ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2129/2007. (IX. 19.) sz. HATÁROZATA

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2129/2007. (IX. 19.) sz. HATÁROZATA"

Átírás

1 ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2129/2007. (IX. 19.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló évi I. törvény (a továbbiakban: Rttv.) ban biztosított jogkörében NEWAVE Kft. Rádió 1 Eger (3300 Eger Maczky Valér út 2., III. em. ) Műsorszolgáltatóval szemben meghozta az alábbi határozatot. A Testület megállapítja, hogy a Műsorszolgáltató március 10-i műsorszolgáltatása során egy alkalommal megsértette az Rttv. 90. (2) bekezdésében foglalt rendelkezést. A törvénysértés miatt a Testület az Rttv (1) bekezdésének a) pontja alapján felhívja a Műsorszolgáltatót a sérelmezett magatartás megszüntetésére. E határozat ellen közigazgatási úton fellebbezésnek nincs helye, a közléssel jogerős és végrehajtható. A határozat felülvizsgálatát a közléstől számított 30 napon belül bíróságtól lehet kérni a Testülethez benyújtandó keresetlevéllel. Indokolás A Testület az Rttv. 41. (1) b) pontja alapján hivatalból vizsgálta NEWAVE Kft. Műsorszolgáltató március 10-i műsorszolgáltatását és az alábbiakat tapasztalta. A hálózatba kapcsolódó műsorszolgáltató saját műsort a következők szerint szolgáltat: óráig minden nap félóránként 3-5 percben, összesen 29 percnyi, kifejezetten a vételkörzet térségére vonatkozó információkat (is) közlő hírműsorok, óráig minden nap egybefüggően. A saját műsorszolgáltatás központi elemei az alábbiak szerint alakulnak: Délelőtti sáv ( óráig): Helyi közéleti magazinműsor: heti egy alkalommal szombaton 1 óra időtartamban Slágerlista. Az európai rádiók listái alapján naponta frissen készülő zenei listák. 1

2 Délutáni sáv: ( óráig): Kívánságműsor: A Kívánságműsorban az interaktivitásé a főszerep. A hallgatók nem csak dalokat kérhetnek a rádiótól, de az adott vételkörzeten belül üzenhetnek is egymásnak, ezzel is erősítve a rádió lokalitását. Napi egy alkalommal kerül sugárzásra. A Műsorszolgáltató által üzemeltetett Rádió 1 Eger adón hat és fél perccel maradtak el a 29 percnyi hírműsor követelményétől ig saját műsorvezető vezette a műsort, de a zenei kínálat egyezett a budapestivel. Saját műsorként csupán a traffipax információ vagy programajánló volt értékelhető, ezek hossza azonban az öt percet sem érte el. A műsorvezetői megszólalások nagyrészt ugyanakkor történtek, mint Budapesten A Kívánságműsor esetében a részleges zenei egyezőséget illetően a Műsorszolgáltató kifejtette, hogy azt a vidéki városokban fellelhető sokkal kisebb piac és a hallgatóknak a viszonylag nagy számú konkurens műsorszolgáltató miatti csekély interaktivitása indokolja. A hálózatos illetve a hálózatba kapcsolódó műsorszolgáltató műsorait az alábbi két táblázat alapján lehet összehasonlítani: 1. sz. táblázat Rádió 1 Budapest (ORTT felvétel) Idő Zene; 0.08-kor, 0.24-kor, 0.38-kor Györke Attila műsorvezető bejelentkezése(kelly Clarcsson;Africanis Moonstars;P. Diddy/Christina Aguilera;Tom Novy;K-Maro) Zene; 1.07-kor, 1.23-kor, 1.38-kor, 1.56-kor Györke Attila bejelentkezése(arash;1.07-kor Nyuszilány üzenete;wonderland Avenue;Coolio;Pussycat Dolls;1.23-kor Matula küldi Ildikónak Akon/Snoop újdonságát;blue Cantrall;David Getta;Orishas;1.56-kor Krisztiánnak kérnek egy számot) Zene; 2.05-kor Györke Attila műsorvezető bejelentkezése(pink; kor Era telefonja;kelly Clarcsson;Will Smith;2.21-kor Dávid telefonja;nelly/kelly;2.56-kor Péter telefonja;pussycat Dolls) Zene; 3.07-kor, 3.23-kor, 3.34-kor Györke Attila bejelentkezése(gnarks Barkley;3.07-kor Margó üzen a nagybátyjának;bob Sinclair;Nelly Furtado;Madonna) Zene; 4.06-kor, 4.20-kor, 4.52-kor Györke Attila bejelentkezése(orishas;pink;pussycat Dolls) Zene; 5.05-kor, 5.20-kor Györke Attila bejelentkezése(sean Paul;Ashlee Simpson;Axwell;C-Block;Gnarks Barkley;Jennifer Lopez;Black Eyed Peas) Reklám/Rádió 1 műsorajánló Hírek/Hudák Anita/megállapodás az illegális német szemét egy részének visszaszállításáról/több ezren nem kaphatnak ösztöndíjat 6:01:37-6:04:25 (168 sec.) ősszel/válságban van egy sztárpár házassága/időjárás/közlekedés Kezdődik a Rádió1 reggeli műsora a Kukori, benne műsorvezetői bejelentkezések, információ és zene(sean Paul;Orishas) Reklám/műsorajánló Budapesti Krónika/Hudák Anita/fizetni kell ma a parkolásért/több 6:31:09-6:36:23 helyen ellenőriznek a BKV ellenőrök/nem terelik repülősínekre a 2-es (314 sec.) villamost/szakszervezetek megtámadják a szakiskolák átalakítását/újabb 2

3 területeken kell fizetni a parkolásért/márciusban mossák a hidakat/zöldkommandó Budapesten/kódex kiállítás nyílt az ELTE kincseiből/budapestről rajtolhat a Dakar Folytatódik a Kukori című műsor (Will Smith;Arash) Reklám/Rádió1 promó/műsorajánló Hírek/Hudák Anita/szegedi egyetemistáknál tartottak házkutatást a rendőrök/szélsőséges csoportok akarnak bejutni március én a parlamentben/használhatnak gumilövedéket a rendőrök március én/hollywoodi szerelmeshír/időjárás/közlekedés 7:01:46-7:04:34 (168 sec.) Folytatódik a Kukori című műsor (Sean Paul;Bob Sinclair;Eminem;Nelly Furtado) Reklám/Intersport/műsorajánló Hírek/Hudák Anita/szerdán jár le a teljesítményadó fizetési 7:33:57-7:36:47 határideje/megtámadja a kórházi ágyszámokról szóló határozatot a (170 sec.) Fidesz/megbüntetik aki nem engedelmeskedik a rendőri felszólításnak/bill Gates a leggazdagabb/időjárás/közlekedés Folytatódik a Kukori című műsor (Sean Paul;Tom Novy) Reklám/Szerencsejáték Zrt./Rádió1 promó/műsorajánló Hírek/megállapodás az illegális német szemét egy részének 8:03:49-8:06:37 visszaszállításáról/több ezren nem kaphatnak ösztöndíjat (168 sec.) ősszel/válságban van egy sztárpár házassága/időjárás/közlekedés Folytatódik a Kukori című műsor (Sean Paul;Akon/Eminem;Arash) Reklám/Chevrolet/műsorajánló Hírek/Hudák Anita/szegedi egyetemistáknál tartottak házkutatást a 8:32:19-8:35:07 rendőrök/szélsőséges csoportok akarnak bejutni március én a (168 sec.) parlamentben/használhatnak gumilövedéket a rendőrök március én/hollywoodi szerelmeshír/időjárás/közlekedés Folytatódik a Kukori című műsor (Kelly Clarcsson) Reklám/Viasat/Maxima/Opel/ Intersport/Suzuki/műsorajánló Hírek/Hudák Anita/szerdán jár le a teljesítményadó fizetési 9:03:14-9:06:03 határideje/megtámadja a kórházi ágyszámokról szóló határozatot a (169 sec.) Fidesz/megbüntetik aki nem engedelmeskedik a rendőri felszólításnak/bill Gates a leggazdagabb/időjárás/közlekedés Folytatódik a Kukori című műsor (Sean Paul;Wonderland Avenue;2Pac;Black Eyed Peas;Orishas) Reklám/Ananász újság/promó Rádió 1 Top 10; kor Mákszem Levente műsorvezető bejelentkezése (Kelly Clarcsson;Rob Thomas;Rihanna/Sean Paul;50 Cent;10.46-kor műsorvezető bejelentkezése Akon;Rob Thomas) Reklám/Pannon/Ananász újság Zene; kor, kor műsorvezető bejelentkezése(pink;pussycat Dolls;Shakira;Jamelia;Panjabi MC;Nelly Furtado;Orishas;Sean Paul;Kelly Clarcsson;11.47-kor műsorvezető bejelentkezése egy Madonnáról szóló híre;coolio) Reklám/Popcorn/Intersport/Ananász újság/maxima Kívánságműsor(Justin Timberlake;12.08-kor Ildikó napra küldi Böbe a zeneszámot;pink;12.22-kor Zsolti kérése Black Eyed Peas;12.36-kor Balogh Ádám küldi kollégáinak Gnarks Barkleyt;12.59-kor Attila 3

4 közlekedési infója;akon/eminem) Reklám/Pannon Kívánságműsor(Shakira;13.08-kor Vera kérése Black Eyed Peas;Rasmus;13.25-kor Lajos kérése Aerosmith;Black Eyed Peas;13.43-kor évi kérése P. Diddy;Sean Paul;Kelis) Reklám/Suzuki Rádió1 Top 50 (Gnarks Barkley;14.03-kor Mákszem Levente műsorvezető bejelentkezése;chiara;orishas;wonderland Avenue; kor Nelly Furtado) Reklám/Viasat/Intersport/gyorsulási verseny/műsorajánló Folytatódik a Rádió1 Top 50 (Sean Paul;15.53-kor műsorvezető elköszönése) Reklám/Viasat/Popcorn/gyorsulási verseny/suzuki/műsorajánló Cookie show; könnyűzenei műsor (Pussycat Dolls;Nelly Furtado;Tom Novy) Reklám/Viasat/Ananász újság/chevrolet/intersport/műsorajánló Folytatódik a Cookie Show (Pink;Fergie;17.19 telefonos bejelentkezés;wonderland Avenue;17.31-kor Gábor telefonál Debrecenből;Will Smith;Madonna;17.46-kor Jani a vonalban) Reklám/Viasat/Ananász újság/popkorn/suzuki/intersport/opel/ műsorajánló Folytatódik a Cookie Show (18.06-kor Ibolya telefonál Budapestről;Black Eyed Peas;Anastacia;18.22-kor Bea telefonja és Busta Rhymest kér;sean Paul;Ashley Simpson) Reklám/Viasat/Ananász újság/műsorajánló Folytatódik a Cookie Show (Orishas;Shakira;Eminem;19.33-kor Geraldine telefonja;arash) Reklám/Viasat/Popcorn/műsorajánló Kezdődik a Disco Shit című műsor Bárány Attilával Reklám/műsorajánló Folytatódik a Disco Shit című műsor Reklám/Viasat/műsorajánló Folytatódik a Disco Shit című műsor; DJ Jován mixel Reklám/műsorajánló Folytatódik a Disco Shit című műsor sz. táblázat Rádió 1 Eger (beküldött felvétel) Zene; 0.08-kor, 0.24-kor, 0.38-kor Györke Attila műsorvezető bejelentkezése(kelly Clarcsson;Africanis Moonstars;P. Diddy/Christina Aguilera;Tom Novy;K-Maro) Zene; 1.07-kor, 1.23-kor, 1.38-kor, 1.56-kor Györke Attila bejelentkezése(arash;1.07-kor Nyuszilány üzenete;wonderland Avenue;Coolio;Pussycat Dolls;1.23-kor Matula küldi Ildikónak Akon/Snoop újdonságát;blue Cantrall;David Getta;Orishas;1.56-kor Krisztiánnak kérnek egy számot) Zene; 2.05-kor Györke Attila műsorvezető bejelentkezése(pink;2.05-kor Era telefonja;kelly Clarcsson;Will Smith;2.21-kor Dávid Idő

5 telefonja;nelly/kelly;2.56-kor Péter telefonja;pussycat Dolls) Zene; 3.07-kor, 3.23-kor, 3.34-kor Györke Attila bejelentkezése(gnarks Barkley;3.07-kor Margó üzen a nagybátyjának;bob Sinclair;Nelly Furtado;Madonna) Zene; 4.06-kor, 4.20-kor, 4.52-kor Györke Attila bejelentkezése(orishas;pink;pussycat Dolls) Zene; 5.05-kor, 5.20-kor Györke Attila bejelentkezése(sean Paul;Ashlee Simpson;Axwell;C-Block;Gnarks Barkley;Jennifer Lopez;Black Eyed Peas) Reklám/Yamaha/dekoráció Hírek/Magyar Dzsina/vámügyi szövetség konferenciája Egerben/Tarlós 6:01:37- István sajtótájékoztatója Veszprémben/Kóka Jánost jelölte elnöknek az 6:04:29 (172 SZDSZ budapesti választmánya/izraeli katonai küldöttség sec.) hazánkban/időjárás/közlekedés Kezdődik a Rádió1 reggeli műsora a Kukori, benne műsorvezetői bejelentkezések, információ és zene(sean Paul;Orishas) Reklám/műsorajánló Summa/Magyar Dzsina/beruházás a Marchot Ferenc Kórházban/tiltakozás 6:31:13- egy lakópark építése ellen/beruházás Egerszalókon/egyetemi hallgatók 6:36:26 (313 tanulmányozzák Heves megyei cégek munkáját/csökkent a személyi sec.) sérüléses közlekedési balesetek száma Heves megyében/civil hírek Folytatódik a Kukori című műsor (Will Smith;Arash) Reklám/Rádió1 promó/opel/műsorajánló Hírek/Magyar Dzsina/vámügyi konferencia Egerben/jogvédő szervezetek az 7:01:44- Alkotmánybírósághoz fordulnak/izraeli katonai küldöttség tartózkodik 7:04:36 (172 hazánkban/időjárás/közlekedés sec.) Folytatódik a Kukori című műsor (Sean Paul;Bob Sinclair;Eminem;Nelly Furtado) Reklám/T-Online/Opel/szakközépiskolai képzések/műsorajánló Hírek/Magyar Dzsina/emberöléssel gyanúsítanak egy borsodi 7:33:54- férfit/nyomozás a móri ügyben/kóka Jánost jelölte elnöknek a budapesti 7:36:48 (174 választmány/jogvédő szervezetek az Alkotmánybírósághoz sec.) fordultak/időjárás/közlekedés Folytatódik a Kukori című műsor (Sean Paul;Tom Novy) Reklám/Szerencsejáték Zrt./autósiskola/Citroen/dekoráció/ műsorajánló Hírek/Magyar Dzsina/vámügyi konferencia Egerben/Tarlós István sajtótájékoztatója Veszprémben/nyomozás a móri ügyben/első helyről rajtolhat Talmácsi Gábor/időjárás/közlekedés 8:03:48-8:06:39 (171 sec.) Folytatódik a Kukori című műsor (Sean Paul;Akon/Eminem;Arash) Reklám/Citroen/Opel/műsorajánló Hírek/Magyar Dzsina/vámügyi konferencia Egerben/Tarlós István 8:32:13- sajtótájékoztatója Veszprémben/Kóka Jánost jelölte elnöknek az SZDSZ 8:35:05 (172 budapesti választmánya/izraeli katonai küldöttség sec.) hazánkban/időjárás/közlekedés Folytatódik a Kukori című műsor (Kelly Clarcsson) Reklám/Viasat/Maxima/ autószervíz/széchenyi kártya/citroen/dacia Hírek/Magyar Dzsina/vámügyi konferencia Egerben/jogvédő szervezetek az 9:03:10- Alkotmánybírósághoz fordultak/izraeli katonai küldöttség tartózkodik 9:06:02 (172 5

6 hazánkban/időjárás/közlekedés sec.) Folytatódik a Kukori című műsor (Sean Paul;Wonderland Avenue;2Pac;Black Eyed Peas;Orishas) Reklám/Ananász újság/yamaha/dekoráció/agria autósiskola/t Online/Opel/disco/Citroen/szakközépiskolai képzések Szipola Benjamin műsorvezető bejelentkezése (Pink;Rob Thomas;10.09-kor műsorvezető bejelentkezése után Rihanna/Sean Paul;50 Cent;10.26-kor műsorvezető bejelentkezése után Nelly Furtado) Radar című katonai magazin Berta Diana műsorvezetésével/az interjúk között zeneszámok Reklám/Maxima/Egri Takarékszövetkezet/Pannon/Ananász újság/popcorn/médiaiskola/t-online Rádió 1 Egri Magazin Magyar Dzsinával és Tóth Boglárkával benne zenékkel (Orishas) Reklám/Imperiál Állatkórház/fittnes/gyógyító központ/vállalkozói központ/citroen Kívánságműsor(Anna kérése Justin Timberlake;12.02-kor Gábor kérése;12.09-kor Brigi kérése Pink;12.19-kor Miki kérése Black Eyed Peas;12.25-kor Ákos kérése Nelly;Milk and Sugar;12.47-kor Csilla kérése Christina Aguilera) Reklám/Yamaha/Café Habana/Egri Takarékszövetkezet/vaskereskedés/Opel Kívánságműsor(Attila kérése Akon/Eminem;13.03-kor Anna kérése; Shakira;13.10-kor Timi kérése Jennifer Lopez;13.17-kor Ati kérése Rasmus;13.21-kor Endre kérése Ashlee Simpson;Black Eyed Peas;13.29-kor Zita kérése Nelly Furtado;Sean Paul;13.43-kor Szilvi kérése P. Diddy; kor műsorvezető elköszönése) Reklám/disco/Citroen/pénzváltás/Agria autósiskola/pannon Zene(Kelis) Rádió1 Top 50 (Gnarks Barkley;14.03-kor Mákszem Levente műsorvezető bejelentkezése;chiara;orishas;wonderland Avenue;14.55-kor Nelly Furtado) Reklám/Viasat/Popcorn/Yamaha/Egri Takarékszövetkezet/Citroen Folytatódik a Rádió1 Top 50 (Sean Paul;15.53-kor műsorvezető elköszönése) Reklám/Viasat/Popcorn/ médiaiskola/autójavítás/agria autósiskola Cookie show; könnyűzenei műsor (Pussycat Dolls;Nelly Furtado;Tom Novy) Reklám/Viasat/Ananász újság/disco/egri Takarékszövetkezet/Opel Folytatódik a Cookie Show (Pink;Fergie;17.19 telefonos bejelentkezés;wonderland Avenue;17.31-kor Gábor telefonál Debrecenből;Will Smith;Madonna;17.46-kor Jani a vonalban) Reklám/Viasat/Ananász újság/popkorn/autójavítás/agria autósiskola Folytatódik a Cookie Show (18.06-kor Ibolya telefonál Budapestről;Black Eyed Peas;Anastacia;18.22-kor Bea telefonja és Busta Rhymest kér;sean Paul;Ashley Simpson) Reklám/Viasat/Ananász újság/disco/egri Takarékszövetkezet/disco Folytatódik a Cookie Show (Orishas;Shakira;Eminem;19.33-kor Geraldine telefonja;arash) Reklám/Viasat/Popcorn/disco/dekoráció/disco Kezdődik a Disco Shit című műsor Bárány Attilával Reklám/disco/műsorajánló

7 Folytatódik a Disco Shit című műsor Reklám/Viasat/műsorajánló Folytatódik a Disco Shit című műsor; DJ Jován mixel Reklám/disco/műsorajánló Folytatódik a Disco Shit című műsor A Testület a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 51. (1) bekezdésében foglalt rendelkezés érvényre juttatása érdekében tájékoztatta a Műsorszolgáltatót a hatósági ellenőrzés rá vonatkozó megállapításairól, egyúttal felhívta a vonatkozó megállapítások tekintetében történő nyilatkozattételre. A Műsorszolgáltató a felhívásnak határidőn belül eleget tett. A Műsorszolgáltató válaszában kifejtette a hírműsorokkal kapcsolatban, hogy a korábbi tapasztalatok alapján kezdeményezte a műsorszolgáltatási szerződés módosítását, mivel nyilvánvalóvá vált, hogy az egzakt 29 perces helyi hírekből álló hírműsor-szolgáltatási kötelezettséget nem tudja teljesíteni. A Testület álláspontja szerint: I. A hírműsorok nem megfelelő arányával kapcsolatban a hálózatba kapcsolódott műsorszolgáltató szerződésmódosítási kérelmét a Testület június 6-án jóváhagyta (1363/2007. (VI. 6.) sz. határozat). A módosítás szerint a műsorszolgáltató arra vállalt kötelezettséget, hogy az egzakt 29 perc helyett a rugalmasabb 20 és 30 perc közötti hírműsort sugároz naponta. Természetesen a megvalósult törvénysértések tényén ez nem változtat, de a jövőre vonatkozóan megoldást jelent a problémára, hisz ahogy a vizsgálatból kitűnik a Műsorszolgáltató pár perccel maradt el a korábban vállalt kötelezettségtől, így a módosítás szerinti időtartamban a hírműsor szolgáltatása biztosítottnak látszik. II. A műsorszám saját gyártásúnak minősíthetősége feltételeit az Rttv. 2. -ának 42. pontjában foglalt meghatározás tartalmazza, amely szerint: 42. Saját gyártású műsorszám: olyan műsorszám, amelyet többségében a) műsorszolgáltatóval munkavégzésre irányuló jogviszonyban álló természetes személy, illetőleg b) műsorszolgáltató által viselt költségek terhére magyarországi lakóhelyű természetes személy, magyarországi székhelyű jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság készített, és az így létrejött műsorszámhoz fűződő törvényben meghatározott vagyoni jogok a műsorszolgáltatót illetik meg Hálózatba kapcsolódás: ugyanazon műsorszám vagy műsor egyidejű, vagy csaknem egyidejű szolgáltatására. 90. (2) A műsorszolgáltató a pályázatában vállalt időtartamban és adásidőben az adásidőbeosztás szerint, saját megkülönböztető azonosítási jelét használva, a vállalt műsorstruktúrának megfelelő műsor sugárzására jogosult és köteles, az általa üzemben tartott saját hálózaton, berendezésekkel, eszközökkel vagy távközlési szolgáltató (műsorszóró) szolgáltatás közreműködésével. A saját eszközökkel történő műsorszóró, szétosztó tevékenységekre a távközlési szolgáltatási engedélyt nem, de a külön jogszabályokban meghatározott egyéb engedélyeket be kell szerezni. 7

8 A 10:00 és 14:00 óra közötti saját műsoridőben sugárzott műsorszámok olyan kis mértékben tértek el a hálózatos műsorszolgáltató adásától (csak a néhány perces műsorvezetői megszólalásokban, reklámokban, csatornaazonosító-szignálokban stb. különböztek), hogy azok nem nevezhetők önálló műsorszámnak. A saját műsoridő sávjában a műsorszolgáltatóknak a Rádió1 Budapest adásában hallottaktól különböző, saját műsort kellett volna közvetítenie. Ezzel szemben a műsorkészítés a hálózatba kapcsolódó műsorszolgáltatóknál úgy történik, hogy a hálózatos műsorszolgáltató napokkal a közlés időpontja előtt megküldi számukra a központilag elkészített zenei alapprogramot, és ezt valamennyi hálózatba kapcsolódó műsorszolgáltató változtatás nélkül közvetíti. A zenei listába a hálózatos műsorszolgáltató szüneteket, ún. kiállási pontokat iktat be. A hálózatba kapcsolódó műsorszolgáltatóknak ezeken a pontokon nyílik lehetősége a csatornaazonosítószignál, a műsorvezetői megszólalás, helyi információ stb. közlésére. Így fordulhat elő, hogy a kívánságműsorba betelefonáló hallgatók, és a játék nyertesei is részben ugyanazok, hiszen a műsorszámnak ez a része előre elkészített, ún. konzerv. A Műsorszolgáltató válaszában erre azt nyilatkozta, hogy minden egyes hálózatba kapcsolódott műsorszolgáltató esetében a stúdióban ülő szerkesztő keveri adásba az előre elkészített zenéket, a Műsorszolgáltató ezáltal látja igazoltnak a saját műsorszám meglétét, hisz a szerkesztő fizikailag van jelen a stúdióban és ő az aki az adásba kapcsolja a zenét, hozzátéve ugyanakkor, hogy annak sorrendjén nem változtat. A Testület álláspontja szerint az előre elkészített konzerv zenei alapból, mint műsorszámrészből/(al)műsorszámból és a saját műsorvezetői megszólalásokból összeálló műsorszám a műsorvezetői megszólalások önállósága miatt automatikusan nem minősülhet önálló, illetve saját gyártású műsorszámnak. A Slágerlista és Kívánságműsor című műsorszámok önállóvá, illetve saját gyártásúvá nyilvánításának feltételei a Testület álláspontja szerint az Rttv ának 42. pontjában foglalt meghatározás szerinti feltételek hiányán túl azért sem állnak fenn, mert e műsorszámok esetében a hálózatos műsorszolgáltatótól átvett konzerv zenei alap időben jelentősen hosszabb volt, mint a saját műsorvezetői megszólalások, stb., azaz a zenei részek elnyomták a saját műsorrészeket. Másképpen megfogalmazva a szóban forgó műsorszámokat többségében nem a Műsorszolgáltatóval munkavégzésre irányuló jogviszonyban álló természetes személy(ek) készítette(ék), hanem a hálózatos műsorszolgáltató [illetve vele munkavégzésre irányuló jogviszonyban álló természetes személy(ek)], s ebből a szempontból a Testület véleménye szerint a törvényszöveg alapján nincs jelentősége annak, hogy a nagyrészt más által készített műsorrészekből álló műsorszám az azt sugárzó műsorszolgáltatóval (jelen esetben a Műsorszolgáltatóval) munkavégzésre irányuló jogviszonyban álló természetes személyek (alkalmazottak) szerkesztő munkájának eredménye. A fentiek alapján arra tekintettel, hogy a szóban forgó műsorszámok többségükben más műsorszolgáltató által gyártott részekből állnak [hiszen a konzerv zenei alapot a hálózatos műsorszolgáltató készítette (gyártotta)], a Testület arra az álláspontra helyezkedett, hogy a Slágerlista és Kívánságműsor című műsorszámok nem tekinthetők saját gyártású, azaz saját műsorszámoknak. A Kívánságműsor című műsorszámmal kapcsolatban a Testület álláspontja szerint a Műsorszolgáltatónak kizárólag az interaktivitás alacsony foka tekintetében előadott védekezése (betelefonálások alacsony száma, viszonylag nagy számú konkurens műsorszolgáltató működése a régióban) fogadható el. 8

9 A zenei alap azonosságával kapcsolatos műsorszolgáltatói érvelés a Testület álláspontja szerint a Slágerlista című műsorszám tekintetében annyiban fogadható el, hogy a slágerlista az ország teljes területén nagy valószínűséggel azonos, hiszen legalább részben országos lemezeladási adatokon alapul. A Testület meg kívánja jegyezni, hogy az Rttv (3) bekezdésében foglalt rendelkezés szerint abban az esetben, ha a hálózatba kapcsolódó műsorszolgáltató saját műsorszolgáltatása nem érné el a napi négy órát, a Testület nem veszi nyilvántartásba a hálózatba kapcsolódást (azaz ennek megfelelően nem módosítható a műsorszolgáltatási szerződés: 108. (3) Ha a bejelentő megfelel a 98. -ban foglaltaknak, a Testület módosítja a műsorszolgáltatási szerződéseket, egyidejűleg nyilvántartásba veszi a hálózatba kapcsolódást és a hálózatos műsorszolgáltatót. Nem módosítható a műsorszolgáltatási szerződés a hálózatba kapcsolódó olyan körzeti és helyi műsorszolgáltató tekintetében, amelynek fennmaradó saját műsorszolgáltatása nem éri el naponta a négy órát. A hálózatba kapcsolódó műsorszolgáltatóknak tehát vállalniuk kell, hogy naponta legalább 4 órában a vételkörzetük lakosságának, saját arculatuk szerint sugároznak műsorokat. A Testület álláspontja szerint a fenti esetekben a saját műsor olyan csekély mértékben tért el a hálózatos műsortól, hogy megállapítható, a hálózatba kapcsolódott műsorszolgáltató nem teljesítetteék a Műsorszolgáltatási Szerződésben vállaltakat, amivel megsértette az Rttv. 90. (2) bekezdésében foglalt rendelkezést. A Műsorszolgáltatási Szerződés fenti módosítása szerint a hálózatba kapcsolódó Műsorszolgáltató kötelezettségei pontosabb meghatározást nyertek, valamint kiegészültek azzal a kitétellel, miszerint a hálózatos műsoridő terhére is sugározhat saját műsort, amennyiben azt a Testületnek egy nappal korábban bejelenti. Ezáltal a Testület véleménye szerint- biztosítottnak látszik, hogy a jövőben a Műsorszolgáltató normakövető irányba fog elmozdulni. Az adatok tanúsága szerint a Testület korábban a 190/2004. (II. 26.), 2530/2006. (XI. 22.) és a 1806/2007. (VII. 18.) számú ORTT határozatokban állapította meg az Rttv. 90. (2) bekezdésében foglalt rendelkezés megsértését a Műsorszolgáltatóval szemben. Az említett törvénysértésekért a Testület minden esetben az Rttv (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott jogkövetkezményt alkalmazta a Műsorszolgáltatóval szemben. A Testület az Rttv. 90. (2) bekezdésében foglalt rendelkezés jelen esetben megállapított megsértése miatt az Rttv (1) bekezdésének a) pontjában foglalt rendelkezés alapján felhívta a Műsorszolgáltatót a sérelmezett magatartás megszüntetésére. A Testület a szankció kiszabása során figyelembe vette a június 6-án elfogadott szerződésmódosítás is, amely alapján valószínűsíthető, hogy a jövőben a Testület hasonló törvénysértést nem fog tapasztalni. Az Rttv. rendelkezése szerint: 112. (1) Ha a műsorszolgáltató az e törvényben, illetve a szerzői jogról szóló törvényben, valamint a műsorszolgáltatási szerződésben és a rádióengedélyben előírt feltételeket és előírásokat nem teljesíti vagy megsérti, illetőleg ha műsorszolgáltatóval a cselekmény elkövetésekor munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló más jogviszonyban lévő 9

10 személy bűnösségét a Btk ában meghatározott bűncselekmény miatt jogerős ítélet állapította meg, a Testület a) felhívja a műsorszolgáltatót a sérelmezett magatartás megszüntetésére, Az eljárás során a Ket (2) bekezdése szerinti eljárási költség nem merült fel. Az Rttv (2) bekezdése alapján a határozat ellen közigazgatási úton fellebbezésnek helye nincs. A határozat bírósági felülvizsgálatát az Rttv (3) bekezdése biztosítja. Budapest, szeptember 19. az Országos Rádió és Televízió Testület nevében Kovács György elnök 10

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2132/2007. (IX. 19.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2132/2007. (IX. 19.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2132/2007. (IX. 19.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2134/2007. (IX. 19.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2134/2007. (IX. 19.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2134/2007. (IX. 19.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2136/2007. (IX. 19.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2136/2007. (IX. 19.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2136/2007. (IX. 19.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2133/2007. (IX. 19.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2133/2007. (IX. 19.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2133/2007. (IX. 19.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1224/2008. (VII. 2.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1224/2008. (VII. 2.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1224/2008. (VII. 2.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 357/2009. (II.18.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 357/2009. (II.18.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 357/2009. (II.18.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 53/2009. (I. 7.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 53/2009. (I. 7.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 53/2009. (I. 7.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1807/2007. (VII. 18.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1803/2007. (VII. 18.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 774/2008. (IV. 29.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 774/2008. (IV. 29.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 774/2008. (IV. 29.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 610/2009. (III. 18.) sz. HATÁROZATA

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 610/2009. (III. 18.) sz. HATÁROZATA az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 610/2009. (III. 18.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 328/2009. (II. 11.) sz. HATÁROZATA

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 328/2009. (II. 11.) sz. HATÁROZATA az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 328/2009. (II. 11.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 770/2008. (IV. 29.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 770/2008. (IV. 29.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 770/2008. (IV. 29.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1806/2007. (VII. 18.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 771/2008. (IV. 29.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 771/2008. (IV. 29.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 771/2008. (IV. 29.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1561/2008.(VIII.27.) sz. VÉGZÉSE

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1561/2008.(VIII.27.) sz. VÉGZÉSE ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1561/2008.(VIII.27.) sz. VÉGZÉSE Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1804/2007. (VII. 18.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 915/2009. (IV. 22.) számú HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 915/2009. (IV. 22.) számú HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 915/2009. (IV. 22.) számú HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 777/2008. (IV. 29.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 777/2008. (IV. 29.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 777/2008. (IV. 29.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 775/2008. (IV. 29.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 775/2008. (IV. 29.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 775/2008. (IV. 29.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2347/2009. (XII. 2.) sz. HATÁROZATA

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2347/2009. (XII. 2.) sz. HATÁROZATA az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2347/2009. (XII. 2.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 772/2008. (IV. 29.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 772/2008. (IV. 29.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 772/2008. (IV. 29.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1805/2007. (VII. 18.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1152/2009. (V.28.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1152/2009. (V.28.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1152/2009. (V.28.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 773/2008. (IV. 29.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 773/2008. (IV. 29.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 773/2008. (IV. 29.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 540/2010. (III. 24.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 540/2010. (III. 24.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 540/2010. (III. 24.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1801/2007. (VII. 18.) sz. VÉGZÉSE

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1801/2007. (VII. 18.) sz. VÉGZÉSE ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1801/2007. (VII. 18.) sz. VÉGZÉSE Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

Ügyiratszám: TA/2925-12/2011 NEMZETI MÉDIA - ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK

Ügyiratszám: TA/2925-12/2011 NEMZETI MÉDIA - ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK Ügyiratszám: TA/2925-12/2011 NEMZETI MÉDIA - ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK 499/2011. (IV.14.) számú HATÁROZATA A Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa (továbbiakban: Médiatanács) a Szabó

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2246/2009. (XI.11.) sz.

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2246/2009. (XI.11.) sz. ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2246/2009. (XI.11.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 371/2010. (II. 24.) sz. HATÁROZATA

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 371/2010. (II. 24.) sz. HATÁROZATA az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 371/2010. (II. 24.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 608/2009. (III. 18.) sz. HATÁROZATA

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 608/2009. (III. 18.) sz. HATÁROZATA az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 608/2009. (III. 18.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 2503/2006. (XI. 15.) sz. HATÁROZATA

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 2503/2006. (XI. 15.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület 2503/2006. (XI. 15.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 605/2009. (III. 18.) sz. HATÁROZATA

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 605/2009. (III. 18.) sz. HATÁROZATA az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 605/2009. (III. 18.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1823/2006.(VIII.23.) sz. HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1823/2006.(VIII.23.) sz. HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1823/2006.(VIII.23.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 2156/2009. (XI. 3.) sz. HATÁROZATA

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 2156/2009. (XI. 3.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület 2156/2009. (XI. 3.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 273/2009. (II. 4.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 273/2009. (II. 4.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 273/2009. (II. 4.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

2156/2008. (XI. 26.) sz.

2156/2008. (XI. 26.) sz. ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2156/2008. (XI. 26.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

2157/2008. (XI. 26.) sz.

2157/2008. (XI. 26.) sz. ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2157/2008. (XI. 26.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2601/2007.(XI. 14.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2601/2007.(XI. 14.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2601/2007.(XI. 14.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 63/2009. (I.7.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 63/2009. (I.7.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 63/2009. (I.7.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 974/2008. (VI.4.) sz. HATÁROZATA

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 974/2008. (VI.4.) sz. HATÁROZATA az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 974/2008. (VI.4.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1755/2009. (IX. 9.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1755/2009. (IX. 9.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1755/2009. (IX. 9.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 1112/2009. (V. 28.) sz. HATÁROZATA

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 1112/2009. (V. 28.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület 1112/2009. (V. 28.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és a televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

HATÁROZAT. határozatot.

HATÁROZAT. határozatot. Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Hivatal Tartalomfelügyeleti főosztály Ügyiratszám: 4807-1/2011. Tárgy: törvénysértés megállapítása Ügyintéző: személyes adat HATÁROZAT A Nemzeti Média- és Hírközlési

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 1958/2006. (IX. 6.) sz. Határozata

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 1958/2006. (IX. 6.) sz. Határozata Az Országos Rádió és Televízió Testület 1958/2006. (IX. 6.) sz. Határozata Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (továbbiakban:

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 792/2009. (IV. 8.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 792/2009. (IV. 8.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 792/2009. (IV. 8.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 995/2008. (VI.4.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 995/2008. (VI.4.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 995/2008. (VI.4.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2286/2009. (XI. 18.) számú HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2286/2009. (XI. 18.) számú HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2286/2009. (XI. 18.) számú HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2065/2009. (X. 21.) sz. HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2065/2009. (X. 21.) sz. HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2065/2009. (X. 21.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

Az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 744/2009. (IV. 1.) számú HATÁROZATA

Az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 744/2009. (IV. 1.) számú HATÁROZATA Az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 744/2009. (IV. 1.) számú HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1185/I/2006.(V.31.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1185/I/2006.(V.31.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1185/I/2006.(V.31.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 796/2009. (.IV. 8.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 796/2009. (.IV. 8.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 796/2009. (.IV. 8.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1342/2008. (VII.15.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1342/2008. (VII.15.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1342/2008. (VII.15.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2169/I/2006.(IX.27.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2169/I/2006.(IX.27.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2169/I/2006.(IX.27.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOSRÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓTESTÜLET. 2740/2007. (XII.12.) sz. VÉGZÉSE

ORSZÁGOSRÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓTESTÜLET. 2740/2007. (XII.12.) sz. VÉGZÉSE ORSZÁGOSRÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓTESTÜLET 2740/2007. (XII.12.) sz. VÉGZÉSE Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) az 1996. évi a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET VÉGZÉSE

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET VÉGZÉSE az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1899/2007. (VIII. 23.) sz. VÉGZÉSE Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 870/2006. (IV. 26.) sz. HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 870/2006. (IV. 26.) sz. HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 870/2006. (IV. 26.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1484/2007.(VI.27.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1484/2007.(VI.27.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1484/2007.(VI.27.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 793/2009. (IV. 8.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 793/2009. (IV. 8.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 793/2009. (IV. 8.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 162/2009. (I. 21.) számú HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 162/2009. (I. 21.) számú HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 162/2009. (I. 21.) számú HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 547/2010. (III.24.) sz.

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 547/2010. (III.24.) sz. ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 547/2010. (III.24.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 2403/2006. (X.25.) sz. Határozata

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 2403/2006. (X.25.) sz. Határozata Az Országos Rádió és Televízió Testület 2403/2006. (X.25.) sz. Határozata Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2118/2006 (IX. 20.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (továbbiakban:

Részletesebben

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1250/2014. (XII.16.) számú HATÁROZATA

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1250/2014. (XII.16.) számú HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/26124-8/2014. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: a támogatás közzétételére vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 1250/2014. (XII.16.)

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2838/2007. (XII. 12.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2838/2007. (XII. 12.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2838/2007. (XII. 12.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 81/2010. (I. 13.) számú HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 81/2010. (I. 13.) számú HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 81/2010. (I. 13.) számú HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1644/2009. (VIII. 26.) számú HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1644/2009. (VIII. 26.) számú HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1644/2009. (VIII. 26.) számú HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1008/2009. (V.20.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 609/2009. (III. 18.) sz. HATÁROZATA

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 609/2009. (III. 18.) sz. HATÁROZATA az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 609/2009. (III. 18.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 418/2008. (II. 27.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 418/2008. (II. 27.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 418/2008. (II. 27.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 1643/2009. (VIII.26.) sz. Határozata

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 1643/2009. (VIII.26.) sz. Határozata Az Országos Rádió és Televízió Testület 1643/2009. (VIII.26.) sz. Határozata Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és a televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2111/2009. (X. 28.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2111/2009. (X. 28.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2111/2009. (X. 28.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

1209/2008. (VII. 2.) sz.

1209/2008. (VII. 2.) sz. ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1209/2008. (VII. 2.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1339/2008. (VII.15.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1339/2008. (VII.15.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1339/2008. (VII.15.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2558/2006. (XI. 22.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2558/2006. (XI. 22.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2558/2006. (XI. 22.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 1704/2011. (XI.23.) sz. HATÁROZATA

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 1704/2011. (XI.23.) sz. HATÁROZATA Iktatószám: MN/26574-7/2011. Tárgy: a vállalt műsorstruktúrának megfelelő műsor sugárzására vonatkozó kötelezettség megsértése Ügyintéző: személyes adat Melléklet: a hatósági ellenőrzés megállapításai

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 404/2009. (II.25.) sz. HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 404/2009. (II.25.) sz. HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 404/2009. (II.25.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1656/2009. (VIII.26.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 355/2009. (II. 18.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 355/2009. (II. 18.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 355/2009. (II. 18.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1026/2009. (V. 20.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1026/2009. (V. 20.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1026/2009. (V. 20.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

Deko TV 17:57:25 17:57:54 00:00:30 UPC Fiber power internet 60-120 Mbyte/fiatalok albérletben

Deko TV 17:57:25 17:57:54 00:00:30 UPC Fiber power internet 60-120 Mbyte/fiatalok albérletben Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Hivatala Tartalomfelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: TA/3554-1/2011. Tárgy: törvénysértés megállapítása Ügyintéző: személyes adat HATÁROZAT A Nemzeti Média- és Hírközlési

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2351/2007. (X. 10.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2351/2007. (X. 10.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2351/2007. (X. 10.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET HATÁROZATA

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET HATÁROZATA az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2524/2007. (XI. 7.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

A Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1314/2013. (VIII. 28.) számú HATÁROZATA

A Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1314/2013. (VIII. 28.) számú HATÁROZATA A Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 1314/2013. (VIII. 28.) számú HATÁROZATA 1. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa (1088 Budapest Reviczky utca 5., a továbbiakban: Médiatanács)

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET VÉGZÉSE

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET VÉGZÉSE ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2358/2009. (XII.2.) sz. VÉGZÉSE Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2104/2007. (IX. 19.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2104/2007. (IX. 19.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2104/2007. (IX. 19.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 526/2009.(III.4.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 526/2009.(III.4.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 526/2009.(III.4.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 192/2008. (I.23.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 192/2008. (I.23.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 192/2008. (I.23.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 343/2010. (II. 24.) sz. HATÁROZATA

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 343/2010. (II. 24.) sz. HATÁROZATA az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 343/2010. (II. 24.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) J. L., a Reális Zöldek Klub elnökének (a továbbiakban: Panaszos)

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 261/2009. (II. 4.) sz. HATÁROZATA

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 261/2009. (II. 4.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület 261/2009. (II. 4.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és a televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

Országos Rádió és Televízió Testület. 1355/I/2006. (VI. 14.) sz. Határozata

Országos Rádió és Televízió Testület. 1355/I/2006. (VI. 14.) sz. Határozata Országos Rádió és Televízió Testület 1355/I/2006. (VI. 14.) sz. Határozata Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 1531/2011. (X.26.) sz. HATÁROZATA

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 1531/2011. (X.26.) sz. HATÁROZATA Iktatószám: MN/25777-8/2011. Tárgy: a vállalt műsorstruktúrának megfelelő műsorsugárzási kötelezettség megsértése ÜgyintézőSzemélyes adat Melléklet: a hatósági ellenőrzés megállapításai A NEMZETI MÉDIA-

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2447/2006.(XI.8.) sz. HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2447/2006.(XI.8.) sz. HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2447/2006.(XI.8.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

1215/2008. (VII. 2.) sz.

1215/2008. (VII. 2.) sz. ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1215/2008. (VII. 2.) sz. VÉGZÉSE Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 1759/2013. (XII. 11.) számú HATÁROZATA

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 1759/2013. (XII. 11.) számú HATÁROZATA A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 1759/2013. (XII. 11.) számú HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/57221-8/2013. Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat E-mail: személyes adat

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 353/2009. (II. 18.) sz. HATÁROZATA

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 353/2009. (II. 18.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület 353/2009. (II. 18.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és a televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2730/2006. (XII.12.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2730/2006. (XII.12.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2730/2006. (XII.12.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 525/2006. (III. 8.) sz. Határozata

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 525/2006. (III. 8.) sz. Határozata Az Országos Rádió és Televízió Testület 525/2006. (III. 8.) sz. Határozata Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 833/2008. (V. 13.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 833/2008. (V. 13.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 833/2008. (V. 13.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 1331/2013. (VIII. 28.) sz. HATÁROZATA

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 1331/2013. (VIII. 28.) sz. HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/22233-7/2013. Tárgy: a vállalt műsorszerkezettől történő eltérések, és a közösségi médiaszolgáltatókkal szemben előírt törvényi követelmények megsértése Ügyintéző: személyes adat Telefonszám:

Részletesebben