Boldog születésnapot!

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Boldog születésnapot!"

Átírás

1

2 köszöntő 2 Boldog születésnapot! Idén 30 éves az Egészségügyi Járóbeteg Központ Nonprofit Kft. Ebből az alkalomból szeretettel köszöntök mindenkit, és néhány szóban méltatom az ünnepeltet. Büszkén teszem, mert bár a mai magyar egészségügy nem a vezető ágazatok közé tartozik, azért az EJK-ban van mire büszkének lennünk. E magazin első számában már rövid történeti áttekintést kapott az olvasó az intézetünkről, amelynek nem csak a neve változott meg az elmúlt 30 év alatt. A városban szétszórtan elhelyezkedő rendelőkből mára Debrecen hat pontján található egészségügyi szolgáltatóvá vált. Központja a Bethlen utcai Rendelőintézet (az egykori OTI) épülete. Olyan szolgáltatóvá vált, amely mind a dolgozói létszámot, az ellátott területet, a betegforgalmat, mind pedig kapacitását tekintve Magyarország legnagyobb önálló járóbeteg-intézete. Abban is egyedülálló, hogy nemcsak szakrendelői, hanem gondozási és alapellátási feladatokat is végez. Sokan nem tudják, hogy az iskolafogászat, az óvoda-iskolai orvoslás, az országosan egyedülálló szervezettségű védőnői hálózat, a foglalkozás-egészségügyi ellátás, a felnőtt és gyermek háziorvosi ügyelet is az EJK-ban vagy szervezésében történik Debrecenben. A jól szervezett egészségügyi ellátás követelménye, hogy a betegségek kivizsgálása és gyógyítása a legköltséghatékonyabb járóbeteg-ellátási formában történjen. Intézetünk nagy energiát fektet a betegek ellátásának szervezésébe. Ezért alakítottuk ki úttörő módon a központi betegirányító rendszerünket, amely az egész intézmény gyógyító munkáját koordinálja. Elsők között vagyunk az előjegyzésre épülő betegellátásban. Célunk, hogy valóban integrált egészségügyi intézményként működjünk, a legmagasabb szintű szakmai ellátást nyújtva a betegek gyógyításában, a megelőzés, a szűrés, a diagnosztika, és az utókezelés teljes folyamatában. Egy helyen, a leggyorsabb hozzáféréssel és sokirányú ellátást tudjunk adni betegeinknek. Hosszú út áll még előttünk, de biztosan nem kell újabb 30 évet várni arra, hogy nemzetközi szintű, az emberi méltóságot, a szakmaiságot és a hatékonyságot is szem előtt tartó intézmény gondoskodjon Debrecen lakosságának egészségéről! Remélem, erre nemcsak a benne dolgozók, hanem azok is büszkék lesznek, akikért dolgozik Egészségügyi Járóbeteg Központ: ISTEN ÉLTESSEN!!! Dr. Tóth Tibor, ügyvezető

3 3 dr. Kenézy Gyula Szemelvények dr. Kenézy Gyula életéből II. Megvalósult álmai közül elsőként kell megemlíteni a bábaképezdét, amelynek szakmai terveit és a megoldások számos részletét is maga dolgozta ki a rá jellemző tisztánlátással és nagyvonalúsággal. A kor színvonalán álló intézmény néhány évvel később alkalmasnak bizonyult az egyetemi klinika feladatainak ellátására is. Csaknem 10 évig a város központi laboratóriuma is a bábaképezdében volt: bakteriológiai, kémiai és szövettani vizsgálatokat végeztek nem csak a kórházi betegek, hanem a városi orvosok betegei számára is. Figyelme kiterjedt arra is, hogy gondosan megfogalmazza a vizsgálati anyagok vételének és beküldésének körülményeit, feltételeit. A bábaképzés a század elején különösen fontos volt, hiszen a szülések mintegy 90 %-a háznál zajlott Kenézy operál, Pállfy József festménye le bábák, többnyire szakképzettség nélküli ún. cédulás bábák közreműködésével. A bábaképzés szakmai anyaga a Kenézy által írt tankönyv volt, s gondja volt arra is, hogy kidolgozza a szülésznők tevékenységének szabályait. Az anyavédelmen kívül a csecsemővédelmet is felkarolta. A bábaképezdében csecsemőgondozói tanfolyamokat szervezett és az első csecsemővédőnők Kenézy kezéből vehették át oklevelüket. Ezzel is megelőzte korát, hiszen az Országos Stefánia Szövetségben, majd Zöld Kereszt szervezésében csak évek múlva indult meg a hivatalos védőnőképzés. Kenézy nevéhez fűződik az Állami Gyermekmenhely létrehozása. Az intézmény égetően fontos szociális feladatokon kívül kórházi és szakorvosképző funkciókat is ellátott, s az orvosképzés megindulásakor pillére volt az egyetemi feladatoknak. Nem hagyható említés nélkül a szegényház, a leginkább rászorulók szépen berendezett otthona, szintén Kenézy erőfeszítéseinek eredménye. Kenézy Gyula az eddig felsorolt intézkedéseivel beírta nevét azok közé, akik a legtöbbet tettek az egészségügy fejlesztéséért Debrecenben. Dr. Lampé László: A debreceni orvosképzés nagy alakjai - Dr. Kenézy Gyula

4 ismeretterjesztés 4 A dohányzás története I. A dohányzás szokása közismerten az Újvilágból származik, a burgonyafélék családjába tartozó dohánnyal (Nicotiana tabacum) együtt. Mintegy 5000 évre visszamenőleg mutathatók ki a dohány nemesítésének és felhasználásának nyomai Közép-Amerikában. A dohányzó indiánokkal első európaiként Kolumbusz találkozott. Az eredetileg szertartásoknál használt dohányrudacskákat cigarro nak hívták, ami a maya sikal azaz füstölni igéből származhat. A cigarro szóból némi áthallással keletkezett nyelvújításkori szavunk, a szivar. Az arawak indiánok nem szivart, hanem pipát használtak, ezt nevezték tobacco -nak vagy tobago -nak, mely csaknem azonos formában világszerte elterjedt. A dohányzás az 1560-as években kezdett Európában is terjedni. Bizonyos Jean Nicot, aki Lisszabonba delegált francia követ volt, találkozott a dohánnyal, hallott annak fejfájásra gyakorolt hatásáról. Nicot saját kertjében kezdte termeszteni a növényt, majd ajánlotta azt a francia anyakirályné, Medici Katalin migrainje ellen. Nicot nevét a növény fő alkaloidja, a nikotin őrzi. Az angolok a királynő kalóza, Sir Francis Drake vezetésével előszeretettel fosztogatták a dohányt is szállító spanyol hajókat. Erzsébet királynő idején indult meg a virginiai dohánytermesztés is bizonyos John Wolfe vezetésével, és terjedt el a dohányfogyasztás egy másik formája, a burnótozás (a dohány finomra őrölt porának orron át történő felszippantása), mely nemcsak a nikotin orrnyálkahártyán való felszívódását eredményezte, hanem kellemes tüszszentést is kiváltott. Az első komoly tilalom a dohányzással szemben I. Jakab angol király idején született. A király kijelentette: a dohányzás szörnyű a szemnek, bűzös az orrnak és veszélyes a tüdőnek (!), valamint 4000%-os adóemelést vezetett be minden dohánytermékre. Hiába, akkor már javában folyt a dohány nagyüzemi termelése és kereskedelme. Franciaországban Richelieu bíboros állami monopóliummá tette a dohánykereskedést. Az 1580-as években két úton jutott a dohány Magyarországra: nyugat felől, mint a Habsburgok kedvelt dísznövénye, és dél felől, a törökök által, akik a vízipipázás hívei voltak. A törököt később kiűzték, de a dohány és a pipázás szokása maradt. Olyan helyeken, ahol a nyílt láng használata nem volt tanácsos (tüzérek, bányászok) a szárított dohánylevél rágása terjedt el ( bagózás ), ez volt a dohányfogyasztás harmadik formája. Dr. Varga Imre tüdőgyógyász főorvos

5 5 GYERMEK AUTIZMUS Egyre több autista van hazánkban Az autizmus gyermekkorban kezdődő, egész életen át tartó betegség. Magyarországon körülbelül ezer autista él. Az előfordulási gyakoriság növekvő tendenciát mutat, jelenleg kb. 1%. A fiúknál 4-5-ször gyakrabban fordul elő. Többféle okkal magyarázzák kialakulását, ezek közül a genetikai eltérések igazolódtak. Már csecsemőkortól előfordulhatnak a tünetek, de 3 5 éves kor között válik jellegzetessé a fejlődési másság. Nagyon fontos a betegség korai felismerése és a kezelés minél korábbi elkezdése. Bár az autizmus tünetei meghatározottak kapcsolati zavar kortársakkal, felnőttekkel, beszédfejlődési zavar, viselkedési bizarrériák, sztereotípiák mégis minden autista gyermek más és más. Ezért a kezelésüket is egyénre szabottan kell megszervezni, megtervezni. A diagnózis megállapítását jól képzett csapat végzi. Tagjai: gyermekpszichiáter, fejlesztő pedagógus, gyógypedagógus, pszichológus, szociális munkás, asszisztens. A betegség megállapításánál fontos az élettörténeti adatok elemzése, a gyermek több alkalommal történő megfigyelése, az érzékszervek (látás, hallás) épségének vizsgálata, esetlegesen más idegrendszeri betegség feltárása. A Gyermek Pszichiátriai Gondozó együttműködve az Autista Ambulanciával és a Gyógypedagógiai Szakértői és Rehabilitációs Szolgáltató Központtal egyénre szabottan tervezi meg az autista gyermek kezelését. Amennyiben a speciális óvodai-iskolai elhelyezésen kívül ott minden nap egyéni vagy csoportos fejlesztésben részesül is szükséges a gyermek fejlesztése, terápiája, intézetünkben erre is lehetőség van. A szakemberek a szenzoros integrációs terápia eszköztárának és szemléletének segítségével egyénre szabottan fejlesztik a gyermekeket. A terápia jó lehetőséget ad az új készségek kialakításához, gyakorlásához, alkalmat teremt a kommunikációs nehézségek csökkentéséhez is. A gyermekpszichiáterek szükség esetén gyógyszeres terápiás segítséget nyújtanak. Nemcsak a gyermeket fejlesztjük, hanem segítséget adunk a szülőknek a beteg gyermek nevelésében, fejlesztésében. A szülőket bevonjuk a terápiás foglalkozásokba, az itt szerzett tapasztalatok, megbeszélések jól hasznosíthatók az otthoni együttlétekben. Dr. Károlyfalvi Mária részlegvezető főorvos Az Egészségügyi Járóbeteg Központ Gyermek Pszichiátriai Gondozója Debrecenben a Varga u. 1. szám alatt előjegyzés alapján, beutaló nélkül fogadja vizsgálatra a kis pacienseket. Előjegyzés kérhető: (52) /125. mellék

6 GYERMEKPSZICHIÁTRIA 6 Komplex ellátás az autizmus kezelésére Az Észak-Alföld régió egyetlen fekvőbetegellátását a Kenézy Kórház Nonprofit Kft. Gyermek és Ifjúságpszichiátriai Osztályán végezzük. Az osztály az észak-alföldi régió, továbbá Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megye gyermekpszichiátriai megbetegedésében szenvedő gyermekeit is ellátja. Története 1978-ban kezdődött, a Megyei Gyermek-ideggondozó szervezésével ben nyitotta meg kapuit az 50 ágyas Gyermek és Ifjúságpszichiátriai Osztály a Bem téren. A gyermekpszichiátriai feladatok egyre szélesebb skáláját vállalva, 1989-ben a drogambulancia, 1993-ban az autizmus speciális fejlesztő program megvalósításával a fekvőbeteg rehabilitációs részleg, 2003-ban az autizmus ambulancia szervezésével bővült a gyermekpszichiátriai ellátás. A 2004-ben elfoglalt új épületünk megfelel az európai normának: gyermekléptékű, a speciális betegségek speciális terápiás ellátására alkalmas. Orvosi pszichiátriai, egyéni pszichoterápia, csoport foglakozások során, valamint kreatív, zene-, mozgás- és élményterápiákon gyógyítjuk a gyermekeket. Forrest-futás Három tizennyolc éves gyermekeket, ifjakat, akik igénybe veszik terápiáinkat, a legkülönbözőbb külső pszichotraumák okozta kórképek miatt veszünk fel. A leggyakoribb kórképek: iskolafóbia, szorongásos kórképek, tanulási nehézségek, magatartászavar. Az organikusan megalapozott, az ún. endogén kórképek teljes spektrumát kezeljük osztályunkon, az országos ellátásban egyedülállóan. Ápolónők munkája a gondoskodás, a beteg gyermekek szükségleteinek kielégítése az ápolói tevékenységen kívül a gyermekek társaikhoz, a felnőttekhez való viszonyának, megfigyelése, annak rögzítése, hogyan kezeli a gyermek a szorongását, hogyan viseli kudarcait, valamint milyenek a családi interakciók. Prevenciós munkánk az egyik legfontosabb tevékenységünk, és a legtöbb ígéretet, reményt adja a hozzánk fordulónak. Ilyenek az önismereti táborok általános és középiskolás korosztályoknak, autista gyermekek szocializációját segítő táborok, fogyatékkal élők nem kívánt viselkedését módosító kondicionáló kezelések. Dr. Oláh Róza osztályvezető főorvos

7 7 kismama Terhesgondozás az Egészségügyi Járóbeteg Központban A kismamagondozás az orvostudomány és az egészségügyi ellátás speciális területe. Nemes és kiemelten fontos feladat egyszerre két, esetleg több életre összpontosítva biztosítani a zavartalan fogamzást, várandósságot, szülést és a gyermekágyas időszakot. A kismamákat Debrecenben, a Bethlen utca szám alatti központi rendelőintézetben gondozzák. Egységes szemlélettel, szakmai protokoll szerint nyolc szülésznőgyógyász szakorvos és a velük szoros szakmai kapcsolatban álló körzeti védőnői hálózat az országban egyedülálló módon végzi mindennapos munkáját. Szülészeti eredményeink, koraszülési, csecsemő-halandósági mutatóink évek óta országos vonatkozásban az élen járnak. Munkánkat korszerű, laboratóriumi háttér segíti. Javasoljuk a leendő kismamáknak, hogy tervezett fogamzásuk előtt jelentkezzenek nőgyógyászati vizsgálatra, ahol a méhnyakrákszűrés mellett laboratóriumi, belgyógyászati vizsgálatra vagy genetikai tanácsadásra is sor kerülhet. A tudatos családtervezés része az egészséges életmód mellett a fogamzást megelőző időszakban az ún. magzatvédő vitamin szedése is, ezt a szülésig, sőt a szoptatás ideje alatt is javasoljuk. A korai időszakban kismedencei ultrahangvizsgálat igazolhatja az örömteli áldott állapotot. Az első nőgyógyászati vizsgálat után általában havonta tartunk szakorvosi ellenőrzést, ezt mindig laboratóriumi vizsgálatok, esetenként ultrahang-vizsgálat, szükség esetén egyéb vizsgálatok egészítik ki. A kilencedik hónapban már hetenként végzünk ellenőrzést. Védőnőink rendszeres családlátogatással, védőnői fogadóórákon egyéni tanácsadással, és a gondozás során személyes részvétellel állnak a kismamák mellett, akár telefonon is elérhetők. Szorgalmazzuk a leendő édesapák aktív részvételét is, hogy a várandósság érdekes pillanatait, a családdá érés lelki vonatkozásait, az egészséges életmód legfőbb szabályait, ők is megéljék, megtanulják. Dr. Kovács Károly szülész-nőgyógyász szakorvos A nőgyógyászati szakrendelés, terhestanácsadás nem beutalóköteles. Előjegyzés kérhető az 52/ telefonszámon. Bővebb információ honlapunkon

8 8 LÉLEK-ZETVÉTEL Húsvéti készülődés gondolatok a böjtről A húsvét előtti készületi időt nagyböjtnek nevezzük. A mai ember, amikor ezt a szót hallja: böjt, amolyan régimódi, középkori szokásokra gondol, önsanyargatásra, szomorúságra. Mire jó gyötörni a testünket, hacsak nem a testi tisztulás, egészség, diéta vagy fogyókúra céljából? Fontos tisztázni a célt, mert a böjt ezeknél sokkal messzebbre mutat. A szívünk szenvedélyektől való megtisztítására... Újra és újra beleesünk a hibáinkba, mert még nem voltunk (vagyunk) szabadok. Ebben a lelki küzdelemben nagy szerepe van az önmegtagadás évezredes vallásos gyakorlatának. A böjtöt nem lehet helyettesíteni. A lelki gyógyulás útján előrehaladva a test egyre megadóbban engedelmeskedik a léleknek, megtapasztalva a böjt által kapott lelki erőt és a lélek Fotó: Dr. Kocsis István Tamás szárnyalását. A böjt az ember szabadságát szolgálja. Sokszor száraz és értelmetlen feladatnak tűnik, főleg ma, amikor környezetünk a testi vágyak kiszolgálására biztat. Ez a mi önkéntes keresztre szegezettségünk. A böjt a szívünk szemét megnyitja, hogy ne csak a láthatókat nézzük, hanem a láthatatlant is szemléljük. A böjt és az imádság is mélyen összefüggnek egymással. A böjt a fa az imádság tüzére. Ha nem teszünk fát a tűzre, az előbb-utóbb elhamvad. Éppen így az imádság is felszínessé válik böjt nélkül. Áldott, szép Feltámadást és boldog húsvéti időt minden kedves Olvasónak! Laczkó Zsolt kórházlelkész

9 munkán túl 9 Fájdalom nélkül nincs dicsőség! I. rész. Dr. Kocsis István Tamás urológus szakorvos, csoport-analitikus pszichoterapeuta, Business- és Management Coach. Szenvedélye a fotózás. Végigjárta a Camino de Santiago zarándokutat, megörökítette gépével a látottakat, és az elkészült munkákat több kiállításon is bemutatta. Hamarosan megjelenik könyve az útról, A Camino szíve címmel. Az elhatározásodat tett követte. Felkészültél testben és lélekben egy nagy útra az El Caminóra! És elindultál gyalogosan, hogy a megpróbáltatásokkal és gyötrelmekkel teli út végén, Santiago de Compostellába, majd Finisterrába ( a föld vége!) az óceánhoz érvén, lélekben megtisztulva, testedben és szellemedben megerősödve tekints önmagadba Valóban nagy erőpróbának tűnt, miután én is megéltem életem delén azt az időszakot, amit mások is tapasztaltak már, azzal, hogy átértékelik az addigiakat, lezárják megélt életútjukat és elkezdenek egy új életet. Jól gondolom, hogy ez irányváltásnak, hitbéli megerősödésnek is tekinthető? Igen, én úgy gondolom, hogy a hit nagyon személyes dolog. Nekem ökumenikus hitem van, amely belső hit. A felettünk állóban való hit. Azt szoktam mondani, hogy az ember mindig éljen úgy, mintha mindig látnák valahonnan Bármit teszek, ne azért tegyem, mert azt valaki elvárja, hanem belül legyen ott egy figyelő, akinek mindenkor számot kell adnom. Ez egy párhuzamos út, lelki és fizikai? Összetett. Sokan gyalogolnak, vannak, akik szamárháton, lóháton, s olyanok is akadnak, akik biciklivel teszik meg az utat. A Caminót úgy kell elképzelni, hogy sok útvonala létezik. Én a legjobban kiépített francia szakaszt választottam. De a lényeg minden úton járva az, hogy megtisztuljunk. De szükség van a jó fizikumra is? A Camino-legendában kialakultak általánosítható összegzések. Az út első harmada a fizikai szenvedésé. Át kell vágni a Pireneusokon. Ez nagyon fárasztó és megerőltető. A második szakasz a lelki szenvedéseké és megpróbáltatásoké. Az útnak ezt a részét a Mesetán, egy vörös-agyagos felföldön tesszük meg. Aztán a harmadik rész a Mennyország! Dombos, hegyes-völgyes, gyönyörű, változatos táj. Ez már Galícia tartomány, eukaliptuszerdők sűrűjében törünk előre. A teljes út így, akár az életünket is szimbolizálja Volt-e olyan pillanat, amikor azt hitted, hogy nincs tovább, feladom? Igen, időnként gondoltam, hogy elég volt, de mindjárt azután erőt merítettem, a már említett hitem átsegített a legmélyebb holtpontokon is. Szentgyörgyi János Részletek a Friss Rádió Montázs című, március 16-án elhangzott műsorából.

10 10 Forrest futás Az autizmus világnapján, április 2-án, szombaton 10 órától Debrecenben az Oláh Gábor utcai Sportcentrum Gyulai István Atlétikai Stadionjában rendezték meg a megyénkben és a városunkban élő, autista fiatalok részére szervezett Forrest - futást és játékos vetélkedőt. Ez alkalommal élsportolók, művészek, orvosok, politikusok és vállalkozók futottak együtt az autista gyermekekkel, fiatalokkal. A rendezvény támogatói között volt a KENÉZY KÓRHÁZ Nonprofit Kft. és az EGÉSZSÉGÜGYI JÁRÓBETEG KÖZPONT Nonprofit Kft.

11 ISKOLA-EGÉSZSÉGÜGY 11 Iskolások egészségügyi ellátása Az Egészségügyi Járóbeteg Központ N. Kft. keretein belül Debrecen város általános és középiskolás tanulói iskola-egészségügyi ellátásban részesülnek. Az iskola-egészségügyi ellátás iskolaorvos és iskolavédőnő együttes szolgáltatásából áll. Ezt a 6 18 év közötti korosztály számára garantáljuk, beleértve a 18 év feletti, nappali rendszerű iskolai oktatásban résztvevő tanulókat is. Fő tevékenységünk a gyermekek szűrővizsgálata, a tanulók harmonikus testi, lelki fejlődésének nyomon követése, elősegítése. Krónikus betegségek, elváltozások, azokra hajlamosító állapotok továbbá a mentális és pszichés zavarok felderítése, valamint kötelező védőoltások, alkalmassági vizsgálatok elvégzése. Az ellátás részét képezi az iskolafogászat is. Az Iskolafogászaton, amely az ország egyik legjobban szervezett iskolafogászati hálózata, városunk óvodásainak és általános iskolásainak, valamint néhány középiskola tanulóinak rendszeres fogászati szűrését és kezelését végezzük. Gyermekkorban a legfontosabb az ép és szép fogazat megőrzéséhez szükséges egészséges életre nevelés és tudatformálás. Fogászati megelőző foglalkozásokat tartunk: megtanítjuk a helyes fogmosási technikát, a fogselyem használatát. A rendelőben megelőző kezeléseket is alkalmazunk. Dr. Fejes Márta, Dr. Czeglédy Mária, Lukácsné Kovács Edit A tavasz szava A tavasz szava mindössze három. Mégis, leginkább mindig ezt várom: március április május ifjak tréfa cserebogár mi mindahány minket i-vel indukál S nekünk ez mindenkor mindig mindenütt így dukál! Balázs J. Endre, baleseti sebész Részletes tájékoztatást kaphatnak az iskolások egészségügyi ellátását végző orvosok, védőnők elérhetőségéről honlapunkon: címen.

12 12 REUMATOLÓGIA Új helyen a Reumatológia Az Egészségügyi Járóbeteg Központ (EJK) reumatológiai szakrendelésén 5 szakorvos dolgozik megfelelő szakmai háttérrel. Ez lehetővé teszi a beutalt betegek kivizsgálását, szakszerű ellátását, a csontritkulásban, kopásos vagy gyulladásos ízületi betegségben szenvedők gondozását, ortopédiai és traumatológiai műtét utáni rehabilitációs kezelését. Szakorvosaink a szakmai követelményeknek megfelelően elvégzett kivizsgálás alapján hatékony kezelést (speciális injekciós, infúziós, gyógyszeres, gyógytornát, fürdőgyógyászati és fizikoterápiát) javasolnak a betegeknek április 4-től a reumatológiai szakrendelés a korábbi helyéről (Nagyerdei Park 1.) az EJK Bethlen utcai épületébe (az új szárny 1. emeletére) költözik. A betegellátás színvonalát emeli, hogy a betegek kivizsgálása, a diagnosztikus beavatkozások (labor, ultrahang, röntgen, csontsűrűségmérés), valamint a társszakmákkal történő konzultáció (ortopédia, ideggyógyászat, belgyógyászat stb.) a továbbiakban egy épületben történnek. Ez a nehezen mozgó betegek szempontjából nagy jelentőségű. Dr. Gomez Roberto reumatológus főorvos Szakorvosaink előjegyzéssel (telefon: 52/ , , , 20/ , és EJK-Reumatológiára címzett beutalóval továbbra is várják betegeiket. impresszum Egészségére! Az Önkormányzati Egészségügyi Holding Zrt. ingyenes magazinja. Megjelenik negyedévente. Kérhetik a betegfelvételi irodától, a diszpécserpulttól, illetve a főnővérektől. Felelős kiadó: Dr. Ónodi-Szűcs Zoltán elnök-vezérigazgató, Szerkesztő: Dr. Takácsné Kóródi Judit, Telefon: 20/ , Anyanyelvi lektor: Arany Lajos, Szerkesztőség: 4043 Debrecen, Bartók Béla út 2-26., Telefon: 52/ , Fax: 52/ , Web: Tördelési és grafikai munkák: M3G Kft. Hirdetésszervező: Vámosy Viktória, Telefon: 06-20/ Grafikus: ifj. Romhányi Zsolt, Tördelőszerkesztő: Turzai Nóra Megjelenik példányban. Nyomda: Kapitális Nyomda, Debrecen ISSN

Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD TÁJÉKOZTATÓ FÜZET. ADHD-s gyermekek családjai részére

Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD TÁJÉKOZTATÓ FÜZET. ADHD-s gyermekek családjai részére Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD TÁJÉKOZTATÓ FÜZET ADHD-s gyermekek családjai részére KEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ FÜZET Ezt a tájékoztató füzetet azért készítettük, hogy segítsünk a FIGYELEMHIÁNY/HIPERAKTIVITÁS

Részletesebben

ELTE-TOK 2014.02.25. Készítette: Bábiné Szottfried Gabriella

ELTE-TOK 2014.02.25. Készítette: Bábiné Szottfried Gabriella ELTE-TOK 2014.02.25. Készítette: Bábiné Szottfried Gabriella Hazánkban a gyermek- és családvédelem egyedülálló módon, a közel 100 éve fennálló védőnői szolgálaton keresztül valósul meg. Fő hangsúly a prevención

Részletesebben

Általános és komplex. egy kézben! Budapesti VE VIP Központ. Vasútegészségügyi Nonprofit Közhasznú Kft. Budapesti Egészségügyi Központ

Általános és komplex. egy kézben! Budapesti VE VIP Központ. Vasútegészségügyi Nonprofit Közhasznú Kft. Budapesti Egészségügyi Központ Megelõzés és gyógyítás egy kézben! Általános és komplex szûrõok Budapesti VE VIP Központ Vasútegészségügyi Nonprofit Közhasznú Kft. Budapesti Egészségügyi Központ 1062 Budapest, Podmaniczky út 109. +36

Részletesebben

VIZITDÍJ ÉS KÓRHÁZI NAPIDÍJ MÉRTÉKEK

VIZITDÍJ ÉS KÓRHÁZI NAPIDÍJ MÉRTÉKEK Kedves Betegeink! Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy a hatályos jogi szabályozás szerint Önöknek a járó-beteg ellátás igénybevételekor VIZITDÍJAT, fekvő betegként történő ellátásukkor KÓRHÁZI NAPIDÍJAT

Részletesebben

Győr Tóthné Oláh Katalin NYME RPSZKK Szombathely

Győr Tóthné Oláh Katalin NYME RPSZKK Szombathely 2011.február Győr Tóthné Oláh Katalin NYME RPSZKK Szombathely Pedagógiai munkát segítık rendszere kulturális intézmények gyermekjóléti szolgálat iskola iskola pszichológus civilek szakszolgálatok tehetséggondozó

Részletesebben

Védőnői gondozás. Bővebben: Várandósgondozás Csecsemő- és kisgyermekgondozás

Védőnői gondozás. Bővebben: Várandósgondozás Csecsemő- és kisgyermekgondozás Védőnői gondozás A területi védőnő feladatai: nővédelem/családtervezés, anyaságra való felkészülés, lakossági szűrővizsgálatok/ várandós anyák gondozása gyermekágyas időszakban segítségnyújtás és tanácsadás

Részletesebben

Tájékoztatás a Zöldkereszt Bt. működésér. ködéséről

Tájékoztatás a Zöldkereszt Bt. működésér. ködéséről Tájékoztatás a Zöldkereszt Bt. működésér ködéséről A Védőnői Szolgálat a világon szinte egyedülálló. Az eltelt évtizedek során sok változáson ment keresztül, de a védőnői munka fő célkitűzése nem változott.

Részletesebben

Bőrgyógyászat. Fül-orr-gége

Bőrgyógyászat. Fül-orr-gége LÉT.A.MED Nonprofit Zrt. 4281 Létavértes, Baross u. 7. Tel: (52) 592 599 Fax: (52) 250 387 E-mail: letamed@letamed.hu Internet: www.letamed.hu Bőrgyógyászat Dr. Markó Lóránt Hétfő: 07:00-15:00 A bőrgyógyászati

Részletesebben

Térítési díjak: szakorvosi vizsgálatok és diagnosztika OEP által finanszírozott rendeléseken, biztosítási jogviszony hiányában

Térítési díjak: szakorvosi vizsgálatok és diagnosztika OEP által finanszírozott rendeléseken, biztosítási jogviszony hiányában Térítési díjak: szakorvosi vizsgálatok és diagnosztika OEP által finanszírozott rendeléseken, biztosítási jogviszony hiányában A biztosítással nem rendelkezők, szakrendelésenként (a diagnosztika vizsgálatok

Részletesebben

Regulációs zavarok kutatása az Egészséges utódokért program keretében

Regulációs zavarok kutatása az Egészséges utódokért program keretében Regulációs zavarok kutatása az Egészséges utódokért program keretében Scheuring N.(1); Danis I.(2); Németh T.(3); Papp E.(1); Czinner Antal Prof.(1) Heim Pál Gyermekkórház, Budapest, Belgyógyászat (1);

Részletesebben

Nyugat-magyarországi Egyetem. Szombathely

Nyugat-magyarországi Egyetem. Szombathely Nyugat-magyarországi Egyetem REGIONÁLIS PEDAGÓGIAI SZOLGÁLTATÓ és KUTATÓ KÖZPONT Szombathely NEVELÉSI TANÁCSADÓ Nevelési tanácsadó logopédus szabadidő TKVSZRB civil szervezet tehetséggondozás Gyermekjóléti

Részletesebben

Az iskolai felvilágosítás, egészségvédelem, emlőönvizsgálat

Az iskolai felvilágosítás, egészségvédelem, emlőönvizsgálat Az iskolai felvilágosítás, egészségvédelem, emlőönvizsgálat Odor Andrea országos vezető védőnő osztályvezető Védőnői Szakfelügyeleti Osztály Országos Tisztifőorvosi Hivatal 1097 Budapest, Gyáli út 2-6.

Részletesebben

Utoljára frissítve: 2015. május 15.

Utoljára frissítve: 2015. május 15. TELEFONKÖNYV Utoljára frissítve: 2015. május 15. KÓRHÁZ Balassi úti porta... 309 Bástya utcai porta... 400 Gratus-Med Gyógyászati Szaküzlet... 336 06-37-341-732 ALAGSOR REHABILITÁCIÓS KÖZPONT Gépház...

Részletesebben

A HM ÁEK pótlékra jogosító munkakörei és a pótlék mértéke a pótlékalap %-ában. orvosigazgató ápolási igazgató

A HM ÁEK pótlékra jogosító munkakörei és a pótlék mértéke a pótlékalap %-ában. orvosigazgató ápolási igazgató A HM ÁEK pótlékra jogosító ei és a pótlék mértéke a Magasabb vezető főigazgató helyettes igazgató ápolási igazgató Vezető hivatalvezető rendelőintézet igazgató intézetvezető rendelőintézet igazgató helyettes

Részletesebben

óraszám/hét típus Gasztrointesztinális endoszkópia és ultrahang szakrendelő II. 15 Sz

óraszám/hét típus Gasztrointesztinális endoszkópia és ultrahang szakrendelő II. 15 Sz 2015.évi járóbeteg struktúra a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórházban 2015. július 1. Központi telephely Járóbeteg szakellátás kód szervezeti egység megnevezése óraszám/hét szakorvosi

Részletesebben

Szociális és gyermekvédelmi szabályozók PSZI-INT BENTLAKÁSOS INTÉZMÉNYI ELLÁTÁS IRÁNYELV

Szociális és gyermekvédelmi szabályozók PSZI-INT BENTLAKÁSOS INTÉZMÉNYI ELLÁTÁS IRÁNYELV PSZI-INT PSZICHIÁTRIAI BETEGEK RÉSZÉRE NYÚJTOTT BENTLAKÁSOS INTÉZMÉNYI ELLÁTÁS IRÁNYELV Készítették: Bugarszki Zsolt Dr. Gárdos Júlia Gordos Erika Marketti Judit PSZI-INT.doc Létrehozás dátuma: 2007.01.13.

Részletesebben

Szakmai tevékenységünk az elmúlt egy hónapban feladatellátási területenként

Szakmai tevékenységünk az elmúlt egy hónapban feladatellátási területenként Beszámoló a Református Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Debreceni Tagintézményének Hajdúnánási Óvodában 2015 januárjában végzett munkájáról Tartalom Rövid bemutatkozás... 3 A Hajdúnánási

Részletesebben

Térítési díjak: szakorvosi vizsgálatok és diagnosztika OEP által finanszírozott rendeléseken, biztosítási jogviszony hiányában

Térítési díjak: szakorvosi vizsgálatok és diagnosztika OEP által finanszírozott rendeléseken, biztosítási jogviszony hiányában Térítési díjak: szakorvosi vizsgálatok és diagnosztika OEP által finanszírozott rendeléseken, biztosítási jogviszony hiányában A biztosítással nem rendelkezők, szakrendelésenként (a diagnosztika vizsgálatok

Részletesebben

innen indul. Higgy abban, hogy az EGÉSZSÉG Higgy magadban. Foglalkozás-egészségügyi vizsgálatok és menedzserszûrések vállalatoknak

innen indul. Higgy abban, hogy az EGÉSZSÉG Higgy magadban. Foglalkozás-egészségügyi vizsgálatok és menedzserszûrések vállalatoknak Higgy abban, hogy az EGÉSZSÉG innen indul. UNIQA Mobil Egészségközpont Foglalkozás-egészségügyi vizsgálatok és menedzserszûrések vállalatoknak Higgy magadban. Az egészség a megelőzéssel és a korszerű diagnosztikával

Részletesebben

Térítési díjak: szakorvosi vizsgálatok és diagnosztika OEP által finanszírozott rendeléseken, biztosítási jogviszony hiányában

Térítési díjak: szakorvosi vizsgálatok és diagnosztika OEP által finanszírozott rendeléseken, biztosítási jogviszony hiányában Térítési díjak: szakorvosi vizsgálatok és diagnosztika OEP által finanszírozott rendeléseken, biztosítási jogviszony hiányában A biztosítással nem rendelkezők, szakrendelésenként (a diagnosztika vizsgálatok

Részletesebben

Térítési díjak: szakorvosi vizsgálatok és diagnosztika OEP által finanszírozott rendeléseken, biztosítási jogviszony hiányában

Térítési díjak: szakorvosi vizsgálatok és diagnosztika OEP által finanszírozott rendeléseken, biztosítási jogviszony hiányában Térítési díjak: szakorvosi vizsgálatok és diagnosztika OEP által finanszírozott rendeléseken, biztosítási jogviszony hiányában A biztosítással nem rendelkezők, szakrendelésenként (a diagnosztika vizsgálatok

Részletesebben

Gerincoperáltak és degeneratív gerincbántalomban szenvedők rehabilitációjának nehézségei

Gerincoperáltak és degeneratív gerincbántalomban szenvedők rehabilitációjának nehézségei Gerincoperáltak és degeneratív gerincbántalomban szenvedők rehabilitációjának nehézségei Soproni Rehabilitációs Gyógyintézet Neurorehabilitációs Osztály Dr.Hajnalka Imre Sztupa Márta Dr.Mód Gabriella Osztályos

Részletesebben

Terhesgondozás, ultrahangvizsgálat Dr. Tekse István. www.szulesz-nogyogyaszt.hu

Terhesgondozás, ultrahangvizsgálat Dr. Tekse István. www.szulesz-nogyogyaszt.hu Terhesgondozás, ultrahangvizsgálat Dr. Tekse István www.szulesz-nogyogyaszt.hu 1. Fogamzás előtti ( praeconceptionalis ) tanácsadás, gondozás 2. Kismamák gondozása a szülésig 1. A kismama és fejlődő magzatának

Részletesebben

A közzétételi egységek az 1. melléklet szerinti szervezetben. I. Szervezeti, személyzeti adatok

A közzétételi egységek az 1. melléklet szerinti szervezetben. I. Szervezeti, személyzeti adatok 2. melléklet a 18/2005. (XII.27.) IHM rendelethez A közzétételi egységek az 1. melléklet szerinti szervezetben 1. Kapcsolat, szervezet, vezetők I. Szervezeti, személyzeti adatok Közéleti egység: Elérhetőségi

Részletesebben

Gyermek-háziorvosok. Védőnői Szolgálat

Gyermek-háziorvosok. Védőnői Szolgálat Háziorvosok Dr. Csók László Tel.: 424-126 hétfőtől - péntekig: 9.30-12.00; 14.30-16.00 Rendelési időn kívül 8 órától 16 óráig sürgős, életveszélyes esetekben hívható: 06/20/9830-222 Helyettesítő orvos:

Részletesebben

KONFERENCIA AZ EGÉSZSÉGESEBB EGÉSZSÉGÜGYÉRT

KONFERENCIA AZ EGÉSZSÉGESEBB EGÉSZSÉGÜGYÉRT SZERVEZETI HATÉKONYSÁG FEJLESZTÉSE AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÓRENDSZERBEN TERÜLETI EGYÜTTMŰKÖDÉSEK KIALAKÍTÁSA TÁMOP 6.2.5 B KONFERENCIA AZ EGÉSZSÉGESEBB EGÉSZSÉGÜGYÉRT 2015 06 30 TÁMOP-6.2.5-B-13/1-2014-0001

Részletesebben

Utoljára frissítve: 2014. november 6. KÖZPONTI TELEFONSZÁM: 06-37-341-033

Utoljára frissítve: 2014. november 6. KÖZPONTI TELEFONSZÁM: 06-37-341-033 TELEFONKÖNYV Utoljára frissítve: 2014. november 6. KÖZPONTI TELEFONSZÁM: 06-37-341-033 KÓRHÁZ Balassi úti porta... 309 Varroda (Balassi úti portánál)... 333 Bástya utcai porta... 400 Gratus-Med Gyógyászati

Részletesebben

Tel.:69/511-150 Email:foig@mohacskorhaz.hu

Tel.:69/511-150 Email:foig@mohacskorhaz.hu Ellátandó lakosok száma: Szakmánként eltérő 50.213-80.001 fő Fekvőbeteg kapacitás: 210 aktív ágy 108 krónikus ágy 1400 egynapos sebészeti típusú beavatkozás Járóbeteg kapacitás: 1075 szerződött óra Közalkalmazotti

Részletesebben

A tankerületi szakértői bizottsági tevékenység és a nevelési tanácsadás

A tankerületi szakértői bizottsági tevékenység és a nevelési tanácsadás A tankerületi szakértői bizottsági tevékenység és a nevelési tanácsadás Kiemelt figyelmet igénylő gyermek, tanuló: - különleges bánásmódot igénylő gyermek, tanuló, - a gyermekek védelméről és a gyámügyi

Részletesebben

Társszakmák közti együttműködés gyakorlati megvalósulása az alapellátáson belül

Társszakmák közti együttműködés gyakorlati megvalósulása az alapellátáson belül Társszakmák közti együttműködés gyakorlati megvalósulása az alapellátáson belül Sorompó Anett, Dr.Paraicz Éva, Dr.Hegyi Márta, Dr.Hirsch Anikó MRE Bethesda Gyermekkórház, Budapest Kórházi szociális munka

Részletesebben

AKIK EGY CIPŐBEN JÁRNAK: SZÜLŐCSOPORT AUTISTA GYERMEKET NEVELŐ SZÜLŐK RÉSZÉRE

AKIK EGY CIPŐBEN JÁRNAK: SZÜLŐCSOPORT AUTISTA GYERMEKET NEVELŐ SZÜLŐK RÉSZÉRE AKIK EGY CIPŐBEN JÁRNAK: SZÜLŐCSOPORT AUTISTA GYERMEKET NEVELŐ SZÜLŐK RÉSZÉRE Varga Nóra, Ráczné Kárpáti Márta Jósa András Oktatókórház Nyíregyháza, Gyermek Rehabilitációs Osztály BEVEZETÉS Szülőcsoportunkat

Részletesebben

Kognitív viselkedésterápiás elemek szomatizációs betegségek kezelésében

Kognitív viselkedésterápiás elemek szomatizációs betegségek kezelésében Kognitív viselkedésterápiás elemek szomatizációs betegségek kezelésében Hirsch Anikó, Galgóczy Katalin MRE Bethesda Gyermekkórház, Pszichoszomatikus Részleg Mert az a legnagyobb hiba a betegségek kezelésénél,

Részletesebben

4400 Nyíregyháza, Szent István u. 68. e-mail: prirod@josa.hu. Tisztelt Háziorvos!

4400 Nyíregyháza, Szent István u. 68. e-mail: prirod@josa.hu. Tisztelt Háziorvos! Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Jósa András Oktató Kórház PR IRODA HÍRLEVÉL 2008/3 4400 Nyíregyháza, Szent István u. 68. e-mail: prirod@josa.hu Telefon:(06)42-599-700/1101, 1105, 1108 Telefax:(06)42-461-174

Részletesebben

Nem szakorvosi óraszám. Kapacitás módosításá nak dátuma. endokrinológia, anyagcsere és diabetológia 0103 104 0 2010.03.16

Nem szakorvosi óraszám. Kapacitás módosításá nak dátuma. endokrinológia, anyagcsere és diabetológia 0103 104 0 2010.03.16 Szakma Szakmakód Szakorvosi szünetelő órák órák a idejére a a idejére a feladatot 094000 Debreceni Egyetem Klinikai Központ 4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98. Belgyógyászat 0100 224 0 2012.02.06 094000

Részletesebben

Járó- és Fekvőbeteg ellátás integrációja a markusovszky egyetemi oktatókórház szombathelyi és körmendi telephelyén

Járó- és Fekvőbeteg ellátás integrációja a markusovszky egyetemi oktatókórház szombathelyi és körmendi telephelyén Járó- és Fekvőbeteg ellátás integrációja a markusovszky egyetemi oktatókórház szombathelyi és körmendi telephelyén Járó- és fekvőbeteg ellátás integrációja a markusovszky egyetemi oktatókórház szombathelyi

Részletesebben

I. SZAKELLÁTÁS. Helyben, személyesen. Helyben, Helyben, Nincs 46/555-666/ 1262 mellék

I. SZAKELLÁTÁS. Helyben, személyesen. Helyben, Helyben, Nincs 46/555-666/ 1262 mellék A RENDELŐINTÉZET SZOLGÁLTATÁSAI Szabadság, betegség, egyéb váratlan esemény esetén a táblázatban foglaltaktól eltérés lehetséges, mely az adott szakrendelő ajtajára minden esetben kiírásra kerül! I. SZAKELLÁTÁS

Részletesebben

ELŐADÁS VÁZLAT. Balázs Judit

ELŐADÁS VÁZLAT. Balázs Judit ELŐADÁS VÁZLAT GYERMEKKORBAN KEZDŐDŐ FELNŐTT PSZICHIÁTRIAI KÓRKÉPEK: AUTIZMUS, ADHD, TIC-ZAVAR Balázs Judit 2012. november 15-17. SEMMELWEIS EGYETEM, KÖTELEZŐ SZINTEN TARTÓ TANFOLYAM AUTIZMUS FOGALMI SOKASÁG

Részletesebben

Elérhető pedagógiai szolgáltatások a Szolnok városi Óvodákban Bemutatkozik az EGYSÉGES PEDAGÓGIAI

Elérhető pedagógiai szolgáltatások a Szolnok városi Óvodákban Bemutatkozik az EGYSÉGES PEDAGÓGIAI Elérhető pedagógiai szolgáltatások a Szolnok városi Óvodákban Bemutatkozik az EGYSÉGES PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT Kovácsné Bögödi Beáta 2011. 02.28. EGYSÉGES PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT Szolnok Városi Óvodák

Részletesebben

A szakszolgálati ellátórendszer támogatása TÁMOP 3.4.2.B.

A szakszolgálati ellátórendszer támogatása TÁMOP 3.4.2.B. A szakszolgálati ellátórendszer támogatása TÁMOP 3.4.2.B. A pedagógiai szakszolgálati tevékenységek (2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről) a) a gyógypedagógiai tanácsadás, korai fejlesztés, oktatás

Részletesebben

Öngyógyító Lenti Kistérség. Egészségfejlesztés az összefogás erejével. Dr. Fekete Zoltán Öngyógyító Lenti Kistérség Nyitó konferencia 2014. 02. 28.

Öngyógyító Lenti Kistérség. Egészségfejlesztés az összefogás erejével. Dr. Fekete Zoltán Öngyógyító Lenti Kistérség Nyitó konferencia 2014. 02. 28. Öngyógyító Lenti Kistérség Egészségfejlesztés az összefogás erejével Dr. Fekete Zoltán Öngyógyító Lenti Kistérség Nyitó konferencia 2014. 02. 28. Összefogás - Együttműködés Egészségügyi kormányzat OEFI

Részletesebben

25. napirendi pont Megtárgyalja: Egészségügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Bizottság

25. napirendi pont Megtárgyalja: Egészségügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Bizottság 25. napirendi pont Megtárgyalja: Egészségügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Bizottság 01/301-4/2011. A Petz Aladár Megyei Oktató Kórház főigazgató főorvosának e l ő t e r j e s z t é s e a Petz Aladár

Részletesebben

J A VA S L A T. Előterjesztő: Almási Balogh Pál Kórház Egészségügyi és Szolgáltató Nonprofit Kft. cégvezető, főigazgató főorvosa

J A VA S L A T. Előterjesztő: Almási Balogh Pál Kórház Egészségügyi és Szolgáltató Nonprofit Kft. cégvezető, főigazgató főorvosa J A VA S L A T az Almási Balogh Pál Kórház Egészségügyi és Szolgáltató Nonprofit Kft. konzorciumi tagként való részvételére az ÉMOP-4.1.2/A-11. számú Rehabilitációs szolgáltatások fejlesztése című pályázatban

Részletesebben

TÁMOP-6.1.2/LHH/11-A-2012-0010. Közösségi pszichiátriai prevenciós program megvalósítása a Mátészalkai kistérségben

TÁMOP-6.1.2/LHH/11-A-2012-0010. Közösségi pszichiátriai prevenciós program megvalósítása a Mátészalkai kistérségben TÁMOP-6.1.2/LHH/11-A-2012-0010. Közösségi pszichiátriai prevenciós program megvalósítása a Mátészalkai kistérségben 3. komponens Fiatalok prevenciós és tanácsadó programja Moravcsik-Kornyicki Ágota Szakmai

Részletesebben

Térítési díjak: szakorvosi vizsgálatok és diagnosztika OEP által finanszírozott rendeléseken, biztosítási jogviszony hiányában

Térítési díjak: szakorvosi vizsgálatok és diagnosztika OEP által finanszírozott rendeléseken, biztosítási jogviszony hiányában Térítési díjak: szakorvosi vizsgálatok és diagnosztika OEP által finanszírozott rendeléseken, biztosítási jogviszony hiányában A biztosítással nem rendelkezők, szakrendelésenként :(a diagnosztika vizsgálatok

Részletesebben

Batthyány-Strattmann László napi elismerések

Batthyány-Strattmann László napi elismerések Batthyány-Strattmann László napi elismerések Balog Zoltán az emberi erőforrások minisztere az egészségügy területén végzett kivételesen magas színvonalú, példaértékű szakmai és tudományos munkája elismeréseként

Részletesebben

KÖZPONTBAN A GYERMEK

KÖZPONTBAN A GYERMEK KÖZPONTBAN A GYERMEK Térségi ellátás és a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ Észak- közép- magyarországi térség Korszerű terhesgondozás Dr. Bálint Koppány Korszerű terhesgondozás A terhesgondozás célja:

Részletesebben

Körzeti közösségi szakápoló OKJ 54 723 010001 54 07 klinikai gyakorlat követelményei

Körzeti közösségi szakápoló OKJ 54 723 010001 54 07 klinikai gyakorlat követelményei Név : Születési név: Születési hely: Születési dátum Anyja neve: Lakcím: Körzeti közösségi szakápoló OKJ 54 723 010001 54 07 klinikai gyakorlat követelményei Teljesítendő gyakorlatok: Óraszám: Szociális

Részletesebben

koragyermekkori intervenciós szakemberek 2012.07.24. POMÁZI KORAGYERMEKKORI INTERVENCIÓS KÖZPONT

koragyermekkori intervenciós szakemberek 2012.07.24. POMÁZI KORAGYERMEKKORI INTERVENCIÓS KÖZPONT Láda Ágnes gyógypedagógus Rajzó Éva konduktor koragyermekkori intervenciós szakemberek 2012.07.24. POMÁZI KORAGYERMEKKORI INTERVENCIÓS KÖZPONT A kicsinyekről való gondoskodás olyan, mint egy gombolyag

Részletesebben

Szakmai tevékenységünk az elmúlt öt és fél hónapban feladatellátási területenként

Szakmai tevékenységünk az elmúlt öt és fél hónapban feladatellátási területenként Beszámoló a Református Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Debreceni Tagintézményének Hajdúnánási Óvodában 2015 január-június között végzett munkájáról Tartalom Rövid bemutatkozás... 3 A Hajdúnánási

Részletesebben

Iskolapszichológusi feladatkörök és alkalmazási feltételek - a változó törvényi szabályozás tanulságai

Iskolapszichológusi feladatkörök és alkalmazási feltételek - a változó törvényi szabályozás tanulságai Iskolapszichológusi feladatkörök és alkalmazási feltételek - a változó törvényi szabályozás tanulságai Előadók: N. Kollár Katalin, Tamás Márta 2012. április 24. Milyen törvények és rendeletek vonatkoznak

Részletesebben

Dohányzás Leszokást Támogató Módszertani Központ Tüdőgondozókban végzett tanácsadás adatlapjai (v6)

Dohányzás Leszokást Támogató Módszertani Központ Tüdőgondozókban végzett tanácsadás adatlapjai (v6) Dohányzás Leszokást Támogató Módszertani Központ Tüdőgondozókban végzett tanácsadás adatlapjai (v6) A. INTÉZMÉNYI ADATOK A [*]-gal jelölt kérdések megválaszolása kötelező. 1. [*] Kapcsolatfelvétel dátuma:

Részletesebben

TÁMOP-6.1.2/LHH/11-A-2012-0010. KÖZÖSSÉGI PSZICHIÁTRIAI PREVENCIÓS PROGRAM MEGVALÓSÍTÁSA A MÁTÉSZALKAI KISTÉRSÉGBEN

TÁMOP-6.1.2/LHH/11-A-2012-0010. KÖZÖSSÉGI PSZICHIÁTRIAI PREVENCIÓS PROGRAM MEGVALÓSÍTÁSA A MÁTÉSZALKAI KISTÉRSÉGBEN TÁMOP-6.1.2/LHH/11-A-2012-0010. KÖZÖSSÉGI PSZICHIÁTRIAI PREVENCIÓS PROGRAM MEGVALÓSÍTÁSA A MÁTÉSZALKAI KISTÉRSÉGBEN Moravcsik-Kornyicki Ágota szakmai vezető Miért szükséges EGÉSZSÉGVÉDELEM program? Egészségi

Részletesebben

Horváthné Csepregi Éva iskolapszichológus

Horváthné Csepregi Éva iskolapszichológus A nevelési tanácsadás feladatain belül a pszichológusokat érintő feladatkörök teljesítését a nevelési tanácsadást ellátó intézmény szervezeti és működési szabályzatában is rögzítetten lehet megosztani.

Részletesebben

SzóKiMondóka. bemutatja a TreeFa World Productions Kft. Szeretettel köszöntjük az AMIT résztvevőket!

SzóKiMondóka. bemutatja a TreeFa World Productions Kft. Szeretettel köszöntjük az AMIT résztvevőket! SzóKiMondóka bemutatja a TreeFa World Productions Kft. Szeretettel köszöntjük az AMIT résztvevőket! 1 Küldetésünk Interaktív, készségfejlesztő játékok létrehozása kisgyermekek számára - Magyarországon

Részletesebben

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Klinikai fogászati higiénikus szakképesítés. 2411-06 Fogászati prevenció, szájhigiéné modul. 1.

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Klinikai fogászati higiénikus szakképesítés. 2411-06 Fogászati prevenció, szájhigiéné modul. 1. Nemzeti Erőforrás Minisztérium Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig minősítő neve: Vízvári László minősítő beosztása: főigazgató JVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI

Részletesebben

mint a cerebralis paresis komplex megközelítésének és ellátásának területe

mint a cerebralis paresis komplex megközelítésének és ellátásának területe A koragyermekkori intervenció, mint a cerebralis paresis komplex megközelítésének és ellátásának területe Szűcs Sándor gyógytornász A korai fejlesztés és intervenció Születéstől kezdve jogosultak rá azok,

Részletesebben

Függetlenül szabadon Dohányzás prevenció

Függetlenül szabadon Dohányzás prevenció Program címe: Függetlenül szabadon Dohányzás prevenció Tanúsítvány száma: 6/2015. Tanúsítvány érvényességi ideje: 2017. július 23. Kérelmező neve: Független Egyesület (Nonprofit civil Szervezet) Program

Részletesebben

Kórházi betegút szervezés hatásai az intézmények működésére

Kórházi betegút szervezés hatásai az intézmények működésére Kórházi betegút szervezés hatásai az intézmények működésére Dr. Tóth Tibor Kenézy Gyula Kórház és Rendelőintézet Debrecen 2014.10.08-10. Intézményi betegút szervezés Rendszer Önálló járóbeteg intézményben

Részletesebben

Hírlevél 1. Mozgó Tüdőszűrő Program

Hírlevél 1. Mozgó Tüdőszűrő Program Hírlevél 1 Mozgó Tüdőszűrő Program 1995-ben indult, és máig egyedülálló programként működik a hajléktalan emberek TBC szűrése és az ehhez kapcsolódó gyógyítás, utógondozás, illetve a nyomon követés megszervezése.

Részletesebben

P R E M I U M S Z O L G Á L T A T Á S O K A K Ú T V Ö L G Y I K L I N I K A I T Ö M B B E N

P R E M I U M S Z O L G Á L T A T Á S O K A K Ú T V Ö L G Y I K L I N I K A I T Ö M B B E N P R E M I U M S Z O L G Á L T A T Á S O K A K Ú T V Ö L G Y I K L I N I K A I T Ö M B B E N G O N D O S K O D Á S É S P R O F E S S Z I O N A L I Z M U S A Kútvölgyi Klinikai Tömb neve szorosan összekapcsolódik

Részletesebben

KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE

KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)- 507-133 Fax: (28)-470-357 Nyílt ülésen tárgyalandó ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2014. augusztus 27-i ülésére

Részletesebben

Tárgy: A képzési kötelezettségről és a pedagógiai szakszolgálatokról szóló 14/1994. (VI.24.) MKM rendelet módosítása

Tárgy: A képzési kötelezettségről és a pedagógiai szakszolgálatokról szóló 14/1994. (VI.24.) MKM rendelet módosítása A KORMÁNY ÉS A MINISZTÉRIUM ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI TERVEZET! (honlapra) Tárgy: A képzési kötelezettségről és a pedagógiai szakszolgálatokról szóló 14/1994. (VI.24.) MKM rendelet módosítása Budapest,

Részletesebben

Dr. Schiszler István igazgató XVI. Kerület Kertvárosi Egészségügyi Szolgálata

Dr. Schiszler István igazgató XVI. Kerület Kertvárosi Egészségügyi Szolgálata igazgató XVI. Kerület Kertvárosi Egészségügyi Szolgálata Szakorvosi rendelési idő: 14 óra Dietetikai tanácsadás: 4 óra Szakasszisztensi tanácsadás 6 óra Gondozott betegek száma: 1793 Éves esetszám: 4391

Részletesebben

Koragyerekkori nevelés, az alapkészségek kifejlesztése

Koragyerekkori nevelés, az alapkészségek kifejlesztése Koragyerekkori nevelés, az alapkészségek kifejlesztése Herczog Mária A Közoktatás megújítása Magyarországon 2007. szeptember 25. Tények és tévhitek Azt, hogy a nép fia vagy, igazolnod, sejh, ma nem azzal

Részletesebben

Down Egyesület Életpálya Down Szindrómával

Down Egyesület Életpálya Down Szindrómával Down Egyesület Életpálya Down Szindrómával Az Egyesület bemutatása A DOWN Egyesületet 13 évvel ezelőtt olyan szülők hozták létre, akik fontosnak tartották, hogy a rendelkezésükre álló információkat és

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S - a Képviselő-testülethez - a Területi Kórház Mátészalka alapító okiratáról

E L Ő T E R J E S Z T É S - a Képviselő-testülethez - a Területi Kórház Mátészalka alapító okiratáról MÁTÉSZALKA V Á R O S POLGÁRMESTERÉTŐ L 4701.Mátészalka, Hősök-tere 9. Tel.: (44) 501-361, Fax: (44) 501-358 e-mail:polgarmester@mateszalka.hu Száma: 146-3 /2007. E L Ő T E R J E S Z T É S - a Képviselő-testülethez

Részletesebben

SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ GYERMEK AZ OSZTÁLYBAN (A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNY PEDAGÓGUS SZEMMEL) AZ INTEGRÁCIÓ JELENTŐSÉGE

SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ GYERMEK AZ OSZTÁLYBAN (A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNY PEDAGÓGUS SZEMMEL) AZ INTEGRÁCIÓ JELENTŐSÉGE SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ GYERMEK AZ OSZTÁLYBAN (A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNY PEDAGÓGUS SZEMMEL) AZ INTEGRÁCIÓ JELENTŐSÉGE A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYHEZ IGAZODÓ DIFFERENCIÁLÁS LEHETŐSÉGEI AZ ISKOLAI OKTATÁSBAN,

Részletesebben

Köszöntjük vendégeinket!

Köszöntjük vendégeinket! Köszöntjük vendégeinket! Tájékoztató az Óvoda-iskola átmenetet segítő program indításáról Mohács, 2013. október 16 TÁMOP 3.1.6-11/2 2011-003 Tanuljunk együtt! - Tanuljunk egymástól! A sajátos nevelési

Részletesebben

SZERVEZETI HATÉKONYSÁG FEJLESZTÉSE AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÓRENDSZERBEN TERÜLETI EGYÜTTMŰKÖDÉSEK KIALAKÍTÁSA TÁMOP 6.2.5 B

SZERVEZETI HATÉKONYSÁG FEJLESZTÉSE AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÓRENDSZERBEN TERÜLETI EGYÜTTMŰKÖDÉSEK KIALAKÍTÁSA TÁMOP 6.2.5 B SZERVEZETI HATÉKONYSÁG FEJLESZTÉSE AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÓRENDSZERBEN TERÜLETI EGYÜTTMŰKÖDÉSEK KIALAKÍTÁSA TÁMOP 6.2.5 B KONFERENCIA AZ EGÉSZSÉGESEBB EGÉSZSÉGÜGYÉRT 2015 06 30 TÁMOP-6.2.5-B-13/1-2014-0001

Részletesebben

A gyermekvédelmi szakellátás iránti szükséglet és az ellátási kínálat. Gulyásné dr. Kovács Erzsébet CSILI 2013.

A gyermekvédelmi szakellátás iránti szükséglet és az ellátási kínálat. Gulyásné dr. Kovács Erzsébet CSILI 2013. A gyermekvédelmi szakellátás iránti szükséglet és az ellátási kínálat Gulyásné dr. Kovács Erzsébet CSILI 2013. Miről lesz szó az ellátási igények háttere bekerülési okok a bekerülők jellemzői a bent lévők

Részletesebben

Egyesületünk sikeres pályázatot nyert, a KAB-PR-07-B-0155 által kiírt pályázatán. A program részletes ismertetése Egészséges Test - Egészséges Gyermek

Egyesületünk sikeres pályázatot nyert, a KAB-PR-07-B-0155 által kiírt pályázatán. A program részletes ismertetése Egészséges Test - Egészséges Gyermek ünk sikeres pályázatot nyert, a KAB-PR-07-B-0155 által kiírt pályázatán A program részletes ismertetése Egészséges Test - Egészséges Gyermek gyermekeinknek átadjuk kromoszómáinkat és génjeinket, személyes

Részletesebben

Köszöntjük vendégeinket!

Köszöntjük vendégeinket! Köszöntjük vendégeinket! Szakmai nap az intervenció jegyében Mohács, 2013. szeptember 28 TÁMOP 3.1.6-11/2 2011-003 Tanuljunk együtt! - Tanuljunk egymástól! A sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS az Egészségügyi Szociális és Sport Bizottság 2015. március 18 -i ülésére

ELŐTERJESZTÉS az Egészségügyi Szociális és Sport Bizottság 2015. március 18 -i ülésére Iktatószám: SZ-102 /2015. Budapest Főváros I. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS az Egészségügyi Szociális és Sport Bizottság 2015. március 18 -i ülésére Tárgy: Javaslat a 3301. Egészségügyi

Részletesebben

Kutatás-fejlesztés, innováció

Kutatás-fejlesztés, innováció Az ellátás minősége a magán és a közfinanszírozott szolgáltatóknál Dr. Papik Kornél (Országos Gerincgyógyászati Központ, Budai Egészségközpont Szakkórháza) I. Egészségközpont Magán járóbeteg-ellátás Teljes

Részletesebben

SZAKÉRTŐI BIZOTTSÁGI VÉLEMÉNY IRÁNTI KÉRELEM. ... település,... irányító sz. (Előző név, ha van:. ) Születési hely:..., év: hó:. nap:.. Anyja neve:.

SZAKÉRTŐI BIZOTTSÁGI VÉLEMÉNY IRÁNTI KÉRELEM. ... település,... irányító sz. (Előző név, ha van:. ) Születési hely:..., év: hó:. nap:.. Anyja neve:. A kérelmező intézmény neve: A kérelmező intézmény címe:.... település,... irányító sz.... utca, hsz., Tel.: Fax.:.. E-mail cím:. Tisztelt Bizottság! Kérem, hogy a nevű igénybe vevő (Előző név, ha van:.

Részletesebben

A VÉDŐNŐI SZOLGÁLAT HELYE AZ ÖNKORMÁNYZAT RENDSZERÉBEN

A VÉDŐNŐI SZOLGÁLAT HELYE AZ ÖNKORMÁNYZAT RENDSZERÉBEN A VÉDŐNŐI SZOLGÁLAT HELYE AZ ÖNKORMÁNYZAT RENDSZERÉBEN Polyákné Gulyás Erika megyei vezető védőnő Anya-gyermekvédelem hagyományai XX. sz. I. világháború - magas csecsemőhalálozás - születések száma - járványok

Részletesebben

Meghívó. Sürgősségi Orvostani Fórum. tudományos ülés Debrecenben. Helyszín Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza Debrecen, Thomas Mann utca 49.

Meghívó. Sürgősségi Orvostani Fórum. tudományos ülés Debrecenben. Helyszín Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza Debrecen, Thomas Mann utca 49. Meghívó tudományos ülés Debrecenben Helyszín Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza Debrecen, Thomas Mann utca 49. Időpont 2015. május 15. REGISZTRÁCIÓS LAP tudományos ülés Helyszín Debreceni Akadémiai

Részletesebben

Meghívó. Sürgősségi Orvostani Fórum. Helyszín Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza Debrecen, Thomas Mann utca 49. Időpont 2015. május 15.

Meghívó. Sürgősségi Orvostani Fórum. Helyszín Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza Debrecen, Thomas Mann utca 49. Időpont 2015. május 15. Meghívó Sürgősségi Orvostani Fórum tudományos ülés Debrecenben Helyszín Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza Debrecen, Thomas Mann utca 49. Időpont 2015. május 15. A Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi

Részletesebben

TÁMOP-6.1.2/LHH/11-A-2012-0010. Közösségi pszichiátriai prevenciós program megvalósítása a Mátészalkai kistérségben

TÁMOP-6.1.2/LHH/11-A-2012-0010. Közösségi pszichiátriai prevenciós program megvalósítása a Mátészalkai kistérségben TÁMOP-6.1.2/LHH/11-A-2012-0010. Közösségi pszichiátriai prevenciós program megvalósítása a Mátészalkai kistérségben 2. komponens Szenvedélybetegségek leküzdésére irányuló kezdeményezések Moravcsik-Kornyicki

Részletesebben

Az iskola védőnők szerepe a prevencióban. Kotroczóné Antal Teréz megyei vezető védőnő

Az iskola védőnők szerepe a prevencióban. Kotroczóné Antal Teréz megyei vezető védőnő Az iskola védőnők szerepe a prevencióban Kotroczóné Antal Teréz megyei vezető védőnő Iskola-egészségügyi ellátás 26/1997.(IX.3.) NM rendelet az iskolaegészségügyi ellátásról 1.(2) Az iskola-egészségügyi

Részletesebben

A magyarországi kora gyermekkori intervenciós szolgáltató hálózat elemei, résztvevői és célcsoportja. Nyíregyháza, 2011. március 18.

A magyarországi kora gyermekkori intervenciós szolgáltató hálózat elemei, résztvevői és célcsoportja. Nyíregyháza, 2011. március 18. A magyarországi kora gyermekkori intervenciós szolgáltató hálózat elemei, résztvevői és célcsoportja Nyíregyháza, 2011. március 18. Czeizel Barbara Budapesti Korai Fejlesztő Központ Fogalmak, fogalmak

Részletesebben

PALOTÁS GÁBOR ÁLTALÁNOS ISKOLA

PALOTÁS GÁBOR ÁLTALÁNOS ISKOLA Tartalomjegyzék AZ ISKOLA KÖRNYEZETE NEVELÉSI PROGRAM 1. Az iskolában folyó nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei, céljai, feladatai, eszközei, eljárásai. 1.1. Pedagógiai alapelvek 1.2. A nevelő-oktató

Részletesebben

TÁMOP 6.1.2/11/3-2012-0012 Egészségfejlesztési irodák létrehozása és fejlesztése Háziorvosi tájékoztatás

TÁMOP 6.1.2/11/3-2012-0012 Egészségfejlesztési irodák létrehozása és fejlesztése Háziorvosi tájékoztatás A A kaposvári kistérs rség egészs szségfejlesztése TÁMOP 6.1.2/11/3-2012-0012 Egészségfejlesztési irodák létrehozása és fejlesztése Háziorvosi tájékoztatás Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház 2013.

Részletesebben

Intézmény bemutatása

Intézmény bemutatása Intézmény bemutatása A Szivárvány Bölcsőde és Védőnői Szolgálat jelenleg egy székhelyen és két telephelyen működik. Az intézmény élén egy vezető áll, akinek a munkáját egy gazdasági vezető, egy élelmezésvezető,

Részletesebben

A pedagógiai szakszolgálati feladatellátás a Pedagógiai Intézet irányítása alatt

A pedagógiai szakszolgálati feladatellátás a Pedagógiai Intézet irányítása alatt A pedagógiai szakszolgálati feladatellátás a Pedagógiai Intézet irányítása alatt 2004-2011. Csibi Enikő szakszolgálati igazgatóhelyettes 2011.12.12 Változó törvényesség, állandó szakmaiság! Rövid történeti

Részletesebben

Bukovics Eszter szakmai vezető SZAKMAI NAPOK

Bukovics Eszter szakmai vezető SZAKMAI NAPOK Bukovics Eszter szakmai vezető SZAKMAI NAPOK A 2012/2013. tanévben a következő intézményközi szakmai napok megrendezését tervezzük: 1. Szakmai nap az intervenció jegyében - Felkészítés a preventív óvodai

Részletesebben

Kitöltési útmutató az A laphoz

Kitöltési útmutató az A laphoz Kitöltési útmutató az A laphoz A működési engedélyt telephelyenként külön kell kérni, ha a telephelyek az ÁNTSZ nem ugyanazon intézetének az illetékességi területén vannak. Annyi A lapot kell kitölteni,

Részletesebben

Prevenció a háziorvosi praxisban Dr. Nagy Árpád

Prevenció a háziorvosi praxisban Dr. Nagy Árpád Kánya Község Önkormányzata Háziorvosi szolgálat Prevenció a háziorvosi praxisban Dr. Nagy Árpád SMKNSZSZ megyei alapellátási értekezlet 2014.04.16. Prevenció definíció I. Az egészségügyi célú prevenció

Részletesebben

Boros Erzsébet dr és Bódi Mariann

Boros Erzsébet dr és Bódi Mariann Boros Erzsébet dr és Bódi Mariann e.boros@rehabint.hu FESZ kongresszus 2012. szept. 28-30. Velence Téma fontossága Rehabilitáció folyamat Ellátás minősége folyamatosság, egyenletes színvonal Gazdaságosság

Részletesebben

ADD A KEZED NYÚJTSD A KEZED

ADD A KEZED NYÚJTSD A KEZED ADD A KEZED NYÚJTSD A KEZED Ez a kiadvány olyan Székelyudvarhely és környékbeli intézmények/szakemberek adatait tartalmazza, akik a helyi közösségben szociálisan nehéz körülmények között elő, speciális

Részletesebben

Napközis Munkaközösség Munkaterve. 2013/2014-es tanév. 2013. szeptember 16.

Napközis Munkaközösség Munkaterve. 2013/2014-es tanév. 2013. szeptember 16. Napközis Munkaközösség Munkaterve 2013/2014-es tanév 2013. szeptember 16. Munkaközösségünk helyzete A Napközis Közösség Munkaterve 2013/2014-es tanév Iskolánkban a szülők igényének megfelelően biztosítjuk

Részletesebben

KEDVEZMÉNYKUPONOK. Számos szolgáltatásunkat kedvezményesen veheti igénybe az alábbi kuponok beváltásával.

KEDVEZMÉNYKUPONOK. Számos szolgáltatásunkat kedvezményesen veheti igénybe az alábbi kuponok beváltásával. OK Számos szolgáltatásunkat kedvezményesen veheti igénybe az alábbi kuponok beváltásával. 1. Válasszon vizsgálataink közül. 2. Vágja ki a kiválasztott kupont, kuponokat. 3. Egyeztessen időpontot valamelyik

Részletesebben

Szünetelés Egészségügyi szolgáltató szerinti térség. Búcsúszentlászló 8925 PETÖFI UTCA 17. fizioterápia-gyógytorna 5700 0 20 2010.10.

Szünetelés Egészségügyi szolgáltató szerinti térség. Búcsúszentlászló 8925 PETÖFI UTCA 17. fizioterápia-gyógytorna 5700 0 20 2010.10. Szakma a a idejére a Zala megye NYD 012190 BÚCSÚSZENTLÁSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELÖTESTÜLETE Búcsúszentlászló 8925 PETÖFI UTCA 17. fizioterápia-gyógytorna 5700 0 20 2010.10.29 zala megye NYD 015717

Részletesebben

Aktualitások a védőnői munkában

Aktualitások a védőnői munkában Aktualitások a védőnői munkában Székesfehérvár 2013. november 13. Polyákné Gulyás Erika megyei vezető védőnő Visszatekintés Anya-gyermekvédelem hagyományai XX. sz. I. világháború - magas csecsemőhalálozás

Részletesebben

CÉLCSOPORT 60-70 EZER FŐ OLVASSA A MAGAZINT

CÉLCSOPORT 60-70 EZER FŐ OLVASSA A MAGAZINT A Heim Pál Gyermekkórház lapjaként, elkötelezett az egészség, és annak megőrzése, az egészséges életmódra nevelés, a prevenció mellett. A benne megjelenő cikkek, információkat, orvosi és védőnői tanácsokat

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A Humán Ügyek Bizottsága 2014. március 5-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS A Humán Ügyek Bizottsága 2014. március 5-i ülésére Iktató szám: Sz-82/2014. Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Humán Ügyek Bizottsága ELŐTERJESZTÉS A Humán Ügyek Bizottsága 2014. március 5-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette:

Részletesebben

Nyugat-magyarországi Egyetem REGIONÁLIS PEDAGÓGIAI SZOLGÁLTATÓ és KUTATÓ KÖZPONT Szombathely NEVELÉSI TANÁCSADÓ

Nyugat-magyarországi Egyetem REGIONÁLIS PEDAGÓGIAI SZOLGÁLTATÓ és KUTATÓ KÖZPONT Szombathely NEVELÉSI TANÁCSADÓ Nyugat-magyarországi Egyetem REGIONÁLIS PEDAGÓGIAI SZOLGÁLTATÓ és KUTATÓ KÖZPONT Szombathely NEVELÉSI TANÁCSADÓ Nevelési tanácsadó logopédus szabadidő TKVSZRB civil szervezet tehetséggondozás Gyermekjóléti

Részletesebben

Csecsemőgondozási tanfolyam Minden amit a csecsemő-, és kisdedgondozásról, gyermeknevelésről tudni kell!

Csecsemőgondozási tanfolyam Minden amit a csecsemő-, és kisdedgondozásról, gyermeknevelésről tudni kell! Program címe: Csecsemőgondozási tanfolyam Minden amit a csecsemő-, és kisdedgondozásról, gyermeknevelésről tudni kell! Tanúsítvány : 8/2013 Tanúsítvány érvényességi ideje: 2015. augusztus 27. Kérelmező

Részletesebben

TELEPHELY_MEGYE SZAKMA_MEGNEVEZES EUSZOLGNEV ELLATASIFORMACSOPORTNEV TELEPHELY_IRSZ TELEPHELY_TELEPULES TELEPHELY_CIM

TELEPHELY_MEGYE SZAKMA_MEGNEVEZES EUSZOLGNEV ELLATASIFORMACSOPORTNEV TELEPHELY_IRSZ TELEPHELY_TELEPULES TELEPHELY_CIM audiológia Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Járóbeteg szakellátás 4032 Debrecen Nagyerdei körút 98. audiológia Egészségügyi Járóbeteg Központ Szolgáltató Nonprofit Kft. Járóbeteg szakellátás

Részletesebben