Optimista a magánszféra az egészségügyi ellátásban

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Optimista a magánszféra az egészségügyi ellátásban"

Átírás

1 Optimista a magánszféra az egészségügyi ban Egészségügyi szolgáltatással Magyarországon több, mint tízezer vállalkozás foglalkozik. A cégek jegyzett tőkéje meghaladja a 12 milliárd forintot, a saját tőke közel 40 milliárd forint ben ezek a vállalkozások megközelítőleg 90 milliárd forint árbevételt könyveltek el, s adózás előtti eredményük meghaladta a 13 milliárd forintot. Az egészségügyi sal foglalkozó szakágazatok közül a járóbeteg a legjelentősebb. Ebben a szakágazatban működik a cégek kétharmada, itt van a saját tőke kétharmada, s ez teljesíti az árbevétel 59%-át (ide tartoznak a háziorvosi, gyermekorvosi sal, a foglalkozás-egészségügyi sal, járóbeteg szaksal foglalkozó vállalkozások, diagnosztikai központok stb.). A második legjelentősebb terület az egyéb humán-egészségügyi (betegszállítás, természetgyógyászat, gyógytorna, gyógymasszázs stb.), mely az árbevétel közel negyedét realizálta. A fekvőbeteg ban működő vállalkozások (magán kórház, ápolás, kórházi ügyeletet ellátó vállalkozások stb.) az árbevétel tizedét teljesítették. A felmérés során az Európai Unióban használt kérdéseket alkalmaztuk a szolgáltató vállalkozások helyzetének és várakozásainak felmérésére. A kérdőíveket postán küldtük ki 4700 vállalkozásnak. A 10 fő feletti cégeket telefonon is buzdítottuk a válaszadásra. Végül 440 kitöltött kérdőívet küldtek vissza a vállalkozások. Magyarországon ugyanezzel a módszerrel méri fel a GKI Gazdaságkutató Rt. a szolgáltató vállalkozások konjunktúráját, így az egészségügyi vállalkozások várakozásait a későbbiekben összehasonlíthatjuk a teljes szolgáltató ágazat várakozásaival. A kérdések a vállalkozások üzleti pozíciójára, a bevétel és a betegforgalom előző negyedéves alakulására, a bevétel következő negyedévre várható alakulására vonatkoznak. Ezen kívül megkérdezzük a vállalkozásokat a következő hat hónapban várható üzleti lehetőségeikről és létszám változtatási terveikről. A vállalkozások beszámolnak a következő három hónapra tervezett áremelési szándékaikról, s a fejlesztési, beruházási szándékokról egyéves időhorizonton válaszolnak a megkérdezettek. Mivel az egészségügyi sal foglalkozó vállalkozásokról eddig nem végeztek ilyen átfogó felmérést, szándékunk a piac feltérképezése. Ezért felmérjük a vállalkozások tevékenységi körét és személyi állományát is. A kérdések többsége zárt kvalitatív kérdés, pl. Milyennek ítéli meg az Önök cégének jelenlegi üzleti pozícióját (az évnek ebben az időszakában szokásoshoz képest)?, s a válaszokat ötfokú skálán mérjük: pl. 1. nagyon jó 2. jó 3. kielégítő 4 rossz 5. nagyon rossz. Az egy-egy kérdésre adott válaszokból ún. egyenleget számítunk, ami a pozitív, optimista, valamint a negatív (pesszimista) választ adók arányának különbsége. Az egyenleg értéke tehát 100 és +100 között alakulhat. 100 az értéke, ha minden válaszadó pesszimista, +100, ha mindegyik optimista, s 0 az értéke, ha a pesszimisták és az optimisták aránya megegyezik. Ezzel egy mutatószámba sűrítve könnyen értelmezhető a válaszok megoszlása és egyszerűen követhető az eloszlás időbeni változása. 1

2 A harmadik negyedévben az egészségügyi sal foglalkozó vállalkozások üzleti pozíciója viszonylag jó volt. Erre utal a válaszokból számított egyenleg 10 pontos értéke. A jó üzleti pozícióról beszámoló vállalkozások aránya tehát 10 százalékponttal haladja meg a rossz helyzetről beszámoló cégek arányát. A fekvőbeteg sal foglalkozó vállalkozások jelezték a legjobb üzleti pozíciót, s a legjelentősebb járóbeteg-ellátó szakágazatban működő vállalkozások számoltak be legkevésbé jó helyzetről. A vállalkozások üzleti pozíciójának alakulása 2002 harmadik negyedévében (pont) Egészségügyi Egyéb humánegészségügyi Fogorvosi Járóbeteg Fekvőbeteg Üzleti pozíció 2

3 2002 harmadik negyedévében kissé emelkedett a vállalkozások betegforgalma (ebben szezonális tényezők is szerepet játszhattak). A fekvőbeteg sal foglalkozó vállalkozások számoltak be a legdinamikusabban növekvő betegforgalomról, a legkevésbé a fogászati vállalkozások betegforgalma bővült a harmadik negyedévben. A vállalkozások bevétele hasonlóan, de kissé kevesebb cég esetében nőtt, mint a betegforgalom, amit a kb. 5 ponttal alacsonyabb egyenleg jelez. Az enyhén növekvő betegforgalom mellett a fogászati vállalkozások gyakorlatilag stagnáló (nagyon kismértékben csökkenő) bevételről számoltak be. A bevétel negyedik negyedévi alakulásával kapcsolatban igen optimisták az egészségügyi sal foglalkozó vállalkozások. A leginkább a fekvőbeteg, a legkevésbé a fogászati területén működő vállalkozások számítanak növekvő bevételre, de mindegyik szakágazatban jobb bevételt várnak a negyedik negyedévre, mint amit a harmadik negyedévben realizáltak. A betegforgalom és a bevétel alakulása 2002 harmadik negyedévében, bevételi várakozások 2002 negyedik negyedévére (pont) Egészségügyi Egyéb humán-egészségügyi Fogorvosi Járóbeteg Fekvőbeteg Betegforgalom Bevétel tény Bevétel várható 3

4 Az egészségügyi sal foglalkozó vállalkozások viszonylag optimistán látják üzleti lehetőségeik várható alakulását a következő 6 hónapban. A legbizakodóbb válaszokat erre a kérdésre is a fekvőbeteg sal foglalkozó cégek adták, s a legnagyobb súlyt képviselő járóbeteg ban mutatkozott a leggyengébb optimizmus. A következő félévre vonatkozó optimizmus azonban csak óvatos létszámbővítési tervekkel jár együtt. A vállalkozások túlnyomó többsége nem tervezi jelenlegi létszámának változtatását, s a létszámbővítést tervező cégek aránya alig haladja meg az elbocsájtást tervezőkét. A fekvőbeteg sal foglalkozó vállalkozások terveznek legnagyobb arányban létszámbővítést, míg a járóbeteg ellátó vállalkozások körében nagyjából ugyanannyi cég tervezi humánerőforrásának növelését, mint amennyi szűkítésre készül. Az üzleti lehetőségek várható alakulása a következő 6 hónapban, létszámváltoztatási tervek (pont) Egészségügyi Egyéb humán-egészségügyi Fogorvosi Járóbeteg Fekvőbeteg Üzleti lehetőségek Létszám 4

5 A vállalkozások által tervezett áremelés a következő három hónapban (%) 3,0 2,5 2,0 1,5 1,0 0,5 0,0 Fekvőbeteg Járóbeteg Fogorvosi Egyéb humánegészségügyi Áremelés Egészségügyi 2002 negyedik negyedévében az egészségügyi sal foglalkozó vállalkozások átlagosan 1,5%-os áremelést terveznek. A fekvőbeteg ban 2,5%-os, a fogorvosi ban közel 2%-os, míg a járóbeteg ban kevesebb, mint 1,5%-os áremelést terveznek a vállalkozások a magánszférának értékesített szolgáltatásaik árát illetően. Az egyéb humán-egészségügyi sal foglalkozó cégek 1%-nál alig nagyobb áremelésre készülnek. 5

6 A vállalkozások 78%-a tervez a következő 12 hónapban valamilyen fejlesztést, beruházást. A legjellemzőbb fejlesztési terv az új gépek, műszerek beszerzése. Műszervásárlást a vállalkozások közel fele tervez egy éven belül. Meglévő műszereik felújítására a cégek negyede készül a következő időszakban. A vállalkozás által használt épület felújítását, bővítését a cégek 18%-a, míg tevékenységének kiterjesztését a vállalkozások 15%-a tervezi a következő 12 hónapban. A fejlesztést tervező cégek aránya a szakágazatok között nagyon hasonló. A legkisebb arányban a fekvőbeteg ban, a legnagyobb arányban a fogászati ban működő vállalkozások készülnek fejlesztésre, beruházásra. Ugyanakkor számottevően eltérnek a szakágazatok fejlesztési elképzelései: míg a fogászati ban a cégek 30%-a tervezi az épület korszerűsítését, bővítését, addig a fekvőbeteg ban kevesebb, mint 10%. A műszer felújítás ugyanakkor a fekvőbeteg ban igen fontos beruházási cél, míg az egyéb humán-egészségügyi ban a legkevésbé jellemző. 60 Az egészségügyi ellátó vállalkozások fejlesztési tervei (%) Fekvőbeteg Járóbeteg Fogorvosi Egyéb humánegészségügyi Egészségügyi Profilbővítés Ingatlan felújítás, -bővítés Gép, műszer felújítás Gép, műszer beszerzés 6

Jelentés az egészségügyi magánszféráról 2004 II. negyedév

Jelentés az egészségügyi magánszféráról 2004 II. negyedév Jelentés az egészségügyi magánszféráról 2004 II. negyedév Budapest, 2004. október vállalkozások változatlan pesszimizmus A GKI-EKI Egészségügykutató Intézet Kft. 2002 óta végzi az egészségügyben működő

Részletesebben

Jelentés az egészségügyi magánszféráról 2004 I. negyedév

Jelentés az egészségügyi magánszféráról 2004 I. negyedév Jelentés az egészségügyi magánszféráról 2004 I. negyedév Budapest, 2004. Július vállalkozások pesszimista kilátások A GKI-EKI Egészségügykutató Intézet Kft. 2002 óta végzi az egészségügyben működő vállalkozások

Részletesebben

Egészségügyi vállalkozások bővülő ágazat, mérséklődő optimizmus

Egészségügyi vállalkozások bővülő ágazat, mérséklődő optimizmus Egészségügyi vállalkozások bővülő ágazat, mérséklődő optimizmus Egészségügyi szolgáltatással Magyarországon hozzávetőlegesen tizenkétezer vállalkozás foglalkozik, saját tőkéjük 36 milliárd forint, árbevételük

Részletesebben

Az egészségügyi magánszféra várakozásai

Az egészségügyi magánszféra várakozásai Az egészségügyi magánszféra várakozásai Skultéty László, Udvardi Attila, GKI-Egészségügy-kutató Intézet A GKI-Egészségügy-kutató Intézet Kft. 2002 óta méri fel az egészségügyben mûködô vállalkozások gazdasági

Részletesebben

A lakáspiac alakulása

A lakáspiac alakulása A lakáspiac alakulása 2010. november 10. szerda A magyarországi lakáspiacra vonatkozó helyzetértékelések 2008 és 2009 júliusa között felmérésről-felmérésre romlottak, azóta a megítélés hullámvasútra ült.

Részletesebben

Az ingatlanpiac helyzete és kilátásai (2009. októberi felmérések alapján)

Az ingatlanpiac helyzete és kilátásai (2009. októberi felmérések alapján) Az ingatlanpiac helyzete és kilátásai (2009. októberi felmérések alapján) A GKI Gazdaságkutató Zrt. 2000 tavasza óta szervez negyedévenkénti felméréseket a vállalatok, az ingatlanfejlesztők és forgalmazók,

Részletesebben

A LAKOSSÁG LAKÁSPIACI VÁRAKOZÁSAI 1

A LAKOSSÁG LAKÁSPIACI VÁRAKOZÁSAI 1 2002. ELSÕ ÉVFOLYAM 3. SZÁM 51 SKULTÉTY LÁSZLÓ A LAKOSSÁG LAKÁSPIACI VÁRAKOZÁSAI 1 Az utóbbi idõben erõsödött a háztartások lakásépítési, -vásárlási, valamint -felújítási hajlandósága. Azok a háztartások,

Részletesebben

Az egészségügyi ellátórendszer önkormányzati megítélése

Az egészségügyi ellátórendszer önkormányzati megítélése Az egészségügyi ellátórendszer önkormányzati megítélése Skultéty László, Udvardi Attila, GKI Egészségügyi Kutató Intézet Az egészségügyi ellátórendszer meghatározó része a települési, vagy megyei önkormányzatok

Részletesebben

1. ábra: Az agrárgazdaság hitelállományának megoszlása, IV. negyedévben. Agrárgazdaság hitelállománya. 1124,9 milliárd Ft

1. ábra: Az agrárgazdaság hitelállományának megoszlása, IV. negyedévben. Agrárgazdaság hitelállománya. 1124,9 milliárd Ft 441,2 458,3 508,8 563,3 605,0 622,5 644,7 610,7 580,4 601,9 625,3 623,0 Az agrárfinanszírozás aktuális helyzete az AM adatgyűjtése alapján (2018. IV. negyedév) Az agrárgazdaság egyéni és társas vállalkozásainak

Részletesebben

Vélemények az állampolgárok saját. anyagi és az ország gazdasági. helyzetérôl, a jövôbeli kilátásokról

Vélemények az állampolgárok saját. anyagi és az ország gazdasági. helyzetérôl, a jövôbeli kilátásokról Közép-európai közvélemény: Vélemények az állampolgárok saját anyagi és az ország gazdasági helyzetérôl, a jövôbeli kilátásokról A Central European Opinion Research Group (CEORG) havi rendszeres közvéleménykutatása

Részletesebben

KÉRDŐÍV A SZEMÉLYES INFORMÁCIÓGYŰJTÉSHEZ

KÉRDŐÍV A SZEMÉLYES INFORMÁCIÓGYŰJTÉSHEZ SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA GAZDASÁG- ÉS VÁLLALKOZÁSELEMZŐ INTÉZET kirendeltség kódja adatszolgáltató sorszáma KÉRDŐÍV A SZEMÉLYES INFORMÁCIÓGYŰJTÉSHEZ

Részletesebben

FENNMARADT, DE NEM ERŐSÖDÖTT AZ INGATLANPIACI DERŰLÁTÁS (A GKI 2015. OKTÓBERI FELMÉRÉSÉNEK EREDMÉNYEI)

FENNMARADT, DE NEM ERŐSÖDÖTT AZ INGATLANPIACI DERŰLÁTÁS (A GKI 2015. OKTÓBERI FELMÉRÉSÉNEK EREDMÉNYEI) FENNMARADT, DE NEM ERŐSÖDÖTT AZ INGATLANPIACI DERŰLÁTÁS (A GKI 2015. OKTÓBERI FELMÉRÉSÉNEK EREDMÉNYEI) A GKI évente kétszer szervez felmérést a vállalatok, az ingatlannal foglalkozó cégek (fejlesztők,

Részletesebben

1. ábra: Az agrárgazdaság hitelállományának megoszlása, III. negyedévben. Agrárgazdaság hitelállománya. 1118,6 milliárd Ft

1. ábra: Az agrárgazdaság hitelállományának megoszlása, III. negyedévben. Agrárgazdaság hitelállománya. 1118,6 milliárd Ft Az agrárfinanszírozás aktuális helyzete az AM adatgyűjtése alapján (2018. III. negyedév) Az agrárgazdaság egyéni és társas vállalkozásainak (mezőgazdasági és élelmiszeripar összesen) 2018. III. negyedévének

Részletesebben

INGATLANPIACI KILÁTÁSOK

INGATLANPIACI KILÁTÁSOK ORSZÁGOS ÁTLAGBAN VÁLTOZATLAN, BUDAPESTEN KISSÉ JAVULÓ INGATLANPIACI KILÁTÁSOK (A GKI 2013. OKTÓBERI FELMÉRÉSEI ALAPJÁN) A GKI évente kétszer szervez felmérést a vállalatok, az ingatlanokkal foglalkozó

Részletesebben

PIACFELÜGYELETI ÉS UTASJOGI FŐOSZTÁLY VASÚTI IGAZGATÁSI SZERV. Piaci jelentés év

PIACFELÜGYELETI ÉS UTASJOGI FŐOSZTÁLY VASÚTI IGAZGATÁSI SZERV. Piaci jelentés év PIACFELÜGYELETI ÉS UTASJOGI FŐOSZTÁLY VASÚTI IGAZGATÁSI SZERV Vasúti árufuvarozás Piaci jelentés 2016. év A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján a vasúti árufuvarozás teljesítménye 2016- ban 50

Részletesebben

Az agrárgazdaság hitelezési folyamatai I. negyedév

Az agrárgazdaság hitelezési folyamatai I. negyedév Az agrárgazdaság hitelezési folyamatai- 218. I. negyedév Az agrárgazdaság egyéni és társas vállalkozásainak (mezőgazdasági és élelmiszeripar összesen) 218. I. negyedévének végére az előző negyedévhez képest

Részletesebben

Lankadt a német befektetők optimizmusa

Lankadt a német befektetők optimizmusa www.duihk.hu Sajtóközlemény Kiadja: Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK), Budapest Kelt: 2018. október 25. Sajtókapcsolat: Dirk Wölfer, kommunikációs osztályvezető T: +36 (1) 345 76 24, Email:

Részletesebben

TOVÁBB SZÁRNYAL A LAKÁS- ÉS IRODAPIAC (A GKI 2015. ÁPRILISI FELMÉRÉSÉNEK EREDMÉNYEI)

TOVÁBB SZÁRNYAL A LAKÁS- ÉS IRODAPIAC (A GKI 2015. ÁPRILISI FELMÉRÉSÉNEK EREDMÉNYEI) TOVÁBB SZÁRNYAL A LAKÁS- ÉS IRODAPIAC (A GKI 2015. ÁPRILISI FELMÉRÉSÉNEK EREDMÉNYEI) A GKI évente kétszer szervez felmérést a vállalatok, az ingatlannal foglalkozó cégek (fejlesztők, forgalmazók, tanácsadók

Részletesebben

Nőtt a felvételi kedv az előző negyedévhez, és a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva is

Nőtt a felvételi kedv az előző negyedévhez, és a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva is December 10-ig embargós! Kapcsolat: Szekeres Katalin +36 30 297 4445 katalin.szekeres@manpowergroup.hu Soha nem voltak ennyire optimisták a magyar munkaadók A Manpower Munkaerő-piaci mutató 6%-on áll,

Részletesebben

Vélemények az állampolgárok saját. anyagi és az ország gazdasági. helyzetérôl, a jövôbeli kilátásokról

Vélemények az állampolgárok saját. anyagi és az ország gazdasági. helyzetérôl, a jövôbeli kilátásokról Közép-európai közvélemény: Vélemények az állampolgárok saját anyagi és az ország gazdasági helyzetérôl, a jövôbeli kilátásokról A Central European Opinion Research Group (CEORG) havi rendszeres közvéleménykutatása

Részletesebben

Beruházások Magyarországon és a környező országokban. A Budapest Bank és a GE Capital kutatása. 2013. május 28.

Beruházások Magyarországon és a környező országokban. A Budapest Bank és a GE Capital kutatása. 2013. május 28. Beruházások Magyarországon és a környező országokban A Budapest Bank és a GE Capital kutatása 2013. május 28. A kutatásról A kutatás a GE Capital, a Budapest Bank anyavállalata és a Budapest Bank által

Részletesebben

BEJÖVŐ MOTIVÁCIÓS VIZSGÁLATOK EREDMÉNYEINEK ALAKULÁSA 2013 ÉS 2017 KÖZÖTT INTÉZMÉNYI SZINT

BEJÖVŐ MOTIVÁCIÓS VIZSGÁLATOK EREDMÉNYEINEK ALAKULÁSA 2013 ÉS 2017 KÖZÖTT INTÉZMÉNYI SZINT Fő BEJÖVŐ MOTIVÁCIÓS VIZSGÁLATOK EREDMÉNYEINEK ALAKULÁSA 213 ÉS 217 KÖZÖTT INTÉZMÉNYI SZINT A bejövő motivációs felmérésekben résztvevők számának alakulása 213 és 217 között változatos képet mutat. A teljes

Részletesebben

PIACFELÜGYELETI ÉS UTASJOGI FŐOSZTÁLY VASÚTI IGAZGATÁSI SZERV. Piaci jelentés év

PIACFELÜGYELETI ÉS UTASJOGI FŐOSZTÁLY VASÚTI IGAZGATÁSI SZERV. Piaci jelentés év PIACFELÜGYELETI ÉS UTASJOGI FŐOSZTÁLY VASÚTI IGAZGATÁSI SZERV Vasúti árufuvarozás Piaci jelentés 2017. év A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján a vasúti árufuvarozás teljesítménye 2017-ben 52

Részletesebben

Tovább emelkedett a mezőgazdaság és az élelmiszeripar hitelállománya - az agrárgazdaság hitelei IV. negyedév

Tovább emelkedett a mezőgazdaság és az élelmiszeripar hitelállománya - az agrárgazdaság hitelei IV. negyedév Tovább emelkedett a mezőgazdaság és az élelmiszeripar - az agrárgazdaság hitelei 217. IV. negyedév Az elmúlt egy évben az agrárgazdaság egyéni és társas vállalkozásainak (mezőgazdasági és élelmiszeripar

Részletesebben

Beruházási hajlandóság Magyarországon és a környező országokban A GE Capital kutatása április 16.

Beruházási hajlandóság Magyarországon és a környező országokban A GE Capital kutatása április 16. Beruházási hajlandóság Magyarországon és a környező országokban A GE Capital kutatása 212. április 16. A kutatásról Az alábbi kutatás a GE Capital, a Budapest Bank anyavállalata félévente végzett SME Capex

Részletesebben

Negyedéves mérőszámok

Negyedéves mérőszámok Negyedéves mérőszámok 217 Q3 217. október 6. Negyedéves mérőszámok A DUNA HOUSE Cégcsoport jelen jelentésben olyan pénzügyi mérőszámokat tesz közzé, amelyek a negyedévet követően előzetesen már rendelkezésre

Részletesebben

KICSATTANÓ OPTIMIZMUS A LAKÁSOK ÉS IRODÁK PIACÁN (A GKI 2014. OKTÓBERI FELMÉRÉSÉNEK EREDMÉNYEI)

KICSATTANÓ OPTIMIZMUS A LAKÁSOK ÉS IRODÁK PIACÁN (A GKI 2014. OKTÓBERI FELMÉRÉSÉNEK EREDMÉNYEI) 2006. I. KICSATTANÓ OPTIMIZMUS A LAKÁSOK ÉS IRODÁK PIACÁN (A GKI 2014. OKTÓBERI FELMÉRÉSÉNEK EREDMÉNYEI) A GKI évente kétszer szervez felmérést a vállalatok, az ingatlanokkal foglalkozó cégek (fejlesztők,

Részletesebben

Gazdálkodószervezetek kockázatkezelési gyakorlata Magyarországon 2014.

Gazdálkodószervezetek kockázatkezelési gyakorlata Magyarországon 2014. Gazdálkodószervezetek kockázatkezelési gyakorlata Magyarországon 2014. Aon felmérés összefoglaló eredményei Előadó: Rendesi János ügyfélkapcsolati igazgató e: janos.rendesi@aon.hu Aon Risk Solutions 1

Részletesebben

KÉRDŐÍV A SZEMÉLYES INFORMÁCIÓGYŰJTÉSHEZ

KÉRDŐÍV A SZEMÉLYES INFORMÁCIÓGYŰJTÉSHEZ SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM FOGLALKOZTATÁSI ÉS SZOCIÁLIS HIVATAL MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA GAZDASÁG- ÉS VÁLLALKOZÁSELEMZŐ INTÉZET kirendeltség kódja adatszolgáltató sorszáma KÉRDŐÍV A SZEMÉLYES

Részletesebben

Bodnár Sándor 4150, Püspökladány, Toldi u.10. Adószám: 47773275-2-29. Beszámoló

Bodnár Sándor 4150, Püspökladány, Toldi u.10. Adószám: 47773275-2-29. Beszámoló Bodnár Sándor 4150, Püspökladány, Toldi u.10. Adószám: 47773275-2-29 Beszámoló a Püspökladány város közigazgatási határán belül autóbusszal végzett menetrendszerinti helyi személyszállítási tevékenységről,

Részletesebben

Tovább nőtt a mezőgazdaság hitelállománya. Az agrárgazdaság hitelezési folyamatai III. negyedév

Tovább nőtt a mezőgazdaság hitelállománya. Az agrárgazdaság hitelezési folyamatai III. negyedév Tovább nőtt a mezőgazdaság hitelállománya Az agrárgazdaság hitelezési folyamatai 17. III. negyedév I) Az agrárgazdaság (mezőgazdaág és élelmiszeripar) hitelállományának alakulása Az agrárgazdaság hitelállománya

Részletesebben

Éves költségvetési beszámoló

Éves költségvetési beszámoló Adatellenőrző kód: 7b-35-8e1ad-3816-771e362e7a-17-3ec-35-77415 Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 20 1002 ${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus A fejezet

Részletesebben

Összességében hogyan értékeli az igénybe vett szolgáltatás minőségét?

Összességében hogyan értékeli az igénybe vett szolgáltatás minőségét? Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zrt. 2016. évi fogyasztói vizsgálat eredményei Elosztói szolgáltatások és vállalat specifikus kérdések ÉSZAKI és DÉLI régió A hat magyarországi földgázelosztó társaság fogyasztói

Részletesebben

3. TOBORZÁSI NEHÉZSÉGEK, ÜZLETI HELYZET ÉS BÉREK VÁLLALATI SZINTŰ ELEMZÉS

3. TOBORZÁSI NEHÉZSÉGEK, ÜZLETI HELYZET ÉS BÉREK VÁLLALATI SZINTŰ ELEMZÉS 3.1. Toborzási nehézségekre panaszkodó vállalatok 3. TOBORZÁSI NEHÉZSÉGEK, ÜZLETI HELYZET ÉS BÉREK VÁLLALATI SZINTŰ ELEMZÉS 3.1. TOBORZÁSI NEHÉZSÉGEKRE PANASZKODÓ VÁLLALATOK Tóth István János & Nyírő Zsanna

Részletesebben

Januárban jelentősen javultak a magyar vállalkozások várakozásai

Januárban jelentősen javultak a magyar vállalkozások várakozásai Januárban jelentősen javultak a magyar vállalkozások várakozásai A GVI 13. januári negyedéves konjunktúra-felvételének eredményei 13. januárban jelentősen javult a GVI negyedéves Konjunktúra Indexe és

Részletesebben

ManpowerGroup Munkaerő-piaci Előrejelzés Magyarország

ManpowerGroup Munkaerő-piaci Előrejelzés Magyarország ManpowerGroup Munkaerő-piaci Előrejelzés Magyarország 3 18 A 18 harmadik negyedévére vonatkozó magyarországi ManpowerGroup Munkaerőpiaci Előrejelzés 762 munkaadóból álló, reprezentatív mintán végzett megkérdezésen

Részletesebben

TRENDRIPORT 2019 A HAZAI FÜRDŐÁGAZAT TELJESÍTMÉNYÉNEK VIZSGÁLATA I. FÉLÉV BUDAPEST AUGUSZTUS

TRENDRIPORT 2019 A HAZAI FÜRDŐÁGAZAT TELJESÍTMÉNYÉNEK VIZSGÁLATA I. FÉLÉV BUDAPEST AUGUSZTUS TRENDRIPORT 2019 A HAZAI FÜRDŐÁGAZAT TELJESÍTMÉNYÉNEK VIZSGÁLATA 2019. I. FÉLÉV BUDAPEST 2019. AUGUSZTUS Tartalom Összefoglaló... 2 Részletes elemzések... 3 1. Az értékesítés nettó árbevételének változása

Részletesebben

Rövidtávú munkaerő-piaci prognózis 2018

Rövidtávú munkaerő-piaci prognózis 2018 Rövidtávú munkaerő-piaci prognózis 2018 Összefoglaló Az adatfelvétel 2017 szeptember-október során került sor a Nemzetgazdasági Minisztérium és az MKIK Gazdaság és Vállalkozáskutató Nonprofit kft. Rövidtávú

Részletesebben

Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása IV. negyedév 1

Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása IV. negyedév 1 Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása 2004. IV. negyedév 1 Budapest, 2004. február 21. A IV. negyedévben az állampapírpiacon folytatódott a biztosítók és nyugdíjpénztárak több éve tartó folyamatos

Részletesebben

ManpowerGroup Munkaerő-piaci Előrejelzés Magyarország

ManpowerGroup Munkaerő-piaci Előrejelzés Magyarország ManpowerGroup Munkaerő-piaci Előrejelzés Magyarország 1 218 A 218 első negyedévére vonatkozó magyarországi ManpowerGroup Munkaerőpiaci Előrejelzés 752 munkaadóból álló, reprezentatív mintán végzett megkérdezésen

Részletesebben

Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása IV. negyedév 1

Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása IV. negyedév 1 Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása 2006. IV. negyedév 1 Budapest, 2007. február 21. 2006. IV. negyedévében az állampapírpiacon a legszembetűnőbb változás a hosszú lejáratú kötvények részarányának

Részletesebben

Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása II. negyedév 1

Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása II. negyedév 1 Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása 1 Budapest, 2006. augusztus 21. A II. negyedévben az állampapírpiacon a legszembetűnőbb változás a hitelintézeteket magába foglaló egyéb monetáris intézmények

Részletesebben

A II. félévi konjunktúra-felmérés eredménye Somogy megyében az országos adatok tükrében

A II. félévi konjunktúra-felmérés eredménye Somogy megyében az országos adatok tükrében A 215. II. félévi konjunktúra-felmérés eredménye megyében az országos adatok tükrében A i Kereskedelmi és Iparkamara 1998 szeptemberétől félévente végez konjunktúrafelmérést a vállalkozások körében. Az

Részletesebben

Az egészségügy 2013. évi költségvetése, várható kilátások. Banai Péter Benő

Az egészségügy 2013. évi költségvetése, várható kilátások. Banai Péter Benő Az egészségügy 2013. évi költségvetése, várható kilátások Banai Péter Benő Makrogazdasági, költségvetési keretek 1. Magas növekedés és/vagy olcsó adósság-finanszírozás bővülő költségvetési mozgástér 2.

Részletesebben

MÁRCIUSBAN IS CSAK A FOGYASZTÓK LETTEK OPTIMISTÁBBAK

MÁRCIUSBAN IS CSAK A FOGYASZTÓK LETTEK OPTIMISTÁBBAK MÁRCIUSBAN IS CSAK A FOGYASZTÓK LETTEK OPTIMISTÁBBAK Márciusban egy évvel ezelőtti egyébként elég alacsony szintjére emelkedett a GKI-Erste konjunktúra-index (szezonális hatásoktól megtisztított) értéke.

Részletesebben

ManpowerGroup Munkaerő-piaci Előrejelzés Magyarország

ManpowerGroup Munkaerő-piaci Előrejelzés Magyarország ManpowerGroup Munkaerő-piaci Előrejelzés Magyarország 2 17 A 17 második negyedévére vonatkozó magyarországi ManpowerGroup Munkaerőpiaci Előrejelzés 7 munkaadóból álló, reprezentatív mintán végzett megkérdezésen

Részletesebben

Beruházás-statisztika

Beruházás-statisztika OSAP 1576 Beruházás-statisztika Egészségügyi ágazat Önkormányzatok és önállóan jelentő egészségügyi szolgáltatók 2011 Önkormányzatok és önállóan jelentő egészségügyi szolgáltatók beruházási és felújítási

Részletesebben

Tóth István János: A legnagyobb exportáló vállalatok üzleti várakozásai 2004 elején

Tóth István János: A legnagyobb exportáló vállalatok üzleti várakozásai 2004 elején Tóth István János: A legnagyobb exportáló vállalatok üzleti várakozásai 2004 elején (elektronikus verzió, készült 2006-ban) A tanulmány eredetileg nyomtatásban megjelent: Tóth István János (2004) A legnagyobb

Részletesebben

A magyar közvélemény és az Európai Unió

A magyar közvélemény és az Európai Unió A magyar közvélemény és az Európai Unió A magyar közvélemény és az Európai Unió 2016. június Szerzők: Bíró-Nagy András Kadlót Tibor Köves Ádám Tartalom Vezetői összefoglaló 4 Bevezetés 8 1. Az európai

Részletesebben

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a hivatalos statisztikáról szóló 216. évi CLV. törvény

Részletesebben

A KONZUM NYRT ÉVI ÜZLETI JELENTÉSE

A KONZUM NYRT ÉVI ÜZLETI JELENTÉSE A KONZUM NYRT. 2011. ÉVI ÜZLETI JELENTÉSE A Konzum Kereskedelmi és Ipari Nyrt. 1988-ban alakult a Konzum Áruház Szövetkezeti Közös Vállalat jogutódaként. Kezdetben a cég meghatározó profilja a kereskedelem,

Részletesebben

Nő a beruházási kedv a hazai mezőgazdaságban Egyre optimistábbak a magyar gazdák

Nő a beruházási kedv a hazai mezőgazdaságban Egyre optimistábbak a magyar gazdák Sajtóközlemény azonnal közölhető! Nő a beruházási kedv a hazai mezőgazdaságban Egyre optimistábbak a magyar gazdák Budapest, 2017. július 17. Tavaly a mezőgazdasági kis- és középvállalkozások közel 70%-a

Részletesebben

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.)

Részletesebben

MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS

MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS PEST MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS Készítette: Baranyai Ákos Jóváhagyta: Dr. Iróczki Lénárd 2012. szeptember 1 Tartalomjegyzék Fogalmi háttér... 3 A KSH lakossági

Részletesebben

Vezetői összefoglaló

Vezetői összefoglaló Vezetői összefoglaló Árinformáció az egészségügyi intézményekben 2011. IV. negyedév OSAP 1477 (288/2009. (XII. 15.) Korm. rendelet) Az árinformációs rendszer az egészségügyi intézményeknél figyeli az árak

Részletesebben

ManpowerGroup Munkaerő-piaci Előrejelzés Magyarország

ManpowerGroup Munkaerő-piaci Előrejelzés Magyarország ManpowerGroup Munkaerő-piaci Előrejelzés Magyarország 1 219 A 219 első negyedévére vonatkozó magyarországi ManpowerGroup Munkaerőpiaci Előrejelzés 75 munkaadóból álló, reprezentatív mintán végzett megkérdezésen

Részletesebben

Mérleg Eszköz Forrás

Mérleg Eszköz Forrás Az Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Rt. elkészítette 2001. június 30-ával zárult félévre vonatkozó Nemzetközi Számviteli Standardok szerinti konszolidált, nem auditált beszámolóját. A következõkben

Részletesebben

A munkaerőhiányra adott vállalati reakciók

A munkaerőhiányra adott vállalati reakciók A munkaerőhiányra adott vállalati reakciók Budapest, 2017. szeptember Az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet olyan nonprofit kutatóműhely, amely elsősorban alkalmazott közgazdasági kutatásokat

Részletesebben

Beszámoló a Győri Térségfejlesztési és Projektmenedzsment Kft. I-III. negyedéves költségvetéséről

Beszámoló a Győri Térségfejlesztési és Projektmenedzsment Kft. I-III. negyedéves költségvetéséről Beszámoló a Győri Térségfejlesztési és Projektmenedzsment Kft. I-III. negyedéves költségvetéséről a vállalkozás vezetője (képviselője) P.H. Győr, 2016.10.10. 1 I. ÁLTALÁNOS RÉSZ: 1. A gazdálkodó bemutatása

Részletesebben

(az adatok ezer forintban értendők) *(a konszolidált táblázatok alatt minden esetben dőlt betűvel tüntettük fel a társaság nem konszolidált számait)

(az adatok ezer forintban értendők) *(a konszolidált táblázatok alatt minden esetben dőlt betűvel tüntettük fel a társaság nem konszolidált számait) TR 2014 Szöveges magyarázat a 2014. üzleti évhez: Társaságunk a 2014. év során tőkeerejének növelését tűzte ki fő prioritásként. A kiemelt célok között szerepelt a korábbi bankhitelek saját forrásokkal

Részletesebben

2012. évi üzleti terve

2012. évi üzleti terve 2012. évi üzleti terve (Vezetői összefoglaló) Miskolc, 2012. május 16. Üzleti Terv 2012 - Tagvállalat Makro-gazdasági adatok, piaci környezet Eredmény-kimutatás Árbevétel Költségtakarékossági intézkedések

Részletesebben

Az informatika helyzete Válságos. évek. Dr. Fehér Péter

Az informatika helyzete Válságos. évek. Dr. Fehér Péter Az informatika helyzete 2 0 0 9 2 0 1 0 Válságos évek Dr. Fehér Péter (pfeher@informatika.uni-corvinus.hu, http://informatika.uni-corvinus.hu) Kutatási módszertan Kutatási módszertan Kérdőíves felmérés

Részletesebben

Marcikić Aleksandra 1 A SZABADKAI EGYETEMISTÁK TÖREKVÉSEI, JÖVŐBENI TERVEI ÉS MOTIVÁCIÓJA BEVEZETŐ

Marcikić Aleksandra 1 A SZABADKAI EGYETEMISTÁK TÖREKVÉSEI, JÖVŐBENI TERVEI ÉS MOTIVÁCIÓJA BEVEZETŐ Marcikić Aleksandra 1 A SZABADKAI EGYETEMISTÁK TÖREKVÉSEI, JÖVŐBENI TERVEI ÉS MOTIVÁCIÓJA BEVEZETŐ Dinamikus világban élünk, amely tele van a legkülönbözőbb és gyors változásokkal. Minden egyénnek, de

Részletesebben

KÉRDŐÍV A SZEMÉLYES INFORMÁCIÓGYŰJTÉSHEZ

KÉRDŐÍV A SZEMÉLYES INFORMÁCIÓGYŰJTÉSHEZ SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM FOGLALKOZTATÁSI ÉS SZOCIÁLIS HIVATAL MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA GAZDASÁG- ÉS VÁLLALKOZÁSELEMZŐ INTÉZET kirendeltség kódja adatszolgáltató sorszáma KÉRDŐÍV A SZEMÉLYES

Részletesebben

OSAP 1626. Bér- és létszámstatisztika. Egészségügyi ágazat. Vezetõi összefoglaló

OSAP 1626. Bér- és létszámstatisztika. Egészségügyi ágazat. Vezetõi összefoglaló OSAP 1626 Bér- és létszámstatisztika Egészségügyi ágazat Vezetõi összefoglaló 2004 Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet Az OSAP 1626/04 nyilvántartási számú bér- és létszámstatisztika adatszolgáltatóinak

Részletesebben

Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010

Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010 Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010 A jogi és igazgatási képzési terület diplomásainak munkaerő piaci helyzete Az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. által végzett, Diplomás pályakövetés

Részletesebben

TOVÁBB SZÁRNYAL A LAKÁS- ÉS AZ IRODAPIACI INDEX (A GKI 2015. ÁPRILISI FELMÉRÉSÉNEK EREDMÉNYEI)

TOVÁBB SZÁRNYAL A LAKÁS- ÉS AZ IRODAPIACI INDEX (A GKI 2015. ÁPRILISI FELMÉRÉSÉNEK EREDMÉNYEI) TOVÁBB SZÁRNYAL A LAKÁS- ÉS AZ IRODAPIACI INDEX (A GKI 2015. ÁPRILISI FELMÉRÉSÉNEK EREDMÉNYEI) A GKI évente kétszer szervez felmérést a vállalatok, az ingatlannal foglalkozó cégek (fejlesztők, forgalmazók,

Részletesebben

A szegénység percepciója a visegrádi. országokban

A szegénység percepciója a visegrádi. országokban Közép-európai közvélemény: A szegénység percepciója a visegrádi országokban A Central European Opinion Research Group (CEORG) havi rendszeres közvéleménykutatása 2000. június CEORG Central European Opinion

Részletesebben

ManpowerGroup Munkaerő-piaci Előrejelzés Magyarország

ManpowerGroup Munkaerő-piaci Előrejelzés Magyarország ManpowerGroup Munkaerő-piaci Előrejelzés Magyarország 2 18 A 18 második negyedévére vonatkozó magyarországi ManpowerGroup Munkaerőpiaci Előrejelzés 75 munkaadóból álló, reprezentatív mintán végzett megkérdezésen

Részletesebben

I/4. A bankcsoport konszolidált vagyoni, pénzügyi, jövedelmi helyzetének értékelése

I/4. A bankcsoport konszolidált vagyoni, pénzügyi, jövedelmi helyzetének értékelése I/4. A bankcsoport konszolidált vagyoni, pénzügyi, jövedelmi helyzetének értékelése Az ERSTE Bank Hungary Nyrt. 26. évi konszolidált beszámolója az összevont konszolidált tevékenység összegzését tartalmazza,

Részletesebben

ManpowerGroup Munkaerő-piaci Előrejelzés Magyarország

ManpowerGroup Munkaerő-piaci Előrejelzés Magyarország ManpowerGroup Munkaerő-piaci Előrejelzés Magyarország 4 17 2 ManpowerGroup Munkaerő-piaci Előrejelzés Magyarországi Munkaerő-piaci Előrejelzés A 17. negyedik negyedévre vonatkozó magyarországi ManpowerGroup

Részletesebben

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.)

Részletesebben

Rövidtávú Munkaerő- piaci Előrejelzés - 2015

Rövidtávú Munkaerő- piaci Előrejelzés - 2015 Rövidtávú Munkaerő- piaci Előrejelzés - 2015 Üzleti helyzet 2009- ben rendkívül mély válságot élt meg a magyar gazdaság, a recesszió mélysége megközelítette a transzformációs visszaesés (1991-1995) során

Részletesebben

2010/2011. teljes üzleti év

2010/2011. teljes üzleti év . teljes üzleti EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság nem auditált, konszolidált, IFRS ! Az EGIS Csoport -től -ban elemzi az export értékesítés árbevételét Oroszországi szabályozás változott

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY. a hitelintézetekről 1 a IV. negyedév végi 2 prudenciális adataik alapján

SAJTÓKÖZLEMÉNY. a hitelintézetekről 1 a IV. negyedév végi 2 prudenciális adataik alapján SAJTÓKÖZLEMÉNY a hitelintézetekről 1 a 2014. IV. negyedév végi 2 prudenciális adataik alapján Budapest, 2015. február 27. A hitelintézetek mérlegfőösszege 2014. IV. negyedévben 2,2%-kal, 2014. év egészében

Részletesebben

A központi költségvetés és az államadósság finanszírozása 2014-ben

A központi költségvetés és az államadósság finanszírozása 2014-ben A központi költségvetés és az államadósság finanszírozása 2014-ben Fő kérdések: 1. Az állampapírpiac helyzete és a központi költségvetés finanszírozása 2013-ban. 2. A 2014. évi finanszírozási terv főbb

Részletesebben

Gazdasági és államháztartási folyamatok

Gazdasági és államháztartási folyamatok Gazdasági és államháztartási folyamatok 214 215 A Századvég Gazdaságkutató Zrt. elemzése a Költségvetési Tanács részére Siba Ignác vezérigazgató Virovácz Péter kutatásicsoport-vezető Tartalom 1. Makrogazdasági

Részletesebben

ELŐZMÉNYEK A Kft. bemutatása A társaság neve, székhelye: A tevékenység megkezdésének időpontja: A Kft. alapítója: A Kft. jegyzett tőkéje: Adószám:

ELŐZMÉNYEK A Kft. bemutatása A társaság neve, székhelye: A tevékenység megkezdésének időpontja: A Kft. alapítója: A Kft. jegyzett tőkéje: Adószám: Püspökladányi Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság ÜZLETI TERV 2011. év 2011. május 12. ELŐZMÉNYEK Püspökladány Város Önkormányzata 2007. évben alapította a Püspökladányi Egészségügyi

Részletesebben

GAZDASÁGELEMZÉS, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A FA-

GAZDASÁGELEMZÉS, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A FA- GAZDASÁGELEMZÉS, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A FA- ÉS BÚTORIPAR HELYZETÉRE 2009. JANUÁR-JÚNIUS KÉSZÍTETTE: MILEI OLGA BUDAPEST, 2009. SZEPTEMBER A gazdaság fontosabb mutatószámai 2008. január 1-től ahogy azt korábban

Részletesebben

11.3. A készségek és a munkával kapcsolatos egészségi állapot

11.3. A készségek és a munkával kapcsolatos egészségi állapot 11.3. A készségek és a munkával kapcsolatos egészségi állapot Egy, a munkához kapcsolódó egészségi állapot változó ugyancsak bevezetésre került a látens osztályozási elemzés (Latent Class Analysis) használata

Részletesebben

A GVI áprilisi negyedéves konjunktúrafelvételének

A GVI áprilisi negyedéves konjunktúrafelvételének A GVI 18. áprilisi negyedéves konjunktúrafelvételének eredményei Budapest, 18. május Az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet olyan nonprofit kutatóműhely, amely elsősorban alkalmazott közgazdasági

Részletesebben

Negyedéves mérőszámok

Negyedéves mérőszámok Negyedéves mérőszámok 218 Q2 218. július 9. Negyedéves mérőszámok A DUNA HOUSE Cégcsoport jelen jelentésben olyan pénzügyi mérőszámokat tesz közzé, amelyek a negyedévet követően előzetesen már rendelkezésre

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ TÁJÉKOZTATÓ az egészségügyben dolgozók létszám- és bérhelyzetéről III. negyedév

ÖSSZEFOGLALÓ TÁJÉKOZTATÓ az egészségügyben dolgozók létszám- és bérhelyzetéről III. negyedév ÖSSZEFOGLALÓ TÁJÉKOZTATÓ az egészségügyben dolgozók létszám- és bérhelyzetéről 2010. III. negyedév A feldolgozás mintája: Azon egészségügyi intézmények létszám és béradatai, amelyek bérszámfejtését 2010.

Részletesebben

Optimistább jövőkép, de visszafogott beruházási szándék jellemzi a vállalkozásokat

Optimistább jövőkép, de visszafogott beruházási szándék jellemzi a vállalkozásokat Optimistább jövőkép, de visszafogott beruházási szándék jellemzi a vállalkozásokat 404 milliárd forinttól esett el a hazai kkv-szektor tavaly az elavult eszközök miatt Továbbra is visszafogott a magyar

Részletesebben

Hallgatói elégedettségi felmérés

Hallgatói elégedettségi felmérés Hallgatói elégedettségi felmérés 2012/2013. tanév 1. és 2. félév Kérdések k4 k5 k6 k7 k8 k9 k10 k11 k12 k13 k14 Az oktató mennyire felkészült az órákra? Mennyire érthető az oktató által átadott ismeret?

Részletesebben

ManpowerGroup Munkaerő-piaci Előrejelzés Magyarország

ManpowerGroup Munkaerő-piaci Előrejelzés Magyarország ManpowerGroup Munkaerő-piaci Előrejelzés Magyarország 3 17 2 ManpowerGroup Munkerő-piaci Előrejelzés Magyarországi Munkaerő-piaci Előrejelzés A 17 harmadik negyedévére vonatkozó magyarországi ManpowerGroup

Részletesebben

A vizsgált időszak számos ponton hozott előrelépést, illetve változást az előző év, hasonló időszakához képest:

A vizsgált időszak számos ponton hozott előrelépést, illetve változást az előző év, hasonló időszakához képest: 2010. június 1. TÁJÉKOZTATÓ a Magyarországon 2010 első negyedévében megrendezett nemzetközi rendezvényekről A Magyar Turizmus Zrt. Magyar Kongresszusi Irodája 2010-ben is kiemelt feladatának tartja, hogy

Részletesebben

Jobb ipari adat jött ki áprilisban Az idén először, áprilisban mutatott bővülést az ipari termelés az előző év azonos hónapjához képest.

Jobb ipari adat jött ki áprilisban Az idén először, áprilisban mutatott bővülést az ipari termelés az előző év azonos hónapjához képest. 2013-06-10 1./5 Egy jónak tűnő, de nem annyira fényes GDP-adat Magyarország bruttó hazai terméke 2013 I. negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva a nyers adatok szerint 0,9 százalékkal,

Részletesebben

Baksay Gergely - Benkő Dávid Kicsák Gergely. Magas maradhat a finanszírozási igény az uniós források elmaradása miatt

Baksay Gergely - Benkő Dávid Kicsák Gergely. Magas maradhat a finanszírozási igény az uniós források elmaradása miatt Baksay Gergely - Benkő Dávid Kicsák Gergely Magas maradhat a finanszírozási igény az uniós források elmaradása miatt A költségvetés finanszírozási igénye 2016 óta folyamatosan meghaladja az ESAdeficitet

Részletesebben

Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása I. negyedév 1

Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása I. negyedév 1 Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása 2006. I. negyedév 1 Budapest, 2006. május 19. Az I. negyedévben az állampapírpiacon a legszembetűnőbb változás a biztosítók és nyugdíjpénztárak, valamint a

Részletesebben

Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása II. negyedév 1

Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása II. negyedév 1 Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása 2005. II. negyedév 1 Budapest, 2005. augusztus 19. A II. negyedévben az állampapírpiacon folytatódott a biztosítók és nyugdíjpénztárak több éve tartó folyamatos

Részletesebben

Kedvezőtlenebb üzleti klíma, optimista várakozások. KKV Körkép április

Kedvezőtlenebb üzleti klíma, optimista várakozások. KKV Körkép április Kedvezőtlenebb üzleti klíma, optimista várakozások KKV Körkép 214. április Az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet olyan nonprofit kutatóműhely, amely elsősorban alkalmazott közgazdasági kutatásokat

Részletesebben

FHB Jelzálogbank Nyrt. Időközi vezetőségi beszámoló 2016. első negyedév

FHB Jelzálogbank Nyrt. Időközi vezetőségi beszámoló 2016. első negyedév FHB Jelzálogbank Nyrt. Időközi vezetőségi beszámoló 2016. első negyedév Budapest, 2016. május 12. I. KONSZOLIDÁLT ÖSSZEFOGLALÓ ADATOK millió forintban 2015.03.31 2015.12.31 2016.03.31 2016.03.31/ 2015.12.31

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY. a hitelintézetekről 1 a II. negyedév végi 2 prudenciális adataik alapján

SAJTÓKÖZLEMÉNY. a hitelintézetekről 1 a II. negyedév végi 2 prudenciális adataik alapján SAJTÓKÖZLEMÉNY a hitelintézetekről 1 a 2014. II. negyedév végi 2 prudenciális adataik alapján Budapest, 2014. augusztus 22. A hitelintézetek mérlegfőösszege 2014. II. negyedévben 2,8%-kal csökkent, a félév

Részletesebben

ManpowerGroup Munkaerő-piaci Előrejelzés Magyarország

ManpowerGroup Munkaerő-piaci Előrejelzés Magyarország ManpowerGroup Munkaerő-piaci Előrejelzés Magyarország 4 18 ManpowerGroup Munkaerő-piaci Előrejelzés 1 Magyarországi Munkaerő-piaci Előrejelzés A 18. negyedik negyedévre vonatkozó magyarországi ManpowerGroup

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ TÁJÉKOZTATÓ IV. NEGYEDÉVES ÉS ÉVES ADATOK AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN DOLGOZÓK LÉTSZÁM ÉS BÉRHELYZETÉRŐL

ÖSSZEFOGLALÓ TÁJÉKOZTATÓ IV. NEGYEDÉVES ÉS ÉVES ADATOK AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN DOLGOZÓK LÉTSZÁM ÉS BÉRHELYZETÉRŐL ÖSSZEFOGLALÓ TÁJÉKOZTATÓ AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN DOLGOZÓK LÉTSZÁM ÉS BÉRHELYZETÉRŐL 2013. IV. NEGYEDÉVES ÉS 2013. ÉVES ADATOK A feldolgozás mintája: Azon intézmények létszám és béradatai, amelyek bérszámfejtését

Részletesebben

Szervezetfejlesztés Bugyi Nagyközség Önkormányzatánál az ÁROP 3.A.2-2013-2013-0033 számú pályázat alapján

Szervezetfejlesztés Bugyi Nagyközség Önkormányzatánál az ÁROP 3.A.2-2013-2013-0033 számú pályázat alapján Szervezetfejlesztés Bugyi Nagyközség Önkormányzatánál az ÁROP 3.A.2-2013-2013-0033 számú pályázat alapján A közszolgáltatásokról végzett átfogó lakossági elégedettség és igényfelmérés eredményeinek összefoglalása

Részletesebben

Manpower Munkaerő-piaci Előrejelzés Magyarország

Manpower Munkaerő-piaci Előrejelzés Magyarország Manpower Munkaerő-piaci Előrejelzés Magyarország 3 16 A 16 harmadik negyedévére vonatkozó magyarországi Manpower Munkaerő-piaci Előrejelzés 751 munkaadóból álló, reprezentatív mintán végzett megkérdezésen

Részletesebben

A kutatás folyamán vizsgált, egyes kiemelt jelentőségű változók részletes

A kutatás folyamán vizsgált, egyes kiemelt jelentőségű változók részletes A minta...3 1. sz. táblázat: Az elemzésbe bekerült személyek megoszlása kor és nem szerint...3 2. sz. táblázat: Az elemzésbe bekerült személyek eloszlása lakhely (körzet) szerint...3 A kutatás folyamán

Részletesebben