A tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola és Könyvtár diáklapja

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola és Könyvtár diáklapja"

Átírás

1 A tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola és Könyvtár diáklapja 2009/2010. tanév szeptember- október Becsöngettek szeptember elsején a mi iskolánkban is megkezdıdött a tanítás. A leendı elsısök színvonalas mősorral mutatkoztak mutatkoztak be.

2 Gyomaendrıdön Forró és izgalmas nyár Parádon A nyáron részt vehettünk egy csodálatos gyomaendrıdi kiránduláson. Vonattal utaztunk egy táborhelyre, mely igen idilli volt: egy házikó az útnál, és egy másik az erdıcske közepén, a folyóparton. Nagyon sok érdekes programban volt részünk: bevezettek minket a Kner nyomdában a könyvnyomtatás rejtelmeibe, egy termálfürdıben kényeztethettük magunkat, egy lovastanyán süthettük meg saját kürtıskalácsunkat, gólyalábat használhattunk, íjászkodhattunk, röplabdázhattunk. Két napon át a házunk melletti folyóban fürödhettünk. Megismerhettük Csabit, ami igen sokat jelentett számunkra. Sokat szórakoztunk, játszottunk és nevettünk. Mindezt Komár Pálné tanár néninek, Marika néninek köszönhetjük. Víglási Viktória 8.b A nyár legforróbb napjait töltöttük Parádfürdın a nyári táborban. A szállásunk gyönyörő volt, mellette egy kis patak csordogált, ennek a hős vizében pancsoltunk minden délután. A patakra ráhajló ágak adtak menedéket a nap sugarai elıl. Izgalmas kalandokat éltünk át, egy sötét éjszakai túrán. Hollókın a faluban gyönyörködtünk. 4D-s mozit néztünk, s ez mindannyiunk kedvence volt. Túráztunk, hegyet másztunk, bolondoztunk, pihentünk. Mindenki élményekkel telve utazott haza. Jövıre is megyünk! Vetter Fanni 5.b, Kalmár Gréta 4.b TISZAVIRÁG TÁBOR 2009 Az idei tábort Kalmárné Palásti Mónika tanító néni szervezte. A programok nagyon változatosak voltak, hiszen voltunk Kecseméten a Vadasparkban, moziban, a Malom bevásárlóközpontban. Ezen kívül volt izgalmas sportnap, ismerkedıs nap, zárónap. Kiskunfélegyházán a strandon is jártunk. Remélem jövıre is lesz ilyen élményekben gazdag tábor. Hajagos Gyöngyi 8. c 2

3 Néptánctáborban Ez a nyaram is ugyanolyan jó volt, mint az eddigiek. Még ki se léptem az iskolából, már rögtön a táborokra készültem. Fantasztikus öt napot töltöttünk Szigligeten a barátaimmal. A Balaton vize igazán hősítı. Közülünk ketten már elsı nap élvezték, hogy ruhástól fürödhettek. Minden reggel táncpróbákat tartottunk, és a munka után jött a jól megérdemelt pihenés. Naponta elpusztítottunk 4-5 dinnyét vagy éppen barackot. Délutánonként alig vártuk a vízibiciklizést. Iszapcsatát is tartottunk. De sajnos gyorsan vége lett ennek az öt napnak! Azért örültünk is, mert tudtuk, hogy a következı héten indulunk Erdélybe. Gyönyörő, izgalmas hetet töltöttünk ott. Vicén megkóstolhattuk a kapros töltött káposztát. Szinte minden nap felléptünk, aminek az ott élı emberek nagyon örültek. Igaz sokszor a színpad nem volt éppen a legstabilabb, de mielıtt leszakadhattunk volna, véget ért a mősor. Meglátogattuk a Gyilkos- tavat. Fürödtünk a Szent Anna tóban. Saját bırünkön tapasztaltuk meg, milyen kellemesen hideg a Békás-szoros vize. Sose felejtjük el azokat az igazán finom kürtıskalácsokat. Utolsó este a fiúk felvették a lányok ruháit. Mi is gyorsan felkaptunk egy-egy inget, csizmát, zakót és indulhatott a tánc. Tanárunk kedvenc hangszerével szólót is adott nekünk. Mikor mindenki feküdt, Adéllal még táncoltunk egy kicsit. Éjszaka felkeltünk, mivel igen éhesek lettünk. Persze nem lehet kihagyni a sátorozást. Finom keménytarhonyát ettünk vacsorára. Az apukák baltával aludtak a sátrakban, hogy megvédjenek bennünket, ha egy éhes medve éppen meglátogatott volna minket. De sajnos nem láttunk medvét. Ismét hazaindultunk. Útközben megálltunk a Fogarasi havasokban, ahol még hógolyóztunk is. Végül sok jó emlékkel tértünk haza. Már alig várjuk a következı utat! Ivicz Netta 7.a, Gyıri Krisztián 7.b Fecsketábor Augusztus utolsó hetében háromnapos fecsketáborba hívtuk a leendı elsı osztályosokat, ahol lehetıség nyílt arra, hogy a leendı elsısök megismerkedjenek tanítóikkal, az iskolával, egymással. Közös daltanulás, játékos foglalkozások ébresztették fel a kicsik kíváncsiságát. Az elsıs tanító nénik, Ivicz Lázárné, Bársony Andrásné, Borbélyné Megyeri Mariann, minden reggel örömmel, és szeretettel várták tanítványaikat. 3

4 Petıfi emlékút Budapestre július 31-én, Petıfi Sándor halálának 160. évfordulója alkalmából rendezett eredményes Petıfivetélkedı jutalmaként Lezsák Sándornak, az Országgyőlés alelnökének felajánlásaként kelhettünk útra a költı halálának évfordulóján Budapestre. Iskolánk 24 tanulója és a felkészítı pedagógusok vehettek részt ezen az úton Lezsák Sándor társaságában, hogy Budapesten meglátogassuk a Petıfi emlékhelyeket és a Parlamentet. A Kerepesi temetı évszázados fái alatt elhaladva felkutattuk nemzetünk nagyjainak sírhelyét. Megtekintettük Vörösmarty Mihály, Arany János, Deák Ferenc, Kossuth Lajos, Erkel Ferenc, Jókai Mór, Ady Endre, Kacsóh Pongrác, és a Petıfi család sírját. Diákjaink megkoszorúzták a sírt, és Petıfi-versekkel emlékeztek a költıre. A Petıfi Irodalmi Múzeumban láthattuk az ifjú költı fényképeit, kéziratait, használati tárgyait, Júlia karikagyőrőjét, a költı sakk-készletét. Ezután következett a nap fénypontja: látogatás a Parlamentben. Lezsák Sándor alelnök úr végigvezetett az épület díszes folyosóin, s otthonosan kalauzolt bennünket munkatársaival együtt. Beléptünk, és hellyel kínált a tágas alelnöki irodában. Egy kis idıre valóban magunkénak érezhettük a Parlamentet. Jó érzés volt otthonosan mozogni a végig piros szınyeggel borított lépcsık, a szerteágazó folyosók, díszes, monumentális termek rengetegében. Megtekintettük a koronát és a koronázási jelképeket, s szemtanúi lehettünk az ırségváltásnak is. Ezután meghívást kaptunk az ebédlıbe, ahol ízletes ebéddel vendégeltek meg bennünket. Délután a Pilvax kávéházban fagyiztunk. Felejthetetlen élmény volt számunkra ez a nap. Dömötörné Tar Margit Erdei iskola, avagy havas október Zircen Szokatlanul hűvös idő várt bennünket a Bakonyban, az erdei iskolában. A Jeskó panzióban szálltunk meg. Nagyon finomakat ettünk. Izgalmas programokkal lepett meg minket Anikó néni, és Éva néni. Egyszer csak elkezdett esni a hó. Másnap kimentünk a parkba hógolyózni. Mindenki élvezte a csatát. Változatos programok szórakoztattak minket, mint pl. a pizsama bemutató, fodrászverseny, és a kézműves foglalkozások. Piroska énekesként mutatkozott be, Eszti pedig a tánc foglya lett. Az utolsó napon mindenki fájó szívvel hagyta el a Jeskó panziót! 4 Vetter Fanni 5.b, Nagy Kata 8.a

5 Pályaválasztás Hol tudom meg, hogy merre tovább? A kiskunfélegyházi pályaválasztási börzét erre a célra találták ki! Ezen a programon a diákok betekintést nyerhettek az iskolák életébe, szakosodásaiba. Minden félegyházi iskola képviseltette magát tanárokkal, diákokkal egyaránt. Nyolcadikosok, a döntés most a mi kezünkben van, éljünk vele! Olajos Eszter 8.c Pályaválasztási szülıi értekezlet Hatalmas érdeklıdés kísérte az október 19-ei pályaválasztási szülıi értekezletet, a 7. és 8. osztályos tanulók és szüleik részérıl. Szerencsére a középiskolák is fontosnak érezték a személyes találkozást a szülıkkel és leendı tanítványaikkal, így 15 középiskola (csongrádi, kiskunfélegyházi, tiszakécskei és kecskeméti) képviseltette magát a találkozón. A tanulók bátran kérdezhettek az ıket érdeklı iskolákról, tagozatokról, szakmákról. Nagyon sok segítséget, tanácsot kaptak a döntéshez. Dömötörné Tar Margit 5

6 Legszenvedélyesebb győjtıink október 21-én papírés PET palack-győjtési akció volt iskolánkban! Hihetetlen micsoda lelkesedés főtötte a résztvevıket! Kicsik, nagyok, idısek egyaránt győjtötték. Az osztályok nagyon igyekeztek, mert nagyon sok papírt és palackot hoztak. Voltak, akik teherautóval szállították az iskola udvarába a hulladékot! A papírok közt lehetett találni kartonpapírt, régi könyveket, újságokat. Az üvegek közt a legtöbb az ásványvizes palack volt. A hulladékgyőjtés gyıztesei: Alsó tagozat: I. 3. a 2232 kg papír (106 kg/fı) 516 db palack (25 db/fı) 131pont II. 1. a 1258 kg papír ( 70 kg /fı) 565 db palack (31 db/fı) 101pont III. 2. a 748 kg papír ( 26 kg /fı) 1733 db palack (62 db/fı) 88 pont Felsı tagozat: I. 5. a 1278,5 kg papír 1524,5 palack 134pont II. 8. a 336,5 kg papír 1934,5 palack 114 pont III. 6. a 1571 kg papír palack 92 pont Csóka Georgina 8. c Gratulálunk a legszorgalmasabbaknak! Anikó néni, a fı szervezı munka közben 6

7 Sportnap 2009 Az idei évben sem maradhatott el a sportnap. Az elsı négy óra volt megtartva, de nem hagyományos módon, mert a szaktanárok a tantárgyhoz illı sportos játékkal foglalkoztattak minket. Pont déli 12 órakor 2009 m-t kellett futni a faluban. Ezt Lázár tanár bácsiék szervezték, és ı jutalmazta a leggyorsabban futó diákokat tesibıl egy-egy ötössel. A legvégén a védı nénik megmérték a vérnyomásunkat. Remélem ez a nap mindenkinek elnyerte a tetszését! Virágosan szép az élet! Hajagos Gyöngyi 8.c Az Anikó néni által vezetett Önkéntes szakkörnek sokat köszönhetünk. A résztvevő gyerekek virágossá, tisztává varázsolják a falut. A délutáni virágültetések, takarítások mindig jó hangulatban telnek el. A látvány magáért beszél. - Szeretünk részt venni ebben a munkában, szeretjük szépíteni a falut. Az önkéntesekkel sokat mókázunk munka közben, és jó érzés tisztának látni Tiszaalpárt. Olajos Eszter 8. c, Bognár Henrietta 8. a Színezd ki a képet! 7

8 Jól szerepeltek a matekosok! Október 16-án részt vettünk a Bolyai matematikai csapatverseny megyei fordulóján. A 3. osztály OKOSKÁK csapata 4. helyezett lett. A csapat tagjai: Birkás Levente, Kása Norbert 3.a, Kővágó Karina, Taricska Blanka 3.b osztályos tanuló. Az 5. osztály NÉGY TUDOR csapata 6. helyezett lett. A csapat tagjai: Ollári Gábor 5.a, Dömötör Dániel, Király Bence, Réczi Ákos 5.b osztályos tanuló. Felkészítő tanár Maróti Pál. Sudoku-tanfolyam Kisebbeknek A sudoku egyszerő szabállyal rendelkezı logikai számrejtvény. A játékot egy adott nagyságú négyzeten (alapvetıen 9x9-es négyzet, mely 3x3-as négyzetekbıl áll össze) játsszák, benne több-kevesebb szám már meg van adva. Ebben a négyzetben kell 1-9-ig a számjegyeket úgy elhelyezni az üres mezıkben, hogy minden sorban, oszlopban és kis négyzetben mindegyik csak egyszer szerepeljen. A hiányzó számokra nem kell tippelni, mindig kikövetkeztethetı legalább egy helyrıl, hogy milyen számjegy való oda. Aki még csak most kezdi az ismerkedést ezzel a játékkal, annak a következı ábrát ajánlom megoldásra. Ebben a négyzetben kell az ábrákat úgy elhelyezni az üres mezıkben, hogy minden sorban, oszlopban és kis négyzetben mindegyik csak egyszer szerepeljen

9 E rovatunkban tanárainkat kérdeztük. Kíváncsiak voltunk, elárulják-e titkaikat, kedvenceiket. Ezúttal iskolánk új informatikatanárát, Endre Mihályt vallatjuk. 1. Miért éppen a pedagógus pályát választotta? 2. Ön szerint milyen a jó diák? 3. Melyik tulajdonságot ítéli el leginkább? 4. Mit tart a legfontosabb értéknek? 5. Ha eljuthatna álmai országába, melyik lenne az? 6. Mi a horoszkópja? Hisz benne? 7. Milyen tanuló volt? 8. Kedvencei szín: állat: ország: város: film: színész, színésznı: könyv: író, költı: zenei elıadó: sportág: hobbi: virág: tantárgy általános iskolában: autómárka: rajzfilmfigura: étel: ital: 9. Mit/Kit vinne magával egy lakatlan szigetre? 10. Ímélcíme: 1. Ez egy jó kérdés. Gyerekkoromban mindig tanár vagy őrhajós szerettem volna lenni. Mivel az őrhajózás az egy álom kategória, így ez maradt, amit sikerült is megvalósítani. Szeretek tanítani, és gyerekekkel foglalkozni. 2. İszinte, becsületes, megbízható és szorgalmas. Ez már lehet, hogy sok is. 3. A kétszínő, alattomos, minden lében kanál embereket nem tudom elviselni. 4. Számomra a legfontosabb érték életünkben az egészségünk. 5. Egyiptom, Dubai vagy Thaiföld közül bármelyik jöhetne. 6. Kos. Általánosságban, amit a Kos csillagjegyőekrıl írnak, azok mind jellemzıek rám, de a napi, heti horoszkópokban nem hiszek, sosem jöttek be. 7. Alsóban kitőnı, felsıben pedig a biológia és a matek volt általában 4-es, a többi 5-ös. 8. Kedvencek: Kék, zöld Delfin Olaszország Róma, Sydney Több is van. Terminátor 2, Indul a bakterház, Képlet. Jason Statham, Gálvölgyi János, Sandra Bullock Dan Brown: Angyalok és démonok Antonie de Saint-Exupery Nincs abszolút kedvenc. Labdarúgás Sport, póker Orchidea Számítástechnika és történelem Ferrari Goofy Karfiol leves, gyros Rostos üdítık 9. Nem szeretnék lakatlan szigeten élni. 10. endremisi@gmail.com Köszönjük, hogy válaszolt a kérdéseinkre. További jó munkát, sok sikert kívánunk Önnek. 9 Nagy Kata 8. a

10 Lehet egy dal, vagy ritmus, vagy zaj, egy árva hang, egy jel. a zene az kell, hogy ne vesszünk el, hogy mégse adjuk fel! A zene világnapja 1975 óta október 1-je a zene világnapja, a zene ünnepe. Azóta a világ minden pontján ezen a napon különös figyelmet szentelnek annak a csodának, amit zenének hívnak. Ilyenkor a világ valamennyi koncerttermében felcsendül a muzsika. Október elsején a mi iskolánk is megünnepelte a zene világnapját, melyet Lucza Regina tanító néni irányításával a második és negyedik osztályosok rendeztek. Ünnepségünkön hallhattuk Bánfi-Antal Ádám és Dávid előadását, mely a népzenei hagyományokat elevenítette fel. Gitárkísérettel csendült fel Benedikta nővér és a szereplők dala. A végén A zene az kell című zeneszám fülbemászó dallamára készült koreográfiát nézhettük meg a tanulók előadásában. Kerekes Andrea 8.a Mert a jó, a rossz csak szó, olyan, ami sokszor változó, De egy ismerıs hang az megmarad, máris érzed, hogy védve vagy, A dal egy biztos hely! / Valahol Európában: A zene az kell / Diákok kalauzolják a látogatókat A Kulturális Örökségvédelmi Napon Kiskunfélegyházáról látogattak községünkbe diákok, akiknek bemutattuk Tiszaalpár nevezetességeit, többek között a Skanzent, a Várdombot, a Jótanács Anyja templomot, a szobrokat és a kosárfonó kiállítást. Együtt sétáltunk velük a Templomdombon. Mindannyian nagyon kedvesek és érdeklıdıek voltak, csokival köszönték meg az idegenvezetést. Czinege Barbara, Palásti Adrienn, Szabó Gabriella 6.a 10

11 Az aradi vértanúk napja Október, bágyadt napfény, virító ıszirózsák: nemzeti gyász. Szememre fájó szürkeség borult. Éreztem, hogy már nem lesz több tavasz, nem lesz több nóta, több virág, nem lesz csak ısz, csak ısz. Október 6-a gyásznap. Ekkor mély fájdalommal emlékezünk a tizenhárom aradi vértanú kivégzésére. S ez most sem volt másként. Klári néni szervezte meg a mősort, és a 7., 8. osztályos tanulók közremőködtek az elıadásban, melynek során az aradi hısök utolsó pillanatainak lehettünk tanúi. Rita néni segített a lányoknak a tánc koreográfiáját elkészíteni. Valamennyien éreztük, hogy a magyar történelem egyik legszomorúbb napja elevenedik meg elıttünk. Szekeres Barbara 8.a Október 23-ára emlékeztünk Október 22-én délután az 1956-os forradalom eseményeire emlékeztünk a kopjafánál. Dr. Csernus Tibor alpolgármester úr üdvözölte a megjelenteket, majd Tiszaalpár vendége, Lezsák Sándor úr, az Országgyűlés alelnöke mondott ünnepi köszöntőt. Műsorukban a forradalom utáni napok, hetek eseményeit elevenítették fel 8. osztályos diákjaink. Korhű öltözetük, jeleneteik felidézték az akkori idők hangulatát. A műsort Kővágóné Kálmán Klára, Szőke Éva és Bondár Enikő tanárnők állították össze. 11

12 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés innovatív intézményekben Tiszaalpáron (TÁMOP 3.1.4/08/ ) Az önkormányzat F-ot nyert a TÁMOP /08/2. jelő, Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben" címő pályázaton, amelybıl az általános iskola programjának megvalósítására Ft fordítható. A pályázat célja, hogy tanulóink rendelkezzenek a felnıtt élethez szükséges kompetenciákkal (olvasás-szövegértés, matematikai logika, szociális és életpálya-építési kompetenciák). Ez a projekt az életszerő helyzetek, problémák megoldására készíti fel diákjainkat, továbbá lehetıvé teszi, hogy az országos kompetenciaméréseken eredményesen szerepeljenek. Ennek érdekében felkészítjük iskolánkat és pedagógusainkat a hatékony, kompetencia alapú oktatásra, hogy biztosítani tudjuk tanulóink számára az egész életen át tartó tanuláshoz szükséges kulcskompetenciák megszerzésének lehetıségét. A projekt-menedzsment tagjai: projekt menedzser: Gibárszki Sándorné; projekt asszisztens: Szabó Gabriella; pénzügyi munkatárs: Kelemenné Utasi Melinda; általános iskolai program szakmai vezetıje: Kıvágóné Kálmán Klára. A projekt megvalósításában résztvevı pedagógusok: Bársony Andrásné, Deák Lajosné, Ivicz Lázárné, Suba Jánosné, Szıke Éva, Tóthné Mátyus Monika. A projekt a 2009/2010-es tanév kezdetével egyidejőleg indul az alábbi osztályokban: 1.a: szövegértésszövegalkotás (Bársony Andrásné); 1.b:életpálya-építés (Ivicz Lázárné), 3.b:matematika (Tóthné Mátyus Monika); 4.b: életpálya-építés (Ivicz Lázárné); 5.a: szövegértés-szövegalkotás (Suba Jánosné); 5.b matematika (Deák Lajosné); 7.a: életpálya-építés (Szıke Éva); 6.a, 7.a, 7.b: tantárgytömbösített oktatás (Suba Jánosné, Szıke Éva) A nyilvánosság jegyében a program megvalósításának folyamatáról, eredményeirıl a késıbbiek folyamán rendszeresen tájékoztatatást nyújtunk. Gibárszki Sándorné A beszéd képessége emberi kiváltság, a hallgatni tudás emberi kiválóság. A kimondott szavak mögött szándékok rejlenek; a hallgatásba bölcs megértés, türelem, tisztelet vegyül. Egy embert inkább hallgatásából, semmint beszédébıl ismerhetünk meg vagyis abból, hogy kellı pillanatban hallgatni tud-e. (Tatiosz) 5. b-nek küldi az osztályfınöke sok szeretettel! ( Vajon miért?)

13 Peti! Milyen a negyedik? Az ötödik rossz, de azért sok jó is van benne. Forgó Roland Anikó néni, Éva néni! Jó lenne, ha még jövıre is itt lennék, mert nagyon jó volt az erdei iskola! Szívesen elmennék újra! Inci Kedves Gabi! Nagyon jó volt az erdei iskola. Szeretnék visszamenni! Mezei Bianka Kedves Rózsa néni! Sok szerencsét az elsısökhöz! Kanál Peti Kedves Mariann néni! Szívesen visszamennék alsóba. Ott minden egyszerőbb volt. Lévai Márk Barbi! Te vagy a legjobb barátom. K. Gréta Kedves Ildi néni! Nagyon jó volt negyedikben, és vissza szeretnék menni. De azért az ötödik sem rossz. Szeretettel: Cséplı Nikoletta Kedves Mariann néni! Nagyon jó az ötödikben, de azért még kicsit szokatlan. De szívesen visszamennék! Varró Gabriella Reni, te vagy a legjobb barátnım! Sz. Anett Bianka, boldog születésnapot neked. Cséplı Niki Nyereményszelvény Írd rá nevedet és osztályodat! Vágd ki a szelvényt és dobd az Árpádiák postaládájába! Ha szerencsés vagy, ajándékot nyerhetsz decemberben. Név: Osztály: 13

14 I. Füles szólások Párosítsátok az alábbi szólásokat az értelmezésükkel! Van olyan szólás is, amelyikhez két értelmezés is tartozik. Írjátok a számokat és a megfelelı betőket a vonalra egymás mellé! 1. A falnak is füle van. 2. Beszédének se füle, se farka. 3. Csupa fül vagyok. 4. Egyik fülén be, a másikon ki. 5. Fülel, mint nyúl a bokorban. 6. Hegyezi a fülét. a. Kíváncsian hallgatózik. b. Nagyon figyelmesen hallgat valamit. c. Halkabban, mert bárki meghallhatja. d. Se eleje, se vége. e. Nem érdekli, amit a másik mond. f. Figyelmesen hallgatlak. g. Nem akarja megjegyezni, amit hall II. A nagyleány ki akarta porolni a szınyeget. Még hozzá sem ért, amikor kibújt valami a szınyeg alól. A leány úgy megijedt, hogy alig tudta kinyögni: A SZİNYEGÉRT JÖTTEM, MAMA. Mi bújt ki a szınyeg alól? Hogy hívják a leányt?(a válasz a mondatban rejtızik) Ennek a két feladatnak a megoldását, ha bedobod az Árpádiák postaládájába, nyereményben részesülhetsz. Sudoku megoldása: Humor: Két bolha ül az út szélén és cigizik. Arra jön egy kutya. Az egyik bolha így szól:- Te, Lajos, dobd el a cigit, jön a busz! - Miért úszik a hal a vízben? - Mert nem ér le a lába. - Mi a végtelen? - A világegyetem és a tanév. - Pistike, ragozd el a menni igét! Pistike szép lassan elkezdi: - Én megyek, te mész, ı megy - Kicsikét gyorsabban! - Én futok, te futsz, ı fut Kedves Olvasónk! Reméljük elnyerte tetszésedet az idén új formában és megújult tartalommal kéthavonta megjelenı újság! Ha szeretnél még több információhoz jutni, a képeket színesben is megtekintenéd, akkor látogasd meg az iskola honlapját : ( Keresd az oldalon az ÁrpáDiák linket! Elérhetı két- három héten belül. Amennyiben szeretnétek érdekesebbé tenni a lapot, ötleteiteket, javaslataitokat várjuk az ÁrpáDiák levelesládájába, melyet a porta mellett találhattok meg. A tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola és Könyvtár diáklapja. Felelıs kiadó: Gibárszki Sándorné iskolaigazgató; Felelıs szerkesztı: Dömötörné Tar Margit; Megjelenik kéthavonta: 50 példányban. Ára: Ft. 14

Összefoglaló a Nyári táborról

Összefoglaló a Nyári táborról TÁMOP 3.1.4-08/2-2009-0147 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben című pályázat, Nagybajom Város Önkormányzata, Nagybajomi Általános Művelődési Központ Egységes Gyógypedagógiai

Részletesebben

Svájci tanulmányút. Basel

Svájci tanulmányút. Basel Svájci tanulmányút Basel A tanulmányúton öten vettünk részt; két tanár, Gál Anikó és Dékány István, valamint három diák: Annus Péter, Pászti Ferenc és én, Papp Zsolt. 2013. január 22-én hajnali 2 órakor

Részletesebben

2017. júniusi programbeszámoló Bácsalmási Gyermekotthon

2017. júniusi programbeszámoló Bácsalmási Gyermekotthon 2017. júniusi programbeszámoló Bácsalmási Gyermekotthon Végre itt a várva várt nyár és a gyerekek nagy örömére eljött az iskolai tanév vége. A 8. osztályos tanulók elballagtak, megkezdődött a nyári szünidő.

Részletesebben

Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában

Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában 2016. június elején került sor a Nagymágocsi Hunyadi János és a Vásárosnaményi Petőfi Sándor Általános Iskola tanulmányi kirándulására a Határtalanul program

Részletesebben

Versenyeredmények 2013-2014-es tanév

Versenyeredmények 2013-2014-es tanév Versenyeredmények 2013-2014-es tanév Gárdonyi Géza területi matematikaverseny (Ács) A versenyen évfolyamonként egy-egy tanuló vett részt. 4. évfolyam Nagy Adél 6. évfolyam Kocsis Anett 8. évfolyam Kelemen

Részletesebben

2017. április 22-én iskolánk 6.a osztályos tanulója Szittya Marcell a Mozaik Országos angol tanulmányi versenyen 5. helyezést ért el.

2017. április 22-én iskolánk 6.a osztályos tanulója Szittya Marcell a Mozaik Országos angol tanulmányi versenyen 5. helyezést ért el. Természetismereti verseny Iskolánk tanulói 2017. május 28-án, a Műszaki Egyetemen megrendezett Herman Ottó országos természetismereti verseny döntőjén vettek részt. Eredményeik: Nagy Ádám (4.c) 3. hely

Részletesebben

A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE

A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE A tanév rendje: A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE A 2018/2019. tanévben a tanítási év első tanítási napja 2018. szeptember 3. (hétfő), az utolsó tanítási napja 2019. június 14. (péntek). Az őszi szünet előtti

Részletesebben

HUMÁN MUNKAKÖZÖSSÉG BESZÁMOLÓ A 2016/2017. TANÉVRŐL (VÁZLAT)

HUMÁN MUNKAKÖZÖSSÉG BESZÁMOLÓ A 2016/2017. TANÉVRŐL (VÁZLAT) HUMÁN MUNKAKÖZÖSSÉG BESZÁMOLÓ A 2016/2017. TANÉVRŐL (VÁZLAT) Szerteágazó és színes tevékenység a tanév során: - Diákok számára élményt jelentő, igényes tantárgyi programok - Versenyfelkészítések, örvendetes

Részletesebben

Sudoku az iskolában Játékos fejlesztıfeladatok 6 10 éveseknek

Sudoku az iskolában Játékos fejlesztıfeladatok 6 10 éveseknek 2008 Sudoku az iskolában Játékos fejlesztıfeladatok 6 10 éveseknek Szerző: Tariné Berkes Judit Katalin Raabe Tanácsadó és Kiadó Kft. Tartalomjegyzék Bevezetı... 3 Mi az a sudoku?... 4 A sudoku lényege...

Részletesebben

Szeptemberi októberi programok

Szeptemberi októberi programok Szeptemberi októberi programok Szeptember 17 én, 18 án iskolánkban papírgyűjtés volt. A felsőtagozat összesen 5623 kg papírt gyűjtött. A tavalyi évben többet gyűjtöttünk. Reméljük a következő tanévben

Részletesebben

Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a

Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a Szardínia Szicília 2012. március 28-tól április 5-ig Készített: Varga Orsolya 13. a 1.nap: Már hetek óta várt utazás végre kezdetét vette. Mindenki izgatottan várta a repülő utat, a fogadó családját, az

Részletesebben

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER 8. osztályok 1. (hétfő) 7.45 ELSŐ TANÍTÁSI NAP 8. (hétfő) 17.00 Szülői értekezlet alsó tagozat 11. (csütörtök) 16.30 Szülői Munkaközösségi értekezlet 15.

Részletesebben

JANUÁR 9. HULLADÉK-JÁTSZÓHÁZ SZENTESEN

JANUÁR 9. HULLADÉK-JÁTSZÓHÁZ SZENTESEN JANUÁR 9. Január 9-én a Vörösmarty Mihály Tagintézmény 3.a, 4.a és 5.b osztályos tanulói közös tanulmányi kiránduláson vettek részt. Szentesre látogattak el január 9-én egy országos rendezvényre. A projekt

Részletesebben

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) 2008/2009-es tanév Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) Iskolánk tanulói az országos döntőben az alábbi eredményeket érték el. Fliszár Tímea (12.B osztály)

Részletesebben

Diákvilág. A foglalkozás megrendezését a múzeum a TÁMOP 3.2.11/10-1/2010-0236-os pályázaton nyerte el.

Diákvilág. A foglalkozás megrendezését a múzeum a TÁMOP 3.2.11/10-1/2010-0236-os pályázaton nyerte el. Diákvilág Kedves Olvasó! 2012. március 13-án, 21 felső tagozatos tanuló részt vett a Koszta József Múzeum Kézzel-lábbal a múzeumban című múzeumpedagógiai foglalkozásán, amelyet az 1848. március 15-i forradalom

Részletesebben

Határtalanul program Erdély május 3-6.

Határtalanul program Erdély május 3-6. Határtalanul program Erdély 2017. május 3-6. Május harmadikától hatodikáig Erdélyben jártunk. Mindenki nagyon várta a kirándulást, amin a Határtalanul pályázat segítségével vehettünk részt. Szerdán korán

Részletesebben

A 2018/2019. tanév rendje

A 2018/2019. tanév rendje A 2018/2019. tanév rendje A tanév, a szorgalmi idő (tanítási év) A 2018/2019. tanévben a tanítási év első tanítási napja 2018. szeptember 3. (hétfő) és utolsó tanítási napja 2019. június 14. (péntek).

Részletesebben

A nap fő programja a Városi Uszoda látogatása volt, valamint a Városi Streetball Bajnokság megtekintése.

A nap fő programja a Városi Uszoda látogatása volt, valamint a Városi Streetball Bajnokság megtekintése. Három nap veled A jászkiséri Csete Balázs Általános Iskola a Három nap veled elnevezésű pályázatot immár második éve nyeri meg. A 2007-2008-as tanévben az Egri Gyakorló Általános Iskola diákjaival tölthettünk

Részletesebben

Beszámoló a 24 órás sportnapról:

Beszámoló a 24 órás sportnapról: Beszámoló a 24 órás sportnapról: A TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0236 számú pályázatunk iskolai hagyománnyá tehető eseményei között immár 2. alkalommal rendeztük meg a tanév vége előtti 24 órás sportnapot, amely

Részletesebben

Határtalanul! Négyfalu

Határtalanul! Négyfalu Határtalanul! Négyfalu 2016.03.03 2016.03.06. A 2015/2016. tanévben a Határtalanul! program keretében sikeres pályázatot nyújtottunk be, így lehetőségünk nyílt az erdélyi testvériskolánkba ellátogatni

Részletesebben

.a Széchenyi iskoláról

.a Széchenyi iskoláról Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk

Részletesebben

Versenyeredmények. a Bálint Sándor Tagiskolában területi 1. helyezett Donka Anita 3. osztály Fodorné Kiss Magdolna

Versenyeredmények. a Bálint Sándor Tagiskolában területi 1. helyezett Donka Anita 3. osztály Fodorné Kiss Magdolna a Bálint Sándor Tagiskolában Versenyeredmények 2015-2016. A verseny, pályázat elnevezése Szint Eredmény Tanuló Osztály Felkészítő tanár területi 1. helyezett Donka Anita 3. osztály Fodorné Kiss Magdolna

Részletesebben

Zákányszéki Általános Iskola és AMI. 2017/2018.tanév. Versenyek eredményei. Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva

Zákányszéki Általános Iskola és AMI. 2017/2018.tanév. Versenyek eredményei. Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva Zákányszéki Általános Iskola és AMI 2017/2018.tanév Versenyek eredményei Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva 2018. 06. 19. ORSZÁGOS VERSENYEK levelezős TITOK angol nyelvi levelezős 5. osztály 45. hely 90,4%

Részletesebben

Időpont Téma Felelős Augusztus

Időpont Téma Felelős Augusztus Bálint Sándor Tagiskola Eseménynaptár 2017-2018 Időpont Téma Felelős Augusztus 23. Alakuló értekezlet Winkler Andrea 23. Munkaközösségi foglalkozások Munkaközösség-vezetők 24. Javítóvizsga Szaktanárok

Részletesebben

Időpont Téma Felelős Augusztus. 23. Alakuló értekezlet Winkler Andrea

Időpont Téma Felelős Augusztus. 23. Alakuló értekezlet Winkler Andrea Székhely Eseménynaptár 2017-2018 Időpont Téma Felelős Augusztus 23. Alakuló értekezlet Winkler Andrea Munkaközösségi foglalkozások Munkaközösség-vezetők 29-30. Osztályozó- és javítóvizsgák Tanítók, szaktanárok

Részletesebben

Nemzetiségi nap az első osztályban

Nemzetiségi nap az első osztályban Nemzetiségi nap az első osztályban November 10-én ismét nemzetiségi napot tartottunk az alsó tagozaton. Az első osztályosok közös programot szerveztek. Két vendéget hívtunk. A nap mesehallgatással kezdődött.

Részletesebben

Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium

Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium Az emeletes buszunk, mellyel utaztunk Így mentünk Kárpátaljára Elindultunk: 7 órakor, Budapestről Délkor elértük a határt, kis idő után

Részletesebben

Az egyik kedvenc ünnepem a palacsintanap. Rita néni palacsintát is hozott. Palacsintadobáló versenyt is játszottunk. Balázs Anna

Az egyik kedvenc ünnepem a palacsintanap. Rita néni palacsintát is hozott. Palacsintadobáló versenyt is játszottunk. Balázs Anna Pancake Day vagy palacsintanap a böjt előtti utolsó nap, nálunk húshagyó keddnek hívják. Ezzel zárjuk le a farsangi időszakot. Az angol nyelvű országokban ezen a napon palacsintát esznek, mert olyan hozzávalókat

Részletesebben

Kossuth Lajos Evangélikus. Általános Iskola ÉS. 2014/2015. munkaterve

Kossuth Lajos Evangélikus. Általános Iskola ÉS. 2014/2015. munkaterve Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 2014/2015. munkaterve 1 2014/2015. tanév helyi rendje és munkaterve A tanév szorgalmi rendje: 2014.szeptember 1.(hétfő) - 2015. június

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: derekpont@freemail.hu telefon: 0620-389-58-53. Zetelakán jártunk Aki járt már Derekegyház testvértelepülésén Zetelakán az bizonyára igen kellemes tapasztalatokat szerzett az

Részletesebben

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. Játsszunk együtt! 4. Kedves Nagycsoportos Óvodások! Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. A részvétel ingyenes!

Részletesebben

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Erdei iskola

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Erdei iskola A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Erdei iskola Iskolánk harmadikos és hatodikos tanulói szeptember végén idén is erdei iskola projekt keretében természet közelben tanultak öt-öt napig.

Részletesebben

6 2011. október HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS Egyéni Atlétika Verseny - Szarvas, 2011. 09. 27. A III-IV. korcsoportnak (5-8.osztály) megrendezett atlétika versenyen, minden tanuló, abban a versenyszámban indulhatott,

Részletesebben

MUNKATERV A Zichy utcai tagiskola felső tagozata 2010/2011 Készítette:

MUNKATERV A Zichy utcai tagiskola felső tagozata 2010/2011 Készítette: MUNKATERV A Zichy utcai tagiskola felső tagozata 2010/2011 Készítette: Magashegyi Ferencné Munkaközösség vezető I. Bevezetés Az oktatásban kiemelt szerep jut azon kompetenciák fejlesztésének, melyek az

Részletesebben

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2011-2012-es tanévre

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2011-2012-es tanévre ADY ENDRE ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS PESTERZSÉBETI PEDAGÓGIAI INTÉZET 1204 Budapest, Ady Endre u. 98. Tel/fax: 284-01-38; Tel.: 421-07-71 Email: pepe20@pepint.sulinet.hu Honlap: www.pepint.hu Pesterzsébeti Ifjúsági

Részletesebben

Köszönetünket fejezzük ki Szakács Zoltánnak a sárbogárdi TÜZÉP vezetőjének, aki 19db udvari ülőkének való fával támogatta iskolán öko programjának

Köszönetünket fejezzük ki Szakács Zoltánnak a sárbogárdi TÜZÉP vezetőjének, aki 19db udvari ülőkének való fával támogatta iskolán öko programjának Október első napján Énekel az iskola, elnevezésű programmal emlékeztünk meg a zenei világnapról. Elsősorban Bodoki Györgyné Betti néni volt segítségünkre ebben, ő volt az, aki megénekeltette az iskola

Részletesebben

a László Mária tanító néni adventi koszorú készítő délutánja: a Fancsali Adélka-Leilla tanító néni karácsonyi és húsvéti kézműves délutánjai:

a László Mária tanító néni adventi koszorú készítő délutánja: a Fancsali Adélka-Leilla tanító néni karácsonyi és húsvéti kézműves délutánjai: KAPCSOLATAINK Számomra minden kisgyermek csoda. És mindegy, hogy szép vagy eláll a kisfüle, mindegy, hogy csillagszemű vagy kancsal egy picit kisgyermek, tehát csoda. Esendő és kiszolgáltatott. Óvjuk és

Részletesebben

A Pasaréti Gimnázium hírlevele

A Pasaréti Gimnázium hírlevele A Pasaréti Gimnázium hírlevele Tisztelt Szülők, kedves Diákok! A Pasaréti Gimnázium 2016/2017-es tanévének októberi hírlevelében megtalálhatják az állandó és várható programjainkat, valamint egyéb, közérdekű

Részletesebben

Tisztelt Képviselő Testület!

Tisztelt Képviselő Testület! ,,Őszi Napfény Nyugdíjas Klub 7144 Decs, Rákóczi u 2-8. Tisztelt Képviselő Testület! Az,,Őszi Napfény Nyugdíjas Klub pénzügyi nehézségei ellenére 2014 évben is folytatta tevékenységét, és az alapszabályban

Részletesebben

AUGUSZTUS SZEPTEMBER

AUGUSZTUS SZEPTEMBER 2017/2018-as tanév munkaterve Időpontok Programok AUGUSZTUS 2017.08.22. Javító vizsga 2017.08.28. Tankönyvosztás 2017.09. 01. 08.00 2017.09.04. 16:30 2017.09.13-14. 14.00-17.00-ig 2017.09.15-ig SZEPTEMBER

Részletesebben

Zákányszéki Általános Iskola és AMI. 2016/2017.tanév. Versenyek eredményei. Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva

Zákányszéki Általános Iskola és AMI. 2016/2017.tanév. Versenyek eredményei. Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva Zákányszéki Általános Iskola és AMI 2016/2017.tanév Versenyek eredményei Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva 2017. 06. 19. ORSZÁGOS VERSENYEK levelezős TITOK angol nyelvi levelezős 5. osztály 34. hely Ábrahám

Részletesebben

Eredménylista. Megye: Szilágy Körzet: Sarmaság 2. osztály. Sorszám

Eredménylista. Megye: Szilágy Körzet: Sarmaság 2. osztály. Sorszám Megye: Szilágy Körzet: 2. osztály Eredménylista Sorszám Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Tollbamondás Feladatlap Összpontszám. 1. Bai Ágota Kocsis Ilona i 1-es Számú Szakképző 28 70 98

Részletesebben

Az osztályfőnöki munkaközösség beszámolója a 2014/2015-öss tanév I. félévi munkájáról

Az osztályfőnöki munkaközösség beszámolója a 2014/2015-öss tanév I. félévi munkájáról Az osztályfőnöki munkaközösség beszámolója a 2014/2015-öss tanév I. félévi munkájáról Első féléves munkánkat a Pedagógiai Programunkkal összhangban, a munkatervben meghatározott feladatok alapján végeztük.

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA MARCALVÁROSI KÖZOKTATÁSI KÖZPONT, ÓVODA ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLA GYİR, ÖRKÉNY I. U. 4-6. JOGSZABÁLYI HÁTTÉR 32/2008. - XI.24. OKM rendelet 2009 augusztus 31-én lépett életbe a 32/2008.

Részletesebben

2013. OKTÓBER HAVI PROGRAM ÉRTÉKELÉSE

2013. OKTÓBER HAVI PROGRAM ÉRTÉKELÉSE 2013. OKTÓBER HAVI PROGRAM ÉRTÉKELÉSE Október 1-jén a zenei világnap alkalmából fellépő Újfehértói Fúvószenekar nagy sikerű koncertet adott iskolánkban a város kulturális napi rendezvényeinek keretein

Részletesebben

magyart tanítók: Forján Krisztina Gajdos Éva Kocsmár Mária Marik Tamásné Török Katalin

magyart tanítók: Forján Krisztina Gajdos Éva Kocsmár Mária Marik Tamásné Török Katalin Munkaközösségünk három korábbi szakmai csoportból a felsős magyar, a történelem és a felsős ének-zene munkacsoportból jött létre. A mindennapi koordinációs munkát a csoportok képviselői egymással összhangban

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából Tájékoztató az Alapítvány elmúlt éves munkájáról 2012. novemberében a 13. születésnap alkalmából

Részletesebben

MEGYEI KOMPLEX TANULMÁNYI VERSENY EREDMÉNYEK LILLA TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA

MEGYEI KOMPLEX TANULMÁNYI VERSENY EREDMÉNYEK LILLA TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA MEGYEI KOMPLEX TANULMÁNYI VERSENY EREDMÉNYEK LILLA TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2017.11.17. ANGOL 5.o Leskovics Péter Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Ált. Isk. Virág Roland Hunyadi János Általános I Nagy Bence

Részletesebben

Nevelőtestületi alakuló értekezlet Munkaközösségi értekezletek Javító- pótló-osztályozó- különbözeti vizsgák

Nevelőtestületi alakuló értekezlet Munkaközösségi értekezletek Javító- pótló-osztályozó- különbözeti vizsgák A 2012/2013-as tanév helyi rendje 2012. augusztus augusztus 22-24. augusztus 27. augusztus 28. augusztus 29. Gólyatábor 9. évfolyam Nevelőtestületi alakuló értekezlet Munkaközösségi értekezletek Javító-

Részletesebben

Lecsó fesztivál a Szt. István Általános Iskolában

Lecsó fesztivál a Szt. István Általános Iskolában 1. 1. Hétfő 2. 2. Kedd 3. 3. Szerda 4. 4. Csütörtök 5. 5. Péntek 6. Szombat 7. Vasárnap 6. 8. Hétfő 7. 9. Kedd 8. 10. Szerda 9. 11. Csütörtök 10. 12. Péntek 13. Szombat 14. Vasárnap 11. 15. Hétfő 12. 16.

Részletesebben

A humán munkaközösség félévi beszámolója. 2014-15. tanév

A humán munkaközösség félévi beszámolója. 2014-15. tanév A humán munkaközösség félévi beszámolója 2014-15. tanév Készítette: Ipcsicsné Weinhoffer Csilla mkv. Zalaszentgrót, 2015. január 27. A munkaközösség tagjai magyar, történelem, valamint ének tantárgyakat

Részletesebben

1. Kheristangli sütés sváb nagymamákkal: Wunderland Kindergarten programja.

1. Kheristangli sütés sváb nagymamákkal: Wunderland Kindergarten programja. Német nemzetiségi gyermek, ifjúsági és felnıtt programok 2015. 1. melléklet Gyermek és ifjúsági programok 1. Kheristangli sütés sváb nagymamákkal: Wunderland Kindergarten programja. Helyszín:Wunderland

Részletesebben

2017 Szeptember HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK SZOMBAT VASÁRNAP Évnyitó a Sportcsarnokban Schultüte Első tanítási nap

2017 Szeptember HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK SZOMBAT VASÁRNAP Évnyitó a Sportcsarnokban Schultüte Első tanítási nap 2017 Szeptember 28 29 30 31 01 02 03 8.00 Évnyitó a Sportcsarnokban Schultüte Első tanítási nap 04 05 06 07 08 09 10 Szülői értekezlet 1. évf. 17 óra Szülői értekezlet 2-4. évf. 17 óra Szülői értekezlet

Részletesebben

Rendezvényterv tanév

Rendezvényterv tanév Rendezvényterv 2011-2012 tanév SZEPTEMBER - Tanmenetek átdolgozás, munkatervek, foglalkozási tervek összeállítása Felelős: Kun Gáborné Kovácsné Adorján Ildikó - Szept. 29.: hulladékgyűjtés Felelős: Pusztai

Részletesebben

A Tisza-part természeti szépségével, élővilágával ismerkedtünk, majd megvizsgáltuk a víz tisztaságát. Következő úti célunk Visk volt.

A Tisza-part természeti szépségével, élővilágával ismerkedtünk, majd megvizsgáltuk a víz tisztaságát. Következő úti célunk Visk volt. Őseink útján járva A vecsési Halmi Telepi Általános Iskola húsz hetedik osztályos tanulója 2012. május 10.- 2012. május 13. között Ukrajnába utazott tanulmányi kirándulásra a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.

Részletesebben

A Kürti Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola 2006/2007

A Kürti Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola 2006/2007 A Kürti Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola 2006/2007 2006-2007 2005-2006 2004-2005 2003-2004 2002-2003 2001-2002 2000-2001 A tanulók száma 300 250 200 150 100 50 0 257 267 267 243 225 213 199 Osztályok

Részletesebben

TÁMOP-3.1.4-08/1-2009-0019. Egészségnap órarend. Háztartási balesetek megelőzése 04.terem. A nemi élet kockázatai 103.terem

TÁMOP-3.1.4-08/1-2009-0019. Egészségnap órarend. Háztartási balesetek megelőzése 04.terem. A nemi élet kockázatai 103.terem Egészségnap órarend 9/a 014.terem 9/b 014. terem 9/c 10/a Szív, ér és 10/b Szív, ér és 10/c 11/a játék, játék, játék, játék, 11/c játék, játék, 07.terem 12/b Elsősegély 016.terem 12/c 07.terem Elsősegély

Részletesebben

2012/2013. évi tanulmányi versenyeredmények ORSZÁGOS. TITOK angol nyelvi levelezős verseny. Eredmény:

2012/2013. évi tanulmányi versenyeredmények ORSZÁGOS. TITOK angol nyelvi levelezős verseny. Eredmény: 2012/ évi tanulmányi eredmények ORSZÁGOS 2012/ levelezős TITOK angol nyelvi levelezős Csóti Eszter 7. o. 22. helyezés Bigors Fanni 6. o. 21. helyezés Börcsök Brigitta-Sebők Boglárka 4. o. 11. helyezés

Részletesebben

Eseménynaptár 2015/2016 tanév Időpont Megnevezés Felelős augusztus augusztus Tanévnyitó értekezlet

Eseménynaptár 2015/2016 tanév Időpont Megnevezés Felelős augusztus augusztus Tanévnyitó értekezlet Eseménynaptár 2015/2016 tanév Időpont Megnevezés Felelős 2015. augusztus 31. 9 00 2015. augusztus 31. 17 00 Tanévnyitó Tanévnyitó ünnepség 2015. szeptember 1. Első Tanítási nap osztályfőnökök 2015. szeptember

Részletesebben

* BORNEMISZA PÉTER GIMNÁZIUM TANÍTÓI MUNKAKÖZÖSSÉG BESZÁMOLÓJA

* BORNEMISZA PÉTER GIMNÁZIUM TANÍTÓI MUNKAKÖZÖSSÉG BESZÁMOLÓJA * BORNEMISZA PÉTER GIMNÁZIUM TANÍTÓI MUNKAKÖZÖSSÉG BESZÁMOLÓJA 2016 2017 *A tanév szellemi, pedagógiai céljaihoz kapcsolódó főbb események *Száva utcai alsó tagozat * *A karácsonyi vásár a Nemzetek vására

Részletesebben

Tankönyvosztás az Irinyi János Általános Iskolában. Tisztelt Szülők, Tanulók!

Tankönyvosztás az Irinyi János Általános Iskolában. Tisztelt Szülők, Tanulók! Tankönyvosztás az Irinyi János Általános Iskolában Tisztelt Szülők, Tanulók! Hiánytalanul megérkeztek a 2018/19-es tanévre megrendelt tankönyvek. Osztásukra a következő időpontokban kerül sor: 2018. augusztus

Részletesebben

ÖKOISKOLAI MUNKATERV tanév

ÖKOISKOLAI MUNKATERV tanév ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2016-2017. tanév Időpont Program Résztvevők Felelős Megjegyzés 09. 05-09. 30. ökoszakkör szervezése alsó- és alsó: Szántóné Seller Szilvia, felső: Bekő László, Frák Erika 09.01 Felhívás

Részletesebben

Nyelvhasználat. - Legyen szíves! - Egészségedre! - Gyere be! - Mit tetszik kérni? - Jó éjszakát! Melyik a helyes válasz? Jelöld be!

Nyelvhasználat. - Legyen szíves! - Egészségedre! - Gyere be! - Mit tetszik kérni? - Jó éjszakát! Melyik a helyes válasz? Jelöld be! Nyelvhasználat Kinek mondod? Írj a mondatok mellé 1-est, ha gyereknek, 2-est, ha olyan felnıttnek, akivel nem tegezıdsz (nem Szia-t köszönsz neki), és X-et, ha mindkettınek! (5 pont) - Legyen szíves! -

Részletesebben

FIÚ LABDARÚGÁS I. korcsoport 3. helyezés

FIÚ LABDARÚGÁS I. korcsoport 3. helyezés y FIÚ LABDARÚGÁS I. korcsoport 3. helyezés Nagy Miklós, Berencsi Sándor, Jádi Bence, Dálnoki László, Kosdi Bálint, Pócsi Balázs, Páter Gergő, Lakatos Patrik LÁNY LABDARÚGÁS (5.oszt.) 3. helyezés Koszta

Részletesebben

Erasmus+ Lengyelország

Erasmus+ Lengyelország Erasmus+ Lengyelország 2016.05.30.-2016.06.05. Hétfőn indultunk Lengyelországba vonattal, az út 8 óra hosszú volt. A vége felé mindenki unta már az ülést. Katowicénél át kellett szállni egy másik vonatra,

Részletesebben

A Kossuth Szövetség arany okleveles díjazottja lettem

A Kossuth Szövetség arany okleveles díjazottja lettem A Kossuth Szövetség arany okleveles díjazottja lettem A Kossuth Szövetség az idén is pályázatot hirdetett, A szó az első, a tett a második címmel, melynek célja a hagyományok ápolása, a kossuthi emlékek

Részletesebben

2018 Szeptember HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK SZOMBAT VASÁRNAP

2018 Szeptember HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK SZOMBAT VASÁRNAP 2018 Szeptember 27 28 29 30 31 01 02 03 04 05 06 07 08 09 8.00 Évnyitó a Sportcsarnokban Schultüte Első tanítási nap Szülői értekezlet az első osztályos szülőknek 17 h Szülői értekezlet 2-4. évf. 17 óra

Részletesebben

A tanév rendje 2019/2020.

A tanév rendje 2019/2020. 027945 A tanév rendje 2019/2020. T.n. Dátum Szeptember 1 V 1 2 H Első tanítási nap 7.45 Tanévnyitó, gólyaköszöntő Tóthné Muráncsik Mónika 2 3 K 3 4 Sze 4 5 Cs Októberi érettségi vizsgák jelentkezési határideje

Részletesebben

A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2010/2011. TANÉVBEN

A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2010/2011. TANÉVBEN A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2010/2011. TANÉVBEN A Bolyai Matematika Csapatverseny Pest megyei fordulójának eredményei: V.A osztály 7. hely, (220 induló csapat) csapattagok:

Részletesebben

A 2018/2019-ES TANÉV RENDJE

A 2018/2019-ES TANÉV RENDJE A 2018/2019-ES TANÉV RENDJE 1. SZORGALMI IDŐSZAK Első tanítási nap 2018. szeptember 3. Utolsó tanítási nap 2019. június 14. Első félév vége 2019. január 26. A 12. osztályosok utolsó tanítási napja 2019.

Részletesebben

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA Mi legyek, ha nagy leszek? pályaválasztási nyílt nap 2013. január 22. A program az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Nemzeti Együttműködési Alap és Civil Támogatások Igazgatósága támogatásával valósul meg.

Részletesebben

KÁRPÁT-MEDENCE KINCSEI VETÉLKEDŐ 2. FELADAT AKIRE BÜSZKÉK VAGYUNK INTERJÚ KÉSZÍTÉSE

KÁRPÁT-MEDENCE KINCSEI VETÉLKEDŐ 2. FELADAT AKIRE BÜSZKÉK VAGYUNK INTERJÚ KÉSZÍTÉSE KÁRPÁT-MEDENCE KINCSEI VETÉLKEDŐ 2. FELADAT Csapatnév Vörösmarty-Fröccs Település Pincehely Interjúalany Spacérné Szili Zsuzsanna INTERJÚALANY: SPACÉRNÉ SZILI ZSUZSANNA CSAPAT NEVE: VÖRÖSMARTY-FRÖCCS 1/1

Részletesebben

A 2015/16-ES TANÉV FELADATTERVE 2015. AUGUSZTUS

A 2015/16-ES TANÉV FELADATTERVE 2015. AUGUSZTUS A 2015/16-ES TANÉV FELADATTERVE 2015. AUGUSZTUS 17. (hétfő) 9:00 alakuló értekezlet 18-31. munkaközösségi szakmai programok, tantermek dekorálása 24-26. DIFER mérés 26. tankönyvek átvétele 27. 7:00 szakmai

Részletesebben

Sávolyok fiataljainak identitás erősítő találkozója 2018 augusztus

Sávolyok fiataljainak identitás erősítő találkozója 2018 augusztus Sávoly Község Önkormányzatának információs lapja XI. évfolyam III. szám 2018. szeptemberi szám melléklete Sávolyok fiataljainak identitás erősítő találkozója 2018 augusztus 13-21. Augusztusban immáron

Részletesebben

A ös év versenyeredményei Felső tagozat

A ös év versenyeredményei Felső tagozat A 2014-2015-ös év eredményei Felső tagozat Helyi ek Évfolyamonként értékelve I. hely Czene Dávid Kecskés Máté 5.b I Kókai Ákos I. hely Tabajdi J.Imre Burai Bettina I Berta Nikolett Bolyai matematika I.

Részletesebben

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján.

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A 3. gyertya December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A gyertyagyújtás sorrendjében a harmadik gyertya színe rózsaszín, mivel a bűnbánatba már egy kis öröm is keveredik,

Részletesebben

A PEDAGÓGUSOK ISKOLAI VÉGZETTSÉGE ÉS SZAKKÉPZETTSÉGE

A PEDAGÓGUSOK ISKOLAI VÉGZETTSÉGE ÉS SZAKKÉPZETTSÉGE A PEDAGÓGUSOK ISKOLAI VÉGZETTSÉGE ÉS SZAKKÉPZETTSÉGE Ssz. Beosztása Végzettsége, szakképesítése 1. Tagintézményvezető 1. biológia-kémia szakos 2. szakvizsgázott ped., közokt. vezető 2. Tanító 1. 2. magyar

Részletesebben

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Irinyi hét

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Irinyi hét A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Irinyi hét Minden év május havában büszkén emlékezünk iskolánk névadójára, Irinyi Jánosra, aki magyar vegyész, a zajtalan- és robbanásmentes gyufa feltalálója,

Részletesebben

2. Mi a véleményed a programokról? - érdekesek voltak *********** - jók voltak ***** - változatosak voltak *** - sokszínűek voltak *

2. Mi a véleményed a programokról? - érdekesek voltak *********** - jók voltak ***** - változatosak voltak *** - sokszínűek voltak * EVALUÁCIÓ MÁJUSI CSEREPROGRAM 1. Milyen volt a tíznapos októberi csereprogram szervezettsége? - jó volt ****** - érdekes programok voltak ******** - jól szervezett volt ******** jó volt a programok aránya

Részletesebben

Bernáth Kálmán Református Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola. felvételi tájékoztató

Bernáth Kálmán Református Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola. felvételi tájékoztató Bernáth Kálmán Református Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola felvételi tájékoztató 2016/2017 BEMUTATKOZÁS Iskolánkban 60 év óta folyik kereskedelmi és vendéglátóipari szakemberek képzése.

Részletesebben

A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE

A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE AUGUSZTUS 22. alakuló értekezlet 22-23. DIFER mérés 23-31. munkaközösségi szakmai programok, tantermek dekorálása 25. szakmai továbbképzés: Lovasberény 29. tankönyvek átvétele

Részletesebben

A verseny neve Kategória Helyezés

A verseny neve Kategória Helyezés Egy Nap az Élet A verseny neve Kategória Helyezés "Édes Anyanyelvünk" nyelvhasználati verseny országos, Kárpát-medencei döntőjén Városi Weöres Sándor szavalóverseny döntőbe jutott kimagasló eredményt ért

Részletesebben

7 éves 2 1. 9 éves 12 1. 11 éves 2 1. 13 éves 1 7. 15 éves 0 9. Ifjúsági 5 8

7 éves 2 1. 9 éves 12 1. 11 éves 2 1. 13 éves 1 7. 15 éves 0 9. Ifjúsági 5 8 2013_02_23_Focigala_beszamolo Beszámoló az I. Kiskunlacházi Focigáláról, a Kun László Kupáról 2013. február 23. Egy nappal a Focigála után bizonyossággal kijelenthetjük, érdemes volt az eseményt megrendezni.

Részletesebben

Betlehemezés Létavértesen

Betlehemezés Létavértesen A XXVI. Nemzetközi Betlehemes Találkozón Betlehemezés Létavértesen Immáron negyedik éve, a dráma szakköröseimmel november elején elkezdünk készülődni a betlehemezésre. A mi vidékünkre jellemző alföldi

Részletesebben

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete Pályázati azonosító: TÁMOP-3.3.10.B-12-2013-0016. Továbbtanulás erősítő kezdeményezések támogatása pályázati felhívás keretében, Továbbtanulás erősítése a Móricz Zsigmond Iskolában. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A

Részletesebben

Az iskolánkban futó pályázatok

Az iskolánkban futó pályázatok Az iskolánkban futó pályázatok TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0507 - Innovatív iskolák fejlesztése c. pályázat TÁMOP-3.3.8-12/2-2012-0059 -Esélyegyenlőségialapú fejlesztések támogatása a PetrovayGyörgy Katolikus

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR a 2013/2014-as TANÉVRE

ESEMÉNYNAPTÁR a 2013/2014-as TANÉVRE Kecskeméti Széchenyivárosi Általános Iskola Móra Ferenc Általános Iskolája 6000. Kecskemét, Forradalom u. 1. Tel.: 76/488-762 Fax.:76/508-309 E-mail: moraisk@keszeiskola.hu ESEMÉNYNAPTÁR a 2013/2014-as

Részletesebben

Október. Szüreti felvonulás és bál. Kirándulás a Gemenci erdőben. Tanulmányi kirándulás Bikalon

Október. Szüreti felvonulás és bál. Kirándulás a Gemenci erdőben. Tanulmányi kirándulás Bikalon Tartalom Szüreti felvonulás és bál Kirándulás a Gemenci erdőben (1.-2. évf.) Tanulmányi kirándulás Bikalon (3.-4. évf.) Rajzpályázat Vetélkedő a magyar népmese napjának tiszteletére Bolyai matematika csapatverseny

Részletesebben

Iskolagyűlés 2015.10.20.

Iskolagyűlés 2015.10.20. Iskolagyűlés 2015.10.20. Nagyon mozgalmas 2 hónap áll már mögöttünk, rengeteg csodaszép eredménnyel. És hol van még a tanév vége?! 2015.09.19-én, szombaton reggel a szokásokkal ellentétben tárva-nyitva

Részletesebben

A XIII. GENIUS konferencia és diákverseny díjazott tanulói erdélyi jutalomkiránduláson vettek részt

A XIII. GENIUS konferencia és diákverseny díjazott tanulói erdélyi jutalomkiránduláson vettek részt A XIII. GENIUS konferencia és diákverseny díjazott tanulói erdélyi jutalomkiránduláson vettek részt (Ivó, Románia, 2015. július 25-31.) Gyere el, kérünk, légy a vendégünk! S lesz egy szép, közös emlékünk,

Részletesebben

Időpont Téma Felelős Augusztus

Időpont Téma Felelős Augusztus Székhely Eseménynaptár 2018-2019 Időpont Téma Felelős Augusztus 27. Alakuló értekezlet, vezetőségi értekezlet Winkler Andrea 28. Javítóvizsga Munkaközösségi foglalkozások Szaktanárok 30. Tanévnyitó értekezlet

Részletesebben

ÜTEMTERV A 2014/2015. TANÉVRE Felelős: Kovács Istvánné igazgató

ÜTEMTERV A 2014/2015. TANÉVRE Felelős: Kovács Istvánné igazgató ÜTEMTERV A 2014/2015. TANÉVRE Felelős: Kovács Istvánné igazgató SZEPTEMBER 1. h Az első tanítási nap 8.00 - Ünnepélyes tanévnyitó. utána: Iskolai Sportkör gyűlés Alsó tagozat: 1-4.óra: osztályfőnöki óra

Részletesebben

A 2017/2018-AS TANÉV RENDJE

A 2017/2018-AS TANÉV RENDJE A 2017/2018-AS TANÉV RENDJE 1. SZORGALMI IDŐSZAK Első tanítási nap 2017. szeptember 1. Utolsó tanítási nap 2018. június 15. Első félév vége 2018. január 26. A 12. osztályosok utolsó tanítási napja 2018.

Részletesebben

EREDMÉNYLISTA. Körzet: Sarmaság Megye: Szilágy 1. osztály

EREDMÉNYLISTA. Körzet: Sarmaság Megye: Szilágy 1. osztály Körzet: Sarmaság Megye: Szilágy 1. osztály EREDMÉNYLISTA Sor- Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pont 1. Keresztes Nóra-Andrea Szász Mónika Sarmasági 1-es Számú Szakképző Líceum Sarmaság

Részletesebben

Nyelvhasználat Kinek mondod? Írj a mondatok mellé 1-est, ha gyereknek, 2-est, ha olyan feln ttnek, akivel nem tegez

Nyelvhasználat Kinek mondod? Írj a mondatok mellé 1-est, ha gyereknek, 2-est, ha olyan feln ttnek, akivel nem tegez Nyelvhasználat Kinek mondod? Írj a mondatok mellé 1-est, ha gyereknek, 2-est, ha olyan felnıttnek, akivel nem tegezıdsz (nem Szia-t köszönsz neki), és X-et, ha mindkettınek! (5 pont) - Legyen szíves! 2

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR A ES TANÉVRE

ESEMÉNYNAPTÁR A ES TANÉVRE / Székesfehérvári Nemes Nagy Ágnes Kollégium 8000 Székesfehérvár Gyümölcs u. 13. Tel: 22-500-231 Fax: 22-500-290 ESEMÉNYNAPTÁR A 2016-2017-ES TANÉVRE Készítette: Nyikusné Tatai Szilvia igazgatóhelyettes

Részletesebben

A 2016/2017-ES TANÉV RENDJE

A 2016/2017-ES TANÉV RENDJE A 2016/2017-ES TANÉV RENDJE 1. SZORGALMI IDŐSZAK Első tanítási nap 2016. szeptember 1. Utolsó tanítási nap 2017. június 15. Első félév vége 2017. január 20. A 12. osztályosok utolsó tanítási napja 2017.

Részletesebben

ZIPERNOWSKY KÁROLY MŐSZAKI SZAKKÖZÉPISKOLA MUNKA-, RENDEZVÉNY-, ÉS FELADATELLÁTÁSI TERVE. A 2013 / 2014 es TANÉVRE

ZIPERNOWSKY KÁROLY MŐSZAKI SZAKKÖZÉPISKOLA MUNKA-, RENDEZVÉNY-, ÉS FELADATELLÁTÁSI TERVE. A 2013 / 2014 es TANÉVRE ZIPERNOWSKY KÁROLY MŐSZAKI SZAKKÖZÉPISKOLA MUNKA-, RENDEZVÉNY-, ÉS FELADATELLÁTÁSI TERVE A 2013 / 2014 es TANÉVRE A 2013/2014-es tanévben a szorgalmi idı Elsı tanítási nap: 2013. szeptember 2. (hétfı)

Részletesebben

A Beszédes József Általános Iskola felső tagozatán az alábbi magyar versenyeken vettek részt tanulóink:

A Beszédes József Általános Iskola felső tagozatán az alábbi magyar versenyeken vettek részt tanulóink: A Beszédes József Általános Iskola felső tagozatán az alábbi magyar versenyeken vettek részt tanulóink: A MESEMONDÓ VERSENYEN, Pakson 2014. október 20-án STINGLI JÓZSEF 3. helyezést ért el! A BOLYAY ANYANYELVI

Részletesebben

2018/2019. TANÉVI SPORTLÖVŐ DIÁKOLIMPIA MEGYEI DÖNTŐ. Hajdú - Bihar megye. Debrecen, Domb utca november 09. EREDMÉNYEK

2018/2019. TANÉVI SPORTLÖVŐ DIÁKOLIMPIA MEGYEI DÖNTŐ. Hajdú - Bihar megye. Debrecen, Domb utca november 09. EREDMÉNYEK 2018/2019. TANÉVI SPORTLÖVŐ DIÁKOLIMPIA MEGYEI DÖNTŐ Hajdú - Bihar megye Debrecen, Domb utca 2018. november 09. EREDMÉNYEK Nyíltirányzékú Légpuska 20 lövéses - Fiú "a" kategória - EGYÉNI 1 Szabó Zsolt

Részletesebben