A Diplomás Pályakövetési Rendszer eredményei Gyorsjelentés

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A Diplomás Pályakövetési Rendszer eredményei 2013. Gyorsjelentés"

Átírás

1 A Diplomás Pályakövetési Rendszer eredményei 2013 Gyorsjelentés Educatio Nonprofit Kft Felsőoktatási Osztály 2014 március Készítette: Veroszta Zsuzsanna

2 A 2013-as DPR kutatási szakasz főbb adatai A Diplomás Pályakövetési Rendszer 2013-as adatfelvételére 2013 első félévében került sor. A kutatás az alapsokaság a 2008-ban, 2010-ben és 2012-ben abszolutóriumot szerzettek teljes körére kiterjedt, beleértve a hagyományos egyetemi, főiskolai, az osztatlan és az alap és mesterképzések végzettjeit. Az adatfelvételt a Diplomás Pályakövető Rendszer országos programjában résztvevő 32 felsőoktatási intézmény végzi, az online kérdőíves megkeresésre beérkezett anonim válaszokból az országos adatbázist az Educatio Nonprofit Kft. állítja elő. Az adatbázis súlyozása a Felsőoktatási Információs Rendszer adatai alapján történik. Az alapsokaság létszáma fő. A vizsgálatban résztvevő intézmények alapján számított alapsokaság: fő. Az adatfelvételek (önkéntes válaszadás) révén összeállt adatbázis elemszáma fő. Az átlagos válaszadási ráta eszerint 16,3 százalékot ér el. 2

3 Frissdiplomások a munkaerőpiacon - főbb eredmények A 2013-as, frissdiplomások körében végzett adatfelvétel eredményeinek áttekintését az alábbi kérdések köré csoportosítottuk: Megéri-e diplomát szerezni? Érezhető-e a gazdasági válság kilépésre gyakorolt hatása? Érdemes-e külföldön tanulni/dolgozni? Mekkorák a jövedelmi egyenlőtlenségek? 3

4 Megéri diplomát szerezni A diplomások körében kisebb a munkanélküliség előfordulási gyakorisága A DPR által a frissdiplomások körében mért munkanélküliség i arány 5,8%. A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján a évesek, azaz az ún. legjobb munkavállalási korúak munkanélküliségi rátája március-májusban 9,6%. A diplomások jövedelme meghaladja az átlagot A DPR alapján a Magyarországon dolgozó frissdiplomások havi nettó átlagjövedelme Ft A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján nemzetgazdasági szinten az átlagos nettó kereset január-májusban Ft A megkereséskor munkanélküliek aránya a végzés éve szerint N= Havi nettó átlagjövedelem a végzés éve szerint (Magyarországon foglalkoztatottak körében, ezer Ft, N=15156) ,50% 3,10% 9,10% 0,00% 20,00% 40,00% 60,00% 80,00% 100,00% 154,25 165,61 187,34 0,00 50,00 100,00 150,00 200,00 250,00 4

5 A gazdasági válság érezteti hatását a frissdiplomások kilépésén Az abszolutórium-szerzés utáni munkaerőpiaci átmenet évfolyam-alapú vizsgálata azt mutatja, hogy a 2009-es válság előtti időszakhoz képest romlottak a frissdiplomás kilépés körülményei. A 2008-as, válság előtt kilépő frissdiplomások körében nagyobb arányban vannak olyanok, akik egy hónapon belül munkát találtak, mint a későbbi kilépő évfolyamok esetében után az elhelyezkedéshez szükséges idő mellett az álláskeresési aktivitás is növekedett. Átlagosan több munkáltató felé irányuló kapcsolatfelvételre volt szüksége az első állás betöltéséhez. A végzettség után egy hónapon belül munkát találók aránya Abszolutóriumszerzés után munkát keresők körében, N= ,80% 29,50% 40,10% 0,00% 20,00% 40,00% 60,00% 80,00% 100,00% Egy munkáltatói visszajelzésre jutó jelentkezések száma Abszolutórium után állást keresők körében, N= ,91 0,00 1,00 2,00 3,00 4,00 5,00 6,00 7,00 7,01 6,99 5

6 A végzettség megszerzése utáni első munka jellemzői is azt mutatják, hogy 2008 után némileg nehezedtek a képzés és munkaerőpiac közti átmenet feltételei. A gazdasági válság előtti, 2008-as évhez viszonyítva 2010-ben többen voltak azok, akik diplomázás után szerzett első munkájukban nem a tanulmányaik szakterületéhez illeszkedő feladatot láttak el. Ugyanakkor 2008 után egyre csökkent a nagyobb munkaerő-piaci stabilitást jelentő határozatlan idejű szerződésekkel foglalkoztatott frissdiplomások aránya, szintén a diploma utáni első állás esetében. Első diplomás munkájukat nem a tanulmányok szakterületén végzők aránya. Abszolutórium után állást keresők körében, N= ,80% 24,20% 20,80% 0,00% 20,00% 40,00% 60,00% 80,00% 100,00% Első diplomás munkájukat határozatlan idejű szerződéssel végzők aránya. Abszolutórium után állást keresők körében, N=8888) ,00% 69,00% 72,60% 0,00% 20,00% 40,00% 60,00% 80,00% 100,00% 6

7 A külföldi tanulmányok gyakorisága A felsőfokú évek alatti külföldi tanulmányokat végzők aránya mind képzési terület, mind képzési szint szerint nagy eltérést mutat. Képzési területi bontásban a bölcsészettudományi és jogi területek hallgatóit jellemzi a 9,8 százalékos átlag feletti mértékben. Képzési szint szerint tekintve azt találjuk, hogy a hagyományos egyetemi és osztatlan képzések nyújtottak kedvezőbb lehetőséget a külföldi tanulmányokra. Úgy tűnik, az új rendszerben a mesterképzési évek alatt erre kevésbé nyílik lehetőség. Külföldi tanulmányok a felsőoktatási évek alatt, N=22661 Összesen Hagyományos főiskolai képzés Hagyományos egyetemi képzés Egységes és osztatlan képzés MA/MSc BA/BSc 9,9% 4,7% 17,9% 17,7% 12,1% 6,5% 0,0% 20,0% 40,0% 60,0% 80,0% 100,0% Külföldi tanulmányok a felsőoktatási évek alatt, N=23296 Összesen Természettudományi Társadalomtudományi Sporttudományi Pedagógusképzés Orvos és egészségtudományi Közigazgatási, rendészeti és Művészetközvetítői Művészeti Műszaki Jogi Informatika Gazdaságtudományi Bölcsészettudományi Agrártudományi 9,8% 10,1% 10,1% 8,8% 4,3% 10,4% 11,6% 8,4% 8,2% 8,4% 13,3% 6,0% 11,0% 14,1% 6,8% 0,0% 20,0% 40,0% 60,0% 80,0% 100,0% 7

8 A külföldi tanulmányok munkaerő-piaci hozadéka A végzettek alig tíz százalékát jellemző, felsőoktatási évek alatt szerzett nemzetközi mobilitási tapasztalatok éreztetik hatásukat a későbbi munkaerő-piaci kilépésen is, jóllehet a mobilitási részvétel számos háttértényező által meghatározott. A külföldi tanulmányokat folytatók esetében a végzés után lényegesen magasabb jövedelem mérhető. Azok a frissdiplomások, akik felsőfokú tanulmányaik alatt külföldön is tanultak, a későbbiekben kisebb eséllyel végeznek felsőfokú végzettséget nem igénylő munkát. A külföldi tanulmányokat végzők diplomázás utáni, munkával kapcsolatos elégedettsége átlagosan magasabb, mint azoké, akik nem vettek részt nemzetközi tanulmányi célú mobilitásban. Jövedelem és külföldi tanulmányok - Havi nettó átlagjövedelem, Magyarországon foglalkoztatottak körében, ezer Ft, N= Nem folytatott külföldi tanulmányokat Külföldi tanulmányokat folytatott Nem folytatott külföldi tanulmányokat Külföldi tanulmányokat folytatott 179,05 247,04 0,00 50,00 100,00 150,00 200,00 250,00 300,00 Illeszkedés és külföldi tanulmányok - A felsőfokú végzettséget nem igénylő munkát végzők aránya, foglalkoztatottak körében, N= Nem folytatott külföldi tanulmányokat Külföldi tanulmányokat folytatott 18,50% 10,50% 0,00% 20,00% 40,00% 60,00% 80,00% 100,00% Elégedettség és külföldi tanulmányok - Munkájukkal teljesen elégedettek aránya, foglalkoztatottak körében, N= ,70% 24,20% 0,00% 20,00% 40,00% 60,00% 80,00% 100,00% 8

9 Összesen Természettudományi 6,2% 7,4% 6,6% 6,2% Társadalomtudományi 5,4% 5,8% Sporttudományi 7,6% 7,0% Pedagógusképzés 3,0% 5,1% Orvos és egészségtudományi 4,2% 6,6% Közigazgatási, rendészeti és katonai 5,9% 5,9% Igen Művészetközvetítői 3,1% 3,1% Művészeti 13,1% 6,6% jelenleg is külföldön dolgozik Műszaki 7,5% 7,7% Jogi 3,7% 2,9% Informatika 7,3% 6,5% Nem Gazdaságtudományi 6,7% 7,0% Bölcsészettudományi 6,6% 6,9% Agrártudományi 6,8% 9,3% A frissdiplomások külföldi munkavállalása A végzettség megszerzését követően a frissdiplomások 13 százaléka végzett avagy végez a megkeresés időpontjában is külföldi munkát. A diplomázás utáni külföldi munkavállalás előfordulási gyakorisága képzési területenként eltérő. Az átlagnál gyakoribb a művészeti, műszaki képzési területek frissdiplomásai között. Ritkább ugyanakkor a külföldi munkavállalás előfordulási gyakorisága a jogi, társadalomtudományi, pedagógusképzési frissdiplomások körében. Külföldi munkavállalás a végzettség megszerzése után, képzési területenként, N= ,2% 86,4% 88,8% 85,5% 91,9% 89,2% 88,2% 93,9% 80,3% 84,8% 93,4% 86,2% 86,3% 86,4% 83,9% 0% 10% 20% 30% 40% 50% 60% 70% 80% 90% 100% 9

10 A külföldi munkavégzés szakterületi illeszkedése A frissdiplomás külföldi munkavégzés képzési területi gyakorisága mellett a külföldön végzett munka szakterületi illeszkedése is nagy különbségeket mutat. Az orvos- és egészségtudományi, műszaki vagy informatikai diploma nagy eséllyel külföldön is szakterületi munkához juttatja a végzetteket. Ugyanakkor a társadalomtudományi, pedagógiai, jogi vagy bölcsészettudományi frissdiplomások külföldi munkavállalása igen gyakran nem szakmai munkát jelent. Szakmai munkát végzők aránya a külföldön dolgozók körében N=2552 Összesen Természettudományi Társadalomtudományi Sporttudományi Pedagógusképzés Orvos és egészségtudományi Közigazgatási, rendészeti és katonai Műszaki Jogi Informatika Gazdaságtudományi Bölcsészettudományi Agrártudományi 45,40% 53,80% 48,10% 65,40% 66,40% 61,80% 61,20% 60,00% 63,80% 62,50% 92,20% 83,70% 89,10% 0,00% 20,00% 40,00% 60,00% 80,00% 100,00% 10

11 Összes foglalkoztatott A külföldi munkavállalás jövedelmi előnye A frissdiplomás jövedelmek képzési terület szerinti átlagai azt mutatják, hogy a magyarországi átlagkeresetekhez képest a külföldi munkavállalással szerzett jövedelmek magasabbak. Az összes tehát akár Magyarországon, akár külföldön foglalkoztatott frissdiplomás átlagjövedelme magasabb, mint a hazai kereseti átlagértékek. Havi nettó átlagjövedelem a foglalkoztatottak körében, ezer Ft, N= Magyarországon foglalkoztatottak Összesen Természettudományi Társadalomtudományi Sporttudományi Pedagógusképzés Orvos és egészségtudományi Közigazgatási, rendészeti és katonai Művészetközvetítői Művészeti Műszaki Jogi Informatika Gazdaságtudományi Bölcsészettudományi Agrártudományi 169,31 186,24 140,19 161,56 162,51 148,54 160,23 151,37 130,86 124,77 142,44 175,98 194,03 179,29 141,58 130,14 132,84 130,95 195,37 223,55 187,95 181,23 248,05 231,51 209,09 193,45 155,63 139,58 157,33 145,27 0,00 50,00 100,00 150,00 200,00 250,00 300,00 11

12 Szakterületi jövedelemkülönbségek A magyar munkaerőpiacon foglalkoztatott frissdiplomások által megadott havi nettó átlagjövedelem 169 ezer forint. Nagy eltéréseket tapasztalhatunk ugyanakkor az egyes képzési területeken végzett diplomások keresete között. A legmagasabb átlagjövedelem az informatikai diplomákhoz társul, de műszaki, gazdaságtudományi és jogi végzettséggel is átlag feletti keresetet találunk. A legalacsonyabb frissdiplomás kereset a pedagógusképzési, művészeti, művészetközvetítői, természet- és bölcsészettudományi diplomákhoz társul. Átlagjövedelmek képzési területenként Magyarországon foglalkoztatottak körében, havi nettó ezer Ft, N=14594 Összesen Természettudományi Társadalomtudományi Sporttudományi Pedagógusképzés Orvos és egészségtudományi Közigazgatási, rendészeti és katonai Művészetközvetítői Művészeti Műszaki Jogi Informatika Gazdaságtudományi Bölcsészettudományi Agrártudományi 124,77 140,19 142,44 130,14 130,95 148,54 151,37 139,58 145,27 169,31 179,29 195,37 181,23 193,45 231,51 0,00 50,00 100,00 150,00 200,00 250,00 12

13 Átlagjövedelmek szakos eltérései A frissdiplomások jövedelmi visszajelzései alapján a legnagyobb kibocsátású szakok diplomásainak havi jövedelme között átlagosan akár 130 ezer forintos különbség is fennáll. E szakokon diplomázók közül a legnagyobb átlagkeresetről a gazdálkodási szakon végzettek számoltak be, de a műszaki és informatikai végzettségek is magas jövedelemmel társulnak. A pedagógusképzési diplomák megtérülése a legalacsonyabb. Átlagjövedelmek a legnagyobb szakokon, Magyarországon foglalkoztatottak körében, havi nettó ezer Ft, N=4402 óvodapedagógus tanító gyógypedagógia szociálpedagógia andragógia turizmus vendéglátás igazgatásszervező általános orvos pénzügy és számvitel kommunikáció és médiatudomány gazdálkodási és menedzsment marketing kereskedelem és marketing gépészmérnöki jogász közgazdász gazdálkodási villamosmérnöki mérnökinformatikus gazdálkodási 95,09 102,52 112,16 114,22 129,13 139,03 149,99 156,67 157,49 164,65 173,24 182,38 184,46 190,85 204,95 206,62 210,28 221,21 229,33 0,00 50,00 100,00 150,00 200,00 250,00 Szórás Átlag 13

14 Szakmai munkavégzés a tanulmányok alatt Nem szakmai munkavégzés a tanulmányok alatt Felsőoktatási tanulmányok időszakához kötődő jövedelmi egyenlőtlenségek A frissdiplomás jövedelmek alakulását a felsőfokú tanulmányok képzési szintje szerint vizsgálva úgy tűnik, hogy a BA/BSc végzettséghez képest az MA/MSc és az egységes és osztatlan képzéseken szerzett diplomák jelentős munkaerő-piaci bérelőnyt eredményeznek. A tanulmányok alatti munkavégzés esetében azt találjuk, hogy a képzés szakterületéhez kapcsolódó párhuzamos munkavállalás a diplomaszerzés utáni időszakra is kedvezően hat ki. Jövedelmek képzési szintenként, Magyarországon foglalkoztatottak körében, havi nettó ezer Ft, N=9063 Egységes és osztatlan képzés Ma/MSc Ba/BSc Nem Igen 153,57 178,41 177,46 0,00 100,00 200,00 300,00 Jövedelmek és munkaerő-piaci kapcsolódás a tanulmányok alatt, Magyarországon foglalkoztatottak körében, havi nettó ezer Ft, N=16182, ,31 185,95 Átlagjövedelem szintjén nem mutatkozik ugyanakkor a tanulmányok alatti nem szakterületi munkavégzés és a későbbi frissdiplomás jövedelem között érdemi összefüggés. Nem 167,52 Igen 196,58 0,00 50,00 100,00 150,00 200,00 250,00 300,00 14

15 Jövedelmi egyenlőtlenségek a frissdiplomás munkaerőpiacon A Magyarországon foglalkoztatott frissdiplomások havi nettó átlagjövedelme a munkaerőpiac különböző szegmenseiben nagy eltérést mutat. Alacsonyabb átlagfizetésekről számolnak be az állami szférában foglalkoztatottak. Átlagjövedelmük több mint 40 ezer forinttal kevesebb, mint a magántulajdonú cégeknél dolgozóké. A munkáltató tulajdonviszonyai alapján a legmagasabb átlagjövedelem a külföldi tulajdonú cégekhez kapcsolódik. Az e vállalatoknál foglalkoztatott frissdiplomások havi átlagos bérelőnye a hatvanezer forintot is meghaladja, a teljes mértékben magyar tulajdonban lévő cégeknél dolgozók jövedelméhez képest. Jövedelem a munkáltató tulajdonviszonya alapján, Magyarországon foglalkoztatottak körében, havi nettó ezer Ft, N=15058 Teljes mértékben magántulajdonú Részben állami, részben magán tulajdonú Teljes mértékben állami/önkormányzati tulajdonú Teljes mértékben külföldi tulajdonú Részben magyar tulajdonú Teljes mértékben magyar tulajdonú 162,17 143,52 189,76 0,00 50,00 100,00 150,00 200,00 250,00 300,00 Jövedelem a munkáltató tulajdonviszonyai alapján, Magyarországon foglalkoztatottak körében, havi nettó ezer Ft, N= ,10 229,88 208,11 0,00 50,00 100,00 150,00 200,00 250,00 300,00 15

16 Munkaerőpiac és jövedelmi egyenlőtlenségek Ágazati különbségek Jövedelmek a munkáltató ágazata szerinti bontásban - a tizenöt legnagyobb ágazatban Magyarországon foglalkoztatottak körében, havi nettó ezer Ft, N=13056 A munkáltató ágazata szerinti bontásban a legnagyobb 15 ágazat közül az információ, kommunikáció, a pénzügyi, biztosítási tevékenység, feldolgozóipar, valamint az energiaszektor kínálja a legmagasabb havi nettó 200 ezer forintot meghaladó - frissdiplomás fizetéseket. A legalacsonyabb átlagfizetésekről az oktatás, vendéglátás, művészet illetve egészségügy területéhez tartozó cégeknél foglalkoztatottak számoltak be. Az itt mért frissdiplomás jövedelmek havi nettó 140 ezer forint alatt maradnak. Összesen Oktatás Szálláshely szolgáltatás, vendéglátás Művészet, szórakoztatás, szabadidő Humán egészségügyi, szociális ellátás Mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat Adminisztratív és szolgáltatást támogató tevékenység Építőipar Kereskedelem, gépjárműjavítás Szállítás, raktározás Szakmai, tudományos, műszaki tevékenység Feldolgozóipar Villamosenergia, gáz, gőzellátás, légkondicionálás Pénzügyi, biztosítási tevékenység Információ, kommunikáció 123,19 132,59 134,57 139,10 144,46 149,99 168,41 166,54 167,49 177,97 180,34 Szórás Átlag 204,72 219,89 221,17 226,52 0,00 50,00 100,00 150,00 200,00 250,00 16

17 Nemek szerinti jövedelmi különbségek A férfiak és nők átlagkeresete közti különbségek minden képzési területen élesek. Összességében havi nettó ötvenezer forinttal magasabb a frissdiplomás foglalkoztatott férfiak jövedelme, mint a nőké. Képzési területenként a legnagyobb férfibérelőny az informatikai és gazdaságtudományi diplomákhoz kötődik. Kevésbé élesek, ám még így is jelentősek az eltérések a bölcsészettudomány, társadalomtudomány, egészségügy férfi és női frissdiplomásainak átlagkeresete között. Jövedelmek nemek és képzési terület szerinti bontásban Magyarországon foglalkoztatottak körében, havi nettó ezer Ft, N= Összesen Természettudományi Társadalomtudományi Sporttudományi Pedagógusképzés Orvos és egészségtudományi Közigazgatási, rendészeti és katonai Művészetközvetítői Művészeti Műszaki Jogi Informatika Gazdaságtudományi Bölcsészettudományi Agrártudományi 149,84 199,87 127,01 155,27 141,18 171,56 Nő 140,18 168,25 118,60 Férfi 153,23 134,54 165,74 170,86 201,12 117,28 149,61 107,61 156,32 158,52 206,16 167,55 210,15 178,13 242,20 176,47 230,08 135,33 153,64 128,92 162,29 0,00 50,00 100,00 150,00 200,00 250,00 300,00 17

18 További információ

Frissdiplomások 2012

Frissdiplomások 2012 Frissdiplomások 2012 Diplomás Pályakövetési Rendszer Intézményi adatfelvétel a 2007-ben, 2009- ben illetve 2011-ben végzettek körében Módszertani összefoglaló Készítette: Veroszta Zsuzsanna PhD 2013 március

Részletesebben

Dunaújvárosi Főiskola. Hallgatók Alapsokaság: 2571 fő

Dunaújvárosi Főiskola. Hallgatók Alapsokaság: 2571 fő Dunaújvárosi Főiskola Hallgatók Alapsokaság: 2571 fő Felsőfokú végzettséggel már rendelkező hallgatók aránya 19,9% Esetszám: 1173 Válaszadási ráta: 45,6% Hallgatók nyelvismerete - Az adott nyelvet legalább

Részletesebben

A pályakövetési rendszerek fejlesztésének hazai és nemzetközi irányai

A pályakövetési rendszerek fejlesztésének hazai és nemzetközi irányai A pályakövetési rendszerek fejlesztésének hazai és nemzetközi irányai Frissdiplomások a munkaerőpiacon műhelykonferencia Pécsi Tudományegyetem 2012. október 25. Veroszta Zsuzsanna Educatio Nonprofit Kft.

Részletesebben

Diplomás pályakövetési adatok 2013. Intézményi adatfelvételek

Diplomás pályakövetési adatok 2013. Intézményi adatfelvételek Diplomás pályakövetési adatok 2013 Intézményi adatfelvételek Diplomás pályakövetési adatok 2013 Intézményi adatfelvételek Készítette: Veroszta Zsuzsanna Educatio Nonprofit Kft., Felsőoktatási Osztály Készült

Részletesebben

Hallgatók 2012. Kutatási zárótanulmány

Hallgatók 2012. Kutatási zárótanulmány Hallgatók 2012 Kutatási zárótanulmány Tartalom Ábrák jegyzéke... A kutatásról... Az adatok forrása... Főbb megállapítások... Tanulmányok... Képzési háttér... Képzési tervek... Külföldi tapasztalatok és

Részletesebben

Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010

Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010 Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010 Az informatikai és a műszaki képzési terület diplomásainak munkaerő piaci helyzete Az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. által végzett, Diplomás

Részletesebben

Felsőoktatási felvételi ponthatárok 2010

Felsőoktatási felvételi ponthatárok 2010 Felsőoktatási felvételi ponthatárok 2010 Dr. Dux László Felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár Nemzeti Erőforrás Minisztérium 2010. július 23. 30,3% Nem nyert felvételt Felvételt nyert 69,7% Összes

Részletesebben

Felsőoktatási felvételi ponthatárok 2009

Felsőoktatási felvételi ponthatárok 2009 Felsőoktatási felvételi ponthatárok 2009 Dr. Manherz Károly felsőoktatási és tudományos szakállamtitkár Oktatási és Kulturális Minisztérium 2009. július 24. Nem nyert felvételt 26% Felvételt nyert 74%

Részletesebben

Munkaerő piaci helyzetkép. Csongrád megye

Munkaerő piaci helyzetkép. Csongrád megye CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONT Munkaerő piaci helyzetkép Csongrád megye 2011. szeptember 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-512 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu

Részletesebben

Új nyelvvizsga elnevezés (137/2008. (V.16.) Kormány rendelet, 2009.10.01-től) B1 (szóbeli vagy írásbeli vagy komplex)

Új nyelvvizsga elnevezés (137/2008. (V.16.) Kormány rendelet, 2009.10.01-től) B1 (szóbeli vagy írásbeli vagy komplex) Nyelvvizsga szótár Korábbi elnevezés alapfokú (A vagy B vagy C típusú) középfokú (A vagy B vagy C típusú) felsőfokú (A vagy B vagy C típusú) egynyelvű vagy kétnyelvű általános szakmai vagy szaknyelvi Új

Részletesebben

DPR Szakmai nap. 2011. október 17. PTE Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kar

DPR Szakmai nap. 2011. október 17. PTE Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kar PTE Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kar A diplomás pályakövetés eredményei és a lehetséges fejlesztési irányok DPR Szakmai nap 2011. október 17. Horváth Judit A vizsgálat reprezentativitása

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci helyzetkép Csongrád megye 2013. június 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-551 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci helyzetkép Csongrád megye 2013. január 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-551 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu

Részletesebben

Munkaerő piaci helyzetkép. Csongrád megye

Munkaerő piaci helyzetkép. Csongrád megye CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONT Munkaerő piaci helyzetkép Csongrád megye 2011. augusztus 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-512 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu

Részletesebben

MUNKAERŐ-PIACI IGÉNYEKRE TÁMASZKODÓ GYAKORLATORIENTÁLT KÉPZÉSEK, SZOLGÁLTATÁSOK A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM FÓKUSZÁBAN

MUNKAERŐ-PIACI IGÉNYEKRE TÁMASZKODÓ GYAKORLATORIENTÁLT KÉPZÉSEK, SZOLGÁLTATÁSOK A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM FÓKUSZÁBAN TÁMOP-4.1.1.F-14/1/Konv-2015-0006 MUNKAERŐ-PIACI IGÉNYEKRE TÁMASZKODÓ GYAKORLATORIENTÁLT KÉPZÉSEK, SZOLGÁLTATÁSOK A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM FÓKUSZÁBAN HALLGATÓI LEMORZSOLÓDÁS A FELSŐOKTATÁSBAN SZTE TAPASZTALATOK

Részletesebben

Frissdiplomások 2014

Frissdiplomások 2014 Frissdiplomások 2014 Kutatási zárótanulmány Diplomás Pályakövetési Rendszer országos kutatás Educatio Nonprofit Kft. Felsőoktatási Osztály Készítette: Veroszta Zsuzsanna 2015. május 1 Tartalom I. Vezetői

Részletesebben

Kiskunmajsa Város Önkormányzatának partnertérképe

Kiskunmajsa Város Önkormányzatának partnertérképe Kiskunmajsa Város Önkormányzatának partnertérképe Kiskunmajsa Város Önkormányzatának potenciális partnerei Helyi vállalkozások Kiskunmajsa Város Önkormányzata számára a lehetséges vállalati partnerek feltérképezéséhez

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2013. december - 2015. december

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2013. december - 2015. december A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2015. DECEMBER 2015. december 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 8.503 álláskereső szerepelt, amely az

Részletesebben

Személyesen, hatékonyan, célzottan! 2014. március 12-13. 2014. október 15-16. www.allasborze.bme.hu

Személyesen, hatékonyan, célzottan! 2014. március 12-13. 2014. október 15-16. www.allasborze.bme.hu Személyesen, hatékonyan, célzottan! 2014. március 12-13. 2014. október 15-16. www.allasborze.bme.hu Műegyetemi Állásbörze hazánk legnagyobb állásbörzéje Vegyen részt kiállítóként a Műegyetemi Állásbörzén,

Részletesebben

OSAP 1626 Bér- és létszámstatisztika. Vezetõi összefoglaló

OSAP 1626 Bér- és létszámstatisztika. Vezetõi összefoglaló OSAP 1626 Bér- és létszámstatisztika ágazat Vezetõi összefoglaló 2012 GYEMSZI Gyógyszerészeti és Minõség- és Szervezetfejlesztési Intézet Informatikai és Rendszerelemzési Fõigazgatóság Az Emberi Erőforrás

Részletesebben

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar. Felvételi információk 2015.

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar. Felvételi információk 2015. Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar Felvételi információk 2015. A JELENTKEZÉS MÓDJA Kizárólag e-felvételi keretében, amelyet a www.felvi.hu honlapon, regisztráció után lehet benyújtani.

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONT Munkaerő-piaci helyzetkép Csongrád megye 2011. június 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-512 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu

Részletesebben

Hitéleti. Kapacitás min. < max.

Hitéleti. Kapacitás min. < max. Hitéleti AOF Mester Saját vizsgák Vizsgaidőpontok PTE F58544 PTE KPVK NTÉZMÉNY ELÉRHETŐSÉGE: 7100 Szekszárd, Rákóczi u. 1. Telefon: (74) 528 300 Fax: (74) 528 301 FELVÉTELVEL KAPCSOLATOS EGYÉB ELÉRHETŐSÉG:

Részletesebben

Jelentéskészítő TEK-IK () Válaszadók száma = 610

Jelentéskészítő TEK-IK () Válaszadók száma = 610 Jelentéskészítő TEK-IK () Válaszadók száma = 0 Általános mutatók Szak értékelése - + átl.=. Felmérés eredmények Jelmagyarázat Kérdésszöveg Válaszok relatív gyakorisága Bal pólus Skála Átl. elt. Átlag Medián

Részletesebben

Nyíregyházi Főiskola. a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A alapján pályázatot hirdet

Nyíregyházi Főiskola. a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A alapján pályázatot hirdet Nyíregyházi Főiskola a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A alapján pályázatot hirdet A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony

Részletesebben

Fónai Mihály: Alumni: hallgatói elvárások és vélemények. Campus Lét a Debreceni Egyetemen: csoportok és csoportstruktúrák - 2010. december 3.

Fónai Mihály: Alumni: hallgatói elvárások és vélemények. Campus Lét a Debreceni Egyetemen: csoportok és csoportstruktúrák - 2010. december 3. Fónai Mihály: Alumni: hallgatói elvárások és vélemények Campus Lét a Debreceni Egyetemen: csoportok és csoportstruktúrák - 2010. december 3. - Diplomás Pályakövető Rendszer és az alumni A DPR TÁMOP 4.1.3.

Részletesebben

Kihívások és teljesítménymérés a műszaki képzésben (Óbudai Egyetem)

Kihívások és teljesítménymérés a műszaki képzésben (Óbudai Egyetem) Kihívások és teljesítménymérés a műszaki képzésben (Óbudai Egyetem) (a Budapesti Műszaki Főiskola jogutódja) Dr. Palásti Kovács Béla Kihívások Hallgatói létszám és finanszírozás A hallgatók hozott (meglévő)

Részletesebben

Debreceni Egyetem. Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar (DE-EK) MEGHIRDETETT SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSEK

Debreceni Egyetem. Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar (DE-EK) MEGHIRDETETT SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSEK Debreceni Egyetem Debreceni Egyetem Egészségügyi ar (DE-E) MEGHIRDETETT SZAIRÁNYÚ TOVÁBBÉPZÉSE addiktológiai konzultáns i idő Irányszám i 90 000 Ft 3 5 < 30 havonta Nyíregyháza ORVOS Részvétel feltétele:

Részletesebben

Budapest, 2015. április A beutazó turizmus jellemzői és alakulása 2015-ben A KSH keresletfelmérésének adatai alapján

Budapest, 2015. április A beutazó turizmus jellemzői és alakulása 2015-ben A KSH keresletfelmérésének adatai alapján Budapest, 2015. április A beutazó jellemzői és alakulása 2015-ben A KSH keresletfelmérésének adatai alapján 2015-ben 20,2 millió külföldi turista látogatott Magyarországra, számuk 17,0%-kal nőtt 2014-hez

Részletesebben

FÜGGELÉK Táblázatok és ábrák jegyzéke

FÜGGELÉK Táblázatok és ábrák jegyzéke FÜGGELÉK Táblázatok és ábrák jegyzéke Táblák közelkép 1.1. táblázat A szakszervezetek aktív korú tagjai a konföderációk önbevallása alapján (fő)... 67 1.2. táblázat: Fizető szakszervezeti tagok száma az

Részletesebben

A 2007-2009 között végzett hallgatók körében végzett telefonos kutatás eredményei - 2010

A 2007-2009 között végzett hallgatók körében végzett telefonos kutatás eredményei - 2010 A 2007-2009 között végzett hallgatók körében végzett telefonos kutatás eredményei - 2010 1. A kutatás háttere A Szent István Egyetem az Új Magyarország Fejlesztési Terv Társadalmi Megújulás Operatív Programjában

Részletesebben

PONTSZÁMÍTÁSI KÉRELEM felsőfokú végzettség alapján (alap- és osztatlan képzésre jelentkezőknek)

PONTSZÁMÍTÁSI KÉRELEM felsőfokú végzettség alapján (alap- és osztatlan képzésre jelentkezőknek) PONTSZÁMÍTÁSI KÉRELEM felsőfokú végzettség alapján (alap- és osztatlan képzésre jelentkezőknek) PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM Jelentkezői adatok Jelentkező neve: Felvételi azonosító: Születési dátum: Anyja neve:

Részletesebben

DPR vezető Hallgatói mot. vizsgálat 2011 () Válaszadók száma = 79

DPR vezető Hallgatói mot. vizsgálat 2011 () Válaszadók száma = 79 DPR vezető Hallgatói mot. vizsgálat 0 () Válaszadók száma = 79 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Kérdésszöveg Bal pólus % % Jobb pólus n=mennyiség átl.=átlag

Részletesebben

A DPR 2010 AKTÍV HALLGATÓI KÉRDŐÍVEK OUTPUT ADATFÁJLJAINAK EGYSÉGES SZERKEZETE

A DPR 2010 AKTÍV HALLGATÓI KÉRDŐÍVEK OUTPUT ADATFÁJLJAINAK EGYSÉGES SZERKEZETE TÁMOP 4.1.3 Dr. Kabai Imre A DPR 2010 AKTÍV HALLGATÓI KÉRDŐÍVEK OUTPUT ADATFÁJLJAINAK EGYSÉGES SZERKEZETE A 2010 tavaszán készülő egységes DPR aktív hallgatói output adatfájl készülhet: 1. sztenderd EvaSys

Részletesebben

BEMENETI KÖVETELMÉNYEK A TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT MESTERKÉPZÉSEK ESETÉBEN

BEMENETI KÖVETELMÉNYEK A TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT MESTERKÉPZÉSEK ESETÉBEN BEMENETI KÖVETELMÉNYEK A TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT MESTERKÉPZÉSEK ESETÉBEN Az alábbiakban kizárólag a jelen Tájékoztatóban meghirdetett mesterképzési szakokra vonatkozó egyes bemeneti követelményeket

Részletesebben

Jelentés a kiértékelésről az előadóknak

Jelentés a kiértékelésről az előadóknak Debreceni Egyetem 00 Debrecen Egyetem tér. Debreceni Egyetem Tisztelt NK Úr! (személyes és bizalmas) Jelentés a kiértékelésről az előadóknak Tisztelt NK Úr! Ez az email tartalmazza a Népegészségügyi ellenõr

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ TÁJÉKOZTATÓ az egészségügyben dolgozók létszám- és bérhelyzetéről 2010. IV. negyedév

ÖSSZEFOGLALÓ TÁJÉKOZTATÓ az egészségügyben dolgozók létszám- és bérhelyzetéről 2010. IV. negyedév ÖSSZEFOGLALÓ TÁJÉKOZTATÓ az egészségügyben dolgozók létszám- és bérhelyzetéről 2010. IV. negyedév A feldolgozás mintája: Azon egészségügyi intézmények létszám és béradatai, amelyek bérszámfejtését 2010.

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresık számának alakulása Tolna megyében 2009. október - 2011. október

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresık számának alakulása Tolna megyében 2009. október - 2011. október Munkaügyi Központja A MUNKAERİ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2011. OKTÓBER 2011. október 20-án a Tolna megyei munkaügyi kirendeltségek nyilvántartásában 12 958 álláskeresı szerepelt, amely az

Részletesebben

- Csecsemő- és kisgyermeknevelő adatlap mintatanterv: pdf/ htm tantárgyleírások

- Csecsemő- és kisgyermeknevelő adatlap mintatanterv: pdf/ htm tantárgyleírások - Csecsemő- és kisgyermeknevelő adatlap mintatanterv: pdf/ htm tantárgyleírások - Gazdálkodási és menedzsment adatlap mintatanterv: pdf/ htm tantárgyleírások - Kommunikáció és média adatlap mintatanterv:

Részletesebben

A fiatalok pénzügyi kultúrája Számít-e a gazdasági oktatás?

A fiatalok pénzügyi kultúrája Számít-e a gazdasági oktatás? A fiatalok pénzügyi kultúrája Számít-e a gazdasági oktatás? XXXII. OTDK Konferencia 2015. április 9-11. Készítette: Pintye Alexandra Konzulens: Dr. Kiss Marietta A kultúrától a pénzügyi kultúráig vezető

Részletesebben

M A G Y A R K O N G R E S S Z U S I I R O D A

M A G Y A R K O N G R E S S Z U S I I R O D A Magyar Turizmus Zártkörűen Működő Részvénytársaság Magyar Kongresszusi Iroda 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. Tel.: (06-1) 488-8640 Fax: (06-1) 488-8641 E-mail: hcb@hungarytourism.hu www.hcb.hu A

Részletesebben

ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL. (2004. IV. negyedév) Budapest, 2005. április

ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL. (2004. IV. negyedév) Budapest, 2005. április ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL (2004. IV. negyedév) Budapest, 2005. április Évközi minta az egészségügyi bér- és létszámstatisztikából Vezet i összefoglaló Módszertan Táblázatok:

Részletesebben

TaNUlÁSI UTak és képzési TerVek

TaNUlÁSI UTak és képzési TerVek 37 Szemerszki Marianna TaNUlÁSI UTak és képzési TerVek a FelSŐokTaTÁSBaN Az iskolai ifjúsági életszakasz meghosszabbodása, az élethosszig tartó tanulás kiterjedése a felsőoktatási képzési életutakra is

Részletesebben

A Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) Diplomás Pályakövetési (DPR) vizsgálatának eredményei 2012-ben végzett hallgatók Dr.

A Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) Diplomás Pályakövetési (DPR) vizsgálatának eredményei 2012-ben végzett hallgatók Dr. A Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) Diplomás Pályakövetési (DPR) vizsgálatának eredményei 2012-ben végzett hallgatók Dr. Balogh Eszter Az alábbi összefoglaló a Károli Egyetem Bölcsészkarán 2012-ben

Részletesebben

Továbbra is terjed az influenza

Továbbra is terjed az influenza Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2015. 6. hét Továbbra is terjed az influenza A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései alapján

Részletesebben

ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL. (2005. III. negyedév) Budapest, 2006. január

ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL. (2005. III. negyedév) Budapest, 2006. január ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL (2005. III. negyedév) Budapest, 2006. január Évközi minta az egészségügyi bér- és létszámstatisztikából Vezet i összefoglaló Módszertan Táblázatok:

Részletesebben

VÁLTOZÁSOK ÉS EREDMÉNYESSÉG: A DÉLUTÁNIG TARTÓ ISKOLA BEVEZETÉSÉNEK INTÉZMÉNYI TAPASZTALATAI

VÁLTOZÁSOK ÉS EREDMÉNYESSÉG: A DÉLUTÁNIG TARTÓ ISKOLA BEVEZETÉSÉNEK INTÉZMÉNYI TAPASZTALATAI XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 EREDMÉNYESSÉG ÉS TÁRSADALMI BEÁGYAZOTTSÁG (TÁMOP 3.1.1. / 4.2.1.) VÁLTOZÁSOK ÉS EREDMÉNYESSÉG: A DÉLUTÁNIG TARTÓ

Részletesebben

A fizetési mérleg alakulása a 2001. januári adatok alapján

A fizetési mérleg alakulása a 2001. januári adatok alapján A fizetési mérleg alakulása a 21. januári adatok alapján A végleges számítások szerint 21. januárban 237 hiánnyal zárt a folyó fizetési mérleg. Az nek az előző év januárhoz mért 16 s romlása mögött az

Részletesebben

A kamat jövedelem (Szja tv. 65. ) és a lekötési hozam (Szja tv. 67/B. ) 6%

A kamat jövedelem (Szja tv. 65. ) és a lekötési hozam (Szja tv. 67/B. ) 6% Egészségügyi fizetési kötelezettség 2015-2016.években A járulékterhet nem viselő, szociális i adó alapját nem képező jövedelmek utáni általános mértékű** : Az összevont adóalapba tartozó, az adó, adóelőleg-alap

Részletesebben

Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium

Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium 26 Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Az Önök telephelyére vonatkozó egyedi adatok táblázatokban és grafikonokon 1. évfolyam gimnázium szövegértés Előállítás ideje: 27.3.. 12:28:21

Részletesebben

A bölcsészkari intézkedési terv sarokpontjai. DPR intézményi szakmai fórum 2011. október 17. Szalai Mónika kari alumni koordinátor (BTK PIKO)

A bölcsészkari intézkedési terv sarokpontjai. DPR intézményi szakmai fórum 2011. október 17. Szalai Mónika kari alumni koordinátor (BTK PIKO) A bölcsészkari intézkedési terv sarokpontjai DPR intézményi szakmai fórum 2011. október 17. Szalai Mónika kari alumni koordinátor (BTK PIKO) célok 1. Képzés-, és tananyagfejlesztés 2. Karrier tanácsadás

Részletesebben

Bemutatkozik a Szent István Egyetem Gépészmérnöki Kar

Bemutatkozik a Szent István Egyetem Gépészmérnöki Kar Gondolkodás nélkül tanulni: kárba veszett munka. De tanulás nélkül gondolkodni veszélyes. Konfucius Bemutatkozik a Szent István Egyetem Gépészmérnöki Kar A Szent István Egyetem Alkalmazott Bölcsészeti

Részletesebben

Az abortusz a magyar közvéleményben

Az abortusz a magyar közvéleményben Az abortusz a magyar közvéleményben Országos felmérés a egyesület számára Módszer: országos reprezentatív felmérés a 18 éves és idősebb lakosság 1200 fős mintájának személyes megkérdezésével a Medián-Omnibusz

Részletesebben

Diplomás pályakövetés intézményi online kutatás, 2013

Diplomás pályakövetés intézményi online kutatás, 2013 Diplomás pályakövetés intézményi online kutatás, 2013 DPR intézményi online kutatások kötelező kérdésblokkja Végzettek 2013 [INTÉZMÉNYI KÉPVISELŐNEK:] KÉRJÜK, OLVASSA EL A MELLÉKELT TÁJÉKOZTATÓT! Kedves

Részletesebben

2010.05.12. 1300 Infó Rádió. Hírek

2010.05.12. 1300 Infó Rádió. Hírek 2010.05.12. 1300 Infó Rádió Hírek 100512 1303 [1127h GAZ MKIK - pozitív index MTI km 100512] Jelentősen javultak a magyar vállalatok várakozásai a következő félévre a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara

Részletesebben

Söjtöri Közös Önkormányzati Hivatal. a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX törvény 45. (1) bekezdése alapján.

Söjtöri Közös Önkormányzati Hivatal. a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX törvény 45. (1) bekezdése alapján. Söjtöri Közös Önkormányzati Hivatal a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX törvény 45. (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet Söjtöri közös Önkormányzati Hivatal Jegyző munkakör betöltésére

Részletesebben

Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program pályázatainak ismertetése

Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program pályázatainak ismertetése Európai Uniós támogatások pályázati roadshowja Széchenyi 2020 GINOP Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program pályázatainak ismertetése Halász Eszter projektmenedzser Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési

Részletesebben

ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL. (2004. III. negyedév) Budapest, 2004. december

ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL. (2004. III. negyedév) Budapest, 2004. december ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL (2004. III. negyedév) Budapest, 2004. december Évközi minta az egészségügyi bér- és létszámstatisztikából Vezet i összefoglaló Módszertan Táblázatok:

Részletesebben

Az intézményválasztás motivációi

Az intézményválasztás motivációi NYME 900 Sopron Bajcsy-Zsilinszky u... Az intézményválasztás motivációi Felmérési eredmények kiértékelése - Apáczai Csere János Kar 0 Ez az összesítés a/az Apáczai Csere János Kar 0 elsőseinek körében

Részletesebben

Diplomás Pályakövető Rendszer 2012-es pályakövetési vizsgálat a Pécsi Tudományegyetemen

Diplomás Pályakövető Rendszer 2012-es pályakövetési vizsgálat a Pécsi Tudományegyetemen Diplomás Pályakövető Rendszer 2012-es pályakövetési vizsgálat a Pécsi Tudományegyetemen 2012. szeptember Diplomás Pályakövető Rendszer 2012-es pályakövetési vizsgálat a Pécsi Tudományegyetemen Összeállították:

Részletesebben

Tolna Megyei Földmérők Napja 2016. Tolna megyei földmérők helyzete a szakmagyakorlási rendelet szerint Németh András TMMK GGT Szakcsoport elnök

Tolna Megyei Földmérők Napja 2016. Tolna megyei földmérők helyzete a szakmagyakorlási rendelet szerint Németh András TMMK GGT Szakcsoport elnök Tolna Megyei Földmérők Napja 2016 Tolna megyei földmérők helyzete a szakmagyakorlási rendelet szerint Németh András TMMK GGT Szakcsoport elnök Földmérők Európai Tanácsa (CLGE) Megyei Földmérő Napok Geodézia

Részletesebben

BEMENETI KÖVETELMÉNYEK A TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT MESTERKÉPZÉSEK ESETÉBEN

BEMENETI KÖVETELMÉNYEK A TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT MESTERKÉPZÉSEK ESETÉBEN BEMENETI KÖVETELMÉNYEK A TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT MESTERKÉPZÉSEK ESETÉBEN Az alábbiakban kizárólag a jelen Tájékoztatóban meghirdetett mesterképzési szakokra vonatkozó egyes bemeneti követelményeket

Részletesebben

AGRÁRMÉRNÖK MESTERKÉPZÉSI SZAK. Teljes kreditérték beszámításával vehető figyelembe: mezőgazdasági mérnöki alapképzési szak.

AGRÁRMÉRNÖK MESTERKÉPZÉSI SZAK. Teljes kreditérték beszámításával vehető figyelembe: mezőgazdasági mérnöki alapképzési szak. BEMENETI KÖVETELMÉNYEK A TÁJÉKOZTATÓBAN Meghirdetett mesterképzések esetében A alábbiakban kizárólag a jelen Tájékoztatóban meghirdetett mesterképzési szakokra vonatkozó egyes bemeneti követelményeket

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.:22-42/2014. Tárgy: A személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről

Részletesebben

Szűcs Viktória, elnök Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete

Szűcs Viktória, elnök Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete A BÉRkérdés már LÉTkérdés LÁTLELET Szűcs Viktória, elnök Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete Közalkalmazotti illetménytábla minimálbér, garantált bérminimum kapcsolata 2009-20152015 év 2009

Részletesebben

Vizuális- és környezetkultúra tanári szak mesterképzés A VIZUÁLIS- ÉS KÖRNYEZETKULTÚRA TANÁR SZAK BEMUTATÁSA UTOLJÁRA INDÍTVA 2016. 09.01.

Vizuális- és környezetkultúra tanári szak mesterképzés A VIZUÁLIS- ÉS KÖRNYEZETKULTÚRA TANÁR SZAK BEMUTATÁSA UTOLJÁRA INDÍTVA 2016. 09.01. kultúra szak mesterképzés A VIZUÁLIS- ÉS KÖRNYEZETKULTÚRA TANÁR SZAK BEMUTATÁSA UTOLJÁRA INDÍTVA 2016. 09.01. Célkitűzések: A képzés célja a Képi ábrázolás alapképzésben (Ba) vagy más, a szaktel kompatibilis

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ TÁJÉKOZTATÓ 2013. III. NEGYEDÉV AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN DOLGOZÓK LÉTSZÁM ÉS BÉRHELYZETÉRŐL

ÖSSZEFOGLALÓ TÁJÉKOZTATÓ 2013. III. NEGYEDÉV AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN DOLGOZÓK LÉTSZÁM ÉS BÉRHELYZETÉRŐL ÖSSZEFOGLALÓ TÁJÉKOZTATÓ AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN DOLGOZÓK LÉTSZÁM ÉS BÉRHELYZETÉRŐL 2013. III. NEGYEDÉV A feldolgozás mintája: Azon egészségügyi intézmények létszám és béradatai, amelyek bérszámfejtését 2013

Részletesebben

KODOLÁNYI JÁNOS FŐISKOLA PÁLYAKÖVETÉS 2013.

KODOLÁNYI JÁNOS FŐISKOLA PÁLYAKÖVETÉS 2013. KODOLÁNYI JÁNOS FŐISKOLA PÁLYAKÖVETÉS 2013. 1 Tartalomjegyzék Előszó 3 Módszertan.3 3. Részletes kiértékelés...4 3.1. A végzett hallgatók (2008, 2010, 2013) elemzése...4 3.2. Az aktív hallgatók elemzése

Részletesebben

Alba Radar. 7. hullám

Alba Radar. 7. hullám Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron 7. hullám A polgármester megítélése Székesfehérváron 2011. május 5. Készítette: Domokos Tamás tdomokos@echomail.hu Echo Innovációs Műhely

Részletesebben

Diplomás pályakövetés intézményi online kutatás, 2011

Diplomás pályakövetés intézményi online kutatás, 2011 Diplomás pályakövetés intézményi online kutatás, 2011 DPR intézményi online kutatások kötelező kérdésblokkja Végzettek 2011 [INTÉZMÉNYI KÉPVISELŐNEK:] KÉRJÜK, OLVASSA EL A MELLÉKELT TÁJÉKOZTATÓT! Kedves

Részletesebben

Tájékoztató az önkéntes nyugdíjpénztárak számára a 2012-től érvényes felügyeleti adatszolgáltatási változásokról

Tájékoztató az önkéntes nyugdíjpénztárak számára a 2012-től érvényes felügyeleti adatszolgáltatási változásokról Tájékoztató az önkéntes nyugdíjpénztárak számára a 2012-től érvényes felügyeleti adatszolgáltatási változásokról Szeles Angelika Monitoring szakreferens Adatszolgáltatási és monitoring főosztály Budapest,

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016 / 2017. tanév OM azonosító 031 966 Iskolánk a nemzeti köznevelési törvényben előírt létszámok alapján alakítja ki az osztálylétszámokat, tanulócsoportokat. Az iskola felvételi

Részletesebben

Magyar-Kínai Asztalitenisz Klub - Sportegyesület

Magyar-Kínai Asztalitenisz Klub - Sportegyesület Magyar-Kínai Asztalitenisz Klub - Sportegyesület 1152 Budapest Szentmihályi út 171. 3/66b. Kiegészítő melléklet 2015. évről Tartalom 1. A szervezet alapadatai 2. Számviteli beszámoló 3. Kimutatás a költségvetési

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pécs Város Polgármestere pályázatot hirdet

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pécs Város Polgármestere pályázatot hirdet I. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pécs Város Polgármestere pályázatot hirdet Polgármesteri ösztöndíjra a 2008/2009. tanévben felsőoktatási intézményekbe teljes idejű, nappali tagozatos képzésre beiratkozott pécsi

Részletesebben

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE 2015. II. NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉSÉNEK EREDMÉNYEI A három hónap múlva várható létszámváltozás körzetenként +1,1% és

Részletesebben

ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL. (2004. I. negyedév) Budapest, 2004. július

ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL. (2004. I. negyedév) Budapest, 2004. július ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL (2004. I. negyedév) Budapest, 2004. július Évközi minta az egészségügyi bér- és létszámstatisztikából Vezet i összefoglaló Módszertan Táblázatok:

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ TÁJÉKOZTATÓ 2013. II. NEGYEDÉV AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN DOLGOZÓK LÉTSZÁM ÉS BÉRHELYZETÉRŐL

ÖSSZEFOGLALÓ TÁJÉKOZTATÓ 2013. II. NEGYEDÉV AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN DOLGOZÓK LÉTSZÁM ÉS BÉRHELYZETÉRŐL ÖSSZEFOGLALÓ TÁJÉKOZTATÓ AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN DOLGOZÓK LÉTSZÁM ÉS BÉRHELYZETÉRŐL 2013. II. NEGYEDÉV A feldolgozás mintája: Azon egészségügyi intézmények létszám és béradatai, amelyek bérszámfejtését 2013

Részletesebben

DPR_végzettek_NK_2013_abszolutorium 2010. Válaszadók száma = 40. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50%

DPR_végzettek_NK_2013_abszolutorium 2010. Válaszadók száma = 40. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50% DPR_végzettek_NK_0_abszolutorium 00. Válaszadók száma = 0 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus Jobb pólus n=mennyiség átl.=átlag

Részletesebben

J E L E N T É S 2009. évben a Szabadtéri játékokról

J E L E N T É S 2009. évben a Szabadtéri játékokról Az adatszolgáltatás a 300/2007.(XI.9.) Korm. rendelet alapján kötelező! Nyilvántartási szám: 1449/08. Az adatszolgáltatás statisztikai célra történik. Az adatszolgáltatás megtagadása, valótlan adatok közlése,

Részletesebben

xdsl Optika Kábelnet Mért érték (2012. II. félév): SL24: 79,12% SL72: 98,78%

xdsl Optika Kábelnet Mért érték (2012. II. félév): SL24: 79,12% SL72: 98,78% Minőségi mutatók Kiskereskedelmi mutatók (Internet) Megnevezés: Új hozzáférés létesítési idő Meghatározás: A szolgáltatáshoz létesített új hozzáféréseknek, az esetek 80%ban teljesített határideje. Mérési

Részletesebben

VI. Nemzetközi Szolgáltatóipari és Outsourcing Konferencia, Budapest 2012. dec. 6.

VI. Nemzetközi Szolgáltatóipari és Outsourcing Konferencia, Budapest 2012. dec. 6. A felsőoktatási rendszer átalakítása, eredményei Gyakorlati szempontból VI. Nemzetközi Szolgáltatóipari és Outsourcing Konferencia, Budapest 2012. dec. 6. Dr. Havady Tamás PhD Emberi Erőforrások Minisztériuma

Részletesebben

PÓTFELVÉTELI ELJÁRÁSBAN MEGHIRDETETT KÉPZÉSEK A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLÁN FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉSI SZAKOK

PÓTFELVÉTELI ELJÁRÁSBAN MEGHIRDETETT KÉPZÉSEK A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLÁN FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉSI SZAKOK NYF-BTMK FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉSI SZAKOK Tagozat Irány-száma Gazdasági idegen nyelvű menedzser N 1 < 10 100 000 Bármelyik két érettségi Idegennyelvi kommunikátor N 1 < 10 100 000 Bármelyik két érettségi Moderátor

Részletesebben

Közhasznúsági Beszámoló. Egry József Általános Iskola. Tolnai Alapítvány

Közhasznúsági Beszámoló. Egry József Általános Iskola. Tolnai Alapítvány Közhasznúsági Beszámoló 2012 Egry József Általános Iskola Tolnai Alapítvány Adószám: 18953305-1-20 8360 Keszthely, Vásár tér 10. Keszthely,2013.02.15. 1 Közhasznúsági melléklet részei 1. Az alapítvány

Részletesebben

1. sz. melléklet: Intézményi Közoktatási Esélyegyenlőségi Intézkedési Terv helyzetelemzésének adattáblái Készült: 2009. szeptember 17.

1. sz. melléklet: Intézményi Közoktatási Esélyegyenlőségi Intézkedési Terv helyzetelemzésének adattáblái Készült: 2009. szeptember 17. 1. sz. melléklet: Intézményi Közoktatási Esélyegyenlőségi Intézkedési Terv helyzetelemzésének adattáblái Készült: 2009. szeptember 17. 1. Intézményi alapadatok OM azonosító: 036396 Intézmény neve, címe:

Részletesebben

Magyarország első egyeteme

Magyarország első egyeteme Pécs 2000 éves mediterrán város a Mecsek hegység lábánál Baranya megye székhelye Lakosainak száma: több mint 160 ezer Nevezetességei: ókeresztény sírkamrák, a 150 éves török uralom legjelentősebb magyarországi

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. április 28-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. április 28-i ülésére Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. április 28-i ülésére Tárgy: Az önkormányzat legalább többségi tulajdonában lévő gazdasági társaságok bérkompenzációjának

Részletesebben

A munkahelyvédelmi akcióterv adókedvezményei. Elıadó: Ferenczi Szilvia

A munkahelyvédelmi akcióterv adókedvezményei. Elıadó: Ferenczi Szilvia A munkahelyvédelmi akcióterv adókedvezményei Elıadó: Ferenczi Szilvia Hatály, a kedvezmények típusai, alanyai, alapja: A munkahelyvédelmi akciótervben foglaltak megvalósítására az Országgyőlés elfogadta

Részletesebben

11. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez EURÓPAI UNIÓ Az Európai Unió Hivatalos Lapjának Kiegészítő Kiadványa 2, rue Mercier, L-2985

11. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez EURÓPAI UNIÓ Az Európai Unió Hivatalos Lapjának Kiegészítő Kiadványa 2, rue Mercier, L-2985 11. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez EURÓPAI UNIÓ Az Európai Unió Hivatalos Lapjának Kiegészítő Kiadványa 2, rue Mercier, L-2985 Luxembourg Fax: (352) 29 29 42 670 E-mail: mp-ojs@opoce.cec.eu.int

Részletesebben

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ZALA MEGYE 2013. I. negyedév

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ZALA MEGYE 2013. I. negyedév Nyugat-Dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Szombathely Munkaügyi Központja NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ZALA MEGYE 2013. I. negyedév 8900 Zalaegerszeg, Mártírok útja 42-44. Telefon: (36

Részletesebben

Nyíregyházi Fıiskola KTI Európai Üzleti és Kommunikációs Szakközépiskolája. Különös közzétételi lista

Nyíregyházi Fıiskola KTI Európai Üzleti és Kommunikációs Szakközépiskolája. Különös közzétételi lista Nyíregyházi Fıiskola KTI Európai Üzleti és Kommunikációs Szakközépiskolája Különös közzétételi lista 2011 1 Iskolai osztályok száma, az egyes osztályokban a tanulók létszáma. 1/13. évfolyam Osztály Szakképzı

Részletesebben

J E L E N T É S 2011. évben a Szabadtéri játékokról

J E L E N T É S 2011. évben a Szabadtéri játékokról Az adatszolgáltatás a 257/2010.(XI.9.) Korm. rendelet alapján kötelező! Nyilvántartási szám: 1449 Az adatszolgáltatás statisztikai célra történik. Az adatszolgáltatás megtagadása, valótlan adatok közlése,

Részletesebben

[GVMGS11MNC] Gazdaságstatisztika

[GVMGS11MNC] Gazdaságstatisztika [GVMGS11MNC] Gazdaságstatisztika 4 előadás Főátlagok összehasonlítása http://uni-obudahu/users/koczyl/gazdasagstatisztikahtm Kóczy Á László KGK-VMI Viszonyszámok (emlékeztető) Jelenség színvonalának vizsgálata

Részletesebben

Európai halálozási adatok, hazai sorrend 25 ország között (Levi F, et al. Cancer 15:2843-2850, 2850, 2004.) Férfi Nő Összesített hely 1 2 ajak, szájür

Európai halálozási adatok, hazai sorrend 25 ország között (Levi F, et al. Cancer 15:2843-2850, 2850, 2004.) Férfi Nő Összesített hely 1 2 ajak, szájür A rákszűrő programok hatástalanságának lehetséges okai Bezsenyiné Bóbis Márta diplomás ápoló Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Kórháza Kecskemét Onkoradiológiai Központ (ov.: dr. Pajkos Gábor) Európai halálozási

Részletesebben

A felsőoktatási intézmények által a 2009. évi pótfelvételi eljárásban meghirdetett képzések

A felsőoktatási intézmények által a 2009. évi pótfelvételi eljárásban meghirdetett képzések A felsőoktatási intézmények által a 2009. évi pótfelvételi eljárásban meghirdetett képzések ÁVF Általános Vállalkozási Főiskola ÁVF felvehető összlétszáma: 295 fő. Képzési Település Nyelv Képzési / gazdaságtudományok

Részletesebben

Passzív ellátások rendszere a magyarországi munkaügyi szervezetben

Passzív ellátások rendszere a magyarországi munkaügyi szervezetben Passzív ellátások rendszere a magyarországi munkaügyi szervezetben Dr. Sabacz Róbert BFKH MK kirendeltség-vezető Vác 2011. Május 12-13. EURES-T Danubius Partnerségi Találkozó Visegrád Passzív ellátások

Részletesebben

Felsőfokú tanulmányok 1997. Kereskedelmi és Gazdasági Főiskola Szolnok Külgazdasági Szak külgazdasági szakos közgazdász

Felsőfokú tanulmányok 1997. Kereskedelmi és Gazdasági Főiskola Szolnok Külgazdasági Szak külgazdasági szakos közgazdász Szakmai önéletrajz Dr. Dióssy László Email: diossy@upcmail.hu Felsőfokú tanulmányok 1997. Kereskedelmi és Gazdasági Főiskola Szolnok Külgazdasági Szak külgazdasági szakos közgazdász 1983. Agrártudományi

Részletesebben

Puskás Tivadar Távközlési Technikum

Puskás Tivadar Távközlési Technikum 27 Puskás Tivadar Távközlési Technikum Az Önök telephelyére vonatkozó egyedi adatok táblázatokban és grafikonokon 1. évfolyam szakközépiskola matematika Előállítás ideje: 28.3.6. 6:48:31 197 Budapest,

Részletesebben

Magánegészségügyi szolgáltatások igénybevételének okai, gyakorisága, költségei, finanszírozása

Magánegészségügyi szolgáltatások igénybevételének okai, gyakorisága, költségei, finanszírozása Magánegészségügyi szolgáltatások igénybevételének okai, gyakorisága, költségei, finanszírozása Készült: részére Készítette: Kis Tamás, Kun Eszter Szinapszis Kft. 2015. május 19. Előzmények, célok, kutatási

Részletesebben

I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda

I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda I. A célok meghatározása, felsorolása A választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény (a továbbiakban: Ve.) 76. -a alapján a Nemzeti Választási Iroda folyamatosan

Részletesebben

Pénzmosás és fellépés a terrorizmus ellen (változó szabályok) Dr. Király Júlia MNB Budapest, 2007. november 12.

Pénzmosás és fellépés a terrorizmus ellen (változó szabályok) Dr. Király Júlia MNB Budapest, 2007. november 12. Pénzmosás és fellépés a terrorizmus ellen (változó szabályok) Dr. Király Júlia MNB Budapest, 2007. november 12. MNB szerepe pénzügyi rendszer stabilitása a pénzforgalom szabályozása, zökkenőmentes lebonyolítása

Részletesebben