A 2008-as Magyar Kendo Válogatott

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A 2008-as Magyar Kendo Válogatott"

Átírás

1 A 2008-as Magyar Kendo Válogatott A Magyar Kendo Válogatott az 1989-es amszterdami Európa bajnokságon vett részt elıször. A csapat tagjai Aranyossy Árpád, Bárány Zoltán és Fülöp Zoltán volt. Az Európa bajnokság az egyik legrangosabb verseny a kendo világban. Az európai kontinensen fejlıdik létszámilag a legjobban a kendo ben rendeztek elıször bajnokságot a kontinensen. Azóta a világbajnokságok évét leszámítva, minden évben van Európa bajnokság. Magyarország eddig kétszer rendezhette meg ezt az eseményt ban Miskolcon, 2004-ben Budapesten. Az Európa bajnokság teljesen más hangulatú verseny, ez az, amiben a legjobban eltér más versenyektıl. A megérkezéstıl kezdve hatalmába keríti az embert egy furcsa érzés, ami a verseny egésze alatt megmarad. Olyan ez, mint egy jó értelemben vett kábítószer, ha az ember rászokik, akkor alig bírja kivárni, hogy újra ott lehessen a következı alkalommal is. A versenyzés mellett barátokat lehet szerezni, és a Sayonara partikon, fergeteges bulik szoktak lenni. A versenyeken remek vívásokat lát az ember, mindig születnek meglepetések, olyan vívások, amiket aztán sokáig emlegetünk még. A csúcs persze az, amikor az embernek lejátsszák az országa himnuszát. Minden évben külön kihirdeti a Magyar Kendo Szövetség Technikai igazgatója az évi válogatott csapatot, hogy kik is azok, akik képviselhetik Magyarországot az éppen soron következı európai vagy világversenyeken. A válogatás formája az évek során változott a magyar kendo szintjéhez képest. A magyar válogatott közös edzésein részt vesz az elızı évi csapat és a bıvebb válogatott keret. Közöttük körmérkızések során, és a Technikai igazgató döntése alapján kerül ki az új csapat. A válogatott rendszeresen közös edzéseket tart a technikai igazgató és a válogatott edzıi vezetésével. Ezeken, az edzéseken a volt válogatott tagok is segítik a csapat felkészülését. Most már rendszeresnek mondható, hogy valamelyik más ország kendó válogatottja is szokott közös edzésen részt venni a magyar csapattal. Elıször a francia, majd Németország csapata már többször is, 2007-ben pedig Ausztria válogatott csapata edzıtáborozott együtt a válogatottunkkal. Rendszeresnek mondható még a Kokushikan egyetem diákjainak közös edzése is, ami általában februárban szokott lenni, és fı témája a versenyvívás gyakorlása. A világbajnokságok történetében Magyarország az 1991-évi torontói versenyen képviselte magát elıször. A válogatott tagjai minden évben kemény munkával készülnek fel az aktuális versenyre. Szeretném megemlíteni Abe Tetsushi renshi 7. dan-os mestert, ı 1992-óta segíti a csapat munkáját. Az évek folyamán segítıi voltak a hazánkban dolgozó JOCV-s kendó mesterek. Kamae Masayuki 6. dan, Onizuka Yoshiyuki 6. dan, Haraguchi Nobuaki 5. dan, Kubo Toru 6. dan, Kaoru Nakanishi 6. dan, és Kibe Atsuo 6. dan voltak. Ugyanakkor, a 1

2 2 japán edzıi támogatásokon kívül ne feledkezzünk el a klubok és azok vezetıinek áldozatos munkájáról. Kluboknak köszönhetjük mindazon versenyzıinket, akik képviselnek bennünket a rangos világversenyeken. Az önálló "mőhelymunka" nélkül nem lenne válogatott és nehezen tudnánk eredményeket elérni, ezúton is szeretnék bíztatni minden klubot a gyermek és junior kendo oktatásra. Számos sikert értünk el eddig a versenyeken, és reméljük ez a hagyomány folytatódni fog. Elsı eredményt, a nıi kategóriában Németh Andrea érte el 1992-ben a barcelonai versenyen, ahol második helyezést ért el. Mára elmondható, hogy a válogatott tagjai minden kategóriában nyertek már. Junior bajnok volt Király Norbert (1996), Bognár Szilárd (2001), Babos Gábor (2005). Nıi bajnok lett Király Barbara (2001, 2002, 2004, 2007). Férfi bajnok Erdélyi Gábor (2001). Csapatban a 2002 évi férfi csapat és a 2004 évi nıi csapat nyert. Néhány érdekességet is megemlíthetünk az Európa bajnokságok sorában. Mindössze hat nıi bajnok van az EB-k történetében. A férfiak mezınyében mindössze ketten, Jorg Potrafki és Ralph Lehmann tudott kétszer nyerni, mindketten Németországból. Magyar versenyzık eredményei a Világ- és Európa bajnokságok történetében Mikor Hol Kategória Helyezés Név 1992 Eb-Barcelona Nıi egyéni 2. hely Németh Andrea 1993 EB-Turku Nıi egyéni 2. hely Németh Andrea 1994 VB-Párizs Nıi csapat 2. hely Bozzay Szilvia Németh Andrea Sipos Aranka 1996 Eb-Miskolc junior 1. hely Király Norbert 1996 Eb-Miskolc junior 3. hely Németh Kálmán 1997 VB-Kyoto Férfi csapat 1. hely 1998 Eb-Basel Férfi csapat 2. hely Bárány Tibor Király Norbert Erdélyi Gábor Habony Árpád Illyés Miklós Balogh Tibor Kovács Ferenc Bárány Tibor Berg Krisztián Erdélyi Gábor Kovács Ferenc Márkus Csaba Tóth László Vadadi Zsolt 1998 Eb-Basel junior 2. hely Németh Kálmán 1998 Eb-Basel Férfi egyéni 2. hely Bárány Tibor 1998 Eb-Basel Férfi egyéni 3. hely Erdélyi Gábor 2001 Eb-Bologna Férfi egyéni 1. hely Erdélyi Gábor 2001 Eb-Bologna Nıi egyéni 1. hely Király Barbara 2001 Eb-Bologna junior 1. hely Bognár Szilárd 2001 Eb-Bologna junior 3. hely Dubi Attila 2001 Eb-Bologna Férfi csapat 3. hely Balogh Tibor Bárány Tibor Dubi Sándor Erdélyi Gábor Király Norbert Kovács Ferenc Vadadi Zsolt

3 3 Mikor Hol Kategória Helyezés Név 2002 Eb-Nantes Nıi egyéni 1. hely Király Barbara 2002 Eb-Nantes Férfi egyéni 3. hely Bárány Tibor 2002 Eb-Nantes Férfi csapat 1. hely 2002 Eb-Nantes Nıi csapat 2. hely Bárány Tibor Dubi Sándor Erdélyi Gábor Király Norbert Kovács Ferenc Németh Kálmán Vadadi Zsolt Bozzay Szilvia Duschel Orsolya Király Barbara Molnár Éva Sipos Aranka 2004 Eb-Budapest junior 3. hely Babos Gábor 2004 Eb-Budapest Nıi csapat 1. hely Duschel Orsolya Király Barbara Sipos Aranka 2004 Eb-Budapest Nıi egyéni 1. hely Király Barbara 2004 Eb-Budapest Nıi egyéni 3. hely Sipos Aranka 2005 Eb-Bern junior 1. hely Babos Gábor 2005 Eb-Bern Nıi csapat 2. hely 2005 Eb-Bern Nıi egyéni 3. hely Király Barbara Duschel Orsolya Galanics Veronika Király Barbara Kovács Kinga 2007 Eb-Lisszabon Nıi egyéni 1. hely Király Barbara Európa bajnokságok eredményei Hely Férfi egyéni Nıi egyéni Férfi csapat Nıi csapat Junior Év Bletchley ENG Papendaal NED Chanbery 4. Berlin GER Chanbery Brüsszel BEL London ENG 8. Malmö SWE 9. Amszterdam NED Todd ENG Anglia 1974 Bier Henning GER Jorg Potrafki GER Jorg Potrafki GER Claude Pruvost Franciaország Franciaország 1981 Franciaország Németország 1986 Franciaország 1987 Svédország 1989

4 4 Hely Férfi egyéni Nıi egyéni Férfi csapat Nıi csapat Junior Év 10. Barcelona Sergio Velasques Angela Neumeister Franciaország ESP NED GER Ralph Lehmann Angela Esshaki GER GER Franciaország Turku FIN Matts Wallhquist Christine Sasakura Franciaország SWE Németország Glasgow ENG Ralph Lehmann Christine Sasakura José Castro Franciaország Németország GER ESP Miskolc HUN Fredrich Tran Király Norbert Livolsi Mirial ITA Franciaország Finnország HUN Basel Mark Herbold Wesley Haeke Livolsi Mirial ITA Franciaország Svájc NED BEL Lourdes David Castro Ervin Yonnet Livolsi Mirial ITA Franciaország Finnország ESP Bologna ITA Erdélyi Gábor Király Barbara Bognár Szilárd Franciaország Finnország HUN HUN HUN 2001 Király Barbara Axel Diebold 18. Nantes Alain Soulas Magyarország Franciaország HUN Budapest Fabrizio Mandia Király Barbara Roberto Kumpf Franciaország Magyarország HUN ITA HUN GER Bern Herve Blanchard Clemence Garcia Babos Gábor Spanyolország Németország HUN Lisszabon Gulliame Sicart Király Barbara HUN Franciaország Németország Arregiu ESP 2007 Egy kérdıívet állítottam össze, és ennek kitöltésére kértem meg az idei válogatott csapatot, hogy kicsit jobban megismerhessük ıket. Mióta kendóznak, mit értek el eddig, mivel foglalkoznak szabadidejükben, kik a mestereik, kik a példaképeik, mi a kedvenc technikájuk. Az elızı táblázatokban is láthatjuk, hogy versenyeken számos sikert értek már el, de a versenyeredmények rovatban, csak a Világ-, Európa-, és Magyar egyéni és csapatversenyeken 1-3. elért eredményeiket tettem be, helyszőke miatt. A válogatott csapat elengedhetetlen a felkészítı edzıik nélkül. A 2008-as évben a Férfi csapatot Abe Tetsushi mester irányítja, a nıi csapat edzıje pedig a korábbi válogatott, Sipos Aranka. Az İ áldozatos munkájuk is szükséges a Szövetség támogatása mellett ahhoz, hogy sikereket érhessünk el a következı Európa-bajnokságon. Szeretném ıket is bemutatni.

5 5 Név: Abe Tetsushi Életkor: 43 Mióta kendózik: 1972 Foglalkozása: fıiskolai tanár Mióta edzıje a magyar csapatnak: 1992 Végzettsége: Johoku gimnázium, Kokusai Budo Daigaku, Mester kurzus Tsukuba egyetem Klubja: Magyar-Japán Kendo Klub Tanítványai elért eredményei: Mivel 1992-óta szereztek csak érmet és helyezést magyar kendósok Világ- és Európa-bajnokságokon, így az összes eredményt felsorolhatnánk ehhez a kérdéshez. Ld. a Magyar versenyzık eredményei a Világ- és Európa bajnokságok történetében címő táblázat Kedvenc technikája: Men és Debana kote Kendós példaképei: Maruyama Tetsuo (83 éves mesterem) Mesterei: Maruyama Tetsuo 8 dan, hanshi Hobbijai: könyvolvasás Név: Sipos Aranka Életkor: 35 év Fokozata: 5. dan Klubja: Magyar Japán Kendo Klub Mióta kendozik: 1991 Foglalkozása: közgazdász 1995 OB 1. hely 1998 OB 1. hely 2004 OB 3. hely 2004 EB 3. hely Csapateredményei: 2002 EB 2. hely 1994 VB 2. hely Kedvenc technikája: kaeshi do, kote-do, harai kote Mesterei: Abe Tetsushi, Ogino Hobbijai: Kendo, természetjárás-túrázás, színház, mixerkedés

6 6 Férfi csapat Név: Bárány Tibor Csapatkapitány Életkor: 36 Fokozata: 6. dan Klubja: Budapest Fınix Kendo és Iaido Klub Mióta kendózik: 1985 Foglalkozása: személyzeti vezetı 1998 EB 2. hely, 2002 EB 3. hely, 1988 OB 2. hely 1990 OB 1. hely 1995 OB 3. hely 1996 OB 1. hely 1997 OB 2. hely 1998 OB 2. hely 1999 OB 2. hely 2000 OB 1. hely 2005 OB 1. hely 2006 OB 3. hely Csapateredményei: 1997 VB 1 hely 1998 EB 2. hely 2001 EB 3. hely 2002 EB 1. hely Kedvenc technikája: tobikomi-men, debana kote kendós példaképei: Naoki Eiga Mesterei: Tsushima Kanji, Yamaji Masanori, Abe Tetsushi Hobbijai: kendo, a kertem Név: Erdélyi Gábor Életkor: 33 év Fokozata: 5. dan Klubja: Arrabona Kendo Klub Mióta kendózik: 1987 Foglalkozása: tanár EB 1. hely EB 3. hely OB 1. hely OB 1. hely OB 2. hely OB 3. hely Csapateredményei (VB, EB): VB 1. hely EB 2. hely EB 3. hely EB 1. hely Kedvenc technikája: men, kote-men Kendós példaképei: Harada Tetsuo, Makita Minoru, Wakou Daisuke, Ishida Toshiya Mesterei: Abe Tetsushi renshi 7. dan, Makita Minoru kyoshi 8. dan, Onizuka Yoshiyuki 6. dan, Hobbijai: motorozás, utazás, szivarok

7 7 Név: Király Norbert Életkor: 26 Fokozata: 4. dan Klubja: Szigetközi Junior Kendo Klub Mióta kendózik: Foglalkozása: statikus OB 2. hely OB 3. hely OB 1. hely OB 1. hely junior EB. 1. hely Csapateredményei (VB, EB): EB 1. hely VB 1. hely Kedvenc technikája: debana kote; morote tsuki Kendós példaképei: Naoki Eiga; J.P. Labrou Mesterei: Abe Tetsushi, Tadanori Okamura, Onizuka Yoshiyuki, J. Varga Attila, Erdélyi Gábor Hobbijai: kirándulás, természetbúvárkodás (pl. csillagászat), olvasás Név: Dubi Sándor Életkor: 26 Fokozata: 4 dan Klubja: Szigetközi Junior Kendo Klub Mióta kendózik: október Foglalkozása: CAD tervezı OB 2007, 2003, 2002 Csapateredményei: EB I 2002, EB III 2001 Kedvenc technikája: men-kote, kote-men, tsuki, makiotoshi, suriage Kendós példaképei: - Mesterei: J. Varga Attila 2. dan, Erdélyi Gábor 5. dan, Onizuka Yoshiyuki 6. dan, Abe Tetsushi renshi 7. dan, Haraguchi Nobuaki 5. dan, Kibe Atsuo 6. dan Hobbijai: foci, póker, barátokkal való idıtöltés

8 8 Név: Gasparin Szabolcs Életkor: 26 Fokozata: 4. dan Mióta kendózik: 1997 Foglalkozása: tanuló Klubja: Budapest Fınix Kendo és Iaido Klub 2006 OB 1. hely, 2007 OB 3. hely Kedvenc technikája: Degasira men Kendós példaképei: Ujiie Michio, Ota Masataka Mesterei: Bárány Tibor 6. dan, Vadadi Zsolt 6. dan, Abe Tetsushi renshi 7. dan, Ota Masataka kyoshi 8. dan, Ujiie Michio 8. dan Hobbijai: Kendó és kendó :) Név: Dubi Attila Életkor: 23 Fokozata: 3dan Klubja: Szigetközi Junior Kendo Klub Mióta kendózik: 1992 Foglalkozása: tanuló 2007 OB 3. hely 2006 OB 2. hely 2005 OB 3. hely Kedvenc technikája: debana kote Kendós példaképei: Eiga Naoki, Abe Tetsushi Mesterei: J. Varga Attila 2. dan, Onizuka Yoshiyuki 6. dan, Haraguchi Nobuaki 5. dan, Kibe Atsuo 6. dan, Erdélyi Gábor 5. dan, Abe Tetsushi renshi 7. dan Hobbijai: foci, természet

9 9 Név: Babos Gábor Életkor: 19 év Fokozata: 3. dan Klubja: Szigetközi Junior Kendo Klub Mióta kendózik: Foglalkozása: tanuló 2004 junior EB 3. hely, 2005 junior EB 1. hely OB 3szoros egyéni bajnok(junior és gyerek kat.) Kedvenc technikája: pillanatnyilag kedvenc shikakewaza: tsuki- men, oji-waza: de-kote Kendós példaképei: felnıttek: Eiga Naoki, fiatalok: Hatakinaka Mesterei: Erdélyi Gábor 5. dan, Dubi Attila 3. dan, Abe Tetsushi renshi 7. dan, Haraguchi Nobuaki 5. dan, Onizuka Yoshiyuki 6. dan, Kibe Atsuo 6. dan, Ujiie Michio 8. dan, Ota Masataka 8. dan, Migita Shigeaki 8. dan Hobbijai: labdarúgás, computer, póker

10 10 Nıi csapat Név: Erdélyiné Király Barbara Csapatkapitány Életkor: 26 Fokozata: 4. dan Klubja: Szigetközi Junior Kendo Klub Mióta kendózik: 1992 Foglalkozása: közgazdász 2001 EB1. hely 2002 EB 1. hely 2004 EB 1. hely 2005 EB 3. hely 2007 EB1. hely 1996 OB 1. hely 1997 OB 1. hely 1999 OB 1. hely 2000 OB 1 hely 2001 OB 1. hely 2002 OB 1. hely 2003 OB 1. hely 2004 OB 1. hely 2005 OB 1. hely 2007 OB 1. hely Csapateredményei: 2002 EB 2. hely 2004 EB 1. hely 2005 EB 2. hely Kedvenc technikája: debana kote Kendós példaképei: Eiga Naoki Mesterei: Abe Tetsushi renshi 7. dan, Onizuka Yoshiyuki 6. dan, Erdélyi Gábor 5. dan Hobbijai: olvasás, motorozás, futás Név: Duschel Orsolya Életkor: 32 Mióta kendózik: 1992 Foglalkozása: dekoratır Klubja: Budapest Fınix Kendo és Iaido Klub OB arany meg sok ezüst és bronz Csapateredményei: EB arany (2004) és ezüst meg bronz Kedvenc technikája: ha én azt tudnám csak aranyaim, lennének Kendós példaképei: Abe sensei Mesterei: Abe sensei Hobbijai: sok van

11 11 Név: Kovács Kinga Életkor: 22 Fokozata: 2 dan Klubja: Szigetközi Junior Kendo Klub Mióta kendózik: gyermek OB 3. hely 1998 junior OB 3. hely 2001 junior OB 3. hely 2002 OB 3. hely 2003 OB 3. hely Csapateredményei: 2005 EB 2. hely 2004 OB 3. hely 2006 OB 1. hely 2007 OB 3. hely EB 3. hely Kedvenc technikája: men suriage men, kote-men, kote kaeshi men kendós példaképei: Az én példaképem az úgy van összegyurmázva a kendos társaimból, Szeretnék olyan gyors és rugalmas lenni, mint az egyik társam, Szeretnék olyan szintő teljesítményt nyújtani, mint a másik társam, Szeretnék olyan szikla szilárd lenni, mint a harmadik társam, Szeretném a technikákat úgy alkalmazni, ahogy a negyedik társam,szeretném, ha nagyközönség elıtt és feszült hangulatban magabiztos gyızelmet aratni, mint az ötödik társam Szeretném az önmagam stílusát úgy adni és képviselni, mint a hatodik társam Szeretném, ha olyan akaratom lenne, mint a hetedik társam És szeretném olyan profi szinten őzni a kendót, mint a nyolcadik társam. Nekem ilyen példaképem van. Mesterei: Abe Tetsushi, Kamae Masayuki, Nakanishi Kaoru, Kubo Toru, Onizuka Yoshiyuki, Haraguchi Nobuaki, Kibe Atsuo Hobbijai: a kendo mellett még szeretek futni, aerobikozni, biciklizni és sétálni, de ha mind ezen tevékenységeket nem tudom gyakorolni a rosszidı miatt, akkor kézimunkás dolgokat próbálok otthon alkotni, vagy puzzle képeket rakosgatok ki, amihez szintén türelem szükséges

12 12 Név: Bıvíz Marina Életkor: 18 Fokozata: 2. dan Klubja: MJKK (Magyar-Japán Kendo Klub) Mióta kendózik: 2004 Foglalkozása: tanuló 2006 OB 2. hely, 2007 OB 3. hely Kedvenc technikája: kote suriage men, debana kote Kendós példaképei: Eiga Naoki, Miyazaki Masahiro Mesterei: Abe Tetsushi, Sipos Aranka, Mihalik Hunor Hobbijai: akrobatika, tájfutás, lovaglás. Mozgás, barátok, süti sütés Név: Kiss Renáta Mióta kendózik: 2001 Foglalkozása: tanuló Klubja: Osaka University Kendo Dojo / Magyar-Japán Kendo Klub Mesterei: Abe Tetsushi kendo renshi 7. dan

13 13 Név: Pénzes Eszter Életkor: 28 ( ) Fokozata: 3. dan Klubja: Budapest Fınix Kendo és Iaido Klub Mióta kendózik: 6 éve és 9 hónapja Foglalkozása: közgazdász, de idegenforgalmi területen dolgozom OB nıi egyéni II. helyezett 2005, OB nıi egyéni fighting spirit 2006 Csapateredményei: Kedvenc technikája: kote, men-kote kendós példaképei: Király Barbara Mesterei: Vadadi Zsolt, Bárány Tibor Hobbijai: lovaglás, olvasás, fényképezés, utazás

14 14 Junior csapat Név: Bress Bálint Csapatkapitány Életkor: 17 Mióta kendózik: 2001 Fogalkozása: tanuló Klubja: Budapest Fınix Kendo és Iaido Klub 2007 OB dan alatti kategória 1. hely Kedvenc technikája: amivel éppen levágtam az ellenfelet Kendós példaképei: mestereim Mesterei: Bárány Tibor, Vadadi Zsolt, Aranyosi Árpád, Gasparin Szabolcs Hobbijai: kendó, gitározás Név: Tóth Balázs Életkor: 16 Fokozata: 2. dan Klubja: Szegedi Kendo Egyesület Mióta kendózik: 2003 Foglalkozása: tanuló OB 2004 gyerek 2. hely OB dan és az alatti 3. hely Kedvenc technikája: fıleg debana és hiki waza + kaeshi waza Kendós példaképei: Eiga Naoki, Nishikawa Kiyonori Mesterei: Abe Tetsushi renshi 7. dan, Kibe Atsuo 6. dan, Tráser Tamás 4. dan, Csala Tibor 4. dan, Hatvani Lóránt 4. dan Hobbijai: Japán nyelvtanulás, futás, japán mősorok

15 15 Név: Czimbalmos Mercédesz Életkor: 17 Fokozata: 2. dan Klubja: Mushin Kendo Klub Mióta kendózik: 2004 Foglalkozása: tanuló 2006 OB 3. hely 2007 OB 2. hely Kedvenc technikája: dekote; kote kaeshi men; kote suriage men Kendós példaképei: Miyazaki Masahiro; Eiga Naoki Mesterei: Abe Tetsushi, Kibe Atsuo, Sohajda Gyula, Angyal András Hobbijai: olvasás; net; idegen nyelvek; zenehallgatás

16 Információ Ezúton tájékoztatunk benneteket, hogy a Pannon Szamuráj hírújság terjesztései módja megváltozott. A Pannon-Szamuráj hírlevélre feliratkozni a weblapon lehet. A weblap képe itt látható: A feliratkozás rovatba egy érvényes címet kell megadni. A feliratkozom gombra klikkelve, rövid idı múlva (1-15 perc) egy fog érkezni amiben meg kell erısíteni a feliratkozás szándékát, a kapott linkre klikkelve. A leiratkozás hasonló módon történik. Gondoskodni kell arról is, hogy a postaládánkban 3-5 MB szabad hely legyen, különben a levelezı lista nem tudja Nektek a hírlevelet elküldeni. A gép csak egyszer próbálkozik, ha elmulasztottad kiüríteni postaládádat, vagy a hírlevelet nem kaptad meg, akkor ezen az oldalon tudod elolvasni, illetve letölteni: A feliratkozás másik módja, a felelıs szerkesztınek küldött , a feliratkozás szándékát jelezve. A cím: tibor.barany@gmail.com A következı szám megjelenési idıpontja: április A különszámot írta és összeállította: Erdélyi Gábor, kendo 5. dan Felelıs szerkesztı: Bárány Tibor Szerkesztı: Giersig György Elérhetıség: kendonews.hungary@gmail.com

Budapest Főnix. Kendo és Iaido klub. eseményei és eredményei

Budapest Főnix. Kendo és Iaido klub. eseményei és eredményei Budapest Főnix Kendo és Iaido klub 2013 eseményei és eredményei január Tisza Kupa, Szeged Klubunk három csapattal vett részt a 2013. évi Tisza Kupán. 2. hely: Főnix A csapat Gasparin Szabolcs, Korbély

Részletesebben

Tisztelt tagság! Remélem már ti is az EB körüli lázban égtek. A Szövetség vezetıi és aktivistái igen, ezt bizton állíthatom.

Tisztelt tagság! Remélem már ti is az EB körüli lázban égtek. A Szövetség vezetıi és aktivistái igen, ezt bizton állíthatom. - - 2010. március Köszöntı Tisztelt tagság! Remélem már ti is az EB körüli lázban égtek. A Szövetség vezetıi és aktivistái igen, ezt bizton állíthatom. Az elıkészületek jól folynak. Nagy létszámú, közel

Részletesebben

Somogyi TISZK Baross Gábor Közép- és Szakiskola tanulóinak versenyeredményei a 2009/2010. tanévben

Somogyi TISZK Baross Gábor Közép- és Szakiskola tanulóinak versenyeredményei a 2009/2010. tanévben Név Osztály Verseny Eredmény Felkészítı tanár Erdıs Patrik SZKT országos 102. helyezés Nikovics Tibor Kiss Alex SZKT országos 127. helyezés Nikovics Tibor Séta Péter Föld Napja rajz Különdíj Nikovics Tibor

Részletesebben

Németh Gyula (AC Szekszárd) edző kiemelkedő eredményei 1978-tól napjainkig 1

Németh Gyula (AC Szekszárd) edző kiemelkedő eredményei 1978-tól napjainkig 1 1978-2009 21 országos csúcs 139 válogatottság 164 bajnoki cím 123 második helyezés 105 harmadik helyezés 72 negyedik helyezés 50 ötödik helyezés 50 hatodik helyezés 33 hetedik helyezés 43 nyolcadik helyezés

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK Tagintézmény. Pék- cukrász OSZKTV Szakma Kiváló Tanulója. Lótenyésztő OSZKTV Szakma Kiváló Tanulója

VERSENYEREDMÉNYEK Tagintézmény. Pék- cukrász OSZKTV Szakma Kiváló Tanulója. Lótenyésztő OSZKTV Szakma Kiváló Tanulója VERSENYEREDMÉNYEK Tagintézmény 2003. Vadász-Ember Andrea 9/E birkózás Orbán Barbara 12/KÉ Gödri Zoltán 13/PC Szalai Dávid 13/PC Horváth Annamária 12/L Pacsi Terézia 12/L Boros Mónika 12/KÉ Takács Szelina

Részletesebben

Beszámoló a BME Formula Student csapatának 2011-es versenyévadjáról

Beszámoló a BME Formula Student csapatának 2011-es versenyévadjáról Beszámoló a BME Formula Student csapatának 2011-es versenyévadjáról BME Formula Racing Team 2007-ben alakult azzal a céllal, hogy versenyautót építsenek és elsı és egyetlen magyar csapatként részt vegyenek

Részletesebben

dvscboxing 1 arany: Bernáth László (40 kg) 3 bronz: Bernáth Richárd (38,5 kg), Rézmûves Richárd (48 kg), Rézmûves Ramón (59 kg)

dvscboxing 1 arany: Bernáth László (40 kg) 3 bronz: Bernáth Richárd (38,5 kg), Rézmûves Richárd (48 kg), Rézmûves Ramón (59 kg) Diákolimpia Szerzõ zoli 2007. július 28. FOLYAMATOSAN FRISSÜLÕ OLDAL, 2004-IG VISSZAMENÕ DVSC-EREDMÉNYEKKEL FIÚ serdülõ, korábban kadet és junior országos versenyek Serdülõ és junior utánpótlás olimpia

Részletesebben

ÚSZÁS. Ruza József sportágvezetô. Kiss László szövetségi kapítány. Güttler Károly. Turi György edzô. Németh Zsolt hosszútávúszás, sportágvezetô

ÚSZÁS. Ruza József sportágvezetô. Kiss László szövetségi kapítány. Güttler Károly. Turi György edzô. Németh Zsolt hosszútávúszás, sportágvezetô ÚSZÁS Ruza József sportágvezetô Kiss László szövetségi kapítány Güttler Károly szövetségi kapítány Németh Zsolt hosszútávúszás, sportágvezetô Dániel András Farkas András Fehérvári Balázs Nemes Zoltán Pass

Részletesebben

I. Veszprém Grappling Bajnokság 2013 január 19. Végeredmény

I. Veszprém Grappling Bajnokság 2013 január 19. Végeredmény I. Veszprém Grappling Bajnokság 2013 január 19. Végeredmény Gi Grappling nők Gi Grappling Női 3 versenyző I. Kuti Veronika Titánok HKSE Bocfölde II. Greffer Kinga Marcali Városi SZSE III. Gáspár Lívia

Részletesebben

I. OrfűFitt Pécsi-tó Át-és Körbeúszás eredményei

I. OrfűFitt Pécsi-tó Át-és Körbeúszás eredményei I. OrfűFitt Pécsi-tó Át-és Körbeúszás eredményei 2013. július 27. Helyezettek Átúszás Férfi 1. helyezett: Ifj. Konkoly József idő: 27:23 2. helyezett: Varenke Gergő idő: 32:03 3. helyezett: Rettegi András

Részletesebben

SPORTSZAKOS HALLGATÓK 59. SPORTTALÁLKOZÓJÁNAK VERSENYEREDMÉNYEI

SPORTSZAKOS HALLGATÓK 59. SPORTTALÁLKOZÓJÁNAK VERSENYEREDMÉNYEI SPORTSZAKOS HALLGATÓK 59. SPORTTALÁLKOZÓJÁNAK VERSENYEREDMÉNYEI 2010. október 2-3. Nyíregyháza ATLÉTIKA Versenyszámok: Férfiak: 100 m Kása Tibor Szombathely I. hely (10,5) Lengyel Roland Szeged II. hely

Részletesebben

I. Debrecen Grappling Bajnokság

I. Debrecen Grappling Bajnokság I. Debrecen Grappling Bajnokság G4 Grappling Liga 2013-2014 4. forduló 2014.03.08 Végeredmény Gi Grappling leányok, nők Ifjúsági1 korosztály 48+ kg. 2 versenyző I. Tóth Anett Gracie Barra Orgovány II.

Részletesebben

2009. január 17. szombat BHSE IFJÚSÁGI MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KUPA

2009. január 17. szombat BHSE IFJÚSÁGI MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KUPA 2009. január 17. szombat BHSE IFJÚSÁGI MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KUPA Korányi Barbara (52 kg) ötödik Márkus Barbara (57 kg) harmadik Kormány István (+90 kg) második helyezett 2009. január 24. szombat BHSE FELNŐTT

Részletesebben

Atlétika 2013. 10. 03. Pécs PVSK

Atlétika 2013. 10. 03. Pécs PVSK SPORTEREDMÉNYEK TANAK 2013/2014. tanév Atlétika 2013. 10. 03. Pécs PVSK Tordai Miklós I. helyezett 100 m síkfutás I. helyezett 200 m síkfutás I. helyezett Hegedűs Péter II. helyezett magasugrás I. helyezett

Részletesebben

2005 legjobb sportolóinak, csapatainak kiértékelése

2005 legjobb sportolóinak, csapatainak kiértékelése 2005 legjobb sportolóinak, csapatainak kiértékelése Gúta város önkormányzatának sportbizottsága a 2006 os év januári ülésén határozatot hozott a 2005 - ös év legjobb sportolóinak, csapatainak kiértékeléséről.

Részletesebben

46. Rajkai-Kerékgyártó Tiszántúli Takarék Emlékverseny Debrecen, november 11.

46. Rajkai-Kerékgyártó Tiszántúli Takarék Emlékverseny Debrecen, november 11. 46. Rajkai-Kerékgyártó Tiszántúli Takarék Emlékverseny Debrecen, 2018. november 11. Női abszolút kategória (5 km) 1. Gulyás Vera DSC-SI 17.45 2. Ferenczi Nikolett DSC-SI 18.41 3. Dobi Lili DSC-SI 18.57

Részletesebben

RESTART - SCITEC Félmaraton és Váltó Futóverseny

RESTART - SCITEC Félmaraton és Váltó Futóverseny Helyezés Rajtszám Név Idő Hátrány Cél 5 km Férfi Abszolút 1 56 Binder Tamás 00:19:44 00:00:00 00:19:43 2 74 JAKABFY ZOLTÁN 00:19:46 00:00:02 00:19:45 3 77 Klohniczer Csaba 00:24:07 00:04:23 00:23:57 4

Részletesebben

Címsor. Elıszó. Kedves Olvasóink!

Címsor. Elıszó. Kedves Olvasóink! Címsor 4. Elıszó Kedves Olvasóink! Az év utolsó hírlevelét olvashatjátok. Örömmel adjuk hírül, hogy életben van hírújságunk és optimistán tekintünk a jövıbe. Ezúton szeretnék köszönetet mondani Nagy Nándornak,

Részletesebben

TÖREKVÉS SE VÍVÓ- ÉS KEREKESSZÉKES VÍVÓSZAKOSZTÁLY VERSENYEREDMÉNYEI 2013/2014

TÖREKVÉS SE VÍVÓ- ÉS KEREKESSZÉKES VÍVÓSZAKOSZTÁLY VERSENYEREDMÉNYEI 2013/2014 TÖREKVÉS SE VÍVÓ- ÉS KEREKESSZÉKES VÍVÓSZAKOSZTÁLY VERSENYEREDMÉNYEI 2013/2014 ARANYÉRMESEINK 1 Dósa Dániel Junior Férfi Tőr Egyéni Válogató verseny Gerevich Aladár Spcs. 2013.09.22 2 Hajas Nóra Újonc

Részletesebben

Zen Bu Kan Kempo Eger Kupa jegyzőkönyv

Zen Bu Kan Kempo Eger Kupa jegyzőkönyv Zen Bu Kan Kempo Eger Kupa jegyzőkönyv 103 fő versenyző (86 felnőtt, 17 junior) 24 egyesület Ács László Bakos Balázs (Gazdagréti Kempo HE) Barabás Béla (Agacu ZBKKSE) Balla Tamás Bognár Levente (Tatabánya

Részletesebben

versenyszám név eredmény szint név eredmény szint

versenyszám név eredmény szint név eredmény szint Beszámoló az Ifjúsági Világbajnokságról Idıpont: 2009. július 8-12. Helyszín: Bressanone, Südtirol/Olaszország Csapatveztı: Molnár Ferenc UP szövetségi kapitány A 2009. évi Ifjúsági Világbajnokságra 42

Részletesebben

Jurandori ( egyéni bemutató, 8 kategória, 57 nevezés )

Jurandori ( egyéni bemutató, 8 kategória, 57 nevezés ) Jurandori ( egyéni bemutató, 8 kategória, 57 nevezés ) Leány ifjúsági kategória ( 7 nevezés ): I. Morvai Tímea ( Darányi Dojo Ju-Jitsu Klub Kiskunhalas ) II. Hegedűs Éva ( Tatami Centrum Ju-Jitsu Klub

Részletesebben

Hely. Cím Csapatnév Össz.

Hely. Cím Csapatnév Össz. Hely. Cím Csapatnév 1 Nagykőrös Toldi Miklós Élelm. Szki. 46,050 2 46,050 2 47,950 1 47,350 1 46,200 1 45,400 2 279,000 2 Nyíregyháza Eötvös József Gyak. Ált. Isk. és Gimn. 46,950 1 47,250 1 47,050 2 47,300

Részletesebben

X. IJKA Nyílt Országos Karate Stílus Bajnokság

X. IJKA Nyílt Országos Karate Stílus Bajnokság X. IJKA Nyílt Országos Karate Stílus Bajnokság Oroszlány, 2015. október 10. Hivatalos E r e d m é n y j e g y z é k KATA 6-7 éves lány kata 1. Pál Alexandra Budoka SE, Edző: Pál Tibor 2. Németh Júlia Jánossomorjai

Részletesebben

SPORTEREDMÉNYEK. Id pont Verseny megnevezése Helyezés Tanuló

SPORTEREDMÉNYEK. Id pont Verseny megnevezése Helyezés Tanuló SPORTEREDMÉNYEK Id pont Verseny megnevezése Helyezés Tanuló 1997. Megyei Mezei Futóverseny 3. Kovács András Országos Mezei Futóverseny 52. Kovács András Megyei Atlétika 100 m síkfutás 1. Ács Tamás Országos

Részletesebben

Előterjesztés A évi U23-as Európa-bajnokságon való részvételről Novi Sad

Előterjesztés A évi U23-as Európa-bajnokságon való részvételről Novi Sad Előterjesztés A 2019. évi U23-as Európa-bajnokságon való részvételről Novi Sad Előterjesztő: Lévai Zoltán Ritter Árpád Gulevszkij Konsztantin U23-as Európa-bajnokság Novi Sad kötöttfogás /2019 03 04-06./

Részletesebben

1.Hegyhát Kupa terepfutó verseny

1.Hegyhát Kupa terepfutó verseny 1.Hegyhát Kupa terepfutó verseny Pályánkénti eredmények Futónaptár.hu 5 Km 1 13 Nemes Bálint 01 Béri Balog Ádám Ált. FR1 20:41 0:00 2 79 Vásárhelyi Szabolcs 02 Körmend FR1 21:40 0:59 3 78 Csapó Balázs

Részletesebben

8. Győr-Lipót futóverseny Egyéni abszolút eredmények

8. Győr-Lipót futóverseny Egyéni abszolút eredmények 1 1 408 BALÁZS Levente Férfi 1985 16-39 éves 00:35:07 01:11:13 01:37:38 2 2 546 TAKÁCS László Férfi 1968 40-49 éves 00:39:13 01:19:01 01:47:30 3 3 529 SCHWARTZ-NAGY Attila Férfi 1987 16-39 éves 00:37:44

Részletesebben

Hatvan félmaraton Km abszolút eredmények

Hatvan félmaraton Km abszolút eredmények 21 Km abszolút eredmények Hely NemHely Rsz Név 5km 10km 15km Cél Diff. # 1 1 122 Szirmai Zoltán 19:22 40:32 1:02:21 1:24:41 n.a. 2 2 141 Csuka Balázs 21:21 44:21 1:06:52 1:29:34 04:53 3 1 136 Zólyomi Kinga

Részletesebben

Sporteredmények (március)

Sporteredmények (március) Tanács Levente 3.b Bak Péter 4.a Szeri Ádám 4.a 2. hely Városi Mezei Futóbajnokság (Diákolimpia) Tóth Gergely 4.a Kapic Amir 4.a Szabó Csenge 5.a Király Csenge 3.a Koltai Anna 3.b Lukács Noémi 4.a Mukus

Részletesebben

VíZILABDA. dr. Kemény Dénes szövetségi kapitány, férfi válogatott. dr. Martin György sportágvezetô. Köpf Károly sportágvezetô-helyettes

VíZILABDA. dr. Kemény Dénes szövetségi kapitány, férfi válogatott. dr. Martin György sportágvezetô. Köpf Károly sportágvezetô-helyettes VíZILABDA dr. Martin György sportágvezetô Köpf Károly sportágvezetôhelyettes dr. Kemény Dénes szövetségi kapitány, férfi válogatott 124 Godova Gábor szövetségi kapitány, nôi válogatott Kásás Zoltán férfi

Részletesebben

Végeredmény. Gi Grappling versenyszám. Gyermek korcsoport Fiúk. 30 kg. 1 fı I. Muzsai Nimród Orion BBME

Végeredmény. Gi Grappling versenyszám. Gyermek korcsoport Fiúk. 30 kg. 1 fı I. Muzsai Nimród Orion BBME Végeredmény Gi Grappling versenyszám Gyermek korcsoport Fiúk 30 kg. 1 fı I. Muzsai Nimród Orion BBME 40+ kg. 2 fı I. Ipacs Kornél - Tatami Centrum II. Muzsai Nimród Orion - BBME Ifjúsági korcsoport Fiúk

Részletesebben

Törekvés SE Vívó és Kerekesszékes Vívószakosztály Magyar Bajnokai

Törekvés SE Vívó és Kerekesszékes Vívószakosztály Magyar Bajnokai Törekvés SE Vívó és Kerekesszékes Vívószakosztály Magyar Bajnokai 2016.06.05. Férfi Tőr - 67 Női Tőr - 36 Párbajtőr - 8 egyéni csapat egyéni csapat egyéni csapat 30 37 16 20 8 0 Tóth Balázs Szabó Dorottya

Részletesebben

4. Sárvári Vadkert Futás

4. Sárvári Vadkert Futás 4. Sárvári Vadkert Futás IV.Sárvári Vadkert Major terepfutó verseny V 2016.10.23 Hely Rajtsz Név Szül Klub Idı futónaptár.hu Nıi 5km -18 (8) 1 4 Kovács Anna 03 SzoESE 23:08 2 3 Kiss Nóra Adrienn 02 SzoESE

Részletesebben

Tagintézmény 6. Bábosik Ádám Szolnoki Műszaki Szakközépés. Tagintézmény 7. Barta Martin Szolnoki Műszaki Szakközépés

Tagintézmény 6. Bábosik Ádám Szolnoki Műszaki Szakközépés. Tagintézmény 7. Barta Martin Szolnoki Műszaki Szakközépés Lábtoll-labda Diákolimpia V-VII. korcsoport Kistelek, 2014. április 10. 26 iskola, 99 versenyző V. korcsoport Fiú csapat (4) 1. Ágotai Olivér, Barta Martin, Bábosik Ádám i Műszaki Szakközépés 2. Faragó

Részletesebben

8. Győr-Lipót futóverseny

8. Győr-Lipót futóverseny Nem/Kategória: Férfi 16-39 éves 1 408 BALÁZS Levente 1985 01:37:38 1 1 2 529 SCHWARTZ-NAGY Attila 1987 01:48:25 3 3 3 417 BÍRÓ Károly Róbert 1990 01:49:37 4 4 4 474 KUTÁCS Zsolt 1986 01:54:21 7 7 5 424

Részletesebben

Előterjesztés Részvétel a évi junior Világbajnokságon

Előterjesztés Részvétel a évi junior Világbajnokságon Előterjesztés Részvétel a 2018. évi junior Világbajnokságon Előterjesztő: Komáromi Tibor szakmai alelnök A verseny megnevezése: Junior Világbajnokság A verseny helye: Trnava A verseny ideje: 2018. 09.

Részletesebben

12 th European Veterans Fencing Team Championships. Poreč, Croatia

12 th European Veterans Fencing Team Championships. Poreč, Croatia 12 th European Veterans Fencing Team Championships Poreč, Croatia 12 th European Veterans Fencing Team Championships Poreč, Croatia TARTALOMJEGYZÉK 1. Felnőtt Világbajnokság Kazan (Oroszország)... 03-13.

Részletesebben

VERSENYJEGYZŐKÖNYV. Verseny rendezője: Szerencs Város Sportegyesülete és Szerencs Város Önkormányzata

VERSENYJEGYZŐKÖNYV. Verseny rendezője: Szerencs Város Sportegyesülete és Szerencs Város Önkormányzata VERSENYJEGYZŐKÖNYV Verseny megnevezése: VI. SZERENCS TRIATLON jótékonysági verseny Verseny időpontja: 2014. szeptember 7. Verseny helye: Szerencs Verseny rendezője: Szerencs Város Sportegyesülete és Szerencs

Részletesebben

Bolyai János Matematika Csapatverseny

Bolyai János Matematika Csapatverseny Éves összegzés (matematikaversenyek) Iskolánkban évtizedes múlttal mőködik a nívócsoportos oktatás magyar és idegen nyelv mellett matematikából is. A tanulók képesség szerinti bontásának eredményessége

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK. 1. osztály. Bendegúz matematika levelezős verseny. Berki Andrea bronz Berki Milán bronz Bertók Eliza ezüst Németh Boglárka arany

VERSENYEREDMÉNYEK. 1. osztály. Bendegúz matematika levelezős verseny. Berki Andrea bronz Berki Milán bronz Bertók Eliza ezüst Németh Boglárka arany VERSENYEREDMÉNYEK 1. osztály Bendegúz matematika levelezős verseny Berki Andrea bronz Berki Milán bronz Bertók Eliza ezüst Németh Boglárka arany Irodalom, szövegértés Péter Dominik ezüst Felkészítő pedagógus:

Részletesebben

Wadokai Magyar Bajnokság 1. forduló EGYESÜLETI PONTTÁBLA. Bronz pontok (3)

Wadokai Magyar Bajnokság 1. forduló EGYESÜLETI PONTTÁBLA. Bronz pontok (3) Rangsor Egyesület Wadokai Magyar Bajnokság 1. forduló EGYESÜLETI PONTTÁBLA Arany pontok (10) Ezüst pontok (6) Bronz pontok (3) 4. hely pontok (1) Összpontszám 1 I.C. TATAMI 140 120 57 15 332 2 NÓVA 110

Részletesebben

Baranya 25-50-75-100 kerékpáros túra. Négy Évszak Futás (tavasz) Négy Évszak Futás (nyár) 2012 másodperces. DÖKE 25-50-75 kerékpáro s túra

Baranya 25-50-75-100 kerékpáros túra. Négy Évszak Futás (tavasz) Négy Évszak Futás (nyár) 2012 másodperces. DÖKE 25-50-75 kerékpáro s túra Tó- s - Ádám Kriszt nincs nincs Ambrus Norbert X nincs nincs Asszonyi Veronika X X nincs nincs Balla Antal nincs nincs Balogh Bettina X X X X X X X X X ezüst arany Balogh János X X nincs nincs Balogh Judit

Részletesebben

FELNŐTT FÉRFI NŐI VÁLOGATOTT 2013. ÉVI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA

FELNŐTT FÉRFI NŐI VÁLOGATOTT 2013. ÉVI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA FELNŐTT FÉRFI NŐI VÁLOGATOTT 2013. ÉVI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA 2013. évi Fő versenyek Felnőtt Európa-bajnokság Budapest (HUN) április 25-27. Felnőtt Csapat Európa-bajnokság Budapest (HUN) április 28. Felnőtt

Részletesebben

Vendégkategória férfi/ Gästeklasse Herren NÉV EGYESÜLET PONT SZÁZALÉK 96% 93% 92% 91% 91% 90% 90% 90% 90% 89% 89% 87% 87% 86% 85% 84% 80%

Vendégkategória férfi/ Gästeklasse Herren NÉV EGYESÜLET PONT SZÁZALÉK 96% 93% 92% 91% 91% 90% 90% 90% 90% 89% 89% 87% 87% 86% 85% 84% 80% Vendégkategória férfi/ Gästeklasse Herren NÉV Klaus Bernhard Létai Zoltán Ambrus Zoltán Bali Péter Brauer Daniel Hadnagy Gábor Kámán József Gáspár Alex Harsányi Bálint Harsányi Norbert Kovács Szilárd Jáger

Részletesebben

OM azonosító: 027953 Székhely neve: Kecskeméti Református Gimnázium Székhely címe: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 7.

OM azonosító: 027953 Székhely neve: Kecskeméti Református Gimnázium Székhely címe: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 7. 6000 Kecskemét, Tanulmányi terület kódja: 40 Tanulmányi terület gimnázium: 4 évfolyamos; általános kerettanterv; az első idegen nyelv a(z) francia nyelv vagy a(z) spanyol nyelv vagy a(z) angol nyelv; felvételi

Részletesebben

Magyar Erőemelő Szövetség XVII. Balaton Kupa Balatonszárszó, 2011. június 25-26. NEVEZÉSEK - FÉRFIAK IFJÚSÁGI

Magyar Erőemelő Szövetség XVII. Balaton Kupa Balatonszárszó, 2011. június 25-26. NEVEZÉSEK - FÉRFIAK IFJÚSÁGI N - 53 kg 1. Lőrincz Dávid 1996 Tabi Fitness Klub SE 55,0-59 kg 1. Bácsi Dávid 1993 Bihari Szabadidő és 120,0 2. Fazekas Tibor 1996 Marvel Team, Vésztő 80,0 1. Gombos Attila 1993 Bihari Szabadidő és 120,0

Részletesebben

Budapesti Erımő Rt. és Sportegyesület

Budapesti Erımő Rt. és Sportegyesület Rendezı: Budapesti Erımő Rt. és Sportegyesület Nıi egyéni Hely. Név Csapat Teli/1. Tar./1. Teli/2. Tar./2. Teli Tarolás Összesen 1 Balogh Mária TITÁSZ I. 179 48 151 44 330 92 422 2 Kelemen Gáborné BERT

Részletesebben

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Férfi 20 év alatt 1 1102 BOROS Ádám 2004 01:14:33 7 7 12:25 min/km +00:00:00 2 1064 RÁCZ Balázs 1997 01:18:10 11 10 13:01 min/km +00:03:37 3 352 SZABÓ Dávid 1999 01:18:43 12 11 13:06 min/km +00:04:08 4

Részletesebben

Érdekes kísérlet, mely hagyománnyá válhat

Érdekes kísérlet, mely hagyománnyá válhat Érdekes kísérlet, mely hagyománnyá válhat Július 16-n Vásárosnaményban a Szilva Termál Hotel adott otthont annak a sportrendezvénynek, melyet Iván János - a területen működő egyik klubvezetőnk - rendezett.

Részletesebben

Törekvés SE Vívó és Kerekesszékes Vívószakosztály Magyar Bajnokai

Törekvés SE Vívó és Kerekesszékes Vívószakosztály Magyar Bajnokai Törekvés SE Vívó és Kerekesszékes Vívószakosztály Magyar Bajnokai 2017.02.05. Férfi - 69 Női - 42 Párbajtőr - 8 egyéni csapat egyéni csapat egyéni csapat 30 39 18 24 8 0 Tóth Balázs Szabó Dorottya Korpás

Részletesebben

VIII. Villamosenergia-ipari Futótalálkozó

VIII. Villamosenergia-ipari Futótalálkozó Név Idő Különbség Női 7km 14-19 éves korig 1 Pelle Zsófia 31:15 0:00 2 Fodor Eszter 42:04 +10:49 3 Szabó Sára 44:52 +13:37 4 Szabó Zsófia 45:53 +14:38 Női 7km 20-39 éves korig 1 Kovács Edit Ernesztin 31:30

Részletesebben

21.Várkúti Hegyifutó 1.fordulója V :48 Eredmények készítette: MultiSport2004 Š Stephan Krämer 2004

21.Várkúti Hegyifutó 1.fordulója V :48 Eredmények készítette: MultiSport2004 Š Stephan Krämer 2004 21.Várkúti Hegyifutó 1.fordulója V 2013.12.01. 15:48 Eredmények készítette: MultiSport2004 Š Stephan Krämer 2004 Hely Név Idı Kül. Szül Klub Nıi 14 év alatt 1k 4.1 km 175 m 1 Borbás Zita KAL Kalocsa 29:30

Részletesebben

Férfi felnőtt csapat. Csapat eredmények. XXVII. Hosszútávú Triatlon OB. 1 Mogyi SE (A) Összidő: 28:08:58. 2 TRIATÁD (A) Összidő: 28:30:59

Férfi felnőtt csapat. Csapat eredmények. XXVII. Hosszútávú Triatlon OB. 1 Mogyi SE (A) Összidő: 28:08:58. 2 TRIATÁD (A) Összidő: 28:30:59 Férfi felnőtt csapat 1 Mogyi SE (A) Összidő: 28:08:58 1 Flander Márton HUN 1985 337 08:10:11 10 Veréb Dávid HUN 1988 6304 08:59:56 170 Jámbor Dániel HUN 1994 4742 10:58:51 2 TRIATÁD (A) Összidő: 28:30:59

Részletesebben

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Profi 1 1087 VARGA Zoltán Csaba 1972 00:55:25 1 1 9:14 min/km +00:00:00 1 1009 BITA Árpád 1985 00:56:34 2 2 9:25 min/km +00:01:08 1 1063 PICHLER Tamás 1988 01:05:55 3 3 10:58 min/km +00:10:27 3 352 SZABÓ

Részletesebben

Lássuk az eredményeket!

Lássuk az eredményeket! 2012. április 28-29. között került megrendezésre az idei évi Ifjúsági, Junior, Masters Fekvenyomó Magyar Bajnokság, Jánoshalmán. 3 héttel a Fekvenyomó Világbajnokság előtt, sokaknak ez volt az utolsó verseny,

Részletesebben

V. Hetény Kupa Országos Ju-Jitsu Verseny 2004.04.24 1.oldal. Jurandori Maxi Fiú (7 nevezés) I. Vartek Mátyás Lágymányosi Ju-Jitsu Klub

V. Hetény Kupa Országos Ju-Jitsu Verseny 2004.04.24 1.oldal. Jurandori Maxi Fiú (7 nevezés) I. Vartek Mátyás Lágymányosi Ju-Jitsu Klub V. Hetény Kupa Országos Ju-Jitsu Verseny 2004.04.24 1.oldal 1.Jurandori versenyszám (54 nevezés) Jurandori Mini Fiú (7 nevezés) I. Halmagyi Viktor II. Kisling Zénó III. Vígh Péter IV. Petővári Nicola Jurandori

Részletesebben

Közhasznú jelentés! 2008.

Közhasznú jelentés! 2008. Az egyesület nyilvántartási száma: 2045 Közhasznú jelentés! 2008. Az egyesületet Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság a következı adatokkal, mint közhasznú szervezetet 2005 Február 14-én a Kny.63.404/2004/6

Részletesebben

370.000 HUF 1.000 HUF 10.000 HUF 3.000 HUF 6.000 HUF 25.000 HUF 40.000 HUF 9.999 HUF

370.000 HUF 1.000 HUF 10.000 HUF 3.000 HUF 6.000 HUF 25.000 HUF 40.000 HUF 9.999 HUF Támogatóink Bodoky Tamás Maróy Ákos Urbán Ágnes Vay Márton Scheiring Gábor (ogy. képviselo, LMP) Bohus Csaba Gervai Péter Pogány Anikó Földes Balázs Dr. Szilágyi Péter Zoltán (ogy. képviselo, LMP) Nemes

Részletesebben

I. Global Kupa Nyílt Grappling Verseny

I. Global Kupa Nyílt Grappling Verseny I. Global Kupa Nyílt Grappling Verseny Lezárt nevezési kategóriák 2012.05.25 péntek 20:00 I. Nevezések klubonként: Gi NoGi Combat Összes Fı Klub neve Grappling Grappling Grappling nevezés 1. Gracie Barra

Részletesebben

II. S.Pártai Félmarathon

II. S.Pártai Félmarathon 1 8008 BERTALAN Renátó 2014 00:00:00 00:14:03 00:27:48 +00:00:00 3:28 min/km 1 2 8121 BARABÁS Gábor 2014 00:00:00 00:14:03 00:28:30 +00:00:42 3:33 min/km 2 3 8118 ZATYKÓ Miklós 1977 00:00:00 00:14:09 00:29:26

Részletesebben

OLIMPIAI KVÍZ. Athéntól Londonig. A helyes megfejtők között értékes ajándékokat sorsolunk ki. A pályázó adatai. Név:.. E-mail cím:... Postacím:...

OLIMPIAI KVÍZ. Athéntól Londonig. A helyes megfejtők között értékes ajándékokat sorsolunk ki. A pályázó adatai. Név:.. E-mail cím:... Postacím:... OLIMPIAI KVÍZ Athéntól Londonig Kérdések az újkori olimpiák magyar vonatkozású eseményeiről Jelölje meg a helyes válaszokat, majd 2012. augusztus 3-án, pénteken 16 óráig dobja be a kölcsönzőpultnál elhelyezett

Részletesebben

2016/2017. Vesz.egyéni. Vesz.páros e2. Ny-egyéni. Ny-páros % p10. p22. p13. p11. p15. p12. p20. p21. p19. p14. p18. p16. p17. e15. e14. e17. e13.

2016/2017. Vesz.egyéni. Vesz.páros e2. Ny-egyéni. Ny-páros % p10. p22. p13. p11. p15. p12. p20. p21. p19. p14. p18. p16. p17. e15. e14. e17. e13. Eng.szám j_nev Csapat Ny-egyéni Ny-páros % Vesz.egyéni Vesz.páros e1 p1 e2 p2 e3 p3 e4 p4 e5 p5 e6 p6 e7 p7 e8 p8 e9 p9 e10 p10 e11 p11 e12 p12 e13 p13 e14 p14 e15 p15 e16 p16 e17 p17 e18 p18 e19 p19 e20

Részletesebben

Phoenix Fireball Sport Egyesület

Phoenix Fireball Sport Egyesület Phoenix Fireball Sport Egyesület Egyesületünk 2005 júliusában alakult meg. Fő célunk, melyet az elkövetkezendő években is szeretnénk képviselni, hogy egy Európa-szerte igen népszerű sportágat, a FLOORBALL*-t

Részletesebben

Tanítványok kiemelkedő versenyeredményei

Tanítványok kiemelkedő versenyeredményei Tanítványok kiemelkedő versenyeredményei Európai Uniós Természettudományos Diákolimpia (EUSO) Megszerveztem a magyar csapat részvételét, 2008-ban megfigyelő voltam a versenyen. 2009-től a fizikus csapattagok

Részletesebben

XI. Fóti-Futi. 5 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

XI. Fóti-Futi. 5 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Férfi 14 éves és ez alatti 1 5089 SZŐKE-KISS Jácint 2003 00:20:00 Nem Fóton Járok Iskolába 4:00 min/km +00:00:00 2 5091 TAKÁCS Levente Márton 2004 00:21:04 Garay János Általános Iskola, Fót 4:12 min/km

Részletesebben

3 nemzet 9 stílus 14 klub 132 versenyző 237

3 nemzet 9 stílus 14 klub 132 versenyző 237 3 nemzet 9 stílus 14 klub 132 versenyző 237 Nevezések száma chikara kurabe 47 fegyveres 18 full contact B 9 Kosztümös önvédelem 8 57 Speciális Kata 43 Speciális Kumite 26 zenés 29 Összes nevezés száma

Részletesebben

1. Farkas Lilla 4/2 Fehér Jázmin 4/2. 2. Jurás Dávid 1/2 Lászlő Boglárka 1/2. 2. Farkas Laura 3/2 Varga Luca 3/2

1. Farkas Lilla 4/2 Fehér Jázmin 4/2. 2. Jurás Dávid 1/2 Lászlő Boglárka 1/2. 2. Farkas Laura 3/2 Varga Luca 3/2 Megyei országismereti verseny/csapatverseny/ Megyei karácsonyi verseny két tanítási nyelvű iskolák számára/csapatverseny/ Országos London Országismereti verseny /csapatverseny/ 1. Farkas Lilla 4/2 Fehér

Részletesebben

Német nyelvi verseny 5-8. évf. (heti 5 órában) eredménye

Német nyelvi verseny 5-8. évf. (heti 5 órában) eredménye Német nyelvi verseny 5-8. évf. (heti 5 órában) eredménye Tanuló neve Évfolyam Felkészítı pedagógus neve Iskola neve Helyezés Nagy Viola 5. Németh Melanie Elsı Óbudai Német Nyelvoktató Nemzetiségi Általános

Részletesebben

57. Balaton Kupa Végeredmények

57. Balaton Kupa Végeredmények 57. Balaton Kupa Végeredmények I. Kategória (Férfi szuperliga, NB I-II-III.) Csapatverseny: Helyezés: Csapat: Ütött fa 2282 fa Kaposvári I. 2247 fa 3. Attala 2225 fa 4. Kaposvári II. 2203 fa 5. 2200 fa

Részletesebben

KTF TRAIL, RÉSZLETES EREDMÉNYLISTA futónaptár.hu 10 KM

KTF TRAIL, RÉSZLETES EREDMÉNYLISTA futónaptár.hu 10 KM KTF TRAIL, RÉSZLETES EREDMÉNYLISTA 2016. futónaptár.hu 10 KM Összesített eredmények: Helyezés Név Rajtszám Teljesítés ideje 1. Varga József 322 00:40:43 00:00:00 2. Hajduska Balázs 320 00:44:22 00:03:39

Részletesebben

16.Várkúti Hegyifutó 3.fordulója V :47 Eredmények készítette: MultiSport2004 Š Stephan Krämer 2004

16.Várkúti Hegyifutó 3.fordulója V :47 Eredmények készítette: MultiSport2004 Š Stephan Krämer 2004 16.Várkúti Hegyifutó 3.fordulója V 2009.02.08. 16:47 Eredmények készítette: MultiSport2004 Š Stephan Krämer 2004 Hely Rajtsz Név Idı Szül Klub Nıi 14 év alatt 1k 4.1 km 175 m 1 150 Konrád Krisztina 95

Részletesebben

II. OrfűFitt Pécsi-tó Át-és Körbeúszás eredményei

II. OrfűFitt Pécsi-tó Át-és Körbeúszás eredményei II. OrfűFitt Pécsi-tó Át-és Körbeúszás eredményei 2014. augusztus 9. Az II. OrfűFitt Pécsi-tó Át-és Körbeúszáson összesen 129 induló állt a rajtvonalhoz. 76 fő az átúszást, 53 fő a körbeúszást választotta.

Részletesebben

Leányvár Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2013. (V.27.) L.k.Ö.Kt. határozata Leányvári Judo SE évi beszámolójáról

Leányvár Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2013. (V.27.) L.k.Ö.Kt. határozata Leányvári Judo SE évi beszámolójáról 10. ELŐTERJESZTÉS Leányvár Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. május 27-én tartott képviselő-testületi ülésének 10. napirendi pontjához Határozat tervezet: Leányvár Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

1. futam. 2. futam. 4. futam. 3. futam. Össz. Borsod MTB Bajnoka Szül. Egyesület. Helyezés Név / Felnıtt/ Nıi

1. futam. 2. futam. 4. futam. 3. futam. Össz. Borsod MTB Bajnoka Szül. Egyesület. Helyezés Név / Felnıtt/ Nıi Helyezés N / Felnıtt/ 1977-1997 Nıi Kallus Edit 1980 Team 3K, Miskolc 125 125 125 375 Kovács Piroska 1989 Kazincbarcika 100 100 100 300 Németh Réka 1981 Bükkszentkereszt 70 80 80 230 Szaniszló Boglárka

Részletesebben

SPORTEREDMÉNYEK 2016/17

SPORTEREDMÉNYEK 2016/17 SPORTEREDMÉNYEK 2016/17 Tiboldi Tibor Kosárlabda Emléktorna szeptember Tiszaligeti Napok szeptember 21-25. lányok Bozsó Katica 11. c Mukácsi Éva 11. c Deme Zsófia 11. d Ratkai Bonita 11. d Józsa Viktória

Részletesebben

2019. JÚNIUS 17. HÉTFŐ

2019. JÚNIUS 17. HÉTFŐ 2019. JÚNIUS 17. HÉTFŐ Tanár 1. VIZSGACSOPORT Bognár Sebestyén Tamás angol nyelv Hunya Miklós 8:00 8:00 Kiss Andrea angol nyelv Hunya Miklós 8:15 8:15 Bányai Izabella Anna spanyol nyelv Gábor Brigitta

Részletesebben

EREDMÉNYEINK. 2012/2013 tanév KULTURÁLIS TEVÉKENYSÉG. - II. helyezés Benczenleitner Tárkány É/2. cs. Felkészítő: Friedrich-Mészáros E.

EREDMÉNYEINK. 2012/2013 tanév KULTURÁLIS TEVÉKENYSÉG. - II. helyezés Benczenleitner Tárkány É/2. cs. Felkészítő: Friedrich-Mészáros E. EREDMÉNYEINK 2012/2013 tanév KULTURÁLIS TEVÉKENYSÉG Felfénylő szavak Szavalóverseny Regionális Döntő Iregszemcse - I. helyezés Benczenleitner Tárkány É/2. cs. Felkészítő: Friedrich-Mészáros E. - I. helyezés

Részletesebben

Koleszárikné Németh Beáta K115 54:22 2 Turkevi-Nagy Dávid 2000 K102 40:58

Koleszárikné Németh Beáta K115 54:22 2 Turkevi-Nagy Dávid 2000 K102 40:58 10.6 km; 1900-2010; nő 10.6 km; 1900-2010; férfi 1 Radics Anna 1985 K114 49:52 1 Galamb Csaba 1994 K103 40:40 2 1977 K115 54:22 2 Turkevi-Nagy Dávid 2000 K102 40:58 3 Fekete-Péntek Szilvia 1983 K109 54:37

Részletesebben

Beszámoló a Heuréka számválaszos matematikaversenyről

Beszámoló a Heuréka számválaszos matematikaversenyről Beszámoló a Heuréka számválaszos matematikaversenyről A Nyíregyházi Fıiskola Matematika és Informatika Intézete egy új matematikaversenyt rendezett a középiskolák 9 12. osztályosai számára, a HEURÉKA számválaszos

Részletesebben

Eredmények: 3 km-es távon: 1996-ban és utána születetek: Lány: 1. hely Fózer Tímea Gyóni Géza Ált. Iskola. 2. hely Hende Helga Gyóni Géza Ált.

Eredmények: 3 km-es távon: 1996-ban és utána születetek: Lány: 1. hely Fózer Tímea Gyóni Géza Ált. Iskola. 2. hely Hende Helga Gyóni Géza Ált. Eredmények: 3 km-es távon: 1996-ban és utána születetek: 1. hely Fózer Tímea Gyóni Géza Ált. Iskola 2. hely Hende Helga Gyóni Géza Ált. Iskola 3. hely Ritka Viktória Kossuth Lajos Ált. Iskola 1. hely Pap

Részletesebben

Jurandori ( egyéni bemutató, 7 kategória, 78 nevezés )

Jurandori ( egyéni bemutató, 7 kategória, 78 nevezés ) Jurandori ( egyéni bemutató, 7 kategória, 78 nevezés ) Leány gyermek kategória ( 7 nevezés ): I. Hol Anett ( Ju-Jitsu Klub Hetényegyháza ) II. Munkácsi Kitti ( Darányi Dojo Ju-Jitsu Klub Kiskunhalas )

Részletesebben

Versenyeredmények. a Bálint Sándor Tagiskolában területi 1. helyezett Donka Anita 3. osztály Fodorné Kiss Magdolna

Versenyeredmények. a Bálint Sándor Tagiskolában területi 1. helyezett Donka Anita 3. osztály Fodorné Kiss Magdolna a Bálint Sándor Tagiskolában Versenyeredmények 2015-2016. A verseny, pályázat elnevezése Szint Eredmény Tanuló Osztály Felkészítő tanár területi 1. helyezett Donka Anita 3. osztály Fodorné Kiss Magdolna

Részletesebben

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Csapatnév Eredmény Rekord

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Csapatnév Eredmény Rekord EREDMÉNYEK Férfi 10 km utcai futás Döntő 13:05 1. nap 1 029 Bicsák Bence 1995 Psn Zrt 14 A 30:27 PB 2 007 Jenkei Péter 1992 Vasas 32 A 30:45 PB 3 003 Csere Gáspár 1991 BEAC 36 A 31:00 SB 4 005 Farkas Dárius

Részletesebben

Budapesti Erımő Rt. és Sportegyesület

Budapesti Erımő Rt. és Sportegyesület Rendezı: Budapesti Erımő Rt. és Sportegyesület Nıi egyéni Helyezés Név Csapat Teli/1. Tar./1. Teli/2. Tar./2. Teli Tarol. Összesen 1 Balogh Mária TITÁSZ Rt. 165 59 164 63 329 122 451 2 Hirt Szilvia Bakonyi

Részletesebben

Csecsemő- és kisgyermeknevelő felsőoktatási szakképzési szak

Csecsemő- és kisgyermeknevelő felsőoktatási szakképzési szak Beosztás a 2015. június 17 19 között tartandó záróvizsgára Bizottság száma : 23. sz. Terem szám:, B épület 537. terem Záróvizsga időpontja: 2015. június 17. 8. 00 órától Balázsi Éva Kata Béres Nikoletta

Részletesebben

24. KIDS KUPA MEZEI FUTÓBAJNOKSÁG MÁRCIUS 24. BALASSAGYARMAT, IPOLY-GÁT EREDMÉNYEK

24. KIDS KUPA MEZEI FUTÓBAJNOKSÁG MÁRCIUS 24. BALASSAGYARMAT, IPOLY-GÁT EREDMÉNYEK CSAPAT EREDMÉNYEK: 24. KIDS KUPA MEZEI FUTÓBAJNOKSÁG 2017. MÁRCIUS 24. BALASSAGYARMAT, IPOLY-GÁT EREDMÉNYEK I. korcsoport LÁNY: (4 csapat) 1. Szent Imre Kat. Ált. Iskola Kecskemét 2. Szent Imre Balassagyarmat

Részletesebben

Versenyek 2012 I. negyedév

Versenyek 2012 I. negyedév Versenyek 2012 I. negyedév 1. A Polgárőrség Biztonságos közlekedés című rajzpályázata (2012. 03.09.) 1.helyezett: Takács Kitti 4.s Különdíj: Kerek Martina és Tóth Szelina 4.s Felkészítő tanáruk: Némethné

Részletesebben

2016/17- os tanév versenyeredményei Növendék neve Esemény neve Helyezés Felkészítő tanár

2016/17- os tanév versenyeredményei Növendék neve Esemény neve Helyezés Felkészítő tanár 2016/17- os tanév versenyeredményei Növendék neve Esemény neve Helyezés Felkészítő tanár XV. Országos Koncz János Hegedűverseny döntő Sikeresen képviselte iskolánkat Vanyó Ingrid Jakobovics Árpád Farkas

Részletesebben

III Erdei futónap eredmények

III Erdei futónap eredmények III Erdei futónap eredmények Legkisebbek 600m (2-6 év) fiú futónaptár.hu 1. Móser Barnabás 2. Hidy Krisztián 3. Tücsök Gergı 4. Boros Barna 5. Soós Donát 6. Kalmár Benjamin 7. Csuka Zsombor 8. Láng Olivér

Részletesebben

M Bodó Levente 85 DSC-SI M Pokol Csaba 83 DSC-SI M Szabó Tamás 84 DSC-SI M Szabó Róbert 85 DSC-SI Pál Tamás 89 DSC-SI DNS

M Bodó Levente 85 DSC-SI M Pokol Csaba 83 DSC-SI M Szabó Tamás 84 DSC-SI M Szabó Róbert 85 DSC-SI Pál Tamás 89 DSC-SI DNS Atlétikai Világnap - VIII. Nemzetközi Tiszaújvárosi Verseny Tiszaújváros - 2008. május 17. 100 m síkfutás férfi junior 1. időfutam M Bodó Levente 85 DSC-SI 10.92 100 m síkfutás férfi junior 2. időfutam

Részletesebben

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) 2008/2009-es tanév Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) Iskolánk tanulói az országos döntőben az alábbi eredményeket érték el. Fliszár Tímea (12.B osztály)

Részletesebben

MKIJSZ. Hírlevél. Köszöntı. Tartalomjegyzék - MKIJSZ - Kedves Olvasó!

MKIJSZ. Hírlevél. Köszöntı. Tartalomjegyzék - MKIJSZ - Kedves Olvasó! - - 2009. augusztus Köszöntı Kedves Olvasó! Megújul a Magyar Kendo, Iaido és Jodo Szövetség hírlevele. Az új szerkesztı bizottság Abe Tetsushi, Erdélyi Gábor és Giersig György. İk felelnek a hírlevél szakmai

Részletesebben

MAGYARORSZÁG ÉVI IFJÚSÁGI ÉS JUNIOR TÉLI DOBÓ BAJNOKSÁGA VESZPRÉM

MAGYARORSZÁG ÉVI IFJÚSÁGI ÉS JUNIOR TÉLI DOBÓ BAJNOKSÁGA VESZPRÉM MAGYARORSZÁG 2012. ÉVI IFJÚSÁGI ÉS JUNIOR TÉLI DOBÓ BAJNOKSÁGA Helyszín: Veszprém Stadion Időpont: 2012. március 11. A Versenybíróság elnöke: Szabóné Harlai Katalin 2010/2011. TANÉVI ATLÉTIKA JUNIOR TÉLI

Részletesebben

Bemutatkozás. dksi.hu. A KONTENT-DKSI Cycling Team

Bemutatkozás. dksi.hu. A KONTENT-DKSI Cycling Team Bemutatkozás A KONTENT-DKSI Cycling Team Az országúti kerékpársport Debrecenben sikeres múltra tekinthet vissza. Számos válogatott szereplés, OB győzelmek, rangos külföldi versenyeken való eredményes részvételek

Részletesebben

Magyar Erőemelő Szövetség Női, Férfi Fekvenyomó Csapatbajnokság, Tab, 2010. május 1-2. NEVEZÉSEK - FÉRFIAK

Magyar Erőemelő Szövetség Női, Férfi Fekvenyomó Csapatbajnokság, Tab, 2010. május 1-2. NEVEZÉSEK - FÉRFIAK Név Magyar Erőemelő Szövetség Női, Férfi Fekvenyomó Csapatbajnokság, Tab, 2010. május 1-2. NEVEZÉSEK - FÉRFIAK Szül. év Iskola Legjobb eredménye - 56 kg 1. Böröczky Péter 1990 Pannonia Power SE 140,0 2.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Berettyóújfalu,2011.márc.19.

JEGYZŐKÖNYV Berettyóújfalu,2011.márc.19. 100m fiú gyorsúszás - 1.versenyszám 1. Molnár Bálint 2002 Debreceni Sportiskola 1:20,10 2. Sándor Benedek 2002 Debreceni Sportiskola 1:24,00 3. Szabó Róbert 2002 Herpály SE 1:31,30 4. Nagy Dávid 2002 Herpály

Részletesebben

KORÁBBI HUNGÁRIA KENDO KUPA BAJNOKAI X X V. H u n g á r i a K e n d o K u p a

KORÁBBI HUNGÁRIA KENDO KUPA BAJNOKAI X X V. H u n g á r i a K e n d o K u p a KORÁBBI HUNGÁRIA KENDO KUPA BAJNOKAI 2018 - X X V I. H u n g á r i a K e n d o K u p a Első helyezett Második helyezett Harmadik helyezett Harci szellem Férfi egyéni Borna Ban - Croatia Szegõfi Ákos -

Részletesebben

Ergométeres evezés eredmények

Ergométeres evezés eredmények Ergométeres evezés eredmények Tanuló neve Felkészítı Iskola neve Helyezés Bánki Flóra Violetta Nemzetiségi Szilágyi Zsófia Barnák Dóra Bíró Lili Porubcsánszki Regina Takács Késa Róza Parádi Kinga Pais

Részletesebben

2007. augusztus 26. II.Tankina Lízing Hegyi Rallysprint Nevezési lista

2007. augusztus 26. II.Tankina Lízing Hegyi Rallysprint Nevezési lista 1. oldal Kovács Attila Előfutó Gokart OOOOO Matuszka Gábor Előfutó Renault OOOO Fülöp Zoltán Szabó József Előfutó Lada OOO Veszelka Zoltán Veszelka Erik Előfutó Lada OO Papp Norbert Magpál Sándor Előfutó

Részletesebben