelezettségek 0 C. Aktív i. elhatárolások 0 G. Passzív i. elhatárolás 0 Az alapítvány 2014 évi saját tőkéjének összege 6429 e Ft, a mérleg főösszeg 6429 e Ft. 2., A költségvetési támogatás felhasználása évben költségvetési támogatást az alapítvány nem kapott 3., A vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatás: Az alapítvány ban vagyona /pénzeszköze/ 171 e Ft-tal növekedett. 4., A cél szerinti juttatások kimutatása: Cél szerinti adott támogatás értéke 350 e Ft. 5., A központi költségvetési szervtől, az elkülönített állami pénzalaptól, a helyi önkormányzattól, a települési önkormányzatok társulásától és mindezek szervezeteitől kapott támogatás mértéke: - önkormányzat: Ft -APEH 1%-os befizetések: Ft 6., A közhasznú szervezet vezető tisztségviselőinek nyújtott juttatások értékét, illetve összege: nem volt ilyen juttatás. 7., A közhasznú tevékenységről szóló rövid beszámoló: az alapítvány az alapító okiratban megjelölt céljainak megfelelően az orvosi munka színvonalának emelése, ennek érdekében különösen a továbbképzés támogatása, továbbá a területen létező orvos társadalom rászorultjainak megsegítése. Az alapítvány célja továbbá, hogy egyéni felajánlások alapján anyagilag is támogassa a súlyos betegségben szenvedő rászorultakat gyógyíttatásukban. A közhasznúsági jelentés nyilvánosságra hozatalának a Dr. Lumniczer Sándor Gödöllői termének hirdetőtábláján történő kifüggesztéssel teszünk eleget. Az alapítvány képviselője FELHÍVÁS GÖDÖLLŐ GYERMEKEIÉRT, IFJÚSÁGÁÉRT DÍJ évi Városi Pedagógus Napon ismételten átadásra kerül a GÖ- DÖLLŐ GYERMEKEIÉRT, IFJÚSÁGÁ- ÉRT DÍJ. 1. Gödöllő Város Önkormányzatának évi 12. számú rendelete a városi díjak alapításáról és adományozásának rendjéről értelmében azoknak a személyeknek adományozható, akik: a.) kiemelkedő eredményeket értek el a nevelő-oktató munkában, illetve annak szervezésében, irányításában, b.) magas fokú pedagógiai, szakmai felkészültségük alapján élen járnak az újszerű és hatékony pedagógiai módszerek kidolgozásában és alkalmazásában, c.) színvonalas és eredményes munkájukkal szolgálták a gödöllői gyermekek, a gödöllői ifjúság gondozását, nevelését. 2. A díjban évente legfeljebb 3 személy vagy 2 személy és 1 szervezet, közösség részesíthető. Tisztelettel kérem, tegyenek javaslatot olyan személyre vagy személyekre, akit/akiket méltónak tartanak e kitüntető cím elnyerésére. Kérem, hogy javaslatát írásban, részletes indoklással szíveskedjen a Polgármesteri Hivatal, Polgármesteri Kabinetnek eljuttatni (2100 Gödöllő, Szabadság tér 7., I. emelet 112-es szoba) vagy ben a címre. HATÁRIDŐ: április 22. (szerda), 16 óra Dr. Pappné Pintér Csilla, az Ifjúsági és Köznevelési Bizottság elnöke FELHÍVÁS Költségvetési ügyintéző munkakör A Gödöllői Polgármesteri Hivatal államháztartási számvitelben, gazdálkodásban jártas, szakirányú végzettséggel és gyakorlattal rendelkező munkatársat keres költségvetési ügyintéző munkakörre, a Költségvetési Irodára. Képesítési előírás: egyetemi vagy főiskolai szintű közgazdasági felsőoktatásban szerzett szakképzettség, egyetemi vagy főiskolai szintű intézményben gazdálkodási (gazdasági) szakon szerzett szakképzettség, főiskolai szintű államigazgatási felsőoktatásban szerzett szakképzettség és felsőfokú pénzügyi, számviteli szakügyintézői szakképesítés. Államháztartási szakon szerzett mérlegképes könyvelői végzettség előnyt jelent. Bérezés a közszolgálati tisztviselőkről szóló évi CXCIX. törvény alapján. A jelentkezéseket az önéletrajz megküldésével személyesen vagy postai úton kell benyújtani Gödöllő város jegyzőjének címezve (Dr. Nánási Éva címzetes főjegyző, 2100 Gödöllő, Szabadság tér 7.) JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: ÁPRILIS 30. Dr. Nánási Éva sk. címzetes főjegyző RENDELKEZÉS 1 SZÁZALÉKRÓL Dr. Lumniczer Sándor Alapítvány Kérjük, támogassa adója 1 százalékával a Dr. Lumniczer Sándor Alapítványt A kedvezményezett adószáma: A kedvezményezett neve: Dr. Lumniczer Sándor Alapítvány A kedvezményezett címe: 2100 Gödöllő, Petőfi S. u. 1. Köszönjük! ÜGYELETEK ORVOSI ÜGYELET óra között és hétvégén. Tel.: 28/ GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET Április ig: Sanitas Gyógyszertár, Thegze L. u. 2. Tel.: Április 27-május 3-ig: Egyetemi Gyógyszertár, Egyetem tér 1. Tel.: TEMETKEZÉSI ÜGYELETEK PAX Temetkezési Iroda, Gödöllő, Dózsa Gy. u. 35. Tel: 28/ , / D&B Delubrum Kft., Gödöllő, Dózsa Gy. út 160. Tel.: 28/ , / SZIGÜ Temetkezés Kft., 2100 Gödöllő, Dózsa Gy. u. 16. Tel: 28/ , +36/ RENDŐRSÉGI SZOLGÁLATI JÁRŐRMOBIL / ÓZON PAJZS POLGÁRŐR EGYESÜLET +36/30/ FELHÍVÁS Bölcsődei felvételi Értesítjük a gödöllői állandó lakóhellyel, vagy tartózkodási hellyel rendelkező tisztelt szülőket, hogy 3 éven aluli gyermekük bölcsődei felvételi kérelmét az alábbi időpontban jelezhetik az önkormányzat által fenntartott bölcsődékben: május 4-8-ig, 8-17 óráig. 1. számú Városi Bölcsőde, Gödöllő, Palota-kert (Tel.: ) Bölcsődevezető: Varga Gyöngyi 2. számú Városi Bölcsőde, Gödöllő, Kossuth L. u (Tel.: ) Bölcsődevezető: Pálfi Sándorné 3. számú Városi Bölcsőde, Gödöllő, Premontrei u. 8. (Tel.: ) Bölcsődevezető: Kolozs Istvánné A beiratkozáshoz az alábbi dokumentumokat szíveskedjenek magukkal vinni: A gyermek születési anyakönyvi kivonata, egészségügyi kiskönyve, TAJ kártyája és lakcímkártyája. A szülő vagy gondviselő személyazonosító igazolványa és lakcímkártyája. FELHÍVÁS Óvodai felvételi Értesítjük a gödöllői állandó lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező tisztelt szülőket, hogy az önkormányzat által fenntartott óvodákba történő jelentkezés időpontja: május 4-8-ig, 8-17 óráig. A 2015/2016-os nevelési évre való jelentkezés feltétele az ebben az évben betöltött 3. életév és gödöllői lakhely vagy tartózkodási hely. Kérjük, hogy a harmadik életévét betöltött gyermekük óvodai felvételét a körzetük szerinti óvodába kérjék. A beiratkozáshoz az alábbi dokumentumokat szíveskedjenek magukkal vinni: A gyermek születési anyakönyvi kivonata, egészségügyi kiskönyve, TAJ kártyája és lakcímkártyája, az utolsó védőnői státuszvizsgálat másolata. A szülő vagy gondviselő személyazonosító igazolványa és lakcímkártyája. Az óvodák elérhetőségei és a módosított óvodai körzethatárok Gödöllő város honlapján (www.godollo.hu) találhatók a Polgárok/Intézmények/ Oktatás/Óvodák és Óvodai körzethatárok elérhetőségen illetve a Hírek menüpont fejlécében. Tájékoztatjuk a tisztelt szülőket, hogy várhatóan szeptember 1-jétől életbe lép a nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény 8. (2) bekezdése, melynek értelmében azoknak a gyermekeknek, akik augusztus 31-ig betöltik harmadik életévüket, kötelező lesz az óvodába járás!

11 2015.ápriliS 21. Mozaik Gödöllői SzolGálat11 Mob.: +36/

12 12 GÖDÖLLŐISZOLGÁLAT 2015.ÁPRILIS21. Hirdetésfelvétel! Hirdetési elérhetőségek: 20/ , 70/ internet: Címünk: MűvészetekHáza, Gödöllő, Szabadság út 6. Ny: K: 11-18; Sz, Cs: 8:30-16; P: 8:30-12; Hétfőn zárva! Telefonon, faxon, levélben, en apróhirdetést nem áll módunkban elfogadni. A lapban megjelent hirdetések tartalmáért felelősséget nem vállalunk. Amennyiben nem kapja meg a Szolgálat aktuális számát, az alábbi elérhetőségeken tehet bejelentést: 20/ , 20/ KÖZLEMÉNY +FELHÍVÁS! AJOGOS TULAJDONOS ELHAGYOTT ÉR- TÉKÉT ÁTVEHETI GYÓGYSZERTÁRUNKBAN április 30-ig! +Gödöllői Szolgálat Gödöllő egyetlen hetilapja! Reklámozza cégét, szolgáltatását nálunk, mert ezt biztos elolvassák INGATLAN +Új építésű kétszintes ikerház eladó akertvárosban, 84m2-es, 3szoba+ nappalis kulcsrakészen 21,9MFt-os i.áron Új építésű lakások abelvárosban eladók 300EFt-os nm/áron 70-80nm-esek nappali+2 ill. nappali+3 szobásak,udvari kocsibeállóval, tárolóval! Sürgősen Eladó lakást keresek központban (20) Kazinczy körúton, felújított, tégla 64nm-es, 2 szobás, erkélyes, 3.em. lakás eladó 10,99M-ós áron Eladó aközpontban két szobás lakás! Iár: 8,5MFt!! Sürgősen eladó Gödöllő Palotakerten földszinti 2 szobás lakás, 56nm-es, felújított, egyedi fűtésmérős, műanyag nyílászárós l0,9mós i.áron Harasztban, sorházi, 119m2-es lakás, garázzsal, teraszokkal eladó! Iár:24.9MFt! Központ közelében, jó állapotú, 2007-ben épült, 94m2-es, nappali+ három szobás ikerházi lakás kis kerttel eladó! Iár:22.9MFt! Eladó két szobás erkélyes felújított lakás Gödöllőn a belvárosban Iár:11.5MFt (20) SÜRGŐSEN ELADÓ! Kossuth L. utcában, földszinti, 40m2-es, kétszobás lakás kedvező 9MFt-os irányáron eladó! Eladó nappali+2 félszobás lakás, új műanyag nyílászárók,szigetelt tömb Iár:9,8 MFt. (20) Gödöllő központjában, négy lakásos társasház második emeletén nappali+két szobás cirkós lakás kedvező áron eladó! Iár:19.5MFt! SÜRGŐSEN KERESEK kertvárosban m2 családi házat vagy eladó telket Petőfitéren teremgarázs-kocsibeálló KIADÓ!! 10EFt/ hó (20) Egyszintes, nappali+3 szobás ikerház Gödöllő új építésű részén eladó! Saját telek, kocsibeálló, terasz, igényes kivitelezés, referenciákkal rendelkező építő. Iár.:29,9MFt Gödöllő, Fácán soron, egyetem mellett eladó, vagy elcserélhető egy két ésfél szoba, hálófülkés felújított tetőtéri lakás. Erdő mellett, panorámás kilátással, új fa nyílászárókkal. Irányár 17,3 millió Ft. Opcióban garázs külön megvásárolható. Gödöllői m2-eres családi ház kis telekkel csereérdekel. Érd.: Szuper árcsökkenés!!! Kétgenerációs családi ház tulajdonostól áron alul Gödöllő kedvelt kertvárosi részén eladó. Tehermentes. Akár vállalkozásraisalkalmas. Két különálló szint, mindkettőn konyha, fürdőszoba, nappali +3szoba. Aházhoz tartozik még egy teljesen külön bejáratú lakrész (65 nm) 2szoba,fürdő, konyha. 2állásos garázs+szauna is van. Iá.: 26,9 mft. Tel.: Remsey krt-on mélygarázsban garázsbeálló eladó. Tel.: 30/ Gödöllőn eladó áron alul családi ház, amerikai konyha-nappali, 4szoba, 2fürdő,2garázs, kertkapcsolatos terasz, gondozott, parkosított udvar, kút, hőszigetelt, dupla fűtés, redőnyös, újnyílászárók. Tel.: , (egésznap). +(3869) Eladó Gödöllő királytelepi részén egy 1000nmes szép ősfás, bokros, fenyős, szépen gondozott, újonnan telepített díszkertes telken egy nappali+3szobás szigetelt teljesen felújított, teraszokkal ellátott135nm alapterületű polgári családi ház. Az ingatlan nagyon csendes nyugodt helyen található. Telken belül2kocsira alkalmas kocsi beálló van kialakítva. Az épület saroktelken helyezkedikel, mely tökéleteséletteret biztosít. I.á.: 36 mft (3842) Eladó Gödöllőn az Erzsébet park közelében a Körösfői utcában egy 2szobás teljesen felújított ikerház különutcai bejárattal, hozzá tartozó kis kerttel, borospincével, terasszal, sok-sok örökzölddel telepített. Az udvarban téglából épült kerti szauna, mosdóval, zuhanyzóval +kemence. I.á.: 24,9 mft Eladó Gödöllőn aszázszorszép utcában egy 600nmes építési telek.i.á.: 7,5 mft Eladó Gödöllőn az Erzsébet Királyné körúton egy 1. Emeleti 1+2 félszobás, erkélyes öröklakás. I.á.: 13,5 mft (3790) Eladó Gödöllőn a Blaháné úton egy 81nmes 2szobás téglaépítésű lakóház konvektoros fűtéssel 1182nm-es telken. Atetőtér beépíthető. Aház keskeny, ezért a keresztben lévő gerendák miatt az összes belső fal kiüthető és tetszés szerint átrendezhető, ha nem megfelelőa mostani elrendezés. I.á.: 20 mft Eladó Gödöllőn egy téglaépítésű, 36nm-es, felújított, erkéllyel rendelkező, egyedi fűtéses, 3. emeleti öröklakás. I.á.: 8,4 mft (3883) Eladó Gödöllő Blahai részén, 600nm-es telken egy 10 éve épült, nappali+2szobás igényesen kialakított, terasszal ellátott lakóépület, melynek a földszinti részén (110nm)jelenleg fodrászüzletnek kialakított üzlethelység találhatóvizesblokkal, egyéb helységekkel. Igényes megjelenésű, mutatós. I.á.: 45mFt Eladó Gödöllőn abelvárosban egy 58nm-es, téglaépítésű, luxuskivitelű lakás 16nm-es terasszal, liftes házban. Eladási ár:22,5 mft (3875) Eladó Gödöllőn egy kastély mögötti utcában egy 2szobás kiscsaládi ház 239nm-es telken. Az ingatlan teljes közművel ellátott, gyümölcsfákkal telepített, melynek irányára14,8 mft Eladó Gödöllő központjában csendes utcában egy 3 szobás, téglaépítésű családi ház 400nm-es telekkel. I.á.: 13,5 mft (3623) Eladó Gödöllőn aperczel Mór utcában egy nappali+2szobás szuterénes igényesen kialakított lakóház, kerti medencével, nagy terasszal. Aszuterénben több funkcióra alkalmas helységgel. Örökpanorámás, déli fekvésű kilátással. I.á.: 27,5 mft (3876) Eladó Gödöllő belvárosában egy 1,5 szobás egyedi fűtéses vegyes építésű nyeregtetős kis családi ház 273nm-es telken. I.á.: 13,8 mft (3599) Eladó Gödöllőn a Százszorszép utcában egy nappali+2szobás,2fürdőszobás családi ház 2állásos garázszsal, 600nm-es telekrésszel. I.á.: 25,9 mft Eladó Gödöllőn júliusi átadással újonnan épített nappali+3szobás, teraszos, kertkapcsolatos két ikerház kulcsrakész állapotban. I.á.: 24,9 mft (3855) Eladó Szadán 2473nm területű 40m széles gyümölcsfákkal, szőlővel telepített, déli fekvésű, teljes közművel ellátott építési telek. I.á.: 15 mft Eladó Gödöllő belvárosában egy 22nm-es üzlet. I.á.: 10,9 mft (3886) Eladó Gödöllőn 2szobás téglaépítésű családi ház forgalmas út mellett 526nm-es telekkel. I.á.: 16,5 mft (3871)Eladó Gödöllőn a kertvárosban a Kiss József utcában egy nappali+3szobás 90nm alapterületű családi ház. Aház alatt 90nm szuterén van kialakítva, mely vizesblokkal ellátott, irodának, orvosi rendelőnek, egyéb funkciókra, szolgáltatásra alkalmas. A nappaliból egy kertkapcsolatos terasz van kialakítva. I.á.: 35mFt Eladó Gödöllőn azerzsébet Parkkal szemben egy 4lakásos társasházban egy nappali+3szobás 100nm összalapterületű felújított téglaépítésű egyedi fűtéses sorházi lakás. I.á.: 24,9 mft (3766) Eladó Gödöllőn a Brassó utcában egy nappali+4szobás tetőteres teljesen alápincézett garázsos és egyéb helységes családi ház 515nm-es telken.i.á.: 27,9mFt Eladó Gödöllőn 951 m2-es telken lévő tégla építésű Szabó P. utcában található 80 m2-es családi ház irányár: 24,3 MFt. 30/ Eladó Gödöllőn aszent János utcában 2.em. 1,5 szobás, 42 nm-es, nem lelakott lakás. Körbevan fűtve, ezértkevésarezsi! Iár:10,2 MFt. Tel: 20/ Gödöllőn eladó 1001 nm területű zártkerti ingatlan. Iár:2,9 MFt. Tel: 30/ TELEK ELADÓ Gödöllőn az Ibolya u. 85 alatt. 550 nm. Érd: 20/ Gödöllő központjában, amunkácsy utcában 1.em.56 nm-es, alacsony rezsijű lakás eladó. Iár: 13MFt. Tel: 28/ Eladnám vagy elcserélném aszódi, előkertes, emeletes családi házamat gödöllői 2szobás lakásra. Tel: 70/ Gödöllőn akazinczy körúton 3.em. 2szobás, tégla építésű, konvektoros, erkélyes lakás 6nm-es tárolóval olcsón eladó. Iár:10,9MFt. 30/ Gödöllőn eladó kertes-házként funkcionáló sorház szélső lakása. 2,5szoba összkomfort, 70nm+18nmes üvegfalú nyári nappali. Pince, beépíthető padlástér, 50nm-es garázs, utcáról nagykapus bejárattal. 180nöl kert termő gyümölcsfákkal, csemegeszőlővel. Iár:20,9MFt. 20/ Magánszemély eladó lakást keres Gödöllő központjában. Felújítandó is lehet. Tel: 30/ Gödöllőn eladó 1081 nm-es ÉPÍTÉSI TELEK boltokhoz, buszmegállóhoz, VÁROSKÖZPONTHOZ közel. Tel: 20/ ALBÉRLET KIADÓ +Szoba fürdőszobával kiadó. Tel: 20/ Szoba, konyha, fürdőszoba kiadó. 20/

13 2015.ÁPRILIS21. GÖDÖLLŐISZOLGÁLAT13 +Frissen felújított 2 szobás mfszt. lakás Palotakerten hosszútáv, szerződéssel kiadó. 80.E+ rezsi. Állat alapvetően nem akadály.érd.16:30 21h között:30/ Gödöllő kertvárosában családi ház üzleti, ill. magáncélra, hosszútávrakiadó. 150EFt. Érd: 70/ János utcai két szobás felújított lakásba fiatal lány mellé albérlőtársat keresek.bérleti díj: ,-Ft+ rezsi. 2havi kaució. Tel: 30/ Gödöllőn lévő családi ház, teljes körű takarítására, takarítő hölgyet keresek heti 1-2 alkalomra. Fényképpel ellátott önéletrajzát azalábbi címre várom: +Felszolgálót, pultost, szakácsot, konyhalányt keresünk abővülő Yellow Pub étterembe főállásba és részmunkaidőreis. Munkájukraigényes kollégák jelentkezésétvárjuk, önéletrajzzal +Munkájáraigényes, megbízhatóhölgy takarítást, illetve gyermekfelügyeletetvállal. 20/ SZOLGÁLTATÁS KÍNÁLATUNKBÓL: Nappali+ 2 szobás, ikerházi lakás,garázzsal 640 nm-es telken a Nagyfenyvesben eladó. Iá.: 18,5 MFt Csanakban 1+3 szobás újszerű,energiatakarékoscsaládi ház eladó.irányár:33,5mft. A Lomb utcában 880 nm-es,panorámás,üdülőövezeti telek (víz, villany, gáz) eladó. Iá:6,9 mft. A Fenyvesben,csendes utcácskában1032 nmes összközműves építési telek eladó. Iá:14,5 mft. Bővebb információért keresse irodánkat! +Gödöllőtől 10 km-re Valkón albérlet kiadó. Külön bejárattal 1szobás, összkomfortos lakrész. Hívjon bizalommal,biztosan megegyezünk! Ár megegyezés szerint. Tel: 70/ Gödöllőn családi háznál külön bejárattal lakás hosszútávra kiadó Központtól (HÉV, busz) 5percre, nyugodt, csendes helyen. Érd: 30/ Opel Gaál Márkaszerviz gödöllői munkahelyre autószerelő kollégát keres. Több éves gyakorlattal; önállóan dolgozni tudó; Opel, Volkswagen, Ford típus ismerettel; felhasználó szintű számítógép ismeret; jogosítvány. Kiemelt kereseti lehetőség. Teljesítmény arányos bérezés. Szakmai tréningek. Bejelentett állás, hosszú távra. Jelentkezni lehet fényképes szakmai önéletrajzzal en: opelgaal.hu, Gaál Autóház Kft Gödöllő, Rét utca 18. ÜZLET, IRODA, GARÁZS +Üzlethelyiség, raktárhelyiség,garázs kiadó,más tevékenység céljárais. Tel.: 20/ Szőlő u.-ban 45 nm-es helyiség kiadó, üzlet, iroda, maszszázsszalon, egyéb célra. Gázkonvektor, riasztó, légkondi beszerelve. Ingyenes parkolás. Tel.: 30/ Gödöllőn apatak TÉRI üzletsoron 27 nm-es ÜZLET ápr.1-től KIADÓ/ ELADÓ reális áron. Érd: 30/ Gödöllő központjában, arégi posta épületében több tevékenységrealkalmas-emeletegyben vagy külön helyiségenként is kiadó. 20/ ÁLLÁS Kapacitásbővítésünkretekintettel pénzügyi csapatunk erősítése céljából fiatalos, lelkes munkatársat keresünk Pénzügyi munkatárs pozícióba. Análunk dolgozó munkatársak precízek,jóproblémamegoldó képességűek és gyors, pontos munkavégzéssel biztosítják akitűzött cél megvalósítását, ezzel segítvevállalatunk folyamatos növekedését. Elvárás: képesített könyvelői- vagy pénzügyiügyintézőivégzettség, mérlegképes könyvelőiképesítés nem feltétel Azúj munkatárs munkaköre ahagyományos könyvelési alap feladatokon túl számlázást és egyéb pénzügyi ügyintézői tevékenységeket foglal magába. Vállalatunk agödöllőikistérségben helyezkedik el. A 20 éves múltra visszatekintő vállalkozás saját területén az európai piac egyik meghatározó ésdinamiku- san fejlődő piaci szereplője. Csapatunkhoz történő csatlakozásához várjuk fényképes önéletrajzát fizetési igényének megjelölésével a e- mail címre. +A Renault Békési gödöllői telepe autómosót keres, és autóvillamossági szerelőt a fóti telephelyre. Tel.: 20/ Belvárosi speedfitness stúdióba keresünk sportmúlttalrendelkező, önmagával és másokkal szemben is igényes személyi edzőt részmunkaidőben, délutáni órákra. Gyógytornászok,testnevelőtanárok előnyben! Tel.: Gödöllői éttermünkbe keresünk felszolgálót-pultost. Jelentkezni címen lehetfényképesönéletrajzzal. +Gödöllői éttermünkbe keresünk szakácsot-pizzaszakácsot.jelentkezni címen lehetfényképes önéletrajzzal. +Gödöllői éttermünkbe keresünk felszolgálót-pultost. Jelentkezni címen lehetfényképesönéletrajzzal. +Vendégkörrel rendelkező MŰKÖRMÖS kollégát keresek Gödöllő központjában. Érd: Szalai Elvíra 20/ Fiatal, jó megjelenésű női munkatársat keresek apalotakerti fagylaltozóba. Érd: 20/ GÖDÖLLŐIVIRÁGÜZLETBE, virágkötőivégzettséggel, gyakorlattal munkatársat keresünk. Azonnali kezdési lehetőség. Jelentkezés: 30/ Jól szituált, önállóan dolgozni tudó, megbízható, nemdohányzó, igényes, referenciával rendelkező TAKA- RÍTÓNŐT keresek családi ház rendszeres takarítására, hosszútávra. Tel: 30/ A Trans-Motors Kft szadai telephellyel GÉPKOCSI- VEZETŐT keres konténeres billenős tehergépkocsira. Elvárás: CE kategóriás tehergépkocsi vezetői engedély, bilincs vezetői gyakorlat. Előny Nehéz-gép kezelői jogosítvány, szerelői gyakorlat. Jelentkezés módja: fényképes szakmai önéletrajzzal az hu címre. +18 éve ahazai piacon lévő takarmányforgalmazó cég felvételre keres adminisztratív munkakörbe munkatársat. Munkakörbetöltésének feltételei: Legalább középiskolai végzettség, Angol társalgási szintű nyelvtudás, Számítógépes ismeret,bkategóriás jogosítvány személygépkocsi. Munkavégzés helye: Csomád. Jelentkezés: Önéletrajzát címre, vagy 2161 Csomád,KossuthL. u. 42. postacímrevárjuk. +TAKARÍTÁSI, KERTI gyomlálásimunka gödöllői családi háznál. Jelentkezés: -önéletrajz küldésével. +Házvezetőnőt keresünk Gödöllő belvárosában élő családhoz. +FORDÍTÁS, TOLMÁCSOLÁS 30nyelven, anyanyelvi, diplomás, gyakorlott szakfordítókkal! Kedvezményes árak.i.l.i Fordítóiroda, Gödöllő, Körösfői u. 2. Tel.: ,20/ , gmail.com +FŰNYÍRÁS (fűnyíróval és fűnyírótraktorokkal), fűkaszálás, bozótirtás, parlagfű mentesítés, sövénynyírás, rotációzás, gyomirtás, gyepszellőztetés. Tel: 30/ , Interjú Tóthné MolnárTünde hallásspecialistával Próbahordás nélkül soha! A hallókészülék vásárlása nagy körültekintést igényel. Érdemes előzetesen tájékozódni, ám érdemi döntést csak a teljes körű hallásvizsgálat után lehet meghozni. Próbahordás nélkül soha ne vásároljunk hallókészüléket! javasolja a gödöllői Amplifon Hallásközpont vezetője. Mennyire tájékozottak mindazok, akik hallásvizsgálatra érkeznek Önhöz? Sokan, akik hallásvizsgálatra jönnek hozzám, már előzetesen tájékozódnak. Sajnos gyakran előfordul, hogy az embereknek téves elképzeléseik alakulnak ki, amifeladatunk, hogy ezeket eloszlassuk. Például többen tartanak attól, hogy a hallókészülék sípol, felerősíti azajokat éskényelmetlen a viselése. Ilyen esetben mindig elmondom, hogy az elmúlt évek technológiai újításainak köszönhetően a fent említett állítások ma már egyáltalán nem állják meg ahelyüket. Hogyan győzi meg a szkeptikusokat? A hallásvizsgálat után mindenkinek lehetősége van akár otthoni környezetben is ingyenesen kipróbálni a készülékeket. A személyes tapasztalás a legfontosabb meggyőző érv, a próbahordás alatt mindenki el tudja dönteni, hogy javítja-e az életminőségét ahallókészülék. Mit kell tenniük azoknak, akik részt szeretnének venni egy hallásvizsgálaton, vagy ha ki akarják próbálni ahallókészülékeket? Az érdeklődőknek nincs más Próbahordás nélkül soha ne vásároljunk hallókészüléket! dolguk, mint felhívni a 06-28/ ös telefonszámot, és egyeztetni egy időpontot munkatársunkkal. Várunk mindenkit szeretettel agödöl- lő, Szabadság tér 1. szám alatt található Amplifon Hallásközpontban.

14 14 GÖDÖLLŐISZOLGÁLAT 2015.ÁPRILIS21. +KÖLTÖZTETÉS, ÁRUSSZÁLLÍTÁS. RAKTÁROZÁS. Csomagoló anyagok árusítása. Minden, ami aköltöztetéshez kell. Hadnagy Árpád 20/ KÚTFÚRÁS! 10 ÉV GARANCIÁVAL. Tel: 70/ PARKETTÁS: 70/ FÁK, veszélyes fákkivágása. Ereszcsatorna tisztítás. Zöld-hulladék elszállítás KERTGONDOZÁS: metszés, permetezés, sövénynyírás, bozótirtás, fűnyírás, gyepszellőztetés, fakivágás, kaszálás és egyéb kerti munkák. Lelkiismeretes, alapos, megbízható munka rendszeresen és alkalmanként is. Tel: 30/ VESZÉLYES FA KIVÁGÁSA alpesi technológiával, magas sövény visszavágása rövid határidővel! Tel: 30/ VÍZ-, GÁZ-, KÖZPONTIFŰTÉS-SZERELÉS, új csatorna bekötés, fürdőszobák, régi fűtési rendszerek, vízvezetékek felújítása, új szerelése, kialakítása, locsoló, mérő tervezése, beépítése, átadása. Cirkók, gázkészülékek, konvektorok karbantartása felújítása, javítása. Tel: 20/ , 28/ Építőipari vállalkozás külső, és beltéri felújítási munkát (festés, tapétázást, hideg-meleg burkolást, gipszkartonozást, homlokzati dryvitozást, térburkolást) vállal. Anyagbeszerzést alegjobb áron biztosítjuk. Tel: 70/ KÖLTÖZTETÉS akár csomagolással, bútorszereléssel, dobozolással 4.000,-Ft/órától! FUVAROZÁS UNIÓN BE- LÜL! Kovács Péter MÁRKA FÜGGETLEN AUTÓSZERVIZ.Szerelés, karoszszériajavítás fényezéssel, autóüvegezés, kipufogó és futómű fékszerviz rövid határidővel, esetleg azonnal. Biztosító helyszíni kárfelvétel. Ügyintézés. Kötelező és CASCO Biztosítás kötés. Gödöllő, Szabadság út / SZOBAFESTÉS-MÁZOLÁS, TAPÉTÁZÁS. Kisebb-nagyobb szobafestést, mázolástésegyéb tapétázást, kerítések,faházak lakkozását, kültéri festéseketvállalok. 70/ EGÉSZSÉG, TESTÁPOLÁS +SZOBAFESTÉS, MÁZOLÁS, TAPÉTÁZÁS. Ingyenes árajánlat! Tiszta,rendes munka! Tel: 20/ KÖNYVELÉS, cégalapítás, munkabérszámfejtés, tanácsadás. Gödöllő, Tűztoronyház,Kossuth utca 13.Tel: , , Azonnali kezdésselvállalok KŐMŰVES MUNKÁT, BUR- KOLÁST, VÍZSZERELÉST, TETŐJAVÍTÁST, és fűnyírást 20% kedvezménnyel! Tel: KERTGONDOZÁS, KERTTAKARÍTÁS. Fák, bokrok, ültetvények: kivágása, metszése, permetezése, újratelepítése. Rotációs kapálás, gyomtalanítás. Fűnyírás, fűkaszálás. Árok és ereszcsatornatisztítás.kerítésépítés, javítás, festés. Referenciákkal. 30/ SZÁMÍTÓGÉPES problémája van? Hívjon bizalommal, házhozmegyek.számítógép szerelés, rendszer és programtelepítés, vírusirtás garanciával. Hétvégén is! Tel: 30/ TAPÉTÁZÁS, FESTÉS, MÁZOLÁS rövid határidővel, kedvező áron, bútormozgatással, akár azonnali kezdéssel is, ingyenes felméréssel, több éves szakmai tapasztalattal.20/ Olcsó, gyors KÖLTÖZTETÉS, LOMTALANÍTÁS, teljes lakás kiürítés, FUVAROZÁS! HÉTVÉGÉN IS! Tel: 30/ ÉPÜLET ÉS LAKÁSFELÚJÍTÁS (Generál kivitelezés, gipszkartonozás, hideg-meleg burkolás). Vállalunk mindennemű építőipari kivitelezést. Gyors, megbízható munka. Ingyenes árajánlat felmérés alapján. Tel: 20/ DUGULÁSELHÁRÍTÁS BONTÁS NÉLKÜL. Tóth Tamás Gyógypedikűr: tyúkszem, szemölcs, bőrkeményedés, vastag benőtt gombás köröm kezelése, ápolása. Talpmasszázs. Óvakodjon afeketén dolgozó házaló kontároktól! 30 év szakmai háttér. Bárándi József 20/ GYÓGYPEDIKŰR, manikűr, KÉZ és LÁBÁPOLÁS. Benőtt köröm kezelés, körömkorrekció. Shellac, tartós hibrid lakk, reszelés mentesen az ép és ápolt körmökért. Átrium Üzletház. 20/ Válts szemüvegre! Válts szemüvegre! Kész olvasó szemüvegről rendes szemüvegre! Hogy miért nem tartjuk a kész olvasót rendes szemüvegnek? Aszemüveg orvos, vagy optometrista által felírt, személyre szabottan elkészített gyógyászati segédeszköz. Ahogy agyógyászati szóban is benne van: egészségügyi használati eszköz, amely vizsgálat alapján, mindenkinek a saját szeméhez van kialakítva. Nem jó, ha másét használjuk, vagy kész olvasót vásárolunk. Arendes (!) szemüveg elkészítését megelőzi egy alapos látásvizsgálat, ahol kiderül, milyen dioptriára van szükség. Sok esetben akét szem dioptriája nem egyforma, sőt, lencsén belül is lehet különböző nagyítási mérték. Pl. acilinderes szemüveglencséknek a nagyítása különbözik alencsében két egymásra merőleges tengelyben. Kész olvasóban ilyet nem lehet kapni, pedig aprecízen felírt szemüvegek több mint 60%-a cilinderes. Amásik probléma aszemtávolság, pontosabban a két pupilla közti távolság. A szemüveglencse fókuszpontjának pontosan aviselő pupillája elé kell kerülnie. Különben húzza aszemet, mert prizma hatása van a lencséknek, ha nem az optikai középponton nézünk keresztül. Apupillatávolság a kész olvasókban szó szerint (!) össze-vissza van elkészítve, sokszor még csak nem is szimmetrikusan van elosztva jobb és bal oldalra, és magassági eltérések is gyakran vannak. Mindez fejfájáshoz, fáradékonysághoz vezethet, azidegrendszert erősen megterheli. A becsiszolt dioptriák pontatlansága is gyakori, nem szabályos anagyításuk, torzítanak. Még ezeknél isnagyobb baj, hogy kész olvasó vásárlásával elmarad aszemészeti kontroll. Látásvizsgálat során nem csak szemüveget írunk fel, hanem különböző betegségekre is szűrést végzünk, pl.:szürke-, zöldhályog, szemfenéki betegségek, pl.: makula degeneráció. Magas vérnyomásra is sokszor a szemvizsgálat során derül fény. Szemünk világa egyik legnagyobb kincsünk, vigyázzunk rá, óvjuk! Ne sajnáljuk az időt a látásvizsgálatra, és apénzt apontos, helyes szemüvegre! ezer forintért már lehet egy egyszerűbb, de pontos szemüvege, lencséstől, keretestől, szemvizsgálattal együtt. Apontatlan szemüveg olyan, mintha egy számmal kisebb, vagy nagyobb cipőben járnánk. Lehet benne járni, csak nagyon tör. Ilyen arossz szemüveg is, töri aszemünket, szemizmainkat, terheli az idegrendszert. Idén tavasszal országos médiakampány indulamagyar Látszerész Szövetségkezdeményezésével. Célunk, hogy felhívjuk afigyelmet akész olvasószemüvegek káros hatásaira. Akampányhoz csatlakozott optikánk, az MSE Optika. Április 20. és május 31.-e között azüzletünkbe behozott kész olvasóját 3000Ft értékben beszámítjuk, új szemüveg vásárlásakor, és mindehhez alátásvizsgálatot ingyenesen biztosítjuk.akampány végén akész olvasók össze lesznek gyűjtve az ország egészterületén, és médiajelenlétében megsemmisítik őket. Használja ki alehetőséget! Bejelentkezés vizsgálatra: 28/ MSE Optika Gödöllő, Petőfi tér 3. Várjuk szeretettel! +Fájalába abőrkeményedéstől? Ápolásraszorulakörme? Vagy akezét szeretné rendbe tetetni, és szépen megcsináltatni? PEDIKŰR ~MANIKŰR ÖNNÉL, kényelmesen! Érd.: OKTATÁS +ANGOL, SPORT, Kézműves TÁBOROK! Drámajáték foglalkozások, angol órák digitális táblával, sport, medencézés, kézműveskedés!anyanyelvi tanárokis! NAPI 3x étkezéssel. Díj: Ft, I.L.I. Nyelviskola Gödöllő, Kőrösfői u. 2. Tel.: 28/ , +ANGOL, NÉMET,FRANCIA, SPANYOL, OLASZ,OROSZ, MAGYAR intenzív/ félintenzívnyelvvizsga-felkészítő,általános nyelvtanfolyamok MINDEN SZINTEN, diplomás és anyanyelvi tanárokkal, kedvezményes óradíjakkal. Kedvezményesfelkészítés City&Guilds akkreditáltangol nyelvvizsgáraazi.l.i. vizsgáztatóival.i.l.i. Nyelviskola, Gödöllő, Kőrösfői 2. Tel: 28/ , 20/

15 2015.ÁPRILIS21. GÖDÖLLŐISZOLGÁLAT15 ADÁS~VÉTEL JÁRMŰ, ALKATRÉSZ ÜDÜLÉS +Szeretné utazásait nagyker áron foglalni? Legyen Ön is törzsutas klubunk tagja és utazzon kedvezőáron, jobb feltételekkel! További információ: 70/ Kíváló extraszűz olívaolaj, 100% olasz minőség eladó. 1liter 2200Ft. Érd.: KÖNYVEKET, KÖNYVTÁRAKAT, EXLIBRISEKET, papírrégiségeket, magyar és külföldi bélyeggyűjteményeket VÁSÁROLOK. Tel: 28/ Almásy Katalin vásárol legmagasabb áron bútorokat (romosat is), festményeket, órákat, dísztárgyakat, porcelánokat, szobrokat, könyveket, csillárt, szőrmebundát, hangszert, kitüntetést, régi pénzt, csipkét, bizsukat,borostyánt, hagyatékot, mindenféle régi tárgyat díjtalan kiszállással, hétvégén is.30/ RÉGISÉG. Pappné Szilvia szakbecsüs díjtalan kiszállással vásárol antik bútorokat, festményeket, órákat, mindenféle szobrokat, vitrin dísztárgyakat, ezüstöt(hibás éshiányos darabokat is), régi pénzeket, bizsukat és ékszereket, mindenféle régiséget és HAGYATÉKOT. Legmagasabb áron vásárolunk! Tel: 06/ , 70/ , 20/ Teljesen újszerű állapotú, nagyon szép, modern stílusú, terrakotta színű BŐR ÜLŐGARNITÚRA (nem nyitható) eladó Gödöllőn. Ár: ,-Ft. Kérésredarabonkéntiseladó. Tel: 30/ , +AKKUMULÁTOR minden típusú gépjárműhöz szaküzletünkben vagy kiszállítással. Szolgáltatásaink: beszerelés, bevizsgálás, töltés-mérés, szaktanácsadás. Minőségi akkuk, újakciók. Cím: Gödöllő, Dózsa Gy. út50. (Temetővel szemben) 06-30/ , 28/ Eladó PEUGEOT 308, 1.6 HDi, kitűnő állapotú, keveset futott, kis fogyasztású, garázsban tartott városi autó 2017-ig érvényes műszakival, hölgy tulajdonostól. Iár: 2,4MFt. Tel: 20/ EGYÉB +MÉZET közvetlenülatermelőtől, a Ludányi Méhészetből! Akác-, Virág-, Hárs-, Gesztenye-, Repce krém-, Selyemfű-, Lépesméz, Propolisz kapható. 3kg fölött házhoz szállítjuk. 30/ Vásároljon HAMISÍTATLAN, OMME zárszalagos mézet közvetlenül atermelőtől! Akác-, Hársméz, Méz ml-es csavarostetejűbefőttes üvegetcserébe elfogadok.házhozszállítás. Szabó Méhészet Gödöllő, Lovas u.3. 28/ Társ- éspartnerközvetítés. Tel.: 20/ éve működő betéti társaság eladó. Tel.: 20/

16 16 gödöllői szolgálat április 21. BEKÜLDÉSI HATÁRIDŐ: ÁPRILIS 28. Megfejtés: Tóth Árpád időszerű versének első kér sora. A Bagoly könyvesbolt 1000 Ft-os vásárlási utalványát nyerte: Stomp Szilvia, Béri Balogh Ádám u. 15., Madarász Bea, Erzsébet királyné krt. 17. A Dűlő Borkereskedés 1000 Ft-os vásárlási utalványát nyerte: Berta Nándor, Balassi B. u. 5., Vágó Réka, Deák F. tér 3. A Happy Box (Petőfi-udvar) 2000 Ft-os vásárlási utalványát nyerte: Emőkey Judit, Csanak u. 18. A Városi Múzeum belépőjét nyerte: Gelei Ágnes, Barackos u. 4., Szűcs Béláné, Szent János u. 21. A Mezőgazdasági és Kertészeti Áruház 1000 Ft-os vásárlási utalványát nyerte: Hrebenák Józsefné, Mátyás király út 15., Gugó András, Ripka F. u. 11.

Kategóriánként a legszebbnek tartott helyszín esetében az emléktábla mellé jutalomban (növény) is részesül a pályázó.

Kategóriánként a legszebbnek tartott helyszín esetében az emléktábla mellé jutalomban (növény) is részesül a pályázó. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere 2011. április 28-i ülés.9. sz. napirendi pontja Tárgy: Javaslat a "Virágos Új Kőbánya" pályázat kiírására Tisztelt Kerületfejlesztési és

Részletesebben

MOBILITÁS HÉT és AUTÓMENTES NAP. 2015. május 13-15. PAKS

MOBILITÁS HÉT és AUTÓMENTES NAP. 2015. május 13-15. PAKS MOBILITÁS HÉT és AUTÓMENTES NAP 2015. május 13-15. PAKS A Mobilitás hét és Autómentes nap című városi programsorozattal a környezettudatos magatartásra, a környezetbarát közlekedési módokra fókuszálva,

Részletesebben

VERSENYSZABÁLYZAT. PAPÍRMÁNIA avagy SZERETEM AZ ERDŐT! Helyi és országos rajzverseny 10-14 év közötti gyermekek részére a 2015/16 tanévben!

VERSENYSZABÁLYZAT. PAPÍRMÁNIA avagy SZERETEM AZ ERDŐT! Helyi és országos rajzverseny 10-14 év közötti gyermekek részére a 2015/16 tanévben! VERSENYSZABÁLYZAT PAPÍRMÁNIA avagy SZERETEM AZ ERDŐT! Helyi és országos rajzverseny 10-14 év közötti gyermekek részére a 2015/16 tanévben! Papír- és Nyomdaipari Szövetség - elsősorban tagvállalatai bevonásával

Részletesebben

Szeretem, mert Vasból van

Szeretem, mert Vasból van VAS MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT 9700 Szombathely, Berzsenyi D. tér 1. Vas megyei Általános Iskolák részére Tárgy: Versenykiírás Iktatószám: 2-45/2013 Székhelyén Tisztelt Igazgató Asszony/Úr! Tisztelt Pedagógusok!

Részletesebben

TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÉT. 2014. november 10 - november 14.

TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÉT. 2014. november 10 - november 14. TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÉT 2014. november 10 - november 14. A TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÉT PROGRAMJA 2014. november 10 - november 14. November 10. hétfő 13 45 óra Megnyitó 14 00 óra Matematika verseny I. forduló

Részletesebben

A Te környezettudatos házad hogy fog kinézni? 2010-12-15

A Te környezettudatos házad hogy fog kinézni? 2010-12-15 Rajzverseny óvodásoknak 2011-ben is A Te környezettudatos házad hogy fog kinézni? 2010-12-15 Ilyen volt ilyen lett... Egy spontán rajz, aztán mese a környezettudatos házról, és jöhet a világmegváltó alkotás.

Részletesebben

Versenyeredmények 2013-2014-es tanév

Versenyeredmények 2013-2014-es tanév Versenyeredmények 2013-2014-es tanév Gárdonyi Géza területi matematikaverseny (Ács) A versenyen évfolyamonként egy-egy tanuló vett részt. 4. évfolyam Nagy Adél 6. évfolyam Kocsis Anett 8. évfolyam Kelemen

Részletesebben

B KATEGÓRIÁS ÉS SZABADIDŐS ORSZÁGOS BAJNOKSÁG

B KATEGÓRIÁS ÉS SZABADIDŐS ORSZÁGOS BAJNOKSÁG B KATEGÓRIÁS ÉS SZABADIDŐS ORSZÁGOS BAJNOKSÁG országos tollaslabda versenyek kiírása 2014. április 5-6. Nemzeti Közszolgálati Egyetem, BUDAPEST 1. A verseny célja: A B Kategóriás Országos Bajnokság hagyományteremtő

Részletesebben

II. JAKO GYÖNGYÖS - CUP

II. JAKO GYÖNGYÖS - CUP GYSI II. JAKO GYÖNGYÖS - CUP NEMZETKÖZI UTÁNPÓTLÁS LABDARÚGÓ TORNA GYÖNGYÖS 2010. június 18-20. II. JAKO GYÖNGYÖS - CUP 2010 NEMZETKÖZI UTÁNPÓTLÁS TORNA GYÖNGYÖS 2010. JÚNIUS 18-20. Szeretettel meghívunk

Részletesebben

a Tiszta udvar, rendes ház elismerő cím alapításáról és adományozásáról

a Tiszta udvar, rendes ház elismerő cím alapításáról és adományozásáról Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő- testületének 6/2013. (IV.30) önkormányzati rendelete a Tiszta udvar, rendes ház elismerő cím alapításáról és adományozásáról Ráckeresztúr Község Önkormányzatának

Részletesebben

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 5. szám

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 5. szám REGINA Fórum Hírlevél 2011. 5. szám Kedves Olvasó! Hamarosan kezdődik a nyári pihenés, legalább is gyermekeink részére. Ez számunkra is öröm, viszont az, hogy hol legyen gyermekünk a nyári szünidőben már

Részletesebben

EBC*L GAZDASÁGI VERSENY 2008

EBC*L GAZDASÁGI VERSENY 2008 EBC*L GAZDASÁGI VERSENY 2008 HAZAI ÉS NEMZETKÖZI FORDULÓVAL Európa gazda(g)ságot tanul! Részletes ismertető 2 / 5 oldal EBC*L GAZDASÁGI VERSENY Európa gazda(g)ságot tanul! Immár negyedik éve kerül megrendezésre

Részletesebben

VERSENYFELHÍVÁS VERSENYFELHÍVÁS. EBC*L Champions League gazdasági verseny - 2010. Az EBC*L Champions League

VERSENYFELHÍVÁS VERSENYFELHÍVÁS. EBC*L Champions League gazdasági verseny - 2010. Az EBC*L Champions League VERSENYFELHÍVÁS Az EBC*L Champions League Immár hatodik éve kerül megrendezésre az EBC*L (Egységes Európai Gazdasági Oklevél) versenye, melyen minden évben sok száz résztvevő méri össze gazdasági tudását.

Részletesebben

Honismereti Tanulmányi Verseny

Honismereti Tanulmányi Verseny Honismereti Tanulmányi Verseny A háromfordulós versenyben a tanulóknak fordulónként 19 feladatot kellett megoldaniuk egyénileg interneten. A 38 nevezett tanulónk közül 10 diák megoldásai lettek hibátlanok:

Részletesebben

JUBILEUMI VÁCI HÉT 2014. FEBRUÁR 10 MÁRCIUS 7.

JUBILEUMI VÁCI HÉT 2014. FEBRUÁR 10 MÁRCIUS 7. JUBILEUMI VÁCI HÉT 2014. FEBRUÁR 10 MÁRCIUS 7. KEDVES INTÉZMÉNYVEZETŐ! Egy ünnepi programfüzetet tart a kezében, amely a Váci Mihály Gimnázium fennállásának 50. évfordulója alkalmából színes, tartalmas,

Részletesebben

5 éves az IPA MAGYAR SZEKCIÓ KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI SZERVEZETE EGYETEMI ÉS VÁROSI KÉP SZET ISTVÁN EGYETEM GÖDÖLLŐ, 2015. OKTÓBER 02-04.

5 éves az IPA MAGYAR SZEKCIÓ KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI SZERVEZETE EGYETEMI ÉS VÁROSI KÉP SZET ISTVÁN EGYETEM GÖDÖLLŐ, 2015. OKTÓBER 02-04. 5 éves az IPA MAGYAR SZEKCIÓ KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI SZERVEZETE EGYETEMI ÉS VÁROSI KÉP SZET ISTVÁN EGYETEM GÖDÖLLŐ, 2015. OKTÓBER 02-04. 2 ( C ) IPA by 1974 5 éves az IPA MAGYAR SZEKCIÓ KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI

Részletesebben

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára A Kozák téri Közösségi Ház és a kiállító tisztelettel meghívja Önt és kedves családját, barátait Nagy Előd festő- és éremművész, valamint fia Nagy Botond fotós kiállításának megnyitójára 2012. november

Részletesebben

Ezen dokumentum Jászárokszállás Város Önkéntes Tűzoltó Egyesületének 2007. évi jelentősebb eseményeit, beavatkozásait, híreit foglalja magába Készítette: Tekse Csaba parancsnok-helyettes 2007. október

Részletesebben

2014 RKSZ Önvédelmi Nemzetkőzi Kupa

2014 RKSZ Önvédelmi Nemzetkőzi Kupa 2014 RKSZ Önvédelmi Nemzetkőzi Kupa Amatőr és Profi Meghívásos Nyílt Verseny VERSENYKIÍRÁS A verseny célja: - a 2014 évi RKSZ II. önvédelmi Nemzetkőzi Kupa bajnoki címek eldöntése - a Magyar és Nemzetkőzi

Részletesebben

ITDK és Bolyai napi rendezvények ünnepélyes eredményhirdetése és díjátadása

ITDK és Bolyai napi rendezvények ünnepélyes eredményhirdetése és díjátadása ITDK és Bolyai napi rendezvények ünnepélyes eredményhirdetése és díjátadása A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Dísztermében 2013. december 12-én a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar 2013. őszi Intézményi

Részletesebben

Versenyszabályzat. Farkasokkal Kocogó. http://www.medveotthon.hu/ Rajt

Versenyszabályzat. Farkasokkal Kocogó. http://www.medveotthon.hu/ Rajt Versenyszabályzat Farkasokkal Kocogó http://www.medveotthon.hu/ Rendezvény időpont: 2015. október 4. (vasárnap) Rajt Futás 11:00-tól 3,5 km (7-14 év) 11:30-tól 3,5 km (15-30 év) 12:00-tól 3,5 km (31 év

Részletesebben

A 2008. őszi Pro Tour versenyekkel kapcsolatosan az alábbiakról tájékoztatom Önöket:

A 2008. őszi Pro Tour versenyekkel kapcsolatosan az alábbiakról tájékoztatom Önöket: Tisztelt Sporttársak! A 2008. őszi Pro Tour versenyekkel kapcsolatosan az alábbiakról tájékoztatom Önöket: 2007. július 1-től életbe lépett nevezési rend értelmében minden nemzeti szövetség jogosult versenyszámonként

Részletesebben

Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége:

Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége: Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége: 2010. január 14. a Sátoraljaújhelyi Városvédő és Szépítő Egyesülettel, az Eötvös József Klubbal közösen megemlékezést

Részletesebben

BAJKÓ DÁNIEL és KOVÁCS KITTI festõmûvészek

BAJKÓ DÁNIEL és KOVÁCS KITTI festõmûvészek A Tessedik Sámuel Alapítvány tisztelettel meghívja Önt, családját és barátait 2014. október 19-én (vasárnap) 16 órára BAJKÓ DÁNIEL és KOVÁCS KITTI festõmûvészek CSAK AMI LESZ, AZ A VIRÁG... címmel rendezett

Részletesebben

Hegyesi Donát különdíjat kapott a 25. EU Fiatal Tudósok Versenyén

Hegyesi Donát különdíjat kapott a 25. EU Fiatal Tudósok Versenyén Hegyesi Donát különdíjat kapott a 25. EU Fiatal Tudósok Versenyén Európa legjelentősebb és legrangosabb, az Unió által évente szervezett tehetségkutató és -kiválasztó versenyét, a 25. EU Fiatal Tudósok

Részletesebben

Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082

Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082 Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082 A zongorás tábor résztvevőinek a száma a tervezetthez képest jóval magasabb lett. Az eredetileg tervezett 25-30 gyermek helyett több mint 50 gyermek jelentkezett

Részletesebben

NEMZETI EGYETEMI KOSÁRLABDA BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA 2013/2014

NEMZETI EGYETEMI KOSÁRLABDA BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA 2013/2014 NEMZETI EGYETEMI KOSÁRLABDA BAJNOKSÁG (MAGYAR EGYETEMI FŐISKOLAI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG) VERSENYKIÍRÁSA 2013/2014 MAGYAR KOSÁRLABDÁZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE HUNGARIAN BASKETBALL FEDERATION POSTACÍM: 1146 BUDAPEST,

Részletesebben

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS 2008. június 14. szombat 18 óra RAFFAY BÉLA szobrászművész kiállításának megnyitója a Tóparti Galériában (Révfülöp, Halász utca 6.). A kiállítást megnyitja: Kancsal Károly,

Részletesebben

A 2014. december 10-én Budapesten tartandó Dr. Ketter László Hagyományőrző Gasztronómiai Verseny versenyfelhívása és forgatókönyve

A 2014. december 10-én Budapesten tartandó Dr. Ketter László Hagyományőrző Gasztronómiai Verseny versenyfelhívása és forgatókönyve A 2014. december 10-én Budapesten tartandó Dr. Ketter László Hagyományőrző Gasztronómiai Verseny versenyfelhívása és forgatókönyve Tájékoztatjuk Önöket arról, hogy a Gödöllő Környéki Regionális Turisztikai

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 9-i rendkívüli, nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 9-i rendkívüli, nyílt üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 9-i rendkívüli, nyílt üléséről Az ülés helye: Az ülés időpontja: Csabdi Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatal ülésterme

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/162-1/2015/I. Ea: Varga Erika Tárgy: Czirbus Gábor alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

NEMZETI EGYETEMI KOSÁRLABDA BAJNOKSÁG (MEFOB) VERSENYKIÍRÁSA 2015/2016

NEMZETI EGYETEMI KOSÁRLABDA BAJNOKSÁG (MEFOB) VERSENYKIÍRÁSA 2015/2016 NEMZETI EGYETEMI KOSÁRLABDA BAJNOKSÁG (MEFOB) VERSENYKIÍRÁSA 2015/2016 MAGYAR KOSÁRLABDÁZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE HUNGARIAN BASKETBALL FEDERATION SZÉKHELY: 1146 BUDAPEST, ISTVÁNMEZEI ÚT 1-3. TELEFON: 06-1/460-6825

Részletesebben

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2

Részletesebben

MAGYAR VÍVÓ SZÖVETSÉG Elnökségi ülés -2015. 10. 27. 9/2015. ELNÖKSÉGI EMLÉKEZTETŐ

MAGYAR VÍVÓ SZÖVETSÉG Elnökségi ülés -2015. 10. 27. 9/2015. ELNÖKSÉGI EMLÉKEZTETŐ MAGYAR VÍVÓ SZÖVETSÉG Elnökségi ülés -2015. 10. 27. 9/2015. ELNÖKSÉGI EMLÉKEZTETŐ Készült az MVSZ elnökségének 2015. 10. 27. napjára, a Magyar Sport Háza IV. emeleti tárgyalójában (XIV. Budapest, Istvánmezei

Részletesebben

Fogyasztóbarát város lett Salgótarján, rekordszámú pozitív listás cég kapott elismerést

Fogyasztóbarát város lett Salgótarján, rekordszámú pozitív listás cég kapott elismerést Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 75/2015 Kedves Kolléga! Hírlevelünk következő számában tisztelettel tájékoztatjuk Önt arról, hogy SALGÓTARJÁN az országban tizenötödikként

Részletesebben

Jelentkezési felhívás VI. Keceli Pálinkaünnep keretében megrendezendő Bor- és Pálinka- Szépségversenyre VERSENYKIÍRÁS TERMELŐK ÉS FORGALMAZÓK RÉSZÉRE

Jelentkezési felhívás VI. Keceli Pálinkaünnep keretében megrendezendő Bor- és Pálinka- Szépségversenyre VERSENYKIÍRÁS TERMELŐK ÉS FORGALMAZÓK RÉSZÉRE Jelentkezési felhívás VI. Keceli Pálinkaünnep keretében megrendezendő re VERSENYKIÍRÁS TERMELŐK ÉS FORGALMAZÓK RÉSZÉRE 2013. november 25-29. Szeretnénk felhívni a borászatok, pálinkások figyelmét, hogy

Részletesebben

Székely Támadt Vár Séta Lilike szamárral gyerekeknek 14:00 19:00 Kicsi kör és nagy kör a kedvenc szamarad hátán

Székely Támadt Vár Séta Lilike szamárral gyerekeknek 14:00 19:00 Kicsi kör és nagy kör a kedvenc szamarad hátán Dátum Óra Míves Emberek Sokadalma Programtervezet Helyszín Július 29. péntek 9:00 Fórum: Míves Emberek Sokadalma 1. nap Hagyományaink: A hagyományaink, a népművészet és a kézművesség szerepe a kulturális

Részletesebben

Díjazták kiváló pedagógusainkat és diákjainkat

Díjazták kiváló pedagógusainkat és diákjainkat Díjazták kiváló pedagógusainkat és diákjainkat Az előző tanévben is sikert sikerre halmoztak iskolánk tanárai és tanulói, amelyekről örömmel adunk hírt. Élmezőnyben az OKTV-n Évek óta kiemelkedően szerepelnek

Részletesebben

Kárpát-medence Magyarlakta Településeinek Virtusvetélkedőjét,

Kárpát-medence Magyarlakta Településeinek Virtusvetélkedőjét, Hagyományainkhoz hűen az idei évben is megrendezzük a Kárpát-medence Magyarlakta Településeinek Virtusvetélkedőjét, ahol a magyarországi falvak csapatain kívül, a határon túli települések versenyzői ismét

Részletesebben

Ökoiskolai munkaterv 2014-15 Augusztus 29. Ökoiskola munkacsoport megalakulása Ökoiskolai munkacsoport megalakítása (munkaközösségenként 1 fő; 1 fő

Ökoiskolai munkaterv 2014-15 Augusztus 29. Ökoiskola munkacsoport megalakulása Ökoiskolai munkacsoport megalakítása (munkaközösségenként 1 fő; 1 fő Ökoiskolai munkaterv 2014-15 Augusztus 29. Ökoiskola munkacsoport megalakulása Ökoiskolai munkacsoport megalakítása (munkaközösségenként 1 fő; 1 fő technikai dolgozó) Munkaközösségi vállalások elkészítése

Részletesebben

Egy hét a kedvencemmel

Egy hét a kedvencemmel PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Tisztelt Igazgatók, Igazgatónők, Pedagógusok! A környezeti nevelés és a felelős kisállattartás fontosságának hangsúlyozására a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium pályázatot hirdet

Részletesebben

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ DÉR NAPOK RENDEZVÉNYSOROZAT Mottó: A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ Iskolánk 2003-ban vette fel Dér István festőművész (1937 1993) nevét. A település

Részletesebben

Versenyeinkre a nevezéseket 2013. április 25-ig legyetek szívesek elküldeni!

Versenyeinkre a nevezéseket 2013. április 25-ig legyetek szívesek elküldeni! Általános Iskolák Igazgatóinak Munkaközösségeinek L A N D O R N A P 2013. május 22. (szerda) Tárgy: versenykiírások Kedves Kollégák! A Landorhegyi Általános Iskola, Sportiskola az idei tanévben a következő

Részletesebben

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L Kedves Látogatónk! Hírlevelünkben legújabb kiállításainkat és májusi programjainkat ajánljuk figyelmébe! Programok: Népi Kalendárium 2011. május 14. A Népi Kalendárium májusi témája a gyapjú. Ez alkalommal

Részletesebben

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről Egyesületünk 2005. október 27 én alakult szülői kezdeményezésre. Célja: Tápiószecsőn és a környező Tápió vidék - Kistérségben értelmi vagy testi

Részletesebben

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 6 szám

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 6 szám REGINA Fórum Hírlevél 2011. 6 szám Kedves Olvasó! A nyár derekán közelegve az őszhöz már most szervezzük új tevékenységeinket. Már ebben a hírlevélben is meghirdetünk néhány őszi programot, és természetesen

Részletesebben

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre OM azonosító: 031936 Székhely/telephely kódja: 001 Igazgató: Kovács Miklós Pályaválasztási felelős: Polyóka Tamás igazgatóhelyettes

Részletesebben

5 éves az IPA MAGYAR SZEKCIÓ KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI SZERVEZETE

5 éves az IPA MAGYAR SZEKCIÓ KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI SZERVEZETE 5 éves az IPA MAGYAR SZEKCIÓ KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI SZERVEZETE GÖDÖLLŐ, ISASZEG, 2015. NOVEMBER 27-29. 2 5 éves (C) IPA by 1974 az IPA MAGYAR SZEKCIÓ KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI SZERVEZETE A SZERVEZETÜNK MEGALAKULÁSÁNAK

Részletesebben

A Pest Megyei Ki Mit Tud? vetélkedő hivatalos. Szabályzata

A Pest Megyei Ki Mit Tud? vetélkedő hivatalos. Szabályzata A Pest Megyei Ki Mit Tud? vetélkedő hivatalos Szabályzata 1 Időpont: Helyi elődöntők /Aszód, Érd, Gyál, Monor, Vác/: legkésőbb 2008. április 20-ig. Döntő /Monor/: 2008. május 10. Nevezési határidő: 2008.

Részletesebben

1.2. a munkáltatónak az esélyegyenlőség biztosítására vonatkozó, az adott évre

1.2. a munkáltatónak az esélyegyenlőség biztosítására vonatkozó, az adott évre KIEMELKEDŐEN KÖZHASZNÚ FEHÉR BOT ALAPÍTVÁNY 4087 HAJDÚDOROG, NÁNÁSI u. 4. ESÉLYEGYENLŐSÉGI TERV Az alapítvány a Munka Törvénykönyve 70/A. (1) és (2.) bekezdései alapján 2007. évre az alábbi ESÉLYEGYENLŐSÉGI

Részletesebben

Az V. Muzsika Hídja Nemzetközi Fesztivál 2015

Az V. Muzsika Hídja Nemzetközi Fesztivál 2015 Az V. Muzsika Hídja Nemzetközi Fesztivál 2015 Bevezetés A Muzsika Hídja Fesztivál Szervezőbizottsága 2015-ben is megrendezi a Muzsika Hídja Nemzetközi Fesztivált Budapesten 2015. július 25-26-án, első

Részletesebben

Mérlegelve kerületünk sajátosságait megállapítást nyert, hogy hagyományos árutermelés

Mérlegelve kerületünk sajátosságait megállapítást nyert, hogy hagyományos árutermelés Budapest Főváros X. ker. Kőbányai Önkormányzat Polgármcstere : ; "útján y ai ' ' "i'tüm iilésc Tárgy: Javaslat pályázat kiírására Kőbánya közterületein és intézmények területein "közösségi kertek" kialakítására

Részletesebben

VIII. Oxigén Kupa Erdei futóverseny sorozat 2014-2015

VIII. Oxigén Kupa Erdei futóverseny sorozat 2014-2015 VIII. Oxigén Kupa Erdei futóverseny sorozat 2014-2015 V E R S E N Y K I Í R Á S A verseny fővédnöke:balczó ANDRÁSa Nemzet Sportolója A verseny célja: Versenyzés biztosítása közép- és hosszútávfutók, illetve

Részletesebben

III. osztály 1 Orchidea Iskola IV. Matematika verseny 2011/2012 II. forduló

III. osztály 1 Orchidea Iskola IV. Matematika verseny 2011/2012 II. forduló III. osztály 1 Orchidea Iskola IV. Matematika verseny 2011/2012 II. forduló 1. Mennyi az eredmény 15+17 15+17 15+17=? A) 28 B) 35 C) 36 D)96 2. Melyik szám van a piramis csúcsán? 42 82 38 A) 168 B) 138

Részletesebben

Fülemüle tehetségkutató informatika verseny 2016.

Fülemüle tehetségkutató informatika verseny 2016. Fülemüle tehetségkutató informatika verseny 2016. Én így tanítanám az informatikát. Most minden általános iskolai, középiskolai és szakiskolai oktatásban résztvevő tanuló megmutathatja, hogy milyen informatika

Részletesebben

SPORT XXI. PROGRAM REGIONÁLIS TRIATLON DIÁKOLIMPIA (Pest, Komárom-Esztergom, Fejér és Nógrád megye) X. JUBILEUMI VERESEGYHÁZI NYÍLT TRIATLON VERSENY

SPORT XXI. PROGRAM REGIONÁLIS TRIATLON DIÁKOLIMPIA (Pest, Komárom-Esztergom, Fejér és Nógrád megye) X. JUBILEUMI VERESEGYHÁZI NYÍLT TRIATLON VERSENY SPORT XXI. PROGRAM REGIONÁLIS TRIATLON DIÁKOLIMPIA (Pest, Komárom-Esztergom, Fejér és Nógrád megye) X. JUBILEUMI VERESEGYHÁZI NYÍLT TRIATLON VERSENY A verseny Fővédnöke: Szervezőbizottság tagjai: Pásztor

Részletesebben

Kőbánya az én városom címmel.

Kőbánya az én városom címmel. Kőbánya az én városom P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S A Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat, a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ és a Szülőföld Könyvkiadó (továbbiakban: Kiíró)

Részletesebben

Előterjesztés a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Oktatási és Kulturális Bizottságának 2009. április 15-i ülésére

Előterjesztés a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Oktatási és Kulturális Bizottságának 2009. április 15-i ülésére Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Oktatási és Kulturális Bizottságának Elnöke Szám: 719/2009. Előterjesztés a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Oktatási és Kulturális Bizottságának 2009. április

Részletesebben

"Biciklitôl az űrhajóig" (A. Bak Péter magángyűjteménye) Kedves művészetszeretô, múzeumlátogató Közönség!

Biciklitôl az űrhajóig (A. Bak Péter magángyűjteménye) Kedves művészetszeretô, múzeumlátogató Közönség! "Biciklitôl az űrhajóig" (A. Bak Péter magángyűjteménye) Kedves művészetszeretô, múzeumlátogató Közönség! Meghívom Önt a Városligetben lévô Közlekedési Múzeumba, ahol az Erzsébet teremben rendeztek kiállítást

Részletesebben

Egy veszprémi vállalkozás sikertörténete

Egy veszprémi vállalkozás sikertörténete Egy veszprémi vállalkozás sikertörténete veszport.hu 2014.05.16.15:31 Új, korszerű 1332 négyzetméteres üzemcsarnokot avattak pénteken Veszprémben a Transmoduls Tervező és Gyártó Kft telephelyén. A gazdasági

Részletesebben

Rajnai Gábor bemutatta Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetségének célját, munkáját, az Országos Géniusz Tehetségprogramot.

Rajnai Gábor bemutatta Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetségének célját, munkáját, az Országos Géniusz Tehetségprogramot. Egressy Géniusz Tehetségnap 2011. április 7-én került sor az Egressy Géniusz Tehetségnapra, amelynek részét képezte a Fülemüle Országos Informatika Verseny díjkiosztója is. A Tehetségnap részletes programja,

Részletesebben

12/2013. sz. jegyzőkönyv

12/2013. sz. jegyzőkönyv 12/2013. sz. jegyzőkönyv Készült: Alsózsolca Város Polgármesteri Hivatalban megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésről, mely 2013. június 17-én 16 órakor kezdődött. Jelen vannak: Zsiros Sándorné

Részletesebben

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) 2008/2009-es tanév Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) Iskolánk tanulói az országos döntőben az alábbi eredményeket érték el. Fliszár Tímea (12.B osztály)

Részletesebben

Fizika. Környezetismeret. Városi Angol Verseny

Fizika. Környezetismeret. Városi Angol Verseny Fizika 2014. április 8-án Hidy Gábor 8.c osztályos tanulónk részt vett az Eötvös Lóránd Fizikai Társulat által szervezett Öveges József Fizikaverseny megyei fordulóján és továbbjutott az országos döntőbe.

Részletesebben

2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10.

2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10. 2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10. Szakmai beszámoló I. A rendezvény bemutatása A Kalocsai Paprikafesztivál és a Paprikás Ételek Főzőversenye a térség legnagyobb

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Dunaföldvár Város Képviselő-testülete Száma: 932-18/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Dunaföldvár Város Képviselő-testületének 2011. szeptember 15-én (Csütörtökön) 14,00 órakor megtartott rendkívüli

Részletesebben

Aranyosok Arany-hete

Aranyosok Arany-hete Aranyosok Arany-hete Arany János születésének 197. évfordulója alkalmából március másodikától egy teljes tanítási héten keresztül változatos programokon idéztük meg iskolánk névadójának szellemét, tudtunk

Részletesebben

VÁROSÜNNEP Rudabánya

VÁROSÜNNEP Rudabánya VÁROSÜNNEP Rudabánya Magyarország Európai Unióhoz csatlakozása 10. évfordulójának jegyében Programok III. Ásványgyűjtő Fesztivál, Rudabánya 2014. szeptember 5. VII. Városnap, Rudabánya 2014. szeptember

Részletesebben

XVIII. évfolyam 7. szám www.iklad.hu Önkormányzati Híradó ingyenes 2011. július. Kedves Gyerekek!

XVIII. évfolyam 7. szám www.iklad.hu Önkormányzati Híradó ingyenes 2011. július. Kedves Gyerekek! Ikladi Hírek XVIII. évfolyam 7. szám www.iklad.hu Önkormányzati Híradó ingyenes 2011. július 1 Kedves Gyerekek! Július 11-15-ig (hétfőtől-péntekig) ismét vár titeket délelőttönként a SZÖSZ-MÖSZ tábor!

Részletesebben

Méltó születésnapi ajándék

Méltó születésnapi ajándék Szeged gazdálkodásának egyre nagyobb hányadát teszik ki azok az állami és uniós pályázatok, melyeket teljes egészében a város fejlesztésére fordítanak. Az idén 32 milliárd forintot fektetnek be a város

Részletesebben

Köszönetünket fejezzük ki Szakács Zoltánnak a sárbogárdi TÜZÉP vezetőjének, aki 19db udvari ülőkének való fával támogatta iskolán öko programjának

Köszönetünket fejezzük ki Szakács Zoltánnak a sárbogárdi TÜZÉP vezetőjének, aki 19db udvari ülőkének való fával támogatta iskolán öko programjának Október első napján Énekel az iskola, elnevezésű programmal emlékeztünk meg a zenei világnapról. Elsősorban Bodoki Györgyné Betti néni volt segítségünkre ebben, ő volt az, aki megénekeltette az iskola

Részletesebben

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK HUMÁN ERŐFORRÁS BIZOTTSÁGA 9600 Sárvár, Várkerület u. 2. MEGHÍVÓ

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK HUMÁN ERŐFORRÁS BIZOTTSÁGA 9600 Sárvár, Várkerület u. 2. MEGHÍVÓ SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK HUMÁN ERŐFORRÁS BIZOTTSÁGA 9600 Sárvár, Várkerület u. 2. MEGHÍVÓ Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének Humán Erőforrás Bizottsága 2015. február

Részletesebben

XXIV. Felnőtt és Ifjúsági WTF Taekwondo Országos Bajnokság

XXIV. Felnőtt és Ifjúsági WTF Taekwondo Országos Bajnokság XXIV. Felnőtt és Ifjúsági WTF Taekwondo Országos Bajnokság 2014. november 29. BÉKÉSCSABA Kiíró: Rendező: Versenyigazgató: Főbíró: A verseny fővédnöke: Időpont: Helyszín: Magyar Taekwondo Szövetség Lakótelepi

Részletesebben

KIEMELT JELENTŐSÉGŰ RENDEZVÉNYEK, PROGRAMOK 2002-2006-OS CIKLUSBAN.

KIEMELT JELENTŐSÉGŰ RENDEZVÉNYEK, PROGRAMOK 2002-2006-OS CIKLUSBAN. KIEMELT JELENTŐSÉGŰ RENDEZVÉNYEK, PROGRAMOK 2002-2006-OS CIKLUSBAN. 1.Lakóhelyi Környezet és településfejlesztés 2002. október - november. - Lakossági összefogással, gyalogos utak építése ill. felújítása

Részletesebben

A Somogy Megyei Kormányhivatal hírlevele

A Somogy Megyei Kormányhivatal hírlevele A Somogy Megyei Kormányhivatal hírlevele Viii. szám - 2015. szeptember A megyei köznevelési rendszerről egyeztetett a kormánymegbízott Dr. Neszményi Zsolt kormánymegbízott irodájában fogadta Pölöskei Gábornét,

Részletesebben

Középpontban a fejlesztések

Középpontban a fejlesztések V I Z I V Á R O S t V Á R t K R I S Z T I N A V Á R O S t N A P H E G Y t T A B Á N t G E L L É R T H E G Y A BUDAPEST I. KERÜLET BUDAVÁRI Ö NKORMÁNYZAT LAPJA l WWW. BUDAVAR. HU l XX. ÉVFOLYAM, 5. SZÁM,

Részletesebben

A H i p H o p I n t e r n a t i o n a l H u n g a r y

A H i p H o p I n t e r n a t i o n a l H u n g a r y BEMUTATKOZÁS A H i p H o p I n t e r n a t i o n a l H u n g a r y A Hip Hop International Hungary alapítóinak sikerült először megszerezniük az MTV zenés tv-csatornán közelmúltban futott, népszerű America

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Karakószörcsök, Kerta községek képviselő-testületei Szám: 371-6/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Karakószörcsök, Kerta községek képviselő-testületeinek 2013. október 3-án 18 óra 30 perctől megtartott

Részletesebben

XXIV. Felnőtt és Ifjúsági WTF Taekwondo Országos Bajnokság

XXIV. Felnőtt és Ifjúsági WTF Taekwondo Országos Bajnokság XXIV. Felnőtt és Ifjúsági WTF Taekwondo Országos Bajnokság 2014. november 29. BÉKÉSCSABA Kiíró: Rendező: Versenyigazgató: Főbíró: A verseny fővédnöke: Időpont: Helyszín: Magyar Taekwondo Szövetség Lakótelepi

Részletesebben

A Haza és haladás vetélkedő döntője

A Haza és haladás vetélkedő döntője A Haza és haladás vetélkedő döntője 2013. május 27. Debrecen Részletek az előzetes feladatokból A megnyitó A csapatok munka közben Nézzük, kit rejt a léggömb? A zsűri a feladatok értékelése közben, nagy

Részletesebben

Decemberi programok Sárospatakon és Környékén

Decemberi programok Sárospatakon és Környékén Turisztikai Hírlevél Tourinform Sárospatak Decemberi programok Sárospatakon és Környékén A Művelődés Háza és Könyvtára programjai: December 01. 17.00 óra Cserepes nap Értékes fazekas hagyománnyal bír Sárospatak.

Részletesebben

Férfi felnőtt 1000 m III. előfutamegyesület

Férfi felnőtt 1000 m III. előfutamegyesület 9:40 Férfi felnőtt 1000 m I. előfutam egyesület 1 7. Kasper Bleibach DKF 3:47.12 2 1. Molnár Gergely Csepel 4:05:04 3 2. Szakál Lóránt UKSC 4:21:39 6. Demeter István MULTI SE DNS 9:48 Férfi felnőtt 1000

Részletesebben

XLIX. MAGYAR NEMZETI BAJNOKSÁG

XLIX. MAGYAR NEMZETI BAJNOKSÁG Magyar Repülő Szövetség MAGYAR EJTŐERNYŐS SZÖVETSÉG XLIX. MAGYAR NEMZETI BAJNOKSÁG II. OSZTÁLYÚ BAJNOKSÁG IFJÚSÁGI ÉS UTÁNPÓTLÁS BAJNOKSÁG MESTER BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA Nyíregyháza, 2011. 07. 28 07.

Részletesebben

BIHARKERESZTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. JÚNIUS 9-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

BIHARKERESZTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. JÚNIUS 9-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE BIHARKERESZTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. JÚNIUS 9-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 119/2015. (VI. 9.) BVKt határozat Pályázat benyújtásáról az ártándi tagóvoda

Részletesebben

Férfi Serdülő nyílt Férfi Mini nyílt Férfi B csoport Középiskolás DSE Kunszentmiklós. Középiskolás DSE Kunszentmiklós

Férfi Serdülő nyílt Férfi Mini nyílt Férfi B csoport Középiskolás DSE Kunszentmiklós. Középiskolás DSE Kunszentmiklós 2009/2010-es bajnokság Férfi A nyílt Minimini Férfi Kupa Damjanich kosár KLIKK Zsiráffickók Budaörsi DSE Közgáz öregfiúk Vagány Nyulak Damjanich kosár Diósdi TC Haraszti Sasok Geac Kettő Váci Reménység

Részletesebben

Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2007. (II.09.) rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról.

Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2007. (II.09.) rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról. Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2007. (II.09.) rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról Preambulum Tahitótfalu Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a közművelődési,

Részletesebben

A mi utcánk, a mi jövőnk! Európai Mobilitási Hét és I. Gödi Mobilitási Hét 2014. szeptember 16-22.

A mi utcánk, a mi jövőnk! Európai Mobilitási Hét és I. Gödi Mobilitási Hét 2014. szeptember 16-22. A mi utcánk, a mi jövőnk! Európai Mobilitási Hét és I. Gödi Mobilitási Hét 2014. szeptember 16-22. Előzménye: Európai Autómentes Nap 2000 óta szeptember 22-én Európai Mobilitási Hét: Az Európai Mobilitási

Részletesebben

27.. Sárisápi Egyesületi Borverseny díjátadó ünnepsége

27.. Sárisápi Egyesületi Borverseny díjátadó ünnepsége 27.. Sárisápi Egyesületi Borverseny díjátadó ünnepsége 2012. 03. 03. Idén 27. alkalommal rendeztek Sárisápon borversenyt a Bányász Művelődési Házban. Hagyomány, hogy a borverseny megrendezésére mindig

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: 2013. július 24-én (szerda) 18 órakor megtartott rendkívüli ülésén, a Varsányi Közös Önkormányzati Hivatalban. Jelen vannak: Pintérné Kanyó Judit polgármester Bárány Erzsébet

Részletesebben

Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása

Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása Helyszín: Nick Ideje: 2014. szeptember 20. 10.00 óra Szeptember 20-án ismét egy kedves meghívásnak

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség NB III. férfi felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokság 2013-2014. évi indulási jogát eldöntő osztályozó mérkőzések versenykiírása 1. Az Osztályozó mérkőzések résztvevői A) A 2012-2013.

Részletesebben

XII. Nemzetközi GoldStars Kupa WTF Taekwondo verseny. 2015. április 25. Budapest

XII. Nemzetközi GoldStars Kupa WTF Taekwondo verseny. 2015. április 25. Budapest XII. Nemzetközi GoldStars Kupa WTF Taekwondo verseny 2015. április 25. Budapest Kiíró: Rendező: Versenyigazgató: Főbíró: A verseny fővédnöke: Időpont: Helyszín: Magyar Taekwondo Szövetség GoldStarS Sportegyesület

Részletesebben

A III. Muzsika Hídja Balaton Nemzetközi Fesztivál 2014 Budapest.

A III. Muzsika Hídja Balaton Nemzetközi Fesztivál 2014 Budapest. A III. Muzsika Hídja Balaton Nemzetközi Fesztivál 2014 Budapest. Bevezetés III. Muzsika Hídja Balaton Nemzetközi Fesztivált a III. Muzsika Hídja Balaton Nemzetközi Fesztivál Szervezőbizottság rendezi meg

Részletesebben

Külön futamban futnak és külön is értékeljük az Országos Bajnokság és az Amatőr Futam résztvevőit.

Külön futamban futnak és külön is értékeljük az Országos Bajnokság és az Amatőr Futam résztvevőit. Külön futamban futnak és külön is értékeljük az Országos Bajnokság és az Amatőr Futam résztvevőit. A verseny rendezője: Magyar Atlétikai Szövetség megbízásából a Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület Közreműködő

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Pályázati azonosító: 3508/01174 SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Árny az árnyban. Versszínház Radnóti Miklós utolsó pillanatáról Időpont: 2014.11.10.

Részletesebben

ORSZÁGOS HARRY POTTER-VETÉLKEDŐ

ORSZÁGOS HARRY POTTER-VETÉLKEDŐ ORSZÁGOS HARRY POTTER-VETÉLKEDŐ 2012 őszén került sor Papp Éva tanárnő szervezésével, a Hódmezővásárhelyi Eötvös József Szakközépiskola könyvtárában az országos Harry Potter műveltségi vetélkedő döntőjére.

Részletesebben

SZÍNHÁZ. A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010/2011-es színházi bérletes elõadásai: Bérletvásárlás és további információ:

SZÍNHÁZ. A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010/2011-es színházi bérletes elõadásai: Bérletvásárlás és további információ: SZÍNHÁZ A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010/2011-es színházi bérletes elõadásai: 2010. október 30. Cirkuszhercegnõ (operett) 2010. november 27. Vidám kísértet (komédia) 2011. január 29.

Részletesebben

I. Szitás Róbert 18.000 gr,

I. Szitás Róbert 18.000 gr, Általános iskolás horgászaink részt vettek május 11-én az általános iskolák közötti horgászversenyen, amit a szegedi Herman Ottó HE. rendezett. A résztvevő csapat tagjai: Cseh Dániel, Csuhaj András 6.osztály,

Részletesebben

A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2010/2011. TANÉVBEN

A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2010/2011. TANÉVBEN A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2010/2011. TANÉVBEN A Bolyai Matematika Csapatverseny Pest megyei fordulójának eredményei: V.A osztály 7. hely, (220 induló csapat) csapattagok:

Részletesebben

Ünnepi elnökségi ülés napirendi pontjai

Ünnepi elnökségi ülés napirendi pontjai Ünnepi elnökségi ülés napirendi pontjai 1./ Az elnökség 2014. évi tevékenységének értékelése, évzáró. Előterjesztő: Kárpáti Zoltán megyei elnök Előterjesztés módja: írásban illetve szóban 2./ A jelenlévők

Részletesebben