VERSENYEREDMÉNYEK

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "VERSENYEREDMÉNYEK 2012-2013."

Átírás

1 VERSENYEREDMÉNYEK A Boronkay Középiskolában a végzős 8. osztályosoknak rendezett Kempelen területi Matematikaversenyen iskolánkból a legjobb 30 között végeztek: Batári Emese Rita 8.a II. helyezett. Reif Roland 8.a IV. helyezett. Tikász Ábel 8.a XIII. helyezett lett. Kabda-Erdélyi Eszter 8.a XIX. helyezett lett. Szivárvány 2012 Nemzetközi Gyermek Képző és Iparművészeti Pályázat Az idén 20. alkalommal hirdették meg a népszerű pályázatot a világ összes gyermeke számára. 39 ország részvételével pályamunka érkezett be, amit a zsűri április 21-én bírált el és közel hatszáz díjat adott ki a magyar és külföldi pályázóknak összesen. A díjátadó ünnepséget szeptember 29-én, szombaton 14 órai kezdettel tartották a Zánkai GYIC Kft. Színháztermében. A díjazott munkákból készült kiállítást is itt láthatják az érdeklődők. Varga Barnabás 1. b osztályos tanulónk, korcsoportjában (a 6 évesek között) arany diplomát vehetett át. Bolyai matematika csapatverseny területi (megyei) forduló október helyezett: (országos döntőbe jutottak) Polihisztorok Batári Emese Rita, Fényes Anna Regina, Reif Roland, Tikász Ábel Felkészítő tanáruk: Verbulecz Valéria 13. helyezett:

2 Okoska Berkes Brigitta, Fekete Bence, Hoppál Botond, Nagy Lotti Felkészítő tanáruk: Jancsikné Struve Katalin 23. helyezett: Számkirályok Greskovics Péter, Horváth Márton, Kaposvári Gergő, Lengyel András Felkészítő tanáruk: Petneházy Zsuzsa 26. helyezett: Bagira Hájos Réka, Seltenreich Zsombor, Simon Boglárka, Vidra Zsófia Felkészítő tanáruk: Dobosné Magyar Györgyi 28. helyezett: Gondolkodók Bognár Eszter, Harsányi Csanád, Pribék Ádám, Szeghy Géza Felkészítő tanáruk: Maracskóné Szabó Margit 35. helyezett: Észbombák Deák Bíborka, Lackó Gergő, Neményi Dávid, Nógrádi Edina Felkészítő tanáruk: Dobosné Magyar Györgyi Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny területi (megyei) forduló november osztály 1. helyezett (országos döntőbe jutottak a 2. legmagasabb pontszámmal, még a gimnáziumi kategóriásokat is beleszámítva): Polihisztorok Batári Emese Rita, Fényes Anna Regina, Reif Roland, Tikász Ábel 43. helyezett: Megnyerjük Bánki Regina, Bárány Bence, Papp Lili, Szegedi Enikő 49. helyezett Medvesajt Demeter Adina, Flaskay Annamária, Kabda-Erdélyi Eszter Lea, Szombati Anna Dóra

3 54. helyezett Kecses Kecskék Csányi Brigitta, Farkas Petra, Kaszás Lora Mónika, Nemes Dorina Olívia 57. helyezett Madagaszkár Pingvinjei Makkai Anna Mária, Nemcsók Zsófia, Papp Amanda, Tóth Renáta 61. helyezett Rémes Négyes Lakatos Dávid, Porsche Patrik, Pozsgai Sándor, Tóth Zoltán 7. osztály 47. helyezett Észkombájnok Freundlich Letícia, Nógrádi Vivien, Varga Zsófia, Vincze Dóra 63. helyezett Hupikék törpikék Hahn Nikoletta, Hasenfracz Bernadett, Kepler Dorkás, Stock Mátyás 74. helyezett Főnix Kovács Norbert, Nemeskéri Péter, Pongrácz Bence, Virág Gergő 5. osztály 89. helyezett: Nyelvészek Bárdy Noémi, Nagy Lili, Paksi Márton Bolyai matematika csapatverseny országos döntő november helyezés: Polihisztorok Batári Emese Rita, Fényes Anna Regina, Reif Roland, Tikász Ábel Felkészítő tanár: Verbulecz Valéria Helytörténeti és lakóhelyismereti vetélkedő november 24., Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola I. helyezett: "Körmendi Lajos" Ádám Gabriella, Gazsi Gréta, Kiss Ákos és Pataki Alexa Felkészítő tanár: Baloghné Bozsó Judit

4 Iskolai mesemondó délután, 3-4. osztály november 28. I. hely: Horváth Bence 3.b Takács Bence 4.a II. hely: Török Virág 3.c Sallai Júlia 3.a Bognár Eszter 4.a III. hely: Havas Anna 3.a Lengyel Anna 3.a Különdíj: Hájos Réka 4.b Deák Bíborka 4.b Idegen nyelvi keresztrejtvényfejtő verseny november 27. Német nyelv 5. évfolyam I. Dudás Zsófia 5.a II. Budaváry Júlia 5.a III. Szöllősi Bálint 5.a

5 6. évfolyam I. Gazsi Gréta - Ádám Gabriella 6.b II. Orosz Dániel - Kiss Dániel 6.b III. Hajek Orsolya 6.b - Pozsgai Anna 6.a 7. évfolyam I. Herczegh Bianka - Hasenfracz Bernadett 7.a 8. évfolyam I. Fényes Regina - Reif Roland 8.a Angol nyelv 5. évfolyam I. Agócs Dávid - Horváth Tamás 5.a II. Hegedűs Márk - Szabó Zoltán 5.b II. Balogh Zsófia - Kovács Dzsenifer 5.a II. Kurta Illés - Hegedűs Csaba 5.a III. Kocsmár Daniella - Herman Norbert 5.b III. Gyimesi Balázs - Mándics Krisztián 5.b IV. Szabó Nikoletta - Nagy Lili 5.b V. Keszthelyi Kata - Kerek Laura 5.a 6. évfolyam I. Nagybali Tamás - Tarsoly Tamás 6.b II. Tóth Tamás - Migléczi Viktória 6.b III. Kovács Bálint - Papp Dániel 6.b III. Freundlich Tifani - Végner Viktória 6.b IV. Monoki Marcell - Borsos Dániel 6.a V. Czéh Ivett 6.a - Pataki Alexa 6.b 7. évfolyam I. Varga Róbert - Géczi Barnabás 7.b II. Nógrádi Vivien - Freundlich Letícia 7.b III. Varga Zsófia - Vincze Dóra 7.b IV. Nemeskéri Péter - Völgyi Máté 7.a V. Virág Gergő - Pongrácz Bence 7.a

6 8. évfolyam I. Bánki Regina - Szegedi Enikő 8.b I. Kabda-Erdélyi Eszter - Flaskay Annamária 8.a I. Blaskó Tamás - Tripon Benjámin 8.b II. Karancsi Viktória - Papp Lili 8.b II. Nemes Dorina - Jancsó Dorina 8.a III. Batári Emese Rita 8.a IV. Balog Alexa - Török Samu 8.b IV. Tündérligeti Mátyás - Tikász Ábel 8.a V. Göblyös Bence - Szabó Botond 8.b Történelem vizsga eredményei Mindkét osztályzata jeles: 6.b Freundlich Tifani Gazsi Gréta Kaszás Tünde Kovács Bálint Migléczi Viktória Nagybali Tamás Orosz Dániel Papp Dániel Végner Tamás Végner Viktória 7.a Herczegh Bianka Nemeskéri Péter Stock Mátyás Virág Gergő 7.b Freundlich Letícia Varga Zsófia Vincze Dóra

7 8.a Batári Emese Rita Demeter Adina Farkas Petra Fényes Regina Flaskay Annamária Kabda-Erdélyi Eszter Reif Roland Tikász Ábel 8.b Bácskai Anna Balog Alexa Bárány Bence Bóka Kevin Gyárfás Dániel Karancsi Viktória Nagy Bettina Neményi Ádám Szabó Botond Török Samu Tripon Benjamin Kiselőadók természettudományos iskolai versenye december 3. I. hely: Reif Roland 8.a II. hely: Fényes Regina 8.a Felkészítő tanár: Kapornai Lilla

8 Kistérségi Kiselőadók Fóruma december 12. Szent István Általános Iskola I. helyezett: Szabó Botond 8.b Felkészítő tanár: Hoványné Martikán Erika II. helyezett: Reif Roland 8.a Felkészítő tanár: Kapornai Lilla Különdíj: Fényes Regina Felkészítő tanár: Kapornai Lilla Városi tehetségkutató matematikaverseny Radnóti Miklós Gimnázium december évfolyam IV. Miklósváry Gréta 5.a V. Szabó Zoltán 5.b VII. Agócs Dávid 5.a 6. évfolyam II. Nagybali Tamás 6.b VI. Kovács Bálint 6.b VIII. Ádám Gabriella 6.b 8. évfolyam I. Tikász Ábel 8.a II. Batári Emese Rita 8.a III. Fényes Anna Regina 8.a IV. Demeter Adina 8.a VI. Tripon Benjaim 8.b X. Reif Roland 8.a Batári Emese Rita, Fényes Anna Regina, Reif Roland és Tikász Ábel 8. a osztályos tanulók bejutottak a Varga Tamás Matematikaverseny 2. fordulójába. Felkészítő: Verbulecz Valéria

9 Batári Emese Rita 8. a osztályos tanuló továbbjutott a Bátaszéki Matematikaverseny 2. fordulójába. Felkészítő: Verbulecz Valéria Népdaléneklési verseny, emelt szint január évfolyam: I. Agócs Lili 1.a II. Ignácz Laura 1.a III. Lackó Lili 2.a 3-4. évfolyam: I. Mihalek Balázs 4.a II. Monoki Milán 3.a III. Tóth Zsófia 3.a Különdíj: Csiky Boróka 3.a Nagy Júlia Szonja 4.a Pribék Ádám 4.a Nem tagozatos tanulók 1-2. évfolyam I. Szalai Kristóf 1.c II. Loksa Panna 2.b III. Hollósi Nikoletta 2.b Kocsi Zoltán 1.b

10 3-4. évfolyam I. Varga Hanna 4.b II. Csiszér Ádám 3.c III. Végh Zsófia 4.b Patály Krisztián 4.c Batári Emese Rita, Demeter Adina, Kabda-Erdélyi Eszter Lea és Nemes Dorina 8.a osztályos tanulók továbbjutottak aboronkay Anyanyelvi Verseny II. fordulójába. III. Országos LÜK-bajnokság 2013 Területi forduló április 27. Gödöllő, Damjanich János Általános Iskola Eredmények 3. évfolyam VII. Juhász Balázs 5 hibapont Iskolai forduló február Eredmények 2. évfolyam I. Laczkó Lili 2.a 0 hibapont II. Zsombor Zoltán 2.b 0 hibapont III. Horváth Botond 2.c 2 hibapont IV. Major Csaba 2.b 3 hibapont V. Raikovich Tibor 2.b 3 hibapont VI. Dömötör Zente 2.c 4 hibapont VII. Gyuris Elizabet 2.a 4 hibapont VIII. Henschl Lídia 2.c 10 hibapont IX. Ballai Kincső 2.a 33 hibapont

11 3. évfolyam I. Kotschy Márton 3.c 2 hibapont II. Agod Solt 3.b 3 hibapont III. Juhász Balázs 3.c 5 hibapont IV. Fekete Bence 3.c 6 hibapont V. Kesztelyi Dorottya 3.b 6 hibapont VI. Greskovits Péter 3.a 6 hibapont VII. Tóth Zsófia 3.a 7 hibapont VIII. Fekete Soma 3.b 10 hibapont IX. Tóth Máté 3.a 16 hibapont Osztályforduló december Eredmények 2. a I. Laczkó Lili 0 hibapont II. Gyuris Elizabet 4 hibapont III. Ballai Kincső 6 hibapont IV. Rózsavölgyi Csenge 13 hibapont V. Izsák Gábor 15 hibapont VI. Szépvölgyi Gréta 26 hibapont 2. b I. Raikovich Tibor 3 hibapont II. Major Csaba 5 hibapont III. Zsombor Zoltán 7 hibapont IV. Horváth Péter 7 hibapont V. László Alíz 14 hibapont VI. Loksa Panna 14 hibapont 2. c I. Dömötör Zente 4 hibapont II. Horváth Botond 4 hibapont III. Henschl Lídia 4 hibapont IV. Märcz Lilla 12 hibapont V. Lévai Ákos 13 hibapont VI. Simon Levente 13 hibapont

12 3. a I. Tóth Zsófia 4 hibapont II. Greskovits Péter 5 hibapont III. Tóth Máté 9 hibapont IV. Torda Panna 12 hibapont V. Fekete Flóra 17 hibapont VI. Monoki Milán 25 hibapont 3. b I. Agod Solt 2 hibapont II. Keszthelyi Dorottya 6 hibapont III. Fekete Soma 10 hibapont IV. Tóth Norbert 15 hibapont V. Broszmann Zsófia 16 hibapont VI. Gecse Rebeka 16 hibapont 3. c I. Juhász Balázs 2 hibapont II. Kotschy Márton 2 hibapont III. Fekete Bence 4 hibapont IV. Berkes Brigitta 4 hibapont V. Sarkadi Dávid 9 hibapont VI. Rudolf Bálint 11 hibapont A Boronkay Középiskolában a végzős 8. osztályosoknak rendezett Angol nyelvi versenyen Batári Emese Rita 8.a XV. helyezett, Demeter Adina 8.a XIX. helyezett lett. Felkészítő: Szentessy Ida Területi angol nyelvi Országismereti Verseny máricus 4-5. Szent István Általános Iskola 5. évfolyam V. helyezett csapat: Kurta Illés, Palcsik Tamara, Kaposvári Petra, Agócs Dávid Felkészítő tanár: Bárányné Bucsi Ilona

13 6. évfolyam III. helyezett csapat: Czéh Ivett, Kiss Ákos, Kovács Bálint, Nagybali Tamás Felkészítő tanáruk: Szentessy Ida 7. évfolyam VII. helyezett csapat: Vincze Dóra, Nógrádi Vivien, Varga Zsófi, Varga Róbert Felkészítő tanár: Bárányné Bucsi Ilona 8. évfolyam II. helyezett csapat: Batári Emese Rita, Demeter Adina, Neményi Ádám, Tikász Ábel Felkészítő tanár: Szentessy Ida A Boronkay Középiskolában a végzős 8. osztályosoknak rendezett Angol nyelvi versenyen Batári Emese Rita 8.a XV. helyezett, Demeter Adina 8.a XIX. helyezett lett. Felkészítő: Szentessy Ida Megyei angol nyelvi szavaló- és prózamondó verseny március 8., Érd V. helyezett: Demeter Adina 8.a Felkészítő tanár: Szentessy Ida Területi német nyelvi Országismereti Verseny március 12. Szent István Általános Iskola I. helyezett csapat: Fényes Regina, Herczegh Bianka, Hasenfracz Bernadett, Reif Roland Felkészítő tanár: Mihály Gyuláné

14 Zrínyi Ilona Matematikaverseny 2012/13. Országos döntő 34. hely Agod Solt 3.b 56. hely Batári Emese Rita 8.a Megyei forduló Iskolánk versenyzői csoportja III. helyezést ért el a 24 tanuló eredménye alapján! 2. helyezett: Batári Emese Rita 8.a (országos döntőbe jutott) Felkészítő tanára: Verbulecz Valéria 4. helyezett: Agod Solt 3.b (országos döntőbe jutott) Felkészítő tanára: Száváné Streitmann Katalin 13. helyezett: Reif Roland 8.a Felkészítő tanára: Verbulecz Valéria 21. helyezett: Karászi Kira 3.a Felkészítő tanára: Petneházy Zsuzsa 37. helyezett: Tikász Ábel 8.a Felkészítő tanára: Verbulecz Valéria 66. helyezett: Fényes Anna Regina 8.a Felkészítő tanára: Verbulecz Valéria Boronkay Anyanyelvi Verseny II. forduló Vác, II. helyezett Batári Emese Rita 8.a VI. Demeter Adina 8.a XXI. Kabda-Erdélyi Eszter Lea 8. a és Nemes Dorina 8.a

15 LÜK Kistérségi forduló március 21. Budapest, Szűcs Sándor Általános Iskola Eredmények 2. évfolyam IV. Horváth Botond 2.c 0 hibabont VI. Lackó Lili 2. a 0 hibapont XIV. Zsombor Zoltán 2.b 2 hibapont 3. évfolyam I. Juhász Balázs 3.c 0 hibapont IV. Kotschy Márton 3.c 0 hibapont V. Agod Solt 3.b 2 hibapont

16 Területi történelmi vetélkedő március 26. I. hely: III. Béla csapat Reif Roland, Fényes Regina, Tikász Ábel Felkészítő tanár: Mihály Gyuláné III. hely: Juliánus csapat Végner Tamás, Nagybali Tamás, Orosz Dániel Felkészítő tanár: Mihály Gyuláné Gazdasági verseny, megyei döntő I. Géza Király Közgazdasági Szakközépiskola, Vác április 9. I. helyezett: "Okos gazdák" csapat: Batári Emese Rita 8.a, Fényes Anna Regina 8.a, Tikász Ábel 8.a, Reif Roland 8.a Felkészítő tanár: Kirsch Ferenc Lászlóné

17 Kenguru Nemzetközi Matematikaverseny Megyei helyezések 13. Agod Solt 3.b Felkészítő tanár: Száváné Streitmann Katalin 25. Batári Emese Rita 8.a Felkészítő tanár: Verbulecz Valéria 31. Sági Bence 3.a Felkészítő tanár: Petneházy Zsuzsanna 38. Gyuriczki Laura 4.a Felkészítő tanár: Maracskóné Szabó Margit 48. Harcsányi Csanád 4.a Felkészítő tanár: Maracskóné Szabó Margit 48. Tikász Ábel 8.a Felkészítő tanár: Verbulecz Valéria Az első 100 helyezés közt szerepelnek: Kaposvári Gergő, Fényes Anna Regina, Petróczi István Szeghy Géza, Tóth István Sámuel, Reif Roland. Szavalóverseny április évfolyam I. Balogh Lilla 3.a Takács Ádám 3.b II. Tóth István Sámuel 3.c III. Monoki Milán 3.a Broszmann Zsófia 3.a Lutter Zsófia 3.a

18 4. évfolyam I. Simon Boglárka 4.b II. Chmelik Nóra 4.b Takács Bence 4.a III. Hájos Réka 4.b Különdíj: Gulyás Csongor 4.c

19 Szavalóverseny április évfolyam I. Kriston Zille 1.a II. Agócs Lili 1.a Kocsi Zoltán 1.b III. Tikász Emma 1.a Sára T. Róbert 1.c 2. évfolyam I. Lackó Lili 2.a Molnár Roland 2.b II. Tóth Ninetta 2.a Hájos Miklós 2.a III. Miklósváry Ákos 2.a Kőrösi Matematika Tehetségfejlesztő Verseny Kőrösi Iskola 3. évfolyam I. Tóth István Sámuel 3.c Felkészítő tanár: Jancsikné Struve Katalin II. Karászi Kira 3.a Felkészítő tanár: Petneházy Zsuzsanna IX. Agod Solt 3.b Felkészítő tanár: Száváné Streitmann Katalin

20 4. évfolyam V. Gyuriczki Laura 4.a Felkészítő tanár: Maracskóné Szabó Margit VIII. Harsányi Csanád 4.a Felkészítő tanár: Maracskóné Szabó Margit 5. évfolyam X. Miklósváry Gréta Felkészítő tanár: Fritz Mária 6. évfolyam X. Kovács Bálint 6.b Felkészítő tanár: Fritz Mária 8. évfolyam I. Batári Emese Rita 8.a Felkészítő tanár: Verbulecz Valéria IV. Fényes Anna Regina 8.a Felkészítő tanár: Verbulecz Valéria VII. Reif Roland 8.a Felkészítő tanár: Verbulecz Valéria Bendegúz levelező verseny Batári Emese Rita 8.a bejutott az országos döntőbe matematika és rátermettség tantárgyakból Hon-és népismeret megyei verseny Mende április 19. I. hely Freundlich Tifani 6.b Migléczi Viktória 6.b Végner Viktória 6.b V. hely Kerek Laura 5.a Keszthelyi Kata 5.a Móczár Anna 5.a

21 VIII. hely Kocsmár Daniella 5.b Kurta Illés 5.a Paksi Márton 5.b Felkészítő tanár: Horváthné Szentléleki Katalin Városi Néprajzi vetélkedő DOK Széchenyi István Általános Iskola április 24. II. helyezett csapat Ádám Gabriella, Gazsi Gréta, Migléczi Viktória, Kiss Ákos, Pataki Alexandra Felkészítő tanár: Horváthné Szentléleki Katalin Rendőrségi rajzpályázat III. helyezés Gazsi Gréta és Pataki Alexa 6.b Aszfaltrazjverseny, Dunakeszi Rendőrkapitányság április 25. II. helyezés Pataki Alexa 6.b Boronkay Matematika verseny osztály I. hely Szabó Zoltán 5.b Felkészítő tanár: Kirsch Ferenc Lászlóné VIII. hely Agócs Dávid 5.a Felkészítő tanár: Fritz Mária

22 6. osztály XIV. hely Kovács Bálint 6.b Felkészítő tanár: Fritz Mária Pest megyei komplex angolverseny április évfolyam XII. hely: Agócs Dávid 5.a 6. évfolyam I. hely: Czéh Ivett 6.a III. hely: Kovács Bálint 6.b V. hely: Nagybali Tamás 6.b 7. évfolyam V. hely: Varga Róbert 7.b 8. évfolyam V. hely: Demeter Adina 8.a XV. hely: Neményi Ádám 8.b Természettel természetesen Az Erdei Iskola Egyesület országos pályázata Eredményhirdetés: április 26. Iskolánk a Közép-Magyarországi Régió 5 legeredményesebb csapata között volt. Általános iskola kategóriában megosztott I. helyet szerezte meg a 2. c osztály és 4. a, b és c osztály napközis csoportja.

23 Mozaik tanulmányi verseny Országos döntő Kémia I. hely: Batári Emese Rita 8.a Matematika I. hely: Batári Emese Rita 8.a Földrajz IV. hely: Fényes Anna Regina 8.a VIII. hely: Reif Roland 8.a Történelem IV. hely: Reif Roland 8.a Területi kémiaverseny május 9. I. hely: Batári Emese Rita 8.a III. hely: Ungi Zsófia 7.a III. hely: Tündérligeti Mátyás 8.a

24 Aradi Jenő Pest megyei rajzverseny május 11., Páty V. helyezés: Gazsi Gréta 6.b VI. helyezés: Kovács Bálint 6.b Felkészítő tanár: Filyó Gábor Bendegúz levelező verseny Országos döntő - Budapest, Rátermettség (matematika és magyar) I. hely: Batári Emese Rita 8. a Matematika III. hely: Batári Emese Rita 8. a Litterátum Tesztverseny Czéh Ivett 6. a, Kovács Bálint 6. b, Nagy Marcell 6. b, Nagybali Tamás 6. b és Batári Emese Rita 8. a osztályos tanulók bejutottak az országos döntőbe. London Bridge Verseny Országos döntő - Budapest, Műszaki Egyetem osztály IV. hely: Kovács Bálint 8. osztály V. hely: Batári Emese Rita 8. a Boronkay levelező matematika szakkör - döntő Vác, I. Batári Emese Rita 8. a VII. Tikász Ábel 8. a VIII. Fényes Anna Regina 8. a IX. Reif Roland 8. a Hevesy György Országos Kémiaverseny - megyei forduló Százhalombatta, IV. Batári Emese Rita 8. a XIX. Neményi Ádám 8. b MATEGYE Alapítvány országos internetes matematika versenye 3. osztály VII. Agod Solt 3. b 8. osztály XI. Batári Emese Rita 8. a

Bólyai Matematika Csapatverseny 2012.10.12. Megyei forduló. 3.a Gézengúzok: Béres Eszter Csákó András Elek Attila Fényes Gréta. 7.

Bólyai Matematika Csapatverseny 2012.10.12. Megyei forduló. 3.a Gézengúzok: Béres Eszter Csákó András Elek Attila Fényes Gréta. 7. Bólyai Matematika Csapatverseny 2012.10.12. Megyei forduló 3.a Gézengúzok: Béres Eszter Csákó András Elek Attila Fényes Gréta 3.a Csipet csapat: Bereczki Enikő Darabos Zsombor Lakato Réka Major Eszter

Részletesebben

Megyei versenyek. A verseny megnevezése Elért helyezés Tanuló neve Osztály Felkészítő tanár. Nyerges Tamás, Sajtos Olivér, Torgyik Éva, Wenczel Balázs

Megyei versenyek. A verseny megnevezése Elért helyezés Tanuló neve Osztály Felkészítő tanár. Nyerges Tamás, Sajtos Olivér, Torgyik Éva, Wenczel Balázs Megyei versenyek A verseny megnevezése Elért helyezés Tanuló neve Osztály Felkészítő tanár 1. Nyerges Tamás, Sajtos Olivér, Torgyik Éva, Wenczel Balázs Bolyai Matematika Csapatverseny 6. 19. 12. 14. 15.

Részletesebben

Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár

Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár TUDÁSBAJNOKSÁG MEGYEI DÖNTŐ - ANYANYELV Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné TUDÁSBAJNOKSÁG MEGYEI DÖNTŐ - ANYANYELV Fónagy-Árva Péter 2.a 18. 2. Nagy Levente 2.b 26. 2. Bodnárné Bali Krisztina TUDÁSBAJNOKSÁG

Részletesebben

Versenyek és eredmények a 2014/2015-ös tanévben

Versenyek és eredmények a 2014/2015-ös tanévben Versenyek és eredmények a 2014/2015-ös tanévben Országos helyezések Megyei és területi helyezések 1-15-ig Városi helyezések 1-5-ig Házi helyezések 1-3-ig Egyéni eredmények Tantárgy Forduló A verseny megnevezése

Részletesebben

Bendegúz Levelező Verseny. Rátermettség tantárgyból I. helyezést ért el Farkas Gergő 8. a

Bendegúz Levelező Verseny. Rátermettség tantárgyból I. helyezést ért el Farkas Gergő 8. a Bendegúz Levelező Verseny országos döntő Rátermettség tantárgyból I. helyezést ért el Farkas Gergő 8. a A TIT Kossuth Klub Egyesület a 2008-2009-es tanévre meghirdette az Ember- Föld- Világegyetem IV.

Részletesebben

A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2010/2011. TANÉVBEN

A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2010/2011. TANÉVBEN A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2010/2011. TANÉVBEN A Bolyai Matematika Csapatverseny Pest megyei fordulójának eredményei: V.A osztály 7. hely, (220 induló csapat) csapattagok:

Részletesebben

A verseny neve Kategória Helyezés

A verseny neve Kategória Helyezés Egy Nap az Élet A verseny neve Kategória Helyezés "Édes Anyanyelvünk" nyelvhasználati verseny országos, Kárpát-medencei döntőjén Városi Weöres Sándor szavalóverseny döntőbe jutott kimagasló eredményt ért

Részletesebben

2013/2014. tanév - Versenyeredmények

2013/2014. tanév - Versenyeredmények 2013/2014. tanév - Versenyeredmények Magyar nyelv és irodalom, könyvtárhasználat Simonyi Zsigmond Kárpát-medence Helyesírási verseny Kolba Éva 7.b Négyesi Bernadett Kazinczy Szépkiejtés Verseny Bertalan

Részletesebben

Iskolai versenyek. Név Osztály Tantárgy Helyezés Felkészítő tanár

Iskolai versenyek. Név Osztály Tantárgy Helyezés Felkészítő tanár Iskolai versenyek Név Osztály Tantárgy Helyezés Felkészítő tanár Iványi Martin 5.a I. Knotz Lászlóné Sági Márton Matematika verseny 5. évfolyam II. Buzás Istvánné Fekete Zsombor III. Buzás Istvánné Lakatos

Részletesebben

Verseny neve I. HELYEZETT II. HELYEZETT III. HELYEZETT. Budaházi Máté 3.b Monostori Róbert 3.b Bánfalvi Boglárka 3.b Oláh Tamás 3.

Verseny neve I. HELYEZETT II. HELYEZETT III. HELYEZETT. Budaházi Máté 3.b Monostori Róbert 3.b Bánfalvi Boglárka 3.b Oláh Tamás 3. Széchenyi matematika verseny 3. évfolyam Széchenyi matematika verseny 4. évfolyam Budaházi Máté 3.b Monostori Róbert 3.b Bánfalvi Boglárka 3.b Oláh Tamás 3.b Tollár Anna 4.b Maczkó Flórián 4.b Janovich

Részletesebben

FIÚ LABDARÚGÁS I. korcsoport 3. helyezés

FIÚ LABDARÚGÁS I. korcsoport 3. helyezés y FIÚ LABDARÚGÁS I. korcsoport 3. helyezés Nagy Miklós, Berencsi Sándor, Jádi Bence, Dálnoki László, Kosdi Bálint, Pócsi Balázs, Páter Gergő, Lakatos Patrik LÁNY LABDARÚGÁS (5.oszt.) 3. helyezés Koszta

Részletesebben

HERMAN OTTÓ GIMNÁZIUM VERSENYEREDMÉNYEK 09/10. OKTV eredmények

HERMAN OTTÓ GIMNÁZIUM VERSENYEREDMÉNYEK 09/10. OKTV eredmények OKTV eredmények Verseny megnevezése Helyezés Tanuló neve Osztálya Felkészítő tanár Spanyol nyelvi OKTV I. kategória 4. Képes Zita 12/2 Baena Moreno Francisco José Fizika OKTV II. kategória 5. Kaposvári

Részletesebben

SZÁMOLÁSI VERSENY - JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA 2014. MÁJUS 5. 1. évfolyam. megoldás próbálkozás

SZÁMOLÁSI VERSENY - JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA 2014. MÁJUS 5. 1. évfolyam. megoldás próbálkozás 1. évfolyam idő 1. Timár Bálint 1.b 104 104 7,14 2. Ozorai Zsóka 1.c 104 104 8,22 3. Ignácz András 1.b 103 104 8,18 4. Porcsa Tamás 1.c 103 104 8,20 5. Lesták Eszter Boglárka 1.c 103 104 8,50 6. Balika

Részletesebben

Versenyeredmények 2013-2014-es tanév

Versenyeredmények 2013-2014-es tanév Versenyeredmények 2013-2014-es tanév Gárdonyi Géza területi matematikaverseny (Ács) A versenyen évfolyamonként egy-egy tanuló vett részt. 4. évfolyam Nagy Adél 6. évfolyam Kocsis Anett 8. évfolyam Kelemen

Részletesebben

Tanulmányi versenyek eredménye tanév Verseny megnevezése Forduló Helyezés Tanuló neve Évfolyam Felkészítő tanár

Tanulmányi versenyek eredménye tanév Verseny megnevezése Forduló Helyezés Tanuló neve Évfolyam Felkészítő tanár Tanulmányi ek eredménye 2013-2014. tanév Verseny megnevezése Forduló Helyezés Tanuló neve Évfolyam Felkészítő tanár Simonyi Zs. Helyesíró Verseny iskolai 2. Gulyás Anna 5. Madarasi 1. Fábián Zsombor 6.

Részletesebben

Fizika. Környezetismeret. Városi Angol Verseny

Fizika. Környezetismeret. Városi Angol Verseny Fizika 2014. április 8-án Hidy Gábor 8.c osztályos tanulónk részt vett az Eötvös Lóránd Fizikai Társulat által szervezett Öveges József Fizikaverseny megyei fordulóján és továbbjutott az országos döntőbe.

Részletesebben

A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2011/2012. TANÉVBEN

A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2011/2012. TANÉVBEN A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2011/2012. TANÉVBEN A Bolyai Matematika Csapatverseny megyei fordulóján elért eredmények: 5. osztály 2. helyezett 121 ponttal: Farkas Boglárka,

Részletesebben

Országos Levelező Verseny Döntő helyezések 2011/2012.

Országos Levelező Verseny Döntő helyezések 2011/2012. Nagykőrös Országos Levelező Verseny Döntő helyezések 2011/2012. Tantárgy Évf. Helyezés Neve Város/Iskola neve Bibliaismeret 2. I. Czagány Lotti Mezőcsát, Dr. Enyedy Andor Ref.Ált.Isk. II. Szabó Petra Mezőcsát,

Részletesebben

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) 2008/2009-es tanév Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) Iskolánk tanulói az országos döntőben az alábbi eredményeket érték el. Fliszár Tímea (12.B osztály)

Részletesebben

AMV 2015. megyei eredmények 8.osztály

AMV 2015. megyei eredmények 8.osztály Iskola neve Iskola város helyezés pontszám Tanuló neve Kálvin Téri Általános Iskola 1. 46 Sass Boglárka Kálvin Téri Általános Iskola 2. 40 Horváth Petra Tiszacsegei Fekete István Általános Iskola Tiszacsege

Részletesebben

Versenyek és eredmények a 2009/2010-es tanévben

Versenyek és eredmények a 2009/2010-es tanévben 1. Egyéni eredmények Városi helyezések 1-10-ig Megyei és területi helyezések 1-20-ig Országos helyezések Versenyek és eredmények a 2009/2010-es tanévben Tantárgy Forduló A verseny megnevezése Eredmény

Részletesebben

Az alsó tagozat versenyeredményei a 2014/15-ös tanévben

Az alsó tagozat versenyeredményei a 2014/15-ös tanévben Az alsó tagozat versenyeredményei a 2014/15-ös tanévben 1/6 I. Tanulmányi versenyek 1. MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM Iskolai szavalóverseny 3-4. osztály 2. helyezés : Nagy Gréta 3.a és Győri Barnabás 3.a 3.

Részletesebben

Ergométeres evezés eredmények

Ergométeres evezés eredmények Ergométeres evezés eredmények Tanuló neve Felkészítı Iskola neve Helyezés Bánki Flóra Violetta Nemzetiségi Szilágyi Zsófia Barnák Dóra Bíró Lili Porubcsánszki Regina Takács Késa Róza Parádi Kinga Pais

Részletesebben

I. Tanévnyitó Amatőr Úszóverseny

I. Tanévnyitó Amatőr Úszóverseny 1/11 Délelőtti végeredmény Versenyszám Futam Sáv Egyesület Név szül nev. Idő vers. idő helyezés 1 25 m fiú gyors 3 Győri Vízisport SE Török Donát vk 2004 9:99,9 0:22,3-1 25 m fiú gyors 4 Győri Vízisport

Részletesebben

Makó Csenge 1. Baky Boglárka Makó Csenge 2. Hegyi Petra Szűcs Helga 21:08 3. Rétháti Lili Kiss Fanni Dóra Makó Csenge 4. Makó Csenge Kiss Fanni 21:16

Makó Csenge 1. Baky Boglárka Makó Csenge 2. Hegyi Petra Szűcs Helga 21:08 3. Rétháti Lili Kiss Fanni Dóra Makó Csenge 4. Makó Csenge Kiss Fanni 21:16 Makó Csenge 1. Baky Boglárka Makó Csenge 2. Hegyi Petra Szűcs Helga 21:08 3. Rétháti Lili Kiss Fanni Dóra Makó Csenge 4. Makó Csenge Kiss Fanni 21:16 5.-6. Kiss Fanni Kovács Debóra 21:14 Kiss Fanni 5.-6.

Részletesebben

A 2010/2011-es tanév versenyeredményei

A 2010/2011-es tanév versenyeredményei 3. sz. melléklet A 2010/2011-es tanév versenyeredményei Szorobán 2. évfolyam Nyíri Bence megyei 3. hely országos 7. hely Bartha Dorottya megyei 2. hely országos 7. hely Felkészítő tanár: Szegváriné Balpataki

Részletesebben

Debreceni Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

Debreceni Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Debreceni Vörösmarty Mihály és Alapfokú Művészeti Iskola Megyei Német Nyelvi Verseny Eredménye 2016. november 28. 5. osztály Elérhető pontszám: 79 pont S.sz. Név Iskola Felkészítő tanár Pontszám Helyezés

Részletesebben

Lánchíd Darvas Kupa Terematlétika Verseny. Kecskemét Városi Döntő

Lánchíd Darvas Kupa Terematlétika Verseny. Kecskemét Városi Döntő Lánchíd Darvas Kupa Terematlétika Verseny Kecskemét Városi Döntő 2012. 02. 04. 60 m-es síkfutás Molnár Ivett 1997. KARC 8:14 I. Fricska Zoé 1997. KARC 8:21 II. Varga Fanni 1998. KARC 8:66 III. Gálig Emese

Részletesebben

SPORTEREDMÉNYEK 2014/15. Varga Katalin Gimnázium. Diákolimpia

SPORTEREDMÉNYEK 2014/15. Varga Katalin Gimnázium. Diákolimpia SPORTEREDMÉNYEK 2014/15 Varga Katalin Gimnázium Atlétika Megyei Csapatbajnokság szeptember 25. Atlétika október 8. Megyei mezei futóverseny október 21. gerely lány távolugrás lány 1. Veres Bettina 12.

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK. Matematika

VERSENYEREDMÉNYEK. Matematika VERSENYEREDMÉNYEK EGYÉNI VERSENYEK Matematika Általános iskola 1. osztály: 1. helyezett: Papik Petra Szent László Általános Iskola, Kisvárda Felkészítő tanár: Dancs Mónika 2. helyezett: Jenei Marcell Szent

Részletesebben

1. forduló 2. fgorduló 3. forduló Pontszám:

1. forduló 2. fgorduló 3. forduló Pontszám: Név: : 1. forduló 2. fgorduló 3. forduló Pontszám: Vincze Laura 8.osztály Apáczai Csere János Általános iskola Táplánszentkereszti tagintézménye Szabó Szilveszter 7. osztály Appony Albert Általános Séllei

Részletesebben

Zrínyi Ilona Matematikaverseny megyei forduló Csermák Dávid 7.b 9. helyezés

Zrínyi Ilona Matematikaverseny megyei forduló Csermák Dávid 7.b 9. helyezés OKTV második forduló matematika Boncz Ádám 11.b biológia Csőkör Katalin 12.b Arany Dániel Matematika verseny döntő Milotai Zoltán 9.c OÁTV német nyelv megyei forduló Pauer László 7.a Czencz Máté 8.a Szöllősi

Részletesebben

A FELSÔ TAGOZATOS TANULMÁNYI VERSENYEK EREDMÉNYEI

A FELSÔ TAGOZATOS TANULMÁNYI VERSENYEK EREDMÉNYEI A FELSÔ TAGOZATOS TANULMÁNYI VERSENYEK EREDMÉNYEI MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM Országos Kazinczy verseny Balatonboglár 3. helyezett Madácsi Réka 8.b Országos Kossuth Lajos szónokverseny 3. helyezett Sipos

Részletesebben

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina 1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina Hörcsöki Alíz Kovács Antónia M. Kovács Dávid Kovács

Részletesebben

Az ókori világ csodái pályázati füzet eredményei

Az ókori világ csodái pályázati füzet eredményei Az ókori világ csodái pályázati füzet eredményei helyezés pontszám név iskola 1. 124 Póda Katica Bíborka 1. 124 Sárközi Eszter Móricz Zsigmond Általános 2. 122 Marschalkó Csinszka 2. 122 Kovács Ádám Győri

Részletesebben

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre!

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre! Sikerek 2013/2014: Iskolánkban nagyon népszerű a Bendegúz Levelezős Verseny. Az idén is több diákunk jutott el a Tatán megrendezett megyei fordulóba, ahonnan nagyon szép helyezésekkel tértek haza. Bencz

Részletesebben

A 2008/2009-es tanév versenyeredményei

A 2008/2009-es tanév versenyeredményei 3. sz. melléklet A 2008/2009-es tanév versenyeredményei Magyar nyelv és irodalom 3. évfolyam: Csirke János Mészáros Ákos Paksi Barnabás Molnár Milán Váczi Balázs Váczi Bence Mátyás tudósai megyei mesemondó

Részletesebben

Ergométeres evezés lány. Dr. Béres József Általános Iskola. Medgyessy Ferenc Általános Iskola Dr. Béres József Általános Iskola

Ergométeres evezés lány. Dr. Béres József Általános Iskola. Medgyessy Ferenc Általános Iskola Dr. Béres József Általános Iskola 2002 lány Helyezés Név Idő Felkészítő 1. Paulik Anna Dr. Béres József Általános 2:17:00 Soltész Zoltán 2. Pika Vanda Fodros Általános 2:21:07 Antalffy Ágnes 3. Paksai Luca Sára Fodros Általános 2:22:01

Részletesebben

Jegyzőkönyv: Algyő november 22.

Jegyzőkönyv: Algyő november 22. Jegyzőkönyv: 0. november. név egyesület idő eredmény 0 m lány mell 0 0 0 Korcsoport: Tóth-Kása Sára 00 Balogh Lili 00 Karasz Luca 00 Ördögh Flóra 00 Seres Alexandra 00 Kistelek Vidács Viktória 00 Gazdag

Részletesebben

Megyei és országos versenyeken álltak helyt a MÓRÁSOK

Megyei és országos versenyeken álltak helyt a MÓRÁSOK Megyei és országos versenyeken álltak helyt a MÓRÁSOK BOLYAI MATEMATIKA CSAPATVERSENY megyei forduló Beke Norbert, Oláh Dávid, Beke Zoltán, Krucsó József Az országos döntőben a 16. helyezettek lettek.

Részletesebben

Eredményeink. 2012/13. tanév, tanulmányi versenyeredmények

Eredményeink. 2012/13. tanév, tanulmányi versenyeredmények Makádi szavalóverseny: 2012/13. tanév, tanulmányi versenyeredmények Novák Réka 1. o Novák Katalin 6. a Székesfehérvár egyházmegyei matematika-sakk verseny: 6. b (sakk) Novák Botond 4. b (sakk) Ádám Barnabás

Részletesebben

MATEMATIKA VERSENYEREDMÉNYEINK

MATEMATIKA VERSENYEREDMÉNYEINK MATEMATIKA VERSENYEREDMÉNYEINK VERSENY NÉV (OSZTÁLY) HELYEZÉS FELKÉSZÍTŐ TANÁR Varga Tamás Országos Varga Dániel 7.A megyei 4.helyezés Balázsfi Enikő 7.A megyei 5.helyezés Wischy Dávid 8.A megyei 2.helyezés

Részletesebben

AKIKRE BÜSZKÉK VAGYUNK

AKIKRE BÜSZKÉK VAGYUNK AKIKRE BÜSZKÉK VAGYUNK 2009/2010 ALSÓ TAGOZAT Móricz verses mesemondó verseny, helyi Felkészítő tanár Virág Zsuzsa 3. b 1. helyezett Kissné Berencsi M. Póti Mariann 4. b 1. helyezett Szikszainé H. A. Horváth

Részletesebben

304. terem (20) 305. terem (27)

304. terem (20) 305. terem (27) Magyar nyelv- és irodalom 304. terem (20) 305. terem (27) Balog Ádám Balog Klaudia Bertalan Péter Borsi Nikolett Borsós Andor Csentei Vivien Eskulics Máté István Gál András István Harmath Zsuzsanna Hesz

Részletesebben

Landorhegyi Általános Iskola,Sportiskola "Pais anyanyelvi verseny" 2011.03.28. I. korcsoport

Landorhegyi Általános Iskola,Sportiskola Pais anyanyelvi verseny 2011.03.28. I. korcsoport Landorhegyi Általános Iskola,Sportiskola I. korcsoport Kódszám: Név: Iskola neve: Tollbamondás: Teszt: Fogalmazás: Összesen: 1. Varga Dorottya Dózsa Ált. Isk. 13 36 17 66 2. Vigh Dorottya Dózsa Ált. Isk.

Részletesebben

GÖRZENÁL-KUPA 2007 BUDAPEST AMATŐR MAGYAR BAJNOKSÁG VII. FORDULÓ

GÖRZENÁL-KUPA 2007 BUDAPEST AMATŐR MAGYAR BAJNOKSÁG VII. FORDULÓ GÖRZENÁL-KUPA 2007 BUDAPEST AMATŐR MAGYAR BAJNOKSÁG VII. FORDULÓ 2007.09.22 GÖRZENÁL KUPA 2007, AMATŐR MAGYAR BAJNOKSÁG VII. FORDULÓ FÉRFI VÉGEREDMÉNY Név Csapat SENIOR (FELNŐTT) 2 kör(524 m) 12 kör (3144

Részletesebben

A TANULMÁNYI PÁLYÁZAT NYERTES TANULÓI

A TANULMÁNYI PÁLYÁZAT NYERTES TANULÓI 7/a Ábrahám Lilla 5 7/a Borók Boldizsár 5 7/a Nagy Vivien Loretta 5 7/a Szilágyi Csenge 5 7/a Csikós Katalin 4,85 7/a Harmati Panna 4,85 7/a Heidrich Zsófia 4,85 7/a Ónozó Zsófia 4,85 7/a Pesti Bianka

Részletesebben

1.a. A verseny szintje / helyezés, fokozat. osztály. Bosnyák Boglárka 1.a Helyes Márton 1.a bendegúz nyelvész Zákány Laura 1.a 1.

1.a. A verseny szintje / helyezés, fokozat. osztály. Bosnyák Boglárka 1.a Helyes Márton 1.a bendegúz nyelvész Zákány Laura 1.a 1. Versillusztráció Bosnyák Boglárka a Helyes Márton a bendegúz nyelvész Zákány Laura a 3. Gömöri Kende a Szépolvasási Szilágyi Máté a Erdei Krisztina a 3. Bosnyák Boglárka a meseillusztráció Szabó Fanny

Részletesebben

11 ÓRÁTÓL 11 ÓRA 45 -IG I.EMELET KOLLÉGIUM 1K3-AS TEREM

11 ÓRÁTÓL 11 ÓRA 45 -IG I.EMELET KOLLÉGIUM 1K3-AS TEREM I.EMELET KOLLÉGIUM 1K3-AS TEREM 1. Agócs Adrienn Farkasréti 2. Baka Ádám Kőrösi 3. Balogh Vivien Laura Érdligeti 4. Béres Bianka Herman 5. Bisbac Bálint II. Rákóczi 6. Bódi Kitti Kőrösi 7. Bódizs Botond

Részletesebben

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Eredmény Rekord

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Eredmény Rekord EREDMÉNYEK Férfi 10 km utcai futás Döntő 13:05 1. nap 1 010 Farkas Dárius Ádám 1991 BEAC 41 30:20 PB 2 019 Juhász Balázs 1996 DSC-SI 10 30:27 PB 3 023 Koszár Zsolt 1986 SYN FIT SZTG 42 30:35 SB 4 026 Kovács

Részletesebben

MATEMATIKA. Helyezés Név Osztály Pont

MATEMATIKA. Helyezés Név Osztály Pont MATEMATIKA 1 Szerőczei Filemon Simeon 6C 114,7 2 Soós Benjámin 6C 108,0 3 Molnár Eszter 6C 107,3 4 Bernát Ádám 6C 102,0 5 Molnár Dániel 6C 101,3 6 Jakab Dávid 6D 100,0 7 Horváth Ábel 6C 96,7 8 Török Barna

Részletesebben

NÉV HELYEZÉS VERSENY MEGNEVEZÉSE Török Dorina, Horváth Csenge, Csizmadia Virág, Erlitz Rebeka 7.c megyei 13. Bolyai Matematikai Csapatverseny

NÉV HELYEZÉS VERSENY MEGNEVEZÉSE Török Dorina, Horváth Csenge, Csizmadia Virág, Erlitz Rebeka 7.c megyei 13. Bolyai Matematikai Csapatverseny NÉV HELYEZÉS VERSENY MEGNEVEZÉSE Török Dorina, Horváth Csenge, Csizmadia Virág, Erlitz Rebeka 7.c megyei 13. Bolyai Matematikai Csapatverseny Varga Judit, Erős Valentin, Pásztor Balázs, Szilágyi Gábor

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK. 1. osztály. Bendegúz matematika levelezős verseny. Berki Andrea bronz Berki Milán bronz Bertók Eliza ezüst Németh Boglárka arany

VERSENYEREDMÉNYEK. 1. osztály. Bendegúz matematika levelezős verseny. Berki Andrea bronz Berki Milán bronz Bertók Eliza ezüst Németh Boglárka arany VERSENYEREDMÉNYEK 1. osztály Bendegúz matematika levelezős verseny Berki Andrea bronz Berki Milán bronz Bertók Eliza ezüst Németh Boglárka arany Irodalom, szövegértés Péter Dominik ezüst Felkészítő pedagógus:

Részletesebben

Erdő-mező természettudományi csapat vetélkedő. Farkas Dániel 4. a, Farkas Sára 3. c, Kovács Petra 2. a, Nagy Balázs 1. a

Erdő-mező természettudományi csapat vetélkedő. Farkas Dániel 4. a, Farkas Sára 3. c, Kovács Petra 2. a, Nagy Balázs 1. a TANULMÁNYI VERSENYEREDMÉNYEK ALSÓ TAGOZAT Erdő-mező természettudományi csapat vetélkedő Farkas Dániel 4. a, Farkas Sára 3. c, Kovács Petra 2. a, Nagy Balázs 1. a Csapat Budapesti és Pest megyei Gyermek

Részletesebben

Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár LANGWEST ORSZÁGOS TEHETSÉGKUTATÓ TANULMÁNYI VERSENY

Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár LANGWEST ORSZÁGOS TEHETSÉGKUTATÓ TANULMÁNYI VERSENY CSODÁT VIRÁGZIK A JELEN REFORMÁTUS ISKOLÁK ORSZÁGOS E - VERSMONDÓ KATEGÓRIA Fekete Kiara Mercédesz 6.a 2. Simonné Varga Katalin ANYANYELVI JÁTÉKOK JÁTÉKOS ANYANYELV ORSZÁGOS DÖNTŐ Takács Noémi Nagy Nelli

Részletesebben

Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda 4493. Tiszakanyár, Fő út 23. Tisztelt Igazgató Nő/Úr! Kedves Nyelvtanár Kollégák!

Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda 4493. Tiszakanyár, Fő út 23. Tisztelt Igazgató Nő/Úr! Kedves Nyelvtanár Kollégák! Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda 4493. Tiszakanyár, Fő út 23. Tisztelt Igazgató Nő/Úr! Kedves Nyelvtanár Kollégák! A Felső- Szabolcsi Iskolaszövetség angol nyelvi szóbeli versenye

Részletesebben

Versenyek 2012 I. negyedév

Versenyek 2012 I. negyedév Versenyek 2012 I. negyedév 1. A Polgárőrség Biztonságos közlekedés című rajzpályázata (2012. 03.09.) 1.helyezett: Takács Kitti 4.s Különdíj: Kerek Martina és Tóth Szelina 4.s Felkészítő tanáruk: Némethné

Részletesebben

Eredménylista. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám

Eredménylista. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám Eredménylista Megye: Bihar Körzet: Nagyvárad és környéke V. osztály Sorszám Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám 1. Benedek Boglárka Fehér Gabriella Szent László Római Katolikus Gimnázium

Részletesebben

Ifjú Fizikus feladatmegoldó verseny XL. évfolyam. A zöld és piros szinnel jelölt tanulók kapnak meghívást a döntőre.

Ifjú Fizikus feladatmegoldó verseny XL. évfolyam. A zöld és piros szinnel jelölt tanulók kapnak meghívást a döntőre. 1. Balogh Rebeka 7 Dorog Eötvös József Ált. Isk 25 17 22 64 2. Borsos Laura 7 Dorog Eötvös József Ált. Isk 24 22 26 72 3. György Gábor 7 Dorog Eötvös József Ált. Isk 13 19 25 57 4. Horn Dávid 7 Dorog Eötvös

Részletesebben

11 ÓRÁTÓL 11 ÓRA 45 -IG I.EMELET KOLLÉGIUM 1K5-ÖS TEREM

11 ÓRÁTÓL 11 ÓRA 45 -IG I.EMELET KOLLÉGIUM 1K5-ÖS TEREM I.EMELET KOLLÉGIUM 1K5-ÖS TEREM 1. Ágoston György Tamás Herman 2. Ament Réka Érdligeti 3. András-Dóra Zsófia Érdligeti 4. Árkosi Ivett Nádasdy 5. Bagoly Kitti Gárdonyi 6. Balázs Fanni Érdligeti 7. Bálint

Részletesebben

12 TÚRA BUCSA KÖRÜL RÉSZVÉTEL

12 TÚRA BUCSA KÖRÜL RÉSZVÉTEL 12 TÚRA BUCSA KÖRÜL RÉSZVÉTEL NÉV CÍM 1.TÚRA 2.TÚRA 3.TÚRA 4.TÚRA 1. ÁDÁM BIANKA BUCSA, JÓZSEF ATTILA U. 2. 2. ÁDÁM CINTIA BUCSA, JÓZSEF ATTILA U. 2. 3. AUER BRIGITTA BUCSA, KOSSUTH U. 96/B 4. AUER GABRIELLA

Részletesebben

A 2009/2010-es tanév versenyeredményei

A 2009/2010-es tanév versenyeredményei 3. sz. melléklet A 2009/2010-es tanév versenyeredményei Magyar nyelv és irodalom 4. évfolyam: Csirke János Szabó Erik Városi Ki Mit Tud I. hely Aranyszáj megyei szépolvasó-szépbeszéd vers, IV. h. Mátyás

Részletesebben

Tanuló neve Osztálya Verseny neve Helyezés

Tanuló neve Osztálya Verseny neve Helyezés Sor-sz. Gábor Á. Ált. Isk. Tanuló neve Osztálya neve Helyezés Felkészítő pedagógus 1. Antal Norbert 1.b. Versmondó I Polizosz Tünde 2. Le Uyen Trang Kitti 7.a Nyelvünkben élünk Révész 3. Dömötör Dóri 8.c

Részletesebben

Versenyek és eredmények a 2015/2016-os tanévben

Versenyek és eredmények a 2015/2016-os tanévben Országos helyezések Megyei és területi helyezések 1-15-ig Városi helyezések 1-5-ig Házi helyezések 1-3-ig Egyéni versenyek eredményei Versenyek és eredmények a 2015/2016-os tanévben Tantárgy Forduló A

Részletesebben

Wadokai Magyar Bajnokság 1. forduló EGYESÜLETI PONTTÁBLA. Bronz pontok (3)

Wadokai Magyar Bajnokság 1. forduló EGYESÜLETI PONTTÁBLA. Bronz pontok (3) Rangsor Egyesület Wadokai Magyar Bajnokság 1. forduló EGYESÜLETI PONTTÁBLA Arany pontok (10) Ezüst pontok (6) Bronz pontok (3) 4. hely pontok (1) Összpontszám 1 I.C. TATAMI 140 120 57 15 332 2 NÓVA 110

Részletesebben

Angol I. nyelv 3 óra New English File Pe-Intermediate Haladó

Angol I. nyelv 3 óra New English File Pe-Intermediate Haladó 2015/2016. tanév 9. évfolyam nyelvi csoportjai Könyv: Angol I. nyelv 3 óra New English File Pe-Intermediate Haladó Osztály 1 Korossy Ádám A 2 Borsos Áron A 3 Schmeiszer Gergő A 4 Családi Krisztián A 5

Részletesebben

Versenyeredmények Rajzversenyek

Versenyeredmények Rajzversenyek Versenyeredmények 2011-2012 Rajzversenyek I.díj Vincze Ramóna Tervezz Bányamanót Városi Rajzpályázat Arany Pamacs díj Dubiel Mercedes Anna; Hajdú Helga Viola; Soós Katalin; Szegedi Nóra Viktória; Varga

Részletesebben

RAJTLISTA. 50m férfi gyors. Hajdúság Kupa február 1. Hajdúböszörmény

RAJTLISTA. 50m férfi gyors. Hajdúság Kupa február 1. Hajdúböszörmény 50m férfi gyors Juhász Patrik 2002 Aquasport min. vizsga 2. Varga András Gergő 2002 Aquasport min. vizsga 3. Dénes Noel 2007 Aquasport min. vizsga 4. Horváth Simeon 2007 Aquasport min. vizsga 2. Kiss László

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK. 2011/2012. tanév. felső tagozat

VERSENYEREDMÉNYEK. 2011/2012. tanév. felső tagozat VERSENYEREDMÉNYEK 2011/2012. tanév felső tagozat MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM Vers- és prózamondó (vers 5-6.o.) Jáger Anett 5.d 1. 9. Králusz Tamás 5.c 2. Csánky Nóra 5.a 3. Harsányi Pandora 5.d 3. Vers- és

Részletesebben

Sport XXI. mezei 2015.03.28. Szombathely

Sport XXI. mezei 2015.03.28. Szombathely U11 1.hely "A"-57 p 1 Béres Milán 4 Róka Bora 5 Iker Natália 6 Bodzzay Dániel 8 Bene Noel 10 Juhász-Tóth Eszter 11 Vidos Evelin 12 Horváth Léna Sport XXI. mezei 2.hely "B"-170 p 14 Takács Zsombor 18 Ecker

Részletesebben

OKTV országos döntő angol nyelv Kováts Tímea 12.b 2. helyezés. fizika Frigyes Tamás 12.b. Kovács Péter. kémia Takács Gergő 12.c Mag Zsuzsa 12.

OKTV országos döntő angol nyelv Kováts Tímea 12.b 2. helyezés. fizika Frigyes Tamás 12.b. Kovács Péter. kémia Takács Gergő 12.c Mag Zsuzsa 12. OKTV országos döntő angol nyelv Kováts Tímea 12.b 2. helyezés OKTV második forduló matematika Barna Mátyás 12.b Frigyes Tamás 12.b fizika Frigyes Tamás 12.b Kovács Péter 12.b kémia Takács Gergő 12.c Mag

Részletesebben

A Petőfi-héten megrendezésre került iskolai versenyek eredményei. Szépkiejtési- és olvasó verseny

A Petőfi-héten megrendezésre került iskolai versenyek eredményei. Szépkiejtési- és olvasó verseny A Petőfi-héten megrendezésre került iskolai versenyek eredményei Szépkiejtési- és olvasó verseny 3. évfolyam I.helyezett Bogya Ada 3.b Schneider Ákos 3.a Ruff Petra 3.a I El Badaoui Nimród 3.a Kovács Eleonóra

Részletesebben

Felkészítő tanár Verseny neve Benevezett tanulók Elért eredmények. Szabó Anna Zsiga Ella. Zsiga Ella. Kovács Boglárka Zsiga Ella Kenderesi Blanka

Felkészítő tanár Verseny neve Benevezett tanulók Elért eredmények. Szabó Anna Zsiga Ella. Zsiga Ella. Kovács Boglárka Zsiga Ella Kenderesi Blanka Ábelovszkiné Gyurján Erika Édes hazám Magyarország földrajzi és honismereti vetélkedő által meghirdetett Alföldi népszokások című rajzverseny Szabó Anna Szeged- Csanádi Egyházmegye Húsvéti rajzpályázat

Részletesebben

2. számú melléklet Összesítő kimutatás a zsámboki Bajza Lenke Általános Iskola 2013/2014. tanévében versenyző tanulókról. megyei.

2. számú melléklet Összesítő kimutatás a zsámboki Bajza Lenke Általános Iskola 2013/2014. tanévében versenyző tanulókról. megyei. 2. számú melléklet Összesítő kimutatás a zsámboki 2013/2014. tanévében versenyző tanulókról Tanuló neve Osztálya Osztályfőnök neve 2. Kis Kornél 2. Kis Kornél 2. Bagó Norman 2. Papp Tibor 2. Papp Tibor

Részletesebben

5.b S. Tóth Marcell országos fordulóba továbbjutott 5.b Kovács Bertalan országos fordulóba továbbjutott 4.a Horváth Kristóf megyei l.

5.b S. Tóth Marcell országos fordulóba továbbjutott 5.b Kovács Bertalan országos fordulóba továbbjutott 4.a Horváth Kristóf megyei l. Kiemelkedő verseny eredmények az elmúlt fél évben Titok Arany János országos verseny 8.a. Papp Marcell 3.hely Nagyné Molnár Sarolta 5.a. Osváth Bálint 7.hely Guzslovánné B. Judit 5.b. Kovács Bertalan 7.hely

Részletesebben

A turai Hevesy György Általános Iskola 2012/2013 tanévéről. Körzeti és kistérségi eredményeink Dicsőségkönyv III.

A turai Hevesy György Általános Iskola 2012/2013 tanévéről. Körzeti és kistérségi eredményeink Dicsőségkönyv III. A turai Hevesy György Általános Iskola 2012/2013 tanévéről Körzeti és kistérségi eredményeink Dicsőségkönyv III. Matematika Bajza verseny Lajtos Laura 7. a Meleg Eszter 8. d Mekes Cintia 8. d 2. hely 6.

Részletesebben

MATEMATIKA. Helyezés Név Osztály Pont

MATEMATIKA. Helyezés Név Osztály Pont MATEMATIKA 1 Kós Anna 7A 125,3 2 Nagy Roland 7A 113,0 3 Varga Doroti Napsugár 7C 111,0 4 Kasza Péter 7A 94,3 5 Horváth Lili 7C 93,7 6 Ferentzi Zoé 7C 92,7 7 Vu Thu Hien 7C 92,7 8 Bottlik Jákim 7A 91,7

Részletesebben

A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2012-2013. TANÉVBEN

A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2012-2013. TANÉVBEN A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2012-2013. TANÉVBEN Gratulálunk a tanulóknak és felkészítő tanáraiknak! Az etwinning Magyarország versenyén elért eredmény: A Török Ignác Gimnázium

Részletesebben

Pápai Weöres Sándor Általános Iskola

Pápai Weöres Sándor Általános Iskola Eredményeink Országos eredményeink tanévenként 2013/2014. Kovács Dorottya 8.b Tollaslabda Diákolimpia Döntõ 1.hely Németh Gréta 8.b Tollaslabda Diákolimpia Döntõ 2.hely Kovács Mirtill 6.b Tollaslabda Diákolimpia

Részletesebben

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Pedagógiai Könyvtár és Múzeum. Összesen Feladatlap Esszé Nevezett tanuló neve Évfolyam Kódszám Ssz.

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Pedagógiai Könyvtár és Múzeum. Összesen Feladatlap Esszé Nevezett tanuló neve Évfolyam Kódszám Ssz. Pontszámok A Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Verseny megyei/fővárosi fordulójára (2015. március 2. 10 óra) nevezett középiskolai tanulók versenyeredményei* Összesen Feladatlap Esszé Nevezett tanuló

Részletesebben

Megyei Atlétika Diákolimpia. 60 m síkfutás. 600 m síkfutás. Név oszt. helyezés tantárgy/osztály felkészítő tanár

Megyei Atlétika Diákolimpia. 60 m síkfutás. 600 m síkfutás. Név oszt. helyezés tantárgy/osztály felkészítő tanár Megyei Atlétika Diákolimpia Név oszt. helyezés Korcsoport felkészítő tanár 60 m síkfutás Kundrák Milán 6.a III. III. korcsoport Ughy Imréné 600 m síkfutás Szokol Milán 6.b IX. III. korcsoport Csoma Andrea

Részletesebben

Általános Iskola. Tájékozódási bemutató és verseny Diáktájfutás - egy program a jövőért. Bogyiszló Eredmények

Általános Iskola. Tájékozódási bemutató és verseny Diáktájfutás - egy program a jövőért. Bogyiszló Eredmények Általános Iskola Tájékozódási bemutató és verseny Diáktájfutás - egy program a jövőért Bogyiszló 2009.02.18. Eredmények Helyezés/Név Osztály D1 D2 Idő Fiú (6) 1 Bencze Máté Márk 1.oszt. 4:24 4:24 2 Végh

Részletesebben

A legkiválóbbak Név Osztály Felkészítő nevelő Verseny Iskolai Területi Megyei Orsz. Egyéb

A legkiválóbbak Név Osztály Felkészítő nevelő Verseny Iskolai Területi Megyei Orsz. Egyéb A legkiválóbbak Név Osztály Felkészítő nevelő Verseny Iskolai Területi Megyei Orsz. Egyéb Varga Anna a Rózsás Márta Matematikaverseny 3. Varga Pongrác a Rózsás Márta Matematikaverseny Vásárhelyi Szabolcs

Részletesebben

A Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium gimnáziumi. részének versenyeredményei a es tanév első félévében

A Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium gimnáziumi. részének versenyeredményei a es tanév első félévében A Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium gimnáziumi részének eredményei a 2016-17-es tanév első félévében Név Gombita Gombita Osztály A megnevezése Felkészítő tanár Forma Típus 11.A Iskolai

Részletesebben

XV. FUTABONY - MAGAS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 EREDMÉNYEK

XV. FUTABONY - MAGAS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 EREDMÉNYEK XV. FUTABONY - MAGAS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 EREDMÉNYEK Óvodások H. Név Sz. év Város Óvoda 1 Baranyai Levente 2008 Abony Szivárvány Óvoda 2 Ferenczy Dániel 2008 Abony Pingvines Óvoda 3 Juhász Hanna 2008

Részletesebben

Ócsai Terematlétika Verseny január 31. Újonc fiú. 50 méter

Ócsai Terematlétika Verseny január 31. Újonc fiú. 50 méter Ócsai Terematlétika Verseny 2015. január 31. Újonc fiú 1. Nemoda Balázs UTE 6,8 6,9 2. Papp Tamás Ócsa SE 7,0 7,0 3. Pintye József Ócsa SE 7,5 7,4 4. Fekete Barnabás GEAC 7,0 7,5 5. Hrubos Dominik Ócsa

Részletesebben

KERÉKPÁROS ISKOLA KUPA TERÜLETI VERSENY. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár

KERÉKPÁROS ISKOLA KUPA TERÜLETI VERSENY. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár KERÉKPÁROS ISKOLA KUPA TERÜLETI VERSENY Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár Réti Márton 6.b 1. 5-8 osztály Kovács Róbert Péterné Ágoston László 7.b 3. 5-8. osztály Kovács Róbert Péterné DIÁKOLIMPIA

Részletesebben

TANULMÁNYI VERSENYEK 2010/2011. tanév

TANULMÁNYI VERSENYEK 2010/2011. tanév TANULMÁNYI VERSENYEK 2010/2011. tanév Bolyai János természettudományi, matematika és informatika csapatverseny: 1.helyezett: 8.c Eőry Gergely matek 2. hely Horváth Kristóf matek Hiczkó Dániel inform. 3.

Részletesebben

2012/2013 tanév versenyeredményei

2012/2013 tanév versenyeredményei 2012/2013 tanév eredményei A megnevezése A kategóriája Tanuló neve Oszt. Hely Felkészítő tanár Gerlach Gerő Bolyai Matematika Csapat Mihalicz Ivett Szász Hanna 2. Turner László Werner Júlia Fuli Klaudia

Részletesebben

Sport XXI. Mezei, Mosonmagyaróvár U11 (2005 és később születettek), CSAPAT EREDMÉNY

Sport XXI. Mezei, Mosonmagyaróvár U11 (2005 és később születettek), CSAPAT EREDMÉNY U11 (2005 és később születettek), CSAPAT EREDMÉNY 1.hely Zalaegerszeg "A" 133 pont Jakab Martin 2005 5 Fonyódi Ákos 2005 7 Gaál Máté 2005 14 Mészáros Mirkó 2006 17 Horváth Kevin 2005 20 Balogh Ákos 2005

Részletesebben

Mohács és Európa Horváth Mihály Történelemverseny elődöntőjének eredménye Gimnáziumok

Mohács és Európa Horváth Mihály Történelemverseny elődöntőjének eredménye Gimnáziumok Mohács és Európa Horváth Mihály Történelemverseny elődöntőjének eredménye ok Név Iskola Pontszám 1 Horváth Bálint 49 2 Matos Lilla 48 3 Demjén Balázs Ádám 47 4 Matos Bence 47 5 Ubrea Roland 6 Krizsna Szabolcs

Részletesebben

A Beszédes József Általános Iskola felső tagozatán az alábbi magyar versenyeken vettek részt tanulóink:

A Beszédes József Általános Iskola felső tagozatán az alábbi magyar versenyeken vettek részt tanulóink: A Beszédes József Általános Iskola felső tagozatán az alábbi magyar versenyeken vettek részt tanulóink: A MESEMONDÓ VERSENYEN, Pakson 2014. október 20-án STINGLI JÓZSEF 3. helyezést ért el! A BOLYAY ANYANYELVI

Részletesebben

XIII. Kerka Kupa Nemzetközi Úszóverseny Lenti, Lenti Gyógyfürdő

XIII. Kerka Kupa Nemzetközi Úszóverseny Lenti, Lenti Gyógyfürdő <fedett uszoda> 100m leány gyors 2. Tompa Natália 2001 Lenti GYÚK 1:35,0 3. Maja Nemec 2001 PK Radenci 1:27,0 4. Dobos Dorina 2000 SZVSC 1:31,0 1. Rozs Patrícia 1997 Mozdulj Csurgó 1:26,0 2. Dén Delila 2001 Europtec ZUK

Részletesebben

Észak-Budapesti Döntő eredménylista

Észak-Budapesti Döntő eredménylista Észak-Budapesti Döntő eredménylista 1. korcsoport ( A kategória) 1. Boros Vince Karinthy Frigyes Két Tannyelvű Ált. Isk. 2. Gaál Miklós Dr. Béres József Ált. Isk. 3. Kerekes Balázs Bárczi Géza Ált. Isk.

Részletesebben

EREDMÉNYEK ALSÓ TAGOZAT 2013/2014. tanév. 1.évfolyam. 2. évfolyam

EREDMÉNYEK ALSÓ TAGOZAT 2013/2014. tanév. 1.évfolyam. 2. évfolyam EREDMÉNYEK ALSÓ TAGOZAT 2013/2014. tanév Helyezés Verseny Szint: Név Osztály 1.évfolyam Felkészítő pedagógus Különdíj Rajzpályázat: Milyen állat lennék? városi Nagy Dominika 1.b Erdei Judit Különdíj Rajzpályázat:

Részletesebben

Verseny megnevezése Időpontja Tanuló neve Osztály Helyezés Tipusa Magyar Nyelvünkben élünk. Bencze Eszter. Dénes Orsolya Bényi Alexandra

Verseny megnevezése Időpontja Tanuló neve Osztály Helyezés Tipusa Magyar Nyelvünkben élünk. Bencze Eszter. Dénes Orsolya Bényi Alexandra Verseny megnevezése Időpontja Tanuló neve Osztály Helyezés Tipusa Magyar Nyelvünkben élünk 2009. XII. 01. 4. hely Kerületi Dénes Orsolya Bényi Alexandra Kerületi Versmondó 2009.XI. 24. Thurn Máté 1. 1.

Részletesebben

400 m. fiú vegyesúszás 1. versenyszám

400 m. fiú vegyesúszás 1. versenyszám 400 m. fiú vegyesúszás 1. versenyszám 1. Krámli Kristóf 2002 Orosháza ÚE 5:37,74 2. Nagy Roland 2003 Triton Sport Egyes. 5:26,70 3. Sipaki Zsombor 2002 Békéscsaba Előre ÚK 5:22,74 4. Pertich Zsombor 2001

Részletesebben

Sport XXI. Regionális Versenysorozat - Terematlétika csapatjegyzőkönyv

Sport XXI. Regionális Versenysorozat - Terematlétika csapatjegyzőkönyv Verseny helyszíne, időpontja: Nyíregyháza atlétikai sportcsarnok, 2017.01.21 U13 Szolnoki SC-SI "A" Csapattag neve Szül. év Rajt 1 Dávid Alexander 2005 10,48 2 Fehér Dávid 2005 9,10 3 Maródi Dorka 2005

Részletesebben

Tanulmányi eredmények Felső tagozat 2011/2012. (II. félév)

Tanulmányi eredmények Felső tagozat 2011/2012. (II. félév) Tanulmányi eredmények Felső tagozat 2011/2012. (II. félév) Magyar Simonyi Zsigmond helyesírási verseny iskolai fordulójában 85% feletti eredményt értek el az alábbi tanulók: 5. évfolyam Szabó Péter 5.b

Részletesebben

Iskolai/ kerületi/ fővárosi

Iskolai/ kerületi/ fővárosi 3. a Felkészítő pedagógus Borbély Szabina mesemondó Iskolai I. Sebők Erika Nagy Bálint mesemondó Iskolai II. Sebők Erika Baranyi Szilvia mesemondó Iskolai III. Sebők Erika Novák Zsófia szavaló Iskolai

Részletesebben