EMLÉKEZZÜNK! Hüse Károly posztumusz ejtőernyős őrnagy, február 5-én lenne 75éves, ha a tragédia nem következik be!

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "EMLÉKEZZÜNK! Hüse Károly posztumusz ejtőernyős őrnagy, 2015. február 5-én lenne 75éves, ha a tragédia nem következik be!"

Átírás

1 Magyar Ejtőernyősök Bajtársi Szövetsége Budapesti Szervezete 1143 Budapest, Stefánia út 34. : Bp Kiss József u.5 III/37. : , patuzziannamaria@gmail.com Adószám: OTP bankszámlaszámunk: A MEBSZ Budapesti tagszervezete önálló Hírlevéllel és fejléccel kezdi meg a ös évet. Sporttársaimnak szeretném megköszönni az egész éves segítségét és türelmét, akik a MEBSZ Bp. tagszervezet Hírlevél szerkesztésében, a munkájukkal vagy adatszolgáltatással a színvonal emeléséhez a évben is hozzájárulnak. EMLÉKEZZÜNK! Hüse Károly posztumusz ejtőernyős őrnagy, február 5-én lenne 75éves, ha a tragédia nem következik be! 1 Hüse Károly február 5-én született Hajdúszoboszlón, 1953-ban kezdett az ejtőernyős sporttal foglalkozni. Az első ejtőernyős ugrását március 29-én hajtotta végre. Szolnokon, május 26-án, 6263-ik ugrása során, gyakorló feladatának végrehajtása során életét vesztette. A tragédia mementóként is szolgál az ejtőernyősnek, szinte másodpercek alatt kell jó döntést hozni, a megtanult és a földi helyzetben begyakorolt vészhelyzetek figyelembe vételével és használatával.

2 Simon László ny alezredes, parancsnok, ejtőernyős oktató emlékezése Hüse Károlyról; Valamikor, 1959 májusában, Bánrévén, a teljesítmény repülő tábor gépeihez nem volt behajtott mentőernyő, ezért mi, két ifjú B vizsgán a parancsnok vezényletével átvittük az ernyőket Miskolcra, Martin János ejtőernyős vezető által történő behajtásra. Először csak néztük a munkáját, majd később beálltunk segíteni, s végül már mi hajtogattunk a felügyeletével. Persze, eldicsekedtünk otthon, hogy mi már tudunk ejtőernyőt hajtogatni, aminek az lett a következménye, hogy visszaküldtek Miskolcra hajtogató mesteri képzésre és vizsgára. Minden rendben végbement, csak a szakszó kérő lap kitöltése során kiderült, hogy nem vagyok 16 éves, így letiltottak az egyedül repülésről is, az év végéig csak kétüléses géppel végezhettem néhány felszállást. A késő őszi, tél eleji időszakban érkezett Ózdra Hajdúszoboszlóról Hűse Károly, ekkor már heves ejtőernyős és néhány barátja. Az ejtőernyős szakosztály szétszóródott állományát próbálta összeterelni, elég kevés sikerrel, viszont én, a fiktív hajtogató mester, ott voltam fellelhetően. Hűse megtalált és azonnal besorolt az ejtőernyős szakosztályba, sőt le is tolt, hogy miért nem járok edzésre. Habogtam, hogy én vitorlázórepülő vagyok, csak az történt, hogy és nem is akartam ugrani csak Végül mégis mentem, ügyetlenkedtem a tornateremben, s mi mivel a társaságban én voltam az egyedüli gimnazista, kineveztettem szakosztály-írnoknak. Aztán 1960 tavaszán addig jegyeztem a társaim hibáit a diósgyőri ugrótorony tetején, amíg elfogytak a delikvensek és Hűse nekem nyújtotta a hevedert. Ugrás! Ugrottam, majd április 20.-án Miskolcon az elsőt AN-2-tól, augusztus 11.-én PO-2- ből a hetediket. És Hűse vitte a csapatot! Csodás, élményekkel teli bán révei táborok, bemutató ugrások, terepugrások. Ám, 1960 késő őszén jött a behívó, s Hűse bevonult Budaörsre, én és néhány barátom segédoktatói vizsgával vittük tovább a szakosztályt Ózdon. Aztán 1963 Őszén jött az én behívóm is. (ekkor már 72 ugrásom és a magassági és időtartam teljesítményes C vizsgás vitorlázórepülő voltam) mégpedig a szolnoki Killián Repülőtiszti Iskola műszaki tagozatára. Persze, miután megmelegedtem az új helyemen, rögtön kimentem a helyi repülőklubba, ahol ismét találkoztam Hűse Karcsival, ám olyan ejtőernyősök társaságában, mint, Juhász József, Nagy Ottó, Preising Konrád, Kovács Sándor, Végh László, Nemes László, Nóré Gyula, Szűcs László, a Killiánról Magyar Miklós, Tóth Mihály. S nem kis része volt Hűse Karcsinak abban, hogy ezek a nagyszerű emberek befogadtak és minden erőmmel, munkámmal igyekeztem bizonyítani, hogy méltán kiérdemelem a Hűsénél kezdett jelszót. Közben teltek az évek. Juhász Józska forszírozta, szervezte a katona, majd a hadsereg válogatottat, sok-sok sport, bemutató, különleges ugrás, edzések (Horváth Dzseki) a 3100-nál az MHSZ-nél, sok-sok kezdő, sorköteles kiképzése től aztán H Nagy Imrétől átvettem a Killián ejtőernyős főnökséget, legálissá vált a katonai területen is a tevékenységem meghatározó év volt. Ferganában, a szovjet hadsereg válogatott vendégei voltunk és rengeteg új dolgot láttunk, tapasztaltunk. Hűsével egy szobában laktunk és a napi programok után értékeltük, elemezgettük az ugrásokat, latolgattuk, hogy mi az amit mi is hasznosítani tudnánk itthon. Persze kitértünk az egyéni teljesítmények, eredmények értékelésére is. Ő maga nagy formába lendült, elsősorban a stílusugrás terén, de meg volt győződve, hogy ez mind nem elég, vannak még tartalékai, kedvenc témája a mozgás koordináció csiszolhatósága volt. 2

3 Mindezek után jött a nagy pofon: - nem indulhatott a hazájában, a városában rendezett XII. Ejtőernyős Világbajnokságon! Miért? Sok verzió látott napvilágot az okkal kapcsolatosan, én az övét tőle tudom, de itt most nem aktuális erről szólnom. És szeptemberben Krakkó. Illusztris, döntéshozó sportvezetők a csapatot is, a vezető, segítő állományt is megformálták, új, eddig a sporton nem látott személyek utaztak és szóltak bele a csapatmunkába. A versenyt követően sok minden megváltozott, átalakításra került. Igaz, jöttek az eredmények, de ezek egy más gyakorlat evidens következményei, termékei voltak. Hűsét nem érintették a változások, - ő továbbra is a legjobb volt. Szolnok, május 26. Edzőugrás délután a Kiliánon. Szó sem volt semmiféle kísérleti ugrásról, vagy új gyakorlat kipróbálásáról. Mi- 8 helikopterből volt az üzem, éppen a 2000 méteres stílusugrás volt a soron. Ekkor már a fejen gyorsítás nem volt újdonság. A csapat tagjai négyesével ugrottak, a gyakorlat végrehajtását és időmérését a TZK-nál Gajdán Miklós, Furkó Kálmán, L.A. Pavlov és én végeztük. Éles kiáltásra kaptam tekintettem az égre, ahol egy hibásan nyúlt paplanernyő jobb három cellájának belobbantásával küzdött az egyik ugró. Próbálkozott átejtéssel, mély balfordulóval, de nem járt sikerrel, közben erősen fogyott a magassága. Ő is érzékelte, hogy alácsúszott a biztonságos oldási határ alá, ezért végső megoldásként has ernyőt nyitott, ami felfutott a hibás kupola fölé és annak leárnyékoló hatása miatt nem tudott belobbanni. Ekkora már mindannyian tudatában voltunk, hogy a Bajbajutott ugró Hűse Karcsi, aki közben a kemény földet érésre készülve zárta a lábait és függőlegesen, egyenes testtartással csapódott a földre. Fehér sisakja fejéről leszakadva messzi ívben repült el, maga mozdulatlanul feküdt a fűben. Sokan szaladtunk oda, természetesen a mentőgép kocsi és az orvossal, aki azonnal hordágyra tette a testet, s a mentőbe helyezés pillanatáig, kereste az életjeleket. Furkó Kálmánnal ugrottunk be az orvos és a hordágy mellé, miközben a kocsi szirénázva elindult a szolnoki Megyei Kórház irányába. A kb perces út során az ország dr. Illés Géza próbálkozott szívmasszással, lélegeztető géppel, a korházba érkezés után dr. Harmati László, - MHSZ repülő körökben jól ismert orvos kezdte az újraélesztést, aminek praktikái, sajnos sorra eredménytelennek bizonyultak. Végül egy nagy fecskendőből, hatalmas adag szérumot jutatott a szívtájba, majd néhány másodperces várakozás után széttárt karokkal felénk fordult: - sajnálom fiúk! Meghalt 3 Simon László ny alezredes KÉK EGET! Ecsédi András ejtőernyős oktató válogatott kerettag emlékezése Hüse Károlyról; Hüse Károly posztumusz őrnagy tevékenysége, volt katonája, sporttársa és tisztelője szemszögéből. Hüse Károlyt 1967-ben ismertem meg személyesen, amikor mint B kerettag volt szerencsém találkozni vele a Tatán megrendezett ejtőernyős válogatott edzőtáborban. Korábban csak a róla szóló különböző történetekből tudtam képet alkotni a Hüse Karcsiról, aki egy vagány félelmet nem ismerő kiváló ejtőernyős volt. Kareszra mindannyian felnéztünk, akik akkortájt kerültünk a menők mellé tanulni a sport ejtőernyőzés rejtelmeit a B keretbe. Akkoriban az Ő személyisége és tudása kiemelkedő volt Szeder Ferenc, Varga József, Ullaga Bandi, Mészáros Béla és a többi A válogatott kerettag mellett. Mivel katonai beosztása szintén az ejtőernyőzéssel állt kapcsolatban, szívesen hallgattuk esténként az általa mesélt történeteket. Később az MN 3100 alakulathoz kerültem sorkatonaként és ebből adódott, hogy közelebb kerülhettem a mesterhez Hüse Karcsihoz. Mint ejtőernyős szolgálatfőnök soha nem éreztette velünk, hogy ejtőernyős sorkatonák vagyunk, akiknek az a feladata, hogy hajtogassák a szolgálat számára az ernyőket. Abban az időben nem mindenki hajthatott végre kézi kioldású ugrást, velünk azonban Karcsi kivételt tett mivel talán bennünk látta a jövő csapatát. Folyamatosan segített bennünket Janovics Ferenccel együtt és biztosította az akkori legkorszerűbb ejtőernyőkkel történő ugrásokat.

4 Mint szolgálatfőnök helyettes meggyőzte Juhász József őrgy. szolgálat főnököt, hogy alkalmasak vagyunk méteres ugrások végrehajtására is. Így folyamatosan felnőhettünk Karcsi mellé, sokat segített az akkoriban versenyszámnak számító stílus ugrás csiszolásában. Ami pedig minden ejtőernyős vágya volt megtanulni stafétázni összekapaszkodós ugrásokat végezni. Tőle tanultuk meg ezeknek az ugrás nemeknek a fortélyait, mivel ebben az ugrás nemben Varga Jozsóval ők voltak a legügyesebbek és talán a legképzettebbek. Egyébként mindig szem előtt tartotta a fizikai felkészítésünket, amiben személyesen is példát mutatott. Ennek volt köszönhető, hogy az akkori sporttiszt Horváth Tibor Dzsúdó Dzseki készített fel bennünket az ejtőernyős négy tusa fizikai számaira. Olyan tisztel, tiszthelyettessel lehettem egy négy tusa csapatban, mint Szabó Ferenc hadnagy, Preising Konrád törzsőrmester, Janovics Ferenc tizedes sorkatonaként és nyerhettük meg 1969-ben csapatban, személyesen pedig egyéniben az országos négy tusa versenyt. 4 Karesz maga is sokat edzett velünk és a nemzetközi katonai járőrversenyeken kiválóan futott, lőtt, kézigránátot dobott, célba ugrásban pedig Ő volt a legjobb, tőle nagyon sokat tanulhattunk ben történt leszerelésem után a válogatott edzőtáborokban folyamatosan találkoztunk és bármikor segítségre volt szükségem Karcsira mindig számíthattam. Kiváló emberismerő és következetes személyiség volt, mindig szem előtt tartotta a fiatalabb ugrók segítését. Talán ennek is köszönhető, hogy szívesen mentem vissza a seregbe az akkoriban alakuló katona válogatottba. Ezek után Karcsihoz tartoztunk, és mindenben az Ő iránymutatása volt számunkra a mérvadó. Sok-sok ugrás végrehajtása után elismerés volt számomra, hogy Karesszal egy csapatba kerülhettem. Vele együtt érhettünk el különböző dobogós helyezéseket főleg külföldi versenyeken. Versenyezhettem vele egy csapatban, Belgiumban, Csehszlovákiában, Szovjetunióban, Ausztriában, Kubában. Kubára nagyon szívesen emlékezek, mivel ott Csapatban II. helyen végeztünk Hüse-Mészárovics-Kardos- Janovics-Ecsédi összeállítású csapattal. Hüse egyéni célba ugrásban és stílusugrásban is dobogós volt. A személyével kapcsolatos különféle élményeimre, amik szinte mindig pozitívak voltak a mai napig szívesen emlékezek. Elmondhatom, hogy többször meghívott többünket lakásukba, amely a VOSZTOK lakótelepen volt baráti beszélgetésre, így megismerhettem két kiváló még kicsinek számító fiú gyermekét Tamást és Tibit. Még a mai napig nem felejtettem el, hogy fiait, Tamást és Tibit fekvőtámasz nyomásban versenyeztette. Egyik alkalommal a fiúk fekvőtámaszt is végrehajtottak apjuk kérésére, akikre nagyon büszke volt. Mindig mondta, ha felnőnek ők is ejtőernyősök lesznek és egyszer talán egy csapatban versenyeznek együtt a Hüse csapatban. Sajnos ez nem jöhetett össze Karcsi tragédiája következtében, amely 1978 május 26-án történt Karcsi ugrása során. Sokan ugrására teszik ezt a végzetes eseményt, amely azonban tévedés. Ezen a napon délelőtt tizenegy célba ugrást hajtottunk végre a Kilián laktanya területére az alacsony felhőalap miatt, csak délután, amikor kijavult az idő kezdtük el a végzetes stílusugrásokat végrehajtani. Mind ezt alátámasztandó Furkó Kálmán akkori fizikai felkészítőnk edzés eredményeinek naplója. A stílus ugrást 2200 méterről hajtottuk végre az előttünk lévő rárepülésből ugrottak ki Karesz, Nemes Laci és Kardos Jani. A stílus értékeléseket Gajdán Miklós, Furkó Kálmán és az akkor hazánkban állomásozó Szovjet csapatok képviseletében Pavlov alezredes ejtőernyős főnök végezték.

5 Janovics Ferivel mi következtünk volna kiugrásra a következő rárepülésből, amikor a MI-8-as személyzet szót, hogy az ugrás megtiltva. Biztattam Janót, hogy ugorjon ki mivel már az ugrási pont felett voltunk, de Ő mégsem ugrott. A MI-8 helikopter ereszkedése közben tudtuk meg a pilótáktól, hogy valakinek nem nyílott az ernyője. Személy szerint arra gondoltam talán Nemes Lacival történt az esemény. Senki nem hitte, hogy Hüsével valaha ilyesmi megtörténhet, mivel már korábban Balatonkilitin volt hasonló esete, de akkor kinyílott a mentőernyője. Leszállás után derült ki, hogy kivel történt a tragikus esemény. Az egész csapatot mélyen megrendítette Karcsi elvesztése, hirtelen üres lett minden a MESTER hiánya miatt. Az eligazításon mondta Gajdán Miklós a katonaválogatott irányítója, hogy az életnek mennie kell tovább. Ezek után három napot hagytunk ki és folytatódott az edzőtábor. A hitelesség bizonyítására mellékelve Furkó Kálmán korabeli kockás füzetbe vezetett edzés feljegyzései. Hozzátartozik, hogy Hüse utolsó gyakorlata egy bal kereszt gyakorlat, amelynek ideje: 6,83 másodperc volt büntetéssel 7,63 másodperc, ami akkoriban nagyon jónak számított. A Karcsival történt tragédiát nem szeretném kommentálni, azonban néhány momentumot szeretnék megemlíteni. Számomra emlékezetes momentum Karesz jubileumi ugrása, amely a Tiszaligeti focipályára történt, magasság helyenként elérte a 290 métert a felhőalap miatt, MI-8 helikopterből ugrottunk. Fotó mellékelve az ugrókról A magasság még csak 270 méter volt, mi következtünk ugrásra Mészárovics Gyurival. Gyurika szólt Etyek szólj Hüsének a magasság csak 270 méter én tolmácsoltam Hüse felé Gyurika kérését. Karesz, mint ugrató hátraszól nekem a válla fölött Mi van, fosol nem volt több kérésem felé a magasság vonatkozásában. Már a földön voltunk, amikor Hüse egyedül ugrott ki utolsóként a helikopterből, mint ünnepelt. Az ugrási magasság nem sokat változott a felhők miatt, de Karesz ennek ellenére három másodperc zuhanás után nyitotta az ejtőernyőjét és ért szerencsésen földet a pályán. Sajnos voltak ennél kellemetlenebb tapasztalataim is, amit Karcsinak nem lett volna szabad elkövetni, azonban a szerencse sokszor mellé szegődött, így történt ez Kilitin is. Kivétel ezek alól a végzetes 1978 május 26-án 6263-ik ugrásán történt tragédia. Ami miatt sajnos már nem tud közöttünk lenni. Nem tud abból a hatalmas tudásból semmit átadni felénk, amivel Ő rendelkezett. Felvetődnek a kérdések és kételyek..? 5 Így utólag 37 év távlatából, ha még mindig itt lenne közöttünk, hogyan alakulhatott volna a Magyar Ejtőernyőzés története? Jobb eredményeket tudtunk volna elérni a nemzetközi versenyeken? Hüse Karcsi kiváló szervező volt, tudott a sportejtőernyőzésért vele együtt dolgozók nyelvén beszélni. Kiváló sporteredményeinek, emberségének, egyszerűségének köszönhetően beírta magát a Magyar ejtőernyőzés történetébe én volt Szolnokon az ejtőernyősök által alapított emlékfal előtt Furkó Kálmán kezdeményezésére a helyi alakulat megrendezésében, sporttársak, katonatársak, és tisztelők részvételével Hüse Károly születésének 75. éves megemlékezése. Ejtőernyős mondás szerint: Kék eget kívánunk Hüse Károlynak és kérem, ha teheti, onnan fentről vigyázzon szeretteire, volt barátaira és egykori sporttársaira. Ecsédi András ETYEK ejtőernyős egykori csapattárs.

6 Dr. Héjja István ny ezredes, ejtőernyős parancsnok, emlékezése Hüse Károlyról; Hüse Károly emlékére, a 75. születésnapján, Nyárlőrincen volt, az akkori csapatfelderítés mélységi felderítőinek az ejtőernyős tábora, ahol a kiképzést a szolnoki oktatók csapata közöttük Karcsi tartotta. Itt kezdtem megismerkedni az un. nagyok képviselőivel. Hamar barátok lettünk és kölcsönös tisztelet alakult ki közöttünk. A kiskun-félegyházi hadosztály mélységi felderítő századparancsnoki beosztás ellátására készültem akkor, és ehhez kellett a felkészítés és a megfelelő gyakorlatot megszereznem. A közös munkánk során az ejtőernyős táborokban a századom és a csoportparancsnokaink a nagy ejtőernyős, illetve kiképzői tapasztalatokkal színvonalas és balesetmentes kiképzést csináltak Karcsiék irányításával ben a ZMKA elvégzése után Szolnokra kerültem és Gyuricza Béla, Bánki Imre vezetésével a kiképzésért és az alakulat gyakorlatainak a tervezéséért voltam felelős, majd parancsnok lettem. A korábban megismert magas szintű közös munka továbbra is jellemző volt, de a sport kiemelkedően az ejtőernyőzés tette elit csapattá a szolnokiakat. A világbajnokságokon más hazai, és külföldi versenyeken elért eredmények tovább erősítették az ejtőernyősök és az alakulat hírnevét. Mi is volt az ilyen kiemelkedő sportember eredményeinek a háttere? Maga a sportoló az egyéni ambícióival, szorgalmával, akarat-erejével és természetesen egy jó edző. Furkó Kálmánnal voltak nagy barátságban, akinek a saját kimagasló eredményeihez, szintén magas szintű felkészülésre volt szüksége. Együtt edzettek fáradhatatlanul. Az emlékezetes téli felkészülés során edzési módszerként kigondolták, ha kötélen fellógatva búvár ólomcipőkkel csinálja Karcsi a gyakorlatokat, akkor néhány tized másodperccel eredményesebb lehet a levegőben végrehajtott gyakorlatok során az ellenfeleinél. A nyári versenyek, meg is hozták aztán a kimagasló eredményeket. Ezekkel a sorokkal szeretnék egy nagyszerű tiszttársra, sportemberre emlékezni a 75. születésnapján. 6 Szeder Ferenc Szudró ejtőernyős oktató, válogatott kerettag emlékezése Hüse Károlyról; Megemlékezés Hüse Károly ejtőernyős sportolóról. Korábban is hallottam róla, de én az 1959-es I. osztályú Nemzeti Bajnokságon találkoztam vele először. Ő azon már indult, én versenybíró voltam. Első nap, az eredmények feldolgozása estébe nyúló faladat volt, s akkor még a Móric Zsigmond körtérig közlekedő HÉV-vel-, s onnan villamossal tudtam volna hazamenni. Karcsi kérés nélkül felajánlotta, hogy ott a Pannonia motorja, menjek azzal. El is fogadtam. Barátságunk itt kezdődött. Aztán a kedves emlékű Gyulai György meghívott minket a nemzeti válogatottba. Találkoztunk edzéseken, edzőtáborokban, bár ő részben a katona válogatottban edzett. Majd együtt versenyeztünk itthon, egy csapatban külföldön úgy, mint Bukarest-Klincseni,1962. Portorozs,1963. Moszkva-Tusinó, és Leutkirch VB Portorozs Lipcse VB Grác VB.1968.

7 Az 1967-es portorozsi tengerparti versenyre azért nem mentünk együtt, mert Miklós Laci edzőnk a keretet megosztotta, s a mi csapatunk Várna melletti Aranyhomok Kupára ment (ezt meg is nyertem). Hazatérve Karesz Adria-parti képeslapja várt, kedves üdvözlettel, társai aláírásával. Kecskédi edzőtáborban ugrottam az et, május 25-én 2500 m-ről. Társaim zuhanva, egymást váltva egyenként csúsztak hozzám üdvözlő kézfogásra. Utolsónak Karcsi megölelt, s már fordult, amikor mint egy stafétabotot átadta az összecsavart Oklevelet. Aztán nyitottuk ernyőinket. _Oklevél tanúsítja Sári, márc. 21-i éjszakai világrekordunkat is. Én szakmai leterheltségem, munkahelyi gondjaim miatt 1969-ben abbahagytam az élsportot, de Karcsival barátságunk töretlen maradt. Már ritkábban találkoztunk, amit levelezéssel pótoltunk. Képeslapjait-, pl. amit Prágából küldött, az 1973-as Hadsereg III. Szpartakiádról, máig őrzöm, csak úgy, mint meghívót a , jubileumi ugrására. A következő ezres volt az utolsó, mert ik ugrással befejezte án. Karcsi levélben hívta Évámat, s engem Győrbe, hogy nézzük meg a csodálatos filmet, amit Amerikából hozott. Ebből az lett, hogy 1973-ban én hívtam meg őt filmjével együtt Ferenc körúti Klubunkba. El is jött filmjével Hollósy Laja bátyánk, s az egész klub örömére. Hát, sokat tudnék még írni Karcsi barátomról, közös élményeinkről, kedves feleségéről. Fiait ismerem, az ejtőernyős Tomit közelebbről. Hüse Károly ma lett volna 75 éves. Engem meg elfog a szomorúság. Budapest, február 5. 7 Szeder Ferenc (ahogy ő ismert, Szudró) Furkó Kálmán ny ezredes, ejtőernyős parancsnok, emlékezése Hüse Károlyról; 1973 őszén érkeztem Szolnokra második állomáshelyemre jelentkezni Kiss Lajos századosnál, a parancsnoknál. Régi vágyam volt, hogy a testnevelési főiskola elvégzése után Szolnokon az ejtőernyősöknél dolgozhassak. A sors másképp rendelt, Vácott kezdtem katonai pályafutásomat a híradó ezrednél. Ott nem volt rossz, de nem erre vágytam. Testnevelőtiszt kollégáimtól hallottam, hogy Szolnokon megfog alakulni egy önálló mélységi felderítő század, állománytáblájában egy testnevelőtiszti hellyel. Ezt a beosztást pályáztam én meg amit megis kaptam. Előtte nem jártam Szolnokon. Voltak barátaim, akik ismerték a helyet. Irigykedve hallgattam beszámolóikat az alakulat életéről. Sportújságokban olvastam az alakulat ejtőernyős életéről, benne Hűse Károly főhadnagyról. Szóval tele voltam vággyal és most elérkezett az idő, hogy én is itt szolgálhassak. Túljutva a kapun tartva a parancsnoki épület felé a lépcsőházban ki jött felém maga Hűse Károly. Gondolkozásra sok időt nem hagyott, egyből tette fel a kérdést: te vagy a Furkó Kálmán. Igen én feleltem. Akarsz e ugrani? Volt a második kérdése. Igen volt a válaszom habozás nélkül. Na, gyere és én követtem őt a parancsnokhoz. Jelentkezés és bemutatkozás után Károlyra bízott. Kicsi, de barátságos irodában ültünk le. Ez a helyiség lett öt éven át körletünk. Hamar egymásra találtunk. Mintha örök idők óta ismertük volna egymást. Beszélgettünk, ismerkedtünk egymással. Közös volt érdeklődési körünk. Mindkettőnket érdekelt a sport. Érdekelte milyen volt a múltam mi hozott erre a pályára. Bemutatta Janovics Ferenc őrmestert, aki az ejtőernyős szolgálatnál Károly mellett kezdte pályafutását. Már akkor éreztem, hogy jó kollektíva fog kialakulni. A század feltöltött volt.

8 Nem volt nagy, de a felderítő állománnyal lehetett foglalkozni. Mivel nekem nem volt ejtőernyős ugrásom minden gondolatom az ugrások körül forgott. Károly segítségével igyekeztem megismerni az ejtőernyőzést nem csak a katonai ejtőernyőzést, hanem a sport ejtőernyőzést is. Mivel akkoriban még nem működött karate / csak magamnak gyakoroltam, illetve a katonai közelharcot tanítottam / szabadidőmben a Gyulai HSE és a szolnoki MHSZ ejtőernyőseinek tartottam tornatermi edzéseket. Nagyon nagy és jó csapat jött össze. Szinte mindenki ott volt, aki számított. Így ment ez egész télen. A város különböző tornatermeiben edzettünk. Nagyon komoly programot állítottam össze és hajtottunk végre. Alig vártuk, hogy tavasz legyen és tudjunk ugrani. Az én első ejtőernyős ugrásomra Balatonkilitin 1974 május 7.-én került sor. Természetes, hogy az ugratóm Károly volt. A sorállomány fizikai felkészítését is én vezettem. Friss főiskolai diplomával a zsebemben teli ambícióval láttam neki a sorállomány felkészítésének. Velük együtt gyakoroltam. Új elemeket vezettem be a földi felkészítésbe. Emlékezve főiskolás éveimre a téli időszakban végzett Bácsalmási féle ugró-szökdelő edzésekre. Előkerültek a hevederben történő forgatások. Ezek nem voltak új gyakorlatok csak egy kicsit mások az eddigiektől eltérőek. Hatásában sokkal jobban modellezte a levegőben történteket. Tudom, hogy Károly az ejtőernyőzéssel kelt és feküdt, sőt róla álmodott. Engem is megfertőzött. Akartunk jó felderítő katonákat képezni és hittünk is módszerünkben. Fogékonyak voltunk minden újra. Irigykedve hallgattam ferganai beszámolóját az ott látott közelharc teremről és kiképzésről. Amint alkalom adódott beiratkozott az első segédedzői tanfolyamra és szerzett edzői oklevelet. Rájött, hogy szükséges képeznie magát. Nagyon sokat edzettünk együtt. Sok-sok kilométert futottunk le, tornáztunk. Számomra sokat jelentett, ha Ő állt az ajtóban mellettem, Ő ugratott. Elég nehezen tanultam meg hason zuhanni, de már mikor ment minden más volt. Kinyílt számomra a világ. Egyik alkalommal Kilitin, mondom neki kiugrás előtt a gépben: Károly, fogadjunk, ha hason zuhanok nyitásig, akkor te fizetsz egy üvegbort Siófokon a Fogasban. Mi lesz, ha nem. Akkor én fizetek, anynyi üveggel ahányszor átfordulok. OK, megegyeztünk. Hú, amint kiugrottam már átestem. Egy üveg, még egy és már húztam is a kioldót. Nyitottam. Egy más mellé érkeztünk. Na, mi van, nincs pénzed, hogy ilyen hamar nyitottál kérdezte. Annyi nincs válaszoltam és gyakoroltam tovább. Gajdán Miklós vezetésével igen komoly katonai válogatott csapat jött össze. Az egészéves folyamatos tornatermi edzés jó alapot adott az ugrások jobb minőségi szinten való végrehajtásához. Eddig is jó volt a csapat célba ugrásban, most sikerült stílusugrásban is előbbre lépniük. Különösen sokat jelentett mikor megkapták az új siklóejtőernyőket. Bárhol jártunk a világban Károlyt mindenütt szeretettel és érdeklődéssel fogadták. Ez az érdeklődés én irántam is kinyilvánult. Egy kicsit a siker részesének éreztem magam. Nagyon sokfelé eljutottunk. Jártunk Prostejovban, Tulában kétszer, Lipcsében, Kubában stb. A hazai repülőtereken is kezdtek megismerni. Ráadásul Károly még bekerült a családba is ban a gyerekeim kaptak egy boxer kutya kölyköt. Akkor még illett levágatni a fülét. Átvittük Ceglédre az állatkórházba ahol csinos fület szabtak neki. Károly vállalta a keresztapaságot, fizette a dekoráció orvosi díját, sőt kapott tőle egy nyakörvet is. Innen kezdve vitte magával jó néhány ejtőernyős táborba én pedig a kiképzésekre. Szerettük volna ugratni, de Simon Laci nem készítette el az ejtőernyő hevederjét. Így elmaradt az ugrás. Sajnos egyszer a Lord vétett a katonai rend és fegyelem ellen, így túl kellett adnom rajta. Amint írtam 1977-ben voltunk Kubában a Baráti Hadseregek Nyári Spartakiádján. Jól szervezett nagy verseny volt. A magyar ejtőernyős csapat kiválóan szerepelt. Ott ugrotta Károly a 6000-ik ejtőernyős ugrását. Mindenki őt ünnepelte. Mire hazaértünk átszervezték a zászlóaljat. Újra az MN 3100 funkcionált. Károly lett a parancsnok ejtőernyős helyettese. Teli elképzelésekkel, vágyakkal kezdtünk neki a kiképzésnek. Mind a sportban mind a kiképzésben voltak elképzeléseink terveink. Nagy lendülettel dolgoztunk tovább. Ekkor már volt karate egyesületem. A város és a környék fiataljai jöttek hozzám tanulni. Károly is eljött az edzés egy részére. A bemelegítő részt szívesen csinálta, majd erősített. Azt terveztük, hogy az érdeklődő jó mozgású gyerekeket leigazoljuk, elküldjük őket orvosira, kiképezzük, és leugratjuk őket. Sajnos ebben az évben ez elmaradt május 26-án délután a 6263-ik ugrásakor végzetes hibát vétett és életét vesztette. Amilyen gyorsan tudott menni a mentőautó száguldtunk a Hetényi kórházba. Sajnos már az orvosok sem tudtak rajta segíteni. Mindannyiunkat megviselt az eset. 8

9 Nem akartuk elhinni, hogy vele ez megtörténhetett. Vége lett egy életnek. Nekem a mai napig is hiányzik. Sokat gondolok rá. Gondolataimban megosztom vele örömömet, sikereimet és bánatomat. Tudomásul kell vennem, hogy valójában nincs. Amikor tudok, de legalább évente egyszer meglátogatom őt Hajdúszoboszlón a temetőben. Szolnok, február 9. Furkó Kálmán ny ezredes Horváth István Gonosz ejtőernyős oktató, válogatott kerettag emlékezése Hüse Károlyról; Hűse Károlyra, Charles emlékezve Az 1963 évi országos versenyen elért eredményeim alapján tagja lehettem (a magyarországi repülő kereken rendezett légi bemutatókon) a jobbakból összeválogatott magyar ejtőernyős bemutató csoportnak, 1964 augusztusától Mazán Mátyás, Ország György, Szerző István, Lukács, Tóth, Ábrahám József, Muka István, Kollár, Horváth István. Transzparens, füst. A párosmercédesz-stb. Gödöllői edzéseken már találkoztunk a magyar férfi-női válogatottal. Itt ismertem meg, Karcsit. Egyenes őszinte barátságos sporttársának és az ejtőernyőzésre született sportembernek: a legjobbnak tartom ma is Az 1965-ös nemzeti bajnokság után B kerettag lettem. 9 A nagyválogatottba kerülve sok magyar, nemzetközi és világversenyen szerepeltünk együtt Sportból, emberségből sokat tanultam Tőle. Stílusugrásban vele kezdtünk el gyakorolni a fejen gyorsításból indított elemeket. Lapaj. Emlékezetes számomra, hogy a németül értő pilótának a feladati magasságot németül Ő adta meg, Tausend méterben. Így Ő lett a tolmácsunk! Sportolóként utoljára az 1972-es VB-re felkészítő edzőtáborban ugrottunk együtt. Azután már csak az éves összejöveteleken örvendeztünk egymásnak. Elvesztése családján kívül a magyar ejtőernyőzésnek pótolhatatlan veszteség. (volt) Fiával (Tamás) és unokával tartom a kapcsolatot mindig szeretettel emlékezve édesapjára. Horváth István & Csomós Vera Ha majd találkozom, Csárli átadom üdvözleteteket. VAGY TI AZ ENYÉMET. Nagybajom Horváth István a gonosz

10 Gajdán Miklós ny ezredes, ejtőernyős parancsnok, emlékezése Hüse Károlyról; Emlékezés! Bajtársaim, barátaim! végre első ugrását. Emlékezzünk Hűse Károly ejtőernyős bajtársunkra, aki 1966-ban 36 évesen hősi halált halt, ik ejtőernyős ugrásának végrehajtása közben. Hűse Karcsi azon elszánt ejtőernyősök közé tartozott, aki szinte gyerekként, a megengedett korhatár alatt hajtotta 10 A Hajdúszoboszlói repülőtér közelébe holott, és szülei tiltása ellenére, miden alkalmat megragadva, kitartóan küzdött, a további ugrási lehetőségre. Ipari tanulóként végzett, és azzal egy időben, már minősített ejtőernyős sportoló volt. Mindent megtett annak és érdekében, hogy egyre sikeres, sikeresebb, eredményesebb legyen. Így az ötvenes években első helyezést ért el, a magyar bajnokságon ( ??) (nem tudom pontosan) Bevonulása után, mint ejtőernyős katona, kitartással, nagy szorgalommal, küzdött, hogy minél jobb eredményeket érjen el. Nagyon sokat fejlődött, és természetes volt, hogy a honvédség állandójába marad. Érettségi vizsgája, és tiszti tanfolyam elvégzése után, századosi rendfokozatot ért el. Halála után, posztumusz őrnaggyá léptették elő. Rövid életét, az ejtőernyőzésnek szentelte, többszörös magyar bajnok, tagja volt a nemzeti válogatottnak, a világbajnokságokon, a helyezéseket, sikereket ért el. Halála után veszteség volt, az ejtőernyős társadalom, a család, a barátok számára. Életében, számos kitüntetéssel ismerték el nagyságát. Karesz a sikereidre, eredményeidre, közel negyven év elmúltával is, büszkén emlékezünk. Gajdán Miklós ny. ezredes, barátod, munkatársad! Varga József Jozsó Eje oktató, válogatott kerettag emlékezése Hüse Károlyról; Gyulai György által részben már megfiatalított ejtőernyős válogatott Hajdúszoboszlói táborában találkoztam először Karcsival. Ekkor még nem volt kerettag klub sportolóként kapott lehetőséget naponta ugrások végrehajtására. Karesz még ez ében bevonult sorkatonai szolgálatra, Budaörsre és a keret edzéseire rendszeresen kijött Valkó Gyulával. Barátságunk ettől az időtől datálható ben én is bevonultam sorkatonai szolgálatra és Gajdán Miklós Magyari Miklós vezetésével rendszeresen részt vettünk a hazai versenyeken. Ezeken a versenyeken Karcsival együtt csapat célba ugró és összetett bajnokságot nyertünk. Leszerelésem után a válogatott edzései Miklós László vezetésével Gödöllőre települt ahol Karcsi már rendszeresen részt vett, ha a katonai szolgálata megengedte. Karesz tehetsége révén állandó tagja lett az úgynevezett utazó csapatnak.

11 Még ebben az évben együtt vettünk reszt Moszkvában egy nemzetközi versenyen, majd Karcsi az NSZK-ban rendezett VB-én, amiről én és Nika Sanyi barátunk biztos indulókén személyes problémák miatt kimaradtunk. A következő években szinte minden jelentősebb nemzetközi versenyen közösen vettünk részt Ausztria 1970Jugoszlávia 1972 USA. Ezeken a versenyeken csapat célba ugrásban 4. helyezést értünk el 1974-ben a szolnoki VB-re megmagyarázhatatlan okokból Karesz kimaradt az induló csapatból. Nem tisztem sem vitatni sem mérlegelni ennek a döntésnek Jogosságát, de tudom, hogy Karcsiban ez mély nyomott hagyott. Ennek ellenére továbbra is szorgalmasan készült az előtte álló sportfeladatokra 1976-ba már ismét a nemzeti színekben vesz részt a Római VB-én ahol stílus ugrásban 6. helyezést ért el. Tehetségét és szorgalmát kamatoztatva minden lehetőséget megragadva készült a következő 1978-as Zágrábi VB-re melyet stílusugrás gyakorlása közben bekövetkezett tragikus halála meg hiúsított. Szakmai és nevelő tevékenységéről szólva mind a polgári mind pedig katonai vonalon több százra tehető azon személyek száma, akikkel meg szeretete az ejtőernyőzést és a sportot. Utóiratként meg kell említenem a17 év több ezer napját melyet edzéseken, versenyeken és magánéletben együtt töltünk el, jókedve néha szomorkodva, egy-egy társunk elvesztése miatt. Nyugodj Békében Csárli Varga József /Jozsó/ Nagy Imre László Pécs, ejtőernyős oktató emlékezése Hüse Károlyról; Emlékem Hüse Károlyról. Karesszel először 1970-ben Bledben az ejtőernyős világbajnokságon találkoztam. Egyszerű közvetlen ember volt. Tudtam róla, hogy nagyon rövid stílusgyakorlatot tud csinálni és jó célba ugró is. Felnézetem rá és tiszteltem őt is és a többi kerettagot is. A pécsi csapat 1971-ben Gyulai György emlékversenyen vett részt Gödöllőn. Ezen a versenyen az ország minden részéből voltak versenyzők. Nekem nagy élmény, megtiszteltetés volt, hogy válogatott kerettagokkal versenyezhetek. Ebben az évben kaptuk meg a PTCH-8-as ejtőernyőnket. Ha jól emlékszem a verseny előtt csak hatot ugrottam az ernyővel. Kevés hajtogatási tapasztalatom volt. A versenyen az első ugrásom nagyon jól sikerült, nullát ugrottam, de az ernyő a fejemre esett és nem sikerült úgy összeszedni, hogy ne keveredjenek a zsinórok össze vissza. Sietnem kellett a hajtogatással, mert a következő géppel mennem kellett volna, de akárhogy igyekeztem nem sikerült az ernyőt kirendeznem. Ha nem kérek, segítséget lemaradok a gépről. Karesz és a Szabó Pali hajtogatott mellettem. Ledobtam az ernyőmet odamentem Kareszhez és szóltam neki: Karesz gyere, segítsd kirendezni a PTK-t mert nem boldogulok vele. Azonnal abbahagyta az ernyője hajtogatását és azt mondta: Na, mi van, öcsi nem megy a hajtogatás? Mondom nem-nem sikerül kirendezni. Szólt Palinak, és két perc alatt kirendezték az ernyőt. Megköszöntem és folytattam a hajtogatást és elértem a gépet ben a keret Pécsett volt edzőtáborban. Mi szolgáltuk ki a keretet ennivalóval, berendeztük a hajtogató területet, mértük a stílusugrás időeredményét és írtuk a hibáikat és ugrattuk őket. Igyekeztünk ellesni azt, hogy hogyan lehet olyan rövid stílusgyakorlatot elvégezni, mint amilyeneket ők csináltak. Láttuk azt is, hogy hogyan gyakorolják a felfüggesztett hevederben a stílusgyakorlatot. Egyik ugrásszünetben megkértem Kareszt, hogy foglalkozzon velünk kicsikkel és tanítson meg bennünket a zsugor testtartásra a helyes kéz és lábtartásra a felfüggesztett hevederben. Oké, gyertek, megmutatom, mondta. Három órán keresztül foglakozott velünk kicsikkel. Nem titkolt semmit, egyszerűen és világosan elmagyarázott mindent. 11

12 Ezután az edzés után minden kicsinek javult a stílusgyakorlati ideje. Karesz jó srác volt, egyszerű, közvetlen, segítőkész ejtőernyős volt. Kár, hogy elment közülünk. Mi pécsiek mindig tisztelettel emlékszünk rá. Pécs, Nagy László Samu Ferenc ejtőernyős oktató, válogatott keret edző emlékezése Hüse Károlyról; Emlékezés Hüse Károlyra! Hüse Károly nekem több volt, mint sporttárs, mint jó barát, mi egy napon születtünk csak én két évvel előbb. Károlyt én 1959-ben ismertem meg Ő péksegéd volt, fiatal életkora miatt első két évben orvosi alkalmassági nélkül hajtott végre ugrásokat. Karcsi 1960 ban országos bajnok nyarán Valkó Gyula százados az MN 7000 parancsnokhelyettese a budaörsi repülőtéren toborzást végzett ahol öten hatan lettünk felkérve, hogy a szerveződő fenti alakulathoz vonuljunk be. Hüsének volt ambíciója és vállalta, amit soha nem bánt meg, hiszen a sportban elért eredményei alapján egyre elismertebbé vált. / Összesen kilencszeres magyar bajnok./ Hüsével 1962 től több nemzetközi versenyen és világbajnokságon vettem részt. Szeder Ferenc, Hüse Károly, Samu Ferenc főleg a csoportos célba ugrásoknál szinte mindi precízen egymást segítve tevékenykedtünk, a hazai bajnokságokon viszont megfigyelve a másikat, törekedtünk külön-külön jobb eredményt elérni. Mi egymástól is tanultunk! Én, mint az ejtőernyős válogatott edzője nagyon sajnálom, hogy Aradi András alezredes felsőbb utasításra, a Hüse Károly százados, az addigi csapatkapitányt 1973-tól 1975 ig el lett távolítva. Utóiratként a sok emlék közül! július 13-án, Kecskéden, amikor már öregek fáradtak, és eltikkadtak voltunk, a Miklós Laci azt mondta ebédkor, hogy szabadon választott gyakorlat stafétát akkor kezdtük mi tanulni Magyarországon. Külföldön már stafétáztak, sőt már Jugoszláviában is, most stafétát próbáltunk. Na, most a következő történt, hogy több ilyen ugrásunk volt, az egyik stafétát pont a Karcsival, a Miklós Laci Látta rajtunk hogy ki vagyunk merülve. Staféta ugrás 3000méter, hu-hu elindultunk még annyit mondott, hogy a párok álljanak össze, még akkor kettesével stafétáztunk, mert ez volt a kezdetek. A párok álljanak össze, hűse mondta nekem, hogy gyere, Samu ketten megyünk. Szálltunk be az AN-2 repülőgépbe a nagy keret és mi ketten. Félig mentem el a gépig, közben 20métert gyalogoltunk, a gép közelbe azt mondja, van botod?, mondom, hogy nincs, Neked? Nincs! Visszafordultam, megfogtam egy start zászlót, aminek egy ilyen vastüskéje van, kivettem egy startzászlót és vittem. Mentünk ketten majd kiugrunk, és csinálunk ilyen stafétát. Aztán mi ketten kiugrottunk, egy rárepülésből ugrottunk ki, vagy hatan, mi ketten együtt,- megyek a Hűse felé vittem a stafétát- megyek feléje, ott vagyok két méterre, hirtelen csinált egy ilyen leborulást, spirált és elmenekült. Mentem utána végén nyitni kellett. Leérkeztünk úgy megszidott engemet, - hát, amit vittem zászlót, hegyes tüskével megijedt- és elmenekült tőlem. Hasonló epizódok gyakorlások folyamán előfordultak. Budapest február 10. Samu Ferenc 12

13 Szabóvik Zoltán István ny alezredes, ejtőernyős parancsnok, emlékezése Hüse Károlyról; Hüse Károly posztumusz őrnagy február 05. Hajdúszoboszló A Magyar Néphadsereg hősi halottja Élt 38 évet Ezek a rideg tények Hüse Károly a magyar ejtőernyőzés egyik legeredményesebb sportolója Hajdúszoboszlón született február 5.-én. Igen fiatalon 1954-ben jegyezte el magát az ejtőernyős sporttal, mely egész életpályáját alapvetően meghatározta ban bevonult sorkatonai szolgálatra, ahol megkedvelve a fegyelmezett életformát, 1963-tól a Magyar Néphadsereg hivatásos állományába került. Hüse Károly a bátor, fegyelmezett, sportszerető és mindig jókedvű katona, az ejtőernyős sport szerelmese. Pályafutása során igen sok ejtőernyőst és sportolót nevelt. Az utánpótlás nevelésére páratlan eredményei jogosítják fel. 20 éves, amikor megnyeri első nemzeti bajnokságát. Tízszeres magyar bajnok volt, hatszor vett részt világbajnokságon. Sportolóként szinte az egész világot bejárta, 1976-ban az olaszországi világbajnokságon összetett 5. helyezést ért el. A ejtőernyős ugrására ben Kubában került sor. Akkoriban ő volt a világon az ötödik, aki elérte ezt a bűvös számot. Halála évében, mint végzős főiskolai hallgató hetedmagammal vettem részt az általa vezetett ejtőernyős táborban és teljesítettem életem első, majd azt követő 14 ugrását. Életerős, vidám, de fegyelmezett katonát ismertünk meg személyében. A kiképzés során a beosztottai révén a pontos és fegyelmezett munka a felkészítés, ejtőernyő hajtogatás és az ugrás során, majd a szolgálati évek során végig kísért. HÜSE KÁROLY százados május 26.-án Szolnokon, a ejtőernyős ugrása végrehajtása során életét vesztette. Halála után őrnaggyá léptették elő és a Magyar Néphadsereg hősi halottja a Honvédelmi Miniszter rendelete alapján. Szülővárosában, Hajdúszoboszlón helyezték végső nyugalomra. Az emléke tovább él az ejtőernyősök körében. A nevét viselő ejtőernyős verseny volt Hajdúszoboszlón, majd Szolnokon éveken keresztül és napjainkban is komoly erőfeszítés folyik, hogy egy- egy ejtőernyős rendezvény keretében "Hüse Károly emlékverseny" legyen. Tisztelet ezen verseny szervezőinek munkájukért. Egyesületünk a "Honismereti sorozatunk" előadásán és az állandó "Ejtőernyős kiállítás" látogatóinak Hüse Károly posztumusz őrnagy életét és tevékenységét bemutatta, ejtőernyős hagyományok sorában ápolja. Kék eget. Szolnok, február 10. Szabovik Zoltán István ny alezredes 13 Janovics Ferenc ny alezredes ejtőernyős oktató, válogatott kerettag emlékezése Hüse Károlyról; Hüse Károlyra emlékezem! 1967 decemberében sorkatonaként az újoncok között dideregve vártam az ebédre. Éhes voltam, mint mindig és fáztam, mint minden újonc. Álltunk felsorakozva és vártuk az ügyeletes tisztet, aki szemtelenül félrecsapott tányérsapka alól figyelmesen végignézte didergő csapatunkat, majd hangosan köszöntve a díszes társaságot a megszokott sorrendet felrúgva az újoncokat engedte először az étkezdébe. Az "öreg állomány" közül egy pisszenés sem hallatszott. A lazán leczippzározott hajózó dzsekiből virított a piros selyembélés! Csak Neki volt ilyen dzsekije. Ő volt a Hüse alhadnagy!

14 Majd 1970-től sportoló-társ, 1973-tól munkatárs, később 1975-től a lányom keresztapja volt 1978 májusáig. Én a képek alapján emlékezem Hüse Károlyra, ma lehetne 75 éves! Budapest, 2015 február 05. Janovics Ferenc ny alezredes 14

15 15

16 16

17 17

18 18

19 19

20 20

- 1 - Magyar Ejtőernyősök Bajtársi Szövetsége Szolnoki Tagszervezet története

- 1 - Magyar Ejtőernyősök Bajtársi Szövetsége Szolnoki Tagszervezet története - 1 - Ejtőernyősök Szolnoki Szervezete 5000 Szolnok, Táncsics M út 5-7. : 30/8155725, Email: ejtoernyosokszsz@gmail.com Számlaszám: OTP Bank 11745011 20410683 Adószám: 18139297-1-16 Magyar Ejtőernyősök

Részletesebben

A 6215-ös Mi 8 a Dunakeszi repülőtéren

A 6215-ös Mi 8 a Dunakeszi repülőtéren A 6215-ös Mi 8 a Dunakeszi repülőtéren 2011. május 21-én Legendák a levegőben címmel a magyar repülés évszázados történetének tiszteletére repülőnapot rendeztek a Dunakeszi repülőtéren. A szolnoki helikopterbázisról

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. a Fiedler Ottó Sportegyesület tevékenységéről. Ó z d, április 30. Előterjesztő: Fiedler Ottó Sportegyesület Elnöke

TÁJÉKOZTATÓ. a Fiedler Ottó Sportegyesület tevékenységéről. Ó z d, április 30. Előterjesztő: Fiedler Ottó Sportegyesület Elnöke TÁJÉKOZTATÓ a Fiedler Ottó Sportegyesület tevékenységéről Ó z d, 2014. április 30. Előterjesztő: Fiedler Ottó Sportegyesület Elnöke Egyesületünk rövid bemutatása: 1906-ban Ózdon épült fel Közép-Európa

Részletesebben

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido-történet gyerekeknek Richard Moon és Chas Fleischman tollából Vass Anikó és Erszény Krisztián fordításában Előszó Ezt a történetet közel huszonöt

Részletesebben

Képek a megemlékezésről

Képek a megemlékezésről 2012 Közgyűlések Felderítő Napi megemlékezés 2012. november 11.: az immár hagyományosan a családtagok részvételével tartott ünnepi megemlékezésünkre rendkívül kulturált környezetben, a Művészetek Palotájában

Részletesebben

Váradi István búcsúztatása 2013.08.08.

Váradi István búcsúztatása 2013.08.08. Váradi István búcsúztatása 2013.08.08. búsak, bíborak (Ady) füstösek, furcsák, BÚCSÚ Nehéz a pakkom, és a gépre túlsúllyal szállni nem lehet. Zanzásítom hát, amit érzek, kőbe vésse a képzelet. Átnéznek

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. a Fiedler Ottó Sportegyesület 2014 évi tevékenységéről. Ó z d, 2015. február 19. Fiedler Ottó Sportegyesület Elnöke

TÁJÉKOZTATÓ. a Fiedler Ottó Sportegyesület 2014 évi tevékenységéről. Ó z d, 2015. február 19. Fiedler Ottó Sportegyesület Elnöke TÁJÉKOZTATÓ a Fiedler Ottó Sportegyesület 2014 évi tevékenységéről Ó z d, 2015. február 19. Előterjesztő: Fiedler Ottó Sportegyesület Elnöke Egyesületünk rövid bemutatása: 1906-ban Ózdon épült fel Közép-Európa

Részletesebben

A Magyar Honvédség évi sportbajnokságain az összesített pontversenyben

A Magyar Honvédség évi sportbajnokságain az összesített pontversenyben 1 A Magyar Honvédség 2014. évi sportbajnokságain összesített pontversenyben I. helyezést ért el és ezzel végleg elnyerte a Honvéd Vezérkar Főnök vándorserlegét MH 86. SZOLNOK HELIKOPTER BÁZIS CSAPATA II.

Részletesebben

Pintér: Én is a Fradinak szurkoltam

Pintér: Én is a Fradinak szurkoltam 2014 február 02. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 Pintér Attila nem tagadja, hogy a Ferencváros élete meghatározó klubja.

Részletesebben

Helyi emberek kellenek a vezetésbe

Helyi emberek kellenek a vezetésbe Varga László Helyi emberek kellenek a vezetésbe Ön szerint minek köszönhető, hogy az hetvenes-nyolvanas években egy sokszínű és pezsgő kulturális élet tudott létrejönni Kecskeméten? Milyen szerepe volt

Részletesebben

Szeretet volt minden kincsünk

Szeretet volt minden kincsünk Szeretet volt minden kincsünk Azt mondják, mindenkinek meg van írva a sorskönyvében az élete. Mindenkinek ki van jelölve z út, mint a kerti ösvény, szélekkel, jelekkel, hogy ne lehessen letérni róla. Van

Részletesebben

A BARÁT. Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta.

A BARÁT. Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta. Bódi Zsolt Publio Kiadó 2012 Minden jog fenntartva! A BARÁT Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta. Szüleimnek, testvéreimnek,

Részletesebben

Polgári Légiközlekedés Biztonsági Szervezet

Polgári Légiközlekedés Biztonsági Szervezet Polgári Légiközlekedés Biztonsági Szervezet ZÁRÓJELENTÉS 218/2005/ baleset Hajdúszoboszló 2005. 09. 03. 16 20. ZENIT- tanuló típusú ejtőernyő A szakmai vizsgálat célja a légiközlekedési baleset és a repülőesemény

Részletesebben

FARKAS KATALIN. Félvér Tigris. Derna krónikák 1.

FARKAS KATALIN. Félvér Tigris. Derna krónikák 1. FARKAS KATALIN Félvér Tigris Derna krónikák 1. 1. Meglepetés A mai napom is ugyanúgy kezdődött, mint minden hétköznapom. Kicsit morcosan keltem fel, unottan ettem meg a reggelit, lassan öltöztem fel és

Részletesebben

POLGÁRMESTERE. Készült a 2013. december 11-i képviselő-testületi ülésre! Készítette: dr. Varga Dorina önkormányzati referens

POLGÁRMESTERE. Készült a 2013. december 11-i képviselő-testületi ülésre! Készítette: dr. Varga Dorina önkormányzati referens BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI POLGÁRMESTERE ÖNKORMÁYZAT Készült a 2013. december 11-i képviselő-testületi ülésre! Készítette: dr. Varga Dorina önkormányzati referens Tárgy: Javaslat az Összefüggések Alapítvány

Részletesebben

Tábornok és Tiszt urak! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Pro Patria ad Mortem A hazáért mindhalálig!

Tábornok és Tiszt urak! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Pro Patria ad Mortem A hazáért mindhalálig! 1 Vezérőrnagy Úr! Tábornok és Tiszt urak! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Pro Patria ad Mortem A hazáért mindhalálig! Több, mint tíz hónappal ezelőtt ezzel a jelmondattal fogadott bennünket a vezérkari tanfolyam,

Részletesebben

Bemutatkozás. dksi.hu. A KONTENT-DKSI Cycling Team

Bemutatkozás. dksi.hu. A KONTENT-DKSI Cycling Team Bemutatkozás A KONTENT-DKSI Cycling Team Az országúti kerékpársport Debrecenben sikeres múltra tekinthet vissza. Számos válogatott szereplés, OB győzelmek, rangos külföldi versenyeken való eredményes részvételek

Részletesebben

Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. The World Games 2009. The World Games 2009

Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. The World Games 2009. The World Games 2009 96 97 98 99 100 SKAohsiung: A BAJNOK ÚTJA,,Hatéves voltam, amikor édesapám ismerôse révén elmehettem egy karateedzésre. Ahogy beléptem, iszonyú hangzavar, kiabálás, egymással harcoló fehér ruhás emberek

Részletesebben

Értô közönséget sikerült kialakítani Erdôs Jenôvel Olajos Gábor beszélget

Értô közönséget sikerült kialakítani Erdôs Jenôvel Olajos Gábor beszélget 2008 / Tavasz F o g a d ó a K a r n a g y o k h o z Értô közönséget sikerült kialakítani Erdôs Jenôvel Olajos Gábor beszélget Ki ne ismerné Erdôs Jenôt, a népmûvelô pedagógust, karnagyot, a hangversenyélet

Részletesebben

Kovács Gyula. tűzszerész főtörzsőrmester ( )

Kovács Gyula. tűzszerész főtörzsőrmester ( ) Kovács Gyula tűzszerész főtörzsőrmester 2008. június 10., Afganisztán (1978-2008) Egy bomba hatástalanítása közben halt meg, hiába volt rajta a legjobb védőfelszerelés. 30 éves volt. A házi készítésű bombát

Részletesebben

Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével

Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével Nekem ez az életem Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével A patika igényesen felújított, orvosi rendelôknek is helyet adó épületben található a kisváros egyik terének sarkán. A

Részletesebben

96 év Puskás Pál 88 éves. II. rész Szerkesztette Rentka László

96 év Puskás Pál 88 éves. II. rész Szerkesztette Rentka László 96 év Puskás Pál 96 éves II. rész Szerkesztette Rentka László A 2017. december 23-ai, 96. születésnapról és az azt követő családi úszásokról szóló beszámolók, valamint a 2006-2008. közötti három Puskás

Részletesebben

Bemutatkozás. Programom. Magyar Kerékpáros Szövetség Nagy Zoltán - Országúti Szakágvezetői Pályázat

Bemutatkozás. Programom. Magyar Kerékpáros Szövetség Nagy Zoltán - Országúti Szakágvezetői Pályázat Címzett: Tárgy: Magyar Kerékpáros Szövetség Nagy Zoltán - Országúti Szakágvezetői Pályázat Bemutatkozás Nagy Zoltán vagyok. 1970-ben, Debrecenben születtem. 1985-1990 között kerékpároztam a Debreceni SI

Részletesebben

GYÁSZJELENTÉS GYÁSZJELENTÉS. Dr. Varga Ferenc emlékére. Kedves Feri! 1 / 5

GYÁSZJELENTÉS GYÁSZJELENTÉS. Dr. Varga Ferenc emlékére. Kedves Feri! 1 / 5 Mély fájdalommal és tisztelettel Dr. Varga adózva Ferenc tudatjuk,, a hogy Magyar Kórházszövetség többszörös volt elnöke, a A Kórházszövetség saját halottjának tekinti, tiszteletére és emlékére szánja

Részletesebben

XLVI. MAGYAR NEMZETI BAJNOKSÁG

XLVI. MAGYAR NEMZETI BAJNOKSÁG Magyar Repülő Szöveség Ejtőernyős Szakbizottság MAGYAR EJTŐERNYŐS SZÖVETSÉG XLVI. MAGYAR NEMZETI BAJNOKSÁG II. OSZTÁLYÚ BAJNOKSÁG IFJÚSÁGI ÉS UTÁNPÓTLÁS BAJNOKSÁG MESTER BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA Nyíregyháza,

Részletesebben

Öten érkeztünk Szlovákiából Jászberénybe a XXXIII. Nemzetközi edzőtáborba. Ötünkből három danvizsgára készült. Persze a felkészülésünk már jóval a

Öten érkeztünk Szlovákiából Jászberénybe a XXXIII. Nemzetközi edzőtáborba. Ötünkből három danvizsgára készült. Persze a felkészülésünk már jóval a Öten érkeztünk Szlovákiából Jászberénybe a XXXIII. Nemzetközi edzőtáborba. Ötünkből három danvizsgára készült. Persze a felkészülésünk már jóval a tábor előtt megkezdődött, viszont itt még módunkban állt

Részletesebben

Andersen meséi AZ ÖREG UTCAI LÁMPÁS

Andersen meséi AZ ÖREG UTCAI LÁMPÁS Andersen meséi AZ ÖREG UTCAI LÁMPÁS Hallottad-e már az öreg utcai lámpás történetét? Igaz, nem éppen vidám história, de azért egyszer végighallgathatod. Volt egyszer egy jóravaló, öreg utcai lámpás, aki

Részletesebben

20 éves a LÁNYI RÓBERT EMLÉKALAPÍTVÁNY

20 éves a LÁNYI RÓBERT EMLÉKALAPÍTVÁNY 20 éves a LÁNYI RÓBERT EMLÉKALAPÍTVÁNY 1999. augusztus 20-án, villámcsapás következtében a Dunakeszi repülőterén elhunyt fiúnk emlékére alapított Lányi Róbert Emlékalapítvány (továbbiakban Alapítvány)

Részletesebben

mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt,

mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt, II. fejezet [...] Legyél az esernyőm, Óvj a széltől, és ha mégis elázom, Te legyél az égen a Nap, Te melegíts át, ha néha fázom! Én meg olyan leszek hozzád, mint a gazdájához a véreb Amikor először láttam

Részletesebben

Szakmai továbbképzés I. foglalkozás

Szakmai továbbképzés I. foglalkozás Szakmai továbbképzés 2016. I. foglalkozás Minden évben négy alkalommal kerül megrendezésre szakmai továbbképzésünk, mely az idén 2016. Január 24-n volt a Honvéd Küzdőcentrumban. A rendezvényre alapvetően

Részletesebben

96 év szeptember Olimpiai bajnok is indult a hajdúszoboszlói szenior úszóversenyen Puskás Pál és Krasznai Róbert Örökös Bajnok!

96 év szeptember Olimpiai bajnok is indult a hajdúszoboszlói szenior úszóversenyen Puskás Pál és Krasznai Róbert Örökös Bajnok! 96 év Puskás Pál 96 éves III. rész Szerkesztette Rentka László 2013 2013. szeptember 28-29. A Hajdúszoboszlón megrendezett szenior versenyünkön először osztották ki a szigorú feltételekhez kötött A magyar

Részletesebben

2015. IX. Fedák Sári Ulti Kupa (Lakitelek Népfőiskola) végeredményének kivonata

2015. IX. Fedák Sári Ulti Kupa (Lakitelek Népfőiskola) végeredményének kivonata 2015. IX. Fedák Sári Ulti Kupa (Lakitelek Népfőiskola) 24. Jankovics Attila 11 105 29. Gergely Lajos 11 81 36. Dr. Tóth István 11 35 44. Borbély Imre 11-83 50. Hajdu Károly 10 71 63. Müllerné Ica 10-38

Részletesebben

Történelem 3 földrészen - 1956

Történelem 3 földrészen - 1956 1956, Melbourne Az 1956. december 6-ai melbourne-i vérfürdő legendájával az olimpiatörténet egyik legismertebb fejezetének főszereplője lett a magyar vízilabda csapat. Történelem 3 földrészen - 1956 Három,

Részletesebben

A VADÁSZREPÜLŐGÉP VEZETŐK KIKÉPZÉSI RENDSZERE HAZÁNKBAN 1961-TŐL A HAZAI KÉPZÉS BEINDÍTÁSÁIG

A VADÁSZREPÜLŐGÉP VEZETŐK KIKÉPZÉSI RENDSZERE HAZÁNKBAN 1961-TŐL A HAZAI KÉPZÉS BEINDÍTÁSÁIG Téglás László A VADÁSZREPÜLŐGÉP VEZETŐK KIKÉPZÉSI RENDSZERE HAZÁNKBAN 1961-TŐL A HAZAI KÉPZÉS BEINDÍTÁSÁIG A vadászrepülőgép-vezetők képzése az egész világon az egyik legbonyolultabb kiképzés, amit a hadseregekben

Részletesebben

NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 9485 NAGYCENK, GYÁR UTCA 2. A NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 2017-ES TEVÉKENYSÉGE

NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 9485 NAGYCENK, GYÁR UTCA 2.   A NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 2017-ES TEVÉKENYSÉGE A NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 2017-ES TEVÉKENYSÉGE Egyesületünknek 2017-ben is sikeres, eredményekben és eseményekben gazdag éve volt. Egyesületünk 2017-ben 4 szakosztállyal működött: - labdarúgás - asztalitenisz

Részletesebben

Már újra vágytam erre a csodár a

Már újra vágytam erre a csodár a Már újra vágytam erre a csodár a Szüleinktől kapjuk az utat, gyermekeinktől a célt olvasható az államfő feleségének hitvallása internetes bemutatkozó oldalán. Áder János köztársasági elnök felesége, négygyermekes

Részletesebben

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA Mi legyek, ha nagy leszek? pályaválasztási nyílt nap 2013. január 22. A program az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Nemzeti Együttműködési Alap és Civil Támogatások Igazgatósága támogatásával valósul meg.

Részletesebben

KÖZELKÉP. Segitő jogász. Beszélgetés a hetvenéves dr. M észáros Józseffel

KÖZELKÉP. Segitő jogász. Beszélgetés a hetvenéves dr. M észáros Józseffel Segitő jogász Beszélgetés a hetvenéves dr. M észáros Józseffel Dr. Mészáros József nyugalmazott ezredes hetven esztendősen is aktívan dolgozik. 1958 óta vesz részt a büntetés-végrehajtásra vonatkozó jogszabályok

Részletesebben

A 2010/2011. tanév II. szemeszterében végrehajtásra kerülő tanfolyamok kezdési időpontjai és tervezett létszámai

A 2010/2011. tanév II. szemeszterében végrehajtásra kerülő tanfolyamok kezdési időpontjai és tervezett létszámai A Magyar Honvédség hivatásos, szerződéses és közalkalmazotti állományának meghirdetett belső tanfolyamai. A 2010/2011. tanév II. szemeszterében végrehajtásra kerülő tanfolyamok kezdési időpontjai és tervezett

Részletesebben

Ifi Eb Grenoble 2017

Ifi Eb Grenoble 2017 Ifi Eb Grenoble 2017 Az Ifi Eb-re történő felkészülés 2016 szeptember végén már elkezdődött. A jelöltek nagyobb részének felkészítését Balogh Ákos a Gószövetség elnöke vezette (Köllner Barnabás, Réti Zoltán,

Részletesebben

TTT-HSE Éves beszámoló közgyűlés év eredményei év tervei

TTT-HSE Éves beszámoló közgyűlés év eredményei év tervei TTT-HSE Éves beszámoló közgyűlés 2006. év eredményei 2007. év tervei 2007. február 03. Létszám Tájfutó Szakosztály Tömegsport Szakosztály Íjász Szakosztály 29 fő 22 fő 8 fő Kispályás Labdarúgó Szakosztály

Részletesebben

SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA

SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA Szakmai gyakorlatomat Máltán, a Vera Sant Fournier Interior Design Studionál végeztem. Ez a csupán három főből álló cég elsősorban magánlakások

Részletesebben

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről Egyesületünk 2005. október 27 én alakult szülői kezdeményezésre. Célja: Tápiószecsőn és a környező Tápió vidék - Kistérségben értelmi vagy testi

Részletesebben

Eger, május20.

Eger, május20. Magyar Ugrókötelesek Szövetsége Tel.: +3670/365-02-36 VERSENYKIÍRÁS BOSCH Mesterek Tornája ésdemó Kupa Eger, 2018. május20. Időpont : 2018. május 20. Helyszín: Rendező: Kemény Ferenc Körcsarnok 3300 Eger,

Részletesebben

IV. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny!

IV. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny! IV. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny! Az idén IV. alkalommal került megrendezésre a páros pontyfogó versenyünk, a közel 12 hektáros, VII. számú tavunkon. Ebben az évben is 37 párost tudtunk egymás

Részletesebben

Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül. 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika

Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül. 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika Péterfy Bori színész- és énekesnő. A Krétakör Színháznak, majd 2008-tól Alföldi menesztéséig a Nemzeti Színház társulatának

Részletesebben

Eger, május 21.

Eger, május 21. Magyar Ugrókötelesek Szövetsége 2836 Baj, Petőfi S.u.137. ugrokotel@gmail.com Tel.: +3670/3650236 VERSENYKIÍRÁS Mesterek Tornája és Demó Kupa Eger, 2016. május 21. Időpont : 2016. május 21. Helyszín :

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó

T Á J É K O Z T A T Ó T Á J É K O Z T A T Ó az Ózdi Súlyemelő és Fitness Club tevékenységéről Ózd, 2011. április 21. Előterjesztő: Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság Elnöke Club Előkészítő: Ózdi Súlyemelő és Fitness Ügyvezető

Részletesebben

SZEPES MÁRIA PÖTTYÖS PANNI. az idôvonaton MÓRA KÖNYVKIADÓ

SZEPES MÁRIA PÖTTYÖS PANNI. az idôvonaton MÓRA KÖNYVKIADÓ SZEPES MÁRIA PÖTTYÖS PANNI az idôvonaton MÓRA KÖNYVKIADÓ A Móra Könyvkiadó a Szepes Mária Alapítvány támogatója. Az alapítvány célja az író teljes életmûvének gondozása, még kiadatlan írásainak megjelentetése,

Részletesebben

2016. február INTERJÚ

2016. február INTERJÚ INTERJÚ Az Élet szép Az AMEGA beszélgetőpartnere: Dr. Kánitz Éva Főorvos Asszony, milyen családi indíttatással került az orvosi pályára? Mindig azt gondoltam, hogy az a legszebb dolog a világon, ha az

Részletesebben

"Soha nem érzem, hogy itt a plafon" - Interjú Bánsági Ildikóval

Soha nem érzem, hogy itt a plafon - Interjú Bánsági Ildikóval "Soha nem érzem, hogy itt a plafon" - Interjú Bánsági Ildikóval 2014. augusztus 26. kedd, 07:00 "Mindig büszke voltam, ha valami újra hívtak. Soha nem érzem, hogy itt a plafon, hanem inkább azt, hogy szeretnék

Részletesebben

Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban?

Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban? Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban? A Jövô diákja Felkelni nehéz dolog, fél hét elôtt sosem sikerül. Az indulásig hátra lévô fél óra arra ugyan elég volna, hogy magamra rángassak valamit, aztán

Részletesebben

Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában,

Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában, Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában, ama XII. ÁGOTA táborrul, mely tarttatott az jeles Szeged városában, azon vidám ifjak örömére!!! Az ÁGOTA Alapítvány (helyett) bemutatja (a 2

Részletesebben

Már az edzéseken is kiütközött,de az időmérőn tisztult csak le igazán, hogy nagyon éles csaták várhatóak a Salzburgi aszfaltcsíkon.

Már az edzéseken is kiütközött,de az időmérőn tisztult csak le igazán, hogy nagyon éles csaták várhatóak a Salzburgi aszfaltcsíkon. Már az edzéseken is kiütközött,de az időmérőn tisztult csak le igazán, hogy nagyon éles csaták várhatóak a Salzburgi aszfaltcsíkon. Pár sorban, most betekintést nyújtok, hogy is láttam én,majd az LRT csapat

Részletesebben

Karácsony József, csendőr alezredes

Karácsony József, csendőr alezredes Karácsony József, csendőr alezredes Szül. Kékes, Szolnok-Doboka vármegye (Erdély), 1895.06.13. Édesapja Karácsony Sándor földbirtokos, 1840-ben Erdélyben született, ott is halt meg 1916. március 29-én.

Részletesebben

S. TURCSÁNYI ILDIKÓ BANNER JÁNOS EMLÉKSZOBA. Vezető a Jantyik Mátyás Múzeum állandó kiállításához (Békés, Széchenyi tér 6.)

S. TURCSÁNYI ILDIKÓ BANNER JÁNOS EMLÉKSZOBA. Vezető a Jantyik Mátyás Múzeum állandó kiállításához (Békés, Széchenyi tér 6.) S. TURCSÁNYI ILDIKÓ BANNER JÁNOS EMLÉKSZOBA Vezető a Jantyik Mátyás Múzeum állandó kiállításához (Békés, Széchenyi tér 6.) BÉKÉSI TÉKA 11.sz. A békési Jantyik Mátyás Múzeum tájékoztatója Szerkeszti: B.

Részletesebben

World Archery 3D Championships Szardínia szigete Sassari 2013 október 8-12

World Archery 3D Championships Szardínia szigete Sassari 2013 október 8-12 World Archery 3D Championships 2013 Szardínia szigete Sassari 2013 október 8-12 A 2013 évben a magyarországi minősítő versenyeken megfelelő eredmények elérése után hagyta jóvá a Magyar Íjász Szövetség

Részletesebben

Kata. Megvagyok mondja. Kimegyünk? Á, jó itt.

Kata. Megvagyok mondja. Kimegyünk? Á, jó itt. Kata Az egyik budapesti aluljáró, metróbejárat előtt találkozunk, azt mondta, itt szokta napjainak nagy részét tölteni. Mocsok van, bűz és minden tele hajléktalanokkal. Alszanak dobozokon, koszos rongyokon,

Részletesebben

: + 36 (70) 378-0544 Fax: + 36 (62) 541-670 6728 Szeged, Bajai út, Repülőtér Levélcím: : H-6701 Szeged, Pf.: 1014.

: + 36 (70) 378-0544 Fax: + 36 (62) 541-670 6728 Szeged, Bajai út, Repülőtér Levélcím: : H-6701 Szeged, Pf.: 1014. : + 36 (70) 378-0544 Fax: + 36 (62) 541-670 6728 Szeged, Bajai út, Repülőtér Levélcím: : H-6701 Szeged, Pf.: 1014. XIV. MATASZ Kupa Nemzetközi Ejtőernyős Célbaugró Verseny Szeged, 2013. augusztus 30. szeptember

Részletesebben

Weekend Driver Fiesta Cup

Weekend Driver Fiesta Cup Weekend Driver Fiesta Cup 2014.09.21 Rapai Zoltán Karimo: Szia Rapus! Mid Ohio-ba értünk. Már szabadedzésen látszott, hogy izgalmas futam lesz, és szoros időmérő. Sikerült menned egy 2. időt előtted Gombár

Részletesebben

Javaslat a Dr. Kovácsai Sándor Emlékfutás települési értéktárba történő felvételéhez

Javaslat a Dr. Kovácsai Sándor Emlékfutás települési értéktárba történő felvételéhez Javaslat a Dr. Kovácsai Sándor Emlékfutás települési értéktárba történő felvételéhez Készítette: Ádám László (név). (aláírás) Pusztaszabolcs, 2014. március 14. (település, dátum) (P. H.) I. A JAVASLATTEVŐ

Részletesebben

MAGYAR REPÜLŐ SZÖVETSÉG BIZTONSÁGI SZERVEZET. ÜZEMBENTARTÓI JELENTÉS 2013-196-4P sz. LÉGIKÖZLEKEDÉSI ESEMÉNY

MAGYAR REPÜLŐ SZÖVETSÉG BIZTONSÁGI SZERVEZET. ÜZEMBENTARTÓI JELENTÉS 2013-196-4P sz. LÉGIKÖZLEKEDÉSI ESEMÉNY MRSZ-REBISZ eseményszám: 8/2013 MAGYAR REPÜLŐ SZÖVETSÉG BIZTONSÁGI SZERVEZET ÜZEMBENTARTÓI JELENTÉS 2013-196-4P sz. LÉGIKÖZLEKEDÉSI ESEMÉNY Helyszín: Nyíregyháza repülőtér (LHNY) Ideje: 2013. július 05.

Részletesebben

- Hétévesen kezdtél hegedülni. Volt aki zenei múlttal rendelkezett a családban és ennek hatására kezdtél el tanulni vagy teljesen önszántadból?

- Hétévesen kezdtél hegedülni. Volt aki zenei múlttal rendelkezett a családban és ennek hatására kezdtél el tanulni vagy teljesen önszántadból? Balczó Péter operaénekessel, a Magyar Állami Operaház és az Erkel Színház oszlopos tagjával, a nagykörúti Szamos Cukrászdában találkoztam. Észnél kell lenni, hiszen interjúalanyaimnak általában fogalmuk

Részletesebben

Az óbudai Schmidt-kastély ellenállói

Az óbudai Schmidt-kastély ellenállói KARACS ZSIGMOND Az óbudai Schmidt-kastély ellenállói Az országot 1956. október 4-én a keringõ hírek ellenére váratlanul érte a katasztrófa. Az emberek bíztak a szovjet csapatok kivonulásában, mindenki

Részletesebben

Színbe hozunk! Találd meg magadban Te is az önkéntest!

Színbe hozunk! Találd meg magadban Te is az önkéntest! Színbe hozunk! Találd meg magadban Te is az önkéntest! Szia! A Faipari Tudományos Alapítvány saját profiljába vágó önkéntes programot indított ZuzmóKa néven. Az egy éven át tartó rendezvénysorozat önkéntesek

Részletesebben

A 8918-as Mi 2, mint polgári alkalmazott a második HA-BGH

A 8918-as Mi 2, mint polgári alkalmazott a második HA-BGH A 8918-as Mi 2, mint polgári alkalmazott a második HA-BGH Az Egészségügyi Minisztériumnak 2000 nyarán átadott hat honvédségi Mi 2-es helikopter egyike volt a 8918-as oldalszámú is. A helikopterek 2000.

Részletesebben

Utca, házszám, emelet, ajtó: Telefon: 4. Értesítési címe (csak ha különbözik az állandó lakcímtől)

Utca, házszám, emelet, ajtó: Telefon:   4. Értesítési címe (csak ha különbözik az állandó lakcímtől) TARTALMI BESZÁMOLÓ Erasmus+ szakmai gyakorlat Kitöltendő a hazaérkezést követő 15 napon belül és visszaküldendő az Erasmus Iroda részére (e-mail: erasmus-out-godollo@szie.hu) 1. ADATOK 1. Pályázó neve:

Részletesebben

A Magyar Honvédség évi sportbajnokságain az összesített pontversenyben

A Magyar Honvédség évi sportbajnokságain az összesített pontversenyben 1 A Magyar Honvédség 2013. évi sportbajnokságain összesített pontversenyben I. helyezést ért el és ezzel újból elnyerte a Honvéd Vezérkar Főnök vándorserlegét MH 86. SZOLNOK HELIKOPTER BÁZIS CSAPATA II.

Részletesebben

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó 1. Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó barátnak nem. A motort nem állította le, halk zúgása

Részletesebben

Kitüntető címek, szolgálati jelek, érdemjelek, dísztőr, oklevél, emléktárgy és emlékgyűrű adományozása a ZMNE ünnepélyes tanévnyitóján

Kitüntető címek, szolgálati jelek, érdemjelek, dísztőr, oklevél, emléktárgy és emlékgyűrű adományozása a ZMNE ünnepélyes tanévnyitóján Kitüntető címek, szolgálati jelek, érdemjelek, dísztőr, oklevél, emléktárgy és emlékgyűrű adományozása a ZMNE ünnepélyes tanévnyitóján A Magyar Köztársaság honvédelmi minisztere Állami Ünnepünk 2010. augusztus

Részletesebben

Erasmus tudósítás Kölnből. Mészáros Brigitta. Ahány nyelvet beszélsz, annyi életet élsz

Erasmus tudósítás Kölnből. Mészáros Brigitta. Ahány nyelvet beszélsz, annyi életet élsz Erasmus tudósítás Kölnből Mészáros Brigitta Ahány nyelvet beszélsz, annyi életet élsz Békés Márta 2015. június 13. Köln 1 Mészáros Brigitta vagyok, a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karán tanulok,

Részletesebben

2010. 06. 10. csütörtök. Az élet megoldja magát. Interjú Spilák Klárával

2010. 06. 10. csütörtök. Az élet megoldja magát. Interjú Spilák Klárával 2010. 06. 10. csütörtök Az élet megoldja magát Interjú Spilák Klárával "Ha nem jártam volna be ezt az utat, abba belehaltam volna, de megismertem, tudom milyen, és nem kérem" - mondja a színészetről Spilák

Részletesebben

LOVAGLÁS. A TÁMOP 3.1.4. pályázat elnyerésével iskolánknak lehetősége nyílt lovaglás oktatás megszervezésére.

LOVAGLÁS. A TÁMOP 3.1.4. pályázat elnyerésével iskolánknak lehetősége nyílt lovaglás oktatás megszervezésére. LOVAGLÁS Helyszín: Felsőtárkány, Karap lovastanya Oktató: Karap Péter lovasedző Bevont tanulók: 20 tanuló, 3. és 4. osztályosok 20 alkalom: május 12., 14., 19., 21., 26., 28., június 2., 4., 11., 16.,

Részletesebben

Rétság Városi Sport Egyesület

Rétság Városi Sport Egyesület - Rétság Városi Sport Egyesület - Részlet az alapszabályból: A Rétság Városi Sport Egyesület az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény alapján önállóan m köd társadalmi szervezet. Az egyesület a

Részletesebben

Az Igazi Ajándék. Máté és a sárkány. Táblácska Megismételhetetlen alkalmakra copyright

Az Igazi Ajándék. Máté és a sárkány. Táblácska Megismételhetetlen alkalmakra copyright Az Igazi Ajándék Máté és a sárkány Táblácska Megismételhetetlen alkalmakra copyright 2011-2013 www.tablacska.hu 1 Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás tengeren is túl, még az üveghegyen is túl,

Részletesebben

Eger, április 26.

Eger, április 26. Magyar Ugrókötelesek Szövetsége 2836 Baj, Petőfi S.u.137. ugrokotel@gmail.com Tel.: +3670/3650236 VERSENYKIÍRÁS ZF Lenksysteme Mesterek Tornája és Demó Kupa Eger, 2015. április 26. Időpont : 2014. április

Részletesebben

Egy rétsági gyűjtő bemutatkozása

Egy rétsági gyűjtő bemutatkozása Egy rétsági gyűjtő bemutatkozása Pfaff László vagyok, 65 éves nyugdíjas. 1966-67-ben voltam előfelvételis vegyi- sugárfelderítő Hódmezővásárhelyen. Szakaszparancsnokom Cserhalmi Mihály fhdgy., aki vezérőrnagyként

Részletesebben

11 Mindig van két lehetőség. Vagy nincs. Kacs RETTEGJETEK ÉRETTSÉGIZŐK A cikk szerzője, Kercsó Katalin búcsúbeszéde a ballagási ünnepségen. A ballagók névsorát megtalálod az utolsó oldalon! Most ezzel

Részletesebben

ERRATA. 154. o. Hanák Sándor szökésének történetét maga mesélte el nekem. A szerzó

ERRATA. 154. o. Hanák Sándor szökésének történetét maga mesélte el nekem. A szerzó ERRATA Kéziratom szerkesztett változata számomra karácsonyi meglepetésként jelent meg. Ennek tudható be a néhány tévedés, illetve fontosnak tartom az alábbi kiegészítéseket. A szerzó 230. o. Gereöffy osztályparancsnok,

Részletesebben

PEDAGÓGUSNAPI ARANYGYŰRŰ ELISMERÉS (Gönczy Barnabásné tanító)

PEDAGÓGUSNAPI ARANYGYŰRŰ ELISMERÉS (Gönczy Barnabásné tanító) (Gönczy Barnabásné tanító) Diplomáját 1977-ben vette át a Nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskolán. Pályakezdőként Nyírbátorban helyezkedett el. Az elmúlt 40 év során, ha iskolát váltott is, de

Részletesebben

2014. évi röpverseny eredmények I.

2014. évi röpverseny eredmények I. 2014. évi röpverseny eredmények I. Az idei versenyidény első eredményei a május 3-án megrendezett birminghami pergő öreg galambok versenyének napján születtek, versenyre 7 fő nevezett. Íme az eredmények:

Részletesebben

Dobrovitz József NÉGYESFOGATHAJTÁS

Dobrovitz József NÉGYESFOGATHAJTÁS Dobrovitz József 2009 NÉGYESFOGATHAJTÁS LEGEREDMÉNYESEBB HAJTÓINK A Magyar Lovassport kétségkívül legeredményesebb szakága évtizedek óta a fogathajtóké, hisz sikert sikerre halmoztak az egykori szövetségi

Részletesebben

Egy nagyhírű, nemzetközi cég

Egy nagyhírű, nemzetközi cég Álláshirdetés Egy nagyhírű, nemzetközi cég álláshirdetését nemcsak munkanélküliek olvasták, hanem mások is, akik jobb munkához akartak jutni. A hirdetés elején a cég tevékenységéről, tevékenységének hatékonyságáról

Részletesebben

ITDK és Bolyai napi rendezvények ünnepélyes eredményhirdetése és díjátadása

ITDK és Bolyai napi rendezvények ünnepélyes eredményhirdetése és díjátadása ITDK és Bolyai napi rendezvények ünnepélyes eredményhirdetése és díjátadása A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Dísztermében 2013. december 12-én a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar 2013. őszi Intézményi

Részletesebben

VALÓSÁG. Nem harap az énekóra sem Interjú egy mentortanárral

VALÓSÁG. Nem harap az énekóra sem Interjú egy mentortanárral VALÓSÁG Az alábbi interjúkból a pedagógus életút két állomásáról kaphatunk képet, egy mentortanár és egy pályakezdő pedagógus véleménye alapján. A beszélgetések főként a pedagógussá válás kezdeti szakaszáról,

Részletesebben

XLIX. MAGYAR NEMZETI BAJNOKSÁG

XLIX. MAGYAR NEMZETI BAJNOKSÁG Magyar Repülő Szövetség MAGYAR EJTŐERNYŐS SZÖVETSÉG XLIX. MAGYAR NEMZETI BAJNOKSÁG II. OSZTÁLYÚ BAJNOKSÁG IFJÚSÁGI ÉS UTÁNPÓTLÁS BAJNOKSÁG MESTER BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA Nyíregyháza, 2011. 07. 28 07.

Részletesebben

EGÉSZSÉGNAP 4. Alsó tagozat PROGRAM TERV

EGÉSZSÉGNAP 4. Alsó tagozat PROGRAM TERV EGÉSZSÉGNAP 4. Alsó tagozat PROGRAM TERV Balatonszabadi, 2014. Szeptember 26. Pedagógiai célok Célunk, hogy a kialakított programokkal, játékainkkal gyermekeknek emlékezetes és vidám időtöltést, felhőtlen

Részletesebben

Kevés József csendőr főtörzsőrmester, vasúti őrsparancsnok Dr. Kevés István ny. honv. ezredes emlékezése Édesapjáról

Kevés József csendőr főtörzsőrmester, vasúti őrsparancsnok Dr. Kevés István ny. honv. ezredes emlékezése Édesapjáról Kevés József csendőr főtörzsőrmester, vasúti őrsparancsnok Dr. Kevés István ny. honv. ezredes emlékezése Édesapjáról Lőrinci nagyközségben (akkor Nógrád megye) egy kisnemesi familia negyedik gyermekeként

Részletesebben

Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD

Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD TÁJÉKOZTATÓ FÜZET gyerekeknek Ferrádi Hádi, a kis versenyautó Ismersz olyan meséket, amiben versenyautók vagy sportkocsik szerepelnek? Ismered például Villám McQueent?

Részletesebben

PROGRAMAJÁNLÓ (július)

PROGRAMAJÁNLÓ (július) Ejtıernyısök Szolnoki Szervezete (a Magyar Ejtıernyısök Bajtársi Szövetsége tagja) Szolnok, Táncsics M út 5-7. : 5001 Szolnok, Pf. 10. : 30/414 0327, Fax: 56 515 510; HM Fax: 43 8117 Email: ejtoernyos747@gmail.com

Részletesebben

Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett

Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett 16 Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett mást is felfedezni vélt. Dühöt, talán. Kétségbeesést.

Részletesebben

Családsegítés az Otthon Segítünk Szolgálatban

Családsegítés az Otthon Segítünk Szolgálatban Embertárs (2005/1.) Tamásné Kollár Magdolna Családsegítés az Otthon Segítünk Szolgálatban Esettanulmány. (a neveket és az adatokat természetesen megváltoztattuk) Klári 22 éves. Két kicsi gyermeke van:

Részletesebben

Javaslat a [nemzeti érték megnevezése] [települési/tájegységi/megyei/külhoni magyarság] értéktárba történő felvételéhez

Javaslat a [nemzeti érték megnevezése] [települési/tájegységi/megyei/külhoni magyarság] értéktárba történő felvételéhez 1. melléklet a 114/2013. (IV. 16.) Korm. rendelethez Javaslat a [nemzeti érték megnevezése] [települési/tájegységi/megyei/külhoni magyarság] értéktárba történő felvételéhez Készítette: Horváth Vilmos Szombathely,

Részletesebben

Nyári gyakorlat beszámoló

Nyári gyakorlat beszámoló Nyári gyakorlat beszámoló Készítette: Vándor Lilla Mikor megtudtam az iskolában, hogy van lehetőségünk külföldön gyakorlatozni, nem is hezitáltam, ahogy lehetett jelentkeztem a programra. El sem hittem,

Részletesebben

Német költségen, magyar színekben - emlékezés a 125 éve született Keresztes Lajosra

Német költségen, magyar színekben - emlékezés a 125 éve született Keresztes Lajosra Német költségen, magyar színekben - emlékezés a 125 éve született Keresztes Lajosra A közelmúltban, egészen pontosan április 30-án volt 125 esztendeje, hogy az 1928-as, amszterdami olimpia könnyűsúlyú,

Részletesebben

Felkészülési Kérdések (válaszok) I. rész. Az áprilisban megrendezésre kerülő ejtőernyős öttusa versenyre

Felkészülési Kérdések (válaszok) I. rész. Az áprilisban megrendezésre kerülő ejtőernyős öttusa versenyre Felkészülési Kérdések (válaszok) I. rész Az áprilisban megrendezésre kerülő ejtőernyős öttusa versenyre 1. Az ejtőernyő fő részei: kupola, heveder, tok, zsinórzat. 2. A Magyar Honvédségben rendszeresített

Részletesebben

90 éve született Dr. Polinszky Károly, a Veszprémi Vegyipari Egyetem alapítója

90 éve született Dr. Polinszky Károly, a Veszprémi Vegyipari Egyetem alapítója 90 éve született Dr. Polinszky Károly, a Veszprémi Vegyipari Egyetem alapítója Veszprém, 2012. március 19. Kiadó: Veszprémi Vegyészekért Alapítvány www.vvalapitvany.hu Szerkesztö: Tomanicz Éva Tördelö:

Részletesebben

MAGYAR REPÜLŐ SZÖVETSÉG BIZTONSÁGI SZERVEZET

MAGYAR REPÜLŐ SZÖVETSÉG BIZTONSÁGI SZERVEZET - 1 - MRSZ-REBISZ eseményszám: 09/2013. MAGYAR REPÜLŐ SZÖVETSÉG BIZTONSÁGI SZERVEZET ÜZEMBENTARTÓI JELENTÉS 2013-234-4 POL sorszámú LÉGIKÖZLEKEDÉSI ESEMÉNY Helyszín: LHSK - Siófok Kiliti repülőtér Ideje:

Részletesebben

SZKB104_15. Fordulópontok a barátságban

SZKB104_15. Fordulópontok a barátságban SZKB104_15 Fordulópontok a barátságban TANULÓI FORDULÓPONTOK A BARÁTSÁGBAN 4. ÉVFOLYAM 145 D1 Gyurkovics Tibor: Rád nem lehet számítani Jenő nem tud futballozni. De mindig odajön. Beveszem a hármas csapatba,

Részletesebben

ÚJABB RÁGALOM HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ ELLEN. Hiteles tanúk cáfolata. Interjú Horthy Istvánnéval

ÚJABB RÁGALOM HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ ELLEN. Hiteles tanúk cáfolata. Interjú Horthy Istvánnéval Lehet-e? ÚJABB RÁGALOM HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ ELLEN Hiteles tanúk cáfolata Interjú Horthy Istvánnéval A közelmúltban a Jobbik néven ismert, de általam kezdettől ártalmas és értelmetlen képződménynek nevezett

Részletesebben