VA L L ÁSTUDOM Á N Y I SZ E M L E

Átírás

1 VA L L ÁSTUDOM Á N Y I SZ E M L E VIII. évfolyam 3. szám 2012 Zsigmond Király Főiskola

2 VALLÁSTUDOMÁNYI SZEMLE VALLÁSTUDOMÁNYI FOLYÓIRAT MEGJELENIK ÉVENTE NÉGYSZER Nyolcadik évfolyam, 2012/3. szám A folyóirat megjelenését a Nemzeti Kulturális Alap támogatja. Kiadja: Zsigmond Király Főiskola, Budapest Magyar Vallástudományi Társaság Főszerkesztő: S. Szabó Péter Alapító főszerkesztő: Bencze Lóránt Szerkesztők: Adamik Tamás (Disputa) Rónay Péter (Hírek) Luft Ulrich (Vallástudós életpályák) Németh György (Források) Csima Ferenc (Recenziók) Szerkesztőbizottság: Fröhlich Ida, Hoppál Mihály, Máté-Tóth András, Peres Imre, Ruzsa Ferenc, Schweitzer József, Szigeti Jenő, Török László, Zentai Tünde A Szerkesztőség címe: 1039 Budapest, Kelta u. 2. Tel.: , fax: vtsz@zskf.hu Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. ISSN A kiadásért felel: Dr. Bayer József A sorozat kötetei megrendelhetők, illetve 15% kedvezménnyel megvásárolhatók: L Harmattan Könyvesbolt 1053 Budapest, Kossuth L. u Tel.: harmattan@harmattan.hu; A tipográfiai tervet Pintér Zoltán készítette, a nyomdai előkészítést Csernák Krisztina, a nyomdai munkákat a Robinco Kft. végezte. Felelős vezető: Kecskeméthy Péter

3 Tartalom S. SZABÓ PÉTER: A Vallástudományi Szemle 2012/3. száma elé 5 TANULMÁNYOK A 3. MAGYAR VALLÁSSZEMIOTIKAI KONFERENCIA ELŐADÁSAI (1. RÉSZ) VOIGT VILMOS: A vallás mint jelrendszer 9 BALÁZS GÉZA: A laoszi élő buddhizmus 14 BENCZE LÓRÁNT: A Lumen gentium szemiotikája 25 DALLOS EDINA: Az orosz ikon és a pogány csuvasok 30 DEÁK-SÁROSI LÁSZLÓ: A Korszellem című film és mozgalom mint vallás és egyház 37 DIÓSI DÁVID: A szimbólum hitelesítő kritériuma : a szép 47 CSELÉNYI ISTVÁN GÁBOR: A szentségi jelek a keleti egyházban 56 FORRÁS NÉMETH GYÖRGY: Sötét varázslatok Az antik átoktáblák két korszaka 71 DISPUTA BODÓ MÁRTA: Lapszéli jegyzet a nő és férfi teremtésbeli antropológiájához 105 CSELÉNYI ISTVÁN GÁBOR: A női princípium felfedezése felé 110 TUDOMÁNYUNK TÖRTÉNETE ÉS MŰHELYEI HÁMORI ANTAL: A hazugság fogalmához (szempontok a magatartás tárgyának mélyebb elemzéséhez) 123 VALLÁSTUDÓS ÉLETPÁLYÁK BENCZE LÓRÁNT: A Vallástudományi Szemle beszélgetése Nemeshegyi Péter SJ egyetemi tanárral 135 HÍREK 143 RECENZIÓK 149

4

5 A Vallástudományi Szemle 2012/3. száma elé S. SZABÓ PÉTER Idén már harmadik alkalommal kerül sor arra, hogy az esztendők során megjelenő négy folyóiratszám közül a harmadik vallásszemiotikai konferencia előadásait tartalmazza a Tanulmányok rovatban. Ez a konferenciasorozat kezdeményezés a Magyar Szemiotikai Társaság és a Zsigmond Király Főiskola Vallás, társadalom, politika Kutatóközpontja közös rendezvénye eredményesnek bizonyult, évrőlévre gyarapszik az előadók száma, közöttük visszatérők és újonnan jelentkezők egyaránt akadnak. Idén már nem is zsúfolható be egy számba valamennyi előadás, meg kellett osztanunk az anyagot, ezúttal hét tanulmányt közlünk. A többit majd következő számainkban. Forrás rovatunk, mint Németh György professzor tanulmányának címe is jelzi: sötét varázslatok világába kalauzol bennünket; Amint ez az ólom nem látszik és lesüllyed, úgy süllyedjen el azok ifjúsága, tagjai, élete, ökre, gabonája akik kárt okoztak nekem olvashatók például az igencsak komor szavak egy britanniai átoktáblán. Egészen más és jóval világosabb, bár némi homályt is magán hordó irányt választ a Disputa rovatba szereplő két egymásra reflektáló írás gondolat-cseréje. Fontos központi témájuk az isteni léten belüli női elem felfedezése, melyhez a legbiztosabb út a bibliai alapok újraértelmezése. Gyanítható, hogy disputájuk további hozzászólásokat is kivált majd. Hámori Antal tanulmánya a Tudományunk története és műhelyei rovatban a hazugság fogalmát boncolgatja, tulajdonképpen egy megkezdett gondolatmenethez, Németh Gábornak ilyen témájú erkölcsteológiai könyve (Budapest, JEL Könyvkiadó, 2011) tartalmaihoz fűz reflexiókat és a kánonjog tudományágát mutatja be ezáltal. A Vallástudós életpályák rovatban legutóbb (idei 2. szám) Prőhle Károly evangélikus teológus pályaképét mutattuk be. E számunkban Nemeshegyi Péter SJ, a több évtizedig Japánban élő és így a távol-keleti vallásokat is jól ismerő egyetemi tanár életútjából villantja fel a meghatározó tartalmakat Bencze Lóránt interjúja. Hírek rovatunk írása az idén hetven éves Nemzetközi Keresztény Zsidó Tanács (ICCJ) nyári, manchesteri konferenciájáról tudósít, és szép, értékes művek szolgáltatják a Recenziók rovat szerzőinek témáit.

6

7 TANULMÁNYOK A 3. MAGYAR VALLÁSSZEMIOTIKAI KONFERENCIA ELŐADÁSAI (1. RÉSZ)

8

9 A VALLÁS MINT JELRENDSZER Voigt Vilmos Axióma a szemiotikában, hogy nincs egyetlen, magányos jel, csak jelek vannak, sőt nincsenek jelek, csak jelrendszer van, és nincs egyetlen, magányos jelrendszer, csak jelrendszerek vannak. Ez a felismerés azt fejezi ki, hogy csak akkor jel vagy éppen jelrendszer valami, ha léteznek ezekkel összemérhető további jelek, jelrendszerek. Például így értelmezhetjük az írásrendszereket vagy a zenében a hangnemeket. A vallások esetében ez a rendszerszerűség kétféleképpen is megnyilvánul. Egyrészt a valláson magán belül virágvasárnap csak akkor jel, ha vannak nem-vasárnapok, sőt a vasárnapok között is vannak nem-virágvasárnapok. Másrészt a vallásokon kívül a vallások jel-rendszerszerűségét csak akkor ismerhetjük fel, ha vannak bizonyos szempontból ehhez hasonló más jelrendszerek is: pl. a művészet, a filozófia, a tudomány stb. (Más, a vallásokra nem nagyon hasonlító jelrendszereket itt nem említek.) Nemcsak a mindennapi szemlélők, hanem a vallástudomány (pontosabban itt is többes számot kell használnunk: -ok) művelői is számtalan alkalommal írták le a vallás(ok) jeleit ugyanilyen összefüggésekre utalva. Ha például egy épület tetején (vagy közvetlen mellette) egy magas torony áll, ezt akkor tudjuk templomtoronynak tekinteni, ha a más épületeken vagy mellettük levő hasonló építményekkel (városháza, víztorony, tűztorony, világítótorony, kilátótorony, Angliában pályaudvar, a Szovjetunióban közigazgatási és párt-palota stb.) ezt össze tudjuk vetni és azoktól meg is különböztetni. Ez általában kivihető dolog, ám sokszor nehézségekbe ütközik. Hogy az ilyen helyes összehasonlítás milyen fontos körülmény, mindenki által ismert példával is érzékeltetni tudjuk. Jiří Menzel csodálatos filmjében (Bohumil Hrabál regényéből: Sörgyári capriccio 1980) Pepin bácsi a sörgyári kémény tetejére mászik fel és onnan ordítja: Micsoda pompás Beobachtungsstelle! Ahol éppen a nem-helyes szemiotikai azonosítás teszi frappánssá a helyzetet. Ha nálunk, Magyarországon egy ilyen torony tetején kereszt, pravoszláv kereszt, csillag, buzogány, kakas (stb.) van, a hasonló épületek tetején pedig gömbsorok és félhold még biztosabb, hogy felismerjük a vallási épület keresztény vagy

10 10 Vallástudományi szemle 2012/3 mohamedán voltát. Más tornyok esetében viszont bajban vagyunk, hogy az zsinagóga, valamilyen új-keleti egyház temploma, sztúpa vagy éppen egy nem is szakrális építmény. Mondjuk a moszkvai Lomonoszov-egyetem gigantikus központi épülettömbje, amelynek tetején villámhárító- + monstrancia-stílusban volt ott a szovjethatalom aranyozott jele. Nyilvánvaló a hasonlóság a szakrális és nem-nem szakrális tornyok között, és éppen különbségük miatt tudjuk azonosítani ezeket. A mindennapi életben elég jól szoktuk meghatározni, milyen jelrendszer nyilvánul is meg egy vallás révén. Ám ha ennél teoretikusabb módon foglalkozunk a problémával nincs olyan könnyű dolgunk. Ha a vallást mint olyant sze miotikai rendszerként kívánjuk leírni, nyilván nem az egyszerű Peirce-i jeltipológia megállapításával ér véget feladatunk. Még nem is a jel(ező) szövegek (discours/e) alkalmazásával lehetséges ez, noha már Charles Morris is külön vette a maga discourse -tipológiájában a vallási szövegeket. A gyakorlati célú leíráshoz a leghasználhatóbbnak a szemiotika három fő területe (pragmatika, szintaktika, szemantika) látszik, ezek bemutatásával a leginkább célravezető egy ilyen leírás. És noha e három terület sorrendje elvileg tetszőleges, a legegyszerűbb az előbb említett sorrendet követni. A végeredmény úgyis egybe fog vágni. Noha nem csupán a vallás(ok), hanem akár egyetlen vallás teljes szemiotikáját is igazán nehéz leírni, a megoldás irányát tudjuk érzékeltetni. És ez az irány nem is rejtelmes vagy járhatatlan. Ami a pragmatikát illeti, egy vallás minden intézményét értelmezhetjük így. Azaz, ha megvizsgáljuk például az iskolákat, könyvkiadást, a sajátos építményeket (pl. szentélyek, templomok, temetők stb.), és megnézzük, miben különbözik a vallási intézmény a nem-vallási intézményektől, a szemiotikai pragmatikát valósítottuk meg. A Korán-iskolában ezt a szent szöveget olvassák, így tanulnak meg például írni olvasni. A modern keresztény egyetemek teológiai karán is tanítanak történelmet, filozófiát, pszichológiát mint a nem-vallási egyetemeken is, ám itt tanítanak pasztorálteológiát, szoteriológiát és egyházi kórusvezetést is. Nem mindig tudjuk megvonni a papok és tudósok közti határokat sem. A kiváló magyar orientalista Dávid Antal ( ) a sumér és asszír filológiával, illetve naptártörténettel foglalkozott. Aistleitner József pápai prelátus ( ) nemcsak a budapesti egyetem rektora volt (éppen ben), hanem az ugariti szövegek kiadásának és kutatásának világszerte ismert úttörője. Ha betérünk a pesti belvárosban az Ecclesia boltjába, ott nem csak mai kegytárgyakat, miseruhákat, vallásos kiadványokat és jelvényeket, hanem muzeális darabokat és antikvár könyveket is vásárolhatunk. A Dohány utcai zsinagógával egy épülettömbben van a Zsidó Múzeum, ahol például a pénztárnál klezmer-zenét is lehet vásárolni CD-lemezeken. Egyszóval a vallásoknak kiterjedt pragmatikája van. Ami a szintaktikát illeti, a vallások esetében a legismertebb ilyen példa az egyházi év beosztása, a nagyobb és kisebb ünnepekkel, kitüntetett időszakokkal.

11 voigt vilmos 11 Egyáltalán arra a kérdésre, hogy most hányas számú év melyik hónapjának milyen napján vagyunk legalább ötféle vallás ötféle válaszát adhatjuk meg. Buddha és Jézus, Zoroaszter és Mohammed élete, tanításainak időrendje hasonlóan egy-egy szintaktika része, amelynek egyes szakaszai az egész szintakszis nélkül nem is érthetőek. Különösen János evangéliumában fordul elő gyakran a jel (szémeion) szó úgy, hogy arra vonatkozik, hogy melyik ótestamentumi előreutalás valósult meg ily módon. A virágvasárnapi történet egyik legfontosabb (és talányosabb) része az, hogy Jézus kérésére: Atya, igazold a te nevedet! egy szózat hangzik az égből (János ev. 12:28): Kijelentettem és ezután is kijelenteni fogom (καὶ ε δόξασα καὶ πάλιν δοξάσω a gyönyörűen fogalmazott mondat a hihetőség, vélemény, állítás szót -- δόξα -- használja). Ez az egész virágvasárnapi (és az ezután következő) történet egy előző történet szintakszisát követi. János evangéliuma szerint itt ér véget a korábbi kijelentés, és ez után következik az eljövendő kijelentés. Sok más vallás is a jelen szintakszisát egy nagyobb szintakszis részének tekinti. Nem csupán a buddhizmus képvisel ilyen (majdnem) örök körforgást, hanem például az azték vallás is rendkívüli szigorúsággal visszautal és előreutal, sőt a világ végét is (napra) meghatározza. A világ vége szinte univerzális eleme a vallási szintaktikának. Nyilvánvaló, hogy a vallási szemantika igazán széleskörű jelenség, sajátos jelentésekkel. A vallás (legeslegtöbb változatában) transzcendentális: valami másra, a mindennapitól, a láthatótól eltérőre utal. Az egyiptomi piramisok, óriási szobrok és templomok egy más világot jelenítenek meg. A görög istenek ugyan gyakran járnak a földön, ám általában másutt, az Olimposzon laknak. Időben is másutt mivel halhatatlanok. Valamilyen túlvilág, hol mennyország, hol pokol, hol mind a kettő sajátos szemantikában jelenik meg a vallásokban. Minthogy e helyeket senki sem látta, az erre utaló kijelentések szemantikája sajátos a nem-láható láttatása. A sámánénekek leggyakoribb típusában lélekutazásról értesülünk. A révülésbe jutott sámán (olykor segítőszellemeivel) eltávozik közvetlen környezetéből, és ott közössége érdekében küzdelmet folytat (ellenséggel, betegséggel, természeti erőkkel), majd visszatér és beszámol minderről. A sámándobokon ott van a felső világ és az alsó világ, a látható rajzok azonban nem létező tájak vagy építmények ábrázolásai, hanem igazában nehezen értelmezhető jelek. Rajtuk nem egy mindennapi topográfia képe jelenik meg, hanem a nem-látható jelei. Egyébként (különösen a korai) filozófia világképe ettől a nem-látható vallási jelvilágtól nem sokban különbözik. Hérakleitosz vagy Platón jelentéstana vallásszemantikailag elég jól leírható. És még ha a filozófiát racionálisnak is tekintjük, akkor sem lesz egyszerűbb a filozófia-és-vallás szemantikája. Közismert, hogy a középkor nagy zsidó filozófusa, Mos eben Maimon (Maimonidész) A tévelygők útmutatója c. értekezésében (amely a 12. század utolsó évtizedében íródott), a

12 12 Vallástudományi szemle 2012/3 hitet a tudás egyik formájának tekinti, a filozófiát pedig a vallás megismeréséhez nélkülözhetetlennek tartja, szemantikájuk között ő nem lát különbséget. Az utóbbi másfél évszázad vallástudományában több nagy áttekintés (Frazer, Durkheim, Lévy-Bruhl, sőt Eliade, Lévi-Strauss és mások) voltaképpen könnyen folytatható lenne valamilyen vallásszemiotikában. Azonban erre igazában nem került sor. A szemiotikai iskolák közül voltaképpen a Greimas-iskola egyik ágazata (az ún. Entrevernes Group, illetve ennek amerikai folytatása, amely a Semeia: An Experimental Journal of Biblical Criticism) foglalkozott szövegszemiotikával, főként a példabeszédek jelentésrétegeivel. Ám teljes vallászemiotikát nem alkottak meg. Sajnálattal vehetjük észre, hogy a szemiotikai kézikönyvek, lexikonok vallászemiotikai részei milyen gyöngék, kidolgozatlanok, távlatok nélküliek. Vagyis volna mit pótolni a vallás mint jelrendszer vizsgálatában! Ehhez két további lehetőségre is hivatkoznék. A mostani terjedelmi korlátok miatt ezt csupán utalásként tehetem meg. Egyrészt a vallást is érdemes lenne másodlagos modelláló rendszerként általában is leírni. Amint ismert, a moszkvai tartui szemiotikai iskolában merült fel az a gondolat, hogy a nyelvre mint elsődleges jelrendszerre egy második jelrendszer is felépül: például az irodalom szövegei. Olykor a mítoszokat is megemlítik itt, ám részletezés nélkül. A közelmúlt szemiotikája ritkábban használja a másodlagos modelláló rendszer fogalmát, mégpedig nem is azért, mivel az elsődleges rendszer milyenségét illetően lennének nehézségek. A másodlagos rendszer milyenségét illetően lenne szükség továbbgondolkodásra. Az ugyanis tény, hogy a nyelvre ráépülhet az irodalmi szöveg, anélkül nem is létezik. Ám maga az irodalom (a maga intézményeivel) tekinthető-e a nyelv produktumának? Még inkább érdemes lenne azt megvizsgálni, minek is lenne másodlagos modelláló rendszere a vallás? Például az időhasználat, a szent szövegek, a szakrális építmények, még igen sok rítus esetében az ilyen szerkezet jól felismerhető és leírható. Ám ilyen az egész vallás is? Másrészt tanulságos lenne Peirce három alapfogalmát közvetlen interpretáns, dinamikus interpretáns és végső interpretáns (immediate interpretant, dynamic interpretant, final interpretant) figyelembe véve megkísérelni azt, hogy a vallást mint jelrendszert körülhatároljuk. Peirce-nek ez az egyik legalapvetőbb szemiotikai felismerése hosszú ideig háttérben maradt. Pár évtizeddel ezelőtt fedezték fel ismét, és akkor, hirtelen, sok mindenre alkalmazták. Vegyes eredménnyel. Azóta elmúlt ez a roham. Viszont éppen ezért most nyugodtabban foglalkozhatnánk egy ilyen vallásszemiotikai áttekintéssel. A közvetlen interpretáns észreveszi a jelet. A vallásos ember észreveszi a vallást. Bemegy a templomba, ott egy megadott szentkép elé térdel. A dinamikus interpretáns interakcióba lép a jellel, azt használja. Az ilyen vallásos ember részt vesz a vallásban, maga is annak tényévé válik. Valamiért imádkozik, hálát ad. A bűnvallás és a gyónás tipikusan ilyen dinamikus

13 voigt vilmos 13 interpretáló rendszerek. A végső interpretáns az így élő jeleket interpretálja, továbbítja mint karmester a zeneművet. A vallásban a demonstráció, a prédikáció, az életvitel ilyen jelenségek. Igazán sokszor szólítják fel erre a hívőket, nem tudván vagy nem közölvén, hogy mindezt Peirce már final interpretant néven meghatározta. Azt gondolom, éppen a vallást mint jelek rendszerét lehet mind a másodlagos modelláló rendszer, mind a Peirce-i interpretáns -modell segítségével csakugyan bemutatni. Előadásom a legfontosabb összefüggésekre kívánt koncentrálni. Ezért nem is adtam szakirodalmat. Ami a szemiotikai fogalmakat és szereplőket illeti, róluk adtam tájékoztatást Bevezetés a szemiotikába c. könyvemben (Budapest, 2008).

14 A LAOSZI ÉLŐ BUDDHIZMUS BALÁZS GÉZA Egy laoszi eredetlegenda szerint a laosziak ősei egyenesen az égből szálltak alá. Annyi igazság biztosan van benne, hogy a thai-lao (laoszi) népek Dél-Kína hegyeiből ereszkedtek alá. Államalapító uralkodója elnevezte az egymillió elefánt országának, illetve nevezték Elefántvölgynek is utalva a szabadon élő ormányosokra, amelynek nagy része az elefántcsont-kereskedelemnek esett áldozatul. BUDDHISTA TŐKÉS SZOCIALIZMUS (2012) Laosz mai fővárosa, Vientián repülővel, illetve Thaiföldről vonattal közelíthető meg a legegyszerűbben. A 400 kilométerre lévő régi fővárosba, Luang Prabangba sűrű buszjáratok közlekednek, de a Mekongon luxushajóval is lehet utazni. Az út VIP -busszal is legalább órát tart, rendkívül elhanyagolt utakon. Laoszt a legszegényebb országok között tartják számon. A városok külső képe azonban nem ezt mutatja. A két fővárosban (a hivatalosban és a régiben) csak a legmenőbb, legfényesebb terepjárókat látni. Régi kocsit egyet sem. A kocsik alapján azt hihetnők, hogy egy arab emírségben vagyunk. Luang Prabang nagyon kellemes, olcsó üdülőváros vendégházakkal. Sok az európai, amerikai turista. A vendégházak barátságosak, tiszták, kedvesek, ingyen lehet netezni, kávét, teát készíteni. Lehet biciklit bérelni. Az ázsiai városok többségében nem ajánlatos egy külföldinek biciklizni. Luang Prabangból hajókirándulások indulnak a Mekongon a közeli Buddha-barlanghoz és egy whisky-faluhoz (datolyapálma terméséből főzik a pálinkát). Barátságos Mekong-parti kisvendéglők, olcsó reggelizőhelyek az egész annyira rendezett, mint egy svájci kisváros. Minden a vendégekre, a turizmusra alapozva. A két városban számos pagoda van, de mondhatni két pagodanegyed is, ahol egymást érik a a külföldiek számára is nyitva álló buddhista kolostorok. A buddhista szerzetesek nem tekintik zaklatásnak, ha a turisták besétálnak a kapun. Persze illik, illetve be kell tartani bizonyos rendszabályokat. A pagodába csak mezítláb

15 balázs géza 15 szabad belépni, a cipőt a lépcsőnél le kell vetni. Rendszerint nincs szabály arra, hogy a turisták meddig sétálhatnak be egy kolostor területére: de a szerzetesek lakóházai közé azért nyilvánvalóan nem illik bemenni. A szerzetesek a kolostor területén meditálnak (magukban ülnek), olvasnak, imádkoznak, sétálnak, dolgoznak, a kisebbek kisebb csoportokban tanulnak. Illik nekik barátságosan és visszafogottan köszönni, mosolyogva köszönnek vissza. Fényképezni is lehet őket, de ezt sem szabad tolakodóan. Rendszerint némán tűrik, ha megkérik őket egy-egy fényképezkedésre. Szívesen szóba elegyednek, beszélnek a kolostorról, életükről. Laoszban bár a világ legszegényebb országai között tartják számon kéregetővel nem találkozni. Nagyvárosai kicsiny és csöndes városoknak számítanak a megismert ázsiai metropoliszokhoz képest. Vientián este nyolc után teljesen kihalt. Luang Prabang pedig inkább üdülőváros képét mutatja. A falvakban szerény és egyszerű élet folyik: a házakat nagyon egyszerű anyagokból szinte ráépítik az utakra, nem zavarja őket az óriási teher- és személyforgalom. Laosz külső képe tehát meglepő: vadonatúj terepjárók, a városokban néhány új bevásárlóközpont, szemben a szinte középkori falvakkal. A gazdaság nemrég elkezdett liberalizácója elsősorban a felszínen, a terepjárók eluralkodásában látható. Igaz, Laoszban a terepjáró nemcsak státuszszimbólum, mert a vidéki utak valóban rosszak. A gazdasági szakemberek szerint beindulóban van a tőzsde, de még igazából nem sikerült felkelteni a külföldi befektetők érdeklődését, így könnyen megtorpanhat az ország fejlődése. Sajátságos Laosz politikai-gazdasági berendezkedése. Nevében: Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság. Államformája: népköztársaság. Egypártrendszerű, szocialista országnak definiálja magát (vezető pártja a Laoszi Népi Felszabadító Párt), de láthatóan elmozdult a liberális kapitalista (tőkés) gazdasági berendezkedés felé, a társadalmat pedig áthatja az államvallás, a buddhizmus. Államformája tehát (saját magam alkotta definícióval): buddhista kapitalista (tőkés) szocializmus. Meghökkentő látvány volt az egyik vientiáni buddhista kolostor melletti iskola: ahol kék nyakkendős kisdobosok és piros nyakkendős úttörők játszottak az udvaron, néhány lépésre a narancssárga buddhista szerzetesektől. Az állam nem telepszik rá a mindennapokra. A társadalom működése láthatóan nem bürokratikus, inkább alulszervezett, a hatalom mindenkit hagy boldogulni. A mindennapi élet kiegyensúlyozott, nyugodt, derűs. Ez fakad a buddhizmusból is, de az állami szerepek visszaszorulásából is. Az állam nem sokat segít, legföljebb annyit, hogy békén hagyja polgárait. Ebből az is következik, hogy mindenkinek önmagának kell boldogulnia, mindennap tenni valamit. Hasonlattal élve: Európa túl, Délkelet-Ázsia alul van szervezve. Laosz egypártrendszerű szocialista ország, a szomszédos Kambodzsa királyság, Vietnam Laoszhoz hasonlóan szocialista ország, de az államok működésében, a napi életmódban alig látszik különbség. Itt tényleg megvalósult a két világrend közötti konvergencia. S valamennyi délkelet-

16 16 Vallástudományi szemle 2012/3 ázsiai országban rendkívül nagy, mindennapi szerepe van a vallásnak, Thaiföldön, Burmában, Kambodzsában, Laoszban a buddhizmusnak, Vietnamban a buddhizmuson túl számos világ- és helyi vallásnak. A LAOSZI BUDDHIZMUS A buddhizmus alkalmazkodó vallás, számos helyi változata jött létre. Akadálytalanul illeszkedik a helyi történelmi-társadalmi-vallási hagyományokhoz. A csaknem ezeréves hagyományra tekintő laoszi buddhizmus a hinajána ( szűk ösvény, más néven: théraváda: öregek útja ) ághoz tartozik. Ennek fő jellemzői: az ősi, erdeti buddhista szövegre, a Páli kánonra építenek; eredeti buddhista (ülő)meditáció; vallásosságtól viszonylag mentes (Gánti 2012: 28). Laosz mellett a következő országokban terjedt el: Srí Lanka, Burma, Thaiföld, Kambodzsa. A buddhizmusnak ma három nagy és egy kiágazó változata van. A hinajána mellett a másik nagy ág a mahájana, az erősebben vallásos, istenhívő buddhizmus (Kínában, Koreában, Vietnamban, Japánban terjedt el). A tibeti buddhizmust jellemzik a jógához hasonló tantrikus gyakorlatok, a sok buddhaforma, a vizualizációk, színes mandalák, mantrázás, szertartások, légzőgyakorlatok (területe: Tibet, Nepál, Bhután és Mongólia). A mahájanából alakult ki a zen-buddhizmus, amely Japánban terjedt el. (Gánti 2012: 28). A sokféle buddhizmus csak látszatra hasonló, Sári László (2007: 164.) szerint: Az indiai és a kínai között ég és föld a különbség. Indokínába a hinajána-buddhizmus Indián és Ceylonon át érkezett. A 14. században létrejött laoszi királyság a hinajána (théraváda) buddhizmust tette államvallássá. A hiajána buddhizmus széles földrajzi elterjedése ellenére a laoszi buddhizmusnak vannak sajátságos jellegzetességei. Ilyen például az ősi naga természetvallás, az animizmus buddhizmusba épülése (inkulturációja), az esőt hozó és védő-oltalmazó Buddha középpontba kerülése, valamint Buddhának sajátos alakokban való megjelenése. A különleges alakú Buddha-szobrok a természeti erők megszelídítését, az óriási ülő Buddhák az uralkodók tekintélyét sugallták, és az alattvalókat engedelmességre ösztönözték. Burmához (ma Mianmar) és más buddhista országokhoz hasonlóan az animizmus (lélekhit) beépült a buddhizmusba, és napjainkig a vallás része. Minden laoszi otthon, kolostor (vat), közintézmény (például szálloda, vendégház) kertjében elmaradhatatlan a pagoda alakú szellemház, a régi szellemeknek állított áldozati oltár. Igaz, ez más buddhista országokban is nagyon gyakori. Az említett nagák kígyó- vagy sárkányszerű, védő vagy ártó lények. Ábrázolásukra mindenütt, minden kolostorban, középületen (pl. palotán, vendéglőben) rábukkanhatunk. Például szobrok Buddha naga kígyókkal. A városalapító, várost jelképező, személyként-istenként tisztelt nagybetűs folyami Nagák alkotják és

17 balázs géza 17 védik a Mekong menti történelmi nagyvárosokat, a Naga-városokat: északon Luang Prabangot, középen Vientiánt, délen Csampaszakot. CSODATÉVŐ BUDDHA-SZOBROK Indokínában három csodatévő, nemzeti szimbólummá vált Buddha-szobor van: Burmában, Mandalayban a Mahamuni (Nagy Buddha, Nagy Ember), Thaiföldön, Bangkokban a Pra Keo (Smaragd Buddha) és Laoszban, Luang Prabangban az Arany Buddha (Pra Bang könnyen kitalálható, erről kapta a korábbi főváros, ma csodás üdülőváros a nevét: Arany Buddha királyi székhelye). A Buddha-szobroknak csodatévő szerepet tulajdonítanak, ezért nagy vallási tisztelettel övezik, zarándokok tömegei keresik föl őket. A jelenség szemiotikai értelemben sokban hasonlítható a nagy világvallások központi és helyi búcsújáró (zarándok-) helyeihez: vágyakozás az utazásra felkészülés utazás megérkezés megérintés adomány imádkozás fogadkozás megtisztulás. A különféle Buddha-szobrok meglátogatása, megközelítése, körüljárása, megérintése, adományokkal való megajándékozása, a közelükben való letelepedés, imádkozás, fényképezés általános szokás. A szobrok több szimbolikus funkciót is magukban hordoznak. Ezek a Buddha-kegytárgyak [ ] voltaképpen maguk is történelmi személyiségek, ezért kell szerepük és jelentőségük megértéséhez a buddhizmus előtti vallási formákhoz visszafordulnunk, mert a szobrok ereje, kulturális és politikai jelentősége a buddhizmusnál is sokkal régebbi hitvilágban gyökerezik. [ ] Laoszra és Észak-Thaiföldre a legjobban jellemző Buddha-ábrázolás az Esőhívó Buddha szobra, amelyben a kezeket kissé felemelve, kérő mozdulattal ábrázolták, s az egész szobor egy égbe ívelő háromszögformát, szinte rakéta alakot idéz. A gyakran szárazságtól sújtott területeken ez a Buddhaábrázolás szorosan összefonódott a korábbi termékenységi kultuszokkal, és a száraz évszak végén az esőzések megindulásáért folyamodtak hozzá. A szokványos ülő Buddha-szobrok mellett tehát a laoszi térség jellegzetessége az álló Buddha-szobor, és az Esőhívó Buddha szobra mellett igen elterjedt a félelmet oszlató tartásban a jobb kezét vagy mindkét kezét felemelő Buddha-szobor is. Jellemező módon ezt a Buddha-ábrázolást a Tengert Lecsendesítő Buddhának nevezik, ami a laoszi élet másik nagy problémáját, a mindent elöntő áradások elleni védekezést jelképezi. Az egész laoszi társadalom élete a víz körül forog, hiszen a szárazság az egyik, a tomboló vízáradat a másik nagy veszély, s a laoszi buddhizmus sajátossága ezt a helyi igényt elégíti ki írja Ágh Attila (2009: )

18 18 Vallástudományi szemle 2012/3 AZ ARANY BUDDHA ÚTJA A NEMZETI JELKÉPPÉ VÁLÁSIG Laoszban a történelmi emlékezet, a nemzetté válás legnagyobb szimbólumai a Vientiánban található Nagy királyi sztúpa és a Luang Prabang-i Arany Buddhaszobor, amely a királyi palota egyik melléképületében található: elzárva, erősen védett helyen. A látványos megalomán Buddha-szobrok mellett a Luang Prabang-i Arany Buddha miniatűr: 83 cm magas, 43 kg súlyú: álló Buddha felemelt, védőóvó kéztartással, a fején csúcsos, uralkodóra emlékeztető koronaszerű díszítéssel. Az Arany Buddha története szinte magán hordozza a buddhizmus helyi ágának történetét. Ceylonból származik és évszázados vándorlással Angkoron keresztül érkezett Laoszba. A buddhizmus bölcsője India északi része (vö. Balázs 2011.), de a legarchaikusabb formái délen, Ceylonban (ma Srí Lanka) őrződtek meg. A délkelet-ázsiai buddhizmus ősi kegytárgyai, korai és legbecsesebb Buddha-szobrai is jórészt Ceylonban készültek ahogy az Arany Buddha és a Smaragd Buddha is a 8. század környékén, s onnan kerültek a buddhista papok térítő tevékenysége nyomán Indokínába, mégpedig a legféltettebb kincsként a királyok udvarába. (Ágh 2009: 34.) Az Arany Buddhát a 11. században ajándékozták az akkor fölemelkedő angkori khmer királyságnak. A Buddha-szobrok tulajdonlásának presztízsértéke volt. A bevándorló lao népcsoportok a 14. században szervezték meg birodalmukat, eleinte az angkori birodalommal együttműködésben. A birodalomalapító (Fa Ngum a Lan Szang) az angkori uralkodó apósától kapta az Arany Buddha-szobrot. Regényes útjáról így ír Ágh Attila (2009: 36.): Az Arany Buddha-szobor története már a laoszi birodalom alapításakor is komoly bonyodalmakkal kezdődött, mert az Angkor és Luang Prabang közötti nagy távolság miatt az átszállítása is igen hosszú időbe telt. Tekintve, hogy a történelmi korokban sűrű őserdő nőtte be az egész vidéket, a mintegy ezer kilométernyi utazás [...] hosszú időt vett igénybe. Ráadásul az akkori szokások szerint a szent szobrot Laoszban is mindenütt hosszasan tartóztatták, hogy kifejthesse hittérítő és csodatévő hatását. Tulajdonképpen csak 1513-ban került Luang Prabangba, ahol az akkori király, Viszun ( ) pompázatos pagodavárost építtetett számára (Vat Viszunat), ami ma is a város egyik legnagyobb ékessége. Ám akkor már elmúlt Angkor fényessége, a hatalmas khmer birodalom megrendült, majd összeomlott a thai és viet birodalmak kettős szorításában. Ettől fogva, máig Luang Prabang, a pagodaváros, Délkelet-Ázsia egyik kulturális fővárosa, a 16. századi buddhista világ egyedülálló emléke. A félszigeten magasodó Phu Szi hegyet a világegyetem központjaként tisztelt Merú hegyhez hasonlították, s így a laoszi buddhizmus központjává vált. (A Meru hegy a hindu és buddhista világegyetem közepe és tengelye, a mitológiák Világhegye, a legfőbb istenek lakóhelye, írja Sári László, 2007: 24.) A hegyen pagodát emeltek, mellette

19 balázs géza 19 egy kőben Buddha lábnyomát vélték fölfedezni. A buddhizmusnak (születésétől fogva) mindenütt megvannak a szent hegyei. Sári László (2007: 21.) így ír erről: az elcsendesedő tájban gondol rá az ember először, hogy a Himalája templom, szentély ahogy az indiaiak és a tibetiek, a hinduk és a buddhisták egyaránt tartják. Luang Prabangból kétórás hajókázással érhető el az Ou és a Mekong öszszefolyásánál, az átellenben lévő hegy oldalában meghúzódó Buddha-barlang, voltaképpen egy barlangtemplom, a Pak Ou. Ez is zarándokhely: a Mekongra félig nyitott barlangok a hívek által otthagyott Buddha-szobrocskákkal vannak telezsúfolva. Luang Prabang a buddhista templomépítészet remekeit őrzi: összefüggő kolostorok, kolostorkertek pagodákkal, sztúpákkal, szerzetesek lakóházaival, s olyan szakrális épületekkel, mint a dob állványa, a királyi bárkák tárolóhelye. A Vat Sieng Thong pagodaváros kék apró pagodácskája apró mozaikokból kirakott faliképeivel a Lonely Planet laoszi útikönyvének címlapjáról köszön vissza. A pagodaváros főutcáján található Villa Senesouk vendégház azzal is hirdeti magát, hogy minden reggel 6 óra 15 perckor az adománygyűjtő útra libasorban induló, narancssárga ruhás szerzetesek éppen a ház előtt haladnak el. Más országból érkező turisták, de buddhista testvérek is ilyenkor a kolostor fala mellé kuporodnak, és rizst szórnak vagy pénzt tesznek a hosszú sorban vonuló szerzetesek edényeibe. Hűvös reggel van, a szerzetesek mezítláb mennek és arcuk rezzenéstelen, pedig turisták fényképezőgépeinek tucatjai villannak a szemükbe. Ha valaki nem rizst vagy pénzt ad, hanem más ételadományt tesz az edénybe, néhány lépéssel később a másik oldalon futkározó gyerekeknek adják tovább. Amennyire kivehető volt, ma már a rizs szórása inkább szakrális jellegű, az ételadomány nem kívánatos, a cél a pénzadomány. Más kérdés, hogy a buddhista szerzetesek délelőtti adománygyűjtő útjaikon ételadományt is elfogadnak. A nagyobb kolostorokba (vatokba) olykor belépőjegyet kell váltani, a kisebbekbe bármikor ingyen be lehet menni nézelődni. Hogy megértsük, mit is jelent a laosziaknak az Arany Buddha, Ágh Attila (2009: 51.) összefoglaló sorait és hasonlatát hívom segítségül: A szobor utazása ugyan a fájdalmas vereségeket juttatja a laosziak eszébe, míg visszakerülése Luang Prabangba a megnyugvást hozta meg számukra. Az utóbbi évtizedekben az Arany Buddha már a modern laoszi államiság egyik nemzeti szimbólumává emelkedett. Jelentősége és története a magyarok számára talán Szent István koronájával rokonítható, ami ugyancsak számos kalandos utazáson ment át a történelem során [ Az] Arany Buddhát nemzeti szimbólumnak, a jelenlegi laoszi állam jelképének is tekintették, ami azt mutatja, hogy a buddhizmus milyen mélyen gyökerezik a délkelet-ázsiai országok hitvilágában és modern közvéleményében, így modern államiságának jelképrendszerében is.

20 20 Vallástudományi szemle 2012/3 Felhasznált irodalom Ágh Attila, A laoszi civilizáció Az égből alászállott birodalom In: Laosz az égből alászállott birodalom. Összeállította és szerkesztette: Csák Erika. Kossuth Kiadó, Budapest. Balázs Géza, Vallási szinkretizmus a mai Mianmarban (Burmában). Vallástudományi Szemle, 2010/ Balázs Géza, Buddha szülőhelye mint kultuszhely. Vallástudományi Szemle, 2011/ Balázs Géza, Kifinomult káosz. Kambodzsa és Laosz, ahol a politika háttérbe vonul, és a buddhizmus áthatja a társadalmat. Magyar Nemzet, május Gánti Bence, A buddhizmus lélektana, spiritualitása, irányzatai. Kossuth Kiadó, Budapest. Lassan, de bizonytalanul. Laosz szövetségeseket keres. Heti Világgazdaság, augusztus Sári László, A Himalája arca Ázsiáról és a végtelenségről. Kelet Kiadó, Budapest.