Susan Wiggs. Téli varázs. Tóparti történetek 4.

Átírás

1 Susan Wiggs Tóparti történetek 4. Téli varázs Sophie Bellamy elismert nemzetközi jogászként dolgozik Hágában, ám egy napon terrortámadás áldozatává válik. Megőrzi hidegvérét, így el tud menekülni, de az esettel kapcsolatos rémálmok sokáig üldözik. Úgy dönt, otthagyja kitűnő állását, és letelepszik a Juhar-tó partján fekvő faluban, ahol elvált férje és gyermekei élnek. Hófúvás közepette érkezik meg, és kocsijával az árokban köt ki. Noah, a helyi állatorvos siet a segítségére, aki nyomban megdobogtatja az asszony szívét. Sophie küzd az új és csodás érzés ellen, mert a gyermekeinek akarja szentelni magát. A férfi azonban - akinek eddig csak a négylábúakkal volt szerencséje - túl gyorsan szeretné őt meghódítani...

2 Minden jog fenntartva, beleértve a kiadvány egészének vagy egy részének bármilyen formában történő sokszorosítását. A mű a Harlequin Enterprises II B. V. jóváhagyásával jelent meg. Kiadványunk szereplői kitalált személyek. Bármely adott személlyel, akár élővel, akár elhunyttal való hasonlóság a merő véletlen műve. All rights reserved including the right of reproduction in whole or in part in any form. This edition is published by arrangement with Harlequin Enterprises II B. V. All characters in this book are fictious. Any resemblance to actual persons, living or dead, is purely coincidental. Susan Wiggs, 2008 Harlequin Magyarország Kft., 2009 A mű eredeti címe: Snowfall at Willow Lake (Harlequin Mira Books) Magyarra fordította: Zinner Judit Borító: Majoros Árpád Kép: Harlequin Enterprises S. A. ISBN HU ISSN Felelős kiadó: Holger Marteris Főszerkesztő: Dr. Téglásy Imre Felelős szerkesztő: Bakay Dóra Műszaki vezető: Sárai Szabó Mária Szerkesztőség: 1122 Budapest, XII. Városmajor u. 20. Levélcím: 1535 Budapest, Pf Távbeszélő: ; Fax: harlequin@eharlequin.hu Kiadónk újdonságairól, a megrendelési lehetőségekről honlapunkon is tájékozódhat: Szedés: Harlequin Magyarország Kft.

3 Nyomtatás: Reálszisztéma Dabasi Nyomda Zrt. Felelős vezető: Vágó Magdolna vezérigazgató 3

4 I.RÉSZ Február Tóhatás Telente, amikor a hideg sarkvidéki levegő végigsöpör Észak-Amerikán, a tavak mentén, amerre a szél fúj, hirtelen hóviharok alakulhatnak ki. Ezek a szélrohamok a tóról felszálló pára miatt erős helyi hóesést okoznak kisebb körzetekben. Gyakran előfordul, hogy miközben egy ilyen vihar lecsap valahol, nem messze tőle kéken ragyog az ég.

5 1. Avalon, New York állam, Ulster megye Noah Shepherd autórádiójának minden állomása a veszélyre figyelmeztetett. Az Országos Meteorológiai Szolgálat havat, jeget és szelet jelentett, nullára csökkent látótávolságot az utakon, azaz tipikus tóhatásból eredő hóvihart. Arra biztatták az embereket, hogy mostantól ne menjenek el otthonról, hagyják meg az utakat a vészhelyzetben közlekedni kényszerülő járműveknek. A megye repülőterét órákkal ezelőtt lezárták, s még a legnehezebb hóeltakarító gépek is alig tudtak vánszorogni az utakon. Ilyen időben csak a kötözni való bolondok autóznak. Na igen, a bolondok meg a nagyobb háziállatokra szakosodott állatorvosok. Noah azt kívánta, bárcsak lenne az ablaktörlőjének még gyorsabb fokozata. A szélkorbácsolta hóförgeteg olyan erővel kavargott, hogy összefüggő, fehér falnak tűnt a kocsija előtt. Szinte azt sem tudta, hogy az úton hajt-e még. A legenda szerint, ha beáll a tóhatás, varázslat történik. Na persze! Ha ez varázslat, ő inkább marad a valóság talaján. Miután világra segítette Osmondék kiscsikóját, el kellett volna fogadnia a család ajánlatát, hogy maradjon náluk éjszakára. Hátha másnapra kitisztul az idő, és letakarítják az utat, hogy hazatérhessen néhány mérföldnyire fekvő otthonába s a hozzá tartozó állatkórházba. Az időjárás-jelentés szerint azonban a vihar talán napokig is eltart, sőt a helyzet még súlyosbodhat is, mielőtt javulásnak indul. Nála pedig ott van Palmquisték vénséges vén beagle-je, egy gerincműtét után lábadozó macska meg a saját állatai, beleértve pillanatnyilag még egy talált kiskutyát is. Persze bármikor felhívhatja a szomszédját, Gayle-t, hogy nézzen át, de nem akarta zavarni. Az asszony férje épp a tengerentúlon szolgált, neki pedig három kisgyerekről kellett gondoskodnia. Igazán nem hiányzott szegénynek, hogy átbotorkáljon még hozzá is, és gondoskodjék az állatokról. Ráadásul ő maga is tiszta mocsok volt az ellésből eredő vértől, szutyoktól, szörnyen ráfért volna egy zuhany. Kedvenc füles gyapjúsapkája volt rajta, korai kerge korszakának emléke, ahogy az egyik régi barátnője nevezte. Régi barátnőből márpedig volt neki jó néhány, a korban hozzá illő lányok ugyanis általában valami másra vágytak, mint egy vidéki állatorvos feleségének a szerepére. Ráhajolt a kormánykerékre, és hunyorogva figyelte az utat. A kocsi lámpái által megvilágított hópelyhek mintha száguldottak volna feléje, s olyan érzést keltettek, mint valami különleges látványeffekt a moziban. A Csillagok háborúja jutott az eszébe, amikor az öreg teherűrhajó, a Millennium Falcon bolygóközi sebességre vált. Erre természetesen rögtön fütyülni kezdte a film zenéjét. Csak úgy halkan, a fogai között. Ahogy az úton araszolgatott, unalmában azt képzelte, a szélvédő egy távoli galaxisra nyíló ablak, ő maga Han Solo, a feléje száguldó hópelyhek pedig csillagok. Utasításokat kezdett osztogatni a másodpilótájának, aki gazdája hangjára felegyenesedett. Készülj a gyorsításra, Csubakka! Hallod? Fokozd a sebességet! Rudy, az anyósülésen helyet foglaló keverék válaszul prüszkölt egyet, amitől bepárásodott az ablak. Noah legutóbbi barátnője, Daphne gyakran vádolta őt azzal, hogy olyan, mint egy gyerek, és sosem fog felnőni. Ő pedig, aki olyan tapintatos tudott lenni, mint egy zupás őrmester, erre egyszer félig (valóban csak félig) viccből azt javasolta, akkor csináljanak néhány saját gyereket, hogy legyen kivel játszania. 5

6 Akkor látta Daphnet utoljára. Hát igen, ő aztán ért a nőkhöz! Nem csoda, hogy szívesebben foglalkozik állatokkal. Kenobi tábornok, látom a célpontot. Egy hődetonátor mondta, s lelki szemei előtt megjelent egy galaktikus rabszolga, láncszemekből álló, sodronyingszerű bikiniben. Bárcsak küldene neki az univerzum valami hasonló nőnemű lényt! Aztán bölcsen zengő baritonná változtatta a hangját, erős idegen akcentussal. Biztos vagyok benne, hogy megtalálod, amit keresel. Akkor aztán a francba! Halvány árnyék sejlett fel előtte az úton, alig hogy meglátta. Elkapta a kormányt, és tövig nyomta a féket. A kocsi kifarolt, Rudy pedig összevissza dülöngélt az ülésen, hogy le ne essen. Az út közepén egy nagy szemű őzsuta állt. Olyan sovány, hogy látszottak a bordái a sűrű téli bunda alatt. Noah rátenyerelt a dudára, mire az őz megugrott, átvágott az úton, átugrotta az árkot, és eltűnt a sötétben. A tél közepe a legrosszabb időszak a vadaknak, az éhezés ideje. A rádió a vészhelyzetekben szokásos próbaadását sugározta, mire Noah elcsavarta a gombot. Már majdnem otthon volt. Nem jelezte ezt ugyan semmi, de belül érezte, hogy közel jár az otthonához. A Cornellben töltött főiskolás és állatorvostan-hallgató éveitől eltekintve sosem élt másutt. Látnia kellett volna az út menti postaládákat, de most még azokat is betemette a hó. Nem látta, csak érezte az út bal oldalán fekvő tavat. Ez a fűzfákkal övezett tó (amelyekről a nevét is kapta) volt a legszebb a megyében. A természet egy gyönyörű darabja, melynek hátteréül a Catskill-hegység vadonja szolgált. Persze most azt sem lehetett látni a hótól. Noah háza egy domboldalban állt, a víztől csak az út választotta el. A partot nyári lakok, hétvégi házak szegélyezték, melyek télen mindig üresen álltak. Azkanabi tábornok, erősítést kérünk! szólalt meg Noah, miközben szinte hallani vélte a filmzenét a háttérben. Azonnal küldjön ide valakit! És ebben a pillanatban valóban megpillantott valamit. Valami piros pislákolt a fehér árnyak között. A dal, amelyet fütyült, elhalt az ajkán. Levette a lábát a pedálról, s addig nézte a vöröses fényt, amíg rá nem jött, hogy egy autó hátsó lámpáit látja. A hozzájuk tartozó kocsi nyilván elakadt egy hótorlaszban. Megállította a furgont az út közepén, és megállapította, hogy a másik kocsinak még jár a motorja, mert füstöt ereget a furcsa szögben álló kipufogócső. A hátsó lámpák kísérteties vörös fénnyel világították be az éjszakát. Az egyik első lámpa belefúródott a hóbuckába, a másik fénye pedig egy elütött őzre vetült. Itt maradsz, fiú! utasította Noah Rudyt, aztán felkapta a táskáját, amelyben volt annyi nyugtató, amellyel el tudja altatni az őzet, ha kell. Meggyújtotta rögzíthető elemlámpáját, felkapcsolta a kocsi vészvillógóját, és kilépett a viharos éjszakába. A süvöltő széltől felkorbácsolt hópelyhek pengeként vágódtak az arcába. Odasietett az idegen kocsihoz, és megpillantotta egyetlen utasát, egy nőt, aki épp a mobilja gombjait nyomkodta lázasan. Mikor meglátta Noah-t, leengedte az ablakot. Hála istennek, hogy itt van! kiáltott fel, majd kiszállt a kocsiból. Nem volt ehhez az időhöz öltözve, az már biztos. Divatos kabátot és vékony, tűsarkú bőrcsizmát viselt. Sem kalap, sem kesztyű nem volt rajta. Szőke haját vadul borzolta a szél. Gyorsan ideért! kiabálta túl a vihart. A férfi rájött, hogy az idegen azt hiszi, az autómentőktől vagy az útfelügyelettől érkezett, de nem volt idő magyarázkodásra. Láthatóan a nő is sürgetőnek érezte a helyzetet, mert megragadta a férfi kabátujját, és csizmasarkain imbolyogva a kocsija elejéhez húzta. Nem is tudom elhinni, hogy ez történt. Gondolja, hogy még meg lehet menteni? 6

7 Noah elemlámpájával az őzre világított. Nem az volt, amelyet maga is látott az imént, hanem egy fiatal, hármas bak, féloldalt törött aganccsal. Üveges volt a tekintete, és úgy lihegett, mint általában a rettegő, sokkot kapott állatok. A férfi nem látott ugyan vért, de gyakran a belső sérülések is ölnek. A fenébe! Gyűlölte, ha el kellett altatnia egy állatot. Kérem! könyörgött újból az idegen. Meg kell mentenie! Fogja meg ezt! adott a nőnek Noah még egy zseblámpát a felszereléséből, aztán mély, megnyugtató torokhangot hallatva leguggolt az állat mellé. Nyugi, pajtás! Levette a kesztyűjét, és vízhatlan sportkabátja zsebébe gyömöszölte. Az őz durva tapintású bundája melengette az ujjait, amint áttapintotta a hasát. Nem talált sem felgyülemlett folyadékot, sem természetellenesen puha vagy forró részeket. Talán Az őz hirtelen mozgásba lendült, és kapálózni kezdett a lábával, hogy támaszt találjon a mély, puha hóban. Noah kapott is egy erős rúgást a karjára, mielőtt elugorhatott volna. Aztán az állat dülöngélve lábra állt, és átugrott a hótorlaszon. Noah ösztönösen a nő elé lépett, hogy megvédje a patáktól, miközben az őz bebotorkált az erdőbe. Mégsem öltem meg! örvendezett az ismeretlen. Maga megmentette. Dehogy! gondolta az orvos, bár bizonyára látványos volt, ahogy az őz azonnal felkelt, amint ő rátette a kezét. Nem akarta ugyan mondani, de nagy volt az esély rá, hogy nemsokára összeesik valahol az erdőben, és elpusztul. Kikapcsolta a homlokára erősített elemlámpát és felegyenesedett, mire a nő feléje fordulva egyenesen a szemébe világított, és elvakította. Mikor a férfi hunyorogni kezdett, zavartan leengedte a lámpát. Bocsánat! Noah visszahúzta a kesztyűjét, és megkérdezte: Hová igyekszik? A Tópart utca 247-be. Wilsonék házába. Ismeri? Noah hunyorgatva körülnézett, hogy tájékozódjon. A nő épp az ő behajtójánál szaladt le az útról. Még néhány száz méter a tó felé, és már ott is van felelte. Elvihetem. Köszönöm. Hópihék nehezedtek az idegen szempillájára, mire lepislogta őket, és Noah közben egy pillanatra alaposan megnézhette az arcát. Rendkívül csinos volt, csak sápadt és feszült. Hozom a holmimat. A nő visszaadta a férfinak az elemlámpát, majd kivett egy retikült és egy nagy bevásárlószatyrot a kocsiból. Volt vele még egy gurulós bőrönd is, tele matricákkal. Noah a sötétben csak annyit látott, hogy idegen szavak vannak rajtuk, az egyiken pedig egy hivatalosnak látszó pecsét, talán a külügyminisztériumé. Hűha, gondolta. Egy titokzatos utazó, talán nemzetközi kém. A nő leállította a motort és lekapcsolta a lámpákat. A kocsival nem hiszem, hogy tudunk bármit is kezdeni mondta. Ma éjjel semmiképp. A csomagtartóban van még néhány táskám. Gondolja, hogy nyugodtan itt hagyhatom? Nem hiszem, hogy ez a tolvajok éjszakája lenne nyugtatta meg Noah, aztán odavezette a kocsijához, és kinyitotta előtte az utasülés ajtaját. Ülj hátra! szólt oda Rudynak, a kutya pedig engedelmesen átugrotta a támlát. A nő habozott. Magához szorította a táskáját, és felnézett a férfira. Noah a kocsi belső világításának halovány fényében is észrevette, hogy kék a szeme, meg azt is, hogy már nem a szarvasokkal suttogót látja benne, hanem egy lehetséges bűnözőt. Úgy néz rám, mintha én lennék a baltás gyilkos adott hangot a meglátásának. Honnan tudhatnám, hogy nem az? Noah Shepherd vagyok mutatkozott be erre a férfi, és itt lakom. Ez az én felhajtóm mutatott előre. A házig vezető, térdig érő hóval borított bekötőutat fenyők szegélyezték, ága- 7

8 ikra vastagon nehezedett a hó. Az első ablak mögött égett a villany, a tornác lámpája pedig halvány, sárga fénybe burkolta a bejárati ajtót. A kórház, a kutyaólak és az istállók felé nyíló ajtó baloldalt helyezkedett el, az oda vezető biztonsági fényeket alig lehetett látni. A nő töprengve harapta be a szája szélét. Még a baltás gyilkosok is laknak valahol. Igaza van. És én honnan tudhatom, hogy maga épp nem egy baltás gyilkos? Az idegen látszólag nem vette zokon a kérdést. Sehonnan válaszolt tömören, majd beszállt a kocsiba. Miután Noah megkerülte a furgont, hogy beüljön a volán mögé, eltűnődött, nem különös erők működésének volt-e a tanúja éppen. Nem szokott ilyesmin gondolkodni, de mégiscsak furcsa, hogy mielőtt mindez történt, éppen kért valakit maga mellé. A kérése vajon meghallgatásra talált? Persze semmit sem tud váratlanul itt termett utasáról. Amint a nő találóan rámutatott, még azt sem sejtheti, nem ő-e a baltás gyilkos. Nem mintha számítana. Azokkal a szőke fürtjeivel lehetne akár a legendás szülőgyilkos Lizzie Borden is, őt talán az sem érdekelné. A lényeg az, hogy mesésen néz ki, és itt ül az ő kocsijában. Ajándék lónak ne nézd a fogát! Noah csak remélni tudta, hogy az ő vér- és lószaga meg az ázottkutya-szag nem fogja túlságosan zavarni a nőt. El ne szúrd, de ne is szaladj előre! intette magát. Hisz azt sem tudod, nincs-e a nőnek valakije. De lehet akár férjezett, menyasszony, leszbikus vagy pszichopata is. Az egyetlen dolog, amit biztosan tudsz róla, az A francba! csúszott ki hirtelen a száján, mielőtt meggondolta volna. Miért nem mondta, hogy megsérült? Felkapta a zseblámpát, és rávilágított a nő lábára, ahol a nadrágja térdén lévő szakadás alól árulkodó vörös csík húzódott lefelé. A nő olyan ijedten jajdult fel, hogy Noah összerezzent. Aztán utasa hirtelen remegni kezdett, kapkodta a levegőt, mint akin menten úrrá lesz a pánik. Idegen nyelven motyogott valamit, ami úgy hangzott, mint egy imádság. Rettegés ült a tekintetében, ahogy felpillantott a férfira, mintha legszörnyűbb rémálma testesülne meg. Ennyit arról, hogy ne szúrjam el, gondolta Noah. Hé, nem kell ennyire megijedni! akarta volna biztatni, de utasa a semmibe révedt, ahogy magával ragadta a pánik, aztán egyszer csak elernyedt, szinte beleolvadt az ülésbe, feje oldalra hanyatlott. Hé! mondta Noah most már hangosabban. A francba! Elájult? A férfi lekapta magáról a kesztyűt, és kitapintotta a nő pulzusát a nyakán. A szíve hála istennek vert. Rajta, hölgyem! sürgette Noah, és finoman a tenyerébe fogta az állát. Térjen vissza! Mögöttük Rudy nyüszítve járkált az ülésen, talán megérezte a félelmet és a nő vérének a szagát. Aztán hirtelen megállt, hátravetette a fejét, és vonyítani kezdett. Legalább most megtanultam, hogy pontosabban fogalmazzak, ha még egyszer kérek valakit az égiektől, gondolta Noah. Küldjetek egy szexi pincérlányt a KFC-től! Ezt kellett volna mondania, és akkor talán nem valami kerge tyúkot kap, aki elájul a saját vére láttán. Amennyire meg tudta állapítani, az eszméletvesztést egyszerre okozta a sérülés, a félelem és az aggodalom. Az állatoknál az ilyesmi néha a védekező mechanizmus része, de hogy az embereknél mit jelent, abban nem volt egészen biztos. Mindenesetre meg kell mérnie a nő vérnyomását, és el kell látnia a sebét. Meggyőződött róla, hogy a kocsija még mindig négykerék-meghajtásra van kapcsolva, majd óvatosan felhajtott a házig. De nem ott állt meg, hanem továbbgurult a kórház elé. A birtok valaha a családja tejgazdasága volt, s ebben az épületben kaptak helyet az irodák. Mikor Noah három évvel ezelőtt beindította itt a praxisát, állatkórházzá alakította az épületet. Kiszállt, és intett Rudynak. A fürge korcs vakkantott egyet, leugrott az ülésről, s már száguldott is keresztül a havas mezőn. Láthatóan örült, hogy megszabadult az idegentől. A férfi megkerülte a kocsit, majd kinyitotta az ajtót a nő mellett. 8

9 Hölgyem! Hall engem? A nő nem reagált. Noah ellenőrizte a pulzusát, aztán sután kicibálta a kocsiból, hátratántorodva a térdig érő hóban. Az idegen nem volt nagydarab, magatehetetlenül mégis nehéz volt cipelni. A férfi a vállával belökte az ajtót, belépett, majd megállt, hogy kikapcsolja a riasztót. Sikerült megoldania anélkül, hogy leejtette volna a beteget. Aztán átcipelte a félhomályos váróhelyiségen, be az egyik vizsgálóba. Letette a rozsdamentes acél borítású asztalra, melyet kihúzott, hogy a páciense kényelmesen végigfekhessen rajta. Nem embereknek tervezték ugyan, de nem volt más választása. Hölgyem! kérlelte még egyszer. A ménkűbe! Nem kellene újraéleszteni? Rajta, rajta, rajta! Egyik kezével rázogatta, pofozgatta a nőt, a másikkal az oxigénmaszkot húzta elő. A kúp alakú maszkot ugyan kutyaorrokra szánták, de erősen rányomta a nő arcára, és működött. A kék szempár felpattant, tágra nyílt, és a nő kiabálni, kapálózni kezdett. Noah azonnal hátralépett, és feltartotta a kezét. Nyugodjék meg, rendben? Olyan kedvesen mondta, hogy szinte könyörgésnek hangzott, és közben a lónak szánt nyugtatóra gondolt a táskájában. Vajon mit válaszolna a nő, ha rákiáltana: Ne kényszerítsen, hogy elővegyem a lónyugtatót! Nem, mégsem jó ötlet. Noah teljesen tanácstalan volt. Megérintse? Nyugtatgassa? Vagy inkább öntse le egy pohár vízzel? Megérinti, az lesz a legjobb Finoman rátette a kezét a beteg csuklójára, hogy megvizsgálja a pulzusát. Óriási tévedés volt. A nő összerándult, elkapta a kezét, mintha megégette volna, aztán öszszekuporodott az asztalon, mintha maga Hasfelmetsző Jack állna előtte. Hölgyem! kezdte a férfi, megállva az asztal mellett, nehogy vendége leessen, ha ismét elájul. Esküszöm, nem lesz bántódása. Kérem, nézzen rám! Tudok magán segíteni, de ahhoz figyelnie kell. Végül úgy tűnt, szavai eljutnak a nő agyához. Látni lehetett, ahogy a tekintetét elhomályosító félelem oldódni kezd. Aztán vett egy nagy levegőt, és láthatóan igyekezett lecsillapodni. Semmi baj, minden rendben lesz! vette elő Noah a legmegnyugtatóbb hangját, miután ellenállt a kísértésnek, hogy megfogja a nő kezét. Ezt a hangszínt és hangsúlyt eddig megvadult macskáknak és rossz természetű bűzös borzoknak tartogatta. A rendelőmben vagyunk. Én szakember vagyok. Azt jobb lesz nem elárulni, hogy az állatorvoslás terén. Meg kell vizsgálnom, rendben? Esküszöm, semmi mást nem akarok. Megengedi? A nő remegni kezdett, arca fehér volt, mint a hó. Igen. Igen, köszönöm. Én én nem is tudom, mi ütött belém. Még hogy nem! dohogott magában Noah. Úgy vélem, elájult a saját vére látványától. Fizikai trauma érte, úgyhogy fel kell tennem néhány kérdést, valamint ellenőriznem kell a pulzusát és a vérnyomását. Ezúttal a szavai végre elérték a kívánt hatást. Noah megkockáztatta, hogy felemelje a nő állát és megfigyelje a pupilláját. Bársonyosan sima volt a bőre, de jéghideg és nyirkos. A férfi érezte, hogy erővel el akarja fojtani a remegést, látta az elszántságot az arcán. Sajnálom mondta a nő még mindig remegő hangon. Ez megbocsáthatatlan dolog volt a részemről. Kihúzta magát és felszegte az állát. Mintha hirtelen megnőtt volna az önbizalma, teljesen más emberré változott. Eltűnt az ijedt áldozat, s átvette a helyét egy összeszedett, bár nyilvánvalóan nagy megrázkódtatáson átesett fiatal nő. Nem kell bocsánatot kérnie felelte a férfi, és megvonta a vállát. Sokan kiborulnak, ha megsérülnek és vérzik valamijük. Ezzel csak azt bizonyította, hogy maga is ember. Mi ez a hely? A rendelőm. A rendelője előtt ért a baleset? Milyen jó időzítés! mosolyodott el halványan a nő. Már előfordult ilyesmi magával? kérdezte Noah. Mármint az ájulás. Nem, dehogy. Még soha. 9

10 Mielőtt megtörtént volna, érzett fejfájást, hátfájást, mellkasi fájdalmat vagy légszomjat? Nem. Ott ültem maga mellett, és teljesen jól éreztem magam, amíg Nem emlékszem. Noah levetette steppelt kabátját, aztán eszébe jutott, hogy tiszta vér és piszok lett elletés közben. Gyorsan elfordult, hogy a nő ne lássa, lekapta magáról az inget, belegyömöszölte a szennyestartóba, és elővett egy tiszta köpenyt. Betege feltűnően elcsendesedett. Noah megfordult, hogy megnézze, mi történt, s azt kellett látnia, hogy a nő szép szájával tökéletes O betűt formázva az ő meztelen felsőtestét bámulja. Arca ennek ellenére még mindig nagyon sápadtnak tűnt, talán még nem múlt el az ájulás veszélye. Bármennyire is szerette volna Noah, mégsem az ő kidolgozott fizikuma láttán fog elájulni. Valami szörnyen megijeszthette, s a férfi csak remélni tudta, hogy nem ő maga volt az. Csak fel kell vennem egy tiszta inget magyarázkodott. A nő elkapta róla a tekintetét, majd körbehordozta a helyiségen. Szinte érezni lehetett, amint megingott az orvosába vetett bizalma. Az állatorvosi egyetemen nem tanítják, hogy az ember ne vegye le az ingét a betege előtt. Bocsánat! motyogta zavartan, és gyorsan a nyakába kanyarított egy fonendoszkópot, azt remélve, hogy azzal megnyugtatja a nőt. Esküszöm, hogy tényleg segíteni akarok. Méltányolom is válaszolta a beteg a derékmagasságú asztal fémmel borított felületére támaszkodva, miután végignézett a pulton heverő tömérdek kötszeren, gyógyszeren és orvosi eszközön. Nem fogok még egyszer bepánikolni. Ez ez nem én vagyok. Pedig itt minden olyan Rocky Horror Picture Show. Noah előtt felvillant Susan Sarandon képe melltartóban és bugyiban. Ó, bárcsak! Rálépett egy pedálra, és lejjebb engedte az asztalt. Még mindig vérzik. Nem, ne nézzen oda! Még csak az kéne, hogy megint elájuljon! Tényleg meg kell vizsgálnom a lábát. Megsikálta a kezét a mosdónál, elővett egy pár gumikesztyűt, s közben végig a nő lábát figyelte. Lehet, hogy le kell vágnom a nadrágja szárát jegyezte meg vigyorogva. Mi olyan vicces? Csak az, hogy még sosem mondtam ilyet egy betegemnek. Üljön nyugodtan, jó? És csússzon hátra, hogy ki tudja nyújtani a lábát! Noah meglepetésére a nő szó nélkül engedelmeskedett, majd hátul megtámaszkodva körülnézett a vizsgálóban, ahol a falakat a kutyák fejlődését bemutató ábrák és egy állatgyógyszergyár reklámnaptára díszítették. Maga nem igazi doktor, ugye? Ez a kedvenc kérdésem csapott le a megjegyzésre Noah. Tudja, ha igazi doktor lennék, csak egyetlen faj anatómiáját és patológiáját ismerném, így viszont hatét. És egy szakterületem lenne kilenc helyett. Úgy látom, ezt sokszor az orra alá dörgölik. Épp elégszer, hogy bosszantson. A férfi hátralépett, és feltartotta gumikesztyűs kezét. Nézze, nem sértődöm meg, ha nem akarja, hogy megvizsgáljam. Ha nem bánja, szeretném, ha megcsinálná. Akkor meg kell győződnöm róla, nincs-e sérülése máshol is. Csak a térdemen. Lehet, hogy belső sérülése van. És azt maga meg tudja állapítani? A sokk jeleit mutatja. Meg kell vizsgálnom a mellkasát és a hasát, nincsenek-e zúzódásai, és át is kell tapintanom. Látom, nem viccel. A nő megmerevedett, és összefonta maga előtt a karját. Ezt inkább kihagyom. Nem vertem bele magam semmibe, és nem is fáj semmim. Csak a térdem sérült meg. Noah nem akarta tovább feszíteni a húrt, már így is elég bizarr volt a helyzet. 10

11 Hívhatnék mentőt, de egy ilyen éjszakán nem szívesen riasztanám őket, csakis életveszélyes vészhelyzet miatt mondta. Márpedig ez nem az értett egyet a nő. Higgye el, tudom, mi a különbség. Rendben. Akkor egyelőre foglalkozzunk a térdével! De ha bármit érez, kettős látása lesz, vagy szédülni kezd, azonnal szóljon! Azzal megmérte betege vérnyomását, és normálisnak találta. Ez jó jel volt, egy belső vérzéstől ugyanis leesik a vérnyomás. Na jó, akkor lássuk azt a térdet! A nő hátradőlt, és betakarta a szemét a karjával. Ugye megérti, ha nem szeretnék odanézni? Észrevettem, hogy nem szereti a vért. Noah kiválasztott egy kötszervágó ollót, és nekilátott felvágni a sötét gyapjúszövetből készült nadrágot a varrás mentén. A drágának tűnő, vékony csizma belseje tocsogott a vértől. Noah lentről felfelé haladt, s csak remélte, hogy időben abbahagyhatja a műveletet, mielőtt kínossá válna. A vágás a nő térde fölött félkörívben haladt, a műszerfal alatt okozhatta valami. Nem volt vészes, de erősen vérzett, és szörnyen fájhatott. Hosszú és mély állapította meg. Össze kell varrni. Meg tudja csinálni? Nem vagyok plasztikai sebész. Akárhogy igyekszem, heg marad utána. Akkor el tudná egyszerűen csak állítani a vérzést? Holnap majd keresek egy sebészt, aki összevarrja. Addig nem várhat, túl nagy a fertőzésveszély. Ezt egyetlen doki sem hagyná hét órán túl nyitva. Márpedig reggelig nem fogják megtisztítani az utakat. Akkor varrja össze! Nem fog zavarni, hogy van egy heg a lábamon. Egy ilyen mutatós nő szájából váratlanul hangzott ez a kijelentés. Rendben. Érzéstelenítem a területet, mert lehet, hogy egy tucat öltésre is szükség lesz. Minél kisebbeket öltök, annál vékonyabb lesz a heg. Noah fontolgatta, hogy bead egy nyugtatót a nőnek, de nem volt biztos az adagolásban. Betege körülbelül annyit nyomhat, mint egy rottweiler, tehát 80 milligramm valószínűleg elegendő lenne. Vagy nem. Úgyhogy jobb lesz a helyi érzéstelenítés. Nem vagyok allergiás a novocainra biztosította a beteg. Ez lidocain, egyszázalékos. Noah remélte, nem lesz sokra szükség ahhoz, hogy elérzéstelenedjen a terület. Furcsa volt, hogy a betegét nem kell lefogni. A nő meg sem rezzent, mikor beadta neki az injekciót. Néhány perc, és érzéketlenné válik biztatta. Remélem is. A nő elvette szeme elől a karját, elfordította a fejét, és végignézett a pulton. Ha jó leszek, kaphatok abból a kutyakekszből ott az edényben? Amennyit csak akar válaszolta Noah, miközben felnyitotta a fóliát egy steril sebvarró eszközökkel teli tálcán. Friss lesz tőle a lehelete és fehérebbek a fogai. Még jól is jöhet dünnyögte a nő. Noah kesztyűt cserélt, majd nekilátott a seb kitisztításának és összevarrásának. Sok állatnak finomabb a bőre az emberénél, így volt megfelelő felszerelése. A férfi 3/0-s műanyag fonalat és hozzá való varrótűt választott, ami átlagos felszerelés egy lovaknak szánt készletben. Feltett egy nagyítószemüveget, és a megfelelő szögbe állította a lámpát, hogy a lehető legnagyobb precizitással tudja elvégezni a munkát, elkerülendő a cikcakkos heget a finom bőrön. Érezte, hogy a nő ismét remegni kezd, és eltűnődött, nem kellene-e beszélgetnie vele, hogy megnyugodjék és mozdulatlan maradjon. Megszokott betegeinél ilyenkor általában elegendő néhány együtt érző nyelvcsettintés vagy simogatás. Még nem is tudom, hogy hívják kezdte. Sophie-nak. Sophie Bellamynak. Csak nem rokona azoknak a Bellamyknak, akiknek szállodájuk van a tó északi végében? Félig-meddig. Régebben Greg Bellamy felesége voltam, de elváltunk. 11

12 Mégis használja a fickó nevét, tűnődött Noah. Két gyerekem él itt, Avalonban folytatta a nő. No, ez talán magyarázat a névhasználatra. Most már csak az nem világos, miért nem vele élnek a gyerekei. Persze ehhez neki semmi köze. Az emberek bonyolult lények, elképesztően változatos érzelmekkel, élethelyzetekkel. Ennél a fajnál semmi sem egyszerű. Noah úgy találta, az állatoknál minden sokkal tisztább, míg az emberek közt mintha folyton aknamezőn járna. Sosem lehet tudni, mikor robban valami, egyenesen bele a képébe. De csak beszélgess, vond el a figyelmét! Akkor hát látogatóba jött? Vagy csak visszatért egy utazásról? A nő egy pillanatig hallgatott, mintha gondolkodna, mit feleljen. Furcsa, hisz ez nem volt valami bonyolult kérdés. Délután szálltam le a Kennedy repülőtéren. A rossz idő miatt nem indult járat a Kingston-Ulster reptérre, úgyhogy béreltem egy kocsit, azzal jöttem. Utazhattam volna talán vonattal is, de már annyira vágytam rá, hogy ideérjek. Leszállt a Kennedyn, de honnan? Noah nem faggatta, csak várt, hátha a nő többet is elárul. Mivel nem tette, újból a térdének szentelte teljes figyelmét. Az emberi bőr feltűnően hasonlít a kutyák és a lovak bőrére, állapította meg. És Wilsonéknál száll meg az út túloldalán? folytatta a beszélgetést. Nem egészen. Átengedték nekem a nyaralójukat tavaszig. Bettie Wilson és én a jogi egyetem óta ismerjük egymást. Ó! állt meg Noah keze egy pillanatra. Tehát maga jogász? Igen. Nem tudta volna ezt még azelőtt elmondani, hogy lovaknak szánt fonallal varrtam össze? Akkor talán másként kezel? Nem tudom vallotta be a férfi őszintén. Valószínűleg nem is nyúltam volna magához. Vagy akár még meg is kérem, hogy írjon alá egy lemondó nyilatkozatot. Ez nem lenne akadály egy jó ügyvédnek jelentette ki Sophie, aztán gyorsan hozzátette: De magának nincs mitől tartania. Megmentett, és elállította a vérzést. Én lennék az utolsó, aki bepereli. Jó tudni. Noah levette a nő lábáról a seb köré tett steril kendőt, és lemosta a bevarrt sebet jódos oldattal. Bár talán jó lenne, ha előbb megnézné. Nem fest valami fényesen. A nő felült. A varrás vékony, fekete vonalként húzódott fehér bőrén, melyet sárgára festett a fertőtlenítőszer. Elállította a vérzést ismételte. Úgy tűnik. Noah rátett egy darab gézt a sebre. Most bekötözöm. Legyen óvatos, ne nyúljon az öltésekhez, és ne hagyja, hogy húzódjon a seb! Ha a szokásos betegeim egyike lenne, most egy lámpaernyőszerű gallért tennék a nyakára, nehogy a fogával lecibálja a kötést. Arra nem lesz szükség. Viszont tartsa szárazon, ha lehetséges! Azt hiszem, ezt meg tudom oldani. A nő mozdulatlan maradt, amíg Noah bekötözte, aztán orvosa még egyszer megmérte a vérnyomását. Semmi változás, ez jó jel. Köszönöm. Tényleg, nem is tudom eléggé megköszönni. Noah megfogta a kezét, amíg óvatosan leereszkedett az asztalról a földre. Kissé megtántorodott, mire gyorsan átkarolta. Csak nyugodtan! mondta. Ma éjjel jó lenne, ha felpolcolva tartaná, amennyire csak lehet. Rendben. 12

13 A férfit megdöbbentették az érzések, amelyek rátörtek, amint átölelte a nőt, hogy el ne essen, s álla hozzáért selymes hajához. Sophie friss télillatot árasztott, teste puha volt, és könynyű. Szemlátomást őt is meglepte az érintés, kis borzongás futott végig rajta. Félelem vagy megkönnyebbülés? Noah nem tudta eldönteni. Aztán a nő lassan, finoman elhúzódott tőle. A férfi kikísérte a váróba, ahol Mildred íróasztalán ugyanolyan kínos rend uralkodott, mint amilyen az asszisztensnő maga. Noah asztala viszont tele volt szaklapokkal és kézikönyvekkel, játékokkal, kis figurákkal meg üdvözlőlapokkal a páciensek gazdáitól. Egy egész falitáblát beborítottak a gyerekektől kapott rajzok, üzenetek és fényképek, melyek a kedvencükkel ábrázolták őket. Látszott, hogy Noah odavan a gyerekekért. Még egyszer köszönöm mondta Sophie Bellamy. Mondja meg, mivel tartozom! Ugye viccel? Én sosem viccelek. Szakszerű ellátást nyújtott nekem, joga van megkérni az árát. Rendben. Úgy beszél, mint egy igazi jogász, gondolta Noah. Ha ugyanezt a beavatkozást egy dobermanon végezte volna el, néhány száz dollárt kérne érte. Vegye úgy, hogy a ház ajándéka! És menjen el orvoshoz, mihelyt lehet! Nos, maga jóval többet tett, mint ami a kötelessége lett volna. Az én hősöm. A férfi még mindig kihallott a hangjából némi félelmet, s gyanította, hogy Sophie csak igyekszik bátornak látszani, vagy ironizál. Ezt még sosem mondta nekem senki. Fogadni mernék, hogy jó néhány betege mondta volna már, ha tud beszélni. A nő elfordult, és Noah örömmel látta, hogy visszatért a szín az arcába. Az angyalát, micsoda szép nő! Nos, most már csak el kell jutnom a nyaralóig Az nem fog menni vágott közbe a férfi. Ma éjjel semmiképpen. De Az útviszonyok rosszabbak, mint valaha. Wilsonék behajtóját vastagon belepte a hó, és a ház nyilvánvalóan jéghideg. Ma éjjel itt marad. A nő körülnézett a rendelőben. Betesz egy ketrecbe ott hátul? Pontosan. Mrs. Levinson Man-szigeti farkatlan macskája mellé felelte a férfi, azzal a műbőrrel borított padra mutatott a váró fala mellett. Foglaljon helyet, és tegye fel a lábát! Ellenőriznem kell a betegeimet, aztán átmegyünk a házba. Nem éppen a Ritz, de adok magának enni, és lesz hol aludnia. Tömérdek szobám van. Már eddig is túl sok gondot okoztam Akkor egy kicsivel több már nem számít. De Tényleg nem gond. Azzal Noah hátrasietett, oda, ahol halványkék éjszakai fény világította meg a ketreceket. Toby, a macska felfigyelt, de elégedettnek látszott a ketrecében. Volt elég vize éjszakára. Brutus, a beagle mélyen aludt és hangosan hortyogott. A másik macska, Clementine, üldögélt, és módszeresen mosakodott. Noah kivette a majdnem üres önitatós vizesüvegét. Láttad őt, Clem? súgta a macskának. El tudod hinni, hogy ilyen szerencsém van? Megnyertem a lottót, és ez a lány a főnyeremény. A macska visszapislogott, aztán felemelte az egyik mellső mancsát, és tisztogatni kezdte. Integetsz, és sok sikert kívánsz? Kösz mondta Noah. Való igaz, Sophie egy baleset folytán került az útjába, de lehet, hogy a sors küldte. A galaxis legszebb nője, aki a hősének nevezte őt, itt fog lakni az út túloldalán. Na jó, lehet, hogy túl sokat lát bele ebbe a véletlenszerű találkozásba. De ki tudja? Han Solo biztos nem habozna kihozni a helyzetből, amit csak lehet. A nő gyönyörű, és nyilván szándékosan hozta a tudomására, hogy egyedülálló. Ráadásul vannak gyerekei. Noah imádta a 13

14 gyerekeket, mindig is akart magának egy focicsapatnyit. Legutóbbi barátnője épp ezért hagyta el, ennek az asszonynak pedig máris van kettő. Noah kimosta a mosogatót, és figyelmeztette magát, hogy ennyire azért ne szaladjon előre. A sors az ölébe pottyantott egy nagyszerű lehetőséget, és most csak rajta áll, hogy kiderítse, mi lehet belőle. A férfi abban biztos volt, hogy Sophie Bellamyhoz hasonló jelenséggel még nem találkozott. Vajon ki lehet azonkívül, hogy egy másik fickó elvált felesége? Honnan jött, és mi vezérelte ide a sötétben, egy hóvihar kellős közepén? S vajon az a kétségbeesés, amit a szemében látott, ad-e okot aggodalomra? 14

15 II. RÉSZ Egy hónappal korábban Epifánia Az epifánia egy dolog értelmének hirtelen megnyilatkozása, felismerése; újjászületés, melyet gyakran olyan esemény vált ki, amely megváltoztatja az ember életét. A görög megjelenés vagy megnyilatkozás szóból ered. Keresztény ünnep, melyet vízkeresztnek nevezünk, és a karácsony utáni tizenkettedik napra esik. A hagyomány szerint ekkor történt a háromkirályok látogatása. Az emberek lakomával, ünnepléssel töltik. Cougéres Ez a sütemény egy habkönnyű, francia sajtos fánk. Hagyományos étel vízkeresztkor száraz (de nem extra száraz) pezsgővel. Hozzávalók: 1 csésze víz 10 deka sótlan vaj kis kockákra vágva fél teáskanál só 1 csésze liszt 4 nagy tojás másfél csésze durvára darált Gruyére sajt Előmelegítjük a sütőt 120 fokra. Kibélelünk egy nagy, lapos tepsit sütőpapírral. Feltesszük a vizet, a vajat és a sót egy lábasban a tűzre, felforraljuk, majd mérsékeljük alatta a hőt. Hozzáadjuk az egész lisztet egyszerre, és addig keverjük egy fakanállal, amíg a massza el nem válik az edény falától. Áttesszük a masszát (ezt a franciák páte á choux-nak hívják) egy másik edénybe, és elektromos keverővel egyenként belekeverjük a tojásokat. Ha a tészta túl keménynek tűnik, adjunk hozzá még egy tojást! Belekeverjük a sajtot, és evőkanállal halmokat teszünk a masszából a sütőlapra, körülbelül három centire egymástól. Süssük körülbelül huszonöt percig, vagy amíg aranybarna nem lesz! Melegen tálaljuk.

16 2. A Békepalota Hága, Hollandia Január 6., Vízkereszt napja Csillogó, fekete limuzin siklott a faragott kövekből emelt neogótikus épület elé, majd megállt. A palota tömbjének körvonalait csak a sárga ködlámpák csalóka fénye tette láthatóvá. A Citroen tetején fémesen kopogott a sűrű eső, mintha söréttel szórná meg az ég. Az utastér golyóálló üvege mögött Sophie Bellamy még egyszer ellenőrizte a frizuráját és a sminkjét, majd kis csattanással becsukta a púderkompaktot, s retiküljét egy rejtekhelyre dugta a karfa alatt. Mostanában olyan szigorú volt a biztonsági ellenőrzés, hogy egyszerűbbnek találta, ha nem visz be magával az épületbe semmit a személyazonosságát igazoló, már korábban ellenőrzött kártyán kívül. Amikor elkezdett hivatalos rendezvényekre járni a Békepalotába, szinte meztelennek érezte magát retikül nélkül, de mára már megszokta, hogy egész este nincs nála rúzs, fésű, kulcs és mobiltelefon. A biztonság érdekében tilos volt ilyesmit az épületbe vinni. Ma garantáltan óriási lesz a biztonsági készültség. A Nemzetközi Büntetőbíróság nemrég hozott döntése bizonyos háborús bűnökről ellentmondásos volt, és alkalmas arra, hogy erőszakot szítson. Az ügy két évet vett el Sophie életéből. A limuzin beállt a sorba néhány más kocsi mögé, és várt a sorára. Sophie korábban még izgalommal nézett az ehhez hasonló ünnepélyes események elébe, de mostanra már megszokottá váltak a számára, akárcsak a sofőr, a testőrök, az előkelő ruhatár, a mosolygó, magas rangú tisztségviselők vagy a fülhallgatóba suttogó tolmácsok. Fekete esernyők alatt kísérte a személyzet a vendégeket a külső biztonsági kapuhoz. Szaggatott árnyaik ezüstfeketén tükröződtek a palota falának faragott kövein. Sophie-nak azt mondták, a média közvetíteni fogja az eseményt, de csak egyetlen ablaktalan közvetítőkocsit látott. Személyzete betartotta a kötelező harmincméteres távolságot az épülettől. Az este történelmi jelentősége ellenére és attól függetlenül, hogy maga Beatrix királynő is jelen lesz, az eseményről nemigen fog értesülni a világ. Amerikában az embereket sokkal jobban leköti a legfrissebb internetes videó, mintsem hogy átéreznék: ezekben a pillanatokban épp megváltozik Afrika térképe. S ebben a változásban Sophie-nak oroszlánrésze volt. Telefonja rezegni kezdett: fia, Max küldött fényképes üzenetet. A képen fehér homok és türkizkék tenger látszott, a szöveg pedig így szólt: St. Croix félelmetesen klassz. Apa és Nina mindjárt összeházasodnak. Millió puszi! Sophie meredten nézte tizenkét éves fia sorait. Tudta, hogy ma lesz az a nap, csak igyekezett nem gondolni rá. Volt férje most épp egy trópusi szigeten tartózkodik, és készül feleségül venni a nőt, aki az ő helyére lépett. Lassan becsukta a telefont, s a melléhez szorította, és igyekezett lecsillapítani háborgó érzéseit, melyek sebet ütöttek a szívén. Az nem lehet, hogy éppen ma! André, a sofőrje bekapcsolta a biztonsági fényeket, melyek jelezték, hogy el fogja hagyni a járművet, majd megigazította lapos egyensapkáját. Válla megemelkedett, amint nagy levegőt vett. Szenegáli lévén sosem szerette Észak-Európa éghajlatát, különösen januárban nem. Hirtelen autógumik csikorogtak, és valami lövésféle dördült. Sophie pillanatnyi habozás nélkül a kocsi padlójára vetette magát, és megragadta az autótelefont. Elöl André ugyanígy 16

17 tett. Aztán dudálás hallatszott, s a hangosbeszélő hollandul, franciául és angolul lefújta a riadót. André leengedte a vezető és az utastér közötti válaszfalat. C est rien mondta. Csak egy kocsi kipufogója volt, semmi több. De sosem lazíthatunk. Az elmúlt héten a városban rendkívüli készültség volt valami bandaháborúból kifolyólag, a külszolgálatok sofőrjeit pedig gyakran érte rablótámadás, mert sokszor órákig parkoltak az utcán, és a kocsiban aludtak. Sophie még egyszer ellenőrizte az arcát a púderkompakt tükrében. Alapos kiképzést kapott, hogyan kell viselkedni válsághelyzetekben, és tárgyalt a világ legveszélyesebb embereinek némelyikével, de sosem elsősorban a saját biztonságát féltette. Annyi biztonsági intézkedést foganatosítottak, hogy rendkívül alacsony volt a kockázat. André felemelte kesztyűs kezét, s szavak nélkül afelől érdeklődött, hogy Sophie elkészült-e. A nő félretette a hiúságát, bólintott, és kezébe vette a laminált azonosítókártyát. Kinyílt a kocsi ajtaja, s megjelent fölötte a fekete esernyő, melyet egy libériás palotaszolga tartott a magasba. On y va, alors szólt oda Sophie Andrénak. Akkor hát indulás. Assurément, madame válaszolt a férfi dallamos franciaafrikai hanglejtéssel. J attends. Hát persze hogy várni fog, gondolta Sophie. Mindig is ezt teszi. Hála istennek. Az este végére olyan jókedve lesz, hogy madarat lehet majd vele fogatni. A pezsgőtől is, de főleg attól a kábító elégedettségtől, hogy elért valami fontosat. Bele is halna, ha nem mondhatná el a híreket senkinek. André pedig jó hallgatóság. Lám, azon a rövid úton Sophie lakásától a palotáig ma már azt is bevallotta neki, hogy mennyire hiányoznak a gyerekei. Szerette volna, ha ma este mellette van Max és a lánya, Daisy, hogy tanúja legyen, amint őt kitüntetik. Csakhogy egy óceán választja el őket egymástól. Az apjukkal vannak, aki épp ezen a napon nősül újra. Megnősül. Volt férje talán épp ebben a pillanatban köti össze az életét egy másik nővel. A tudat ólomsúllyal nehezedett Sophie-ra, és a kegyetlen igazság elvett valamicskét az este öröméből. Hagyd abba! figyelmeztette magát a nő. Ez a te napod. Ahogy kiszállt a kocsiból, lába megcsúszott a nedves kockakövön, és egy lidérces pillanatig azt hitte, elesik a sárban. Egy erős kar azonban elkapta a derekát, és megtámasztotta. André! sóhajtotta Sophie kissé kifulladva. Elhárított egy tragédiát. Rien du tout, madame jött a felelet egészen közelről. Az utca fénye megcsillant a férfi ünnepélyes, barátságos arcán. Sophie agyában felvillant egy pillanatra, milyen rég nem tartotta így a karjában egy férfi sem. Túlságosan is régen. Aztán félresöpörte az illetlen gondolatot, felegyenesedett, és ellépett a sofőr mellől. Megcsapta a hideg. Hosszú kasmírkabátja úgy látszik, nem elegendő. Legalábbis ma este nem, hisz még havat is jeleztek. A hó ugyan ritkaságszámba megy Hágában, de máris mintha havas eső hullana az égből. Sophie a nagy esernyő alatt elsietett az őrbódé mellett az első ellenőrző pont felé. A járda megkerülte a Világbéke Lángja emlékművet, melyet kovácsoltvas tető védett az időjárás hatásaitól. Onnan még húsz méter volt az oszlopos bejáratig, mely fölé vászontetőt, elé pedig vörös szőnyeget tettek az alkalom tiszteletére. Miután Sophie biztonságban eljutott a boltíves tető alá, kísérője elköszönt. Bonsoir, madame! Et bienvenue! A személyzet legnagyobb része franciául beszélt, amely az angol mellett a nemzetközi bíróságok hivatalos nyelve. Merci! 17

18 A kísérő az ernyővel visszaindult az esőbe a következő vendégért. A sor a főbejáratig lassan haladt előre, mert először át kellett jutni a ruhatáron, majd egy második ellenőrző ponton. Sophie senkit sem ismert a sorban, de sokukat felismerte. Feketébe öltözött méltóságokat a családjukkal, ünnepi díszt viselő afrikaiakat, diplomatákat a világ minden tájáról. Mindannyian azért jöttek, hogy tisztelegjenek Umoja előtt. Ez volt az az ország, melyet a bíróság most szabadított fel egy hadúr uralma alól, akit egy törvényen kívüli, korrupt gyémántszindikátus pénzelt. Az asszony előtt egy amerikai család haladt. A férj természetes eleganciával viselte a hivatásos katonatiszti egyenruhát. Felesége és tizenéves lányai úgy vették körül, mint egy nagyhatalmat a csatlós nemzetek. Sophie halványan úgy emlékezett, hogy a férfi az Európai Szövetséges Erők Főparancsnokságának az attaséja Belgiumban. Nem üdvözölte a családot, nem akarta megzavarni a kellemesnek ígérkező családi programot. Az attasé felesége szorosan a férjéhez simult, mintha a hideg ellen akarna védekezni. Kövérkés nő volt, könnyed magabiztosság sugárzott belőle. Sophie-hoz hasonlóan egyszerű arany fülbevalót viselt, drágakövek nélkül. Köveket, különösen gyémántot viselni itt és most nagy érzéketlenségre vallott volna. Az amerikai család békében, biztonságban élvezte a maga négytagú kis világát, és Sophieba újra belehasított saját gyermekeinek a hiánya. Metsző, hideg szél söpört végig a téren, és könnyeket csalt Sophie szemébe. Pislogott gyorsan néhányat, hogy el ne kenődjön a sminkje. Felhajtotta kabátja gallérját, és hátat fordított a szélnek. A palota oldalbejáratánál a rendezvényszervezők csukott teherkocsija állt: Haagsche Voedsel Dienst, S.A. Az jó, gondolta Sophie, ők a legjobbak a városban. Most mégis késésben lehettek, mert a fehér kabátos pincérek lázasan futkostak fel-alá, s mindenféle nehéz kocsit toltak a személyzeti bejáróhoz, miközben izgatottan szót váltottak egymással. Sophie már reszketett, mire elért a ruhatárhoz. Kevés hidegebb hely van, mint Hága egy téli viharban. A város a tengerszint alatt fekszik, területét gátakkal szakította ki magának az ember a jéghideg Északi-tengerből. Vihar idején mintha a természet visszakövetelné, ami hajdan az övé volt. A csontig hatoló szélről az a mondás járta, hogy ha állva tudok maradni benne, nyugodtan kimehetek. Az asszony vonakodva húzta le puha szarvasbőr kesztyűjét, és átadta hosszú kasmírkabátjával együtt a ruhatárosnak. Megjegyezte a ruhatári jegy számát, majd a zsebébe csúsztatta. Miután lesimította a ruháját és a bejárat felé fordult, észrevette, hogy az attasé felesége irigységgel és csodálattal a szemében őt figyeli. Sophie fél napját a készülődéssel töltötte. Divatos ruhát és cipőt viselt, amely többe került, mint egy bútor, és remekül illett rá. A főiskolán versenyúszó volt, és még mostanában is edzett, hogy megőrizze az alakját. Szőke hajának minden egyes szála a helyén volt, kontyba fésülve a tarkóján. Bijou, a stílustanácsadója azt mondta, pontosan úgy néz ki, mint egy mai Grace Kelly. Színésznőhöz hasonlította, ami helyénvaló is volt, hisz Sophie munkájának nagy részét a káprázat és a színészkedés alkotta. Rámosolygott az attasé feleségére, érezve a helyzet iróniáját. Ne irigyelj! akarta volna mondani. Neked legalább itt van a családod. Mi egyebet akarhatnál? Miután átment a fémdetektoron, továbbhaladt egymagában egy oszlopos folyosón a nagy bálterem felé. Az ajtónál a kavargó tömegben állva várt a sorára, hogy bejelentsék. Lábujjhegyre állva, a nyakát nyújtogatva próbált látni valamit maga körül. Annyira lefoglalta munkája a Nemzetközi Büntetőbíróság csupa üveg és acél toronyházában, hogy gyakran már meg is feledkezett a romantikus ideálokról, amelyek eljuttatták pályájának erre a szintjére. Ebben a díszes palotában azonban, melyet Andrew Carnegie építtetett tekintet nélkül a költségekre, hirtelen eszébe jutott, hogy olyan munka ez, amelyről a legtöbb ember csak álmodozhat. Ő volt itt Hamupipőke, csak a királyfi hiányzott. 18

19 A palota libériáját viselő szertartásmester odahajolt hozzá, hogy elolvassa a névkártyáját. Tolmácsmikrofon volt a fülében, melyhez spirál alakban tekeredő rövid zsinór vezetett. Van kísérője, hölgyem? Nincs felelte Sophie. Egyedül jöttem. Akinek ilyen munkája van, hogyan tudna időt szakítani egy királyfira? Madame Sophie Lindstrom Bellamy jelentette be a szertartásmester csengő hangon au Canada et aux Etats-Unis. Kanadából és az Egyesült Államokból. Sophie-nak kettős állampolgársága volt, kanadai anyjának és amerikai apjának köszönhetően. Bár az Egyesült Államok nem tagja a nemzetközi bíróságok rendszerének, a világ legtöbb országa egyetértett abban, hogy szükség van egy intézményre, mely elítéli a háborús bűnösöket, így Sophie kanadai állampolgárként vett részt a munkában. Felöltve kameramosolyát, belépett a bálterembe, melyet a csillárok és falikarok aranyló fényárba vontak, s amely zsongott az őt köszöntő vendégektől. A meleg fogadtatás ellenére tudta, hogy a mai estét is úgy kell megélnie, mint élete majdnem minden fontos pillanatát egyedül. Magas, suta mozgású pincér járt körbe egy tálcával, és Sophie egy pohár pezsgővel próbálta elhessegetni a lelombozó gondolatot. Nem akarta elrontani a pillanatot megbánással, a megszokott rágódással a múlton. Végül is nem mindennap találkozik az ember egy igazi királynővel, és veszi át egy hálás nemzet szabadság-érdemérmét. Hága királyi város, a holland kormány székhelye, s Beatrix királynő fáradhatatlanul teljesíti hivatali kötelességeit. Míg Anglia királyi családja a botrányairól híres, a holland Oranje- Nassau uralkodócsalád élén olyan királynő áll, aki legalább olyan keményen dolgozik, mint egy fizetett tisztségviselő. Civil ruhás biztonsági emberek járőröztek diszkréten a terem szélén, nyugtalanul cikázó tekintettel figyelve a tömeget. Nemzetközi ünneplő sereg gyűlt itt össze, százféle ember. Volt például egy turbános nő élénk színekben pompázó ruhában, egy másik kimonót viselt, megint mások estélyi ruhát. Több férfi színes, hosszú afrikai köntösben érkezett, mások a nyugatiak jól szabott öltönyben. Néhány pillanatra Sophie is elevennek érezte magát, s megengedte magának, hogy ne gondoljon a családjára és arra, ami épp most történik velük. Ropogósra keményített iskolai egyenruhában, foghíjas mosollyal egy gyermekkórus énekelt éppen. Ragadós volt az örömük, tiszta hangjuk betöltötte a hatalmas gótikus csarnokot. A zene valamiféle kulturális egyveleg volt a hagyományos, vízkeresztkor énekelt francia nyelvű daloktól a bennszülött táncrigmusokon át a torokhangon elzümmögött ünnepi dallamokig. A kórus belefogott az Impuka Nekati című dalocskába, mely egy macskáról és egy egérről szóló kergetőzős játék. Csoda, hogy még képesek énekelni ezek a szegény háborús árvák! Sophie legszívesebben mindegyiket hazavitte volna magával. Némelyiküket felismerte, mert a hét első felében virágot vittek az ügyészek munkaközösségének. Sophie munkája a gyermekek ellen elkövetett bűntettek megakadályozása minden idejét és figyelmét lekötötte, és ennek saját gyerekei fizették meg az árát. Hányszor mulasztotta el Max és Daisy hasonló előadásait a munkája miatt! Dalolt-e valaha a lánya és a fia ilyen örömmel az arcán, vagy egyre csak az anyjukat keresték a közönség soraiban, és ha nem találták, könnyes szemmel énekeltek tovább? Uramisten, de jó lenne, ha most itt lehetnének és láthatnák, milyen eredményre vezetett az áldozatuk! Akkor talán megértenék, és meg is bocsátanának. Volt a kórusban egy csontos térdű, fehér fogú kislány, akinek szemmel láthatóan olyan természetes szükséglet volt az éneklés, mint a levegővétel. Mikor a műsor véget ért, Sophie megkereste a lányt, aki az egész műsort szinte maga hordozta a vállán. Gyönyörűen énekelsz dicsérte meg. A kislány arcán ragyogó mosoly terült szét. 19

20 Köszönöm, asszonyom válaszolta, aztán szégyenlősen hozzátette: Fatounak hívnak. Kuumba faluból jöttem. Nem kellett többet mondania. A lázadó milícia támadása a falu ellen a legszörnyűbb háborús bűntettek közé tartozott. Visszaemlékezve a kuumbai jelentésekre, Sophie most még nagyobb gyűlöletet érzett azok iránt a férfiak iránt, akik hihetetlen embertelenségeket követtek el a Fatouhoz hasonló gyerekekkel szemben. Miután elképzelte, hogy mit láthattak ezek a bársonyos barna szemek, mit kellett ennek a gyermeknek kibírnia, Sophie nem is értette, hogyan tud a kislány még talpon maradni, hogyan tud szembenézni a világgal, és hogyan képes még dalra fakadni. Annyira boldog vagyok, hogy itt vagy és nem kell félned többé! mondta a gyermeknek. Igen, asszonyom. Köszönöm, asszonyom mosolygott újra a kislány. A mosolyában benne volt mindaz, amiért Sophie munkálkodott, amiért vállalta, hogy távol él a családjától, és többet dolgozik, mint ahány óra van egy napban. Legalábbis néha így érezte. Ekkor hirtelen felmorajlott a terem, s a kislány aggódó tekintettel nézett körül. Sophie azonban meghallotta, hogy valaki azt suttogja: esik a hó. Gyere! fogta kézen Fatout. Nézz ki az ablakon! Odavezette a kislányt az egyik magas, gótikus ablakhoz, és elhúzta a nehéz bársony függönyt. Nézd! Fatou beárnyékolta kezével a szemét, és előrehajolt. Sűrű pelyhekben hullott a hó, csodaországgá változtatva a palota kertjét a kandeláberek fényében. Még sosem láttam ilyet álmélkodott Fatou. Ez varázslat, asszonyom. Odakint, egy már csaknem teljesen fehér, kockakővel burkolt kis felhajtón árnyak suhantak. Sophie közelebb hajolt az ablakhoz, hogy lássa, mi az, de csak az elhagyatott, békés udvar képe köszönt vissza. Bárcsak Max és Daisy is láthatná ennek az éjszakának a pompáját és ünnepélyességét! De legalább annak örülhetett, hogy ez a barátságos kislány megosztja vele ezt a pillanatot. Mosolyogva fordult vissza hozzá. Fatou észre sem vette, csak bámult kifelé az ablakon. Elbűvölte a hóesés. 20