31. SZERVES KİZETEK A SZERVES KİZET FOGALMA A SZERVES ANYAG SZÁRMAZÁSA. FOTOSZINTÉZIS, ASSZIMILÁCIÓ, DISSZIMILÁCIÓ BALOGH KÁLMÁN

Átírás

1 31. SZERVES KİZETEK BALOGH KÁLMÁN A SZERVES KİZET FOGALMA Azokat az üledékes k zeteket, amelyek f tömegét él lényekt l származó (biogén) alkotórészek teszik ki, biolitoknak nevezzük. Ezek kétfélék: /. akausztobiolitok (éghetetlenek): pl. az a mészk vagy kovapala, amely él lények szervetlen vegyületekb l álló vázainak vagy vázrészeinek halmazából áll; 2. kausztobiolitok (éghet k): pl. a nagyobbrészt magasabb rendő növények szénült szerves anyagaiból álló k szén. Genetikai összefüggéseik és felhalmozódásuk módja alapján ide soroljuk azonban az alacsonyabb rendő állati és növényi szervezetek anyagának át- alakulásával létrejött szénhidrogén-felhalmozódásokat és mindazokat a k zeteket is, amelyek szórt szerves anyagából oldás, hev tés vagy oxigénmentes térben való szakaszos h kezelés (pirol zis, krakkolás) seg tségével gazdaságosan szénhidrogének áll thatók el. A természetes szénhidrogének többsége cseppfolyós vagy légnemő halmazállapota következtében nem tekinthet ugyan k zetnek, nagy hézagtérfogatú k zetekben való tárolódásuk folytán mégis kétségk vül a Föld szilárd k zetövének tartozékai. Jellemzi a kausztobiolitokat, hogy anyaguknak legalább súlyszázaléka elhalt él lények szerves anyagainak átalakulásából származik. Ezért a kausztobiolitok szerves k zeteknek is nevezhet k. A SZERVES ANYAG SZÁRMAZÁSA. FOTOSZINTÉZIS, ASSZIMILÁCIÓ, DISSZIMILÁCIÓ A szerves k zetek keletkezése végs soron a napsugárzás fotokémiai hatására vezethet vissza. (Ezért szokás a szerves k zetek elégetésekor felszabaduló energiát fosszilis napenergiának nevezni.) A napenergiát az él lények életmőködése köti meg. Az él szervezetekben a Föld szinte valamennyi természetes eleme kimutatható. Szervetlen környezetükt l mégis alapvet en különböznek, mert: testük több mint 99%-át a H, O, C, N, P és S vegyületei alkotják, ezek között a v z és a roppant változatos és különleges vegyi tulajdonságú szerves szénvegyületek a leggyakoribbak. M g ui. a szervetlen molekulák zömében a szilikátok kivételével többnyire csak 2 3 azonos atom kapcsolódik stabilisán egymáshoz, a C-atomoknak a szerves vegyületeket jellemz kapcsolódási lehet sége e számot nagyságrendileg múlja felül. Például, a karotin egyetlen molekulájában (31.3 ábra: 8) 40 C-atom kapcsolódik közvetlenül egymáshoz, helyenként kett s kötésekkel. A hoszszú, gyakran elágazó szénláncú molekulákban azonban a X C = C^ kapcsolatokat ^C = N, - ^ C O vagy - ^ C O P ( csoportok is tark tják, és gy a szokásos molekulaméreteket jelent sen meghaladó, olykor több mm hosszúságú óriásmolekulák jönnek létre. Az él szervezetek anyagainak felép tése a sz l cukornak zöld (klorofilltartalmú) növényi részekben, napfényenergia hatására történt el áll tásával kezd dik. Ekkor a légköri C 0 2 és a környezetb l felsz vott H n e k a v zmolekulából való felszabadulása közben sz l cukorrá alakul, ez pedig poliszacharidokká (kemény t, cellulóz) és más szükséges szerves vegyületté polimerizálódik: fény 6 C H 2 0 ^ ± C 6 H H 2 0 (31.1) 2821 kj poliszacharidok stb. Szerves anyag fotoszintézisére csak a zöld növények képesek, az állatok, a baktériumok és a gombák nem. Csak a zöld növény tudja testének szerves anyagait küls energia (fény) igénybevételével, autotróf módon el áll tott sz l cukor, valamint a környezetb l fölvett v z és az abban oldott szervetlen vegyületek szintézise útján felép teni. A többi, heterotróf szervezet viszont csak a kész (végeredményben a növényekt l származó) szerves anyagok áthason tására képes. A táplálkozási lánc végigkövetése szerint a növények közvet tésével az állatok is a napfény energiáját hasznos tják. A sz l cukornál bonyolultabb szerves vegyületek el áll tásához szükséges energiát az él lények saját 14* 211

2 (vagy felvett) szerves anyagaik egy részének lebontásával (disszimilációjával) biztos tják. Ennek két módja van: 1. 2a, oxigénmentes (anaerob) környezetben végbemen erjesztés (fermentáció), 2. a lényegileg lassú égésnek tekinthet (aerob) légzés. Ez utóbbira azonban csak akkor kerülhet sor, ha a környezet oxigéntartalma a mai légkör oxigénmennyiségének 1/100 részét az ún. PASTEUR-szintet túllépi. A légzésnek amint azt néhány, oxigénmentes környezetb l oxigéndúsba helyezett, jelenkori organizmuson kimutatták az életfolyamatok gyors tása szempontjából dönt jelent sége van. Az oxidáció ui. ugyanazon szerves vegyületb l 2 3 nagyságrenddel több energiát képes felszabad tani, mint a fermentáció. Például, a sz l cukor tejsavas erjedésekor tehát C 3 H má való anaerob átalakulásakor csak 198,55 kjoule, légzés útján való teljes oxidációja révén viszont 2843,24 kjoule energia szabadul fel: C 6 H >-2 C 3 H (-198,55 kjoule); (31.2) C 6 H ó CO. + 6 H 2 0 (-2843,24 kjoule).(31.3) A legid sebb üledékes k zetek számos sajátsága a Föld si légkörének oxigénszegénységét bizony tja. Az él világ kialakulásához és ezen át a szerves k zetképz dés lehet ségéhez vezet utat a PASTEUR-szint elérése nyitotta meg. A légköri oxigén mennyiségének idáig és ezen túl a mai szintig való emelkedését pedig a növényi fotoszintézis tette lehet vé (I. kötet, 6.2. fejezet). AZ ÉLİLÉNYEK LEGFONTOSABB SZERVES ANYAGAI Ezek bonyolultságuk növekedésének sorrendjea ) A szénhidrátok közé a növényi és állati szervezetekben ben a szénhidrátok, a lipidek, a lignin és tannin, az ^ &* koii ' 2 ~ 7 c - at m s, egyszerő cukrok (monoszachari-,...,,.,, dok) es azok dl-, tn- vagy pohszachandokat alkotó pohmerjei e g y s z e r ő es Összetett teherjek. tartoznak. Bár ezek általános tapasztalati képletük [C n (H 2 0) n, 212

3 ill. C ( H 2 0 ) ] alapján a karbónium hidratációs termékeinek látszanak, valójában hidroxil ( OH)-tartalmú, és olykor N-t, s t S-t is tartalmazó, egyszerő vagy összetett aldehidek és ketonok (31.1 ábra: 1 2). A poliszacharidok zöme sem v zben, sem savakban vagy szerves oldószerekben nem oldódik. Mikroorganizmusok termelte enzimek hatására azonban v zben oldható cukrokká bomlanak le. A számos amilóz-győrü láncszerő csatlakozásából álló kemény t (31.1 ábra: 3) azonban savak hatására v zfelvétellel cukrokká esik szét: (C 6 H 1 0 O 5 ) + n H 2 O ^ n C 6 H 1 2 O 6 kemény t v z cukor (31.4) A faanyag komplex poliszacharidjainak hidrolizálható csoportját hemicellulózaak nevezik; ennek egyik, 5 C-atomos cukrokból (pentózokból: C 5 H 1 0 O 5 ) felépült válfaja a pentozán: ( C 5 H 1 0 O 5 ) n. A növények legelterjedtebb sejtfalanyaga mégis a monoszacharidból összetett, er s kett störéső cellulóz [(C.H O s ) x ; 31.1 ábra: 4]. Ez a faanyag kb. 60%-át alkotja, és csak bizonyos tengeri algákból és h nárfélékb l hiányzik. Hasonló szerkezető, de N-t is tartalmaz a gombák és zeltlábúak vázanyaga, a kitin (31.1 ábra: 5). Hosszú láncú szénhidrátszármazék a barna algák sok COOH gyököt tartalmazó algasavya (31.1 ábra: 6), s a baktériumok, termések, gyökerek, levelek ebb l levezethet pektinje is (31.1 ábra: 7). b) A lipidek csak zs roldó szerekben (kloroform, szén-tetraklorid, éter, alifás és aromás szénhidrogének, aceton) oldódó szerves anyagok. Ide tartoznak mindenekel tt a zs rok, olajok és a viaszok. A zs rok állati szervezetben termel d, páros C-atomszámú trigliceridek, vagyis hosszú láncú zs rsavaknak a háromértékü alkohollal (a glicerinnel) H-kiejtés útján alkotott észterei (31.2 ábra: 1). A zs rsavak a hosszú láncú alkánok (kett s kötés nélküli, tel tett, ny lt szénláncú szénhidrogének) COOH (karboxil-) gyökö(ke)t tartalmazó származékai. A leggyakoribb zs rsav a 16, ill. 18 C- atomot tartalmazó palmitin-, ill. sztearinsav (31.2 ábra: 2 3). A növényi olajok viszont az ugyancsak hosszú láncú, de tel tetlen (tehát egy vagy több kett s kötést tartalmazó) alkénekb l ered olajsavak származékai (31.2 ábra: 4). A zs rok és olajok az él lények energiatároló anyagai, amelyek a b r alatti zs rpárnákban, magvakban, spórákban, termésekben, továbbá bizonyos hideg és N-szegény v zben tenyész algák testében halmozódnak fel. A viaszok hosszú és ny lt láncú, tel tett szénhidrogéneknek és származékaiknak alkoholokkal alkotott észterei, amelyeket a növények véd szervei és a méhfélék mirigyei választanak el. A zs roktól és olajoktól abban különböznek, hogy a glicerint bennük szterinsorbeli komplex alkoholok vagy C 1 6 C 3 6 sorbeli, páros szénszámú alifás alkoholok helyettes tik; emellett szénhidrogéneket (f ként hosszú láncú, páratlan C-számú alkánokat) is tartalmaznak. E tulajdonképpeni lipideken k vül a velük rokon, de gyakran más vegyületcsoportokba is besorolható lipoidoknuk egész sora ismeretes. Ezek között az izoprenoidok valamennyijének az 5 C- atomot tartalmazó szénhidrogén, az izoprén (31.3 ábra: 1) az alapegysége, amely kett s kötései révén láncokká és győrőkké polimerizálódhat. Két f csoportjuk van: a terpenoidok és a szteroidok. A terpenoidok izoprén egységei vagy vonalasán, vagy 1 5 széngyőrőbe rendez dve csatlakoznak egymáshoz. Az algák, szárazságtőr növények, s t bizonyos rovarok illatanyagát adó, aciklikus vagy monociklikus monoterpének (C 1 0 : 31.3 ábra: 2 3) két, a bizonyos baktériumokban és növényekben jelen lév a- és diciklikus szeszkviterpének (C 1 5 : 31.3 ábra: 4) három, a feny gyanta (rezin) lényeges részét alkotó a-, di- és triciklikus diterpének (C 2 0 : 31.3 ábra: 5) négy, a száras növényekben gyakori mono-, tetra- és pentaciklikus triterpének (C 3 0 : 31.3 ábra: 6 7) hat, az algák és száras növények sz nanyagául szolgáló és olajban oldódó a- és diciklikus tetraterpének (C 4 0 : 31.3 ábra: 8) pedig nyolc izoprén egységb l állanak. Sok izoprén egységb l összetett politerpén az Euphorbia- (kutyatej-) félék és a Sapotaceák nyersgumivá szilárduló tejnedve, és valósz nőleg a spóra- és pollenszemcsék burkának zömét adó sporopollenin is. A vonalas vagy győrős elrendez dés és a kapcsolódó gyökök min sége szerint a terpenoidok szerkezete a szénhidrogének, az alkoholok, az észterek, az aldehidek, a ketonok, a szerves (karbon-) savak vagy a laktonok szerkezetére emlékeztet. A tetraterpénekhez tartozó $-karotin (31.3 ábra: 8) például izoprén egységekb l álló, sokszorosan tel tetlen szénhidrogénnek is tekinthet. Az illatos terpének hatóanyaga pedig azok alkoholos, észteres vagy ketonos gyökeiben keresend. A kis mennyiségük ellenére minden él szervezetben fontos közvet t szerepet betölt és 6 izoprén egységb l összetett szteroidokax 213

4 A lignin a magasabb rendő növények szilárd tó és száll tó faszöveteinek sejtfalanyaga. A száraz faanyag kb. 30%-át teszi ki. Olyan nagy molekulasúlyú polimer, amelyet fenil-propán származékokból (különböz aromás alkoholokból) levezethet egységek ép tenek föl (31.5 ábra: 1; ábra). Savakban és a legtöbb szerves oldószerben nem oldódik. A cellulóznál könnyebben oxidálódik, de nem hidrolizálható, és mikroorganizmusoknak is ellenáll. Kis mennyiségben már a mohokban és a páfrány-félékben is jelen van, az egysejtüekb l azonban hiányzik. A tannin ( csersav") a száras növények háncsának és leveleinek véd anyaga; összetétele és viselkedése tekintetében a lignin és a cellulóz között áll. Valamennyi változata a galluszsav (31.5 ábra: 2) vagy az ellagsav (31.5 ábra: 3) komplex származéka. A növények cseranyagainak oxidat v polimerizációjával keletkezett, vörös vagy sötétbarna, oldhatatlan anyag neve flobafén. d) A fehérjék minden él sejt, szövet és szerv legfontosabb anyagai, különböz, v zben oldható, = NH, N H 2 és COOH gyököket tartalmazó, semleges (31.5 ábra: 4), savanyú (31.5 ábra: 5), ill. bázikus (31.5 ábra: 6) aminosavak nagy szénszámú polimerjei. A polipeptidekben akár 20 különböz aminosav összesen 150 aminosav-egysége is összekapcsolódhat, láncszerően (31.5 ábra: 7) vagy győrősen (ciklopeptidek). ciklikus jellegük mellett a győrőkhöz kötött - C H 3 (metil-) csoportok számának csökkenése különbözteti meg a többnyire pentaciklikus (és csak kisebbrészt tetraciklikus) triterpenoidoktól (31.3 ábra: 9). Hosszú izoprenoid oldallánca révén, amely négy N-tartalmú pirrol-győrőb l összetett porfin-maghoz (31.4 ábra: 1) csatlakozik, a zöld növények fotoszintézisét végz, olajban jól oldódó klorofill is (31.4 ábra: 2) a lipidek között eml thet. A foszfolipidek vagy foszfatidok, amelyek a növényi és állati sejthártyák két protein-réteg közé fogott, középs lemezét alkotják, f ként = H P 0 4 gyökük és gyakori N H 2 csoportjuk révén különböznek a zs rsavaktól (31.4 ábra: 3). A tágabb értelemben vett lipidekhez sorolható végül a szuberin és kutin, a növényi testet és a spórákat véd kutikulának és paraszövetnek e két fontos alkotórésze. A kutin és a viaszok általában a sejtek küls felületén, a szuberin a sejtfalakon belül képz dik. Mind a mikroorganizmusok és enzimek támadásának, mind az oxidációnak és más vegyi hatásoknak képesek ellenállni. Mivel ligninnel, tanninnal, hosszú láncú alifás vegyületekkel (pl. alkoholokkal) társulnak, pontos kémiai szerkezetükre nézve csak föltevések vannak. F alkotóik azonban zs rsavak és alkoholok polimerizált és keresztbe kötött szerkezetei lehetnek (31.4 ábra: 4). c) A lignin és tannin néven összefoglalt, változó összetételő vegyületek a fotoszintézisre képes szervezetekben monoszacharidokból, baktériumokban és gombákban pedig C 2 egységekb l képz d, aromás benzolgyürük kondenzációs termékei. 214

5 A proteinek (egyszerő fehérjék) két f csoportba sorolhatók: /. Tulajdonképpeni fehérjék (szferoproteinek) a következ alcsoportokkal: protaminok, hisztonok, albuminok, globulinok. 2. Vázfehérjék (szkleroproteinek): keratinok, elasztinok, kollagének. A proteidek (összetett fehérjék) molekulái az aminosav-ép t köveken k vül szénhidrátokat, foszforsavat, nukleinsavakat, fémvegyületeket, sz nez anyagokat és lipideket is tartalmaznak. Ezen alkotóik szerint gliko-, foszfo, nukleo-, fém-, kromato- és lipoproteideket különböztetünk meg (31.5 ábra: 8). Az egyszerő és összetett fehérjék teljes hidrol zissel alkotóikra (aminosavak, cukrok, heterociklikus bázisok stb.) esnek szét. N- tartalmuk 15 18%; S- és P-tartalmuk pedig 1 2%-ot is elérhet. 215

6 A SZERVES ANYAG FENNMARADÁSÁNAK FELTÉTELEI A szervezet élete csupán addig tart, am g a disszimilációt az asszimiláció ellensúlyozza. A halál után az atmoszferiliáknak (oxidációnak) szabadon kitett szerves molekulák baktériumok és/vagy gombák közremőködésével fokozatosan szervetlen vegyületekké bomlanak le. A képz d gázok ( H 2 0, C 0 2, N H 3 stb.) a lég- vagy v zkörbe kerülnek, az ásványi eredető szilárd maradék pedig vagy helyben marad, vagy a (csapadék)v zben feloldódva eltávozik. A szerves kötések fennmaradására, ül. üledékes szerves anyagok képz désére csak akkor kerülhet sor, ha: az elhalt lények eredeti szerves anyaga elegend mennyiségben halmozódik fel, és ezt a föléje rakódó szervetlen üledékek az oxigént l részben vagy teljesen elzárják. A szerves anyag vagy helyben (a tenyész- vagy él helyen), vagy az ép és bomlásnak indult tetemeknek beágyazódás el tti (esetleg utáni) áttelep t dését követ en, idegen környezetben temet dik be. Az el bbi esetben autochton, az utóbbiban allochton felhalmozódásról beszélünk. A kett között azonban számos (szemiallochton, szemiautochton) átmenet lehetséges. Az autochton szerves anyag vegyi összetétele természetesen közelebb áll a kiinduló él anyagéhoz, mint a másodlagos hatásoknak inkább kitett allochtoné. A betemet désnek viszonylag gyorsnak kell lennie, különben a lég- és v zkörrel közvetlenül érintkez tetemek nagy molekulájú szerves anyagai gyorsan leépülnek. A légköri oxigén kizárása annál tökéletesebb, minél kisebb a tetemeket befed üledékek permeabilitása. Az efféle, agyagos és finom-aleuritos üledéktakaró alatt olyan lassú átalakulás megy végbe, amely a C-atomokban egyre gazdagabb szénvegyületek keletkezését eredményezi. AZ ÜLEDÉKES SZERVES ANYAG KÉPZİDÉSÉNEK Fİ FÁZISAI anyaga már igen jelentékeny átalakulást szenvedett. A diagenetikus folyamat lerövidülése miatt a szerves anyagoknál a diagenetikus öv és a kiindulási anyag eredeti szerkezetéb l már semmit meg nem hagyó metamorfózis öve közé a katagenezis öve helyez- kedik el. Jellemzi a szerves anyagokat, hogy a betemet déssel fokozódó h hatásra szerkezetüket és összetételüket a szervetleneknél jóval korábban és jóval nagyobb mértékben változtatják meg. Innen van, hogy azokban a mélységekben, ahol a szervetlen üledékek még csak diagenetikus elváltozásokat mutatnak, azok szerves 216

7 A leülepedett szerves anyag diagenezise biopolimerjeinek mikroorganizmusok útján biomonomerekre való, biokémiai lebomlásával kezd dik. A diagenezisnek a mikroorganizmusok eltőnésével induló kés bbi, geokémiai szakaszában az igen reakcióképes biomonomerek geopolimerekké (kerogénekké, ül. a szénk zetek maceráljaivá) kondenzálódnak. A h mérséklet betemet dés okozta emelkedésével az érés (maturáció) stádiumába jutott geopolimerek fokozatosan leadják könnyen illó alkotórészeiket ( H 2 0, C 0 2, S0 2, NH 3, C H 4 és más szénhidrogének), maradékuk pedig tovább aromatizálódik. A folyamat végs, metamorf szakaszában az összes illó rész távozása után csaknem tiszta, kristályos karbónium (grafit) marad vissza (31.1 táblázat). Azt, hogy az elhalt lények szerves anyagából k szén, kerogén vagy szénhidrogén képz dik-e, els sorban a fosszilizálódó szerves anyag H/C aránya, menynyisége és az átalakulás kezdeti szakasza oxigénellátottságának mértéke határozza meg. /. A szénk zetek legf bb kiindulási anyaga a cellulóz és a lignin. Keletkezésük (31.6 ábra: AJ a lignin, cellulóz és a magasabb rendő növényi test egyéb alkotórészei nagyobb tömegeinek jobbára aerob baktériumok közremőködésével történ, C 0 2, NH 3, C H 4 és H 2 S felszabadulásától k sért, biokémiai bomlásával kezd dik (t zegesedés és biokémiai szénülés). A szénülés geokémiai fázisában viszont, lényegében anaerob körülmények között, els sorban h hatásra, elemi szénben egyre dúsabb, nagy molekulájú, aromatizálódott és kondenzálódott huminanyagok ( fejezetrész: ábra) szilárd halmaza (k szén), ennek metamorfózisa révén pedig az elemi C hatszöges rendszerbeli kristályaiból álló grafit keletkezik. Mind a k széntelep, mind a szórt növényi anyag átalakulását gázok (f leg CH 4, C0 2 ) és v z képz dése k séri. 2. A szénhidrogének keletkezése f leg alacsonyabb rendő lények (baktériumok, planktonszervezetek), valamint spóra- és pollenszemcsék cellulóz mellett sok proteint, zs rt és viaszt tartalmazó testének egyszerő lipidekké bomlásával kezd dik. E szigorúan anaerob viszonyok között lezajló, szaprofikációnak nevezett folyamat termékei sokkal dúsabbak hidrogénben, mint a lignin és a cellulóz szénülésekor képz d huminanyagok. Ny lt szénláncaik a szórt szerves anyag bituminizációnak nevezett geokémiai átalakulása során polimerizálódó kerogénekhez köt dnek. (A kerogének keletkezéséhez természetesen a szórt cellulóz és lignin is hozzájárul.) A h mérsékletnek az anyak zet mélyebbre kerülését követ növekedésével azonban a kerogén leszakadó oldalláncai k olaj és/vagy földgáz gyanánt egy kisebb nyomás alatt álló, de nagy hézagtérfogatú tárolók zet (pl. homokk, durva aleu(ro)lit, konglomerátum, breccsás mészk vagy dolomit, sódiap r feletti roskadási brecscsa) csapdáiba vándorolnak (31.6 ábra: BJ. 217

8 31.2 SZÉNHIDROGÉNEK SOMFAI ATTILA, VÖLGYI LÁSZLÓ, JÁMBOR ÁRON, BÉRCZI ISTVÁN ÉS BALOGH KÁLMÁN A TERMÉSZETES SZÉNHIDROGÉNEK FONTOSABB FIZIKAI ÉS VEGYI TULAJDONSÁGAI A természetes szénhidrogének sok alkotójú rendszerek, amelyek fázisállapotát összetételük, nyomásuk és h mérsékletük határozza meg. Alkotóik légköri nyomáson és 20 C-on mutatott halmazállapota alapján k olajat, földgázt és szilárd szénhidrogéneket különböztetünk meg. Az utóbbiak a gáz és folyadék állapotúakkal szemben a bezáró k zett l független mozgásra (vándorlásra) nem képesek; ezért azzal együtt nevezend k meg: olajpala, kátrányhomok. Mindezek éghet szénhidrogének keverékén k vül több-kevesebb éghetetlen anyagot is tartalmaznak, s t számos földgázban, az olajpalában és a kátrányhomokban az utóbbiak vannak többségben A földgáz a földkéregb l származó, gáz állapotú anyagok, s ezeken belül különösen a közönséges nyomáson és h mérsékleten légnemő könnyő szénhidrogének győjt neve. els négy tagja (31.44 ábra), valamint a hidrogén képviseli. Legnagyobb (70 98%-nyi) mennyiségő az éghet földgázban a metán (CH 4 ), 1 10%-nyi az etán (C 2 H 6 ). Ha földgáz 12 g/m 3 propánt (C 3 H 8 ) és/vagy «-butánt (C 4 H 1 0 ), ill. kevés és 0,739 g/cm 3 - nél kisebb sőrőségő folyékony szénhidrogént is tartalmaz, nedves (zs ros) gázról, ezek h ján száraz gázról beszélünk. A felsz n alatt u. a metán mindig, az etán pedig többnyire gáz állapotú; a mélységben általában cseppfolyós propán és ra-bután viszont csak felsz nre kerülése után válik gáznemővé. A nedves földgáz gáz/folyadék hányadosának értéke m 3 /m 3 között ingadozhat. A földgázt 0,2% H 2 S-tartalomig édes gáz"-nak, 0,2% Hústartalom fölött savanyú gáz"-nay nevezik. A földgáz kéntartalma sokszor etil-, propil-, butilmerkaptán alakban jelenik meg. A merkaptánok RSH általános képlettel kifejezhet vegyületek, ahol R valamilyen szerves csoportot jelent (pl. etil-merkaptán: C 2 H 5 SH). A k olajtelepek kisér gáza CH 4 -en k vül nagyobb C-számú alkotókat (etánt, propánt, «-butánt, izobutánt, pentánt, izopentánt, hexánt, heptánt és kevés oktánt) és aromás vegyületeket, pl. toluolt (metilbenzolt: C 6 H 5 C H 3 ) és benzolt (C 6 H 6 ) is tartalmazhat. A k sér gáz összetétele a h mérséklet és a nyomás váltakozásakor amit az üledékes összlet emelkedése, süllyedése vagy a gáz le-, ill. feláramlása idézhet el a fázisgörbe szerint (31.45 ábra) alakul Éghet földgázok. Ezeket a ny lt szénláncú (alifás) szénhidrogének paraffin-sorának 268

9 pedig N-, S-, O-tartalmú, nagy molekulasúlyú, policiklikus vegyületei teszik ki. Ezen alkotók egy része az él szervezetekb l változatlanul átörökl dött, vagy a betemet dés után csak csekély változást szenvedett, ill. egy bonyolultabb vegyület elbomlása után annak jellemz részeként fennmaradt geokémiaifossz lia. Ilyenek pl. a kolesztán, az aromás szteroidok, a klorofill oldalláncából, ill. magjából (31.4 ábra) ered izoprenoidok, ill. porfirinek. Az alkotók zöme ugyan nagyobb mértékő átalakulás eredménye; él anyagokból való származásuk a friss üledékek szerves anyagának az egyre id sebbekével való összehasonl tása útján mégis kielég t en valósz nős thet. A szénhidrogéneknek a és ábrán szemléltetett csoportjai közül a k olajban a ny lt szénláncú, de tel tetlen alkének (olefinek) s a policiklikus cikloalkének általában csak kis mennyiségben fordulnak el. A gáz alakú szénhidrogének kismértékben a mélységi vizekben is oldódnak. 1 m 3 v z pl. az olajtelepek h mérsékletén 2,5 3,5 m 3 gázt képes oldani, de már 1 súly%-nyi oldott só is mintegy 5%-kal csökkenti a gázoldó-képességet. A tárolórendszerek vize kb. 17-szer kevesebb gázt old, mint azok olaja. Ha a földgáz metánon k vül még jelent s mennyiségő inert gázt (C0 2 -t vagy N 2 -t), H 2 -t vagy H 2 S-t tartalmaz, akkor vegyes (kevert) gáz a neve É g h e t e t l e n f ö l d g á z o k. Közülük a C0 2 a leggyakoribb. A száraz szénsav" max. 10%-nyi metánt, ill. etánt, a nedves szénsav" > 12 g/m 3 -nyi propánt, ill. «-butánt is tartalmaz. Csak néhány térf.%-nyi k sér gáz a hélium (He) és az argon (Ar); a N 2 mennyisége viszont 30 40, s t 90%-ot is elérhet ( fejezetrész) A k olaj (fekete olaj) sötétbarna, barnásvagy zöldesfekete, a v znél könnyebb (0,65 1,00, átlagosan 0,9 g/cm 3 sőrőségő), de nagy bels súrlódású (viszkózus) folyadék. Bonyolult elegy, amelynek több mint felét tel tett szénhidrogének, nem egészen 1/3-át az aromás szénhidrogének különböz (gyakran kén-, nitrogén- és oxigéntartalmú) fajtái, fennmaradó részét 269

10 Az olefinek egy kett s kötést tartalmazó, alifás szénhidrogének; tapasztalati képletük [C n H 2 n vagy (CH 2 )J a naftenekevel egyezik. Kis C-számú képvisel ik (az etilén: H 2 C = CH 2, a propilén: CH 3 CH = CH 2 s a butilén: CH 3 CH 2 CH = CH 2 ) közönséges p/t viszonyok között gáznemőek, a közepes C-számúak folyékonyak, a többiek pedig szilárd állapotúak. Nagy reakcióképességük következtében a természetben ritkák. Az összetételt uraló tel tett szénhidrogének az egyes láncú n-alkánok (paraffinok) s a velük azonos tapasztalati képlettel (C n H 2 n + 2 ) rendelkez, de elágazó láncú izoalkánok, valamint a kett s kötés nélküli, egyszerő és összetett győrőket alkotó cikloalkánok (naftének) között oszlanak meg. Az ezekhez kevered aromás szénhidrogének vagy 3 kett s kötést tartalmazó benzolgyürükb l, vagy benzolgyőrü(k)höz kapcsolódó nafténgyürőkb l tev dnek össze (31.47 ábra). E vegyületeket a benzolgyőrők száma szerint nevezik mono-, di- vagy triaromásnak (31.49 ábra). Tovább bonyol tja azonban a k olaj összetételét, hogy e csoportok alapvegyületeit igen változatos oldalláncú izomerjeik és azok származékai k sérik, s t a csoportok egyes tagjai egymáshoz is kapcsolódhatnak. A több széngyőrős (policiklikus) vegyületekhez ny lt szénláncok csatlakozhatnak, s a vegyületek H-jét különböz a paraffin-sor tagjaiból egy H-atom elvonásával képezett alkil-gyökök (metil: C H 3 ; etil: CH,CH 2 ; propil: C H 3 C H 2 C H 2 stb.) helyettes thetik. Az n-alkánok homológ sorából az 5 és 40 közötti, az izoalkánok közül a 6 8, a naftének közül pedig az 5 10 C-számúak és azok származékai a leggyakoribbak. A k olaj kisebb hányadát kén-, oxigén-, nitrogén- és fémtartalmú (heteroatomos) szénhidrogén-származékok alkotják. Csaknem mindig tartalmaz azonban a k olaj oldott állapotú földgázokat (metánt, etánt, propánt, butánt, s t kénhidrogént) is. A k olajban a C és H után a kén a leggyakoribb átlagosan 0,65 súly%-ban jelenlev, de olykor 5 6 súly%-ot is elér elem. Ez a paraffin t pusú k olajokban ny lt láncú mono- vagy diszulfidokhoz (merkaptánokhoz), a nafténekben pedig mono- vagy policiklikus tiofenekhez köt dik (31.48 és ábra). A kén részint az él anyag fehérjéib l, részint az üledék eredeti szulfáttartalmából származik. A karbonátos k zetekb l nyert k olaj általában több kenet tartalmaz, mint a szilikátos üledékekb l származó. A szilikátos k zetek Fe-tartalma ui. a kenet pirit alakjában a k zetben tartja, a karbonátok bitumentartalma pedig szerves vegyületekhez kapcsolódik. A k olaj 2 3 súly%-ot elér oxigéntartalmának uralkodó része különböz zs r-, izoprenoid- és nafténsavak, olykor aromás kötéső fenol és származékai alakjában jelenik meg. Mindössze 0,094 súly%-nyi átlagos m'/roge'ntartalma pedig f ként a benzol- és piridingyőrü összekapcsolódásával létrejött, korábban csak él szervezetekb l ismert kinolinhoz (31.50 ábra) és metilkinolinhoz, valamint a 13 és 16 C-számú ciklikus aminokhoz és a klorofillal rokon, több piridingyőrőb l álló, amellett Fe-, Mg- és V-atomokat is tartalmazó porfirinekhez főz dik. E vegyületek jelenléte a k olaj (és általában a szénhidrogének) szerves eredetének meg télése szempontjából dönt fontosságú. A n-pentánban vagy n-heptánban való oldódás, ill. kicsapódás útján elkülön thet, molekulasúlyú gyanták és molekulasúlyú aszfaltének az aromás vagy nafténes-aromás szénhidrogénsorok természetes végs tagjai. Olyan igen bonyolult felép téső vegyületek, amelyek policiklikus és heteroatomos (O, N, S) magjaihoz különféle oldalláncok is csatlakoznak. A k olaj hamujából, füstgázaiból vagy a legnehezebb frakciójának kiizz tása után hátramaradt petróleumkokszból kimutatott számos nyomelem (Si, Fe, Ti, Ca, Mg, Mn, V, Ni, Na, K, P, Li, AJ, Cu, Pb, Au, Ag, Sn, Mo, Cr, Co, As, Ba, Sr, Zn, Cl stb.) zöme nem ásványi, hanem szervesen kötött alkotórész; egy részük kétségk vül az olajképz dés alapjául szolgáló lények testéb l származik. Nagyobb mélységekb l olykor v ztiszta vagy világosbarna, kicsiny (0,739 0,779 g/cm 3 ) sőrőségő, csekély viszkozitású, <7 9 C-számú, folyékony szénhidrogéneket nyernek, amelyek a tárolók zet magas h mérséklet- és nyomásviszonyai között még gáz állapotúak. Az ilyen keveréket gázcsapadéknak, párlatnak, kondenzátumnak, könnyő olajnak nevezik. 270

11 A k olaj szakaszos desztillációval elkülön tett f alkotói (benzin, gazolin, Diesel-olaj, ken olaj, aszfalt) között gázkromatográfia és tömcgspektrometria seg tségével idáig kimutatott önálló vegyületek száma 295. A természetes k olaj ultraibolya fényben összetételét l függ en világoskékt l a vörösig változó fényt áraszt (fluoreszkál). Szagát könnyen illó alkotórészei határozzák meg. Nehéz frakcióinak kéntartalmú vegyületei bőzössé, O-tartalmú alkotói szúrós szagúvá, az aromás szénhidrogének kellemes illatúvá teszik. A metán és az etán szagtalan; de a propán és f ként az n-bután enyhén fokhagyma szagúvá teszik. A legtöbb k olaj azonban az 5 9 szénszámú szénhidrogénekt l benzin szagot nyer. A szénatomszámú vegyületekben gazdag k olajok pedig petróleum szagúak. 1 atm (101,325 kpa) nyomáson, 210 C feletti lepárlással elkülön thet vegyületcsoportjaik mennyisége alapján TISSOT WELTE (1978) a k olajokat két f csoportba osztja. Mind a tel tett, mind az aromás f csoporton belül további 3 3 k olajt pust különböztet meg (31.51 ábra). Ez az osztályozás paraffinok alatt az n~ és izoalkánok, naftének alatt a mono- és policikloalkánok együttesét érti; aromások néven pedig az összes aromás győrős szénhidrogént foglalja össze, azok valamennyi (kondenzált és heteroatomos) fajtájával (tehát a rezinekkel és aszfalténekkel) együtt. Szerz i a kéntartalmat is figyelembe veszik (31.17 táblázat). 271

12 A k olaj összetételében mutatkozó különbségek lényegileg két különböz folyamatra vezethet k vissza: 1. A szerves anyagnak a betemet déssel arányos (de természetesen a geotermikus viszonyok alakulásával is összefügg ) termális érése, amely a k olaj alkánokban való dúsulását, nehéz alkotóinak csökkenését eredményezi, és a metánképz dés felé halad. Ennek következtében a fiatal és kis mélységő nafténes, ül. paraffinos-nafténes k olajokat nagyobb mélységben paraffinos t pusúak váltják fel (31.52 ábra). 2. A nagyobb mélységb l felsz nközeibe került telepek k olajának bakteriális bomlása és oxidációja, amely a paraffin tartalom csökkenésére, ill. az aszfaltének mennyiségének növekedésére vezet (TISSOT WELTE 1978). A paraffinos k olajok kis mennyiségő aromás tagjainak többsége mono- és diaromás; rezin- és aszfalténtartalmuk < 10%; ezért fajsúlyuk is kicsiny: <0,85. A paraffinos-nafténes k olajok 25 40%-nyi aromás szénhidrogént, ezen belül 5 15%-nyi rezint és aszfaltént tartalmaznak. Sőrőségük és viszkozitásuk közepes. A paraffinos és paraffinos-nafténes k olajokat többnyire nemtengeri, tengerparti és deltaüledékekben keletkezettnek vélik. A nafténes t pusba részint éretlen (fiatal), részint az el z két csoport k olajának bakteriális degradációja révén (tehát kis mélységben) képz dött, < 2 0 % paraffintartalmú k olajok viszonylag ritka el fordulásai tartoznak. Az átmeneti aromás k olajok 40 70%-nyi aromás szénhidrogénen belül aminek legnagyobb része tiofenszármazék néha 10 30%-nál is több aszfaltént tartalmaznak; ezért fajsúlyuk általában >0,85. Az aromás nafténes és aromás aszfaltos k olajok csekély paraffintartalma, nagy fajsúlya, 25 60% közötti aszfalténtartalma azoknak más k olajt pusok bakteriális degradációjából való származását tanús tja. A mintegy 25%-nyi vagy még több rezint, de < 1 % kenet tartalmazó aromás-nafténes, nehéz k olajok valósz nőleg paraffinos vagy paraffinos-nafténes k olajokból erednek. Az igen viszkózus, s t szilárd, 1 9%-nyi kenet, 30 60%-nyi aszfaltént tartalmazó aromás-aszfaltos k olajok pedig feltehet en az átmeneti-aromás t pusból keletkeztek. A kátrányhomokok k olajának túlnyomó része e két utóbbi t pusba tartozik Az olajpala, a kátrányhomok és a természetes aszfalt szerves anyagai. Az olajpala olyan szürke, fekete, zöld, barna vagy vöröses sz nő, lemezes-leveles szerkezető, de egyébként agyagra vagy agyagos aleurolitra emlékeztet k zet, amelynek szervesanyag-tartalmára rendesen csak szaga és feltőn en kicsiny térfogatsúlya utal súly%-nyi, szilárd állapotú szerves anyaga humin- és zs rsavakból, valamint közepes és nagy C-számú aromás vegyületekb l áll; elemi összetételében a C-n és a H-n k vül az O, az N és S is részt vesz. Az olajpala olyan anyak zet, amelyben a k olaj és földgáz anyagát adó (egyébként szórt) szerves anyag k zetalkotó mennyiségben halmozódott fel. Igazolja ezt a bel le h kezeléssel nyerhet palaolaj és éghet gáz, valamint a szerves oldószerekkel (kerogének hátrahagyása mellett) kioldható bitumen. A fekete vagy sötét szürkésfekete sz nő kátrányhomok 10 20%-nyi szerves anyagát C-számú, sok heteroelemet tartalmazó vegyületek uralják, amelyek a felsz n közelébe került tárolók zetek fluidumának oxidációja révén keletkeztek és szilárd vagy gél állapotúak ( fejezetrész). A természetes aszfalt aszfalténjei stabilis kolloid állapotú, C-on olvadó, magasabb h fokon kokszosodó, benzolban és kloroformban oldható, 1,0 körüli sőrőségő, C és H mellett kevés N-t és O-t, s t anorganikus alkotókat is tartalmazó, gyakran nagy fémtartalmú vegyületek A SZÉNHIDROGÉNEK KÉPZİDÉSE Bármily magától értet d nek tőnik is, hogy a szénhidrogén-keletkezést a mocsárgáz szemünk el tt történ keletkezésének mintájára, elhalt él lények bomlásából származtassuk, ennek lefolyását illet en a kutatásnak három f nehézséggel kell megküzdenie: /. Szórt eloszlású szénhidrogént csaknem minden üledékes k zet tartalmaz, és a nagy k olaj- és földgáztelepek túlnyomó többsége is olyan tengeri üledékekhez köt dik, amelyek nem lépték át a katagenezis alsó határát. Az is tény azonban, hogy a betemet désük helyén maradt k széntelepekkel szemben a mélybeli p/t viszonyokra, oldási, adszorpciós, katalitikus, mikrobiológiai és egyéb hatásokra sok- 272

13 kai érzékenyebb szénhidrogének elvándorolnak anyak zet"-ükböl, és olyan k zetekben (olykor pl. kristályospalák vagy magmatitok repedésrendszerében) halmozódnak fel, amelyek eredeti szervesanyag-tartalmából ez a másodlagos felhalmozódás nem vezethet le. A tárolók szénhidrogénjének anyak zetét tehát többnyire közvetett úton csak valósz nős teni lehet. 2. smaradványoknak a szénhidrogénekben való ritkasága folytán az eredeti szerves anyag természete sokáig rejtve maradt, és az sem volt egyértelmő, miért képz dik a szerves anyagból egyszer k szén, máskor pedig k olaj vagy földgáz. 3. Ezzel szemben már 1856-tól kezdve sikerült különböz szénhidrogéneket szervetlen vegyületekb l el áll tani, és ez számos szénhidrogén-kémikust még ma is a k olaj és földgáz szerves eredetével való szembeszállásra késztet. A szénhidrogének származtatása tekintetében tehát a kutatók két, egyenl tlen erejő táborra oszlanak. A geológusok túlnyomó többsége a biogén eredet h ve; egyes szakemberek azonban vitatják a szénhidrogének szerves eredetét Szervetlen keletkezési elméletek. Számos változatuk HOFER (1906), CLARKÉ (1924) és KERTAI (1972) adatainak kiegész tésével az alábbiak szerint csoportos tható: /. A magmás elmélet h vei azon az alapon kerestek kapcsolatot a vulkáni tevékenység és a szénhidrogének képz dése között, hogy egyes vulkáni k zetekben k olaj- és paraffin-nyomokat találtak. 2. A kozmikus származtatás szószólói (pl. SZOKOLOV 1889) a bolygók és egyes meteorkövek szénhidrogén-nyomaiból kiindulva, a Föld világegyetemb l származó örökségének tartják a szénhidrogéneket. 3. A karbid-acetilén elméletet BERTHELOT alapozta meg, aki 1856-ban els ül áll tott el metánt H 2 S-nek és CS 2 -nek izzó rézcsövön való átvezetésével. Feltételezte ui., hogy a földkéreg mélyén alkáli fémek léteznek, és ezek C0 2 -vel az ott uralkodó magas h mérsékleten karbidokká alakulnak. Az utóbbiak v zzel acetilénné (C 2 H 2 ) vegyülnek, ez 900 C-on benzollá (C 6 H 6 ) polimerizálódik; a benzol pedig H-vesztéssel más szénhidrogének képz désének forrása lesz. Mengyelejev (1877) és mások a vasmeteoritokban is gyakori vaskarbidnak v zzel (és savakkal) való érintkezéséb l, vagy acetilén és hidrogén (nikkel-katalizátor jelenlétében való) egymásra hatásából származtatta a természetes szénhidrogéneket. 4. A kijevi PoRFiREV-iskola viszont az olivin szerpentinesedésével igyekszik kapcsolatba hozni a k olaj keletkezését. CsEKAUUKnak (1971) ui. CaC0 3, MgS0 4, C, H 2 0, S 0 2 és FeO felhasználásával C-on és kbar nyomáson olyan szénhidrogén-keveréket sikerült el áll tania, amely a paraffinsornak a metántól az n- heptánig terjed tagjaiból állt. Erre támaszkodva PORFIREV (1971, 1974) fölteszi, hogy a fels köpenynek vasoxidot, vizet és széndioxidot is tartalmazó, ultrabázikus k zeteiben, a kis hullámsebességő GUTENBERG ÖV h mérsékleti viszonyai között, a természetes k olajéval azonos összetételő és a környez köpenyanyaggal termodinamikai egyensúlyban lev keverékek képz dnek. Ezeknek a h mérséklett l függ en alakuló frakciói v zzel és más fluidumokkal együtt, gázos oldatok alakjában a kisebb h fokú és nyomású, felsz nközeli övek felé vándorolnak, majd polimerizálódva és cseppfolyósodva, önálló fázisokként különülnek el oldószerükt l. E folyamat érvényét PORFIREV az újproterozóikum kezdetéig vezeti vissza. 5. A leningrádi KUDRJAVCEV (1951) szerint a magmás és metamorf k zetekben, piroklasztikumokban, a különféle magmás ércképz dményekben és a vulkáni gázokban észlelt szénhidrogénel fordulások valamennyijének autochtonnak (tehát szervetlen eredetőnek) kell lennie, mert a szénhidrogén-telepek és feltételezett anyak zeteik szerves anyagainak eltérései következtében azok közvetlen összefüggését nem tekinti bizony tottnak. A szénhidrogének mélységi eredete mellett szól ellenben lel helyeik zömének nagy törésvonalak mentén való elhelyezkedése. 6. KOZACSOK (1977) k sérletére támaszkodva (aki C0 2 -b l és v zg zb l, vasoxid katalizátor alkalmazásával, nagy nyomáson etánt és propánt áll tott el ), DOLENKO (1977) a globális tektonikai mozgás következtében nagy mélységbe kerül litoszféra-lemezek v z- és széndioxid-tartalmából eredezteti a szénhidrogéneket. 7. A szemiorganikus elméletek viszont szerves anyag és szervetlen tényez k kölcsönhatásából vezetik le azokat. Fölteszik pl., hogy a felsz n alatti vizekb l radioakt v hatásra felszabaduló hidrogén a k zetekben lev szerves vagy szervetlen C-vel egyesül szénhidrogénné. PRATT (1934) a k olajoknak a tengeri üledékek szerves anyagával szembeni, 1 8% közötti H- többletét vulkáni mőködéssel kapcsolatban felszabaduló hidrogénnek az sk olaj"-ba való belépésével indokolja. KROPOTKIN et al. (1971) viszont úgy vélik, hogy a szénhidrogének alkotórészei ugyanúgy származhatnak a földköpenyb l, mint az üledékek szerves anyagából, vagy az utóbbi és a köpeny eredető hidrogén egymásra hatásából. A szervetlen elméleteknek az a gyöngéjük, hogy (az egyébként kifogástalan) laboratóriumi k sérletek feltételei és kiinduló anyagai nagyon eltérnek a szénhidrogén-el fordulások p/t viszonyaitól és anyagaitól; ezért kénytelenek a szénhidrogén-képz dést olyan mélységekbe helyezni, amelyek viszonyait ellen rizni nem tudjuk. Figyelmen k vül hagyják továbbá a szénhidrogéneknek az él szervezetekre jellemz szerves vegyületeit, az üledékes k zetekb l a magmás és metamorf k zetekbe való vándorlás lehet ségét, és azt is, hogy az utóbbiak szénhidrogénkincse csekély töredéke csupán az üledékes k zetekének. Szervetlen tényez kkel (h mérséklet, nyomás, magmás benyomulás, felszálló hévizek, radioaktivitás, katalizátorok stb.) természetesen szerves származtatás esetén is számolnunk kell. E tényez k kizárólagossága azonban a Föld történetének csak az él szervezetek kialakulása el tti szakaszában képzelhet el. De a prebiológiai id szaknak az üledékekbe átkerült szénvegyületei 3 milliárd év alatt oly mértékő biológiai, diagenetikus és termikus átalakuláson mehettek keresztül, hogy fennmaradásuk esélye a minimumra csökkent. Ezért bár az él anyag kifejl déséhez szükséges els karbóniumforrást VINOGRADOV (1953) is a kristályos k zetek finom eloszlású, abiogén grafitjában keresi az üledékek szerves anyagát mégis általában az egykori él lények testéb l származtatja A szénhidrogének biogén keletkezése A biogén elmélet bizonyítékai. A szénhidrogén-telepek túlnyomó többsége olyan sekélytengeri, tavi és deltaüledékekben jelenik meg, amelyeknek még a telepekkel szomszédos, medd " részletei is 0,5 3,5%-nyi szerves anyagot (egyebek közt >0,05%-nyi szénhidrogént is) tartalmaznak

14 Már a 19. sz. végén észrevették, hogy a skóciai és észak-amerikai olajpalák sok, részben már elbontott alga-, gomba-, spóra, pollen- és baktérium-maradványt zárnak magukba. Kés bb mások k olajokból mutattak ki azok megszőrésével vagy centrifugálásával foraminiférákat, radioláriákat, diatomákat, rovartestekb l származó hártyákat, spóra-, alga- és gombamaradványokat. Bár azt a tényt, hogy bizonyos baktériumok hatására különböz növényi vagy állati eredető szerves vegyületekb l szénhidrogének keletkezhetnek, már több mint 100 éve ismerték, mégis meglep volt, hogy BASTIN (1926) és utána sokan mások több km mélységb l származó k olajokban és peremi vizekben él baktériumokat is találtak. Ezek nyilván a friss tengeri iszap gazdag és változatos baktérium-tenyészetének a mélyben uralkodó nagy nyomást és h mérsékletet is elvisel mohikánjai, amelyek többsége zs rsavakból való szénhidrogén-fejlesztésre vagy -felhalmozásra képes (ZOBELL 1946). Bár e tények együttese nagymértékben alátámasztja a szénhidrogének biogén eredetének el ször HENKEL (1725) által megpend tett, majd ENGLER (1908) és ARHANGELSZKIJ (1927) által kifejlesztett elméletét, azt mégis a szerves kémiai és szénizotóp-vizsgálatok tették számos geokémiai fossz lia" kimutatásával úgyszólván vitathatatlanná. M g TREIBS (1934) a levélzöld s az állati vérfestékek legfontosabb alkotórészeit (a C- és H-atomszám mellett még N-atomot pirrolgyőrős kötésben tartalmazó porfirineket) mutatta ki különböz k olajoknak lepárlás utáni aszfalt-maradékából, mások hormonokat és koleszterineket találtak abban, s a k olajok, ül. a zs rok és olajok összetételének hasonlóságát, a k olajok 1 3 C/ 1 2 C izotóparányának, nyomelem-társulásának, valamint optikai aktivitásának az él lények szerves vegyületeiéhez hasonló voltát hangsúlyozták. A Mexikói-öböl szerves anyagban dús üledékeiben SMITH (1954) által kimutatott és a betemet déssel arányosan fokozódó k olaj-jelleget mutató szénhidrogének holo-pleisztocén korát radiokarbon módszerrel igazolták. Ezért a 60-as évekig a k olajképz dés lényegét sokan az él szervezetekben jelenlév és a betemet dés után csak keveset változó szénhidrogének közvetlen bár szelekt v felhalmozódásában látták. Jóllehet ennek lehet sége valóban fennáll, számos észlelet cáfolta annak kizárólagosságát. Kimutatták pl., hogy a k olajokban gyakori, 3 14 közötti C-számú, könnyő szénhidrogének sem az él lényekben, sem a recens üledékekben nem fordulnak el. D U N T O N H U N T (1962) szerint a mai üledékekb l hiányzó, 4 8 C- számú szénhidrogének mennyisége a miocént l a prekambriumig az üledékek korával növekszik. Az él lényekre és a jelenkori üledékekre jellemz, 15-nél nagyobb, páratlan C-számú «-paraffinok viszont mind a prekvarter üledékekben, mind a valódi k olajokban a betemet dési mélység, ül. a földtani kor növekedésével egyre inkább háttérbe szorulnak. Különbségeket találtak továbbá az üledékes k zetek kioldható (bitumenes) és szerves oldószerekben oldhatatlan (kerogénes) alkotói között is, egyrészt azok összetétele, másrészt kromatográfiai viselkedése tekintetében. Ráadásul PHILIPPI (1965) a Los Angeles-i és Ventura-medencebeli k olajképz dés maximumát e medencék 115 C körüli h mérséklető mélységeiben állap totta meg. Mindez a szénhidrogén-képz désnek a k szenek keletkezéséhez hasonló, átalakulásos jellegét valósz nős tette, aminek formáját a kiindulási szerves anyag min sége mellett az üledékösszleten belüli h hatások er ssége és id tartama alak tja ki A szénhidrogének alapanyagainak felhalmozódása. A k szénképz déshez hasonlóan, a szénhidrogének keletkezésének is az arra alkalmas szerves maradványok felhalmozódása és betemet dése az alapfeltétele. A szénhidrogén-képz dés lehet ségét tehát a szervesanyag-felhalmozódás környezete, a szerves anyag min sége és mennyisége, a medencefenék fölötti v ztest mozgásállapota, a betemet d üledék mennyisége és szemcsézete, a szerves és szervetlen szemcsék mennyisége és kölcsönhatása, a v ztest és az üledék redoxviszonyai, a bakteriális tevékenység intenzitása, és a földrajzi- sföldrajzi helyzet változása határozza meg. Bár bizonyos mennyiségő, de kis C-atomszámú szénhidrogén cellulózból, ligninb l, kemény t b l és cukorból is képz dhet, s a magasabb C-számú, N- és S-tartalmú szénhidrogének egy része fehérje- és ligninszármazék lehet, a szénhidrogének keletkezésében mégis a növényi és állati zs roknak, olajoknak és viaszoknak lehet legnagyobb szerepük (31.18 táblázat). Az ezeket el áll tó lények nagy tömegben való termel dését és felhalmozódását, testük halál utáni bomlástermékeinek részleges fennmaradását leginkább a tengereknek és beltengereknek a szárazulatokkal szomszédos, peremi részei teszik lehet vé; itt ui. nemcsak a biológiai produktivitás, hanem a szervetlen üledékképz dés is nagymérvő. Az itt betemetett szerves anyag zömét többnyire a fito- és zooplankton, meg a bentosz szervezetei szolgáltatják, beleértve ebbe a tengerfenék igen gazdag és változatos (az iszapfelsz n 1 g-jában több százezer, s t több millió példányt számláló) baktériumflóráját is; igen jelent s lehet továbbá a szél és a folyók által a szárazföldr l besodort állati és növényi részek, spóra- és pollenszemcsék mennyisége. Ezek szerves vegyületcsoportjainak átlagos megoszlását a táblázat szemlélteti. Tengerparti delták kiugróan nagy szervesanyag-tartalma részint a 274

15 folyók hordalékából, részint a sós v zbe kerül édesv zi lényeknek a tömegpusztulásából származik. A trópusi es erd kb l érkez, fekete viző folyók" (Rio Negro, Amazonas, Kongó) nagy mennyiségő, oldott állapotú humuszanyagát a tengerv z kicsapja, km-ig sötétebbre sz nezve a torkolat vidékét. A szélnek a szervesanyag-száll tásban való fontosságára a ROMÁN (1974) által a Fekete-tenger Ny-i peremének üledékeiben kimutatott pollen hatalmas mennyisége és a különböz pollent pusoknak a parttávolság függvényében való megoszlása utal. A lerakódó szerves anyag min sége természetesen a bel le keletkez szénhidrogén összetételére is befolyással van. Humuszanyagokból pl. inkább naftén, a tengeri biomasszából pedig inkább paraffin bázisú k olaj képz dhet. Tengeri környezetek biológiai produktivitását (vagyis a bizonyos id alatt termelt biomassza mennyiségét) f leg a fény, a h mérséklet és az ásványi tápanyagok (különösen a foszfátok és nitrátok) mennyisége befolyásolja. Ezért az él anyag termel dése részint a v zoszlop fels m-ében, részint a partközeiben a legélénkebb. A partközeli v z biológiai termékenysége kb. kétszer akkora, mint a ny lt óceáné. Ezért a szénhidrogén-képz dés szempontjából a szárazulati padkák (selfek) élettársulásainak van a legnagyobb jelent ségük. Akár az autochton (tehát a fenékiszapban vagy az afeletti v zrétegekben keletkez ), akár az allochton (tehát a tenger más részeir l vagy a szárazföldr l besodort, vagy leülepedés után újból áthalmozott) szerves maradványok meg rz dése szempontjából dönt fontosságú a leülepedés helye fölötti v zréteg mozgatottsága, a betemet dés sebessége és az iszaplakók tevékenysége. Élénk v zmozgás ui. fenékeróziót eredményez, a finomabb szemcsék kimosásával durv tja az üledék szemcsenagyságát, s ezen keresztül csökkenti a szerves anyagnak a szervetlen szemcsék felületére való tapadását, er s ti a durvább üledék megnövekedett pórusterében, ül. az üledék feletti v zoszlopban folyó gázcserét, és gy meggyors tja ezek szerves vegyületeinek lebomlását. A szerves anyagban dús szuszpenziók kis sőrőségük miatt nehezebben ülepednek le; ezért lesüllyedésük ford tva arányos a v ztest energiaszintjével. A vastagabb v ztesteknek áramlásokkal a csendesebb v zrészek felé sodródó szerves anyaga útközben könnyen oxidálódik, vagy baktériumok bontják azt el (MEADEe/ al. 1975; MILLIMAN et al. 1975). Egyéb feltételek teljesülése esetén tehát az alacsonyabb energiaszint általában kedvez bb a szénhidrogén-képz désre. K vánatos, hogy a betemet d üledék szemcsézete közép- és finomszemcsés legyen. A szervetlen anyagban való gazdagság nem főz dik ugyan valamilyen különleges k zetfácieshez, mégis inkább finomszemő üledékekben gyakori. Ez a kisebb szemcséknek a tömegükhöz képest nagy felület eredményezte nagyobb adszorpcióképességével (lényegében tehát az üledék agyagásvány-tartalmával) függ össze (HUNT 1963). A tengerv z szerves anyagának lebeg, ill. oldott részét 0,4 0,8 um lyukmérető szita seg tségével lehet elkülön teni. A szerves anyag mennyiségét általában annak szerves karbóniumtartalmával fejezik ki. Ezért a tengerv z (vagy az üledék) teljes szervesanyagmennyisége helyett többnyire annak teljes szerves szén (Totál Organic Carbon = TOC) mennyiségét adják meg a v z (ill. a k zet) súlyszázalékában. Ennek a szitán fennmaradó hányada a POC (Farticulate Organic Carbon = szemcsés szerves szén); átszőrhet hányada pedig a DOC (őissolved Organic Carbon = oldott szerves szén). MENZEL és RYTHER (1970) szerint a POCjDOC aránya az óceánokban m alatti mélységben gyakorlatilag azonos; e mélység fölött azonban a POC mennyisége egyenesen, a DOC-é pedig ford tva arányos a szerves anyag termel désével. A szerves anyag képz désének és elbomlásának körfolyamata tehát f leg a felsz nközeli v zrétegre korlátozódik, a mélyebb vizek szerves anyaga kevéssé vesz részt abban. 18* 275

16 Az ásványi részecskék (f leg az agyag- és karbonátásványok) leülepedésükkor különböz szerves anyagokat (aminosavakat, cukrokat, fenolokat stb.) ragadnak magukkal a tengerv zb l (BADER et al. 1960; CHAVE 1970; DEGENS 1970). Ez az adszorpció az oldott szerves anyagnak (DOC) szemcséssé (POC-ka) alakulását jelenti. BREGER (1963b) szerint a tengerv z szervesanyag-tartalmának zöme olykor eleve nagy molekulasúlyú komplexekb l áll. Különösen fontos azonban, hogy a v zben oldódó vagy hidrolizálható szénhidrátokkal, fehérjékkel és származékaikkal szemben v zben többnyire oldhatatlan lipidek az ülepedés során a szemcsés szerves anyaghoz (POC) köt dnek, mert ez az üledék anyak zetté válását jelent sen megkönny ti. A Mexikói-öböl fiatal üledékein végzett C-izotópos vizsgálatok azt valósz nős tik, hogy a szerves és szervetlen anyag együttes kiválását és az üledékbe való beépülését az azok kölcsönhatása következtében fellép adszorpció, koaguláció és elszigetel dés teszi lehet vé. A szerves és szervetlen részecskék ülepedési sebességének a szerves anyag meg rz désében kulcsszerepe van. Gyors felhalmozódás esetén a tengerv z oxigénés szulfáttartalmának az üledékbe jutása és ezzel az üledék szervesanyag-tartalmának oxidációja is lecsökken. Állandó szervesanyag-ellátást feltételezve, az üledék szervesanyag-koncentrációja ford tva arányos az ásványi részecskék mennyiségével. Arányukat azonban számos más tényez (pl. az ásványi szemcsék mérete, a v z mélysége, a v zzel való érintkezés id tartama, a fenékv z mozgatottsága, az ásó-fúró szervezetek mechanikai s a heterotrófok biokémiai tevékenysége) is befolyásolja. Ezért a lerakódott üledék menynyiségének növekedésével annak szervesanyag-koncentrációja maximális értékének elérése után csökken. Jól példázza ezt a Niger deltája, ahol a finomszemcsés üledékek (a folyóv z autochton és allochton szerves anyagban való b sége ellenére) a szervetlen törmelék nagy mennyiségének gyors leülepedése következtében, átlagosan csak 0,3 0,8 térfogat%- nyi szerves anyagot tartalmaznak. A leülepedett szerves anyag meg rz désének feltételei között igen fontos az iszap és a fenékv z redoxpotenciáljának alakulása. Szerves anyagok nagyobb tömegének C 0 2 és H 2 S termel désére vezet bomlása egymagában is az oxigén-koncentráció csökkenését, redukciós környezet kialakulását, ezen keresztül a szerves anyagokból táplálkozó aerob lények háttérbe szorulását és rothadó iszap (szapropélit) kialakulását eredményezi. A szapropél fekete, klorofill-származékokban és más instabilis szerves vegyületekben gazdag, gélszerő anyag, amely tavakban és tengermedencékben kizárólag anaerob baktériumok hatására, a szerves törmelék lebontása révén képz dik. A rendesnél nagyobb C -tartalmát és gyakori finomrétegzettségét az 0 2 /H 2 S határnak a v zfenék fölötti elhelyezkedése s az ásó-fúró és iszapfaló szervezetek hiánya magyarázza. A nyomelemek közül benne különösen a V, Ni és a Mo gyakori. Szapropélben gazdag üledékek, azaz szapropélitek, ott keletkeznek, ahol a vertikális v zkörzést er s haloklin akadályozza, vagy ahol a mélységi v z feláramlása és a termoklin magas helyzete következtében dús planktontenyészet jön létre. Ez utóbbi a v z (^-tartalmának felhasználása és a lesüllyed tetemek szerves anyagának oxidációja révén már kb. 50 m felsz n alatti mélységt l kezdve több száz m vastag oxigénhiányos v zréteg kialakulását eredményezi. Az oxigénhiány kedvez geomorfológiai körülmények között teljes anoxiába csaphat át, és ez a felülr l érkez szerves anyag v zfenéki feldúsulását okozza. A szerves anyag halál utáni pusztulása a hullámzásnak kitett, felsz nközeli vizekben a leger sebb. Ezért igen lényeges, hogy ásványszemcsékre tapadt maradékuknak milyen vastag és mennyi oxigént tartalmazó v zoszlopon kell áthaladniuk, és ezt az utat mennyi id alatt teszik meg. Oxigénben dús leszálló vagy fenékáramok puszt tó hatása természetesen megakadályozza a szerves iszap kialakulását. Nagy szerepe van a szerves anyag fennmaradásában a v zoszlop és az iszap bakteriális aktivitásának, vagyis annak, hogy az adott fény-, redox és ph-viszonyok a szerves anyagot gyorsabban bontó aerob, vagy az azt lassabban puszt tó anaerob baktérium-tenyészetnek kedveznek-e. Különösen nagy a szulfátokat mérgez H 2 S-sé alak tó kénbaktériumok, valamint a szénhidrogéneket termel vagy felhalmozó baktériumok jelent sége. A jelenkori üledékes környezetek tanulmányozása (EMERY 1963, 1965) azt mutatja, hogy a szerves anyagok felhalmozódására a kontinentális padkák csendes v zzel bor tott részei, a lagúnák, a folyótorkolatok és a korlátozott v záramlású medencék a legalkalmasabbak, mert a felsorolt tényez k összeszöv dése itt (pl. a Kaliforniai-öbölben és a Karib-tenger térségében, Észak-Kanada partjain, valamint az eurázsiai selfnek Norvégia és a Tajmir-félsziget közötti részén) a legkedvez bb. Alkalmas lehet azonban szervesanyagfelhalmozódásra a kontinentális lejt fels bb része is, ahol a leüleped agyag és márga köt ereje ellensúlyozza a szerves anyag h gulását. A szerves anyag mennyisége azonban a mélytenger irányában csökken; lejt alji felhalmozódása leginkább a magasabb helyzető üledékek v z alatti csúszása által jön létre. A földtörténet folyamán a tengerv znek mind az el nyomulásai, mind a visszahúzódásai nyomán létrejöhettek olyan az édes- és sósv zi fáciesek átmeneteivel jellemzett környezetek, amelyek különösen kedveztek a szerves anyag felhalmozódásának. Nem ta- 276

17 gadható azonban a tipikusan tengeri környezetek jelent sége sem. Szerves anyagban gazdag üledékek a múltban is mindig ott képz dtek, ahol megfelel volt a szervesanyag-utánpótlás, viszonylag csendes a v z, az uralkodóan finom szemcséjő ásványi részecskék pedig jobbára redukt v viszonyok között ülepedtek le A k olaj keletkezése azoknak az átalakulási folyamatoknak az egyik állomása, amelyeken az üledékeknek a p/t viszonyok változására igen érzékeny hintett szerves anyaga a betemet dés fokozódása során keresztülmegy A kerogén. Az üledékek hintett szerves anyaga kétféle, de rendszerint együtt el forduló alakban jelenik meg (31.53 ábra): a) Nem-oxidáló ásványi savakban, bázisokban és szerves oldószerekben oldhatatlan, 1,22 1,51 g/cm 3 sőrőségő, olajimmerzióban 1,50 1,73 törésmutatójú, szilárd, a huminanyagokhoz hasonlóan sötétbarnás sz nő kerogén (31. fejezet). Ez a minták szénhidrogén-tartalmának kloroformos kivonása után visszamaradó, bonyolult összetételő, nagy molekulasúlyú, közönséges h mérsékleten stabilis, heterogén polimer minden földtani id szak üledékeiben jelen van, és éretlen állapotban azok teljes szerves anyagának (TOC) több mint 95%-át teszi ki (DEGENS 1965). Az üledékes k zetek gyakran tartalmaznak határozott alakú és szerkezető, szerves anyagú mikrofossz liákat (spóra- és pollenszemcsék, dinoflagelláták, acritarchák, kutikulák, sporangium-tóredékek, apró szövetmaradványok). Ezek a kerogén alakos alkotórészeinek min sül részecskék az összes kerogénmennyiségnek csak néhány százalékát teszik ki. b) Szerves oldószerekkel kivonható, s az oldószert világosbarnára sz nez bitumen (31. fejezet). Ez a tel tett szénhidrogének és származékaik, aromás vegyületek, O-, N- és S-tartalmú, nagy molekulájú, poláros szerves vegyületek, valamint pentánban oldhatatlan nehéz" aszfaltének keverékéb l álló anyag, amely a TOC-nak 277

18 5%-nyi, de alacsony h mérsékleten is mozgásképes hányada, zömében a kerogén érés közbeni átalakulásának terméke. Az él test anyagai közül betemet dés után többnyire csak a védelmi szerepet betölt, a mikrobiológiai és vegyi hatásokkal szemben leginkább ellenálló vegyületeknek van esélyük szinte változatlan formában való fennmaradásra (sporopolleninek, viaszok, gyanták, kutinok, lignin- és poliszacharid-származékok). Ezenk vül azonban geokémiai fossz liák gyanánt a lebomló növényi és állati festékek és anyagcseretermékek egyes igen jellemz alkotórészei (tel tett szénhidrogének, porfirinek, izoprenoidok, karotinoidok, terpánok, szteránok) is gyakran kimutathatók ( és fejezetrészek). Az üledékes szerves anyag alkotói közül viszonylagos mennyiségénél és hev tésre szénhidrogén-leadó képességénél fogva a kerogén a legfontosabb. Ezért felép tésének megállap tása sokirányú, beható kutatás tárgya. Ennek során kombináltan alkalmazzák a szerves k zettan optikai módszereit át- és ráes, közönséges, ibolyántúli és vörösöninneni fényben. Ezekkel elkülön tett részeik kvantitat v frziko-kémiai elemzése szerint a kerogének a szénk zetek macerálcsoportjaival ( fejezetrész) rokon alkotókat tartalmaznak; tulajdonságaikat, k olaj- és/vagy földgázleadó képességüket pedig ezek részaránya határozza meg (31.54 ábra). A TISSOT WELTE (1978) által ennek alapján megkülönböztetett három f kerogént pust (31.20 táblázat) BROOKS (1981a) még egy negyedikkel egész tette ki (31.55 ábra): a) Liptinites t pus, amelynek nagy hidrogéntartalma alifás láncokban való gazdagságának, aromás vagy O-tartalmú vegyületekben való szegénységének tulajdon tható. Finomszemcsés vagy amorf anyagát f ként lipidekb l és olyan szerves anyagokból (pl. fehérjékb l) eredeztetik, amelyek bakteriális hatásra lipidekké esnek szét. Mivel N- és H-tartalma jóval nagyobb, mint az azonos érettségi fokú k széné, S-tartalma kicsiny, és a tavi alginitekben a leggyakoribb, általában algaeredetőnek tartják. b) Exinites t pus, a liptinitekénél kisebb, de még mindig nagy H-tartalommal, az alifás láncok mellett lényeges mennyiségő cikloalkánnal, aromás győrővel és O-tartalmú funkciós csoporttal. Ez és nagyobb kéntartalma redukáló jellegő tengeri üledékek szerves anyagából való származását valósz nős ti. c) Vitrinites t pus, amelynek kis H- és nagy O-tartalma, túlsúlyban lev aromás vegyületei és O-tartalmú funkciós csoportokkal áthidalt, rövid alifás láncai lignines faanyagból való keletkezésre utalnak (telinit, kollinit, vitrodetrinit). d) Inerlinites t pus, amelynek átlátszatlan, fekete, nagy C- és kis H-tartalmú szemcséi els sorban faanyagból származnak, a szénülés legkezdetén száraz környezetben oxidálódott. Keletkezését gyakran erd tüzeknek tulajdon tják. Pirol zises vizsgálatok szerint a legtöbb k olaj a liptinites t pusból nyerhet (31.56 ábra). Az exinites t pus jó k olaj-, földgáz- és kondenzátum-képz. A vitrinites kerogén csak kevés k olaj, de sok (bár a liptinit- és exinitnél kisebb mennyiségő) földgáz leadására képes. Az inertinites t pusnak még a CH 4 -potenciálja sem számottev. 278

19 A hintett szerves anyag mélységi átalakulása. A frissen leüleped szerves anyagnak az él szervezet vegyületeiéhez még nagyon hasonló összetétele a lerakódás után jelent sen megváltozik. Ha a bezáró üledék pórustere hosszú ideig tartalmaz 0 2 -t, szervesanyag-tartalma gyakorlatilag megsemmisülhet. Ha viszont a pórustér 0 2 -tartalma hamarosan elfogy, vagy anoxikus fenékv z esetén már eleve sem tartalmazott 0 2 -t, a diszperz szerves anyag szapropéllé alakul ( fejezetrész). A lerakódott üledék legfels néhány méterében lezajló szaprofikáció során az él anyag bonyolult biopolimerjei kisebb szerves egységekké (monomerekké) bomlanak le. Mindezen változások a szerves diagenezis korai szakaszát jellemzik. Mivel a szerves anyag megsemmisülése az oxigénellátottság mérvét l függ, az oxidat v jellegő, vörös sz nő, kontinentális k zetek, amelyek autigén ásványtársaságát a hematit, limonit, goethit, a mangánoxidok, a kaolinit, a kaolinites hidrocsillám vagy az Aloxidok és -hidroxidok jellemzik, a szénhidrogénképz dés szempontjából kedvez tlenek. Kedvez geofáciest jelentenek viszont a szürke sz nő törmelékes és karbonátos rétegsorok, amelyeket a glaukonit, foszforit, sziderit, dolomit autigén keletkezése tüntet ki. A szerves anyag elbomlása durvaszemő üledékben nagyobb mérvő, mint a finom szemőben. A szerves diagenezis kés i VASSZOJEVICS et al. (1969) által már protokatagenetikusnak nevezett szakasza a bezáró üledék litifikációja alatt és/vagy után, de csak a kb. 50 C-nak megfelel betemet dési mélységig lezajló, az el bbieknél lényegesen hosszabb id t igényl, kisebb intenzitású változásokat öleli fel. Ennek során az anaerob pélitek monomerjeinek átalakulása az összefoglalóan kerogéneknek nevezett geopolimerek felé halad (3I.57/a és 31.57/b ábra). Ez utóbbiak k zetbeli képz désének két f forrása van: a) a palinomorfák, algák, szövetmaradványok, gyanták, vitrinitek stb. diagenezis közben is fennmaradt, els dleges biopolimerjei; b) a h bomlás során képz dött monomerek kondenzációja és/vagy polimerizációja révén másodlagosan kialakult termékek. barna sz nő fulvin- és huminsavak keletkeznek ( fejezetrész); majd az utóbbiak oldhatatlan kerogénekké kondenzálódnak, amelyekbe egyes lipidés szénhidrogénláncok is beépülnek (31.58 ábra). Mellettük azonban geokémiai fossz liák gyanánt (31. fejezet) kis mennyiségő, de tipikusan állati vagy növényi eredető molekulák (alkánok, zs rsavak, szteránok, izoprenoidok, porfirinek) is fennmaradhatnak az üledékben. A szerves anyag diagenezise közben végbemen kémiai reakciók BROOKS (1981a) szerint a következ képpen csoportos thatók: /. a sajátos C C kötések szétválása [pl. a klorofill (31.4 ábra: 2) molekula porfirin- és fitol-molekulára való bomlása]; 2. a tel tetlen C C kötések számának csökkenése (pl. az olefinek alkánokká alakulása; egyszerő C-győrők, ül. keresztkötések képz dése); 3. egyes gyökök (pl. COOH, C H 3, N H 2, OH, S vagy SH) elvesztése C 0 2, CH 4, N H 3 vagy N 2, H 2 0, S vagy H 2 S kilépése közben; 4. H-atomoknak a molekulák közötti újraelosztása; 5. policikloalkánok és aromás vegyületek képz dése; 6. izomerek kialakulása. E folyamatok eredményeként a biopolimereknek a bakteriális degradáció során szétesett és a mikroorganizmusok által föl nem használt alkotórészeib l el bb részint hidrogénben dús, ny lt C-láncú lipidek, részint 279

20 Hogy ez valóban igy történik, azt a kerogének progressz v h bomlásakor azokról leszakadó szénláncoknak feltételezett biológiai el deikb l könnyen levezethet volta is bizony tja. A tengeri és tavi fitoplankton zöme közötti páros C-számú, tel tetlen zs rsavakból áll; ezek leülepedés után kerogénné polimerizálódnak. Holocén üledékek hev tésekor azok kerogénjeib l izoprenoid szénhidrogéneket, C 1 4 C 2 8 szénszámú zs rsavakat és porfirineket, továbbá zömmel páros C-számú, C, 5 C 3 0 közötti «-paraffinokat sikerült el áll tani. Az eocén korú Green River Formáció (USA) algamaradványokban igen gazdag olajpalái a pirol zis kezdetén még csak izobutánt és izopentánt, nagyobb h mérsékleten azonban már 4 12 közötti, páros és páratlan C-számú, zömmel egyenes láncú, tel tett szénhidrogéneket adnak le, kevés izo- és cikloalkán k séretében. A hosszú alkil-láncok leszakadása után visszamaradt kerogén anyag viszont aromás vagy hidroaromas győrőkké kondenzálódik. 280