Középsúlyos értelmi fogyatékos tanulók az uszodában

Átírás

1 SOMLAI ISTVÁN - TAMÁSI ZOLTÁN - WAGNER PÁL Középsúlyos értelmi fogyatékos tanulók az uszodában Iskolánk tanulói az es tanévtől rendszeres uszodai foglalkozásban vesznek részt. Ez tanrendszerűen valósul meg. Heti három alkalommal 5 csoport jár uszodába (Madách Imre Gimnázium tanuszodája). A foglalkozások csoportonként 2 tanórát vesznek igénybe. Az egyes csoportok átlagos létszáma 8 tanuló, de néha különböző okok miatt (betegség, hiányzás stb.) ingadozik. Körülbelül 40 tanulót érint a rendszeres uszodai nevelésben való részvétel, az iskola tanulóinak mintegy 30%-át. A foglalkozásokat gyógypedagógiai tanárok vezetik. Mellettük az aktuális csoportlétszám függvényében 1-2 gyermekfelügyelő tevékenykedik. Úszástanítás vagy uszodai nevelés? Kezdeti gondjaink elsősorban a hozzáférhető és adaptálható tapasztalatok megszerzésénél jelentkeztek. Hazai szakirodalmunk ugyanis nem bővelkedik a középsúlyos értelmi fogyatékos gyerekek uszodai foglalkozására vonatkozó anyaggal. Az egyetlen számottevő eredeti forrás ebben a tekintetben egy 1982-ben készített főiskolai szakdolgozat (Bielek Zsuzsa: A középsúlyos értelmi fogyatékosok úszástanításának kérdései a szakirodalom tükrében - Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola, Budapest, 1982.). A forrás eredetisége, mint címéből kitűnik a különböző szakirodalmi adatok szintetizáló összefoglalására és nem a számunkra olyannyira fontos kipróbáltságra vonatkozik. Ennek ellenére, számunkra hasznos lévén a foglalkozások megindulása előtt alaposan tanulmányoztuk ezt a valójában speciális anyagot. Munkánk általános megnevezéseként az ismertebb úszástanítás kifejezést nem tartottuk megfelelőnek. A fogalom ugyanis a tanítás-tanulás folyamatának komplex kifejezője, amelybe egyúttal beleértendő a végcél is: a tanulók a foglalkozások végeredményeként megtanulnak úszni! Úgy tapasztaljuk, hogy nálunk sokkal megfelelőbb az uszodai nevelés szóhasználat. Ennek körébe nemcsak azokkal a tanulókkal való foglalkozás tartozik, akik adottságaik folytán valójában megtaníthatók valamilyen formában úszni. Azokat is érinti, akik ugyan nem tanulnak meg úszni, de különböző szinteken elsajátítják a vízzel bánás és vízben élés kulturális szokásait, készségeit. Az uszodai nevelés fogalmának alkalmazása esetünkben tehát a komplex jellegű tevékenységre utal. Komplexnek tekinthető abban a tekintetben is, ha a klasszikus nevelési színterek sorában próbáljuk elhelyezni. Kihat egyaránt az észlelés, érzékelés, mozgás fejlesztésére, valamint az értelem, a szociális készségek alakítására. Az uszodai nevelés fogalmának bevezetése nagymértékben elősegítette a túlzott szülői elképzelésekből és igényekből eredő félreértések elkerülését, tisztázását.

2 A tanulók kiválasztása, szervezési tennivalók Iskolai részről a kiválasztás előzetes iskolaorvosi vizsgálat alapján történt. Mivel a foglalkozások nem kötelező jellegűek, a szülők szabadon dönthettek, hogy gyermekük résztvegyen-e a foglalkozásokon. Ezentúl belső szelekciót hajtottunk végre a résztvevők körében. Figyelembe kellett vennünk a testmagasságot, mivel a medence vízszintje nem változtatható. Különválasztottuk a viszonylag jobb általános képességű, szocializáltabb és esetleg úszni tudó gyerekeket a gyengébb képességű, önkiszolgálásban alacsonyabb szinten álló és nem úszó tanulóktól. A két csoport (kategória) tagjai számára a közös foglalkozásokon belül differenciált gyakorlatokat terveztünk. A kiválasztás után kialakított öt uszodai csoport viszonylag széles iskolai körből tevődik össze (2-7. csoportos tanulók). A csoportlétszámoktól függően a foglalkozás vezetője mellett 1 gyermekfelügyelő állandóan a vízben tartózkodik. Feladata megfelelő instrukciók után az uszodai tennivalók elvégzése úgy a közös, mint az egyéni foglalkozás folyamán. A másik segítő medencén kívül tartózkodik. Beadja a szükséges kellékeket, segít a higiéniás teendők végrehajtásánál (orrtörlés, vécéztetés). Vízbemenéskor és kijövetelkor segít a vízben dolgozóknak. Jobb téráttekintési lehetőség birtokában állandó figyelője a vízben zajló eseményeknek. Kritikus helyzetben közbeavatkozása értelemszerű (a medencén kívül hamarabb érhet távolabbi pontokra, mint a vízben levők!). A foglalkozások szervezését az alsó szakaszos tanulók esetében elsősorban a frontális jelleg túlsúlya jellemzi. Maguk a gyakorlatok is zömével közös játékok. Ebből kiemelve valósul meg egy-egy, egyénre szabott differenciált részlet. A középső szakaszos csoportok számára a frontalitás és az egyéni foglalkozás nagyjából azonos arányban valósul meg, míg a felső szakaszba tartozóknál lényegesen több egyénileg differenciált gyakorlatot alkalmazunk. A játékosság, mint motiváló tényező ugyanakkor a teljes uszodai nevelést átfogja, szakaszonként más és más cél szolgálatába állítva. Általános tapasztalatunk, hogy a szülők jelentős többsége örömmel fogadta az uszodába járás lehetőségét. Problémánk inkább az indulás időszakában az uszodai neveléssel kapcsolatos értékítélet kialakításával volt. Azoknál ugyanis, akiknek a gyermeke már valamilyen formában részesült úszásoktatásban, gyakori volt a túlértékelt elképzelés. Nemegyszer mechanikusan azonosították az egyébkénti úszásoktatást és az uszodai nevelést. Más szülők, talán addigi kedvezőtlen kísérleteik, tapasztalataik alapján inkább szkeptikusak, semmint szorgalmazók voltak. Mindezek ellenére, amennyire lehetséges volt, minden tanulót megpróbáltunk bevonni. Reménytelennek csak olyan eseteket ítéltünk, akiknél a dac, hisztéria, félelem vagy ellenállás lehetetlenné tette a vízbevitelt, foglalkoztatást. Az uszodai nevelés komplex jellege Uszodai nevelésünk említett elsődleges célja a tanulók vízzel való megismertetése. Hozzászoktatni őket, illetve a lehetséges eseteknél az úszás megtanításával is megpróbálkozni. Közelebbi célként jelentkezik olyan szociális-higéniás szokások és készségek kialakítása, mint a teljes vetkőzés-öltözködés begyakorlása, a ruházat rendberakása, fürdés előtti és utáni WC és zuhanyhasználat, megfelelő és kívánatos viselkedési szabályok kialakítása. Távlati célként annak elérését feltételezzük, hogy a középsúlyos értelmi fogyatékosok is részesei lehessenek olyan kulturális-szociális ismereteknek, amelyek lehetővé teszik bekapcsolódásukat a különböző szabadidős

3 tevékenységekbe (strandolás, nyaralás stb.). Mindezek értelemszerűen elősegítik mind az iskolai, mind pedig az iskola utáni élet teljesebbé tételét. Az uszodai nevelésben szereplő úszástanítás, mint említettük, nem végső célkitűzés. Akinél lehetséges megvalósítása, mint magasabbrendű szocializáltság kialakítása, ott természetesen azzá válik. A többség számára az uszodai nevelés az addig már ismert tevékenységformák (öltözködés, önellátás stb.) magasabb szinten történő megvalósulásának a lehetőségét nyújtja. A foglalkozások folyamán szituációból adódó valós célja van az önkiszolgálási teendőknek, higiéniás tennivalóknak. Ugyanakkor bizonyos feladatok végrehajtása a legteljesebb egészében és nem csupán töredékében jelentkezik. Gondolunk például az öltözködés végrehajtására. A tetőtől-talpig való vetkőzést és felöltözést követeli meg. Tehát ez alkalommal olyan ruhadarabokkal való bánásra is sor kerül természetes szituáció keretén belül, amelyekre egyébként nem lenne lehetőségünk. Az uszodai nevelés következtében jelentősen kibővül a tanulók szociális színtere is. Lényeges mozzanat az iskola-uszoda útvonal bejárása. Ez szükségszerűen megköveteli a közlekedési és viselkedési szabályok ismeretét és betartását. Befolyást gyakorol bizonyos mértékben az időhöz kötöttség kialakítására. Meghatározott útvonalat kell időben bejárni, időre kell odaérkezni, elkészülni. Különösen fontos ez akkor, ha az időbeliség az egyre fokozódó önállósággal kapcsolódik össze. Tapasztalatunk ugyanis, hogy bejáró iskola lévén a tanulói önállóság egyik oka az időhiányból eredő túlzott szülői segítségnyújtás. Tanulóink rendszeresen találkoznak más (általános iskolai) csoportokkal. Az idegen társakkal és felnőttekkel való találkozás, azok köszöntéseüdvözlése és a mi is ugyanoda járunk tudatának kialakulása lényeges tényező a társadalmi életbe való bekapcsolódás szempontjából. Úgy az iskola-uszoda-iskola útvonal végigjárása, mint a vízben való tartózkodás a megszokottól eltérő és nemegyszer veszélyesebb helyzeteket feltételez. Ennek érdekében a tanulók számára konkrétabb és szabadabb utasítások szükségesek. Ezek betartása, betartatása értelemszerűen szankcionáltabb, mint más helyzetekben. Követelményként fogalmaztuk meg minden egyes gyerekkel szemben a felszólításokra való azonnali reagálást. Megfigyeléseink és tapasztalataink A foglalkozásokon résztvevők kisebb része előzetes tapasztalatok birtokában ismerte, illetve hamarabb elfogadta az uszodai rend legalapvetőbb szabályait (higiéniás teendők elvégzése, vízben való viselkedés). A többség azonban csak egyes részletekben alkalmazkodott a tennivalókhoz. Néhány tanulónál kifejezett problémát jelentett a feladatok végrehajtása. (Hisztériás félelem a zuhanytól, kifejezett ellenállás a vízbelépéstől). Ez utóbbiakat nem azonnal az első alkalommal vettük ki a foglalkozásból. Passzív szemlélővé tettük valamennyit, számolva azzal, hogy a többieket látva esetleg bátorságot, kedvet kapnak a foglalkozásokban való aktívabb részvételhez. Néhány esetben számításunk bevált. Volt, aki feloldódott és minden nehézség nélkül bekapcsolódott. Tapasztalatunk, hogy az említett esetek, illetve jelenségek részben visszautalnak a családi háttérre, szokásokra. Tükröződik bennük nemegyszer a családok életkörülménye, szokásrendje, illetve a rövidebb-hosszabb családi programok megléte vagy hiánya (uszodalátogatás, nyaralás, otthoni tisztálkodási lehetőségek és szokások stb.). Jelenlegi helyzetünkben elmondható, hogy már nem okoznak gondot az említett tevékenységek.

4 A víznek, mint idegen elemnek megismertetése és elfogadtatása az eddigiektől részben eltérő viselkedési szabályok bevezetését tette indokolttá. Alapfokon a sikeres uszodai nevelés megvalósításának egyik feltétele az egyidejűleg elfogadó és bekapcsoló, ugyanakkor következetes nevelői magatartás megvalósítása. Ez igazodik leginkább a közös veszélyeztetettségből eredő egymásrautaltsághoz. Növeli a kritikus biztonságérzet kialakulását: segítőtársként kell számolni mindenkivel aki a vízben tartózkodik, mint ahogy mi is segítséget nyújthatunk adott esetben. Ennek tudatos kialakítása alap a későbbi analóg szituációkban (strandolás) megvalósuló viselkedés szempontjából. Minden tanulót érintően a félelem leküzdésének elősegítését és a minimális biztonság megszerzését tartottuk legelső teendőnek. A félelem és a bizonytalanság a vízbenlevőknél kezdeti fokon az addigi viszonylagos mozgásbiztonság elvesztésének függvényeként jelentkezett. Oka a víz nagyobb közegellenállása, amely érthetően a szervezet nagyobb igénybevételét vonta maga után. Ugyanakkor segítő tényező volt a vízben mozgás kialakításánál a víz állandó mozgása, masszírozó, lazító hatása. Célszerűnek mutatkozott tehát a foglalkozások során a védelmező szabályozottság fenntartása mellett bizonyos kötetlenség megteremtése. A vízbemenés után ezért 5 perces szabad mászkálgatás, lubickolás és fröcskölés segíti hatékonyan a szervezet átállását a szárazföldi körülményekről. Lényeges ez a testhőmérséklet regulációja szempontjából is. A fröcskölésnek más további feloldó szerepe is van. Közbenső fokozat a későbbiek folyamán azoknál, akiknél az alámerülési szándék még nem kifejezett, vagy nagyobb félelemmel jár. Nagyon lényeges, hogy a vízben tartózkodó felnőttek ebben a tekintetben is partnerek legyenek. Őket is lehet lefröcskölni és nekik is viszonozni kell az ilyen kezdeményezéseket. A foglalkozások befejezése előtti néhány perces kötetlen mozgás a kötöttebb részek levezetésére szolgál. A felső szakaszos tanulóknál bevett gyakorlat jutalom-úszással zárni az uszodai napot. Ilyenkor 1-2 tanuló marad a medencében. A többiek kívülről nézik oda-visszaúszásukat, mozgásukat. Általános törekvés, hogy valamilyen érdem alapján mindenkire sor kerüljön. A jutalom-úszásban való részvétel vetélkedést segít elő és lehetőséget ad az egyéni biztonságérzet fokozatos kialakítására: egyedül, vagy kettesben maradni a medence vizében. Az alacsonyabb csoportoknál a vetélkedés és egyéni bátorság próbaköve a víz alá bukás, illetve vízbeugrás megkísérlése. Eljárások, gyakorlatok Jelen kereteink között nincs teljes lehetőségünk az általunk alkalmazott gyakorlatok és eljárások széles körű, rendszerezett bemutatása. Inkább arra törekszünk, hogy egy-egy gyakorlat és eljárás megemlítésével, indoklásával gazdagítsuk a hazai foglalkozások anyagát. Alapállásunk az, hogy bármely alkalmazott gyakorlat, vagy eljárás elsődlegesen a nevelést szolgálja és csak azután az úszástanítást. Ott viszont, ahol lehetségesnek és érdemesnek látszik az úszás megtanítása, az addigi úszásnevelésre alapozott gyakorlatok illeszkedjenek a megváltozott célkitűzéshez. Általában az indirekt megközelítési módokat tartjuk célszerűbbnek a feladatok eredményes végrehajtása szempontjából. A víztől való félelem leküzdése az alsó szakasz tanulóinál az említett frontálisan megvalósított összekapaszkodva, fogódzkodva végzett gyakorlatoknál valósul meg leginkább. Ilyen a kacsázás. Egymás vállát fogják és lépegetnek. Amikor jön a héja, fokozatosan nyakig-állig-orrig merülnek a vízbe. Ez részben a félelem leküzdését segíti

5 elő, részben pedig a merülés előkészítését szolgálja. Hasonlóképpen oldó-előkészítő gyakorlat a Mi van a kútban? játék. A vízre fektetett karikán keresztül az arc vízbemerítésével nézzük a mutatott végtagot (láb, kéz, térd stb.). A vízen úszó karikába bújás már kifejezett merülési gyakorlat. A víz pacskolása, tenyérrel-ököllel csapkodása az ellenállás megérzését segíti. Taps, integetés, mutogatás a víz alatti kéz kondicionálásához és a finommotorika fejlesztéséhez járul hozzá. A kezdetleges úszást és siklást készíti elő az alátámasztással végzett hason-háton Biciklizés. A szárazföldön alkalmazott körjátékok némi módosítással a vízben is felhasználhatók. Segítik a vízbiztonság megszerzését, a közegellenállás érzékelését. A középső csoportosoknál hasonló céllal, magasabb szintű gyakorlatokat végeztetünk. A Kígyózás kézfonása és haladó mozgása együttesen segíti a kollektív biztonság kialakulását és a közegellenállás érzékelését. A felugrásból kialakított siklás ( Halacska ) közbenső gyakorlat a Biciklizés és a későbbi önálló lebegés között. Az arc víz alá kerülése és így a félelem leküzdése következik a ping-pong labda fúvásából. Leterhelt helyzetben az egyensúly kialakítását valósítjuk meg a Vízilovaglással. Súlydifferencia érzékelését segíti a korlátfogással ugrálás, mint ahogy a vízbeugrás a pánikmentes elmerülés lehetőségét alakítja ki. Közvetlen célunk a többször említett vízbiztonság megszerzése. Mindezt az alsó és középső szakasz szintjén az érzékelést megalapozó gyakorlatok alkalmazásával látjuk megvalósíthatónak. A víztől való félelem leküzdését jól szolgálják még a labdajátékok. A félénkebb tanulóknál kezdetben megelégszünk azzal, hogy a korlátot fogva pöcköljék odébb szabad kezükkel a labdát. Tapasztalat, hogy előbb-utóbb olyan szituáció alakul ki, amely a korlát elengedését és a teljesebb részvételt eredményezi. Általában a különböző labdázások közvetlenül a figyelem elterelésére, közvetetten pedig a biztonság megszerzésére alkalmasak. A felső szakaszos csoportnál az általános mozgás és a figyelem fejlesztése érdekében karikát tolatunk a medence hosszában úgy, hogy abban öt-hat ping-pong labdát helyezünk el. A karikát úgy kell végigtolni, hogy a labdák lehetőleg körön belül maradjanak. A legkisebb hirtelen mozdulatra a labdák egyike-másika túlbukik a karikán. A sikeres végrehajtás figyelmet és fegyelmezettséget követel. A gyakorlatot egyénileg, versenyszerűen végeztetjük. Az egyensúlyi állapot javítására alkalmazzuk a vízi football -t. Páronként, vagy csoportosan játszatjuk. Lényege, hogy csak lábbal szabad a labdát továbbítani. Kezdeti fokon megengedett a korlát, vagy medenceszél megfogása. Ugyanezt a gyakorlatot úgy is végeztetjük, hogy a labdát csak talppal szabad tolnitovábbítani. A háton lebegésnek, mint esetlegesen szükséges úszáselemnek kialakítását korlátnál kezdjük. A korlátot nyújtott karral fogatjuk meg, úgy, hogy közben a kinyújtott láb 45 -os szöget zárjon be a medence oldalfala és alja között. Ezután lassú ütemben felmászunk a medence falára, amíg a lábujjak a vízből kibukkannak. A gyakorlat többszöri elvégzése után próbálkozhatunk a lábfej korlátba akasztásával és a test kinyújtásával. Amikor a kinyújtózkodás önállóan és biztonságosan megy, a gyakorlatot kombináljuk a karok lapátoló mozgásával. Megfelelő szintű begyakorlottság után kísérletet tehetünk a korláttól való elszakadásra. A kinyújtózott, karjaival lapátoló tanulót sarkainál alátámasztva fogjuk, (mintegy a korlátot pótolva) és így vezetjük végig a medencén. Segítségünk itt már nem jelent kifejezett fogást, illetve tolást. Kizárólagosan a biztonságérzet kialakítását és megerősítését szolgálja. Hasonlóképpen végeztetünk nyújtózási gyakorlatokat hasrafekve és lábtempógyakorlatokat az uszodai korlát segítésével. A kargyakorlatokat (mind a mell, mind pedig a hátúszás előkészítéséhez) egyensúlygyakorlatokkal kombináltan végeztetjük. Eszköze az említett karika.

6 Résztvevője két személy (ezek közül az egyik a gyógypedagógus vagy a gyermekfelügyelő). A tanulóval szembeállva az egyik lábukat beakasztjuk a karikába, mindketten egylábon ugrálva haladunk a medence hosszában. Aki vontat, értelemszerűen a hátúszás, míg akit vontatnak, a mellúszás karmozgását végzi. Visszaúton a szerepek és a lábak felcserélődnek. Tapasztalható, hogy a vízhez jobban alkalmazkodó tanulóknál, akik egyébként minden különösebb félelem nélkül merülnek víz alá, kötöttebb szituációban (próbálkozások mellúszással) problémás a fej víz felett tartása. Ilyen esetekben nemegyszer pánikszerű kapkodás vehető észre. Kiküszöbölhető mindez, ha az úszásgyakorlatot úgy végeztetjük, hogy teljes lábmunka mellett, csak félkaros kézmunkát végeztetünk. A másik kart a felnőtt fogja. Ezáltal elérhető, hogy a fej állandóan víz felett van. A karok váltott fogása előbb-utóbb eredményezi a fej víz felett tartásának kialakulását. A háton siklás kialakítását szintén korlátnál kezdjük el. Hasonlóképpen járunk el, mint a háton lebegés gyakorlatánál, egészen a medence falán történő felmászásig. Ezután nyújtott többszöri belendülést végeztetünk és a megfelelő lendület elérésekor elrugaszkodunk a faltól. Ez a gyakorlat összekötve a kifekvéssel és a kar-lábmunka elemeivel kezdeti fokozatát adja az úszáskezdeményezésnek. A merüléseket fejleszti tovább a felső szakaszban a,kötélszlalom. A medence hosszában kihúzott kötél alatt cikk-cakkban alámerüléssel haladunk végig. Ez megerősíti az addig kialakított vízbiztonságot, de a korábbi hasonló célú gyakorlatoknál több annyival, hogy lényegesen nagyobb állóképességet és kitartást követel meg. Karikaforgatással kombinált mozgás segíti az egyensúly és biztonság megerősítését. A vízre fektetett karikát belépés után kézzel kifordíttatjuk és fej felett átemeltetjük. Tapasztalatunk, hogy a szervezett formában bevezetett uszodai foglalkozások nagymértékben hozzájárultak a középsúlyos értelmi fogyatékos tanulók általános állapotának javításához. Lehetőséget nyújtanak az eddigi formáktól eltérően sokoldalúbb fejlesztésükhöz mind a mozgás, a figyelem, az érzékelés-észlelés területén, mind pedig szocializációjuk teljesebbé válásához.