MUNKAANYAG A KORMÁNY ÉS A MINISZTÉRIUM ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "MUNKAANYAG A KORMÁNY ÉS A MINISZTÉRIUM ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI"

Átírás

1 Oktatási és Kulturális Miniszter a helyi önkormányzatok színházi támogatásáról január 1

2 Vezetői összefoglaló I. Tartalmi összefoglaló A Magyar Köztársaság évi költségvetéséről szóló évi CII. törvény 7. számú melléklete a helyi önkormányzatok színházi támogatását tartalmazza. A melléklet a) és c) pontja a kőszínházak, illetve bábszínházak működtetési hozzájárulásáról rendelkezik, míg a b.) és d.) pontja szerint az a) és c) pontokban tételesen felsorolt színházakat a fenntartói támogatás, illetve a évben realizált fizető nézőik száma alapján számított művészeti hozzájárulás illeti meg. A költségvetési törvény alapján felhatalmazást kap az oktatási és kulturális miniszter, hogy a művészeti hozzájárulás igénybevételének rendjét január 31-éig rendeletben állapítsa meg. E rendelet tervezetét tartalmazza a jelen előterjesztés melléklete. A művészeti tevékenység kiadásaihoz való központi hozzájárulásra jogosult, a költségvetési tv. 7. számú mellékletének a) és c) pontjában szereplő helyi önkormányzatok értesítik az Oktatási és Kulturális Minisztériumot az általuk fenntartott színház, bábszínház önkormányzati költségvetési rendeletben elfogadott önkormányzati működési támogatásának összegéről, színházankénti bontásban, február 25-ig pedig a évben realizált fizetőnézők számáról. Az egyes színházakat megillető központi támogatás összegét a beküldött adatok alapján az Oktatási és Kulturális Minisztérium állapítja meg, és arról értesíti az összeg utalványozóját, az Önkormányzati Minisztériumot. A rendelet szabályozza a központi támogatás ütemezésének rendjét, valamint meghatározza a saját előadás illetve a fizető nézőszám definícióját. II. A kormányprogramhoz való viszony A december 8-án elfogadott, az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló törvény hatályba lépését követően a színházakat fenntartói ösztönző részhozzájárulás és fizető nézőszám alapján számított művészeti ösztönző részhozzájárulás illeti majd meg, ezen törvényi alapelveket kívánja már alkalmazni a fenti felosztás. III. Várható gazdasági hatások A művészeti hozzájárulás teljes egészében többletforrást jelent a 2008-as előirányzatokhoz képest. A kőszínházak között felosztható összeg a fenntartók által elfogadott színháztámogatási előirányzat alapján 1 300,0 millió forint, a évben realizált fizető nézők száma alapján 400,0 millió forint. A bábszínházak művészeti tevékenységének kiadásaihoz való hozzájárulás 190,0 millió forint. IV. A társadalmi szervezetekkel történő egyeztetések menetrendje 2

3 A közigazgatási egyeztetés keretében kerül sor a társadalmi szervezettekkel történő egyeztetésre, a szokásos körön kívül az alábbi színházi szakmai szervezetek és önkormányzati szövetségek bevonása szükséges: Művészeti Szakszervezetek Szövetsége, Színházi Dolgozók Szakszervezete, Magyar Színházi Társaság, MASZK Országos Színészegyesület, ASSITEJ Gyermek-és Ifjúsági Színházak Nemzetközi Szövetsége, UNIMA Magyar Központja, Magyar Táncművészek Szövetsége Magyar Hivatásos Tánc- és Balett Együttesek Egyesülete, Magyar Teátrumi Társaság Jegyzők Országos Szövetsége, Magyar Önkormányzatok Szövetsége, Megyei Jogú Városok Szövetsége, Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége, Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ), Budapesti Külső Kerületek Önkormányzati Szövetsége Ifjúságért Önkormányzati Szövetség, Kisvárosi Önkormányzatok Országos Érdekszövetsége Községek, Kistelepülések és Kistérségek Országos Önkormányzati Szövetsége, Magyar Faluszövetség. II. INDOKOLÁS A Magyar Köztársaság évi költségvetéséről szóló évi törvény 7. számú melléklete a helyi önkormányzatok színházi támogatását tartalmazza. A melléklet a) és c) pontja a kőszínházak, illetve bábszínházak működtetési hozzájárulásáról rendelkezik, míg a b.) és d.) pontja szerint az a) és c) pontokban tételesen felsorolt színházakat a fenntartói támogatás, illetve a évben realizált fizető nézőik száma alapján számított művészeti hozzájárulás illeti meg. A költségvetési törvény alapján felhatalmazást kap az oktatási és kulturális miniszter, hogy a művészeti hozzájárulás igénybevételének rendjét január 31-éig rendeletben állapítsa meg. E rendelet tervezetét tartalmazza a jelen előterjesztés melléklete. 3

4 Az oktatási és kulturális miniszter /2009. (I..) OKM r e n d e l e t e a helyi önkormányzatok színházi támogatásáról A Magyar Köztársaság évi költségvetéséről szóló évi CII. törvény (a továbbiakban: tv.) 7. számú mellékletének b) és d) pontjában foglalt felhatalmazás alapján, az oktatási és kulturális miniszter feladat- és hatásköréről szóló 167/2006.(VII. 28.) Korm. rendelet 1. d) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el: 1. E rendelet hatálya a tv. 7. számú mellékletének a) és c) pontjában felsorolt helyi önkormányzatokra, színházakra és bábszínházakra terjed ki. 2. (1) A művészeti tevékenység kiadásaihoz való hozzájárulásra jogosult, a tv. 7. számú mellékletének a) és c) pontjában szereplő helyi önkormányzat a tárgyévi önkormányzati költségvetési rendelet elfogadását követő 7 munkanapon belül az államháztartásról szóló évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Áht.) 64/B. (3) bekezdésének megfelelően a Magyar Államkincstár illetékes Regionális Igazgatóságai (a továbbiakban: Igazgatóság) útján - értesíti az Oktatási és Kulturális Minisztériumot (a továbbiakban: minisztérium) az általa fenntartott színház, bábszínház önkormányzati költségvetési rendeletben elfogadott - a beruházási és felújítási előirányzatokkal csökkentett - önkormányzati működési támogatásának összegéről, színházankénti bontásban. Ez az összeg nem tartalmazhatja a tv. 7. számú mellékletének a) és c) pontja szerinti, a helyi önkormányzatot megillető központi támogatás összegét. (2) Többfunkciós szervezet esetén a rendeletben a színházi előirányzatot az egyéb kiadási előirányzatoktól elkülönítve kell megtervezni. (3) Az értesítéshez mellékelni kell az önkormányzati költségvetési rendelet ide vonatkozó részének hiteles másolatát. 3. A művészeti tevékenység kiadásaihoz való hozzájárulásra jogosult, a tv. 7. számú mellékletének a) pontjában szereplő színházak és c) pontjában szereplő bábszínházak adatszolgáltatása alapján a helyi önkormányzat az Igazgatóság útján a 2. (1) bekezdésben megjelölt időpontig, de legkésőbb február 25-ig értesíti a minisztériumot színházanként, bábszínházanként elkülönítetten a évben realizált fizető nézők számáról az alábbi bontásban: a) a székhelyen játszott saját előadások fizető nézőinek száma, b) a székhelyen kívül játszott saját előadások fizető nézőinek száma, 4

5 c) a fogadott előadások fizető nézőinek száma, valamint d) az összes fizető nézők száma. 4. (1) Az igénybejelentéshez csatolni kell az igénylő aláírt nyilatkozatát: a) az igénybejelentésben foglalt adatok, információk, dokumentációk helytállóságáról, b) az Áht a szerinti rendezett munkaügyi kapcsolatokról, c) arról, hogy nincs 60 napon túli, az adózás rendjéről szóló évi XCII. törvény pontja szerinti köztartozása. (2) Nem nyújtható támogatás olyan igénylő részére, aki a) a támogatás iránti igénybejelentésében valótlan vagy megtévesztő adatokat szolgáltatott, b) e rendelet kihirdetését megelőző 5 évben az államháztartás bármely alrendszeréből folyósított támogatást a támogatási szerződésben megjelölt céltól részben vagy egészben eltérő célra használta fel, vagy azzal nem számolt el, c) nem tett eleget valamely, az elbírálást érintő jogszabályi kötelezettségének. 5. (1) Az egyes színházakat megillető, a művészeti tevékenység kiadásaihoz való hozzájárulás összegét a beküldött adatok alapján az önkormányzati színház-támogatási előirányzatok, illetve a évben realizált fizető nézők számának arányában, a minisztérium állapítja meg. (2) A felosztást a minisztérium közzéteszi a honlapján, az érintett helyi önkormányzatok és a részükre jóváhagyott támogatási összeg jegyzékét április 5-ig utalványozás céljából megküldi az Önkormányzati Minisztériumnak, valamint értesíti a támogatásban részesült helyi önkormányzatokat. (3) A megítélt támogatást egy összegben a Magyar Államkincstár folyósítja április 24- ig a helyi önkormányzatok költségvetési elszámolási számlájára. 6. (1) A helyi önkormányzat a támogatás rendeltetésszerű felhasználásáról december 31-i határnappal, a mindenkori zárszámadás keretében és rendje szerint köteles elszámolni. A támogatásnak a december 31-én feladattal terhelt maradványával a tárgyévet követő év június 30-ig kell elszámolni. (2) Ha a helyi önkormányzat a támogatást vagy annak egy részét jogtalanul vette igénybe, azt nem a megjelölt feladatra használta fel, illetve a jogszabályban rögzített arányt meghaladó mértékű támogatást vett igénybe, vagy a támogatások igényléséhez valótlan adatot szolgáltatott, a támogatásról haladéktalanul köteles lemondani, és a támogatást a központi költségvetés javára visszafizetni. A jogtalanul igénybe vett összeg után a helyi önkormányzat a jegybanki alapkamat kétszeresének megfelelő mértékű kamatot fizet a jogtalan igénybevétel napjától a visszafizetés napjáig. (3) A támogatások igénybevételének és az elszámolás szabályszerűségének vizsgálatát az Igazgatóságok végzik. (4) A támogatások felhasználását - az erre külön jogszabályban meghatározott szerveken túlmenően - alkalomszerűen, helyszíni ellenőrzés keretében a minisztérium is ellenőrizheti. 5

6 (5) Ha a helyi önkormányzat a költségvetési rendeletében e célra saját forrásból tervezett támogatását csökkenti, az eredeti előirányzat és a ténylegesen teljesített saját támogatás után számított művészeti tevékenység kiadásaihoz való központi támogatás különbözetére nem jogosult, köteles azt a központi költségvetésnek visszafizetni. 7. E rendelet alkalmazásában: a) saját előadás: olyan színházi alkotás, amelynek előadásához szükséges szerzői jogokkal a felhasználási szerződés alapján meghatározott időre, vagy előadásszámra a színház rendelkezik, az előadás a színház által szerződtetett alkotó- és előadóművészek művészi tevékenységével jön létre, és a színház szervezésével, a színház költségvetéséből kerül a nyilvánosság elé, b) fizető nézők száma: azoknak a magánszemélyeknek száma, akik az előadásra az előadóművészeti szervezettől, vagy annak megbízottjától belépőjegyet vásároltak, ide értve azokat a magánszemélyeket is, akik részére harmadik személy vásárolt belépőjegyet, továbbá azok, akik az előadó-művészeti szervezet előadására olyan harmadik személytől vásároltak belépőjegyet, aki az előadó-művészeti szervezet előadásának értékesítési jogát pénzbeli szolgáltatás ellenében megszerezte, és az általa értékesített belépőjegyek számáról az előadóművészeti szervezetnek adatot szolgáltat. Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba és július 1-jén hatályát veszti. 8. 6

ELŐTERJESZTÉS Hidegkút Német Nemzetiségi Önkormányzat 2016. január 28.-i Képviselő-testületi ülésére

ELŐTERJESZTÉS Hidegkút Német Nemzetiségi Önkormányzat 2016. január 28.-i Képviselő-testületi ülésére Hidegkút Német Nemzetiségi Önkormányzat ELNÖKE Szám: ELŐTERJESZTÉS Hidegkút Német Nemzetiségi Önkormányzat 2016. január 28.-i Képviselő-testületi ülésére Tárgy: A) Önkormányzat saját bevételeinek és adósságot

Részletesebben

Ügyiratszám: SMÖ/150-1/2015.

Ügyiratszám: SMÖ/150-1/2015. SOMOGY MEGYEI KÖZGYŰLÉS ELNÖKE 7400 KAPOSVÁR, Vármegyeháza, Fő utca 10. tel.: 82/898-246 e-mail: jako.gergely@som-onkorm.hu Ügyiratszám: SMÖ/150-1/2015. ELŐTERJESZTÉS a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési

Részletesebben

1. A rendelet hatálya

1. A rendelet hatálya Pécel Város Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2015. (II. 5.) önkormányzati rendelete a hivatali helyiségen kívüli és a hivatali munkaidőn kívül történő házasságkötések engedélyezésének szabályairól

Részletesebben

Az előterjesztés száma: 110/2016.

Az előterjesztés száma: 110/2016. A határozati javaslat elfogadásához az Mhötv. 50. -a értelmében minősített többség szükséges! Az előterjesztés nyílt ülésen tárgyalható. Az előterjesztés száma: 110/2016. Decs nagyközség képviselő-testületének

Részletesebben

a) tárgyévi költségvetési bevételét 119.080,- E Ft-ban aa) működési költségvetési bevételét ab) felhalmozási költségvetési bevételét

a) tárgyévi költségvetési bevételét 119.080,- E Ft-ban aa) működési költségvetési bevételét ab) felhalmozási költségvetési bevételét Szálka Község Önkormányzata képviselő-testületének 6/2013(IV.29.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2012. évi költségvetéséről szóló 1/2012. (III.1.) önkormányzati rendelet módosításáról Szálka Község

Részletesebben

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése. 49/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelete. az idegenforgalmi adóról

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése. 49/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelete. az idegenforgalmi adóról Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 49/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelete az idegenforgalmi adóról Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a helyi adókról szóló

Részletesebben

JAVASLAT. Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 8/2013 (IV.19) rendelet módosítására

JAVASLAT. Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 8/2013 (IV.19) rendelet módosítására Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens JAVASLAT Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 8/2013

Részletesebben

3. Napirendi pont ELŐTERJESZTÉS. Csabdi Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2014. november 27. napjára összehívott ülésére

3. Napirendi pont ELŐTERJESZTÉS. Csabdi Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2014. november 27. napjára összehívott ülésére 3. Napirendi pont ELŐTERJESZTÉS Csabdi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. november 27. napjára összehívott ülésére Előterjesztés tárgya: A helyi adókról szóló rendeletek módosítása Tárgykört

Részletesebben

Czeglédi Sándorné Humánerőforrás és Közoktatási Bizottság elnöke

Czeglédi Sándorné Humánerőforrás és Közoktatási Bizottság elnöke Isaszeg Város Önkormányzata pályázatot hirdet kizárólag Isaszeg közigazgatási területén működő intézmények, közösségek számára, nyári szabadidős programok támogatására. A pályázatnak tartalmaznia kell:

Részletesebben

Véleményezési határidő: 2013. november 26. Véleményezési cím:

Véleményezési határidő: 2013. november 26. Véleményezési cím: Budapest Főváros IV. kerület ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT 1041 Budapest, István út 14. 231-3141, Fax.: 231-3151 mszabolcs@ujpest.hu ALPOLGÁRMESTERE www.tuv.com ID 9105075801 Management System ISO 9001:2008 valid

Részletesebben

(1) A rendelet hatálya a Bocskaikert közigazgatási területén lakóhellyel rendelkező, a Gyvt. 4. -ában meghatározott személyekre terjed ki.

(1) A rendelet hatálya a Bocskaikert közigazgatási területén lakóhellyel rendelkező, a Gyvt. 4. -ában meghatározott személyekre terjed ki. Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2016. (I.29.) önkormányzati rendelete a gyermekek védelmének helyi szabályairól és a térítési díjról Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Zalahaláp Község Önkormányzata és intézményei 2015. évi költségvetéséről szóló rendelet módosítására javaslat

Zalahaláp Község Önkormányzata és intézményei 2015. évi költségvetéséről szóló rendelet módosítására javaslat Napirend: 1 Ügyiratszám: /2016. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2016. május. -i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Meghívottak: Előterjesztést látta: Zalahaláp Község Önkormányzata és

Részletesebben

Az 1-4. és a 12. sz. mellékleteket a pályázónak kell beszereznie, az 5-11. sz. melléklete elkészítéséhez az alábbiakban találhatnak mintákat.

Az 1-4. és a 12. sz. mellékleteket a pályázónak kell beszereznie, az 5-11. sz. melléklete elkészítéséhez az alábbiakban találhatnak mintákat. A pályázati adatlaphoz kötelezően csatolandó mellékletek: 1. egyéni vállalkozók, őstermelők esetén érvényes vállalkozói, őstermelői igazolvány másolata 2. gazdasági társaságok esetén 30 napnál nem régebbi

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.:22-42/2014. Tárgy: A személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről

Részletesebben

2015. évi... törvény

2015. évi... törvény ,._. ;_ :!it5 t1 1 ágytara 2 2015. évi... törvény $O q crkezett : 2015 DEC 0 2, a Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről szóló 2015. évi C. törvénynek az iskolá n kívüli gyermekétkeztetés kiterjesztéséhez

Részletesebben

TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI

TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI Szociális és Munkaügyi Minisztérium Egészségügyi Minisztérium Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium Külügyminisztérium Iktatószám: 1752/2009-EURINT ELŐTERJESZTÉS a Kormány részére a Nemzetközi

Részletesebben

Hajdúhadház Város Önkormányzata Jegyzőjétől Hajdúhadház, Bocskai tér l. sz.

Hajdúhadház Város Önkormányzata Jegyzőjétől Hajdúhadház, Bocskai tér l. sz. Hajdúhadház Város Önkormányzata Jegyzőjétől Hajdúhadház, Bocskai tér l. sz. Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 27. napján tartandó ülésére Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. : (85) 550-333. 2010. december 9. napján tartandó rendkívüli

Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. : (85) 550-333. 2010. december 9. napján tartandó rendkívüli Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. : (85) 550-333 Sorszám: 2 Ügyiratszám: 980-8 /2010. 70-12-1/2010. E LİTERJESZTÉS Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselı-testülete

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. - a Közgyűléshez - az építményadóról szóló rendelet módosítására

ELŐTERJESZTÉS. - a Közgyűléshez - az építményadóról szóló rendelet módosítására Ügyiratszám: 340708/2008.III. Ügyintéző: Dr. Ráczné ELŐTERJESZTÉS - a Közgyűléshez - az építményadóról szóló rendelet módosítására Dr. Ráczné Dr. Kassy Erzsébet Az érintett belső szervezeti egység vezetőjének

Részletesebben

A tervezet előterjesztője

A tervezet előterjesztője Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért

Részletesebben

Bátmonostori Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. január 28. napján megtartott üléséről

Bátmonostori Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. január 28. napján megtartott üléséről 1/2016. (I.28.) BRNÖ határozat Az ülés napirendjéről Bátmonostori Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete a 2016. január 28-i képviselő-testületi ülés napirendjét az alábbiak szerint állapítja

Részletesebben

3/2015. szám ÖNKORMÁNYZATI HÍREK TARTALOMJEGYZÉK A MEGYEI KÖZGYŰLÉS RENDELETEI

3/2015. szám ÖNKORMÁNYZATI HÍREK TARTALOMJEGYZÉK A MEGYEI KÖZGYŰLÉS RENDELETEI ISSN 1215 4261 TARTALOMJEGYZÉK A MEGYEI KÖZGYŰLÉS RENDELETEI SZÁM TÁRGY OLDALSZÁM A Hajdú- Bihar Megyei Önkormányzat 4/2015. (V. 12.) zárszámadásáról 2. oldal önkormányzati rendelet 5/2015. (V. 12.) önkormányzati

Részletesebben

Adatgyűjtési és adatszolgáltatási rend. Valamennyi közoktatási intézmény által szolgáltatandó adatok: ADATSZOLGÁLTATÁS TÁRGYA

Adatgyűjtési és adatszolgáltatási rend. Valamennyi közoktatási intézmény által szolgáltatandó adatok: ADATSZOLGÁLTATÁS TÁRGYA 1997-22 Budapest Főváros Terézváros Önkormányzata Képviselő-testületének 22/1997. (VII. 8.) sz. rendelete az Önkormányzat fenntartásában lévő intézmények adatszolgáltatási kötelezettségéről /1997. VII.

Részletesebben

KOIB_02 - Nyári napközi szervezése (2016) 2016. március 23. ELŐTERJESZTÉS

KOIB_02 - Nyári napközi szervezése (2016) 2016. március 23. ELŐTERJESZTÉS ELŐTERJESZTÉS Maglód Város Önkormányzat Kulturális, Oktatási és Ifjúsági Bizottsága 2016. március 23-ai ülésére 2. napirend Tárgya: Nyári napközi szervezése (2016) Előadó: Margruber János jegyző Melléklet:

Részletesebben

152/1. H a t á r o z a t

152/1. H a t á r o z a t 11. Alapító okiratok módosítása Előterjesztő: Várospolitikai Alpolgármester 152/1 Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Módosító indítvány az előterjesztéshez nem érkezett. Szavazásra bocsátja a Heller

Részletesebben

A szociális ellátások helyi szabályozásáról szóló 4/2015. (II.18.) rendelet módosítása

A szociális ellátások helyi szabályozásáról szóló 4/2015. (II.18.) rendelet módosítása Az előterjesztés száma: 34/2016. A rendelet tervezet elfogadásához minősített többség szükséges! Decs Nagyközség Képviselő-testületének 2016. február 24-én, 18-órakor megtartandó ülésére A szociális ellátások

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balmazújvárosi Közös Önkormányzati Hivatal dísztermében (4060 Balmazújváros, Kossuth tér 4-5.) Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 9-i rendkívüli

Részletesebben

1.NAPIREND Ügyiratszám: 1/150-21 /2015. ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület 2015. június 29. -i nyilvános ülésére. Molnár Szabolcs főtanácsos

1.NAPIREND Ügyiratszám: 1/150-21 /2015. ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület 2015. június 29. -i nyilvános ülésére. Molnár Szabolcs főtanácsos 1.NAPIREND Ügyiratszám: 1/150-21 /2015. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2015. június 29. -i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítő: Uzsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének a települési

Részletesebben

Budapest, 2008. június

Budapest, 2008. június Oktatási és Kulturális Miniszter 17013-1/2008. Tárgy: Az oktatási célú humánszolgáltatást nyújtó nem állami fenntartókat megillető központi támogatás megállapítására, folyósítására és a felhasználás ellenőrzésére

Részletesebben

I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda

I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda I. A célok meghatározása, felsorolása A választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény (a továbbiakban: Ve.) 76. -a alapján a Nemzeti Választási Iroda folyamatosan

Részletesebben

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2015. december 2-i ülésére

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2015. december 2-i ülésére Tárgy: Körösök Völgye Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület előfinanszírozási kérelme Előkészítette: Gál András osztályvezető Véleményező Pénzügyi Bizottság bizottság: Sorszám: IV/14 Döntéshozatal módja:

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2006. február 13-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2006. február 13-i ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2006. február 13-i ülésére Tárgy: A személyes gondoskodást nyújtó ellátások térítési díjai megállapításának szabályairól szóló rendelet

Részletesebben

2/2016. (II. 21.) Önkormányzati Rendelete. az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről szóló 5/2015. (II. 27.) Önkormányzati Rendelet módosításáról

2/2016. (II. 21.) Önkormányzati Rendelete. az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről szóló 5/2015. (II. 27.) Önkormányzati Rendelet módosításáról FOLYÁS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2/2016. (II. 21.) Önkormányzati Rendelete az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről szóló 5/2015. (II. 27.) Önkormányzati Rendelet módosításáról Folyás

Részletesebben

CSÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 12/2003.(XI.27.) RENDELETE A MAGÁNSZEMÉLYEK KOMMUNÁLIS ADÓJÁRÓL. Adókötelezettség 1.

CSÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 12/2003.(XI.27.) RENDELETE A MAGÁNSZEMÉLYEK KOMMUNÁLIS ADÓJÁRÓL. Adókötelezettség 1. CSÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 12/2003.(XI.27.) RENDELETE A MAGÁNSZEMÉLYEK KOMMUNÁLIS ADÓJÁRÓL Csány Községi Önkormányzat a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (a továbbiakban: Htv.) 1. -ának (1) bekezdésében

Részletesebben

dr. Veres Margit dr. Bencsik Judit

dr. Veres Margit dr. Bencsik Judit almazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2016. (III. 23.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról, azok igénybevételéről és a fizetendő térítési

Részletesebben

40/2001.(XI.16.) ÖKT. sz. rendelet egységes szerkezetbe foglalt szövege

40/2001.(XI.16.) ÖKT. sz. rendelet egységes szerkezetbe foglalt szövege Budaörs Város Önkormányzat A BUDAÖRS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATALÁBAN FOGLALKOZTATOTT KÖZTISZTVISELŐK ILLETMÉNYKIEGÉSZÍTÉSÉRŐL ÉS VEZETŐI PÓTLÉKÁRÓL, AZ ŐKET MEGILLETŐ SZOCIÁLIS, JÓLÉTI ÉS

Részletesebben

Világbajnokság megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésr ől szóló 2015. évi XXXIII. törvény módosításáró l

Világbajnokság megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésr ől szóló 2015. évi XXXIII. törvény módosításáró l i: c 2015. évi... törvény Érkezett: 2015 JÚN 0 2. a Budapesten megrendezend ő Úszó-, Vízilabda-, Műugró, Műúszó és Nyíltvízi Világbajnokság megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésr ől szóló 2015.

Részletesebben

Emőd Nagyközség Képviselő-testületének. 6/1999. /IV.21./ sz. R E N D E L E T E. az első lakáshoz jutók helyi támogatásáról 1..

Emőd Nagyközség Képviselő-testületének. 6/1999. /IV.21./ sz. R E N D E L E T E. az első lakáshoz jutók helyi támogatásáról 1.. Emőd Nagyközség Képviselő-testületének 6/1999. /IV.21./ sz. R E N D E L E T E az első lakáshoz jutók helyi támogatásáról 1.. A támogatásban részesíthetők köre /1/ Az önkormányzat által nyújtott helyi támogatásra

Részletesebben

Hidegség Község Önkormányzata Képviselő-testülete. 10/2005 (V. 30.) önkormányzati rendelete

Hidegség Község Önkormányzata Képviselő-testülete. 10/2005 (V. 30.) önkormányzati rendelete Hidegség Község Önkormányzata Képviselő-testülete 10/2005 (V. 30.) önkormányzati rendelete a Szent András Pályázatról Hidegség Község Önkormányzata Képviselő-testülete - élve a Magyar Köztársaság Alkotmánya

Részletesebben

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2015. (.) önkormányzati rendelete az építményadóról

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2015. (.) önkormányzati rendelete az építményadóról Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2015. (.) önkormányzati rendelete az építményadóról Dombóvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény 1.

Részletesebben

H A T Á R O Z A T O T

H A T Á R O Z A T O T Iktatószám: ki/jh01-2087/2014 Budaörsi Kézilabda Sport Korlátolt Felelősségű Társaság Ügyiratszám: be/sfp-2087/2014 Budaörs Ügyintéző: Pusztai Márton Patkó utca 9. V/47. E-mail: pusztaim@keziszovetseg.hu

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S TÁRGY: Szálka Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2011. ( ) önkormányzati rendelete a temetőről és a temetkezésről szóló 17/2007. (XII.20.) önkormányzati rendelet módosításáról (t e r v e z e

Részletesebben

XII. Kerületi Önkormányzat Hegyvidék Sportegyesülete (sportszervezet) negyedéves előrehaladási jelentése

XII. Kerületi Önkormányzat Hegyvidék Sportegyesülete (sportszervezet) negyedéves előrehaladási jelentése Magyar Vízilabda Szövetség részére Budapest, Margitsziget Hajós Alfréd Sportuszoda 1391 Budapest, Pf. 250 Tárgy: II. negyedéves előrehaladási jelentés 1 (Beadási határidő: 2014.január 8.) XII. Kerületi

Részletesebben

ELİTERJESZTÉS. Sándorfalva Város Önkormányzat Képviselı-testületének. Kakas Béla polgármester. Kegyeleti közszolgáltatási szerzıdés-tervezet

ELİTERJESZTÉS. Sándorfalva Város Önkormányzat Képviselı-testületének. Kakas Béla polgármester. Kegyeleti közszolgáltatási szerzıdés-tervezet ELİTERJESZTÉS Sándorfalva Város Önkormányzat Képviselı-testületének Elıterjesztı Kakas Béla polgármester Tárgy Kegyeleti közszolgáltatási szerzıdés köztemetı fenntartására Iktatószám 3-83/2011. Melléklet

Részletesebben

PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 159. 8500 PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/515-000 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu

PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 159. 8500 PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/515-000 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 159. 8500 PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/515-000 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2012. november 27-i ülésére Tárgy: Pápa Város

Részletesebben

TERJESZTÉS. Tárgya: strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések módosítása Készítette: dr. Szabó Tímea, körjegyz

TERJESZTÉS. Tárgya: strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések módosítása Készítette: dr. Szabó Tímea, körjegyz EL TERJESZTÉS Tárgya: strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések módosítása Készítette: dr. Szabó Tímea, körjegyz Tisztelt Képvisel -testület! A strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések

Részletesebben

Nyilatkozat a tervezett költségek utófinanszírozás vagy szállítói finanszírozás keretében történő elszámolásáról

Nyilatkozat a tervezett költségek utófinanszírozás vagy szállítói finanszírozás keretében történő elszámolásáról Nyilatkozat a tervezett ek vagy szállítói finanszírozás keretében történő elszámolásáról Támogatási szerződés száma: TOP-6.8.2-15-PC1-2016-00001 Kedvezményezett: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Alulírott

Részletesebben

Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy a tájékoztatót megtárgyalni és az alábbi határozati javaslatot elfogadni szíveskedjenek.

Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy a tájékoztatót megtárgyalni és az alábbi határozati javaslatot elfogadni szíveskedjenek. Ügyiratszám: 23-2 /2016/U1 Tárgy: SZKTT évi működési támogatás elszámolása Község Képviselő-testülete Tisztelt Képviselő-testület! A Szegedi Kistérség Többcélú Társulása megküldte az általa fenntartott

Részletesebben

Pári Község Önkormányzati Képviselő-testületének. 10/2013. (VIII. 2.) önkormányzati rendelete

Pári Község Önkormányzati Képviselő-testületének. 10/2013. (VIII. 2.) önkormányzati rendelete Pári Község Önkormányzati Képviselő-testületének 10/2013. (VIII. 2.) önkormányzati rendelete a kezdő vállalkozások támogatásáról, valamint a letelepedési támogatásáról Pári Község Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

KÉRELEM. Mágocs Város Önkormányzatának az első lakáshoz jutás támogatásáról szóló 6/2016. (IV. 28.) rendeletéhez

KÉRELEM. Mágocs Város Önkormányzatának az első lakáshoz jutás támogatásáról szóló 6/2016. (IV. 28.) rendeletéhez KÉRELEM Mágocs Város Önkormányzatának az első lakáshoz jutás támogatásáról szóló 6/2016. (IV. 28.) rendeletéhez 1. Az igénylők adatai Kérelmező: Neve: születési neve:... Születés helye ideje:... anyja

Részletesebben

Magyar-Kínai Asztalitenisz Klub - Sportegyesület

Magyar-Kínai Asztalitenisz Klub - Sportegyesület Magyar-Kínai Asztalitenisz Klub - Sportegyesület 1152 Budapest Szentmihályi út 171. 3/66b. Kiegészítő melléklet 2015. évről Tartalom 1. A szervezet alapadatai 2. Számviteli beszámoló 3. Kimutatás a költségvetési

Részletesebben

224/2016. (VII. 28.) Korm. rendelet

224/2016. (VII. 28.) Korm. rendelet 224/2016. (VII. 28.) Korm. rendelet az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól szóló 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet módosításáról 1 Tartalom:

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 15/2012.(XI.14.) Rendelet típusa: Módosító Rendelet címe: A 2012. évi költségvetés elfogadásáról szóló 2/2012.(III.14.)

Részletesebben

2015. ÉVI ÁLLAMI TÁMOGATÁS FELHASZNÁLÁSA 2016.04.28. (adatok forintban) Jogcím Összesen (Ft) Összesen (Ft) Összesen (Ft)

2015. ÉVI ÁLLAMI TÁMOGATÁS FELHASZNÁLÁSA 2016.04.28. (adatok forintban) Jogcím Összesen (Ft) Összesen (Ft) Összesen (Ft) KUNMADARAS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 215. ÉVI ÁLLAMI TÁMOGATÁS FELHASZNÁLÁSA 216.4.28. (adatok forintban) 1. sz. melléklet Jogcím Összesen (Ft) Összesen (Ft) Összesen (Ft) Eredeti Ei. Módosított Ei. 215

Részletesebben

Intelligens Magyarország XXI. századi megoldásokkal, Elektronizálás az adóügyi eljárásokban

Intelligens Magyarország XXI. századi megoldásokkal, Elektronizálás az adóügyi eljárásokban Intelligens Magyarország XXI. századi megoldásokkal, Elektronizálás az adóügyi eljárásokban Szüts Péter Intelligens Társadalomért Országos Szövetség, Közigazgatási tanácsadó (NGM) Települési önkormányzatok

Részletesebben

ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 391/2005 (XII. 19.) SZÁMÚ HATÁROZATA

ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 391/2005 (XII. 19.) SZÁMÚ HATÁROZATA ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 391/2005 (XII. 19.) SZÁMÚ HATÁROZATA AZ EGYESÍTETT SZOCIÁLIS INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATÁRÓL (a módosításokkal egységes szerkezetben) Enying Város Önkormányzatának

Részletesebben

A Rendelet módosításának másik eleme a Tiszta udvar, rendes ház és a Tiszta, rendezett

A Rendelet módosításának másik eleme a Tiszta udvar, rendes ház és a Tiszta, rendezett Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Jegyző je t 9 ' l '1-. számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbánya környezetének szépítéséről szóló 4/2014. (II. 24.) önkormányzati

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI TANÁCS 2009. MÁJUS 5-I ÜLÉS

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI TANÁCS 2009. MÁJUS 5-I ÜLÉS DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI TANÁCS 2009. MÁJUS 5-I ÜLÉS 10. sz. napirendi pont A Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Tanács 2009. évi költségvetésének megtárgyalása Elıadó: Gaszné dr. Szekér Erzsébet

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. február 3-án tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. február 3-án tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. február 3-án tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Anyakönyvvezetői többletszolgáltatásokért fizetendő díjakról, és

Részletesebben

Pályázati Hirdetmény. nyilvános pályázati felhívás

Pályázati Hirdetmény. nyilvános pályázati felhívás Pályázati Hirdetmény A(z) "HUBERTUS" Kft. (cégjegyzékszám: 02-09-060077, székhely: 7624 Pécs, Hungária utca 53. / 1.., levelezési cím: 7624 Pécs, Hungária utca 53. / 1..), mint a(z) Szekszárdi NÖVÉNY Zrt.

Részletesebben

1. Általános rendelkezések

1. Általános rendelkezések Üllő Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2/2011. (II.26.) önkormányzati rendelete a házasságkötések és egyéb családi események szolgáltatási díjairól egységes szerkezetben a módosításáról szóló 15/2012.(VI.02.)

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. február 25-i ülésére Tárgy: A polgármester 2016. évi szabadság ütemezésének jóváhagyása Előadó: Sümegi Attila jegyző Előterjesztés

Részletesebben

Határozat száma: 49/2014. (X.13.) Tárgy: Roma települési nemzetiségi képviselő választás eredményének megállapítása HATÁROZAT

Határozat száma: 49/2014. (X.13.) Tárgy: Roma települési nemzetiségi képviselő választás eredményének megállapítása HATÁROZAT Határozat száma: 49/2014. (X.13.) Tárgy: Roma települési nemzetiségi képviselő választás eredményének megállapítása HATÁROZAT Nádudvar Város Helyi Választási Bizottsága a választási eljárásról szóló 2013.

Részletesebben

Közhasznúsági jelentése

Közhasznúsági jelentése 1089 Budapest, Vajda Péter u.25-31. Közhasznúsági jelentése 2010. Az Alapítvány adószáma: 18008003-1-42 Az Alapítvány nyilvántartási száma: 2464 Az Alapítvány KSH azonosítója: 264655-132 Az Alapítvány

Részletesebben

NYÁREGYHÁZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 12/2010.(VI.09.) számú r e n d e l e t e. az egészségügyi alapellátás körzeteiről

NYÁREGYHÁZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 12/2010.(VI.09.) számú r e n d e l e t e. az egészségügyi alapellátás körzeteiről NYÁREGYHÁZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 12/2010.(VI.09.) számú r e n d e l e t e az egészségügyi alapellátás körzeteiről Nyáregyháza Község Önkormányzata Képviselő-testülete az egészségügyről szóló 1997. évi

Részletesebben

4. NAPIREND Ügyiratszám: /2011. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2012. december...-i nyilvános ülésére

4. NAPIREND Ügyiratszám: /2011. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2012. december...-i nyilvános ülésére 1 4. NAPIREND Ügyiratszám: /2011. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2012. december...-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Monoszló Község Önkormányzatának 2012. évi munkaterve

Részletesebben

KUNSZENTMIKLÓS VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL

KUNSZENTMIKLÓS VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL KUNSZENTMIKLÓS VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL Ikt.szám: 646-6/2016. Tárgy: Napsugár Bölcsőde intézményi térítési díjának 2016. évi felülvizsgálata Témafelelős: dr. Kelemen Henrietta Vass Erika Véleményező bizottságok:

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2007. április 19-ei ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2007. április 19-ei ülésére Szám: 02/79-6/2007 VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-096 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat

Részletesebben

Tét Város Önkormányzat Képviselő testülete 7 igen egybehangzó szavazattal az alábbi határozatot hozza:

Tét Város Önkormányzat Képviselő testülete 7 igen egybehangzó szavazattal az alábbi határozatot hozza: ülésének könyvéből. 14/2012. (II. 22.) Tét Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 2012. február 22-ei ülés napirendi pontjait az alábbiak szerint elfogadja: 1. KKÁMK Művelődési Ház és a Városi Könyvtár

Részletesebben

Bér Község Önkormányzatának a 2014. évi költségvetéséről

Bér Község Önkormányzatának a 2014. évi költségvetéséről Bér Község Önkormányzata 3045 Bér: Petőfi út 32 Tel, Fax: 32 486-027 Email: polghiv@ber.hu Bér Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2014.(II.11.) önkormányzati rendelete Bér Község Önkormányzatának

Részletesebben

N A P I R E N D. 1.) Beszámoló a lejárt határidejű határozatok Vitális Gábor végrehajtásáról. 2.) 2015. évi munkaterv elfogadása Vitális Gábor.

N A P I R E N D. 1.) Beszámoló a lejárt határidejű határozatok Vitális Gábor végrehajtásáról. 2.) 2015. évi munkaterv elfogadása Vitális Gábor. Román Nemzetiségi Önkormányzat 2014. november 18-i ülésén hozott határozatai 41/2014. (XI. 18.) sz. RNÖ. határozat A Mezőkovácsházi Román Nemzetiségi Önkormányzat a,, kitüntetési díj tárgyában készült

Részletesebben

10/2005. (I.26.) rendelet egységes szerkezetbe foglalt szövege

10/2005. (I.26.) rendelet egységes szerkezetbe foglalt szövege Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEKBEN ALKALMAZANDÓ TÉRÍTÉSI DÍJ ÉS TANDÍJFIZETÉSI KÖTELEZETTSÉG MEGÁLLAPÍTÁSÁNAK SZABÁLYAIRÓL SZÓLÓ a 47/2006.(XI.16.), 46/2010.

Részletesebben

JAVASLAT. Ózd, 2015. április 9. Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság Elnöke

JAVASLAT. Ózd, 2015. április 9. Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság Elnöke JAVASLAT a 2015. évi nemzeti ünnepek megrendezésére és egyéb városi rendezvényekkel kapcsolatos feladatok, valamint a testvérvárosi kapcsolatok ápolására előirányzott keretek felosztására Ózd, 2015. április

Részletesebben

2014. év március hó Tolna Megyei Közlöny XXIV. évfolyam 1. szám KÖZLÖNY TARTALOM I. SZEMÉLYI RÉSZ II. TOLNA MEGYEI KÖZGYŰLÉS ÖNKORMÁNYZATI RENDELETEI

2014. év március hó Tolna Megyei Közlöny XXIV. évfolyam 1. szám KÖZLÖNY TARTALOM I. SZEMÉLYI RÉSZ II. TOLNA MEGYEI KÖZGYŰLÉS ÖNKORMÁNYZATI RENDELETEI 2014. év március hó Tolna Megyei Közlöny XXIV. évfolyam 1. szám Szám: 284/2014. TOLNA MEGYEI KÖZLÖNY TARTALOM I. SZEMÉLYI RÉSZ II. TOLNA MEGYEI KÖZGYŰLÉS ÖNKORMÁNYZATI RENDELETEI 1/2014. (II. 21.) rendelet

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül egyhangúlag az alábbi határozatot hozta:

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül egyhangúlag az alábbi határozatot hozta: 2014. június 23. napján 19.00 órakor tartott ülésének könyvéből. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül egyhangúlag az alábbi határozatot hozta: Tárgy: napirend elfogadása

Részletesebben

a) tárgyévi költségvetési bevételét 118.358,- E Ft-ban aa) működési költségvetési bevételét ab) felhalmozási költségvetési bevételét

a) tárgyévi költségvetési bevételét 118.358,- E Ft-ban aa) működési költségvetési bevételét ab) felhalmozási költségvetési bevételét Szálka Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2012.(IX. 14.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2012. évi költségvetéséről szóló 1/2012. (III.1.) önkormányzati rendelet módosításáról Szálka

Részletesebben

K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S

K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S 1201 Budapest, Török Flóris u. 257. Tel/Fax:283-01-94 Anyaoltalmazó Alapítvány K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S 2005 Budapest, 2006. 2 T a r t a l o m 1. A szervezet alapadatai 2. Az Anyaoltalmazó

Részletesebben

8. sz. melléklet Az önkormányzat 2010. évi költségvetésében tervezett, többéves kihatással járó feladatai és elıirányzatai éves bontásban

8. sz. melléklet Az önkormányzat 2010. évi költségvetésében tervezett, többéves kihatással járó feladatai és elıirányzatai éves bontásban Ezer forintban S. 8. sz. melléklet Az önkormányzat 2010. évi költségvetésében tervezett, többéves kihatással járó feladatai és ai éves bontásban A többéves kihatással járó Elıirányzatok éves bontásban

Részletesebben

1. JÓVÁHAGYÁSRA KERÜLŐ MUNKARÉSZEK

1. JÓVÁHAGYÁSRA KERÜLŐ MUNKARÉSZEK 1. JÓVÁHAGYÁSRA KERÜLŐ MUNKARÉSZEK Településszerkezeti terv módosítása (Határozattal jóváhagyandó). /2014.(..) számú határozat-tervezet a településszerkezeti terv módosításáról melléklettel Helyi építési

Részletesebben

P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P egyesületek, civil szervezetek támogatására

P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P egyesületek, civil szervezetek támogatására P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P egyesületek, civil szervezetek támogatására Pályázat száma: 1./A pályázó szervezet megnevezése: 2./ A pályázó szervezet adatai Székhelye, siófoki telephelye: Bankszámlaszáma:

Részletesebben

Szigethalom Város Önkormányzata Képviselő-testületének

Szigethalom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szigethalom Város Önkormányzata Képviselő-testületének 26/2012. (XI.26.) RENDELETE (egységes szerkezetben az 1/2013.(I.29.) és a 13/2014.XI.24.) önk. rendelettel) a helyi adókról Szigethalom Város Önkormányzat

Részletesebben

MUNKAANYAG, A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI ELŐTERJESZTÉS

MUNKAANYAG, A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI ELŐTERJESZTÉS MUNKAANYAG, A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM ELŐTERJESZTÉS Tárgy: Az érettségi és szakmai vizsgák lebonyolítására nyújtott támogatás igénylésének, folyósításának és

Részletesebben

Mezőkövesd Város Önkormányzatának 126/2007. (V.16.) ÖK. számú H A T Á R O Z A T A. Popovics Zsolt fekve-nyomó versenyző támogatási kérelme

Mezőkövesd Város Önkormányzatának 126/2007. (V.16.) ÖK. számú H A T Á R O Z A T A. Popovics Zsolt fekve-nyomó versenyző támogatási kérelme 126/2007. (V.16.) ÖK. számú Popovics Zsolt fekve-nyomó versenyző támogatási kérelme A Képviselő-testület támogatja Popovics Zsolt fekve-nyomó sportolót a Sportcsarnok Sport Egyesületen keresztül 30.000

Részletesebben

Összefoglaló jelentés a 2015. évi belső ellenőrzési terv végrehajtásáról

Összefoglaló jelentés a 2015. évi belső ellenőrzési terv végrehajtásáról ELŐTERJESZTÉS Összefoglaló jelentés a 2015. évi belső ellenőrzési terv végrehajtásáról A.) A helyi önkormányzat belső ellenőrzését a belső kontrollrendszer, a folyamatba épített, előzetes, utólagos vezetői

Részletesebben

Költségvetési határozat mellékleteinek tartalma

Költségvetési határozat mellékleteinek tartalma Költségvetési határozat mellékleteinek tartalma Nemzetiségi Önkormányzat 2014. évi bevételi előirányzatai kiadási, Nemzetiségi Önkormányzat Előirányzat megnevezése 2014. évre ezett előirányzat e Ft-ban

Részletesebben

M i n i s z t e r i r e n d e l e t

M i n i s z t e r i r e n d e l e t --------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Szám: 16.417-4/2007-SZMM M i n i s z t e r i r

Részletesebben

Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2013. december 12-ei ülésének jegyzőkönyvéből:

Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2013. december 12-ei ülésének jegyzőkönyvéből: Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2013. december 12-ei ülésének jegyzőkönyvéből: 189/2013.(XII.12.) sz. önkormányzati határozat: Megállapodás a Törökszentmiklós és Térsége Többcélú

Részletesebben

Módosító Okirat. Okirat szám: 22/30750-2/2015.

Módosító Okirat. Okirat szám: 22/30750-2/2015. Okirat szám: 22/30750-2/2015. Módosító Okirat A Pestszentlőrinci Csemete Óvoda a Budapest Főváros XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata Képviselő-testülete által 2014. március 12.

Részletesebben

Előterjesztés Vaszar Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 30-i ülésére

Előterjesztés Vaszar Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 30-i ülésére Előterjesztés Vaszar Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 30-i ülésére Tisztelt Képviselők! Az önkormányzat 2014. évi zárszámadásának elfogadását megelőzően szükséges a Vaszari Közös

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Önkormányzata Pénzügyi Bizottságának 2013. június 26. napján megtartott rendkívüli üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Önkormányzata Pénzügyi Bizottságának 2013. június 26. napján megtartott rendkívüli üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013. június 26. napján megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Héri Viktor a bizottság elnöke, Hercegfalvi Frida a bizottság tagja, Távolmaradt: Távolmaradását bejelentette:

Részletesebben

I.melléklet. adatok eft-ban

I.melléklet. adatok eft-ban Szekszárdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2015. évi tervezett mérlege I.melléklet Bevételek Eredeti elıirányzat 2015 Kiadások adatok eft-ban Eredeti elıirányzat 2015 Költségvetési bevételek 4 880 Költségvetési

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S PÁPA VÁROS CÍMZETES FŐJEGYZŐJE 176. 8500 PÁPA, Fő u. 5. Tel: 89/515-025 Fax: 89/313-989 E-mail: jegyzo@papa.hu E L Ő T E R J E S Z T É S A KÉPVISELŐTESTÜLET 2013. DECEMBER 31-I ÜLÉSÉRE Tárgy: 2014. évi

Részletesebben

2016. MÁJUS BEVALLÁSI ÉS BEFIZETÉSI HATÁRIDŐK MAGÁNSZEMÉLYEKNEK, EGYÉNI VÁLLALKOZÓKNAK

2016. MÁJUS BEVALLÁSI ÉS BEFIZETÉSI HATÁRIDŐK MAGÁNSZEMÉLYEKNEK, EGYÉNI VÁLLALKOZÓKNAK 2016. MÁJUS BEVALLÁSI ÉS BEFIZETÉSI HATÁRIDŐK MAGÁNSZEMÉLYEKNEK, EGYÉNI VÁLLALKOZÓKNAK 1 2016. MÁJUS 12. EGYÉNI VÁLLALKOZÓK 1. ÁFA fizetésére nem kötelezett egyéni vállalkozó 2. ÁFA fizetésére kötelezett

Részletesebben

1. Sárvár, Kossuth tér 5. földszint 1. szám (hrsz: 173/A/8) alatt található ingatlan értékesítése

1. Sárvár, Kossuth tér 5. földszint 1. szám (hrsz: 173/A/8) alatt található ingatlan értékesítése SÁRVÁR VÁROS POLGÁRMESTERE 9600 Sárvár, Várkerület 2. Pf. 78. Fax.: 95/323-555, Tel.:95/ 320-265, Tx 37-417 ELŐTERJESZTÉS Előterjesztés az elővásárlási joggal nem érintett Sárvár, 784/10/A/1 hrsz-ú, Sárvár,

Részletesebben

Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat Deutsche Nationalitätenselbstverwaltung 7100 Szekszárd, Rákóczi str. 69-71.

Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat Deutsche Nationalitätenselbstverwaltung 7100 Szekszárd, Rákóczi str. 69-71. Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat Deutsche Nationalitätenselbstverwaltung 7100 Szekszárd, Rákóczi str. 69-71. ELİTERJESZTÉS a Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat 2013. november 5-i ülésére

Részletesebben

M E G Á L L A P O D Á S. 1. számú módosítása

M E G Á L L A P O D Á S. 1. számú módosítása A FELCSÚTI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL LÉTREHOZÁSÁRÓL ÉS FENNTARTÁSÁRÓL szóló M E G Á L L A P O D Á S 1. számú módosítása Felcsút Községi Önkormányzata Képviselő- testülete, Alcsútdoboz Települési Önkormányzat

Részletesebben

Javaslat közalkalmazotti munkáltatói kölcsönkeret felhasználására. Előterjesztő: Szegény Ákos Humán közszolgáltatási osztályvezető

Javaslat közalkalmazotti munkáltatói kölcsönkeret felhasználására. Előterjesztő: Szegény Ákos Humán közszolgáltatási osztályvezető Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal Humán-közszolgáltatási Osztály 1239 Budapest, Hősök tere 12. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat közalkalmazotti munkáltatói kölcsönkeret

Részletesebben

Orsós Róbert Lajos képviselő, jegyzőkönyv-hitelesítő

Orsós Róbert Lajos képviselő, jegyzőkönyv-hitelesítő ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT 8455. PUSZTAMISKE Szám: 2-3/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Pusztamiske Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. január 29-én (szerda) 09,00 órai kezdettel

Részletesebben

Sárospatak Város Polgármesterétől

Sárospatak Város Polgármesterétől Sárospatak Város Polgármesterétől 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu JAVASLAT - a Képviselő-testületnek - a Zemplén Televízió Közhasznú Nonprofit

Részletesebben

Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének. ../2015.(V.28.) határozata. Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének

Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének. ../2015.(V.28.) határozata. Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének E LŐTERJESZTÉS megbízási szerződések módosítására Készült: 2015. május 28-i ülésére Előterjesztő: Tisztelt Képviselő-testület! A KEOP-1.1.1./C/13-2013-0029 azonosító számú Szécsény kistérség hulladékgazdálkodási

Részletesebben